2017. január 16., hétfő

A megszépítő messzeség







A megszépítő messzeség



MVSZ: Dr. Grespik László halálára 

2016. december 27. 
mvsz.hu

Dr. Grespik László haláláraA Magyarok Világszövetsége megdöbbenéssel értesült Grespik László korai elhunytáról. Az MVSZ Sajtószolgálat MVSZ vezetők rövid nyilatkozatával és Dr. Grespik László utolsó nemzetpolitikai alkotásának, Trianon semmisségének jogi úton történő kimondatására irányuló petíciójának közlésével búcsúzik Tőle.

Amikor 2ooo tavaszán, a Magyarok Világszövetségének elnökévé választottak, és másnap hadat üzent nekem a fél világ, két fiatal ügyvéd sietett önként, hathatós megsegítésemre. Egyikőjük Grespik László volt... Életereje teljében bekövetkezett elmúlása nem csupán családjának, hanem egész nemzetünknek nehezen feldolgozható, fájdalmas veszteség - mondta Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.

A Magyarok Világszövetsége Fővárosi Szervezetének elnöksége mély megdöbbenéssel értesült egykori elnökhelyettese, Dr. Grespik László haláláról - írta közleményében Gyetvay György Gergely, az MVSZ Fővárosi Szervezetének elnöke. Grespik Laci harcostársunk elvesztése mindnyájunk számára elviselhetetlen terhet ró a vállunkra. Kíválló képességű ember volt, aki jogászként mindvégig a szervezetünk és a összmagyarság oldalán állt. Íróként, közszereplőként, de magánemberként is közismert volt kívételes humora, mellyel a legnehezebb időkben is derültséget, felüdülést hozott mindnyájunkra. Mérhetelen optimizmusa sokunknak adott reményt. Honfitársi szeretete pedig sokunkat áthatott élete során.

Grespik Lászlót 52 éves korában érte a halál. Emléke szívünkben örökké él! Az Örök világosság fényeskedjék neki!

Petíció a trianoni diktátum semmissége miatt annak nemzetközi bíróság előtti megtámadásáért és az eredeti helyzet visszaállításának követeléséért

Mi, akik a Magyar Nép nevében ma személyesen megjelentünk, kifejezésre juttatjuk azok nevében is, akik nincsenek itt, hogy nem nyugszunk bele a Trianonban történt és a II. világháború után véglegesíteni szándékozott Magyarország-megcsonkításba és követeljük, hogy az ellen tegyen konkrét jogi és politikai lépéseket a Kormány mint Magyarországot képviselő szerv. "Az a magyar, akinek fáj Trianon", mondja a közismert mondás.

2019-ben lenne 99 éve, hogy elvesztettük ősi országunk és szeretett lakosságunk nagy részét. Követeljük, hogy ne hagyja tétlenül telni az időt a Kormány. Indítson mielőbb pert megfelelő nemzetközi bíróság előtt, megfelelő ország-alperesek ellen, megfelelő tartalmú keresetlevéllel az iránt, hogy bíróság állapítsa meg a békediktátum semmisségét, és rendelje el az in integrum restitutiót, vagyis az eredeti helyzet visszaállítását. Ez terjedjen ki mind ősi területeink visszakérésére, mind az elszenvedett hadisarc kamattal növelt visszakövetelésére, és olyan kártérítésre, mely alkalmas annak az elmaradt haszonnak és annak a tömeges lelki szenvedésnek a kompenzálására, mely érte országunkat, hazánkat, népünket a békediktátummal. Nehéz megfogalmazni mindazt, amit kérni kellene, mert erre eddig senki semmilyen konkrét erőfeszítést nem tett, részletesebb tervet nem alkotott. Eljött az ideje.

Követeljük, hogy Magyarország perbeni keresetlevele tartalmának megszerkesztésére és a perbeni képviselet ellátására szervezzen a Kormány egy, nemzetbiztonsági érdekből jól fizetett, jól képzett és felesketett szakértői csapatot, mely álljon jogászokból, történészekből, gazdasági szakemberekből, és minden felvetődhető egyéb szakterületű szakemberekből, akik kapjanak meg minden segítséget és lehetőséget munkájuk minél hatékonyabb és gondosabb végzésére, beleértve a kisegítő személyzetet, infrastruktúrát és az erkölcsi megbecsülést is.

Meggyőződésünk, hogy az alapvetően erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, alattomosan szerzett országterületeink birtoklása bitorlás, vagyis jogtalan használat, mely nem indíthatta be a nemzetközi közjogban is ismert területelbirtoklást (a nemzetközi jogban van 99 évre példa), végleges tulajdonjog-átszállást. Meggyőződésünk, hogy a szerződés semmis, aminek természetes jogkövetkezménye az in integrum restitutio. Meggyőződésünk, hogy a szerződés semmisségére bárki határidő nélkül hivatkozhat és mivel a semmisség tegnap, ma és holnap is fennáll, ezért annak csupán megállapítása lenne a nemzetközi bíróság dolga, de a semmisség annak ítéleti kimondása nélkül is fennáll. Meggyőződésünk, hogy azzal, hogy ha valaha is a magyar állam bármilyen joglemondó nyilatkozatot tett a trianoni békediktátum vitatásáról való lemondás, az az által előállított helyzet megváltoztathatatlanságáról, szintén semmis, mert a semmis szerződés nem létező szerződés és a semmisség eleve jogba, jó erkölcsbe és a természetjogba ütköző, joghatást kiváltani nem képes. Ezért a semmis szerződést elfogadó jognyilatkozat szintén semmis, joghatást kiváltani nem képes.

Elődeink és mi soha meg nem szavaztuk a kegyetlen és álnok országcsonkítást és azt, hogy ez örökre így is maradjon. Ezért mi, magyarok követeljük, hogy a magyar államot képviselni jogosult Magyar Kormány ne maradjon passzív többé, érdekeink és akaratunk szerint pedig feltétlen köteles arra, hogy újabb joglemondó jognyilatkozatot többé nem tehet. Eljött az idő elkezdeni tenni valami konkrétat, ami üdvös, erkölcsös és praktikus is.

Tisztában vagyunk azzal, hogy "a per az per", vagyis bizonytalan kimenetelű, sikerességét biztosra venni nem lehet, de reménykedünk a sikerben, legalábbis már pusztán a perindítás kedvező hatásában, mert ha meg nem próbáljuk, akkor semmi soha sem sikerülhet. "Minden munka nehéznek látszik, míg meg nem próbálod" - írja Zrínyi Miklós, idézve egy római hadászati írót. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzetközi helyzet is jelentős tényező egy ilyen, nagy és számos érdekeket érintő ügyben, vagyis a per önmagában valószínűleg kevés az ítélet végrehajtását is magában foglaló eredményességhez. Ezért követeljük, hogy mind a peres, mind a peren kívüli eredményességhez keressen a Kormány minél tartósabb és erősebb nemzetközi szövetségeseket, akik ugyanúgy léteznek, mint ellenfeleink. Vlagyimir Putyin 2016. szeptember elején egy interjúban a II. világháború után kialakított európai határok rendezése kapcsán kifejezetten megemlítette a magyar határ revíziójának lehetőségét is - a románok nag y ijedtségét kiváltva. A Szovjetunió, Jugoszlávia széthullott, új államok keletkeztek, a két Németország egyesült, már csak egy nagy jogos határmódosítás várat magára Európa közepén: a trianoni diktátum által kialakított határoké.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az elvett területek mostani lakossága már nem ugyanaz és ebből is számos megoldandó probléma származna pernyerésünk esetén. Ezek megoldására is fel kell készülnünk, megfelelő módon, de ahogy a jogtalan döntések következményeit országunk elszenvedte, úgy volnának kötelesek tűrni a visszarendezést a pervesztes államok és lakosságuk. Továbbá a visszarendezés költségeire szükséges volna fordítani a jogszerűen, bírói döntéssel visszafizettetett hadisarc egy részét, vagyis abból telnie kell erre is az eddig bitorló, államunkat körbevevő államoktól járó pénzből. Megfontolandó a békediktátumot aláíró összes állammal, utódállammal szembeni arányos kárigény-érvényesítés.

A jogilag lehetséges nemzetközi jogi per által teremtett helyzetet ki kellene használni országunk tekintélyének, erejének növelésére. És nem utolsó sorban végig egyezségekre kellene törekedni a nemzetközi bírói hatalom, per számunkra jótékony meglétét kihasználva.

Vannak eszmék, melyek nem maradhatnak örökké fenn, mert téveszmék, mert az igazsággal ellenkeznek. Téveszmének tartjuk azt a megrengethetetlennek ábrázolt hitrendszert, hamis szabályrendszert, hogy a trianoni határok megváltoztathatatlanok és nem szabad erről még beszélni sem. "Szabályszegőnek" kell ahhoz lenni, hogy valaki szembe menjen a hagyományos "bölcsességgel" és újat alkosson. Ez már neurobiológiailag is bizonyított. Újat csakis "hitrombolók" tudnak alkotni. Mi jogszerű hitrombolók vagyunk. Számunkra a régi állapot az új. Már kreatív szemmel nézzük az igazságot, ami az, hogy a trianoni határokon belüli terület, természeti kincsek a miénk örökre, jogszerűen el nem birtokolhatók tőlünk.

Ami jogszerűen visszajár, csak azt kérjük, egyetlen négyzetméterrel, egyetlen forinttal többet sem. De ezt kérnünk kell végre! Követeljük, hogy ezt a jogi és természetjogi igazságossági elvet tartsa szem előtt a minket képviselni köteles és jogosult Kormányunk, amelytől természetjogi alapon követeljük, hogy igaza tudatában, kreatívan és okosan álljon a trianoni országcsonkítás jogi és politikai visszaváltoztatási kívánalmához. Önkéntes alapon nem kapunk semmit vissza. Helyettünk más nem intézkedhet. Magyarország kell forszírozza.

A mi szándékunk alapvetően nem erőszakos úton való területszerzésre, pénzkövetelésre, idegen lakosság feletti uralom-szerzésre terjed ki. Azonban az óhatatlanul felvetődő nemzetbiztonsági kockázatok miatti párhuzamos óvatos és ügyes lépéseket is szorgalmazunk.

Budapest, Kossuth tér, 2016. november 30.

Dr. Grespik László ügyvéd
Nyers Csaba, a tüntetés szervezője 



Ellenőrzött internet, kijárási tilalom, kitelepítés jöhet Magyarországon
2014-07-10 
hirpress.hu

Az ellenzék nem fogja hagyni, hogy Orbán Viktor a terrorellenes intézkedések mögé bújva visszaélhessen a hatalmával. 
Ellenőrzött internet, kijárási tilalom, kitelepítés jöhet Magyarországon

Az új javaslat alapján azonban csak a kormány hatáskörébe tartozna a terrorveszélyhelyzet kihirdetése, még a köztársasági elnök beleegyezése sem szükséges, csupán tájékoztatni kell az intézkedésekről. 
Ráadásul sem a terrorfenyegetettség, sem a terrortámadás esetén nem feltétel a fegyveres vagy erőszakos elkövetés, tehát a kiberterrorizmusnál is alkalmazható az új állapot. 

Egy ember kezében a hatalom? 

A Fidesz szerint azért szükséges a kormány felhatalmazása, mert veszélyhelyzet esetén azonnal reagálni kell. "Például a nyári szünetben mire összehívják a parlamentet, és megvitatják a helyzetet, addigra már rég eltűnnek a terroristák" - mondta. Ha a döntéseket a köztársasági elnöknek kellene jóváhagynia, azzal pedig egy ember kezébe adnánk a hatalmat, és "a mi rendszerünk nem ilyen" - magyarázta. 

A Simicskó honvédelmi miniszter úgy látja, hogy a módosításnak hála az emberek biztonsága még szélesebb körben garantálható lenne. 

Utólagos tájékoztatás a visszaélések ellen 

Az ellenzéki pártokat aggasztja, hogy a módosítás révén a kormány felett senki semmilyen kontroll nem gyakorolna. 

Mi számít terrornak? 

A Kettős Mérce blog összeszámolta, hogy az elmúlt két évben ötször került elő a terror fogalma kormánypárti megszólalók részéről: a TEK által elkapott, állítólag Orbán Viktor elleni merényletre készülő nyugdíjas korú emberek, a régi fegyvereket gyűjtő fiatalok, a röszkei határon áttörő terroristák, és a Fidesz-székházat megdobáló netadó elleni tüntetők kapcsán. 

Illetve terrorcselekményre hivatkozva indítottak eljárást Rózsa Milán és Barabás Richárd ellen is, akik a paksi bővítés ellen tiltakozva felmásztak a köztársasági elnöki palotára, és ott leszedték a zászlókat. 

A szükségállapotnál gyengébb, de az általában természeti katasztrófáknál elrendelt veszélyhelyzetnél megszokottnál szélesebb körű beleszólást engedne a kormánynak a honvédség terrorizmus elleni bevetésére és egy sor speciális szabály alkalmazására az újabb alaptörvény-módosítás. 
Újabb, az eddigiek mellett elrendelhető rendkívüli jogrend, a terrorveszélyhelyzet bevezetésére hatalmazná fel a kormányt az alaptörvény tervezett kormánypárti módosítása, ami már a hatodik változtatás lenne a sorban. 

Az Origo úgy értesült, hogy a délutáni ötpárti egyeztetésre készített tervezet szerint a terrorveszélyhelyzet a szükségállapotnál gyengébb, de az általában természeti katasztrófáknál elrendelt veszélyhelyzetnél megszokottnál szélesebb körű jogkörökkel ruházná fel a kormányt. 

Mindezt az ötpárti egyeztetés után - a két kormánypárt mellett a Jobbik és LMP képviseltette magát, az MSZP távol maradt - megerősítette Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke is. A politikus azt mondta,a kormány olyan alkotmánymódosítást javasol, hogy önálló tényállás legyen a terrorveszélyhelyzet. 

Gulyás Gergely az Origo előzetes információinak megfelelően nyilatkozott arról is, hogy a terrorveszélyhelyzetet két hónapra lehet elrendelni. A fideszes politikus jó esélyt lát arra, hogy a módosítás megkapja a szükséges kétharmados többséget az Országgyűlésben. 

Felfüggeszthetnek törvényeket 

Még az ötpárti egyeztetés előtt jutott az Origo a részletek birtokába. Eszerint a kormány által készített tervezet úgy szól, hogy a kabinet a terrorveszélyhelyzetben olyan rendeletekkel kormányozhat, amelyekkel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, hatályos jogszabályi rendelkezésektől eltérhet, valamint más rendkívüli intézkedéseket is hozhat. 

Gulyás Gergely az ötpárti egyeztetés után megerősítette az Origo azon előzetes értesülését is - miként azt egyébként Simicskó István honvédelmi miniszter előre jelezte is - terrorveszélyhelyzet esetén bevethető lesz a honvédség is - feltéve, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő. 
Úgy tudjuk azonban, hogy az előterjesztés nem fejti ki, mi "a nem elegendő". 

Új kihívásokra hivatkoznak 

Az Origo úgy tudja, hogy a délutáni ötpárti egyeztetésen a kormány és a kormánypárti politikusok a terrorizmus jelentette új biztonsági kihívásokkal indokolták az alaptörvény-módosítás szükségességét. Erre utal információink szerint indoklásában a módosítás tervezete is. 

A következő a szükségállapot 

Úgy tudják, a tervezett alaptörvény-módosítás előkészítői úgy ítélték meg, hogy önmagában egy terrorfenyegetés vagy esetleg egy-egy már megtörtént, de elszigetelt hatású terrorcselekmény nem indokolja a legszigorúbb rendkívüli jogrend, a szükségállapot bevezetését, erre lenne jó "majdnem szükségállapotként" az újonnan az alaptörvénybe emelni tervezett terrorveszélyhelyzet. 

A szükségállapot azonban a következő lépcső. Ez akkor válhat indokolttá, ha több olyan súlyos támadás történik, ami már tömegesen veszélyezteti az állampolgárok életét vagy az állam alkotmányos rendjét. Ebben az esetben már indokolt a szükségállapot bevezetése, amikor a döntési jogkörök az államfőhöz kerülnek, és az állam működése rendszerszinten megváltozik. 

Bármire képesek lehetnek? 

Az alaptörvény-módosítás kiegészítéseként természetesen a részletszabályokat a vonatkozó ágazati törvényben szabályozzák ilyenkor. Az Origo információi szerint a terrorveszélyhelyzet esetében alkalmazható speciális szabályokat a kormány a honvédelmi törvényben rögzítené, mintegy kéttucat ponton adva többletjogosítványokat a kabinetnek. 

Így például terrorveszélyhelyzetben a kormány korlátozhatja, befolyásolhatja a médiatartalmakat, üzemanyagok és más termékek fogyasztását korlátozhatja, elrendelhet speciális terrorelhárító intézkedéseket, a nemzetközi egyezményektől eltérő határforgalom-ellenőrzést vezethet be, ellenőrizheti az internet-, levél-, csomag- és postaforgalmat, elrendelhet kijárási tilalmat, betilthatja a tömegrendezvényeket, dönthet nagyobb területekről az emberek kitelepítéséről is. 

Ami a fenti részleteket illeti, ezekről Gulyás Gergely nem beszélt az ötpárti egyeztetés utáni. Annyit mondott, hogya Jobbik és az LMP konstruktívan állt a kérdéshez, támogatást mutattak, a részletekben azonban voltak viták. A politikus kérdésre közölte azt is, hogy a Fidesz minden olyan felvetést támogat, amely az önkéntes alapon szerveződő haderő megerősítését teszi lehetővé. 

A Jobbik alapvetően támogatja az alaptörvény azon módosítását, amely önálló tényállásként bevezetné a terrorveszélyhelyzetet, ám az erről szóló kormányzati tervezetről egy héten belül alakítja ki álláspontját a párt - ezt Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke mondta az egyeztetés után. 

Az LMP nem adja a hozzájárulását ahhoz, hogy a kormány terrorveszély esetén parlamenti felhatalmazás nélkül vezethessen be különleges jogrendet, korlátozva ezzel az emberek alapvető jogait - közölte Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke, hozzátéve: pártja tisztában van az új európai biztonsági kihívással. 

Az ötpárti egyeztetéstől távol maradó szocialisták - kérésük ellenére nem küldte meg előre a kormány a tervezet szövegét - utóbb úgy értékeltek, hogy a kormány látszatintézkedésekkel ködösít. Tóbiás József pártelnök szerint valódi intézkedésekkel kellene az emberek biztonságát növelni. Ezt az MSZP is támogatja, de azt nem fogja hagyni, hogy Orbán Viktor a terrorellenes intézkedések mögé bújva visszaélhessen a hatalmával. Jelezte azt is: a szocialisták a témában saját javaslatot írnak. 




Orbán nagyon fél – állítja a pszichológus

Az Orbán-rezsim bukása után kiderül, hogy Sancho Panza királyságában éltünk – mondja Dr. Varga Zoltán pszichológus, aki 50 éve foglalkozik...
Az Orbán-rezsim bukása után kiderül, hogy Sancho Panza királyságában éltünk – mondja Dr. Varga Zoltán pszichológus, aki 50 éve foglalkozik pszichoterápiával. Szerinte a bukás pillanata bármikor eljöhet, valószínűleg olyan ok robbant majd, amire addig senki se gondolt.
Vasárnapi Híreknek nyilatkozva Varga Zoltán úgy fogalmazott: a hatalom személyiségtorzító hatása annál súlyosabb, minél „egyszerűbb,” kevésbé differenciált személy kezébe kerül. „Nem tudom elképzelni, hogy az angol királynő szotyolát köpködjön Ascotban, hogy bármelyik civilizált ország vezetője a parlamentben a neki feltett kérdésekre szinte soha nem válaszol, vagy hogy – nyilvános adatokkal bizonyíthatóan – rendszeresen valótlan dolgokat állít az ország nyilvánossága előtt” – mondta el a lapnak.
A szakember, aki dolgozott börtönben, országos gyermekpszichológiai ambulancián, orvostanhallgatókat és leendő pszichológusokat oktatott a SOTE-n, vitába száll azokkal, akik „rendkívüli politikai tehetségként” említik Orbánt. Szerinte ha a politika a közügyek racionális módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnök nem tekinthető politikusnak. Politikusként semmi se sikerült neki. Miközben harsog felénk, hogy a reformok működnek, nem léteznek reformok – állítja. Szerinte a nemzetközi fórumokon Orbán végzetesen nevetségessé tette magát, lejáratta az országot. Úgy látja, nyilvános beszédeinek színvonala aggasztóan leromlott: „Közállapotainkra jellemző, hogy a sajtó a 'gazdaállaton' és az 'emberjogi falkákon' rágódik. Könnyen lehet, hogy Orbánnak fogalma sincs róla, hogy Hitler használta ezt a gazdaállat kifejezést. Sokszor derült már ki, hogy nem egy polihisztor”.
Szerinte Orbán nagyon fél: „Egyre nő a hatalomtól, miközben egyre többen tudják, hogy ez színjáték. A világ valóban professzionális, valódi hatalommal rendelkező emberei összesúgnak mögötte, ha meglátják. Emberünk ezt mélyen elrejtve maga is sejti." A pszichológus tart tőle, valamilyen módon meg fog roppanni a kormányfő, mert a képességeihez képest hatalmas terhet cipel. Amit csinál, az a világ szempontjából periférikus dolog, de az ő személyiségéhez képest ez sok.
Attól tart, az Orbán-érának nem tud békésen vége lenni. A pillanat bármikor eljöhet, valószínűleg olyan ok robbant majd, amire addig senki se gondolt. Azután mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Sancho Panza királyságában éltünk egy darabig – állítja Varga Zoltán.
Forrás: www.168ora.hu


Hétfőtől lelőhetjük az éjszakai támadót! – hétfőtől vadiúj büntetőtörvénykönyv jön!

Hétfőtől lelőhetjük az éjszakai támadót! – hétfőtől vadiúj büntetőtörvénykönyv jön! Jövő hétfőtől – indokolt esetben – akár egy 12 éves gyereket is...
Hétfőtől lelőhetjük az éjszakai támadót! – hétfőtől vadiúj büntetőtörvénykönyv jön!
Jövő hétfőtől – indokolt esetben – akár egy 12 éves gyereket is őrizetbe vehetnek a rendőrök. Az a felnőtt viszont büntetlen maradhat, aki csőre töltött pisztollyal várja a lakásába éjjel, csoportosan érkező rablókat. Jogászok szerint az új büntetőtörvények könyörtelenül szigorúak.
 

Önvédelem: éjjel akár fegyverrel

Jogosnak számít az önvédelem akkor, ha valakit a saját laká­sában éjjel, fegyveresen vagy csoportosan támadnak meg, vagy már akár a kertjébe fegyveresen behatolnak. Ez annyit jelent, hogy büntetlen marad, akit megtámadtak, bármilyen módon is védi meg önmagát és a vagyonát.

Börtönbe a 12 éves rablóval!

Eddig a 14 év alatti gyerekek nem voltak büntethetők. Hétfőtől a 12 éven felüliek felelősségre vonhatók nemcsak az olyan különösen súlyos bűncselekmények miatt, mint az emberölés vagy a halált okozó testi sértés, de rablás és kifosztás miatt is, ha azt jelentős értékre, csoportosan vagy bűnszövetségben követik el.

Miért nem a szülő felel?

A 12 é2 é2 éves gyerekek büntethetőségével feltehetőleg azokra a családokra akarnak hatni, amelyekben a szülők nem szabnak határt a gyereknek. A család erkölcsi normájában nincsenek meg az alapvető értékek, például hogy másoktól semmit nem vehetünk el – nyilatkozta Molnár Gabriella klinikai szakpszichológus.
A gond csak az, hogy a gyerek a büntetése letöltése után ugyanabba a családba kerül vissza. Ez pedig több kérdést felvet. Eszerint a családdal is foglalkoznia kéne a jogalkotónak. Tény, a tizenéves gyerek érzi, ha bűncselekményre bírják rá, hogy valami nem stimmel.
A legnagyobb kérdés az, hogy mi lesz azután ezzel a gyerekkel, hogy megbüntették. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy az a kamasz, akit kiszakítanak a családjából, és akár több évre elzárnak, később épp a büntetés miatt megváltozhat-e.

Védik a zsarukat

Szigorúbb büntetés vár a hivatalos személyek vagy közfeladatot ellátók elleni erőszakért. Három helyett a jövőben egytől öt évig szabható ki büntetés. Ha azonban az erőszakot csoportosan vagy fegyveresen követik el, 2-8 évet kaphatnak a mostani 5 év helyett.
Kitiltják a fékezhetetlen drukkereket
Kifejezetten a meccseken általános jelenséggé váló huliganizmus ellen akarnak fellépni a sportrendezvény látogatásától való eltiltás jogintézményével. Akár évekre is kitilthat valakit egy vagy több stadionból a bíróság. Ugyanakkor nagy kérdés, beléptetőrendszer nélkül hogyan ellenőrzik majd az elítélt drukkereket.

Egy kalap alá veszik a visszaesőt a büntetlennel

Az új büntető törvénykönyv (Btk.) kidolgozói nem vették figyelembe, hogy nem a büntetés mértéke, hanem annak elkerülhetetlensége tartja vissza a bűnözőket – nyilatkozta lapunknak Jován László ügyvéd, aki az ELTE Jogi Karának oktatója. Mint mondta, egyetért Tóth Mihály egyetemi professzorral, aki a bűnügyi védők konferenciáján egyenesen azt mondta, hogy ebben a Btk-ban ami új, az nem jó, ami jó, az pedig nem új.
A bírók keze is jobban meg lesz kötve, miután kötelezően a középmértékből kell kiindulniuk – fejtette ki Jován László. – Mit jelent ez? Mindegy lesz, hogy egy visszaeső bűnöző vagy egy büntetlen előéletű ember ül majd az adott ügy­ben a vádlottak padján. Ha a büntetés mértéke 1-től 5 évig szabható ki, 3 évnél kevesebbet nem kaphat majd a vádlott.
A jogász egyenesen katasztrófának tartja, hogy 12 éves korra vitték le a büntethetőséget.
– Hogyan tartja vissza azt a gyereket egy büntetési tétel a bűnözéstől, akit a szülei küldenek rabolni, ha nem engedelmeskedik, akkor pedig meg­verik? – kérdezte, majd hozzátette: büntetőtörvényekkel nem lehet társadalmi, szociális és egészségügyi problémákat megoldani. Az, hogy gyerekek csoportosan bűncselekményeket követnek el, vagy hogy valaki kábítószerfüggővé válik, elsősorban nem büntetőjogi kérdés.
A háromcsapás törvényt 2010-ben vezették be. Ez a többszörösen visszaeső, erőszakos bűnözőket sújtó büntetések felső határát a kétszeresére emelte, ha pedig a megduplázott tétel meghaladja a 20 évet, életfogytiglani fegyházzal sújtja. A jogász szerint az ilyen súlyos bűncselekmények ennek hatására sem szorultak vissza, sőt emelkedett a számuk, ami önmagáért beszél.
Forrás: borsonline.hu, P. Gál Judit



Azok, akik utálják takarítani a sütőt, imádni fogják ezt a trükköt.


A sütő takarítása még soha nem volt ilyen egyszerű, és olcsó! És ami a legjobb: ez a trükk...
A sütő takarítása még soha nem volt ilyen egyszerű, és olcsó! És ami a legjobb: ez a trükk megment a karcolás és a súrolás okozta sérülésektől, fájdalmaktól is.
Amire szükséged van:
- szódabikarbóna
- Szivacs vagy ruha
Zseniális, ahogy működik. Legközelebb már szívesen fogom takarítani a sütőm :) . Egyszerűen keverd össze a szódabikarbónát
 az ecetet és a vizet és kend a sütőajtóra. Ezután rakd a hőálló edényt a sütőbe. (100fokon, 45 percig) Végezetül tisztítsd le a sütőt.
Ja, és oszd meg ezt az ötletet. Egy csomó időt és pénzt spórolhatnak vele a barátaid is!

Those who hate cleaning their oven will love this trick.

Cleaning a Burnt Oven with Oil Lift
How to make the best homemade oven cleaner by Maid to Clean Detroit

Those who hate cleaning their oven will love this trick.


Pusztító migráció - a zsidók bevándorlása MO.-ra [ Raffay előadása ]

Pap Gábor: a hiányzó 297 év - a történelem hamisításról

Pap Gábor: Hírek a Tényekkel szemben, 1.

Pap Gábor: Hírek a Tényekkel szemben, 2.




Elvették a 21 éves fiam életét!

A fiam Dóra Árpád  péntek este elment a barátaival darts-ni,4 sört ivott azt mondták ,hajnalban olyan 2 óra körül váltak el egymástól, de még Árpi a...
A fiam Dóra Árpád  péntek este elment a barátaival darts-ni,4 sört ivott azt mondták ,hajnalban olyan 2 óra körül váltak el egymástól, de még Árpi a fiam egy üveg sört haza is hozott. Másnap 2015.04.25-én nem volt semmi probléma pihent tv-zett.Vasárnap  délelőtt kezdődött nála a rosszullét, orrvérzés és remegés kapta el. Kijöttek a mentősök.. a vérnyomása kicsit magas volt, de más problémát nem találtak nála ezért úgy döntöttünk ha nem muszáj ne vigyék be a mentősök ugyan ezt mondták.
 Hétfőn a fiam újra rosszul lett, nem evett  wc-ni se tudott  csak az állandó remegés volt nála jelen később alvás problémák is jelentkeztek.
 Mivel kedden sem lett jobban teljesen legyengült menni sem tudott, újra szóltunk a mentősöknek akik nem jöttek ki azt mondták hivjuk a háziorvost, de mivel ő beteg szabadságon volt más jött ki helyette, telefonhivás után 2 órával. Fiamat megvizsgálva nem talált semmi hibát azt mondta,hogy vigyük be a sürgősségire,de akkor már a fiam  a poharat se tudta megfogni annyira remegett.  Fél egykor bevittem a sürgősségire ahol kivizsgálva  fiamat, többszörösen elhangoztatva,hogy szimulál. A laboreredményre vártunk egy órán keresztül  akkor kijött az orvos félre hivott,  papirok nélkül közölte velem a fiam vizeletéből  két féle drog mutatható ki. Lejött a  főorvos asszony aki betolta akkor már egy  tolókocsiba ülő fiamat egy helységbe ahol megvizsgálta amikor beszerettem volna menni a fiam után engem nem engedtek be a válasz annyi volt ha az orvos szeretne velem  beszélni  akkor bemehetek. Egy kis idővel  később kihozták a folyósora ahol vártunk, jött egy fiatal ápoló aki közölte velünk,hogy átmegyünk a Psychiatriara  ahol minket várt egy másik főorvos asszony, bementünk a kezelőbe hárman a főorvos a fiam és én ahol megbeszéltük,hogy két-három nap bent tartják infúziós kezelést fog kapni és utána hazajöhet.  Elmondtam a főorvos asszonynak, hogy a  gyerekemet csak a nyitott osztályra vihetik és megtiltottam,hogy levigyék a zárt osztályra amibe a főorvos bele is egyezett.  Betolták a fiamat egy szobába a nővér zavarodottan nézett ránk,hogy mit keresünk ott amig  ágyneműt húzott otthagytam a fiamat elmentem megkeresni a főorvost, nem találtam mire vissza értem a fiam közölte kapott egy injekciót a fenekébe úgy hogy a nővér azt se tudta mivel vittük be.  A fiam  befeküdt  az ágyba és megnyugtattam,hogy most már jó helyen van és elköszöntem tőle.
Másnap reggel tiz órakor munkahelyemről érdeklődtem fiam állapotáról, megnyugtatott a nővér  ’Nyugodjon meg anyuka, az Árpi reggelire már evett is egy pár falatot és jól van’ mivel este hatig dolgoztam fél hétkor tudtunk a családommal bemenni látogatni és már nem találtuk a fiamat a helyén akkor már megijedtem kerestem a főorvost nem találtam és lementünk az alsó szintre a dohányzó résznél egy fiatal fiú közölte velünk,hogy már tegnap este levitték a fiamat a zárt osztályra ahol csengettünk kijött egy ápoló aki megkérdezte hogy a drogos fiúhoz jöttünk ? családommal meglepődve idegesen válaszolva: nem! a  fiamhoz jöttünk a Dóra Árpádhoz. Ezek után bementünk és elképesztő állapotba találtuk a fiamat: teljesen magánkivűli állapotba bepelenkázva, kikötve mi családtagok is sokkos állapotba kerültünk a látványtól , próbáltuk szóra birni de nem ismert fel minket. Az ápolóhoz fordulva kérdeztem tőle mit csináltak a fiammal? amire azt a választ kaptuk nyugodjunk meg  ő naponta több 10 ilyen esettel találkozik és ez egy természetes folyamat , nem lesz semmi baj. Rohantam kétségbe esetten kerestem a főorvost, de nem találtam ismét sehol újra az ápolóval futottam össze akitől kétszer is megkérdeztem hogy ’Ugye nem fog baja lenni a fiamnak? Ugye nem fog meghalni?’ ő azt válaszolta: ’Nyugodjon meg asszonyom holnapra már semmi baja nem lesz. Fél kilenckor hazajöttünk.
Csütörtök reggel 6 órakor csörgött a tet a telefonom  amikor felvettem közölték velem,hogy a fiam meghalt. Zárójelentéseket megkapva tehetetlenül megtörve olvassuk,hogy a kórház hamis adatokat, eseményeket, más informácókat  rögzitett bele még a szülőt is meghazudtolva, fénymásolt ekg papirt kaptunk olyan időponttal amikor még a fiam az otthonába tartózkodott  a házi orvosra várva. Olyan információt is olvastunk,hogy a fiamat mentő vitte be eszméletlen állapotba miközben a mentő ki se jött hozzá.  A boncolási és a toxikológiai eredmény is azt igazolja,hogy a fiam szervezetébe se drog sem alkohol nem mutatható ki , ennek ellenére a fiamat úgy kezelték mint egy drogost  és ez okozta halálát. Az állatokkal nem bánnak úgy mint amit az én fiammal műveltek. Elvették a 21 éves fiam életét és  a mai napig nem kapok rá választ mi okozta a halálát mert biztosak vagyunk abban,hogy orvosi műhiba történt a kórház hallgat és nem foglalkoznak azzal,hogy tönkre tették egy család életét. Kérem aki ebben az ügyben tud segiteni jelentkezzen mert megkell tudnom miért halt meg a fiam egészségesen két nap alatt a kórházban.
Dóra Árpád (1994.02.12-2015.04.30) élt 21 évet.
Forrás: praxis.blog.hu


Viktor a koncentrációs táborok helyett az egészségügyet kellene helyre tenni !!!!! Mint látod a koncentrációs táborok nélkül is tudják gyilkolni a magyart . Elég ha beutalják a beteget a kórházba !!!!!
Az állatokat több jog illeti meg mint magyar mezei munkást , pedig ők keresik meg neked is a nyugdíjra valót , de legyünk őszinték te már le is csapoltad a számlájukat , így se nyugdíj , se egészség biztosítás , se orvosi ellátás / olyan közép Európai szintű/ ami meg illetné az neki nuku , van viszont sorban állás , és mire rákerül a sor már elhalálozott !!!!

Ne szülj rabot te szűz anya !!!!!

Mondd azt , hogy kell a hely a betolakodó cionista hordának , oly annyira , hogy a beindult muszlimoknak sincs helye e tájon !!!!
De a cionista gagyi gyilkosoknak se legyen hely elég volt a Solymosy Eszter , és a H Zsófi gyilkosait elviselnünk , remélem erre még emlékszel , hisz te raktad a Táncos Gábort 10 évre ártatlanul börtönbe talán zsidó nyomásra , hisz mikor szabadult volna nem akartátok szabadlábon látni , és közben pszichológiai nyomás alatt tartottátok Kuncéval hoztad a döntést , ő mindenre rá bólint kiadta a papirt is az ÁVH – n nem verték a foglyokat, csak savaskádba fürdették a körmüket kitépték , ismered a körmös Bauert , na hogy tépje ki a te körmödet is , hogy tudd mi kell a magyarnak !!!
Úgy látom előre látó vagy arra számítasz , hogy kiderül , hogy az amerikai zsidók az évi 500000 fő gyermekből 300000 ezret kivéreztettek a zsidó kenyérbe való így lett meg , a testüket bedarálták a hamburger hús pépébe , és , hogy az USA – ba ne bukjanak le olyan hamar , hát átlökték az árut Kelet – Európába , és mivel aki eladta a gyorséttermi láncot nekik , még mindig szedi a sápot , hát elintézte , hogy ne ellenőrizzék a minőséget , ők meg határok nélkül etetik veletek a kis amerikai gyermekek bedarált hulláit . Na kannibálok szeretitek még a darált húst , de jobban ízlik a hamburger az amerikai Solymosi Eszterek , H Zsófikák
ide érkeznek a kannibáljainkhoz , és úgy el van látva tartósító szerrel , hogy három év alatt sem romlik el az adag csak a rátét uborka és többi kacat élvezhetetlené kiszárad !!!!
_- hát ezeket az uri embereket várod ide a rónaságba ahova a Pintér gyilkosság BT – je elföldelt 2- 3 ezer jómagyart , de károgtok , hogy fogy a magyar , és a megállapodásotok 2050 – re csak 6 millió magyart ír elő a kvantumot látom teljesítitek már kivándorolt 1 millió emberünk , ha így alakul betervezhetitek a muszlimokat is a zsinagógák mellet lesznek majd mecsetjeink is , és életfogytiglani muzulmán állások is a zsidók mellet . A cigányok vajon mit fognak követelni !!!!!
Munkát , és kenyeret ???
Kenyeret igen , de munkát azt ők sem !!!!


A szülész a hálapénzt követelte, de az apa tettétől belé fagyott a szó (!)

Jól szituált és jól öltözött székely érkezett a kismamáért a kórterembe, hogy hazavigye...
Jól öltözött, láthatóan jól szituált székely ember érkezett a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigye őket.
A szülést levezető orvos is hamar előkerült (a szülés óta nem látták a szobában ) és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók.
Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet.
Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát, és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:
Jóember, ilyenkor nem em desszertet szoktak adni a szülésznek!
Nagy csend lett.
Aztán a székely csendben megkérdezte:
Bocsánat, hanem mit?
Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maga nem hallott még erről?
Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?
Hát… 30-40 ezer forintot.
Értem. Elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet – mondta a férfi, majd kivette az orvos kezéből a dobozt. Felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20 ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti.
A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből.
A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől.
Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani! 
Forrás: lilapuli.hu


Szeretnék egy élményt megosztani veletek ! Auchan Csömörnél ma délután leszólított tisztelet tudóan egy idősebb hajléktalan látszó ember.

5
Szeretnék egy élményt megosztani veletek ! Auchan Csömörnél ma délután...
Szeretnék egy élményt megosztani veletek ! Auchan Csömörnél ma délután leszólított tisztelet tudóan egy idősebb hajléktalan látszó ember. Aki annyit mondott hogy nem szereti ezt mondani , meg ő nem akar koldulni csak enni szeretne .Ezért ha nem okoz nekem problémát akkor egy kis élelmiszer támogatást elfogadna.Mivel akkor indultunk bevásárolni a kislányommal , mondtuk neki hogy kb.1 óra mulva jöjjön vissza a kocsinkhoz. Szűk 2 óra mulva végeztünk is, gondolva az öregre is. Külön szatyorba 1 kenyeret , 1 tejet , 1 rúd párizsit pakoltunk. Mint kik jól végezték dolgukat pakoltunk be a kocsiba , mikor a lányom meglátta 3 sorral lejjebb az öreget és mondta hogy szóljak neki. Felém fordult , én intettem neki hogy jöjjön oda.Átadtuk neki a szatyrot,mire félve visszakérdezet hogy ezt mindet neki ? Meg elcsukló hangon , hogy még soha senki nem ment vissza mikort azt mondták neki. És le is tett rólunk is !Mégegyszer megköszönte , és kellemes ünnepeket kívánt majd elment.Indulás elött még szöszmöszöltünk (pl.ivás , vetközés, stb…) , mikor bekopogott az ajtó üvegén és annyit mondott: -Ha úgy gondolom hogy szükségem lehet rá, akkor keressem meg és bármikor áll a rendelkezésemre !Ezzel mondattal egyidejűleg a kezembe nyomta önéletrajzát .Köszönt és távozott !!! Hazaérve kezembe vettem az önéletrajzát ,és elolvastam (Amit kivonatolva leírok): Név: Csengery László Imre (1954) Levelezési Cím: BP,1106 Jászberényi út 47/e E-mail:csengerylaszloimre@gmail.hu Tel.:30/754-4778 Iskolai v.: Bagi Ilona Finommechanikai és Műszerészipari Szakközépiskola gépgyártási technológus stb…. Eltűnődtem,hogy sajnos a mai világban bármikor bármelyikünk járhat így ! Ezért tisztelettel megkérnélek benneteket, osszátok meg hogy minél többen olvassák, és ezzel esélyt kaphasson arra hogy bármilyen munkával kapcsolatban esetlegesen megkeressék !
Fotó:illusztráció
Forrás: aktiv-blog.net


Így dolgoznak Merkel munkaerőpótló afrikai gyöngyszemei! Ezt mindenkinek látnia kell!-video

Munkába állt Merkel munkaerőpótló afrikai gyöngyszeme! Ezt mindenkinek látnia kell! - video  Európa tele van munkanélkülivel, mégis kell a migráns...

Munkába állt Merkel munkaerőpótló afrikai gyöngyszeme! Ezt mindenkinek látnia kell! - video

 Európa tele van munkanélkülivel, mégis kell a migráns munkás? 


ORBÁN: MAJD AKKOR FOGLALKOZUNK A KORRUPCIÓVAL, HA A 10 LEGGAZDAGABB MAGYARBÓL 5 FIDESZES LESZ


Semmifajta korrupciót nem tűrök el - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.
A kormányfő Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető kérdésére azt mondta: nem javasolja a magyar politikai életnek, az Országgyűlésnek, hogy átvegye az ügyészség vagy a rendőrség feladatait. "Nem vagyok hajlandó Romániát csinálni Magyarországból" - fogalmazott Orbán Viktor, majd ezt úgy magyarázta: nem hajlandó arra, hogy rendkívüli eljárásokban elvonják a bűnüldöző államhatalmi szervek jogköreit.
A miniszterelnök ezt arra reagálva közölte, hogy Vona Gábor azt javasolta, állítsanak fel két vizsgálóbizottságot: egyiket a Jobbik orosz kapcsolatainak, támogatásának, a másikat a Fideszhez kötődő emberek gazdagodásának vizsgálatára.
Miért van az, hogy az ön környezetében lévő emberek hihetetlen módon gazdagodtak az elmúlt években? - kérdezte a Jobbik elnök, példaként Habony Árpádot, Mészáros Lőrincet, Andy Vajnát említve.
Vona Gábor kijelentette: a Jobbik soha semmilyen országtól, Oroszországtól sem kapott anyagi támogatást és nem is fog. A Jobbik számára a függetlenség megőrzése az egyik legfontosabb alapérték - jelentette ki.
Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott: semmifajta korrupciót nem tűr el, nem tűrt el a múltban sem és nem tűr el a jövőben sem.
Elmondta, amikor ő vagy a kormány döntést hoz, mindig csak az ország érdekét tartja szem előtt.

ELKÉPESZTŐ: MEGINT A JOBBIKKAL KAPCSOLATBAN SIMICSKÁZOTT A MINISZTERELNÖK

"Ha ezt nem hiszi, kérdezze meg azokat, akik valaha azt gondolták, hogy lehet másként is dönteni. Kérdezze meg például az ön újsütetű támogatóját" - fogalmazott.
Orbán Viktor azt mondta, megnézte az ország leggazdagabb embereiről készült nyilvános rangsorokat, és az első tíz között nem talált fideszest, pedig tizedik éve kormányozzák az országot. "Ennek fényében az ön vádját nevetségesnek tartom, és javaslom akkor beszéljünk erről komolyan, ha az első tízben már legalább öt fideszes lesz. Attól tartok ez nem holnap lesz" - mondta a kormányfő.
Szerinte a Jobbik tele van bűnözőkkel, egy kitartott párt, ezért - mondta - azt javasolja nekik, hogy álljanak a nyilvánosság elé és ezt fedjék fel.


KITILTOTTÁK A MARADJ TALPON-BÓL, MERT JOBBIKOS


A köztévén futó kvízműsor válogatóján átment, közölték vele, hogy számítanak rá, majd két nappal a felvétel előtt telefonon visszamondták szereplését "a munkája miatt".
 
Varga Dániel hétfő esti Facebook-bejegyzésében tette közzé megdöbbentő történetét.

A fiatalember nemrégiben jelentkezett a Maradj Talpon-ba, elmondása szerint a castingon "mindenki nagyon kedves volt",  a végén pedig közölték vele, hogy várják a műsorba. Erről később e-mailt is kapott, amely szerint a felvétel január 11-én lesz. A levélben a pontos időponttól és helytől kezdve az öltözködésen át a szükséges iratokig minden fontos információt leírtak. Dániel tehát biztos lehetett benne, hogy tényleg bekerült a vetélkedőbe és lelkesen készült is a megmérettetésre.
Január 9-én, két nappal a felvétel előtt azonban felhívták az MTVA-tól azzal, hogy sajnos mégsem szerepelhet a műsorban
"a munkája miatt".
Dánielnek két állása van:
a csepregi önkormányzatban képviselő a Jobbik színeiben, illetve a párt országgyűlési frakciójánál tanácsadó.
 
Varga a Jobbik Ifjúsági Tagozatának alelnöke, a szervezet azonban nem a munkahelye.
 
A válogatón külön rákérdezett, hogy ez jelenthet-e problémát, ám azt a választ kapta, hogy nincs ezzel semmi gond, hiszen
"számos önkormányzati képviselő, polgármester és országgyűlési dolgozó fordult már meg náluk."
A rossz hírt közlő MTVA-s munkatárs pár mondattal később be is vallotta, hogy
valójában politikai okok állnak a háttérben.
A kérdésre, hogy talán a párttagságával van probléma, mély hallgatás volt a válasz, majd sűrű bocsánatkérések közepette azzal biztatta, hogy "talán pár év múlva" mehet játszani a műsorba.
Dániel nagyon csalódott, és mélységesen felháborítja, hogy "az ilyen kvízműsorokban nem a rátermettséget és a tehetséget nézik elsősorban." A fiatalembernek esze ágában sem volt politikai propagandára használni a Maradj Talpon-t. Az Alfahírnek elmondta, jelentkezésekor külön kérte, hogy a műsor jellege miatt a munkája helyett inkább történeti kutatásairól, vagy kitüntetésgyűjtő szenvedélyéről beszélgessenek. Így, hát nem nagyon tud másra gondolni, mint, hogy "az állami pénzzel teletömött közmédia politikai meggyőződés alapján diszkriminál".
 
Tavaly júniustól egyébként
 
a Habony Árpád köréhez tartozó Apropó Média Kft készíti a népszerű kvízműsort.

Decemberben, az év utolsó adásának felvétele után váratlanul kirúgták az egész korábbi stábot.
 
A mostani, elég nyilvánvalóan pitiáner politikai diszkriminációnak tűnő döntést tehát már az új csapat hozta.
 
Hacsak nem felsőbb szintről szóltak le nekik,
 
hogy ellenzéki kötődésű versenyzőnek nincs helye a vetélkedőben. Az MTVA-t meg is kérdeztük, hogy pontosan mi történt, választ azonban tegnap este óta nem kaptunk tőlük.
 
"Hogy mi az egész történet tanulsága? Ahhoz, hogy talpon maradj, először le kell térdelned."
 
- zárja bejegyzését Varga Dániel azzal a mondattal, amely akár a jövőben a közmédia új mottója is lehetne.



Külföldről, tízszeres áron? Antik bútorral rendezné be új várbeli szobáját Orbán


SZA, NT, KK, 2017. január 6., péntek 19:39, frissítve: péntek 20:02 
 
Magyarországról tízszer olcsóbban lehetne beszerezni azokat az antik bútorokat, amelyeket a Miniszterelnökség új hivatalába, a budai Várban lévő egykori karmelita kolostorba szán a kormány. A Hír TV-nek nyilatkozó galériatulajdonos szerint csak Budapesten három olyan galéria is van, amely évtizedek óta magas minőségű bútorokat, műtárgyakat árul. Az Egyesült Államok leköszönő elnökének felesége is berendezte a Fehér Ház ebédlőjét, csak ő nem közpénzből, hanem alapítványi pénzből, és feleannyiba került, mint amennyit a Miniszterelnökség szán erre. A Jobbik elképesztőnek és példátlannak nevezte a kormány urizálását.
Én nem járok helikopterrel” – három hónappal ezelőtt Rogán Antal helikopterezése után nyilatkozott így az Indexnek az emberi erőforrások minisztere. Balog Zolán akkor azt hangoztatta, hogy a jelenlegi kormányra kimondottan jellemző a puritánság. A miniszterelnök életstílusa sem költekező, önmutogató – tette hozzá.

hirdetés
Orbán Viktor hivatala lassan elkezdhet csomagolni. A tervek szerint a 2018-as választásokra készül el az új budai rezidencia a Várban. A hivatal berendezésére már tavaly biztosították a 3,9 milliárd forintos keretet. Az olcsóbb megoldás – ahogyan a Sándor-palota 2002-es felújításakor – a replikák készítése lenne, a Miniszterelnökség azonban ragaszkodik az eredeti darabokhoz, amelyeket – sajtóhírek szerint – külföldről hoznának be.
Konkrétumokat nem tudunk, a Miniszterelnökséget kell megkérdezni erről.– De mit szólnak hozzá? Nyilván a Fidesznek, illetve a KDNP-nek van ezzel kapcsolatban álláspontja.
– Nyilván indokolt – jelentette ki a Hír TV kérdésére Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője.
Ezt a nézetet osztja a magyar származású, Amerikában élő üzletember, a Munkácsy-trilógia tulajdonosa is. „Elsősorban figyelembe kell venni azt, hogy a miniszterelnök, a Miniszterelnökség nemcsak dolgozni fog ott, hanem képviselni fogja az országot. Rengeteg külföldi fontos ember fog megfordulni ott. Szerintem a legmagasabb szinten kell berendezni az épületet. Én mindenesetre távol tartanám magamat a bóvlitól meg az olcsó műtárgyaktól, és megpróbálnám a legmagasabb szinten berendezni” – mondta Pákh Imre üzletember.
Magyarország egyik legnagyobb antik bútorokkal foglalkozó galériájának tulajdonosa a Hír TV-nek azt mondta: a karmelita kolostor stílusa kötött: az 1780–1820 közötti időszakot öleli fel, ebből a korból pedig Magyarországon is vannak antik bútorok, ráadásul sokkal olcsóbban, mintha külföldön szereznék be azokat.
Sajnos idáig senki nem keresett meg minket, pedig Budapesten van három olyan galéria – többek között a miénk is –, amely évtizedek óta igen magas színvonalú és reprezentatív bútorokat, műtárgyakat értékesít. Meggyőződésem, hogy e kereskedésekből jórészt ki lehetne alakítani a belső enteriőröket. A külföldi árak minimum tízszer magasabbak, mint a magyarországiak” – mutatott rá Csörge Csaba, a Darius Antiques tulajdonosa.
Addig kell nyújtózkodni, amíg az a bizonyos takaró ér” – a Jobbik elképesztőnek és példátlannak tartja a kormány urizálását, a milliárdokat inkább egészségügyre és oktatásra fordítaná. „Utánanéztünk az interneten, hogy ugyan milyen bútorokkal lehetne ennél kedvezőbb áron berendezni Orbán Viktor vagy Lázár János dolgozószobáját, és az interneten ráakadtunk néhány ingyen elvihető bútorra és tárgyra. Van itt a kanapétól kezdve az ágyon át az erkélyajtóig bezárólag sok minden. Ugye tudjuk, hogy eredetileg nem létező erkélyt építettek hozzá az épülethez, ehhez mi egy kiváló erkélyajtót fel tudunk ajánlani ingyen és bérmentve a kormány számára” – jelentette ki Kepli Lajos országgyűlési képviselő.
De bérelhetne antik darabokat a kormány a hazai múzeumoktól is. Emlékezetes, tavaly a Szépművészeti Múzeum negyedmilliárd forint értékű festményt adott kölcsön egy Habony Árpádhoz köthető cégnek képenként havi nettó 15 ezer forintért. Más politikusok is szeretik igényesen berendezni környezetüket. A Fehér Ház ebédlőjét például alig másfél éve újíttatta fel Barack Obama felesége, feleannyiba került, mint a magyar miniszterelnök új hivatala. Ott azonban a költségeket nem az amerikai adófizetők, hanem a célra létrehozott magánalapítvány állta.


ROGÁN MINISZTÉRIUMA 1,1 MILLIÁRDOS SZERZŐDÉST KÖTÖTT ROGÁN SZOMSZÉDJÁNAK CÉGÉVEL


Példamutató a magyar társadalomban oly nagyon hiányzó jószomszédi viszony ápolása.
A kormány.hu-ra felkerült szerződés szerint a Network 360 Reklámügynökség Kft. És Affiliate Network Kft. az "állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátását nyerte meg.
 
Az életünket kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása pedig nem kis feladat, így nem is csoda, hogy a 2017. augusztus 10-ig szóló szerződés 1 146 689 195 forintunkba fáj, de legalább tájékoztatva leszünk arról, hogy az ország épül-szépül, bár ezt az ellenzék igyekszik megakadályozni.
 
A Rogán Antal érdekeltségébe tartozó Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó cég munkatársai nem unatkoztak az utóbbi években, lévén számos kormányzati kommunikációs tendert nyertek meg - több milliárd forint értékben persze.

De Csetényiék mellett azért csurrant-cseppent a kishalaknak is:
 
Így Szecsődi Balázs 10 milliós szerződése: tudják, ők készít majd a Miniszterelnök Úrról művészi képeket, nekünk természetesen.
 
Másfél millió forintot kap a magyar független sajtó egyik zászlóshajója, a Huth Gergely féle Gerilla Press Kft. (ők adják ki a Pesti Srácokat) "A fehér ballonos" című 35 perces dokumentumfilm utómunkálatainak és népszerűsítésnek támogatására. A film amúgy 1956-os Kossuth téri sortűz hátterét mutatja be.



A NAV munkatársai túlteljesítették a tervet-jár nekik a prémium


NAV teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be kedden Tállai András.

Van ok az örömre...NAV teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be kedden Tállai András.
Van ok az örömre...NAV teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be kedden Tállai András.
A teljes adóbevétel 12 792 milliárd forint lett. A kiemelt adónemek bevétele 4 százalékkal, 466 milliárd forinttal nőtt. A költségvetési bevételi előirányzati cél több mint 30 milliárd forinttal túlteljesült.
Ezzel a NAV munkatársai teljesítették a negyedik negyedévi prémiumfeltételeket, a prémiumot a két ünnep között számfejtették is nekik.
Az online pénztárgép használati kötelezettség tíz szolgáltatás bevonásával bővült. Január 2-ig 15 553 kódkérelem érkezett az adóhatósághoz, ebből 8546-ot taxis kért. A január 2-i adatok szerint 12 453 pénztárgépet üzembe is helyeztek. 
Azok számára, akik december 31-ig megkérték a kódot a NAV-tól, meg fogják teremteni az állami támogatás igénybevételének lehetőségét, annak jogszabályi környezetét. 
Kitért arra is, hogy a NAV munkatársai több mint 23 ezer vállalkozást kerestek fel személyesen, és tájékoztatták őket a kötelezettségeikről. Közülük 5500-an jelezték, hogy továbbra is a számlázást választják.



Brutális hiányszámmal állt elő Varga Mihály

Az államháztartás hiánya december végén 848,3 milliárd





forint volt, ami azt jelenti, hogy egyetlen hónap alatt 907,6 milliárdos deficitet hozott össze a kormány. Ez minden idők legrosszabb adata. A kormány még ennél is nagyobb hiányt
akart - de a tárcák egyszerűen nem költöttek eleget.
Papp Zsolt, 2017. január 6. péntek, 11:09
Az államháztartás egyenlege decemberben 907,6 milliárd forinttal romlott, így az első tizenegy havi deficitnek köszönhetően az éves hiány 848,3 milliárd forint lett. A brutális decemberi adat nem volt előzmény nélküli, hiszen míg az első tizenegy havi egyenleg plusz 59,3 milliárd forintot mutatott, a kormány számaiból kiderült, hogy decemberre 800 milliárdot meghaladó egyenlegromlást tervez.
Eközben decemberben nem volt olyan nap, hogy ne repültek volna ki tíz- és százmilliárdok a költségvetésből értelmes és kevésbé értelmes célokra. Ömlött a pénz a sportberuházásokra, az olimpiai felkészülésre, a vidéki városokhoz, az egyházakhoz, de még a miniszterelnöki dolgozószobák belsőépítészetére is elkülönítettek négymilliárd forintot.
2015-ben az éves hiány 970,7 milliárd forint volt, az idei egész éves terv 761,6 milliárd lehetett volna.
Nehogy túl jó legyen
Az óriási decemberi költekezéssel a kormány el akarata kerülni, hogy az idei hiány túl alacsony legyen - illetve bármi áron két százalék felett akarják tartani a 2016-os gazdasági növekedést, ennek érdekében tolták ki a százmilliárdokat a magyar gazdaság szereplőihez.
Eddig a legrosszabb egyhavi államháztartási hiány 486,5 milliárd forint volt. Ezt is az Orbán-kormány hozta össze 2011 decemberében. A kormány 2011-ben államosította nyugdíjpénztárakat, akkor az így elvett nyugdíj-megtakarítások egy részét élte fel a kormány hasonlóan értelemtelen módon, annak érdekében, hogy az egyenleg nem legyen túlságosan kedvező.
Gyorsan felborult
A 2016-os költségvetést még 2015 májusában fogadta el a parlament, így a terv és a valóság gyorsan elvált egymástól: a büdzsé nem számolt azzal az 512 milliárd forinttal, amit a GE fizetett be egy adóoptimalizációs akció keretében a magyar költségvetésbe. Nem számoltak az MNB 50 milliárdos osztalékbefizetésével és a földárverésekből befolyó 100-150 milliárd forintos bevétellel sem, hiszen ezekről a lépésekről a költségvetés elfogadása után döntött a kormány.
Ezek mellett az egyszeri adóbevételek mellett kisebb mértékben, de a rendes folyó bevételek is meghaladták a tervezettet: a vártnál magasabb bérkiáramlás növelte a személyi jövedelemadóból és a fogyasztási adóból befolyó bevételeket, valamint a tb-járulékokat. Így minden adóbevételi szám kedvezőbb lett a tervezetnél.
A 900 milliárdos hiány tehát költekezésből jött össze - érdemes összevetni, hogy a most elkötött pénz közel harmada annak a 3000 milliárd forintnak, amit a magánnyugdíjpénztáraktól vett el a második Orbán-kormány és szintén elköltött nyomtalanul.
Nem akartak költeni a tárcák
Portfolio tudósítása szerint Varga Mihály elmondta a NGM-ben tartott sajtótájékoztatón, hogy a 35300 milliárd forintos nominális GDP-vel számolva a pénzforgalmi hiány 2,4 százalék környékén lehet 2016-ban. Az uniós módszertan szerint számolt hiány valahol 2 százalék körül lesz. Az államadósság 25429 milliárd forint volt tavaly nominálisan, az adósság valahol 74 százalék környékén alakulhat - ismertette a politikus.
Az év egészében jól alakult a költségvetés, ez adott mozgásteret arra, hogy a kormány év végén kiadási döntéseket hozzon - fogalmazott Banai Péter államtitkár.
Miért lett alacsonyabb a decemberi hiány, mint amit előrejelzett a kormány? - hangzott a kérdés. A tárcák normális kifizetései nem teljesültek olyan mértékben, mint amit a kormány korábban feltételezett - válaszolta a miniszter.
Az előzetes adatok szerint 761 milliárd forint hiány jelentkezett a központi költségvetésben, 81 milliárd forint az elkülönített állami pénzalapoknál, míg 66 milliárd forint a tb-alapoknál több mint 80 milliárd forrást biztosított a kormány) a novemberi-decemberi kormányzati döntések nyomán - sorolta Banai.
Az év egészére számított 848 milliárd forintos pénzforgalmi egyenleg nemzetközi összehasonlításban igen kedvező ESA-egyenleg elérésére ad lehetőséget.
Az MTI beszámolója szerint a kormány által korábban tervbe vett 0 százalékos hiányt firtató kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta: azért döntöttek az év végén inkább a pluszkiadások, beruházások ösztönzése mellett, mert az ipar és a beruházások alakulása miatt a gazdasági növekedés alacsonyabb, 2,1 százalékos lehet a korábban becsült 2,5 százaléknál.
A Földet a gazdáknak! program nyomán termőföld értékesítésből származott az állami vagyonnal kapcsolatos 200 milliárd forintos bevétel fele, 2017-ben folyik be várhatóan a fennmaradó 150 milliárd forint.


Soha ennyi pénzt még nem vert el kormány egy hónap alatt



A tavalyi évben 848,3 milliárd forint volt a költségvetés pénzforgalmi deficitje, ami alapján 2016 decemberében korábban soha nem látott, 900 milliárd forintot meghaladó hiány keletkezett – írja a Portfolio.hu.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár (b) a 2016. évi államháztartási folyamatokat értékelő sajtótájékoztatón
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár (b) a 2016. évi államháztartási folyamatokat értékelő sajtótájékoztatón
Fotó: Marjai János / MTI
A költségvetés előzetes számait Varga Mihály jelentette be sajtótájékoztatóján, aki elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint
  • stabil évet zárt 2016-ban az államkassza;
  • az év egészében többlet-adóbevételek keletkeztek az adócsökkentések ellenére;
  • a GDP-növekedésre még csak becslésük van, ez 2,1 százalékról szól,
  • de mindenesetre 2016-ban komoly uniós források nélkül, az ipar hullámzása ellenére is tudott a magyar gazdaság növekedni,
  • bár az előzetes adatok alapján nem annyit, amennyi a kormány várt. Korábban ugyanis 2,5 százalékos pluszra számítottak.
Miután pedig az év során relatíve jól alakult az államháztartás, decemberben hatalmasat költekezett a kormány, ez látszik a Portfolio grafikonján is.


Grafika: Portfolio.hu
Ez annak volt köszönhető, hogy a bevételek a tervezettnél magasabbak, a kiadások alacsonyabbak voltak. Emiatt decemberre rengeteg pénze maradt a kormánynak, amit látszólag mind ki is szórtak az év utolsó hónapjában, amikor egyébként a magas adóbevételek miatt jellemzően pluszban szokott lenni a költségvetés.

Soha nem volt még ennyi pénze a kormánynak

Többletes volt a költségvetés a tavalyi első három negyedévben, erre még nem volt példa.Tovább
Mindazonáltal az éves hiány még a decemberi költekezéssel együtt is a GDP 2 százaléka körül lesz, az uniós módszertan szerint számolva. Ami egyébként elég jó adat, de jóval elmaradt a korábbi, nullás, azaz egyensúlyban lévő költségvetésre vonatkozó tervektől. Varga szerint ennek az az oka, hogy mivel a vártnál alacsonyabb lett a növekedés, inkább több pénzt szórtak ki, hogy támogassák a gazdaságot.
Az államadósság pedig 25429 milliárd forint volt tavaly nominálisan ez a GDP arányában 74% százalék környékén alakulhat - ismertette Varga Mihály.
Az is kiderült a sajtótájékoztatón, hogy azért annyira nem is jött kevés uniós pénz 2016-ban. Tavaly 2100 milliárd forintnyi uniós forrást tudott kifizetni a kormány, a döntő része ennek fejlesztési támogatás volt, aminek az összege a 2014-2020-as időszakra 1631 milliárd forint volt, a 2007-2013-as időszakról áthúzódó kifizetés 630 milliárd forint volt.
A bevételek viszont mindössze 640 milliárd forintot tettek ki az uniós támogatások esetében, vagyis ennyi jött Brüsszelből, a kiadások nagy részét az állam előlegezte meg.


Az ország teljes aranytartalékával üzletelnek Matolcsyék


GettyImages-514762104
2017.01.06. 10:43 MÓDOSÍTVA: 2017-01-06 13:44:16
Nemcsak a bónuszosztásban volt serény a Magyar Nemzeti Bank 2016-ban, hanem az ország devizatartalékait is brutálisan költötték: egy év alatt a pénz ötödének, közel 6 milliárd eurót költöttek, és így most 24 milliárd euró van még a kasszában.
De nemcsak a devizán adtak túl, 
az aranytartalék teljes egészére határidős ügyleteket kötöttek.
 
Korábban a Portfolio.hu cikkére hivatkozva azt írtuk, hogy ezt a 110 millió euró értékű tartalékot eladták, de az MNB később közölte, hogy nem ez a helyzet, hanem derivatív üzleteken keresztül befektették. Ezért az aranytartalék átkerült a jegybanki elszámolás egyik, ismert sorából egy másik, nem ismert sorába, tehát úgy tűnt, mintha elfogyott volna.

Swappolták az aranyat

Ezzel szemben elméletileg még megvan az arany, csak üzletel vele az MNB. A Portfolio második cikke szerint az MNB úgynevezett swapügyletet kötött az aranyra. Ez azt jelenti, hogy az eladás idején devizát kaptak az aranyért cserébe, majd ugyanott rögzítették, hogy bizonyos idő elteltével az MNB visszavásárolja majd ugyanazt az aranyat, amit eladott, előre meghatározott áron.
Ebben az a ráció, hogy ha a jegybank jól sáfárkodik, és időközben az arany árfolyama számításai szerint alakul, akkor profitot csinálhat az ügyleten. Kérdés persze, hogy erre alapból miért van szükség, hiszen a tartalék elsődlegesen azért van, hogy legyen hova nyúlni, ha gond van, nem arra, hogy rizikós határidős üzletekkel fialtassák. Az MNB szerint arról van szó, hogy a jegybank "befektetései során a kockázatok, a várható hozam és a likviditás együttes vizsgálata alapján állapítja meg a devizatartalékok optimális szerkezetét."
A Portfolio szerint az is kiderül, hogy egyrészt az MNB nemzetközi tartalékának csak rendkívül kis részét tartja aranyban (ami egyáltalán nem különleges helyzet), másrészt az is, hogy az arany eddig sem fizikai (tömb) formában állt az MNB birtokában.

Fogy a deviza, de ez az MNB szerint nem gond

A devizatartalék pedig csak decemberben 767 millió euróval csökkent, de ez még mindig semmi a márciusi 4,16 milliárdos mínuszhoz képest. A tartalék részben a devizahitelek forintosítására ment el, részben az államadósság belső finanszírozása okozta az MNB szerint. A forintosítás mellett tehát elsősorban az Államadósság Kezelő Központ és a Magyar Államkincstár devizaműveletei apasztották a pénzt. 
Mindazonáltal az MNB számításai szerint hiába csökkent nagyon jelentősen a tartalék, még bőven van elég. A jegybank ugyanis a devizatartalék ilyen ütemű elköltésére azt az indokot hozta, hogy az éven belül lejáró külső adóssághoz viszonyítva határozzák meg a devizatartalék optimális szintjét, és addig fogják még hagyni apadni a tartalékainkat, amíg idáig el nem jutnak. Az egy éven belüli lejáratú külső adósság mértéke jelenleg 18,4 milliárd euró, tehát közel 6 milliárd euróval kevesebb, mint a tartalék.

Ugyanakkor azt sem árt hozzátenni, hogy ilyen kevés dugipénze legutóbb a pénzügyi világválság kitörésekor, 2008 májusában volt az országnak.



Gyorsan betolták Bakondi 


György 


fiát is egy 1,4 milliós állásba


- szalai -
- SZALAI -KÖVETÉS
2017.01.05. 08:59

Bakondi György miniszterelnöki tanácsadó fiát elég fura körülmények között nyomták be egy nagyobb állami vízműcég élére. Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. decemberi közgyűlésének jegyzőkönyve szerint az eddigi vezérigazgatót, Ritter Gézát indoklás nélkül, háromnapos határidővel kirúgták a társaság éléről, és a helyére azonnal betették a Linkedin szerint vezetői tapasztalat nélküli Bakondi Patrikot.

Bakondi György


D MAR20161220003
Fotó: Marjai János / MTI
A volt UD Zrt.-s Bakondi György, a közbeszerzések szakértője leginkább arról híres, hogy havi egymillióért ő Orbán biztonsági kérdésekben illetékes főtanácsadója. Úgy tűnik, eddig döntően abban számított rá Orbán, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében.
Bakondi Patrik most 1,4 millióért lehet a cég vezetője. Eddig saját leírása alapján a vállalatban döntően koordinált, vagy épp „problémákat tanulmányozott a szervezetben”, melyekre megoldási javaslatokat tett. Előtte egy kereskedelmi banknál volt hitelügyintéző. 
Az Együtt közleményben szólalt fel a megoldás ellen, kifogásolva, hogy Orbánhoz hasonlóan más fideszes politikusok gyerekeinek „saját lábon állását” is megtámogatja az állam. Az ellenzéki párt azt kéri Seszták Miklós fejlesztési minisztertől, hogy vonja vissza a kinevezést.  


Logikai agyrém lett a Fidesz újévi 


áfacsökkentéséből

JANUÁR 3. 15:49
A neten terjed az alábbi folyamatábra, amely az éttermek dolgozóinak próbál segítséget nyújtani az újévi áfaváltozások utáni helyzetben. Nem lett egyszerű.

A január elsejétől érvényes új áfaszabályok ugyanis különbséget tesznek az éttermi szolgáltatás és a termékértékesítés között. Az alacsonyabb áfakörbe csak a szolgáltatás, azaz az étterem tartozik, az onnan elvitt étel már nem. Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a vendég becsomagoltatja és elviszi a meghagyott ételt. Pincér legyen a talpán, aki tudja, hogy ebben az esetben hogyan kell számlázni. Márpedig az adóellenőrök végtelen ötletességét ismerve nem kétséges, hogy lesz ilyen próbavásárlás is.




Hetente tűnnek el a süllyesztőben 


milliárdos vállalkozások


JANUÁR 10. 11:46
Tavaly 41 olyan céget szüntettek meg, amely öt évvel ezelőtt még több mint hárommilliárd forintot meghaladó éves árbevételt tudott felmutatni.

Ugyan a közép- és nagyvállalatok túlélőképessége valóban sokkal jobb a mikrovállalkozásokéhoz képest, a statisztikák azt mutatják, hogy önmagában a magas árbevétel még nem jelent garanciát általánosságban a nagyvállalatok hosszú távú életképességét illetően. Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója szerint tavaly 41 olyan céget szüntettek meg, amely öt évvel ezelőtt még több mint hárommilliárd forintot meghaladó éves árbevételt tudott felmutatni. Nyolc közülük pedig igazi gigavállalat, EU-s limitek szerint is nagyvállalati limitet, 15 milliárd forint éves árbevételt meghaladó vállalkozás volt.

Fotó: MTI
A hazai cégstruktúra érdekességeire mutat rá az a tény is, hogy a vállalkozások jelentős részét nem is lehet már ötéves ciklusokban sem értékelni, mert ezt az életkort jó részük nem éri el. Természetesen egyes cégek eltűnése egyben lehetőséget teremt új cégek felemelkedésére, és a statisztikák alapján Magyarországon az új cégek felemelkedése talán még a megszüntetésüknél is látványosabb.

A 2011-ben alakult cégek közül mostanra 85 cég érte el a hárommilliárdos árbevételt, azaz a középvállalati szintet, de 23 cég már nagyvállalati státusszal is büszkélkedhet.
Az adatokhoz hozzátartozik, hogy új cégek szűnhetnek meg és jöhetnek létre átalakulással, összeolvadással, szétválással, de a statisztikát alapvetően nem befolyásolja a jogelődök és jogutódok figyelembevétele sem.




Kétszer annyian fagytak halálra ezen a télen, 


mint tavaly


personPROPELLER  access_timeJANUÁR 6., 07:41 comment29 HOZZÁSZÓLÁS whatshot492 MEGOSZTÁS
A tavaly ősztől december végéig tartó időszakban 80-an fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a lakásukban – mondta a Magyar Nemzetnek Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója. Megjegyezte, hogy ez a szám majdnem kétszer akkora, mint 2015 azonos időszakában, és egyre többen vannak, akiknek ugyan van hol lakniuk, de fűtésre már nincs pénzük.
A lap felidézte, hogy a kormány tervei szerint tartós megoldást jelentene az a jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy a segélyszervezetek lakást béreljenek az állami támogatásból.
Sok ingatlantulajdonos azonban nem szívesen adná ki a lakását hajléktalannak, ezért a Baptista Szeretetszolgálat szociális lakásügynökség létrehozásán gondolkodik. Ezzel kapcsolatban Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa a lapnak azt mondta, ezzel nagyjából 3-4 ezer hajléktalan lakhatását tudnák megoldani, de félő, hogy a szervezetek inkább munkásszálló-szerű épületekben helyezik el a hajléktalanokat a kevés forrás miatt.



Mérföldkő 2017. (1) 1. 1.



Bíró leleplező elszólása az 

ítélethirdetésből 

2017/01/02 tmrsz.hu 
Időutazást kínálunk olvasóinknak díj- és költségmentesen, csak egy kattintásba kerül. Az ötvenes évek stílusa, mint velünk élő történelem 2016-ban. Nem virtuális utazás, nem Kunmediátoros, ez a valóság ma a bíróságon, ha koncepciós perről van szó. 
Bíró leleplező elszólása az ítélethirdetésből

Helyszíni tudósításunk a Zalaegerszegi Törvényszékről. 
Időutazás az ötvenes évek tárgyalótermi milliőjébe. A szenvedélyes vadász és területi vadászkamara etikai bizottságának elnöke Dr. Mesterházy István és törvénytelenül, golyóstollal kijelölt bírói tanácsa az ítélete indokolásakor lényeges tényállási elemet mondott ki az ötéves letöltendő börtönbüntetés büntetési tételt alátámasztó körülményként, úgy is fogalmazhatnánk, hogy véletlenül igazat mondott 30 másodpercig. 
Ez a körülmény az, hogy a sikkasztás vádjává tett "cselekmény" azért bűncselekmény, mert noha a beszámolókat a TMRSZ valamennyi döntéshozó testülete - így a Vezetői Testület, a Küldöttértekezlet és a Kongresszus is - elfogadta, a beruházás megvalósulásáról hozott beszámolókat pedig úgyszintén elfogadta (mint az egy önkormányzatisággal bíró szuverén belügyekkel bíró civil szervezetnél megkövetelt és magától értetendően is belügy) éppen ezért a vádlottak azért követték el a bűncselekményt a bíróság szerint, mert demokratikusan, a jogszabályok betartásával jártak el. 
Korábban feltett anyagunkban hivatkoztunk erre a bírósági megnyilvánulásra, momentumra, mint a bíráskodás XXI. századi szégyenfoltjára, azaz az ítélet kihirdetésekor elhangzott eme veretes mondatra. Azért, mert jogszerű volt a működés öt év letöltendő börtönbüntetés jár egy valódi érdekvédelmi szervezet képviselőjének noha a legfőbb döntéshozó szerv szabályszerűen hoz döntéseket, az nem tetszik a hatalomnak, akkor megrendelésre mindig akad egy szenvedélyes és etikai etalonként felkent bírói talárba öltöztetett valaki, aki az elvárt ítéletet hozza. Úgy tűnik, mintha az ötvenes években lennénk. Ismét lemészároltunk, halálba küldtünk egy demokratikusan és szabályszerűen működtetett szervezeti vezetőt. 
Itt láthatóak az árulkodó mondatok, melyek egyértelműen leleplezik, hogy koncepciós ítéletet hoztak a tisztességes, pártatlan eljárás látszatára sem adtak, amit még tetéz az is, hogy mindezidáig sem bírálta el a Pécsi Ítélőtábla a 3 darab elfogultsági kifogásunkat, holott az ítélet már több, mint egy hónapja megszületett és "jogerős". 
link: A video 
A bírói hadarás miatt a szöveg: "Beszámolókat a TMRSZ kongresszusa is elfogadta. Az elsőfokú bíróság így ezen tényállási pontok tekintetében törvényes és logikus bizonyíték értékelő tevékenység eredményeként állapította meg, hogy a vádlottak elkövették a terhükre rótt bűncselekményt. " 
Zalaegerszeg, 2016.11.29. 



SZEMBESZÁLLT A TÚLERŐVEL - EXKLUZÍV INTERJÚ SZIMA JUDITTAL, A TETTREKÉSZ MAGYAR RENDŐRSÉG SZAKSZERVEZET FŐTITKÁRÁVAL



Március 15-e közeledtével feltűnő módon éles hangú kritikák fogalmazódtak meg a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) és annak főtitkára ellen az utóbbi napokban. Előbb a 168 óra hetilap, majd a mai napon a Népszava jelentetett meg terjedelmes cikket, támadva a tettrekészeket, és annak vezetőjét. A TMRSZ az egyetlen olyan Rendőrségen belül működő szakszervezet jelenleg, amely markáns, és tisztességes módon felemelte a szavát a Gergényi-Bene nevével fémjelzett 2006. őszi események rendőri visszásságai ellen. A TMRSZ főtitkára, Szima Judit ellen büntetőeljárás is indult annak kapcsán, hogy kritizálta a rendőrségen belül kialakult áldatlan állapotokat. Mindezek apropója kapcsán kerestük meg Szima Juditot, hogy a barikád olvasóit első kézből tudjuk tájékoztatni a TMRSZ körül kialakult helyzetről. - Főtitkár Asszony! Mi ennek az önök ellen megnyilvánuló dühödt, már-már ellenséges hangvételű támadás-sorozatnak a valós háttere? - Köszönöm a meghívást, tisztelettel köszöntöm a kedves olvasókat. Akkor rögtön kezdeném is az elején, hogy honnan jöttünk és merre is tart ez a ma már országosan ismert szervezet, amelynek van szerencsém a főtitkára lenni. Elöljáróban azzal kezdeném, hogy a jelenlegi helyzet egyenes következménye a rendszerváltás hibáinak. A Horn kormány 1994-ben történt hivatalba lépése idején fogadták el a rendőrök szolgálati törvényét. Ekkor 1996-ot írtunk, javában zajlott a privatizáció, és mint utólag ma már tudni lehet, a különböző zavaros gazdasági helyzetekben néhányan a régi nómenklatúra tagjai közül jelentős magánvagyonra tettek szert. Ebben az időben volt egy olyan szolgálati törvénye a rendőrségnek, amely egy sor jelentős kedvezményt tartalmazott. Az akkori politikai-gazdasági elit számára egy jól megbecsült rendőrség az elemi érdeke volt, hiszen a politikai stabilizáció még alig pár éves volt csupán. Teltek az évek, és kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a rendszerváltásnak nagyon sok elhibázott momentuma volt, amelyek hosszú távon az egész ország teherbíró képességét fogják megterhelni. Az igazságtalanságok egyik alapja a társadalom végletes polarizációja mind gazdasági, mind politikai tekintetben. Ugyanakkor ennek a kritizált rendszernek egyik alap pillére a rendőrség. A Rendőrséget pedig egyre inkább nyilvánvalóan át és átjárja a politika. A rendszerváltás során minden egyes alkalommal, folyamatosan párttag miniszterei voltak a belügynek, vagy most éppen a rendészeti minisztériumnak. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy a rendőrség vezetőinek a kiválasztásába is döntő beleszólása van a mindenkori kormánynak és a kormányt alkotó pártoknak. - Ezzel az emberek többsége tisztában is van. Mi ezzel a probléma? - A probléma ott kezdődik, hogy ha a kormányt alkotó pártoknak döntő befolyása van a rendőrség vezetőinek a kiválasztására, az minden esetben a szakmaiság rovására ment eddig. A rendőrségnek párt semlegesnek kell maradnia. Látszólag az is, de a valóság teljesen más. Ez a 2006. őszi eseményekkor már meg is mutatkozott. Óriási probléma a rendőrségen belül az, hogy a rendőri vezetők többsége – tisztelet a kivételnek - szakmailag nem éppen a legoptimálisabb személyi megoldás következményeként foglalta el vezetői székét, hogy diplomatikusan fejezzem ki magam. - A TMRSZ miért foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a rendőri vezetők kiválasztása pártpolitikai szempontok alapján történik? - A TMRSZ főtitkáraként úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy veszélyt rejt magában. A rendőrség vezetőinek minden esetben a vonatkozó jogszabályi előírások, és a rendőri esküjük szellemében kellene ténykedniük. Más nem befolyásolhatná őket a munkájuk során. Azonban a rendőri vezetői kiválasztás utóbbi évtizedben tapasztalt visszásságai és nem utolsósorban a Fidesz kormányzása alatt meghozott azon jogszabályi rendelkezés, hogy a rendőri vezető indokolás nélkül felállítható a székéből összességében a rendőri szakmaiság elsorvadását indította el. Ehhez hozzájárul, hogy a rendőri vezetőket a magyarországi átlaghoz képest rendkívül busás módon javadalmazzák. Tehát ha egy döntési dilemma előtt áll a rendőri vezető, hogy milyen döntést hozzon, emberileg érthető módon olyan döntést fog hozni, amely az őt pozícióban tartó erőknek kedvez. Ez sok esetben a szakmai kérdések, a szakmai tisztesség erőteljes háttérbe szorulását eredményezheti. Emberileg valahol érthető a gerinc hajlítása, de nekünk szakmailag és az érdekvédelem vonatkozásában ez ellen mindenképpen szót kell emelnünk. - Mi történik akkor, ha a TMRSZ szót emel a rendőri visszásságok ellen? - Nagyon kemény, de nemes küzdelem a túlerő ellen. A túlerő alatt itt nem csupán a kritizált rendőri vezetők reakcióit és eszköztárát értem, hanem az ügyészségek, és egyes médiák ellenreakcióit is. - Mondana erre konkrétumokat? - Természetesen. Azonban szeretném azt is közölni, hogy az emberek többségének – és ebben a rendőrség személyi állománya sem különbözik az emberek többségétől – elemi erejű igénye van az igazságtalanságok elleni küzdelemre. Az emberek éheznek az igazságra, a jó szóra, és tisztességes helytállást várnak el a szakszervezetektől is. Mindent elmond az a tény, hogy ma a TMRSZ-nek már közel 5000 fős aktív állományú rendőr tagja van, létszámunk minden hónapban jelentősen nő, míg a rendőrségen belül működő többi szakszervezet létszáma egyre csökken. Van olyan szakszervezet, aki egy hónap alatt 1400 fős aktív létszámot veszített. Hogy a kérdésére válaszoljak, konkrétum hogy a tisztségviselőinket a munkáltatók lépten-nyomon akadályozzák, jogos járandóságaikban megrövidítik, különböző eljárásokat indítanak ellenük. Ezekért perelnünk kell és meg is fogjuk nyerni ezeket a pereket. - Miért nem a saját példáját hozta fel, hogy milyen ellenreakciókat kell elszenvednie a munkáltatójától? - Számomra fontos, hogy tisztségviselő társaimat megemlítsem, azokat, akik nap mint nap bátran, tisztességgel helytállnak, kockáztatva a családjuk egzisztenciális helyzetét is. Ezzel is jelezném, hogy nem vagyok egyedül, munkánk eredménye csapatmunka. - A barikád.hu olvasóit azonban érdekli ez is, kérem, vázolja néhány mondatban az Ön ellen folyó, az ötvenes éveket idéző koncepciós eljárás lényegét. - Köszönöm, hogy ezt nem nekem kellett így megfogalmaznom. A vád ellenem bujtogatás, amely az általam elkövetett „cselekményt” vizsgálva egy jól működő demokráciában teljesen elképzelhetetlen lenne. Azért lenne elképzelhetetlen, mert én nem a bujtogatás szándékával fogalmaztam meg a kritikai jellegű és bizonyítékokkal alátámasztható „diagnózisunkat”, hanem azért mert mióta az eszemet tudom, számomra az nem valósít meg bűncselekményt, ha valaki elmondja az igazat. Az meg igen érdekes lenne, ha egy szakszervezeti vezetőt csuknának börtönbe, mert teszi a dolgát és a kollegáit nyomasztó gondokat, problémákat felszínre hozza. Bízom benne, hogy ezt majd a bíróság is így fogja megítélni, ha mégsem, akkor is, és azt követően is egyenes gerincem marad és bárkinek a szemébe merek nézni. - A TMRSZ-nek a rendőrségi anomáliákat kritizáló, megalkuvás nélküli küzdelmét magunk is tapasztaljuk, időnként élvezettel olvassuk azokat az írásokat a TMRSZ honlapján (www.tmrsz.hu) ahol olyan összefüggésekre világítanak rá, amellyel jobban meg lehet érteni az utca rendőrét nyomasztó gondokat, problémákat, a rendőri hivatással járó lemondásokat és a társadalom egyes rétegeivel szembeni időnkénti konfrontációkat is. Mit kíván tenni a TMRSZ azért, hogy a társadalom az eddigieknél jobban elfogadja, és jobban megbecsülje a rendőri állományt? - Ez a legnehezebb és legnemesebb feladat. Egy szakmaiatlan vezetésű, hibát hibára halmozó, a statisztikai manipulációk bűvöletében élő és az állampolgárok által a rendőrség tehetetlenségét tapasztaló közegben hatalmas kihívások várnak egy tettrekész szakszervezetre. Kezdve onnan, hogy először is egy magabiztos, szakmaiságnak alárendelt, megbecsült és tisztességes derékhadat kell kialakítani a rendőrségen belül. Az nem megoldás, hogy félanalfabéta személyeket gyorstalpaló tanfolyamra beíratunk és fegyvert nyomunk a kezükbe, mert azzal csak a káosz és a zűrzavar nőhet. Aki mást mond ezzel kapcsolatban, az hazudik, hogy egy nem éppen klasszikus, hanem inkább hírhedt személyt idézzek. A rendőri hivatással szembeni fokozott követelményeket a legalacsonyabb beosztástól kezdve az országos rendőrfőkapitányig bezárólag a lehető legkomolyabban és legszigorúbban meg kell követelni. Ezt az elvárást és megfelelést pedig el kell ismerni és itt nem csupán az illetményrendszer tarthatatlanságának az orvoslását értem, hanem a főnök-beosztott viszonylatban mára már szinte ismeretlen fogalommá vált bajtársiasság újbóli kialakítását, valamint a rendőrség jelenléte infrastrukturális feltételeinek a biztosítását is. - Megmagyarázná mit ért főnök-beosztott bajtársiasságon? - Azt értem ez alatt, hogy a rendőri vezetők mintegy földesúrként tekintenek a jobbágysorban tartott beosztotti állományra. Ítélkeznek felettük, pár éves rendőri múlttal rendelkező vezetők mondják ki huszonéves szolgálati múlttal rendelkező rendőrökre, hogy méltatlanok-e a rendőri hivatásra. Aztán beülnek részegen az autóba, és ittasan karamboloznak mozdonnyal vagy éppen az árokba hajtanak. A bajtársiasság velejárója az is, hogy nem irodai huszárokként mondják meg a járőrnek, hogy hogyan kell dolgozni, hanem időnként ők maguk is kimennek és hoznak annyi bírságcédulát, mint amennyit minden szolgálatban elvárnak számszerűleg a rendőrtől. Aztán az sem bajtársias magatartás, hogy amikor kinn az utcán a rendet kell fenntartani, akkor egy földalatti lyukba behúzódnak a milliós fizetésekkel eltartott tábornokok és onnan osztogatják a parancsot, ahelyett, hogy odaállnának az állomány élére, vagy velük egy sorba és személyes példamutatással járnának el. Sajnos a jelenlegi rendőri vezetői állomány többsége erre szakmailag és emberileg is alkalmatlan. Teljesen más az, amit mondanak és más a valóság. Milyen magatartás az például, hogy az országos rendőrfőkapitánnyal tárgyalok, kifejezi együttműködési szándékát, majd a következő héten büntetőfeljelentést tesz ellenem, azért mert a valós helyzetet értékeltem egy sajtótájékoztató kapcsán? Ha az ország első számú rendőrének kinevezett egykori tanácselnök szavát adja arra, hogy a Teve utcai székházban lévő tisztségviselőnk továbbra is ugyanott dolgozhat, akkor alig egy év után miért törekszik arra, hogy saját adott szavával ellentétben a TMRSZ tisztségviselőjét eltávolítassa a Rendőrség központjából? Milyen munkahely az, ahol a szakszervezeteket a munkáltató elszeparálja, eltávolítja a munkavállalóktól? Ezt is értem a bajtársiasság alatt. - Milyen egyéb törekvéseik vannak a rendőrség jobb társadalmi elfogadottságáért? - A jelenlegi politikai pártok mindegyike fontosnak tartja a rendőrség megerősítését. Igaz ezen pártok többsége felelős a rendőrség jelenlegi helyzetéért. Mégis, most divatos azt mondani, hogy rendet teremtenek. Létbiztonság, közbiztonság. Ismerős jelszavak, még választást is lehetett ezekkel a szólamokkal nyerni. Amikor azonban a tettekre van szükség, akkor jön a verkli, nincs pénz, honnan vegyük el. Ez ellen ekkor már nem nagyon lehet tenni, ezért a TMRSZ elébe megy ezeknek az ismert kibúvóknak. Színvallásra akarjuk késztetni a politikai pártokat, ezért a közelmúltban együttműködési megállapodás tervezetet terjesztettünk a parlamenti pártok vezetőihez, valamint a közvélemény kutatások szerint a Parlamentbe bejutó Jobbik Magyarországért Párt vezetőjéhez. Ugyanazt a tervezetet kapta meg mind a 6 párt. Kíváncsian várjuk, hogy a TMRSZ megoldási javaslataira hány párt fog pozitívan reagálni és hányan fogadják el a munkavállalói érdekvédelem és rendészet területén kifejtett törekvésünket, elvárásunkat. Nem elhanyagolható szempont, hogy a TMRSZ mögött jelentős társadalmi támogatottság áll, ismertségünk túlzás nélkül országosnak mondható. - Ezt az együttműködési megállapodás-tervezetet tehát elküldték a jelenlegi kormánypártnak, az SZDSZ-nek és az MDF-nek is? - Igen. Éppen azért, hogy mi lesz rá a reakciójuk. Nincsenek illúzióink. A levelet a tervezettel múlt héten postáztuk valamennyi pártnak egyidőben. A 168 óra következő számában már jött a rasszistázás, nácizás. Ma a Népszava minősített minket antiszemitának, tehát úgy gondolom, hogy a levelek célba értek és a megbízott személyek abban a pillanatban, ahogy megkapták a parancsot, tollat ragadtak és indult a mocskoló hadjárat ellenünk. Már megszoktuk. Ha egyébként azt veszem alapul, hogy a Népszava és a 168 óra című lapok élesen kirohantak ellenünk, ezt mindenképpen pozitív visszaigazolásnak értékelem, annak, hogy jól tesszük a dolgunkat. - Ha már az együttműködési tervezetét említette. Lát rá reális esélyt, hogy azt valamelyik címzett bármelyik programjában is megjeleníti, ilyen mértékű médiatámadás mellett? - Nézze. A TMRSZ, mint szervezet, szögezzük le, hogy nem antiszemita. Egyrészt nem ellenőrizzük tagjaink pedigréjét. Másrészt pedig személy szerint nekem is nagyon sok zsidó identitású barátom van, roma úgyszintén. A barátaimat nem a vallásuk, vagy a bőrszínük alapján szelektálom és ezzel közvetlen munkatársaim ugyanígy vannak. Viszont a barátaim mindegyik tisztességes, dolgozó, és nem utolsósorban magyar embernek vallja magát és én is annak tekintem őket. Akkor, viszont ha tisztességtelen, mások jogait tipró, élősködésre hajlamos személlyel kereszteződik az utam, ott bizony konfrontáció alakul ki, mert az ilyen visszásságokat nem lehet szó nélkül hagyni, akkor sem ha az illető történetesen ilyen, vagy olyan felekezet, ilyen vagy olyan rassznak a tagja. Ezek másodlagos tulajdonságai az illetőnek, sokszor észre sem venné az ember. Azonban ezen emberek sok esetben a tisztességtelen, jogellenes magatartásuk iránti kritikát már úgy fogalmazzák meg, hogy a kritika őket ebbéli személyes tulajdonságaik miatt érte, vagy éri. Én magyar vagyok, és fogalmam sincs, hogy milyen etnikai összetételű felmenőim voltak. Nekem egy mércém van, aminek a mértékegységét gerincben határoztam meg. Bízom benne, lesz olyan párt a tervezetünket tanulmányozva, amelyik a kezdeményezésünk mellé fog állni és fontos nemzeti kérdésnek tartja azt, hogy erős, tisztességes és a magyar nemzet érdekeinek alárendelt rendőrsége legyen az országnak. Nem árulok el vele sokat eddig már három címzettől kaptunk vissza puhatolózó visszajelzéseket, úgyhogy igazán bízom abban, hogy végre a fontosságának megfelelő megbecsültséget fog kapni a rendőrség rövid időn belül. - Kedves Szima Judit! Munkájukhoz további jó egészséget és kitartást kívánok! - Köszönöm a lehetőséget a megnyilvánulásra. G.M. barikád.hu



KINYÍRJÁK OBAMA EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERÉT





Elfogadta helyi idő szerint szerdán a washingtoni szenátus azt a javaslatot, amellyel formálisan megkezdődik a Barack Obama elnök nevéhez fűződő egészségbiztosítási reform visszavonása.
A határozatról szinte hajszálpontosan politikai hovatartozásuk szerint szavaztak a képviselők. A kongresszus 100 fős felsőháza 52 republikánus és 48 demokrata szenátorból áll. A javaslatot 51-48 arányban szavazták meg. A republikánusok közül Rand Paul szavazott nemmel.
Az Obamacare, amelyet hivatalosan "megfizethető egészségügyi ellátásról szóló törvénynek" hívnak (Affordable Care Act, ACA), több mint 20 millió, korábban semmilyen biztosítással nem rendelkező amerikai számára teremtett lehetőséget arra, hogy egészségbiztosítást köthessen. Az Egyesült Államokban ugyanis nem jár automatikusan minden munkavállalónak egészségbiztosítás. Az ACA értelmében emellett a biztosítók nem utasíthatják el azokat, akik már küzdenek valamilyen egészségügyi problémával. Az egészségbiztosítási rendszer alapját mindazonáltal olyan non-profit biztosítók adják, amelyekről tavaly előtt kiderült:
többségük csődközeli helyzetbe került, mert a biztosítottak ellátása többe kerül, mint amennyit fizetni tudnak.
A szerdán megszavazott szenátusi határozat, amelyet még a képviselőháznak is el kell fogadnia, arra szólítja fel a képviselőház és a szenátus illetékes bizottságait, hogy január 27-ig készítsék el az ACA visszavonásáról szóló törvényjavaslatot. A novemberi választást követően a republikánusok a kongresszus mindkét házában többségben vannak.
A republikánusok már 2010-es elfogadásakor is egyhangúlag ellenezték az ACA jóváhagyását, és azóta folyamatosan bírálják a szabályozást, amellyel szerintük a szövetségi állam túlterjeszkedik hatáskörén, és a program állításuk szerint túl sokba is kerül.

TRUMP ÚJ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERT ÍGÉRT

Donald Trump megválasztott elnök szerdai sajtótájékoztatóján közölte: azonnal vissza kell vonni az Obamacare-t, s ezzel szinte egy időben be kell terjeszteni egy jobb és olcsóbb tervezetet. Az ACA azonnali visszavonásához háromötödös többség kellene a szenátusban, ezért a republikánusok kénytelenek "kerülő úton", a költségvetési eljáráson keresztül kezdeményezni a visszavonást. Ennek előkészítése még a republikánusok szerint is hónapokig tart, egy új rendszer kidolgozása pedig még ennél is több időt igényel. Az AP amerikai hírügynökség szerint szinte lehetetlen egy időben végrehajtani a visszavonást és az új törvény elfogadását, a jobboldalnak ugyanis egységes demokrata ellenállásra kell számítania, miközben a republikánusok körében nincs egyetértés arról, hogy mire cseréljék le az ACA-t. Az új törvény elfogadásához ráadásul szintén háromötödös többség, vagyis a demokraták támogatása is kell majd.

TÖBB MILLIÓAN MARADHATNAK BIZTOSÍTÁS NÉLKÜL

Demokrata politikusok mindazonáltal azért bírálják a republikánus többséget, mert korábban nem voltak képesek egységesen kiállni az ACA egyetlen alternatívája mellett sem.
"Ki akarják nyírni az ACA-t, de fogalmuk sincs, hogy miképp álljanak elő egy helyettesítő javaslattal"
 - mondta a szenátusban Bernie Sanders, Vermont állam képviselője.
A demokraták szerint az ACA nem csak a biztosítottak körét bővítette, de segített megfékezni az egészségügyi kiadások növekedését is. A republikánusok viszont úgy vélik, hogy az ACA fenntarthatatlan, és már idén 25 százalékkal emelkednek majd a biztosítási díjak.
Egyes republikánus képviselők sem voltak elragadtatva az ötlettől, hogy új javaslat elfogadása nélkül vonják vissza az ACA-t, mert az zavart okozhatna a biztosítási piacon, és több millió választó maradna biztosítás nélkül.
"Ez olyan, mintha egy pisztolyt töltenénk meg"
- magyarázta Tom MacArthur New Jersey-i republikánus képviselő.
"Szeretném tudni, merre áll a fegyver csöve, mielőtt meghúzzuk a ravaszt"
  • tette hozzá.

Szima Judit ügyében a Kúria jelöljön ki elfogulatlan bíróságot!




Szima Judit, a TMRSZ (A TETREKÉSZ MAGYAR RENDŐRSÉG SZAKSZERVEZETE) ügyvivő főtitkára és főtitkára I.r. terheltként  2016.december 21-én kérte a Kúriát, ZÁRJA KI ügyének tárgyalási jogosultságából a nyilvánvalóan elfogult Zalaegerszegi Törvényszéket, továbbá a Pécsi Ítélőtáblát – amelynek illetékességi területén egyazon ügyben kétszer is törvénytelen bírói tanácsot „sikerült” az ügy elbírálására kijelölni. 
Bizonyításra került az is, hogy a II. fokon eljárt dr. Sorok Norbert Zalaegerszeg Törvényszéki elnöke fellebbezési tárgykörben vonta el a II. fokú tanácsa eljárási jogát és ezzel befolyásolta a szervezeti, munkáltatói alárendeltségébe tartozó tanács tagjait, továbbá általa tudottan is nem törvényes bíró volt a tanácsban, mely az ítélet hatályon kívül helyezését kell hogy eredményezze. Mindezekre figyelemmel  Szima Judit kérte, hogy az eddig el nem bírált elfogultsági kifogásnál ezen tényeket is vegyék figyelembe, és a Kúria jelöljön ki más törvényszéket az ügy érdemi vizsgálatára és jogerős ítélet meghozatalára, amely bíróság eljárása nem kopírozza le az ötvenes évek koncepciós eljárásának menetét azt jogállami megoldásnak láttatva.
AMENNYIBEN ÖN TÁMOGATJA, illetve KÖVETELI, HOGY SZIMA JUDITNAK, A TETREKÉSZ MAGYAR RENDŐRSÉG SZAKSZERVEZETE FŐTITKÁRÁNAK ÜGYÉT PÁRTATLAN, NEM ELFOGULT BÍRÓSÁG TÁRGYALJA, AKKOR   LEGYEN SZÍVES SZIMA JUDIT KÉRVÉNYÉT A KÚRIA FELÉ E PETÍCIÓ ALÁÍRÁSÁVAL ERŐSÍTSE, TÁMOGASSA MEG!
Köszönettel: a Szima Juditért és gyermekéért kiállók csapata. 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pár szó Szima Juditról: 
Szima Judit elfogultsági és kizárási indítványt nyújtott be  a Zalaegerszegi Törvényszék ellen, amit eddig még törvényellenesen nem bíráltak el. Ennek ellenére a  másodfokú tárgyalást jogtalanul lefolytatta a Zalaegerszegi Törvényszék, és 5 év letöltendő börtönfogságra, valamint 22 millió forint vagyoni elkobzásra ítélte másodfokon, tehát jogerősen Szima Juditot 2016. november 29-én.
Szima Juditot azzal vádolják, hogy az általa vezetett Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet pénzéből 22 millió forintot elsikkasztott. Évente a szakszervezet minden költségvetést jóváhagyott, és a Szakszervezet belső rendelkezéseibe nem is szólhat bele külső fórum, mint pl-ul a bíróság. A Szakszervezet  természetesen nem is gondolja, hogy Szima Judit megkárosította volna!
Szima Judit a legtöbb fegyveres taggal bíró rendőrségi szakszervezet alapítójaként és főtitkáraként, több mint 8000 tettrekész rendőrségi szakszervezeti taggal, veszélyt jelentett a mindenkori hatalom gyakorlóira (tehát Kormánytól függetlenül), 
mert szakszervezeti tagjain keresztül belelátott a rendőrség színfalak mögötti tevékenységébe, és mert becsületes, és autonóm személy, aki nem fél a tettektől (ezt tükrözi az általa alapított szakszervezet neve). 2011-ben a TMRSZ által szervezett szakszervezeti tüntetés előtt két nappal őrizetbe vették, azóta politikai koncepciós üldözésben van része. Szima Judit  kiskorú gyermekét egyedül nevelő anyaként lett 5 év börtönre ítélve ( férje tűzoltó volt, és tűzoltás közben meghalt). Tehát az ítélet nem csak az anyát, hanem a kiskorú, apját elvesztett gyermeket is érinti, hiszen a kiskorú lány 5 évre elvesztené az anyai szeretetet, törődést, mikor már a mások életéért küzdő édesapjáét is elvesztette, ha a petíció nem érné el a célját!

Az ügyészség emberei zsákostúl vitték el a szakszervezeti papírokat, jegyzőkönyv készítés nélkül, és a papírok egy részét nem is adták még vissza.
Szima Judit állítja hogy ártatlan, és a koncepciós perek ellene nem most kezdődtek, ez a per csak a betetőzése politikai üldözésének.
Tekintse meg az alábbi filmeket, amennyiben még nem tudott megfelelően tájékozodni Szima Judit ügyéről, szakszervezeti munkájáról, és ezt most be szeretné pótolni döntése előtt:
 


dr. Fórizs Eszter  


Shakespeare: "Az idő kereke Izrael ellen megy, bármit akarjon London" 
Lovas István 2017. január 2. press tv lovasistvan.hu 

http://lovasistvan.hu/wp-content/uploads/2017/01/Rodeny-Shakespeare-300x168.jpgRodney Shakespeare londoni egyetemi tanár és politikai elemző az iráni tévének tegnap úgy nyilatkozott, hogy mind a brit, mind pedig az amerikai kormány, "legyenek bármennyire is cionisták", hamarosan átgondolják Izraelt támogató politikájukat. 

Azzal kapcsolatban adott interjút, hogy Theresa May brit miniszterelnöknő Washington támadta, miután John Kerry amerikai külügyminiszter Izraelt keményen bírálta a megszállt palesztin területeken gyakorolt politikája miatt. 

Ezzel kapcsolatban Shakespeare a következőt mondta: "amikor végre, Isten tudja mennyi év után az USA végre hajlandó nyilvánosan elismerni, hogy egy korrupt, fasiszta, terjeszkedő... és rasszista entitást támogat, ami Izrael, az Egyesült Királyság nem egészen tudja, miként viszonyuljon az igazsághoz". 

Hozzátette, de a történelem kereke Izrael ellen halad. Izrael bojkottálása terjed. Trump elnök is megmásítja majd véleményét Izrael feltétlen támogatásáról, mondta. 


Megint szeretik a németek a Mein Kampfot



Adolf Hitler könyvét, a Mein Kampfot több mint 85000 példányban adták el, mióta a német kancellár beengedett több millió migránst Németországba, majd újra megjelentették a korábban betiltott könyvet.
A Kortárs Történelem Intézetének keddi közleménye szerint egy évvel a könyv újrakiadása után a Mein Kampf bestsellernek számít. A hatodik kiadás január végén kerül a boltokba, és a közlemény szerint a könyvet akkora érdeklődés fogadja, ami „minden várakozást felülmúlt”. Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching a Tagesspiegel német lapnak nyilatkozva emlékeztetett, hogy a könyv második kiadása áprilisban a Der Spiegel egyik bestseller-listájának élére került.
A Mein Kamp szerzői jogai 2015 végén jártak le, de tartalma miatt továbbra is tiltott könyvnek minősül. A kiadó ellen azonban nem indult jogi eljárás, mert „kritikai megjegyzésekkel” felduzzasztva árulják a könyvet.
Adolf Hitler könyvét azt követően jelentették meg újra Németországban, hogy 2015 folyamán megindult a nagy migrációs hullám, melynek során több mint kétmillió közel-keleti és afrikai migráns érkezett Európába. A 2015 végén, Kölnben és több más nagyvárosban történt csoportos szexuális zaklatásokat követően a Mein Kampfot többször kellett újra kiadni, mert a boltokba jutó példányok heteken belül elfogytak. A könyvnek jelenleg ötödik újrakiadása van a boltok polcain.
A Mein Kampf bizonyos tartalmai máig aktuálisak: Angela Merkel német kancellár továbbra is Lebensraumként tekint Kelet-Európára, de a német kormány ezúttal nem a németeknek, hanem a világ más részeiről beengedett migránsok tömegeinek akar – a helyi kormányok és többségi lakosság akarata ellenére – életteret adni Kelet-Európában.


A világgazdaság ráér, Trump fontosabb az izraeli vezetőnek

Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök lemondta a davosi Világgazdasági Fórumra tervezett látogatását – ehelyett inkább Donald Trump beiktatásán fog részt venni.
Vasárnap Netanjahu hivatala kiadott egy közleményt, miszerint a miniszterelnök lemondja davosi útját, ám a döntést nem indokolták meg. A fórum január 17-20 közt zajlik majd, egy időbe esik az amerikai elnök beiktatásával.
A New York Post szerint Trump tanácsadói levelet küldtek az izraeli kormányfőnek, melyben reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy Netanjahu még a rendezvény előtt találkozik Donald Trumppal.
A kormányfő pénteken kiadott egy videoközleményt, melyben köszönetet mond az amerikai képviselőháznak azért, hogy elutasították az izraeli teleplétesítéseket és a palesztin földek kisajátítását elítélő ENSZ BT határozatot.
Netanjahu az amerikai képviselőház döntését követően lemondta a Davosban, Theresa May brit miniszterelnökkel tervezett találkozót, amiért az Egyesült Királyság támogatta ugyanezt a BT határozatot – ehelyett várhatóan Donald Trump beiktatásán fog megjelenni.



Német alkancellár: nem elképzelhetetlen az Eufelbomlása



A német alkancellár szerint Európa végletes megosztottságához vezetett, hogy Németország ragaszkodott az eurozóna tagállamaiban a megszorító intézkedésekhez, emiatt ma már nem elképzelhetetlen az Európai Unió felbomlása.
Sigmar Gabriel szerint nagyobb szabadságot kell adni Franciaországnak és Olaszországnak a költségvetés alakítása terén, mert a megszorító intézkedéseket kihasználhatják a populista politikusok. Az alkancellár a Der Spiegel magazinnak nyilatkozva azt mondta;
gyakran kérdeztem a kancellárt, mi lenne költségesebb Németország számára: engedni még fél százalék deficitet, vagy Marine Le Pen elnökké válása?”
Elmondása szerint Merkel máig adós a válasszal, és ennek eredményeként Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tavaly előállt egy javaslattal, miszerint a déli tagállamok létre kell hozzanak egy megszorítás-ellenes koalíciót, hogy felvegyék a harcot a német befolyással szemben.
A Sigmar Gabriel által említett gazdasági ellentétek csak súlyosbítják azt a széthúzó erőt, amit az euroszkeptikus mozgalmak megerősödése jelent az Európai Unió tagállamaiban, többek közt Hollandiában, Franciaországban és Németországban. Az alkancellár szerint, amennyiben az EU vezetői nem találják meg a választ ezekre a problémákra, nem lehet megakadályozni a szakadás létrejöttét, és az Európai Unió gazdasági törésvonalak mentén több részre hullását.
Sigmar Gabriel az interjú során elismerte, hogy jelenleg Németország élvezi leginkább az Európai Unió fennmaradásának előnyeit, mint gazdasági, mind pedig politikai téren.




Te az Unióban akarsz maradni? Itt az EU valódi, eddig eltitkolt terve!


Az Európai Unió állampolgárainak nagy része már hosszú évek óta érzi, hogy „valami nagyon nincs rendben” a nemzetközi szervezettel.
Valami nagyon nem működik. Egyre több ellentmondást lehet felfedezni az Uniós bürokraták hivatalos kommunikációja, valamint a mindenki által érezhető valóság között. Az Unió vezetői által képviselt bevándorlás-politika miatt egyre többen halnak meg, egyre nagyobb (konkrét) életveszély fenyegeti az ártatlan állampolgárokat, miközben vezető politikusok azzal próbálják meg „vigasztalni” az embereket, hogy ezzel a veszéllyel meg kell tanulni együtt élni.
Mindeközben tisztán látható hogy az Unió vezetői nem is akarják megállítani az egyre nagyobb számban beözönlő tömegeket. Ezért az Uniós nemzetek saját hatáskörben, önállóan, határzárral, és más eszközökkel próbálják útját állni az illegális bevándorlásnak. Természetesen ez az „Unió korlátlan urainak” nem tetszik.
Ilyen körülmények között minden józanul gondolkodó Uniós polgárnak fel kell tenni az alapvető kérdést: Kik is valójában az Európai Unió vezetői? Mi az igazi céljuk?
Egy megdöbbentő írás jelent meg, amely erre a kérdésre ad választ.
A Magyar Idők írt arról, hogy az elmúlt hetekben két nagyon befolyásos európai politikus beszélt Európa lehetséges jövőjéről, arról, hogy ők milyen Európát képzelnének el a következő évtizedekben. A két politikus: Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere, illetve Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, tehát olyan emberek, akik valóban befolyásolják, befolyásolni képesek Európa, illetve az Európai Unió jövőjét, és ezzel az Uniós családok és állampolgárok további sorsát.
Fel kell hívnunk az olvasók figyelmét arra a tényre, hogy az alább is olvasható vezetői nyilatkozatok valódi célja jól nyomon követhető azokban a tettekben és intézkedésekben, melyeket eddig az Unió vezetőit jellemezték.
Az igazi cél: a fajok keveredése
 
 
Az írásból kiderül, hogy az Európai Uniót megszálló migránsokkal az Uniós politikusoknak a valódi célja az, hogy elősegítsék az arab, muszlim és más fajok keveredését az Európai népekkel.
Timmermans egyszerűen kijelenti, hogy a faji és kulturális keveredés és sokszínűség Európa és az európai nemzetállamok jövője. Ez lesz és punktum. Vagyis itt nem mással állunk szemben, mint vezető európai politikusok ideológiai alapú víziójáról, tervéről, a világ átalakításának nagy, neoliberális-globális kísérletéről.
A következmények beláthatatlanok.
Frans Timmermans kijelenti: Nem lehetséges tehát, hogy mondjuk Lengyelország vagy Magyarország azon ábrándozzon, hogy továbbra is a keresztény kulturális szokásokra és hagyományokra alapozza a társadalmát. Timmermans bántóan és arrogánsan jelenti ki: ilyen jövő nem lesz! Faji és kulturális diverzitás fogja jellemezni az európai országokat.
A tények:
Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy néhány korlátlan hatalmú ember (talán háttértámogatással) egyszerűen el akarja törölni azokat a társadalmi és kulturális értékeket, melyeket az Európai nemzetek évszázadok alatt felépítettek.Természetesen a jelenlegi Európai emberekkel együtt. Kijelenthetjük: Ezek az emberek Uniós állampolgárok százmilliói felett akarnak ítéletet mondani.
Véletlen egybeesés?
Kiderült az is, hogy a fajok keveredését pártoló, és elősegítő Schäuble nemrégiben részt vett a Bilderberg-csoport évi rendes összejövetelén Drezdában.
forrás: magyaridok.hu / netextra.hu


Megdöbbentő parancsot kapott Magyarország a népszavazás előtt egy nappal!


A kötelező betelepítési kvótákról kiírt magyarországi népszavazás bojkottjára szólított fel szombaton az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója.
Az európai szocialisták még abba is bele akarnak szólni, hogy a magyar emberek elmennek-e véleményt nyilvánítani vasárnap a kényszerbetelepítésről, vagy nem. Természetesen mindezt a demokrácia jegyében teszik.
Orbán nem hagy fel a migránsok inváziójáról szóló hazugság terjesztésével (…) Nincs invázió, és szégyen, hogy a magyar kormány pusztán belpolitikai propagandacélokból akadályozza az Európai Bizottság által felállított áttelepítési rendszert”
áll az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is tagjai között tudó, az uniós parlament második legnagyobb frakciójának számító Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoport közleményében.
Érdekes, hogy míg a magyar szocialisták azt próbálják meg elhitetni az emberekkel, hogy nincs is kvóta, addig az uniós testvérpártjuk pont azért támadja a magyar kormányt, mert az nem veti magát alá a kényszerbetelepítésnek.
A közlemény további részében jól ismert baloldali szófordulatokkal sarazzák Magyarországot:
a kérdés, hogy meddig fogja eltűrni az Európai Unió, hogy Orbán és a Fidesz démonizálja a migránsokat és az EU-t. Európai adófizetőként az uniós források nem átlátható módon történő magyarországi felhasználása és a széleskörű korrupcióról szóló vádak is határozottan aggasztóak. Az Európai Bizottság és az Európai Néppárt nem hunyhat továbbra is szemet Orbán tettei felett. Meg kell mutatnunk, hogy komolyan gondoljuk a szabályaink betartatását és az európai értékek érvényesülésének biztosítását.” 
A kvótareferendum ügyében természetesen az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) is megszólalt, amely ugyancsak “rendkívül aggasztónak” találja a vasárnapi népszavazást, ahogyan a “menekültek és migránsok magyarországi helyzetét” is. Közleményükben azt írták, hogy a magyar hatóságok a kampány során “elferdített tényeket közöltek a menedékkérőkről,úgy festették le őket, mint akik veszélyt jelentenek Európa jövőjére nézve, összefüggésbe hozták a migrációt a terrorizmus fokozódásával, és nem létező no-go zónákra hivatkoztak európai városokban”.
Szerintük továbbra sincsenek no-go zónák. Egészen különleges világban élhetnek ők, még mindig ott tartanak, hogy nem függ össze a migráció a terrorizmussal, és vélhetően Molenbeekről sem hallottak még, csak, hogy a legismertebb no-go zónát említsük.
forrás: 888.hu


A kötelező betelepítési kvótákról kiírt magyarországi népszavazás bojkottjára szólított fel szombaton az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója.
Az európai szocialisták még abba is bele akarnak szólni, hogy a magyar emberek elmennek-e véleményt nyilvánítani vasárnap a kényszerbetelepítésről, vagy nem. Természetesen mindezt a demokrácia jegyében teszik.
Orbán nem hagy fel a migránsok inváziójáról szóló hazugság terjesztésével (…) Nincs invázió, és szégyen, hogy a magyar kormány pusztán belpolitikai propagandacélokból akadályozza az Európai Bizottság által felállított áttelepítési rendszert”
áll az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is tagjai között tudó, az uniós parlament második legnagyobb frakciójának számító Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoport közleményében.
Érdekes, hogy míg a magyar szocialisták azt próbálják meg elhitetni az emberekkel, hogy nincs is kvóta, addig az uniós testvérpártjuk pont azért támadja a magyar kormányt, mert az nem veti magát alá a kényszerbetelepítésnek.
A közlemény további részében jól ismert baloldali szófordulatokkal sarazzák Magyarországot:
a kérdés, hogy meddig fogja eltűrni az Európai Unió, hogy Orbán és a Fidesz démonizálja a migránsokat és az EU-t. Európai adófizetőként az uniós források nem átlátható módon történő magyarországi felhasználása és a széleskörű korrupcióról szóló vádak is határozottan aggasztóak. Az Európai Bizottság és az Európai Néppárt nem hunyhat továbbra is szemet Orbán tettei felett. Meg kell mutatnunk, hogy komolyan gondoljuk a szabályaink betartatását és az európai értékek érvényesülésének biztosítását.” 
A kvótareferendum ügyében természetesen az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) is megszólalt, amely ugyancsak “rendkívül aggasztónak” találja a vasárnapi népszavazást, ahogyan a “menekültek és migránsok magyarországi helyzetét” is. Közleményükben azt írták, hogy a magyar hatóságok a kampány során “elferdített tényeket közöltek a menedékkérőkről,úgy festették le őket, mint akik veszélyt jelentenek Európa jövőjére nézve, összefüggésbe hozták a migrációt a terrorizmus fokozódásával, és nem létező no-go zónákra hivatkoztak európai városokban”.
Szerintük továbbra sincsenek no-go zónák. Egészen különleges világban élhetnek ők, még mindig ott tartanak, hogy nem függ össze a migráció a terrorizmussal, és vélhetően Molenbeekről sem hallottak még, csak, hogy a legismertebb no-go zónát említsük.
forrás: 888.hu

Dzsihad, dzsihad!” – üvöltötték arab hordák Malmöben szilveszterkor



Dzsihad, dzsihad! – támadott az arab horda Malmöben
Szilveszter éjjel a város borzalommá alakult,  amikor a villany kialudt az egész városban, miközben arab fiatalokból álló bandák randalíroztak az utcán, jelenti a svéd független portál,
A szilveszterező svéd fiatalok nagyobb csoportokban álltak, attól tartva, kirabolják őket.
A kilőtt petárdák embereket sebesítettek meg. Egyes rendőrtisztek még kocsijukhoz se mertek elmenni, és újságírók az életüket féltve menekültek.
 

Verfassungsschutz kannte & half Amri vor der Tat: Innenministerium spielt "Mein Name ist Hase"



Egy Schulz után egy Verhofstadt az EP élén?

JASPER JACOBS/AFP/Getty Images)
Guy Verhofstadt ringbe száll az elnökségért címmel a Politico azt az értesülését közli, hogy az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának elnöke, volt belga miniszterelnök a szocialistákkal akar üzletet kötni, hogy „kinn tartsák a középjobbot”.
A cikk így kezdődik: „Guy Verhostadt hiszi, hogy csak egyetlen ember tudja megállítani a középjobbot abban, hogy az Európai Parlament elnökségét megszerezze. Neve? Guy Verhofstadt.”
A Politiconak azt nyilatkozta, hogy megszerezheti a többséget elnökké választásához a többi frakcióval szövetkezve, annak érdekében, hogy ne Antonio Tajani, az Európai Néppárt elnökjelöltje vezesse az EP-t.
Tajani Berlusconi volt olasz miniszterelnök szóvivője volt és arra számít,  hogy a 73 olasz képviselő pártoktól függetlenül inkább rá fog szavazni, eltérve a frakcióvonaltól.
(Megjegyzés: az EP-ben egyetlen tagországnak vannak csak féregdelegáltjai.)




Követem · január 4. · 
 


Az összes amerikai repülőgéphordozó anyahajó visszatért a kikötőbe. Ilyen a 2. vh óta nem volt. Mi lehet ennek az oka?
Kormányváltás, vagy Obama még az utolsó pillanatban valamire készül?



Szilveszteri horror: 


Négy magyar gázolt 


halálra két kislányt 


Angliában




Cserbenhagyásos gázolás - ketten meghaltak / Fotó: Europress-GettyImages





Négy magyar halálra gázolt két lányt szilveszter este Oldham-ben. Az eset után a tettesek továbbhajtottak. A 38 éves Hegedűs Gábor jogosítvány nélkül vezetett személygépkocsijával okozott kettős halálos balesetet december 31-én az angliai Oldham-ben - írja az Independent. Három másik, szintén magyar férfi, Orsós Dávidot (18), Kalányos Jánost (50), és Pető Zoltánt (49) bűntársként felelős a cserbenhagyásos gázolás kapcsán







Négy magyar halálra gázolt két lányt szilveszter este Oldham-ben. Az eset után a tettesek továbbhajtottak.

A 38 éves Hegedűs Gábor jogosítvány nélkül vezetett személygépkocsijával okozott kettős halálos balesetet december 31-én az angliai Oldham-ben - írja az Independent. Három másik, szintén magyar férfi, Orsós Dávidot (18), Kalányos Jánost (50), és Pető Zoltánt (49) bűntársként felelős a cserbenhagyásos gázolás kapcsán.
Az eset 19 óra 15 perc körül történt, a két áldozat épp az Ashton úton igyekezett át a túloldalra. A balesetben a 12 éves Helina Kotlarova a helyszínen, míg 11 éves unokatestvére, Zaneta Krokova a kórházban vesztette életét. A rendőrség a gázolás helyszínétől fél mérföldre talált rá az elhagyatott autóra. Az incidens kapcsán 5 embert tartóztattak le.
Helena 19 éves nővére, Sylva Kotlarova a Sky News-nak elmondta, hogy az eset után a családja azonnal a helyszínre sietett. "Az arca tiszta vér volt. Nem lélegzett. Anyu simogatta a haját" - tette hozzá szomorúan.
Zaneta Krokova és Helina Kotlarova /Fotó: Facebook
A lányok a családtagjaikkal és barátaikkal voltak aznap este, akik már átértek az Ashton út túloldalára, mikor a baleset történt. "Ahogy gyalogoltak át az úttesten, az autó átgázolt rajtuk." A mentősök azt mondják, már semmit nem tudtak tenni a lányok megmentéséért.
"Túl fiatal volt, hogy meghaljon. Gyönyörű volt. Szeretett táncolni és énekelni. Egy fiatal hölgy volt, aki imádott élni"









FELHÚZTA A SZÉKELY ZÁSZLÓT CSÍKSZEREDA FŐTERÉN, MAJD BEBIZONYÍTOTTA, HOGY IGAZA VAN



Érdemes kiállni önmagukért: az első fokon eljáró csíkszeredai bíróság december végi ítéletében érvénytelenítette azt a tízezer lejes (700 ezer forint) bírságot amelyet a Hargita megye zászlajának tekintett székely zászló nem törvényes felvonásáért rótt ki a rendőrség, csütörtökön pedig figyelmeztetésre enyhítette azt az ezer lejes (70 ezer forint) bírságot amelyet a csendőrség egy betiltott rendezvény megtartása miatt szabott ki.
Tőke Ervin az MTI-nek elmondta: nem szabad megengedni, hogy a székely zászló ne jelenhessen meg Székelyföld közterein.
Ne gondolja a román állam, hogy ő a csíkszeredai főtér tulajdonosa. Én is résztulajdonos vagyok
- jelentette ki a politikus. Tőke Ervin korábban elmondta: egy négyzetméternyi területet bérelt Csíkszereda főterén, és építési engedélyt kapott a polgármesteri hivataltól arra, hogy zászlórudat állítson fel ezen a területen. A zászlófelvonás meghirdetett ünnepélyének a délelőttjén azonban a városháza közrendi bizottsága kedvezőtlenül véleményezte az önkormányzati választások kampányzárására meghirdetett ünnepséget, Jean-Adrian Andrei prefektus pedig megtámadta a bíróságon a zászlórúd elhelyezésére vonatkozó építési engedélyt.
Tőke Ervin – aki az EMNP csíkszeredai polgármesterjelöltje volt – közölte az eseményre összegyűltekkel, hogy a rendezvény elmarad, de felvonta a zászlót. A helyszínen tartózkodó rendőrök és csendőrök a politikust bekísérték a rendőrségre és megbírságolták, a zászlót pedig bűnjelként foglalták le.
Amint az MTI-nek Tőke Ervin elmondta, a per során arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy a székely zászló nemzeti jelkép, és – ha a Hargita megyei önkormányzat a megye jelképévé is nyilvánította – a megyezászlóra vonatkozó szabályok miatt nem korlátozható egy nemzeti jelkép használata.
 
A zsidónak van pofája megetetni az Amerikai elrabolt gyerekek hamburgerbe darált pépét, és ők egyáltalán nem fasiszták , de te az vagy mert szóvátetted az esetet . Az Amerikai Solymosy Eszterek nem hazánkba kötnek ki !!!! Itt ez a sokk kannibál bezabál mindent a zsidó csak a zsebéttartja , mert a haszon az kell , és mivel nincs hulla nincs gyilkosság sem !!!!!

Nem gondoljátok , hogy itt az idő , és behívjuk a muszlimokat , hogy ők nyirják ki ezeket az átkozottakat !!!!




A magyaroknak volt pofájuk a honfoglaláshoz - Dr. Bakó Krisztina




Magyargyalázás Budaörsön





116 megjegyzés:

  1. Kap egy kölcsön ma alacsony sebességgel jelentkezz most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke 2% Alkalmazás most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés

  2. Kap egy kölcsön ma alacsony sebességgel jelentkezz most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  3. Kell hitel? Bármilyen érdekeltséget kínálunk a minimális összegtől az 5.000eurotól a maximum 500.000.000euroig, ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül:(dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  4. Sürgős hitre van szüksége? Adunk üzleti kölcsönöket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, autókölcsönöket, stb. Ha érdekel, lépjen velünk kapcsolatba: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.





    A sürgős hitelét ma 3% -os kamatlábbal biztosítja a garancia és a megbízható ügyfelek számára szerte a világon. Kínálunk mindenféle hitelek 5,000euro 100,000,000euro, akkor kezdődik egy új üzleti ma is, és fizesse ki az adósságát azonnal. Kapcsolatfelvétel e-mail:(dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsönöket ajánlani.

    VálaszTörlés
  5. Hitelek mindenféle célra
    Kínáljuk a minimális összeg 5.000,00 euró 10.000,00 euró és 20 millió euró
    Alacsony kamatlábon 2% hitel
    Időtartam: legfeljebb 25 évig függ a szükséges hitelösszegtől.
    Az ügyfeleknek rendelkezniük kell
    18 évesnél idősebb
    Ez az ügylet minden ügyfél számára 100% -ban biztonságos
    A hitelről további információért forduljon hozzánk e-mailben:
    (Leonardodorafinance@gmail.com)

    VálaszTörlés

  6. Hozd le a kölcsönt ma alacsony áron alkalmazni most hitelek megadják a 3% -os arány vonatkozik most ez növelheti a vállalkozás egy nagyobb magasság. Hitelet kínálunk az üzleti és a személyes emberek számára, ha szükség van egy kölcsönre, hogy vállalkozást kezdeményezzenek, vagy kölcsönöket fizessenek, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) és kapjon hitelt a Társaságunktól. Én a legjobb hitelszolgáltatást nyújtom.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés

  7. Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek (személyi kölcsön) és együttműködnek a testületeknél, 3% -os kamatlábbal, annullonként. Ez segít Önnek pénzügyi kötelezettségeinek kielégítésében, különösen a folyamatban lévő pénzügyi világválság miatt. Kölcsönözhet 1.000 - 50.000.000 (font, euró vagy dollár) között. További információkért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (dakany.endre@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XMAS CREDIT NOW

      Alacsony ár 1% Sürgős pillanat a vállalkozás elindításához Karácsony előtt Karácsonyi hitelre van szüksége? mindent megadunk egy vállalatnak és egyéneknek, így ha 12 órás vészhelyzeti kölcsönre van szükségünk, késedelem nélkül jóváhagyhatjuk. Rendszeresen a Xmas hitel jelenleg 1% -os alacsony kamatozású: kérjük, lépjen velünk kapcsolatba közvetlenül a

      [REMY.CREDIT1111@gmail.com]
      A cég neve: REMY.FINK CREDIT
      Cég E-mail címe: [REMY.CREDIT1111@gmail.com]
      Vállalat NMLS ID: 517219
      minden jót

      REMY.FINK ...
      Whatsapp +1 (267) 527-9284

      Törlés
  8. Kell egy kölcsön? Ha igen, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: (richardcosmos5@gmail.com) Alacsony kamatozású hiteleket adunk ki, hogy kényelmesen érezzük magunkat. Siess, és kérje a kölcsönét.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  9. Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyekn ek (személyi kölcsön) és együttműködnek a testületeknél, 3% -os kamatlábbal, annullonként. Ez segít Önnek pénzügyi kötelezettségei nek kielégítésében, különösen a folyamatban lévő pénzügyi világválság miatt. Kölcsönözhet 1.000 - 500.000.000 (font, euró vagy dollár) között. További információkért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (dakany.endre@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  10. Sürgős hitre van szüksége? Adunk Xmas hitel, üzleti kölcsönök, személyi kölcsönök, diákhitelek, autó kölcsönök stb, Ha érdekel, lépjen velünk kapcsolatba: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  11. Lebrun Alexis vagyok név szerint. Budapesten éljek, szeretném használni ezt a médiát, hogy figyelmeztesse az összes hitelkeresőt, hogy nagyon óvatos legyen, mert mindenhol csalók vannak. Néhány hónappal ezelőtt pénzügyileg feszült voltam, és kétségbeesésem miatt számos online hitelezővel csaltam. Már majdnem elvesztettem a reményt, amíg egy barátom el nem hívott egy nagyon megbízható hitelintézetnek, a Turkiye Finans Banknak, aki 250.000 euró értékű fedezetlen kölcsönöket kölcsönadott 2 óra alatt stressz nélkül. Ha bármilyen kölcsönre van szüksége, akkor most lépjen kapcsolatba vele: (tuerkiyefinansbank@linuxmail.org) vagy (tuerkiyefinansbank@gmail.com). Ezt a médiumot használom, hogy figyelmeztessen minden hitelkeresőt, mert a pokolban jártam a kezüket a csalárd hitelezők. És nem akarom, hogy az ellenségem is áthaladjon azon a pokolon, amelyen átmentek ezen csaló online hitelezők kezében, azt is szeretném, ha segítenének nekem átadni ezt az információt másoknak, akik szintén kölcsönt igényelnek, ha egyszer megkapja a Turkiye Finans Bank hitelét, és imádkozom, hogy Isten megáldja nekünk.

    VálaszTörlés
  12. Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyekn ek (személyi kölcsön) és együttműködnek a testületeknél, 3% -os kamatlábbal, annullonként. Ez segít Önnek pénzügyi kötelezettségei nek kielégítésében, különösen a folyamatban lévő pénzügyi világválság miatt. Kölcsönözhet 1.000 - 500.000.000 (font, euró vagy dollár) között. További információkért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (dakany.endre@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  13. Keres üzleti kölcsönet? személyi kölcsön, lakáshitel, autóhitel, hallgatói hitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen hitelek, kockázatitőke stb. .. Vagy valamilyen okból visszautasították a bank vagy pénzügyi intézmény hitelét? Én vagyok Dakany Endre, egy magánhitelező, amely a vállalkozások és a magánszemélyek számára alacsony, megfizethető 3% -os kamatlábbal rendelkezik. ha érdekel? Lépjen kapcsolatba velünk ma (dakany.endre@gmail.com) és kapja meg a hitelét ma

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  14. Kap egy kölcsönt ma alacsony áron alkalmazni most hitelek adják aránya 3% vonatkozik most ez növelheti az üzleti nagyobb hight. Hitelet kínálunk az üzleti és a személyes emberek számára, ha szükség van egy kölcsönre, hogy vállalkozást kezdeményezzenek vagy kölcsönöket fizessenek, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) és kapjon hitelt a Társaságunktól. Én a legjobb hitelszolgáltatást nyújtom.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  15. Hello

    do you Need some credit or any funding? Not back paid by the bank? Do you have a paid account or debt? We have a good repayment schedule with a low interest rate of 2%. For more information, please contact us directly at the following address: [smithloans61@gmail.com]

    VálaszTörlés
  16. Hello

    do you Need some credit or any funding? Not back paid by the bank? Do you have a paid account or debt? We have a good repayment schedule with a low interest rate of 2%. For more information, please contact us directly at the following address: [smithloans61@gmail.com]

    VálaszTörlés
  17. Olyan kölcsönt keresel, amely vállalkozást indít vagy számlákat fizet, ezért azért vagyunk itt, hogy segítsünk azoknak, akiknek hitelük van 2% -os érdeklődéssel, ezért lépjenek vissza hozzánk. Várom a frissítést ebben az ügyben. Köszönjük az idejét és a megértését! Így térjen vissza a [email] Fredjosephloans@gmail.com címre

    VálaszTörlés
  18. Sürgős hitel van szüksége? Adunk üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, autóhiteleket stb. Ha érdekel, vegye fel velünk a kapcsolatot (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  19. Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyekn ek (személyi kölcsön) és együttműködnek a testületeknél, 3% -os kamatlábbal, annullonként. Ez segít Önnek pénzügyi kötelezettségei nek kielégítésében, különösen a folyamatban lévő pénzügyi világválság miatt. Kölcsönözhet 1.000 - 500.000.000 (font, euró vagy dollár) között. További információkért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (dakany.endre@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  20. Kap egy kölcsönt ma alacsony áron alkalmazni most hitelek adják aránya 3% vonatkozik most ez növelheti az üzleti nagyobb hight. Hitelet kínálunk az üzleti és a személyes emberek számára, ha szükség van egy kölcsönre, hogy vállalkozást kezdeményezzenek vagy kölcsönöket fizessenek, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) és kapjon hitelt a Társaságunktól. Én a legjobb hitelszolgáltatást nyújtom.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  21. Jó nap

    Richard Cosmos vagyok, egy magánhitelező. Az évente 2% kamatozású, 1000 euró - 500 000 000 euró, 100% -os projektfinanszírozással, hiteles és fedezetlen kölcsönökkel rendelkezem. Garantáljuk, hogy pénzügyi szolgáltatásokat adunk ügyfeleinknek világszerte. Rugalmas hitelezési csomagjaink segítségével a hitelek feldolgozhatók és a pénzeszközök a lehető legrövidebb idő alatt átkerülnek a hitelfelvevőre. Tisztán és érthető módon működünk, és mindenféle hiteleket kínálunk érdeklődő ügyfeleknek, cégeknek, cégeknek és mindenféle üzleti szervezetnek, magánszemélynek és ingatlan-befektetőknek. Lépjen kapcsolatba velünk most: (richardcosmos5@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  22. Damat Pénzügyi Társaság, Inc.
     
    Mi vagyunk a nemzetközi magánhitelezők. Különböző hiteleket kínálunk nagyon alacsony kamatlábon három évente. Alapjaink kizárólag a közvetlen joghatóság alatt álló magán- és vállalati befektetési portfoliókból származnak.
     
    A KÖVETKEZŐ KÖNYVTELEN KÜLÖNBÖZŐ KÖZBEN 3% -os kamatlábat kínálunk
    * Személyi hitelek * Üzleti hitelek * Befektetési hitelek * Autó kölcsön
    * Diákhitel * Támogatás Hitel * Ház kölcsön
     
    Ha ajánlatunkat érdekli, kérjük, röviden adja meg az alábbi információkat a menedzsmentnek az e-mail címre: collinsmark640@gmail.com
    * NAME:
    * SZEMPONTOK:
    * A HITELFELVÉTEL:
    * TELEFONSZÁM:
    * ORSZÁG:

    Collins Mark Loan Financial

    VálaszTörlés
  23. A nevem Cleita Jason, egy egyedülálló anya, 2 gyerekével. Két hónapja pénzügyi helyzetbe kerültem, és nekem kellett refinanszírozni és megfizetni a számláimat, megpróbáltam kölcsönöket keresni különböző hitelintézetekről és bankokról, de soha nem sikerült, amíg egy hűséges nap, interneten keresztül böngészve megkerestem a Tanúvallomást (Beltro Anela) arról, hogy miként segíthet ez a hitelnyújtó társaság (JOAN NORMA LOAN COMPANY) e-mailben: a joannormaloancompany@gmail.com segített neki egy kölcsönnel, érdeklődni kezdtem, és ugyanabból a vállalatról kölcsönkérést is kértem. Ez a valódi és jogi társaság 50 000 euróval segített nekem, miután olyan sok pazarlott erőfeszítést tett, amely más vállalatoktól és bankoktól kölcsönöket keresett. Sürgős és megbízható kölcsönök nélkül, kamatozás és fedezet igénye nélkül, azt tanácsolom, hogy kapcsolatba lépjen vele e-mailben: joannormaloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. A WILHELM AIDEN LOAN COMPANY egy olyan elismert pénzügyi szolgáltató cég, amely pénzügyi támogatásban részesíti ügyfeleit világszerte 2% -os kamatlábbal, minimális hitelösszeggel ($ 2.000,00) és maximális hitelösszeggel (50.000.000.00 USD) egy adott időszak alatt 1-30 év. Az emberek, az együttműködő szervezetek és a vállalatok igényelnek hitel nélküli fedezetet és maximális garantált garanciát a hitelek, amelyek jól biztosított. többért
    információval kapcsolatba lépett: waspeedyloans.office@gmail.com és azonnal válaszolt waspeedyloans.office@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €2000 és €500 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába 3% Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  26. Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  28. Szüksége van egy kényelmes kölcsön az Ön elégedettségére? Kínálunk megfizethető hitel 2% -os kamatláb áll rendelkezésre a helyi és nemzetközi hitelfelvevők. Mi tanúsított, megbízható, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus és együttműködünk. hosszú távú hitelt adunk ki két-ötven évig.
    lépjen velünk kapcsolatba: norasmithloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  29. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésem szerint kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. TeljeAsítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  30. Keres üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, jelzálogkölcsönöket, autóhiteleket, diákhiteleket, adósságkonszolidációs kölcsönöket, fedezetlen hiteleket, kockázati tőkét, alacsony kamatlábat és megfizethető kamatlábat 2% -ra. Válaszolj nekünk e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  31. Hello, Szüksége van sürgős pénzügyi segítségre személyes célra vagy üzleti igényeire? A jogos hitel megszerzése mindig is nagy probléma volt az ügyfeleknek, akik pénzügyi problémával küzdenek és sürgősen megoldást igényelnek. A hitel és a biztosíték kérdése olyan, amire az ügyfelek mindig aggódnak, amikor egy hiteles hitelezőt keresnek. Legyen óvatos, hogy ne eshessen a különböző online kölcsön csalások áldozatává, és végül elveszítette a nehezen megkeresett pénzt. Ha hiteles és megbízható hitelre van szüksége: Adósság-konszolidáció, üzleti hitelek, személyi kölcsönök, építési kölcsönök és autóhitel bármilyen típusú kapcsolattartóra: (e-mail: loanexpresslltd@dr.com vagy loanexpresslltd@gmail.com) Nincs társadalombiztosítás és nincs hitel ellenőrzés, 100% -os garancia. Mindössze annyit kell tenned, hogy pontosan tudd meg, mit akarsz, és biztosan megvalósítjuk az álmaidat.

    VálaszTörlés
  32. Hitelre van szüksége? ha igen, alkalmazza most a részleteket
    1.Teljes név: 2.Sex: 3.Age: 4.Phone: 5.Fax: 6.Country: 7.Megfelelő szükséges:
    8.Durációs idő:

    lépjen velünk kapcsolatba: (rogerskenservices@gmail.com) az alkalmazásával.
    Bízunk benne, hogy gyors választ kap.



    Sunrise pénzügyi szolgáltatások

    VálaszTörlés
  33. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  34. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  35. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  36. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  37. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. Szüksége van egy sürgős kölcsönre e-mailben egy gyors hitelre (REMY.CREDIT111@GMAIL.COM)


    Szüksége van egy sürgős hitel Car Loan House hitel üzleti hitel stb adunk minden típusú hitel alacsony aránya 1%, és megkapja a kölcsönt a következő 12 óra e-mailt nekünk most bármilyen típusú kölcsön

    {REMY.CREDIT111@GMAIL.COM}

    =================================
    Teljes név:
    Ország / Állam:
    Hitelösszeg:
    Hitel időtartam:
    Foglalkozása:
    Telefonszám:
    Kor:


    forduljon hozzánk most, ha szükségünk van egy sürgős kölcsönre, küldje el nekünk e-mailt REMY.CREDIT111@GMAIL.COM

    A cég neve: MARY ANNE

    Küldjön e-mailt most [remy.credit111@gmail.com]

    VálaszTörlés
  39. Kap egy kölcsönt ma alacsony áron alkalmazni most hitelek adják aránya 2% vonatkozik most ez növelheti az üzleti nagyobb hight. Hitelet kínálunk az üzleti és a személyes emberek számára, ha szükség van egy kölcsönre, hogy vállalkozást kezdeményezzenek vagy kölcsönöket fizessenek, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) és kapjon hitelt a Társaságunktól. Én a legjobb hitelszolgáltatást nyújtom.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  40. Hello, Sürgős hitelre van szüksége? vagy pénzügyi segítségre van szüksége? lépjen kapcsolatba a 24 órás hiteltársasággal, és kölcsönöket biztosít az egyéneknek, cégeknek és a pénzügyi támogatásra szoruló együttműködő szerveknek az 1 000 eurótól 100 000 000 euróig, alacsony, megfizethető kamatlábon 2% évente. Az alkalmazások csak 18 éven felüli jelentkezők rendelkezésére állnak, lépjen velünk kapcsolatba, ha érdekli a gyors és könnyű kölcsön e-mailen keresztül: (24hourstloancompany1@gmail.com).

    E-mail: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online).
    Tisztelettel, a szolgálatban.
    Mrs. Farida Stephen
    Reklámügynök.
    Mi vagyunk a 24Hours Financial Services, Inc.

    VálaszTörlés
  41. Hello, Sürgős hitelre van szüksége? vagy pénzügyi segítségre van szüksége? lépjen kapcsolatba a 24 órás hiteltársasággal, és kölcsönöket biztosít az egyéneknek, cégeknek és a pénzügyi támogatásra szoruló együttműködő szerveknek az 1 000 eurótól 100 000 000 euróig, alacsony, megfizethető kamatlábon 2% évente. Az alkalmazások csak 18 éven felüli jelentkezők rendelkezésére állnak, lépjen velünk kapcsolatba, ha érdekli a gyors és könnyű kölcsön e-mailen keresztül: (24hourstloancompany1@gmail.com).

    E-mail: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online).
    Tisztelettel, a szolgálatban.
    Mrs. Farida Stephen
    Reklámügynök.
    Mi vagyunk a 24Hours Financial Services, Inc.

    VálaszTörlés
  42. Én Joan Wilson vagyok, internetes csalók áldozata voltam, amíg kapcsolatba nem vettem ezt a jó kölcsönvállalatot, amely három különböző hitelezővel csalott. Elvesztettem az egész megtakarítást. Néhány héttel ezelőtt böngészgettem az interneten, majd rátaláltam egy bizonyságra egy olyan nőre, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Susan Wealth Loan Company (susanwealthloancompany@gmail.com) nevű legális és megbízható kölcsönvállalatával, ahol végül megkapta ezért úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek a hitelintézettel. Kitöltöttem a Hiteligénylési űrlapot, és betartottam az összes utasítást, és ezzel a valódi Társasággal kölcsönöket kaptam. Így tettem egy fogadalmat magamnak, hogy folyamatosan bizonyságot teszek az interneten arról, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. A sürgős és megbízható hitelekért a kamat és a fedezet iránti kereslet nélkül, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot e-mailen keresztül: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  43. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm

    VálaszTörlés

  44. Sürgős hitre van szüksége? Személyi kölcsönöket, üzleti hiteleket, diákhiteleket, autóhiteleket stb. Adunk ki. Ha érdekel, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba (richardcosmos5@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    Do you need an urgent loans? if yes contact us via email (richardcosmos5@gmail.com)

    Loan Offer.

    VálaszTörlés
  45. Szüksége van kölcsönre, hogy vállalkozást indítson? George Anderson cég ügyvezető igazgatója vagyok, mindenféle kölcsönt, vállalati kölcsönt, személyi kölcsönt, hallgatói hitelet és üzleti kölcsönt kínálunk. Ha érdekel ez a kölcsön, e-mailt kell küldenie e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  46. Az én nevem KLÁRA BARNA vagyok, és nagyon boldog vagyok, hogy ma a hitelemet a legitim hitelezőtől kaptam az USA-ból, miután sokszor becsaptam őket, kölcsönöket vállalnak a szó minden részébe, és megfizethető kamatlábon 3% vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: comparativeloanfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  47. Üdvözöljük a $ 20,000.00USD összegű kölcsön összegét a REMY FINK COMPANY EMIAL-től: REMY.CREDIT111@GMAIL.COM

    Sürgős hitre van szüksége az elkövetkező 24 órás időszakban Németország nevem Mary Anne-től. A REMY FINK COMPANY-tól kölcsönöket kapok a stressz vagy késedelem nélkül, ha késedelem nélkül szükséged van sürgős kölcsönre, az E-MAIL-on: {remy.credit111 @ gmail.com}

    E-mailt küld neki most egy gyors kölcsön EMAIL: REMY.CREDIT111@GMAIL.COM

    Isten áldjon meg REMY FINK úrral

    VálaszTörlés
  48. SZÜKSÉGES A KÖLCSÖN, HOGY A TÁMOGATÁS KIFIZETÉSE, VAGY EGY BIZONYÍTVÁNY
    Kölcsönünket alacsony százalékos kamatokkal távolítjuk el
    Kínálunk ezerről 1 millióra
    Add hozzá vagy vegye fel velünk a kapcsolatot: mvargaspuyo1@gmail.com

    VálaszTörlés
  49. Helló!
      Hitelre van szüksége? Regisztrált és megbízható kölcsönadó vagyok, kölcsönöket adok a pénzügyi nehézségekkel küzdő embereknek, az iskolai számlák megpróbálására, az autók megvásárlására vagy saját vállalkozás, vállalkozók és kormányzati ügynökségek elindítására. További információért vagy hitelkérelemhez kérjük, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (gerred.breinloanlenderr@gmail.com)

    Mindezek és még sok más, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba.

    Teljes név: ..........
    Telefonszám:.......
    Havi bevétel: .............
    Ország ...............................
    Hitel cél ...........
    A szükséges összeg .................
    Hitelállapot ............
    Időtartam: ...........................

    Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: gerred.breinloanlenderr@gmail.com
    Management.
    Forduljon a hitelhez Speedy most!

    VálaszTörlés
  50. Szüksége van egy személyes vagy üzleti kölcsönre stressz és gyors jóváhagyás nélkül? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot ma, mivel jelenleg kiemelkedő kamatozású hiteleket kínálunk. A hitelünk biztonságos és biztonságos, További információkért és alkalmazásért kérjük, válaszoljon erre az e-mailre. (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  51. We Offers Financial Consulting To Client, Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Have Loan Programs Tailored For Any Profile And You've Come To The Right Place To Satisfy Your Business Needs. If Your Company Or You Know Of Any Company With Viable Projects / Proposals That Needs Financing, Kindly Write Us With The Loan Requirement. Please, Contact Us For More Information: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Offers Financial Consulting To Client, Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    - Complete Name:
    - Loan amount needed:
    - Loan Duration:
    - Purpose of loan:
    - City / Country:
    - Telephone:
    - How Did You Hear About Us:

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    We Offers Financial Consulting To Client, Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: SuiteCapitals@gmail.com ( SuiteCapitals@post.com )

    VálaszTörlés
  52. Are You A Business Man Or Woman? Are You In Any Financial Mess Or Do You Need Funds To Start Up Your Own Business? Do You Need A Loan To Start A Nice Small Scale And Medium Business? Do You Have A Low Credit Score And You Are Finding It Hard To Obtain Capital Loan From Local Banks And Other Financial Institutes?. - Intermediaries / Consultants / Brokers Are Welcome To Bring Their Clients And Are 100% Protected. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: CYSCredits@Post.com ( CYSCredits@Asia.com )

    We Like To Inform You That Our Main Goals Are To Help Companies And Entrepreneurs Raise Their Business To New Heights By Investing, Consulting And Raising Capital Without Bank Lending. We Are Qualified In All Aspects Of Financing, Banks And Asset Based Lending. We Have The Ability To Handle All Aspects Of The Financial Needs And Challenges Of Our Clients, Including; Real Estate Investment And Any Other Large Variety Of Sectors That Need Financing. - Intermediaries / Consultants / Brokers Are Welcome To Bring Their Clients And Are 100% Protected. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: CYSCredits@Post.com ( CYSCredits@Asia.com )

    WE OFFER ALL KIND OF LOANS - APPLY FOR AFFORDABLE LOANS.

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? Or A Personal Loans * Business Loans etc. - Intermediaries / Consultants / Brokers Are Welcome To Bring Their Clients And Are 100% Protected. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: CYSCredits@Post.com ( CYSCredits@Asia.com )

    - Complete Name:
    - Loan amount needed:
    - Loan Duration:
    - Purpose of loan:
    - City / Country:
    - Telephone:
    - How Did You Hear About Us:

    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? Or A Personal Loans * Business Loans etc. We Offers Financial Consulting To Client, Companies Seeking Debt / Loan Financing And Seeking For Working Capital To Start A New Business Or To Expand Existing Business. Intermediaries / Consultants / Brokers Are Welcome To Bring Their Clients And Are 100% Protected. Interested Parties Should Contact Us For More Information Through Via E-mail: CYSCredits@Post.com ( CYSCredits@Asia.com )

    VálaszTörlés
  53. Pure cbd kristály izolátum por.
    # 1 nagykereskedelem és forgalmazók CBD termékek eladó Nagykereskedelmi és tömeges
    Mi vagyunk a legnagyobb ZERO THC teljes spektrumú kenderolaj, kendereredetű púder CBD, szerves kender CBD, CBDA, CBG olaj, CBN olaj, CBC olaj, teljes spektrumú CBD olaj, terpenes, teljes jogú gazdaság Bill CBD, kender CBD-olajok, CBD-féle porok, CBD-tartalmú gélek, CBD-tartalmú CBD-CBD-k, CBD-tartalmú CBD-tartalmú CBD-CBD, , CBD balmok, CBD krémek, CBD gazdag teljes spektrum tinktúrák, CBD víz, CBD állatok, tömeges CBD, nagykereskedelmi CBD, CBD javítások, CBD gazdag nyersanyagok, fehér címke CBD, CBD cigaretta, Private Label és egyedi CBD késztermékek , A kender CBD gyártás.
    Lépjen kapcsolatba velem közvetlenül whatsapp vagy e-mail címen további részletekért
    E-mail: (stevemendez84@gmail.com)
    Whatsapp: +230 52970018

    Kösz.

    VálaszTörlés
  54. mi a legjobb minőségű gyógyszereket kínáljuk Önnek
    XANAX, OXYCODONE, ROXICODONE, ACTAVIS, HEROIN, PERCOCET, AMBIEN, Ketamin (FOR DEPRESSION), Lenalidomid, Revlimid, Tramadol, Xanax .. Pfizer hosszú bárok, Fentalyn foltok, Nembutal (tabletták, folyadékok és porok), Klonopin, Ativan, Dilaudid , Ambien, Oxycontin, Percocet, Roxicodone
    Quaaludes - Methaquallone tabletták, HEROIN POWDER .Küld el megrendelésedet a TEXT vagy az EMAIL segítségével. mi lesz a kínálat.
    A kézbesítés egynapos, és a csomagot közvetlenül a megadott címre szállítjuk. Hajózunk egy éjszaka és diszkréten is. A szállítás 100% -ban sikeres és világszerte garantált, kivéve Új-Zéland-Diszkrét szállítás vákuum zárt, zúzódásmentes konténerekben

    Lépjen kapcsolatba velünk a közvetlen e-mailben vagy a mi telefonszámunkon.
    E-mail: (stevemendez84@gmail.com)
    Whatsapp: +230 52970018

    VálaszTörlés
  55. SSD KÉMIAI MEGOLDÁS ELÉRHETŐSÉGE ÉS 100% NEM MEGFELELŐ BANK MEGJEGYZÉSEK AZ ELADÁSRÓL Whatsapp: .. (+ 230 52970018)

    MINŐSÉGI SSD KÉMIAI MEGOLDÁS ÉS ELLENŐRZÉSI ELŐIRÁNYZAT. DOLLAR, DÖNÖK, VAGYOK, EURÓK ÉS EGYÉB CURRENCIÁK ELÉRHETŐSÉGEINK VAN SZERELEMETEK MINDEN ORSZÁGBAN PARTNEREKKEL, HOGY AKKOR AZ ÖN ÉRVÉNYÉBEN VAN SZÜKSÉGES A VEZETŐ ÜZLETEN KERESZTÜL
    Ezek a funkciók 100% -ban észrevétlenül, 100% -ban biztonságosan és biztonságosan használhatják ezeket a területeket. 100% -uk észrevétlen.

    -Minimális rendelésem 100 000 25000-re
    -Face face Cash Delivery a lesz ütemezés. Vannak, akik azt akarják, hogy küldje el nekem az ügynököket, hogy közvetlenül megvásárolhassák, de nekem küldjenek megbízóimat. Meg kell adni egy minimális rendelést, amelyet meg akarsz vásárolni. 120.000 feljegyzés 30.000-re, amikor szembe kell nézni
    Kapcsolatba lépni
    E-mail: (stevemendez84@gmail.com)
    Whatsapp: +230 52970018

    VálaszTörlés
  56. Hello, Sürgős hitelre van szüksége? vagy pénzügyi segítségre szorulnak ?, 1000 dollárról 100 000 000 dollárra nyújtunk kölcsönöket magánszemélyeknek, cégeknek és a pénzügyi támogatásra szoruló együttműködő szerveknek, alacsony és megfizethető kamatlábon 2% évente. Az alkalmazások csak 18 éven felülieknek jelentkezhetnek, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba, ha érdekli a gyors és könnyű kölcsön e-mailen keresztül: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online).

    VálaszTörlés
  57. Hello, Sürgős hitelre van szüksége? vagy pénzügyi segítségre szorulnak ?, 1000 dollárról 100 000 000 dollárra nyújtunk kölcsönöket magánszemélyeknek, cégeknek és a pénzügyi támogatásra szoruló együttműködő szerveknek, alacsony és megfizethető kamatlábon 2% évente. Az alkalmazások csak 18 éven felülieknek jelentkezhetnek, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba, ha érdekli a gyors és könnyű kölcsön e-mailen keresztül: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online).

    VálaszTörlés
  58. Szüksége van egy kényelmes kölcsön az Ön elégedettségére? Kínálunk megfizethető hitel 2% -os kamatláb áll rendelkezésre a helyi és nemzetközi hitelfelvevők. Mi tanúsított, megbízható, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, és együttműködünk. hosszú távú hitelt adunk ki két-ötven évig.
    lépjen velünk kapcsolatba: norasmithloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  59. Szüksége van hitelek projektekre, befektetésekre, személyi kölcsönökre, lakáshitelekre, diákhitelekre, konszolidációs hitelekre és különböző projektekre? Kell-e hitelt kezdeni egy kis, közepes vagy nagyvállalat számára? Szüksége van egy kölcsönre, hogy házat vagy autót kölcsönözzen? Szüksége van egy gépkölcsönzésre szánt kölcsönzésre? George Anderson Credit Provider minden problémádra ad választ, 2% -os érdekeltséget biztosítunk, tranzakcióink gyorsak, biztonságosak és kényelmesek. akik szeretnének hitelt kapni tőlünk, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  60. Helló,

    Keres üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, jelzálogokat, autóhiteleket, diákhiteleket, adósságkonszolidációs kölcsönöket, fedezetlen kölcsönöket, kockázati tőkét stb. Ön a megfelelő helyen van A hitel megoldásai! Magántulajdonosi hitelező vagyok, aki alacsonyabb kamatozású és megfizethető kamatlábon 2% -ot kölcsönöz magánszemélyeknek és üzleti vállalkozásoknak. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Őszinte és gyors hitelek

    VálaszTörlés
  61. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  62. Szüksége van hitelek projektekre, befektetésekre, személyi kölcsönökre, lakáshitelekre, diákhitelekre, konszolidációs hitelekre és különböző projektekre? Kell-e hitelt kezdeni egy kis, közepes vagy nagyvállalat számára? Szüksége van egy kölcsönre, hogy házat vagy autót kölcsönözzen? Szüksége van egy gépkölcsönzésre szánt kölcsönzésre? George Anderson Credit Provider minden problémádra ad választ, 2% -os érdekeltséget biztosítunk, tranzakcióink gyorsak, biztonságosak és kényelmesek. akik szeretnének hitelt kapni tőlünk, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  63. Szüksége van hitelek projektekre, befektetésekre, személyi kölcsönökre, lakáshitelekre, diákhitelekre, konszolidációs hitelekre és különböző projektekre? Kell-e hitelt kezdeni egy kis, közepes vagy nagyvállalat számára? Szüksége van egy kölcsönre, hogy házat vagy autót kölcsönözzen? Szüksége van egy gépkölcsönzésre szánt kölcsönzésre? George Anderson Credit Provider minden problémádra ad választ, 2% -os érdekeltséget biztosítunk, tranzakcióink gyorsak, biztonságosak és kényelmesek. akik szeretnének hitelt kapni tőlünk, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  64. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  65. Szüksége van hitelek projektekre, befektetésekre, személyi kölcsönökre, lakáshitelekre, diákhitelekre, konszolidációs hitelekre és különböző projektekre? Kell-e hitelt kezdeni egy kis, közepes vagy nagyvállalat számára? Szüksége van egy kölcsönre, hogy házat vagy autót kölcsönözzen? Szüksége van egy gépkölcsönzésre szánt kölcsönzésre? George Anderson Credit Provider minden problémádra ad választ, 2% -os érdekeltséget biztosítunk, tranzakcióink gyorsak, biztonságosak és kényelmesek. akik szeretnének hitelt kapni tőlünk, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  66. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  67. Üdvözöljük az Oakland Capitals-ban, pénzügyi segítséget nyújtunk a kemény munkatársaknak, hogy 3 százalékos kamatlábon biztosítsák az egyes intézmények számára gyors pénzeszközöket. Rugalmas hitelkeretünk van, milliós megbízhatósággal, Kérje percben. Szolgáltatásaink; Gyors alkalmazás, azonnali döntés, gyors finanszírozás, dedikált támogatás.

    Kapcsolatfelvételi iroda: oakland.formal@hotmail.com

    VálaszTörlés
  68. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  69. Jó napot mindenkinek,
    A nevem Lisa Scott, azt szeretném használni ezt a médiumot, hogy megosszák ezt a bizonylatot arról, hogy hogyan kaptam kölcsönöket egy Legit Loan Company-től. Néhány hónappal ezelőtt kétségbeesett szükségem volt a hitelre, sok társasággal kapcsolatba léptem, de összesen 3000 eurót becsaptam, egyre frusztráltabbá és kétségbeesőbbé váltam. Egészen hűséges napig úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek egy barátommal, aki nemrég kölcsönzött az interneten, elmondtam neki a pénzügyi helyzetemet, elmondta nekem ezt a legális Hitelcéget, a SUSAN WEALTH LOAN COMPANY-t (susanwealthloancompany@gmail.com). Felvette a kapcsolatot a Társasággal, és megkapta a Társaság Általános Szerződési Feltételeit, amelyeket elfogadtam és legfeljebb 48 órán belül a legnagyobb meglepetésemre jóváhagyták a 40.000 euró összegű Hitelösszeget, és átutalták számlámra. Azt hiszem, mások is tanúskodnak erről a Társaságról. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? forduljon a Társasághoz e-mailben: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  70. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  71. Szüksége van kölcsönre? bármilyen okból és sürgős szükségletként kínálunk mindenféle kölcsönöket, mint a személyes kölcsönök, az adósságkonszolidációs kölcsön, a kockázati tőke, az üzleti kölcsön, az oktatási kölcsön, az otthoni hitel és a kölcsön. 2% -os kamatlábon Ön visszautasította a bankját? Rossz hiteled van? Van fizetett számlád? Tartozol? Be kell állítania egy vállalkozást? Ne aggódj többet, mert itt vagyunk, hogy felajánljuk az esélyt, hogy kölcsönzünk. Kölcsönünk az Ön által választott összegtől függ. Ha érdeklődik, lépjen kapcsolatba velünk ezen az e-mailen: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  72. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  73. Szüksége van bármilyen sürgős kölcsönre? Hitelek az adósság törlesztésére vagy a kölcsönzésre. A vállalkozásának javítása érdekében Önt bankok és más pénzintézetek elutasították? Kell kölcsön vagy jelzálog? Ez az a hely, ahol meg kell nézzük, itt vagyunk, hogy megoldja az összes pénzügyi problémáját. Pénzt veszünk a nyilvánosság elé. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezővel, aki pénzre van szüksége. Az üzleti befektetés 2% -os ésszerű mértékű megfizetése érdekében hadd használjam ezt a médiát, hogy tájékoztassam öntől, hogy megbízható és segítőkész segítséget nyújtunk és hajlandóak leszünk kölcsönadni Önnek. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  74. Szia,

    Ön egy üzleti kölcsönt, személyi kölcsönt, jelzálogot, autóhitelet, kölcsönöket, adósságkonszolidációs kölcsönöket, fedezetlen kölcsönöket, kockázati tőkét stb. Keres. Vagy van-e bankjának vagy pénzügyi konstrukciójának hitelét elutasított vagy több okok, ne a hitel megoldások! Miss Rose vagyok, egy magánhitelező, amely a vállalkozások és a magánszemélyek számára alacsony, megfizethető kamatlábon 2%. Érdekelt? Vegye fel velünk a kapcsolatot a kölcsön átutalását követő 48 órán belül. Kapcsolat: missroseloanfirm@hotmail.com
    alkalmazások

    Név:
    Születési dátum:
    Nem:
    Családi állapot:
    Cím:
    elhelyezkedés
    Állapot:
    Irányítószám:
    Ország:
    Telefon:
    Email:
    Állítsa be a kölcsön célját:
    Hitelösszeg:
    Hitelkeret:
    Havi nettó jövedelem.

    Vissza a lehető leghamarabb a fenti információkért további információkért.

    Miss Rose

    VálaszTörlés
  75. Sürgős hitre van szüksége, megcsalt és becsapott néhány rossz csaló? e-mail nekünk ma egy gyors és megbízható hitel, kínálunk rövid és hosszú távú hitelek és a visszafizetés függ attól, hogy visszafizetni. Kölcsön nyújtunk mind a fedezetlen, mind a fedezetlen hitelhez, a jövedelem igazolása és a garanciavállalók nélkül.
    Őszintén és gyorsan vagyunk, kölcsönöket 2-6 órán belül jóváhagytunk. Csak a komoly személyeket és a vállalatot kell alkalmazni. írjon nekünk a missroseloanfirm@hotmail.com címre

    VálaszTörlés
  76. Szüksége van bármilyen sürgős kölcsönre? Hitelek az adósság törlesztésére vagy a kölcsönzésre. A vállalkozásának javítása érdekében Önt bankok és más pénzintézetek elutasították? Kell kölcsön vagy jelzálog? Ez az a hely, ahol meg kell nézzük, itt vagyunk, hogy megoldja az összes pénzügyi problémáját. Pénzt veszünk a nyilvánosság elé. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezővel, aki pénzre van szüksége. Az üzleti befektetés 2% -os ésszerű mértékű megfizetése érdekében hadd használjam ezt a médiát, hogy tájékoztassam öntől, hogy megbízható és segítőkész segítséget nyújtunk és hajlandóak leszünk kölcsönadni Önnek. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  77. Sürgős hitre van szüksége? Kínálunk 1000 USD-tól 300.000.000 EURO-ig, az érdeklődőkért forduljon hozzánk további információért: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)
    =======================================================

    Do you need an urgent loan? We offer 1000 USD to 300,000,000 EURO,interested should Contact us for more info:(georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    =======================================================

    Brauchen Sie einen dringenden Kredit? Wir bieten 1000 USD bis 300.000.000 EURO, interessiert sollten Sie uns kontaktieren für weitere Informationen: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    =======================================================

    Имате ли нужда от спешен заем? Ние предлагаме 1000 до 300 000 000 евро, заинтересовани трябва да се свържете с нас за повече информация: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    =======================================================

    ¿Necesita un préstamo urgente? Ofrecemos 1000 USD a 300,000,000 EURO, interesados deben contactarnos para obtener más información: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    =======================================================
    Vai jums ir nepieciešams steidzams aizdevums? Mēs piedāvājam 1000 USD līdz 300 000 000 EURO, interesē jābūt Sazināties ar mums, lai iegūtu vairāk informācijas: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    =======================================================

    אתה צריך הלוואה דחוף? אנו מציעים 1000 דולר ל 300,000,000 יורו, מעוניין לפנות אלינו לקבלת מידע נוסף: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    VálaszTörlés
  78. Kell kölcsön? Karácsonyi kölcsön? személyi kölcsönök? üzleti kölcsönök? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? adunk ki mindenféle hitel 2% kamat! Kapcsolatfelvétel e-mailben (richardcosmos5@gmail.com)

    X-mas Hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  79. Kell kölcsön? Karácsonyi kölcsön? személyi kölcsönök? üzleti kölcsönök? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? adunk ki mindenféle hitel 2% kamat! Kapcsolatfelvétel e-mailben (richardcosmos5@gmail.com)

    X-mas Hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  80. Helló, szüksége van egy hitelre 2% -os alacsony kamatlábbal? Nem volt hajlandó kölcsönbe venni a bankokat, mert nincs fedezeted, vagy rossz hiteled van? Belefáradt a bankok stresszébe? Akkor a megfelelő helyen vagyunk, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (excelservices.managementonline@gmail.com) a gyors és stresszmentes hitel-jóváhagyással kevesebb, mint 24 órán belül.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  81. Keres egy üzleti hitel? Személyi hitel, diákhitel, diákhitel, diákhitel, adósság konszolidációs hitelt, fedezetlen hitel, kockázati tőke, stb ha igen írj nekünk ma: (dakany.endre@gmail.com) és kap a hitel Ma.

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  82. Hogyan kaptam meg a kívánt hitelösszegemet egy megbízható hiteltársaságtól (kvithyllfinance@gmail.com)

    Hello mindenkinek, a nevem Matej Smolej, én vagyok a budapesti, Magyarországon, itt vagyok, hogy bizonyságot tegyek arról, hogyan kaptam hitelemet Kvithyll Frank hiteltársaságtól (kvithyllfinance@gmail.com), miután két alkalommal jelentkeztem különböző hitelnyújtóktól, akik azt állította, hogy itt a hitelezők, itt azt hittem, hogy hitelezésük valódi volt, és én alkalmaztam, de soha nem adtak nekem kölcsönt, amíg egy barátom nem mutat be nekem Kvithyll Frank hitelminősítő cégnek, aki megígérte, hogy segíteni fog nekem egy vágy és kölcsön tényleg úgy tette, ahogy megígérte a késedelem nélkül, kétségem volt, de soha nem fogom elhinni. Soha nem gondoltam, hogy még mindig megbízható hitelnyújtók vannak, amíg nem találkoztam Kvithyll Frank úrral, aki valóban segített a kölcsönemben, és jobb életemben megváltoztatta az életemet. Tudom, hogy még mindig sok jó hitelező van odakint, de azt tanácsolom, hogy próbálja ki Kvithyll Frank hiteltársaságát, gondozását és megértését. nem tudom, hogy szükség van-e sürgős hitelre is, vagy szeretné finanszírozni projektjeit, ezért ne habozzon kapcsolatba lépni Frank Kvithyll Loan Company-val, e-mail címe (kvithyllfinance@gmail.com)

    VálaszTörlés
  83. A nevem Mária Ádám, Magyarországról, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt volna, annyi adóssággal hagyott minket, annyira zavart voltam és csalódott voltam, hogy hogyan kell fizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten mentem át, és egy Jörg Stephen tanúvallomását tapasztaltam arról, hogy GINA MORGAN segített neki kölcsönben. Tehát 15 000 000Ft hitelre jelentkeztem 5 éves időtartamra a Társaságtól e-mailben (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a kölcsönre jelentkeztem, fogadtam az Istenhez, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudja, mit tett számomra, a legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra múlva a kölcsönem 2% -os kamatlábat kapott. Most elszámoltam a férjem adósságát, és új életet és üzletet indítottam el. Most teljesítettem az én fogadalmat. Tehát, ha 2% -os hitelet szeretne, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez e-mailen a ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  84. Szia,

    Kérjen gyors és kényelmes kölcsönt a számlák kifizetésére és egy új pénzügyi projekt elindítására a legolcsóbb 2% -os kamatlábbal. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: stewartd887@gmail.com a szükséges hitelösszeggel. Minimális hitelkínálatunk 5000 € és 50 000 000,00 € között van. tanúsított, regisztrált és legit hitelező. Ma már kapcsolatba léphet velünk, ha érdekli ezt a kölcsönt, forduljon hozzánk további információért a kölcsönfolyamatról. Folyamat, mint a hitelfeltételek és a hitel átutalásának módja. szükségünk van a sürgős válaszra, ha érdekel.

    TÖRTÉNŐEN TÖRTÉNŐ ÉS ALKALMAZNI A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS FORMÁT ALAPBAN:

    A neved:______________________
    Címed:____________________
    Országod:____________________
    Foglalkozásod:__________________
    Kötelező hitelösszeg: ______________
    Hitel időtartama: ____________________
    Havi bevétel:__________________
    Telefonszám:________________
    Kölcsönzésre jelentkezett, mielőtt:
    Ha korábban jelentkezett hitelhez, ahol őszintén kezelte? hol található a cég?

    e-mail: stewartd887@gmail.com
    Üdvözlettel
    Mr. David Walters

    VálaszTörlés
  85. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én üzleti összeomlásom volt, nem volt reményem, hogy újra elveszítem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönözni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt biztosíték a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bemutatott nekem egy hiteles hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a női hitelintézet 160 000 euró értékű kölcsönt tudott adni nekem, vagyontárgy vagy hitelkártya nélkül, de bizalommal adta át nekem. Szóval a barátaimnak azt mondtam magamnak, hogy miért önzők, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha egy hitelből hitelre van szüksége, a hitelező a Gina Morganhoz fordul az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  86. Ön pénzügyi válságban van? szükséged van-e hitelre az otthonod refinanszírozására vagy üzleti bővítésére? szükség van-e kölcsönre a sürgős adósságok rendezéséhez és egy hitelezőhöz? van szüksége kölcsönre a számlák kifizetésére? stb. 2.000 $ és 150.000.000,00 USD / EURO / POUNDS között, 2% -os árfolyamon kapod meg a kölcsönt. A jóváírás után 3 órán belül átutalásra kerül a számlájára. Ha érdeklődik a kölcsön megszerzéséért, ne habozzon elküldeni nekünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgős hitelkínálat.

    VálaszTörlés
  87. Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába 2%. Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  88. Szükség van sürgős hitelre? Ön debitban van, vagy kölcsönre van szüksége? Van rossz hiteled? Szüksége van arra, hogy hitelt adjunk az embereknek, annak ellenére, hogy rossz és rossz hitelt kapott. Hosszú és rövid időtartamú üzleti és személyi kölcsönöket adunk ki. Hitelprogramunk gyorsan és megbízhatóan alkalmazható, és azonnali visszajelzést kapunk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (vincenzomassimiliano72@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  89. A nevem Mária Ádám Magyarországról, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt volna, annyi adóssággal hagyott minket, annyira zavart voltam és csalódott voltam, hogy hogyan kell fizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten mentem át, és egy Jörg Stephen tanúvallomását tapasztaltam arról, hogy GINA MORGAN segített neki kölcsönben. Tehát 15 000 000Ft hitelre jelentkeztem 5 éves időtartamra a Társaságtól e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a kölcsönre jelentkeztem, fogadtam a GOD-t, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudja, mit tett számomra, a legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 órán belül a kölcsönem 2% -os kamatlábat kapott. Most elszámoltam a férjem adósságát, és új életet és üzletet indítottam el. Most teljesítettem az én fogadalmat. Tehát, ha 2% -os hitelet szeretne, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez e-mailen a ginamorganloancompany@gmail.com vagy a WhatsApp Number @ +19592022005

    VálaszTörlés
  90. Üdv mindenkinek!
    Nora vagyok, jelenleg Egerben élek. Jelenleg két gyerekkel özvegy vagyok, és májusban beragadtam egy pénzügyi helyzetben, és újra kell finanszíroznom és fizetnem a számlámat. Megpróbáltam hiteleket keresni a magán- és a vállalati hitelintézetektől, de soha nem sikerült, és a legtöbb bank visszautasította hitelemet. De ahogy Istennek lenne, az Isten MAN-ján egy kooperatív futamokra vezettem be, egy magánhitelező, aki 80 000 eurónyi kölcsönt adott nekem, és ma egy cég tulajdonosa vagyok, és a gyerekeim jól járnak abban az időben, ha kapcsolatba kell lépnie bármelyik vállalattal, biztosítva a fedezet nélküli kölcsön biztosítását, a nem hitelesítést, a társszerzőt nem mindössze 2% -os kamatlábbal és jobb visszafizetési tervekkel és ütemtervvel. Nem tudja, hogy ezt csinálom, de most nagyon boldog vagyok, és úgy döntöttem, hogy az emberek többet tudnak róla, és azt akarom, hogy Isten többet áldjon meg. Kapcsolatba léphet vele az e-mail címén: dantecooperativehelp@hotmail.com a gyors beszélgetéshez vagy a whatsapp / +35677926593

    Kösz
    Nora.

    VálaszTörlés
  91. Jó nap

    Mindenféle kölcsönre van szüksége? A Bridge Finance vonzó árakat kínál. Hitelünk gyors és egyszerű. Vegye fel velünk a kapcsolatot a szükséges hitel megszerzéséhez. Kizárólag a 2% -os kamatlábú hiteleket lehet költségvetésbe venni. Ha érdekli, azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot: georgeanderson.loanfirm255@gmail.com

    VálaszTörlés
  92. Szüksége van bármilyen sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű arányban történő fizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  93. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra elkezdek vállalkozni. Megpróbáltam pénzt kölcsönvenni a bankból, de nem volt elegendő pénz a hitelkártyámban és nem volt biztosítékom a kölcsön megszerzéséhez, akkor egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatta nekem az interneten keresztül valódi hitelnyújtót, GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a nő kölcsöncége 160 000 euró hitelt tudott adni nekem, bármilyen ingatlan nélkül, biztosítékként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Tehát a barátaim azt mondtam magamnak, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, vegye fel a kapcsolatot Gina Morgan-szel e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  94. A nevem Valeria Marco. 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra elkezdek vállalkozni. Megpróbáltam pénzt kölcsönvenni a bankból, de nem volt elegendő pénz a hitelkártyámban és nem volt biztosítékom a kölcsön megszerzéséhez, akkor egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatta nekem az interneten keresztül valódi hitelnyújtót, GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a nő kölcsöncége 160,000 euró hitelt tudott adni nekem, bármilyen ingatlan nélkül, biztosítékként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Tehát a barátaim azt mondtam magamnak, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, vegye fel a kapcsolatot Gina Morgan-szel e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  95. Üdvözlet mindenkinek odakinn, remélem, hogy minden rendben vagy? A nevem Melissa Nicholas asszony, Kansasból származom, néhány hónappal ezelőtt rossz pénzügyi helyzetbe kerültem, és sürgős kölcsönre volt szükségem számlám befizetéséhez, és pénzügyi visszatérésemre a jelenlegi pénzügyi helyzet miatt a bankom elutasította hogy kölcsön adjon nekem, így nem maradt más lehetőségem, mint online nem fedezett kölcsönt keresni, kutatásom során csalás áldozata lettem, majdnem 750 dollárt vesztettem el, és még több bajban voltam, és szinte adtam a hitelszerzés reményét, amíg nem találtam online hozzászólást. A posta egy közös tanúvallomása volt a Charleston állambeli Frank úr részéről, amely tanúsítja, hogy 50 000 dollárt kapott a Kathy Finance Inc.-től a postai üzenet elolvasása után. Úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépök a Kathy Finance Inc.-vel e-mail: (kathyrichardfinance@hotmail.com) a levélben megosztott kapcsolattartó, a 350 000 dolláros fedezetlen hitelkérelmet 72 órán belül jóváhagyták, és a kölcsönt bármilyen mulasztás nélkül befizettem a bankszámlámra.

    Szeretném kifejezni mélységes hálámat, és azt is tanácsolnom, hogy az odakint lévő hitelkérelmezők legyenek nagyon éberek, mivel sok csaló van ott, amelynek kizárólagos célja az ártatlan hitelkeresők megtévesztése, tehát srácoknak óvatosnak és ébernek kell lenned .. akiknek szükségük van hitelre Ajánlom a Kathy Finance Inc-t, vegye fel a kapcsolatot a cégkel e-mailben: (kathyrichardfinance@hotmail.com)

    Köszönöm, hogy elolvasta a bizonyságomat, sok szerencsét kívánok neked.

    A te,
    Melissa Nicholas.

    VálaszTörlés
  96. Üdvözlet mindenkinek odakinn, remélem, hogy minden rendben vagy? A nevem Melissa Nicholas asszony, Kansasból származom, néhány hónappal ezelőtt rossz pénzügyi helyzetbe kerültem, és sürgős kölcsönre volt szükségem számlám befizetéséhez, és pénzügyi visszatérésemre a jelenlegi pénzügyi helyzet miatt a bankom elutasította hogy kölcsön adjon nekem, így nem maradt más lehetőségem, mint online nem fedezett kölcsönt keresni, kutatásom során csalás áldozata lettem, majdnem 750 dollárt vesztettem el, és még több bajban voltam, és szinte adtam a hitelszerzés reményét, amíg nem találtam online hozzászólást. A posta egy közös tanúvallomása volt a Charleston állambeli Frank úr részéről, amely tanúsítja, hogy 50 000 dollárt kapott a Kathy Finance Inc.-től a postai üzenet elolvasása után. Úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépök a Kathy Finance Inc.-vel e-mail: (kathyrichardfinance@hotmail.com) a levélben megosztott kapcsolattartó, a 350 000 dolláros fedezetlen hitelkérelmet 72 órán belül jóváhagyták, és a kölcsönt bármilyen mulasztás nélkül befizettem a bankszámlámra.

    Szeretném kifejezni mélységes hálámat, és azt is tanácsolnom, hogy az odakint lévő hitelkérelmezők legyenek nagyon éberek, mivel sok csaló van ott, amelynek kizárólagos célja az ártatlan hitelkeresők megtévesztése, tehát srácoknak óvatosnak és ébernek kell lenned .. akiknek szükségük van hitelre Ajánlom a Kathy Finance Inc-t, vegye fel a kapcsolatot a cégkel e-mailben: (kathyrichardfinance@hotmail.com)

    Köszönöm, hogy elolvasta a bizonyságomat, sok szerencsét kívánok neked.

    A te,
    Melissa Nicholas.

    VálaszTörlés
  97. Keresztény szervezet vagyunk, amelynek célja az emberek, akiknek segítségre van szükségük, például pénzügyi segítségre van szükségük. Tehát ha pénzügyi nehézségekkel küzd, vagy bármilyen pénzügyi rendetlenség van, és pénzeszközökre van szüksége a saját vállalkozás indításához, vagy kölcsönre van szüksége rendezze adósságát vagy fizesse ki számláit, indítson el egy szép üzletet, vagy ha nehezen kap tőkehitelt a helyi bankoktól, vegye fel velünk a kapcsolatot ma e-mailben (larrymaxwellfunds@gmail.com) VAGY (WhatsApp +18436059540), a Biblia szerint "" Lukács 11:10 Mindenki, aki kér, kap; aki keresi, megtalálja; és neki, aki bekopog, az ajtó kinyílik. "Tehát ne hagyja, hogy ezek a lehetőségek elhaladjanak téged, mert Jézus ugyanaz tegnap, ma és örökké több. Kérem, hogy ezek a komoly gondolkodású és Istenfélő emberek ...
    Üdvözlettel
    vezetés
    E-mail: (larrymaxwellfunds@gmail.com) VAGY (WhatsApp +18436059540)

    VálaszTörlés
  98. Szüksége van egy biztosított és nem fedezett hitelre? Befektetői kölcsönök? Autós kölcsönök? Üzleti kölcsönök? Személyes kölcsönök? Nemzetközi kölcsönök. Kérjük, írjon nekünk, ha érdekli. E-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  99. Pénzügyi segítséget keres? Minden típusú kölcsönt kínálunk, csak 3% -kal. Ha gyorsan érdekli, vegye fel a kapcsolatot: saara.kemi@gmail.com

    VálaszTörlés
  100. Szia,
    Ön egy megbízható hitelezőt keres, fáradt a bankok és a jelzálog letiltásáról, fáradt-e alapokat keresni vállalkozása finanszírozására, vagy pénzügyi szempontból zavarban van, hogy nem tudja kifizetni adósságait és számláit? Gondolkozik pénzügyi segítségre? míg ne siess most, és ragadja meg a garantált és garantált kölcsönt ma, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: annaloanfinance@gmail.com, a gyors csevegéshez vagy a WhatsApp-hoz / +35677926593.

    VálaszTörlés
  101. Köszönöm, uram, a bankvezetőm csak tájékoztatja, hogy 70 000 € összeget jóváírtunk bankszámlámra, kérésre jelentkezni e-mailben suntrustfinancialhome@gmail.com e-mailben jogszerűek.

    Annyira boldog vagyok, hogy ismét kifizethetem anyám kórházi számláit, köszönöm uram, William, Isten továbbra is áldja meg téged és gyermekeit

    VálaszTörlés
  102. Köszönöm, uram, a bankvezetőm csak tájékoztatja, hogy 70 000 € összeget jóváírtunk bankszámlámra, kérésre jelentkezni e-mailben suntrustfinancialhome@gmail.com e-mailben jogszerűek.

    Annyira boldog vagyok, hogy ismét kifizethetem anyám kórházi számláit, köszönöm uram, William, Isten továbbra is áldja meg téged és gyermekeit

    VálaszTörlés
  103. Név szerint Hanga vagyok, és Szegeden élek, annyira tele vagyok boldogsággal és örömmel, szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben, miután sok hónapos próbálkozásom volt az interneten kölcsönhöz jutni és átverés volt, tehát kétségbeesetten vágyam online hitelt egy legitim hitelezőtől, majd egy Zoe nevű barátom megjegyzését látom, amely arról tanúskodik, hogy ez a legális kölcsönadó cég gyorsan és egyszerűen, stressz nélkül megkapta kölcsönét, ezért bemutatta egy Dante Paola nevű ember, aki a Dante Cooperative Help céget ellenőrzi, ezért kértem kölcsönösszeget (66 000,00 euró) alacsony 2% -os kamatlábbal, tehát a kölcsönt jóváhagyták és letétbe helyezték a bankszámlámra, azaz hogyan sikerült hitelt szerezni az üzleti vállalkozásom indításához és a számlák kifizetéséhez, ezért azt tanácsolom mindenkinek, aki érdekli a hitel gyors és egyszerű megszerzése, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: dantecooperativehelp@hotmail.com , a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

    Köszönöm, mikor elolvastat életem legnagyobb bizonyságát.

    Hanga

    VálaszTörlés
  104. Szüksége van pénzügyi segítségre? Személyi kölcsönök; Üzleti kölcsönök; Lakáshitel; Üzleti kölcsönök? Mezőgazdaság és projektfinanszírozás? 2% -os kamatlábú hiteleket hagyunk jóvá! Kapcsolat: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgősségi kölcsönök.

    VálaszTörlés
  105. Szükség van-e sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű áron történő megfizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  106. Szüksége van sürgősségi kölcsönre? Üzleti kölcsönöket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, automatikus kölcsönöket adunk ki, stb., Ha érdekli, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  107. Szép napot

    Richard Cosmos magánhitelező vagyok. Én 2% -os kamatlábú kölcsönt kínálok, 2000 euró összegben - 500 000 000,00 euró. 100% -os tőkefinanszírozással rendelkezik fedezett és nem fedezett kölcsönökkel. Számos globális ügyfelünknek garantáljuk pénzügyi szolgáltatásainkat. Rugalmas hitelportfóliónk révén a hitelek a lehető legrövidebb időn belül feldolgozhatók és átadhatók a hitelfelvevőknek. Egyértelmű és érthető feltételek mellett működünk, és mindenféle hitelt nyújtunk az érdekelt ügyfeleknek, vállalatoknak, vállalatoknak és minden típusú vállalkozásnak. Vegye fel velünk a kapcsolatot a következő címen: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  108. Szüksége van sürgősségi kölcsönre? Adósság vagy hiteltartozás. Elutasítják-e minket a bank és más pénzügyi intézmények teljesítményének javítása miatt? Szüksége van hitelre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol itt vagyunk, hogy megoldja az összes pénzügyi problémáját. Pénzt adunk a nyilvánosság számára. Egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége, pénzügyi segítségre van szüksége. Hadd használja ezt az eszközt, hogy tudatja Önnel, hogy megbízható és hasznos támogatást kínálunk, és készen állunk arra, hogy 2% -os törlesztési kölcsönöket biztosítson üzleti beruházásához. Küldjön nekünk ma egy e-mailt: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  109. Jó nap,

    Regisztrált magán pénz hitelező vagyok. Kölcsönöket adunk azoknak az embereknek, a vállalatoknak és a vállalati egyéneknek, akiknek frissíteniük kell pénzügyi helyzetüket az egész világon, nagyon alacsony éves kamatlábak mellett, amelyek 2% -ot tesznek ki egy évtől 30 évig tartó törlesztési időszak alatt a világ bármely részén. 5000–100 000 000 eurótól kölcsönöket adunk ki. Hiteleinket jól biztosítottuk, a maximális biztonság érdekében prioritást élvezünk. Az érdekelt személynek e-mailen kell felvennie velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  110. Jó napot uram / asszonyom

    Hiteleket kínálunk magán- és kereskedelmi szervezeteknek nagyon alacsony, 3% -os éves kamatláb mellett, 1 év és 25 év közötti törlesztéssel. 5000-500 000 000 közötti kölcsönöket adunk ki. Ennek célja a Bad Credit növekvő történelmének felszámolása, valamint stabil profit elérése mind cégünk, mind ügyfeleink számára.

    Éjszaka elveszíti az alvását, és aggódik, hogyan lehet hitelt szerezni? Kapcsolat: Paul kölcsönügynökség most e-mailben: paulhelpfund@yahoo.com vagy WhatsApp: +91 963 289 2493

    Kölcsönt kínálunk alacsony, 3% -os kamatláb mellett, és ajánlunk.

    * Személyi kölcsönök
    * Adósságkonszolidációs kölcsönök
    * Kockázati tőke
    * Üzleti hitelek
    * Oktatási kölcsönök
    * Lakáshitelek
    * Hitelek bármilyen okból

    További sürgős információkért azonnal forduljon hozzánk. paulhelpfund@yahoo.com vagy WhatsApp: +91 963 289 2493
    Üdvözlettel
    Paul Moritz

    VálaszTörlés
  111. HITEL AJÁNLAT!!! Gondolt már arra, hogy stresszes hitelt szerezzen egy jó hírű hitelezőtől? Szüksége van sürgős kölcsönre? és megtagadják a helyi banktól? Szüksége van-e kölcsönre a vállalkozásba történő befektetéshez vagy a ház vásárlásához? Gratulálunk, ezt a közeget szeretnénk felhasználni arra, hogy mindenkit tájékoztassunk arról, hogy megbízható hiteltámogatást nyújtunk. Örömmel ajánlunk fel Önnek hiteleket 2% -os kamatlábbal minden ügyfél számára, vegye fel velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  112. HITEL AJÁNLAT!!! Gondolt már arra, hogy stresszes hitelt szerezzen egy jó hírű hitelezőtől? Szüksége van sürgős kölcsönre? és megtagadják a helyi banktól? Szüksége van-e kölcsönre a vállalkozásba történő befektetéshez vagy a ház vásárlásához? Gratulálunk, ezt a közeget szeretnénk felhasználni arra, hogy mindenkit tájékoztassunk arról, hogy megbízható hiteltámogatást nyújtunk. Örömmel ajánlunk fel Önnek hiteleket 2% -os kamatlábbal minden ügyfél számára, vegye fel velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  113. Hitel ajánlat.

    Jó napot,
    Én egy bejegyzett magán pénzt hitelezo. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül – 30 év törlesztési futamido bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 2000 € – € 500.000.000. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    VálaszTörlés
  114. Gina Anthony vagyok név szerint. Amerikai Egyesült Államokban élek. Miután elgondolkodtam az online hitelek választásán, és a bankom és a jelzálog-szolgáltatóm elutasított egy konszolidációs hitelt, egy Google-keresés során botlottam át a Choice Loans-ra, de még mindig nem sikerült, de miután beszéltem egy barátommal aki korábban hitelt szerzett a RANDALL OVERBY-től (BPA HITELSZOLGÁLTATÁSOK), tanácsot kértünk tőle. Remek lehetőségeket adott nekünk, és egy napon belül cselekvési tervet készített nekünk. Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, és néhány napon belül megvan a kívánt pénzeszköz a bankszámlámon, ez a vállalat volt az Isten, akit megmentőnek küldtek, hogy megmentse a családomat egy 95 000,00 USD összegű, 3% -os kamatozású hitel nélkül, mindenféle stressz nélkül, lépjen kapcsolatba velük a: bpm-loanservices@hotmail.com

    VálaszTörlés
  115. Szép napot

    Richard Cosmos magánhitelező vagyok. Én 2% -os kamatlábú kölcsönt kínálok, 2000 euró összegben - 500 000 000,00 euró. 100% -os tőkefinanszírozással rendelkezik fedezett és nem fedezett kölcsönökkel. Számos globális ügyfelünknek garantáljuk pénzügyi szolgáltatásainkat. Rugalmas hitelportfóliónk révén a hitelek a lehető legrövidebb időn belül feldolgozhatók és átadhatók a hitelfelvevőknek. Egyértelmű és érthető feltételek mellett működünk, és mindenféle hitelt nyújtunk az érdekelt ügyfeleknek, vállalatoknak, vállalatoknak és minden típusú vállalkozásnak. Vegye fel velünk a kapcsolatot a következő címen: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés