2017. január 16., hétfő

A hírháló nekünk is szól





A hírháló nekünk is szól



   
Szálak a CBA-hoz 
   A NAV videója a 2011-es akció egyik helyszínéről 
   Szlovákián keresztül Spanyolországig 
   Elkezdtek dőlni a milliárdok 
   15 személyes asztal árulkodik a fényűzésről 
   Üres lakásokat hagytak maguk mögött 
NAV-botrány: a Fidesz megint kinyírta a meghallgatásokat 
   A Fidesz folyamatosan kifogásokat gyárt 
   A Fidesz fél Horváth András bizonyítékaitól 
   A Fidesz eddig megfúrt minden meghallgatást 
   Egy olyan körről van szó, mely kormányok felett áll (Videó) 
   Horváth lemondatná a NAV vezetőit 
   Nagykoalícióban tussolják el az áfacsalásbotrányt 
   Ki, mikor, mennyit, kinek a tudtával csalt? 
   Csak összejött a 78 aláírás, amivel kezdeményezni lehet az áfacsalásokat vizsgáló bizottság felállítását 
   Horváth: nem igaz, hogy nincsenek bizonyítékaim 
   Áfacsalók sofőrje voltam 
   TESZ megnyitó teljes előadás: Ángyán, Teichel, Hadházy, Horváth 
   NAV-vizsgálóbizottság: sakk a kormányoldalnak 
   Feljelentették a Legfőbb Ügyészt-korrupció és bűnpártolás 
   A független legfőbb ügyész és társai 
   Levegő Munkacsoport: Tüntetés az áfacsalási ügy tisztázása érdekében 
   Így csalja a NAV az adót 
   Pintér Sándor nem adócsaló volt véletlenül? 
Ahol 50-szer annyi jut stadionra, mint felújításra 

   Ők kapják a stadionpénzt a kormánytól 
   A legkorruptabb kormány volt a 2010 előtti? 
   A választási csaló, az offshore lovag meg a "korrupt patkány" 
   Magas beosztású fideszes is képbe került a Portik-Laborc találkozón 
   Az ombudsman igazat adott Kishantosnak 
   Napi aktuális: Végtelen a többfrontos korrupcióellenes harc 
   Nem azok kaszáltak, akiknek szánták 
   Életkép Magyarországról 
Ukrajnában kudarccal végződött az államcsínykísérlet 
Izrael elismerte a fehér foszfor bevetését 
A Kneszet korábbi elnöke szerint gyerekes módszer tovább lapítani az izraeli atomfegyver ügyében 
   Az izraeli atom története 
   Izrael atomfegyvert szerel a tengeralattjárókra 
   Izrael atomarzenálja és egy hazaárulás anatómiája 
   Az izraeli atomfegyver tabu téma Obamának is 
   Döbbenet: Izrael atomfegyvert vet be Irán ellen? 
   Izrael, a titkolt atomhatalom 
SZÍRIAI HELYZETJELENTÉS - A TERRORISTÁK PARANCSOT KAPTAK A KERESZTÉNYEK KIÍRTÁSÁRA 
Tudják önök mi a helyzet Palesztinában? 




Kocsis Máté, a Nap gyökere 
2013. december 12. SVPSZ 
A veszteséges állami vállalatok vezető 10 millió és afölötti jutalmakat vettek fel. Miután kiderült a gazemberség, a kormány felkérte őket, hogy a kétmillió feletti részt fizessék vissza. Kocsis Máté azt mondta, hogy esetleg ajánlják fel jótékony célra! Hogy a jutalmak visszakerülnének az államkasszába? Arra annyi esély van, mint kurvának a jámborságra! 
2002-ben történt, hogy Medgyessy Péter D-209-es ügynök vezetésével, a közalkalmazottak és köztisztviselők fizetésének 50 százalékos emelésének és a 13. havi nyugdíj bevezetésének ígéretével megnyerték a választásokat a szocialista kommunisták. Aztán az történt, hogy a kormány és az államtitkárok fizetését VÉLETLENÜL nem 50, hanem 100 százalékkal, 500 ezer forintról egymillió forintra emelték! Akkor azt mondta a nagyeszű Medgyessy, hogy már nem tudják visszacsinálni (vajon miért is?), ezért arra kéri az érintetteket, hogy a jogtalan emelést minden hónapban ajánlják fel jótékony célra! Na ebből annyi folyt be jótékony célra, amennyi a kiskutya anyjából kimaradt! Az egymillió forintos havi bér pedig azóta is emelkedik, megfejelve jó kis jutalmakkal, prémiumokkal! Hogy egy peták hasznot nem termelnek, az kérem itt nem számít. D. Tamás, aki jelenleg uniós képviselő, a stadionbeléptetőkkel több mint négymilliárd forint kárt okozott édes hazánknak. Aki azt hiszi, ho gy felelősséggel tartozik ezért, az kérem nagyon téved! Kárt okozni, lopni nagy tételben, Magyarországon az az igazi! 
A hatalom és holdudvara napi 47 ezer forintból (vagy többől!), a magyar társadalom tagjai közül sokan havi 47 ezerből (vagy kevesebből!) él. Nálunk ezt nevezik esélyegyenlőségnek és demokráciának. Jó reggelt Magyarország! 

A Nap Gyökere - 2013. december 10. 
Frissen alapított díjunk első "büszke" tulajdonosa Kocsis Máté, a 8. kerület eddig méltatlanul hanyagolt metroszexuális polgármestere, akinek bár annyi esze van, mint egy befőttesüvegnyi szárított szöcskének, mégis olyan arrogáns, mint Bochkor Gábor és egy pornóbajuszos texasi kamionsofőr együttvéve. 
Kocsis Máté a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának mai ülésén váratlanul levetette a napirendről az ezermilliárdos áfacsalással kapcsolatos meghallgatások ügyét. Az ülésen több dossziényi bizonyítékkal a hóna alatt megjelent Horváth András, a NAV egykori munkatársa, ám Kocsisnak köszönhetően még csak szót sem kapott, így anélkül ment haza, hogy a direkt emiatt összehívott bizottság egyáltalán napirendre tűzte volna az ügyet. A piszlicsáré kérdésekben máskor oly vehemens Fidesz most sunyít és az adócsaló maffiát védi. 
(Spiritual) 
Magyar Gyökérhatározó 
Kapcsolódó: 
   Az államnál nincs nagyobb tolvaj - Godfrey Bloom 
   A mór mehet: Letartóztatták Kiss Ernő volt rendőr dandártábornokot 
   Gettóvá válik ez a város, ha ennyi munkanélküli szabadul rá 
   Ahol 50-szer annyi jut stadionra, mint felújításra 
   Prémiumstop? Tovább osztogatták a milliókat 
   16 ezer pedagógusnak nincs kifizetve a novemberi bére 

Miért nem a politikusbűnözők elszámoltatásáért adott ultimátumot Deutsch? 

2013, december 12 - 15:46 alfahir.hu 
A Jobbik szerint ha már Rogán Antal, vagy - most éppenséggel - Deutsch Tamás nyomást akar gyakorolni az igazságszolgáltatásra, akkor nem a kuruc.info megszüntetése érdekében kellene ultimátumot fogalmazni az ügyészségnek, hanem Gyurcsány Ferenc, vagy a Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő vérügyész, Mátsik György elszámoltatása érdekében. 
Mirkóczki Ádám közleményében írja, ugyanilyen vehemensen posztolhatnának a Facebookra a jelenlegi kormányhoz köthető korrupciós ügyek - trafik-koncessziók, Közgép, E-ON, pénztárgépek, stb. - és földmutyik felelőseinek feltárásáért, a szükséges eljárások megindítása és felgyorsítása érdekében. 
A legolvasottabb jobboldali hírportál Magyarországon a kuruc.info - mutat rá -, ez azonban nem jelenti azt, hogy magyarországi székhelyű, szerverű vagy szerkesztésű oldal volna, így törvényeink sem vonatkoznak rájuk, ahogy például a BBC-re sem. Semmilyen magyarországi hatóság nem minősítette a kuruc.infót törvénytelennek, bárki hirdetheti is a portált, ahogy szolidaritásból teszem ezt több képviselőtársaimmal együtt az Országgyűlésben épp a kuruc.infós óriásplakát képével hivatali laptopom fedelén, egyúttal a trafikmutyira is felhívva a figyelmet. 
A Jobbik sok mindenben nem ért egyet a Kuruc.infóval, azonban a kormány által előkészített internetcenzúrát elfogadhatatlannak tartja a párt, ahogy most az óriásplakátos véleménynyilvánítás korlátozását is, hiszen a hirdetés semmilyen jogszabályt nem sértett. Ellenben az ATV lábbal tiporhatja a médiatörvény kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó előírásait, s miközben azt a csak fideszesekből álló Médiatanács következmények nélkül hagyja, épp a héten szavazott meg az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága 20 millió forintot nekik egy holokausztmegemlékezés-sorozatra - emlékeztetett a jobbikos politikus. 
Kövér Lászlónak, a Fidesz választmányi elnökeként pedig saját háza táján is volna sepregetnivalója, Deutsch Tamás trágárságot sem nélkülöző, a szólásszabadságnak hadat üzenő, primitív megnyilatkozása miatt - zárja közleményét a pártszóvivő. 
Kapcsolódó: 
   Tompika az ügyészséget utasítja 
   Deutsch Tamás 72 órás ultimátumot adott az ügyészségnek, hogy felszámolja "gennyláda náci" hírportálunkat 
   A Fidesz épp most szünteti meg a nyelvtanítást 

NAV-botrány: dokumentum van arról, hogy vizsgálatokat állítottak le 

2013. december 13., péntek, 11:24 HVG 
Az adóhatóság kivételez a kiemelt adózókkal, leállítja a vizsgálatukat, vagy el sem rendeli, és ezt bizonyítani is lehet - reagált Horváth András Varga Mihály legutóbbi válaszára. A miniszter szerdán azt állította: nincs bizonyíték az áruházláncok áfacsalására. 
Varga Mihály legutóbbi parlamenti válasza a NAV-botránnyal kapcsolatban azt bizonyítja, hogy vannak kivételezett helyzetben lévő adózók, pedig ellenük a kormány állítólag szabadságharcot folytat - mondta Horváth András, a NAV volt munkatársa, aki november eleje óta azzal vádolja az adóhatóságot és a kormányzatot, hogy segédkeznek abban, hogy ezermilliárdos nagyságrendben csalják el az áfát a kiemelt adózók, különösen a nagy kiskereskedelmi áruházláncok. 
Mint arról a hvg.hu beszámolt, a nemzetgazdasági miniszter szerdán a parlament honlapján megjelent írásbeli válaszában többek között azt írta, a NAV nem talált bizonyítékot az áruházláncok áfacsalására. 
Dokumentum van a vizsgálatok leállításáról 
Horváth András az elmúlt években többször jelezte, hogy a NAV-on belül komoly visszaélések történnek, ennek ellenére évek óta nem történik semmi. A NAV volt munkatársa szerint ezzel foglalkoznia kellene a parlament költségvetési bizottságának is. Csütörtökön a bizottság kísérletet is tett, hogy meghallgassa az üggyel kapcsolatban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét, azonban Domokos László nem ment el a meghallgatásra, mint ahogyan a kormánypárt sem. 
 
Horváth András középen - Fotó: Stiller Ákos

Az Átlátszóhoz egyébként eljutott egy dokumentum, amely a Kiemelt Adózók Igazgatóságának (a szervezetet a kormány 2012-ben egy kormányhatározattal megszüntette) 2010 negyedik negyedévi teljesítményét összegzi. Abban az időszakban az igazgatóság 8 vizsgálati kérelmét tagadták meg az adóhatóságnál: hármat a NAV-elnöke, ötöt pedig helyi szinten - mondta Becker András, az Átlátszó munkatársa. Ez egy negyedév, egy év alatt ez 30 vizsgálatot is jelenthet, és a portál információi szerint ez a szám többszörösére nőtt 2011-ben és 2012-ben - tette hozzá. 

Horváth András szerint ez a dokumentum azt bizonyítja, hogy amint elér egy olyan szintig a vizsgálat a NAV-nál, ahol kiemelt adózót érintene, leállítják vagy el sem rendelik. Erre a NAV korábban úgy reagált, hogy Horváth András rágalmazta az adóhatóságot, és ezért feljelentést is tett ellene. "A kiemelt adózók gyakorlatilag ellenőrizetlenek maradnak, a revizorok nem végzik el a tartalmi elemzésüket. A NAV-nál az a filozófia, hogy nem tehetnek arról, hogy olyan árut fogadnak be, amelynél valakik elcsalják az áfát, és nem is lehet bizonyítani" - mondta a NAV volt munkatársa. 

A NAV a beszállítókra tolja a problémát

Horváth András november 8-án megjelent tanulmányában, amely a NAV-botrányt kirobbantotta, azt állította, hogy az áruházláncok gyakorlatilag tele vannak adócsalásból származó áruval. Úgy látja, Varga Mihály napokban nyilvánosságra került parlamenti válaszában gyakorlatilag elismeri, hogy a NAV pontosan tudta, az áruházláncok polcain adócsalásból származó áruk vannak. Varga válaszában azt írta, hét áruházláncot vizsgáltak, és 49 további beszállítót jelöltek ki vizsgálatra. 

A NAV azonban nem rendelt el vizsgálatot, és azt a következtetést vonta le, hogy az adócsalást nem lehet bizonyítani. Emellett azt állítja, hogy a csalás a láncolat alsóbb szintjein történik, ahol minden esetben megteszik az adómegállapításokat. A NAV végkövetkeztetése, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy az áruházláncok közvetlenül érintettek. "Mi más a közvetlen érintettség, ha nem az, hogy az áruházláncok polcain adócsalásból származó termékek vannak?" - reagált Horváth András, és azt mondta, hogy ez is arra utal, hogy ezek az adózók védettek a NAV-on belül. A NAV a problémát rátolja a beszállítói hálózatra, ezzel azonban a probléma újratermelődik, és emelkedik az összeg, amit ezek a konglomerátumok elcsalnak a költségvetésből - jegyezte meg. 

Két fontos fejlemény

A NAV-botrányban egyébként Varga Mihály válasza mellett az elmúlt időszakban két fontos esemény történt: a képviselők sikeresen összegyűjtötték a parlamenti vizsgálóbizottság kezdeményezéséhez szükséges képviselői aláírásokat. Ahhoz, hogy a parlament elé kerüljön a kérdés, 78 képviselő aláírása szükséges. Ez összegyűlt, de a kormánypárti többség a parlamentben ennek ellenére még leszavazhatja a vizsgálóbizottság felállítását. 

A másik fontos fejlemény, hogy az ügyészség határozatot hozott a NAV-botránnyal kapcsolatos nyomozás elrendelésére. Ugyanakkor a kormány, a kormánypárt, és a hatóság részéről több olyan kísérlet történt, amelyekkel el akarták tussolni az ügyet. 

Soros és Lauder a földosztás mögött 

SOROS ÉS LAUDER A FÖLDFOSZTÁS MÖGÖTT!!! 
A Világgazdaság nevü cionista kiadvány, héber kettős állampolgárát és felelős szerkesztőjét buktatta be a NEMZETKÖZI ZSIDÓ LOBBI...- MAGYARORSZÁG FÖLDFOSZTÁSÁNAK ügyében!!! 
A Világgazdaság felelős szerkesztőjéről, Újvári Miklósról szerdán írta meg a Magyar Nemzet, hogy érintett lehet a csalássorozatban. Csütörtökön délelőtt megvált tőle a lap. "A Világgazdaság című zsidó provokatív kiadvány és annak kiadója tájékoztatja olvasóit, hogy 2013. december hó 12. napján Újvári Miklós úr felelős szerkesztőt saját kérésére felmentette" - írja szűkszavú közleményében a Vg.hu. 
A lépés előzménye a Magyar Nemzet által szerdán megszellőztetett információ, amely szerint a volt felelős szerkesztő érintett lehet a jogosulatlan földalapú támogatásigénylések ügyében. A lap értesülését a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára, Budai Gyula is megerősítette. Elmondta, azt követően fordult a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, hogy tudomására jutott, egyesek ismét olyan földekre adtak be támogatási kérelmet, amely területekhez semmi közük sincs. Szerinte a mostani esetek körülményei arra utalnak, nem egyszerű csalássorozatról van szó. 
Bizonyos körök - fejtette ki -, úgy tűnik, mindent megtennének azért, hogy kormányellenes hangulatot szítsanak a gazdák körében. Budai Gyula meglátása szerint a gazdasági napilap vezetője nem lett volna képes egyedül véghez vinni cselekedetét, ehhez bűntársakra is szüksége lehetett, akik felkészítették rá, miként kell támogatást kérni, s megjelölhették azt is, mely területekre jelentse be igényét. 
A Magyar Nemzet kedden megkereste Újvári Miklóst is, aki nem kívánt az ügyben nyilatkozni. Nem puszta véletlenről van szó - Nem tartom véletlennek, hogy az önkormányzattól a családom által bérelt területre jelentett be jogosulatlan támogatási igényt a Világgazdaság című napilap kormányellenes cikkeiről ismert felelős szerkesztője - mondta a lap megkeresésére Péter Mihály. 
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének Pest megyei alelnöke arról számolt be, hogy a közelmúltban az érintett földeket, amelyeket a bagi önkormányzattól bérelnek, családi gazdaságuk műveli. A területre azonban "rájelentkezett" Újvári Miklós, mint a földet használó személy, gyepként megjelölve a szóban forgó birtokot, ami egyébként ugyancsak nem felel meg a valóságnak. - A Világgazdaság vezető embere első megkeresésemre tagadta, hogy támogatási igényt jelentett volna be a kifizető ügynökséghez, majd másnap soron kívül beszerezte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az ügyfélkódját - ami elengedhetetlen az ügyek intézéséhez -, és azonnal lejelentkezett a területről. Személyes találkozásunkkor adatainak jogosulatlan használatára hivatkozott, de amikor javasoltam neki, hogy tegyünk rendőrségi feljelentést, amit én, mint ügyvéd megszerkesztek a részére, ettől fölöttébb idegesen elhatárolódott, s kérte, az ügyben ne tegyek jogi lépéseket - vázolta fel a történteket Péter Mihály. Mint mondta, később megtudta, hogy Újvári Miklós más Pest megyei területekre is támogatási kérelmet nyújtott be. 
Forrás: Facebook - SVPSZ 
Soros Györgyöt Putyin kitiltotta Oroszországból, nálunk még mindig igen toppon van. Félő, hogy halála után róla is intézetet vagy valami nagy dolgot, esetleg a Lánchidat kell majd elnevezni. 
Lauder a sukorói kupleráj megépítésének elmaradása miatt Washingtonban perli Magyarországot 120 milliárd forint elmaradt haszonért. Az ügyvédi költség máris meghaladta a kétmilliárd forintot. 
A magyar emberek helyett nemzeti alapon ezeket, és hasonszőrű társaikat támogatja Magyarország.
Kapcsolódó: 
   Soros kötelék 
   Magyar vízumgyár Rijádban? 
   Még egyszer az állami vállalatok vezetőinek jutalmáról 
   Fanyalgás és okoskodás 
   Veszélyes és felelőtlen a védőoltások ellenzése 
   A láthatatlan hatalom 


A jövő Győrben épül, a múlt eltüntetésre kerül, ugyanott 
Győrben előkerültek a renszánsz erőd maradványai. Fel lehetne újítani őket csodálatosan. De a városvezetésnek inkább a szokásos mutyipiramis kell, egy mélygarázs, ami alig valamit mutatna meg a vasbeton szerkezetbe nyomorított Dunakapu-bástyából. Kérdéses, nem sérülne-e meg az eltüntetendő műemlék. Mindez nem lényeg, havaj van, kétmilliárd hitelt ide és menjen a munka. Az ellenzék és a civilek hupákolnak, de a polgármester és a város vezetése viasszal tömte meg a fülét...lálálá, nem hallom! Unokáink se fogják látni a török elleni végvár rendszer gyöngyszemét :) 
Teljes cikk: magyarinfo.blog 

Újra rekordon az államadósság 

2013. december 12., csütörtök, 14:22 HVG 
December elejére minden korábbi rekordot megdöntött a központi költségvetés adóssága, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) adatai szerint elérte a 22 728 milliárd forintot. A növekedés mögött a novemberi dollárkötvény-kibocsátás áll. Január óta 2000 milliárd forinttal nőtt a tartozás. 
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. több hónapi előkészítés után idén novemberben jelent meg újra a nemzetközi tőkepiacokon, új, összesen 2 milliárd dollár értékű kötvényével. A tízéves futamidejű dollárkötvényeket 5,75 százalékos kamattal jegyezték le a befektetők. A novemberi és a februári devizakötvény-kibocsátások kiváltották az IMF-hitelt - sőt a mostani novemberi kibocsátással 2014 első felére bespájzolt az adósság kezelő - vagyis az addig esedékes lejáratokat a mostani tartalékokból az ÁKK finanszírozhatja. 
A novemberi kibocsátás jelentős része le is csapódott a z MNB devizatartalékaiban: míg október végén az MNB devizatartalékai 32,7 milliárd euróra rúgtak, november végén már 1,9 milliárd euróval voltak magasabbak, vagyis 34,72 milliárd euró tettek ki - írja a Napi.hu. 
Ennek fényében nem meglepő az ÁKK azon adata, amely szerint a december 6-ával végződő héten minden idők rekordját megdöntötte a költségvetés adóssága: a friss adatok szerint ez 22 728 milliárd forint volt, amely az idénre várható GDP 78 százaléka. Az ÁKK adatai szerint így az év eleje óta 2007,9 milliárd forinttal nőtt az adósságállomány. 
A mostani kötvénykibocsátással együtt az ÁKK figyelt arra, hogy az államadósság-pályát legalább is papíron csökkenő pályán tartsa: Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese a Napi Gazdaságnak adott interjúban elmondta, hogy az ÁKK úgy számol, hogy a GDP-arányos államadósság a tavalyi 79,8 százalékos szintnél 0,3-0,4 százalékponttal alacsonyabb legyen az év végén. Ez persze nagyban függ a forint év végi árfolyamától is - nyilatkozta a lapnak. 

Dr. Léhmann: áttörést látok! 

december 12, 2013 sonline.hu civilkontroll 
Léhmann Györgynek papírja van róla, hogy semmis a devizahitel-szerződés; most először mondta ezt ki keresetlevelére bíróság, de mindjárt duplán. 
"Papírom van róla, hogy semmis a devizahitel-szerződés; most először mondta ezt ki keresetlevelemre bíróság, de mindjárt duplán: egymás után két perben is, előbb első fokon, a másikviszont már jogerősen" - értesítette lapunkat Léhmann György. A siófoki jogász úgy véli, tarthattak valamiféle "eligazítást", esetleg összbírói értekezletet a témában, szerinte ugyanis nem lehet véletlen, hogy eddigi perei során egyszer sem jutott ilyen megállapításra egyetlen bíróság sem, most meg a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla is. Léhmann György bízik abban, hogy ez iránymutatás a többi per végkifejletére is. 
- Én sosem kértem mást (ez irányú keresetlevelemet az interneten közzé is tettem, bárki pert indíthat a segítségével), mint a devizahitel-szerződés tisztességtelenségének a kimondását a bank egyoldalú módosítási jogára hivatkozva - így az ügyvéd. - Ezt ítélték eddig a bíróságok megalapozottnak, vagy éppen utasították el, korábban inkább az utóbbi, az elmúlt hetekben inkább az előbbi. De most először fordult elő, hogy a bíróság ne is foglalkozzék a tisztességtelenséggel, hanem kimondja: az egész szerződés semmis. A bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell, hogy semmis-e egy szerződés - ez uniós jogelv, csakhogy eddig a magyar ítélkezők ezt figyelmen kívül hagyták. Ha ez a két ítélet azt jelenti, hogy ezek után nem fogják, akkor nyert ügyünk van. Áttörést látok, hiszen ha sorban semmisek lesznek a deviza-szerződések, akkor onnant ól kezdve a bankoknak kell elkezdeni bírósághoz szaladgálni, hogy ugyan állítsa már helyre a szerződést úgy, hogy ne legyen semmis. Ekkor jövök én és kő kövön nem marad: kedves bank, szíveskedjék kártérítést fizetni annak az ügyfélnek, amelyiket eddig semmis, azaz törvénytelen szerződéssel megtévesztette. Mert az alapvető, hogy ilyenkor jár a kártérítés a becsapott fogyasztónak. 
Léhmann György arra is emlékeztetett: a Kúria néhány hete hozott egy jogegységi döntést. - Akkor nem tudtam még, mi ennek az értelme. Az áll benne, hogy a bank csak abban az esetben indíthat viszontkeresetet semmis szerződés esetén, ha elismeri: valóban semmis volt a szerződés. Ha nem ismeri el, úgy nincs lehetősége arra, hogy kérje a bíróságtól: állapítsa meg, melyek a semmisség jogkövetkezményei. Ezt is és a két ítéletet is jelnek tekintem. A bank számára ez csapda: hasemmis volt az eredeti megállapodás, akkor azért komoly kártérítési felelősséggel tartozik, mint a szerződés készítője. Akkor is, ha nem állt szándékában az ügyfél megtévesztése, hiszen a felelősség objektív... 

Bűnszervezet tagja volt Horváth Aladár fia? 

2013. december 13., péntek 05:01 Magyar Nemzet 
Bűnszervezet tagjaként csempészett Ausztriába afgán és pakisztáni illegális bevándorlókat Horváth Aladár, a cigány pártot szervező egykori SZDSZ-es jogvédő azonos nevű fia. A büntetőügyben keletkezett, a Magyar Nemzet által megismert dokumentumok azt igazolják, hogy ifjabb Horváth alkalmanként száz eurót kapott a fuvarokért, és tisztában volt azzal, hogy embercsempészként tevékenykedett. A gyanúsított apja abban bízik, hogy a fiával szembeni eljárás nem befolyásolja majd politikusi pályafutását. 

Ügyészségi revízió alatt áll, és rövidesen vádemeléssel zárulhat az a nyomozás, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztálya üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel gyanúsítja az ismert jogvédő, Horváth Aladár fiát és hét társát - tudta meg a Magyar Nemzet. A taxisként dolgozó ifjabb Horváthot január 29-én hallgatták ki és gyanúsították meg három, illegálisan Magyarországon tartózkodó afgán állampolgár Ausztriába csempészésének kísérletével. A gyanúsítás alapja az a 2012. július 5-i közúti igazoltatás volt, amelynek során a Horváth taxiját ellenőrző rendőrök Hegyeshalom térségében megállították a három, dokumentumokat felmutatni nem tudó afgánt a határ felé szállító csempészt. 
A Magyar Nemzet által megismert nyomozati iratok szerint ifjabb Horváth az első alkalommal nem tett vallomást. A nyomozók február negyedikén ismét kihallgatásra idézték a férfit, aki akkor védője jelenlétében kijelentette, ismeri a hatóság által vélelmezett megbízóját, B. Józsefet. Ugyanakkor azt állította, nem volt róla tudomása, hogy utasainak nincsenek iratai. Március 7-én a rendőrök közölték Horváthtal, hogy titkos információgyűjtést folytattak vele és társaival szemben. 
A hatóság rögzítette a július 5-i igazoltatást megelőző találkozót, ahol a makói gyermekotthonból szökött afgánok a megbízó B. autójából átültek Horváth taxijába, aki a feltűnés elkerülése érdekében leszerelte a fuvartársaság emblémáját a kocsiról. A nyomozók arról is tájékoztatták, hogy bírói engedéllyel rögzítették a B.-vel folytatott beszélgetéseit. 
A B. által a fővárosba szállított afgánok csempészését megelőző beszélgetés tanúsága szerint az egymást rendre a "na mi van, cigány?" köszöntéssel üdvözlő gyanúsítottak arról egyezettek, hogy Horváth vigye "beljebb" (Ausztriába - a szerk.) a három utast, akik a megbízó szerint "jó arcok". A következő beszélgetésben B. arról győzködte Horváthot, hogy kap "plusz egy százast" (100 eurót - a szerk.), ha elviszi őket "Wiennáig", azaz Bécsig. Az egy órával később elhangzott beszélgetésben Horváth úgy panaszkodott megbízójának, hogy "annyit variálnak ezek a rákos köcsögök", és beszámolt róla, hogy az utasokat Bécs előtt fél órával kirakja az autóból, hogy gyalog jussanak el az osztrák fővárosba. 
A következő, Horváthtól érkező hívásban a taxis dadogva mesélte el B.-nek, hogy rendőrök elfogták őket, az afgánokat őrizetbe vették, "Wiennába" vitték őket egy táborba, őt pedig elengedték, és nem gyanúsították meg semmivel. Amikor megbízója arról érdeklődött, hogy miért engedte el a hatóság, Horváth úgy felelt: "Hát olyan beszédet mondtam, testvérem". A taxis arról győzködte társát, hogy azt közölte az őt faggató rendőrökkel: a droszton vette fel az utasokat, olyan jó helyen várja kuncsaftjait, hogy akár holnap is lehet ilyen fuvarja, és nem feladata, hogy elkérje azok igazolványát. Horváth úgy idézte fel a hatóság emberével folytatott beszélgetést, hogy a rendőr azt mondta neki: "Hát ilyen nincs. Semmibe nem tudunk belekötni." B. a lehallgatásokról készült leiratok szerint nem fogott gyanút, és Horváthtal, valamint más taxisokkal a korábbi munkamegosztás szerint csempészték tovább az illegális bevándorlókat. B. intézte a fuvarokat, és tárgyalt a pénzről, Horváth pedig más bűntársaihoz hasonlóan szállította az utasokat, akik a rendőrség adatai szerint mindannyian fiatalkorúak voltak. 
Az NNI illegális migráció elleni osztálya idén június 27-én gyanúsította meg a jelenleg cigány pártot gründoló roma jogvédő fiát azzal, hogy a terhére róható bűncselekményeket bűnszervezetben követte el. A rendőrség szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján Horváth tisztában volt azzal, hogy egy olyan, hosszabb időre szervezett bűnözői csoportnak nyújt segítséget, amely arra szakosodott, hogy a szerb-magyar határról pénzért cserébe Nyugat-Európába juttasson afgán és pakisztáni állampolgárokat. A nyomozók megállapították, hogy ifjabb Horváth Aladár 2012 márciusától 2012 júliusáig hét alkalommal összesen tizenkilenc, a makói, illetve a szentesi gyermekotthonból elszökött illegális bevándorlónak segített Ausztriába jutni, amiért összesen 2100 eurót vehetett át. 
A Magyar Nemzet érdeklődésére, hogy miként értékeli a fiával szemben maffia-bűncselekmény gyanújával folytatott eljárást, a közelmúltban a Magyarországi Cigány Pártot (MCP) megalapító idősebb Horváth Aladár, egykori SZDSZ-es roma jogvédő azt közölte: taxisként dolgozó fiát becsületben nevelték fel, ezért bízik benne, hogy készakarva nem követett el bűncselekményt. - Ha mégis vétett a magyar törvényekkel szemben, felnőtt emberként felelni fog tettéért. Nagyon remélem, hogy az én politikai szerepvállalásom nem érinti hátrányosan a fiam helyzetét. És fordítva is igaz: a fiammal szembeni eljárás nem fogja negatívan befolyásolni politikusi tevékenységemet. Vádemelés esetén bízunk a magyar igazságszolgáltatás pártatlanságában - áll Horváth Aladár írásban elküldött válaszában. Az MCP elnöke arra a kérdésre, hogy volt-e tudomása arról, hogy fia milyen módon egészíti ki a személyszállításból származó bevételét, nemmel felelt, és közölte, tudomása szerint a családjából más nem érin tett az eljárásban. 
Kapcsolódó: 
   Polgárháború kirobbantása volt a cél? - Vádemelés a romagyilkosságok ügyében 
   Az igazi rasszizmus 
   Szentendrei kereszténygyalázás 
   A végtelen két hét 
   Megalakult a Roma Gárda 
   Őrizetbe vették a Roma Gárda vezetőjét 
   Balog: Lelki dimenzió nélkül a kormányzás csak favágás 
   Izraelben nem adhatott vért egy parlamenti képviselő, mert "az etióp zsidóknak különleges vércsoportjuk van" 

Irán megszakította az atomtárgyalásokat 

2013-12-13. 09:07 MTI - Kuruc.info 
Az iráni szakértői csoport megszakította csütörtök éjszaka az iráni atomprogramról szóló, három nappal korábban kezdődött bécsi tárgyalásokat a nagyhatalmakkal és hazaindult, hogy konzultáljon a teheráni vezetéssel - közölte a küldöttség egyik tagja. 
Az IRNA hírügynökség pénteken idézte az iráni illetékest. Az illető nem adott magyarázatot a lépésre, de hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy az Egyesült Államok csütörtökön feketelistára tett újabb kéttucatnyi vállalatot és magánszemélyt az Irán ellen hozott gazdasági szankciók megsértése miatt. 
Az intézkedés értelmében zárolják egyes panamai, szingapúri és ukrajnai társaságok és személyek Egyesült Államokban lévő javait és megtiltják az amerikai vállalatoknak, hogy tranzakciókat bonyolítsanak le velük. A szankciók megsértői közül egyesek titokban üzleteltek az iráni olajszállító flottával, mások olyan anyagokat adtak el Iránnak, amelyek segítségével vegyi fegyvert lehet előállítani. 
Kommentárok szerint az amerikai kormányzat a lépéssel jelezni akarja, hogy továbbra is nyomás alatt tartja Iránt, noha a múlt hónapban ideiglenes megállapodás született hat nagyhatalom és Teherán között a gazdasági szankciók részleges enyhítéséről. A megállapodás az iráni nukleáris tevékenység részleges - hat hónapig tartó - befagyasztását irányozza elő, cserébe az Irán ellen irányuló nemzetközi szankciók enyhítéséért. Ebben az időszakban újabb szankciók nem vezethetők be Teherán ellen. 
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának illetékes bizottsága csütörtökön felszólította a világszervezet tagállamait az Irán elleni szankciók szigorú betartására. A bizottságot vezető ausztrál Gary Quinlan hangsúlyozta, hogy a novemberi genfi megállapodás nem érinti az érvényben lévő büntetőintézkedések betartását. 
Kapcsolódó: 
   Nászmenetet mészárolt le a Nobel-békedíjas egyik drónja Jemenben 
   Oroszország szorgalmazza az Irán elleni szankciók eltörlését 

Putyin eloszlatja Európa kétségeit 

13.12.2013, 11:44 Oroszország Hangja 
A moszkvai Kreml György-termében elhangzott beszédből a hírügynökségek idéznek a Nyugaton nagy érdeklődésre számot tartó témák szerint. Nemzetközi és belpolitikai kérdésekről van szó. Dusan Kerny,a Slovenské Národne Noviny lap szemleírója Pozsonyból mondja el benyomásait: 

Az orosz államfő üzenete a Szövetségi Gyűléshez fontos esemény Oroszország lakói számára, és mindig érdeklődést vált ki Európában is. Az idén kiemelt volt a figyelem, a nemzetközi és az oroszországi kontextus miatt. Itt elsősorban az átfogó ukrajnai politikai válságra gondolok, az emberi jogok helyzetére Oroszországban. Mindezek iránt a világ nem közömbös. Őszintén örültem, amikor néhány nappal korábban láttam, hogy Vlagyimir Putyin találkozik a jogvédőkkel, akik között ott volt Ludmila Alekszejeva a moszkvai helsinki csoport vezetője, jelen voltak a Memorial és más szervezetek képviselői. Ezt a találkozót pozitív jelnek fogtam fel. A hatalom és a jogvédők találkoznak, megvitatják a problémákat. Most az is világos, hogy itt nem egyszerű gesztusról van szó. Úgy tűnik (erre utal a Szövetségi Gyűléshez intézett üzenet), hogy az államfőt aggasztja ez a probléma, és beszédében meg is fogalmazta álláspontját. Putyin javasolja annak a törvénynek a megvitatását, amely társadalmi ellenőrzést írna elő a hatalom tevékenységére. Ez egyben a jogvédő mozgalom fejlesztését is előirányozza. Ezt a funkciót Oroszországban a Társadalmi Kamara látja el, amely a parlament egyfajta társadalmi prototípusa. Ilyen jellegű szervezet Szlovákiában nincs. Nincs társadalmi szerv, amelyet internetes szavazás alapján alakítanának ki, ahová delegálhatnák képviselőiket a régiók és az ország elnöke. 
Visszatérve Vlagyimir Putyin üzenetéhez, örömmel hallottam, hogy az államfő szerint az ország fejlesztésének stratégiai terveit meg kell vitatni a civil társadalommal, a nem kormányzati szervezetekkel. A hatóságok politikájának széleskörű társadalmi megvitatása a demokrácia jele, egyben nagy előrelépés. Putyin elnök üzenetében világosan utalt arra, hogy ez az irány fejlődni fog. Az általa meghirdetett irányvonal segíti a negatív jelenségek leküzdését az orosz társadalomban, újabb ösztönzést ad a fejlődéséhez, és egyben hozzájárul a Nyugat ismert aggodalmainak eloszlatásához. 
Kapcsolódó: 
   Európa nyomására újította fel a tárgyalásokat Ukrajna 
   Oroszország arra hívja fel az EU-t, hogy ne zavarja Ukrajnát a választásában 


LETARTÓZTATTÁK KISS ERNŐ VOLT RENDŐR DANDÁRTÁBORNOKOT 1






A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán őrizetbe vette Kiss Ernő volt dandártábornokot – értesült az Index.hu. Az egykori főrendőr csütörtökön előzetes letartóztatásba került. Úgy tudjuk, hogy Kiss Ernő jelenleg a Nagy Ignác utcai börtönben van. Értesülésünket, miszerint az egykori dandártábornokot letartóztatták, Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője is megerősítette, az Index megkeresésére ezt válaszolta: “Dr. K. Ernő nyugállományú rendőr dandártábornokot 2013. december 11-e napján gyanúsítottként hallgattuk ki vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. A gyanúsítottat szerdán őrizetbe vettük, a mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkozva, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára. Az előzetes letartóztatást 1 hónap időtartamban rendelte el. A gyanúsításban megfogalmazott tényállásról a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozunk. ” A PestiSrácok.hu is megkereste Simon Richárdot, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva még azt sem árulhatta el, hogy van-e az ügynek a tábornokon kívül más gyanúsítottja. Simon arra sem válaszolhatott, hogy a jelenlegi eljárás összefüggésben áll-e Kiss Ernő korábbi, ittas vezetés miatt lefolytatott büntetőeljárással. Kiss Ernő védője Molnár Csaba (szintén egykori rendőr) a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, nincs meghatalmazása arra, hogy nyilatkozzon az ügyről, így kérdéseinkre nem válaszolt, azt viszont cáfolta, hogy ügyfele korábbi, ittas vezetés miatti büntetőügyével lenne összefüggésben az ügyészség gyanúja. Molnár a Népszabadság információját sem kommentálta, amely szerint a gyanúsítás arról szól: Kiss Ernő arra hivatkozva, hogy kapcsolata is némi pénz segítségével az egyik érintett érdekében be tudna avatkozni egy folyamatban lévő – már vádszakban – lévő büntetőügybe, és képes lenne befolyásolni annak kimenetelét. A PestiSrácok.hu úgy tudja, az egykori tábornok ellen már csaknem egy éve elkezdtek nyomozni. A Népszabadság úgy tudja, Kiss Ernő ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkosszolgálati módszerekkel gyűjtött információi és bizonyítékai alapján indult eljárás. Azt nem lehet tudni, hogy a nyugalmazott tábornokot figyelte-e a belső elhárítás vagy azt a személyt, akinek az érdekében Kiss a gyanúsítás szerint kész lett volna akár vesztegetni is.
Ismert, hogy Kiss Ernő még a XIII. kerületi rendőrkapitányság vezetőjeként  2007-ben az akkori országos rendőrfőkapitány a megbízását visszavonta, mert ittasan balesetet okozott: parkoló autókba rohant bele a Petneházy utcában, majd távozott a helyszínről, és felettesét úgy tájékoztatta, hogy az autója eltűnt, ellopták. Szintén 2010-ben alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök a III. kerületben. A dandártábornokot vérvételre előállították, majd elvették a jogosítványát. A volt főrendőr ekkor ismét autóba ült, de nem sokkal később ismét elkapták, akkor már a slusszkulcsot is elvették tőle. Ebben az ügyben 2013-ban kezdődött a bírósági eljárás. Az Index.hu azt is felvetette, hogy a kilencvenes években Kiss Ernő a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot vezette, ez a rendőri szerv dolgozott egyebek mellett az alvilági leszámolások és robbantásos merényletek ügyeiben is. A portál szerint nem tudni, hogy a mostani őrizetbe vétele összefügg-e azzal, hogy több ilyen alvilági leszámolásos ügyben újra nyomoz a rendőrség. 
Amint megtudunk valamit, cikkünket frissítjük!


Prémiumstop? Tovább osztogatták a milliókat



2013, december 13 - 09:23
Hiába ígérte idén februárban a prémiumok és jutalmak leállítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mégis folytatódott az osztogatás - számol be a Blikk.

A fejlesztési tárca a lapnak február közepén azt írta, leállították a prémiumok és jutalmak kifizetését háttérintézményeiknél. A Blikk azonban nemcsak a minisztériumtól kérte ki a prémiumlistákat, hanem az érintett cégektől is, amin jóval magasabb számok álltak.
A MÁV fejesei februárig ugyan egy fillért sem kaptak, ősszel azonban a vasúttársaság arról számolt be, hogy több mint 200 millió forint ütötte a vezetők markát idén. A lap rámutat: a tilalmat nem vehette túl komolyan Németh Lászlóné miniszter sem, ő állapította meg ugyanis az MNV Zrt. volt vezetőjének, Horváth Gergely Domonkosnak a lehető legmagasabb prémiumot.

A Blikk a minisztériumnál is érdeklődött: hogy lehet az, hogy a kifizetések állítólagos leállítása után is lehettek kifizetések, de egyelőre nem kaptak választ.

Blikk - 
alfahir.hu


Tompika az ügyészséget utasítja

2013, december 11 - 18:51
dtamasA primitív és trágár twitter üzeneteiről hírhedt Deutsch Tamás most a Facebook oldalán kezdett ámokfutásba és nekirontott a kuruc.info portáltnak.
"A Kuruc.info egy tőről metszett náci szenny(hon)lap. A létezése nettó gyalázat" – írja a közösségi oldalon Deutsch. A fideszes EP-képviselő 72 órás ultimátumot adott az ügyészségnek arra, hogy "törvényes kötelezettségének végre eleget téve egyszer és mindenkorra felszámolja ezt a gennyláda náci hírportált". Deutsch szerint a kuruc.info a törvények betartására hivatott intézmények "teljes töketlensége" miatt tevékenykedik háborítatlanul.
"Az elmúlt napokban például mosolyogva óriásplakát helyet béreltek maguknak, óriásplakátot nyomtattak, majd kihelyezték azt a kibérelt helyre és gondolom még áfás számlát is kértek a szolgáltatásokért, mert így van ez rendjén. Zavartalanul élik egy náci hírportál dolgos hétköznapjait. Munkaidőn túl pedig szorgalmasan újságírókat illetve általuk zsidónak, cigánynak, buzinak, stb. minősített embereket fenyegetnek, szóval kedvenc szabadidős náci szenvedélyüknek hódolnak" - írja. "Nincs melléduma, nincs egyfelől-másfelől! Tessenek az ügyészségnél azonnal a két hátsó lábukra állni, mert kezemben a kréta és indulok a Legfőbb Ügyészség épületéhez ugróiskolát rajzolni" - áll a fideszes Deutsch bejegyzésében.
A Legfőbb Ügyészség visszautasítja Deutsch Tamás néppárti európai parlamenti képviselő kuruc.infóval kapcsolatos bírálatát - reagált az MTI-nek Fazekas Géza ügyészségi szóvivő.
Fazekas Géza hangsúlyozta: az ügyészség általában nem szokott képviselők közéleti megnyilvánulásaira reagálni, ugyanakkor durva kirohanásnak és valótlan állításoknak nevezte a politikus által írtakat. Hangsúlyozta: az ügyészség több eljárást is indított a portál ellen, köztük M. Balázs ellen, aki a vádhatóság szerint főszerkesztőként rágalmazást követett el. Hozzátette: annak ellenére tudtak vádat emelni, hogy az Egyesült Államok még 2007 őszén elutasította a portál szerverének lefoglalását az amerikai alkotmány első kiegészítésére, a sajtószabadságra hivatkozva.
A vád alapjául az szolgált, hogy 2006. október 7-én, majd 16-án, majd utána több alkalommal, frissített formában a 2006 szeptemberi budapesti eseményekkel kapcsolatban a kuruc.info közzétette az ügyekben eljáró bírák, ügyészek személyes adatait. A Fejér Megyei Bíróság 2011 őszén jogerősen bizonyítottság hiányában felmentette M. Balázst.
Korábban Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook oldalára feltöltött videóban kifogásolta, hogy milyen körülmények között tölti házi őrizetét a négy ember haláláért felelős szlovák milliomosnő, Eva Rezesova. Pár órával később a bíróság megszüntette a házi őrizetet, és börtönbe vitték a szlovák milliomosnőt (amit természetesen meg is érdemelt - szerk.). Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke úgy fogalmazott: „példátlan, hogy egy politikus a jogerős bírósági döntés előtt kinyilvánítsa, hogy milyen jellegű határozatot tartana elvárhatónak”. Úgy tűnik, hogy Rogán Antal után, már Deutsch Tamás is a Facebookon ad utasításokat jogi ügyekben.
Kedden az Alfahír is beszámolt arról, hogy a szélsőliberális Index „nyomozást” indított, mert egy budaörsi társasház falán, óriásplakáton hirdetik a Kuruc.info portált. Cikkük eredményeképpen a Hungaroplakát a plakát levételét ígérte. A következőt válaszolta a szélsőliberális hírportál megkeresésére: „A tárgyi helyszínen kihelyezett reklámtábla felületét Reklámügynökség részére adtuk bérbe. A hirdetés tartalmáról nem volt tudomásunk, azonban a mai napon intézkedtünk a plakát mielőbbi eltávolítása érdekében.”
A Kuruc.info az ügyről azt írta, a nyáron meghirdetett, rendkívül népszerű plakátpályázatuk kiírásakor merült fel bennük, hogy köztéri óriásplakátokon is tiltakozzanak a kifejezetten portálukra szabott, hamarosan bevezetendő „kínai típusú internetcenzúra” ellen.
Az óriásplakátcégek az Önszabályozó Reklám Testületre hivatkozva azonban nem voltak hajlandóak még fizetett hirdetésként sem megjeleníteni a tiltakozásnak szánt reklámjukat. A portál saját bevallása szerint is meglepődtek, mikor egy olvasójuk hívta fel a figyelmüket, hogy a fővárosban mégis megjelentek a portált népszerűsítő plakátok.

alfahir.hu
Deutsch megelégelte az olvasói visszajelzéseket, s úgy döntött, segít "Géza ügyésznek" a Magyar Gárda sorsára juttatni portálunkat


Közeleg az EP-választás, s akik eddig semmiféle munkát nem végeztek a tízezer euró fölötti fizetésükért, most megpróbálják eljátszani, hogy ők bizony hasznos politikusok, nem csak holmi élősködők. (Különösen bizonygatásra szorul ez, ha ráadásul még liberális származású is az ember, mint Tamásunk.)
Így hát az ugróiskola-bajnok, akiről mandátuma alatt csak annyit lehetett hallani, hogy néha a női nemi szerv, a közösülés, a sperma és társaik vulgáris neveit írja ki Twitter-oldalára, úgy döntött, maga is aktívabban bekapcsolódik a köreikben immár hagyományosnak mondható magyarellenes háborúba, melynek legkiválóbb harcosai között olyan neves fajtársai találhatók, mint Kohn-Kun, Szamuely vagy Rosenfeld-Rákosi - nem folytatjuk, a lista ismert olvasóink előtt, a Dajcstomik legnagyobb bosszankodására.

Ugróiskolát ígért, ha az ügyészség nem engedelmeskedik rögvest brüsszeli parancsának, ám úgy tűnik, jobb ötlete támadt (vagy inkább jobbat súgtak neki): kitalálta, hogyan lehetne a Magyar Gárda sorsára juttatni portálunkat.

Harcostársak - a Gárda tönkretételéért már mindent megtettek - most már több idejük van ránk

Nem akárhogy: hivatalos papírokkal! Amelyeket ezek szerint eddig csak azért nem nyújtott be, mert kíváncsi volt, ugrik-e az ügyészség az ultimátumára - most azonban, hogy kiderült, nem úgy működik a dolog, mint Singer-Gerőék alatt, jöhetnek a "papírok". Nem jelenthet ez gondot, van akitől segítséget kérni, rá is érnek, hiszen a többségüknek nincs karácsony:

Így azon sem csodálkoznánk, ha holnap előállnának a saját kezűleg megírt, kétségbevonhatatlanul hiteles beismerő vallomásainkkal...
Íme az erről szóló Facebook-bejegyzése:
Egyem a szívét ennek a derék F. Géza ügyész-szóvivő-ügyésznek. Ez a drága ember olyan pöpec módon tudja visszautasítani a "valótlan kijelentéseket" és "durva kirohanásokat", hogy könnybe lábad az ember szeme.
(Kissé felénken rohanok ki ismét durva, amikor megkérdezem, hogy ha mondjuk a sajtóközlemény gyártásra fordított energiák tizedét a törvények betartatásával kapcsolatos munkájukra fordították volna eleddig, akkor nem-e lehetne-e, hogy már évek óta hatalmas lyuk tátongana az online náci sajtópiacon a Kuruc.info felszámolása miatt? Meg, hogy nem-e emlékezteti-e Géza ügyészet a Kuruc.info homokozója körüli ügyészségi totyorgás arra az izmos szerencsétlenkedésre, amit a szervezete a Magyar Gárdával kapcsolatban követett el, amikor is hosszú időn keresztül roppant kreatívan tette szét a kezecskéit a nyíltan paramilitáris szervezet nettó törvénysértő működését illetően, majd végre megokosodva felfedezte azt a régóta létező jogszabályhelyt, amit alkalmazva véget vethetett a törvénytelenségnek. Azaz a Magyar Gárdának. Én kérek elnézést.)
Nos, kedves Géza ügyész, szeretve tisztelt náci rajongóim (csak rajongók tudnak annyi smst és mailt küldeni, éjjel-nappal annyit hivogatni, mint engemet a rajongóim az elmúlt napokban), Kuruc.info!
Láthatóan az ügyészségnek magától, ha tetszik hivatalból nem megy. Lehet, hogy próbálja, próbálgatja, de sehogy se nem sikerül nekik. Itt az ideje hát, hogy segítsünk. Az aranyos snájdig Géza ügyész és csapata ezért megkapja a szükséges segítséget, azokat a hivatalos papírokat, amik alapján végre érvényt tudnak szerezni a törvényeknek. Mert Magyarországon egy náci (szenny)honlap működése törvénytelen.
Amint látják a kedves olvasók, már nem panaszkodik arra, hogy csak nyolc trappista hívta fel, sőt, szeretve tiszteli az őt visszajelzésükkel kitüntető "nácikat". Deutsch amúgy is vadászik a rajongókra (meg most már ránk is, ugyebár), talán emlékszik még valaki, hogy 2011-ben versenyre kelt Kiszel Tündével ízléstelen naptárak kiadása terén...
Úgyhogy lehet nyugodtan tovább gyarapítani a rajongótábort - ne feledjék: csak kedvesen, barátságosan, az is tökéletesen az agyára tud menni: 06-30-200-1982. (Ja és magyarázza már el neki valaki, hogy a hívogatni szót nem rövid i-vel írjuk, következetesen elköveti...)
Frissítés: mi időhiány miatt nem kezdtünk bele Deutsch "helyesírásának" elemezgetésébe, nagy vonalakban megtette helyettünk Lipusz Zsolt:
Tommy Boy szerencsétlen, gyűlölettől áthatott bejegyzéséhez egyetlen, grammatikai jellegű észrevételt fűznék: hemzseg a nyelvhelyességi és helyesírási hibáktól.
Nevezetesen, a magyarban az "e" kérdőszó a segédige után áll, vagyis Tommy abszolút magyartalanul használja ezen szófordulatokat: "nem-e lehetne-e?", továbbá: "nem-e emlékezteti-e?" Ezenkívül a szerkesztőség nagyon helyesen, már felhívta a figyelmet arra, miszerint "a hívogatni szót nem rövid i-vel írjuk", ám barátunk ezt a nyelvi vétséget is elköveti, végezetül az "smst" helyes írásmódja "sms-t", amit a jelek szerint Tompika szintén nem tud. Zárszóként, a központozási, vesszőhasználati hibáiról már nem is érdemes szót ejtenünk. (És itt vannak még az olyan gyöngyszemek, mint az "ügyészet" - talán az enyészet mintájára vagy felénken félénken helyett, a sor tovább folytatható - a szerk.)
Persze neki nyilván csak tanult nyelv a magyar, vagy ennyire igénytelen, esetleg a kettő egyszerre.
L. Zs.
Korábba



Soros kötelék



Ha túl nagy meghökkenést nem is, némi meglepetést okozott a hír, hogy Soros Györggyel üzleti partnerségre lépett Gyurcsány Ferenc cége, az Altus, amelyet a magyar származású pénzügyi guru zsíros megrendelésekkel töm évek óta. Ez a valószínűleg nem minden hátsó szándék nélküli összefonódás lehet az oka annak, hogy a kormányváltás után leértékelődött bukott kormányfő iránt megélénkült az érdeklődés a baloldali liberális médiában, miközben Bajnai Gordon kiesett a pikszisből; egyre kevesebben tekintenek úgy rá, mint Orbán Viktor potenciális kihívójára.

Az is tisztán látszik, hogy előbb Bajnai igyekezett kiakolbólítani Mesterházy Attilát az ellenzék vezére szerepéből, majd amikor kísérlete a kormányfőjelöltség megszerzésére dugába dőlt, egyre harsányabban, egyre tébolyultabb magabiztossággal igyekezett kikényszeríteni a baloldali összefogást a saját - vagyis inkább valaki más - receptúrája szerint. Érdekes volt, ahogy Gyurcsány érdekellentétbe került a bukását követően maga helyett a baloldal nyakába ültetett "ideiglenes", "szakértő" utódjával, mert nem akarták bevenni őt a választási szövetségükbe.

Kérdés: vajon tudták-e hetekkel, hónapokkal ezelőtt Bajnai Gordonék, hogy Gyurcsány mögött is ott áll Soros? Ha tudták, akkor igencsak figyelemre méltó a helyzet. Nem akármilyen harapófogóba került Mesterházy. Úgy látszik, a Soros által erőteljesen befolyásolt nemzetközi pénzvilágnak egyáltalán nincs ínyére a szocialista párt új, fiatal vezérkara, ezért tesznek meg mindent azért, hogy befolyásolják, pontosabban erőteljesen meghatározzák azt a folyamatot, ami jelenleg a baloldali ellenzéki térfélen zajlik.

Érdekes, hogy a legutóbbi választások idejére gyakorlatilag megszűnt SZDSZ - hátrahagyva néhány száz milliós tartozást az állami fejlesztési banknál - néhány egykori vezető politikusa a Bajnai-féle pártba tagozódott be, másik része Gyurcsány pártjába, míg a parlagon hagyott Fodor Gábor liberális pártot alapítva igyekezett magának mozgásteret teremteni. Mindezt figyelembe véve mégsem annyira meglepő, hogy a volt SZDSZ-esek egyik része által támogatott Gyurcsány mögé szerveződött Soros a milliárdjaival. Nem véletlen, hogy azok az országok, amelyeknek fontos érték a gazdasági és politikai szuverenitás, a nemzeti kultúra, a történelmi múlt, az évezredes keresztény értékrend és erkölcs, igyekeznek megvédeni magukat a tőzsdeguru bárminemű befolyásától.

Nekünk is jó okot szolgáltatott erre Soros György. Nem árt felidézni a száraz, szikár tényt: 2008 őszén, amikor a pénzügyi világválság elérte hazánkat, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, éppen Soros pénzügyi alapja indított erkölcstelen támadást a legnagyobb magyar bank, az OTP papírjai ellen, amit a hazai bankrendszer elleni támadásként is értékelhetünk. És éppen ez a támadás adott okot a Gyurcsány-kormánynak arra, hogy azonnal az IMF-hez forduljon a gigahitelért, mert már senki nem volt hajlandó finanszírozni minket, csillagászati kamatfelárért se. Gyurcsányék hitelét 3-4 ezer milliárd forintos éves részletekben ez a kormány fizette vissza, kényszerűen elvonva a forrást három esztendőn át más területektől.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az amerikai törvényhozásban a válság kezdetén éppen Soros lobbizott az IMF kongresszusi támogatása mellett, és hogy Obama egyik fontos támogatójában is őt tisztelhetik az amerikaiak, sőt neki köszönhetik a drogliberalizációt is sok egyéb liberális maszlag mellett. Ha már az elszámoltatást megúszni látszik Gyurcsány, legalább a Soroshoz fűződő kapcsolatának gyökereit nem lenne haszontalan felderíteni az illetékes állami szerveknek. Szigorúan nemzetbiztonsági okokból.



Soros kötelék


2013. november 4., hétfő 00:01 , szerző: Magyar Nemzet

Soros kötelék
Ha túl nagy meghökkenést nem is, némi meglepetést okozott a hír, hogy Soros Györggyel üzleti partnerségre lépett Gyurcsány Ferenc cége, az Altus, amelyet a magyar származású pénzügyi guru zsíros megrendelésekkel töm évek óta. Ez a valószínűleg nem minden hátsó szándék nélküli összefonódás lehet az oka annak, hogy a kormányváltás után leértékelődött bukott kormányfő iránt megélénkült az érdeklődés a baloldali liberális médiában, miközben Bajnai Gordon kiesett a pikszisből; egyre kevesebben tekintenek úgy rá, mint Orbán Viktor potenciális kihívójára.
Az is tisztán látszik, hogy előbb Bajnai igyekezett kiakolbólítani Mesterházy Attilát az ellenzék vezére szerepéből, majd amikor kísérlete a kormányfőjelöltség megszerzésére dugába dőlt, egyre harsányabban, egyre tébolyultabb magabiztossággal igyekezett kikényszeríteni a baloldali összefogást a saját – vagyis inkább valaki más – receptúrája szerint. Érdekes volt, ahogy Gyurcsány érdekellentétbe került a bukását követően maga helyett a baloldal nyakába ültetett „ideiglenes”, „szakértő” utódjával, mert nem akarták bevenni őt a választási szövetségükbe.

Kérdés: vajon tudták-e hetekkel, hónapokkal ezelőtt Bajnai Gordonék, hogy Gyurcsány mögött is ott áll Soros? Ha tudták, akkor igencsak figyelemre méltó a helyzet. Nem akármilyen harapófogóba került Mesterházy. Úgy látszik, a Soros által erőteljesen befolyásolt nemzetközi pénzvilágnak egyáltalán nincs ínyére a szocialista párt új, fiatal vezérkara, ezért tesznek meg mindent azért, hogy befolyásolják, pontosabban erőteljesen meghatározzák azt a folyamatot, ami jelenleg a baloldali ellenzéki térfélen zajlik.
Érdekes, hogy a legutóbbi választások idejére gyakorlatilag megszűnt SZDSZ – hátrahagyva néhány száz milliós tartozást az állami fejlesztési banknál – néhány egykori vezető politikusa a Bajnai-féle pártba tagozódott be, másik része Gyurcsány pártjába, míg a parlagon hagyott Fodor Gábor liberális pártot alapítva igyekezett magának mozgásteret teremteni. Mindezt figyelembe véve mégsem annyira meglepő, hogy a volt SZDSZ-esek egyik része által támogatott Gyurcsány mögé szerveződött Soros a milliárdjaival. Nem véletlen, hogy azok az országok, amelyeknek fontos érték a gazdasági és politikai szuverenitás, a nemzeti kultúra, a történelmi múlt, az évezredes keresztény értékrend és erkölcs, igyekeznek megvédeni magukat a tőzsdeguru bárminemű befolyásától.
Nekünk is jó okot szolgáltatott erre Soros György. Nem árt felidézni a száraz, szikár tényt: 2008 őszén, amikor a pénzügyi világválság elérte hazánkat, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, éppen Soros pénzügyi alapja indított erkölcstelen támadást a legnagyobb magyar bank, az OTP papírjai ellen, amit a hazai bankrendszer elleni támadásként is értékelhetünk. És éppen ez a támadás adott okot a Gyurcsány-kormánynak arra, hogy azonnal az IMF-hez forduljon a gigahitelért, mert már senki nem volt hajlandó finanszírozni minket, csillagászati kamatfelárért se. Gyurcsányék hitelét 3-4 ezer milliárd forintos éves részletekben ez a kormány fizette vissza, kényszerűen elvonva a forrást három esztendőn át más területektől.
Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az amerikai törvényhozásban a válság kezdetén éppen Soros lobbizott az IMF kongresszusi támogatása mellett, és hogy Obama egyik fontos támogatójában is őt tisztelhetik az amerikaiak, sőt neki köszönhetik a drogliberalizációt is sok egyéb liberális maszlag mellett. Ha már az elszámoltatást megúszni látszik Gyurcsány, legalább a Soroshoz fűződő kapcsolatának gyökereit nem lenne haszontalan felderíteni az illetékes állami szerveknek. Szigorúan nemzetbiztonsági okokból.Torkos Matild


Magyar vízumgyár Rijádban?


Beküldte: atlatszo
2013. december 13. péntek
Egy év alatt megötszöröződött a rijádi magyar konzulátuson kiadott schengeni uniós vízumok száma, amire sehol nem volt példa a régióban. Az atlatszo.hu úgy tudja, hogy tömegesen fordultak elő visszaélésgyanús esetek, és a magyar hatóságok külföldről is kaptak figyelmeztetést. A Külügyminisztérium megerősítette, hogy hatósági vizsgálat folyik az ügyben. A konzult leváltották.
*****
Nemrégiben váltás következett be a rijádi magyar konzuli poszton: Horváth András (aki nem azonos a mostanában sokat szereplő volt NAV-munkatárssal – a szerk.) helyére ideiglenes helyettesítőként Krizsák István került. A korábbi konzul elérhetetlen, a minisztérium azt közölte, Horváth András nem áll már az alkalmazásukban.
A statisztikák szerint 2012-ben történt valami Rijádban. Az atlatszo.hu a KiMitTudközadatigénylő portálon keresztül kért információkat a Külügyminisztériumtól, és a kimutatások szerint korábban a szaúdi konzuli szolgálat nem adott ki látványosan sok uniós vízumot, Kuvaithoz hasonlóan például kevesebb, mint 500 schengeni vízumot jegyeztek évente.
2012-ben viszont ez a szám az ötszörösére ugrott, márpedig ilyen mértékű növekedésre a térségben sehol nem volt példa. 2012-ben a Rijádban kiadott vízumok száma hirtelen 436-ról 2190-re ugrott, miközben a térség többi országában nyoma sem volt ilyen mértékű növekedésnek. Kuvaitban például 443-ról 714-re nőtt a kiadott vízumok száma, míg Abu Dhabiban 897-ről 1308-re. Miközben tehát ezeken a konzulátusokon 1,4-1,7-szeres volt a szorzó, a rijádi követség esetében ötszörös volt a növekedés.



A minisztérium a kiugrásra nem adott megnyugtató magyarázatot. Kérdésünkre azt közölték, hogy a növekedés okaként szolgálhat egyrészről az Öböl-térségbeli állampolgárok növekvő utazási kedve, illetve az üzleti élet, a konferenciaturizmus, a wellness és gyógyturizmus fellendülése, másrészről az is, hogy hazánk évről-évre növekvő szerepet vállal a schengeni tagállamok nevében történő képviseleti vízumkiadásában. Hozzátették továbbá, hogy a Külügyminisztérium nem rendelkezik adattal arra vonatkozóan, hogy mely egyéb külképviseleten fordult elő ötszörös növekedés egyik évről a másikra.
Az atlatszo.hu azonban úgy értesült, hogy az ugrásszerű növekedés nem véletlen. Úgy tudjuk, hogy az ötszöröződés mögött főként az áll, hogy afrikai kérelmezők számára a korábbit jelentősen meghaladó számú vízumot adott ki a konzuli szolgálat. Szerettük volna azt is megtudni, milyen nemzetiségű állampolgárok számára adták ki ezeket a papírokat, mert úgy tudjuk, voltak visszaélésgyanús esetek. A Külügyminisztérium azonban azt állította, hogy a Bevándorlási Hivatalnál vannak meg ezek az adatok, a Bevándorlási Hivatal viszont visszautalta a kérésünket a külügyhöz.
A vízumkereskedelem egyébként nem ritka, a vágyott schengeni vízumért súlyos összegeket hajlandók zsebbe fizetni a világon sok helyütt. Tavaly Lengyelországban volt abból botrány, hogy az egyik ukrajnai konzulátuson 300-900 euróért árulták az uniós vízumot a lengyel alkalmazottak.
Értesüléseink szerint külföldről is érkezett figyelmeztetés a magyar hatóságokhoz a visszaélésekről, emiatt pedig a Külügyminisztérium belső vizsgálatot is elrendelt. A tárca csak azt volt hajlandó megerősíteni, hogy a rijádi vízumkiadásokkal összefüggésben hatósági vizsgálat folyik, részleteket viszont nem árult el, mondván: “annak befejezéséig ezzel kapcsolatos információt nem áll módunkban kiadni.”
Ugyanígy nem segítettek annak kiderítésében sem, hogy mi történt a korábbi rijádi konzullal, Horváth Andrással, akit nemrégiben “ideiglenes helyettesítőként” Krizsák István váltott a poszton. A kormányangol nyelvű oldalán még mindig Horváthot tüntetik fel konzulként. Az atlatszo.hu szeretett volna beszélni a korábbi konzullal, de nem sikerült megtalálnia, a Külügyminisztérium nem adta meg az elérhetőségét, végül azt közölték, hogy ”jelenleg nincs Horváth András nevű konzulunk Rijádban”, sőt már nem is áll a minisztérium alkalmazásában.
Nem lehet tehát tudni, hogy miért kellett távoznia Horváth Andrásnak, és volt-e köze mindennek a rijádi vízumkiadással kapcsolatos vizsgálathoz. A konzul távozásáról ugyanis semmilyen hivatalos közlemény vagy hír nem jelent meg.
Oroszi Babett – Mong Attila

Még egyszer az állami vállalatok vezetőinek jutalmáról 

Jócskán felborzolta a kedélyeket, hogy az állami vállalatok vezetői belenyúltak megint a zsíros bödönbe, és a 2013. évi mérlegadatokra tekintet nélkül (nyilván még nem készülhetett el a mérleg) 10 millió forint körüli jutalmakat vettek fel. 
 A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.
Miután az interneten is hangot adtak az emberek a felháborodásuknak, a kormány is megtárgyalta az ügyet, és felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, szólítsa fel az érintetteket, hogy fizessék vissza az idén felvett prémiumok kétmillió forint feletti részét. Kétmillió forint karácsonyra, még az sem olyan rossz pénz. A magyar átlagpolgár jó esetben egy év alatt jut ekkora jövedelemhez. 
A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra – mondta.
Emlékeztetőül egy régi történet a jótékonykodásukról: 2002-ben történt, hogy Medgyessy Péter D-209-es ügynök vezetésével, a közalkalmazottak és köztisztviselők fizetésének 50 százalékos emelésének, és a 13. havi nyugdíj bevezetésének ígéretével megnyerték a választásokat a szocialista kommunisták. Ezt követően az történt, hogy a kormány és az államtitkárok fizetését VÉLETLENÜL nem 50, hanem 100 százalékkal, 500 ezer forintról egymillió forintra emelték! Akkor azt mondta a nagyeszű Medgyessy, hogy már nem tudják visszacsinálni (vajon miért is?), ezért arra kéri az érintetteket, hogy a jogtalan emelést minden hónapban ajánlják fel jótékony célra! Hogy mennyi folyt be ilyen célra, nem nehéz kitalálni…  Az egymillió forintos havi bér pedig azóta is emelkedik, megfejelve jó kis jutalmakkal, prémiumokkal! Állami szinten a jó munkáért is, és a rosszért is jutalom, prémium, távozás esetén magas végkielégítés jár. Az elszámoltatás és felelősségre vonás esetükben kizárt! 
D. Tamás sportminiszterként – jelenleg uniós képviselő – a stadionbeléptetőkkel több mint négymilliárd forint kárt okozott édes hazánknak. Aki azt hiszi, hogy ennek a gyalázatnak lett következménye, az nagyot téved!  A haveri ökörkör szent és sérthetetlen!
Jótékony célra a magas jövedelműek nem igazán adakoznak. Egy plébános egymillió forintos induló tőkével létrehozta az Államadósság-csökkentő alapot. Ebbe az alapba se igazán igyekeztek befizetni a kegyelmes hölgyek és urak. Amint az Alap elindult, felállt a stáb, valószínűleg jó magas fizetéssel. Hogy mi újság jelenleg az Alap körül, nem lehet tudni. Valószínűleg az állam fizeti tovább az alkalmazottakat, ami tulajdonképpen újabb terhet ró az államra.  
A rezsiharcra is ráállt és rááll már egy egész hálózat. Még az is lehet, hogy ebben az esetben is többe kerül a leves, mint a hús. A gáz fűtőértéke igen alacsony, a főzés ideje jócskán megnőtt a rezsiharc kezdete óta. A gázórákat lecserélték és lecserélik, mert mostanában lejár a „kihordási idejük”. Még az is lehet, hogy jobban fognak pörögni, mint a régiek… Rossz, aki rosszra gondol. Mi lesz, ha bejön a hideg? 
Ez a harc szó egészen komoly dolog. Annak idején a kommunisták szlogenje a békeharc volt, ami ugyebár fából vaskarika, mert vagy béke, vagy harc. Fülkeforradalmak és rezsiharcok helyett békésebb vizekre kell evezni. A közmédia jó drágán tálalja nekünk ezeket a harcokat, de ezzel nem lehet jóllakni. Egy ideig elveszi ugyan az étvágyat a Ferenc Jóskás beszéd (Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve!), de aztán mégiscsak felülkerekedik az éhség. Budapesten a jövedelem a vidéki jövedelmeknek minimum a háromszorosa, ezért ott még nem látszik, de a vidék elszegényedését már nem lehet palástolni. Az igaz, hogy vannak a városokban szép új főterek, egyéb létesítmények, de a munkahelyek hiánya itt is kikezdi az emberek idegeit! 
A közmunkások tanfolyamára elmegy 24 milliárd forint, de hogy a tanulók közül hánynak lesz majd a tanfolyam után a megélhetésüket biztosító jövedelmű munkahelye, azt gyanítjuk, hogy nagyon kevésnek. Az egymillió munkahely, az elszámoltatás és a felelősségre vonás, a kéthéten belüli rendteremtés, és a Senkit nem hagyunk az út szélén szépen hangzó választási ígéret maradt. A devizahitel körüli történet pedig 2010 óta tengeri kígyóvá változott. 
Az állami vállalatok vezetőivel kapcsolatos botrányszagú történetről egy friss írás az alfahir.hu-ról elérhető ITT !


Békéscsaba, 2013. december 13.
Anton 
Emlékeztető: „A Magyar Televízió (MTV) új székházának (gyártóbázisának) bruttó alapterülete bő 60 ezer négyzetméter, ebből 36 ezer négyzetméter az iroda, amelynek a fajlagos bérleti díja 12,3 euró havonta és négyzetméterenként. A közel 14 ezer négyzetméternyi raktárnál 5,9 euró a fajlagos bérleti díj, míg a több mint 8 ezer négyzetméter stúdióért havi 16 eurót kell fizetni négyzetméterenként. Az archívum, a parkolók, a zöldtető és a sétány bérleti díjával együtt a havi teher nettó 754 ezer 339 euró. Ezt 300 forintjával beszorozva bizony nem semmi pénzről van szó! Egészen elképesztő!” (Részlet A politikai „elit” megint villantott egyet című írásból) 



A láthatatlan hatalom



Nem csupán a „jelentéktelen” összeesküvés elmélet-gyártók beszélnek nyíltan a világban működő rejtett hatalomról.
Benjamin Disraeli angol miniszterelnök még 1856-ban mondta a következőket a Képviselőházban:Hasztalan tagadni, hiszen lehetetlen elleplezni, hogy Európa nagyrészét – Itália és Franciaország egészét és [az akkor több részre szakadt] Németország nagyobbik hányadát, nem is beszélve más országokról – ezen titkos társaságok hálózata borítja be. 
Benjamin Disraeli
És mik a céljaik? Ezt sem próbálják titkolni. Nem akarnak alkotmányos kormányokat, [...] meg akarják változtatni a földbirtok viszonyokat, elüldözni a földek jelenlegi tulajdonosait, és megszüntetni a vallási intézményeket (egyházakat)”.
Woodrow Wilson amerikai elnök – aki meghitt viszonyban volt a konspirációs hatalommal – ezt írta:
Az Egyesült Államok legnagyobb emberei – a kereskedelem és az ipar területén egyaránt félnek valakitől vagy valamitől. Tudják,hogy valahol van egy hatalom, amely oly szervezett, oly érzékeny, oly éber, oly összefonódó, oly tökéletes és mindent átható, hogy jobban teszik, ha csak suttogva beszélnek elítélően róla”.
Woodrow Wilson
Félix Frankfurter, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírája arra világított rá egy alkalommal, hogy az igazi washingtoni irányítók láthatatlanok, és hatalmukat a színfalak mögül gyakorolják”.
Egy 1933. november 23-án kelt levelében a frissen megválasztott Franklin D. Roosevelt elnök írta Edward House ezredesnek, Woodrow Wilson elnök legfelsőbb tanácsadójának,hogy az igazság ez ügyben az, mint mindketten tudjuk, hogy már Andrew Jackson elnök ideje óta a kormány a nagy központok pénzügyi részlegének birtokában van”.
Franklin D. Roosevelt
Roosevelt fia, Elliot a következőket jegyezte le: Világunkban csupán vagy egy tucat olyan szervezet van, amely ugyanolyan szigorúan irányítja különféle utakon futó sorsunkat, mint a rendesen megválasztott kormányok”
.Az elmúlt évek során sokan hívták fel a figyelmet Amerikában egy titkos kormányra. John F. Hylan volt New York-i polgármester így nyilatkozott 1922-ben:
Köztársaságunkra leselkedő igazi veszély a láthatatlan kormány, amely óriási polipként fonja be nyálkás karjaival városunkat, államunkat és nemzetünket. [...] Ennek a polipnak a feje: a Rockefeller-féle Standard Oil-érdekeltségek, és a hatalmas bankházaknak egy olyan kis csoportja, akiket általában nemzetközi bankárokként emlegetünk; [ők]gyakorlatilag saját önző érdekeiknek megfelelően irányítják az Egyesült Államok kormányát”.
L. Fletcher Prouty
  1. Fletcher Prouty nyugalmazott ezredes 1955-től 1963-ig „Focal Point” összekötő tisztként működött a Pentagon (az amerikai hadügyminisztérium) és a CIA között. Magas pozíciója jó rálátást biztosított számára: megfigyelhette a hírszerzést és a hadsereget irányító mechanizmusokat.1973-ban Prouty azt írta, hogy az Egyesült Államokat egy „Titkos Csapat”, egy„új vallási rend belső szentélye” irányítja, akik csak önmaguknak tartoznak felelősséggel.„E Csapat hatalma a kormányon belüli kiterjedt földalatti infrastruktúrájából,valamint a nagy ipari magáncégekhez, egymást kölcsönösen támogató alapítványokhoz és befektetői házakhoz, egyetemekhez és a hírközlő médiához (beleértve egyes külföldi és hazai kiadókat is) fűződő közvetlen kapcsolataiból ered. [...] A Csapat minden igazi tagja a hatalom középpontjában marad: akár hivatalban, a működő kormány alatt, akár hivatalviselés nélkül, a valódi kemény mag tagjaként. Egyszerűen körforgás-szerűen váltogatják a helyüket a hivatali posztok,az üzleti világ, valamint a tudományos élet kellemes menedéke között”.




Polgárháború kirobbantása volt a cél? - Vádemelés a romagyilkosságok ügyében


A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) júniusban lezárta a nyomozást a romák ellen elkövetett bűncselekmény-sorozat ügyében, jelenleg az iratismertetés készül. A STOP rákérdezett az egyik vallomás alapján feltételezhető államellenes szálra.

Galgagyörk, Piricse, Nyíradony, Tarnabod, Nagycsécs, Alsózsolca, Tatárszentgyörgy, Tiszalök, Kisléta. Egyvalami biztosan összeköti ezeket a magyar településneveket: 2008. július 21-e és 2009. augusztus 3-a között e helységekben követtek el brutális, emberéleteket is követelő bűncselekményeket romák sérelmére.
A hazai és a nemzetközi sajtó és közvélemény már a kezdetekkor rasszista indítékról beszélt, hisz az áldozatok nem álltak senkivel perben-haragban, dolgos, munkavégző emberek voltak, nem beszélve a szintén meggyilkolt, megsebesített gyerekekről. Ráadásul a támadások helyszínei és módjai is tudatos, előre eltervezett, vagyis nem spontán cselekményekre utaltak.

Az NNI kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást, és - talán a társadalmi nyomásnak is köszönhetően - viszonylag gyorsan, 2009 augusztusában, Debrecenben elfogták a bűncselekményekkel alaposan gyanúsítható négy férfit. A későbbi vizsgálatok - az egyező DNS-minták, a lefoglalt fegyverek és részben a gyanúsítottak vallomásai - megerősíteni látszanak, hogy valóban a sorozatgyilkosok akadtak a rendőrök horgára.

Mint ilyen esetekben szokásos, a rendőrség komoly előéleti és életvitel-vizsgálatot folytatott a gyanúsítottaknál, hogy kiderítsék, álltak-e szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban. Az eredmény még nem ismert, az mindenesetre már napvilágot látott, hogy a vélt elkövetők tettek korábban cigányellenes kijelentéseket.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak közül hárman vallomást tettek, egyikük azonban megtagadta azt. A STOP-hoz eljutott információ arról szól, hogy az egyik gyanúsított beszámolója értelmében az elkövetők azért választottak munkaviszonnyal rendelkező, rendezett körülmények között élő, illetve gyermekkorú áldozatokat, hogy ezzel felkorbácsolják a roma közösség öntudatát és érzelmeit, és válaszlépésekre sarkallják a hazai cigányságot. A végső cél egy romák által kirobbantott polgárháború lett volna, amelyet a többségi társadalom - számottevő roma áldozattal - lever.

Más vélemények szerint a fenti feltételezésnek ellentmond, hogy a támadások a cigánysorok utolsó házai ellen irányultak, ami inkább arra utal, hogy az elkövetők a gyengébb ellenállás és a gyorsabb menekülés jegyében választották ki célpontjaikat.

Az NNI megkeresésünkre nem erősítette meg, de nem is cáfolta a polgárháborús összeesküvésről szóló hírt. Annyit közöltek csupán, hogy egyelőre nem kívánnak az ügyben nyilatkozni, ám hamarosan a nyilvánosság elé tárják a nyomozás eredményével kapcsolatos közölhető információkat.

A STOP felhívta a büntetőjogi kérdésekben szakértő Vidákovics Béla Zsolt ügyvédet, aki szerint, ha a polgárháború kirobbantására vonatkozó vallomásról szóló hír igaz is, nem nevezhető államellenesnek a cselekedet, mert nem az állam rendjének megdöntésére irányult. Háborús uszításnak pedig azért nem felel meg, mert annak nyilvánosnak, felhívó erejűnek kellett volna lennie.

Az ügyvéd úgy véli, valószínűleg súlyosbító körülményként értékeli a bíróság, hogy az elkövetők különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, aljas célból, több emberen követték el a gyilkosságokat. Ezen tények külön-külön is alkalmasak lehetnek a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabására, miként a bíróság valószínűleg szintén súlyosbító körülményként fogja értékelni a rasszista indítékot és az éjszakai elkövetést is. Ezeket az állításokat azonban bizonyítania kell az ügyészségnek a tárgyalás során.

"Tulajdonképpen az elkövetőknek mindegy, hány súlyosbító tényező kerül bizonyításra a sok közül, feltételezhetően a legszigorúbb büntetésekre számíthatnak" - összegez Vidákovics ügyvéd.


Az igazi rasszizmus



A feloszlatott Magyar Gárda egykori, budapesti tagjai közül talán még sokan emlékeznek arra a 2008-as történetre, amikor az önkéntes véradásunk azért fulladt ideiglenesen kudarcba, mert a „kedves” ügyintéző már a felajánlásunkat egyeztető telefonbeszélgetés során - miután kiderült, hogy gárdistákról van szó -, kijelentette: „- A maguk vére nem kell!” Ez persze nem vette el a kedvünket, a Vérellátó helyett a Vöröskereszt véradásait kerestük fel (azóta többször is) és az ott dolgozóknak gárdista létünk soha nem jelentett gondot.
Visszaemlékszem arra is, amikor a monori vonatszerencsétlenség után a Nyugati pu. Királyi várójában szervezett véradáson vettünk részt elég jelentős számban és az ott kifejezetten miattunk megjelenő, mintegy tucatnyi újságíró, fotókkal illusztrált helyszíni tudósítása nagyrészt abban merült ki, hogy „félelemkeltő” bakancsainkat fényképezték. Emiatt sem kellett ugyan szégyenkeznünk, hiszen a bakancsok ragyogtak, csak fura volt, hogy a tömeges véradás helyett a cipőápolás a fotók témája.zóta sok év eltelt és már-már megszoktuk, hogy egyes helyzetekben hátrányt jelent, ha valaki gárdista.
Együtt tudunk élni a minduntalan ránk aggatott „antiszemita, rasszista” jelzőkkel is, mert nem az a lényeg, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja. Épp ennek kapcsán született ez a cikk is.
Először is nézzük meg, mit is jelent maga a szó, rasszizmus!?A Wikipédia szerint:rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.”Hát, bizony igen csúnya dolog ez ebben a fene nagy demokráciában, ahol mindenki egyenlőnek születik. Még csúnyább, ha emiatt bármiféle hátrány éri az illetőt. Ez már diszkrimináció, amely az egyenlő bánásmód elvével ellentétes.
Újra a Wikipédiát idézem:Rasszista diszkrimináció Emberekkel való megkülönböztető bánásmód külső jegyeik, például bőrszínük alapján. Hétköznapi példája, ha A személy nem köszön B személynek, mert az Y „rasszhoz” tartozik. Súlyosabb példa, ha egy munkaadó csak azért nem alkalmaz egy munkavállalót, mert az valamilyen rassz tagja; ha ezt sokan követik, akkor az adott rasszba tartozók között több lesz a munkanélküli. Ha ezt intézményi, törvényi, stb. szintre emelik, az az intézményesített rasszizmus (ld.lentebb).
Történelmi példák alapján a kutatók viszonylag egyetértenek abban, hogy az előítéletesség és a negatív diszkrimináció egy folyamat állomásai. Ha tehát nem tesznek ellene, akkor az előítéletesség diszkriminációhoz vezet, a diszkrimináció pedig egyre súlyosabb és súlyosabb formákat ölt. Ugyanakkor az is előfordul, hogy valaki elvont, személytelen helyzetekben (amikor egy kisebbségről beszél) előítéletesebbnek tűnik, mint akkor, amikor ténylegesen találkoznia kell az általa elítélt csoport egy tagjával (tehát a szóban kifejezett előítélete a viselkedésében kevéssé nyilvánul meg).”Láthatjuk, minél többet olvasunk a témáról, annál több és újabb kifejezés kerül a felszínre, amely a témához kapcsolódik és amelynek nem árt utána nézni.
Lássuk tehát – ismét a Wikipédiát segítségül hívva – hogy mit is jelent az intézményesített rasszizmus!?Intézményesített rasszizmusHa a rasszizmus bármely formáját intézményi, törvényi stb. szintre emelik, az az intézményesített rasszizmus, azaz egyenlőtlen bánásmód egy intézmény vagy szervezet részéről egy személlyel vagy csoporttal szemben annak állítólagos rasszjegyei miatt. Esetenként kormányok (például: a náci Németország vagy a dél-afrikai apartheid), pártok vagy egyéb társadalmi és politikai szervezetek (például: a Ku Klux Klan a társadalom többségi csoportjainak összekovácsolására gerjesztik a rasszista ideológiát, valamely kisebbséget bűnbaknak kikiáltva, a kiválasztott kisebbség felé irányítva a népharagot, így egy közösség olyasmire is rávehető, amire egyébként nem.”Kétségtelen, hogy érdemes volt ezt is elolvasni, hiszen még példákat is felsorol az intézményesített rasszizmus előfordulására. 
Személy szerint nekem egy kis hiányérzetem van, hiszen nem kell feltétlen a múltba tekintgetnünk, ha példákat akarunk magunk előtt látni, hiszen napjainkban is előfordul az ilyesmi, ami talán meglepő, de ettől még igaz. Mindenképpen visszatetsző azonban, hogy pont azok követik ezt a gyakorlatot, akik a hét minden napján (kivéve talán a szombatot) minket kiáltanak ki rasszistának.
Hogy a dolog teljesen érthető legyen, érdemes elolvasni a következő linken található cikket: http://kuruc.info/r/4/121457/ Tudom, hogy ezzel a antiszemitának megbélyegzettek világversenyén ismét javítottam a helyezésemen, de attól még a tény az tény marad.Ha pedig a sértett fél most úgy érzi, hogy a tények elkendőzése érdekében maradjunk mégis inkább a múltbeli példáknál, már most jelzem, hogy nem jó ötlet, hiszen ami 1948 óta a palesztin területeken folyik, szintén igazi rasszizmus. És a háborús bűncselekményekről akkor még nem is beszéltem!

Ináncsi József
MNG orsz.vez.

Forrás: MNG. Sajtószolgálat, Budapest



Őrizetbe vették a Roma Gárda vezetőjét


Csütörtök délután kommandósok fogták el és vették őrizetbe a Roma Gárda vezetőjét, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferencet – értesült a Dunántúli Napló.
Mint arról szerdán beszámoltunk, Roma Gárda néven önvédelmi egyesület alakult Pécsett. A szervezet a cigányok, zsidók és minden más, fenyegettségben élő kisebbség érdekében kíván fellépni.
A Dunántúli Naplónak a rendőrség a csütörtöki elfogást nem erősítette meg.
Információink szerint Bagó Ferencet a Terrorelhárítási Központ munkatársai állították elő azért, mert bűncselekményt követett el azzal, hogy büntetett előéletűként szervezetet alapított.
Daflics ezredes ismét hangsúlyozta, szeretné megvédeni népét a támadásokról, és bár igaz, hogy büntetett előéletű, szerinte ez a Magyar Gárda több tagjáról is elmondható. Hozzátette, mióta megjelent a nyilvánosság előtt, horogkeresztet festettek a házára, a Facebook-profilját pedig feltörték, így oda már be sem tud lépni.
Hegedűs István, a megyei cigány önkormányzat vezetője azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak, elhatárolódik a szerveződéstől, s azoktól is, akik támogatják, szerinte utóbbiaknak nincs helyük a közéletben.


bago-ferenc
Bagó Ferenc
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen. Hozzátették, hogy csütörtökön Pécsett elfogták és előállították a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc 45 éves pécsi lakost, és a vele egy társaságban lévő öt embert. Az elfogottak között volt egy pécsi fotóriporter is, aki saját járművén szállította Bagót.
Az MTI más forrásból úgy értesült: a fotóriporter haza akarta szállítani Bagó Ferencet, hogy felvételeket készítsen a férfi otthonánál. Bagó Ferenc ugyanis azt állította, horogkeresztet festettek a háza falára. A fotóst az akció után szabadon engedték.


A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy "roma gárda" néven nem létezik, nem működik szervezet. A főkapitányság továbbra is a leghatározottabban fellép a jogrendet sértő vagy veszélyeztető, az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekményekkel szemben, és törvényes eszközökkel megakadályozza a jogellenes szervezetek létrehozását, működését – írták közleményükben.


Oroszország szorgalmazza az Irán elleni szankciók eltörlését


13.12.2013, 09:47










виталий чуркин оон Постоянный представитель
Fotó: EPA

Oroszország az iráni nukleáris probléma komplex megoldására törekszik. Ebbe beletartozik az ország ellen hozott valamennyi szankció eltörlése, egyebek között az ENSZ BT által elfogadott szankciók is. Ezt Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete jelentette ki.

Csurkin azon meggyőződésének adott hangot, hogy az iráni nukleáris probléma rendezése kedvezően hat ki a helyzetre a régióban, és „segít az utóbbi évek veszélyes tendenciáinak leküzdésében, amikor a kríziseket és a válságos helyzeteket erő alkalmazásával próbálták megoldani a Közel-Keleten”.
Az orosz ENSZ-nagykövet szerint az első szakaszban az Egyesült Államok és az Európai Unió által bevezetett intézkedéseken kellene könnyíteni.

Irán ismét majmot küldött az űrbe


14.12.2013, 14:36










SpaceX Falcon 9 космос
Fotó: EPA

Teherán sikeresen az űrbe juttatott egy majmot – számolt be szombaton a média az iráni elnök, Hassan Rouhani honlapjára hivatkozva.

A nyilatkozat szerint a kilövéskor használt Padzsones hordozó rakétánál első alkalommal használtak folyékony üzemanyagot.
A Fargam nevet viselő majom egészségesen és épségben érkezett vissza a Földre. Azt, hogy mikor történt a rakétakilövés, nem tudni.
2013 januárjában Irán első alkalommal hajtott végre sikeres kilövést majommal az űrhajó fedélzetén.



Új iráni radar egyszerre 100 célt tud követni



28.11.2013, 20:30










TM ASR 1 Иран радар АСР
Fotó: armyrecognition.com

Irán saját kifejlesztésű új radarállomást mutatott be, amely egyszerre 100 célt tud követni, és gátolja a radar elnyomására használt zavarokat.

Az ASR nevű radar 200 kilométeres távolságról képes felismerni a célt. Mind légi – köztük rakétákat is – mind pedig földi célokat lát, amelyeknek mérete legalább 4 méter.

Az Oroszország központjában található radarállomást harckészültségbe helyezték


15.12.2013, 19:05






радиолокационная станция РЛС Контейнер
© Fotó: Vesti.Ru

Harckészültségbe helyezték a Konténer nevet viselő legújabb radarállomást Kovilkino városában (Oroszország európai része). A készülék lehetővé teszi, hogy az orosz légvédelmi erők a nyugati irányban bármely légi jármű mozgását nyomon követhessék és érzékeljék a háromezer kilométerről kilőtt rakétákat.

A kulcsfontosságú területek radarmegfigyelése a megbízható védelem záloga. A Szovjetunió felbomlása ahhoz vezetett, hogy jelentős rés keletkezett e téren. A légtér felügyelete ugyanis a modern háború meghatározó tényezője, még akkor is, ha politikailag a nyugati irányú konfliktus valószínűsége jóval kisebb, mint 30 évvel ezelőtt. A Konténer és a Voronyezs radarállomások a Rakétajelző rendszer részét képezik, amelynek helyre kell állítania az orosz radarteret.
Az állomás, amelynek a fejlesztése még a ’90-es években kezdődött, képes felismerni a célokat több mint 3000 km távolságra és 100 kilométeres magasságig. Emellett pontosan meghatározza az észlelt objektum koordinátáit. Ezen kívül a Konténer 180 fokos szöget képes lefedni, ami csökkenti az állomások számát a körkörös megfigyeléshez és egyidejűleg növeli a radarmező lefedettségét az érzékelési területek átfedése miatt.
A létrehozott komplexum több antennával felszerelt toronyból áll, valamint néhány modulból jelfeldolgozó eszközzel. Az állomás fontos előnye a gazdasági jellemzői: a radar kész gyári modulokból szerelhető össze, ami jelentősen egyszerűsíti a megépítését és csökkenti annak költségeit.
A második Konténer állomást a Távol-Keleten építik fel. 2020-ig a különböző becslések szerint hat radarállomást terveznek munkába állítani. A Voronyezs radarokkal együtt teljes mértékben lefedik az orosz határokat. Ez érzékeli a ballisztikus rakétákat és a légi közlekedést, beleértve a repülőgépeket és a pilóta nélküli járműveket.



Oroszország elhelyezte rakétáit az EU-val való határon – a sajtó



15.12.2013, 14:40










оперативно-тактический ракетный комплект Искандер-М вооружение ракета
Fotó: © army.lv

Oroszország az EU-val való határon „Iskander-M” taktikai rakéta komplexumokat helyezett el. Ezt a német Bild újság közölte le, tájékozott forrásokra hivatkozva.

A közlemény szerint, a műholdas felvételeken rögzítették a rakéta komplexumok „kétjegyű számát”, a Lengyelországgal, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával való határon.
Az „Iskander” komplexumok felszerelhetőek hagyományos és nukleáris véggel egyaránt és képesek 500 km-re lévő célokat elütni, ily módon felölelik egész Lengyelország területét, és feltehetőleg képesek elérni Berlint, írja az újság.


Antiszemita volt a Horthy-korszak? Amikor felhördültek, ha nem náluk vásároltak? 

2013. december 13. 13:08 Ifj. Tompó László - Hunhír.info 
Horthy-Miklos-.jpgRovatunkban már számtalanszor rámutattunk hivatalos statisztikai tényadatok közlésével arra, amit két világháború közti negyedszázadunk folytonos gyalázói vagy nem tudnak, vagy nem akarnak tudni, amit az "Esti Újság", 1944. április 1-i száma így összegzett: "Zsidótörvényeink betartása, illetve betartatása, ha az összeredményt nézzük, nem sikerült. A zsidóság zöme példátlanul tartja magát a gazdasági fronton." Ha viszont valaki csupán annyit kért, hogy a keresztények csak keresztény kereskedőnél és iparosnál vásároljanak, képviselői azonnal felhördültek. Akik kirekesztettek voltak ugyebár már akkor is. Legalábbis szerintük. Merthogy a statisztikák mást mondanak. 

De még mielőtt ezekből idéznénk, lássuk, mi is történt, amikor Wolff Károly (1874-1936), az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke 1935 karácsonyán felhívást tett közzé a keresztény kereskedelem és ipar védelmében. Az esetről teljes egészében közöljük Nyisztor Zoltán (1893-1979) pápai prelátusnak, a Magyar Kultúra című társadalmi és tudományos szemle felelős szerkesztőjének mindmáig tanulságos kommentárjaival ellátott beszámolóját az orgánum 1936. január 20-i számából. Íme: 

"Régen kavart fel akkora felháborodást, olyan hosszú ideig tartó vihart írásmű, plakát, vagy bármi más nyilatkozat, mint Wolff Károly ártatlan karácsonyi felhívása, hogy: keresztények csak keresztény kereskedőnél és iparosnál vásároljatok! Hetek óta zúg a megbotránkozás és a panasz egybeáradt, tajtékos folyama. Vallási gátakat súrol és politikai partokat verdes habzó haragja. Talpra szökkent, megmozdult s a veszélyeztetett zsidó ipari és kereskedelmi körök és érdekek védelmére sietett az egész magyar Sion. Szóban és írásban annyi frázist puffogtattak el, annyi gyilkos golyót lődöztek szét, annyi alattomos aknát helyeztek el a közvélemény nyíratlan bokrai alatt, amennyi a valóságban egy ország elfoglalására elegendő volna. 

Elnevezték Wolff Károly felhívását karácsonyi "ünneprontásnak", Jézus elleni "bűnnek", közgazdasági "ostobaságnak", politikai "merényletnek", antiszociális iránymutatásnak és sok minden olyannak, ami inkorrektség, tudatlanság, lázítás, vagy vétek... 

Nem célunk a felhívással érdemben foglalkozni, sem a körülötte tomboló vihart lecsendesíteni; csak a legszembeötlőbb és a leginkább arcunkba fröccsenő tajtékot szűrjük le néhány mondatban. 

1. Tanulják már meg egyszer a túloldalon is azt és higgyék el, hogy a kereszténység nemcsak hittitok és Isten imádására rendelt parancsok zárt kincsesládája, nemcsak áhítat, jámborság és tömjénfüst, hanem az élet minden megnyilatkozását igazsággal és szeretettel irányítani hivatott erő is! Ha tehát az élet valamelyik területén emberek tízezreinek, százezreinek, millióinak kárára igazságtalan helyzeteltolódás érvényesül mások meg nem érdemelt és aránytalan javára, a keresztény tanítás nemcsak hogy nem tiltja meg az illetékeseknek, ellenkezőleg: kötelezi őket a mutatkozó igazságtalanság megszüntetésére és az egyensúly helyreállítására. Ennyi van és semmi több az említett nyilatkozatban! Vallást vagy vallási parancsot sem jobbra, sem balra nem érint - annál kevésbé sért. 

2. Semmi közgazdasági kár nem származik abból, ha a keresztény fogyasztók csak keresztény iparosnál és kereskedőnél vásárolnak. Nemzetgazdasági szempontból azonban egyenesen kívánatos, hogy az iparban és kereskedelemben az a népi réteg helyezkedjék el és erősödjék meg, amelynek véréből kerülnek ki egyrészt a termelő munkások, másrészt a fogyasztók s így nem valószínű, hogy merő haszonlesésből kívánná, vagy ki tudná uzsorázni ezeket a bizonyos értelemben tőle függő gazdasági kategóriákat. - Közismert tény egyébként, hogy a zsidó fogyasztók csak akkor és csak azt vásárolják keresztényeknél, amit zsidónál nem tudnak megkapni. Ha Zsolt Bélának és hitsorsosainak ez ellen tény ellen nincs és sohasem is volt kifogása, miért háborodik fel olyan irtózatos módon az ellen a tendencia ellen, mely a keresztények ugyanilyen összefogását és egymás-segítését akarja elérni. 

3. A zsidó iparos vagy kereskedő nem fog éhen halni akkor sem, ha nem vásárolnak nála keresztények, legfeljebb elmegy földmunkásnak vagy más hasonló természetű termelő munkásnak. - Ezeken a munkaterületeken ugyanis hiába kerestük eddig a zsidókat még arányszám szerint is! Ki mondta, vagy ki parancsolta azt valamikor, hogy csak háztulajdonos, bankvezér, iparmágnás, vállalkozó, kereskedő, orvos vagy ügyvéd lehet a zsidó; ellenben fizikai munkára, szolgai szolgálatra nem alkalmas? És ki meri hirdetni azt, hogy ami így "tény" ma, az így "helyes" is, és hogy az az igyekezet, amely ezen változtatni akar, bűn?... 

4. Kedvenc, majdnem minden cikkben visszatérő érvük a "felhívás" támadóinak az, hogy a keresztény kereskedő és iparos minden külső támogatás nélkül, "szabad versenyben" állja a harcot és hódítson magának érvényesülési területet!... A 80-90, sőt több helyen 100 %-os arányban zsidók kezében lévő ipari vagy kereskedelmi szakmakör azonban nem tűri meg soraiban a keresztény versenytársat.... Nem ír ki plakátokat, nem bocsát ki felhívásokat - de tudja és ismeri közgazdasági, belső kereskedelempolitikai és technikai módját annak, hogy a keresztény kereskedő vagy iparos 1-2 év alatt elpusztuljon...! Ami ezen a téren tapasztalható és bizonyítható, az nem szabad verseny, hanem mészárlás: a zsidó "zártszám" gyilkos, konok érvényesítése a "betolakodó" keresztényekkel szemben. Ezért szükséges az, hogy a keresztény iparos vagy kereskedő, a vele szemben álló zsidó front ellenében, támogatást nyerjen azoknál, akiknek nemzeti, faji és fogyasztói érdekük, hogy a gazdasági vérkeringést duzz asztó és szabályozó ipar és kereskedelem mielőbb olyan kezekbe kerüljön, akik a nemzet fizikai testének és lelkének is egyformán tagjai, és akik a tőkén és hasznon kívül ismernek egyéb ideálokat - a közvetlen családgazdagításon felül pedig egyéb kötelességeket is..." 

Tekintettel a beszámolóból általunk kijelöltekre, lássuk akkor ezután ismételten, mennyire is voltak kirekesztettek a keresztény kereskedelem és ipar védelmében közzétett felhívás ellen csípőből tüzelők! Ehhez untig elég csak a kibocsátása éve, az 1935-ös foglalkoztatottságukra vonatkozó adatainak ismerete dr. Kovács Alajos (1877-1963), a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke tanulmánya (A csonkamagyarországi zsidóság a statisztika tükrében, 1938) alapján. Amiből fehéren-feketén kiderül, hogy a jelzett esztendőben a kereskedők 45 %-a, a bányászati tisztviselők 47,6, az ipari tisztviselők 43,9, az önálló kereskedők 57,6, a kereskedelmi tisztviselők 48, míg a közlekedési segédszemélyzetnek csak 4,8, a napszámosok 3,9, a házi cselédek 1,4 %-a volt zsidó. 

Ám ha tovább lapozzuk művét, újabb beszélő számokkal találkozunk. Így például - numerus clausus ide vagy oda - 1928-ban az ügyvédek 50,6, 1931-ben az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok 51,3, az első zsidótörvény megszületésekor, 1938-ban pedig a magánorvosok 54,5 %-a került ki soraikból. De számarányuk nem volt csekélyebb az ipari foglalkozásokban sem. Ekkor a sárvári cukorgyár tisztviselőinek 85,7, a fővárosi Filtex alkalmazottainak 65,6, a Viktória Gőzmaloméinak 75,3 %-át adták. 

Végül, ami a bankvilágot illeti. Itt a tisztviselők 60-70 %-át nyújtották. S akkor ráadásként még nem is részleteztük, vajon miért, hogy (az 1926. évi huszonkettedik törvénycikk értelmében) a felsőházi tagok között szerepelnie kellett két "életfogytiglan választott" rabbinak is, vagy hogy (az 1928. évi tizennegyedik törvénycikk alapján) egyetemeinken, főiskolánkon Horthy kormányzóságának nyolcadik évétől a felvételnél már nem számított a származás, csak a korábbi tanulmányi előmenetel? 

Szóval antiszemita volt a Horthy-korszak? Amikor felhördültek, ha nem náluk vásároltak? Nem inkább azt illene megjegyezniük, hogy ahonnan enni kapnak, oda nem piszkítanak, még utólag sem? Ha már egyszer nem foglalják imába Horthy nevét, amiért uralkodása alatt ilyen arányban képviseltethették magukat a felsőbb körökben. 

Kinek van itt félnivalója Magyarországon? 

2013. december 14. SVPSZ 
Félni csak... kinek is lehet? Megjelent Bunyevácz Zsuzsa új könyve a fenti címmel. Ez itt nem a reklám helye, bár karácsonyi ajándéknak egészen kiváló ez a könyv. 
A Barikád hetilap eheti számában interjú jelent az íróval, melyből kiollóztunk néhány részletet... 
- Adja magát a kérdés, Ön szerint félni akkor kinek is lehet? 
- Azt sulykolják, hogy tőlünk, magyaroktól. Mi mindig is csúnyán bántunk a kisebbségekkel, nálunk a múltban és napjainkban rettegnie kellett a zsidóknak és a cigányoknak, mert antiszemiták és rasszisták vagyunk. Hazánkban a jobboldal miatt veszélyben van a demokrácia és a jogállamiság. ezzel szemben teljesen más kép bontakozik ki előttünk, ha párhuzamba állítjuk a "művelt Nyugat" vagy a "Közel-Kelet egyetlen demokratikus államának", Izraelnek a tetteit a mieinkével. 
Hamar kiderül, hogy félni leginkább nekünk lenne okunk. Például már ezer évvel ezelőtt se mi akartuk Európát a saját vallásunkra téríteni, és nem mészároltuk le azokat, akik nem vették felvallásunkat. Nem mi hurcoltuk el az amerikai kontinens őslakóinak aranyát, ezüstjét tonnaszámra, hanem a Fuggerék vitték ki szekérszámra aranyunkat, ezüstünket - ahogy tette "Nagy" Károly is az avar kincsekkel. Nem mi irtottunk ki sok millió indiánt, nem magyar hajók hurcoltak el rabszolgának vagy ötvenmillió feketét Afrikából... Nem irtottunk ki egymillió örményt, nem éheztettünk halálra hatmillió ukránt. Nem tőlünk származik a 100 millió áldozatot követelő kommunizmus és a 25 millió áldozatot követelő nemzetiszocializmus eszméje sem. Nem mi találtuk ki a gázkamrákat. Nem mi bombáztuk le Drezdát, nem mi dobtunk atombombát Hirosimára és Nagaszakira. Nem robbantottunk ki háborúk tucatjait, mint az Egyesült Államok a második világháború óta eltelt pár évtizedben. Mi nem húzunk fel falakat, hogy a nekünk nem tetsző népektől elhatároljuk magunkat. Nálunk nincsenek börtönben gyerekek, ahogy Izraelben, nekünk nincs több száz atomtöltetű rakétánk, mint Izraelnek, akik ráadásul nem is engedik ellenőrizni azokat. 
És nem mi fenyegetünk másokat, ahogy azt egy izraeli katonai történész tette: "több száz atomtöltettel és rakétával rendelkezünk, amelyek különböző célpontokat érhetnek el az európai kontinens szívében..." 
Félni azoktól kell, akik rendre megtámadnak másokat, és nem tartanak be nemzetközi határozatokat. És ezek nem mi vagyunk. Fel kell hát tenni a kérdést: vajon mi a célja bűnösségünk állandó hangoztatásának? 
Az interjúban szóba kerül, hogy száműzni akarják Krisztust, hogy Komoróczy Géza nem kevesebbet állít, mint hogy Árpád zsidó származású volt. Izrael becsusszant Európába. Nem tagja ugyan az uniónak, de ugyanazok a jogok illetik meg a négy alapelv (tőke, áru, szolgáltatás szabad áramlása és a letelepedés szabadság) tekintetében, mint a tagországokat. Mára már gyakorlatilag irányító szerepbe került Izrael az unióban. (Az Unióba a tagállamok rettenetes tagdíjakat fizetnek!!) 
Sok már a panaszkodás, sértegetés, a magyar emberek megalázása: Ők jönnek ide, nekik kell alkalmazkodni. Becsmérlik a hitünket, keresztény értékeinket semmibe veszik, ha nem tetszik, joguk van elmenni innen! Nem mi hívtuk ide őket, ők akartak idejönni. Hát akkor fogadják el a befogadó országot. Magyar kormánytagok száját a Putyinéhoz hasonló mondatok (Oroszországban oroszok élnek. Ha bármely kisebbség bárhonnan Oroszországban akar élni, itt dolgozni kell, beszélnie kell oroszul és tiszteletben kell tartaniuk az orosz törvényeket!) még nem hagyták el. Félni akkor kinek is kell? 
Annak a népnek, amelyet nem véd meg a saját kormánya és parlamentje! - tesszük hozzá mi a fentiekhez. Emberileg és jövedelmileg is elszakadtak az eltartóiktól! Már azt is ránk fogták, hogy mi magyarok felelünk a holokausztért, holott amikor az történt, a világon sem voltunk. Ettől független terhelnek bennünket bocsánatkérésekkel és temérdek kárpótlási kötelezettséggel. Jövőre már az egész esztendő a holokausztról fog szólni Magyarországon, kormányzati és parlamenti bevállalással, várhatóan 10 milliárdos költséggel, miközben a magyar társadalom fele már éhezik és fázik. A devizahitelesek pedig télvíz idején egyre csak várakoznak az út szélén... 
A Benes-dekrétumok alapján jövőre kollektív bűnösök leszünk, illetve már azok vagyunk azért, hogy szokjuk! 

Marschalkó Lajos 
ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL RÁKOSI MÁTYÁSIG- 1.rész 


München, 1975 
Mikes Kelemen Kör, München 
Készült Ledermüller Olivér nyomdájában München, 2. Landwehrstr. 65. 

Az Országhódítók második kiadása elé 

Marschalkó Lajos "Országhódítók" című könyve 1965-ben jelent meg a nemzetközi könyvpiac teljes mellőzése mellett. Nemcsak az érdekeltek, hanem az óvatosan lapuló emigráns sajtó nagy része éppen úgy nem vett tudomást róla, mint ahogyan első könyvéről a "Világhódítók"-ról sem. 

Az utóbbi könyv rövid tíz esztendő alatt három magyar kiadás után ugyancsak három kiadást ért meg angolul, kettőt törökül és rövidesen az olvasó elé kerül annak spanyol és arab kiadása is. 

Az Országhódítók megjelenése óta pontosan 10 esztendő telt el. A szerző már hosszú évek óta pihen a müncheni temetőben és már nem érhette meg könyvének nagy, nemzetközi sikerét. Az Országhódítók speciálisan magyar vonatkozású könyv, és csak magyar olvasóra számíthat. A könyv ismerete nélkül nincs magyar történelemszemlélet és nem láthatjuk tisztán hazánk utolsó évszázadának nagy összefüggéseit. Így érzi ezt a világban szétszórva éld magyar emigráció is, s talán ez az oka, hogy a könyv első kiadásának 2000 példánya rövid két esztendő alatt teljesen elfogyott. A könyv iránti érdeklődés annyira megnőtt az utóbbi évek folyamán, hogy a kiadó az anyagi nehézségek ellenére is szükségesnek tartotta a második kiadás megjelentetését. 

Marschalkó Lajos könyvét annak lényegbeli tagadói antiszemita írásnak szeretnék megbélyegezni. Pedig nem az! Pontosan olyan, ahogyan azt Marschalkó Lajos könyve bevezetőjében írta: 

"E könyvet nem a gyűlölet diktálta, hanem a FELISMERÉS". 
A kiadó. 

Russischen Invaliden 
(1910. dec. 30., 285. szám). 
Ebben jelent meg az Alliance Israelitée felhívása, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint a következőket tartalmazza: 
"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek."

Solymosi Eszter, a tiszaeszlári libapásztorlány, és minden magyar mártír emlékezetének 
Erdélyi József: 
SOLYMOSI ESZTER VÉRE 
Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád,
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt...
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak, vademberek...
Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak.

Ítélt a bíró, Félkegyelmű képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...
a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; Elmehetnek
a reszkető kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ tudja meg,
hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád.

Ítélt a bíró s fellélegzett
a zsidóság, az "üldözött",
de terjed a "mese", a "vakhit"
a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból
vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé.
Az Ő vére a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!

Minden kiontott ártatlan vér,
minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé,
a régi libapásztoré,
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.

Égre kiáltom akkor is ha,
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros.
Beh piros vagy Solymosi Eszter
Kiontott vére s beh meleg...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
Hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.


Nem tudom , hogy halottátok e ?? Az amerikai Solymosi Eszterek , és H Zsófikák 
abból az éves  elrabolt 500000 gyermekből 300000 főt a zsidók kivéreztetnek , kell a kenyerükbe a vér !!!! Majd bedarálják őket a hamburger pogácsáiba , és hogy ne az USA - ba bukjanak le a pogácsák becsomagolva Kelet - Európába landolnak !!! Mint nálunk anno eladták a gyors éttermi láncot nekik potom pénzért , és az új tulajt még most is fejik a visszaosztás révén !!! Kik szívességként elintézik nekik , hogy ne keljen 
átesniük az élelmiszer ellenőrzésen simán hozzák be a bekevert gyermek tetemekkel , megspékelt húspogácsákat , hogy az új kiváltságos osztály gyermekei , kik megengedhetik maguknak , és még henceghetnek is , hogy ők hamburgert esznek tízóraira , hát szépen kannibál módon 
elfogyasztják a bekevert Amerikai gyermekek húspogácsáit !!!  Jó étvágyat hozzá , most hogy tudod remélem egy nagy ellenőrzést 
kiharcoltok , és soha többé nem esztek hamburgert !!!!! Ha szeretitek a darált húst azt otthon a család elkészíti melyben biztos nem lesz benne az Amerikai Solymosi Eszter , és H Zsófika sem !!!!  Nem is tudom !! ha gojok véreztetnének ki zsidókat , és utána bedarálnánk őket a liba kolbászba , hogy biztos elfogyasszák őket , egész magyar ország ellen egy világ törne ránk és bojkottálna minden ténykedésüket .... 
Mi nem léphetünk fel , még antiszemiták lennénk ez által , én azonban biztos üzennék az Amerikai Szülőknek megvannak az elrabolt gyermekeitek !!!! Egész Kelet - Európa McDonáldjaiban őket mérik ki az itteni Kannibállá vált új gazdagok gyermekeinek !!!
Ugye tudtok valamit tenni , hogy ez ne folytatódjon így !!!! A másik 200000 gyermek szexrabszolgaként , és sátáni fekete misén áldozati bárányként végzi be életét !!! A Hillary  sokat tudna mesélni e misékről !!!! Kérdezzétek meg tőle !!!! 


"A tagállamok gazdaságilag jobb helyzetben lennének, ha sohasem csatlakoztak volna az euró zónához. Ez európai monetáris unióval kapcsolatban félrevezették Európa lakosságát." 
Stephane Deo, Paul Donoval és Larry Hatheway - az USB svájci bankóriás szakértői 
(S. Rudolf) 


TISZTELT UKRÁN NÉP ÉS VEZETŐK ! 
2013. december 14., 21:25 Facebook 
"Az EU-csatlakozás = az Ukrán gazdaság, pénzrendszer, jogrendszer-törvényhozás, demokratikus intézmények, külügyek alárendelése a Világ gyarmatosítására és uralására törekvő nemzetközi pénz- és háttérhatalom irányítása alatt lévő DIKTATÓRIKUS EU-nak, a multiknak, és a tőke szabad áramlásának..!!" 
Ha csatlakoztok, rosszul jártok, mi is rosszul jártunk !!! 
Érdemes lefordítani Ukrán nyelvre az alábbi linken lévő EU-val kapcsolatos és egyéb fontos írásainkat ! 
Lásd: facebook 
Üdvözlettel: Brindza András közíró, Magyarország 
Kelt: 2013. XII.14-én, Álom havában 

Orbán: a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz 

2013. dec. 13, 17:16 propeller.hu 
Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. 
"Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is, a frakcióvezető már dolgozik is rajta" - fogalmazott a pártelnök-kormányfő a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, a budapesti Erkel Színházban, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel. 
Orbán Viktor beszédében azt mondta, hogy éppen az árvízi védekezésben megmutatkozó példátlan összefogás pillanata volt az, ahonnan "újra hinni kezdtünk abban, hogy mi, magyarok lehetünk erősek és sikeresek". Ez az összefogás és győzelem szerinte "felbátorította a fáradófélben lévő Magyarországot". Előtte ugyanis kezdett úgy tűnni, hogy "túl sok, túl nehéz, (...) hogy nem fogjuk bírni, és nem fog menni. Mintha minden és mindenki összefogott volna ellenünk. (...) Felütötte fejét a kétség: lesz-e egyáltalán ennek a sok küzdelemnek valaha is vége" - idézte fel. 
Amikor pedig az Európai Unió egy újabb igazságtalan támadásra készült a rezsicsökkentés miatt Magyarország ellen - folytatta -, betört az országba az évszázad dunai árhulláma, és a magyarok két heti szakadatlan küzdelem során legyőzték a természeti csapást. 
"Ma már tisztán látni, hogy ez fordította meg a lelkekben a már feladás felé araszoló érzéseket. Ez hozta meg a lelki fordulatot, ez hozta meg a győzelmet" - értékelte a kormányfő, aki szerint a dunai árvíznél a magyarok megmutathatták, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetet is képesek megfordítani - pusztán az összefogással, ami szerinte az idei év legnagyobb sikere. 
Ezután elhittük, hogy "amit eddig elvégeztünk, nem volt hiábavaló. És valóban (...), jönni is kezdtek sorban a látványos gazdasági eredmények", amelyek alapján kijelenthető, hogy Magyarország jobban teljesít - mondta Orbán Viktor. 
Elvégezve az idei év számvetését a miniszterelnök kifejtette: sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi csődből, megindult a növekedés, százezer forint fölé emelték a minimálbért, sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, 20 százalékkal csökkent a rezsi, és jövőre jön a kiterjesztett családi adókedvezmény, valamint a gyed extra. "Igaza van annak, aki azt mondja, hogy erre még a virtigli szociáldemokraták is csak csettinthetnének" - fogalmazott. 
Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a válság éveiben a családoknak küzdeniük is kellett, s küzdelmüknek fontos tanulsága, hogy közülük csak azok tudtak talpon maradni, amelyek a bajra összefogással válaszoltak. Ugyanez a helyzet az országok esetében is: azok tudtak talpon maradni, ahol a baj nem az ellentéteket erősítette fel, hanem az összefogást - tette hozzá, majd Magyarországra kitérve azt mondta: kormányának kötelessége volt használni a kétharmados parlamenti felhatalmazást, és felvette a harcot a szocialistáktól örökölt hatalmas adóssággal, a munkanélküliséggel és a hiánnyal, valamint a bankokkal, az európai baloldallal és a brüsszeli bürokratákkal is. 
"Jó érzés, hogy végre annyi év után nyugodtan, kellő mértéktartással, arányérzékünket megőrizve (...) arra gondolhatunk, magunk is elhihetjük, volt értelme a küzdésnek" - zárta szavait Orbán Viktor.
A Polgári Magyarországért Díjat Mádl Dalma, néhai Mádl Ferenc államfő özvegye adta át Szilvágyi Gergelynek, aki kerekesszékből segítette a homokzsákok töltését a dunai árvíz idején, továbbá a védekezésben szintén részt vevő Füsi Csaba és Miletics Andrea katonaházaspárnak, valamint a kárpátaljai Dercen község egyházi önkéntes tűzoltóinak, akik szintén segítették az árvíz idején a munkálatokat. 
Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében azt mondta, hogy az idei dunai árvíz idején az összefogás rámutatott arra, közös erővel még a rekordot döntő áradás is legyőzhető. 
A díjazottak nevében a derceni önkéntes tűzoltók egyike, Zsukovszky Miklós esperes nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést. "Azt tettük Tahitótfaluban, amit tennünk kellett a magyar testvéreinkért, barátainkért, úgy éreztük, itt a helyünk" - mondta, felidézve a dunai árvizet. 
A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány 2005-ben hozta létre a polgári oldal életműdíjának is tekinthető Polgári Magyarországért Díjat. Az alapítvány minden évben egy olyan embernek vagy közösségnek adományozza az elismerést, aki vagy amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre. Olyan értéket, amellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. 
Kapcsolódó: 
   Nézőpont: nincs kormányváltó hangulat 
   Sej a mi lobogónkat: kivezényelt diákok a Képtárban 
   Rekordon az államadósság 
   Orbán hitet tett a Fidesz-KDNP szövetség mellett 
   Uruguay elnökének csodálatos beszéde 
   HA JÖVŐ ÉV MÁJUSÁBAN ORBÁN VIKTORRA SZAVAZTOK, 2014-től kerítésből lesz a kolbász! 
   Megtudtuk, miért tartóztatták le Kiss Ernőt! - Egymilliárddal akarta lehúzni az MVM exvezérét 
   Hétfőn utcára vonulnak a devizahitelesek 
 


Ifj. Bárándi Péter a plenáris ülésen pasziánszozik



Rendteremtés helyett ezzel foglalkoznak Pintérék: megnégyszerezik a traffipaxok számát 

2013-12-14. 20:14 MTI - Kuruc.info 
Várhatóan januárban kihirdetik az 500 új traffipax beszerzésére kiírt, 12 milliárd forint értékű közbeszerzési pályázat eredményét. Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta: az elsőként leszállított berendezések jövőre már meg is jelenhetnek az utakon. 
A traffipaxok, amiket jelenleg használnak a rendőrök, a legkorszerűbb sebességmérő műszernek számítanak. A gyorshajtókról készült képek alapján a számítógép automatikusan kikeresi az üzembentartó adatait, és még az eljárás megindulásától szóló értesítést is megírja. Az új traffipaxok azonban, amik várhatóan jövőre jelennek meg az utakon, már ennél is többet tudnak majd. Pintér Sándor belügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn azt mondta, hogy az új berendezések egy komplex rendszert alkotnak majd. 
"Egy olyan hálózatot szeretnénk kiépíteni, amely ellenőrzi a buszsávot, ellenőrzi a záróvonalak átlépését bizonyos szinten, és ellenőrzi közlekedési szabályoknak a betartását, sőt egyes területeken azt is szeretnénk, hogyha a körözési rendszerben ellenőriznék az adott gépjárműnek a rendszámát" - közölte a belügyminiszter. 
A rendőrségnek tavaly még 166 sebességellenőrző készüléke volt. A selejtezések és az alkatrészhiány miatt ma már csak 154 gép működik. A tenderben szereplő 500 új sebességmérő rendszerbe állításával megnégyszereződik a traffipaxok száma. 
A traffipaxok beszerzésére kiírt, 12 milliárd forint értékű közbeszerzési pályázaton három cég indult, a Belügyminisztérium várhatóan januárban hirdeti ki a pályázat eredményét. Ha a tender sikeres lesz, a legújabb generációs traffipaxok már jövőre megjelenhetnek az utakon. 

Kedves Olvasó! 
Folytatjuk a klubtagsági módban való hírlevélküldést. Kérem, ne sajnáljon havonta 500 Forintot a Hírhálótól fennmaradására! December 13-án leszünk kereken 10 évesek! 
Részletek: http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=klubtagnak&id=013186 
(Azonosítóját kérjük, ne felejtse el megadni: 013186) 
Köszönettel: 
Kovács János
Hírháló mindenes
Kedves Kovács János !
Higgye el szívesen adnánk többet is , ha ki tudnánk sajtolni a nyugdíj
kasszánkból . De sajnos mi nem születtünk a rabló tolvaj maffia politikusi kasztba , így a nyugdíjunk is úgy van megállapítva , hogy még éhen ne haljunk , és ha nem is megyünk oda az Orbánhoz , hogy kezet csókoljunk neki a behódolásunk jeleként , mi úgy döntöttünk , ha zsíros kenyeret kell ennünk akkor is megtartjuk függetlenségünket ,és nem kérünk az olaj forintokból . A Pintér épp elég embert ölt meg az aranyháromszögben érte , mi tisztességben őszültünk meg , és szegényen fogunk meghalni is , így sajnos nem jut a havi 500 Ft – os klubtagságra . Ha ezt el tudja fogadni , akkor köszönjük a megértését , ha nem , Ön ugyan olyan irodakukac mint akiket ostorozunk , és így Önnel csak a kutyán a szájkosarat cserélték ki , a kutya attól még ugyan az maradt , aki széttépte az embereket , mert erre volt idomítva.
Ne haragudjon meg a nyílt hangvételemért, de mi nem Ön miatt szeretjük a Nemzeti Hírhálót, és ha lehetséges ez után is szeretnénk olvasni az ott közölteket .

Tisztelettel egyik kis nyugdíjas olvasójuk. K . J. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése