2019. március 7., csütörtök

Mit susog az őszi szél











Mit susog az őszi szél


Hírek harca a tények ellen
 
(Pap Gábor előadása a Hermina úti Lipták villában) 
Kérlek oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal is! Nagyon fontos, hogy minél többen nézzék végig a tisztánlátás kedvéért. 


Hírek harca a Tények ellen 1.



Hírek harca a Tények ellen 2.


A linkeket, ha nem működnek egyből, be kell másolni a keresőbe és már indul is a videó. 
 
KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: Kelet-kutatóink - Stein Aurél 
Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032) 
Kezdési időpont: 2016. június 21. kedd, 18 óra 
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! 






Petőfiért! - Orosz Igazságügyi Minisztérium: Petőfi S. Szibériában raboskodott 

Tegnap a Magyarok Világszövetségének székházában megtartotta könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját Alakszej Vasziljevics Tyivanyenko, korunk egyik legismertebb Petőfi-kutatója. A magyar sajtó egyetlen képviselője sem jelent meg. Miként a Magyar Tudományos Akadémia és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei úgyszintén távol maradtak. 
Pedig Tyivanyenko professzor könyvében olyan információ látott napvilágot, amelybe alighanem beleremeg a hivatalos magyar tudományosság. Kíváncsian várjuk, milyen magyarázkodásba kezd most Hermann Róbert... 
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Fuksz Sándor elnökhelyettes, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora és Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, az MVSZ Elnökségének és Petőfi Sándor Bizottságának tagja társaságában fogadta a Burjátországból érkezett orosz professzort. 


Alakszej Vasziljevics TyivanyenkoAlekszej Vasziljevics Tyivanyenko ünnepélyesen átadta a Magyarok Világszövetsége elnökének azt a föld-ereklyét, amelyet Barguzinból, Petőfi Sándor sírjáról hozott. 
Ezt követően A.V. Tyivanyenko bemutatta idén, orosz nyelven megjelent könyvét, melynek címe: A titokzatos idegen Szibériában, alcíme: 
Petőfi Sándor rabként Barguzinban. 
A könyv részletesen ismerteti Petőfi Sándor szibériai életszakaszát, és egy olyan információt közöl, amely minden valószínűség szerint új fejezetet nyit a magyar állam és szakosított intézményeinek életében. Legalábbis a Petőfi Sándor életének és halálának kutatásáért felelős intézmények, valamint a magyar hadifoglyok sorsának követéséért, emlékük ápolásáért közpénzből fenntartott állami intézmények életében. 
A.V. Tyivanyenko könyvében közli - és mi is itt megtesszük - az Orosz 
Föderáció Igazságügyi Minisztériuma hivatalos honlapjának (www.minjust.ru ) azon világhálós címét, amelyen a Bajkálon túli területek büntetésvégrehajtási intézeteinek történetét ismertetik, és ahol tételesen ez az állítás szerepel: 1849-ben deportáltak magyar 
szabadságharcosokat Szibériába, és közöttük volt a neves magyar költő, Petőfi Sándor is. 
A szóban forgó világhálós cím: http://to75.minjust.ru/node/4144 
Az ott olvasható tanulmány címe: A Bajkálon túli terület büntetővégrehajtási rendszer története 
A fent hivatkozott, és a magyar "tudományosságot" súlyos kihívás elé állító mondat pedig ez: 
1826-ban érkeztek a Bajkálon túli területre a dekabristák, és ezzel kezdődött a politikai büntetőtáborok évszázados története. 
Hamarosan következtek a lengyel nemzeti felszabadító mozgalom részvevői, a magyar szabadságharcosok (Barguzinba száműzték az ismert magyar költőt Petőfi S.-t), és később Petrashevszky követői, forradalmi demokraták, populisták, a különböző szocialista pártok képviselői.) 


Tegnap a Magyarok Világszövetségének székházában megtartotta könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját Alakszej Vasziljevics Tyivanyenko, korunk egyik legismertebb Petőfi-kutatója. A magyar sajtó egyetlen képviselője sem jelent meg. Miként a Magyar Tudományos Akadémia és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei úgyszintén távol maradtak. Pedig Tyivanyenko professzor könyvében olyan információ látott napvilágot, amelybe alighanem beleremeg a hivatalos magyar tudományosság. Kíváncsian várjuk, milyen magyarázkodásba kezd most Hermann Róbert...
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Fuksz Sándor elnökhelyettes, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora és Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, az MVSZ Elnökségének és Petőfi Sándor Bizottságának tagja társaságában fogadta a Burjátországból érkezett orosz professzort.
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko ünnepélyesen átadta a Magyarok Világszövetsége elnökének azt a föld-ereklyét, amelyet Barguzinból, Petőfi Sándor sírjáról hozott.
Ezt követően A.V. Tyivanyenko bemutatta idén, orosz nyelven megjelent könyvét, melynek címe: A titokzatos idegen Szibériában, alcíme: Petőfi Sándor rabként Barguzinban.
A könyv részletesen ismerteti Petőfi Sándor szibériai életszakaszát, és egy olyan információt közöl, amely minden valószínűség szerint új fejezetet nyit a magyar állam és szakosított intézményeinek életében. Legalábbis a Petőfi Sándor életének és halálának kutatásáért felelős intézmények, valamint a magyar hadifoglyok sorsának követéséért, emlékük ápolásáért közpénzből fenntartott állami intézmények életében.
A.V. Tyivanyenko könyvében közli – és mi is itt megtesszük – az Orosz Föderáció Igazságügyi Minisztériuma hivatalos honlapjának (www.minjust.ru) azon világhálós címét, amelyen a Bajkálon túli területek büntetésvégrehajtási intézeteinek történetét ismertetik, és ahol tételesen ez az állítás szerepel:1849-ben deportáltak magyar szabadságharcosokat Szibériába, és közöttük volt a neves magyar költő, Petőfi Sándor is.
A szóban forgó világhálós cím: http://to75.minjust.ru/node/4144
Az ott olvasható tanulmány címe:
История пенитенциарной системы тесно связана с Забайкальем
(A Bajkálon túli terület büntetővégrehajtási rendszer története)
A fent hivatkozott, és a magyar „tudományosságot” súlyos kihívás elé állító mondat, pedig ez:
В 1826 году в Забайкалье прибыли декабристы, положившие начало почти столетней истории политической каторги.  Вскоре за ними последовали участники польского национально-освободительного движения, борцы за свободу Венгрии (в Баргузин был сослан известный венгерский поэт Ш. Петефи), а позже петрашевцы, революционеры-демократы, народники, представители различных социалистических партий.
(1826-ban érkeztek a Bajkálon túli területre a dekabristák, és ezzel kezdődött a politikai büntetőtáborok évszázados története.
Hamarosan következtek a lengyel nemzeti felszabadító mozgalom részvevői, a magyar szabadságharcosok (Barguzinba száműzték az ismert magyar költőt Petőfi S.-t), és később Petrashevszky követői, forradalmi demokraták, populisták, a különböző szocialista pártok képviselői.)
Kíváncsian várjuk az MTA hivatalos megszólalását. Nem kevésbé érdekes a Hadtörténeti Intézet és Múzeum elvárható megszólalása is. Elsősorban parancsnok tudományos-helyettesének, Dr. Hermann Róbertnek a megszólalása, aki eleddig a legádázabb tagadója volt annak, hogy 1849-ben a cári orosz intervenciós csapatok magyar hadifoglyokat hurcoltak volna magukkal. Talán, tudóshoz méltóbb lett volna a tagadás helyett kutatni az igazságot…
Képek a tegnapi sajtótájékoztatóról:



Orosz Igazságügyi Minisztérium: Petőfi S. Szibériában raboskodott

Kíváncsian várjuk az MTA hivatalos megszólalását. Nem kevésbé érdekes a Hadtörténeti Intézet és Múzeum elvárható megszólalása is. Elsősorban parancsnok tudományos-helyettesének, Dr. Hermann Róbertnek a megszólalása, aki eleddig a legádázabb tagadója volt annak, hogy 1849-ben a cári orosz intervenciós csapatok magyar hadifoglyokat hurcoltak volna magukkal. Talán, tudóshoz méltóbb lett volna a tagadás helyett kutatni az igazságot. 








OROSZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM: PETŐFI SÁNDOR SZIBÉRIÁBAN RABOSKODOTT



Minden MAGYAR EMBER tisztelt figyelmébe ajánlom az alábbiakat:
KSM
From: MVSZ Sajtószolgálat [mailto:sajtoszolgalat@mvsz.hu]
Sent: Friday, June 17, 2016 11:50 AM
To: MVSZ Sajtószolgálat
Subject: Petőfiért! – Orosz Igazságügyi Minisztérium: Petőfi S. Szibériában raboskodott
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko_Petofi-kutato1
Tegnap a Magyarok Világszövetségének székházában megtartotta könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját Alakszej Vasziljevics Tyivanyenko, korunk egyik legismertebb Petőfi-kutatója. A magyar sajtó egyetlen képviselője sem jelent meg. Miként a Magyar Tudományos Akadémia és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei úgyszintén távol maradtak.
Pedig Tyivanyenko professzor könyvében olyan információ látott napvilágot, amelybe alighanem beleremeg a hivatalos magyar tudományosság. Kíváncsian várjuk, milyen magyarázkodásba kezd most Hermann Róbert…
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Fuksz Sándor elnökhelyettes, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora és Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, az MVSZ Elnökségének és Petőfi Sándor Bizottságának tagja társaságában fogadta a Burjátországból érkezett orosz professzort.
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko_Petofi-kutato
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko ünnepélyesen átadta a Magyarok Világszövetsége elnökének azt a föld-ereklyét, amelyet Barguzinból, Petőfi Sándor sírjáról hozott.
Ezt követően A.V. Tyivanyenko bemutatta idén,
<http://www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/2731-petofiert-meghivo-sajtotajekoztatora-tyivanyenko-professzor-uj-konyvenek-bemutatoja>  orosz nyelven megjelent könyvét, melynek címe: A titokzatos idegen Szibériában, alcíme:
Petőfi Sándor rabként Barguzinban.
A könyv részletesen ismerteti Petőfi Sándor szibériai életszakaszát, és egy olyan információt közöl, amely minden valószínűség szerint új fejezetet nyit a magyar állam és szakosított intézményeinek életében. Legalábbis a Petőfi Sándor életének és halálának kutatásáért felelős intézmények, valamint a magyar hadifoglyok sorsának követéséért, emlékük ápolásáért közpénzből fenntartott állami intézmények életében.
A.V. Tyivanyenko könyvében közli – és mi is itt megtesszük – az Orosz
Föderáció Igazságügyi Minisztériuma hivatalos honlapjának (www.minjust.ru <http://www.minjust.ruu> ) azon világhálós címét, amelyen a Bajkálon túli területek büntetésvégrehajtási intézeteinek történetét ismertetik, és ahol tételesen ez az állítás szerepel: 1849-ben deportáltak magyar
szabadságharcosokat Szibériába, és közöttük volt a neves magyar költő, Petőfi Sándor is.
A szóban forgó világhálós cím:http://to75.minjust.ru/node/4144
Az ott olvasható tanulmány címe:
История пенитенциарной системы тесно связана с Забайкальем
(A Bajkálon túli terület büntetővégrehajtási rendszer története)
A fent hivatkozott, és a magyar „tudományosságot” súlyos kihívás elé állító mondat pedig ez:
В 1826 году в Забайкалье прибыли декабристы, положившие начало почти столетней истории политической каторги.  Вскоре за ними последовали участники польского национально-освободительного движения, борцы за свободу Венгрии (в Баргузин был сослан известный венгерский поэт Ш. Петефи), а позже петрашевцы, революционеры-демократы, народники, представители различных социалистических партий.
(1826-ban érkeztek a Bajkálon túli területre a dekabristák, és ezzel
kezdődött a politikai büntetőtáborok évszázados története.
Hamarosan következtek a lengyel nemzeti felszabadító mozgalom részvevői, a magyar szabadságharcosok (Barguzinba száműzték az ismert magyar költőt Petőfi S.-t), és később Petrashevszky követői, forradalmi demokraták, populisták, a különböző szocialista pártok képviselői.)
Kíváncsian várjuk az MTA hivatalos megszólalását. Nem kevésbé érdekes a Hadtörténeti Intézet és Múzeum elvárható megszólalása is. Elsősorban parancsnok tudományos-helyettesének, Dr. Hermann Róbertnek a megszólalása, aki eleddig a legádázabb tagadója volt annak, hogy 1849-ben a cári orosz intervenciós csapatok magyar hadifoglyokat hurcoltak volna magukkal. Talán, tudóshoz méltóbb lett volna a tagadás helyett kutatni az igazságot.
MVSZ Sajtószolgálat, 8912/160617
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)







A. V. TYIVANYENKO: BARGUZINBAN PETŐFI SÁNDOR HAMVAI KERÜLTEK ELŐ



mvsz.barguzinA munka befejeződött. Teljes egyértelműséggel el lehet mondani, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvai kerültek elő  – mondta ma Budapesten, a Magyarok Világszövetsége elnökével, Patrubány Miklóssal tartott közös sajtótájékoztatóján Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, az Ulan Ude-i (Burjátország) egyetem régész professzora, aki a legrégebbi kutatója Petőfi Sándor szibériai fogságban töltött éveinek, és aki huszonöt évvel ezelőtt maga is  jelen volt a Morvai Ferenc vezette expedíció sírfeltárásán.
A burjátországi professzor, aki Fuksz Sándor meghívására érkezett,  egyhónapos magyarországi előadókörútja végén találkozott az MVSZ elnökével, és beszámolt tapasztalatairól, következtetéseiről: ha tovább folytatódik a huzavona, akkor vissza kell vinni Petőfi Sándor hamvait Burjátországba.
A Magyarok Világszövetsége egy külföldi laboratóriumban elkészíttette a barguzini sírból a Morvai-expedíció által kiemelt koponya és a Petőfi-dagerrotípia egymásra helyezését, szuperpozícióját. Ezt az eredményt bemutatta, és tanulmányozásra átadta az MVSZ meghívására  Magyarországra érkezett A.V. Tyivanyenko professzornak. Tyivanyenko professzor a mai napon jelentette be: megvizsgálta az eredményeket, és számára egyértelműen bizonyítva van, hogy a csontváz a Petőfi Sándoré. További vizsgálódásokra ebben az ügyben véleményünk szerint nincsen szükség. Ez a koponya-összehasonlítással szerzett eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy Petőfi Sándorról van szó. Tehát a munka bevégeztetett” mondta mai sajtótájékoztatóján.
Patrubány Miklós elmondta, hogy az MVSZ nem törekedett babérokra, és nem is hitte volna, hogy az ő kutatásai teszik fel a pontot az i-re, de ez a bejelentés kétségtelenül elégtételt jelent számukra. Ha a burját tudományos akadémia is igazolja Tyivanyenko professzor következtetéseit, akkor nincs más út: július 31-én, Petőfi Sándor eltűnésének 165. évfordulóján, hamvai megtaláltatásának 25. évében ünnepélyesen el kell őt temetni Budapesten, a Hősök terén.
Tyivanyenko professzor felvetette, hogy amennyiben a magyar illetékesek továbbra sem hajlandók megadni Petőfi Sándornak a végtisztességet, akkor vissza kell vinni hamvait Burjátországba. Patrubány Miklós egyetértett vele, de reményét fejezte ki, hogy erre nem kerül sor.
Ha érdekli Önt Tyivanyenko professzor tájékoztatása arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek kutatói már 1987-ben tudtak Petőfi szibériai rabságáról, hogyan akadályozta az igazság elismerését, a nemzeti kegyelet megadását, ha meg kívánja hallgatni az MVSZ terveit az általa létesítendő Petőfi Sándor Intézetről, a Petőfi versmondó versenyről, akkor kattintson ide, és tekintse meg a sajtótájékoztató teljes anyagát.
MVSZ Sajtószolgálat
Nemzeti InternetFigyelő






PETŐFIÉRT! – A NEMZETI KEGYELET MEGADÁSÁNAK KÖTELEZETTSÉGE



Petőfi-barguzinBorzák Tibor Petőfi-kötetének budapesti bemutatóján számos új információ látott napvilágot, amelyek együttesen mondhatni teljesen lenullázzák annak a valószínűségét, hogy 1989-ben a szibériai Barguzinban ne Petőfi Sándor hamvait találták volna meg.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: Petőfi Sándor hamvainak felkutatása és a Haza földjébe való méltó eltemetése nem csak a magyar nemzet, nem csak a magyar állam soha el nem évülő, megkerülhetetlen feladata, hanem kötelessége minden magyar embernek is. Nincs olyan magyar ember, akit életében egy Petőfi-vers meg ne érintett volna, akinek életét egy Petőfi-sor gazdagabbá ne tette volna – ezért kötelessége minden magyarnak ebben az ügyben kezdeményezően, cselekvően részt venni. Ez nem irodalmi kérdés, még csak nem is történelmi kérdés. Ez egy kiemelt jelentőségű politikai kérdés. Ez a magyar nemzet egésze és minden egyes tagja önbecsülésének kérdése! – mondta az MVSZ-elnök.
Ezért kell – úgy, ahogy Kiss Endre József fogalmazott – a nemzeti kegyelet megadásának kötelességét kimondani.
A könyvbemutató hozzászólói sorra döntötték meg a Barguzinban feltárt Petőfi-hamvak tényét kétségbe vonók állításait.
A legmeredekebbet Fuksz Sándor mondta ki: Három nappal korábban, a kecskeméti Borzák-könyvbemutatón vetítették a barguzini feltáráson részt vett Karáth Imre  két részes filmjét, amelyben A. A. Petrunyin, Burjátország kulturális miniszter-helyettese – aki a barguzini feltárás kormánymegbízottja volt – elmondja, hogyan keletkezett 1990 januárjában „a női csontváz” hamis legendája. Az akkor Moszkvában zajló magyar-szovjet közös vizsgálatok második vagy harmadik napján a szovjet tudósok  azt vallották, hogy Barguzinban valószínűleg egy férfi maradványait emelték ki, és lehet,hogy az Petőfi Sándoré. Délben V. P. Alexejev, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke és Harsányi László, a Magyar Tudományos Akadémia képviselője, a magyar vizsgálóbizottság vezetője hivatalos volt a moszkvai magyar nagykövetségre, ahol két órát töltöttek. Visszatérve kijelentették, hogy „női csontvázról” van szó…
A huszonhárom nyelvet beszélő, 1996-ban egy budapesti kórházban hirtelen elhunyt Nehéz Mihály műfordító, újságíró özvegye, Szilvási Irén is felszólalt a könyvbemutatón. Néhai férje, aki tökéletesen beszélt oroszul, hiszen diplomáját Szverdlovszkban szerezte, elmélyült levéltári kutatásokat végzett a Szovjetunióban. Hagyatékában található Grotenhelm tábornok orosz nyelvű hadtörténeti naplója az 1949-es magyarországi hadjáratról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy igenis hurcoltak el magyar hadifoglyokat ekkor Szibériába. A tábornoki hadinapló magyar nyelvű kiadása várhatóan megadja a „kegyelemdöfést” mindazoknak, akik évtizedek óta tagadják ezt a nyilvánvaló tényt, semmibe véve több tucat első világháborús, szibériai hadifogságból hazatérő honvéd ezt tanúsító jelentését…
A könyvbemutatón megjelent Borsche Antónia is, aki fiatal végzősként 1968-72 között Moszkvában, a magyar nagykövetségen dolgozott. Elmondása szerint ő maga gépelte majd postázta diplomáciai futárpostával az MTA részére Matolcsi János neves magyarországi  kutató jelentéseit, amelyekben a megbízott kutató arról számolt be, hogy megtalálta Petőfi Sándor Barguzinba történt elhurcolásának bizonyítékait. Tehát az MTA 30 évvel a Morvai-expedíció útrakelte előtt – magyar kutató jelentéséből – tudta, hogy Petőfi Sándor nem Erdélyben, Segesvár mellett, hanem a távoli Szibériában, hadifogolyként hunyt el… Ezek után az MTA-nak meg kell találnia Matolcsi János jelentéseit. Ezek után az MTA nem tagadhat tovább. Ha a Borsche Antónia által elmondottak megfelelnek a valóságnak – és miért ne felelnének meg, hiszen arcát, nevét adta hozzá –, akkor az MTA…
Ám nem csak az MTA belső körei számára volt ismert, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvait tárták fel. A magyar politikum is ismerte a tényeket. Szajkó Gábor, az MVSZ zempléni küldötte tájékoztatta Fuksz Sándort arról a 3 órás beszélgetéséről, amelyet 2001-ben Sátoraljaújhelyen folytatott meghívott vendégével, Dr. Kiszely Istvánnal. A barguzini feltárás vezető antropológusa elmondta: a közelmúltban Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel vacsorázott, és kérte Petőfi Sándor méltó eltemetését a Haza földjében. Kiszely akkori elmondása szerint a miniszterelnök igent mondott rá, ám a temetésből végül mégsem lett semmi, mert Ő, Kiszely István nem járult hozzá látván, hogy a miniszterelnök választási kampánytémává kívánja tenni Petőfi Sándor hamvainak magyarországi eltemetését…
MVSZ Sajtószolgálat – NIF



KUBINYI PÁL-FORDULÁSA IS PETŐFIÉRT TÖRTÉNIK? VAGY VALAMI/VALAKI MÁSÉRT?



 kérdőjelÉrdekesnek találtam Kubinyi Tamás előadását az „Elhallgatott dokumentumokkal” kapcsolatban, az Álmos-televízió pár napja hozzám is eljutott videó-felvételén. Az előadó komoly bizonyítékok felsorolásával támasztja alá, hogy Petőfit igenis elhurcolták az oroszok (Szibériába, ami Ferenc József reményei szerint elég messze van ahhoz, hogy onnan „azok a rebellis magyarok” ne tudjanak hazajutni, hiszen egy párizsi száműzetés nem lenne ennyire „biztonságos”), és hogy igenis, Petőfi Sándor hamvait találta meg Barguzinban a Morvai Ferenc MAGYAR vállalkozó által finanszírozott, nemzetközi kutató-expedíció.
(Kubinyi nem tette fel a kérdést: – Vajon Morvai Ferenc MIÉRT éppen akkor mehetett – és ment is – Baskíriába Petőfit kutatni, miután híre jöhetett, hogy az Alexandr Sztyepanovics Petrovics „őrnagy és költő” feliratú, immár száz év óta emlegetett barguzini sírt maga a Baskír Állam tervezi felkutatni?)
Persze, azt sosem fogom megérteni, hogy a MAGYAR NEMZET LEGNAGYOBB KÖLTŐJE, PETŐFI SÁNDOR sorsát MIÉRT NEM A MAGYAR ÁLLAM KUTATJA, és ha már „bárki”, egy valóban magyar ember, megtalálta, miért nem kapott ezért kitüntetést? ÉS MIÉRT NEM A MAGYAR ÁLLAM gondoskodik a világszerte ismert, nagy költőnk iránti MÉLTÓ tiszteletadásról, és a hamvak itthoni, ÜNNEPÉLYES eltemetéséről? (A Tienanmen-téri, vérbefojtott tüntetésen Petőfi-verset szavaltak a kínai diákok!)
A MAGYARSÁG HOGYAN TŰRHETI AZT A GYALÁZATOT, hogy egy stróman által állítólag megváltott, ismeretlen sírhelyen állítólag a Petőfi-csontok (Morvai által bevallottan a birtokában lévő, csak 52 darab, tehát) negyedrészének ELFÖLDELÉSE (eltemetése??) állítólag már előbb megtörtént, mint a „Petőfi temetésének napja”-ként hónapokkal korábban meghirdetett 2015. júl. 17-én?!
A nemzet tragédiája, hogy EZ MÁR RÉGEN NEM AZ A MAGYARORSZÁG, amelyért Petőfi Sándor az életét áldozta!
(Igaz, a Magyar Tudományos Akadémia már régen szintén nem „ugyanaz”, mint alapításakor: – már az alapítója: Széchenyi István életében erősen eltért az alapítója példamutatóan hazafias szándékától, és idegen érdekeket kezdett szolgálni…! Széchenyi ezért még halála előtt kilátásba helyezte a támogatása megvonását… De az utóbbiról már korábban olvastam: Botos László: Olvasókönyv-ében.)
Meglepően ÉRDEKESNEK ezúttal Kubinyi Tamás PÁL-FORDULÁSÁT találtam.
Egy évvel ezelőtt, a Magyarok Országos Gyűlésén Balla József MAGYAR költő fel szerette volna olvasni Petőfiről szóló versét, amelyet a barguzini sikeres sírfeltárás lelkesítő hatására írt. Kubinyi Tamás MEGTILTOTTA Balla Józsefnek, hogy költeményét felolvassa, és hogy ott Petőfiről egyáltalán szó essen. (A verset én olvastam fel az érdeklődő hallgatóságnak, miután másik szervezőtől szót kértem.)
Ha már 25 év kevés volt neki ehhez, – az elmúlt alig egy év alatt vajon ki volt képes meggyőzni Kubinyi Tamást arról, hogy Petőfi valóban túlélte Segesvárt, a fehéregyházi csatát, sőt, még Szibériában is élt hét évig? Talán hirtelen felemelkedett egy „sorompó”, és végre átengedte az addig (25 éven át) veszteglő hírszállítmányt? És most Kubinyi Tamás lett a „leglelkesebbnek” tűnő hirdetője Morvai Ferenc (és az expedíciója) sikerének?
(Az expedíciót azért tettem zárójelbe, mert tagjai – nekem úgy tűnik – nemigen osztozhatnak Morvay „dicsőségében”. Kéri Edit könyvét a barguzini kutatásról rögtön elolvastam, amikor megjelent, de a 2015 tavaszi (Pilvax) sajtótájékoztatón Morvai igen udvariatlanul belefojtotta a szót „Editkébe”…)
Biztos lehet-e ezek után, hogy mindez „Petőfi tiszteletéért” történik?!
Vagy valami más célért, hiszen a MAGYAR ÁLLAM sem Petőfivel foglalkozik, hanem „valami más célok” eléréséért?
A NEMZET LEGNAGYOBB KÖLTŐJE ÖRÖKBECSŰ életművet hagyott ránk.
A „perc-emberkék” dicsősége azonban múlandó…
Kincsesné Salca Mária
U.i. Nem véletlen, hogy a barguzini Petőfi-„leletről” Moszkvában tárgyalóknak, mielőtt Kiszely István és az expedícióban szintén részt vett külföldi antropológusok után a moszkvai szakemberek is megállapíthatták volna a Petőfi-csontok eredetiségét, Budapestről odatelefonáltak, ÉS MEGMONDTÁK NEKIK, hogy amit találtak, az „női” csontváz. Szerintem a budapesti „szakemberek” elmentek a Kecskeméti-utcai Petőfi-Múzeumba, ránéztek Petőfi ott kiállított atillájára, és a kabát csapott válla, törékeny alakra illeszkedő méretei azt az ötletet adhatták nekik, hogy VIZSGÁLAT NÉLKÜL kijelentsék: a barguzini „lelet” egy nő csontváza. Amikor ezt kezdték híresztelni, magam is meggyőződtem e tévhír feltehető alapjáról: Petőfi atillája méreteiről. De már bocsánatot kérek: egy KABÁT megtekintése NEM LEHET AZONOS az elhunyt költő CSONTJAINAK alapos vizsgálatával!  J
A kereskedelmi (és a köz-) televíziók rengeteg kitalált, rossz, külföldi krimit sugároznak.
MIÉRT éppen ezt a LEGDÖBBENETESEBB MAGYAR „KRIMIT” HALLGATJÁK EL?!
Talán, … mert még NINCS VÉGE?!
KSM
NIF



NEM LEHET A PETŐFI-ÜGYET A SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRNI – KUBÍNYI TAMÁS FELHÍVÁSA

Szeretve Tisztelt Magyar Testvérünk!
Petőfi SándorA rendszerváltás negyed évszázadával párhuzamosan fut egy történet, amely az államadósság felszorzása,  a  privatizációs  országrablás,  a  NATO-  és  EU-csatlakozásban  beteljesült  teljes önfeladás, a devizauzsora és a történelemben soha nem látott méretű kivándorlás összes ismertetőjegyét magában foglalja egyetlen fogalomban: Petőfi! Legnagyobb költőnk tanított meg bennünket a szabadság, a haza és a nemzet szeretetére, és ma sem lehet jobban szeretni a hazát és az igazságot mint ahogy Ő szerette. Petőfit életében számtalan legenda vette körül, a szabadságharc bukása után pedig számos helyen vélték felfedezni bujdosóként az ország különböző helyein rejtőzködve. Ismert az a történet is, amely a levert magyar lázadók száműzetéséről, szibériai fogságáról szól. Mindezekről egyre több tény, adat és bizonyíték kerül napvilágra, és eljött az idő, amikor a feltételezésnek és a bizonyosságnak el kell válnia egymástól.
Morvai Ferenc gazdasági vállalkozásokban  szerzett  tapasztalata  és kitartása  kellett  ahhoz,  hogy  a  szibériai  történet nemzetközi megmérettetés  alá  kerüljön,  és  immáron  elkészültek  a tanulmányok,  melyekkel szemben tudományos érvek a Magyar Tudományos Akadémia részéről mindeddig nem hangzottak el, még a genetikai kontrollvizsgálatokhoz szükséges sírfelnyitást sem engedélyezték. Itt az idő az érvek és ellenérvek összevetésére, mert immáron nem lehet a Petőfi-ügyet a szőnyeg alá söpörni. Miután a totális médiaterror a teljes elhallgatást és a nevetségessé tételt választotta a KGB jól ismert receptje szerint, az alternatív média vállalta fel a magyar igazságot, melynek megismeréséhez mindenkinek joga van.
Az Álmos Király Televízióban  www.kubinyitamas.hu 12 részes sorozat indul ÁKTV Petőfi címmel a kérdéskör bemutatására, melynek első része megtekinthető az alábbi fájlra kattintva:

Privát videó nem játszható le !

A műsorok munkanapokon este 7-8 óra között élőben nézhetőek a www.kubinyitamas.hu oldalon, és mindazokon a honlapokon, amelyek a következő napokban csatlakoznak hozzánk. Kérlek benneteket, juttassátok el ezt a műsort mindazokhoz, akikben él még a magyar szellem csírája. Ha csak egyetlen százaléknyi esély lenne arra, hogy Petőfi Sándort találták meg Barguzinban, a magyar államnak akkor is  mindent meg  kellett volna tennie az  igazság érdekében, ezzel szemben az arányok fordítottak, miközben a hatalom közömbössége, cinikussága és rosszakarata végtelen.
Minden igaz magyar honfitársamat kérem együttműködésre, mert ebben az ügyben senki nem lehet közömbös. A Magyar Haza elvész, ha nem kerülnek többségbe azok, akikben él Petőfi szelleme. A jelenlegi és háborút követő minden korábbi hatalom Petőfivel együtt a magyar szabadságot is eltiporta, kijelölve ezzel a frontvonalat mindannyiunk számára. Csatlakozzatok a nemzeti ügyhöz, jelentkezzetek azalmoskiralytelevizio@gmail.com címen annak érdekében, hogy megküldhessük azt a képernyő beágyazási kódot, amelyen keresztül az ÁKTV PETŐFI című műsort élő egyenes adásban nézhetitek saját honlapjaitokon. A tényfeltáró műsorsorozat végén július 17-én kerül sor a kegyeleti megemlékezésre a Papp László Sportarénában, melyre magyarok ezrei jelentkeztek már a világ minden részéről. Ismerjétek meg az igazságot, mert az szabaddá tesz benneteket!
Az Álmos Király Televízió azoknak a honlapoknak engedélyezi képernyője beágyazását, amelyek működtetői bíznak a magyar feltámadásban, és tenni is hajlandóak érte. Vegyetek részt a műsorban, jelentkezzetek be a Kubinyi001 Skype-címen és élőben fejtsétek ki gondolataitokat. Várjuk azon honfitársaink jelentkezését is, akiknek kételyeik vannak, vagy éppen ellenzik a Petőfi üggyel való törődést, mert meggyőződésünk, hogy mindenkinek joga van saját meggyőződéséhez, de ahhoz is, hogy megismerje az igazságot.
A Jóisten áldjon meg minden igaz jó magyar embert!
Kubínyi Tamás
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)







PETŐFIÉRT! – AZ MVSZ VÁLASZA A BARIKÁD-BAN MEGJELENT RÁGALMAZÓ ÍRÁSRA



A kérdésem ? VONÁÉK szabadkőműves befolyás alá kerültek , és már ők diktálnak , vagy a hatalom megragadásának , eszköze az elvtelenség , a tisztogatás titkosszolgálati , vakoló kérésre , esetleg be kell állni a sorba , vagy likvidálás lesz a következménye vakoló szokás szerint ! És ők is a fülke forradalmár mártír szerepet kell , hogy eljátszák a politika színpadán , és akkor tényleg a szerepük a politikai maffiába való betagozódás , és az össze omlás várható eseményeinek levezénylése , így a számonkérésnek egy nagy lózung felel meg , az egész egy új csaholó eb , vagy farkas csorda rá eresztése a magyarságra , és a gyarmati sors bebetonozásának a végtermékei vagyunk mi kamatrabszolgák , így kénytelenek leszünk kezünkbe venni az elszámoltatást , és mergfosztani kirablóinkat akár az életüktől is !!!!




PetofiA Barikád július 17-én megjelent száma Bunyevácz Zsuzsanna tollából egy három oldalas írást közölt,Helyzetjelentés a Petőfi-ügyről cím alatt. A cikk megjelentetéséhez Petőfi Sándor hamvai Szibériában történt feltárásának 25. évfordulója szolgáltatta az alkalmat. Mint kiderül, az évforduló csupán ürügy volt ahhoz, hogy bizonyos politikai körök össztüzet nyissanak a Petőfi Sándorral szemben a magyar állam által folytatólagosan elkövetett mulasztására rámutató Magyarok Világszövetségére.
Bunyevácz-írás, túl számolatlan tévedésén, irány- és arány-tévesztésén, kétségbe vonja az MVSZ legfőbb vezetőiek emberi tisztességét, románozva és szlovákozva belegázol kettőjük emberi méltóságába. Patrubány Miklós levélben tiltakozott Vona Gábornál, a Jobbik elnökénél, és felszólította, hogy kérjen bocsánatot, vagy menessze a lap főszerkesztőjét. Vona Gábor még aznap válaszolt, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Egyben kijelentette, hogy a Jobbik elnökének nincs befolyása arra, hogy a Barikád-ban mi jelenik meg. (?!) Ezt követően jelentkezett Balczó Mátyás szerkesztő, aki elismerte a lap hibáját, és felajánlotta a válaszadás lehetőségét. Az MVSZ elnöke Fuksz Sándort elnökhelyettest, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátorát kérte fel a válasz megírására, amelynek a lap két nappal ezelőtt változtatás és kommentár nélkül helyt adott. Alább közzétesszük Fuksz Sándor válaszlevelét.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Szabad a sajtó!…  – örvendezett Petőfi 1848 március 15-én és joggal, mert egy társadalom csak akkor épülhet és működhet egészségesen, ha nincsenek elzárva annak tagjai elől a hírek csatornái, de még ennél is fontosabb talán, hogy mindenkinek lehetősége legyen saját személyét érintő kérdések ügyében megnyilatkozni. Halmozottan fontos ez a jog akkor, ha alaptalan vád vagy sérelem ér személyeket vagy közösségeket a sajtó fórumain.
A Barikád július 17-I számában hamis és elmarasztaló vádak érték a Magyarok Világszövetségét, annak elnökét és jómagamat Bunyevácz Zsuzsannának “Helyzetjelentés a Petöfi-ügyről” c. írásában. A cikk szerzőjének komoly problémái lehetnek a Magyarok Világszövetségével és annak tevékenységével, mert a világhálón már többször vádolt meg minket teljesen alaptalanul és sértőn, amire egyszer reagáltunk, de miután nem érkezett válasz , elkönyveltük a “javíthatatlanságát”.
Közeledik a Segesvár melletti csata 165-ik évfordulója, ahol nem halt meg Petőfi Sándor. Ködbe veszettnek akarta elhitetni a nemzettel a zsarnok Habsburg dinasztia és mind a mai napig vezeti félre a magyar népet a Magyar Tudományos Akadémia és a rá hivatkozó mindenkori kormányzati adminisztráció.
A Magyarok Világszövetsége elnöksége négy évvel ezelőtt hírdette meg, és Magyarok Világkongresszusa 2012-ben emelte határozatai közé Petőfi Sándor hazai földbe való eltemetésének programját. Az induláskor csak abban voltunk biztosak, hogy nagy költőnk földi maradványainak lennie kell valahol, és ha bizonyítható az azonosság, akkor fel kell ráznunk minden magyar lelkiismeretét, hogy ne tűrje ezt a kegyeletsértő állapotot. Tőle, magától Petőfi Sándortól vettük
a figyelmeztető bátorítást és az erőt, hogy ne engedjük
magunkat lebeszélni, elrettenteni eme szent feladattól:
Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!“
Rákóczi című versében 1848-ban sürgeti a fejedelem földi maradványainak felkutatását, hazahozatalát, amikor ez még ugyanolyan szentségtörésnek számított, mint ma az Ő temetéséről beszélni..( Megérné megvizsgálni, hogy vajon miért maradt ki ez a vers a tankönyveinkből? Tegnap Sátoraljaújhelyen több mint 400 Kárpát-medencéből összegyűlt magyar tanár és diáknak mutattuk be Borzák Tibor:  P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül c. könyvét, mikor megkérdeztem, hogy ki ismeri ezt a verset, senki sem jelentkezett.)
Nem tartott sokáig, hogy mi magunk is meggyőződjünk arról, hogy a Barguzinban feltárt sírban Petőfi földi maradványaira bukkantak 1989-ben a Morvai Ferenc által finanszírozott és szervezett expedíció tagjai. Azt az áldozatot és érdemet, hogy ez a csapat a magyar nemzet nevében és a magyar állam helyett „hozta haza” Petőfi Sándort minden alkalommal kihangsúlyoztuk, de megmagyarázhatatlannak értékeltük a hivatalos szervek elterelő, lejárató, akadályozó és halogató taktikáját a temetés dolgában.
A  Magyarok Világszövetsége által létrehozott Petőfi Bizottság keretében megpróbáltuk összegezni és rendszerezni a már ismert bizonyító erejű információkat és dokumentumokat, arra gondolva, hogy ezek újbóli nyilvánossá tétele segít közbeszéd tárgyává tenni a már-már feledésbe merült szibériai legendát,amelyet mi már nem tartottunk legendának. A Morvai Ferenc által vezetett Megamorv Petőfi Bizottság
több tagját is – magát Morvai Ferencet is – meghívtuk, hogy segítsék munkánkat, de én magam is személyesen találkoztam szinte mindannyiukkal, hiszen rájöttem, hogy az általuk őrzött emlékek és dokumentumok pótolhatatlan értéket jelentenek nemcsak a mi célkitűzésünk – temetés – dolgában, hanem az egyetemes magyar irodalomtörténetben is. Kardos Lajos – aki tagja volt a barguzini expedíciónak – dokumentumgyűjteménye adott ösztönzést arra, hogy Petőfi-oldalt létesítsünk a Facebook-on, ahol már sok tízezer látogató kap betekintést ebbe a titokzatos-szövevényes ügybe. Szerencsére nemcsak passzív érdeklődőkről beszélhetünk, hanem nagyon fontos hozzászólások, visszaemlékezések, dokumentumok érkeznek – nemcsak a világhálón – hozzánk. Az MVSZ Sajtószolgálatának köszönhetően ma már az egész világot bejárják a Petőfi-hírek. 2012-ben a Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében egyik konferenciát már Petőfi Sándornak szenteltük Hamvaidnak elhozása végett…”címmel, és 2013 márciusában egy olyan tanácskozást  szerveztünk, ahol sikerült például egymás mellé ültetni a barguzini expedíció azon tagjait is, akik már évek óta nem voltak egymással beszélő viszonyban.
12 pontba foglaltuk össze az általunk akkor legfontosabbnak tartott tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a forradalom költője – hála Istennek – nem halt meg Segesvárnál, kapott még 7 évet a jó Istentől, és mi lehetne az utókor feladata ha nem az, hogy megismerje életének utolsó szakaszát és tisztességgel eltemesse Őt a haza földjébe. Ez az érvrendszer természetesen
tartalmazta a Morvai vezette expedíció eredményeit is, de ugyanúgy a lengyel száműzöttek tanúságtételét is, ahogy Svígel Ferenc fényképes dokumentumait is, Jozef Hallon, Malacka-i elbeszélései Petőfi sírjáról és az unokával való találkozásról, a munkácsi Pagirjáról, aki nélkül nagy valószínűséggel el sem indult volna az újkori Petőfi-kutatás.
De még nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a résztvevők elfogadták a 12 pontos zárónyilatkozatot, amely új síkra  helyezte a Petőfi-
kérdést: Felhívtuk a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét, hogy most már rajta a sor! Az általunk felsorolt közvetett és közvetlen bizonyítékok elégségesek ahhoz, hogy el lehessen temetni Petőfi Sándort.
Megvannak Petőfi Sándor hamvai – Bizonyítás tizenkét pontban című dokumentum bizonyítja Petőfi szibériai életét és halálát! Ettől a bizonyosságtól egy DNS vizsgálat sem adhat többet.
Az Akadémia cáfolja meg a bizonyítékainkat!
Mivel a mai napig a felkérésünkre nem
érkezett válasz, úgy gondoljuk, hogy az MTA
nem akar, vagy nem mer állást foglalni. Mert Vakolók szabadkőműves pribékek Széchenyi forogna a sírjában ! Hogy mit művelnek ezek az Árpádháziak utáni ….alakok .
Áder János írásos üzenete Patrubány Miklósnak, miszerint az MVSZ nem teszi jól, ha „barguzini problémával” foglalkozik, arra enged következtetni, hogy a tudomány a politika kelepcéjében vergődik.
Mi az igazságot tartjuk mindenek előtt a legfontosabbnak!
Nem fogadjuk el a már idestova 25 éve
tartó mellébeszélést és nem hisszük, hogy valakiknek
is joguk van Petőfit – most már a hazájában – fogva tartani.
 méltó helyen és méltó körülmények között…”
– ahogy nyilatkozta Hankó Ildikó, Kiszely István özvegye.
Tisztelt Pörzse Sándor Úr!
Nem én tehetek róla, hogy most egy hosszú felsorolás következik, amelyben Bunyevácz Zsuzsanna minden állítását cáfolom, már amelyiket
kell, hiszen több esetben is nem velünk van vitája, csak rosszul értelmezett egyértelmű dolgokat, illetve megpróbált ott is csomót találni, ahol nehéz.
  1. Bunyevácz Zsuzsanna felrója nekünk, hogy létrehoztunk egy bizottságot, amely Petőfi Sándor eltemetését tűzte ki célul.
  2. Mi ebben a rossz, elvetendő? Hogy már létezett a Megamorv Petőfi Bizottság? Mindig is hangsúlyoztuk annak érdemeit élén Morvai Ferenccel, aki a magyar állami szervek helyett, sokkal többet téve, mint amit a haza megkövetelhetett volna tőle, finanszírozta és szervezte a barguzini feltárást és sikerre vitte azt. Az ő általa vezetett bizottság tagjait – élükön Morvai Ferenccel – meghívtuk a bizottságunkba. Kéri Editet is. Nem helyettesíteni akartuk és nem is akartunk rivalizálni a Megamorv Petőfi Bizottsággal.
2.  Szemünkre veti, hogy az MVSZ-féle bizottság céljai nem egyértelműek. Pedig azok a
 jelmondatunkból egyenesen következnek. Azért dolgozunk, hogy Petőfi Sándor a haza földjében pihenhesen.  A két ellentmondásosnak ítélt idézet:
 feltárt és kalandos körülmények között elhozott maradványok  kétséget kizáróan Petőfi Sándor földi maradványai“ illetve a (MVSZ) nem tekinti sem bizonyítottnak, sem lezártnak Petőfi Sándor eltűnésének kérdését“ 
nem ugyanarról szól. Bunyevácz Zsuzsanna ezt is félreérti.
 3. Valóban nincs kezünkben a csontváz. Ha ott lenne, felajánlanánk a magyar államnak, hogy méltóképpen eltemesse. Ha nem tenné, mi eltemetnénk. A lehető legméltóbb helyre. Szerintünk bőröndökben nincs méltó helyen Petőfi, ahogy azt Kiszely István özvegye állítja. Ettől még a barguzini temető is jobb. Sajnos egyes személyek valóban úgy viselkednek, mintha kisajátíthatnák Petőfi földi maradványait.
 4. Bunyevácz Zsuzsanna foglalkozik a 2013 márciusában kiadott füzetecskénkkel“  is. Kifogásolja, hogy a a bajkáli történetek felsorolásából apróságként kimaradt Kéri Edit neve, illetve az ő Petőfi Szibériában?! című könyve. A könyvre való hivatkozás valóban hiányzik, aminek az lehet az oka, hogy a kiadvány szerkesztője nem olvasta az említett könyvet, de Kéri Editet legalább ötször említi. Azt a szemünkre vetni, hogy olyan személyek kutatásaira hivatkozunk, akik tagjai voltak az expedíciónak, megmosolyogtató. Felix Wiszniewski, lengyel száműzött, Eliaszov  professzor,aki a múlt század 30-as éveiben talált rá a titokzatos Petrovicsra , a Morokov testvérek már nem éltek az expedíció idején, de  A.V. Tyivanyenko és V.V. Pagirja sem az expedíció szülöttei, fordítva mondható el: ők járultak hozzá – nem magyar állampolgárként – jelentős mértékben annak sikeréhez.
5. „Kétkedve” fogadja Bunyevácz Zsuzsanna az én közlésemet is, amelyben Hallon Jozefet idézem meg Malackáról. Nem a füzetecskéből idéz, hanem egy pontatlan interjúból, amely a Helyi Téma című újságban jelent meg. Ezért lehet zavaró, hogy én első világháborús hadifogollyal beszéltem. Beszélhettem volna, de nem három évvel ezelőtt, ekkor már nagyon öregnek kellett volna lennie, a 70-es években halt meg Hallon Jozef. Az unokájával beszéltem, Michal Hallonnal, aki elmesélte a nagyapa szibériai emlékeit: Vengerszkaja községben volt hadifogoly, ahol egyszer megjelent egy nő és üzenetet küldött Magyarországra, hogy ő Petőfi Sándor leszármazottja. Michal már nem emlékezett, hogy unokát vagy dédunokát mondott-e a nagyapa, a hölgy korára sem. Bunyevácz Zsuzsa – vagy mögötte Kéri Edit – a kétkedését szinte váddá emeli, mintha bűn lenne olyat mondani Petőfi ügyben, amit még ő – ők – nem szentesítettek. „De talán még súlyosabb az, hogy Petőfi barguzini leszármazottai csak 1989-ben, az expedíció hatására jelentkeztek és beszéltek arról, hogy ők a barguzini Kuznyecova és egy ismeretlen száműzött utódai! Tehát azt, hogy a Fuksz által megnevezett 1916-os szibériai hadifogoly találkozott Petőfi leszármazottjával, meglehetősen kétkedve kell fogadnunk.” – írja a cikk szerzője. Miről is van szó? Petőfi unokája (megengedve, hogy dédunoka volt) hosszú utat megtéve – Szibériában nagyok a távolságok – felkeres egy magyar hadifogoly-közösséget, közli velük, hogy ő Petőfi leszármazottja és egyúttal üzen Magyarországra, hogy itt raboskodott a nagyapa. Eltelik hetven év, a barguzini expedíció tagjai találkoznak az ükunokákkal  és Bunyevácz Zsuzsanna azt a következtetést vonja le, hogy az első üzenetet „meglehetősen kétkedve kell fogadnunk”. Fordítva igaz: a két esemény hitelesebbé teszi egymást, hiszen egymástól függetlenül ugyanarra utalnak!
6. Újdonság nélkül – ez a címe a cikk következő fejezetének. Nem tudja Bunyevác Zsuzsa, hiszen azon a filmvetítésen sem volt ott, amelyről bevezetőjében ír. Volt a vetített filmnek egy második része is, amely a 2000-es évek elején készült, tehát nem lehetett 1991-ben újdonság. Karáth Imre, kecskeméti filmes visszament Szibériába is és beszéltette a helyi résztvevőit a 89-es feltárásnak. Itt hangzik el az a vallomás, amely a csontváz női mivoltának keletkezéséről szól. Nagyon hasznos lenne, ha ezt mindenki láthatná.
7. Ami a cári tábornok naplóját illeti, kiderül, hogy ez is expedíciós belügy. Nehéz Mihály fordította le magyarra, az özvegye mutatta be egyik rendezvényünkön, soha nem hivalkodtunk vele, csak felajánlottuk, hogy szívesen kiadjuk, de ehhez állítólag a Megamorv Petőfi Bizottság hozzájárulása kell. Várunk.
8. Matolcsi János szovjetúnióbeli kutatásairól azért adtunk hírt, mert olyan tanú jelentkezett, aki gépelte és postázta a professzor Magyarországra küldött csomagjait, amelyben bizonyító jellegű írások és dokumentumok voltak. Az a tény, hogy a munkahelyén erről ma már semmit sem tudnak, nem meglepő. Több dokumentumról is tudunk, aminek nyoma veszett, vagy nehezen hozzáférhetőek a különböző gyűjteményekben. Ez is a titok része lehet?
  1. A dagerrotípia és a Barguzinban feltárt koponya szuperprojekcióját valóban mi készíttettük el egy külföldi intézetben. Ezt, az általunk készíttetett szuperprojekciót
    elemezve, jelentette ki A.V. Tyivanyenko professzor, a kérdés avatott szakértője idén, április 2-án, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hogy „A munka befejeződött. További vizsgálódásokra ebben az ügyben véleményünk szerint nincsen szükség. Ez a koponya-összehasonlítással szerzett eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy Petőfi Sándorról van szó.“  Talán Tyivanyenko professzort is blamálná a sokoldalú Bunyevácz Zsuzsa?
10. A Morvai Ferenc által vezetett Megamorv Petőfi Bizottság és a Magyarok Világszövetsége közötti viszony értékelése is több mint téves. Bunyevácz Zsuzsanna nem ismerheti ezt az együttműködést, torzított formában állítja be az eseményeket és szereplőket.
 Főszerkesztő Úr! Ha Ön vagy valamelyik munkatársa elolvasta Bunyevácz Zsuzsanna cikkét, rá kellett jönnie arra, hogy ennek az írásnak semmi mondanivalója nincs, csak a Magyarok Világszövetségét gyalázza. A „Helyzetjelentés…” csak azt konstatálja, hogy – már húsz éve – nem változott semmi. Az Akadémia véleménye még mindig ugyanaz. Hol van tehát a hír? Hol van tájékoztatni vágyó igyekezet? Hír ugyan nincs, de van két oldal vádaskodás és szánalmas minősítgetés.
Vajon miért nem jutott idejük arra, hogy megkérdezzék a másik felet, mielőtt ország-világ elé tárják ezt a rosszindulatú tévedéshalmazt? Most pár nappal a segesvári csata évfordulójára szervezett rendezvényünk előtt, amelyen el fogjuk mondani, hogy mi történt a Segesvár melletti csatatéren!
Pörzse Úr! Ön vezércikkében így ír: “…szinte minden, a nemzetnek nekirontó civil szervezet mögött valamiféle külföldi tőke áll. Lehet, hogy így van. De ki, mi vagy milyen érdek állhat a Magyarok Világszövetségének nekirontó folyóirat mögött?
A vakolók ezt kívánták és ők lehozták a cikket !
Fuksz Sándor,
az MVSZ elnökhelyettese,
az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora
MVSZ Sajtószolgálat
NIF






PETŐFIÉRT! – KIDŐLT MTA-PILLÉR A PETŐFI-KUTATÁSBAN





PetofiMegtartotta előadását a Magyarok Világszövetségének székházában A.V. Tyivanyenko, a Burjátország fővárosában, Ulan Ude-ban élő Petőfi-kutató, nyugalmazott egyetemi tanár, aki Fuksz Sándor meghívására érkezett Magyarországra. Ezt megelőzően fogadta őt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, akinek elmondta, hogy a Bajkálon túl élő burjátok magukat a hunok leszármazottainak vallják, és a magyarokat közeli rokonoknak tartják. Tegnapi előadásában A.V. Tyivanyenko végképp kidöntötte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Petőfi-kutatásának egyik pillérét: Dr. Kiss József az MTA BTK Irodalomtörténeti Intézetének legavatottabb Petőfi-kutatójának az MTA és a magyar állam által dogmaként kezelt nézeteit.
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko elmondta, hogy Vaszilij Vasziljevics Pagirja társaságában 1987-ben már járt Budapesten, és megpróbált magyar társakat keresni a szibériai Petőfi-kutatáshoz. A Petőfi Irodalmi Múzeumban  az MTA legjelesebb Petőfi-kutatóival tárgyaltak, Dr. Kiss Józseffel és Fekete Sándorral, aki mellesleg az Új Tűkör főszerkesztője volt.
Amikor átadták a Petőfi Sándor szibériai életét bizonyító iratcsomagot, Dr. Kiss József azokat olvasatlanul félretolta, legendáknak nevezte és kijelentette, hogy nekik már vannak ilyen dokumentumaik. Ezek a dokumentumok nem bizonyítják, hogy Petőfi Sándor Szibériába került volna, ami különben is abszurd feltételezés.
Ezzel Dr. Kiss József és következésképp az MTA is, a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet.
Amikor két évvel később a Petőfi Sándor hamvait ekkor feltáró, Morvai Ferenc vezette expedíció Szibériába készülődött, az MTA és saját maga balszerencséjére Dr. Kiss József 1989. április 15-én újságcikkben közölte álláspontját az expedíció várható eredményéről, Véleményem a “szibériai Petőfi-sír” kérdéséről címmel. Ebben a „szibériai Petőfi-sír”-t képtelen legendának, Petőfi-meséknek nevezi, majd azon sajnálkozik, hogy ezek a Bajkálon túli legendák „már a hazai anyagba is beszüremkedtek”. Írásának csattanós véget szánva, egy példát is megfogalmaz:
Gondolok például azokra az előttem teljesen érthetetlen kombinációkra, melyek szerint költőnk a dekabrista száműzöttek „utolsó mohikánjainak“ egyikével: Kjuhelbekkerrel baráti kapcsolatot tartott fenn, s egymás mellé temették őket (!?), ami legendának új, feltehetőleg szibériai hajtása.”
És amikor három hónap múlva 1989. július 17-én, a barguzini temetőben egymás mellett feltárták a Szibériába száműzött Wilhelm Karlovics Küchelbecker dekabrista költő és Petőfi Sándor hamvait, akkor nem süllyedtek el! Sem Dr. Kiss József, sem a Magyar Tudományos Akadémia!
Az oroszok még azon nyomban, hatalmas gyászszertartással, ünnepélyesen eltemették költőjüket, Puskin barátját.
Petőfi Sándor hamvai pedig immár 25 éve porladnak megalázó módon – temetetlenül.
Az Akadémia kidőlt pillére, abban az ominózus írásában feladatokat is vázolt az MTA és a magyar állam részére:
Véleményem szerint minden felelős magyar kulturális vagy tudományos szervnek, intézménynek csak ezt az elutasító álláspontot szabad képviselnie: ne támogasson tehát (sem anyagilag, sem erkölcsileg) olyan mozgalmat vagy vállalkozást, mely bármilyen formában vagy indokolással, bármilyen „nemzeti kötelesség “- re hivatkozással szibériai „kutatásokat“ vagy éppen sírfeltárást, exhumálást és a „szent hamvak“ hazahozatalát sürgeti.”
És hiába volt állítólag 1990-ben Magyarországon rendszerváltás, hiába távozott 1992-ben az élők sorából a nevetségessé vált akadémiai kutató, a kidőlt pillérű MTA és a magyar állam máig tartja magát annak fenti „intelméhez”. Kerül, amibe kerül, alapon.
A.V. Tyivanyenko előadása megtekinthető a világhálón.
MVSZ Sajtószolgálat

A vakoló zsidó érdek az , hogy megfosztani a gojt az identitástól !!!




MIÉRT NEM KÍVÁNJA INDÍTANI DR. GAUDI-NAGY TAMÁST A JOBBIK ELNÖKSÉGE A 2014-ES EU-S VÁLASZTÁSON?



GaudiMint az már többek előtt is ismert, Dr. Gaudi-Nagy Tamás nem szerepel a Jobbik 2014-es Európai Uniós parlamenti képviselői listáján. Hogy miért, arra leginkább a Jobbik elnöksége tudja a választ. A nemzeti közszereplők közül sokan úgy gondolják, hogy mindaz a munka, melyet Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselőként és az Európa Tanács tagjaként az elmúlt öt esztendőben végzett nemzetünk javára olyan kiemelkedően hangsúlyos és jelentős, ami mellet szó nélkül el menni nem lehet.
Éppen ezért döntöttek úgy, hogy levélben fordulnak az elnökséghez, kérve őket döntésük megváltoztatására. Ezt a levelet szerkesztőségünk is megkapta, Budaházy Edda, a politikai üldözött Budaházy György testvérének nyitógondolataival, melyet az alábbiakban közzéteszünk.

Értesülvén a sajnálatos hírről, miszerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem kívánja Gaudi-Nagy Tamást feltenni a közelgő európai parlamenti választáson a listájára, többen úgy éreztük, hogy valamit tenni kívánunk annak érdekében, hogy a nemzeti radikális párt a döntését megváltoztassa. Úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező évek a nagy változások évei lesznek, és Magyarországnak igazi harcos, megalkuvást nem ismerő politikusokra van szüksége, ha életben akar maradni. Olyanokra, mint amilyen Tamás is, aki nem ismer lehetetlent, ha nemzeti érdekről van szó. Eljuttattunk egy levelet a Jobbik elnökségének, amelyben kérjük, hogy bírálja felül a döntését. A levél aláírói közül egy páran (a teljesség igénye nélkül):
ifj. Hegedűs Lóránt – lelkipásztor
Hegedűs Lórántné – országgyűlési képviselő
Dr. Drábik János – jogász
Varga István – közgazdász
Juhász János Oszkár – Gyöngyöspata polgármestere
Sziva Balázs – zenész (ex-Hungarica, Romantikus Erőszak)
Petrás János – zenész (Kárpátia)
Gonda László – Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete alelnöke
Gőbl György – Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnöke
Reiner Péter – közéleti aktivista
Varga Domokos György – közíró
Ferenczi Gábor – országgyűlési képviselő
Budaházy Edda – vállalkozó, Szkíta Kézműves Bolt
Kármán Csaba – a tápióbicskei Jobbik elnöke
Csiszár Benedek – vállalkozó, Andretti Étterem
Bacsó András – vállalkozó, Bujdosó Székely Étterem
Balog Barna – újságíró
Ha Te is úgy gondolod, hogy Gaudi-Nagy Tamás ideális képviselő lenne az Európai Parlamentben nemzetünk képviseletére (erre újabb jó példa az általa szervezett múlt pénteki sikeres tüntetés Kárpátaljáért), akkor kedveld(“Tetszik”), és népszerűsítsd az oldalt!
Budapest, 2014. 03.31. Budaházy Edda
A fentebb említett levél:
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Vona Gábor elnök és az Elnökség tagjai részére
Tisztelt Elnök Úr és Elnökség!
A Szent Korona Rádió Budaházy c. műsorából nemrég sajnálattal értesültünk arról, hogy a 2014. májusi európai parlamenti választáson, a Jobbik Magyarország Mozgalom nem kívánja Gaudi-Nagy Tamást az indulók listáján szerepeltetni. Ez sokunkat aggodalommal és bizonytalansággal tölt el, amely nem tesz jót a most zajló kampány sikerének sem.
Mi, akik a magyar nemzeti radikális tábor tagjai vagyunk, az elmúlt években figyelemmel kísérve a fenti képviselőnek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, az Országgyűlésben és az Európai Parlamentben, továbbá a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjeként végzett eredményes és fáradhatatlan munkáját úgy érezzük, hogy számunkra megnyugtató az lenne, ha az általunk szintén nagyra becsült és szintén nélkülözhetetlen Morvai Krisztina mellett Gaudi-Nagy Tamás is képviselné a magyarság érdekeit az Európai Parlamentben a következő ciklusban.
Határozott véleményünk szerint a képviselő úr elkötelezettsége, Európa jogi szakjogászi képzettsége, jogi és közéleti felkészültsége, nyelvismerete, retorikai képességei, nemzetközi színtéren szerzett tapasztalatai, elért eredményei, nemzetközi szintű ismertsége és rátermettsége determinálja őt arra, hogy határozottan és tántoríthatatlanul képviselje Magyarország érdekeit, hathatósan elősegítse hazánk Európai Unióból való kiválását-kimenekülését és Kárpát-medencében őshonos nemzeti közösségünk önrendelkezési törekvéseinek megvalósítását. Bár nem tagja a pártnak, de mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy oroszlánrésze van a Jobbik eddig elért eredményeiben, s ezáltal nemzetünket is hatékonyan szolgálta. Harcos személyiségének kimaradása, esetlegesen a párt szempontjából egy könnyebben irányítható emberrel való pótlása a jelenlegi vészterhes, nemzeti létünket is fenyegető időszakban megbocsáthatatlan felelőtlenség és erőpocsékolás volna.
Levelünk megírásában az a határozott szándék vezérelt minket, hogy egyfajta civil, vagy más szóval támogatói kontrollt gyakoroljunk a párt döntéseiben, hiszen ne felejtsük el, hogy a nemzeti radikális tábor nem egyenlő a Jobbik Magyarországért Mozgalom párttagjaival és ilyen súlyú, a nemzeti radikális tábor egészét érintő döntéseket nem lehet a tábor többségének akarata ellen meghozni.
Szerintünk tehát Gaudi-Nagy Tamás EP képviselő-jelöltségével kapcsolatos eddigi helytelen és köreinkben egyöntetűen hibásnak és kártékonynak tartott döntést mielőbb, még a választások előtt módosítani kell, ezért kérjük tisztelt Elnök Urat és tisztelt Elnökség tagjait, hogy véleményünk alapján a döntésüket korrigálják, vegyék fel őt a Jobbik EP listájára legalább a 4. helyre (vele a 4. hely sokkal nagyobb valószínűséggel lenne megnyerhető, mint egy kevésbé ismert és népszerű jelölttel) és erről a nyilvánosságot, illetve az érintett képviselőt szintén tájékoztassák még április 6-a előtt. Kedvező döntésüket úgy is értékelnénk, hogy egy fontos kérdésben a Jobbik képes és kész volt figyelembe venni egy, a nemzeti radikális politikai közösség nagy többsége által megfogalmazott véleményt. Sem rövid, sem hosszú távon nem szerencsés és nem kívánatos az ilyen véleménnyel szembe menni.
Bölcs belátásukat és döntésüket kérve sok sikert kívánunk a közelgő választásokon, amelyért a magunk eszközeivel mi is tesszük a tőlünk telhetőt.
Nemzeti InternetFigyelő







MIÉRT NEM LETT GAUDI KÉPVISELŐ?





Dr. Gaudi-Nagy TamasMorvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik EP-listájáról, a választásokról, az Európai Parlament elmúlt és jövendő öt évéről, valamint a Tamás által vezetett patrióta, nemzetközi jogvédő szervezetről, és a nemzeti jogvédelem időszerű híreiről beszélgetnek az EP 2009-20014-es ciklusának utolsó ülésén, (2014.) április 17-én Strasbourgban.
Morvai Krisztina asszony ezen a héten fejezte be öt éves sikeres képviselői munkáját és a Jobbik EP listavezetőjeként, és független nemzeti jogvédőként a jövő héten megkezdi kampányát sikeres nemzetvédő munkája alapján jó reményekkel ismételt újraválasztásáért.
Gaudi-Nagy Tamás szintén most fejezte be nemzeti jogvédőként és Jobbik parlamenti frakciója tagjaként négy éves sikeres munkáját országgyűlési képviselőként és az Európa Tanács tagjaként.
Mindkettőjük munkájáról folyamatos és rendszeres híreket kaphattunk, melynek a legszélesebb körben történő értő megosztásában szerénységem is aktívan közreműködött mindkettőjük barátjaként és harcostársaként.
A most közölt fél órás beszélgetésben az értő fülek pontos választ kaphatnak arról, hogy miért is nem szerepeltette a Jobbik Gaudi Nagy Tamást sikeres és eredményes itthoni és strassburgi honmentő munkája ellenére EP listáján.
Ugyancsak hiteles hírt kaphatunk Gaudi-Nagy Tamás további politika szándékairól, fegyelmezetten tudomásul véve a Jobbik személyével kapcsolatos döntését.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy értve Morvai Krisztina EP képviselő asszony eddigi sikeres nemzetvédő harcát, támogassuk őt sajátos, de hathatós eszközeinkkel újraválasztása érdekében jövő héten kezdődő kampányában.
Személye közérthetőségében, tisztességében, felkészültségében, hazaszeretetében és hitelességében garanciája lehet, hogy a május 25. EP választáson a Jobbik valóban megelőzhesse a széthúzó és egymással vetélkedő hiteltelen és a választáson vesztes ballib jelöltjeit és második legsikeresebb befutóként komoly erővel képviselhesse nemzetünk érdekeit és a politikai Európa megújítását valamennyi nemzet jól felfogott érdekében
Budapest 2014. április 18.
Reiner Péter



Miért nem lett Gaudi képviselő?



Dr. Drábik János: Mennyibe kerül nekünk az EU? (János indul az EP választásokon!)



Dr. Drábik János vendége: Pavics Lázár - Mennyibe kerül nekünk az EU?



Amerika elfoglalása Drábik János az amerikai izraeli érdekházasságról



nekünk Petőfi sem kell !! P.S. titka - no, erre reagálj MTA - Drábik



Kéri Edit könyörtelen igazság Petőfi



Petőfi Szibériában



Drábik! Széchenyi volt Petőfi apja és a cion MTA bűnei



Dr. Drábik János: Benjamin Freedman leleplezései, Morgenthau, Kaufman, Hooton tervei.



Dr. Drábik János: A csendes háború néma fegyverei (1979) - Jelentés Iron Mountain-ból (1967)










Az ókori egyiptomiak, sumerek, kelták és az ógörögök a halhatatlanság, a szabadság, a béke és a kozmikus szeretet világkorszakát, az "istenek idejét" ARANYKORNAK nevezték. 
Az utóbbi 20 évben Magyarország fénysebességgel rohant egy olyan szakadék felé, amely akár az örök vesztét is okozhatná hazánknak. Ki kell ábrándítanom a szakadékba zuhanásunkra várakozó törekvőket, mert ez a tragédia nem fog bekövetkezni! 
Hazánk történelmére visszatekintve (még akkor is, ha az nagyrészt el van torzítva) láthatjuk, hogy már többek is kísérletet tettek országunk és népünk elpusztítására, vagy "jó esetben" csak rabszolgaságba kényszerítésére, ám ezek a próbálkozások sem voltak eredményesek. 
Nem kell messze menni, ott van mindjárt a volt szovjethatalom, aki nemcsak megszállta országunkat, hanem irányította is. 
Csak egy példa a sok közül: Több mint 40 évig énekeltük a különböző ünnepségeken azt az Internacionálé-nak nevezett dalt, melyben, ha egyes sorok jelentését figyelmesen megvizsgáljuk, egyértelműen kitűnik, hogy mennyibe nézett a megszálló haramia bennünket és mindazokat a népeket, akik még az uralma alatt álltak. Számtalanszor hagyta el ajkunkat ez a dal, és intenzív agymosásunk közepette elfelejtettünk odafigyelni arra, hogy mit is mondunk. 
"A múltat végképp eltörölni 
Rabszolga-had indulj velünk!" 
Tudnunk kell, hogy ha egy népnek elveszik, "eltörlik" a múltját, akkor ezzel elvágják a gyökereit, amely az ősi hagyományaihoz vezet, ezért a nép gyönge lesz, önbizalmát veszti, s így már könnyen ki lehet fosztani, rabszolgává lehet tenni, végül pedig el lehet pusztítani. Amely népnek nincsen múltja, annak nincsen hazája és jövőképe sem. 
Hosszú ideje mindent elkövetnek a magyarországi hivatalos tudományban, hogy az emberekbe beszéljék azt, hogy mi finnugorok vagyunk. Ez úgy, ahogy van hazugság! A finnugor elmélet valójában politikai okból jött létre, melynek hátterében a Habsburgok álltak. 
Az 1848-as szabadságharc leverése és megtorlása után az egyik legjobb megoldásnak tűnt a finnugor elmélet létrehozása és terjesztése. 
Idézet egy korabeli jegyzékből, amelyet miniszteri utasításra Haynau adott írásba: 
"A magyaroktól örökre el kell venni a szittya büszkeséget, hogy elfelejtsék végre a lázadozást és megtanulják, hol a helyük." 
A Habsburgok jól tudták, hogy egy nép tönkretétele, rabszolgasorba vetése és megsemmisítése nem a háború útján érhető el leghatékonyabban, hanem a múltjától (történelmétől, hagyományaitól, népszokásaitól, eszméitől, hitétől, értékrendjétől) kell megfosztani. 
A Habsburgok elvették az eredeti múltunk tanításait, s ezzel megkezdődött az a törekvés, ami a 20. században is jellemző volt azokra a diktatúrákra, amelyek érintették Magyarországot - gyökerestől kitépni, eltörölni a magyarok múltját, ellehetetleníteni a jelenét, hogy még véletlenül se legyen jövője. (Ezzel már István király is próbálkozott 1000-ben.) 
"A múltat végképp eltörölni"... 
Országunk népét minden megszálló hatalom rabszolgának tekintette, így nyilvánvaló, hogy a hódító célú háborúikban a magyarokat (is) állították az első sorba, hiszen nem kár értük, ha pusztulnak: 
"Rabszolga-had indulj velünk!" 
Hosszan lehetne elemezni a Magyarországot sújtó csapásokat pl. tatárjárás, török uralom, Dózsa féle felkelés, Rákóczi szabadságharc, mindkét világháború, 1956-os forradalom, a szovjethatalom és persze a jelenlegi Európai Unió is. 
Azt, hogy az elmúlt években milyen gyalázatos tevékenységek folynak Magyarországon, nem kell ecsetelnem (pl. politika, kormányintézkedések, bank, gazdaság, ipar, egészségügy, oktatás, jog stb.). 
Most inkább annak a kornak az eljövetelére szeretnék egy kicsit rávilágítani, amely 2012. december 21-én a fizikai síkon is kezdetét vette. Ez az Aranykor, de nevezhetjük Fénykornak is. 
Az arany ezúttal nem az ékszerre és nem a pompára utal, hanem az embernek az anyagi természetű személyiségére, amelyet a bölcsesség által Isten és az egyén szolgálatába kell állítani. 
Az aranyszín a bölcsességgel és a megvilágosodással kapcsolatos, tehát a megismerés és a tudás szimbóluma.
A fény pedig elsősorban az emberben lévő Istent, s annak fénymagját, ezáltal a magasabb rendű létezés tartalmi hasonlatát jelenti.
A fény magában hordozza a bölcsességet, valamint az igazságot és annak tanítását.
 
Az Aranykor eljövetelét jelzi előre a maja naptár és számos jövendölés, szent könyv és szent irat. 
Jelenleg még a Vaskor bástyái dölnek romba, és instabillá vált szellemi és eszmei építményei semmisülnek meg, és ezzel egy időben az aranykort előkészítő változások zajlanak, új kor születik és új emberiség. 
Mindez kezdődik Amerika csődjével, a bankrendszer összeomlásával, majd folytatódik az Európai Unió, a gazdaság és az ipar világszintű halálával. 
Ez mind félelmetesen hangzik, ugyanakkor szépnek és jónak ígérkezik, de mi szerepe van ebben Magyarországnak? 
Valójában kik vagyunk mi magyarok?
Milyen ember és milyen nép a magyar?
Miért szenvedett annyit a magyarság?
 
2012.12.21.-én a világkarma minősége változott meg, vagyis a Föld és a Naprendszerünk számára ekkor zárult a Vaskor és nyílt meg az új Aranykor. 
A Föld és az emberiség Aranykorba való belépéséhez az előkészületek már évekkel ezelőtt elkezdődtek. A változás nem egyik napról a másikra történik! 
A 2012-es év utáni események rákényszerítik az embereket a paradigmaváltásra. 
Egyre inkább az lesz majd tapasztalható, hogy az erkölcstelen, gátlástalan, kizsákmányoló vaskori gondolkodás és viselkedés az új korszakban finoman szólva a semmibe vezet. 
Ugyanakkor, aki az Aranykor filozófiája szerint gondolkodik és cselekszik, valamint az Istenben való hite (és a róla szóló valós tudása) szilárd, erős lábakon áll, ott a mindennapi élet békéje és nyugalma fog megteremtődni.

Magyarország az Aranykorban

A szent iratok azt mondják, hogy minden világkorszakváltásnál van egy olyan nép (kultúra), aki az adott világkorszakváltásnak a fáklyája, vezérhajója. Ez azt jelenti, hogy abban az országban történik meg először az átalakulás az új világkorszakra, s így ennek az országnak a népe mutat példát a többi nemzetnek.
 
Az ókori szövegek 20 próféciájából kb. 15 foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a 2012-es világkorszakváltáskor melyik lesz ez a nép. Ez a 15 prófécia leírja, hogy hol köszönt be először az Aranykor és melyik népen lesz az ún. "világ szeme", vagyis a Vaskor falai elsőként hol dőlnek össze. 
Az indiai szent irat, a Vishnu Purana így ír erről: 
"A szakák népe felébred és viszi a tüzet más földekre is. A szakák ébrednek fel elsőként, ahogy évmilliókkal ezelőtt is ők vitték a fényt! Elsőnek Nimród népe tér magához, utána a többi." 
A "szaka" alatt az ókori indiai szövegek a szkítákat értik, ami nem más, mint a MAGYAR NÉP. 
A szkíta nép nem rokon, hanem a magyar nép őse, tehát a "szakák", vagyis a szkíták mi magunk, magyarok vagyunk. (Ahogy elnézem, a jelenlegi kormánypolitikát már rajtunk van a világ szeme...) 
S még mielőtt bárkinek a bibliai Ószövetségben szereplő "gonosz" Nimród (és népe) jutna eszébe, javaslom, hogy a magyarok őskirályáról és dicsőségéről bővítse ismereteit. 
Milyen ember és milyen nép a magyar? 
Erre a kérdésre a vaskori személyiségtudatú ember rögtön rávágja, hogy önző, gyarló, gonosz, irigy, rosszindulatú, kapzsi stb. 
Tegyük félre egy időre az ítéleteinket és hagyjuk abba a népünket megvető kritizálást! 
Nézzünk egy kicsit magunkba és úgy tegyük fel a kérdést: Milyen ember a magyar? 
Valójában a magyar ember vendégszerető, végtelenül befogadó, ingét-gatyáját odaadja a vendégnek még akkor is, ha neki nem marad, önzetlen, segítőkész, idealista, határtalanul türelmes, nagyon okos, hiszen rendkívül sok művészt és tudóst, felfedezőt adott és ad ma is a világ számára. 
A magyar, fényvallású nép a békességre törekvő emberek gyülekezete. 
Mi a magyarok feladata? 
Nem kevesebb népünk küldetése, mint az, hogy bölcsessége és tudása által az érdek nélküli szeretetet és békességet hirdesse és közvetítse minden nemzet felé. 
Általában kis létszámú, kis területtel rendelkező országként beszélnek a világban hazánkról. 
A magyarok soha nem voltak sokan, a turáni népekre nem jellemző a szaporaság. 
Népünk ereje nem a számarányunkban áll! 
A mi erőnk az AGYUNK, a bölcsességünk, a tudásunk és természetesen a korlátok nélküli szeretetünk. 
"A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket!" imának többféle értelmet is adtak már az emberek. 
Az nem kétséges, hogy a magyarok kiváló lovasok és íjászok voltak, ám minden tévhit ellenére nem volt rájuk jellemző a hódító háború. 
A sötét Vaskor képviselői évszázadokon át próbálták elhitetni a világgal, hogy a magyar nép hitetlen, barbár és gyilkos hajlamú tulajdonságokat hordoz magában. 
A magyarok nyilaival kapcsolatosan megfontolásra javaslom: 
A nyíl az elme szimbóluma. A magyar ember égi íjásza a világnak és a sötétségbe kilőtt fény-nyilaival az emberek tudatlanságát akarja megsemmisíteni. 
Ha vesszük a fáradtságot és tanulmányozzuk egy kicsit Nimród legendáját, akkor egyértelművé válik számunkra, hogy Őskirályunk íjának megfeszítésekor nem az embereket vette célba, hanem az ellenséges démonkirályt, vagyis a sötétséget. 
Ami az ősnépünket, a szkítákat illeti, náluk az volt a korabeli hadijog, hogyha az ellenség párviadalban megsebesül, a szkíta harcosnak rögtön abba kell hagynia a csatát és a sérültet azonnal a táltoshoz kell kísérnie gyógyításra. Ez aranykori eszme és cselekedet. 
Ezzel szemben a Vaskorban a gyengének, a sebesültnek pusztulás a sorsa. 
A magyar, fényvallású aranykori nép és a Vaskor rezgése, energetikája idegen számára. A gyilkolás, a háború, a hódítás nem tartozik a népünk eszméihez (területeinket soha nem csatában vesztettük el, hanem mindig a tárgyalóasztaloknál lásd Trianon). 
Miért szenvedett sokat a magyarság? 
Az biztos, hogy népünk szenvedéseinek oka nem abból ered, hogy el lennénk átkozva, vagy Isten haragudna ránk, s "verne" bennünket. 
Az úgynevezett balsorsunk főleg annak tudható be, hogy mivel a magyar aranykori nép, ezért nem tud vaskoriként alkalmazkodni. Ez az egyik oka Magyarország pusztulásának. 
A magyarság elpusztítására való törekvések másik fő oka az, hogy nemcsak Európa középpontja vagyunk, hanem a Földdé is, úgyszólván a "világ közepe". (Lásd: Dobogókő, a Föld szívcsakrája) 
Ami pedig a magyar népet illeti, nem vagyunk kevesebbek, mint az az ősnép, aki az égi (fény) nyelvet beszéljük. 
A MAGYAR NYELV az egyetlen a világ nyelvei között, melyben feltűnő többséggel fellelhető az ősiség, ennélfogva a legalkalmasabb az Istenség kifejezésére. 
Sajnos jelenleg angol-kórban szenved Magyarország és a világ is, hiszen a Vaskorban világnyelvnek lett kikiáltva az angol... 
Néhány példa arra, hogy égi nyelvünk szavaiba mi minden mondanivaló van még az eredeti jelentésen kívül belekódolva (betűk felcserélhetők, ékezetek hozzáadhatók vagy elvehetők): 
MAGYAROK ISTENE 
MA; MAG (a fény mag); AGY; AGYA; MAGA; OK (Isten, Teremtő); KOR; 
ISTEN-ben benne vagy TE IS és ÉN IS! 
TÖRTÉNÉSZ: TÖRT-ÉN-ÉSZ 
NYELVÉSZ: NYELV; ELV; ÉSZ 
OKKULT: OK; KULTUSZ; (Az Okkult Isten a Teremtő Isten kultúrája) 
ŐSZINTÉN: Ő; SZINT; ÉN; 
BOLDOG: DOLOG 
ÖRÖKSÉG: Ő-ÖRÖK-s-ÉG 
LEHETŐSÉG: LEHET-Ő-s-ÉG 
NŐISÉG: NŐ-IS-ÉG 
BÖLCSŐ: BÖLCS-Ő 
KÖZÖSÜLÉS: Ő; KÖZ; KÖZÖS; ÜL; ÜLÉS (Istennel - ővele - való közösséget jelent: KÖZÖS-ÉG) 
NÉGY: ÉN; EGY; 
KETTŐ: KÉT-TŐ 
MINDENKI: MIND-ÉN-KI 
SZENT: Én; TE; 
FÉNY: ÉN 
HÍRNÖK: HÍR-NŐK 
ALKALMAZKODOM: ALKALMAZ-KÓD-OM (Az OM jelentése: A szótag az a rezgés, amellyel Isten a világot teremtette. Teremtő igét, vagyis magát az Istent jelenti.) 
A KÓD (a Teremtő kódja) azokban az emberekben munkálkodik akik (alkalmazkodva) naponta tudatosan meglelik istenségüket emberségükben. 
A nyelvünk tehát kódolva van (alkalmaz-KÓD-OM, gondol-KÓD-OM, munkál-KÓD-OM) és ennek a kódnak a kulcsa a MAGyarok magjában lelhető fel (a kulcs pedig Énok kulcsa - Engem (ÉN) okozott (OK) valaki, ÉN Oka vagyok valakinek vagy valaminek). 
JELADÓK vagyunk (JEL-A KÓD), és aki adni tudja a jelet (kódot), az venni is képes. 
A fentiekből látható, hogy nagy őstudás van a magyar ember sejtjeibe és nyelvébe (elvébe) kódolva. 
A külvilágban történő események egyre inkább arra sarkalnak bennünket, hogy vegyük észre, hogy MAGa magunkba kell fordulni, hiszen ott van a Mindenség (MIND-ÉN-s-ÉG) Teremtője bennünk! 
Az Aranykor eljövetelével nemcsak világkorszakváltás következik be Magyarországon (és az egész Földön), hanem az emberek világszemlélete is lényegesen megváltozik. 
A Fénykorban a nemzeti öntudat megerősítésre kerül. Mi magyarok fogunk először átesni az Aranykor tűzkeresztségén. Ez természetesen nem történik meg egyik napról a másikra és nem is lesz könnyű, hiszen fájdalommal, áldozattal és vérrel jár. 
Nostradamus próféciáiból: 
Mit jósol Nostradamus abban a 99 számozott versben, amelyet gróf Zrínyi Miklós rendelt tőle Magyarországra (Pannóniára) vonatkozóan? 
"Jön majd idő, hogy szinte eltűnik 
Pannónia földről ki magyarnak született, 
fiaikat az anyák meg sem szülik, 
s a hágókon át jönnek barbár seregek. 
A magyaroknak még nevét is lopják, 
s rettegnek még emléküktől is. 
Már csak nevében lesz Magyarország, 
s nevében minden egyezség hamis." 
"A kétezredik év után hamar 
nagy lesz az ország és erős, 
visszatér hazájába mindegyik magyar, 
s magyar földben nyugszik minden ős. 
De a magyar föld része lesz a nagynak, 
erős királyság, melynek nincs határa, 
a keresztények farkasai már nem ugatnak, 
Krisztus ellenségeit a föld kizárja." 
"A második ezredév után 
Pannónia váratlan erőre kap, 
királyok gyűlése lesz Budán, 
de császáruk magyar marad. 
Kelet s nyugat központja lesz, 
egy évszázadra legyőzhetetlen, 
szembeszállni velük nem érdemes: 
uralkodik a LÉLEK és a SZELLEM." 
"Jön új nemzedék, mely erős lesz, 
és nem szégyenli többé, hogy magyar, 
a vének nemzedéke önmagán erőt vesz, 
s nemcsak önmagának túr és kapar. 
Erkölcsében megújul majd az ország, 
s végre büszke lesz minden fia 
mert ámulatba ejti egész Európát 
ezerszáz évnek elteltével Pannónia." 
"Jön majd egy ember a második 
millennium után, ki felette áll 
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt, 
ki Pannon földről Istenhez kiált 
és Isten meghallgatja imádságait. 
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán 
Pannónia ismét erős lesz és gazdag, 
nagyobb lesz, mint akármely szultán, 
az ő szavára minden országban adnak, 
s önként kezére bíznak minden hatalmat." 
Ki ez az ember, akiről Nostradamus ír? 
Egyelőre keveset lehet róla tudni, sőt szinte még semmit. 
Ismereteim szerint ez a személy már az Isteni Énjének tudatára ébredt, és gondolati síkon szorgalmasan munkálkodik az aranykori Magyarország struktúráján. 
Már most is okos, intelligens ember, azonban bölcsessége és tudása nem a fizikai világban megszerzett diplomák mennyiségének és minőségének eredménye, hanem lelkiségének és szellemiségének haladottsága, gondolatai és érzelmei rendezettsége teszik őt hamarosan kiemelkedővé. 
Nem tagja egyik pártnak sem, és nem tartozik sem az egyház, sem pedig az egyház "leányvállalatainak" (gyülekezetek, szekták) csordarendszeréhez. 
Amikor eljön az ideje színre lép és az igaz hitű és szívű magyar embernek nem lesz kérdés, hogy ki Ő, mert tudni fogja! 
Az Aranykor és a Nostradamus által megjósolt kiemelkedő szellemiségű ember (emberek, mert nem egy lesz) is eljön magától, csak még egy kicsit legyünk türelmesek és kitartóak. 
Akarjuk és higgyük, hogy hamarosan "a magyar név újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez", azonban ehhez kedves honfitársaim fel kell a mélyalvásból ébrednünk és cselekvésre is szükség van!
Tehát az Aranykor hajnalán: ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!!!!!!!
 
http://tudatraebresztes.blog.hu/2012/01/10/aranykor_magyarorszagon_1 







NYIRKAI JÓSLAT 2015-2018





2015.12.06. 18:30 :: Evamaria

turani_atok2_rovas_szv.jpgNem szokásom mások munkáját publikálni, de ezúttal kivételt teszek. Nyilván nem véletlen, hogy eljutott ez a jóslatelemzés hozzám, mely olyan friss, hogy szinte még meleg.
A Nyirkai Jóslat legújabb értelmezéséről van szó, mellyel több helyen is egyet értek.

Remélhetőleg az alábbiak segítenek abban, hogy
ÉBREDJen MAGYARORSZÁG!!!!!

MAGYARORSZÁG TRAGIKUS JÖVŐJE

A nyirkai jóslat eddigi legpontosabb értelmezése. A nyirkai jóslat 2015-ös alaposabb elemzése és feldolgozása egy minden eddiginél pontosabb és realisztikusabb képet ad hazánk várható jövőjéről. 
Az eddigi kísérletekkel szemben mi eltekintettünk a jóslat által megadott időmértéktől, helyette feltérképeztük és megfogalmaztuk a szöveganyag belső logikai rendszerét és törvényszerűségeit. A kinyilatkoztatásokat így nem elsősorban időrendi, hanem tematikai csoportokba rendeztük, majd politológiai, szociológiai, teológiai és biztonságpolitikai szempontból értelmeztük. Az értelmezés pontosításához sokat adtak a 2015 októberéig kísért közéleti események (2015. október 23-án zártuk le a kutatómunkát). Azt is modellezni igyekeztünk, hogy a nem evilági forrásból érkező, kizárólag egyszer (azaz megerősítő és pontosító ismétlésektől hiányosan), élőbeszédben elhangzó információkat a fültanúk milyen hatásfokkal és pontossággal tudták lejegyezni. Bár a hívek megkövezhetnek érte, feltételezzük, hogy a lejegyzők hibájából, esetleg a jóslás egyetemes (matematikai) hibalehetőségei miatt a szövegben helyet cserélhettek események és személyek, vagy össze nem illő elemek kapcsolódtak össze, csak mert egyetlen versszakban szerepelnek. Miután nem szentírásként, csupán jóslatként kezeltük a szöveganyagot, a konkrétumok helyett a belső logikát tettük meg döntőbírának, mely a kutatás során igazolta önmagát. 
Az eredmény egy rendkívül realisztikus és megdöbbentő részleteket eláruló jövőkép. Például igen nehéz volt leírnunk azt, hogy Putyin hatalmát hamarosan megdöntik, miután ma bármelyik csatornát kapcsoljuk be, bármely újságot nyitjuk ki, egy sziklaszilárd és igen népszerű államfővel találkozunk, aki a legnagyobb hatalmakkal is packázhat és hatékony katonai erőket mozgósíthat. Félelmetes bepillantani Orbán stabilnak hitt hatalma és külpolitikai játszmái mögé. Vagy azzal a lehetőséggel számolni, hogy az Orbán utáni kormány idején az oligarchák hermetikusan kettészakítják és hazafias szólamokkal polgárháborúba taszítják az országot. Hihetetlen, hogy a jóslat szerint azok a magyarok élik túl mindezt, akik kertet művelnek, és nem mezőgazdaságot, akik ennivalót spájzolnak és nem sok pénzt, akik nem a hazáért harcolnak, hanem elrejtenek annyi embert, amennyit csak tudnak.
Reméljük, nem idő előtt osztjuk meg ezt a hazánkkal és nem okozunk kárt a benne szereplő személyek pályafutásában! Mindent összevetve, tévedhettünk, valószínűleg egy-két év múlva eredményeink revízióra, legalábbis pontosításra szorulhatnak, de annyi bizonyos, hogy a jóslat 2015-ös értelmezése sem kecsegtet sok jóval.
Thury-Bán Zalán
A JÓSLAT KÖZREADÓJÁRÓL 6/1 „A Negyvenkilencediket Fényasszony emlékezteti küldetésére, fogadalma és hatalma szerint cselekedni. Vonakodik, mert a Fekete Dögmadarak rendje reszketősre mérgezte. De leszáll a folyótorkolat sziklájáról és megválik fügefáitól, hogy a Rába partján szélnek eressze az életképesség igéit.”
6/2 „Sok acsarkodó ellensége támad, és haszonlesők hada környékezi. Egymást ugatják, marják, mint dögön marakodó ebek. A Képíró Asszony égbe száll.”
6/21 „A Negyvenkilencedik lant erejével ront hamis vádakat. Az erős táltosasszony szelleme megkísérti. Üzen a Csillagszeműnek, de az tétovázik, végül cselekszik.” 
56-ban a harcos egyetemista Máté Imre feleségével együtt Bajorországba menekült, majd – a vörös sziklás, fügefás – Dél-Franciaországba. Emigrációban is fél, hogy utánanyúlnak, megbetegszik, a keze folyton reszket. Ekkor régi küldetése és fogadalma feléled benne. Vonakodik, retteg az itteni hatalomtól. Végül fogadalmához hűen hazajön, a Rába partjára költözik és közreadja a nyirkai jóslatot, ami a túlélésben, a megmaradásban sokak segítsége lesz. Mások ellenségekké válnak és nyilvánosan támadják. Ugyanakkor körbeveszik a haszonlesők is, akik üzletet látnak benne. Ezek összevesznek, egymást ócsárolják. Közben meghal a felesége. Végül Máté Imre a költészetével tudja hitelesíteni a szavait. A szavak elérik azt az asszonyt is, aki sokakat imára hív, de habozik, hogy tegye, vagy ne tegye.
Rendkívül fontos megjegyezni: a 6/13, 6/21 szakaszok vita tárgyát képezik, mivel a jóslat Rába menti tudósa Máté Imre. Az ezekben szereplő események Máté Imre és felesége halála utánra teendők – a szöveg szigorú kronológiája alapján. A jóslat 2013-tól azonosítható eseményeit tehát érvénytelennek tekinthetnénk. Azonban, ha a jóslat szigorú, néven nevezett kronológiájától eltekintünk, és helyette belső logikáját követjük, a jóslat máig is hitelesítette önmagát. Máté Imre halála után ugyanis több olyan esemény is lezajlott a politikában, melyek döbbenetes pontossággal szerepelnek a jóslatban (Simicska-Orbán háború, migránsözön).
A RENDSZERVÁLTÁS (1988-2002) 
1/1, 2/1, 2/2, 2/3, 2/4, 2/5, 2/6, 3/1, 3/2 Ezekről itt már nem kell szólni.
4/1 „A Nagykövet cselt vet, összeesküvést sző. Korábbi ellenfelek összefognak. Rést vágnak a kerítésen. Meglazítják a medvebocs láncát, a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is. Nem hálásak. A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik. Harsona jelzi a szabadság kezdetét.” Horváth István bonni nagykövet elindítja a rendszerváltást, de ravasz módon. Mivel a hazai kommunisták a nyugati magyarokhoz jártak pénzért kuncsorogni, a nagykövet rávette a nyugaton élő 56-os magyarokat, hogy pénzeljék a reform-kommunistákat. Így azok helyzetbe kerültek Magyarországon, az egymással szemben álló nyugati magyarok pedig együtt dolgoztak. Végül Horn Gyula és Németh Miklós átvágják a határzár kerítését. A szocialista tömb fenntartása érdekében Moszkva engedményeket tesz a németeknek és a cseheknek is, de ezt ők nem a maradásra, hanem a rendszer továbbontására használják. A Szovjetunió ezt már nem heveri ki. Budapesten megfújták a kürtöt és Szűrös Mátyás kijelentette, hogy vége a népi demokráciának.
4/2 „A szürke marhát napos legelőre engedik. A csorda megszédül a szabadságtól. A barmok egymást öklelik. A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.” Magyarországon lezajlik a rendszerváltás. Mindenki azt hiszi, eljött a szabadság, de inkább annak az ideje jön el, amikor egyik magyar a másikat teljesen tönkre teszi. A szocialista rendszer megbuktatóit (reform kommunisták) a nép leszavazza az első választásokon.
4/3 „A Jóindulatú Beteg kerül élre. Mások intézkednek. A földművestől elveszik örökét, és dobra verik. A senkiháziak vérszemet kapnak. Bitangok tékozolják a fényt.” Antal József kerül az élre, de mások irányítják az eseményeket. A rendszerváltás kitermelte a senkiházi újgazdagokat, akik a ravasz kárpótlás és rabló-privatizáció révén mindent megkívánnak és kisajátítanak, különösen a termőföldeket. Bár az országnak vannak anyagi lehetőségei, ezek mindet elaprózzák, olcsón továbbadnak rajta és felélik. A szellemi lehetőségeket a tudományos élet betokosodott tudósai rontják meg, a lelki lehetőségeket a megalkuvó egyházvezetők. Ez a népes bitang banda eltékozolja a napfényt, ami egy időre ránk süt.
4/4 „Gyülekeznek a dögmadarak. A Nagy Tengert átröpüli a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly. Megérkezik a Kánya is - osztozkodni. Megint terelgetik a népet. Hiteket erőltetnek. Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók. Boldogasszonyunkat elfelejtik, buta lúddá tekerítik. Jaj pedig, ha istenünk asszony-fele elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!”
4/5 „A Régi Nagy Csata Városában EZEK papjai dűlőre jutnak, és új lovat nyergelnek. Összeesküsznek Isten Képmása ellen a Könyörtelenség Hatalmasaival.” 
Az ország szétlopható vagyonát a külföldiek is megkívánják. A hazánkat meglátogató amerikaiakat mindenki szelíd aranygalamb hiszi, pedig rablógyilkosok, mindent elvesznek, igyekeznek a többi tolvajt kikönyökölni. De az orosz pénzemberek is bejelentkeznek és osztozkodni kezdenek az amerikaiakkal a magyar vagyonon. A politikusok félrevezető magyarázatokat adnak a mocskos osztozkodásról, ezért senki sem sejti, hogy mi zajlik a fejünk fölött. Az amerikaiak tartanak a magyarok hitétől, ezért új vallásokat csempésznek be az országba: az ufó-hittől kezdve a szcientológián át, a keresztények között az ún. „nevető ébredésig” minden egyéb. Megtalálják azokat, akik pénzért hatásosan tudják ezeket terjeszteni és Boldogasszonyt elavult ostobaságnak tanítják; a magyarok tömegesen követik őket. Ez súlyos hiba, ami kihat az egész jövőnkre. A Hit Gyülekezete összefonódik az SZDSZ-szel. A külföldről pénzelt vallási vezetők – talán Mohácson vagy Szigetváron –megegyeznek a világhatalom ideológusaival és összefognak, hogy Boldogasszony után most már egyenesen Jézus ellen fordulnak. (Máthé Imre szerint itt inkább a 2000-ben kötött augsburgi megbékélésről van szó. Ez azonban ellent mond a jóslat belső logikájának.)
4/6 „A galambnak álcázott karvaly és a kánya, Égigérő fára segítik a Kiskanászt. Szívében király, álmaiban császár. Szépen szól, rondán cselekszik. Zsákja feneketlen. Letaszítják - újra mászik!” Amerikaiak és oroszok 1998-ban hatalomra segítik Orbán Viktort. Orbán tudja, hogyan lehet a népet ügyesen megvezetni, de úgy, hogy bandája is jól járjon és a nép még hálás is legyen érte. Ezért biztos benne, hogy a kor legjelentősebb miniszterelnöke lesz, sőt, akár európai rangú vezető is lehet. Rendkívül tehetséges szónok, ügyes beszédei közben temérdek pénzt húz le a népről. Sőt, olyan tehetséges, hogy 2002-ben hiába veszik el tőle a hatalmat, újraszervezi pártját és kivárja a legjobb lehetőséget a hatalom visszaszerzésére.
5/1 „Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll. Az ő ingével-gatyájával tömik a rést. Messze jutottak a parttól, már nem tud kiszállni.” 2004-ben Magyarország belép az EU-ba, pedig a rendszer már akkor süllyedésre van ítélve. A magyarokkal nem közlik, hogy az EU-t az ő pénzükből tartják életben. Mire erre az ország is rájön, már nem lehet visszacsinálni.
A GYURCSÁNY-KORMÁNY (2002-2010) 4/7 „A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak!”
5/2 „A döglött sárkány kutyáit a Koronázatlan Cár veszi pórázra. 5/3 A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre. Saját táborából ütnek pártot ellene, mert a Koronázatlan Cár úgy akarja. Paprikajancsiból csinál vezért.”
5/4 „A nemzet tűri - nem látja meg rajta a rángató madzagokat. A csellel hatalomra segített Paprikajancsi pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet. Nyegle és buta. A Kiskanász malmára hajtja a vizet. Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.” 
Az irányítás nélküli maradt kommunista klientúra behódol Putyinnak.
2002-ben a szocik Medgyesi Péter bankárt erőltetik az élre. Putyin elégedetlen Medgyesivel, ezért elzavartatja és 2004-ben Gyurcsányból csináltat vezért.
A nép ugyan gyűlöli, de 2004-2009 között mégis tűri Gyurcsány felháborító regnálását. A nép nem tudja, hogy Orbán azért nem segít elzavarni Gyurcsányt 2006-ban, mert az Putyin védelme alatt áll. De Gyurcsány ostobaságai végül Orbán győzelmét készítik elő. Mivel a hazai politikában nincs más alternatíva, 2010-ben a nép Orbán megszavazásával zavarja el Gyurcsányt és kénytelen tűrni kettejük bohózatát. (Verebes kettejükről ír paródiákat, melyekkel Bagi-Nacsa szórakoztatja a népet.)
5/5 „Nemes lovag-ősök fehér liliomán tipródik a nemzet. A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos. A különb nem viszi sokra, mert irigylik. Ki-ki rántja lefelé a másikat, az országot együtt. Lenézett népek mögött kullog a magyar!” 2008 táján, miközben kínlódnak, néptömegek fedezik fel a régi magyar értékeket, a magyar történelmet, még viseletben is követni kezdik az ősi lovasokat – ekkor zajlanak a soha nem látott méretű hagyományőrző események is.
De a hétköznapokon a nemzeti vagyont felügyelő szervek lopják el a legtöbbet, továbbá a bankok és mindenki más, aki csak le tud nyúlni belőle valamit, megteszi. Az ügyvédek, a magyar bíróság pedig együttműködik az egész tetves maffiahálózattal. Olyan korszak ez, amikor a kiváló és többre méltó embereket elgáncsolják, mert irigylik őket. Mindenki lerántja a másikat, a milliomos politikusok lecsukása mindennapos hír a tévében. A civakodásnak köszönhetően 2012-től már nemzetközi porondon is lejáratják Magyarországot. Európában és a világban ettől kezdve mindenki lenézi a magyarokat.
5/8 „Minden elhamisul. Csak alvilág van, meg Ál-világ, mondja a szavával nem játszó pénzváltó. Lekantározzák az igáslovat, lenyergelik a versenyparipát. Az értelem elvándorol. Még nincs, aki véres kardot hordozna körbe, de érlelődik a vihar…” Már semmi sem igaz. A bankárok is beismerik, hogy látszatvilágban élünk, igazából a gazdaság már régen összeomlott, csak úgy teszünk, mintha még működne. Pedig lenne még mivel vagyont és energiát termelni, lenne még mivel versenyezni, de a politikai és gazdasági élet olyan zsákutcába futott, melyben semmit se lehet normálisan, terv szerint végigcsinálni. A rendszer befuccsolt. Mindenki tudja, hogy háború közeleg, de még nem akad olyan politikai szereplő, aki kirobbantja.
6/3 „A magát más csillagzatból leszületett asszonynak tettető… kaszabol és élre tör. Apró halakat kever nagykanállal és elbukik.” A mindenkivel megalkuvó Dávid Ibolya 2004-2010 között vezetői pozícióba küzdi magát, úgy tesz, mintha nagy jelentőségű döntéseket hozna, mint aki mindent szépen és jól csinál, de közben szétzülleszti a hazafiak egy jelentős csoportját (az MDF-et és szavazótáborát).
6/13 „A Negyvenkilencedik ráver tűzön ajzott dobjára. Ifjak sereglenek a Kiskanászt szavak erejével trónfosztani. Őt bugrisok védelmezik a Kányával szövetségben. Ez vérontáshoz vezethet.” A vitatott 6/13-as, duplikátumot tartalmazó szakasz itteni értelmezése: (Máthé Imre megjelenteti műveit és publikálja a jóslatot.) A fiatalok utcára vonulnak Gyurcsány miatt és nyilvános szónoklatokat tartanak. Akciójuk igen sikeres, Gyurcsány helyzete meginog, elmozdítani egy hajszálon múlik. Gyurcsányt nyugaton és keleten is támogatják, így lehetetlen elzavarni. Ezért az akciónak sajnálatos és véres következményei is lehetnek (voltak is).
AZ ORBÁN-KORMÁNY (2010-2018) 6/5 „Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak, aki azt hiszi, magasba szállt, pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre.”
6/6 „Koronát áhít.”
6/7 „Három hamis látnok áltatja, mintha nagy király lelke laknék benne. Sokat igér, de nem tudja szavát tartani. Igér, igér, de adni nem tud, csak elvenni.” 
Gyurcsány egyre többet hibázik, ezért 2010-ben Orbán támogatottsága az egekig nő. Ráadásul három bizalmi embere – valószínűleg Habony Árpád, Győri Tibor, Révész Máriusz – Orbánt azzal áltatják, hogy kiváló államfő és az ország egyetlen és örökös ura is lehetne. Orbánt megkísérti a gondolat, hogy abszolút elnök (vagy szó szerint megkoronázott) legyen. Mivel valójában csak szónokolni tud, az ország gazdaságát statisztikai trükkökkel szépíti, igazi nagyotmondó vezető lesz, aki folyton ígérget: ezt és azt fogjuk csinálni, ilyen és olyan lesz, ha együtt ezt meg azt tesszük. Közben kénytelen újabb adókat kivetni, beszédekkel takarja őket. Fúrják, faragják, ragasztják, csak jól nézzen ki, csak jól hangozzon. És megint csak ígér és ígér.
6/9 „Asszonyainkat, mint birtokolt barmot lerángatják családi küszöbükről fertőző hodályokban szülni. Bábák dacolnak. Tömlöcbe vetik őket. A betűvetésben gyarló főember nem irgalmaz nekik.” A kórházi szülés kötelező, pedig a kórház a fertőzések, járványok melegágya. Hiába küzdenek ez ellen Geréb Ágnes és a bábák, 2011-ben elítélik őt és négy másik bábaasszonyt. Szokatlan jogi eljárás: a bíró az ügyész indítványánál szigorúbb ítéletet hoz. Kegyelmet kérnek – helyesírásból megbukott – Schmitt Pál köztársasági elnöktől, de az nem írja alá. Sőt, Geréb Ágnes büntetését 2012-ben súlyosbítják.
6/8 „Reszket, kinek vagyona van, mert sor kerülhet rá hamis vádakkal. Dézsmaszedők, vámosok sanyargatják a népet.” A népre szabadítják az adó- és vámhatóságot. Most már a vagyonosok is reszketnek, mert az adóhatóság akár hamis vádakkal is elveszi a pénzüket.
6/10 „Az istápolásra szorulókat is sanyargatják. Félnek segélyért esdekelni. A szegényt leköpesztik, a gazdagot zsarolják.” Még a rászorulókat, szegényeket is megsarcolják. Jobb semmit sem kérni az állami szervektől, mert még észreveszik az embert és akarattal találnak valamit, amivel kizsigerelhetik. A gazdagokat sakkban tartják, a szegényeket megalázzák.
6/4 „A kertek parlaggá romlanak. Rozsdásodik minden szerszám. A rátarti úr napszámért kunyerál. Már mindent elkótyavetyéltek.” Már tudnak róla és lehetne is, de az emberek mégsem művelik a kerteket, nem készülnek fel az eljövendőkre. Ehelyett a vesztébe rohanó rendszert fenntartva alantas munkákért könyörögnek. Pedig a fizetések egyre kisebbek, már az állami szektor se fizet jól. Az emberek nem önfenntartóvá akarnak válni, hanem még mindig jó fizetést remélnek a rendszertől.
6/12 „Forgácsolódik a nemzet. Sem az Országló, sem a Pártütő nem érti föladatát. Nem nyilat tör, hanem gátol. Amaz meg dölyfösen országol. Rendet vágat hamis, meg igaz hitek virágos mezején egyaránt.” Ugyan 2007-től kezdve a magyar emberek külföldre költöznek, de 2010-től ezt óriási tömegekben teszik. Nem csak a kormánypárt, az ellenzék is az ország kárára van; ahelyett, hogy elítélné a kormány tevékenységét, csak gátolni igyekszik azt. Orbán ezért egyre erőszakosabban kormányoz. 2011-ben a pénzegyházak mellett olyan kisegyházakat is betilt, amelyek még tényleg képesek kapcsolatot fenntartani az Istennel.
6/14 „A Csillagszemű Asszony fohászkodtat a magyarok istenéhez, annak erejét növelendő. Erő támad, sebes forgószél.”
6/15 „Eddigre már nagy a romlás. Zsíros föld hátán, szántatlan ugaron nélkülöz a nép. A gazdából napszámos lett, de kevés a lapátolni való.” 
Egy asszony imádkozásra hívja a népet, sokan hallgatnak rá. Az ima nem marad hatás nélkül: a hit megerősödik a magyarok tömegeiben, felgyorsítja a folyamatokat és meglepő gyorsasággal átalakítja az emberek szemléletét, döntéseit. De ekkora már az ország olyan szegénységbe kerül, hogy az emberek éheznek és nélkülöznek, mégsem akarnak földet és kertet művelni, pedig abból mindenük meglenne. Még a földműves is otthagyja földjét és fizetésből akar élni – pedig a munkáltatónak sem telik fizetésre. A közmunka-program közröhej tárgya.
6/20 „A zsinegen táncoltatottak késve lépnek a szárnyas nyilak ősi útjára, de lépnek. Az Árva-gyerek meg az Ékesen Szóló fia útra kelnek, piros mellvértű tulok hátán.” A külföldieket kiszolgáló magyar politikusok későn jönnek rá, hogy csak az ázsiai gazdasági és politikai kapcsolatok húzhatnak ki minket a gödörből. Ezért Demján Sándor és Lőrincze Péter 2012 táján gazdasági kapcsolatokat épít ki Ázsiával rothschield segítséggel. (Rendszeres ázsiai útjaik megmentik Magyarországot egy napon a teljes megsemmisüléstől.)
6/19 „A tengereken utat változtatnak a hajók.” A világ kereskedelmi és biztonságpolitikai folyosója az Atlanti-óceánról átkerül a Csendes-óceánra, Kína anyahajókat és mesterséges szigeteket épít a Dél-kínai tengeren és hadi hajói amerikai vizeket látogatnak. Az oroszok magukhoz ragadják a Fekete-tenger északi partvidékét, afrikai partokat is látogatnak és növelik hadi költségvetésüket, az amerikaiak ellen fegyverkeznek. Az indiai és az iráni haditengerészet együttműködést köt, stb. Megváltoznak a világ katonai szövetségrendszerei (ezek a III. világháború előzményei).
6/18 „A Kiskanász - vásári hintások sarja - igazságos szigort akar, de az sanyargatássá fajul. A nép lehurrogja, de nem tágít. Avítt helyébe hevenyészett törvényt erőszakol. Magára haragítja a Hadakat.” Orbán 2012-ben új alaptörvényt iktat be, melyet gyorsan dobnak össze, ezért tele van hibákkal, következetlenségekkel, de erőszakosan bevezetteti. Más 2010-2014 között hozott törvényekből is baj kerekedik – média újraszabályozása, választási reform, igazságszolgáltatás megváltoztatása. Az új alaptörvény kiveri a biztosítékot itthon és külföldön is. A Velencei Bizottság, az ENSZ, az európai hatalmak, Barack Obama mind bírálják. Orbánra mások is megsértődnek az amerikaiaktól, a németeken át a románokig. 2014 táján – a zsidó-cigány származású – Orbán már a bankokat és a multikat is meg akarja adóztatni, mert igazságos teherviselést akar. De a gyakorlatban az egész megint igazságtalan lesz. Az új adók miatt a nép nagy tüntetéseket szervez ellene, de Orbán ügyesen hatalmon marad.
6/16 „A Fekete Kányák rendje hatalomra tesz szert és zsarolja a Kiskanászt, aki jót akarna, de rosszul.”
6/17 „Zsarolja egy siheder kori barátja is, aki nagy vagyont harácsolt össze és villogó ruhában futkározik. Huszonöt strázsa ügyel rá.” 
2014-ben Orbán jót akart a bank- és médiatörvénnyel, de a hatalomra szert tett pénzemberek – öreg kommunisták fiai – ellenállnak és zsarolni kezdik Orbánt. A zsarolók között van Orbán ifjúkori barátja, Simicska Lajos is, aki 2015-ben hol elszalad az országból, hol visszatér. Simicskát az védi, amit Orbán elmúlt 25 évéről tud.
5/6 „A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!” A pénzemberek lassan a magyar termőföldet is szétlopják és eladják, lassan semmi sem marad. 2015 végére már elképesztő mennyiségű állami földet osztanak ki egymás között. A törvénytelen harácsolás minden határt átlép.
5/7 „Nyomulnak földünkre sivatag elöl, tenger elöl. Tódulnak napkelet felöl. A trónfosztott vörös cár gazdátlanná vált ebei zsibvásáron herdálják el a föld színét, mélyét, a levegőeget, vizeket. Ki koncon van, ki koncra tör. Egymást ugatják bohóc szerepben.” Az amerikaiak létrehozzák az Iszlám Államot és a Merkellel kötött megállapodás szerint Európába hajtják az iszlám tömeget. 2015-ben Magyarországra érkezik a keleti migránsáradat.
A – 2017/2018 táján – megbukó Putyin itteni hívei megrettennek, mindenüket pénzzé teszik: földeket, bányákat, légteret, vizeket, mindent. Az embereknek egyetlen lehetősége marad: mindenki meg akar kaparintani valamennyit az állami vagyonból, különben nincstelen marad. Ezek élete arról szól, hogy a nép előtt egymásra mutogatnak, beperlik és bebörtönzik egymást, de ez csak színjáték – mindenki sáros, egyik kutya, másik eb.
6/13 „A Negyvenkilencedik ráver tűzön ajzott dobjára. Ifjak sereglenek a Kiskanászt szavak erejével trónfosztani. Őt bugrisok védelmezik a Kányával szövetségben. Ez vérontáshoz vezethet.” A vitatott 6/13-as, duplikátumot tartalmazó szakasz itteni értelmezése: A Jobbik parlamentáris eszközökkel igyekszik Orbánt elűzni. Olyan sikeresek, hogy Orbán biztosnak hitt pozíciója meginog. Aztán Orbán is úgy jár, mint Gyurcsány. A Jobbik akciójának nem várt – 1948-ban még nem kiszámítható – véres következményei lehetnek, mivel Orbánt a németek és az oroszok támogatják. Orbánt nem lehet elzavarni, kitölti ciklusát, pontosan úgy, ahogyan Gyurcsány.
6/11 „A Kiskanász hegyekből vár segítséget igéretekkel. Csalódnak azok is.” Orbán (talán csehekkel) előnyös szövetségre tesz szert nagyszerű ígéretekkel (talán 2015-ben a migránsok miatt). De azoknak is csalódniuk kell Orbánban. Rájönnek, hogy csak a szája nagy: itt egyet mond, ott kettőt, otthon meg hármat.
6/22 „A kertek művelői könnyen vészelik át a nehéz időket, mert más módon se pénz, se posztó. Előrelátó ki kamrát tölt. Az Előrelátó Banya megálmodja és megépíti Boldogasszony nevében Yotengrit Körevetét. Épülnek föld fölött, föld alatt.”
Normális élete csak azoknak lehet, akik kertet művelnek, megtermelik a betevőt, valamelyest önfenntartók. Ők könnyen átvészelik a nehéz és kegyetlen időket, terményeikkel kereskedve később is minden szükségest be tudnak szerezni maguknak. Aki tartós élelmet, gabonát halmoz fel, megmenti a maga családját. Egy asszony (valamiféle lelkésznő) a megmaradás házáról álmodik. Ez a ház szentély, iskola, búvóhely és kert (vagy élelemraktár) egyben, mely földalatti helyiséggel is bír. Boldogasszonyra hivatkozva sikerül felépíteni, és sokan követik példáját. (Ezek a szentélyek majd rengeteg ember életét mentik meg.)
AZ UTOLSÓ KORMÁNY (2018-?) 6/28 „A vándor nép keserüli meg ocsúja garázdaságát. Ezeken nagyra nő a rájuk rakott szarv. Szítják, tüzelik őket távoli idegenek, akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik. Ezek egy része sivatag elöl fut,más részük tenger elöl menekül.” Az amerikai, európai és arab csúcsvezetők Európába hajtják/hívják a muszlim tömegeket, mert mindannyian Európa (köztük a Kárpát-medence) még termékeny földjeire akarják tenni a kezüket (a fejlett országok növekvő nyersanyag-éhsége miatt). Egy részük a sivatag felől érkezik, másik részük a veszélyes tengeri utat kikerülve érkezik Magyarországra. A nagyhatalmak, az ideológusok, a sajtó feldicséri a migránsokat, ünnepeli őket, Európa szinte térdre borul előttük. Azonban a soraik között érkező terroristák tetteinek következményét az egyszerű menekültek kénytelenek elszenvedni. Megbánják, hogy idejöttek.
6/23 „Sehonnani bitang árulók ínségbe, romlásba döntik a nemzetet.”
6/24 „Csak alantas szolgálatok maradnak, égbekiáltó árulások. Lesznek, kik alattomos ellenséggel fújnak egy követ. Bevezetik a hét tevét, hogy az innen köpködhessen lángot-a bikát nyergelő asszonyra.”
6/25 „Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is. A Kost Áldozó két fia tovább marakodik. A tevék magyar hajcsárai Manó bőrét húzzák Krisztus képére, hogy megtévesszék a népet, és aranyra válthassák a félhold csillogását.”
6/26 „Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő fiát segítik, más magyarok meg a másikat. Kettészakad a nemzet, lángra lobban az Ország. A lángot vér oltja.” 
Hiába lesz új a kormány, a régi oligarchák az utolsó cseppig kizsigerelik a népet. Csak (szó szerinti) hazaárulással lehet jelentősebb pénzhez jutni, az emberek szemében a „hazának” semmilyen jelentősége nem marad. A legnagyobb árulása a migránsokhoz kötődik. Egyes oligarchák hatalmas üzletet szimatolnak a migránsokban és elérik, hogy Magyarországon 7 nagy állandósult tranzitzóna épüljön. Európa minden pénzt megad, hogy ezek a magyar hazaárulók a migráció kényelmetlen nyűgjét levegyék a válláról. Hogy Magyarországgal mindezt elfogadtassák, az üzlet kiagyalói igyekeznek megváltoztatni a nép gondolkodását a vallásokról, az iszlámról, a kereszténységről. Ezt szépnek hangzó magyar őstörténeti elméletek hirdetésével etetik meg a néppel. Jézus isteni rangját a manicheizmus segítségével lefokozzák és összehozzák az iszlámmal – ez sokaknak tetszik majd. A vállalkozás rengeteg lenyúlható pénzt hoz a hazai oligarcháknak és az ország egy része akár gazdasági fellendülésnek is indulhat. Viszont súlyos árnyoldala, hogy a tranzitzónák állandó európai terrorakciók fészkévé válnak. Aztán kiderül, hogy néhány hazai oligarcha – jó pénzért – összejátszik a muszlim vezetőkkel és segítik a terrorakciókat. Talán EU ellenes bosszúból teszik (egyfajta hazafiasságból), vagy egyszerűen nagyon sok pénzért, így ezek kétszeresen keresnek az ügyleten. Európa haragra gerjed, mert elárulva érzi magát és végleg Magyarország ellen fordul. A magyarok egyik fele a régi európai és amerikai uralom alá igyekszik vissza és az EU közbelépését támogatja, a másik fele az ázsiai muzulmán országok szövetségese akar lenni – őstörténeti nosztalgiából vagy bosszúvágyból – az amerikaiak és európaiak ellenében. Bármit hirdet az egyik fél, bármit a másik, mindenki téved: előidézik Magyarország történetének legvéresebb polgárháborúját, melyben nem számít majd, hogy ki a magyar, csak az, hogy melyik idegen zászló alá állt be. (Előfordulhat, hogy rövid időre az országnak ismét két fővárosa lesz.) Hazánk Európa legforróbb országává válik, mivel itt éleződik ki a zsidó-arab ellenségeskedés. A magyar tömegek harci kedvét csak a gyász veheti el, ami rájuk vár.
6/27 „Oltalmazó rejtekhelyről gondoskodik, aki hallgat az Egekből sugallt igékre. A Holdfényes Asszony köreveteket épített, alattuk rejtekekkel. Kertekben sarjad az új élet.” Mindezt túlélni csak óvóhelyeken, rejtekhelyeken lehet. Egy másik asszony sürgeti a rejtekhelyes szentélyek tömeges építését – aki hallgat rá, épít és megmenekül. A vegyszerek és gépek nélkül is önfenntartásra épített kertek lesznek az újrakezdés fészkei. De az emberek zöme tábort választ és harcolni akar, így lenézi a kertépítőket. Végső soron vagy a túlélők hite erősödik meg, vagy a hitet elutasítók nem élik túl.
6/29 „Magyar magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt. A nép fele elpusztul.” Magyarország lakosságát egy totális polgárháború és Európa bosszúja tizedeli. A vérontás egész ideje alatt az ország lakosságának fele elpusztul.
AZ ÚJ RENDSZERVÁLTÁS (? – 3000) 6/30 „A megszeppent maradék Ukkót híjja, Boldogasszonyt.”
6/31 „Áldanak Földnek és Égnek víz-szerrel, tűz-szerrel. Szívben, gondolatban, test és lélek mozdulataival, a Nap és a Hold járásának ösvényén.”
6/32 „A haragosok megbocsátanak egymásnak, az irigy örül más szerencséjének, a rátarti nem rázza a rongyot, a közönyös siet segíteni.” 
A rejtőzködő maradék nép teljes mértékben a hit felé fordul, már kizárólag a természetfelettitől várja a megmenekülést. A legtöbben Magyarország királynőjét, Boldogasszonyt hívják, de mindenféle eredetű szertartásokat végeznek. Mindenki hinni kezd. Nem a szertartás a lényeges, hanem a szenvedésből következő lelki fejlődés. A nyomorúságban minden egyes ember értékessé és felbecsülhetetlenné válik. A kicsinyeskedésre vagy az önzésre senki sem gondol. Megbocsátunk egymásnak, nem irigykedünk más javaira vagy büszkélkedünk a sajátunkkal többé, éjjel-nappal azon vagyunk, hogy egymáson segítsünk, lessük, kin segíthetünk még. Kik életben maradnak, nemes lelkűvé válnak.
6/30 „A szomszédok megmozdulnak, de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.” A szomszédos országok kihasználják a lehetőséget és fokozatosan növelni kezdik területeiket Magyarország vidékeiből. Ugyanakkor Kína is ki akarja használni a vissza nem térő lehetőséget, hogy rátegye kezét a szétzilált Európára.
6/33 „Ekkor a magyarok istene őrül állítja a zenélő sivatagok tigrisét, és böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár. Új kor veszi kezdetét minden égtáj felé, Yotengrit, az ős-tengerek istene nevében.”
6/34 „A jó szomszédság törvénye győzedelmeskedik.” 
Mire a magyarság megtanul a láthatatlanban hinni, a kínai hatalom is megjelenik Európában, pontot tesz a háború végére és diktálni kezd. Az akkori kínai vezetők az ősi hun-kínai hagyományokat tisztelve Magyarország védelmére kelnek és rákényszerítik a szomszédos országokat, hogy visszaadják, amit elvettek. Tisztességes béke köttetik, ez mindenkinek sokba kerül. Mivel a világ hagyományos hatalmi rendszere szétesik, mindenütt új korszak kezdődik. Ekkor már az életben maradás a főprobléma, az emberiség kénytelen összhangba kerülni a természettel, hogy fenntartsa önmagát. Kénytelen az erdőt nem irtani, hanem növelni, hogy ennivalót teremjen neki – más nyersanyagforrások már nem állnak rendelkezésre. Szép, de nehéz korszak.
Minden jövendölés ókumálás (következtetés), a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható – ha nem fordultok el Istenetektől és megszívelitek az ősök intelmeit.
Ettől tovább nem láthat jós. A jövőt megrajzolni egyszerűbb olyan időkben, mikor egy ország politikai, gazdasági és társadalmi élete túlszabályozott, így minden dolog helyzete determinált. Ha a történet lefut a vágányról, nem éri meg jóslatokba bocsátkozni, mert a dolgok útja és végcélja kiszámíthatatlanná válik. A jóslat ezért nem tud mit mondani a jelenlegi rendszer utáni időkről. Az akkor megtörténő dolgok már nem a múltból erednek, hanem egy új alapról, melynek még nincsenek perspektívái.”









TURÁNI ÁTOK A SÁHNÁME SZERINT



2015.11.20. 12:17 :: Evamaria



turani_atok2_rovas_szv.jpgA turáni átok egyik legismertebb verzióját egy korábbi írásomban már összefoglaltam (Turáni Átok).
Ezúttal egy jóval régebbi, ám kevésbé ismert történetet osztok meg, melynek igazságáról döntsön mindenki lelkisége szerint.
Jelenleg úgy tűnik, hogy széthullóban van Magyarország, hiszen népünknek nincsen egységtudata, az emberek szívét és elméjét pedig a tudatlanság hatja át. Nagyon nehéz 3-4 évnek nézünk elébe, azonban a szenvedések és megpróbáltatások után vége lesz ennek a sötétségnek, és a megfelelő személy(ek) vezetésével lényegesen megváltozik az élet, nemcsak hazánkban, hanem a Föld többi részén is, s új világrend veszi kezdetét. (Ez nem a szabadkőműves háttérhatalom „új világrendjét” jelenti!)
Az alábbi történetből megérthető, hogy mi az egyik lehetséges oka a magyar és az európai népek közt lévő folyamatos viszálynak és az is kiderül, hogy milyen módon szüntethető meg ez az ellenségeskedés. 
TURÁN és INDOGERMÁN NÉPCSALÁD Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a „turáni” nem csupán egyetlen népet, hanem egy teljes népcsaládot jelent, tehát nemcsak a magyarságot érinti, hanem az összes nemzetet, aki ebbe a családba tartozik. Turáni népnek számít többek közt a magyar, török (a régi arisztokraták és nem a mai arabokkal, valamint héberekkel keveredett törökök), kurd, grúz, csecsen, üzbég, pun (föníciaiak), tatár stb.
A turánival rokonságban áll a baszk, ír, japán, mongol és a kínai is.
A turáni népcsaládhoz tartozó emberekre jellemző a barna szem és haj (sohasem fekete és göndör, legfeljebb enyhén hullámos); termetük filigrán, alacsony vagy középmagas; arcuk europid vonású, bőrük színe enyhén kreolos sárgásfehér. A tudomány világában ezt a népcsaládot kaukázusi vagy eurázsiai népekként emlegetik.
A turániak, a magyarság legközvetlenebb ókori ősei.
Az 
indogermán népcsaládhoz tartozik a germán, német, (ó)görög, kelta, római, olasz, szláv, sváb, szász, szerb, tót stb.
TURÁN és IRÁDZS (IRÁN) Többféle történetről hallhatunk a turáni átok létrejöttével kapcsolatosan. Ilyen például a legismertebb, az István által egyházi „kereszténységbe”, vagy inkább hierarchiába taszított és az ősi vallás megtagadására kényszerített magyarság története; a Tonuzoba-Száva táltosokról, vagy Buda és Attila testvérpárbajról szóló legenda is.
A Perzsa Királyok Könyvében (Sáhnáme), egy régi perzsa mítosz azonban sokkal régebbre viszi vissza a Gondolkodót, mint István ideje, ám közelebb hozza a turáni átok megértését azoknak, akik ismerik a Nyirkai Jóslatot és a Nostradamus próféciáit.
A mítosz egészen az Özönvíz előtt élt Nimród őskirályhoz vezeti vissza a tanulmányozót. (Valójában a mai napig nem tudjuk pontosan megmondani Nimród uralkodásának idejét. Van, aki azt mondja, hogy Kr.e. 12000, a babiloni időszámítás szerint 250000 évvel ezelőtt uralkodott, az arab legenda szerint pedig egy másik emberiség királya volt.) 
A perzsa mítosz így beszéli el a turáni átok történetét: Nimródot, aki Atlantisz, Gondvána és Irán felett egyaránt dicsőséggel uralkodott, felesége Anahita (Enéh) királyné ikerfiúkkal ajándékozta meg. Az idősebb gyermek Turán (Tur), a fiatalabb az Irádzs/Irán (Ir) nevet kapta.
A Sáhnáme úgy ír a Tur és Ir közötti korkülönbségről, hogy „tíz szívverésnyi idő” volt a gyerekek világra jötte közt.
Kétpetéjű ikrek voltak és már születésükkor megmutatkozott a kettőjük közötti különbség és jellemük is körvonalazódni látszott.
Tur barna szemmel és hajjal, valamint komoly tekintettel jött e világra és nem sírt. Felnőttkorára komoly, szemlélődő és büszke ember vált belőle.
Ir szőkén és kék szemmel látta meg a napvilágot, a Sáhnáme szerint kacagott, amikor megszületett.
Tur főleg a mágiában, a csillaglátásban és a gyógyításban jeleskedett, így amellett, hogy az első szülött jogán ő örökölte Nimród égbe menetele után a trónt, a világ főtáltosa is lett. Öccse természete és érdeklődési köre teljesen más volt, Ir lezserebben vette az életet és kiváló hadvezérként sorra nyerte a csatákat.
Turán úgy vélte, hogy mindenért lényegesen jobban meg kell küzdenie, mint Irnek, aki látszólag sokkal sikeresebb, mint ő.
A két herceg gyerekkoruk óta versengett egymással, s ez a rivalizálás felnőtt korukban nyílt ellenségeskedéssé mélyült. A testvérek hatalmas háborúkat vívtak egymás ellen, mígnem egyszer úgy döntöttek, hogy véget vetnek a – több millió turáni és iráni harcos életét követelő – testvérháborúnak, és a békét szövetséggel erősítik meg.
PAMÍRI ESKÜ A békekötés és a szövetség „megpecsételésének” helyszíne a Pamír-hegységben volt. A szertartás részleteit a káldeus legendák beszélik el, egy szkíta domborműves aranylemez pedig ábrázolja is.
Tur, a magyarok őse megvágta magát a bal (mások szerint a jobb) alkaron, a könyökhajlat alatt, Ir pedig ugyanezt tette, csak a csuklóján. Vérüket egy kupába csorgatták és az eskütétel után mindketten ittak a kehelyből.
Ez a történelem első ősmagyar vérszerződése, melyet Pamíri eskünek vagy szkíta vérszerződésnek is neveznek.
A testvérek az Istenekre esküdtek, pontosabban szólva a „Háromra”, azaz Atyára, Anyára és a Fiúra. Az eskü nemcsak arról szólt, hogy nem háborúznak többé egymással, hanem kiegészítették azzal a
fogadalommal, hogyha valamelyikük vagy népük ivadékai bajba kerülnek, akkor fegyverrel mennek egymás segítségére.
A szertartást lebonyolító táltos úgy fejezte be a ceremóniát, hogy „Hallották az Istenek! Úgy legyen!”
Ez az eskü az idők végezetéig szólt.
ESKÜ Mielőtt folytatnám a történetet, az érthetőség kedvéért tisztázzuk, hogy mi az eskü és a fogadalom, valamint milyen következményekkel jár ezek megszegése!
Az 
eskü megerősítése annak, hogy igazat mondunk, s ezért állításunk tanújának Istent jelöljük meg, továbbá az elkötelezettség vállalásnak kifejezése és bizonyítása is. Gyakran használják bizalmi válsággal kapcsolatos helyzetekben az igazság bizonyítására, megerősítésére és hitelesítésére. („Esküszöm, hogy az igazat, csakis az igazat… Istenemre, esküszöm… Isten engem úgy segéljen”)
Minden eskü tartalmazza az esküszegés következményének vállalását akár ki van mondva a szertartáson, akár kimondatlan marad (pl. „ha az adott szót nem tartom be, akkor ez vagy az történik”).
fogadalom gyakran esküvéshez kapcsolódik, de céljában mégis eltér az eskütől. A fogadalomtévő valamilyen jövőbeli tettet állít a cselekvés fókuszába, s azért cserébe, hogy a terve sikerüljön, bizonyos kötelezettségeket, korlátozásokat vállal.
Az eskü és a fogadalom megszegése mindenképp következménnyel jár. Nincs kivétel!
Egy kisebb fogadalom megszegése (pl. az új évi fogadalmak körébe tartozó „nem iszok, nem dohányzok többet…”) leginkább a fogadalom által kapható előnyök elvesztését, vagy rosszabb esetben a „balsorsként” minősített élethelyzeteket vonja maga után. Egyes fogadalomjellegű esküszegés komoly, akár halálos következménnyel is járhat (pl. boszorkány vagy mágusmesteri: „száradjon le a kezem, ha… rohadjak meg…”).
A legsúlyosabb következményekkel az Istenre vagy az isteni hatalom színe előtt tett eskü megszegése alkalmával kell számolni, különösen akkor, ha az eskü helyszíne egy felszentelt hely volt.
Csak néhány példa az esküszegés lehetséges következményeire:
  • hatalom és vagyonvesztés
  • jellemtorzulás (önleértékelés, önuralomhiány, elmebaj stb.)
  • folyamatos sikertelenség
  • egészség megromlása
A hamis esküvésre vetemedettek (pl. politikusok, orvosok, papok), sem bújhatnak ki a felelősség alól még akkor sem, ha tudatlanul „esküdöztek”. (A törvény nem tudása nem mentesít…)
vérszerződés fényszövetség, ami nem egy közönséges és minden napos szerződést jelent, ezt jelképezi a szertartásban alkalmazott vér is. A vér a lélek hordozója, a lélek pedig az Isteni ÉN tükörképe. A vérszerződés által a felek a vérük keveredésével testvérnek fogadják egymást, ami a szellemi testvériséget jelképezi.
Az effajta eskütétel a legszentebb és legerősebb.
HUN VONAL Turáni vérségünket könnyen „ellenőrizhetjük”!
Az ókori népi hagyomány szerint Turán ivadékain (így a magyarok többségén is) a mai napig látható a bal (jobb) karon a könyökhajlat alatti vágás, ahol Tur megvágta magát a vérszerződéskor. Ezt nevezik HUN VONALNAK.
A hun vonalat megkereshetjük saját magunkon úgy, hogy a bal kart behajlítjuk, és ha a könyök hajlat alatt, vagy mások szerint felett, kb. 4 cm-re egy kis bevágást (plusz csíkot) találunk, akkor Tur vére lüktet az ereinkben.
Nem egyedi eset az sem, hogy mind a két karon megtalálható a hun vonal.
PAMÍRI ESKÜ MEGSZEGÉSE Sajnos a testvérek békekötése nem tartott sokáig, néhány hónap múlva megszegték az esküt.
A szövetség/békekötés után egyre erősebben működött az a sötét erő, akinek nem állt érdekében, hogy Nimród népe közt béke legyen és azt akarta, hogy sokkal többen haljanak meg közülük – ezért összeugrasztotta a két testvért.
Az egymás ellen hangoló ármánykodás hatására Ir sértegetni kezdte bátyját – aki egyébként sem bízott öccsében – mire az kihívta őt párviadalra.
Turán úgy vélte, hogy nem szegik meg a Pamíri esküt, hiszen ezúttal csak a két testvér párbajozik, és nem hadsereggel támadnak egymásra.
Igen ám, csakhogy az eskü úgy szólt, hogy „Nem támadok sem testvéremre, sem népére…”
A mítosz szerint Tur becsületes párbajban legyőzte Irt, aki meghalt.
TURÁNI ÁTOK Az átok létrejöttének két története is van:
Az egyik elbeszélés szerint Irádzs a haldoklása alatt megátkozta Tur minden ivadékát, melynek az volt a lényege, hogy, ahogyan őket a testvérviszály ketté választotta, úgy Tur minden ivadékát válassza szét az átok és ne legyen békesség/egyetértés köztük.
A másik leírás szerint az átkot Tur lánya mondta ki, amikor megtudta, hogy férjét (Ir fiát, aki apja halála után elmenekült), Turán megölette.
A TURÁNI ÁTOK MEGSZÜNTETÉSE A mítosz szerint a párbaj estélyén egy táltos révületben megkérdezte az Isteneket, hogy az átok működni fog-e, és ha igen, akkor meddig tart?
A Napisten, azaz Aranyatyácska válasza az volt, hogy „Az átok működik! Tur büszkesége miatt ivadékai viselni fogják ezt az átkot, noha ennek ellenére mégis olyan nagyok lesznek, és olyan hőstetteket visznek véghez, amire más népek nem képesek még átok nélkül sem. Mivel az átkot a pamíri eskü megszegése hozta létre, ezért egy hasonló eskütétel vethet neki véget.”
Ez annyit jelent, hogy a turáni átok akkor szűnik meg, amikor Tur és Ir egy-egy ivadéka a Pamír-hegységben megújítják az esküt.
Azért, hogy bizonyos politikai körökben tévedés ne essék: A mai turáni és indogermán népek vezetői közül senki nem alkalmas az eskü megújítására! Ősi, mágikus fényszövetséget kell megújítani, amelyre igen haladott szellemiségű és beavatott fényvallású vezetők képesek, nem holmi személyiségközpontú, hataloméhes politikusok. A ceremóniát pedig egy magyar táltos főpapnak kell végezni és nem a mai Sátán egyházát szolgáló papféleségnek.
Egy biztos! Az új fényszövetség turáni képviselője az a férfi, akit megjövendölt Nostradamus (több centúriában olvasható) és a Nyirkai Jóslat is.
Irádzs népét pedig feltehetően egy német származású személy fogja képviselni.
TURÁNI ÁTOK LÉNYEGE A történet szerint ez az átok arra van programozva, hogy a turáni népek viszálykodjanak, ne szívleljék egymást és ne tartsanak össze.
Tulajdonképpen ez az önmagunkban és a népünkben való erő, bizalom és hit leckéje.
Turhoz hasonlóan a magyarok sem bíznak magukban (saját erejükben, tehetségükben), s így nem tartják értékesnek egyéniségüket és népüket sem.
Minden embernek és nemzetnek megvan a maga egyedisége és különlegessége.
Nem az a dolgunk, hogy másokra hasonlítsunk és egy sunnyogó háttérhatalmi rendszernek megfeleljünk, s szolgálói legyünk, hanem az, hogy a bennünk lévő isteni szeretetet és bölcsességet felszínre hozzuk, majd megosszuk fajra, nemre és vallási hovatartozás nélkül minden testvérünkkel.
A magyar, Isten mag népe! Amilyen a mag, olyan a termés!
Hogy lehetne béke és szeretet a világon, ha a magban harag, gyűlölet és viszály lakozik?
S még egy érdekesség, amin érdemes elgondolkodni!
Tur szimbóluma a sólyom madár, Iré pedig a sas.
kerecsensolyom_szintelen2.gif
sólyom a Világ Királynőjét a Mindenek Édesanyját szimbolizálja. Ő az első és utolsó Anya, Királynő és Papnő, az asszony, aki boldog, azaz a magyarok Istenasszonyát, a Boldogasszonyt jelképezi (nő minőség, Hold).
sas az időn és téren kívüli madár, aki a halhatatlanság és a szellem szimbóluma. Fenséges alakjával, az ég felé törő szárnyalásával, éles látásával egyetemes jelkép, és a mindent látó Napisten megtestesülése. Szimbolizálja többek közt a bátorságot, a győzelmet és a hatalmat is (hím minőség, Nap). sas_szintelen.gif
Mindezekből is kitűnik, hogy a Nap és a Holdkirályról van szó.

S, hogy mikor jönnek végre el?
Hamarosan, mert igaz, hogy lassan, de ÉBRED(J) MAGYARORSZÁG!
(Felhasznált segédanyag: Avatara (Bácsi Boglárka) Ezo tér újságban írt cikke (2007), és a Turáni Átok c. előadása)




"ZENÉLŐ SIVATAGOK TIGRISE" - NYIRKAI JÓSLAT



2014.11.13. 14:46 :: Evamaria


Tigris.jpgMagyarország jövőjével kapcsolatosan több jóslat is íródott, azonban most csak két – talán a legismertebb – prófécia néhány sorára hívnám fel a figyelmet.
Egyik ilyen jövendölés a Nyirkai Jóslat, amelyben a „zenélő sivatagok tigrisének” kiléte és eljövetele egyre inkább foglalkoztatja a spirituális úton járó, „másként gondolkodó” embereket. 


A másik, Nostradamus Magyarországról szóló próféciája, amelyre egy korábbi írásomban már igyekeztem felhívni az olvasók figyelmét. Ebben a jóslatban is jelezve van egy férfi, aki Magyarország vezéregyénisége lesz, ám egyelőre még szintén titok övezi az ő személyiségét is.
 (Róla bővebben: ITT)
Számomra nem kétséges sem a „tigris” sem a „szultán/császár” eljövetele és biztosan tudom, hogy néhány éven belül meg is érkezik, s felfedi kilétét a nyilvánosság előtt.
A Nyirkai Jóslatról a legtöbb magyar ember hallott már, ezért most mellőzöm a részletek ismertetését, mert akit ez a téma komolyan érdekel, az ismeri a keletkezésének történetét valamint a tartalmát.
Figyelmen kívül hagyom az ateista és szkeptikus meggyőződéseket, melyek megkérdőjelezik mind a két jóslat hitelességét és beteljesedését. Az idő néhány (5-6) éven belül igazolást nyújt a hívőknek és a kételkedőknek egyaránt.
Az alábbiakat csak azoknak ajánlom, akiknek van szemük a látáshoz és fülük a halláshoz, valamint képesek a sorok mögött is olvasni!
Csupán néhány nagyon érdekes azonosságra szeretném felhívni a gondolkodó Olvasó figyelmét, a következtetések levonását pedig mindenkinek a lelkiségére bízom!
A fent említett férfiról Nostradamus többek közt így ír:
Jön majd egy ember a második
millennium után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
ki Pannon földről Istenhez kiált
és Isten meghallgatja imádságait.
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannónia ismét erős lesz és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely 
szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.”
A második ezredév után
Pannónia váratlan erőre kap,
királyok gyűlése lesz Budán,
de
 császáruk magyar marad.”
Az idézett szövegben „Magyarország Megmentője és Irányítója” szultán és császárként van megnevezve.
Én, az ősi magyar hagyományra való tekintettel „csak FEJEDELEMNEK” szólítom. A fej az élet, a szellem, a bölcsesség és az uralkodás szimbóluma. Az elem (vagy élem) a felsoroltaknak a mindenséggel való egységét jelenti.
NYIRKAI JÓSLATBÓL: 

„A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.”
Ekkor a Magyarok Istene őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval,
visszakerül, ami visszajár.”
ZENÉLŐ SIVATAGOK” A „zenélő sivatag” többek szerint a Góbi sivatagot jelenti, amely Kína és Dél-Mongólia területén fekszik. A sivatagot kettészeli a mongol-kínai határ.
Szemügyre vettem a két nép zászlaját, hiszen egy nemzeti lobogó sokat elárul népének feladatáról és az ÉLEThez való hozzáállásáról:
Mongólia-zászlaja.pngMONGÓLIA Nagy része vörös színű és különböző szimbólumok díszítik.
A zászlóban lévő sárga színű jelképek magukért beszélnek.

Jelen van benne a Szellem, a Nap, a Hold, a lefelé irányuló háromszög (anyag), a függőleges oszlopszerű négyszög (akarat, erő) és a Jin Jang – a dualitás egyensúlyának szimbóluma.
A lobogó tehát tartalmazza a tűz, víz, szellem, lélek, anyag (test) és a hatalom szimbólumait.
Mongólia fővárosa: Ulánbátor (Ulan Bator, Ulaan Baatar), jelentése: „vörös harcos/vitéz”.
Kína zászlaja.pngKÍNA zászlaja szintén vörös, melyben érdekes módon úgyszintén sárga színű jelképek vannak.
Látható benne egy nagyobb ötágú csillag, amely mellett félhold alakzatot alkotva  4 db kisebb csillag helyezkedik el.

E nép zászlaja szintén sokatmondó a megfigyelő számára, hiszen itt is láthatók a Napot és a Szellemet (sárga szín), a tűzet (vörös szín), a vizet (Hold), valamint az anyagot (ötágú csillag = ember) jelképező szimbólumok.
Mindkét nép zászlajában közös a Szellem-Lélek-Anyag/test-re, és az Isten és ember közötti kapcsolatra való utalás, valamint az, hogy a jelképek baloldalon találhatók.
A CSÁSZÁR a legmagasabb világi uralkodói rang, azaz a világi FEJEDELMEK legjelesebb tiszteletneve, mely a királyi cím fölött áll. Ő a királyok, királya, a feljebbvalója pedig Isten.
FEJEDELEM egyeduralkodó, vagyis egy ország egyszemélyes vezetője, törzs vezére, nemzettség vagy ezek szövetségének feje. (Magyarországra István hozta a királyságot, előtte fejedelemség volt.)
A kínai történelemben nem ismeretlen a császári titulus. Éppen ezért miért ne adhatna ez az ország mindaddig otthont és segítséget annak az embernek (fejedelemnek), aki Európát, de főleg Magyarországot a posványból kiemeli?!
„…TIGRISE” Az ősi távol-keleti tudományok egyike a kínai asztrológia, melyben megtalálható a Tigris állatövi jegy.
A Nyirkai Jóslatban használt „tigris” megnevezés jelenthet olyan szülöttet, akinek köze van a tigris jegyhez (év, hó, nap), vagy csupán szimbólumkénti utalást.
A Tigris állatövi jegy jellemzői: 
Más kultúrákkal ellentétben a kínaiak nem az oroszlánt, hanem a tigrist tartják az állatok királyának.
Született uralkodó, vezető, magabiztos, erős egyéniség. Alapvetően harcos típus, forradalmár, vállalva a kockázatot és a veszélyt. A nehézségek nem ijesztik el, sőt élvezi, hiszen veszély, harc nélkül az élet számára nem igazán vonzó. Küzd az elveiért és a céljaiért. Környezete hamar a befolyása alá kerül, irányítókészsége, határozottsága megszelídíti a legagresszívabb embert is. A tigrist soha nem törik össze a kudarcok vagy a nehezebb, lehetetlennek tűnő feladatok. Szívóssága mérhetetlen, ereje nem engedi, hogy padlóra kerüljön, és ott maradjon.
Az állatövi tigrist az erővel, a téllel, a kelettel és a villámmal társítják. 
A tigris férfi: Az élet minden területén vakmerő és bátor, féktelensége és szívóssága csodálatot vált ki.
A tigris, mint szimbólum: A keleti kultúrában a tigris rendkívüli jelképes erővel bír. A hatalom, a vadság, az uralkodói méltóság és a védelmezés megtestesítőjét szimbolizálja.
Kínában a vadászat – később a földművelés – védnöke volt.
Mivel a sötétben is jól lát, ezért a megvilágosodás és az újhold jelképe is.
Öt fajta mitikus tigris véd a káosztól és mindegyik mást jelképez:
Vörös tigris – a nyarat és a tüzet
Fekete tigris – a telet és a vizet
Kék tigris – a tavaszt és a növényzetet
Fehér tigris – az őszt és a fémeket
Sárga tigris – a legmagasztosabb, ugyanis a Nap, a központ és a 
császárjelképe.
A tigris tehát a bátorságot, a lelkesedést, a nagylelkűséget, ugyanakkor a lázadást, nyughatatlanságot és a kiszámíthatatlanságot szimbolizálja.
ZENÉLŐ SIVATAG(OK) TIGRISE Magyar ember lévén a kozmikus ősnyelvet, azaz a magyar ny-elvet beszélem, ezért fontosnak tartom a szavakban más szavak észrevételét és értelmezését is. Nézzük, milyen kifejezéseket rejt magában a „zenélő sivatagok tigrise”!
ZENÉLŐ: Zenél – Ő; Zen – Élő; Zen – Él – Ő; Zene Zen: Kínai eredetű elmélyedési meditációs gyakorlat, melynek célja a megvilágosodás. A tudatosság és az intuíció kifejlesztésének módszere. Zene: Egymással összhangban lévő hangok összessége. A zene tükrözi az ember és Isten legfelsőbb képességeit és hangnemekben fejezi ki az akaratát.
SIVATAG(OK): Siva – Tag(ok); Tag (tág); Tavi (tó) Siva (Shiva): Nem keresztény hagyományból származó Istenség, a hindu vallás Szentháromság első személye. A feloszlatás és az újrateremtés Istene. Félelmetes romboló Istenség, de egyben jóságos is, hiszen az új lehetőségeket teremti meg.
TIGRISE: Ti; Ré; Risi Ré: Ókori egyiptomi Napisten, a Napteremtő ősistene. Ré kultuszának a kereszténység elterjedése vetett véget. Az egyiptomi szóhasználatban Ré ideje az istenek világkorszakát, a béke, a boldogság, szentség és a halhatatlanság által vezérelt Aranykor esztendőit jelenti. Risi (Rishi): Szellemi tanító, kozmikus bölcs, általa magasabb intelligenciák nagy igazságokat közölnek az emberiséggel.
Magyarország ősi.gifS AMI VISSZAJÁR… Mitől lett megfosztva a magyar nép az elmúlt 2000 év során?
A szabadságától; ősiségének vallásától, múltjától, hagyományaitól, Istennel való egységtudatától; földjeitől; ősi és nemzeti kincseitől…
Mindezeket figyelembe véve egyesek legfőbb célja a magyarság kiirtása, vagyis az élettől való megfosztása. Ebbe a törekvésbe azonban már sokaknak beletört a bicskája, és ezután sem fog menni!
Az erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból nyolcvan évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységet minden magyaroknak.”
Az „erdőn túl…” Erdély, az „ezeregyszázból nyolcvan évre” pedig egy évszám: 2020.
(István koronázása 1000-ben; 1100-80=1020; 1000+1020=2020)
Magyarország 2020-ra visszakapja az ellopott földterületeit.
Nemcsak Nostradamus, hanem a Nyirkai Jóslat is egyértelműen jelzi, hogy országunkhoz visszakerül minden, ami a miénk:
Ekkor a Magyarok Istene őrül állítja
a zenélő sivatagok tigriség,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.”
ÖSSZEGEZVE A Nostadamus prófécia „szultánja és császára” minden bizonnyal ugyanaz a férfi, aki a Nyirkai Jóslatban a „zenélő sivatagok tigrise”.
A Nyirkai Jóslat alapján arra lehet következtetni, hogy a „tigris” nem tartózkodik jelenleg életvitelszerűen Magyarországon, ami nem jelenti azt, hogy nem magyar nemzetiségű.
Ha figyelmesen tanulmányozzuk a két jóslatot, akkor az sem marad titok, hogy mindkét próféciában szinte egy időre esik Magyarország területeinek és szabadságának visszaszerzése.
Bizonyára sokak számára újat és hihetetlent mondok, de a Bibliában is olvashatunk erről a férfiról, és nem kevesebb, mint Jézus beszél róla.
És ha már a Biblia…
Ebben az agyonkanonizált könyvben szó van egyfajta „sárga veszedelemről”, amelyet egyre gyakrabban emlegetünk mi magyarok is.
Egyesek szerint ez a veszedelem a sárga csekkeket szimbolizálja, amelyeknek fizetése napjainkban komoly terheket ró az emberekre.
Mások szerint a kínaiak jelentik ezt a veszedelmet a világuralomra való törekvésükkel.
Mielőtt elkezdenénk köpködni a kínai népet, előtte gondolkodjunk el azon, hogy eredetileg kinek a könyve a Biblia?!
Az igaz, hogy a keresztény egyháznak nevezett szervezet ollózta össze ezt a gyűjteményt, ám a zsidó Tóra, más néven a Mózesi könyvek, képezi az alapját.
Tehát a „sárga veszedelemtől” – már ha van ilyen – nem nekünk magyaroknak kell félni, hanem azoknak, akiknek a könyvében ez le van írva jövendölésként (ahogy elnézem, eléggé rettegnek is tőle az érintettek).
A „zenélő sivatagok tigrise” hamarosan „elzenéli” azoknak a nótáját, akik méltatlanul bánnak az országunkkal…
Az elkövetkezendő 4-5 év nem lesz könnyű népünk számára, de ami utána jön, az feledteti velünk a szenvedéseket és megpróbáltatásokat.
A matériából ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!!!!



Ajánlott linkek:



Egy-két kiscsávó ezt nem értheti. Évtizedekig vártunk rá: A magyar szív mindent visz! 

Egy-két kiscsávó ezt nem értheti. Évtizedekig vártunk rá: A magyar szív mindent visz!

Tombolt az utca, a villamosvezető mosolyogva leste az ünneplő és boldog embereket. A rendőrautó elhaladva ütemre fújta a dudát, hiszen ő is "csak" magyar, és még a boltos is mosolyogva számolt a skandáló fiataloknak, akiktől zengett a sarki bolt. Mert jó a magyar csapat, és jó magyarnak lenni. Jó a magyar csapat, mert nem csak tizenegy játékos, hanem valóban és igazán csapat. Jó a tudat, hogy összetartozunk, hogy együtt dobban a szívünk egy gólnál, egy helyzetnél, hogy együtt hördülünk, ha ellenünk fúj a bíró. Mert mi is velük vagyunk és lehetünk a csapat. 

Csak tudod, kiscsávó, te ez nem érted. Te ezt nem érzed. Soha nem is fogod, mert neked csak a személyi igazolványodban áll az, hogy magyar. Neked csak az állampolgárságod a magyar. A szíved sose lesz az, mert neked azt tanították, hogy minden szar, ami magyar. És bizony ez nem világnézeti, vallási, ideológiai vagy politikai kérdés. Ma az utcán együtt ünnepelt sokféle ember, sokféle élettel, sokféle bánattal, gonddal, örömmel, vallással, világnézettel. Senki nem kérdezte a másiktól, hogy ki vagy, honnan jöttél. Egyszerűen te vagy ilyen. Olyan semmilyen. A te szíved felett sosem lesz ott a koronás címer, még képzeletben sem. A te szíved sosem mosolyog a magyar siker láttán. 

Te amolyan Dániel Péter-ivadék vagy. Azok neveltje, akik csak fanyalognak mindenen, akik szerint ha nyerünk, ha vesztünk, az mind a diktátor hibája. Akik szerint szar a magyar csapat, azértmertcsak. Azért, mert magyar, és nem portugál. Vagy bármi más. Mert minden jobb, mint a magyar. 

Tudod, füstös, még a német és amerikai is képzeletbeli kalapot emelt az utca közepén. Velünk guggolt és ugrott, énekelt és táncolt. Mert megértették, miről szól ez az érzés. Miről szólt akkor és ott magyarnak lenni. Fejüket lehajtva mondták: náluk ilyen sosem lehet. Hát ez kell neked. Ez a sose-öröm. A sose-szív. A buta, multikulti liberális agymosottság, a nemzetek felettiség. Te sosem fogsz velünk ünnepelni. 

Szóval kiscsávó, fanyalogj csak, és várd a hatvanezredet. Azt csúnyán elbuktad Ronaldo kihagyott tizenegyesével. Elbuktad, mert nem láttad meg, és nem látod meg, ez a magyar csapat a miénk. Nem érted, hogy nem a tippmix a fontos. A mi fiaink, ha jók, ha kevésbé, ha szeretjük őket, ha nem, ha fradisták vagyunk, ha újpestiek, ha bármi egyebek - a mieink. Mert nem láttad meg, hogy a körúton még a színházból kisétáló kosztümös asszonyok és öltönyös urak is egy emberként skandálták hazafelé sétálva: Ria-Ria-Hungária. 

Olyan vagy, mint a facebookon fanyalgó fotelhuszárok, akik rém okos focitudósok, de lövésünk sincs arról, milyen, amikor együtt dobban a szív. Akiknek minden rossz, mert nem ők a sztárok. Olyan fajta, aki akkor markol nagyot örömében, ha árthat, ha fikázhat, ha gyalázhat, ha fröcsöghet. Aki a hatvanezrét lesi, de nem tudja, milyen érzés lehet hónapokig dolgozni, hogy ott lehessen, hogy élőben, a lelátóról szurkolhasson, csak azért, hogy a pályán a fiúk érezzék: szeretjük őket. Hogy akarjuk, hogy küzdjenek, mind a tizenötmillió magyarért. Érted is, füstös, pedig nem érdemled meg. Tudod, küzdés, úgy együtt, csapatként és magyarként. De te nem tudod, milyen érzés hallani a tévében a tízezrek szurkolását, és látni a gól örömkönnyeit. Te csak a fanyalgók hangját hallod, és a tippmix-érmék csörömpölését. 

Nos, kiscsávó, te Dániel-ivadék, költözz mestered után, aki megint megmondta a tutit. Aki Izraelbe menekült, és lett inkább hazátlan bitang, de még onnan is csak a magyart gyalázza, jobb dolga nem akadván. Tudod, nem kelletek ide. Nem kell a dumátok. Tudjuk mi is, hogy itt minden politika. Ebben a világban minden politika. A foci is. Csak éppen ti, identitászavaros, senkinek nem kellő fanyalgók egyet nem tudtok. Milyen az igazi magyar szív. Amúgy mindentől függetlenül. 

Orbánozhatsz, stadionozhatsz, szurkolhatsz bárkinek, csak miellenünk, csak hogy veszítsünk. Megdicsőülhetsz a pulyád előtt a szádba rágott, magyargyűlölő fikázástól, úgysem érted meg sose, hogy ez nem erről szól. És még csak nem is a fociról. Mert nem az orbánista demagóg duma megy jól, hanem Dzsudzsákék valóban tizenötmillió magyarral és magyarért léptek a pályára. Az őszinte könnyekért, a szívekért, és a mi boldogságunkért. És fújhatod a kilincses bitang dumáját a pulyáddal, hogy "hogy ezek a falábú magyar focisták csak egy dolgot fognak elérni ezen az EB-n is. A visszafelé induló buszt." 

Tudod, füstös, ezek a fiúk már most többet elértek. Eggyé kovácsolták a magyar embereket. Amire nem volt képes párt, politika, tüntetés, aljaskodás, vádaskodás, azt ők a szurkolókkal együtt megtették. A visszafelé induló buszon akárhogyan és akármikor is, már győztesek ülnek. Azok, akik négy évtized után megcselekedték, amit megkövetelt a magyar szív. 

A magyar nép pedig nem a diktátor lábai elé térdelt a két meccsen, kevéssé sem kedves szoborfestő nem-honfitársunk és neveltjei, hanem saját maguk elé, és társaik elé. A társaik mellé. Azok mellé, akiknek a fekete póló, de a színházi kosztüm és öltöny alatt is ott bújik a koronás címer. Láthatatlanul, mélyen benn. Tudod, azok elé és mellé, akikkel együtt dobban a szív, és akiknek nem csak az állampolgársága magyar. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése