2016. július 1., péntek

Amerika és a NATO háborús bűncselekményei




Amerika és a NATO háborús bűncselekményei 








BeltenyészetBayer Zsolt: Beltenyészet 



Álláspont. Egy okot mondjatok, amiért el kell viselnünk ezeket a gazembereket... 
Bayer Zsolt - 2016.06.11. 02:26 Magyar Hírlap 

"A németek a másodosztályú emberek. 

A Németországban tartózkodó menedékkérők naponta 770 bűncselekményt követnek el. A legnépszerűbb a kiskorúak megerőszakolása, gyakran kisfiúkat vagy fiatalabb lányokat egyre többször csoportosan erőszakolnak meg. Ez egy a sok tabutéma közül. És ha egy menekült politikust erőszakol meg, nem a menekültnek lesz rossz lelkiismerete, hanem a politikusnak, mert erőszaktevőjének lehet, nem megy olyan jól a sora, mint a tette előtt. 

Emberek által lakott épületek felgyújtása szintén kedvelt bűncselekmény a köreikben. A jogászok által gyújtogatásként ismert fogalom az etnikai németek esetében a legkomolyabb büntetőjogi következményekkel jár, ám a menedékkérőknél csupán afféle rosszfiús csínytevés. Egy példa. Egy pakisztáni nemrég gyújtott fel egy menekültszállást, amelyben száz ember aludt éppen. A heidelbergi tartományi bíróság ezt egy szeszes ital okozta rossz ötletnek tudta be, s a pakisztáni szabadon elhagyhatta a tárgyalótermet. 

Örülhet, hogy a száz jámbor emberrel teli épület felgyújtása miatt csak tizenhét hónapnyi, próbaidős büntetést kapott. Ha egy német egy üres (!) menekültszállást gyújt fel, ahogyan ez Meißenben is történt, azért négy év börtön jár. És ha a tette idején emberek is tartózkodnak a szálláson, akkor az elkövető akár nyolc évre is börtönbe kerülhet. 

Hogy mindez mit jelent? Hogy a német Mekkában szemmel láthatóan vannak első- és vannak másodosztályú emberek. A németeknek ezt meg kell érteniük. 

Hiszen a kultúraidegen polgártársak tömeges bevándorlása Wolfgang Schäuble CDU-s politikus kijelentése szerint magasabb célt szolgál: azért van szükségünk ezekre az emberekre, mert különben Európa beltenyészetté degenerálódna. Ehhez a megváltáshoz már most hagyjuk, hogy másodosztályú polgárokként kezeljenek minket, nemde?" (Kopp Verlag Udo Ulfkotte: Sie prahlen - wir zahlen: Deutsche als Menschen zweiter Klasse - idézi a Mandiner.hu) 

Udo Ulfkotte megállapításait olvashatták az imént. Gondolom, önök is úgy vannak ilyenkor, mint minden normális és tisztességes ember szerte Európában: ökölbe szorul a kezük, remeg a gyomruk, és úgy érzik, beleőrülnek a tehetetlen dühbe és kétségbeesésbe. 

Külön szeretném felhívni a figyelmet az Ulfkotte által idézett német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble szavaira: a menekültek azért kellenek, mert nélkülük Európa beltenyészetté degenerálódna. Vagyis a menekültek vérfrissítés céljából szükségesek minekünk, éppen ezért lehet, nem is olyan nagy baj, ha megerőszakolják a lányainkat és az asszonyainkat? Amúgy kérdezném Schäuble úrtól, ezen logika mentén mit szól például a tökéletesen zárt, a 18. század óta kizárólag egymás között házasodó haszid zsidó közösségek általános állapotához, "beltenyészetéhez"? Ők mivé degenerálódtak az elmúlt közel három évszázad alatt, és Schäuble úr hogyan gondolná felfrissíteni az ő vérvonalukat? Avagy, mi a véleménye Schäuble úrnak a nyugati muszlim gettókban élő, párhuzamos társadalmakat alkotó közösségek "beltenyészetéről"? Netán nem szól semmit, mert ezek politikailag nem korrekt kérdések? Csak az európaiakat lehet "beltenyészetként" emlegetni úgy nagy általánosságban, akiket majd a bevándorló mus zlimok, arabok, afgánok, pakisztániak, bangladeshiek meg fekete-afrikaiak fognak kicsit feldobni, felfrissíteni? Micsoda egy megátalkodott, liberálfasiszta, kretén maga, Schäuble úr! 

Persze azt is tudjuk másoktól, a migránsok nemcsak azért kellenek, hogy partiba vágják az európai lányokat és asszonyokat vérfrissítés céljából, hanem munkaerőnek is. Volt, aki egyenesen így fogalmazott velük kapcsolatban: "Mi évek óta erre a fiatal és motivált munkaerőre vártunk". 

Milyen érdekes, nem várt fejlemény. Mert hát közben persze Európa (a beltenyészet) a saját fiataljainak is képtelen munkát adni, a spanyol fia- talok körében például közel ötvenszázalékos (!) a munkanélküliség, de a nagy multik mégis a beduin kecskepásztorra meg az afgán mákgubótermesztőre várnak mint fiatal és motivált munkaerőre. Talán azért, mert reményeik szerint miután elvégezték fontos vérfrissítő feladataikat, a jelenlegi legalacsonyabb európai bé-rek egyötödéért is elvégzik majd ugyanazt a melót. 

Javaslom, olvassák el Ulfkotte új könyvét, A menekültipar a címe. Egy kis ízelítő: 

"Jelenleg 219 parlamenti képviselő vallja be, hogy mellékállásként a menekültipar valamelyik vállalkozásában igazgatósági vagy vezetőségi posztot tölt be. (...) Képviselőink harmada tehát egyúttal szociális vállalkozások vezetőjeként is tevékenykedik. A nyilvánosságnak viszont fogalma sincs arról, hogy a politikusokat a pártjuk bátorítja arra, hogy igazgatótanácsi vagy tanácsadói posztokat foglaljanak el, majd az ebből származó bevételük legalább negyedét szépen befizessék a pártkasszába." 

Aztán, ha átutalták a lét a pártnak, a maradékot meg eltették maguknak, este, lefekvés előtt még átböfögnek valamit Magyarországra a demokrácia meg a korrupció állapotáról, meg a befogadás fene nagy szükségességéről. 

Egy okot mondjatok, amiért el kell viselnünk ezeket a gazembereket... 



A Németországba érkező migránsok 80 százaléka beazonosíthatatlan



A sokkoló adatokat nemrégiben a szövetségi rendőrség fedte fel.
Január és április között 114255 menedékkérő várja, hogy átlépje a határt, és ebből mintegy 91000 nem rendelkezik a szükséges dokumentumokkal. Januártól idén márciusig a német határőrök 1306 hamis dokumentumot foglaltak le a migránsoktól, ebből 145 szíriai menekült volt a német Bild lap tudomása szerint.
2015-ben az illegális bevándorlók felkutatása közben a szövetségi rendőrség lefoglalt 4973 hamis útlevelet, ekkor 834 illegálisan Németországban tartózkodó szíriai menekültet fogtak el. Feltételezések szerint a migránsok szándékosan szabadulnak meg saját irataiktól, és vesznek hamis dokumentumokat, hogy útvonaluk és származásuk továbbra is rejtve maradhasson a hatóságok előtt.
Fotó: AFP
Több mint 1,1 millió bevándorló érkezett Németországba az elmúlt évben, a legtöbbjük közel-keleti, vagy az észak-afrikai országból származnak. Az Angela Merkelt támogatók pedig igencsak elpártolni tűnnek a kancellárjuktól, tekintve, hogy bevándorláspolitikája inkább felháborodást kelt az ott élőkben, mint egyetértést.
Ezzel szemben Merkel következetesen bírálta azokat az országokat, akik be merték vezetni a határellenőrzést. Tavaly nyár óta tárt karokkal várja a Németországba érkező menekült áradatot, mit sem törődve a helyiek igényeivel.   Az eddig őt támogatók közt egyre inkább repedések jelentek meg, és úgy fest, hogy a Köln-ben történt nemi erőszakkal kapcsolatos események még jobban bomlasztják Merkel táborát.   Egy tanulmány szerint, a következő években akár 500.000 szíriai elősegítheti családjuk határátkelését és a hozzájuk való csatlakozásukat Németországba, de az erre való szándékukat már korábbról is ismerjük. 20 gyermekét és 3 feleségét hozná Európába egy migráns.
A szövetségi hivatal elnöke, Frank-Jürgen Weise , azt mondta  menekültek kérelmeivel azonnal foglalkozni kell.
Meg kell kezdeni a feldolgozást. Ha a számításaim helyesek, és minden döntéshozó legalább két határozatot vizsgál naponta , akkor az év végére feltudjuk dolgozni az összes adatot."

Tán csak nem újfasiszta pártot épít Vona?



Válassz magad mellé hívő fanatikusokat!
Gondoljunk csak a Jobbik őskorára: Hegedűs Lóránt, Novák Előd, Dúró Dóra, Gyöngyösi Márton, Zagyva György Gyula és társaik. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a nevek? 
Gyárts le magadnak a saját ideológiádat!
Az ezoterikus fasizmus legszebb szövegei még a beavatottak számára is érthetetlen exkluzivitás aurájával vonják be a mozgalom tettrekészségét. Az a lényeg, hogy senki se értsen semmit. Ebben segít Vonának az Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémia, Baranyi Imre, László András. Baranyi kiválasztottnak tartja Vonát,„Kötelességemnek érzem őt nemzetmentő tevékenységében legjobb tudásom szerint támogatni!” – nyilvánította ki Baranyi az Alfahírnek. Vona, a „kiválasztott személy”, akihez fogható, a szakralitás, a szent dolgok, az elhivatottság iránt nyitott vezető 1945 óta nem volt a magyar politikában. (Hogy ki lehetett Vona előtt az utolsó? Találgatásokra vagyunk utalva. Szálasi Ferenc? Horthy Miklós?. )
Hozz létre és támogass paramilitáris szervezeteket!
A Jobbik egész története félkatonai szervezetekkel van összekötve. Ki ne emlékezne a Magyar Gárdára, ki ne hallott volna a Betyárseregről és most már azt is tudjuk, hogy kik azok a Farkasok.
Állítsd magad mellé a könnyen befolyásolható, fiatal értelmiséget!
A Jobbik nagyon próbálkozik a fiatal egyetemisták körében. Az ELTE-BTK történelemszakán mintha felülprezentáltak lennének a Jobbik-szimpatizánsok. Olyan apróságokról se feledkezzünk el, hogy a klasszikus konzervatív és keresztény értékeket hirdető egyetemi szervezet, a Konzervatív Hallgatók Szövetségének vezetője 2015-ben a nyilasnak tartott Pax Hungarica mozgalom rendezvényén mondott beszédet.
Hitesd el, hogy nem vagytok egyedül: Keress a világösszeesküvésben társakat!
A Jobbik nem nyugszik. Hol oroszbarátságot keres, hol az európai újfasisztákkal szövetkezne, legutóbb pedig a Jobbik újonnan megválasztott alelnöke, Toroczkai adott ki nemzetközi felhívást szélsőjobboldali önvédelmi szervezetek létrehozására.  
Ha ezzel megvagy, akkor csináld ki a nem megbízható párttársaidat és gründolj saját élcsapatot!
Novák Előddel nem az volt a probléma, hogy túl radikális, hanem, hogy nem állt be az új vezérelvű program mögé, amelyben Vonának nem lehet ellent mondani. Az újonnan választott gárda kapcsán a középre nyitás csak álca, a lényegi különbség, hogy ők nem mennének szembe a Vona által diktált iránnyal. A korábbi súlytalan szereplők helyett most kerültek csak igazán élvonalba a valóban radikális szereplők: Az érpataki modellről már nemzetközileg is hírhedtté vált Orosz Mihály Zoltán. Az a Volner János, aki örömmel nyilatkozik a Betyársereg honlapjának is.A sokak által nyíltan neofasisztának nevezett, mára magát konszolidáltnak álcázott Toroczkai. A 2012-ben a zsidókat még listázni kívánó és egyben a nemzetközi ügyekért felelős Gyöngyösi. A félkatonai szervezetek működését barátias szabadidős tevékenységnek nevező Z. Kárpát Dániel. Ők ma a Jobbik élcsapata.
Keresd a kiegyezést a nagytőkésekkel és az ipari mágnásokkal!
Vona megbízható emberei házalnak a magyar nagytőkéseknél az ügy elfogadtatása érdekében. Gazdasági háttérhatalom épül. A Jobbik is simicskásodik. Simicska médiabirodalma pedig Vona pártját építi.
Ragadd meg a hatalmat!
Ez lenne a forgatókönyv 2018-ra, ha pedig mégsem sikerülne, akkor Vona Gábor úgyis lemond. 


Meghekkelhetik a népszavazást a brit politikusok




Komoly lépések vannak előkészületben a brit alsóházban abban az esetben, ha zátonyra fut David Cameron bennmaradás-párti kampánya, melynek következtében Nagy-Britannia elhagyná az Európai Uniót.
Egyre fokozódik a politikai feszültség a szigetországon belül a június 23-i népszavazás kimenetelével kapcsolatban. David Cameron konzervatív kormányfő - ugyan csak ideiglenesen, de - félretette nézeteltéréseit Sadiq Khan, munkáspárti főpolgármesterrel annak érdekében, hogy együtt kampányolhassanak a bennmaradás mellett. Természetesen az ezzel járó kritikát egyikük sem úszta meg, azonban az egységes kampány hűen tükrözi a közelgő referendum politikai súlyát, amely maximális elszántságot vált ki minden egyes szereplőből.
A legfrissebb előzetes felmérések szerint enyhe többségben vannak azok, akik ki szeretnének lépni az Európai Unióból, azonban mindössze 2-4 százaléknyi különbséggel. Emellett a színes bőrű kisebbségeknek is döntő szerepe lehet a kérdésben, mivel ők a leginkább bennmaradás-pártiak, jóllehet rendkívül alacsony a szavazási hajlandósággal.
Ugyanakkor az elmúlt napokban kiszivárgott névtelen politikusi nyilatkozatok megerősítették azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egy nagyon komoly B-tervet állítottak össze a bennmaradás-párti konzervatív politikusok. A vészforgatókönyv abban az esetben kerülne élesítésre, ha minden erőfeszítés ellenére a kilépés mellett döntenének a britek. 
Pénz, pénz, pénz
Az unió elhagyásának egyik legvitatottabb pontja Nagy-Britannia gazdasági jövője. Ugyanis komoly pofont szenvedne el a szigetország akkor, ha le kellene mondania az ötszázmillió főt számláló szabadpiacról. Ráadásul a brit gazdaság nemcsak az uniós export tevékenységének köszönheti prosperitását, hanem azoknak a francia és német nagyvállalatoknak is, akik a szigetországban helyezik el gyáraikat, telepeiket és irodáikat.
Amennyiben a népszavazást követően Nagy-Britannia elhagyná az Európai Uniót, akkor ezek a kedvező gazdasági feltételek megszűnnének. Ez nemcsak az általános vámok és illetékek visszaállítását jelentené minden export termékre, hanem azt is, hogy a külföldi tulajdonú cégek kénytelenek lennének egy másik bázisország után nézni, amely továbbra is az uniós határokon belül található.
Ez a folyamat egyes közgazdászok szerint akár egy mini-recesszióhoz is vezethet, hiszen az ilyen jellegű változásokhoz nem elég rugalmas az ország pénzügyi és gazdasági struktúrája. Éppen ezért érezte szükségesnek a brit alsóház, hogy egyfajta biztonsági hálót húzzon az ország alá, amellyel lényegében egycsapásra kivennék a referendum méregfogát.
A kezetekben a döntés, vagy mégsem?
A vészforgatókönyv alapján ugyanis hiába lépne ki Nagy-Britannia az unióból, az alsóházban található bennmaradás-párti politikusok erős többsége felülírhatná a referendum legmarkánsabb pontjait.
Így a képviselők elfogadtathatnák azt az indítványukat, miszerint tagság nélkül, továbbra is a szabadpiac előnyeit élvezhessék a britek. Mellesleg az unión belüli szabad mozgás koncepcióját is megtartanák, amellyel szinte száz százalékban semlegesítenék a népszavazás értelmét.
Így a brit alsóház teljesen jogszerűen hagyhatná figyelmen kívül a lakosok döntését, amely igencsak furcsa helyzetet eredményezne. Hiszen a szavazópolgárok egyik legnagyobb félelme az, hogy az országba áramló lengyel, román, bolgár és/vagy muzulmán személyek egész egyszerűen felélik a jóléti szolgáltatásokat. Amennyiben ezt parlamentáris úton átírnák, az komoly összetűzéseket jelentene a kormány és a szavazók között. 
Természetesen elfogadnánk a nép akaratát, és ebben az esetben elhagynánk az Európai Uniót. Azonban, hogy mi történik utána az már a parlamenten múlik, hisz annak ebben a kérdésben teljes körű beleszólása van."
- foglalta össze egy alsóházi politikus, aki szerint teljesen elképzelhető, hogy a képviselők éljenek a többségi szavazatukkal és kikényszerítsenek egy olyan megállapodást az unióval, amely a kilépés ellenére is, szoros kapcsolatot ápolna továbbra is a szigetországgal.
Kilépni, de közben tagnak maradni?
Mindenesetre furcsa folyamatnak nézne elébe Nagy-Britannia, de a felvetés egyáltalán nem elképzelhetetlen. Ugyanis jelenleg is több olyan ország van, amely nem tagja az Európai Uniónak, mégis fizeti a hozzájárulást, és az ezzel együtt járó előnyöket is élvezi. Ilyen ország történetesen Norvégia és Liechtenstein is, akik tagjai az európai gazdasági zónának, de nem tagjai a brüsszeli politikai uniónak.
Fotó: AFP
Ám a csavar a kezdeményezésben az, hogy pontosan ezzel a politikai tervrajzzal kampányolnak jelenleg is azok a politikusok, akik elutasítják az Európai Uniót és ki szeretnének lépni. Elmondásuk szerint úgy szüntetnék meg a tagságukat, hogy közben továbbra is ápolnák az ország meghatározó gazdasági kapcsolatait.
Bármennyire is kaotikusnak tűnnek a pro és kontra érvelések, az tisztán látszik, hogy a bennmaradás-pártiak egy az egyben lenyúlták ellenfelük kampánystratégiáját annak érdekében, hogy bebiztosítsák az ország jövőjét egy esetleges kilépés következtében.
Ám ha az EU-szkeptikusok mostani terve jelenti a Brüsszel-pártiak vészforgatókönyvét, mi szükség egyáltalán a vízválasztóként aposztrofált népszavazásra?

2016. JÚNIUS 10. PÉNTEK 14:27


FŐRABBI: EURÓPA BELE FOG HALNI A BEVÁNDORLÁSBA



TELEGRAPH
Magyar Idők Online
A Nyugat-Európa szerte csökkenőben lévő születési ráta végül a kontinens bukását okozza, ha Európa nem talál vissza keresztény gyökereihez, és nem vállalnak több gyermeket a családok, véli az egykori brit főrabbi, akit a bevándorlásról kérdezte a brit Telegraph.
Lord Jonathan Sacks korábbi brit főrabbi szerint a nyugati civilizáció az összeomlás szélén áll, csakúgy, mint egykor az ókori Görögország vagy a Római Birodalom.
Sacks emlékeztetett a történészek véleményére, akik szerint mindkét civilizáció hanyatlása a csökkenő születési aránnyal kezdődött. A rabbi szerint ugyanez a sors várhat a jelenlegi Európára is, mert a modern generáció nem vállalja gyermeknevelés felelősségét – figyelmeztetett a rabbi.
Túlságosan a jelen élvezetére koncentráltak, és nem hozták meg azokat az áldozatokat, amelyek a jövő építéséhez lettek volna szükségesek. És a történelem mindig ismétli önmagát” – vont párhuzamot az ókori és a jelenlegi állapotok között a rabbi.
A bevándorláspártiak ezt biztos nem olvassák. Kár!
Európa menekültválsága a tudatlanság, a populizmus, a kényelmetlen igazsággal való szembenézés fel nem vállalásának a következménye – olvashatóAvigdor Lieberman korábbi izraeli külügyminiszter írásában.
A csökkenő születési ráta, a szétszakadó családi egység, a növekvő szakadék a maroknyi leggazdagabb, és a többi ember között, mind olyan válságot jelentenek Nagy-Britanniában és más európai országokban is, amelyet sem az államok, sem a piac nem képesek megoldani, így az európai társadalom végül beleroppan majd a demográfiai válságba.

Minderre a tömeges bevándorlás sem lehet megoldás szerinte, mert az újonnan érkezők integrálása súlyos problémákba ütközik.
Ha Európa csak a példátlan mértékű bevándorlással kívánja fenntartani a népesség létszámát, abba a kontinens bele fog halni” – mondta a korábbi főrabbi.
Az európai integráció elve sikertelenségre van ítélve, mert ha egy civilizáció elveszíti a kultúráját, az emlékezetét és az identitását, akkor nem lesz mihez integrálódniuk az érkezőknek.
Bevándorlás_tüntetés
Forrás: MTI
Lord Sacks úgy érzi, Nagy-Britannia lassan elveszti nemzeti emlékezetét és a kulturális identitását, ehhez a digitális korszak is hozzájárul, amelyben rövidebb ideig képesek koncentrálni az emberek, és sokkal nehezebben képesek ezáltal megérteni a történelmet- mondta el a korábbi főrabbi.
A Sacks szerint a megoldás a demográfiai változás lehetne, amihez a már elhagyott keresztény hit újra felfedezése lehetne a kulcs, amely évszázadok óta nagyra becsüli a család intézményét.
Némi malíciával tette hozzá, hogy éppen az ateista Charles Darwin mutatta ebben az utat, amikor az állatvilágot vizsgálva ara következtetésre jutott: hogy az egyes fajok sikerének a záloga a szaporodás.
A korábbi főrabbit abból az alkalomból kérdezett a brit Telegraph, hogy elnyerte a vallási Nobel-díjkén is számon tartott Templeton-díjat. Az elismerést vallási és spirituális teljesítményért ítélik oda évente, 2016- ban Lord Jonathan Sacks a dalai láma, Teréz anya, Alekszandr Szolzsenyicin, vagy Desmond Tutu érsek nyomdokaiba lépett.



2016. JÚNIUS 16. CSÜTÖRTÖK 11:09 2016. 06. 16. 11:39
EMLÉKNAP '56

KÉMELHÁRÍTÓK, NAGYKÖVETEK ÉS VÁLLALATIGAZGATÓK LETTEK A KIHALLGATÓKBÓL


Nem csak az érdekes, hogy kik vettek részt a Nagy Imre és társai elleni per előkészítésében, hanem az is, ők hol szocializálódtak és mi lett a későbbi sorsuk – mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A NEB csütörtökön, a kivégzések és az újratemetés évfordulóján hozta nyilvánosságra internetes oldalán (www.neb.hu) a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát, hivatali karrierútját.
A mintegy száz karrierút alapja az a százötven nevet tartalmazó lila színű iskolai füzet, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik 1957. április 13-ától beléphettek a politikai rendőrség vizsgálati osztályának Gyorskocsi utca 31. szám alatti székhelyén a 3. emeleti zárt folyosóra. Ott őrizték a különösen fontos ügyekben vizsgálat alatt állókat, így a Nagy Imre-ügy szereplőit is.
Földváryné Kiss Réka a műsorban arról beszélt: a kézírásos füzetről lehetett tudni, benne volt a Nagy Imre-ügy vizsgálati anyagában. Nemcsak „neveket adnak”, hanem az életutak alapján egyfajta rálátást, metszetet arról, hogy honnan jöttek ezek az emberek. Jelezte: szinte mindannyian a Rákosi-rendszerben, az ÁVH-ban szocializálódtak, de az életutak alapján kiderül az is, a politikai rendőrség pontosan mely osztályain.
Legalább ennyire fontos – amiről keveset beszélünk, pedig az egész Kádár-kori képünk nagyon fontos új fókuszát adhatja -, hogy mi lett ezeknek az embereknek a sorsa a megtorlás után – jegyezte meg.
A NEB elnöke elmondta: volt köztük olyan, aki 1962-63-ban – amikor átszervezték az állambiztonságot – elhagyta a testületet. Földváryné Kiss Réka példaként említette, hogy Ferencsik József ezredes a Hungexpo egyik vezetője lett.
A NEB elnöke szerint az is érdekes, hogy akik az átszervezés után is maradtak a belügyben, azokat az 1970-es, 1980-as években nyugdíjazták.
Ha tetszik, az úgymond konszolidált Kádár-korszak belügyi középkáderei olyan emberekből is álltak, akik ott voltak a Nagy Imre-ügy vizsgálatánál, a különleges részleghez tartoztak, és nagyon sok rendkívül érzékeny információjuk volt – jegyezte meg. A NEB elnöke emlékeztetett: a 3. emeletre bejáratosak nemcsak a Nagy Imre-ügyben vettek részt, hanem például a Bibó-ügyben is.
Krahulcsán Zsolt tudományos kutató a műsorban arról beszélt, további kutatási irány lehet az, hogy feltárják, mi lett az érintettek későbbi sorsa, például Rajnai Sándor hogyan válhatott bukaresti és moszkvai nagykövetté, majd hogyan került ki az Amerikai Egyesült Államokba. A személyi aktából ez nem derül ki, csak az, hogy aki az 1962-63-as átszervezés során polgári pályára került, hol helyezkedett el, mi volt az első munkahelye – mondta.
Megjegyezte: a korábbi vizsgálók közül többen a kultúra területére kerültek, jellemző volt, hogy könyvkiadóknál vagy vállalatok, minisztériumok jogi osztályán tűntek fel.
Földváryné Kiss Réka ehhez hozzáfűzte: volt olyan, aki a kémelhárításhoz került és olyan is, aki az izraeli titkosszolgálatnál folytatta pályáját.





2016. JÚNIUS 16. CSÜTÖRTÖK 06:30 2016. 06. 16. 08:21


TÖBB SZÁZEZER RÁSZORULÓ GYEREK EHET INGYEN


Az irány jó csak a mérték is jó legyen , mert ha csak pofáznak , és a gyerekek éheznek továbbra is , míg a politikusi maffia újabb luxszus villára hajt , és az emberkereskedelemben tevékenykedik , a végén a migránsok tartják el ezt az ingyenélő hadat !!!
A zsidók felépíttették velünk a lakóparkjaikat fizetni nem fizettek csődbe is ment az építőipar !!! most a migránsokat telepítsék e lakóparkokba , hisz a válalkozóknak még mindig nem fizettek , egy egy lakásba akár 10 - 16 fő is ellakhat , kezdésnek aztán , ahogy a zsidók elhúznak a lakóparkokból oldódik a helyzet , és nem kell megint egy újabb építőipari csődöt szervezni a muszlimok betelepítésére !!! Ahogy ürülnek ki a lakások , úgy cigány lakosokat is telepíthetünk a maradék lakásokba , hogy fékentartsák a muszlimokat !!!

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK HÓNAPOKON ÁT BIZTOSÍTJÁK A MINDENNAPI MELEG ÉTELT
Gabay Dorka
Az első olyan nyári szünet kezdődik ma, amikor már az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk minden hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló térítésmentes étkezését. Az egész nyáron át naponta járó egyszeri ingyen meleg étel több százezer gyermeket érinthet, míg tavaly, amikor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a nyári szünet alatti ingyenes étel biztosítására, 142 ezer gyermek kapott minden nap meleg ebédet.
A kormány döntése értelmében azonban idén az önkormányzatoknak már nem kell pályázniuk, hogy részt vehessenek a programban, ezt a feladatot minden település vezetésének el kell látnia.
A szünidei, térítésmentes étkezésben nemcsak azok a rászoruló gyerekek számíthatnak mindennapi meleg ételre, akik bölcsődébe, óvodába vagy iskolába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be. Vagyis a három év alattiak számára is biztosítja az önkormányzat a meleg ebédet.
A települések által biztosított étkezés költségeit az állam teljes egészében állja, ezért a tavalyi 3 milliárd forint után 2016-ban már 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami 50 százalékos emelést jelent.


A megemelkedett menzaköltségeket az állam állja
Forrás: Havran Zoltán
A megemelkedett menzaköltségeket az állam állja
A szociális gyermekétkeztetésre az idei támogatásnál még 2,2 milliárd forinttal többet, összesen 74 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés. Az önkormányzatok tehát az intézményi gyermekétkeztetésre 67,2 milliárd forintot, a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatására 6,7 milliárd forintot fordíthatnak állami támogatás gyanánt.
Az ingyenes szünidei étkezést a szülőnek kell kérelmeznie, majd a jegyző állapítja meg a rászorultságot.
A Magyar Idők úgy tudja, az önkormányzatok már leadták az illetékes hivatal részére, hogy saját településükön hány gyermek számára kértek a családok meleg ételt, jelenleg ennek összegzése zajlik.
Ismeretes, hogy a kormány múlt év szeptemberétől ingyenessé tette az óvodások és bölcsődések étkeztetését is, ami már napi háromszori ételt jelent. Ennek érdekében a kormány növelte az étkeztetésre fordított összeget is, hiszen míg öt évvel ezelőtt 28-29 milliárd forint jutott gyermekétkeztetésre, addig idén már több mint 71 milliárdot szán erre a kabinet.




2016. JÚNIUS 16. CSÜTÖRTÖK 13:59 2016. 06. 16. 16:07


LÁZÁR JÁNOS: MAGYARORSZÁGNAK NINCS SZÜKSÉGE BEVÁNDORLÓKRA


Se hazaáruló politikusokra, de ha már be kell fogadni őket a zsidó lakóparkokba helyezzék el őket , mert még mindig nem fizették ki a vállalkozókat akik felépítették a lakóparkot , és emiatt az egész építőiparunk becsődölt , most egy újabb csődölés előtt a lakóparkokból a kinem fizetett lakások ért költöztessék be a muszlimokat , akár egy lakásba 10- 16 főt is , és amikor a zsidók el húznak a parkból a létszám enyhülhet egy – egy lakásra vonatkozóan , és a végén a maradék lakásokba cigány családokat is telepíthetnének , hogy ne jöjjön létre a párhuzamos társadalom .
M1 HÍRFOLYAM,MTI
Magyar Idők Online
Fontos törvények elfogadására került sor a héten a parlamentben, amelyek mind az emberek életének könnyítését szolgálják- mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamentben, szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormány továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra – tette hozzá Lázár János.
Számos kormánydöntés kapott parlamenti támogatást a héten, ezek közül a legfontosabb a 2017-es központi költségvetés elfogadása – kezdte tájékoztatóját a miniszter.
Nagy jelentőségű döntés volt a 2016-os büdzsé módosításának a képviselők általi elfogadása és a migránsok jogállásáról szóló törvény módosítása is.
Lázár János fontosnak nevezte, hogy a települési önkormányzatok támogatása is elfogadásra került a Tisztelt Házban, ebben a Mezőhegyesi Ménesbirtok megújulása is benne van.
A miniszterelnök aláírta azt a kormányrendeletet, amelynek segítségével egyszerű, gyors és olcsó lesz az ügyintézés. Lázár János elmondta: jövő héten tárgyalnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával erről, és azzal kapcsolatban is kikérik a véleményüket, hogyan gyorsítható az uniós források kifizetése.
Beszámolt arról: a bürokráciacsökkentés jegyében mintegy 80-100 törvény módosítását kezdeményezik ősszel.
Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy ez a döntés valóban járhat elbocsátásokkal a közszférában, ennek mértékében a döntés a szakminiszterek kezében van. Ma jelenleg mintegy háromezerrel dolgoznak többen a közigazgatásban, mint ahány emberre szükség lenne – tette hozzá Lázár János.
A kormányablakokkal kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy azok pozitív fogadtatásra találtak az emberek körében.
A kormányhivatalok és a járások létrehozása egyértelműen javított a hatósági ügyintézés színvonalán – válaszolta a sajtó jelen lévő képviselőinek kérdésére a miniszterelnökséget irányító miniszter.
A jelenlegihez képest sokkal egyszerűbb adózási rend a cél – tette hozzá Lázár János.
A miniszter újságírói felvetésre reagálva elmondta, hogy a megyei jogú városokra a főváros mellett az ország, a gazdaság motorjaiként tekint a kormány, éppen ezért az ezen településekhez kapcsolódó ipari parkok létrehozása és fejlesztése fontos stratégiai kérdés.
Ezekre a forrást a földeladásokból származó bevételek mellett költségvetési garanciákkal kell biztosítani – mondta Lázár János.
A kormány nem megy szabadságra, nyáron is rendszeresen ülésezik, még akkor is, ha jelenleg fontos nemzeti ügyek zajlanak Franciaországban – utalt Lázár János a magyar labdarúgó válogatott remek Európa-bajnoki szereplésére.
Ma minden magyar mélységesen büszke lehet a legnépszerűbb sportág válogatottjára. Azok, akik hittek a magyar futballban, annak feltámasztásában a nehezebb időkben is, most büszkék lehetnek rá, hogy volt értelme a befektetett munkának – mondta újságírói kérdésre a miniszter.

A BEVÁNDORLÁS AKTUÁLIS HELYZETÉT AZ EURÓPA TANÁCS ÜLÉSÉN TÁRGYALJÁK MAJD MEG

Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra, sem a déli határon keresztül, sem máshonnan nem engedünk be illegális bevándorlókat és a magyar kormány az ET ülésén is ezt az álláspontot képviseli majd, az unió kötelező betelepítési kvótarendszerrel szemben – mondta Lázár János.
Ebben az esztendőben mintegy 15 000 bevándorló lépett illegálisan Magyarország területére, ezek legnagyobb része már kiutasításra került, jelenleg valamivel több mint kétezer migráns tartózkodik hazánkban, befogadótáborokban – sorolta a számadatokat a miniszter.
Trócsányi László igazságügyi miniszter vezetésével létrejött a kormányzaton belül egy migránsügyi munkacsoport, amelyben az igazságügyi tárca mellett a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség vesz részt.
A munkacsoportban részt vevő három miniszternek a jövő pénteki kormányülésre kell jelentést készítenie a bevándorlás jogi szabályozásával kapcsolatos aktuális helyzetről az Európai Unió és Magyarország viszonylatában.
Megvizsgálják majd például az EU jogalkotási folyamatát, a V4-es együttműködést és a népszavazási kilátásokat – tájékoztatott a miniszter.
Magyarország álláspontja az, hogy Magyarországra egyetlen bevándorlót sem küldhetnek vissza, tekintettel arra, hogy ők nem Magyarországnál, hanem Görögországnál léptek az Európai Unió területére, ezért a visszatelepítésre még a Dublini rendszer értelmében sincs semmilyen jogalapja az EU-nak – válaszolta a Magyar Idők helyszínen tartózkodó munkatársának kérdésére a miniszter.

NINCSENEK VESZÉLYBEN A MAGYAR SZURKOLÓK A FUTBALL EB-N

A miniszter kitért a franciaországi futball Eb-re kiutazó magyar szurkolók érdekében létrehozott konzuli szolgálat munkájára is, a kormány információi szerint minden kiutazó szurkoló biztonságban van, nincs közvetlen terrorveszély sem.

A 2017-ES KÖLTSÉGVETÉS MINDEN MAGYAR SZÁMÁRA KÖNNYEBBSÉGET HOZ MAJD

A miniszter bővebben kitért a kormányinfón a jövő évi büdzsé elfogadására is. Ennek hatását minden magyar állampolgár érezni fogja majd.
Csökkenni fog a személyi jövedelemadó, kibővítik a kedvezményes áfakörbe tartozó élelmiszerek körét, magasabb bért vihetnek haza a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók és a nyugdíjak reálértékét is sikerül majd megtartani.
Meg kell vizsgálni, mi okozza azt, hogy az egészségügy folyamatosan veszteségeket termel, erre mindenképpen megoldást kell találni – mondta a miniszter.
A következő évben tízmilliárd forintot fordít a kormány a háziorvosok bérének növelésére, ez kétszer 140 000 forintos összeg lesz majd fejenként – tért ki a témára Lázár János egy újságíró érdeklődésére.
Alapvetően mindenki léphet majd egyet előre az elfogadott büdzsé segítségével – húzta alá a miniszter.

HÁTRÁNYOS HELYZETBEN VAN A MAGYAR AGRÁRIUM

Ma Magyarországon az agrártermelők komoly versenyhátrányban vannak, elsősorban amiatt, hogy a kiskereskedelem ki van szolgáltatva a nagy multinacionális cégek egy része kénye-kedvének, akik ráadásul folyamatosan élelmiszeripari hulladékkal árasztják el a magyar piacot.
Felszólitjuk ezeket a cégeket, hogy fejezzék be ezt a tevékenységüket, ideje volna elhagyniuk az országot – mondta Lázár János.
A magyar feldolgozóipart és élelmiszer-kiskereskedelmet meg kell erősíteni, a kormány ennek megvalósításáról társadalmi egyeztetést kezdeményez az agrár- és az iparkamarával, valamint más ágazati érdekképviseletekkel – közölte Lázár János.
A miniszter szerint a magyarországi agrártermelés akkor tudna boldogulni, ha a feldolgozóipar magyar kézben lenne, és a magyar feldolgozók szempontjai érvényesülnének a kiskereskedelemben.
A kormány egyébként nem tervezi az ultra-magas hőmérsékleten hőkezelt tej és az ilyen termékek áfájának csökkentését, mert azok egészen biztosan nem azt a minőséget képviselik, mint a friss tej és az abból készült termékek – mondta Lázár János.

JELENTŐS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRŐL DÖNT A KORMÁNY JÖVŐ HÉTEN

A kormány a jövő heti ülésén véglegesíti a 2022-ig megépülő vagy fejlesztendő közutak és vasútvonalak körét.
Lázár János elmondta: cél, hogy az autópályák az országhatárig érjenek, de az is, hogy a megyei jogú városokat bekössék a fontosabb úthálózatba. A fontosabb közlekedési csomópontok fejlesztéséről is szólt.
A kormány egy balatoni körvasút építéséről is döntést hoz – fűzte hozzá a miniszter.

ŐSSZEL ALAKULHATNAK MEG A TANKERÜLETI TANÁCSOK

A Magyar Idők munkatársának kérdésére a miniszter elmondta, hogy az állami fenntartású közoktatási intézmények működtetésében fontos az együttműködés a helyi önkormányzatokkal, a tantestületekkel és a szülőkkel. Ennek az együttműködésnek és az esetleges kritikák megvitatásának céljából jönnek létre a tankerületi tanácsok. Ezek várhatóan idén ősszel alakulhatnak majd meg – mondta Lázár János.

A KORMÁNY GONDOSKODIK A HÁBORÚKBAN ELESETTEK HÁTRAMARADOTTAIRÓL

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy a két világháború során életüket vesztettek hozzátartozóinak a hadiárvákról szóló törvény értelmében nyújtott, nyújt támogatást a kormány, ugyanakkor megvizsgálja, hogy ez a rendszer hogyan működik Nyugat-Európa országaiban és ezeket a tapasztalatokat felhasználva dönthet esetleges változtatásokról.
Amit a hadiárvák kapnak az nem kárpótlás, hiszen elvesztett életeket nem lehet visszaadni, ezáltal nem lehet bekövetkezett károkat pótolni – mondta Lázár János.
Ma mintegy 10 000 holokauszt-áldozatnak és szintén 10 000 olyan embernek ad támogatást a magyar állam akik a kommunizmus terrorját szenvedték el – tette hozzá a miniszter.


Izraeli rabbi: Az ISIS-t Isten küldte nekünk




Egy szélsőséges rabbi szerint a terrorista szervezetet Isten küldte a zsidók megmentéséért.
Nir Ben Artzi szélsőséges nézeteiről ismert rabbi a legutóbbi heti prédikációjában azt állította, hogy Isten az Iszlám Államot azokra az országokra és nemzetekre szabadította rá akik elakarják pusztítani Izraelt.
Az európai dzsihadistáknak is nagy szerepük van a rabbi szerint, az Európába visszatérő terroristák merényleteket követnek el aminek a következménye, hogy az európai zsidók Izraelbe fognak menekülni ezzel erősítve a cionista államot. – írja az iráni alalam.ir
Ben Artzi a szokásos heti prédikációjában gyakran hangoztat szélsőséges és sértő rasszista gondolatokat. Az egyiptomiakat sáskáknak nevezte akik miután elpusztítják hazájukat felfalják majd egymást.
Orientalista.hu

Ramadan alkalmából így köszöntik az izraeliek a palesztinokat




Több tízezer palesztin maradt tiszta ivóvíz nélkül a Gázai övezetben Ramadán idején, mert Izrael nemzeti vízszolgáltatója felfüggesztette az ellátást – írja az Al Jazeera.
A döntés miatt állítólag vannak családok, amelyek már negyven napja nem jutnak vezetékes vízhez. Az intézkedés miatt bajba került egyebek közt a negyvenezer lakosú Jenin, valamint Szalfít városa mellett jó néhány környékbeli kistelepülés is. A helyiek jelenleg lajtos kocsikkal próbálják megoldani az ivóvízellátást, sokan pedig kutakból és forrásokból igyekeznek pótolni a kiesett mennyiséget.
Tisztviselők elmondása alapján a szerencsétlenül járt gázai családok egy része napi két-három liter vízből kényszerül megélni.
Felsorolták ​​a vízellátástól elvágott területeket is, mint Jenin község, a Nablus térségében lévő falvak, Salfit városa és a környező települések.
Ayman Rabi, a Palesztin Hidrológiai Csoport ügyvezető igazgatóját idézték, aki azt nyilatkozta kedden, hogy bizonyos területeken élő emberek több mint 40 napig nem kapnak vizet.
Az emberek arra számítanak, hogy vízszállító teherautókról vesznek vizet vagy alternatív forrásokból, mint természetes források és egyéb üzemanyagtöltő pontokon a környezetükben”, mondta.
A családok kénytelenek úgy élni, hogy fejenként két, három vagy 10 liter víz jut rájuk naponta” tette hozzá.
Az ENSZ kijelentette, hogy egy átlagembernek 7,5 liter vizet kell fogyasztania naponta.l
Izrael a nyári hőhullámokra időzítette a víz elzárást a palesztinoktól, amikor a higanyszál eléri a 35 Celsius fokot a megszállt területeken.
Ragheb Al Haj Hassan, Jenin polgármestere azt mondta, a vizet előzetes értesítés nélkül zárták el és a “lakosok rettenetesen szenvednek ebben a forró időjárásban és Ramadán idején.”
Izrael és csak Izrael felelős a vízellátás felfüggesztése miatt, mivel született egy megállapodás Izraellel, ami egyértelműen kimondja, hogy a Mekorotnak biztosítania kell Ciszjordánia északi területein a vízszükségleteinket”, hangsúlyozta.
Az izraeli állami vízszolgáltató vállalat, a Mekorot nem indokolta meg a döntését.Az Al Jazeera cikke kitér arra is, hogy Izrael 1967, a terület megszállása óta korlátozza ilyen-olyan mértékben a Gázai övezet vízellátását.
Orientalista.hu – (MNO, Press TV)


Tiltakozások Jemenben a szaúdi népirtás ellen




Jemenben tiltakozásokat tartottak Szanaa utcáin a szaúdi agresszió ellen, valamint az ENSZ döntése miatt, hogy a világszervezet levette a királyságot a gyermekjogi feketelistáról.
A tüntetők, köztük helyi aktivisták vasárnap vonultak fel Szanaa UNESCO által világörökségnek nyilvánított óvárosában, az ott végrehajtott szaúdi bombázások első évfordulóján, számolt be a Press TV tudósítója.
Határozottan elítéljük az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget a pusztításról való hallgatásuk miatt”, mondta Ali Heidarah, az egyik tiltakozó. “Ez egy üzenet Szanaa óvárosából az egész világ részére Szaúd-Arábia történelmünk elleni brutális támadásának első évfordulóján.”
Egy másik demonstráción Szanaában, gyermek gyűltek össze az ENSZ hivatala előtt, hogy tiltakozzanak a szervezet legutóbbi döntése miatt, amiért levették Szaúd-Arábiát a gyermekjogi feketelistájukról.
Múlt hétfőn az ENSZ eltávolította Szaúd-Arábiát az éves feketelistájáról, csak egy héttel azt követően, hogy bejelentette, Szaúd-Arábia felkerült a listára, mivel egyértelműen sérti a gyermekek jogait Jemenben.
A tüntetők jelmondatokat kántáltak a királyság és az Egyesült Államok ellen, és azzal vádolták az ENSZ-t, hogy bűnrészes a Jemenben végrehajtott bűncselekmények elkövetésében.
Tiltakozást indítottunk az ENSZ ellen, mert szemet hunytnak a szaúdi ostromzár felett, ami számos jemenit megölt”, mondta Noha’a al-Hamzi, az egyik tiltakozó, hozzátéve: “jogunk van úgy élni, mint a többi gyermeknek a világon.”
Egy szimbolikus lépésként a tiltakozók pénzt adományoztak az ENSZ hivatalának, így hívva fel a világszervezet figyelmét, hogy szabaduljon meg az olyan erőteljes országoknak a hatásától, amik finanszírozzák azt.
Ban Ki Mun, az ENSZ vezetője nyilvánosan elismerte csütörtökön, hogy “ideiglenesen” levette Szaúd-Arábiát és néhány arab monarchiát a feketelistáról, miután azzal fenyegettek, hogy az ENSZ programjait elvágják a finanszírozástól.
Az ENSZ vezetője élesen bírálta Rijádot és szövetségeseit, hogy “indokolatlan nyomás” alá helyezték a világszervezetet annak érdekében, hogy a nevük lekerüljön a listáról.
Az ENSZ két hete kiadott egy jelentést, melyben megállapította, hogy 60 százalékban az arab koalíció felelős a jemeni konfliktus kiskorú – 785 halálos és 1168 sebesült – áldozataiért. A dokumentum emellett arra is rámutatott, hogy a koalíciós támadások felét iskolák és kórházak ellen hajtották végre.
Több mint 9.400 embert öltek meg, és legalább 16.000 másik megsérült a tavaly márciusban indított agresszió óta, amikor Szaúd-Arábiába megkezdte a hadjáratát az elszegényedett ország ellen.
Rijádot Egyiptom, Marokkó, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szudán, Kuvait, Katar és Bahrein támogatta a kíméletlen hadjáratban.
Orientalista.hu – (Press tv, Persianews)

Szaúdi trónörökös : Mi finanszírozzuk Hillary Clinton kampányát




A szaúdi védelmi miniszter szerint Rijád Hillary Clinton kampányának a 20 százalékát finanszírozta, –  közölte a Press tv
Mohammed bin Salman ezzel kapcsolatos kijelentését Jordánia hivatalos hírügynöksége, a Petra News Agency jelentette meg, majd nem sokkal később törölte. A honlap azt állította kedden, hogy feltörték az oldalukat, és így került ki ez a kitalált hír.
A jelentés arab verzióját azonban közzétette a washingtoni székhelyű Perzsa-öböl térségi ügyekkel foglalkozó intézet, az Institute for Persian Gulf Affairs.
Szaúd-Arábia mindig is támogatta mind a republikánus és a demokrata pártot Amerikában”, mondta Mohammed, aki egyben a szaúdi trónörökös is, és széles körben úgy tartják számon, mint aki a háttérben a tényleges hatalom gyakorlója.
mohamed bin salman
Megjegyezte, hogy a nagylelkű hozzájárulást a volt külügyminiszter elnökségért folytatott harcához nyújtották, aki nemrégiben elérte a demokrata elnökjelöltséghez szükséges 2383 támogató delegáltat.
Egy új tanulmány szerint Szaúd-Arábiában és Egyiptomban az emberek jelentős része támogatja Hillary Clintont, míg Donald Trumpot elenyészően. Barack Obama munkássága az emberek szemében valahol a kettő közt helyezkedik el, Egyiptomban 16,7 százaléknyian, Szaúd-Arábiában 20,1 százaléknyian elégedettek vele.
Az IDC Herzliya politikai és stratégiai intézete készítette az ezt vizsgáló felmérést 935 egyiptomi és szaúdi állampolgár megkérdezésével hat hét során számos más témát is érintve.
Hillary Clinton demokrata jelöltnek, akit hivatalosan a múlt héten támogatott Obama, Egyiptomban 35,7, Szaúd-Arábiában 30,2 százaléknyian örülnének, ha ő lenne az elnök. Trump esetében ez az arány Egyiptomban 3,8 százalék, Szaúd-Arábiában 6 százalék.
Az amerikai törvények tiltják a külföldi országok kampányfinanszírozását. Becslések szerint a szaúdi adomány mértéke 42,35 millió dollár.
Trump megkérdőjelezte a Szaúd-Arábiával való amerikai kapcsolat védelmi jellegét. Azt állította, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia a szaúdiakkal való viszonyát, mert Washington egyre inkább csökkentené a tengerentúli olajtól való függését.
Nem a mostani az első eset, hogy Rijád a Clinton családra szórja a pénzét. Ismertté vált, hogy 2008-ban a királyság 10 és 25 millió dollár között adományozott a Clinton Alapítványnak.
A szaúdi király hétfőn repült Washingtonba, hogy Egyesült Államokkal való kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljanak, amelyek Obama elnöksége alatt némileg kihűltek.
Amerikát folyamatosan kritizálják a Rijáddal való békülékeny kapcsolatai miatt, annak ellenére, hogy az széles körben támogatja a terrorizmust világszerte.
Obama elnökre jelenleg nyomás nehezedik, hogy nyilvánosságra hozza a mintegy 3,000 halálos áldozatot követelő 2001. szeptember 11-ei merényletekről készült kongresszusi jelentés 28 minősített oldalát.
Azonban John Brennan CIA főnök hétfőn kijelentette, hogy a 2002-es bizottsági jelentés minősített része tisztázni fogja Szaúd-Arábiát.
Rijád már korábban megfenyegette Washingtont: ha kapcsolatba hozzák Szaúd-Arábiát a merényletetekkel, eladná a 750 milliárd dollár értékű amerikai kötvényeit és más pénzeszközeit.
Orientalista.hu – (Press tv, Persianews)

Szaúdi trónörökös : Mi finanszírozzuk Hillary Clinton kampányát




A szaúdi védelmi miniszter szerint Rijád Hillary Clinton kampányának a 20 százalékát finanszírozta, –  közölte a Press tv
Mohammed bin Salman ezzel kapcsolatos kijelentését Jordánia hivatalos hírügynöksége, a Petra News Agency jelentette meg, majd nem sokkal később törölte. A honlap azt állította kedden, hogy feltörték az oldalukat, és így került ki ez a kitalált hír.
A jelentés arab verzióját azonban közzétette a washingtoni székhelyű Perzsa-öböl térségi ügyekkel foglalkozó intézet, az Institute for Persian Gulf Affairs.
Szaúd-Arábia mindig is támogatta mind a republikánus és a demokrata pártot Amerikában”, mondta Mohammed, aki egyben a szaúdi trónörökös is, és széles körben úgy tartják számon, mint aki a háttérben a tényleges hatalom gyakorlója.
mohamed bin salman
Megjegyezte, hogy a nagylelkű hozzájárulást a volt külügyminiszter elnökségért folytatott harcához nyújtották, aki nemrégiben elérte a demokrata elnökjelöltséghez szükséges 2383 támogató delegáltat.
Egy új tanulmány szerint Szaúd-Arábiában és Egyiptomban az emberek jelentős része támogatja Hillary Clintont, míg Donald Trumpot elenyészően. Barack Obama munkássága az emberek szemében valahol a kettő közt helyezkedik el, Egyiptomban 16,7 százaléknyian, Szaúd-Arábiában 20,1 százaléknyian elégedettek vele.
Az IDC Herzliya politikai és stratégiai intézete készítette az ezt vizsgáló felmérést 935 egyiptomi és szaúdi állampolgár megkérdezésével hat hét során számos más témát is érintve.
Hillary Clinton demokrata jelöltnek, akit hivatalosan a múlt héten támogatott Obama, Egyiptomban 35,7, Szaúd-Arábiában 30,2 százaléknyian örülnének, ha ő lenne az elnök. Trump esetében ez az arány Egyiptomban 3,8 százalék, Szaúd-Arábiában 6 százalék.
Az amerikai törvények tiltják a külföldi országok kampányfinanszírozását. Becslések szerint a szaúdi adomány mértéke 42,35 millió dollár.
Trump megkérdőjelezte a Szaúd-Arábiával való amerikai kapcsolat védelmi jellegét. Azt állította, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia a szaúdiakkal való viszonyát, mert Washington egyre inkább csökkentené a tengerentúli olajtól való függését.
Nem a mostani az első eset, hogy Rijád a Clinton családra szórja a pénzét. Ismertté vált, hogy 2008-ban a királyság 10 és 25 millió dollár között adományozott a Clinton Alapítványnak.
A szaúdi király hétfőn repült Washingtonba, hogy Egyesült Államokkal való kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljanak, amelyek Obama elnöksége alatt némileg kihűltek.
Amerikát folyamatosan kritizálják a Rijáddal való békülékeny kapcsolatai miatt, annak ellenére, hogy az széles körben támogatja a terrorizmust világszerte.
Obama elnökre jelenleg nyomás nehezedik, hogy nyilvánosságra hozza a mintegy 3,000 halálos áldozatot követelő 2001. szeptember 11-ei merényletekről készült kongresszusi jelentés 28 minősített oldalát.
Azonban John Brennan CIA főnök hétfőn kijelentette, hogy a 2002-es bizottsági jelentés minősített része tisztázni fogja Szaúd-Arábiát.
Rijád már korábban megfenyegette Washingtont: ha kapcsolatba hozzák Szaúd-Arábiát a merényletetekkel, eladná a 750 milliárd dollár értékű amerikai kötvényeit és más pénzeszközeit.
Orientalista.hu – (Press tv, Persianews)

Szaúdi trónörökös : Mi finanszírozzuk Hillary Clinton kampányát




A szaúdi védelmi miniszter szerint Rijád Hillary Clinton kampányának a 20 százalékát finanszírozta, –  közölte a Press tv
Mohammed bin Salman ezzel kapcsolatos kijelentését Jordánia hivatalos hírügynöksége, a Petra News Agency jelentette meg, majd nem sokkal később törölte. A honlap azt állította kedden, hogy feltörték az oldalukat, és így került ki ez a kitalált hír.
A jelentés arab verzióját azonban közzétette a washingtoni székhelyű Perzsa-öböl térségi ügyekkel foglalkozó intézet, az Institute for Persian Gulf Affairs.
Szaúd-Arábia mindig is támogatta mind a republikánus és a demokrata pártot Amerikában”, mondta Mohammed, aki egyben a szaúdi trónörökös is, és széles körben úgy tartják számon, mint aki a háttérben a tényleges hatalom gyakorlója.
mohamed bin salman
Megjegyezte, hogy a nagylelkű hozzájárulást a volt külügyminiszter elnökségért folytatott harcához nyújtották, aki nemrégiben elérte a demokrata elnökjelöltséghez szükséges 2383 támogató delegáltat.
Egy új tanulmány szerint Szaúd-Arábiában és Egyiptomban az emberek jelentős része támogatja Hillary Clintont, míg Donald Trumpot elenyészően. Barack Obama munkássága az emberek szemében valahol a kettő közt helyezkedik el, Egyiptomban 16,7 százaléknyian, Szaúd-Arábiában 20,1 százaléknyian elégedettek vele.
Az IDC Herzliya politikai és stratégiai intézete készítette az ezt vizsgáló felmérést 935 egyiptomi és szaúdi állampolgár megkérdezésével hat hét során számos más témát is érintve.
Hillary Clinton demokrata jelöltnek, akit hivatalosan a múlt héten támogatott Obama, Egyiptomban 35,7, Szaúd-Arábiában 30,2 százaléknyian örülnének, ha ő lenne az elnök. Trump esetében ez az arány Egyiptomban 3,8 százalék, Szaúd-Arábiában 6 százalék.
Az amerikai törvények tiltják a külföldi országok kampányfinanszírozását. Becslések szerint a szaúdi adomány mértéke 42,35 millió dollár.
Trump megkérdőjelezte a Szaúd-Arábiával való amerikai kapcsolat védelmi jellegét. Azt állította, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia a szaúdiakkal való viszonyát, mert Washington egyre inkább csökkentené a tengerentúli olajtól való függését.
Nem a mostani az első eset, hogy Rijád a Clinton családra szórja a pénzét. Ismertté vált, hogy 2008-ban a királyság 10 és 25 millió dollár között adományozott a Clinton Alapítványnak.
A szaúdi király hétfőn repült Washingtonba, hogy Egyesült Államokkal való kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljanak, amelyek Obama elnöksége alatt némileg kihűltek.
Amerikát folyamatosan kritizálják a Rijáddal való békülékeny kapcsolatai miatt, annak ellenére, hogy az széles körben támogatja a terrorizmust világszerte.
Obama elnökre jelenleg nyomás nehezedik, hogy nyilvánosságra hozza a mintegy 3,000 halálos áldozatot követelő 2001. szeptember 11-ei merényletekről készült kongresszusi jelentés 28 minősített oldalát.
Azonban John Brennan CIA főnök hétfőn kijelentette, hogy a 2002-es bizottsági jelentés minősített része tisztázni fogja Szaúd-Arábiát.
Rijád már korábban megfenyegette Washingtont: ha kapcsolatba hozzák Szaúd-Arábiát a merényletetekkel, eladná a 750 milliárd dollár értékű amerikai kötvényeit és más pénzeszközeit.
Orientalista.hu – (Press tv, Persianews)


Szaúdi trónörökös : Mi finanszírozzuk Hillary Clinton kampányát




A szaúdi védelmi miniszter szerint Rijád Hillary Clinton kampányának a 20 százalékát finanszírozta, –  közölte a Press tv
Mohammed bin Salman ezzel kapcsolatos kijelentését Jordánia hivatalos hírügynöksége, a Petra News Agency jelentette meg, majd nem sokkal később törölte. A honlap azt állította kedden, hogy feltörték az oldalukat, és így került ki ez a kitalált hír.
A jelentés arab verzióját azonban közzétette a washingtoni székhelyű Perzsa-öböl térségi ügyekkel foglalkozó intézet, az Institute for Persian Gulf Affairs.
Szaúd-Arábia mindig is támogatta mind a republikánus és a demokrata pártot Amerikában”, mondta Mohammed, aki egyben a szaúdi trónörökös is, és széles körben úgy tartják számon, mint aki a háttérben a tényleges hatalom gyakorlója.
mohamed bin salman
Megjegyezte, hogy a nagylelkű hozzájárulást a volt külügyminiszter elnökségért folytatott harcához nyújtották, aki nemrégiben elérte a demokrata elnökjelöltséghez szükséges 2383 támogató delegáltat.
Egy új tanulmány szerint Szaúd-Arábiában és Egyiptomban az emberek jelentős része támogatja Hillary Clintont, míg Donald Trumpot elenyészően. Barack Obama munkássága az emberek szemében valahol a kettő közt helyezkedik el, Egyiptomban 16,7 százaléknyian, Szaúd-Arábiában 20,1 százaléknyian elégedettek vele.
Az IDC Herzliya politikai és stratégiai intézete készítette az ezt vizsgáló felmérést 935 egyiptomi és szaúdi állampolgár megkérdezésével hat hét során számos más témát is érintve.
Hillary Clinton demokrata jelöltnek, akit hivatalosan a múlt héten támogatott Obama, Egyiptomban 35,7, Szaúd-Arábiában 30,2 százaléknyian örülnének, ha ő lenne az elnök. Trump esetében ez az arány Egyiptomban 3,8 százalék, Szaúd-Arábiában 6 százalék.
Az amerikai törvények tiltják a külföldi országok kampányfinanszírozását. Becslések szerint a szaúdi adomány mértéke 42,35 millió dollár.
Trump megkérdőjelezte a Szaúd-Arábiával való amerikai kapcsolat védelmi jellegét. Azt állította, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia a szaúdiakkal való viszonyát, mert Washington egyre inkább csökkentené a tengerentúli olajtól való függését.
Nem a mostani az első eset, hogy Rijád a Clinton családra szórja a pénzét. Ismertté vált, hogy 2008-ban a királyság 10 és 25 millió dollár között adományozott a Clinton Alapítványnak.
A szaúdi király hétfőn repült Washingtonba, hogy Egyesült Államokkal való kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljanak, amelyek Obama elnöksége alatt némileg kihűltek.
Amerikát folyamatosan kritizálják a Rijáddal való békülékeny kapcsolatai miatt, annak ellenére, hogy az széles körben támogatja a terrorizmust világszerte.
Obama elnökre jelenleg nyomás nehezedik, hogy nyilvánosságra hozza a mintegy 3,000 halálos áldozatot követelő 2001. szeptember 11-ei merényletekről készült kongresszusi jelentés 28 minősített oldalát.
Azonban John Brennan CIA főnök hétfőn kijelentette, hogy a 2002-es bizottsági jelentés minősített része tisztázni fogja Szaúd-Arábiát.
Rijád már korábban megfenyegette Washingtont: ha kapcsolatba hozzák Szaúd-Arábiát a merényletetekkel, eladná a 750 milliárd dollár értékű amerikai kötvényeit és más pénzeszközeit.
Orientalista.hu – (Press tv, Persianews)







Nap képe: Conchita Wurst-nak álcázva menekülnek a terroristák




Menekültnek az Iszlám Állam “fővárosának számító Rakkából a terroristák.
A Szíriai Arab Hadsereg közeledtével egyre többen  váltják át a maszkos egyenruhát burkára. Ez a két szép példány a napokban akadtak fent egy szíriai ellenőrzőponton.
  • menekült isis
.
Őket már korábban elkapták a kormányerők









Amerikai tisztviselők leplezik a közvélemény előtt 9/11 szaúdi, izraeli szálait




John Brennan CIA igazgató és más amerikai tisztviselők igyekeznek elrejteni az izraeli és szaúdi szálakat a 9/11 terrortámadások kapcsán, jelentette ki az USA volt szaúdi nagykövete.
Springmann hangsúlyozta a Press TV-nek adott interjújában, hogy a kémfőnök állítása “abszolút téves”, mivel számos kulcsfontosságú amerikai politikus elismerte amerikai hírszerző ügynökségekkel egyetemben Szaúd-Arábia szerepét a támadásokban.
A szaúdiak ténylegesen részt vettek a 9/11 merényletben „vagy pénzen keresztül, vagy segítségen keresztül vagy a kormány magas szintű részvételén keresztül, vagy jó összeköttetésben álló gazdag személyeken keresztül”, mondta Michael Springmann, az USA volt szaúdi nagykövete.
A szaúdiak ténylegesen részt vettek „vagy pénzen keresztül, vagy segítségen keresztül vagy a kormány magas szintű részvételén keresztül, vagy jó összeköttetésben álló gazdag személyeken keresztül”, tette hozzá.
Szaúd-Arábiának a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kapcsán betöltött szerepéről májusban robbantak ki viták, amikor az amerikai szenátus elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tette a 9/11 áldozatainak családtagjai számára, hogy pert indítsanak a rijádi rezsimmel szemben a tragikus esemény okozta károk miatt.
A New York Post egy múlt hónapban megjelentetett riportjában azt állította, hogy az amerikai kormány legmagasabb szintjein szándékosan leplezi Szaúd-Arábia részvételét.
A leplezés mértéke túllép a 2002-ben kiadott szeptember 11-ről szóló kongresszusi jelentés 28 oldalának eltussolásán, jegyzi meg a riport.
Rámutatva a Joint Terrorism Task Forces (JTTF) azon washingtoni és san diegoi ügynökeivel, valamint olyan rendőrségi nyomozókkal készített interjúkra, akik az esetet vizsgálták, a Post azt írta: “Gyakorlatilag minden szál a washingtoni szaúdi nagykövetséghez vezetett vissza, valamint a Los Angelesben lévő szaúdi konzulátushoz.”
Springmann szerint a CIA és a kongresszus lezárhatná a vitákat azzal, ha egyszerűen feloldja a jelentés minősített részét.
 Ők is fel tudják oldani, nem kell a végrehajtó hatalomra várniuk, mint John Brennanre vagy Barry Obamára”(Barry az elnök beceneve), jegyezte meg az elemző, hozzátéve, hogy Obama tett ígéretet e tekintetben, de nem valószínű, hogy teljesíti.
Az Amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatójának a hivatala jelenleg felülvizsgálja a 28 oldalt, hogy eldöntsék, nyilvánosságra hozható-e.
Amitől ők félnek “, érvelt Springmann, az az, hogy “lényegében a szaúdiak megpróbálják teljes egészében eladni az amerikai kötvényeket és ezzel zsarolnak, mint amit az Egyesült Nemzetekkel és annak feketelistájával a Jemenben folytatott szaúdi terrorizmus kapcsán tettek.”
Rijád azzal fenyegetett, hogy 750 milliárd dollár értékben amerikai értékpapírokat és egyéb pénzeszközközöket adhat el, ha összekötik azokkal a halálos támadásokkal, melyekben mintegy 3.000 embert megöltek.
Az ENSZ felvette a gyermekjogi feketelistára Szaúd-Arábiát miután kiadott egy jelentést, melyben megállapította, hogy 60 százalékban az arab koalíció felelős a jemeni konfliktus kiskorú – 785 halálos és 1168 sebesült – áldozataiért. A dokumentum emellett arra is rámutatott, hogy a koalíciós támadások felét iskolák és kórházak ellen hajtották végre. De hamar levették Szaúd-Arábiát a listáról, miután az megfenyegette az ENSZ-t, hogy leállítja a világszervezet programjainak támogatását.
Springmann megjegyezte, hogy bár a szaúdi szálak láthatók a támadások során, de Izrael szerepét sem lehet a támadásoknál figyelmen kívül hagyni.
Orientalista.hu – (Persianews.vcp.ir, Press TV)


Szíriában az izraeliek etetik a terroristákat




Dél-Szíriában a Tigris Alakulatok  egységei egy rajtaütés során izraeli élelmiszer termékeket foglaltak le. – közölték a helyi források.
13413116_1089823444421082_6965569578345026220_n
A szíriai hadsereg elit alakulata az Al-Kaida szíriai ágát képező Nuszra Front egyik bázisára csaptak le ahol nagy mennyiségű Izraelből származó élelmiszert találtak.
A kormányerők már több alkalommal foglaltak le a cionista államból származó fegyvereket.
13406746_1089823427754417_3728840646503841123_n
Tel-Aviv a megszállt Golán-fennsíkon katonai sátortáborokat hozott létre, hogy ellássa azon terrorszervezetek tagjait akik a kormányerők ellen harcolnak. Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök két éve látogatást is tett, egy ilyen sátorkórházban.
Orientalista.hu – Zenobia 

Megtörtént a nagy esemény- Oroszország befenyítette az USA-t




Szabadon tolmácsolva valahogy ez történt:
Putyin Obamának: – Nézzétek! Ha ezt szeretnétek, akkor csapjunk bele a lecsóba. Tényleg háborúzni akartok? Tényleg azt akarjátok, hogy kitörjön a III. világháború? Ez most komoly? Mi nem akarunk háborúzni, de ha ti szeretnétek, akkor lássunk hozzá! Ha nem velünk vagytok, akkor ellenünk! Vágjunk bele!
Ezután Obama elment fehérneműt váltani és felszólalt az ENSZ bűnszervezetében.
Obama: – Az Amerika Egyesült Államok nem tudja megoldani a világ problémáit egyedül. Nem tudunk stabilitást létrehozni külföldi országokban egyedül, csak más nemzetekkel együtt összefogva. Hiába a legerősebb, hiába a leggazdagabb, hiába rendelkezik a legjobb gazdasággal, a legnagyobb haderővel az Amerika Egyesült Államok, be kell vallanunk, és el kell ismernünk, meg kell értenünk, hogy nem oldhatjuk meg a világ gondjait és problémáit egyedül. Oroszországgal, Iránnal és Irakkal együtt fogunk dolgozni Szíria problémáján!”
Nem hiszem el!
Nem hiszik el, hogy ez történt?
Pedig ez az ember volt az, aki még tavasszal, dollármilliókkal, fegyverrel, és kiképzőkkel támogatta a terroristákat Szíriában!
Ezt a köpönyegforgató szánalmas diktátort!
Úgy tűnik befellegzett az USA-nak, az USA hegemóniájának!
Ez a kapálódzás tényleg szánalmas.
Orientalista.hu – Siroi Isi




Megtörtént a nagy esemény- Oroszország befenyítette az USA-t




Szabadon tolmácsolva valahogy ez történt:
Putyin Obamának: – Nézzétek! Ha ezt szeretnétek, akkor csapjunk bele a lecsóba. Tényleg háborúzni akartok? Tényleg azt akarjátok, hogy kitörjön a III. világháború? Ez most komoly? Mi nem akarunk háborúzni, de ha ti szeretnétek, akkor lássunk hozzá! Ha nem velünk vagytok, akkor ellenünk! Vágjunk bele!
Ezután Obama elment fehérneműt váltani és felszólalt az ENSZ bűnszervezetében.
Obama: – Az Amerika Egyesült Államok nem tudja megoldani a világ problémáit egyedül. Nem tudunk stabilitást létrehozni külföldi országokban egyedül, csak más nemzetekkel együtt összefogva. Hiába a legerősebb, hiába a leggazdagabb, hiába rendelkezik a legjobb gazdasággal, a legnagyobb haderővel az Amerika Egyesült Államok, be kell vallanunk, és el kell ismernünk, meg kell értenünk, hogy nem oldhatjuk meg a világ gondjait és problémáit egyedül. Oroszországgal, Iránnal és Irakkal együtt fogunk dolgozni Szíria problémáján!”
Nem hiszem el!
Nem hiszik el, hogy ez történt?
Pedig ez az ember volt az, aki még tavasszal, dollármilliókkal, fegyverrel, és kiképzőkkel támogatta a terroristákat Szíriában!
Ezt a köpönyegforgató szánalmas diktátort!
Úgy tűnik befellegzett az USA-nak, az USA hegemóniájának!
Ez a kapálódzás tényleg szánalmas.
Orientalista.hu – Siroi Isi


Elkezdődött Európa megszállása amerikai stratégiával




Nagyjából 2 millió illegális migráns várakozik arra, hogy betegye lábát Magyarországra és Európába. Az USA elindította modern háborúját Európa ellen.
Még mielőtt a dolgok elé mennénk, meg kell értenünk azt, hogy mi is történt valójában, hogy indult az áradat és mi generálta a napjainkban történő eseményeket elsősorban Magyarországon, majd Európában.
Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi lehet az évente sok tízezer számra tehető menekült áradat hátterében? Talán egy üzleti szervezet áll az események mögött, amely Európát gyökeresen meg akarja változtatni?
Előzmények
Néhány évvel ez előtt Líbiában több száz menekült várta, hogy Európába juthasson. Elmar Brok a CDU politikusa akkor „valóságos népvándorlásról” beszélt. Hozzátette azt is, hogy fontos a menekültek kimentése a tengerből, de ha még több hajót vetnének be, akkor előfordulhat az is, hogy 2 millió menekülni vágyó fog várakozni Líbia partjainál.
Egyes politológusok szerint az arab tavasznak nem politikai, hanem inkább vallási indíttatása van. Nem a nyugatiasodás, hanem Európa iszlámosítása a céljuk!
Az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte Kadhafi megdöntését. Erre az eseményre már jó előre figyelmeztették a politikusokat, hogy ez az ország destabilizálódását fogja eredményezni és az Európai Unió határait is jelentősen veszélyeztetni fogja.
Volt egy szerződés Líbiával, Kadhafi idejében, amely szerint az ország menekülttáborokban gyűjti össze a menekülteket. Ezekről a helyekről egy idő után az ország visszaküldi (ha tetszik: visszatoloncolja) a menekülteket a hazájukba, ahonnan kijöttek.
Kadhafi valamilyen szinten diktátor volt, de országában a biztonságot garantálta. Kiiktatása után Líbiában káoszt generált az USA.
Az, amit most átélünk, a katonai megszállás eredménye, amely megdöntötte Kadhafi rezsimét, de semmi egyebet nem ért el” – nyilatkozta Martin Schäfer a német külügyi szóvivő.
A külügyminiszterek a múlt hét folyamán arról tárgyaltak, hogy a menekültáradat kérdését csak akkor lehet megoldani, ha Líbiában a helyzet stabilizálódni fog.
A megoldást azonban senki nem tudja, hogy ezt vajon miként lehetne elérni.
Léteznek olyan morbid ötletek, hogy a Földközi-tengeren lévő hajókat egyszerűen meg kell semmisíteni, amelyekkel a menekültáradat közlekedik.
Van, aki az embercsempészekre csapna le. A kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy miként lehetne lecsapni ezekre a bűnözőkre és lehet-e egyáltalán győzedelmeskedni velük szemben?
Menekültügy és biznisz
Minden évben több tízezer menekültet juttatnak el Európába, amelynek hátterében szervezett üzlet áll. A szervezet minden egyes menekültért 10.000 eurót kap. Ettől a jövedelemtől, már csak a drogkereskedelem „profitál” jobban.
Kérdés az, hogy ezekhez a pénzekhez ki jut hozzá és kik húznak hasznot belőle? Szem előtt kell tartanunk, hogy elsősorban a menekültek azokból az országokból származnak, amelyeket az Arab Tavasz döntött romokba. Itt működik a legjobban a menekültekre épülő üzletág.
A menekült embereket valósággal toborozzák azzal a módszerrel, hogy csodálatos jövőnek néznek elébe, ha átjutnak Európába. Mindenkinek lesz egy háza és autója. Az ottani média is erre hívja fel figyelmüket, hogy akik már Európában vannak, azoknak jó dolguk van.
Az Afrikából bevándorló embereknek kalandregénybe illő küzdelmük van. Nekik át kell kelniük a Szaharán, ahova rengeteg ember indul. Az óriási sivatag sokkal több emberéletet elvesz, mint a Földközi-tengeren való átkelés.
A fővonalas sajtó azonban ezekről mélyen hallgat. A szerencsésebbek Líbiában ráállnak a lélekvesztőkre és áthajóznak a Földközi-tengeren Olaszországba, hacsak nem süllyed el a hajójuk. Az olasz hatóság kiállítja számukra a szükséges dokumentumokat és máris útilapuval állhatnak is odább Németországba, vagy bármelyik számukra álom európai országba.
Még Svájc is képben van a bevándorlóknak, de valamilyen rejtélyes oknál fogva oda nem jutnak el!
Németországban azonban a menekülttáborok megteltek, nincs több befogadó hely. Még a németországi kórházak is tömve vannak az illegális migránsokkal.
Lázadások oka
Ezekben az országokban az emberek rájönnek, hogy megvezették őket és csodálatos jövő Európában nem vár rájuk. Elégedetlenek lesznek és így zavargások alakulnak ki, amelyek félelmet keltenek Európa állampolgáraiban. A táborokban így szociális konfliktusok törnek ki, amelyeknek következménye a zavargások lesznek.
Az interneten terjengő képeken azonban azt látjuk, hogy ezek a migránsok „jó húsban” vannak, tehát nem éheznek és nyomorognak.
Kik lehetnek azok, akik mindezek ellenére mégis mozgásban tartják ezt az új iparágat, ami immár egy hadviselés kezdete lehet?
Az afrikai emberek arról számolnak be, hogy azokon a hajókon, amelyek őket szállítják, amerikai zászló van. Ez azt is jelentheti, hogy az amerikai kormány az ottani pénzoligarchák támogatásával és engedélyével történnek az események.
Az Amerikai Egyesült Államok lehetővé teszi azt, hogy afrikai megvezetett emberek beszivárogjanak Európába. Mindezt humanitárius okokból teszi? A válasz NEM! Ha azt vesszük, hogy az USA saját országát milyen könyörtelenül védi a bevándorlóktól, akkor máris elvethetjük ezt a lehetőséget.
Az USA megtehette
Az amerikai-mexikói határt 5 méter magas szuperkerítés védi a betolakodóktól. Naponta a kerítés körül 17.000 járőr végzi munkáját a 3100 kilométer hosszúságú szakaszon. Ezenkívül igénybe veszik még drónok és helikopterek segítségét, továbbá olyan technológiákat és berendezéseket, amelyek érzékelik a talaj rezgését.
Azaz, ha valakit az amerikaiak elkapnak, akkor azt könyörtelenül visszafordítják anyaországukba.
Jelenleg Európában nem ez a helyzet, hiszen nap, mint nap amerikai hajók szállítják Líbiából az afrikai menekült embereket Olaszországba.
Feltehetjük azt a kérdést, hogy vajon az USA hogyan reagálna arra, hogy olasz és francia hajók mexikói menekülteket szállítanának az Amerikai Egyesült Államok területére? Ez a kérdés viccesnek tűnik, de egzisztenciális kérdésben pedig egyáltalán nem az. Ugyanis az amerikai stratégia egzisztenciális problémákat okoz Olaszországnak, Magyarországnak, Franciaországnak, majd egész Európának a bennük élő állampolgárainak!
A menekültkatasztrófát mesterségesen rendezték meg!
Emberek életeivel játszva ez a módszer a modern hadviselés egyik legolcsóbb válfaja, amelyet a pénzügyi amerikai oligarchia segítségével támogatnak. Mondhatnánk azt is, hogy először Líbiában hullottak a bombák, most pedig egy újfajta biológiai hadviselés zajlik élő embereket lefizetve és naivságukat kihasználva. Hiszen mi lenne más hathatós eszköz a célra, mint olyan embereket toborozni, akiknek teljesen más a kultúrájuk és esetlegesen „bármire” képesek.
Cél a világgazdaság és Európa pénzügyi helyzetének lerombolása, amelyre európai politikusok asszisztálnak.
Az Amerikai Egyesült Államoknak ezen a téren Németország ellen irányul jelenleg legjobban a stratégiája.
Cél Európa destabilizálása a liberalizmus nevében. Európa pénzügyi, gazdasági és kulturális bedöntése. Ezekben az értékekben Magyarország és Európa is nagyhatalomnak minősül.
Ezt a helyzetet Európa soha nem fogadta volna el a benne lévő egyetlen országgal sem! Elfogadják hát az Európai Unió politikusai, amelyeknek semmi köze nincs Európához. Úgy, mint ahogyan nincs köze az Európai Uniónak Európához!
Orientalista.hu – (Forrás: kolozsvaros.ro)




Az Európai Uniót egy idióta – vagy még rosszabb – irányítja




Biztosan emlékszel még arra az atyai pofonra, amit Jean Claude Juncker kevert le Orbán Viktornak, miután keményen lediktátorozta.
Az eseményt mindenki a saját pártállása szerint értelmezte. Volt aki szerint Juncker egy fasz volt. A másik oldalon viszont tapsoltak, mert a demokratikus EU jóságos főnöke jól kiosztotta a rakoncátlankodó magyar Mussolini-t.
A helyzet azonban az, hogy Juncker nem csak Orbánt pofozta le.
És még csak nem is arról van szó, hogy verekedős kedvében volt az Európai Bizottság főbohóca.
Nem kell kétszer megnézned a videót, a megvilágosodához. Elsőre kiderül, hogy hol láttál utoljára a Junckeréhez kísértetiesen hasonlító mozdulatokat.
A kocsmában, zárás előtt, 15 fröccs után.


Juncker részeg mint az ágyú.


Donald Tuskról pedig az egykori Jelcin egykori testőre jut eszembe, aki állandóan készenlétben állt, hogy megakadályozza, hogy a főnöke összeroskadjon.
Európa első embere.
Fasza.
Orientalista.hu – Sorkoz.blog.hu (Politikai Ateista)


Exkluzív:  Egy terrorszervezet sajtósa a szerb-magyar határ mentén készített beszámolót




A déli szomszédunk határáról jelentkezett be egy terrorista sajtós, azzal hogy elpanaszolja sanyarú sorsát és hogy a magyar rendőrség  a „menekülttársaival” együtt üldözi őket.
11780458_10153389579580873_94298775_n
A terrorista csoport közepén elől az a Thaer Al-Nashaf pózol gépfegyverrel, aki most a szerb -magyar határ mentén próbál bejutni a hazánkba.
Köszönhetően a mesterségesen kirobbantott „arab tavasznak”  a  közel-keleti háborúk, konfliktusok, népirtások  és etnikai vallási üldözések hatására emberek milliói kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. Sokan belső emigrációba kényszerültek, a kedvezőbb feltételek miatt  menekültek százezrei indultak az Európai Unió felé, akik közé ezrével bújnak meg  szökésben lévő terroristák, vagy épp olyanok akiket szándékosan küldtek különböző feladatokkal megbízva.

Szíriában és Irakban is a terroristák elleni háború kimenetele a kormányerők győzelmét vetíti elő, ami azt jelenti hogy a nyugat által támogatott terroristák vagy meghalnak a háborúban vagy megszöknek és Európába emigrálnak.
Az elmúlt időszakban Szaúd-Arábia és Katar leállította azoknak terrorszervezeteknek vagy csoportoknak a finanszírozását akik meghátráltak vagy területeket vesztettek el a szíriai és iraki kormányerőkkel szembe.
A magát Szíriai Szabad Hadseregnek(FSA)  nevezett terrorszervezet is hasonló sorsra jutott. A nyugat által „mérsékelt iszlamista csoportként” beállított gyilkos banda az emigrációban Ankarában székelő ellenzéki árnyék kormány hadseregeként működik Szíriában. Az FSA erejéből sokat veszített, mert tagjainak többsége az A-Kaida szíriai ágának számító Nuszra Fronthoz lépet át, miután képtelen volt állásait megtartani a Assad vezette kormányerőkkel szembe.
A damaszkuszi vezetés már ewgy éve erre figyelmezeti Európát, hogy a menekültek közé terroristák fognak beférközni. Idáig csak hallani meg sejteni lehetett erről, de most saját maguk által készített felvételek bizonyítják, hogy itt vannak közöttünk.
11798362_10153389584920873_916182932_n
Thaer Al-Nashaf terrorista és celeb jó pénzért a katari AlJazeera csatornán buzdítja az embereket, hogy csatlakozzanak a terrorszervezetekhez.
A többi terrorszervezettel szövetségeben lévő Szíriai Szabad Hadsereg(FSA) nevű terrorszervezetek egyik terroristája akit gyakran a szervezet szóvivőjeként és legfontosabb riportereként állítanak be a szerb –magyar határról jelentkezett be egy beszámoló  anyaggal amiben a menekültek helyzetéről beszél.

Thaer Al-Nashef az FSA egyik terroristája és celebe, az elmúlt években gyakran tűnt fel katari és szaúdi csatornákon amiben a dzsihádra buzdította a világ muszlimait. Természetesen jól tudjuk, hogy az ilyen műsorokban való szerepléséért szép összeget szoktak fizetni. Viszont a két vahabita állam levette a kezét az FSA-ról és Al-Nashefról is mivel nem értek el eredményeket, nem voltak elég sikeresek a toborzásban.
Al-Nashef ezért kénytelen volt elszökni Szíriából és a menekültek közé elbújva elindult az Európai Unió felé, hogy kihasználja az európai szociális rendszer előnyeit és menedékjogot kérjen és szép összegű segélyt kapjon valamelyik EU-s államtól.
Al-Nashef  hónapokra eltűnt egyszer csak egy videofelvételen bukkant fel és állítása szerint már a szerb-magyar határnál van több „menekült társával együtt, embertelen körülmények között. A megszökött terrorista sajnáltatja magát, hogy két napja élelem és víz nélkül vannak a senki földjén és mindenféle bogár csípésektől szenved.


Felháborodottan támadja a magyar hatóságokat, akiket kegyetlen embereknek állít be, mert állítása szerint üldözi őket és kiképzett kutyákat eresztenek  a menekültekre.
Al-Nashef  hazugsággal illeti európaikat és felteszi a kérdést, hogy hol van a demokrácia és emberi jogok amiket a nyugat ígért nekik.
A terrorista tovább panaszkodik, hogy Magyarország az EU kapuja ahol szándékosan kapnak el minden menekültek és erőszakkal kényszerítik a regisztrálásra. Al-Nashef óva inti a utána jövő társait, hogy vigyázzanak a magyar hatóságoktól nehogy a elkapják őket, mert ha itt regisztrálnak nem tudnak tovább menni, ahol sokkal jobb  körülmények és lehetőségek(segélyek) vannak mint Magyarországon.
Nem tudjuk pontosan a felvétel mikor készülhetett, a videomegosztó oldalakra július 26.-án került fel.
Orientalista.hu – Sinoda




Ez a zsidó fasiszta faszszopó kurva nálunk vendégeskedett a fidesz likudos barátja , kereste a lakóparkban a lakrészét , hogy egy – egy hétvégi kiruccanását , hol is tölthetné el ami bájos hazánkban az ők gyarmatán , és természetesen magyar csahosaikkal kinyilvánították , hogy gyereket ölni nem bűn !!! Hogy minden zsidó bérenc gyerekét ölnék meg itt e hazában !!! talán nem volna vérgyilkosság nem lennének Solymosy Eszterek , és H Zsófikák , de össze nőne a likud a fidesszel , és a zabigyerekük Holló Pepi Rántotta kiránthatná a zsidajainkat az ígéret földjére , és volna elég homok , hogy katonáinkat ne küldjék ki terroristának homokért , mert ugyan is a hadügyminiszter édes anyukája csak afrikai homokért hajlandó baszni !!! És hogy a fidesz szóvivője Selmeci Gabriellájuk ne azt válaszolja ,. hogy CSAK !!!
Ezt a két kurvát engedjék össze hátha össze melegednek , hisz ha Hillary Clinton lesz az elnök Őt akarják nagykövetnek kiküldeni , mert a Hillary bukik a szőke buta buzi csajokra !!!
hát ez van !!!


Izraeli képviselő:A palesztinoknak mind meg kell halniuk, otthonaikat le kell rombolnunk




Kiemelt védelmet rendelt el Netanyahu kormány új igazságügyi miniszter jelölt mellé, az izraeli Kneszet elnöke, miután a cionista miniszer kirohanásai miatt, több fenyegetést kapott a közösségi oldalakon.
Ayelet Shaked (39) igazságügyi miniszter jelölt több életveszélyes fenyegetést kapott a facebook és twitter oldalakon, palesztin szervezetek tagjaitól. Izrael új kormányának miniszterjelöltje szerint a palesztinokat mind meg kell halniuk az otthonaikat le kell rombolni.
Yuli-Yoel Edelstein a Kneszet elnöke kiemelt védelmet rendelt el Shaked képviselő mellé, az őrség 24 órás védelmet biztosít a cionista képviselő asszonynak.
alalam_635670537706031488_25f_4x3
Izraeli szórólap a cionista képviselő asszonyról
Shaked a cionista HaBayit HaYehudi, Zsidók Otthona Párt színeiben jutott be a Kneszetbe. 2006-2008 között Netanyahu irodavezetője volt , majd 2010.-ben szélsőjobboldali mozgalmat alapított Israeli Chili néven. A mozgalomnak baloldali és arab pártok lejáratása volt a fő profilja.

A szélsőséges fajgyűlölő nézeteket képviselő Shaked, megosztó személyiség még az izraeli társadalmon belül. Ennek ellenére Netanyahu az igazságügyi tárcát bízná rá.
Orientalista.hu – Sinoda


Kivégezték Irakban az Iszlám Állam mészárosait (videó, képgaléria)




A bagdadi bíróság szerdán ítéletet hozott a Camp Speicher-i mészárlásban részt vett azóta foglyul ejtett terroristák perében. A huszonnyolc takfirista közül huszonnégyet akasztásra ítélte az iraki büntetőbíróság négyet felmentett.

Az ABNA24 közlése szerint a legfelsőbb jogi tanács szóvivője nyilatkozta, hogy az ítéletet a helyi terrorizmusról szóló törvény alapján hozták meg és több szemtanú és túlélő tanúskodása erősítette meg a vádlottak bűnösségét.
Az Iszlám Állam terroristái egy nappal azután, hogy bevették Moszult, Tikrit közelében lévő légi katonai bázist támadták meg és foglyul ejtettek közel 2000 fiatal iraki újonc katonát. A terrorszervezet több tucat képet és felvételt töltött fel a közösségi oldalakra amint agyonlövik a foglyokat, egy részüket viszont élve temették el. A mészárlásnak több mint 1700 áldozata van a tömegsírok feltárása a mai napig is zajlik.
  • داعش-ارشيفية

  • nb-44555-635443795746509274
  • letöltés
  • داعش-ارشيفية
  • images (2)
  • images (1)
  • 19291
  • images
.
A fogvatartottak egy része sikeresen eltudok szökni és azok beszámolói alapján került napvilágra a tömegmészárlás részletei és helyszínei. Volt olyan fogvatartott aki a kivégzésen csak megsebesült és órákig halottnak tetette magát, míg a terroristák elmentek a helyszínről.
Felvétel a gyilkosokról és a kivégzésekről (+18):
A videókat letiltották csak e pár kép maradt .
Felvétel az egyik gyilkosról miután az iraki népi milícia a Hasd Al-Saabi katonái élve foglyul ejtették:


Az iraki katonák és az iráni hátterű síita milíciák áprilisban foglalták vissza Tikritet a dzsihadistáktól, ezek után megindult a tömegsírok feltárása és a bűnösök felkutatása. A látvány a kutatásban résztvevőket is megviselte, az iraki emberi jogi minisztérium egyik képviselője kifakadt:
Szívszorító volt a látvány. Nem tudtuk megállni, hogy ne sírjuk el magunkat. Milyen barbárok azok, akik 1700 embert hidegvérrel megölnek?
A mészárlásnak még 604 gyanúsítottja van akik szökésben vannak, vagy a terrorszervezet kötelékében harcolnak tovább. Meg nem erősített információink szerint a 24 elítéltet szombat hajnalban kivégezték.
Orientalista.hu – Iraki Hadsereg

Rabbi: Európa megszállása kitűnő hír. Jön a Messiás

A norvég muszlim bevándorláspolitika következményei

300 család, kb. 6000 ember uralja a világot

A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.


Világ-Panoráma - Hogyan torolja meg a pénzügyi háttérhatalom, ha kikezdenek vele?








Izrael egy terrorszervezet támogatásával fenyegeti a világ országait




Izrael védelmi minisztere, Moshe Ya’alon a Tel-Aviv központú Nemzeti Biztonságvédelmi Kutatóközpont konferenciáján kijelentette: “Ha Szíriában választani kell a Daesh és Irán között, a Daesht választom. Nincsenek olyan kapacitásaik, mint Iránnak.”
A védelmi miniszter szerint amennyiben Szíria elbukik, Izrael számára “egy iráni proxy-államnál elfogadhatóbb lenne, ha Szíria területeit a Daesh (Iszlám Állam) irányítaná”. A kijelentésben az izraeli álláspontra vonatkozóan tartalmi újdonság nincsen. Izrael a Szíria déli területén operáló iszlám terrorista csoportok kiképzésében aktívan vett részt a 2013-14 időszakban, biztosította ezen csoportok szabad mozgását a Golán területén, és sebesültjeik ellátására mobil katonakórházakat telepített a határkörzetbe. Az orosz beavatkozás óta azonban a zsidó állam ezeket a támogatásokat fokozatosan leépítette. A védelmi miniszter kijelentése rámutat arra, hogy az USA-Izrael közötti biztonsági együttműködés eddigi szintje az iráni embargó nemzetközi feloldását ellensúlyozó újabb amerikai szankciófenyegetések ellenére már nem elég biztosíték Tel-Avivnak. Ugyanígy az Oroszországi Föderációval kötött védelmi jellegű egyezmények sem jelentenek többé elég garanciát saját expanzív jellegű területi biztonságpolitikájának érvényesítésére. Ezek szerint a megállapodások ellenére valami végérvényesen megváltozott a térségben, ami Izrael geopolitikai érdekérvényesítő képességét nagyban csökkenti. Ez a változás olyan, két egyidejű okozó által előidézett helyzet, amelyben a zsidó állam manőverezési képessége középtávon nagymértékben leszűkül, és az izraeli vezetés ezt csendben feldolgozni nem képes, mert a regionális környezetet illetően olyan lépésekre kényszerül, amelyek súlyos politikai támadási felületeket nyitnak a nemzetközi közösség tagjai részéről Tel-Avivval szemben.
Az első ok, hogy a térségben az egypólusú világrend strukturális súlypontját érintő lényegi változást történt, mert az USA erőcentrumának feltétlen regionális hegemóniája megbomlott. Az eddig Washington közvetlen szövetségi kötelekébe tagozódó Jordánia az Oroszországi Föderációval közös műveleti központot állított fel területén a szíriai terrorcsoportok elleni harc hatékonyságának növelésére. Ezzel a fegyveres iszlám-extremista szervezetek Szíria déli részén végzett tevékenységének biztosítását Szaúd-Arábia felől egy Jordánián keresztül haladó utánpótlási útvonallal támogató mechanizmus kerül teljes felszámolásra. Ez a hidegháborús időszak hagyományos amerikai-jordániai katonai és szakszolgálati kooperációjának leépülésével jár, és Jordánia új szövetségi iránykeresése az USA eddig szorosan kontrollált regionális érdekszférájának fellazulását vetíti előre. A jemeni hadszíntérrel együtt, ahol a stratégiai erőviszonyait tekintve a Szaúd-Arábia vezette koalíció vereségre van ítélve, egy az egész Arab-félszigetet érintő határozott irányú elmozdulás látható az unipoláris világrend washingtoni hegemóniája alól egy többpólusú rendszerben való gyakorlati gondolkodás felé.
Ez az eddigi izraeli regionális érdekérvényesítési szupremáciát biztosító egypólusú rend végleges felbomlását jelzi.
Ezzel a folyamattal az izraeli vezetés teljesen tisztában van, ezért egy másik frontot nyitott, amely lehetőséget nyújtott volna az érdekérvényesítési képesség megőrzésére. Ez az egységes kurd államalakulat kialakítása lett volna egy az észak-iraki, erőforrásokban gazdag területek és a szíriai kurdok lakta övezet folytatólagos egybekapcsolódása révén. Tel-Aviv így remélte egy ellenőrzése alatt álló, az un. síita tengelybe beékelődő és Iránra közvetlenül területileg is nyomást gyakorolni képes autonóm kurd enklávé önálló államként való létrejöttét. Ez az (báb)állam nyomásgyakorló kapacitását, melyre garancia lenne az Izrael által évtizedek óta támogatott nagy létszámú kurd fegyveres alakulatok potenciálja, teljes mértékben képes lenne kifejteni az általa elfoglalt tengelyen. Egyetlen feltétellel, ha a kurd államalakulat teljesen önálló, a környező országokra való ráutaltság nélküli gazdasági keretek között valósul meg. Ennek egyetlen lehetséges módja pedig a Földközi-tengerre való önálló kijutás, amely nem fog teljesülni, mert ebben a török, a szír, az iráni és az orosz diplomácia között teljes érdekegyezés van. Ennek az érdekegyezésnek tulajdonítható a Latakia tengerparti sáv északi részének lebiztosításáért folytatott harc, amelyben a Szu-24 orosz vadászgép lelövésének incidense az egymás szándékaira irányuló politikai bizalmatlanságból következett be. Ez azt jelenti, hogy a török vezetés nem lehetett biztos abban, hogy az orosz-izraeli védelmi megállapodások után az orosz vezetés saját kontroll alatti próbálkozásban nem engedi esetlegesen kijutni a szíriai YPG kurd csapatokat a Mediterráneum partjára. Ez nem következett be, a Szíriában beavatkozó orosz légierő január eleje óta a Latakia északi részén fekvő frontvonalon segíti súlyozottan a Szíriai Arab Hadsereg előrenyomulását a partszakasztól egyre beljebb Idlib tartomány felé keletre, míg az Aleppótól északra fekvő Afrin régióban lévő kurd YPG csapatoknak támogatást nem nyújt. Ugyanebben a folyamatban jelzésértékű az is, hogy a törökországi kurd többségű körzetekben a török kormányerők által indított nagyszabású biztonsági hadművelet ellen tiltakozó akadémikus petícióhoz a világ számos országának egyetemeiről több ezer neves nemzetközileg elismert oktató csatlakozott, de az Oroszországi Föderáció területén található intézmények egyetlen tagja sem szerepel az aláírók között.
Ez alapján mérte fel az izraeli vezetés azt a tendenciát, hogy ez a második háttérfront elbukni látszik, és így érdekérvényesítő dominanciaképességének biztosítása kérdésessé válik a térségben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentése ezért az arrogancia iskolapéldája, mert a zsidó állam vezetése az érdekérvényesítő képesség megőrzésére tett tárgyalásos kísérletek helyett egy nyilvános kirohanást intéz a nemzetközi közösség ellen, az ENSZ által elítélt terrorszervezet burkolt támogatásával fenyegetve a világ országait.







Trump: az amerikai katonák kirabolnak más országokat


Donald Trump hidfo.ru

Donald Trump kijelentése szerint az amerikai hadseregben mindent áthat a korrupció; az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katonák ellopták az ország felújítására küldött pénzszállítmányokat, a lopott vagyon egy részét pedig hivatali személyek megvesztegetésére használták.
A republikánus elnökjelölt kedd esti beszédében azt mondta, az amerikai katonák törvényen kívüliségének köszönhető, hogy a háború után nem került sor Irak és Afganisztán teljes újjáépítésére. Ehhez ugyanis az Egyesült Államok hatalmas anyagi forrásokat mozgatott meg, de az újjáépítésre szánt pénzszállítmányok egy részét egyszerűen eltűntnek nyilvánították, és számos esetben ennyivel le is lett zárva az ügy. A kritikusok szerint mindez csak kampányelem. Ugyanakkor, a feltételezések mellett hivatali adatok is alátámasztják Trump kijelentéseit: 2005 és 2015 közt 115, Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katona ellen indult eljárás lopás és vesztegetés vádjával. Eközben számos amerikai katonát kellett letartóztatni amiatt, mert az újjáépítési időszakban kenőpénzt fogadtak el a hadsereggel szerződő helyi üzletemberektől.
A Center for Public Integrity jelentése szerint 115 amerikai katonát vádoltak lopással és vesztegetéssel a kérdéses időszakban; ezek többnyire olyan esetek voltak, hogy az Irakba vagy Afganisztánba küldött pénzszállítmány rejtélyes módon eltűnt. Az amerikai szenátusban szintén számos vita zajlott ennek kapcsán, miközben nyugállományú tisztek is visszatérő jelleggel hívják fel a figyelmet arra, hogy ezek nem egyedi esetek, hanem az amerikai hadsereget alapjaiban áthatja a korrupció – különösen azokban a szegmensekben, melyek az újjáépítési források kezeléséért felelősek.
Glenn McDonald nyugalmazott tábornok elmondása szerint ezek az esetek elég látványosak ahhoz, hogy ne lehessen eltekinteni tőlük: ő egy olyan esetről is beszámol, amikor az Afganisztánból frissen hazatért fiatal amerikai katona azonnal 70 ezer dolláros BMW-t vásárolt, mielőtt oregoni otthonában 300 ezer dollár lopott készpénzt találtak. A militarycorruption.com-on – többek között – McDonald számos, ehhez hasonló esetről számol be: egy amerikai őrnagy öngyilkos lett, amikor eljárás alá vonták, miután rajtakapták 225000 dollár kenőpénz elfogadása közben – Dan Gilliam százados pedig 400000 dollár készpénzzel érkezett vissza Afganisztánból.
Trump szerint az ilyen eseteknek köszönhető, hogy a háború után Irak és Afganisztán nem lett újjáépítve; az ott szolgáló amerikai katonák egy része egyszerűen ellopta a pénzszállítmányokat, majd bejelentették az eltűnését – és az esetek nagy része kivizsgálatlan maradt, valószínűleg szintén csúsztatott pénznek köszönhetően. Az elnökjelölt azt mondta, szeretné tudni, kik ezek a katonák, akik kirabolták Irakot és Afganisztánt, mert sokan közülük – már az Egyesült Államokban – ma nagyon jól élhetnek a lopott vagyonból.




Johnson: a nép nem adta hozzájárulását a tömeges bevándorlás engedélyezéséhez



Boris Johnson, London volt polgármestere szerint az Egyesült Királyság azért kell kilépjen az Európai Unióból, hogy ezáltal korlátozni tudja a bevándorlást.
Johnson a The Telegraph által szervezett, az Európai Unióból kilépés vagy a tagság fenntartása kérdését taglaló rendezvényen vett részt, ahol kijelentette, hogy az Egyesült Királyság lakossága elérheti a 80 milliót a következő néhány évtizedben. A politikus kifejtette, hogy az emberek úgy érzik, a kormány nem tartja kontroll alatt a helyzetet, emellett súlyos problémát jelent a bevándorlás kényszerű, erőltetett volta is, amivel az emberek is tisztában vannak: a lakosság nem adta demokratikus felhatalmazást arra, hogy az ország jellege maradandóan, helyreállíthatatlanul megváltozzon a bevándorlás által.
Johnson szerint a kilépési referendum emiatt egy olyan egyedüli véleménynyilvánítási lehetőséggé válik, ahol az emberek úgy érzik, tehetnek valamit az ország nem-európai bevándorlókkal elárasztása ellen. Mivel más fórumon senki nem kérdezte meg őket, hogy akarnak-e közel-keletiek és afrikaiak millióival együtt élni, ezért könnyen az ország uniós tagsága múlhat a bevándorlás kérdésén.
Az Egyesült Királyság június 23-án tart népszavazást arról, hogy tagja maradjon-e az Európai Uniónak. A kilépési kampány ütőerejét jelenti a tömeges bevándorlás problémája. Maga az euroszkepticizmus mint jelenség is a bevándorlók tömeges érkezése óta vált kiterjedt méretűvé az Egyesült Királyságban, a britek korábban túlnyomó többségben támogatták az uniós tagságot.



London polgármestere: azEU-tagság börtön, amiből szabadulni kell





London polgármestere szerint az Európai Unióból való kilépés előrelépés és fejlődési lehetőség lenne az Egyesült Királyság számára, mert ezáltal a brit vállalatok hatalmas tehertől szabadulnának meg.
Boris Johnson vasárnap az uniós tagságot egy olyan börtönhöz hasonlította, amiben véletlen nyitva felejtették az ajtót, és a rabok a nyitott ajtón át már látják a napfényt. Elmondása szerint az Európai Unió rabságot hozott, míg a kilépés a szabadságot jelenti, és a brit vállalatok az EU jelentette gazdasági terhek lerázását követően jelentős növekedési lehetőségnek néznek elébe.
Johnson február végén tette egyértelművé, hogy aktívan részt fog venni a kilépés melletti kampányban, és megpróbálja ellensúlyozni a kormányfő kampánytevékenységét, aki a fokozódó Brüsszel-ellenes retorika ellenére a tagság fenntartása mellett foglal állást. Elmondása szerint David Cameron maga is meg akarta győzni arról, hogy a tagság fenntartása mellett kampányoljon.
A Sky News szerint a kormányfő dühödten fogadta a hírt, miszerint London polgármestere immár nyíltan a kilépést támogatja. A britek június 23.-án tartanak népszavazást arról, hogy továbbra is tagjai akarnak-e maradni az Európai Uniónak. David Cameron célja eredetileg annyi lett volna a referendum lehetőségének beharangozásával, hogy ezáltal erősebb tárgyalási pozícióra tegyen szert Brüsszellel szemben. A friss közvélemény-kutatások szerint azonban a britek többsége támogatja a kilépést, emiatt fennáll annak lehetősége, hogy a lakosság az uniós tagság felmondását szavazza meg.
A brit referendum az Európai Unió története szempontjából egyedülállónak nevezhető; az új tagállamok bevonására rendszerint olyan népszavazást követően kerül sor, amit sokévi egyoldalú (belépés-párti) kampány és a közvélemény előkészítése előz meg. Magát a referendumot gyakorlatilag csak a belépés legitimálása céljából írják ki, miután a közvélemény-kutatások egyértelműen mutatják, hogy a lakosság többsége már a belépést támogatja.
Annak ellenére, hogy az Európai Uniót egy demokratikus képződménynek szokás tartani, az atlantista politikusok az uniós csatlakozást végső állapotnak tartják, ami visszafordíthatatlan – és a belép(tet)ést követően már nem kérdezik meg a lakosságot arról, hogy elégedettek-e az uniós tagság eredményeivel. Pedig, amennyiben az EU-csatlakozás pozitív hatással lenne az életkörülményekre és megélhetési viszonyokra, az atlantista vezetőknek nem lenne okuk tartani egy ilyen népszavazástól.



Zsidó telepes rabbi: "Hazudik a pápa, mert Jézust mi öltük meg"; "soha nem fogunk megbocsátani a kereszténységnek"


Báruch Efráti, a megszállt ciszjordániai Efrát zsidó település rabbija még 2011 tavaszán a Kipá című nemzeti vallásos héber nyelvű újság "Kérdezd a rabbit!" rovatában Jézus halálával kapcsolatos kérdésére adott választ az egyik olvasónak, mely később megjelent a Szrugim című hírportálon. A rabbi talmudi idézettel alátámasztott véleménye szerint XVI. Benedek pápa politikai és teológiai meggondolásokból hazudott, amikor azt állította, hogy nem a zsidók idézték elő Jézus kereszthalálát. A telepes rabbi szinte visszhang nélkül maradt válaszát nem kívánjuk kommentálni, ám az ismert elhatárolódók elhatárolódásait szívesen közöljük. Báruch Efráti rabbi XVI. Benedek könyve magyarul A ciszjordániai Efrát zsidó település (Efrájim Zuroff lakhelye is - J. K.) rabbija elhallgatott válaszának előzményeként 2011-ben napvilágot látott XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című háromkötetes könyvének második kötete (röviddel utána a Szent István Társulat kiadásában magyarul is megjelent), amelyben az időközben nyugállományba vonult szentatya bibliatörténeti, történelmi és teológiai érveket fölvonultatva hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus keresztre feszítéséért nem lehet a zsidóságot kollektíven felelőssé tenni. A német pápa az említett művében arra a megállapításra jut, hogy Jézus haláláért kizárólag a korabeli zsidó vallási arisztokrácia, elsősorban a Szanhedrinnek nevezett, hetven tagú zsidó vallási előkelőségből álló, főtanácsnak is mondott testület a felelős. (XVI. Benedek A Názáreti Jézus című trilógiája 2007 és 2012 között jelent meg - J. K.) Báruch Efráti rabbi XVI. Benedek zsidókat fölmentő kötetének megjelenése, s annak komoly nemzetközi sajtóvisszhangja után az egyik híve által föltett kérdésre válaszul kerek-perec kijelentette: "Először is, egyértelműen ki kell mondani az igazságot, hogy mi idéztük elő annak az embernek a megölését, amint az le is van írva a Babiloni Talmud Szanhedrin traktátusában, pontosabban annak a gojoktól való félelem miatt cenzúrázott részében, ahol ez áll: 'A pászkaünnep előestéjén fölakasztották a Názáreti Jézust, de előtte negyven nappal kihirdették, hogy Jézust megkövezik, mert varázsolt, uszított, és bálványimádásra buzdította Izraelt. Aki föl tud hozni valamit a mentségére, jöjjön és tegye meg azt. Mivelhogy senki nem hozott föl a mentségére semmit, pászkaünnep előestéjén fölakasztották.' " - idézte a Talmudot a rabbi.(Amint azt a rabbi is említi, a Szanhedrin 43. lapjának vonatkozó részét törölték a Talmud kiadásaiból - J. K.) "Nem a rómaiak fogták perbe, hanem mi, Izrael nagyjai a második szentély korának végén. (A második szentélyt Kr. u. 70-ben rombolták le a római légiók - J. K.) Az az ember ugyanis új vallást alapított, amely tagadja az e világi optimizmust, s helyébe a halál szeretetét és az élettől való elszakadást tette meg. Az igaz, hogy nem ő volt ennek a hitnek a legfontosabb megalapítója, hanem Pál a rómaiaknak és másoknak írt leveleiben. Pál követte el ugyan a legnagyobb gonoszságot, mert elvetette a zsidók kiválasztott nemzet mivoltának tanát, érvénytelenítette a vallási parancsokat, ám az egész mégis tőle (Jézustól - J. K.) ered. Ezért ki kell mondani a teljes igazságot, s még akkor sem szabad elfogadni a helytelen magyarázatotokat, ha jelenleg a pápának politikailag vagy teológiailag arra van szüksége, hogy kibéküljön velünk. XVI. Benedek a két izraeli főrabbival Másodszor, soha nem fogunk megbocsátani a kereszténységnek a több millió megöltünkért, amint siratjuk őket minden áldott szombaton az 'Irgalom atyja' imánkban, 'mert mint a kiontott vér megbosszulója gondolt (az Isten - J. K.) rájuk, nem feledkezett meg a szegények jajkiáltásáról' (Zsoltárok 9, 13.) Zsidó telepesek lőgyakorlata Efrátban Ha a kereszténység ki akar békülni velünk, a következő három lépést kell megtennie: ki kell irtani magából a bálványimádás minden formáját, mégpedig úgy, hogy világosan kimondja: a világ Istene nem test, s nem is volt az soha. Bocsánatot kell kérnie tőlünk és bőkezű kárpótlást fizetnie mindazért a rosszért, amit elkövetett ellenünk, el kell ismernie minket kiválasztott népnek, amely nép és országa fölött ott lebeg Isten szelleme, s nem csak a Szentföldön, hanem mindenütt. Ezért föl kell hagyniuk a missziójukkal. Végül, meg kell változtatni a kereszténységben rejlő alapvető kulturális formátumot, s egyértelművé kell tenniük, hogy nem a házasságtól és az e világtól való undor révén emelkedik föl az ember, hanem éppen a világban való hite révén, s az itt (Izraelben - J. K.) levő Isten szellemében való hite jóvoltából. Ebben már hála Istennek kezdenek hinni, de még folytatniuk kell a megkezdett utat. Minden jót." Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/4/137872/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Lázadnak a németek! Elegük van a migránsokból!



By newscast team | 2016-06-09
Migrant-Woes-US-and-E_Horo
Nem képes megbirkózni a gyűlölet-bűncselekmények számának rohamos növekedésével Németország – írta csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet. Közben zavargások és tüntetés volt a dél-olaszországi bevándorlótáborban, ahol egy csendőr lelőtt egy afrikait.
A dokumentumba a gyűlölet-bűncselekmények körébe sorolták a menedékkérők szálláshelyei elleni támadásokat is. Az ezekre adott hatósági válaszoklépések kudarca ugyanakkor rávilágít arra, hogy a védelem azonnali növelésére van szükség, illetve független vizsgálatot kell indítani az ország rendvédelmi szerveinek körében, kivizsgálandó azok esetleges előítéleteit is – derült ki a szervezetnek az MTI-hez is eljuttatott anyagából.
Az Élet a bizonytalanságban: Hogyan hagyja cserben Németország a gyűlölet-bűncselekmények áldozatait című jelentésben kifejtették, miként emelkedett 2013 és 2015 között tizenhatszorosára (63-ról 1031-re) a menekültszállások ellen elkövetett bűncselekmények száma. Általánosságban a faji, etnikai vagy vallási kisebbségi csoportok tagjai ellen rasszista indíttatásból elkövetett, erőszakos bűncselekmények száma 87 százalékkal nőtt 2013 és 2015 között (693-ról 1295-re).
Mivel a gyűlölet-bűncselekmények száma emelkedik Németországban, foglalkoznunk kell azzal, hogy a rendvédelmi szervek régóta, jól dokumentáltan hiányosan reagálnak a rasszista erőszakra” – jelentette ki Marco Perolini, az Amnesty International EU-kutatója. “A német szövetségi és tartományi hatóságoknak átfogó stratégiákat kell alkotniuk a menekültek szállásai elleni támadások megelőzése érdekében. A legnagyobb veszélynek kitett szállások rendőri védelmét sürgősen meg kell erősíteni” – tette hozzá.
Míg Európában a német közvélemény volt az egyik legbefogadóbb a menekültekkel szemben, 2015-ben már hetenként akár hat menekültellenes tüntetést is rendeztek. Több áldozat, illetve megtámadott barátokkal, ismerősökkel rendelkező menedékkérő és menekült azt mondta az AI-nek, hogy félelemben él, és többé nem érzi magát biztonságban.
Az aggodalom, amely szerint a német hatóságok nem képesek hatékonyan nyomozni, vádat emelni és ítélkezni a rasszista bűncselekmények ügyében, tulajdonképpen nem új keletű, már azelőtt is fennállt, hogy tavaly mintegy egymillió menekült és menedékkérő érkezett az országba. Ezekre a hiányosságra világított rá az a félresiklott nyomozás, amelyet a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű szélsőjobboldali csoport által 2000 és 2007 között elkövetett gyilkosságsorozat ügyében folytattak – fűzte hozzá az AI.
A nyolc török származású és egy görög származású személy, illetve egy német rendőr meggyilkolásának ügyében folytatott nyomozás során sokadszorra sem tudták megtalálni és rögzíteni a nyomokat, amelyek a támadás mögötti rasszista motivációt támasztották alá, míg az áldozatok rokonait a rendőrség bűnözőként kezelte – jegyezte meg a szervezet.
Az NSU ügyében folytatott nyomozás kudarca nyomán több ajánlás is készült, amelyeket a német rendvédelmi szervek alkalmazni is kezdtek. Nem oldották meg viszont azt a kérdést, hogy az “intézményesített rasszizmus” hozzájárulhat ahhoz, hogy képtelenek elhivatottan azonosítani, rögzíteni és kivizsgálni a lehetséges rasszista bűncselekményeket – tette hozzá az AI.
A kudarcok közül több is arra vezethető vissza, hogy Németországban egy bonyolult rendszer szerint sorolják be és gyűjtik az adatokat a politikai indíttatású bűncselekmények ügyében, beleértve a gyűlölet-bűncselekményeket is.
A rendszer, többé-kevésbé szándékosan, szigorú feltételek szerint határozza meg, mely bűncselekményeket lehet rasszista indokból elkövetett bűncselekménynek minősíteni, és annak megfelelően kezelni. A rendőrségnek minden bűncselekményt, amely mögött rasszista indok érzékelhető, gyűlölet-bűncselekményként kell kezelnie – akár az áldozat, akár mások érzik így.
Marco Perolini kiemelte: “több tényező is arra utal, hogy a német rendvédelmi szervek köreiben intézményesített formában létezik a rasszizmus. Fel kell tennünk a kérdést, és választ is kell kapnunk rá: hogyan is történhetne valós előrelépés a rasszista bűncselekmények elleni fellépésben, ha a rendvédelmi szervek még a saját hozzáállásukat és előítéleteiket sem készek felülvizsgálni?”
Nincs itt az önelégültség ideje, a rendvédelmi szerveknek hosszan és mélyen tükörbe kell nézniük. Teljes mértékben független, nyilvános vizsgálat keretében kell felülvizsgálni az NSU-gyilkosságban folytatott nyomozást, és általánosan el kell fogadni, hogy az intézményesített rasszizmusnak köze lehet ahhoz, hogy a rendvédelmi szervek összességében képtelenek hatékonyan megbirkózni a rasszista bűncselekményekkel” – hangsúlyozta az Amnesty International EU-kutatója.
forrás: magyarhirlap.hu


Ahogyan azt a jelenkorban is érzékelhetjük, kontinensünk jelenleg hadban áll. Az európai népekbe szúrt multikulturális, liberális vakcináknak a tartalma láthatóan kifejti hatását. Ezt a pusztító hatást legerősebben ma még leginkább nyugaton érzékelhetjük. Még! Richard Nicolaus Coudenhove Kalergi, egy XX. századi szabadkőműves volt, a jelenleg tapasztalt állapotoknak az egyik kulcsfigurája. 









Credo Mutwa az őseitől származó hihetetlen és meglehetősen meggyőző történetet osztott meg egy "idegen" invázióról, ami elpusztította az emberiséget, és ez az oka a sok fájdalomnak és szenvedésnek, amit a mai világban látunk. Credo Mutwa egy híres afrikai zulu Sangoma (hagyományos gyógyító) Dél-Afrikában, aki régi ezoterikus tudással rendelkezik az őseitől és elődeitől, amit átadtak neki, és ami segít megvilágítani az ősi történelmet. Ami ennél is érdekesebb, hogy az idős zulu sámánnak személyes tapasztalatai is vannak, melyek megerősítik ezt a kapott tudást, és ennek a tudásnak részét képezik azok, akikre ma közismerten a Föld felett uralkodó hüllőkként hivatkozunk (ő Chitauli-nak nevezi). 




SZELLEMI ÉS FIZIKAI ROTHADÁSUNK OKOZÓJA: A LIBERALIZMUS



Szellemi és fizikai rothadásunk okozója: a liberalizmus

Gennyes fekélyek borítják nemzetünk testét, bűze, akár a hullaszag terjeng a légtérben. Gyermekeink, a jövő generációja pedig rendeltetését elvesztetten bolyong a fertőben. Az utcákon járva minden pillanatban elénk tárul az a szélsőséges állapot, melyet csak a fent említett módon tudunk definiálni. A kórság, miután megtámadta az elméket, a fizikai testet is ostrom alá vette. Nevezhetjük ezt a szellemi elkorcsosulás fizikai vetületének is.
A torzszülöttek térnyerését nagymértékben elősegítette a társadalmi közöny és hamis humanizmus, amelyek kiengedték a szellemet a palackból. Láthattuk már elégszer ezeket a haramiákat, narkotikumoktól megrészegülten, amikor a jogaikat követelik. Jó néhányszor láttuk az emberi mivoltából kivetkőzött, szánalmas bandát, amikor férfi léttükre női ruhában táncoltak a fővárosban, hogy botrányt okozzanak. Szemügyre vettük őket, amikor a nácik ellen tiltakoztak és a magyarokat gyalázták, miközben kunbélákat meg gerőernőket éljeneztek.
Ők voltak, akik az illegális bevándorlók “Isten hozott!” feliratú molinókkal üdvözölték a Keleti pályaudvarnál és etették itatták a hazánkba érkező, két lábon járó fenevadakat, miközben a magyar hajléktalanokat elzavarták az ételosztásukról. Tudjuk azt is, hogy leghatásosabb fegyverük, a média által olyan károkat okoznak, melyeket az emberiség legszörnyűbb gaztetteihez tudunk sorolni. Televíziós és rádióspatkányok acsarkodnak a népünk ellen, propagálva a mértékek nélküli testi élvezetek hajhászását és a normális értékrend elutasítását.
Migráns csecsemő született a Keleti pályaudvarnál.
Migráns csecsemő született a Keleti pályaudvarnál. Valószínűsíthetően az apjára ütött.
Hogyan jutottunk idáig? Hogyan jutottunk el erre a szintre, melynek fokmérője a legsötétebb pöcegödör? Olyan szinten vagyunk a trágyalében, ahol a család, mint nemzetet megtartó erő, ódivatúnak van kikiáltva és nevetség tárgyát képezi. Pedig kizárólag családra lehet építeni erős nemzetet. Az emberiség ellenségei ezzel tökéletesen tisztában vannak, ezért mocskolnak mindent, ami a hagyományos család intézményére utal. Annyira beteg lett világunk, hogy már nem tudunk különbséget tenni jó és rossz között. Elszakítjuk magunkat ősi örökségünk szent kapcsaitól és zuhanunk alá, a megsemmisülés pokoltüzébe. Félünk tán kiállni a hagyományok mellett, rettegünk kiállni amellett, amik valójában mi vagyunk?
Megállapíthatjuk mindezek ismeretében, hogy a liberalizmus fedőnevű, sátáni szellem nem kizárólag rombol és zülleszt, hanem félelemben tartja a társadalom normálisnak mondható részét. Félelemben és rettegésben, hiszen a liberális téboly következtében született, emberellenes törvények vagy szankciók életbe léptetésének hatására, a társadalomban tapasztalható félelem felerősödött, a közöny pedig széleskörűvé vált.
A sátánizmus vegytiszta kivetülése: fajkeveredés, drogok és alkohol. Tégy a változásért!
A sátánizmus vegytiszta kivetülése: fajkeveredés, drogok és alkohol. A változásért Neked is tenned kell!
Az értékek megbecsülése és ápolása anakronisztikussá vált, a hierarchiát pedig felváltotta egy olyan tömegszellem (inkább csordaszellem), mely az értékek helyére abnormális szemetet helyezett. A liberalizmus, akár a pokol földi helytartói azon mesterkednek, hogy a multikultúra kondérjába főzzön bele, mindent, ami nemzeti. Első számú feladatuk a fiatalok kozmopolitává tétele, ezután pedig a totális elkorcsosítása.
Nincs szellemiség – ha egyáltalán a liberalizmus annak nevezhető – mely pusztítóbb lett volna. Rombol, pusztít, gyilkol, fertőz, megmérgezi magyarságunk, akár a többi nemzetet is a földön.
Védekeznünk kell! Nem állhatunk félre! Az elszabadult szellemet nekünk kell visszakergetnünk a palackba és a pokolba hajítani. Az idők végezetéig ott kell szenvedjen, azokért a bűnökért melyeket okozott.
Haraszti Nimród







Amerika és a NATO háborús bűncselekményei 

Amerika és a NATO háborús bűncselekményei melyben eddig a legszerényebb becslések szerint is 26 millió civilt öltek meg az USA "demokratikus" bombái. 
A lista nem teljes.... 
Kína 1945/1946 
- Korea 1950/1953 
- Kína 1950/1953 
- Guatemala 1954 
- Indonesia 1958 
- Cuba 1959/1960 
- Guatemala 1960 
- A Belga Kongóban 1964-ben 
- Guatemala 1964 
- Dominikai Köztársaság 1965/1966 
- Peru 1965 
- Laosz 1964/1973 
- Vietnam 1961/1973 
- Kambodzsa 1969/1970 
- Guatemala 1967/1969 
- Lebanon 1982/1984 
- Grenada 1983/1984 
- Líbia 1986 
- El Salvador 1981/1992 
- Nicaragua 1981/1990 
- Irán 1987/1988 
- Líbia 1989 
- Panama 1989/1990 
- Irak 1991 
- Somalia 1992/1994 
- Bosznia 1995-ben 
- Irán, 1998 
- Szudán 1998 
- Afganisztán 1998 
- Szerbia 1999 
- Afganisztán 2001 
- Irak 2003 
- Líbia 2011 
Egyiptom, Ukrajna, palesztina....stb....stb.... 






Michael Moore - War Iraq US Agression chronology





Orosz katonai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy az orosz fekete-tengeri flotta , és a Bastion rakétarendszerek figyelni fogják az amerikai hajókat. Figyelmeztették őket továbbá arról, hogy egy orosz vadászgép repülhet a hadihajó közelébe. 
Az amerikai haditengerészet honlapján közzétettek egy bejegyzést, arról hogy Porter rakétahordozó hajó beúszott a Fekete-tengerre. A hadihajó ukrán és grúz kikötőket fog meglátogatni 
Az amerikaiak továbbá azt mondták, hogy továbbra is ,,demonstrálni" fogják a jelenlétüket, és védelmüket az európai partnereiknek. 
Jens Stoltenberg - NATO főtitkár azt mondta, hogy a NATO a jövőben aktivizálódik a Fekete-tengeren. 
Erre válasszolt az orosz ,,kollégája" Alexander Glushko a következőt: A Fekete-tenger soha nem lesz ,,NATO tó" meg fogunk tenni a jövőben, hogy ez így is maradjon, illetve válasszolni fogunk a déli nyomásra." 
2015 márciusában a NATO 6 hadihajója beúszott a Fekete-tengerre, hogy vizi hadgyakorlatokra kerüljön sor, amiben Törökország és Románia is részt vett. 
A Stratfor elemző cég, amely elemzéseket készít a CIA-nek, és az amerikai kormánynak azt mondta, hogy megvizsgáltak nagyon sok esetet, amikor konfrontációba került a NATO és Oroszország légiereje, és arra a következtetésre jutottak, hoyg az oroszok csak védik a határaikat, területeiket és megmutatják hogy kontroll alatt tartják a helyzetet." 
Az orosz fekete-tengeri flotta figyelni fogja az amerikai hajókat






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése