2019. március 7., csütörtök

Sátánitervek













Sátánitervek











2010. november 14. vasárnap, 13:25 
A baloldali képen James Hewitt, Diana hercegnö egykori szeretöje látható, a jobboldalin pedig Diana fia, Harry herceg. Természetesen ez is csak Benjamin Fulford rosszindulatú áskálódása, mármint hogy Hewitt a valódi apja Harrynak, és hogy Harry úgy Windsor mint Adolf Hitler. Illetve, rosszul mondom, ez az utóbbi állítás is, hogy is mondjam...
Szegény Diana, valójában csak utódkihordozónak kellett a Windsoroknak. Nem csoda, hogy annyira boldogtalan volt.
További Fulford állítás még, hogy a Windsorok nyári rezidenciáján, Balmoralban továbbra is megy a sátánista véráldozás nagyüzemben, az öreg nö, II Erzsébet gyakori részvételével szoknak gyerekeket gyilkolni rituálisan. Kedves egy öreg hölgy lehet ez az Erzsébet királynö.
A kedvencem viszont továbbra is ez a Hitler felöli Fulford állítás marad:
Úgy érzem , hogy ezt a cikket itt meg kell ismételnem íme.










2010. november 09. kedd, 22:28 
Apa, fia és az anya, nem?  Igen! De a cikkben lesz egy mellbevágó meglepetés.
A képen balról V. György angol király, II. Erzsébet nagyapja látható.
Hitler "hivatalos" apjának, Alois Hitlernek, az alábbi a fényképe: 




23 évvel volt idösebb Hitler anyjánál.
És gondolom, nem nehéz észrevenni, hogy a "fia" csöppet se hasonlít rá. Míg a hasonlóság az anyjára teljesen egyértelmű, addig Hitler az "apjára" nem hasonlít. Ami nem véletlen!
Adolf Hitler valódi, biológiai apját V. György angol királynak hívták, Adolf Hitler II. Erzsébet nagybácsikája volt, mert V. György nem vállalt gyerekeként született egy szexuális kicsapongásból, mielőtt  V. György megházasodott volna.
Az info Benjamin Fulfordtól származik. Fulford önmaga is megér egy különálló témát, de róla majd később. Esetleg annyit, hogy Kanada egykori miniszterelnökének unokájáról van szó, ki pár nagyon magas rangú emberrel mint Bill Clinton amerikai exelnök, Keith Alexander generális, az NSA igazgatója, na és legfőképp Andrew yorki herceg(http://en.wikipedia.org/wiki/Prince_Andrew,_Duke_of_York ),
 jelenleg egy új, aranyalapú pénzügyi rendszer létrehozásán dolgozik a háttérben. Fulford blogot is ír:  http://benjaminfulford.net
A Hitlert érintő info az angol királyi család háttérbe szorított szárnyától, Andrew yorki herceg környezetéből jutott el Fulfordhoz. Míg II. Erzsébet és fia, Károly herceg teljesen összejátszik az illuminatikkal (Rothschildokkal), addig a királyi család ezen szárnya kevésbé. A két szárny közt bizonyos fokú ellenségeskedés tapasztalható.
Viktória királynöt annak idején "Európa nagymamájának" hívták, mert a Windsorok szinte minden akkori uralkodócsaládba beházasodtak, és a Rothschild famíliának is volt bécsi ága abban az időben(http://en.wikipedia.org/wiki/Rothschild_banking_family_of_Austria ),
 úgyhogy az ifjú V. György járhatott abban az időben Ausztriában. 
Nézzük meg a fizimiskájukat közelebbről. Találtam egy képet, melyen ki van retusálva Hitler bajusza, ugyanis épp ez az elem, amely szerintem hajlamos egy picit bezavarni az emberi szemet.
Balról V. György, jobbról Hitler.
  


A Hitler kép a Holocaust History weboldalról származik, és 1925-ben készült:
Vajon lehetett-e ezen két embernek valami köze egymáshoz? Ez itt a nagy kérdés!
Hitler származása felől korábbról is rengeteg spekuláció származott, amit a többi közt épp az váltott ki, hogy megkérdőjelezhető a hasonlóság a "hivatalos" apjára. És az is, hogy Németország ugyancsak fura viszonyban volt Angliával a második világháború alatt: máig nagy rejtély, miért nem indított Hitler tengeri (gyalogsági) támadást Nagy-Britannia ellen. Miért érte be Anglia puszta bombázásával? És miért adta oda pl. Chamberlein olyan könnyen Csehszlovákiát a náciknak? Valóban "naivitásból"? Nem! A politikában nincsenek naivitások.
Amennyiben ez az info igaz, és minden esély megvan rá, hogy az legyen, úgy át fog kelleni írni "egy picit" a 20. század történelmének ezt a részét is.
Idáig is voltak olyan történészek, akik Hitlert valamilyen titkos Rothschild rokonnak vélték, mivel az akkori Rothschild báró és Adolf Hitler valóban többször is találkozott, erről fényképek is vannak, és az is dokumentált tény, hogy ezek az illuminati körök juttatták hatalomra a nácikat. De nem, márcsak azért se, mert Hitler nem hasonlít egyik akkori Rothschildra se. Viszont a Rothschild általi istápolás nem véletlen, mivel Hitler V. György angol király törvénytelen gyermekeként született, söt, a Windsorokon keresztül rokonságban állt II Vilmos német császárral is.
Hitler halála felől viszont már alighanem korábban kiszivárgott az igazság. Ne feledjük, hogy Hitler "hullájaként" egy feketére összeégett tetemet mutogattak az oroszok, és hogy állítólag a fogsora alapján 100 százalékra azonosították. Ez minden. Sztálin tudott a Windsor titokról, és falazott az angol-szászoknak, mivel akkor már oda volt neki igérve Közép-Európa. Hitlert Canaris generálissal, a náci titkosszolgálat vezetőjével (ö szintén nagyon sok mindenről tudott és titokban összejátszott az angolokkal), Mengelével és még sok más kettős-ügynök vagy "hasznos" nácival együtt kimenetkítették Németországból. A müvelet titkosszolgálati fedőneve "Operation Paperclip" volt. Canaris számos kéme később a CIAben folytatta, Mengele pedig Dr. Green néven folytatott nagy sikerű emberprogramozó kísérleteket az USA-ban.
Arról, hogy Hitler valójában nem halt meg, a második világháború után is rengeteg mendemonda  terjengett, még a nagyszüleim is hallottak ilyeneket.
Úgy tűnik, mint ahogy a közmondás is mondja, valóban nem zörög a haraszt ha.. ez most a 21. század elején, hogy az internet utat adott idáig a hatalom által gondosan eltitkolt információk terjedésének, kezd beigazolódni.
Kiegészítőkb. egy héttel a cikk írása után bukkantam a következőre a New York Timesban:
Az újság nemrég megszerzett CIA dokumemokra hivatkozva közölt le egy cikket, mely szerint az ún. "Operation Paperclip" nevü amerikai titkosszolgálati művelet a náci háborús bűnösök kimenekítésére valóban létezett, és hogy Dr. Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt tömeggyilkos "orvosa", 1945 után az USAban élt tovább. Még Mengele egyik 1956os fényképét is közlik. Ezek több mint 60 évig keményen eltitkolt dolgok voltak.
Mengele 1956ban:
Hát még ha majd a Hitler születése felőli nagy titok is egyszer kiderül! Személy szerint igenis hiszek benne, a kiszivárogtató forrás viszonylagos hitelessége és a fényképhasonlóság miatt.
Kiegészítö 2:
The second was that some felt that the new King was too sympathetic to Nazi Germany.  Following Edward's accession, the German embassy in London sent a cable for the personal attention of Hitler himself.  In part, it read: "An alliance between Germany and Britain is for him (the King) an urgent necessity."
V. György legidösebb fia, VIII. Edward trónralépése után a londoni német követség szigorúan bizalmas táviratot küld Hitlernek: Egy a náci Németország és Anglia közti szövetség az új király számára "sürgös szükségesség".
VIII. Edward alig egy évet töltött a trónon, le kellett mondania róla, mivel egy elvált nött vett el feleségül.
Nekem ez a mese arról, hogy egy elvált nö miatt mondott le a trónról, mindig is túl fantasztikusnak tünt. Ilyenre nem nagyon szokott lenni példa a Windsorok történetében. Mi van, ha úgy kényszerítették az illuminatik a lemondásra, mivel a dolog Németországgal másképp volt eltervezve, ö viszont kedvelhette a féltestvérét, Hitlert, és nem volt hajlandó ebben közremüködni, inkább lemondott.
In October 1937, Edward and his wife - by now the Duke and Duchess of Windsor - visited Nazi Germany.  They met Hitler, dined with his deputy, Rudolf Hess, and even visited a concentration camp. The camp's guard towers were explained away as meat stores for the inmates.
Botrányos látogatást tesz VIII. Edward 1937-ben a náci Németországban. Találkozott Hitlerrel, majd Rudolf Hessel vacsorázott, söt, még egy koncentrációs tábort is meglátogatott.
Ugyan mit keresett Hitlernél, hisz 1937-ben már nem volt angol király, így nehéz elhinni, hogy valami kulcsfontosságú diplomáciai küldetésen volt.


Ho-ho-hó...










2011. szeptember 17. szombat, 21:55 
2012. okt. 11-i megj.: úgy tünik, az információ terjed az interneten (index.hu):
"Ezrek vonultak utcára hétfő este Athénban     ...
Egyes tüntetők plakátjain "Ki az országunkból, te cafat!", "Hitler lánya, ki Görögországból, nem akarunk negyedik birodalmat!" feliratok szerepeltek"






Sajnos ez nem egy áprilisi tréfa. A szemmel látható hasonlóság nem véletlen... A képek hitelesek, a bal felsö Angela Merkel kép például a Time magazin egyik 2006-os számában jelent meg. A bal alsó kép pedig Eva Braunt, Adolf Hitler élettársát ábrázolja. Merkel a háttérhatalom egyik legtitkosabb fegyvere (volt), s egy ideig nagyon úgy tünt, hogy ami annak idején nem sikerült az édesapjának durva eröszakkal, az most öneki - kifinomult átverés alkalmazásával- sikerülni fog: teljesen egybeolvasztani Európát egy Negyedik Birodalomba. De szerencsére a dolgok egy picit megbonyolódtak. A cikk nagyvonalakban felvázolja, hogy mely, az illuminati felsöbb körökben régóta lappangó belsö ellentétek miatt .
Kezdjük Angela Merkellel, kinek már a wikipédiában szereplö „hivatalos“ életrajza is fura. A wikipédia szerint:
Az apja, aki luteránus pap volt, képes volt Angelával együtt ki-be járni a vasfüggönyön, és a családnak már azokban az idökben két autója volt, amikor mindenki másnak egyre is sokat kellett várni. A papok abban az idöben "osztályellenségek" voltak, sokszor börtönben ültek, Angela apja viszont élt mint hal a vízben. A hivatalos életrajz ezt azzal magyarázza, hogy behódolt a rezsimnek. Nos, aki élt a kommunizmus alatt, az tudja, ilyesfajta életstílus folytatásához azokban az idökben (ki-be járni a vasfüggönyön + két autó) nemhogy a behódolt egyszerü papoknak, de még a párttagok közül is csak a felsöbb vezetésböl valóknak volt lehetöségük!
További érdekes epizód a wikipédiás Merkel életrajzból:
Egyetemi évei alatt Angela a fejébe vette, hogy egy történelmi várbástyában (!) diákklubot és üdülöt alakít ki a diáktársaival együtt. A leipzigi egyetem vezetése csípöböl elutasította, de aztán "leszólt" nekik a párt, hogy Angelának az is megengedett . A wikipédia még megjegyzi, a néhai NDKban ez teljesen precedens nélküli volt abban az idöben. Az apja pedig még a felsöbb pártvezetésnek se volt tagja, csak egy sima luteránus pap volt.
Aztán jött a "rendszerváltás", gondolnánk, hogy az ilyen komcsibébik nem viszik semmire. De nem!
Merkel azonnal Helmut Kohl kancellár kormányának lett a tagja, rögvest az újraegyesítés után! Érted nem! Egy ismeretlen, állítólag kommunista kollaboráns lutheránus pap mindössze 34 éves, szintúgy ismeretlen „komcsibébije“ azonnal Helmut Kohl kormányába került. 1990-ben Kohl ifjúságügyi miniszternek nevezi ki, pár hónapra rá 1991-ben már a német kormánypártjának, a CDU-nak az elnökhelyettese!
S most!
Nézzük meg az ONI egyik még 2007-es kiszivárogtató írását, melyböl már a kukac.sk-n én is fordítottam, és tartalmaz néhány igazságot...
A történet az egykori kommunista Kelet-Németország egyik náci háborús bünösöket fogva tartó börtönében kezdödik, amikor is a szovjet KGB rájön arra, hogy az ott fogva tartott egyik, Mengeléhez hasonló "halálangyal", bizonyos Dr. Carl Clauberg, jóval több annál, mint ahogy eredetileg gondolták. Valójában a náci Németország mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó kutatásának az atyja:
Cserébe a szabadságáért és hogy Nyugat-Németországba költözhessen, Clauberg felkínálja a szovjeteknek, hogy elárulja, hová lett rejtve Adolf Hitler lefagyasztott állapotban levö spermája, melyet még a nácik rejtettek el a háború vége felé, abban bízva, hogy valamikor még képesek lesznek létrehozni szeretett Führerüknek egy utódát. A KGB, miután megtalálta a spermát (az egykori NDK területén, elrejtve valakinél), és rájött, hogy életképes spermiumokról van szó, elindította egyik talán legbizarrabb titkos projektjét: létrehozni Adolf Hitler egy utódát. Az ügyröl tákékoztatták a nyugati illuminatikat is (mint tudjuk, hidegháború ide-oda, legfelsöbb szinten a szovjet vezetés és a Rothschildek/Rockefellerek közt bizonyos mértékig együttmüködés volt..) , és megegyezezés született, hogy Gretl Braun, Eva Braun fiatalabb, életben maradt leánytestvére lesz megtermékenyítve mesterségesen Hitler spermájával.
Mivel a szovjetek nem voltak hajlandóak kiengedni Kelet-Németországból (az egykori NDK-ból) Clauberg doktort, míg nem születik meg a bébi, így Gretl Braun ment titokban az NDK-ba. Megegyezés született, hogy a Hitler bébi a lehetö legnormálisabb családi környezetben fog felnöni a nyugatnémet luteránus egyház gondozásában az NDK-ban. A hivatalos Merkel életrajz is említi, hogy az "édesapja" 1954-ben költözött Nyugatról a kommunista NDK-ba.
Az egyezség szerint aztán Angelát ez a pap házaspár nevelte fel, és szintén a nagyhatalmi egyezség szerint ki-be járhattak vele a "szülei" a vasfüggönyön (ez utóbbi el van ismerve a hivatalos Merkel életrajzban is). Angela sohasem volt politikailag aktív az egykori NDK-ban, se kommunista, se kommunista-ellenes mozgalomban. S lám, ennek ellenére a német újraegyesítés után, 1990-ben, rögvest Helmut Kohl kormányában találta magát mint miniszter, minden tapasztalat nélkül, gyakorlatilag ismeretlenül és mindössze 34 évesen.
Amikor 2011 februárjában az alábbi sorokat írtam a kukac.sk-ra, még lényegében igaznak voltak tekinthetöek:
Amikor 1990-ben Németország újraegyesült, azt nemcsak a németek kedvéért engedték meg az Illuminatik, hanem azért is, mert tudták, ezzel az országgal még komoly terveik lesznek. A következö lépés az illuminatik stratégiájában olyan lesz, amit csak kevesen várnak: a következö világbirodalom az USA ´leáldozása´ után úgy néz ki, hogy Németország lesz. Amennyiben nem lesznek képesek totálisan leuralni a világot, és beléptetni azt az "új világrendbe", az illuminatik célja (legalább) egy Európai Egyesült Államok kiépítése lesz, melyben a föszerep Németországé lesz.
S ha szemügyre vesszük a helyzetet, látjuk, hogy pontosan errefele tartanak a történések. Az Egyesült Államok a totális csöd szélén áll, nagyjából ott, ahol a Szovjetunió volt 1989ben, míg Németország, euro krízis ide vagy oda, gyakorlatilag virágzik, s nincsen eladósodva. Az euro-krízis, és a dél-európai államok emiatti versenyképtelensége gyakorlatilag hasznára van a németeknek. Annak ellenére, hogy a német lakosság létszáma mindössze töredéke a kínainak, az ország exportja vetekszik Kínáéval. A német export továbbra is rekordokat döntöget, és a német az egyedüli olyan gazdaság, mely méltó ellenpólusa (lesz) Kínának. Kína nem lesz szuperhatalom, soha!
Az illuminati-vatikáni-német tengely célja átvenni az Európai Egyesült Államok irányítását, és eliminálni az angolszász befolyást. Az USAnak harmadik világbeni szerep van szánva, az sem kizárt, hogy fel lesz darabolva. Ebben a "bizniszben" nyakig benne van (volt?) a jelenlegi német nemzetiségü "szentatya" is, akit fura (vagy nem annyira?) módon április 20-án, vagyis Adolf Hitler születésének napján szentelték pápává. Az "euró mentésére" hivatkozva egyre viharosabb sebességgel igyekeznek az illuminatik föderális állammá kovácsolni legalább az Európai Uniót."
Hogy az Európai Egyesült Államokról, vagyis a készülö Negyedik Birodalomról, íródott sorok mennyire igaznak bizonyultak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt hetek történései, amikoris már teljesen nyíltan elkezdtek az Európai Unió vezetöi is beszélni az Európai Egyesült Államokról a fösodratú médiumokban.
Egyes angol médiumok, mint a Daily Mail - aggódva az egyre nagyobb német befolyás miatt - pedig váratlanul messzire is elmentek:
Rise of the Fourth Reich, how Germany is using the financial crisis to conquer Europe
(A Negyedik Birodalom felemelkedése, avagy Németország Európa leigázására használja a pénzügyi válságot)
Valójában persze nem(csak) Németország, hanem föként a Rothschild dinasztia.
A Negyedik Birodalom építése mára nem halad a tervezett ütemben, az egyik fö probléma ugyanis maga a Hitler-lány!
Tudni kell, hogy Angela Merkel egyik fö protézséje az illuminatik köreiben mindig is a Bush-család volt. Már az édesapjának, Adolf Hitlernek is a legföbb pénzügyi támogatója George Bush nagyapja, Prescott Bush volt (a Rothschild/Windsor vonal nagybankjai mellett). Nem is csoda, hogy Merkel hatalomra jutása után ilyen és ehhez hasonló cikkek jelentek meg sajtóban:
German leader emerges as key Bush ally in EU
(Merkel Bush leghüebb támogatójának bizonyult)
Merkel - akkor még csak mint ellenzéki vezér - támogatta Bushék 2003-as iraki invázióját is, ami nagyon nem volt jellemzö a többi nyugat-európai vezetöre abban az idöben.
Késöbb viszont jöttek a 2008-as események, amikor is az illuminatik „békésebb szárnya“ megakadályozta Bushékat abban, hogy atomkonfliktust robbantsanak ki. (lásd a Drogok, sátánizmus, atomkonfliktus, Bush család c. írást).
Az illuminatiknak tudnillik két fö szárnya van manapság: a háborúpárti és a békésebbnek vélt, az új világrendbe „pusztán“ pénzügyi összeomlás által belejutni óhajtó szárny (például Barack Obama is ide sorolható). Merkel viszont mindig is a Bush vonal embere volt. Egyfajta „harmadik pólusként“ bejön a képbe még a Vatikán is, mely egészen 2008 nyaráig szintén benne volt Bushék minden mocsokságában. Ezért hallgat mellesleg a Vatikán máig olyan makacsul szeptember 11 felöl, mert Bushékkal együtt nyakig benne volt. Igen, a jezsuiták, a „roszikruszik“ (a rózsakeresztes banda) valamint maga a „szentatya“ is nyakig benne volt szept 11-ben.
Az elöbb említett „békés illuminati vonal“ kiéheztetés árán akarja az emberiség egy részét elpusztítani, míg a Bush-vonal atomfegyverekkel próbálta... az egyik tényleg jobb mint a másik.
2008-ban a Vatikán szembekerült mind a két másik illuminati vonallal, a 2008-as atomháborús tervekben már nem volt benne. Ennek külön története van, még majd említem.
A 2008/09-as események kapcsán jön be a képbe még egy érdekes alak,Benjamin Fulford is, akinek a blogjából korábban már többször is idéztem. Fulford egyáltalán nem „ellenálló“, mint aminek feltünteti magát, hanem a Rothschild család „békésebbnek“ számító szárnyának a megmondóembere. A blogbejegyzései info/dezinfo keverékek, ennek ellenére mégis ajánlom az olvasásukat, mert annak tudatában, hogy ki Fulford valójában, bizonyos mértékig könnyen „dekódolhatók“, kiszürhetök belölük a dezinfok, és az ember a végén értékes bennfentes infokhoz juthat a hatalom legcsúcsáról, melyek a 100 százalékban kontrolált globális médiumokban garantáltan nem jelenhetnének meg.
Az „Arab Tavasz“ mögött is a „békésebb“ európai illuminati szárny áll, melyhez Obama is sorolható. A líbiai invázió nem volt tervezett, eredetileg azt hitték, hogy Kadhafi ellen sikerül majd fellázítani a líbiai lakosságot. Amikor viszont nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem fog menni, és hogy Líbiát bombázni kell, az európai vonalhoz nem túl hüséges Merkel bejelentette, hogy Németország ebben nem vesz részt. „Érdekes“ dolgok történnek ezután.
Fulford március 21-i bejegyzésében például szintén leleplezi, hogy kicsoda Merkel valójában:
Fulford, 2011. március 21:
"Chinese and Russian intelligence now report that Germany’s Angela Merkel is the daughter of Adolf Hitler thanks to the use of frozen sperm and the expertise of a Nazi doctor captured by the Soviets. That means she is almost certainly one of the ringleaders of the Nazi faction still hoping for a fascist world totalitarian government."
Ez mindössze egy nappal azután történt, hogy Merkel helikoptere kishíján lezuhan a CIA merényletkísérlete miatt...
2011. március 20:
Ezer méteres zuhanás: Merkel szerencsés balesete
Késöbb pedig ez a „békésebb“ illuminati szárny biológiai vegyifegyver támadást hajt végre Németország ellen... (lásd:
Ezeknek a mai napig dúló ellentéteknek köszönhetjük, hogy a Rothschild féle „európai integráció“ Merkel nem mindig engedelmeskedö magatartása, és a német politikusok kifejezett ellenállása miatt zötykölödve halad.
Az e.coli támadás nemcsak a líbiai invázióban elutasított részvétel miatt volt bosszú, hanem azért is, mert a németek nem voltak hajlandóak „menteni“ Görögországot a Rothschild elvárások szerint. Amennyiben Görögország idö elött csödbe megy, úgy könnyen bukhat akár az áhított Negyedik Birodalom is.
A terv ugyanis az, hogy a válságra hivatkozva belekényszerítsék az európai államokat a szuverenitásuk feladásába, mondván a válságot csakis teljesen egybeolvasztott pénz- és gazdaságpolitikával lehet leküzdeni (ami hazugság). Amennyiben viszont a szuverenitások feladása ELÖTT beindulnak az európai csödsorozatok, úgy az Európai Egyesült Államok (a Negyedik Birodalom) terve is füstbe mehet. Ne tévesszem meg senkit: az EURO mindenképpen bukni fog, viszont nem mindegy, hogy még az elött, mielött az európai országok feladják a függetlenségüket, vagy pedig azután. Az EURO-t felváltani hivatott globális pénzt ugyanis csakis egy olyan Európában lehet majd könnyen bevezetni, ahol az európai országok már le vannak fokozva egyszerü régiókká. Máskülönben ezek az országok újból a saját nemzeti pénznemeiket vezethetik be! Ez az amitöl a Rothschild család irtózatosan retteg.
Mivel egyre jobban úgy tünik, a görög csöd elkerülhetetlen, a Rothschild család által uralt központi bankok a napokban bejelentették, hogy az ÖSSZES emiatt bajba került bankot a világban megpróbálják majd megmenteni! Az EUROT és az európai bankrendszert ugyanis bármi áron életben akarják tartani addig, míg az európai államok nem adják fel a szuverenitásukat.
Minden tehát a németektöl és a Hitler-leánytól függ majd a jövöben. Reményt ad, hogy újabban már a Vatikán és a hozzá mindig is erösen kötödö Berlusconi se teljesen partnerük ebben. Ami Olaszországban fog történni az EURO kapcsán, kulcsfontosságú lesz. A Hitler-leány jelenleg sajnos mintha ingadozna, a napokban például Sárközyvel közösen bejelentette, hogy Görögországot mégse hagyják csödbe menni. S hogy még bonyolultabb legyen a kép, a korábban „békepárti“ illuminati szárny egyes elemensei kezdenek háborúpártivá válni ...
De nem akarok ezekbe a heti rendszerességgel változó „szappanopera“ részletekbe belemenni, a helyzet képlékeny, tessék követni a Médiafigyelöt.
Hogy szétesik avagy teljesen összeolvad az EU a legvégén, továbbra is marad mint „millió dolláros kérdés“.
Egy késöbbi cikkben – A 2009-es harc a pénzügyi rendszerért“ lesz a címe - , kitérek még pár nagyon érdekes dologra, melyekröl a mediális elhallgatás miatt máig vészesen keveset tudni, s én se tudok majd a teljes „nagy képpel“ szolgálni. Viszont itt az ideje ezeket elkezdeni.
A Vatikánról lesz szó, mely minden jel szerint kishíján fatális hibát követett el azzal, hogy támogatta a sátánista illuminati Bush vonalat az új világrend kialakításában. 2008 augusztusában ugyanis egy felettébb érdekes per kezdödött a pápa ellen: a Templomos Lovagok kései „jogutódai“ beperelték a katolikus egyházat az öket még az 1300-as években ért sérelmekért, s követelték emiatt maguknak a Vatikán vagyonának jelentös részét! Hasonló ez ahhoz, mintha Magyarország jelenleg beperelné Mongóliát az 1200-as évekbeni tatárjárás miatt.
De nem, nem viccelek, a dolog a szabadkömüvesség „elödének“ számító Templomos Lovagok részéröl komoly volt, még a Daily Telegraph is írt róla:
Talán ezért van az, hogy a Vatikán már mintha nem lenne túl lelkes az „európai integrációért“, mivel 2009-ben szembe találta magát a „békésebb“ európai illuminatusi vonallal is, mely az eseményeket jelenleg is uralja. Na de ezekröl a dolgokról, melyekben Fulford szintén benne volt/van, majd még késöbb.


És egy Magyar talány !!!


A bizonyítás befejeződött: Petőfi Sándor


Szibériában hunyt el, de mi lesz a hamvaival?

Miért tagadnak mindent a tudós szabadkőműveseink, ki befolyásolja őket?
Miért nem engedik bebizonyítani, hogy a költőfejedelem Széchenyi István fia?
Patrubányi  Miklós  előadást tart


A bizonyítás befejeződött: Petőfi Sándor Szibériában hunyt el! De mi lesz hamvaival?
Lassan negyedszázada annak, hogy Szibériában a Morvai Ferenc vezette expedíció feltárt egy sírt, amelyből a jelenlevő két amerikai egy orosz és egy magyar antropológus egybehangzó véleménye szerint Petőfi Sándor hamvai kerültek elő. Fél évvel később Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia székházában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kiküldött szakértői megállapították, hogy a Barguzinban kiásott csontváz egy nő földi maradványa!? A nagy feltűnést keltő bejelentésnek legalább két pikáns eleme volt. Egyrészt a Kossuth Rádió híradója egy nappal korábban „jelentette” a moszkvai vizsgálat eredményét, semmint, hogy a csontvázat Moszkvába szállító repülőgép Szibériában felszállt volna…(!? ) Másrészt a szovjet tudósok még aznap délelőtt is, amikor a moszkvai magyar nagykövetségre voltak hivatalosak ebédre, teljes meggyőződéssel vallották, hogy a feltárt csontváz egy férfi földi maradványa, ám amikor onnan visszajöttek, már kórusban zengték, hogy női csontváz a lelet… (!?)
Ezzel az MTA az ügyet a maga részéről máig tartóan lezárta. Morvai Ferenc és vezető antropológusa Kiszely István tett még néhány kísérletet arra, hogy a Szovjetunióból kalandos körülmények között kicsempészett csontokból vett mintát Petőfi édesanyjának, Hrúz Máriának a Kerepesi úti Nemzeti Sírkertben levő hamvaiból vett DNS mintával összevessék. Próbálkozásaik azonban erőtlennek bizonyultak, és azokat a politikum hol kegyeleti okokra hivatkozva, hol az MTA álláspontjával takarózva lesöpörte az asztalról. Tette ezt játszi könnyedséggel annak ellenére, hogy kutatásukat eredetileg még a rendszerváltáskor hatalmi pozícióban levő Pozsgay Imre is támogatta. Az sem segített, hogy maga Morvai Ferenc is politikai pályára lépett, és országgyűlési képviselőként bármikor tárgyalhatott az ügyről az egész magyarországi politikai elittel. Ezzel a barguzini Petőfi a legendák világába került, és ha az ott feltárt hamvak szóba kerültek, a magyar emberek döntő többsége, még a jóhiszemű Petőfi-kutatók is, legfönnebb mosolyogva legyintettek: az egy női csontváz volt. A magyar tudományosság, a politikum és a közélet a kérdést levette a napirendről.
Valószínű, hogy lezárt is maradt volna, ha 2010-ben a Magyarok Világszövetsége nem tűzi ki magának célul, hogy bárhol is legyenek Petőfi Sándor hamvai, azokat fel kell kutatni, és méltó módon el kell temetni. Patrubány Miklós Petőfi segesvári eltűnésének 161. évfordulóján közzétett „töprengéseit” – El kell temetnünk Petőfi Sándort! –, azonban tettek követték. A kettős állampolgársági népszavazás óta a magyar emberek tudják: ha az MVSZ valamit elhatároz, annak következményei lesznek…
Négy év kitartó, szívós munkájával az MVSZ elérte, hogy mára ismét a magyar közbeszéd tárgya lett Petőfi Sándor szibériai utóélete. Sőt ennél többet: az egyik legrégebbi és legfelkészültebb Petőfi kutató, a burjátországi akadémikus Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko két hónappal ezelőtt, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: A bizonyítás befejeződött. Az MVSZ által egy külföldi laboratóriumban elkészíttetett szuperpozíció, amellyel a barguzini koponya képét rávetítették az ismert Petőfi-dagerrotípiára fölöslegessé tesz minden további kutatást. A magyar nép temesse el nagy fiát. Petőfi Sándor Szibériában feltárt hamvait helyezzék örök nyugalomra a magyar haza földjébe.
Maga a Magyarok Világszövetsége már tavaly, február 16-án megtartott nagy Petőfi-értekezletén levonta a következtetést: Megvannak Petőfi Sándor hamvai. A tizenkét pontba foglalt bizonyítás, amelyet jelen összeállításunkban is közlünk, meggyőző. Ha még mindig kételkedne benne, a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg!

Az MTA azonban továbbra is hallgat. Hallgatása érthetetlen. Pedig az idén március 15-én az MVSZ az MTA székháza előtt tartott egy nagy nemzeti ünnepséget, amely után nem maradt kétely: az MTA nem hallgathat tovább. Furcsa, hogy az az intézmény, amelynek a kutatás, a kételkedés, a bizonyítás keresése lenne legfőbb lételeme, dogmatikus álláspontra helyezkedik, és homokba dugja fejét. Lapunk főszerkesztő helyettese még aznap, az MVSZ székházában megtartott kerekasztal beszélgetésen így fakadt ki: „Nekem ebben a Petőfi ügyben a legizgatóbb kérdés az, hogy a Magyar - szabadkőműves - Tudományos Akadémia miért ellenzi zsigerből elismerni azt, hogy sikerült végre megtalálni Petőfi Sándornak a földi maradványait…, és azt, hogy Petőfi Sándor Széchenyi Istvánnak a természetes fia?” „A Magyar Tudományos Akadémia miért vállalta fel ezt a szégyenteljes szerepet?”Az MTA, a politikum elzárkózása valóban érthetetlen. Az egész olyan, mintha szegény Petőfit valamely mindörökre szánt, obskurus szabadkőműves átok sújtaná, hogy sohase derülhessen ki sorsáról az igazság!
Az a felvetés, hogy Petőfi Sándor nem lett volna Petrovics István fia bár megdöbbentő, de szintén nem új keletű. Erről maga Széchenyi István ír egyik naplófeljegyzésében, amelyben vallomásszerűen ismeri el, hogy Petőfi az ő fia, és azért ostorozza magát, mert nem törődött anyjával, és hagyta őt elpusztulni. De igazolni látszanak ezt az állítást Petrovics Istvánnak az újszülött Sándort teljességgel elutasító magatartásáról fennmaradt emlékek is. Ő maga napokig, hetekig vonakodott elismeri Sándort fiaként és egy hentes kollegát gyanúsított apasággal, akihez Hrúz Mária eredetileg vonzódott. Ám ha az így lett volna, az semmiképpen nem igazolná azt a hirtelen gyarapodást, amelyet a család Sándor születése után megélt: földeket vásároltak, mészárszéket béreltek, pénzeket adtak kölcsön, rászorulókat segítettek… Az ország egyik leggazdagabb férfijának vagyonából. Sejthette és üzenhetett Széchenyi és Petőfi apa-fiú viszonyáról Lotz Károly is az Országház díszlépcső-csarnokának mennyezetét díszítő monumentális, Magyarország dicsőítése című festményével, amelyen csupán két valós történelmi személyiség látható: Széchenyi István és Petőfi Sándor. Ők vezetik a magyar ruhás, magyar zászlós lelkesült tömeget…
Az, hogy az MVSZ-nek miként sikerült újból a közbeszéd tárgyává tenni Petőfi Sándor Szibériába történt elhurcolását, megér egy misét, különösen most, halálának 165. és hamvai feltárásának 25. évében. Érdemes belépni, az MVSZ honlapjára (www.mvsz.hu), és annak keresőjébe beütni a Petőfi-szót. Az elmúlt négy évben keletkezett száznál is több bejegyzésből mindez kiderül. Lehet válogatni. Mi is ezt tettük.
Számunkra már nem kétséges, hogy el kell temetni Petőfi Sándort. Bár ez továbbra sem lesz könnyű, hiszen sem az MTA, sem a politikum nem adja annak jelét, hogy meghajolna az igazság előtt. Sőt!
Grespik László írása pedig újabb kételyeket vet fel: lehet, hogy azok, akik feltárták hamvait, ők sem akarnák eltemetni?
A magyar nemzet mihamarabb meg kell, hogy adja Petőfi Sándornak a végtisztességet, és köszönetet kell mondania mindazoknak, akik segítették legnagyobb költőjének, legtisztább fiának holtában való kései hazatérését.
Patrubány Miklós

(A figyelemre méltó teljes összeállítás a Leleplező 2014 / 2 nyári számában olvasható)

Látjátok kik keverik a kártyát ez a magyar példán jól nyomon követhető, csak azt engedik a nyilvánosság elá ami nekik hasznos , még mindig ők írják a történelmet ti meg mi kénytelenek vagyunk beszopni ezt a sok hazugságot . 










Putyin elveszett levele Széchenyi fiáról, aki Petőfi






A végén a műsorvezető megkéri a nézőket, küldjék be, ha náluk van Putyin elveszett levele, amit a barguzini Petőfiről írt a magyaroknak. Egy egyórás TV műsor Drábik Jánossal, amit nem lehetne parodizálni, mert fokozhatatlan. Pszichológusoknak és paranoia-történészeknek páratlan kincsesbánya. Sajnos, úgy látszik, politikai szónokoknak is.
Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság.
(Ödön von Horváth)
Szabadkőműves-fóbia és zsidó-félelem az egészséges életmód szolgálatában
Drábik János, a Leleplező című periodika szerkesztője, főállású összeesküvés-elmélet népszerűsítő. Nemcsak az Echo TV gyakori vendége, a TV 2 is elhívta már népszerű műsorába, könyveiért, internetes megnyilvánulásaiért tömegek rajonganak, majd ezer oldal olvasható tőle a Széchényi Könyvtár égisze alatt működő Magyar Elektronikus Könyvtárban is. Idén március 14-én a Viva Natura nevű netes televízióban bukkant fel, mely amúgy a lelki és fizikai egészség jegyében terjeszti őt a „Petőfi Sándor édesapja, gróf Széchenyi István” című műsorban. 
Nyilván használ az egészségnek, ha sok kimerítő gondolkodás helyett elhisszük Drábiknak, hogy a magyar történelmi bajok hátterében a szabadkőművesek és a bankárok, vagyis a zsidók húzódnak meg – és természetesen ők állnak a nagy magyar apa és fia közé is.
Miket állít Drábik ebben a röpke egy órában?
A szabadkőművességet a zsidóság hozta létre, ők pedig az Egyesült Államokat. Már 1776-ban három millió szabadkőműves volt. A május 1-e is szabadkőműves ünnep. Petőfi szabadkőműves volt, de ezt a szabadkőművesek titkolják. Petőfi apja Széchenyi István volt. Az összes 1848-as európai forradalom szabadkőműves hatalomátvételi kísérlet volt, csak épp a magyar nem. A magyar szabadságharcot a zsidó Rothschild bankárok érdekében és parancsára verték le az osztrákok. A Kossuth-bankók fedezetét egy bizonyos Wodianer nevű zsidó ellopta, és odaadta a szintén zsidó Rothschildnak, aki zsebre vágta. Petőfi nem halt meg Segesváron, hanem Barguzinba került, ahol magyar verseket írt, de az Akadémia ezt titkolja. Moses Montefiore többször járt itt az 1867-es kiegyezés idején, ami bizonyítja, hogy a zsidók egy része Magyarországot nézte ki új hazájának. Hitler anyai nagyapja egy Rothschild bankár volt.
Továbbá: a Magyar Tudományos Akadémia ősidőktől szabadkőműves irányítás alatt van, és ott „lényegében mindenki szabadkőműves”. A mai „magyar politikai elitben mindenki, aki számít az szabadkőműves”, mert másképp oda sem kerülhet, „a Grand Orient páholy ügyvezető vezetője a Mesterházy Attila”. (Az interjút még a pártvezető látványos bukása előtt adta, azóta nyilván más áll a páholy élén.) Lenin, Trockij szabadkőműves volt, Sztálin viszont rózsakeresztes. Csang Kaj-sek,  Csu En-laj szabadkőműves, Mao viszont nem, mert konfuciánus. (Nyilván a konfuciánusokat is valami titkos társaságnak hiszi.) 1990-ben a Soros György által teremtett Közép-Európai Egyetemen egy előadó elmondta, hogy az a cél, hogy a magyarságnak csak szakbarbár értelmisége legyen, és elég 5-6 millió a magyarokból, ezt valaki elmondta Bencsik Andrásnak, aki ezt megírta a Demokratában. A világ-szabadkőművesség parazita, mindenkinek szívja a vérét, egy háttérhatalom. Putyin orosz elnök viszont nem szabadkőműves, a magyaroknak írt, ismeretlen helyen lappangó levelében kifejti, ha meg akarják tartani identitásukat, „kellene egy nagy nemzeti temetést csinálni a magyar Puskinnak”. Sajnos a levelet magát Drábik nem látta, ezért a műsorvezető (Jakab István) arra kéri a nézőket, akinek megvan a Putyin levél otthon, küldje be a szerkesztőségbe.
Magabiztos tájékozatlanság
Nos, egy óra önfeledt szórakozva művelődés, hiszen tanítani lehetne ebből az összeesküvés-elméletek történetét, még az elméletgyártók mentalitását és viselkedését is. Egy óriási szemléltető szöveggyűjtemény Daniel Pipes a „paranoia évezredes történetéről” szóló könyvének egyes fejezeteihez.[1] Érdekes még a rendíthetetlen, kinyilatkoztató magabiztosság, a mindent kétszer mondó sulykolás. (Például olyan pátoszos és értelmetlen mondatok ismétlődnek szó szerint, hogy „engem mint magyar emberként érdekel”.) Felvonulnak mind a világszerte ismert, klasszikus, ronggyá koptatott és cáfolt állítások, és van köztük néhány ócska hazai blöff is, így az 1821-es Habsburg határozat arról, hogy a magyaroknak ki kell találni egy halszagú származást (többször leírták, hogy a soha nem adatolt vagy publikált dokumentum kitaláció, azt is, hogy kié), hogy „ezt a finnugor dolgot Finnországban már nem tanítják” (de igen; akit érdekel, néhány kattintással és a google fordító segítségével kiderítheti ezt a finn internetes oldalakról, de magyar cikkek isvannak róla). 
Jakab műsorvezető úgy tudja, „egy laza DNS méréssel a finnugor kapcsolatot meg lehetne vizsgálni, de akkor megszűnne az MTA-n a finnugor tanszék”. Persze az akadémiának nincsenek tanszékei, ezzel szemben a honfoglalás kori temetők csontvázainak DNS-ét vizsgálták és vizsgálják, bőven vannak ezzel kapcsolatos publikációk is. Származási kapcsolatokra is lehet belőlük valamennyire következtetni, bár nagyon vitatott, hogy mire és mennyire, ellentmondásosak is az eredmények, viszont abban egyértelműek, hogy nem igazolják a mesés származástanokat, a finnugor nyelvrokonságot meg végképp nem cáfolhatják, hiszen például Obama elnök DNS-e sem fogja feltárni, hogy rokon nyelven beszél Angela Merkellel. A beszélgetők úgy tudják továbbá, hogy a barguzini „Petőfi” DNS-ét nem vizsgálták, ezzel szemben de igen, éppen ez derítette ki, hogy a talált csontváz nőé. 
Petőfi barguzini utóéletére Drábik egy kiadványra hivatkozik, melyet a Szabad Föld újságírója írt; a könyvet UV lámpával árulják, aminek segítségével „még több titok válik olvashatóvá.”[2] (E kiadványban egy kattintásnyira egymástól szerepel, hogy „Petőfinek nincsenek egyenes ági leszármazottai” és hogy „Petőfinek sok ezer unokája és dédunokája él”.) Drábikék fel vannak háborodva, hogy az Akadémia nem foglalkozik a barguzini üggyel, ami persze szintén nem igaz, túlságosan is sokat foglalkoztak.[3] 
De hát nyilván szabadkőműves rafinéria minden cáfolat, hiszen más magyarázata nem lehet a tamáskodásnak. A paranoid érvelés körbeér.
Lecsippentett félmondat, szemben a szöveggel
Van azonban viszonylag új ötlet is, és ez a műsor címadó témája: nevezetesen hogy Petőfi apja Széchenyi István volt.
Honnan tudjuk ezt? Hát magától a gróftól, akitől a titkárának, Tasner Antalnak írt leveléből Jakab az alábbi részt olvassa fel: „Áll Buda még. Ezt nem lehet többet mondani, és az összes látnok, akik az utóbbi időben támadtak, mint pl. Petőfi, aki a fiam, akinek az anyját, mint annyi mást hagytam megdögleni…”[4]
Hisz maga a gróf állítja, hogy Petőfi a fia! A mondat vége sajnos „lemaradt”, továbbá az idéző eltekint magától a szövegtől is, amiből kiragadta, és ami érthetőbbé tenné, hogy miről van szó. A lecsupaszított félmondattal aztán Drábik úgy tesz, mint Karinthy „embere, akinek abszolute semmi érzéke a szimbólumokhoz”. Mert ha a gróf azt írja Petőfiről, hogy ő a fia, akkor nyilván, szó szerint úgy kell érteni, hogy biológiai értelemben az.
Tudni kell, hogy a levél 1851-ben a döblingi elmegyógyintézetben született, ahol Széchenyi már és még bomlott aggyal írta végeláthatatlan, mindenért magát okoló szövegeit (nem ez az egyetlen), hosszan sorolva az önvádakat. „Caroline-t lassú tűzön gyilkoltam hét éven át” – írja például az egyik helyen.[5] Drábik féle logikával ebből arra következtethetnénk, hogy volt egy nagy serpenyő, és ebben a gróf 2556 napon át folyamatosan pörkölgette szegény szerelmét. Állítja továbbá, hogy „törzsem gyilkosa lettem”[6], ebből világos, minden magyart külön legyilkolt, tehát magyar ember akkorra már nem is maradt, végre erre is fény derült.
Hogy a zavarodott gróf miért nevezi Petőfit fiának, bizonyosan nem lehet tudni, de erősen sejthető, ha elolvassuk a második idézett mondat lehagyott végét is, mely így hangzik: „…a Felhőkben pontosan megrajzolta.” Vagyis Petőfi a Felhők versciklusban pontosan leírta, hogy teljes (lesz) a pusztulás, tökéletesen tükrözve Széchenyi depressziós világvége-hangulatát – ennyi az állítás. Annyira fontosnak tartotta a gróf a Felhőket, hogy a levél végén még egyszer kitért rá. Tehát Petőfi abban az értelemben „fia”, hogy maga is azt gondolja, „rajtam átok fekszik, átok” (Nem sírok én… 1846), hogy „annyit sem ér az élet, mint egy eltört fazék” (Annyit sem ér az élet… 1846) és így tovább.
Sodomia, pederasztia, családgyilkosság?
Az anya, Hrúz Mária levélbeli említése is érdekes. A közzétevő történész a jegyzetben tájékoztat arról, hogy a gróf értesült a hírneves költő anyjának 1849 májusi, a pesti kolerakórházban történt haláláról.[7] A kolera pedig már akkor dühöngött, mikor Széchenyi felelős miniszterként tevékenykedett. Ahogy mindenféle más mulasztással is vádolja magát, itt nyilvánvalóan azzal, hogy a kolera ellen nem tett meg mindent, mikor tehetett – akár igaz ez, akár nem. Erre vonatkozhat az őt, „mint annyi mást hagytam megdögleni” kitétel. De pontosan persze nem lehet tudni. Nemcsak a metaforikus beszéd homályosságáról van szó, hanem a megborult elme túlzásairól is. Visszatérően emlegeti, hogy szajhákkal hentergett, felesége helyett, sodomiával és pederasztiával is vádolja itt magát, sőt azzal, hogy az 1838-as árvízkor családját Pestre hívta, „abban a reményben, hogy egytől egyig odavesznek és én megszabadulok a család terhétől”. Egész politikai pályáját megtagadva kijelenti, hogy „írtam 16 könyvet, amit az ördög diktált”, hogy az Akadémiát csak azért alapította, hogy ezzel egy nőnek imponáljon, felajánlva vagyona egy részét, maga „sem tudván pontosan hogy mire”; vagy hogy a „pokol tiszteletére” lépett be a Batthyány-kormányba és sugalmazta a magyar pénz kiadását Kossuthnak.[8] Jakab és Drábik vagy nem olvasta el a szöveg egészét, vagy tudatosan szemezgetett, és aztán álszenten magasztalja a Kossuth-bankókat (mely ellen állítólag Rothschild támadt) és az Akadémia megalapítását, amit pedig a szabadkőművesek tettek tönkre. Jól látszik: ha egy összeesküvés-elméletet támogathat egy szöveg félmondata, akkor azt szó szerint vesszük és idézzük, ha a többi cáfolja – akkor az nincs. 
Drábik szerint Széchenyi apaságát bizonyítja az is, hogy „Petőfinek olyan sok előkelő barátja volt”, akiket az apa a háttérből terelgetett hozzá. (Hogyan? Pénzzel? Fenyegetéssel? Egy Petőfihez? Különben nem volt sok előkelő barátja.) Továbbá hogy nem Petőfit, hanem az öccsét keresztelték apja nevére, Istvánra, vagyis a névleges apa, Petrovics István sejthette a dolgot, ezért Sándort fattyúnak tekintette, előfordult, hogy annak is szidta (megint a szimbólumok iránti érzék), és csak Pistát sajátjának. (Persze ilyen névadási alapon elég sok 19. századi embert nem tekintett az apja sajátjának, ha egy kicsit körülnézünk. Például magát Széchenyit sem. Vagy Petőfi legjobb barátját, Arany Jánost. Ki lehetett az ő valódi apjuk?)*
Ceaușescu képviselőnője nem vigasztalódhat szlovák származékkal
Széchenyi önvádló írásainak tartalma, így az, hogy Petőfit a fiának nevezte, régóta ismert volt, csak készpénznek vétele új keletű.[9] Drábik nem hagy kétséget, hogy miért kell mostantól hinni az abszurd rokonságban: „Nekem nagyon fontos volt, hogy ezt tudjam, mert nekem sokáig rejtély volt az, hogy apai ágon szerb származású, anyai ágon meg… (fitymálva) mondjuk így… tót-szlovák vér… bár elmagyaro…” – nem is bírja folytatni a borzalmat: eddig úgy tudta, Petőfi nem magyar származású. (Különben a szerbet rosszul tudta, Petőfi apai ágon is szlovák eredetű volt.) Mikor pedig „New Yorkban ott volt Dukász Anna, aki a kolozsvári színháznak a magyar dívája, utána a székely nemzeti színháznak volt az igazgatónője és Ceaușescu idején parlamenti képviselő, de mikor Ceaușescunak Király Károllyal megromlott a viszonya, ők együtt éltek, akkor neki el kellett menekülni, ez a Dukász Anna mikor el volt keseredve, akkor elmondta hogy mi magyarok, amikor New Yorban itt el vagyunk keseredve, akkor mindig azt mondjuk, olvasunk egy kis Petőfit, akkor megnyugszunk.” Hát lehetett idegen származású egy ennyire magyar-nyugtató Petőfi?
Érthetetlen, de legalább titok
Nyilván nem. Csakhogy ezt titkolják, mégpedig a szabadkőművesek. Senki sem lenne képes kitalálni, hogy miért: mert maga Petőfi is szabadkőműves volt, és ennek sem szabad kiderülni. Hogy miért kell titkolni, hogy pont ez a népszerű zseni közéjük tartozott, mikor Liszt Ferenc, Kossuth Lajos, Türr István, Teleki László, Wekerle Sándor, Benczúr Gyula stb. esetében ezt senki sem tagadta vagy titkolta, azzal Drábik nem foglalkozik. Azzal sem, hogy a szabadkőműves titoknak és a Széchenyi titoknak mi köze egymáshoz. És honnan tudjuk mégis, ha ekkora titok, hogy Petőfi szabadkőműves volt? Abból, hogy „világszabadságról” írt, és ez szabadkőműves „maszlag”. Megint az önmagával való bizonyítás egészen egyszerű trükkje. Az, hogy a szabadkőművesek is, Petőfi is, a korban elterjedt eszméket párhuzamosan vallhatták, az nem merül fel. A világszabadság az atavisztikus származási-törzsi történelemszemléletben ragadt Drábik szerint olyan maszlag, amit emberek őszintén nem gondolhatnak, csak összeesküvésből találhatnak ki, például azért, hogy szegény naiv Petőfit lépre csalják.
Jakab szerint, ha végre mindenki tudná Petőfi csodás származását, „akkor a magyarság olyan erőre kapna sok szempontból – mert tudjuk, hogy a múltunkból táplálkozunk – hogy még gyorsabb lenne ez a fantasztikus felemelkedés, aminek hál’istennek részesei vagyunk.”
A probléma: a szeretett, becsületes apa
És akkor erről a szellemi magaslatról nézzünk végig az egész áldatlan histórián. Itt beszélget két ivarérett, felnőtt választópolgár. És a legkomolyabban képesek azt hinni, hogy az a szánalmas kis Petőfi, akit ők itt összebuherálnak a semmiből, az nemcsak jobb a tényleges nagynál, de megismerése „fantasztikus nemzeti felemelkedést” generálna. Elgondolkodtató, micsoda talajközeli, alpári morál ez, mely egy ember értékét a származásából vezeti le. Az nekik nem lenne probléma, ha Széchenyi, a „legnagyobb magyar” egy hatalmával visszaélő köztörvényes bűnöző lenne, aki leteperi vagy elcsábítja a kiszolgáltatott Hrúz Máriát, majd sorsára hagyja. A baj az, ha Petőfi apja szlovák. A valódi apa a kellemetlen nekik, a szeretettelmegörökített „szorgalmas”, „becsületes lelkű, igaz” ember, „a vén zászlótartó” akiről fia azt írta, „te vagy mostan az én büszkeségem”, mert 58 évesen elment harcolni Jellacic ellen. Megdobogtatja a szívüket, hogy Petőfi talán egy meggyalázott nő törvénytelen gyermeke volt, aki a szabadkőművesek marionettjeként maszlageszméket öntött versbe, akinek barátait a háttérből az apja terelgette hozzá titokban, majd a háborúban megadva magát hadifogolyként messzire került, ahol a postamester lánya oldalán tengődgetett, gyenge orosz verseket fabrikálva, és meg sem kísérelt hazajutni, életjelt adni, levelet írni, kérelmezni, hogy újra lássa feleségét, kisfiát, hazáját, a rónát. Ez az a „magyar Puskin”, akinek az érdekében szerintük még maga Putyin orosz elnök is levelet írt. Aki történetesen valóban egy titkosan ténykedő, valóban szabadság- és magyarellenes szervezetnek volt egyik vezetője, nevezetesen a KGB-é. Minden mai lépése is a birodalmi terjeszkedés szándékáról árulkodik. Ez az, ami viszont Drábikot, Jakabot és a hasonló hazafiakat egyáltalán nem zavarja. De mint Pipes Sztálin személyén keresztül kimutatja, a megszállott összeesküvés-kereső csak ott nem lát ártó szándékot, ahol tényleg van.[10]
Ezzel a kínos Petőfivel szemben a tisztességes és bátor ember fia, a zseni, aki nem ismer maga fölött felsőbb hatalmat, aki vonzza a barátokat és ontja az eredeti gondolatokat, aki más népek szabadságát is fontosnak tartja, aki bátran vállalja a halált a csatatéren ideáiért, nos ez az életre kelt romantikus eszmény az, aki nekik vállalhatatlan. Két okból. Mert a világszabadságról írt, és mert az imádott, nagyszerű apa pedigréje nem megfelelő. Egy Petrovics nevű nem vigasztalhatja a Ceaușescu-kori törvényhozás Dukász nevű magyar tagját New Yorkban...
Kormányhivatal-vezető és házelnök Drábik nyomdokán
És mi lenne, ha fordítva lenne? Ha Petőfi nagy költő lett volna ugyan, de tényleg egy titkos szervezet és egy gróf marionettfigurájaként, és ezt támasztanák alá a források? Nyilván sem tisztességes, sem értelmes nem lenne ezt letagadni. Akkor viszont az összeesküvést keresők a hősi halált halt, nem-szabadkőműves Petőfit hirdetnék UV-lámpával olvasható, rejtelmes titkokat leleplező könyveikben, és az előzőt tartanák az Akadémia és a világ-összeesküvés termékének. Mert összeesküvésnek és titoknak nyilván lennie kell.
Nevethetünk és legyinthetünk. Csakhogy Drábik valótlanságait a Rothschildok által leveretett magyar szabadságharcról több ünnepi szónok is elismételte már, például 2012-ben Darvas-Kozma József csíkszeredai plébános, pápai káplán, címzetes esperes, idén pedig Hargitai János kormánypárti országgyűlési képviselő, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője – éppen az inkriminált a Drábik-interjú napján.[11]  
Sőt Drábik nézeteihez hasonló, történelemhamisító bankárfóbiák idén már házelnöki szónoklatban köszöntek vissza. 
Lőrinc László
*Cikkünk kapcsán írt a témáról az Irodalmi Jelen honlap, 2014. július 15-én. A Terjed az elmélet: Petőfi Széchenyi fia volt című cikk az ismertetés után hozzáteszi: "Lőrinc azonban kihagyja a talán legfontosabb ellenérvet: gróf Széchenyi István Petőfi Sándor fogantatásának időpontjában, pontosan 1822. március 1-je és szeptember 26-a között Wesselényivel együtt külföldön tartózkodott."
Terjed az elmélet: Petőfi Széchenyi fia volt
Terjed az elmélet: Petőfi Széchenyi fia voltcikkünk apropóján ír a témáról az Irodalmi Jelen honlap Terjed az elmélet: Petőfi Széchenyi fia volt című cikkében. http://irodalmijelen.hu/2014-jul-15-1102/terjed-az-elmelet-petofi-szechenyi-fia-volt Az írás a következőt teszi hozzá: "Lőrinc azonban kihagyja a talán legfontosabb ellenérvet: gróf Széchenyi István Petőfi Sándor fogantatásának időpontjában, pontosan 1822. március 1-je és szeptember 26-a között Wesselényivel együtt külföldön tartózkodott."  
2014. június 22. Utolsó frissítés: július 24.


[1] Daniel Pipes: Összeesküvések. A paranoia évezredes története. Ford. Szécsi Noémi. Bp. Agave. 2007. Pipes egyik alaptétele, hogy a baloldali összeesküvés-elméletek ugyanolyan kártékonyak, mint a jobboldaliakéi, csak azért hadakoznak többen az utóbbiakéival, mert az azokat tálalók mulatságosan zavarosak, tájékozatlanok és szakszerűtlenek. Drábikéra mindenképpen igaz a jobboldali elméletekről adott leírása, például, hogy a „titkos társaságokkal szembeni gyanúik túlságosan vadak ahhoz, hogy egy értelmes és kiegyensúlyozott ember bevegye azokat”. 215. old
[2] Borzák Tibor: P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül címen. BT-Press, Bp. 2014.
[3] Erről is esik szó a tenyleg.com Aktuális rovatában olvasható Hermann Róbert-interjúban. Hermann a barguzini témával foglalkozó akadémiai bizottságnak is tagja volt.
[4] Levél Tasner Antalnak. 1851. március 14. Közli: Spira György: Széchenyiről. Logod BT, Budapest, 2005. 186-187. oldal
[5] Széchenyi István: Önvallomás. 1849. március 21. Uo. 169. old
[6] Uo. 174. old
[7] Spira György jegyzete. Uo. 186. old
[8] Uo. sorrendben 179, 184, 171, 170 illetve 172-173. oldalak
[9] Lásd: Viszota Gyula: Gr. Széchenyi István elmeállapota és halála. Irodalomtörténeti közlemények 1933. 1-29 és 199-229 oldalak, illetve különösen: 209. old.
[10] Ld. Pipes 262. old.
[11] Ezzel a témával is foglalkozik a fent már említett Hermann Róbert interjú és egy Cáfolós anyag is.













  • Széchenyi ágyban. Rajz Waldstein János leveléből, amelyet Széchenyi Istvánnak írt (Trieszt, 1838. szeptember 26., MTAK Kézirattár)














    Széchenyi István és felesége a reformkorban. Metszet a Honderű c. lapból

















    Széchenyi a döblingi klinika ablakában muzsikál































Íme egy szabadkőműves cáfolat!!!








Terjed az elmélet:

Petőfi Széchenyi fia volt

Beküldte Szerk - 2014, július 15 - 11:02
  • Nyomtatóbarát változat
Könnyelműen azt hihettük, hogy Petőfi Sándor feltételezett barguzini hamvainak kudarccal végződő vizsgálata után nem lehet hasonlóan hajmeresztő elmélettel előállni. (A feltámasztott, majd újra elhantolt Petőfi-legendáról részletesen itt olvashat). 2014 márciusában azonban nagy lendületet kapott egy új összeesküvés-elmélet, amely szerint Petőfi Sándor gróf Széchenyi István fia volt, és a szabadkőművesek mindezt a mai napig igyekeznek titkolni a rendelkezésükre álló tudományos eszközökkel és szervezetekkel.
A feltételezés Drábik János újságíróhoz kötődik, aki gróf Széchenyi István döblingi emlékirataiban találta a következő sorokat: „és az összes látnok, akik az utóbbi időben támadtak, mint például Petőfi, aki a fiam, akinek az anyját, mint annyi mást hagytam megdögleni”. Az idézett részletet Drábik 2014. március 14-én elhangzott előadásában úgy értelmezte, hogy Petőfi Sándor vér szerinti gyermeke volt gróf Széchenyi Istvánnak. Ezt azzal próbálta bizonyítani, hogy a költő édesanyjának évekig nem született gyermeke. Széchenyi viszont gyakran fordult meg egy, az előadásban meg nem nevezett, közeli kastélyban, s ott pásztorórákat töltött Hrúz Máriával, aki tőle teherbe esett. Második számú érve, hogy Petrovics István gyakran fattyúnak nevezte gyermekét. Az előadás teljes terjedelmében itt érhető el.
Drábik János újságíró Spira György akadémikus egyik könyvéből meríti forrását, de elhallgatja, hogy a teljes idézet valójában így hangzik: „Mint a látnok, aki az utóbbi időben támadt, mint például Petőfi — aki az én fiam s akinek anyját én, mint sok mást is éhen halattam — pontosan eltalálta az én arcképemet a »Felhők«-ben.” (Levél Tasner Antalnak. 1851. március 14. Közli: Spira György: Széchenyiről. Logod BT, Budapest, 2005. 186-187. oldal)
Széchenyi tehát a Petőfi-olvasás hatására említi a szellemi rokonságot, feltételezhetően metaforikusan használva a „fiam” kifejezést. A költő édesanyjával és a Petőfivel kapcsolatos állítás Széchenyinél mindössze arra az önvádra korlátozódik, hogy miatta haltak éhen – ahogy sok más ember is. Drábik János még közvetett forrást sem idéz arra, hogy mi bizonyítja Széchenyi István és Hrúz Mária feltételezett kapcsolatát. Lőrinc László viszont ezek hiányában is alaposan körüljárta Drábik elméletének vakfoltjait.
Lőrinc azonban kihagyja a talán legfontosabb ellenérvet: gróf Széchenyi István Petőfi Sándor fogantatásának időpontjában, pontosan 1822. március 1-je és szeptember 26-a között Wesselényivel együtt külföldön tartózkodott.
Az alapos ellenérvek dacára az elmélet lelkes követőkre talált az egyes alternatív hírportálokon. A HírAréna névtelen újságírója egy finomított fajelmélet jegyében megjegyzi: furcsállotta is, hogy „a szerb hentesmester” és a „szlovák cselédlány” gyermeke ilyen nagy költővé lett. A Széchenyivel való szoros rokoni kapcsolata viszont a cikk szerzőjének magyarázatott adott arra, miként lehetett Petőfiből nemzeti hős.
Az apa-fiú viszony a címlapon
Az apa-fiú viszony olvasóközönségre talált a világhálón kívül is. Például címlapjára tette legutóbb a Leleplező, amely saját meghatározása szerint a „legnagyobb alternatív folyóirat”, és DNS-vizsgálatot szeretne Széchenyi és Petőfi rokonságáról. A lapban a Magyarok Világszövetségének elnöke népszerűsíti az elméletet. Partubány Miklós István Ádám A bizonyítás befejeződött: Petőfi Sándor Szibériában hunyt el, de mi lesz a hamvaival? című cikkében a korábban említett Drábik-gondolatmenet mellett „az egyik legrégebbi és legfelkészültebb Petőfi kutató, a burjátországi akadémikus Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko” két hónappal ezelőtt budapesti sajtótájékoztatójából indul ki. Tyivanyenko professzor több magyar városban is ismertette bizonyítékait arra nézve, hogy Petőfi az 1849-es forradalom után Szibériában élt. Patrubány mindezen felbuzdulva nyílt levelet is írt a Petőfi Bizottság Egyesület elnökéhez, amelyben kijelenti, hogy Petőfi Szibériába hurcolása már „kész tényként” kezelendő. Az írásban kitér arra is, hogy a bizottság tulajdonában lévő „szent hamvak” a magyar nemzet tulajdonát képezik, és felszólítja őket: készülődjenek az ezzel kapcsolatos elszámolásra. Patrubányt láthatóan nem zavarja, hogy a korábbi vizsgálatok kiderítették: Petőfi feltételezett hamvai egy nőhöz tartoznak. A Magyarok Világszövetségének elnöke ezt is szabadkőműves politikai összeesküvésnek tartja. Amíg azonban a Szibériában található hamvakat nem férfiasítják, a rendelkezésre álló lelet nem lesz elegendő Széchenyi és Petőfi apa-fiú kapcsolatának bizonyításához. Mint ahogy gyenge fogódzónak mutatkozik a Petőfi-kutatás továbbgördítéséhez az az elveszett levél is, amelyben Putyin állítólag megírta a magyaroknak, hogy „kellene egy nagy nemzeti temetést csinálniuk a magyar Puskinnak”.
A rendszerváltás után nagy média- és tudományos visszhangot kiváltó „Petőfi-ügy” tehát korántsem zárult le. Suta szójátékkal azt mondhatnánk: feléledt hamvaiból. Bár idézhetnénk a Magyarok Világszövetsége elnökének szavait is: „Petőfi Sándor szibériai utóéletének ügye az idén túljutott a delelőn”. Talán ezután már a napnyugta időszaka következik, amely lehűti az összeesküvés-elméletek felhevítette kedélyeket is.
Boldog Zoltán
  • See more at: http://www.irodalmijelen.hu/2014-jul-15-1102/terjed-az-elmelet-petofi-szechenyi-fia-volt#sthash.7gtkTT8S.dpuf


Ezek után azt kell mondanom , hogy Petőfi nem is élt , csak egy kitalált entitás volt , mint annyi más dolog a történelem során , ti meg úgy is beszoptok mindent csüngtök a TV előtt és alig várjátok , hogy valami felzavarja az állóvizet, hogy aztán csámcsogjatok rajta napestig .







Széchenyi István fia Petőfi Sándor (Drábik János) 

Hozzáadva: 2014-04-16 20:44:13
És az összes látnok, akik az utóbbi időben támadtak, mint például Petőfi, aki a fiam, akinek az anyját, mint annyi mást hagytam megdögleni - írta Gróf Széchenyi István.

Cikk: Emma Paradigma






A szabadságharc költőjéről, Petőfi Sándorról megtanultuk az általános iskolában - versein és múzsáján kívül - a családfáját is. Alig akad valaki, aki ne emlékezne Petőfi szüleinek nevére - a szerb hentesmester Petrovics Istvánra és a szlovák cselédlány Húz Máriára. Furcsállottam is annak idején az iskolapadban, hogy ilyen pedigrével hogy lett belőle magyar forradalmár költő, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja.

Ezért nem meglepő az az állítás, hogy Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar Széchenyi István törvénytelen fia. Ezt maga Széchenyi István állította az emlékirataiban. Ezekből az emlékiratokból írt könyvet kotorta elő most Drábik János és mutatta be 2014. március 15-ei előadásában. Spira György akadémikus 1960-ban írta le könyvében Széchenyi saját szavait a döblingi emlékirataiból: "és az összes látnok, akik az utóbbi időben támadtak, mint például Petőfi, aki a fiam, akinek az anyját, mint annyi mást hagytam megdögleni."

Valójában Petőfi mostohaapja Petrovics István is fattyúnak tartotta Petőfi Sándort.

Érdekes információ! Vajon miért övezi ezt olyan nagy hallgatás? Évekkel ezelőtt a kazánkirály Morvai Ferenc saját költségén vezetett expedícióban, a szibériai Barguzinban - azt mondták - megtalálták Petőfi hamvait, de különös módon összekuszálták a szálakat. Eltűnt a leletben talált hajtincs, sőt, a talált férficsontvázra ráfogták, hogy nem is férfi, hanem női csontokat találtak. Valahogy senki sem akart DNS vizsgálatot végeztetni az illetékes intézmények részéről, a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia pedig nagyokat sumákolt a témában.

A legnagyobb magyar fia, aki ráadásul a legnagyobb magyar költő. Az alma nem esett messze a fájától. Ilyen egyszerű.

Bizonyára ezt eddig is tudták, akiknek hivatalból tudnia kellett. A nép meg foglalkozzon csak a hódas szerzők hagymázas teóriáival, meg nézegesse a közpénzmilliárdokért bérbevett, szépen csillogó Seuso-kincseket a parlamenti zarándoklatokon.

Dr. Drábik János nagyon érdekfeszítően fejtegeti a szabadkőművesek szerepét ebben a témában, érintve a történelmi háttéren kívül a napi politikai, ukrajnai eseményeket is.

23:08-nál: Petőfi Sándor Széchenyi István fia:


Drábik János előadása (2014. 03. 15.)



Gróf Széchenyi István fia Petőfi Sándor - Drábik János, Jakab István

Hallgattasék meg a másik fél is ez a két videó a Brábik nézeteiről szól nem kiforgatva félre magyarázva személyesen az ő szájából hangzik el a vakolók láthattad , hogy kiforgatták az előző írásokban beszélnek róla , így kénytelen voltam azt állítani , hogy nem is élt a csórókám , de ha zsidó lett volna , most dics himnuszokat zengtek volna róla a Kazár kotonszökevények , kik most eluralták a fél világot , mert a másik felét már Putyin takarítja és az ilyen férgeket a történelem szemétdombjára dobja , ahová valók az összes vakoló bandával . - Sátán imádók !!!!!!
És , ha nem tudnád ők tartották a gyertyát , és amúgy Európa nemesítlenitése zajlott épp , úgy , hogy van mit titkosítani el mismákolni valójuk bőven akad nem győzték forgatni a gyilokot, hogy ütemterv szerint nem feltűnően likvidálhassák Európa Nemzetállamainak a nemességét, mint tudod később a Rákosi korszakban az önellátásra képes parasztságot likvidálta a ZSIDÓ ÁVH – s kommunista bagázs. Sűrűn működtették a húsdarálót a Duna vize szinte piroslott a beleengedett ledarált magyarok maradványaitól, mert a szivattyú úgy töményen pumpálta a Dunába lényünk fizikai maradványát , és a zsidesz ezekkel húzott kesztyűt a magyarság likvidálására , köztudott 2050 -re csak 6000000 lehetünk magyarok , hát ezért intézményesítették a halálipart ahol szakavatott emberek segítenek minket át a másvilágra , már nem kell a húsdarálót üzemeltetni , az ÁVH – ZSIDÓINK most máshol darálják az embereket , és sokan pályáznak az USA – ba is a több mint 800 koncentrációs táborban elkél a szakavatott kéz , és ne feledjétek ők így öregbítik Magyarország hírnevét . A nemzetállam Amerika mire feleszmél , már javában fogják darálni az arra érdemes polgárokat , de jó volna ha időben észlelnék e zsidó csürhe mesterkedéseit , hogy likvidálhassák őket , és ne járjanak úgy mint a Palesztinok . Nekik is volt egy álmuk , egy államuk , de csak egy koncentrációs tábor jutott belőle , és azt is sűrűn lebombázták , mert kiderült gáz van a koncentrációs táboruk alatt , és így a maradék palesztinokat is likvidálni kell . Mivel Amerikát már rég gyarmatosította a Kazárság , így a birodalmi Amerika a zsidó érdekeket szolgálja ki , ők háborúznak helyettük , mert zsidót nem áldozhatnak , hisz akkor veszélybe kerülne a világhatalom álmuk , hisz nem lenne elég Kazár a világbirodalom megvalósításához .
A nemzetállamok Amerikája reméljük rájön , hogy nem szabad elbukniuk a Birodalmi Amerikával, és mielőtt összeomolna pénzrendszerével a nemzetállamok kiválnak a pusztuló birodalomból , és mint önálló nemzetállamok a zsidóságot elkergetik , és kiveszik a kezeik közül a pénzügyeket , és még egyszer nem adják zsidó kézbe a pénzkibocsájtás jogát . Uzsora bankrendszer helyett az iszlám bankrendszert vezetik be ahol a bankár is a befektetőkkel sír , vagy nevet . A vakolókat ők is az óceánba kergetik , és akkor felvirágozhat a Nemzet államok Amerikája , és nem lesz a XXI. század a kamatrabszolgaság százada .

Na gojok van feladat kezdjetek hozzá a megvalósításához , mert a vakolók , ha késlekedtek rabszolgává tesznek benneteket , és kiirtanak benneteket , mert csak fölösleges kenyérpusztítóknak tartanak benneteket goj állatokat.
Ja és különben is ők tartották a gyertyát gondoljátok tudtok újat mutatni nekik, a történelmet is ők írják , még ha hamis is a sok zsidó média ezt szajkózza , így előbb utóbb már ők is elhiszik , és a szerencsétlen gojoknak nem marad más hátra el kel fogadniuk ezt a hazugságot a többiekkel együtt. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése