2016. július 9., szombat

Az Enyingi radikálisok gondolatai









Az Enyingi radikálisok gondolatai





Ángyán: Széthordják a nemzeti vagyont

A nyilvánosság lehet az egyetlen védelmem - nyilatkozta Ángyán József a Zöld Válasznak adott interjújában. 2012. január 19-én a második Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztériumának államtitkára, miután embereit sorban távolították el mellőle, beadta felmondását. Később nyilvánosan bírálni kezdte a hatályos földtörvényt, ugyanis Ángyán József szerint kisbirtokosok helyett spekuláns nagytőkés oligarchák, maffiacsaládok veszik el az EU-s agrártámogatások nagy részét, az államtitkári munkát pedig nem hagyják szabadon kibontakozni.

– A neve hallatán a legtöbb emberben felmerül egy kérdés: lemondott az államtitkári posztról, de még mindig a frakció tagja. Meddig tart ez az állapot?
– Várom azokat a törvényeket, melyek a földügyi csomagot szabályozzák. Alapvetően négy törvényről van szó: a földforgalmi törvény, az üzemszabályozási-, az integrációs- és a szövetkezeti törvény. Ettől teszem függővé, meddig maradok a frakcióban.
– Ha jól tudom, Ön soha nem volt a Fidesz tagja. Milyen hatást váltott ki a párton belül a cselekedete, valamint hogyan értékeli Orbán Viktor támadólagos fellépését?
– Szembekerültünk bizonyos kérdésekben. Úgy látom ugyanakkor, hogy a Miniszterelnök Úr gondolkodik azon, amit mondtam neki. Felhalmozódott a feszültség velem kapcsolatosan, ugyanakkor úgy látom, mintha néhány dolog mégis mozdulna és változna. Egyszer voltam párttag, akkor is rövid ideig. Alapító tagja voltam a Keresztény Demokrata Néppártnak. Nem pártalapon hívtak a kormányba, semmilyen kapcsolatom nem volt velük korábban. A Fidesz viszont a párt szempontjából értékeli tevékenységemet. Nyílván zokon veszik néhányan, hogy nyilvánosságra hozom azokat a dolgokat, melyek szerintem ellentétesek a néppárti politikával. Úgy is gondolhatják, veszélyeztetem a Fidesz pozícióit. Engem viszont nem ez a szándék vezet, hanem az, hogy az emberekkel megegyezésre jussunk.
– Mi vezetett addig, hogy egy ilyen lépésre szánta el magát? A földkérdést valóban ennyire szívügyének tekinti?
– Megmaradásunk függ tőle. Egy közösség alól, ha kihúzzák a földet és spekuláns tőke érdekek mentén elviszik, annak a közösségnek vége. Itt nemzeti sorskérdésről beszélünk, nem lehet engedni, ragaszkodni kell ahhoz, amit a néppárti programunkba beírtunk. A helyben lakó gazdálkodó családoknak és fiataloknak kell földet juttatnunk, nem pedig tőkés érdekcsoportnak, akik a földárakkal spekulálnak.
– Lát abban realitást, hogy az integrált mezőgazdasági termelőszervezés körében, olyan törvényt alkotnak, melyet Ön is el tud fogadni?
– A gyulai frakcióülésen elhangzott, hogy olyan integrátort képzelnek, aki a hasznot visszaosztja a szereplőknek, a családoknak és nonprofit működik, feltéve, ha találunk ilyen integrátort. Ez van a saját törvényjavaslatomban. Ha mindez megvalósulna, akkor lassan szövetkezetről beszélhetünk. A kérdés már csak annyi, engedik-e a politikát ilyen törvények megalkotására?
– Ön a kis, családi gazdaságok támogatását helyezi előtérbe. Képesek felvenni ezek a gazdaságok a versenyt a nagy üzemekkel szemben?
– Természetesen. Egész Európa így működik, itt nincsenek nagyüzemek. Különösen a nyugati részeken, de pl. Lengyelországban is ez a máig működő rendszer. Nincsenek tőkés társaságok a mezőgazdaságban, csakis közepes családi gazdaságok. A piaci verseny fennmaradása érdekében szövetkeznek egymással. Az integrátorok a nagytőke érdekeltségek helyett összefognak. Ezt kellene nekünk is követnünk, össze kellene fognunk.
– Több nagyvállalkozót nyíltan a maffiózók kategóriájába sorolt. Nem tart az esetleges retorziótól?
– A nyilvánosság lehet az egyetlen védelmem. Nem esik jól ennek a körnek, amit mondok, viszont ezek a tények. Azok az adatok, amiket én hozok alátámasztásként, mind azt bizonyítják, amiről beszélek. Talán erősebben fogalmazok, mint ahogyan szokásos, de ebben a kérdésben világosan kell beszélni. A Szent Írás is azt mondja: „Legyen a szavatok igen, igen, nem, nem. A többi az ördögtől van!” (Mt. 5;37)
– Lemondását követően felvetődött, hogy átlépjen bármely más pártba?
– Nem. Eddig sem voltam pártban és ezután sem fogok. A Fideszből való kilépésem után független maradok.
– Vona Gábor az évértékelőjén segítő jobbot nyújtott, és kért. Mit gondol, közös erővel elérhető a cél, azaz a magyar föld és a magyar gazdaság megvédése?
– Vona Gábor felvetése reális. Keretet kellene adni azoknak a tárgyalásoknak, melyek a földről folynak. Fontos, hogy világos legyen. Az Élőlánc Magyarországért és a Váralja Szövetség fórumokat szervez, így járom az országot, ahol az emberekkel beszélgethetek. Nem kell mellé beszélni: olyan vagyonok keletkeztek, melyeknek nincs történelmi előzményük. Nagyrészt abból származnak, hogy a generációk során a nép által összehordott nemzeti vagyont széthordták. Ez rendszerváltás címén azóta is folyik.
Molnár Enikő 
Forrás: zoldvalasz.hu/alfahir.hu/Facebook
sokkaljobb-kommentár: Mazochista hajlamaimat kiélve belenéztem a parlamenti közvetítésbe. Arra kaptam fel a fejem, hogy Varga Géza elmondja: a nagy földterülethez jutók (narancs- és szegfű bárók) több mint hatszáz milliárd forint állami támogatást kaptak, és alig 60 milliárd forint adót fizettek be! Ennek oka valószínűleg az, hogy offshore lovagok is egyben. Ciprus már nincs, de van helyette Szingapúr, és sok minden más. Az unió és Nagy-Britannia a brit szigeteken (Kajmán szigetek és a többi) felszámolja az adóparadicsomot, de Szingapúrhoz semmi köze! Ez a 10 százalékos adózás egészen elképesztő! Ennél a szerencsétlen kisember áfa meg béfa formájában sokkal többet fizet be! Meddig mehet ez így, hiszen a megszorítások sem vonatkoznak rájuk?!
A termőföld-mutyi még folytatódik, és dübörög a trafik-mutyi, de állítólag már be van készítve a következő: a nagy patika-mutyi! A magyar társadalmat nemzeti alapon magára hagyták... Akkor kerül szóba, ha bocsánatot kell kérnie általa soha el nem követett bűnökért, vagy el kell tartania, illetve kárpótolnia kell a hatalmat és kedvenceit. 
Szegény magyarok! Ennél azért többet érdemelnétek! Hogy is mondja a régi magyar közmondás? Segíts magadon, az Isten is megsegít! Ki is a kezdeményező fél? 
Békéscsaba, 2013. május 14.
F. I. 
Emlékeztető: „Ma is birodalmi függésben élünk, de ez a birodalom veszélyesebb minden ezt megelőző, minket fosztogató birodalomnál, mert a saját létét is tagadja. A hetvenes években kezdődött a tudatos eladósításunk; nem eladósodás, tudatos eladósítás! Egy másik birodalmi függésbe kerültünk át. A rendszerváltás valójában nem 1990-ben kezdődött, hanem 1978 és 1982 között. Az új birodalom nagyjából háromszor annyi erőforrást szív ki az országból, mint a szovjet birodalmi megszállás.” (Részlet a Bogár László közgazdásszal A rendszerváltás nem volt más, mint Aczél (a lokális SZDSZ) és Soros (a globális SZDSZ) címmel készült interjúból)




 MEGKÉSETT NYÍLT LEVÉL (SAJNOS A 

GYORSAN PERGŐ ESEMÉNYEK  MIATT 

CSAK  POSZTUMUSZ  ELNÖKI 

FUNKCIÓRÓL VAN SZÓ)

FELDMÁJER PÉTER  ÚRNAK

A MAZSIHISZ ELNÖKÉNEK

TISZTELT ELNÖK ÚR!


Tekintettel az Ön hézagos és felületes történelmi ismereteire, nagyfokú elfogultságára, cionista gondolkodására, figyelmetlenségére, udvariatlanságára és cezaromániás nyilatkozataira, kísérletet teszünk arra, hogy meggyőzzük Önt az elnöki funkciójából való távozás szükségességéről.

Hazánkban most nem a JOBBIK veszélyezteti a társadalmat, hanem Ön és részben a MAZSIHISZ, valamint az MSZP nótáját fújó balliberális hazai és külföldi ellenzéki körök.

Ön és az Ön által vezetett MAZSIHISZ fatális szereptévesztésben vannak: életünk szinte minden területén kiváltságot igényelnek maguknak! Önök kívánják eldönteni, hogy elődeink (hőseink, nagyjaink) kiket tiszteljünk, kinek és hol lehet emlékműve, mik lehetnek a nemzeti szimbólumaink, mit tartalmazzanak az iskolai oktatási anyagaink, kik lehetnek terek, parkok vagy utcák névadói, melyik pártot kell megszüntetni, stb.

Ugyanakkor Önök nem kifogásolták a Magyar Kommunista Munkáspárt létét és nem határolódtak el az egykori Tanácsköztársaság (Kun Béla és társai) rendszeres megünnepléseiktől, Szamuely és a Lenin-fiúk gyilkossági orgiáiktól, Rákosi koncepciós pereitől, Kádárék tömeggyilkosságától, hazaárulásuktól és erkölcsi – gazdasági pusztításuktól.

Egy szóval sem nehezményezték a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok nemzetellenes tevékenységét, a 2006-os gyalázatos rendőrségi attakjukat, hazugságaikat és semmittevésüket. Akkor Önök úgy viselkedtek, mintha nem magyar állampolgárok lennének és közömbös lenne Önök számára, hogy merre tart az ország szekere.

Most viszont úgy viselkednek (minden területen és kérdésben), mintha Magyarország a saját tulajdonuk lenne, és a magyarok lennének a bevándorlók! Horthyval kapcsolatosan primitív és torz történelmi ismereteiknek köszönhető, hogy képtelenek megérteni Horthy pozitív történelmi szerepét (amit még Sztalin is akceptált). Vita tárgyát nem képezheti, hogy Horthy a németek által megszállt vagy a megszállástól rettegő európai államok államfői között egyedüli államfőként mondott nemet Hitlernek katonai és katonapolitikai kérdésekben, a”zsidótörvények” kiadásával pedig halogatta hazánk megszállását, és több hazai, valamint külföldi zsidót mentett meg a holokauszttól, mint a német megszállás alatti államok összessége.

Sztalin Horthy elleni haragja és bosszúja még emberileg érthető lett volna, de az Önök Horthyval szembeni elvakult gyűlölete semmivel sem magyarázható! És ez nem Horthy mentegetését jelenti, hanem a számokkal és tanúkkal (többek között az Önök életével is) igazolható rideg tények ismertetését.

Önök sohasem marasztalták el Sztalint a pogromok és kitelepítések (Birobidzhan) miatt, a Szovjetunióba menekült zsidó-lengyel Bund vezetőinek, valamint Szocialista Internacionálé Végrehajtó Bizottság tagjainak kivégzéséért (1942-ben), illetve mintegy 350 ezer magyar állampolgárok Szovjetunióba hurcolásáért (1945-ben), sőt akkor is hallgattak, amikor Sztalin az „orvospert” készítette elő, és zsidó orvosokat veretett agyon a kényszer vallomások kicsikarása érdekében.

Önöket az sem érdekelte, hogy Horthy ún. „kiugrási” kísérletét a nemzetközi zsidószervezet vezetői ellenezték, mert tisztában voltak azzal, hogy a hazánkban lévő magyar és külföldről idemenekült zsidók élete addig van biztonságban, amíg Horthy a helyén van és a németek nem szállják meg az országunkat.

Önök,- Tisztelt Feldmájer Úr, csak azért élhetnek és szidhatják most Horthyt, mert ő azt tette, amit egy állampolgáraiért (sőt más államok üldözött polgáraiért is) felelősséget érző bátor és művelt államférfi tehetett (az adott körülmények figyelembe vételével)!Önök az „antiszemita” címkézéssel és az antiszemitizmus terjedésével revolverezik a világ közvéleményét, de a kiváltó okokat nem tudják, vagy nem akarják vizsgálni. Hazánkat konzekvensen az első helyen emlegetik az antiszemita államok toplistáján, holott ezt még a hangadók is tudják, hogy szemenszedett hazugság. Hazánkban van az európai államok között a legtöbb zsinagóga és a legtöbb helyen rendezett hanuka (8 napig tartó) ünnepségek, beleértve még a Hősök terei rendezvényüket is. Nincsen olyan ipari, kereskedelmi, közlekedési, művészeti, katonai, belügyi, vallási, közoktatási, külügyi, egészségügyi, mezőgazdasági, könyv-és lapkiadói, stb., stb. területe az országnak, ahol – akár a legmagasabb pozíciókban is -, nem lennének vagy nem lehetnének zsidó személyek. Még a parlamentben is vannak olyan képviselők, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek. Az utóbbi helyzet váltotta ki az Önök egyik legnagyobb kifakadását, amikor a JOBBIK-os Gyöngyösi Márton képviselő nemzetbiztonsági szempontból kifogásolta, hogy nincsenek összeírva a kettős állampolgárságú személyek. Önök szinte „őrjöngve” követelték Gyöngyösi úr lemondását, holott jogi és szakmai felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy a kettős állampolgárságú országgyűlési képviselők KOMOLY kockázatot jelentenek nemzetbiztonsági szempontból! Éppen ezért, a világ államainak elsöprő többségében ab antiquo nem lehet kettős állampolgárságú személy OGY-i képviselő, vagy kiemelt állami ügyekkel foglalkozó testület (szervezet) tagja. Izraelben például nem emelhet szót emiatt egy Gyöngyösi álláspontjával szimpatizálható képviselő, mert ott nincsen kettős állampolgársággal rendelkező személy.

Ami Feldmájer úr (és a MAZSIHISZ) figyelmetlenségére és udvariatlanságára utaló kitételemet igazolja, az összefüggésben van a Jad Vashem kitüntetésre javasolt személyről (többször) küldött levelem sorsával.Miközben Jad Vashem elismerést kaphatott az a háromszoros dezertőr, „aranykoszorús” hazudozó, kollégáit eláruló (spicli), valamint lakásukat és ingatlanjaikat birtokba vevő Király Béla, aki két tanúval (földijeivel) igazolta, hogy amikor a vezérkartól „kirándult” a frontra, akkor főként egy század munkaszolgálatos katonák ellátásával foglalkozott, beüvegeztette a barakkjait, sapkarózsát is biztosított számukra, majd hazakísérte a gyalogosan és lovas kocsival haladó századot, nehogy bántódásuk legyen az úton.Aki ezt a mesét elhitte, az elfelejtette megkérdezni Királyt, hogy hol szerzett üveget és hol szerezhetett sapkarózsákat a front közelében, hiszen pl. az üveg a legkurrensebb közé tartozott még a városokban is. Azt sem tisztázták a kitüntetésre jelölt ügyében, hogy ki volt a század parancsnoka, és mit tett addig, amíg a vezérkarról érkezett vendég az üveges totókkal foglalkozott? No meg a gépkocsija,- hogy bírta a tempót tartani hazáig a gyalogosokkal?Király érthetetlen és groteszk változata Fehér Lajos (Pacal) őrnagy kitüntetés javaslati anyagának semmibevétele. Az anyagot többször eljuttattam a MAZSIHISZ-hez, megjelent 3 folyóiratban, de Feldmájer úr még csak válaszra sem méltatta. Király anyagával ellentétben Fehér Lajost 46 tanú javasolta a Jad Vashem kitűntetés odaítélésére, köztük olimpiai bajnokok, rabbik és annak a pékségnek a vezetője, akinek tudtával Fehér az élete kockáztatásával csempészte be hónapokon át a budapesti gettóba a pékség anyagát, valamint lóhúst az éhezők számára.

Feldmájer úrnak nem volt érdeke Fehér Lajos ügyével foglalkozni, hiszen ezzel növekedett volna azoknak a száma, akik támogatták az üldözött zsidókat.

Fehér Lajos (Pacal) még él, nem lett antiszemita és ma is azt vallja, hogy jobb adni, mint kapni! Ami azt illeti, ő nem is kapott semmit Feldmájer úrtól vagy a MAZSIHISZ-től, még egy köszönő levelet sem!

Ennek ellenére egyet értek Orbán Viktor miniszterelnök úr nyilatkozatának azzal a tételével, hogy zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen. Ugyanakkor kiegészítem erre a nyilatkozatra vonatkozó észrevételemet azzal a kéréssel, hogy zéró nyilatkozatot kellene hirdetni az „antimagyarizmus” ellen is, mert Heller, Tabajdi, Bokros, Tamás(G. M.), Göncz (K. és Á.), Demszky, Vadai, Kertész, Ungár, Esterházy és sokan mások (esetenként burkolt módon) már gyakorolták ezt a „műfajt”) itthon és külföldön is, nem beszélve egyes zsidó állampolgáraink versben, prózában, szóban vagy írásban közölt magyarság elleni gyűlöletük közhírré tételéről, mindennemű komolyabb következmények (észrevétel, szankció) nélkül.

Ennek a kettős mércének a megszüntetése (megítélésem szerint) nagyban segítené a jelenleg kialakult feszült viszonyt az érintett felek között, pontosabban az eddig érintett személyek vagy szervezetek számának jelentős csökkenését.

Befejezésként kívánom Feldmájer úrnak, hogy pihenje ki magát és gondolkodjon el a fenti kérdésekről, választ nem várok Öntől, mint ahogyan Fehér barátom sem tart már igényt a MAZSIHISZ válaszára.

 

 

Lejegyezte:

Prof. Dr. Bokor Imre

magyartudat.com MT




Föderális Unió, avagy az Európai Egyesült Államok













José Manuel Barroso egy interjúban beszélt erről, de valamiért a magyarországi cionmédia nem sietett ezt hírül adni, ezért kénytelenek vagyunk foglalkozni vele. 

Szerinte, ami ma sokak számára csak sci-fi, nemsokára valósággá válik. Meg kell szüntetni a különálló államokat, és egységes, föderális államot kell létrehozni a 27 tagállamból. Barroso bejelentette, hogy a következő EU választások előtt, 2014-ben benyújtják a módosítási tervezetet. Ahogy fogalmazott, ez egy intenzív politikai unió, vagy más néven politikai és gazdasági unió.
Érezhető az EU-n belül az a törekvés, hogy már nem csak a kis államok, hanem Nagy-Britannia is gondolkodik a kilépésről (az interjú ennek kapcsán készült). Hogy ez egyáltalán felmerül, indokot ad arra, hogy a szövetséget szorosabbra fűzzük, komoly átszervezéseket hajtsunk végre, létrehozva egy teljes érdekű szövetséget. Az egész elmélet alapja, hogy a sok saját monetáris politika az, amely gyakorlatilag szétveri az uniót. A rosszul teljesítő országok és a jól teljesítő országok egymásnak tökéletesen ellentmondó lépéseket tesznek, amely aztán komoly belső feszültségeket okoz. A megoldás, a saját monetáris politika megszüntetése, és hogy a jól teljesítő országok gazdasági vezetői határozzák meg majd a gazdasági politikát. Jelenleg az is akadályozó tényező, hogy azok miatt a gazdasági intézkedések miatt, melyeket most meg kell hozni, a tagországok kormányai között kell egyeztetni, és ez a helyzet lehetetlenné tesz bármilyen gyors intézkedést.
Mivel Európa-szerte megerősödtek a kilépést szorgalmazó pártok és mozgalmak, ezért Barroso felszólította a brüsszeli vezetést, hogy gyorsítsák fel ezt az eljárást. Amennyiben a kilépést szorgalmazó szervezetek döntési helyzetbe kerülnek, és népszavazásokat írnak ki, akkor az EU szét fog esni. Ezt nem szabad megvárni, ezért létre kell hozni a Föderális Uniót. Barroso úgy ítéli meg, ebben a kérdésben győztesen fognak kikerülni.
Legalábbis ezt gondolja Barroso. A tények azt mutatják, hogy míg pár EU tagállam élősködik az egész Unión, addig a lecsúszott államoknak kivan a hátsó fele a gatyából, és semmi reményük sincs a változásra. Az a bohóckodás, amit a magyar vagy román, illetve a lengyel vezetés művel a túlélés érdekében, csak időpocsékolás. Ezek az államok menthetetlenül sodródnak a kilépés felé, mert vagy kilépés lesz, vagy népfelkelés. Adóztatás, népnyúzás, hazudozás felsőfokon, hatalomkoncentráció, saját gazdasági klientúra megerősítése (és a beruházásoknál egyharmad megy a pártkasszába). Ennyi, semmi több.
A jelenlegi politikai képletek mindenképpen eltűnnek majd a palettáról, akár így, akár úgy. Az EU-t egyben tartani azért nem lehet, mert a kezdetektől nem az egyetértés és a valódi együttműködés és az esélyegyenlőség vezette, hanem az élősködési akarat, valamint a kizsákmányolási szándék. Ezzel nem lehet fenntartani hosszú távon egyetlen rendszert sem. Már így is túl sokáig tartott. Az EU mindenképpen bukni fog, mert a jelenlegi formájában fenntarthatatlan. Barroso okoskodhat amit akar, az EU kérdés vagy békésen oldódik meg kilépésekkel, vagy az utcákon fog eldőlni.


Hídfő.net


-------.-------.-------




Kezd rend lenni…




Két hét alatt rendet teszünk – mondta anno Pintér Sándor a narancsos kormányzat első sajtótájékoztatóján, miközben a miniszterelnök bőszen bólogatott mellette az ígéret hallatán. A két hét ugyan nem jött be, de így három év múltán azt hiszem kijelenthető, hogy végülis mára kezd rend lenni. Persze nem úgy, ahogy azt annak idején a szavazók kétharmada remélte, nem úgy, ahogy azt az ország lakosságának nagy része várta, de rend lett. Egy új világ rendje.
Egy új világé, ahol csak egy igazodási pont van, ahol csak egy érdek mentén dőlnek el a dolgok, ahol csak egy szemlélet a mérvadó, nevezetesen a cionista érdekek maradéktalan kiszolgálása. Ma már szinte csak ez mozgatja a közéleti történéseket, csak az ehhez való viszonyulás számít az egyes közéleti szereplők megítélésében. Semmi más nem lényeges, semmi más nem érdekes.
A magyar kormány, a magyar közigazgatás megfelelési kényszere mára minden túlzás nélkül kijelenthető: betegessé vált. Az utóbbi hetekben már az sem számított, hogy törvényeket szegnek meg, az sem számított, hogy jogerős bírósági ítéleteket vesznek semmibe, a lényeg, hogy minden cionista parancs maradéktalanul teljesítésre kerüljön.
Azonban a parancsok sora soha nem ér véget. Mindig van új és újabb. Egyre pofátlanabb, egyre megalázóbb. A múlt héten a zsidók már azt követelték, hogy a kormány változtassa meg a Nemzeti Alaptantervet és vegye ki abból Wass Albert és Nyirő József műveit, továbbá úgy módosítsa a tankönyvek szövegét, hogy azokban az „Ószövetség kifejezés helyett a héber Bibliát alkalmazza. Ezeken túl a kerettantervben ki kell domborítani, hogy „a zsidók a számarányukon felül vettek részt a ’48-as szabadságharcbanés külön meg kell említeni azt is, hogy a „mai Izrael, a közel-keleti térség egyetlen demokratikus állama.
De a legújabb követeléseknek ezzel még nincs vége. A napokban kitalálták, hogy Magyarország nem támogatja megfelelően az auschwitzi tábor költségvetését. Ez pedig egyértelműen nem más, mint burkolt antiszemitizmus. Azaz csak lenne, mert a magyar kormány másnap azonnal bejelentette, hogy jövő évi költségvetésből elkülönítenek egy jókora összeget a tábor támogatására.
Nem kétséges, alakul az új rend. 
És ebből az alakulásból a magyar igazságszolgáltatás is kezdi kivenni a részét. A múlt héten gyorsított eljárásban ítélték el három fiatalt, akiknek az volt a bűnük, hogy beszóltak a Zsidó Világkongresszusról a Kempinski Hotelbe visszatérő zsidóknak. „Sieg Heil!és „Shalom, shalom, a zsidókat kivasalom!” – kiabálták a hébereknek. Ez a két mondat az egyik fiúnak három év letöltendő börtönbüntetés eredményezett, míg a másik kettő két év börtönt kapott, három esztendőre felfüggesztve.
Igen, jól érti mindenki. Három év letöltendő börtönbüntetés, csak mert valaki be mert szólni néhány zsidónak.
Ez a szép új világ, ez az új rend.
És ne legyenek kétségeink. Ez még csak a kezdet. A totális szellemi megsemmisítés még csak most kezdődik igazán.

/Radical P./


A pusztítás kultúrája, avagy a 

szörnyetegek agressziója


Noha a külföldi kozmopolita médiák ontják magukból a Magyarországgal kapcsolatos elképesztő vádakat és rágalmakat, a hazafias elköteleződéssel szembenálló kultúrhányadék virágkorát éli hazánkban. Az ország ellen irányuló agresszív propaganda tulajdonképpen az egészséges, hazafias, közösség iránti elköteleződésű szellemiség csíráit akarja eltaposni. A kultúra pusztítását a pusztítás kultúrájával megvalósító sötét politikai erőtömbök napjainkra óriási teret nyertek, elviselhetetlenül sivárrá téve a modern élet mindennapjait. Ez nem más, mint az egészséges gondolkozás elleni agresszió, melynek nyomán a jót rossznak, a rosszat pedig jónak állítják be; a kozmopolitizmus szennyes átka mindent ellenkező előjellel lát el.
Zajlott a minap valamiféle tanácskozás Budapesten, ahol a se Istent, se embert nem ismerő körök hordtak össze mindenfélét a magyarság embertelenségéről. A gonoszság netovábbjának egy erősödő parlamenti párt puszta létezését tartották, annak ellenére, hogy ezek a figurák - a népakarat helyességéről győzködve a világot - folyton folyvást a parlamenti demokrácia terjesztésének jelszava alatt destabilizálnak államokat és térségeket. Annak aki magát embernek nevezi, fel kell ismernie, hogy a budapesti tanácskozók a történelem legsötétebb alakjai, s az, aki ezeknek a pokoli szörnyetegeknek hajbókol, biztosan a pokolra kerül majd. Márpedig gerinctelen hajbókolókból nem volt hiány az utóbbi napokban.
Valóban embertelen lenne a magyarság? Határozott nemmel válaszolunk erre a kérdésre. Noha a magyarság hanyatlik, mert mély szellemi, erkölcsi és demográfiai szakadékba lökték a gonosztevők politikai fenegyerekei, a „magyar tiszta és hősies nép, s jobb sorsra érdemes” (Győrkös István). A magyarok nem embertelenek, hiszen hagyják, hogy azok, akik romba döntik a világot, terjesszék kultúrhányadékukat, megalapítsák és működtessék pártjaikat, cégeiket, hátországaikat.
A tömegmédiák agymosó tevékenységének folyományaként az átlag ember - tudtán kívül - a rendszer fenntartójává válik. Ez azért van, mert a pokoli szörnyetegek minden elképelhető területen kifejtik tevékenységüket. Szembetűnő példa számunkra a könyvkiadás ügye, hiszen jól látjuk, milyen eltorzult, beteges könyveket reklámoznak mindenhol. Émelyítő szemetük pedig egyre hozzáférhetőbb. Egyik könykiadójuk most egyet fizet, kettőt kap akciót tart, szellemtelen és erkölcstelen könyvekről van szó. A földalatti söpredék beteges - még állatiasnak se nevezhető - gondolati világát, a másság és a mocsok kultuszát propagálják ezek az égetnivaló, köpedelem firkálmányok. Ám máshova tekintve, a politika világára pillantva is látható, hogy nemrég alapított pártot a magyarokat gazdasági sokkterápiával elsöpörni kívánó Bokros, de Fodor is feltűnt a homoszexuálisok és pedofilok új, liberális drogpártjával. Tehát itt is élhetnek, mint hal a vízben.
Hogy miért félnek mégis a gonosztevő szörnyetegek? Azért, mert tudják, hogy a rendszerüket veszély fenyegeti. Rendszerük csupán egy illúzió, melyet fedezetlen pénzből és hazugságból építettek fel. Igaz, hogy még tombol a liberális mocsok, de a rendpártiak Magyarországon éledeznek a leginkább. Ezért hozták most Budapestre a szörnyetegek tanácskozását, érzik a vesztüket. Aki nem látja, hogy lassan mindennek vége, annak ideje végre kinyitnia a szemét. Nem egyszerű a helyzet, hiszen a megtévesztés erői gondolati mocskukat olyan helyekre is be tudják gyűrűztetni, melyek zártak voltak nagyon sokáig. Ez mutatja azt, hogy lassan minden felborul. És nemsokára eljön az idő, hogy vége az agymosó rendszernek, a végén pedig az fog életben maradni, aki közösségéért akár az életét is képes lenne feláldozni. Új idők jönnek!


Kovács Balázs - Hídfő.net


Kívül kuruc, belül labanc


Lassan három éve tart a folyamatos szabadságharc, hol az EU-val, hol az IMF-el, hol egyszerre mindkettővel szemben, és bár nem győztünk, a fegyvert sem tettük le. Mondjuk úgy: mintha Windisch-Grätz még mindig Pesten ülne, a tavaszi hadjáratot viszont senkinek nincs kedve vagy ereje elindítani.
gordiuszi.jpgPedig vívja a kormány a maga harcát, nem is szeretik érte Brüsszelben, ezt a sikert kár lenne elvitatni a tőlük. Sekély e kéj -  citálhatjuk a költő sorát, lévén e modern kurucos máz mögött nincs más, csak egyszerű, szánni való megfelelési kényszer pár bürokrata és néhány lobbista előtt. Kár, hogy ez a szerelem igencsak egyoldalú.
Szép dolog a hiánycélt nagy nehezen három százalék alá tuszakolni, szép dolog csökken szinten tartani az államadósságot. Csakhogy ez azon kívül, hogy pár élettől elszakadt brüsszeli könyvelőn kívül senkit nem érdekel, még a gazdaságot is megeszi. Úgy nagyon.
Brüsszelben lehet, hogy üldögél pár gennyes alak, mégis állnak olyan szellemi színvonalon, hogy felismerjék: a magyar kormány bizony nagyon csúnyán káromkodik, de annál simulékonyabban cselekszik. Mert Orbánék bizony megcsinálnak mindent, amit kérnek, csak azért, hogy egy fétisként kezelt eljárás alól kikerüljünk, ami - ismételjük el sokszor! - gyakorlatilag senkit nem is érdekel.

Az itthon kuruc, odakint labanc alapállás azonban egyedül arra jó, hogy a végtelenül lefojtott gazdasággal rendelkező ország ne találjon kiutat. A kettős beszéddel, a verbális vagánykodással totálisan szalonképtelenné válnak a valódi beruházóként érkező nagytőke szemében -  miközben szép csendben, bármit megtesznek azért, hogy Brüsszelnek végre valahára megfeleljenek.
De nem fognak. Orbánék ugyanis elkövették az ősbűnt, megadóztatták a multikat, bankokat, mert nem tehettek mást. Brüsszelben persze pontosan tudják, hogy képtelen hiány-diktátumaikkal gyakorlatilag ők kényszerítették bele Magyarországot ebbe a helyzetbe. Így hát az elmúlt három év sem szólt másról, mint arról, hogyan lehetne karanténban tartani ezt az ötletet, mielőtt máshol is kitalálják: a válság cehjét mindenkinek állnia kell özvegy Szabó Gézánétól a CIB bankig.
Márpedig ez a pofonegyszerű logika az Unióban sátánizmusnak számít. Brüsszel folyamatosan újabb és újabb követelésekkel fog előállni, mindaddig, amíg a kormány továbbra is külön utakon jár. Akkor is, ha mi bármi áron igyekszünk megfelelni az egyre képtelenebbé váló, de egyre világosabb kettős mércének.
Ha a kormány nem vált, és nem kezd hangsúlyosabb gazdaságélénkítésbe, ha továbbra is csak és kizárólag a bevételnövelést és megszorítást tekinti "a" gazdaságpolitikának, akkor szinte borítékolható, hogy egy év múlva is azon fogjuk rágni a gittet, hogy vajon kikerülünk-e másfél százalékos hiány és 0,001 százalékos gazdasági növekedés mellett a túlzottdeficit-eljárás alól.
Költővel kezdtük, költővel végezzük: „nem foghat a macska kint is bent is egeret” - írta József Attila, aki maga is tapasztalhatta ezt, amikor egyszerre akart lelkes internacionalista és normális magyar ember lenni. Nem ment neki. Orbánéknak sem sikerülhet egyszerre unortodox nemzeti gazdaságpolitikát folytatni, és megfelelni a nemzetállamok halálos ellenségének, a nagyon is ortodox nemzetközi nagytőkének. Nem lehet Vak Bottyánnal vágtatni a csatába itthon és Lipót császárral bratyizni Bécsben. Volt, aki megpróbálta. Ocskay László igen tehetséges katona volt „Rákóczi villámának” nevezték kortársai. Nagy taktikusnak is gondolta magát, aki egyszerre lesz magyar szabadsághős és a Habsburg hatalom kegyeltje is. Nem jött össze, életét az érsekújvári vérpadon fejezte be. Halálhírére a kurucok ujjongtak, a labancok csendesen kiköptek maguk elé. Mert, aki két urat szolgál, azt két helyen vetik meg.


Széljegyző
(Jobbegyenes)

Íme a WJC-konform óvoda: ahol zsidó 

csillagot tesznek a magyar gyerekek fejére




Örülj hogy nem kipát raktak rájuk , hogy 

szokják az igát !

De be is chipelhették volna a halál chip 

beültetése esedékes 2050- re 6millió

magyar élhet csak a Kárpát -Medencébe , 

csak annyi aki kiganézza a cionista 

kazárokat 




"A gyerekem fején kötelezően a zsidó csillag" - ezzel a kísérő szöveggel osztotta meg az alább látható képet Facebook-oldalánegy felháborodott magyar édesanya. Mint egy másik bejegyzéséből kiderül, az eset a balatonfüredi Kiserdei Óvodában történt.
Nem tudjuk, az óvónők a Zsidó Világkongresszust (WJC) akarták-e így köszönteni, mindenesetre ügyeltek arra, hogy a szabályos Dávid-csillag mellett szép kék színű pánt is legyen a tökéletes színvilág és a félreérthetetlenség kedvéért...


(Kuruc.info)



Estve jött a parancsolat violaszín pecsét alatt





Eddig is tudván tudtuk a szándékukat, de kedden végképp kibújt a szög a zsákból: a Zsidó Világkongresszus, illetve egyáltalában a zsidók nyíltan követelik a Jobbik betiltását. Nem egyedül a Jobbikét – a görög Arany Hajnallal megtisztelő társaságba kerültünk mi, magyar nemzeti radikálisok, jobbikosok vagy sem. Görög barátaink eredményesek, bátrak, és biztos nem sértődnek meg, ha azt mondom, hogy tökösek. Betiltását követelik még a zsidók a német radikális NPD-nek is, akik szintén nem semmik, hiszen a németek mégiscsak németek ugye...

A Mazsihisz, illetve Feldmájer Péter elnökük nyomban rátett egy lapáttal, és kinyilvánították, hogy indítványokat fognak beterjeszteni a magyar kormánynak ebben a témakörben, sőt azt is „kérnifogják, hogy például Horthy Miklósról ne lehessen közteret elnevezni. Arról a Horthyról, aki a manőverezéseivel szánt szándékkal több tízezer zsidót húzott ki a deportálásból Budapesten, és a háború utáni időkben nem is vetődött fel a felelősségre vonása a győztesek részéről. Ilyen a zsidó hála.
Na de térjünk csak vissza a pártbetiltogatásokra.
Tudjuk, hogy a Mazsihisz kérése parancs , neki a mostani csicskakormány és szolgaparlament ellentmondani nem fog, főleg most, hogy egészen konkrétan ott áll a Mazsihisz mögött a zsidókohngresszus, friss az élmény. Ha a Mazsihisz tehát valóban meg meri húzni ezt a lépést, akkor bekövetkezik.
A demokráciának is meg kell húzni a korlátait” – hangzott el máris a blőd indoklás, de hát ez nem indoklási kérdés, de nem is jogi, sőt talán már nem is politikai a szó megszokott értelmében. Játékszabályok nélkül, kajakból játszanak, tudjuk.
Abszolút törvényszerűen működő, legutóbb több mint 800 ezer szavazatot kapó, valós és égetően fontos társadalmi igényeket megtestesítő párt betiltása józan ésszel nehezen képzelhető el – de hol van már a józan ész. Próbáljuk meg felmérni, hogy mit hozna magával.
A zsidó logika nagy valószínűséggel az, hogy a Jobbik eltűnésével a Fidesz koalíciós partner nélkül marad a 2014-es választásokon, és így még az esetleges győzelmével sem tudna kormányt alakítani, jöhet Bajnai ügynök a háta mögött a gazdáival, valamint pereputtyával és olyan partnerekkel, mint Mesterházi, Gyurcsány és esetleg valami új zsidócsapatocska, mint ami most az LMP.
Ez az elképzelés tulajdonképpen racionális. Gusztustalan, de logikus.
Nézzük inkább azt, hogy mi történne a nemzeti radikális oldalon.
A Jobbik tagjainak, a holdudvarnak, a szimpatizánsoknak, a Jobbikon kívüli egyéb kisebb nemzeti szervezetek tagjainak azzal kellene szembesülniük, hogy nincs kire szavazni. Nyilván nem szavaznak sem a Fideszre, sem pláne az MSZP-re. Újonnan megalakuló nemzeti párt pedig nem tudna rendesen meggyökeresedni, megszerveződni, sőt nagy valószínűséggel sok ilyen lenne, akik egymással rivalizálva kioltanák egymást, komolytalanságba fulladnának. Tehát sok százezer, alighanem millión felüli szavazó végre felfogná, hogy a nemzeti radikalizmus semmiképpen sem győzhet a „demokratikus választások” elnevezésű bolhacirkusz útján. Jelenleg sem győzhet, sőt már 2010-ben sem győzhetett volna, mert a Hatalom minden elképzelhető és el nem képzelhető eszközzel megakadályozná. De ezt a tényt a Jobbik betiltásával végre mindenki világosan felfogná, és megszabadulna azoktól az illúzióktól, amelyek az utóbbi években megakadályozzák a magyarságot abban, hogy minimum úgy lépjünk fel, mint a görögök, spanyolok, portugálok, olaszok. Nem volna mire várni, nem lenne „na majd 2014-ben. Élére állna a helyzet.
Másik következmény a Jobbikon és mindenütt a nemzeti radikális oldalon belüli belső személyi átrendeződés lenne. Miután egyértelmű lesz, hogy hagyományos értelemben vett karriert vagy legalább megélhetést biztosító pozíciókat a radikálisok közé beszivárgással nem lehet elérni, a megöltönyösödött (vagy magukat éppenséggel gondosan Bocskaiba csomagoló) csörtetők kihullanának és visszaadnák a különböző szintű belső vezetési helyeket a valóban elszántaknak. Olyanok pedig a mostani merítéshez képest sokkal többen lennének, ráadásul sokkal színvonalasabb emberek, hiszen akár a Fidesz, akár a Maszopszadi (bárhogy is nevezi magát aktuálisan) győz, az ország helyzete tovább fog komiszodni, szélesedni fog a radikalizálódás.
Mindezt persze a zsidók is tudják. Ezeket is végigkalkulálják, amikor eldöntik, hogy tényleg kiadják-e a parancsot a Jobbik betiltására.
Meglátjuk, nekik mi jött ki eredménynek arra, hogy megéri-e számukra.


(Radical P.)


Vámpírok bálja




Mint Ronald Lauder elnök megnyitó szavaiból tudjuk, a most folyó Zsidó Világkongresszusnak ötszáz résztvevője van. Ez az ötszázas szám azonnal A walesi bárdokat idézi. Egy sem bírta mondani, hogy éljen Eduárd.” Nos, Orbán Viktor bírta. Beszédét mindannyian ismerjük (aki mégsem, az ITTvégignézheti, ha bírja). Van benne némi kétségbeesett iparkodás, hogy másokra mutogasson, például a franciaországi rabbiölésre, de mindenki számára Napnál világosabb, hogy a meghunyászkodás és a prosztatáig benyalás fedett pályás világcsúcsának lehettünk tanúi.
Ez az alak lenne Magyarország miniszterelnöke?

Hogy Orbán ezen produkciójáról nekünk, nemzeti radikálisoknak mi a véleményünk, talán nem kell már részletezni. De a saját szavazói elgondolkodhatnak. Már aki képes rá, nem vakegér vakhívő – „törzsi szavazó, mondaná Fricz Tamás -, és még mindig azt képzelte, hogy a Fidesz-kormány a nemzeti érdekek mentén tevékenykedik.
Hiányzott is ez Orbánnak, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Egészen biztosra vehetjük, hogy nem tőle származik a zsidó főbanzáj idejövetelének az ötlete. Az maguktól a zsidóktól ered. Eldöntötték valahol, és tudomásul kellett venni, hogy itt lesz. 
Tehát vendégekről beszélni értelmezhetetlen.
Egyebek közt ezért sem nevezhetjük a vendégjoggal visszaélésnek – hanem sokkal inkább döbbenetes pofátlanságnak – azt, amikor a miniszterelnöki szintű megalázkodó és az országot megalázó benyalás után a zsidók nemhogy megelégedtek volna, hanem a JWC egy közleményt adott ki, amelyben lényegében további követeléseket támasztott: a „szélsőséges” erőktől való egyértelmű elhatárolódást és jogi jellegű intézkedések megtételét. Magyarán: a Jobbik betiltása, hazafiak lecsukatása, zsidó dogmák automatikus átemelése a jogrendszerbe, teljes palesztinizálás.
Ebből ismét képet kaptunk a nemzetközi zsidómaffia szemléletmódjáról. Miközben ugyanis az unalomig a demokráciáról prédikálnak, eszükbe sem jut, hogy a törvények meghozása nem az elnök vagy a miniszterelnök egyszemélyi döntése, parancsutasítása alapján történik, hanem a parlamenten és a képviselőkön keresztül. Jó, persze, a valóságban ezek csak bábok. De lám, a zsidó kongresszus urainak már eszébe sem jut...
Kérdéses, hogy ki adta ki az Orbán-benyalást keveslő, a magyar törvényhozásba leplezetlenül beleugató, az ország szuverenitását ismételten és sokadjára kapcának vevő arrogáns közleményt. A JWC? Könnyű ráfogni, könnyű egy szervezet arctalansága mögül sunyítva lövöldözni. A Hír Tévé riportere megkérdezgetett kongresszusi résztvevőket, és azok azt mondták, hogy gőzük sincs a témáról, nem tudnak a közleményről, nem foglaltak állást ilyesmiben. Holott az ő nevükben történt.
Nyilván nem tudhatjuk, hogy valójában kik pimaszkodtak. De hosszú időkre visszanyúló tapasztalataink vannak róla, hogy kik szokása és kiknek a jellemével fér össze a mások háta mögül a mi hátunkba kés szúrása. Feldmájer úr nagy játékosnak képzeli magát, pedig ő csak egy... izé.
(Az ám, Köves Slomó miért nem szerepel? Eldőlt a Mazsihisz kontra EMIH meccs? Slomót kigolyózták?)
Ugyanez a Feldmájer Péter ezt eresztette meg a ”köszöntőjében”: Önök egy olyan országba érkeztek, ahol (...) idős főrabbit támadnak meg az utcán, ahol a fasisztákat éltetik, ahol a bíróság a gyilkosokat állítja példaképül az ifjúság elé, lelkes antiszemitákról neveznek el tereket és utcákat, a magyar nácik udvari költőinek műveit a nemzeti alaptanterv részévé tették.”
Vagyis az neki az egyetlen célja és vágya, hogy minél több ellenséget gyártson nekünk és uszítson ránk. Azok köréből is, akik eddig semmit sem tudtak rólunk, és akiket eddig Magyarország nem is érdekelt.
Ezek után szemrebbenés nélkül lenyilatkozta a csicskatévékben, hogy a JWC-összeröffenés mennyire az országa érdekeit szolgálja.
Ezek persze csak a nyilvános részek, a kifelé szóló üzenetek és a blabla. A Zsidó Világkongresszus érdemi része a folyosókon, a szállodai szobákban, az eldugott különtermekben történik, és sokkal pragmatikusabb hangvételben. Érdekegyeztetések egymás közt, parancskiosztások a magyar csicskáknak, ígéretek, számonkérések és megfenyegetések. Talán megtudjuk a részleteket egyszer, talán nem. 
Mindeközben rakéták csapódtak be Damaszkuszban, százak haltak meg, mert Izraelnek joga van megvédeni magát...


(Radical P.)




A hétvégi Zsidó Világkongresszus körüli politikai tojástánc az elmúlt évek talán legtanulságosabb eseménysora. Rettenetes, kétségbeejtő állatorvosi ló ez, amelyre rápillantva világossá válik előttünk: már a saját gondolatainknak, de még az indulatainknak sem mi parancsolunk.
Klezmer-Tzfat.jpgTörtént, hogy a magát Zsidó Világkongresszusnak nevező szervezet úgy döntött, hogy Magyarországon tartja esedékes kongresszusát. A hírek szerint "soha nem látott számú", akár 500 küldött is eljöhet a rendezvényre - a világ mintegy 10 milliós zsidóságából. Vagyis: egy égvilágon senki által senkinek a képviseletére fel nem hatalmazott, még Izraelben sem osztatlan népszerűségnek örvendő gittegylet tart itt egy összejövetelt. Egy normális országban, egy normális világban ez egy 10 soros hír lenne a társasági rovatban. Csak, hát a világ, amelyben élünk, s benne a hazánk irgalmatlan messze van a normálistól.
A kóros exhibicionizmusban szenvedő izraelita üzletemberek terápiás klubjának összejövetele az ATV-től a Kurucinfóig mindenhol vezető hír lett. Az összes politikai erő kötelezőnek érezte, hogy valahogyan viszonyuljon az ügyhöz. A mainstream politikai elit természetesen egyből hasra, a kormány meg vigyázzba vágta magát. Honatyáink és minisztereink egymást lökdösik félre a mikrofontól, hogy kifejezzék örömüket, amiért ez a jeles szervezet épp Magyarországot tiszteli meg jelenlétével.A hatóságok siettek leszögezni, hogy a lehető legalaposabb biztonsági intézkedéseket foganatosítják a tanácskozás idejére - ám a becses látogatóknak ez sem elég. A hírek szerint a CIA, a Mossad, és Isten tudja még hányféle nyilvános- és titkosszolgálat emberei árasztották el Budapestet, hogy megóvják az egybegyűlteket a bizonyára minden zöld kukában rejtőzködő terrorveszélytől. A miniszterelnök egy izraeli lapban tette le sokadik - ezúttal azonban már a maradék jóízléstől is mentes - hűségesküjét a cionizmus mellett. Egy egész ország várja haptákban a Zsidó Világkongresszus küldötteit. Így nem vendégek érkeznek - így egy gyarmatra érkeznek szemlét tartani.
A jogos felháborodás tiltakozó akciót szült, ami lényegében a társadalom egy részének tökéletesen érthető allergiás reakciója. Ilyesmit a túlzásba vitt, és folyamatosan jelentkező irritáció szokott okozni. Jelen esetben a teljes hatalmi elit zselégerincű csúszás-mászása a cionizmus és általában a hisztériáig fokozott zsidó túlérzékenység előtt.

A Jobbik kiadhat tucatnyi mérsékletre intő és méltóságteljes tiltakozásra felhívő közleményt - a szombatra meghirdetett tüntetés sem lesz ilyen. Nem lehet ilyen. A végsőkig elkeseredett, hazájuk cselédsorba taszításától halálosan megcsömörlött emberek nem Gyöngyösi Márton körültekintő és támadhatatlan külpolitikai helyzetelemzése, vagy Vona Gábor higgadt radikalizmusa miatt mennek el. Hanem azért, hogy kiordíthassák - nagyon is jogos! - haragjukat. És éppen ezért kellene nekik szépen távol maradniuk. A politikusoknak nem ott van a helyük. Mert a politikának - a legradikálisabbnak is, sőt annak még inkább! - az (lenne) a legfontosabb feladata, hogy a gőzt a kürtökről a lapátok felé terelje. Vasárnap ez szükségszerűen fordítva lesz. A kürtök ordítani fognak - de a hajó ettől egy millimétert sem megy előre. Hiába intik arra az embereket, hogy a "forró szívvel, de hideg fejjel" tiltakozzanak - itt a fejek is forrók lesznek.
Az allergia természetes jelenség - de nem egészséges. A prüszkölő, vakaródzó embert nem törvénytelen, cinikus, közép-afrikai szintű  "jogérzéket" tükröző utasításokkal kell nyugalomra inteni, miként azt Orbánék teszik. (Apropó: vajon Viviane Reding ezúttal is aggódik majd a magyar igazságszolgáltatás függetlenségéért?) De az sem segít rajta, ha bátorítjuk, és azt sugalljuk neki, hogy, ha véresre vakarja a kiütéseit, és kiköhögi a tüdejét, akkor majd jobb lesz. Az ízléstelen holokauszt bizniszre, és a  minden bokorba nácikat vizionáló hisztire allergiássá vált társadalomnak ellenszerre van szüksége.  És ez nem a tiltás és a cenzúra -  de nem is az ellenreakcióként érkező tehetetlen, frusztrált ökölrázás. Ez az ellenszer olyan egyszerű, mint, amilyen hatékony. Úgy hívják: közöny.
Izrael nagykövete bele akar pofázni, kit tüntet ki a magyar állam? Széles mosollyal átvesszük a levelét - és még szélesebb mozdulattal papírkosárba hajítjuk. Felpofozzákvalamelyik Holokauszt Kft vezetőjét? Akkurátusan felvesszük a feljelentést - hiszen akárhogyan is, a garázdaság törvénybe ütközik - iktatjuk, lepecsételjük, majd betesszük oda, ahová való: a többi sok ezer hasonló ügy mellé. Konrád György nyilas bakancsok csattogásáról rémálmodik a német sajtóban? Ki nem szarja le? Magyarországra jön ülésezni a Zsidó Világkongresszus? Jöjjenek csak, vegyenek ki jó drágán egy konferenciatermet, egyenek-igyanak el minél több pénzt nálunk - aztán menjenek haza. A sajtó érdeklődésére a kormány kellemes tanácskozást kíván a külföldi vendégeknek - majd udvariasan, de határozottan megkéri Izraelt és az Egyesült Államokat, hogy legyenek szívesek tragikus hirtelenséggel visszahívni ideküldött kommandósaikat. Ha nem mennek, kidobja őket. A nemzeti ellenzék pedig szép, nagy ívben tesz az egészre. S, ha szembesítik e nagyszerű plénum előre borítékolható antiszemitizmus ürügyén előadott ajvékolásával? 

Nos, akkor lebiggyesztett ajakkal visszakérdez: kit is képviselnek pontosan ezek az urak, és miért hajtották el őket még Izraelből is?
Nem volt ez más mint terrorista világtalálkozó.

Jelen állás szerint a Zsidó Világkongresszus elnevezésű cionista vándorcirkusz porondmestereinek nem kell attól tartaniuk, hogy budapesti vendégszereplésük ilyen közönybe fulladna. A ballibsik alig várják, hogy biztosíthassák őket szolidaritásukról a fasizmus elleni küzdelemben. A szánalmasan lihegő pincérkormánnyal még felmossák párszor a padlót - de a borravaló így is elmarad. A kongresszus utolsó napján majd úgyis hoznak egy határozatot arról, hogy Magyarországon aggasztó mértékben növekszik az antiszemitizmus,  A kételkedőknek pedig szépen megmutatják az ellentüntetésen öklöt rázva zsidózó 16 éves skinekről készült felvételeket. Ha a rendőrség - miként összeráncolt homlokkal Viktor Vezér is ígérte - "minden eszközzel meggátolja" a rendezvényt, akkor még több elkeseredett, magából kikelt embert lehet majd mutogatni a ZDF-en.
S akkor majd hetekig megint nem arról beszélünk, hogy a bankok hány ezer magyar családot tesznek földönfutóvá, hogy hány ezer hektár földet játszanak át a nagybirtokosok, oligarchák  és idegenek kezébe, hogy hány milliárdot visznek ki idén a multik az országból. Akkor majd megint csak egyetlen szó visszhangzik majd a Kárpátok alatt: ZSIDÓ. "Áldozat", "kiválasztott", "kedves és szívesen látott", vagy épp "mocskos", "tetves" és "élősködő". A jelző mindegy. Ahogy Gábor Zsazsa mondta: "mindegy, csak írjanak rólam". Mindegy, hogy épp a behódolást fogadják, vagy az átkozódástól "rettegnek". Csak róluk szóljon a történet.
A klezmerbanda játszik, s mindenki az ő zenéjükre táncol. Az is, akinek tetszik, de az is, aki szidja a zenekart. Le kéne már lépni ebből az ócska csehóból.


Balogh Gábor
(Jobbegyenes)

Orbán színt vallott a zsidókkal 

kapcsolatban


Orbán Viktor elutasította a vádat, hogy Magyarország lenne az Európai Unió "legantiszemitább országa", zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmussal szemben, és elvetette az esetleges együttműködést a következő választások után a Jobbikkal a Jediót Ahronót című izraeli napilap pénteki számának adott interjújában.
A miniszterelnök kifejtette, hogy "egyértelműen nem vagyunk antiszemiták. Kötelességünk visszautasítani ezeket a vádakat, és ugyanakkor végiggondolni, vajon miért látják itt és ma az antiszemitizmust országunk jellemzői közt a Magyarországot kívülről megítélők". Orbán szerint ez a történelem velejárója. "Nézzen körül Európában, elsősorban annak keleti felén: Magyarország az egyetlen ország, melyben - a "náci rémuralom" ellenére is - eredeti, nagy zsidó közösség él... Ezért a magyarországi antiszemitizmus nem teoretikus kérdés, hanem személyes ügy" - mondta. Élnek azok a zsidó családok, akik túlélték a holokausztot és azok a magyarok, kollaboráltak a nácikkal (!!!). Ez az együttélés több problémát vet fel, mint más országok esetében - tette hozzá.
A jobbikos Gyöngyösi Márton a zsidók listázására vonatkozó kijelentésével kapcsolatos kérdésre a kormányfő úgy válaszolt, hogy a parlamentben van egy szélsőjobb párt, amely a szavazatok 17 százalékát kapta. Véleménye szerint a Jobbik képviselői időnként elfogadhatatlan dolgokat mondanak. "Ha személyesen jelen vagyok a parlamentben, amikor ilyen dolgok elhangzanak, én mindig egyértelműen kijelentem, hogy nem értünk egyet velük. A mi politikánk a zéró tolerancia politikája az antiszemitizmussal szemben" - tette hozzá.
A kormányfő elmondta, hogy bántja a Zsidó Világkongresszus vezetői részéről személyét ért kritika. Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével kapcsolatban azt állította, hogy bírálata üzleti okokon alapul. Bírósági eljárás folyik az Ő cége képviselői és a magyar kormány között. Amikor személyesen érintett vagy, akkor nem lehetsz objektív" - utalt a sukorói kaszinóépítés kudarcba fulladt tervére.
Az interjúban beszélt az antiszemita vádakkal szembeni érzelmi érintettségéről is. "Első alkalommal szíven ütött, második alkalommal fájt, harmadik alkalommal visszautasítottam. Kereszténységem véd meg engem ezektől. A vádak abban gyökereznek, hogy én nemzeti (ez az első igazán nagy hazugság az interjú során -szerk) politikus vagyok. Én ugyan Európa-párti, de mindemellett magyar és kereszténydemokrata vagyok. Egy igazi keresztény nem képes támogatni semmit sem, ami az emberi szabadság és méltóság ellen való" - tette hozzá, de arról nem tett említést, hogy Izrael nap miint nap tesz ezek ellen a palesztinok esetében.
A Jobbik veszélyességére vonatkozó kérdésre egyértelmű igennel felelt. "Valós, növekvő veszély" - mondta. Szerinte ennek okai az EU-t sújtó gazdasági recesszióban keresendők. Az egész világon felbukkannak olyan politikai irányzatok, amelyeket a gyűlölet éltet, düh és csalódottság a kialakult társadalmi helyzet miatt. Létezik egy európai bűnbakkeresési hajlam, és ez mindig veszélyes - tette hozzá. "Nekünk Magyarországon nagyon óvatosnak kell lennünk és a leghatározottabban fellépünk e jelenséggel szemben. Ha meg akarjuk védeni a demokráciát, akkor elszántnak kell lennünk a Jobbikkal szemben" - mondta.
A kormányfő megemlítette ezen fellépés eddigi lépéseit. A szólás szabadsága nagyon fontos egy demokráciában, de amikor összetűzésbe kerül a szólás szabadsága az ember tiszteletével, a mostani kormány ezt nem fogadhatja el. Betiltották a Jobbik félkatonai szervezeteit, amelyek a baloldali liberális kormány idején működhettek. Olyan törvényeket hoztak, amelyek szerint az ilyen szervezkedések bűncselekménynek minősülnek. Világossá tették, hogy az uszítás és a holokauszttagadás bűncselekménynek számít - sorolta. "Ha valaki egy közösség tiszteletét sérti meg, egyaránt indítható ellene büntető- és polgári eljárás. Ilyen nem létezik Európa más országaiban és erre mi büszkék vagyunk" - tette hozzá.
A Fidesz elnöke az interjúban egyértelműen kizárta egy esetleges jövendő együttműködést a Jobbikkal, és azt is hogy külső támogatásukkal alakítson majd kisebbségi kormányt. "Nem vezettem és nem is fogok kisebbségi kormányt vezetni" - közölte. "Ez nem jó a demokráciának" - indokolta.
Az antiszemitizmus a miniszterelnök szerint gyakran kisebbségi érzésből fakad. Sok emberből hiányzik az önbizalom, azt gondolják, hogy a zsidók erősebbek náluk és ezért kárt okozhatnak bennük. "Nincs semmilyen szándékuk bántani bennünket" - mondta. "Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra, mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára. Isten a magyar nemzetet nagyon színesnek alkotta meg, melynek részei a zsidók is" - jelentette ki.
A miniszterelnök kifejtette: létezik az újfajta antiszemitizmus Európában, amely egy mély Izrael-ellenes politika. Szerinte azonban nem szabad azt mondani, hogy mindenki, aki Izrael politikáját kritizálja, az antiszemita. "Világossá kell tenni, hogy, ha az Izrael iránti kritika túllépi a racionalitás határait, az már antiszemitizmus. Azonban, ha bármilyen logikus érvünk van Izrael bármely kormányának politikájával kapcsolatban, jogunk van elmondani azt" - tette hozzá.
A miniszterelnök a magyar holokauszt közelgő hetvenedik évfordulójával kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy "a holokauszt zsidó és magyar áldozatai, akiket nem megfelelően védtünk meg, köztünk élnek, ezért nehéz szembenézni a múlttal, de nem zárkózhatunk el előle. Az elmúlt években többet tettünk e témában, mint bárki az előző évtizedekben." Emlékeztette az olvasókat, hogy első kormányzása idején miniszterelnökként bevezette a Holokauszt Emléknapot minden iskolában.
Az Izrael és Magyarország közti kapcsolatokban a kormányfő különösen fontosnak tekinti a zsidó állam magyar közösségét. "Az én értelmezésem szerint ők a magyar nemzet részei" - hangsúlyozta.


Deres: Bárkinek van még valami kérdése?


Forrás:
MTI nyomán

Zsidó Világkongresszus – Új időszámítás 

kezdődik hazánkban és nemzetünk 

történelmében


Az, hogy a Zsidó Világkongresszus hazánkban ülésezik mindenképpen jelzésértékű, sőt több is annál. Vona Gábor a Jobbik elnöke Facebook bejegyzésében rendkívül intelligens módon hívta fel a magyarságot ellenállásra. Szombaton egy új időszámítás kezdődik Hazánkban, amennyiben a szabad véleménynyilvánítók és tiltakozók összejövetelét szétveretik a kézivezérelt „rendőrséggel”. Új időszámítás, mert immáron teljesen nyíltan lépnek majd fel az állami terror eszközeivel a másképpen gondolkodókkal, a véleményüket szabadon kifejezőkkel szemben.
Amennyiben így lesz – hiszen a regnáló rezsim provokálja saját nemzetét -, át kell értékelni mindent, amit eddig is tudtunk és kimondtunk, de át kell gondolniuk az eddig szemellenzős, ugyanakkor jóérzésű szavazóknak is mindazt, amit ezidáig hittek vagy éppen gondoltak az Orbán-kormányról.
Itt nem arról van szó – és ez a gondolatsor most szóljon nekik -, hogy bárki, aki magyarnak és nemzetéért aggódónak tartja magát, visszakívánja a 2010-et megelőző nyolc év bűnöseinek rendszerét – dehogy. Hanem arról, hogy gyerekeinknek, unokáinknak lesz e hazájuk, nemzetük.
A legnaivabb gondolat Orbán és követői részéről azt feltételezni, hogy ezzel a politikával nemzetünk megmenthető a megszállás alól. Nem menthető meg. A cionisták nem egyeznek ki senkivel, de bárkit felhasználnak céljaik érdekében, s ha a politikai rafináltság és a pénzhatalmi eszközök módszerei már nem vezetnek eredményre, akkor a nyílt terror és erőszak eszközeivel érik el céljaikat. Elérik, mert Izrael az egyetlen ország a világban, amely fütyül az ENSZ biztonsági határozataira, ha érdekei úgy kívánják, a megszállt palesztin területeken népirtást végez a lakosság megfélemlítése céljából, gettósítja a palesztinokat, ha úgy gondolja más országok légterét megsértve, támadást intéz számára kreált veszélyt jelentő objektumok, vagy éppen csoportok ellen, mint legutóbb éppen Szíriában tette és gyilkol.
Magyarországon, szombaton bekövetkezhet annak a bizonyosságnak a beismerése, melyet évek óta hangoztatnak a nemzetüket féltő és azért aggódó csoportok. És itt nem csupán a Jobbikra kell gondolni, hiszen a Jobbik mellett számos olyan szerveződés működik hazánkban, mely jól látja az cionista erők térhódításának következményeit. Viszont a Jobbik egy olyan lehetőség, mely szervezett formában mozgathat meg tömegeket, ami bizony a legnagyobb veszély a gyarmatosítók szemében. Ezért neonáci-fasiszta-rasszista-szélsőjobboldali ez a parlamenti párt és nem másért. A Jobbik egy nemzeti mozgalom, ami azért lett párttá, mert az érvényes választási szabályok értelmében másként nem jelenhetett volna meg a Nemzet Templomában. Viszont megjelent, és nyíltan gáncsolja a cionisták magyarországi gyarmatosító folyamatát. Lassítja a tempót és könnyen fellázíthatja az egyébként békés és befogadó magyar nemzetet.
A Jobbik a veszély, és a Fidesz is azért lett kikiáltva annak (lásd: EU), mert vonakodásai miatt közelíthető a Jobbikhoz, összemosható azzal, ami már alapot is adhat a külföldi, cionista beavatkozásra. Az alapvető ok tehát a vonakodás, miszerint a Fidesz nem tette meg az elvárt lépéseket a Jobbik betiltására. (Itt most belemehetnénk bizonyos demokratikus játékszabályok taglalásába, de ilyen szabályok a cionizmus berkeiben nem léteznek.) 
A vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszuson Orbánnak be kell majd számolnia ennek miértjéről. Ezt ő is nagyon jól tudja, éppen ezért tiltatott be minden megmozdulást, melyek véleményalkotó szerepűek lehetnek a cionista zsidókkal és nem zsidókkal szemben. Ha szétvereti az ellentüntetőket, azt mondhatja, hogy lám kérem, nálunk elfojtunk minden Önök ellen irányuló megmozdulást, tehát mi mindent megteszünk az Önök biztonsága (és térhódítása, gyarmatosítása) érdekében. Ezzel a hozzáállásával még egy kicsit nyeregben maradhat, mondjuk a következő választásokig, de tovább már nem valószínű.
A már a látszatra sem adó állami terror nyílt megjelenésével egy új időszámítás veszi majd kezdetét Hazánkban. Véget ér a megszállás folyamata, az ország és a nemzet is véglegesen elveszti függetlenségét. Lassan ugyan, de megkezdődik majd a természetes, pusztán a létért folytatódó fizikai ellenállás kora, mely egyéni és csoportos tragédiák sorozatát vetíti elő elnyomott nemzetünk eljövendő történelmében.



Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő

Schuster a szocializmusról, a mobilizmusról 

és a rendszerváltozás "bohózatáról" 

Schuster Lóránt, a magyar rockzene legendás alakja, a nemzeti értékeink megőrzéséért, gyarapításáért  folytatott küzdelem jeles képviselője volt a vendége a somorjai fiatalok által szervezett beszélgetésnek.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom somorjai szervezete és a Magyar Polgári Kör által szervezett találkozóra a somorjai kultúrházban került sor. A nézők között helyet foglalt a nyitragerencséri Katona László is, aki Schuster Lóránttal közösen hozta létre Zoboralján Kárpát-medence első rockmúzeumát, valamint Somorja határokon túl is ismert rockzenekara, a Rómeó Vérzik frontembere, Kovács Koppány is.  A legendás P. Mobil együttes vezetője két és fél órán át beszélt emlékeiről, valamint válaszolt a résztvevők kérdéseire.
Mindig úgy érkezem ide, hogy haza jövök. Emlékszem, még a szoci időben is furcsállottam, amikor egy zenekar vezetője azt mondta, hogy első külföldi koncertjük Révkomáromban volt. Alapiskolás koromban azon csodálkoztam, hogy egyik osztálykirándulásunk alkalmával betörték az iskolabusz ablakait. Akkor találkoztam először a szlovák nacionalizmussal, amely még ma is éppúgy létezik” – kezdte a szocialista időkre való visszaemlékezést Schuster. Utálta a szocializmust, mint mondja, annak „összes hülyeségét” átélte, és kutatta sebezhető pontjait. Rájött, hogy még saját szabályaikat sem tudják betartani, ezt használta ki annak érdekében is, hogy sikerüljön leszereltetnie magát a Magyar Néphadseregből. A mai helyzetet sem tartja jónak, a rendszerváltást tömören „bohózatnak” nevezte. Ennek saját szakmájában, a rockzenei életben is számtalan jelét tapasztalja, úgy látja, nem véletlen az sem, hogy akik jól éltek és érvényesültek a kommunizmus időszakában, ugyanolyan jól élnek ma is. Schuster nem bosszút vár, de annyit igen, hogy a kommunista éra besúgói legalább bocsánatot kérjenek. „Többször elmondtam már, ha Vikidál Gyula, aki Dalos fedőnév mögött jelentgetett rólunk, eljön egy P.Mobil-koncerte egy lavór pálinkával és egy bogrács gulyással, és csak annyit mond, hogy bocsi, akkor a dolog el van boronálva. De ilyen nem volt, és aki nem kér bocsánatot, annak nem is lehet megbocsájtani!” – mondta Schuster. „Persze és sajnos, ez csak egy eset a számtalan közül, ma is Kossuth-díjakat osztanak a volt besúgóknak. Nekünk ettől nem kell tartanunk. Nekünk a közönség szeretete a Kossuth-díjunk” – tette hozzá.
Schuster figyelmeztetett, hogy a szabadkőművesség fonalai ma is átszövik a világot. Ha pedig valaki figyelmeztet erre, vagy csak érdeklődik a kulisszák mögött zajló történések iránt, arra rásütik, hogy antiszemita. „Amikor még önkormányzati képviselő voltam Budapesten, a MIÉP-színeiben, volt, hogy megkérdeztem, hová lett három milliárd forint? Az volt a válasz, hogy „mi ez az antiszemitizmus?!” A holokausztról mindenhol beszélnek, de nem csak a zsidóságnak vannak történelmi tragédiái, arról már alig hallani, hogy például a második világháborút követően micsoda embertelenségekkel szembesültek a szudétanémetek, vagy a Beneš-dekrétumok miatt a felvidéki magyarok!” – emlékeztetett a rockzenész.
Szóba került az István, a király is, az első olyan magyar rockopera, amely nagy mértékben hozzájárult a magyar identitástudat megerősödéséhez. Ezt maga Schuster is elismerte (bár úgy véli, István királyt keményebb személyiségként kellett volna megjeleníteni, hiszen a valóságban az volt) , de emlékeztetett arra, hogy a rockopera szerzői már annak ismeretében alkothatták meg, hogy a P. Mobil nyolc évvel korábban elkészítette a „Honfoglalás”-t. „Látták, hogy mekkora sikere volt, annak ellenére, hogy őket nem engedtek igazán ezzel érvényesülni. A P. Mobilnak tíz évig kellett arra is várnia, hogy végre lemezt adhasson ki.
A Felvidéken járva Schuster, sajnos, az önfeladás jeleit is tapasztalja. Miért? „Ha csángóföldön járva magyarul fogad engem az Isten hozott tábla, akkor elvárnám, hogy minden felvidéki magyar községben is így legyen! Mégis azt mondom, ha  valaki nem tud vagy nem akar magyar lenni, hát akkor ne legyen! Aki menni akar, menjen! Furcsa az is, hogy a Rockmúzeumot is éppen a Felvidékről látogatják a legkevesebben, holott, már arra is volt példa, hogy valaki más országból utazott ide 600 kilométert, csak hogy lássa!” – mondta.
Mi lehet a kiút? Schuster válasza: „A gondolkodás! Descartes híres mondását, miszerint „Gondolkodom, tehát vagyok” úgy is kellene értelmeznünk, hogy „Kételkedem, tehát vagyok”. Azaz, ne higgyünk el minden szennyet, ami a médiából árad irányunkba, hanem hallgassunk a józan, paraszti észre! És mindenki tegye meg a magáét, amit a nemzet irányába meg tud tenni”.
Schuster Lóránt útravalóul Wass Albert szavait ajánlotta: „Nemzetté kell emelnünk újra a fél évszázados kommunista diktatúra során megtört, hitét vesztett, néppé alázott magyarságot. Népünk nemzeti öntudatát kell visszaszereznünk, mert ezen a földön csak nemzetnek lehet hazája”.



Oriskó Norbert, Felvidék.ma


Csodarabbi, kihelyezett siratófal, 200 ezer millió forint



Minek az évfordulója lesz 2014-ben? Aki az első világháború kitörésére tippel, az tévelyeg. Mit nekünk holmi első világháború. Jövőre a holokauszt hetvenedik évfordulója lesz, és az mindent überel és kiszorít. Olyan banzáj lesz az emlékévben, amilyen még nem volt. Zsinagógafelújítások, emlékhelyek kialakítása, rendezvények tömkelege. Egyes hírek szerint 200 milliárd forint megy rá, vagyis 200 ezer millió. Közpénzből, magyar pénzből, a mi pénzünkből. Az egyéb sarcokon felül pluszban. Nehéz elhinni? Vagy legalább felfogni? Ennek van prioritása az egészségüggyel, az oktatással, a munkahelyteremtéssel, a közrendvédelemmel és minden egyébbel szemben. És majd csődülnek befelé a zsidó ”vendégek” az eseményekre irgalmatlan mennyiségben.

Ki döntött így? Muszáj ezt?
Álnaiv kérdések, és látszólag egyszerű a válasz. Szinte mindenki kapásból, szívből és megingathatatlan meggyőződésből azt feleli, hogy Orbán Viktor döntött így, mert a zsidók seggnyalója, Soros-alapítványos fióka, és nem volna muszáj ennyi pénzt kidobálni (maradjunk most pusztán a pénznél), de hát Orbán ilyen.
Nem vagyok benne biztos. Épeszű ember ilyet nem tesz. Valami nagyon súlyos kényszerítés lehet a háttérben. Már Áder János eltúlzott benyalásai is gyanúsak voltak. Ezek már szürrealisztikus mértékűek és jellegűek. Szinte karikatúra. Magától ilyesmi még a gyagyásnak sem jut eszébe. Egy simán csak hazaáruló magyar érezné, hogy az ilyesmivel nem a kívánt hatást érik el, sőt az ellenkezőjére fordul a dolog. Ádernél is, és most Orbánnál valamiféle idegen mentalitás íze érződik. Meggyőződésem szerint kívülről érkezett a döntés. Olyan fenyegetéssel kísérve, ami lehengerelte az amúgy hetyke Orbánt.
Katonai fellépés nemigen jöhet szóba. Ilyenért nem. A forint bedöntése? Esetleg. De sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen csak Orbán személyes posztja.
Nem kötik az orrunkra.
A hazaárulás ténye úgyis nyilvánvaló.
Azonnal le kellene mondania.
Azért van gyakorlati jelentősége ennek a kérdésnek, mert ha egyszer esetleg nemzeti radikális kormány jut hatalomra valamiképpen, akkor annak is szembe kell néznie a legalább ekkora fenyegetésekkel. És máris gondolkodhatunk, hogy mit válaszolnánk rá. Addig is pedig az érvrendszerünket, illetve a követeléseinket ennek megfelelően kell kialakítanunk.
Hogy kik a fenyegetők, az tiszta. Sőt tisztázza azt a dilemmát is, hogy amikor Magyarországot sokféle mondvacsinált ürüggyel macerálják, akkor azt lehet-e egyértelműen és kifejezetten a zsidóknak tulajdonítani, van-e faji jellege, vagy pedig a Nemzetközi Pénzügyi Körök személytelenségében, a Pénz embertelenségében a faji jelleg egyszerűen nem tényező. Nos, most jól láthatjuk, hogy nem sokat kell óvatoskodni, igenis kimondottan a zsidók vannak a háttérben, zsidó érdekekkel és célokkal. Akár Izraelből, akár az USA-ból, mindegy.
Felmerül az a kérdés is, hogy a követelésekben hol a határ. De már nyilvánvaló, hogy nincs határ. A trend egyértelmű, a követelések egyre nagyobbak. Mi lehet majd a következő?
A teljesítésükkel nem lesz nyugtunk. Kielégíthetetlenek. Akkor viszont logikus, hogy nincs értelme teljesíteni. Előbb vagy utóbb el kell érkezzen a „Nem!” kimondása. És akkor már inkább előbb, mint utóbb, mert megspórolhatunk mérhetetlen sok áldozatot.
A Fidesz-kormánytól ez a „Nem!” semmiképpen sem várható, látjuk. A maszopszaditól pláne nem, sőt. A nemzeti radikalizmust nem engedik választásos rendszerben hatalomra jutni. 
Fogas kérdés.
Pedig már a csodarabbi körbenyalogatásánál tartunk. Van a zsidóknak egy Teitelbaum Mózes nevű hajdani csodarabbijuk, Hogy mitől csoda, azt normális ember nem tudja, és nem is érdekes. Csodarabbi, és punktum. A nyakunkba lesz ültetve. Neki lesz kultusza. Ez már annyira abszurd, annyira elborult, hogy Csurkát megenné a sárga irigység, ilyet ő sem bírt kitalálni.
De tovább is van még. Siratófalat akarnak Olaszliszkán.
Zsidó siratófalat.
Olaszliszkán.
Mert hogy az említett csodarabbijuk – vagy egy másik még csodább rabbi – ott tevékenykedett.
Ez már a végső próbakő. A magyarok gerince megtörésének az utolsó szondája. Eltűrik-e ezt az extra aljas pofátlanságot. A kétszáz milliárdos újabb sarc tetejében.
Orbán Viktor már eltűrte. Az is valószínű, hogy az elhülyített zombik széles rétegei is el fogják tűrni.
A majd üzemszerűen odacsődülő, ”haza” érkező zsidók eltűrése is valószínűsíthető.
Volt már ekkora válság a magyarság történetében?


(Radical P.)


Izraeli katonák is részt vettek a 2006-os rendőrattakban?



Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" – derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek összeesküvéselmélet-szerű elemekben gazdag levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt.
A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos e-mail publikálását.
"2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy
 rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott
 békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték"

 – írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.
Az amerikai titkosszolgálatok legfontosabb alvállalkozójának számító Stratfor munkatársai a kiszivárogtatott levelezésben arról értekeznek, hogy mi lehetett az izraeli kémrepülők feltűnésének az oka, illetve, hogy mit csináltak a magyar légtérben. A berepülést annak a szíriai-magyar férfinak a meggyilkolásával hozták összefüggésbe, aki a 2010-es e-mailezésben az  "évszázad pénzügyi csalásaként" emelgetett Kulcsár-ügyben segítette a rendőrséget (lásd keretes írásunkat alul). A pénzmosásos-sikkasztásos ügyben Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc neve is felmerült.
Mi a Stratfor?
A hírszerzésre szakosodott austini vállalatot 1996-ban alapították. Wikipédia-oldala szerint stratégiai, taktikai és a megrendelő igényeire szabott hírszerzéssel foglalkozik, továbbá az írott és az elektronikus sajtóról szóló elemzéseket, céges biztonsági valamit geopolitikai elemzéseket készít. A Stratfor termékei elsősorban az előfizetői számára elérhetők, de vannak nyilvános anyagaik is.
A stratforosok szerint Gyurcsány segített eltussolni "az országból óriási pénzösszegeket eltüntető" brókerbotrányt, amihez bankárként szerintük Medgyessynek is köze volt. Ennek a műveletnek a része lehetett a befolyásos pénzváltóként ismert szíriai-magyar férfi meggyilkolása is.
"Mióta bizonyossá vált, hogy a Fidesz megnyeri a (2010) április 11-i választásokat, és a párt világossá tette, hogy az elmúlt időszak  összes korrupciós ügyét ki fogja vizsgálni,

 bárkit, aki a szíriai-magyar férfihoz hasonlóan információt szolgáltathat a rendőrségnek az izraeli kapcsolatokkal terhelt nagy volumenű korrupciós ügyekről, likvidálni fognak" – áll a Stratfor-szakértők e-mailjeiben.
A levélből az is kiderül, hogy a kémgépek azon a napon jártak a magyar légtérben, amikor a szíriai férfit megölték. Az eset előtt két hónappal Gyurcsány Izraelben járt, ahol nem tudni miről tárgyalt. "Mivel a pártja nagy bajban van, engem egyáltalán nem lepett meg a kémrepülők feltűnése" – írta az elemző.
A Magyaroszágra érkező, Gulfstream V-ös típusú izraeli gépek a legmodernebb hírszerzési eszközökkel voltak felszerelve. A zsidó állam direkt titkosszolgálati akciók végrehajtására vásárolt ilyen gyártmányű gépeket. A Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint a gépek diplomáciai szolgálatot teljesítettek.
Egy rendőr alezredes is véginézte Bassam meggyilkolását
Az 52 éves Trache Bassamot 2010. március 17-én reggel lőtték le Rákosszentmihályon, amikor autójával egy piros lámpánál várakozott. A támadó a lövések leadása után egy táskát vett ki az autóból, majd gyalog menekült el. Az eset érdekessége, hogy a gyilkosságot egy rendőr alezredes is végignézte, aki semmit sem tett a gyilkosság megakadályozásáért. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) később megerősítette, hogy a rendőrtisztet tanúként hallgatták ki az ügyben.
A kettős állampolgárságú szír férfi húsz éve élt Magyarországon, állatorvosi diplomát szerzett, de egyéb vállalkozásokból, feltehetően pénzváltásból tartotta fenn magát. Akkori sajtóhírek szerint a Doki becenévre hallgató férfi a brókerbotrány egyik szír szereplőjének megtalálásában segített a rendőröknek. A férfi ellen 1997-ben a X. kerületi Gyakorló utcában követtek el hasonló támadást, de akkor nem sérült meg. Ezen kívül egy 2006-ban történt önbíráskodási ügyben is érintett volt.

  
Forrás:


A baloldal ma is mindent megtett azért, hogy nyomás alá helyezzék az országot


mszp_eu

Az utálatos kép még a zsinagógába sem kerülhetett be !!!!


A baloldal ma is megtett mindent annak érdekében, hogy aljas politikai nyomás alá helyezzék Magyarországot – így reagált Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője arra, hogy az Európa Tanács monitoring bizottsága egy Magyarországgal szembeni megfigyelési eljárás elindítására tesz javaslatot a közgyűlés számára.
Zsigó Róbert szerint a javaslat teljesen megalapozatlan, mivel Magyarország ma Európa egyik legjobban teljesítő országa.  Hozzátette: a jelentéstevő cseh képviselő is lemondott posztjáról, mivel nem tartotta teljesen megalapozottnak az indítványt.
A baloldal ma ismét bebizonyította, hogy semmi sem drága nekik, mindig és mindenkor inkább a külföld érdekeit képviseli, mint a magyar emberekét” – jelentette ki a politikus, hozzátéve: úgy tűnik számára, mintha néhány baloldali politikusnak személyes érdeke fűződne ahhoz, hogy Magyarországot lejárassa külföldön.
Hangsúlyozta: Magyarországon jogállam és demokrácia van, szemben a Gyurcsány-Bajnai korszakkal, amikor az akkori baloldaliak még az alvilággal is képesek voltak szövetkezni, hogy a választásokat manipulálják.
Zsigó Róbert kérdésre válaszolva közölte: az esetleges eljárás részletei még nem ismernek, de ha a tények alapján dönt a közgyűlés, akkor a vizsgálat el sem indul.
Az Európa Tanács monitoring bizottsága szerdán 21:20 arányban szavazta meg a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítására vonatkozó javaslatot.


Címlap fotó:mandiner.hu
Forrás:MTI
-------.-------.-------


Varró István Komprádor c. szösszenete


komprador


Lassan hulljanak el mint a legyek ősszel !!!
Hetet egy csapásra !!!

A komprádor szó mai jelentése leegyszerűsítve:
Aki az idegen érdekeket –jó pénzért- kiszolgálva,
akár a „hazája” érdekei ellen is cselekszik.
A helytartóság figurája.
Manapság leginkább a ballib böszmékre jellemző.
Vesd össze: hazaáruló! …
Moszkva helyett most kiket szolgálnak vajon?! ...


magyartudat.com






Semmi nem az, aminek látszik



A kanadai rendőrség bejelentette, hogy a hatóságoknak sikerült megakadályozni egy terrortámadást, amit az Al-Kaida szervezett. A terroristák bombát akartak felrobbantani egy Torontóból New Yorkba tartó vonaton.
A kanadai CBC News jelentése szerint, a gyanúsítottakat, akik vélhetőleg az iráni Al-Kaidával álltak kapcsolatban, nem kanadai állampolgárok, és korábban hónapokon át tartották megfigyelés alatt. Az akciót amerikai hatóságokkal együtt hajtották végre, de ez az összeesküvés feltehetőleg nem áll kapcsolatban a múlt heti bostoni robbanással.
Ami azt illeti, Irán tagadja, hogy Teheránnak bármilyen kapcsolata lenne a két őrizetbe vett személlyel.Ráadásul semmiféle bizonyíték nem támasztja alá ezt a feltételezett kapcsolatot.
A cionisták vezérelte médiák mára teljesen elveszítették a hitelességüket. Egyre több a hisztériakeltés. Az amerikai
 CIA most épp Kanadába exportálta terrorizmusát.
Az Al-Kaida jelentős amerikai (közvetve cionista) támogatást tudhat maga mögött. 
Mint tudjuk a szír felkelőket is komoly erőkkel segítik. Anno Bin Laden-éket is (akkor még az oroszok elleni Afganisztáni fellépés tervével), mint oly sok terrorszervezetet is,
 a CIA és más, titkosszolgálatok képeztek ki, és látták, látják el minden szükséges eszközzel.
Ez persze nem csak az al-kaidára, hanem
 még jó néhány erőszakos akciócsoportra is igaz. A baj mindig akkor van, amikor ezek a szervezetek némiképp önjáróvá” válnak. Ha tetszik öntudatra ébrednek. Az ilyen történetek emlékeztetnek a műkedvelő tudósokra, akik szörnyet teremtenek, de aztán elveszítik felette az uralmukat.
Ha már hazugságokról és a bostoni összeesküvésről beszélünk, érdemes áttekinteni az ujvilagtudat.blogspot.com “Hiszel, vagy gondolkozol is?” címmel megjelent elméletét is.
Visszatérve Amerikára
az amerikaiak jó része azt hiszi, hogy a CIA az amerikaiak érdekét képviseli, ahogy más országokban meg azt hiszik a tömegek, hogy a hazai titkosszolgálatuk, nemzetbiztonsági szervezetük a saját hazájuk érdekében tevékenykedik.
Nos, ez egy óriási átverés.
 A országok titkosszolgálatai épp úgy, mint a különböző titkos társaságok és szervezetek, a cionista pénzhatalom érdekeinek szolgálatában áll.
A cionisták által uralt nagy 
média birodalmak úgy szintén ennek a

 cionista hatalomnak a szócsövei. Simon Peresz egyszer azt nyilatkozta, hogy a média a legnagyobb fegyver a világon! 
A manipulálás, irányítás és elhitetés eszköztára a média.
A megtévesztés célja teljesen logikus, hisz akik a világuralomra törnek, igyekeznek eltitkolni szándékukat, másokat megvádolva elhitetni, hogy semmi közük az általuk kirobbantott és pénzelt háborúkhoz, terrortámadásokhoz, terIdegenek támadása_ vagy már régen itt vannak _ Világok harcamészeti- és ipari katasztrófákhoz. Ha mindenki előtt, rögvest nyilvánvalóvá válna részességük, az olyan nemzetközi felháborodáshoz vezetne, – mármint a naiv megvezetett emberek esetében -, hogy nem élnék túl. Ez természetesen nem vonatkozik a vezető pozícióban lévőkre, a politikusokra, ők nem háborodnak fel, hiszen maguk is részesei, sőt haszonélvezői ennek a színjátéknak.
Bár utóbb mindig lelepleződnek, apránként, de addigra a megtévesztett, nem gondolkodó tömegek, rég elfelejtkeznek az egyes esetekről, és a láncolat folyamatosságát épp úgy nem látják, mint ahogyan a kapcsolatot sem ismerik fel az egyes esetek között.
Mindenkit megfigyelnek és irányítanak is változatos módon, sőt ha szükségesnek látják tevőlegesen is beavatkoznak.
Azt kell megérteni, hogy valójában a nemzetek, a megvezetett tömegek egyformán kiszolgáltatottak a világon, méghozzá ugyanannak a világuralomra törő pénzoligarchiának. Vagyis nem a különböző népek ellenségei egymásnak, ezt az ellenségeskedést csak szítják köztük.
A furcsa az egészben az, hogy bár nap, mint nap igyekeznek a média birodalmakon kívül álló média munkások és gondolkodók szétkürtölni az igazságot, minden tény falakba ütközik. A mesterséges butaság falába. Pedig
 lassacskán majd mindenki ismeri a pénzvilág táplálkozási láncának tetején ülő mintegy 300 cionista család és érdekeltségükbe tartozók és velük kollaborálók kilétét, elérhetőségét, mégsem görbült meg soha egy hajuk szála sem,
ugyanakkor az emberek az eléjük tolt aktuális ellenségképet okolják helyettük.
Mondhatnánk: Ébresztő emberek! De ez egy szélmalom harc, mert amíg emberek milliárdjai a saját józan eszük helyett a neoliberális, vagy nemzeti mázba burkolt média hazugságaira hallgatnak, addig pusztába kiáltott szó marad minden igaz gondolat.
Amíg ezek az emberek kényelmesebbnek tartják a fotel- és fülke forradalmat, amíg kényelmesebbnek tartják sörrel a kezükben az eléjük vetített képeket bámulni és elhinni, hogy mindez csak összeesküvés elmélet, addig Don Quijote módjára küzdenek a kevesek. Mert ők kitartanak és hisznek.
Hisznek az igazságban, és hisznek abban hogy a világ megváltoztatható, és
 a gonosz hüllők nem győzhetnek. 
Azért vannak vereségre ítélve,
 mert hiányzik belőlük mindaz, ami az embert emberré teszi.



Cathair Donegal – Szabad Riport Tudósító Iroda





Ez már beteges




Nem tudom ki hogy van vele, de ami az utóbbi hetekben megy Magyarországon zsidó-ügyben, az valami döbbenetes. Persze az eddig sem volt titok, hogy az elmúlt 20 év minden magyar kormánya kivétel nélkül kiszolgálta a cionista érdekeket, azonban ami mostanság folyik, az már nem kiszolgálás, az már nem maximális izraeli érdekérvényesítés, az egész egyszerűen a zsidóknak való beteges megfelelési kényszer.
Mára eljutottunk oda, hogy a metéltek már nem csak a háttérből irányítanak, mára eljutottunk oda, hogy az utasítások ma már nem csak az informális csatornákon mennek, mára eljutottunk oda, hogy már a látszatra sem adnak. Egész egyszerűen azért, mert már ez sem érdekes. Mint egy harmadik világbeli gyarmaton, ma már nyílt parancsolgatás, üzengetés zajlik, ami előtt a magyar kormány szolgaian meghajtja a fejét és kiadja a cionistáknak megfelelő utasításokat. És nem kell már értelmes indok sem. Nem kell már semmi. Ilyenkor nem számítanak a jogállami normák, ilyenkor nem számít, hogy mi felel meg a hatályos törvényeknek és mi nem. Csak az a lényeg, hogy a zsidó kívánságok kielégítésre kerüljenek.

A miniszterelnök néhány hete Steiner elvtárs ajvékolására betiltotta a Nemzeti Érzelmű Motorosok által szervezett Adj gázt! elnevezésű rendezvényt mondván az áthallásos és provokatív hangulatú, mivel egy napra esik az Élet menete című rendezvénnyel. Az az apróság pedig semmit nem számított, hogy a motorosok felvonulása délelőtt lett volna, a zsidó-menet pedig délután négykor. 
A betiltásra reagálva a motorosok egy újabb rendezvényt jelentettek be immár Tavaszi évadnyitó címmel és az útvonalból kivették a Dohány utcai zsinagógát is. Az újonnan bejelentett vonulást a BRFK tudomásul vette, és közleményében jelezte, hogy azt a rendőrség a szükséges erőkkel biztosítani fogja.
Azonban a zsidóknak ez sem volt jó. Steiner Pál újabb ajvékolásba kezdett és felszólította a miniszterelnököt, hogyhaladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását.” OV azonnal válaszközleményt adott ki, melyben azt üzenete, hogyNyugalom, a kormány tudja a dolgát!”. És a kormány tudta is. Az újabb motoros demonstrációt még aznap betiltották.
Hasonló szituáció zajlott le aztán szombaton Pécsett is. Ott a helyi rendvédelmi erők lecsaptak 18 fiatalra, akik éppen el akartak indulni a Mecsekbe túrázni. A bűnük mindössze annyi volt, hogy a maguknak szervezett túrát Adolf Hitlerről nevezték el, tekintettel a Harmadik Birodalom vezérének születésnapjára. A rendőrség emberei mindenkit igazoltattak, átvizsgálták a ruházatot, a csomagokat, majd garázdaság elkövetése miatt előállították őket a pécsi rendőrkapitányságra, végül pedig kiadtak egy közleményt:A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a leghatározottabban fellép minden olyan magatartással szemben, amely a közrendet, közbiztonságot, valamint az állampolgárok jogait sérti vagy veszélyezteti”.
Vajon mitől lesz antiszemita és így betiltandó rendezvény egy tavaszi motorozás, ami már sem a nevében, sem az időtartamában, sem az útvonalában nem tartalmaz olyat, ami bárhogy is sérthetné a "szent" Élet menetét? Vajon mitől lesz garázdaság egy baráti társaság túrázása? Nem volt náluk transzparens, nem voltak tablók, nem volt semmi, csak nevet adtak a sétának.
Se a motorosoknál, sem a túrásoknál nem valósult meg semmilyen konkrét törvénysértés. A hatalom pusztán csak feltételezésre alapozva akadályozta meg mindkettőt. Ez így pedig az egyik legalapvetőbb jogelv semmibe vétele. A tények alapján tisztán és egyértelműen látszik: Magyarországon a magyar polgárok szabadságjogait önkényesen, törvénytelenül, és egyes szélsőséges zsidó-, illetve posztkommunista politikai csoportok kifejezett kérésére, közbenjárására korlátozzák.
Ezt pedig úgy nevezik, hogy zsidó diktatúra.


(Radical P.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése