2017. január 16., hétfő

Balekok





Balekok


De kik mozgatják a szálakat a háttérből szabadkőművesek , politikusi maffiások, titkos szolgálati emberek követik a szálakat , és ahol nem lehet elvarrni ott bizony hullnak a fejek is , és a rablott pénz körtáncot lejt.
Hogy nem így látjuk kívülről , csak azért van , mert jól álcázott maffia mosoda az egész politikai rendszer.

ROMAGYILKOSSÁGOK: KISS ÁRPÁD ÁLLÍTJA, KBH-S VÁDLOTT-TÁRSA NEM CSAK SOFŐR VOLT 





A romagyilkosságok elkövetése miatt első fokon tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Kiss Árpád, a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjújában azt állítja, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal beszervezett ügynökének, az ügy negyedrendű vádlottjának, Csontos Istvánnak nem csak sofőr szerep jutott a bűncselekményekben, és a fegyvereket is ő maga vitte a Perényi1 nevű szórakozóhelyre, ahol egy nappal később a rendőrség megtalálta. A “debreceni négyek” agyának tartott elítélttel a tiszalöki börtönben beszélgettünk. Az arcát nem adta az interjúhoz.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Első fokon tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. Számított erre?
Számítottam erre az ítéletre, bár a vádbeszédben az ügyészség nem kérte megállapítani a bűnszervezetben való elkövetést, ennek ellenére a bíróság mégis így döntött, úgyhogy a legsúlyosabb büntetésnél ez egy kicsit még súlyosabbnak mondható. Tehát számítottunk rá, önáltatás lett volna ezt elvetni, de bíztam egy részleges felmentésben, négy-öt vádpontban, amelyekre aztán tényleg semmiféle kézzelfogható bizonyíték, vallomás, vagy egyéb nem volt ellenem.
 Melyekre gondol?
Például a tatárszentgyörgyi eset, amelyben az én cselekvőségemre talán ha távoli következtetés létezik, akkor a legsúlyosabb bizonyítékot említettem. Mivel a társaimnak nincs jogosítványa, sem autója, nyilván én vihettem őket a helyszínre. Ennyi. Ráadásul ez olyan súlyú eset, amely miatt önmagában is tényleges életfogytiglant szoktak kiszabni a bíróságok…
Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és a kisfiát lőtték agyon a romagyilkosok  Fotó: Népszabadság
Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és a kisfiát lőtték agyon a romagyilkosok Fotó: Népszabadság
Újra nyomoz a rendőrség a besenyszögi fegyverrablás ügyében, hogy megtalálják a negyedik elkövetőt. Hármukat ebben is elítélték , változtatna valamit, ha megtalálnák a feltételezett társukat?
A sértettek tanúvallomása szerint akár többen is lehettek az elkövetők, nem csak négyen. Szerintem ha megtalálná a rendőrség a további elkövetőket, az önmagában is megváltoztatná az ügy megítélését, legalábbis az egyes szereplők részessége változhatna. Bár megjegyzem, nyomozást indítani olyan ügyben, amiben már van első fokú ítélet, az egyet jelent a döntés hiteltelenségével.
Miért nem hallgatták meg az ítélet indokolását annak kihirdetésekor?
Ez egy demonstratív kivonulás volt, mert az ítélet felolvasásának első szakaszában a bíró a vádiratot olvasta fel, amit már jó néhány éve ismerünk és amit egyszer már az ügyész felolvasott. Ennek így nem volt értelme, teljesen felesleges volt akkor 180 tárgyalási napot végigcsinálni. Úgy gondolom, nem nekünk, hanem a közönségnek, a közvéleménynek szólt az ítélet.
Ugyanígy értékeli azt is, hogy a kormány kártérítést adott a romagyilkosságok áldozatainak?
Ezt politikai kérdésnek tartom, ebben nem tudok nyilatkozni. Nincs is jogerős ítélet, az állam elismeri a felelősségét, nem tudni milyen mértékben. Ráadásul az állam felelősségét nem állapította meg egyetlen hatóság sem. Számomra ez furcsa, ugyanis nem tudni, a mulasztásoknak van-e valami visszahatása az ügyre, pedig ez fontos kérdés.
1_cut
Kiss Árpád nem hallgatta végig az elsőfokú ítélet indokolását, mert az szerinte csupán a vádirat megállapításait tartalmazza Fotó: PestiSrácok.hu/HR
Előkerülhet-e a romagyilkosságok nyomozásának körülményeit feltáró ügyészségi és parlamenti vizsgálódásban olyan új bizonyíték, tanú, gyanúsított, vagy bármi, ami a szerepüket más kontextusba helyezi?
Csontos Istvánnak a Katonai Biztonsági Hivatallal való kapcsolata nem szerepel a vádiratban. A tárgyaláson ezt a kapcsolatrendszert nem tárták fel….
Ez miért fontos az önök szempontjából?
Azért, mert Csontos István vallomása meghatározó ebben az ügyben. És szerintem az ő szavahihetőségét megkérdőjelezheti, hogy egyrészt a KBH-val való kapcsolatát elhallgatta, másrészt körvonalazódni látszik, hogy egy hírszerző tevékenységet folytató, profi hazudozóról van szó.
Ön szerint kiderül majd, hogy Csontos Istvánnak KBH-sként valójában milyen szerepe volt a bűncselekményekben?
Nézze, nekem nincs és nem is volt rálátásom arra, hogy Csontos milyen tevékenységet végzett valójában a katonai titkosszolgálatnak, de a vallomása alkalmatlan arra, hogy az alapján ítéletet mondjanak ki bárkire is. A Nemzeti Nyomozó Iroda már a tiszalöki bűncselekmény éjjelén való igazoltatása miatt a KBH-hoz fordult Csontossal kapcsolatban. Ez 2009 június 10-én történt, a nyomozati iratok szerint. A KBH ugye letagadta őt, majd pedig nem sokkal később, a volt katona KBH-s tartótisztje felvette újra a kapcsolatot Csontossal. Később, a mi elfogásunkkor Csontost nem vették őrizetbe, csak jóval később, majd a lakhelyén még házkutatást sem tartottak. A nyomozati iratokban szó van arról is, hogy Csontos mobiltelefonjának cellainformációi szerint, az elfogásunk előtti héten, egy egész éjszakát töltött az én lakásom közvetlen közelében, és már ugyanazon a héten felvette a kapcsolatot a jelenlegi védőjével, aki katonai ügyész volt és jó ismerőse Csontos István tartótisztjének, H. Ernőnek… Innentől kezdve gondoljon mindenki arra, amire akar, de nagyon úgy tűnik, bezárult a kör. De mondok mást is. Csontos személyiségi profilja, amit az akkori körözésekben tettek közzé, megfelelt a vélt elkövetőével, azaz szélsőjobboldali beállítottságú, szkinhedek közé járt, garázda bűncselekmény miatt volt elítélve, kiképzett katona volt. Az is megdöbbentő, hogy az újabb hírek szerint Csontosnak 2009 februárjáig bejárása volt a hajdúhadházi lőtér objektumaiba. Végig arra hivatkozik, hogy ő egy fenyegetett helyzetbe került miáltalunk, nem volt alkalma kitörnie ebből. Ennek ellenére törekedett a nyomravezetői díj megszerzésére…
A katonai elhárítás ügynökének, Csontos Istvánnak a szerepe még tisztázásra vár  Fotó: Origó.hu
A katonai elhárítás ügynökének, Csontos Istvánnak a szerepe még tisztázásra vár Fotó: Origó.hu
 Mi lehetett a célja a KBH-nak, hogy leplezze kapcsolatát Csontossal?
Nem tudom, de nekünk például alapvető érdekünk lenne megtudni, mit jelent a szoros nemzetbiztonsági megfigyelés, amely alatt rablásokat lehet elkövetni.
A testvére megfigyelésére gondol, amit az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal végzett, majd megszüntetett? A besenyszögi rablás pedig még a megfigyelés alatt történt.
Pontosan. Ha megtudnánk azt, hogy ez alatt a megfigyelés alatt mit kell érteni, például 24 órás megfigyelést, lakás átkutatását, lehallgatást, akkor az számunkra jelentős mentő körülmény lehetne.
 Miért is?
Azért, amit már régóta sejtek, hogy Csontost megbízták valamivel…
Nemrég kapta fel a sajtó, a PestiSrácok.hu is írt róla, hogy Csontos egy gitártokkal ment be a Perényi1-be, ahol elfogták önöket, és a fegyvereket is megtalálták. A fegyverek megtalálási körülményeit a védelem erősen vitatja. Az is köztudott, hogy egy gitártokot találtak a rendőrök abban a kocsiban, amelyben igazoltatták Csontost a tiszalöki támadás éjjelén. Hogy is van ez?
Elmondom. Az elfogásunk előtt egy nappal, 2009. augusztus 19-én egy gitártokkal a kezében ment be Csontos István a Perényi1-be, amit három tanú is észlelt, mivel azelőtt ilyet nem tapasztaltak. Aznap nem volt ott koncert sem, de Csontost sem látta korábban senki gitározni. Majd amikor eltávozott a helyről, a gitártok már nem volt nála.
Ergo?
Én azt gondolom, hogy konkrétan Csontos István helyezte el a fegyvereket a Perényi1-be oda, ahol a rendőrök megtalálták.
 És lőtt is vele?
Biztos vagyok benne, hogy a bűncselekményekben a szerepe nem az, amit ő elmondott.
Nem ő volt a sofőr?
Semmiképpen nem.


 1DEZSŐ ANTAL: HA KAISERNAK NEM JÁR KÁRTÉRÍTÉS, AKÁR BE IS LEHET SZÜNTETNI EZT AZ INTÉZMÉNYT




A megismételt elsőfokú eljárásban is elutasította Kaiser Edének a rendőrséggel, az ügyészséggel és a bíróságokkal szemben a móri ügy kapcsán előterjesztett kártérítési igényét hétfőn a Szegedi Törvényszék. A büntetőügyben a férfit védő Dezső Antal ügyvéd a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, ha ebben az ügyben Kaisernek nem jár kártérítés nyugodtan megszüntethetik ezt az intézményt.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Tavaly decemberben bombaként robbant a hír: teljes egészében elutasította első fokon a Szegedi Törvényszék a nyolc áldozat halálával végződött móri bankrablás miatt ártatlanul tényleges életfogytiglani fegyházra ítélt Kaiser Ede kártérítési keresetét, amelyben 25 millió forintot követelt a rendőrségtől, az ügyészségtől és a bíróságtól. A magyar kriminalisztika legsúlyosabb fiaskójáról a szegedi bíróságnak akkor – és úgy tűnik most is – az volt a fő mondanivalója, hogy az ügyben eljáró hatóságok egyáltalán nem tévedtek kirívóan súlyosat. Másodfokon viszont a bíróság úgy döntött, a garanciális szabályok betartása érdekében a teljes elsőfokú eljárás megismétlésére van szükség. Kaiser Ede büntetőügyében eljáró ügyvédet, Dezső Antalt kérdeztük az újabb döntésről.
Mit szól az újabb elutasító döntéshez?
Addig, amíg nem kapjuk meg az ítéletet írásban, nagyon nem kívánom kommentálni a döntést. Általánosságban, a lefolytatott bizonyítás tükrében azt tudom elmondani, hogy a bíróság pusztán a iratokból döntött, a bizonyítási indítványainkat elutasította, amelyek tanúk meghallgatására irányult.
Kiket idézett be?
A hamis tanúzással megvádolt, majd felmentett Gyuris-családot (Kasier egykori barátnőjének családja azt vallotta a móri perben, hogy a férfi csepeli lakásukban tartózkodott a bankrablás idején – a szerk), a Nemzeti Nyomozó Iroda döglött ügyek osztályát korábban vezető Kovács Lajos ezredest ( A most nyugdíjas nyomozó és csapata végezte a helyszínen a tanúkutatást, végül a nyomozásból kitúrták őket, mert Kovács nem volt meggyőződve Kasier és Hajdú bűnösségében. A nyomozás félrecsúszását több könyvében is leírta – a szerk), több nyomozót, a móri bankrablás időpontjában Kaiser Edével telefonon beszélő B. Sándort. Összességében a bíróság most is úgy ítélte meg, hogy nem állapítható meg kártérítést megalapozó jogsértés egyetlen hatóság részéről sem.
Ezt mire alapozhatta a bíróság?
Nyilvánvaló, hogy a bíróság döntése mérlegelésen alapul, de ezt nem vesszük tudomásul, mert meggyőződésünk, hogy ha szakszerű, szabályokat betartó nyomozati és bírósági munka folyt volna, akkor ilyen kimagaslóan súlyos eredményt előidéző jogsértés nem fordulhatott volna elő. Az egy évtizede folyó ügyről pedig az a magánvéleményem, hogy egy normális országban, ha ilyen fiaskó történik, maga az állam jelentkezik kártérítési ajánlatával. Ehelyett nekünk kell egy perben szembeszállnunk az állammal és annak mindenféle homályos jogi indokaival, amelyek a hatóságok és az állami szereplők felelősségét kendőzik.
Erre általában az a válasz, hogy Kasier Ede egy percig sem ült ártatlanul, hiszen egyéb bűncselekményekért őt 16 évi fegyházra ítélték.
Ez nem igaz. Akkor tegyük tisztába a dolgokat! A per tárgya nem az, hogy Kaiser Ede miért került börtönbe. Megsúgom, eltelt némi idő az előzetes letartóztatásában, mire azokkal a bűncselekményekkel meggyanúsították, amikért most ül. Tehát a legelején csak a móri mészárlás miatt tartották fogva. Már önmagában ezért is járna kártérítés, de ezt hagyjuk is. A lényeg, eltelt úgy két év, hogy huszonévesen rámértek egy olyan ítéletet, hogy soha életében nem jön ki a börtönből. Ezzel azért meg kellett birkóznia. A per többek között tehát jó hírnév megsértése és Kasier egészségromlása miatt indult.
Kaiser Ede védője, Dezső Antal már tizenegy éve küzd ügyfele igazáért  Fotó: Atv.hu
Kaiser Ede védője, Dezső Antal már tizenegy éve küzd ügyfele igazáért Fotó: Atv.hu
Azért Kaisernek addig sem volt túl jó hírneve, legfeljebb bűnözői körökben.
Nem erről van szó. Még a bűnözőkkel sem lehetünk ennyire közömbösek, hogy azt gondoljuk, nincs annak jelentősége, hogy valaki ártatlanul, abban a tudatban ül két évig, hogy a börtönből soha többé nem szabadul, még ha abban a két évben tényleg börtönbe is lett volna a helye. Azt is tegyük hozzá, hogy közvetlenül a bankrablás után Horváth Szilárd nevét nyilvánosságra hozták, mint lehetséges elkövetőét, de egy percet sem ült emiatt, mégis kapott kártérítést. Akkor ez, hogy van? De beszéljünk általánosságban. Ha valakinek a nevét hamisan összemossák egy súlyos bűncselekménnyel, az már önmagában megalapozza a kártérítést.
Azzal kiegyeznének, ha megállapítanák a hatóságok jogsértését, de jóval csekélyebb kártérítést kapna ügyfele, mint amennyit kér?
Az már egy másik kérdés. De nem erről van szó. Szerintem minden normális embernek felkiált az igazságérzete, amikor a bíróság azt mondja ki, hogy ezért nem jár semmi. A bíróság döntése egyébként pontosan beleillik abba a körbe, miszerint a móri fiaskóért nem, hogy nem vontak senkit felelősségre, még kitüntetést és előléptetést adtak az ügyben eljáró állami szereplőknek. Ennek ellenére amikor kiderült, hogy nem Kaiser és Hajdú volt a tettes és perújítást kezdeményeztünk, a jogerősen eljáró Fővárosi Ítélőtábla egyértelműen rámutatott a felmentő ítéletében: a nyomozás hibái vezettek a bíróság téves döntéseihez. Nem értem, ettől hogyan lehet eltekinteni?
Az első elsőfokú kártérítési perben azt állapította meg a törvényszék, hogy a büntetőügyben eljáró hatóságok összességében nem tévedtek kirívóan súlyosat, így megalapozatlan a kártérítési igényük. Nem értem, mi lehet annál kirívóbban súlyos tévedés, ha valakit ártatlanul elítélnek?
Nos, igen. A hatóságok döntéseinek eredménye abszolút kirívó, de bemutattunk a polgári bíróságnak olyan kirívó jogszabálysértéseket is a perben, amelyek mellett úgy gondolom, nem lehet elmenni. Egyet példaként említek. A fent megnevezett B. Sándor telefonon beszélt a móri bankrablás időpontjában Kasier Edével, akinek – nyomozati adatok szerint – a telefonja a csepeli adótoronyra volt följelentkezve. Ezt a telefonbeszélgetést a rendőrség nem nyomozta le, mintha meg sem történt volna. Ezt a perdöntő, mentő körülményt a bírósági ítéletek is indokolás nélkül figyelmen kívül hagyták.
Hogyan tovább?
Természetesen fellebbezünk, amint megkapjuk a döntést írásban is. Az a véleményem, ha ebben az ügyben nem jár kártérítés, akkor ezt az intézményt egész nyugodtan meg lehet szüntetni.





 1MEGTUDTUK, MIÉRT TARTÓZTATTÁK LE KISS ERNŐT! – EGYMILLIÁRDDAL AKARTA LEHÚZNI AZ MVM EXVEZÉRÉT




Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész segítségét ígérte a több, mint 15,1 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt volt MVM vezérnek, Kocsis Istvánnak a csütörtökön letartóztatott Kiss Ernő egykori rendőr dandártábornok – értesült a PestiSrácok.hu. Az egykori főrendőr ellen vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Hárommillió eurót, azaz csaknem egymilliárd forintot kért a csütörtökön letartóztatott Kiss Ernő volt rendőr dandártábornok az MVM 15,1 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt egykori vezetőjétől, Kocsis Istvántól, hogy “kihozza” őt a büntetőeljárásból – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egykori főrendőr jóval több, mint egy évvel ezelőtt azt ígérte Kocsisnak, hogy ezt majd személyesen a belügyminiszter, Pintér Sándor és a legfőbb ügyész, Polt Péter intézi el. Úgy tudjuk, hogy Kocsis egy ideig fizetett is Kiss Ernőnek, valamint – eddig számunkra ismeretlen – bűntársainak, de mivel nem történt semmi az ügyben és végül meg is vádolták, illetve azóta bíróság elé is állították, az egykori MVM vezér feljelentette a tábornokot. Az ügyben ekkor nyomozás indult, s Kocsist a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai betechnikázták. Így kellett egy találkozóra elmennie, ahol Kiss tábornokot lehallgatták. A felvétel egyértelmű bizonyítéka lett a nyomozásnak, de emellett nyilván van más is az ügyészség kezében. Molnár Csaba ügyvéd, Kiss Ernő védője a PestiSrácok.hu értesüléseit nem kívánta kommentálni a nyomozás érdekében, ugyanezt mondta Simon Richárd a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.  
Portálunk több egykori magas rangú rendőri vezetőt megkérdezett az ügyben. Tőlük tudjuk, hogy Pintér Sándor az utóbbi években levette róla a kezét”. A többszörös ittas vezetésen kapott Kiss Ernőtől ugyanis a belügyminiszter azt várta volna, hogy ne tagadja le amit tett, vállalja a felelősséget a nyilvánosság és a bíróság előtt is. Mivel ez nem történt meg, Pintér több alkalommal megfenyítette, ráadásul civilként is megszakította vele a kapcsolatot. Erről azonban a nyilvánosság nem tudott, bár még így is elég meredek belegondolni, miért hitt Kocsis István a volt főrendőrnek. Erre egyetlen épkézláb magyarázat adódhat: Kiss Ernőnek olyan komoly beosztású bűntársalehetett, aki el tudta hitetni Kocsissal, hogy Kiss Ernő még manapság is bejáratos a belügyminiszterhez, akinél ráadásul el is lehet ilyeneket intézni. Az egyik magas rangú vezető ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Köztudott, hogy ilyet Pintérnél nem lehet elintézni, sőt büntetlenül szóba sem lehet hozni.”
A hűtlen kezeléssel vádolt Kocsis István eleinte fizetett Kiss Ernőnek, később feljelentette az egykori rendőrt Fotó: Mno.hu
A hűtlen kezeléssel vádolt Kocsis István eleinte fizetett Kiss Ernőnek, később feljelentette az egykori rendőrt Fotó: Mno.hu



Emlékeztetőül, a Fővárosi Főügyészség hűtlen kezeléssel vádolja Kocsis Istvánt, az MVM, illetve Kovács Józsefet, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját és még négy vádlott-társukat. A vádirat szerint a vádlottak munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, ezzel az MVM sérelmére 15,1 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak, ebből 12,1 milliárd megtérült. A pert a Kaposvári Törvényszék tárgyalja március óta.
A PestiSrácok.hu csütörtökön írta meg az Index.hu értesülése alapján, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán őrizetbe vette Kiss Ernő volt dandártábornokot, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője akkor elmondta: “Dr. K. Ernő nyugállományú rendőr dandártábornokot 2013. december 11-e napján gyanúsítottként hallgattuk ki vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. A gyanúsítottat szerdán őrizetbe vettük, a csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkozva, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára. Az előzetes letartóztatást 1 hónap időtartamban rendelte el. A gyanúsításban megfogalmazott tényállásról a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozunk. ”
Fotó: Magyarhirlap.hu




MINISZTEREK KAPNAK ENNYIT” – LELEPLEZŐ VIDEÓ A KORRUPT FŐRENDŐRÖKRŐL 5




Elsőként szerezte meg a PestiSrácok.hu a Vizoviczki-ügy korrupcióval gyanúsított főrendőreit leleplező, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által titkosszolgálati módszerekkel rögzített videót, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség bocsátott rendelkezésünkre. A két tavalyi eseményt dokumentáló felvétel egyikén a volt BRFK-s vezető, Kalmár Tamás arról biztosítja Vizoviczki László bizalmasát, Varga Istvánt, hogy az általuk megbeszélt időpontban három konkurens szórakozóhelyen tartandó rendőrségi razziát személyesen vezet majd, de a vállalkozó birodalmának főhadiszállására, a Hajógyári szigetre nem mennek ellenőrizni. A másik felvételen pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori osztályvezetője, Hopka Lajos rendőrségi szolgálati autójában – miközben korrupciós pénzekről beszélnek – egy csomagot vesz át Varga Istvántól, amelyben információink szerint hét és félmillió forint lapult.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Bizonyára nem mondunk újat azzal, hogy a rendőrvezetőket érintő korrupciós ügyet titkosszolgálati eszközök bevetésével göngyölítették föl. A nyomozásban számos lehallgatás és videó készült azért, hogy az egyébként nehezen bizonyítható korrupciós cselekményeket leleplezze. A PestiSrácok.hu-hoz nemrégiben olyan információ jutott el, miszerint létezik egy videó, amelyen a gyanúsítottak tagadásával szemben az ügyészség gyanúja igazolódik. Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, a helyettes szóvivő, Simon Richárd megerősítette, van egy, a sajtó számára már előkészített videofelvétel, amelyet kérésünkre a rendelkezésünkre bocsátott, mivel az azon látható és hallható események nem sértik a nyomozás érdekeit és amit már korábban a gyanúsítottak láttak és véleményeztek

A FŐRENDŐR SZEMÉLYESEN ZAKLATTA A KONKURENCIÁT

A videón látható első felvétel tavaly március 19-én, este tíz körül, az óbudai Hajógyári szigeten található parkolóban készült, ahol a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetője Kalmár Tamás és Vizoviczki László jobbkezének számító Varga István találkozott. Kalmár a szolgálati Skoda Octaviájával érkezett. A megbeszélésen Varga meghatározta azokat a szórakozóhelyeket, amelyek jelentős konkurenciát jelentenek főnökének. Megemlíti a Kőbányán található Hárem nevű diszkót, illetve a szintén Óbudán működő Sinema Hall és Symbol nevezetű szórakozóhelyeket. Kalmár megígéri, hogy ezeken a helyeken személyesen vezeti majd a razziát 50-60 rendőr élén. Úgy tudjuk, a személyes részvételt azért ajánlja fel, mert Vizoviczki elégedetlen volt a korábbi ellenőrzésekkel. A beszélgetés végén Kalmár biztosítja Vargát, hogy a Hajógyári szigetre – ahol sok Vizoviczki-érdekeltség van – nem megy járőreivel. Információink szerint az ellenőrzés nagy rendőri erő kíséretében, Kalmár Tamás vezetésével, március 24-én meg is történt az említett szórakozóhelyeken.

Leleplező videók:



"Miniszterek kapnak ennyit" - Vizó jobbkeze és a korrupt rendőrfőnökök 


Témán kívüli videók:



Dr. Drábik János: Hogyan pusztítja el a kamat a magas kultúrákat?

http://www.youtube.com/watch?v=JM-XUTcTM1o

Banki csalás leleplezése

http://www.youtube.com/watch?v=3Tpo2GC2Yws

Dr. Drábik János: A magyar nemzet és a szervezett magánhatalom k

http://www.youtube.com/watch?v=CdB4RJCvnK8

2100 Konferencia Drábik János A szervezett magánhatalom utáni kor

http://www.youtube.com/watch?v=zOPYDU7bS5c

Dr. Drábik János: A közpénzrendszer visszaállításának a szükségessé

http://www.youtube.com/watch?v=dMKpJEM7C-k

Dr. Drábik János: Az emberiség jövője a XXI. században - Elkerülhető-

http://www.youtube.com/watch?v=Z3ZGwQE3-Kc

Dr. Drábik János: A csendes háború néma fegyverei (1979) - Jelentés 

http://www.youtube.com/watch?v=Hm-hhunFXEU

Világ legnagyobb LÁGERE; a Gázai övezet ! ( Drábik János )

http://www.youtube.com/watch?v=8gPAWX-udnQ

VilágPanoráma: "Izrael koncentrációs tábora"

http://www.youtube.com/watch?v=aHv2nFYV_xQ

Amerikai haláltáborok és magyar párhuzamai




Barnai Roberto: a Rákról, megbetegedésekről, saját tapasztalattal

http://www.youtube.com/watch?v=1ND3v-mduV4

Rákgyógyítás 1. - Tullio Simonini - szódabikarbóna

http://www.youtube.com/watch?v=B8T0uOuYyGw

Rákgyógyítás 2. - Tullio Simonini - szódabikarbóna




AZ “EGYES” MÁR CSAK “ÖTÖT” FIZET

A második felvételt tavaly április 27-én, a békásmegyeri volt Cora áruház parkolójában rögzítették. A videón az látható, amint az NNI szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője, Hopka Lajos szolgálati Volkswagenjébe átül Varga István. Előtte azonban Mercedesének anyósüléséről egy papírtáskát vesz ki, amit magával visz Hopka rendőrautójába. A bemikrofonozott szolgálati kocsiban leginkább pénzről beszélnek, jórészt virágnyelven. Varga például „Egyesként” beszél Vizoviczki Lászlóról, mivel úgy tudjuk, a Vizoviczki-birodalomban dolgozók a főnök nevét nem ejthették ki, így egymás között és mások előtt is „Egyesként” emlegették. A főrendőr és Varga közti beszélgetés arról szól, hogy Vizoviczki – a korábbi megállapodás alapján – a következő hónaptól már nem a fél évig járt – információink szerint 7,5 millió forintnyi – összeget, hanem csak “ötöt” – azaz úgy tudjuk 5 millió forintot – ad Hopkának és főnökének, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének, Gulyás Imrének alapfizetésként. Varga megjegyzi, hogy “miniszterek kapnak ennyit”.

ALMA” FIZETÉSÉT VISZONT MEGEMELTÉK

A továbbiakban megbeszélik, hogy vásárolnak majd egy másik munkatelefont is, amin Hopka Lajos és Vizoviczki László közvetlenül meg tudják beszélni a teendőket. Varga itt mondja el Hopkának, hogy az általa Almának” nevezett Kalmár Tamás fizetését Vizoviczki megemelte kétszázötvenezerrel és így már 750 ezer forintot kap havontaHopka reményét fejezi ki, hogy talán a közel jövőben „Imit” – azaz Gulyás Imrét – magasabb beosztásba – a BRFK, vagy az NNI élére(!) – helyezik, amely rendkívül hasznos lehet számukra. A megbeszélés végeztével Varga István kiszáll a szolgálati rendőrautóból és ekkor már nincs nála az a papírtáska, amelyben információink szerint 7,5 millió forint lapult. (Némi szappanopera elem, hogy a felvételről kivehető: mindeközben az autórádióban a “Miért mindig csak én, csak én legyek a jó…” szól a Bikinitől.)

BŰNSZERVEZETET ALKOTTAK

Miként arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót, Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának egykori vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint Koblencz Attilát, a BRFK egykori felderítő nyomozóját és több alacsonyabb beosztású rendőrt és civilt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat, azóta már 45 gyanúsítottja van az ügynek. A fent említett főrendőrök és Vizoviczki László házi őrizetét épp a minap enyhített a bíróság lakhelyelhagyási tilalomra, amelyről a PestiSrácok.hu szintén elsőként számolt be.


Kik osztják a cinkelt kártyát?




VIZOVICZKI KAMURA IS FIZETETT MILLIÓKAT A FŐRENDŐRÖKNEK 3


Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Törvényszék a Vizoviczki-ügy öt fő gyanúsítottjának kényszerintézkedését – értesült a PestiSrácok.hu. A PestiSrácok.hu által megszerzett és alább közzétett végzés ugyan nem jogerős, de végrehajtható, így a rendőrségi korrupciós ügy szereplői bátran kimozdulhatnak Budapest és Pest Megye területén belül. A nyomkövetőt azonban a bíróság indokoltnak találta, így az rajtuk maradt. A várhatóan januárban lezáruló nyomozásban jelenleg negyven emberrel szemben mondták ki a vesztegetés, vagy a költségvetési csalás gyanúját. De még mielőtt bárki azt gondolná, “összedőlt a vád” a bírósági végzésből éppen az derül ki, hogy az ügyészség gyanúja éppen hogy erősödött, viszont a gyanúsítottak egyszerűen jól viselkedtek, ezért enyhítette a bíróság a házi őrizetüket. A végzésből az is kiolvasható, hogy Vizoviczki László összesen több, mint 321 millió forintot fizetett ki kijáró emberén, Varga Istvánon keresztül a rendőröknek  szolgálataikért.

 SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu

 A Központi Nyomozó Főügyészség indítványával szemben a Fővárosi Törvényszék nem találta indokoltnak a házi őrizet meghosszabbítását, így Vizoviczki László és négy főrendőr társának kényszerintézkedését lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette” – erősítette meg információinkat Simon Richárd, a nyomozó főügyészség helyettes szóvivője. Elmondta, a végzés nem jogerős, ugyanis hétfőn a főügyészség fellebbezett a döntés ellen. A bíróság indokolása szerint a gyanúsítottakat azért nem kell a szigorú házi őrizetbe tartani, mert már nem várható, hogy veszélyeztetnék az eljárás sikerét, vagy tanúkat akarnának befolyásolni, a szökés és elrejtőzés veszélye pedig a nyomkövető karperec segítségével minimálisra korlátozható –  mondta el Simon. Kérdésünkre a helyettes szóvivő elmondta, hogy a nyomozást hamarosan lezárhatják, de még kedden is új gyanúsítottakat hallgatott ki a főügyészség, így jelenleg az ügynek negyven gyanúsítottja van. Hozzátette: az új gyanúsítottak civilek, akik Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek vezetői, könyvelői és egyéb alkalmazottai voltak. Őket költségvetési csalással gyanúsítják. Simon Richárd emlékezetett, hogy az ügyben két szálon folyik a nyomozás: vesztegetés és költségvetési csalás. A jórészt rendőröket érintő vesztegetésben már nem várható új gyanúsítás, a szálakat most már a költségvetési csalásban bontják tovább – mondta Simon Richárd.

A Vizoviczki-birodalom főhadiszállása a Hajógyári sziget  Fotó: Nol.hu
A Vizoviczki-birodalom főhadiszállása a Hajógyári sziget Fotó: Nol.hu

EGYÜTT FOGTÁK EL VIZOVICZKIT ÉS A FŐRENDŐRÖKET

Miként arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót, Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint Koblencz Attilát, a BRFK volt felderítő nyomozóját és több alacsonyabb beosztású rendőrt és civilt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat.

Az előzetes letartóztatásról döntő bírósági tárgyalásra viszik a gyanúsítottakat még tavaly  Fotó: PS
Az előzetes letartóztatásról döntő bírósági tárgyalásra viszik a gyanúsítottakat még tavaly Fotó: PS

AZ EX-RENDŐR MÁR MUNKÁBA ÁLLNA

Vizoviczki László ügyvédje, Futó Barnabás megerősítette a PestiSrácok.hu információját, de azt mondta, hogy amíg a döntés jogerős nem lesz, nem kíván nyilatkozni. A BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetője, Kalmár Tamás védője, Arató György a PestiSrácok.hu-nak úgy kommentálta a bíróság döntését, hogy azt már 6-7 hónappal korábban meg kellett volna hoznia. Szerinte egyre több mentő körülményt, valamint tanút sikerült az ügybe bevonni annak bizonyítására, hogy Kalmár Tamásnak nem volt hatásköre olyan döntések meghozatalára, hogy Vizoviczki László érdekeltségeit, rendezvényeit előnybe, vagy kivételezett helyzetbe hozza. A vesztegetés gyanúját pedig várhatóan a bíróságon cáfolják majd. Az ügyvéd még elmondta, azért fontos a bíróság minapi döntése, mert a Szigetszentmiklóson élő ügyfele hamarosan sokat jár majd fel Budapestre, hogy munkát vállaljon annak ellenére, hogy a nyomkövető még a védencén marad. Kérdésünkre Arató György nem kívánta elárulni, hogy Kalmár Tamás milyen munkát szeretne végezni, de szavaiból kivehető volt, már meg is egyezhetett leendő munkaadójával. Az ügyvéd megítélése szerint a nyomozás várhatóan januárban zárul le, az ügyészség pedig legkésőbb tavasszal vádat emel az ügyben.

Kalmár Tamás olyannyira biztos ártatlanságában, hogy még az arcát is vállalja a sajtó előtt  Fotó: Hetiválasz.hu
Kalmár Tamás olyannyira biztos ártatlanságában, hogy még az arcát is vállalja a sajtó előtt Fotó: Hetiválasz.hu

ERŐSZAKOSAN ÉPÜLT A VIZOVICZKI-BIRODALOM

A bírósági végzésben a törvényszék összefoglalta a gyanúsítottak által elkövetett bűncselekményeket, legalábbis azokat, amelyek esetében a “megalapozott gyanú fennáll, azt a rendelkezésre álló bizonyítékok kétséget kizáróan alátámasztják, illetve folyamatosan erősítenek.” Mivel a nyomozás a végéhez közeledik, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a bíróság által összefoglalt ügyekben a Központi Nyomozó Főügyészség vádat is emel. Ezért a végzésben leírtak nem sokban változhatnak majd. A dokumentum szerint Vizoviczki László több budapesti éjszakai szórakozóhelyet (Studio, Coronita, Dokk Aréna, White Angel, Moulin Rouge, Come In, Dolce Vita stb.) üzemeltetett és azok működését irányította. Annak érdekében, hogy több bevételt szerezzen, valamin az éjszakai életben betöltött szerepét erősítse, alkalmazottja, Varga István közvetítésével korrumpálható rendőröket keresett. Erre Vizoviczkinak az előbb említettek mellett azért is szüksége volt, mert a szórakozóhelyeken rendszeresen drogfogyasztó közönség is megjelent, az üzletek működése pedig több szakhatósági szabályt is felrúgtak. A végzés szerint Vizoviczki célja volt még azerőszakos terjeszkedés, azaz a konkurencia ellehetetlenítése és felvásárlása. Utóbbit általában a megvesztegetett rendőrök által a konkurens üzletben elrendelt razziákkal érte el. Ezek közül a végzés is említ egyet, amely szerint személyesen Hopka Lajos intézkedett azért, hogy a debreceni Deep nevű szórakozóhelyen a működést akadályozó rendőrségi razziát hajtsanak végre. Illetve Kalmár Tamásesetében jegyzi meg a bíróság, hogy ő is közreműködött a konkurens szórakozóhelyek ellehetetlenítésében, és a Vizoviczki-birodalom teljes mentesítésében. De a korrupt rendőrök a szakhatóságokat is távol tartották, vagy ha nem tudták, akkor az ellenőrzéseket előre jelezték, valamint büntetőeljárásokat manipuláltak, bűnügyi információkat szereztek a bűnszervezetnek.

Az éjszaka császárát saját  embere is lehúzta  Fotó: Tv2.hu
Az éjszaka császárát saját embere is lehúzta Fotó: Tv2.hu

KAMURA IS FIZETETT VIZOVICZKI

A nyomozás adatai szerint mindezekkel párhuzamosan a főrendőrök, valamint Vizoviczki bizalmi embere, Varga István rájött arra, hogy a vesztegetési összegeken felül további pénzeket lehet lehúzni a milliárdos üzleti eredményeket bonyolító Vizoviczkiről. Ezért “valótlan adatokkal, koholt bizonyítékokkal, jogellenesen megszerzett vagy célzatosan hamisított rendőrségi okiratok készítésével folyamatosan olyan látszatot keltettek Vizoviczki László felé, amellyel közreműködésük fontosságát, nélkülözhetetlenségét támasztották alá. Emellett igyekeztek olyan tevékenységet is feltüntetni, olyan szituációkra hivatkozi, amelyeknek semmilyen valóságalapja nem volt, ám a nem létező “veszélyek” elhárításáért cserébe újabb, – tízmilliós nagyságrendű – jogtalan vagyoni előnyt szereztek, illetve folyamatosan emelték közreműködésük ellenértékét.”- olvasható a bírósági végzésben. A klasszikus védelmi zsarolás e kifinomultabb formájának eredményeként, valamint a fent említett szolgálatokért Vizoviczki László 2005-től összesen több, mint 321 millió forintot fizetett ki Kalmár Tamásnak, Hopka Lajosnak, Gulyás Imrének, Koblencz Attilának, valamint saját emberének, Varga Istvánnak.

ADÓT SEM FIZETTEK

A monstre nyomozás másik, költségvetési csalás miatt indult szálának a lényege szerint a bűnszervezethez köthető 16 gazdasági társaság 825,5 milliós kárt okozott áfacsalással az államnak 2010 és 2012 között.

vegzes1 vegzes2 vegzes3 vegzes4 vegzes5 vegzes6 vegzes7 vegzes8







PS MOZI – ELŐKERÜLT BOROS TAMÁS VIDEÓVALLOMÁSA – TITKOS MAFFIASZOLGÁLAT 0




Miközben egyre dagad a romagyilkosságok ügyében hibát-hibára halmozó volt Katonai Biztonsági Hivatal körüli botrány, és nemsokára összeül a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló eseti bizottság a Parlamentben, a PestiSrácok.hu közzéteszi a Boros Tamás videóvallomásának utolsó, befejező részét, amelyben az olajos vállalkozó is arról beszél, mi sem természetesebb annál, hogy a Radnai-Portik-Szemjon Mogiljevics-körnek bizony volt kapcsolata a magyar titkosszolgálatokkal. Olyannyira, hogy segítségükkel gyűjtöttek információt ellenlábasaikról, akiket az így megszerzett adatokkal zsarolhattak, vagy gazdaságilag ellehetetlenítettek.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Utolsó, befejező részéhez érkeztünk Boros Tamás videóvallomása közzétételének. Az 1998 július 2-án, az Aranykéz utcában felrobbantott olajos vállalkozó ezúttal arról beszél, miként használták bűnözői körök a magyar titkosszolgálatokat céljaik eléréséhez. Sőt, Boros kihallgatója kérdésére elmondja, hogy a Radnai-Portik-Szeva-kör rendőrökről is gyűjtött információkat. Manapság, amikor egyre másra dőlnek ki a titkosszolgálat csontvázai a szekrényből, Boros mondandója már igazán nem okozott meglepetést. Emlékezetes, hogy a PestiSrácok.hu hozta először nyilvánosságra a Portik-Laborc találkozó dokumentumait, amelyből kiolvasható, a jelenleg bíróság előtt álló, korábban olajos bűncselekmények miatt körözött bűnöző, Portik Tamás és a Gyurcsány-kormány működtette Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor 2008-ban, legalább két alkalommal találkoztak fővárosi éttermekben. A találkozókon megegyeztek, hogy Portik segíti a titkosszolgálatokat az akkor még ellenzékben lévő Fidesz egyes politikusairól lejárató információkat szerezni, míg a maffiózó azt kérte Laborctól, hogy a családi barátjukat zsaroló egykori üzlettársa és mentora, Drobilich Gábor és társai ügyét mozdítsa előre, mert véleménye szerint korrupt nyomozók el akarják azt sikálni. Aztán éppen a Fidesz-kormány hivatalba lépésekor derített fény e cikk szerzője a romagyilkosságok ügyének negyedrendű vádlottjának, Csontos Istvánnak aktív KBH-s múltjára, valamit arra a most újra “felfedezett” körülményre, hogy Csontos tartótisztje, H. Ernő felsőbb utasításra hazudott a rendőrségen, és a bíróságon.

Így tehát mi sem természetesebb, hogy Boros Tamás már 1997-ben arról beszél, hogy az általa említett bűnözők miképpen dolgoztattak rá ellenfeleikre a titkosszolgálatokkal. És vajon kik segítségével? Persze, hogy rendőrök működtek közre: Boros szerint a már sokat emlegetett Chilko Ferenc, a kilencvenes évek szintén sokat emlegetett sztárzsaruja, Doszpot Péter és Csontos Ferenc. A titkosszolgálati kapcsolatról Boros azt állította, hogy a Radnai-Portik-Szeva körnek volt egy a polgári felderítésnél dolgozó emberük, akit azonban elbocsátottak, de sebaj, mert ezen kívül azért volt olyan emberük is, aki aktív. Az információ szerzés Boros szerint rém egyszerű volt. A kiszemelt célszemélyről kurrens adatokat adtak át a rendőröknek, akik azokat továbbították a titkosszolgálatnak, kérve a megfigyelést és felderítést. Aztán az összegyűjtött információkat a rendőrök kiszolgáltatták a bűnözőknek, akik a célszemélyt ezekkel fogták gazdaságilag, vagy a “beterrorozálás érdekében.” Boros kihallgatója meg is kérdezte, hogy tudomása szerint ezzel a módszerrel melyik bűnözői csoportot dolgozták föl, mire a vállakozó azt felelte, hogy a Prisztás-Csobolya kört számolták föl így az ellenlábasai.



Boros Tamás videóvallomása: A nemzetbiztonsági kapcsolat

http://www.youtube.com/watch?v=aHEt7op3_fI

Bebukottak

http://www.youtube.com/watch?v=J4PSioh4ESc

Pincebörtön

http://www.youtube.com/watch?v=BJ13KhbqniA

A teljes Biszku-film: Bűn és büntetlenség

http://www.youtube.com/watch?v=h9kC_KP2C90

Ami a Biszku-filmből kimaradt

http://www.youtube.com/watch?v=DPUVwa_5Ts8

Még mindig az ÁVÓ-sok gyerekei vannak hatalmon

http://www.youtube.com/watch?v=GsgUuQXf40E

Ténylegesen létezett az emberdaráló (2010-12-15)

http://www.youtube.com/watch?v=68YjtymGCqo

Kéri Edit-a könyörtelen igazság

http://www.youtube.com/watch?v=c40-IQlRin0

Kéri Edit2 az igazság mindig kiderül

http://www.youtube.com/watch?v=lxdJvBBaObs

Mi van a halál után? A médium válaszol.

http://www.youtube.com/watch?v=wHq2-bZrnDM

Háború a nemzet ellen 1. TELJES DVD Film

http://www.youtube.com/watch?v=c7ecIrGCsU8

Háború a nemzet ellen 2

http://www.youtube.com/watch?v=mI83JlE08qc

Háború a nemzet ellen 3

http://www.youtube.com/watch?v=K6dPYi6RzUw

Háború a nemzet ellen 4







PS MOZI – ELŐKERÜLT BOROS TAMÁS VIDEÓVALLOMÁSA – RENDŐRTÁBORNOKOK SZÁZMILLIÓS VAGYONAI? 1




A PestiSrácok.hu-n az Aranykéz utcában éppen tizenöt éve felrobbantott Boros Tamás eddig közreadott videóvallomásában éppen nem ment a szomszédba, hogy néven nevezze a szerinte korrupt, vagy éppen az alvilág által valamilyen módon érintett rendőröket, azonban a most alább látható részlet minden korábbinál merészebb állításokat tartalmaz. A negyedik részben az olajos vállalkozó egyenesen azt állítja, hogy az akkori főrendőrök sok-sok százmilliós magánvagyonuk fölött rendelkeztek, amit szerinte a tisztesség útján nem szerezhettek meg. A jól ismert tábornokok neveinek említésekor szállodákról, építkezésekről, éttermekről, bárokról esik szó. 
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Boros Tamás videóvallomásának negyedik részét azzal kezdi, amikor 1996-ban előzetes letartóztatásba helyezték egy robbantással összefüggésben, s állítása szerint Jakab Géza a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője és egy Bagyura József nevű másik rendőr – akit állítólag később felfüggesztettek államtitoksértés, hamis vád és hasonlók miatt és aki a BRFK vizsgálati osztályán dolgozott – kihallgatták. Boros szerint utóbbi azt súgta a fülébe, hogy „Seres”, ebből azt szűrte le, hogy a robbantást – amivel gyanúsítják – kenje Seres Zoltánra, akit jóval később, 1999-ben Tahitótfaluban meggyilkoltak. Ezt Boros nem akarta, hiszen állította, nem tudott róla semmit.
Jakab Géza nyugalmazott tábornok ma az OTP bankbiztonsági igazgatója Fotó: TV2.hu
Jakab Géza nyugalmazott tábornok ma az OTP bankbiztonsági igazgatója Fotó: TV2.hu

ALKU AZ OROSZOKKAL

Vallomásában elmondta, hogy Jakab tábornok alkut ajánlott neki, kérte, beszéljen neki a szervezett bűnözés szereplőiről. Erre minden bizonnyal Boros nem volt hajlandó, viszont, mint mondta, megemlítette Jakab Gézának azt a Conti Car autószalonban hallott beszélgetést, aminek a lényege, hogy bizonyos magas beosztású BRFK-s kör egyezséget kötött orosz bűnözői csoportokkal arra, hogy Magyarországon tevékenykedhessenek és rendet csináljanak. Ebbe a körbe tartozónak tudta Jakab tábornokot is, így arra gondolt, ezzel az információval tudja őt arra kényszeríteni, hogy hagyja őt békén. Boros szerint többet szóba sem állt vele Jakab Géza. Azonban szerinte nem közvetlenül Jakab köthette meg az egyezséget az oroszokkal, hanem a „Pintér-Jakab-Bodrácska-kör”, illetve konkrétabban Bodrácska János ( a BRFK-t vezette, míg Kuncze Gábor belügyminiszter 1996 végén az akkor országos rendőr-főkapitányként szolgáló Pintér Sándorral együtt menesztette), mivel állítólag ő kapcsolódik az oroszokhoz gazdaságilag.
A nyugalmazott altábornagy, Kacziba Antal 2011. augusztus 20-án Szent György érdemjelet vehetett át a belügyminisztertől, Pintér Sándortól  Fotó: Kormány.hu
A nyugalmazott altábornagy, Kacziba Antal 2011. augusztus 20-án Szent György érdemjelet vehetett át a belügyminisztertől, Pintér Sándortól Fotó: Kormány.hu

A KGB MÉG A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN IS ÜGYKÖDÖTT

Bizonyos értelemben Boros információja némileg helytálló volt, hiszen maga Kacziba Antal tábornok, az ORFK egykori helyettes vezetője a következőket mondta 2000-ben, a parlamenti olajbizottság előtt arra a kérdésre, igaz-e, hogy differenciált módon üldözték-e a nagyobb bűnszervezeteket, azaz egyesek ellen határozott volt-e a fellépés, míg egy másikkal inkább együttműködtek. Kacziba erre azt válaszolta: „Nekem ilyenről tudomásom nem volt, de ha lett volna tudomásom, akkor se csodálkoznék rajta a világon semmit. Az egy bevett szokás, szakmai fogás a bűnüldözésben, a civilektől elnézést kérek, nem túl erkölcsös, de a bűnüldözést nem mindig etikai mércékkel kell mérni, amikor egyik bűnözői csoporttal a másik rovására átmenetileg ki lehet egyezni, ezt a világ minden rendőrsége megcsinálja. Valószínűleg az volt az oka, nem ilyen kiegyezés, bár ez lett volna, akkor hatásosabb lenne a dolog, hogy bizonyos bűnözői csoportok,nemzetközi szervezett bűnözői csoportok háttérállamaival nehezebb volt a bűnügyi együttműködés, mint másokkal. Hogy egészen világosan beszéljek, az oroszokról volt szó, én kezdtem a rendszerváltás után az orosz relációval az együttműködést, akkor még jellemző volt a helyzetre, hogy a KGB (!) budapesti rezidense még itt lakott, sőt, egy ideig még a belügyminisztériumi összekötő is bejárt az épületbe. A KGB-rezidens, aki nagy elánnal igyekezett segíteni a magyar bűnügyi szervek szervezett bűnözői tevékenységét, bizonyos Juscsuk tábornok, vezetői, hírszerzői körökben az egyik legképzettebb és legagresszívebb hírszerzőnek számított, segítő szándékkal kereste fel a minisztériumot, később az országos főkapitányságot, aminek következtében kellő védelmi intézkedéseket kellett foganatosítani még az irodámat illetően is. Számos ajánlatot tett az együttműködésre, ezeknek az ajánlatoknak a hátterében azonban egészen más szándékok voltak, mint a szervezett bűnözés elleni küzdelem támogatása, ezért hosszas megfontolás után megszakítottuk ezt a kapcsolatot, és évekbe tellett, amíg egy viszonylag normális nemzetközi bűnüldözői együttműködés alakult ki az orosz szervezett bűnözés elleni egységek és a magyar szervezett bűnözés elleni egységek között. A gazdasági bűnözés tekintetében semmiféle együttműködésre nem sikerült szert tennünk. Tehát előfordult, hogy az anyaországból nem kaptunk kellő információt ahhoz, hogy az itt tevékenykedő orosz ajkú bűnözőkkel szemben hatékonyabban lehessen fellépni. Azonkívül azt is el kell mondanom, hogy az orosz ajkú bűnözői kör összetétele, képzettsége, konspirációs képességei, veszélyessége, rendőrséggel szembeni védekezési képességei egészen mások voltak, mint a többi bűnözői körben tapasztalható ilyen típusú védekezések. Ezek profik voltak, mi pedig amatőrök…”



Boros Tamás videóvallomása: Az együttműködő rendőrök III.

http://www.youtube.com/watch?v=5hgg0EHS5HI

Nógrádi Zsolt, az olajszőkítésről őszintén.

http://www.youtube.com/watch?v=O3-MpowIGs4

Célpont- Maffiafíling



Látjátok zsidó gárda lehet csak a magyaroknak nem lehet magyar gárdája.

Ja , hogy a főrendőrök így lettek milliárdosok , hát elég sok itt a hazaáruló, és a patkány , inkább görény , mert az büdös is.



Vizoviczkinek saját polgárőrhadserege volt a szigeten - Célpont (2012-0

Az egykori budapesti rendőrfőkapitány, Bodrácska János a rendőrség által használatba vett, tulajdonos nélküli autókat mutat be a sajtónak. Ebből később bírósági ügy is lett. Fotó: Romnet.hu
Az egykori budapesti rendőrfőkapitány, Bodrácska János a rendőrség által használatba vett, tulajdonos nélküli autókat mutat be a sajtónak. Ebből később bírósági ügy is lett. Fotó: Romnet.hu

PINTÉR “NINCS IDEENGEDVE”

Aztán már „Jakab-Kacziba-Bodrácska” társaságról beszél Boros, mint akik sok-sok százmillió forintos magánvagyonuk fölött koordinálnak. Szerinte, hacsak nem örökölték, vagy éppen gazdag családból származnak, ilyen vagyont tisztességesen, a rendőri fizetésből nem halmozhattak volna föl. Boros szerint ezek tények, s még akkor is kitartott állítása mellett, amikor kihallgatója ismételten figyelmeztette arra, hogy hamisan nem vádolhat büntetlenül senkit. A kihallgatást végigjegyzetelő ügyész is rákérdezett, honnan tudja ezeket? „Hát, hallottam.” – szólt a válasz. Aztán azt is hallotta Boros, hogy aKacziba Antal és a Jakab Géza családi építési vállalkozásba kezdtek vidéken, mivel ők sógorok. Azt állította, hogy ez olyan jellegű vállalkozás, mint Jakab Géza feleségének monori bárja. Boros szerint nekik több étterem is birtokukban van, meg szálloda is. Azt viszont nem tudja, hogy az említett rendőrvezetők nevén vannak-e a vállalkozások, vagy másén. Szerinte ez olyan, mint Láposi Lőrinc esete Tasnádi Péterrel. ( A 2000-ben elhunyt Láposi Lőrinc 1991-ig életvédelmi nyomozóként szolgált és rendőr vezérőrnagyként ment nyugdíjba, majd sógorával, Tasnádi Péterrel közös vállalkozásokba kezdtek – a szerk.). Érdekesség, hogy Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszterről annyit jegyzet meg Boros, hogy ő „nincs ideengedve”, azaz szerinte Pintér nem volt benne az „üzleti körben”. Bodrácska Jánosról pedig azt tudta, hogy az olajos vállalkozás, az Energol Rt. egyik vezetőjének, Drobilich Gábornak a fedőkapcsolata.








RADNAI A FENYŐ-ÜGYRŐL: PORTIK SZÍVESSÉGBŐL ÖLETTE MEG A MÉDIACÉZÁRT 3




Portik Tamás szívességből ölette meg Jozef Roháccal az ismert médiavállalkozót, Fenyő Jánost, hogy ezzel a NapTv tulajdonosának, Gyárfás Tamásnak megfeleljen – állítja nyomozati vallomásában a holnap tanúként a Fenyő-gyilkosság ügyében megidézett pentitó, Radnai László. Az egykori bűnöző szerint Portik olyannyira be akart kerülni Gyárfás köreibe, hogy neki azt is elnézte, ha többször hülyének nézte. Közzétesszük Radnai László vallomását.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Bombaként robbant tavaly a PestiSrácok.hu cikke, amelyben Radnai László vallomásának egy részét tettük közzé. Nem csoda, hiszen akkor vált világossá, hogy a pentitó több leszámolásos ügyben koronatanúként szerepel. Legközelebb holnap lép színre a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán, gyermekkori barátjával és volt üzlettársával, Drobilich Gáborral együtt. A két férfi a Fenyő-ügyben tett vallomása közül Radnaiét tesszük közzé. Elolvastuk Drobilich Gáborét is, legalábbis  azt a három oldalnyit,  ami eljutott hozzánk, de abban érdemi dolog nem olvasható.  A nyomozók arra voltak kíváncsiak, honnan ismerte Jozef Rohácot. Drobilich elmondta, hogy az Energol Rt. vidéki telephelyének őrzését bízták rá és csapatára (amit egyébként a vád is tartalmaz). Valamint elmondta, hogy ismerte Rohác testvérét is. Radnai László viszont azt állítja, Jozef Rohác, az energolos triumvirátus, Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, és Portik Tamás végrehajtó embere volt. Érdekes lesz a holnapi tárgyalás…
Radnai László nem csak a Prisztás-ügyben, hanem a Fenyő-gyilkosság perében is "koronatanú"  Fotó: PestiSrácok.hu/Mészáros Péter
Radnai László nem csak a Prisztás-ügyben, hanem a Fenyő-gyilkosság perében is “koronatanú” Fotó: PestiSrácok.hu/Mészáros Péter

RADNAI TUDJA KI LŐTT ÉS KI VOLT A MEGBÍZÓ

Figyelemre méltó, hogy Radnai vallomásának legelején leszögezi: “Először is el szeretném mondani, hogy tudomásom szerint a Fenyő János sérelmére elkövetett gyilkosságot a Jozef Rohác követte el, és a megbízója Portik Tamás volt. Az én ismereteim szerint az egyik gépkocsiban, ami a helyszínre vitte az elkövetőt, vagy onnan elszállította ült a Foszter, a Radics és a (…). Én ezeket a neveket a (…) elmondásából tudom, ő mesélte el nekem úgy 2003 környékén egy étteremben. Lehet, hogy ennél a beszélgetésnél jelen volt a Csüllög Zsigmond és a Dévényi Tamás is, de erre nem mernék megesküdni.” Mellékes körülmény ugyan, de említésre méltó, hogy a fenti, állítólagos beszélgetés után egy évvel, 2004 tavaszán Radnaiék meg akarták öletni (…), legalább is emiatt ítélték el Radnait és Csüllögöt 2007-ben, a kecskeméti maffiaperben, bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekért. Az is igaz, Radnai vallomásában későbbPortik Tamás emberének mondja (…), s így már talán érthető a kettejük esetleges konfliktusa. De ami a lényeg: az említett urak közül egyik sem vádlottja, vagy tanúja az ügynek – mondjuk Radics eltűnt családostul, emiatt még jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkosság gyanújával.

PORTIK ELTŰNT RADNAIÉK PÉNZÉVEL

Vallomásában a pentitó részletesen kifejtette, miként került bele szinte akaratlanul (!) az olajos körökbe, nem mintha nem lett volna maga is vádlottja az Energol-pernek. Új elemként vetődik fel az a körülmény, hogy azok a tíz, vagy százmilliók, amelyet ő és Csüllög Zsigmond bedobott az olajozásba, azt valójában nem a Kis Bandinak, hanem Drobilich Gáboréknak adták, aki később nem tudott elszámolni a pénzzel, mert arra hivatkozott, az Portik Tamásnál van. Utóbbi pedig azt állította, az összeg Drobilichnál található. Mindegy is, Radnai és Csüllög megfogadták – állította a pentitó – ha kiszabadulnak az Energol-ügyből, kiderítik, kinél van a befektetett pénzük.
Drobilich Gábor és Portik Tamás együtt portáztak az éjszakában, később közös cégben olajoztak  Fotó: PS
Drobilich Gábor és Portik Tamás együtt portáztak az éjszakában, később közös cégben olajoztak Fotó: PS

OMERTA A FILMVETÍTÉSEN

Radnai vallomásainak állandó, leginkább meseszerű eleme a Portik-féle filmvetítéses jelenet, amikor őt és Csüllög Zsigmondot két alkalommal elviszik egy vidéki házba és Portik Tamás felesketi őket az omertára. Radnai szerint ekkor hangzik el, hogy a Prisztás-, a Cinóber-gyilkosság és a Totka Pál elleni merényletet az energolos tirumvirátus, Drobilich, Ferencsik és Portik Tamás rendelte meg. Radnai állította, közöttük ugyan Drobilich a főnök, de a merényletek állítólag a hármuk közös döntése volt. Elmondta vallomásában, amit már a Prisztás-ügyben is hallhattunk Radnaitól, hogy Portik Tamás megbízásából robbantottak Csüllög Zsigmond házánál, sőt, ugyanaz nap Portik kis híján őt is majdnem eltette láb alól.

A FOGÁSZ A PARKOLÓHÁZ TETEJÉRŐL ROBBANTOTT

Azt is Drobilich Gábortól hallotta Radnai, hogy az emberüknek, a Fogásznak rendszeresen pénzt fizettek, jóformán ők állták a bujkálásának költségeit, s még Fenyő Jánost és Boros Tamást is vele ölették meg. Utóbbi esetről Radnai azt állította, hogy Rohác az Aranykéz utcában lévő parkolóház tetejéről indította el a robbanó szerkezetet, ami végül négy ember életét oltotta ki. “A Gábor ekkor nagyon ideges volt, és azt is elmondta, hogy (…) Jozef Rohác(..) az ő emberük és aki megölte a Cinóbert és a Prisztást, valamint lelőtte a Totka Pált. Azt is kijelentette a Gábor, hogy aPortik, akit elmebetegnek titulált ezzel az emberrel végeztette ki a már felsoroltakat, illetve a Fenyő Jánost is ő ölette meg és a Boros elleni Aranykéz utcai merényletet is ő rendelte meg szintén Jozef Roháctól, mivel ő volt a végrehajtója hármójuknak, mármint a Ferencsiknek, a Portiknak és neki.” Radnai később elmondta, hogy Portik a Totka Pál elleni merényletet szégyellte, a férfi ugyanis a mentora volt korábban.

SZÍVESSÉGBŐL  ÖLTÉK MEG A MÉDIACÉZÁRT?

Azt nem tudni egyébként, hogy Portikot miért nem vádolták meg a Fenyő-ügyben, ugyanakkor az is tény: a megbízó szerepének kiderítése miatt jelenleg is nyomozás van folyamatban. Az indítékról Radnainak szintén Drobilich Gábortól származnak az értesülései. A pentitó azt vallotta, hogy a NapTv tulajdonosát, Gyárfás Tamást 1994-ben ismerte meg Drobilich és Portik. Tőle béreltek egy Gellért-hegyi ingatlant. “A Portik mindig meg akart felelni a Gyárfásnak, megpróbált bekerülni abba a körbe, de nem vette észre, hogy a Gyárfás őt hülyének nézi, mert a Portik festményeket cserélt el a Gyárfással úgy, hogy tudatosan vesztett rajtuk, csak azért, hogy bekerüljön a körébe. A Gábor nem mondta ki csak éreztette a mondataival, hogy a Portik a Gyárfásnak akart szívességet tenni ezzel a gyilkossággal.”- vallotta Radnai.

Portikék II. kerületi, Ferenchegyi út 24. szám alatti villája került a Gyárfás család tulajdonába  Fotó: Googlemaps.com
Portikék II. kerületi, Ferenchegyi út 24. szám alatti villája került a Gyárfás család tulajdonába Fotó: Googlemaps.com

GYÁRFÁS INGATLANA, A POSTABANK 120 MILLIÓJA

És itt álljunk meg egy pillanatra. Tavaly arról cikkeztekmiként üzletelt Gyárfás Tamással a Portik-familia. Nevezetesen, az úszószövetségi elnök, 2004-ben miként “rakott” össze Portik Tamáséknak – részben a saját birtokából, részben a Hegyvidék akkori fideszes polgármesterének hathatós segítségével, önkormányzati tulajdonból – egy svábhegyi, 2000 négyzetméteres ingatlant, amelyről a PestiSrácok.hu is megemlékezett, s amelyből a rendőrség tavaly elfogta a vádlottat. Ekkor a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az ingatlanban. A PestiSrácok.hu megszerezte a házkutatás jegyzőkönyvét. A lefoglalt bizonyítékok között találtuk meg azt a csereszerződésre utaló tételt, amelynek lényege, hogy Gyárfás, valamint családja, és Portik Tamás felesége, Halmos-Riskó Alma 2004 novemberében elcserélték ingatlanjaikat. A Gyárfás-család a XII. kerület, Kalóz utca 12/B/1. számú ingatlanért, egy II. kerület, Ferenchegyi út 24. szám alatti villát kapott. Sajnos a dokumentum nem áll rendelkezésünkre, így nem tudjuk, milyen értéket képviselt az egyik és a másik ingatlan, azonban a két férfi kapcsolata már nem tagadható. Radnai szerint Portik Gyárfás Tamáson keresztül akart bekerülni a médiába, és mint az tudható, Portiknak valóban lettek médiaérdekeltségei, ezek egyébként a házkutatási jegyzőkönyvekből is kiolvasható. Érdekesnek tűnik az is, amit Radnai Princz Gábor egykori Postabank vezérről mesélt a nyomozóknak. Princzről tudni lehetett, hogy a Portik Tamás vezette Művészinas vendéglő törzsvendége volt. Radnai két helyről is azt hallotta, hogy Portik Tamás, egy fiktív cégen keresztül 120 millió forintot vett föl a Postabankból.
NNI-jelentés-Portik2

PORTIK A VÉGÉN MÁR EGY CEZAROMÁNIÁS BAROM LETT”

Radnai elmesélte a nyomozóknak azt is, miként hívta fel őt Portik 1999. körül azért, hogy derítse ki rendőrségi kapcsolatain keresztül, hogy a Seres Zoltán elleni sikertelen merénylet nyomozásában felvetődött-e Jozef Rohác neve. A Fogászről később azt is megtudta, hogy – miként a vádiratban is ez áll – Zsóvár Imre szlovákiai kapcsolata volt, akit Rohác állítólag egyszer fejbe is lőtt. Aztán beszélt még Radnai arról az albán férfiről, aki a Fenyő-gyilkosság előtt kibérelt egy lakást a Vico székházzal szemben, ahonnan az elkövetők állítólag Fenyő János mozgását figyelték. Az albán Mehadot ezzel, Radnai elmondása szerint Portik Tamás bízta meg. Aztán amikor emiatt Mehadot elővette a rendőrség, Portik fizette az ügyvéd és egyéb költségeket. Nem is csoda, hiszen Radnai szerint Portik arra is használta az albánt, hogy építse le a Művészinas konkurenciáját, azaz rendezzen állandó balhékat különböző vendéglátó helyeken, hogy a vendégek inkább a Művészinasba járjanak. “A Portik Tamás a végén már egy cezaromániás barom lett, uralkodni akart mindenkin és mindenen. Ha valamibe belefogott a Tamás, akkor ott dominálni akart.” – vélekedett Radnai egykori üzlettárásról. Sőt ennél is tovább ment: “…a Portiknak az volt az elmélete, hogy a Drobilich Gábor a Ferencsikkel az olajügyeket fogja intézni az országban, míg ő a Budapesti éjszakai életbe folyik bele, még a taxisokat is irányítani fogja. (…) A Portik azt akarta elérni, hogy ő az éjszakai szórakozóhelyek mindegyikére rátegye a kezét, valamilyen mértékben, ő fogja össze az éjszakai életet. (…) Portik Tamásnak a tervei szerintem az húzta keresztül, hogy neki szöknie kellett.”

PORTIK ELÉRTE A CÉLJÁT: PINTÉRT LEVÁLTOTTÁK

A fővárosi robbantásokkal kapcsolatban Radnai azt hallotta, hogy Portik azt azért erőltette, hogy ha túl sok ilyen eset történik, akkor leváltják a rendőrfőkapitányt és a rendőri vezetőket, emiatt pedig majd pozícióharc indul a rendőrségen belül, így leszállnak az olajos ügyekről. ( Megjegyzendő, az olajügyeket a vám- és pénzügyőrség derítette föl, mivel azok adó- és jövedéki bűncselekmények voltak – a szerk.) Aztán így is lett, “Portiknak bejött a terve, mert a Pintért leváltották.” Radnai szerint Portiknak még a családalapítás is érdekből ment csak, hiszen a feleségét, Halmos-Riskó Almát csak azért vette el, hogy a családja által befolyásos személyek közelébe kerülhessen. Radnai a politikai szálakkal is tisztában volt. Elmondta, hogy az olajos cég, az Energol Rt. tele volt egykori pártemberrel. Ott volt a Kiss Árpád nevű, idős úr, aki nagyon sok politikai kapcsolatot hozz be a cégbe, valamint vámos kapcsolatai is jók voltak. Aztán a titkosszolgálati vonalakat is megemlíti Radnai: Csikós József “BM ezredesről” például azt mondta, hogy sokat tudott sok emberről, Szabó József “honvéd tábornokról” pedig megjegyezte, “nagyon jó kapcsolatai voltak, tipikusan az az ember volt, hogy ha valamit el akart intézni, akkor felvette a telefont és felhívott valakit.” Jó lenne tudni, hogy kit…
Radnai-4
Radnai-5Radnai-6Radnai-7Radnai-8Radnai-9Radnai-10Radnai-11Radnai-12Radnai-13Radnai-14Radnai-15



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése