De
melyik páholy irányította az eseményeket a háttérből, és ma ?
Avar Jánosék, avagy egy munkásőrcsalád felemelkedése
Munkásőrként
és újságíróként védte a Kádár-rendszert az Avar-család,
Avar Jánosék apja 1957-ben lépett be a pufajkások közé. A
középső fiú (Avar György őrnagy) 1965-ös önéletrajzában
munkásőrként említi (ismertebb és ma is aktív) bátyját, Avar
Jánost. Avarék életutja tipikus: a fivérek (Avar János és a
legkisebb fiú, Károly) a rendszerváltás előtt és után is
megtalálták a helyüket – a háttérben Várkonyi Tibor titkos
munkatárs alakja is felsejlik.
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
Az,
hogy Avar
János újságíró saját
testvére szerint tagja volt a munkásőrségnek, nemigen rengeti meg
a világot. Előélete, cikkei, megnyilatkozásai alapján talánmég
büszke is munkásőr múltjára –
annak ellenére, hogy természetesen nem vallotta be magától. Miért
is tette volna? Senki sem kényszerítette erre, senki sem hozta
nyilvánosságra ezeket az aktákat – sem. Jó kommunistaként Avar
János valószínűleg éppen elégszer gyakorolt már önkritikát a
tükör vagy elvtársai előtt.Várkonyi
Tiboréhoz hasonló reakciót várhatunk
tőle is. Amikor a PS-en
megjelent,
hogy Várkonyi, a Népszava agg megmondóembere a hírszerzés
titkos munkatársa volt,
„Técsy” elvtárstól csupán vérszegény
magyarázatra,
legendára futotta. Az állambiztonság kitüntetéssel nyugdíjazott,
pénzjutalommal megkínált ügynöke „szakemberként”
jellemezte önmagát – biztos volt, aki jó étvággyal
megemésztette a mesét.
MEGFUTTATOTT MUNKÁSŐRÖK, SZIGORÚAN TITKOS TISZTEK
A
magyar közvélemény, a média és a történészek láthatóan nem
igen tudnak, akarnak mit kezdeni a munkásőrséggel. Valahogyan
belekerültek egy olyan skatulyába, amelyre különféle címkéket
(szánalmas
banda, bohócok)
ragasztottak, s el lett felejtve, mennyire kártékony,
veszélyes, felfegyverzett,
még a rendszerváltás során is készenlétben tartott brigádról
volt szó (képzeljük el, mi történt volna, ha a privatizálásra
készülő „reformkommunisták” helyett a keményvonalasok
kerülnek hatalomra). A vezető munkásőrök esetében olyan
emberekről beszélünk, akiket a titkosszolgálati alkalmazottakhoz,
szigorúan titkos tisztekhez hasonlóan „megfuttattak”,
támogatva léphettek előre szakmájuk (ha volt) ranglétráján. Ha
újságírók voltak, uralhatták
a médiát, a közbeszédet,
a rendszerváltás előtt és után. Azóta is lelkesen ássák a
magyar társadalmat végzetesen megosztó árkot. Ebből a
szempontból sem lényegtelen az Avar-család története.
AVAR JÁNOSRÓL: „PÁRTTAG, MUNKÁSŐR”
Avar
János öccse, Avar
György a munkásőrség őrnagya volt,
dossziéjának másolata megtalálható a Hamvas Intézetben. Az
iratok önmagukban nem lennének túl érdekesek – Avar György
neve ma már ismeretlen –, a Vasárnapi Hírek „nagyágyúján”
(jelenleg vezető publicista) kapcsán váltak azzá. Avar György
munkásőr-őrnagy 1965-ben írta meg önéletrajzát, amelyből
kiderül, hogy apufajka
viselése családi hagyomány.
Apjáról azt írta: „1957
óta volt munkásőr”,
de bátyjára is büszke lehetett: „Bátyám
egy ideig Moszkvában, majd a Marx Károly Közgazdasági egyetemen
tanult. 1960-tól először a Társadalmi Szemlénél, majd a
Népszabadságnál – jelenleg is – volt újságíró. Párttag,
munkásőr.Felesége
szintén ujságíró. Egy 3 éves kislánya van.”
Propaganda-fénykép
az Ódor családról: a családfő és felesége már 1957-ben
munkásőr lett, nagyobbik fiuk és a velük együtt élő
unokaöccsük is követte példájukat / Fotó: MTI
VÉGÜL A LEGKISEBB AVAR IS BEFUTOTT
„Párttag,
munkásőr” –
csodás. A további megerősítéshez – hogy tényleg az ismert
Avar Jánosról van szó – elég megnézni Avar György Szolgálati
adatlapját. A Testvérei neve rubrikába ezt írta (írták): „Avar
János ujságíró 1938 Rozsnyó, Avar Károly tanuló 1949.
Bp.” Utóbbi
1965-ben még tanult („Öcsém
II. gimnazista”),
de később ő is a újságíró lett – hogy a munkásőrséggel
hogyan állt, arra nincs adat –, 2004-ben kinevezték a Híradó
főszerkesztő-helyettesének.
AVAR GYÖRGY: AZ IFJÚ GÁRDÁTÓL A MUNKÁSŐRSÉGIG
Mivel
Avar János munkásőr-dossziéja nincs a birtokunkban, érdemes
alaposabban elemezni dr. Avar György őrnagyét (érdekes kérdés,
hogy vajon
milyen rendfokozatig vitte
a Györgynél idősebb János?). Az őrnagy úr a Munkásőrség
Országos Parancsnokságának jogügyi alosztályán dolgozott (mára
érdektelenné vált tanulmánya
itt elolvasható),
majd a titkárság vezetője volt.
Az
1942-ben született jogász-újságíró önéletrajza szerint
nem volt éltanuló. „[…]
a Petőfi Sándor, majd a Budai Nagy Antal gimnáziumba kerültem. Az
előbbiből fegyelmezetlenségem és számos igazolatlan mulasztásom
miatt 1957 tavaszán fegyelmi uton eltávolították (a
papa biztosan, de talán a báty is ebben
az évben léphetett be a megalakult Munkásőrségbe);
utóbbiban érettségiztem.” A
saját bevallása szerint is lógós fiú ebben az évben (1957) lett
a KISZ tagja, de azt is büszkén említette, hogy a „ker. Ifjú
Gárda parancsnokhelyettese,
majd parancsnoka” volt. „Ezidőtől
datálódik kapcsolatom a munkásőrséggel, mivel mint az Ifjú
Gárda parancsnoka segítettem a XXII. ker. HŐ. Zj egységének
tevékenységében, és kaptam tőlük segítséget; részt vettem a
kiképzésben, lövészeten, a naggyakorlatokban”.
(A félkatonai Ifjú Gárdáról bővebben
itt).
AZ ÁVH-ÁS KOMLÓS MELLETT TANULTA A SZAKMÁT
„Érettségi
után az egyetemre „előfelvettként” vettek fel (hát
hogyis ne vették fel, ezzel a renoméval – a szerk.),
s így egy évet az Orionban dolgoztam, mint betanított munkás.
1961-től lettem a munkásőrségnek tagja (XXII. ker.)”.
Avar György munkásőrként természetesen megúszta
a sorkatonai szolgálatot,
az egyszerű halandókra „előfelvettként” ez a sors vár. Igaz,
az élet velük sem volt mindig kegyes: kénytelen volt „idő
előtt” felnőni: „[…]
egyetemre kerülésemmel egy időben Apám agyvérzéssel kórházba
került, a s részben megbénult / s ennek folytán megnémult!/ Ezév
(1965?) májusában bekövetkezett haláláig nem gyógyult
meg”. Avar
György több helyen dolgozott, önéletrajza megírásának
pillanatában a Népszabadságot erősítette: „Itt
részben saját, részben „néger” (más neve alatt;) írok.
Részt vettem az idén tavasszal leközölt „Két Évtized”
sorozat megírásában, valamint Komlós
János (az
ÁVH rettegett kihallgatótisztje,
majd író, kritikus, humorista – a szerk.) szatirikus
politikai filmjei forgatókönyvének megírásában (ezt a munkát
most is végzem). Írtam tanulmányokat az Ifjúsági Lapkiadónál,
cikkeket a Tükörnek, az Esti Hírlapnak…”.
EZZEL A HÁTSZÉLLEL SEMMI SEM LEHETETT NEHÉZ
Azért
álljunk meg egy szóra: Avar György ekkoriban 22-23 éves lehetett,
és többet
foglalkoztatták,
mint a pályafutása csúcsán lévő újságírókat. Tolták a
szekerét rendesen, azt csak sejthetjük, mekkora szerepe volt ebben
a Népszabadságnál munkálkodó Avar Jánosnak. Meg persze apjuk
tekintélyének:
Avar Károly fia önéletrajza szerint „Évekig
a XXII. ker. Pártbizottság reviziós
bizottságának (a
Nagy testvér “figyelő szemei” – a szerk.) volt
az elnöke, és végig a pártbizottság tagja. Betegsége jellege
miatt 1962-től haláláig a Faipari Kutatóintézet igazgatója
volt. 1957 óta volt munkásőr” –
írta. Majd önéletrajza végén – miután bemutatta a bátyját
és öccsét – önmagáról megjegyezte: „nőtlen
vagyok”.
Ennyit
tudtunk meg tehát Avar György önéletrajzából. Avar János
iratai nélkül fogalmunk sincs, hogy ő milyen
rangban szolgálta (ha
szolgálta, de miért írt volna öccse valótlanságot?) a
Munkásőrséget. Öccse őrnagyként szerelt le 1976-ban, hogy
minden erejével a titkárság munkáját segítse, bár azt azért
kikötötte:„Társadalmi
munkásőri szolgálatomat folytatni kívánom”.
Avar János pályafutása mindenképp érdekes. Interneten fellelhető
önéletrajzában így magyarázza a moszvkai
„tanulmányutat”: „Pályám
is a véletlenek
sorozata.
Diplomatának kezdtem tanulni Moszkvában, éppen ’56 őszén, hogy
három daliás ösztöndíjas hónap után rájöjjek: jobb idehaza”.
Jobb idehaza – hát igen. Itthon 1961-1970 között a Népszabadság,
majd 1970-1999 között a Magyar Nemzet munkatársa, majd
főmunkatársa volt. 1971-1975 között, valamint 1989-1993
közöttwashingtoni
tudósítóként dolgozott
a Magyar Nemzetnél. Amerikai tudósító –Hahn
Péter ügyében láthattuk,
hogy mások milyen
áron, milyen állambiztonsági támogatással kerültek
ilyen kulcspozíciókba. S még egy apróság Avar Jánosról: utolsó
említett műve a Támad
a terror (2001).
Ki volt a társszerző? Várkonyi
Tibor egykori
titkos munkatárs. Tényleg összenő, ami összetartozik.
(Lábjegyzetként:
Avar János Várkonyi Tiborhoz hasonlóan ma is aktív,
publicisztikákban védi a demokráciát.)
Példamutató levél: Kodály tiltakozása a forradalmárok kiirtása ellen
A
legkevesebb, hogy bátornak, hősiesnek nevezzük Kodály Zoltánt,
aki a kádári megtorlás sötét éveiben mutatta meg, hogy mi az
emberi tartás. A világhírű zeneszerző Kádár János
államminiszterének írt a halálra ítélt Mécs Imre felmentésének
ügyében. “Az
56-ban kimentek hiányát hogyan pótoljuk, ha kiírtjuk az
ittmaradtakat, akik kimehettek volna” –
írta akkor, amikor a legtöbben megszólalni is féltek.
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
Nem
titok, hogy A Hálózatban megjelent cikkek többsége a
Kádár-rendszer kegyeltjeivel, ügynökökkel, árulókkal,
tönkretett emberekkel foglalkozik, ezért is üdítő, amikor
példamutató emberekre, tettekre emlékeztethetünk. Mint most
Kodály Zoltánra. A világhírű zeneszerző és népzenekutató
különleges helyzetben volt a Kádár-rendszerben. Nem számított
sem barátnak, sem ellenségnek, tekintélye megóvta, és elég erős
volt ahhoz, hogy másokért is kiálljon.Kodály
1958. december hetedikén bátor, nyílt levelet írt Kállai
Gyula államminiszternek,
amelyben a halálra ítélt Mécs Imre ügyének felülvizsgálatát
kérte. A
levél a rendszerváltozás után, 1990-ben vált ismertté, Mécs –
akit későbbi politikai tevékenysége miatt az
56-osok jelentős része árulónak tartott és tart –
szerint Kodály
fellépésének köszönhetően kímélték meg az életét. A
Hamvas Intézet archívumában megtalálható a rövid, de annál
értékesebb levelezés másolata. Kodály Zoltán ezt írta
Kállainak:
„Kedves
Kállai elvtárs, megint halálra ítéltek – törvénytudók
szerint jogtalanul –
egy 24 éves elektromérnököt. Az 56-ban kimentek hiányát hogyan
pótoljuk, ha kiírtjuk
az ittmaradtakat,
akik kimehettek volna (ezt
a két szót Kodály Zoltán aláhúzta – a szerk.), ha
akarnak. De nem akartak, ezért ez legyen a sorsuk?
Minden
kérésem az, légy szíves odahatni, hogy a legfőbb ügyész
figyelmére méltassa a védő fellebbezését. Írtam ugyan neki, de
nem ismerem személyesen, s nem tudom megkapja-e.
Elvi
szempontból kívánatosnak tartom, hogy vége legyen már
a justizmordok
sorozatának.
Mennél több családot, egyént érint, annál jobban növekszik a
gyűlölethullám, amivel végre semmiféle Kormányzat nem tud
megbirkózni. “Oderint dum metuant” (Cicero:
Amíg félnek, csak gyűlöljenek – a szerk.) alapján
nem lehet tartósan kormányozni, legkevésbé magyarokat. Remélve,
hogy ebben egyetértesz, közlöm a fellebbezés számát. 1958 Bfl.
25826. Mécs Imre IX. r. vádlott. Szíves köszönéssel Kodály
Zoltán”.
„Justizmordok (ártatlanok
elítélése – a szerk.) sorozata”, „gyűlölethullám”, „kiirtás” –
kevesen engedhettek meg ilyen őszinte kijelentéseket a kádári
megtorlás legsötétebb éveiben.
Akkor, amikor a rendszer feje így elmélkedett zárt körben: „Nem
tudtuk elérni az ellenforradalom fő vezetőinek,
kezdeményezőinek nagyobb
mértékű fizikai megsemmisítését […]
Arról beszéltünk, hogy sokkal jobb lett volna 5-600 embert halálra
ítélni, akkor 30 000 emberrel kevesebbet kellett volna börtönbe
csukni” –
magyarázta Kádár János a Politikai Bizottság 1957. decemberi
10-i ülésén (a kádári megtorlásról bővebben
itt és itt).
Egy évvel Kodály levele előtt…
Tóth
Ilona orvostanhallgató és Obersovszky Gyula újságíró, Tóth
Ilona számára (sem) volt kegyelem / Fotó: MTI
Kállai
elvtárs Mécs ügyében Nezvál
Ferenc igazságügyminiszterhez,
a kádári megtorlás kegyetlen ügyintézőjéhez fordult. Leveléből
– is – kiderült, hogy Kodály
már másokért is kiállt korábban.
„Feljegyzés
Nezvál elvtársnak
Kodály
Zoltán fordult hozzám azzal, hogy Mécs Imre 24 éves
elektromérnököt „jogtalanul” halálra ítélték. […] Kodály
már több
izben fordult a
pártközponthoz hasonló kéréssel. Ezekben az esetekben is
kiderült, hogy Kodályt helytelenül
tájékoztatták azokban
a kérdésekben, amelyekkel hozzánk fordult. Valószínűleg most is
ez a helyzet. Ahhoz, hogy valamit válaszoljak neki, szükségem van
a tények ismeretére. Kérem Nezvál elvtársat, ennek értelmében
adjon tájékoztatást nekem.
Budapest,
1958. december 11.”
Nezvál
elvtárs hamar válaszolt, leveléből kiderült, hogy – látszólag
– szó
sem lehetett enyhítésről:
„Kedves
Kállai Elvtárs!
Megvizsgáltam
a […] büntető ügyet, amelynek IX. r. vádlottja Mécs Imre.
Megállapítottam, hogy nevezett az ellenforradalmi időszakban
főbenjáró büncselekmények sorát követte el. Az itéleti
tényállás szerint az ellenforradalom fegyveres leverése után
résztvett egy csoport államellenes szervezkedésében, amelynek
kapcsolata volt a Honvéd Kórházban, az Egyetemeken és a Csepelen
működő hasonló ellenforradalmi szervezkedésekkel. A csoport
kapcsolatot létesített az angol követséggel, kémtevékenységet
folytatott,
egyes tagjait Bécsbe küldte, hogy Király Bélától kérjenek
irányitást. Fegyverekkel
is rendelkeztek és
tevékenységüket 1957 márciusáig, leleplezésükig folytatták.
Az elsőfokon hozott ítélet nem jogerős, mert az elitélt enyhités
végett fellebbezett, – így a bünügyben másodfokon a
közeljövőben majd a Legfelsőbb Biróság dönt.
Budapest,
1958. évi december hó 19. napján.”
Erre
alapozva írta meg Kállai válaszlevelét Kodálynak, a sorok
között megdorgálta,
megfenyegette a zeneszerzőt.
Kállai hivatalos levele szerint Mécs ügyében szó sem lehet
enyhítésről, hiszen „főbenjáró
bünök sorozatát”
követte el:
„Kedves
Kodály Elvtárs!
December
7-i leveledben hozzám intézett kérésedre megvizsgáltattam Mécs
Imre elektromérnök ügyét. Mécs Imre – fiatal kora ellenére –
1956. nov. 4., tehát az ellenforradalom fegyveres erőinek
szétzuzása és leverése után egy ellenforradalmi csoport
államellenes szervezkedésében vett részt és e csoport
tagjaként főbenjáró
bünök sorozatátkövette
el a Magyar Népköztársaság alkotmányos állami és társadalmi
rendje ellen… Így,
hogy már (Kállai
húzatta ki – a szerk.) Magad
is látod –
itt nem egyszerüen arról van szó, hogy ez a fiatal elektromérnök
„kimehetett volna” – ahogy Te irod – hanem arról, hogy ez a
fiatal elektromérnök tudatosan lépett a népi demokrácia ellen
elkövetett akciók utjára […] Ez nem justizmord, – bátran
mondhatjuk, hogy 1956. nov 4., a Magyar Szocialista Munkáspárt, s a
Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány fellépésétől kezdve, végképp
megszünt hazánkban minden törvénysértés […]
Kedves Barátom! Ugy látom, hogy ebben a kérdésben rossz
tanácsadók helytelenül tájékoztattak és rossz ügy védnökének
nyertek meg. Márpedig a rossz
ügy támogatása –
a jó akadályozását jelenti. Remélem, hogy ezzel egyetértesz.
Baráti üdvözlettel:”.
TOLLAL ÍRT KIEGÉSZÍTÉS – ELTŰNTEK A FŐBENJÁRÓ BŰNÖK?
Bár
Kállai levele felér egy önmaga elleni vádirattal – megszűnt
törvénysértések… –, igazán érdekessé az a tollal
írt kiegészítés teszi,
amit a levél aljára jegyeztek (az, hogy ki, nem világos). Kállai
a gépelt levélben szóba sem hozta az enyhítés kérdését, de a
hozzáfűzés megváltoztatta az üzenetet: „Szénási
legfőbb ügyész információi szerint a fellebviteli tárgyaláson
Mécs I. itéletét megváltoztatják,
mivel az elöző ítélet nem állt arányban az elkövetett
büncselekménnyel”.
Ezt
azért nehéz mire vélni. Kállai megírta a levelét, amiben
elutasította Kodály kérését, hogy aztán Szénási Géza legfőbb
ügyészre hivatkozva mégis a halálos
ítélet megváltoztatását ígérjék.
Így bár eleinte mind Nezvál, mind Kállai elvtárs Mécs főbenjáró
bűneiről írt, a levélhez fűzött megjegyzésben már teljesen
másról volt szó. Nem tudjuk, mi történt, az biztos, hogy Mécs –
akinek négy társát is kivégezték – végül börtönbüntetést
kapott. Hogy ebben mekkora szerepe volt Kodály Zoltánnak, azt csak
a megtorlógépezet apróbb, nagyobb fogaskerekei tudnák megmondani.
Akiknek a Balaton a Riviéra – Az eltűnt százmilliárdok nyomában
Százmilliárdok,
ingatlanok százai tűntek el a rendszerváltás zűrzavarában, az
MSZ(M)P-t akkor és azóta sem kérte számon senki. A nagy
játékosoknak meglett a jutalmuk: az MSZ(M)P-vagyon kijátszásában
kulcsszerepet játszó Hován Gábor a kétezres években a Főtáv
vezérigazgató-helyetteseként tündökölt, s végül az összes
kétes ügy felmentéssel zárult. S bár a hírhedt Next2000-botrány
miatt 1989-ben nem tudták kiszervezni a balatoni üdülőkomplexumokat,
a Gyurcsány-kormány alatt sikerült elkótyavetyélni a híres
balatonaligai ingatlanegyüttest. Megvizsgáljuk a szocialista
evolúciót: avagy hogyan váltak profivá az amatőrök…
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
Sorozatunk előző
részében felelevenítettük,
hogyan próbálta az MSZ(M)Prészvénytársaságokba
kiszervezni a
vagyonát. Többek között 2641 (!)
ingatlanát.
A párt 1989-es „újjáalakuló” kongresszusán (ekkor
vedlett át MSZP-vé)
egyértelműen fogalmaztak. „Ez
évben – egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságok
formájában – különböző
vállalkozásokba fogtunk,
ami a vagyonüzleti
célú hasznosítását jelenti
a vállalkozásokra létrehozott gazdasági szervezetnél (pl. a Next
2000 KFT –
amely a figyelem
középpontjába került
– létrehozásának módját a 7. sz. melléklet tartalmazza). A
cél az volt, hogypótlólagos
anyagi forrást biztosítsunk a
párt működési feltételeihez. Ez nem
jelent tulajdoni,
illetve kezelő jogi változást!” –
írták a Hamvas Intézet által felkutatott iratban. Nagy
fájdalmukra azonban az egyik legfontosabb vállalkozásuk, a
hírhedtté vált Next
2000 még abban az évben elbukott.
RÉGI IDŐK: AZ SZDSZ LEPLEZTE LE AZ MSZ(M)P-T
Nézzük
az MSZMP finom megfogalmazása szerint „a figyelem középpontjába
került” kft. sorsát. Akkora botrány tört ki a céggel
kapcsolatban, amely az MSZMP vagyonmentését is megnehezítette.
Az MSZMP ’89
közepén bukott le:
az ekkor még valóban
szabad madárnak tetsző SZDSZ –
hol volt még a 1994-es
„árulás”,
majd azt követő agónia –
augusztus 26-án gyűlést szervezett az emberi jogok nyilatkozatának
200. évfordulóján. A gyűlésen hangoztatták, hogy az MSZMP
minden eszközzel igyekszik átmenteni a hatalmát,
Next 2000 néven egyszemélyes kft.-t hozott létre, amely a
párt 1,2 milliárd Ft értékű üdülőit gondozza.
Az SZDSZ – a jó ügy érdekében – valószínűleg kihasználta
már akkor is erős
sajtókapcsolatait,
szinte az összes komoly napilap foglalkozott
az MSZMP trükkjével (itt
megtekinthető az összeállítás).
A „modellváltásra” készülő pártnak védekeznie
kellett.
SZÓ SINCS MAGÁNTULAJDONRÓL, KÉREM SZÉPEN!
A Next
Kft. ügyvezető igazgatója, Járni János (aki
az MSZMP Borsod megyei Bizottsága pártgazdasági szervezetének
vezetője volt – tehát pártszinten
egy „senki”, egy stróman,
ennek megfelelően semmit
sem lehet találni róla a világhálón)
persze próbálta
cáfolni a
vádakat. „Szó
sincs arról, hogy az MSZMP KB magántulajdonba
akarja adni a közvagyont” – magyarázta. Párttársa,
Hován Gábor (az MSZMP
gazdálkodási osztályának helyettes vezetője)
sajtótájékoztatón (itt
meg lehet nézni a felvételt)
utasította vissza, hogy bármilyen vagyonátmentésről lenne szó.
Elmondása szerint nem is értette a felháborodást, mivel csupán „a
fenti vagyon
használati jogának átengedéséről”
volt szó, hiszen a párt „vagyontárgyai” állami
tulajdonban vannak 1977 óta”.
(Lábjegyzet helyett jegyezzük meg, hogy a közvélemény jelentős
része csak Hován nyilatkozatából értesülhetett az MSZMP
’77-es lépéséről.
A párt már akkor átíratta
vagyonát az államra –
ezzel azért megtartva
saját magának –,
valószínűleg azért, hogy kezelésének
költségeit az államra hárítsák).
HOVÁN DIADALÚTJA: A NEXTTŐL A FŐTÁVIG
Hován komolyabb
figura volt a
sakktáblán Járninál, ennek megfelelően később
sem engedték el a kezét.
A kétezres években például a Főtáv
vezérigazgató-helyettese volt MSZP-kormány
alatt.
(Ezen
a felvételen az MSZP
Mérnök-utcai székházában tart
előadást a gázról). Felettese,
Kovács Lajos Főtáv-vezérigazgató jóval többet
szerepelt a hírekben:
2010-ben – már a kormányváltás után – egyenesen
a cégházból vitték el a rendőrök.
Kovácsotszáznyolcvan
milliós hűtlen kezeléssel gyanúsították,
s bár tavaly a bíróságminden
vád alól felmentette (ez
történetünkben visszatérő
momentum),
az ügyészség fellebbezett.
OTROMBA TRÜKK: NÉGYSZÁZSZOROS TŐKEEMELÉS
Visszatérve
a Nexthez
és 1989-hez.
A társaságot 2,9
millió forintos alaptőkévelhozta
létre az MSZMP, de ezt az összeget néhány nappal később
enneknégyszázszorosára,
egészen pontosan 1
milliárd 165 millió 270 ezer forintraakarták
emelni. Miért volt erre szükség? A társasági törvény előírása
szerint a kft.-ék alapításakor a törzstőke
jelentős részét készpénzben kellett befizetni,
de mivel a milliárdos ingatlanvagyonhoz képest nem
volt elég készpénze a pártnak(vagy
nem akarták bevallani, kockáztatni),
ezért kellett ehhez a trükkhöz
nyúlnia.
Sikertelenül.
NEM TUDTÁK KIJÁTSZANI AZ ÚJ FÖLDTÖRVÉNYT
A
Next 2000 megalapításának időzítésével egyébként
a földtörvény
tervezett módosítását akarták kijátszani,
megelőzni.
A vállalatot 1989. június
23-ánhozták
létre, majd június
28-án nyújtották
be a tőkeemelési kérelmet. Éppen két nappal később, június
harmincadikán hagyta jóvá az
Országgyűlés a földtörvény
módosítását,
amely többek között kimondta, hogy társadalmi szervezet (például
az MSZMP) nem
ruházhatta át másra a
kezelésében lévő állami ingatlan tulajdonjogát. Végül az
új törvénynek
megfelelően –
némileg mégis
meglepő módon: jogszerűen –
a budapesti cégbíróság július 14-én elutasította
a Next tőkeemelési kérelmét a
módosított földtörvényre hivatkozva.
RIADALOM AZ MSZMP-BEN, CSAK PEREKET NE!
Bár
az MSZMP vezetői nyilván nem
örültek a bukásnak,
attól még jobban
féltek,
ha a Next 2000 ügye polgári
peres eljárásban a
bíróságra jut, az precedenst
jelenthet,
és akár még az is megtörténhet – azokban a “zűrzavaros
időkben” – hogy a többi vállalatnak,
társaságnak (azaz
a vagyon
jelentős részének) isbúcsút
mondhatnak.
Erről egészen nyíltan
fogalmaztak az
MSZMP elnökségének írt tájékoztatóban („a
Next 2000 Kft. ellen indított polgári per esetleges
következményeiről”): „Fentiek
alapján pontosan körvonalazható, hogy az Ellenzék
egyes csoportjai és
a FJF (Független
Jogász Fórum – a szerk.) meglehetősen demagóg módon próbálják
a jelenlegi tények alapján támadni
az MSZMP vagyonát,
ugyanis, ha fent kifejetett álláspontjuk jogerős
bírói ítéletben nyerne megfogalmazást,
az azt jelentené, hogy – függetlenül a NEXT 2000 kft-től
–valamennyi
MSZMP vállalkozás, társaság jogellenes…
ez esetben természetes jogkövetkezmény még, hogy a szerződéskötés
előtt fennálló helyzetet vissza kell állítani”.
Tehát túl sokat buknának az elvtársak. Éppen ezért gondoltak
a jövőre is:
ugyanebben az iratban már saját
jogászcsoport felállítását tervezik,
hogy azzal hatékonyan védekezzenek a
támadások ellen. Kiváló
jogászoknak azóta sincsenek híján…
A JÓ „KOMMUNISTÁK” NEM TUDTAK SEMMIRŐL SEM
A
történet ismeretében nem
meglepő,
hogy a frissen
megalakult –
szeplőtlen fogant – MSZP elnöksége 1989.
november huszonharmadikán úgy
döntött, hogymegszünteti
a Next 2000 Kft. működését,
átadja az államnak a
kezelésükben lévő pártüdülőket, a Politikai Főiskolát és a
Társadalomtudományi Intézetet. Ezzel veszítettek kevesebbet.
Novák Zoltán az interneten is elolvasható művének (Az
MSZMP Budapesti Reformköre) hatodik
részéből az
is kiderül, hogyan próbálták magukat mosdatni
az MSZMP reformerei,
mondván: nem
is tudtak erről az egészről,
és amúgy sem
kérték ki a véleményüket.
Az iratok alapján Pozsgay
Imréék persze többször ellentmondásba kerültek önmagukkal.
(Ez sem ment meg minket attól, hogy az elmúlt években végignézzük
a Pozsgay,
Szűrös Mátyás-féle társaság rehabilitálását.
A konzervatív sajtó egy részének tálalásában ők lettek a „jó
kommunisták”.
Vagy ahogyan az utcán fogalmaznak keresetlen, ám találóbb
kifejezéssel: díszkomcsik.)
HOVÁN: MIT NEKÜNK NEXT, VAN MÁSIK!
Novák
könyvében Hován
neve is felbukkan,
az MSZMP egyik főgazdálkodója a Next 2000 bukása
kapcsán dicsekszik a
többi vállalattal. „A Népszabadság az SZDSZ sajtótájékoztatóján
elhangzottakról megkérdezte Hován Gábornak, az MSZMP KB
osztályvezető-helyettesének a véleményét. Hován nemcsak a Next
2000 Kft. tevékenysége
szervezésének a leállítását
utasította el,
hanemdicsekedve
elmondta,
hogy az első
ilyen kft. nem Budapesten, hanemVeszprémben jött
létre (az előző cikkünkben már
bemutatott Cimbriana
kft. éppveszprémi… –
a szerk.) az
ottani pártbizottság kezdeményezésére, és azt is jelezte,
hogy ezek
szervezése más megyékben is megtörtént,
illetve több helyüttfolyamatban
van.
Külön kiemelte, hogy az MSZMP balatonföldvári
és tihanyi üdülőit már két éve fizetővendégekkel töltik
meg”.
Hován
magabiztossága bántó, ugyanakkor érthető.
Bár a Next
2000 elbukott,
a többi céget már nem sikerült elgáncsolni. Továbbra sem tudni
pontosan, mi
történt a több mint kétezer ingatlannal. Az
Állami Számvevőszék nevetséges
vizsgálatát már
említettük, azóta sem történt semmilyen
lépés a
számonkérés felé.
A GYURCSÁNY-VILLA ÉS BREZSNYEVÉK NYARA
Nézzük egyetlen
ingatlan példáját, az
egyik legismertebb esetet.
Bár Gyurcsány
Ferenc megúszta a
balatonőszödi telepből kihasított
„Gyurcsány-villa” ügyét(bővebben
itt)
is, az ex-miniszterelnök neve egy másik botrányos
körülmények között értékesített üdülőkomplexum,
a balatonaligai kapcsán
is felmerült.Szimbolikus
ingatlanegyüttesről van
szó, hiszen a kommunizmus éveibenBalatonaligán
gyűlt össze a szocialista-kommunista
világválogatott (Brezsnyev,
Castro és természetesen Rákosiék, Biszkuék, Kádárék is
szívesen nyaraltak itt).
EVOLÚCIÓ: AZ MSZMP-NEK NEM, GYURCSÁNYNAK SIKERÜLT
A
közel ötven
hektáros vízparti ingatlan-komplexumot a
Next 2000 Kft. 1989-ben244
millióért vette át – áron
alul –
majd – mivel kötelezték rá – visszaadta az államnak. Ezután
többször is sikertelenül
próbálták eladni,
ez végül a Gyurcsány-kormány
alatt sikerült.
2007-ben vette meg az izraeli érdekeltségű Pro-Mot
Hungária Ingatlanhasznosító Kft.,
írd és mond: mindössze 4,5
milliárd (más
források szerint ötmilliárd)
forintért. A Nemzeti Nyomozó Iroda a sokakatfelháborító
ügyben (hosszabb
cikk itt, rövidebb
itt)
2010-ben hűtlen
kezelés miatt indított vizsgálatot.
A gyanú szerint a kincstári vagyonkezelő szervezetrészben
áron alul, részben engedély nélkül adta
el az üdülőkomplexumot.
MINDENKI FELMENTVE, NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ
Az ügy
lezárása nem meglepő:
2011-ben a rendőrség megszüntette a
Club Aliga privatizációja ügyében a nyomozást. A beszerzett
szakértői vélemények alapján megállapították, hogy a
mintegy ötmilliárd
forintos vételár reális volt,
ezért a privatizációval az államot nem érte kár. S bár
kiderült az is, hogy a Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda
a természet
védelméről szóló törvényt megkerülve,
az illetékes
miniszter jóváhagyása nélkül kötött
szerződést a befektetővel, a rendőrség szerint ez
csupán fegyelmi
vétség.
Nem az őhatáskörük.
Talán odaküldhették volna még az Állami
Számvevőszéket is.
Írhattak volna egy újabb felettébb
hasznos, százoldalas jelentést...
Állambiztonsági iratok ’83-ból: a CIA és a KGB küzdelme ismétlődik meg Ukrajnában
Washington
és Moszkva évtizedek óta harcol Kijevért, a CIA és a KGB is
minden trükkjét bevetette. Ügynököket, cikkeket, civileket,
végül fegyvereket használtak. Cikkünkben feltűnik a Szabad
Európa Rádió, majd a 444.hu, a Magyar Hírlap és természetesen:
Soros György. Ne tévedjünk: a mi elménkért is folyik a harc. A
Hamvas Intézet Harcban a főellenséggel című munkafüzetének
segítségével feltártuk az ördögi sakkjátszma lépéseit.
MEZŐ
GÁBOR – PestiSrácok.hu
CIVIL SZERVEZETEK ÉS ÚJSÁGÍRÓK: FEGYVERBE, FEGYVERBE!
Nincs
új a nap alatt: Ukrajnáért
(illetve a térségért) a rendszerváltás
előtt is ugyanolyan harc folyt az Egyesült
Államok (és a CIA) és Oroszország
(akkor még a Szovjetunió és a KGB) között,
mint napjainkban.
Bár a fegyverek
a nyolcvanas években még hallgattak,
az állambiztonsági játszmákat tanulmányozva elképesztő
ismétlődésekre bukkanhatunk.
A szovjet
titkosszolgálat jelentései szerint
amerikai társszerve (a CIA) a nyolcvanas években civil
szervezetek és
– a szovjet jellemzés szerint – ukrán
nacionalista szervezetek segítségével bomlasztott Ukrajnában (is).
Sokak szerint az
elmúlt években is ezt láthattuk.
Az amerikai befolyást kár lenne tagadni, és az szovjetek (oroszok)
sem változtattak a jól
bevált megbélyegzésen.
Már a hidegháború alattnacionalistának
bélyegeztek minden
olyan csoportot, amely függetlenségre,
változásra törekedett (ismert, napjainkban
is használt kommunista lejárató-technika –
vö.: az Orbán-kormány ellen indult 2010-2011-es nemzetközi
kampány),
és ezt a billogot most
is rásütötték a
kijevi tüntetőkre.
KGB: UKRÁN NACIONALISTA SZERVEZETEK A CIA ZSEBÉBEN
A
KGB hosszabb
jelentést készített
a nyolcvanas
évek elején,
amit a szövetséges szervezeteknek, így a magyar
állambiztonságnak is elküldött (a
Hamvas Intézet honlapján elolvasható
munkafüzet 77.
oldalán kezdődik ez
az irat). „Az
amerikaiak a széleskörü pszichológiai háborús kampányban
aktívan felhasználják a külföldi nacionalista szervezeteket is.
Így például az ukrán nacionalista szervezet vezetői a
Reagan-adminisztráció közreműködésével az USA-ban létrehozták
az „Amerikaiak
a leigázott népek felszabadításáért”elnevezésű
szervezetet, melynek munkájába a Szovjetunióból és a szocialista
országokból származó személyekből alakult 34
nacionalista szervezetet vontak
be” –
írták a magyarra 1983-ban lefordított jelentésben (a helyesírási
hibákat meghagytuk), ami – és itt komoly figyelmet kérünk – Az
ideológiai diverziós központok és a szovjetellenes szervezetek
Szovjetunió és a szocialista országok elleni felhasználására
vonatkozó legutóbbi utasításokról címmel
ékeskedik.
UKRAJNA MÁR AKKOR IS “GYENGE LÁNCSZEM” VOLT
„Az
amerikai felforgató erőfeszítések keretében a »Szolidáris
ukrán nacionalisták« szintén
tesznek lépéseket a szocialista országokból származó
személyekből alakult reakciós
emigráns szervezetekkel való
kapcsolatok erősítésére a »szabad
Ukrajna nélkül nem lehet szabad Európa« jelszó
felhasználásával” –
folytatódik a jelentés. „Különös
olvasni ezt
a dokumentumot, három évtizeddel később, az ukrán vérontás
napjaiban – írta ezzel kapcsolatbanHankiss
Ágnes, a munkafüzet szerzője.
– Elgondolkodtató olvasmány, hogy már 1983-ban, a politikai és
titkosszolgálati játszmák rejtett világában hogyan
számoltak és talán játszottak is az ukránok szabadságvágyával…
Illetve, hogy a szovjet paranoia birodalmában hogyan tekintettek már
akkor, mint gyenge
láncszemre, Ukrajnára.
A helyzet alakulása persze most sem mentes a rejtett politikai
manipulációktól”.
SZABAD EURÓPA RÁDIÓ: A CIA HANGJA SZÓLT?
És
hogyan lehetett és lehet a legkönnyebben befolyásolni
a közvéleményt? –
tehetjük fel a kérdést. A média és
a (sokszor csak annak nevezett) civil
szervezetek segítségével.
(Itt szögezzük le, felesleges
és káros lenne az összes civil szervezet manipuláltnak tekinteni,
a többségük valóban hiánypótló
munkát, feladatot, küldetést végez).
Vegyük először a médiát.
A Magyarországon is kultikus –
és valóban megkerülhetetlen,
a legteljesebb sötétségben pislákoló fényt „sugárzó”
– Szabad
Európa Rádiót a
szovjet titkosszolgálat a CIA
öklénektartja. „A
„Szabadság-Szabad Európa Rádiót /SZR/SZER/, amelyet az ellenség
a »szavak
háborújában« oly
igen éles
fegyvernek tekint,
amely a NATO
tömb háborus időben folytatott tevékenységével vethető össze,
1982 szeptemberében az USA Nemzetközi
Rádióadások Állami Tanácsának /NRÁT/ alárendeltségébe
helyezték,
ami a „független társadalmi szervezetként” való álcázásáról
történő lemondást jelentette” –
írják a jelentésben. Tény, hogy Ronald Reagan amerikai elnök a
nyolcvanas évek elején a SZER
szinte teljes vezetését lecserélte, majd
a szovjet jelentés szerint a CIA
embereivel töltötték fel az állományt. Ez
Hankiss Ágnes idézve – „a szovjeteket láthatólag kellemetlenül
érintette.
(Feltehetőleg a menesztettek között akadt egy-két hasznos
emberük…)”.
ÚJSÁGOK, VÁRKONYI TIBOROK A TITKOSSZOLGÁLATOK KEZÉBEN
Moszkva
szerint ilyen „amerikai” műhely volt (többek között)
a Kontinent
irodalmi folyóirat is,
amellyel egész Európát behálózták. Persze a szovjetek
sem tétlenkedtek.
„Nehéz nem gondolni ezen a ponton arra, amit a szovjet
állambiztonság hasonló
ténykedéséről tudunk,
elsősorban Stephen Koch revelatív könyvéből (Kettős
szerepben. Az értelmiség elcsábítása)
– írta Hankiss Ágnes. – Koch konkrétumok során keresztül
fedi fel azt az ügynökhálózatot, amelyen keresztül a KGB
„rátette a kezét” Európa
és az Egyesült Államok kulturális életének szinte
teljes erezetére, és
a kommunista eszmével és a Szovjetunióval rokonszenvezők sorába
állított jelentős értelmiségieket, művészeket, neves
hollywoodi filmrendezőktől Hemingwayig,
és sajnos André Gide-ig. De szedhetnénk a példákat a
Mitrokhin-archívumból is… mondjuk a Le
Monde című
lapét, amelynek egyik főszerkesztő-helyettese
hosszú éveken keresztül a KGB fedett tisztje volt”.
Itt jegyezzük meg, hogy a PS
által lebuktatott,állambiztonsági
és francia állami kitüntetéssel is
díjazott népszavás Várkonyi
Tibor bácsi is
szoros kapcsolatban volt az említett francia újsággal.
SZABAD SAJTÓ: A 444.HU DEMOKRÁCIA-PROPAGANDÁJA
Ugorjunk
egyet, és a törésvonalak mentén haladva nézzünk körbe mai
magyar sajtóban.
Vegyünk két példát. A Soros
Györgyhöz köthető (így amerikai,
nyugati orientáltságú) 444.hu egyértelműen
az Egyesült
Államok álláspontját (más
jellemzés szerint a „szabadság, a „demokrácia elvét”)
képviseli az ukrán
konfliktusban.
Elég rápillantani laza, frappáns, amúgy tömény
propagandaüzenetekkel felérő
címeire (néhány az elmúlt hétből): (Putyin
hosszú árnyat vetett Magyarországra; 56-ot
ellenforradalomnak
nevező, frissen felújított emlékhelyet koszorúz meg Putyin
Budapesten; Putyin
a vádlottak padján).
PUTYIN BARÁTAI: SZOVJET ÍZEK A MAGYAR HÍRLAPBAN
Nézzük
az „orosz
álláspontot”.
Az amúgy konzervatív
Magyar Hírlap az
utóbbi hónapokban erősen –
jóval a kormány
egyensúlyra törekedő politikáján túl –
azoroszok
mellé helyezkedett.
Amíg a 444.hu,
az Index és a hírportálok többségetudósításaikban
az ukrán
veszteségekre és az orosz agresszióra helyezik
a hangsúlyt, addig a Magyar Hírlap következetesen
az orosz sikereket és az ukrán bűnöket hangsúlyozza.
Az elfogultságon belül is külön
mélységet képviselnek a
lap orosz
tematikájú vezércikkei,
amelyekben a szerzők egymást múlják
felülPutyin-rajongásukban. „Tisztelt
Elnök Úr! Most várom önt. Mert most önnek van igaza” –
írta a kormánypárt hívei között ikonnak
számító Bayer Zsolt (amivel
meghódította az internetet), majd Máté
T. (Thürmer) Gyula rátett
még egy lapáttal : „Ne
üljenek le vele sakkozni, számtalan lépéssel előttünk jár már
nyitáskor, sőt, sokszor a tábla is bőven az övé. Nem
csal, nem kever, nincs rá szüksége. Ereje
van, és erőt sugároz, mert
egyben hisz, egyet képvisel. Oroszországot” –
fogalmazott ódájában és néhányan már eltűnődünk:
mégis melyik évben járunk? Talán a Szabad
Népet olvassuk?
KGB: AZ AMNESY INTERNATIONAL IS A CIA FEDŐSZERVE
Térjünk
át a civil
szervezetekre.
Nem újdonság (és ennek tagadása
is régről való),
hogy a propagandaháború
kiemelt fegyvereiről van
szó. Nagy megütközést keltett, hogy Moszkva és Budapest a
közelmúltban keményen
fellépett több
szervezet ellen, de talán árnyalja
a képet az
a jelentés, amelyet a velejéig romlott, de rosszul
tájékozottnak nehezen nevezhető KGB
készített. „Az amerikai
titkosszolgálatok fedőszervének tekintette
a szovjet értékelés az olyan civil szervezeteket is, mint
a „Nemzetközi
Amnesztia” vagy „Az
emberi jogok védelmének társasága” –
írja Hankiss Ágnes. – Valóban azok voltak-e, nem tudjuk. De
nincs új a nap alatt: a nonprofit egyesületek, jogvédő vagy
jótékonykodó civil szervezetek felhasználása fedőszervi célokra
ma is minden
titkosszolgálat kedvelt eszköze.
(A terrorizmus
finanszírozásának a
legnehezebben nyomonkövethető, felderíthető formája manapság
az, ami az NGO-kon [non-governmental organization] keresztül
történik. Sok esetben úgy, hogy a humanitárius szervezet
önkéntesei maguk
sincsenek tisztában azzal,
hogy valójában terrorista pénzügyi tranzakciókat és célokat
szolgálnak” – jegyzi meg a Hamvas Intézet igazgatója.
CIVILEK ÉS A MINDENHOL FELBUKKANÓ SOROS GYÖRGY
Nézzük
meg közelebbről a
két említett szervezetet. A „Nemzetközi Amnesztia”,
azaz Amnesty
International épületét néhány
éve megszállta az
orosz ügyészség. A lépést lehet
vitatni,
de nem
árt a függöny mögé is
bepillantani. Tény, hogy a Heti Válasz tényfeltáró
cikke szerint Soros
által is támogatott AI mind
Oroszországot, mind Magyarországot szívesen
kritizálja, támadja (talán
kár kiemelnünk, hogy egyik
országban sem érzi magát elég erősnek Washington),
legutóbb Angela Merkelt szólította fel arra, hogy lépjen fel
a civilek
védelmében(lásd
a civil-védő 444.hu
cikkét),
de volt, hogy az alkotmánymódosítás ellen
lépett fel. „Az
emberi jogok védelmének társaságát” nehéz
egyértelműen beazonosítani, de talán nem
tévedünk nagyot,
ha az 1978-ban
alapított, New York-i székhelyű,
igen aktív Human
Right Watch-ra
gondolunk, ami épp a napokban marasztalta el – ismét –
Magyarországot. „Lesújtó
jelentést írt Magyarországról a HRW” –
írta címében az Atv.hu. Vagy ahogyan a 444 fogalmazott: A
jogvédők szerint Brüsszelnek szét kéne csapnia
Magyarországon. Ismerős
szóhasználat? Lábjegyzetként
jegyezzük meg, hogySorost
itt sem lehet megkerülni: néhány
éve százmillió dollárral (!) támogatta a
HRW-t. Az üzletember és a magyar civil szervezetek szoros
kapcsolatáról korábban itt és itt írtunk.
ELLENSÉGKÉP: BEFELÉ A ZSIDÓK, KIFELÉ A NÁCIK
Látni
fogjuk, hogy amíg az „egyik oldal” Ukrajna
„függetlenségét” és
az emberi
jogokat óvná (sokszor
joggal), addig az orosz
(szovjet) fél következetesen
anacionalizmus
bélyegét süti ellenfeleire.
Nem véletlen, hogy már az oroszbarát
Janukovics-féle ukrán vezetés is
következetesen nacionalistának,
fasisztának nevezte a
vele szemben fellépő narancsos tüntetőket. „Timothy Snyder
amerikai történész, a térség kutatója például úgy véli,
hogy a Janukovics-féle posztkommunista
hatalom szándékosan olyan látszatot teremt,
mintha a tüntetéssorozat fasiszta
jellegű volna,
hogy ezzel
állítsa szembe a
tüntetőket az ukrán társadalom és a világ demokratikus
érzelmű részével –
írja ezzel kapcsolatban Hankiss
Ágnes,
aki kiemel egy igen fontos Synder-idézetet: „Azorosz
propaganda újra
és újra azt sulykolja, hogy a majdani tüntetésekkelvisszatért
Európába a nemzeti szocializmus… Valójában
pedig az ukrán rezsim, nem pedig az ellenzéke az, ami
az antiszemitizmust
eszközként használja.
Arohamrendőröket
úgy tájékoztatták, hogy az ellenzéket a zsidók vezetik. Tehát
az ukrán kormány magának
azt mondja, hogy az ellenfelei zsidók, nekünk pedig azt, hogy
nácik”.
Lejárató-technika akkor és most.
Ukrán
nacionalisták? Zárásként felsorolunk néhány Magyar
Hírlap-címet a
közelmúltból. A hírértéket nem vizsgálva érdemes a
cikkek üzenetén eltűnődni:Magyar
iskolásokra rontottak ukrán nacionalisták; Erőszak
és nacionalizmus Kijevben; Nacionalisták
tüntettek a kijevi magyar nagykövetség előtt.
Itt és ott minden fekete
és fehér.
Ahogyan a már említett Máté
T. (Thürmer) Gyula írtatavalyi
publicisztikájában: „Barack
Obama nem változtatta meg Amerikát. Nem tette szerethetőbbé
sem. Ukrajnát
vérbe borította.
Vlagyimir Putyin a közhiedelemmel ellentétben nem
vonult be a Krímbe”.
Így.
Talán
cikkünk is rámutatott arra, hogy a Magyar Hírlap és a 444.hu
cikkeivel ellentétben létezik
más szín a
feketén és fehéren kívül. Bár a manipulációk
hatására sokan
hajlamosak az ukrán vagy akár a magyarországi helyzetet a Jó
és a Gonosz harcának látni,
ennél azért árnyaltabb,
homályosabb a
kép. Ami élesen kirajzolódik: akkor
és most is komoly harc folyt Ukrajnáért,
s még inkább azelmék,
elménk meghódításáért.
Dunagate-botrány: állambiztonsági játszma volt?
Éppen
huszonöt évvel ezelőtt tört ki a híres Dunagate-botrány,
amellyel kapcsolatban ma sem látunk tisztán. Az iratokat,
kihallgatásokat, furcsaságokat vizsgálva erős a gyanúnk:
megrendezett színjátékról lehetett szó. Lehet, hogy a szereplők
csupán bábuk voltak az állambiztonság sakkjátszmájában.
KOVÁCS
BÁLINT – PestiSrácok.hu
Két
igazán fontos dolog derült ki a Dunagate-botrány
kirobbanásakor, 1990
januárjában:
egy, még
mindig megfigyelik az ellenzéki pártokat, politikusokat,
kettő, eltüntetik az
állambiztonsági iratok kényes részét (erről
korábban A
nagy darálásban írtunk).
Egyik bűnön sem lepődhetünk meg. Az, hogy az MSZ(M)P és
az általa irányított állambiztonság 1989.
október 23-a után is folytatta az
„ellenséges erők” megfigyelését, szinte „természetes”,
mint ahogy az is, hogy atúlélésre,
modellváltásra, privatizációra készülve
igyekeztek kitörölni,
átírni a múltat.
MINDEN EGYES NÉV – EGYETLEN KAZETTÁN
Kevesen
beszélnek arról, hogy az iratmegsemmisítésnél is fontosabb
lehet az,mit
hoztak, csempésztek ki magukkal az állambiztonság emberei a
rendszerváltás idején,
hogy a titkok
őket tegyék hatalmassá.
Ezekkel bárkitfelhasználhattak,
megzsarolhattak, manipulálhattak –
s zsarolhatnak
most is.
Hány későbbi milliárdos,
jelentős politikus, közismert figura lehetett, lehet a zsebükben?
A választ nem tudjuk, de olvassunk csak bele Végvári
Józsefnek, a Dunagate-ügy kulcsszereplőjének vallomásába (amelyet
a Hamvas Intézet segítségével hozhatunk nyilvánosságra). A volt
III/III-as őrnagyot – ő
segített a
Fekete Doboz munkatársainak lefilmezni
a kompromittáló anyagokat –
a korábbi cikkünkben, Tragikomédia
a Parlamentben,
már bemutatott, finoman szólva sem
meggyőzően működő parlamenti bizottság hallgatta
ki 1990-ben. „Nevet
is tudnék mondani – de nem lényeges –, akinek egy
Panasonic kazettára
fel volt véve az ügynökök neve, fedőneve és
az, hogy milyen
módon lehet vele a későbbiek során felvenni a kapcsolatot.
Mondta, hogy azt magához vette”
– “anekdotázott” Végvári (csak érdekességképp
jegyezzük meg: a bizottság még
véletlenül sem kérdezett rá arra,
hogy kinél
van ez
a kazetta…).
DUNAGATE: BOTRÁNY VAGY ÁLLAMBIZTONSÁGI SZÍNJÁTÉK?
Talán
nem árt röviden feleleveníteni miről
is szólt a Dunagate-botrány(hosszabban
a Beszélő sorozatában – itt, itt és itt –,
de akár itt
is olvashatunk
róla): 1990.
január 5-én az SZDSZ
és a Fidesz közös sajtótájékoztatójánbejelentette: feljelentést
tesznek amiatt,
hogy a Belügyminisztérium
Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége ellenzéki politikusokról
és mozgalmakról gyűjtött adatokat törvényellenesen,
titkosszolgálati eszközökkel, emellett nagyarányú
iratmegsemmisítést folytattak.
A Fekete
Doboz munkatársait Végvári segítette forgatni (a
film egy része itt
megtekinthető).
Most lássuk az ügy hátterét.
VÉGVÁRI SOKÁIG KERESTE A SEGÍTŐ KEZET
Tény,
hogy Végvárinak mindenképp hálával
tartozhatunk –
még akkor is, ha esetleg, talán tudtán kívül ő is egy játszma
figurája volt –,
az ex-őrnagyot saját bevallása szerint bántotta,
hogy az állambiztonság elszabotálta
a rendszerváltást.
Idézzük vallomását: „1989
decemberében több olyan ellenzéki összejövetelen részt vettem,
és kerestem
azt a személyt, aki segíteni tudott volna – mondta 1990.
október 29-én a katonai bíróságon.
– Részt vettem aromániai
szolidaritási nagygyűlésen is,
és máshol is kerestem. Március
15-én, Nagy Imre temetésén, és októberben is,
de nem tudtam kihez fordulni. Az ügyészséghez sem fordulhattam,
mert akkor a halálos
ítéletemet írtam volna aláés
ma nem lennék itt. Ha egy véresszájú kollégámhoz, vagy a
főnökömhöz fordultam volna, az
is a halálomat jelentette volna.
Az ügyeletben is éjjel-nappal remegtem”.
NAGY TALÁLKOZÁS A HŐSÖK TERÉN
Végvári
ezért elhatározta, hogy egyedül
fog cselekedni.
„Megszondáztam
a kollégáimat, hogy ki tudna segíteni. Senki. Felállítottam
3 pontos tervemet, írásba fektettem, elástam,
és annak alapján nekiálltam, hogy egyedül megcsináljam,
minden külső
segítség nélkül”
– mondta erről a már említett parlamenti bizottságnak 1990-ben.
Emlékezes, hogy 1989
Szentestéjén hatalmas ökumenikus istentiszteletet tartottak
a Hősök
terén,
ahol több mint százezer
ember gyűlt össze.
Végvári itt
találta meg Roszik Gábor evangélikus lelkészt, 1989 első
szabadon választott képviselőjét (Roszik visszaemlékezése
az istentiszteletről itt olvasható).
Végvári felvázolta a politikusnak, hogy mi
történikaz
állambiztonságnál, Roszik
ezután szólt a Fekete Doboz munkatársának, Lovas Zoltánnak –
az újságíró mostanában a Szabadság-téri
tüntetés szervezőjeként került
reflektorfénybe, és külföldre
menekülne a
„fasiszta
Orbán-rezsim”
elől –, aki kapott a lehetőségen, és megbeszélték Végvárival
a részleteket.
VIDÉKI ROKONOK JÖTTEK – AKÁR EGY ÓCSKA KRIMIBEN
December 25-én
délután két órakor Lovas és egy operatőr kamerával
felszerelkezve, magukat az őrnagy vidéki
rokonainak álcázva bejutottak
az állambiztonsági szolgálat szigorúan őrzött objektumába. Itt
sikeres felvételeket készítettek, bezúzott, megsemmisített
iratmaradványokkal teli zsákokat,
friss jelentéseket filmeztek
le. Végvári figyelmeztette őket a veszélyre.
„Tudtukra
adtam azt is, hogy Hajdu
József kollegám rejtélyes körülmények között halt meg,
öngyilkos lett és Elbert
János halála (erről
bővebben korábbi
cikkünkben –
a szerk.) is rejtélyes
volt… –
vallotta az ex-őrnagy a bíróságon. – Az
ügyeletes társam pedig Bogdány
(Bagdány) Sándor volt. Fiatal srác és
tudtam, hogy ilyen dolgokban ő
amatőr, én meg profi vagyok…
Dél körül pedig éhes
lett.
Én mondtam neki, hogy adok ételt, mire azt mondta, hogy nem
fogadja el, úgy sincs semmi, lelép.
Azt mondta, hogy elmegy
haza kajálni, de nem is jön vissza…
Ha Bogdány bent marad, akkor is megcsináltam volna a dolgot!.. Azt
mondtam nekik, hogy vidéki
parasztemberek vagytok és
úgy öltözzetek. Felül
a kolbász,
bor fokhagyma, sütemény, meg az ajándék volt, alul
pedig a kamera”.
SZOLGÁLAT HELYETT HAZAMENT EBÉDELNI…
És
itt jön az egyik
furcsaság.
Képzeljük el ezt a jelenetet, 1989-ben
járunk a „legmelegebb” időszakban,
az állambiztonság
törvénytelenül darál, ha lebuknak, végük.
Ekkor az ügyeletes társ, a fiatal Bagdány mégis úgy dönt,
hogy nem
fogadja el Végvári ebédjét,
inkább hazamegy, otthon eszik. Egyszerűen
otthagyja a szolgálatot.
Hiteles? Nem igazán – sőt, inkább nagyon
is gyanús.
„Amikor
december 25-én a lakásomra jött a szolgálati kocsi, Végvári r.
őrgy. már bent ült, akinek elmondtam, hogy hogy jártam a
szolgálattal –
vallotta Bagdány a Katonai Főügyészségen 1990.
február 13-án.
– Ő
annyit mondott, hogy ne törődjek vele, megnézi volt-e esemény és
ha nincs
semmi gond, délután hazaküld.
Én úgy éreztem, hogy Végvári őrgy.-nak ehhez
joga van tekintettel
arra, hogy lényegében ő volt az ügyelet vezetője. Ő vette át a
szolgálatot és én egyébként sem tudtam, hogy a szolgálatnak mi
a feladata, pontosabban nem
voltam kiképezve az
ügyeleti szolgálat ellátására. Tehát én egyedül nem tudtam
volna az ügyeleti szolgálatot ellátni, mert nem
tudtam, hogy mit kell tenni.” Hihető
vallomás ez is, szegény képzetlen, tudatlan állambiztonsági
alkalmazott,
azt se tudta, mit kell tenni, de azért őt állították a hónapok
óta elégedetlenkedő, civil kapcsolatokat kereső Végvári mellé.
MINDENT TUDOTT, MÉGSEM LÉPETT AZ ÁLLAMBIZTONSÁG
De
nem ez volt az egyetlen furcsaság. „Végvári
József egyedül marad, mert a kollega hazamegy: az anyósa
rántotthúst csinál ebédre, amit nem
akar kihagyni.
Képtelenség, hogy ezt megtehette, mondhatnánk, ha nem a
szocializmus végnapjait élnénk – fogalmazott
finoman Hankiss
Ágnes Továbbélő
hálózatokcímű
művében (itt
olvasható),
majd így folytatta a furcsaságokat: – Roszik
Gábor miért nem konzultált senkivel,
hanem rögtön, már ott a téren miért
pont Lovas Zoltánnak szólt?
De ami a legszembeötlőbb és egyben legtalányosabb mozzanat:Lovas
Zoltán telefonját,
amikor felhívja Kőszeg Ferencet, hogy készül valami
nagy és veszélyes leleplezés: lehallgatják. Miért
nem mozdulnak rá?Karácsonykor
nem foglalkoztak a lehallgatott beszélgetések értékelésével?
Végjáték idején nem kizárható. De január
első hetében sem olvasták el?”.
A Hamvas Intézet munkafüzetéből idézzük fel a jelentést:
1989.
december 25., 8 óra 20. „Lovas
Zoltán /L/ hívja Kőszeg Ferencet /K/
L.„létfontosságú”
dologban telefonál,
mely elképzelése szerint ma
délutánraösszejön.
Már régóta szeretne K.-val beszélni. Fentieket csupán azért nem
részletezi L. mert tart
a telefon-lehallgatástól.
L.-nek rendkívül sürgősenszüksége
lenne egy filmfelvevőre és
egy olyan személyre, aki kezelni is tudja a készüléket. K.
rendelkezik filmfelvevővel, annak kezelésére azonban kiskorú fiát
mindketten alkalmatlannak tartják. Ezért K. azt javasolja
L.-nek forduljon
az SZDSZ Ráday utca irodájához segítségért”.
Jelentés,
ugyanaz a nap, 17
óra 55. „Lovas
Zoltán /L/ hívja Kőszeg Ferencet /K/
Előbbi
beszélgetésükre utalva L. jelzi, hogy sikerrel járt, enyhén
szólva azonban nem érzi magát biztonságban,
majd az alábbiakkal folytatja.
L: Ez a dolog életveszélyes, több szempontból. Fogalmam sincs, hogy mi a fenét lehessen vele csinálni.
…
K: Gyere ide és meséld el, van nálam egyébként egy német újságíró.
L: Nem jó ez így! Nem, mert nem tudom, mennyire, nem vagy-e bemikrofonozva? Érted? A német újságíró meg pláne nem jó!… Teljesen tanácstalan vagyok, dehalálosan félek. Te engem egy csőre töltött géppisztollyal és egy csőre töltött pisztollyal őriztek érted, ott, az egésznek a szívében van, illetve aki segített, gondolom, ő tudta, miért”.
L: Ez a dolog életveszélyes, több szempontból. Fogalmam sincs, hogy mi a fenét lehessen vele csinálni.
…
K: Gyere ide és meséld el, van nálam egyébként egy német újságíró.
L: Nem jó ez így! Nem, mert nem tudom, mennyire, nem vagy-e bemikrofonozva? Érted? A német újságíró meg pláne nem jó!… Teljesen tanácstalan vagyok, dehalálosan félek. Te engem egy csőre töltött géppisztollyal és egy csőre töltött pisztollyal őriztek érted, ott, az egésznek a szívében van, illetve aki segített, gondolom, ő tudta, miért”.
FURCSASÁGOK, TALÁNYOK MINDENÜTT
Szóval
az állambiztonság ezt lehallgatja, de semmit
sem tesz. Semmit.
De az ügynem
csak emiatt gyanús. A
jelentésekből tudjuk, hogy Roszikot
végig, mindenhol megfigyelték,
lehetetlen, hogy éppen a Hősök terén tartott – állambiztonsági
szempontból kiemelten veszélyes tömegdemonstráción –
ne lettek volnaráállva.
Erre a sokat megélt Végvári éppen
őt választja ki.
Miért? Lábjegyzetként jegyezzük meg azt is, hogy Lovas
és Roszik útja végül újra összeért:
az elmúlt években mindketten lelkesen
ostorozták a Fideszt,
Lovas tevékenységéről már szót ejtettünk, de az is érdekes,
hogy az egykori MDF-es
Roszik már 2001-benazt
mondta: „ma
Magyarországon egypárti
diktatúra van”.
Vannak kevéssé
elfogadott oldalak,
hírportálok, amelyek szerint mindketten
be voltak építve,
máshol arról írnak, hogy Lovas
apósa is magas rangú állambiztonsági alkalmazott volt.
Tény, hogy erről nem
találtunk bizonyítékokat,
úgyhogy nevezzük annak, amik: szóbeszédnek.
VÉGVÁRIT ÉS PALLAGIÉKAT IS MEGRÓTTÁK…
Tény,
hogy az ügy nyomán lemondott
az állambiztonságért felelős miniszterhelyettes, a csoportfőnök,
végül maga a belügyminiszter is,
a szolgálatokat átszervezték.
Persze a modellváltás
előre megtervezett forgatókönyve szerint…
Végvárit felfüggesztették – a darálások szerinte január
közepéig folytatódtak
–, majd államtitok megsértése miatt fegyelmit
indítottakellene
a Budapesti Katonai Bíróságon. Az őrnagy a bíróságnak
összeírta azokat az autókat (rendszám
szerint),
amikben követték
őt 1990-ben. Végül
47 évesenkényszernyugdíjazták.
Mind ő, mind Pallagi
Ferenc belügyminiszter-helyettes
ésHorváth
József csoportfőnök kapott
egy-egy megrovást –
ezzel vették egy
kalap alá őket.
POZSGAY ÉS SZŰRÖS IS BELENÉZETT A JELENTÉSBE?
Azt
viszont senki nem vizsgálta, kikhez
is mentek ezek a jelentések,
kik kapták meg az ellenzéket feldolgozó iratokat. Pedig – hogy
a Tortenelemportal.hu
remek,
a hivatalos híradásoknál hitelesebbnek
tűnő összefoglalóját
idézzük –
a jelentések „14
példányban készültek.
A csoportfőnök állítása szerint október 23-a után hivatalosan
már nem kapta meg ezeket az MSZP felső vezetése,
csak az ideiglenes köztársasági
elnök,
a miniszterelnök,
az államminiszter és
természetesen a belügyminiszter.
Nevesítve tehát: Szűrös
Mátyás mint
köztársasági elnök, Németh
Miklós,
a minisztertanács elnöke (Medgyessy
Pétervolt
ekkor a minisztertanács elnökhelyettese), Pozsgay
Imre államminiszter és Horváth István belügyminiszter (január
23-i lemondása után Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár
mint helyettes vezető)”. Ugye nem meglepő, hogysenkit
nem vettek elő?
CINKOS MEGOLDÁS: ÖTVEN ÉVRE TITKOSÍTVA
Végvárit 2010-ben
ugyan kitüntették (megkapta
a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét), de leírhatjuk,
hogy csak részlegesen
sikerült rehabilitálni. Négy
évvel ezelőtt arra a felvetésre,
mely szerint esetleg felsőbb
utasításra cselekedett volna, beáldozva a III/III-as
csoportfőnökséget, hogy átmenthessék a titkosszolgálat többi
részét,
azt mondta: „feltételezni
sok mindent lehet, de ha
a kutatók a legkisebb dokumentummal is bizonyítani tudják ezt,
akkor elismerem.
De ha ezt valóban egy magasabb szerv döntötte volna el, akkor
ennek van
valahol nyoma”.
Vagy nincs, tehetnénk hozzá: csak apró
jelek maradtak… Tény,
hogyötven
évre titkosították azokat
az iratokat, amelyeket Végvári
átadott a
már sokat emlegetett bizottságnak. Szerencsére iratokat a Hamvas
Intézetnek is adott – ezekből szemezgettünk. Sorozatunk
következő részében bemutatjuk
azt az interjút,
amit a PestiSrácok.hu stábja Végvári
Józseffel készített
idén, valamint megvizsgáljuk, hogyan tüntette el a Tamás
Gáspár Miklós, Debreczeni József-féle parlamenti bizottság a
szinte mindenkinek kényes
állambiztonsági jelentéseket.
Az
érdeklődőknek a legfontosabb iratok. Végvári
József részletes vallomása:
Lovas
Zoltán vallomása:
Bagdány
Sándor kihallgatása:
Végvári
József idézése, az autók, amelyek követték:
Állambiztonsági iratokkal cáfoljuk Várkonyi Tibor meséjét
Mit
csinál a lebuktatott állambiztonsági alkalmazott, titkos
munkatárs? Hallgat, esetleg terel. Várkonyi Tibor az utóbbit
választotta, cikke szerint „összeollózott” anyagunk semmit sem
ér, mert ő nem csinált semmi rosszat, egyszerű „külpolitikai
kommentátor”-ként dolgozott. Szembesítjük az idős újságírót
a Hamvas Intézet által megszerzett állambiztonsági
iratokkal, nehogy a végén tényleg elhiggye a saját meséjét. Íme
az újságíró, akiért még a kémelhárítás is ácsingózott, de
a hírszerzés már korábban beszervezte.
KOVÁCS
BÁLINT – PestiSrácok.hu
SOKATMONDÓ ÉS TIPIKUS A MAGYAR SAJTÓ HALLGATÁSA
Nagyjából az
történt, amit vártunk,
amire Magyarországon
számítani lehet,
ha valakiről – nem nagybetűs valakiről, de nem is akárkiről –
megírják: az
állambiztonságnak dolgozott.
(Súgott,
jellemzett, beszervezést segített,
ráadásul – hadd idézzük a Várkonyi
Tibornak is
biztosan kedves József Attilát –nem
középiskolás fokon).
Az ilyen megkésett
leleplezések után két
fejleménytfigyelhetünk
meg: egy, a magyar
sajtó jelentős része,
legyen az online hírportál, vagy nyomtatott napilap,
hetilap elhallgatja
az ügyet. Várkonyi
esetében a jelentősebb
oldalak közül mindössze
a Hvg.hu közölt
nyúlfarknyi, talán háromszáz karakteres cikket, aminek címéből
sikerült kifelejteni antihősünk nevét (Ügynökvád
a Népszava újságírója ellen).
Ugyanakkor még ezt a szerkesztőséget is „dicséret illeti”,
a többi
oldal, lap egy szót sem írt az
egészről. (Itt jegyezzük meg, hogy bár a közszolgálati
tévék nem (!),
az RTL Klub Esti híradójában beszámolt
az ügyről –
17:30-tól kezdődik). Anélkül, hogy ennek okait hosszan
fejtegetnénk – vajon hány
szerkesztőségben dolgoznak egészen magas pozíció(k)ban le nem
bukott belsős emberek? –,
jegyezzük meg, hogy ez a némaság tipikus,
sokatmondó és szomorú.
KÁDÁRI REAKCIÓ: BOCSÁNATKÉRÉS HELYETT TERELÉS
A
lebukás másik
következménye (is) sajátosan kádári:
alig akad olyan ember, aki ilyenkor felvállalja
a dolgot, bocsánatot kér,
vagy legalább
hallgat.
Nem, a többség visszatámad,
terel, cáfol,
ezt teszi Várkonyi
is,
ebben még nincs is semmi meglepő, ám a magyarázkodása finoman
szólva is nevetséges.
„Úgy
vélem, semmi okom se
mentegetőzni, se bárkitől is elnézést kérni,
mert a „Pesti srácok” ollózásában nincs
semmi olyan, ami szükségessé tenne bármilyen
reagálást”
– írja hosszú
publikációjában (itt
elolvasható,
egyszerre szórakoztató és elborzasztó anyag) kapásból
ellent mondva önmagának: hiszen reagál, muszáj reagálnia.
Ha már megtette, mi szívesen
kiegészítjük a történetét, megosztva az összes fellelhető
dokumentumot.
Döntse el az olvasó, kinek
van igaza, s ki magyarázkodik.
Aztán azt, hogy milyen
ember lehet az a főszerkesztő,
aki belemegy ebbe a játékba, és lehoz
egy ilyen átgondolt, mégis ezer sebből vérző „önéletrajzot” a
Népszavában. Íme az iratok első mappája, Várkonyi
beszervezésétől egészen a nyugdíjazásáig, érdemes
végiglapozgatni a titkos munkatárs történetét:
[Best_Wordpress_Gallery
id=”8″ gal_title=”Várkonyi-akta”]
VÁRKONYI: JELENTÉSEIM EGYSZERŰ KOMMENTÁROK
„Megörültem
neki, sőt magamban hálás
is voltam,
mert elolvasásuk után rájöttem, senkit
nem „súgtam be”.
Az írások egy külpolitikai
kommentátor szakszerű elemzései az
akkor fönnállt nemzetközi viszonyokról, megjelenhettek
volna valamennyi bármelyik magyar lapban,
csak kissé kurtítva, mert mi tagadás, kissé hosszú lére voltak
eresztve” –
írja Várkonyi Tibor, aki ezek szerint igenhumoros
ember. Mi
kevésbé, viszont itt van előttünk ez az 1968-as
beszervezési irat.
Várkonyi úr „hazafias
alapon” lett titkos
munkatárs,
ahogy az állambiztonsági iratokban írták: „újságíró
vonalra, hazai kutató – feldolgozó munka végzése, valamint
információszerzés céljából”.
Itt nézzük meg röviden, mi is az a titkos
munkatárs:
az állambiztonsági kisszótár jellemzése szerint olyan ember, aki
„munkáját
a szocialista haza iránti elkötelezettségből végzi,kiemelkedő
személyes és jellembeli tulajdonságokkal rendelkezik”.
Tehát nem
megzsarolt, berántott ügynökről van szó. Előző cikkünkben
leírtuk,
hogy az állambiztonság olyan polgári
(!) gondolkodású emberként
jellemezte hősünket, akinek igen
kedves a pénz (a képre kattintva nagyítva).
VÁRKONYI LEGENDÁJA: BÁTOR VOLT AZ ANDRÁSSY ÚTON
Várkonyi
persze már a beszervezést
is tagadja,
hősként állítja be magát. Nézzük az ő történetét: „A
következő nap viszont a belügy útlevél
osztályáról jött az invitálás,
keresném föl ezt és ezt a számomra ismeretlen „elvtársat”.
Éppen följöttem az Andrássy úton a földalattiról, hóna alatt
egy határidő naplóval elém jött egy úr, köszöntött, „jó
napot Várkonyi elvtárs”. Kissé meglepett, hogy ismer, mert
életemben akkor látott először, de fölkísért a hivatali
szobájába. Kiderült hamar, nem az útlevél osztály az igazi
munkahelye, kinyitotta határidő naplóját,elém
tett egy fotót, rajta
a francia sajtóattasé és magam. Elismerem-e, kérdezte, hogy mi
vagyunk rajta. Kérdeztem,
mit lehet egy fotón letagadni.
Akkor – mondta – megtenném-e, hogy elmondom
neki, miről is beszéltünk? Nem
emlékszem már–
feleltem, de ha
ilyen jó fotó van, gondolom a szomszédos asztaloknál hangfölvétel
is készült, hallgassák le azt, az mindennél hitelesebb.
És megkérdeztem azt is, most elenged-e,
vagy maradnom kell? Meglepetten nézett rám, de szó nélkül
lekísért, elbúcsúztunk”.
Látják, milyen
bátor ember volt?
Egészen puha
idők lehettek azok
a boldog hatvanas évek, ha ez a vagány hozzáállás belefért.
III/I: SZÍVESEN SEGÍT MUNKÁNKBAN
S
most nézzük
az iratokat. BM
III/I Csoportfőnökség, Javaslat, Budapest, 1968. május 2.,
jóváhagyta: Radnai Sándor rendőrezredes: „1968
márciusában kerültünk vele személyes kapcsolatba,
amikor franciaországi
utazása kapcsán behívattuk az Utlevél-osztályra.
A beszélgetés kezdeményezését jól
fogadta és kijelentette, hogy szívesen segít munkánkban.
Elutazása előtt részletes
eligazításban részesítettük és konkrét hirigénnyel láttuk
el.
Hazaérkezése utánírásban
számolt be végzett munkájáról...
Ezenkívül írásos
jelentést adott külföldi kapcsolatairól. Jelentéseit fedőnéven
írta alá”.
Félve kérdezzük Várkonyi urat. Ez egy átlagos
külpolitikai kommentátor munkaköre? Francia
barátai is fedőnéven írtak „külföldi kapcsolataikról?
Ők is szívesen
segítették az állambiztonságot?
VÁRKONYI A VACSORASZÁMLÁKAT IS KISZÁMLÁZTA
Várkonyi
a cikkben hosszan meséli élettörténetét, hogy milyen
nagy forradalmár volt 1956-ban –
csak a rendszerváltás óta látjuk, hány millióan voltak
–, s bár azMTI-től
kirúgták (mert nem
nevezte ellenforradalomnak 56-ot!),
rögvestfelvették
a Magyar Nemzethez.
Érdekes, állítólag azért,
mert jóban volt egy nagy emberrel, Darvasi Istvánnal. Legyen
így.
Cikkéből megtudhatjuk, milyen szépen
ívelt felfelé pályafutása,
csak arról
nem ír, ami
a mi korábbi írásunk második
felét alkotta.
Arról, hogyan
bízták meg egy NSZK-s újságíró beszervezésével, hogyan került
hozzá közel, hogyan tanulmányozta, gondosan elszámolva még a
vacsoraszámlákat is (lásd a lenti iratot).
Ezt nem tartja besúgásnak? Arról
is írhatna legközelebb, hogyan
értékeli, hogy az állambiztonság és a francia állam is
kitüntette? Melyik
az értékesebb? Erről
a Técsi (máshol Técsy) néven jelentőVárkonyi
nem mesél,
csak arról, milyen remek
újságíró volt és mennyire szereti a Le Mondét.
Ez viszont minket
nem érdekel.
Az inkább, amit az állambiztonság kitüntetése (Haza
Szolgálatáért Érdemérem)
kapcsán írtak róla összekötői
1984-ben: „A
találkozó célja a titkosmunkatárs
60. születésnapja alkalmából kitüntetés,
illetve a velejáró pénzjutalom átadása volt. A találkozón
áttekintettük és értékeltük TÉCSY
közel kétévtizedes operatív tevékenységét.
Külön kiemeltük, hogy operatív
feladatait mindig önzetlenül, a legkisebb anyagi ellenszolgáltatás
nélkül, odaadással végezte.
Ezt a szorgalmas
munkát ismerik
el magas
szinten kitüntetésével”.
A szorgalmas operatív munkát, akarjuk mondani: a “külpolitikai
kommentátorokat”.
MÉG A KÉMELHÁRÍTÁS IS BE AKARTA SZERVEZNI
Várkonyi/Técsy
olyan kiváló
„külpolitikai kommentátor” volt,
hogy még akémelhárítás
(III/II) is megpróbálta felhasználni.
Aztán csalódottan
látták, hogy a hírszerzés (III/I) már korábban lecsapott rá…
III/I Csoportfőnökség, feljegyzés,1968.
június 10:
„Somogyi
r. őrgy elvtárs, a BM
III/II Csfségről telefonon érdeklődött...
Megkérdezte, ismerek- e ilyen – TÉCSY
rendes nevét említve – nevű újságírót.
Igenlő válaszom után csodálkozását fejezte ki, mondván,
hogynevezettre
anyaguk van Csfségükön,
majd közölte, hogy véleményük
szerint a francia követség beosztottjai első számú hírforrásként
használják fel.
Ezért vezetőjüktől olyan
utasítást kaptak, hogy meg kell nyerniük munkájához személyét,
vagy pedig el kell távolítani erről a területről. Egyébként
pedig milyen
alapon adunk kapcsolatunknak a francia követségnél összefüggő
feladatokat, amikor az kimondottan az ő területük…
Végül Somogyi elvtárs elmondta, hogy az előzőekből kiindulva
– hírforrásként
történő felhasználásra és követségi kapcsolatai miatt –
a mai napon előzetes telefonhivás
után beszéltek TÉCSY-vel, de miután közölte, Albert elvtárssal
való kapcsolatát, azt nem folytatták”.
Tehát a III/I
még a III/II előtt alkalmazta „külpolitikai kommentátorunkat”,
akit mindenki első számú hírforrásként használt. Ez nem egy
besúgó jellemrajza?
HÁROM ÉVTIZEDIG SEGÍTETTE AZ ÁLLAMBIZTONSÁGOT
Várkonyi/Técsy állambiztonsági
kitüntetéseivel, munkájával, jellemével már
hosszan foglalkoztunk ebben és az előző cikkben is. Emellett –
szinte az ő kérésére – megosztottuk az iratokat.
Beszervezését, jellemzését, jelentéseit amadridi
konferenciáról,
hosszú elemzését a kiszemelt
NSZK-s újságíróról,
azt, hogy hogyan
próbálta Magyarországra csábítani, hogyan látogatta meg
többször is külföldön, hogyan térképezte fel alaposan.
Aztán azokat az iratokat is megosztottuk, ahol Técsy
titkos munkatársat éppen születésnapján tüntette ki az
állambiztonság (érdekes, Várkonyi
is ugyanazon a napon ünnepli e jeles napot),
végül mikor „hírszerző
lehetőségeinek megszűnése”
miatt 1987-ben
nyugdíjazzák.
Előtte több mint két
évtizedig dolgozott az
állambiztonságnak ez a jeles ember, aki bejárhatta
Nyugat-Európát, neves újságokba írt, és ezt a rendszerváltás
után is folytathatta.
Hogy kit,
milyen hátrány ért működése miatt, azt nem tudhatjuk.
Azt viszont igen, hogy a Népszavánál egyenesenpéldaképként
állítják be.
Lelkük rajta – az iratok
viszont nálunk és a Történeti Hivatalban vannak, és azokat már
nem lehet átírni.
GROBE BEHÁLÓZÁSA, JELLEMZÉSE, KIFÜRKÉSZÉSE
Előző
cikkünkben részletesen
megírtuk,
hogy Técsy(i) 1979 december 7-énrészletes
jelentést írt egy bizonyos Karl Grobe újságíróról,
aki az NSZK-s
Frankfurter Rundschau „marxizáló
hajlandóságu” (idézet
Várkonyi jelentéséből) szerkesztője volt, s alkalmasnak
tűnt beszervezésre.
Várkonyi tartótisztje, Aleva György értékelésében azt írta:
„TÉCSI
véleménye szerint egy jól
megszervezett magyarországi tartózkodással jelentős
mértékben közelebb tudnánk hozni magunkhoz, TÉCSI vállalná a
meghivás lebonyolitását is, aktivan résztvenne magyarországi
programjának realizálásában, ezen belül további
tanulmányozását, feldolgozását”.
Az alább látható iratgyűjteményben azt követhetjük
végig, hogyan hajtotta
végre Várkonyi/Técsy ezt a feladatot.
Állambiztonsági parancsra oldalakon keresztül ír Grobe
szokásairól, gondolatairól, élettársáról, puritán
szemléletéről (nem lesz könnyű megvásárolni). Miután erre
utasítják, felméri „emberi tulajdonságainak gyengeségeit”.
Ezt normális, „külpolitikai kommentátori” munkának tartja
Várkonyi? Érdemes elolvasni, aztán eldönteni: ki
hazudik, terel itt?
(A Németországban élő, néhány éve nyugdíjazott,
de Várkonyihoz
hasonlóan még most is publikáló Grobétmegkerestük
kérdéseinkkel, de mindez idáig nem
válaszolt. Nem
irigyeljük, az iratok alapján közeli barátságba kerültek
Várkonyival, de hogy sikerült-e beszervezni, arra nem ismerjük a
választ – a szerk.).
[Best_Wordpress_Gallery
id=”9″ gal_title=”Várkonyi és Grobe”]
Kikutatta a CIA legsötétebb titkait – Hahn Péter amerikai ösztöndíja után lett a hírszerzés titkos munkatársa
Hahn
Pétert újságírót 1978-ban szervezte be a Belügyminisztérium
III/I. Csoportfőnöksége – rögtön a hírszerzés titkos
munkatársa lett, azaz a legmagasabb „kasztba” került. Nem
véletlenül, már társadalmi kapcsolatként tökéletesen
kielemezte az Egyesült Államokban a Központi Hírszerző Ügynökség
(CIA) egyik szellemi központját, de Kubában és Moszkvában is
kivívta az állambiztonság dícséretét. Többször kérte
felettesei segítségét, beszervezési dossziéjából feltárul,
hogyan támogatta, „futatta” a BM saját embereit. A
rendszerváltás után egészen nyugdíjazásáig a Népszava
lapszerkesztőjeként dolgozott. Dossziéja most kerül
nyilvánosságra először.
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
Hahn
Péter neve
– minden sértés nélkül – keveseknek mond valamit, bár az
újságíró a rendszerváltás után hosszú évekig, egészen
nyugdíjazásáig aNépszava
lapszerkesztője volt (így
együtt dolgozhatott Várkonyi
“Técsy” Tibor ex-titkos munkatárssal),
nevére egyetlen egy cikket sem dob ki az internet keresője
(lapszerkesztőként ez persze nem annyira meglepő). A Magyar
Ifjúságkülpolitikai
újságíróját 1978-ban szervezte
be „hazafias alapon” a Belügyminisztérium III/I.
Csoportfőnöksége (hírszerzés), 1985-ig titkos munkatársként
foglalkoztatták, azután átkerült
a kémelhárításhoz.
Beszervezési és munkaossziéja (ÁBTL BT-2147, ÁBTL
MT-1628) alapján 1985-ig, moszkvai kiküldetéséig követhetjük
állambiztonsági pályafutását, ami így „torzón”,
részleteiben feltárva is érdekes. Ő is egy volt azok közül,
akik önként
vállalták a beszervezést,
hogy aztán az állambiztonság segítse pályafutásukat, egy volt
azok közül, akik jó állásba kerültek a rendszerváltozás után
is. Története
mögé odaképzelhetünk másokat,
olyan ismert újságírókat, tévéseket, akik szépen lépdeltek
felfelé a rendszerváltás előtt és után, s akiknek dossziéja –
„Orengo”-éval szemben – eltűnt vagy (egyelőre?) nem
kutatható.
A TÖKÉLETES JELÖLT: „DÖRZSÖLT FIATALEMBER”
Hahn
Péter a beszervezési dossziéjában (ÁBTL BT-2147) található
első jelentés szerint 1972-ben egy újságíró-tanfolyamon ismerkedett
össze Kósa György rendőrszázadossal, akitől segítséget kért.
Hahnnak kezdő külpolitikai újságíróként külföldi
sajtószemlékre volt szüksége, Kósa ezért bemutatta dr. Balázs
József főhadnagynak, akit külügyes
ismerősként tálalt a
célszemélynek (állambiztonsági legenda). Ezután megbeszéltek
egy hármas találkozót az Emke presszóban, amely igen jól
sikerült: „Szeretne
igen rövid belül bekerülni az ismert és tekintélyes ujságírók,
kommentátorok közé. E célja elérésében bizonyoskarrierista
törekvés,
illetve vonás is érződik a magatartásán […] Benyomásaink
szerint vállalkozószellemü, gyors észjárásu, dörzsölt
fiatalember” –
írta Balázs főhadnagy Hahnról (Jelentés Budapest, 1972. december
19.)
Hahn
ekkor a Magyar
Ifjúságnál dolgozott,
a hírszerzés egy ismeretlen kollégájától kért róla
jellemzést. „Mint
kollégát, jól tájékozott, értelmes, munkáját jól ellátni
képes emberként ismertem meg. […] Elég keveset
utazik,
legalábbis nem többet, mint a lap más munkatársai, s
ezt nehezményezi
is”.
(Jelentés, Budapest 1973. május 28.)
„ÉRZÉKELI, MILYEN ADATOK FONTOSAK”
Balázs
főhadnagy 1973 első felére közelebb került a Hahnhoz: „Az
elmúlt két hónap folyamán 4 alkalommal folytattam beszélgetést
Hahn Péter ujságíróval […] Személyes kapcsolatunk jól alakul.
Sikerült elfogadtatnom azt a legendát, hogy munkahelyem
külpolitikai kérdések elemzésével foglalkozó, a
KÜM-höz(külügyminisztérium
– a szerk.) tartozó
szerv. „Bizalmasan” közöltem vele, hogy pontos helyét még
legjobb barátaim sem tudják. Ezzel elértem, hogy bizonyos
mértékében érzékeltetni tudtam a kapcsolat bizalmas jellegét
[…] Legutóbbi nyugatnémetországi utja előtt, általános
formában eligazitottam
az alábbiakra:
– próbáljon ismereteket szerezni a meghívó lapról / ELAN/ –
tájékozodjon, hogy az NSZK-ban hogyan készülnek a békés
egymásmellett élés korszakára – felhívtam figyelmét az
ujságíróknál elengedhetetlen személyi kontaktusok
megteremtésének fontosságára. Fentiek alapján részletes
beszámolót készített / lásd mellékelt jelentést/ […] Az
anyag felépítése, gondos elkészítési módja, tartalma
azt bizonyítja,
hogy készítője érzékeli, milyen adatok fontosak”(Jelentés
Budapest 1973. július 6.).
„TÁMOGATJUK ELŐREHALADÁSÁT”
Balázs
1974-es összefoglaló jelentéséből kiderült, hogy a jövő
titkos megbízottját (majd titkos munkatársát) látták
Hahnban. „Sikerült
biztosítani, hogy külföldi
hivatalos utazásait előre jelzi, kéréseinket
lehetőségei és legjobb tudása szerint végrehajtja.
Tapasztalatairól és információiról irásos jelentésekben számol
be. Ilyen anyagot adott NSZK-beli utazásáról és legutóbbi
közelkeleti útjáról is. Ösztönzésünkre nagy
gondot fordít külföldi ujságírókapcsolatok kialakítására és
ápolására.
Jelenlegi poziciójából a korábbiakhoz képest sokkal több
alkalma van a külföldi utazásokra, melyeket igyekszik is
kiaknázni. 1974 folyamán végrehajtjuk bevonását és Titkos
Megbizottként foglalkoztatjuk, helyzetének alakulásától függően
elsősorban kiutazásait hasznosítjuk. Amennyiben hozzánk füzödő
jó viszonya változatlan marad, lehetőségeinkhez képest támogatjuk
előrehaladását a külpolitikai ujságírói pályán”.
(Jelentés Budapest, 1974. április 11.)
Balázs
1974 szeptemberében írt jelentéséből látjuk, hogy „Orengo”
előrébb lépett a lapjánál (erre vonatkozott a „jelenlegi
poziciójából…” sor
az előző jelentésben), és amerikai ösztöndíjban
gondolkodik. „Tájékoztatott
arról, hogy a lapjánál, mintkülpolitikai
rovatvezető,
jól belejött a munkába és vezetői elégedettek vele […]
Külföldi utazásainak kapcsán elmondta, hogy valószínűleg még
ebben az évben egy déleurópai
körutat tesz.
/ Portugália, Olaszország, Görögország, Ciprus/ […] Igen sokat
vár attól az USA-ba szóló ösztöndíjtól, amelyet a jövő
évben szeretne igénybe venni. Az ösztöndíj 6 hónapra szól és
a Magyar Ifjúság őt jelölte ki.”
SEGÍTSÜNK NEKI AZ ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉBEN
Az
amerikai lehetőséggel kapcsolatban a következőket jegyezte meg
Balázs főhadnagy a jelentése végén: „ORENGO
nem vetette fel, hogy segítsünk neki az ösztöndíj elnyerésében,
ennek ellenére valószínűleg nem
teljesen véletlenül mondta el”.
Balázs ezért a következő javaslattal élt: „ORENGO USA-ba szóló
ösztöndíjára vonatkozó anyagokat az Akadémia rezidentura
segítségével beszerezzük. Javaslom, hogy operatív
lehetőségeinkkel – ha szükséges –segítsük
elő az ösztöndíj megszerzését.
Ennek kapcsán konkrét feladatokkal tudjuk megbizni, amelyek
elősegítik tanulmányozását és beszervezését”.
(Jelentés Budapest, 1974. április 11.)
Ezután
egy bizonyos Késmárki (a keresztnév hiányzik az aláírásból)
1974 november 15-én levelet írt „Lehel
elvtársnak, AKADÉMIA FŐREZIDENTURA Vezetőjének!”: „ORENGO
ösztöndíjasként történő kiutazásához operatív érdekeink
fűzödnek. Ennek alapján kérem, hogy a főrezidentura
lehetőségeinek felhasználásával segítse
elő ORENGO ösztöndíj pályázatának kedvező alakulását”.
VÉGÜL AZ AMERIKAIAK ÁLLTÁK AZ ÖSZTÖNDÍJAT
Bár
az Akadémia rezidentura valamiért mégsem teljesítette a
hírszerzés kérését, „Orengo” öt hónapos, 1976 januárjától
érvényes ösztöndíjat kapott az amerikai
külügyminisztériumtól,
ami a „Michigan-i Állami Egyetem”-re szólt.
Ezután
Hahnt behívta az amerikai nagykövetség, a beszélgetésre pedig
fel kellett készíteni: „Várható,
hogy a budapesti amerikai nagykövetség illetékes beosztottja, /
Dachi kulturattasé/ a pályázat beérkezése után személyes
kontaktust alakít ki Orengoval –
jelentette Balázs főhadnagy. – Ez
a lehetőség alkalmat ad arra, hogy részletesebb ismereteket
szerezzünk az ösztöndíjjal kapcsolatos amerikai elképzelésekről.
Orengo-t megfelelően felkészítjük a beszélgetésre”.
(Jelentés Budapest, 1975. augusztus 18.)
Természetesen az amerikaiak
sem véletlenül ajánlottak fel ösztöndíjakat szocialista
állampolgárok részére.
A jelentésben említett amerikai kultúrattaséval, Stephen
F. Dachival kapcsolatban
muszáj megemlíteni, hogy a Magyarországon született diplomata (és
fogorvos) a világ számos „zűrös” helyén felbukkant (például
Panama, Kuba). Kalandos
életének csupán
egy mozzanata, hogy Brazíliában részt vett Joseph
Mengele holttestének azonosításban. Ebben
az interjúban pedig
arról mesélt, hogyan próbálták előbb magyar unokatestvérét,
majd őt is beszervezni Magyarországon.
PRÓBÁLJON MEG FELOLDÓDNI
Az
amerikai kultúrattasé a várakozásnak megfelelően tényleg
behivatta Hahnt.„Orengo
közölte, hogy 1975. november 17-én berendelte magához […]
Orengonak azt tanácsoltam, hogy nem kell elutasító módon
viselkedni, próbáljon meg feloldódni a beszélgetés alkalmával,
mert így pontosan megtudhatjuk Dachi igazi célját. Orengo
szerint Dachi
a CIA embere, amelyben én is megerősítettem.
Megállapodtunk, hogy a kettőjük között lefolytatott
beszélgetésről 1975. november 18-án részletesen beszámol” –
jelentette 1975 novemberében már Varga Csaba hadnagy. Az iratokból
kiderül, hogy őt jelölték ki Hahn „kiképzésére”.
KOMOLY HÍRSZERZŐ FELADATOKAT KAPOTT
Varga
következő, december 9-ei jelentéséből látjuk, hogy „Orengo”
beszervezését elhalasztották, talán, hogy az amerikai
kiküldetésen bizonyíthassa rátermettségét. Amerikai útja
előtt már komoly hírszerző feladatokkal bízták
meg:objektum
jellemzése, elemzése, kapcsolatok keresése, célszemélyek
felkutatása. Ezután
felgyorsultak az események: „1975
december 16-án a jóváhagyott javaslat alapján a SZÉLPÁL fn „K”
lakásban kiképeztem Orengo fn jelöltet. Orengó a feladatokat
tudomásul vette és kijelentette, hogy a lehetőségekhez képest
legjobb tudása szerint azt végrehajtja […] tisztáztam
Orengó-val, hogy a
hírszerzés a BM-hez tartozik. Ez a tény Orengó-t egyáltalán nem
lepte meg”.
(Jelentés Budapest, 1975. december 22.).
„IGYEKSZIK ELVÁRASAINKNAK MEGFELELNI”
A
következő találkozón még egyenesebben beszélhettek: „Orengo
elismételte feladatait, és kifejtette, hogy igyekszik
elvárasainknak megfelelni […] A találkozó végén átadtunk
Orengo-nak 200
US. Dollárt,
és ecseteltük, hogy ezt operativ költségeinek fedezésére, és a
kezdeti időszakban esetleges anyagi nehézségeinek megoldására
adjuk. Orengo az összeget örömmel elfogadta”.
(Jelentés Budapest, 1975. december 30.)
A
nyíltabb találkozók után „Orengo” már egy kéréssel is
előállt: „Orengó
elmondta, hogy 1976. január 22-én este 8.00-kor utazik el. USA
tartózkodási idejére 5800
dollárt kap (mi
ehhez képest az állambiztonsági kétszáz dollár? –
szerk.), ezt
a vizum megadásakor közölték vele. Orengó kifejezte örömét,
hogy utlevelének ügyében intézkedtünk. További perspektivájáról
beszélgetve elmondta, hogyszívesen
dolgozna a Magyar Rádió külpolitikai rovatánál.
Véleményem szerint, ennek a kérdésnek részünkről után kellene
nézni, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezünk, – amennyiben
lehetőségünk van – támogatni
kellene Orengót
ilyenirányu elképzelését” –
jelentette Varga hadnagy (Jelentés Budapest, 1976. január 23.)
Hahn
elutazott Amerikába, munkadossziéjának (ÁBTL MT-1628)
kétségtelenül ez a „vizsgamunka” a legérdekesebb darabja. Ha
állambiztonsági szemszögből nézzük (mint egy tehetséges jelölt
munkáját olvassuk), ígéretes,
alapos, átgondolt dolgozat.
Ő A CIA-T, A CIA ŐT TANULMÁNYOZTA
Érdemes
feleleveníteni az irat nagy részét (az első lap tetejére
mindössze ezt írták oda ceruzával: „Adta:
Orengo Vette: Kovács S. őrgy.”): „A
University of Michigan – az USA-ban – köztudottan az egyik
legkonzervativabb egyetem, amely sokoldalu és szoros
kapcsolatokat tart fenn a CIA-val és
a Pentagonnal […] Az amerikai rendszerben minden hallgatónak van
egy személyes tanácsadója […] Rögtön az első alkalommal
prof. Ben
Yablonki,
a program-igazgató felajánlkozott […] E különleges
kapcsolatunkat arra használtuk, hogy ő hetenként egyórás
különelőadást tartott nekem az amerikai sajtóról, az általam
kért közelebbi témában. Ezeken a találkozókon
finoman igyekezett
meggyőzni az amerikai életforma felsőbbrendüségéről.
Mindez, mind más jelek arra mutattak, hogy véleményem szerint ő a
CIA beépített embere […] További jel, hogy az egyik ösztöndijas,
név szerint Tom Korzeniowski, a detroiti 2-es tévécsatorna
riportere szinte a megérkezésemtől kezdve meglepő gondot viselt
rám / úgy lett lakásom, hogy ő kiköltözött/, s ő igen
bensőséges kapcsolatot ápolt Yablonkival. Korzeniowski is –
nagyon finoman – minden eszközt megragadott, hogy bemutassa
„hogyan él az amerikai ujságiró”, mármint milyen
gazdagságban.
Őt egyébként meghivtam közös sielésre” –
írta „Orengo”.
TITOKZATOS HÁTTÉR, GYANÚSAN SOK PÉNZ
Az
már Hahn elemzésének elejéből világossá válik, hogy
valószínűleg kettős céllal hívták meg (nyilván nem csak őt)
az Egyesült Államokba. Az viszont már a kutató szerencséje, hogy
az említett Tom Korzeniowski nevére rákeresve rátalált
a Knight-Wallace
Fellowship szervezet internetes
oldalára,
ahol Korzeniowski és Hahn Péter közös
fotón mosolyog.
A fénykép a szervezet 1975-1976-os tagságát mutatja. A
Knight-Wallace-t 1973-ban – ki más – Ben
Yablonki alapította az
egyetemen tanuló, ott dolgozó vagy éppen ösztöndíjas
sajtómunkások (fotósok, riporterek, újságírók) számára. Az
1991-ben elhunyt Yablonkira egyébként nagyon
nehéz rálelni az
interneten (összesen ha két cikkben említik), s annak ellenére,
hogy elvileg ő alapította a szervezetet, annak honlapján hiába
keresünk rá a nevére.
Ahogyan az alapítás története is hiányzik az amúgy alapos, a
legjelentéktelenebb tagokat is név szerint, fotókkal bemutató
honlapról – Yablonkival együtt. Arról is csak a szervezetre
vonatkozó (természetesen nem teljesen megbízható) Wikipédia-oldal
tájékoztat,
hogy a Knight-Wallace közel
ötven millió dollárt költött –
költhetett – működésére az elmúlt évtizedekben, tagjai a
legtöbbször Brazíliába, Argentínába, Törökországba és
Oroszországba látogattak. Mi
célból? Tévériportokat készíteni?
Ha
a Knight-Wallace háttere homályos is marad, az egyetem és a
Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kapcsolata
nyílt titok.
Az összefonódásról a The New York Times is beszámolt, „Titkok”
című cikke szerint elsőként
Stanley K. Sheinbaum tárta fel, hogy a University of
Michigan vastagon
benne volt a vietnami háborúban.
Sheinbaum az ötvenes évek végén bekerült az egyetem Dél-Vietnám
„pacifikálásával” foglalkozó csoportjába, de miután rájött,
hogy az egész mögött a CIA áll, előbb feltárta a dolgot, majd
otthagyta az egyetemet (itt
írterről).
Most
térjünk vissza Hahn Péter elemzéséhez: „[…]
a politikai tevékenység az Institut for Social Researches /ISR/, a
Társadalmi Kutatások Intézetében folyik […] AZ ISR
nehezen megközelithető,
mert – bár az egyetemhez tartozik –, nem oktatási intézmény.
Néhány, igen kevés számu, s jól megválogatott hallgatót ugyan
foglalkoztat, de ezek inkább segéderőként dolgoznak be […]
Információim olyan hallgatóktól származnak, akik baráti körében
van ilyen bedolgozó hallgató […] Az ISR szervezetileg az alábbiak
szerint tagolódik: a, Politikai tanulmányok intézete b, A
tudományos eredmények hasznositásának kutatóközpontja c,
Komputer-központ, d, Csoportdinamikai kutatások központja, e,
megfigyelő kutatóközpont / felmérések/ f, Egyetemközi társulás
a politikai kutatásokra”.
Hahn elemzését olvasva ismét csak csettinthetünk, bár nem jutott
be az ISR-be, ennek ellenére is pontos képet rajzolt az
intézményről.
KIKUTATTA A CIA TITKAIT: CHE GUEVARÁTÓL VIETNAMIG
Így
folytatta: „Az
ISR-ról a továbbiakat tudtam meg: – itt dolgozták ki az un.
Phoenix-tervet, azaz Dél-Vietnam pacifikálásának tervét arra az
esetre, ha a megbukott rezsim győzelemre jutott volna. – állítólag
az ISR kutatókollektivája sugallmazta a CIA-n keresztül 1968-ban
a Mexikóvárosi
sortüzet,
aminek következtében többezer diák esett el, de a közelgő
olimpia előtt a diáklázongások végére pontot tettek – szoros
kapcsolatban van a CIA-val és más kormányszervekkel, azok
pénzelik, azok megbizatásainak tesz eleget – Az ISR részt vesz
az Egyetemközi Program a Távoli Érzékelésre elnevezésü
bizottság munkájában. E bizottság, melynek Charles Olson az
elnöke, a mesterséges holdakról készült fotók elemzésével
foglalkozik. Charles Olson arról nevezetes, hogy egy ilyen fotó
segitségével annak idején ő
fedezte fel Che Guevera rejtekhelyét,
s aminek alapján – megint csak a CIA közbejöttével – elfogták
a gerillavezért.”
Hahn
értesüléseit akár összeesküvés-elméleteknek is tünhetnének,
de ez komoly hiba lenne. Említettük, hogy Sheinbaum rájött, hogy
az egyetemen dolgozták ki a „Phoenix-tervet” (valójában
Főnix-program), amely a Vietkong kiszorítására irányuló finonam
szólva is ellentmondásos katonai, titkosszolgálati akció volt.
A „The
CIA on Campus” esszégyűjtemény a
michigani intézetet egyértelműen a CIA-hoz sorolta, de a Che
Guevara levadászását érintő „mendemonda” sem feltétlenül
légből kapott. Ami Chen Mills könyve (The
CIA off Campus)
szerint (is) a University of Michigan segítségével találtak rá a
gerillavezérre, Charles E. Olson saját bemutatkozó
írása alapján
is légifotók elemzésével foglalkozott az egyetemen – amúgy meg
a haditengerészet tisztje volt… Ezek alapján az sem
elképzelhetetlen, hogy valóban
benne volt a CIA a mexikói vérengzésben is. Máig
nem tudni, hány diák halt meg a sortűzben (közvetlenül az
olimpia megnyitója előtt), tény, hogy a mexikói kormány újabb –
az ország történetében nem első – baloldali fordulattól
tartott, Washingtonban pedig nyilván nem kommunista déli
szomszédról álmodoztak.
Hahn
azon felül, hogy az egyetem és a CIA kapcsolatát feltárta, az
irat szerint még egy titkos dokumentumba is belenézett: „Egy
Garry Thomas nevü, magát szocialistának valló diák
házirendezvényén italközi
állapotban /mármint
a házigazda részéről/ xerox útján sokszorositott kéziratába
sikerült bepillantást nyernem. Eredetét Garry Thomas természetesen
nem árulta el, de sejteti, mivel ő katonaéveit Vietnamban, a
katonai hirszerzésnél töltötte […] Az anyag 1974-es keletü. A
nagyobb hirszerző szervezeteket taglalja összefoglaló jelleggel. A
szocialista országokra vonatkozó rész 60-100 gépelt sort tettek
ki. Ebben nem szerepelt a KGB, amelynek a könyvbe füzött papír
külön fejezetet szentelt […] 1964-ben Agarjasin / vagy Agarjajev/
Prágába látogatott, ahol a hat szocialista ország hirszerző
szerveit a csehszlovák minta alapján átszervezésre
javasolta.
Az átszervezésre 1965-ben került sor. Az anyag a továbbiakban is
a csehszlovákokat, mint egyenlők között az elsőket, a példát
emliti. Az átszervezés nem változtatta meg alapvetően a sémát.
Bejött a harmadik helyre az ugynevezett „K” osztály, amely
közvetlenül a Politikai Bizottságok alá van rendelve, s minden
egyes, külföldre irányuló akciót közvetlenül jelenteni kell a
párt PB-nek. Az anyag az NDK és a többi szocialista ország
hirszerző szerveinek a kapcsolatát gyengének minősiti” –
összegezte Hahn, aki nem érdektelen anyagra bukkant (kihasználva
Thomas részegségét).
KÉT „POTENCIÁLIS INFORMÁTORT” TALÁLT
Az
újságíró jelentésének legérdekesebb része az, ahol az általa
felfedezett célszemélyeket jellemezte, még megközelítésüknek
módjára is javaslatot tett:„Megbizatásom
arra is szólt, hogy keressek potenciális
informátorokat amerikai
ujságirók körében […] I. Wesley Pippert. 42 éves nőtlen. Az
UPI washingtoni irodájában dolgozik. Feladatköre: a kongresszus
két háza. Kiváló kapcsolatokkal rendelkezik mind a szenátorok,
mind a képviselők között mind pedig más hirügynökségek,
szerkesztőségek capitoliumi munkatársai között. Korábban
Percy és McGovern választásai kampányában közremüködött
propagandafőnöki minőségben. Elsőrangu informátor
lehet. Személyisége:
mélységesen vallásos. Methodista.[…] Politikai nézetei:
alapvetően elégedetlen az amerikai kapitalizmus rendszerével,
embertelennek, istentől való elrugaszkodásnak tekinti, ahol az
eredeti, nagy emberi eszményeket, mint például: tisztaság, jóság,
emberség stb. intézményesen és össztársadalmi méretekben a
sárba tiporják. A kiutat
a szocialista társadalomban látja,
ahol a kapitalizmus bünerjesztő viszonyait gyökerestül tépik ki
[…] Arról nincs sok elképzelése, hogy milyen szocializmust
szeretne, de nem azonosul – márpedig ez gyakori – a Szovjetunió
és az európai szocialista országok gyakorlatát elitélő
nézetekkel…”.
HAZAFI, VALLÁSÁN KERESZTÜL LEHETNE “MEGFOGNI”
Hahn
a célpont megközelítése kapcsán is figyelemreméltó
gondolatokat közölt:„Amerikai
hazafisága sosem engedné meg, hogy tudatosan információkat
juttasson egy idegen országnak.
/ Ilyent azt gondolom csak igen fejlett osztályöntudatu embernél
várhatunk el/. Az ilyen cselekedet a hazaárulás fogalmát
jelentené számára. Szenvedélyei nincsenek, esetleg nővel
megfogható. A pénz tökéletesen hidegen hagyja. Mindezek alapján
véleményem szerint megközelitésének egyetlen módja: ha
magyarországi látogatása során / meghivtam, elfogadta, Joyce
Day-jel együtt/ valami szükebb vallási közösséggel hozom
kapcsolatba. Erre – biztosra veszem – ő maga kérne meg, s a
vallási közösség vezetője – ez lenne a mi emberünk –
kötne, szigoruan egyházi-vallási alapon barátságot vele, s
esetleg egy harmadik – nyugateurópai – ország hasonló vallási
közösségének beiktatásával kisebbfajta – kezdetben a
hirszerzés körébe nem eső információkat kérne tőle.
Ezáltal olyan
folyamat inditható el, ami megfordithatatlan”.
Érdemes
ismét hírszerzői szemmel olvasni ezeket a sorokat, „Orengo”
társadalmi kapcsolat nem egyszerűen rátalált a célpontra,
kielemezte, majd még a hozzá vezető ösvényre is utalást
tett. „Esetleg
nővel megfogható”,
a pénz „hidegen
hagyja”,
vallási közösség segítségével kellene megfogni. (Pippert
egyébkéntWesley
G. Pippertnek hívják,
lelkész, újságíró és professzor – a történet legismertebb,
legelismertebb szereplője. Pippert
a Watergate-botrányban iskulcsszerepet
játszott -,
később is felbukkant „Orengo” dossziéjában.
FRANK COAKLEY – A “PÉNZNEK NEM ELLENSÉGE”
Rajta
kívül talált még egy (kevéssé „fajsúlyos”) személyt
is: „II.
Frank Coakley. 37 éves, nős. Egyelőre fajsulyban nem mérhető Wes
Pipperthez. Az Ann Arbor-i tanfolyam végéig Chicagóban lakóhelyi
kisebb lapok láncolatának egyik vezető-szerkesztője volt […]
Jókedélyü, nagydarab fickó, aki szeret jókat enni-inni […] (itt
kitöröltek egy sort a jelentésből – a szerk.) […]
A pénznek sem ellensége. Feleségével együtt magyarországi
látogatást határozott el, ami elhatározásukat én
bátoritottam. Kitünő
kapcsolatépitő készségével véleményem
szerint, ha sikerül jó állásba jutnia, megbizható, megfelelő
információs kapcsolat alakitható ki vele. Budapest, 1976 aug –
szept. Hahn Péter”.
Így
végződött Hahn összefoglalója. Munkadossziéjában megtalálható
az eredeti jelentés is (amit feltehetően ő adott le gépelve), és
onnan nem törölték ki a Coakley-vel kapcsolatos „kényes”
részt. Eszerint a „potenciális
informátor” „iszik
és kedveli a kábitószert, de a tudatát
sosem veszti el.
Most nősült, ami által feltehetőleg az ivást is abbahagyja”.
Szintén a Knight-Wallace Fellowship (KWF) honlapján található kép
árulta el, hogy Hahn két olyan embert ajánlott a magyar hírszerzés
figyelmébe, akik szintén a KWF tagjai voltak. Mindhárman
rajta vannak (meg persze Korzeniowski) a közös fényképen.
TÁRGYJUTALOM A REMEK MUNKÁÉRT
Hahn
átment a hírszerzés „vizsgáján”, beszámolója szerint nem
csupán elhárította a CIA próbálkozását, feladatait is
pontról-pontra, hibátlanul teljesítette,
ígéretes célszemélyeket és lehetséges kapcsolatokat talált,
feltérképezte az egyetemet és az ISR-t. Érthető, hogy Kovács
Sándor őrnagy 1976 végén már a megjutalmazására tett
javaslatot: „Orengo
fn. TM-at javaslom 400 Ft-os tárgyjutalomban részesíteni 1976-os
évi munkája elismeréséül. Nevezett perspektivikusan
foglalkoztatott TM, akit a közelkeleti témában kivánunk
foglalkoztatni. Hozzánk való kötödését
akarjuk a jutalommal erősíteni” –
írta (Javaslat Budapest, 1976. december 23.). Kovács itt már
„TM”-ként, azaz titkos munkatársként hivatkozott Hahn Péterre.
Elébe ment a történteknek, az újságíró csak két évvel később
lett az állambiztonság titkos munkatársa – ebből is látszik,
hogy sokan voltak, akik az ügynök,
titkos megbizott, titkos munkatárs lépcső
első két fokát átlépve rögtön
a legmagasabb „kasztba” jutottak.
„Orengo” beszervezésével, kubai útjával, moszkvai
kiküldetésével és különös kéréseivel következő cikkünkben
foglalkozunk.
Nyolcvan évre titkosítva: Hahn Péter kalandjai Kubától Moszkváig (2. rész)
Operatív
feladatait mindenkor a legjobb tudása szerint, magas szinvonalon és
maradéktalanul teljesítette” –
írta a hírszerzés tisztje Hahn Péter titkos munkatársról,
amikor 1985-ben átadták a kémelhárításnak. Hahn a Magyar
Ifjúság moszkvai tudósítója akart lenni, ehhez is a
hálózat segítséget kérte. Az újságírót a kubai
VIT-találkozó után is megdicsérték, a hírszerzés századosa
szerint ő is kellett ahhoz, hogy Friedmann Endre ismert fényképész
felajánlja segítségét „bármilyen
állambiztonsági kérdésben”.
Hahnt (mint az állami kinevezések előtt szokás) 2002-ben
átvilágították, majd dossziéit inkább nyolcvan (!) évre
titkosították. Ettől még a Népszava vezető munkatársa
maradhatott. Először most feltárt története is bizonyíték
arra, hogy erkölcsi tekintetben nem sok különbség volt a
megbélyegzett III/III-as és a rendszerváltáskor átmentett,
bűnbocsánatot nyert III/I-es, III/II-es ügynökök, titkos
megbízottak és titkos munkatársak között.
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
Hahn
Péter „Orengo” történetének első
részét amerikai ösztöndíjával zártuk le,
megemlítve, hogy Kovács Sándor őrnagy tárgyjutalommal kívánta
díjazni. Nem tudjuk, mire gondolt, de egy másik tartótiszt
elbeszélése szerint az ő egyik ügynöke a rendszerváltás
hajnalán ezüsttálcát kért szolgálataiért – búcsúajándékként.
Meg is kapta, talán még most is azon szolgálja fel a kávét és a
süteményt azoknak, akiket besúgott. De térjünk vissza Hahn
Péterhez: „Orengo” amerikai útja után az említett Kovács
őrnagy mellé került, következő jelentésében ő számolt be a
„jelölt” újabb amerikai útjáról – az újságíró 1977
tavaszán a KISZ
együttesével „turnézott” (a
jelentések helyesírási hibáit szokás szerint meghagytuk).
„Orengo
fn. jelöltünk 1977 március és április hónapokban hivatalos
kiküldetésben, mint a KISZ Rajkó Együttesének tolmácsa az
együttessel együtt az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott.
A kiküldetés során végig járta az Egyesült Államok nagyobb
városait és településeit, a Keleti parttól egészen a nyugati
partig […] Kiutazása előtt beszámolt az utitervről amelynek
megfelelően eligazitást kapott a következőkre: –
kinttartózkodása alatt folytasson
információszerző munkát az
Amerikai Egyesült Államok bel- és külpolitikájáról, különösen
odafigyelve arra, hogy az amerikai kormány milyen lépéseket
szándékozik tenni a belgrádi
értekezlet megbuktatására, vagy támogatására.
[…] Hazatérése után Orengó beszámolt amerikai utjáról.
Elmondotta, hogy rendkivül nehéz helyzetben volt, mivel az egész
együttes adminisztrációs feladatai is ráhárultak, amellett, hogy
ő volt a hivatalos tolmács. Emiatt a megszabott feladatoknak nem
tudott eleget tenni, csupán egy
olyan információt tudott szerezni,
amely az amerikai belpolitikával kapcsolatosan ő általa értékesnek
tűnt. Orengo hazatérése után azonnal szabadságra ment. Jelenleg
a KISZ által szervezendő leningrádi ifjusági találkozóra
készül”.
(Jelentés Budapest, 1977. augusztus 15.).
PIPPERTET VALÓBAN INFORMÁTORKÉNT HASZNÁLTA
„Orengo”
munkadossziéjából (ÁBTL MT-1628) kiderül, hogy az amerikai
ösztöndíja alatt megismert (és általa lehetséges informátorként
jellemzett) Pipperttől szerezte az értékes
információt: „Washingtonban
találkoztam régi
ismerősömmel, Wesley Pippert ujságiróval,
az UPI (amerikai
hírügynökség – a szerk.) fehéri
házi tudósitójával. Az előadásra élettársával együtt
meghivtam és előadás után vacsorára vendégül láttam őket. A
beszélgetésből a következő információkat gyüjtöttem: […] –
James Carter, az akkor frissen beiktatott amerikai elnök interjút
adott három amerikai hirügynökségnek, köztük az UPI-nak, akit
Wesley Pippert képviselt. Az
interjú után még rövid beszélgetésre került sor a részvevők
és az elnök között az utóbbi külpolitikájáról, nem a
nyilvánosságnak szánva.
– Carter kifejezte hajlandóságát arra, hogy még március
folyamán ellátogat a Szovjetunióba, ha „az események kedvezően
alakulnak” és esély mutatkozik a SALT-megállapodásra. – Ekkor
vetette fel Carter annak a gazdasági csucskonferenciának a
gondolatát, amely azóta létrejött Londonban 1977. május 6-8
között. – Carter kifejezte hajlandóságát arra, hogy a belgrádi
európai biztonsági és együttmüködési konferenciára s z e m é
l y e s e n (így
gépelve – a szerk.) hajlandó
elmenni, ha 1. a SALT-témában lényeges előrehaladás
/megállapodás/ születik, és 2. ha Londonban ebben a kérdésben
megegyezésre tudnak jutni.
Az
információ feltehető fontosságára és sürgösségére való
tekintettel másnap haladéktalanul elmondtam mindent – az idehaza
kapott utasitásnak megfelelően – dr. Keszthelyi Tibornak, a
washingtoni magyar nagykövetség kulturattaséjának(diplomata
és irodalomtörténész –
a szerk.), aki
megigérte, hogy azonnal továbbitja illetékes helyre. Budapest,
1977. május 10. Hahn Péter”.
Az újságíró tehát megszerezte a belgrádi konferenciára
vonatkozó kért
információt,
más kérdés, hogy a történelem máshogyan alakult. Jimmy Carter
végül nem ment el a belgrádi konferenciára, és a SALT-II.
szerződést végül csak 1979.
június 18-án írta alá (Bécsben)
Leonyid Brezsnyevvel.
Carter
és Brezsnyev aláírása, az amerikai elnök mögötti férfi
sligovicát reggelizett? / Fotó: Wikimedia.com
A III/III-NAK NYÚJTOTT SEGÍTSÉG FOLTJA
Az
újságíró beszervezési dossziéjában található következő
irat a rendszerváltás
után történtek kapcsán vált különösen érdekessé.
Ebben a III/III-5-b (a
kulturális vonalak védelme) vezetője, Pálfy Imre alezredes
köszöni meg Hahn Péter segítségét. Ahhoz, hogy megértsük,
miért számít(ott) sokat ez a III/III-as irat, ismerni kell a
rendszerváltás utáni gyakorlatot. Amíg a hírszerzés
(III/II) és
akémelhárítás
(III/I) bocsánatos
bűnnek,
csupán valamiféle „szakmai
előéletnek”számít
(lásd annak a diplomatának a példáját, aki 1988-ban még az
NSZK-ban dolgozott, a Medgyessy-kormány idején – 2004-es
menesztéséig –
a hírszerzés vezetője volt, ősztől
pedig – ha minden igaz – a magyar miniszterelnök új
külpolitikai főtanácsadója lesz…),
addig a belső
elhárítás (III/III) tagjaira –
akik között amúgy sokkal több volt az erőszakkal, zsarolással
beszervezett áldozat –rásütötték
a bélyeget. Ők
lettek az egyedüli bűnösök (a
bűnbakképzés általános, jól bevált gyakorlata szerint), míg a
többiekről – köztük a szigorúan titkos tisztekről – azóta
is kevesebb szó esik. Erről a visszás gyakorlatról külön
cikkekben, tanulmányokban kellene szólni – most teljesen
szétfeszítené a történet keretét.
Lássuk
inkább az említett III/III-as
alezredes levelét: „BM
III/I-4. Osztály Vezetőjének! A II. Szovjet-Magyar Ifjusági és
Barátság Fesztiválon részt vevő Hahn Péter ujságíróval
kapcsolat létesítésben történt segítségnyújtásukat
köszönjük. Az eligazitásnak megfelelően segítette munkánkat és
ezzel nagyban hozzájárult a fesztivál sikeres lebonyolításához
és az operatív
biztosításhoz” –
írta Pálfy alezredes Budapest, 1977. augusztus 31.).
Az
átvilágítás bizonyítéka – érdemes figyelni a mentegetésre:
nem biztos, hogy tudta, hogy éppen a III/III-nak segít… /
Forrás: ÁBTL
A HÍRSZERZÉS TANÁCSÁT KÉRTE MUNKAÜGYBEN
Sajnos
nem tudjuk, hogy pontosan mivel segítette Hahn Péter
a „lebonyolítást” és
az „operatív
biztosítást”,
de ez a levél is árulkodik elkötelezettségéről.
Az egyre szorossabbá vált kapcsolatra utal az a jelentés is,
amelyet Ocskó
György százados adott
1978 telén. Ocskó szerint Hahn Péter az állambiztonság tanácsát
kérte munkahelyi terveivel kapcsolatban: „Felvetette,
hogy jelenlegi munkahelye, beosztása nem kielégítő számára, s
úgy érzi, többre hivatott. Pozitiv hozzáállására utal az a
kiegészítő megjegyzése, hogy jelenlegi helyzetéből a hirszerzés
nem sokat profitálhat, mivel nincsenek lehetőségei érdemleges
feladatok vállalására. Ezért szeretne
olyan pozicióba kerülni, amelyben mind a mi követelményeinket,
mind pedig a saját igényeit megfelelő módon kielégítheti.
Pillanatnyilag két lehetősége van munkahelyváltoztatásra. Az
egyik aNépszabadság,
a másik a Magyar
Nemzet.
Mindkét lapnál természetesen külpolitikai területen dolgozna.
Kérdése volt: segítsünk dönteni, hogy melyik állást lenne
célszerű elnyernie. Válaszomban elmondtam, hogy mindkét
lap megfelelőnek látszik” –
jelentette Ocskó (Jelentés Budapest, 1978. február 13.).
Nem
tudjuk, hogy végül melyik lapot választotta, valószínűleg
maradt a Magyar Ifjúságnál, az öt évvel későbbi jelentés
már politikai
rovatvezetőként említi
ugyanott. Most viszont térjünk még vissza 1978 tavaszára. Ocskó
csak rövid ideig dolgozott Hahn Péter mellett, a századostól
Szabó Béla őrnagy vette át, őt jelölték ki a társadalmi
kapcsolat beszervezésére. A lépés előtt a gyakorlatnak
megfelelően környezettanulmányt
kértek Hahnról,
elemezték családi hátterét, életvitelét. A jelölt átment a
vizsgán, nem árt megemlíteni, hogy kik voltak az
„adatszolgáltatók”: „Ligeti
Béláné házfelügyelő, Tóth Sándorné takarítónő és Bauer
Mária nyugdíjas” alkotta
a „tájékoztató-triászt”.
KUBÁBAN IS BESEGÍTETT A HÍRSZERZÉSNEK
Láthattuk,
hogy Hahn Péter a Szovjetunióban besegített a III/III-nak,
1978 nyarán már a III/I-9 osztály (dokumentációk, okmányok
készítése) munkájábansegédkezett
Kubában.
Nem véletlenül dicsérte meg Dobos György százados: „1978
julius 25 és augusztus 8 között ideiglenes együttműködés
céljábólátvettem a
BM III/I-4 Osztály Orengo fn. jelöltjét. Az együttműködés
célja a XI. VIT biztosításának elősegítése volt […] Orengo a
feladatokat lehetőségeihez képest jól teljesítette. Többek
között megszerzett
és átadott egy olyan libiai propagandakönyvet és magnókazettát,
amelyet az állambiztonsági csoport hasznosnak tartott és ennek
alapján komoly operatív intézkedést hajtott végre […] Külön
kiemelem, hogy komoly segítséget nyujtott az ujságíró
kollektivába történő beilleszkedésbe és segítségével
olyan személyeket ismertem meg,
akik 5-6 nap után – az adott helyzetből következtetve az
állambiztonsági munkámra –segítségüket
ajánlották fel bámilyen állambiztonsági kérdésben.
Ilyen személy volt: Fejér
Péter újságíró az MTI-tól és Friedmann Endre fotós az
MTI-tól” –
jelentette Dobos.
FRIEDMANN ENDRE IS FELAJÁNLKOZOTT?
Ha
a hírszerzés vezetőinek korábban kétségei lettek volna Hahn
Péter alkalmasságáról, kubai teljesítménye ismét
alátámasztotta, hogy megérett a beszervezésre. Bár Dobos
jelentése semmire
sem bizonyíték,
azért a két sajtómunkás említése mellett nem mehetünk el szó
nélkül. „Fejér
Péter újságíró”-ról
semmi érdemlegeset nem találtunk, Friedmann
Endre már
jóval ismertebb (még ha nem is Robert
Capa,
akit ugyanezen a néven anyakönyveztek).Friedmann az
MTI többszörösen díjazott fotósa (és örökös
tudósítója).
Ő fényképezte Farkas Bertalan űrhajós bajkonuri felkészülését,
korábban pedig megörökíthette a
vietnámi háború végét Saigonban, ami
után elnyerte a szakma talán legrangosabb elismerését
(World Press Photo-díj). Ez
a fő témája a vele készített idei Magyar
Nemzet interjúnak,
ahol feleleveníti az emlékezetes napokat. S ez még nem minden, még
korábban, 1968-ban fotósként ő
kísérhette el a prágai
tavasz leverésében segédkező magyar csapatokat. „Honvédelmi
tudósítóként rendszeresen fényképezte a fegyveres testületek
eseményeit, a polgári védelmi gyakorlatokat” –
olvashatjuk a nyolcvanadik születésnapja kapcsán tavaly
megjelent összefoglaló
írásban.
Csehszlovák bevonulás, vietnámi kaland, bajkonuri űrállomás,
kubai VIT-találkozó – nem egy átlagos fényképész életútja.
Pályaképét látva Dobos százados jelentése („segítségüket
ajánlották fel bármilyen állambiztonság kérdésben”)
érdekesen cseng.
„MEGTISZTELTETÉSNEK” VETTE A BESZERVEZÉST
A
kubai útja után is megdicsért Hahn Pétert végül 1978
őszén szervezték be.„Jelentem,
hogy 1978. október 26-én 18.00-tól 20.30-ig az Erzsébet
étteremben végrehajtottam „ORENGO” fn. jelölt beszervezését
[…] kijelentette, tudatában van annak, hogy az állambiztonsági
szervek munkája szükségszerű, politikai
szempontból fontos […] Megtiszteltetésnek
tekinti, hogy alkalmasnak tartjuk őt
szervünkkel való együttműködésre. Köszönetét fejezte ki
bizalmunkért. Megigérte, hogy mindent elkövet, hogy méltó legyen
bizalmunkra […] Ezután tudomására hoztam, hogy a NATO elleni
hirszerzés vonalán kivánjuk foglalkoztatni” –
jelentette Szabó Béla (Jelentés Budapest, 1978. október 30.).
BEN YABLONKI ISMÉT JELENTKEZETT
Az
állományba vett „Orengo” 1979-ben
meghívást kapott attól a Ben
Yablonkitól,
akit a titkos munkatárs szerint még amerikai ösztöndíja alatt
állított rá a CIA. Jóváhagyást kért:. „Yablonki
személye a CIA-hoz kötődése miatt számunkra érdekes. A meghivás
elfogadásában ORENGO korábbi tevékenységének folytatására
nyilik lehetőség. Kértem ORENGO-t küldjön levelet Yablonki-nak,
tisztázza a programot és az ut anyagi kihatását. Ezenkivül
tájékoztassa a meghivásról a KKI-t, illetve az Ösztöndij
Tanácsot” –
jelentette Szabó őrnagy (Jelentés Budapest, 1979. október 18.).
A
meghívással kapcsolatban III/I-4-es osztály kikérte a III/I-2
osztály (külföldi
elhárító szolgálat)
véleményét. Az erre utaló levél „Orengo” kutatható
munkadossziéjának utolsó irata: „1976-ban
az Ann Arbor-ban 6 hónapig tartózkodó ORENGO segitségével
megállapitottuk, hogy Yablonki a CIA embere és az ujságiró
tanfolyam szervezésében az Amerikai Hirszerző Szolgálat érdekelt,
a résztvevők körében tippkutatást és tanulmányozó munkát
folytat. Kérem közöljék, osztályuk érdekelt-e abban, hogy
ORENGO kiutazzék, operativ feladatokkal szándékoznak-e megbizni”.
KISLÁNYÁNAK KINÉZTE A BM ÓVODÁT
A
Yablonki-féle invitálás utóéletéről nem tudunk semmit, a
következő két év teljesen homályos, egészen addig, amíg
1981-ben „Orengo” családi kéréssel fordult a
hivatalhoz: vegyék
fel kislányát a lakása közelében található belügyi
óvodába. „Orengó
fn. titkosmunkatársunk az 1981. április 28-án lefolytatott
találkozón azzal a kéréssel fordult szervünkhöz, hogy segítsük
leánya felvételét a lakása közelében lévő Bp. XII. Cinege
utcai BM óvodába. Orengót
1978 óta titkosmunkatársi minőségben eredményesen
foglalkoztatjuk a NATO elleni hírszerzés vonalán. Javaslom, hogy
kérését operatív érdekből támogassuk és a BM I-4. /Üdültetési
és Gyermekneveltetési / Osztály felé hivatalosan járjunk el” –
írta Szabó őrnagy (Feljegyzés Budapest, 1981. április
28.). Sokat mondó, hogy az óvodai elhelyezés ügyében
maga Bogye
János vezérőrnagy,
főcsoportfőnök-helyettes írt az Üdültetési és
Gyermekneveltetési Osztály vezetőjének, Görög Imre ezredesnek…
(Szegény Bogye elvtárstól éppen
tavaly vonták meg a nyugdíjpótlékot –
gyaníthatóan persze így sem panaszkodhat…)
A
következő irat szerint (1981-től már csak a beszervezési
dossziéjára hagyatkozhatunk) Hahn Péter 1983-ban már a Magyar
Ifjúság politikai rovatvezetője (a
jelentésben fogalmaztak így). E minőségében utazik egy
koppenhágai konferenciára, ahol a Demokratikus Ifjúsági
Világszövetség (DIVSZ) és CENYC (a „nyugateurópai
szocialista, szociáldemokrata pártok ifjusági és
diákszervezeteinek nemzetközi fóruma”)
vezetőit kell tanulmányoznia. A következő jelentés szerint (az
előzőt és ezt is Wágner Nándor főhadnagy adta) Hahnak az
utazások és az újságírás mellett még könyvírásra
is maradt ideje:„Orengo
elmondta: a közeljövőbe könyvet fog megjelentetni. Könyvében
több a kémkedéssel összefüggő esetet dolgozott fel. A könyv
lektorálását a BM egyik volt beosztottja – Havasi János –
látta el… Lapjánál – ideiglenesen – ellátja a
főszerkesztőhelyettesi tennivalókat is. A jövőt illetően azt
tervezi, hogy a
lap állandó tudósítójaként Moszkvába kivánja magát
kihelyeztetni.
A kihelyezés 4 éves időtartamu”.
(Jelentés Budapest, 1983. október 14.)
ÁLLAMVÉDELMIS HÍRSZERZŐ VOLT A SZERZŐTÁRSA?
Hahn
tehát Moszkvába készült, könyve valószínűleg megjelent. Egy
bizonyos Hahn Péter szerzőtársával, Koppány Józseffel két
kémtörténetes művet jegyzett:
előbb az Égető
tűzben (1984)
– erről lehetett szó a jelentésben -, majd a Rókák
a sakktáblán jelent
meg (1986). Egyébként az említett Koppány a szerzője aKémek,
hírszerzők, ügynökök című
munkának is (a két közös könyv között jelent meg). Nem kizárt
(sőt!), hogy Koppány azonos azzal az korábbi államvédelmis
főhadnaggyal,
aki az ötvenes évek elején a jugoszláv
hírszerzés ellenében védte a hazát...
Végül is ki(k) írt(ak) volna hitelesebben ezekről a témákról?
Hahn
Péter a következő jelentés szerint nagyon is komolyan
vette a moszkvai kiküldetést,
ezért ismét a hírszerzés segítségét kérte: „Orengo
elmondta, hogy egyes szerkesztőségi hiresztelések szerint a Magyar
Ifjúság c. lap felmondja moszkvai tudósítói státuszát –
jelentette Berényi Gábor hadnagy. – Segítségünket kérte annak
tisztázásban, hogy a fenti információ igaz e, azaz, ha igaznak
bizonyulna állásváltoztatási szándékának realizilásában miként
számíthat ránk.
Értesülése szerint a Magyar Televízióban a jelenleg folyó
átszervezések kapcsán létre hoznak egy kisebb külpolitikai
újságíró-team-et. Véleménye szerint az ilyen jellegű
feladathoz képességei és előképzettsége folytán alkalmas lenne
[…] A találkozó befejeztével megigértem,
hogy lehetőségeinkhez és az ő személye védelmének függvényében
utána nézek mindkét őt érdeklő kérdésnek,
és azok tisztázása után találkozunk”.
(Jelentés Budapest, 1984. december 10. )
Interjú
Moszkvában: a rendszerváltás után jelentős karriert befutó
Csák Elemér moszkvai tudósító és Vértessy Sándor riporter
faggat egy szovjet űrhajóst / Fotó: Fortepan.hu
Az
iratok ismerete nélkül nem tudjuk, mi történt a háttérben
(nyomást gyakorolt-e az állambiztonság?), csupán az világos,
hogy Hahn végül megnyugodhatott. A következő jelentés
szerint elnyerte
a moszkvai állást,
ezzel együtt pedigáthelyezték
a kémelhárításhoz.
A III/II-12 osztályvezetőjének, Kázsmér Ferenc alezredesnek a
III/I-3 (NSZK politikai, gazdasági hírszerzés) osztályvezetője,
Kocsis Kálmán írta meg a döntést 1985. augusztus 14-én. „Kedves
Kázsmér elvtárs! Tájékoztatom, hogy osztályunk Orengo fn.
titkosmunkatársa a közeljövőben foglalja el állomáshelyét
Moszkvában, mint a Magyar Ifjúság c. folyóirat állandó
tudósítója. A vonatkozó parancs értelmében nevezetett
illetékességből osztályuknak – a kihelyezés időtartamára
– foglalkoztatásra
átadjuk”.
Ne feledjük – eredetileg öt évről volt szó. Vagyis ha minden a
tervezettek szerint történt, Hahn Péter Moszkvában maradt egészen
a rendszerváltásig.
KIKERÜLT (HA KIKERÜLT) MOSZKVÁBA, A TÖBBI „NÉMA CSEND”
Hahn
Péter munkájáról az ezzel a feladattal megbízott Dunai Gábor
írt összefoglalót a kémelhárításnak („Operatív
feladatait mindenkor a legjobb tudása szerint, magas
szinvonalon és maradéktalanul teljesítette”),
majd ugyanő 1985.október hetedikén lezárta „Orengo”
beszervezési dossziéját. Eddig ismerjük a történetét, hogy
Moszkvában mi történt, ma még nem tudjuk („Orengo” III/II-es
aktája – ha létezik – lenne a kulcs). Pusztán
érdekesképp jegyezzük még meg, hogy Hahn Péter előtt (ha
kikerült, mert az újságíróról még ennyi adatot sem lehet
találni) Somfai
Péter volt a Magyar Ifjúság moszkvai tudósítója,
a Népszava publicistája éppen idén kapta meg a Magyar Újságírók
Országos Szövetsége (MUOSZ) életműdíját.
Somfai a MUOSZ oldalán megosztott életrajza szerint
1971-ben a Magyar Ifjúság belpolitikai rovatánál dolgozott,
ezután lett 1980-ban a szerkesztőség berlini, majd moszkvai
tudósítója. Az újságíró 1985-ben tért vissza Magyarországra,
hogy a rendszerváltás után a Népszavánál ismét
találkozhasson Hahn Péterrel, no meg a lebukása
után csak
még aktívabbá váltVárkonyi
“Técsy” Tiborral.
(Az, hogy Somfai Hahn Péterhez hasonló karriert futott be,
természetesen semmire sem bizonyíték.)
“ORENGO” ÜGYÉT 2002-BEN NYOLCVAN ÉVRE TITKOSÍTOTTÁK
Bár
“Orengo” múltja részben homályos, dossziéinak utóélete
kimondottan érdekes – sokat elárul a nemzetbiztonsági
gyakorlatról. A beszervezési dossziéban megtalálható utolsó
iratok szerint az újságírót 2002-ben (röviddel
a Medgyessy-kormány megalakulása után)
átvilágították és ekkor vált fontossá az említett
leningrádi III/III-as szál. A szokás szerint nehezen értelmezhető,
nyakatekert jogi szövegben egyedül ezt a III/III-as kitérőt
emelték ki, de még ezt a részt is “felpuhították”. „Mindazonáltal,
az kétségtelenül megállapítható, hogy a BM III/III.
Csoportfőnökséggel való kapcsolata nem
lehetett szervezetszerű,
ugyanis ebben az időszakban a hírszerzés még csupán társadalmi
kapcsolatként foglalkoztatta” –
fogalmaztak a jegyzőkönyvben (nagyvonalúan átlépve azon, hogy
“társadalmi kapcsolatként” is komoly felderítést hajtott
végre a CIA ellen).
A jegyzőkönyv másolatát elküldték a Miniszterelnöki
Hivatal Nemzetbiztonsági Iroda vezetőjének, és ezzel
együtt nyolcvan
évre (igen,
nyolcvan esztendőre), 2082-ig titkosítottak.
Néhány
éve (egy újabb kormányváltás után) ezt a titkosítást
feloldották, így – legalább részben – megismerhettük
„Orengo” történetét. Azt tudjuk, hogy átvilágítása idején
a Népszava lapszerkesztőjeként dolgozott, a lapot csak a kétezres
évek végén hagyta ott – feltehetően nyugdíjazása után.
Állambiztonsági története torzón és hiányosan is
tanulságos. Vajon hány lelkes kádárista, hálózati
kapcsolataival élő, esetleg visszaélő újságíró,
tévés, rádiós védi
a demokráciát a Magyar NépKöztársaságban?
„Gavallér állambiztonságiak”, megtört kisgazdák – egy párt kivéreztetésének története
Mennyből
a pokolba – ma is tanulságos a Független Kisgazdapárt története.
Az FK(G)P az 1945-ös választást simán megnyerte, később
leszalámizták, kivéreztették, felbomlasztották. Az
állambiztonság mindent bevetett ’56 után: Pártay Tivadart és
másokat beszerveztek, a hiteles figurákat eltávolították,
lejáratták, elüldözték. S volt, aki még így is gavalléroknak
nevezte az állambiztonsági fiúkat…
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
1957
februárjában járunk,
az ’56-os forradalmat és szabadságharcot a szovjet hadsereg
segítségével leverték, majd elkezdődött a megtorlás.
Több mint harmincezer embert letartóztattak, kétszázhuszonkilenc
forradalmárt kivégeztek, de Kádár János még így is kevesellte
a számukat.
A jó Kádár megtorló gépezetével (Zinner Tibor kitűnő
művét ismertetve)
korábbi cikkeinkben (itt és itt)
már foglalkoztunk, most azt vizsgáljuk meg, hogyan
bomlasztotta az
állambiztonság az ’56-os eseményekben jelentős szerepet
játszott Független
Kisgazdapártot.
Cikkünk nem tér ki a párt történetére, arra, hogyan
nyerte meg fölényesen a
választást a második világháború után, majd miként
szalámizták le a kommunisták (Szűcs László állambiztonsági
iratokat idéző tanulmányát
érdemes elolvasni).
Inkább a bomlás, szétesés időszakával foglalkozunk, azzal
a korszakkal, amely tele árulásokkal, beépített ügynökökkel.
Utóbbiak közül kulcsszerep jutott „Budai”-nak (vagy
„Buday”-nak),
azaz Pártay
Tivadarnak.
Ő előbb jelentett, majd „fellázadt” a hálózat ellen,
végül 1988-ban az újjáalakult Független Kisgazda-
Földmunkás- és Polgári Párt elnöke
lett (itt
megnézhető egy
vele készült tévés interjú). Különös történetével
következő cikkünkben foglalkozunk, most térjünk vissza 1957
elejére.
KÜLÖNLEGES SZEREPET TÖLTÖTTEK BE 56-BAN
Arra,
hogy miért tartotta kiemelten
veszélyesnek a
Kádár-rendszer a Független Kisgazdapártot, az állambiztonsági
iratok adnak tökéletes választ. „A
Független Kisgazdapárt jelentős
politikai tevékenységet
fejtett ki az ellenforradalom alatt. Vezető emberei /: B. Szabó
István, Tildy (Zoltán –
a szerk.):
/ jelentős szerepet játszottak a Nagy
Imre kormány jobbratolódásában.
A párton belül ebben az időben a szélső jobboldal került
hatalomra. A becsületes szándéku politikusok nem tudták a
befolyásukat érvényesíteni. Kovács Bélát könnyen
befolyásolták akarrierista,
jobboldali elemek,
mint pl. Kővágó (József
– a szerk.), Antall
József,Bencsik (Gyula –
a szerk.), Koszér (Nándor –
a szerk.),
stb., a pártban ezek uralták a helyzetet”
(Összefoglaló
jelentés a Független Kisgazdapárt jelenlegi tevékenységéről,
1957 február).
KÖZEL 1400 „ELLENFORRADALMÁR” KISGAZDA
Egy
jóval későbbi, már a hatvanas években készült jelentés közel
ezernégyszáz „ellenforradalmi” kisgazdát említett: „Az
1956-os ellenforradalmi eseményekben a volt FKP jobbszárnyához
tartozók – a többi volt polgári pártokhoz viszonyítva –
alegaktivabban vettek
részt. 1956 október 30-tól elsősorban Budapesten, de szinte
minden jelentősebb városban elkezdték az FKP újjászervezését,
illetve bekapcsolódtak a megalakult nemzeti bizottságok és
bizottmányok tevékenységébe… Az ellenforradalmi Nagy Imre
kormányban 3 államminiszteri tárcához jutottak.
Aktivitásuk
mértékét mutatja, hogy országosan: párt-szervező tevék.
fejtett ki 574 fő
Nemzeti Bizottmányban részt vett 250
Munkástanácsokban részt vett 51
Nemzetőrségben részt vett 32
Egyéb ellenforr. Tevékenységet fejtett ki 451
Összesen: 1368 fő. Ellenforradalmi tevékenységéért biróságaink 27 főt vontak felelősségre”. (Jelentés a volt Független Kisgazda Párt jobboldali elemei elhárítási vonal felülvizsgálatáról).
Nemzeti Bizottmányban részt vett 250
Munkástanácsokban részt vett 51
Nemzetőrségben részt vett 32
Egyéb ellenforr. Tevékenységet fejtett ki 451
Összesen: 1368 fő. Ellenforradalmi tevékenységéért biróságaink 27 főt vontak felelősségre”. (Jelentés a volt Független Kisgazda Párt jobboldali elemei elhárítási vonal felülvizsgálatáról).
CSUPÁN HAT “ÉRTÉKES” ÜGYNÖKÜK VOLT AZ FKP-BEN
Még
Szalai Sándor szociáldemokrata vezető lejáratásával kapcsolatban
idézte fel Zinner Tibor jogtörténész (Lejáratás
és bomlasztás címűdokumentumfilmünkben) Kádárék
jelmondatát: „Szocdemeket
még egyszer perbe fogni nem lehet!”.
Ez az előírás talán a kisgazdákra is igaz volt. Akadt más
megoldás: egy párt vagy csoport szétszabdalására, vezető
tagjainak, híveinek megfélemlítésére, elkedvtelenítésére
kiválóan alkalmas volt a bomlasztás
módszere.
Az 1957. július 30-án készült iratban (A
Független Kisgazda Párt jobboldali elemeinek tevékenysége és
célja)
18 oldalán át elemezték a pártot, részletesen leírva a
szervezeten belüli csoportokat, a beépített ügynököket. „Az
FKP vonalon az operatív helyzetünk nem kielégítő
– ismerték be a jelentésben. – Bár
ismerjük az egyes centrumokat, azonban azok tevékenységéről,
céljaikról mély felderítési adataink nincsenek. Ez adódik
abból, hogy ügynökségünk régi,
dekonspirálódott.
Jelentős új beszervezést nem hajtottunk végre… …Véleményünk
szerint fő gyengeségünk a hálózat minőségéből fakad. A
vonalon jelenleg összesen 16 ügynök dolgozik. Dekonspirálódott:
3 ügynök. Árulógyanus: 2 ügynök. Fokozatos beszervezés alatt:
2 fő. Gyenge hirszerző lehetőségekkel rendelkezik: 5 ügynök.
Felhasználható,értékes
munkát végez:
6 ügynök”.
Rájuk hárult a munka nagy része: „Fel
kell mérni az eddigieken tul, egészen részletesen a
csoportosulásokat, baráti társaságokat és a közöttük
felmerülő politikai, személyi ellentéteket
és nézeteltéréseket”.
„EGY KOMMUNISTÁT SE HAGYNAK ÉLETBEN”
Az
állambiztonság egyik kisgazda célpontja a Hungária Kávéházban
(a legendás
Newyork)
találkozó csoport volt: „Az
ellenforradalom után, 1957 januártól ismét összejártak és
számuk állandóan változott 8-tól 14-15 főig. A csoport
tevékenységére jellemző volt, hogy tagjai munkahelyeiken,
lakókörnyezetükben a bel- és külföldi rádiók adásait,
valamint ujságok hireit megtárgyalták, értékelték …
Pl. Czövek
Jenő volt
FKP képviselő 1957 május 20.-án a következőket mondta: „… a
Kádár kormánynak nem szabad segítségére lenni. A helyzet minél
jobban romlik, annál jobb. Állította, hogy a győri dolgozók azt
várják, hogy ujból
meginduljon a harc az
országban s ha a szikra lángralobban, még olyan
emberirtást nem látott a világ,
mint amilyen itt lesz. Meggyőződése szerint egy kommunistát se
hagynak életben” –
írták a csoportról készült jelentésben 1959. április 30-án.
HATOTT A RENDŐRSÉGI BESZÉLGETÉS
„A
csoport bomlasztására a korábban tett javaslat alapján 1958
december 30.-án került sor. A csoport tagjai közül 4 személyt
hivtunk be a Vizsgálati Osztály épületébe” –
olvashatjuk, majd az is kiderül, hogy Bencsik Gyuláról,
Czövek Jenőről, Gritsch Ferencről és Idrányi Barnáról volt
szó. Egyikük az ügynökük
volt:„A
bomlasztás céljából behivott 4 személlyel folytattunk
beszélgetést, mely során szinte valamennyi – ügynökünk
kivételével – tagadni próbálta azt a tényt, hogy a hungáriai
csoport tagjai ellenséges hangnemben beszélik meg a bel- és
külpolitikai híreket, eseményeket és azokból saját
szempontjukból következtetéseket vonnak le… A behivott
személyeket figyelmeztettük,
hogy a jövőben tartózkodjanak a csoportosulásoktól,
tartózkodjanak attól, hogy a kávéházi asztaltársaság égisze
alatt ellenséges megnyilvánulásokat tegyenek… A csoport
bomlasztását követő időben a csoport behivott tagjai adataink
szerint komolyan vették a figyelmeztetést és megszűnt
a Hungária kávéházi asztaltársaság.
Czövek Jenő pl. Simonyi Sándornak és másoknak kijelentette, hogy
nem megyek azoknak
a piszkoknak a közelébe sem”.
(Végül
az 1959. november 18-ai összefoglaló jelentésből derült ki, ki
volt a négy ember közül a hálózat embere. Az iratban hosszan
foglalkoztak Bencsik Gyulával és Czövek Jenővel, Gritsch Ferencet
„jelentéktelen személyként” jellemezték, majd megjegyezték,
hogy a negyedik volt az ügynökük (Idrányi
Barna)).
MEGKÍMÉLTÉK, ÍGY KEVERTÉK GYANÚBA
Az
állambiztonság ördögi hálót szőtt, a csoport(ok) vezető
személyiségeit behívatták, velük együtt az egyik ügynököt
is, hogy róla eltereljék a gyanút. Másokat pedig éppen
azzal járattak le, hogy megúszta a
rendőrségi zaklatást. „Alejáratás
módszerét sikeresen alkalmaztuk Szemes
József volt FKP képviselő, műbutorasztalos, a Hungária
Kávéházban összejáró csoport egyik legaktivabb tagja ellen.
Szemes régi kisgazda, aki főleg vagyona révén az FKP-n belül
komoly tekintélyre tett szert. 1956 októberében az ujjászervezett
FKP Zárda utcai központjában az Intéző Bizottság tagjává
választották. Az ellenforradalom leverése után a Hungária
Kávéházban történt összejöveteleken mindig „jólértesült”
politikusként szerepelt. Ennek ellenére a csoportból történt
kihallgatásokból és rendőri figyelmeztetésekből kihagytuk Szemes
József személyét. Ez idő óta az asztaltársaság
tagjai gyanakodnak
Szemes személyéreés
tartózkodnak vele szemben” –
jelentette Orosz István őrnagy 1959. november 18-án a sikeres
akcióról. A lejáratott politikus életrajza
szerint végül
visszaköltözött a falujába.
Buday
(Pártay Tivadar) “szimpatikus” jellentése Szemes Józsefről /
Az ABTL iratának másolata a Hamvas Intézet archívumából
IGAZI GAVALLÉROK EZEK AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI FIÚK
A
rendőrségi zaklatás bevált, sőt, az állambiztonsági jelentések
szerint az áldozatok – bármilyen furcsán hangzik –
valamelyest még
hálásak is voltak a
visszafogott bánásmódért. Nem véletlenül – a módszerváltással
szinte büszkélkedő jelentések szerint a hálózat szakemberei
(akik amúgy nyilván a fizikai, lelki megalázás, kínzás
professzorai voltak) kedvesen,
visszafogottan bántak a
kihallgatottakkal – a kitelepítések, bebörtönzések, kivégzések
után ez igen hatásos pszichológiai
fegyver lehetett.
Mások mellett idősebb Antall József is dicsérte a „simább
modort”: „az
FKP körökben a bomlasztás módját pozitiven vitatták meg. Pl.
Antall József volt FKP képviselő, ujjáépitési miniszter a
bomlasztással kapcsolatban azt mondotta: „Mennyivel másabb azért
most a politikai légkör, legalábbis a fenti irányitásban.”
Elmondotta, hogy az utóbbi időben két olyan személy is
felkereste, akiket behivtak a rendőrségre és figyelmeztették,
hogy ne járjanak a Hungária kávéházi társaságba. Véleménye
szerint „Rákosi ebből pert csinált volna, vagy szó nélkül
lecsukatta volna őket”. A csoport egyik vezető tagja Bencsik
Gyula, aki figyelmeztetve lett, a következőket mondta el a csoport
tagjainak figyelmeztetéséről: „Szerinte nagyon
udvarias formában közölték
és igen gavallérok
is voltak a
társasággal szemben, mert egyszerűen csak internálhatták volna
az egész társaságot… a bomlasztást pozitiven értékelik és
több személy kijelentette, hogy tartózkodni kell minden
csoportosulástól” –
fogalmaztak az 1959. április 30-án készült jelentésben.
Állambiztonság–FKP 2–0.
ID. ANTALL JÓZSEF „MEGMUTATTA SEGÍTŐKÉSZSÉGÉT”
A
nyilván felettesei dicséretére vágyó Orosz István őrnagy
Összefoglaló jelentésében (1959. november 18) szinte már
kérkedik ezzel az „újítással” (nem hatott rá Bástya
elvtárs „szerénysége”): „Eddig
végzett munkánk eredményességét bizonyítják azok a hálózati
jelentések, melyek egyes kisgazda személyek közeledéséről számoltak
be. Ezek állásfoglalásainak megváltoztatásához részben
hozzájárultak az állambiztonsági munkamegváltozott
eszközei is.
Ezt bizonyítja többek között Antall József volt FKP képviselő,
újjáépítési miniszter jelenleg a volt kisgazdák egyik központi
alakjának állásfoglalása is. Antallt a Péntek ügyben tanuként
hallgattuk ki a Vizsgálati Osztály helységében. A kihallgatás
során őszinte, nyílt légkör alakult ki, Antall
megmutatta segitőkészségét.
Elmondotta többek között a volt lengyel menekültekkel kapcsolatos
akcióit és beszélt arról is, hogy a Lengyel Követség 1958-ban
milyen kérdésben kereste meg, Antallt a kihallgatás után
ellenőrzés alatt tartottuk. Megállapitottuk, hogy kihallgatásának
tárgyát titokban
tartotta és
környezetében terjesztette, hogy a rendőrség megváltozott
módszerei milyen jó benyomást tettek rá. A kihallgatás során
Antall őszintén feltárta saját problémáit is, ami alapot adott
volna a vele való további foglalkozásra is, azonban, mivel
problémáit megoldani nem tudtuk, nem volt erkölcsi alapunk a
tárgyalások folytatására”.
Utólag már lehetetlen megállapítani, hogy milyen problémái
voltak Antall Józsefnek, melyeket a BM sem tudott megoldani. Mint
ahogyan arra sem egyszerű válaszolni (főleg a később történtek
fényében), hogy ki játszott kivel?
„KICSI ANDRÁS” MÉLTÁNYOLTA A „KELLEMES” BESZERVEZÉST
Már
az 1957-es értékelésből kitűnt, hogy a kisgazdák közé beépült
hálózati csapatot tökéletlennek tartották. Orosz őrnagy 1959-es
jelentése szerint viszont a kifinomult módszerek a beszervezésben
is segítettek. „Kihallgatásoknál
általában tartózkodtunk a lakosság felesleges zaklatásától –
fogalmazott. – A
rendelkezésünkre álló terhelő adatok alapján kihallgattuk és
ügynöknek beszerveztük „Kicsi
András” fedőnevű,
az ügyvédi Kamarából kizárt ügyvédet, a FKP volt
törvényhatósági bizottságának titkárát. „Kicsi”
ellenséges tevékenységét külföldre küldött levelek útján
követte el. Nyugaton élő bélyegcsere partnereinek gyalázkodó
hangon írt a Szovjetunióról és nép demokráciánkat rágalmazó
leveleket küldött… „Kicsi András” kihallgatása és
beszervezése alatt méltányolta eljárásunkat. Mint tanult jogász,
tisztában volt ellenséges tevékenysége jogi következményeinek…
Tettét láthatóan őszintén megbánta és minden
jóvátételrehajlandónak
mutatkozott. Mint beszervezett és most már aktivan dolgozó
ügynökünk gyakran visszatér első kihallgatásának kérdésére,
amit mindigpozitivan
értékel.
Ez nagymértékben könnyiti az ügynök tartását, növeli hozzánk
való ragaszkodását”.
(Azért ez is abszurd: a beszervezett ügyvéd szívesen felemlengeti
tartótisztjével beszervezését, amelyet pozitíven értékel).
A KELLEMES MODOR FELAJÁNLÁSOKHOZ VEZETETT?
Nem
csupán „Kicsi András”-ra hatott a jó modor. „Hasonló
eredményt értünk B.
Szabó István volt
FKP képviselő, államminiszter kihallgatásai során, akit még
mind elítéltet hallgattunk ki a börtönben –
írta Orosz őrnagy ugyanebben az iratban. – A
többszöri kulturált kihallgatás és politikai beszélgetéseknek
tudható be, hogy bizonyos kérdésekben még a velünk való
együttműködést is elvállalta.Felajánlott
szolgálatait eddig
utasítás szerint nem vehettük igénybe”.
Tegyük hozzá, hogy a korábbi államminisztert 1958-ban
ítélték el koholt vádakkal, 1959
végén egyéni kegyelemmel szabadult
Márianosztráról, nyugdíjazásáig fizikai munkásként dolgozott
(Orosz jelentése 1959
novemberében készült).
Az
őrnagy jelentése szerint más is próbálkozott: „Ugyancsak
kihallgatás során felajánlotta szolgálatait Lupkovics
György volt
FKP képviselő. Az ő ügyét átadtuk a II/8 osztálynak, mivel még
büntetését tölti”.
Azt nem tudjuk, hogy mi lett a következménye a csak 1961-ben
szabadult (az állítólagos ajánlat ugye 1959-ben történt)
Lupkovics György lépésének (egyáltalán
megtörtént-e),
az 1990-ben rehabilitált politikus unokája, Lupkovics György
jogtörténész a korszak ismert kutatója (itt
olvasható cikkünk
témáját is érintő doktori disszertációja, itt pedig
egy vele készült interjú).
Egy
1962-ben készült összefoglaló jelentésben összesítették a
kisgazdák „jobboldali vonala” ellen végrehajtott akciókat.
Talán érdemes kiemelni néhány példát („FKP
jobboldali elemeinek vonalán 1958-62-ben realizált ügyek”).
Célkeresztbe került az„erősen
szovjetellenes”,
csongrádi „Totto-lotto
társaság”. „A
csoportotbomlasztották.
1 személyt közbiztonsági őrizetbe helyeztek, 2 személyt rendőri
felügyelet alá, 4 személyt rendőri figyelmezetésben
részesítettek”.
(1959). Ugyanez a sors várt a fővárosi
„Astoria-csoportra”. „Budapesten
az Astoria Kávéházban rendszeresen összejárt 8-10 volt
jobboldali kisgazda. A csoport szervezeje Samu
László volt,
aki mint hangadó szerepelt… Samu Lászlót rendőri
figyelmeztetésben részesítettük, utána a
csoport felbomlott” (1960).
Persze voltak, akik sokkal rosszabbul jártak: „Borsodmegyében
köztörvényes bűncselelményért és izgatásért őrizetbe vették
Juhász József volt FKP képviselőt, akit a bíróság 4
évre itélt”
(1960). Másra egy évet mértek:„Borsodmegyében
köztörvényes bűncselekmény miatt őrizetbe vették és 1 évi
börtönre ítélték Bencze Sámuel volt FKP pénztárost” (1960).
JOBB ÁLLÁS, MAGASABB NYUGDÍJ A „JÓ” KISGAZDÁKNAK
A
kisgazdapárt bomlasztásánál nem csupán az árokásást,
leválasztást, lejáratást, letartóztatást, beszervezést
alkalmazták – jól bevált módszer volt ajutalmazás,
a kiemelés is. Az 1959. december 12-én készült jelentés is
rámutatott arra, hogyan „édesgették magukhoz” a
kisgazdákat: „Ez
év elejétől Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkára ás
Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója Pártunk jóváhagyásával
foglalkozott néhány, a volt FKP arra érdemes tagjának erkölcsi
és anyagi rehabilitálásával, illetve elhelyezésükkel a
gazdasági és társadalmi életben. Határozatuk alapján jobb
állásba jutottak,
vagy elhelyezésük folyamatban van: – Mátéffy
Géza, Rácz
Lajos, Futó
Dezső és
Pártay Tivadar volt FKP képviselőknek. Nyugdijuk
felemelésére hoztak
határozatot: dr. Oltványi
Imrevolt
FKP képviselő és Nagy
Bódog volt
huszár alezredes ügyében”.
SOKAN KÖZELEDNÉNEK A HAZAFIAS NÉPFRONTHOZ
Ugyanebből
a jelentésből az is kiviláglik, hogy a jutalmazás, befogadás
sokakat inspirált a közeledésre: „Elhelyezésük
kérdése pozítiv
hatást váltott
ki nemcsak az említett személyek esetében, hanem általában a
volt FKP tagok soraiban. Míg korábban általában a kollaboráló
volt FKP vezetők lejáratásra való törekvés volt tapasztalható,
úgy ezen intézkedés után közeledés indult meg a funkcióban
lévő volt FKP-tagok, különösen a Hazafias
Népfrontba való
bekapcsolódása irányában. Ez a jobboldali csoportok tövábbi
szétesését, szélsőjobboldali elemek körében további
személyi ellentétek kiéleződését eredményezte…
A mérsékeltebb volt kisgazdák ugyanakkor közeledést mutatnak a
kormány politikája felé. Egymásközötti
beszélgetéseikben elismerően
nyilatkoznak elért
eredményeinkről és olyan személyek akik eddig visszahúzodtak,
most maguk keresik milyen módon kapcsolódhatnának a politikai
életbe. Ez tapasztalhatóAntall
József esetében…”.
DOBI ISTVÁN – A „TÜLEKEDŐ KISGAZDÁK” PÉLDAKÉPE?
Ezekből
a módszerekből is látszik, hogy az állambiztonság sikeresen
alkalmazta a Magyar Kommunista Párt szalámi-taktikáját,
elősegítette a különböző csoportok közötti és a csoportokon
belüli ellentétek elmélyítését. Kimondott céljuk volt, hogy ne
legyen mindenki
által elfogadott vezetője (nem
is lett) a kisgazdáknak, ha valaki túl népszerű lett, akkor külön
akciót indítottak ellene, lejáratták, beszervezték,
kiszorították. Persze volt, aki magát járatta le… Bár Dobi
István már többször elárulta egykori párját, hivatalossá tett
váltása biztosan sokaknak fájt – mégiscsak a legbefolyásosabb
egykori kisgazda volt. „Bomlasztóan
hatott a volt kisgazdákra Dobi István nyilvánosságra hozott
kérése, melyben az MSZMP-be való felvételét kérte –
írták erről a fent említett jelentésben. – Ez
a hír az egcisztenciáért
tülekedő kisgazdák
körében élénk visszhangot keltett. A jobboldali elemek a
kollaboráns polgári politikusokkal szembeni korábbi hangnemben
tárgyaltak Dobi elvtárs személyéről, de nem tudtak magyarázatot
találni elhatározására.”
HATOTT A MÉTELY: MÁR NEM BÍZTAK EGYMÁSBAN
A
bomlasztás hatását mutatja, hogy az évekkel később, 1966.
szeptember 23-ánkészült
jelentés már egy szétesett, frakciókra hullott csoportról
számolt be. „A
volt FKP. jobboldali elemeinek vonalán 1965 II. fele óta további
bomlástapasztalható.
A vonalon ellenőrzés alatt álló
személyek elszigetelődésénekfolyamata
meggyorsult. Az elszigetelődés legfeltűnőbben Pártay
Tivadar, Csorba
János,
Antal (sic!) József,
Futó Dezső és
más magukat
vezetőnek tartószemélyeknél
tapasztalható… Néhány csoportot bomlasztottunk, több személyt
rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítettünk, ill. másokat
a Vizsgálati Osztály hivatalos helységében (így – a szerk.)
jegyzőkönyvileg meghallgattunk… A meghallgatások eredménye nem
csak abban mutatkozott meg, hogy több személy a vezetőktől
levált, hanem abban is, hogy egymást
gyanúsítják azzal,
hogy szerveinkkel kapcsolatban állnak, így bizalom egymás iránt
megrendült”.
IDŐSEBB ANTALL JÓZSEF IS CÉLPONT LETT
Miután
a párt gyakorlatilag szétesett, a hatvanas évektől készült
iratokból egyértelművé válik az állambiztonsági váltás: már
csak a vezető alakokkal foglalkoznak – az ő
“elszigetelődésükkel” büszkélkednek. Ekkor már a
korábban egyezkedőnek jellemzett idősebb
Antall is
célkeresztbe került: „Dr.
Antal (sic!)József
F. dossziés személy, volt FKP miniszter széleskörü
kapcsolatokkal rendelkezik a volt jobboldali polgári politikusok
körében. Kapcsolatainak felderítése és ellenséges
tevékenységének dokumentálása céljából az alábbi
intézkedéseket teszem: a./ Ügynökség vonalán – továbbra is
foglalkoztatom – „Erdősi „Vadász” és „Erdélyi” fn.
Ügynököket b./ Lakásán egy alkalommal titkos kutatást tartok
c./ Kapcsolataival történő találkozóit titkos fotózás és 3/e
labda op. eszköz (hordozható
magnetofon, az előírások szerint nem nevezhették „nevén” az
iratokban – a szerk.) alkalmazásával
dokumentálom d./Elszigetelésére
és lejáratására külön
intézkedési tervet készítek”.
“Buday”
(Pártay Tivadar) korábbi jellemzése id. Antall Józsefről / Az
ABTL iratának másolata a Hamvas Intézet archívumából
1968-BAN „ÉLÉNKÜLNI” KEZDTEK A KISGAZDÁK
Ráadásul
1968-ban – leginkább a prágai
tavasz hatására –
ismét „mozgolódni” kezdtek a kisgazdák. Antall mellett Pártay
Tivadar (ő ugye hosszú ideig „Budai” néven
az állambiztonság ügynöke
volt),
Futó Dezső és Dr. Zeőke Pál is „kiemelt célponttá”
vált: „Javaslom
a volt FKP jobboldali politikusai között kialakultélénkülési
folyamat megszakítását
bomlasztás útján. Ellenőrzött adataink szerint a nemzetközi
helyzet hatására néhány jobboldali volt politikus „elérkezettnek”
látja az időt aktivabb tevékenységre… E vonalon különösen:
Pártay Tivadar, Futó Dezső és Dr.
Zeőke Pál ellenséges
beállítottságu volt politikusok, budapesti lakosok kezdtek
aktivabb tevékenységbe” –
foglalták össze az 1968. május 30-án készült javaslatban.
IGAZSÁG, AGRESSZÍV FIGYELÉS, CSALÁDI ZSAROLÁS
A
terv szerint Pártayt az igazsággal (kiszivárogtatják,
hogy az ügynökük volt) akarták lejáratni, Futót pedig
„agresszív külső figyelés” alá tervezték vonni, hogy
aztán névtelen
telefonálóként közöljék
vele: „köszönje
meg Tivadarnak”. „Ezzel
a két személyt egymással szembeállitjuk” –
fogalmaztak. Dr. Zeőke Pált édesapján és a munkahelyén
keresztül szerették volna megfogni (Zeőke a Turistaházak Kezelő
Vállalat műszaki osztályának vezetője volt). „Hivatali
vezetője jelenlétében elbeszélgetünk vele és közöljük, hogy
tudomással bírunk lépéseiről, melyet nem tartunk helyesnek.
Vidéki utjait – melyet hivatali gépkocsin tesz meg – ne
használja fel „látogatásokra”.E kérdésben kérjük
a vállalat
vezetője ellenőrzésének szigorítását”
– írták
a tervben. A második lépés apja
„megkeresése” volt. „Dr
Zeőke Pál apját nemrég részesítettük rendőrhatósági
figyelmezetésben, mert lakásán jobboldai beállítottságu
személyekből álló csoportosulás jött létre. Idős Zeőke Pál
a figyelmezetést komolyan vette és ténylegesen jó hatást ért
el. Most ismételten behivatnánk a
kerületi kapitányságra és felhívnánk a figyelmet fia nem
kivánatos tevékenységére”.
MÁR IFJABB ANTALL IS VESZÉLYES VOLT
Az
1968. december 11-ei munkatervben már ifjabb Antall József egyre
komolyabb szerepéről is beszámoltak: „Kesergő”
fn. személy (idősebb
Antall az állambiztonsági jelentések szerint sokat panaszkodott
méltatlan helyzetére, valószínűleg innen a név – a
szerk.) „Történész”
fn fiával az év tavasza óta aktivizálódott. Szerinte a belső
politikai viszonyok tovább fognak liberalizálódni és ez
időszerűvé teheti a többpárt rendszer megteremtését. Ennek
érdekében a birtokában levő lengyel, francia és olasz
menekültekkel kapcsolatos dokumentumokból cikksorozatokat akar
megjelentetni, melyben saját személyét méltatja és a horthysta
külügyminisztérium külpolitikáját dicséri. Tevékenységük
dokumentálására és megakadályozása céljából az ügyben
részletes összefoglaló jelentést és intézkedési
tervet készítünk”.
BE AKARTÁK SZERVEZNI IFJABB ANTALL JÓZSEFET
Az
egy évvel későbbi (1969-es)
munkatervből az is kiderült, hogy nem elégedtek meg a fiatal
Antall megfigyelésével, őt is be akarták szervezni. Részlet a
munkatervből: „III.
Hálózatépítés terén lévő feladatok. A hálózati munka
javítása, a frissités és a minőség javítása
érdekében uj
beszervezéseket hajtunk
végre. 1./ A v. FKP jobboldali elemei vonalán 2 személy
beszervezését tervezem – Kalmár Maron Ferenc /v. Kis Ujság-i
ujságíró/ határidő: VII. 20. – ifj.
dr. Antall József /v.
FKP szervező/ határidő: XI. 15. felelős: Seres
József őrgy.” Ez
az irat már régóta ismert, és az sem véletlen, hogy nem lett
belőle semmilyen botrány. A következő jelentésből ugyanis
egyértelművé válik, hogy 1970-ben semmi
sem lett az egészből.
„Jelenleg
is helytálló, hogy a folyamatos polarizáció – beilleszkedés,
betegség, magas életkor, elhalálozás – következtében a
ténylegesen aktív ellenséges személyek száma jelentősen
leszűkűlt”.
Ebben az iratban mindössze három személyt neveztek „aktívan
veszélyesnek”: a volt ügynököt, Pártay Tivadart, Futó Dezsőt
és ifjabb Antall Józsefet. Utóbbit akaratlanul is felmentették a
gyanú alól, hiszen azt írták: az ügynökség vonatkozásában „uj
beszervezés, kizárás vagy átadás nem
volt”.
Tény,
hogy a hetvenes években már nem igazán tartották veszélyesnek
aszétszakadt,
megtört kisgazdapártot,
amelynek legismertebb, általánosan elfogadott alakjai
már meghaltak,
megöregedtek.
Az 1972. január 11-én készült jelentésben azt írták: „sem
kül, sem belföldi irányító központtal nem rendelkeznek és
nincs utánpótlási bázisuk sem”.
A bomlasztás tökéletesen sikerült. Az 1945-ben választást
nyert, az 1956-os eseményekben kulcsszerepet játszott párt az
1990-es választáson mindössze 11,74
százalékot ért el.
Ifjabb Antall József még a voksolás előtt „átigazolt” az
MDF-hez, a kilencvenes években pedig megkezdődött a
párt lejtmenete.
Tény, hogy Torgyán Józsefékre még az állambiztonság is büszke
lehetne – a 2010-ben megszerzett 381
szavazat nem
kíván, nem tűr jelzőket.
A
cikkhez az ÁBTL 3. 1. 5. O-14820/1 és az ÁBTL 3. 1. 5. O-14820/1a
Független Kisgazdapárt című iratok másolatait használtuk.
Gyurcsán(y) és a nagy román hadjárat – állambiztonsági jelentések 1989 februárjából
Történelmi
időket élt az ország 1989 telén. A III/III-as Csoportfőnökség
heti jelentésében felbukkan a vitaestre készülő Gyurcsán(y)
Ferenc, valamint a román megszállást vizionáló Morvai Ferenc
neve. Annak is tanúi lehetünk, ahogyan Bajnai Gordonék
megalapítják az Unió a Demokratikus Szocializmusért nevű
szervezet, amelyet néhány hónappal később meg is szüntetnek. Az
ország a változásra, az MSZMP a túlélésre készült.
MEZŐ
GÁBOR – Hamvas Intézet
1989
februárjának első hetében járunk. A formálódó ellenzék, a
hosszú évtizedek után ismét sebezhetőnek,
legyőzhetőnek tűnő
állampárt (az MSZMP) és a Belügyminisztérium III/III-as
Csoportfőnöksége is nagy erőkkel készült március
15-ére,
hogy legalább az eseményeket irányítsák, ha már az ünnepséget
nem tudták megakadályozni. Bár egy évvel azelőtt már újra
tízezrek gyűl(het)tek össze Budapesten, 1989 tavaszán százezreket
vártak az utcákra – be
is jött a számítás.
Óriási, állambiztonsági szempontból ijesztő
tömeg rémképe
lebegett a munkatársak előtt, s ekkora már az is kiderült –
részben éppen ezekből a jelentésekből –, hogy az ellenzék
nem kért a közös ünneplésből.
Hiába erőltette az MSZMP, hiába dolgoztak ezen (is) a hálózat
mindenhová beszivárgó emberei. A III/III-as
Csoportfőnökség huszonnyolc oldalas “tájékoztató
jelentéséből” szemezgettünk, amelyre a Hamvas Intézet
archívumában leltünk rá.
ÁLLAMBIZTONSÁGI FÉLELEM: AKÁR A KORDONT IS ÁTTÖRHETIK
„Az
alternatív szervezetekről nyert információk szerint egyre
nyilvánvalóbbá válik, nem kívánnak részt venni a „hivatalos”,
az MSZMP és a KISZ által szervezett megemlékezéseken, azoktól
mind a főváros mind tekintetében elhatárolják magukat” –
fogalmaztak a belügyminisztériumi jelentés első oldalán.
Önmagában már ez is kellemetlen fejlemény volt (a megújuló,
hibáit belátó, önkritikát gyakorló MSZMP illúzióját erősítette
volna ez a közösködés), hát még az ellenzéki szervezetek
között formálódó összefogás. „Több
vidéki városban tárgyalások folynak az alternatívok között,
közös demonstrációra” –
írták ezzel kapcsolatban a jelentésben, amelynek bevezető
szakasza végén a március tizenötödikei ünnep esetleges
„eldurvulására” utaltak: „információk
keletkeztek arról, hogy szélsőséges csoportok egyes tagjai a
fővárosban az ünnepségek korlátozása esetén a kordonok
áttörését is megkísérlik” –
olvashatjuk.
GYURCSÁN(Y) FERENC ÉRTÉKEKRŐL, JÖVŐKÉPRŐL
Voltak,
akik ’89 februárján biztosan biztosan nem az ünnepségre vagy
kordonok áttörésére készültek. Inkább távlati
terveik voltak.
Az összefoglaló jelentés 11. oldalán felbukkant egy később
nagyon is ismerté vált név, jellemző, hogy ekkor
még elírták a
BM munkatársai. „1989.
február 7-én 19.00 órai kezdettel a Janus Pannonius
Tudományegyetemen „helyzetelemzés, értékek, jövőkép”
címmel vitaestet rendeznek. A vitaesten – többek között –
részt vesznek: Gyurcsán (így
– a szerk.) Ferenc a
KISZ KB titkára, Deutsch
Tamás a
budapesti FIDESZ ideiglenes választmányának tagja, valamint Molnár
János pécsi református katolikus pap is”.
(Néha azért jó lenne visszamenni az időben. Ki ne szeretné
meghallgatni, hogy mit mondott a fiatal Gyurcsány az értékekről
és a jövőképről?
Néhány hónappal később (1989 júniusán) tett szónoklatát
legalább megőrizte az utókor(vagyis
a NAVA archívuma). „A reformer
nem menekül.
A reformer szembenéz”–
mondta a későbbi miniszterelnök 1989 nyarán, miután lemondott a
KISZ-utódszervezet Demisz alelnöki posztjáról, és belevágott az
Új Nemzedékbe).
MEGALAKULT A MÁTYÁSFÖLDI NEMZETI SZOCIALISTA PÁRT!
Persze
nem csupán a fiatal Gyurcsány Ferenc fáradozott a haza fényre
derítésén. A jelentésben olvasható egy teljesen ismeretlen név.
A BRFK szerint ’89 elején egy bizonyos „Gassz
Ferenc (Bp. 1969. 04. 08. Szabó Irén) B., XVI. Enikő u. 1. I/6.
szám alatti lakos 7 társával együtt – titokban – Nemzeti
Szocialista Pártotszervez”,
azaz szervezett. Utólag hozzátehetjük: nem jutottak messzire (a
párt nevéből ítélve – szerencsére).
MAGYAROK, KALASNYIKOVOT VEGYETEK! ÁRA: 5000 FT
A
kivonuló szovjet katonák nyilván közönyösen nézték a
politikai helyezkedést, jó kereskedő módjára
inkább végkiárusítást tartottak.
Szó szerint: „A
szentlőrinci MSZMP titkárát megkeresték és bejelentették, hogy
a dombóvári szovjet alakulat katonái – akik rövidesen elhagyják
az országot – a személyes tárgyaik és egyéb felszerelésük
(pl. ruha, benzin) vonatkozásában kiárusítást folytatnak. Volt
olyan, aki a géppisztolyát 5.000 Ft-ért árulta”. Azóta
sem derült ki, hányan
vettek Kalasnyikovot,
a szerző egyik volt kollégája büszkén mesélte, hogy az ő
pincéjében több is található.
ROMÁNIA ELFOGLALJA EGÉSZ MAGYARORSZÁGOT
Voltak,
akik szerint szükség volt ezekre a fegyverekre. Rémhírkeltőkből –
ésmegélhetési
rettegőkből –
1989-ben sem szenvedtünk hiányt. Valószínűleg előbbiek közé
sorolható a jelentés 13. oldalán szereplő Morvai
Ferenc.
A vállalkozó-politikus (aki a rendszerváltás után az FKGP
színeiben egyéni mandátumot szerzett, idei
bejelentése szerint
pedig megtalálta és birtokolja
Petőfi Sándor koponyáját…)
román támadástól tartott. „1989.
február 3-án a miskolci KIOSZ Székházban az MDF vállalkozási
fórumot rendezett, amelyen kb. 150 fő vett részt, közöttük
Morvai Ferenc. Morvai a hozzászólásában kifejtette, hogy
az USA-ból
kapott egy térképet,
amely a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonulását
követő Romániát ábrázolja, amikor a
Tisza Románia középén fog áthúzódni.
Arra számítanak, hogy Románia elfoglalja egész Magyarországot”.
Morvai a jelentés szerint fel akart készülni a
háborúra: „Javasolta
4-5 hónapi élelem beszerzését, mivel a közeljövőben nagy
csetepaté várható”.
Bár a Petőfi-kutatásra – állítása szerint – sok milliót
költő Morvai Ferenc nem bizonyult jó jósnak, érdemes
elolvasni ezt
a vele készült,
igen szórakoztató mélyinterjút.
BAJNAI: SZÓ SINCS VAGYONÁTMENTÉSRŐL!
A
gyurcsán(y)i vitaestből is láthattuk, hogy az ifjúkommunisták
nem a háborúra, inkább a túlélésre készültek.
Újabb – az iratban meg nem nevezett – ismerősre bukkantunk a
jelentés 18. oldalán: Bajnai
Gordonra: „Információ
szerint szervezés alatt áll egy „Unió
a Demokratikus Szocializmusért”
nevű ifjúsági politikai szervezet, amely (nem tisztázott) célja
az MSZMP
politikai célkitűzéseivel való egyetértés.
Az Egri Tanítóképző Főiskola KISZ Bizottsága nyilvánosságra
fogja hozni az Unió programját. Öt hallgató belépését követően
már (ez ügyben fórumot fognak tartani február 8-án) a jelentést
cím, személyi szám feltüntetésével meg kell küldeni a KISZ
KB-nak. A főiskolán a KISZ működése már amúgy is formális”.
Később
kiderült, hogy a hamar
kiszenvedett Unió
ügyvivője Bajnai Gordon – ki más? – volt, a KISZ-utód Demisz
„megreformálására” született szervezet (lásd még: Gyurcsány
Új Nemzedéke) még 1989-ben megszűnt. Érdemes megnézni a fiatal,
bajuszos Bajnaival készült ’89-es
interjút,
amit a szervezet megszűnésekor készítettek. Arra a kérdésre,
hogy mit csinálnak a KISZ-vagyonból
kapott„legalább
másfél-kétmillió forinttal”, esetleg „átmentik-e az
értékeket”, Bajnai természetesen nemmel felelt. „Nem,
semmiképpen, nem
tartanám szimpatikusnak” –
mondta. Állítása szerint azt tervezték, hogy inkább létrehoznak
egy alapítványt,
amiből minden hallgató alanyilag profitál, mindenféle “ideológiai
megkötöttség nélkül“.
Igazán szép, reformer gondolat! (Lábjegyzet: Az ügyészség tavaly
indított pert a
Demisz megszüntetéséért, a gyanú szerint a mintegy hárommilliárd
forintos KISZ-vagyon törvénytelenül
“szállt” a szervezetre, hiszen elnöke elismerte: a Demisz nem
jogutódja a KISZ-nek. Még szerencse, hogy legalább a
megreformálása jól
sikerült).
A
jelentéseket olvasva felemás érzései lehetnek az olvasónak. A
nagy reformerekből miniszterelnökök lettek, de legalább
a román megszállás elmaradt.
Cikkünk második részében bemutatjuk, hogyan vált Pozsgay Imre
’89 februárjában a rendszerváltás rocksztárjává.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése