2019. március 10., vasárnap

Már az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére





Már az USA jelenti a legnagyobb 
veszélyt a világbékére



map usa






















De hát ő egy gyarmat , de kinek a gyarmata !!!!!?????












Oroszország széteséséről álmodozik az amerikai Stratfor – De az olvasó nem hülye :)





Posted on 2015/02/26Szerző: Admin
Fema-Camp
Figyelem! Az alábbi írás egy nagyon fontos elemzés, – tessék figyelmesen elolvasni többször is! – MERT AMERIKA ITT ÁRULJA EL MAGÁT, EZ A TERVE, EZEN ÜGYKÖDIK!
Más kérdés, hogy NEM SIKERÜL NEKI, mert ehhez túl gyenge. – Mind gazdaságilag, katonailag, – de társadalmilag és erkölcsileg is. – AMERIKA AZÉRT GERJESZTI A HÁBORÚKAT SZERTE A VILÁGBAN, – HOGY A VÁLSÁGOT A SAJÁT HATÁRAIN KÍVÜL TARTSA!
Úgy kell neki a háború idegen földön, mint egy falat kenyér, – hogy lekösse a saját lázadóit, – elküldje a saját fegyvereseit, a határaitól távol gyilkolni. – Mindezzel saját gyengeségét leplezi, – a saját összeomlását próbálja elodázni, immáron X-ik alkalommal. – Ám ez nem megy a végtelenségig, – s ezt ők is tudják.
Ezért építették meg a FEMA táborokat, rendeltek sok 10 ezer koporsót, – s készülnek föl a katonai kormányzásra, a GRAY STATE-re.
S, akkor, ha Oroszország, s nem utolsósorban az Európai Unió ellenáll Amerika végső expanziós törekvéseinek, – a külföldre küldött agresszív hullámok visszacsapnak az amerikai szárazföldre, – s nem tudják többé a határaikon kívül tartani az erőszakot.
Ez lehet Amerika valódi jövője:


THE SECOND AMERICAN REVOLUTION




És, akkor íme a Stratfor álmodozása Oroszország széteséséről:

(Mi az a Stratfor? A hírszerzésre szakosodott austini vállalatot 1996-ban alapították. Wikipédia-oldala szerint stratégiai, taktikai és a megrendelő igényeire szabott hírszerzéssel foglalkozik, továbbá az írott és az elektronikus sajtóról szóló elemzéseket, céges biztonsági valamit geopolitikai elemzéseket készít. – Az alábbi anyagból könnyen eldönthető, hogy MOST KI IS VOLT A MEGRENDELŐ?)

Stratfor: Oroszország feloszlik, Románia visszaszerzi Besszarábiát

A Stratfor előrejelzésében az áll, hogy 2015 és 2025 között Oroszország konkrétan feloszlik. Párhuzamosan ezzel, azok az országok, amelyek területeket veszítettek el a Szovjetunió javára, az elkövetkezendő években visszaszerzik azokat. Közöttük van Magyarország és Románia is. Ez utóbbi visszaszerzi Besszarábiát. (Amerikai mézesmadzag a románoknak – SzRTI.)
Az előttünk álló évtizedre vonatkozó stratégiai előrejelzésében a Stratfor ügynökség felveti a gondolatot, hogy bár az ukrajnai konfrontáció továbbra is a nemzetközi érdeklődés középpontjában marad, Oroszország jelenlegi formájában nem fog fennmaradni. Az orosz gazdaság energia-exporttól való egyértelmű függősége, illetve az árak alakulásának kiszámíthatatlansága miatt, Moszkva képtelenné válik fenntartani az intézményes kapcsolatokat az ország mai hatalmas területén.
Az elemzők arra számítanak, hogy Moszkva autoritása jelentősen csökken, ami Oroszország formális és informális töredezettségéhez fog vezetni. Egyébként e tekintetben az orosz nukleáris arzenál biztonsága jelenti az első számú aggodalmat.
Gazdasági csőd. Oroszország csődöt mondott az energetikai erőforrások eladásából származó bevételek fenntartható gazdasággá alakításának folyamatában, ezért sebezhető maradt a nemzetközi piac áringadozásaival szemben. Mi több, Oroszország nem rendelkezik semmiféle védelmi mechanizmussal egy szabad piac erőivel szemben. (És ki mondta, hogy Oroszország követni fogja a piacgazdaság törvényeit? – De mi van akkor, ha rááll a hadigazdaságra? Ahogyan azt már megtette, s győztes háborút is vívott utána. – SzRTI.)
A Stratfor szerint ez a helyzet az 1980-as és 1990-es évek jelenségeinek megismétlődését hozza, amikor is drámai módon csökkent Moszkva azon képessége, hogy fenntartsa az egész ország infrastruktúráját. Ez pedig arra fogja bírni az egyes régiókat, hogy védelmi módszerek után nézzenek, formális és informális autonóm entitások létrehozása által. Azok a gazdasági kapcsolatok, amelyek az orosz perifériát Moszkvával összekapcsolják, gyakorlatilag felszámolódnak – áll az elemzésben. (Vagyis: Lázadásokat fognak generálni a nyugati titkosszolgálatok ezekben a régiókban. De ez a módszerük csak addig működött, míg Moszkvában liberális hatalom volt az úr. Lásd az áruló Gorbacsov, majd az alkoholista és könnyen befolyásolható Jelcin. – Putyin keményebben fog elbánni a lázadókkal. – SzRTI.)
Az erő megoldása. Az idézett amerikai ügynökség emlékeztet arra, hogy Oroszország hagyományosan erőből oldotta meg az ilyen típusú problémákat, a titkosszolgálatok bevonásával. Azonban – akárcsak az 1980-as években – a titkosszolgálatok nem fogják tudni korlátozni azokat a centrifugális erőket, amelyek az egyesek régiókat Moszkva ellenőrzésén kívülre tolják.
Ezúttal az FSZB erejét nagyban gyengíti, hogy vezetői gazdaságilag érdekeltek. Ahogy a gazdaság megbotlik, úgy botlik meg az FSZB is. Amennyiben pedig az FSZB nem fog tudni valós félelmet kelteni, Oroszország széttöredezését nem lehet megállítani” – vélik a Stratfor elemzői. (És itt persze az elemzők kapitalista gondolkodásmódja képtelen átlépni saját árnyékán – SzRTI.)
A szovjetek által elfoglalt területek. „Oroszországtól nyugatra Lengyelország, Magyarország és Románia megkísérlik majd saját területeik visszaszerzését. Úgy fognak eljárni, hogy Fehéroroszországot és Ukrajnát is ebbe az irányba tereljék. (Vagyis a sovinizmus örve alatt ezen államok nacionalistáit egymás, – de leginkább az oroszok ellen fogják uszítani a nyugati titkosszolgálatok. – SzRTI.)
Délen, az oroszok kapacitása, hogy az Észak-Kaukázust ellenőrizni tudja, lassan elpárolog, míg Közép-Ázsia számára egy instabilitási periódus kezdődik. Észak-nyugaton Karélia régiója a Finnországhoz való csatlakozáson fog ügyködni, míg a távoli keleten a Kínához, Japánhoz és az Egyesült Államokhoz Moszkvánál közelebb eső területek függetlenként kezdenek majd viselkedni. A többi, Moszkván kívül eső régió nem feltétlenül az autonómiára fog törekedni, ám olyan helyzetbe kerül, hogy választhatná is akár az autonómiát. Nem egy Moszkva elleni lázadásról lesz szó, hanem a főváros azon kapacitásának csökkenéséről, hogy támogatni és kontrollálni tudja Oroszországot, ami egy úgynevezett vákuumot fog képezni. Mindaz, ami ebben a vákuumban tovább fog létezni, az nem lesz más, mint Oroszország darabjai” – így fest a Stratfor elemzőinek leírása a feldarabolódásról. – (Kérdés: vajon lesz-e pénze, s energiája a nyugati szolgálatoknak arra, hogy Szibéria, s az Orosz Távol-Kelet immáron hagyományos és több évszázados Moszkvához való kötődését tartósan megbontsák? – Mert ugyan vajon mihez kezdenek majd a nyugati ügynökök akkor, – ha a folyamatos lázítást megunva, maguk az orosz állampolgárok koncolják fel őket majd a vlagyivosztoki nyílt utcán? – SzRTI.)
Nukleáris válság. Az orosz föderáció felszívódása a következő évtized legnagyobb válságához fog vezetni: azoknak az offenzív nukleáris kapacitásoknak a problémájához, amelyek valamennyi orosz régióban jelen vannak. Moszkva központi hatalmának megszűnése felveti az ellenőrzés problémáját e rakéták fölött, és azt, hogy miként garantálható, hogy ezeket nem fogják használni. A Stratfor úgy látja, az egyedüli hatalom, amely ezt a problémát kezelni tudja, az Egyesült Államok, amely viszont nem tudja garantálni, hogy egyetlen nukleáris rakétát sem fognak kilőni.
Az Egyesült Államok kénytelen lesz valamilyen katonai megoldást kitalálni, ami ebben a pillanatban nehezen elképzelhető, elfogadhatja ezt a fenyegetést, vagy megpróbálhat gazdaságilag életképes kormányzásokat létrehozni azokban a régiókban, ahol ilyen típusú fegyver rendszerek vannak” – áll az elemzésben.
(Így indokolják meg előre is saját népeik előtt a valódi háborút Oroszország ellen. Felkészítvén a hihetetlen nagy véráldozatokra. – Abba a naiv hitbe ringatván saját magukat, hogy míg ők jól védhető atombomba- és sugárbiztos bunkerekbe húzódnak vissza, több évi élemmel ellátva, – addig az istenadta nép odakint pusztul és harcol majd az oroszokkal.
Hát ez az, ami nem fog nekik bejönni. – Mert a nép először a háborút generáló háttérhatalmi bankárcsaládokkal fog leszámolni, – nagyon jól tudván, hogy minden nyomoruk okozója, az őket kifosztó, s háborúba küldő pénzügyi és gazdasági oligarcha. – ADJANAK CSAK FEGYVERT A NÉP KEZÉBE! ADJANAK. MAJD MEGFORDÍTJÁK AZOKAT…)
Adjanak csak fegyvert a nép kezébe...
Szabad Riport
Források:  Terra Szabad Riport – Kolozsváros.ro











Megölték a NAV végrehajtót, – végrehajtás közben



Posted on 2015/02/24Szerző: Admin
Megölték a NAV végrehajtót, - végrehajtás közben - Kép a helyszínről - Fotó - MTI

…”Ceterum Censeo: Ennek az egyre súlyosabbá váló helyzetnek csak egyetlen megoldása van: Azonnali hatállyal felfüggeszteni minden végrehajtási eljárást! – És átfogó vizsgálatokat kezdeményezni mind a NAV, s mind a Végrehajtói Kamara tekintetében, valamint a bankok által végzett lakásárverezések ügyében is! – Addig kell ezt megtenni, amíg még lehet. – Minden nap késlekedés újabb életekbe kerülhet!”

***
Meggyilkolták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik munkatársát, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek hétfőn Budapesten” – tájékoztatta közös közleményben a NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t.
A gyilkosság a főváros XX. kerületében, a Géza utca egyik társasházában történt, nem sokkal délután 2 óra előtt. Egy adós késsel támadt a NAV két végrehajtójára. A gyanúsított, egy 35 éves férfi, egy késsel több alkalommal megszúrta az adóhivatal két intézkedő munkatársát. A támadás következtében egyikük a helyszínen életét vesztette, kollégáját pedig kórházba vitték.
A rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette, – vele szemben a BRFK folytatja le az eljárást. A férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A gyanúsított L. Péter, egy szobafestő, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, a vámosok feltehetőleg adótartozás miatt jelentek meg nála.
L. Péter az elfogatása közben...
Megtörtént hát, amire évek óta figyelmeztettük a kormányzatot, – miszerint,Ha az állami segítséggel zajló fosztogatások miatt az embereknek egyszer elszakad a cérnájuk, – akkor nagyon brutális dolgok fognak bekövetkezni a végrehajtásokban.”
Itt van, megtörtént, s ahogy az már lenni szokott nem is azok az áldozatok, akik a legnagyobb bűnösök a magyar nép kifosztásában, s a kilakoltatásokon történt halálesetekben.
de a NAV kisiskolás a Végrehajtói Kamarához képest, melynek tagjai nem is állami alkalmazottként, hanem magánvállalkozóként végzik a magyar emberek kifosztását, – a saját extra profitjuk érdekében. – Bár Szekér Judit miniszteri biztos állítólag 25-30 korrupt önálló bírósági végrehajtó ellen terjesztett be fegyelmi eljárást a hónap elején, – de még elválik mi lesz belőle.
Mindenesetre a fenti őrült és kétségbeesett gyilkossággal már teljesen új helyzet előtt áll a magyarországi “végrehajtási szakma”, (pontosabban fogalmazva, a “kifosztási tevékenység”), – mert a “nyúl visszalőtt” s tartunk tőle, hogy példát is statuált.
Sok ezer, ha nem sok tízezer ember van még ebben az országban, akiket hasonló gondolatok foglalkoztatnak. – S ezt sok helyen le is írták, s el is mondták, csakhogy a kormányzat, s a hatalom ezt eddig egyáltalán nem vette komolyan:
Ha már elvesznek mindenemet, inkább öngyilkos leszek, minthogy az utcán fagyjak meg!” – írták számtalan helyen a Facebookon, mondták a kilakoltatásokon. – De ha már meg kel halnom, magammal viszem azt is, aki miatt meghalok”.
Ez öltött testet most.
Ceterum Censeo: Ennek az egyre súlyosabbá váló helyzetnek csak egyetlen megoldása van: Azonnali hatállyal felfüggeszteni minden végrehajtási eljárást! – És átfogó vizsgálatokat kezdeményezni mind a NAV, s mind a Végrehajtói Kamara tekintetében, valamint a bankok által végzett lakásárverezések ügyében is!
Addig kell ezt megtenni, amíg még lehet. Minden nap késlekedés újabb életekbe kerülhet.
Szabad Riport / Fort András
Források: MTI, – Police.hu






A “Nemzeti” Adóhivatal is fosztogatja a népet – Újratöltve



Posted on 2015/02/24Szerző: Admin
NAV Elektronikus Árverési Oldal fejlécA végrehajtók mindent foglalnak, amit látnak…
Jelenleg több mint százhúsz féle tartozás miatt retteghet az adós, hogy megjelennek nála az adóhivatali végrehajtók. Ők pedig nem szívbajosak, mennek, míg bármilyen értéket látnak.” – írja Az én pénzem.hu”, – Hetényi Miklós, a NAV végrehajtási főosztályvezető-helyettesének az információira hivatkozva
Adóhivatali végrehajtó” – ízlelgetjük ezt a kifejezést. Ez sokkal masszívabban hangzik, mint az eddig legtöbbször emlegetett “önálló bírósági végrehajtó”. – Bár eddig úgy tudtuk, hogy az utóbbiak intézték az adóügyi tartozásokat is. – Vagy ez már megváltozott volna, s az adóhivatalnak saját végrehajtói lennének? – Na ezeket fogja még csak szeretni a nép!
Tehát jelenleg pontosan 124 féle adónak minősülő tartozás miatt fosztogathatják az adóhivatal végrehajtói az embereket. Ingatlant, félmillió forint feletti adótartozás esetében foglalhat a NAV. És el is árverezi ezeket, ha tudja.
Ezek szerint az állam rájött, hogyan is veheti ki, a végrehajtók kezéből a magyar otthonok és anyagi javak elárverezésnek a nyereségét.- Már az állam saját maga árverez, a végrehajtási eljárás megkerülésével, – mégpedig a Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján:https://arveres.nav.gov.hu/ – S amely oldalon tudunk olyan esetről, melyben magától a behajtó cégektől vette át az adóhivatal az elárverezendő ingatlan, otthon adatait.
De van olyan árverésre bocsájtott ingatlan is, amelynél a kedvezményezett a Diákhitel Központ. – Na, így vegyen föl diákhitelt szerencsétlen gyerek! Fiataljaink már korán megtanulják, hogy a Magyarországon egyre jobban tomboló általános fosztogatásban, sem a bankok, sem az állam, – nem kímélnek öreget, se fiatalt.
Az adóhivatal a saját honlapján végzett árveréseket mindenféleképpen fel akarja futtatni, eredményessé tenni, – s így az adóhivatal és természetesen közvetlenül a kormány számára nyereségessé tenni, – az emberek ingóságainak és otthonainak elvesztése árán.
Az adóhivatal saját megfogalmazása szerint, míg számukra ez az extra nyereség nem következik be, – az adóhivatali végrehajtók többet foglalnak az adóstól, mint a tartozás valódi értéke!
Az úgynevezett túlfoglalás alapból négyszeres, vagyis: az egymillió forintos tartozásnál négymillió forintnyi javáról nem rendelkezhet szabadon a továbbiakban az adós.
Ám gyanítjuk, hogy ez a gyakorlat, a NAV elektronikus árveréseinek felgyorsulása után sem fog változni.
Egyre inkább bebizonyosodik, hogy az Orbán kormányzat valóban azt hiszi, hogy a végtelenségig fosztogathatja saját állampolgárait és, hogy ennek számára nem lesz semmi negatív következménye.
Felperzselt földÉs itt tévednek nagyot. A régi mondás szerint: “Hinni a templomban kell”, – de a népre pedig nem árt odafigyelni. A történelem során nem egy felkelés kezdődött a helyi adóhivatalok adatainak teljes felperzselésével, s az alkalmazottaik meglincselésével. – Ám ez csak a futótűz kezdete volt.
Eljöhet még az az idő, mikor egyetlen fideszes politikus sem lesz biztonságban a kifosztott és kisemmizett nép haragjától.
Garbolczy János – Szabad Riport Tudósító Iroda – 2013. 05. 26.








Vatikánban hazudozik az ukrán főpap







Posted on 2015/02/23Szerző: Admin
Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, az ukrán ortodoxs egyház áruló 'vezetője', - és Ferenc Pápa. - Fotó Origó
- A Pápa meg hagyja -
Kijevi nagyérsek: Ukrajna orosz invázió áldozata. – Ukrajnában nem polgárháború zajlik, Ukrajna az orosz megszállás áldozata” –jelentette ki Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, az ukrajnai görög-katolikus egyház vezetője a Vatikánban tartott hétfői sajtótájékoztatóján. – És ezzel a kijelentésével a bizonyságát is adta annak, – hogy halvány gőze sincs arról, hogy mi zajlik országában.
A nagyérsek úgy fogalmazott, hogy egyetlen szóval lehet csak leírni azt, ami jelenleg Ukrajnában zajlik: háború van”. Hozzátette, hogy a felek többféleképpen értelmezik az ukrán konfliktust, de amit mi élünk meg az idegen invázió, amelyet kívülről kényszerítenek ránk, nem pedig polgárháború…” – Persze itt a saját egyházát eláruló ukrán pap ismét az oroszokra célzott, – holott egyetlen orosz reguláris egység sem tartózkodik Ukrajnában.
Annál több nyugati zsoldos, – észtek, litvánok, lengyelek, amerikaiak, olaszok, – bár erősen megfogyatkoztak az utóbbi időben. Az “Akademi” magánbiztonsági cég fegyvereseinek az eredeti létszámát, – már majd 70 %-ban kiirtották az orosz szabadságharcosok Donbassz területén.
Abban ugyan igaza van az áruló ukrán papnak, hogy Ukrajna idegen invázió alatt van, – de ezt nem Oroszország teszi vele, hanem maga az Egyesült Államok, – mely még Ukrajna aranykészletét is pofátlanul ellopta.
Az ukrán ortodox egyház vezetője azt követően beszélt újságírókkal, hogy Ferenc pápa az utóbbi napokban fogadta az ukrán püspöki kar tagjait a Vatikánban.
Ezzel szembe megy Kirill Pátriárkával, az Ortodox Egyház fejével, mely alá elvileg az Ukrán Ortodox Egyház is tartozik, – s inkább a liberálisok kedvenc pápájához szaladgál Rómába.
Szvjatoszlav Sevcsuk érsek elmondta, Ferenc pápa arra kérte az ukrán püspököket, hogy őszintén számoljanak be arról, mi történik Ukrajnában. Az igazságot akarta hallani, és az igazság az, hogy Ukrajna idegen megszállás áldozata” – hangoztatta a kijevi érsek.
Ám természetesen az igazságot senki nem hallhatja meg annak az áruló papnak szájából, aki segített kiszolgáltatni népét az amerikai globális érdekeknek, – kik frontvonallá akarják változtatni Ukrajnát az Oroszország ellen indított háborújukban.
(S ehhez Magyarországot és Közép-Európát akarják felhasználni, felvonulási területként – a szerk.)
Ezen meghallgatást követően Ferenc Pápa állítólagosan kísérletet tesz majd az ukrán válság békés megoldására, – de előbb javasolt lenne neki, hogy tekintse át a valós tényeket arról a népirtásról, – melyet a kijevi érsek barátai végeznek Donbasszban. A foszforbombázások, a kazettás lövedékek, s a lakónegyedek sorozatvetőkkel történő támadása.
Ha a Pápa elfogadja a véreskezű kijevi népirtók érvelését, – anélkül, hogy utána nézne a valós tényeknek, – a legteljesebb mértékben hitelét veszti a világ még normálisan gondolkodó keresztényeinek körében.
MTI – Szabad Riport / Bornemissza János






Wanted Porosenko

Posted on 2015/02/23Szerző: Admin
1002688_1408368639466072_4898730186975952558_n

Elfogni élve vagy halva! – HÁBORÚS BŰNÖS!

Kitervelője és részese a Kelet-Ukrajnában elkövetett tömeggyilkosságoknak, ártatlan civilek meggyilkolásának, – és a nemzetközileg is tiltott fegyverek bevetésével (foszforbombák, kazettás lövedékek), – elkövetett módszeres és tervszerű népirtásnak.






Ömlik az ukrán propaganda a Duna Tévéből



Posted on 2015/02/23Szerző: Admin

A Duna Televízió ne a háborús bűnös Kijevi Junta kormányzatának akarjon megfelelni, – hanem a magyar politikai érdekeknek, s nem utolsósorban a magyar nézők elvárásainak. – A korrekt tájékoztatást, – vagyis az igazságot és a valós történéseket szem előtt tartva…”

Nem először tapasztaljuk a Duna Televízió túlzottan ukrán párti megnyilvánulásait, – az Ukrajnával foglalkozó hírműsorokban.
Legutóbb február 23-án délután fél 5-kor “szolgáltatott” a “Térkép” című hírműsorban olyan szemérmetlen orosz ellenes ukrán párti híreket, – melyeket jószerével csak a hivatalos ukrán hírügynökségen, az “Unian-on lehet olvasni.
Külön kiemelték az 1 évvel ezelőtt a Majdanon történt eseményeket, – ahol több mint 100-an haltak meg a merénylők golyóitól. – Az ukránok most 1 évvel később ezt már úgy adják elő, hogy a “Berkut” egységei használtak éles lőfegyvert a “békés tüntetőkkel szemben” amiből adódóan a tömeg fellázadt és elzavarta Janukovics kormányát.
S ezt a szemérmetlen ukrán hazugságot, – a magyar Duna Televízió is leadja.
Holott az igazság ennél sokkal bonyolultabb, – csakhogy a Junta hivatalos médiáját, az Uniant-t az már nem érdekli, – de úgy látszik, hogy a Duna Televízió hírszerkesztő stábját sem.
A valóságban az volt a helyzet, hogy a jobbára a nyugat által pénzelt és az izraeli veterán katonák (volt IDF) által kiképzett neonáci suhancokból álló martalóc bandák, – a nyugati média által békésnek kommunikált, ám a valójában kifejezetten agresszív tüntetők, minden lehetséges eszközzel támadták a belügyi (köztük a berkutos) egységeket, – molotov koktélokkal, tüzijáték-rakétákkal, botokkal, baseball ütőkkel, – s végén már az egyénileg beszerzett maroklőfegyverekkel, – míg a Berkut egységeinél nem volt lőfegyver!
Éppen ezért volt a rendőri erők veszteséglistája olyan magas.
És ebbe az állapotba csaptak be az események tavaly február 20-án, amikor is a Majdan tér környékén lévő házak tetőiről, s padlásairól, idegen állampolgárságú mesterlövészek kezdték el lőni mind a tüntetők, s mind a rendőrök sorait. – Azzal az azóta már nyivánvalóvá vált céllal, hogy eszkalálják az eseményeket, – s a tüntetések szintjéről, a polgárháborúba taszítsák az országot, – s a fellobbanó zűrzavart kihasználva, megbuktassák a törvényesen megválasztott Janukovics kormányt, mely végül az orosz integrációt választotta, – s helyette egy nyugatbarát juntát ültessenek a kijevi hatalomba, az ukrán nép nyakába. Mely aztán teljes mértékben kiszolgálja az Egyesült Államok oroszellenes geopolitikai érdekeit.
S mely hatalom azóta is háborús bűnök tucatjait követi el nap mint nap Kelet-Ukrajnában, – amiket éppen ezekkel az oroszellenes vádaskodásokkal próbálnak meg elsikálni… – És ehhez asszisztál a magyar Duna Televízió.
Az egyre erősebben körvonalazódó keleti nyitás idején nem ártana, ha egy olyan állami tulajdonú média, mint a Duna Televízió objektívebben tájékoztatná nézőit az ukrajnai események vonatkozásában! -
És ne a háborús bűnös Kijevi Junta kormányzatának akarjon megfelelni, – hanem a magyar politikai érdekeknek, s nem utolsósorban a magyar nézők elvárásainak. – A korrekt tájékoztatást, – vagyis az igazságot és a valós történéseket szem előtt tartva.
Szabad Riport


A 100 milliárd egy részét erre költik , neked meg kenyérre sem futja, mert zárolták a számládat. Vajon a bal lib , jobb lib zsidajai kiket vesztegettek meg , hogy eddig elkerülték a lebukást ? Vajon a miniszterelnökig ér a korrupciós botrány , és a 100 milliárdból mennyi ment a zsebébe . A likudos testvérek azt gondolták , ha a miniszterelnököt zsebre vágják , már az országot is lenyelhetik . Követeljük , hogy minden zsidó szervezet pénzügyi támogatását szüntessék be az elszámoltatás rendezéséig , és amíg a nemzeti vagyonunkat ki nem okádják a rohadt cionista holokamus rablógyilkosok. Követeljük , hogy Magyarország mától soha ne fizessen kárpótlást egyetlen egy holokamus túlélőért sem , követeljük a közéletünk zsidótlanítását , hogy soha többé ne tudja meglopni a goj lakosságot , követeljük a rabló zsidók kitoloncolását az országból , követeljük a bevándorlásuk leállítását, és aki nem rendelkezik megélhetésük ellátásával kitoloncolásukkal előzzük meg az újabb rablások kitervelését , a vezető beosztásokból állítsák fel a zsidókat , és magyar embereket állítsanak oda . Követeljük a kormány a minisztériumok a szolgálatok zsidótlanítását , hogy a magyar törvényeket a magyarok hozzák zsidóknak ne legyen beleszólása, és az elrabolt nemzeti vagyonunkat szedjék ki belőlük , ez nem kárpótlás a médiában is állítsák fel a zsidó származásúakat , hogy ne mondhassák , hogy a zsidó média már megint ez , meg az . Elég volt a világ válságokból elég volt a zsidó rablásokból . Itt az idő a számonkérésre , az elszámoltatásokra , itt az idő, hogy felégessünk minden rablásból származó vagyont , ha már nem vehetjük vissza elévülés véget ezeket az ingatlanokat égessük fel , lehetőleg akkor mikor ők is bennéghetnek , így egy rablóval kevesebb lesz .



Putyin vörös csillagai



Posted on 2015/02/22Szerző: Admin
Az ajvékoló álnemzetiek figyelmébe:


Minden katona amelyik a hazáért, egy eszméért adta életét, legyen az az eszme jó vagy rossz, és megmaradt a borzalmak között is embernek, – hős volt. Holtak ellen pedig nem harcolunk.”



10991353_804855712901103_6746161642242498630_nSok nemzeti portálon köpködnek, és orbékolnak, amiért Putyin “meg merte” koszorúzni a magyar földön elesett orosz katonák emlékművét, és sírjait.
Valamit vegyünk figyelembe: Ne keverjük össze a két rendszert.
Az még a Szovjetunió volt. A mai Oroszországnak már semmi köze sincs az akkori bolsevik rezsimhez. Az, hogy Putyin megemlékezett az itt elesett orosz kiskatonákról természetes. A mi kormányküldöttségeink (már amelyik), is megemlékeznek a Don-kanyari magyar emlékműnél. (Rudkinonál – a szerk).
Az oroszoknak is természetes ez. Ha minden héten menne egy delegáció magyar részről és megemlékezne Oroszországban elesett katonáinkról ők akkor sem háborognának. Csak úgy megsúgom: Az kinti magyar hadisírokat, és emlékműveket az oroszok tartják rendben, és gondozzák. Méghozzá példás hozzáállással, és ingyen. Nem hőbörögnek, (még a legnacionalistább orosz szervezetek sem, hogy a hazájukat lerohanó idegen katonák emlékét nekik kell ápolni.
Ez csak nálunk divat, sok elvakult embernél. Háború volt. Szép háború pedig nincsen, csak sok-sok fájdalommal, és szenvedéssel járó háború van. Mind a legyőzöttek, mind a győzők részéről. Az oroszok, akik szintén sok szenvedésen mentek keresztül tudják ezt, és így is állnak hozzá a dologhoz. Még Brezsnyevi idejében is gondozták a “fasiszta” magyar katonák sírjait. Igaz, emlékművük az még akkor nem volt, de már van.
Idéznénk A. Gervocsuk tábornokot, még a szovjet időkből: “Minden katona amelyik a hazáért, egy eszméért adta életét, legyen az az eszme jó vagy rossz, és megmaradt a borzalmak között is embernek, – hős volt. Holtak ellen pedig nem harcolunk.”
Azt hiszem ez mindent elmond róluk, és a gondolkodásukról. Nekünk, a történelmünk során szintén sokat háborúskodó, és ezáltal szenvedő, és sokat vesztett nemzetnek, – szintén illene ezen elgondolkodnunk!…










Lendületben Újoroszország hadserege – 2015. febr. 11.

Posted on 2015/02/12Szerző: Admin


Let's go - Army of Novorossiya




A nap videója: Így számolják fel a debalcevoi katlant. A népköztársasági hadseregnek van mit törlesztenie az ellenségnek, – az ukrán tüzérségfoszforbombákkal elkövetett népirtása miatt…
(Legenda Riopontet Raje – SzRTI)




Mégis eljön Kijev Apokalipszise?





Posted on 2015/02/06Szerző: Admin
apokiev001-12

- ‘Kijev erődnél’ akarják megállítani az oroszokat? -

Ismét feltesszük a kérdést: Na, de honnan kapták az ukránok a foszforbombákat? Ám jól tudjuk, hogy ez inkább egy költői kérdés volt.

Amerika pedig még több fegyvert akar szállítani a Kijevi Juntának, – összeállítja a listát.
Washington olyan fegyverek szállítását tervezi Kijevnek, amely lehetővé teszi az orosz erők lekötését egy hatékony városi ellenállási harcmodorral.
John Kerry amerikai külügyminiszter Kijevben tárgyalt a Junta vezéreivel, – az újabb és kiemelt szintű fegyverszállításokról. A A washingtoni kormány, – Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli.
Amerikai források szerint hétfőn egy közös jelentést rakott le Obama asztalára a Brookings Intézet, az Atlanti Tanács és a Globális Ügyek Chicagói Tanácsa, amelyben az ukrajnai háború eszkalációja mellett tették le a garast. A jelentés az elkövetkező három évben, – három milliárd dollár értékű fegyvert szállítatna Kijevnek. Egyben felszólítja a kelet-európai NATO-tagokat, hogy ők is vegyenek részt a hadianyag szállításban.
Csakhogy sem a németek, sem pedig a magyarok nem fognak szállítani fegyvert Ukrajnának, ebben megállapodott Angela Merkel és Orbán Viktor, a legutóbbi találkozójukon. Franciaország sem szállít, ezt pedig Hollande elnök nyilatkozta.
Ám mindettől függetlenül, ha ezek újabb amerikai fegyverszállítások megvalósulnak; az felér egy hadüzenettel Moszkva ellen.
A jelek szerint az amerikaiak erődöt akarnak csinálni Kijevből, s a többi más ukrán városból is. S ehhez biztosítani akarják a megfelelő fegyverzetet is. – Az persze, hogy ez a polgári lakosság akár teljes pusztulásával járhat, – egyáltalán nem érdekli őket. Egy erőddé változtatott város ostroma, a ‘házról házra’ történő városharc, – általában a város teljes pusztulásával jár, – s mind az ostromlók, s a védekező katonák között iszonyúan magas a halálozási arány. – De ez mindegy is az amerikaiaknak: Minden golyó nekik talál.”
Obama tehát még képes lehet arra, hogy kiprovokálja a kelet-ukrajnai háború kiszélesítését, s miután az erődökké változtatott ukrán városok a teljes lakosságukkal együtt elpusztultak, – nem beszélve az ukrán és orosz katonai áldozatokról, – s az eszkalálódott kelet-európai háború már megállíthatatlan lesz, átterjedhet akár az Európai Unióra is!
Ezáltal is távol tartva az USA határaitól a háborús övezetet, s ezzel együtt végzetesen legyengítve Amerika igazi nagy riválisát; magát Európát.
Obama naivan azt hiszi, hogy Amerika túlzottan messze van a frontvonalaktól. – Hiú reményeket dédelget, mert az orosz nukleáris haderő, – bármikor elérheti őt, akár az ovális irodájában is.
Bornemissza János / Szabad Riport
Források: The Wall Street Journal, – Privát bankár, – SzRTI archivum





A népirtás folytatódik – Ismét fehér foszforral bombázza a donyecki lakosságot az ukrán tüzérség +18!



Posted on 2015/02/06Szerző: Admin
1510619_939297596081305_8285906544764908552_n

- Na, de honnan kapták az ukránok a foszforbombákat? – És Amerika még több fegyvert akar szállítani a Kijevi Juntának -

Ismételten gonosz háborús bűncselekményt követett el a hét elején a Kijevi Junta tüzérsége, s fehér foszforral bombázta Donyeck civil lakosságát.
Mindnyájan hallhattunk már arról, hogy milyen károkat és borzalmas sebesüléseket okoznak ezek a gyújtó gránátok az élő testekben, vagy akár az épületekben. Például az amerikaiak alkalmazták már 2006-ban az iraki Falludzsában, a felkelők ellen, vagy az izraeli haderő (IDF) 2009-ben Gázában, – úgyszintén, mint most is Ukrajnában; civilek által lakott területek ellen.
Borzalmas sebeket okoz a foszfor az élő szövetekben, s ha valakire az égő foszfor rácseppen, azt nem tudják eloltani, a csontig égeti a húst.
800-1000 fokon ég hosszú percekig, s mivel a folyadékkal érintkezve fellobban, s foszforsavvá alakul át, – ezért az emberi testben lévő vizet is lángra lobbantja! Hihetetlen kínok között pusztul el az, aki egy ilyen halálos találatot kapott, véres hússá válik, vagy elszenesedik az a testrésze,  mely érintkezett a foszforral, – mivel a tüzet elfojtani nem lehet.
Nem ez az első eset, hogy nemzetközileg tiltott fegyvereket vetnek be az ukránok, az orosz ajkú civil lakosság ellen:
Május 2-án Odesszában, majd pár nappal később Mariupolban, vegyi harcanyagot; mérgező gázt használtak a tüntetők ellen, melyben többen az életüket vesztették, vagy súlyos mérgezést szenvedtek.
Szlavjanszk ostrománál kazettás bombákat használtak az ukránok, amelyet a nemzetközi egyezmények szerint, szintén nem lehet bevetni a civil lakosság ellen. De használtak a lakónegyedek bombázására nehéz, önjáró aknavetőket, tarackokat, sorozatvető katyusákat (Grad), – és most a fehér foszfor gránátokat. És mint fentebb is említettük, június 11-én már szintén fehér foszforral lőtték Szlavjanszk elővárosát a Karacsun hegyről.
A Nemzetközi Jog szerint; a foszfort tartalmazó gránátokat csakis a katonai létesítmények ellen lehet bevetni, – de semmiképpen nem használhatják a felek, a lakóterületek közelében. – Itt pedig, (akárcsak 2009-ben Gázában), lakott területeket bombáztak fehér foszforral. Így a magát “Anti-terrorista” műveleteket végrehajtó egységeknek nevező Kijevi Junta, – valójában szedett-vedett hadserege nem más, mint maga a terrorista, – a civilek ellen irányuló, hihetetlenül brutális és kegyetlen bombázásai miatt.
Az áldozatok borzalmas sebei, még a sokat látott, afganisztáni veteránokat is elborzasztják. Az alábbi szörnyű és megrendítő fotókat csak a 18 éven felüliek és az erős idegzetűek nézzék meg nagyobb méretben is. – Bár jól tudjuk, hogy ott a frontvonalon senkinek nincsen effajta választásra lehetősége. A halál és a borzalom nem válogat:













A népirtás folytatódik 5
















A népirtás folytatódik 7
A népirtás folytatódik 9


















A népirtás folytatódik 4
A népirtás folytatódik 6





A népirtás folytatódik 8











De nem lesz kegyelem kegyelem a háborús bűnösöknek, de a támogatóiknak sem! – Mind a népellenes parancsok közvetlen végrehajtóit, – és azokat is, akik ezeket a parancsokat kiadták, – keményen meg fogja büntetni a népköztársaságok hadserege.
Fort András / Szabad Riport
Források: Komszomolszkaja Pravda, – South Front Hu, – SzRTI archivum





Nyerészkednek társaik halálán, a Charlie Hebdo túlélők – 30 milliós extra profit





Posted on 2015/02/06Szerző: Admin
Charlie Hebdo weboldal képernyőkép

Hússzorosára nőtt a Charlie Hebdo előfizetőinek száma, – 30 millió eurós bevétel…

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap a 12 halálos áldozattal járó januári merénylet óta hússzorosára növelte előfizetői számát, amely immár meghaladja a 200 ezret – közölte kedden Eric Portheault, a lap gazdasági igazgatója.

Immáron teljesen nyíltan vállalják pénzéhségüket, ahogyan azt a fenti, a Charlie Hebdo weblapjának címoldaláról készült lefordított képernyőkép mutatja. – Hiába, – a trágárság, a szabadosság, a vallásgyalázás, más emberek vallásos és erkölcsi érzékének sárba tiprása, – vérrel, s gyilkossággal fűszerezve, – még mindig a legjobb üzletnek számít a beteg lelkületű nyugat-európai demokráciának csúfolt világban. Örülhetnek a lap valódi tulajdonosai is a háttérben; Rothschildék, akik a legtöbbet nyerték, s a legkisebb kockázatot vállalták.
A merénylet előtt alig 10 ezer előfizetővel rendelkező lap az utóbbi években 60 ezer példányban jelent meg, s abból 30 ezer példány kelt el az újságosoknál.
A 200 ezer előfizető mintegy 14 millió eurós bevételt jelent a lapnak, miután az éves előfizetés átlagosan 70 euróba kerül.
Az eladásokból és előfizetésekből befolyó összeget állítólagosan az újság stabilizálására fordítja a szerkesztőség, míg a 2,37 millió eurónyi adományt, felajánlást és a kormánytól kapott gyorssegélyt az áldozatok hozzátartozói kapják meg. Mindent egybevéve az eddig gazdasági nehézségekkel küzdő lap a támadás óta 30 millió eurós bevételre tett szert.
A merénylet túlélői által összeállított, a támadást követő első szám, – több mint 7 millió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében. Még akkor is, ha nagy mohóságukban 8 milliót nyomtattak, – s így majd 1 millió példány lett a remittenda, vagyis az újságosok nyakán maradt.
A szerkesztőség ellen január 7-én elkövetett merényletben 12-en életüket vesztették, köztük a lap öt vezető karikaturistája, Cabu, Charb, Wolinski, Tignous és Honoré, valamint két újságírója, Bernard Maris és Elsa Cayat.
A támadás egyik túlélője, Laurent Léger oknyomozó újságíró hétfői Twitter-bejegyzésében azt közölte, hogy a következő lapszám február 25-én jelenik meg.
Magyarországon a fent említett ominózus, – a Hebdo merénylet utáni első számát, aHungaropress juttatta el a nagyobb újságárusokhoz, – ám jó hírnek tűnik az, – hogy hazánkban ennek a szemétnek az eladása egyáltalán nem döntögetett rekordokat.
A liberális Vaterán is feltűnt belőle kettő, – licitálni is lehetett rájuk, 45 ezer forintért. Meg is érdemli az, aki megvette.
Garbolczy János / Szabad Riport
Forrás: MTI, – SzRTI archív





Putyin küzdelme az ellenséggel…



Posted on 2015/02/02Szerző: Admin
A fenti nagyon  kifejező képet a Valóságról, – a Facebook oldalunkonosztották meg velünk.
Alább pedig egy kiegészítő kép, – magyarázatképpen a nehezebben gondolkodók számára:
NATO nácik
Nagy Alexandra / Fb – Terra Szabad Riport


Marad a kilakoltatási moratórium!


És a 100milliárdos rablásadóval való behajtása!


Posted on 2015/02/02Szerző: Admin

Fennmarad a kilakoltatási moratórium, a banki elszámoltatás végéig” jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 “Ma Reggel” című műsorában hétfő reggel. (Február 2.)

Varga Mihaly_231x309_ujEzzel gyakorlatilag megerősített egy január 31-én történt sajtótájékoztatón tett kijelentését, melyben elmondta; “A devizahitelek forintosításának végéig marad a kilakoltatási moratórium és a banki lakásértékesítési kvótarendszer is.”
Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány és a Magyar Bankszövetség egyetértett abban, hogy a bankok a devizahitelek forintosításának végéig, illetve az elszámolás lezárásáig önkéntesen fenntartják a lakásértékesítési kvótarendszert, amely egyébként 2015-ben hivatalosan már nem létezik.
Ezzel párhuzamosan marad a kilakoltatási moratórium is.
Február elsejétől nem lesz devizaalapú hitel Magyarországon, megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is.
A miniszter szerint a forintosítással 1000 milliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást.
Az értékesítési kvótarendszert 2011-ben vezették be, az egyik fő célja akkor az volt, hogy a banki bedőlt ingatlanok ne árasszák el a piacot, és ne nyomják le még jobban az amúgy is nyomott árakat. A bankok által kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanok számát ezzel a mindenkori fedezeti ingatlanállomány 3, később 5 százalékára korlátozták. A kvóta kihasználtsága egyébként 2014 végére 45 százalékra esett, ami a jegybank szerint annak a jele, hogy a bankok inkább megállapodásra törekszenek az adósokkal.
(A mi észrevételeink szerint azonban egy adós a bankkal való tárgyalásból, eddig még sosem jött ki igazán jól. Valami mindig hibádzott, – s valahogy a végén mindig a bankok javára billent el a mérleg.
A kvótarendszer fenntartását pedig még ebben a formájában is túlzott engedmények tekintjük a bankok felé, – mert szerintük ennek a teljes megszüntetésére lenne szükség, – egyidejűleg a végrehajtási eljárások teljes felfüggesztésével , minimum az elszámoltatás végéig. Ha egyáltalán az elszámoltatás be fogja tölteni azt a szerepet, amelyet elvárnánk tőle. – De, hát a kormány úgy látszik nem képes átlépni a saját árnyékát, – SzRTI).

Február 1-jén életbe lépett a fair bankokról szóló törvény, és megkezdődött a bankok elszámoltatása is

Tuzson Bence, a Fidesz frakciószóvivője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: felelős és jó döntést hozott az országgyűlés és a kormány azzal, hogy megmentette a devizahiteleseket. (Ezt csak akkor kellene ilyen határozottan kijelenteni, ha a már véglegesen megtörtént! – Mindenesetre a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása az elszámoltatás végéig – kifejezetten pozitív momentumnak tekinthető – SzRTI).
Mint mondta, az első lépés az elszámoltatás kérdése volt, ennek keretében igazságot tettek; a bankoknak vissza kell fizetni az igazságtalanul elvett összeget, vagyis mintegy 1000 milliárd forintot. Akinek lezárt hitele van, készpénzben visszakapja ezt, akinek pedig még él a hitelszerződése, 25-30 százalékkal csökken a törlesztőrészlete – húzta alá Tuzson Bence, majd hozzátette azt is: a fair bankok rendszere azt jelenti, hogy a kiszámíthatóság következik, és véget ér az az időszak, hogy a bankok önkényesen emelhették a kamatokat. Kiemelte: a hitelesek mostantól védelmet kapnak.
(A 25-30 %-os törlesztőrészlet csökkenés egy 2-3-szorosára növekedett törlesztőrészletnél annyi, mint halottnak a csók. – Bár kétség kívül, több, mint a semmi. – Erre is csak azt tudjuk mondani; meg kell várni a teljes elszámoltatás befejezését, – de addig is megismételhetjük; minden végrehajtási eljárást fel kellene függeszteni – SzRTI).
A harmadik lépés a forintosítás – mutatott rá Tuzson Bence – , mely kiszámíthatóságot és a biztonságot is megteremti.
A szóvivő példaként azt mondta: aki 2007-ben 20 évre felvett 7 millió forintot, annak mostanra 93 ezer forint lenne a törlesztőrészlete, a kormány intézkedései nyomán azonban 53-54 ezer forintot fog csupán fizetni.
A szabadfelhasználású és autóhitelek ügyében azt mondta: egy részük hamarosan kifut, két fontos elem azonban rájuk is vonatkozik. Egyrészt az elszámoltatás, másrészt a fair bankok rendszerének megteremtése. Tuzson Bence kiemelte: a biztonságot megkapják ők is, esetükben ugyanakkor a mozgástere a kormánynak kisebb volt, ám ezt a két lépést esetükben is megették és továbbra is figyelemmel kísérik az ő helyzetüket is.
(Ceterum Censeo: És a számlaadósokkal mi lesz? Mi lesz azokkal az adósokkal, akik a kifizethetetlen számláik nem fizetése miatt kerültek bajba? – Ők legalább annyian vannak, mint a devizahitelesek).
Fort András – Szabad Riport
Források: M1 ma reggel, Vs.hu


Úgy , hogy lopjál zsidó , lopd ki a gojok szemét is , a félzsidó kormány , majd adókivetéssel beszedi a gojoktól a kieső hiányt . Csak a hülye goj rá ne jöjjön , hogy a rablásaink fejében felégesse ingatlanjainkat, amit tőlükraboltunk el , és úgy körülbástyáztuk jogszabályokkal , hogy azt a gojok nem tudják visszavenni, csak felégetve tudbak számonkérést elkövetni.
De jó most a meglátásuk – amikor is az autómatákba benzint öntenek , és kiégetik a banki automatákat . Ez a lépés a zsidóságot , és a bankárkaszt rablóit is gondolkodóba kel , hogy ejtse , már ők sem rabolhatnak megtorlás nélkül , és csak örüljenek , hogy a célpont az autómaták világa , és nem a banki szféra , vagy maga a rabló bankár zsidó ingatlanja .










A bankcsődök folytatódnak





Posted on 2015/01/24Szerző: Admin
recession02Mint az alábbi hír mutatja, hiába hivatkoznak arra, hogy kilábaltunk a pénzügyi csődből, ez természetesen most sem igaz. A recesszió nem ért véget. De nem is érhet, hiszen amíg tonnaszámra nyomtatják a fedezetlen dollárokat, eurókat, és minden papíralapú ígérvényt, addig mitől jönne bármi is rendbe.
Amikor előfordulhat, hogy a bankok minden további nélkül elvegyék az emberek pénzét, szintén nem érhet véget. Ehhez a tömeges a pénzelvételhez amúgy még csak csőd sem szükséges, elegendő pusztán a politikai akarat. Amikor azt mondják, hogy zárolják a bankszámlákat ilyen-olyan mondva csinált okok miatt. Ezek célja rendszerint a bankok által kivitelezett politika nyomásgyakorlás.
A bankcsődökben sem a tulajdonosokat, sem a felső-vezetőket nem szokta különösebb kár érni, ellentétben a kisebb-nagyobb befektetőkkel, főként a maradék állami felelősség alatt működő befektetőkre gondolunk, melyekért az állam tartozik helytállni.
Mivel a banki csalás továbbra is virul, és az úgynevezett bankcsődök sem érnek véget, bátran állíthatjuk, semmivel sem kisebb kockázat a cihában tartani a megtakarításainkat, mint valami bankban.

Szász Gerda – Szabad Riport

recession01Újabb bank ment csődbe az Egyesült Államokban 
Még nincs vége a januárnak, de már a második idei bankcsődről érkezett hír az Egyesült Államokból. Tavaly tizennyolc bank zárt be Amerikában, egy évvel korábban huszonnégynek kellett lehúznia a rolót.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok szerint idén másodikként az illinoisi Highland Community Bank ajtajára került lakat. Abban a szövetségi államban tavaly öt bank ment csődbe.
Január elején egy floridai bank, a First National Bank of Crestview zárt be.
A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 69 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.
A csődhullám öt éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Négy éve 92 bank ment csődbe, három éve 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz.

forrás MTI







Csődre készülnek az amerikai bankok

Lesz-e dominó hatás, mely a magyar bankokat is eldönti?



Posted on 2013/10/12Szerző: Admin
Csődre készülnek az amerikai bankok_

Most bizonyosodik csak be fehéren és feketén, – hogy a nagy bankok végeredményben az államon élősködnek. – Az államon, vagyis magát az államot alkotó országon és népen.”

- Hír és vélemény -
Vészforgatókönyveket készítenek a legnagyobb amerikai bankok és befektetők, hogy kezelni tudják az 5000 milliárd dolláros amerikai repópiac megingását, amennyiben az amerikai kormány felfüggeszti kifizetéseit a kincstárjegyek esetében ” – írja a Financial Times nyomán a Portfolio.hu.
A repópiac a bankok egyik legfontosabb pénzpiaci finanszírozási területe. A bankok, pénzpiaci alapok, biztosítók és más befektetők itt rövid távú finanszírozási ügyleteik során kincstárjegyeket helyeznek el egymásnál fedezetként. Amennyiben az állami adósságplafont nem emelik meg, Washington felfüggesztheti a kifizetéseket ezekre az értékpapírokra, és a fedezetek értéküket vesztik.”
Hogy jobban megértsük a repópiaci kereskedelmet, némi definíció a repóról, a pénzügyi lexikonokból:
A Repo, az értékpapír-kereskedés azon fajtája, mely során a szerződésben a jövőbeli visszavásárlást is rögzítik, tehát a rövid lejáratú futamidő végén újra a régi gazdájához kerül az értékapír.
A repo értékpapír-visszavásárlási megállapodás. Két ellentétes irányú adásvételi ügylet együttese, melynek keretében az eszköz (legtöbbször állampapír) a jelenben gazdát cserél, s egyúttal egy jövőbeli, ellentétes ügyletet is megkötnek meghatározott időpontra és ár mellett. Célja rövid futamidejű hitelnyújtás, illetve betételhelyezés.” (Wiki)
A befektetők fókuszába kezdetben az október 17-ét követő napokban lejáró kincstárjegyek kerültek (ekkor fogyhat el a költségvetés pénze), de a republikánusok csütörtöki javaslata után (amely átmenetileg megemelné az adósságplafont), egyre inkább a novemberben és decemberben lejáró kincstárjegyekre terelődött a figyelem.
Most bizonyosodik csak be fehéren és feketén, – hogy a nagy bankok végeredményben az államon élősködnek. – Az államon, vagyis magát az államot alkotó országon és népen.
Bár most már próbálnak más megoldást keresni, hiszen egy vezető bankár a brit lapnak elmondta: három nagy repóforgalmat bonyolító partnerbank is arra kérte társaságát (egy nagy amerikai befektetési bankot), hogy kezdjen el gondolkodni, miként módosíthatják repóügyleteiket, hogy a rövid lejáratú kincstárjegyeket valami mással helyettesítsék.
Csakhogy itt valószínűleg egy gond lesz: nem igazán fogják tudni mással helyettesíteni a repoügyleteket, – legalábbis nem olyan számukra jövedelmező és extraprofitot hozó ügyletekkel, – mint amilyenekeket a fejőstehénnek számító államról húztak le.
Ráadásul, a bankcsőd réme elidult Európába is. Az amerikai gazdasággal a legjobban egybeolvadt brit bankok is vészforgatókönyveket kezdtek el készíteni egy amerikai csődesemény esetére. – Azám, csakhogy a bankcsődök veszélye nem biztos, hogy megmarad a Brit-szigeteken. – Könnyen átléphet a kontinensre is, – hiszen a brit bankokhoz szorosan kapcsolódnak a németek, – azokhoz az osztrákok, – és hopp, – már el is érkeztünk Magyarország határaihoz.
És az idevezető utakat, meg a továbbiakat az országban, – akár a gyorsan dőlő dominósor, – elfeküdt bankok romjai szegélyezhetik majd.
Szabad Riport Tudósító Iroda



Alapjaiban remeg a nemzetközi pénzrendszer



Posted on 2011/11/05Szerző: Admin
Alább olvasható a világ legveszélyesebb bankjainak kikiáltott pénzügyi szervezetek listája, melyek között a világ legnagyobb bankjai is megtalálhatók.
Ami az érdekes, hogy a Kínai Népi Bank (Bank of China), mely információink szerint a világ legtőkeerősebb bankja, szintén felkerült erre a listára. Feltehetőleg azért, mert az amerikai s az európai recesszió, a végén Kínát is lehúzhatja, lévén külföldi befektetéseinek legnagyobb része, ebben a két birodalomban van elhelyezve…
A nemzetközi pénzpiaci felügyelet, a Pénzügyi Stabilitási Testület (FSB) pénteken megnevezte azt a 29 rendszerkockázati jelentőségű bankot, amelyeknek 1-2,5 százalékos többlet tőketartalékot kell majd képezniük. De, hogy miből fogják ezt azok megtenni, azt természetesen nem mondta meg.
A pénzintézetek között 17 európai, 8 amerikai és csupán 4 ázsiai van. Jelentősebb magyar érdekeltséggel rendelkező bankok közül kettő, a Citigroup és a UniCredit került fel a listára.
A listán az alábbi bankok szerepelnek ABC-sorrendben:
Bank of America
Bank of China
Bank of New York Mellon
Banque Populaire CdE
Barclays
BNP Paribas
Citigroup
Commerzbank
Credit Suisse
Deutsche Bank
Dexia
Goldman Sachs
Group Crédit Agricole
HSBC
ING Bank
JP Morgan Chase
Lloyds Banking Group
Mitsubishi UFJ FG
Mizuho FG
Morgan Stanley
Nordea
Royal Bank of Scotland
Santander
Société Générale
State Street
Sumitomo Mitsui FG
UBS
Unicredit Group
Wells Fargo
Ezen felül, a pénzintézeteknek a jövő év végéig be kell nyújtaniuk válságmegoldó terveiket, azaz azokat a lépéseket tartalmazó csomagot, amelyet saját pénzügyi nehézségeik esetén hajtanának végre. Svein Andreson, az FSB főtitkára pénteken úgy fogalmazott: “ezek a minimum követelmények”.
Mindezek mellett meg kell jegyeznünk azért azt is, hogy a Nemzetközi Hitelminősítők fel és leminősítései, vagy akár bármiféle elemzései, előrejelzései, – ezentúl még annyit se érnek mint eddig, vagyis egy fabatkát sem! Annál is inkább, mert ha ezek a nagy bankok, amelyek a háttérből pénzelték a hitelminősítőket tönkremennek, akkor már nem lesz, aki fizesse őket, s így minősíteni (sem fel, sem le), nem fognak többé.
Index nyomán – Szabad Riport Tudósító Iroda





Csányi bedöntötte az OTP-t!

Vagy csak kimentette a pénzét?



Posted on 2013/07/19Szerző: Admin

Elintézte a bankot a devizahiteles mentőcsomag?

Orbán beáldozta az egyik bástyáját a sakkjátszmában? – Ám az életre kelt és lelépett a tábláról…?

…”Csányi Sándor és vállalkozásai hazai, elsősorban agrár- és élelmiszeripari beruházások finanszírozására csoportosítja át az értékesített OTP Bank-részvényekből származó bevételt…”

1. Előzmények
Portfolio.hu írta: “Navracsics Tibor keddi nyilatkozata alapján a kormány eltökélt, hogy rendezze a devizahitelek helyzetét. A megoldás azonban csak lassan körvonalazódik, az egyeztetések a bankszövetséggel jelenleg is zajlanak. A tárgyalások kimenetele a bankok szempontjából egyáltalán nem közömbös, extrém esetben ugyanis újabb több százmilliárd forintos terhet jelenthet a szektornak a devizahitelesek problémáinak kezelése.” – (Jaj, de sajnáljuk őket! – a szerk.)
A”z OTP befektetői már elkezdték beárazni a hírt, az elmúlt 2 napban több mint 400 forintot esett a bankpapír árfolyama.
Újabb terhet kapnak nyakukba a bankok. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kedden este a Hír Televízióban beszélt arról, hogy a kormány általános érvénnyel rendezni szeretné a devizahitelek helyzetét… Azóta valamelyest tisztult a kép, hiszen Varga Mihály deviza jelzáloghitelekre szűkítette a kört, a Reuters beszámolójából pedig kiderült: az árfolyamváltozások miatt előállt fizetési nehézségek orvoslására gondol a kormány.
Ez pedig azt jelenti, hogy a bankok komoly terhekkel szembesülhetnek,” – (Na végre! – a szerk.) – “hiszen abban az esetben, ha nem csak a késedelmes, hanem az összes deviza jelzáloghitelre kiterjedne a most körvonalazódó megoldás, és a bankok egyedüliként viselik a terheket, akkor az a bankszektor szintjén több százmilliárd forintos veszteséget okozhat.”
(A szerkesztőség megjegyzése: Tipikus kapitalista felfogás: szerintük a bankok egyedüliként viselik a terheket! – Nem igaz, mert a terheket egyedül a devizahitelesek viselték. Mindent áthárítottak rájuk a bankok. Éppen itt az ideje, – hogy ők is fizessenek végre, ne csak az emberek!)
Sok a homályos pont.” – folytatja a Portfolio. – “Egyelőre nem sokat tudunk a devizahtitelek rendezésének részleteiről, ez pedig nehézzé teszi a konkrét számításokat. Többek között az alábbi pontokban nem látunk tisztán: A terv “csupán” a késedelmes hitelekre, vagy az összes deviza alapú jelzáloghitelre vonatkozik?…” – (És az egyéb részletekben sem lehet tisztán látni még…- a szerk.)
A legrosszabb forgatókönyv a bankok, és az OTP szempontjából is az lenne, ha az az ügyfelek a szerződéskötéskor érvényes árfolyamon fizethetnék ki a hiteleiket, vagyis teljes egészében elengednék nekik a tartozás árfolyam-különbözetből adódó részét…” – (Persze a bankok számára ez lenne a legrosszabb, végre nekik is viselniük kellene a terheket. Az emberek számára pedig ez a legjobb megoldás. – A bankok uzsora kamatait egyszerűen eltörli, s ez így a helyes! – a szerk.)
2. Na de lássuk az OTP-t!
Az OTP március végén 801 milliárd forintnyi deviza alapú jelzáloghitellel rendelkezett, ennek közel 80 százaléka svájci frank alapú, a fennmaradó rész nagy része pedig euró alapú jelzáloghitel.
Elintézi az OTP-t a devizahiteles mentőcsomag?” – (Úgy néz ki, hogy el.)
…”A devizaárfolyamok kedvezőtlen irányú elmozdulása miatt a végtörlesztéshez hasonló tartozás-elengedés esetén az OTP-nél számításaink szerint közel 215 milliárd forintos veszteséggel járna a hitelek részleges elengedése…
Vagyis amennyiben az OTP szempontjából a legrosszabb forgatókönyv lép életbe, az brutális profitcsökkenést okozhat.” – (Nagyon helyes! – Ha a banknak csökken a profitja, az azt jelenti, hogy nem tud annyit fosztogatni! – Nem tudja az emberek pénzét, értékeit, otthonait uzsora tartozás formájában eltulajdonítani tőlük! – a szerk.)
Az elemzői várakozások alapján idén 142, jövőre pedig 184 milliárd forint lehet az OTP adózott eredménye… Amennyiben azzal számolunk, hogy a bank viseli a devizahitelek “rendezésének” költségeit, akkor az OTP jövőre több mint 30 milliárd forintos veszteséget könyvelne el…
Az OTP papírok a Navracsics-nyilatkozat óta 415 forintot estek, ez alapján a befektetők a bank szempontjából igencsak negatív kimenetelre számítanak…”
3. Péntek délutánra szét is verte az OTP-t, – a saját elnök-vezérigazgatója
Csányi Sándor és vállalkozásai hazai, elsősorban agrár- és élelmiszeripari beruházások finanszírozására csoportosítja át az értékesített OTP Bank-részvényekből származó bevételt…” – írja a Világgazdaság Online, mely részletesen tudósított a pénteki tőzsdei eseményekről:
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 1,7 millió darab OTP-részvényt adott el – közölte a társaság a BÉT honlapján. A bankrészvény árfolyama már több mint 13 százalékot esett az elmúlt három nap leforgása alatt, miután kiderült, hogy a kormány tovább mentené a devizahiteleseket. Ez akár százmilliárdos veszteséget is okozhatnak a bankoknak…
Csányi lépése után pánikreakciókat láthattunk a befektetők részéről… A piacon pánikhangulat alakult ki, és egyre közelebb kerül a 10 százalékos esési limit, amikor is felfüggesztenék átmenetileg a bankrészvények kereskedését a BÉT-en… Folytatódott az OTP részvények vesszőfutása délután is…
Sajnos tényleg olyan az OTP, mint egy “hulló kés”, hiszen már közel 14 százalékos zuhanásban van a bankpapír; 4 000 forint alatt a kurzus… Az OTP 9 százalékos eséssel búcsúzott, 4 200 forinton.”
4. Kész, vége. – Csányi lelépett, felégetvén mindent maga mögött
Ezzel Csányi tulajdona az OTP Bank Nyrt. által kibocsátott fenti értékpapírból 10 ezer darabra (0,00 százalék) változott – áll a közleményben.” – folytatja a Világgazdaság.
Az OTP Bank a hozzá eljuttatott bejelentés alapján közölte azt is, hogy a BONITÁS 2002 Zrt., mint a Dr. Csányi Sándor minősített befolyása alatt álló társaság, 2013. július 18. napján 1 350 000 darab OTP törzsrészvényt értékesített.
Ez azt jelenti, hogy Csányi Sándor 7,8 milliárd forintért adott el részvényeket.
A hír megjelenése után az OTP papírjainak árfolyama tovább esett. A bankrészvény több mint 2 százalékos gyengülést mutat napon belül, így 4 515 forinton jegyzik a papírokat.
Az OTP árfolyama kevesebb, mint 3 nap alatt 10 százalékot esett a Budapesti Értéktőzsdén. A kedd délutáni 5 050 forint körüli árfolyamról kevesebb mint 3 nap leforgása alatt 4 550 forint alá süllyedt az OTP részvényeinek árfolyama.
Az OTP hanyatlása annak köszönhető, hogy a kormány újabb devizahiteles mentőcsomagot készít elő.
A kabinet a jövő heti ülésén tárgyalhatja a devizahitelesek kérdést, de megoszlanak az információk arra vonatkozóan, hogy már konkrét lépésekről, vagy csak elvi kérdésekről esik majd szó” – írják a CIB Bank közgazdászai. A hivatalos közlemények szerint a Bankszövetséggel folynak az egyeztetések, az Igazságügy Minisztérium közlése szerint pedig a fókuszban – az első hírekkel ellentétben – nem a törlesztő részletek kiszámolásakor figyelembe vett marzs, hanem a hitel felvételekor érvényes, illetve a jelenlegi árfolyam közötti különbség áll.
Ez elméletileg a rosszabb forgatókönyv, hiszen ez alapján a piac arra számít, hogy a végtörlesztéshez, vagy az árfolyamrögzítéshez hasonló konstrukción dolgozik a kormány, ami akár óriási terheket is jelentene a szektor képviselőinek” – állapítják meg a banki elemzők…”
(A szerkesztőség megjegyzése: Jaj, de nagyon sajnáljuk a szegény bankokat! Legalább annyira sajnáljuk őket, amennyire ők sajnálták a magyar embereket, amikor kiforgatták őket mindenükből. – Elvevén utolsó pénzüket, munkaeszközként használt autóikat, – s elárverezvén otthonaikat. – Pontosan annyi sajnálatot kapnak részünkről, amennyit a nép kapott tőlük eddig.)
5. Kiakadt az OTP – Életveszélyes elkapni a “hulló kést”
Világgazdaság eképpen fejezi be az OTP vesszőfutásáról szóló napi tudósításait: “Kiakadt az OTP – Életveszélyes elkapni a “hulló kést”. Az OTP 9 százalékos eséssel búcsúzott, 4 200 forinton.
Az OTP értékpapír kereskedése árelmozdulás miatt” – (egy időre – a szek.) – “szüneteltetésre került.
Sajnos tényleg olyan az OTP, mint egy “hulló kés”, hiszen már közel 14 százalékos zuhanásban van a bankpapír; 4 000 forint alatt a kurzus. A BUX 5,5 százalékot esett napon belül, ami több mint 1 000 pontot jelent. A BUX index 18 000 pont alá került.
Az OTP az elmúlt héten három ok miatt gyengült:
1. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a HírTV-ben utalt arra, hogy tovább menthetik a devizahiteleseket. A befektetők a pénzintézetek számára legrosszabb forgatókönyvet árazzák, vagyis azt, hogy a bankok állják majd a devizaárfolyam elmozdulásából származó teljes veszteséget (a hitel felvételekor érvényes, illetve a jelenlegi árfolyam közötti különbséget).
2. Orbán Viktor miniszterelnök a WSJ-nek adott interjújában közölte, hogy egy jó ideig még velünk maradnak a válságadók.
3. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója 7,8 milliárdnyi OTP-részvényt adott el. Ez pánikhangulatot okozott, hiszen a napokban került középpontba a devizahitelesek mentése. Noha az OTP közölte, hogy Csányinak agrár- és élelmiszeripari beruházásokra kell a pénz, ez nem nyugtatta meg a piaci szereplőket…
A bankpapírt egy technikai szint sem fogta meg sokáig, így a részvény úgy néz ki, mint egy „hulló kés”, amit életveszélyes elkapni (egy-egy stabilabbnak tűnő technikai szintnél, vagy a túladottságban reménykedve), hiszen hisztérikus a piaci szereplők viselkedése.
Ugyanakkor egyre inkább „túlreagálás” látszik a befektetők részéről, ám fontos hangsúlyozni, hogy a devizahitelesek mentését továbbra is homály fedi, és a válságadók hosszú évekig tartó fennmaradása is nagy veszteséget okoz a banknak…”
(A szerkesztőség befejező megjegyzése: Éppen itt az ideje, a magyar nép eddig elszenvedett súlyos veszteségei kerüljenek elsődlegesen a fókuszba. – Melyeket legnagyobb részt a bankok és különösképpen a pénteki nap negatív főszereplője; az OTP okozott nekik. A banki vesszőfutás, itt nem áll meg. Ez még csak a kezdet.)
Összeállította a Bal-Rad / Szabad Riport – közös Otthonvédelmi munkacsoportja
Folytatása következik: Szándékos borítás, vagy spontán összeomlás?











Fölakasztották Csányi Sándort



Posted on 2013/02/15Szerző: Admin
Fölakasztották Csányi Sándor bankvezért és Császti Ferenc önálló bírósági végrehajtót - jelképesen az otthonvédők Fotó Szabó Balázs Hír24
Fölakasztották Csányi Sándor bankvezért és Császti Ferenc önálló bírósági végrehajtót – jelképesen az otthonvédők. – Fotó: Szabó Balázs Hír24.
Az OTP Bank elnökéről és a végrehajtóról mintázott bábut a devizahitelesek budapesti tüntetésén „végezték ki”.






Csányi Sándor_
Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke
A Hír24 írja: „Elég volt!” „Le a bankokkal!” „Elég az uzsorából!” Ehhez hasonló transzparensekkel állnak a tüntetők a Blaha Lujza téren. 
Vezérautójukon egy bitófa, azon a nyakánál felakasztva két bábu, az egyik Csányi Sándor OTP-vezért, a másik Császti Ferenc bírósági végrehajtót ábrázolja. Mikor utóbbi úr iránt érdeklődöm, hogy a sok végrehajtó közül miért pont őrá esett a választás, rövid válasz érkezik: „Mert az a legszemetebb!”
(Több, kilakoltatás közben történt öngyilkosság köthető, – az általa kifejezetten agresszív módon végzett végrehajtási eljárásokhoz. – SzRTI.)
Császti Ferenc_önálló bírósági végrehajtó
Császti Ferenc: önálló bírósági végrehajtó
***
Tatár József, a Koppány csoport tagja, a Rendszerváltó Fórum elnöke azt mondja: “Legfontosabb feladatuk a kilakoltatások azonnali leállítása. Március elsejétől ugyanis újraindulnak a kiköltöztetések, csak tavaly 600 ezer végrehajtásról tudnak. „Ez háromszorosa annak, ami 2008-ban volt, és csak fokozódik” – hangsúlyozza Tatár. Hozzáteszi, ők úgy látják, semmilyen törvényes védelme nincs a magyar adóstársadalomnak, általában a magyar társadalom kiszolgáltatott. Mivel szerintük törvényi úton nem tudnak eljutni addig, hogy ezek a kérdések megoldódjanak, addig csak a nyomásgyakorlást látják megoldásként. Ezért is vonultak az utcára.
A Koppány-csoport követelései:
1., Követeljük, az devizahitel-károsultak ingatlanjaira kijelölt árverések leállítását!
2., Követeljük, hogy időkorlát nélkül kerüljenek felfüggesztésre a kilakoltatások, követeljük a már kilakoltatott családok helyzetének azonnali rendezését!
3., Követeljük, hogy az állami szervek nyíltan vállalják fel a kiszolgáltatott helyzetben lévő hitelkárosultak érdekvédelmét a bankokkal szemben.
4., Követeljük, hogy törvénnyel szavatolt adósvédelem kerüljön beépítésre a jogrendünkbe, mivel a devizaadósok a fedezetek kényszer-értékesítése (árverések) és az azt követő kilakoltatások során teljességgel kitettek a bankok, a végrehajtók és a hatóságok túlkapásainak!
5., Követeljük, hogy a bankok szerződéskötési és elszámolási gyakorlatát ne csak kormányszervek, hanem intézményesített formában társadalmi szervezetek is ellenőrizhessék!
6., Követeljük, hogy a deviza tőke nyilvántartás során bekövetkezett banki csalásokat az illetékes szervek, erre szakosodott társadalmi szervezetekkel közösen tárják fel, és hozzák nyilvánosságra!
7., Teljes eltörlését kérjük a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendeletnek, ami a lakásmaffia érdekeit szolgálja.
8., Követeljük, hogy a Földhivatalok azonnali hatállyal függesszenek fel az 1997. évi CXLI. Törvény 47. §. (1) bekezdése alapján minden „Ingatlanra vonatkozó jogok bejegyzése iránti kérelem” eljárást.
9., Követeljük, hogy vizsgálják ki a pénzbehajtásra szakosodott kft.-k, adósságkezelők, követeléskezelők tevékenységét, működési engedélyüket függesszék fel a vizsgálat idejére!
10., Követeljük, hogy a forint árfolyamáért felelős intézmény, a Magyar Jegybank intézkedéseiben ne csak a bankok, hanem a magyar állampolgárok érdekeit is vegye figyelembe.
Hír24 nyomán – SzRTI





Bankárok oktatják a bírókat – BVSZ – 9./3. rész



Posted on 2013/05/02Szerző: Admin
Bankadósok Választási Szövetsége konferencia beszélgetése – 9./3. rész
3. rész
hiénák_és_keselyükBankárok oktatják a bírókat
Vajon milyen banki terminológiára oktatja a Bankszövetség, mint civil szervezet a bírókat és közjegyzőket? Ez mennyire etikus?
A közjegyzőkkel korábbi adásunkban a 7. részben foglalkoztunk már a közjegyzőkkel, akik gyakran jogszerűtlenül végzik a munkájukat, amikor a „deviza hitelszerződéseket” ellenjegyzik.A 1991. évi XLI. törvény (a közjegyzőkről) 3. paragrafusa szerint:
3. § (1) A 
közjegyző köteles megtagadni a közreműködését, ha az kötelességeivel nem egyeztethető össze, így különösen ha közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul, illetőleg amelynek célja tiltott vagy tisztességtelen.
(2) Ha a közjegyző az eljárása 
során aggályos körülményt észlel, de a közreműködés megtagadására nincs ok, köteles e körülményre a fél figyelmét felhívni és ezt az iratban feltüntetni. Ha a fél ez ellen tiltakozik, a közjegyző a közreműködését megtagadja.
bankár_keselyük_8_GoldmanSachsErősen emlékezetet a bankok és közjegyzők utólagos egymásra mutogatása arra a képre amikor keselyűk a koncon veszekednek. Ugyanis a bankok előszeretettel okolják a fenti törvényre hivatkozva a közjegyzőket, – amikor az adósok perlik őket a tisztességtelen csaló szerződéseik miatt -, mondván, ha a szerződés nem felel meg a jogszabályoknak, tisztességtelen, akkor kizárólag a közjegyzőket terheli a felelősség, no meg annak következményei is. A bankok mossák kezüket. Arról persze mélyen hallgatnak, hogy ugyanúgy szintén jogászok (saját alkalmazásukban álló bankjogászok) szerkesztették az ominózus szerződéseket.
Az alábbi képen láthatjuk a tematikát, hogy mire is oktatják a bankárok a bírókat.Bankszövetség_birokat_oktat_20120610
S nem hiába!
Mikor tavaly Csányi Sándor az OTP vezére megfenyegette Kásler Árpádot és feleségét, hogy ha a Kúria a bankoknak ad igazat, akkor rágalmazásért feljelenti őket, akkor történt még valami, Dr. Polt Péter munkaanyaga is is kiverte nála a biztosítékot, ugyanis a Legfőbb Ügyész 13 oldalon keresztül védte benne a tisztességes (sic) „magyar” banki mundért, mint egy bankügyvéd. Kásler perében a tematikában felsorolt Dr. Gadó Gábor védte az OTP-t.
Az a Gadó Gábor, aki 2008-ban még az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára volt, most pedig az Iparkamara választott bírója (2011-14-ig) valamint a Bankszövetség jogásza.

A Bankszövetség Egyesület – civil szervezet – elkötelezett a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése és a pénzügyi ismeretterjesztés ügye iránt. Ennek érdekében együttműködik más civil szervezetekkel, intézményekkel. Általános felvilágosító tevékenységet, szakmai, ismeretterjesztési tevékenységet folytat, szakmai fórumokat szervez, ismeretterjesztő és tudományos kiadványokat jelentet meg, illetve tesz közzé a világhálón.
Ennek ellenére, mint kiderült a „civilek”, és az őket képviselők számára

BVSZ konferencia beszélgetés 9./3. rész_201304027





nem kívánja terjeszteni a pénzügyi kultúrát, viszont a Magyar Bíróképző Akadémia nem számít civil civilnek, ahogyan a meghívott közjegyzők sem.
bankár_keselyük_10_vulturesÍme Bankszövetség első válasza melyet a Hiteles Magyarok Fóruma által írt levélre adott- melyben egy példányt kértek kérték az oktatóanyagból.
1. válasz: A Bíróképző Akadémia 2012. július 10-i programjára előzetesen nem készül írásbeli oktatóanyag. Ha az előadók és a Bíróképző Akadémia hozzájárulnak, az előadások anyagát, vázlatait a részvevők részére utólag interneten megküldjük.
2. válasz: A Bíróképző Akadémia tegnapi szakmai napja zártkörű rendezvény volt,
emiatt nem áll módunkban megküldeni az előadások vázlatait.
Az amúgy igen tanulságos teljes levelezés megtekinthető a Hiteles Magyarok Fórumának honlapján
Előadás címén a végrehajtók meg a hitelezőket okítják 
CsásztiFerenc_A_birosági_végrehajtás_c_könyveBeszélgetésünkben érintettük Császti Ferenc végrehajtó által legutóbb április 25-ére, 
A végrehajtás felgyorsítását célzó jogszabályváltozások” címmel meghirdetett egész napos előadásáról, melynek regisztrációs díja 28.000Ft+áfa volt, s ahol a tervezet szerint nem csak ő adott elő. Császti úr rendszeresen tart ilyen előadásokat.
Egy aprócska megjegyzés, tudomásunk szerint bár a végrehajtó úr még nem doktorált le, de a könyvborítón, már meg is előlegezte magának a doktori címet.
Amúgy neve már elhíresült, hogy ne mondjuk hírhedtté vált, a végrehajtási eljárásaiban követett enyhén szólva is kritikán aluli módszereinek köszönhetően.
A BVSZ Önsegélyző kezdeményezése
A Bankadósok Választási Szövetségé kezdeményezése, mellyel pótolni igyekszik az Eszközkezelő nem túl hatékonyan végzett munkáját, mégpedig terveik szerint egy alap létrehozásával. Ennek részleteiről szintén beszéltünk már a 8. adásunk első részében.
A tényekhez persze az is hozzá tartozik, hogy az Eszközkezelő csak azokat a házakat, lakásokat vásárolhatja meg, melyre a bankok, faktorcégek és engedményesek rábólintanak. Ezek feltehetően azok, melyekre nem volt eredetileg is, vagy az árverés folyamán alkalmas vevőjük. Legalábbis ez tűnik logikusnak.
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda

Mindkét faj a keselyük családjából való!!!



A pénzháború küszöbén




Posted on 2013/11/06Szerző: Admin
A bankárok azért vannak hogy őrizzék az emberek vagyonát vagy ellopják

A bankárok azért vannak, hogy őrizzék az emberek vagyonát, vagy ellopják?

Sophie Shevarnadze: “Azt hallottam…, hogy az amerikai kapitalizmus a jelenlegi formájában a haláltusáját vívja.”

A dollár összeomlik, új pénzügyi rendszer alakul ki… Kik profitálnak a válságból?

Sophie Shevarnadze érdekes beszélgetése a Russia Today televíziós csatornán, – vendégével; Karen Hudes asszonnyal, a Világbank volt vezető jogtanácsosával.
Hudes: “A Federal reserve úgy nyomtatja a dollárt, mintha nem lenne holnap. És ha így folytatják, – a világ többi részén nem fogják azt elfogadni…” – Az elértéktelenedés miatt, közel az összeomlás.
A világbank volt jogtanácsosa arról beszél, hogy kik nyerészkednek a pénzügyi válság hátterében. Ideje összefogni az embereknek, mert átlátni a bankvilágot uraló elit ócska trükkjein. Az amerikai adófizetők pénze a Vatikáni Bankban köt ki. Kínát pedig a jezsuita rend tartja a markában. Új pénzügyi rendszernek kell kialakulnia, amely infrastruktúraként szolgálja az emberiséget ahelyett, hogy adósságba és rabszolgasorsba hajtja őket.”
Hudes: “A pénzt eszközökkel (és munkával – a szerk), – kell fedezni, – nem pedig adóssággal.”

A dollár összeomlik, új pénzügyi rendszer alakul ki





Video: Rusia Today – Feltöltő: Sevaster, A RT engedélyével. – (With the kind permission of RT Channel).

Megjegyzés: Azt, hogy Hudes szerint; “Az amerikai adófizetők pénze a Vatikáni Bankban köt ki” – minden további nélkül akceptálni tudjuk. Főleg annak ismeretében, hogy Ferenc pápa a Forbes magazin listáján a negyedik legnagyobb hatalmú politikus, (Pénzember(?) – mint a Vatikáni bank feje…) – Putyin, Obama és Xi Jinping után.
Ám a következő kijelentésén komolyan elgondolkodtunk: “Kínát pedig a Jezsuita rend tartja a markában…” – Nem tudjuk honnan veszi ezt az információt Hudes, bár bizonyosan jobbak és számosabbak az informátorai mint nekünk, – ám valahogy, ebben a kontextusban ez az tény, – kissé nehezen befogadható a számunkra.
Annál is inkább, mert Ferenc Pápa megválasztása után, a kínai külügyminisztérium szóvivője; Hua Chunying hangsúlyozottan hívta fel
az új Pápa figyelmét: “Vatikán nem avatkozhat Kína belügyeibe, – még a katolikus vallás ürügyén sem!”
Kínát az átlagosnál valamivel jobban ismerjük, – és abban biztosak vagyunk, hogy a katolicizmus, nem a kínai ember gondolkodásmódjára, habitusára, hagyományaira és lényére szabott. – Ezért van információnk szerint elenyésző számú kínai katolikus keresztény a világon, – a másfél milliárdos kínai népességhez képest mindössze; 12 millió.
Miért is emlegette hát Hudes a Jezsuiták hatalmát Kínával kapcsolatban? – Tán zavart akart ezzel a kijelentésével kelteni? – Vagy tud olyasmit is, amiről csak elenyészően kevesen tudhatnak?
Elképzelhető. – Azonban a gondolkodás és a logikai láncok fűzése mindenkinek szabadon megengedett, – s az ezekhez való információk megszerzése úgyszintén.
Azt már tudjuk, hogy Ferenc Pápa, – a Jezsuita rendhez tartozik. A jezsuitáké ma a világ legnagyobb férfiszerzetesrendje, a tagjai világszerte több mint száz országban tevékenykednek, mégis csaknem ötszáz évet kellett várniuk arra, hogy az egyikük megkapja a katolikus egyház legmagasabb posztját.
Azt is tudjuk, hogy Ferenc Pápa rendkívül “toleráns, modern és elfogadó” pap hírében áll már régóta. Nemcsak a szegényeket és a melegeket fogadja el úgy ahogy vannak, (bár a két dolognak szerintünk semmi köze egymáshoz – a szerk), – hanem az ökumené jegyében, más vallásokhoz is rendkívül toleráns, – de elsősorban a zsidó vallás iránt.
Ferenc Pápa még érsekként meggyújtja a Menóra lángját_ Buenos Ariesben a 2012-es Hanuka idején
A fenti képen Ferenc Pápa még érsekként meggyújtja a Menóra lángját – Buenos Airesben a 2012-es Hanuka idején, december 12-én, az NCI-Emanu El gyülekezetben, – Rabbi Sergio Bergman és Rabbi Alejandro Avruj társaságában.
Kínában, mint fentebb írtuk, a lakosság másfél milliárdos lélekszámához képest a becslés szerint mindössze 12 millió katolikus keresztény él. – Ám vannak más keresztény egyházak is, – és egyes információk alapján, – meglehet eléri a kínai keresztények száma a 75 milliót is, – mely azért még mindig elenyésző, az össz lélekszámhoz képest.
Bár a kínai állam nem kedveli a keresztényeket, – de főleg a katolikusokat, – és leginkább a jezsuitákat nem. – Mert a kínaiak szerint a jezsuiták voltak azok, akik a XIX. században és a XX. század elején a nagy gyarmatosítások időszakában a kereskedelemnek beállított fosztogatással a legjobban kizsákmányolták a kínaiakat.
Ám a fenti tények ismeretében nagyon is elképzelhetőnek tartjuk; hogy vannak a Jezsuitáknak már stabilan ülő barátaik is a Kínai Népköztársaság területén, – mégpedig a lubavicsi ortodox zsidók személyében. A Chábád központok szinte behálózzák Kínát, – főleg a keleti-part hatalmas városaiban találhatók központjaik: Peking, Shanghai, Hong Kong, Shenzen, Lantau… etc…

Chábád Kína




Talán valamilyen hasonló összefüggésre gondolt Hudes, – meglátását azért mindenesetre a következő féleképpen pontosítjuk:
Kínát pedig a Jezsuita rend szeretné a markában tartani. – És mindenki, aki jelenleg mögötte áll.” – Azonban elég nehéz dolguk lesz. Mert igaz, hogy a kínai ember praktikusan gondolkodik, és kellőképpen anyagias is, – ám olyan büszke, hagyománytisztelő és szabadságszerető, – hogy nem volt még egyetlen idegen hódító sem, aki tartósan uralni tudta volna a “Mennyei Birodalmat”.
Szabad Riport Tudósító Iroda





A BRICS nemzetközi pénzügyi fordulatra készül



Posted on 2012/03/31Szerző: Admin
Oroszország és BRICS-partnerei – Brazília, India, Kína és Dél-Afrika – azon munkálkodnak, hogy megváltozzanak a játékszabályok a Nemzetközi Valutaalapban (IMF), a Világbanknál és egészében véve a világkereskedelemben.
Ezt az álláspontot tükrözi az a nyilatkozat, amelyet az indiai fővárosban csütörtökön megtartott csúcstalálkozóról adtak ki.
Az említett öt ország vezetői nincsenek megelégedve azzal, hogy lassú ütemű a kvóták reformja az IMF-ben. Követelték, hogy az „ötök” már az idén több szavazattal rendelkezzenek. Az Új-Delhiben kiadott nyilatkozatban rámutatnak: az IMF hitelképessége attól függ, megkapják-e tagjai az azonos jogokat. Makszim Bratyerszkij szakértő véleménye szerint a BRICS nem szándékozik belenyugodni abba, hogy a Nyugat figyelmen kívül hagyja a szavazatok újraelosztásáról szóló megállapodást a gyorsan fejlődő piacokkal rendelkező országok javára. Ugyanakkor ezeknek az országoknak a részaránya gyorsan és szívósan nő a világgazdaságban.
- A kérdés nem új keletű. A BRICS-országok már 2-3 évvel ezelőtt felvetették a G20-nál, hogy súlyuk aránytalanul van képviselve az IMF vezetésében. A kvóták újraelosztásának pozíciója egyeztetett volt, Kína és India kapott bizonyos szavazatot. Oroszország elvben semmit sem nyert. Ez a folyamat nagyon lassú. Ezért igazságosnak tekinthető, hogy a BRICS-országok határozottabban igénylik a kvóták újraelosztását.
A BRICS vezetőit nem elégíti ki a Világbank reformálásának üteme sem. Szorgalmazzák fejlődését, azt, hogy a gazdag Észak és a szegény Dél közötti közvetítő intézményből legyen olyan mechanizmus, amely ösztönzi az egyenjogú partnerséget. Így ugyanis sikeresen megoldhatók lennének a globális fejlesztés problémái, leküzdhető a Világbank tagjainak évtizedek óta tartó megosztottsága donorokra és recipiensekre.
Az Új-Delhiben tartott fórum azzal vádolta a gazdag országokat, hogy politikájukkal destabilizálják a világgazdaságot, ami globális pénzügyi válságot váltott ki.
A BRICS vezetői, egyebek között rámutattak, hogy az Egyesült Államok monetáris politikája egyoldalú előnyöket ad a gazdag Nyugatnak és akadályokat állít a világ elmaradt részének fejlődése elé. Az „ötök” viszont komoly lépést tettek a többpólusú valutarendszer felé. Az orosz Vnyesekonombank és többi BRICS-ország hasonló intézményei egyezményt kötöttek a nemzeti valutában történő hitelezésről. Ez csökkenti a dollár részarányát a kölcsönös elszámolásokban, az árfolyamváltozás és a nagy összegű dollárkészpénz-kijutás okozta kockázatokat.
Az „ötök” pénzügyi együttműködése ilyen módon lehetőséget teremt a Fejlesztési Bank létrehozására. Az Új-Delhiben elfogadott nyilatkozat rögzíti ezt az álláspontot. Ez a bank nyitott lesz a szegény országok számára, ami elősegíti az infrastruktúrájuk javítását, az élelmiszer gondok és a technikai lemaradás problémáinak megoldását.
A Szabad Riport megjegyzése:
Sokan nem veszik észre, de történelmi sorsforduló bontakozott ki most Új Delhiben. Oroszország, Kína, India, Brazília és Dél-Afrika, az IMF játékszabályainak megváltoztatásán dolgoznak, – és erre  minden esélyük is megvan. Hiszen nemrégiben lett a kínai Lin Jianhai, a szervezet főtitkára,…
(Ha ugyan lehet az IMF-en még reformálni és nem omlik össze a nyugati világ gazdaságával egyetemben…)
Bár a két keleti világhatalom, Kína és Oroszország, paradox módon azért bizonyos mértékig vigyáznak a  nyugati gazdaságokra, hiszen rengeteg befektetésük van ott. Elsősorban is Kínának, mely hatalmas utat tett meg az elmúlt évtizedekben, mind gazdasági, mind pénzügyi szempontból. Már 1966-ban a hong-kongi pénzügyi válságot is a Népi Kína pénzügyi segítségével győzték le, később pedig gombamód szaporodtak a kínai befektetések az Egyesült Államokban. Mely legjobban most Kínának van eladósodva.
Bár a cionista pénzügyi háttérhatalom szívesebben tárgyal a kínaiakkal, mint a még most is általuk démonizált oroszokkal, – de a kínaiakkal sem fognak igazán jól járni, hisz mint mindig, most is félreismerik őket. Kína immáron csak megengedi nekik, hogy részt vegyenek a világgazdaság újjáépítési kísérletében, – ha ez egyáltalán lehetséges még. De hosszabb távon nincs szüksége rájuk, és akkor majd elejti őket, mint a felnövő kamasz, a gyerekkori játékot.
Persze nem szabad megfeledkeznünk a többi BRICS szövetségesről sem, kik a saját régióikban egyre komolyabb szerepet játszanak.
Ebben a globális kérdésben azonban a kulcsszereplő mégis csak Oroszország.  Nemcsak azért, mert hatalmas utat tett meg Vlagyimir Putyin vezetése alatt,  s legjobb úton halad a gazdasági és pénzügyi  kibontakozás felé, – hanem mert a cionista nyugati háttérhatalom folyamatos és egyre gyakoribb mellőzése és hanyatlása által kiváltott dühös nyugati agressziót a világ népei ellen; egyedül az orosz hadi potenciál tudná megfékezni. Mely az elmúlt években hatalmasat fejlődött.
Ebben persze besegíthet még az oroszoknak a kínai haderő is, ami komoly meglepetéseket tartogat a nyugat számára. Valamint Indiáról, s Dél-Amerikáról, – de az Iszlám világról sem szabad megfeledkeznünk.
Egyszóval  komoly gazdasági, pénzügyi és katonai erők állnak a cionista világbirodalommal szemben, – és ha az újabb nagy világégést el akarják kerülni, jobban tennék, ha megváltoznának és nem igazán forszíroznák ezt a végső összecsapást…




A BRICS saját Fejlesztési Bankot hoz létre



Posted on 2012/04/07Szerző: Admin
Időszerű és megvalósítható a BRICS projektje a Fejlesztési Bank kialakítására. Ezt a szakértők jelentették ki Rádiónknak Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság vezetőinek Új-Delhiben március 28. és 29-én sorra kerülő csúcstalálkozója előtt.
A BRICS tagjai közül elsőként India kezdeményezte a szervezet saját Fejlesztési Bankjának létrehozását. Ezt a BRICS pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek mexikói találkozóján indítványozták. A partnerek az elgondolást támogatták, hozzáfűzve, hogy részletes kidolgozásra van szükség. Az új bank logikus és időszerű lépés, amely lehetővé teszi, hogy a BRICS pontosabban körvonalazott intézményes formát öltsön – jelentette ki Borisz Smeljov, az Orosz Tudományos Akadémia Gazdasági Intézete politikai kutató központjának vezetője
- A BRICS keretében nő a kereskedelmi és a gazdasági együttműködés, ezért van szükség a bankra. Ugyanis ilyen körülmények között igazolt egy központi bank kialakítása. Ezzel egyszerűsíthetik a kölcsönös szállítások kifizetésének menetét, hatékonyabbá tehetők a gazdasági kapcsolatok.
A BRICS-országok még egy nagyszabású terv végrehajtásán munkálkodnak. Együttesen akarnak jelen lenni a nemzetközi értéktőzsdéken. Erről a múlt évben a Tőzsdei Világszövetség ülésén született megállapodás. Az öt BRICS tagország célja a kockázatok elleni kölcsönös biztosítás, közös beruházási termékek kialakítása. Ez növeli a BRICS-országok piacainak likviditását, javítja a kölcsönös megértést a világgazdaság más szegmenseiből való befektetőkkel. Ebben a vonatkozásban a közös Fejlesztési Bank pótlólagos ösztönzést ad a gazdaságnak – véli Dmitrij Alekszandrov, az „Univer Capital” befektetői csoport elemző kutatási osztályának vezetője.
- A közös fejlesztési bank kialakítása nagyon jó gondolat. Azért is, mert itt olcsó a finanszírozás, hiszen ez egy kvázi állami struktúra. Számára nem az a legfontosabb kritérium a kiválasztásnál, hogy gyors legyen a megtérülés. Ez a bank elősegítheti az együttműködés fejlődését új termelési területek, új termékek előállítása, és az új munkahelyek teremtése szempontjából.
Ezen kívül, a BRICS március 28-án és 29-én sorra Új-Delhiben sorra kerülő csúcstalálkozóján megvitatják azt a kínai kezdeményezést, amely értelmében növelnék a kölcsönös hitelezési volument jüanban. Ennek érdekében a kínai Fejlesztési Bank aláírásra előkészítette a kölcsönös megértési szándéknyilatkozatot .
Emlékeztetünk arra, hogy a BRICS vezetői korábban megállapodtak a kölcsönös kereskedelemi elszámolásokban a nemzeti valutákra való átállásban.
ruvr.ru





A BRICS segít a bajba jutott országoknak?



Posted on 2011/09/14Szerző: Admin
A média kiszivárogtatott olyan híreket, hogy a BRICS bekapcsolódna az európai adósságválság megoldásába. Ez lehet valós információ – jelentette ki Rádiónknak Szergej Alekszasenko, a Gazdasági Főiskola makroökonómiai kutatási központjának igazgatója. Ugyanakkor a konkrét paramétereket egyeztetése hosszú időt vesz igénybe.
– Az első: nem világos, hogy milyen nagyságrendű segítségről van szó. A második: sikerül-e megállapodni a megfelelő kamatokban. Az eurózóna országai érdekeltek az alacsony kamatokban, a BRICS álláspontja ebben a kérdésben nem világos. A harmadik: az euróövezetben a költségvetési gondok mellett vannak még problémák a banki tőkével is. Nem lehet tudni, hogy hajlandók-e a BRICS-országok megvitatni ezt a témát. Nekem úgy tűnik, hogy a BRICS tagjai elsősorban a segítségre szoruló országokkal fognak egyezkedni, és nem egymás között.
Ebben az irányban már vannak lépések. Róma hivatalosan megerősítette azt a hírt, hogy megállapodott Pekinggel az olasz államkötvények megvásárlásáról. Kína nem kommentálta ezt a hírt. Az ilyenfajta kiszivárogtatások most mindkét félnek előnyösek – jelentette ki a Bloomberg tévécsatornának Patrick  Chovanek, a pekingi Qinghua Egyetem Gazdasági és Menedzsment Iskolájának professzora.
– Itt jelen van a politikai játék elme is. Olaszország igyekszik felhívni a vásárlók figyelmét államkötvényeire, rámutatva, hogy mindenki  érdekelt, egyebek között Kína is. Másrészt igyekeznek megjátszani a kínai kártyát. Ugyanezt tette Izland a krízis idején, amikor segítséget keresett mindenkinél, egyebek között Oroszországnál is. Az ország hatóságai azt mondták EU-s szomszédaiknak: ha Önök nem segítenek, majd segítenek az oroszok. Ami pedig Kínát illeti, neki megvan a saját érdeke. Ilyen módon megkapaszkodhat az európai piacon. És azután rendezheti majd saját problémáit. Például a fegyverembargó megszüntetését. Mindenesetre Kínának most túlságosan sok a valutakészlete, egyebek között euróban is. Ez be kell fektetni. Akkor miért ne tegyék ezt éppen most?
Szeptember 13-án a dalani világgazdasági fórumon a kínai államtanács elnöke kijelentette, hogy meg kell előzni az eurózónában az adósságválság növekedését. Peking segítséget nyújthat – jelentette ki Ven Csi-pao, ugyanakkor a konkrét ellenőrzési intézkedéseket az EU országainak kormányai kell, hogy meghozzák.




Hulljon a férgese!


Posted on 2013/03/27Szerző: Admin

Ezzel hivatalosan is megalakult a cionista bankvilág ütőképes ellenpólusa.

Nagy jelentőségű gazdasági apró hírek
Az öt BRICS-ország (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) megállapodott egy Fejlesztési Bank létrehozásában. Ezt Pravin Gordhan dél-afrikai pénzügyminiszter jelentette be ma Durbanban, ahol szerdán a tartják a BRICS csúcstalálkozót.






Визит Владимира Путина в Южно-Африканскую республику
foto: RIAN
A BRICS Bank kezdőtőkéje várhatóan legalább 50 milliárd dollár lesz, de hogy hogyan osztják szét a résztvevők között, egyelőre nem tisztázott. Vlagyimir Putyin orosz elnök is, hogy részt vett a durbani BRICS csúcstalálkozón, ahol az aktuális nemzetközi problémákat is megvitatták. 
Ezzel hivatalosan is megalakult a cionista bankvilág ütőképes ellenpólusa.
Bár nem ismerjük a lefektetett alapszabályokat, de reményeink szerint ezúttal nem egy kifosztó gépezet jött létre, aminek működésében a cionistáktól megszokott rabló-kapitalista módszerek és szuverén országok belügyeibe mélyen beavatkozó politika érhető tetten. Épp ellenkezőleg!
A világ tisztességes fele olyan pénzügyi szervezet megszületésére vár, amely az etikát komolyan veszi, és korrekt pénzügyi politikát folytat, mely valóban a világ fejlődését szolgálja, és nem támogatja az ügyeskedő gazemberek pénzmosását, spekulációit. Az ésszerű kockázatokat felvállalja, a rábízott vagyonokat felelősen kezeli, ügyfelei bizalmát megszolgálja. Ugyanakkor képes felvenni a harcot és legyőzni a mostani cionista, soros-rotschild bélyegű bankoligarchiát.
Ha megtöri a jelenlegi aljas monetáris egyeduralmukat és a dollár alaptalan dominanciáját, egészen biztosan számíthat mindazon erők támogatására, és üzleti megbízásaira, akik elítélik a jelenlegi erkölcstelen és igencsak erőszakos pénzügyi módszereket.
A Világbank is pánikban?
Zhang Gaoli_China_leadershipUgyanakkor, ennek ellentmondani látszik a Xinhua hírügynökség március 26-i jelentése miszerint Zhang Gaoli, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának tagja, kínai miniszterelnök-helyettes március 25-én délután Pekingben találkozott a Világbank ügyvezető igazgatói delegációjával. A két fél eszmecserét folytatott a Világbank által nyújtott hitel kínai felhasználásának helyzetéről, Kína és a Világbank közötti együttműködés megerősítéséről, a világgazdaság helyzetéről és a kínai gazdaság fejlesztéséről. Zhang Gaoli elmondta, hogy az elmúlt években a Kína és a Világbank közötti együttműködés gyakorlatias, kölcsönösen előnyös és eredményes volt. Kína kész továbbra is elmélyíteni az együttműködési partneri kapcsolatot a Világbankkal, hangsúlyozta Zhang Gaoli.
Halál a dollárra?
Ám ezzel egyidejűleg március 4-én a Goldenfront egy szenzációs és igen beszédes hírt adott közzé, melyben beszámol arról, hogy a Népi Bank of China a honlapján megjelent egy nyilatkozat miszerint Kína reméli, hogy minden exportőr és importőr a nemzetközi tranzakciók fizetésekor a jüant választja, mint nemzetközi fizetőeszközt.
death of the dollar_2_DollarCrashingEmögött a Kínai Központ Banknak az a törekvése áll, hogy megerősítése a jüan nemzetközi pénzügyi szerepét tartalék valutaként, vagyis, mint dollárt kiváltó nemzetközi fizetőeszközt.
Helyesen értékelték, hogy a jüan, növekvő nemzetközi népszerűsége kiváló alap a jüan nemzetközi valutaként való elismerésre, mely viszont a jövőben fenyegetést jelent az olyan devizák globális „piaci részesedésére” mint a dollár.
Ez a lépés, hogy Kína még az év vége előtt megszünteti a dollár használatát a nemzetközi kereskedelmében sokkal messzebb mutat.
death-dollar_1Ugyanis ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy Kína és az Egyesült Államok kapcsolatában egy „szeizmikus sokk” fog hamarosan bekövetkezni, mely egyenesen elvezet a fiskális és monetáris politika megszűnéséhez, és Kína teljesen függetlenné és védetté válik az olyan további gazdasági válságok hatásaitól, mint a 2008-as mesterséges pénzügyi spekulációs világválság – ellentétben pl. az USA-val, és EU-val és még sokakkal, akiket viszont végső pusztulásba dönt.
Bár a világ médiában kevesen érték fel ésszel, hogy ez a bejelentés sokkal komolyabb ügy, mint amilyennek látszik. – bár a Spiegel például ilyen szalagcímmel hozta: „Kína megtámadja az USA-t” -, mert az, hogy Kína lecseréli a dollárt a jüanra a nemzetközi kereskedelmében már most megrendítette a bizalmat a dollárral szemben, mely a jövőben beláthatatlan következményekkel fog járni az USA-ra nézve, és örökre megváltoztatja az erőviszonyokat a világ devizapiacain.
death of the dollar_3Mint a Goldenfront.ru írja a jüan határokon átnyúló használatának növekedése válasz volt a növekvő piaci keresletre ugyanis a Bank of China terveit megvalósítandó korábbi vizsgálatának során megállapította, hogy 20 tartomány 67.000 vállalkozása bonyolít nemzetközi üzleti jüanban, melynek volumene elérte a 65 milliárd eurót. Megállapítja továbbá, hogy amennyiben a sikerül a jüant szilárdan a valuta piramis tetejére rangsorolni, “az lesz az utolsó szög a halálos beteg dollár koporsójában”.
Mi azonban nem hisszük, hogy ennek a háborúnak az egyetlen vesztese a csupán dollár, illetve az USA lesz. Sokkal valószínűbb és megalapozottabb szerintünk, hogy a dollárral együtt zuhan az utolsó stádiumában lévő Euro is, valamint az Euró övezet tagjai, és az azokkal szoros pénzügyi és gazdasági kötelékben – értsd függő- és alárendeltségi viszonyban – álló EU tagországok, főként a kiszolgáltatottabbak, és kifosztottabbak.
Nos, ha harc, hát legyen harc!

Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
forrás: Ororszország Hangja/China Radio International/Goldenfront.ru






Szorul a hurok – hát toporzékolnak



Posted on 2014/01/06Szerző: Admin
szocsi_04Barack Obama amerikai, Francois Hollande francia, Joachim Gauck német elnök mellett David Cameron, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Justin Harper kanadai kormányfő és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök sem utazik Szocsiba. Sajtóinformációk szerint a vezetők távolmaradása egyre inkább nem hivatalos bojkottnak tűnik Oroszországgal, illetve az azt irányító Vlagyimir Putyinnal szemben. ”
A bojkottáló államok képviselői Vlagyimir Putyin orosz államfő homoszexuálisokkal, az orosz ellenzék és a kritikus sajtóval kapcsolatban hozott törvényeire, a németek sajtó megfélemlítésére és az orosz jogállamiság hiányára hivatkoztak. szocsi_01No meg a cionisták által pénzelt és irányított csecsen terroristáktól váltak hivatásos rettegővé. Ja és a franciák még mindig a rendezési jog odaítélése miatt sértődöttek.
Ha azt mondjuk hogy az egész egy ovis homokozóra emlékezetet, nem járunk messze az igazságtól.
Az ürügyek, amivel a Szocsi olimpiától a terrorizmus legfőbb támogatói, USA-Izrael páros (a cionista bankárkaszt fellegvára), és néhány csatlósuk elhatárolódnak, igen beszédes. Vélhetően már tudnak is a konkrét, várható terrorcsapásokról. A csecseneket ugyan közvetlenül Szaúd-Arábia pénzeli, de rajtuk keresztül pedig ennél is komolyabb befolyást az az USA gyakorol rájuk, amit meg Izrael rángat dróton. A NATO csatlósok meg csak teszik, amit eddig, nyalják kenyéradó gazdáik hátsóját.
szocsi_olimpiai_stadion_makett20130604-20111-1uni29a.originalAz viszont sajnálatos, hogy a politika megint a sportolókkal tol ki. Reméltük nem ismétlődik meg az efféle sport átpolitizálás. Hát, csalódnunk kellett.
Attól tartunk, hamarosan Orbánék is becsatlakoznak, – mint a Szíriát érintő hazugság esetén)is -, ahogy szoktak. Ezzel pedig be is zárták a már csak résnyire nyitott orosz jó szándék kapuját.
szocsi_bokjott_cokeNem teljesen megalapozatlan ez a feltevés, mivel nálunk is működik a buzi lobbi aknamunkája:Amikor a 2014-es téli olimpiai játékok megrendezését Oroszország elvállalta, akkor ezzel vállalta azt is, hogy a NOB alapértékeinek szellemében „…eleget tesznek az Olimpiai Charta rendelkezéseinek, és tiszteletben tartják azokat” (Olimpiai Charta 33. § 3.). Az Olimpiai Charta rendelkezései tartalmazzák a diszkrimináció tilalmát is: 27. § [A Nemzeti Olimpiai Bizottság] 2.5 fellép a megkülönböztetés minden megnyilvánulási formája és az erőszak ellen a sportban”. Ez a szabály értelemszerűen kiterjed a szexuális irányultság miatti megkülönböztetés tilalmára is, melyet az ENSZ vonatkozó jogi dokumentumai is egyértelművé tesznek.”
fenti idézet Kale Gábornak Thomas Bachhoz, a NOB új elnökéhez írott nyílt leveléből vettük, melyet még tavaly szeptemberben izzadt ki.
szocsi_03A felhozott ürügyek egyértelműen bizonyítják, az oroszok telitalálatát, az atlantisták két igen érzékeny pontján. Egy felől a deviáns nemi identitásukban érzik magukat találva. Hiszen az oroszok – egyébként nem csak ők – harcot hirdettek a buziság terjesztése ellen. Mindennek tetejében a cionista pénzoligarchia előrenyomulását, a belügyekbe való beavatkozását megvalósító anyagilag támogatott szervezeteik felforgató tevékenységét is erősen gátolják az oroszok, különösen az odairányított pénzek kriminalizálásával.
Kína gazdaságilag küldi az USA-t padlóra, amire a BRICS további tagjai, és több Dél-Amerika ország is ráerősít. Nem mellékesen katonailag is az SCO által.
S ha már itt járunk Észak-Koreáról sem felejtkezhetünk el.
Sőt, hamarosan a Panama-Csatorna is elveszíti vezető pozícióját a térségben.
Indiával is jól megjárták, kellett a pénzhatalom multijainak költség-csökkenteni, azaz átadni az informatikai üzletágakat, hardverestől, programozói állásostól.
No meg a közel-keleti gáz és olaj se hullik olyan egyszerűen az ölükbe, amire eddig rátették a kezüket, az is bizonytalan jövőjű, ráadásul megtartása rengetegbe kerül, lassan, ahogy a mondás tartja többe kerül a leves mint a hús, a továbbiak megszerzése pedig egyelőre vágyálom.
Afrika felett is egyre problematikusabb és drágább a befolyást gyakorolni.
A sarkokon sem sikerül egyeduralmat, de még ajtónálló szerepet sem szerezni.
map usaRáadásul kutatásaik szerint már az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére egy 68 országban végzett WEIN/Gallup International felmérés szerint.
Bár ez a közvélemény kutatás visszaigazolja, hogy a cionisták rejtőzködése még mindig hatékonyan működik – egyelőre -, hiszen a cionállam csak a 4-7. helyen áll negyedmagával.
Nos, ahogy elnézzük szorul a hurok az USA nyaka körül, ráadásul a belső problémáik sem biztatnak semmi jóval. Már pedig ha dől az amerikai monstrum, vele dől a dollár és a mostani Európai Unió euróstól, valamint annak tulajdonosai a cionista pénzoligarchia is komoly nehézségek elé néz.
Ez azonban nem akkora baj, annak ellenére, hogy egy összeomlás komoly áldozatokkal jár, ráadásul leginkább az egyszerű emberek számára. De egy új emberi és élhető rendszer csak akkor teremthető meg, ha mindent, és mindenkit, ami ezt gátolja eltakarítanak az útból.

Szász Gerda – Szabad Riport











Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában,

a Pentagon kézikönyve szerint – (Videó)



Posted on 2014/01/25Szerző: Admin
Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikönyve szerint

Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok kormánya rendszerváltást akar Ukrajnában… Meglehetősen gyanúsak a “humanitárius beavatkozással” kapcsolatos kijelentések.”

Kiszivárgott amerikai rendszerváltási kézikönyv tárja fel az ukrajnai és más beavatkozásokat. A Pentagon borzalmas tervei demokráciák módszeres és erőszakos megbuktatására irányulnak. – Az ukrán kormány Amerikából irányított mostani destabilizációja, betű szerint követi a Fehér Ház rendszerváltási kézikönyvét.
Pentagonból kiszivárgott új katonai kézikönyv szerint: “Megsemmisíteni bármilyen módszerrel, hogy megakadályozható legyen a leleplezés”.
Dr. Gilad Atzmon más kifejezéssel élve gyilkosságnak nevezi, azintervencionizmust… “Washington dzsihádistái készek a világháborúra…”





Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikönyve szerint - The Truthseeker


A Russia Today filmje. – A fordítást és feltöltést, Sevasternek köszönhetjük.
Az RT engedélyével. With the kind permission of RT Channel
Ajánlja: Szabad Riport – Vae Victis



A cionfasiszta brutalitás diadala

női tömegsír, a nyugat támogatóan hallgat


Posted on 2014/11/02Szerző: Admin
porosenko_háborrusbünös_mészárosAz alábbi hírt több forrás is megerősítette, de ebben a brutalitásban a legmegdöbbentőbb az, hogy sokan már a fejüket sem kapják fel rá, sőt hallgatásukkal legitimálják.
Tudjuk, hogy a nyugati erkölcstelenség, a brutalitás, az agresszív viselkedés tervszerű elterjesztésének ötlete, már a 60-as évek végétől megfogalmazódott, azonban, hogy idáig fajul, talán még a kitaláló is sem remélték.
Megpróbálják velünk elfogadtatni a fizikai és szellemi erőszak magától értetődését. És nem csak a tömeg tájékoztatás, a filmek, a zene, stb. módszerével. … Az előadónak ez a kijelentése jelzi, hogy a háttérhatalom terve szerint számos olyan emberi tragédia fordul majd elő, amelyeket a túlélőknek látniuk kell. Megértik e terv embertelenségét azok a szülők, akik később gyermekeikkel gyanútlanul beültek egy film megtekintésére, vagy ugyanezt tették a televízió bekapcsolásával. Megtapasztalhatták, hogy milyen durva és erőszakos jelenetek megnézésének teszik ki gyermekeiket. … a jövőben nem lesz olyan félelmetes, mint korábban, és a halott, vagy súlyosan sérült emberek látványa már nem kelt akkora rémületet. Dr. Day elmagyarázta hallgatóságának, hogy nincs szükség olyan finom lelkű lakosságra, amely megbénul a halál látványára.

Szász Gerda – Szabad Riport

Délkelet-Ukrajnában női tömegsírt találtak

A Doneck megyei Krasznoarmijszkban az ukrán erőstruktúrák különakciója idején nyomtalanul eltűnt mintegy 400 nő, akiknek életkora 18 és 25 közötti volt. Az utóbbi időben a városban, ahol a Dnyeper1 zászlóalj volt elszállásolva, és a külvárosi részekben286 női holttestet találtak, mindannyi nőt megerőszakolták – közölte a DNK miniszterelnöke, Alekszandr Zaharcsenko.unnamedA moszkvai emberi jogi iroda igazgatója, Alekszandr Brod arra szólított fel, hogynyomozzák ki – egyebek között nemzetközi szervezetek, az ENSZ és az EBESZ bevonásával – a Délkelet-Ukrajnában (Doneck megyében) talált női tömegsír ügyét.
A jogvédő a legrövidebb időn belül Doneck megyébe kíván indulni és személyesen részt venni a vizsgálatban és a kihallgatásokban a helybeli lakosok körében. Brod azon meggyőződésének adott hangot, hogy a DNK rendfenntartó szervei máris bűnügyi vizsgálatot indítottak az ügyben. Korábban Alekszandr Zaharcsenko, a DNK vezetője kijelentette, hogy Doneck megye nyugati részén 286 női holttestet találtak.
Az orosz Társadalmi Kamara nem tartja kizártnak, hogy a jövőben újabb tömegsírokat fedezhetnek fel a Nemzeti Gárda ellenőrzése alatt lévő délkelet-ukrajnai területeken, egyben rámutat a nemzetközi jogvédők tétlenségére.
A Társadalmi Kamara tagja, Georgij Fjodorov kiemelte, hogy az orosz jogvédőkfolyamatosan nemzetközi szervezetekhez fordulnak, de azok „szemet hunynak erre”.
Fjodorov elmondása szerint úgy látszik, hogy e szervezetek el vannak kötelezve az Egyesült Államok iránt és nem kívánnak összeveszni az USA-val, ennélfogva nem vesznek tudomást a tömeggyilkosságokra és kínzásokra utaló jelekről és bizonyítékokról.
A délkelet-ukrajnai Doneck megyében talált – 286 női holttestet tartalmazó – tömegsírra vonatkozó jelentéseket nemzetközi szakértőknek, elsősorban ukrán és orosz jogvédőknek kell kivizsgálniuk – hangoztatta Mihail Fedotov, az elnöki Emberjogi Tanács vezetője. Fedotov hangsúlyozta, hogy „az ilyen hírekre nem lehet nem reagálni”.
forrás: Oroszország Hangja





A legrosszabb fasizmus, – a cionfasizmus



Posted on 2014/05/04Szerző: Admin

Odessza 2014 május 03 Fotó Nigina Berojeva Komszomolszkaja Pravda
Odessza 2014. május 03. – Fotó Nigina Berojeva, – Komszomolszkaja Pravda

Egyre szadistább módszereket alkalmaz a fasiszta ukrán junta, egyre nő a fegyvertelen civil halálos áldozatok száma.

…”Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább! – Különösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) – Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára,  -10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért…”

Az ukrán junta minél jobban szorítja a markát, annál többen csúsznak ki belőle.
Mivel a cionfasiszta junta a népakaratot fegyverrel, brutalitással népirtással igyekszik elfojtani, ezért nem is hagy más választást a civil közösségek számára, mint a függetlenségbe való menekülést.
A Krím, Kelet- és Dél-Ukrajna után Odessza és Kárpát-Ukrajna is kicsúszott a kezükből. Ráadásul, vannak, akik egyenesen az anyaország, Oroszország oltalma alá helyezték magukat, autonóm Népköztársaságként, de egyidejűleg az Orosz Föderáció jövendőbeli tagjaként.
Aggasztó tények
Túl sok aggasztó tényre derült fény az elmúlt időkben. (Mottónk szerint: „Minden kiderül, csak idő kérdése” – és ez a cionista vakolás ellenére is így működik).
Ilyen aggasztó tény például, a zsidók és cionisták tevőleges részvétele az események eltervezésében, finanszírozásában és kivitelezésében.
Valamint a cionista oligarchák, bankárok, no meg zsoldosaik és a fasiszta hordák összebútorozása.
Sok cikkben rántottuk le a leplet már korábban is (
IDF veteránok a fasiszta kijevi harci egységek élénA terrorizmus a pénzhatalom eszközeA Jobb Szektor igazi arca – Ami a gyilkosságok mögött van.)
Aggasztó, hogy miután az Ukrán hadsereg, valamint a Berkut és az Alfa megtagadta a népellenes parancsok végrehajtását, – ezután a nyugati és izraeli  befolyás alatt álló, s már maga is cionista, de még mindig illegitim ukrán „kormány” létrehozta az úgynevezett „Nemzeti Gárdáját”, melyben főként a ‘Jobb Szektor’ ukrán fasiszta martalócai, – valamint  külföldi; zömmel amerikai és izraeli zsoldosok szolgálnak. Ráadásul mivel még a tömegesen nyitott toborzó irodáik sem tudják biztosítani a szükséges létszámot, és még mindig nagyon kevesen vannak, – ezt a szánalmasan alacsony létszámot a tartalékosok behívásával, és a kötelező sorkatonaság létszámának gyors bővítésével próbálják növelni.
További aggodalomra ad okot; az ukrajnai és a nyugati a cionmédia félrevezető, féligazságokkal zsúfolt maszatolása.
Aggasztó az is, hogy a CIA és az FBI is segíti az illegális ukrán kormányt, mely Ukrajna feldarabolásában is bűnös.
A legaggasztóbb, hogy a cionista bankoligarchia és csatlósai (köztük hazánk is) politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújt a puccsista kijevi junta valódi terroristáinak, – mellyel lényegében a terrorista módszereiket legalizálja.
Ez nem polgárháború. Hanem az ukrán nép egyoldalú lemészárlása.
Az IDF vezérlésű majdani pogromokat és a kormány puccsot követően egyre durvábban gázolja le saját lakosságát a cionfasiszta Jacenyuk-féle bábkormány, mely nem riad vissza a nehéz fegyverek, a 
külföldi zsoldosok , és a szadizmusa miatt hírhedetté vált fasiszta ‘Jobb Szektor’ horda bevetésétől se.
A junta intézkedései nyomán, például sorra rúgták ki azokat a rendőröket, akik nem tudták 3 generációra visszamenőleg bizonyítani, hogy orosz ajkú felmenők nem voltak a családjukban, – Odessza így maradt szinte teljesen rendőri védelem nélkül. Akik megmaradtak, azok pedig a Jobb szektort támogatták.
A folyamatos atrocitások után, szemforgató módon elvárnák a lakosságtól, ne védekezzen a mészárlás, a népirtás ellen. Ezzel szemben a kijevi juntát szolgáló banditáknak viszont eszük ágában sincs letenni a fegyvereket.
A nemzetközi támogatású katonai diktatúra brutalitása a május 2-i odesszai és tömeggyilkosságban csúcsosodott ki.


Shocking Odessa video: Trapped people jump out of burning building




Először nézzük a vakolást
MTI/Népszava/Inforádió: 
A helyi rendőrség közlése szerint 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakokon. … A tüzet helyi médiajelentések szerint Molotov-koktél okozhatta. A lángok az ötemeletes ház második és negyedik szintjét borították be.”
Nos, az ablakon kiugrottak így haltak meg:Odessza_jobbszektorosok_vasrudakkal_verik_agyon_a_menekülőketSzemtanúk arról számoltak be, hogy a szakszervezetek házában elbújt szakadárokkifelé lövöldöztek az épületből, köveket és Molotov-koktélokat dobáltak le a tetőről és az ablakokból.”
És íme az állítólagos ellentüntetők – valójában 
jobb szektorosok” molotov koktél gyártása:jobbszektoros_molotovgyártás_OdeszzaŐk pedig az állítólagos „füstmérgezettek”odessza_a_tüz_áldozazaiA fenti médiáknál, még az Euro News is visszafogottabban fogalmazott. „A tűzoltóság szerint bedobált molotov-koktélok lobbantották lángra az épületet, de azt nem tudni, melyik táboré volt az ötlet. Az odesszai harcot állítólag az új kijevi vezetés támogatói kezdték, amikor rátámadtak a szeparatisták egyik bázisára a székház előtt.
Igaz az MTI/Népszava/Inforádió tudósítóinak egyike sem volt jelen, így hát szokás szerint egymás és saját „fantáziájukra” hivatkozva közlik a gazdáiknak tetsző verziójú híreket. Számukra már nem polkorrekt a mondás, miszerint „A hír szent, a vélemény szabad.”?
Hát akkor talán nézzék végig az alábbi két videót is.



Это мой народ?



Trade Union House's On Fire In Odessa Ukraine Full Video, May 2 2014



És most tekintsük a tényeket
A cionfasiszta kijevi kormány futball-huligánokat és szélsőjobboldali aktivistákat fizetett le, hogy felvonulást tartsanak a városközpontban. A felvonulás célja azonban kizárólag a provokáció volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a „késeljétek meg az oroszokat” skandálása és lincshangulat a Kijev-párti tüntetésen.
A helyszínen tartózkodó tudósítónk arról számolt be, hogy a zsidó Jacenyuk banda busszal szállított kb. 1500 felfegyverzett “jobb szektoros” mészárost Odesszába, ahol a kiprovokált összecsapásba bekapcsolódtak, és ezekre a zömmel fegyvertelen ellentüntetőkre rátámadtak. Amikor pedig az ellentüntetők bemenekültek a Szakszervezetek Házába, akkor – Molotov-koktélokkal lelkifurdalás nélkül (sic!) rájuk gyújtották a székházat!
Nemcsak a tűzoltók bejutását akadályozták, hanem a tűz áldozatainak kimenekülését is. A jobb szektorosok pisztolyokkal lőttek azokra, akik odabent az ablak közelébe merészkedtek, akik mégis kiugrottak azokat pedig botokkal, vasrudakkal verték agyon az odesszai Jobb Szektor párti rendőrök asszisztenciája mellett. De történt olyan eset is, amikor egy tűzhalál elől ablakon át kimenekülő embert szabályosan széttéptek!!! Mindezen rémtetteket pedig ujjongással és tapssal honorálta a többi hordatag, valamint „Égessük el az oroszokat!” üvöltözéssel. Ez pedig vegytiszta rasszizmus! Ráadásul egy olyan földön, melyen az orosz ajkú többségi lakosság évszázadok óta él.
Íme a tipikus 
füstmérgezéses esetek:

ШОК.Трупы в доме профсоюзов. Одесса 3 мая 2014 года. - #РЕАЛЬНОСТЬ





Oroszellenes 
pogrom Odesszában! Több tucat halott!
Azonban még ennél is súlyosabb, hogy az odesszai zsidó kórház egyszerűen megtagadta az orosz ajkú sérültek ellátását. Úgy tűnik, ez az odesszai zsidó orvosok Hippokratészi esküjébe belefér!
Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább.
kolomojskij-topit-biznes-tsarevaKülönösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára, 10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért. (!) (Nem pedig orosz ügynökökért, meg a fegyvereikért, ahogyan azt a vakoló média próbálja elhitetni.)
Kolomoszkijról tudható, hogy nem csupán gazdag zsidó vállalkozó és bankár, de 2013-ban a második leggazdagabb ukrán oligarcha, no meg a Privátbank tulajdonosa is, hanem, hogy az Európai Zsidó Szövetség (EJU) elnöke is.
És ha még valakinek kétsége lennevan_e_még_kérdésMagyarország kormánya az illegális ukrán kormánnyal szorosra fűzi a gazdasági és baráti szálakat – ahogy ezt a gyáva a bankárkaszt által vezérelt kormányok vezetői is teszik. A Martonyi féléknek köszönhetően az agonizáló EU és USA elvárásai szerint oroszellenes politikát folytat, és gázt szállít egy fasiszta népirtó rezsimnek.
Az erkölcsös és valóban humánus embereknek meg kell mutatniuk, hogy nem támogatják a terrorizmust, és a fasizmust, melyet a cionfasiszta ukrán vezetés folytat. És amelyet az antidemokratikus, álszent magyar kormány is teljes mellszélességgel támogat.
Az a “magyar” kormány, mely kipában, ruháját szaggatva, pénzt nem kímélve az egész magyarságot az izraeli forgatókönyv szerint bűnös népnek akarja beállítani. Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha szokásos cionista forgatókönyv szerint a bűnösből, a terroristából és cionfasisztából áldozatot, – az áldozatból pedig bűnöst kreál.

Szabad Riport – Szász Gerda
Források: Szabad Riport/Bal-Rad/Hídfő/Euro News/MTI/Népszava/Inforádió/Russia Tuday





Next Future Terrifying Technology Will Blow Your Mind



Future Military Technologies #Mind Blow | Combat Simulation | Full Video



Next Future Terrifying Technology Will Blow Your Mind (full Documentary)



America Future Secrets Military Weapons #Mind Blow (Full Documentary)








Megmozdulás a magyar-orosz barátság mellett – Február 17.


Posted on 2015/01/23Szerző: Admin
10943927_498939446913482_7216240989344140882_n
Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal, 2015. február 17.-én közös, Oroszország melletti rokonszenv-tüntetést tart Vlagyimir Putyin elnök budapesti munkalátogatásának napján.
Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal egyrészt ezzel kíván kiállni Magyarország keleti nyitása és az Eurázsiai Gazdasági Unióval való kapcsolatfelvétel mellett. Másrészt szükségesnek tartja ellensúlyozni egyes, magyarországi politikai szervezetek felelőtlen, ruszofób uszítását, egyoldalú amerikai orientációját és a látogatást ellenző megmozdulásait. Harmadrészt úgy véljük, a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország kiállása lehet a biztosítéka annak, hogy a világ nemzetei megőrizhessék szuverenitásukat a nyugati, észak-amerikai, atlantista elnyomással szemben. Oroszország fellépése biztosíték arra is, hogy az ukrajnai polgárháborúnak ne essenek áldozatául az ország kisebbségei: magyarok, ruszinok, oroszok, románok, lengyelek.
Magyarország érdeke a nemzetközi párbeszéd; a magyar függetlenség és szabadság záloga, hogy ez mind a Nyugat, mind a Kelete felé biztosítva legyen.
Várjuk a különböző társadalmi egyesületek és civilszervezetek csatlakozását a következő drótposta címre: keleti.nyitas2015@gmail.com.

A szervezők felhívása

Február 17.-én Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapestre látogat. Az atlantista, Amerikából pénzelt erők erre a napra provokációt készítenek elő. Lépni kell! Az egyoldalú nyugati függést elutasítóknak is fel kell emelniük a hangjukat. Éppen ezért hívunk mindenkit február 17.-re, budapesti megmozdulásunkra.
Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal Oroszország melletti rokonszenv-tüntetést tart az orosz államfő budapesti munkalátogatásának napján.
Elég Brüsszel és Washington diktátumaiból! Csatlakozzon hozzánk mindenki, aki ki kíván állni Magyarország keleti nyitása és az Eurázsiai Gazdasági Unióval való kapcsolatfelvétel mellett, és aki úgy gondolja, hogy a nyugati elnyomással szemben csak Oroszország képezhet ellensúlyt!
Elég a felforgatókból, és a majdani forgatókönyv producereiből! Csatlakozzon hozzánk mindenki, aki szükségesnek tartja ellensúlyozni egyes, magyarországi politikai szervezetek felelőtlen, oroszellenes uszítását, egyoldalú amerikai orientációját és a látogatást ellenző provokatív megmozdulásait.
Elég a NATO rejtett, népirtó háborújából! Csatlakozzon hozzánk mindenki, aki úgy véli, hogy Oroszország, és Vlagyimir Putyin kiállása lehet a biztosítéka annak, hogy a Don-medencében folyó konfliktusnak ne essenek áldozatul az ukrajnai kisebbségek: magyarok, ruszinok, oroszok.
Magyarország érdeke a nemzetközi párbeszéd; a magyar függetlenség és szabadság záloga, hogy ez mind a Nyugat, mind a Kelete felé biztosítva legyen.
Mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen!
Mutassuk meg, hogy Magyarország erős, független és nyitott!
Mutassuk meg, hogy meg akarjuk menteni Kárpátalja és a Don-medence népét!
Mutassuk meg, hogy Budapest nem a Majdan!
10928997_498945406912886_4819943419488943407_n




Eldőlt a dominó – elszabadult a politikai vírus


Posted on 2014/10/30Szerző: Admin


Olvasóinknak az javasoljuk, legyenek nagyon óvatosak a megtévesztő ám rendkívül kártékony neoliberális ordas eszmékkel szemben. Az otthonvédőknek semmi dolguk ezzel a neoliberális csürhével, mely, ha ismét hatalomba kerül akkor az eddigi apró eredményeket és félsikereket is elsöpri, és a kilakoltatási hullámnak, a végrehajtók korlátlan hatalmának semmi sem fog gátat szabni.
Az ukrán vírus
Mint az ebola, a HIV, a rák vagy a madárinfluenza, stb., betegségeket okozó vírusok mindegyike olyan mesterségesen előállított vírus, melynek kitalálói és terjesztői a pusztulást haszonszerzésre használják fel.
Az ukrán vírus, – mint a korábbi szíriai-, palesztin-, líbiai-, iraki-, stb., politikai- és háborús vírusok -, hatását, működését, terjesztését tekintve nem különbözik ettől, épp olyan pusztító és megállíthatatlan. Ha az oltóanyaggal meglévő párhuzamot tekintjük, akkor az ilyen vírus hordozóanyaga a pénzoligarchiák által pénzelt és terjesztett különböző színnel, jelzővel azonosított mesterséges “forradalmaknak”. Csakhogy e vírus megfékezése és kontroll alatt tartása bizonytalanabb, mint a betegséghordozó kiszabadult vírusoké. Gondoljunk csak az al-Kaidára, vagy az ISIL-re.
multik_a_világonA bankárkaszt “megoldása” ismét a hitelezés
Korábban megírtuk, hogy az USA-EU tengely ukrán dominója nyugat felé dől.
A nyugat felelőtlen politikája és pénzügyi zsonglőrködése nem maradhatott következmények nélkül. És persze az sem újdonság, hogy kik zsebelik be ennek hasznát, illetve kikkel fogják e hasznot kifizettetni.
Az EB és a kissé vonakodó Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) most épp azt fontolgatja, hogy Kijev gáztartozását, illetve annak egy részét valamint a most vásárolni kívánt gáz árát meghitelezik. Ennek legfőbb oka az, hogy ha ezt nem teszik, akkor egyéb szállítási irány hiányában azzal kell számolni, hogy az ukrán vezetéken át Európába áramló gázt Kijev szokásához híven idén is megdézsmálja. Csakhogy várhatóan ezúttal sokkal többet fognak lopni az eddig megszokottnál. Az EU ennek próbál gátat szabni, vagy legalábbis mérsékelni a hitellel.
Nézetünk szerint a hitel nem megoldás, sőt teljesen alkalmatlan kezelése a problémának.
Az ukránok által kifizethetetlen, sőt az érintett EU-s országok sem tudják teljes egészében bevállalni. Bár ez nem is dolguk.
További aggodalomra ad okot az ismert amerikai lap által felvetett kérdés melyet meg is válaszolnak:

Tehát, ki fizeti majd meg a Washington és Brüsszel kétes geopolitikai kísérleteit? Az amerikai Wall Street Journal szerint ezt az EU-tagállamok nemzeti kormányai teszik meg. Brüsszeli forrásokra hivatkozva, a kiadvány közli, a kialakult helyzet „nyomást gyakorolhat ​​az uniós tagállamokra, javasolva nekik, hogy beavatkozzanak, és felszámolják a szakadást”. A diplomáciai nyelvről lefordítva, ez azt jelenti, hogy az EU vezető intézményei megkövetelik az európai fővárosoktól, hogy magukra vállalják a Kijevnek nyújtandó segítség legalább a felét, vagy még ennél is többet.”

megszoritas
Ki fizeti a révészt?
Tehát annak a gyilkos politikának az árát, amit a cionista zsidó pénzvilág erőltet a világra mindenhol, – melynek ez a maffia a haszonélvezője – egyértelműen az országok népessége, az értékteremtő munkát végző rabszolgahad fizeti meg.
Teljesen mindegy, hogy ez a háború melyik területen folyik éppen, akár gazdasági- politikai- természetű, akár fegyveres háború, annak a haszna náluk gyűlik, a kára pedig a gazdatest országok népeit sújtja. (ha nem is egyenlő mértékben).
Most a földrajzilag hozzánk igen közel lévő ukrajnai háborús helyzet rejti az egyik legnagyobb vészhelyzetet.
Nem titok, hogy Ukrajnát a saját cionista hazaáruló főként zsidó milliárdos vezetése a nyugati cionista pénzvilággal karöltve totálisan “gatyára vetkőztette”, a hasznon pedig közösen (de nem egyenlő arányban!) osztoznak. Ráadásul a NATO ezen a részen is közvetlen közelségbe lopakodott Oroszországhoz, melynek katonai támadás alá vételére is már kidolgozott tervvel rendelkezik. Nem véletlen a párhuzam sem Magyarországgal!
A 80-as évektől kezdve (Gorbacsov éra alatt) felerősödött és 90-es évek óta nyíltan folytatott országfosztás csúcspontját a majdani események adták. Ekkortól kezdve hullott le a lepel letagadhatatlanul a háttérben összefogott közreműködőkről. A fasiszta hordával nyíltan összeszövetkezett a zsidó pénzvilág és csatlósaik (EU, NATO, USA, stb) machinációiról. Ezen ukrán erőstruktúrák vezetőit a hatalmas pénzekért a kormányba és közhivatalok vezetésébe ültették, a kisebb pozíciókat és munkahelyeket szintén az ukrán-zsidó közösség tagjaival töltötték fel, az orosz közösség tagjait eltávolították, minden szinten.Mint ismeretes csak olyanok kapnak munkát a hivatalokban, akik bizonyítani tudják több generációra visszamenőleg, hogy családjukban orosz származású felmenők nincsenek.
A maradék Ukrajna a cionista és a zsidó-fasiszta hatalomátvételnek köszönhetően a fajgyűlölet, a rasszizmus, neoliberális fertő, valamint a katonai diktatúra és a bűnözés melegágyává változott (ezek mellett a népirtás, a háborús bűnök és a terrorizmus terén Izraelt is megközelítik, köz- és létbiztonság terén pedig lassan alulmúlják Dél-Afrikai Köztársaságot is).
Qui prodest?
A szanaszét bombázott országrészek újjáépítésére a nemzetközi pénzvilág már kijelölte a saját tulajdonú multi cégeit, ahogyan a természeti kincsek és energiahordozók hasznosítására is. Eközben a zsidó-fasiszta ukrán vezetés módszeresen kiirtja és elkergeti a feleslegessé vált lakosságot, melyet főként az őshonos kis orosz lakosság alkot, s ez mintegy 10 millió fő kiiktatását jelenti.
Az, hogy ez megtörténhet természetesen nem csupán a zsidó oligarchákból álló vezetésnek és az őket kiszolgáló fasisztáknak a haszna és bűne, hanem az őket minden eszközzel támogató cionista pénzvilág által irányított nyugat gerinctelen liberális politikusainak és milliárdos országfosztó vezetőinek is.
Ezek, országaik lakosságának tüntetéseit semmibe veszik, illetve igyekeznek céljaikat átváltoztatni, más irányba terelni, ezzel élüket elvenni. A helyi provokátorok és fizetett önjelölt vezérek munkáját a beszivárgó amerikai ügynökök jelenléte támogatja.
interneado_tünti_2014Az itthoni főként Soros támogatású látszólag internetadó-ellenes liberális tüntetéssorozat is ilyen eszköz, melyet a biztonság kedvéért oroszellenességgel is összemosnak. Ennek láttán sokan elfelejtkeznek arról, hogy a kormányunk által is elismert és támogatott neoliberális, zsidó-fasiszta ukrán vezetés épp saját orosz lakosságának kiirtásával és az ország iparát adó részének földdel egyenlővé tételével van elfoglalva.
Az utcára vonult liberális csürhe haszonleső szervezőik irányítása alatt a hazánkat fosztogató EU zászlaját lobogtatva, igyekszik elterelni a figyelmet arról is, hogy a ránk erőltetett oroszellenes szankciók, (melyekből az EU vezető hatalmai persze próbálnak külön egyezményekkel kihátrálni) országunkat gazdaságilag teljesen ellehetetlenítik, politikai lehetőségeit nullára redukálják. Az pedig igen beszédes, hogy az úgynevezett baloldaltól az úgynevezett szélső jobbig mindegyik párt lelkesen támogatja a liberális csürhét .A mostani hőzöngés valódi célja a pedig nem más, mint a jelenlegi liberális kormány lecserélése egy a nyugat és EU felé még készségesebb korábbi liberális kormányra. Talán nem kéne megfelejtkezni arról a tényről sem, hogy a Bilderberg csoport konferenciájának egyetlen magyarországi meghívottja a libás Bajnai volt!
Halálugrás a szakadékba
Míg a fideszes kormány rossz tanácsadóira hallgatva meggondolatlan intézkedésekkel, adókkal operál, addig lassan bezár maga előtt minden keletre, főként az oroszok felé nyíló ajtót, mely még megmenthetné országunkat a végső pusztulástól.
Pedig a megoldás elég világos; azonnali kilépés a NATO-ból, majd pedig minden számunkra kártékony szervezetből, ahol a szerződések felülvizsgálata és módosítása nem lehetséges.
S hogy ehelyett, még mindig az országfosztás működik az sem a véletlen műve, hiszen a mai “magyar” vezetés minden pártja, minden befolyással bíró pénzügyi és gazdasági vezetője a nyugatot kézben tartó cionista bankárkaszt ugyanazon liberális irányítása alatt áll; ha tetszik ugyanaz a marok szorítja ki a szuszt belőlük, vagy juttatja levegőhöz őket.
A csürhe meg gondolkodás nélkül teszi, amire a lefizetett önjelölt vezetők utasítják őket. 2006-os főpróbán ez már működött, a Majdanon pedig beélesítették. Vajon Budapest újrázni fog?
Olvasóinknak az javasoljuk, legyenek nagyon óvatosak a megtévesztő ám rendkívül kártékony neoliberális ordas eszmékkel szemben. Az otthonvédőknek semmi dolguk ezzel a neoliberális csürhével, mely, ha ismét hatalomba kerül akkor az eddigi apró eredményeket és félsikereket is elsöpri, és a kilakoltatási hullámnak, a végrehajtók korlátlan hatalmának semmi sem fog gátat szabni. Császti már egyezkedik a következő (???) “kormány pártok” vezetőivel (A Császti-Gyurcsány párbeszéd már ennek az előszele, feltételezzük, libás Bajnaival is megtörtént az egyezkedés)császti_levél_fletonak_részlet

Audie – Szabad Riport

felhasznált források: Oroszország HangjaSZR Archívum





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése