2016. július 1., péntek

Kések – bicskák - fricskák









Kések – bicskák - fricskák


A tanácsköztársaság Linder Bélája most a Pintér Sándor ő sem akar katonákat látni, de még polgárőröket sem , de bezzeg In – Kal – Osokat igen , sőt a középületeket velük védetik , könyebb lesz majd elfoglalni , oszlatások , rendezvény őrzése tömegek motozása , és a vissza juttatott csúszó pénzek egyre több objektum őrzését eredményezi a zsidó gárdának . DE a magyar gárda az nem kívánatos e zsidóktól ölelt zsebrevágott Pintér félék dísz zsidajainak . De a fegyverkereskedelem , szervkereskedelem , és a gyilkosságok azok menetrendszerűen történnek , ott bizony nem jó ha van egy magyar gárda akik bele is láthatnak a kártyáikba , és felfedezik a zsidó mutyit a föld kárpótlásokon kívül is lenyúlásokat , és nagy seggnyalásokat a sok megvesztegetett főrendőröket egykettőre lefülelnék , és ők is a háromcsapás áldozatai lennének az egész politikai maffiával egyetemben . És ez a maffia had akarja megvédeni az országot a zsidó hordától. Csak nézzetek körül az Arab tavasz országaiban , most épp Szíria a soron lévő ellenség és bizony a betolakodókkal egy jól képzett hadsereg is alig győzi a harcot , hazánkat is támadják , és támadták , mot úgy néz ki a helyzet , hogy a tervezett polgárháborút még nem tudták kirobbantani , pedig a Gyurcsány patkány mindent megtett a Daróczi Dávid , jó összekötő volt a cigányság felé , és mikor már közel volt az igazság szolgáltatás e patkányhoz a nyomokat el kellet tüntetni a Daróczinak meg kellet öngyilkolnia magát pedig éppen akkor volt szerelmes , és egy szerelmes ember nem lesz öngyilkos .
Vajon a család nem így tudja a zsidó polgárháborús csali nem vált be , ma még takarítottak az alsó szinteken , de mikor likvidálják a felső szintet is a Gyurcsányokat , és a rárakódott moszadosokat , szabadkőműveseket , és a meleg szarig benyaló helytartót kiszolgáló szolgahadat. Ugye innen már te is tudod folytatni a történetet , ne keljen nekem mindent leírnom , látod azt már te is , és tudod kit kellene likvidálni .



SZOM - BI KÉSSZAKÜZLET ÉRD



ÉRD, BALATONI ÚT 38. Nyitva tartás: H - P De:9-12, Du: 14-17 (7-es fő út mellett a Pataki Cukrászdától 300 méterre )TEL: 06-30-701-8464


Taktikai , egykezes zsebkés , bicska



    43. Taktikai , egykezes zsebkés
    Zsinórvágóval és üvegörövel
    Penge anyaga: 420
    Penge hossz: 8,5 cm
    Egykezes nyitás
    Liner lock, biztonsági zár
    Klipsz
    Markolat: eloxált alu., acél vázon
    Állapot: Jó , gyűjteményből származó darab,
    festék kopások a pengén
    Cikkszám: 15037
    Ár: 2300,-

Taktikai , egykezes zsebkés , bicska



  1. Félautomata, egykezes zsebkés
    Penge anyaga: 440
    Penge hossz: 9 cm
    Egykezes nyitás
    Liner lock, biztonsági zár
    Klipsz
    Markolat: zytel , acél betéteken
    Állapot: Újszerű , gyűjteményből származó darab,
    Cikkszám: 15030
    Ár: 1500,-


Taktikai , egykezes zsebkés , bicska


  1. Különleges design , egykezes zsebkés
    Penge anyaga: 420
    Penge hossz: 6,5 cm
    Egykezes nyitás
    Liner lock, biztonsági zár
    Klipsz
    Markolat: acél
    Állapot: Újszerű , gyűjteményből származó darab,
    Cikkszám: 15036
    Ár: 2000,-







Taktikai , egykezes zsebkés , bicska
    38. Egykezes zsebkés
    Penge anyaga: 420
    Penge hossz: 9 cm
    Egykezes nyitás
    Liner lock, biztonsági zár
    Klipsz
    Markolat: acél , G10
    Állapot: Újszerű , gyűjteményből származó darab,
    Cikkszám: 15032
    Ár: 1990,-








Taktikai , egykezes zsebkés , bicska
40. Egykezes, félautomata zsebkés
Erős robosztus felépítés
Penge anyaga: 440
Penge hossz: 8 cm
Egykezes félautomata nyitás
Liner lock, biztonsági zár
Klipsz
Markolat: szálcsiszolt acél
Állapot: Újszerű , gyűjteményből származó darab,
hajszál karcok a markolat festésén
Cikkszám: 15034
Ár: 2500,-


Taktikai , egykezes zsebkés , bicska


  1. Taktikai tanto, egykezes zsebkés
    Penge anyaga: 440 rozsdamentes acél
    Penge hossz:9,2 cm
    Egykezes félautomata nyitás
    Liner lock, biztonsági zár
    Klipsz
    Markolat: Aluminium ,szálcsiszolt
    Állapot: Új, kifutó moell ,utolsó darabok
    Cikkszám: 15025
    Ár: 2300,

Taktikai , egykezes zsebkés , bicska

35. Taktikai egykezes zsebkés
Penge anyaga: 440
Penge hossz: 8 cm
Egykezes nyitás
Liner lock, biztonsági zár
Klipsz
Markolat: zytel , acél betéteken
Állapot: Újszerű , gyűjteményből származó darab,
minimális festék kopás a klipszen
Cikkszám: 15029
Ár: 3200,-



Taktikai , egykezes zsebkés , bicska



  1. Modern taktikai egykezes zsebkés
    Rozsdamentes penge 440
    Markolat: aluminium és fa kombináció
    Pengehossz: 9,8 cm
    Alsó keresztzár
    Klipsz
    Állapot: Új , kifutó modell , utolsó darabok
    Cikkszám: 15024
    Ár: 2000,-




Taktikai , egykezes zsebkés , bicska
21.Egykezes zsebkés
Penge anyaga: 420
Penge hossza: 8 cm
Egykezes nyitás
Különleges felső zár
Markolat: acél
Klipsz
Állapot Új , gyűjteményből származó darab
Cikkszám: 15012
Ár: 2800,-








Taktikai , egykezes zsebkés , bicska



  1. Skinner
    Extreme küzdőkés.
    Penge anyaga: 420HC
    Penge hossza: 8 cm
    Egykezes nyitás
    Liner lock zár
    Markolat: zytel
    Állapot : Két karc a pengén ,
    Cikkszám: 15018
    Ár: 1900,-











Taktikai , egykezes zsebkés , bicska



  1. Különlegességeket kedvelők figyelem !
    Egy érdekes nyitás rendszerű zsebkés
    Penge anyaga: 420
    Penge hossza: 9,5 cm
    Kétkezes nyitás
    Markolat: fa és acél kombináció
    Állapot : Új , gyűjteményi darab
    Cikkszám: 15023
    Ár: 3200

Belső címsor


134. Taktikai tanto kés
Rozsdamentes acél AISI 420
Pengehossz: 15 cm
Pengevastagság: 5 mm
Markolat: Gumirozott
Tok: kordura
Cikkszám: 3211
Ár: 5900,-

Belső címsor



17, Egy igazán sokoldalúan használható tőr !
Túra és taktikai kés
Penge anyaga: 420 HC
Penge vastagsága: 4 mm
Penge hossza: 9 cm
Markolat: acél , egy darab anyagból készült a tőr
Markolat borítás. átfordítható acél
A markolatba integrált kulcsok, 8-14 mm-es csavarok meghúzásához, plusz sörbontó
Tok: kordura, övre tehető
Cikkszám: 3085
Ár: 3900,-




Kiránduló kés
8, Kiránduló kés I.
Rozsdamentes penge
AISI 420 56 HRC
Pengehossz: 13 cm
Pengevastagság: 4 mm
Masszív erős kivitel
Markolat: fa
Tok: gyöngyvászon
Cikkszám: 3036
Ár: 3980,-


Belső címsor



54, Kompakt túrakés
Penge anyaga: 440s
Penge hossza: 11 cm
Penge vastagsága: 3 mm
Markolat: Fa rm.acél berakással
Tok: kordura
Cikkszám: 3129
Ár: 3950,-

Kedves Vásárló, Tisztelt Látogató

Üzletünk Érden a Balatoni út 38 szám alatt található. Várunk szeretettel minden kedves vásárlót nézelődőt aki érdeklődik az általunk forgalmazott termékek iránt. Szívesen állunk rendelkezésére tanácsadással, ajándék ötletekel, vásárlási segítségnyújtással , kések ollók élezésével.

Üzletünk nyitvatartása: H - P De 9-12 h , Du 14-17 h

Tel:
06-30-701-8464

Email: szombikes@t-online.hu





Internetes vásárlás, megrendelés

Ha személyesen nem tud meglátogatni minket egy rövid regisztráció után a megrendelőlap kitöltésével egyszerűen, interneten is tud nálunk vásárolni.

A regisztrálni a bal oldali menüsor alján található "REGISZTRÁCÓ" feliratra kattintva tud , az ott megjelenő űrlap értelemszerű kitöltésével.

Ha már rendelkezik egy felhasználó névvel és jelszóval, lépjen be az oldalunkon, majd a jobb oldalon található menüsorból válassza a pirossal jelzett MEGRENDELŐLAP feliratot. Az űrlap értelemszerű kitöltésével 1 perc alat megrendelheti a kiszemelt terméket. ( több termék rendelése esetén a cikkszámokat vesszővel elválasztva tudja beírni )
A megrendelését minden esetben, írásban 24 órán belül tételesen visszaigazoljuk, ettől számítva tekinthető érvényesnek.

A megrendelt termékeket, maximum két munkanapon belül szállítjuk ki az Ön által megadott címre , feltételezve, hogy a kért termék van raktáron, ellenkező esetben külön telefonos egyeztetést követően történik a kiszállítás. A rendelés módosítása a megjelölt szállítási határidő előtt 24 órával lehetséges.



Szállítási és csomagolási költségek

A szállítási és csomagolási költségeket minden esetben feltüntetjük a megrendelés után emailben elküldött tételes visszaigazolásban. A megrendelések végösszege a bruttó fizetendő összeg amely semmiféle rejtett többletköltséget nem tartalmaz. 
BANKI ÁTUTALÁS: 

Banki előre utalás esetén az aktuális összeg beérkezése után azonnal, elsőbbségi küldeményként jutattjuk el Önhöz a megrendelt terméket. A visszaigazoló email-ben tudja megtekinteni a rendeléssel és szállítással kapcsolatos összes információt ill. a bankszámla számot. 

Szállítási díj banki uatlás esetén: 500,- Ft

UTÁNVÉTELES CSOMAGOK DÍJA: 

A megrendelt termékek utánvételi csomagként kerülnek kézbesítésre, munkanapokon 9 -17 óráig.

A feltüntetett összegek két kézbesítési kisérletet tartalmaznak, ezután a területileg illetékes postahivatalban személyesen vehetőek át 5 munkanapon belül. 

Szállítási díjak:

20.000,- Ft értékhatárig - 1490,- F
50.000,- Ft értékhatárig - 1890,- Ft
50.000,- Ft felett - 2500,- Ft



Áraink

A honlapunkon feltüntetett árak a mindenkori fizetendő aktuális bruttó kiskereskedelmi árak. Egyes akcióknál a készlet erejéig érvényesek. Az akciós árak külön kerülnek feltüntetésre. Egyes aktuális akciók ill, kedvezmények nem összevonhatóak. Az árváltozás jogát fenntartjuk és erról haladéktalanul tájékoztatjuk vásárlkóinkat a honlapunkon,



Jogi és adatvédelmi nyilatkozat

Üzletünkben és a honlapunkon feltüntetett termékeket csak 18 éven felüli kedves látogatóink vásárolhatják meg. Kiskorúak esetében, ettől csak külön szülői beleegyezéssel tudun eltekinteni.
A honlapunkon szereplő termékeket mindenki saját felelőségére vásárolhatja meg, az esetleges balesetekért és jogsértésekért semmilyen felelőséget nem vállalunk.
A regisztrációnál illetve a megrendeléseknél megadott személyes adatokat a törvényben előírtak szerint kezeljük és harnadikfél részére nem adjuk ki.



Vevőszolgálat

Ha bármilyen kérdése vagy problémája lenne szívesen állunk rendelkezésére válaszolunk kérdéseire keressen benünket az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Üzlet cím: 2030 Érd, Balatoni út 38.

Tel:
06-30-701-8464

Email: szombikes@t-online.hu



Garancia

Az Ön által választott nyílpuskákra és nyílpisztolyokra egy éves garanciát vállalunk, a fő alkatrészekre, az elsütő szerkezetre, a váz és a tusra , a reflex karra ,minden anyaghibából eredendő problémára, a garancia hatálya alá nem tartozik az ideg és a reflex végén található műanyag kupakok. A nem rendeltetésszerű használat, illetve a karbantartás elmulasztása miatt bekövetkezendő problémákért garanciális felelősséget nem vállalunk.Esetleges meghibásodás esetén az elromlott alkatrészt , terméket stb mindenképpen őrizze meg, mert csak ennek a vissza küldése után tudjuk garancia időben kicserélni . A magyar nyelvű használati útmutató illetve a biztonsági leírás a garancia levél részét képezik , amit pecséttel és a vásárlás dátumával látunk el. A használat során bekövetkezett balesetekért és sérülésekért semmilyen felelőséget nem vállalunk. Minden 18 életévét betöltött állampolgár saját felelőségére vásárolhatja meg a fentiekben megnevezett terméket.
A lenti termékek használatából bekövetkező jogsértő magatartásért az értékesítő cég felelőséget nem vállal.
Természetesen az Ön által vásárolt termékekhez az utólagos alkatrész ellátást biztosítjuk.

A többi általunk forgalmazott termékre a törvényben előírt garanciális feltételek szerint járunk el.
Mivel a szállítás, átvételt követően már megvalósult szolgáltatásnak, minősül ezért ennek költségét abban az esetben is a fogyasztónak kell viselnie ha az a rendelés értékéből fakadóan korábban átvállalásra került.
Reklamáció vagy minőségi kifogás esetén a termék visszajuttatásának költsége vagy a vásárlástól való elállás esetén szintén a fogyasztót terheli.
Ha bebizonyosodik, hogy a keletkezett meghibásodás vagy minőségi kifogás , nem a rendeltetés szerű használatból fakad vagy az adott terméket a vásárló terhére visszaküldjük, 



Vásárlástól való elállás joga

Vásárlástól való elállás joga
A 17/1999. (II.5.) Kormány rendelet szerint kiszállítás vagy internetes megrendelés esetén a fogyasztó a vásárlástól számított 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat.
A fogyasztó elállási jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette.
Az elállási jog minden sérülésmentes, eredeti állapotban visszajuttatott termékre vonatkozik.
Az elállási jog nem gyakorolható a következő esetekben:
Nem rendeltetésszerűen használt illetve sérült termék vagy kiegészítő esetében
Az elállásra vonatkozó igényt e-mail-ben vagy személyesen kell bejelenteni.
A termék ellenértékét annak sérülésmentes és hiánytalan állapotában történő visszajuttatását követően 30 napon belül, személyes leadás esetén azonnal visszafizetjük. Postán vagy futárszolgálattal visszajuttatott termék ellenértékét a vásárló által írásban megadott bankszámlaszámra vagy postai címre juttatjuk vissza.
Mivel a szállítás átvételt követően már megvalósult szolgáltatásnak, minősül ezért ennek költségét abban az esetben is a fogyasztónak kell viselnie ha az a rendelés értékéből fakadóan korábban átvállalásra került.
A termék visszajuttatásának költsége elállás esetén szintén a fogyasztót terheli.
Hiányos, nem eredeti állapotú vagy sérült termék visszavásárlását a SZOMBIKÉS Késszaküzlet. megtagadhatja, és azt visszajuttatja a vásárlónak saját költségére.











Vendégposzt: A felszerelésről

|
Felszerelés világvége várók részére 

Személyesen nem vagyok világvége váró, de érdekel ez a téma. Szerintem a váróknak meg van az alapos indokuk, amitől félnek, hogy az majd be fog következi. Némelyikük nem túl valószínű, de van egy pár kataklizma elmélet, ami aggodalomra adhat okot. 
De kik is azok a világ vége várók?
A többségük átlagemberek, akik úgy gondolják, hogy a közeljövőben valami esemény fog bekövetkezni, mely következtében az eddigi társadalmi rendszerek összeomolnak. Ilyen esemény lehet egy nukleáris háború, piszkosbomba támadások, járvány, gazdasági összeomlás, EMP támadás, melyben megsemmisül az elektromos hálózat és legújabb divat, maja naptár vége, pólusváltás és végül, de nem utolsó sorban a régi jól bevált meteorit becsapódás. Ezek az emberek készleteket, élelmiszert és vizet, létszükségletet ellátó eszközöket, cserélhető dolgokat és főleg fegyvert halmoznak fel. Mindegyik próbálja kidolgozni a saját stratégiáját a túlélésre.
Nos, én nem vagyok ilyen, de foglalkoztat a téma és meg tudom őket érteni. Szimpatizálok velük, sok ilyen írást és bemutatót olvastam, néztem, és ha nincs jobb dolgom fejben kicsit én is eljátszok a gondolattal. Igazat megvallva csak egy hajszál választ el tőlük. Nos, ezeket a gondolatokat és összeszedett tapasztalatokat szedem itt egy csokorba. Avagy én hogyan is csinálnám! Igyekeztem ideális csomagot és célszerű eszközöket összeállítani. 
Először is kérdés, hogy hol is laksz? Én városban és ez a rosszabbik verzió, úgyhogy induljunk ki ebből. Tegyük, fel van egy kis lakásod, kevés hellyel rendelkezel, ráadásul sok ember vesz körül. Ezek az emberek mind potenciális támadók! Ha gebasz lesz, tele van a város 2 millió éhes, szomjas és kétségbe esett emberrel, akik mindent meg fognak tenni, hogy ne éhezzenek se ők se a családjuk. Az embereknek és a boltoknak is csak pár napra elegendő készleteik vannak. Tudom, mert vezető beosztásban dolgozom egy áruházláncnál. Valamelyest ismerem az embereket, látom mit és hogyan vásárolnak. Szinte minden írás és film arról szól, hogy el kell hagyni a várost! Az, hogy mikor tedd meg az már más kérdés. A legjobb, ha az esemény előtt megneszeled a bajt és még a kirobbanása előtt lehúzol vidékre, rokonokhoz, nyaralódba stb. . A lényeg, hogy legyen egy Csillagkapu sorozatból ismert „alfabázis”, ahova menekülhetsz. Ez még akkor is erősen ajánlott, ha már van egy megfelelő helyed, mert lehet, hogy menekülnöd kell onnan valamilyen oknál fogva. Ha később kaptál észhez, lehetőleg ne a tömeggel menekülj, tuti bent ragadsz valamelyik dugóban, sok ingerült, esetleg fertőzött emberrel! Nehéz kérdés, hogy mikor jó menekülni, ha az egérutat elszalasztottad. Függ attól is milyen jellegű vészhelyzettel állsz szemben. Sokat sem szabad várni, mert lehet, hogy addigra nem lesz benzin, vagy bandák és fosztogatók lesnek áldozatokra, és egy autó kecsegtető célpont lehet, ha még van és üzemképes. Lehet, hogy gyalogosan kell elhagynod a várost, de az előbb említett „úriemberek” miatt ez is kockázatos, lehet, hogy öngyilkos küldetés. Úgy gondolom ez a művészet része a túlélésnek, a jó időzítő érzék, megérzések. Az is jó megoldás lehet, ha nem a szokványos utakon hagyod el a várost a tömeggel, hanem kisutcákon vágsz át, rengeteg kis út visz ki a városból, nem csak autópályákban kell gondolkodni! Javasolt több menekülő utat megtervezni, autóval, biciklivel és gyalogosan is! Jó tanács itt is, légy kreatív! 
Ha már menekülsz, szükséged lesz egy jó menekülő / túlélőcsomagra!
Előbb induljunk ki a gyalogos menekülésből, ez a legnehezebb, ennél minden más már jobb.
Először is a ruházat. Télen szar menekülni, kerülendő, de ha menni kell, hát menni kell! Legyen megfelelő öltözéked, hidegben többrétegű. Télen én felhúznék egy jégeralsót, mackónadrágot, és utána van nekem egy remek kis sínadrágom, hozzá kabáttal. Persze jó meleg zokni, ha kell kettőt is húzz fel és jó cipő, azaz inkább bakancs, hótaposó csizma kellene. Felülre szintén rétegesen, sál sapka, a szokásos. Polár takaróból könnyedén csinálhatsz ponchót magadnak ezeken felül! Ne legyen figyelemfelkeltő színű egyik se! Nyáron és változékony időben gondolja arra, hogy éjjel lehűl a levegő, gyakori az eső és vihar. Érdemes nemcsak rövidnadrágban neki vágni az útnak, legyen nálad némi melegebb ruha is. Javasolt legalább 2 napi ruha, legyen váltásod, tudd kimosni az egyik ruhát, és legyen másik, amit fel tudsz venni, zokniból és alsóneműből legyen több is, „balesetek” esetére. 
A ruha színe nagyon fontos! A szokásos civil ruházat városban jó, de a terepen rikítasz benne! Oda a terepruha lenne jó, de azzal az a gond, hogy míg vágsz át a városon, elég feltűnő célpont vagy. A terepruha a természet színeit és mintázatát használja, de a betondzsungelban nem működik! Tehát a városon át és a természetben is két külön ruha kellene, de az azért sok lenne. Jó megoldás, ha egyszínű, barna, homokszínű talán zöld gyakorló illetve terepnadrágot és ruhákat vennél. Ez a természetbe való beolvadást is segíti és a városban sem feltétlenül olyan feltűnő, mintha egy állig terepruhás emberke rohangálna az utcán, mint valami G.I. Joe. Még a végén valami banda azt hiszi, hogy magányos, egységétől elszakadt katona vagy akitől értékes fegyvereket lehet zsákmányolni. Olvadj be, légy átlagos! Ne légy feltűnő, lehetőleg légy olyan, mint a többi ember! Az is jó megoldás, hogy a ruháidra olyan rossz, átlagos ruhákat húzol álcaként, melyet nem sajnálsz és a városból kiérve eldobod. Az értékes eszközöket, ruháidat és készleteidet, rejtsd el, nem tudhatod, a városból kifelé menet kikkel futsz össze. 
Legyen esőruhád! Két típust tudok ajánlani. Van a poncho, kb. 5.000 Forint, takaróként és sátorlapként is funkcionál, védi a hátizsákot is. Persze sátorponyvának azért elég kicsike, de megteszi. A gond vele az, hogy kell hozzá kamásli is mivel térd alatt már nem véd és a vizes aljnövényzet is tovább rontja a dolgot, így az plusz 3.000 Ft. Továbbá erős szélben lobog rajtad. A másik a ruházatra húzható kétrészes esőkabát és nadrág. Ez 3200 Ft. Értelemszerűen jól bírja az esőt és szélálló. Ez olcsóbb, bár a poncho is meggondolandó, egyszínűben is lehet kapni. Nekem mindkettő van, és mind a kettő remek megoldás, szélállóak, jól szigetelnek. Én valószínűleg a városból kifelé menet nem használnám az esőruhám, vagy csak rejtve, mert az értéke megtöbbszörözhetődik! Így célponttá válhatsz! Csövest te sem rabolnál ki, ugye? Cipőről csak annyit, hogy legyen kényelmes, terepre, betonra egyaránt jó, ne túl nehéz. Legyen vízálló, esőálló, jól szellőző. Ne szandálban és tűsarkúban menekülj. Tudj benne futni, lehet fogsz is! 
A következő fontos dolog, ha már a ruházattal tulajdonképpen megvagyunk, egy remek táska. Kimondottan ideálist nem találtam, de kellékes boltban kapható csatokkal és hevederekkel, és anyagokkal kiegészíthető egy jó varrónő segítségével. Alapnak egy szintén lehetőleg egyszínű táska ajánlott, az én választásom (ami a magyar piacon megtalálható) US MOLLE ASSAULT PACK large olive-ra esett. Vízálló. 2 nagy cipzáras térrel, víztartálynak külön hely áll rendelkezésre, állítható, ergonómiailag tervezett, kipárnázott vállpántok, minden zseb 2 utas cipzárral záródik, PVC-vel bevont 600D poliészter. Méret: 51 x 29 x 28 cm , kb. 50 liter. Fontos, bár ezen a képen nem látszik, hogy van derékcsatja, de mellmagaságban nincsen kereszt csatja. Ezt én az előbb említett módon pótolnám. Továbbá hiányolom, hogy nincs pl. a tetején polifoam-nak csatlakozási pont, valamin az aljára hasonlót varratnék a sátor számára! Előnye, hogy MOLLE rendszerű, így további kis táskákat lehet hozzá kapni és lehet ráfogatni. Méretét tekintve elvileg elegendő az 50L, és egyébként sem szabad a testsúlyunk 1/3-nál nehezebb pakkot összeállítani! Ez a táska 8-9000 Ft. plusz a kiegészítése. Érdemes lehet még az egyik oldalára fogódzkodót varratni, így ha hátad, vállad már elfáradt bőrönd módjára viheted tovább.
Innentől át is térhetűnk a ruházatról a többi eszközre. Szó esett már a sátorról, polifoamról, úgyhogy folytassuk ezzel. Nekem hagyományos összetekerhető polifoamom van, ennek gondoltam a táska tetejére csatlakoztatási pontot. Ennek a polifoamnak a hátránya, hogy legtöbbször elég rikító a színe, ebből is érdemes valami zöldes-barnás színűt venni, de a legnagyobb gond az vele, hogy szélesebb a vállunknál, így szűk ösvényeken, erdőn átvágáshoz nem a legjobb. Erdőn való átvágásra azért lehet szükség, hogy elkerüld a jól bejáratott utakat, ahol találkozhatsz potenciális fosztogatókkal. Békeidőben nem ajánlott letérni az ösvényekről a vadászat miatt. Igaz, emiatt akkor is kockázatos lehet. Egy túrán jártam vele úgy, hogy mire kikeveredtünk egy szűkebb szakaszról (ösvény) a tüskés ágak alaposan összecsipkedték a polifoamunkat és kis apró morzsákat is téptek ki belőle. Továbbá, ha a táska tetején van zavar a hátra tekintésben, korlátozza a látó köröd. A másik megoldás az úgynevezett hálózsák alátét. Ez összehajtható, berakhatod a táskába, viszont fél cm vastag, szemben a polifoamakkal ami0,5-1 cm vastagságban is kaphatóak. Tehát kicsit vékony, de mindösszesen 610g, így vehetsz belőle kettőt is, de egy jó hálózsákkal nem probléma. Sajnos nincs infó milyen vastag összehajtva. Szerintem nem lehet nagy, kb. 3cm. Az önfelfújódó, kényelmesebb változatokat nem ajánlom, nehezebbek, és nehéz kipréselni a levegőt belőlük, sérülékenyek. 
Következő a hálózsák. Nekem remek két évszakos hálózsákom van. Egy nagy sportboltban vettem, azt hiszem -10 fokig jó. Egy nagy problémám van vele, amit vásárláskor nem vettem figyelembe, hogy múmia hálózsák. Borzasztóan idegesít, és rohadt rosszul tudok benne aludni, mert a hálózsák velem együtt fordul, és nem a szokásos módon forgolódhatok benne, mint a takaró alatt. Ne benne akarj forgolódni, hanem vele együtt fordulj, elég zavaró. Én jobban ajánlom a négyzetes hálózsákokat, mert kiteríthetőek, és jobban lehet benne forgolódni, több helyed van benne. Ebből is próbálj meg több évszakosat venni. Hátránya, hogy a legtöbbnek nincs kapucnija, ami védené a fejed a hideg ellen, bár military boltokban elég jókat lehet kapni. A képen látható 7100 Ft. Viszont ez nem négy évszakos, de lehet olyat is kapni 7800 Ft-ért. 
Szóval már van hol aludnod, már csak valami fedezék kéne a szél és eső elől. Itt is két megoldás van. Sátor vagy sátorponyva. Sátorból terepszínűt, vagy ha minden napi életben nem akarsz ennyire military buzinak tűnni, vegyél valami zöldes színűt. Figyelj a méretekre! A kétszemélyes sátrak gyakran valóban kétszemélyesek, és a csomagoknak nincs helyük benne! Az iglu sátrakban azért általában szűkösen is, de el lehet férni. Erős konstrukciók, bár a sátor cölöpök hajlamosak kijönni a földből, érdemes azokat lecserélni valami könnyű, de célszerűbb cövekekre. Egyszer sátoroztam egy hegy tetején erős szélben. Félóránként kellett felkelnem, mert a sátor második rétege, az esővédő réteg zászlómódjára lobogott a szélben. A szomszéd sátorban alvó barátaim ellenben jobb alvóknak bizonyultak, nekik reggel a bokrok közül kellett kiszedniük a sátor azon részét, kb. 100 méterrel arrébb, pedig az ő sátrukat is javítgattam az éjszaka. Esőben lehetőleg ne állítsunk sátrat, mert belső rétege vizes lesz, miközben felállítod, és mikor másnap elcsomagolod, bepenészedhet a csomagolásban. Másnap, ha lehet, ki kell szárítani, alaposan átszellőztetni. A másik megoldás a sátorponyva. Ez csak profiknak ajánlom. Hátránya, hogy kell valami külső segítség, egy fa, hogy ki tudd feszíteni. Széltől kevésbé véd, és vizes talaj ellen nem véd. Legalábbis egy ponyva biztosan nem. Ügyesebbek próbálkozhatnak függőágy és ponyva kombinációjával. 
Könnyebb, mint az iglu sátor, de gyakorlat szükséges hozzá, sokat kell kísérletezni, hogy kitapasztald, hogy jó felszerelni. Ez esetben csak egy vagy két ponyvára és egy nem hálós függőágyra van szükséged, a polifoam elhanyagolható. Kreativitás és fantázia szükséges hozzá. Azért szükséges, hogy ne hálós legyen, mert állítólag reggelre szó szerint bevág a hálós, kényelmetlenebb, bár sokkal könnyebb és olcsóbb. Én személy szerint nem próbáltam még. Egy sátor 2,7kg - 3,4kg-ig terjedhet, van olyan 2 személyes, melynek külön csomagtartó része van. A képeken látható sátrak 8300 és 14990 Ft., a ponyva 1600 Ft. és a függőágy 4-5000 Ft. A ponyvás, függőágyas megoldás szerintem 1,5- 2 kg-nál nem lehet nehezebb. 
Érdemes még beszerezni életmentő fóliát, két oldalút. Az egyik oldal ezüstszínű, ez a kihűléstől, a másik aranyszínű, ez a túlhevüléstől véd, Ára kb. 900 Ft. 
Már van ruháid, sátrad és alvóhelyed, már csak eszközökre van szükséged. 
Tőr/kés: Leginkább egy jó túlélő tőrt tudok ajánlani elsősorban. A jobb képen látható tőr markolatába a túléléshez szükséges eszközöket lehet rejteni, és jár hozzá egy kiegészítő kés a nyúzáshoz. Persze mindennel ellátott. Tartalmaz horgot, iránytűt, élezőt stb. Neve Jungle II. A tokjából csúzli is kialakítható, a tokra madzag van tekerve, mely hasznos lehet alkalom adtán. Van egy másik kivitel ebből, az drótvágó funkcióval van ellátva, fekete a pengéje is, de ahhoz nem jár a kiegészítő kés. Ez a kés akkor lenne tökéletes, ha lenne benne a drótvágó funkció is, ennek hiányát kicsit sajnálom. Én a plusz késes változatott venném meg ennek ellenére, bár a városból kijutás során jól jöhet egy drótvágó. Nyúzó kést külön i vehetsz. 8900Ft. és 7200 Ft-ért szerezhetd be. 
Ezenkívül érdemes lehet még egy kis bicska is. Az lehet hagyományos kis bicska is. 
Továbbá védekezésre is érdemes tőröket beszerezned. Jó vétel lehet egy maroktőr, melyet mondjuk az öveden hátul rejtesz el. Vehetsz többet, bakancsba és egyéb helyeken rejtheted el. Ára 3000 Ft körül mozog. 
A védekezés további remek módja a csizmakés. Értelem szerűen egy csizmába lehet elhelyezni, méretes darab kb. 3-4000 Ft-ért már vehetsz ilyet. 
Továbbá jó vétel egy machete, azaz bozótvágó. Védekezésre is használható, és a szűk ösvényeken is hasznát veheted. Akár még kisebb faágakat is lehet darabolni vele. A 37cm-est ajánlják itthoni viszonyokra, 2-3000 Ft., de drágában is kaphatsz egyedi kialakításút, melyet maga Bear Grylls ajánl neked (képen) kb. 12.000 Ft.-ért. 
Továbbá érdemes lehet még megtanulnod a dobókések használatát, és egy készletettel rendelkezni, így nem kell közvetlen közelharcba bonyolódnod. A késpárbajokat ajánlott kerülni, főleg ha nincs megfelelő képzettséged hozzá! Dobókésekkel simán leteríthetsz egy bazi nagy késes támadót, mielőtt szúró távolságba érne. Ráadásul baromi vagány és a többi támadót is megfutamodásra késztetheti. Ijesztő tudás! 
Ásó / balta: Ezt azért veszem egybe, mert van olyan ásó, mely balta is. pontosabban a nyélre ásó lapát helyett baltafejet is lehet fogatni, meg fűrészt és egy pengét is. Ezt interneten találtam, ára 2300 Ft, de láttam ugyanezt drágábbért is. Nem tudom milyen minőség, de praktikus megoldás, érdemes utánajárni. Fontos, hogy a baltának legyen éle és azért némi súlya is. Ha kételyünk van vele érdemesebb, akkor egy gyalogsági ásót (3-5000 ft.) és külön valami kis baltát (1-2000 Ft.) beszerezni. Az ásó szükséges a wc-hez és akár a tűzhely kialakításához, sátor körbeárkolásához is. Eddigi tapasztalataim szerint jól jön egy balta, bár lehet, hogy a bozótvágó is megteszi. Ha ketten vagytok, márpedig az ember társas lény érdemes úgy csinálni, hogy az egyiknél balta van a másiknál bozótvágó, így kiegészíthetitek egymást. Ez esetben szerintem elég egy ásó is. Az ásót és baltát szintén lehet védekezésre használni. 
Fűrész: Jól jöhet egy kézi fűrész vagy egy kézi lánc fűrész, tűzifagyűjtéshez. 1.500 és 3.000 Ft. 
Tűzgyújtás: Több eszköz is a renelkezésedre állhat, legyen több fajta nálad. 
Hagyományos gyufa, legyen pár dobozzal.
Nem biztonsági gyufa. Előnye a hagyományos gyufával szemben, hogy szinte minden érdes felületen meggyulad, viszont drágább. 200-300 Ft.
Bengál gyufa, azaz elfújhatatan vagy vihar gyufa. Drága, de rengeteg foszfor van rajta és elég hevesen ég, képtelenség elfújni. Jól jöhet. 200-400 Ft.
Tűzgyújtó. Ez egy speciális rúd, melyen, ha fémet húzunk végig, 500 fokos szikrákat vet. 1800 Ft.
Öngyújtó. Ebből a benzinest ajánlják, mert hideg időben is működik. legyen hozzá töltőanyag. Szerintem a gázos is elég jó. Vizes kézzel szerintem egyik sem működik, én a gázossal jobban szimpatizálok, bár a benzines előnye, hogy ott a töltőfolyadék, amivel rásegíthetünk a tűzgyújtásra, viszont benzines gyújtók némileg párolognak és plusz kanóc is szükséges lehet hozzájuk. Kinek mi tetszik. Gázos lényegesen olcsóbb, fontos hogy tölthető legyen és átlátszó! öngyújtóból érdemes többet is tartani mivel értékes csere áru lehet!
Van még a magnéziumrúd, de a 4. tűzgyújtó szerintem elég jó helyette. Ára kb. 3000 Ft.
Bár nem a tűzgyújtáshoz szükséges de jól jöhet némi jó magyar házipálinka, melyel rásegíthetünk a tűzgyújtásra, fertőtlenítőszer és antidepresszáns :) , továbbá értékes csereáru! Ajánlott üvegben tartani, törékenysége és súlya elenére, mert átveszi a műanyag izét, vegyianyagokat old ki belőle idővel, de rövidtávon jó a műanyag is. 
Evőeszköz/csajka/fém bögre: Szokásos kanálgép megteszi, konzervet is tudsz vele nyitni, ez fontos, ára 1-2000 Ft. 
A csajka és a fém bögre közöt lehet gondolkodni. Szerintem elég egyik is. Fémből legyenek, hogy lehessen ételt melegíteni bennük. A csajka kétrészes, bár nem tudom mekkora az űrtartalmuk (magyar új: 1100 Ft.) és ételt is tudsz benne szállítani, a bögre 0,3-0,5-1L válozatban kaphatóak fedővel együtt is. 3dl: 900Ft 5dl: 1.200Ft 1l: 1.480 Ft áron. Talán a csajka jobban megéri. 
Palack, vízhordó: Érdemes valami alumíniumpalackot beszerezned, amiben melegítheted a vizet, forralhatod sterilizálás céljából, és melegvizes palackként is használhatod a sátorban. Nekem van egy 1L alu Danzka vodkás palackom, érdemes ilyet beszerezi, tartós és jól bírja a forró vizet. Ráadásul a táskánál írtam, hogy van benne kialakítva víztartálynak hely, így a napi szükséglet többi részét ott tarthatod. A víztartályokat military boltban 3-6.000 Ft-ért veheted meg, fontos, hogy csak tiszta, nem túl meleg vizet tölts bele!
Víztisztítás: Ez a legfontosabb talán mindközül. Víz nélkül egy két napig bírod csak. Vannak minden féle 40-50000 Ft.-ért készülékek, melyek nagyok és drágák, bár kimondottan jók lennének a célra. Ezeket nem túrázásra tervezték. Léteznek túlélésre, túrázásra is kialakított modellek, itthon még ritkák és drágák is. Mellesleg azok is aktív szenet és 1 mikronos szűrőt használnak. 
Az én ötletem ezzel szemben, bár még csak tervezési fázisban van, az egy saját víztisztító eszköz. Állna, egy mondjuk 1L műanyag palackból, melynek a kupakjában lenne egy szelep (akár bicikli szelep) és egy kb. 1-1,5 m szilikon cső. Beletöltjük a tisztítandó vizet, a szilikon csőben, ne röhögj, tampon és szénszűrős cigaretta filter, és aktív szén sorakozna. kb. 1-1,5 m hosszan. Túlélés során gyakran a legegyszerűbb megoldások bizonyulnak a legjobbnak. Ez remélhetőleg képes lenne megszűrni a vizet, utána már csak forralással sterilizálni kellene, bár az aktív szén a bacikat is megköti. Biztos, ami biztos, forralj! Ha tud az ember szerezni 1 mikronos filter, az már maga a tökély. Elvileg víztisztító eszközöket forgalmazó boltokban lehet kapni valamilyen kivitelben. Terveim szerint, ha megépítem, a Duna vizével tesztelném, persze nem magamon, hanem pl. a vízművek is vállal vízelemzést. Tulajdonképpen egy literes palack, és szilikon csőből áll, meg hozzá a szűrőkészlet, tampon, cigiszűrő (szenes) és aktív szén. Aktív szenet akár akvarisztikai boltban is lehet kapni. Ez, ha beválik, akkor kis helyen is elfér, sokszor használható. A szelep azért kell, hogy egy kis pumpával nyomást képezzünk és át tudjuk préselni a csövön a vizet. A csőben lévő szűrőeszközöket időnként cserélni kell, legyen nálunk elegendő készlet. Fertőtleníteni klór tablettával is lehet, de tudni kell a pontos adagolást. 
Fegyver: Nagyon fontos, hogy legyen valami fegyvered! Magyarországon legálisan gázpisztolyt, gumilövedékes gázpisztolyt és nyílpuskát, pisztolyt szerezhetsz be, na meg légpisztolyokat. A gázpisztoly nem nagy szó. Igazinak tűnik és paprikával van töltve, így hasonló a hatása, mint egy gázspraynek. Ellenérv, hogy szembeszélben nem ajánlott használni, nem túl hatékony, leginkább ijesztgetésre jó, meg közelre. A gumilövedékes már annál inkább ajánlható. Leginkább a 18 mm-es gumigolyót ajánlják, ez pisztolyban 4 lövetű és 100 J energiát ad le, elég erőteljes. Egy-kettő az öveden és muníció elég jó alap védelem, ára 30-40.000 Ft. Van hatlövetű is, 10 mm-es gumilövedékkel, kb. 60 J energiát képes leadni. Létezik egy spécibb gumilövedékes fegyver a home defender II. Ez 10 és 15 lövéses változatban kapható, dobtáras kétkezes puska. Ez drágább, hosszadalmas tölteni, remek védelem, ára 100-120.000 Ft. szintén 18 mm-es lövedék való bele, 100 J képest leadni becsapódáskor. Ez már magabiztossá tenne :) ! Légfegyvert elég gyengének tartom, kb. 3J energiát ad le, bár az is tud fájni. Hozzávetőleg egy airsoft pisztoly 1J energiát ad le, az se kellemes, de vastag ruházat, téli kabát felfogja mindkettőt. A gumilövedékes még pufi dzsekin keresztül is komolyan fáj! A nyílpisztolyok és puskák remek vétel, bár több támadó ellen nem túl hatásosak, mivel hosszú idő újratölteni, de vadászathoz is használható, élet kioltására is alkalmas! A pisztolyok 50 és 80 font erejűek 7-15.000 Ft a puskák már 30-50.000 Ft-ért is kaphatóak 150-180 fontosak (erő), plusz nyíllak és vadászhegyek. Esetleg megtanulhatsz íjazni, jó magyar módjára, íjak 20-30.000 Ft.-tól kaphatóak. Az igazi egy jó Beretta és/vagy valami gépkarabély lenne, ez Magyarországon körülményes, engedélyköteles. tudnék díjazni egy P90-t :) ! Én alapnak megelégednék egy gumilövedékes Home defender-rel és legalább egy pisztollyal önvédelemre, de vadászatra jó lenne egy íjpuska is! 
Elsősegély csomag: Legyen benne ragtapaszok, ragtapasz szalag, géz, géz lapok és fásli. Tulajdonképpen egy B kategóriás csomag jó alapja lehet. Továbbá kell fájdalomcsillapítók, antibiotikumok (ez fontos, mivel egy vágás is vérmégezést, szepszist okozhat), széntabletta és egyéb hasfogók, bélfertőtlenítők. Legyen nálad Reni rágótabletta. Ez savlekötő, éhség ellen átmenetileg jó lehet, szétbontja a gyomorsavat vízre és egyéb természetes alkotóelemeire. Pár órára elcsapja az éhséget. Továbbá érdemes lehet berakni még érfogót és sebvarráshoz eszközöket. Betadine is legyen benne fertőtlenítés céljából, de helyettesíthető a nálunk lévő, már említett jó magyar pálinkával is. A betadinről tudni érdemes, a közhiedelemmel ellentétben, hogy azt lehet a sebbe is rakni, nem csak köré! Az alkohol elég fájdalmas a sebben. Persze határ a csillagos ég, hiszen láthatjuk, hogy egy jól felszerelt mentőautóban mennyi eszköz és gyógyszer arzenál van. Mi most épp menekülünk, nincs kapacitásunk több kilónyi életmentő eszközre. A menedékeden lehet több minden! Mindenesetre érdemes elvégezni egy jó elsősegély tanfolyamot, és a megtanulni valahogy a sebvarrást. 
Egészségügyi csomag: Igyekezzünk csak a legszükségesebbeket vinni! Tusfürdő vagy szappan között kéne választani először. A tusfürdő habzik és károsabb a környezetre. A szappannak meg ki kell tudnia száradni használat után és kell egy jó tok neki. Talán a szappan kisebb helyett foglalna, mint a tusfürdő. Kellhet még borotva, arcszesz kerülendő, mert az egész erdő érezné a jelenléted. A pálinka is jó erre, és utána vízzel leöblíted az arcod, hogy ne legyen pia szagod. Kell még némi zsebkendő és wc-papír, fogkefe és fogkrém. Persze ezek nem feltétlenül kellenek az életben maradáshoz, viszont a pszichés állapotod megőrzéséhez ajánlott, és higiéniai szempontból sem árt. Ha mocskos vagy és megvágod magad, borítékolható a szepszis! Ráadásul büdös leszel, így az egész erdő érezni fogja a jelenlétedet újfent. Érdemes a szokásosnál ritkábban tisztálkodni, kétnaponta is elég, és alkalmad sem mindig lesz rá, legfeljebb patak partján, tó mentén (remélem, bírod a hideg vizet :) ). Az ivóvíz drága kincs erre! Gondoskodj a ruháid tisztán tartásáról. Az elején említettem (ha figyeltél :) ), legyen nálad kétnapi ruha, hogy legyen váltóruhád. Legyen nálad mosószer, erre a célra szerintem a szappan vagy a tusfürdőd is megteszi, nem kell külön cuccot vinned hozzá. Ezekből is tarthatsz jelentősebb készlet a menedékeden! 
Lámpák, elemek, tőltő: Elemlámpából mindenképpen legyen egy fejlámpa. Rendkívül hasznos, szabadon marad a kezed! Ezen kívül legyen egy kézilámpa, rásegítés és tartalék céljából. Lehetőleg, ne nagy reflektorokat vegyünk, hanem elegendő pár ceruza elemes, lehetőleg ledes (kevés energiaigény, nagy fényerő) kézilámpa. Ha hagyományos izzós az sem rossz, de abba érdemes venni egy halogénes izzót, és tartalékizzó sem árthat. Jól jöhet még valami felakasztható, oldalirányú világítással, de szerintem az más picit sok. 
Elemekből tölthető legyen, tartalékról is gondoskodj! Útközben szükséges lehet tölteni az elemeket. a töltést nappal tudod megoldani valamilyen napelemes töltővel. Ebből elég sok kapható, a legtöbb usb eszközökre (pl. fényképezőgép) lett kitalálva, így kell hozzá venned egy usb-s elemtöltőt. Ezzel a kettővel töltheted menet közben az elemeidet. Fontos tulajdonság, usb in és usb out funkcióval rendelkezzen a töltő, azaz a töltő áramot kapja usb-n keresztül illetve elemekből töltsön eszközt usb-n át. Usb in funkció mindenképpen legyen rajta! A töltő 4-8000 forintba kerül, a napelemes modul további 5-10.000 Ft. Ha ügyesen keresgél, az ember talál olyan napelemes töltőt is, ami közvetlenül tudja elemeinket tölteni, de elég drágák. Fontos, hogy senki ne akarjon barkácsolni, mert a tölthető elemek érzékenyek a túltöltésre és a mélykisülésre egyaránt, a töltők vezérlik is a töltési folyamatokat. Figyelj arra, hogy több fajta elemeket is tudj tölteni, általában 4 AA és 4 AAA elemeket tudnak kezelni ezek a töltők. 
Kötél: Jó, ha van álad némi kötél, madzag, spárga. Nem tartom szükségesnek, hogy mászókötelet vigyél, Magyarországon nem olyan a domborzat és nehezek is. Elegendő a ponyva kifeszítéséhez és egyéb hasonló esetekre alkalmas madzag. 
Kommunikáció: Ha többen is mentek, nem árt, ha van nálatok egy-egy walkie-talkie. Valószínűleg a telefonhálózatok már nem fognak működni, úgyhogy a mobilod csak zsebnehezéknek jó. Arra meg minek?! Ha ketté kell válnotok, esetleg elszakadnátok egymástól, tarthatjátok a kapcsolatot. Kicsit több pénzért már egész jó és ügyes kis készülékeket lehet kapni, persze nem kell profi méregdrága kütyü. Elég a szabadon vásárolható polgári változatok. Ezek 5-15.000 esetleg 20.000 Ft. körül mozognak. A jobbak 10-20.000 Ft. között mozognak. Fontos a hatótávolság, van, amelyik akár 7-8 km-ig elvisz. Nem szükséges, de jó, ha van hozzá headset, kerülendő, azaz eset, mint a filmekben, hogy az illető lapul valahol és hirtelen megszólal a rádiója és már mindenki tudja, hol van. Fontos, hogy elemről működjenek, különben körülményes lesz tölteni őket! 
Térkép, iránytű: Szerintem magától értetődő, hogy legyen egy jó térképed, autós és turistatérkép a tájról. Hozzá érdemes beszerezni egy térképtartót, mely védi az esőtől és a mechanikai behatásoktól, nagyon praktikus. Az egyik legnagyobb hipermarket láncnál lehet szettben is kapni, iránytűvel, 1.500 Ft-ért. Az iránytűből, szerintem a műanyag vonalzós, nagyítós változat a jó, mert segíti a térképen való tájékozódást. A nagyító nem csak a térkép apró részeit teszi láthatóvá, de akár tűzet is gyújthatunk vele. Ja, és tudd használni azokat! 
Eddig leginkább a gyalogos menekülésről beszéltünk. Mint mondtam ez a legrosszabb módja, mivel lassú és fárasztó. Következő lehetőség esetleg a kerékpár. Itt nem mennék bele túlzottan, sok a választék az olcsótól a méregdrágáig. A képen látható kicsit túl van szerelve. Én nem feltétlenül vinnék ennyi táskát. Szerintem elegendő csak a csomagtartón elhelyezkedő táskák is kb 40-60 L, és amúgy is rajtunk van még a hátizsákunk is. Azt egyébként gumipókkal, madzaggal felfogathatjuk a csomagtartóra, így kényelmesebb. Ne legyen málhás szamár módjára megpakolva a canga, tudj lehagyni egy futó embert, nehogy gyalogosan utol tudjanak érni! Legyen nálunk gumijavító eszköz, vagy a régimódi ragasztóskészlet, esetleg a modernebb hab, de az csak pár km erejéig jó, szükséges utána a sérült gumit lecserélni! A ragasztóst ajánlom én, időigényes, de tartós megoldás! Legyen nálad pumpa, némi szerszám a kerékjavításhoz és a csavarok meghúzásához. Csak a legszükségesebbek! A szelep lehet akár autós is, a lényeg legyen nálad átalakító, így akár kerékpárpumpával, akár autóspumpával is felfújhatod a kereket. A kerék külső gumija legyen alkalmas utakon és terepen való haladásra egyaránt. fontos a megfelelő világítás! Na, nem azért, hogy jól látható legyél, inkább azért, hogy te lásd az utat. Elég drágák tudnak lenni a kerékpárlámpák, én inkább törekednék valami noname, olcsó, de ennek ellenére jó lámpák beszerzésére. A lámpát a kerék közelében is elhelyezheted, így jobban világítja meg az utat, viszont szükség esetén nehezebb lekapcsolni! A dinamóst nem ajánlom, nekem mindig csak gondom volt vele. Legyen kényelmes a nyereg hosszú távon is! Kerékpárral konditól függően akár 10-15 km-t is megtehetsz óránként, ezzel szemben gyalogosan csak 3-5 km-t. Nem létszükséglet, de jó hasznát veheted egy kerékpár computernek, mivel mérheted a sebességed és a megtett távolságot, segíti az utad tervezését. Egy jó kerékpárzárat is vigyél magaddal! 
Autóval sokkal jobb a helyzeted. Rengeteg utat tehetsz meg, kényelmes. Kinek milyen autója van, azt használja. Legyen plusz benzined is! Rengeteg módja van, hogy a fogyasztást csökkentsd, illetve több üzemanyagod legyen több útra. Az első a vegyes üzem, azaz benzin/gáz üzemű. Van a gyári benzintartályod és általában a pótkerék helyére raknak gáztartály. Két különböző üzemanyaggal fog működni az autód, sokkal több km-t tehetsz meg. Ajánlott kitanulni a csínját-bínját, ismerd a szerelését. Abszolút nem veszélyes, olcsóbb a gáz, mint a benzin. Leginkább benzines autókat lehet vele felszerelni. A következő megoldás a HHO generátor, ami az autó elektromos rendszerének segítségével vizet bont oxigénre és hidrogénre, ezt adagolják a benzin mellé, így kevesebbet fogyaszt az autó benzinből, és mellékhatásként tisztítja állítólag a motort is. Érdemes beleásni magunkat ebbe is. Nincs információm, hogy ezt benzin/gáz üzemű autóknál is lehet-e alkalmazni, mert az maga lenne a mámor, de benzineseknél biztosan működik! Legyen jól felszerelve az autód, pótkerék, szerszámok stb. Ha nincs autód és most gondolkodsz vásárláson, akkor én, ha tehetném egy pickup-t vennék. Kényelmesen elfér benne 4-5 ember és ott van a rakodótér is, ráadásul lehet neki még tetőcsomagtartója. Új autót, úgy tudom, nem alakíthatsz át, vagy legalábbis a garancia elvesztése nélkül biztosan nem! Ha autóval mész én azért felpakolnám a kerékpárokat is! 
Menedék, avagy „Alfabázis”: Ez a lényeg, ide akartunk eljutni. Hosszú távon nem élhetsz erdőben az időjárás viszontagságainak kitéve. Ez lehet egy nyaraló távol a várostól, egy pár hektáros tanya, ahol tudsz zöldséget, hüvelyeseket termelni esetleg állatot tartani. Fontos, hogy milyen ingatlan áll rendelkezésedre, vagy ha nincs, milyet vennél és hol? Esetleg a jelenlegi ingatlant lecserélheted egy erre a célra (is) alkalmasabbra. Még mielőtt megvennéd a telked, tanyád, nyaralód érdemes az elhelyezkedést kiválasztani. Tanulmányozd a megyék statisztikáit, hol a legtöbb jelenleg a bűnözés, munkanélküliség, domborzati adottságok, mezőgazdasági adottságok stb. Ez azért fontos, mert ahol most sok a bűnözés, a rendőrség megszűntével még több lesz! Az elhelyezkedésnél még fontos, hogy ne egyedül legyél, legalábbis a legtöbben nem ajánlják az elszigetelődést. Legyen egy micro közösség. Segíthetitek egymást és védekezni is könnyebb. Másik megoldás, ha te építesz ki valamilyen közösséget, pl. baráti társasággal, csak érjenek el ők is a menedékre, különben fennállhat az a helyzet, hogy túl kevesen lesztek. Így olcsóbban is kijöhettek. 
Léteznek már Magyarországon ökofalvak, érdemes lehet hozzájuk csatlakozni. Bár ők elvileg direkt kiköltöztek a városból és önfenntartó módon élnek, többé-kevésbé. Persze lehet egy telked a közelükben, esetleg a szomszédságukban, ha te az eseményig nem akarsz a városi életmódodat leváltani. Ki kell találni mi lenne a jó és a működőképes. Én valami ökofaluval venném fel a kapcsolatot, barátkoznék velük, sokat segíthetnek. Földet művelnek, állatot tartanak, lehet nekik gyapjújuk és tudásuk mellyel segíthetnek. Segíthetnek megtanulni az önfenntartó életet, segíthetnek nagy állatokkal vetni, aratni stb. Biztos te is tudnál segíteni nekik. Az elhelyezkedés után ki kell találni milyen jelegű bázist gondolsz magadnak. A legalkalmasabb valami tanya-féle. A telked méretét illetően kb. 1-2 hektár kell egy 5-6 fős családnak, bőségesen elég kisállat tartással, gabonatermelésre kb. +1-2 hold. Ha kereskedelemre is akarsz termelni, akkor persze több kell, de több munkaerő is több kell hozzá. Fontos megjegyezni, hogy a földműveléshez komoly eszközök is kellenek. Gondolok itt traktorra, bálázógép, aratógép, kombájn stb. Nem biztos, hogy ezek a rendelkezésedre állnak, vagy, mert nincsen neked (miért lenne, városban laksz?), vagy, mert nincs hozzá üzemanyag, vagy, mert ha van is minden, de túl feltűnő és kockázatos használni. Itt jönnek a képbe az igavonó állatok, amihez nem csak állat kell, de hozzá szükséges eszközök is. Elvileg az ökofalvak rendelkezhetnek ilyennel. Bár azért a legtöbbjük nem tagadja meg a gépeket, nem az amishok magyarországi megfelelőjére kell gondolni! Ahogy tapasztaltam, ők is kisállatokat tenyésztenek inkább. Szóval fel kell készülni a földművelésre. A veteményes, zöldséges, hüvelyeseket kézi szerszámokkal is lehet termeszteni, a gabona az, amihez szükségesebbek a gépek. De régen is megoldották, nem igaz? 
Szóval tudjuk, hogy hol, és, hogy mekkora. Most már beszélhetünk a felszereltségről. Legyen itt elrejtve ivóvíz, élelem és mindenképpen vetőmagvak! Valamint további egészségügyi és elsősegély ellátmány. Így el tudod kezdeni az önellátást. Állatot idővel majd csak szerzel valahonnan, esetleg vadászol, vagy megszokod a vega étrendet. Ugyanis, ha városból menekültél ide, nem lesz állatod, mivel nem volt ki gondozza. Megoldás lehet egy jó szomszéd, aki némi pénzért gondozza neked, míg el nem jön az esemény, de ezt elég nehezen tudom elképzelni. Vagy a már említett ökofalvak jelenthetnek esélyt számodra. Ezek eddig az úgymond készletek, amik segítenek téged elindulni. A termesztés nem rögtön megy végbe, időbe telik. Kell, hogy rendelkezzél addig is készletekkel, különben éhen halsz, míg fejlődik a frissen vetett paprikád. A következő a rendelkezésre álló eszközök. Kell, hogy legyen elrejtve eszközök. gondolok itt arra, hogy ne egy üres házba érjél be, legyen bútoraid, mosogatód, esetleg gépek (a működtetésükről pár sorral lejjebb), ruhák (elvileg a csomagodban csak kétnapi ruha van!), edények, szerszámok (láncfűrész, ásó, kapa, szerelési szerszámok stb.) és minden, ami kell. 
Jó lenne, ha fel lenne szerelve az épület napelemekkel, napkollektorokkal és szélgenerátorral. A napelemek és szélgenerátorok egymást kiegészítve termelnek elektromosságot számodra, szivattyúk, gépek működtetésére, akár melegvíz előállításra is használhatod (bojler). Ezek elvileg akkumulátorok révén éjjel nappal, télen-nyáron tudnak számodra elegendő energiát termelni, tárolni. Szélgenerátorokat házilag is lehet készíteni akár autógenerátorokból. Érdemes kitanulni a szakmát. Rendkívül értékes csereárut készíthetsz, és nem a tiédet akarják majd elvenni, vagy ha elvették, készíthetsz másikat! Fontos megjegyezni, hogy itt is szükségesek a töltésvezérlő egységek! Ezekhez hagyományos autóakkumulátorokat szoktak használni, azok sem bírják az össze-visszatöltést. Napkollektor a fűtést és meleg vízellátásban lenne hasznos. Vannak még a hőszivattyús megoldások, ezek az épület alatt a földben helyezkednek el, senki sem tudna róluk. Persze tudom ezek még kimondottan drágák. Én személy szerint, ha lenne egy ilyen menedékem, természetesen a napelemek, kollektorok és szélgenerátorok, el lennének rejtve, és csak akkor szerelném fel, mikor megérkezem. Persze szükséges egy jó kályha, kandalló is és hozzá tűzifa, melyet akár frissen is beszerezhetünk az erdőből. Ezek az eszközök, tárgyak legyen rejtve lehetőleg, mert, hát mind tudjuk Magyarországon, hogy mennek a dolgok. Nehogy úgy járj, hogy már szétlopják a menedéked még békeidőben! Légy kreatív, és ne legyenek feltűnő biztonsági megoldások! Légy átlagos, rejtegess! Én kialakítanék valami titkos, rejtett pincehelységet és ott dugnám el a készleteket, eszközöket, tárgyakat. Első ránézésre üres legyen a ház, még ha be is törnek, akkor se legyen mit elvinniük. 
Most már beszélhetünk a szükségleteinkről, amiket eddig szolgáltatások formájában rendelkezésre állnak. Itt, most olyanra gondolok, mint pl. a víz. Fűtésed, áramod elvileg az előbb említett módokon lesz. A telkeden legyen földbe süllyesztett esővízgyűjtő és fúrt kutak is egyaránt. Ezen túl rád hárulhat a vízellátás problémája! Itt már lehet egy már említett 40-50.000 Ft.-os, vagy még drágább víztisztító készüléked. Rendkívül fontos, hogy a mai vízellátást is áram révén biztosítják. A csövekben lévő nyomást szivattyúk segítségével jön létre, különben csak csordogálna a víz a csövekből! Ezt te házi vízművel tudod pótolni, vagy valami gravitációs megoldással, de ahhoz sok víz kell, mivel az összegyűjtött víz tömege adja a nyomást. A gravitációs megoldás problémásabb, de technikailag egyszerűbb. Szerelj fel egy hordót a zuhany fölé és merd tele meleg vízzel. 5 perc zuhanyzás rengeteg munkáért! Gondoskodnod kell az öntözésről is, erre több módszer is van, akár szélgenerátor segítségével. Én valami csepegtetős rendszert alakítanék ki, kíméli a földet, takarékos, egyszerű. Szolgáltatás, még de nem igazán tudod pótolni az a gázfőzés. Helyette van a villany vagy indukciós főzőlapok, vagy a régi jól bevált sparhelt. 
Ezek után beszélhetünk az élelemtermelésről. Nincsenek boltok, piacok. Idővel fog kialakulni valami kereskedelem, de nem lesz olyan szintű, mint most egy hipermarket. Említettem a készletnél, legyenek készültségben vetőmagjaid. Zöldségek, hüvelyesek, gabonák. A telken lehet pár gyümölcsfa, dió, mogyorófa, szőlő stb. Ha már itt tartunk, termessz gyógynövényeket, legyen erről egy-két könyved, melyik mire jó, hogyan kell termeszteni és fogyasztani. A gyógynövények szinte minden betegségre tudnak gyógyírt nyújtani a férgességtől a migrénen át a belső szervi problémákig. Na, jó migrént csak kezelni lehet, gyógyítani nem. De van köztük fájdalomcsillapító és antibiotikus hatású is. Remek csere áru és nagyon hasznos lehet a háznál egy ilyen veteményes, ha már nincsenek gyógyszertárak. Fontos még, hogy legyen a háznál kézi gabonaőrlő! Ezzel lisztet tudsz őrölni. kb. 50-70.000 Ft. , különben nem tudom, hogyan fogsz kenyeret sütni. Az élelmiszertartósításról is kell rendelkezned tudással, könyvvel és eszközökkel (befőttesüvegek, műanyag tárolók, vödrök). Én személy szerint a vákuumtartósítás híve vagyok, hiszen levegő még a baciknak is kell! Igazán jó és elfogadható árú megoldást nem találtam, kivéve a hegesztő-vákuumozó gépek, amik segítségével levegőmentesen zacskózhatjuk el az ételeket. Babérból is rendelkezzél jó sokkal, mert a zsizsik utálja, a moly meg a levendulát. 
Összességében rengeteg eszközzel kell felszerelni egy ilyen házat az önellátó gazdálkodáshoz. Tulajdonképpen egy második otthont kell kialakítanod. Persze egy minimalista otthonra gondolok, nehogy szaladj az IKEA-ba! Sok minden most szolgáltatásként a seggünk alá van tolva, ezekről mind gondoskodnunk kéne. Áram, fűtés, meleg víz, liszt, cukor, alkohol, gyógyszerek, gabona, élelem, élelmiszertartósítás, tiszta ivóvíz, izzók és rengeteg eszköz, mivel a gyártásuk le fog állni. 
Fontos, hogy gyakorolj, készülj. Legyen megfelelő kondíciód, eddzél, túrázzál. Gyakorold az eszközök használatát. Tanulj! Tanulj önvédelmet, elsősegélyt, vadászatot, túlélést. Tarts lőgyakorlatokat (szabályokat betartva, nehogy a sitten érjen a világvége). Ismerkedj az alternatív energiaforrásokkal (napelem, kollektor, szélgenerátor), tudd javítani, és amelyiket lehet építeni (szélgenerátor, kollektorok). Jó, ha van az alfabázison ehhez építőelemek, hogy tudj tartalékra, kereskedésre építeni! Képzeld, el mi mindent kaphatsz egy ilyen árucikkért, mikor nem lesz meleg víz vagy áramellátás! Legyen tudás bázisod! Akár megtanulva, akár készenlétbe helyezve könyvek formájában. Fontos témakörök: gazdálkodás-termesztés, élelmiszertartósítás, gyógynövények, öko építészet, elsősegély-gyógyászat stb. 
Remélem ez a kis összefoglaló, útmutató sok hasznos tanáccsal lát el téged. Sok mindenre kell gondolni, mert amiket most nem veszel számba, az később már pótolhatatlan lesz! Ki kell gondolnod, mit hogyan fogsz csinálni, mire kell felkészülni, mi mindennek kell, hogy a rendelkezésedre álljon, az élethez, a termeléshez, tároláshoz stb. Nagyon összetett téma ez. Kaptál egy kis ízelítőt mi mindenünk van! Becsüld meg, légy hálás érte! Kényelmes életet élünk. 
Egyes részekhez írtam árakat. Tudom ez összességében sok és drága. Ezek nagy részére a mai életben nincs szükség, mert egy cég vagy szolgáltató végzi vele a munkát pl. gabonaőrlés, ivóvíz ellátás, nem a te gondod. Ha krach van, akkor már a te gondod lesz. Mindenki azokat veszi meg és annyit, amennyit akar vagy tud. Ez az írás csak iránymutatás, javaslatok összessége. Tekintsd ezeket befektetésnek. Kicsit kockázatos, mert lehet, hogy csak paranoia az egész, de ha mégis bekövetkezik, akkor többszörösen fog megtérülni neked a befektetésed! Bizonyos eszközeid értékesebbek lesznek, mint az arany! Lehet, hogy bánni fogod a kiadásaidat, de eljöhet az idő, hogy azt fogod bánni, hogy sajnáltad azt a pár ezer forintot ezekre és akár az életedet is odaadnád, csak, hogy szeretteid, gyermekeid még egy napot élhessenek, vagy ne kínlódjanak! A te döntésed, a te befektetésed! 
Ez az írás a teljesség igénye nélkül készült! 
Írta: Balogh Ádám 




Hajsza Snowden után



|
A bolíviai elnök Evo Morales gépének le kellett szállnia az éjszaka Bécsben, mert Moszkvából hazafele tartva megtagadták a francia és a portugál hatóságok azt, hogy belépjen gépe a légterükbe. A franciák és a portugálok szerint, természetesen amerika nyomásra Snowden volt a fedélzeten, akit Morales gépén próbáltak kicsempészni Európából. Bolíviai és osztrák illetékesek megerősítették, hogy Snowden nem volt a gépen. Az amerikai kormány fél attól, hogy kicsempészik a volt ügynököt, hiszen Evo Morales már korábban kijelentette, hogy menedéket is biztosít Snowdennek hazájában Bolíviában. Ruben Saavedra a bolíviai védelmi miniszter a bécsi repülőtér VIP várójában elmondta, hogy ez az eset arra jó, hogy az amerikai kormány lerombolja Morales elnök tekintélyét. Szerinte az egy amerikai hazugság, hogy Snowden ezen a gépen volt. A repülő a bolíviai légierő Dassault Falcon 900-as gépe, tehát nem menetrend szerinti járat, amit véd a nemzetközi jog is. Persze ez az amerikaiakat nem érdekli. E közben a venezuelai elnök Maduro Moszkvában van még. Egyes források szerint Snowden nem kért védelmet Venezuelától, de Maduro elnök már kiállt Snowden mellett szóban. "Kinek kell megvédeni Snowdent? Ez itt a kérdés. Ez az ember 29 évesen elég bátor volt ahhoz, hogy kimondja azt, hogy meg kell védeni a világot az amerikai birodalomtól és annak az elitjétől (értsd zsidóitól, szerk.). Az embereknek a világ minden táján meg kell védeniük ezt az embert." Jelentette ki Maduro azután, hogy átadták a Hugo Chavezről elnevezett utcát Moszkvában. 
Ungvári Bertalan – Jövőnk.info




Menekülnek a zsidók


|
Franciaországban nagyon megszaporodtak a zsidók elleni támadások. Tavaly 614 antiszemita támadás volt. Az előző évinek majdnem a kétszeresére nőtt a támadások száma. A támadások viszont jogosak. Jogosak, hiszen a Franciországban élő muzulmánok odacsapnak a kaftánosoknak a világban lezajló és zsidók által irányított arabellenes támadások miatt. Mindennaposak lettek a verések, fenyegetések, de már terrorakciókat is végrehajtottak a bajkeverők ellen. Nem is csoda, hiszen mondhatjuk, hogy a fagyi visszanyalt. A zsidók által terjesztett és az európai zsidó politikusok által erősen támogatott multikulturalizmus árnyoldalát most érezhetik meg ezek a bajkeverők. Az általuk támogatott és terjesztett neoliberális eszme is visszacsapott az azt kitervelő méregkeverőknek. A menekülés tehát megindult és menekülnek a zsidók, hiszen süllyed a hajó, amit elsősorban ők rongáltak meg. Nagy Britannia és az USA a kivándorlási célpont, illetve az őshaza Izrael. Habár ott sem érezhetik majd magukat biztonságban. Az USA szétszakadása a küszöbön áll. Mivel amerikai honfitársaik a négerek és a dolgozni nem akaró spanyolajkúak társadalmát hozták létre, a börtönrendszer, jogrendszer és a rendfenntartó erők már lassan képtelenek megfékezni őket. Az amerikai fehérek visszaszorulnak, hagyományos vallásaikkal együtt. Nagyon sokan a négerek közül muzulmánok lesznek, sokan a börtönökön belül. Mivel már a börtönökben is megjelent a dzsihadista gondolkodás, így az amerikai zsidók és a jövevény zsidók sem lesznek itt sokáig biztonságban. A helyzet ugyanez Nagy Britanniában is. Az angol konzervativizmus és a multikulturalizmus halálos elegye végezni fog velük. Izrael meg már így is a kész életveszély számukra. Egy erősödő Irán és bármikor, az iszlamista fundamentalizmus által eltűnő amerikai csalós arab országok elintézik majd a szentföldi hittestvéreiket is. Izrael Amerika barát előretolt bástyáinak összeomlása (Irak, Jordánia, Szaúd-Arábia, Egyiptom) maga alá fogja temetni Izraelt is a közeljövőben. És akkor mi marad? Igen, Európa középső része az utolsó gyarmatok. De mi majd teszünk arról, hogy ezek ne legyenek vonzóak a sáskahadnak!  
Fazekas József - Jövőnk.info






Szíria segítséget kér


|
Assad a BRICS országait kérte, hogy segítsenek neki megállítani az országában folyó erőszakot. A BRICS tagjai: Brazil Szövetségi Köztársaság, Oroszországi Föderáció, Indiai Köztársaság, Kínai Népköztársaság és Dél-afrikai Köztársaság. Az USÁ-t nyugtalanítja, hogy Oroszország továbbra is támogatja a jelenlegi szíriai vezetést. Miközben Szíriába közel 300 terrorista érkezett Jordániából, ahol amerikai kiképzőtáborokban készítették fel őket a modern fegyverhasználatra.
Franciaország és Nagy Britannia vezetői megegyeztek, hogy fegyvereket fognak szállítani Szíria ellenségeinek.




Irán tesztelte az új anti-hajó rakétáit


|
Az iráni forradalmi gárda sikeresen tesztelte az új, rövid hatótávolságú cirkáló rakétákat, amik sikeresen elpusztították a kis- és közepes méretű célokat. Az iráni fejlesztésű Zafar (Diadal) elnevezésű rakétát a dél-nyugati Bandar Abbas kikötővárosban tesztelték. 
A teszt során a rakétának motorcsónakokat kellett megsemmisítenie. 
A Zafar egy rövid hatótávolságú, radarirányítású hajó elleni rakéta, amit kis és közepes méretű célpontok elleni támadásokra fejlesztettek ki. 
Az elmúlt években Irán folyamatosan fokozta az ország védelmi képességét. 
Sántosi Károly - Jövőnk.info




Fajgyűlölő cigányhorda támadt egy fiatal cseh párra, hírverés helyett hírzárlatot rendeltek el


|
Az újabb csehországi cigánytámadás Duchcovban, egy 9 ezer lakosú vidéki kisvárosban történt. 
A cigányok egy fiatal párra támadtak rá és mialatt a földön fekvő eszméletlen fiatal lányt még hosszú ideig rugdalták és ütötték, barátja egy nagy husánggal próbált védekezni, amit később elvettek tőle és már őt is azzal verték. A lincselés motivációja az első vizsgálatok alapján fehérellenes faji gyűlölet volt, ezért a hatóságok a "tömeghisztéria elkerülése" miatt hírzárlatot rendeltek el. 
A felvétel azonban kiszivárgott és újra bebizonyosodott, hogy nem a "fasizmus újjáéledése" és az "antiszemitizmus" napjaink problémája Csehországban sem, mint ahogy azt naponta próbálják lenyomni a torkunkon az "örökké rettegő üldözöttek" a tévécsatornáikon keresztül.


VIDEO - Brutálně zmlátili na ulici v Duchcově manželský pár - vazbě se vyhnuli


(harcunk.info)




Marseille polgárainak elege lett, felégettek egy illegális cigánytelepet



|
Az úgynevezett jogvédők rendkívül aggódnak, hogy precedens lehet a cigányokkal szembeni önbíráskodásból Franciaországban. 
Marseille egyik kevésbé tehetősek lakta kerületében a helyi polgároknak elege lett az ott nemrégiben megjelent, illegálisan táborozó, "természetesen" ott is bűnöző életvitelt folytató cigányokból és a saját kezükbe vették a dolgok rendezését: szó szerint kifüstölték az elviselhetetlenné váló cigánytábort. 
Miután a lopásból, illetve rablásokból élő cigányok kellőképpen felborzolták a kedélyeket, a helyi polgárok nem győztek tovább várni a formális eljárásra és a tehetetlen rendőrségre, ezért a város északi szegletében felvert tábort saját maguk lakoltatták ki, majd mikor már minden cigányt elkergettek, felgyújtották a telepet. A tisztogatás után most már csupán néhány mosógép maradványa látszik... 
Franciaország ma már 150-200 ezer cigánynak is otthona lehet, akik jobbára Romániából és Bulgáriából érkeztek. A táborok száma ugrásszerűen megnőtt, mióta az új szocialista kormány nehezebbé tette a rendőrség dolgát, hogy eltávolítsa a nyomortelepeket.
(harcunk.info)




Moszad-ügynököket akasztottak fel Iránban

|
Izraelnek és az Egyesült Államoknak kémkedett az a két férfi, akiket vasárnap felakasztottak Iránban. 
A teheráni főügyészség szerint Mohammad Heidarit a Moszad hírszerzője, Kuros Ahmadi pedig a CIA embere volt. Az ügyészségi közlemény nem szólt arról, hogy mikor tartóztatták le őket és mikor állították bíróság elé. Irán rendszeresen beszámol olyan akciókról, amelyek szerint hatóságai felszámoltak különböző cionista kémhálózatokat az országban, valamint hogy ezekkel kapcsolatban letartóztattak kémeket. Teherán azzal vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy legkényesebb titkai után kutat, különösen atomprogramja részletei után. 
(harcunk.info)




Az államilag nem regisztrált magok használatát büntetné az EU

|
Az Európai Bizottság által előterjesztett új törvény illegálissá tenné az olyan zöldségmagok „termesztésre való használatát, szaporítását és kereskedelmét”, amelyet a bürokráciagépezet által Közösségi Növényfajta Hivatal néven létrehozott hatóság nem „tesztelt, hagyott jóvá és fogadott el”.
[Időkjelei: Magyarországra vonatkozóan ezt a jelenleg is hatályos törvényt találtam: LINK]
A Növények Szaporítóanyagáról szóló törvényjavaslat tulajdonképpen állami felügyelet alá helyezne minden növényt és magot, így ez alapján akár az otthoni konyhakertben nem szabályozott magból termesztő állampolgárok ellen is eljárást indíthatnának.
A termesztők tiltakozása miatt már többször módosított javaslat teljes szövege itt olvasható: LINK.
Ez a törvény azonnal véget vethet a zöldségfajták szakszerű fejlesztésének a kiskertek, bio termesztők és kisebb gazdaságok számára,” mondta Ben Gabel, a Real Seed Catalogue igazgatója. „A kiskert tulajdonosok igényei egészen mások, ők például kézzel, nem pedig géppel vetnek, és nem akarnak erőteljes vegyszereket használni. Egyszerűen nem lesz mód a kiskerti felhasználásra alkalmas magok regisztrációjára, mert azok nem fognak megfelelni a Növényfajta Hivatal előírásainak, amit kizárólag az ipari felhasználásra szánt magok jóváhagyása érdekel.”
Az állam persze mindent és mindenkit regisztrálni akar. A törvényjavaslat IV. fejezete például a következőket írja:
Egy fajta akkor kerülhet piaci forgalomba az Unióban, ha az már regisztrálásra került az országos vagy uniós jegyzékben a Közösségi Növényfajta Hivatal számára közvetlenül benyújtott kérvény útján.
A termesztőknek persze díjat is kell fizetniük az EU bürokratáknak a regisztrációért:
Az illetékes hatóság és a Közösségi Növényfajta Hivatal díjat számol fel a kérelmek feldolgozásáért és a formális és műszaki vizsgálatokért, a fajták elnevezéséért és fenntartásáért a regisztrációs folyamat időtartama alatt minden egyes évben.
Elképzelhető, hogy eredetileg a törvény a nagytermelőket célozta, mégis precedenst teremt és nagyon nagy eséllyel, idővel a kistermelőket vagy konyhakert tulajdonosokat is elérheti, azt követelve, hogy ők is betartsák ugyanezeket az értelmetlen szabályokat.
Ez egy tipikus példája a bürokrácia elburjánzásának,” mondja Ben Gabel. „A törvény elsősorban egy új bürokratacsapatot fog előállítani, akik egész nap aktahegyeket tologatnak majd, miközben megölik a kiskertek vetőmagellátását és megvonják az emberektől a jogot, hogy azt termesszenek, amit akarnak. Az is aggasztó, hogy felhatalmazást kapnak bármilyen jövőben kifejlesztésre kerülő magfajta szabályozására és engedélyezésére is, beleértve a fű-, moha- és virágmagokat is, mindent, anélkül, hogy azt a tanács elé kellene terjeszteniük szavazásra.”
A RealSeeds.co.uk weboldal arra figyelmeztet, hogy a törvény megértéséhez nem elegendő az ötoldalas összefoglaló elolvasása: 
Nem elég elolvasni az ötoldalas áttekintést, azt gondolva, hogy most már mindent tudunk, ami a törvénnyel kapcsolatban fontos lehet. Nem az összefoglaló válik majd hatályos törvénnyé! A törvényt maguk a cikkelyek alkotják, az összefoglalónak semmilyen jogi hatálya nincs, csupán a nyilvánosság és a törvényhozók kedvéért biggyesztik a legtöbb törvény elejére, hogy némi háttér információt nyújtson és kontextusba helyezze azt. 
Az összefoglalóval az a legnagyobb baj, hogy minden szép és jót elmond a biodiverzifikáció megőrzéséről, a törvényi szabályozás leegyszerűsítéséről, stb., magyarul csupa olyan dologról, aminek mi nagyon fogunk örülni, de maguk a cikkelyek ennek az ellenkezőjét eredményezik. 
Például az összefoglaló 1, 2 és 3-as pontja megemlíti, hogy könnyebb lesz a helyzet az „amatőr” fajták esetében. Azonban az amatőrnek számító zöldségféléket – amelyek regisztrációjáért 5 évig küzdöttünk a DEFRA-val – úgy ahogy van eltörölték a cikkelyekben. Ennek ellenére az összefoglaló és az összefoglaló alapján kiadott sajtónyilatkozatok egytől egyik azt állítják, hogy az új törvény segíteni fog az amatőr fajták megőrzésében. Az összefoglaló egy nagy kamu. Nem alapozhatjuk erre a törvény megítélését. 
Ajánlatos mindenkinek végigolvasni. 
Abban biztosak lehetünk, hogy ez a lépés „végleges megoldást” nyújthat a Monsanto, DuPont és hasonló mag-monopóliumoknak, hogy a föld valamennyi vetőmagja felett hatalmat gyakoroljanak. 
A törvény segítségével az összes ősi magfajtától megszabadulhatnak és ellehetetleníthetik a vetőmagok fejlesztését kiskertek számára. 
Ez persze a legtöbb kormány vágya: ellehetetleníteni az önellátást és az egész lakosságot a nagy monopóliumoktól tenni függővé a túlélésért. Ez az Egyesült Államokra és az Európai Unióra egyaránt igaz. Így működnek a kormányok: ágazatonként, évről évre szerzik meg a hatalmat, míg végül mindenki a globalista diktatúra rabszolgája nem lesz. 
Egy online petíció is indult az ügyben, amelyre a mai napig több mint 43.000 aláírás gyűlt össze. A Noé Bárkája és 240 másik, összesen 40 európai országban működő szervezet pedig nyílt levélben fordult a brüsszeli bürokratákhoz az őrület megállítására. 
Sajnos azonban minden jel arra mutat, hogy idővel a magok csempészáruvá fognak válni, azokat pedig, akik megtermelik saját szükségleteiket, idővel ellenségnek minősítik majd. A harc az élelmiszerellátás feletti teljes dominanciáért folyik. Ez egy olyan lépés, amit minden diktatúra megtesz miután elegendő hatalomra tett szert. 
(idokjelei.hu)


Ingyenes újságból ingyen fűtés

|
A Jászárokszálláson élő Zoli bácsi azon kevesek közé tartozik, akik sajnálják, ha nem találnak elég reklámújságot a postaládájukban. Évekkel ezelőtt ugyanis megismert egy egyedi fűtési módszert, amit azóta is fejlesztget és tökéletesít saját otthonában. 
Boros Zoltán mindig is fogékony volt a költségtakarékos, környezetbarát megoldásokra. Úgy öt évvel ezelőtt, a sástói Sörkollektor Találkozón találkozott először a papírbrikettezéssel, és ez azonnal beindította a fantáziáját. Mára már egy saját kis „brikettgyártó üzemet” állított fel a hátsó kertben, ahol folyamatosan készülnek a kerek tüzelőanyagok. 
De mi is az a papírbrikett? 
Röviden megfogalmazva összepréselt papírforgács. A fához nagyon hasonlóan ég el, és hamutartalma is igen alacsony, alig 2-3%. Bármiféle újságból, papírból előállítható, fűtőértéke pedig alig kevesebb néhány fáénál (kb.13-15000kcal/kg).
Zoli bácsi az évek során szinte tökélyre fejlesztette a brikettezést. A nyugdíjas kőműves legfontosabb eszközeit maga készítette el mindabból, amit az udvaron talált, így lett például az ősöreg használatlan disznóvályúból a brikett korongok formája. 
Az összeállítási folyamat hosszú, de megfelelő munkaütemben nagyon rövid idő alatt elkészül hetekre, hónapkora elég tüzelőanyag. 
Az első lépés a papírtépés. Az egész szomszédság, de még a kilométerekre élő rokonság is zsákszámra hordja a régi újságokat, prospektusokat, leveleket és füzeteket, amik máskülönben a szeméttelepen végeznék. Zoli bácsi régen iratmegsemmisítővel dolgozott, de a gépek nem bírták sokáig a hatalmas iramot, így maradt a legmegbízhatóbb, kézzel történő megoldás. 
Ezután történik a beáztatás. Körülbelül 25 kiló papír úszik 80 liter vízben legalább egy napig, mire megfelelő lesz. Első hallásra talán aggódhatunk a magas vízszámla miatt, de mint kiderült, minden az összegyűjtött esővízből származik. A beáztatott papírokat még össze is kell zúzni, erre érdemes elektromos fúrót használni. 
A munka érdekesebb része ezután jött. Az összeállt papírt a formákba helyezzük, és összepréseljük, ehhez jól jön a korábbi munkákból szerzett emelő. A kifacsart víz itt sem vész kárba, egy speciálisan erre a célra a földbe ásott vödör ezt is összegyűjti, így a felhasznált víz kb. egyharmada visszakerülhet a hordóba. 
Az elkészült korongokat minimum egy-két napig szárítani kell, de még jobb, ha egy hetet szánunk rá. 
Ha az előkészületeket nem számítjuk, kevesebb, mint egy óra alatt 10-11 darabot készítettünk el, amik napokon belül már "munkába is állhatnak". A legnagyobb hidegben úgy 4-5 korong fogy el naponta, tehát most legalább két napra elegendőt gyártottunk, amik a jövő télig ki is fognak tartani. 
Rengeteg érvet sorolhatnánk fel a papírbrikett mellett, kezdve a költséghatékonyságtól, az energiatakarékosságon át a környezettudatosságig, de semmiképp sem felejthetünk el egyet, ami talán a legjobban motiválja Zoli bácsit is: a napi elfoglaltság, ami kitölti a nyarak dologtalan heteinek unalmát. 
(pozitivnap.hu)




Egy másfajta országvesztés



|
1920. június 4-én ismert tényezők közrejátszása mellett megtörtént Magyarország feldarabolása, mely következtében Hazánk területének kétharmadát veszítettük el.
Napra pontosan harminchat évvel később, 1956. június 4-én Csonkahazánk megkapta a kegyelemdöfést is:államilag engedélyezték az abortuszt. Talán nem véletlen a dátum. Idén, 2013. június 4-én emlékezzünk erre is!
Hogyan történik az abortusz?
Vákuumos kiszívás
Ez a leggyakrabban alkalmazott módszer a terhességek első trimeszterében (az első három hónap). A méhszájat kitágítják és egy csövet vezetnek a méhbe, ami egy erős szívógéphez van kapcsolva. Ez a cső hasonlít egy porszívóhoz, de rendkívül éles végződése van. A szívó és vágó vég feldarabolja a babát, míg a szívócső a testrészeket kiszívja, majd azok egy gyűjtőtartályba kerülnek.
Tágító és kikaparó eljárás (D&C)
A méhszájat kitágítják, és aztán egy erős kaparókanalat vezetnek a méhbe, amivel darabokra vágják a magzatot és a méh falát is lekaparják. Valakinek ellenőriznie kell, hogy a gyermek minden testrésze kint van-e a méhből, mert egyébként fertőzések léphetnek fel.
Tágítás és kiürítés (D&E)
Az abortusz ezen formája a második trimeszterben lévő (12-24 hetes) babák megölésére használatos. Az abortuszt végző egy szülészfogót használ, amivel megragadja a baba testrészeit (karokat és lábakat) és darabjaira tépi szét a gyermeket. A baba fejét is össze kell roppantania, hogy ki tudja venni, mert ekkorra a koponyacsont már annyira megerősödött a gyermek fejlődése során, hogy máskülönben nem tudná kivenni a fejet az anyaméhből.
Tágítás és kihúzás (D&X), más néven részben-szüléses abortusz
A már harmadik trimeszterben lévő (24 hetes és annál idősebb) gyermekek megölésére alkalmazzák. Az abortőr benyúl az anya méhébe, szülészfogó segítségével megragadja a gyermek lábát és kihúzza a gyermeket az anyából. Ezután az abortuszt végző egy sebészollót döf a gyermek fejének hátsó részébe, majd kinyitja az olló pofáit ezáltal lyukat nyit a baba koponyáján. Ezután kiveszi az ollót, a nyíláson át szívócsövet helyez a baba koponyájába és kiszippantja az agyát. Ezután az abortuszt végző orvos szülészfogóval összezúzza a baba fejét, majd kihúzza a test többi, még a szülőcsatornában lévő részét.
Sómérgezéses abortusz
Ezt a technikát második és harmadik trimeszterben lévő gyermekek abortálására alkalmazzák. Az abortuszt végző egy hosszú tűt szúr az anya méhébe. A tűben só van, melyet aztán a babát körülvevő magzatfolyadékba fecskendeznek. A baba lenyeli a sót és sómérgezésben, kiszáradásban, agyi vérzésben meghal. Közel egy óráig tart mire a gyermek belehal a beavatkozásba, a bőre közben súlyosan megég és elváltozik. Az egész esemény ideje alatt a baba szörnyű fájdalmakat él át. Ezt követően 24-48 óra elteltével az anyára szülési görcsök jönnek és megszüli a halott gyermeket.
Statisztikák
Míg az 1880-as években a terhességek 80%-a végződött élve születéssel, jelenleg ugyanilyen arányban akadályozzák meg a fogamzást vagy szakítják meg a terhességet.
Az abortuszok területi megoszlása Magyarországon, 1998.

Abortusszal végződő terhességek aránya külföldön
Magyarországon 1956 óta az illegális és „legális” abortuszokkal együtt a legóvatosabb becslések szerint is 7-8 millió embert öltek meg még azelőtt, hogy megszülethetett volna. Az érintett korosztály a 13 és 18 év közötti. Ez a valódi tragédia, nem a holokamu, a buzik „jogai” helyett emiatt kéne aggódni! Nekünk nincs szükségünk arra, hogy hatmilliós számokat találjunk ki és nyomjunk le egy bolygónyi ember torkán. Van saját, valódi, 7-8 millió halottunk.
A gyáva ember (nép, ország, hatalom) jellemzője az, hogy a legvédtelenebbet támadja. Az elszámoltatás pillanata viszont közeleg! Közeleg mindazok számára, akik tevékenyen vagy hallgatólagosan részt vállaltak a folyamatban! Akik politikai befolyásuk ellenére (vagy épp azt kihasználva) a fejüket sunyi módon évtizedek óta félrefordítják! Felelniük kell a gyilkos „orvosoknak”, a lelketlen „anyáknak”! A média szereplőinek, akik nyíltan hadat viselnek a keresztényi életvitel, a gyermekvállalás és az erkölcsösség ellen! Akiknek fontosabb a kereskedelmi csatornák minősíthetetlen színvonalú műsorai és jelentéktelen hírei, mint a nemzet valódi helyzete!
Egyszer mindenkinek felelnie kell a tetteiért! Ha nem itt a Földön, akkor fent, az Úristen előtt!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kitartás!
"Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság."
Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok dörgő, honmentő szónoklatait.”
Szálasi Ferenc Nemzetvezető

FIGYELEM! MEGRÁZÓ KÉPEK! (+18!)

      
 

Statisztikák, képek: www.valsagterhesseg.hu
2013.
MNA - Nyírség




Utolsó gondolatok életünk végén



|
Az interneten olvasgatva találtam ezt a cikket. Aki elolvassa a cikket, egy picit ráébred saját hétköznapi, egyszerű szürke életére. Persze mindenki úgy színesíti ahogy akarja. Bárkitől megkérdezem hogyan éled a hétköznapjaid mindenki azt feleli remekül, mindent megteszek magamért másokért. De biztos így is élünk? A hétköznapokban van az élet igazi dísze elrejtve, nem a nagy kötelező ünnepnapokban.
Az egészségügyben dolgozva sokat láttam már én is. Láttam jókat és kevésbé jókat. Minden embertől előbb utóbb elhangzik a nagy kérés: Istenem Segíts! A műtőasztalon nem az orvosban kell bízni, hanem Istenben. Az orvos csak ember egy eszköz. Nem ő az élet ura. Láttam gyorsan elmenni embereket és az alagút végéről visszajötteket is.
Az embernek úgy kell élni az életét, hogy minden nap ünnepnap, minden étkezés egy lakoma. Ne csak a mának éljünk, de ha egyszer az ember végignézi eddigi életét legyen tartalmas és érdemes az életre.
A cikk egy kicsit iránymutató is a mai felgyorsult erkölcstelen fogyasztó társadalmunkban
Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A férfiak leggyakrabban azt sajnálták, hogy túl sok időt töltöttek munkával.
Bronnie Ware, palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Az először a blogján közzétett, öt megbánást tartalmazó listát kibővítette könyvvé is, amely angolul idén számos országban jelent meg, és már több millió példányt adtak el belőle.
A megbánások között sok visszatérő akadt, a nővér szerint a leggyakoribb az alábbi öt volt:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye" - írja a nővér a blogján.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
"Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte."
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
"Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett."
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
"Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel, amikor már sokszor nincs mód az illető felkutatására. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni. Sokan számoltak be mély megbánásról, hogy barátaikra nem szántak elég időt és energiát. Mindenkinek hiányoznak a barátai élete végén."
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
"Sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi mintákba, szokásba. A megszokás mind az érzelmi életet, mind a fizikai létet képes középszerűvé tenni. A változástól való félelem sokakat arra késztetett, hogy magukkal és másokkal is elhitessék, hogy tulajdonképpen elégedettek az életükkel, miközben lelkük mélyén arra vágyták, hogy újra bolondozhassanak, és felszabadultan nevethessenek." 
Megjegyzés: Az életet Isten adja, és Isten veszi el! 
Varró Péter - Jövőnk.info


Mil-Tec ,Taktikai kés

Mil-Tec Taktikai kés 3 990 Ft 






RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Mil-Tec Taktikai kés
    Méretek:
    Teljes hossz:28.5cm
    Penge hossz:16cm
    Penge vastagság:4mm
    Penge anyaga:rozsdamentes acél
    Tok:vászon
    Övcsipesz:-
    Övre akasztható:+
    Doboz:+
    Származási hely:EU


Bw bajonett,tanto pengés




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Mérete:
    Penge hossz: 19 cm
    Teljes hossz: 27 cm
    Penge anyaga: rozsdamentes acél
    Penge vastagsága: 4 mm
    Markolat anyaga:műanyag
    Tok: -műanyag
    Övcsipesz: -övön hordható
    Származási hely:EU
7 990 Ft
Akció: 6 490 Ft

Sharp dobó kés




RÉSZLETEKADATOK 
    Dupla élű,dobó kés.
    Mérete:
    Penge hossz:6.5cm
    Teljes hossz:15 cm
    Penge vastagság:3mm
    Anyaga:rozsdamentes acél
    Súly:39g
    Vászon tok.
    Övre akasztható.
    Származási hely:EU

2 590 Ft  
1 790 Ft




Fox Outdoor kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Mérete:
    Teljes hossz:27cm
    Penge hossz:15.5cm
    Penge vastagsága:4mm
    Penge anyaga:rozsdamentes acél
    Markolat anyaga:zsinór
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-
3 590 Ft
Akció: 2 590 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés,fekete pengéjű
    Mérete:
    Teljes hossz:31cm
    Penge hossz:18cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:műanyag
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-
 490 Ft
Akció: 2 190 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés,fekete pengéjű
    Mérete:
    Teljes hossz:31cm
    Penge hossz:18cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:műanyag
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-

3 490 Ft
Akció: 2 190 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés,fekete pengéjű
    Mérete:
    Teljes hossz:31cm
    Penge hossz:18cm
    Penge vastagsága:
    Penge anyaga:2mm
    Markolat anyaga:műanyag
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-

3 490 Ft
Akció: 2 190 Ft

Tőr kés,vászon tokban.




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Fekete pengéjű tőr kés.
    Mérete:
    Teljes hossz:33.5cm
    Penge hossz:20cm
    Penge vastagsága:2mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:gumi
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-


3 490 Ft
Akció: 2 190 Ft

Mil-Tec boot knife




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Mil-Tec Taktikai kés
    Méretek:
    Teljes hossz:22cm
    Penge hossz:11.5cm
    Penge vastagság:4mm
    Penge anyaga:rozsdamentes acél
    Markolat anyaga:nylon
    Tok:vászon
    Övcsipesz:-
    Övre akasztható:+
    Doboz:+
    Származási hely:EU




4 490 Ft
Akció: 2 990 Ft
Tőr kés




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés
    Mérete:
    Teljes hossz:26.5cm
    Penge hossz:15cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:440 acél
    Markolat anyaga:műanyag,fém
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-
4 490 Ft
Akció: 2 490 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés
    Mérete:
    Teljes hossz:26.5cm
    Penge hossz:15cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:műanyag,fém
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-

 3 990 Ft
Akció: 2 590 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés,fekete pengéjű
    Mérete:
    Teljes hossz:31cm
    Penge hossz:18cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:műanyag
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-

3 490 Ft
Akció: 2 190 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés,fekete pengéjű
    Mérete:
    Teljes hossz:31cm
    Penge hossz:18cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:műanyag
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-

3 490 Ft
Akció: 2 190 Ft

Tőr kés,vászon tokban




RÉSZLETEKHASONLÓ TERMÉKEKADATOK 
    Tőr kés
    Mérete:
    Teljes hossz:26.5cm
    Penge hossz:15cm
    Penge vastagsága:3mm
    Penge anyaga:acél
    Markolat anyaga:műanyag,fém
    Övcsipesz:-
    Tok:vászon
    Doboz:-

3 990 Ft
Akció: 2 590 Ft

Cégnév / Név:Muvaka Work Kft.
Cím:2200 Monor, Virág utca 47
Telefon:+36-70/549-9190
E-mail:lkadar66 [kukac] gmail.com
Áruház neve:warrior 66
Adatvédelmi nyilvántartási szám:1355/2011
Adószám:12456570-2-13
Cégjegyzék szám:13-09-135819
Cégjegyzéket vezető bíróság:Pest.MegyeiMűködési engedély száma:5385/2011Nyilvántartásba vevő jegyző:Dr. Urbán Hajnalka
Kapcsolattartó neve:Kádár Lajos
Kapcsolattartó telefonszáma:00-00/000-000
Kapcsolattartó e-mail címe:lkadar66 [kukac] gmail.com

Utálom a zsidó technikát amikor végig gyilkolják rabolják , és robbantgatják a világot, és a gojoknak még az önvédelem jogát is kétségbe vonják . A gyilkolásra csak a moszad akcióit nézd meg idegen állampolgárként hamis útlevéllel csoportosan előre megfontolt szándékkal ölnek, gyilkolnak. Robbantgatásra egy párpélda , kezdjük a 9/11 – es esettel , mely beindította a terrorista mondva csinált háborút eddig több százezer halottal , vagy talán már milliókban beszélhetünk azóta. Ott van a Brejvik eset, szegény gojok nemgyőzik elszenvedni a terrorista akciókat , amit a kiképzett szabadkőművesek , titkosszolgálati emberek hajtanak végre , és a végén magányos gyilkosokként kerülnek látóterünkbe, hol ott nagyon jól tudjuk , hogy csoportos feladatokat hajtanak végre . Még egy esetet az USA – ból az állampolgároknak a fegyvertartáshoz való jogainak beszűkítésére , a különféle gyilkosságok megrendezése , és magányos gyilkosra húzása , hogy a fegyverkorlátozásokat be tudják vezetni . No nem szaporítom a szót , ezek a gyilkos terroristák , terrorista szervezetek törvény felett állóknak képzelik magukat , és úgy is hajtják végre a terrortámadást , és ha lebuknak a társának az a feladata , hogy likvidálja a lebukottat, mint a Kenedi gyilkosságnál . Vagy legutóbb a Bostoni maratóni ügynél ahol úgy elintézték a biorobotot , hogy beszélni nem tud , írni az ő kezük által tud csak jól megvezetve a világot, amúgy biorobotos módon . Na szóval ők mindent tudnak a gyilkosságokról , kitervelik , végrehajtják , terrorizálnak , a gojok meg csak ámulnak mint a mesebeli TV nézők kiknek karosszékből tálalják a gyilkosságokat. Ha a keresztény akar felkészülni a terrorista támadásokra és az ismereteket akarja összerakni , hát már az interneten is csak gáncsolják az ismeretek megszerzését , pedig egy országnak , hadseregének is kellene lenni , és különböző védelmi szervezetének , hogy megvédjék a betolakodó terrorista beszivárgóktól , kik polgárháborút akarnak kezdeni egy békés országban. Hogy ez mennyire így van nézd meg az Arab tavasz hadműveleteket , most éppen Szíria a soros polgárháborús övezet , mert a zsidó érdek így kívánja , nem kellene már egy bőrönd atombombát robbantani a kormány negyedben , hogy a héják felszálljanak a vadászmezőkbe. Mi meg kötelességtudóan igen is önismereti módon el kell , hogy sajátítsuk a védekezés módszereit , hogy felkészültek legyünk a zsidók alattomos támadásaival szemben , mert biorobotjaik minden országban ott vannak , csak a jelszóra várnak , és már robbantják is fel a kijelölt objektumot, és nálunk ,. majd a korrumpált rendőrség veszi fel a harcot e képzet zsoldosokkal , Szíriában látjuk a jól felszerelt hadsereg is nehezen tud megbirkózni velük . A cionista szabadkőműves támadás pedig ma is folytatódik hazánk ellen , már csak a fegyveres beavatkozás hiányzik , és itt a polgárháborús helyzet. Szövetségeseink jóvoltából , és a zsidók mesterkedésére ez előbb utóbb bekövetkezik hazánkban . Mind ez Pintérnek köszönhezően váratlanul ér bennünket, és mire védekezhetnénk , már zsidó kézen lesz az ország , holló népe meg így is gyilkolta már a népet ÁVH – s ként darálta , mostanra már kifimomultan dolgoztak . Én azt mondom mindenki képezze magát az ellenállásra , és ha kell mi robbantsuk fel őket , mielőtt itt megfélemlitenék az egész országot , a drága rendőrséget nem is merném ellenfelükként emlegetni ők csak a korumpálódáshoz értenek Pintérrel az élen , még egy kis megvesztegetés rá férne kevés az a vagyon amit össze harácsolt és lopott a politikai maffiával. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése