2016. július 5., kedd

Népi gyógyászat II.




Népi gyógyászat II.





A BÜKKI FÜVESEMBER I.


szabo-gyorgy.jpg 











Írta: Szabó Gyuri bácsi, - a Bükkszentkereszti füves ember októberi előadása.    2010. December 21. 


A füves ember öröksége- és tapasztalatai 


Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisban. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes körülmények között élek.


Hat éves koromtól tanultam, nyolc éven keresztül. 14 éves koromig a gyógynövények, a népi gyógyítás ismeretét nagyanyámtól.



Aztán a rendszerváltás óta csinálom, mert az előző rendszerben nem volt szabad ezzel foglalkozni, kuruzslásnak minősítették. 1979-ben Oláh Andornak az Új hold, új király c. könyvében le van írva, hogy ´79-ben Kuszkoban az egészségügyi világszervezet Bannerman professzora hivatalosan semmisnek jelentette ki a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését. Nálunk akkor még nem vették figyelembe.

Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ebbe az irányba, ma már egész meglepő dolgok vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban. Minden népnek van népi gyógyítása. Nekünk miért ne lenne, minden faluban van. Nagyon sok öreg ismeri és használja a gyógynövényeket, csak nem járják az országot, nem mondják el úgy, mint én. És ne vegyék szerénytelenségnek, de esetleg csak rész dolgokat tudnak.

Azóta volt legalább négy vagy öt világkonferenciája az egészségügyi szervezetnek. Sőt az egészségügyi világtanács határozatban rögzítette, hogy a kormányok foglalkozzanak a népi gyógyítással, hozzanak megfelelő rendeleteket, hogy a népi gyógyítók tudják ezt alkalmazni. Kezdjék el ismét a tudományi egyetemeken tanítani és kezdjék el kutatni a népi gyógyítást.

Most viszont ott tartunk már, hogy az egész világ hihetetlen mértékben fordul a természet felé. Talán mondhatjuk azt, hogy az emberiség harmadszor akar visszatérni a természethez, mert nagyon nagy baj van. Borzasztóan nagy baj van, amikor már hivatalos adatok vannak. A Kossuth rádióban hangzott el július egyik reggelén. A bemondónő kérdezte a berlini riportert, hogy igaz e, hogynémetek 35% nem hajlandó elfogadni a gyógyszert. A berlini riporter visszaigazolta valóban így van, ez hivatalos adat. A franciák 30%-a ez egy magyar professzor tanulmányában van -, a világ összes lakosságának pedig 82%-a nem hajlandó elfogadni a gyógyszert, ebbe benne van Ázsia, Afrika, Dél-Amerika, ezért ilyen magas ez a szám. Vannak olyan országok pl. Ázsiában - Indonézia -, ahol 80 ezer orvos közül 20 ezer a nyugati értelembe vett orvos, és 60 ezer a népi gyógyító.

Alternatívát kér e gyógymód, mert van olyan ország, ahol a második halálok a gyógyszer mellékhatás. Ez állítólag Amerika, de a világon a negyedik a halálok a gyógyszerek mellékhatása.Ma már ki merik jelenteni az orvosok, hogy az orvosi kezelések 60%-a tünetkezelés, ki merik jelenteni, hogy vége van az antibiotikumos korszaknak, mert egyszerűen nem reagálnak a kórokozók, az antibiotikumos kezelésekre. Ki merik jelenteni most már hivatalosan, hogy a rákos, azaz az onkológiai vizsgálatoknak az 50%-a téves - Magyarországon. Ezt is hírközlő szervekben mondják ki, és azzal indokolják, hogy a jó onkológus szakemberek kimentek külföldre, akik itt maradtak gyakorlatlanok. Van benne igazság. Viszont abban is van igazság, a Dunántúli Naplóban jelent meg pár évvel ezelőtt, hogy egy magyar főorvosnő, aki kint praktizál, hogy a németeknek több mint 50%-a, ahhoz az orvoshoz, aki csak gyógyszert tud felírni nem szívesen adja le a kártyáját. Keres alternatívát. Én személyesen ismerek egy magyar orvost, aki Bern mellett egy rákkutató intézetben dolgozik - Bogácson szoktunk találkozni. Ő mondja, hogy náluk van olyan rendelőintézet, ahol megvizsgálják a beteget és az orvos megkérdezi tőle, hogy milyen gyógymódot akar és, ha azt mondja, hogy gyógynövényekkel akarja gyógyítani magát, az orvos felírja a gyógynövény receptet, melyikből és mennyit és ott a rendelőintézetben lévő boltban megveszi, a gyógynövényes, patikus vagy gyógyszerész összekeveri neki és odaadja.

És most lepődjenek meg, hogy a borsod megyei miskolci kórházzal jövő héten vagy utána kötök szerződést. A megyei kórház főorvosa és orvos igazgatója, aki egyben a nőgyógyászati osztály vezetője nagyon nyitott az egészre, a Babaváró programunkkal fogunk szerződést kötni. A Duna TV-ben nyilatkozott erről. Hihetetlenül jól működik most már az egész országban. De hívtak már az ózdi kórházba, hogy csináljunk boltot, oda akarnak hívni.

És még egy nagyon nagy öröm a számomra, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem meghívott, márciusban fogok menni. Két előadást kell tartanom orvostanhallgatóknak a népi gyógyításról, a tanszékvezető professzor hívott meg. Megyek most ebbe a hónapban, vagy a jövő hónap elején Nyíregyházára, egy zártkörű rendezvényre, ahol ápolóknak és orvosoknak fogok előadást tartani.

Nagyon szoros a kapcsolatunk a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetével. Ők vizsgálnak öt teánkat is.

A legutóbbi egészségügyi világszervezeti kongresszus 2008. november 8-án volt Pekingben, az internetről le lehet tölteni, az úgynevezett Pekingi nyilatkozatot, ahol hat pontban rögzítették, hogy mit kell a kormányoknak tenni, meg a népnek, az orvostársadalomnak.

Azzal kezdődik, hogy mindenkinek kötelessége a saját egészségével törődni. Egyértelmű. Legjobban saját magunk tudunk vigyázni az egészségünkre. Aztán azzal folytatja, hogy a kormány hozzák meg a megfelelő rendelkezéseket, az orvosok kezdjék el tanulni újra a népi gyógyászatban rejlő tudást, és a kutatók pedig kezdjék el kutatni azokat a dolgokat, amiket a nép sok ezer év alatt összeszedettA népi gyógyítók pedig vizsgázzanak le. Én májusban vizsgáztam, igaz azt kérdezték, hogy minek az nekem. Mondtam, hogy legyen egy papírom, és most nagyon jó, hogy van egy papírom, mert ezzel tudok szerződést kötni a kórházzal, így ők nincsenek bajban, hogy egy kuruzslóval kötöttek szerződést. Még van ilyen per Magyarországon, képzeljék el. Nemrégen a televízió egyik csatornáján arra lettem figyelmes, hogy egy idős hölgy megy ki a teremből, és visszaszól, hogy "Továbbra is állítom, hogy nem vagyok kuruzsló". És megkérdeztem egy rendőrorvost, hogy igaz e, és igaz, hogy vannak ilyen perek. Az illető nem tudta a Pekingi Nyilatkozatot, meg az orvos sem tudta, meg az bíró sem tudta, hogy van ilyen. Sőt mondok egy nagyon érdekeset, az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe mi vittük fel a lányommal ezt a Pekingi Nyilatkozatot, mi adtuk nekik oda az idén, mert ők sem tudták. 2008-ban hozták, és ők sem tudták. Erről röviden ennyit.

Egyre több fiatal érdeklődik és ez nagyon jó, mert akkor kell kezdeni, amikor még egészségesek vagyunk, és akkor nem leszünk betegek. Hat éves koromban kezdtem, azóta használom a gyógynövényeket. Egy öt literes fazék volt a sütő tetején, nagyanyám, amíg élt, abba mindig tea volt. Aki szomjas volt itta a gyógyteát, víz helyett, mert nagyon rossz volt a vizünk. Nem volt vezetékes víz a szüleim házában, és nagyon vas ízű volt a víz. Ezért döntött úgy nagymama, hogy mindenki teát iszik.


Mit is tud ez a népi gyógyítás? Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is, mert eddig csak a régészeti leletek voltak. Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája, ami meg van lékelve, és alá van írva - én Szentendrén láttam a Skanzenben -, hogy még élt 12 évet ezután. Most már elkezdik mondani, hogy II. Vak Bélát megvakították, és meggyógyították a sámánok, - életben maradt. Azért vakították meg, hogy ne legyen király - Ő Árpádházi király volt - de király lett, a végén még gyerekei is születtek. Túlélte a vakítást, - amit tüzes karddal csináltak annak idején.

Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban, a legrégebbi írásos anyagban, az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van, hogy sámánokat büntették sokszor halállal, mert gyógyították a rákot.Akkor... Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa, és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per, ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában, de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét.

Nekem is volt egy bőrrákom, amit magam meggyógyítottam annak alapján, amit a nagymamám tanított nekem.

Most azt mondanám, hogyan védekezzünk, hogyan maradjunk egészségesek, és elkezdenék beszélni arról, hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani.

Kezdjük a hajunkon - az enyém a lustaságtól ilyen, mert ma is meg tudnám csinálni, hogyha rendszeresen csinálnám, diólevéllel kenném be, diólevél teávalHajmosás után a diólevél teát rajta hagynám, és akkor elkezdene nőni a hajam.

A másik módszer, amikor korpásódást akarunk gyógyítani, és kicsi hajerősítést akarunk csinálni, akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítésmajd beledörzsölni – diólevél teával, és 10-15 perc után leöblíteni.

És van egy olyan, amit kevesen alkalmaznak, pedig nagyon hatékony a hajukra. Egy fél citromlé,ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásódásra és hajnövekedésre.

Van még sok minden más pl. a nagybojtorján gyökereamit a Bánfi hajszeszbe tettek -a Herbária állította elő -, annak csak az első éves gyökere jó, amikor még nem hoz magot.


Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik adiólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni féldecinyi diólevél teát. A diólevéllel meglepő eredményeket tudok most Önöknek mondani, amit én tapasztaltam. A népi gyógyítás úgy épül fel, hogy mindig valaki hozzátesz valamit és az marad meg az emberek számára. Én két dolgot tettem hozzá, amit most elmondok Önöknek. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevélSzürke hályog ellen ajánljuk,amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használniegy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Ezek régiek, ezeket tudjuk. Tavaly valamikor novemberben vagy decemberben felhívott egy idős néni, hogy romlik a látása, nagyon rossz már a látása, szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. Az idén márciusban felhívott és mondta, hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől.Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.

A másik ilyen az idén volt, hívott egy néni szintén, hogy romlik a látása, nagyon rosszul lát, homályosan, ez a szokásos, amikor az idős beteg már rosszul lát. Neki is a diólevelet ajánlottam. Júliusban hívott fel, hogy Gyuri bácsi a ciszta eltűnt a szemfenékről. Ezek a dolgok azok, amiket hozzá lehet tenni, de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni.

szájon belül rengeteg problémánk van, orvosok mondják, hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam, hogy nem jól mossuk a szánkat. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével, csak a fogunkat és a fogínyünket, pedig a nyelvünkön a lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszikÉrdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásraami a szánkon belül van. Idős asszony, egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált, mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.

fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.

Nagyon jó a diólevél, ha arcüreg- vagy homloküreg gyulladásunk van, vagy orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről. Ha arcüreggyulladás van, akkor az először gargalizálni, majd arcüregre rátenni a diólevelet kívülről dunsztkötésben éjszakára, ha homloküreg gyulladás van, akkor a homlokra rátenni. Így 4-6 hét alatt rendbe jön.

Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellettemésztésjavító is. Érdemes használni.

Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel,alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.

Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működtetia pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha az agyalapi mirigy, azt a hormont nem megfelelő módon termeli, akkor nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, - akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránnaRendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni. Nemcsak arra, hanem a 11-féle hormon termelésére is kedvezően hat (tejtermelésre, peteérésre, here működésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban, a tea keverékben szurokfű is van.


Ha már a pajzsmiriggyel van baj, - vagy ha nincs baj -, akkor is érdemes egy galaj növényt használni.Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb, majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is, és a harmadik a tejoltó galajEz utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.

Az idén valami olyasmi probléma lesz a télen, amihez tejoltó galaj fog kelleni. A veseműködést is segíti. A természet mindig előrejelzi, hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek, és meg is termi előre. Nagyon érdekes, hogy most éppen a pajzsmirigy problémával kapcsolatban.

Bükfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára, és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj, és mondtam neki: Nézd János, mennyi galaj van. Kérdezi: És azt mit jelent. Mondom: Azt jelenti, hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit, később mondta el, hogy a környezetében lévő orvoskollégákat, házi orvosokat megkérte, hogy írják már fel, jegyezzék fel, hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Utána mondta el nekem, hogy majdnem megduplázódott a számuk. De a természet már előre jelezte, hogy szükség lesz a közönséges galajra, mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve.

Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködikGargalizálni kell és utána meginniHa van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galaj füvet, éjszakára dunsztkötésbeNem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, - kb. egy év múlva. Megelőzésképp érdekesebb.

Érdekes, hogy van egy olyan kézikönyv, hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv, és állítólag ők azt írják - nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál, lehet használni -pajzsmirigyproblémáknál, hogy (Amerikában amióta minden sót jódoztatnak, kötelező a só gyártóknak jódot tenni a sóba, és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt, azóta nincsen pajzsmirigy probléma.) Ezt írja a könyv.


Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel, hogy az agyi vérellátásunk nem megfelelő.Mindenféleképpen meg kell nézetni, aki ilyen problémával jön, mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. Idős embereknél nagyon gyakori, hogy beszűkül, mert lerakódik a koleszterin, és 80-85%-os már az áteresztő képessége. Ilyenkor az egész agynak rossz lesz már a vérellátása, - ilyenkor van szédülés, memóriazavar. Többek között a fülünknek is, akkor zúg a fül. Mindenképpen ezt kell kitisztítani, úgy hívják, hogy fokhagymás almaecetAlmaecetbe kell pucolni fokhagymát, almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával, és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle, és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Napi kétszer-négyszer este otthon megcsinálja, és akkor kitisztul. Ha már ennél anyagnál járunk, akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést, gerincsérvet, vagy ha már kopva van, és esetleg a két csigolya egymást éri, akkorétkezési zselatint kell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot, ami két csigolya között mozog.

Csontritkuláskor, ha a csontsűrűség nem megfelelő, akkor egy tyúktojás héját kell megenni egy héten. Megfőzni, lehámozni, a hártyát kikaparni belülről, a sütőben még egy kicsikét sütni és akkor megdarálni és megenni.

fülünkre, ha zúg, akkor mindenképpen kell veronikafűNagyon jól tisztítja az agyi hajszálereket, egy kicsikét tágítja is. Én ugyan nem vagyok híve a tágításnak, mert a kistéri zöldből csinálták a Cavingtont, egy magyar professzor felfedezte, most már vegyi úton állítják elő, nem is olyan jó, mint volt. A kistéri zöldből csináltak Tiszavasváriban vérnyomáscsökkentőt, az jó volt; amikor pedig vegyileg kezdték előállítani a hatóanyagot az már nem volt jó, és már nem is csinálják. Ilyen egyszerű, hogy nem állnak vissza rá, hanem vegyileg állítják elő, mert az hihetetlenül olcsóbb, mint a gyógynövényt felvásárolni.

A másik probléma a tüdőnk, a légutak rendben tartása, a hörgők működése. Erre nagyon régi növények vannak, talán a legtöbb ilyenből van. A martilapu, melynek 3000 éves írásos anyaga van Kínában, írták, hogy a martilaput asztmára is lehet használni. Szivart csináltak belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások, és így tisztította a lég utat. Régen használták a virágát. A másik 2000 éves, úgy hívják, hogy illatos macskamenta. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.

A diólevélről közben-közben eltérek, ezért  elnézést kérek -,  de hihetetlen rossz információ terjed róla: ami a könyvekben le van írva pl. hogy „a túlzott használata májkárosodást okoz”. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet. Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg, hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy szabadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy adiólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott. Varró Aladárnak van egy könyve - talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt - még úgy van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj.Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, - mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.


Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek a gyógyításában; az útifű, akakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű. (Mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arraökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm.) Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most „Torok barátja” a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van. Ugyanúgy kell, bepanírozni - és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik vannak ezen a területen is.

Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját - mert az is volt neki -, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek.

Mindenféleképpen a diagnózist, egy orvosnak kell felállítania. Egyébként is az orvosok feladata lenne az egész gyógyítás, de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani.

Visszatérve a légutakraezeket a növényeket jó használniFontos, hogy kezdjük el megint inhaláltatni az embereket. (Elfelejtettük az úgynevezett keresztkötést alkalmazni, amit kamillávalvagy szénapelyvával csináltunk annak idején.) Tehát az inhalálás nagyon lényeges, hogy akinek torokproblémája van, azt inhaláltassuk időnként, mert érzékeny a torka. De legtöbb esetben az a baj, hogy szájon keresztül fertőződnek el, nincs saját immunrendszerük, nincs saját védekezőképességük, tehát mindenképp növelni kell a védekezőképességüket.

Képzeljék el, hogy Amerikában - egy ottani magyar New York-i szerkesztőriportertől tudom -kosztablettát gyártanak az amerikai gyerekeknek a gyógyszeriparban, azért hogy védekezzen a szervezete, az immunrendszere kezdjen el dolgozni. Olyan hihetetlen tisztaság van. Olvastam nem is olyan régen, hogy nem kellene olyan tisztának lennünk. Az rendben van, hogy a kezünket megmossuk stb., de ha régen leesett egy darab zsíros kenyér, vagy akármi a földre, akkor nem dobtuk el. Most kidobjuk. Régen megfújtuk és megettük. Vagy a falról lekaparta a kisgyerek a meszet és megette, a gipszet nem ette meg, vagy éppen a tyúkszart megette. Nagyon érdekes, egy faluban voltam és egy öregasszony mondta, hogy jaj Gyuri bácsi én úgy megijedtem, amikor a kislányom, amikor még csúszott-mászott bekapta a tyúkszart. Ki tudtam az egyik részét mosni a számból, de a többit lenyelte. Szaladtunk a szomszéd faluba az orvoshoz kocsival, szegény lovak agyon lettek hajtva. Mondom, jaj doktor úr a kislányom tyúkszart evett, és azt mondta: Adjon még neki. Ez volt a válasz. Mészhiánya van a gyereknek, ezért eszi meg ösztönösen. A földnél is, ha kiteszik a gyereket a földre, három-négy helyről fogja megkóstolni, legtöbbször kiköpi, egy van, amit megeszik. Ösztönösen érzi, hogy neki annak a hatóanyagára szüksége van. Védekezőképessége beindul.

Van olyan növény is, amire a védekezőképesség beindularanyvesszőfű a neve. Máj, epe, vese, hólyagműködést segíti, nagyon gyenge gyulladást kelt a szervezetünkben. (Ez a gyulladás elég ahhoz, hogy a szervezet immunrendszere elkezdjen működni, és a védekezőképességünk fokozódjon.)


Kakukkfűnagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítéséreBaktériumölő, és vírusölő is,már az egyiptomiak is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti gyerekük van, és gyakran megfáznak, elkapnak akármit. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe, kössék el, tegyék be a kádba, engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát. Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta csinálják.


Több tapasztalat van, nemcsak a faluban most már. A faluban két helyettesítő orvos volt, mert a miénk kiment külföldre, nőgyógyász és háziorvosként működik, és egy gyerekorvos és egy aneszteziológus volt, akik helyettesítették. Jött hozzám a férfi, és mondja, hogy nagyon gyakran megfáznak a gyerekei,óvodáskorú mind a kettő. Mondtam neki ezt a kakukkfüvet. Akkor volt ez a mostani influenza, akkor háromszor volt az óvoda bezárva, mert csak négy-öt gyerek jött állandóan, de az ő két gyereke mindig benne volt. Nem kaptak el semmit. Háromnaponta fürdették őket kakukkfűben. Érdemes teában is innimegelőzésképpen is, meg immunrendszerünk erősítésére is.

Az orbáncfű egy csodálatos növény. Egyike azoknak a növényeknek, amire azért oda kell figyelni, és egyre többet tud meg róla az emberiség. Én ´88-tól tudok róla két dolgot, amit hivatalosan jelentettek be. Az egyik a ´88-as, hogy nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket, és még nagyon jó sok mindenre. Tehát az AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel. Tavaly pedig egy magyar professzornak az előadását láttam a tévében és a riporter azt kérdezte tőle, hogy igaz-e az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma. És a professzor azt mondta igen, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá. (A kamillának ez a hatóanyaga van meg, de ugyanúgy a cickafarkban is megvan). Egy csésze kamillatea, egy csésze orbáncfű - 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű - és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller. Engem az bosszantott ebbe a riportban, hogy a riporternő megkérdezte, hogy mikor lesz ebből gyógyszer, és a professzor úr azt mondta, hogy reméli 5-10 év múlva. Paprika is van, zeller is van, orbáncfű is van, tehát ezeket mind lehet használni, és tessék ajánlani Alzheimer kórra.

Nagyon érdekes. A régi orvosok valahogy közelebb voltak, tanulták mindezt. Egy idős nő - nem praktizál már - aki a Horty rendszerben végzett, főorvosnő volt, és ő mondta a lé böjtöt, és mondja, hogy ők azt tanulták, hogy négy gyógyszernél többet nem szabad felírni. Másképpen álltak hozzá. Egy idős nőgyógyász mondta még a Kádár-rendszerben, hogy minden esetben, a nőnél, és a párjánál, - a férfinél - úgy kell kezdeni a babavárást, hogy kitisztítják magukat belülről.Higgyék el, hogy nagyon fontos, nagyon jól működik. Belső tisztítás. És az egyház úgy magyarázta annak idején, hogy a jövendő életet egy tiszta környezetben kell megfogantatni, ez a Jóisten parancsa. Én egy ´41-ben egy bábától tanultam, hihetetlen mit tudtak annak idején. Most mondják, hogy el kellene kezdeni a bábáknak újból tanítani, és bábaképzést csinálni.


Visszatérve... Van a gyógynövények között olyan, amire érdemes odafigyelni. Ezt most muszáj elmondanom, hogy hogyan kategorizáljuk őketVan a gyenge hatású, az erős hatású és a mérgező gyógynövény.


A gyenge hatású gyógynövényeket lehet általában kapni, és azokat gyűjtik. Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani, de csak addig igyuk, ameddig baj van, utána hetente egyszer emlékeztetőnek.

A természetgyógyászok használhatják az erős hatásúakat is - keverékbe, házilag nem.


A mérgező hatásúakat pedig csak külsőlegAmit az előbb mondtam fogínyre, de vannak még mások is, amit tudunk használni, de csak külsőleg.

A gyenge hatásúak közül is vannak olyanok, amikre különösen oda kell figyelni. (Nem azért, mert mérgezőek, hanem azért, mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. csalán, zsurló és apróbojtorjánesetében pl. a kovasav. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk, tehát időt kell erre hagyni.Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani, ameddig a teát használjuk. 8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval, utána 8 hét szünet, hogy a vese kidolgozza magából a kovasavat, ne rakódjon le a vesébe. Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra, ezt ugyan ritkábban isszuk, viszont élvezeti teának is kiváló, a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. Jobb módszer azamíg nincs baj, addig négynaponta-, vagy hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből.

Vannak más növények is pl. a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő hatású szénhidrogén) van, túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi, hogy többé nem lehet helyrehozni. Tehát mindenképpen vigyázni kell, ez a túlzott használat fél évig egyfolytában.Viszont 10 napos, vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő, de ezután abba kell hagyni. A cickafark virágot ritkán lehet kapni, mert azt háromféleképpen gyűjti a gyógynövény szakma. A csipet - lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt. Levágjuk a felső 41 centit és a szárát - ez a cickafarkfű. És a harmadik mód, ahogy mi gyűjtjük az egész növényt, akkor, amikor virágzik.

Van még pár ilyen növény - az egyik az orbáncfű. Akik Sinkumát szednek, azok nem használhatják - a Sinkumát kellene eldobni, mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer. A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást, ez az OGYI tudjuk, mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá, két differenciálnak kell lenni, a vérvizsgálatok ezt állapították meg. Van még egy olyan, hogy azt mondják, hogy fehér bőrű, napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele, mert felhólyagosodik a bőrük. Én ezt nem fogadom el olyan értelemben, hogy az orbáncfüvet, mint minden nyugtatót este kell inniés akkor nem süt a nap. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. Ezért ezt nem fogadom el.

A következő ilyen növény, amit kevesen tudnak, de nagyon sokan használják a hársfavirágot. Ugye itt két virágot gyűjtünk, és a kis- és nagylevelű hársfavirágot. A kislevelű virága jobb, ezt hívják orvosi hársnak, viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát, és sokáig sem lehet használni, mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli, pusztítja a vörösvértesteket. Viszont kiváló köhögéscsillapító. „Náthateának” hívjuk ezt is, és a bodzateát is. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni, egy héten egyszer lehet belőle inni. Szívbetegeknek egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját. (Az ezüst hárs nem gyógynövény.)

Nagyon sok problémánk van a légúttal, hangszalagokkal, mint nekem is, és sok a gyomorsavam, marja a torkomat, a hangszalagjaimat, az egész számon belül probléma van. Erre mindenképpen használni kell az orbáncfüvet gyomorproblémára, gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély -mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítaniAz alapbaj pedig a gyomorideggyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termelés az felbüfög, és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre, és nekem sokat kell beszélni.

A gyomorideget orbáncfűvel rendbe lehet hozni. Hivatalosan gyomoridegre és depresszióra van klinikailag igazolt hatása az orbáncfűben lévő hipericinnekMellette azonban, mivel a tünet az, hogy gyomorsav túltengés, a gyomorsav termelését kell csökkenteni. Erre a vizeken - Salvus és aszódabikarbónán - kívül két növény kiválóan alkalmas. Az egyik a fehér akácvirág, melyik nagyon jó savtartalom szabályozó - ez az enyhébb -, ezt kell naponta inni legalább 16 hétig, ez a legkevesebb, amíg rendbe jön, de korlátlanul iható a nap bármelyik szakában. De eközben, mint az orbáncfűnél szünetet kell tartani 8 hétig inni, utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig és ez alatt, rendbe hozza a gyomorideget. A másik pedig a fehér árvacsalán. (Se az egyikről, se a másikról nincs leírva a könyvekben, hogy gyomorsav szabályozó.) A fehér árvacsalán nagyon drasztikus, tehát ha valaki ezt akarja használni, akkor három napnál tovább nem szabad ezt inni egy csészével, mert akkor savhiányos lesz. De emellé még a hólyagzáró izom működésére is jóMind a két növény jó még rák ellen is, mivel mind a kettő savcsökkentő. A rák alapja ugyebár az, hogy el vagyunk savasodva, tehát ebből eredően lehet mind a két növényt használni megelőzésként, de akkor ugyebár rövidebb ideig.

Gyomorproblémánál az alapbaj, hogy nem tudunk rágni, annyira rohanunk, hogy nem figyelünk rá eléggé, egy falatot legalább negyvenszer-ötvenszer meg kell rágni. Én megadom neki a módját, így eszem, így tanultam a polgáriban. Rágjuk meg, mert a nyálunkkal összekeveredik, a nyálunk fertőtlenít, az emésztés ott indul a szánkon belül, sőt orvosok ajánlják, hogy aki gyorsan eszik, üljön olyan mellé, aki lassan eszik és tanulja el tőle. És orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogyha valaki ötvenszer-hatvanszor megrág egy falatot, a gyomra még nincs tele, csak úgy háromnegyedik, de már úgy érzi, hogy kipukkad. És akkor nem rakódik le a felesleg, nem lesz súlyfelesleg. Itt indul az emésztés, és ezután jön a máj, a koleszterin és elindul az egész folyamat.


Emésztés után az májunkkal foglalkozunk. A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ami nagyon fontos. A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. (Azt mondják, hogy a jó koleszterin 0-5,2-ig lehet, így van a laborleletben. Hát, ha 0 is lehet, akkor szerintem az 5,2 nagyon sok. Nagyon érdekes, a gyógynövény napon a MTV 1 volt nálam, és csináltak egy riportot. Az operatőr mondja, hogy volt egy régészeti feltáráson itt Magyarországon felvételeket készíteni nyilván, amelyikbe egy 4 ezer éves női csontvázat ástak ki egy régi sírból. Megállapították, hogy száz éven túl élt, ugyebár a mai vizsgálatoknak ez nem jelent gondot, és azt is megállapították, hogy 3 volt a koleszterinje. Hogy ezt honnan tudták, az nem tudom, ő ezt mondta. Én is ezt tartom normálisnak, 3-4 között legyen a koleszterin.

A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban az érfalak rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el. Úgy hívják, hogy tyúkhúr.Mediterrán növényA tyúkhúrnak a teája, ami nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Le lehet vinni 3-4 közé és ott lehet tartani. Korlátlanul iható és ehető. A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Ha salátát csinál, akkor szedjen, akinek kertje van egy kis tyúkhúrt és tegyenek bele egy ilyen maroknyi tyúkhúrt. Ki se lehet irtani, még a hó alól is ki lehet ásni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy tízszer annyi a C-vitamin tartalma, mint a citromnak, de csak zölden. Érdemes használni.

Nagyon érdekes Bükkábrányban voltam, egy fiatalember jött el, - 35 év körüli, november első felében volt vérvizsgálaton. Nézték a koleszterinjét - 20 volt a jó koleszterin és 6 a triglicerid. Ez borzasztó sok. Ő azt mondta, hogy nem fogad el gyógyszert, próbáljuk meg. Két hétig minden nap két csésze tyúkhúrteát itattam vele, aztán január végén kellett visszamenni kontrollra, és utána pedig napi egy csészével ivott. Mikor visszament, január elején jött, 6 volt a koleszterin és 2 a triglicerid. Majdnem normálisra visszavitte a tyúkhúr.


Ha már a C vitaminnál tartunk, a C-vitamin tablettánál az aszkorbinsav a tömegének a 7%-át jelenti, tehát egy tablettába 7%-nyi az aszkorbinsav, a többi vivőanyag. A növényekben sokkal több a C-vitamin, 70% is van. Érdemesebb növényben frissen használni a C vitamint a védekezőképességünkre.

A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. A veronikafű amellett, hogy az agyi ereket tisztán tartja és tágítja, amellett a koleszterintermelésünkre is nagyon jó hatással van. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.

Méregtelenítő szervünk három van; - a máj, a vese és a verejtékmirigyek.

verejtékmirigyeinkkel nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkal, pedig nem véletlen, hogy az északi népek szaunáznak. Sok ember panaszkodik, hogy jaj Gyuri bácsi olyan pattanásos az arcom. Azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, - amit megetetnek velünk - kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg azegész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol. A májunkat kezelni kell.


Nagyon rosszul étkezünk - sok édességet, lisztes anyagot eszünk, és kevés keserű anyagot fogyasztunk.
A májkezelésére nagyon jók a keserű anyagokgyermekláncfű, pitypang ebben nagyon sok keserű anyag van. Salátának is lehet használni, külföldön már árulják összecsomózva a levelét salátának.

Egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma.Egy kicsit keserű, aztán megszokjuk. Én már úgy vagyok vele, ha nincs keserűanyag a teámba, akkor már nem is esik jól. A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat, de az epénket is, és emésztésjavítószékletcsinálónak is hívjuk ezt a teát. Nagyon érdekes legutóbbi tapasztalatom egy idős néni. Hetente egyszer, tíznaponta egyszer volt széklete. Kérdezte, hogy mit csináljon, mert a szennától kezdve mindent kipróbált, és egy darabig használ és aztán nincs semmi haszna belőle. Mondtam neki használja a katángot. Naponta egy csészével rendszeresen. Két hét múlva felhívott, hogy Gyuri bácsi, semmi nem történt, azóta kétszer volt székletem, pedig minden nap iszom a katángot. Mondtam neki, hogy tessék tovább inni. Több mint két hónap eltelt, a néni boldog hív, Gyuri bácsi, minden másnap van rendszeresen székletem. Érdemes a katángot ebből a szempontból is használni, de sokáig kell inni és korlátlan ideig lehet. Annak idején, az öregek közül emlékeznek rá biztosan, a cikória kávé. A cikória kávé katáng gyökérből van, termesztett gyökérből, aki azt használta, annak nem volt székletproblémája. Rendszeresen itta reggel, tejjel összekeverve. Májra még tökéletes: a pemetefű, a cickafark, azezerjófűEzeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél. Ha ciszta van, akkor diólevéllel el lehet mulasztaniAbból a levélből, amiből a tea készül, rá lehet kötni és éjszakára otthagyni dunsztkötésben, és 6-8 hét alatt elmúlik.


Képzeljék el, hogy irrigálásnál is lehet a cickafarkat használni. Nemrég voltam Pesten, és egy anya és a lánya jött el hozzám. A lánya is már húszon felül van, és mondja az anyuka, hogy Gyuri bácsi tetszett ajánlani polipra a méhen belül a diólevél és cickafarkirrigálást és ivást és egyszer úgy megijedtem, mert ott csüngött bennem a polip, az elhalt polip. A lányom szedte ki belőlem. Megölte a diólevél a polipot.Meg a cisztát is elmulasztjameg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert amióma nem gyógyítható, sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél literÚgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.

Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni, deha már kő van benne, akkor a fekete retek kell, vagy sör retek is jó. Nyáron nincs fekete retek.Este kell megenni, amennyit tud, de mindenképpen este kell enni. Mert reggel méreg, délben étek, este orvosság a retek! Aki reggel fogyasztja, az mérget eszik, aki délben az ételt, aki este, az orvosságot eszik.


A következő probléma az, amikor a bélrendszerünk nem jól működik. Begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Borzasztó, hogy milyen rossz a bélállománya, nemcsak nekünk, hanem egész Európában és Amerikában.

Amerikában volt egy ilyen vizsgálat - pár évvel ezelőtt olvastam - hogy a férfiaknak rendszeresen két kiló salakanyag pang a vastagbél görbületekben. Rendszeresen két kiló. Borzasztó. Hogy abba mi minden van?!

Érdemes kitisztítani, úgyhogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogygyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit. Két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki.

Nagyon érdekes, hogy szemdiagnosztikán, egy íriszdiagnosztikán voltam és ez az úr, aki ezt csinálja már hosszú időn keresztül, Bogácson volt szintén, azt mondta, hogy Gyuri bácsi, maga a harmadik ember, akinek ennyire tiszta a vastagbele. Gyógyteák, én azt iszok rendszeresen. Gondolom, hogy elég sok vizsgálatot csinált. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk.

Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél - 6-8-10 héten keresztül iható, napi egy csészeCrohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát korlátlanul - egy ideig - iható. Crohn betegség azzal jár, hogy megy is a hasa az illetőnek, amíg a hasa megy addig a vadsóska-, vagy lósóska magját kell használni, megenni - megdarálni, megenni, úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Már a középkorban használták a lósóska magot vérhas ellen. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével, a diólevélből meginni, és akkor elmúlik. Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni. Ha már itt tartunk, akkor nagyon sok ember küszködik az aranyérrel. Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifűpedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell. Az ilyen nagy, mint a tenyerem, ha normális helyen terem. Akkor letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhözReggel egyet, este egyet - 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű anyagot. Ha megsérül, akkor nem termeli, ezt könyvekből nem a nagymamától tudom.

A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt, ezért próbálja, a vese átveszi a szerepét. Hihetetlen mennyi mérgező anyagot, adalékanyagot eszünk meg, szívunk magukba, kenünk magunkra, szívunk be. Ennek a három méregtelenítőnek a feladata lenne kiválasztani. Hihetetlen nagy baj van. Mondok egy nagyon érdekes előadást: Dávid professzor úr mondta el a Rákkérdés c. műsorában, a tévében. Amerikában egy orvos-professzor vezetésével vizsgálták, hogy mennyi ideig fogja bírni a szervezetünk ezt a rengeteg méreganyagot, amit beviszünk, magunkra kenünk, adalékanyagokban megeszünk. Hiába van ott, hogy Európai Unió, és hogy nem lehet szintetikus anyagot beletenni, mégis vannak benne szintetikus dolgok az adalékanyagokban is. A vizsgálat azt állapította meg, hogy 2300-ra a fehér emberi fajnak a 70%-a marad életben. Ha így folytatjuk, ha ő nem mondott igazat, mondta a professzor nevét is. Érdemes elgondolkozni rajta. Meg kell nézni, hogy mi van ráírva az élelmiszerre, hány E betű van rajta, milyen nagy az a szám az E betű után? Nem túl régen, a nyáron, a kisbolt, ahol vásárolok, Marika mondja, hogy Gyuri bácsi falusi kovászos kenyér, egy kilós, tessék megvenni. Most jelent meg a pék, most csinálta először. Jó mondom, megnézem, szép kerek kenyér, E 300 utána. Mondom, köszönöm szépen Marika, ebből a kenyérből soha nem fogok enni. Nekem ez nem kenyér, és sajnos, mondom neki, hogy olyan kevés barna kenyeret rendel, teljes kiőrlésűt, barna kenyeret, vagy félbarnát, vagy speciális barna kenyeret. Miért nem rendeli? Gyuri bácsi, az öregek mondják, hogy nekik elég volt a háború alatt fekete kenyeret enni. Hát, én is öreg vagyok már, meg a háború alatt ettem fekete kenyeret, de én tudom azt, hogy nekem az jó, kell. És a fiatalok? Hát, erre nem tudott mit mondani. A fiatalok is a fehér kenyeret szeretik, pedig abban is, talán már a liszt sem igazi, amit meggyúrtunk annak idején otthon.

Egy felmérés szerint az Ausztrál lakosság évente 5 kiló adalékanyagot eszik megNem tudom a magyarok mennyit, biztos van itt is ilyen vizsgálat, csak nem közlik. Abból az 5 kiló adalékanyagból 5 kiló sav lesz. Tehát mindenképpen, minél hamarabb ki kell takarítani magunkból, a vesénket működtetni kell. Nagyon sok gyógynövény van a vesének a működtetésére, és nagyon jól működnek. A legegyszerűbb mondjuk a bodza virágamit nátha teának hívunkNemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt, az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, hanem avesénk működését is segíti, és ez által hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható, aki szereti, igya, és nagyon fogja segíteni a vese működését.


A következő ilyen növény - tejoltó galaj. És ennél a galajnál szeretnék egy kicsit bővebben elidőzni, mert a nyirokrendszer áramlásával szinte nem foglalkozunk. Nem tudom, hogy miért? Van egy véráramlás és van egy nyirokáramlás a szervezetünkön belül. A keleti gyógyászat hihetetlen, hogy milyen fontosnak tartja a nyirokrendszer működését. Bizonyítékok vannak rá, és az emberek nem gondolják végig, sőt én állítom, hogy még az orvosok sem, hogy segíteni kell neki, védeni kell, működtetni kell a nyirokrendszerünket, mert a rák ellen is véd - majd kitérek rá, hogy miért. A rák ellen is lehet használni a galajféléket.

Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. Mindegyik galaj a Gallium család tagja, ez egy növényi család, az egész világon el van terjedve, Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. A Dávid professzor teája a macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja. A macskakarom is a Gallium családnak a tagja, mint a mi a közönséges galajunkamiről Maria Treben azt írja, hogy szájrák ellen, szájon belül lévő betegség ellen kiváló. Igaza van. Ő úgy írja, hogy a galajt frissen kell szedni, meg kell mosni, frissen, vizesen, kipréselni és úgy kortyolgatni a közönséges galaj levét. Én úgy tanultam a nagymamától, hogy frissen megmosni és egy csésze diólevél teába bele kell tenni egy evőkanállal. Az egyik evőkanálnyival gargalizálni kell és kiköpni, a másikat pedig meg kell inni. Egy gyógynövénygyűjtő túrára jött egy fiatalember pár évvel ezelőtt, és mondta, hogy az édesapjának nyelvrákja van, de már az egész szája tele van göbbel, hogy mit tudunk ajánlani. A kollégával csináljuk közösen, azért mondtam többes számban, ezt ajánlottuk. Már alig mozog az édesapa, a WC-re megy el csak, már a harmadik stádiumban van, tehát nem sok van neki hátra. Következő évben jött egy másik túrára, kérdeztük az édesapa, hogy van. Óóó köszöni szépen, már jár a kocsmába. Már annyira jól van. De azóta másoknak is többször ajánlottam, és mindenki visszaigazolta, hogy valóban jól működik a közönséges galaj. De mindegyik galajféle rák megelőző.tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Vízhajtó, érdemes rendszeresen használni megelőzésképpen is, a heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást, ennek a növénynek a hatóanyagaiból.

A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való. Maria Treben írja az Egészség Isten patikájából c. könyvében, hogy kár, hogy az emberek a közönséges galajt elfelejtették. Mi nem felejtettük el, van, sok van, használják sokan, ismerik, kapni nem lehet sehol. Nem gyűjtik, nem tudom miért. Sok növény van, amit nem gyűjtenek, amit régen használtunk. Az emberek viszont használják, ismerik és használják, higgyék el, hogy nagyon - nagyon jó.

A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra - ugyanazt tudja, mint a tea, Nyíregyházán árulják -, ami ugyanazt tudja, mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfátferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló is, a levelének teája, és a vize isAkinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni. A miskolci Szent Péter kapui kórházba az általános igazgató hívott meg előadást tartani orvosoknak, ápolónőknek és akkor elmondtam, hogy morzsolja a követ a nyírfalevél, érdemes a vesére úgy is használni, akinek köve van, vagy homok képződik állandóan. És akkor ő felállt és elmondta mindenkinek, hogy a férjének két hét alatt szétmorzsolta a veseköveit. Nem tudom milyen nagy volt, azt nem mondta.

A másik ilyen esetem, ami nagyon kirívó szintén a nyírfalevélhez kapcsolódik. Egy fiatalasszony 8 éves gyerekének olyan nagy volt a veseköve, hogy már műteni kellett. Nem tudták a három szúrással eltávolítani, nem tudták szétmorzsolni. Hétfőn szólt, jövő héten hétfőn lett volna a műtét. Mondom azért ez nagyon rövid idő, de próbálja meg a gyerek két csészével meg tud inni minden nap a nyírfateából. Aztán két hónap múlva találkoztam vele a tiszaújvárosi ÁNTSZ egészség napon, egy tanyán, ahol rendszeresen csinálnak egészség napot. A megyébe Miskolc kivételével már mindenhova meghívtak, még Pesten is négy helyre. A Miskolci városi tiszti orvos nagyon nem szereti a gyógynövényeket, azt mondta, hogy a mind mérgező. Nekem mondta. Nem tudom, hogy akkor én milyen növényeken élek, gyerekkoromtól használom. A lényeg az, hogy odajött hozzám ez a fiatalasszony, bemutatkozott és mondta, köszöni szépen, hétfőre nem volt veseköve a gyereknek. Jézus Mária mondom, és mennyit ivott az a szegény gyerek. Egy litert minden nap, de hétfőn nem találták a vesekövét.

Erdélybe fogok menni majd a gyógynövényekről előadást tartani. Hihetetlen mennyire megnőtt az érdeklődés ez után a tudás után, és nagyon kevesen vagyunk. Erdélyben pár idős asszonyt, embert ismerek, aki szintén ismerik a népi gyógyítást és ők is használják a gyógyteákat. Az a néni, akinek elmúlt a mandulájáról a genny, egy hónap múlva felhívott, hogy a doktor úrnak elment a hangja, azt kérdezi, hogy mit csináljon. Nekem is meg kellene tudnom, tudom és csinálom is, csak nem régen kezdtem el.

Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van; akkor diólevél kell, belülről és zsurló pakolás kívülről.

Mozgásszervi betegséginkről - a veséből eredően. A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumánakhogy begyullad az ízület és ez lesz az egyik oka a reumának. Tehát mindenképpen a vesét kell jól működtetni, és a reumát pedig lehet gyógyítaniAmikor gyulladás van, két növénnyel dolgozunk: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét, csak gyep) és afűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.

De nagyon sok embernek van olyan problémája, hogy porckopások, ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrelétkezési zselatinnalBeépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé. A gerincnél, akinek gerincsérve vanitt először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként afekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a csípőízületét.

Ha valakinek van protézise - ez egy konkrét eset, amit elmondok; - a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla. A diólevél nagyon jó gyógynövény, nagyon régen használja az emberiség. És belsőleg kell használni, a kocsonyát, - az ízületek védelmére. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.

vese működésével kapcsolatban, a rossz méregtelenítés sok esetben a magas vérnyomásnak is az okozója. El vannak szennyeződve az érfalak, és a vesénél is el vannak szennyeződve kapillárisok, amik a legvékonyabbak, csak a szív próbálja oda is eljuttatni a vért, hogy táplálja az ott lévő sejteket, és megemelkedik a vérnyomás. Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása, termése is jó egy kivétellel. A galagonya virágos hajtása szív segítő és vérnyomáscsökkentő, de nekem 120/80 szokott lenni. Háromnaponta iszok egy galagonyát, és amikor néha megnézetem a szívem, akkor a doktornő azt mondja, hogy sok fiatal megirigyelhetné. Ennyire rendbe tartja a galagonya a szívemet. Vérnyomást csökkentszívritmust szabályozszívideget nyugtatérelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja. Ez utóbbi nagyon lényeges. Egyedül Oláh Andor doktor kutatásában szerepel ez a mondat: "A szív és erek izmait rugalmasan tartja a galagonya." A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a termésben nincs. A termésben viszont a magját, ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.

A másik a fehér fagyöngy, a levele és az ága. A terméséből külsőleg csinálunk kenőcsöt, mert az mérgező. Habár nagyon érdekes, mert egy természetgyógyász vizsgát csináltam, hagy legyen egy papírom, abban az van, hogy négy-öt szem fagyöngy bogyóból lehet teát csinálni. Én azért nem csinálnám meg. Bár van egy olyan kollégám, aki a beléndek - bolondító beléndek - bogyójából már négyet meg tudott enni belőle. Nagyon jól érezte magát tőle, és nem halt meg.

A fagyöngy vérnyomás szabályozóhideg vízben kell áztatni, de amellett, azok az anyukák, nők,akiknek nem sikerül a baba, tessék a fagyöngyöt használni. Már a kelták szerelemnövénynek hívták a fagyöngynek a teáját, mert azt mondták, hogy azt a nőt, aki a fagyöngy alatt áll, minden férfinek meg szabad csókolni. Már akkor szerelemnövénynek tartották. Az egész mirigyrendszerünkre jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható. A kelták már nem ma éltek, és az óta nagyon jó ez a gyógynövény.

Még a cukorbetegségről hagy beszéljek egy pár szót, mert ez az egyik olyan probléma, ami tíz éven belül megduplázódik a cukorbetegek száma az egészségügyi világszervezet adatai szerint. Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már, a patikában kapható, aki megrendeli. Engedéllyel használjuk. Nagyon jól működik. Tapasztaljuk, hogy amikor többet mozognak az emberek, - tehát június-július-augusztus, a nyári időszakban, akkor kevesebb fogy belőle. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Ha kialakult, akkor epekövesek kivételével ez a tea kiválóan működik. Már folyamatban van az átminősítése, mert jövőre egy más kategória kell. Érdekességként mondom, hogy az OGYI-nál egyszer voltunk konferencián, és a másodikon mondta el az igazgatónő, hogy 400 gyógyhatású készítmény van, amit át kell minősíteni jövő év áprilisa utánra, és eddig kilencen jelentkeztünk nála tárgyalásra. Nem tudom, a többiek mit gondolnak.

Még egy érdekes dolog egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog azt termelni a szervezetem, mert megkapta kívülről.

tea készítési módjáról pár szót.

A teákat általában - a leveleket, a virágokat, az egész növényeket forrázással készítjük, egy-két kivétellel. Ez ugye össze van aprítva-, morzsolva a növény. Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe, vagy zománcozottba, fémbe nem. Leforrázzunk két és fél deci vízzel, fedő alatt tartjuk 10-20 percig, akkorra kiázik belőle a hatóanyag és leszűrjük. Ha friss növényről van szó, akkor 2 vagy 5 perc is elég, mert a friss növénynek nem kell sokáig állni, mert több benne a hatóanyag, és nem kell megszívnia magát.

Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható; ezek a papsajt félék, - mind a három papsajt - a papsajt; a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztülUgyanannyi mennyiség kell belőle, mint a többiből. Acsipkének a húsának 6 óra hossza áztatás szükséges: A hatóanyaga 62 fok felett elbomlik. És afehér fagyöngy, kiváló - már a kelták használták annak idején. Ezüst sarlóval teleholdkor aratták a fehér fagyöngyöt. Az interneten kering egy olyan, hogy a Gyuri bácsi ajánlja, és hogy a fehér fagyöngy mérgező. Igaz, de csak a bogyója, és azt nem gyűjtjük. A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Azt is a januárban a legjobb. Minden gyógynövénynek megvan, hogy mikor lehet használni.

Főzni kell viszont a gyökereket, a kérgeket és a terméseket két-három percig kell, és amikor főztük, levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt, hogy kiázzon belőle a hatóanyag.


Kérdések: Csonthártyagyulladás, csontbetegség?

Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni - a szederlevélben és csalánlevélben nagyon sok a vas. (A csalánt ne, inkább a szederlevelet, vagy céklát, vagy afekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt.) Hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.

Szurokfűvel kapcsolatban, mennyi ideig lehet inni? Korlátlan ideig lehet inni. Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. 100 évig is lehet használni, semmi problémát nem jelent.

Fülgyulladás? Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó-e az agynak és így a fülnek is vérellátása? Nyaki ultrahang kideríti.. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és akövirózsának a levét belecseppenteniegy-két-három cseppet.

Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer. (Ez Kéri professzor asszonynak a módszere, aki a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetébe dolgozik és tanít az egyetemen, a gyógyszeréti karon.)

Visszér probléma? Mindenképpen összehúzó növényeket kell használni. A szederlevél teája, azerdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággalha a visszér be is van gyulladva. Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét. Vannak olyan összehúzó növények, amiket ma már nem lehet kapni pl. mogyoró. A nép régen használta. Körömvirág krémbe ezen kívül mogyorókérget teszek, vérehulló kecskefüvet teszek bele, somkórót, ha van lehetőségem és mindenképpen orvosi zsályát.

Emésztésjavítás? Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.

Én még a Horty rendszerben polgári iskolába jártam és ott tanítottak élet- és egészségtan. Vizy E. Szilveszter tíz évvel ezelőtt mondta, amikor az Akadémia elnöke volt, hogy tessék, kérem tanítani az egészségtant. Nem tanítják. Általános iskolába kellene tanítani 14 éves korig a gyerekeket. Még annyit szeretnék elmondani, hogy hihetetlen milyen nagy az igény rá, nálunk is itt Magyarországon. Két könyvet írtunk, az egyiket én egyedül, azt a Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete rátette a honlapjára, ennek az a címe, hogy A javasasszony unokája. A másik, azt már a lányommal együtt írtuk, A bükki füvesember gyógynövényei. Meg lehet vásárolni. Könyvkereskedésbe nem adjuk, mert 65%-ot kérnek belőle, mi vagyunk a kiadók, tehát az egész költség a miénk, és ők akarnak többet keresni rajta. Bolondok nem vagyunk.


Köszönetképpen szeretném elmondani, hogy az év első felében voltunk itt, és már Gyuri bácsi javaslatára elhagytam a Cortist, a koleszterin gyógyszert. Azóta teát iszom, tyúkhúr teát, a vizsgálat hasonló eredményeket mutat, mint a gyógyszernél.

Igen, és ennek nincs vivőanyaga. A professzorasszonnyal beszélgettünk régebben, most már inkább a lányom, mert a cukorteánkat ő vizsgáltatta be, hogy hihetetlen, hogy a cukorteánk mit tud.

Ez is nagyon érdekes, ezt mondom el először. Mindenáron tablettát akart belőle csinálni, vagy legalább kapszulát. Mondtam nekiNe tessék, nem tudja ugyanazt, ne tessék, ragaszkodnék a teához. Nem - mondta - az már nem modern, tabletta vagy kapszula. Elkezdte kísérletképpen csinálni, ugye ott náluk a laboratóriumban megvan a lehetőség rá. Először kapszulát próbált – de nem tudta ugyanazt mint a tea. Aztán csinált belőle tablettát - nem tudta ugyanazt, mint a tea. És most már elismeri, hogy a tea jobb. A teában több hatóanyag marad, mint ami a kapszulában vagy tablettában ki lehet hozni. És akkor kérdeztem tőle, hogy miért van az, hogy a gyógyszereknek van mellékhatása? Azt mondta, hogy nagyon egyszerű. Az a drog - mert ők drognak neveznek minden hatóanyagot - az a drog, ami egy embernek egy-egy alkalommal adagolható olyan kicsi, hogy nem lehet adagolniBele kell tenni valamibe, úgy hívja a gyógyszeripar, hogy vivőanyag. A vivőanyag csinálja ezt. - 200 éve van gyógyszeripar -, de olyan vivőanyagot nem találtak ki, aminek nem lenne mellékhatása. Magamban mondtam, hogy nem akartak, nem is akarnak. Ez is hozzá tartozik, hogy nem túl régen az egyik kolléga mondta, hogy hallott egy előadást, amikor egy gyógyszerész, aki gyógyszergyárban dolgozik, azt mondta, hogy az a jó gyógyszer, aminek sok a mellékhatása.Nekik..., nekik valóban az a jó. És akkor megkérdeztem tőle, hogy miért nincs a gyógynövényeknek mellékhatása? Azt mondja, hogy azért nincs mellékhatása, mert a mérgező növényben lévő drog is egy növényi életnek egy része, tehát az, az emberi szervezetre a mérgező növényből káros lenne, dea növény még él tőle, nem csinál kárt a növényben tőle. A legtöbb gyógynövény gyenge hatású növények élnek és virulnak, nekünk sem csinálnak kárt.

Lábköröm gomba? A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél.Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára. Ez az egyik, a másik pedig atölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.

Tyúkszem? Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.

Van egy fiatal hölgy, akinek nagyon rosszak a hormonértékei. Mit lehet tenni? Babaváró program rendbe fogja hozni. 45 éves a legidősebb, akinek babája született. Most egy 49 éves van, aki használja, mert gyereket szeretne a külföldi barátjától. De már Moszkvában, Németországban, Tel Aviv-ban, Amerikában is használják.

Ekcéma? friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.

Pikkelysömör? Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, a nagymama receptje - külső - belső, és orbáncolaj. A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik. Két tea - egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör elmúlik. Az övsömör már nem. Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer. Azt mondják, akik használják.

Kötőhártya gyulladás? Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra.

Gerincsérv? A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé, és ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

Diólevél gyűjtése? Minden gyógynövénynek megvan a gyűjtési ideje, de minden gyógynövénynél nagyon fontos, hogy tiszta legyen, és olyan állapotban legyen, amikor a legtöbb benne a hatóanyag. Konkrétan a diófára elmondom, hogy mire kell odafigyelni. Amikor barkáját kihozta, és elpergett, akkor elkezd nőni a levele. Kijön az összes levele, halvány, vékony és halványzöld. Nő, nő, a dió maga. Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodik. Ekkortól lehet gyűjteni. Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen, mert a diónak van gombaölő tulajdonsága is, és ha a gomba megjelenik, akár egy levélen, egy rozsdagomba, akkor ez a gombaölő tulajdonsága, az, az anyag elbomlott belőle. A július a legbiztosabb hónap, de minden növénynél meg kell nézni. Nekem az asszonyok, kezdtek gyűjteni, a májusi csalán kiváló. Ha későn indult a tavasz, sokáig volt tél. Március végén, április elején még hó volt. Akkor szedték nekem a csalánt, halványzöld volt, vékony a levele. Visszaküldtem velük,dobjátok ki. A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a virág, akkor már jó, vagy a sarjúcsalánt ősszel, de az már nem olyan jó. Nem a dátum a lényeg, hanem a növény állapotaNagyanyám úgy tanított - fogd meg, kóstold meg, nézd meg, szagold meg, és amikor olyan, akkor szedd le. És akkor ő ezt így elmagyarázta, ahogy én most Önöknek.

Hány fajta gyógyteát lehet inni egy nap? Sokfélét lehet inni. Az a kérdés, hogy üdítő italként, egy kis mézzel vagy. Én egy liter keveréket iszom, abban van hat-nyolc féle gyógynövényt, de én azokat mindig váltogatom. És akkor két-három-négy teát csak egyedileg csinálok meg, nekem mindenképpen kell a prosztatámra kisvirágú füzikeszívemre galagonya, a diólevél, kell az aranyvessző fű, akatáng. Hármat csinálok belőle minden nap, és azt egyedi teaként iszom meg minden nap.


Áttétes kivétel után, nem tudják mi az alap probléma. Mit ajánl? Mindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalábbHáromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét. Asötét színű gyümölcsöketamiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilvafekete szőlő,mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud. Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétigNem szed vérhígítót? Ha nem szed, akkor a diólevél teát ihatja.

Kóli baktérium? A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni - teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.

Térd meg van dagadva, a boka is. Mit ajánl? Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal, amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllelszívassa le a duzzanatot a lábárólFehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.

Autoimmunbetegségre, hasonlót a hasonlóval, orbáncfüvet.


Lábszárfekélyre diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni. A 2 mg Sinkumába Amerikában öt ember meghalt néhány percen belül, a nagy erek szétrobbantak, azóta nem gyártják csak az 1 mg-os. Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz. Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni és felhígítani másfél decire, és háromfelé elosztva meginni minden nap ebből a léből. De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert.

Ortopéd cipőben fáj a lábam, és nem tudnak mit csinálni vele. Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfűfehér árvacsalánmálnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.

Idegrendszer erősítése? Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe lehet hozni akarattalDe vannak idegerősítő teák - a citromfű és az orbáncfűA citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem. És van egy csodálatos teánk, ami elmondok, ha megengedik. Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta, egy öreg barátom mondta nekem, mutatta meg ezt a füvet. Azt mondja ez volt a magyar táltosok itala, azt mondja a magyar néphagyomány. Elkezdtem utána érdeklődni, megnéztem a latin nevét Nepeta pannonica L., Linné törzskönyvezte. Elkezdtem érdeklődni erdélyiektől, szlovákiai magyaroktól, mindenhol ismerik, ők is azt mondják, hogy nagyon jó. Legutóbb egy doktornő kérdezte tőlem, hogy mit tud ez a táltosok itala? Mondom neki, hogy Erdélyben úgy tartják, nagyon jó emésztésjavító. Szlovákiában nagyon jó torokfertőtlenítő, az én nagyanyám azt mondta, nagyon jó idegnyugtató. Erre a doktornő, akkor mindent tud. Két éve vizsgálja a Semmelweis Egyetemmel Kéri Ágnes professzornő, most már kijelölte a helyeket, hogy honnan vigyük. Csodálatos eredmények vannak vele. Egyetlen könyvben szerepel, a Jávorka - Csapodi: Erdők-mezők virágai. Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.

Prosztata megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagot kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógy tök - görögöknél, albánoknál nincs ilyen probléma.
Forrás:




A BÜKKI FÜVESEMBER II.







gyuri.jpg 








Szabó György
2010. októberi előadása

Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisba. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes körülmények között élek.
Hat éves koromtól tanultam nyolc éven keresztül 14 éves koromig a gyógynövények, a népi gyógyítás ismeretét nagyanyámtól, aki Sajókazincnak volt a javasasszonya, anyai ágon, nagyon régen. Ő úgy mondta, ő volt a huszadik nagymama. Abban az időben, 30-as években minden falunak, sőt a mai napig is vannak olyan emberei, akik gyógyítanak különböző módon, nemcsak gyógynövényekkel, hanem más dolgokkal is. Nagymama is elég sok mindent csinált, amit én már nem használok pl. petróleum, néha ajánlom, és néha elfogadják, de én magam nem használom. Rák ellen és torokgyík ellen használtuk a petróleumot, és állatgyógyászatban, baromfivésznél. De elsősorban füveket használunk, olyan mint pióca, mész, só, iszap, szénapelyva, ezeket nem használjuk, pedig nagyon ráférne az emberiségre.

Aztán a rendszerváltás óta csinálom, mert az előző rendszerben nem volt szabad ezzel foglalkozni, kuruzslásnak minősítették. 1979-ben Oláh Andornak az Új hold, új király c. könyvében le van írva, hogy ’79-ben Kuszkoban az egészségügyi világszervezet Bannerman professzora hivatalosan semmisnek jelentette ki a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését. Nálunk akkor még nem vették figyelembe.

Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ebbe az irányba, ma már egész meglepő dolgok vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban. . Minden népnek van népi gyógyítása. Nekünk miért ne lenne, minden faluban van. Nagyon sok öreg ismeri és használja a gyógynövényeket, csak nem járják az országot, nem mondják el úgy, mint én. És ne vegyék szerénytelenségnek, de esetleg csak rész dolgokat tudnak.

Azóta volt legalább négy vagy öt világkonferenciája az egészségügyi szervezetnek. Sőt az egészségügyi világtanács határozatban rögzítette, hogy a kormányok foglalkozzanak a népi gyógyítással, hozzanak megfelelő rendeleteket, hogy a népi gyógyítók tudják ezt alkalmazni. Kezdjék el ismét a tudományi egyetemeken tanítani és kezdjék el kutatni a népi gyógyítást.

Most viszont ott tartunk már, hogy az egész világ hihetetlen mértékben fordul a természet felé. Talán mondhatjuk azt, hogy az emberiség harmadszor akar visszatérni a természethez, mert nagyon nagy baj van. Borzasztóan nagy baj van, amikor már hivatalos adatok vannak. A Kossuth rádióban hangzott el július egyik reggelén. A bemondónő kérdezte a berlini riportert, hogy igaz e, hogy németek 35% nem hajlandó elfogadni a gyógyszert. A berlini riporter visszaigazolta valóban így van, ez hivatalos adat. A franciák 30%-a – ez egy magyar professzor tanulmányában van –, a világ összes lakosságának pedig 82%-a nem hajlandó elfogadni a gyógyszert, ebbe benne van Ázsia, Afrika, Dél-Amerika, ezért ilyen magas ez a szám.

Vannak olyan országok pl. Ázsiában – Indonézia –, ahol 80 ezer orvos közül 20 ezer a nyugati értelembe vett orvos és 60 ezer a népi gyógyító.

Alternatívát kér, mert van olyan ország, ahol a második halál ok a gyógyszer mellékhatás. Ez állítólag Amerika, de a világon a negyedik a halál ok a gyógyszer mellékhatása. Ma már ki merik jelenteni az orvosok, hogy az orvosi kezelés 60%-a tünetkezelés, ki merik jelenteni, hogy vége van az antibiotikumos korszaknak, mert egyszerűen nem reagál az antibiotikum már a kórokozókra. Ki merik jelenteni most már hivatalosan, hogy a rákos, azaz az onkológiai vizsgálatoknak az 50%-a téves. Ezt is hírközlő szervekben mondják ki, és azzal indokolják, hogy a jó onkológus szakemberek kimentek külföldre, akik itt maradtak gyakorlatlanok. Van benne igazság. Viszont abban is van igazság, a Dunántúli Naplóban jelent meg pár évvel ezelőtt, hogy egy magyar főorvosnő, aki kint praktizál, hogy a németeknek több mint 50%-a, ahhoz az orvoshoz, aki csak gyógyszert tud felírni nem szívesen adja le a kártyáját. Keres alternatívát. Én személyesen ismerek egy magyar orvost, aki Bern mellett egy rákkutató intézetben dolgozik – Bogácson szoktunk találkozni. Ő mondja, hogy náluk van olyan rendelőintézet, ahol megvizsgálják a beteget és az orvos megkérdezi tőle, hogy milyen gyógymódot akar és, ha azt mondja, hogy gyógynövényekkel akarja gyógyítani magát, az orvos felírja a gyógynövény receptet, melyikből és mennyit és ott a rendelőintézetben lévő boltban megveszi, a gyógynövényes, patikus vagy gyógyszerész összekeveri neki és odaadja.

És most lepődjenek meg, hogy a borsod megyei miskolci kórházzal jövő héten vagy utána kötök szerződést. A megyei kórház főorvosa és orvos igazgatója, aki egyben a nőgyógyászati osztály vezetője nagyon nyitott az egészre, a Babaváró programunkkal fogunk szerződést kötni. A Duna TV-ben nyilatkozott erről. Hihetetlenül jól működik most már az egész országban. De hívtak már az ózdi kórházba, hogy csináljunk boltot, oda akarnak hívni.
És még egy nagyon nagy öröm a számomra, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem meghívott, márciusban fogok menni. Két előadást kell tartanom orvostanhallgatóknak a népi gyógyításról, a tanszékvezető professzor hívott meg. Megyek most ebbe a hónapban, vagy a jövő hónap elején Nyíregyházára, egy zártkörű rendezvényre, ahol ápolóknak és orvosoknak fogok előadást tartani.
Nagyon szoros a kapcsolatunk a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetével. Ők vizsgálnak öt teánkat is.

A legutóbbi egészségügyi világszervezeti kongresszus 2008. november 8-án volt Pekingben, az internetről le lehet tölteni, az úgynevezett Pekingi nyilatkozatot, ahol hat pontban rögzítették, hogy mit kell a kormányoknak tenni, meg a népnek, az orvostársadalomnak.
Azzal kezdődik, hogy mindenkinek kötelessége a saját egészségével törődni. Egyértelmű. Legjobban saját magunk tudunk vigyázni az egészségünkre. Aztán azzal folytatja, hogy a kormány hozzák meg a megfelelő rendelkezéseket, az orvosok kezdjék el tanulni újra a népi gyógyászatban rejlő tudást, és a kutatók pedig kezdjék el kutatni azokat a dolgokat, amiket a nép sok ezer év alatt összeszedett. A népi gyógyítók pedig vizsgázzanak le. Én májusban vizsgáztam, igaz azt kérdezték, hogy minek az nekem. Mondtam, hogy legyen egy papírom, és most nagyon jó, hogy van egy papírom, mert ezzel tudok szerződést kötni a kórházzal, így ők nincsenek bajban, hogy egy kuruzslóval kötöttek szerződést. Még van ilyen per Magyarországon, képzeljék el. Nemrégen a televízió egyik csatornáján arra lettem figyelmes, hogy egy idős hölgy megy ki a teremből, és visszaszól, hogy „Továbbra is állítom, hogy nem vagyok kuruzsló.”. És megkérdeztem egy rendőrorvost, hogy igaz e, és igaz, hogy vannak ilyen perek. Az illető nem tudta a Pekingi Nyilatkozatot, meg az orvos sem tudta, meg az bíró sem tudta, hogy van ilyen. Sőt mondok egy nagyon érdekeset, az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe mi vittük fel a lányommal ezt a Pekingi Nyilatkozatot, mi adtuk nekik oda az idén, mert ők sem tudták. 2008-ban hozták, és ők sem tudták. Erről röviden ennyit.

Egyre több fiatal érdeklődik és ez nagyon jó, mert akkor kell kezdeni, amikor még egészségesek vagyunk, és akkor nem leszünk betegek. Hat éves koromban kezdtem, azóta használom a gyógynövényeket. Egy öt literes fazék volt a sütő tetején, nagyanyám, amíg élt, abba mindig tea. Aki szomjas volt itta a gyógyteát, víz helyett, mert nagyon rossz volt a vizünk. Nem volt vezetékes víz a szüleim házában, és nagyon vas ízű volt a víz. Ezért döntött úgy nagymama, hogy mindenki teát iszik.

Mit is tud ez a népi gyógyítás? Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is, mert eddig csak a régészeti leletek voltak. Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája, ami meg van lékelve, és alá van írva – én Szentendrén láttam a Skanzenben –, hogy még élt 12 évet ezután. Most már elkezdik mondani, hogy II. Vak Bélát megvakították és meggyógyították a sámánok, életben maradt. Azért vakították meg, hogy ne legyen király – ő Árpádházi király volt – de király lett, a végén még gyerekei is születtek. Túlélte a vakítást, tüzes karddal csinálták annak idején.
Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban, a legrégebbi írásos anyagban, az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van, hogy sámánokat büntették sokszor halállal, mert gyógyították a rákot. Akkor… Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa, és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per, ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában, de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét.

Nekem is volt egy bőrrákom, amit magam meggyógyítottam annak alapján, amit a nagymamám tanított nekem.

Most azt mondanám, hogyan védekezzünk, hogyan maradjunk egészségesek, és elkezdenék beszélni arról, hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani.

Kezdjük a hajunkon – az enyém a lustaságtól ilyen, mert ma is meg tudnám csinálni, hogyha rendszeresen csinálnám, diólevéllel kenném be, diólevél teával. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagynám, és akkor elkezdene nőni a hajam.
A másik módszer, amikor korpásodás és kicsi hajerősítést akarunk csinálni, akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítés, beledörzsölni és 10-15 perc után leöblíteni.
És van egy olyan, amit kevesen alkalmaznak, pedig nagyon hatékony a hajukra. Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.
Van még sok minden más pl. a nagybojtorján gyökere, amit a Bánfi hajszeszbe tettek –a Herbária állította elő –, annak csak az első éves gyökere jó, amikor még nem hoz magot.

Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a diólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet. A diólevéllel meglepő eredményeket tudok most Önöknek mondani, amit én tapasztaltam. A népi gyógyítás úgy épül fel, hogy mindig valaki hozzátesz valamit és az marad meg az emberek számára. Én két dolgot tettem hozzá, amit most elmondok Önöknek. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél. Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Ezek régiek, ezeket tudjuk. Tavaly valamikor novemberben vagy decemberben felhívott egy idős néni, hogy romlik a látása, nagyon rossz már a látása, szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. Az idén márciusban felhívott és mondta, hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.
A másik ilyen az idén volt, hívott egy néni szintén, hogy romlik a látása, nagyon rosszul lát, homályosan, a szokásos, amikor az idős beteg már rosszul lát. Neki is a diólevelet ajánlottam. Júliusban hívott fel, hogy Gyuri bácsi a ciszta eltűnt a szemfenékről. Ezek a dolgok azok, amiket hozzá lehet tenni, de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni.

szájon belül rengeteg problémánk van, orvosok mondják, hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam, hogy nem jól mossuk a szánkat. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével, csak a fogunkat és a fogínyünket, pedig a nyelvünkön a lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszik. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Idős asszony egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált, mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.

fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.
Nagyon jó a diólevél, ha arcüreg- vagy homloküreg gyulladásunk van, vagy orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről. Ha arcüreggyulladás van, akkor az először gargalizálni, majd arcüregre rátenni a diólevelet kívülről dunsztkötésben éjszakára, ha homloküreg gyulladás van, akkor a homlokra rátenni. Így 4-6 hét alatt rendbe jön.

Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett emésztésjavító is. Érdemes használni.

Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.
Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vadmajoranna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre, hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van.
Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb, majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is, és a harmadik a tejoltó galaj. Ez utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.

Az idén különösen valami olyasmi probléma lesz a télen, amihez tejoltó galaj fog kelleni. A veseműködést is segíti. A természet mindig előrejelzi, hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek, és meg is termi. Nagyon érdekes, hogy éppen a pajzsmirigy problémával kapcsolatban. Bükkfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára, és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj, és mondtam neki: Nézd János, mennyi galaj van. Kérdezi: És azt mit jelent. Mondom: Azt jelenti, hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit, később mondta el, hogy a környezetében lévő orvoskollégákat, házi orvosokat megkérte, hogy írják már fel, jegyezzék fel, hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Utána mondta el nekem, hogy majdnem megduplázódott a számuk. De a természet már előre jelezte, hogy szükség lesz a közönséges galajra, mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve.

Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva. Megelőzésképp érdekesebb.

Érdekes, hogy van egy olyan kézikönyv, hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv, és állítólag ők azt írják –nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál lehet használni – pajzsmirigyproblémáknál, hogy Amerikában amióta minden sót jódoztatnak, kötelező a sógyártóknak jódot tenni a sóba, és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt, azóta nincsen pajzsmirigy probléma. Ezt írja a könyv.

Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel, vagy az agyi vérellátásunk nem megfelelő. Mindenféleképpen meg kell nézetni, aki ilyen problémával jön, mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. Idős embereknél nagyon gyakori, hogy beszűkül, lerakódik a koleszterin és 80-85%-os már az áteresztő képessége, az egész agynak rossz lesz már a vérellátása – ilyenkor van szédülés, memóriazavar. Többek között a fülünknek is, akkor zúg a fül. Mindenképpen ezt kell kitisztítani, úgy hívják, hogy fokhagymás almaecet. Almaecetbe kell pucolni fokhagymát, almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával, és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle, és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Napi kétszer-négyszer este otthon megcsinálja, és akkor kitisztul. Ha már ennél anyagnál járunk, akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést, gerincsérvet, vagy ha már kopva van, és esetleg a két csigolya egymást éri, akkor étkezési zselatint kell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot, ami két csigolya között mozog.
Csontritkuláskor, ha a csontsűrűség nem megfelelő, akkor egy tyúktojás héját kell megenni egy héten. Megfőzni, lehámozni, a hártyát kikaparni belülről, a sütőben még egy kicsikét sütni és akkor megdarálni és megenni.

fülünkre, ha zúg, akkor mindenképpen kell veronikafű. Nagyon jól tisztítja az agyi hajszálereket, egy kicsikét tágítja is. Én ugyan nem vagyok híve a tágításnak, mert a kistéri zöldből csinálták a Cavingtont, egy magyar professzor felfedezte, most már vegyi úton állítják elő, nem is olyan jó, mint volt. A kistéri zöldből csináltak Tiszavasváriban vérnyomáscsökkentőt, az jó volt; amikor pedig vegyileg kezdték előállítani a hatóanyagot az már nem volt jó, és már nem is csinálják. Ilyen egyszerű, hogy nem állnak vissza rá, hanem vegyileg állítják elő, mert az hihetetlenül olcsóbb, mint a gyógynövényt felvásárolni.

A másik probléma a tüdőnk, a légutak rendben tartása, a hörgők működése. Erre nagyon régi növények vannak, talán a legtöbb ilyenből van. A martilapu, melynek 3000 éves írásos anyaga van Kínában, írták, hogy a martilaput asztmára is lehet használni. Szivart csináltak belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások, és így tisztította a légutat. Régen használták a virágát. A másik 2000 éves, úgy hívják, hogy illatos macskamenta. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.
A diólevélről – közben-közben eltérek elnézést kérek -, hogy hihetetlen rossz terjed, ami a könyvekben le van írva pl. hogy a túlzott használata májkárosodást okoz. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet. Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy sazbadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy a diólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott.

Varró Aladárnak van egy könyve – talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt – még úgy van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj. Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.

Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm. Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most Torok barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét – hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van, ugyanúgy kell bepanírozna – és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik vannak ezen a területen is.

Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját – mert az is volt neki –, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek.
Mindenféleképpen a diagnózist egy orvosnak kell felállítania, egyébként is az orvosok feladata lenne az egész gyógyítás, de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani.

Visszatérve a légutakra, ezeket a növényeket jó használni. Fontos, hogy kezdjük el megint inhaláltatni az embereket. Elfelejtettük az úgynevezett keresztkötést alkalmazni, amit kamillával vagy szénapelyvával csináltunk annak idején. Tehát az inhalálás nagyon lényeges, hogy akinek torokproblémája van, azt inhaláltassuk időnként, mert érzékeny a torkuk. De legtöbb esetben az a baj, hogy szájon keresztül fertőződnek el, nincs saját immunrendszerük, nincs saját védekezőképességük, tehát mindenképp növelni kell a védekezőképességüket.

Képzeljék el, hogy Amerikában – egy ottani magyar new york-i szerkesztőriportertől tudom – kosztablettát gyártanak az amerikai gyerekeknek a gyógyszeriparban, azért hogy védekezzen a szervezete, az immunrendszere kezdjen el dolgozni. Olyan hihetetlen tisztaság van. Olvastam nem is olyan régen, hogy nem kellene olyan tisztának lennünk. Az rendben van, hogy a kezünket megmossuk stb., de ha régen leesett egy darab zsíros kenyér, vagy akármi a földre, akkor nem dobtuk el. Most kidobjuk. Régen megfújtuk és megettük. Vagy a falról lekaparta a kisgyerek a meszet és megette, a gipszet nem ette meg, vagy éppen a tyúkszart megette. Nagyon érdekes, egy faluban voltam és egy öregasszony mondta, hogy jaj Gyuri bácsi én úgy megijedtem, amikor a kislányom, amikor még csúszott-mászott bekapta a tyúkszart. Ki tudtam az egyik részét mosni a számból, de a többit lenyelte. Szaladtunk a szomszéd faluba az orvoshoz kocsival, szegény lovak agyon lettek hajtva. Mondom, jaj doktor úr a kislányom tyúkszart evett, és azt mondta: Adjon még neki. Ez volt a válasz. Mészhiánya van a gyereknek, ezért eszi meg ösztönösen. A földnél is, ha kiteszik a gyereket a földre, három-négy helyről fogja megkóstolni, legtöbbször kiköpi, egy van, amit megeszik. Ösztönösen érzi, hogy neki annak a hatóanyagára szüksége van. Védekezőképessége beindul.
Van olyan növény is, amire a védekezőképesség beindul, aranyvesszőfű a neve. Máj, epe, vese, hólyagműködést segíti, nagyon gyenge gyulladást kelt a szervezetünkben, és ez a gyulladás elég ahhoz, hogy ez elég ahhoz a szervezet immunrendszere elkezdjen működni, és a védekezőképességünk fokozódjon.

Kakukkfű, nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére. Baktériumölő, és vírusölő is, már az egyiptomiak is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti gyerekük van és gyakran megfáznak, elkapnak akármit. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe, kössék el, tegyék be a kádba, engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát. Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta csinálják.
Több tapasztalat van, nemcsak a faluban most már. A faluban két helyettesítő orvos volt, mert a miénk kiment külföldre, nőgyógyász és háziorvosként működik, és egy gyerekorvos és egy aneszteziológus volt, akik helyettesítették. Jött hozzám a férfi, és mondja, hogy nagyon gyakran megfáznak a gyerekei, óvodáskorú mind a kettő. Mondtam neki ezt a kakukkfüvet. Akkor volt ez a mostani influenza, akkor háromszor volt az óvoda bezárva, mert csak négy-öt gyerek jött állandóan, de az ő két gyereke mindig benne volt. Nem kaptak el semmit. Három naponta fürdették őket kakukkfűben. Érdemes teában is inni, megelőzésképpen is meg immunrendszerünk erősítésére is.

Az orbáncfű egy csodálatos növény, és egyike azoknak a növényeknek, amire azért oda kell figyelni, és egyre többet tud meg róla az emberiség. Én ’88-tól tudok róla két dolgot, amit hivatalosan jelentettek be. Az egyik a ’88-as, hogy nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket, és még nagyon jó sok mindenre. Tehát az AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel. Tavaly pedig egy magyar professzornak az előadását láttam a tévében és a riporter azt kérdezte tőle, hogy igaz-e az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma. És a professzor azt mondta igen, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá (a kamillának ez a hatóanyaga van meg ugyanúgy a cickafarkban is). Egy csésze kamillatea, egy csésze orbáncfű – 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű – és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller. Engem az bosszantott ebbe a riportba, hogy a riporternő megkérdezte, hogy mikor lesz ebből gyógyszer, és a professzor úr azt mondta, hogy reméli 5-10 év múlva. Paprika is van, zeller is van, orbáncfű is van, tehát ezeket mind lehet használni, és tessék ajánlani Alzheimer kórra.

Nagyon érdekes. A régi orvosok valahogy közelebb voltak, tanulták. Egy idős nő – nem praktizál már – aki a Horty rendszerben végzett, főorvosnő volt, és ő mondta a léböjtöt, és mondja, hogy ők azt tanulták, hogy négy gyógyszernél többet nem szabad felírni. Másképpen álltak hozzá. Egy idős nőgyógyász mondta még a Kádár-rendszerben, hogy minden esetben, a nőnél, a párnál, a férfinél úgy kell kezdeni a babavárást, hogy kitisztítják magukat belülről. Higgyék el, hogy nagyon fontos, nagyon jól működik. Belső tisztítás. És az egyház úgy magyarázta annak idején, hogy a jövendő életet egy tiszta környezetben kell megfogantatni, ez a Jóisten parancsa. Én egy ’41-ben egy bábától tanultam, hihetetlen mit tudtak annak idején. Most mondják, hogy el kellene kezdeni a bábáknak újból tanítani, és bábaképzést csinálni.

Visszatérve… Van a gyógynövények között olyan, amire érdemes odafigyelni. Ezt most muszáj, elmondanom hogyan kategorizáljuk őket. Van a gyenge hatású, az erős hatású és a mérgező gyógynövény.
A gyenge hatású gyógynövényeket lehet általában kapni, azokat gyűjtik. Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani, de csak addig igyuk ameddig baj van, utána hetente egyszer emlékeztetőnek.
A természetgyógyászok használhatják őket az erős hatásúakat is - keverékbe, házilag nem.
A mérgező hatásúakat pedig csak külsőleg. Amit az előbb mondtam fogínyre, de vannak még mások is, amit tudunk használni, de csak külsőleg.

A gyenge hatásúak közül is vannak olyanok, amire oda kell figyelni. Nem azért, mert mérgezőek, hanem azért, mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. csalán, zsurló és apróbojtorján esetében pl. a kovasav. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk, tehát időt kell hagyni. Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani, ameddig a teát használjuk. 8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval, utána 8 hét szünet, hogy a vese kidolgozza magából a kovasavat, ne rakódjon le a vesébe. Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra, ezt ugyan ritkábban isszuk, viszont élvezeti teának is kiváló, a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. Jobb módszer az, amíg nincs baj, addig négynaponta, hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből.

Vannak más növények is pl. a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő hatású szénhidrogén) van, túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi, hogy többé nem lehet helyrehozni. Tehát mindenképpen vigyázni kell, ez a túlzott használat fél évig egyfolytában. Viszont egy 10 napos vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő, de ezután abba kell hagyni. A cickafark virágot ritkán lehet kapni, mert azt háromféleképpen gyűjti a gyógynövény szakma. A csipet – lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt. Levágjuk a felső 41 centit és a szárát – ez a cickafarkfű. És a harmadik mód, hogy mi gyűjtjük az egész növényt, akkor amikor virágzik.

Van még pár ilyen növény – az egyik az orbáncfű. Akik Sinkumát szednek azok nem használhatják – a Sinkumát kellene eldobni, mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer. A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást, ez az OGYI tudjuk, mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá, két differenciálnak kell lenni, a vérvizsgálatok ezt állapították meg. Van még egy olyan, hogy azt mondják, hogy fehér bőrű, napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele, mert felhólyagosodik a bőrük. Én ezt nem fogadom el olyan értelemben, hogy az orbáncfüvet, mint minden nyugtatót este kell inni, és akkor nem süt a nap. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. Ezért ezt nem fogadom el.

A következő ilyen növény, amit kevesen tudnak, de nagyon sokan használják a hársfavirágot. Ugye itt két virágot gyűjtünk, és a kis- és nagylevelű hársfavirágot. A kislevelű virága jobb, ezt hívják orvosi hársnak, viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát, és sokáig azt sem lehet használni, mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli, pusztítja a vörösvértesteket. Viszont kiváló köhögéscsillapító. Náthateának hívjuk ezt is, és a bodzateát is. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni, egy héten egyszer lehet belőle inni. Szívbetegeknek egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját. Az ezüst hárs az nem gyógynövény.

Légútnál ennyire gondoltam, hogy elmondom.

Nagyon sok problémánk van a légúttal, hangszalagokkal, mint nekem is, és sok a gyomorsavam, marja a torkomat, a hangszalagjaimat, az egész számon belül probléma van. Erre mindenképpen használni kell az orbáncfüvet – gyomorproblémára, gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély – mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre, és nekem sokat kell beszélni.

gyomorideget orbáncfűvel rendbe lehet hozni. Hivatalosan gyomoridegre és depresszióra van klinikailag igazolt hatása az orbáncfűben lévő hipericinnek. Mellette azonban, mivel a tünet az, hogy gyomorsav túltengés, a gyomorsav termelését kell csökkenteni. Erre a vizeken – Salvus és a szódabikarbónán – kívül két növény kiválóan alkalmas. Az egyik a fehér akácvirág, melyik nagyon jó savtartalom szabályozó – ez az enyhébb –, ezt kell naponta inni legalább 16 hétig, ez a legkevesebb, amíg rendbe jön, de korlátlanul iható a nap bármelyik szakában. De eközben, mint az orbáncfűnél szünetet kell tartani - 8 hétig inni, utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig és ezalatt rendbe hozza a gyomorideget. A másik pedig a fehér árvacsalán. Se az egyikről, se a másikról nincs leírva a könyvekben, hogy gyomorsav szabályozó. A fehér árvacsalán nagyon drasztikus, tehát ha valaki ezt akarja használni, akkor három napnál tovább nem szabad ezt inni egy csészével, mert akkor savhiányos lesz. De emellé még a hólyagzáró izom működésére is jó. Mind a két növény jó még rák ellen is, mivel mind a kettő savcsökkentő. A rák alapja ugyebár az, hogy el vagyunk savasodva, tehát ebből eredően lehet mind a két növényt használni megelőzésként, de akkor ugyebár rövidebb ideig.

Gyomorproblémánál egy alapbaj, hogy nem tudunk rágni, annyira rohanunk, hogy nem figyelünk rá eléggé, egy falatot legalább negyvenszer-ötvenszer meg kell rágni. Én megadom neki a módját, így eszem, így tanultam a polgáriban. Rágjuk meg, mert a nyálunkkal összekeveredik, a nyálunk fertőtlenít, az emésztés ott indul a szánkon belül, sőt orvosok ajánlják, hogy aki gyorsan eszik üljön olyan mellé, aki lassan eszik és tanulja el tőle. És orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogyha valaki ötvenszer-hatvanszor megrág egy falatot, a gyomra még nincs tele, csak úgy háromnegyedik, de már úgy érzi, hogy kipukkad. És akkor nem rakódik le a felesleg, nem lesz súlyfelesleg. Itt indul az emésztés, és ezután jön a máj, a koleszterin és elindul az egész folyamat.

Emésztés után az májunkkal foglalkozunk. A máj ugyebár összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ez nagyon fontos. Ugye a májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. Azt mondják, hogy a jó koleszterin 0-5,2-ig lehet, így van a laborleletbe. Hát, ha 0 is lehet, akkor szerintem az 5,2 nagyon sok. Nagyon érdekes, a gyógynövény napon a MTV 1 volt nálam, és csináltak egy riportot. Az operatőr mondja, hogy volt egy régészeti feltáráson itt Magyarországon felvételeket készíteni nyilván, amelyikbe egy 4 ezer éves női csontvázat ástak ki egy régi sírból. Megállapították, hogy száz éven túl élt, ugyebár a mai vizsgálatoknak ez nem jelent gondot, és azt is megállapították, hogy 3 volt a koleszterinje. Hogy ezt honnan tudták, az nem tudom, ő ezt mondta. Én is ezt tartom normálisnak, 3-4 között legyen a koleszterin.
A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban a rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el. Úgy hívják, hogy tyúkhúr. Mediterrán növény. A tyúkhúrnak a teája, ami nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Le lehet vinni 3-4 közé és ott lehet tartani. Korlátlanul iható és ehető. A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Ha salátát csinál, akkor szedjen, akinek kertje van egy kis tyúkhúrt és tegyenek bele egy ilyen maroknyi tyúkhúrt. Ki se lehet irtani, még a hó alól is ki lehet ásni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy tízszer annyi a C-vitamin tartalma, mint a citromnak, de csak zölden. Érdemes használni.
Nagyon érdekes Bükkábrányban voltam, egy fiatalember jött el 35 év körüli, november első felében volt vérvizsgálaton. Nézték a koleszterinjét – 20 volt a jó koleszterin és 6 a triglicerid. Ez borzasztó sok. Ő azt mondta, hogy nem fogad el gyógyszert, próbáljuk meg. Két hétig minden nap két csésze tyúkhúrteát itattam vele, aztán január végén kellett visszamenni kontrollra, és utána pedig napi egy csészével ivott. Mikor visszament, január elején jött, 6 volt a koleszterin és 2 a triglicerid. Majdnem normálisra visszavitte a tyúkhúr.

Ha már a C vitaminnál tartunk, a tablettás C-vitamin tablettánál az aszkorbinsav a tömegének a 7%-át jelenti, tehát egy tablettába 7%-nyi az aszkorbinsav, a többi vivőanyag. A növényekben sokkal több a C-vitamin, 70% is van. Érdemesebb növényben frissen használni a C vitamint a védekezőképességünkre.

A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. A veronikafű amellett, hogy az agyi ereket tisztán tartja és tágítja, amellett a koleszterintermelésünkre is nagyon jó hatással van. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.

Méregtelenítő szervünk három van – a máj, a vese és a verejtékmirigyek.

A verejtékmirigyeinkkel nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkal, pedig nem véletlen, hogy az északi népek szaunáznak. Sok ember panaszkodik, hogy jaj Gyuri bácsi olyan pattanásos az arcom. Azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, amit megetetnek velünk kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol. A májunkat kezelni kell.


Nagyon rosszul étkezünk – sok édességet, lisztes anyagot eszünk és kevés keserű anyagot fogyasztunk.
máj kezelésére nagyon jók a keserű anyagok: gyermekláncfű, pitypang ebben nagyon sok keserű anyag van. Salátának is lehet használni, külföldön már árulják összecsomózva a levelét salátának. Egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma. Egy kicsit keserű, aztán megszokjuk. Én már úgy vagyok vele, ha nincs keserűanyag a teámba, akkor már nem is esik jól.
A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat, de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát. Nagyon érdekes legutóbbi tapasztalatom egy idős néni. Hetente egyszer, tíznaponta egyszer volt széklete. Kérdezte, hogy mit csináljon, mert a szennától kezdve mindent kipróbált, és egy darabig használ és aztán nincs semmi haszna belőle. Mondtam neki használja a katángot. Naponta egy csészével rendszeresen. Két hét múlva felhívott, hogy Gyuri bácsi, semmi nem történt, azóta kétszer volt székletem, pedig minden nap iszom a katángot. Mondtam neki, hogy tessék tovább inni. Több mint két hónap eltelt, a néni boldog hív, Gyuri bácsi, minden másnap van rendszeresen székletem. Érdemes a katángot ebből a szempontból is használni, de sokáig kell inni és korlátlan ideig lehet. Annak idején, az öregek közül emlékeznek rá biztosan, a cikória kávé. A cikória kávé katáng gyökérből van, termesztett gyökérből, aki azt használta, annak nem volt székletproblémája. Rendszeresen itta reggel, tejjel összekeverve.
Májra még tökéletes a pemetefűbe, a cickafarkban, az ezerjófűben. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél. Ha ciszta van, akkor diólevéllel el lehet mulasztani. Abból a levélből, amiből a tea készül, rá lehet kötni és éjszakára otthagyni dunsztkötésben, és 6-8 hét alatt elmúlik.

Képzeljék el, hogy irrigálásnál is lehet a cickafarkat használni. Nemrég voltam Pesten, és egy anya és a lánya jött el hozzám. A lánya is már húszon felül van, és mondja az anyuka, hogy Gyuri bácsi tetszett ajánlani polipra a méhen belül a diólevél és cickafark irrigálást és ivást és egyszer úgy megijedtem, mert ott csüngött bennem a polip, az elhalt polip. A lányom szedtem ki belőlem. Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható, sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.

Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni, de ha már kő van benne, akkor a fekete retek kell, vagy sör retek is jó. Nyáron nincs fekete retek. Este kell megenni, amennyit tud, de mindenképpen este kell enni. Mert reggel méreg, délben étek, este orvosság a retek! Aki reggel fogyasztja, az mérget eszik, aki délben az ételt, aki este, az orvosságot eszik.

A következő probléma az, amikor a bélrendszerünk nem jól működik. Begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Borzasztó, hogy milyen rossz a bélállománya, nemcsak nekünk, hanem egész Európában és Amerikában.
Amerikában volt egy ilyen vizsgálat – pár évvel ezelőtt olvastam – hogy a férfiaknak rendszeresen két kiló salakanyag pang a vastagbél görbületekbe. Rendszeresen két kiló. Borzasztó. Hogy abba mi minden van.
Érdemes kitisztítani, úgyhogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki.
Nagyon érdekes, hogy szemdiagnosztikán, egy íriszdiagnosztikán voltam és ez az úr, aki ezt csinálja már hosszú időn keresztül, Bogácson volt szintén, azt mondta, hogy Gyuri bácsi, maga a harmadik ember, akinek ennyire tiszta a vastagbele. Gyógyteák, én azt iszok rendszeresen. Gondolom, hogy elég sok vizsgálatot csinált. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk.
Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél – 6-8-10 héten keresztül iható napi egy csésze. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát korlátlanul egy ideig iható. Crohn betegség azzal jár, hogy megy is a hasa az illetőnek, amíg a hasa megy addig a vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni – megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Már a középkorban használták a lósóska magot vérhas ellen. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a diólevéllel meginni és akkor elmúlik. Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni.

Ha már itt tartunk, akkor nagyon sok ember küszködik az aranyérrel. Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell, mert az ugye ilyen nagy, mint a tenyerem, ha normális helyen terem. Akkor letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet – 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezd termelni az aukubin nevű anyagot. Ha megsérül, akkor nem termeli, ezt könyvekből nem a nagymamától tudom.

vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt, ezért próbálja a vese átveszi a szerepét. Hihetetlen mennyi mérgező anyagot, adalékanyagot eszünk meg, szívunk magukba, kenünk magunkra, szívunk be ennek a három méregtelenítőnek a feladata lenne. Hihetetlen nagy baj van. Mondok egy nagyon érdekes előadást. Dávid professor úr mondta el a Rákkérdés c. műsorában a tévében. Amerikában egy orvos-professzor vezetésével vizsgálták, hogy mennyi ideig fogja bírni a szervezetünk ezt a rengeteg méreganyagot, amit beviszünk, magunkra kenünk, adalékanyagokban megeszünk. Hiába van ott, hogy Európai Unió, és hogy nem lehet szintetikus anyagot beletenni, mégis van benne szintetikus dolgok az adalékanyagokban is. A vizsgálat azt állapította meg, hogy 2300-ra a fehér emberi fajnak a 70%-a marad életben. Ha így folytatjuk, ha ő nem mondott igazat, mondta a professzor nevét is. Érdemes elgondolkozni rajta. Meg kell nézni, hogy mi van ráírva az élelmiszerre, hány E betű van rajta, milyen nagy az a szám az E betű után. Nem túl régen, a nyáron, a kisbolt, ahol vásárolok, Marika mondja, hogy Gyuri bácsi falusi kovászos kenyér, egy kilós tessék megvenni. Most jelent meg a pék, most csinálta először. Jó mondom, megnézem, szép kerek kenyér, E 300 utána. Mondom, köszönöm szépen Marika, ebből a kenyérből soha nem fogok enni. Nekem ez nem kenyér, és sajnos, mondom neki, hogy olyan kevés barna kenyeret rendel, teljes kiőrlésűt, barna kenyeret, vagy félbarnát, vagy speciális barna kenyeret. Miért nem rendeli? Gyuri bácsi, az öregek mondják, hogy nekik elég volt a háború alatt fekete kenyeret enni. Hát, én is öreg vagyok már, meg a háború alatt ettem fekete kenyeret, de én tudom azt, hogy nekem az jó, kell. És a fiatalok? Hát, erre nem tudott mit mondani. A fiatalok is a fehér kenyeret szeretik, pedig abban is, talán már a liszt sem igazi, amit meggyúrtunk annak idején otthon.

Egy felmérés szerint az Ausztrál lakosság évente 5 kiló adalékanyagot eszik meg. Nem tudom a magyarok mennyit, biztos van itt is ilyen vizsgálat, csak nem közlik. Abból az 5 kiló adalékanyagból 5 kiló sav lesz. Tehát mindenképpen minél hamarabb ki kell takarítani magunkból, a vesénket működtetni kell. Nagyon sok gyógynövény van a vesének a működtetésére, és nagyon jól működnek. A legegyszerűbb mondjuk a bodza virág, amit nátha teának hívunk. Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt, az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, hanem a vesénk működését is segíti, és ezáltal hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható, aki szereti igya, és nagyon fogja segíteni a vese működését.
A következő ilyen növény – tejoltó galaj. És ennél a galajnál szeretnék egy kicsit bővebben elidőzni, mert a nyirokrendszer áramlásával szinte nem foglalkozunk. Nem tudom, hogy miért. Van egy véráramlás és van egy nyirokáramlás a szervezetünkön belül. A keleti gyógyászat hihetetlen, hogy milyen fontosnak tartja a nyirokrendszer működését. Bizonyítékok vannak rá, és az emberek nem gondolják végig, sőt én állítom, hogy még az orvosok sem, hogy segíteni kell neki, védeni kell, működtetni kell a nyirokrendszerünket, mert a rák ellen is véd – majd kitérek rá, hogy miért. A rák ellen is lehet használni a galajféléket.

Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. Mindegyik galaj a Gallium család tagja, ez egy növényi család, az egész világon el van terjedve, Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. A Dávid professzor teája a macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja. A macskakarom is a Gallium családnak a tagja, mint a mi a közönséges galajunk, amiről Maria Treben azt írja, hogy szájrák ellen, szájon belül lévő betegség ellen kiváló. Igaza van. Ő úgy írja, hogy a galajt frissen kell szedni, meg kell mosni, frissen, vizesen, kipréselni és úgy kortyolgatni a közönséges galaj levét. Én úgy tanultam a nagymamától, hogy frissen megmosni és egy csésze diólevél teába bele kell tenni egy evőkanállal. Az egyik evőkanálnyival gargalizálni kell és kiköpni, a másikat pedig meg kell inni. Egy gyógynövénygyűjtő túrára jött egy fiatalember pár évvel ezelőtt, és mondta, hogy az édesapjának nyelvrákja van, de már az egész szája tele van göbbel, hogy mit tudunk ajánlani. A kollégával csináljuk közösen, azért mondtam többes számban, ezt ajánlottuk. Már alig mozog az édesapa, a WC-re megy el csak, már a harmadik stádiumban van, tehát nem sok van neki hátra. Következő évben jött egy másik túrára, kérdeztük az édesapa, hogy van. Óóó köszöni szépen, már jár a kocsmába. Már annyira jól van. De azóta másoknak is többször ajánlottam, és mindenki visszaigazolta, hogy valóban jól működik a közönséges galaj. De mindegyik galajféle rák megelőző. A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Vízhajtó, érdemes rendszeresen használni megelőzésképpen is, a heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást ennek a növénynek a hatóanyagaiból.

A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való. Maria Treben írja az Egészség Isten patikájából c. könyvében, hogy kár, hogy az emberek a közönséges galajt elfelejtették. Mi nem felejtettük el, van, sok van, használják sokan, ismerik, kapni nem lehet sehol. Nem gyűjtik, nem tudom miért. Sok növény van, amit nem gyűjtenek, amit régen használtunk. Az emberek viszont használják, ismerik és használják, higgyék el, hogy nagyon nagyon jó.

A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra – ugyanazt tudja, mint a tea, Nyíregyházán árulják –, ami ugyanazt tudja, mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló a levelének teája is, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni. A miskolci Szent Péter kapui kórházba az általános igazgató hívott meg előadást tartani orvosoknak, ápolónőknek és akkor elmondtam, hogy morzsolja a követ a nyírfalevél, érdemes a vesére úgy is használni, akinek köve van, vagy homok képződik állandóan. És akkor ő felállt és elmondta mindenkinek, hogy a férjének két hét alatt szétmorzsolta a veseköveit. Nem tudom milyen nagy volt, azt nem mondta.
A másik ilyen esetem, ami nagyon kirívó szintén a nyírfalevélhez kapcsolódik. Egy fiatalasszony 8 éves gyerekének olyan nagy volt a veseköve, hogy már műteni kellett. Nem tudták a három szúrással eltávolítani, nem tudták szétmorzsolni. Hétfőn szólt, jövő héten hétfőn lett volna a műtét. Mondom azért ez nagyon rövid idő, de próbálja meg a gyerek két csészével meg tud inni minden nap a nyírfateából. Aztán két hónap múlva találkoztam vele a tiszaújvárosi ÁNTSZ egészség napon egy tanyán, ahol rendszeresen csinálnak egészség napot. A megyébe Miskolc kivételével már mindenhova meghívtak, még Pesten is négy helyre. A Miskolc városi tiszti orvos nagyon nem szereti a gyógynövényeket, azt mondta, hogy a mind mérgező. Nekem mondta. Nem tudom, hogy akkor én milyen növényeken élek, gyerekkoromtól használom. A lényeg az, hogy odajött hozzám ez a fiatalasszony, bemutatkozott és mondta, köszöni szépen, hétfőre nem volt veseköve a gyereknek. Jézus Mária mondom, és mennyit ivott az a szegény gyerek. Egy litert minden nap, de hétfőn nem találták a vesekövét.

Erdélybe fogok menni majd a gyógynövényekről előadást tartani. Hihetetlen mennyire megnőtt az érdeklődés ezután a tudás után, és nagyon kevesen vagyunk. Erdélyben pár idős asszonyt, embert ismerek, aki szintén ismerik a népi gyógyítást és ők is használják a gyógyteákat. Az a néni, akinek elmúlt a mandulájáról a genny, egy hónap múlva felhívott, hogy a doktor úrnak elment a hangja, azt kérdezi, hogy mit csináljon. Nekem is meg kellene tudnom, tudom és csinálom is, csak nem régen kezdtem el.

Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni.
Ez van a májnál is, ha ciszta van, akkor diólevél kell, belülről és pakolás kívülről.

Mozgásszervi betegséginkről – a veséből eredően. A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület és ez lesz az egyik oka a reumának. Tehát mindenképpen a vesét kell jól működtetni, és a reumát pedig lehet gyógyítani, amikor gyulladás van két növénnyel: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét, csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.

De nagyon sok embernek van olyan problémája, hogy porckopások, ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel, étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé, vagy a gerincnél, akinek gerincsérve van, de itt először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a csípőízületét.

Ha valakinek van protézise – ez egy konkrét eset, amit elmondok – és a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla. A diólevél nagyon jó gyógynövény, nagyon régen használja az emberiség.

És belsőleg kell használni, a kocsonyát. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.

A vese működésével kapcsolatban, a rossz méregtelenítés sok esetben a magas vérnyomásnak is az okozója. El vannak szennyeződve az érfalak, és a vesénél is el vannak szennyeződve kapillárisok, amik a legvékonyabbak, csak a szív próbálja oda is eljuttatni a vért, hogy táplálja az ott lévő sejteket, és megemelkedik a vérnyomás. Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása, a termése is jó egy kivétellel. A galagonya virágos hajtása szív segítő és vérnyomáscsökkentő, de nekem 120/80 szokott lenni. Háromnaponta iszok egy galagonyát, és amikor néha megnézetem a szívem, akkor a doktornő azt mondja, hogy sok fiatal megirigyelhetné. Ennyire rendbe tartja a galagonya a szívemet. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat, érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja. Ez utóbbi nagyon lényeges. Egyedül Oláh Andor doktor kutatásában szerepel ez a mondat: „A szív és erek izmait rugalmasan tartja a galagonya.” A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a termésben nincs. A termésben viszont a magját ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehetsűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.
A másik a fehér fagyöngy, a levele és az ága. A terméséből külsőleg csinálunk kenőcsöt, mert az mérgező. Habár nagyon érdekes, mert egy természetgyógyász vizsgát csináltam, hagy legyen egy papírom, abban az van, hogy négy-öt szem fagyöngy bogyóból lehet teát csinálni. Én azért nem csinálnám meg. Bár van egy olyan kollégám, aki a beléndek – bolondító beléndek – bogyójából már négyet meg tudott enni belőle. Nagyon jól érezte magát tőle, és nem halt meg.
A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni, de amellett, azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, tessék a fagyöngyöt használni. Már a kelták szerelemnövénynek hívták a fagyöngynek a teáját, mert azt mondták, hogy azt a nőt, aki a fagyöngy alatt áll, minden férfinek meg szabad csókolni. Már akkor szerelemnövénynek tartották. Az egész mirigyrendszerünkre jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható. A kelták már nem ma éltek, és azóta nagyon jó ez a gyógynövény.

Még a cukorbetegségről hagyj beszéljek egy pár szót, mert ez az egyik olyan probléma, ami tíz éven belül megduplázódik a cukorbetegek száma az egészségügyi világszervezet adatai szerint. Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már, a patikában kapható, aki megrendeli. Engedéllyel használjuk. Nagyon jól működik. Tapasztaljuk, hogy amikor többet mozognak az emberek, tehát június-július-augusztus, a nyári időszakban, akkor kevesebb fogy belőle. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Ha kialakult akkor epekövesek kivételével ez a tea kiválóan működik. Már folyamatban van az átminősítése, mert jövőre egy más kategória kell. Érdekességként mondom, hogy az OGYI-nál egyszer voltunk konferencián, és a másodikon mondta el az igazgatónő, hogy 400 gyógyhatású készítmény van, amit át kell minősíteni jövő év áprilisa utánra, és eddig kilencen jelentkeztünk nála tárgyalásra. Nem tudom a többiek mit gondolnak.

Még egy érdekes dolog egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog termelni, mert megkapta kívülről.

tea készítési módról pár szót.
A teákat általában – a leveleket, a virágokat, az egész növényeket forrázással készítjük, egy-két kivétellel. Ez ugye össze van aprítva, morzsolva a növény. Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe, vagy zománcozottba, fémbe nem. Leforrázzunk két és fél deci vízzel, fedő alatt tartjuk 10-20 percig, akkorra kiázik belőle a hatóanyag és leszűrjük. Ha friss növényről van szó, akkor 2 vagy 5 perc is elég, mert a friss növénynek nem kell sokáig állni, mert több benne a hatóanyag, és nem kell megszívnia magát.
Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható, ezek a papsajt félék, mind a három papsajt – a papsajt, a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztül. Ugyanannyi mennyiség kell belőle, mint a többiből. A csipkének a húsának 6 óra hossza áztatás szükséges, ez 62 fok felett elbomlik. És a fehér fagyöngy, kiváló – már a kelták használták annak idején. Ezüst sarlóval teleholdkor aratták a fehér fagyöngyöt. Az interneten kering egy olyan, hogy a Gyuri bácsi ajánlja, és hogy a fehér fagyöngy mérgező. Igaz, de csak a bogyója, és azt nem gyűjtjük. A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Azt is a januárban a legjobb. Minden gyógynövénynek megvan, hogy mikor lehet használni.

Főzni kell viszont a gyökereket, a kérgeket és a terméseket két-három percig, és amikor főztük, levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt, hogy kiázzon belőle a hatóanyag.

Köszönöm


Kérdések:

Csonthártyagyulladás, csontbetegség?
Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni – a szederlevélben és csalánlevélben nagyon sok a vas. A csalánt ne, inkább a szederlevelet, vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.

Szurokfűvel kapcsolatban, mennyi ideig lehet inni?
Korlátlan ideig lehet inni. Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. 100 évig is lehet használni, semmi problémát nem jelent.

Fülgyulladás?
Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és így a fülnek is vérellátása – nyaki ultrahang. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer. Kéri professzor asszonynak a módszere, aki a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetébe dolgozik és tanít az egyetemen a gyógyszeréti karon.

Visszér probléma?
Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva. Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét. Készítünk krémet belőle.
Vannak olyan összehúzó növények, amiket ma már nem lehet kapni pl. mogyoró. A nép régen használta. Körömvirág krémbe ezen kívül mogyorókérget teszek, vérehulló kecskefüvet teszek bele, somkórót, ha van lehetőségem és mindenképpen orvosi zsályát.

Emésztésjavítás?
Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen. Én még a Horty rendszerben polgári iskolába jártam és ott tanítottak élet- és egészségtan. Vizy E. Szilveszter tíz évvel ezelőtt mondta, amikor az Akadémia elnöke volt, hogy tessék kérem tanítani az egészségtant. Nem tanítják. Általános iskolába kellene tanítani 14 éves korig a gyerekeket.

Még annyit szeretnék elmondani, hogy hihetetlen milyen nagy az igény rá, nálunk is itt Magyarországon. Két könyvet írtunk, az egyiket én egyedül, azt a Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete rátette a honlapjára, ennek az a címe, hogy A javasasszony unokája. A másik, azt már a lányommal együtt írtuk, A bükki füvesember gyógynövényei. Meg lehet vásárolni. Könyvkereskedésbe nem adjuk, mert 65%-ot kérnek belőle, mi vagyunk a kiadók, tehát az egész költség a miénk, és ők akarnak többet keresni rajta. Bolondok nem vagyunk.

Köszönetképpen szeretném elmondani, hogy az év első felében voltunk itt, és már Gyuri bácsi javaslatára elhagytam a Cortist, a koleszterin gyógyszert. Azóta teát iszom, tyúkhúr teát, a vizsgálat hasonló eredményeket mutat, mint a gyógyszernél.
Igen, és ennek nincs vivőanyaga. A professzorasszonnyal beszélgettünk régebben, most már inkább a lányom, mert a cukorteánkat ő vizsgáltatta be, hogy hihetetlen, hogy a cukorteánk mit tud.
Ez is nagyon érdekes, ezt mondom el először. Mindenáron tablettát akart belőle csinálni, vagy legalább kapszulát legalább. Mondtam neki: Ne tessék, nem tudja ugyanazt, ne tessék, ragaszkodnék a teához. Nem – mondta – az már nem modern, tabletta vagy kapszula. Elkezdte kísérletképpen csinálni, ugye ott náluk a laboratóriumban megvan a lehetőség rá. Először kapszulát – nem tudta ugyanazt a tea. Aztán csinált belőle tablettát – nem tudta ugyanazt, mint a tea. És most már elismeri, hogy a tea jobb. A teában több hatóanyag marad, mint ami a kapszulában vagy tablettában ki lehet hozni. És akkor kérdeztem tőle, hogy miért van az, hogy a gyógyszereknek van mellékhatása. Azt mondta, hogy nagyon egyszerű. Az a drog – mert ők drognak neveznek minden hatóanyagot – az a drog, ami egy embernek egy-egy alkalommal adagolható olyan kicsi, hogy nem lehet adagolni. Bele kell tenni valamibe, úgy hívja a gyógyszeripar, hogy vivőanyag. A vivőanyag csinálja ezt, nem tudnak olyat csinálni – 200 éve van gyógyszeripar –, olyan vivőanyagot nem találtak ki, aminek nem lenne mellékhatása. Magamban mondtam, hogy nem akartak, nem is akarnak. Ez is hozzá tartozik, hogy nem túl régen az egyik kolléga mondta, hogy látott egy előadást, amikor egy gyógyszerész, aki gyógyszergyárban dolgozik, azt mondta, hogy az a jó gyógyszer, aminek sok a mellékhatása. Nekik…, nekik valóban az a jó. És akkor megkérdeztem tőle, hogy miért nincs a gyógynövényeknek mellékhatása? Azt mondja, hogy azért nincs mellékhatása, mert a mérgező növényben lévő drog is egy növényi életnek egy része, tehát az az emberi szervezetre a mérgező növényből káros lenne, de a növény még él tőle, nem csinál kárt a növényben tőle. A legtöbb gyógynövény gyenge hatású növények élnek és virulnak, nekünk sem csinálnak kárt.

Lábköröm gomba?
A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára. Ez az egyik, a másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.

Tyúkszem?
Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.

Van egy fiatal hölgy, akinek nagyon rosszak a hormonértékei. Mit lehet tenni?
Babaváró program rendbe fogja hozni. 45 éves a legidősebb, akinek babája született. Most egy 49 éves van, aki használja, mert gyereket szeretne a külföldi barátjától. De már Moszkvában, Németországban, Tel Aviv-ben, Amerikában is használják.

Ekcéma?
A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.

Pikkelysömör?
Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, a nagymama receptje – külső - belső, és orbáncolaj. A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik. Két tea – egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör elmúlik. Az övsömör már nem. Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer. Azt mondják, akik használják.

Kötőhártya gyulladás?
Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra.

Gerincsérv?
A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé, és ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

Diólevél gyűjtése?
Minden gyógynövénynek megvan a gyűjtési ideje, de minden gyógynövénynél nagyon fontos, hogy tiszta legyen, és olyan állapotban legyen, amikor a legtöbb benne a hatóanyag. Konkrétan a diófára elmondom, hogy mire kell odafigyelni. Amikor barkáját kihozta, és elpergett, akkor elkezd nőni a levele. Kijön az összes levele, halvány, vékony és halványzöld. Nő, nő, a dió maga. Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodik. Ekkortól lehet gyűjteni. Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen, mert a diónak van gombaölő tulajdonsága is, és ha a gomba megjelenik, akár egy levélen, egy rozsdagomba, akkor ez a gombaölő tulajdonsága, az az anyag elbomlott belőle. A július a legbiztosabb hónap, de minden növénynél meg kell nézni. Nekem az asszonyok, kezdtek gyűjteni, a májusi csalán kiváló. De későn indult a tavasz, sokáig volt tél. Március végén, április elején még hó volt. Akkor szedték nekem a csalánt, halványzöld volt, vékony a levele. Visszaküldtem velük, dobjátok ki. A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a virág, akkor már jó, vagy a sarjúcsalánt ősszel, de az már nem olyan jó. Nem a dátum a lényeg, hanem a növény állapota. Nagyanyám úgy tanított – fogd meg, kóstold meg, nézd meg, szagold meg, és amikor olyan, akkor szedd le. És akkor ő ezt így elmagyarázta, ahogy én most Önöknek.

Hány fajta gyógyteát lehet inni egy nap?
Sokfélét lehet inni. Az a kérdés, hogy üdítő italként, egy kis mézzel vagy. Én egy liter keveréket iszom, abban van hat-nyolc féle gyógynövényt, de én azokat mindig váltogatom. És akkor két-három-négy teát csak egyedileg csinálok meg, nekem mindenképpen kell a prosztatámra a kisvirágú füzike, a szívemre a galagonya, a diólevél, kell az aranyvessző fű, a katáng. Hármat csinálok belőle minden nap, és azt egyedi teaként iszom meg minden nap.

Áttétes kivétel után, nem tudják mi az alap probléma. Mit ajánl?
Mindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét. A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete szőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud. Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Nem szed vérhígítót? Ha nem szed, akkor a diólevél teát ihatja.

Kóli baktérium?
A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni – teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.

Térd megvan dagadva, a boka is. Mit ajánl?
Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal, amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.

Autoimmunbetegségre, hasonlót a hasonlóval, orbáncfüvet.

Lábszárfekélyre diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni. A 2 mg Sinkumába Amerikában öt ember meghalt néhány percen belül, a nagy erek szétrobbantak, azóta nem gyártják csak az 1 mg-os. Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz. Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni reggel és felhígítani másfél decire, és háromfele elosztva meginni minden nap ebből a léből. De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert.

Ortopéd cipőben fáj a lábam, és nem tudnak mit csinálni vele.
Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán, málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.

Idegrendszer erősítése?
Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal lehet. De vannak ideg erősítő teák – a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem. És van egy csodálatos teánk, ami elmondok, ha megengedik. Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta, egy öreg barátom mondta nekem, mutatta meg ezt a füvet. Azt mondja ez volt a magyar táltosok itala, azt mondja a magyar néphagyomány. Elkezdtem utána érdeklődni, megnéztem a latin nevét Nepeta pannonica L., Linné törzskönyvezte. Elkezdtem érdeklődni erdélyiektől, szlovákiai magyaroktól, mindenhol ismerik, ők is azt mondják, hogy nagyon jó. Legutóbb egy doktornő kérdezte tőlem, hogy mit tud ez a táltosok itala. Mondom neki, hogy Erdélyben úgy tartják, nagyon jó emésztésjavító. Szlovákiában nagyon jó torokfertőtlenítő, az én nagyanyám azt mondta, nagyon jó idegnyugtató. Erre a doktornő, akkor mindent tud. Két éve vizsgálja a Semmelweis Egyetemmel Kéri Ágnes professzornő, most már kijelölte a helyeket, hogy honnan vigyük. Csodálatos eredmények vannak vele. Egyetlen könyvbe szerepel, a Jávorka – Csapodi: Erdők-mezők virágai. Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.

Prosztata megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagot kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógytök – görögöknél, albánoknál nincs ilyen probléma.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése