2019. március 7., csütörtök

Megsemmisítő tábor építése fekete költségvetésből !!!







Megsemmisítő tábor építése fekete költségvetésből !!!






Tőke Péter:


Kiket gyűjt be és ,,nevel át” az első magyar ,,USA-FEMA-

szükségállapot”-tábor? A migránsok kiírtása ijesztgetés!

Eljárást kell indítani minden felelős ellen! Tíz pont a lakosság megvédésére


Magyarországon is épült egy, vagy két amerikai tipúsú FEMA szükségállapot-tábor? Ha igen, a válasz, akkor ezek állítólag lényegesen eltérnek amerikai rokonaiktól, mert egyben megsemmisítő közpotok is lesznek. Az elsőszámút, ha igaz, Palotán a város lakóinak szeme előtt hozták létre. Ez a létesítmény olyan jól álcázott, hogy nem tűnt fel a kerület lakóinak. Kisebb helyi körökben elterjedt ugyan, hogy sokféle módon védik, biztos valamiféle börtön lesz, embereket őríznek majd benne. Egy szemétégetőműben, vagy mellett? Talán ezért is nevezték el maguk közt ,,haláltábornak”. Fogalmuk sem volt arról, mennyire ráhibáztak, mivel az óriáskéményes üzem feltehetőn nemcsak szemét és hulladékégető lesz, hanem genetikai (emberi holttest) megsemmisítő is?
Ezzel a a Vajó Sándor kollégánk által már kiszivárogtatott anyaggal mi is foglalkozunk, mert itt sokkal többről van szó, ugyanakkor a rendelkezésre álló tények kevesek, elfogadható dokumentum nincs a hitelt érdemlő bizonyításhoz. Egyebek közt terjed egy aljas félrevezetés, miszerint szükségállapot idején a lázadó, magyar hatóságokra támadó, elmenni nem akaró, országrészeket elfoglaló és terrort is alkalmazó migránsokat Palotán megsemmisítenék. E megalapozatlan híreszteléssel feltehetően a migránsokra csak rá akarnak ijeszteni, hogy pucoljanak el innen mint az a sebes s... dervis... De akkor is csírájában el kell fojtani. Valójában – ez még a FEMA-tábornál is elképesztőbb hazug feltételezés. Ám közelebb áll az igazsághoz, ha a liberálisok és a szuperszabadság-demokraták oldaláról nézzük, s főleg az ő patrónusaik, pénzelőik és szellemi támogatóik állnak mögötte, akkor, ha eljön az ő idejük, akkor a kellemetlen, a lázadó, az Európának és az USA-nak is ellenálló nemzeti magyarokat irtanák ki. Legalábbis akkor, ha a Palotai Mű valamilyen szinten tényleg izraeli projekt, vagy –az is nagy baj – ha az ő kezelésükben van. Csakhogy ezt kétlem. Az, hogy a helyszínen izraelita szakemberek, filmesek, ,,szemetesek” meg fegyveres őrök is téblábolnak semmit se bizonyít. De erre később még térjünk vissza.

Nézzük, milyen források állnak rendelkezésre?:
Haláltábor hazánkban:
https://www.youtube.com/watch?v=AEhH3S4kOQs
Álcázott koncentrációs és megsemmisítő komplexum a főváros határában!:
http://viszavzsodor.blogspot.hu/2015/07/rakospalotai-halaltabor.html
A többi, akárcsak Vajó Sándoré, ugyanaz a forrás, mintha egyazon személy, a kiszivárogtató írta volna valamennyit. Az is érdekes, hogy valamennyi anyag a nácik mintájára haláltáboroknak nevezi mind a hazai, mind az amerikai FEMA táborokat. Meglepett, hogy a kutatás során egyetlen nyomtatott sajtóbeli anyagot sem találtam, a mértéktartó internetes médiában is csak egyet. Ez is rövid, poénkodó és a komolyabb dolgokról inkább hallatni kívánó rövid tudósítás. Nem sok értéke lenne, ha nem kapcsolódna hozzá egy sokat eláruló fotó is. Ime:

FEMA-táborok Magyarországon?

Thursday, April 17, 2014
STADIONOK EDDIG CIRKA 200 MILLIÁRDÉRT!
A “stadion”pontosabban a PANCHO FEMA tábor tetején lévő KATONAI párkány, körgyűrűben halad körül a stadion legmagasabb pontján. Kiváló MEGFIGYELŐ és KATONAI LŐTORONY funkciót tölt be. A honvédek, kommandósok és mesterlövészek számára ideális KILÖVÉSI LEHETŐSÉGET biztosít az ellenállókkal szemben, akik védtelenek lent az “ aréna “ közepén! A párkány kiválóan alkalmas KATONAI, TITKOSSZOLGÁLATI eszközök telepítésére. A megfigyelő rendszereken túl lehetőséget nyujt ELEKTROMÁGNESES RÁDIÓ HULLÁMOK általi technológiákat telepítésére az ARÉNA közepében összegyűjtött emberek ellen! Aki ide bekerül, és az ajtó rázáródik, az onnan már élve ki nem jut. (Ez persze csak amolyan hetvenkedő, túlzó hencegés, hiszen sehol sincs krematórium, legalábbis ennek létét nem igazolja semmilyen, jókora kémény sem).
Megkukultak a felcsútiak a csodastadiontól.
FEMA tábor hazánkban


Megsemmisítő FEMA táborok Magyarországon? - Dr. Drábik János, Jakab István


Túlélési tanácsok lakossággyérítés ellen


Magyarság eltörlése-FEMA-Gyurcsány Ferenc megbízások


FEMA megsemmisítő táborok


Mesterlövész célkereszteben.





Mintha Makovecz Imre tervezte volna” - szólal meg egy foci ellen beoltott fotós kolléga, aki tökéletesen ráhibázott, hiszen a 2011-ben elhunyt Kos-suth-díjas magyar építész kezdte el megrajzolni a Puskás Akadé-mia Pancho Aréna terveit még 2005-ben, a halála után pedig tanítványa, Dobrosi Tamás folytatta az épület megtervezését.
(Talán a pályán) Felrúgták Orbán Viktort, de ő felpattant:
Imádom a focit, de itt aztán semmi szükség nincs erre a stadionra. Bármelyik nagyvárosnál, mondjuk Székesfehérvár vagy Kaposvár mellett is el tudtam volna képzelni, de itt, ezen a lepusztult környéken nem sok értelmét látom. Persze, tudjuk, hogy miért ide épült” – mondta (sokat sejtetően) a miniszerelnök(Origó).
Orbán Viktor tehát tudja, mi és az olvasóink viszont nem tudjuk. Szomorú, hogy sokaknak csak ebből az egyetlen forrásból kell kiindulniuk. Ez is arra ösztönöz, foglalkozzunk a témával komolyabban, hogy a magyar lakosság többet megtudjon erről a felháborító programról.
Máris megszámlálhatatlan kérdés vetődik fel: Ha tényleg jogállam vagyunk, akkor milyen egyezmény kényszerít bennünket arra, hogy a normál amerikai szükségállapot táborok helyett megsemmisítőeket építsünk? Ki írta alá magyar részről az ezzel kapcsolatos titkos megállapodást? Kiket akarnak itt megsemmisíteni? Az EU többi országában is vannak, lesznek ilyen táborok? Mit keresnek Rákospalotán az izraeliek? A magyar kormánynak is rendelkezésére áll-e az itteni ,,óriási” elhelyező kapacitás, vagy ez csak az izraeliek kompetenciája. Például, ha a hozzánk egyre durvábban behatoló és pofátlanul követelőző honfoglaló migránsok száma meghaladja a kétszázezret, s már elhelyezhetetlenek, kaphatnak-e itt a visszatoloncolandók átmeneti szállást? Milyen szinten segít bennünket ebben az USA, hiszen ők a FEMA táborok nagymesterei? (…)

Egyezmény a háttérhatalommal?

Korábban feltett kérdéseim eljutottak a kiszivárogtatóhoz, akitől egy részükre válasz érkezett:
– A magyar állam tud az itteni FEMA táborokról!
– Ezek megépítését a magyar jogszabályoknak megfelelően engedélyeztetni kellett,
– Hogy a FEMA szisztémát itt is használhassák, meg kellett felelni bizonyos feltételeknek, és titkos államközi egyezmény kellett kötni.
– E megállpodást Bajnai Gordon miniszterelnökként és Bill Clinton korábbi amerikai elnök, a Háttérhatalom ,,nagyhatalmú, különleges megbízottjaként” írta alá.
Hogy ez az információ igaz lehet, azt alátámaszthatjuk azzal is, hogy az amerikai aláíró a rendkívül befolyásos, Orbán-ellenes csoportnak a tagja. E csoportnak Clinton felesége, az USA elnökségéért harcba szálló Hillary a Magyarország elleni korábbi akciók fő inspirálója. Talán olvasóink is emlékeznek, hány cikkben írtunk arról, hogy a Hillary és Soros György által támogatott CAP (Central for American Progress) milyen jelentős pénzekkel támogatta Bajnai Gordon Haza és haladás alapítványát, majd a magyar kormány elleni ,,megbuktatási” kísérleteket. Hírt adtunk arról is, hogy a CAP, valamint Clintonék saját szervezete és más liberális demokráciát erősíteni akaró csoportok már évek óta zsoldos és maidanos támadást szerveznek az Orbán-kormány és Magyar-ország ellen. A terveikbe tökéletesen beleillik tehát a magyarországi FEMA tipúsú ,,szükságállapot”-táborok titkos építése is. Méghozzá gátlástalanul kiegészítve azt a megsemmisítés funkcióval is. Ebből tovább következtetve: kiket zárnának ide, kiket semmisítenének meg, ha a migránsokat nem? A logika szerint a háttérhatalomnak nem tetsző nemzeti magyarokat, akik nem hagyják Magyarországot bekeverni az EU-USA TTIP független államok eltüntető tégelyébe. Akik nem akarják, hogy a hazánk bérszolga-gyarmat, vagy elsősorban izraeli pótállam legyen!
Még valamit tudni kell Bill Clintonról. Szegről-végről ő is Rockefeller, legalábbis a szupergazdag milliárdos családhoz tartozik, vidéki kastélyuk is hol van? Ott, ahol a többi Rocke-felleré, New York közelében. Ha egy ilyen nagy család is mögötte áll, akkor Clinton az aláírt megállapodással lényegében átnyúl a magyar kormány feje felett. Orbán ezt csak megörökölte, a Pancho arénás anyagnál utal is rá. Rendkívül kínos és kellemetlen neki, főleg az, hogy bizonyos esetekben, ahogy az elődeinek, úgy neki is szemet kell hunynia.
Tetszenek emlékezni arra, hogy korábban leszállt Ma-gyarországon két izraeli katonai gép és hivatalosan senki nem tudott róla? Vagy 2006 őszén a tévéostromot követően az október 23. veszélyesnek hitt évfordulójára ide küldtek 120 állig felfegyverzett izraeli rendőr-kommandóst, hogy segítsenek leverni az esetleges ellenállást. A többit említeni se érdemes.
Nos ilyen púp a kormány hátán ez a FEMA-tábor ügy is, főleg azért, mert itt is ott vannak az izraeliek. Ezért is járulhattak hozzá áttételesen, vagy szerveztették meg a kiszivárogtatást. Ha ehhez Orbán Viktornak is köze van, akkor jó és nemes célért harcol: le kell lepleznie a magyaroknak nagyon rossz Bajnai-Clinton-féle háttérhatalmi megállapodást: a Pancho Aréna-féle magyar FEMA-tábort és a Rákospalotait, (ami számomra még most is hihetetlen,) amely emberi holttesteket is meg akar semmisíteni. Kikét? Hol és hogyan mészárolják le őket? Egyáltalán hogy képzelik ezt? Épeszű, tisztességes magyar polgár hagyhatja hogy ez megtörténjen? Nem!!!
Amikor e sorokat írom augusztus 17. hétfő van. Vasárnap rekord született, 2087 határsértő szökött át délen a határon. Számuk idén összesítve 125 ezerre emelkedett.
A népvándorlók körében újabban az terjed, s az ide érkezettek azt üzenik haza Afrikába, a Kötel-keletre és Dél-Ázsiába, hogy nem Angliába, Németor-szágba és Skandináviába kell menni hanem jöjjenek ide, Magyarországra. Jöjjenek ide, mert itt jók az időjárási körülmények, víz van bőségben, az árukínálat EU-színvonalú, az árak alacsonyabbak, az emberek barátságosak, a kormány gyenge, az itteni és a nyugati liberálisok új otthont és hazát teremtenek nektek. Ez pedig nagyon veszélyes a magyarokra nézve, mert a népvándorlás még csak elkezdődött, sokmillióan várnak még az újabb start jelre, a Háttérhatalom pénzügyi támogatására, hogy tömegesen megindulhassanak. Ez most már nem egyszeri, egy nagyobb hullámban elindult népvándorlás, ez már egy éveken át és világszerte folyó új haza keresés, modernkori honfoglalás.
Orbán kormány, szépen kérem: Határozottabb, keményebb kezű kormányzásra kell átváltania Orbán Viktor-nak.
Azok, akik már itt vannak, és a magyar ,,szükségállapot”-tábor háttérirányítói is, joggal gondolhatják az Amerikában, Izraelben élő hittestvéreikkel együtt, hogy ez itt lényegében már egy új Izrael, s ők, mint ,,társkormányzók” más népeknél és országoknál jóval többet megtehetnek maguknak. Ha az amerikai mintegy ezer FEMA ,,szükségállapot-tábor mögött is ők vannak, akkor a különleges jogaik alapján, miért ne építhetnének itt is FEMA-tábort, ráadásul olyant, amelyik megsemmisítésre is alkalmas?
Miféle különleges jogaik vannak? Hát ez az! Ne fírtassuk itteni terjeszkedésüket, lakóparkjaikat, és egyéb beruházásaikat, hiszen ezt a tőke szabad áramlását és a külföldi befektetéseket ösztönző jogszabályok más állambelieknek is lehetővé teszik. Hogy kivételeznek velük? Amíg más nemzetek fiainak, például az oroszoknak, többszázezer eurónyi kincstárjegyet, vagy más értékpapírt kell vennie a magyar állampolgárságért, addig az izraelieknek állítólag egy lakás megvásárlása is elég. Végtére is ők hazajönnek, hiszen a magyarok honfoglalásakor a kazár kagan (akkori uralkodó) a hat magyar törzshöz adott egyet (egy zsidó törzset) segítségnek, így lett hét törzs. Tehát mintegy husz százaléknyi ma askenázi akkor még kazár zsidó is hont foglalt a magyarok oldalán.
Bár semmilyen hitels megerősítés nincs rá én elfogadom, mert valóban ezt állította híres könyvében, A tizenharmadik törzsben Arthur Koestler. No de még a közös magyar állampolgárság sem jogosíthatja fel őket egy a magyar kománytól független FEMA-szükségállapot tábor ,,kisajátítására”. Ha Amerikában és nagy valószínűséggel itt is van amolyan átnevelési tábor, hát legyen, de a magyar kormány kezében!
Ám az emberi testek élve, vagy holt állapotában történő megsemmisítési ,,funkció” ellen pedig minden magyar embernek kötelessége tűntetni, fellépni, ha kell demonstrálni, sőt akár még nemzetközi tiltakozást is előidézni, hogy kikényszeríthető legyen a felszámolása.

Tíz pont a hazáért, fennmaradásunkért

Mivel összeállításunk cikkeiből kiderült, hogy a népvándorlás irányított és része az EU elleni TTIP, a pénzügyi és egyéb ma még békés, de előbb-utóbb súlyos belbiztonsági kockázatot jelentő ,,háborús” támadásoknak, erőszakos ország-foglalásoknak, miniszterelnökünktől is keményebb intézkedéseket várunk.
1. Fel kell készítenie az országot a szükségállapot hónapokon belüli bevezetésére, bármiféle belső rendet és biztonságot veszélyeztető hazai és külföldi zsoldostámadás valamint fegyveres ellenállás, ISIS lázadás és migráns-forradalom leverésére.
2. Ehhez ősszel meg kell, hogy szavazzon a Parlament egy az Amerikaiaktól átvehető, Barack Obamáéhoz hasonló a határozatlan fogva tartásról szóló NDAA törvényt. Ez –,,szükségállapot esetén” – lehetővé tenné Orbán Viktor és az őt esetleg követő miniszterelnökök számára, hogy a belbiztonságot veszélyeztető magyar és külföldi állampolgárokat – letartóztatási parancs nélkül – elfogathassák és elrendelhessék tárgyalás nélküli határozatlan idejű fogva tartásukat.
3. Ugyanilyen sürgős megelőző intézkedés kell, hogy legyen a FEMA-táborok ,,államosítása” és a kibővítetendő TEK, Terror Elhárító Központ felügyelete alá helyezése. Egyúttal
4. fontos az itt lévő és ezután érkező migránsok megnyugtatása: senki sem kerül a megsemmisítő táborba, ám a törvényszegőket és bűnt elkövetőket – gyorsított eljárással – el kell ítélni és ki kell utasítani!.
5. A határvadász századok felállításához és a déli határhoz küldéséhez gratulálunk. Sokkal emberségesebb elfogni és őrizetbe venni, mint tűzparanccsal legéppuskázni a migránsokat a szögesdrótnál. Szóval határvadász egységek. Meg merték tenni! Ilyen alakulatok Horthy háborús kormányzása idején védték a határvidékeket.
6. Mivel a családi házak, társasházak és villák kertjeit hamarosan migráns-foglalás, sátrazás, sőt testi bántalmazás is fenyegetheti, nagyobb fegyverhasználati felhatalmazást kell adni az ott lakóknak. hogy a veszélyeztetett polgárok az életüket és a tulajdonukat is jobban megvédhessék.
7. Szabadkáról, vagy Rösz-kéről olyan ,,sebesvonatokat” kell idítani, amelyek megállás nélkül haladnak át a Magyar-országon, Ausztrián közvetlenül a német befogadó és elosztó állomásokra.
8. Belbiztonsági egységekkel is ki kell egészíteni a honvédséget
9. Le kell tenni egy szingapúriéhoz hasonló új fegyelmi- és rend-demokrácia alapjait, s ezt népszavazáson elfogadtatni.
10. Valamennyiünk kötelessége, hogy kiálljunk kormányunk mellett, segítsük nemzetünk önvédelmét, egységesen léphessünk fel a magyarok elpasztellbarnásítása és bábelizálása ellen.
(A teljes cikk a Leleplező 2015/3, őszi számában olvasható.)





aktiválják a fema-internáló táborokat az egyesül államok területén





aktiválják a fema-internáló táborokat

az egyesül államok területén



Alex Jonesék egy kormányhivatalnoktól kaptak egy dokumentumot, amely szerint a FEMA táborokat kezdik feltölteni a szükséges cuccokkal és személyzettel. Ez azt jelenti, hogy már egyre közelebb vagyunk egy globális ellenállás időszakának, amikor orwelli módon fogják kezelni a dolgokat. A táborok felkészítése összefügg az Európai válsággal, a bankárok hatalomátvételével, amit a Goldman Sachs-os kutyák végeznek  és összefügg a közel-keleti válsággal is, amelyet egy nagy háború fészkének szánnak.
Az ördögi összeesküvés nagy dobásra készül. Szövetségileg legyártatott koporsók milliói és elkészült koncentrációs táborok ezrei várják az amerikai nép máshogy gondolkodó millióit, ami Bill Clinton szerint a globális új világrendre és a Luciferi egy világkormányra összeesküvőknek behódolt amerikai kormány „együttműködése az ENSZ-el, a NÁTÓ-val és a nemzetekkel a XXI. században”
A FEMA több millió koporsót rendelt, amelyek az ország különböző részein vannak
elhelyezve. Az alábbi videó bemutatja a sok közül az egyik ilyen lerakatot, ahol 500.000 legyártott és lakóját váró koporsó látható:

Alex Jones - 500.000 Műanyag Koporsók

Massive Beton sírok Készült a Phoenix, AZ és California - FEMA Koporsók



Felett repülő FEMA oldalon. Az Új Világrend

FEMA Pótkocsik ... Forever! Bárki keres egy pótkocsi?

New World Order to Kill Terv 90%-a Világok Népesség



Az alábbi film (nincs meg a link...meg kell keresni ha még meg van) bemutat egy évek óta elhagyatott, volt vasúti mozdony-szervizt Beech-grove, Indiana Államban, amit koncentrációs táborrá alakítottak Szövetségi (USA) pénzen, helikopterfigyelőkkel, óriási gázkazánokkal, kamerákkal, piros, zöld, kék zónákkal, befelé hajló szögesdrótos kerítésekkel, megfigyelő tornyokkal. A felvételen az amerikai hadsereg járművei is láthatók. További munkálatokra utaló jelek. Befogadóképessége több tízezer ember. Concentration Camps being built for U.S citizens FEMA: Concentration Camps in the USA
Nem egyedülálló jelenségről van szó, íme egy másik FEMA koncentrációs tábor Texas államban:Concentration Camp In Texas Koncentrációs táborok Chicagoban:
FEMA camp chicago
Armed FEMA Camps in KC
Az alábbi az „összeesküvésről” („tervezetnek” is fordítható a hivatalos jelentésben szereplő „plot” szó, de helyesebb fordítás az „összeesküvési ármány tervezet”) szól, miszerint minden amerikait, aki ellenezni fogja, amit a Kormány tesz, börtöntáborokba zárnak az “OPERATION GARDENPLOT” (MŰKÖDÉSI KERTÖSSZEESKÜVÉS) (Ez az alternatív édenkert) és a “REX 84″ (KIRÁLY 84) (Ez az alternatív király) f edőnevű titkos operációk tervezete alapján. Ha nem hiszed, írd be a szavakat a google keresőbe és győződj meg róla magad:
LOCK UP ALL AMERICANS IN PRISION CAMPS/MARTIAL LAW
Police State
Nem kétséges többé, hogy Amerika rendőrállammá alakul. Helyi és állami kormányok, megaglobális vállalatok és kommunista diktatúrák egyesülnek egyetlen kolosszális globális világkormánnyá.
Ez meg egy Infowarsos film a táborokról

Állami Rendőrség 4: The Rise of FEMA Teljes hossz

Drábik János maga is járt a CFR-ben. Tud egy olyan vacsoráról is, ahol a meghívott elitet intették a szervezők, hogy ez évben Barak Obama elnök olyan dolgok megtételére fog kényszerülni az amerikai nép ellen, ami nagyon nem fog elfogadhatónak látszani a régi szemlélettel, de nem lesz más választása és hozzanak most egy erős döntést arra, hogy minden erejükkel mellé állnak ebben a nehéz döntésében és annak kivitelezésében. Erről az évről van szó.
Drábik János előadása a jelenlegi magyarországi pénzügyi válságról és az Amerika-szerte felépített koncentrációs táborokról magyar nyelven meghallgatható itt:
A hitelesség kedvéért és további anyagok megtekintéséért és meghallgatásáért megtekinthető Drabik Jánosnak, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztőjének hivatalos honlapja:
Bill Clintont kérdezik a koncentrációs táborokról. Válasza ez (magam fordítottam az alábbi felvételről): „A lényeg ez ügyben itt van: Mi egy kölcsönösen egymástól függő világban élünk és együtt kell működnünk ezekkel. Jobban tesszük, ha ezt tesszük. Jobban tesszük, ha az ENSZ-el, jobban tesszük, ha a NATO-val, jobban tesszük, ha ezekkel, a nemzetekkel együttműködünk. Nem lehetünk ezektől függetlenek. Nem adjuk fel függetlenségünket, mint nemzet, de nem fogunk magunkban haladni a XXI. Században”
VII. – Mi köze az ENSZ-nek (UN, United Nations vagy Egyesült Nemzetek) a Federal Reserve-hez
A Federal Reserve a Jelenések könyve Fenevadja gazdasági világuralmának megalapozója és kiépítője, míg az ENSZ vagy UN ennek globális politikai hatalomra emelkedő szervezete. A FED-ről már tudjuk, hogy Lucifer szövetségi
rendjének titkos összeesküvése hozta létre. Az UN-el is ez a helyzet. Ezt is ugyanez a szövetségi csoport, Lucifer Illumináti rendjének beavatott szövetségi rendtagjai hozták létre. Mindkettőt az Illumináti rend hozta létre abból a célból, hogy saját rendjük uralmát és Lucifer uralmát az egész földre vagy glóbuszra
kiterjesszék. Innen erednek a „globalizáció” vagy „új világrend” kifejezések, melyek jelentése az Illuminátusok titkos Luciferimádó rendje hatalmának egységesített globális világrend szintre juttatása.
Az Illumináti, jellegét tekintve apostoli természetű rend az ellenkirályságból, ezért nem pusztán vallási vagy szellemi rend, hanem magában foglalja az ellenkirályság emberek és emberi társadalmak feletti teljes uralmát, amely az élet és közigazgatás minden területére kihat. Teljességre jutva az embereknek nem lesz tulajdonuk, még saját lelkük sem marad meg nekik tulajdonukként (mivel megvetették az igazság szeretetét), hanem minden a Fenevad tulajdona lesz, aki mint Isten ül be Isten templomába, Istenként mutogatva magát.
fordította: Szirtes Péter, 2009. 06. 11. A teljes szöveg megtekinthető a www.ujtomlo.injesus.comwebhely archívumában ennél a dátumnál és címen


2012. Február 09. - Szerző : Száraz György
Szükségállapot esetén az Egyesült Államok kormányának jogosítványait a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség, rövidítve FEMA veszi át. Ezzel gyakorlatilag minden demokratikus szabadságjog megszűnik és ennek a szervezetnek a kezébe helyeződik át. Vajon ki és minek alapján ítéli meg, hogy éppen mi számít rendkívüli helyzetnek, s mi nem? Az antiglobalisták egy hatalomátvételi terv egyes mozzanatait vélik felfedezni a FEMA életében. Különösen annak fényében elgondolkodtató a feltevésük, hogy egyre több féltve őrzött, „koncentrációs tábort” hoznak létre az USA-ban 2009 óta, amelyekben hatalmas műanyag koporsókat látni.

Az ellenőrzött szétesés

Az Egyesült Államokban már az 1970-es években terveket dolgoztak ki a rendkívüli helyzetek kezelésére. A cél a válságkezelés és a rendkívüli készenlét lépéseinek kidolgozása volt. Mindezt azért kellett meglépniük a vezetőknek, mert az egyes szakértők előrevetítették a demokrácia válságát, egy olyan gazdasági hanyatlást, amely akár két évtizedig is eltarthat. A tervek a Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilaterális Bizottság égisze alatt láttak napvilágot. Az „ellenőrzött szétesés” gazdaságpolitikáját Paul Volcker kezdte el végrehajtani. Ennek keretében hozták létre a „Federal Emergency Management Agency”-t, azaz a FEMA-t, ami magyarul annyit tesz, hogy Szövetségi Válságkezelési Ügynökség.

A 32. számú Elnöki Vizsgálati Jelentés (PRM 32.) nyomán megszületett meg a FEMA a kormányzás folyamatosságának szavatolása céljából kifejezetten krízisidőszakokra. Samuel Huntington fogalmazta meg az Elnöki Vizsgálati Jelentést.
A FEMA Carter elnök 12148. számú elnöki rendeletével hatályba lépett. A rendelet neve Szövetségi Válságkezelési Törvény lett. Ez a törvény rendkívüli jogokkal ruházza fel az USA elnökét. Sőt, kimondottan úgy szervezték meg, hogy egy az egyben át tudja venni a kormány feladatköreit. Nem mellékesen ebbe az elnöki hatalom átvétele is beletartozik. A FEMA központja a Maryland államban lévő Fort Meade-ben található a Nemzetbiztonsági Ügynökség egyik titkos támaszpontján.

Szükségállapot esetén


Amit világosan kell látnunk: a mindenkori amerikai elnök rendkívüli helyzet esetén élhet rendkívüli jogosítványaival, amely gyakorlatilag szinte korlátlan hatalom gyakorlását teszi lehetővé a számára. Vagyis rendkívüli helyzet esetén olyan utasításokat adhat, amelyeket senki nem bírálhat felül, senki sem ellenőrizhet és senkinek sem kell jóváhagynia.
Elven igen, de a gyakorlatban nem lehet pontosan meghatározni, hogy milyen esemény hatására vezethet be az elnök szükségállapotot. Ha azonban ez megtörténik, akkor például a következő rendelkezések lépnek életbe (az adatok Dr. Drábik János A globális válságkezelés c. írásából származnak):
  • EO 10995 feljogosítja az elnököt a szólásszabadság gyakorlásának felfüggesztésére, és a tömegtájékoztatási eszközök elnöki irányítására
  • EO 10997 feljogosítja a végrehajtó hatalmat az elektromos szolgáltató rendszer, valamint az üzemanyag források adminisztratív átvételére
  • EO 10998 lehetővé teszi a kormány számára, hogy ellenőrzése alá vonja az élelmiszerforrásokat, beleértve a farmgazdaságokat is
  • EO 10999 felhatalmazza a kormányt az országos szállítási eszközök, a tömegközlekedési és magánjárművek elkobzására és ellenőrzés alá vételére
  • Az EO 11002 engedélyezi a kormányzat számára az Egyesült Államok lakosságának országos nyilvántartásba vételét
  • EO 11003 felhatalmazza a kormányzatot valamennyi repülőgép és repülőtér lefoglalására
  • EO 11004 feljogosítja a kormányt, hogy az ország egyes régióinak lakosait az ország más térségeibe kényszer útján áttelepítse
  • EO 11005 felhatalmazza a kormányt, hogy ellenőrzés alá vegye a vasutakat, vízi utakat, valamint a közellátást szolgáló raktárberendezéseket
  • EO 12148 feljogosítja a Federal Emergency Management Agency-t (FEMA, azaz Szövetségi Válságkezelési Ügynökséget), hogy átvegye a hivatalos kormány teljes hatáskörét, és ténylegesen annak helyébe lépjen.

Mi valójában a FEMA?
A nagy kérdés az, hogy valójában mi a FEMA vagy mi mindenre lehetne alkalmazni? Az odáig rendben van, hogy természeti katasztrófák, háború és egyéb vészhelyzet esetén van egy olyan szervezet, amely menti a lakosságot. Azonban azok, akik belelátnak a FEMA működésébe és összetételébe, felhívták a figyelmet arra, hogy ha az iménti váratlan eseményeket vesszük alapul, akkor az alkalmazottaknak miért csak alig 10%-a foglalkozik katasztrófavédelemmel?

Nyilvánosságra került, hogy a FEMA amerikaiak millióiról gyűjt be adatokat külön számítógépes adatbázisába. Ezek voltaképpen olyan információk, melyeket szükség esetén a Válságkezelő Akcióprogramokhoz használnak fel. Ki dönti el, hogy mi számít akkora válságnak, hogy ezek az akcióprogramok megkezdődjenek? Ugye érezzük a helyzet átláthatatlanságát és a felelősök megfoghatatlanságát, s a diktatórikus elemeket?
Drábik János
Drábik Sándor egy példát említ a FEMA beavatkozására. Amikor 1989-ben idősebb George Bush Kolumbiába látogatott az illegális kábítószer-termelés és -kereskedelem elleni küzdelem kapcsán, felröppent a hír, hogy az elnök ellen egy merénylet készül. A FEMA azonnal programot dolgozott ki az eltárolt adatok alapján, hogy kb. tízezer amerikait – aktivistát, terrorizmussal szimpatizálót például – letartóztassanak és gyűjtőtáborokba helyezzenek. Ehhez hasonló eset történt az iraki háború alatt is. Azon pedig igazán nem szükséges meglepődni, hogy a FEMA számos olyan vállalattal fonódott össze, illetve szerződött le, amelyek a kommunikációs kontrollra szakosodtak. Így a demokratikus szabadságjogok őshazájában sokaknak megrendült a hite.

FEMA táborok
Többekben felmerült, hogy 21. századi koncentrációs táborokat hoz létre a FEMA. A totális hatalomátvétel FEMA-forgatókönyve tehát tény, nem dajkamese. Ne adj Isten, atomháború vagy valamilyen természeti katasztrófa esetén hasznosnak tűnik. Ámde, sok antiglobalistát elborzaszt, hogy a diktatórikus irányítás milyen könnyen realizálódhat egyik napról a másikra. A világunkban jelenleges is több háború folyik, s újabbak vannak kilátásban. (Lásd: Irán helyzetét) Bármelyik pillanatban meggyulladhat a levegőben kavargó puskapor, s akkor az jó ürügy vagy ok lehet a FEMA-nak!

A történelem előjelei vészjóslóak, mert a FEMA táborok kísértetiesen emlékeztetnek a II. világháborús internáló táborokra. A FEMA által felügyelt táborok katonai támaszpontokon történő építése 2009 januárja óta folyik a HR 645 számú törvény értelmében. Sokan ebben egy közelgő, új, globalista elit, a Bilderberg-csoport hatalom-átvételi aktusát látják előkészíteni az új világrend szellemiségében.

A hírek arról szóltak, hogy a FEMA több millió koporsót rendelt, amelyek az ország különböző pontjain lettek elhelyezve. Találunk olyan videókat is az Interneten, amelyek bemutatnak egy helyet, ahol 500 000 koporsó látható. Állítólag kb. 800 ilyen tábor található jelenleg az Egyesült Államokban, melyek hozzávetőlegesen 10-15 ezer ember befogadására alkalmasak. A többit mindenki gondolja tovább.

Boldog napot!

Összeesküvésből valóság lett – Az állampolgár az ellenség

Posted on 2011/11/28 
Összeesküvés-elméletből nagyon hamar valóság lett! Ezreket tartóztatnak le, mert tiltakoznak a koorporáló cégek és bankok kizsákmányolása ellen…,halálos könnygázzal” lövik szét a tüntetőket Egyiptomban…, Európa hamarosan utcára vonul… Az USA viszont lép…
Jövő héten szavaz az amerikai szenátus arról a titokban elkészült törvényjavaslatról, mely lehetővé teszi ezután, hogy a hadsereg állampolgárokat internálhasson mindenféle vádemelés vagy tárgyalás nélkül.
A tervezet a mostani és mindenkori elnöknek jogot ad arra, hogy az USA teljes területén – mintha harcmező (“battlefield”) lenne hadsereget vegyen igénybe és civileket – akár saját kertjükben letartóztathassanak mindenféle előzetes eljárás nélkül. (írja a washingtoni választási iroda egyik képviselője).
Ha minden igaz, hétfőn döntenek arról az un.Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényjavaslatról, mely törvénybe mondja a határozatlan idejű fogva tartást, mely a Patriot Act és 9/11 után eddig csak terroristagyanús személyekre volt alkalmazható. Ezután bárkire.
Most már csak a mesevilágban élők nem fogadják el, hogy mire is kellett az USA-nak a 9/11 támadássorozat saját maga ellen. Látjuk az USA háborúit és világháborús készülődését és látjuk hogyan vette el a szabadságjogokat és mire készül még belföldön.
Nem, ez nem valami összeesküvés-elmélet, hanem a jelen! Lehet, hogy eddig az volt, de a szemünk láttára válik valósággá, amiről Alex Jones beszél folyamatosan az Infowars.com-on és amiről nyáron írt a Világ Helyzete.
A forgatókönyvről már többször is írtunk… Legyen szó az “Angol-Szász Misszió”-ról vagy a szabadság felszámolásáról, ami most zajlik.
Az a 800 FEMA internáló tábor, ami az utóbbi pár évben épült, nem céltalanul, hanem igenis okkal készült, ha elszabadul a helyzet.
(USA = Police State – Rendőrállam a 21.Században)
+POLICE STATE 4: RISE OF FEMA full film 2h:20min
Sőt ha megnézzük a jelenlegi világpolitikai lejtmenetet, a hirtelen ellenséggé váló Kelet… oroszok, kínaiak internálása is azonnal megkezdődhet ezekbe a táborokba, ahogy megtették már ezt a japánokkal is. Csak most sokkal nagyobb méretekben gondolkodnak az Irányítók.
Szintén mai hír, hogy brit külügyi szakértők is arra figyelmeztették James Cameron-t, hogy lázongásokra kell felkészülni hamarosan az EU-ban is – Főleg Olaszországban és Spanyolországban először, amikor összeomlik az Euró… A kormányuk azon alapozva tervez, hogy az Euró összeomlása már nem “igen vagy nem”, hanem “mikor” kérdése. “Az a mi érdekünk, hogy kijátszanak minden időt, amit lehet, mert annál több időnk marad felkészülni” – mondta a miniszter.
Ezzel párhuzamosan zajlik az európai államok szuverenitása feletti hatalomátvétel.
É
s ahogy írják: “Bankárok ragadták meg Európát…a Goldman Sachs vette át”.
Szemernyi kétségünk sincs már efelől, hiszen nyíltan csinálják. Mindegy, hogy olasz, görög vagy magyar miniszterelnökről van szó. Elég csak a mostani Moody’s leminősítésre gondolni, mely Warren Buffet milliárdos befektetési vállalata egyébként. Mi pedig egy zseton vagyunk a nagy “Illuminopoly” táblán, amin forintgyengítéssel milliárdos hasznokat lehet realizálni naponta… Lengyelország felminősítésre számított mellesleg, mert olyan jók a mutatói, de ők is le lettek degradálva…
Cél a nemzetállamok megölése és a nemzeti érdekek felszámolása! Semmi nem véletlenül történik!
Nagyon jól tudják az adott ország közvéleményét is manipulálni. Mindenhol ezt tapasztaljuk: összeroppantják, a gazdaságokat adóssággal, meggyengítik valutákat spekulációkkal /az amúgy is (deviza)hiteleket nyögő nemzeteknek ez a méreginjekció/ és az elégedetlen tömegek elégedetlenségeként – akiknek fogalmuk sincs a háttérben zajló folyamatokról – a saját polgárok viszik majd be a kegyelemdöfést az általuk megválasztott kormányoknak.
A problémamegoldás már automatikus: azt a választ adják majd, hogy külső segítségre van szükség, aki pont valami uniós biztos vagy világbanki vezér lesz természetesen.
Szépen lassan” ők állnak majd az államok élén, az elégedetlenkedő embereket a hadsereggé formálódó rendőrség fogja világszerte egy elnyomó rendszer gépezeteként beterelni a VILÁGKORMÁNY irányítása alatt álló államba, ahol mindenki engedelmeskedik, nincs nemzet, nincs készpénz, nincs vallás és hamarosan család sem.Mindenki megkapja a kis RFID azonosító chipjét a bőre alá, melyek gyártása már most is zajlik VeriChip néven…
De nem kell izgulni, ez nem fog már mindenkire vonatkozni és nem is érint mindenkit!
Csak azt a maradék kb.1 milliárd embert, amit célul tűztek ki a Georgia-i Tanúköveken…akik túlélik AZT, aminek előkészítése szintén a szemünk előtt zajlik!
Ja, hogy hová tűnik a 6milliárd ??? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom…. Bár Ők amúgy is 500milliót írtak azokra a kövekre, úgyhogy még örüljünk.
És bocsánat, ha kicsit cinikus voltam…

Amerika haláltáborai

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma évente ír egy jelentést Magyarországról. Hogy mennyire tartjuk tiszteletben az emberi jogokat, hogyan menetelünk a demokrácia útján, és általában jól viselkedünk-e. Bárki megnézheti a nagykövetség honlapján, épp ezt olvasgatom. És ahogy olvasgatom, szálldogál a fejembe a vér. Szégyenkeznem kéne tulajdonképpen, de valahogy mégis inkább azt mormogom, hogy anyádról jelentgess inkább, jenki paraszt. Amerikának ehhez ma nincs erkölcsi alapja.
Többnyire tiszteletben tartjuk az emberi jogokat, állapítja meg a jelentés, de azért adódnak problémák. Például néhány esetben a rendőrség túlzott erőszakot alkalmaz annak ellenére, hogy a törvény tiltja a kínzást: ütnek, rúgnak vagy akár gumibotoznak. Valamint a kirendelt állami ügyvédek gyakran színvonal alatti munkát végeznek. Meg a börtönviszonyok. És ezért ejnyebejnye, jól teszik a magyarok, ha összekapják magukat, és tisztességes eljárást biztosítanak mindenkinek, ártatlanság vélelmével, jóindulatú rendőrökkel, és kényelmes börtönökkel.



mi lehet a különbség a szovjet és az amerikai gulág között?
Hadd egészítsem ki ezt a jelentést. Nem mentegetem a rendőri túlkapást, csúnya dolog az, és a kirendelt védő is bizonyára rosszabb, mint a jól megfizetett. Vannak még hibák a népi demokrácia építésében. De ugyan tegyük már hozzá, hogy Magyarország nem tart fenn koncentrációs táborokat sem saját, sem más államok területén. Nem épít titkos kínzókamrákat, és nem hajigál beléjük embereket anélkül, hogy legalább valamiféle törvény bűnösnek minősítené őket.  
A koncentrációs tábor (hagyjuk ezt a buta műszót, hogy „titkos börtön”, pont azért titkos, mert igazából koncentrációs tábor) az állami elaljasulás netovábbja; ott aztán nemcsak ütnek-rúgnak-gumibotoznak, hanem azt tesz a szükségszerűen szadista személyzet, amit akar, és nemhogy színvonal alatti védelem nincsen, hanem semmilyen. Oda ítélet, vádemelés és egyáltalán mindenféle jogi procedúra nélkül be lehet zsuppolni akárkit, kifele pedig nem vezetnek lábnyomok. A táborlakó nem hadifogoly és nem elítélt, mert akkor vonatkozna rá a jog; a táborlakó nem is ember, hanem vágóállat vagy növény. Ártatlan nem lehet, mert akkor nem lenne ott, ha viszont már ott van, akkor addig verik, amíg bevallja, hogy kém, szabotőr és kulák.
Hetek óta gondolkodom azon, mi lehet a minőségi különbség a szovjet és az amerikai gulág között. Hogy miért kellene az amerikai haláltábort szeretni, vagy akár elfogadni, elnézni, megmagyarázni. Mert ott terroristákat tartanak? Honnan tudjuk, ki a terrorista, ha bárkiből kiverhetjük a beismerő vallomást? És még szinte be is tartottuk a törvényt, csak elvittük a delikvenst egy egyiptomi tanulmányútra.



ezek az állatok haláltáborokat építenek Európában!
A koncentrációs táborok Európába telepítése pedig olyan fokú pofátlanság, amire még a Szovjetunió sem vetemedett. A kihelyezett gulágok ügye vízválasztó lehet Európa és Amerika viszonyában: elnézzük-e az ilyesmit, mert mi láttunk már koncentrációs tábort, vagy megcsináljuk az elsőrangú anyagból a világbotrányt pont ezért. Kelet-Európa ingerküszöbét, úgy tűnik, a lágerek nem bolygatják meg, mint ahogy azelőtt se. Nem megkörnyékezett kormányfők jelentették Brüsszelnek, hogy baszki, ezek az állatok haláltáborokat építenek Európában! – nem, a Washington Post dobta fel az ügyet. A megkörnyékezettek megtiszteltetésnek vették, aztán vagy exkuzálták magukat, vagy boldogan széttették a lábukat a szörnynek. Ide valahogy mindig bekopog valamelyik szívesen látott terrorrendszer. Talán erősnek hangzik ez a meghatározás, de a történelmi tapasztalat az, hogy ha kiépül egyszer az intézményrendszer, amely indoklás nélkül megsemmisíthet bárkit, akire a hatalom rámutat, akkor a géppuska már a színpadon van, és el fog sülni. Aki nincs velünk, az terrorista. Ki mondta, hogy az amerikai demokrácia örök és törhetetlen?  
De akkor már hagyjuk békén egymást, legalább egyezzünk ki, rettegve tisztelt szuperhatalom. Legalább ne írogasson Amerika jelentéseket arról, hogy egyes országokban micsoda szörnyűségek esnek meg. Ha egyszer ők maguk csinálják. Odaszarunk a lábtörlőre, és becsöngetünk méltatlankodni, hogy szaros a lábtörlő?
Amerikai koncentrációs táborok ma 2011. - ben

Szerte Amerikában koncentrációs táborok épültek ki. Tessék mondani úgy az államcsőd magasságában, miért az állampolgárokat akarják e tábor lakójának, és miért nem a neoliberális zsidó bankár szférát akik kirobbantották a válságot, akik megvalósították a 9/11.- et, és akik miatt már több millió ember halt meg a terrorizmus oltárán. A különböző agymosási technikák is rájuk férne a Rockefellerékre és a hasonszőrű 300 pénz dinasztriára ami úgy 6000 fő nem bocsájtanának ki több levegő pénzt aminek nincs fedezete. Kevesebb koporsó és kevesebb koncentrációs tábor kellene, és kevesebb személyzet. Ugyanakkor, ha a monetáris jogot visszavennék az uzsora kamatot megszüntetnék és a társadalmak megmenekülnének a széthullástól. Eddig minden nagy társadalmi alakulat az uzsora kamat miatt esett szét. Érdemes egy egész társadalmat szétverni 6000 fő kedvéért, döntsetek még nem késő. A széthúllás Szovjetunió után Amerikára is rákerül a sor, ha az uzsorakamatos pénzrendszert működteti tovább. Ott a feltörekvő új hatalom kik már nem úgy működtetik a pénzt, hogy annak mégtöbb pénzt keljen termelni. A spekuláns tőkét kiütötték a hatalom közeléből, ha nem haladtok a korral mentek a sülyesztőbe, oda valók is vagytok . Akik világgazdasági válságot robbantottak ki a levegő pénzrendszerrel, és 9/11- et is megjátszották, hogy terrorizmus cimszó alatt milliókat öljenek meg , megérdemlik, hogy a világ ráébredve, mit is csináltak velük, levakarják a lekozmált pénzügyi hatalmat. Az emberiség jövője -,,az áttérés a természetes gazdasági rendre,,- remélem nélkületek . Nem várunk vissza benneteket mint mi az ÁVH – s zsidó keretlegényeket, és leszármazottjaikat. E Lenin fiuk kegyetlenül gyilkolták a magyart, néha a zsidót is, ha kellet nekik a lakásuk. Nem kíméltek senkit ledaráltak, savaskádba öltek, és a jó ég tudja a gyilkos módszerek sokaságát. A Budaházy félék a börtönben a Biszkuk kiemelt nyugdíjjal a Rózsadombi elkobzott villákban nyomorognak a 700000 Ft – os nyugdijból, a tehetetlen politikai elitnek kikiáltott bűnözők jóvoltából. Ki is nevezte ki őket politikai elitnek kiktől lopták össze a vagyonukat, ÁVH-s zsidó unokák uralják még mindig a parlamentet, a törvényhozást, az igazságszolgáltatást, a szolgálatokra már nem is merek gondolni.
Új jelenség :a nemzetgyalázó ÁVH – mocskos zsidók újjabban Kanadába vándorolnak ki. Szeretném felvilágosítani őket , rosz volt az uti céljuk, Amerikában a demokrácia öshazájában, már készülnek a koncentrációs táborok a hazafiak ellen , most még időben indultak újhazát keresni, lett volna hely a táborok őrzésében komoly karriert futhatnánakbe , még táborparancsnokok is lehetnek, sőt ha megemlitik, hogy zsidó ősei hogyan működtették hazánkban a húsdarálót talán kiemelten kezelnék sorsukat, hogy száradjatok el mint karón a varju, hollókosztosok.

TÖRTÉNELEM ZAJLIK ÉPPEN MOST - THE HISTORY HAPPENS NOW
AZ ENSZ-ben most zajlik PALESZTÍNA és a Palesztínok jogának elismerése önálló államhoz! 
Izrael innentől valószínűleg akcióba lép majd! Lehet, hogy ennek még nagyobb köze van az előző cikkben írt riadókészültséghez az USA-ban!

BESZÉDET MONDOTT a "terrorista, a világ-ellenségének" kikiáltott iráni elnök, akit hallgatva kicsit elgondolkodunk, ki is itt a terrorista. Ki is itt a fasiszta kitart egy egész népet koncentrációs táborba nőket gyerekeket gyilkolnak a jó zsidó terrorista fasiszta államgépezet segítségével. Úgy érzem megérdemelnék azt az Iráni hidrogénbombát, mely megszüntetné ezt az aljasságot, és van egy sanda gyanúm ezzel a témával nem állok egyedül a világban a drága szövetséges országok lakói mind ezt kívánják csak kimondani nem merik, hisz a szónak súlya van, és ez előbb vagy utóbb lesújt rátok a világ ingyenélőire hollókosztosokra.

És most a beszédből egy részlet:
MAHMOUD AHMADINEJAD: "Ma a jelenlegi nemzetközi fejleményeket tekintve, megpróbálom egy más szemszögből elemezni a jelenlegi helyzetet..."
"
Közel 3 milliárd ember él a világon kevesebb, mint napi 2,5 dollárból. Több mint 1milliárd ember él úgy, hogy elegendő minimális ételhez jutna. A szegény világ lakosságának 40%-a a teljes globális bevétel 5%-án osztozik. Közben a leggazdagabb emberek a teljes előállított érték 75%-át osztják szét! "
Szeretnék pár kérdést feltenni önöknek:
Kik kényszerítették emberek 10millióit Afrikában és a világ más részein otthonukból való elmenekülésre a rabszolgaság sötét időszakában?  Ezek az emberek az anyagi kapzsiság áldozatává váltak.
Kik kényszerítették gyarmatosításukat a világra 4 évszázadon keresztül?
Kik foglalták el más nemzetek földjeit, aknázták ki ásványkincseiket, Kik rombolták le a tehetségüket, idegenítették el a nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat más nemzeteknek ?
Kik robbantották ki az első és második világháborút, ami 70 millió áldozatot és több százmillió sebesültet, otthontalant hagyott maga után?
Kik csinálták a háborút a Koreai-félszigeten és Vietnámban?
Kik kényszerítették, cselvetéseken és képmutatáson keresztül 60év háborúval, otthontalanság, terror és tömeggyilkosságok segítségével  a Cionizmust a palesztín emberekre és a régió országaira? Kik ?
Kik támogattak és hoztak létre évtizedeken keresztül katonai diktatúrákat és totalitárius rezsimeket Ázsiában, Afrikában és Latin Amerika országaiban?  
Ki használt nukleáris bombát védtelen emberek ellen és halmozott fel több ezer töltetet arzenáljában?
Kiknek a gazdasága támaszkodik hadviselésre és fegyvereladásra ?

Ki provokálta ki és bátorította Saddam Husseint, hogy támadja meg Iránt egy 8évig tartó háborúban? Ki járult hozzá és szerelte fel Őt vegyi fegyverekkel, amiket városaink és lakosságunk ellen vetett be?

Kik használták fel a titokzatos Szeptember 11 eseményeit ürügyként, hogy megtámadjákAfganisztánt és Irakot, megölve, megsebesítve, elkergetve milliókat két országban azzal a nyilvánvaló céllal, hogy dominanciájukat kiterjesszék a Közép-Keletre és olaj-kincseire?
Kik semmisítették meg a Breton Woods (aranytartalékon alapuló pénzkibocsátás) rendszert billió dollárokat nyomtatva anélkül, hogy lenne mögötte aranyfedezet? Ez az,ami elindította az inflációt világszerte és az a cél áll mögötte, hogy gazdasági előnyöket szerezzen más nemzeteken.
Melyik ország éves katonai költségvetése haladja meg a több ezer milliárd dollárt, mely több mint a világ összes országának együttesen?

Melyik kormánynak van a legnagyobb adóssága a világon?

Ki uralja a világgazdaság politikai döntéshozatalának rendszerét?
Kik felelősek a világgazdaság recessziójáért és terjesztik ki a következményeket egész Amerikára, Európára és a világra?
Mely kormányok állnak készen bármikor bombák ezreinek bevetésére más országok ellen, de gondolkodnak és haboznak, mikor éhínség sújtotta embereken kellene segíteni Szomáliában és más helyeken?
Kik uralják az ENSZ Biztonsági tanácsát, mely látszólag felelős lenne a védelemért és nemzetközi biztonságért?

Rengeteg ilyen kérdés létezik még.
A válasz természetesen egyértelmű.

A világ nemzetei többségének egyáltalán nem volt szerepe a jelenlegi globális válság kialakulásában és tulajdonképpen áldozatai az előbb említett intézkedéseknek.

Tűnődés a gójok természetéről.
A zsidók perspektívája.
 
Azt hiszik tán' hogy napjainkban Amerika vizsgázik? Dehogy! A talmudista zsidó gondolkodás vizsgázik - elégtelenre! Hogy ne siessük el? Nem sietjük el!

A zsidó gondolkodás a Talmud "szúráiba" fagyott. Ennek messzemenő következményei most világlanak ki. A talmud alapvető tanítása, ugyanis, hogy az "emberiséget" a zsidók alkotják (jelenleg cca. tizenötmilliónyian). A többi két lábon járó élőlény (jelenleg cca. hatmilliárd) csupán emberformájú 
állat. Akárhogy "mistmacholják" a Talmud "hiteles" szöve gének tartalmát, e formula létezését számtalan hiteles, ill. szakszerű Talmud fordítás igazolja. Jó régen morfondíroztam már ezen jómagam is. Lásd "Hamisítják a Talmudot?" (2003.11.17), ill. "Mégsem hamisítják a Talmu dot!" (2007.08.30) c. írásaimat.

Szerencse, hogy napjainkban is (bőven) akadnak olyan talmudzsidók, akik elszólják magukat. Egyikük 
Ovádjá Joszéfizraeli ex-főrabbi, akinek a gójokról alkotott nézeteit, pontosabban "hittételeit" bátorkodtam felemlegetni "A hangos Talmud" c. írásomban (2010.11.01). Mondanivalójának summázata, hogy "világ nem zsidó emberei csak azért jönnek a világra és élhetnek aránylag tisztes kort, hogy minél jobban kiszolgálhassák a zsidókat." Amikor a nyilakozat miatt világ méretü felháborodás lett, a normális zsidók mondhatták volna, hogy kissé már lökött az öreg. De nem mondták! Ebből az következik, nincsenek normális zsidók, vagy a "normálisoknak" is ugyanez a véleményük...

A (cári Ochrana ügynöke által hamisított) 
"Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve" (oroszból fordítva) szerint a gój kifejezés tisztátalant jelent. A mű több helyen, a 15 jegyzőkönyv egy lapján kétszer is, emlegeti a gójok "teljesség gel baromi eszét", ill. a gójok "állati értelmét". L. itt . A "bölcsek" további fixa ideája, hogy a mesterségesen előidézett népnyomor a zsidók engedelmes eszközévé degradálja a gójokat. Ez az ocsmány tétel sok helyen, sok variációban szerepel. Itt csak egy idézet fér el, a 13. Jegyzőkönyvből. L. itt. Aztán a szegénység hatásairól a 3. Jegyzőkönyvben. L.itt .
A tézisek persze nem csupán a személyekre, a társadalmi osztályokra, de magukra a "gój államokra" is vonatkoznak, a Ezeket egyfelől a kölcsönök béklyójába kell (lehet) szorítani. Ha ez nem elég, világháború (!) kirobbantásával kell egy másra uszítani az államokat a zsidó szupremácia fenntartása érdekében. Lásd a 7. sz. Jegyzőkönyvben, itt . Remélem feltűnik valakiknek, hogy az 1901-ben tartott házkutatáskor megtalált műben olyan kifejezés szerepel, amelyet az embe riség akkor még nem ismert, nem használt: "világháború"!
A "bölcsek" szerették és bőven használták a jelképeket. Idézet a 3. sz. jegyzőkönyvből. "Már csak kis darabot kell megtennünk ahhoz, hogy a Jelképes Kígyó, amellyel népünket jelképezzük, befejezze az egész hosszú utat, amelyen végigmentünk. Ha bezárul az ő köre, Európa minden állama be lesz zárva gyűrűi közé, mint egy hatalmas satuba. Lásd
bővebben 
ott .

Még egy furcsaság. A "Jegyzőkönyvek" csak Európáról vizionál és egy szót sem szól Amerikáról, jóllehet ezt a földrészt akkora már felfedezték. (Ezt a cári Ochrana ügynöke is tudhatta...) Mi tehát Amerika elképzelt szerepe a zsidó világuralmi tervekben? Ezt nem tudjuk, de azt igen, hogy a gój Amerikát a zsidóság ugyanúgy tönkretette, mint Európa államait. Ez öngól volt. Ez mára vált világossá! A lerohasztás azért nem volt túlságosan nehéz, mert az átlag amerikai tényleg olyan marha, amilyennek a Talmud és a Jegyzőkönyvek a gójokat ábrázolják.

Igenám, de Amerika a cionista Izrael szolgálatában a világ csendőrévé, a zsidók "láncos kutyájává" vált. Ebben a minőségében, mint gój államot, tönkretenni nagy hiba volt! Miért? A válasz kézenfekvő. A közelkeleti martalóc állam - Izrael - puszta létezését is Amerika garantálja. Amerika finanszírozza a több évtizedes izraeli agresszió írdatlan költségeit. Amerika nyújt totális logisztikai segítséget ahhoz, hogy Izrael sorra megnyerje hódító háborúit a szomszéd államokkal szemben.
A jelképes kígyó tehát úgy rója bővitett körét, hogy önmaga farkába harapva felfalja Amerikát is. Az ott mára kialakult állapotokat kísérteties pontossággal előrajzolja a Jegyzőkönyvek néhány passzusa. Főleg a 20 sz. jegyzőkönyv érdekes, mert ezt az előadó is úgy jellemzi, hogy a végére hagyta, mert ez a tervek legnehezebb, egyben döntő része, megkoronázása az előbbi jegyzőkönyvekben foglaltaknak. Ez a "pénzügyi passzus", amely bizonyítja, minden a pénzen fordul meg.
Néhány épületes szövegrész következik, amelyek eredetiben, ill. részletesebben itt olvashatók."Gazdasági válságokat idéztünk elő a gójok számára egyszerűen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tőkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tőkék hez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamatfizetési terheket róttak az államokra és a tőke rabszolgáivá tették őket...
"Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változat lanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.
Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül."
A cári Ochranának lehettek okos, széles látókörű ügynökei. A huszadik század elején azonban a rejtett pénzügyi folyamatokba ilyen mély és sokrétű betekintése egyiküknek sem lehetett. Ezt a beszédet csak olyan ember mondhatta el, ill. foglalhatta jegyzőkönyvbe, akinek öt évezredes felhalmozott tudása volt a "pénz alkímiáját" illetően.

Érdekes, hogy az egyetemes (általános) gazdasági válság fogalma is a Jegyzőkönyvekben, a 
3. sz. jegyzőkönyv ben,  jelenik meg először mint "közgazdasági fogalom".
"A számunkra hozzáférhető összes titkos földalatti eszközökkel és az arany segítségével, amely teljes egészében a mi kezünkben van, 'egyetemes gazdasági válságot' fogunk előidézni, s ennek során egész munkástömegeket fogunk kidobni az utcára egyidejűleg Európa valamennyi országában. Ezek a tömegek égni fognak a vágytól, hogy vérét ontsák azoknak, akikre tudatlanságuk együgyűségében kezdettől fogva irigykedtek s akiknek vagyonát akkor majd magukhoz tudják ragadni." 

Most Amerikáról megtudtuk, hányadán áll gazdaságilag és azt is tudjuk, mi következik ebből. Amerika a billiós vesztesé geket először is áthárítja az egész világra, annak minden népére. Ez azonban nem elég! Eddig sohasem látott megszo rításokat kell foganatosítania a hülye jenkikkel szemben is, akik állati elméjükkel lassan majd felfogják mennyire szorít a cipő.
Lázadások lesznek! Erre rég felkészült a zsidóság. Amerikában terjedelmesebb gulag rendszer épült ki, mint annakidején a Szovjetúnióban. A koncentrációs, ill. megsemmisítő táborok egyelőre, ill. jobbára üresek. De csak egy füttyjelre van szükség ahhoz, hogy a "terrorelhárítás" gépe zete direktbe kapcsoljon és meginduljon a népvándorlás a betonfalak, a szögesdrótok közé. Hogy erre hogy reagál majd a hamburgerzabáló yankee csorda - nem tudom, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy Amerika tartósan több pénzt pumpál önmagába és Izraelbe, mint amennyit megtermel. Efajta gazdálkodásba  bukott bele a Római Birodalom és sok más biroda lom is. Ez az ocsmány agónia persze még sokáig, akár évekig is, eltarthat.
Az égető probléma azonban nem itt van. A probléma egyrészt ott van, hogy egyszerűen nem lesz pénz az izraeli hadsereg abszolút fölényének fenntartására. Másrészt pedig ott, hogy az Izrael által, a megalakulása óta, gyílkolt népek az istennek se' akarnak úgy viselkedni, ahogy a "Nagykönyvben" elő van írva. Ezek a népek, mint teher alatt a pálmák, növekednek és erősödnek létszámban, hitben, akaratban és gyűlöletben. Ez utóbbi a lényeg! Minden egyénnek, minden népnek és minden államnak megvan a maga karmája. [A karma az indiai filozófia egyik alaptanítása, mely szerint cselekedeteink következményei kikerülhetetlen módon visszaszállnak fejünkre. Jó és rossz cselekedeteink következménye képen mindenki hordozza a maga karmáját, amely befolyásolja életeseményeit. Az indiai felfogás szerint az ember egyéni cselekedetei határozzák meg hogy milyen sors vár rá, és a karma törvénye biztosítja, hogy végső soron mindenki azt kapja amit megérdemel.] A zsidóság, mióta létezik, gyűlöletet vetett és gyűlöletet aratott. Ez a véres kölcsönösség felerősödött, mióta Izrael Állam létezik. Azazhogy a számla Izrael oldalán mutat jelentős "tartozik" egyenleget. Izrael számíthat rá, hogy a számlát rövidesen benyujtják. Izrael teljes joggal tarthat attól, hogy az első pofont Irántól fogja kapni. Mit tett eddig ennek elhárítására? Mindenekelőtt mozgósította a zsidócsahos európai politikusokat.Közülük az izgága kis jakhec (Sárközy) már csaknem befejezett tényként közölte Irán elpusztítását, nem beszélve az amerikai neoko(h)n lobby szájtépéséről. De ma már Iránnal nem merik, ill. nem tudják megtenni azt, amit Irakkal annakidején könnyen megtettek. ["1981. június 7-én az izraeli légierő meglepetésszerű és súlyos csapást mért az Irakban található osiraki atomreaktorra, melyről a hírszerzés azt feltételezte, hogy atomfegyverbe való plutóniumot állítanak elő. A csapásban az 1976 óta fejlesztett F-16-os vadászrepülőgépek vettek részt.] Immár nem kell semmit feltételezni! Irán atomhatalmi rangra törekszik és azt el is fogja érni! Iránnak nem koncentráltan telepített atomerőműve, hanem decentralizált atomipara van. Ezt nehezebb lenne...
Amerika és Izrael persze keménykednek. Amerika (CIA) megrendezte az "arab tavaszt". Hát ez nem "úgy" sikerült. A véres hajcihőkből az iszlám fundamentalizmus "kísértete" nőtt naggyá.
Az Al-Kaidára is "érzékeny" csapást mért a banditaállam elitkommandója, Oszama bin Laden lemészárlásával. És most mi van a Kaidával? Köszöni, jól van. Erősebb és veszélyesebb mint valaha! Ja! Jogilag szólván Barack Obamát csak ezért az állami bandita-akcióért ugyanúgy fel kell akasztani, mint a nácikat Nürnbergben.

És most a legújabb, a norvégiai kis "incidens". A kezdeti szarkeverés után [lásd a (zs)Index 
közleményét] egyre valószínűbbé válik, hogy Anders Behring Breivik úrban Izrael ügynökét, vagy eszközét "tisztelhetjük". A Metapediaszerint buzeráns - toleráns Breivik 2010-ben pl. "résztvett az USA-ban lakó cionista Michelle Bachmann agymosó tan folyamán, melynek lényeges tanítása az volt, hogy ha Amerika nem támogatja feltétel nélkül Izraelt, akkor tönkremegy. Szó van egyébről is, ugyanott. "Újságírók kiderítették, hogy Breivik szabadkőműves volt, méghozzá a Szent Olafról elnevezett oslói páholy tagja. Ezt – kihallgatása során – ő maga sem tagadta. Breivik azért hajtotta végre a mészárlást, mert bizonyítania akarta "odaadását", "hűségét" a szabadkőműveseknek, illetve sugárzott Breivikből az arab és az Izrael tömeggyilkos politikája ellen tüntetők gyűlölete. Könyörtelennek, de szüksé gesnek nevezte a gyilkosságokat a 32 éves oslói férfi. A norvég Halden börtönben, ahova Breivik kerülhet (ez az ország második legnagyobb, ugyanakkor legbiztonságosabb börtöne) a raboknak saját cellájuk van, laposképernyős televízióval, saját minifridzsiderrel és hatalmas ablakokkal felszerelve, hogy elegendő napfényt is kapjanak (természetesen rácsok nélkül). Ha mégsem kapnának eleget, szolárium is van. Ezekből kitűnik, hogy egy luxusbörtönről van szó. Nagy valószínűséggel a szabadkőművesek intézték el, hogy egy luxusbörtönbe kerüljön Breivik. Most folyik tárgyalása, elmebetegnek akarják beszámítani, elérik hogy ne lehessen megbüntetni elmbetegsége miatt. Ki fogják engedni a luxusbörtönből, és újra szabadkőműves lesz. A szabadkőműveseknek mindig szükségük van egy ennyire engedelmes tagra, aki elvégez bármit, ha megkérik rá." 

Ha mindez igaz; ha igazolódik a norvég biztonsági szervek gyanús tesze-toszasága; továbbá ha beigazolódik, hogy Breivik azért mészárolt le baloldali (keresztény) fiatalokat, hogy ezzel késztesse ki az alkonyi Európa erőteljesebb ellenállását az iszlám fundamentalizmussal szemben; erre nagyon - nagyon sok zsidó fog ráfizetni szerte a világon, személyileg ugyanolyan ártatlanul, mint a Utoya szigeti fesztiválozók.

De legelőször is a rohadt norvég liberalizmust kell felszámolni, hogy Breivik és támogatói ugyanolyan kezelésben (sonderbehandlung) részesüljenek, mint a III. Birodalom ellenségei a koncentrációs táborokban, a Szovjetúnió ellenségei a gulágokon és mint a "demokratikus" Amerika ellenségei a guantanamói és az abu graibi "intézmények ben".
A jelek szerint Amerika már képtelen lesz úgy táncolni, ahogy "Bibi" Netanjahu fütyül. Pedig egykor ezt tette! A WTC. affér kapcsán felvetődött bennem még 2001.09.16án (!) hogy Amerika esetleg előveszi Netanjahu könyvét, azaz forgatókönyvét a "terrorizmus" elleni háború módszertanára vonatkozólag. Nos, elővette!

Azóta nyilvánvalóvá lett, hogy Amerika minden "terrorellenes" háborúját elvesztette, forgatókönyv ide - forgatókönyv oda, Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban is.

A történelem logikája most azt követeli, hogy az izraeli hadsereg is elszenvedje első elvitathatatlan vereségét. Ennek katona-politikai jelentősége nagy, néplélektani jelenősége óriási! Az arab gerincekben még mindíg benne bizsereg a rettenet az izraeli hadsereg területfoglaló ("önvédelmi") hadjáratai óta. A babonás rettegésnek előbb utóbb véget kell érnie.
[A dolog pikantériája, hogy a "jelképes" kígyó tulajdonképp lenyelte magát Izraelt is. Már az ottani zsidóknak sem tetszenek a megszorítások. Tüntetéseket imitálnak ott is. Pedig a fekete leves még hátra van a kiválasztott nép számára. Amerika elkerülhetetlenül bekövetkezendő csődje (fizetésképtelensége) őket nyilván legutoljára fogja érinteni, de nem úszhatják meg ők sem szárazon.]
Mi lesz hát? Semmitől sem írtózom annyira mint a miszticizmustól. Ezért ami most következik, nem az én hiedelmem, csupán egy játékos asszociáció. Az ősi maya naptár értelmezéséről van szó... Egy svéd tudós, aki biztos tud angolul is, mint az euro-zsidóink általában, egy furcsa elméletet alkotott. "John Calleman svéd tudós a The Mayan Calendar and the Transformation of Consciousness 'A maja kalendárium és a tudatosság változása' c. művében részletesen kifejti, hogy 2012. december 21. új fordulópontot fog jelenteni a földi tudatosságban: egy belső transzformáció zajlik le bolygónk lakóiban, ami egyben egy új világ eljövetelét is jelenti." Nos, hogy mit jósoltak annak idején a mayák a bolygó sorsáról, nem tudható. Hogy a naptárkorong tényleg azt akarja kifejezni, amit Calleman neki tulajdonít, szintén nem tudható. Tény viszont, hogy sokan - és egyre többen - rájöttek, rájöttünk arra, hogy a pénz hatalma legfőképp a gójok gondolkodásának megzavarása által uralkodik. A felszabadulás tehát tulajdonképp a gondolkodás felszabadulását jelenti. Hogy milyen béklyók alól, válaszolja meg az 5. sz. jegyzőkönyv. "Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg a gójok el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban és arra a meggyőződésre nem jutnak, hogy legjobb, ha az embernek egyáltalában nincs nézete politikai ügyekben, melyeket a közvélemény amúgy sem érthet meg, mert csak azok értik meg, akik irányítják a közvéleményt. Ez az első titok."  Persze senki se gondolja hogy a gondolkodás felszabadításáért vívott harcot pajeszes, sábeszdeklis zsidókkal kell megvívnunk. Mára az intézményes néphülyítést átvették az egyházak (elsősorban a Római Katolikus Egyház), az írók (és nemcsak a zsidó írók), valamint a történészek (ezek se mind zsidók). A sebészkést nem a  fekély látható határvonalain kell vezetni, hanem a fertőzött "nemzeti" testszövetben: az adyendrék, a bibóistvánok és a többi tudatrombolók közegében.

Nem új mánia ez nálam. 2008.03.02 napján vetettem "papírra" a következő sorokat. 
"Ma megint ott tartunk, hogy a cionista zsidó ortodoxia és a judeo-krisztianizmus „szent-szövetsége” akar bennünket, még csak nem is középiskolás fokon, „tani-tani”. Józan eszünk védelmében első dolgunk ezeket a tolakodó házalókat ajtónkon kívül tartani." Persze van ott más is. Lásd a cikket.
2012 csak a kezdés éve lehet. A gyomírtás tovább fog tartani!
2011.08.07
Sz. Gy.

A cikket olvasva vallom és kérem az atomholokausztot erre az ocsmányságra a romlás virága kitépve földtől megszabadítva a napon aszalva enyészik el. Így enyészen el a bankrendszerük , a politikai túlsúlyukból adódó befolyásuk a tömegtájékoztatásban a tudat iparban, az atomjaira kell szétesniük, a család is már nagy közösség legyen nekik, mit nem akarnak felvállalni. Atomizálni a problémát a gyomírtást folytatni kell.

A történelem víziója.
Ünneprontás a Biblia évében.
I. 

A „tudományos” agymosás révén oda jutottunk, hogy ha az ember, gondolatait a logika szabályaihoz igazítva,
„önkényesen” töprengeni kezd múltján, jelenén, jövőjén, az a kényszerképzete támad, hogy vizionál, azaz elmegy az esze. Ha ennél továbblép és megszólal, holtbiztos a diagnózis: „magyar-bugris” [alias buta goj]. 
Mára, a gondolatszabadság két esküdt ellensége: a cionizmus és a zsidó-kereszténység, képessé vált arra, hogy felháborító gazságnak, vagy kacagtató ostobaságnak minősítsen, és így vagy úgy hiteltelenítsen, minden „eretnek” gondolatot. A nyilvános eretnekégetések átmenetileg szünetelnek. Szerepüket a sajtó és a szószék tölti be. 
Viszont ha az ember állandóan azt hallja egyfelől „béke – jólét – függetlenség”; másfelől azt „hit – remény – szere
tet”
, és közben azt érzi, kihúzzák az Ország földjét a talpa alól és tönkreteszik testileg, szellemileg, anyagilag; előbb – utóbb töprengésre kényszerül.  
Az egyén akkor gondolkodik helyesen, ha azokban a kategóriákban gondolkodik, amelyek kereteiben él.
Ezek: az élettér, a nép [faj] közössége és a megélhetés [gazdálkodás] feltételei. Ez egy bonyolult közeg, amelyben minden mindennel összefügg, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Nem könnyű benne eligazodni. 
Ha most valaki aggódni kezd, hogy Ádámtól és Évától akarok elindulni, nem lesz igaza, mert még hátrább megyek, ezért most kapcsoljon máshová. 
Darwin helyesen ismerte fel, hogy az emberi faj az állatvilágból emelkedett ki intellektuálisan. Azt már nem Darwin mondta, hanem mi tapasztaljuk, hogy a túlhaladott állati létből mindent megőrzött – mentálisan. 
Az Egyház támadja a darwini származás-elméletet. [Támadta persze Galileit is a heliocentrikus evidencia hirdetése miatt.] Sor került az amerikai Daytonban az. Un. „majomperre” is. A vitázók [hitvitázók] évszázadokon keresztül nem sejthették, hogy a teremtés-mítosz fölött a tudomány nem győzhet, mert pont a tudósok találták meg a dezoxiribonukleinsav [DNS] láncát, a kettős spirált, az élet építő kövét, amely „közel” azonos az egysejtű vég- lénynél és az embernél. Ekkor keletkezett a „pánspermia elmélet”, amely szerint a föld a világűrből termékenyült meg, esetleg egy meteoriton utazó, „élő” parány jóvoltából. Igen ám, de akár itt – akár ott, ki találta ki a teremtő spirált, amely alighanem a legzseniálisabb matematikai képlet és szerfölött bonyolult szerkezet? [A spirál állítólag rezeg. Pontosabban kicsavarodik, ellenkező irányba tekeredik, majd kezdi elölről, mégpedig háromszázhatvan- ezerszer (!) másodpercenként. Teszi ezt anélkül, hogy „tartós eleme” kimerülne. Furcsa, nemde?] 
E a kis szerkentyű alkotója [demiurgosza] játékos természetű lény (?) lehet. Folyton variál. A barátságos kék bolygón teremthetett volna csupán füvet és birkákat. Akkor most nem lenne semmi baj. De nem! Ő fajok millióit hozta létre, ill. engedte létrejönni. És mikor a gép már forog, az alkotó nem pihen. Nem hagyja, hogy masinája évmilliókig eljárjon tengelyén, míg egy kerékfogát újítni kell, hanem állandóan babrál rajta. Közben jól elszórakozik azon, hogy teremtményei miként űzik, tiporják, hajszolják, gyilkolják egymást. Az „isteni gondviselésről” szemmel láthatóan megfeledkezett. Lehet, azt sem tudja mi fán terem. Nem menti meg a gyengéket [a jókat és igazakat] az erősekkel [gonoszok és hamisakkal] szemben. Esélyt persze biztosit a túlélésre, a gyengének is, hisz így a cirkusz tovább tart, huzamosan élvezhető. [A szeretetről, az isteni gondviselésről csak az Egyház papol, amely „eretnekek” százezreit vetette máglyára.] 
Dante világképe [Isteni Színjáték] kissé idealizált. 
"Fenn az isteni-béke lakta égben
    forog egy test, melynek amit gyűrűje
    befog, heverve nyugszik erejében.
Következő ég, csillagok sűrűje,
    szétosztja ezt, hogy ezer bennfoglalt
    s mégis más lényben árad el 
derűje.
S a többi körök a sok színt, a sok fajt
    s erőt használva, amit tőle kaptak,
    viszik, kit merre a 
Cél és a Mag hajt.
A világ e szervei így haladnak,
    mint íme látod, fokról-fokra szállva,
    s fellebbről kapnak, és alábbra hatnak."
 
A valóságból hiányzik két, Dante által megénekelt, elem. Persze a legfontosabbak: a derű és a cél… [Hogy mifene a „Mag”, nem sikerült megfejtenem.] 
Ha az élet valójában a darwini mintára fejlődött, nyilvánvaló, hogy nem volt paradicsom, nem volt életfa, alma, kígyó, Ádám és Éva. Nem volt eredendő bűn és kiűzetés a paradicsomból. 
Talán az, általam egyébként utált, egzisztencialistáknak van igazuk (?), abban, hogy „az élet fogalmának helyére az egzisztenciát állítják. Alapgondolatuk az, hogy a lét értelmetlen, abszurd, az ember szükségszerűen magányos, ’belevan vetve’ egy olyan világba, amely létét, egzisztenciáját veszélyezteti, ezért alapvető érzései a félelem és szorongás [lásd. Camus, Sartre]. Az egzisztencialista filozófia egyik legjelentősebb képviselője Martin Heidegger [1889-1976]. Fő művében, a „Lét és idő”-ben arra vállalkozott, hogy egy szigorúan tudományos lételméletet teremtsen, egy radikálisan új filozófiát, amely megszűnteti a szubjektumra, az emberre és a világra való kettéosztottságot. Kidolgozta a valódi, az autentikus lét és a nem-valódi, a mindennapi létezés problémáját.” 
Szent igaz! Mai világunk valami ilyesféle… 
Persze létfilozófiával sokan foglalkoznak. Költőnk József Attila a következő életérzést tolmácsolta a proletáriátus sorsa kapcsán. 
"Új nép, másfajta raj.
Másként ejtjük a szót, fejünkön
másként tapad a haj.
Nem Isten, nem is az ész, hanem
a szén, vas és olaj, 
a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon."
 
Hogy ne szaporítsam a szót, egy bolygóra „vettettünk”, arra ítélve, hogy megszülessünk, éljünk és meghaljunk.
E sors végzetünk, de egyben némi esélyt is biztosít arra, hogy nyúlfarknyi létünk során küzdjünk a szenvedés és
a megaláztatás ellen, amelyet környezetünk, de főleg embertársaink mérnek ránk. 
Visszatérve a kezdetekre nyilvánvaló, hogy miközben az egyik faj tépőfogakat és karmokat növesztett, a táplálékul
kiszemelt más fajok szemeiket, füleiket tökéletesítették, fedőszínek mögé, vagy lyukakba bújtak. De a mindenki
harca mindenki ellen nem merült ki csupán a rejtezésben, menekülésben. Az anyaállat, lett légyen növényevő vagy
ragadozó, saját feláldozása árán is menti kölykét az erősebb ragadozótól. Máskor a csorda tagjai körbevéve óvják
a kölyköket. 
Az sem ritka, hogy csoportba rendeződve vállalják, ill. felveszik a küzdelmet. 
E küzdési, menekvési stratégiák közös eleme az életösztön olyan egészséges (!) formája, amely „agressziós adrena-
lint” termel a fenyegetettben. 
Az életösztönről viszont tudni kell még valamit. Ez az ösztön a lény tudatalattijában rejtezik, amint ezt Freud kimu
tatta. Ez azonban korántsem jelenti, hogy tudattalan valami lenne. Az ösztön tapasztalások során szerzett, rend
szerezett és elraktározott emlék, más szóval tudat. Csodálatos tulajdonsága, hogy valahová elrejtőzve a „spirálban”, 
örökölhetővé vált. Az ösztönt más szóval „egészséges gyanakvásnak” is aposztrofálhatjuk. 
A fentebb említett kórokozók [a cionizmus és a zsidó-kereszténység] a társadalmakat és az egyéneket épp a véde-
kezési ösztön gyengítésével, vagy kikapcsolásával támadják. [Ez kétségtelenül alattomosabb a kígyóméregnél.] 
A fontosság miatt ismételten hangsúlyozni kell: a védekezési ösztönt az egyéni, ill. a kollektív tudat megzavarásá
val lehet gyengíteni, ill. kikapcsolni. A rontó erők „méregkönyvére” még visszatérünk! 
A legeslegelső feladat tehát: harcot kezdeni a tiszta tudatért! 
A sok nevetséges, külsőségekben tetszelgő, „lovagrend” helyébe egy új erkölcsi lovagrendet, a „Tanítók Lovag-
 rendjét” kell a legsürgősebben felállítani, akik nem díszítik magukat jelvényekkel, palástokkal. Nem adományoz-
nak egymásnak címeket, rangokat. Tulajdonképp misszionáriusok lesznek (?), akiket semmi sem árul el, legfeljebb
a hitük, tudásuk, állhatatosságuk. 
A zsidóságnak az egész világon biztosított előjoga hogy saját kölykei nevelését, a jesivákban, saját elgondolásai
szerint folytassa. A lurkóknak főleg két szent könyvet kell bevágniuk: a Tórát és a Talmudot. Azt tudjuk, mi van a
Tórában és sejtjük […], mik vannak a Talmudban. 
A honi „keresztény” egyházi oktatás, a magyarra fordított Biblia képében, részben ugyancsak a Tórára támaszko
dik. [Ha így haladunk, a Talmud is hitoktatási anyaggá válik.] A modern apologéták [hitvédők] vért pisálnak annak
bizonyítása érdekében, hogy a Biblia tartalma összeegyeztethető a történelemmel és a tudományokkal, ideértve 
a régészetet is. Csakhogy ez nem igaz. A liberális „magyar” történetírás, ugyancsak „kompatibilitásra” törekszik 
a Tórával. Segít tehát abban, hogy az emberek tudatát a „szent iratokban” burjánzó tévtanokkal, ill. szimpla hülye- 
ségekkel, mérgezzék. 
A Biblia Éve is arra szolgál, hogy az áporodott tanok iránti lanyhuló érdeklődést felcsigázzák némiképp és az embe
riség írott, hiteles történeteként állítsanak be valamit, ami nem az. 
A Biblia alapgondolata, hogy az első kultúrnép voltaképp a zsidó. Kiváló tulajdonságai révén lett isten kiválasztott 
népe. Isten velük [és csak velük] kötött szövetséget [Ó-szövetség, Új-szövetség], kezükre adva földeket és népeket,
hogy kényük – kedvük szerint bánjanak ezekkel. Érdekes, hogy egyik szent-írásban sem esik sehol – soha arról szó,
hogy Jahve a csecsszopók kardélre hányását nehezményezte volna. [Kifogása ismétlődően az ellen volt, ha nem
egyedül őt imádták.] Minden vádban, amely a zsidók, de főleg más népek ellen íródott, esszenciális elem a bálványok
állítása, ill. tisztelete. 
Nos, ha most a Biblia évében valaki a szemére borítja a Bibliát, vakká és süketté teszi magát a Világ valódi történeté
nek megismerésével szemben. Következésképp nem kerül abba a helyzetbe, hogy a múlt valósága alapján láthassa
a jelen nyomorúságát és a földi jövő reménytelenségét. Mennyei boldogságra vágyik, és a földi boldogságot átengedi
azoknak, akik hülyítik, elnyomják és kizsákmányolják.  
* * * 
Itt most nem kezdődik történelemtanítás, de néhány evidenciát fel kell emlegetni.
A zsidó kultúrát, ill. civilizációt ezredévekkel előzték más „zsidómentes” emberi kultúrák. Itt most nem az „atlantisziakra” gondolok, hanem például arra a       népre, ill. társadalomra, amely az írországi    Newgrange 
csillagászati obszervatóriumot” építette, amelynek boltozatából 5000 év alatt mindössze két kő tört össze. Ez a tökéletes tervezés és kivitelezés tanúsítja, hogy a Kr. e. 3250 (!) körül élt
építők  fantasztikus szakemberek voltak.  
Továbbá arra a népre, társadalomra, amely  Stonehenge köveit emelte, a 
délangliai Salisbury síkságon. Az építmény a késői neolitikumban nőtt és fejlődött ki. A feltevések szerint az épités III. befejező fázisa  valószínűleg i.e. 1700-2000 évekre datálható. 
E népek u.n. „kozmikus” társadalmakat alkottak. Figyelték az égitestek mozgását és e megfigyelésekből, máig megmagyarázhatatlan módon, egyszerre alkottak elvont és egzakt tudományt. Tudományt, amely olyan csúcsteljesítményekre
volt képes, amelyet a modern ember még napjainkban sem tud jelentősen meghaladni, pl. a csillagászati mérések körében. 
Ismerték a föld nap körüli pályájának adatait, a föld mozgásjellemzőit [precesszió], tömegét (!), kerületét, átmérőjét, a sarkok lapultságát, stb. Megalkották a pontos naptárt, holdnaptárt. Az említett építmények – obszervatóriumok – megfigyeléseihez, mérési adataihoz igazították a társadalmi szabályokat a vetésnaptól, a fogantatás kedvező időpontjáig.  
Ezek után, évezredek multán, a világ más tájain, megjelent egy új faj a „pergament-firkászok” népe. Ezek nem kisebbre
vállalkoztak, minthogy - papíron - újjáteremtsék a világot. Az eredettant például a már akkor is, legócskább geocentrikus
elképzelés alapján fogalmazták meg. Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” Prófétájuk Mózes volt.
[Moses Ben Ámrám, Jákob fia Lévi törzséből (i.e. 1280 – 1160) Foglalkozása építész és pásztor (?) volt.  Fivére Áron, akinek átadta az (isteni) Üzenetet. Különös ismertetőjele a dadogás, pontosabban „nehéz beszédűség” volt. Ha netán kiderülne, hogy Áron meg csökkenthallású volt, törhetjük a fejünket, mennyire pontos lehetett az üzenetközvetítés...]
Megint teltek múltak az évszázadok - évezredek. A híres alexandriai könyvtár hangyaszorgalmú kukaca Ptolemaiosz [Kr. u. 127] „korszakalkotó” felfedezéseket tett. Abból indult ki, hogy a Föld gömb alakú, mozdulatlan, és a „csillagok ege” – a legkülső gömb, szféra - egy nap alatt körbe fordul körülötte. Ezért nála a Földnek nincsen mai értelemben vett „tengelye”, hanem az ég szférája forog az északi és déli ég-pólust összekötő világtengely körül.
Újabb másfélezer év és megszületett Kolombusz Kristóf a „nagy felfedező” [1451. aug. 25 és okt. 31 között valamikor]. Róla a Wikipédia az alábbi „kompromittáló” adatokat közli.

Testvérével közös térképészeti vállalkozása volt. Közben, önképzés révén, elsajátította a latin nyelvet, valamint tanulmányozta az Ó és Újszövetséget.” Kár volt! Ebből lettek később a galibák.
Balsikerű tengeri kalandok után Portugáliába, Lisszabonba, vetődött. Itt érlelődött meg nagy terve, nyugatról elérni
Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkelve, eljut Kínába. Onnan mai Japánba és végül Indiába.
El tudom képzelni, hogy mint kereskedő milyen frankó térképeket sózhatott a hozzá hasonlóan tudatlan, jóhiszemű vevőkre. A fő hiba tán’ nem is abban állt, hogy fingja sem volt az Észak, ill. Dél Amerikának nevezett óriáskontinens
ről. Az igazi szégyen az, hogy a föld térbeli kiterjedéséről annyit sem tudott, mint ötezer évvel előbb a kelta druidák, vagy az egyiptomi papok. Helyesebben semmit sem tudott mindabból, amit ezek pontosan tudtak. Első útjára 1492. máj. 3 napján indult. Ha a Föld kerületéről a leghalványabb segédfogalma lett volna, Kuba partjai előtt nem gondolta volna, hogy Indiába érkezett és az őslakókat nem nevezték volna indiaiaknak, azaz indiánoknak. Ez az egetverő tudatlanság nem Kolumbusz fogyatékossága, hanem a kor – a sötét katolikus középkor – bűne! [Sokszor elhangzik a közbeszédben a "sötét középkor" kifejezés. De mit kell alatta érteni? [Úgy tűnik, ez a sötétség a középkort uraló egyház körül sűrüsödik. Még a sötét világűrnél is sötétebbek a fekete lyukak ...]
Kolumbusznak ugyanis kortársa volt Kopernikusz [1473–1543] lengyel csillagász, aki a katolikus világegyetemet „borította fel” azzal az állításával, hogy nem a Föld, hanem a Nap a világegyetem [?] középpontja.
Ennek az embernek disznó szerencséje volt. Nem abban, hogy öt - hatezer évvel az ókor csillagászai után, újból rájött a „körforgás” mikéntjére. Rómától távol, a királyi Poroszországban dolgozott, mint plébános, kormányzó, adminisztrátor, közgazdász, bíró, orvos, asztrológus. A csillagászattal csak szabadidejében foglalkozott.
Az elméletét tartalmazó könyv: „De Revolutionibus Orbium Coelestium, [Az égitestek körforgásáról] című, könyve csak halála után [!] jelent meg.
Művét így is kiherélte egy lutheránus [!] teológus Andreas Oslander, azáltal, hogy olyan előszót fűzött a kézirathoz, mely szerint a könyvben leírt napközéppontú világmodell nem a valóságot írja le, hanem csak egy matematikai modell, amely a számításokat könnyíti meg. Úgy gondolta az ájtatos jóember, hogy Kopernikusz elmélete ellentmondásban van az Ószövetséggel [Józsué 10:13] és így próbált enyhíteni a várható vallásos
támadásokon. Ebben egy húron pendült a katolikus és a lutheránus egyház.
Ezt példázza Galileo Galilei [Olaszország, Pisa, 1564]  göröngyös életútja.
Ő is a heliocentrikus világkép felé fordult. Elkezdte hirdetni a kopernikuszi tanokat, sőt, Kopernikuszon túl azt is, hogy a heliocentrikus modell nem csak matematikai eszköz, hanem valóságos leírás. Emiatt többször figyelmez- tették, és ő 1616-ban Rómába ment, hogy megvédje nézeteit. 1623-ban a pápai trónra VIII. Orbán, Galilei híve és csodálója került, aki emiatt elmérte a farkát és kiadta nagy művét „Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról.” A könyv megjelenését az Inkvizíció sem ellenezte. Aztán jöttek a fúrások és a szerző támogatóit, köztük a pápát is, sorra elveszítette, a támadások ellene egyre sokasodtak. A könyv megjelenése után az akkori viszonyok között rekordidőnek számító egy év eltelte után az inkvizíció 1653-ban  perbe fogta. A per is gyorsan, még abban az évben lezajlott. A per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Mégis mozog!”. Az ítélet életfogytiglani házőrizet lett. A Törvényszékben VIII. Orbán elnökölt …
* * *
E végletesen lerövidített, mégis hosszú, történeti kitérés nem az első és nem is az utolsó türelempróbája az olvasónak.
Mentségemre szolgáljanak a következők. 
Ma megint ott tartunk, hogy a cionista zsidó ortodoxia és a judeo-krisztianizmus „szent-szövetsége” akar bennünket, 
még csak nem is középiskolás fokon, „tani-tani”. Józan eszünk védelmében első dolgunk ezeket a tolakodó házalókat
ajtónkon kívül tartani. 
Ennek hasznát csak akkor vehetjük, ha megszervezzük „tanító-rendünket” és létrehozzuk a magunk „jesiváit”, úgy
mint zsidócskáink [L. Zsidó Újság], csak kicsit jobban.
A magyarországi zsidóság szellemi életének felvirágoztatása és a magyarországi jesivák hagyományainak újjáélesztése érdekében a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület Budapesten „Pesti Jesiva” néven a zsidó tudományok oktatásának hagyományos elvein alapuló, felsőszintű oktatási intézményt alapított 1998-ban. Az intézmény abban a Vasvári Pál utcai zsinagógában folytatja tevékenységét, amely százhúsz esztendővel ezelőtt éppen azzal a céllal épült, hogy benne jesiva működjék. A magyar zsidóság történelme során mindig büszke volt híres, kiterjedt és rendkívül magas színvonalú jesiva rendszerére.”
Azaz, szellemi életünket kell felvirágoztatnunk, papok és zsidók nélkül! Ebből, ez után következhet minden egyéb.
2008.03.02
Sz. Gy.
Ma megint ott tartunk, hogy a cionista zsidó ortodoxia és a judeo-krisztianizmus „szent-szövetsége” akar bennünket, 
még csak nem is középiskolás fokon, „tani-tani”. Józan eszünk védelmében első dolgunk ezeket a tolakodó házalókat
ajtónkon kívül tartani.
Azaz, szellemi életünket kell felvirágoztatnunk, papok és zsidók nélkül! Ebből, ez után következhet minden egyéb.
Tarthatatlan, hogy a modern inkvizíció a holokauszt vallást megmásíthatatlan dogmává züleszti, hogy egyesek hollókosztos életmódot tudjanak élni.
Tarthatatlan , hogy életünkre a koncentrációs táborok réme telepedjen rá, úgy mint az Amerikai koncentrációs táborok, melyeket szerte az USA- ban kiépítették, és lassan kezdik belakni, az Amerikai hazafiak törvénytelen fogvatartása jegyében , mely itéletnélküli rabszolgaság lenne, valamint a terrorista fasiszta zsidó állam nagy koncentrációs tábora egy nép ellen a világ legnagyobb koncentrációs tábora a Gázai övezet koncentrációs tábora egy nép ellen kiket kiüztek földjeikről, és még ők berszélnek terrorizmusról, hát mi ez ha nem terrorista állam egy elüzött nemzet földjén. Ez az elsődleges terror a zsidó  bankok uzsora kamatrendszerükkel megöli a társadalmakat, háborúkat szít pénzel a két világégést is a bankok pénzelték , és vezényelték le , mérhetetlen kint és bánatot rótak a föld lakosságára az elszenvedett öldöklés által. A népek kormányai mikor akarják benyujtani a számlát a rocsildoknak rokefelereknek az elszenvedet világháborús veszteségekért. Mikor vesszük észre , hogy az a sok koncentrációs tábor amit építettek az olyan embereknek kellene mint az a 300 bankárcsaléád dinasztia akik kb 9000főt számlálnak összesen , és ha ők kerülnének e helyekre sokkal kevesebbe kerülne a föld lakosságának, mint hogy megint megrendezzenek nekünk egy újjabb háborút, hogy nyirjuk ki a lakosság 90 % - át hog ők jól éljenek. Ha mindnyájukra fejpénzt tüznének ki, azt még kitudná gazdálkodni a föld lakossága, és a bérgyilkosok eltehetnék ezt a 9000 főt, hogy ne tudjanak több háborút hozni a népességre. Hogy a vakolók ne tudják újjáépíteni az újvilágrendi álmukat a 33 fokozatúakat likvidálni kellene. 
Létre kell hozni egy szervezetet mely ha észreveszi a világhatalémi törekvést likvidálja a titkostársaságot családostul nem kegyelmezve senkinek , hogy nehogy háborús veszély keletkezzen még egyszer.

Addig is koncentrációs táborok épülnek népesülnek be vágóhidak gyanánt a magyar ÁVH zsidók unokái már kinálják a húsdarálót, és ha figyeltél megindultak kifelé a ganék igaz előbb Kanadába , de ez csak konspiráció a végső cél USA koncentrációs táborai lesznek. ÁVH – s Zsidó húsdaráló kezelők és kiképzők lesznek ők . Be kéne inditani a célturizmust a fema biztosan örülni fog, és lelkesen fogadják ezket a gyilkosokat. Csak arra vigyázzanak a végén nehogy ők is a darálóban végezzék. Na szevasztok zsidó buziaim hágjátok meg a hegytetőt, és a hóvihar a csúcson érjen benneteket.

Izrael a katasztrófa küszöbén

Posted on 2012/04/17 
Az ex-Moszad igazgató, Meir Dagan szerint, Izrael a katasztrófa küszöbén áll.
A Moszad korábbi főnöke Meir Dagan, úgy nyilatkozott, hogy Izrael a „katasztrófa” küszöbén áll, az előrejelzések szerint a tel aviv-i rezsim nagyon rossz jövő elé néz.
„Nem állítanám, hogy a katasztrófa szélén állunk, mert ez kissé túlzó lenne, de a prognózis azt mutatja, hogy nagyon rossz jövő előtt állunk.” – mondta egy interjúban Dagan a Jeruzsalem Post-nak.
A Moszad egykori főnöke is bírálta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és rendszerét, azt állítva, hogy az izraeli rendszer mostanra elérte azt a pontot, ahol a rezsim „működés képtelen” Izraelben.
Dagan megalakított egy szervezetet, amely támogatja az izraeli rendszer megváltoztatását.
A tel-avivi rezsim által ellentmondásos karakternek mondott egykori Moszad főnök, azt írta, hogy az Irán elleni támadást a „leghülyébb ötletnek” tartja.
Meir Huberman (később Dagan) 1945. január 30.-án a Szovjetunióban született egy novoszibirszki vonaton. 1950-ben Meir és családja kivándorolt Izraelbe, egy Tel-Aviv melletti városban telepedtek le. Dagan egy amatőr festő volt és vegetáriánus, a tel aviv-i egyetemen tanult festészetet és szobrászatot. 1963-ban Dagan belépett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kötelékébe és ezzel kezdetét vette egy hosszú és rendkívül sikeres katonai karrier. Libanoni ténykedése alatt pedig szoros barátságot kötött a későbbi miniszterelnök Ariel Sharonnal is. Az izraeli média szerint Sharon a következőképpen ajánlotta fel Dagannak a posztot: „Izraelnek most egy olyan kémhálózatra van szüksége, amely késsel a fogai között kész szembenézni az ellenséggel.”
Ariel Sharon miniszterelnök 2002-ben Meir Dagant nevezte ki, aki Ephrám Halevyt váltotta a Moszad igazgatói székében. Azóta – az izraeli politikai életben szokatlan módon – már kétszer is meghosszabbították megbízatását, Ehud Olmert ismét meghosszabbította megbízását 2007. februárjában és 2008. júniusában. Majd ezt követően 2009-ben Benjamin Netanjahu is megerősítette posztján 2010. végéig,
Dagan is össze-vissza beszélt azt utóbbi időkben. Nemrégiben azt javasolta, hogy az iráni ellenzék döntse meg az Izraelre veszélyes perzsa vezetést, ha pedig ehhez katonai támogatásra lenne szükségük, akkor Amerika nyújtsa ezt, és ne Izrael.
Dagan hangot adott azon véleményének a Leslie Stahlnak adott interjújában (CBS News ” 60 Minutes-ban), miszerint Mahmud Ahmadinezsád-ot és az iráni rendszert, „nagyon racionalistának” nevezte, akik nem fejlesztenek ki felelőtlenül atomfegyvert. Szerinte a legnagyobb ostobaság lenne, megtámadni a perzsákat. Ehelyett az javasolja, a zsidók inkább „segítsenek” az irániaknak, hogy saját maguk változtassák meg a politikai rendszerüket.
Korábban már írtuk, hogy Szíriában a líbiai forgatókönyvet kívánják megismételni, mely jobban szolgálja Izrael és a többi cionista érdekeit, és nem ez lenne az első olyan „segítség”,egy iráni rendszer változtatási kísérletre, melyet kívülről támogatnak, ahogy más országokban, pl. Szíriában is bizonyítható volt az izraeli „segítség”.
Kifejtette továbbá, hogy a „legbölcsebb taktika a jelenlegi teheráni politikai vezetés leváltása lenne, s Izraelnek kötelessége segíteni mindazoknak, akik ezt a rendszert le akarják váltani”, majd hozzátette: „A katonai támadást csak akkor szabad végrehajtani, ha minden más eszköz kudarcot vall. Persze jobban szeretném, ha nem Izrael, hanem Amerika támadná meg Iránt”, vélekedett Meir Dagan.
Úgy tűnik azonban, hogy Amerikának, ehhez nem fűlik a foga, legalábbis nem kapkodja el a támadást. Ennek nem csak az, az oka, hogy a Közel-Keleten és újabban a Távol-Keleten (Fülöp-Szigetek) is feszült a helyzet, hanem hogy Kínával és Oroszországgal most nem lenne okos ujjat húznia.
Úgy látszik, hogy az izraeli kormánynak előbb-utóbb a saját belső válságával is szembe kell néznie, és nem biztos, hogy beválik az a cionista taktika, hogy erről a figyelmet a külpolitikai síkra terelje, valamint az sem tűnik nyerő ötletnek, hogy az USA-t vagy az EU-t tolja maga elé, (majd a felelősséget is a nyakukba varrja). Mindegyiknek megvan a maga külső, no meg, belső és egyre eszkalálódó problémája. A cionista Izraelnek nehéz lesz pénzzel úgy megoldani, hogy közben keressenek is a dolgon, és még sajnáltatni is tudják magukat, azaz ebből is ún. erkölcsi tőkét is kovácsoljanak maguknak.
Mahdi Ibn Husam – Free Report World Service









Hollókosztosok

A holokamu bérgyilkosai

Kommunisták

És ezek főleg zsidók voltak és kirajzottak .

A háború után ők nagyobb holokausztot csináltak mint Hitler, mert rászabadították őket az emberiségre, és kegyetlenségük mérhetetlen volt , látsd az ÁVH húsdarálósokat, a kuláknak titulált parasztjainkat ledarálták haleledelnek. De egész Európában működtek ezek a hóhérok és az eredmény újabb 100 millió halott.
Mi ez ha nem holokauszt , és ezért a rohadt zsidók nem kárpótolták a világ nemzeteit, de ők beszedik a kárpótlást minden nemzettől , eltartatják magukat a hollókosztosok .

"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."
(Alekszandr Szolzsenyicin)


Holocaust - David Cole interjú Auschwitz-ban 


A revizionista zsidó történész, David Cole 1992-ben interjút készített Dr. Franciszek Piperrel az auschwitzi Állami Múzeum igazgatójável "A Holo-legenda avagy az auschwitzi gázbuborék" címmel. 

A Leuchter-jelentés igazolódni látszik Az auschwitzi igazgatót videoszalagra vették, amikor is beismerte, hogy az úgynevezett gázkamrák a háború után épültek. Dr. Franciszek Piper elismerte, hogy a "Krema l." , az állítólagos "emberölő gázkamra" , melyet évente több százezer turistának mutogatnak, a valóságban a háború után - valószínűleg Sztálin egyenes utasítására készült. Amit Piper mondott, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nagy robajt előidéző Leuchter-jelentés igaz volt. 


Hiába nyomultok... 

hétfő, december 02, 2013 radicalpuzzle 
Érezve az egyre erősödő és persze teljesen jogos társadalmi nyomást, a fidesz-közeli Heti Válasz, valószínűleg a narancsos propaganda első lépéseként, a múlt hét végén megpróbált választ adni arra, hogy miért is fontos Magyarországnak, nekünk, magyaroknak az, hogy a kormányzat a meglévő és a mindenki által ismert gazdasági és társadalmi nehézségek közepette is, mintegy 5 milliárd forintot fordít egy újabb holokauszt-emlékhely kialakítására. 
Miért van szükség két holokauszt-múzeumra? című írás ekképp próbálja magyarázni a lényegében megmagyarázhatatlant: 
A holokauszt és feldolgozása még ma is, hetven évvel 1944. április 16-a, a kárpátaljai zsidók első deportáló szerelvényeinek Auschwitzba indítása után is politikai viták kereszttüzében áll Magyarországon. Az egymásnak feszülő indulatok most a Józsefvárosi pályaudvaron megnyitni tervezett holokauszt-emlékhely építése, berendezése és a hetvenedik évfordulóra való megnyitása körül csapnak össze. A Józsefvárosi pályaudvaron megnyitni tervezett létesítmény hivatalos neve: A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai oktatási központ. Ez lesz a második hasonló intézmény Budapesten, melyet a témának szentelnek. (...)

Az első, a 2004 áprilisában átadott és a Páva utcai, használaton kívüli zsinagóga átépítésével létrehozott Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) legfőbb célja azoknak a tényeknek, történelmi ismereteknek fényképekkel illusztrált bemutatása volt, melyeket a téma iránt érdeklődők a vonatkozó szakirodalomból jól ismernek. Az évi mintegy 16 ezer, azaz feltűnően kevés látogatót vonzó intézmény és a benne látható kiállítás "politikai korrektségéhez" kétség sem férhet. Ugyanakkor úgy érzi magát benne az ember, mintha egy kinagyított tankönyv lapjai között sétálna. A szöveg túlteng a képanyag rovására, és szinte alig van olyan kiállított tárgy, mely érzékletesen megjelentené a vészkorszakot. Kevés szerepe van a hangoknak, a zenének, a művészet tanúságtétele is hiányzik. Vagyis bár történelmileg pontos, muzeológiai szempontból elhibázott. Kitűnik belőle, hogy a rendezők céljai között nem szerepelt a történelmi traumák feloldása. Nem törekedtek arra, hogy az 194 4-ben élt többség utódai, a látogatók emberi problémaként érezzék a Soa, mint kollektív tragédia súlyát, és azonosuljanak az üldözött, halálra szánt zsidók sorsával. (...)

Ezért kell most "hiteles helyen" új holokauszt-emlékhelyet építeni, a használaton kívüli Józsefvárosi pályaudvar épületében. Azért itt, mert 1944. október végén, november folyamán, Szálasi és Eichmann megegyezése alapján innen indultak pesti zsidókkal, zömmel munkaképes nőkkel teli vagonok Németországba. Igaz, nem megsemmisítő táborokba, de olyan kényszermunka-táborokba, mint Ravensbrück vagy Bergen-Belsen. És itt zajlottak Raoul Wallenberg mentőakciói is. (...)

Furcsának tűnhet, hogy tíz éven belül két múzeumot is emelnek ugyanannak a történelmi traumának. De számításba kell venni, hogy az 1944-es, közel többszázezer áldozatot követelő tragédia feldolgozása pedig kulcskérdés a magyar társadalom számára.

Magyarul, azért kell az újabb emlékhely, mert nem működik elég jól az agymosás. A Páva utcai rettegő-központ nem eléggé hatásos, ráadásul azt a kutya nem látogatja. A jövőre elkészülő helyet pedig már jó előre be lehet vezetni a köztudatba, lehet propagálni, lehet az iskolák számára kötelezővé tenni a látogatását, meg lehet vele tölteni a lapok hasábjait és a tévécsatornák műsorait. Minden napra juthat majd egy hír, egy beszámoló az építési munkák állásáról és persze valami adalék a korabeli borzalmakról. A 2014-es holokauszt-emlékév és a nagyszabású józsefvárosi emlékhely újabb lendületet ad majd a holovallás honi terjesztéséhez és nem utolsó sorban biztos megélhetést biztosít a következő évekre a hivatásos rettegőknek. 
De lehet bármekkora is a nyomulás, költhetnek akármennyi pénzt is a holokauszt-ipar termékeire, annak remélhetőleg nem lesz foganatja, mint ahogy nem volt anno a szovjet propagandanyomulásnak sem. Úgy, ahogy annak idején a szovjetek, úgy mára már a zsidók is elérték azt, hogy az emberek többsége nem hogy nem foglalkozik a magvas üzenetekkel, jelen esetben a holokauszttal, hanem egyenesen magasról tesz rá, felfordul a gyomra, ha meghallja valahol. Így aztán akár huszonnyolc múzeum is épülhet, vagy folyhat naphosszat a médiából az agitáció, attól nem lesz több az önként-látogató, attól nem lesz több rettegő. Attól csak az ellenállás nő. 
Ne mosolyogj Iljics, nem tart ez örökké. Százötven év alatt se változtunk törökké - pingáltuk oda annak idején a budapesti Dózsa György úton álló Lenin-szobor talapzatára. És igazunk volt. 45 év alatt szovjetté sem változtunk és lehet bármekkora is a cionista nyomulás, nem változunk ezután sem. 
Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk. Magyarok. 
Kapcsolódó: 
   
Antimagyarok hangja harsog 




A MAGYAR KIRÁLYSÁG ELTÖRLÉSE ÉS A CIONIZMUS - CÚTH JÁNOS 



2013. SZEPTEMBER 16. HÉTFŐ, 07:36 

    Az első világháború semmi másért nem tört ki mint, hogy megszüntessék, eltöröljék a Magyar Királyságot...
    
Cúth János kanadai magyar újságíró igazságfeltáró írása Trianonnal kapcsolatban.
    
Most már érdemes végre komoly és hiteles dokumentumokat teregetni az olvasók elé, mert annyi féligazságból és alig-igazságból táplálkoznak e téren, hogy az már maga a hamisított történelem. Kérlek benneteket, olvassátok el figyelmesen az alábbi dokumentumot, amely avatott kornatanútól származik: 
    
Nem tudom ki hogyan van vele, de úgy vélem, hogy ártatlan magyarok millióinak sírja felett, és a háború soha világosan meg nem magyarázott, inkább elhazudott indítékai és történései mellett meg kellene hallgatni az igazságkereső kérdéseket is, s végre illene azokra hiteles magyarázattal szolgálni. Bámulatos közömbösség, bűnös cinkosság az, amikor a tényeknek ellentmondó, tarthatatlan "magyarázatok" posványába hagyják belealvadni nagyapáink, dédapáink vérét. Pedig ebben az esetben nem őstörténelemről van szó, amit sokkal könnyebb mellékvágányra terelni, mint az első világháború motivációit, vagyis a közelmúlt eseményeit. Ajánlom tehát, hogy lapozzunk bele a világégés titkosított forgatókönyvébe, amelynek a lapjai sárgás árnyalatúak - ha nem is annyira az enyészettől... 
    
Önzetlenül vall nekünk a kérdésekről Benjamin H. Freedman. Az 1890-ben született zsidó üzletember 1945-ben szakított a szervezett zsidósággal, miután átlátott annak sátáni törekvésein. Ezt követően egész hátralévő életét és hatalmas vagyonát az Egyesült Államokat átható zsidó zsarnokság leleplezésére szentelte. 
    
Belelátott a politikusok, nevezetesen a méregkeverők cinkelt kártyáiba, hiszen többnyire ezek személyes ismerőse volt, úgymint Woodrow Wilsoné, Bernard Baruché, Franklin Roosevelté, Samuel Untermayeré, a Kennedy családé és még sokaké. Freedman életműve az embertelen világhódítás elleni óriási manifesztum. Rendelkezésünkre áll egy beszéde, amelyet a washingtoni Willard szállóban tartott, nagy közönség előtt. Akkori beszédének egyes kitételei manapság még időszerűbbek, mint valaha. Jelen esetben beszédének azokra a részeire támaszkodunk, amelyek mindenek előtt az első világháború kirobbantásának körülményeire és lefolyására korlátozódnak. A következőkkel kezdi: ,,Az Egyesült Államokban a cionisták és vallási társaik a kormány teljes mértékű irányítói." 
    
1914-ben tehát kitört az első világháború. Az egyik oldalon Nagy Britannia, Franciaország és Oroszország, míg a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt. Két évi ádáz küzdelem után a német fél megnyerte a háborút .(!) Nemcsak névlegesen, de ténylegesen is. A német tengeralattjárók lesöpörték a hajókat az Atlanti-óceánról. Nagy Britannia katonáinak elfogyott a lőszere és mindössze egy hétre való élelmiszerük maradt. Az éhhalál várt rájuk. A francia hadseregben zendülés tört ki, miután 600 000 emberüket vesztették el a verduni csatában a Somme mellett. Az orosz katonák zöme szökevénnyé vált, az olasz hadsereg részben felbomlott. Mindeközben német földre egyetlen lövedék sem hullott, ellenséges katona nem lépte át a német határt. S erre mi történt? Máig érthetetlen és felfoghatatlan módon, Németország békét ajánlott Angliának: az abszolút győztes Németország megalkuszik a tönkrevert Angliával?! Ma már tudjuk, hogy erre a né met szabadkőműves vezérkari tisztek árulása folytán került sor. Angila tehát fontolóra vette az ajánlatot. Nem is tehetett mást, mert a padlón volt. Ámde ez még semmi. Hallgassunk csak bele ismét Freedman úr beszédébe: 
    
,,A németországi cionisták felkeresték a brit háborús kormánytanácsot - s most rövid leszek, mert ez egy hosszú történet, de minden okmányom megvan állításom bizonyítására - és ott azt mondták: ,,Nézzenek ide. Önök még meg tudják nyerni ezt a háborút. Nem kell elfogadni a német ajánlatot. Meg tudják nyerni a háborút, ha az Egyesült Államok az önök szövetségeseként beszáll a háborúba." Az Egyesült Államok akkor nem háborúzott (kivételesen.) Friss volt, gazdag és hatalmas. Azt mondták tehát Angliának: "Garantáljuk önöknek, hogy az Egyesült Államokat az önök szövetségeseként háborúba visszük, ha önök megígérik nekünk Palesztinát, miután önök legyőzték Németországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot." " Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy Angliának annyi joga volt Palesztinát valakinek odaígérni, mintha mondjuk az Egyesült Államok valamilyen okból Japánt Írországnak ígérte volna. Az angol hadvezetőség 1916. októberében mégis megtette ezt az ígér etet. Röviddel ezután az Egyesült Államok, amely ezt megelőzően teljesen németbarát volt, Britannia szövetségeseként belépett a háborúba!" 
    
"Azért mondom, hogy az Egyesült Államok szinte teljesen németbarát volt, mert a tömegtájékoztatást a zsidók irányították, minden újság és hírközlő eszköz zsidó irányítás alatt állt. Márpedig ezek a zsidók németbarátok voltak, mert sokan Németországból jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt, mert az tisztában volt törekvéseikkel és átlátott a manipulációikon. Ezért azt mondták, hogy amíg Anglia és Franciaország Oroszország szövetségese, addig ne számítsanak egyetlen centre se. Amikor viszont ugyanezek a zsidók lehetőséget láttak Palesztina megszerzésére, elmentek Angliába, és megkötötték az említett szerződést. Azután minden megváltozott, mint mikor a forgalmi jelzőlámpa pirosról zöldre vált. Ugyanazok az újságírók, akik korábban németbarátok voltak és arról firkáltak, hogy Németországnak milyen sajnálatos nehézségei vannak Nagy Britannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen úgy találták, hogy a németek nem jók, gazemberek, akik "vöröskeresztes nővéreket lőnek le." Röviddel ezek után Wilson hadat üzent Németországnak. A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba az igen befolyásos Brandeis bíróhoz, ezt mondván: megkapjuk Angliától, amit akarunk. Most rajtad a sor: dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az Egyesült Államok hadba lépjen. Így lépett háborúba Az Egyesült Államok. E háborúhoz semmi más érdeke nem fűződött! Nekünk, amerikaiaknak semmi okunk, semmi jogunk nem volt ahhoz, hogy az első világháború a mi háborúnk legyen. Belehajszoltak, közönségesen szólva bepaliztak bennünket azért, hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztinát. Ezt soha senki nem mondta el az Egyesült Államok népének. Sohasem tudták meg, miért kellett fiaiknak meghalniuk az első világháborúban."... 
    
Ezt követően a cionisták ismét Angliába mentek, biztosítani maguk számára a koncot, mondván: mi teljesítettük a "szerződés" reánk vonatkozó részét. Szeretnénk egy írást, amely rögzíti, hogy önök is betartják az alkut, és a háború után odaadják nekünk Palesztínát. Nem tudták, hogy a háború egy évig vagy tíz évig fog tartani. Ezért kiötlöttek egy formulát, amely rendkívül homályos, szinte értelmezhetetlen megfogalmazásban lett rögzítve, s "Balfour nyilatkozatként" került a történelembe. Ez a nyilatkozat nem más, mint Nagy Britannia ködösített kötelezvénye arra vonatkozóan, hogy megfizeti a cionistákat annak fejében, hogy azok belerángatták az Egyesült Államokat a háborúba. Ez a sokat emlegetett Balfour nyilatkozat valójában olyan hiteltelen volt, mint egy fedezetlen háromdolláros csekk. Anglia mégis paprikajancsiként behódolt, s ebből nagy baj lett. Az Egyesült Államok, tudvalevőleg, háborúba lépésével lassan felőrölte a németek erejét. Amikor aztán a háború véget ért, a németek elmentek a párizsi ,,békekonferenciára", ahol bizony összesen 117 (!) cionista székelt (szegény Magyarország! C.J.), akik kizárólag a zsidók érdekeit képviselték. (Szegény, zsidók által kiszemelt Magyarország! C.J.) Vezetőjük Bernard Baruch volt. Én is ott voltam, tudom mi történt! A zsidók azon a ,,békekonferencián" feldarabolták Németországot (és főleg, előre bekalkulált módon a maguk számára rég kiszemelt Magyarországot, jól tudva, hogy egy legyöngített Magyarországot könnyebben zsebre vágnak, mint egy magyar nagyhatalmat! C.J.), az elragadott részeket pedig előszeretettel osztották fel mérlegelés nélkül azon nációk között, amelyek azokra kényük-kedvük szerint igényt tartottak! E kéjelegve végrehajtott hóhérmunkával a cionista zsidók megteremtették maguk számára a nemzetsakterolás precedensét, majd a németek tudomására hozták a Balfour nyilatkozatot. A németek ekkor fogták föl, hogy: ó, hát ennek a játszmának az áldozatai lettünk! A további e semények már ebben a mederben zajlottak, s nyílegyenesen vezettek a második világháborúig, ezért nagyon fontosak még az epizódoknak tűnő közbülső események is. A németek először is tudatosították, hogy kegyetlenül becsapták őket, s mint rászedettek fizetik a rájuk kényszerített csillagászati összegű "jóvátételeket". Hát még a magyarok!!! 
    
Amit a németek érezhettek a zsidókkal szemben, azt érzékeltessük egy modellen: Tételezzük fel, hogy az Egyesült Államok harcban áll Oroszországgal, és győz. Ekkor azt mondanánk az oroszoknak, hogy hagyjuk abba az egészet, békefeltételeink alapján felejtsük el az egészet. Ekkor azonban az oroszok szövetségeseiként belépne a háborúba Kína, s mi ennek következtében elvesztenénk a háborút. Megsemmisítő győzelmet aratnának felettünk olyan jóvátételi kötelezettségek mellett, amelyek minden képzeletet fölülmúlnak. Képzeljük el továbbá, hogy az itt, (Amerikában) élő kínaiak, akikről azt gondoltuk, hogy hű állampolgárok, eladtak bennünket az oroszoknak, s általuk lépett Kína az ellenünk vívott háborúba. Hogyan gondolkodnának akkor itt, az Egyesült Államokban a kínaiakról? Nem hiszem, hogy közülük egy is ki merne jönni az utcára. Nem lenne elegendő lámpavas számukra... Nos, így éreztek a németek is a zsidókkal szemben. Pedig a toleranciájuk határtalan volt. 1905-ben például, amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, s a zsidók, akik a forradalmat elindították és szították, kifelé tülekedtek onnan, s valamennyien Németország felé törtettek. (Bűnösökként is a legjobb létfeltételek közé. C.J.) És Németország menedéket nyújtott nekik. Nagyon tisztességesen bántak velük. "Hálából" ezek eladták Németországot egy újabb zsidó gyalázatért, azért, hogy koncul kaphassák Palesztinát. Ezt követően a Nahum Sokolowhoz hasonló sok-sok zsidó csahos éveken keresztül dicsekedett a sajtón keresztül, hogy a németországi zsidóellenes hangulat azzal kapcsolatos, hogy tudatosították, miszerint a háborús vereséget a zsidók beavatkozása eredményezte azáltal, hogy az Egyesült Államokat saját érdekükben bevonták a háborúba. Maguk a zsidók vallották be. Nem úgy volt, hogy 1919-ben a németek rájöttek volna, hogy a zsidó vér jobban ízlik, mint a bajor sör. Nem volt szó semmiféle vallási érzelemről, mindössze ráébredtek arra, hogy vereség ükért a zsidók felelősek! De még ezek után sem történt semmiféle megtorlásszerű akció. A zsidóknak a hajuk szála sem görbült meg. Lassan azonban a zsidók is megfékezték magukat sikerük zengedezését illetően, s a továbbiakban már titokban akarták tartani ezt a tényt. Nem volt kívánatos számukra, hogy a világ megértse, miszerint ők árulták el Németországot, ezzel együtt Magyarországot is - talán még teljesebb mértékben. 
    
Mindeközben a világ egyszerűen megfeledkezik az olyan sarkalatos eseményekről, amire 1933-ban került sor, amikor a világ zsidóságának legjelentősebb képviselői összesereglettek Amszterdamban egy találkozóra. Ott a szemtelenség és pofátlan arrogancia csimborasszójaként olyan ultimátumot fogadtak el Németország felé, amelynek értelmében azt üzenték: Kidobjátok Hitlert, és minden zsidót visszavesztek előző állásába attól függetlenül, hogy kommunista volt-e! És ezt vegyétek ultimátumként! (Ebben az időben a kommunisták 98 százaléka zsidó volt!) Elképzelhetik, hogy erre mit mondtak nekik a németek... És mit tettek a zsidók? 1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a zsidóknak, Samuel Untermayer az amszterdami összejövetelről hazatérőben, az Egyesült Államokban egy országos rádióbeszédet tartott, amelynek a lényege az volt, hogy a világ zsidósága ezennel "szent" háborút üzen Németországnak. "Szent harcba lépünk a németek ellen. E gészen a megadásukig éheztetjük őket. Ezért bojkottra hívjuk fel ellenük az egész világot. Ez tönkre fogja tenni őket, mert függőben vannak az exportjuktól." Untermayer úr arcátlanul azt állította, hogy 'ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre.' (Ugyanez a szójárásuk manapság is, a palesztinok halomra gyilkolását illetően. C.J.) A bojkott hihetetlenül hatásosan működött, amire a németek a következőképpen reagáltak: 'Kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk és kidobják embereinket munkahelyeikről, és ipari termelésünket leállítják? Kik azok, akik ezt teszik velünk? Természetesen nehezteltek emiatt: Minimálreakció volt részükről, hogy horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német, és adja pénzét annak a zsidó tulajdonosnak, aki a bojkottot gyakorolta velük szemben? Aminek a végcélja Németország kiéheztetése, s még annak is a megszabása, hogy ki legyen a miniszterelnökük vagy kancellárjuk. Azt követően tették ezt, hogy kivételezett hel yzetük ellenére elárulták Németországot! Mégis tényszerűn meg kell állapítani, hogy a németországi zsidóknak még ezek után, még ezek mellett sem történt semmi bántódásuk, holott a bojkottot eszeveszett akarnoksággal fenntartották a németekkel szemben. A helyzet akkor változott meg, amikor - 1938-ban - egy lengyel zsidó a párizsi német követségen lelőtt egy német hivatalnokot. Németországban, csak ezután történt, hogy kirakatokat törtek be, utcai harcokra s hasonlókra került sor." - írta le a történtek hiteles szemtanúja, Benjamin H. Freedman. 
II.

    Előző alkalommal az első világháború zsidó háttérmanipulációiról számoltam be Benjamin H. Freedman feltárásai nyomán. Ennek során eljutottunk a II. világháború küszöbéig. Sajnos, a történelemnek ez a fejezete is legalább annyi mocskot, aljasságot és embertelenséget leplez, mint az előző. Nem igérhetek tehát épületes olvasmányt, viszont 65 év távlatából igazán időszerű, hogy legalább valamelyest letisztuljon az a homály, amit szándékos ködösítéssel értek el azok a bűnözők, akik a háború tüzét szították, s akiknek leszármazottai mind a mai napig ugyanazt a hatalmat képviselik, amely a II. világháború kirobbantásáért felelős. Mielőtt azonban ismét átadnánk a szót Benjamin H. Freedmannak, kora egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb zsidó politikusának és üzletemberének, aki - mint már megállapítottuk - szakított a szervezett zsidósággal, átlátva annak embertelen törekvésein és célkitűzésein, vessünk egy pillantást a II. világháború történelmi képé re, legalább lexikális keretek között. 
    A II. világháború fegyveres kirobbanása 1939. szeptember elsejére datálódik. Előkészítése azonban 1933-ra nyúlik vissza, sőt az benne rejlett már a Wersailles-i szerződésben is, amely létében fenyegette Németországot. 1933-ban ugyanis az Egyesült Államok diplomáciailag elismerte a Szovjetuniót. Roosevelt ezáltal mesterien állította sorompóba a pénzért és hatalomért mindenre kapható kalmár Angliát, valamint a gyarapodásért és politikia, nomeg területi térnyerésért semmi áldozatot nem sajnáló oroszokat. A világ közvéleménye többnyire mind a mai napig úgy tudja, hogy Chamberlain, angol miniszterelnök a németeket békéltető politikus volt. Ebből egy szó sem igaz. Igaz viszont ennek az ellenkezője: Feladata a németeknek a háborúba való beugratása volt. Ezt a szerepét kitűnően játszotta el. Mi sem jellemzőbb erre, hogy a Müncheni egyezmény aláírását követően hazaérkező Chamberlaint Rooseveltnek ez az egyszavas távirata várta: ,,Bravó!" Ezalatt azt kell ér teni, ami Rooseveltet a leginkább motiválta: a szerződés pontosan olyan féloldalasra sikerült, amilyent ő megálmodott, vagyis senkit sem elégített ki igazán, így minden fél zsarolhatóvá vált általa. 
    A Szovjetunió 1939-ben amerikai tanácsra taktikai meg nem támadási szerződést kötött Németországgal. Ennek célja kizárólag a németek önbizalmának növelése volt, kedvező politikai és szövetségi konstelláció érzetének kialakítása a háború megindításához. Az ürügyet mindkét szerződő fél számára az alaposan rászedett Lengyelország és Németország elleni provokációk szolgáltatták. Annak külön irodalma van, hogy a pokol hetedik bugyrában fogant, elképzelhetetlenül aljas angol és francia manipulációk vezettek Lengyelország és Németország beugratásához! 
    Ázsiában Roosevelt Japánt csalta a Pearl Harbour-i lépre. Szerencsétlen japánok úgy gondolták, hogy egy eredményes, rajtaütésszerű támadás jobb belátásra bírja majd az amerikai kormányt Japán alapvető létérdekeinek megítélésében. Amerika ugyanis blokád alá vette Japánt, bojkottálta termékeit s ott provokálta, ahol csak tudta, itt azonban olyan galád eszközökre kell gondolni, amilyen csak beteg, lázas agyban foganhat. Egyébként ez a meghatározás érvényes a nyugati hatalmak politikájára, egészen napjainkig. 
    Az emberi nemet megszégyenítő, világégést célzó provokáció-és manipulációsorozat ügynökei, a nyugati hatalmak képviselői a világtörténelemben példa nélkül álló módon, a maguk által kreált ,,háborús bűnösök" elmélete alapján legyilkolták az ugyancsak általuk tőrbe csalt ellenfelek vezetőit. Minden azt igazolja, hogy az amerikai, valamint a nyugati és az orosz társadalomban az igazság nem csak, hogy szubjektív fogalom lenne, hanem egyáltalán nem is létezik. A megállapítás természetesen az említett hatalmak vezető rétegére értendő. Külön fejezetet érdemel a háborút követő gyilkos ember-és nemzetmészárlás legkiszolgáltatottabb kárvallottjának, Magyarországnak a keresztre feszítése, s ennek miértjei. Most jöjjön tehát a koronatanú, Benjamin H. Freedman vallomása, amely legalább annyira felrázó és döbbenetes, mint amilyen világosan rámutat Magyarország előre kitervelt sorsára: 
    ,,Nem szeretem az 'antiszemitizmus' szót, mert értelmetlen, de önöknek mondhat valamit, ezért most kivételesen használni fogom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzelem uralkodott, az abból fakadt, hogy az I. világháborúért, majd Németország azt követő bojkottjáért a zsidók voltak felelősek. Végső soron a II. világháborúért is ők a felelősök, mert a történtek után elkerülhetetlenné vált a nyílt harc Németország és a zsidók között. Én éltem abban az időben Németországban és tudom, hogy a németek úgy vélekedtek: Európa vagy keresztény lesz, vagy kommunista. Nincs közbülső lehetőség. A németek tehát úgy határoztak, hogy megpróbálják megtartani kereszténynek, ha lehet, és elkezdtek újrafegyverkezni. Akárcsak Amerika, amelynek évi 83-84 milliárd dollárra rúgott a katonai kiadása. (Manapság az Irakot és Afganisztánt megszálló amerikai hadsereg napi költségvetése 480 millió dollár! C.J.) Igen, de ki ellen fegyverkezett Amerika? A 40 ezer moszkvai zsidó ellen, akik Oroszország fölött uralkodtak, no meg görbe utakon sok más ország fölött is? Amerika most a III.világháború küszöbén áll. A világ zsidói, a cionisták és társaik mindenütt elhatározták, hogy újra az Egyesült Államokat használják arra, hogy segítsenek nekik Palesztina megszerzésében, hogy ott hozhassák létre a világkormányt. Nem egyedül olvastam ezt a határozatot. Olvasták sokan, mások is. 
    Mit tehetünk ebben a helyzetben? Ha önök közül valaki csak egy életet is meg tud menteni, az lehet, hogy valamelyikük fia lesz. Lehet, hogy fiaikat ma éjjel küldik abba a háborúba. És önök annyit sem tudnak erről, mint 1916-ban arról, hogy a cionisták megegyeztek a brit hadügyi bizottsággal abban, hogy az önök fiait küldjék egy európai háborúba. Tudták ezt akkor? Senki sem tudta az Egyesült Államokban. Nem volt szabad tudni róla. Aki tudott róla, az Wilson elnök volt és House tábornok, meg néhány magasrangú kormánytisztviselő. Én ezt el tudtam képzelni. Jó kapcsolatom volt az idősebb Henry Morgenthauval. Az 1912-es elnökválasztási kampány alkalmával, amikor Wilsont jelölték, az irodában beszélgettünk. Én voltam id. Henry Morgenthau bizalmi embere, így én vele és Rollo Wellsel, a kincstárnokkal álltam kapcsolatban. Ott ültem ezeken a megbeszéléseken. Wilson elnök foglalt helyet az asztalfőn és hallottam, ahogy dobolnak Wilson elnök agyán, hogy az ad óbevétel egy részéből állítsák fel a szövetségi bankot és hallottam, hogyan befolyásolják az elnököt a cionista mozgalom céljainak megfelelően. Brandeis bíró és az elnök olyan közel ültek egymáshoz, mint - mutatja - ez a két ujjam. Wilson elnöknek annyi fogalma sem volt arról, hogy mit kell határoznia, mint egy ma született csecsemőnek. Így vittek bennünket az első világháborúba, amíg mindenki aludt. Odaküldték fiainkat, hogy lemészárolják őket. Miért? Hogy a zsidók megszerezzék Palesztinát. Úgy bolonddá tették önöket, hogy azt sem tudták, mennek-e, vagy jönnek. 
    Egy bíró, amikor az esküdteket utasítja, így beszél: "Uraim, ha egy tanú egyetlen egyszer is hazudott, annak az egész vallomását figyelmen kívül hagyhatják." Mik a tények a zsidókról? (Azért hívom őket zsidóknak, mert ezen a néven ismertek. Egyébként nem nevezem őket zsidóknak. Én 'úgynevezett zsidókról' beszélek, mert nem tudom, hogy kicsodák.) A Kelet-európai zsidók, akik a világ zsidóságának 92 százalékát adják, eredetileg kazárok voltak. Ez egy harcos törzs volt, amely Ázsia szívében élt. Nagyok és erősek voltak. Falloszimádók. Ez volt a vallásuk, ami egy végtelenül undorító, aljas dolog. Ebbe nem is akarok részletesen belemenni. Királyuk megelégelte birodalmának degenerációját s elhatározta, hogy egyistenhitre téríti alattvalóit: Vagy a kereszténységre, vagy az iszlámra, vagy a judaizmusra, ami valójában talmudizmus. Az "An-tan-ténusz-szó-raka-ténusz" kiszámoló versikéhez hasonló módon döntött a judaizmus mellett. Az lett az államvallás. Ember eket küldött a Pumbedita-i és Sura-i talmudiskolákba, akik rabbikként ezerszámra érkeztek vissza. Zsinagógákat és iskolákat nyitott. Így vált a népe azzá, amit ma zsidóságnak nevezünk. Soha, egyetlen egynek sem járt az őse a Szentföldön. Sem az Ótestamentum ideje alatt, sem az időszámításunk előtt. Egyiküknek sem! Ennek ellenére odaállnak a keresztények elé és arra kérnek bennünket, hogy támogassuk hadicselekményeiket Palesztnában, mondván: "Ti segíteni akarjátok Isten kiválasztott népét az ígéret földjének tulajdonba vételében, őseik honában, ugye? Ez keresztényi kötelességetek." Csakhogy ezek pogány kazárok, akik éppen úgy felvették hitüket, mint az írek tették. Nevetséges őket a "Szentföld népének" nevezni, éppannyira, mint az 54 millió kínai mohamedánt arabnak mondani. Mohamed csak Jézus előtt 620-ban halt meg, azóta pedig 54 millió kínai fogadta el a mohamedán vallást. Kína 2000 mérföldre van Arábiától, Mekkától és Mohamed szülőhelyétől. Képzeljük el, hogy ez az 54 mill ió kínai elkezdené magát 'arabnak' nevezni. Erre azt mondanánk, hogy holdkórosok. Mindenki aki elhiszi, hogy az az 54 millió kínai arab, az egyszerűen őrült. Ők mindössze egy vallást fogadtak el sajátjuknak, amelynek az eredete Mekkában, Arábiában van. Így van a zsidóknak nevezett valakikkel is. Ezek kazárok, pogányok, valamiféle ázsiai faj, akiket Ázsiából Kelet-Európába kényszerítettek. Mivel a királyuk fölvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk ez ügyben. Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk. Most képzeljük el, milyen ostoba dolog volt a világ nagy keresztény országainak azt mondani: 'Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az ígéret földjére'. Létezik ennél nagyobb hazugság? Mivel azonban az ő irányításuk alatt vannak az újságok, a hetilapok, a rádió és a televízió, minisztereik ott ülnek a parlamentben, így az egész vonalon mindenki erről fecseg, nem túl meglepő, hogy önök elhiszik ezt a hazugságot. Elhinnék azt is, hogy a fekete fehér, ha elég gyakran hallanák. És senki sem tehetne önöknek szemrehányást. 
    Ez a történelem egyik nagy hazugsága. Ez minden baj forrása, amely a világra szállt. 
    Tudják-e önök, mit csinálnak a zsidók a vezeklés napján, amelyről azt hiszik, hogy az olyan szent dolog nekik? Közöttük voltam, nem hallomásból tudom. Nem azért vagyok itt, hogy valakivel ingerkedjek. Azért vagyok itt, hogy tényekről beszéljek. Amikor a zsidó vezeklés napján bemegy a zsinagógába, feláll, és elmond egy imát. Ez az egyetlen ima, amely alatt áll. Háromszor megismétel egy rövid imát, az ún. Kol Nidrét. Abban az imában szerződésre lép az istenével, hogy minden eskü, minden fogadalom vagy ígéret, amelyet a következő tizenkét hónap folyamán tesz, érvénytelen. Arra szerződik istenével, hogy az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret. Ezeknek ne legyen semmiféle hatásuk, tehát ne kelljen teljesítenie azokat. Ezek után vajon önök mennyire számíthatnak lojalitásukra? Annyira, amennyire a németek számíthattak 1916-ban. Ugyanazon végzet alatt szenvedünk mint Németország szenvedett és ugyanazon okból." 
    Visszagondolva Trianonra, s arra, amit Freedman úr elmondott a párizsi békekomédiáról, arról, hogy ott 117 cionista képviselte az ún. zsidóság érdekeit, nem nehéz rájönnünk, miért történt, hogy Magyarország, a zsidóság által rég kiszemelt célország, a háború legártatlanabb áldozata, amely ország egyedüliként szavazott a háború ellen, mégis a legkegyetlenebbül bűnhődött mások bűneiért, a végtelen nyomorért, pusztulásért és tömegmészárlásért; azokért a bűnökért, amelyeket éppenséggel a felette ítélkezők követtek el. Egy végtelenségig megosztott, a végtelenségig elszegényített s lezüllesztett ország megszállása ugyanis sokkal könnyebb, mint egy erős és hatalmas Magyarországé, amilyen a mi országunk volt, még 1914 előtt is. Magyarország tönkretételére, legyöngítésére és majdani bekebelezésére azonban már korábban döntés született a zsidók részéről. A Ruszkij Invalid c. újság 1910-ben megjelent 285. számában látott napvilágot az alábbi felhívás: 
    "Hitsorsos Testvérek! Most az egész világon nincs a Földnek olyan sarka, amelyet könnyebben birtokba vehetnénk, mint Magyarország és Galícia. Mindkét terület szükséges és előnyös volna számunkra. Törekedjetek testvérek mindannyian erre, törekedjetek minden erőtökkel ezeket az országokat teljesen birtokba venni, törekedjetek innen kiűzni a keresztényeket, és egészen az uralmunk alá vetni. Törekedjetek mindannyian arra, hogy mindaz, ami a keresztények birtokában van, a saját kezünkbe kerüljön, és ha ehhez nektek nincs elég pénzetek, a Párizsi Szövetség annyi segítséget nyújt, amennyi szükséges. Erre a célra Szövetségünk gyűjtést rendez, és a váratlan áldozatokra a pénztárunk készen áll, hogy a galíciai és a magyar földet a galíciaiak és magyarok kezéből kivegyük, kitépjük és átadjuk kizárólagos tulajdonul a zsidóknak. A világ tőkései hatalmas összegeket áldoznak erre, ámde ennek sikerére ti egyesüljetek a legrövidebb időn belül." A kiáltvány aláírója : Cionista Szövetség, Párizs. 


Érdekes módon csak a külhoni magyarok mernek gondolkodni a megélhetési értelmiségünk csak hallgat , olyan mint a fos a biliben . A helytartók kegyeiért versenyeznek , és közben eladják még az anyjukat is agymosottak ők derék III/ III. - ok .

Tisztelettel: 
Cúth János boldogsag.net 


Már a pozsonyi csatában meg kellet volna semmisíteni a magyarságot , ki volt adva irmagjuk se maradjon, adta ki a parancsot a pápa , és a múvelt nyugatnak nem sikerült a kiírtásunk , mivel legyőztük őket, ha ők győznek , itt már nem magyarul beszélnénk, csak elvétve lennénk mint az indiánok karanténban mutogatnának , és mi táncolhatnánk az oda dobott fillérekért a sajáthazánkban.
Ezek sem voltak hollókamuk , csak a fél világot írtották ki a világháború alkalmazásával , és hány bankár állt a bitó alá , hisz mindenki tudja a háborúhoz pénz és pénz kell rengeteg pénz és a végén viszik az egész országot , mert leigázzák mint a birodalmi Amerikát , kik még mindig Pörhábori módszerekkel lép háborúba a zsidó érdekekért , hogy eltüntethesse a munkanélküli fiataljait , a zsidó vér helyet , had folyjon a goj vér , hist ők csak állatok , és az állatnak ki kell szolgálni a kiválasztott nemzetett. Na hülye gojok még mindig nem esett le a tantusz , ne feledjétek zsidó helyett egy szar kazárt szolgáltok kik agymosással rávett benneteket , hogy eltartsátok őket .


Román szerző tanulmánya. Bocsánatkérés a magyaroktól a témában! 

Ki küldte Auschwitzba a 460.000 zsidót Magyarországról? 


Ideje megtudni
 
Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat, a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelemtudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésnek voltak alávetve. 
Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott. Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!... Hanem a zsidók! 
Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok... 
1990 után, mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva, nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak. 
Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában! 
Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam (a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. 
Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal). Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és p ragmatizmustól átitatva. 
 
Yitzhak Gruenbaum speaking at the ceremony for laying the cornerstone of the educational institution

Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó, aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). 

Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeiket szolgálta! 

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat. 

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van. 

Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni! 
Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cio nizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal). 

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni. (49.oldal). 

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni! 

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel... 

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával, és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió? 

Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber! 

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később ellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak... 

Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve? Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a komfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha... Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen... 

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek? 

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal. Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nem kívánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kisebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal). 

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára. Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért ítéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról. Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség é s a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal). 

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok... vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt. 

Néhány tisztázó kérdés: Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel? 

Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán? 

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek. 

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem, vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom, csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! 

A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával... Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra. 

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népirtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően! Mert ez az igazság lényege. 
És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?... 

ION COJA 
2011. december 22. 



BŰNÖS NEMZET?
 





A magyar népről gonosz módon és aljas célból terjesztett valótlan mítosz tételes cáfolata
Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bűnös nemzet alaptalan vádja... Nem is csoda, hiszen a ma "véleményformáló pozícióban" lévő történészek - közöttük egyetemi tanárok - jó része a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár Erik garázdálkodása idején szívták magukba a burkolt vagy nyílt magyargyűlöletet. Sokuknak még ma sem jutott eszébe, hogy tüzetesebben kutasson a hiteles magyar történelmi múlt - lett légyen szó akár a közelmúltról - felderítése érdekében. Ha beütjük az Internet keresőbe ezt a két szót, számos pro és contra cikk ugrik elő. Az akkori történészek legnagyobb része elhallgatta a témát, vagy vonalasan tört pálcát az egész nemzet fölött. Minden rossz és bűnös volt, amit csináltunk. A magyar történelmet egyszerűen kivették az európai környezetből. Ha mégis kapcsolódunk Európához, az csak kárunkra van, mert mindenki jobb, szebb és tisztességesebb volt nálunk. Szerintük! 
NOS, MI IS AZ IGAZSÁG:

  A németek által megszállt Európában, - kivétel nélkül minden állam együttműködött velük. A németek szolgálatába lépett norvég miniszterelnökről (Vidkun Quisling) nevezték el a kollaboráló államférfiakat quislingnek. A Gestapo besúgó rendszere nagyszerűen működött Athentól Narvikig. A zsidókat minden állam nagy lelkesedéssel szolgáltatta ki a németeknek. Az antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a "Roosevelt titkos háborúja" (Roosevelt's Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények: 
1. 218. oldal A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.
2. 218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepítésre)
3. 219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó... Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztő tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi "numerus claususunk" és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik. 
Ebben a könyvben a hírhedt Morgenthau tervet is ledorongolják FDR mellett mások is. "Ennek a tervek a publikálása tíz új német hadosztály erejével egyenlő" mondotta az elnök. 
Azt viszont már nem ismerte el, hogy a Casablancában meghirdetett "feltétel nélküli megadás" elve oktalanul meghosszabbította a háborút, sok millió ember halálát és mérhetetlen anyagi pusztulást okozott, köztük angol és amerikai katona halálát is. 
Eisenhower mondta ezzel kapcsolatban: (Persico, 235. oldal): "Ha választani kell a bitófa és húsz bajonett megrohanása között, inkább a húsz bajonettet kell választani." 
Ezt csak azért kell említeni, hogy a magyar vezetés dilemmáját érzékelhessük valamelyest. Akkoriban - amerikai közmondást idézve, választhattunk két rossz között. Ami természetesen nem mentheti a nyilas borzalmakat. 
   

Ami a szomszéd "győztes" államok "dicső" tetteit illeti,
nem árt sorra venni azokat sem.

  Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 birodalmi márkát fizettek a németeknek. A németeknek engedélyt adtak útjaik és vasútvonalaik használatára a lengyel háború idején. (Ezt mi megtagadtuk, Hitler legnagyobb dühére.) A németekkel együtt, - pár nappal később - támadták meg a Szovjetuniót. 

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. (A németek csak később kapcsolódtak be a romániai zsidóirtásba.) Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: "A Román Holocaust" című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások.1941-ben, a németekkel együtt támadták meg a Szovjetuniót. Amikor azonban a Nyugattal folytatott titkos béketárgyalások alkalmával a románoknak egyértelműen tudomásukra hozták, hogy a Szovjetunióhoz forduljanak, 1944 júliusában átálltak a szovjetek oldalára. Jutalmul megkapták Erdély északi részét is. 

Tito szerb partizánjai: 1941-ben, Bácska visszaszerzése után, a helyi szerbek és a (Trianoni békediktátum tiltó rendelkezései ellenére behozott) telepesek (dobrovoljácok), a titoista partizánok és a királyi csetnikek kezdték a gyilkolást. Régi, nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően, az vállalja a teljes felelősséget, aki az ilyen hadviselést elkezdi. De! A győztest senki sem fogja felelősségre vonni, csak a vesztest.(Vae victis!) 
Hosszas partizánprovokációk és gyilkosságok miatt a magyar fegyveres erők razziát rendeztek Újvidéken, ami sajnálatosan vérengzéssé fajult. Ennek során 1300 (a szerbek szerint 3500) szerb, zsidó és kommunista lelte halálát. Ez méreteiben nagyobb volt, mint az Amerikai Hadsereg Mi Lay-i (Vietnam) hasonló módszerekkel kiváltott vérengzése volt, de ugyanolyan okai voltak. 
A valódi háborús bűnösök nem a magyar Kovács őrmester volt Újvidéken vagy Zsablyán, nem az amerikai Calley hadnagy Mi Lay faluban. Borzalmas tettükre magyarázat van, de nincs mentség. 
A szovjet hadsereg nyomában beszivárgó (és sunyin felbátorodó...) partizánok megtorlásként kb. 40 000 (negyvenezer) magyart öltek meg, balkáni módszerekkel. Ezen áldozatokat 2006 áprilisában rehabilitálta a szerb kormány és kártérítést helyezett kilátásba az áldozatok hozzátartozóinak. Nota bene: Az áldozatok emlékének állított emlékműveket, kereszteket, a szerbek rendszeresen meggyalázzák, ledöntik és összetörik. Viszont az újvidéki híd közelében emlékműveket állítottak a magyar vérengzés áldozatainak, s azt minden odatévedő külföldinek megmutatják. A maguk több mint tízszeres népirtásáról pedig "szemérmesen" hallgatnak. 
A szerb zsidókat pedig a quisling kormányfő Nedic, német zsoldban álló katonái irtották ki. 

Csehek: Annak ellenére, hogy a cseh hadsereg több és modernebb fegyverrel volt felszerelve, mint a német, egy puskalövés nélkül adták meg magukat a németeknek. 
Az egész háborút megúszták említésre méltó veszteség nélkül (Lidice). A német hadigépezetet mukkanás nélkül, megbízható módon ellátták fegyverekkel és lőszerrel. Több tízezer teherautó, harckocsi, rohamlöveg, löveg, lőszerek milliói özönlöttek ki a cseh gyárakból a Wehrmacht részére. 
Amikor a szovjet hadsereg megérkezett - egyedül Európában - testvérként fogadták, és védelmében nekiláttak a németek lemészárlásának és kiüldözésének. ALAPOS MUNKÁT VÉGEZTEK. Ha valaki kíváncsi a számokra és a borzalmakra, amiket a "kulturált" csehek elkövettek, könnyen megtalálhatja az adatokat a Szudétanémet szervezetek honlapjain, vagy üsse be a Google keresőbe az "Usti nad Labem" vagy a "Brno death marsh" szavakat mintának. 

Nem csak németeket öltek és telepítettek ki, de magyarokat is. Sajnálatos, hogy napjainkig csak a Pozsonyligetfalu árkaiban lemészárolt és kirabolt 90 erdélyi magyar levente és Dobsina magyar valamint német férfi lakosainak a lemészárlása van dokumentálva. Több ezer magyar férfi gyanított kivégzése még nyomozásra vár. Ugyancsak érdemes elolvasni Konstantin Szaharov cári tábornok könyvét az első világháborús Cseh Légió szibériai viselt dolgairól. Az orosz államkincstár aranya jórészének és minden mozdítható tárgy, gépezet, érték elrablása mellett a magyarok gyilkolásával is lelkesedéssel foglalkoztak. 
Itt kell emlékeztetnünk az olvasót arra az évszázados íratlan törvényre, hogy a "szemet-szemért" alapon elkövetett kínzások és gyilkosságok, a megtorlót az eredeti bűntett elkövetőinek az erkölcsi szintje alá süllyeszti. 

Hitler által megszállt európai országokban - talán Dániát kivéve - a Gestapó kitűnően működött. A quisling kormányok a zsidókat nagy lelkesedéssel szolgáltatták ki a megszállóknak. Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvégia sem volt kivétel! A Világhálón bőven találunk dokumentumokat a zsidók üldözéséről. 
   
MIT IS CSINÁLTUNK MI MAGYAROK,
akiket előszeretettel neveznek
hazai és külföldi politikusok és történészek
bűnös nemzetnek?

A Szovjetúnió elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány: 
1. 1941-ben még nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri meg a háborút. Anglia egyedül állt a németekkel szemben. Az USA közvéleménye a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a beavatkozásra a Pearl Harbor elleni japán támadásig (1941. december 7.).
2. A románok és a szlovákok már a háború első napjaiban csatlakoztak a németekhez. Erre való tekintettel vezetőségünk nem akarta megkockáztatni az esetleges győzelemből való kimaradást.
3. Hitler tudomására hozta Antonescu román diktátornak, hogy az kapja meg Erdély másik felét, aki a legnagyobb áldozatot hozza az orosz háborúban.
4. Hitlernek tervei voltak Magyarország megszállására (eleinte szlovák és román csapatok bevonásával), ha az nem vesz részt a hadjáratban. Ez meg is valósult volna, amikor 41 őszén látták, hogy nem sikerült megsemmisíteni a vörös hadsereget.
5. Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül gondoskodtak róla, tartották el a portugáliai Estorilban.

Amit soha nem vettek figyelembe 
1. Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen. Akik nem mentek tovább, nyugodtan élhettek Magyarországon. Az egyetlen lengyel középiskola is Magyarországon működött akkoriban Balatonbogláron.
2. Francia, olasz (!), és zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is, legtöbbször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
3. A magyar légelhárítás nem lépett akcióba az átrepülő angolszász bombázók ellen, Magyarország bombázásának a napjáig (1944. április).
4. A foglyul ejtett angolszász repülő személyzetet nem adtuk át a németeknek, hanem dunántúli kastélyokban helyeztük el őket, és lehetővé tettük menekülésüket.
5. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat.
6. Eichman, az "Endlösung" végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.
7. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):

1943. október 14.
A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra, mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800.000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon. 
Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez... 
Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának. 
Reg.: ) 012035/385/21î" 

Nos, kik is voltak a bűnösök? 
   
UTÓSZÓ:

Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidó honfitársaink megmentése érdekében, és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.. Ez sem igaz! Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó rokonait, barátait, aki tehette. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a másik tányérjába. 
Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért. Ennek ellenére sokan vállalták a "felkoncolást", amit a nyilasok ígértek a zsidómentőknek. Wallenberg úr sem volt az egyetlen, aki ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor szervezésében legalább annyi zsidót mentett meg mint ő. Ezenkívül apácák, papok, hivatalnokok, katonák, külföldi diplomaták mentették zsidó polgárainkat 
   
Ezenkívül tessék már tudomásul venni, hogy azok rendkívüli idők voltak. Túl voltunk Sztálingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles férfi katona volt. Nem volt már olyan család Magyarországon, ahol nem lett volna hősi halott, sebesült vagy hadifogoly. Az ember élete már egy fabatkát sem ért. A Szovjet hadsereg a határaink előtt állt, augusztus óta már hazánk területén folytak a harcok. Frontkatonáink elbeszéléseiből és 1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi várt ránk. Mindenki leszámolt a saját és családja bizonytalan jövőjével s életével is. 1944 április harmadika óta pedig súlyos bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak az USA, angol és szovjet légierőktől. Azok ne kritizálják a magyarságot, akik nem élték át azokat a rettenetes időket, vagy bűnös szándékkal nem akarnak rá emlékezni! 
Kíváncsi volnék, külföldi kritikusaink - hasonló rettenetes, kilátástalan körülmények között - hogyan viselkedtek volna? 
Magyaródy Szabolcs 
Kapcsolódó: 
   Vasárnapi újság: Magyaródy Szabolcs 
   Bakos István: Laudáció Magyaródy Szabolcsról 
 
Lipusz Zsolt: ANTAGONIZMUS ÉS TÖRTÉNELMI LEJTMENET



Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon 


2013-03-24. 16:48 Kuruc.info 
Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon: a cionista zsidó oligarchia nem csupán felvásárolta hazánkat, és nem csupán meghatározza a kormány gazdaság- és külpolitikáját, de immár arról is a zsidók döntenek, kik szerepelhetnek az iskolai tantervekben és kik nem, milyen felvonulásokat lehet szervezni és milyeneket nem, kikre emlékezhetünk, és kikre nem, milyen ünnepeket rendezhetünk, és milyeneket nem, kiket lehet kitüntetni és kiket nem. 
 
Zsidó küldöttség a Parlamentben, A pusztaszeri országgyűlés című gobelin előtt

Értelmes ember azzal már jó ideje tisztában van, hogy a zsidóság az egész nyugati világban kizárólagos befolyása alatt tartja a hadseregeket, a titkosszolgálatokat, a pénzrendszert, a médiát és a multinacionális cégek nem csekély részét. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyarság jelentős politikai erői harcoltak azért, mert hazánk függetlenségének súlyos korlátozását látták abban a tényben, hogy Ausztriával közösen intéztük a külpolitikát és a hadügyeket. Úgy hiszem, vannak, akik ma is kiegyeznének azzal, ha a globális birodalmat irányító zsidók csak hazánk külügyeit és hadügyeit irányítanák. Az erőviszonyok ismeretében sokak számára még az is elfogadható lenne, ha a makrogazdasági folyamatokat is a cionista bankároligarchia határozná meg.

Csakhogy a magát oly szívesen liberálisnak nevező zsidóság teljhatalmat akar, és az élet minden területén kizárólagos uralomra vágyik. A szovjet kommunisták és hazai csatlósaik diktatúrája nem volt ilyen kiterjedt és abszolút, mint amilyen orwelli rendszert a zsidóság itt kiépített magának. Hiszen immár a zsidóság szemüvegén keresztül kell látnunk múltunkat, jelenünket és jövőnket. Ők írják a történelmünket, ők határozzák meg, kik azok a történelmi személyiségek, akiket tisztelhetünk, és kik azok, akikre gyűlölettel kell emlékeznünk. A zsidók döntik el, ki lehet író Magyarországon és ki nem, kit lehet "tudósnak" nevezni, és kiket nem. A zsidók mondják meg, ki a rendes ember és ki nem, kit kell véleményének kimondása miatt "karanténba", esetleg börtönbe zárni, és kiket lehet vezető pozíciókba juttatni. A zsidóság dönti el, mi számít "szalonképes" véleménynek és mit kell "szélsőségnek" bélyegezni. A zsidók döntik el, ki a "humanista", a "demokrata", és ki a "gyűlöletkeltő", ki a "szélsőséges", a "náci", a "rasszista". Ők mondják meg, ki a "szakértő" és ki a "hozzá nem értő", az "összeesküvés-elméletekben hívő bolond". Ők határozzák meg, mi a "demokrácia", mi a "terrorizmus", mi számít "összeesküvés-elméletnek", ők döntik el, kik alkotják a "nemzetközi közösséget", és melyek a "civilizált viselkedés" normái a nemzetközi kapcsolatokban. A zsidóság akaratán múlik, melyek azok a szimbólumok, amelyeket tisztelnünk kell, és melyeket kell megtagadnunk. A zsidó oligarchia szempontjai határozzák meg a más népekhez fűződő viszonyunkat, sőt egyre inkább erkölcsi felfogásunkat, világlátásunkat és életelveinket is. Ma már ott tartunk, hogy azt is ők döntik el, ki a jó keresztény és ki nem az. Nem tudom, volt-e ilyen teljes, az élet minden területére kiterjedő diktatúra Magyarországon valaha is.

1991-ben hatalmas botrány kerekedett abból, hogy Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjében le merte írni az alábbi sorokat: "A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a Vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetősége megszűnt. Természetesen mindig voltak és lesznek Szerb Antalok, Radnótik, Sárközi Györgyök, Vas Istvánok, Harag Györgyök, Orbán Ottók, Konrád Györgyök, Faludy Györgyök és Zala Tamások, de ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag "asszimilálni" a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha."

A kissé naiv Csoóri Sándor súlyosan tévedett például Konrád György megítélésében, ő ugyanis a zsidó asszimilációs törekvések egyik fő szószólója, és semmiféle lelki közösséget nem érzett soha a magyar nemzettel. (De például Faludy György munkásságát is meglehetősen torzan szemlélte a költő.) Csoóri Sándor továbbá elfelejtette megemlíteni, hogy a hazai zsidóságnak a magyarság alávetésére irányuló törekvései legfőképpen azért lehetnek sikeresek, mert mögötte áll egy hatalmas világerő: a nemzetközileg szervezett cionista zsidó oligarchia, amely az egész nyugati világ felett is egyre szorosabb - napjainkra szinte kizárólagosnak nevezhető - felügyeletet gyakorol. A lényeget azonban jól látta a költő, aki - az akkori irtózatos erejű gyűlöletkampány hatására - azóta sem mert véleményt nyilvánítani a zsidóság hazai térfoglalásával kapcsolatban. (Nehogy a zsidók tönkretegyék írói karrierjét.)

A történelem tanúsága szerint nem mindegyik birodalom uralkodó elitje kívánja a saját képére formálni az alattvalókat. A Török Birodalom például azért volt elviselhető a meghódított népek számára, mert viszonylagos szabadságot biztosított nekik. De vajon miért kívánják agyunkat teljesen átmosni, és lelkünket is elrabolni a cionista zsidók? Miért akarnak nemzeti öntudatunk maradékától is megfosztani, miért akarják vallásunkat tönkretenni, erkölcsi felfogásunkat, világképünket, gondolataink legkisebb rezdülését is kizárólag ők meghatározni? Úgy hiszem, a válasz abban a tényben keresendő, hogy úgy hiszik: az eddigi világbirodalmak éppen azért buktak meg, mert nem voltak képesek alattvalóik lelke és elméje fölött is teljes mértékben uralkodni. A cionista elit legbelső köreiben meg vannak győződve arról, hogy a csalásra és uzsorakamatra alapított pénzrendszer és a tömegeket hazugságok tömegével elárasztó elbutító médiumok olyan "csodálatos" eszközök, amelyekhez hasonlóval egye tlen korábbi birodalmi uralkodó elit sem rendelkezett, és amelynek révén örök időkre bebiztosíthatják korlátlan uralmukat a nyugati civilizáció felett.

A jövő legnagyobb kérdése, hogy az uzsorakölcsönre épített "modern" pénzrendszer és a tömegek számára virtuális világot létrehozni képes agymosó média révén valóban olyan hatalmi koncentráció hozható-e létre, mely az idők végezetéig fennáll, és a "pokol kapui sem vesznek rajta erőt". 
Perge Ottó - Kuruc.info 


Belvárosi jóváhagyás: Rogán Antal hangsúlyozta, az alkotás nem a náci megszállók segítőiről szól 


Háromezer fő terrorizál tízmillió főt , meseországban a hollókosztot kiéneklik a szánkból , és meglátod bűnös nemzetté válunk a füstbe ment tervben .

Mert a fasiszta nép saját halottairól nem emlékezhet meg csak azokról a zsidókról akiket maguk a zsidók küldtek a haláltáborokba.

Kacsoh Dániel 2014. január 23., csütörtök Magyar Hírlap 
Megadta a tulajdonosi hozzájárulást az 1944-es német megszállás hetvenedik évfordulójára készülő emlékmű Szabadság téri felállítására az V. kerületi képviselő-testület tegnapi, rendkívüli ülésén. Rogán Antal polgármester hangsúlyozta, az alkotás minden meggyilkolt, elhurcolt és meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is. 
 
Az emlékmű látványterve (Fotó: MH)

Az 1944-es német megszállás hetvenedik évfordulójára készülő emlékmű azt a pillanatot örökíti meg, amikor megszűnt Magyarország szuverenitása, és szövegében is egyértelműsíti, minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is - szögezte le tegnap, az V. kerületi képviselő-testület rendkívüli ülésén Rogán Antal fideszes polgármester. A távirati iroda beszámolója szerint hozzáfűzte, látja a komoly indulatokat a kérdésben, de ezeket inkább a választási kampánynak tudja be, és álláspontja szerint inkább az eredeti üzenetre kell tekintettel lenni.

Rogán elismerte, az 1944 márciusa után történtekért felelősek az akkor még helyükön lévő államhatalmi szervek, amelyek például a deportálásokban segítettek, az emlékmű - hangsúlyozta - azonban nem a rendszer segítőiről szól. Leszögezte: most van az ideje a mementó felállításának. A kormány - folytatta a politikus - nem akarta sérteni senki jó érzé-sét, és erős túlzásnak tartja azt az állítást, hogy a történelem újraértelmezése folyik.

A testület tizenegy igen, három nem szavazattal megadta a tulajdonosi hozzájárulást a Szabadság térre tervezett emlékmű felállítására, az ülésen több civil résztvevő, így Deák Gábor, a Raoul Wallenberg Egyesület képviselője is tiltakozását fejezte ki a döntés kapcsán. A szocialista Pásztor Tibor méltatlannak és cinikusnak nevezte az emlékmű létrehozását, az ülés előtt tartott sajtótájékoztatón pedig párttársa, Horváth Csaba arról beszélt, az emlékmű valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, s ezzel történelemhamisítást követ el a kormány. Szerinte az alkotás egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket.

Megírtuk, Melocco Miklós és Benedek György szobrászművész szakvéleményben támogatta az emlékmű koncepciótervét, sőt, a Budapest Galéria is egyetért az emlékműállítással.

Elismert felelősség

Problematikus, hogy a megszállási emlékművel a kormány azt akarja sugallni, a magyar államnak nem volt felelőssége 1944. március 19. után a holokauszt tekintetében - foglalható össze a kritikusok, így a Mazsihisz, az Emih vagy baloldali kötődésű véleményformálók vádja. E tekintetben azonban irányadó lehet több korábbi kormányzati nyilatkozat. Martonyi János külügyminiszter tavaly októberben, a Tom Lantos Intézet által a Parlament felsőházi termében szervezett konferencián a kormány álláspontját ismertetve közölte, "elfogadjuk a felelősséget". Azt mondta, a "holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra, amivel szembe kell nézni". Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ugyanott szintén arról beszélt, a "magyar állam is felelős volt a holokausztért, szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket". Korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is elismerte az állam felelősségét a vészkorszakban. (KD)

Kormányfői válasz a Mazsihisznek

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

2014. január 20-án kelt levelüket megkaptam.Tekintettel arra, hogy a sokat szenvedett magyarországi zsidó közösség sorsát kormányom mindig is szívén viselte, köszönöm, hogy kérdéseikkel nyíltan és közvetlenül fordultak hozzám. Levelük elolvasása után megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy a jövőben is közösen dolgozhatunk azért, hogy Magyarországon a kölcsönös tisztelet, egymás megértése és hazánk közösségeinek együttműködése tovább erősödjék. Ebbe a sorba illeszkedik a német megszállás áldozatai előtt tisztelgő emlékmű is.

Meggyőződésem, hogy az áldozatok iránti tisztelet nem engedi meg, hogy a bebörtönzöttek, elhurcoltak, meggyilkoltak sorsa mellett főhajtás és szó nélkül elmenjünk. Márpedig - és Önök ezt nálam jobban tudják - a veszteség rettenetes volt. E tekintetben Magyarország Alaptörvénye egyértelműen és szilárdan foglal állást. Alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése.

Vannak, akik az áldozatok emlékezetét, az előttük tisztelgő emlékművet napi politikai spekulációkká akarják silányítani. Biztosíthatom Önöket, hogy ezeket a kísérleteket határozottan vissza fogjuk utasítani. Remélem, hogy hazánk német megszállásának 70. évfordulója jó alkalom arra, hogy az Önök közösségének veszteségeit elismerő, fájdalmukban osztozó, jóakaratú emberek fontos és közös lépést tegyenek a tisztelet kultúrájának irányába.

Budapest, 2014. január 22.
Tisztelettel:
Orbán Viktor
(A kormányfő nyílt levele a Mazsihisz vezetőinek, Heisler András elnöknek és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatónak.) 
A zsarolhatóságunk hajójából akarják leszerelni a vitorlát , mi az hogy megszálás , mi az , hogy elvesztettük önállóságunkat , mi az hogy nem akarunk fizetni a terrorista népnek . Kit kell ezért megzsarolniuk mennyit tudnak a politikusaink búnös multjukból , és miért nem a zsarolót likvidálják , hisz ha magyarról van szó már nem is él, csak ki kell ejteni a nevet és a gyilkosság BT- k már el is kaparták az illetőt , igaz pintér úr , akkor, volt ön úr amikor a kandur cicám hetet köjkedzett. Élő maffiózó a Draskoviccsal , és a többi milliárdossal , jobban mondva rablóval . Az araboknál Ali babájéknál még csak negyven rabló volt , azt el is birná ez az ország , de ami itt történt azt sajnos nem viseli el sem az ország , sem a nép . Állítsátok be a savas kádakat , és fürdessétek meg a milliárdos rablókat , mint a Szücs fivéreket az ÁVH- s zsidó pribékek a rabló zsidó milliárdosokat is usztassátok meg a vagyonukat meg rakjátok vissza a nemzeti vagyonunkhoz , hisz az a nép vagyona volt . A jobbik szerezze vissza ezt a vagyont és likvidálja a tolvajokat törvényt alkotva , mint ahogy most is törvényesen nem vonhatók felelőségre , ők törvénykezzenek , hisz , ők nem lophatták el , mert már mindent elloptak a zsidók a pártocskák a szabadkőmúvesek , rendőrök , katonák , titkosszolgák , birák , mind a markát tartotta.






A világ holokamujai , és a leendő holokamui


Jeruzsálemi népirtás 


Ez véletlenül nem holokamu volt , és mintha nem osztottak volna kárpótlást .

Az Örmény népirtás szintén holokamu volt az ifjú Törökök követték el , ez a mozgalom Európa szerte kibontakozott és a vezetői kivétel nélkül zsidók voltak , úgy tudom a zsidók a törökökre hárították a népirtást , pedig a zsidók voltak mint nálunk a Rákosi bandája ÁVH pribékjeivel .
Ez is hollokamu volt.


Kr. u. 614-ben a helyi zsidók a perzsákkal szövetkezve elfoglalták a Szentföldet és Jeruzsálemet, részletesebben lásd: 613-as zsidó felkelés, majd a zsidók lemészárolták a jeruzsálemi keresztények nagy részét. 
Zsidó népirtás 
614-ben a helyi, palesztinai zsidók szövetkeztek babilóniai hittársaikkal és segítettek a perzsáknak elfoglalni a Szentföldet. A támadásban 26 000 zsidó vett részt. 
A perzsa győzelem után a zsidók nekiláttak a palesztinai keresztények tömeges legyilkolásának. Felgyújtották a templomokat és a kolostorokat, megölték a papokat és a szerzeteseket, tűzre vetették a könyveket. A tabgai csodálatos Halak és Kenyerek bazilika, a Mennybemenetel Templom az Olajfák hegyén, a Damaszkuszi kapuval szembeni Szt. István templom és a Hagia Sión a Sion hegyen csak a legfontosabb néhány tétel a lerombolt épületek hosszú listájáról. A támadást valójában csak kevés templom élte túl. A feneketlen Tűzszurdoknál (Vádi anNar) épült Szt. Sabas kolostort csak távoli elhelyezkedése és a meredek sziklaszirtek mentették meg. 
A Születés Temploma is csodás módon kerülte el a pusztulást: amikor a zsidók parancsot adtak a lerombolására, a perzsák megakadályozták szövetségeseik pusztítását. Ugyanis perzsa királyok portréinak hitték a Napkeleti Bölcsek mozaikképét a párkányzat fölött. 
S ez az öldöklés és pusztítás még nem is a legsúlyosabb gaztett volt. Amikor Jeruzsálem megadta magát a perzsáknak, sok ezer helyi keresztényt vetettek fogságba, és elhajtották őket a Mamillai víztároló közelébe. Ronny Reich izraeli régész ezt írja: 
"Valószínűleg a legtöbbet ígérő vevőnek adták el őket. Egyes források szerint a Mamillai tárolónál a keresztény foglyokat zsidók vásárolták meg és ott a helyszínen le is mészárolták őket." 
A mészárlás egyik szemtanúja, Szt. Sabasi Sztrategiosz azt írja: "Azután a gonosz zsidók... szerfelett örvendeztek, mivel gyűlölték a keresztényeket, és aljas tervet eszeltek ki. Ahogy régen ezüstpénzen vásárolták meg az Urat a zsidóktól, úgy most ők vásárolták meg a fogságba esett keresztényeket... Hány lelket mészároltak le Mamilla víztározójánál! Hányan haltak éhen és szomjan! Hány papot és szerzetest vágtak le karddal! És hány szüzet, ha ellenálltak a meggyalázásnak, szántak halálra ellenségeik! Hány szülő pusztult el gyermeke holtteste fölött! Hány olyan ember lett Krisztus vértanúja, akit megvásároltak, majd legyilkoltak a zsidók! Ki számolhatná meg annak a rengeteg embernek a hulláját, akiket Jeruzsálemben öldöstek le?" 
Sztrategiosz 66 000-re becsüli e mészárlás áldozatainak a számát. 
A zsidók azért váltották ki drága pénzen a keresztényeket a perzsa katonák fogságából, hogy legyilkolhassák őket a Mamilla víztárolónál, és annak vize vérré változott. A zsidók csak Jeruzsálemben 60 - 90 ezer palesztinai keresztényt öltek meg, ami mai arányokra átszámítva majdnem 1,5 milliót tenne ki (az Encyclopaedia Britannica szerint a föld össznépessége akkoriban 300 millió körül lehetett, hússzor kevesebb, mint ma). 
Pár nappal később a perzsa katonaság fölfogta a gyilkolás mértékét, és leállította a zsidókat. 
Zsidó gaztettek 
A 614-es népirtás a legszörnyűbb, de nem az egyetlen ilyen gaztett volt, amit a zsidók elkövettek azokban a zavaros években. Bár az is egy szép történet, amit a Biblia mesél el Kánaán Józsué általi meghódításáról, s amely oly mély hatást gyakorolt a zsidó lélekre. A VII. század az erős zsidó befolyás évszázada volt, - igencsak bőven kivették a részüket a népirtásból. 
Alig pár évvel 614 előtt, 610-ben az antiochiai zsidók legyilkolták a keresztényeket. A zsidók felvágták Anasztasziosz pátriárka hasát, arra kényszerítették őt, hogy a saját beleit rágja, s heréit az arcába csapták. Az effajta események miatt a jeruzsálemiek az Omar ibn Khattab kalifával 638-ban kötött szerződésben azt kérték, hogy védjék meg Jeruzsálem lakóit a kegyetlen zsidóktól s ezzel a nagy hatalmú arab vezér egyet is értett (Szulh al Kudsz, kapitulációs szerződés). 
Kapcsolódó: 
   DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai 
   Jönnek a zsidó önvédelmi szervek? 
   A "magyar" kormány támogatásával működik a Zsidó Ügynökség valamint a Tett és Védelem Alapítvány 




A legnagyobb holokauszt - The Truthseeker
 
A civilizált Amerikát barbár európaiak fedezték fel. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a bennszülöttek jogaikat Amerika ma sem védi. De hamarosan változás jön.

És Amerika őslakosságának kiirtása a világ legnagyobb holokamuja volt , csak elvétve maradt hírmondónak egy – két indián mintha ők sem kaptak volna kárpótlást, ja hogy a zsidók már Amerikát rég gyarmatosították , és fizetni azt nem akarnak . Sőt kirabolják a birodalmi Amerikát , és eltartatják a terrorista állam szerveződést , a Palesztinokat a világ legnagyobb koncentrációs táborába kényszerítik , a földjeiket , javaikat elrabolják , és a terrorista állam a börtönőrük e sanyarú sorsú népnek , kik ha a házukat szétbombázzák , és véletlenül egy kővel megdobálja az állig felfegyverzett betolakodó haramia hadat , hát kihallgatás alkalmából olyan kínzásokat kell . Hogy elszenvedjen amibe belehall . Ja , hogy működtetni kell a szervkereskedelmüket is . Hát ez is hollókamu a javából terrorista módszerekkel. 

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=47Sx1Aexd00


Holoparaziták őrjöngése, avagy miért nincs közös magyar-zsidó sors? 



2014-01-22. 13:52 Kuruc.info

Az elmúlt napok holokausztos ámokfutásából nem csupán az a tanulság szűrhető le, hogy fölösleges bocsánatot kérni és megalázkodni a hazánkat megszálló zsidók előtt. Van egy fontosabb tanulság is, melyet persze az elmúlt évek, évtizedek eseményeit figyelve már régen le kellett volna vonni: a nemzetiszocialisták és szövetségeseik egyáltalán nem ok nélkül akarták Európából kitelepíteni a zsidókat. Mert az együttélést ők úgy képzelik, hogy mindenki más az ő parancsaiknak engedelmeskedik.

Az eltelt néhány napban nyilatkozatokat megfogalmazó, átkozódó, fenyegetőző, zsaroló zsidó szervezetek, zsidó vezetők és úgynevezett történészek (Karsai, Ungváry, stb.) megnyilatkozásai alapján nyilvánvaló: hazánk gyarmatosítói teljesen nyeregben érzik magukat, ellenvéleményt immár nem tűrnek, sőt, mindenkitől alázatos hódolatot követelnek. A Fideszhez kötődő értelmiség kettős játéka folytathatatlan: nem lehet egyszerre eleget tenni a zsidók elvárásainak, ugyanakkor legalább részben mentesíteni a magyar népet a "bűnösség" vádja alól. A zsidók most már eltaposnának mindenkit, aki nem igazodik szigorúan a hivatalos holodogmatika tételeihez.

Szakály Sándor két "bűnt" is elkövetett. Az egyik, hogy egyik nyilatkozatában közölte: a most létrehozott Veritas Történelmi Intézet nem csak az. ún holokauszttal kíván foglalkozni. A másik közlése pedig, amellyel végképp a fejére vonta a megszállók haragját, az volt, hogy a Kamenec-Podolszkíjba küldött zsidók deportálását idegenrendészeti eljárásnak minősítette. A holoparaziták őrjöngenek, holott Szakály Sándor egyáltalán nem "bontotta ki az igazság minden részletét". Ugyanis ha az ország irányítása magyar kézben lenne, a következőt kellett volna mondania: nem csak a "holokauszttal" foglalkoznak majd az új történelmi intézetben, de azzal is, mivel úgy a tanároknak, mint a szélesebb közvéleménynek igenis szüksége van arra, hogy a sok hazudozás után végre kiderüljön az igazság a zsidóknak a második világháborúban játszott szerepét illetően. Továbbá ki kellett volna mondania, hogy a zsidóság deportálására nem a megsemmisítésük céljából került sor, hanem azért, mert a háború eredményes folytatása céljából (biztonsági megfontolásokból és a munkaerő-szükséglet biztosítása érdekében) az ellenséggel együttműködő népcsoport elszállítása elengedhetetlenül szükségesnek látszott.

És ha ezért a kijelentésért a holoiparosok újfent őrjöngeni kezdenének, és börtönt, letartóztatást követelnének, fel lehetne idézni például az egykori amerikai külügyminiszter, Medelaine Albright egy 1996-os nyilatkozatát. Albright a CBS hírtelevízió egyik műsorában arra a kérdésre, hogy megérte-e az Irak elleni amerikai büntető intézkedések következtében 500 ezer gyermeket a halálba küldeni, azt válaszolta, hogy "igenis megérte". Albrightnak ezért a nyilatkozatáért a haja szála sem görbült, a zsidók ma is nagy-nagy tisztelettel tekintenek rá.

De ha feltennénk a kérdést egy zsidó vagy a zsidók szolgálatába szegődött történésznek vagy politikusnak, hogy mi a véleménye a német civil lakosság elleni bombatámadásokról (kiemelten például Drezda elpusztításáról 1945 februárjában), Hirosima és Nagaszaki polgári lakosságának lemészárlásáról, a Vietnamban ledobott napalm bombákról, az USA 1945 után indított megszámlálhatatlanul sok katonai agressziójáról, az iraki háború egymillió halottjáról, a palesztinokkal szemben elkövetett cionista vérengzésekről (Deir Jaszin, Sabra és Satila stb.), a Gázai övezetben bevetett foszforbombákról, a válasz a következő lenne: a civil áldozatok sajnálatos "járulékos veszteségek", haláluk végső soron elkerülhetetlen volt a nagyobb cél, a "demokrácia", a "humanizmus", stb. (valójában a zsidó világhatalom kiterjesztése) érdekében. És ha ez a válasz manapság a legteljesebb mértékben hivatalosnak és elfogadottnak tekinthető, miért kellene Szakály Sándornak vagy bárki másnak bocsánatot kérnie azért, mert kimondja az igazat a zsidókról?

Régen itt lenne az ideje annak, hogy a magyarság végre egy emberként álljon ki mindazok mellett, akikre a hazánkat gyarmatosító hatalom - pusztán véleményének kimondása miatt - lesújtani készül. Most Szakály Sándor került a célkeresztjükbe, és ha nem állunk ki határozottan mellette, bármelyikünkre bármikor sor kerülhet.
Perge Ottó 

Hány áldozata lehetett a holokausztnak? 



2014. január 24. SVPSZ 
Az alábbi írást másoltam, mint Schmitt Pali a doktorit. K. K. monogramú társunk tette közzé. 
"A New York-i Zsidóközpont a következő adatokat tette közzé: 
Zsidók a világban: 
1938 Zsidók: 15 748 091 
1948 Zsidók: 15 753 638 
Plussz eredmény: 5.547 
Játék a számokkal: 
5.547, 5.755 
Wikipédia, címszó II. világháború áldozatai ORSZÁGONKÉNT. A fejlécen valamikor zsidó címszó szerepelt, kijavították "A holokauszté" címszóra. Lejjebb pörgetek, az eredmény 5 754 400 fő ÁLDOZAT. 
Játsszunk egy kicsit a számokkal. 547, 754. Első pillantásra hasonló számok, szinte elsiklik az ember szeme fölötte, de forgassuk egy kicsit, csereberéljük fel őket. 
Ha elveszem a milliós tételt, vagyis csak a pucér 5.754-es számot nézem, na kerekítsük jóindulatúan a 400 főt felfele a zsidó matematika szerint, akkor 5.755. 
"A Claims Conference az új Budapest Alapból kilencven nap alatt 11 millió eurót fizetett ki a vészkorszak 5 755 túléloje számára." 
Tehát ha a plussz eredmény a New-Yorki Zsidóközpont szerint 5.547 és 5.755 a túlélő, akkor gyakorlatilag 208 a különbözet. Nem semmi 90 nap alatt 11 millió EU jogtalan haszon 208 főre. Tessék kiszámolni napi árfolyamon. Na ugye? Hová lett a pénz? 
Jews In Europe 
- 1938: 8,039,608 
- 1948: 9,372,668 
Plussz eredmény: 1.333.060 
Na ezért kellett a szájkosártörvény! 
A számadatok viszont magukért beszélnek! 
Dilemmám a következő, mindezek után hol keressem a 6 milliót? 
Aki pedig tudja, cáfolja meg a New York-i Zsidóközpont hivatalos adatait. 


Ezúttal már az ENSZ-ben is bocsánatot kellett kérnünk... 2014. január 24. ...a magyar holokausztért! A magyar holokauszt mi volt? Mohácsnál a Fuggerek miatt elvesztettük a csatát! 1919-ben a zsidó vörös vircsaft miatt eljutottunk Trianonig! 1947-ben kék cédulás választási csalással nyakunkra ült a kommunista zsidó kormány. Egyetlen magyar sem volt benne! Gyalázatos tetteik miatt eljutottunk 56-ig... Az igazi magyar holokauszt azonban napjainkban van folyamatban: annyi kártérítést kell fizetnünk, hogy a SAJÁT PÉNZÜNKÖN VÁSÁROLJÁK FEL A HAZÁNKAT! 



Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél 


Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél, aztán ha vendégként vagy turistaként ideglenesen Magyarországon tartózkodtok, akkor tisztességtudóan viselkedjetek!

Az Liberális Ifjak részére. 

Megdöbbenve látom, hogy a hírekben, mint ideglenesen vagy turistaként Magyarországon tartózkodó terpeszkedőként, a Magyarok ügyében véleményt nyilvánítotok. Ez elég nagy udvariatlanság bekéredzkedtek más nép lakásába, és gyalázzátok az ország lakosait, a helyi kultúrát, történelmet. Jobb lenne előbb a saját népcsoportotoknál tennének rendet, az egyenlő mérce alapján. 
Javaslatom a következő. Harcoljátok ki az Európai Unióban az NSZ-ben, a következőket. 

1. Vonják felelőségre azon német brit, amerikai, svájci zsidó bankárokat akik Hitlert anyagilag támogatták és Hitlerrel szövetkezve megszervezték a világ háborút. Hitlert felelőségre vontuk a zsidó cinkosait még nem. 
Fontos az egyenlő mérce. Sidney Wartburg, Rotshildek, Grűnshildek stb, vagyon elkobzás. 

2. Vonják felelősségre azon német, brit, amerikai, stb fegyver gyárosokat egyéb gyárosokat, akik busás haszonnal fegyvert gyártottak kereskedtek a németekkel és Hitlerrel, a háború folyamán. Teljes vagyon elkobzás. Egyenlő mércét Hitlerrel. Még ha rokonaitok is ezen bűnözők. 

3. Teljes vagyon elkobzás a háború dögevő hiénáitól, még ha ezek nem is Magyarok, hanem a ti zsidó rokonaitok. 

4. Jó lenne ha, felemelnétek szavatokat a Filiszteusok gyilkolása ellen, amit napjaink legnagyobb hentes-mészáros -gyilkosa maga Bee Netanyahu folytat. Aki rokonotok vértestvéretek. Továbbá jó lenne ha sátrat vernétek az Izraeli Követség elött és követelnék Ilon Nagykövettől, az igazság zsidó bajnokától, hogy járjon közben a Mészárosnál Nethanyahunál a Palesztinok kapják vissza ősi hazájukat. 

5. Esetleg vegyétek fel Szabó Tímea nevű magyargyűlölő, zsidó nővel a kapcsolatot! Közösen lépjetek fel a szőrös, ápolatlan nőgyűlölő rabbik ellen. Tiszteségesebb lenne ha nem köpködnék le, nem lökdösnék, nem rugdosnák a 8 éves kislányokat a zsinagóga előtt. Jó lenne ha harcolnátok, hogy a nőket is oda engedjék imádkozni a Sirató falhoz. Harcoljátok ki, hogy a zsinagógában nőknek ugyan annyi joga legyen mint a férfiaknak. Vegyesen ülhessenek a zsinagógában mint a Magyar emberek a templomban. 

Továbbá harcoljátok ki egy színes bőrű zsidónak, ugyan annyi joga legyen, mint egy askenázi vagy egy szefárd zsidónak. Továbbá emeljétek fel a szavatokat, mert az idegenek listázásának magasiskolája az izraeli knesszet és az amerikai szenátus. Nem a mi hazánk. 
Ez csak néhány gondolat. Nektek országunkban ideglenes tartózkodó átutazóknak turistáknak. 

Horthy Miklós kormányzó Úrnak pedig köszönjék meg a segítséget, amit a zsidóságnak nyújtott. Ellenben a gyilkos zsidó bankárokkal és zsidó fegyvergyárosokkal ellentétben. Nem beszélve a Wallenberg nevű zsidó arany és ékszer nepperről orgazdáról, aki segítség címén kifosztotta gojként a zsidó vértestvéreit. Zsidónak gójt kifosztani nem bűn, hanem dicsőség a Tóra szerint. Azonban zsidónak zsidót kifosztani halálos bűn. Kérem emeljék fel szavatokat Wallenberg nyerje el méltó büntetését és a lopott arany és ékszerek kerüljenek elkobzásra. Kerüljön vissza az eredeti zsidó családok tulajdonába. 

A Magyarok mélyen tisztelt íróit, mint Wass Albert, Nyirő József, ne hasonlítsuk, fegyvergyáros, bankár zsidó bűnözőkhöz. Ne hasonlítsuk Elly Wiesel magyar zsidó nevét bitorló emberhez. Ugyanis az osztálytárs szomszédja biztosan állítja, hogy Wiesel egy szimpla csaló. Kérem tisztázzák Elly Wiesel nevű csaló családtagotok ügyét. Ne bitoroljon Nobel díjat csalással. 

Amennyiben tisztességes zsidó liberálisok vagytok, ezen anomáliákat felszámoljátok saját közösségeikben. Akkor talán kifejthetnek kritikát vendég jogon országomban. Azonban jobb lenne ha inkább családotok körében maradnátok, hiszen már van rablott országotok a Filiszteusok ősi földjén. A bolsevizmus, liberál-bolsevizmus, kommunizmus, szocializmus, globalizmus, zsidó tipusú liberalizmus, gén idegen a magyar ősi hagyománykhoz. Ezek zsidó ideológiák. A magyarokra ezen ideológiák csak a zsidó terror idején erőszakkal lehet rá kényszeríteni. 

Levelemre nem várok választ addig, míg felsorolt anomáliákat fel nem számolják, zűrös népcsoportotok életében. 

Id Bárdosi Ferenc
A Magyar Szentkorona Állampolgára 



Csőcselékkel a gyülekezet ellen
 



Horthy Miklós kormányzó és szoborállítói védelmében
A Magyarok Világszövetsége közleménye

A mai magyar valóság megdöbbentő lelete mutatkozott meg 2013. november 3-án Budapesten, amikor a Szabadság téri Hazatérés Templomának református gyülekezete az egyház belterületén felállította Horthy Miklós mellszobrát. Annak a Horthy Miklósnak szobrát, aki 1920-1944 között Magyarország kormányzója volt, és református emberként döntő szerepet játszott abban, hogy a ma neki szobrot állító gyülekezet temploma felépülhessen. 
Amíg a templomot teljesen megtöltő gyülekezet a hálaadó istentiszteletet hallgatta, a templom előtt lármásan zajongó csőcselék gyűlt össze, szélsőséges politikai erők hívására. A fenyegetőző, ordibáló, a zsidók sérelmeit emlegető, Horthy Miklóst és szoborállítóit gyalázóktól a karhatalom kellett az imádkozó-emlékező gyülekezetet megvédje. 
A mai Magyarország e döbbenetes látleletével kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége az alábbiakat kívánja a magyar nemzet és a világ nyilvánosságának tudomására hozni: 
Elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartjuk, hogy a 90%-ban keresztény Magyarországon szitkozódó csőcseléket vezényeljenek egy templomban imádkozó gyülekezet ellen. Ami történt, az a keresztény erkölccsel összeegyeztethetetlen, a magyar nép lelkétől idegen, közösség elleni izgatás, aminek Magyarországon nem szabad megismétlődnie. 
A Magyarok Világszövetsége Horthy Miklós kormányzót - minden ismert hibájával együtt - a XX. századi Magyarország legnagyobb politikusának, igazi államférfiúnak tartja. Személyével és a nevével fémjelzett korszakkal kapcsolatban a következőket tartja fontosnak emlékezetbe idézni: 
    Horthy Miklós nem a zsidók ellen lépett szövetségre a hitleri Németországgal, hanem Magyarország érdekében, amelynek polgárai között az igen jelentős számra duzzadt zsidó népcsoport tagjait is ott találjuk. 
    Az, hogy Magyarországnak a szovjetellenes háborúból való kilépését a Zsidó Világkongresszus akadályozta meg, mára közismert. Tették ezt arra való hivatkozással, hogy Magyarország kilépése esetén Németország katonailag megszállná az országot, és ezzel végveszélybe sodorná a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidót. 
    A magyar történelemírás még adós annak a feltárásával, hogy Magyarország milyen indítékkal és pontosan kinek a követelésére üzent hadat a Szovjetuniónak, és ebben a döntésben mekkora szerepe volt a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidó féltésének a hadba lépés további halogatásával kockáztatott német katonai megszállástól? 
    A Horthy Miklós kormányozta Magyarországon azért duzzadt pár év alatt 800 ezer főre a zsidó népcsoport, mert a pár száz ezres őshonos zsidó mellé ide menekült több százezer zsidó a környező, németek által megszállt országokból (Ausztria, Lengyelország), és meg nem szállt országokból (Szlovákia, Románia, Jugoszlávia). Amint azt a Horthy-Magyarországra menekülő zsidók egyike, amúgy fontos személy, a Bécsben elhunyt Almási (Blumgrund) János ismételten elmondta, itt a zsidóknak Kánaán volt élni, szemben Csehszlovákiával, ahonnan ők menekültek. 
    Amíg tényleges kormányzói hatalma megengedte, Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásáig Horthy Miklós a legelszántabban védte a magyarországi zsidókat, szükség esetén a hadsereg bevetésével is, lásd a Koszorús Ferenc vezérezredes vezette hadművelet, amellyel megakadályozták a budapesti zsidóság deportálását. A zsidóság hálájának kézzelfogható eredményeként Horthy Miklóst vádlottként meg sem idézték a nürnbergi perben. 12 éves portugáliai száműzetése idején pedig a hálás zsidóság - élén a Chorin családdal - folyósította Magyarország egykori kormányzójának az életjáradékot. 
    Horthy Miklós kormányzása idején 1920 és 1930 között hivatalos népszámlálási adatok szerint 700 ezer fővel gyarapodott Magyarország népessége, ami kiemelkedő és az ország gyarapodásáról mindent elmondó mutató. 
    A vasárnapi csőcselék támadásának egyik legaljasabb - háttérben meghúzódó, felkészült politikai boszorkánykonyhára valló - fogása az volt, hogy Horthy Miklós kormányzót egy lapra tette a kommunista Kádár Jánossal, hirdetve, hogy egyiküknek sem jár szobor Magyarországon, és álságosan "megfeledkezve" arról, hogy Horthy Miklóst nem szovjet tankokkal, sem más idegen hatalom segítségével ültették a kormányzói székbe, hanem odaemelték őt életútja, hadvezéri sikerei és a magyar nép tisztelete. 
A Magyarok Világszövetsége kiáll a Szabadság téri Hazatérés Temploma református gyülekezete, annak presbitériuma és lelkésze mellett, és köszönetet mond nekik Horthy Miklós kormányzó emlékének ápolásáért, az egyik legfőbb magyar érték, a méltányosság gyakorlásáért. 
Visszataszítónak tartjuk a Református Egyház azon vezetőinek és papjainak magatartását, akik - ahelyett, hogy védelmükbe vennék a csőcselékkel megtámadott, segítséget kérő gyülekezetet, elhatárolódnak és fegyelmi eljárást indítanak a gyülekezet lelkésze ellen. Arra kérjük a pálcát törőket, hogy ne feledjenek el két dolgot: 
    - A Magyarországi Református Egyház mai első számú vezetője a mostanihoz hasonló Horthy-emlékhely kialakításának volt tevőleges részvevője anélkül, hogy haja szála görbült volna. Óvakodjanak tehát a kettős mércétől! 
    - A Szabadság téri Hazatérés templomának református gyülekezete és annak lelkésze Dr. Hegedűs Loránt püspök, a XX. századi magyar reformáció kiemelkedő alakja, Ravasz László püspök utóda oltalma alatt áll. 
A Magyarok Világszövetsége szánalmasnak tartja a budapesti Horthy Miklós-szobor ellen tiltakozók silány történelmi ismereteit, és ezt a kommunizmus máig húzódó áldatlan örökségének tartja. Különösen aggasztó a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) azonos hangnemű, és hasonlóan hiányos ismereteket tanúsító megszólalása ez ügyben. 
A Magyarok Világszövetsége nyitott a magyar-zsidó együttélés súlyos kérdéseinek megvitatására. Ebben a szellemben kész helyt adni és részt venni egy kerekasztalon, amely megvitatja a magyar nemzet és a zsidó népcsoport együttélésének neuralgikus kérdéseit. A zsidóság tömegeinek a XIX. század elején bekövetkezett beáramlásától a kiegyezés által meghozott emancipáción át a magyarellenes népirtást jelentő, Kun Béla vezette Tanácsköztársaságig, és Trianontól a holokauszton és a kommunizmuson át a mai Magyarországig. 
A Magyarok Világszövetsége felhívással fordul a Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend mai szerveződéseihez, és kéri, hogy vegyék tevőlegesen védelmükbe Horthy Miklós kormányzó emlékét, és mindazokat, akik a legfontosabb magyar értékek mentén - igazság, tisztesség, méltányosság - a magyar nemzet jövőjét a hagyományok tiszteletével, a tudás eszközeivel és az erkölcs megtartó erejével alakítják. 
Budapest, 2013. november 6-án 
A Magyarok Világszövetsége 
A kiadmányt hitelesíti: 
Patrubány Miklós István Ádám elnök 
MVSZ Sajtószolgálat 
8092/131106 


A jövő holokamuja a népesség kiirtása lesz a 7 milliárdot le akarják faragni 500 millióra , figyeld a levezetésüket , és figyeld , hogy válsz te vagy a családod a hollokamu áldozatává , mint kamatrabszolga amugy is szart sem ér az életed , és még mindig nem akarod likvidálni azt a 6000 főt aki kirabol legyilkol és éhbérért dolgoztat , és te úgy jösz számításba mint munkaerő beszélő rabszolga , vagy mint szervdonor , és töltelék egy lázadás alkalmával kiket likvidálni kell. És imme az elő vezetés , hogy beleszagoly a jövőbe , és tudd amikor akarják mint chippes álat melybe a halálchipet is beültették , csak egy rádiósfrekvenciás jel és törölnek az élők sorából , mert csak kenyérpusztító vagy , és azárt tartottak ,hogy a zsidók alól kihordjad az ágytálat , mint ahogy a magyaroknak már el is mondták a Konrád -féle férgek.




Belgium a gyerek eutanázia engedélyezését tervezi


Lassan több joga lesz egy állatnak mint az embernek , ja mert a zsidók állatnak tekintik a gojokat . És akkor azt hiszik ,hogy a világuralmukat megfogják valósítani , mi meg majd ugatunk hozzá Tűt a seggükbe nagy adag káliummal , hogy ne sántuljanak le.


A belgák az új világrend élharcosai , vagy a zsidók már rég uralmuk alá vonták az egész nemzetet, , és a döntéshozatalnál már nem találni belga képviselőket , mint lassan Judapesten sem lesz csak cionista liberális zsidó aki a magyar érdekeket képviseli. Ezért tűnt el a nemzeti vagyonunk . Ezért rabolnak minden önkormányzatban ahol zsidó került be a testületbe. A gyilkosságokról már nem is beszélek , ha jól belegondolok itt is jön majd hamarosan az eutanázia törvény , és mindenkit aki nem szimpatikus átküldik a túlvilágra a kiválasztott nép gyermekei , a megmaradtak csak azért élhetnek , hogy az ágytálat azért valakinek ki kell cserélni a zsidó alatt is .

Na gojok ilyen lesz , vagy ilyennek szeretnék az új világot megalkotni , ahol nektek annyi jogotok sem lesz mint az állatnak . Vettétek a lapot gojok , ti beszélő állatok , és tudjátok , hogy merre van a vágóhíd , hát ne a Zsidó TV agymosását bámuljátok , hanem keljetek fel a fotelekből míg lehet és dobjatok egy két benzines üveget a zsidó propagandistákra , és az ingatlanjaikra is . Vagy várjátok meg az üvegkalitkátokban míg meghozzák az ítéletet , hogy nem élhettek tovább , és a helytartók rátok eresztik a hóhérjaikat , hogy ne keljen bepiszkolniuk a kezeiket, majd a végén a hóhérokat is likvidálják , de addig már a piszkos munkát elvégzik helyettük.
Hollókamu – azt hiszik ezek , hogy most leigáztak , és ki is irthatnak bennünket, szép lassan feltűnés nélkül , hogy nehogy megneszeljük , és polgárháborúba kezdjünk ellenük , ezért kellet a cigányt fellázítani ellenünk, de azzal nem számoltak , hogy esetleg mi fogunk össze a cigánnyal a zsidó ellen , hogy ne tudjon száműzni bennünket , és bizony sok benzines üvegnek kell lángra kapni , hogy jobb belátásra bírjuk a rabló zsidajainkat.
Hogy a végén megmaradásunkat biztosítsuk bizony vállalni kell az ellenállást is , ne legyünk mi Palesztinok a saját hazánkba , az ÁVH -s zsidók a népünk javát kinyírta , ledarálta , savaskádba feloldotta , akit elkaptak könyörtelenül meg ölték , hírmondójuk sem maradt , itt hagytak egy gyáva meghunyászkodott megfélemlített embertömeget , kik soha nem lesznek alkalmasak nemzetté válásra , mert annyi érdekszférához tartozóvá tettek bennünket , hogy nem látjuk a fő célt , a megmaradást , és hagyni a pártoskodást , mert mindegyik a pénztőke ilyen olyan befolyása alatt áll , és csak arra várnak , hogy kirabolják az országot , a helytartókon keresztül . Nézzél rájuk egy kapa vágást sem dolgoztak még életükben , de ők a milliárdosok , kik eladták a hazájukat , és olyan törvényeket hoztak , ahol a bankár jogosan rabolhat , és büntetlenül le is rabolta a nemzeti vagyonunkat , és most vinné a többi kincsünket is , hogy mi mint cselédek szolgáljuk őket , ágytál kihordónak , még felcsaphatunk náluk , a többieket sajnos likvidálják , mert csak annyi magyarra lesz szükség , hát ne várd meg ezt a pillanatot , mert ekkor már biztos elvesztél , és a haza már nem a te édes hazád , mert eladták azt egy tál lencséért. Hát ez a holló biznisz bűnösnemzet , bűnös politikai elit eladta az országot , és mint helytartók levezetik ezt a csúfos színjátékot , ahol meg akarják védeni a rablógyilkos zsidókat a nép haragjától . Csak gondolj bele hányszor , de hányszor átmosták már az agyadat a zsidó média mit sem csinál , és altatják az öntudatodat , nehogy felkelj a fotelből , mert a valóság kiderül , és bizony a rabló zsidó jobban látszik , és nem a cigány a rabló gyilkos , hanem a környezet amit a zsidók teremtettek nekik , hogy más kiút ne létezzen számukra . Hisz értelmes munkát nem tud végezni , a családját el kell tartani , csak mi vagyunk hülyék , hogy nem a zsidók mellé telepítettük őket , mert ha zsidó szomszédai lesznek a cigánynak , mindjárt elpájáznának a zsidók más honba. Hát ezt hozzátok össze és a haza megmenekül a zsidó nyomulástól , mennek ők maguktól is csak cigány vagy arab szomszédot rakjatok a nyakukba.





A globális elit népességcsökkentő politikája



A népességcsökkentés legfőbb támogatói
Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről.Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva. 
Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike aföld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.

Na látod globális méretekben is a kiirtásunkon töprengenek , és tesznek is érte nap mint nap gyilkolnak bennünket kit így kit úgy de kivet a társadalom , mert az elit úgy jobban élhet , ha kevesebben vagyunk . Nem gondoljátok , hogy az elitet kellene gyéríteni , és az őket kiszolgálók hadát a helytartókat családostul , hogy ne legyen mozgatójuk az hogy a családjukért tették .
Hát ennyit a hollókosztról az undor fog el mesterkedésük láttán , és legszívesebben a vonat alá segíteném őket mint ahogy teszik velünk ezt már évtizedek óta. Ha nem hiszed kérdezd meg egy politikai menekültet a témáról .

Dr Mengele ezekhez képest egy úr volt , az MK ultrán igaz , hogy neki is át kellet segíteni egypár emberkét a másvilágra , de számolatlanul rabolták , és rabolják a gyermekeket még mindig az USA-ban , kísérleti alanyként és sátáni rituálé áldozataiként tengetik életüket , hogy mikor úgy gondolják , hogy itt az idő fel álldozák a sátán oltárán őket az olyan Klintonné félék , kik csak sátáni pofára átoperált pinára tudnak gerjedni , nem véletlen , hogy apjuk az orális irodában felkínálta a nagy lehetőséget a kis asszonynak ki be is kapta a horgot .

Bill Gates úgy zsonglőrködik a Tűvel mint Klinton a farkával igaz attól nem kellet meghalni senkinek , de.....


A likudos kedves zsidó barátaitok kísérleteznek az európai rasszokon , és ha megtalálják a megfelelő szérumot , bizony átsegítenek a másvilágra te hülye goj, hiába vagy te zsidónak mondott magyar , te mindig is csak zsidó utánzat maradsz. (Kazár ) testvérke.





No te okos goj látod már a jövő holokamuját, itt körvonalazódik az elmélet , és a valóság . A szemed láttára gyilkolják a népeket – jelenben az elsődleges terroristák USA , IZRAEL , NATO, és a csatlós államok irtják a muzulmán arabokat az olaj és gáz készletek miatt. De te beveszed , hogy terroristák , igen mert nem adják oda harc nélkül a nemzeti vagyonukat . Bezzeg a magyarok játékpénzen hagyták kirabolni az országot hisz a politikai elitnek mondott maffia már a Kádár érában terrorista volt , azóta is terrorizálja a népet . Eladják ők bárkinek ezt az országot , csak jusson valami a zsebükbe is , ha golyószóróval szaporítanák őket , vagy a Rákosi húsdarálójával talán elérnénk , hogy az ÁVH zsidó gyerekek , és unokák kikopnának a közéletből , de hogy végkép eltűnjenek az egész családot le kellene darálni.
Jelenleg a terrorizmussal operálnak , a jövő az a chippelés lesz a beültetett halálchipp cián kapszuláját rádiós frekvenviás jellel robbantják fel és törlik az embereket az élők sorából.
Vedd észre , hogy fölösleges vagy ezen a világon , és családostul törölni fognak , hírmondótok sem marad a technológiának hála kevesebb emberrel lehet működtetni a berendezéseket , így te csak egy fölösleges kenyérpusztító vagy .

Még egyszer a globális elitet , hogy felismerd a fajtáját.

Akik kiraboltak , és akik meg fognak öletni téged és a

családodat




A globális elit népességcsökkentő politikája




jól nézd meg a hollókosztosokat , mert így , vagy úgy , de ők adják ki a parancsot a likvidálásunkra.

Mi nem akarjuk likvidálni a 300 család 6000 főjét , ők majd megteszik a 7 milliárddal , hisz 100 milliókat öltek a II világháborúban is , csekély ez a holokamu döntés az emberiség nevében , csak ha végleg megakasztják az emberiség életét , hát nem tudni , hogy milyen faj uralja majd az életet a bolygónkon .

Nem hiszem , hogy kamatrabszolgaként nekem kéne tovább vinnem az emberiség génállományát , és azt hiszem nagyon sokan vagyunk így . Ha rajtunk múlik kihal a faj , mert a ritkítás után , kezdjük elpusztítani a születendőket , hogy ne legyen elég rabszolgája az elitnek .

Ha már az elithez nem férünk hozzá likvidáljuk a rabszolga utánpótlást , és a végén az elitet is, mert nem lesz már értelme neki sem élni .

Hát valahogy így végződik a holokamu program , degenerált utódok akarnak kamatrabszolgákkal működtetni egy sátáni tervet , ami a halál kultuszává válik az emberiség jóvoltából .

Kis Kaufmanok hány fajt – nemzetet akartok törölni az élők sorából, egy kettő csak lesz akik a 300 családot likvidálja még időben.


Hanukáznak a zsidók: légitámadás után jön a szárazföldi behatolás




A Gázai övezet ellen végrehajtott tegnapi és az éjszakai izraeli légitámadásoknak több mint 280 palesztin halálos áldozata és közel ezer sebesültje van. Az arab és a muszlim világ nagyvárosaiban, illetve az izraeli és a megszállt területek palesztin településein tegnap tömegtüntetéseken tiltakoztak a legújabb zsidó népirtás ellen. A képmutató, zsidóknak gazsuláló „keresztény” Európa – élén a római pápával - persze ezúttal is hallgat vagy félrebeszél. Izrael kihasználva a karácsonyi ünnepek utáni tespedtséget, a gyilkos légitámadás után már a szárazföldi behatolásra készül. A zsidók mecseteket röpítenek a levegőbe.
A világ megint hallgat a legújabb palesztin tragédia láttán. Hallgat a wehrmachtos múltja, német mivolta miatt a zsidók által zsarolt szentséges pápa. Nem a lényegről beszél az Európai Unió vezetősége és az ENSZ. Nem beszélve az aljas Amerikáról, amely már a fél muszlim világ ellen hadat visel elsősorban izraeli érdekeket szem előtt tartva. Az a Washington, amely máris helyesli a Gázai övezet ellen elkövetett népirtást. De az is igaz, hogy a zsidó népirtók közvetlenül a karácsony utáni napot használták ki a támadásra, amikor a keresztény világ politikusai és intézményei még egészen mással vannak elfoglalva.

Livni, Olmert, Bárák. Ezeket mikor állítják nemzetközi bíróság elé?

A palesztin nép az arab és a muszlim országokban tüntető tömegektől eltekintve tehát megint magára maradt. De elárulták - amint a múltban is sokszor – az Amerikával és a cionistákkal bratyizó, jó üzleteket kötő álszent, csak a nagy szavak szintjén tiltakozó arab kormányok is. Pontosan ezért szálka a korrupt arab rezsimek szemében Kairótól Ammanig és Rabattól Rijádig a cionista megszállás ellen következetesen küzdő Hamász Iszlám Ellenállási Szervezet. Magyarán szólva, útjukban áll ez a szervezet, zavarja a köreiket.

Izraeli támadás után

A galileai Názáret városában az Izraeli Arabok legfelsőbb Ellenőrző Bizottsága a Gázai övezetben jelenleg is folyó izraeli népirtás miatti tiltakozásul mára (vasárnapra) általános kereskedelmi sztrájkot és nemzeti gyászt hirdetett. „Az arab közvélemény nem nézheti tétlenül ezt a szörnyű tömeggyilkosságot, hanem kötelessége a szervezett politikai keretek közötti tiltakozás. Félreérthetetlen módon Izrael tudomására kell hoznunk, hogy nem fogadjuk el természetes dolognak a palesztin nép gyilkolását” - áll többek között az Ellenőrző Bizottság tegnap este, Názáretben kiadott közleményében.

A népirtás ellen Názáretben

Rámz Dzsárájszi, Názáret polgármestere a városban tegnap lezajlott tömegtüntetésen kijelentette: „Erre a tömeggyilkosságra azután került sor, hogy Izrael hónapokon keresztül megszegte az idén júniusban aláírt fegyvernyugvási egyezményt és egy egész népet tartott blokád alatt a kiéheztetés egyértelmű szándékával. De téved az, aki azt hiszi, hogy ilyen bűntettekkel népünket térdre lehet kényszeríteni”.

Konvoj a Gázai övezet felé

Közben tegnap este és éjjel páncélozott harci járműveket és tankokat szállító hosszú konvojok tartottak (tartanak most is) Izrael középső vidékeiről a Negev-sivatagon keresztül a Gázai övezet felé, ami egyértelműen arra utal, hogy a gyilkos előkészítő légicsapást most a szárazföldi agresszió követi.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Korábban írtuk:
Az izraeli légierő barbár légitámadást hajt végre ezekben az órákban a Gázai övezet ellen. Helybeli lakosok és az Al-Dzsazírá arab hírtelevízió helyszíni beszámolói szerint a gyilkos zsidók agressziójának eddig közel 150 halálos áldozata és 250 sebesültje van, elsősorban Gázavárosban. Igen sok a polgári áldozat. Az Al-Dzsazírá ezekben a percekben is drámai képeket közöl a sebesültek és a halálos áldozatok elszállításáról. Egyiptomban máris tüntetnek a zsidó gyilkosok ellen. 

Haifában palesztin fiatalok tüntetnek a népirtás ellen

A helyszínről érkező jelentések szerint az izraeli légierő repülőgépei és helikopterei ezekben az órákban folyamatos és barbár légitámadást hajtanak végre a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom intézményei, katonai bázisai, középületei ellen. Az Al-Dzsazírá tévé képei irtózatos pánikról, rengeteg sebesültről tanúskodnak. Igen sok a halálos áldozat és a sebesült a polgári lakosság körében. 

Az izraeli támadók szinte teljesen szétlőtték a Gázai övezet egyetlen jelentős tengeri kikötőjét és repülőterét. Találat érte a gázavárosi rendőrkapitányság központi épületét is, ahol éppen újoncavatás volt. A támadás folyamán Taufik Dzsáber, a rendőrség főparancsnoka is életét vesztette.
A Hamász utasítást adott a mozgalom 'Izz ed-Dín el-Kasszám nevű fegyveres alakulatainak, hogy „mérjenek csapást a cionista ellenségre”. Kairóban és más egyiptomi nagyvárosokban, valamint Ammánban, Jordánia fővárosában közben spontán tüntetéseken tiltakoznak az arabok a zsidók legújabb népirtása ellen. Mahdi 'Ákef, az egyiptomi Muzulmán Testvériség Mozgalom vezetője kijelentette, hogy Izrael agresszióját elősegíti az arab országok bűnös hallgatása. 
Nabíl Abu Rudejná, a palesztin elnök, Mahmúd Abbász szóvivője néhány perccel ezelőtt követelte Izraeltől a támadások megszüntetését. A palesztin kormány nevében Abu Rudejná azonnali nemzetközi beavatást követelt az izraeli barbarizmus megállítására. 
Emberi testrészek hegyei a Gázai övezetbeli hullakamráknál
Megrázó helyszíni képeket közvetít ezekben a percekben az Al-Dzsazíra hírtévé Gázaváros hullaházaiból. A pokrócokba és lepedőkbe csavart emberi testrészeket egymás után rakják be a hűtőbe. Sok a gyermekre és a nőkre utaló testrész. A kórházak folyosóin és a padlón is súlyos sebesültek fetrengenek a Gáza övezet szinte minden településén. Az arab világban megkezdődtek a tömegtüntetések Izrael ellen. Netivot izraeli városban egy halálos áldozata és három sebesültje van a palesztin válaszcsapásnak.

Jordánia fővárosában, Ammanban jelenleg is tömegtüntetés van a zsidók legújabb palesztinirtása ellen. A cionista- és Amerika-barát jordán királyság felső vezetése máris felfogta a népharag jelentőségét, s II. Abdullah király utasítására Jordánia a Gázai övezet ellen végrehajtott izraeli támadás miatt holnapra sürgősen összehívta az Arab Államok Ligájának külügyminisztereit. A Petra Jordán Hírügynökség egyeneses a holokauszt jelzővel illette a Gázai övezetben folyó népirtást.
A Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyén, Ramalláhban spontán tömegtüntetés folyik a zsidó barbarizmus ellen. A tüntetők a palesztin nemzeti és Hamász mozgalom zászlóját lobogtatják a nagy palesztin városban. Az izraeli Umm el-Fáhem, Názáret,Támrá és Szahnín palesztin városokban is tömegtüntetés zajlik ezekben a percekben, de az izraeli rendőrség egyelőre nem avatkozik be.

A Hamász mozgalom El-Akszá nevű tévéállomása jelenti, hogy az egyiptomi hadsereg a Sinai-félszigeten felsorakozik a Gáza övezettel szemben, mert a kairói politikai vezetés tömeges menekültáradatra számít az izraeli támadás következtében. Az egyiptomi hatóságok három órával ezelőtt már megnyitották az Egyiptom és a Gázai övezet között rafahi átkelőt a sebesültek fogadására.
Az izraeli rádiója főadója időközben a hadi jelentések szüneteiben háborús hangulatú lassú, melankolikus héber dalokat sugároz.
Netivot izraeli városban telitalálat ért egy lakóházat. A Hamász által kilőtt rakétának Netivotban egy izraeli halálos áldozata és három súlyos sebesültje van. Az izraeli rádió jelentése szerint ezekben a percekben is rakétaeső hullik Izrael déli településeire. A zsidó lakosság az óvóhelyekre menekült.
Zsidó barbarizmus: már 210 halálos áldozata van a népirtásnak 
Az arab világban és Törökországban néhány órája folyamatosan tüntetnek a Gázai övezet elleni zsidó agresszió, valamint a támadást hallgatólagosan támogató arab kormányok ellen. A Gázai övezet elleni elleni izraeli terrortámadás ellen az elmúlt órákban tömegek vonultak az utcára az izraeli palesztin Názáretben, Umm el Fáhemben, Szahnínben, Tamrában és Jaffában, illetve a megszállt Kelet-Jeruzsálemben, a palesztinai Ramalláhban, illetve Isztambulban, Ammanban, Bagdadban, Teheránban, Kairóban és a libanoni és a szíriai palesztin menekülttáborokban.

Az arab tömegek nem csak az izraeli gyilkosok ellen tüntetnek, hanem a cionistákkal és Amerikával együttműködő, a mostani támadás hallgatólagosan támogató Palesztin Nemzeti Hatóság ellen és az egyiptomi kormányt is elítélik. Az arab hírközlő eszközök az elmúlt órákban ugyanis egyre több bizonyítékot tesznek közzé arra vonatkozólag, hogy az egyiptomi kormány félrevezette a Hamászt. Cipi Livni izraeli külügyminiszter kairói látogatása után az egyiptomiak azt mondták az iszlám ellenállási mozgalom vezetőségének, hogy a zsidók nem támadják meg a Gázai övezetet.
A Gázai övezetben egyfolytában temetnek, miközben az izraeli repülőgépek dögkeselyű módjára köröznek a gyászolók feje felett. A legutóbbi jelentések szerint a halálos áldozatok száma mostanra 210-re emelkedett, a sebesültek száma közel 400, de a palesztinok attól tartanak, hogy a romok alatt még több halott van.

Az izraeli Haifa városában ma délután tartották meg a hagyományos „ünnepek ünnepét”, amelyen a vallásközi megbékélés jegyében zsidók, illetve palesztin keresztények és muszlimok vesznek részt. A palesztin fiatalok a ünnepség folyamán egyszer csak ott hagyták a zsidókat, kivonultak a város utcáira és elkezdtek tüntetni a Gázai övezet elleni izraeli támadás ellen. A képünkön is látható tüntetés résztvevői a következő héber nyelvű transzparenst emelték a magasba: „Eddig 155 sahíd (mártír – a szerk.). Bárák, most már elégedett vagy?”
Jászer Abed Rabbu, a palesztin elnök, Mahmúd Abbász egyik szóvivője a Gázai övezet elleni agresszió beszüntetésére szólította fel Izraelt. Táher An-Nunu, a Gázai övezetbeli Hamász-kormány szóvivője sajtótájékoztatóján kijelentette. „A palesztinok nem adják meg meg magukat és nem tűzik ki a fehér zászlót.”
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Megrázó fényképek:














A bankárkaszt pitbúl kutyái a Birodalmi Amerika , és a kis terrorista holokamu állama háborút visel a fél arab világgal , kell nekik a gáz és olaj mező , és mivel a zsidó bankár csak ezeket tudja mozgósítani , hát ők , a hollókosztosok a világban , most mint terroristákat üldöznek az elsődleges terrorista gépezet láncos kutyái , ez a jelen , a jövő tömeges népirtás lesz , ha ki nem irtjuk mi azt a 300 családot aki kamatrabszolgává alázott bennünket . De gyakorlásként a hazai rabló tetű cionistáit kell kiirtani . Elő a benzines üvegeket , égjenek a rablott ingatlanjaink , és a családi ingatlanjaik is . Ne várd meg , hogy ő gyújtsa rád a házad égesd fel a vagyonát , hogy elpályázzon e földről , vagy legyen itt a halála. Hazaárulóknak nem jár virág , de a hant eltemeti őt is .




E fasiszta csürhe nem tiszteli az életet nőt gyermeket öreget egyaránt célkeresztbe fog és ha szerencséjük van átsegíti őket a másvilágra a saját elrabolt hazájában , ami egy nagy koncentrációs tábor lett mára . Hatméteres falakkal áteresztő pontokkal egy haláltábor kiket a tengerről is blokád alatt tartanak . És ha véletlenül kővel dobják meg a cionista állig felfegyverzett fasiszta sereg tagjait , hát beviszik kihallgatni , és hallottként adják ki a családnak persze szerveiktől megszabadítva az kell a gazdag zsidóknak , hisz erre várnak már évek óta .



(Képek: AP, AFP, Reuters, Al-Jazeera)




Ezt akarjátok megvárni míg minket is így pusztítsanak e betolakodók , vagy van egy pár benzines palackod amit égve el szeretnél dobni . Hát ne haboz és ne várd meg , hogy téged öljenek . Beszéljétek meg a cigány ismerősötökkel is , hogy ki a ti közös ellenségetek , és benzines palackra fel , égjen aminek égni kell.

Amerikai hírszerzési információk, köztük személyes adatok tömkelege áramlik Izraelbe

Az Egyesült Államok nemzetbiztonságáért felelős National Security Agency elnevezésű szervezet rendszeresen olyan hírszerzési információkat oszt meg Izraellel, amelyek amerikai állampolgárok személyes adatait is tartalmazzák – adta hírül a Guardian című brit lap Edward Snowden leleplezéseire hivatkozva. Ismét csak kiderül, hogy az „újabb népirtásra készülődő”, „gyűlölködő” „antiszemitáknak” van igaza, akik már régóta hangoztatják: a nyugati kémszervezetek az izraeli hírszerzés irányítása alatt állnak.


Edward Snowden a Guardian című brit laphoz olyan dokumentumokat juttatott el, melyekből kiviláglik: az amerikai National Security Agency (NSA), valamint a kommunikációs felderítésért felelős izraeli titkos ügynökség között 2009 márciusában született ötoldalas megállapodás értelmében a zsidók hozzáférhetnek amerikai állampolgárok e-mail üzeneteihez és lehallgatott telefonhívásaihoz. A mostani leleplezés annál is inkább kínos Washington számára, mert az Obama-adminisztráció a Snowden körül gerjesztett botrány idején nyomatékosan hangoztatta, hogy az USA polgárainak személyes adatai nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe. Vagy talán immár úgy gondolják Washingtonban, hogy a zsidók nem illetéktelenek, végtére is ők irányítják Amerikát? Lehetséges. A nyilvánosságra került titkosszolgálati megállapodásban szó esik ugyan az amerikaiak „alkotmányos jogainak védelméről”, azonban semmiféle biztosíték nincsen arra nézve, hogy az izraeli szolgálatok valóban gondot fordítanak az USA polgárainak jogaira.
Az NSA szóvivője a Guardianhoz eljuttatott nyilatkozatában nem cáfolta, hogy az Izraelbe eljuttatott titkos információk között amerikai állampolgárok személyes adatai is vannak. Azt állította azonban, hogy az alkotmányos jogokat tiszteletben tartják. További részletekkel az amerikai kémszervezet szóvivője nem szolgált. Így például azt sem árulta el, vajon a szóban forgó egyezmény megkötése előtt kikérték-e a Foreign Intelligence Surveillance (Külföldi Hírszerzési Felügyelet) elnevezésű hatóság engedélyét, amely nélkül elvileg amerikai állampolgárokra vonatkozó titkosszolgálati adatok nem kerülhetnének egyetlen külföldi szolgálat kezébe sem.
Más szabályokat alkalmaznak ugyanakkor az amerikai kormányzati tisztségviselőkre vonatkozó információkra. A megegyezés értelmében ugyanis, ha ilyen jellegű adat az izraeli hírszerzés birtokába kerül, azt azonnal meg kell semmisíteni. Súlyos kérdés azonban, hogy milyen törvényi felhatalmazás alapján gyűjt adatokat az NSA amerikai kormányzati tisztségviselőkről vagy éppen a Képviselőház és a Szenátus tagjairól? (2009-ben a New York Times arról adott hírt, hogy az amerikai titkosszolgálatok külföldi útja során megfigyelés alatt tartottak egy kongresszusi képviselőt.) További, még ennél is súlyosabb kérdés: mivel a világban lebonyolított internetes kommunikáció tekintélyes része amerikai hálózatokon is keresztülhalad, vajon kizárólag amerikai állampolgárok adatai kerülhetnek az izraeliek kezébe?
Az USA titkosszolgálati téren Izrael mellett szoros együttműködést alakított ki Nagy-Britanniával, Ausztráliával, Kanadával és Új-Zélanddal is. A „favorit” azonban kétségkívül Izrael, annak ellenére is, hogy az amerikai-izraeli hírszerzési kapcsolatok nem voltak mindig felhőtlenek. Egy 2013-ban kiszivárgott szupertitkos dokumentum szerint például az amerikai kibertámadások egyik legfontosabb célpontja - Kína és Irán mellett - meglepő módon állítólag éppen Izrael volt. Egy 2007-ből származó titkos jelentésből pedig az derül ki, hogy ugyan az Izraellel fennálló kapcsolatok kulcsfontosságúak az USA számára, ennek ellenére az együttműködés túlnyomórészt Izrael érdekeit szolgálja. „Roppant nagy kihívást jelent a kommunikációs felderítés terén zajló információ-csere kiegyensúlyozása Izrael és az USA között. Az elmúlt évtizedben egyértelműen az izraeli biztonsági megfontolások dominálták a kapcsolatainkat” – idézi a dokumentumot a Guardian.
A lap birtokába került egy 2008-ból származó jelentés is, melyben az amerikai hírszerző ügynökség, az NSA egyik vezető beosztású tisztségviselője az alábbiakat írja: „Az egyik oldalon az izraeliek kiváló partnerek (a telekommunikációs hírszerzés terén), a másik oldalon viszont ellenünk is dolgoznak, azzal a céllal, hogy információkat nyerjenek a Közel-Kelettel kapcsolatos álláspontunkat illetően.” Majd az alábbi, egészen megdöbbentő megállapítást teszi: „A NIE (a Nemzeti Hírszerzési Jelentés) szerint ők (az izraeli kémszervezet) az USA ellen támadó harmadik legagresszívebb ügynökség.” A továbbiakban az amerikai titkosszolgálati vezető megjegyzi, hogy „az NSA számára az egyik legnagyobb kihívás éppen a baráti titkosszolgálatok, például az izraeli szolgálat részéről fenyeget”. „Vannak előírások arra nézve, mit adunk át, de az információ-csere olyan kiterjedt, hogy időnként többet osztunk meg velünk, mint az szándékunkban állna” – olvasható a Guardian birtokába jutott titkos dokumentumban egy meg nem nevezett vezető beosztású amerikai titkosszolgálati tisztségviselő őszinte beismerése.
Hogy az izraeliek nem bántak gondosan a kezükbe került és amerikai polgárokra vonatkozó adatokkal, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két állam titkosszolgálata között 2009 márciusában kötött megállapodásban szó esik „új típusú keretek” kialakításáról az információk felhasználását illetően, valamint az érzékeny adatokkal foglalkozó izraeli személyzet „továbbképzésének” szükségességéről is.
A Guardian az izraeliek birtokába juttatott titkosszolgálati adatokkal kapcsolatban további felvilágosítást is kért az NSA-tól. A lap válaszképpen csupán semmitmondó közhelyeket kapott. „Amikor titkosszolgálati információkat osztunk meg másokkal, tartjuk magunkat a fennálló szabályokhoz, így azokhoz is, amelyek védik az USA polgárainak személyes jogait” – közölte a Guardiannal az NSA a nagy semmit.
Joggal gyanakodhatunk arra, hogy Edward Snowden, illetve a Guardian című lap leleplezései csupán a jéghegy csúcsát tárják elénk. További kínzó (bár alighanem költői) kérdés: vajon más, az USA-val „szövetséges” országok belső ügyei és állampolgárai is ugyanúgy az izraeli titkosszolgálatok érdeklődésének középpontjában állnak? És vajon miért nem szólalnak meg az ügyben a mindenféle „listázás” ellen, és az „emberi jogok” védelmében esetenként oly hangosan fellépő „jogvédők”?
Perge Ottó - The Guardian nyomán


A népirtás tervezetekben nagyon élen járnak , mint láthatod egy nép kiirtása megsem kottyan nekik. És hogy az átnevelés még mindig tart, azt hiszik , hogy kinyirták a németeket , de ahogy láttad ép az utolsó választásoknál rugták ki a zsidókat a parlamentből . Az új nemzedék kezdi megismerni a rablógyilkos zsidóságot, és partvonalon túlra helyezik őket. Jó volna már a történelem szemétdombjára lökni őket , és mindnyájuk mögé egy arabot állítani felügyelőnek .

Hogy nálunk mivel zsarolják a politikai elitnek mondott maffia hatalmi elitett azt nem tudom , de minden évben földkárpótlás , ilyen olyan kamu intézmény megnyitása személyzet jó fizetéssel , nyugdijas zsidó álások életük végéig . Talán kevesebbet kellet volna lopniuk , hogy ne zsarolhassa ez a zsidó vakolós maffia , és ne keljen itt még lakóparkot is építeni nekik a birodalmi Amerika után a kis magyar ország is kell nekik, a kamatrabszolgák hada a següket nyalja , büdös helytartók , velük eggyüt likvidálni kell .



Marschalkó Lajos 
ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL RÁKOSI MÁTYÁSIG- 1.rész 


München, 1975 
Mikes Kelemen Kör, München 
Készült Ledermüller Olivér nyomdájában München, 2. Landwehrstr. 65. 

Az Országhódítók második kiadása elé 

Marschalkó Lajos "Országhódítók" című könyve 1965-ben jelent meg a nemzetközi könyvpiac teljes mellőzése mellett. Nemcsak az érdekeltek, hanem az óvatosan lapuló emigráns sajtó nagy része éppen úgy nem vett tudomást róla, mint ahogyan első könyvéről a "Világhódítók"-ról sem. 

Az utóbbi könyv rövid tíz esztendő alatt három magyar kiadás után ugyancsak három kiadást ért meg angolul, kettőt törökül és rövidesen az olvasó elé kerül annak spanyol és arab kiadása is. 

Az Országhódítók megjelenése óta pontosan 10 esztendő telt el. A szerző már hosszú évek óta pihen a müncheni temetőben és már nem érhette meg könyvének nagy, nemzetközi sikerét. Az Országhódítók speciálisan magyar vonatkozású könyv, és csak magyar olvasóra számíthat. A könyv ismerete nélkül nincs magyar történelemszemlélet és nem láthatjuk tisztán hazánk utolsó évszázadának nagy összefüggéseit. Így érzi ezt a világban szétszórva éld magyar emigráció is, s talán ez az oka, hogy a könyv első kiadásának 2000 példánya rövid két esztendő alatt teljesen elfogyott. A könyv iránti érdeklődés annyira megnőtt az utóbbi évek folyamán, hogy a kiadó az anyagi nehézségek ellenére is szükségesnek tartotta a második kiadás megjelentetését. 

Marschalkó Lajos könyvét annak lényegbeli tagadói antiszemita írásnak szeretnék megbélyegezni. Pedig nem az! Pontosan olyan, ahogyan azt Marschalkó Lajos könyve bevezetőjében írta: 

"E könyvet nem a gyűlölet diktálta, hanem a FELISMERÉS". 
A kiadó. 

Russischen Invaliden 
(1910. dec. 30., 285. szám). 
Ebben jelent meg az Alliance Israelitée felhívása, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint a következőket tartalmazza: 

"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek."



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése