2019. március 10., vasárnap

Nemzetek Európája












Kazárok ki Európából 


Vigyétek a migránsokat is




Nemzetek Európája








2014. MÁJUS 6., KEDD









Kiderült ... Lelepleződött
A család azért titkolta, hogy nyugodtan el tudjanak tőle búcsúzni családi és szűk baráti körben.A nyilvánosság még hónapokig lesz etetve, hogy él, hisz azonnal leesne az F1-es tőzsde értéke.


Hát ilyen mocskos az elsődleges zsidó média
a mammon hatalma mindent felülír .

Nyugodj békében !

A nemzetek Európájában ilyen nem történne meg .



Emlékeztek még ????




A 60 lépés program









Titeket is ledaráltak
Eladtátok a lelketeket
A nép a nemzet számított rátok ,
de ti betagozódtatok ,
megmondták nektek úgy jártok , mint
Hajder . Erőt azóta sem mutattok fel !!!!
Elkurvultatok , vagy bio robotokká változtattak beneteket is ????
Ti is Grácz – ba jártok Orbánnal ott kapjátok az agymosást , vagy ott csak a kiválasztottakat nyüstöli a szabadkőműves
labor !!!
Ti csak negyed rendüekké váltatok , és elég lesz , ha megvesztegetnek benneteket !!!
Úgy is leírtátok magatokat !!!

Szégyen , hogy ilyen helytartói lehetnek csak e hazának , egy maffia állam képében teszelegtek , terroristákat kergettek a nép között , közben ti vagytok a terroristák , hisz a nemzetett terrorista intézményeken keresztül – apek , rendőrség , tek , pszihiátria – stb – balekokká képezitek ki , hogy a vakolópáholyok játékaihoz a megfelelő donorokat ki tudjátok tenyészteni !!
Ne riogassátok ezt a nemzetet , menjetek az ígéret földjére , és a szegény palesztin lakosságon gyakorlatozzatok !!! Tudjuk , hogy a következő háborúba az Orbánékat is besorozták ott a helyetek , de ne is gyertek vissza hazánkba . Majd sugunk a Palesztinoknak , hogy hova lőjenek , hogy véletlenül se usszátok meg !!!

24 év után a 24. órában vagyunk! A 60 lépés program azt a hat válságterületet és sorskérdést járja körbe, amelyeket a Jobbik-kormánynak először kezelnie kell, mielőtt a Hét vezér terv megvalósításába belevághat. Hat olyan társadalmi problémát, amelynek megoldása nem lesz egyszerű, de igenis lehetséges. Hat olyan területet, amelyen az elmúlt időszak kormányai vagy semmilyen, vagy felemás eredményt tudnak csak felmutatni. Ezek sorrendben a földvédelem, a devizaválság, a népesség fogyás, a fenntartható rezsicsökkentés, a magyar–cigány együttélés és az államadósság. A hat problémát 60 lépésben kívánjuk megoldani, ha ezen túl vagyunk, akkor neki lehet vágni a többinek, a munkahelyteremtésnek és a többi ágazati programnak. De előtte ezt a 60 lépést kell megtennünk.






Földvédelem










Kiút a devizacsapdából






Népesedési fordulat






Fenntartható rezsicsökkentés




Magyar-cigány együttélés






Adósságszolgálat



A Hét vezér terv

Kimondjuk. Megoldjuk
A Jobbik szerint a magyar emberek számára magyar adottságokra épülő, magyar értéket termelő, Magyarország nemzetgazdaságát erősítő munkahelyeket kell létrehozni. Mindez nem lehetetlen, de ehhez a kormánynak minden erejével erre a feladatra kell koncentrálnia. A Jobbik kormányra kerülve a munkahelyteremtés kormánya lesz. Ennek céljából született a Jobbik választási programján belül a Hét vezér terv. Egy terv, amely révén újra szeretnék viszszaszerezni a saját hazánkat. A munkahelyteremtés révén történő új, magyar honfoglalás hét pillérre épül, amelyeknek mindegyik része egy-egy átfogó foglalkoztatási projekt. Egy program a programon belül. Ezzel is azt üzenve, hogy a megélhetés lehetőségének megteremtését tekintjük legelső feladatunknak. A választási programunknak ez a legfontosabb része, mert ahogy mondtuk: ha munka van, akkor minden van.


1. Élelmiszeripari önrendelkezés és exportképesség fejlesztési terv




2. Vízgazdálkodási, hajózási és energetikai fejlesztési terv




3. Nemzeti energetikai biztonság fejlesztési program


4. Ásványi Nyersanyagvagyon Hasznosítási Fejlesztési Terv


5. Otthonteremtési Nemzeti Fejlesztési Terv




6. Stratégiai Infokommunikációs Fejlesztési Terv


7.  Egészségturisztikai fejlesztési terv

Kapcsolódó hírek

Gazdasági program



Kimondjuk. Megoldjuk.


  • A Jobbik visszaállítja a többkulcsos, sávos személyi jövedelemadót, a legalacsonyabb jövedelmi sáv 12% lesz, a jelenlegi 16%-osnál magasabb terhelés az átlagjövedelmek kétszeresénél fog belépni.
  • Az alapvető élelmiszerek áfáját 5%-ra csökkentjük, ezzel is segítve az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű családok helyzetét.
  • Megtartjuk, illetve szükség szerint kibővítjük a különadókat, viszont meg fogjuk akadályozni azt, hogy ezeket a terheket továbbterheljék a lakosságra.
  • Egyszerűsítjük az adóbevallás rendszerét, a gazdaság kifehérítésével szélesítjük az adózók körét, ügyelve arra, hogy a hatóságok ne vegzálhassák feleslegesen a tisztességes vállalkozókat és cégeket.
  • Segítséget nyújtunk a hazai kis- és középvállalkozásoknak: felső határt szabunk a 200 millió forint alatti árbevételű cégek összadójának, kiterjesztjük az átalányadózást, a közbeszerzések során előnyben részesítjük a magyar vállalkozásokat. A KKV-k állami támogatása érdekében létrehozzuk: A KKV Bankot, a Nemzeti Faktorcéget, a KKV Lízinget és az Állami Garanciakeretet.
  • A Nemzeti Bankot valóban nemzetivé tesszük, megszüntetjük a bankok kötelező jegybanki tartalékára fizetett kamatot, így 30 milliárd forint éves kiadástól mentesítve az adófizetőket.

Kapcsolódó hírek



Honvédelmi program


Kimondjuk. Megoldjuk.
  • Megszüntetjük a honvédelem alulfinanszírozottságát, s a magyar iparra támaszkodva újjá építjük a teljes honvédelmi rendszert.
  • A Jobbik véget vet annak a szolgai hozzáállásnak, hogy magyar katonákat áruba bocsássuk, és ezzel feladjuk a nemzetközi missziókban való részvétellel kapcsolatos mérlegelési lehetőségeinket.
  • Megteremtjük annak jogszabályi hátterét, hogy az önkéntes kiképzésben részt vevők – tekintettel áldozatvállalásukra – kedvezményeket, segítséget kapjanak későbbi képzésükben és elhelyezkedésükben.
  • 50 ezer főre emeljük a honvédség létszámát a jelenlegi 23950 főről.


2014. MÁJUS 6., KEDD










Kiderült ... Lelepleződött
A család azért titkolta, hogy nyugodtan el tudjanak tőle búcsúzni családi és szűk baráti körben.A nyilvánosság még hónapokig lesz etetve, hogy él, hisz azonnal leesne az F1-es tőzsde értéke.


Hát ilyen mocskos az elsődleges zsidó média
a mammon hatalma mindent felülír .

Nyugodj békében !


A nemzetek Európájában ilyen nem
történne meg .









Trianon a Rothschild ház által indított parancs volt? Pénzhatalmi körök szabdaltál szét a hazát


Trianon minden volt, csak igazságos nem. Ezt szinte mindenki tudja.
Azt azonban csak kevesen ismerik, hogy valójában a Rothschild bankház megrendelésére történt nyugatról, és hogy a Trianont okozó nemzetek valójában csak bábok voltak egy nagyobb játszmában.
Kezdjük az érdekes tényekkel 174-4ben született meg Mayer Amschel Rothschild, a Rothschild bankárdinasztia alapítója.
Ez a család nem csak erről a bankárdinasztiáról ismert, Meir ben Isaac Katzenellenbogen olaszországi rabbi leszármazottai között olyan más hírességeket is találunk, mint Otto Warburg, 1911-1921 között a cionisták elnöke, így vagy úgy a híres Warburg család rokona.
Ugyancsak Katzenellenbogen leszármazottja volt Marx Károly, a kommunizmus alapító szakembere.
Az amerikai jegybank, a FED alapítója, Paul Warburg és a kommunizmus elméleti megálmodója, Marx Károly tehát valamilyen szinten rokoni szálakkal kötődtek egymáshoz és a történetünk egyik főhőséhez, a Rothschild családhoz.
Mi volt a helyzet ekkor Magyarországon? Mátyás király idejében 4 millióan éltek az országban, a török hódoltságnak köszönhetően 1711-re 1 millióra esett a magyarok száma. De ez a megtépázott nép is komoly ellenfél volt a Habsburgok ellen.
A Rákóczi szabadságharcot ugyan nem nyerték meg kuruc őseink, de azt elérték, hogy a Habsburgok által létrehozott Újszerzeményi Bizottság visszavegyen az arcából és abbahagyja a török hódoltsági területen felszabadult föld osztogatását a császári udvar beszállítói között.
1744-re ezután felnőtt egy generáció és a magyar nép ismét sokasodni kezdett.
A Rothschild család sosem tagadta egyértelmű szándékait.
Az angolszász világban kitalálták, hogy a Föld negyedét csak akkor uralhatja egy birodalom, ha a vezetői Isten által kiválasztottak. Ezzel amúgy Pál Apostol is egyetértett a Biblia alapján:
Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra.” (Róm 13:3)
A Rothschild ház zsidó kötődése pedig egyértelmű volt…
A magyarok folyamatos fejlődése, a Kárpát-medence felvirágzása pedig ennek lett volna a jövőben nagy akadálya.
A magyarság idővel ugyanis ha nincs Trianon, vezető nagyhatalommá válhatott volna.
Trianon lényegében a Rothschild ház megrendelése volt azért, hogy Magyarországot félreállítsák. A háborúban való részvétel csak ürügy volt a büntetésre, hiszen nem mi robbantottuk ki, mégis országunkat büntették meg a legjobban.
Trianonnak azért is kellett megtörténnie, mert ezzel el tudták vágni az addigra már igen ígéretes eredményeket mutató magyar őstörténeti kutatásokat.
A magyarok ugyanis kezdtek ráébredni a nemzetük és őseik jelentőségére a világban, ezt pedig a nyugati hatalom – mely bizonyos értelembe őseinkből sarjadt – nem hagyhatta…
OSZD MEG másokkal is!










Megcsippelik a magyarokat i? Nagy-Britanniában is megkezdődik a mikrocsipek beültetése dolgozók ezreibe




Egyre többen aggódnak, ugyanis állítólag már folynak a tárgyalások, hogy egyes Nagy-Britanniába lévő vállalatok, már megtették az első lépéseket abba az irányba, hogy az alkalmazottakba hamarosan mikrocsipeket ültessenek, a „biztonsági szint” fejlesztése érdekében.
A Biohax nevű vállalat, ami egy svéd cég, ami emberi felhasználásra készít beültethető mikrocsipeket, elárulta, hogy már folynak a megbeszélések több Nagy-Britanniában levő vállalattal is, hogy miként lenne kivitelezhető a kis szerkezetek beépítése minden dolgozó testébe. 
A cégek neveit nem hozták nyilvánosságra, de annyit elárultak, hogy főleg pénzügyi és jogi szférában dolgozó vállalatokról van szó.
Az egyik cégről az is kiderült, hogy egy feltehetően multinacionális nagyvállalatról van szó, ugyanis annyit elárultak még, hogy alkalmazottak százezrei dolgoznak benne.
Ez a vállalat a saját elmondása szerint egyszerűbbnek tartaná azt a megoldást, hogy minden dolgozóban legyen egy beépített mikrocsip, mint a biztonsági belépőkártyával való ellátása mindenkinek.
Ezek a cégek olyan titkos, és fontos dokumentumok sokaságát őrzik, amik esetében fontos a minél nagyobb elővigyázatosság. Ezek a chipek pedig állíthatóak, és mindenkinek be lehetne rajtuk állítani a megfelelő jogosultságot, és hogy mihez lehet hozzáférésük és mihez nem.” – magyarázta a Biohax alapítója, Jowan Österlund.
Természetesen, ahogy azt sejteni lehet, nem mindenki ért egyet ezzel a „nagyszerű” ötlettel. 
A Confederation of British Industry egyik szóvivője ezt nyilatkozta a The Guardiannak: „Habár a technológia folyamatosan megváltoztatja és megújítja a munkavégzés körülményeit, ilyet hallani mégis igencsak zavaró és elgondolkodtató. 
A cégeknek sokkal inkább ennél jóval égetőbb problémák megoldásával kellene foglalkozniuk.”
A Biohax elmondása szerint ezek az emberbe beültethető mikrocsipek alig nagyobbak egy rizsszemnél, és darabonként £150-ba kerülnek.
A vállalat elmondása szerint a kis egységeket a bőr alá ültetik be a hüvelykujj és a mutatóujj közötti részen.
Felhasználni pedig igen sokféle módon lehet majd, például ajtók kinyitására, vagy hogy beindítsuk az autónkat. Emellett fontos adatokat is fel lehet rá tölteni, például egészségi állapotunkkal kapcsolatos infókat, így ha mondjuk balesetet szenvednénk ezek egy pillanat alatt elérhetővé válnak.
A chipeket forgalmazó cég vezetője azt nyilatkozta, hogy a nagyobb vállalatoknál eleinte ez lehetne egy választható opció, amivel az alkalmazottak életét tennék könnyebbé, és ezzel együtt pénzt is spórolnának a cégnek.
Túl sok konkrétum egyelőre még nem látott napvilágot, azonban ez a hír sokakat aggaszthat, illetve személyiségi jogi kérdéseket is felvethet. Kíváncsiak vagyunk, vajon az angliai magyarok mit gondolnak egy esetleges jövőbeli ilyenfajta újításról!
OSZD MEG másokkal is!





Megfigyelők egy másik dimenzióból – David Crow története, ami mindent megváltoztatott!





Egyes elméletek szerint, az idegenek, a szellemek és az árnylények egy másik idő- és térdimenzió lényei, a mi világunkon túlról. Valamilyen misztikus oknál fogva néha látogatást tesznek a mi bolygónkon. Feltűnhetnek repülő árnyként, páraszerű jelenésként, vagy furcsa jármű pilótájaként. Miért jönnek ide?
David Crow és két kollégája találkozott ezekkel az interdimenzionális turistákkal egy tavaszi éjjelen New York állam hegyei között. Történetét az alábbiakban olvashatjuk:
61 éves nyugalmazott seriff helyettes vagyok. Ez az esemény velem és két másik tiszttel történt egy éjjelen. Éppen nem voltunk szolgálatban, ezért horgásztúrára mentünk az Adirondack hegyekben 2004. április 18-án.
Éppen kikötöttem a csónakot, amikor úgy tűnt, mintha egy kék villanást láttam volna a tavon keresztül cikázni. Felnéztem, és észrevettem, hogy a két kolléga is felnézett az égre. A villám színe az UV lámpa színére emlékeztetett, a mérete pedig egy levegőbe dobott teniszlabdáéra. Amikor a tó másik partjára értünk, ez a „valami” lassítani kezdett. Bámultuk a ragyogó színes fénygömböt, jó 5-6 percig, ahogy egyre lejjebb ereszkedett egy takarmánysiló mellett.
Üldöztük a gömböt…
Mivel mindannyian rendőrtisztek voltunk, elhatároztuk, hogy nyomozunk a jelenség után. Visszaugrottunk a csónakba, és 5 perc alatt átjutottunk a tó túlsó partjára. Abba az irányba néztünk, ahol a fény volt. Nem sokáig lüktetett, egy idő után folyamatos fényt adott. A régi siló mögött volt, így hát abba az irányba mentünk, nagyon óvatosan, ugyanakkor izgatottan. Amikor a silóhoz értünk, bicskával a kezünkben megközelítettük azt az oldalát, ahonnan a fény jött. Aztán olyat láttunk, amit még sohasem…
A lények
Egy ragyogó kör vagy gömb volt, a mérete akkora volt, mint egy VW bogárhátú, még mindig UV-fényben. A gömb átlátszó volt, belsejében két humanoid lénnyel – egy férfi és egy nő, egymással szemben ültek. Nem volt látható ülés alattuk. A nőnek hosszú szőke haja volt és szürke-fekete öltözéket viselt. A férfinek középhosszú szőke haja volt, és hasonló ruha volt rajta.
Néztük egy pár másodpercig, aztán majdnem egyszerre mondtuk:
Ezt most valóban látjuk?”
Elkezdtük egymásnak suttogni, hogy mit látunk és elmondásunk egyezett. Ahogy ott álltunk 25-30 lábnyira ettől a tárgytól, tisztán láttuk, hogy a nő és a férfi a összeérinti a kezét, és behunyják a szemüket. A gömb elkezdett körülöttük forogni, és majdnem folyékony lett, de közben mégis szilárd volt. Van ennek valami magyarázata? Nos, nemigen tudtuk mire vélni.
Megláttak minket”
Idegesen kihúztam egy cigarettát az ingem zsebéből. Ahogy meggyulladt az öngyújtóm, a nő megfordult és ránk nézett. Tom haverom megbökött a könyökével és ezt mondta: „Nagyszerű. Megláttak minket!” Nem éreztem félelmet, és a többiek sem. Tudom, nehéz elhinni. Még nekünk is nehéz volt elhinni, közelről látva.
Miután a nő ránk nézett, nagyon kellemesen elmosolyodott, és elvette az egyik kezét a párjától. Ismét egymásra néztünk. „Ez komoly?” A kézmozdulata mintha kicsit hullámzott volna, és a férfi is így tett. A két barátom nem mozdult, csak bámult.
Valamilyen furcsa oknál fogva én is felemeltem a kezemet, hogy visszaintegessek. Ahogy ezt tettem, a két lény egymásra nézett és mosolyogtak. A nő aztán kidugta a kezét a gömbből és – ha jól láttam, – némi füvet szedett fel.
Aztán újra behunyták a szemüket, összeérintették a kezüket, és a gömb elkezdett egy helikopter sebességével emelkedni. Az egyetlen zaj, amit hallottunk, egy halk morajlás volt, mint valami háztartási légszűrő berendezésé.
A gömb felemelkedett 50 vagy 60 láb magasra, mi meg csak annyit láttunk, hogy a nő és a férfi lenézett ránk. Röviddel ezután a gömb villámgyorsan elszállt az Orion csillagkép irányába, mely látható volt a tiszta éjjeli égbolton – ezek után már soha nem láttuk a gömböt.
Úgy tűnt, mintha pont az Orion öv harmadik csillaga felé tűntek volna el. Aztán ismét a sötétben találtuk magunkat a siló mellett. Olyan sötét lett, hogy szinte semmit nem láttunk. Egymásba kapaszkodtunk, nehogy elessünk, majd a csónak felé vettük az irányt.
Az éjszakában ültünk, és leírtuk, hogy mit láttunk. Később összehasonlítottuk jegyzeteinket, és minden egyezett. A mai napig emlékezünk rá mindhárman. Olyan igaz volt, mint bármi más, amit tapasztaltam eddig.
Kíváncsi vagyok… valami másnak volt-e hasonló tapasztalata?
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: Rejtélyekszigete






Dróton rángatott világ: Rothschild pénzügyi rémuralom: hitelrabszolgaságba taszított nemzetek: ENNYI lenne a világ?!



Feudalizmus, kapitalizmus, globalizmus... Három kifejezés, elviekben három különböző jelentéstartalommal, gyakorlattal, azonban a valóság az, hogy mindhárom egyazon módszertant alkalmazza, más és más, a kornak éppen megfelelő eszközökkel. Sőt, tovább megyek: Ebbe a felsorolásba teljes nyugalommal bevehetjük a kommunizmus, fasizmus és nácizmus kifejezéseket is.
Lehet, hogy egyesek számára hajmeresztő lesz a megállapítás, de sajnálatos módon mindegyik pontosan ugyanarról szól. Amennyiben ezeket az izmusokat teljesen lecsupaszítjuk, lehúzzuk róluk a díszes, megtévesztő szándékkal rájuk ruházott csomagolást és meglátjuk a maguk pőre valóságukban, azonnal szembetűnővé válik, hogy semmiféle érdemi különbség nincs közöttük. 
Mindösszesen a retorika az, amely ilyen vagy olyan módon más és más színezetet ad ezeknek az ideológiáknak, de a vége mindig ugyanaz: nyomor, szenvedés, milliók halála, nélkülözése és persze végül az öltönybe bújtatott, nyakkendős barbárság diadala. Ez a rendszer nem szól másról, mint a legszélesebb értelemben vett néprétegek tökéletes, mindenre kiterjedő elnyomásáról és kizsákmányolásáról. A globalizmus az előző kísérletek, „fejlődési” szakaszok egyfajta csúcspontja, az azokból következő, az Elit szándékai szerinti végállapot. 
A társadalmi evolúció csúcsa, amelyen túl már nincs semmi. Mármint az ő, szűkre szabott társadalmi eszményképük szerint.
Manapság már elvetendő, sőt, megvetendő a feudális, kommunista avagy fasiszta rendszerek alkalmazása, sőt, a korai vadkapitalizmust is meghaladottnak gondolják a legtöbben. 
Ez bizony álszent és gonosz megtévesztés. A jelenlegi trend szerint a globalizmus az elképzelhető legtökéletesebb gazdasági és társadalmi szisztéma, ami biztosítja egyrészt a demokráciát, szavatolja az emberi alapjogok érvényesülését, munkát, jövedelmet ad, fejlődést és azonos, tehát átlátható jogrendszert teremt a világ minden pontján.
A különböző kereskedelmi, gazdasági és politikai uniók, szövetségek egyetlen hatalmas, az egész bolygót behálózó rendszerré állnak össze, ami azért áldásos, mert így valósul meg a szabad áru- és munkaerőáramlás ideája. Ez mind csodálatosan hangzik, azonban egyvalamit elfelejtenek közölni az emberekkel. Mégpedig azt, hogy ez az áldott nagy szabadság nem rájuk vonatkozik (legfeljebb papíron), hanem elsősorban a nagyvállalatokra, a multinacionálissá terebélyesedett cégekre.
A globalizáció tulajdonképpen és a kiötlői által is bevallottan nem más, mint maga az Új Világrend. Legalábbis annak egyfajta bábállapota, egy előkészítő fázisa, amelyben a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok összeolvadnak, sematikussá válnak, vagyis az egész világ uniformizálódik.
Egyforma üzemek, áruházláncok, áruk, termékek, ugyanaz a jogrendszer, mindenütt hasonló környezet várja a tisztelt nagyvállalkozókat. Nagyon kényelmes, hiszen az embert így nem érhetik kellemetlen meglepetések. Az uniformizálódás nem egy újkeletű jelenség és szándék. 
A kommunisták és a nácik pontosan erre törekedtek. Elvetni minden különbözőséget, sokszínűséget, ugyanolyan mesterkélt és már középtávon is élhetetlennek, elviselhetetlennek bizonyuló arculatot adni a különböző népeknek, országoknak, ugyanazt a környezetet megteremteni mindenhol. Még az embereket is uniformizálni akarják például a divattrendek, az egyfajta kultúra akár erőszakos terjesztésével. Így ugyanazok a gondolkodási és viselkedési sémák alakulnak ki az egész emberiség esetében, vagyis a teljes populáció nem csak hogy könnyedén irányíthatóvá, utasíthatóvá, de nagyszerűen kiszámíthatóvá is válik. De nincs új a nap alatt, ez köztudott.
Az emberiség túlnyomó része ugyanis amióta világ a világ, elnyomásban és nélkülözésben vegetált. Az őskorszak óta mindig minden egyes népcsoportra, nemzetre, országra vagy birodalomra rátelepedett egy úgynevezett „Elit”, amely kikiáltotta magát vezető testületnek és onnantól kezdve ilyen vagy olyan módszerekkel biztosították azt, hogy az emberek soha ne tudjanak megszabadulni az éppen aktuális, általuk kialakított rendszerből. 
A történelemnek nincs olyan szakasza, ahol ne egyfajta alárendeltségben lennénk a kevesek által. Hívhatjuk ezeket a rendszereket különbözőképpen és hazudhatjuk azt, hogy ezek között hatalmas különbségek vannak, de az igazság az, hogy a feudalizmus és a demokrácia között csupán módszertani különbségek mutatkoznak.
Az alaphelyzet mindig ugyanaz: A hétköznapi ember, az egyszerű munkavállaló, az úgynevezett „lakosság” vagy nyáj arra rendeltetett, hogy kiszolgálja az aktuálisan hatalmon levőket, termelje számukra a profitot, de leginkább az extra profitot. Vajon mi a differencia az egykori földesúr és korunk „munkaadó” vállalkozója között?
(Egyébként a „munkaadó” kifejezés is beszédes, hiszen valóban, munkát azt valóban ad roskadásig, de a megfelelő javadalmaztatásról immár nem igazán eshet szó… Ugyanez vonatkozik a „kenyéradó” kifejezésre is. Kenyérre mindig lesz elég pénzed annak a bérnek nevezett zsebpénzből, amit nagy nehezen megkapsz, de másra nagyjából esélytelen vagy…).
A kérdés majdhogynem költői. 
A földesúr és a vállalkozó ugyanabban érdekelt és hasonló módszereket alkalmazva jár el. Ami változott az, hogy most már szabadon megválaszthatod magadnak a Gazdát. Vagy dolgozhatsz egyszerre több Gazdának is. 
Abban is történt némi változás, hogy a Gazdának mostanság többet kell a közösbe – vagyis a Legfőbb Gazdának - fizetnie a különböző adók és járulékok formájában, de ebből megint csak nem látunk vissza túl sokat, hiszen amit az állam levesz a Gazdától, azt a népképviseletre felhatalmazott politikusaink és azok érdekkörei teszik zsebre.





Mindig is volt, és most is van idegen jelenlét a bolygónkon – állítja Robert Bigelow milliárdos űrkutató



Robert Bigelow, akinek a cége a Bigelow Aerospace a Nemzetközi Űrállomás (ISS) számára épített bővíthető űrlakóhelyeket, egy 60 perces interjút adott.
A beszélgetés a NASA-val való együttműködésre összpontosult, majd rátértek Bigelow beszámolójára az állítólagos idegenek által végrehajtott megszállásról, miközben a milliárdos elmondta, hogy milliókat fektetett be az ufó-kutatásba.
Robert Bigelow
Arra a kérdésre, hogy hisz-e az idegenek létezésében, Bigelow így válaszolt:
Teljesen meg vagyok győződve róla. Minden erre utal. Mindig is volt, és most is van a Földön földönkívüli jelenlét”
fogalmazott.
Milliókat és milliókat és milliókat költöttem. Az idegenek témakörére magánszemélyként valószínűleg többet költöttem, mint bárki más az Egyesült Államokban”
nyilatkozta.
Együttműködik a NASA-val
Tavaly májusban a Bigelow Aerospace – a NASA-val együttműködve – először helyezett el felfújható férőhelyet az ISS-en. A NASA első próbálkozása a Nemzetközi Űrállomáson egy kiegészítő helyiség felfújására a túl nagy súrlódás miatt nem sikerült.
A második próbálkozás azonban sikeres volt, mivel a NASA-nak sikerült bővíteni és nyomás alá helyezni a kiegészítő helyiséget
. A Bigelow Expanziós Akció Modul nevű rugalmas lakóhely (BEAM), teljes hosszában 17 méter.
Az expanzió több mint hét óráig tartott, miközben Jeff Williams űrhajós rövid időközönként belövésszerűen juttatott levegőt az űrkapszula rugalmas falának belsejébe. A fal felfújása után Williams nyolc légtartályt nyitott meg a BEAM belsejében, amivel az űrkapszulát az űrállomáséval közel egy atmoszférán belüli szintű nyomás alá helyezte.
A kétéves technológiai demonstráció során az űrhajósok az ISS fedélzetéről várhatóan évente többször is belépnek a modulba
. A személyzet letölti a szenzoradatokat és értékeli az egységen belüli körülményeket, azt is beleértve, hogy az mennyire véd a világűr sugárzása ellen.
forrás: atv.hu / Mail Online
OSZD MEG másokkal is!







Kaltenbach Jenő: Ami itt kialakult, annak semmi köze nincs a demokráciához 


Torkos Matild 2019. február 26. Magyar Hang 
Magyarországon korábban is, mindig is piszkos kis alkuk döntötték el, kinek mi lesz a sorsa. Nem általános, mindenkire jellemző szabályok alapján dőltek el emberi sorsok, hanem ilyen-olyan kibúvók segítségével, urambátyám-viszonyok alapján. A szocialista korszakban is így volt ez, ma sincs másként, ma sem a jog uralkodik. Ha hazánkban a jog uralkodna, akkor az a gyengéket, a kiszolgáltatottakat védené a hatalmasokkal szemben. Ezzel szemben itt a jogot fordítva alkalmazzák, az a hatalmasok eszköze akaratuk érvényesítésére - így látja az egyszerű állampolgárok szemszögéből helyzetünket Kaltenbach Jenő jogtudós, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapító tagja. 
Kaltenbach Jenő: Ami itt kialakult, annak semmi köze nincs a demokráciához

A volt kisebbségi jogi ombudsmannal, a Független Rendészeti Panasztestület elnökével az európai parlamenti választás valódi tétjéről, a jogállamiságunk sanyarú helyzetéről a köztelevízió székházában országgyűlési képviselők ellen - mindenféle következmények nélkül - elkövetett példátlan jogsértésről beszélgettünk. 
- Legutóbb akkor hallottunk önről, amikor kiderült, ön is alapító tagja a Márki-Zay Péter kezdeményezésére létrejött Mindenki Magyarországa Mozgalomnak Bod Péter Ákos, Elek István, Lukácsi Katalin, Kész Zoltán, Mellár Tamás és Magyar György mellett. 
- Az utóbbi időben eléggé visszahúzódtam, a Párbeszéd tagja vagyok ugyan, de aktívan nem igazán veszek részt a párt munkájában. Szoktam segíteni annak, akiről úgy gondolom, hogy megérdemli. Például Karácsony Gergelynek, a csapatában is benne voltam miniszterelnök-jelöltsége idején. Amikor szóltak a mozgalom alakulásáról, és megkérdezték, nincs-e kedvem csatlakozni, úgy gondoltam, miért ne. Ez a személyi összetétel tisztességesnek tűnik. Nem hiszem, hogy manapság az úgynevezett jobb- és baloldalra lenne értelme kettéosztani a politika világát. Magyarországon ma sokkal inkább a tisztességesek és a tisztességtelenek között húzódik a választóvonal. Sok jobb- és baloldali embert ismerek, aki tisztességes, és nagyon sok olyat, aki meg nem. Az uralkodó osztály legnagyobb részét nem tartom annak 
- Egyre többen mondják az ellenzékben, hogy nemcsak kormányváltásra van szükség, hanem a NER lebontására is, ehhez pedig egy új ellenzékre lenne szükség. Alakul ilyesmi? 
- A kormányváltás elengedhetetlen ahhoz, hogy itt valami történjen, mert amíg a mostaniak bitorolják a hatalmat, addig itt nem lesz kilábalás. Minden tisztességes, józan gondolkodású embernek látnia kell, hogy milyen lelki, szellemi, morális károkat okoznak az országban. Egy egész generáció nő fel abban a szellemben, hogy itt csak csalással, lopással, tisztességtelen, hazug közélettel lehet érvényesülni. Nézze meg a Fidesz ifjú titánokból álló táborát, hány olyan figura van ott, aki bármire képes. Az, hogy egy hírhamisítóból tévéelnök lehet, csak a banánköztársaságokban vagy a legsötétebb diktatúrákban fordul elő, nem Európa közepén. 
- Ha valami csoda folytán az ellenzék nyerte volna a választást, akkor Karácsony Gergely önt jelölte volna az antikorrupciós ügyészség élére. Valahol azt mondta, hogy "az ügyészség elvesztette hitelességét a lakosság körében". Miért alapvető fontosságú, hogy az ügyészség sokkal hatékonyabb legyen? 
- Azért, mert tisztességes igazságszolgáltatás nélkül nincs demokrácia. Ez egy alap. 
- Sajtó nélkül sincs. 
- Így van. Hatalommegosztás nélkül nincs demokrácia. Ebben a sajtó is benne van, mert a sajtó is hatalmi ág, bizonyos értelemben. Minden egyes hatalmi ágnak az alkotmány szellemében kellene működnie. Csak itt nem így működnek, nap mint nap látható. Itt van a legutóbbi eset, ami a közszolgálati televízióban történt egyes képviselőkkel. Hát ez botrány. Az, hogy a rendőrség tétlenül nézi, hogy bűncselekmény történik, hogy hivatalos személy elleni erőszakot követnek el, hogy nem engedik a mentőket a sérülthöz. Ez hihetetlen. Ez állam az államban. 
Amikor az úgynevezett biztonsági őrök bűncselekményt követnek el a rendőrség szeme láttára. És akkor képes azt nyilatkozni a Belügyminisztérium képviselője, hogy a rendőrségnek nem volt lehetősége intézkedni. Nem tudom, hogy mit feltételezzek: Pintér Sándor nem ismeri a rendőrségi törvényt, nem ismeri az alaptörvényt vagy a képviselők jogállásáról szóló törvényt? Vagy egyszerűen bűnpártoló? És ebben nincs egyedül, mert mint kiderült, az ügyészség hasonlóan gondolkodik, ami még nagyobb botrány. 
Az országgyűlési képviselők hivatalos személyként jártak a köztelevízió székházában, minden közintézménybe beléphetnek, tehát őket visszatartani, akadályozni, hogy egy közintézménybe belépjenek, az törvénysértő. Az, hogy most ellenük akarnak eljárást indítani, az nevetséges. Mivel zavarták meg a tévé működését? Mi a megzavarás abban, hogy egy országgyűlési képviselő a tévé elnökével vagy a felelős szerkesztővel beszélni akar? Szó sincs megzavarásról. Természetes dolog, hogy mindenkinek ki kell állnia az igazságért, a képviselőknek is. Aki egy kicsit is tisztában van azzal, hogy csak demokráciában lehet boldogulni, az ezt teszi. Diktatúrában is lehet élni, de jól élni csak egy nagyon szűk körnek lehet. 
- Már nem tekinthető demokráciának az a berendezkedés, amiben élünk? 
- Ma már nem lehet Magyarországgal kapcsolatban demokráciáról beszélni. Filippov Gábor hibrid rendszerről beszél. Ungváry Rudolf a könyvében fasisztoid rendszerként írta le a kialakult helyzetet. Magyar Bálint pedig maffiaállamként azonosítja. Én inkább a Magyar Bálint-féle definícióval értek egyet. Ami itt kialakult, annak az égvilágon semmi köze nincs a demokráciához. 
- De szabad választásokat tartanak... 
- Németországban is volt választás a fasizmus idején. A választás önmagában nem jelent semmit. Ahhoz, hogy egy választás a demokrácia részének legyen tekinthető, meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak. Itt a választás sem szabad, sem tisztességes nem volt. 
- A törvényhozás azonban ellenőrizheti a végrehajtó hatalmat. Nemde? 
- Az Országgyűlés nem ellenőrzi a végrehajtó hatalmat, ez éppenséggel fordítva van. A kormány, végrehajtó hatalom irányítja az Országgyűlés, a törvényhozó testület kétharmadát. 
- Az ügyészség a hatalomtól független. Elvileg. 
- Az ügyészség abszolút nem független. Az Alkotmánybíróság pedig végképp nem az, tele van Fidesz-hű pártkatonákkal. Az igazságszolgáltatás még némileg tartja magát, ott még azért nem vették át a hatalmat, de mindent elkövetnek, hogy ez is megtörténjen. 
- A közigazgatási bíróságokra a bírák kinevezési gyakorlatát valóban sokan kritizálják. 
- Az az egyik trójai faló, és most döngeti a kaput. 
- Miért annyira fontos, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez? Ha megvalósulna, valóban sértené a nemzeti szuverenitásunkat? Ugyanis ezzel az érvvel utasítja el a kormány hazánk csatlakozását. 
- Van némi félreértés és illúzió az Európai Ügyészséggel kapcsolatban. Ez nem azt jelentené, hogy idejönnének Európából az ügyészek, és nekilátnának intézkedni. Hanem azt, hogy az Európai Ügyészségnek eljárási kezdeményezési joga lenne, a vizsgálatot azonban a nemzeti ügyészségnek kellene lefolytatnia. De önmagában az, hogy az ügyészség tenné a dolgát - és nem bűnpártolóként viselkedne, nem hunyná be a szemét, valahányszor nyilvánvaló bűncselekmény történik -, illetve akkor is intézkedne, ha a csókosok lennének a gyanúsítottak, az nagyon jó lenne. 
- Főleg az unióból érkező pénzek elköltését ellenőrizné az Európai Ügyészség. Most az EU-nak mennyire van arra lehetősége, hogy a magyarországi fejlesztésekre folyósított pénzek törvényes felhasználását megfelelő hatékonysággal ellenőrizze? 
- Sajnos az Európai Unió olyan, mint egy nagy óceánjáró, borzasztóan nehezen, lassan és körülményesen fordul. Most úgy tűnik, már nekik is szemet szúrt ez a dolog. Az Európai Parlament úgy döntött, hogy a következő, 2021-től 2027-ig terjedő költségvetési ciklusban szigorú, jogállamisági és egyéb feltételekhez köti a költségvetési támogatások megítélését, a folyósítást aztán fel is lehet majd függeszteni, el is lehet majd vonni a támogatást a szabályokat be nem tartó tagállamoktól. 
- Egy új, ügyészekből álló bizottság hozná meg ezeket a döntéseket, és ugyanolyan borzasztóan hosszú idő alatt jutnának dűlőre, mint ahogy megszoktuk az uniótól? 
- Nem valószínű, hogy így lesz. Az Európai Bíróság hozná meg a végső döntést, amely testület képes gyors ítéletet hozni. Attól szerintem nem kell tartani, hogy ez megbénítaná a mechanizmust. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Európai Unió annak idején nem arra jött létre, az alapító atyák nem abból indultak ki, hogy itt sunyi gazemberek lesznek, akik visszaélnek a helyzettel. Az Európai Unió valamikor a demokráciák szövetsége volt. A Nyugat talán, részben, kicsit naiv volt, részben pedig engedett a gazdasági lobbiknak, amelyek üzletet láttak a keleti csatlakozásban. 
Ez ma is így van. Tudjuk, hogy nyugati cégek szívesen szemet hunynak a disznóságok fölött, ha közben az üzlet jól megy számukra. Amikor aztán kiderült, hogy itt, Keleten nem egészen úgy folynak a dolgok, ahogy azt elképzelték, az Európai Unió vezetői egy furcsa ambivalens helyzetben találták magukat. Rájöttek, az a mechanizmus, ahogyan korábban működött az unió, alkalmatlan e korábban elképzelhetetlennek tűnő trükkök, helyzetek orvoslására. Tehát az EU-nak súlyos reformok megvalósításával kellene reagálnia ezekre a jelenségekre. Csak hát, az a baj, hogy sok döntés meghozatalának az a feltétele, hogy mindenki egyetértsen. S mivel a tanácsban sok kérdést csak egyhangú szavazással lehet eldönteni, az lehetőséget ad az olyanoknak, mint Orbán vagy a lengyel vezetés - Kaczynskivel a háttérben -, de Babisról is lehetne beszélni, hogy megakadályozzák a döntéshozatalt. Tehát a volt szocialista országokban az a demokratikus meggyőződésű értékrend, amely az EU alapját szolgálja, sajnos jele nleg még kialakulatlan. 
- Előfordult, hogy Magyarország az unió külpolitikai céljait blokkolta, nemrég például megakadályozta, hogy döntést hozzanak az afrikai államoknak nyújtott segítségről. Volt olyan, hogy egy magyar kormánytag a halálbüntetés visszaállításáról fantáziált, de olyan visszaható hatályú törvény megszavazására is volt példa, ami rosszabb helyzetbe hozott állampolgárokat. 
- A magyar választók tömegei még mindig nem ismerték fel, hogy a jogállamiság mennyire fontos alapérték számukra. Azt hiszik, hogy az valami elvont dolog, ami őket nem nagyon érdekli. Orbánék el is követnek mindent annak érdekében, hogy a jogállamiság-tudat ne alakuljon ki az emberekben. 
Sőt, ellenkezőleg: Magyarországon korábban is, mindig is piszkos kis alkuk döntötték el, kinek mi lesz a sorsa. Nem általános, mindenkire jellemző szabályok alapján dőltek el emberi sorsok, hanem ilyen-olyan kibúvók segítségével, urambátyám-viszonyok alapján. A szocialista korszakban is így volt ez, és ma sincs másként, ma sem a jog uralkodik. Mert ha hazánkban a jog uralkodna, akkor az a gyengéket, a kiszolgáltatottakat védené a hatalmasokkal szemben. Ezzel szemben itt a jogot fordítva alkalmazzák, a jog a hatalmasok eszköze az akaratuk érvényesítésére a gyengébbekkel szemben. 
- Az önkormányzatok működésének, ellenőrzésének ön az elismert szakértője. A közelmúltban nem hirdettek eredményt két jelentős székesfehérvári beruházásra kiírt pályázatnál, mert brutálisan túlárazottnak minősítették. Az egyikben Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége is érintett volt, a másiknál Garancsi István egyik vállalkozása nyerhette volna el a megbízást. Mi a véleménye arról, hogy itt közbeszerzési tendereken lehet nyerni túlárazott pályázatokkal? 
- Ez lett volna fő funkciója az antikorrupciós ügyészségnek. Annak idején csináltunk egy tervezetet, miként is működne ez az ügyészség. Pontosan arra gondoltunk, hogy az ilyen, mutyiszerű, túlárazottnak tűnő, lopásra lehetőséget teremtő, korrupció gyanújával körbelengett ügyeket lehetne felgöngyölíteni, és a későbbiekben pedig megakadályozni. Természetesen a tavalyi évnek Mészáros Lőrinc és családtagjainak cégei a legnagyobb haszonélvezői, a közbeszerzési tendereken nettó 265 milliárd forintnyi megbízást nyertek el, amelynek 93 százaléka volt uniós pénz. 
Pontosan tetten érhető, hogyan csapolja meg Orbán köre, az Orbán-rezsim - illetőleg a család, mivel 2018 a családok éve volt, mint tudjuk - azokat a pénzeket, amelyeket más célra kellene fordítani. Mert ezen uniós források biztosításával az EU a magyar lakosságon akart segíteni, a magyarok felzárkóztatása volt a cél. De a magyar kormány nem erre használja fel, hanem Orbánék körének hizlalására költi el a pénzt. 
- Ha a kiválasztottak köréhez nem tartozó magyar vállalkozók azt tapasztalják, hiába indulnak el ezeken a közbeszerzési tendereken, mert úgysem nyerhetnek, akkor egy idő után nem is fognak pályázni. A következmény várható volt: már csak azok pályáznak, akik nyerhetnek, és ők valódi verseny nélkül szabhatják meg az áraikat. A kegyencek köréből kizuhanó Simicska Lajos előbb azt a harcmodort választotta, hogy versenyt próbált diktálni, alacsony árakon pályázott, mire mondvacsinált indokkal kizárták a közbeszerzési pályázatokból. 
- Hogy ha semmi más nem érdekelné, illetve semmi más nem érné el az emberek ingerküszöbét, akkor pontosan a Simicska-ügy az, ami a napnál világosabban bizonyítja, hogy itt nem jól mennek a dolgok. Ameddig Simicska haver volt, addig ő kaszált. Egy idő után Orbán úgy gondolta, hogy már túlságosan sokat is, és túlságosan el is hatalmasodott, mivel Simicska Lajosnak - Mészáros Lőrinccel ellentétben - voltak politikai ambíciói és célja is. Szerintem emiatt megorrolt rá Orbán, és Simicska azonnal ki is került a kedvezményezettek közül. Ez az ügy a napnál világosabban mutatja, hogy itt nem a teljesítmény, nem a minőség, nem a tudás számít, hanem kizárólag a főnökhöz való viszony. 
- Idén európai parlamenti választás lesz. A Mindenki Magyarországa Mozgalom miként kíván részt venni a versenyben? 
- Nem indulunk önállóan, soha nem is volt ez alternatíva. Sem most, sem az önkormányzati választáson nem indul el a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Ennek a szervezetnek, elképzeléseink szerint, tényleg csak moderátori, ösztönző, segítő funkciója lesz. Nem állítjuk, hogy mindig így marad, de pillanatnyilag ez a helyzet. Az elnökség úgy döntött, az őszi önkormányzati választás van a centrumban, erre koncentrál a szervezet. Bár javasoljuk, hogy az emberek vegyenek részt az európai uniós parlamenti választáson, de ezen túlmenően - olyan mértékben, mint amilyenben az őszi önkormányzati választási kampányban részt szándékozunk venni - az EP-választáson nem leszünk aktívak. Amit én súlyos hibának tartok, taktikailag és érdemben is. Mindenesetre az elnökség így döntött, én nem értettem egyet. Egyébként óriási vita volt erről a szervezeten belül. 
Írtam egy posztot a Facebookra, az volt a lényege, hogy a következő európai választásnak most nem a korábban megszokott tétje lesz, hanem sokkal súlyosabb. Most dől majd el, hogy az Orbán-félék által képviselt "nemzetek Európája"-koncepció fog-e győzedelmeskedni, vagy pedig az integráció, az európai egyesülés szellemében gondolkodók jutnak erős pozíciókhoz. Félő, hogy az a fajta elégedetlenség, ami most jellemző Európára és a világra, a populistáknak kedvez majd. Sokan elhiszik ugyanis a migrációs blablát, miközben a középosztály helyzete Nyugaton is megrendült. A II. világháború után létrejött konszenzus mára megtört, az európai társadalmak fontos válaszút előtt állnak. A populisták - akik egyszerű, gyors, látszólag kellemes megoldást kínálnak - előretörtek, nem csak Magyarországon, más országokban is. Ha az EP-választáson ők győznének, akkor Európa visszasüllyedne az 1945 előtti állapotba. És ennek lehetséges következményeit pontosan ismerjük a történelemből. 
Fontos tehát hangsúlyozni, hogy nem a migráció problémájának megoldási módja a következő európai választás tétje, hanem a béke fenntartása. Ha megint nemzetek Európája lesz, akkor megint háború is lesz. Akkor megint egymásra acsarkodó kis államocskák fognak egymásnak feszülni itt, Európában, mint ahogy láttuk az első és a második világháború előtt. El kell olvasni, mit írt erről Bibó István. A II. világháború utáni európai történelemben a legnagyobb alkotás az Európai Unió létrehozása volt, ami a béke biztosítékául szolgált. Nem állítom, hogy tökéletesen működik, rengeteg hibája van, de nincs alternatívája. 
- Magyarország a jelenleg érvényes jogszabályok alapján képes azt biztosítani, amit Orbán Viktor ígér az ország népének, vagyis képes a kormány megakadályozni, hogy például afrikai származású német vagy francia állampolgárok települjenek be munkavégzés céljából? 
- Ezt nem akadályozzák meg, nem is tehetik, már most sem. Az EU-tagság egyik alappillére a tőke és a személyek szabad áramlása. Tehát ha Nyugatról idejönne százezer arab vagy török származású ember, akik nyugat-európai országok állampolgárai, és itt munkát vállalnának, semmit nem tudnánk tenni ellene. Maximum azt, hogy kilépnénk az EU-ból, de akkor meg is nézhetnénk magunkat. Azonban beszéljünk a letelepedési kötvényesekről is. Nagyjából húszezret bocsátottak ki, ebből 13 ezret kínaiak vettek meg, a többit arab, orosz és ki tudja, még milyen országból vásárolták. Ők mind megkapták a letelepedési engedélyt. Én csak azt tartom borzasztóan szomorúnak, hogy ezzel a végtelenül primitív trükkel sikerült az embereket megbolondítani. 



Inotai András: Eljátszotta az ország jövőjét az Orbán-rezsim





2018. december 31., 13:24








Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója a Népszavának nyilatkozva azt mondta, a „rabszolgatörvény” a multiknak biztosan nem áll érdekében, mert nekik nem érdekük, hogy úgy foglalkoztassanak embereket, hogy „lerabolják” a dolgozók egészségét, és ne tudjanak versenyképes munkát végezni. Ha ezt tennék, saját termelésük biztonságát és minőségét veszélyeztetnék. Inotai szerint ez a törvény a Fidesz-maffia munkaerő gondjait lenne hivatott megoldani. Miközben durván ellene megy a kormány álságos „családbarát” politikájának.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a nagy német cégek kérték a kormánytól ezt a lépést. Arra a felvetésre, hogy így diktálhatnak külföldi vállalatok a magyar kormánynak, a közgazdász azt mondta, az igen furcsa, ahogyan a BMW letette a névjegyét Debrecenben. Az még érthető, tette hozzá, hogy a kormány görcsösen igyekszik valami sikert felmutatni, és 2018-ban bejelenti, hogy a müncheni autógyár 2023-tól a hajdúsági megyeszékhelyen gyártja egyes modelljeit. Az már érthetetlen, hogy a BMW miért adta a nevét ehhez úgy, hogy egyetlen, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges dokumentum sincs előkészítve, nemhogy aláírva. Az pedig további kérdéseket vet fel, hogy milyen alapon ígérte meg a magyar kormány, hogy a gyár indulásától három évig a magyar adófizetők fogják állni a munkabér-költségeket.


A professzor örül annak, ha nemzetközileg versenyképes termelő és szolgáltató vállalatok Magyarországot választják telephelynek. De ez az elmúlt évtizedben elmaradt, szinte kizárólag az autóipar fejlődött. Márpedig az egyre inkább egyoldalú termelési-értékesítési függés növeli egy nyitott gazdaság sebezhetőségét, főleg akkor, amikor a világ autóipari kilátásai nem túl rózsásak.
Ezer szállal kötődünk a nemzetközi munkamegosztásba, vagyis a globális értékláncokba, de jó lett volna más területeken is fejleszteni, működő tőkét bevonni, mert egy kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet jóval kevéssé lenne sebezhető válság, vagy akár csak egy enyhe recesszió esetén. De már azzal is sokat tehetett volna a kormány az ország stabilitásáért – véli Inotai András –, ha a multiknak nyújtott több tízmilliárdos támogatás legalább egy részét az innovációra képes magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) támogatására fordította volna. Nem is beszélve az uniós forrásokról. Sajnos a magyar „vállalkozói” rétegnek, mindenekelőtt a kormányközeli úgynevezett nagyvállalkozóknak semmi köze a nemzetközi versenyképességhez – tette hozzá.


Az, hogy stabilnak látszik a magyar pénzügyi rendszer, csak a felszín. Valójában részben abból adódik, hogy miközben az infláció már közelít a 4 százalékhoz, a lakosságnál kint lévő hatalmas állampapír-mennyiség nettó évi két százalék kamatot fial. A különbségből adódó forrásokat a kormány szabadon használhatja, például a költségvetési hiány finanszírozására is. Vagyis a lakosság negatív kamattal járul hozzá az adott „gazdaságpolitika” meghosszabbításához – véli a szakember.
A kormány nagyon büszke arra, hogy a harmadik negyedévben már kis híján öt százalékos a GDP növekedés – vetette fel a Népszava újságírója. Inota szerint tíz évre visszatekintve a növekedési ciklus jóval erőteljesebb lehetett volna, hiszen évi átlagban a társadalmi össztermék (GDP) 3-3,5 százalékát tette ki a nettó uniós finanszírozás. Csúcsra járatás idején pedig, mint 2017-2018-ban, akár évi öt százalékot is elért. Vagyis, ha semmi nem történik, papíron adott a „kiváló növekedési adat”. Ha azonban folyamatosan többletbevételt termelő, versenyképességet növelő beruházásokra ment volna el a jelenlegi hét éves pénzügyi ciklus 23 milliárd eurójának nagy része, jóval magasabb ütem is elképzelhető lett volna. Nem beszélve a növekedés fenntarthatóságáról, aminek előfeltétele – lett volna – az emberi tőkébe eszközölt beruházás. Ehelyett számolatlanul tűntek el eurómilliárdok, miközben olyan létesítmények valósultak meg, amelyek puszta fenntartása rengeteg közpénzt visz el, és ezt már nem finanszírozza az Európai Unió. A többi új tagállam többnyire sokkal hatékonyabban használta fel az uniós forrásokat, holott egy főre számítva mi kaptuk a legtöbb pénzt.


Inotai András úgy látja, akár 1000 milliárd forintra is rúghat a korrupciógyanús ügyek, a pályázati céltól eltérő programok, a sokszor 50-60 százalékos túlszámlázások miatt indított eljárások összege. Ha pedig ez a pénz vagy akárcsak jelentős része nem érkezik meg, a kormány ismételten költségvetési dilemma elé kerül: honnan pótolja a bevételkiesést, illetve hol vágja meg a kiadásokat egy olyan gazdaságban, amelyben súlyosan – és strukturálisan – alulfinanszírozott az egészségügy, és le lett rombolva az oktatási rendszer.
Gazdaságilag megmagyarázhatatlan, erkölcsileg vállalhatatlan az egykulcsos személyi jövedelemadó. És ezt akkor vezették be, amikor a globális válság következtében mindenütt törekedtek a kiugró és növekvő társadalmi egyenlőtlenségek tompítására. Nálunk épen a fordítottja történt: felelőtlenül, de valószínűleg tudatosan szakította szét a kormány a magyar társadalmat. Ez érvényes a nyugdíjrendszer igazságtalanságaira is. Miért kap csak 2,7 százalékos emelést a 80 ezer forintból élő nyugdíjas és miért kap egyáltalán emelést a 800 ezerből „tengődő”? – tette fel a kérdést Inotai.


Aki szerint ami eddig történt és jelenleg történik Magyarországon, nem fenntartható, bármilyen szép számokat is produkálunk a felszínen. Egyrészt egyre fájdalmasabban hiányzik a hazai munkaerő-piacról az a félmillió, főleg jól képzett fiatal és egyre több családos középkorú honfitársunk, akiknek csak egy része emigrált 2010 után a magasabb bérek miatt, a többsége a kilátástalan jövő miatt szavazott a lábával. Másrészt még súlyosabb az a tudatrombolás – gyűlölködés, elzárkózás, társadalmi polarizáció, továbbá az alkalmazkodóképesség, szolidaritás és jövőorientáció hiánya -, aminek költségei évtizedes távlatban terhelik a társadalmat.
Az uniós csatlakozással történelmi összehasonlításban is páratlan modernizációs lehetőség tárult föl az ország előtt. Ezt a lehetőséget döntően az Orbán-rezsim játszotta el az utóbbi nyolc év alatt. Minden hónappal, amivel ez a rezsim tovább fönnáll, annál nagyobbak lesznek az újjáépítés költségei – mutatott rá Inotai András.
A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

A NETANJAHU-ORBÁN–PAKTUM





A NETANJAHU-ORBÁN–PAKTUM
Miközben a média a két ország miniszterelnökeinek csúcstalálkozójáról csupa olyan kölcsönösen előnyös tényeket közöl, melyet megnyugodva fogad a közvélemény, elhallgatják a titkos paktumot: milyen feltételek között enged Izrael egy újabb Orbán-ciklust Magyarországon?
A Magyar Igazság és Élet Pártja birtokába jutott a titkos információknak, és azt Nagy Tibor pártelnök megosztotta a nyilvánossággal. A paktum lényege: Izrael engedi az újabb Orbán-kormányzatot 2018-ban, ha az ország kiürítése nagyobb ütemben folytatódik. A megélhetési körülmények felszámolása, a devizahitel-csalássorozat anyagi és pszichikai hatásai, az egészségügyi ellátás vákuumnövekedése, az oktatásliberalizáció és mindenek előtt a köznyomor a népességi adatok katasztrofális romlása szerint alkalmassá tette Magyarországot félmillió zsidó beköltözésére, ám a következő ciklusban növelni kell az elvándorlás-betelepülés ütemét.
Akkor alakíthat kormányt 2018-tól a Fidesz, ha az eddig elűzött egymillió magyar létszámát felülmúlóan teljesít a következő ciklusban. Netanjahu garanciát követelt arra, hogy nem vezetnek be az európaihoz közelítő béreket, tehát kisebb módosítások ellenére folytatódik a bérstop. Ez alól kivétel csak az államigazgatásban lehet, hogy az állam vezetői és az országgyűlési képviselők a saját egymilliós havi bérüket két-három-négy-öt-tíz millió forintra emeljék. Cserébe az átlagbérek nem változhatnak lényegesen, ami által a Magyarországon dolgozó Tesco-pénztáros a jövőben is ötször-tízszer kevesebbet kell keressen nyugati társánál. Teljesítés esetén a gyarmattartó tovább tűri a pénzpazarlást ostobaságokra – stadionépítés, nagy sportrendezvények, stb. – és a korrupciót, hiszen minden fillér amit nem a nemzet javára költenek a költségvetésből, az a terv megvalósítását szolgálja.
A kettős állampolgárság kérdésében Izrael elviseli a külhoni magyarok bevonását a politikába a csonka-hazából elűzött magyarok helyén azért, hogy a statisztikákból ne derüljön ki a demográfiai és exodus-botrány, ha Magyarországon a következő ciklusban sem kerül napirendre az izraeli-magyar kettős állampolgárok jelenlétének kérdése a gazdasági-társadalmi és politikai életben. Az Országgyűlés kettős állampolgárait szigorúan tilos megnevezni, mert közöttük vannak azok a közszereplők és közméltóságok, akik garanciát jelentenek a folyamatosságra.
Nagy Tibor MIÉP-elnök felvetése, hogy ha a kormány komolyan gondolja a Soros Györggyel való szembenállást, akkor zárassa be a Soros-egyetemet Netanjahu szerint napirendre sem kerülhet, mert a nyitott társadalom elve, a nemzeti hagyományok és kultúra felszámolása mindkét zsidó oldal érdekét szolgálja. Ugyan Izraelbe nem engedik be Soros Györgyöt, de az ú.n. „egyetemén” és civilszervezeteiben olyan hatékony ügynökképzés folyik, amely számos eredményt ért el, legutóbb meg tudta akadályozni a Momentum pártképződményen keresztül a Budapesti Olimpia tervét, és egyre hatékonyabban szól bele a nagypolitikába, kinevelve az Orbán utáni időszak Izrael-hű vezetőit. Miután a kormányoldal és az ellenzék egyaránt zsidó pénzpórázon tevékenykedik, a Soros-ügy megfelelő szinten tartása Izrael érdekeit szolgálja.
A lényeg a zsidó beköltözés, visszaköltözés, hazatérés és új honfoglalás, ami a zsidóság ezeréves sérelmét orvosolja. A magyarok a kazár birodalommal való szembefordulásukkal már Álmos és Árpád idején példát mutattak arra, hogy képesek a legnagyobb erővel is szembeszállni, és ezt később a török, a Habsburg, a szovjet és a globális birodalommal is megtették, ami nem maradhat megtorlatlan: a magyarságot a Kárpát-medencéből ki kell irtani, majd pedig az emigrációban ismert módszerekkel a föld színéről is el kell tüntetni!
Végül Netanjahu és Orbán megállapodott arról, hogy a nemzeti programok korlátozottan működhetnek Magyarországon, így a családtámogatási terv időzítése a nyolcéves ciklus végén nem jelent érdemi kockázatot a beköltöző izraeliek számára, mert a népesedéspolitikai statisztikákban nem fog érdemi változást előidézni az elvándoroltak hazahívása, vagy a gyermekvállalás ösztönzése, elsősorban a megélhetési feltételek hiánya miatt.
Továbbra sem lehet elszámoltatás sem a rendszerváltás előtti sem az utáni korszakból, továbbá történelmi távlatban nem kerülhet sor a zsidó politikusok, különösen az 1919-es népbiztosok megnevezésére. Netanjahu zéró toleranciát kért és kapott az antiszemitizmus minden formájával szemben, és abban is egyetértettek a tárgyaló felek, hogy folytatni kell a zsidó kulturális kibontakozást. A média minden ága, a kereskedelmi és a közszolgálati egyaránt felsőbbrendű kultúraként kell bemutassa ismert celebek közreműködésével a zsidó kultúrát. A híripar továbbra is döntően rém- és katasztrófahírekkel kell hasson a magyar társadalomra, növelve a stresszt és elégedetlenséget.
Dicséretet érdemel az ország első szívkórházában folytatott tevékenység, amikor a beteg azért halt meg, mert rendszerszerűen nyitott mellkassal szállították másik kórházba CT-vizsgálatra. Egy-egy ilyen hír hihetetlen arányban képes fokozni az elvándorlási hajlandóságot, aminek eredményeként 2022-re hétmilliósra kell csökkenjen a magyarság, átadva helyét a beköltözőknek. Az afrikai és ázsiai bevándorlás megakadályozása akkor tartható fönn, ha arányuknak megfelelő zsidó népesség szerezhet helyettük magyar állampolgárságot.
Az Orbán-kormány dicséretesen megötszörözte az 1956-ban elvándorolt 200.000 magyar számát, és most a helyén maradás érdekében ígéretet tett a miniszterelnök az eddigi „eredmények” felülmúlására. Nagy Tibor MIÉP elnök szerint az izraeli miniszterelnök örömmel állapította meg, hogy Magyarországon folytatott tárgyalásai során izraeli-magyar kettős állampolgárokkal egyeztetett, akiknek kettős identitását a magyar választók elől a jövőben is védeni kell.
Nagy Tibor, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke kötelességének tartja, hogy a Netanjahu-Orbán paktumot megossza a nyilvánossággal, ahogyan azt több mint húsz éve Csurka István alapító elnök előre jelezte.
Tiszaeszlár, 2017. július 20.
MIÉP-ELNÖKSÉG



Emlékezzünk! A Netanjahu-Orbán paktum



Írta:  Nagy Tibor
    Miközben a média a két ország miniszterelnökeinek csúcstalálkozójáról csupa olyan kölcsönösen előnyös tényeket közöl, melyet megnyugodva fogad a közvélemény, elhallgatják a titkos paktumot: milyen feltételek között enged Izrael egy újabb Orbán-ciklust Magyarországon?
    A Magyar Igazság és Élet Pártja birtokába jutott a titkos információknak, és azt Nagy Tibor pártelnök megosztotta a nyilvánossággal.
    A paktum lényege: Izrael engedi az újabb Orbán-kormányzatot 2018-ban, ha az ország kiürítése nagyobb ütemben folytatódik. A megélhetési körülmények felszámolása, a devizahitel-csalássorozat anyagi és pszichikai hatásai, az egészségügyi ellátás vákuumnövekedése, az oktatásliberalizáció és mindenek előtt a köznyomor a népességi adatok katasztrofális romlása szerint alkalmassá tette Magyarországot félmillió zsidó beköltözésére, ám a következő ciklusban növelni kell az elvándorlás-betelepülés ütemét.
    Akkor alakíthat kormányt 2018-tól a Fidesz, ha az eddig elűzött egymillió magyar létszámát felülmúlóan teljesít a következő ciklusban. Netanjahu garanciát követelt arra, hogy nem vezetnek be az európaihoz közelítő béreket, tehát kisebb módosítások ellenére folytatódik a bérstop. Ez alól kivétel csak az államigazgatásban lehet, hogy az állam vezetői és az országgyűlési képviselők a saját egymilliós havi bérüket két-három-négy-öt-tíz millió forintra emeljék. Cserébe az átlagbérek nem változhatnak lényegesen, ami által a Magyarországon dolgozó Tesco-pénztáros a jövőben is ötször-tízszer kevesebbet kell keressen nyugati társánál. Teljesítés esetén a gyarmattartó tovább tűri a pénzpazarlást ostobaságokra – stadionépítés, nagy sportrendezvények, stb. – és a korrupciót, hiszen minden fillér amit nem a nemzet javára költenek a költségvetésből, az a terv megvalósítását szolgálja.
    A kettős állampolgárság kérdésében Izrael elviseli a külhoni magyarok bevonását a politikába a csonka-hazából elűzött magyarok helyén azért, hogy a statisztikákból ne derüljön ki a demográfiai és exodus-botrány, ha Magyarországon a következő ciklusban sem kerül napirendre az izraeli-magyar kettős állampolgárok jelenlétének kérdése a gazdasági-társadalmi és politikai életben. Az Országgyűlés kettős állampolgárait szigorúan tilos megnevezni, mert közöttük vannak azok a közszereplők és közméltóságok, akik garanciát jelentenek a folyamatosságra.
    Nagy Tibor MIÉP-elnök felvetése, hogy ha a kormány komolyan gondolja a Soros Györggyel való szembenállást, akkor zárassa be a Soros-egyetemet Netanjahu szerint napirendre sem kerülhet, mert a nyitott társadalom elve, a nemzeti hagyományok és kultúra felszámolása mindkét zsidó oldal érdekét szolgálja. Ugyan Izraelbe nem engedik be Soros Györgyöt, de az ú.n. „egyetemén" és civilszervezeteiben olyan hatékony ügynökképzés folyik, amely számos eredményt ért el, legutóbb meg tudta akadályozni a Momentum pártképződményen keresztül a Budapesti Olimpia tervét, és egyre hatékonyabban szól bele a nagypolitikába, kinevelve az Orbán utáni időszak Izrael-hű vezetőit. Miután a kormányoldal és az ellenzék egyaránt zsidó pénzpórázon tevékenykedik, a Soros-ügy megfelelő szinten tartása Izrael érdekeit szolgálja.
    A lényeg a zsidó beköltözés, visszaköltözés, hazatérés és új honfoglalás, ami a zsidóság ezeréves sérelmét orvosolja. A magyarok a kazár birodalommal való szembefordulásukkal már Álmos és Árpád idején példát mutattak arra, hogy képesek a legnagyobb erővel is szembeszállni, és ezt később a török, a Habsburg, a szovjet és a globális birodalommal is megtették, ami nem maradhat megtorlatlan: a magyarságot a Kárpát-medencéből ki kell irtani, majd pedig az emigrációban ismert módszerekkel a föld színéről is el kell tüntetni!
    Végül Netanjahu és Orbán megállapodott arról, hogy a nemzeti programok korlátozottan működhetnek Magyarországon, így a családtámogatási terv időzítése a nyolcéves ciklus végén nem jelent érdemi kockázatot a beköltöző izraeliek számára, mert a népesedéspolitikai statisztikákban nem fog érdemi változást előidézni az elvándoroltak hazahívása, vagy a gyermekvállalás ösztönzése, elsősorban a megélhetési feltételek hiánya miatt.
    Továbbra sem lehet elszámoltatás sem a rendszerváltás előtti sem az utáni korszakból, továbbá történelmi távlatban nem kerülhet sor a zsidó politikusok, különösen az 1919-es népbiztosok megnevezésére. Netanjahu zéró toleranciát kért és kapott az antiszemitizmus minden formájával szemben, és abban is egyetértettek a tárgyaló felek, hogy folytatni kell a zsidó kulturális kibontakozást. A média minden ága, a kereskedelmi és a közszolgálati egyaránt felsőbbrendű kultúraként kell bemutassa ismert celebek közreműködésével a zsidó kultúrát. A híripar továbbra is döntően rém- és katasztrófahírekkel kell hasson a magyar társadalomra, növelve a stresszt és elégedetlenséget.
    Dicséretet érdemel az ország első szívkórházában folytatott tevékenység, amikor a beteg azért halt meg, mert rendszerszerűen nyitott mellkassal szállították másik kórházba CT-vizsgálatra. Egy-egy ilyen hír hihetetlen arányban képes fokozni az elvándorlási hajlandóságot, aminek eredményeként 2022-re hétmilliósra kell csökkenjen a magyarság, átadva helyét a beköltözőknek. Az afrikai és ázsiai bevándorlás megakadályozása akkor tartható fönn, ha arányuknak megfelelő zsidó népesség szerezhet helyettük magyar állampolgárságot.
    Az Orbán-kormány dicséretesen megötszörözte az 1956-ban elvándorolt 200.000 magyar számát, és most a helyén maradás érdekében ígéretet tett a miniszterelnök az eddigi „eredmények" felülmúlására. Nagy Tibor MIÉP elnök szerint az izraeli miniszterelnök örömmel állapította meg, hogy Magyarországon folytatott tárgyalásai során izraeli-magyar kettős állampolgárokkal egyeztetett, akiknek kettős identitását a magyar választók elől a jövőben is kell.
    Nagy Tibor, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke kötelességének tartja, hogy a Netanjahu-Orbán paktumot megossza a nyilvánossággal, ahogyan azt több mint húsz éve Csurka István alapító elnök előre jelezte.
    Tiszaeszlár, 2017. július 20.MIÉP-ELNÖKSÉG 
    Ajánlotta: Szalontay Béla
2019. Február 22., Péntek 05:52

"Ez az ország Izraelnek van kinézve"


Írta:  Hering József

    A Budapest, Bartók Béla út 96. szám alatti iroda bejárati ajtaja fölött először a Magyar Igazság és Élet (MIÉP) főnixmadaras, farkasfogas, majd a Jobbik kettős keresztes lobogóját fújták a valamikor fényesebb szelek, míg néhány hónapja a Mi Hazánk zöld-fehér színű pártzászlója hirdeti az őrségváltást.


    "Ez az ország Izraelnek van kinézve" - a MIÉP elnökének előadása a nemzeti radikalizmus Bartók Béla úti bölcsőjében


     Az iroda jelenleg Dúró Dúra képviselőirodájaként működik. Február 20-án este Nagy Tibor, Tiszaeszlár polgármestere, a MIÉP országos elnöke előadására ismét majdnem megtelt a pártiroda előadóterme. Az est házigazdája, levezetője Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke volt.
    Novák Előd a megjelent hallgatóság köszöntése után elmondta: az aznap délután a MIÉP és a Mi Hazánk Mozgalom közt aláírt nemzeti összefogási megállapodás, értékalapú együttműködés vezérelvéül Szabó Dezső mondása szolgál: „Minden magyar felelős minden magyarért." A Mi Hazánk alelnöke szerint már a közelgő európai parlamenti választásra megvalósulhat a nemzeti összefogás, amely remélhetőleg azután is megmarad. A hazai politika liberális oldala egészen elképesztő módon egyesült az elmúlt hónapokban, s ezért a nemzeti oldalon is szükség volt az értékalapú összefogásra. Fel kellett mutatnunk a nemzeti alternatívát ennek a liberális tömbnek és a jelenlegi kormányzatnak, mert amint a mostani jelszavunk is hirdeti, mi se Gyurcsányt, se Orbánt nem tartjuk támogathatónak - jelentette ki bevezetőjében Novák Előd
    Nagy Tibor, a MIÉP országos elnöke, Tiszaeszlár polgármestere szociológus végzettségű, s ezért budapesti előadása során főleg a mai magyar népességi és egyéb társadalmi gondokkal, megoldási javaslatokkal foglalkozott.
    Csurka István gondolatai ma is időszerűek, még akkor is, ha némi korrekciókat végre kell hajtani rajtuk. De a hosszú évekkel ezelőtt általa megfogalmazott legalapvetőbb gondok, így például a demográfiai probléma, vagy a magyar-cigány együttélés viszontagságai ma is, még inkább időszerűek, jelentette ki elöljáróban az előadó. A mindannyiunk által ismert gondot akkor érezzük igazán, amikor például a mellettünk levő lakás vagy ház kiüresedik, s a lakásunktól nem messze olyan család költözik be, akivel probléma lehet. Az országban igen nagy a gond ezen a téren. Ne azt higgyék, amit a hivatalos személyek, a hírközlők mondanak, figyelmeztetett az előadó. A magyar népesség 1981-től kezdve rohamosan fogy, mondta Nagy Tibor, majd egy, úgynevezett korfarajzot fölmutatva érzékeltette a drámai népességfogyást. Mintegy hárommillió nyugdíjas van a jelenlegi Magyarországon s a gond az, hogy amiképpen a korábbi években, az idén is úgy 38-40 ezer lélekkel leszünk kevesebben. A kormány által nemrégen bejelentett népességmegtartó program semmit nem fog megoldani, ez csak egy kampányfogás. A programban foglaltaknál ugyanis sokkal több kellene. Szeretik hangsúlyozni, hogy Nyugat-Európa lakossága ugyanúgy elöregszik, mint nálunk, egy-egy országban az eredeti lakosság ott sem képes belakni azokat a területeket, amelyek korábban sűrűn lakottak voltak. Igen ám, de Nyugat-Európában azért más a helyzet, mert amíg tőlünk folyamatos a kivándorlás, addig oda bevándorolnak a mi életerős fiataljaink, mutatott rá az előadó. Igaz, hogy a migránsokat, afrikaiakat és más kontinensek migránsait is beengedik Nyugat-Európába. De hozzánk nem azért nem engedik be a migránsokat, amiről beszélnek, hanem azért, mert ez az ország Izraelnek van kinézve. S a jelenlegi kormány tagjai azért tehetik ezt meg, mert félévente egymás vállát veregetik Binjámin Netanjáhuval. A Sorossal való ijesztgetés pedig csak komédia, mert jelenleg nem ő a főellenség, legalábbis nekünk nem az, mondta Nagy Tibor.
    Ezután szólt arról, miért nem tartja elegendőnek a kormány népesség megtartásra irányuló intézkedéseit: a népességfogyás megállításához, a magyarság szaporodásához elsősorban nyugalom, lét-, jog- és közbiztonság kell, illetve bizonyos iránymutatás és biztonságérzet arra vonatkozólag, hogy holnapután is fölnevelhetem a gyermeket. Ma már nem az ötven évvel ezelőtti föltételrendszerek biztosítására van szükség, hanem ennél sokkal többre. Ahhoz, hogy most bejelentett intézkedések jóvoltából több gyermek szülessen, legalább tíz éven keresztül tartó nyugalom, kiszámíthatóság, állandóság is szükséges, s nem pedig az, hogy délelőtt még ez a törvény hatályos, míg délután már egy egészen másik. A különféle haszontalanságokra, korrupcióra, stadionokra, kisvasutakra eltékozolt milliárdoknak csak a töredékét kellene fölhasználni, s e mellett tisztességes, többkulcsos adórendszer bevezetése is ösztönözné a gyermekszületéseket. Elfogadhatatlan, hogy a havi 200 ezer forintos fizetés manapság ugyanúgy 15 százalékos adókulccsal van adóztatva, mint a havi nyolcmillió forintos fizetés.
    Nem gondolják, hogy Papolczy Gizella kellene
    Nagy Tibor előadásának második részében a hallgatóság által föltett kérdésekre válaszolt. Elsőként Merényi Sándor, a MIÉP-es időszak XI. kerületi alelnöke, asztalosmesterként a Bartók Béla úti pártiroda bebútorozója első kérdése az volt, hogy miként működik a jelenlegi MIÉP, s hány tagja van.
    Régi motoros vagyok, hiszen 1993-ban a Magyar Igazság Pártja néven induló pártnak már én is tagja voltam, amely Torgyán József névlevédése következtében lett később Magyar Igazság és Élet Pártja – kezdte a válaszadást Nagy Tibor. A budai SZÁMALK-Szalézi Szakgimnáziumban voltak a Magyar Út Körök Mozgalom összejövetelei, amelyeken én is jelen voltam. Ezután dr. Olajos Árpáddal hosszú éveken keresztül vezettük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetét. 2010-ben a MIÉP már nem indult az országgyűlési választásokon, s 2012-ben dr. Fenyvesi Zoltánnal, a MIÉP megmentőjével fölvettem a kapcsolatot, a Képviselői Irodaházban tartottunk egy sajtótájékoztatót, s elhatároztuk, hogy a történtek ellenére a lángot továbbvisszük. Dr. Fenyvesi Zoltán 2017-ben azt javasolta, hogy ne induljunk egyedül a következő választásokon, hanem inkább álljunk ki továbbra is a Fidesz mellett. Mi meg már akkor is láttuk, hogy a Fidesz kormányzása idején az ország nem abba az irányba halad, amerre kellene, s ekkor átvettem a párt vezetését. Ötvennyolc jelöltünk volt a 2018-as választásokon, s párt országos vezetését csak 2017 közepe táján vettem át, megszólalási lehetőségünk pedig szinte nem volt.
    Merényi Sándor második kérdése az volt, hogy a mindnyájunk emlékeiben élénken élő Papolczy Gizellának, Csurka István élettársának van-e valamilyen köze a továbbélő MIÉP-hez, mert szerinte olyan személyről van, aki, ha nem lett volna, nem lett volna Jobbik, de még a Mi Hazánk sem, mert manapság a MIÉP lenne a kormányzópárt Magyarországon. Nagy Tibor erre a kérdésre röviden ezt válaszolta: a régiek közül még Horváth Lajossal, Csurka István társelnökével is tartom a kapcsolatot. Papolczy Gizellával azonban semmiféle kapcsolatunk nincs, de nem is gondoljuk azt, hogy nekünk ő kellene – mondta az előadó.
    A gyökerekhez nyúlnak vissza
    Novák Előd hallgatói kérésre fölolvasta az aznap délután a Mi Hazánk és a MIÉP közti Nemzeti Radikális Megállapodás szövegét, amelynek kicsengése az, hogy a felek a pártérdek helyett – Szabó Dezső fentebb említett mondásának szellemében – a magyar érdek képviselete érdekében értékelvű megállapodást kötöttek.
    A nemzeti ellenzék szövetségkötésére szükség van, hogy létrejöhessen a harmadik út az elvtelenül egyesült balliberális tömbbel és a sógor-komarendszert megvalósító kormánypárttal szemben. Se Gyurcsány, se Orbán rendszerét nem támogatja a Mi Hazánk és a MIÉP, mely pártok megvalósítják a nemzeti összefogást a Szabó Dezső-i gondolat mentén: Minden magyar felelős minden magyarért" - olvasható többi között a megállapodásban. Szó van a megállapodásban ezen kívül arról is, hogy „A politikailag korrekt közbeszéd és a média által a társadalmi problémák szőnyeg alá söprése, a kishitű és megalkuvó politikusok helyett őszinte, tabudöntő és paradigmaváltó politikával készül a két párt a nemzetépítő állam programja mentén", áll a megállapodás szövegében. Továbbá kinyilatkoztatja a két párt azt is, hogy az utóbbi időben elárult nemzeti gondolatot és radikalizmust szeretné továbbvinni, s ezért a gyökerekhez nyúl vissza a Mi Hazánk Mozgalom, amikor elsőként a MIÉP-pel köt együttműködési szerződést.
    A közönség soraiból az a kérdés is elhangzott, hogy miként lehet Toroczkai László egy nemzeti radikális párt elnöke, amikor a családjában volt egy kommunista vérbíró.
    A kérdésre válaszolva Novák Előd elöljáróban elmondta, hogy annak idején Toroczkai László önéletrajzi könyvében kiállt a nagyközönség elé, és őszintén föltárta a Tutsek Gusztáv Vazul nevű egyik dédapjához, egykori vérbíróhoz fűződő családi kapcsolatát. Arról az időközben elhunyt dédnagyapjáról van szó, akit soha nem látott, s akiről ugyanúgy vélekedik, mint minden jó érzésű magyar ember. Arról senki nem tehet, hogy ki volt a dédapja, főleg abban az esetben, ha a családja egyáltalán nem tartotta vele a kapcsolatot. Toroczkai Lászlónak semmiféle előnye nem származott abból, hogy Tutsek volt a dédapja. A kommunista diktatúra örököse, például Apró Piroska s rajta keresztül Gyurcsány Ferenc, de nem Toroczkai László, válaszolta Novák Előd.
    Hogyan lehetne nagyobb sikerrel beilleszteni a cigányokat a magyar társadalomba? - tette föl a kérdést egy másik hallgató. Nem lehet őket szocializálni, ezért munkára kellene őket kötelezni - kezdte a válaszadást Nagy Tibor, majd így folytatta: ha eltelik negyven év munkában, akkor a munkára kötelezett gyereke már azt fogja látni, hogy apuka reggel elmegy dolgozni, s ez a gyerek már ebben a helyzetben nő föl. S ha a törvényileg munkára kötelezett személy rendesen eljár dolgozni, akkor már nem lesz kilenc gyereke, hanem csak kettő vagy három.
    A Fidesszel való barátságot mi nem folytathatjuk"
    Nagy Tibor a MIÉP pártszíneiben 2006 óta, már 13 esztendeje Tiszaeszlár polgármestere, korábban alpolgármestere és képviselője, jelenleg a MIÉP országos elnöke. Tiszalökön született 1966-ban, szociológus végzettségű, három leány édesapja, hat unokája van.
    Nagy Tiborral a budapesti előadása után villáminterjút készítettünk:
    - Hogyan sikerült életben tartania a MIÉP-et, miután a párt még Csurka István életében szinte darabjaira hullott?
    - A MIÉP-et valósággal újra kellett építeni. Egyrészt úgy, hogy mindenkit megkeresünk, illetve minket is felkeresnek azok a régi harcostársaink, akik valamilyen úton-módon tudomást szereznek róla, hogy vagyunk és létezünk. A párt újraépítését szinte az alapoktól kezdtük újra. Szinte naponta keresnek meg, s érdeklődnek a párt után. Tegnap például Kalocsáról hívtak föl telefonon, amikor megtudták, hogy Budapesten aláírjuk a MIÉP és a Mi Hazánk közti nemzeti összefogási megállapodást. Közben az országot is rendszeresen újrajárjuk.
    - A mostani MIÉP követi-e, folytatja-e Csurka István Fidesz melletti kiállását?
    - Magyarországon igazi nemzeti politikai vonal követesére van szükség. Márpedig a Fidesz messze nem azt teszi, mint amit mond, tehát a Fidesszel való barátságot mi nem folytathatjuk. Ismétlem, Magyarországnak valódi nemzeti politizálásra van szüksége. Azt hiszem, ezzel megmondtam mindent.
    - Mit vár a Mi Hazánk és a MIÉP közti együttműködéstől?
    - Mindannyian azt várjuk, hogy együtt erősebbek leszünk, többet érhetünk el, mint külön-külön, jobban megmutathatjuk magunkat. Folytatjuk az együttműködést a legközelebbi önkormányzati választásokon, vagy talán még ezután is. Az együttműködéstől mindenképpen azt reméljük, hogy még erősebbek leszünk, s ezért minden nemzeti erővel szívesen lépünk szövetségre.




2019. Január 30., Szerda 18:57

Szervezett nemzetpusztítás zajlik


Írta:  Papp Lajos
:
    A lakosság csökkentésének titkos módszerei, amit már évtizedek óta "mívelnek" a felső körök...
  • Szervezett nemzetpusztítás zajlik: itthon és az egész világban

    A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: Védőoltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve.
    Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét.
  • Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka.
    Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét
    már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
    Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére.
    A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik.
    Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az egészségügyi maffiát működtetőknek.
    A Magyar orvosokat naponta tömegével induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott orvosokat.
    Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszer gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág.
    Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen szárnyai alá vesz 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő.
    De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó!
    A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei.
    Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak.
    Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult.
    Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.
    Dr.Papp Lajos
    szívsebész professzor és spirituális író / magyarság kutató/
    OSZD MEG másokkal is!
    Forrás: avilagtitkai.com













Ezt állítja egy hétfőn megjelent könyv, amely vihart kavart Németországban. Hogy a szovjet katonák az általuk megszállt területeken megannyi nőt megerőszakoltak, több történelmi feldolgozásból is ismert. A német katonák erőszakoskodásairól számos könyv is született: a nyugati fronton elsősorban prostituáltakkal élték ki vágyaikat a németek, keleten egyszerűen prostitúcióra kényszerítették a nőket. Azokról a német nőkről viszont, akiket amerikai, francia vagy brit katonák erőszakoltak meg, inkább hallgatni illett. Egy most hétfőn megjelent kötet ezt a hallgatást töri át - felettébb megkérdőjelezhető módon és célokért.

Amerikai csapatok szabadon mozoghatnak... ideiglenesen...
Amerikai csapatok szabadon mozoghatnak... ideiglenesen... (Király B. Izabella)


Az Európai Parlamentbe igyekszik Gyurcsányné, a tömeggyilkos Apró Antal unokája 

2019-02-25 sajomente.hu 
"Nem akarok többet csak morgolódni, tanácsot adni. Harcolni kívánok a Fidesszel és a hozzá hasonlókkal szemben. Az európai álomért. Köszönöm a bizalmat - írta facebookos oldalán Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára." 
Az Európai Parlamentbe igyekszik Gyurcsányné, a tömeggyilkos Apró Antal unokája

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján az lenne helyes, ha Gyurcsány Ferencné, Dobrev Klára, a gyűlölt Apró-klán tagja, nem "európai álomról" áradozna a zsidóktól lopott budai villájukban, hanem bocsánatot kérne azoktól az áldozatok hozzátartozóitól, akiket a hazaáruló Kádár János és bűnbandája, köztük nagyapja, Apró Antal, akasztófán, vagy sortüzekkel gyilkoltatott meg. Gyurcsányné a bocsánatkérés után, a hozzá hasonlókkal tűnjön el a közéletből, mert semmi keresnivalója nincs ott. Felháborító, hogy a kommunista diktatúra anyagi és szellemi örökösei újra vissza akarnak térni a hatalomba. 
Dobrev Klára nem felelős a nagyapja bűneiért, de minden értelemben örököse, haszonélvezője a kommunista diktatúrának. A Gyurcsány házaspár, Apró Antal élő leszármazottai milliárdosként élik mindennapjaikat, míg a meggyilkolt ötvenhatos forradalmárok, a sok százezer meghurcolt, elnyomott, bebörtönzött mártír unokáinak nem jutott ilyen élet. 










"Helyreigazítás: A 2016. október 23. napján megjelent "A 2006-os rendőrterror fő felelőse kétség kívül Gyurcsány, aki a bíróságon is hamisan tanúzott" című cikk címében azt a valótlan tényt állítottuk, hogy Gyurcsány Ferenc a bíróságon hamisan tanúzott." Tíz évvel ezelőtt, 2006. október 23-án a feletteseik utasítására tömegoszlató rendőrök a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján több száz ünneplő civilt, járókelőt támadtak meg, vertek agyba-főbe, vettek őrizetbe és tartóztattak le. A 2006-os rendőrterror miatt Bene László volt országos és Gergényi Péter egykori budapesti rendőrkapitány, valamint társaik ellen zajló eljárásban nevetségesen enyhe ítélet született. 


 (dbrc.hu






Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" - derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek összeesküvéselmélet-szerű elemekben gazdag levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos levél feldolgozását. - írja az 
index.hu. "2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. 


CÍMKE: 2006-OS RENDŐRTERROR

Jobbik: a szemkilövető Gyurcsány-kormány a demokrácia aranykora volt a jelenhez képest

Jobbik: a szemkilövető Gyurcsány-kormány a demokrácia arykora volt a jelenhez képest

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerint a legsötétebb balliberális kormányzatok alatt is sokkal jobb volt Magyarországon, mint ma.an



Az MSZP elnöke is hülyét csinált magából

Az MSZP elnöke is hülyét csinált magából

Az MSZP elnöke úgy látszik elfelejtette, hogy mit tett a rendőrség, amikor az MSZP volt hatalmon.
Köpni-nyelni nem tudott Gyurcsány, amikor a 2006-os rendőrterrorról kérdezték

Gyurcsány az utóbbi napok demonstrációit felhasználva károg a magyarországi "diktatúra" miatt. A Vadhajtások azonban megkérdezte tőle, hogy ha most diktatúra van, mégis mi volt 2006-ban, Gyurcsány miniszterelnökséKöpni-nyelni nem tudott Gyurcsány, amikor a 2006-os rendőrterrorról kérdeztékge alatt?

A vidékieket és a 2006-os rendőrterror áldozatait gyalázták Fiala János műsorában


Baloldali tüntetéskultúra

Baloldali tüntetéskultúra

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és ő ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."


A 2006-os tüntetők kártérítést kapnak az államtól

A 2006-os tüntetők kártérítést kapnak az államtól

A 2006-os kormányellenes tüntetések 120 főnyi károsultja kaphat kártérítést az Igazságügyi Minisztériummal kötött egyezségük eredményeképpen - ismerteti a keddi Magyar Idők.

Alföldi 2006-ban nem akart ordítani

Alföldi 2006-ban nem akart ordítani

Alföldi Róbert Zalaszentgróton haknizott, ahol újfent döbbenetes hülyeségeket mondott. Ennek - hogy Alföldi hülyeségeket beszél - tulajdonképpen nem lenne semmilyen hírértéke. Igazából teljesen papírforma, hogy Alföldi száját órákon keresztül csupa butaság hagyja el.




Morvai: szemkilövetőkkel egyezkedik a Jobbik

Morvai: szemkilövetőkkel egyezkedik a Jobbik

Morvai Krisztina nyílt levelet írt Varga-Damm Andreának és a jobbikosoknak, akik mostanra már elbagatellizálják a Gyurcsány-éra rendőrterrorjának időszakát.


Ahmed H. és a hazaárulók

Ahmed H. és a hazaárulók

Az mutatja meg a legjobban, kik is vagytok igazán, hogy mostanság pedig, mint a rühöt próbáljátok levakarni magatokról a gyurcsányi rendőrattak bűzölgő billogját. Innen jelzem: nem fog sikerülni. Rátok égett, a bőrötökön fog maradni örökre.







Alinda színháza

Simicska az első sorban bravózik.

Másodfokú döntés várható a rendőri vezetők elleni perben




Tagadták bűnösségüket a 2006-os rendőri vezetők

Tagadták bűnösségüket a 2006-os rendőri vezetők

Tagadták bűnösségüket a 2006-os őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények miatt megvádolt rendőri vezetők az utolsó szó jogán a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken. A táblabíróság február 13-ára tűzte ki a másodfokú határozat kihirdetését.
Este 7:59

Este 7:59

Lelkiismereti kérdés a holnapi szavazás az alkotmánymódosításról; elkezdődött a 2006-os rendőrterror vádlottjainak másodfokú pere; finisbe ért az amerikai elnökválasztási kampány. Ezek a nap legfontosabb hírei.


Börtönben lenne Gyurcsány helye

Börtönben lenne Gyurcsány helye

A jogvédők szerint Gyurcsány Ferencnek börtönben lenne a helye a rendőrterror 10 évvel ezelőtti elrendeléséért és a számtalan jogsértésért, amelyeket az általa vezetett kormányzat követett el a saját polgárai ellen az öszödi beszéd utáni tiltakozások erőszakos elfojtásához. Gulyás Gergely szerint szégyenteljes, hogy a 2006-os rendőrterror felelősei megúszták a jogi elmarasztalást.


Most mondja valaki , hogy nem a zsidó vakoló páholyokból irányítják ezt az országot !!!!

Egészségügy , oktatás , bérfelzárkóztatás , nyugdíj , rendőr terror , következmények nélkül , polgárháború szitás cigány – magyar ellentét szitása , hogy a nép vagyona a kazárság ölébe húljon !!!


Mondjátok miért kell hazánknak 300 -360 szabadkőműves páholy !!!
Hogy minden nap más legyen az ügyeletes megmondó ember , hogy a goj ne tudja felfedezni , hogy ki ellen keljen harcolnia !!!
A koncentrációs táborok építését folytatják , el kócsa vetélik a nép vagyonát haláltáborok építésére , és még onnan is kilopják a pénzt !!!

Le a büdös rabló kazárokkal , helytartókkal családostul irtsátok ki őket !!!





 
Nemsokára kiderül, mert az LMP a kommunizmus áldozatainak emléknapján az LMP ismét benyújtotta az eddig már a Fidesz-KDNP által tizennyolcszor(!) leszavazott javaslatát, amely az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételét, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárását célozná meg. De vajon átmegy-e a fideszes szűrőn? "Nincsenek illúzióm, szerintem nem fogják megszavazni" - válaszolt lapunk érdeklődésére Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke. Mint mondta, ez egy szimbolikus ügy a pártja számára, és nem fogják elengedni a javaslatukat. Mindig szembesíteni fogjuk az aktuális kormánytöbbséget ezzel a mulasztás, amely a mai napig meghatározza a közéletet. - fogalmazott a politikus, hozzátéve: "nem volt politikai szándék arra, hogy föltárjuk a rendszerváltás körülményeit, és hogy miképpen mentették át a politikai hatalmukat az egykori állambiztonság fenntartói, milyen módon határozta ez meg a rendsz erváltást, és hogy ez a tendencia milyen módon érvényesül még most is az ország irányításában."



új szelek fújnak ma már a jelszó
Kazárok ki az országból !!!!
Vigyétek a helytartóinkat is mert kötélen fognak lógni , ők már nem selyem zsinórt kapnak , hanem kötelet !!!



Én cascot akarok !!!
Én cascot akarok !!!
Én cascot akarok !!!

Jó van már felébredtem !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése