2019. március 7., csütörtök

Magyarországot kirabolták










Magyarországot kirabolták





– „holló a hollónak nem vájja ki a szemét!”



Orbán Viktor tegnap Strasbourgban határozottan kijelentette, hogy nálunk nincs korrupció! Elég sok magyar ember szerint meg már csak korrupció van! Ha nincs korrupció, akkor a miniszterelnök vajon miért nem csatlakoztatja az országot az uniós ügyészséghez ? 
A kirablásunk nem történhetett volna meg az aktuális kormányok hathatós közreműködése nélkül !

Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adó paradicsomai-ba. Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend még jobban látszódjon: 48, 000, 000, 000, 000, azaz 48 ezer milliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon)
John Christensen, brit törvényszéki könyvvizsgáló és közgazdász, számos országban dolgozott szerte a világon, többek között a Touche Ross & Co.-val folytatott offshore pénzügyi vizsgálatokban. 11 éve gazdasági tanácsadója a Jersey Channel-szigetének kormányának .

2003-ban lett az adóelkerülés elleni küzdelem világméretű kampányának élvezére. 
Az off-shore finanszírozás kutatását széles körben publikálták könyvekben és tudományos folyóiratokban, és John számos filmben, televíziós dokumentumfilmben nyilatkozott.
A szakember a Hetek című újságnak elmondta, hogy példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik…

A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek.
Offshore számlákon az államadósság duplája! Ez az államadósság két és félszerese!!!

Többéves kutatás után a héten jelent meg az első átfogó világjelentés az adóparadicsomokba menekített magánvagyonokról. Az igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet azt állítja, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött offshore számlákon. Ez az összeg – ami csak a pénzeszközöket vette számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP).
„Az adóparadicsomok száma a gazdasági válság óta folyamatosan növekszik, csakúgy mint az ide menekített vagyonok mértéke” – mondta a Heteknek a Tax Justice Network igazgatója, John Christensen. Jelenleg 73 ilyen állam és önálló adójogi státussal rendelkező tartomány van, amelyek a nulla összegű vagy minimális adókulcsok mellett titoktartást – beazonosíthatatlan tulajdonú, anonim számlákat, alapítványokat és cégeket – kínálnak a külföldiek számára.
„Az adóparadicsomokba nem azért viszik a vagyonokat, hogy ott kedvezőbb feltételek mellett forgassák a tőkét. A legtöbb ilyen helyre a milliárdosok be sem teszik a lábukat, nem költenek és nem termelnek itt, egyszerűen csak odaviszik a pénzüket, hogy teljesen kivonják az országuk adózása alól” – állítja Christensen.
Az offshore ára (The Price of Offshore) című kutatás során a világ legnagyobb adatbázisainak, a nemzetközi szervezetek jelentéseinek és az egyes országok költségvetési összesítéseinek felhasználásával a kutatók azt állapították meg, hogy a világgazdaság „fekete lyukaiban” több pénz tűnt el adómentesen az elmúlt években, mint amennyit a kormányok megpróbáltak – az adófizetők pénzéből – a válságkezelésre biztosítani.

Ezek a pénzek nem vesznek részt az értékteremtésben, nem teremtenek munkahelyeket, legfeljebb a spekulatív tőkepiacokon jelennek meg” – állítja Christensen, aki elmondta: a legnagyobb offshore vagyonokat nem ismeretlen „no name” bankok, hanem a világ top pénzintézetei kezelik.
A pénzügyi válság éveiben a világ 50 legnagyobb bankja évente 16 százalékkal növelte az ügyfeleik által offshore számlákon elhelyezett összegeket.
Ez a privátbanki prémium szolgáltatás a legjövedelmezőbb banki üzletág, ennek ellenére a bankok egy része állami mentőövet igényelt.
„A szuper bankokon belül is kiemelkedik három pénzintézet – a svájci UBS, a szintén svájci Credit Suisse és az amerikai Goldman Sachs –, amelyek a világelit kedvenc bankjai. Ezek mind prémium szolgáltatást nyújtanak és kiterjedt hálózattal rendelkeznek a népszerű adóparadicsomokban.”

A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese – került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el.
Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország. A sokat szidott európai válságállamok – például Görögország – nincsenek az első húszban sem. Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe.

Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább. Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre – kormányzatoktól függetlenül.
Ráadásul a magyar offshore milliárdosok közül még Berezovszkijok és Abramovicsok sem kerültek ki.
Pedig a külföldi milliárdosokat sorozatban termelő Oroszországból is csak alig több mint háromszor annyi pénzt sikerült külföldre juttatni, mint Magyarországról.
Ráadásul Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét.
Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre – de Bokros-, Gyurcsány- és Orbán-csomagra sem –, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben.

A jelentés nemcsak az egyes országok veszteségét vizsgálta, hanem a nyerteseket is. „A szupergazdagok egyre jobban elhúznak.
Ma a világ összes magánvagyonának mintegy 30 százaléka egy nagyobb futballstadionnyi ember – 91 ezer fő – kezében van.
Ők azok, akiknek egyenként 30 millió (ez a szövegkörnyezet alapján valószínűleg elírás, és 30 milliárd lehet a helyes összeg – NIF szerk. megj.) dollárt meghaladó vagyonuk van. Utánuk következnek az 1–30 milliárd dollár közötti vagyonnal rendelkezők (9,3 millióan), akik a világ magánvagyonának további 51 százalékát birtokolják. Ez a maroknyi elit – amely a világ lakosságának 0,14 százalékát teszi ki – négyszer annyi pénzzel (44 800 milliárd dollárral) rendelkezik, mint a többi 6,7 milliárd ember – a világ lakosságának 99,86 százaléka –, akik nem dollármilliomosok.

Ennek a hatalmas vagyonnak a fele (a szupergazdagok esetében a 70 százaléka) offshore számlákon van.
A számok azt mutatják, hogy az Occupy-mozgalom híres jelszava – „mi vagyunk a 99 százalék, ők az 1 százalék” – inkább alulbecsülte a valóságot.
A hangzatos ígéretek ellenére ezen a téren nagyon gyenge a nemzetközi felügyelet. Hiába ígért például a G20-csoport hathatós összefogást, a gyakorlatban nem sok történt. Ezért az egyes országok – például a német adóhatóság – megpróbálnak a feketepiacon hozzájutni bizalmas adatokhoz a külföldre menekített vagyonokról.
„Ez a globalizáció gyenge pontja – mondja Christensen. – Felszabadítottuk a globális tőkemozgásokat, de nem szerveztük meg az együttműködést az országok között, hogy a pénz ne tűnhessen el az adóparadicsomokba. Ezért azt javasoljuk, hogy a világ valamennyi országának részvételével jöjjön létre egy globális adózási egyezmény. Ez automatikus információcserét biztosítana az adóhatóságok között. Csak azok a bankok működhetnének, amelyek alávetik magukat az offshore információk átadásának, beleértve az offshore cégek, részvénytársaságok és alapítványok valódi tulajdonosainak adatait is.”
A szakember elismeri, hogy ez nem fog egyik évről a másikra megtörténni, de – mint mondja – az adómentes vagyonokból származó jövedelem megadóztatása olyan jövedelmet szabadíthat fel, ami megoldást jelentene például az európai adósságválság megoldására vagy számos ínségben élő ország valódi megmentésére, írta a már sajnos megszűnt Nemenyi.net. nemzeti hírportál.

John-Christensen-Magyarorszagot-kiraboltak-–-itt-vannak-a-tenyek…-360x180

A kérdés, hogy ki és kik voltak a felelősek hazánkban ebben a rablássorozatban?

 

Miért nem vonnak senkit felelősségre?

Ha valaki egy szalámit lop a boltból, azt egy életre megbélyegzik, aki milliárd dollárokat lop el az pedig az elithez tartozik. Ez valójában költői kérdés, hiszen tudjuk, „holló a hollónak nem vájja ki a szemét!”

Lévay Atilla

28471983_865515846986484_3033111288631935996_n

Reklámok




Magyarország a Fidesz gyarmata




Orbán Viktor feudális hűbérbirtokot csinált az országból.

Minden 2010-ben indult. A jelenlegi miniszterelnök akkor használta először az azóta legendássá vált szót: fülkeforradalom. Akkor még sokak számára nem volt világos, mire is gondol valójában, mostanra viszont egyértelmű: feudális hűbérbirtokot csinálni az országból.

A Fidesz 8 éve nem megnyerte a választást, hanem ajándékba kapta. Az MSZP és Gyurcsány egy cikluson át tartó ámokfutása után teljesen mindegy volt, hogy mit ígér a választóknak, mivel kampányol vagy kampányol-e egyáltalán, mindenképp nyert volna. Érdemes belelapozni az akkori programjába, mindenki pontosan tudta, hogy azokból, ami ott le van írva semmi sem fog megvalósulni, mint ahogy legnagyobb részükből nem is lett semmi. A szocialista vezetés 4 év alatt csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, kézenfekvő volt, hogy az emberek el akarták zavarni őket és ugyanúgy adta magát, hogy a Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva.


A módszer
Egy országot kétféleképpen lehet meghódítani. Az első a klasszikus katonai invázió, a hadsereggel elfoglalod a stratégiai pontokat, erővel eltávolítod a vezetést, a saját embereidet emeled pozícióba. Mindenki ismeri, ezt nevezzük megszállásnak. Gyors és egyszerű, ám van egy nagy hibája: soha nem tartós, mert azonnali és zsigeri gyűlöletet vált ki az emberekből, egyből beindul az ösztönös válaszreakció: föld alatti szervezkedés, forradalom és szabadságharc. A történelem jól megtanított minket erre, a múlt század második fele ezzel telt.
A második ennél jóval kifinomultabb. Lassú és bonyolult folyamat, két, egymással párhuzamos csapásirány mentén halad és messze a leghatásosabb: a gazdasági hatalmat és a sajtót kell megszerezni, el kell érni, hogy a nép jelentős részének a megélhetése tőled függjön, illetve a tömegtájékoztatás felhasználásával félre kell őket vezetni.
Meglátni a lehetőséget
A Fidesz remekül felismerte, hogy uralmát hosszú távon ez alapozhatja meg, melyhez két óriási segítséget is kapott: egy világméretű pénzügyi összeomlást és az Unió támogatási és felzárkóztatási rendszerét. Az akkor még javában tartó válság okán bármit le tudtak nyomni az emberek torkán, ezzel párhuzamosan pedig akármit megígérhettek, a társadalom hitt nekik, mert hinni akart. Mára kiderült, hogy egyáltalán nem sikerült enyhíteni a problémán, mégis ott hagyták az embereket az út szélén, gőzerővel folynak a kilakoltatások, az államadósság folyamatosan és kitartóan növekszik, az euró árfolyama rekord közeli szinten van. Persze ebben sok minden egyéb is közrejátszott, de tény, hogy a kabinet rendkívül rosszul kezelte a helyzetet és azóta se tettek érdemi lépéseket a megoldás felé. Az uniós pénz viszont változatlanul érkezett az országba, melynek felhasználását hosszú ideig nem, vagy elégtelenül ellenőrizték, így semmi sem akadályozta meg Orbánékat abban, hogy a saját szájízük szerint osszák szét a saját csatlósaik között, mely megteremtette az alapot gazdasági holdudvaruk kiépítéséhez. Ez a folyamat a mai napig tart, és bár tettek ez irányú lépéseket a túlzott nemzetközi bürokrácia miatt változatlanul nincs az Uniónak hathatós eszköze ennek megállítására vagy mérséklésére.
Az alapok lefektetése
Kezdődött a választási körzetek átrajzolásával, melyeket méterre úgy alakítottak ki, hogy mind az önkormányzati, mind az országgyűlési választásokon feléjük lejtsen a pálya. Az elején a helyhatósági volt a lényegesebb, elengedhetetlen volt, hogy minél több pozíciót szerezzenek, ezzel helyi szinten biztosítsák a saját földesuraik lokális uralmát. Erre a nyilvánvaló okokon túl a későbbiekben bevezetésre került közmunkaprogram miatt volt szükség, gyakorlatilag a Fidesz vált több tízezer ember közvetlen munkáltatójává. A rendszer sajátossága, hogy aki oda egyszer bekerül semmilyen kitörési lehetősége nem marad, biztosan és óhatatlanul hosszú időre ki lesz szolgáltatva a kormánypárti polgármestereknek. Ez volt a cél, a társadalom legalsó részének a megélhetését újkori feudális módon függvényévé tenni a mindenkori végrehajtó hatalomnak.
Nagyban játszani
Az elejétől fogva az volt a végső cél, hogy minden gazdasági hatalom egy kézben, Orbán Viktor kizárólagos irányítása alatt összpontosuljon. Ehhez szükség volt egy olyan oligarcha- és strómanhálózat létrehozására, mely lépcsőzetes elrendezésben a piac minden szegmenségben jelen van. Régi mondás, hogy aki az állammal üzletel az mindig jól jár, ők továbbgondolták ezt a tézist: miért kereskedjünk magáncégekkel, ha kereskedhetünk önmagunkkal is? Tehát nekiálltak állami és látszólag magán, de a párthoz ezer szállal kötődő kriptofideszes vállalatokat létrehozni illetve a hűbérurak elkezdtek felvásárolni számtalan kis és nagy céget, melyek régi szereplőként voltak jelen a piacon és egyszerűbb volt ezeket működtetni mint újakat alapítani. Ez az óriási és egyre növekvő családi vállalkozás szépen begyűrűzött az üzleti élet minden szegmensébe és bekebelezett mindent, amire szüksége volt. Mostanra eljutottunk odáig, hogy az építőipar, a kereskedelem, a különböző szolgáltatási ágazatok, a vendéglátás, a sport és minden egyéb a közvetlen irányításuk alá került vagy tőlük függ.
Média
Ezeken túl a legfontosabb a tömegtájékoztatás uralmuk alá hajtása volt. Minden autoriter rendszer egyik legfőbb ismérve a harsogó propaganda, annak az egyértelművé tétele, hogy egy igazság létezik, az én igazságom. Lépésről lépésre megvásárolták vagy einstandolták az egész vidéki sajtót, helyi és országos rádiókat és televíziókat, szervilis, korrupt és emiatt lojális embereket helyeztek ezek élére és különböző csatornákon, de főleg állami hirdetéseken keresztül számolatlanul öntik az adóforintokat a fenntartásukra, hiszen önerőből ezek közül egyik sem piacképes, csak és kizárólag a hatalom kiszolgálása érdekében van rájuk szükség. Három konkrét céljuk van, a kormány nem létező eredményeit közvetíteni, az ellenzéket szidni és hazugságokat terjeszteni róluk és félelemben tartani a lakosságot.
Orbán a hódító
Ma Orbán Viktor nem Magyarország miniszterelnöke, sokkal inkább a legfőbb földesura. 8 év alatt szisztematikusan kiépítette elképesztő gazdasági hatalmát, és pontosan meghatározta mekkora létszám kell ennek megtartásához. Darabra ki van számolva az a létszám, hogy hány embert kell sakkban tartani a közmunkával, hány ember kell alkalmaznia a szövevényes céghálózatában, hány embernek kell fizetést vagy kenőpénzt adnia, amivel irányítani tudja őket. Patikamérlegen kigrammolt csomagokkal operál, látszat- és hangulatjavító intézkedések sokaságának bevezetésével tartja a közhangulatot olyan szinten, ami bár forrong, de még éppen nem üti át az ingerküszöböt. Ez nem saját találmány, lényegében a középkori államberendezkedés és a kádári “puha” diktatúra sajátos keveréke, melyet jó érzékkel ültetett át a mai viszonyokba és borította rá az (ál)demokrácia köpenyét. A migráció már csak hab volt a tortán, aminek segítségével el lehetett terelni a figyelmet minderről, és ami még mindig remekül működik.
Magyarország megszállás alatt van. Nem masíroznak katonák az utcákon, nincs kijárási tilalom, nem egy idegen hatalom foglalta el az országot, hanem belülről rohasztják, egy új uralkodó osztály kiépülése zajlik, mely sokkal stabilabb lábakon áll, mint bármely erőszakszervezet. De ez nem jelenti azt, hogy megdönthetetlen. Nem jelenti azt sem, hogy örökké fog tartani. Maradtak még józanul gondolkodó emberek, újságírók, közéleti és értelmiségi személyiségek, akiknek a felelőssége, hogy minden lehetséges módon tájékoztatást nyújtsanak és elmagyarázzák mindenkinek, mi folyik a szemük előtt, és valódi opciót szolgáltasson ahelyett a nemzetpusztítás helyett, amit NER-nek hívnak. Házról házra, utcáról utcára kell megállítani a Fidesz tombolását, melyben óriási szerepe lesz a közelgő önkormányzati választásoknak, mert ott sokkal közvetlenebb a kontaktus, az ellenzéki pártok képviselőinek a sokkal kisebb választókerületek okán lehetősége van élő kapcsolatot fenntartani a szavazópolgárokkal. Ebbe kell fektetni minden energiát, olyan programot és olyan narratívát kell kialakítani, mely pontról pontra végighalad a rendszerszintű visszásságokon és helyettük igazi és valós alternatívát kínál.




Amit minden MAGYARNAK tudni kellene ?

223605_4000364651414_72654566_nglobal-land-grab_1

Kérlek add tovább te is hogy minél többen elolvassák!!!

Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell)

Kérlek küldd tovább minél több embernek!!! Sokkal hosszabb mint egy átlagos mail, de szánj rá időt!!! Fontos minden magyar embernek!!!

Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell)
A Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt – jelentette ki egy német történész csoport:
Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !!!!???
Magyarország a földi paradicsom!

A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva !

Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő
szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak. Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.

A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló. A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik!

Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence
megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.

A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a
magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.

Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek
hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak
gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból, mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között
nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006-os termést (amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!

Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a
földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos
ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek
köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a
barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.

A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában teljesen ártatlan. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat.

Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, – hatalmas összegeket áldozva – reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok. Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn
belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások
gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!

Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.

A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita (felsőbbrendű) gént találják meg.

Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet! Kettőt!

Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az
amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig, majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig megtalálható! Ez – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte
a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.

Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is, melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az 1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább 6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor még a piramisok sem léteztek!

De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!

Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes
lelet……..de meddig?

Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!

Ott van a világszenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület, magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója! E kettő találmányból Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt képes lenne visszafizetni!

Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés: A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött. Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.. Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell.. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!
Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány
támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges. A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a
maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV felvétel kíséretében a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat.

Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget! Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már
1-2 évet is kell várni egy műtétre! Számukra nem munkalehetőséget kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra. Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg,
minden tekintetben. És ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig
a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok. A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét tömjük zsírosra szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért, mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU
országokban van! Nyugaton 800.000 – ból fizetik a 40 ezres gáz számlát, míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz! A keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát!

Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Nálunk a legmagasabbak a hitel kamatok. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert, amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni! Egy utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye. A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és
különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni.. A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat, hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék.

Nemzetgyilkosság és népirtás:

A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: Védőoltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét
már életének kezdeti szakaszán legyengítik.

Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az egészségügyi maffiát működtetőknek. A Magyar orvosokat naponta tömegével
induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott orvosokat. Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszer gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág. Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen szárnyai alá vesz 1-2
megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók
ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.

(? —————————————- ?) .!!







Ehhez...no comment..


Íme az ország "krémje" MSZP, SZDSZ !!!
Lehetne az is a címe hogy ki-kicsoda? Ezekről vajon miért nincs szó a híradóban, origo-n stb...és EZEKET MÉG ŐK MAGUK TÁRTÁK FEL, MERT "MUSZÁJ" VOLT !!!
1. Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben
2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben. Nemzeti vagyonkezelő
3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben
4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6 év jogerős börtön
5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet
6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltendő börtön
7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON Terézváros védekezik
8. Páva zoltán MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON komló védekezik
9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben
10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 1.5 év felf.
Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!
11. Horváth Klára MSZP hűtlen kezelés eljárás alatt
12. Herédi Dezső MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés előzetesben Tiszaderzs vádemelés
13. Gál István SZDSZ hűtlen kezelés megalapozott Balmazújváros gyanú,
14 Szabó Lóránd MSZP-SZDSZ személyes adatokkal pénzbírságra dombóvár visszaélés ítélve
15 Kálmán András MSZP Hűtlen kezelés előzetesben
16. Karakasev Anna MSZP Sikkasztás 10 hó. Börtön Salgótarján
17. Walter Dezső MSZP Hatalommal visszaélés Jogerős ítélet
18. GYURCSÁNY FERENC Altus ügy. Bíróság mondta ki, jogosolatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal (csak ,,elévült" mint az öszödi eszéd). . És történt valami ??? Miért is történt volna, hisz benne van az egész banda egytől-egyig. És mit gondoltok, hogy a bíróság kikből áll ??? Gratulálok, eltaláltad; a rabló banda többi tagjaiból, hiszen ez nagyobb intézmény, mint az olasz maffia.
Ha Gyurcsányékat emlegetik, nekem mindig az „Ali Baba és a 40 rabló” jut az eszembe, csak a magyar változatban, 1 000- szer több rabló van, mint az eredeti mesében. Az egész pártot, egytől-egyig rács alá kell tenni, mert ennek isszuk a levét most, és még ki tudja, hogy még meddig ???
Megemlítem, hogy a 84 millió Forint „ jogtalanul meggazdagodás a magyar állam rovására”. Ez pontosan olyan, mint a jéghegy. Mi csak a hegyét látjuk a jéghegynek ami az egyharmad sincs a valóságnak. Ez látszik ki a vízből, és erről tudunk mi is. A másik kétharmadát a jéghegyből, azt mi nem látjuk, mert mindig a víz alatt van. Akkor el lehet képzelni, hogy mennyi mindent nem tud a nép, és nem is fog megtudni soha !!!
Vajon hányan tudnak az Indonéziai üzletről ??? Se baj, mert a levél végén közölni fogom !!!
19. Rácz Péter Magyar Úttörő sz. hűtlen kezelés 1,5 év felfüggesztett
20. Csonka Gábor MSZP vesztegetés 3év börtön
Lendvai kampányfőnöke. Hivatali befolyással üzérkedés
21. Szabó Gábor MSZP- SZDSZ Magánokirat hamisítás 8 hó börtön
22. Kaszab Csaba MSZP hivatali befolyással üzérkedés 2 év börtön
23. Szarvas Attila MSZP társadalom biztosítási csalás 1év 10 hó börtön, szökésben
24. Pénzes Sándor Veres János Adócsalás jogerősen elítélve
25. Hunvald György MSZP üzletszerűen, folytatólagosan előzetesben elkövetett vesztegetés, stb.
26. Nyékesi Béla MSZP 300 milliós csalás Megalapozott gyanú
27. Kálmán András MSZP hűtlen kezelés. Megalapozott gyanúval nyomoznak. Dunaújváros
28. Borovszki Tímea MSZP hűtlen kezelés Előzetesben
29. Gál György MSZP üzletszerű, bűnszervezetben előzetes
30. Kardos Péter SZDSZ elkövetett csalás letartóztatásban
31 Hunvald György MSZP sikkasztás mind a hárman
32. Nyolc Erzsébetvárosi MSZP-s képviselő az előző három díszpinty mellett előzetesben, vagy szabadlábon védekezve.
33 Kolompár Orbán MSZP sikkasztás vádemelés Ha Ha Ha!!! csalás megtörtént
34. Kodela László MSZP adócsalás 8.1milliós pénzbünti
35. Weiszenberger L.MSZP hivatali befolyással jogerősen üzérkedés elítélve
36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés jogerősen államtitkár számtalan más bűntett elítélve jelenleg is folynak a bűntető eljárások ellene
37. Balázs Gábor MSZP számlagyár felfüggesztett szabadságvesztés
38. Deme Gábor MSZP kettős gyilkosság előzetesben
39.Gyarmati Mihály MSZP hamis tanúzás 800 forint Nyíregyháza pénzbünti
40.Hámori Csaba MSZP emberre fogta vadászfegyverét börtön felfügesztett
  1. Hering Gyula MSZP PÉCS 100 márkát lopott az édesanyjától 1 év börtön. Ez a legszebb !!!
    42.Kemecsei Árpád Barát Etele kampány Csalás, fiktív számlák megalapozott gyanú, nyomoznak
    43. Kövecses Gábor MSZP csalás, sikkasztás vádemelés közokirat hamisítás alatt
    44. Lados István MSZP Zuschlag ügy elitéltje.
    (Tornádó Hírküldő)
    CSAK SZOLIDAN, HALKAN JEGYZEM MEG, HOGY
    KELLER LÁSZLÓ- ALIAS KILLER 8 ÉVEN KERESZTÜL CSAHOLT, MIKÖZBEN még ŐK VOLTAK HATALMON ÉS NEM VOLT KÉPES EHHEZ FOGHATÓ BŰNLAJSTROMOT PRODUKÁLNI, sőt, SEMMIT PEDIG, erre hajtottak, mit is terhelhetnének a nemzeti oldal nyakába !!!
    AKKOR, KIKBŐL IS ÁLL A RABLÓBANDA???
    MIÉRT IS JUTOTT IDE EZ A SZERENCSÉTLEN ORSZÁG???



Ahogy működtetik a mai társadalmakat…





Ahogy működtetik a mai társadalmakat
Andrew Paterson: Tömegbefolyásolás

Úgy gondoljuk, demokráciában élünk, olyanféle társadalomban, mely az emberekért van, és mindenki szabadon élhet. A vezetőinkről azt hisszük, minket szolgálnak, egyetlen céljuk a rájuk bízott tömegek igényeinek  kielégítése, döntéseik valamennyiünk javát szolgálják.  Természetesen, az emberek érdekében, hatalmukat felelősségteljesen és bölcsen gyakorolják, ehhez pontos képre van szükségük, mi folyik a világban, hogy megérthessék e nagy léptékű folyamatokat, hogy aztán a rájuk bízott társadalmakat a legjobb irányba vezethessék. (A közellátás a biztos karambolhoz vezető legjobb recept!) A demokráciák nélkülözhetetlen velejárója tehát a szabadság, a szabad információ-áramlás és a társadalmak vezetői munkájának átláthatósága (kivéve persze azokat az eseteket, amikor a nemzetbiztonsággal kapcsolatos döntéseket hoznak.) A valóság nem ilyen rózsás. Különböző pszichológiai eszközök  sorozatát vetik be a tömegek ellen vezetőik, hogy uralmukat megtarthassák. 
  Az információ mennyisége és áramlásának sebessége exponenciális mértékben emelkedik a II. Világháború befejeződése óta. A televíziós hálózatok, az elektronikus sajtó, az olcsó adattovábbító rendszerek a számítógépek és az Internet együttesen odavezettek, hogy az információáramlás és –feldolgozás a korábbiakhoz képest soha nem látott mértékben gyorsabb, könnyebb, olcsóbb és távolabbra jutó lett. Miközben a hírek, vélemények, áramlásának sebessége drasztikusan megnőtt, ezzel együtt azok száma is, akikhez eljutnak; ám piaci erők, ellenérdekeltségek és gazdasági hatalmak nyomására kialakult egy virtuális média monopólium, ahol mindössze egy maroknyi multinacionális tulajdonos birtokolja és ellenőrzi a média által kibocsátott hírek túlnyomó többségét, ami azt jelenti, hogy világméretű az információ irányításának felügyelete és a hírek tartalmának ellenőrzése. A média fő irányvonala változatlanul tömegtermelést szolgál, „vállalat-barát”, nacionalista és tántoríthatatlan, becsapva a közönségüket banalitásukkal, félelmet-sugárzásukkal, hisztéria-keltésükkel, bűnözést, gyűlöletet és natúr szexet sugározva.
A nyugati tömegmédia átjátszása egy kicsiny multinacionális csoport kezébe (mindösszesen öt társaság ellenőrzi a teljes médiát az Egyesült Államokban) egyben azzal is jár, hogy a számunkra továbbított információ áramlását befolyásolják, a híreket a saját érdekeiknek megfelelően átszabják, miként üzleti céljaik azt diktálják (és kormányzati célok, mely kormányzatok természetes szimbiózisban élnek ezekkel a hatalmas üzleti vállalkozásokkal); korábban soha sem látott mértékben. Kutatások egyértelműen kimutatták, hogy azok a hírek, melyek anti-kapitalista, anti-nacionalista, vagy kormány-ellenes tartalmakkal bírnak, sokkal kisebb eséllyel jelennek meg a tévétársaságok által pénzelt nyomtatott sajtóban, mint a kapitalizmust támogató, nacionalista, és a jelen kormányt dicsérő írások. A riporterek pedig, akik nem hajlandók a tulajdonosok véleményét tolmácsolni, pillanatok alatt a munkanélküliek táborát gyarapítják! Levonhatjuk tehát a következtetést, az információs csatornák, melyeken keresztül a legtöbb ember tájékozódik demokratikus felépítésű társadalmunkban, mind jobban elveszti szabadságát és függetlenségét, zavartalan működésének lehetőségét, egy olyan tevékenység következtében, mely egyenesen a demokrácia szívét támadja, vagyis az emberek igaz tényekre alapozott döntési szabadságát.
Sőt, tényszerűen mondhatjuk el, a demokrácia szintje fordított arányban áll a hírek befolyásolásának mértékével. Egyetlen pozitív oldala van a USA és az Egyesült Királyság jelenleg is folytatott iraki inváziójának, és a civilek százezrei legyilkolásának, ez pedig az, hogy az emberek rádöbbentek (legalábbis az Egyesült Államok határain kívül), milyen hihetetlen ereje van a tömegbefolyásolásnak, és ideje lenne végre felébredni. Az Egyesült Államokban például a megkérdezett emberek 70%-a vallotta meggyőződéssel, hogy a néhai iraki elnöknek, Saddam Husseinnek, köze volt a Világkereskedelmi Központ lerombolásához. Ez persze súlyos hazugság, még akkor is, ha Bush maga is többször hangsúlyozta, nincs közvetlen és kézenfekvő kapcsolat. Az embereket azonban annyira felkavarták az események tolmácsolásával, hogy egyértelműen ebbe az irányba mentek el, ugyanis a hírek összeállítói megbízóinak szüksége volt, hogy a széles társadalmi rétegek támogassák a kormányt.
Angliában a tömegmédia jóval sokoldalúbb, ezért az emberek nem engedelmeskednek oly mértékben a „mester kívánságának”, mint máshol. A széles társadalmi rétegek, a pártok, a hírszerző szervek, sőt, a kormánytámogatás hiánya együttesen sem tartották vissza Tony Blairt hogy belerángassa az országát egy törvénytelen háborúba az USA-val karöltve. Az Egyesült Királyság média-különbözősége arra kényszerítette a kormányzatot, hogy hazugságokat hazugságokra halmozzon a brit társadalom és a hírszolgálatok tájékoztatása vonatkozásában. Ennek köszönhetően Tony Blair lett a jelen brit történelem legkevésbé megbízható miniszterelnöke, a cinikus vigyorával az arcán (amit sok amerikai éppenséggel kedveskedőnek tart), azonban a hazugság „mosolyát” közvetíti. Blair egész hazugságvára mind inkább kezd törékennyé válni, ám ez nem jelenti azt, hogy szükségképpen kikerülne a kormányzásból. Egy kis politikai reklámkampány, némi bűnbak-keresés, fényképezkedési lehetőségek a világ vezetőivel, feleségének megcsókolása a kamerák előtt, és bizonnyal megtarthatja még egy darabig a munkahelyét… Ilyen a politika.A vezetőinket nem érdekli a demokrácia. Miért érdekelné? Csakis és kizárólag a felelős emberek csökkenthetik hatalmukat, miként azt George Orwell mondta: „senki sem azért szerez hatalmat, hogy aztán lemondjon róla. A hatalom megszerzése nem azt jelenti, hogy vége van valaminek.
A hatalom célja a hatalom maga.” Ugyanez igaz természetesen a nagyvállalatokra is… Miért  törődnének a nagyvállalatok az emberekkel, amikor egyetlen céljuk van, az addigi profitszintjüknek a túlhaladása? Természetesen sokfajta lehetősége van annak, hogy az emberekből a maximális profitot hozzuk ki, azonban ha a dolgot sarkítjuk és kétfelé vesszük, az emberek érdeke szinte minden esetben háttérbe szorul, a profit pedig MINDIG az emberek érdeke elé kerül, mindaddig, amíg ezt törvényekkel meg nem akadályozzuk. Azonban a kormányzatok és a nagyvállalatok az üzletek tekintetében „megosztják egymással ágyaikat”, korábbi politikusok igen gyakran kapnak szerepet nagy vállalatok vezető testületeiben, az üzleti társadalom tagjai hajlamosak erkölcstelenül és antidemokratikusan viselkedni, mindeközben igyekszenek törvényessé tenni törekvéseiket, felkavarva és összezavarva törvénykezési rendszerünket, igyekeznek létrehozni egy „testületi” és totálisan irányított társadalmat.
A kormányzatok és a nagyvállalatok kéz a kézben dolgoznak azon, hogy a demokrácia értékeit lerombolják, egész egyszerűen azért, mert ez felel meg céljaiknak. Ilyen a természetük. Felvetődik a kérdés: meddig rombolható a demokrácia, mikor érünk el ahhoz a ponthoz, ahonnan már diktatúráról beszélhetünk? Mekkora részét tudjuk átmenteni a demokráciának, megóvni a bankok befolyásától, míg végre rádöbbenünk, valójában ál-demokráciában élünk? (Néhányan vitatják, hogy a jelenlegi helyzetre egyáltalán érvényes még  e megállapítás.) Ha olyan társadalomban akarunk élni, mely csak nevében demokrácia, miközben a diktatúra valamennyi vonását magán hordozza, akkor semmi más dolgunk nincs, mint követni a hivatalosan kijelölt irányt, vagyis azt, amelyik felé éppen haladunk: bízni a kormányzatban, lengetni a zászlóinkat, nézi a televíziót és néhány évenként elmenni szavazni.
Mindezeket követően aztán gratulálhatunk magunknak, hogy milyen „szabad világban” élünk, miközben megvető gúnnyal tekintünk azokra a fejlődő országokra, ahol diktatúrák uralkodnak. Ha ez az amit meg akarunk kapni, akkor hamarosan meg is fogjuk, sokkal hamarább, mint amilyen gyorsan azt csak el tudnánk képzelni. (Igen jelentős katonai programok futnak az USA-ban a tömegbefolyásolás hatékonyságának növelése érdekében, az út végén az emberek pedig majd keservesen döbbennek rá sem szabadságuk nincs tovább, sem nem tekinthető demokráciának az a társadalmi rendszert, ahol élnek… De akkor természetesen már túlságosan is késő lesz.)
Ha az emberek úgy határoznak, hogy a demokráciáról nem éri meg lemondani, a hatalom a legbiztonságosabb helyen mégiscsak a mi kezünkben van, sokkal inkább, mint azokéban, akiknek a rögeszméje a hatalom mindenek feletti megszerzése és megtartása, szóval, ha így gondoljuk, akkor bizony sokkal aktívabbaknak kell lennünk. Mindenek előtt teljes súlyával fel kell fognunk, hogy ha bármely csoport aránytalanul jelentős hatást gyakorol a kormányzat politikájára, a demokrácia valahol súlyos csorbát szenved. Nincsenek kivételek. Ha bárki kritikával él az USA kormányzata vagy valamelyik nagyvállalatával szemben, az illető azonnal megkapja a „haza-ellenes” vagy „Amerika-ellenes” jelzőt, holott, ha Amerika demokrácia lenne, akkor szólásszabadság lenne, tehát nem lenne mivel szemben védekezni. Továbbá, fontos annak pontos megértése, miként manipulálják az embereket és miként teszik őket teljesen vakká vezetőik és a multinacionális vállalatok, elfeledtetvén velük még saját érdekeiket is. Meg kell tudnunk érteni a tömegbefolyásolás működését és technikáit. Habár „szabad világban élünk”, meglehetősen kevés férfi és nő járkál körülöttünk valóban szabadon. Valójában egészen kevés. Mindez azért van, mert néhány férfi és nő, emberi gyengesége folytán, mások befolyásolása által kíván hatalomhoz jutni. Ez a fajta befolyásolás teljes rabszolgaságba sodorta az egész emberiséget a történelem túlnyomó részében, és mivel manapság is jelen van, súlyos fenyegetést jelent a demokráciára. Az alábbiakban e befolyásolás módozatait mutatjuk be.
 1. A média kontrollálása.
A sorban első és talán legfontosabb lépés az információ irányításában. A média birtoklása központi kérdés a tömegmanipuláció terén. Befolyásold az embereket és ezáltal befolyásolod a szavazataikat. Ellenőrzésed alá vonhatod a médiát ha a tulajdonosa vagy, de úgy is, hogy szívességet teszel annak, aki a tulajdonosa. Az Egyesült Államokban hatalmas társaságok birtokolják a médiát és ezek, sorban egymás után, különböző szívességeket kapnak a kormány tagjaitól a különböző törvények nyújtotta kedvezmények révén, illetve speciális adókedvezmények által. Ami aggasztó, mindössze öt mega-média társaság kezében van majdnem a teljes USA média, minek következtében az amerikai társadalom tagjai a legközönyösebbek és legagymosottabbak a világon.
2. Televízió
A televízió önmagában többet árt a társadalomnak, mint bármelyik másik médium. Beszűkíti a figyelmi periódusunkat öt másodperces hangjeleivel, hatalmas információ-kavalkáddal ellátva olykor a legkisebb összefüggések nélkül, semmi másra, csak arra késztetve minket, hogy folyamatosan nézzük. Ebben a kontextusban komoly kérdéseket és érzelmileg sikamlós témákat kevernek össze, ez utóbbiakat hangsúlyozva, a felmerülő etikai kérdéseket pusztán mint lehetséges ellenvéleményt feltüntetve polarizálnak súlyos kérdéseket, ily módon például, a háború kegyetlenségeit közönséges szórakoztatássá alacsonyítják. Nem túlzás azt állítani, hogy a televízió, jelenlegi formájában, a tiszta demokrácia legnagyobb ellensége. (Mindeközben benne rejlik a lehetőség, hogy jelenlegi működésétől jelentősen eltérően használják fel.)
3. Véget nem érő háború
Egy hadban álló ország (akár belső, akár külső ellenféllel) általában olyan ország, melynek lakosságát egyesíti a félelem, és ezzel együtt, társadalmának tagjai örömmel és készségesen adják át a hatalmat a vezetőiknek. Mint Orwell írja: „A hadban állás tudata, és a veszély érzete, hatalom-átadáshoz vezet egy kicsiny kaszt számára, ami természetesnek tűnik, hiszen ez az elkerülhetetlen feltétele a túlélésnek.” Egészen mostanáig a Szovjetunió és a kommunizmus léte jelentette ezt a veszélyt a nyugat számára. Miután megszűntek létezni, jelentős fejlődésnek indultak az Egyesült Államokban a civil szabadságjogok, egészen addig, amíg az USA el nem kezdett keresni egy újabb ellenséget, azért, hogy leplezze imperialista és diktatórikus törekvéseit: „Háború a terror ellen” jelszó alatt. Ezen új háború kezdete óta jelentős szabadságjogoktól fosztották meg az embereket „nemzetbiztonság” és „védelem” álca alá ültetett jelszavak mögé rejtezve. A „háború a terror ellen” további előnyt szolgáltatott, ugyanis megnyerhetetlen és ezért folyamatosan szolgaságba kényszeríthetik embertársaikat azok, akik a hatalomhoz ragaszkodnak. Herman Goering mondta a Nürnbergi Per során: „Az embereknek vakon kell bízni a vezetőikben. Mindezt igen egyszerű elérni. Mindössze annyit kell tenned, hogy elmondod nekik, megtámadták őket, és leleplezni a béke-pártiakat, mondván, hogy pacifizmusuk fokozott veszélybe sodorta az országot. Ez a módszer pontosan ugyanúgy működik bármelyik országban.”
4. A nyelv
Orwell a legtöbbünknél jobban tudta, hogy a nyelv meghatározza valóságérzetünket és viselkedésünket. 1984 című könyvében így ír: „A háború – béke”; a baljóslatú köntörfalazás visszaköszön Bush Irakkal kapcsolatos szavaiban, midőn azt mondta: „Az iraki háború igazából a békéről szól.” Irak megtámadására folyamatosan úgy hivatkoztak, mint „felszabadítás”, az USA katonatisztjei pedig mint „Iraki Szabadság Hadművelet”. Természetesen a felszabadításnak és a szabadságnak vajmi kevés köze volt az igazi okhoz amiért az USA és az Egyesült királyság megszállta az országot, ám retorikailag legalábbis megengedi az érintett állampolgároknak, hogy egyfajta védekező álláspontot foglaljanak el otromba hatalmi vágyaik kiterjesztéséért. Másik köntörfalazó kifejezés a katonai szóhasználatban a „járulékos veszteség” a polgári lakosság legyilkolása esetén, illetve a „gonosz tengelye”, mely kifejezés olyan országokra utal, ahol az uralkodó ideológia az Egyesült Államok szemében politikailag nem megfelelő, és egyfajta folyamatos összeesküvéssel vádolják őket (holott, a legtöbb, ebbe a kategóriába sorolt országnak nincs diplomáciai kapcsolata még egymással sem). Kontrolláld a nyelvet és kontrollálod az emberek gondolatait.  Az 1984 című könyvben Orwell kijelenti, hogy a nyelv kontrollálása (és a választott nyelv szókincsének eliminálása) előfeltétele az emberek feletti kontrollnak: „Nem látjátok, hogy a halandzsa célja, hogy beszűkítse a gondolkodásotokat? Végül egyfajta gondolatgyilkosságot követünk el, mivel nem lesz szavunk, amivel kifejezzük…”
5. Hazafiasság
Első ránézésre a hazafiasság rokonszenves fogalom az emberek számára, valójában azonban az egyik manipulációs módszer, miként tehetők a polgárok a kormányuk szolgájává, olyan területeken is, melyek igazából nem kedvükre valók. Tolsztoj írta: „az emberek tehetetlensége a kormányzattal szemben mindaddig folyamatosan fennáll, amíg a hazafiasság létezik, mivel valamennyi hatalmi irányító erő a hazafiasságon alapszik – azon a készségen, hogy az emberek alávetik magukat a hatalomnak…”. Amíg az emberekben él a hazafiasság, addig hajlamosak nem figyelembe venni a kormányzatuk bűneit, irányuljon az akár a saját lakosság, akár más nemzetek lakossága ellen. Amikor Tony Blair angol miniszterelnököt megkérdezték, érez-e megbánást az Irakban történtekkel kapcsolatban, megkerülte a kérdést és a hazafiasságra kezdett apellálni: „Úgy gondolom, a mi fiaink fantasztikus munkát végeztek” – arra utalva, hogy bárki, aki meg meri kérdőjelezni az iraki invázió legitimitását, azonnal megkérdőjelezi a „mi fiaink” legitimitását. A hazafiasságnak e rendkívül becstelen jellegű felfogása természetesen jelen van az USA politikájában is.
6. A tények összekavarása
Ezt a fajta klasszikus módszert használják a kormányzatok és a média, hogy fenntartsák azt a fantáziavilágot, minek segítségével kontrollálni tudják az emberek gondolatait. Példának okáért, Tony Blair kormányzata a londoni robbantásokat úgy állította be, mint irracionális viselkedésű vallási fanatikusok akcióját, folyamatosan, gondosan kerülve a tényt, miszerint az akció éppen az ő tisztességtelen külpolitikájának eredménye volt. Ily módon „önigazolást” teremt saját erkölcstelenségéhez. A tényekösszekavarása különösen könnyű módszer a televízió korszakában.
  7. Vallás és kultúra
Az örök élet ígérete és a pokol fenyegetése (a sárgarépa és a bot esete…) a legtöbb vallás világszemléletében szerepel és a rájuk épített kultúrák tele vannak nyomorúsággal, kínzásokkal, szexuális eltévelyedésekkel, öngyilkosságokkal, bűncselekményekkel, gyalázattal, haraggal, perverzióval, gyűlölettel és szolgasággal – mint ahogy, a történelemből ismerjük,  más formáival is a tömegbefolyásolásnak. A Római Katolikus Egyház nemrégen kért elnézést a múltban elkövetett bűnökért (nem mintha ez a bejelentés különösebb változást okozott volna viselkedésében). A keresztény fundamentalizmus megerősödése az Egyesült Államokban természetes velejárójaként hozta magával a következményt, miszerint az USA vált a világszínpad vezető terrorista országává. (A „fundamentalizmus” azt jelenti, hogy eszmét tesznek az emberek elé,… azaz igazolást az egyéni és a tömeges bűncselekmények elkövetéséhez.) 
8. Gépi oktatás
Tévedés azt hinni, hogy a képzetlen tömegek befolyásolhatók. Néhányan úgy gondolják, éppen a képzett emberek befolyásolása a legkönnyebb, mivel tanítások során kialakítottak bennük olyan folyamatokat az információk kezelésében, ami által jóval kevésbé kritikusak. A képzett emberek hajlamosak mindenről véleményt alkotni. A mai oktatás arra irányul, hogy kormány-propagandát támogató egyéneket képezzen. Míg a diákok a múltban forradalmi érzületet tápláltak és megkérdőjelezték a társadalmi normákat, manapság úgy tűnik, hogy a forradalmi újításokra való hajlam beleolvad a társadalom többi tagjával való együttműködés elfogadásába, a hazafiasság mérgező hatásába és az intézményesített szórakoztatás és mesterséges érzelem-felkorbácsolás altató hatásába.  
9. Közösségi rabszolgaság
A csoportmunka egyfajta mini diktatúra, amely arra kényszeríti az egyes embert, hogy hosszú órákon át fáradságos munkát végezzen a munkája eredményeként keletkező haszon töredékéért. Manapság a legtöbb ember csoportban dolgozik, így a legtöbb embert diktatórikus környezetben alkalmaznak és rendkívül kevés idő jut számukra önnön lényük megtapasztalására az adott társadalmon és a világon belül. Ez az állapot rendkívül fogékonnyá teszi az embereket a kormányzati befolyásolási szándékok befogadására, merthogy éppen ilyen módon irányítják őket a munkában is és teszik a rendszer szolgájává. Sokan hiszik, hogy a becsületben végigdolgozott hosszú és fárasztó órák, ami pontosan ugyanaz, mint a hajdani rabszolgaság, nem céltalan, ellenkezőleg, jó dolog, hiszen ezáltal a társadalom valamennyi tagjának életszínvonala emelkedik. Ez bizonyos körülmények között talán igaz is lehet, ám továbbra is alattomos befolyásoló eszközt jelent a hatalom kezében, és egy demokráciában az embereknek legalább tisztában kell lenniük ezzel a ténnyel.
  10. A félelem
Ez az egyik legalkalmasabb mód az emberek kontrollálására… Félelem a bűncselekménytől, nyomortól, ellenérzéstől, gúnytól, változástól, stb. A félelmet használják fel mint befolyásoló eszközt az emberekkel szemben, amikor veszélyes és költséges orvosi kezelésnek kívánják őket alávetni, amikor megvetetik velük a négykerék-meghajtású autót, a drága kozmetikai szereket és ruhákat, merthogy szeretünk szépnek látszani (és nem szeretjük, ha öregek vagyunk és csúnyák); pénzt adatnak velünk a rák-elleni karitász-szervezeteknek (a legtöbb ily módon összegyűjtött pénzt elfecsérlik kemoterápiára, melyről bizonyított, hogy sokkal ártalmasabb, mint a semmi); templomba járni késztetnek bennünket, hogy ne jussunk a pokolba és csoportmunkába rabszolgának, hogy ne találjuk magunkat az utcára kivetve a rajtunk élősködő cég jóvoltából. Igazából a félelem a legjobb befolyásoló eszköz a kormányzatok kezében,  közösség és vallási manipuláció.  
11. Ismételd a hazugságot
Joseph Goebbels mondta: „Soha se ismerd be a hazugságot – egyszerűen csak ismételt azt.” Ez a megoldás szinte csodákat művel amennyiben a kormánynak a lakosság félrevezetése a célja. Pontosan ez az oka annak, ami miatt az amerikai lakosság 70%-a azt hiszi, az irakiak álltak a 9/11-i események hátterében, még akkor is ez a meggyőződésük, ha mindezt semmi sem támasztja alá. Bush propaganda-gépezete semmi mást sem csinál, mint újra és újra ismételgeti a hazugságot. Ugyanúgy tesz Angliában Blair is, folyamatosan ismételgeti az iraki tömegpusztító fegyverek létezésére vonatkozó állításait, és azt, hogy végül is „jó dolog” volt törvénytelenül lerohanni egy független államot. Amikor aztán semmiféle tömegpusztító fegyvert nem találtak Irakban, Blair a legnagyobb könnyebbséggel kezdett egy másik hazugság ismételgetésébe, miszerint, a világ biztonságosabbá vált a katasztrófába torkolló invázió eredményeként.  
12. Rejtsd el az igazságot a hazugság falai mögé
Ez igen jó módszer arra, hogy valaki megmeneküljön a hazugsággal való lebukástól. A hazugág halmaz vegyítve egy parányi kis igazsággal, azt a látszatot kelti, hogy az igazság igazából teljesen lényegtelen és használhatatlan. Amikor ezen az alapon teszünk fel kérdéseket, a kormányzat feltartott kezekkel döbben meg a csodálkozástól és állítja határozottan, miszerint ők egyfolytában az igazságról beszéltek. Az iraki háború idején – példának okáért -, az igazságot és a hazugságot gátlástalanul összekeverték az USA és az Egyesült Királyság kormányzati körei, meglehetősen felkavaró módon, folyamatosan hangot adva az iraki félelmetes katonai erők miatti aggodalmuknak. Az angliai kormányzat tagjai egymással versengve próbálták alátámasztani állításukat, miszerint a titkosszolgálati jelentések végül is inkább hagyományos fegyverekre vonatkoztak, ezért lényegében mindenki igazat mondott.
  13. Szükségtelen titkosítás
Minden kormányzatnak szüksége van a titkosság valamilyen fokára katonai ügyekben, hogy megvédhesse határait és országa lakosságát. Azonban amikor ezt a módszert információk visszatartására használják, az embereknek nem adják át a fontos ismereteket, holott azok visszatartását nemzetbiztonsági feltételek nem indokolják, az ily módon titkosított információk csupán egyetlen célt szolgálnak, megakadályozni a kormány lejáratását. Manapság pontosan ez történik mindennapos gyakorlatban az úgynevezett demokráciák háza táján, mikor kormányzataik mindössze halvány bepillantást engednek csak társadalmuk tagjainak olyan dolgokba, melyeket jogukban állna ismerni. A titkosságra fókuszálnak tehát, gyakran e mögé bújva „jogszerűsítenek” háborúkat, akár az egész világ ellen, ahol is a különböző nagyvállalatok követelik jogaikat, a lehetséges okok pedig a terrorizmustól a versenyképesség fenntartásáig bármi lehet, a lényeg az, hogy a tényleges célokat és ténykedéseket titokban kell tartani a nyilvánosság előtt. Amikor a társadalmakat sötétben tartják, a demokrácia maga is elhalványodik.  
14. Az ellenfél becsmérlése
Ez a klasszikus megoldása annak, miként szítsunk gyűlöletet a társadalom tagjai között akár belső, akár külső ellenséggel szemben. Drogkereskedők, gyilkosok, idegen diktátorok, menedék-keresők, és hasonló jelzők, eközben más országok lakóit gyakran alsóbbrendűeknek tüntetnek fel, embertelennek állítják be eljárásaikat, és gyakran követnek el ellenük gyilkosságokat a mi kormányaink, társadalmunk, vagy akár saját kezünk megbízásából. Az iraki katonákat pl. a kuwaiti háború idején teljesen igaztalanul vádolták meg inkubátorokban levő gyerekek tömegeinek legyilkolásával, ezzel próbálva jogalapot teremteni az iraki katonák amerikai katonák által történő tömeges lemészárlásának. Az embertelenség rendkívül jó blokkoló-tényezőnek bizonyul, amikor az úgynevezett ellenségeink motivációit és érzéseit próbáljuk megérteni, valami olyasmi, amin ha áttörnénk és felfednénk a valódi mozgatórugókat, sokkal tisztábban megérthetnénk a kormányzatunk hozzáállását az úgymond ellenséges akciókhoz. Létezik egyfajta rendkívül káros hozzáállás a társadalmunk részéről, miszerint tökéletesen egy kalap alá veszi, ha valaki úgy tesz, mintha gonosz dolgokat művelne, illetőleg ha valaki gonosz dolgokat tervez, mintha el is követte volna a cselekményt magát. Akik befolyásolni akarják a tömegek gondolkodását igencsak rásegítenek a társadalom igazságérzetére, a természetes szociológiai válaszra, hamis motivációs jelleget adva az eseményeknek, történjen ez akár külföldön, de határon belül is, ahol irracionális viselkedési mintákat rendelnek emberek mellé, így téve tönkre őket, és játszva ki ellenük a társadalom kiprovokált haragját. Csak ilyen módon remélik megoldani a különböző tettek „indoklását”, hiszen „ami nem a mi irányításunk alatt áll, az nem úgy történik, ahogy mi szeretnénk.” 
15. A felelősség megkerülése
Vezető politikusok pontosan tudják, miként kerüljék ki, bukjanak alá útjukon, amikor rázós helyzetbe kerülnek, hálót igyekeznek rájuk kivetni. Senki sem olyan ügyes ebben a taktikázásban, mint Blair, akinek számos igen súlyos helyzetet kellett átélnie miniszterelnökként, bárki más azonnal lemondott volna az ő helyében a regnálásról. A mesteri tömegbefolyásolók képesek a legsűrűbben gomolygó felhők közül is megmenekülni kitérő lépésekkel. Az emberek ezért folyamatosan azt hiszik, hogy a problémák a legkülönbözőbb helyeken és okokból jelentkeznek, kivéve a vezetőket és az általuk irányított testületeket.  
16. Irányítsd a riportereket
A lehető legegyszerűbb útja az információ médiához való jutásának befolyásolására, ha magukat a riportereket tartjuk ellenőrzés alatt, akik a hírek forrásaihoz hozzáférnek. Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen békepártit sem hívnak meg Irakba az amerikai hadsereg mellé, hogy közvetítse a megszállás folyamatát. Másik eset mostanában, amikor riportereket lélektanilag befolyásoltak a nemrégiben lezajlott Közel-Keleti konfliktus volt, ahol a riporterek semmiféle függetlenséget nem kaptak, hiszen testi épségükre az angol-amerikai csapatok vigyáztak, megvédve őket az ellenséges környezetben. A kenyeret adó és védelmet nyújtó kéz gazdáját pedig nem szokásos kritizálni…  
17. Propagandahirdetések
(P/R) Reklámokkal telített világban élünk, tömény mennyiségű propaganda-hirdetés áraszt el bennünket, megszokjuk jelenlétüket. Szinte már el is várjuk, hogy befolyásoljanak bennünket ennek vagy annak részletre történő megvásárlására, illetve ennek vagy annak a terméknek az elfogyasztására. A reklámok nagy többsége úgy van összeállítva, hogy becsapjon bennünket, mindehhez természetesen sokkal inkább próbálnak érzelmeinkre hatni, mint felfogóképességünkre – abból a megfontolásból kiindulva, hogy minél primitívebb agyműködést indítanak be, annál nagyobb az esélye a reklámozó szempontjából sikeres döntésnek. A propagandahirdetések pontosan ugyanezen a módon működnek, ennélfogva rendkívül meggyőzőek. Amit igazából fel sem fogunk az az, hogy ezek a technikák is lényegében arról szólnak, mint amikor valamilyen terméket vagy szolgáltatást kínálnak. A különbség annyi, hogy kormányzati szervek használják, illetve nagyvállalatok, így kívánják elmondani gondolataikat és világnézetüket, ami természetesen támogatást jelent az adott kormánynak, illetve nagyvállalatnak. (Dollár százmilliókat költöttek kormánypropagandára az iraki háború reklámozása kapcsán a Bush kormányzatrészéről az amerikai állampolgárok támogatásának megszerzése érdekében – a dolog annyira sikeresen működött, hogy mindezt csak pár ember ismerte fel.
  18. Adósság
Egy ember, de akár egy nemzet is sokkal inkább befolyásolható, ha adóssága van, mintha nincs, hiszen elfoglalja őket annak a problémának a kezelése, miként törlesszék a részleteket és az adósságot, így nem marad sem idejük sem energiájuk, hogy a fennálló helyzet megváltoztatására törekedjenek. Az átlagos polgár egyértelműen a bank-korrupció áldozata, más szavakkal, a rendszer rabszolgája. (A rabszolgaság léte már eleve megkérdőjelezi a rendszer erkölcsi alapjait. Aki rabszolga, annak nincs elképzelése a szabadságról, ha pedig nincs, akkor különösebben nincs szükség befolyásolására, és összetartására sem.) Az adósság alkalmazása tömegbefolyásolás céljaira ismert taktika a nemzetek között, e során a fejlett országok meglehetős kegyetlenséggel hajtják rabszolgasorba a kevésbé fejlett országokat és rabolják ki nyersanyagforrásaikat.  
19. Fogyasztás
Meglehetősen különös, hogy a bevásárlás miként vált kedvenc időtöltésévé a legtöbb fiatalnak ezekben a napokban. Csapd be az embereket, hitesd el velük, milyen kellemetlen érzést tud okozni, ha nem veszik meg a legújabb autót, vagy mobiltelefont. Az anyagi dolgok előtérbe helyezése rombolja a demokráciát, még pedig két okból: először is, a vállalati modell uralkodó modellé válhat a társadalom számára, és másodszor, a féktelen vásárlás gazdaságtalan és rombolja a társadalmat belföldön és külföldön egyaránt – ha valami, aminek az emberek fejében tudatosodni kellene az az, hogy a vállalatokat abszolút nem érdekli, mit gondolnak minderről (éppen azért a reklámokkal az érzelmeikre próbálnak hatni). A vásárlás egyik eleme a modern kori  tömegbefolyásolásnak, jelentősége nem lehet kérdés a továbbiakban.  
20. Fantázia és szórakoztatás
Szinte minden ember hozzá van ragadva a tévé képernyőjéhez, sok-sok órán át minden egyes nap, emellett számos fiatal játszik – olykor önmagából teljesen kivetkőzve – számítógépes játékokat. A film- és popsztárok a jelenkor legbefolyásosabb modelljei, azzal a dekadens hatással és befolyással, hogy csak nagyon kevés ember képes ezeknek a modelleknek igazán jól megfelelni. A szórakoztatás lett korunk Huxley által megfogalmazott soma tablettája az emberek számára, beléjük szorítva a dolgok megváltoztatása iránti vágyat, sokkal inkább a status quo fenntartása iránt vonzódnak, így azoknak, akik a tömegek befolyásolására törekednek sokkal könnyebb a dolguk. A legjárhatóbb út a figyelem fenntartására a nemzeti televíziók által sugárzott primitív érzelmekre alapul, úgymint a félelem és a harag. Ez a szenzáció-hajhászás az egyik legjelentősebb negatív hatás a médiumok részéről, az emberek egész egyszerűen elveszítik realitás-érzéküket.  
21. Gyógyszerek és alkohol
A szórakoztatás kiterjesztéseként gyógyszereket és alkoholt adnak az embereknek, mintegy levezetés gyanánt, elégedetlenségükre és boldogtalanságukra egyfajta „gyógyszerként”, gyakran kifinomítva a vágyakat demokratikuson teremtik meg a változásokat a társadalomban, melyben élnek. Az alkohol, a fájdalomcsillapítók és az antidepresszánsok túlzott vásárlása már-már járványszerű szintet ért el. néhány gyógyszer, mint a hallucinogének, felfokozhatják érzékelő-képességünket, ez a felfokozottság azonban nem a helyzet racionális értékelésében nyilvánul meg, és döbbent rá a „megszökés” fontosságára, hanem éppen ellenkezőleg, az emberek nagy többségét bezárja ez a tudatállapot, ezért nap mint nap újra az ezt kiváltó gyógyszerekhez nyúlnak, felhők alá rejtve a valós világ által nyújtott valóság-érzetet. Az a népesség, mely ilyen gyógyszerekkel éri el a társadalomból való „kiszakadás” élményét, meglehetősen esélytelen a változás utáni vágy akár megfogalmazására is.  
22. Románc és/vagy szexfüggőség
A románc és a szex mindig is fontos szerepet töltött be a társadalom életében. Azonban korunkban e két vágyat különböző nagyvállalatok veszik irányítás alá és a természetes hajlamainkat hatalmas erők bevetésével viselkedésünk befolyásolására használják,  mások vágyainak szolgálatába. Semmi romantikus nincs a gyilkosságban, mindez azonban nem tartja vissza a háborús feleket, ami igazából nem más, mint tömeggyilkosság, akármennyire is próbálják romantizálni a népszerű médiában.  
23. Álhatalom
A legtöbb ember egészségtelen mértékű tiszteletet tanúsít a hatalmon lévők iránt. Ez a viselkedés befolyásolhatóvá teszi őket azok részéről, akik a hatalmat birtokolják. Manapság nagyon sok fiatal nem kedveli a hatalmon lévőket, ez azonban mindössze pszichológiai fejlődési állapot az életükben, a felnőtt társadalomba illeszkedés teljesen normális velejárója. Igazából, a hatalmon lévők iránti gyűlölet csak kicsivel különbözik a hatalmon lévők iránt érzett szeretettől. Minden egyes embernek fel kellene fognia, hogy a demokráciában igazából aki „hatalmon” van, az nem más, mint emberi lény, és azért került oda, hogy szolgálja az embereket. („Hatalmon lenni” igazából nagyvállalati körülmények között jelent egészen mást, de ezek messze nem demokratikus intézmények.) Vakon követni a hatalmon lévőket, azonban könnyen pusztulást vonhat maga után. Az Egyesült Államokban – példának okáért -, minden egyes évben 113.000 ember hal meg gyógyszerek mellékhatása, vagy gyógyászati hibák miatt, azonban továbbra is csak igen kevesen merik megkérdőjelezni orvosaik álláspontját, mert nemcsak hogy félnek a hatalmon lévőktől, hanem egyúttal szeretnek engedelmeskedni is nekik.  
24. Nemzeti én-központúság
Igen hajlamosak vagyunk mi, itt a nyugati országokban, vakságot tanúsítani olyan esetek megértésében, miszerint az „idegenek” vajon miért lesznek olyan dühösek, ha katonai erőink kiterjedt módon és közvetlen fellépésükkel jelennek meg világpolitikai helyzetek „megoldása érdekében”. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy ha egy másik ország, teszem azt Kína, viselkedne úgy, ahogyan azt az Egyesül Államok teszi nemzetközi szinten, máris készülhetnénk a háborúra… A nemzetek természetes létükből adódóan én-központúak, és amit mi hajlamosak vagyunk „védekezésnek” vagy „harc a terrorizmus ellen” kategóriának beállítani, igazából nem más mint „támadás” és az „imperializmus kiterjesztése” – határainkon kívül fekvő országokra. Ha például Irán úgy döntene, hogy katonai bázist hoz létre Mexikóban, nemzeti tömegfelháborodás törne ki az Egyesült Államokban (és természetesen az amerikai földrész teljes egészén), miközben az USA értetlenül áll hasonló reakciókat tapasztalva, szerte a világon, ahol éppen kedvük szottyan amerikai katonai bázisokat létrehozni. Ezért tehát az emberek, nagyvállalatok és kormányzatok teljesen vakok saját tetteikkel kapcsolatban, merthogy rövidlátó módon értékelik azokat. A társadalom tagjait pontosan ugyanígy befolyásolják, hangolják át a „védelem” kifejezés használatára, holott valójában támadás történik. A tagadás szintén fontos eszköze az erős nacionalizmusnak. George Orwell írta egyszer. „A nacionalizmus nemcsak hogy nem emel kifogást a hazai részről elkövetett atrocitások ellen. Egyenesen figyelemreméltó képességeket mutat az irányban, hogy meg se hallja ezeket.”
  25. Hamis történelem
Geore Orwell mondta: „Aki irányítja a múltat, ellenőrzése alatt tartja a jövőt.” A történelmet minden adandó alkalommal újraírja a kormányzat, a nagyvállalatok, az egyházak, de a filmkészítők is, azért, hogy világszerte befolyást gyakoroljanak az emberek világnézetére. A holokauszt-tagadóktól kezdve azokig, akik megpróbálnak jogi alapot keresni a II. Világháború végén Japánra ledobott atombombák indoklásához (annak ellenére, hogy Japán már megadta magát), a történelmet folyamatosan átírják bizonyos elképzelések és – természetesen – a nemzeti győzedelmesség támogatása érdekében. Manapság csak igen kevesen értik meg a Közel-Keleti lakosokban élő izzó nyugatgyűlöletet, hanyag eleganciával tüntetik úgy fel, mintha valamiféle irreális iszlám fundamentalizmusról lenne szó. Valójában a nyugat, és különösen az Egyesül Államok szégyenteljes módon befolyásolta ezt a térséget az egész 20. századon át, kizárólag saját érdeke szerint. Ha valaki tényleg meg szeretné érteni ennek a gyűlöletnek az okát, netán az irracionális vallási fundamentalizmusét, akkor ez a térség nem a megfelelő hely arra, hogy elkezdje.  
26. Sértések
Figyelemreméltó tény, hogy még a 21. század elején is, a politikai széthúzás egyik leggyakrabban felhasznált technikai megoldása, még a legmagasabb szinteken is, egymás sértegetése. Valakit „kommunistának” vagy „szocialistának” nevezni, különösen az Egyesült Államokban, rendkívül súlyos sértésnek számít. Hasonlóan a patriotizmushoz, ily módon sértegetni valakit, pláne a kormányzat részéről, már-már orrvérzésig terjed, de emellett fasiszta jelzőkkel is gyakran illetnek embereket, olyan fogalmakat aggatnak rájuk, melyek mögött és nevében sok-sok ember ellen követtek el súlyos tetteket. Az Egyesült Államok Alapító Atyái kétségtelenül rendkívüli módon elítélnék mindezeket a törekvésüket, hiszen az általuk összeállított Alkotmány mélységesen emberpárti.
  27. Fizikai Megfélemlítés
Természetesen ha a fenti technikák egyike sem működne, a „demokráciák” nem haboznak a fizikai megfélemlítés eszközéhez nyúlni. Van egy barátom az Egyesült Államokban, akit csak azért vert össze a rendőrség, mert az utcán tartózkodott egy politikai tüntetés idején… A hölgy nem vett részt a tüntetésen, egész egyszerűen csak figyelte a tüntetők elhaladását. Az Amerikai Egyesült Államokban az emberek fizikai megfélemlítése „kordában tartásuk végett” megszokott gyakorlat, és rendkívüli módon elhibázott az a vélekedés, miszerint ilyen jellegű erőszakos események csak a távoli diktatúrákban vagy a szocialista országokban történhetnek. Az Egyesült Államok teljesen törvénytelen módon tart fogva és kínoz afgán börtönlakókat a Guantanamo-i Öbölben, Kubában, tökéletesen megtagadva ezzel a genfi Egyezményt. Ez kirívó példája annak, hogy egy úgynevezett demokrácia mi mindenre ragadtatja el magát a világ többi részével szemben, és – a saját lakosságával szemben is. A világ felé tehát ezt üzenik: „Amit megtehetünk, az jogszerű” (beleértve emberek kínzását is)…
A fentebb részletezett megoldások mindegyikét használják a társadalmak befolyásolására. Természetesen egyes manipulációs technikákról folyik a vita, vajon valóban szükséges-e alkalmazásuk azért, hogy az emberek „szabályosan működjenek” egy adott társadalomban: életüket adják az egyesített világért, 2.2 gyerekük legyen, mindenféle ellenkezés nélkül fizessék be adóikat és szó nélkül, mint a birkák a vágóhídra, menjenek a háborúkba, hogy „megvédjék” országukat. Máskülönben, az Isten is tiltja, hogy az egyeísített világ szétmorzsolódjon, az embereknek esetleg ne legyen gyerekük, vagy éppenséggel akár tíz is házasságon kívül…, a bankok kamatot veszthetnek, amit a képzeletbeli pénzek után számolnak fel, esetleg nagyszámú kevésbé ártatlan nőt, férfit és gyereket ölhetnek meg távoli országokban (vagy államilag támogatott orvosi mérgekkel). E propaganda lényege, hogy az emberek többségét megfosszák a  társadalmi lét adta előnyöktől, és mindössze egy szűk csoport használhassa korlátlanul őket, ám ők viszont azért, hogy hatalmukat a tömegek felett megtarthassák. Ez a fajta viselkedésük éppenséggel ellentétes a demokráciáról az emberekben élő képpel, ahol a hatalom birtokosai a társadalmak tagjai.   Ha a demokrácia olyan dolog, amit érdemes megőrizni (lehet, nem az ideális államforma, de a történelem bemutatja számunkra azokat súlyos szenvedésekkel járó helyzeteket, amikor a hatalmat nem a polgári lakosság birtokolta), akkor mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a tömegmanipulációs hatásokat a saját életünkre nézvén a lehető legalacsonyabbra csökkentsük. Magunkra kell hagyatkoznunk, kezünkbe kell venni saját sorsunk irányítását, sokkal inkább, minthogy kiszolgáltassuk azt politikusoknak, üzletembereknek, fegyveres erőknek, bankoknak, stb.     
Legyünk szabadok!
Csökkenteni a tömegbefolyásolás ránk való hatásának mértékét aránylag egyszerű, habár kis erőfeszítést azért igényel. Ennek része, ha tisztában vagyunk a tömegbefolyásolás eszköztárával, mélyen elgondolkozunk ezeken, azonban mindennek társulnia kell személyes erőfeszítésekkel is, vissza kell szorítani mindezeket a törekvéseket egyfajta „normális” szintre, még azon az áron is, ha így a társadalom tagjainak elvárásaival szemben cselekszünk. Ez azonban meglehetősen kicsi ár ahhoz képest, hogy a demokrácia léte maga és gyermekeink szabadsága a tét. A befolyásolás járványszerűen terjed a társadalmakban, az alább felsorolt lépések azonban több mint elegendőnek bizonyulnak káros hatásuk kiküszöbölése érdekében.  
1.) Ne nézd a tévét!
Dobd ki! Nincs másik médium mely annyi torzítást és befolyásolást közvetítene, mint a televízió. Idegzsibbasztó hanghatásai, a tények és a képzelet összekeverése, jókora fogékonyság a kormányzati és nagyvállalati propaganda befogadására, a szinte 100%-os üzleti tulajdonosi körnek köszönhetően; a legtöbb helyzetben tanúsított elferdített ábrázolásmódja pedig, mint például a háború egyfajta szórakoztató hírként való bemutatása, és az otthonokban való rendkívül túlzott jelenléte, a televíziót az egyes számú tömegbefolyásoló eszközzé tette.  
 2.) Ne törődj a fő áramlathoz tartozó újságokkal, magazinokkal és rádióállomásokkal!
Ezek ugyancsak jelentősen torzított képet adnak a világról, különösen az Egyesült Államokban, ahol a médiumok által közvetített információk szinte tökéletesen megegyeznek. (Angliában még maradt néhány jónak mondható nemzeti hírújság, mint a Guardian és az Independent.) Az alternatív lapok száma igen magas a magazinok kategóriájában, igen könnyű alternatív magazinokat találni akár a helyi gyógyszertárakban is.  
3.) Online olvasd a híreket!
Az Internet nagyszerű helynek számít megtudni, mi is folyik valóban a világban, meglehetősen kis költségek ellenére, széles rálátást biztosít az eseményekre. Az alább felsorolt oldalakat a legcélszerűbb megkeresni:YearZero.org, IndyMedia.org, AlterNet.org, MotherJones.com, Greenpeace.org, CorpWatch.org,YellowTimes.org, TomPaine.com, DisInfo.com WorkingforChange.com, GuerrillaNews.com,GlobalResearch.ca, InformationClearingHouse.info, CorporateWatch.org.uk, PositiveNews.org.uk és aOneWorld.net.  (Magyarul  ajánlott hír- és információforrások vagy a free21.org oldalak.  Ezek az oldalak globálisan tartalmaznak híreket, pontosak és nem nacionalista beállítódásúak.  Egy kifejezetten magyar ellenes liberális portál a sok közül 
  4.) Hagyd abba a zászlólengetést!
Az ember már csak ember, nem számít, melyik ország lakosa, hová születik. Ha valóban emberségesek vagyunk, akkor elfogadjuk, hogy teljes mértékben lényegtelen, ki mely országnak szülötte. Túlságosan sok ország, mint Amerika és az Egyesült Királyság (és számos másik) bújt a hazafiság álarca mögé, egy olyan fal mögé, mely mintegy dehumanizálja azokat, akiket az imperializmusunk révén kihasználunk.  
  5.) Kapcsolódj be a politikai életbe!
Ez természetesen sokkal többet jelent, mint néhány évenkénti választást, a választás azonban jó kiindulópont mivel a választási részvétel soha sem volt olyan alacsony, mint manapság az emberek növekvő elégedetlenség-érzése ellenére. Politikailag tevékenynek lenni azt is jelenti, hogy fel kell keresni a helyi Parlamenti képviselőt, vagy szenátusi tagot a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése és a környezeti problémák felszámolása érdekében (mind a saját hazádban, mind külföldön), tiltakozni kell a nagyvállalati viselkedés ellen, hiszen ez a viselkedés igencsak hadilábon áll a társadalmi és egyéni elvárásokkal, emellett baráti körben vagy civil szervezetekben át kell beszélgetni ezeket a témákat. Megfelelően hangolva a társadalmi erőket, egy közösségen belül, a kormányzat és a nagyvállalatok hatalma igen jelentős lehet.  
6.) Olvasd el az ajánlott könyveket!
Olvass el néhányat a jelen írás szerzőjének honlapján található művekből. Pontos és részletes információk tudhatók meg belőlük, olyan elemek, melyeket a tömegmédia még nem tudott elrejteni.  
7.) Szabadulj meg az adósságtól!
Könnyű ezt mondani, de szinte lehetetlen sokak számára, de akinek sikerül, még ha nagy erőfeszítések árán is, rájönnek, sokkal jobb adósság nélkül élni, mint adósságban (kölcsönrészletek, hiteltörlesztés, stb.), hiszen mindezek eszközök a rabszolgasorsban tartásodra. Miközben sok-sok balszerencsés embertársunk számára semmiféle választás nincs, a puszta túlélésük miatt kénytelenek kölcsönöket felvenni, azonban az is egyértelmű, hogy igen sok ember, ráadásul mind növekvő számban, nem azért vesz fel hiteleket, mert nincs fedél a feje felett, vagy mert nincs mit ennie, hanem sokkal inkább azért, hogy megfeleljen a propaganda-gépezet által sugall elvárásoknak, mely propaganda megmondja mire van „szüksége”, gyorsabb autóra, nagyobb házra, és a legújabb lapos-képernyős televízióra.  
8.) Használj alternatív pénzrendszert!
A pénz a hatalom valutája. Használj alternatív pénzrendszert, mint például a LETTS, azok ugyanis, akik felállították a hivatalos pénzrendszert (az a néhány ember) egész egyszerűen nem tudnák elszipolyozni az emberek kezében levő hatalmat. A pénzrendszer nem más, mint két fél közötti megegyezés kérdése, az ideális rendszert pedig úgy alakítják ki, hogy egyaránt szolgálja az egyén és a közösség érdekeit.    
9.) Tedd szabaddá elmédet!
Ez a legnehezebb, ám leginkább jövedelmező megoldás valamennyi között a tömegbefolyásolás megakadályozására, az önképzés és a megfelelő mértékű önbizalom megteremtése árán érhető el. A tudat, mely ismeri önmagát, azt is tudja, miként legyen szabad, és azt is, miképpen igyekeznek manipulálására. Tény, hogy akik rendszeresen meditációs gyakorlatokat végeznek, vagy tudatos befelé-fordulást, azok sokkal könnyebben ismerik fel, amikor egy másik ember befolyásolni kívánja őket. A meditáció – jelentse akár a keresztezett lábakkal való üldögélést egy oltár előtt, vagy a sétát a vad környezetben -, mindkét esetben a tudat szabadságának gyakorlása történik – az önismereté -, mely sokkal érzékenyebbé tesz bennünket a rabszolgasorba hajtó törekvésekkel szemben. Timothy Leary, példának okáért, az egyik legszabadabb ember volt valamennyiünk között, még akkor is, amikor börtönben volt, mert szabad volt, még ha be is zárták, a tudatában. Miközben sok pszichikai szert használt, hogy elérje az önismeret e szintjét, igazából mindez bárki előtt ott áll, mindenféle gyógyszer használata nélkül, pusztán meditációs vagy spirituális gyakorlatok végzése által. Másik technika, ami szintén működik, beszüntetni az óra használatát, amilyen gyakran csak lehetséges. Az idő szinkronizálása ugyanis az agyunkat is szinkronizálja a társadalmat uralni vágyók ellenőrző rendszere szerint.  
 10. Védd meg az emberi jogokat és a szabadságot
Ha a hatalmon lévők fenyegetik emberi jogainkat, kötelességünk visszavágni, felelősségre vonni őket, a bíróság előtt. Igazából, ez az egyetlen egy megmaradt létező hely, ahol kihívást intézhetünk a rendszerrel szemben – a tömegtüntetések már korántsem látszanak olyan hatékonynak, mint egykoron. Ne engedd a hatalmon lévőknek, hogy átgyalogoljanak rajtad. Ha hagyod, akkor csupán megkönnyíted dolgukat, hogy ugyanezt megtegyék másokkal is, és a lavinahatás beindulását követően eljutunk a Big Brother katasztrófáig.  
11.) Minden adandó alkalommal tiltakozz!
Habár úgy tűnik, hogy a tiltakozás manapság kevésbé hatékony út, azonban van egy rendkívül fontos szerepe, a tiltakozás képes egyesíteni az embereket. Semmi nem ad nagyobb lélektani erőt, mint együtt menetelni a többiekkel fontos társadalmi célokért.  
12.) Hálózat, hálózat, hálózat
Amikor először tesszük fel a kérdést a valósághoz való viszonyunkról, térképezzük fel magát a valóságot, természetes a világtól való visszahúzódásunk, miközben önmagunk létezését újraértékeljük. Ez az eljárás olykor érzelmekkel túlfűtött lehet, mert megtapasztalhatjuk, életünk teljes felépítése bizony hazugságokon alapszik (vagyis másképpen fogalmazva, a valóságról alkotott térképünk alapvetően téves). Ezen a belső úton minden egyes embernek végig kell haladnia, mindenkinek meg kell ismernie a saját lelkivilágának sötét oldalát. Azonban ez az eljárás nem tart örökké, nem létezhetünk úgy, mint aki semmire sem reagál; az út a szabadsághoz vezet, megértjük, nincs szükségünk többé társadalmi kontrollra ahhoz, hogy el tudjuk magunkat helyezni a világban. Szabadokká leszünk tehát, ekkor pedig természetszerűleg visszamegyünk a társadalomba és az általunk is elfoglalt hálózatokba, ahol mások is, hozzánk hasonlóan, az emberiesség szabadságán munkálkodnak. A közösség rendkívül fontos számunkra, hogy ébren tartson bennünket, közösségi kezdeményezést ad, és azért is, mert közösségben sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni. Mindannyian, akik ezen az úton járunk, segítséget kaphatunk azoktól, akik előttünk járnak, és kifejezhetjük nekik hálánkat, és az egész hatalmas ébrentartási folyamatnak, hiszen a szabadság minden egyes embert megillet, akivel csak találkozunk. Az egyén szabadsága pedig abban is megnyilvánulhat, hogy egész egyszerűen rámosolyog egy idegenre. Ez a lélek felelőssége.  
Bárki, aki végrehajtja a fenti tizenkét lépést 95%-ban megszabadul mindenféle társadalmi befolyásolási kísérlettől. Ha a követők száma elér egy kritikus arányt (talán ez nem több, mint 5%), akkor a hatalmon lévők azonnal visszatérnek majd az emberi és a demokratikus viselkedéshez. Egyébként pedig, ha ezt nem tesszük, továbbra is bábként élve, de segítünk lenyomni azoknak a demokráciát, akiknek ez a céljuk, és akiknek abszolút nem számít, hányan haltak meg a demokrácia megteremtéséért; aztán egy napon majd arra ébredünk, hogy valójában kőkemény diktatúrában élünk. A választás a tied.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése