2019. március 10., vasárnap

A terrorista zsidó állam terrorista szövetségesei









A terrorista zsidó állam terrorista
szövetségesei





Az EU-nak kötelessége, hogy megfékezze társult

tagjának terrorista cselekedeteit





Posted on 2014/07/31 by Nifadmin
Smoke and fire from an Israeli bomb rises into the air ove Gaza CityTegnapi felhívásomnak (Az Eurocorps fékezze meg Izraelt!) jelentős visszhangja van az internet-fórumokon. Ezért létrehoztam egyonline petíciót, amelyen támogathatják követelésemet azok, akik egyetértenek felszólításommal.
A címzettek közül eddig egyedül Szanyi Tibor EP-képviselő válaszolt, az alábbiak szerint:
Aggodalmát megértve szeretném jelezni, hogy a konfliktusnak bár része, de nem oka a három izraeli fiatal meggyilkolása. A harci cselekmények viszont mindkét fél részéről jelentős tüzérségi támogatást kapnak. A kölcsönös rakétatámadások beszüntetése közös érdek.”
Válaszként az alábbiakat írtam:
A kincstári véleményt – amelyet a média is sulykol – természetesen ismerem. Ön ezt ismételte el.
A konfliktus nem spontán robbant ki, hanem annak oka van. Ma ismét írok az EP-képviselőknek egy nyilvánosságra hozott levelet, ahol a Gáza elleni háborús bűncselekmény okát és körülményeit elemzem.”
Szanyi Tibornak tett ígéretemet az alábbiakban teljesítem:
Az 1897-ben alakult Cionista Világmozgalom célja a zsidó állam létrehozása, amely megvalósítja a világméretű, föderális gyarmatbirodalmat: minden nemzet érdekérvényesítése fölé helyezi egy nemzet – a zsidóság – érdekeit, ahogyan aztSimon Peresz 2007-i beszédében meghatározta. A Cionista Világmozgalom alakulása óta eltelt több, mint egy évszázad a cél megvalósításának állomásait határozták meg:
-    Az I. Világháború kimenetelét alapvetően meghatározta az USA belépése, amely angol-amerikai megállapodás eredménye, elutasítva a németek 1916-os, „status quo ante basis” (eredeti állapot visszaállítása) jellegű békekötési javaslatát. 1917-ben a Balfour-nyilatkozatban a Brit-Birodalom támogatta egy „zsidó nemzeti haza” létrehozását a Birodalom részét képező Palesztinában, ami alapján elkezdődött a „hazatérés”.
-    Izrael állam 1948-as megalapításáig a letelepedési terv szerinti zsidó „hazatérés” (alija) 711000 palesztín halálát vagy menekülését jelentette, az ENSZ adatai szerint. Ehhez jelentősen hozzájárult az 1921-ben megalakult zsidó fegyveres testület tevékenysége.
-    A II. Világháború végkimenetelét ismét angol hatásra létrejött USA beavatkozás határozta meg.
-    A palesztinai brit főhadiszállás, a King David Hotel elleni, 1946-os zsidó terrortámadás 1947-ben kikényszerítette az ENSZ „Palesztin rendelkezési tervet”, amely már nem közös arab-zsidó állam létrehozását tartalmazta, mint a korábbi rendezési terv, hanem egy arab és egy zsidó állam létrejöttét határozta meg. Az angolok 1948. május 15-én hagyták el Palesztinát, de David Ben-Gurion már előző nap kikiáltotta a „szabad és független” Ciont, vagyis létrejött Izrael állam, amely egy évvel megalakulása után ENSZ tagállam lett, annak ellenére, hogy a világ nagyon kevés állama ismerte el.
-    A Palesztin állam létrejöttét elsősorban Izrael és „legfőbb, örök szövetségese”, az USA (legutóbb Obama nyilatkoztatta ezt ki)gátolta.
-    1967-ben Izrael megszállta Ciszjordániát, Gázát, a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot, fallal vette azokat körül, ahol zsidó településeket hozott létre. Az arabok és keresztények által lakott Gáza így vált a ”legnagyobb guantanamová”.
Igaza van abban Szanyi úrnak, hogy „a konfliktusnak bár része, de nem oka a három izraeli fiatal meggyilkolása, mert oka az arabok szabadságtól megfosztottsága, és ennek következménye a szabadság visszavételét célzó önvédelem, amely megakadályozása – jellegénél fogva – terrorista tevékenység.
Valóban a „kölcsönös rakétatámadások beszüntetése közös érdek”, de ez az érdek csak akkor válik realitássá, ha az ok – vagyis Izrael terrorista fellépése az arabokkal szemben – megszűnik. Izrael terrorista tevékenysége megalakulása óta nem csökken, sőt – a világot egyre súlyosabban veszélyeztetve – növekszik, ezért a béke megteremtése annak a nemzetközi szervezetnek (vagyis az EU-nak) a kötelessége, amelynek Izrael társult tagja, mert ezt a feladatot az ENSZ nem képes ellátni, hiszen – a BT-ben állandó tagként szereplő USA bojkottja miatt – az ENSZ határozatainak nincs végrehajtást kikényszerítő ereje – mint az elmúlt évtizedek bizonyítják.
Kelt Szegeden, 2014. július 30-án.
dr. Halász József  
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)





Felszólítás Magyarország EP-képviselőihez – Az

Eurocorps fékezze meg Izraelt!



Posted on 2014/07/30 by Nifadmin
Címzettek: Pelczné Gáll Ildikó, Szájer József, Tőkés László, Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György, Erdős Norbert, Bocskor Andrea, Deli Andor, Kósa Ádám, Hölvényi György, Morvai Krisztina, Balczó Zoltán, Kovács Béla, Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Meszerics Tamás, Jávor Benedek
EUcorpsAz Európai Unió és Izrael között társulási szerződés van érvényben, ezért az EU felelőssége is, hogy társult tagja betartsa azokat a határozatokat és szabályokat, amelyek nemzetközi kötelezettségei teljesítésére vonatkoznak.
Izrael Gáza ellen emberiség elleni bűncselekményt követ el. A hadi cselekmények alapját szolgáló esemény (három izraeli fiatal meggyilkolása) kapcsán az izraeli rendőrség megállapította, hogy az elkövetők nem egyeztettek a Hamásszal, és nem ennek a szervezetnek a parancsára követték el a gyilkosságokat.
A Gáza elleni globális támadás még akkor sem lett volna arányos, ha annak megnevezett oka megáll. A megállapított tények alapján viszont
Izrael Gáza elleni hadviselése terrorcselekmény, mivel annak célja a Gáza feletti politikai hatalom megszerzése, eszköze pedig az erőszak.
Ebben az esetben az Európai Unió kötelessége, hogy meggátolja Izraelt emberiség ellenes bűncselekmény-sorozatának folytatását, ezért
felszólítom Képviselőasszonyt/Képviselőurat, hogy indítványozza az Európai Parlamentben az alábbiakat:
-    Az Európai Unió haladéktalanul lépjen közbe az izraeli terrorcselekmények azonnali beszüntetése érdekében az Eurocorp megfelelő létszámú haderejével.
-    A beavatkozás ideje alatt az Európai Unió függessze fel az Izraellel fennálló társulási szerződést,
-    a Gázai népirtás befejezése után vizsgálja felül a társulási szerződés hatályban tartását és kezdeményezze az ENSZ-nél az Izrael által 1967-ben elfoglalt arab területeken jogtalanul létesített települések felszámolását és az elfoglalt területek eredeti állapot szerinti visszaszolgáltatását a Palesztin államnak.  

Kelt Szegeden, 2014. július 29.
dr. Halász József
NIF












Simon Peresz és a mélymagyarok



Napokig foglalkozott Peresz balul elsült mondatával („felvásároljuk Magyarországot”) a hazai sajtó. Judeofób nemzeti fundamentalisták demonstráltak a zsidó állam diplomáciai képviselete előtt; lakiteleki veteránok levelet írtak Peresznek; Izrael újdonsült nagykövete pedig a köztévében magyarázkodhatott. Nagy antiszemita paláver egy kiforgatható félmondat ürügyén.

Simon Peresz a kamarai rendezvényen.
Felszólalt és elmondta rossz mondatát.


Simon Peresz izraeli elnöknek egy gazdasági kamarai rendezvényen mondott, a Maariv által tudósított szavai, hogy „manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni… Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”, bizonyos körökben vihart kavartak. Jóval nagyobbat, mintha az osztrák, kanadai vagy finn államfő beszélt volna ugyanerről.
Vitathatatlan, a közel-keleti politika nagy öregje jobban megválogathatná szavait. Politikusnak úgy érdemes fogalmazni, hogy a szavakkal ne lehessen - összefüggéseiből kitépve – bumerángként visszaütni rá. Ugyanakkor látható, Izrael elnöke úgy járt a hazai antiszemitákkal, mint jámbor atyafi a részeg kocsmatöltelékekkel. Aki megfordult már néhányszor kültelki talponállókban, biztos látott efféle jelenetet: odalép az ismeretlen vendég a söntéspulthoz, kicsit hangosabb a megszokottnál, félreérthető mozdulatot tesz s ezzel rögtön bele is köt a lerészegedő „törzspiások” valamelyike. Utólag belemagyarázható, hogy amennyiben valamivel csendesebb és szolidabban gesztikulál, a verekedés elmarad. Csakhogy a lényeg nem ez. Hanem néhány alkoholista lumpen, akik bunyózni vágyva, ürügyre lesnek. Várnak, amíg jön valaki, akit mondvacsinált okkal elagyabugyálhatnak.
A Peresz-beszéd utóélete bizonyítja legjobban, hogy amikor valaki(k) súlyos előítéletet táplálnak a zsidóság iránt, ugyanúgy kezdenek működni, akár a fenti szeszkazánok. Előbb-utóbb találnak olyan „célszemélyt”, akinek tényleges (vagy feltételezett) cselekedeteire, kijelentéseire hivatkozva demonstrálják Izrael világuralmi szándékait. A hét MDF-alapító politikus, köztük Csurka István, Für Lajos, Lezsák Sándor, Csoóri Sándor, Fekete Gyula levele (lásd a csatolt dokumentumot) tipikus példája ennek. Persze hivatalosan a dokumentum szerzői – a legitimálónak gondolt tiszteletkörök után - csak (ál)naiv kérdéseket tesznek fel. Mégpedig, hogy a felvásárlás „a gazdaságon és pénzvilágon kívül (ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem, bankvilág), közvetve vagy közvetlenül, kiterjed-e a kultúra, média, közoktatás, tudományok, egészségügy etc. területeire is? (...) az ország teljes intézményi és irányítási rendszerét, a politika teljes világát is (pártok, parlament, kormány, önkormányzatok etc.) magában foglalja-e? (…) mi a célja a totálisnak tűnő országfelvásárló elképzeléseknek? Puszta üzlet? Katonai vagy másfajta bázis létrehozása? Népmozgalmi, bevándorlási, illetve kitelepítési, beolvasztási elgondolások?” Nem nehéz felfedezni, itt kérdő mondatokba állításokat csomagolnak.

Simon Peresz – mint a hivatalban lévő politikusok bármelyike – dicsekedett azzal, milyen jól teljesít az izraeli gazdaság. Ezt a befektetések hatalmas, országnyi volumenével illusztrálta. Valószínű, hogy az öngerjesztő retorika hevében jócskán elszaladt vele a szekér. Ha valaki ebből képes lehetőségként feltételezni azt, hogy Izrael kilóra megveszi a politikai rendszerünket, támaszpontokat alapítana, és szervezett bevándoroltatást hajtana végre, azzal szemben jogos a gyanakvás, nem csupán ártatlan kérdések megfogalmazásáról van szó.  (Mellesleg kíváncsiak volnánk arra az elmebetegre, aki a hiányban és adósságban úszó költségvetésünket, úgymond meg szeretné venni.) Pár balul elsült, nyilvánvalóan csak a gazdaságot érintő mondat után a nemzethalál árnyékáról képzelődni, az bizony összeesküvés-elmélet a javából. Effajta következtetéseket levonni Peresz szavaiból még jóindulattal sem tekinthető másnak,  mint rosszhiszemű, prekoncepciós olvasatnak.

De nézzük a másik állítást, amely úgy felháborította a levitézlett politikusokat. Peresz elmondta, gyarmatosítás és katonaság bevetése nélkül is lehetséges a birodalomépítés. Mindez csupán annyit jelent, manapság nem kell országokat lerohanni vagy alávetni, hogy saját hazánkat gazdaggá tegyük. Elég, ha jó gazdaságfilozófiával támogatjuk, segítjük a vállalkozásokat. Az effajta impérium nemcsak a „hódítót”, de a „zsákmányterületet” is gyarapítja, innováció, munkahelyteremtés, adóbevétel révén. Ha a zsidó (általában a külföldi) tőke „gyarmatosítása”, olyan szörnyű, miért van, hogy azon térségek (pl. Fekete-Afrika, Burma, Észak-Korea stb.) a legnyomorultabbak, amelyeket a „kolonializálók” nagy ívben kerülnek? Ők igencsak vágynának rá, hogy rájuk törjön a karvalytőke.
Jövőre lesz hatvan éve, hogy Izrael stabil, többpárti demokrácia. Akkor miért van az, hogy a jobboldal „érdes része” kényszeresen rengeteget foglalkozik a nem létező „zsidó veszéllyel”, a hatalomtecnikailag visszabolsevizálódó Oroszország gazdasági térnyerésével pedig jóval kevesebbet? Ezt már döntse el az olvasó.
Papp László Tamás





A föderalizmus paradigmája csőlátóvá teszi a „magyar

vezetőket” – Halász dr. vitára hívja Orbánt



Posted on 2014/07/31 by Nifadmin



Dr. Halász József
Dr. Halász József
Dr. Halász József, aki kiváló jogászként hosszú évek óta harcol Hazánk függetlenségéért, a Szent Korona Értékrend megismertetéséért a magyarság körében és azért, hogy a Szent Korona alkotmányának értékrendje szerint működjön Hazánk, vitára hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt. Hogy pontosan miről is szólna ez a vita, azt Halász dr. pontosan megfogalmazta az alább olvashatóak szerint. 
Perszen nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy a hatalmi mámor és miniszterelnöki felsőbbrendűség nem valószínűsíti sem egyáltalán a vitára történt kihívásra a választ sem, pláne nem egy ilyen súlyú és magas szakmai ismereteket igénylő vitának a megvalósulását. Gondoljunk csak bele, Orbán a választások előtt minden vita elől megfutamodott. Ráadásul jól látható, hogy a propagandában “erős”, de a Magyarságtól lényegében teljesen elszakadt miniszterelnök és annak kormánya tovább folytatja az álnemzeti működést, mely még inkább kiszolgáltatja a Nemzetet az idegen hódítóknak és azok gazdasági, politikai érdekeltségeinek.
(NIF)
Az államszerveződési minta kialakítására szolgáló érvütköztetésre hívó nyílt levél Orbán Viktornak
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Ön Tusnádfürdőn a következőket mondta: „.. a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy találják ki, dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális állam, a liberális demokrácia korszaka után – a kereszténység, a szabadság és az emberi jogok értékeit tiszteletben tartva – ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget”.
Magyarország évszázadok óta keresi a boldogulás útját. Ettől az úttól egyre távolodunk, a mindenkori „magyar vezetők” ígéretei ellenére, akik figyelmen kívül hagyják a távolodást jelentő nyugati civilizáció paradigmájának természetes alternatíváját, az ősi civilizáció gondolkodási mód mintáját, amely a Szent Korona Értékrenddel (és nem a Szent Korona Tannal) hagyományozódott a magyarságra.
Ezért kérem Önt, hogy adjon lehetőséget arra nekem, aki „csak magyar ember”, de nem „magyar vezető”, hogy nyilvános érvütköztetésen vessük össze a jelenlegi rendszer hátrányos következményeinek megoldási lehetőségeit a föderatív és a konföderatív államszerveződés különbségei alapján.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy – a liberális demokrácia szabályai szerint – a „magyar vezetőknek” nem szokásuk stratégiai és taktikai kérdéseket megbeszélni olyan emberekkel, akik nem tartoznak a vezetéshez. Engedje meg kifejeznem azt a – történelmi tényekkel alátámasztott – véleményemet, miszerint ez hiba.
Szerintem a föderalizmus paradigmája csőlátóvá teszi a „magyar vezetőket”, ezért csak a jelenlegi rendszer módosításában keresik a válságból kivezető megoldást, rendszerváltásnak nevezve a rendszermódosítást, szabadságharcnak a karantén-kerítés nyomvonalának és határsávjának módosítását.
Engedelmével, ezt bizonyítják az Ön kijelentései (különösen a liberalizmus elvetése, de az EU négy liberális alapelvének elfogadása), és a parlamenti pártok MTI által közölt véleményei az Ön tusnádfürdői beszédével kapcsolatban.
Felkészültségemet egy Önnel folytatott beszélgetésre
-    „A nemzetstratégiától a nemzettaktika teljesítéséig” c. írásom és az abban hivatkozott anyagok bizonyítják általánosságban,
-    a föderatív- és a konföderatív paradigmával kapcsolatban pedig a Morvai Krisztina EP képviselőasszony felkérésére írt két tanulmányom: „Az európai konföderáció – mint Európa lehetséges jövőképeés „Kiút a válságból – a föderatív Európai Unió átalakulása Európai Konföderációvá.
Bízom abban, hogy az Ön által elítélt „liberális demokrácia” szellemével szemben elfogadja nyilvános érvütköztetésre invitálásomat.
Kelt Szegeden, 2014. július 28-án.
Tisztelettel:
dr. Halász József


dr. Halász József dr. Halász József



Az európai konföderáció „Az európai konföderáció Az európai konföderáció -
mint Európa lehetséges
jövőképe”

dr. Morvai Krisztina
EU-parlamenti képviselőasszony felkérésére írt tanulmány
Tartalom
__________________________________________________________________________________
- a -
Tartalom
Bevezetés …………………………………………………………………………. 1. oldal
Az európai föderációról konföderációra átalakulás szükségessége.
I. rész ……………………………………………………………………………. 3. oldal
1. Alapok
1.1 A föderáció és konföderáció általános összehasonlítása
A két szövetségi forma közötti különbség
Az európai államok szövetségi forma változásai a II. világháború után ……. 4. oldal

1.2 A szubszidiaritás érvényesülése a föderációban és a konföderációban … 6. oldal
A szubszidiaritáshoz kapcsolódó fogalmak
a./ A szubszidiaritás
b./ A demokrácia …………………………………………………………… 7. oldal
c./ A szolidaritás
d./ Összefoglalva …………………………………………………………… 8. oldal
Teendők a szubszidiaritás érvényesítéséért
A föderális és konföderális szabadság-értelmezés ………………………… 11. oldal
1.3 A társadalmi mátrix érvényesülése a föderációban és a konföderációban 14. oldal
a./ Alapértelmezések
Gazdaság – közgazdaság
Az önellátás
b./ A gazdaság szerkezete …………………………………………………. 15. oldal
c./ A gazdaság szabályrendszere
d./ A természetes mátrix-elmélet ………………………………………….. 17. oldal
e./ A természetellenes mátrix-elmélet …………………………………… 20. oldal
A természetellenes mátrix-elméletet követő Európai Unió ……………. 21. oldal
2. A föderáció és a konföderáció paradigmájának részei …………………. 22. oldal
2.1 A föderáció és a konföderáció paradigmájának eszmei része
a./ Eredet …………………………………………………………………. 23. oldal
b./ A Szabadság ………………………………………………………….. 25. oldal
c./ Irányítás és vezetés ………………………………………………….. 26. oldal
d./ Megismerhetőség …………………………………………………… 27. oldal
2.2 A föderáció és a konföderáció paradigmájának jogi része ……………… 30. oldal
a./ A jogrendszer alkotmányos minősége ………………………………. 31. oldal
A konföderatív ősi civilizáció alkotmány-értelmezése ……………… 32. oldal
A föderatív alkotmány-értelmezés …………………………………. 32. oldal
b./ A szabadság minősége a jogrendszerben …………………………… 35. oldal
A szabadság a konföderációban
A szabadság a föderációban …………………………………………. 36. oldal
c./ A társadalmi mátrix érvényesülése a jogrendszerben ………………. 39. oldal
A hatalom megosztása a konföderációban ……………………..……. 40. oldal
A hatalom megosztása a föderációban ……………………………….. 41. oldal
A hatalom megosztása az EU –ban …………………………………… 44. oldal Tartalom
__________________________________________________________________________________
- b -
d./ A jogrendszer felépítése, jogalkotás ……………………………….. 45. oldal
A jogrendszer felépítése, jogalkotás a konföderatív paradigma szerint …. 47. oldal
A Konföderatív Európa jogszabályalkotás folyamatának áttekintő táblája 50. oldal
Törvényalkotás folyamata a föderatív államban ……………………. 51. oldal
Döntéshozatali folyamat a föderatív szövetségi államban (EU-ban) …… 52. oldal
2.3 A föderáció és a konföderáció paradigmájának gazdasági része ……… 56. oldal
Általános összehasonlítás ………………………………………………. 57. oldal
a./ A gazdaságra vonatkozó szabadságjogok érvényesülése …… 61. oldal
Ellentétpárok a föderatív és a konföderatív gondolkodási módban:
aa./ A tőke szabad áramlása - a nemzeti vagyon önérték-növelése ………. 62. oldal
Föderáció: A tőke szabad áramlása
Konföderáció: A nemzeti vagyon önérték-növelése …………………. 64. oldal
ab./ Az áru és a szolgáltatások szabad áramlása –
az önellátás alapja a nemzeti termék ………………………………… 64. oldal
Föderáció: Az áru és a szolgáltatások szabad áramlása
A konföderatív önellátás alapja a nemzeti termék ……………………. 67. oldal
ac./ Szabad letelepedés - Nemzeti vagyon növelésének kötelezettsége ……. 68. oldal
Föderáció: Szabad letelepedés
Konföderáció: Nemzeti vagyon növelésének kötelezettsége …………… 69. oldal
b./ A szubszidiaritás érvényesülése a gazdaságpolitikában ……………… 71. oldal
Föderáció: A kizárólagos hatáskörrel megcsonkított önrendelkezés
Konföderáció: Alulról épülő közszabadság
c./ A kötelezettségek és jogok összhangjának érvényesülése
a gazdaságpolitikában ………………………………………………… 72. oldal
Föderáció: Nemzeti érdekvédelem tiltása
Konföderáció: A kötelezettségek teljesítése feltételeinek korlátlansága
d./ A nemzeti- és nemzetek fölötti paradigma hatása
az ember életére a gazdaságpolitikán keresztül …………………….. 73. oldal
Föderáció: Kozmopolitizmus (világpolgárság)
Konföderáció: Nemzeti önazonosság dominanciája

3. A föderatív EU-tagság megszűntetése …………………………………… 74. oldal
II. rész
Az Európai Unió és az Európai Konföderáció tagállamainak
társadalom- és gazdaságpolitikája …………………………………………… 75. oldal
1. Az emberi környezet (az élettér önfenntartó tevékenységei) …………… 76. oldal
1.1 A társadalmi mátrix felépítése (települések és társadalmi csoportok) Tartalom
__________________________________________________________________________________
- c -
a./ A mátrix felépítés föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a mátrix felépítésre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A mátrix felépítés föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …. 77. oldal
d./ A mátrix felépítés konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 79. oldal
e./ A mátrix felépítés föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 84. oldal
1.2 Család, korosztályok …………………………………………………….. 85. oldal
Család
a./ A család föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a családra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A család föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 86. oldal
d./ A család konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 88. oldal
e./ A család föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 89. oldal
Ifjúkor …………………………………………………………………… 90. oldal
a./ Az ifjúkor föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az ifjúkorra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ Az ifjúkor föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 91. oldal
d./ Az ifjúkor konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 93. oldal
e./ Az ifjúkor föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 94. oldal
Aktív kor ………………………………………………………………….. 95. oldal
a./ Az aktív kor föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az aktív korra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ Az aktív kor föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 96. oldal
d./ Az aktív kor konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 98. oldal
e./ Az aktív kor föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 99. oldal
Időskor ……………………………………………………………………… 100. oldal
a./ Az időskor föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az időskorra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ Az időskor föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 101. oldal
d./ Az időskor konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 102. oldal
e./ Az időskor föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 103. oldal
1.3 Kultúra, tudomány …………………………………………………….. 104. oldal
a./ A kultúra, tudomány föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a kultúrára és tudományra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A kultúra, tudomány föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján 105. oldal
d./ A kultúra, tudomány konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról Tartalom
__________________________________________________________________________________
- d -
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 107. oldal
e./ A kultúra, tudomány föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 108. oldal
1.4 Államalapító, államalkotó és vendég nemzetek, nemzetiségek …………. 109. oldal
a./ A nemzetiségek föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a nemzetiségekre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A nemzetiségek föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …… 110. oldal
d./ A nemzetiségek konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 112. oldal
e./ A nemzetiségek föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 114. oldal
1.5 Lelki és szellemi egészség (istenhit) ……………………………………. 115. oldal
a./ Az istenhit föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az istenhitre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ Az istenhit föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 116. oldal
d./ Az istenhit konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 117. oldal
e./ Az istenhit föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 118. oldal
1.6 Nevelés, oktatás ………………………………………………………… 119. oldal
a./ A nevelés, oktatás föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a nevelésre és oktatásra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A nevelés, oktatás föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …. 120. oldal
d./ A nevelés, oktatás konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 121. oldal
e./ A nevelés, oktatás föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 122. oldal
1.7 Testi egészség ……………………………………………………………. 123. oldal
a./ A testi egészség föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a testi egészségre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A testi egészség föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján ….. 124. oldal
d./ A testi egészség konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 125. oldal
e./ A testi egészség föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 126. oldal
1.8 Védelem ……………………………………………………………………. 127. oldal
a./ A védelem föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a védelemre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
A föderatív államok védelmi kiszolgáltatottsága (A terrorizmusról) ..… 128. oldal
c./ A védelem föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján ……... 131. oldal
d./ A védelem konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 132. oldal
e./ A védelem föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 135. oldal Tartalom
__________________________________________________________________________________
- e -
2. Gazdaság (az anyagi igényeket kielégítő lehetőségek
felhasználásának tevékenységei) ……………………………………… 137. oldal
2.1 A gazdaság általános jellemzői
a./ A gazdaság föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a gazdaságra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ A gazdaság föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 138. oldal
d./ A gazdaság konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 142. oldal
Az Európai Konföderáció gazdaságának általános rendelkezései …….. 143. oldal
Az Európai Konföderáció gazdaságának ágazatonkénti elemzésének
szerkezete és az általános rendelkezések …………………………… 145. oldal
e./ A gazdaság föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 146. oldal
2.2 Mezőgazdaság és élelmiszeripar ………………………………………. 147. oldal
a./ A mezőgazdaság és élelmiszeripar föderatív és konföderatív
jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a mezőgazdaságra és élelmiszeriparra vonatkozó
arisztotelészi kérdésekre
A négy liberális alapelv hatása a nemzeti mezőgazdaságra
c./ A mezőgazdaság és élelmiszeripar föderatív jellemzői
a Lisszaboni Szerződés alapján ……………………………………….. 148. oldal
A Lisszaboni Szerződés mezőgazdasággal kapcsolatos legfontosabb
intézkedései …………………………………………………………. 150. oldal
d./ A mezőgazdaság és élelmiszeripar konföderatív jellemzői
az Európai Konföderációról szóló szerződéstervezet alapján ………… 152. oldal
e./ A mezőgazdaság és élelmiszeripar föderatív és konföderatív
jellemzőinek összehasonlító összefoglalása ……………………………. 154. oldal
2.3 Ipar (könnyűipar, nehézipar, energiaipar) ………………………….. 155. oldal
a./ Az ipar föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az iparra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
A négy liberális alapelv hatása a nemzeti iparra
c./ Az ipar föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 156. oldal
d./ Az ipar konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 157. oldal
e./ Az ipar föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 159. oldal
2.4 Szolgáltatás (közellátó és szociális szolgáltatás) ……………………….. 160. oldal
a./ A szolgáltatás föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a szolgáltatásra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
A négy liberális alapelv hatása a nemzeti szolgáltatásokra
c./ A szolgáltatás föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján …….. 161. oldal
d./ A szolgáltatás konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 162. oldal
e./ A szolgáltatás föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 164. oldal Tartalom
__________________________________________________________________________________
- f -
2.5 Idegenforgalom …………………………………………………………… 165. oldal
a./ Az idegenforgalom föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az idegenforgalomra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
A négy liberális alapelv hatása a nemzeti idegenforgalomra
c./ Az idegenforgalom föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján 166. oldal
d./ Az idegenforgalom konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 167. oldal
e./ Az idegenforgalom föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 169. oldal
2.6 Kereskedelem (belkereskedelem, külkereskedelem) ………………….. 170. oldal
a./ A kereskedelem föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a kereskedelemre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
A négy liberális alapelv hatása a nemzeti kereskedelemre
c./ A kereskedelem föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján ….. 171. oldal
d./ A kereskedelem konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 173. oldal
e./ A kereskedelem föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 175. oldal
2.7 Szállítás és közlekedés …………………………………………………… 176. oldal
a./ A szállítás és közlekedés föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz a szállításra és közlekedésre vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
A négy liberális alapelv hatása a nemzeti közlekedésre és szállításra
c./ A szállításra és közlekedésre föderatív jellemzői
a Lisszaboni Szerződés alapján ……………………………………….. 177. oldal
d./ A szállításra és közlekedésre konföderatív jellemzői
az Európai Konföderációról szóló szerződéstervezet alapján ………… 179. oldal
e./ A szállításra és közlekedésre föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 181. oldal
3. Államháztartás ………………………………………………………….. 182. oldal
a./ Az államháztartás föderatív és konföderatív jellemzőit összesítő kérdés
b./ Válasz az államháztartásra vonatkozó arisztotelészi kérdésekre
c./ Az államháztartás föderatív jellemzői a Lisszaboni Szerződés alapján
(Az EU és az EU tagállamok költségvetése) ……………………….. 183. oldal
Az EU költségvetése
A tagállamok költségvetése …………………………………………. 184. oldal
Magyarország költségvetése az EU-ban
Az EU-tagállamok költségvetésének összefoglalása ………………… 185. oldal
d./ Az államháztartás konföderatív jellemzői az Európai Konföderációról
szóló szerződéstervezet alapján ………………………………………… 186. oldal
A konföderatív Magyarország államháztartása a jelenlegi adatok alapján 188. oldal
e./ Az államháztartás föderatív és konföderatív jellemzőinek
összehasonlító összefoglalása ……………………………………….. 189. oldal
Jegyzetek ………………………………………………………………… 190+1. olda

A tanulmány folytatódik , de én csak a tartalomjegyzéket teszem közzé , hogy az érdeklődők tudjanak róla , hogy van ilyen tanulmány , és hogy hol érhetik el. És itt a másik tanulmány is , hogy tudjatok róla . !!!!!!!!!!

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kiút a válságból – Kiút a válságból –a föderatív a föderatív
Európai Unió átalakulása Európai Unió átalakulása
Európai Konföderációvá

dr. Morvai Krisztina
EU-parlamenti képviselőasszony felkérésére írt tanulmány
Tartalom
__________________________________________________________________________________
- a -
Tartalom
Bevezetés ……………………………………………………………………. 1. oldal
1. Az átalakulás szükségességének oka ………………………………. 3. oldal
1.1 Az Európai Unió nem teljesítette
a Lisszaboni Szerződésben meghatározott céljait
1.2 Az Európai Unió tagállamok állampolgárainak kisebbsége föderalista …. 6. oldal
1.3 Az Európai Unió föderatív szövetségi államként
nem képes a nemzetek érdekérvényesítésének összehangolására
(az Eurobarometer „Egy évvel a 2014. évi európai választások előtt:
Gazdasági és társadalmi kérdések” c. tanulmány tematikája szerint) ……. 7. oldal
A válsággal szembeni reakciók
Mely szereplő tud a leghatékonyabban fellépni a válság
következményeivel szemben? ………………………………………….. 9. oldal
Kiemelt szakpolitikák válság idején …………………………………. 10. oldal
Az euró szerepe ………………………………………………………. 16. oldal
Milyen lesz az euróövezet 2025-ben? ………………………………….. 17. oldal
Az Európai Unió költségvetése ………………………………………… 18. oldal
Az Európai Unió költségvetésének prioritásai …………………………. 19. oldal
A föderatív GDP és a konföderatív nemzeti vagyonnövekedés ……… 22. oldal
A bankrendszer átfogó reformja ………………………………………. 26. oldal
Az európai gazdasági teljesítmény javítására irányuló
három kezdeményezés
Az európaiak és a globalizáció 2025-ig előretekintve …………………… 28. oldal
Összefoglaló megállapítás ……………………………………………. 31. oldal
2. Az átalakulás általános elvei az Európai Államokban és
az Európai Államok Konföderatív Szövetségében ………..…………… 33. oldal
Az Európai Konföderáció alapelvei
2.1 A teljes szabadság elve ………………………………………………… 34. oldal
2.2 A célzott összehangolás elve ………………………………………..……. 35. oldal
2.3 A döntési helyzet kialakulása helyén történő döntések
(csorbítatlan szubszidiaritás) elve …………………..………………… 37. oldal
2.4 Az alulról építkező, érdek-összehangoláson alapuló közszabadság
(demokrácia) elve ………….………………………………………… 39. oldal
2.5 Az élettér elve ………..…….………………………………………… 41. oldal
2.6 Az államalapító és államalkotó nemzetek hatalomgyakorláshoz
való kizárólagos jogának elve …………………………………………. 43. oldal
2.7 Az államalapító és államalkotó nemzetek egyetemes és
kizárólagos érdekérvényesülésének elve ………………………………. 45. oldal
2.8 Sorsközösség vállalás (szolidaritás) elve az élettér, valamint
az államalapító és államalkotó nemzetek jogainak megtartása érdekében … 48. oldal
2.9 A pénz értékfedezeti elve …………………………………………….. 49. oldal
2.10 Az igények és lehetőségek összhangjának elve ………………………….. 50. oldal
2.11 Az értékcsere elve az igény-lehetőség összhangjának
megteremtése érdekében ……………………………………………… 52. oldal
2.12 A szabadság védelmének elve ………………………………………… 53. oldal Tartalom
__________________________________________________________________________________
- b -
3. Az átalakulás részei és fokozatai ……………………………………. 57. oldal
3.1 A jelenlegi helyzet értékelése
3.2 Az átalakulás részeinek és fokozatainak kapcsolat-rendszere ……….. 58. oldal
3.3 Az átalakulás első fokozatának feladatai …………………………….. 60. oldal
3.4 Az átalakulás második fokozatának feladatai …………………………. 63. oldal
Jegyzetek ……………………………………………………………….... 66+1. oldal



Felszólítás Magyarország EP-képviselőihez – Az

Eurocorps fékezze meg Izraelt!



Posted on 2014/07/30 by Nifadmin
EUcorpsCímzettek: Pelczné Gáll Ildikó, Szájer József, Tőkés László, Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György, Erdős Norbert, Bocskor Andrea, Deli Andor, Kósa Ádám, Hölvényi György, Morvai Krisztina, Balczó Zoltán, Kovács Béla, Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Meszerics Tamás, Jávor Benedek
Az Európai Unió és Izrael között társulási szerződés van érvényben, ezért az EU felelőssége is, hogy társult tagja betartsa azokat a határozatokat és szabályokat, amelyek nemzetközi kötelezettségei teljesítésére vonatkoznak.
Izrael Gáza ellen emberiség elleni bűncselekményt követ el. A hadi cselekmények alapját szolgáló esemény (három izraeli fiatal meggyilkolása) kapcsán az izraeli rendőrség megállapította, hogy az elkövetők nem egyeztettek a Hamásszal, és nem ennek a szervezetnek a parancsára követték el a gyilkosságokat.
A Gáza elleni globális támadás még akkor sem lett volna arányos, ha annak megnevezett oka megáll. A megállapított tények alapján viszont
Izrael Gáza elleni hadviselése terrorcselekmény, mivel annak célja a Gáza feletti politikai hatalom megszerzése, eszköze pedig az erőszak.
Ebben az esetben az Európai Unió kötelessége, hogy meggátolja Izraelt emberiség ellenes bűncselekmény-sorozatának folytatását, ezért
felszólítom Képviselőasszonyt/Képviselőurat, hogy indítványozza az Európai Parlamentben az alábbiakat:
-    Az Európai Unió haladéktalanul lépjen közbe az izraeli terrorcselekmények azonnali beszüntetése érdekében az Eurocorp megfelelő létszámú haderejével.
-    A beavatkozás ideje alatt az Európai Unió függessze fel az Izraellel fennálló társulási szerződést,
-    a Gázai népirtás befejezése után vizsgálja felül a társulási szerződés hatályban tartását és kezdeményezze az ENSZ-nél az Izrael által 1967-ben elfoglalt arab területeken jogtalanul létesített települések felszámolását és az elfoglalt területek eredeti állapot szerinti visszaszolgáltatását a Palesztin államnak.  

Kelt Szegeden, 2014. július 29.
dr. Halász József
NIF





Izrael-Ukrajna-Megszállási Emlékmű – Ennyire elveszett

értékrend uralkodik az átlagembernél ?



Posted on 2014/07/26 by Nifadmin
Bevallom sok portál anyagait és hozzászólásait olvasom el mostanában, mert kíváncsi vagyok vajon hogyan gondolkodnak az átlagemberek és hozzászólók. Rá kell jönnöm minden nap, hogy tragikus a helyzet. Nem is hogy tragikus, halálosan életveszélyes, amilyen tudathasadásos állapotban vegetál az értelmesebbnek számító (vagyis magát annak tartó) réteg is.
Jelenleg a híreket (az ostobáknak szánt bulvár-baleset-állatkert híreket nem is számítva)uralja a megosztottság és a fejekben lévő sötétség ! Nem a tudatlanságra gondolok elsősorban, hanem az ÉRTÉKREND ELVESZTÉSÉRE !

Mi emberek ennyire nem tudjuk már mi a fontos és a lényegtelen ? !
Előre elnézést, de se a képeket, se a valóságot nem fogom kicenzúrázni ! Mert ez 2014 ! 
Ha a történelem lapjain vagy 1944-es fotókon tudunk szörnyülködni, hogyan fordulhatott ez elő, akkor igenis szembesüljünk azzal, hogy a történelem és az emberiség semmit nem változik. Ez zajlik ma is ezen a nyári napon ! 


P





Hát jelentkezzetek be ha akartok, és láthatjátok amit tiltanak látni , de elkövetni szabad , hogy az anyjukból tüzes fogóval szedjék ki a gyermeket.
Tartalommal kapcsolatos figyelmeztetés


Ez a videó egyesek számára kifogásolható lehet.
Jelentkezz be az életkorod megerősítéséhez

https://www.youtube.com/watch?v=qmJ7heWCX-0





Ennyire nem tudjuk mi az emberi élet értéke, hogy két étkezés között a konyhai TV-n csak legyintünk, amikor lemészárolt civilekről esik szó Izraelben vagy Kelet-Ukrajnában, de ölre megyünk egymással, hogy az a nyomorult emlékmű álljon vagy ne álljon ! ?
Cirkusz kell a népnek ! És hozzá a majmok is nagyon hamar előkerülnek….. Kettős mérce – képmutatás jellemzi ezt az egész ügyet !
Ki a francot érdekel már, hogy egy kő és márványdarab éppen azt fejezi-e ki, amit a tudatunkba beleégetett éveken keresztül a média, sőt a legtöbb meghamisított történelemkönyv ! Akkor amikor arra hivatkoznak, hogy “ebből tanulnia kell az utókornak, hogy ilyen szörnyűség többé ne fordulhasson elő” …..
Komolyan ? Tényleg ? 
Akkor miért lép át mindenki és tartja természetesnek, hogy Szlovjanszk, Luganszk és Kelet-Ukrajna utcáin tucatjával fekszenek az ukrán kormány által lebombázott agyonlőtt civilek (nénik, bácsik, anyák, fiatalok)… Ugyanolyanok, mint Szeged vagy Sopron utcáin látható emberek….
Nem terroristák, nem szakadárok, nem felkelők, nem a mindenkori hatalmat megdönteni akarók…. Élni és boldogulni akaró emberek ! Mi vagyunk azok !Senkinek nem tűnik föl és nem is számít, ha valakit agyonlőnek, kivégeznek, a szomszédunkban ? ! ?
Nem a Holocaust-ért vagyunk felelősek vagy amit a náci Németország csinált ! Abban a történelmi korszakban behódolt és engedelmeskedett nekik még maga a Római Katolikus Anyaszentegyház és a Vatikán is !
Akkor mit akarunk egy szerencsétlen eltiport, állandóan idegen erők által megszállt magyar népet még mindig kollektív bűnösként gyalázni, fejét erővel a sárba belenyomni ? ! ?  Megalázkodtunk és bocsánatot kértünk már milliószor, lassan havonta tartunk megemlékezéseket a 70 évvel ezelőtti történelemért !

ELÉG VOLT ! 
MI azért vagyunk felelősek, ami MOST zajlik körülöttünk és kiállunk az értékek és az emberi élet védelme mellett vagy hallgatunk ! Ez csak döntés és értékrend kérdése. Na és persze bátorság vagy meghunyászkodás és a birka tömeggel való rossz irányba haladás kérdése.
Vagy ami még rosszabb: emlékművekről, pártokról, ostoba politikusokról, 20 évvel ezelőtti pedofil noname emberekről beszélünk, illetve hagyjuk, hogy beszéltessenek, megvezessenek bennünket.
1967 óta az ENSZ határozatát semmibe vevő zsidó állam és telepesek ámokfutása a megszállt palesztin néppel szemben természetes, a gyerekek, emberek szabályos kivégzése, lemészárlása tankok, F-16-osok és izraeli mesterlövészek által szintén természetes a ma emberének ? 
Vagyis csak egy bizonyos rétegnek, akik olyan szinten beszőtték a közéletet és a közbeszédet, hogy a tudatlan állampolgár képes elhinni, hogy ez így is van rendjén és ez az elfogadott értékrend. De ez nem az ! Ez NEM MAGYAR ÉRTÉKREND ! Nem egy több ezer éves spirituálisan fejlett egykori nép értékrendje !
Ez a réteg, amikor ezen szavak bármelyikét meglátja, már azonnal skatulyáz: szélsőjobbos, magyarkodó, jobbikos, antiszemita, összeesküvés-elmélet hívő …stb . sorolhatnám…. Pedig egyik sem vagyok és magasról teszek a bábjátékosok különböző pártjaira. Régen túl van rajta szerintem bármilyen ébredő gondolkodású tudatos ember, hogy ebben az ócska hazug rendszerben gondolkodjon…..
Hogyan lehet elmenni amellett, hogy az ukrán kormány civileket mészárol le, de ugyanezt teszi amerikai fegyverarzenállal az ISIS- ISIL Irakban, Szíriában…., teszi ezt a fasiszta apartheid Izrael minden nap  a világ legnagyobb koncentrációs táborába bezárt 1,5 milliós palesztin néppel ! ? ! Halomra ölik az ártatlan civileket, nőket, gyerekeket ! Mindezt valami nagyon beteg ideológia és hazugság-propaganda közepette !

Nyilvános kivégzések Ukrajnában (+18)

Világ-Panoráma - És olyan biztos, hogy lelőtték a gépet? - 2014.07.21






2014 Július 22 – 
A NÉPIRTÁS most zajlik !!!! nem az emlékműnél ! Nem 70 éve ! Nem Srebrenicában 20 éve… MOST MA ITT !!! 
Miért nem szabad erről beszélni ? De főleg kimondani az igazat és TENNI ellene?

600 palesztin pár nap alatti lemészárlására az ostoba azt mondja : “jaj hát ‘ezek’ mind Hamasz terroristák voltak !” Meg “különben is a saját gyermekeiket használják ‘ezek’ pajzsként…..” Ennyire közömbös és végtelenül együgyű az átlagember gondolkodása? Mert ez siralmas ! 
Ráadásul egy óriási demagóg duma, hiszen ahol ellenállás van az agresszorokkal szemben ott kénytelen vagy elrejtőzni a civilek között. Ez alapvető jellemzője a gerillaharcnak és partizán akcióknak is, hiszen az erősebb elnyomó ellen csak így veheted fel a küzdelmet, másképp azonnal célzottan agyonlő. Az 1956-os forradalomban ugyanezt csináltuk mi magyarok is. Ugyanezt csinálták a francia partizánok is a nácik ellen: oda bújtak és oda rejtették el a fegyvereiket, ahol a legnehezebben találták meg az agresszorok: 
Hogy most az agresszorok a szovjetek, a nácik vagy a zsidók – nincs köztük különbség. Megszálló és elnyomó hatalom mind a három !!! 
Cionizmus = fasizmus = Apartheid -rendszer 
Minden embernek küzdenie kellene ellene ! Hogy a Földön ilyen berendezkedés ne is létezhessen !
Mindössze annyit kell tenni, hogy Izrael tartsa be és ne sértse tovább az ENSZ határozatát, ami anno a megállapodás volt :
Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt területekről ! Visszatérni az 1967-es határokhoz. Nem véletlenül rúgta fel most is a béketárgyalásokat Izrael és 3 még nem bizonyított gyilkosság miatt egy népet bombáz kollektív bűnösként.
Minden megszállás alatt élő népnek alapvető emberi joga van az ellenálláshoz ! A megszállt területeken élő palesztin népnek ugyanúgy ! 
Ha az agresszor Izrael – márpedig mindenki számára nyilvánvalóan az – , akkor ne csodálkozzon, ha az elnyomás alatt élő és általa gettóban, koncentrációs táborban tartott 1,5 millió ember védelmezi saját magát.

Ha mi 1956-ban fellázadtunk a megszálló és elnyomó hatalommal szemben, akkor ugyanolyan terroristák voltunk, mint most a palesztinok.
 Nekik köveik, molotov koktéljaik és tákolt rakétáik vannak. Izraelnek a legmodernebb vadászgépei, fegyverzete, drónjai, vaskupola-rendszere és illegális nukleáris arzenálja…..
És ki az aki önvédelemről beszél és sír állandóan ? Folyamatosan a zsidó állam ! Minden kutató ismeri a 
felsőbbrendű zsidóságról” készült dokumentumfilmet. Önmagáért beszél.
Az interneten ma már minden ott van, egy tudatos értelmes ember képben kellene hogy legyen ! A zajló eseményekről pedig nagyon sok alternatív portál tudósít…..
Például 
az egész világban tiltakozáshullám zajlik és söpört végig az izraeli mészárlás és zsidó megszállás ellen ! A szabad Palesztina ügyéért ! Sehol egy mondat erről a főáramú médiában…… (VIDEÓ-tudósítás)
Erről Híradó címen és híradásokat szerkesztve hogyan nem lehet hitelesen informálni és egyszerűen miért nem számolnak be tárgyilagosan, az igazságot megmutatva ? 



Thttps://www.youtube.com/watch?v=qmJ7heWCX-0artalommal kapcsolatos figyelmeztetés


Ez a videó egyesek számára kifogásolható lehet.
Jhttps://www.youtube.com/watch?v
=qmJ7heWCX-0elentkezz be az életkorod megerősítéséhez
Ez kifogásolható lehet , de az elkövetés az nem , csupa emberbaráti tett, hogy forró tűzi fogókkal szedjék ki a zsidó anyákból a gyerekeket az arab szomszédok
A zsidó állam még Hitler barbarizmusát is felülmúlja !” – jelentette ki végre az igazságot Erdogan, Törökország miniszterelnöke is. (az más kérdés, hogy ő maga is cionista érdekeket szolgál)
Maga a holocaust tragédiájával visszaélés, politikai és anyagi haszon szerzése százezrek halálából, valamint az antiszemita-kártya állandó kijátszása és felszínen tartása is már önmagában visszataszító több millió ember számára, akik ebben az országban magyarként akarnak békében élni és a napi megélhetés a legfőbb gondjuk….
Hiszen közünk nincs ma már egy történelmi korszak akkori viszonyaihoz, akkori geopolitikai és szimplán személyi politikai játszmáihoz, döntéseihez…… A nagyhatalmak játszmája és előre eltervezett forgatókönyve volt mindkét világháború, aminek milliók szenvedték el következményeit !
Hihetetlen, hogy ezek az emberek állandó skatulyákban, pártokban gondolkodnak még mindig ! Fideszes, Jobbikos, vagy baloldal … ? Istenem, hát nem veszitek észre,. hogy ugyanannak a bábosnak vagytok az udvari bolondjai, ha ebből nem bírtok kilépni ! ? !
Idióták tojásokat dobálnak egy felheccelt birka-közeg részeként, de a gyilkolás ellen szót nem emel egyikőjük sem. Gyerekekre , kórházakra, mentőkre, romok közül menteni próbálókra lőnek zsidó mesterlövészek , izraeli tankok !!!
Itt vannak nektek a tények ! Ha ez nektek összeesküvés-elmélet, akkor olyan sötétség van a fejetekben, hogy sajnos bármikor képesek vagytok a gyilkosok oldalára állni, ha az a ti színetekben pózol…… Szomorú és tragikus !
Legalább ezt az egyetlen vasárnapi videót nézzétek meg, amit menteni próbáló segítők vettek fel, amikor egyikőjüket megsebesíti majd, a sebesültet szabályosan kivégzi az izraeli mesterlövész Gázában…. 



Israeli sniper killing wounded civilian






Szomorú és sírni való, amit ezek a mocskok művelnek, de az igazi tragédia az AGYMOSOTT EMBEREK egyetértése és hallgatása…. vagy ami még rosszabb az áldozatok támadása….. Legyen az Palesztinában, Kelet-Ukrajnában, Irakban vagy Szíriában….. 

Nem az a lényeg, hogy egy háború valós vagy valótlan indokkal tör ki. A győzelem nem lehetséges. A háborút nem azért indítják, hogy megnyerjék, hanem, hogy folyamatosan vívhassák. Egy hierarchikus rendszer, csak a szegénység és tudatlanság talaján létezhet. Minden háborút a múlt igazol, de nem léteznek különböző múltak. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat az éhhalál mezsgyéjén tartsa. A háborút az uralkodó csoport robbantja ki az alárendelt csoport ellen, és a célja nem a győzelem Európa – Ázsia vagy Kelet – Ázsia fölött, hanem, hogy megőrizze a fennmaradó társadalmi rendet.” ( George Orwell )








Lelőtt gépek és egyebek…



Posted on 2014/07/25 by Nifadmin
A cionista Izrael által lelőtt MALÉV 240-es járat
A cionista Izrael által lelőtt MALÉV 240-es járat
1975. szeptember 30-án a Malév TU-154-es gépét az izraeliek Bejrút közelében lelőtték. A „hatóságok” nem engedélyezték a gép roncsainak és halottainak felszínre hozását. Ma is ott vannak a tenger fenekén.
Megbüntették Izraelt?
Az Irán Airlines 655-ös járatát lelőtte az USS Vincennes rakétacirkáló a perzsa öbölben. A gép Irán légterében repült. Menetrend szerinti járat volt, a kijelölt légifolyosóban.
Megbüntették az USA-t?

Az izraeli légierő gépei megtámadták az USS Liberty elektronikus megfigyelő hajót 1967. június 8-án, amely tisztán meg volt jelölve, mint az amerikai haditengerészet egysége. 34 Katona meghalt, 174 megsebesült. Megbüntették Izraelt?

Mi történt az szőrén-szálán eltűnt maláj Airlines flight 370, Boeing 777 gépével, amelyet Ausztrália körül kerestek? Amikor a kém szatellitek hemzsegnek a Föld körül, katonai és civil radarok pásztázzák a földgolyót. Nem találják, vagy nem akarják megtalálni? Hol van?

A most lelőtt Maláj Airlines flight MH17, Boeing 777 gép miért repült a rendes útvonalától északra, a háborús zóna fölött?  A pilóták nem hallottak az előttük lelőtt ukrán gépekről? Miért nem irányították a szokásos déli légi folyosóra?  Vagy tán csalinak használták, mint a KAL 007 gépet a Szovjet idejében ( April 20, 1978,)?

Még az a jó, hogy mindenki hazudik ebben az ügyben is. Ha minden jól megy, a „világkormány” felhasználja ezt az esetet a harmadik világháború kikényszerítésére is. Lassan eljutunk oda, hogy a nyugati médiának egy szavát sem tudjuk elhinni és rákényszerülünk a független „szélsőséges” hírszolgálataik híreire.

Ilyenkor visszagondolok Gyula bácsira, aki már tíz (10) éves koromban mondta: „Nem nagy baj, ha már újságot olvasol, de gondolj arra, hogy amit az újságok írnak, annak sokszor még az ellenkezője sem igaz.” Bölcs ember volt!

Umbraavis
2014. július 22.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)



Az intézetünkben gyógykezelt arabok kotyogták ki , hogy a géppel mennek ők is az arab küldöttséggel együtt, de a küldöttség nem utazott így a zsidók informátora , a mi drága főnökeink MOSZAD – ügynökök – rosz tippet adtak , és a gép személyzetét így elveszejtették , hogy miért állítom ezt , mert azóta is likvidáltak már két embert béke időben , de a szálakat el kell varrni , és a MOSZAD - az így dolgozik azt ölnek meg hazánkban akit akarnak bűntetlenül hisz mi már gyarmatként vagyunk elkönyvelve , és ahogy látod a lakosságot bepalizták a lakáshitelekkel , így ténylegesen is kamatrabszolgákká váltak az uzsorás bankárkaszt kezében , és a kisebb pénzváltó maffiózók is rá mozdultak az üzletre , és azt nem is kell mondanom , hogy ezek színtiszta Magyarok voltak , egy csöpp Kazár vér sem csörgedezett az ereikben , nem azt nem mondhatom , mert még beperelnek , de az üzletre a cigók is rászálltak , így ők is aratni akartak . Na nyugodjatok meg a mi elhárításunk észnél volt , vette a lapokat , és felsőbb parancsra lapozott , az ügy el volt sikálva , mert nekik is a zsidó vakolók osztják a parancsokat … Egy gyarmat gojai ne ugráljanak a nemzeti vagyonukat már elloptuk a bekebelezésüket csak azért halogatjuk , hogy mielőtt ez megtörténne a lakóparkokat fel kell épitetnünk velük , és az elárverezett házakat is ki kell pofoznunk , hogy az érkező betelepülő Kazár testvéreinknek jó áron értékesíthessük .
A polgárháború kirobbantásához szükséges hadianyagot már potompénzért megszereztük és a stratégiai pontokon jól álcázva . És az ingatlanok átjátszásával zsidó kézbe , az megtörtént a hülye goj magyarok még csak nem is sejtik hátsó szándékainkat , majd csak akkor ocsudnak fel álmukból , ha már lőjük a parlamentjüket a megvásárolt tankjaikkal . Hogy ez titok , és többszörös biztosítással működő tervből valóság legyen a szabadkőműves cionista vakolók gondoskodnak , és ha kell bizony ezért még gyilkolni is fognak , de itt a gyarmaton ez nem számít majd rá fogják a Pintér gyilkosság BT - jére , ők elég sok magyart öltek meg a rendszerváltás óta , és különben is , a zsarolhatósága miatt egy fő utcányi írott anyag gyűlt össze róluk, és biztos ,hogy nem akarják ,hogy kiteregessük a szennyest , inkább tovább gyilkolnak , és azt is akit mi akarunk , mert másként szivárogtatunk, az anyagból . Ez a politikai maffia a kezünkben van azt eszik amit mi vetünk nekik. Ha polgárháborút akarunk , hát kirobbantjuk, az eszközök meg vannak hozzá , az emberanyagot is össze gyúrtuk már , a főpróbán a cigány gyilkosságoknál
eljátszottunk a lehetőségekkel, már csak az éles parancsra várunk , mint Ukrajnában az itteni Gladio természetesen ők is zsidók, és megcsinálják a maguk kis gyilkosságait , és jöhet a nehéz tüzérség , ja és majd eldől , hogy Orbánt halva akarják , vagy életben akarják e tartani , mivel ő is páholytag mózes fiai majd döntenek a sorsáról , a fletó érinthetetlen volt az akció során , el is juthattak a Daróczy Dávidig , kit meg kellet öngyílkolni, hogy elvarrják a szálakat a fletó felé .
A lényeg az hogy a magyart gyilkolni kell , hogy 2050 – re meglegyen a 6 milliós terv a magyarokból , de ha csak 5 millióan lesznek az sem baj , velük már elbánunk , zsellérek lesznek a saját földjükön , és mindenükből kiforgatjuk őket , az okosabbjai nem harcolnak velünk elhagyják a hazájukat , mert most mikor elloptuk mindenüket és fel kellet volna gyújtaniuk az így összerabolt ingatlanjainkat , haboztak , és nem voltak cselekvő képesek , most hogy már nyíltan fel vagyunk fegyverkezve mint Palesztinában ők már csak halottak lehetnek .



Izrael állam a Sátán országa, és meg kell szűnnie létezni

– interjú a Neturei Karta rabbijaival



Posted on 2014/07/25 by Nifadmin
israel-flagA magyar zsidók nem csak a cionizmus alapítóival, Herzl Tivadarral, Natonek Józseffel és Südfeld Miksával büszkélkedhetnek el, ugyanis a zsidó anticionizmus gondolata is magyar zsidóktól származik. A Neturei Karta jelentése: a város (Jeruzsálem) őrzői. Nevük egy idézet része a Talmudból, amely arról szól, hogy Jeruzsálem valódi őrzői nem a katonák, akik valójában pusztulást hoznak rá, hanem a jámbor emberek, akik imádkoznak.
 A Neturei Karta nem is igazán egy szervezet, inkább egy átfogó eszme, mely mögé több tízezer zsidó sorakozik fel szerte a világon. Nem szelektíven olvassák a Tórát, nem vesznek el belőle semmit: pontosan azt hirdetik fennhangon, amit az mond, nevezetesen, hogy zsidó állam márpedig nem létezhet. A szekuláris Izraelt nem ismerik el, palesztinai tagjaik adót nem fizetnek, katonai szolgálatot nem teljesítenek, személyi igazolványt nem váltanak. Kérdéseinkre Moshe Ber Beck rabbi magyarul, és Ahron Cohen rabbi angol nyelven válaszolt.
A kívülálló azt hihetné, hogy minden zsidó és rabbi egyforma, és mind támogatják Izraelt. Ám a Neturei Karta látványosan más állásponton van. Mi a nézetkülönbség oka, miért támadják a cionizmust?
Beck rabbi: A zsidó hit és a cionizmus közötti különbségről órákat lehetne értekezni. A cionizmus egy mindössze 150 éves koncepció. Nem hívő zsidók találták ki, és az alapja az, hogy nekünk egyedül kell felállni, visszamenni Palesztinába, csinálni egy országot, és nem szabad Istenre hagyatkoznunk – ezeket persze a Tóra tiltja. A zsidóság nem pusztán egy nép, hanem egy vallás is: hitünk a Tórából ered. Nincs zsidóság Tóra nélkül. Minket a Teremtő választott ki, és hozott Palesztinába, és a bűneink miatt később Ő is üldözött el onnan. Nem lehet csak úgy visszamenni oda, és hipp-hopp létrehozni egy országot. A Törvény tanítása szerint csak maga Isten gyűjthet minket újra egybe Palesztinában. Tudja, a zsidóság egy több ezer éves nemzet, mely hosszú időn keresztül jól megvolt egy ország nélkül. Rengeteg nagy ember, tudósok, rabbik és igen, sok gazdag ember is a választott néphez tartozott. Ők mind megtehették volna, hogy egy ország megcsinálásán ügyködjenek, de nem tették. Sok nehézségen ment keresztül a zsidóság mindenfajta ország nélkül, és tessék, máig itt vagyunk. Hitler után azonban a zsidóság összetört, és így a gondolat beférkőzhetett a zsidók közé, hogy legyen egy hazánk. Izraelt így rakták össze. Ám máig sok zsidó, és sok rabbi tartja, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ez a valódi zsidóság, és mi, a törvényt betartó zsidók mélyen szégyelljük a sok vérontást, amit Izrael a világ zsidóságának nevében tesz. Ha nem jött volna létre akkor Izrael állam, és ma megkérdeznék a zsidókat, hogy legyen-e, állítom, hogy a többség nemet mondana.
A valódi zsidósággal tehát szemben áll a cionizmus. Az ember mégis lát cionistákat, akik vallásosnak mutatják magukat, és Izrael állam jelképe is a menóra. Hogy is van ez?
Beck rabbi: Izraelben nagyon erősen küzdenek azért, hogy a zsidóság otthagyja a vallását. Persze, ha az ember ma szétnéz Izraelben, találhat magukat vallásosnak mondó cionistákat. Azonban ez csak egy taktikai lépés. Valójában a cionizmus egy új zsidóságképet vezetett be, mellyel célja az volt, hogy a nép elfelejtse mit kapott parancsba a Mindenhatótól.
Cohen rabbi: A cionizmus egy eredendően ateista elképzelés. Izrael pusztán felvette a vallásos szimbólumokat, hogy odacsalogassa a zsidó embereket a világ minden tájáról. A cionisták nem hisznek Istenben, viszont hisznek abban, hogy Isten adta nekik azt a földet.
képIgaz, amit a TV-ből jön, hogy csak az iszlám okozza a viszályt a Szentföldön?
Beck rabbi: Amit a média sugall, hogy ez egy vallási háború, egy nagy hazugság. Sok nemzedéken át éltünk békében az itteni népekkel és más hitűekkel. Nem igaz, hogy a harag a zsidóság ellen irányul. Ha valakit itt gyűlölnek, akkor azok a cionisták. Hatvankét éve minden közel-keleti nyomorúságnak Izrael állam az oka, és ez az, ami ellen mi küzdünk. Addig nem lesz béke, amíg a világ rá nem döbben, hogy Izrael léte egy alapjaiban hibás gondolat.
Önök főleg vallásos alapon utasítják el Izrael államot. Egy ateista hogyan viszonyuljon Izraelhez? Akit nem érdekel Isten, támogathatja a cionizmust?
Cohen rabbi: Hitünk alapján, de humanitárius megfontolásból is ellenállunk, bár a kettő között nyilván van kötelék. De egy ateista is láthatja, hogy Izraelben elnyomják a palesztinokat, lerombolják házaikat, leölik őket.
Izrael mégis a béke, és a tolerancia bajnokaként adja el magát külföldön.
Beck rabbi: (nevetve) Mondani könnyű! A kérdés az, hogy mit csinálnak?
És a másik unalomig mantrázott állítás? Hogy Izrael állam „Isten országa”?
Beck rabbi: Az egész világ Istené. A bibliai Izrael földje szent, és réges-régen ott valóban állt egy szent ország, ezt mondja a Tóra is, ám onnan mi zsidók el lettünk üldöztetve. Az, amit ma „Izrael” néven hívnak, egy gigászi bűn, s ez az ország nem az Istené, inkább a Sátáné. Épp olyan bűn volt létrehozni, mint ahogy bűnös dolog lopni vagy ölni.
Izraeli körök látványosan igyekeznek belerángatni az USA-t egy Irán elleni háborúba. Mi lehet ennek a következménye? Harmadik világháború?
Cohen rabbi: Elképesztő, ahogyan Izrael Irán ellen hergeli Amerikát. A vádjaik teljesen alaptalanok. Nem kérdéses, hogy ha így folytatják, egy katasztrofális háborút, ahogy Ön mondja, egy harmadik világháborút is kierőszakolhatnak. Az iráni zsidó közösséget mellesleg nem érik támadások, Irán tolerálja a vallásos zsidókat.
képA Neturei Karta látványosan küzd Izrael állam léte ellen. Palesztinok oldalán tüntetnek, és Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök mellett is kiálltak, mélyen vallásos, őszinte embernek hívva őt, és harmonikus, Istent követő országnak írva le Iránt. Izraelben izraeli zászlót égetni merész dolog. Gyakran támadják szervezetüket a cionisták?
Beck rabbi: Természetesen. A Neturei Karta pont a fordítottja a cionistáknak, így hát érthető a gyűlölet, amivel kezelnek minket. Mi rámutatunk a valóságra, hogy a cionisták ráültek a palesztinok fejére, és úgy tákolták össze Izraelt. Ha egy idegen nemzet Magyarország helyén létrehozna egy országot, és kijelentené, hogy az mostantól az övé, abból is pont ugyanilyen problémák fakadnának. Mi erőszakmentesen, békében hirdetjük az igazságot, és ők erre fegyverrel, összeveretésekkel, rendőri akciókkal, börtönnel válaszolnak.
Cohen rabbi: Sokan támadtak minket egy teheráni holokauszt konferencián való részvételünk miatt, ám a téma nem a holokauszt tagadása, hanem revíziója volt. A holokauszt egy borzalmas esemény volt, de nem lehet a palesztinok elnyomásának igazolására használni. A cionisták önkényes módon, már-már vallási szintre emelve használják rosszra a halott zsidók emlékét. Elsőrangú lehetőség volt, hogy megmutassuk az iszlám világnak, hogy a zsidóság nem azonos a cionizmussal. Máig nem bántam meg, hogy ott voltunk. De persze nem csak Izraelben érhetnek atrocitások. Az én angliai lakásom előtt tüntetést szerveztek a cionisták, összeverték a kocsimat, tojással dobálóztak, öngyűlölő zsidónak hívtak.
Sokan, akik a cionizmus ellen küzdenek, a holokausztot is egy mesének tartják. Ehhez mit szól?
Beck rabbi: Mese? Ez borzasztó. A szüleimet, a barátaimat vesztettem el a holokausztban, a haláltáborokban. Csoda, hogy mi gyerekek megmenekültünk, hála a Mindenhatónak. Hogy lehet ezt tagadni? Olyan, mintha valaki nem fogadná el, hogy a nap süt az égen.
Cohen rabbi: Hiába tagadják a holokausztot egy bizonyos mértékig, teljességgel nem tudják megcáfolni. A hatmilliós számot gyakran idézik. Ebbe bele lehet kötni, de a bűn akkor is ugyanolyan borzalmas, ha nem hatmillióról, hanem ötről vagy négyről van szó. A kivégzés módszere is részletkérdés. Mindegy, hogy gázkamra, vagy puskagolyó. A bűn az bűn marad. Kicsinyíteni azt gyalázatos dolog az áldozatok emlékével szemben.
Kedves Beck rabbi, ön Magyarországról származik. Mesélne egy kicsit az életéről?
Beck rabbi: Budapesten születtem, ha jól emlékszem 1934-ben. Egy pesti bunkerben elrejtve vészeltem át a zsidóüldözéseket, majd Ausztriában, aztán Olaszországban éltem, később Palesztinába keveredtem. Nem akartam oda kerülni, a sors hozta így, de ahogy időt töltöttem ott, rádöbbentem a cionizmus kétszínűségére. Ma már szerencsére (hivatalosan – a szerk.) nem a cionista rezsim alatt élek: az USA-ban lakom.
Mi legyen hát a sorsa Izraelnek? Ha leszerelnék az államot, mi lenne a sok odaráncigált zsidóval?
Cohen rabbi: Izraelnek feltétlenül békés úton, de meg kell szűnnie létezni. Azért imádkozunk, hogy a cionizmus gonoszsága eltűnjön a világból. A zsidóknak pedig haza kell menniük, ha ez a béke ára. Ám én hiszem, hogy a palesztinok nem kiűzni akarják a zsidókat. A palesztinok egy független, saját államot akarnak, mint amilyen a történelmi, demokratikus Palesztina volt.
És ha nem lesz „zsidó” állam, hogyan kell majd a zsidóknak viszonyulniuk ahhoz az országhoz, ahol majd laknak? Tényleg, el lehet várni egy, teszem azt, magyar zsidótól a hazafiságot?
Beck rabbi: A Tóra-követő zsidók természetes viselkedése, hogy teljes hűséget tanúsítanak azon ország iránt, ahol élnek, ahogy azt a Tóra megköveteli. Nem csak, hogy el lehet várni a hazafiságot, hanem meg is kell követelni!
Mit mondanának azoknak, akik a cionizmust a zsidósággal azonosítják?
Cohen rabbi: A kérdés az, hogy ki követi el ezt a hibát? Mert sajnos számos zsidó is bedől annak, hogy a cionizmus helyettesíti a zsidóságot. Ám ez nem így van.
V. L.
Forrás: barikad.hu





Magyarországot kirabolták





Posted on 2014/07/23 by Híradmin
rablóAz alábbi írást a Facebookon küldte egy olvasó. Tavalyi írás, de jól összefoglalja, hogy mit tett a bűnös politikai vezetés velünk, hogy segédkeztek a kirablásunkban. Ezért gazdagodtak olyan őrületesen gyorsan. (NIF szerkesztő)


xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Az írás:
Erre most bukkantam a neten. Igaz, 2013-as a szöveg, de ez nem változtat a tartalmán. Gondolom, nem hazudik egy külföldi elemző?!
John Christensen: Magyarországot kirabolták
(itt vannak a tények. 2013-01-06 23:11)…
1./
Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba.
Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend még jobban látszódjon: 48, 000, 000, 000, 000, azaz 48 ezer milliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon). (John Christensen, a Tax Justice Network igazgatója. Közgazdász, korábban offshore bankár volt.) Sajnos hazánk ezzel az eredménnyel a világon a 12. helyen áll a kirabolt országok között.  Sokkal korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt is megelőzzük, ezt egy nemzetközi jelentés állítja.
2./
John Christensen a Hetek című újságnak ma elmondta, hogy példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik.  A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek. Offshore számlákon az államadósság duplája! Ez az államadósság két és félszerese!!!
  1. /
Többéves kutatás után a héten jelent meg az első átfogó világjelentés az adóparadicsomokba menekített magánvagyonokról. Az igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet azt állítja, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött offshore számlákon.  Ez az összeg – ami csak a pénzeszközöket vette számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP).
4./
Az adóparadicsomok száma a gazdasági válság óta folyamatosan növekszik, csakúgy mint az ide menekített vagyonok mértéke” – mondta a Heteknek a Tax Justice Network igazgatója, John Christensen. Jelenleg 73 ilyen állam és önálló adójogi státussal rendelkező tartomány van, amelyek a nulla összegű vagy minimális adókulcsok mellett titoktartást – beazonosíthatatlan tulajdonú, anonim számlákat, alapítványokat és cégeket – kínálnak a külföldiek számára.
Az adóparadicsomokba nem azért viszik a vagyonokat, hogy ott kedvezőbb feltételek mellett forgassák a tőkét. A legtöbb ilyen helyre a milliárdosok be sem teszik a lábukat, nem költenek és nem termelnek itt, egyszerűen csak odaviszik a pénzüket, hogy teljesen kivonják az országuk adózása alól” – állítja Christensen.
Az offshore ára (The Price of Offshore) című kutatás során a világ legnagyobb adatbázisainak, a nemzetközi szervezetek jelentéseinek és az egyes országok költségvetési összesítéseinek felhasználásával a kutatók azt állapították meg, hogy a világgazdaság “fekete lyukaiban” több pénz tűnt el adómentesen az elmúlt években, mint amennyit a kormányok megpróbáltak – az adófizetők pénzéből – a válságkezelésre biztosítani.
Ezek a pénzek nem vesznek részt az értékteremtésben, nem teremtenek munkahelyeket, legfeljebb a spekulatív tőkepiacokon jelennek meg” – állítja Christensen, aki elmondta: a legnagyobb offshore vagyonokat nem ismeretlen “no name” bankok, hanem a világ top pénzintézetei kezelik.
  1. /
A pénzügyi válság éveiben a világ 50 legnagyobb bankja évente 16 százalékkal növelte az ügyfeleik által offshore számlákon elhelyezett összegeket.
Ez a privátbanki prémium szolgáltatás a legjövedelmezőbb banki üzletág, ennek ellenére a bankok egy része állami mentőövet igényelt.
A szuper bankokon belül is kiemelkedik három pénzintézet – a svájci UBS, a szintén svájci Credit Suisse és az amerikai Goldman Sachs -, amelyek a világelit kedvenc bankjai.
Ezek mind prémium szolgáltatást nyújtanak és kiterjedt hálózattal rendelkeznek a népszerű adóparadicsomokban.”
6./
A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt.
242 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese – került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el.
Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország. A sokat szidott európai válságállamok – például Görögország – nincsenek az első húszban sem. Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe. Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább.
Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre – kormányzatoktól függetlenül.!!!!
Ráadásul a magyar offshore milliárdosok közül még Berezovszkijok és Abramovicsok sem kerültek ki.
Pedig a külföldi milliárdosokat sorozatban termelő Oroszországból is csak alig több mint háromszor annyi pénzt sikerült külföldre juttatni, mint Magyarországról.
7./
Ráadásul Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét.
Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre – de Bokros-, Gyurcsány- csomagra sem -, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben.
  1. /
A jelentés nemcsak az egyes országok veszteségét vizsgálta, hanem a nyertesekét is.
A szupergazdagok egyre jobban elhúznak. Ma a világ összes magánvagyonának mintegy 30 százaléka egy nagyobb futballstadionnyi ember – 91 ezer fő – kezében van.
Ők azok, akiknek egyenként 30 milliárd dollárt meghaladó vagyonuk van.
Utánuk következnek az 1-30 milliárd dollár közötti vagyonnal rendelkezők (9,3 millióan), akik a világ magánvagyonának további 51 százalékát birtokolják.
Ez a maroknyi elit – amely a világ lakosságának 0,14 százalékát teszi ki – négyszer annyi pénzzel (44 800 milliárd dollárral) rendelkezik, mint a többi 6,7 milliárd ember – a világ lakosságának 99,86 százaléka -, akik nem dollármilliomosok.
9./
Ennek a hatalmas vagyonnak a fele (a szupergazdagok esetében a 70 százaléka) offshore számlákon van. A számok azt mutatják, hogy az Occupy-mozgalom híres jelszava – “mi vagyunk a 99 százalék, ők az 1 százalék” – inkább alulbecsülte a valóságot. A hangzatos ígéretek ellenére ezen a téren nagyon gyenge a nemzetközi felügyelet.
Hiába ígért például a G20-csoport hathatós összefogást, a gyakorlatban nem sok történt. Ezért az egyes országok – például a német adóhatóság – megpróbálnak a feketepiacon hozzájutni bizalmas adatokhoz a külföldre menekített vagyonokról.
Ez a globalizáció gyenge pontja – mondja Christensen. – Felszabadítottuk a globális tőkemozgásokat, de nem szerveztük meg az együttműködést az országok között, hogy a pénz ne tűnhessen el az adóparadicsomokba. Ezért azt javasoljuk, hogy a világ valamennyi országának részvételével jöjjön létre egy globális adózási egyezmény.
Ez automatikus információcserét biztosítana az adóhatóságok között. Csak azok a bankok működhetnének, amelyek alávetik magukat az offshore információk átadásának, beleértve az offshore cégek, részvénytársaságok és alapítványok valódi tulajdonosainak adatait is.”A szakember elismeri, hogy ez nem fog egyik évről a másikra megtörténni, de – mint mondja – az adómentes vagyonokból származó jövedelem megadóztatása olyan jövedelmet szabadíthat fel, ami megoldást jelentene például az európai adósságválság megoldására vagy számos ínségben élő ország valódi megmentésére.
10./
A kérdés, hogy ki és kik voltak a felelősek hazánkban ebben a rablássorozatban? Miért nem vonnak senkit felelősségre? Ha valaki egy szalámit lop a boltból, azt
egy életre megbélyegzik, aki milliárd dollárokat lop el az pedig az elithez tartozik.
Ez valójában költői kérdés, hiszen tudjuk, “holló a hollónak nem vájja ki a szemét!”
Forrás: Facebook, Nemzeti Hírháló
Nemzeti InternetFigyelő





Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót

Magyarországról?



Posted on 2014/01/28 by Nifadmin
ion cojaÉveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat, a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelemtudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésnek voltak alávetve.
Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott. Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!… Hanem a zsidók!
Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok…
1990 után, mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva, nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.
Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!
Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam (a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról.
Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal). Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrínák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.
Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó, aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal).
Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeiket szolgálta!
A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.
Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van.
Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni!
Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).
Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni. (49.oldal).
Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni!
Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel…
Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával, és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?…A híres hat millió?
Jegyzet:  A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!
Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később ellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak…
Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve? Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a komfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha… Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen…
Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?
Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal. Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nem kívánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kisebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).
Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára. Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért ítéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról. Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).
Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok… vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.
Néhány tisztázó kérdés: Az  Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?
Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?
Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.
Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem, vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom, csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus!
A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával… Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.
Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népirtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően! Mert ez az igazság lényege.
És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?…
ION COJA
2011. december 22.
NIF megjegyzés: A szövetséges hatalmak 1944-ben pontosan tudták, hogy emberek százezreit szállítják marhavagonokban Auschwitzba, ennek ellenére egyetlen bomba nem hullott a haláltábornak még a környékére sem, de ugyanúgy nem bombázták azokat a vasútvonalakat sem, amelyeken a deportálások zajlottak. Vajon miért? Talán csak nem azért, mert egy előre kitervelt aljas megegyezés áldozatainak szánták ezeket a szerencsétlen embereket, mert egy előre megtervelt forgatókönyv szerint kellett beáldozniuk őket a későbbi Izrael állam megalakításáért? Talán csak nem azért, mert meg volt a kvóta arra, hogy a Palesztinában létrehozandó zsidó államnak mennyi lehet a befogadó kapacitása? 
Nemzeti InternetFigyelő





Magyarország a HAARP célkeresztjében (beigazolódott

összeesküvés elmélet”)



Posted on 2010/09/30 by Híradmin
Az alábbi írást drótpostán kaptuk. Hogy kit mennyire győz meg, nem tudhatjuk, s nem is akarunk vele sem befolyásolni, sem pánikot kelteni, de tény, hogy a tudósok már régóta (tudományos programok keretében 1940-es évek óta) foglalkoznak az időjárás befolyásolhatóságának, irányításának kutatásával, megoldásával. Mint tudjuk, már réges-rég el tudják űzni a jégesőt okozó felhőket, tudnak esőt csinálni, tehát tény, hogy az “emberiség” (illetve annak egy szűk, de annál befolyásosabb maroknyi csoportja – a globalizmus urai) kezébe akarja venni az időjárás irányítását.
Kérdés, hogy azok a felvételek és információk, melyek a HAARP-ról láthatók, olvashatók, mennyire igazak, bizonyíthatók, cáfolhatatlanok? A tájékoztatás viszont kötelességünk, még akkor is, ha nem vagyunk biztosak a forrásokban. Jó lenne, ha minél több szakértő (és nem magát annak tartó) olvasó szólna hozzá, s küldenének megbízható információkat. Néhány olyan oldal is található, ahol valótlan elméleteket állítanak be egyesek igaznak, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy ők valami titkos tudás birtokosaiként tűnjenek fel, s ez által gyengítik azoknak a híreknek, írásoknak az valóságértékét, amik széles körben ma még nem ismertek, de valóságos dolgokról, veszélyekről tudósítanak bennünket. Ha ma még nem is tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy teljes mértékben hihetők-e az itt leírtak (bár a küldője igazán hozzáértő, szakember(!), s a cikkünk végén szereplő egyik forrás éppen egy EU Parlamenti jelentésre is hivatkozik – idézet:  “Az Európai Parlament a HAARP hatásairól: 1998. februárjában, Mrs. Maj Britt Theorin, svéd parlamenti tag és régi békeharcos jelentésére válaszul, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága, a Biztonsági és Védelmi Politikai Bizottság nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben a HAARP programmal kapcsolatban.” – részlet “A Haarp a Nap ellen?”-ből), de nem mehetünk el mellette szótlanul. További források cikkünk végén találhatók. (NIF)
Íme a kapott írás:
Mély megrendüléssel tudatom”, hogy a chemtrails és HAARP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését!
Az üzenet egyértelmű és nyilvánvaló! Hazánk légterébe ki-be járkálhat bármely ország légiereje, a vegyi csíkokat létrehozó repülőgépek, és mindenféle, magukat EU-s, NATO-s vagy izraelinek tartó terroristák. A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelében, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerében erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítés, nyomorba döntése és bábkormányokkal történő irányítása! Undorító, “nemzetközi missziónak” nevezni az afganisztáni kábítószer termelés katonai védelmét, Irak biológiai és vegyi-fegyverek koholt vádjai miatti lerohanását, és kifosztását, és az IMF-el, Világbankkal, korrupt politikusok “segítségével” országok nyomorba döntését!
Az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti chemtrail és HAARP tevékenységet. Most ez fogad bennünket:
Az utoljára megjelenített kép, és a korábbiakban általunk megjelenítettek is, egyértelműsítik a hazánk éghajlatába, időjárásába történő erőszakos beavatkozást!
Az utoljára rögzített kép cáfolhatatlan bizonyítéka a HAARP tevékenységnek!

A vegyi-permetezés árvizeket okozott Magyarországon, a mezőgazdasági terményeket nagy részében tönkretették, az élővilágban máris súlyos károsodásokat okozott, ami nem csak ökológiai katasztrófával, de az élelmezés ellehetetlenítésével, drágulásával jár! Korrupt politikusaink miatt, a hazánkat módszeres felvásárlók már közvetlenül az életünkre, életterünkre törnek, mindez a tudjuk kik kezében lévő média hallgatása, és csalással, megtévesztéssel megválasztott politikusok tudtával és beleegyezésével történik!
A népes madárcsapatok gyakorlatilag eltűntek, de még az oly gyakori Colorado bogár is ritkasággá vált, pedig európai elterjesztésében a német hátországot vele “megbombázók”, a II. Világháború alatt, is ugyanazok, illetve ugyanazon érdekcsoporthoz tartozók, akik most hazánk és Európa mezőgazdasággal nagyobb volumenben foglalkozó országaiban idéznek elő chemtrails és HAARP tevékenységgel élelmezési katasztrófát, exporttilalmat! Ha valaki nem tudja, miért emelkedett duplájára a gabona árfolyam a világpiacon, ha nem tudná, miért emelkedik a kenyér ára, és ha nem tudná, hogy miért érezhető a levegőben a permetszerhez hasonló, de egyértelműen a nagy mennyiségben, olajiparban használt barit szaga, miért jönnek létre olyan légköri jelenségek, amik nemhogy régen, de még néhány éve sem voltak tapasztalhatók, most már tudhatja! Nem a globális felmelegedés, hanem a globális cion-terrorizmus hozza létre érdekeinek megfelelően a GMO mérgező növényeket, az időjárás befolyásolását, árvizeket, aszályt, és a háborúkat! Mérgeznek bennünket, befolyásolják az időjárást, hogy élelmiszerhiányt tudjanak előidézni, majd azokra a bajokra hivatkozva, melyeket ők okoztak, a végletekig sarcolják, pusztítják a lakosságot!
Az ország kifosztása, kiárusítása, a munkalehetőségek felszámolása, etnikai feszültségek szítása, egészségügy és oktatás lerombolása, bankcsalások, és fiktív államadósság után, elérkezett az idő, amikor az életterünkkel, vagyonunkkal együtt az életünket is el akarják venni!
Európában már sok országban nyíltan foglalkoznak ezekkel, és feljelentések százai készülnek, az Európa kiirtására irányuló tevékenységek miatt. Ideje lenne, hogy Magyarország lakossága is csatlakozzon! Aki veszi a fáradságot, nézzen körül környezetében, és nézzen fel az égre tiszta időben! Nem sokáig fogja látni azt, amit tapasztal!
F. Attila

További források:

Nemzeti InternetFigyelő










HAARP – A légierő elismerte, hogy irányítani tudják

az időjárást



Posted on 2014/05/19 by Nifadmin
A High Frequency Active Auroral Research Program (HAARP) Kutatóállomás antennái – fotó: wikimedia commons
Miközben a HAARP programot és egyéb időjárás befolyásoló technológiákat a tömegmédia és a világ politikai színpadának főszereplői rendre összeesküvés-elméletként említik, az amerikai szenátus előtt szerdán tartott meghallgatáson David Walker, az amerikai légierő helyettes titkára tudományos és technológiai ügyekben,mindenkit meglepetett nyílt válaszával, amikor Lisa Murkowski a Gakonaban található 300 millió dolláros Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására, azaz a HAARP felszámolásáról kérdezte.
Walker elmondta, hogy ez „nem egy olyan terület, amire a jövőben szükségünk lesz,” ezért a a légierő forrásainak felhasználása szempontjából nem lenne okos döntés fenntartani a HAARP-ot.
Más módszerek felé tartunk az ionoszféra kezelésére, márpedig a HAARP-ot pontosan erre tervezték,” mondta.
Azért készült, hogy általa energiát juttathassunk be az ionoszférába és ezzel irányítani tudjuk. Ez a munka már befejeződött.” (lásd a meghallgatásról készült videót)
Sokan úgy gondolják, hogy a HAARP létrehozásának igazi célja és elsődleges felhasználása az időjárás befolyásolása, de hurrikánok, tornádók és földrengések kiváltására is képes. A fentihez hasonló megjegyzések tükrében fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon nem az összeesküvést sejtők járnak-e közelebb az igazsághoz?
Márpedig nem ez az első alkalom, hogy egy köztisztviselő nemcsak elismerte, hogy a HAARP működik és az időjárás módosítás lehetséges, hanem jó ideje létező szuperfegyvernek minősítette.
1997-ben William Cohen korábbi amerikai védelmi miniszter például a következőket mondta:
Mások [terroristák] ökológiai típusú terrorizmust folytatnak, amivel megváltoztathatják az éghajlatot, távirányítással földrengéseket és vulkánkitöréseket indíthatnak el elektromágneses hullámok segítségével… Elegendő találékony ember van odakint, akik mindenféle módszereket keresnek, hogy terrorizálhassák a nemzeteket… Valóban ez történik és nekünk éppen ezért kell fokozni [terrorelhárítási] erőfeszítéseinket.”
Hívhatunk valamit összeesküvés-elméletnek, ha nyilvánosan elismerték?





Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az

amerikai védelmi miniszter

Posted on 2013/06/10 by Híradmin
William Cohen amerikai védelmi miniszterAz úgynevezett “időjárási fegyverek” fejlesztése, amit sokan már paranoid túlzásként elutasítottak, mint a sci-fi forgatókönyvírók és összeesküvés elméleteket gyártók kitalációja, már évtizedek óta létezett, legalábbis laboratóriumban.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Nem más, mint a korábbi amerikai védelmi miniszter William Cohen beszélt az időjárási fegyverekkel összefüggő fejlesztésekről, vagy pontosabban a támadó katonai műveletek támogatására időjárási eseményeket létrehozó technológiákról. A terrorizmusról tartott konferencián a kérdés-feleletek során, a tömegpusztító fegyverek és az USA stratégiája címszó alatt a Georgia Centerben, Athens-ben (Georgia) 1997-ben Cohen a következőket mondta:…
Vannak olyan jelentések, mint például, hogy egyes országok igyekeznek létrehozni valami Ebola vírusfélét, és ez nagyon veszélyes jelenség volna, mondjuk így legalábbis. Alvin Toeffler írt erről annak tekintetében, hogy egyes laboratóriumi tudósok próbálnak bizonyos kórokózokat kidolgozni, hogy azokkal csakis adott etnikai csoportokat vagy fajokat szüntessenek meg, valamint mások olyan mérnöki tervezést folytatnak valamiféle rovarral, mely képes konkrét növények elpusztítására. Mások öko-típusú terrorizmust folytatnak, mely segítségével megváltoztatják az éghajlatot, földrengéseket és vulkanikus tevékenységeket váltanak ki távoli elektromágneses hullámok használatával.”
Tehát rengeteg zseniális elme van munkában, hogy megtalálják a módját más nemzetek terrorizálának. Ez a valóság, és ez az oka annak, amiért fokozzuk az erőfeszítéseket, és ezért is olyan fontos ez.
Mi a helyzet a chemtrailekkel?
Nem sokkal Cohen vallomása után jelentések kezdtek napvilágra kerülni a kondenzcsíkokról – kondenzációs csóvák a repülőgépek nyomában, melyek állítólag vegyi anyagokat tartalmaznak, mely sok embernél okoztak betegségeket. AWorldNetDaily 1999 februárjában számolt be a jelenségről:
A fókusz ennek a titokzatos “betegségnek” a vizsgálata során a kondenzcsíkokra összpontosult (gáz halmazállapotú nyomvonalak), melyek a sugárhajtású repülőgépek nyomában maradnak az ország bizonyos területei felett repülve. Megfigyelők a földről felfedezték, hogy miután számos kondenzcsík “mintát” hozott létre több tucatnyi repülőgép, melyek bizonyos terület felett haladtak el, egyfajta színtelen, ragacsos anyag esett az égből, ami gyakran váltott ki betegséget azokból, akik érintkezésbe kerültek vele. Más területeken ilyen anyagokat nem jelentettek, de rengeteg ember betegedett meg feltehetően azért, mert a kondenzcsík mintákat létrehozó repülőgépek valamiféle vegyszereket permeteztek a levegőbe.
chemtrail-repülőgép
Szóval ezek a vegyi anyagok részei voltak a Légierő “magfelhő” műveletének az időjárás módosításával történő kísérletezés során. Hivatalosan persze a Légierő tagadta ezeket az állításokat, de az erősen megszórt területeken élők több alkalommal számoltak be arról, hogy a műveleteket heves esőzések követték.
A kondenzcsíkok mellett más jelentések a Légierő HAARP kezdeményzését említik meg – a Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszféra-kutató Program Alaszkában található 1990-től http://www.haarp.alaska.edu/. A projekt honlapja szerint a “HAARP egy tudományos vállalkozás, melynek célja, hogy megvizsgálja az ionoszféra viselkedését, különös tekintettel arra, hogy megérthessük és használhassuk polgári és védelmi kommunikációs és megfigyelési rendszerek létrehozásának céljára.”
Valami van odakint
A Légierő tagadta, hogy a projekt célja az időjárás módosítása lenne, elsődlegesen a kutatásokra összpontosít. Ennek ellenére a HAARP és az időjárás szabályozása közti kapcsolat továbbra is felbukkan. A TheWeatherSpace.com május 30-án:
Haarp Status Facebook oldala kiadott egy nyilatkozatot azt állítva, hogy egy tornádóval kapcsolatos  kísérletet tesztelnek Oklahomában ezen a napon. A kísérlet szerint bizonyos frekvenciák bukkantak fel a legmagasabb szinten, és ezzel az embereknek tisztában kell lenniük.
tornádó haarp időjárás módosítás befolyásolás
Úgy hangzik, mint valami sci-fi. Valóban tudjuk befolyásolni az időjárást? Senki sem tudja pontosan, hol és mikor csapnak le a tornádók, de ez a csoport azt állítja, ha ezen a napon Oklahomában tornádók jönnek létre, akkor azért a HAARP a felelős. Most már csak az a kérdés marad… a csoport titokban valójában maga a HAARP létesítmény?
A válaszok a HAARP valódi célját illetően, és általában az időjárási fegyverek továbbra is megfoghatatlanok, de Cohen 15 évvel ezelőtti beismerése, hogy léteznek ilyen technológiák, elég bizonyíték akkor is, ha nem ismerjük az összes részletet. /naturalnews
Forrás: Új Világtudat





Chemtrail - vegyi permetezés, támadás az Emberiség ellen - teljes film- magyar felirattal



weather manipulation machine Mississippi



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése