2019. március 6., szerda

Keresd a zsidót és terroristára találsz !!!








Keresd a zsidót és terroristára találsz !!!


                                                                                      

Nem gondoljátok , hogy ezt a pénz különbözetet valakik kilopják a magyarok zsebéből Az állami gondozott FIDESZ - es minisztereink ezt is zsebre vágják , mert őket a szüleik tartják el , meg az a 40 % - os felár amit a nemzetközi tendereken csúszópénzként kérnek , és ebből 30 %  a párt kasszába jut 10 % meg az állami gondozásban saját zsebe csúszik , és ti marhák velem eggyűt  adóban nyögjük az állam adósságot . És még ezek lennének a nemzeti kormány , hisz ezek is annyit lopnak , hogy görnyedve viszi Pintér a már nem diplomatatáskát , hanem a posta zsákokat  utánuk, mert mindig más bankokba rakják a betétet , nehogy felismerjék őket .!!!!




76,2 méter a jég alatt, egy levegővel 



A jég hátán könnyű megélni, de próbáld meg a jég alatt. Ma Magyarországon olyan a jogi helyzet, hogy az embereket a jég alá kényszeríti. Aki viszont megtanul a jég alatt úszni, az erősebb lesz minden időkre. 
Az ügyvédek lázasan keresik a véletlenül meghagyott jogi kiskapukat, hogy amikor megpróbálna bemenni rajta, akkor az orrukra csapja a Kúria. A bűncselekmény törvényesítésétől se riad vissza a magas méltóságos bíróság. A politika pedig rásegít. Bűnöző kormányunk a jég alá kényszerít. 
Ez azonban nem jelenti azt, hogy meg kell fulladni, csak azt, hogy ki kell fejlesztenünk magunkban a jég alatti úszás képességét. 
A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy ahol a jogászok léket vágnak a befagyasztott jogi jégtáblába, ott legyünk mind és mutassuk meg, hogy élünk és a sok ember melege el fogja olvasztani a jeget, s akkor majd a bűnözők a mélybe süllyednek. 
Jelen pillanatban a lék a nem megfelelő banki tájékoztatás a kockázatról. 
Perre, mindenki! 
Ezt a videót motívációnak szánom. 



2015. június 9. kedd



NEM LESZ ÜNNEP ROMÁNIÁBAN TRIANON





Visszavonták a kezdeményezők a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló román törvénytervezetet – közölte honlapján a román parlament felsőháza. A törvénytervezet június 4-ét a nemzeti lobogó kitűzésével, a román himnusz eléneklésével, valamint oktató célú rendezvényekkel ünnepelték volna Romániában.
A transindex.ro felidézi a törvénytervezet indoklását is, amely szerint a békeszerződés a román és a magyar nemzet számára is kiemelt fontosságú jogi eszköz, hiszen ezen alapszanak a román-magyar kétoldalú kapcsolatok. A kezdeményezők leszögezték, hogy a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható.
Az erdélyi hírportál közlése szerint a tervezet visszavonását hétfőn a szenátus plénuma is megszavazta. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője a portálnak elmondta, jelezték a különböző parlamenti pártoknak, hogy nem értenek egyet a tervezettel. „Elmondtuk, nemcsak, hogy nem értünk egyet a tervezettel, hanem az meg fogja terhelni a parlamenten belül is a viszonyunkat a más pártokkal, illetve a román-magyar viszony tekintetében is negatív hatása lehet” – idézte a portál Markó Bélát. 
Forrás: MTI





Pintér új ötlete: napszámosnak lehetne igényelni a közmunkásokat 


Talán beállhatnának Pintér gyilkosság Bt – jébe is , és likvidálhatnák a Nemzeti Vagyon elrablóit is , hogy a kormány utólérje magát , és már ő szolgáltathatna igazságot , de eddig csak gazságot cselekedtek !!!!



2015. június 12. hvg.hu 
Kötelező jelleggel el kellene fogadniuk a közmunkásoknak a nekik "felajánlott" napszámot Pintér Sándor új javaslata szerint, amelyben az áll, hogy a közmunkásokat átvezényelhetik mezőgazdasági idénymunkára. Hogy pontosan kiket, arról a polgármesterek egy személyben dönthetnének. 
Mint arról beszámoltunk, Pintér Sándor belügyminiszter egy törvénymódosító javaslattal ismét változtatni kíván a közfoglalkoztatás rendszerén, a törvényjavaslat pedig három hónapra kizárná a közmunkából azokat, akiknek közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszonyuk, vagy akik saját maguk mondtak fel. 
A VS.hu azonban most arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvénymódosítással a mezőgazdasági idénymunkákra is közmunkásokat vezényelnének, aminek visszautasítása esetén automatikusan három hónapra kizárnák az illetőt. 
A javaslat szerint ugyanis annak a gazdálkodónak, aki május és október közt embereket venne fel egyszerűsített foglalkoztatásban (így napi 500 forintnyi közterhet kell csak fizetni a munkavállalók után), a helyi polgármesternek kell majd bejelentenie a munkaerőigényét. 
Fotó: MTI / Balázs Attila

Ezután a polgármester fogja kiválasztani a megfelelő közmunkásokat, majd leadni a listát a járási hivatalnak, amely szól a közmunkás foglalkoztatójának, hogy mentse fel a "munkavégzési és rendelkezésre állási" kötelezettsége alól, a közmunkásnak pedig át kell mennie az idénymunkára, mert ha nem teszi, akkor három hónapra ki kell zárni a közmunkából és a segélyezésből is. A javaslat alapján pedig fel sem mondhatna például a rossz munkakörülmények miatt, mert ha otthagyja a neki kijelölt munkát, akkor három hónapra elveszítheti a közmunkát is. 
A törvényjavaslat így azt jelenti, hogy a közmunkásokat lényegében szervezetten átküldenének szezonális mezőgazdasági munkákra, erről pedig a helyi polgármesternek kellene gyakorlatilag egy személyben döntenie. 
A Belügyminisztérium közleménye szerint a törvényjavaslat nem kívánja röghöz kötni a munkavállalókat, hiszen a munkaviszony továbbra is a munkavállaló és a munkáltató megegyezése alapján jönne létre. Egy másik, a parlament előtt lévő törvényjavaslatra hivatkozva azt írják: attól függően mentik fel a közmunkást a munkavégzés alól, hogy "tesz-e írásbeli nyilatkozatot". A BM is hivatkozik viszont a jelenleg is hatályos törvényre, amely szerint a felajánlott megfelelő munkahely el nem fogadását kizárással szankcionálják. A lényeg a tárca szerint, hogy "csak azok dolgozhassanak közfoglalkoztatás keretében, akik rajtuk kívül álló okok miatt nem tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon". 
A javaslatot, más előterjesztések mellett, a jövő héten, június 16-17-én rendkívüli ülésen kezdheti tárgyalni a parlament. 
Kapcsolódó: 
   Scharle Ágota: a közmunkának nulla a hatása 
   Nincs, aki felszedje a krumpliját? Igényeljen közmunkást! 
   Ha felmond, közmunkára sem mehet 
   Az idénymunkából is közmunkát csinálna a kormány 
   Nem fordult elő 23 év óta, hogy annyi embernek legyen munkája, mint most? 
   Se lemondani, se a lakást visszaadni nem akarja a saját pályázatát megnyerő polgármester 
   A jegybank szerint igazságos Polt Péter feleségének ötmilliós fizetése 
   800 millióért épül tovább a stadion Pápán, miközben negyed- vagy ötödosztályú csapat lesz csak a városban 
   Mától titkos a magyar költségvetés egy része 
   2015-ös büdzsé: 4,7 milliárd a magyar zsidó emlékezetre 
   A legnagyobb nemzeti trauma? Kaptunk még egy évet gondolkodni 


Pintér Sándor friss javaslata szerint szervezetten vezényelnék át a közmunkásokat mezőgazdasági idénymunkára a helyi gazdálkodók vállalkozásaihoz. Visszautasítani, felmondani sem nagyon lehet majd.
Várhatóan nagyon sok vitát vált még ki az a törvénymódosítást, amit kedden nyújtott be a parlamentnek Pintér Sándor belügyminiszter. A közfoglalkoztatásról szóló törvény módosításával egyebek mellett előírná, hogy három hónapra ki kell zárni a közmunkából azt, akinek „egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg”. Magyarul, ha valaki felmond a munkahelyén, három hónapig nem mehet közmunkára.
Ez nem azokra nézve lehet hátrányos, akiknek már régebb óta van rendes, bejelentett munkájuk, és úgy döntenek, nem tudják tovább elviselni a főnöküket. Ők nyilván nem azért távoznak egy munkahelyről, hogy közmunkásnak álljanak, ráadásul ha legalább egy éve be voltak jelentve, amúgy is jár nekik 90 napig a munkanélküli segély, hivatalos nevén álláskeresési járadék (ennek maximális összege havonta 105 ezer forint).
A Pintér-féle törvénymódosítás nem róluk szól. A további paragrafusokból derül ki, hogy kikre nézve lehet nagyon hátrányos a kitiltás a közfoglalkoztatásból: azokra, akiket a közmunka helyett lényegében szervezetten átküldenek szezonális mezőgazdasági munkára, úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében (ennek lényege, hogy a munkaadó napi 500 forinttal letudhatja a közterheket).

Fotó: MTI / H. SzabÛ S·ndor
mezőgazdaság, napszámos, idénymunka, idénymunkás
Szüretelők – képeink illusztrációk.

A javaslat szerint ugyanis az a gazdálkodó, aki május és október közt embereket venne fel, nem a piac elé áll ki a kisbusszal, és kiabál, hogy eperszedőket keres, hanem a helyi polgármesternek jelenti majd be munkaerőigényét. A polgármester kiválasztja a megfelelő közmunkásokat, majd a listát leadja a járási hivatalnak, amely szól a közmunkás foglalkoztatójának, hogy mentse fel a „munkavégzési és rendelkezésre állási” kötelezettsége alól.
A közmunkásnak pedig nem sok választása marad. A közfoglalkoztatási törvény szerint három hónapra ki kell zárni a munkából (így a segélyezésből is), ha nem fogadja el a neki felkínált munkát. A most benyújtott módosító szerint pedig azt sem teheti meg, hogy felmond néhány nap után: hiába rosszak a munkakörülmények, ha lelép, három hónapra elveszítheti a közmunkát is, azaz a megélhetését.
A javaslat az indoklás szerint lehetőséget kíván biztosítani, hogy „a közfoglalkoztatottak minél nagyobb hányada munkalehetőséghez jusson az egyszerűsített foglalkoztatás keretében”, de beismeri azt is, hogy a mezőgazdasági vállalkozók érdekeit is szolgálja: „könnyíti az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatni kívánó munkáltatók szezonális munkaerőigényének kielégítését”. Korábban kormánypárti politikusok a parlamentben is gyakran beszéltek arról, hogy az ország bizonyos területein a gazdák már nem kapnak napszámost az idénymunkákra.
A javaslatot más előterjesztések mellett, a jövő héten, június 16-17-én rendkívüli ülésen kezdheti meg tárgyalni a parlament – derül ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kísérőleveléből.

Az ellenzéki pártok közül elsőként a Párbeszéd Magyarországért (PM) reagált a törvényjavaslatra. Közleményükben azt írják: az Orbán-kormány „kommunista tervgazdálkodással biztosítana munkaerőt a baráti magánvállalkozások számára”. A PM szerint normális országokban az emelkedő bér biztosítja a szükséges munkaerőt, Magyarországon viszont kötelezővé tennék, hogy a haverok magángazdaságai és magánvállalkozásai nyomott bérek mellett jussanak munkásokhoz.
Az LMP szerint is „erkölcstelen, káros és diszkriminatív” Pintér előterjesztése. Az ellenzéki párt szerint a javaslatból kiderül, hogy a miniszternek fogalma sincs a munkaerőpiac működéséről, vagy szándékosan büntet mindenkit, aki a munkájából próbál megélni. A tervezett lépés rugalmatlanabbá tenné a munkaerőpiacot, és elzárja az előbbre jutás útjait, hiszen a rossz munkahelyek így könnyen csapdába ejthetik a kiszolgáltatott dolgozókat.

A Belügyminisztérium közleménye szerint a törvényjavaslat nem kívánja röghöz kötni a munkavállalókat, hiszen a munkaviszony továbbra is a munkavállaló és a munkáltató megegyezése alapján jön létre. Egy másik, a parlament előtt lévő törvényjavaslatra hivatkozva azt írják: attól függően mentik fel a közmunkást a munkavégzés alól, hogy „tesz-e írásbeli nyilatkozatot”. A BM is hivatkozik viszont a jelenleg is hatályos törvényre, amely szerint a felajánlott megfelelő munkahely el nem fogadását kizárással szankcionálják. A lényeg a tárca szerint, hogy „csak azok dolgozhassanak közfoglalkoztatás keretében, akik rajtuk kívül álló okok miatt nem tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon”.







Se lemondani, se a lakást visszaadni nem akarja a saját pályázatát megnyerő polgármester



Ő biztos benne volt , vagy van a Pintér gyilkosság Bt -jé ben , ezért erősnek érzi magát , sőt a francia becsületrendre is pályázik !!!
Hiába a médiafigyelem és az ellenzéki össztűz, Szabó Tamásnak, a jászberényi fideszes polgármesternek esze ágában sincs visszaadni az önkormányzati lakást.  Tudják, azt, amit egy saját maga által kiírt pályázaton nyert meg egy három gyerekes család előtt. Az érintett család azt mondta, a polgármester ellen egyébként sem lett volna esélyük nyerni. Szabótól az RTL Klub híradója hiába kért interjút, nem nyilatkozott.

A jegybank szerint igazságos Polt Péter feleségének ötmilliós fizetése

Ezeket kilóra megvették !!!!

A jegybank igazgatóinak jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak - írta közleményében a Magyar Nemzeti Bank.
Közölték azt is, hogy az MNB elnöke, vagyis Matolcsy György és alelnökei a legkevesebbet kereső jegybanki vezetők között vannak Európában.
A jegybank egyébként ezzel arra reagált, hogy Polt Péter legfőbb ügyész felesége havi ötmillió forintot visz haza - írja az Origo.
Ahogyan arról a CIVILHETES is beszámolt, csaknem ötmillió forintot keres havonta a Magyar Nemzeti Bank egyik ügyvezető igazgatójaként Polt Péter legfőbb ügyész felesége. Polt-Palásthy Mariannt múlt év elején nevezték ki a jegybank személyzeti igazgatójává, akkor "csak" 2 millió 300 ezer forint volt a havi keresete. Ezt duplázta meg decemberben, ugyanis akkor nevezték ki a ügyvezető igazgatónak, így

a keresete bruttó 4 millió 950 ezer forint lett. 

A jegybanknál még öt ügyvezető igazgató kap hasonló nagyságrendű fizetést.

Nem lát kivetnivalót az MNB

Az MNB most közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre. Szerintük valótlan információk jelentek meg egyes ellenzéki pártoktól és a hozzájuk kötődő sajtóban a bérezésekkel kapcsolatban.
Mint írják, "a jegybank igazgatóinak jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak, míg az MNB elnökének, alelnökeinek és a Monetáris Tanács tagjainak jövedelme a bankszektorban szokásos, hasonló beosztásban adott átlagos jövedelmeknek a negyedét-ötödét teszik ki". Kitérnek arra is, hogy Matolcsy György kevesebbet keres, mint gondolnánk, hiszen - ahogyan fogalmaznak -

"az MNB elnöke és alelnökei az egyik legkevesebbet kereső jegybanki vezetők európai viszonylatban."

Az MNB vezetőinek bérezése egyébként nyilvános, megtalálható a jegybank honlapján.

origo.hu (Címlap: Polt Péter és felesége, Polt-Palásthy Mariann a parlamentben - Fotó: Origo)


800 millióért épül tovább a stadion Pápán, miközben negyed- vagy ötödosztályú csapat lesz csak a városban

Nem a stadion a lényeg , hanem a koncentrációs tábor kiépítése !!!!


2015-ös büdzsé: 4,7 milliárd a magyar zsidó emlékezetre

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány részére 58 millió, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány részére 220 millió forint támogatást irányoztak elő.
A holokauszt-emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatására 4,44 milliárd forint szerepel a büdzsében. (MTI)
Ebből a pénzből megszüntethetnék a hajléktalanságot hazánkban , de nem , még egy zsinagóga kell , az új rabbinak egy életre szóló foglalkozás neked meg a kurva anyád , volt beleszólásod !!!

Mától titkos a magyar költségvetés egy része

Három hete benyújtották a törvényt, ami egyebek között előírja, hogy a költségvetéssel és az államadósság finanszírozásával kapcsolatos "stratégiai jelentőségű" adatok két évig nem nyilvánosak.

A salátatörvény rendelkezik még a pénzmosást legalizáló, állampapírért bűnbocsánatot kínáló Stabilitás és Megtakarítási Számla újabb könnyítéseiről. Eddig 5 évig a számlán kellett tartani a pénzt, és ha valaki idő előtt kivette, akkor a 16 százalék feletti részre be kellett fizetni az adót. Most egy év után már fel lehet törni, és 10 százalékra csökken a büntetőadó.
A törvényben olyanok vannak még, hogy a reklámügynökségek bónuszát hatósági árassá teszik. A nemzetgazdasági miniszter bizonyos keretek között szabadon csoportosíthatja át a pénzt. Illetve mostantól nem fogják megkövetelni, hogy az állami szervezetek szervezeti és működési szabályzatát a minisztérium honlapján közzétegyék, nyilván hogy még nehezebb legyen belelátni a kormány működésébe.


KAPTUNK MÉG EGY ÉVET GONDOLKODNI



s2012 és 2014 után 2015-ben is kiemelt szerepet kap Magyarországon a zsidóság. Mint ismert, jövőre Holokauszt Emlékév lesz, ám pénteken kiderült, hogy egy évvel később hazánk látja el a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros elnöki tisztjét is.
A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA, International Holocaust Remebrance Alliance) a kanadai Torontóban megrendezett ülésén egyhangú döntéssel Magyarországot bízta meg 2015-ös elnökségi teendői ellátásával – jelent meg a Magyar Távirati Irodánál (MTI). A 2000-ben alakult, 31 tagot és további 10 megfigyelő országot illetve nemzetközi szervezetet tömörítő Szövetség fő célja a Holokauszt emlékezés és oktatás előmozdítása és támogatása.
Magyarország 2006-ban már egyszer ellátta a szervezet soros elnöki tisztjét, a 2015-ben esedékes elnökség pedig szervesen illeszkedik, s egyben „folytatása és széleskörű nemzetközi elismerése” annak a kiemelt kormányzati elkötelezettséget jelző folyamatnak, amely a 2012-ben megrendezett Wallenberg Évvel kezdődött és a 2014-es Holokauszt Emlékévvel folytatódik.
A legnagyobb nemzeti trauma
Tegyük félre Trianont, a Don-kanyart, vagy az 1956 utáni megtorlásokat, a fél magyar lakossággal végző tatárjárást pedig tényleg ne is említsük, hiszen a magyarság legnagyobb nemzeti traumája a holokauszt volt – legalábbis ezt mondta Martonyi János külügyminiszter, amikor a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában címmel, a Tom Lantos intézet által szervezett parlamenti konferencián október 2-án.
Ugyan ezen a rendezvényen szólalt meg Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki elmondta, 2014 azért lesz Holokauszt Emlékév, mert ők, mint a kormány, „pontosan tudják a felelősségüket” a történtekben. Hozzátette: még több holokauszt-tananyagot kívánnak bevonni a közoktatásba, és szerinte nem volt udvariatlan Jair Lapid izraeli pénzügyminiszter azon mondata, hogy a magyarok felelősek a holokausztért. „Mindent meg kell tenni a bocsánatért” - jelentette ki, természetesen rögtön különböző kárpótlásokra utalva.
s
Navracsics és Pokorni a "legnagyobb magyar tragédia" emlékművénél
Fotó: Kallos Bea – MTI


Hogy daráltak volna be a zsidó ÁVH – s ősötök haleledelnek , mint a legjobb magyarjainkkal tették !!!!
Most akkor gondolkodni tudó emberek állnának a Duna parton , és ülnének az ország házában , és nem fél zsidó maffiózók vezetnék az országunkat kiknek a partvonalon túlról diktálják a tennivalókat , és ha kevés volna a vakoló páholyukból is megszórják magyar ellenes teendőkkel , nekik csak elő kell vezetniök , hogy a nép ne őrjöngjön , csak felháborodjon , és húzzon egyet a nadrágszíjon . Veszed a lapot kis gojocskám , el vagy már adva unokástól kamatrabszolgának , és még le is néznek , mert csak ennyit keresel látástól vakulásig dolgozva . Vedd észre könnyebb égő benzines üvegeket dobálni , és még a pőroblémátok is megszünik , mert a hiénák e cselekedetre kereket oldanak !!!
Navracsics egyébként nem először esik túlzásokba. Még áprilisban, amikor a Pokorni Zoltán fideszes képviselővel együtt elhelyezte a Cipők a Duna-parton nevű emlékműnél az emlékezés köveit, azt mondta: nemcsak a holokauszt áldozataira emlékezünk az emléknapon, nemcsak azokra, akiket akkor elveszítettünk, hanem azokra is, akik a vészkorszak idején történtek miatt nem születhettek meg.
Viccből valóság
A Bar!kád hetilap csütörtökön megjelent lapszámának álhírek (Hírek a hátsó udvarból)rovatában olvasható, miszerint 2015-ben a Holokauszt Emlékévére emlékezünk. Hihetetlen, de úgy tűnik, annyira nem is áll távol a valóságtól az, amit pár napja még csak viccnek gondolhattak volna. Alább az álhír:
A Holokauszt Emlékévére emlékezünk 2015-ben
A kormány másfélmilliárd forintos kerettel civil alapot hoz létre a 2014-es magyar holokauszt-emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására – jelentette be szeptember 30-án Mikecz Péter, a Miniszterelnökség igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára és L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke. Egy nappal később konferenciát rendeztek a Parlamentben, ahol Navracsics Tibor kijelentette, mi, magyarok is felelősek vagyunk a holokausztért. A konferencia záróbeszédében Martonyi János külügyminiszter pedig úgy vélekedett: „a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak, számunkra ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel szembe kell nézni.” A zsidó szervezetek elégedettek lehettek az elhangzottakkal, ezért a kormány úgy döntött, hogy 2015 a 2014-es Holokauszt Emlékév Emlékéve lesz, melynél már 2 milliárd forintos pályázati keret áll majd rendelkezésre. Mindezt sajtótájékoztatón jelentette be Szijjártó Péter, aki újságírói felvetésre reagálva elmondta: nem tudja, hogy 2016 a Holokauszt Emlékévének az Emlékévének az Emlékéve lesz-e, de mindenképpen megfontolandónak tartja az ötletet.
(Bar!kád, 2013. október 10.)
Tény, ami tény: a Fidesz-kormány valóban minden erőfeszítést megtesz a zsidóság politikai komfortérzetének javítsa érdekében, így teljesen érthető, ha négy évből három hivatalosan is a Kertész Imre által csak „holokauszt-iparnak” nevezett tevékenységről szól. Az már más kérdés, hogy eközben milyen társadalmi súlya van ezeknek az „emlékéveknek”, hiszen a világ annyi népével történt annyi tragédia, hogy megszámolni is nehéz, ezek között pedig bűn lenne rangsort állítani. Persze -tegyük hozzá- az erőltetett nagypolitikai gesztusoknak aligha lehet bármi közük a valódi hazai érdekképviselethez.
alfahir.hu









A termőföld mutyi gyalázata 


A magyar állam az állami tulajdonú termőföld bérleti lehetőségét húsz évben határozta meg. Az elmúlt években ezek a húsz éves lehetőségek lejártak, és az addig bérlőket kiszorították. A pályázatokat, vagy látszatpályázatokat a haverok, a rokonok nyerték, és szerezték meg az addig a földből megélő kisgazdák elől. 

A termőföld támogatási pénzek nincsenek beművelési kötelezettséghez kötve, amit 2020-ig sikerült az Európai Unióban elérnie Fazekas Sándornak. A vidéket elhagynák a megélhetésüktől megfosztva a falujukat, de harapófogóba kerültek. A városon sincs munkalehetőség... A nagyobb földterülethez jutott narancsbárók évente akár 3-4 milliárd forint támogatási pénzhez is hozzájutnak, és kerülnek fel Magyarország 100 leggazdagabb magyarjainak listájára. 

Az állami földhöz nem jutók egyelőre az út szélén várják sorsuk jobbra fordulását. 

Aki azt hiszi, hogy érdekükben szót emelt Jakab István, a Magosz főembere, az nagyot téved. Jakab az országgyűlés alelnöke is, valószínűleg az ő számlájára nemcsak csöppen a lé, hanem csurog! Nemrégiben kiderült, hogy diplomát hazudott magának. Következménye annak sem lett. 

A haveri ökörkör a jelentős támogatás miatt rátette a kezét a hortobágyi legelőkre, ellehetetlenítve az állattenyésztő kistermelőket. Nincs hol legeltetni a birkát, a tehenet... 

Ez sem elég még a telhetetleneknek! Készülnek rátenni a kezüket a nemzeti parkokra! Ezt egyelőre blokkolni tudta a parlament, ahol végre elveszett a Fidesz kétharmados többsége, de blokkolta a sunyi módon végrehajtott törvénymódosítást az Alkotmánybíróság is. Ebbe azonban - senkinek ne legyen kétsége - nem fognak a haverok belenyugodni, és továbblépnek. 

A probléma az, hogy a magyar társadalomnak nincs hová lépni előlük! 

Sajnos még mindig van lejjebb, mert a Fidesz-KDNP (egyedül ők szavazták csak meg az alkotmányt, vagy újabban alaptörvényt!) nem helyezte alkotmányos védelem alá a magyar termőföldet, a vízbázist, az egészségügyet és a nyugdíjat! Emiatt a társadalomnak legfontosabb négy alaptétel bizony veszélyben van! A hatalomnak és egyre népesebb holdudvarának a legfontosabb az egykulcsos adó alkotmányos védelme volt. Ennek "köszönhetően" a havi kétmilliós jövedelemből és a 100 ezer körüli minimálbérből egyaránt 16 százalék a személyi jövedelemadó! Mivel a magas jövedelműek nem, vagy alig adóznak, egyre lejjebb csúszunk a lejtőn. 

A bróker- és egyéb botrányokkal jócskán tesz róla a hatalom, hogy az erkölcsi válság is diadalt arasson! 

SVPSZ 



Haraszti professzor cikke: Bocsánatkérés 

Tavaly decemberi cikk, nekem új volt! Hátha másnak is. 
Bocsánatot attól kérj, aki meg akar bocsátani! Ha megbocsátanának, akkor nem dőlne a számláikra a lé egy volt zsidó miniszter szerint. 
Haraszti Professzor cikke! 
Jó volna, ha minden magyar politikus is elolvasná, mert legtöbbje kétségbeejtően tájékozatlan ebben a súlyos témában. 
Ehhez még azt kell hozzáfűzni, hogy a magyar hadba lépés három évvel elodázta a holokausztot. 
A magyar zsidóság kálváriája M.o. megszállása után kezdődött. 
A három év alatt kb. háromszázezer honvédet és munkaszolgálatost vesztettünk. 
Magyaródy Szabolcs 
/Kanada/ 
Haraszti: A holokausztért a magyar kormány már huszonöt éve bocsánatot kért 

A professzor szerint erről a témáról csak mértékkel kellene beszélni 
Ozsváth Kálmán - 2014.12.13. 23:22 Magyar Hírlap 
"Mindig állandó és visszatérő követelés, hogy a magyar kormány és a magyar társadalom kérjen elnézést a magyarországi zsidóságtól a holokausztért" ­- mondta Haraszti György. A történészprofesszor hangsúlyozta, ezek a bocsánatkérések már huszonöt évvel ezelőtt megtörténtek. A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont vezetője szerint sajnos a társadalom nem tud meglenni bűnbak nélkül. Mint mondta, ahogy Trianonról és a kommunizmus bűneiről, úgy a holokausztról is beszélnünk kell. Úgy fogalmazott, általában azonban azok a dolgok, amelyeket minden áron belesulykolnak az emberek fejébe, azok ellenérzést váltanak ki. Haraszti professzor emlékeztetett, ahogy az emlékközpont megvalósulását, úgy a kommunizmus és a holokauszt magyarországi emléknapjának bevezetését is az első Orbán­kormánynak köszönhetjük. Kiemelte, hogy a holokauszt emlékének megőrzésében közel sem áll Magyarország olyan rosszul, mint ahogy az számos körben és alkalommal el lenne könyvelve az antiszemitának kikiáltott m agyar társadalomról. 

Haraszti György történész

Bár kipában érkeztem a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, azt mondta, hogy nem lett volna szükséges. 
(...) 



Egy könyv a PÁZMÁNY Egyetem oktatásához! 


Mindennapi meleg zuhany, trécselés, énekelgetés és láblógatás Auschwitzban - egy visszaemlékezés, mely reményeink szerint szerepelni fog a Pázmány tananyagában 

Érdekes. Arról már olvastam Botos László: Olvasókönyv című művében, hogy a náci bűnösök elítéléséért indított "Eichmann-perben" Szálasi tevékenységét is vizsgálták, DE ŐT NEM TALÁLTÁK BŰNÖSNEK, mert bebizonyosodott, hogy Magyarországon a zsidókkal történtekért csak a német megszállókat lehetett felelőssé tenni, - Szálasit csak a hazai (komcsi) népbíróság ítélte halálra, mert őket "a tények nem zavarták". Szálasira az orosz (a komcsi) és a német (a náci) is haragudott, mert Szálasi kitartóan a MAGYAR ÉRDEKEK KÉPVISELETÉRE törekedett. 

Olvastam arról is, hogy Horthy a zsidókat legalább ugyanúgy óvta, mint az a zsidó szervezet, amely éppen a Magyarországra menekült, itt összegyűlt zsidók védelmében INTÉZKEDETT, hogy Magyarország NE UGORJON KI A HÁBORÚBÓL: 
"1943. október 14
A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800,000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon.
Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez...
Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának.
Reg.: ) 012035/385/21î"

De azt már nem tudom megérteni, hogy a mai, itthoni "liberálisok" miért Horthyt szidják még mindig, miért ellenzik kemény tiltakozásokkal a Horthynak szóló tiszteletadásokat, miért Szálasiról beszélnek elítélően, miért Magyarországot hibáztatják mint "kollektív bűnöst" azért, mert "Németország utolsó csatlósa maradt", és miért kell nekem, a gyerekeimnek és az unokáimnak is azok utódai számára kárpótlást fizetnünk, akik azért gyűltek össze, hogy majd együtt költözzenek az ÚJ HAZÁJUKBA. 

Az, hogy a (cionista) zsidók maguk "szelektáltak" a zsidók között, csak pár éve jutott tudomásomra. A Kasztner-vonatra pl. ezerdolláros jegyet kellett venni, - akinek nem volt pénze rá, nem utazhatott. Ezt a magyar tévé mutatta be többrészes filmben: az új hazájukba igyekvő zsidókat elutaztató Kasztner Rezső történetében, - akit végül otthon gyilkolt meg egy zsidó. (Állítólag azért, mert Kasztner "csak kevés zsidót mentett meg.") "Józsefet eladták a testvérei" - a XX. században ismét. A cionista zsidók maguk nem engedték a "haszontalannak" minősített zsidókat a leendő, új hazájukba költözni, a zsidók hiába jelezték a magukra kitűzött sárga csillaggal, hogy ők azok, akik készek a nagy átköltözésre. Ilyenek igen sokan voltak, ezek ragadtak a gettókban, a gyűjtőtáborokban. Ezeket dolgoztatták a németek, hiszen a katonáik a fronton voltak, és az iparukhoz munkás kellett. De aki nem akart erre a sorsra jutni, és Angliába, Amerikába menekült volna, oda is éppen ők NEM ENGEDTÉK BE! Ezek szerint éppen a cionista zsidók állítottak elő a zsidóság tömegei számára lehetetlen, elviselhetetlen helyzetet! (De akkor megindokolhatatlan, miért a magyarságnak kell ezért - még mindig - kártérítést fizetnie?!) 
Ebben a helyzetben hihetőnek tűnik egyrészt a szintén az új hazára várakozó zsidók ausztriai BÉKÉS, szanatóriumi kastélyszállása is, amelyről a háborút követően, 1948-ban írt beszámolót olvastam már, és az idecsatolt visszaemlékezés is, amelyet auschwitzi BÉKÉS táborozásáról írt szerzője. Hiszen az emberek csak az őket kíméletlenül szipolyozó uzsorásoktól szenvedtek, az elmúlt évszázadokban ellenük indították Európa-szerte az uzsorás zsidókat családostól elüldöző pogromokat, miközben a köztük békésen élő és dolgozó zsidókkal ugyanúgy nem volt bajuk, mint a többi, velük élő nemzetiséggel. Miért is bántották volna őket? Ezt a magyar emberségességet tanúsította az a sok zsidómentő magyar és székely is, akinek - már a német megszállásunk alatt - sok zsidó köszönhette az életét. 
Legalább MI LEGYÜNK IGAZSÁGOSAK! 
KSM 
Kapcsolódó: 
   Egy könyv a PÁZMÁNY Egyetem oktatásához! 
   Meggyalázták az izraeli lobogót a bosnyák fanatikusok 
   Botrány: az MLSZ magyar zászlót tiltott ki Helsinkiből? 
   Agyrém: már a magyar zászlókat és sálakat is elkoboztatták a szurkolóktól Csányiék 
   A "békés" és a világ legerkölcsösebb hadserege és népe így bánik a Gázai övezetben élő Palesztin őslakosokkal! 

Magyarországi zsidó szervezetek és szövetségek "felszólították" a kormányt, hogy haladéktalanul vizsgálja felül a Nemzeti alaptantervet. Mellőzzék abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert a vakoló zsidók szerint antiszemiták voltak. 




Meggyalázták az izraeli lobogót a bosnyák fanatikusok


Bosznia és Hercegovina – Izrael 2015.06.12. | Az EB selejtező előtt a bosnyák drukkerek egy izraeli zászlót használtak szőnyegként és átvonultak rajta. A BHF tagjai a stadionhoz vonulás közben és a találkozón is Palsztinát éltették, míg a zsidók Himnuszát hangos füttyszó fogadta…
1
A terrorista fasiszta cionisták letiltották a cikket !!!





Franciaország nem engedi be a bevándorlókat - azok már éhségsztrájkba kezdtek 



2015. 06. 13. 14:47 Alfahír 
Több tucat afrikai bevándorló kezdett éhségsztrájkba az olasz-francia határon, Ventimiglia határátkelőnél - írja a 444.hu. 
Az éhségsztrájk mellett forgalomblokkolással is fenyegetőznek. Szudánból, Szomáliából, Eritreából és Elefántcsont partról érkezett migránsokat a francia határőrök nem akarják beengedni az országba, ők pedig ragaszkodnak a bejutáshoz. 
A Vöröskereszt a határátkelőnél veszteglő tömegnek ételosztást szervezett, de csak a gyerekek és a nők hajlandóak enni. A húszéves Mustapha Ali az AFP riporterének elmondta, hogy addig nem eszik, amíg nem jut tovább. Ha kell, akkor ott hal éhen. 
A francia határőrök rekordszámú menekültet fogtak a héten, 1439 embert, akik közül 1097-et visszatoloncoltak Olaszországba. 
Olaszországnak és több más, a bevándorlás problémájával érintett Nyugat-Európai országnak egyre inkább kezd elege lenni a migránsokból. Németország várhatóan 10 ezer embert fog visszatoloncolni Magyarországra. Nálunk természetesen hatalmas rikácsolás lenne abból, ha nem engednénk be a migránsokat, vagy ha megkezdődne a tömeges kitoloncolásuk. 
Kapcsolódó: 
   Kezd nagyon elegük lenniük az olaszoknak is 
   Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve 
   Toroczkai: ugyanazok agitálnak most a bevándorlás mellett, akik 2004-ben megtagadták a határon túli magyarokat 
   MSZP-s hazudozás tartja a lelket az európai baloldalban 
   Elégedetlen bevándorlók Dél-Olaszországban 
   Szívmelengető orosz példa a szemét beözönlésének megállítására 


 Kezd nagyon elegük lenniük az olaszoknak
2015.06.13. 12:10
Egyre nagyobb gondot okoznak a menekültek Olaszországban. Milánóban és Rómában is elfoglalták a pályaudvarok környékét a migránsok. A bevándorlók hatalmas egészségügyi kockázatot is jelentenek. Közülük ugyanis volt, akit malária gyanújával szállítottak kórházba. 


      

  • See more at: http://www.echotv.hu/video/105619/Kezd_nagyon_eleguk_lenniuk_az_olaszoknak?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.YR69O3Rb.dpuf

Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve




Charlie Hebdo mészárlás mindenkit megrázott Európában. Persze főleg azokat, akik szelektív látásuk hallásuk miatt soha nem foglalkoztak a Palesztinában, Szíriában, Irakban lemészárolt ezrekkel vagy a Kelet-Ukrajnában folyó kijevi erők népirtásával. 

Téves azonban azt gondolnunk, hogy Franciaország konfliktusa új keletű lenne. Több évtized gyarmatosító szabad-rablás és a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása érlelte ezt a konfliktust. Franciaország gyarmatosító politikájának fekete pontjait a siliconafrica.com gyűjtötte össze.

Most, amikor naponta ezrével érkeznek lélekvesztő hajókon az Afrikából menekülő szerencsétlenek és kötnek ki Olaszországban, Görögországban vagy Gibraltárban, Európa egyre fojtogatóbb probléma elé néz ! A konfliktust és humanitárius katasztrófát valójában Európa saját történelme és a nyugati világ politikája, az USA által szított arab tavasz felforgató tevékenysége és háborúi okozták.
Ha 100 éven keresztül jó volt kizsákmányolni és kizsigerelni a teljes afrikai kontinenst, akkor most megoldást is kell találni az Európa utcáit ellepő nincstelen áldozatok helyzetére......

Afrikai menekültek Izraelben >>>

A történelem igazságai, mint előzmények

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban.
Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé. Lerombolták az iskolákat, az óvodákat, a közigazgatási épületeket, tönkretették az autókat, a mezőgazdasági gépeket, a könyveket, az orvosságokat, a kutatási intézet eszközeit, megölték a háziállatokat és az áruházak ételeit felégették, vagy megmérgezték.
Ezzel minden gyarmat számára világossá vált, hogy a franciák elutasítása súlyos következményekkel járhat. Nem is mert senki Sékou Touré nyomába lépni. Egyedül a guineai miniszterelnök volt elég bátor, hogy véghezvigye, amit jelmondatában is hangoztatott "inkább választjuk a szabadságot szegénységben, mint a jólétet szolgaságban."

Sylvanus Olympionak, a Togói Köztársaság első elnökének sikerült egy középutas megoldást találnia. Nem írta alá a gyarmatosítás folytatásáról szóló de Gaulle-paktumot, de minden évben törlesztett Franciaországnak a gyarmatosításból származó előnyei miatt. 

Ez volt az egyetlen módja, hogy a franciák ne rombolják le az országot, mielőtt távoznak Togóból. Az ún. "gyarmati adó" mértéke hatalmas volt, 1963-ban az ország költségvetésének 40 százalékát tette ki. 
Az állam pénzügyi helyzete rendkívül instabillá vált, ezért Olympio úgy döntött, az afrikai valutaközösségi frank (FCFA) helyett az ország saját pénznemét fogja használni. 

1963. január 13-án, három nappal azután, hogy az új pénzek nyomtatását megkezdték, Olympiot meggyilkolták. Az elnökkel állítólag Etienne Gnassingbe, egy veterán francia idegenlégiós őrmester végzett 612 dollárnyi jutalomért.

Modiba Keita, a Mali Köztársaság első elnöke is meg szeretett volna szabadulni a gyarmati valutától. 1968. november 19-én, Olympiohoz hasonlóan ő is egy ex-hadnagy áldozatává vált.
A függetlenségi törekvések viharos időszakában a franciák számos alkalommal vetették be az idegenlégiósaikat, hogy eltávolítsák pozíciójukból a kellemetlenséget okozó afrikai vezetőket.




1966. január elsején Jean-Bédel Bokassa követett el puccsot David Dackot, a Közép-Afrikai Köztársaság első elnöke ellen. 
* Január 3-án Felső-Volta, a jelenlegi Burkina Faso elnökét, Maurice Yaméogot mozdította el a helyéről Aboubacar Sangoulé Lamizana. 
* Benin elnökét, Hubert Magát saját testőre hallgattatta el 1972. október 26-án. Mathieu Kérékou francia katonai iskolákban tanult 1968 és1970 között.

Az elmúlt 50 évben összesen 67 puccs történt 26 afrikai országban. Ezekből 16 állam volt francia gyarmat. Ahogy a számok is tükrözik, Franciaország kétségbeesetten és igen aktívan törekedett arra, hogy megtartsa kolóniáit.


Afrika nélkül nem megy

2008 márciusában a volt francia elnök, Jacques Chirac elismerte: "Afrika nélkül Franciaország a harmadik [világ] hatalom helyére csúszna a rangsorban." De Chirac elődje, François Mitterand is megjövendölte már 1957-ben: "Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században."

Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék. 
2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mélyszegénységtől szenved.
Az afrikai vezetőket gyakran vádolják korrupcióval és azzal, hogy a nyugati hatalmak érdekei szerint cselekednek, de jó okuk van az ilyen hozzáállásra. A saját embereikkel foglalkoznának, ha nem zaklatnák, és nem terrorizálnák őket folyton a gyarmatosító országok.

Gyarmati Paktum


Colonialism in 10 Minutes: The Scramble For Africa



Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. "Együttműködési megállapodást" íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank, és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi preferenciáikat. 

Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb összetevőből áll.
1. Gyarmati adó fizetése Franciaország számára
Az újdonsült "független" államoknak fizetniük kell a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá.
2. A nemzeti tartalékok elkobzása
Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét.

Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük 20 százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni - a saját pénzéből - Franciaország megvétózhatja.

"Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik"- nyilatkozta nemrég Jacques Chirac, volt francia államfő.

3. Elővásárlási jog bármilyen nyersanyagra vagy természeti erőforrásra
Bármilyen új erőforrásra lelnek a volt gyarmatok területén, Franciaországnak jogában áll azt elsőként felvásárolni. Az országok csak akkor kereshetnek más vevőt, ha a franciák rábólintottak.

4. A francia érdekek és vállalatok preferálása a közbeszerzéseknél
A kormányzati megbízások esetében francia cégeket kell előnyben részesíteni, nem számít, ha más jobb ár-érték aránnyal szolgálna. Ebből kifolyólag a legtöbb ex-gyarmat gazdasági létesítményei francia emigránsok kezében vannak. Elefántcsontparton például francia vállalatok tulajdonában van az összes közmű - a víz, az elektromosság, a telefon, a közlekedés, a kikötők és a nagyobb bankok is. Ugyanígy a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban is. Végül az afrikaiak majd odáig jutnak, hogy az európaiak tulajdonában lévő kontinensen fognak élni.

5. Kizárólagosság a katonai felszerelésre és a katonatisztek képzésére
A gyarmati paktumhoz kapcsolódó védelmi megállapodások értelmében a Franciaországba küldött magas rangú katonai tisztviselők ösztöndíjakban és támogatásokban részesülhetnek a képzéseik során.
A helyzet igazából az, hogy a franciák több ezer árulót képeznek az intézményeikben, akik szükség esetén bevethetők, ha puccsot kellene végrehajtani az afrikai országokban.

6. Csapatok vezényléséhez és katonai közbeavatkozáshoz való jog
A védelmi megállapodások lehetővé teszik, hogy Franciaország katonailag fellépjen az ex-gyarmatai ellen, és francia vezetésű csapatait állomásoztassa az országok katonai bázisain.
Amikor Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke véget szeretett volna vetni a francia kizsákmányolásnak, puccs áldozatává vált. Gbagbo elmozdítása során Franciaország tankokat, harci helikoptereket és a különleges erőket is bevetette, akik a civileket sem kímélték. A francia hadsereg 2006-ban 56 fegyvertelen civilt mészárolt le és további 1200-at megsebesített. Mindezek tetejében a francia üzleti közösség a műveletek alatt elszenvedett veszteségekért kártérítésre kötelezte az új kormányt.

7. A hivatalos nyelv a francia és az oktatás is francia nyelven kell, hogy folyjon
A francia külügyminiszter felügyelete alatt álló "Frankofónia" nevű szervezet számos kapcsolódó létesítményével együtt azért jött létre, hogy terjessze a francia nyelvet és a kultúrát az afrikai ex-gyarmatoknál is.

8. A gyarmati valuta, az FCFA kötelező használata
A valutaközösségi franknak köszönhetően Franciaország könnyedén megcsapolhatja az afrikai országok kasszáit. Már az Európai Unió is elítélte ezt a rendszert, de a franciák nem hajlandóak megszabadulni gyarmati rendszerüktől, mely 500 milliárd dollárral gazdagítja a kincstárukat.

9. Az éves egyenleg megküldése Franciaországnak
Az afrikai országok a jelentés elküldése nélkül nem juthatnak hozzá a pénzükhöz.

10. Katonai szövetségesek korlátozása
Az afrikai országok közül kevés rendelkezik regionális katonai szövetségessel, egyedül a volt gyarmatosítójukkal működnek együtt. Ex-gyarmatai számára Franciaország meg is tiltja, hogy mással lépjenek szövetségre.

11. Kötelező Franciaországgal szövetkezni háború vagy válság idején
A második világháború során kb. egymillió afrikai katona harcolt a nácizmus és a fasizmus ellen, úgy, hogy sokszor nem kérték a beleegyezésüket sem. Franciaország tudja, hogy az afrikai katonai erők igen hasznosak lehetnek, hiszen a franciák 1940-ben mindössze 6 hétig tudták magukat tartani a németekkel szemben.

A mai napig tart

Van valami hátborzongató Afrika és Franciaország viszonyában. Először is, hogy Franciaország súlyosan függ az Afrika kizsákmányolásától, már a rabszolgaság kora óta. Továbbá ijesztő, hogy a francia elitben nincs annyi kreativitás, hogy túllépjen a régi időkön és a hagyományokon. Végül pedig, Franciaország két, olyan a múltban ragadt, paranoiákkal küzdő intézménnyel rendelkezik, melyek apokalipszist sejtenek a változások mögött és ideológia szempontból nem jutottak tovább a 19. századi romanticizmusnál. Ennél fogva a Francia Pénzügyi és Költségvetési, valamint a Külügyminisztérium nem csak Afrikára, de magukra a franciákra is fenyegetést jelent. S ez a szellem itt teng-leng az EU-ban!
Afrikának is lépnie kell azonban, ha fel szeretné szabadítani magát. Érthetetlen például, hogy hogyan bírja 450 francia katona irányítani Elefántcsontpart 20 millió fős népességét.


Forrás: Hír24
Bejegyezte: SBG Buddh


Toroczkai: ugyanazok agitálnak most a bevándorlás mellett, akik 2004-ben megtagadták a határon túli magyarokat




Közzétette: Szerkesztő 3.2015. június 11. csütörtök, 12:57
Toroczkai László, ismert jobboldali vezető, Ásotthalom polgármestere Facebook-bejegyzésében a menekültáradat veszélyeire hívja fel a figyelmet:
"2004-ben ugyanezek a balliberális körök uszították az embereket az ellen, hogy a fegyverek árnyékában elszakított határon túli magyar testvéreinknek visszaadhassuk a magyar állampolgárságot. Most ugyanezek a balliberális körök uszítanak, lázítanak azért, hogy befogadhassunk több milliárd (!) Európába vágyó teljesen más kultúrájú, más vallású idegent. A koszovói migráns nem menekül, csupán a hülye liberális törvényeket kijátszva akar egy kis plusz pénzre szert tenni az EU-ban, de a napjainkban egyre több afrikai és bangladesi sem háború elől, hanem egyszerűen a túlnépesedés elől érkezik ide. Nekik föld, élettér kell, történetesen éppen a mi földünk, a mi életterünk. Sőt, az Iszlám Állam elől menekülő valódi menekült is áthaladt már egy csomó biztonságos országon, ő is csak gazdasági haszon miatt érkezik, Magyarországon nem az életét menti. Mára az is biztossá vált, amit már fél éve is jeleztem: A nyugati célországok visszatoloncolják Magyarországra a migránsokat, sőt az Olaszországon, Spanyolországon keresztül érkezőkből is kapni fogunk, mert kvóta szerint szeretnék szétosztani a migránsokat a tagállamok között. Mikor lesz ennek vége? Ha nem zárjuk le a határainkat, akkor sohasem, mert több milliárd afrikai és dél-ázsiai készül Európába, mert élettér kell nekik. Ezt tudják a balliberálisok is, mégis kifejezetten támogatják, szorgalmazzák ezt a fajta bevándorlást. Kik ők? Kiket képviselnek? Csak nem azokat a bankárokat, akik külföldről pénzelik őket? A kormány pedig történelmi tettet hajt végre, ha lezárja a déli (zöld)határt. Jelenleg ugyanis a törvényesen a határátkelőn átlépőket vegzálják és órákig várakoztatják, miközben a zöldhatáron törvénytelenül továbbra is bárki át tud sétálni, akár száz fős csoport tagjaként is. A kormány plakátjai egyébként kontraproduktív marhaságok, inkább a határőrség visszaállítására kellene ezt a pénzt is költeni. A balliberális életképtelen hazaárulóknak üzenem: Egyértelmű, hogy a megállíthatatlan, milliós számú bevándorlás segítésével nemzetgyilkosságot készítenek elő. Azt pedig ne hazudják a közvéleménynek, hogy ez a probléma nem létezik! Nézegessék a frissen készített képeinket Ásotthalomról, s látni fogják, hogy naponta százával, ezrével érkeznek a mi földünkre vágyók. A magyarok elvándorlásáért pedig éppen ők, a minden eddigi kormányt sakkban tartó liberálisok a felelősek, akik feltett kézzel, a magyarokat átverve tolták be hazánkat az EU-ba, amely most kihasználva a kiszolgáltatottságunkat mesterségesen szívja el a magyar munkaerőt Magyarországról.
Akinek elege van a liberálisok hazugságaiból és nemzetgyilkossági kísérleteiből, kérem, ossza meg ezt a posztot, és terjessze az igazságot!" - zárul Toroczkai felhívása.


MSZP-S HAZUDOZÁS TARTJA A LELKET AZ EURÓPAI BALOLDALBAN



Az MSZP elnöke zsákutcának nevezte a gyűlöletkeltésre alapozó politikát az Európai Szocialisták Pártjának (PES) 10. kongresszusán szombaton, Budapesten. A közvélemény-kutatási adatokat pedig szimplán nem ismeri.
Tóbiás József hangot adott meggyőződésének, hogy a belső szolidaritásra és közös felelősségvállalásra épülő migrációs politika vezethet eredményre az EU-ban. Szerinte Európa keresztény-konzervatív vezetőinek kínos Orbán Viktor, mert nem állhatnak "egy halálbüntetés-párti, gyűlöletkeltő, menekültellenes, radikális politikus mellé" - mondta.

Nincs kétségük afelől, hogy a Jobbik kormányon ugyanilyen politikát követne - jegyezte meg. Mint mondta, nem véletlenül választotta a PES Budapestet a kongresszus helyszínének, hiszen a nap folyamán hitet tesznek amellett, hogy ahogyan Európában, úgy Magyarországon is változásra van szükség. Ennek a letéteményese Magyarországon az MSZP, amely a legerősebb ellenzéki pártként (!) képes arra, hogy 2018-ban leváltsa a most regnáló kormányt - hangoztatta, bár az nettó baromság, hogy az MSZP a legerősebb ellenzéki párt lenne, hiszen alig több mint fele annyi támogatójuk van, mint például a Jobbiknak.

Reagálásában a Jobbik közölte: ők és a magyar emberek már tudják, milyen az, amikor a XX. század leszerepelt pártjai, a Fidesz és az MSZP kormányoznak:


  • pártközeli oligarchák gazdagodnak meg vagy éppen ülnek miniszterelnöki, miniszteri bársonyszékbe,
  • elkótyavetyélik a nemzeti vagyont,
  • burjánzik a korrupció,
  • eladósodik az ország,
  • brókercégek tömik tele a zsebüket,
  • devizahitellel taszítják reménytelenségbe a családokat.
...és eközben újabb és újabb adókat vetnek ki a magyar emberekre: a XX. század pártjai emelték meg az áfát Európa-csúcsot jelentő 25, majd 27 százalékra.

A magyar családoknak biztos egzisztenciára, megélhetést biztosító munkahelyekre van szükségük, ehhez a XX. századi Fidesznek távoznia kell- közölték, hozzátéve: a reményt a bissau-guineai útlevelesek pártjával, a XX. századi MSZP-vel ellentétben csak a XXI. század politikai ereje, az ellenzék vezető tömörülése, a Jobbik képes biztosítani - fogalmazott a nemzeti párt sajtóközleményében.


Szívmelengető orosz példa a szemét beözönlésének megállítására

  • •   JÚNIUS 12, 2015
    A fogyasztásba és az emberi jogokra való hivatkozásba belehülyült Nyugat-Európa nemsokára összeomlik. Nem riogatás ez, csak ki kell nyitni a szemünket, hogy lássuk, fogyóban van az őshonos, fehér népesség, és a megmaradóknak csak szűk rétege képes felismerni a veszély nagyságát. A megmaradóknak döntő többsége homoszexuális felvonulásokra jár, és minden olyan törekvést támogat, ami a saját fajtájának az elpusztítását fogja belátható időn belül eredményezni.
    Afrika felől – az ottani népességnyomás következtében – az elkövetkező évtizedekben olyan beözönlés várható Európába, ami pontot fog tenni azoknak az illúzióknak a végére, melyek a nyugati eszményekkel voltak kapcsolatosak. A nyugati világnak vége, és ez egyik oldalról tragédia, a másik oldalról remény. Tragédia számunkra azért, mert a magyarság évszázadokon keresztül védte azt a nyugatot. Más kérdés, hogy ez a nyugat hálából megalázta, megcsonkította és minden szemét mocsoknak elhordta a magyarságot. Reménykeltő számunkra ez az összeomlás azért, mert – ha néhány évtizedre is –, de helyreállhat a rend a térségünkben, és még egy dicsőséges fejezetet írhat a magyarság a történelem oldalaira.
    A rend letéteményese birodalmi keretek között ma egyértelműen Oroszország és tágabb értelemben a szlávság. Keleten nem fordulhat elő, hogy gyermekeink buzifelvonulásba, nemzetgyalázó, idegen kultúrokádékba ütközzenek az utcán. A pesti liberális söpredék visított, hogy a kémiai kasztrálás Oroszországban biztosított a pederaszta véglények számára; már ha az egyenes és tiszta életet folytató orosz fiatalok nem végeznek előbb ezekkel az elemekkel. A nemzeti kultúra méltó helyre kerül, így a dolgozók számára ha nem is a paradicsom, de egy elfogadható, erkölcsös létezési keret működik az ebben a világban. Meg kell védenünk az életterünket úgy, ahogy az oroszok példamutatóan teszik. Nem integrálással, felzárkóztatással, multikulturalizmussal és egyéb szemétségekkel hozakodnak elő, hanem kőkemény fajvédelemmel. Alábbi képeink néhány évvel ezelőtt készültek, mikor kannibál kalózok támadtak orosz kereskedelmi hajókra Szomália partjaitól nem messze, 800 kilométerre. Az orosz válasz nem maradt el.
    megoldas 2
    A távolban feltűnik egy hajó, de vajon békés turisták vannak a fedélzetén?
    megoldas 1
    Nem, ezek bizony olyan elemek, akik közé nem szívesen engednénk gyermekeinket… Ám de, ezek feltűnésére mi volt az orosz válasz? Emberi jogi aktivizmus vagy az orosz nemzetbiztonsági érdekek érvényesítése?
    megoldas 4
    Természetesen az utóbbi! Alexej Kuznyecov ezredes, a romboló parancsnoka hamar pontot tett az ügy végére, lássuk, hogyan!
    megoldas 6megoldas 3
    Célra tarts; TŰZ!
    megoldas 7
    Kuznyecov ezredes nem hitt a társadalmi integrációban, nem adott esélyt az orosz fajta meggyalázására!
    megoldas 8megoldas 5
    Az ezredes fiai nem végeztek félmunkát!
    Ha emberhez méltó életet szeretnénk élni, nem engedhetünk a nyugat homoszexuális jogvédőinek! Elég volt abból, hogy a mi leányaink és fiaink féljenek az utcákon azért, mert pár liberális rohadék ránk okádta förtelmes mérgét, elárasztva utcáinkat a bűnnel, az erkölcstelenséggel és a szeméttel.  A keleti nyitás nem egy gazdasági alternatíva, hanem a fehér élet megmentése. Ha fontos Neked Magyarország, jelentkezz a Magyar Nemzeti Arcvonal soraiba az alábbi címen!
    arcvonal.jelentkezes@gmail.com
    Magyar Nemzeti Arcvonal

Európa-méretű járvány törhet ki a menekült-invázió miatt

  • •   JÚNIUS 16, 2015
    Ha viccelni lenne kedvünk, akkor mondhatnánk, hogy szemlátomást fellendült az európai turizmus az elmúlt néhány hétben. De a tények ismeretében, a fehér embereknek nincs kedve ezen humorizálni, hiszen a bevándorlók hordái minden nagyvárost megszálltak. Olaszországban varázsütésre eltűntek a turisták, a római, műemlék kutakban pedig kannibálok áztatják lábaikat. Óriási anyagi veszteség ez a turizmusról híres Olaszországnak. A nagyvárosokat elkerülik a fehér emberek. A mindennapokhoz tartozik a földön fetrengő, ókori kutakban pancsoló feketék látványa. Helyiek beszélnek arról, hogy minden megpróbálnak ellopni és rendkívül erőszakosak. Az olasz nőknek mutatják meg sajátságos udvarlási szokásaikat, amely abban áll, hogy letolják a nadrágjukat és lóbálják nemi szerveiket. A gyermekeket nem merik a szülők kiengedni a lakásokból, a közbiztonság katasztrófaszerűen romlott, lassan pedig mélypontra kerül. Higiéniás szokásaik a háziállatok közül a sertésével vetekszik, ott végzik dolgukat, ahol éppen rájuk jön. Sokkoló valóság! Európa olyan krízist él meg, amelyre legborzasztóbb rémálmában sem gondolt.
    immi-1024x768
    Bizonyára hiányoznak nekik a zebrák és páviánok. Reméljük felébred bennük a honvágy!
    De van ettől ijesztőbb jövendölés is, mégpedig orvosi szakvéleményekre alapozott! Ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a menekültek miatt Európa-méretű járvány törhet ki. Azon túl, hogy a  megvizsgált bevándorlók java része kisebb-nagyobb betegségektől szenved, hiszen az utazástól és éhezéstől legyengült a szervezetük, jó néhányuknál malária, ebola, AIDS, hastífusz, leishmaniasis, hepatitis A, filariasis, kolera, sárgaláz vagy az egyre több esetben regisztrált mers-vírus tünetei jelentkeznek. Sokuknak mindenfajta ellenőrzés nélkül a kiszemelt országba szökni, így az orvosi vizsgálatok elmaradnak. A szóban forgó ösztönlények pedig sietve megpróbálnak szexuális kapcsolatot létesíteni az első útjukba kerülő fehér emberrel. A liberális agymosás következtében sajnos sok fehér nő kapható egy-két légyottra a sátánfajzatokkal.
    Ezt az írásomat nem a hisztériakeltés diktálta, annál inkább egyfajta vészjelként funkcionál. Fel kell készülni a védekezésre! Ki fogja ellátni a betegeket? Ki fizeti mindezt? A szegregáció teljes mellőzése és egyéb óvintézkedések figyelmen kívül hagyása súlyos állapotokat eredményezhet. Az európai hanyatlás folytatódik! Az erkölcsileg megtizedelt és megritkított Európa vajon képes lesz-e ellenállni a borzalmaknak? Mi lesz a sorsunk? Kiknek állhat érdekében Európát két lábon járó vírusgazdákkal teli tömni? Milyen tervek alapján megy végbe a jelenkori fekete-exodus?
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net

Atomfegyver – vagy csak kacsa?

  • •   MÁJUS 26, 2015
    A ma felröppent hírt szemmel láthatóan sokan nem hiszik el. Elsőre mert nem merik elhinni. Másodjára mert nem merik elhinni, és talán harmadjára is ezért. Az emberek túl elásták magukba az atomfegyverek kérdését, egyszerűen kijelentik, lehetetlen.
    Először nézzük meg mit írtak a hírről, akik tudósítottak róla, voltak annyira merészek, hogy elhiggyék, vagy esélyt látnak benne, hogy megtörténhet. Az első, ami azonnal felmérhető, hogy rendkívül nagy erejű bombáról van szó. A szakértők azonnal arról nyilatkoznak, hogy ez sokkal nagyobb erejű, mint az USA által használt nagy erejű hagyományos bombák. Olyan bombaterhet azonban vadészbombázó nem képes magával vinni. Sem egy F-16, sem F-15, vagy hasonló méretű repülő. Nagyobb bombázóval senki nem rendelkezik a lehetséges országok közül.
    Vagyis ha nem hagyományos bomba, akkor mi? A jemeni háború kapcsán – éppen a mai hírek között is – egyre inkább bizonyosnak tűnik, hogy Izrael is beavatkozik. Ha Izrael ledob egy bombát, ami sokkal erősebb mint a hagyományos legnagyobb bomba, akkor mit vethetett be? És itt kerül képbe az úgynevezett taktikai atomfegyver. A taktikai méretű neutron bombát az Egyesült Államok fejlesztette ki, első sorban a támadó atomrakéták ellen, mint elhárító rakétát. A taktikai méretű neutron bomba ugyanis 1-2 kilométeres körben hat, rendkívül erős sugárzással, amely tönkretenni hivatott a támadó rakéták elektronikáját. Csakhogy ez a rendkívüli sugárzás emberek ellen is hatásos fegyver lehet. Bevetve egy kilométeres körben olyan erős sugárzást ad le, amely minden élőlényt elpusztít, még a harckocsikban is. A robbanás után pedig semmiféle sugárzás nem marad vissza. Pár kilométeren belül még az elektromos készülékek zavara jelezheti mi történt, de utána már semmi.
  • Did Saudi Arabia Just Nuke Yemen? Mushroom Cloud Video

  • Egy gyilkosság margójára – avagy a zsidó, aki sosem tartja be a szabályokat

  • •   MÁJUS 29, 2015
    Alekszej Brain (eredeti nevén Alexej Mozgovoj) meggyilkolásából sok dologra következtethetünk. Amikor ilyen dolgokat elméleti vagy logikai alapon kezd átgondolni az ember, semmi egyébre nem szabad támaszkodni, mint a tényszerű ismeretekre. Ennek köszönhető, hogy mióta az MNA internetes írással foglalkozik, sorozatosan rántottuk le a leplet az elkövetőkről. A legismertebb ilyen szimplán elméleti alapon tett kijelentés volt, hogy Líbiában a NATO speciális alakulatai hajtottak végre támadást a főváros ellen és egyéb célpontok ellen. Kezdetben senki nem merte ezeket a híreket megosztani, mondván kacsa az egész, majd három hét múlva a NATO elismerte, igen ők hajtottak végre akciókat.
    Mindehhez semmi egyéb nem kellett, mint érzelmektől mentesen, csak a tényeket összevetni. Alekszej Brain meggyilkolása esetében három kérdést kell megvizsgálni. Milyen körülmények között, milyen módon hajtották végre, és mindez kinek állt érdekében.
  • Мозговой. Похороны...

  • Alexej Brain temetése
    Ezt a gyilkosságot végrehajtották, méghozzá úgy, hogy pontosan tudták kit és mikor kell tűz alá vonni, nem pedig azt aki éppen azon a főútvonalén először arra ment, hanem céltudatosan kiválasztva a célszemélyt. Ráadásul mindezt éjszaka, ami több dolgot is feltételez. Először azt, hogy a gyilkos zóna előtt kihelyezett felderítő pontosan tudta, milyen járműveket kell jeleznie. Másod sorban azt, hogy ezek a járművek nem megtervezett útvonalakon közlekednek, tehát előre bemérhették, melyik főutat választják, vagyis olyan szinten kaptak támogatást, ahonnan nyomon követhetőek például a mobil telefonok, vagy az autóra helyezett nyomkövetők.
    Második a végrehajtás módja. Jelen esetben egy tökéletesen megtervezett és kivitelezett lesállást hajtottak végre, méghozzá mindezt a tipikus nyugati végrehajtási módokon. Mondhatja valaki azt, hogy mód és mód között nincs különbség, de aki ért hozzá az tudja, igenis vannak különbséget. Nos az első különbség az, hogy az ukrán beszivárgó egységeknek az utóbbi időben egyetlen ilyen jellegű akciója sem volt sikeres. Vagy oda úton, vagy vissza úton minden esetben elkapták őket, a végrehajtásokban pedig többször fáztak rá a végrehajtók, mint a célszemélyek. Ebben az esetben tökéletes volt az odajutás, a kiemelés, és a végrehajtás is. Ez pedig egy dolgot feltételez, hogy sokkal magasabb szinten kiképzett alakulat hajtotta végre, sokkal magasabb szintű műszaki háttérrel. Ha összekötjük ezt azzal, hogy éppen a leghíresebb egységparancsnokról van szó, máris biztosak lehetünk benne, mindez nem véletlen összefüggés. Tehát egy alakulat, amelyet a jelek szerint helikopterrel juttattak a célterületre majd emeltek ki, tökéletesen hajt végre a nyugati végrehajtási előírások szerint egy akciót. Azonnal felmerül a gyanú, hogy egy magas szinten kiképzett nyugati különleges alakulat akciója volt mindez.
    Ezek fényében kell vizsgálnunk azt, hogy kinek állt érdekében, de mindezt úgy, hogy lássuk melyik nyugati hatalomnak állt mindez érdekében. Ehhez két dolgot kell vizsgálni. Az egyik a haszon, a másik az etikai szint. Miért is kell etikai szintet vizsgálni? Nos ehhez ismernünk kell a háború szabályait. Írott és íratlan szabályok egyaránt játszanak. Mégpedig van egy rendkívül fontos szabály, amelyet a szemben álló felek minden esetben betartanak. Nincs kivétel, mert aki megszegi a kivétet, minden esélyét eljátssza annak, hogy fennmaradhasson, mert olyan szinten szegi meg a hadsereg szabályait, amely alól nincs menekülés. Ez pedig a szemben álló felek tisztjeinek és parancsnokainak életmegóvása. Örök szabály, ősidők óta működik, és olyan mélyen ivódott a hadsereg és katonák működésébe, hogy minden körülmények között mindenhol betartották. Aki megszegte, az esetek túlnyomó többségében a saját vezetése végeztette ki. Emlékezzünk, micsoda pompával temették el például a vörös bárót saját ellenségei, mikor meghalt egy összecsapásban. Vagy arra, hogy maga Montgomery tábornok hogy emlékezett meg legnagyobb riválisáról, a sivatagi rókáról (Rommel) halálakor. Emlékezzünk arra, hogy Paulus tábornok, aki rommá lövette egész Sztálingrádot, a háború után a Frunze orosz katonai akadémián tanított. Amikor a németek elfogták az egész angol speciális alakulatot Hollandiában (A Híd Túl Messze Van című film dolgozta fel) vagy éppen a japánok az angol tiszteket milyen szinten különböztették meg, miközben hírhedten kegyetlenek voltak a hadifoglyokkal. Ennek pedig nagyon komoly okai vannak. Az egyik ilyen ok, hogy a beosztottak minden esetben kötődnek a tisztekhez. Elvesztése bosszút és megtorlást vált ki a katonákból. Célponttá rossz parancsnok sosem válik, az ugyanis kész haszon az ellenségnek. Csak a kiemelkedő és jó parancsnokok lehetnek elméletben célpontok, de őket védi a hadseregek ilyen íratlan szabálya. Kivétel volt ez alól például a vietnami háború, ahol az amerikaiak előszeretettel lőtték le a vietnamiak szellemi vezetőit, majd a parancsnokait. Ezek után a vietnamiak mesterlövészei kifejezetten a tisztekre utaztak. De a magas rangú parancsnokokat még abban a háborúban is inkább elkapni, mint megölni igyekeztek. Senki más, a történelemben egyetlen csapat kivétel ez alól, akik minden esetben gyilkolták, üldözték, erőszakolták és kínozták az ellenség vezetőit, parancsnokait, ezek a zsidók. Bármely hadseregben voltak, ők ezt bárhol megtették. Akár cseka tisztként, vagy magyar, akár francia tisztként, vagy a portugál hódítók között. Mindegy. Mert sosem érdekelte őket a következmény, ugyanis sosem voltak tagjai a válaszcsapásokat kapott népnek, katonáknak. Nekik fő jelszavuk volt a történelemben, minden golyó nekünk talál.
    Tehát tovább vezetjük az elvi boncolgatást, miszerint egy zsidó irányítású (valószínűleg) nyugati alakulat, amely nagy technikai háttérrel rendelkezik, felrúgja a szemben álló felekre vonatkozó szabályokat, tudva, hogy ezzel ukrán hadifoglyok életét, illetve leendő hadifoglyok életet veszélyezteti, ráadásul rendkívül elszánttá és vaddá változtatja a felhergelt alakulatot az ellenségével szemben. Magyarra fordítva kinek áll érdekében az, hogy tovább erősítse a gyűlöletet a két hadsereg között, vaddá és még gyilkosabbá változtassa a háborút, sőt tovább folytatásra ösztönözze annak katonáit, miközben Minszkben megfeszített erővel próbálkoznak azon, hogy oldják fel az ellentéteket, és megpróbálják valahogy békésebb megoldásokba terelni a véres háborút. Jelenleg a végrehajtók közül azonnal kiesik az ukrán és az orosz fél egyaránt. Egyik sem őrült meg, és nem keresik az okokat arra, hogy saját embereiket ölessék halomra a hadifogoly táborokban. Azt is látjuk, hogy Európa olyan szinten vesztese az egész háborúnak és szankcióháborúnak, hogy majd belerokkan. Nekik szintén a minszki tárgyalások folytatása az érdekük, valamint az, hogy az EU és az Oroszország közötti feszültség mielőbb feloldódjon. Mind a németek, mind a franciák üzletelni szeretnének, és nem belebukni ebbe a hajcihőbe. Kezd igen elegük lenni az egészből. Nekik az lenne a legjobb, ha hipp-hopp befejeződne az egész, és eladhatnák a termékeiket az oroszoknak. Kik maradnak tehát mind érintett felek? Kizárólag az USA. Feltevődik a kérdés, miért? Az USA kizárólag a saját pénzügyi álláspontja alapján szemléli az ügyet, Európa nem érdekli, sőt jó is ha gyengül a vetélytárs. Neki pedig a háború kell. Támadja vele Oroszországot úgy, hogy neki semmi köze hozzá papírforma szerint. Gyűlöletet szít egy nép és az oroszok között, ami mindenképpen haszon ismerve az oroszokkal szembeni terveiket, és most már bármi áron folytatja a háborút, mert a minszki megállapodás ha megköttetik, még a végén Moszkva visszaszerzi a befolyást Kijevben. Ráadásul bármennyi ukránt feláldoznak, ha arról van szó, hogy az ő üzleti érdekük sérült. Márpedig sérült nem is kicsit, nekik kell Donbassz. Vagyis az ok megvan, a technikai háttér megvan. A végrehajtáshoz szükséges megfelelően kiképzett csoportjai megvannak. Minden egybevág.
    Ezek után nincs több kérdésünk, számunkra az ügy lezárult. Mi egészen biztosak vagyunk benne, hogy az akciót egy USA-cionista CIA csapat hajtotta végre, vagy az USA hadseregének egy ilyen feladatokra kiképzett alakulata. Ezek után már csak kíváncsian várjuk, mikor kerül elő az a pár ember aki végrehajtotta, eldicsekedve vele, könyvet írva róla, majd halnak meg sorban éppen úgy, mint Oszama gyilkosai.
    Vári Roland – NemzetiArcvonal.net



Vajon miért van úgy, hogy az Európai Unió államaiban, s így Magyarországon is, értékesebb az idegen 

Toroczkai László 2015. március 2. Facebook 
Vajon miért van úgy, hogy az Európai Unió államaiban, s így Magyarországon is, értékesebb az idegen, mint az, aki az európai országokat megteremtő őshonos nép tagja? Érdemes lenne kiszámítani, hogy mennyi az a pénz, amelyet az EU-ban a sok millió bevándorló egyébként jelentős részben sikertelen integrálására, a munkát nem találó vagy nem kereső bevándorlók szociális támogatására, a megnövekedett bűnözés miatti megemelt rendőri és biztonsági kiadásokra, a liberális jogvédő szervezetekre, a nem egészen jogszerűen az EU-ban tartózkodó bevándorlók miatti feketegazdaság ellensúlyozására (stb.) költenek az EU tagállamaiban. Gyanítom, hogy nem kevesebb ez a pénzösszeg, mint amennyit az itt őshonos népek gyermekvállalási kedvének ösztönzésére kellene fordítani ahhoz, hogy a népesség csökkenése megállítható legyen. Ráadásul hazugság, hogy Európának ekkora létszámú bevándorlóra van szüksége. Természetesen ez nem csupán pénzkérdés, ennél bonyolultabb probléma, hiszen az értékrend is összekuszálódott. De azért a mai világban, ha már népesedésről beszélünk, mégsem kikerülhető fontos kérdés az, hogy miért ilyen alacsony például a gyes összege. Főleg, ha annyi minden másra jut pénz. 



A tolerancia bajnokai, az LMBTQ - avagy a PRIDE valódi története 



június 12, 2015 betyarsereg.hu 
Lassan itt a szokásos évi buzivonulás. A liberálisok ilyenkor ujjonganak és az elfogadás zászlaja alatt, támadják a másképp gondolkodókat, azokat, akik a normalitás útját követnék. Ez a nagy liberalizmusuk. De vajon mi ennek az egésznek a háttere? Olvasónk, a Betyársereg szimpatizánsa, kicsit a történet mélyére nézett. A PRIDE valódi története. 
Egész Európa és a fél világ felhördült az 2014-es Eurovíziós dalfesztivál eredmény hirdetésekor, a félig férfi, félig nő vagy a fene tudja milyen élőlény pajzsra emelése kapcsán. Minden gondolkodásra képes lakos tisztában volt vele, ez nem a dalnak, hanem az általa képviselt beteges világszemlélet és az azt körbevevő üzletág győzelme volt. Ne ragozzuk, ez a keresztény EU lakosságának szembeköpése, megalázása, legyőzése és a beteg, romboló erők diadala a TÖBBSÉG felett. Egy ráerőltetett tolerancia, amit a békesség kedvéért eddig a fejlett országok dogozó, adót fizető lakossága elfogadott. Elfogadott nyíltan, de ahol lehetett még és ahol lehet manapság is, az otthon biztos falai között gyermekeit nem erre neveli. Mondom az otthon falai között - milyen szomorú. Amikor a kisebbség természetellenes életmódja a kritizálhatatlan, amikor a történelem változtatható a mindenkori uralkodó osztály kénye-kedve szerint. 

Több liberális (-nak mondott) emberrel kerültem szócsatába az elmúlt pár napban, akik csak addig voltak toleránsak, liberálisak, ameddig elfogadtam mondandójukat. Később már Ők is kirekesztőek, a MÁSságot elutasítóakká váltak, hisz én voltam számukra a MÁS és ezt Ők már nem tudták elfogadni. Érveltek jobbról, érveltek balról, de a végén csak én lettem a tényekkel alátámasztott szavaimmal a kirekesztett. A hazugság, mindig hazugság marad, de egyszer napfényre kerül, ezt most köszönöm libsi "barátaimnak". 

A PRIDE jelentése büszke, de behelyettesíthetjük a magyar gőgös, felfuvalkodott, akár a pökhendi szavunkkal is. Milyen érdekes, szembeköpése ez, a felvonulást ellenzők vagy csak az egyszerűen félrenézők táborának. Boldogan menetel a fizetett menetoszlop, sokan világszerte várják a szereplés, a jó buli, a pénz lehetőségét. A szponzor boldog, eléri célját mindenhol, igaz, egyszer-egyszer szétkergetik Őket, a lényeg, beszéljünk Róluk és mi megtesszük. Rombolásra mindig van pénz, kifogyhatatlanul. Sajnos azt kell tapasztalnunk, egy hazug világ, megvezetett, de sokan hazug polgárai vagyunk. Hazugok, nem csak magunk felé, hanem a külvilágnak, de legfőképp gyermekeinknek hazudunk. Hazudjuk, hogy ez normális, ezt el kell fogadni, régebben azt mondtuk, ez egy betegség, mára divattá vált. Divattá, mert akkor is hazudtunk, félre néztünk. Talán azt gondoltuk, ha nem látjuk, nem létezik, elmúlik magától, mint a szúnyogcsípés helye. Nem múlt el, sőt, fekély nőtt a helyén, a társadalo m gyilkos kelésévé vált. A félrenézés, a szerényen lesütött fej ezt eredményezte a kisebbség hatalmát, egy orbitális hazugságot nagy reklámmal, melyet a kisebbség elfogadtatott a többséggel és már a fejére is nőtt. Pökhendien gőgös felvonulás, amely egy 1969. június 28.-i esemény egy éves évfordulóján indult útjára New York városában. Apropóját a Christopher utcai Stonewall Inn nevű bárban történtek adták, mely helyen a békésen iszogató közösségre rárontott a helyi kirekesztő rendőrség és félig agyonverték Őket. Ekkor Ők úgy döntöttek, Nekik nem szabad többet a háttérbe vonulni, Ők megmutatják magukat ország-világ előtt egy felvonuláson, melynek legyen neve PRIDE PARADE. Egyre több országban szerveznek mára ilyen eseményeket, kisebb- nagyobb sikerrel, Budapest is otthont ad ennek, hála Istennek idén nem június 4-én. Hazug világunk egy újabb hazug cselekedete. A 60-as, 70-es évek Amerikája jelentette a szabadságot az egész világnak. Sokan mondják, akkor Amerika még Amerika volt. Az élvezeti cikkek, a kocsik, de legfőképp a szerelmi szabadság jellemezte ezt az időszakot. Mondhatni, mindenki azt csinált, amit akart, ha betartotta az elemi együttélés szabályait, ami manapság annyira háttérbe szorult. Ebben a miliőben verték volna szét másságukért az embereket egy olyan bárban, ahol senkit nem provokálva nyugodtam iszogattak? Ugye kicsit furcsán hangzik, mert ez nem csak furcsa, de egy hatalmas hazugság is. Hazugsággal kell alátámasztani, mert a jóérzésű ember elfogadó, félrenéző vagy csak egyszerűen hiszékeny. 

Balra: Stonewall 1969-ben (fotó Larry Morris for the NY Times); Jobbra: Stonewall napjainkban

New York államban 1960- ban TÖRVÉNYILEG legalizálták a homoszexualitást. Ez kicsit furcsán hangzik, de ezzel komoly védelmet kapott ez a fajta szexuális szokás. Itt kell megemlíteni, ekkor még az USA gyakorlatilag egy kirekesztő, fajgyűlölő. apartheid társadalom volt, ahol a hetero, keresztény, fehér dolgozó, adót fizető lakosság megbecsült szereplője volt a társadalomnak, rájuk épült az ország az élősködők háttérben szervezkedtek. Keresték a nagyobb nyilvánosságot, címlapra kerülési lehetőséget. Az ördög kezdte kinyújtani csápjait, kereste híveit az aberráltak és a minden korban csak rombolni akarók között. Az elmúlt pár évtizedes történelmünk igazolta, jól dolgozni, ellenünk. Nos, az új törvénnyel éltek és természetesen azonnal vissza is éltek az érintettek, de jó üzletet látott benne a Maffia is. Abban az időben NYC ezen részét a Genovese család tartotta ellenőrzése alatt, többek között az illegális ital, cigaretta kereskedelmet. Fentebb nevezett Stonewall Inn nevű bá r természetesen az ellenőrzésük alá tartozott, Ők szállították az árut, valamint a kimérésben is aktívan közreműködtek. Nagy mennyiségben fogyott a szesz, ma úgy mondanánk, a számla és online gépek kihagyásával, ezért a parkoló autókat használták raktárnak. A bár italengedéllyel nem rendelkezett, melyet a mai napig komolyan vesznek az országban. Gyakorlatilag, ha valaki alkohol licence nélkül dolgozik, büntetése a kábítószer kereskedő verdiktjével lesz egyenlő, ez akkor annyiban volt más, hogy a kábítószert nem üldözték annyira, lásd AlCapone esetét. Poharakat csak hátul tudták mosni, a pultban nem volt víz. Többen betegedtek meg a hepatitis vírusától a rossz egészségügyi körülmények miatt. A higiéniára a maffia nem sokat adott, az alkohol fertőtlenít, gondolhatták. Hiába a törvény, attól még a másságot sok helyen nem tolerálták az emberek, sokakat lehetett zsarolni szexuális orientáltságuk, vagy csak sima aberrációjuk miatt. Több politikust, közszereplőt zsaroltak, így nye rtek nem csak pénzt, hanem politikai befolyást is a gengszterek, ezzel veszélyeztetve a fennálló rendet, a regnáló politikus elit hatalmát. 
 
Nemzeti jelképeinket előszeretettel gyalázzák, de ha őket megszólják rögtön szélsőségest kiáltanak...

Valamint hiányzott a mindig éhes állami apparátusnak a bevétel, az olaszok nem szeretnek adót, áfát, közterheket fizetni, ezért egy jól összehangolt akció alkalmával kivonultak a szervek, ebből lett a csetepaté. Természetesen nem egy kocsmát akartak tönkre tenni, a jelenséget kívánták ebben a formájában a legális keretek közé szorítani. Lehet a törzstagok rágtak be, lehet a gengszterek hitték magukat elég erősnek, már nem tudni. A "hatalmas" verekedés eredménye néhány letartóztatás és pár karmolás lett. A kocsma bezárt, majd újra nyitott és egy év múlva világ körüli útjára indult az egyik szemfényvesztés. A bár még mindig működik, emlékhely lett, múzeum, ha tudjuk az igazságot, hogy ez egy orbitális hazugság mementója, mely a mai embereket irritálja, és csak gyűlöletet szít, amely ellen Ők a liberálisnak hazudott, a kirekesztés és a gyűlölet ellen harcolók tesznek a legtöbbet, mert rombolásra mindig van pénz, akarat és fizetett zsoldos. 
(Betyársereg, http://gvshp.org/blog) 

A harmadik világháború küszöbén állunk? 

06/14/2015 Filantropikum.com Kárpátinfo.net 
Minden idők legismertebb asztrológusa és látnoka megjósolta a Krím-félszigeten zajló közelmúltbeli eseményeket és azok katasztrofális következményeit - állítják orosz és francia kutatók, akik az ukrajnai konfliktus után Nostradamus egy újabb négysoros jóslatát fejtették meg. 

A kutatócsoport szerint egyértelmű, hogy a 16. századi francia reneszánsz neves alakja a Fekete-tenger északi partjainál zajló konfliktussorozatról beszélt, melyet sok erőszak fog követni. Ezek pedig a harmadik világháború kitörésének kiindulópontját jelenthetik - közli a Filantropikum.com. 
A jóslatban az áll, hogy Európa ebben a háborúban el fog pusztulni, és a konfliktusban egy halálos biológiai fegyvert is bevetnek, ami a pestisnek egy ismeretlen változata lesz. 
Amikor Nostradamus ezeket a jóslatokat vetette papírra a Krím még török uralom alatt volt, és 1774 után került orosz befolyás alá, amit szintén megjósolt az asztrológus. 
A francia kutatók azt is elmondták, hogy a Krím-félsziget alatt hatalmas mennyiségű földönkívüli eredetű energia található, és ez a kiváltója a krími konfliktusnak, ami majd világháborúvá dagad. 2016-ra Európa lakossága a minimálisra csökken, és a kevés számú túlélő különböző betegségekben fog szenvedni - mondja Alexander Lazarev, a kutatócsoport ukrán tagja, aki szerint a háború 2025-ben érhet véget. 
Kapcsolódó: 
   Sokba kerül a háborúskodás Izraelnek és a palesztinoknak 
   Ferenc pápa: Szándékosan gerjesztik a háborúkat 
   Egy alapvetően békés világban Amerika már nem tud katonailag győzni 
   Az USA háborúra készül Kínával, Oroszországgal, hogy a bankokat mentse 
   Háborús veszély Románia keleti határainál? 
   Erdélybe jönnek az amerikai katonák 
   Ő akadályozta meg, hogy kitörtjön a 3. világháború 
   Porosenko: Moszkva ellen harcolunk 
   A napalm sem tudta megtörni a vietnamiakat 
   Izraeli katonák megtörték a hallgatást a nyári hadjáratról 
   Orosz védelmiminiszter-helyettes: Oroszország nem fog háborúzni Ukrajnával 
   Ott az írás a falon - Imran Hosein sejk az ukrán-orosz helyzetről 
   Izrael: Nem volt bűncselekmény a focizó palesztin gyerekek kivégzése 






Egy alapvetően békés világban Amerika már nem tud katonailag győzni



Kárpátinfo.net | 06/05/2015 - 18:17 | Módosítva: 06/05/2015 - 18:17 | Külföld
Egy alapvetően békés világban Amerika már nem tud katonailag győzni
Nem tud mit kezdeni a gerillákkal a világ legfelszereltebb és legdrágább hadigépezete - ezt boncolgatja a The Atlantic legújabb cikke, melyben a szerző számos izgalmas megállapításra jut.

A szerző szerint az amerikai háborúk aranykora a második világháborúig tartott, amelyek ugyan óriási áldozatokkal jártak, de mégis eredményesnek bizonyultak - írja a Magyar Nemzet. Az amerikai polgárháború 750 ezer halálos áldozattal járt, de végül mégis fennmaradt az unió, és a rabszolgákat is felszabadították. A második világháború pedig lehetővé tette, hogy Nyugat-Európa demokráciái továbbra is működjenek. Az aranykor után azonban Amerika már nem tudott háborút nyerni, így néhány kivétellel csak katonai holtpontokkal és vereségekkel volt kénytelen találkozni – írják.
A vereségek kora
Tierney úgy látja, hogy katonai értelemben Amerika csillaga a koreai háború óta leáldozóban van. Ez a háború 37 ezer amerikai katona életét követelte, Vietnamban pedig már vitathatatlanul vereséget szenvedtek. 2001 októberében, mikor az Egyesült Államok megtámadta Afganisztánt, két hónapon belül sikerült elűzni a tálibokat, a háború azonban nem ért véget: a tálibok visszatértek és fokozták a támadásaikat, így ma egy befagyott konfliktust láthatunk az országban.
Az iraki háború sem ért véget: mindennaposak a bombatámadások, a civil áldozatok száma pedig óriási. A cikk szerint a második világháború óta Amerika csak egyetlen nagyobb háborút nyert meg, ez pedig az 1991-es öbölháború volt, az összes többit elvesztette.
Kísértés az erő alkalmazására
Az okokat boncolgatva a szakértő arra jut, hogy a vereségek semmiképpen sem a hadi potenciál hiányára vezethetők vissza. 1846 és 1945 között Amerikának kis, békebeli hadserege volt, de megnyert majdnem minden háborút, ezzel szemben a második világháború után felépítette a világ legdrágább katonai gépezetét, ennek ellenére mégis már hét évtizede a harci frusztráció állapotában van.
Tierney itt érdekes megállapításra jut: éppen Amerika katonai hatalma a vereségek egyik oka. 1945 után ugyanis az Egyesült Államok hatalmas katonai erejével állandó kísértést érez arra, hogy erőt alkalmazzon egy olyan megváltozott környezetben, amelyben már nem lehet nagy győzelmeket aratni.
Ma már más a harci terep
1945 óta ugyanis egyre ritkábbak a hagyományos, országok közötti háborúk. Emellett a nukleáris elrettentés politikája stabilizálta a nagyhatalmak közti viszonyt, a demokrácia, a globalizáció és a nemzetközi kereskedelem olyannyira elmélyítette az országok közti kapcsolatokat, hogy az államok közti konfliktusok költségei óriásiak lennének. A háborúk azonban mégsem tűntek el, csak éppen az országhatárokon belül zajlanak, polgárháborúk vagy szervezett erőszak formájában.
Mint a szerző írja, a nukleáris fegyverek, a demokrácia és a kereskedelem ugyan megakadályozza az országokat, hogy megtámadják egymást, de ezekkel nem lehet megállítani azokat a gerillákat, akik AK-47-es kézifegyverekkel harcolnak: a mai konfliktusok 90 százaléka már polgárháború. És éppen ez az amerikai kudarcok egyik kulcsa: az észak-koreai és vietnami kommunisták, az afgán felkelők és az iraki gerillák a hazai terep előnyeit élvezik, ezekről az amerikaiaknak csak minimális ismeretük van. Ráadásul miközben az USA-nak nagyobb a hadereje, addig az ellene harcolóknak nagyobb az akaratereje, vagyis erősebb a harci szellemük.
Háborút még veszíteni is nehéz
Ezekből a háborúkból Amerika már csak nagyon nehezen tud kivonulni – véli a szerző, aki emlékeztet arra, hogy Koreában két évig, Vietnamban pedig öt évig tartottak a béketárgyalások, mire pontot raktak a konfliktus végére. 2003-ban 21 nap alatt elfoglalták Bagdadot, de 3174 napba telt, míg elhagyhatták. Kabult pedig gyorsan elfoglalták, de még mindig ott vannak az amerikai erők. A cikk végén a szerző felveti: a döntéshozóknak érdemes lenne elgondolkodniuk a lezajlott konfliktusok mély igazságairól.

Forrás: 







Az USA háborúra készül Kínával, Oroszországgal, hogy a bankokat mentse



Kárpátinfo.net | 06/02/2015 - 10:07 | Módosítva: 06/02/2015 - 10:07 | Külföld
Az Egyesült Államok egy lehetséges háborúra készül Kína és Oroszország ellen, hogy megelőzze a nyugati bankrendszer összeomlását, nyilatkozta egy amerikai politikai kommentátor és aktivista a Press TV-nek - írja a Fullánk.

Szerdán Ashton Carter amerikai védelmi miniszter figyelmeztette Kínát, hogy hagyjon fel a Dél-kínai-tengeren a mesterséges szigetfeltöltéssel, és megfogadta, hogy az Egyesült Államok folytatni fogja a járőrözést a nemzetközi vizeken és a légtérben az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
Az Egyesült Államok repülni és hajózni fog, valamint katonai műveleteket fog végrehajtani ott, ahol a nemzetközi jog ezt lehetővé teszi, ahogyan ezt világszerte meg is tesszük” – jelentette ki Carter a Pearl Harborben lévő bázison.
Billington az amerikai reakció kapcsán elmondta, hogy a kínai kísérlet arra vonatkozóan, hogy a Dél-kínai-tengeren szigetet építsenek “nem olyan szokatlan”, mivel a Fülöp-szigetek és Vietnam is ugyanezt teszi.
Barack Obama amerikai elnök igyekszik Ázsiára fókuszálni már 2011 óta. A Fehér Ház azt állítja, hogy egyik régió sem olyan fontos Amerika hosszú távú céljainak eléréséhez, mint Ázsia.
A lényeg az, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségesek háborús mozgósítása nagyon, nagyon világos üzenet arra vonatkozóan, hogy Oroszországgal és Kínával háborúra készülnek”, jelentette ki Billington.
Van egy általánosan egyre szélesebb körben elismert mozgatórugója ennek a háborús célnak, mégpedig az, hogy elkerüljék az egész nyugati bankrendszer teljes összeomlását”, tette hozzá.
Görögország készen áll arra, hogy nem fizet. Ezt nagyon világossá tette. Az euró nem fog fennmaradni. Obama hazájában sikertelen… nem tudja visszafordítani a foglalkoztatottság és a termelés csökkenését, az infrastruktúra visszaesését az Egyesült Államokban, és most mi egy sokkal nagyobb összeomlás előtt állunk, mint a 2008-as pénzügyi válság idején volt” – az elemző szerint.
És a kilátás Londontól, Washingtonon és New Yorkon át az, hogy a háború felé tartunk, mert nem engedhetjük, hogy ez a BRICS szövetség Oroszországgal, Kínával, Indiával, Dél-Afrikával és a legtöbb latin-amerikai országgal új pénzügyi intézményeket hozzon létre, elvéve tőlünk azokat a lehetőségeket, hogy a fejlődő ágazatokat kifoszthassuk”, jegyezte meg Billington.
Így a háború jelenti a megoldást” hangsúlyozta.
Washington azzal vádolja Pekinget, hogy a Dél-kínai-tengeren a Spratly-szigetcsoportnál lévő mesterséges sziget építése a régió további militarizálását fogja jelenteni.
Kína tudja, hogy minden katonai offenzíva ellenük szól, amióta az angol ópiumháborút a Dél-kínai-tengeren keresztül kirobbantották” jelentette ki Billington, hozzátéve, hogy “Emiatt a kínaiak nyugtalanok.”
Az elemző kifejtette, hogy a kínaiak már többször felajánlották, hogy “a délkelet-ázsiai országok közösen dolgozzanak a fejlesztési forrásokból, amit a Fülöp-szigetek vezetése mélyen elutasított, mivel abszolút bábok Obama háborús terveiben, és ezért a szigeteken inkább egy hatalmas amerikai katonai bázist építettek ki.”
Azzal folytatta, hogy “nincs ok a konfrontációra” az Egyesült Államok és Kína között “és nem arról van szó, hogy Obama akar-e háborút, hanem arról, hogy Londonban és a Wall Streeten ezt elhatározták, és Obama végrehajtja nekik, ha nem távolítják el a hivatalából.”
Az Egyesült Államok a háborús terveihez a Fülöp-szigeteken is létesített katonai bázist. A folyamatot meg lehet állítani, meg kell állítani, és itt, az Egyesült Államokban kell megállítani”, hangsúlyozta Billington.

Forrás: 




Izraeli katonák megtörték a hallgatást a nyári hadjáratról



Kárpátinfo.net | 05/04/2015 - 12:34 | Módosítva: 05/04/2015 - 13:16 | Külföld
Jelentést tett közzé a "Megtörni a hallgatást" nevű izraeli civil szervezet hétfőn a tavaly nyári gázai övezeti "Erős Szikla" fedőnevű hadjárat visszásságairól a harcokban részt vevő katonák tanúvallomásai alapján.
   A több mint hatvan katona visszaemlékezéséből született dokumentum szerint a hadműveletben alapelv volt, hogy akár a palesztin civilek élete árán is védeni kell a katonák testi épségét, ami példátlan következményekhez vezetett mind a palesztin életek kioltásában, mind a Gázai övezetben okozott anyagi károkban - összegezte a fő tanulságokat hétfőn a Háárec című izraeli újság.
Az egyik katona arról számolt be, hogy bevetésükkor közölték velük, a hadsereg által ellenőrzött területen alapelv, hogy senki sem civil. A katona elmesélte azt az esetet, amelyben megsebesítettek, majd lelőttek és egy földgéppel a romok alá temettek egy idős, a katonákhoz közeledő fegyvertelen palesztint, miután korábban figyelmeztették őket egy gránátokat hordozó öregemberre.

Egy másik incidensben két fiatal nőt lőttek le, akik a katonáktól mindössze pár száz méterre egy gyümölcsösben telefonon beszélgettek, és ezért terroristagyanúsnak tartották őket. Haláluk után kiderült, hogy fegyvertelenek voltak.

Egy másik gyanúsnak vélt nőt olyan terület felé irányítottak, ahol tankok állomásoztak, s a katonák lelőtték a feléjük közeledő civilt.
  
Egy további, a hallgatást megtörő katona tanúságtétele arról szólt, hogy parancsnoka ágyúzást rendelt el palesztinok házai irányában, hogy így tisztelegjen egy elesett bajtársa emléke előtt. Más behívottak járművekre való indokolatlan lövöldözésekről, autók tankokkal való indokolatlan szétzúzásáról, házak, sőt egész negyedek fölösleges lerombolásáról számoltak be.

Az izraeli hadsereg reagálásában közölte, a Megtörni a hallgatást nevű szervezetet megkérték, hogy a közzététel előtt ismertessék velük a vallomásokat, hogy megvizsgálhassák, ellenőrizhessék azokat, de ezt a civil szervezet elmulasztotta.

"Hosszú ideig tartó alapos, átfogó és mélyreható vizsgálatok során minden katona és tiszt lehetőséget kapott panaszainak és fő tanulságainak közlésére. A rendkívüli eseményekről szóló jelzéseket átadtuk a katonai ügyészségnek" - áll válaszukban.

Az izraeli hadsereg saját hatókörében kivizsgálja a nyári hadművelet visszásságait, s eddig 19 esetben rendeltek el bűnügyi nyomozást. Ezzel Jeruzsálem megpróbálja megkérdőjelezni ezekben az ügyekben a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) illetékességét, ugyanis azt azoknak az eseteknek a kinyomozására hozták létre, ahol a helyi hatóságok nem hajlandók eljárni az esetleges háborús bűnök ügyében.
Témába vág:
Az Erős Szikla offenzívának kettős célja volt: csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. Az ötvennapos hadműveletben az ENSZ adatai szerint - a fegyveres harcosokat is beleszámítva - összesen 2200 palesztint öltek meg a Gázai övezetben. Az áldozatok között 550 gyermek volt. Izraeli részről 73 ember halt meg, közöttük 67 katona. Az iszlamista Hamász szervezet által uralt palesztin övezetben 11 ezren sebesültek meg a harcok következtében és mintegy százezren váltak belső menekültté.

Forrás: 

MTI

Orosz védelmiminiszter-helyettes: Oroszország nem fog háborúzni Ukrajnával



Kárpátinfo.net | 04/30/2015 - 11:32 | Módosítva: 04/30/2015 - 11:32 | Külföld
Oroszország semmilyen körülmények között sem fog háborúzni Ukrajnával - jelentette ki Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes a Komszomolszkaja Pravda című orosz napilapban csütörtökön megjelent interjúban.

A nemzetközi katonai együttműködést irányító miniszterhelyettes hozzátette: "Ukrajna nem ellenségünk! Még elméletileg sem tartok ilyet lehetségesnek. Úgy gondolom, Kijevnek van annyi esze, hogy ne provokáljon bennünket".
Antonov arra számít, hogy Németország és Franciaország felhasználja befolyását az ukrán vezetésre annak érdekében, hogy az ne újítsa fel a harcokat Délkelet-Ukrajnában. "Ebben (a harcok felújításának megakadályozásában) Oroszország Európa segítségére lesz" - tette hozzá.
Az orosz védelmi tárca helyettes vezetője szerint az Egyesült Államok szándékosan "dobta be" azt az információt, miszerint az oroszok hátországi csapatokat vonultatnak fel, és hadvezetési stábot alakítanak ki Délkelet-Ukrajnában. Emlékeztetett a francia katonai felderítés vezetőjének nyilatkozatára, miszerint a NATO-nak nincs tudomása Ukrajna ellen készülő orosz katonai invázióról, és hogy az Egyesült Államok nem helytálló információkat hozott szövetségesei tudomására.
Elmondta, hogy az orosz vezérkar 70 tisztje tavaly szeptember óta Délkelet-Ukrajnában tevékenykedik. Az orosz tisztek az ukrán vezérkarral és hadsereggel kötött megállapodás értelmében az ukránokkal közösen végzik munkájukat a tűzszüneti megállapodást és az ütközőzóna megszilárdítását ellenőrző központban, ahol a szakadár donyecki és luhanszki "népköztársaságok" is képviseltetik magukat.
Antonov hangsúlyozta, hogy az orosz tisztek az ukrán fél kérésére tevékenykednek Délkelet-Ukrajnában, annak ellenére, hogy Kijev ezt nem akarja a nyilvánosság előtt elismerni.
Moszkvának "nem áll érdekében", hogy atomfegyverek jelenjenek meg a vele szomszédos országokban, "új kihívásokra és veszélyekre nincs szükségünk" - mondta. Azt is leszögezte, hogy a nemzetközi közösség, beleértve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, nem fogja megengedni, hogy az ukrán vezetés úgynevezett piszkos atombombát állítson elő.
A lenta.ru orosz hírportál emlékeztetett: három hete Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára Kijevben arról beszélt, hogy Ukrajna titkos katonai atomprogram megvalósítására készül, amely piszkos bomba vagy atomfegyver előállítását is jelentheti. Szerdán azonban Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter bejelentette, hogy Kijev betartja az atomfegyverek korlátozásáról szóló nemzetközi (atomsorompó) egyezményt.

Forrás: 

MTI


Izrael: Nem volt bűncselekmény a focizó palesztin gyerekek kivégzése



A fasisztának nem is bűn a gojok gyilkolása , még ha gyerekek is !!!!


Az izraeli katonai ügyészség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást a gázai tengerparton tavaly júliusban lelőtt 4 palesztin gyerek ügyében,
írja az MTI. A 9-11 éves gyerekek a tengerparton fociztak, amikor megölték őket az izraeli hadihajók lövedékei, további öt gyerek is megsebesült. A tragédia egy, a Hamász által katonai célokra használt épületnél történt, amit előző nap bombáztak.
A támadás előtt a katonai hírszerzés azt jelentette, hogy a Hamász tengeri kommandója fogja megközelíteni a területet, mert izraeli katonák elleni támadásra készül.
Mivel nem feltételezték, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott területén civilek tartózkodnak, rálőttek a raktárnál feltűnő, majd az onnan elfutó alakokra. A nyomozás szerint a légi megfigyelők "nem azonosíthatták gyermekként a megtámadott személyeket" - áll a jelentésben.
A hadsereg legfőbb ügyésze a tavalyi Erős Szikla nevű hadművelet kapcsán azonban vizsgálatot indított 4 ügyben:
három katonát azzal vádolnak, hogy egy palesztin lakásból elloptak 2400 sékelt (körülbelül 160 000 forintot)
a gázai Hán-Júnisz egyik kávéházának bombázása miatt, ahol a foci vb elődöntőjét néző 9 ember vesztette életét
egy orvosi rendelő elleni támadás miatt
és egy fogollyal szemben tanúsított "helytelen viselkedés" miatt.
Az ügyészség a mostani jelentés összefoglalója szerint összesen 109 incidenst tekintett át, amelyek közül 105 ügyet a hadsereg legfőbb ügyészéhez küldtek, hogy lezárásukról vagy vádemelésről döntsön. A katonai főügyész huszonkét esetben bűnügyi nyomozást indíttatott, amelyek közül kettőnél azóta be is szüntették a további eljárást, három esetben pedig vádirat született.
A Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerint az ENSZ várhatóan jövő héten adja ki emberi jogi tanácsának jelentését a gázai hadműveletről. Izrael tavaly novemberben bejelentette, hogy nem vesz részt a bizottság munkájában, mert elfogultnak tartja.
(MTI nyomán)



Bilderberg találkozó a szomszédban - Ez lenne a világkormány? 



Június 12, 2015 infowars.com Idők jelei 
Az egyik csúcs véget ér, egy másik pedig elkezdődik. 

Tegnap indult a befolyásos emberekből álló Bilderberg Klub éves találkozója a szomszédos Ausztriában, érdekes módon csupán 32 kilométerre az éppen befejeződött németországi G7-es csúcs helyszínétől. 
A szervezet nyilvánosságra hozta a résztvevők listáját, akik között három európai ország feje, a NATO főtitkára, két pénzügyminiszter és számos pénzügyi vezető található. A HSBC és a Goldman Sachs különösen erős csapattal vesz részt az idei csúcson, de megtaláljuk a listán a PepsiCo és a BBC Trust vezetőit is. 
Újnak számít a klubban Michael O'Leary, a Ryanair elnök-vezérigazgatója, aki biztos szívesen elbeszélget majd Thomas Enders-szel, a nemcsak repülőket gyártó, de a világ egyik legnagyobb fegyvergyártójának számító Airbus vezetőjével. 
Nem hiányozhat természetesen Eric Schmidt Google vezér sem, aki mellesleg a klub szervező bizottságának is tagja, és akit elkísért a cég mérnöki részlegének alelnöke, és az ijesztő nevű Google DeepMind mérnöki csapatának alelnöke. Peter Thiel, a PayPal alapítója és a Facebook jelenlegi igazgatója szintén a résztvevők között található. 
Ilyen hatalmas nevekkel a meghívottak listáján a világsajtó bizonyára sok figyelmet szentel majd az eseménynek. A "bizonyára" pedig azt jelenti, hogy valószínűleg nem. Ki tudja miért? 
Ahogy arról sem sokat hallani, hogy a konferenciák ismertebb résztvevői, illetve maga a szervezet milyen ideológiákat képviselnek. Nézzünk egy rövid, nem reprezentatív szemelvényt. 
Bill Gates: "A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben, ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük." (TED előadás) 
Dr. Henry Kissinger: "Ma Amerika elszörnyedne, ha ENSZ csapatok vonulnának be Los Angelesbe [az 1991-es Los Angeles-i lázongásokra utalva], hogy helyreállítsák a rendet. Holnap hálásak lesznek érte. Ez különösen igaz, ha megtudják, hogy egy külső veszéllyel állnak szemben egy "földönkívüli megszállás" formájában, legyen az valós vagy mondvacsinált, ami az emberiség létét veszélyezteti. Akkor minden nép azért könyörög majd, hogy szabadítsuk meg ettől a gonosztól. Minden ember fél az ismeretlentől. Amikor eléjük tárjuk a helyzetet, önként mondanak majd le személyes jogaikról, saját jólétükért és biztonságukért cserébe, amit a világkormány biztosít majd számukra." (Evians, Franciaország, a Bilderberg csoport 1992-es konferenciája) 
James Morcan, a Kilencedik árva szerzője: "A Bilderberg zsinóron rángatja a nyugati világ minden kormányát és titkosszolgálatát." 
David Rockefeller: "Amennyiben a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) felborzolja az összeesküvés elméletekben hívő emberek kedélyeit, akkor a Bilderberg találkozók bizonyára apokaliptikus látomásokat indítanak bennük arról, hogy miként szövetkeznek a mindenható nemzetközi bankárok a lelkiismeretlen kormányhivatalnokokkal, hogy ravasz cselszövéseket erőltessenek a tudatlan és gyanútlan világra." (Emlékiratok) 
James Morcan: "A Bilderberg módszerei megerősítették benne a globális hierarchia összetettségét. Nem tudta, hogy az Omega irányítja-e a Bilderberg csoportot vagy fordítva, de úgy érezte, hogy mindegy mennyi információt vélt tudni valaki az Új Világrend elitjéről, mindig volt egy eggyel magasabb szint a világot uraló titkos társaságok és háttérszervezetek erdejében." (A kilencedik árva) 
David Rockefeller: "Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Times-nak, a Time Magazinnak, kitűnő kiadványaiknak és igazgatóiknak, akik részt vettek üléseinken és közel negyven éven át betartották ígéretüket, hogy a hallottakat bizalmasan kezelik. Lehetetlen lett volna megvalósítani világméretű tervünket, ha azokban az években a nyilvánossággal is meg kell küzdenünk. Ma azonban a világ sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormány felé meneteljen. Az intellektuális elit és a központi banki vezetők nemzetek felett álló szuverenitása mindenképpen jobb, mint az elmúlt századok során gyakorolt nemzeti önirányítás." (Bilderberg konferencia, 1991, Baden Németország, ezen a találkozón Bill Clinton is részt vett.) 
Lance Morcan: "Amennyiben a Bohémiai Klubhoz, a Külkapcsolatok Tanácsához és a Bilderberg csoporthoz hasonló elitista tömörülések választják ki és készítik elő a leendő amerikai elnököket, akkor nem ésszerű azt feltételezni, hogy ugyanezek diktálják a választottuk által kialakítandó politikát és irányelveket?" (Az árva összeesküvések: 29 összeesküvés elmélet az Árva trilógiából) 
James Morcan: "Kilenc hallotta a suttogva terjesztett véleményt, miszerint a Bilderberg Csoport tulajdonképpen a Világkormány. A demokráciát akarják felszámolni és mindenre befolyással vannak, a politikai vezetőktől a következő háború bevételéig. Olyan makacs híreket is hallott, sőt megerősített és a médiában megjelent cikkeket olvasott, amelyek szerint Barack Obama, Károly herceg, Bill Gates, Rupert Murdoch, Tony Blair, Bill és Hillary Clinton, George Bush és fia mind a Bilderberg csoport kiválasztottai. A Bilderberg más tagjai Kilenc memóriabankjából kerültek elő, köztük számos multinacionális cég, például a Facebook, a BP, a Google, a Shell vagy az Amazon elnök-vezérigazgatójával, de ott voltak a világ legnagyobb pénzintézeteinek igazgatói is." A kilencedik árva 
Arthur Schlesinger Jr. amerikai történész: "Az új világrendet nem tudjuk megvalósítani anélkül, hogy ne fizetnénk érte vérrel, szavakkal és pénzzel." (Foreign Affairs, 1995. július/augusztus) 
David Rockefeller: "Több, mint egy évszázadon át, az ideológiai szélsőségesek a politikai spektrum mindkét szélén kihasználták a sok publicitást kapott incidenseket, mint például saját találkozásomat Castro-val, hogy megtámadják a Rockefeller családot, mert szerintük mértéktelen befolyással bírunk az amerikai politikai és gazdasági intézményekre. Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, "internacionalistának" nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom." (Emlékiratok) 
Időkjelei: Egyesek szerint a Bilderberg csoport messze nem a piramis csúcsa, hanem inkább egy félig titkos, vagy inkább titkosnak beállított elit klub, ahová a nyilvánosság által is ismert bennfenteseket hívják meg, a tényleges hatalmat kézben tartók pedig a legtöbbünk számára kevésbé ismert, nyilvános szerepet nem vállaló emberek. Mit gondoltok? 
Kapcsolódó: 
   Ki irányítja a világot? 
   Adrian Salbuchi: A készülő világkormány 
   Brüsszelben tárgyaltak Magyarország felszámolásáról 
   A terrorizmus fő oka a hibás amerikai külpolitika 



Ki irányítja a világot?



Elképzelhető, hogy a globális elit néhány hihetetlenül gazdag tagja a színfalak mögül irányítja az egész világot? Sokan (az egészségesen gondolkozó emberek közül) úgy gondolják, hogy a pénz a tranzakciók leegyszerűsítésére kitalált hasznos eszköz, az igazság azonban az, hogy a pénzt leginkább a tömegek irányítására és a hatalom megszerzésére használják. A világ egy neofeudalista korba lépett, ahol az ultra gazdagok rángatják a madzagot. Amikor ultra gazdagokról beszélünk, ne olyan emberekre gondoljunk, akik néhány millió dollárral rendelkeznek. Olyanokról van szó, akik könnyűszerrel megvásárolhatják az USA teljes évi össztermékét és még mindig marad nekik annyi, hogy a teljes amerikai államadósságot is visszafizessék.
Ebben a neofeudális rendszerben mi csak adósrabszolgák vagyunk és ebbe kormányaink is beletartoznak. Mindenki fuldoklik az adósságtól, kivéve a nagyon gazdagokat, akik egyre gazdagabbak és vagyonuk egy részét arra használják, hogy még nagyobb hatalmat szerezzenek a nemzetek felett. Ezeknek az embereknek a tulajdonában van szinte minden nagybank és nagyvállalat a világon. Titkos társaságok és fedőszervezetek egész hálózatát használják céljaik elérésére és tagjaik sakkban tartására. Ők határozzák meg, hogy az emberek többsége miként tekintsen a világra, hiszen a legtöbb médium és az oktatási rendszer is az ő tulajdonuk. Ők finanszírozzák a legtöbb politikai kampányt és hatalmas befolyással rendelkeznek az ENSZ-hez, az IMF-hez, a Világbankhoz és a Kereskedelmi Világszervezethez hasonló nemzetközi szervezetekben. Néhány lépés távolságról szemlélve az összképet nem kétség, hogy ki irányítja a világot, csak sajnos sokan nem hajlandók szembenézni az igazsággal.
Ezek a nagyon gazdag emberek nem szaladgálnak a helyi bankba, hogy betegyék a pénzüket, hanem olyan helyen tartják, ahol nem kell adózniuk utána, mint például a Kajmán-szigeteken. Egy tavaly nyári jelentés szerint a globális elit összesen 32.000 milliárd dollárral rendelkezik offshore bankokban szerte a világon.
Az USA GDP-je 2011-ben 15.000 milliárd dollár volt (Magyarországé 198,1 milliárd dollár), államadóssága pedig hozzávetőleg 16.000 milliárd dollár, tehát a két érték még együtt sem éri el a 32.000 milliárdot, ráadásul ebben az összegben nincs benne az elit hihetetlen értékű ingatlanvagyona, aranykészletei vagy műkincsei.
Huffington Post a következőket írja:
A gazdag családok úgy 32.000 milliárd dollár rejtett vagyonnal rendelkeznek offshore adóparadicsomokban, ami 280 milliárd dollár adókiesést jelent az államnak, áll egy nemrég kiadott tanulmányban.
A tanulmány szerint a globális magánvagyon, a nem anyagi vagyon, mint például az ingatlanok, az arany, a jachtok vagy versenylovak nélkül, 21.000 és 32.000 milliárd dollárra tehető. A kutatást az adóparadicsomok ellen harcoló Adóigazság Hálózat számára James Henry, a McKinsey & Co. volt közgazdásza készítette. Az általa felhasznált adatok a Világbanktól, az IMF-től az ENSZ-től és a központi bankoktól származnak.
Ne felejtsük el, hogy az elit nemcsak sok pénzzel rendelkezik, hanem minden nagybank és nagyvállalat is az ő tulajdonuk.
Több cikk is beszámolt a svájci Federal Institute of Technology által végzett tanulmányról, amelyből kiderül, hogy tulajdonképpen 147, egymással szoros kapcsolatban álló cég tulajdonában van a világ nagyvállalatainak 40 százaléka:
A Zürichi Egyetem által végzett kutatás „bebizonyította”, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport óriási hatalommal rendelkezik a világ gazdasága felett. A tanulmány a világ 43 060 transznacionális vállalatát és az azok közötti tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján felállították a globális gazdaság magját alkotó 1318 vállalatot feltüntető „térképet”.
A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-a felett rendelkezik. Valamennyien tulajdonosai egymás cégei egy részének vagy teljes egészének. Ezek közül a legtöbb bank, a legnagyobb 20 között a Barclays és a Goldman Sachs is szerepel.
Az alábbi 25 bank és vállalat alkotja ennek a szuper-entitásnak a magját:
Az elit szeret összetett tulajdoni hálózatok mögé bújni, de az összefonódásokból egyértelműen látszik, hogy tulajdonképpen minden Fortune 500 cég az ő tulajdonukban áll. Sajnos hatalmas befolyással bírnak a világ felett és ez ráadásul nem is új keletű dolog.
Érdekességképpen, John F. Hylan, New York City polgármestere a következőket mondta egy 1922-es beszéd során:
A köztársaság igazi ellensége a láthatatlan kormány, ami hatalmas polipként terjeszti ki nyálkás karjait városaink, tagállamaink és nemzetünk felett. De hagyjuk az általánosságokat! Kimondom, hogy ennek a polipnak a feje a Rockefeller-Standard Olajvállalat érdekeltségi köre és a hatalmas bankházak kis csoportja, akiket általában csak nemzetközi bankárokként emlegetünk. Ezeknek a nagyhatalmú bankároknak a zárt társasága irányítja az egész amerikai kormányt saját önző érdekeik szolgálatában.
Ők irányítják mindkét pártot, ők írják a politikai platformokat, készítenek bábokat a pártvezetőkből, kihasználva a magáncégeket és minden és bármilyen eszközt, hogy a közhivatalokba kizárólag olyan emberek kerüljenek, akik mindent megtesznek, amit a korrupt nagyvállalatok diktálnak.
Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Olaj érdekeltségek irányítják a legtöbb újságot és magazint ebben az országban, a különböző rovatokat arra használva, hogy engedelmességre bírják vagy hivatalukból kiüssék azokat a politikusokat, akik nem hajlandók engedelmeskedni a láthatatlan kormányt alkotó korrupt klikkeknek. Ez a kormány a saját maga által létrehozott függöny mögül tevékenykedik és ellopja országunk végrehajtó hivatalait, törvényhozó testületeit, iskoláit, bíróságait, újságjait és a lakosság védelmében létrehozott valamennyi hivatalt.
Ezek a nemzetközi bankárok hozták létre a világ központi bankjait (a Federal Reserve bankot beleértve), amelyeket arra használnak, hogy a világ kormányait adósságcsapdába csalják. Az államadósság a legjobb eszköz arra, hogy „törvényesen” pénz vegyenek el tőlünk, hogy azután a kormánynak adják, ahonnan pedig a gazdag elit zsebébe vándorol.
Ma a kongresszusi képviselők vagy az elnök soha nem kritizálják a Federal Reserve Bankot, de a múltban még akadt néhány bátor politikus, aki ki mert állni ellene. Az alábbiakban például Louis T. McFadden képviselő 1932. június 10-én a Képviselőházban mondott felszólalásából olvashatunk részletet:



Tisztelt elnök Úr! Ebben az országban vannak a világtörténelem legkorruptabb intézményei. A Federal Reserve Bizottságra és a Federal Reserve bankokra gondolok. A Federal Reserve Bizottság, ami egy kormánybizottság, már annyi pénzt csalt ki az amerikai kormánytól és az amerikai néptől, amiből vissza lehetett volna fizetni az államadósságot. A Federal Reserve Bizottság romboló munkája és bűnei olyan sokba kerültek már az országnak, hogy abból ezt az adósságot többször is ki lehetett volna fizetni. Ez a gonosz intézmény elszegényítette az Egyesült Államok népét, csődbe juttatta saját magát és tulajdonképpen a kormányt is. Ezt a működését szabályozó törvények hibáin keresztül és a törvények helytelen alkalmazásával valamint az őt irányító pénzkeselyűk korrupt eljárásaival érte el.
Sokan még mindig azt hiszik, hogy a Federal Reserve (jelentése: szövetségi tartalék) egy szövetségi hivatal. Afactcheck.org a következőket írja róla:
A 12 regionális Federal Reserve Bank részvényesei a Federal Reserve rendszeren belüli magántulajdonban lévő bankok. Ezek közé tartoznak országos (a szövetségi kormány engedélyét élvező) bankok és a hozzájuk csatlakozni kívánó, állami engedéllyel rendelkező bankok, akik megfelelnek bizonyos követelményeknek. Az ország több mint 8000 bankjának körülbelül 38%-a része ennek a rendszernek, így ezeknek a Fed a tulajdonosa.
A Fed alapjául szolgáló Wall Street-it bankok tulajdonviszonyait vizsgáló kutatók azt találták, hogy ugyanazok a nevek bukkannak elő minden esetben: a Rockefellerek, Rothschildok, Warburgok, a Lazards és Schiffs családok és az európai királyi családok.
Ezek a gazdag nemzetközi bankárok azonban nem elégedtek meg egyetlen országgal. Céljuk egy általuk irányított globális pénzrendszer kialakítása volt. Carroll Quigley, a Georgetown Egyetem történelemprofesszora a következőket írta:
A pénzügyi kapitalizmus erőinek egy másik messze nyúló célja is volt, ami nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint ezt a rendszert, feudalista módon, a világ központi bankjai közös erővel irányítják majd, magán összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül. Ennek a rendszernek a gerincét a svájci bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) alkotja, ami a világ központi (szintén magánkézen lévő) bankjai tulajdonában lévő magánbank.
Sajnos sokan még csak nem is hallottak a Nemzetközi Fizetések Bankjáról. A Wikipedia a következőket írja róla:
A központi bankok szervezeteként a BIS megjósolhatóvá és átláthatóvá kívánja tenni a monetáris politikát 58 központi banki tagja körében. Bár minden egyes szuverén nemzet önmaga felel saját monetáris politikája kialakításáért, központi és magánvizsgálatoktól is függnek, amelyek befolyással vannak az árfolyamokra és különösen az exportgazdaságokra.
A gazdag elitnek szintén fontos szerepe volt egyéb fontos nemzetközi szervezetek felállításában. Ilyen például az ENSZ, az IMF, a Világban vagy a Kereskedelmi Világszervezet. Az ENSZ New Yorki központjának felépítéséhez szükséges telket például John D. Rockefeller vásárolta és adományozta a szervezetnek.
Az oktatási rendszert is az elit uralja. Az évek során a Rockefeller Alapítvány és más elit szervezetek hihetetlen összegeket öntöttek például az Ivy League iskolákba, amelyek ma már minden amerikai főiskola és egyetem mintapéldájaként szolgálnak. Az utolsó négy amerikai elnök Ivy League iskolákban végezte tanulmányait.
Egy másik fontos terület természetesen a média. Már többször írtunk arról, hogy hat óriási társaság határozza meg, hogy mit néz, hallgat vagy olvas a világ. Ezeknek a társaságoknak a tulajdonában vannak a nagy televíziós hálózatok, kábelcsatornák, filmstúdiók, újságok, magazinok, kiadók, zeneipari cégek és sok népszerű weboldal.
Figyelembe véve, hogy egy átlag amerikai 153 órát néz tévét egy hónapban (156 órával a magyarok sincsenek „lemaradva”), ez a hat társaság óriási hatást gyakorol a közvéleményre. Íme, néhány példa ezeknek a társaságoknak a tulajdonában lévő médiumokra:
Time Warner Walt Disney Viacom News Corporation CBS Corporation NBC Universal
Természetesen sok politikus is az elit tulajdonát képezi. Lewis Lapham újságíró a következőket írta néhány napja megjelent cikkében:
A kongresszus akaratának alakítása és az amerikai elnök megválasztása az ország elit osztályának a privilégiumává vált, ami azt jelenti, hogy a lakosság 20 százalékának birtokában van a vagyon 93 százaléka és a társaságok és bankok maroknyi boldog irányítójának a tulajdonában és irányítása alatt áll a média és a szórakoztatóipar. Ők írják a törvényeket, irányítják az egyetemeket és jótékony szervezeteket, a szabályozó és törvényhozó intézményeket, a kaszinókat és a sportarénákat.”
Miért van az, hogy Washingtonban semmi sem változik, függetlenül attól, hogy melyik párt jelöltjét szavazza meg a többség? Azért mert mindkét párt az igazi hatalom tulajdona. A rendszert úgy alakították ki, hogy az irányítóknak kedvezzen.
Szóval kik irányítják a világot? Ők. És ezt el is ismerik.
David Rockefeller a következőket írja Emlékiratok” című, 2003-ban megjelent könyvében:
Több mint egy évszázadon át, az ideológiai szélsőségesek a politikai spektrum mindkét szélén kihasználták a sok publicitást kapott incidenseket, mint például saját találkozásomat Castro-val, hogy megtámadják a Rockefeller családot, mert szerintük mértéktelen befolyással bírunk az amerikai politikai és gazdasági intézményekre. Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”
Köteteket lehetne írni a témáról, de talán ízelítőnek ennyi is elég. Elég arra, hogy néhány embert elindítson a helyes irányba.


Adrian Salbuchi: A készülő világkormány

drian Salbuchi – Forrás: New Dawn
A nyitott szemmel járó, logikusan gondolkozó emberek a világ elmúlt éveinek, mondjuk úgy 2001. szeptember 11 óta bekövetkezett eseményeit látva mind azt kérdezik: Mi történik? Egyre erősödő erőszakhullám, háborúk, kézzelfogható hazugságok, megszállás, megrendezett támadások, társadalmi zavargások, elszegényedés, romlás és halál. A világ egy veszélyes és szánalomra méltó hely lett és nincs jele a javulásnak…
A logikus kérdés: Miért? Miért történik mindez? Magyarázhatjuk-e az emberi gonoszsággal? Esetleg a tudatlansággal? Lehetséges, hogy csupán egy sor rossz döntésről van szó fontos ügyekben?
Szinte mindenkinek van saját filozófiája szerinti kész válasza ezekre a kérdésekre. A legracionálisabban gondolkozók azt mondják csupán teljesen normális emberek rossz döntéseiről van szó, ebben a mai, egyre összetettebb világban. Az optimisták vállat vonnak és azzal söprik félre a problémát, hogy háborúk, üldöztetés, szegénység és korrupció mindig is voltak a világban. A pesszimisták, mint mindig, sajnálkozva hangoztatják, hogy mindennek vége, különösen, ha a „térj meg, mert 2012-ben itt a világvége” kategóriához tartoznak. Mit higgyünk akkor?

Elöljáróban néhány szó az „összeesküvésekről”

Akinek a fenti magyarázatok egyike sem nyerte el a tetszését, és úgy érzi, a világ problémáit szándékosan idézték elő, az események folyását pedig egy maroknyi ember irányítja, vigyázzon, mert könnyen összeesküvés elméleteket gyártó őrültnek bélyegezhetik.
Túlságosan ne aggódjunk emiatt, mert akik számára a globális hatalmak működésének alternatív magyarázatai csupán „összeesküvés elméletek” azok a) vagy teljesen tájékozatlanok, és szerintük a világ olyan, amilyennek a tévé mutatja, vagy b) rövidlátóak a kulcsfontosságú, hosszú távú geopolitikai kérdésekben, vagy c) szándékosan próbálnak másokat megtéveszteni és érdekeltek a globális hatalmi elit védelmében, amely mindig kényelmetlenül érzi magát, ha valaki reflektorfény alá helyezi őket. Ebben a cikkben csupán az utolsó kategóriának szentelünk néhány sort.
Az „összeesküvés elmélet” vádját megcáfolni egyáltalán nem olyan nehéz feladat, mert legtöbbször normális emberi viselkedéseket bélyegeznek ezzel a kifejezéssel. Mi lenne, ha összeesküvést kiáltanánk minden alkalommal, amikor kettő vagy több ember közös érdekből vagy egy közös cél érdekében összeül, hogy tevékenységüket koordinálják és egyesítsék erőiket céljaik gyorsabb és biztosabb megvalósításáért? Ilyesmit nap mint nap látunk saját környezetünkben, az iskolában vagy akár saját családunkban. Az ilyen emberi viselkedés annyira hétköznapi, hogy senki sem tartja említésre méltónak, kivéve, ha a világ hatalmasai teszik ugyanezt.
Minden alkalommal, hogy valaki kijelenti, néhány hihetetlenül gazdag és befolyásos ember összefogott, hogy együtt elérjenek egy közös célt, bizonyos emberek, bizonyos csatornákon azonnal kiáltozni kezdik, hogy „Összeesküvés elmélet!” és mindent megtesznek, hogy az ilyen következtetéseket csírájában elfojtsák és ellehetetlenítsék.
Hogyan képzelheti bárki, hogy a hatalmasok összefogtak saját érdekeiket előmozdítandó? Tenne ilyet egy befolyásos helyzetben lévő ember? Egy politikus, üzletember vagy vállalkozó? Ilyen nem történhet! Hogyan merészeli bárki is azt állítani, hogy a globális bankárok összeesküdtek, hogy a pénzügyek manipulálásán keresztül minden gazdaságot, piacot, kormányt és a médiát hatalmuk alá hajtsanak? Hogyan állíthatja bárki, hogy a világ hatalmasai a Trilaterális Bizottsághoz vagy a Külkapcsolatok Tanácsához hasonló szervezeteket hoznak létre, hogy legfontosabb tervüket, a világkormány megalakítását támogassák? Hogyan lehet bárki annyira paranoiás, hogy azt feltételezze, a hatalom arra használja erejét, hogy „saját embereit” helyezze a Fehérházba, a parlamentbe, a Downing Street-be, a Casa Rosada-ba (argentin elnöki palota) vagy a világ legnagyobb médiumainak főszerkesztői székébe? Hogyan feltételezhetnénk, hogy a hatalmon lévők még több hatalmat akarnak?
Ez a fővonalas média és az utca emberének reakciója, amikor az egyértelműen közös célokkal, érdekekkel rendelkező bankárokról, olajmágnásokról, hadipari cégekről, politikusokról és szervezeteikről, bankjaikról, lobbijukról és hadseregeikről van szó, akik azért szövetkeznek, hogy vagyonukat és hatalmukat felhasználva teljhatalmat szerezzenek társadalmunk felett. Mindez annyira egyértelmű, hogy csak a rendkívül naiv emberek (vagy az elit által fizetett szemtelen elemzők) hiszik ennek ellenkezőjét. Naiv lenne azt gondolni, hogy Soros György soha nem veszi fel a telefont, hogy terveit megbeszélje Henry Kissingerrel vagy Christine Lagarde-dal, vagy, hogy David Rockefeller soha nem vacsorázik a Rothchild, Morgan vagy Warburg családok tagjaival.
Ne hagyd, hogy az „összeesküvés” szó megtévesszen! Akik ezzel a címszóval akarják elhallgattatni a nyitott szemmel járó és logikusan gondolkozó embereket, azért teszik, mert tudják, nincs rájuk nézve veszélyesebb, mint a nyitott szemmel járó és logikusan gondolkozó emberek.
Most nézzük meg hogyan is működik a világ. Hívhatod összeesküvésnek, vagy aminek tetszik.

A világkormány

A maroknyi, igen befolyásos és gazdag kisebbség által megálmodott világkormány felállításának terve több évszázadra vezethető vissza. Gyökerei a politika színpada mellett, a társadalmi, kulturális és vallási körökből erednek, gyakran szimbolikusan „okkultista” felhanggal.
A törekvést a jelenkorban leginkább „Új világrendként”, „Egységes világként” vagy mostanában egyszerűen „globalizációként” emlegetik. Mindegy minek nevezzük, a tény, hogy a nemzeti szuverenitás – ami nem más, mint a nép szabadsága, hogy a saját sorsukat befolyásoló döntések meghozataláért felelős nemzetállamokat alkosson – mára annyira elmosódott fogalommá vált, hogy alig akad, aki jelentését képes lenne megfogalmazni. Ez a tendencia talán elfogadható lenne, ha a nemzeti szuverenitás háttérbe szorulása elősegítené az emberiség egészét érintő globális problémák megoldását, azonban az egyre növekvő szegénység, az éhezés, a terjedő betegségek és az egyre több térséget érintő háborúk egészen más képet mutatnak. Miért?  Azért mert a világkormány nem a közjót előtérbe helyező, erős globális intézmények munkájából, hanem egyes szektorok hasznát és érdekeit előnyben részesítő magánintézményekből ered. Ha létezik egyetlen, szinte soha nem említett jellemző, amivel leírhatnánk a szemünk előtt felemelkedő világkormányt az az, hogy „privát”.

Magánhatalom

Kezdjük az alapoknál: A világot ma nem az igazság, nem a közérdek iránti elkötelezettség, nem a nemzetközi jog vagy a morális értékek, és nem is a demokrácia irányítja. A világot jelenleg a hatalom irányítja és ezt a hatalmat egy apró, zsarnoki kisebbség jogtalanul ragadta magához. Mit értünk hatalom alatt?
Először is a hatalom azt a képességet jelenti, amellyel a megtervezett, támogatott, megszervezett és végül kivitelezett tettek a kívánt rövid, közép és hosszú távú eredményeket hozzák. A hatalom az az erő, ami az ellenállás erejétől függetlenül is képes véghezvinni céljait, illetve képes bizonyos események megtörténtét megakadályozni, függetlenül azok erejétől, ha kell háború által.
Ez magában foglalja a politikát, a gazdaságot, a pénzügyi és üzleti világot, a technológiát, a kultúrát, a pszichológiát és (a legvégső esetben) a háborút. A hatalom gyakorlásához az összes rendelkezésre álló erőforrás összehangolt és intelligens felhasználására van szükség a konkrét célok elérése érdekében.
Másodszor, fontos megkülönböztetni a formális hatalmat a valós hatalomtól. A médiában a formális hatalom, mint például a kormányok vagy pénzpiacok által magas szinten elért eredményeket mutatják nekünk. A dolgokat ténylegesen mozgató valós hatalmi erők azonban ritkán láthatóak. Ők tervezik meg, hogy mi, mikor, hol és ki által történik. Most a valós és formális hatalom közötti szimmetriák segítségével vizsgáljuk meg, hogyan működik ez a globális rendszer:
valós hatalom politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat hajtó diszkrét, proaktív szerkezetek és szervezetek köré összpontosult. Ezek a folyamatok vonatkozhatnak egy nemzetre, területre, társadalmi rétegre, köz- vagy magánintézményre, vagy ezek kombinációjára. A valós hatalom hatékonysága a folyamatosságban rejlik, ami lehetővé teszi, hogy erejét a hatalom összpontosítására használja. A valós hatalom olyan, önmagukban sokszor láthatatlan eszméket fűt, amelyek azonban nagyon is látható eredményeket hoznak.
formális hatalom a valós hatalomtól eredő stratégiákat és döntéseket kivitelező szerkezetek köré összpontosult. Ide tartoznak a vezető multinacionális cégek, transznacionális bankok, média monopóliumok, a legfontosabb egyetemek és az egyes országok legmagasabb szintű kormánytagjai (elnökök, kabinettagok, kongresszusi képviselők, bírák). A formális hatalom szerkezetei felelősek az alacsonyabb szintről eredő magas szinten bekövetkező hatásokért.
A hatalomért folyó harc sok szempontból hasonlít a szörfözésre. Mindkettő esetében fontos egyensúlyban maradni, nem szabad leesni a deszkáról, rugalmasan kell irányítani a sebességet, az irányt és a dőlésszöget. A jó szörfösök megtanulják meglovagolni a hullámokat.
Fontos megértenünk a hatalom alapvető és kegyetlen törvényét: Akik a hatalom birtokában vannak, céljaik elérésére és érdekeik előmozdítására használják hatalmukat és a hatalmat nélkülözők kénytelenek viselni a hatalommal bírók tetteinek következményeit.
Ebben rejlik a legtöbb ország problémájának gyökere is, hiszen a hatalom már a nem a közös emberi érdekekért küzdő szerkezetek kezében van.

A piramis

A hatalmat legkönnyebb az üzletvilághoz hasonlítva megérteni, hiszen a modern vállalat több évszázad alatt fejlődött kulcsfontosságú „privatizált” hatalommá, átvéve az irányítást a közintézményektől, alapvetően privát, három szintre osztható gazdasági szerkezetek kezébe helyezve azt:
részvényesek a cég valós tulajdonosai, de nem folynak bele a cég irányításába és inkább a pénzügyekre, mint a gazdasági termelésre koncentrálnak.
Az igazgatók a részvényeseket képviselik és a cég működését az ő érdekeik szerint felügyelik. Legfőbb feladatuk a részvényhozamok minél kisebb költséggel elérhető növelése, így a kapitalista vállalat alapvetően társadalomellenes szerkezet.
menedzserek a vállalat napi szintű vezetésével megbízott jól fizetett alkalmazottak. Általában jól kiképzett, keményen dolgozó szakértők, akik tehetségükkel viszik előre a céget.
A világkormány alapvető szerkezete már ma is létezik, de egyelőre még kevésbé észrevehető, mert a „kormány” koncepciójához köthető minták még nem láthatóak. Mivel a hatalom magánkézben van, a világkormány inkább hasonlít a fent leírt hagyományos magánhatalmi szerkezetre. Ez a globalizmus alapja is, ahol a hatalom szintén magánkézben van és a demokrácia az előnyben részesített politikai rendszer, amivel a privát hatalmi szerkezetek a kormányt, például a pénzen keresztül irányítják.
Éppen ezért a nyilvános hatalom – a „kormány” – a legtöbb országban csupán a döntéshozói szerkezet (elnök, miniszterelnök, kongresszus, parlament, stb.) alacsonyabb szintjén helyezkedik el.  A közép- és magas szintű döntéshozói hatalom a nemzeti kormányok és országok felett áll, így nekünk, a népnek nincs beleszólásunk a minket érintő döntésekbe. Vizsgáljuk meg, hogyan néz ki a globális hatalom hierarchiája a gyakorlatban:

Legfelsőbb szintű döntések (értsd: a világ „tulajdonosai”) – a geopolitikai szint

Az üzletvilágban a felső szintű döntéseket a részvényesek hozzák. A világkormányban ez a hatalmi elit kiváltsága. Néhány nagyhatalom kivételével, mint az USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Kína vagy Franciaország, a nemzeti kormányoknak nem sok beleszólása van a felső szintű döntésekbe, ahol az igazi hatalom a világ urainak kezében van. Ezt a hatalmat a következő főbb, geopolitikai tengelyek koordinálják:

Agytrösztök – Kompakt, hierarchikus, nagyhatalmú tervezőközpontok globális hálózata. Közülük néhány ismertebb a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), Trilaterális Bizottság, Bilderberg csoport, Chatham House, Világgazdasági Fórum vagy az Új Amerikai Évszázad Projekt (PNAC). Feladataik közé tartozik az összetett politikai, gazdasági, pénzügyi, technológiai, katonai és kulturális folyamatok hosszú távú alakítása, egy konzisztens, fenntartható és összetett geopolitikai modellbe integrálva őket, a hosszú távú nemzeti, regionális és globális hatalom elérése érdekében.
Pénzügyi dinasztiák – Sok generáció óta óriási gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatalommal rendelkező családok, mint a Rothchild, Rockefeller, Morgan, Mellon, Bin-Laden, Buffet és hasonlók.
Királyi és nemesi dinasztiák – Évszázadok óta óriási társadalmi, gazdasági, vallási és pénzügyi hatalommal rendelkező családok (mint a brit, holland, spanyol, belga uralkodócsaládok, vagy Franciaország, Németország, Ausztria, Olaszország és Portugália koronázatlan nemesei). Szoros kötelékek fűzik őket iszlám megfelelőikhez és az USA vagy a távol-kelet pénzügyi „nemességéhez”.
Vallási szervezetek – A kulcsfontosságú vallások politikai szerkezetei, különösen a Vatikán, az Anglikán egyház, a Lutheránus és Kálvinista egyházak, a Zsidó Szanhedrin vagy számos Evangéliumi szervezet, amely nyíltan cionista elveket vall. [Fontos megjegyezni, hogy itt szervezetekről és azok bizonyos befolyásos, sokszor beépült vezetőiről, tagjairól nem az egyes vallások tagságáról van szó. „Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (I. Sámuel 16:7) – Idők Jelei]
Nemzetek feletti politikai szervezetek – Idetartozik a szabadkőművesség, a cionizmus, a nemzetközi szociáldemokratizmus, a nemzetközi kereszténydemokratizmus és számos civil és lobby szervezet. Ez a globális hatalom piramisának legmagasabb lépcsőfoka. Az „illuminátus” hagyomány minden részét megtalálhatjuk itt: a pénzhatalmat képviselő „öregek” egész kerekasztala ez, a híres dinasztiák, királyi családok, sejkek, vatikáni és egyéb papok, rabbik és nemesek egész sora, akik közül a „világ királya” egy napon felemelkedik. Ez az utolsó lépcsőfok.
Szervezett bűnözés – Nem meglepő, hogy a szervezett bűnözés együttműködik a törvényes hatalommal, sőt előfordulhat, hogy a hatalom hozta létre különféle „operatív megállapodások” keretében. A határok igen homályosak, mivel számos szervezett bűnözői csoport sikeresen beágyazódott a törvényes szervezetekbe, beleértve olyanokat, mint a CIA, MI6, Mossad, DEA, FBI, SEC, egyes pénzintézetek, tőzsdék és katonai vagy biztonsági erők.

Középszintű döntések (a „döntéshozók”) – A stratégiai szint

A privát üzletvilágban az ilyen jellegű hatalom az igazgatók kezében van. A világkormány esetében ez néhány nagyjátékosra, például multinacionális cégekre, transznacionális pénzintézetekre, média monopóliumokra, nagy egyetemekre és a nemzeti kormányok egyes szektoraira (különös hangsúllyal a külpolitikai, gazdasági és védelmi ügyekre) utal.
Óriási források felett rendelkeznek, amelyekkel, többek között, előre jóváhagyott jelöltek és pártok politikai kampányait finanszírozzák, ügyelve a hitelesség látszatának megőrzésére, hogy a szavazók úgy érezzék, ők választják meg azokat, akik irányítani fogják őket. Hívjuk ezt mondjuk a „demokrácia színjátékának”.
A monopóliumot élvező médiaszervezetek intenzív rövidtávú pszichológiai hadműveleteket hajtanak végre (például választások előtt), miközben az oktatási rendszer közép- és hosszú távú pszichológiai nyomást gyakorol, hogy a lakosság nagy része higgyen, elfogadja és megkérdőjelezés nélkül magáévá tegye a „demokrácia színjátékát”.

Alacsonyabb szintű döntések (napi szintű ügyek) – az „ügyvezetői” szint

Az üzletvilágban ezek a dolgok az ügyvezetők vagy menedzserek kezében vannak. A világkormány szemszögéből nézve ez a szerep a „hatóságok”, értsd kormányok, rendfenntartó szervezetek, fegyveres és biztonsági erők, felügyeleti szervek, stb. kezében összpontosul. Ide tartozik az „elnök”, az ügyvezető hatalom fejeként, a „miniszterelnök”, a képviselők, a bírák és a kormány törvényhozói szervezetei.
Éppen ezért egy nemzet elnöke vagy miniszterelnöke, kormányzása rövid ideje alatt csupán rövidtávú ügyvezetői, döntéshozói hatalommal bír. Országaink szárnyaszegett elnök-vezérigazgatói ők, akiket az elit által gondosan előre kiválasztott ellenzék folyamatosan szorongat.

A dinamika

A konfliktusok egy másik komoly forrása, hogy a pénzügyi, gazdasági és társadalmi folyamatok egymástól eltérő dinamikával és úgymond saját „ütemezéssel” rendelkeznek.
Pénzügyek (gyorsütemű változások) – A modern technológiáknak köszönhetően a pénzmozgások valósidőben történnek, miközben a világ pénzügyi játékosai spekulációikat vagy befektetéseiket egyik piacról a másikra, egyik valutából egy másikba irányítják, szuperszámítógépek, összetett szoftverek és telekommunikációs hálózatok segítségével a nap 24 órájában a hét minden napján.
Dinamika: A pénzügyek „ütemezése” másodpercben, esetleg percben történik és javarészt automatikus. Ez a hatalmas előny magyarázza, hogy miért uralkodik a pénzvilág mindenek felett.
Gazdaság (közepes ütemű változások) – A gazdasági folyamatok a pénzügyeknél sokkal lassabban mennek végbe, hiszen egy autó, repülőgép, TV legyártásához, egy ruha megvarrásához, egy szolgáltatáshoz, az ezekhez szükséges tudás elsajátításához idő és energia kell.
Dinamika: A gazdaság „ütemezését” napokban, hetekben, hónapokban, sőt években mérjük. A valós gazdaság sokkal lassabban működik, mint a természetellenesen fölé rendelt virtuális pénzvilág.
Társadalom (lassú változások) – A mentális paradigmákat, morális értékeket, társadalmi szokásokat, stílusokat, stb. vezérlő kollektív folyamatok a gazdaságnál is lassabban mennek végbe. Manapság hihetetlen társadalmi és kulturális „átformálás” megy végbe globális szinten. A társadalmi változásokat két fő eszköz segítségével érik el:
Az oktatási rendszer: A globális elit terveinek támogatása szempontjából fontos társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai témák oktatását eltorzították, megfertőzték, lebutították és fejtetőre állították.
A média: Világnézetünk és a „valóság” torzítása mellett a média, a szórakoztatóipar segítségével, demoralizáló, destruktív, sokszor perverz tartalmakat közvetít az ókori „cirkuszt a népnek” elv alapján, a modern technika újításaival megspékelve.
Dinamika: A társadalmi és kulturális változások igen lassúak. Ütemezését évtizedekben, generációkban, sőt évszázadokban mérjük.

A világhatalom „kerekei”

A globális geopolitikai hatalom szerkezete nagyjából a következőképpen néz ki:
Vezető multinacionális társaságok – Az ipar, szolgáltatóipar, kiskereskedelem, olajipar, energiaipar, bányászat, R&D, hadügy, légiközlekedés, élelmiszeripar, mezőgazdaság, vegyipar, építőipar, szállítmányozás, tanácsadás, stb. Fortune 500 cégei.
Magán pénzintézetek – Inter- és transznacionális bankok, pénzügyi tanácsadók, hitelminősítők, tőzsdék, alapkezelők, biztosítók és viszontbiztosítók, nyugdíj és befektetési alapok, stb.
Országos és nemzetek feletti többoldalú entitások – Nemzetközi valutaalap (IMF), Világbank, Inter-American Development Bank (IADB), Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), minden központi bank, kiemelve a Federal Reserve bankot és az Európai Központi Bankot, az ENSZ, stb.
Egyetemek és akadémiák – A politikatudományokra, nemzetközi és kormánykapcsolatokra és a közgazdaságra specializálódott intézmények (például: Harvard, MIT, Columbia, Princeton, Yale, Johns Hopkins, Chicago, Stanford, Georgetown, Oxford, Cambridge, London School of Economics).
Multimédia monopóliumok – The New York Times, Washington Post, Newsweek, CNN-Time Warner, CBS, MSNBC, Fox, BBC, The Economist, Der Spiegel, Foreign Affairs, Reuters.
Kormányok – Kulcsfontosságú helyi és külpolitikai, gazdasági, pénzügyi és monetáris pozíciók.
Ahhoz, hogy az Új Világrend elérje céljait ennek a hatalmi keréknek a megfelelő irányba kell forognia, amit az agytrösztök és geopolitikai tervezőközpontok hálózata a vezetőfülkéből diszkréten, de nem titokban, viszont rendkívül következetesen irányít. A rendszer a hatalom minden egyes fontos fogaskerekének konkrét forgatókönyvet készít, hogy az előírt ütemezés szerint tegyék a dolgukat.
Ez egy igen összetett hierarchiával rendelkező, rendkívül fegyelmezett, piramisszerű rendszer és megfigyelhetjük, hogy a piramison lefelé haladva a működtetők és szereplők száma egyre nő és ezzel arányosan egyre kisebb fogalmuk van az összképről, a terv egészéről. A titkosszolgálatokhoz hasonlóan mindenki csak annyit tud, amennyire szerepe betöltéséhez szüksége van és csak a csúcson állóknak van rálátásuk az egész helyzetre, illetve csak ők tudják hol állnak a legfőbb terv teljesítésében. Akiket érdekelnek a szimbólumok azoknak az amerikai egydollároson látható mindent látó szemet tudnám felhozni példának.

A pénzhatalom

A pénzhatalom rendkívül demokráciaellenes. Számomra mindig meglepő, amikor politikusokat, a médiát, egyes értelmiségieket, akadémikusokat vagy más véleménynyilvánítókat hallok a demokráciáról beszélni, azt sürgetve, hogy mindenki mindenhol a demokrácia elvei szerint cselekedjen, de soha egyetlen szót sem szólnak a pénzügyek vagy a gazdaság demokratizálásáról.  Ez tabu téma, annak ellenére, hogy mindenki látja, a pénzvilág és a gazdaság a lehető leg demokráciaellenesebb és kifejezetten diktatórikus elvek alapján működik. Az a baj, hogy azok, akik megtehetnék – újságírók, elemzők, politikusok – nem mernek felszólalni.
Poderoso Señor es Don Dinero” – A pénz nagy úr – írta Don Francisco de Quevade y Villegas spanyol költő négy évszázaddal ezelőtt, és valóban hihetetlen látni, hogyan menetel előre ez a „nagyúr”, egyre nagyobb hatalom birtokában a jelen vészterhes században is.
A világkormány a küszöbön áll. Évtizedeken keresztül amolyan globális árnyékkormányként működött, mindvégig készülve az igazi, nyilvános színrelépésre, a hivatalos, „törvényerejű” világkormány megalakulására. Olyan rendszert kényszerítenek a világra, amelyben a „demokráciának” és a kapitalizmusnak sajátos értékei vannak, amelyeket a részvételhez el kell fogadnunk, beleértve olyan transzcendentális értékeket is, mint az igazság vagy a boldogság. A világkormány állampolgárainak fel kell adniuk saját gondolkozásukat ennek a tudati (tehát nem politikai vagy gazdasági) rendszernek a javára.
A demokrácia és a kapitalizmus tudati rendszerek. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy gondolkodását is ezek a rendszerek befolyásolják. Ezért a demokrácia és a kapitalizmus egy diktatórikus rezsimet képviselnek. A diktatúra, vagy parancselvűség a társadalom feletti teljes irányítást jelenti és ez soha nem volt még olyan erős a történelem folyamán, mint most. A demokratikus és kapitalista rendszerek parancselvűsége olyan kifinomult, hogy még a vágyainkat is a rendszer határozza meg. Azt kívánjuk, amit a rendszer akar, hogy kívánjunk.
Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatunk. Amennyiben az igazi demokrácia a nép, azaz a többség érdekeit hivatott képviselni, a közjó és közérdek védelme mellett, akkor kimondhatjuk, hogy ma sehol sincs demokrácia a világon, mert az a színdarab, amit demokrácia néven játszunk, teljes mértékben demokráciaellenes és kizárólag a pénzhatalom érdekeit szolgálja.
Aki ezt nem érti meg, az nem értheti meg, hogy miként is működik ma a hatalom a világon és így soha nem értheti meg mi a baj és miért tartunk ott, ahol tartunk. Enélkül pedig nincsenek válaszok és nincsenek megoldások.

Adrian Salbuchi, argentin politikai elemző, író és rádiós műsorvezető. Számos geopolitikai és gazdasági témájú könyve jelent meg spanyolul és a legutóbbi, „Az eljövendő világkormány: Tragédia vagy reménység?” angol nyelven, ami saját weboldalán megvásárolható. A szerző, a Second Republic Project alapítója, jelenleg számos argentin és nemzetközi vállalat stratégiai tanácsadója.

Brüsszelben tárgyaltak Magyarország felszámolásáról


Brüsszelben folytatott tárgyalásokat a Demokratikus Koalíció, a magyar kormány anyagi mozgásterének csökkentéséről. A párt képviselői Giovanni Kesslerrel, az Európai Unió magyar közbeszerzéseit vizsgáló Csalás Elleni Hivatalának, az Olaf vezetőjével folytattak megbeszélést az Európai Ügyészség felállításáról. A radikális atlantisták egy új uniós hivatal felállításával Brüsszel közvetlen felügyelete alá helyeznék az uniós források felhasználását, ami a gyakorlatban a tagállamok anyagi mozgásterének korlátozásához vezet. Az új hivatal felállása esetén ugyanis nem a magyar kormány, hanem Brüsszel dönthetne arról, milyen vállalatok és magánszemélyek juthatnak hozzá az uniós pénzekhez, melyik párt holdudvarának támogatása elfogadható, és melyik minősül sikkasztásnak.
Az Európai Ügyészség felállításának két, igen jelentős strukturális vonatkozása van:
  • Megakadályozná, hogy a kormánypárt saját embereinek ossza le az uniós pénzeket, a politikai ellenfeleket pedig megfossza a brüsszeli forrásoktól. Ez a látszólag pozitív irányú változás azonban mindössze annyit jelentene, hogy nem a Fidesz-közeli személyek jutnának az uniós pénzekhez, hanem valamelyik másik, Brüsszelnek jobban tetsző párt holdudvara. Nem nehéz belátni, hogy ha nem a Fidesz osztja le a forrásokat saját embereinek, hanem a Demokratikus Koalíció, vagy az MSZP teszi ugyanezt, az a munkából, bérből élő többségi lakosságnak semmilyen érzékelhető változást nem jelentene. Az Európai Ügyészség felállítása körüli vita tehát nem arról szól, hogy az emberek anyagi helyzete javuljon-e, hanem, hogy melyik párt férhet hozzá a legális látszattal elvételezhető uniós pénzekhez. Nem nehéz belátni, hogy ez a kérdést minden normális ember számára teljesen érdektelenné teszi.
  • Az Európai Ügyészség hétköznapokban látszólag érdektelen témája azonban jelentősen korlátozhatja a jövő magyarországi politikájának lehetőségeit. Az új hivatal működésének lényege a gyakorlatban az lenne, hogy Brüsszel a mostaninál jóval szigorúbban ellenőrizné, mire költi a kormány az uniós forrásokat, és ebben a kérdésben minden téren döntési jogosultsággal rendelkezne. Ez egy jogi fegyvert ad Brüsszel kezébe a mindenkori magyar kormánnyal szemben. Ha egy Brüsszel céljait Magyarországon kiszolgáló párt a saját embereinek leosztja az uniós forrásokat, az Európai Ügyészség vizsgálata azt legálisnak nevezné. Ha az éppen aktuális kormánypárt valamilyen téren szembemegy Brüsszel akaratával, az Európai Ügyészség azonnal súlyos problémákat találna az uniós pénzek felhasználása terén, és erre hivatkozva Brüsszel különböző jogcímeken korlátozni tudja a magyar kormány anyagi mozgásterét – eleve nem is engedne kifizetni olyan pénzeket, ami nem a Brüsszel által favorizált politikai párt holdudvarához jutna. Az Európai Ügyészség felállítása Brüsszel kezébe adná a magyar költségvetés egy tekintélyes része fölötti rendelkezést, ami a magyar belügyekbe való durva beavatkozás. Ha az Európai Unió nem akarja támogatni az ország fejlődését, ne utalja ki a forrásokat, de a költségvetés feletti ellenőrzést Brüsszel kezébe adni teljesen abszurd gondolat.
Ugyanakkor Gréczy Zsolt, a radikális atlantista párt szóvivője közleményében emlékeztetett arra, hogy a Demokratikus Koalíció már 2014 májusában bejelentette, hogy támogatja az Európai Ügyészség felállítását. A párt akkoriban vált érdekeltté abban, hogy működési költségeit Brüsszel beavatkozásával kelljen fedezni, a kormány ugyanis jelentős mértékben visszaszorította a radikális atlantista pártok finanszírozására használt – civil szervezetekből, pénzintézetekből és vállalatokból álló – pénzmosó hálózat működését.
Gyurcsány új pártjának egyetlen célja van; az Európai Egyesült Államok felépítése, ami a magyar államiság teljes felszámolását jelentené.
A Demokratikus Koalíció kivétel nélkül minden, a magyar belpolitikában tárgyalt kérdésre olyan választ fogalmaz meg, ami idegen hatóságok bevonásával jár. A DK ezzel a tevékenységével azt kívánja elérni, hogy a magyar belpolitikában meghonosodjon az a fajta gondolkodásmód, ami akár a magyar állam jogköreinek idegen hatóságoknak átadását is megengedhetőnek tartaná egyes belpolitikai kérdések megoldása érdekében. A radikális atlantisták célja nem kifejezetten az Európai Ügyészség felállítása, vagy bármely más, konkrét ügy uniós hatóságok bevonásával megoldása, hanem, hogy hozzászoktassák az embereket ahhoz a gondolathoz, hogy a jövőben egyes politikai kérdéseket a magyar állam jogköreinek idegen hatóságoknak átadásával akarjanak megoldani. Minden egyes nappal, amit a magyarországi pártok anélkül töltenek el, hogy a DK működésének egészét hazaárulásnak nyilvánítanák, ahhoz járulnak hozzá, hogy a magyar belpolitikában teret nyerjen a magyar államiság felszámolásának gondolata, mint bizonyos esetekben elfogadható alternatíva.


Hazaárulóknak nem jár még koporsó sem !!!!!
Csak egy virág a büdöske !!!




A terrorizmus fő oka a hibás amerikai külpolitika

John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója elismerte, hogy az Egyesült Államok külpolitikája néha a terrorizmus kiváltó okává válik.
Úgy gondolom, az elnök biztosítani akarta, hogy cselekedjünk, amikor csak tudunk, hogy megvédhessük ezt az országot. Azt azonban el kell ismernünk, hogy néha az érintettségünk vagy közvetlen beavatkozásunk csak újabb nemzetbiztonsági kockázatokat hoz létre.”
Brennan részéről ez egy jelentős véleményváltozás, öt évvel ezelőtt ugyanis még egészen máshogy nyilatkozott a nyilvánosság irányába. Akkor még az elnök terrorelhárítási tanácsadójaként működött, és a médiának adott nyilatkozatok során többnyire úgy beszélt a terrorizmus problémájáról, mint előzmény nélküli, önmagában létező fenyegetésről, amit kezelni kell. 2010-ben egy nigériai állampolgár próbált felrobbantani egy utasszállító repülőgépet Detroit felett. Az ügy igen nagy visszhangot vert, és akkor Brennan a sajtónak nyilatkozva teljesen indokoltnak nevezte az utóbbi évtizedekben folytatott intervencionalista politikát.
Ugyanakkor az eset már akkor közvetlen visszavezethető volt az Egyesült Államok korábbi katonai beavatkozásaira. Umar Faruk Abdulmutallab, az elfogott terrorista ugyanis egyértelműen megindokolta a hatóságoknak, miért akarta felrobbantani a repülőgépet; indokként az Egyesült Államok katonai beavatkozásait és az Izraelnek biztosított támogatásokat nevezte meg, melynek következményeként muszlimok halnak meg. Elfogását követően indokként a Jemenben, Irakban, Szomáliában, Afganisztánban végrehajtott beavatkozásokat nevezte meg, ahol muszlim civilek, főként nők és gyermekek vesztették életüket az amerikai beavatkozás, vagy az Izraelnek biztosított amerikai támogatás miatt.
Az ügy során bebizonyosodott, hogy a terrorista nem az Egyesült Államok ellen ok nélkül  táplált gyűlöltből fakadóan cselekedett, hanem a muszlim közösségekkel vállalt szolidaritás volt az elsődleges motivációja, melyek az amerikai külpolitika következményeként kerültek kilátástalan helyzetbe, és minden egyes újabb beavatkozásnál rengeteg volt a civil áldozat. Ez a motiváció eleve nem létezett volna, ha az Egyesült Államok nem a világ más országaiban próbál kontrollhelyzetbe kerülni, hanem saját határait védelmezi.


A felismerés a rossz az elsődleges terrorizmusra adott válasz az nem terrorizmus , hanem önvédelem , és az USA , és a ZSIDÓ állam a fő terrorista az uzsorás bankrendszerével !!!!!!









Orosházi Ferenc: Még hét nap..... 


Lássuk mit ígérnek a csillagok Veres Mónika szerint: 
Június 14-én délután egy Nap-Mars együttállás lesz az Égbolt egyik legszebb helyén: Nimród koronájánál, azaz "fej" csillaga felett! Ez a nap így egy kivételesen erős beavató nap. 
Különösen kedvez annak, hogy sorsunk királyává váljunk, azaz a belső királyság megszületésének misztikus pillanata. 
A június 15-16-17-18. napjain pedig lényegében folytatódik a "koronázási misztérium", mely különösen alkalmas arra, hogy tiszta szívből született vágyainkra, álmainkra fókuszáljunk, s azokat megteremtsük Nimród mágikus (beavató) erejével. Így aki szeretné életét magasabb minőségbe emelni, aki szeretne sorsa urává - királyává - válni, az koncentráljon ebben a pár napban arra, amire szívből vágyik, s annak adjon energiát gondolatban (vagy tettekben) áldást kérve rá. 
Nagyon nagy teremtő erő van idén a Nimródi szent időszakban, mert most kivételesen a Nap nem egyedül halad el Nimród koronájánál, hanem az erőt és lendületet szimbolizáló Mars bolygóval együttállva! 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése