2015. január 29., csütörtök

MI tettük tönkre ezt az országot.




MI tettük tönkre ezt az országot.










2014.06.11. SZÁMÚ KORMÁNYZÓI TÁJÉKOZTATÁS
a félelmetes jövőről


1./ Sokan tekintenek félelemmel a hajdan volt keresztény Európa jövőjére. Világi és egyházi méltóságok ostorozzák és okolják az édesanyákat a születések számának a csökkenése miatt. De ha távolabbról vizsgáljuk a drámai kérdést,akkor nem szabad megfeledkeznünk arról,hogy Európa ifjúságának a színe-java elpusztult az I. és a II. Világháborúban. Ez a helyes és valós kiindulási alap a helyzet megítélésénél. Nem szabad a gyermek születések számának a csökkenését az édesanyák nyakába varrni, mert ez az általánosítás sértő és tévútra vezet. Ha valaki utána számol a vérveszteségeink miatt kiesett házasságoknak, akkor tökéletesen igazolva látja megállapításaink helyességét. 
2./ A melléklet szerinti félelmetes anyag megtekintése előtt érdemes felidézni II. Szilveszter pápának Ottó német császárhoz írt levelét,amelyben a pápa már ezer évvel ezelőtt az egész Európára kiható valós veszélyforrásként jelölte meg a muszlimok európai beözönlését. Ám abban reménykedett, hogy "a Kárpát-medencei szkíták - akik mellénk álltak - majd feltartóztatják őket." 
3./ Ebben a feltartóztató örökös harcban a magyarság színe-java aztán odaveszett. Ma minimum 65 milliós nemzet lennénk, ha nem védelmeztük volna önerőből a keresztény Európát évszázadokon át. A hála Trianon lett! A létfontosságú mai magyar-mentő autonómiák támogatása helyett pedig a mellébeszélés és a keresztény értékrend ideológiai elutasítása vált Európában uralkodóvá. 
4./ Ha a Kárpát -medencei magyarság az elkövetkezendő 7 év alatt 3 millióval nem tudja a lélekszámát megemelni a születések számának a növelése révén, akkor a folyamatok feltartóztathatatlanokká válnak. 
5./ A Kárpát-medence nem magyar származású népcsoportjait - köztük a zsidóságot is - csak a magyarság genetikai ereje védheti meg tartósan a zuhanástól. Ezért nekik is ki kellene tárniuk minden ajtót a magyarság feltámadása és önszerveződései előtt, nem pedig "lövöldözni" rájuk! Ellenkező esetben az ő pusztulásuk brutálisabb lesz mindennél. 
melléklet szerinti tanulmány megalapozottságáért természetesen a szerzőt terheli a felelősség. 
Tisztelettel: 
Dr. Nagy László
Rendi kormányzó
 


Új autókat vesz a kormány 462 millióból 



2015. január 22., csütörtök MTI - HVG 
40 új autót vesz a kormány. Az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, átlagosan 260-400 ezer kilométert futottak, ezért túl sokba került a karbantartásuk. Emiatt döntöttek az új autók beszerzése mellett egy már korábban átcsoportosított összegből - közölte az NGM. 

Hova megy Miniszter – Elnök úr? Megyünk lopni, igen lopni, mert még van ott ahol ez volt , miért hagynánk másnak .


A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 40, különböző kategóriájú személygépkocsi beszerzését tervezi a kormányzat számára abból a 461,5 millió forintból, amelyet nemrégiben csoportosítottak át erre a célra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. 

A tájékoztatás szerint a kormány január 20-i határozatában 461,5 millió forint átcsoportosítását rendelte el az NGM 2014. évi kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványából. 

A kormány logisztikai feladatait ellátó KEF az amortizálódott gépjárműpark cseréjének első ütemét valósítja meg közbeszerzési eljárással. A most beszerzendő gépkocsikat előreláthatóan a nyáron állítják üzembe - közölték. 

A tárca kifejti: az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, futásteljesítményük magas, átlagosan 260-400 ezer kilométer, ezért megnövekedtek az autók karbantartási, generál-jellegű és váratlan meghibásodásból adódó javítási költségei. 

A ráfordítások mellett ezen autók további használata komoly üzemeltetési és üzembiztonsági problémákat is jelent - olvasható a minisztérium válaszában. 


* * *

Mi különbség a német és a magyar munkavállaló között? 
Orbán Viktor a Mercedes gyárban járt. Nem beszélt arról, mennyi állami támogatást, mennyi adókedvezményt és egyéb kedvezményeket kapott a Mercedes az amúgy a magyaroknak járó pénzből. Arról sem szólt, hogy mekkora a jövedelemkülönbség a Mercedes németországi és magyarországi dolgozóinak jövedelme között? 
Azt is elmondta, hogy nemsokára a magyaroknak is lesz pénze Mercedest venni. Hát ha igazságos világban élnénk, akkor a Mercedes gyárban a szalag mellett dolgozó munkások nemsokára azzal járnának. 
Most olvastam itt az interneten, hogy Orbán Viktor Ráhel nevű lánya (aki drága svájci iskolában képezi jelenleg tovább magát) nem Magyarországon gyártott autóval, hanem szürke Jaguárral jár. 
Valószínűleg azért, mert az olcsóbb... (humor...) 
SVPSZ 
Kapcsolódó: 
   Orbán Viktor veje és üzlettársa vitorláskikötőt vett 
   Orbán veje a közbeszerzés mágus 
   Kiakadt az ellenzék Orbán veje miatt 
   Medgyessy Péter lánya kiállt Orbán Viktor fia mellett 
   Orbán felcsúti ministadionja lesz a legdrágább aréna 
   A felcsúti Mészáros és a fiktív(?) disznó biznisz 
   Az állami gyermekkereskedelmi maffiáról 
   Álláshalmozó államtitkárok az Orbán-kormányban 
   Éhen halt egy ember Felcsúton 
   Az elmúlt években rohamosan nőtt hazánkban a szegények száma 
   Orbán: Csökkent a szegénység Magyarországon 
   Orbán megismételte: "ne figyeljenek oda arra, amit mondok" 
   Orbán retteg Gyurcsánytól! - Sukoró-ügy: Megszüntették a Gyurcsány Ferenc elleni nyomozást 
   Olaj ügyek, Orbán 500 milliárdos vagyona 
   Orbán: Én csak egy szegény miniszterelnök vagyok 
   Hová lett az MSZMP vagyona? Követeljük a jogutód elszámoltatását! 
   Magyarországnak már nincs alkotmánya - interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval 
   Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik! Orosházi a bíróságon 
   Orbán és Gyurcsány együtt búcsúztatta Hornt 
   Együtt tettük tönkre az országot! 
   SZDSZ-es közgazdászok nagyon szeretik ezt a "nincs ingyen ebéd" fogalmát 
   Ki nem találnák, melyik európai országban egyre élénkebb a zsidó közélet az izraeli főrabbi szerint 
   Zsidó megbízásra gyilkolták a cigányokat Magyarországon! 
   Egyik nap a kormány kényszerére aláírt, másnap pedig meghalt 
   Diplomáciai offenzívát indítanak a szocialisták az Orbán-kormány ellen 
 
 



Orbán Viktor veje és üzlettársa vitorláskikötőt vett


Orbán Viktor veje, Tiborcz István és üzlettársa egy keszthelyi kikötőt, valamint több ingatlant is vásárolt a környéken. Az üzletet még decemberben kötötték meg. A 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötő korábbi tulajdonosának, az állami Balatoni Hajózási Zrt.-nek.
Orbán Viktor veje és üzlettársa kikötőt vásárolt Keszthelyen - értesült az Átlátszó. A település honlapján még december 23-án jelent meg egy közlemény arról, hogy "nyereséggel értékesítette a város a kikötőüzemeltető cégét". A Keszthelyi Yachtkikötő Kft. az önkormányzat 100 százalékos tulajdona volt. Az önkormányzatnak 2014 végéig kellett eladnia a kikötőt és az ingatlanokat. Az üzletet a határidő lejárta előtt pár nappal kötötték meg. Az önkormányzati közlemény szerint a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. „kedvező vételi ajánlatot tett”. A társaság tavaly júniusban, 3 millió forint törzstőkével alakult, és két hónappal az üzlet megkötése előtt Tiborcz István egyik cége, a Green Investments Kft. és további öt vállalkozás tulajdonába került.

Orbán veje a közbeszerzés mágus


Ez drámai: ennyi szegény ember...



Kiakadt az ellenzék Orbán veje miatt



Felháborítónak tartja az MSZP és az Együtt, hogy pályáztatás nélkül, a piacinál jóval kedvezőbb feltételek mellett juthatott hozzá a keszthelyi kikötőhöz a miniszterelnök veje. Tiborcz István - a csaknem 8 ezer négyzetméteres területtel együtt - egy félszigetet is bérel. Ez azután derült ki, hogy az Átlátszó.hu megszerezte az adás-vételi szerződést. Részletek a videóban.
atv.hu

http://www.atv.hu/videok/video-20150123-kiakadt-az-ellenzek-orban-veje-miatt?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Orbán felcsúti ministadionja lesz a legdrágább aréna



2013. május 17. péntek 05:46:59





Székely SaroltaSzékely Sarolta
újságíró
Összehasonlítottuk a zajló stadionépítési projekteket és megnéztük, egy nézőre melyik esetben mekkora költség jut.

Az Orbán-kormány nem titkoltan meglehetősen nagy rajongója a magyar futballnak, és az MLSZ-szel karöltve ismét szeretné, ha futball-lázban égne hazánk lakossága - nők és férfiak, gyerekek és felnőttek egyaránt. Ennek érdekében növelték a futballal kapcsolatos költségvetési előirányzatok nagyságát is az idei büdzsében. Pontosabban egyenesenmegduplázták azt: míg ugyanis 2012-ben még "csak" 7,8 milliárd forintot szántak kiadni a sportággal összefüggésben, idén már 15,9 milliárdot költenek.
A debreceni stadion mellett szűk egy éven belül kerül átadásra a fradisták új szentélye is, és a felcsúti Puskás Akadémia szurkolói is új lelátókról, új környezetben nézhetik a csapatuk mérkőzéseit 2014-től. Persze, ha a kormány a brüsszeli nyomás hatására nem lesz kénytelen felfüggeszteni többek között ezeket a beruházásokat is. Bár hivatalosan még nincs döntés, csak egy felhívás az érintett tárcavezetők felé, hogy a jövő évi büdzsét illetően 60 milliárdos egyenlegjavításra kell javaslatot tenni a beruházások és felújítások felülvizsgálatával.
A nagy stadionépítési lázban mindenesetre az mfor.hu utánanézett, melyik is lesz a legdrágább új stadion Magyarországon. Ezúttal azonban nem a teljes beruházási költséget vesszük figyelembe, inkább a fajlagos ráfordítást, hiszen az sokkal beszédesebb.
Debreceni Nagyerdei Stadion
Már az alapkő letétele is megtörtént, és megfelelő tempóban halad előre az építkezés, így jelenleg minden esély megvan arra, hogy jövő tavasszal a Loki már teljesen új, nemzetközi normáknak megfelelő, minden igényt kielégítő stadionban vívja a csatáit.
A Nagyerdőben kialakításra kerülő stadion 20 ezer férőhelyes lesz, megkapta az UEFA 4-es besorolását, vagyis Bajnokok Ligája-döntőt, világbajnoki mérkőzést, és Európa-bajnoki döntőt is lehet itt majd rendezni. A stadion teljes bekerülési költsége 12,5 milliárd forint, a kivitelező viszont 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a munkát. Mindenesetre a kormány a tavalyi költségvetésben közel 3, az ideiben pedig 9,2 milliárd forintot irányzott elő a projektre.
Ha leosztjuk a teljes költséget a férőhelyek számával, akkor az derül ki, hogy az új Loki-stadionban egyetlen nézőre 625 ezer forintos fajlagos költség jut.

A debreceni stadion animációja





Fradi-stadion
A ferencvárosi klub új stadionja sem áll rosszul, és a tervek szerint jövő ősszel már birtokba is vehetik a szurkolók és a játékosok a szintén UEFA 4-es besorolású arénát. A közel 13,5 milliárd forintos projektet egyébként a kormány még 2012 júliusában kiemelt jelentőségűvé nyilvánította, az idei költségvetésben pedig 6,9 milliárd forint került elkülönítésre a 22 ezer fő befogadására alkalmas stadion munkálataira.
Mindez pedig azt jelenti, hogy az ülőhelyenkénti fajlagos költség 614 ezer forintra rúg, vagyis ebből a szempontból nincs jelentős eltérés a fővárosi és a hajdúsági gárda leendő játékterének fajlagos költsége között.


Ilyen lesz az új Fradi-stadion





Minden lakosra két ülőhely jut a felcsúti ékszerdobozban
Múlt hétvégén a mindössze alig 1800 fős Felcsútnak NBI-es csapata lett, mivel a Puskás Akadémia feljutott a másodosztályból. Pedig Orbán Viktor pár évvel ezelőtt még maga nyilatkozott úgy, hogy egy NBI-es feljutás nem tekinthető reális álomnak, ám úgy tűnik, mégis lehetnek "csodák".
Egy első osztályú csapatnak pedig minimum első osztályú stadion dukál, ez pedig a Felcsúti "Aranycsapat" Labdarúgó Stadion lesz, ami részben adókedvezményekből valósul meg és építtetője a miniszterelnök által létrehozott alapítvány. A 3500 fő befogadására alkalmas, négy oldalról fedett miniaréna 3,8 milliárd forintból épül, a terveket pedig Makovecz Imre vázlatai alapján tanítványai készítették el.
Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Akadémiát működtető alapítvány elnöke szerint a létesítmény olyan "ékszerdoboz lesz", ami a nemzetközi követelményeknek is megfelel (UEFA 4-es kategória - akárcsak a Loki, vagy a Fradi stadionja) és majd nemzetközi mérkőzésekre is kiválóan alkalmas.
Bár önmagában a ministadion ára nem tűnik vészesnek, sőt a fentebb részletezett két nagy arénáénak közel harmada-negyede, a fajlagos költséget tekintve mégis ez a legdrágább stadion. Nézőnként ugyanis 1,085 millió forintos költséget kapunk. Ez pedig 75 százalékkal haladja meg a Fradi és 73 százalékkal a Loki-stadion fajlagos költségeit. Csak összehasonlításként a végére, ezzel az "egységnyi" költséggel egy 20 ezres stadion majdnem 22 milliárd forintba kerülne - vagyis közel duplája a Loki-stadionnak.
És még egy érdekesség a végére: a KPMG egy 2011-es tanulmányából tudhatjuk azt is, hogy a Juventus 41 ezer fős arénája 3000 euróba került ülőhelyenként, vagyis átszámítva közel 870 ezer forintba. 




Felcsúti stadion





Koncentrációs tábornak kicsit drága létesítműnyek, még ha jól védhetőek is . Talán jobban megfeleltek volna az elhagyott bányáink ás azok még ennyire sem lettek volna szeme lőtt, vagy oda másokat szántak zsidó uraitok, de kis helytartóik ezt nem illik megkérdezni a metszetfarkú kiváltságosaitoktól . És mi lesz ha a nép előbb eszmél , és tör, zúz , és ragad , és letépi a fazonírozásra előjegyzett fitymáitoktól meg szabadított farkatokat?
Székely Sarolta
mfor.hu



A felcsúti Mészáros és a fiktív(?) disznó biznisz 


Hozzáadva: 2014-02-27 21:18:38
Nem hiába mondom mindig, hogy óvakodj a disznótenyésztőktől - fogalmazta meg igen nyomatékosan egy fiktív maffiafőnök, a Blöffcímű, nagysikerű Guy Richie filmben. Mészáros Lőrinc, a miniszterelnökünk háztáji oligarchája, pedig éppen ezzel tevékenységi körrel bővítette nemrég, az egyébként is igen komoly ütemben "fejlődő" vállalkozási arzenálját, amihez természetesen a magyar lakosság adóforintjait is büszkén igénybe veszi. 



Domján Tibor, Budapest


Nagyon gondolkodom a sertéstartásban is, de a sertéstartás nem a csúcsközelben van. (…) Ha a sertésüzletág plusz nullás állapotban van, akkor általában azt mondják a parasztemberek, hogy össze lehet tenni a kezünket”  - vélekedett még 2012-ben Mészáros Lőrinc, a felcsúti oligarcha, de nem sokáig gondolkodott, mert egy év múlva már meg is igényelte az állam által biztosított sertésjóléti támogatást, Búzakalász 66 Kft-jén keresztül, amit persze azonnal meg is kapott, nehogy  már a megérdemelt közpénz nélkül fejlődjenek szegény cocái.  

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)adatai szerint Mészáros, nagyjából 7,4 millió forint sertésjóléti támogatást kapott, ami - tekintve, hogy tavaly átlagosan 2150 forintnyi állami hozzájárulás jutott egy sertésre - azt feltételezi, hogy a felcsúti polgi, rögtön nem kicsibe kezdte a bizniszt és ami alapján elképzelhető, hogy akár 3400 röfire is igényelhette és kaphatta meg az említett összegű támogatást.

Amennyiben, esetében mégsem beszélhetünk ilyen komoly állatállományról, úgy akár azt is feltételezhetnénk,  hogy az illetékes szervek, esetleg kivételeztek a felcsúti disznókkal még annak ellenére is, hogy a támogatás összege esetenként változhat, annak függvényében, hogy azt mire igénylik. Disznóknak, a támogatás igénybevégeléhez ugyanis feltétlenül lenni kell, hiszen az ő jólétüket támogtja a program.


Nos, a hvg.hu munkatársai körülszaglásztak kicsit Mészáros Lőrinc sertéstelepein, a nyilvános cégadatbázisban bejelentett telephelyeken és az állami állat-nyilvántartási rendszerben szereplő gazdaságokban, melyből a székesfehérvári címet egyből kizárták, ugyanis az egy panelbe van bejelentve, ahol elég necces jelentős sertésállományt tartani. 

Maradt tehát a csákvári Móric major, ami ugyan egy 7200 m2-es állattenyésztő telep, ennek ellenére a helyiek mindössze néhány tucat mosléktúró röfiről tudnak, az Alcsútdobozhoz közeli Göbölöspusztán pedig egy alkalmazott nyilatkozott, szintén hasonló méretű kondáról, sőt,  nem is nagyon tudnak nagyobbról a környéken. 

A fantomdisznó jelenséget az is alátámasztani látszik, hogy a mezőgazdasági hivatal, szintén ahvg.hu kérdésére elmondta, hogy az állatjóléti támogatás, csak az egyes telepeken már meglévő vágósertésre és tenyészkocasüldőre vehető igénybe, amelyek szerepelnek az ENAR, Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben, tehát fiktíven - majd megveszem a disznókat csak add ide a támogatást - nem igényelhető. Nos, Mészáros Lőrincnek - a hvg.huinformáció szerint, legalábbis február 18-ig - egyetlen darab disznaja sem volt bejelentve azENAR rendszerbe. 


Mészáros veszprémi hentesüzeme, a Bakonyhús Kft., a fentiek ellenére heti 2000 disznó vágására van berendezkedve, ami nem is csoda, hiszen a már saját termékeket is gyártó cég, azonnal beszállítójává vált olyan jelentős multicégeknek, mint az Auchan és a Penny Market,ami egyébként induló cégek esetén, nem túl gyakori a jelenlegi piaci viszonyok között.  Nyilván nem véletlen, hogy Mészáros klánnak az összes Auchan-ban van trafikja is, illetve az sem, hogy a felcsúti focimezek elején a Penny logoja díszeleg. 

Végezetül, az is megérne egy misét, hogy vajon mennyiért jutott hozzá a felcsúti oligarcha a vágóhídhoz, hiszen a 2009-ben, a felszámoló által, még 1,6 milliárdért kínált ingatlant, már csak mindössze 470 millióért vette át, a - korábbi igazgatója révén, komoly Fideszes kötődésű - Kinizsi Bankhoz, aki aztán - nyilván jobb híjján - tovább értékesítette a Mészáros és Mészáros Kft.-nek. Egyáltalán nem csodálkoznánk rajta, ha még ennél az összegnél is nyomottabb áron. 

Nem hiába mondom mindig,  hogy óvakodj a disznótenyésztőktől!



Az állami gyermekkereskedelmi maffiáról - Szekeres Mária (2014.01.27)

https://www.youtube.com/watch?v=gF_H0PG1gjg&honnan=Nemzeti_Hirhalo




Álláshalmozó államtitkárok az Orbán-kormányban




Az államtitkárok és helyettes államtitkárok szabadon tölthetnek be más fizetős pozíciót is állami cégekben. A Blikk eddig 12 állami vezetőről derítette ki, hogy „főállásuk” mellett milyen állami cégektől kapnak fizetést. A rekorder többet keres még a miniszterelnöknél is.
Polacsek Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára havi 972 200 forintot keres. E mellett a Magyar Posta igazgatósági elnöke és a Diákhitel Központ Zrt. felügyelőbizottságának tagja is – havonta összesen 1 050 000 forintért. Polacsek így havi 2 022 000 forintot keres – többet mint Orbán Viktor miniszterelnök.
Blikk talált egy másik álláshalmozót is: Bartal Tamás ugyancsak a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Polacsekhez hasonlóan havi 972 000 forintot kap ezért a munkáért. Bartal e mellett az MFB Invest Zrt. felügyelőbizottsági elnöke havi 400 ezer forintért. Bartal az MMBF Földgáztározó Zrt. igazgatósági tagja és a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. igazgatósági tagja is. Hogy ezekért a pozíciókért kap-e valamilyen javadalmazást, azt nem tudni.
A Miniszterelnökség azt közölte, zártan kezelik a helyettes államtitkárok vagyonnyilatkozatát, így nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy a tárcánál dolgozó vezetők közül ki milyen fizető állás dolgozik még.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi vezetője az RTL Klubnak elmondta, „egy állami vezető, ha állami vezetői feladatát látja el – márpedig helyettes államtitkárként és a felügyelt területen működő cégben betöltött igazgatói feladatában is ugyanazt az állami funkciót látja el –, meg kell elégednie egy darab fizetéssel.”
Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz így játssza aki a korábban saját maga által alkotott szabályt. Szerinte a kormánypártnál már nem tartják pofátlannak, hogy helyettes államtitkárok, államtitkárok, vagy a közigazgatásban és a Fidesz közelében dolgozó emberek több helyről is felvegyenek fizetést, amely így már jócskán meghaladja a kétmilliót.
A másik ember meg éhen hal a Felcsúti lakásában, vagy a koncentrációs tábor beüzemelését gyakorlatozták le , és kellet a valóság szaga.
Igazán költhettek volna ebből rá egy kenyér tej , és zsir elejéig. Ha tükörbe néztek nincs olxan érzésetek , hogy szembe kéne köpetnem magamat , mondjuk ezzel a halálra itélttel.


Éhen halt egy ember Felcsúton




Feltöltve: 2015. január 23.
 
Éhen halt egy ember Felcsúton, ott ahol milliárdokból épített futballstadionról szólnak a hírek, ám az éhen pusztult ember halálát nem említették a hírek…
Halász Valéria egyedül élt Felcsút közepében, sem pénze, sem élelme nem volt már, így éhen veszett a szerencsétlen ember. Nyilván lelki segítségre szorult volna a magányos ember Felcsúton ám ki törődik az EMBERREL ezen a vidéken?
Talán a környék vezető lapja a Fejér megyei újság? Bár sok mindenről ír a Fejér Megyei Hírlap, Felcsút környékének megyei lapja, ám sokan észrevették már hogy arra érdemes inkább figyelni ami a Fejér Megyei Hírlap híreiből gondosan kimarad.
Hiányzott például e fideszbarát újság híradásából a Göböl pusztai juhászt halálhírét közlő híradásból, a halálos gázoló kettős állampolgárra utaló minden adat, Váradi András halálos gázolásának időpontja ugyan szerepelt benne, ám a valóságos időpontól gondosan eltolva. Persze nem járhat mindennek utána az Elekes András vezette újság szerkesztősége, és még szerencse hogy a Facebook oldalait ők is olvassák, és így amikor már kezdett ijesztő méreteket ölteni a Facebook-on a felháborodás a Váradi András ügyének eltusolására bedobott hír miatt – hogy már elhunyt a Göböl pusztai juhászt halálra gázoló – akkor a Fejér Megyei hírlap hirtelen jól értesült lett, és hamarjában megírta hogy él és virul Váradi András halálos gázolója Ausztriában.
Még szerencse hogy a szerkesztőség tudta hogy kit és hol kell keresni, és a hirtelen feltámadt Ausztriában háborítatlanul élő gázolóval telefonon sikerült értekezni, bár a neve és minden egyéb érdemleges dolog róla ismét kimaradt a híradóból.
Persze írt másról a Felcsút körzetében is olvasott újság, írt a Fejér Megyei Hírlap a Bodméri Balogh István református egyház gondnokról talán többször is, terjedelmes szép cikket, hogy a Balogh István milyen sokat tesz az emberekért, hogy ő milyen jó ember – ám arról elfelejtette tájékoztatni az olvasóit a megye vezető lapja, hogy Balogh István az aberrált hajlamaitól hajtva időnként lebuzizza az iskolából hazafelé tartó gyerekeket, baltával támad a kultúrház békés táncmulatságán fiatal emberekre, és azt sem verte nagydobra a megyei újság amikor Balogh István tömeges sírgyalázó temetői hirdetései miatt a tv.2 műsorához fordultak a felháborodott hozzátartozók.
Esetleg írhatna egyszer arról is a Fejér Megyei Hírlap, hogy hogyan lehetséges az hogy Balogh István már Bodméri polgármesterként véresre verte a könyvelőnőjét fényes nappal a Bodméri templom előtt, és e bűntette miatt is elkerülte bicskei rendőrök és Felcsúti kapcsolatai segítségével a törvény üldözését.
Persze a legutóbb történt felháborító estről is beszámolt a Fejér megyei újság, amikor valakik megütötték Száron a rendőrt, és ezért a rendőrök egyikőjüket meg is lőtték. Ám az a szerkesztőség amely rögtön megtudta találni a Göböl pusztai juhászt halálos gázolóját külföldön amikor az a fideszes hatalomnak arra volt szüksége, a Felcsúthoz közeli Száron már nem tudta kideríteni hogy a rendőrverés úgy jött össze hogy egy békés erdei kiránduló családba belekötött, majd rendőrt küldött egy Alcsútdobozi vadász, mert azok énekeltek az erdőben.
A bicskei rendőrök meg tovább folytatták a békés emberek molesztálását, és miután azok végképp kijöttek a béketűrésből, és a rendőrt pofon verték, a rendőrök többször belelőttek a már földön fekvő fegyvertelen emberbe.
Még szerencse hogy a Facebook böngészésére azért futja a szerkesztőség idejéből, így aztán amikor a Facebook olvasói között is kezdett téma lenni hogy hogyan is volt a rendőri lövöldözés Felcsút környékén, akkor a Fejér Megyei Hírlap is gyorsan reagált, és már bővebben írt a Szári rendőrveréses esetről, persze gondosan ügyelve arra hogy az olvasói előtt a békés erdei kirándulók holmi alkoholizáló vandál banda képében tetszelegjenek.
Nyilván sok ember hallott már a független és pártatlan újságírásról, azok közül is akiket rendszeresen felhívnak a Fejér Megyei Hírlaptól hogy fizessenek elő a lapjukra. Talán nem kellene az embereket folyton telefonon molesztálni a lap vásárlása miatt, ha az emberek életében történt dolgokról hitelesen írna a Fejér megyei újság.
Itt van például témának az hogy Felcsúton ahol a fideszes milliárdos Mészáros Lőrinc a polgármester, éhen halt egy ember a közelmúltban. Vajon hogyan lehet az hogy Magyarországon még a sintértelepen tartott kóbor kutyák is kapnak élelmet, és Felcsúton ahol milliárdokat költöttek arra hogy futballstadiont építsenek, ott egy szerencsétlen ember éhen pusztult, mert ő még annyi élelmet sem érdemelt meg a fideszes fővárosban amennyi Magyarországon még egy kóbor kutyát is megillet…
———————————
Tisztelt Fejér Megyei Hírlap, tisztelt Elekes András Főszerkesztő!
> elekes.andras@fmh.plt.hu
A fenti írást amely a facebook oldalain is olvasható küldöm a Fejér Megye Hirlap szerkesztősége részére, hiszen az eset hogy Felcsúton a milliárdos költségből épült Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia közelében éhen halt egy ember, az nyilvánvalóan a közvéleményre is tartozó eset, hiszen rávilágít a nagymértékű társadalmi igazságtalanságokra amelyek a lapjuk olvasói megyéjében történnek.
Az éhhalált halt Halász Valéria felcsúti lakos temetéséről a Felcsúti önkormányzat gondoskodott, így nyilván Mészáros Lőrinc Felcsúti Polgármester tájékoztatást tud adni a történtekről a szerkesztőség számára.
Azt ugyan nem tudhatom hogy Halász Valéria a tragédiája után több figyelmet fog érdemelni az önök részéről mint amennyit életében Felcsút vezetőitől kapott, de a magam részéről fejet hajtok az elhunyt emléke előtt, Halász Valéria nyugodjon békében…
Bodmér. 2015. Január. 22. Hajnáczki Csaba


ÉHEZŐK ORSZÁGA LETTÜNK!





Posted on 2015/01/25Szerző: Admin
Az elmúlt években rohamosan nőtt hazánkban a szegények száma.
Magyarországon ma már a fél ország létminimum alatt él. Minden harmadik ember szegény, de közülük a fele mélyszegény. A kb.700 ezer rendszeresen éhező gyermek száma is tovább növekszik, ha a segélyezési rendszer felszámolását 2015.március 1.-től elkezdi a kormány.
nyomor1
A városokban, az emeletes házakban előfordul, hogy nem ismerik egymást a szomszédok. Változnak a tulajdonosok és az albérlők. Rohannak az emberek, nem is sejtik, ha valaki bajban van, vagy éhezik, nem is érdekli őket. A falvakban sem jobb a helyzet. Ott a szomszédok egymás élethelyzetét már nem követik, mint a régi időkben. Eltűnt az összetartás a falvakból is. Elképzelni mégis nehéz, hogy úgy hal valaki éhen egy faluban, hogy senki sem tudja róla, hogy nehéz körülmények között él.
Vajon hogyan lehet az, hogy Magyarországon még a sintértelepen tartott kóbor kutyák is kapnak élelmet, és Felcsúton ahol milliárdokat költöttek arra, hogy futballstadiont építsenek, ott egy szerencsétlen ember éhen pusztult, mert ő még annyi élelmet sem érdemelt meg a Fideszes fővárosban amennyi Magyarországon még egy kóbor kutyát is megillet”…
nyomor1
Az ország egyik legnagyobb városának, Szegednek a szocialista polgármestere elszomorítónak tartja, hogy a kormány az elmúlt években drasztikusan lefaragta a szociális kiadásokat.
Szegeden öt év alatt csaknem évi 900 millióról 183 millió forintra csökkent az a kormányzati forrás, ami helyben szociális támogatásra költhető.
Egyszerűen szégyenletes, hogy most, amikor közel négymillió szegény országa vagyunk, amikor lassan, de biztosan csúszik le a még kétségbeesetten kapaszkodó középosztály, amikor félmillió életerős, aktív honfitársunk már másik hazát választott magának, akkor a “Magyarország jobban teljesít” és a “Magyarország erősödik” szlogen mellé még ilyen inkább elszomorító, mint nevetséges szövegek zárkóznak fel.
vicc1
Ha a kormány a munkanélküliségi adatokkal bűvészkedik, lelke rajta, de mindenki tudja, hogy a közmunkásokkal megszépített statisztika csupán a reménytelenség elfedésére szolgál. Ahogy mondani szokták: az éhen haláshoz sok, a megélhetéshez kevés az a jövedelem, amiből erre futhatja.
A kormány a segélyezés teljes felszámolását tűzte ki célul, melyet a 2015-2018 közötti években végre is hajtanának. Vajon belegondoltak-e abba, hogy mi lesz a hajléktalanokkal? Minden nagyvárosban több ezer hajléktalan él. Sokkal több, mint amennyit a statisztikák mutatnak. Nagyon kevés a férőhely a hajléktalan szállókon, sokan a szabad ég alatt élnek évek óta. A kormány „el akarja tüntetni” ezeket az embereket a közterületekről, fel akarja a segélyezést számolni úgy, mintha nem is léteznének. Ezek a szerencsétlen emberek a szabad ég alatt nem kóborolhatnak étlen-szomjan.
A méltányosságot már nem akarja ismerni a kormány szociális ellátórendszere. A munkaalapú társadalom kiépítésével igazzá válhat a közmondás: „Aki nem dolgozik ne is egyék”. A gyengék pusztuljanak el? Mi lesz az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rokkantakkal? Mi lesz a legyengült hajléktalanokkal? Ők a leggyengébb láncszemek. A nincstelenek, a kiszolgáltatottak haljanak éhen?
halb
Huszonöt esztendővel a rendszerváltás után végre illene “önrevíziót” tartani a magyar népnek, és feltenni a kérdést önmagának:

MEGÉRTE?  EZT AKARTAD?  EZT AKARTUK?

merős
DE VÁLASZT IS KELLENE ADNI! MÉG AKKOR IS, HA A BEISMERÉS SZÉGYENÉRZETET OKOZ!
Persze a beismerésen túl FELISMERÉSRE IS szükség van! A RENDSZER ROSSZ-minden jelenlegi és egykori “üzemeltetőivel” együtt! Némethtől Antallon keresztül Orbán III.-ig!
or14




Orbán: Csökkent a szegénység Magyarországon




Orbán Viktor szerint csökken a szegények száma Magyarországon, és a szegényeknek több pénzük van, mint korábban volt. Az európai statisztikák szerint viszont Magyarországon félmillióval nőtt a szegények száma 2008 óta. A Magyar Szegénységellenes Hálózat szerint a 2015-re tervezett költségvetés tovább fog rontani a szegények helyzetén.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2008-ban 2,8 millió ember élt szegénységben, ez a szám 2013-ra 3,3 millióra emelkedett. A 7 évnél fiatalabbak elszegényedését egyedül Magyarországon nem sikerült megállítani.
A szegények száma Magyarországon nem nő, hanem csökken” – jelentette ki hétfőn a parlamentben Orbán Viktor faarccal. „Másodsorban szeretném tényként leszögezni, hogy a munkából élők száma nő, a segélyből élők száma csökken” – folytatta Orbán. Szerinte miután a munkáért fizetett összeg nagyobb, mint a segély, ezért ebből logikailag nem következhet más, mint hogy a szegényeknek ma több pénzük van, mint korábban volt.
Jász Krisztina, a Szegénységellenes Hálózat vezetőségi koordinátora az RTL Klubnak arról beszélt, megengedhetetlen, hogy a jelenlegi helyzetben a kormány 10 százalékkal csökkenti a szociális kiadásokra fordított összeget, miközben presztízsberuházásokra bőven van pénz. „Röpködnek a százmilliárdok, miközben a rászoruló személyeket támogató operatív programra hét év alatt 29 milliárd jut” – mondta.
A Szegénységellenes Hálózat nem ért egyet a családi pótlék munkához kötésével és a szociális kiadások csökkentésével sem.


Ha még megteheted , mert fiatal vagy , erős vagy vándorolj ki , mert itt csak éhenhalsz , és ezt az prszágot már régen eladták , akiket itt látsz azok csak a végső kirablásunkat bezénylik le . Ha teheted dobj egy égő benzines üveget te is kirablóink házára mielőtt eéhagyod a szülőfölded, és zsellérnek magyar Palesztinnak ne maradj zsidónak cselédjét máhol jonnan megfizetik itt csak koncentréciós záborlakó lehetsz, ha nem cselekszel . Irtsd a magyar nép kirablóit égesd a rablott házaikba a gyilkos betolakodókat , ne légy könyörületes mert sehol sem lelsz othonra . Vagy itt véded meg , és a zsidó rablógyilkos kereket old , ha tud , vagy ben ég a rablott ingatlanban .



Orbán retteg Gyurcsánytól! – Sukoró-ügy: Megszüntették a Gyurcsány Ferenc elleni nyomozást



Posted on 2012/07/20 by Híradmin
Bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben. Öt ember ellen ugyanakkor vádat emeltek.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
    Keresztes Imre főügyész pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja Gyurcsány Ferenc vonatkozásában fennállt, ugyanakkor az újabb tanúkihallgatások és a párhuzamosan folyó polgári per eredményére figyelemmel nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a cseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem…
    A közlemény felidézte, hogy a volt miniszterelnök ellen Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője tett feljelentést hivatali visszaélés gyanúja miatt. Gyurcsány Ferencet tavaly októberben gyanúsítottként hallgatták ki.
    Ismertették, a külföldi befektetők 2008. május 21-én egyeztettek a parlamentben a tervezett beruházásról, ahol a kormány delegációját Gyurcsány Ferenc vezette. A megbeszélésen a beruházók konkrét kérése volt, hogy ingatlancserével juthassanak a sukorói ingatlanhoz, indoklásuk szerint el akarták kerülni a pályázat esetén szükségszerűen megjelenő versenytársakat. Ezt a volt kormányfő támogatta, s ennek megfelelő feladatokat szabott az illetékeseknek, ugyanakkor a cserére vonatkozó döntést Gyurcsány Ferenc törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve hozta meg – jegyezte meg a főügyészség.
    Hozzátették azt is, hogy “Gyurcsány Ferenc döntése a versenyeztetést kiiktatta, kizárta a nyilvános pályázat lehetőségét is, abból a célból, hogy ezzel egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek a konkurencia elkerülésére és az eljárás lényeges gyorsítására”.
    A főügyészség ezzel egyidejűleg vádat emelt Tátrai Miklós, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja, Császy Zsolt, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja, valamint F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.
    Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette kísérletével vádolja a főügyészség, amelyet Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követett el, míg V. Bálint ellen 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád.
    A közlemény ismerteti a vádiratot, miszerint egy külföldi befektetői csoport kaszinó-beruházást tervezett a Velencei-tó partján, Sukoró területén. A 2008 április végén megindult egyeztető tárgyalások eredményeként az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött az érintett külföldi befektetői csoport képviselőjével. A csereszerződésben egy állami tulajdonban lévő, Sukoró külterületén található ingatlanegyüttes, illetve a befektető tulajdonában lévő, Albertirsa és Pilis külterületén található egyes ingatlanok szerepeltek.
    A főügyészség tájékoztatása szerint a szerződésben az állami tulajdonú ingatlanok összértékét – valótlanul – 1,084 milliárd forintban, a magánszemély tulajdonában lévő ingatlanok összértékét – ugyancsak valótlanul – 787,4 millió forintban határozták meg. A szerződés arról is rendelkezett, hogy az ügyletben érintett magánszemélynek 296,61 millió forint értékkülönbözetet kell megfizetnie – tették hozzá.
    A Központi Nyomozó Főügyészség jelezte, hogy a csereszerződést az MNV képviseletében Tátrai Miklós vezérigazgató írta alá, aki Markó Andrea szakállamtitkárral együtt maga is részt vett a döntésben, míg jogtanácsosként Császy Zsolt értékesítési igazgató ellenjegyezte. A vádirat szerint a csereügylet előkészítésében Markó Andrea szakállamtitkár mellett Tátrai Miklós és Császy Zsolt is részt vett, amelynek során “visszaélésszerűen alkalmazták az állami vagyonról szóló törvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes rendelkezéseit, megszegték az MNV Zrt. több belső utasítását, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeit”.
    F. Zsolt értékbecslő a csereügylet előkészítése során valótlan tartalmú értékbecslést készített – közölte a főügyészség, hozzátéve, hogy az eljárás adatai szerint a 70 hektárt meghaladó sukorói terület – szerződés időszakára eső – összértéke 1,818 milliárd forint, míg az albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke 225,5 millió forint. Ebből következően a csereszerződésben az állami tulajdonú sukorói ingatlanok 732,7 millió forinttal alulértékeltek, míg a befektető által felajánlott albertirsai és pilisi ingatlanok csaknem 562 millió forinttal túlértékeltek voltak – mutatott rá a főügyészség, kiemelve, hogy az értékek különbsége összesen 1,294 milliárd forint, így a csereszerződés teljesedése esetén az államot ekkora vagyonvesztés érte volna.
    Felidézték azt is, hogy a tulajdonos-változást nem jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba, illetve azt, hogy időközben a polgári bíróság jogerősen megállapította a csereszerződés semmisségét.
    A főügyészség azt is közölte, hogy ugyancsak bizonyítottság hiányában megszüntette a hűtlen kezelés bűntette miatt folytatott nyomozást V. Andrással szemben.
MTI – 2012. július 20.
NIF kommentár: Nyilvánvaló, hogy Orbán retteg Gyurcsánytól, hiszen, ha csupán annyit követett volna el, mint amennyit elismer a főügyész, már akkor is börtönben lenne a helye, hiszen hivatali hatalmával visszaélt, és egyoldalú, jogtalan előnyhöz akarta juttatni a külföldi befektetőket! Létezhetetlen, hogy ebben a döntésben nincs benne a mostani miniszterelnök keze! Mit kell még ennek a dúvadnak elkövetni, hogy tényleg felelősségre vonják? Nem elég az, hogy vezetésével tönkre tették az országot, nyomorba taszítottak milliókat? Akkor miféle felelőssége van egy miniszterelnöknek? Semmi? Hogyan lehetséges az, hogy csupán annyit kockáztat, hogy legközelebb elveszíti hatalmát? Akkor milyen alapon vonnak felelősségre bárkit, aki hanyagságból hűtlen kezelésből kárt okoz egy vállalatnak? Nem ugyanezt tette a volt miniszterelnök is? Minimum a hűtlen kezelés ténye megáll!
Tűrhetetlen, hogy az ország elsőszámú vezetője semmivel nem felel, ha rosszul végzi a munkáját! Törvénybe kellene iktatni (népszavazás alapján), hogy az országgyűlési képviselők, és kormánytagok súlyos börtönbüntetéssel és teljes vagyonelkobzással feleljenek, ha nem jól végzik a munkájukat! Egy egyszerű vállalati portásnak is van felelőssége, csak az ország vezetőinek nem? Azért állunk így, mert ezt eltűrjük! S addig nem is lesz jobb, amíg ezen nem változtatunk! (Híradmin – NIF)
Nemzeti InternetFigyelő

A rablók kimossák egymás szennyesét elszámoltatják egymást zsidó módon – gojtól lopni dicsőség , és nem bűn , –
Hát így maradsz te egy szál pendejben , mert a többit lelopják rólad , és akkor azt mondják dolgouzál volna érte. Igen én is azt mondom dolgozz meg érte , és aki ellopja égesd bele az ingatlanába , meglásd a tizedik után törvény születik és a tolvajt kell nüntetni , és nem a kirabolt polgárokat , de addig égesd őket az összerabolt ingatlanjazkba




Olaj ügyek, Orbán 500 milliárdos vagyona





2013, július 19 - 16:55 — elnok
"Orbán Viktor ügyvéd foglalkozású felesége, Lévai Anikó is kivette a részét a páratlan vagyongyarapodásból. A gyermekei születése előtt a Nógrád Megyei Földhivatalnál dolgozott. Azt beszélik arra felé, hogy a megye területén lévő ércbányákat az Orbán család, valamint a FIDESZ- holdudvarába tartozó vállalkozók részére juttatta. Orbán Viktor édesapja nem véletlenül lett dúsgazdag bányatulajdonos.
Már több szerző is leírta, hogy a FIDESZ a 90'-es években eladta a székházát. A FIDESZ-hez közeli cégek, a székházból befolyt pénzekből, megvásárolták az addig állami tulajdonban volt bányákat, amelyeket aztán jelképes összegért eladták Orbán Viktor édesapjának. A bányák jövedelmezőségének biztosításához, a meglévő politikai kapcsolatok révén, zsíros megrendeléseket szereztek a Dunai Vasműtől, valamint az autópálya építkezésekhez. Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb. 600 millió Ft. értékű jacht, ami francia lobogó alatt került nyilvántartásra..."
 
Pécsi Kálmán: Gergényi hasonmása (Magyar Világ,2006. máj.19.)Avagy végrehajtási jog Kubicsek ingatlanán

Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány személyiségét vizsgálva a külső szemlélődőnek az a benyomása támadhat, hogy Gergényi Pétert, valamikor a késői Kádár-korszakban, donorként használták fel a tipikus, rendszerhű rendőri vezető személyének klónozására. Mint közismert, a klónozás egy olyan eljárás, amikor a donor sejtjeiből mintát vesznek, és a minta felhasználásával, a donorral egyező tulajdonságú hasonmásokat fejlesztenek ki, mesterséges úton. Miközben a magyar rendőrség bővelkedik a fiatalabb nemzedékekhez tartozó tehetséges, magasan képzett szakemberekkel, majd minden megyei kapitányságon találhatunk Gergényi Péter típusú, a Kádár-renzsimből hátramaradt őskövületet.

Emlékezzünk Pintér Sándorra, az ORFK egykori vezetőjére, aki a FIDESZ 1998-as hatalomra jutása után a belügyminiszterségig vitte. Ide tartozik dr. Kubicsek András kecskeméti városi rendőr-kapitány, Orbán Péter, az ORFK volt parancsnoka, jelenlegi Vas Megyei rendőr-főkapitány, Horváth György, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője, Kiss Ernő, a Budapest XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Tóth Molnár István, a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője. A nyugdíj korhatárhoz közeli, vagy azt valamivel meghaladott rendőri vezetők életpályája szinte szó szerint megegyezik. Mondhatni, gyerekfejjel, 17-18 évesen, szakmunkás bizonyítvánnyal kerültek a rendőrség kötelékébe, ahol a legalacsonyabb fokozatról emelkedtek lassan felfelé, miközben a káderképzési tervnek megfelelően végezték el a különböző rendőri tanfolyamokat, majd a rendőr-tiszti főiskolát. Mindegyik életpályájában közös, hogy valamennyien jogi diplomát is "lőttek" maguknak a "céllövöldében".

A jogi diploma megszerzésében csak Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány tekinthető kivételnek, akinek még érettségi bizonyítványt sem sikerült szereznie, így a rendőrtiszti főiskolán is csak egyéni felmentésekkel sikerült diplomát szereznie. Érdemes a részletekre figyelnünk. Az internetes tudósítások nem arról számolnak be, hogy Gergényi Péter elvégezte a főiskolát, hanem arról, hogy diplomát szerzett. A kettő között van egy árnyalatnyi különbség. A szakmai karrier tekintetében csak Tóth Molnár István, a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-Alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője marad ki a sorból. A szegedi kollégák azt beszélik, Tóth Molnár István már 17 éves kora óta rendőrként tevékenykedett. A rendőri pályafutása alatt megszerezte ugyan a jogi diplomát, mégsem vitte túl sokra. Amikor a rendőrség kötelékében szolgált, környezete nem nagyon kedvelte. A helyi viszonyokat ismerők arról számoltak be, amikor a létrehozták az APEH bűnügyi igazgatóságait és Tóth Molnár István átkerült az APEH kötelékébe, volt rendőrségi környezete megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy megszabadulhatott a kellemetlen Tóth Molnár Istvántól. Aztán, amikor megszüntették az APEH bűnügyi igazgatóságait és létrehozták a Nemzeti Nyomozó Irodát, annak regionális igazgatóságaival, Tóth Molnár Istvánt áthelyezték a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-alföldi Regionális Igazgatóságához. Ekkor a volt APEH-es munkatársai örültek, hogy megszabadulhattak tőle. Az alkoholizmus valamennyi őskövületre jellemző.

Túl vagyunk a választásokon. "Az új parlamentben 190 képviselője lesz a szocialista pártnak. A Fidesznek minden bizonnyal 141, a KDNP-nek pedig 23 (a két párt még nem állapodott meg véglegesen arról, hogy pontosan hány képviselő ül majd a kereszténydemokrata frakcióban.) Az SZDSZ frakciója 20 tagú lesz, az MDF-nek pedig 11 mandátum jutott. Az új Országgyűlésnek lesz egy független képviselője is." tudósított a királyi tévé csatorna egyik hétvégi kiadása. A választások nagy veszteséről, Orbán Viktorról annyit érdemes tudni, hogy politikai pályafutása valahol az átkos Kádár-rendszerben gyökeredzik. Aczél György, a Kádár korszak hírhedt MSZMP politikai bizottságának tagja hozzásegítette a névtelenségből előbukkanó Orbán Viktort ahhoz, hogy a magyar származású gátlástalan amerikai milliomos, Soros György alapítványának anyagi támogatásával külföldön is szerezhessen diplomát és a politikai karrierhez akkor már elengedhetetlennek látszó angol nyelvtudást. A "rendszerváltozásnak" gúnyolt '89-es fordulatot megelőzően Kádár János, az MSZMP főtitkára, valamint Aczél György, az MSZMP politikai bizottságának tagja tudatosan választotta ki a majdani ellenzéki szerepre a lelkes és tehetségesnek látszó KISZ aktívistákat. Így figyeltek fel és így emelték ki a névtelenségből Orbán Viktort is, akinek hithű ifjúkommunista beállítottságáról éppen eleget lehet olvasni.

Tény viszont, hogy a '89-es rendszerváltozás-ként emlegetett fordulat után országgyűlési képviselőként bekerült a parlamentbe, és azóta is képviselő. Köztudott, hogy csodás politikai karriert és ennek eredményeként csodás egzisztenciális emelkedést tudhat a magáénak, anélkül, hogy valaha is, egyetlen percet is tényleges munkával töltött volna.

Legfőbb támogatója, a munkásőrparancsnokból MDF-es belügyminiszterré, majd Antall József halála után miniszterelnökké lett Boross Péter, valamint jobb keze, Pintér Sándor, akkor országos rendőr-főkapitány sietett a segítségére. Boross Péter Orbán Viktort bemutatta a Bács-Kiskun Megyei helyi maffiának is. Itt ismerkedett meg Sepsi László dohány-nagykereskedővel, Flaisz Ferenc érsekhalmi bor- és olajvállalkozóval, valamint Stadler Józseffel. A helyi viszonyokat jól ismerők szerint Boross Péter belügyminiszter és Pintér Sándor országos rendőr-főkapitány mellett most már Orbán Viktor is a kiválasztottak közé emelkedett. A helybéli elemzők véleménye szerint Boross Péter és Pintér Sándor azért szorgalmazta, hogy a Bács-Kiskun Megyei maffiózók is ismerjék meg Orbán Viktort, mert az 1990-es választásokon hatalomra került MDF ekkorra már lejáratódott, érezni és tudni lehetett, hogy a következő választásokon már nem lehet meghatározó politikai tényező. A helyi megfigyelők szerint, 1992-től kezdődően, Orbán Viktor magánvagyona is folyamatosan gyarapodott. Egyes beszámolók szerint az AVANTI benzinkúthálózatban, Szajol és Szolnok között legalább 10 benzinkútra tett szert. 9000 hektáros, 40 aranykoronás szántót, legelőt és erdőt szerzett Békés megyében. Nagymaroson, egy kivágott ősgesztenyés helyén pazar kastélyt építtetett. 2000 darabos holstein-fríz szarvasmarha állománnyal rendelkezik és annak ugyanennyi éves szaporulata gazdagítja. Tokaj-Hegyalján szőlőt és feldolgozót szerzett a vissza nem téritendő állami támogatások kijárása révén. A felcsúti földek is Orbán Viktor vagyonát gyarapítják, amit állami juttatásokból szerzett. A gazdasági felemelkedés az egész Orbán-családot érintette. Orbán Viktor ügyvéd foglalkozású felesége, Lévai Anikó is kivette a részét a páratlan vagyongyarapodásból. A gyermekei születése előtt a Nógrád Megyei Földhivatalnál dolgozott. Azt beszélik arra felé, hogy a megye területén lévő ércbányákat az Orbán család, valamint a FIDESZ- holdudvarába tartozó vállalkozók részére juttatta. Orbán Viktor édesapja nem véletlenül lett dúsgazdag bányatulajdonos.

Már több szerző is leírta, hogy a FIDESZ a 90'-es években eladta a székházát. A FIDESZ-hez közeli cégek, a székházból befolyt pénzekből, megvásárolták az addig állami tulajdonban volt bányákat, amelyeket aztán jelképes összegért eladták Orbán Viktor édesapjának. A bányák jövedelmezőségének biztosításához, a meglévő politikai kapcsolatok révén, zsíros megrendeléseket szereztek a Dunai Vasműtől, valamint az autópálya építkezésekhez. Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor egykori belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb. 600 millió Ft. értékű jacht, ami francia lobogó alatt került nyilvántartásra.

A fekete vállalkozói szféra bolsevik gyökereit mi sem példázza jobban, mint Dékány István és Csikós József személye. Az Energol ügyből ismert Dékány István Csikós Józseffel feketézett olajügyben, a '90-es években. Csikós József 1990-ig a BM III-as ügyosztályán, ezredesi rangban szolgálta a Kádár-rezsimet. Most Dékány István a fő keresztapa Kiskunfélegyházán. Kiskunfélegyházát nyugodtan említhetjük a hazai olajpancsolás egyik meghatározó helyének, hiszen például 2000-ben egy mini olajfinomító működésére derült fény, amely 2000. áprilisában felrobbant. A helybéliek szerint az olajfinomítót a helyi jobboldali alpolgármester fia üzemeltette, de erre tényszerű bizonyítékot a Gergényi Péter és dr. Kubicsek András vezette rendőrség soha nem tudott feltárni. Visszatérve Dékány Istvánra, érdemes megemlíteni, hogy az Energol-ügy kapcsán több alkalommal is letartóztatták.

A helyi viszonyokat jól ismerők szerint 500.000 és 1 millió liter közötti gázolajat hozott Nagykőrösre Romániából és Szlovákiából, a Szlovnaft nevű finomítóból. A gázolajat 6-8 Ft/liter áron hozták be. Számlagyárak által gyártott hamis számlákkal igazolták az olaj eredetét. A vám- és pénzügyőrök elfogadták a valótlan tartalmú minőségi és származási bizonyítványt. A vámosok, a tevékenységükért, 1-5 Ft-ot kértek literenként. Ezért cserébe, azon túl, hogy elfogadták a hamis kísérő okmányokat, még azt is megtették, hogy az üzemanyaghoz nem keverték hozzá a színező anyagot.

A keresztapák a könnyen szerzett energia hordozót aztán 53-55 Ft-ért árulták a kutaknak. Literenként 43 Ft haszon maradt. A haszon egy részét az akkori politikai "elit" tagjai kapták és használták fel piszkos kis politikai üzérkedéseik finanszírozására. Az önmagát politikai elitnek nevező piszkos kis társaság köreiben össznépi játék volt az olajpancsolás. Mindenki lehúzta a maga sápját. Ne feledjük, hogy ebben az időszakban az országban 3.000-nél több tartálykocsi rótta az országutakat, a pancsolt energiahordozóval. A bankokban oda-vissza áramlottak az olajpancsolásból származó adózatlan forint-milliárdok.

A vasutasok elsőbbséget biztosítottak az olajszerelvényeknek. A vám- és pénzügyőrség tagjai és vezetői soron kívül biztosították a vámügyintézést és elfogadták a hamis származási és minőségi bizonyítványokat, valamint nem keverték a tartályokba a megkülönböztető színezéket. Az olajpancsolási lázban a rendőrök is jelentősen kivették a részüket, hiszen ők biztosították a közutakon az üzemanyag szállító tankerek háborítatlan mozgását. Emlékezzünk azokra az információkra, amelyek a parlamenti olajbizottság vizsgálódásai során számtalanszor felmerültek: a rendőrség vezetői személyes kapcsolatot tartottak az olaj-maffiózókkal. Emlékeznek még kedves Olvasóink, szemtanúk - és az olajbizottsági jegyzőkönyvekből nyilvánosságra hozott vélemények szerint Pintér Sándor, aki az Antall-kormány idején az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, az Orbán-kormány idején pedig belügyminiszter volt, rendszeresen, személyesen vette át az olajmaffiózóktól a politikusok részére szánt fekete pénzeket.

Gergényi Péter, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője, a jelenlegi budapesti rendőr-főkapitány ugyancsak személyesen kapcsolatot ápolt az alvilág kiemelkedő képviselőivel. A rendőrség helyzetét jól jellemezte Labanc Ferenc, a Kattani-csoport egykori vezetője. Mint emlékezetes a rendőrségen belül létrehoztak egy különítményt az alvilág és a politikusok közötti kapcsolat feltérképezésére. Végül is nem értek el eredményt, mert amikor érdemi információkat tártak volna fel, munkájukat politikai körök leállították. Egy rendezvényen Labanc Ferenc a mai magyar rendőrségről alkotott véleményét az alábbiak szerint foglalta össze: "a rendőrség állapotára jellemző, hogy a rendőrség megragadta a pénzt és nem hajlandó a karmai közül kiengedni." Valószínűsítem, hogy Labanc Ferenc a rendőrségnek nem csak az olajpancsoláshoz való kötődését, hanem a drog-, a fegyver- és emberkereskedelemben, valamint a prostitúcióban való tevékeny közreműködését is sérelmezte.

A bűnüldözésre hivatott szervezetek: a rendőrség és az ügyészség pontosan tudta, melyik politikai erő hogyan veszi ki a részét az olajpancsolásból. Mégsem léptek fel hatékonyan. A Legfőbb Ügyészség vezetője, dr. Györgyi Kálmán, majd dr. Polt Péter és a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője, dr. Túri András minden erőfeszítése arra irányult, hogy az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság által feltárt tényeket és iratokat eltüntesse. Az olajpancsolás nyilvánvalóan nem a sajtó által maffiózónak kikiáltott "flajsz ferencek" és "stadler józsefek" egyéni akciója volt, hiszen elszigetelt helyi szinten ezt nem lehetett bonyolítani. Az olajpancsolás nagybani űzéséhez nyelveket beszélő kereskedelmi bonyolítók kellettek, akik a külföldi szállítókkal tárgyalták meg az üzlet részleteit. Jól képzett ügyintézőkre volt szükség, akik megrendelték, kifizették és okmányokkal látták el a szállítmányokat.

Az önmagát politikai jobboldalnak tekintő politikai csoport, az MDF-FIDESZ nevével meghatározóvá vált döntéshozó klikk ugyanúgy kivette a részét az olajpancsolásból, mint a kommunista gyökerektől mind a mai napig elhatárolódni elmulasztott és önmagát szociáldemokratává kisárgított vérvörös posztkommunista csoportosulás. Az olajpancsolásból mindegyik politikai párt kivette jócskán a részét. Eredetileg az MDF saját magát kívánta gazdagítani az olajpancsolás lehetővé tételével. Bevezette az energiahordozók forgalmazásának liberalizálását.

Az MDF egyik meghatározó személyisége, Lezsák Sándor, szűkebb hazájában, Lakitelek mellett folyt az olajpancsolás. Az MDF által a palackból kiszabadított szellemet aztán már nem lehetett megállítani. A "rendszerváltozásnak" hazudott politikai válságból lassacskán magához térő MSZMP utódpárt, az MSZP, a régi gazdasági kapcsolatrendszerét, valamint a volt titkosszolgálati ügynöki infrastruktúrát felhasználva vérszemet kapott, és maga is beszállt az olajüzletbe. Amikor már mindenki az olajból próbált meggazdagodni, az MSZP leállította az olajszőkítést és bevezette a halasztott vámfizetés rendszerét.

Az MSZP-SZDSZ kormány alatt csak az foglalkozhatott olajkereskedelemmel, akinek a szocialista vezetésű gazdasági minisztérium a halasztott vámfizetési engedélyt kiadta. Mindegyik politikai brancsnak megvolt a meghatározó olajpancsolási technikája. Az 1990 és 1994 között hatalmon volt MDF rögtön a hatalomra kerülése után liberalizálta az olajpiacot. Magánimportőrök sefteltek az üzemanyaggal és erre az időszakra volt jellemző a gázolaj szőkítése, vagy az a gyakorlat, hogy a megvásárolt vám- és pénzügyőrök nem keverték a színezéket az üzemanyaghoz. Erre az időszakra volt jellemző az Energol-ügy, a Transelektro-ügy, Kordax-ügy és ebben az időszakban tevékenykedett a korábbi számainkban jelzett, Dávid Ibolya MDF-es pártelnök nevéhez kötődő Zsibex Kft.

A korszak meghatározó személyiségei az MDF-es belügyminiszter, majd miniszterelnök, Boross Péter, valamint az ORFK akkori vezetője, a később FIDESZ-es belügyminiszterré lett Pintér Sándor volt. Horn Gyula szocialista kormánya 1994. nyarán lépett hatalomra. Az volt a célja, hogy az addig zavartalanul garázdálkodó és alapvetően az MDF érdekeltségébe tartozó olajmaffiózókat kiszorítsák az olajpiacról. A volt pufajkás, az 1956-os forradalom vérbefojtásában kiemelkedő érdemeket szerzett Horn Gyula miniszterelnök, bevezette a halasztott vámfizetést. Az 1994 és 1998 között hatalmon volt Horn-Kuncze kormány új technikát vezetett be az olajbűnözés zavartalan folytatására. 1994 nyarára már tömegessé vált a gázolaj szőkítése, ezért a politikai ellenfelek kizárására új jogszabályi környezetet teremtettek. Már nem volt szükség az üzemanyag savazással történő szőkítésére.

A szocialista-szabaddemokrata kormány megszüntette a háztartási tüzelőolaj és a gázolaj közötti árkülönbözetet. Az olajjövedelem megszerzésének technikája a halasztott vámfizetés volt. Importálták a gázolajat, levámolta az importőr, de nem kellett azonnal a vámot befizetnie. Mire elérkezett a fizetési időpontja, az importőr céget eltüntették. Hogy mire volt mindez jó? Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség akkori parancsnoka csak a hatalomra jutott, az önmagát politikai elitnek nevező posztkommunista hatalmi kör által kiválasztott cégek részére engedélyezte a halasztott vámfizetés kedvezményét. Az MSZP pénztárnoka, Karl Imre gyűjtötte be az extraprofitot azoktól a cégektől, amelyek részére Arnold Mihály vámparancsnok engedélyezte a halasztott vámfizetést. A halasztott vámfizetés időszaka 1997. december 31. napjáig tartott. Addigra már olyan méreteket öltött a költségvetés hiánya, hogy tarthatatlan volt az állapot. 1998. nyarától új politikai erő került hatalomra.

A FIDESZ-MDF kormány uralkodásának első időszakában sem kívánt a politikai "elit" lemondani az üzemanyag forgalmazásból származó adózatlan, ezért fekete extraprofitról. Bevezették hát a kőolajszármazékok segédanyagainak importját. Ezek olyan vegyi anyagok voltak, amelyek csak egy komponensben különböztek a gázolajtól. Rozsdagátló olajként, extra könnyű fűtőolajként, könnyű-műszerolajként, pakuraként vagy félkönnyű olajként importálták a gázolajat, amelyet aztán kamionok, traktorok hajtására, illetve a mezőgazdasági üzemek szárító berendezéseinek üzemeltetésére, valamint ipari ingatlanok fűtésére használták. Az időszak 2001 nyaráig tartott.

A Pallag László által vezetett parlamenti vizsgáló bizottság munkája nyomán már mindenki az olajpancsolásról beszélt, ezért lezárult az olajpancsolás mesés jövedelmeinek időszaka. A robbantásos merényletek egy részének hátterében az húzódott meg, hogy az MSZP-SZDSZ kormány bevezette a halasztott vámfizetést. Leszűkült az olajpancsolás lehetősége, mert csak azok a gazdasági szereplők kapták meg a vámhalasztási kedvezményt, akiknek a Vám- és Pénzügyőrség akkori parancsnoka, Arnold Mihály azt engedélyezte. Természetesen ezek az MSZP-s politikai döntéshozók holdudvarához tartozó vállalkozók voltak. Akik nem jutottak hozzá a megfelelő engedélyekhez, már csak brókerek lehettek a rendszerben. A brókerkedéssel viszont már korántsem volt olyan jövedelmező az olajüzlet, mint akkor, amikor maguk állították elő a szőkített üzemanyagot. Míg a szőkítés időszakában literenként 40-50 Ft volt az adózatlan extraprofit, a brókerkedéssel már csak legfeljebb literenként 5 Ft-ot lehetett kaszálni.

Az MSZP-n kívüli politikai erők holdudvarához tartozó bűnözői körök nem jutottak hozzá a hőn áhított húsosfazékhoz, ezért elkezdték egymást robbantgatni. Olyanokat robbantottak fel, akik vámhalasztási engedéllyel rendelkező cégnek voltak tulajdonosai. Göncz Árpád köztársasági elnök mindhárom olajpancsolási időszakból és technikából kivette a "nyereségét". Amikor Göncz Árpádot Mádl Ferenc követte a köztársasági elnöki székben, Göncz Árpád legfőbb segítőjét, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokát, Arnold Mihályt is menesztették, és helyére ültették a brüsszeli döntéshozók bábját: Nagy Jánost, aki mind a mai napig betölti a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának tisztségét. Már a választások előtt több elemző is megfogalmazta azt a véleményét, teljesen mindegy, melyik politikai erőre szavaz a választók többsége. Úgyis az lesz, hogy a tolvajok maradnak hatalmon. Az OVB által kihirdetett végeredmény igazolta a borús várakozásokat.

Forrás: 
https://www.facebook.com/titkolthirek/posts/339086689518445

Kapcsolódó:
   
Orbán levélben nyugtatja a nyugdíjasokat
   
3,4 milliárdnál tart Orbán postaköltsége
   
Bilincsbe verték a kukázó nagymamát
   
Ügynök volt-e Orbán Viktor?
   
Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?
   
Megmérgezhették a Hajógyári-szigetet Vizoviczkitől átvevő vállalkozót




Hová lett az MSZMP vagyona?





Követeljük a jogutód elszámoltatását!
A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottságának utolsó elsőtitkára: Nagy Imre jelentette ki 1989-ben, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága  az 1989. szeptember 11–13-ai ülés jegyzőkönyve szerint elfogadta azt a vagyon-mérlegbeszámolót, miszerint a párt vagyona az 1988. december 31-ei állapot szerint bruttó értékben 10 milliárd 272 millió 200 ezer Ft.
Nagy Imre szerint a párt saját forrása ebből csupán 4 százalék!
Az MSZMP 1970-től 1988-ig összesen 5 milliárd forint állami költségvetési juttatást
és a pártingatlanok beruházására 4 milliárd forintot, azaz összesen 9 milliárd forintot kapott.
(Feltehetően a párt 1 milliárd 272 millió 200 ezer forintértékű része a 4 százalékból
és az 1970 előtti időből szerzett és kapott vagyonok értékéből adódhatott).
A Thürmer-féle Munkáspártnak 2000-ig három olyan bírósági döntést kellett elszenvednie, amelyben az MSZMP jogutódjának a Munkáspártot egyáltalán nem, hanem csak az MSZP-t tekintették, ezáltal a szóban forgó vagyon megosztására sem került sor.
A jogutód MSZP rendelkezett és rendelkezik most is az MSZMP vagyona fölött.
2000-ben a volt MSZMP vagyona bruttó értékben az 1988. december 31-ei mérleg összegének hússzorosát, azaz 205 milliárd 444 millió forintot ért volna, ha időközben a hithű kommunistákból átdeformálódott vörös bárók pártszervezete (MSZP) a 96 százalékának nagy részét a saját barátainak nem adományozta, vagy külföldieknek el nem adta volna.
Az igaz, hogy az MSZMP KB-nak 1989. július 28-ai ülésén Fejti György úgy nyilatkozott, hogy a pártnak el kell határolódnia attól, hogy a párt vagyonáról mások rendelkezhessenek, azonban az 1989 őszén megtartott úgynevezett négy igenes népszavazáson a szavazás egyik pontjaként a magyar nép úgy rendelkezett, hogy az MSZMP számoljon el a vagyonával.
Ez a népszavazás nem volt alkotmányellenes, és akárcsak a másik három kérdésre adott válaszával, ennél is a nép szava döntött!
Sajnos, a jogutód elszámoltatása a volt állampárt vagyonával, mind a mai napig nem történt meg, ami a társadalom érdekét sérti!
Véleményem szerint súlyos felelősség terheli mulasztásos törvénysértés elkövetése miatt az Antall, a Boross és az Orbán-kormányt, (a szoclib kormányokról most nem is beszélek!), amiért a nép szavát semmibe vették és egyáltalán még csak kísérletet sem tettek, nemhogy intézkedéseket foganatosítottak volna az elszámoltatásra.
Sé, 2009. november
B. Kiss-Tóth László
Forrás: szombathely.jobbik.hu
Megjegyzés: Érdekes párt ez emberek! A közelmúltban megünnepelték a huszadik születésnapjukat! Amikor a pártvagyonról, és a felhalmozott hatalmas tőkéről van szó, akkor jogutód, még a népszavazást is figyelmen kívül hagyva. Amikor meg a bűnökről (ÁVH, kitelepítések, 1956 vérbefojtása, és azt követő akasztások, a parasztság kolhozba beverése, stb. stb.) akkor nem! „Természetesen” eltűnt a szakszervezeti, a munkásőrségi és a KISZ-vagyon is, hogy csak a legtöbbet érő vagyonról beszéljünk! Ráadásul ezek a bolsevik szervezetek hatalmas járulék-hátralékot hagytak maguk után, amit ha utólag lerendeznének, nem lenne jó néhány esztendeig az egészségügynek problémája.
Emlékeztető: A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mezítelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)

Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik! Orosházi a bíróságon


Magyarország jogilag nem létező


Orosházi Ferenc 2014.09.21.





Teket Melinda tette tönkre az országot?


2013.09.21. 14:22 - eroica

A Fidesz kommunikáció rendszeresen "elmúltnyolcévezik". A vasárnapi bajai időközi választás előtt sem elégedtek meg azzal, hogy gyakorlatilag lekurvázzák a demokratikus összefogás jelöltjét ("Már a város felett is meghúzták Melindát"). Teket Melindát, a 35 éves helyi újságírónőt, most Gyurcsánnyal egy szintre emelték. Bér Teket eddig nem viselt közhivatalt, ahol igazán árthatott volna, de a helyi Fidesz oldalán megosztott kép nem hagy kétséget: Teket és Gyurcsány "Együtt tették tönkre az országot". Kérdés, hogy majd az országos plakátjaikon is lecserélik-e Bajnait Teketre?
Bajai_Nemzeti_Oldal_idokozi_valasztas_Teket_Melinda_Gyurcsany_Ferenc_Fidesz_Zsigo_Robert.pngTeket Melindát támogatva szombaton Bajnai Gordon is tartott sajtótájékoztatót. Ezt Kubatov Gábor jobbkeze, Kiglovics Máté szervezésével zavarták meg a fideszesek.
Persze nem könnyű a helyi Fidesznek. A jelöltjük egy kevésbé alkalmasnak tűnő biztonsági őr, akit valószínűleg azért jelöltek a képviselőségre, mert Zsigó Róbert polgármester jó haverja. A jelölt terjedelmes kampányfilmjében semmit sem képes a körzete problémáiról és azok megoldásairól beszélni, csakmosolyoffenzívázik majd az ellenzéket multibérencezi.
Egyébként kicsit aggódunk Zsigó polgármesterért, aki most a Fidesz helyettes-szóvivője. A primitív propaganda ilyen típusú monoton ismétlése őt magát is megviselheti. Selmeczi Gabriellán is mutatkoznak rossz jelek...


Leépülőben Selmeczi Gabriella?







MIT JELENT VALÓJÁBAN AZ "INGYENEBÉD"?







Mint a WikiLeaks-ből, a titkos és bizalmas amerikai diplomáciai táviratokat és jelentéseket futószalagon nyilvánosságra hozó honlapra kitett újabb anyagokból kiderült,  Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke használta ismét nálunk „a nincs ingyenebéd” fogalmát akkor, amikor 2008-ban  a budapesti amerikai nagykövetnek leszögezte, nem kell megvédeni a devizahiteleseket.
Simor András az SZDSZ és az SZDSZ ideológiáját étvett MSZP egyik kedvence. Reggelente látható, amint gyalog kel át lipótvárosi lakásából a Széchenyi-téren lévő munkahelyére, az MNB központi épületébe, elhaladva az Egyesült Államok nagykövetsége előtt.
SZDSZ-es közgazdászok nagyon szeretik ezt a „nincs ingyen ebéd” fogalmát. Ezt minden esetben olyankor használják, amikor nem ők, hanem mások kapnak juttatást az államtól. Talán mondanunk sem kell, hogy mint minden SZDSZ-es termék, ez is amerikai fogantatású.
A fogalom 1880 körül keletkezett, amikor az amerikai kocsmákban meghonosodott az „ingyenebéd” („free lunch”) fogalma. Ez úgy volt érvényes, hogy az azt igénybevevőnek fizetnie kellett egy italt. A kocsmatulajdonosok arra számítottak, hogy a vendégek nem állnak meg egy italnál és azon felül törzsvendégek lesznek. Manapság az ingyen étkezés szokását kaszinókban ápolják, abból a megfontolásból, hogy a szerencsejátékosok az ennivaló árának többszörösét hagyják ott a tulajdonosnak. E szokás alapján  jött létre azután a „nincs olyan dolog, mint az ingyenebéd” (there ain’no such thing as a free lunch”), egyszerűsítve „nincs ingyenebéd” fogalma, amit az elmúlt évtizedekben a legnagyobb szeretettel a neoliberális és hayekista közgazdászok, valamint – elsősorban politikai síkon – a neokonok hangoztatják.
Magyarországon e fogalmat különös paradoxként az állam csöcsén élősködő SZDSZ szellemiségű közgazdászok és a vonzáskörükbe tartozó véleményformálók használják nagy előszeretettel akkor, amikor dühükre nem kizárólag ők, hanem elsősorban az elesettek vagy a köznek méltó ügyek kapnak pénzt az állami kasszából. Vagyis nekik az „ingyenebéd” kategóriájába semmiképpen nem tartozik az, ha ingyen – adófizetői pénzen - repülgetnek első osztályon télen távoli, pálmafás partokra; ha folyóirataikat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) árasztja el pénzzel amellett, hogy közvetlenül az államtól is kapnak bőséges forrásokat, vagy, mint Simor esetében, havi nyolcmilliós fizetéssel dotálja őket az állam.
Azt tehát nem nevezik „ingyenebédnek”, amikor most a Jankovics Marcell irányítása alatt álló NKA olyan ádáz kormánykritikusokat fürdet adófizetői pénzben, mint Heller Ágnes, Babarczy Eszer, Csaplár Vilmos vagy Szilágyi Ákos, valamint juttatják milliókhoz az olyan folyóiratokat, mint a Kritika és Mozgó Világ, de akkor azonnal eszükbe jut a „free lunch” fogalma és jajveszékelnek, ha a bankok által rászedett és otthonuktól megfosztott devizahiteleseken kellene segíteni.
Érdemes lenne egyszer újságíróknak megkérdezni őket, hogy helyeslik ez azt az ingyenebédet, amelyet segélyek formájában például a munkától irtózó cigányoknak juttatnak.

Ordosz műhely

- Ha lett volna az a Felcsúti még mindeg élne , mert mit is takar a kifejezés ? Nincs emberség e politikai maffiában .Csak a harács van mindenkit ez motívál . És ezek nem zsidók rablóvá bedlett magyarok zsidó mentalitással benzines üveget az összerabolt bagyonukra.

Zsidó megbízásra gyilkolták a cigányokat Magyarországon!



Politikai gyilkosság végezhetett vasárnap a kormány-bűntetteket bizonyító szoftver tulajdonosával, Komáromi Andrással! 
Hozzáadva: 2014-03-06 22:33:03
Egyik nap a kormány kényszerére aláírt, másnap pedig meghalt. Komáromi Andrást a Fidesz-kormány üldözte és terrorizálta, hogy adja el neki az EU-s pályázatok csillagászati milliárdjai és bűntettei irányítását a Fidesz számára jórészt ellenőrizetlenül lehetővé tevő szoftvert, majd miután eladta a kormánynak, másnap hirtelen meghalt!



Cikk: Molnár F. Árpád


Meghalt Komáromi András, a Welt 2000 Kft. korábbi tulajdonosa, az EMIR nevű kulcsszoftver szombatig jogtulajdonosa.

Komáromi András 1995-ben a Welt 2000 Kft. alapítója lett, amelynek tulajdonosa maradt egészen 2006-ig, amikor a részét eladta. Azonban - ahogyan ez az e téren szakmai zseniknél lenni szokott - az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) nevű szoftvernek továbbra is jogtulajdonosa maradt, ugyanis a programot - mint szellemi terméket - levédette, hogy tőle kelljen megvásárolni a program használatát. Tehát a rendszer forráskódja nála maradt.

Az EMIR a Fidesz számára az egyik legfontosabb szoftver, ami rendszerbe állításra került Magyarországon, ugyanis a számokból is ránézésre deklarált tény, hogy legalább a II. Világháború vagy Horthy Miklós óta nem volt Magyarországnak egyetlen kormánya sem, aki annyi pénzt lopott volna el és ennyi extrém milliárdos oligarchát termelt volna ki - ráadásul ennyire látványosan, mit sem leplezve a totális oligarchikus Orbán-bűnügyi hálózat (szinte azt mondhatni, hogy a Klán) létezését -, ahogyan azt a Fidesz tette. 
Az EMIR nevű szoftver pedig igazi bűnügyi koordinációs atombomba: az EMIR szoftver ugyanis Magyarország Európai Uniós csatlakozása óta kezelte és kezeli - mostantól Orbán Viktor, Pintér Sándor és társai teljhatalmi irányítása alatt - a Brüsszelből beáramló EU-pénzek pályáztatását és elosztását!Valami olyasmit tehát, ami Orbán Viktor, Pintér Sándor és oligarchatársaik számára becsesebb és fontosabb valószínűleg nem csak a saját anyjuknál, de egész családjuknál is, hogy az ország érdekeiről már ne is beszéljünk, mely utóbbi részükről való negligálása természetesen aligha képezheti vita tárgyát. Hiszen az orbáni oligarchiáról (oligarchátusról) és a számukra talán legcsodálatosabb dologról, a pénzről van szó.

Az EMIR megszerzésére irányuló erőteljes kormányzati terror már tavaly megmutatkozott a nyilvánosság előtt is, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) (régi nevén APEH) fegyveresekkel szállt ki a Welt 2000 Kft.-hez és a cég tulajdonosainak lakására. Így már korán reggel becsörtettek Komáromi Andráshoz is, számítógépeket, adathordozókat és iratokat lefoglalva. A nyilvánvalóan politikai megrendelésre indult koncepciós terrort - nem hivatalos források - áfacsalási ügyben való nyomozással címkézték. Ugyanakkor a NAV azt állítja, hogy a kiterjesztett fegyveres akció óta további lépéseket nem tettek. Márpedig ha nem tettek, akkor - NAV-ismereti és nyomozati egyszeregy - annak szintén politikai okai vannak.

Hanem a fegyveres akciósorozatot követő egy hónapra rá, január 13-án este a nem tudni, hányadik találkozó lett kitűzve a megtámadott Welt 2000 tulajdonosai és a támadások mögött álló Miniszterelnökség között, nevezetesen ezúttal azzal a Lázár Jánossal, akiről valószínűleg én szellőztettem meg elsőként, hogy Orbán Viktor egyik legbelsőbb titkosszolgálati bizalmasa. Ezt már akkor nyilvánosságra hoztam, amikor az ország zöme még azt sem tudta, ki az a Lázár János. Lázár János karrierje ugyanis csak ezt követően kezdett el fényesen felfelé ívelni.

A Welt 2000-et pedig Orbán Viktor még meg sem szerezte, de az emberei már úgy nyilatkoztak a sajtóban, hogy megvették. A január 13-ai találkozó napján pedig Csepreghy Nándor, a Fidesz helyettes államtitkára mindössze egy milliárd Ft alatti összegben határozta meg a csillagászati összegeket érő cég kormány általi megvásárlási költségét. Ennyire aládíjazni a céget csak sajátosan, jelenleg főleg putyini terrorpolitikát idéző módszerekkel lehetett. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az előzetes sajtóhírek szerint a céget Orbánék fele annyiért vették meg a politikai üldözés alá vetett tulajdonosoktól, mint amennyi hasznot az évente termelt! Sok putyinista, ukránlövető magyar náci most elégedetten dőlhetne hátra, valami ilyesmi sóhajtással: "Ó, édes Oroszország! Moszkva, édes Moszkva! Szeled már nem csak érezzük, de orrfacsaró bűzöd mindent átjár! Halál az ukrán tüntetőkre is!"

Komáromi András ismerősei egyébként arról számoltak be Komáromi halálát követően is, hogy az EMIR kulcsszoftver jogtulajdonosára (tehát Komáromi Andrásra) komoly kormányzati nyomás nehezedett, de ennek ellenére sem akarta eladni ez EMIR-t. Azonban Orbánéknak 2014. március 1-én, szombaton mégis sikerült elérniük, hogy Komáromi aláírja a kormány által kikényszerített adásvételi szerződést.

Miután pedig ezt megtette, másnap hirtelen szívinfarktust kapott és meghalt.

Csepreghy Nándor, a Fidesz fentebb már említett helyettes államtitkára az ATV mai műsorában, Mészáros Antónia által megszorongatva - bár nyeldekelt és idegesen nyalogatta a szája szélét - egyre nyugtalanabbul igyekezett elkenni az automatikusan, még a szellemileg roggyant Fidesz-hívők elméjéből is előtörő gyanút, hogy Komáromi András politikai gyilkosság áldozata lett. Orbán Viktor embere, Csepreghy Nándor meglehetősen szerencsétlenül próbálta elterelni a figyelmet Komáromi András hirtelen haláláról olyasmi siralmas próbálkozásokkal, mint pl. tartsuk tiszteletben a gyászoló hozzátartozók érzéseit és kegyeleti okokból ne beszéljünk Komáromi András haláláról. Magyarul arról, amire nyilván a család a legkíváncsibb: hogy megölték-e vagy sokkal inkább kik gyilkolták meg a titkosszolgálati arzenál valamely választott és általam is sok részben igen jól ismert eszközei közül Komáromi Andrást.

De többet is mondjunk a saját hírforrásainkból: a kormányüzlet kapcsán lényeges belsőbb információkkal rendelkező, a HírArénával kapcsolatba került szakemberek szerint a kormány az EMIR nevű szoftver megszerzésével mostantól visszamenőlegesen is meg tudja változtatni az adatokat és ez nagyban motiválta a kormányt a kulcsszoftver megszerzésére. Többek között ezért is tették rá a kezüket az EMIR-re - mondták. Magyarul a Fidesz és annak kegyeltjei számára kellemetlen illetve hatóságilag üldözendő bűncselekmények nyomait visszamenőlegesen is el tudják és el fogják tüntetni, rendkívül széles kezet kapva az Európai Uniós pályázati pénzek köztörvényes, oligarchikus bűnözői felhasználásában és a köztörvényes kormány-bűntettek bizonyítékainak eltüntetésében. Ez a tűzközelben lévők állításainak lényege.

További belsősebb információk szerint Komáromi András bár Orbánék erőszakos hatására és nagyon súlyos fenyegetései miatt eladta a szoftvert, ugyanakkor olyan ismeretekkel, információkkal és mesterkulcsokkal rendelkezett, amikkel akár be is dönthette volna a Fidesz-kormány EMIR-rel kapcsolatos, eztán elkövetett bűntetteit is.


Kulcsszavak: EMIR, EU, Európai Unió, tender, pályázat, Komáromi András, Welt 2000, Welt 2000 Kft., Fidesz, pályáztatás, milliárdosok, oligarcha, oligarchia, oligarchák, korrupció, forráskód, kulcsszoftver, szoftver, kulcsprogram




2015. január 24. szombat

 0DIPLOMÁCIAI OFFENZÍVÁT INDÍTANAK A SZOCIALISTÁK AZ ORBÁN-KORMÁNY ELLEN

  • 2
  • 506
Európai állam- és kormányfőket hívnak Budapestre, hogy Magyarországot “visszavezessék az európai demokratikus értékekhez”. Az MSZP már megkezdte az előkészületeket.
A Népszabadság úgy tudja, Tóbiás József, az MSZP elnöke a napokban az Európai Unió központjába utazik, ahol többek között Martin Schulz EP-elnökkel és több uniós biztossal tárgyal, valamint találkozik az EP szociáldemokrata frakciójának vezetőivel is.
Tóbiás az Európai Szocialisták Pártjának (PES) vezetőivel is tanácskozik; a megbeszélés napirendjén a PES júniusi, Budapestre tervezett kongresszusának részletei is szerepelnek. Utóbbit kiemelt jelentőségű rendezvényként kezelik: a több ezer politikus között tucatnyi európai kormány- és államfő érkezik majd a magyar fővárosba.
A kongresszus helyszíneként Budapest mellett korábban Berlin és Lisszabon is versenyben volt, az európai szocialisták végül – egyfajta demonstrációként az Orbán-rendszerrel szemben – a magyar főváros mellett döntöttek. A PES-kongresszus előkészítéséért Ujhelyi István felel az MSZP-ben, s már készítenek is egy olyan politikai vitairatot, amely rögzíti az MSZP álláspontját Európa jövőjéről.
Tóbiás József brüsszeli látogatása után pár nappal az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának elnöke, Gianni Pittella látogat Magyarországra, aki a veszprémi időközi választás ellenzéki kampányában is szerepet vállalhat.
Forrás: Népszabadság/Hír24.hu
Fotó: Origo.hu







Az USA kaszál a legtöbbet a Moszkva elleni embargón 



2015. 01. 23. 12:16 alfahir.hu 
Amíg Washington a saját nagyhatalmi érdekeit szem előtt tartva kikövetelte az EU-tól az Oroszország elleni szankciókat, addig maguk simán üzletelnek velük. Az amerikai termékek orosz importja 17 milliárd dollárt tett ki január-novemberben, ami 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. 

Pont minap látott napvilágot a hír, miszerint 60 darab rakétahajtóművet vásárolt egy amerikai cég. Az amerikaiaknak 3 milliárd dollárjukba került volna kifejleszteni a saját technológiát, ehelyett inkább vettek egymilliárdért orosz rakétákat. Nekünk persze, egy ilyen lépés főbenjáró bűn lenne. 
Mindeközben pedig úgy fest, hogy összességében az Egyesült Államok nyer a legtöbbet a Moszkva elleni uniós embargóval. Oroszország egyre több amerikai terméket importál. Mindez tisztán látszik az adatokból: 
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, dollárban számított kereskedelmi forgalom 7,5 százalékkal nőtt, az Oroszország és az Európai Unió tagállamai közötti viszont 7,3 százalékkal csökkent tavaly január-novemberben, az egy évvel korábbival összevetve. 
Az orosz vámhatóság honlapján található statisztikai összesítése szerint az amerikai termékek orosz importja 17 milliárd dollárt tett ki január-novemberben, ami 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. Az orosz export 10 milliárd dollárt tett ki, ez a 2013-as azonos időszakhoz képest 3,2 százalékos csökkenés. Az orosz-amerikai kereskedelmi forgalom így 1,9 milliárd dollárral, 7,5 százalékkal nőtt 2014 első tizenegy hónapjában a 2013 azonos időszakához viszonyítva. 
Eközben az Európai Unió 28 tagállamából származó orosz import 10,1 százalékkal esett vissza. Értéke 109 milliárd dollár volt 2014 január-novemberben. Jelentősen, 6 százalékkal csökkent az orosz export is, amely 241,3 milliárd dollárt volt. Ezek eredőjeként a kereskedelmi forgalom 27,6 milliárd dollárral, mintegy 7,3 százalékkal csökkent 2014 első tizenegy hónapjában a 2013 azonos időszakához viszonyítva Oroszország és az EU tagállamai között. 
A statisztikák azt mutatják, hogy az Egyesült Államok nagyon jól jár az embargóval, amit elméletben maga is alkalmaz, csak meglehetősen szelektíven. Az EU meg csak szívjon, nekik az is jó. Washington szempontjából zseniális taktika. Ők megint jól jártak. 
Kapcsolódó: 
   Havanna nem díjazza, hogy az amerikai főtárgyaló ellenzékiekkel találkozott - Majdan Kubában is 
   Illúzió, hogy a víz köztulajdon 
   Nestlé CEO: a víz nem jog, hanem élelmiszer, aminek kell egy piaci értéket adni 
   A Nestlé álma: a víz árának 53 millió százalékkal való emelése 
   Jöhet az európai-orosz szabadkereskedelmi övezet? 


Jöhet az európai–orosz szabadkereskedelmi övezet?



2015. január 23., péntek 12:57, frissítve: péntek 14:00 , forrás: MTI, MNO, szerző: HZS
A német kormány hajlandó tárgyalni egy európai–orosz szabadkereskedelmi övezetről, ha Moszkva segít rendezni az ukrán válságot – jelezte Angela Merkel kancellár a davosi világgazdasági fórumon a Süddeutsche Zeitung pénteki beszámolója szerint.
A müncheni lap szerint a kancellár Davosban felvetette, hogy az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió tárgyalásokat kezdhet „egy közös kereskedelmi övezet keretein belüli együttműködés lehetőségeiről", ha sikerül békét teremteni Ukrajnában. Sigmar Gabriel alkancellár még tovább ment, sürgette, hogy az EU-ban induljon el a diskurzus arról, mit lehet felkínálni Moszkvának a háború utáni időkre. „A következő lépés a diskurzus egy szabadkereskedelmi övezetről” – mondta a szociáldemokrata politikus Davosban, hangsúlyozva, hogy az EU-nak „kiutat kellene ajánlania Oroszországnak”.
Merkel és Gabriel a „Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő” szabadkereskedelmi övezet kifejezést használta, amely Vlagyimir Putyin orosz elnöktől származik. Ugyanakkor mindketten hangsúlyozták, hogy ez egy hosszú távra szóló elképzelés, és mindenekelőtt szükséges az, hogy Oroszország tiszteletben tartsa a minszki tűzszüneti megállapodást – írta a Süddeutsche Zeitung.
A kancellár a világgazdasági fórumon ismét elítélte a Krím félsziget bekebelezését Oroszország részéről, és kijelentette, hogy Moszkva lépése miatt elkerülhetetlenek voltak a szankciók. Az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket akkor lehet visszavonni, ha megszűnik azok kiváltó oka. „Itt sajnos nem tartunk” – mondta Angela Merkel a beszámoló szerint.

Lisszabontól Vlagyivosztokig

A Süddeutsche Zeitung felidézte, hogy Putyin 2010-ben a lap gazdasági konferenciáján javasolta „egy harmonikus gazdasági közösség” kialakítását a „Lisszabontól Vlagyivosztokig” terjedő térben, Merkel pedig az utóbbi hónapokban többször jelezte, hogy hajlandó az EU és az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unió érdekeinek egyeztetésére, kiegyensúlyozására.
A napokban Federica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is hasonló javaslatot tett, azt írta egy feljegyzésben a tagállamoknak, hogy az EU-nak az ukrán válság fokozatos rendezése érdekében fontolóra kellene vennie az együttműködés felélesztését Oroszországgal globális diplomáciai és kereskedelmi ügyekben.
Mogherini szerint a Moszkvával szembeni szankciós politikát ki kellene egészíteni „egy kezdeményezőbb hozzáállással”, hogy az unió ne csak kényszerrel, hanem diplomáciai nyereségek reményével is váltásra ösztönözze az orosz vezetést Ukrajna kérdésében. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hangsúlyozta: közös, hosszú távú cél, hogy „Lisszabontól Vlagyivosztokig” szabadon lehessen kereskedni, ezért az EU-nak meg kell vizsgálnia a kereskedelmi kapcsolatok bővítését a Moszkva által kezdeményezett, január elseje óta működő, több volt szovjet tagköztársaságot összefogó Eurázsiai Gazdasági Unióval.
Egy névtelenül nyilatkozó diplomata is úgy fogalmazott a Reutersnek, hogy egyes tagállamok, köztük Franciaország és Olaszország szeretnék a szőnyeg alá söpörni az ukrán konfliktust annak érdekében, hogy felélesszék jövedelmező gazdasági kapcsolataikat Oroszországgal.

Mit szól Amerika?

Kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok mit szólna egy ilyen megoldáshoz, hiszen nekik jelenleg a saját, az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi egyezményük a legsürgetőbb. Mint azt a Magyar Nemzet megírta, a tervezet egyik legvitatottabb pontja, hogy országokat is beperelhetnének a jövőben azok a multinacionális vállalatok, amelyek kevesebb profitot tudnak termelni egyes kormányok piac- és fogyasztóvédő intézkedései miatt.
Ismert, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője nemrégiben arról beszélt, hogy a kormányra nehezedő külföldi nyomásgyakorlás mögött a szabadkereskedelmi egyezmény terve áll, amelynek előnyeiről és hátrányairól „őszintén kellene beszélni”, a megállapodást nem lehet „ráerőltetni” Közép-Európára. Úgy látszik azonban – folytatta –, az Egyesült Államok nagykövetségei nem akarnak nyílt vitát, „ki akarják erőszakolni” a megállapodás ratifikálását minden európai államban.





Irán: A dollárnak nem vesszük hasznát 



2015.01.24 16:15 Hídfő.net 
Az iráni központi bank elnöke, Golamali Kamjab ma bejelentette, hogy a dollárnak többé nem veszik hasznát a más országokkal folytatott pénzügyi tranzakciókban, így Irán a továbbiakban dollár helyett más pénznemeket, főként jüant, rubelt és török lírát fog használni. Kamjab elmondása szerint a nemzeti valuták használatára áttéréssel párhuzamosan tárgyalásokat kezdtek a nyugati szankciók megkerüléséről is. 

A dollár monopolhelyzete ma már csak egy illúzió, mostanra az eurázsiai régióból és a Közel-Keletről is folyamatban van a dollár kiszorítása. 
Oroszország többek között Kínával, Indiával és Törökországgal is megállapodott a dollár használatának beszüntetéséről. A korábban dollárban folytatott tranzakciók helyett ezek az országok a kétoldalú kapcsolatokban áttérnek saját nemzeti valutáik használatára. Az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamai szintén a nemzeti valuták használatára térnek át az egymás közötti kifizetésekben, a dollár és euró használatát pedig beszüntetik. A szaúdi király halálát megelőzően a szaúdi médiában is teret nyert az amerikai monopólium megtörésének elgondolása, egyes publicisták az amerikai monopolhelyzet helyett a többpólusú világrend ideáját mutatták fel alternatívaként. 
Kapcsolódó: 
   Merkel robbantott Davosban: Moszkvával szövetkezne 
   Beleremeg az unió a görögök mai döntésébe 
   A bankok tudták már 2006 elején, hogy a forint gyengülni fog! 




Balogh Gábor képe
2015. 01. 23. 15:15

MERKEL ROBBANTOTT DAVOSBAN: MOSZKVÁVAL SZÖVETKEZNE



Aki azt várta, hogy a davosi világgazdasági fórum unalmas szócsépléssel telik majd, annak Németország kellemes meglepetést okozott. Merkel ledobta az év eddigi leghangosabb diplomáciai atombombáját. Atlantista keménykedés helyett egyenesen gazdasági szövetséget ajánlott Oroszországnak.
A német kormány hajlandó tárgyalni egy európai-orosz szabadkereskedelmi övezetről, ha Moszkva segít rendezni az ukrán válságot - jelezte Angela Merkel kancellár a davosi világgazdasági fórumon a Süddeutsche Zeitung pénteki beszámolója szerint.

A müncheni lap szerint a kancellár Davosban felvetette, hogy az Európai Unió és az  Eurázsiai Gazdasági Unió tárgyalásokat kezdhet "egy közös kereskedelmi övezet keretein belüli együttműködés lehetőségeiről", ha sikerül békét teremteni Ukrajnában.

Sigmar Gabriel alkancellár még tovább ment, sürgette, hogy az EU-ban induljon el a diskurzus arról, mit lehet felkínálni Moszkvának a háború utáni időkre. "A következő lépés a diskurzus egy szabadkereskedelmi övezetről" - mondta a szociáldemokrata politikus Davosban, hangsúlyozva, hogy az EU-nak "kiutat kellene ajánlania Oroszországnak". 

Lisszabontól Vlagyivosztokig

Merkel és Gabriel a "Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő" szabadkereskedelmi övezet kifejezést használta, amely Vlagyimir Putyin orosz elnöktől származik. Ugyanakkor mindketten hangsúlyozták, hogy ez egy hosszú távra szóló elképzelés, és mindenekelőtt az szükséges, hogy Oroszország tartsa tiszteletben a minszki tűzszüneti megállapodást - írta a Süddeutsche Zeitung.

A kancellár a világgazdasági fórumon ismét elítélte a Krím félsziget bekebelezését Oroszország részéről, és kijelentette, hogy Moszkva lépése miatt elkerülhetetlenek voltak a szankciók. Az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket akkor lehet visszavonni, ha megszűnik azok kiváltó oka. "Itt sajnos nem tartunk" - mondta Angela Merkel a beszámoló szerint.

 A Süddeutsche Zeitung felidézte, hogy Putyin 2010-ben a lap gazdasági konferenciáján javasolta "egy harmonikus gazdasági közösség" kialakítását a "Lisszabontól Vlagyivosztokig" terjedő térben, Merkel pedig az utóbbi hónapokban többször jelezte, hogy hajlandó az EU és az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unió érdekeinek egyeztetésére, kiegyensúlyozására.

Obama dislikes this

Az USA-t több szempontból is kényelmetlen helyzetbe hozhatja Merkel Moszkva felé nyitó politikája. Egyrészt Washington a Moszkvával szembeni keményebb fellépést sürgeti, elvárva az európai országoktól is az oroszokkal való gazdasági kapcsolatok lazítását.

Másrészt az Eurázsiai Unió és az EU közeledése akár konkurenciát is jelenthet a gazdasági világválság elleni csodaszerként emlegetett TTIP-nek, a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménynek. A megállapodás tárgyalásai jelenleg folynak, a szigorúan titokban zajló folyamatot egyre több kritika éri.

Unják a banánt

Merkel Oroszország felé tett gesztusa mögött az is állhat, hogy egyre világosabb: miközben Washington a diplomáciában látványosan keménykedik Moszkvával, valójában nagyon is szelektíven alkalmazza azokat a gazdasági szankciókat. Így az embargót az utolsó betűig betartó EU-s országok Oroszországba irányuló exportja több, mint 7 százalékkal csökkent, míg az Egyesült Államoké nagyjából ugyanennyivelnövekedett

Ez az ordító aránytalanság valószínűleg már az egyébként hardcore atlantista berlini kormánynál is kiverte a biztosítékot. Merkelék egyébként nincsenek egyedül azzal, hogy az oroszokkal nemcsak fenyegetésekkel és szankciókkal akarnak hatni, hanem kölcsönös gazdasági előnyök felkínálásával. 

A napokban Federica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is hasonló javaslatot tett, azt írta egy feljegyzésben a tagállamoknak, hogy az EU-nak az ukrán válság fokozatos rendezése érdekében fontolóra kellene vennie az együttműködés felélesztését Oroszországgal globális diplomáciai és kereskedelmi ügyekben.

Mogherini szerint a Moszkvával szembeni szankciós politikát ki kellene egészíteni "egy kezdeményezőbb hozzáállással", hogy az unió ne csak kényszerrel, hanem diplomáciai nyereségek reményével is váltásra ösztönözze az orosz vezetést Ukrajna kérdésében. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hangsúlyozta: közös, hosszú távú cél, hogy "Lisszabontól Vlagyivosztokig" szabadon lehessen kereskedni, ezért az EU-nak meg kell vizsgálnia a kereskedelmi kapcsolatok bővítését a Moszkva által kezdeményezett, január elseje óta működő, több volt szovjet tagköztársaságot összefogó Eurázsiai Gazdasági Unióval.

 Mindketőjükre kilövési engedélyt adott a Bilderberg csoport.


Beleremeg az unió a görögök mai döntésébe



2015. január 25., 06:30 , forrás: MTI, szerző: GB



Europress/AFP
Előre hozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Görögországban. A választási kampány legfőbb témája az volt, hogy hogyan vezessék ki a dél-európai országot a súlyos gazdasági válságból.
A választóknak arról kell dönteniük, adjanak-e még egy esélyt az ország nemzetközi hitelezői által elvárt kemény megszorító politika bevezetéséért felelős Antonisz Szamarasz kormányfő kabinetjének, vagy vegye át a stafétát Alekszisz Ciprasz pártja, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza). Az MNO bloggerének elemzését itt találja a görög voksolásról.
A görög belpolitika meghatározó eseményét a nemzetközi pénzpiacok is fokozott figyelemmel kísérik, mivel Ciprasz az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Görögországnak nyújtott pénzügyi segély feltételeinek újratárgyalásáért és a görög adósság egy részének elengedéséért száll síkra.
A közvélemény-kutatási eredmények a Sziriza győzelmét vetítik előre. A legújabb adatok szerint a baloldali párt hat százalékponttal előzi meg az Antonisz Szamarasz vezette Új Demokráciát (ND). A Sziriza a szavazatok 32,2 százalékára számíthat, míg a konzervatívok támogatottsága 26 százalék körüli.
Sokak számára ezért a kérdés nem is az, hogy megnyeri-e a Sziriza a választásokat, hanem az, hogy abszolút többséget szerez-e Ciprasz pártja. Amennyiben ugyanis a baloldali tömörülés koalíciós egyezségre kényszerül, valószínűleg politikai álláspontján is finomítania kell. A görög választási rendszer sajátosságai miatt egy pártnak 36-40 százalék közötti támogatottságot kell elérnie ahhoz, hogy a parlamentben abszolút többséget szerezzen.
A harmadik helyen várhatóan a To Potami (A folyó) nevű balközép párt végez majd mintegy hét százalékos eredménnyel. Az elemzők ezt a pártot tartják a Sziriza legvalószínűbb koalíciós partnerének, a To Potami „a mérleg nyelvének” szerepét töltheti be a kormányalakításkor.

240 milliárdos hitel 5 év alatt

A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az EU-tól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Noha az ország már túljutott a válság nehezén, még mindig szüksége van pénzügyi partnereinek hiteleire.
A parlamenti választásokat azután kellett kiírni, hogy a kormányfő előre hozta az elnökválasztás időpontját februárról decemberre, de a parlamentnek a harmadik fordulóban sem sikerült új államfőt választania. A görög kormány vélhetően a hónapok óta tartó politikai bizonytalanságot akarta megszüntetni az elnökválasztás előre hozatalával, de azzal kockázatot is vállalt.
A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint vasárnap reggel 6-kor nyitnak és este hat óráig tartanak nyitva. Az előzetes eredmények este nyolc óra körül várhatók.


A bankok tudták már 2006 elején, hogy a forint gyengülni fog!

https://www.youtube.com/watch?v=GDgA5UBYObE&feature=youtu.be&honnan=Nemzeti_Hirhalo






Hogy micsoda véletlenek vannak! Rothschild
-tulajdonos a Charlie Hebdo mögött 




Hogy micsoda véletlenek vannak! Rothschild-tulajdonos a Charlie Hebdo mögött; érdekes párhuzamok a párizsi merénylet és World Trade Center ikertornyok felrobbantása között. 

A holland Quote gazdasági magazin közlése szerint Edouard de Rothschild családja 2014 decemberében többségi tulajdonrészt vásárolt a Libération francia napilapban, amely egyúttal a Charlie Hebdo kiadója is. Edouard de Rothschild, december óta a Charlie Hebdo többségi tulajdonosa A Quote írása szerint a család egyik fiatalabb tagja, Philippe de Rothschild azt mondja, a családban viták folytak a vásárlásról, végül is mellette döntöttek. 

A 2015. január 7-i támadásban 13 személy halt meg, köztük a lap főszerkesztője. A korábbi 60 ezres helyett a lap e héten már milliós példányszámban jelent meg. A zsidó Rothschild család a XVI. századra visszavezethetően foglalkozik banki ügyletekkel. 

A XIX. században a Rothschildok voltak az európai államok legfontosabb hitelezői. Ma is a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb családjai közé tartoznak. Eddig a holland lap tudósítása. Ehhez csak azt fűzzük hozzá, kísérteties a hasonlóság a 2001-es World Trade Center felrobbantása előtti eseményekhez. Ott egy zsidó pénzügyi befektető, Larry Silverstein, a Silverstein Properties Inc. tulajdonosa a szeptemberi események előtt 3 hónappal, ki tudja, milyen meggondolásból, kibérelte a World Trade Centert annak tulajdonosától, a New York-i és New Jersey-i Kikötői Hatóságoktól. Larry Silverstein. A WTC ikertornyok fölrobbanása miatt érzett fájdalmát enyhítette a 7,2 milliárd dolláros "kártérítés" 

A bérleti szerződés szerint Silverstein a következő 99 évben összesen 3,2 milliárd USD bérleti díjat fizet a tulajdonosnak. Silversteint azonban nem gyötörték gondok az ikertornyok fölrobbantása után. Valami titkos elővigyázatosságtól vezérelve, a bérleti szerződés megkötése után olyan biztosítási szerződést kötött, melynek értelmében 7,2 milliárd USD üti markát kár, megsemmisülés esetén. Tehát még egyszer: nem a (közszolgálati) tulajdonosnak, hanem a zsidó bérlőnek járt a kártérítés. Így a német viszontbiztosító, a Müncher-Rück révén Németország is hozzájárulhatott Isten választottjainak kárpótlásához. Az ilyen nagyszerű embereknek, mint Silverstein, nagyszerű barátaik vannak. 

Hála New York zsidó polgármesterének, Bloombergnek, sikerült befektetőket találni az új World Trade Center felépítésére, úgy, hogy Silverstein 7,2 milliárdja a bankszámláján maradhatott. Mint tudjuk, Isten kedveltjei mellett másoknak is csalhatatlan ösztönük volt a közelgő katasztrófát illetően: három tőzsdei nappal a merénylet napja előtt megsokszorozódott az United Airlines légitársaság részvényeinek opciós kereskedelme. (Opciós kereskedelem: az illető nem egyszerűen részvényt vesz, hanem a részvény értékének csökkenésére vagy emelkedésére spekulál. Kedvezőtlen esetben minden föltett pénzét elvesztheti, de ha szerencsés szimatja volt, megsokszorozhatja a föltett pénzt.) 

Visszatérve a Charlie Hebdo esetéhez, foglaljuk össze még egyszer a tényeket: - A gyilkosok 5 perc alatt 13 embert végeznek ki abszolút profi módon. Utána kezdő amatőrökké mutálnak, akik a meneküléshez használt autó hátsó ülésén hagyják az igazolványt, ami azonosításukhoz vezet. Egyébként: ki az a sofőr, aki előveszi igazolványát, és a hátsó ülésre dobja? Nehéz itt nem 9/11 arab terroristájára, Attára gondolni, akinek tűznyomoktól mentes útlevele 2 nappal később került elő a WTC környékén. 
 
A gyilkosokat nagy és erős testalkatú férfiaknak írják le

Hogy illik ez ahhoz, hogy a fivérek egyike 1,69 cm és vékony testalkatú volt? Az interneten mindenki megkeresheti Cherif Konachi nevét és képét. 
A lap szerkesztősége 2014. májusában költözött a jelenlegi helyére. Számos korábbi, merénylettel történt fenyegetés miatt a lap némileg álcázta a szerkesztőséget. Az annak helyt adó emeleten cégtábla nem volt. A heti szerkesztőségi konferencia pontos időpontját csak a résztvevők és néhány bennfentes tudta. Az iszlamista terroristáknak nem lehettek eszközeik ezeknek kiderítésére, titkosszolgálatoknak annál inkább. 
Az egyik túlélő újságírónő azt mondta, hogy a támadók egyike kék szemű volt. Hogy lehet ez, mikor a terrorista fivérek barna szeműek voltak? 
Az ügyben nyomozó egyik rendőr (állítólag) öngyilkosságot követ el. Mi űzte őt halálba? - Hogyan lehetséges, hogy órákkal az esemény után a rendőrség rendelkezésére áll a tettesek életrajza, amelyből az is kiderül, hogy egyikük rendőrségi megfigyelés alatt állt? - Hogyan lehetséges, hogy egy újságírónak és nem rendőrnek sikerül kapcsolatba lépni a menekülő tettesekkel? Hogyan lehetséges az, hogy a kóser szupermarket támadója és túszejtője, Amedy Coulibaly megbilincselt (esetleg csuklójánál összekötözött) kézzel próbál menekülni, és így lövik szitává? Lásd a videót és a kinagyított képeket, pl. itt. Nem volt még rá példa, hogy valaki megbilincselt kézzel menjen túszejtésre. 
A Charlie Hebdo elsősorban a kereszténységet, különösen a katolikus vallást gyalázta, gúnyolta. Mindezek után elmondhatjuk, a milliós tömeg nemcsak azt skandálta (tudatosan), én is intoleráns vallásgyalázó, kereszténységgyűlölő vagyok, hanem (öntudatlanul) azt is: én is egy megvezetett buta goj vagyok. 
Hogy mekkora hatalma van az állítólag mindenről azonnal és pontosan tudósító médiának, mutatja, hogy egy 2003-as felmérés szerint a New York-iak 42%-a nem is tudott arról, hogy a World Trade Centerben volt egy 7-es épület. Mint tudjuk, a 7-es épület pont úgy dőlt össze önmagában, mintha csak szakszerűen felrobbantották volna. Anélkül, hogy repülőgép vagy bármi más megrongálta volna. A holland gazdasági lap tudósítása itt olvasható: Quote: "DE ROTHSCHILD'S DRUKKEN CHARLIE HEBDO: 'WIJ TWIJFELDEN OF WE KRANT MOETEN UITGEVEN", 9.01.2015. 
Kapcsolódó: 
   A Charlie Hebdo a keresztényeket sem kímélte 
   7 millió példányban kelt el a charlie hebdo, újranyomják 
   Charlie vagyok, zsidó vagyok, rendőr vagyok 
   Timelapse videó a hét évig épülő One World Trade Center építéséről 
(A kivitelező a Tishman Construction, ugyanaz a cég, amely 1966-tól 1971-ig a később terrorizmus áldozatává vált ikertornyokat is építette.) 


Nem ragozom a témát most is azt mondom ez egy hamis zászló művelet volt a gojok meg bekajálták , már a vezetőink.



Őshazakutatás 


Egészen 1849-ig Magyarországon köztudott volt a scytha, hun, avar, magyar azonosság. 

Ezt a nemzeti öntudatot a Habsburgok törték meg azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé tették Joseph Budenz-et, aki egyetlen szót sem tudott magyarul, de megállapította a finnugor elméletet, mely a mai napig egyeduralkodó. Hiszen úgy a Habsburgoknak, mint a náciknak, s később a kommunistáknak egyaránt megfelelt, mert az a nemzet melyet megfosztottak nemzeti öntudatától, és megtörték büszkeségét, s elroppantották gerincét, melyet ősi múltjának ismerete biztosított számára, sokkal könnyebben elnyomható, félrevezethető, kihasználható. 

Mivel a szó elszáll, a betű megmarad, érdemes leírni pár dolgot a magyar őstörténettel és a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos irányvonalának az 1848-as Szabadságharc bukása utáni hirtelen, 180 fokos irányváltoztatásáról, s az ennek következtében axiómává vált finnugor elméletről" mely valóságos szent-tehén dogmává merevedett. Ennek igazi okáról és a háttérről az angol, amerikai, kanadai, argentin, francia kutatók írásai alapján a következőket kell tudnunk. 

1) Mikor Széchenyi megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, akkor a következő volt a hivatalos álláspont: 
Minden magyar krónika, ősgeszta, az ország lakosságának szájhagyományai tanúsítása alapján köztudott volt és az MTA (alapítása és létrehozása óta) hivatalos elfogadása alapján is elfogadott tény hogy a scytha eredetű - hun, avar, magyar nemzet azonosság révén a Kárpát medencei magyarság ittléte minimum 12.000 éves. 

Ugyancsak elfogadott volt Torma Zsófia erdélyi régész Tordas melletti ásatásainak alapján, melynek során a Mezopotámiai legrégebbi eleteknél 1.500 évvel régebbi írásos leleteket talált, ezzel írásos igazolást nyert a scytha, hun, avar, magyar nemzetazonosság. 

Erre nézve az írás végén adatokat, tényeket ismertetünk, olyanokat, melyek Magyarországon SOHA nem kerültek ismertetésre, mivel az MTA meggátolta ezek publikálását - úgy az osztrák uralom, mint a náci éra, mint az orosz megszállás évtizedei alatt, mivel mindezen idegen megszállóknak azonos volt az érdeke, hisz idegen szempontból nézve mire jó a finnugor elmélet? Megsemmisíti a magyar nemzeti öntudatot, a világ legelmaradottabb, legprimitívebb népének állít be minket a világ országainak színe előtt, kitűnő alap magyarellenes propagandára, és 1920-ban igazolásul szolgált hazánk feldarabolására, és mind a mai napig úgy a germán, mint a szláv népek kedvenc hivatkozási alapja magyarellenes propagandájukban. Azaz a finnugor elmélet az abszolút magyarellenes célokat szolgált, és szolgál ma is, s történik mindez a magyarellenes tevékenység a magyar nemzet adófizetőinek pénzén! Immáron 150 esztendeje folyik ez a magyarellenes MTA tevékenység, méghozzá a magyar lakosság pénzén. Mié rt? És hogyan kezdődött? 

2) 1850-ben a Magyar Tudományos Akadémia hirtelen szemétbe dobta a krónikáinkat, azt mondva, hogy a magyarok szeretnének egy dicső múltat hazudni maguknak. (ezt, megjegyzem Dr Glatz Ferenc szóról szóra megismételte egyik TV interjújában amit a Duna TV-ben láttam, kis híján agyvérzést kaptam tőle) és 1850-ben minden a még Széchenyi által alkalmazott kutatót, tudóst, nyelvészt kirúgtak, a magyar tudósok helyére német, és cseh "tudósok" érkeztek. Az új kinevezett igazgató Joseph Budenz német nyelvész lett. Az ő vezetése alatt került bevezetésre a finnugor elmélet, mely szent-tehén dogmává vált mára. 

Mi volt a háttérben, és miért maradt ez 1850 óta egyeduralkodó az MTA hivatalos vonalán? 
A magyarázat egyszerű. 

Mikor az osztrák és orosz elnyomók közös erővel leverték a magyar szabadságharcot, Európa nemzetei szimpátiával fordultak felénk, és megvetéssel az osztrákok iránt. 

Ferenc József utasítására az osztrákok, és évszázadok óta hűséges kiszolgálóik a csehek, közösen kidolgoztak egy remek tervet - a terv célja Magyarország és a magyar nemzet sárba tiprása, a magyar nemzeti öntudat megsemmisítése volt, s az hogy Európa nemzetei soha többé ne fogják Magyarország pártját. 

Ennek a tervnek eszköze a finnugor elmélet - ezt egy Joseph Budenz nevű német dolgozta ki, 5 cseh asszisztensével. 
Érdemes megjegyezni hogy habár a finnugor elmélet nyelvészeten alapszik ezen "szakemberek" egyike sem tudott magyarul. Közel 50 éven át, míg óriási fizetést húztak a magyaroktól, a Magyar Tudományos Akadémia vezetőiként Pesten éltek, haláluk napjáig nem is tanulták meg nyelvünket, soha nem szűntek meg a nemzetközi tudományos konferenciákon hangoztatni, hogy a magyar a világ legelmaradottabb legprimitívebb csordája, egy primitív horda, akik vezetésre szorulnak. 

Hálásaknak kellene lenniük azért, hogy Ausztria, a kultúrát és műveltséget nyújtotta nekik, de a primitív magyarok hála helyett örökös rebellisként állandóan megtámadják Ausztriát. 

A propaganda fényesen bevált. Európa nemzetei, akik azelőtt szimpátiával támogatták a magyar függetlenségi törekvéseket, ezután Magyarország ellen fordultak. 

Mi a finnugor elmélet lényege? 

Joseph Budenz (aki egyetlen szót nem tudott magyarul) de kidolgozta ezt a nyelvészeti elméletet, saját maga a következőket mondta: 
1) Nincsenek szövegek, melyek a finnugorság nyelvén szólnának, az írásbeliség előtti korból. 
2) Ennek következtében mind a finnugor nyelv szókészlete, mind a nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben teljesen ismeretlen előttünk. Azaz, el kell ismerni, hogy NINCSEN finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett, de létezhetett volna. Ha létezett volna, akkor eredetét kb. 7.000 évre becsülnénk. 
3) Nincs olyan etimológus módszer mely hipotetikus, és nemlétező ősnyelvekkel való rokonságot vagy azokból való származást tudományos eszközökkel bizonyítani tudná. 
4) Csak az állt módomban, hogy egy hipotetikus finnugor nyelvi szöveget írjak asszisztenseim segítségével. 

Azaz - összefoglalva: 
A német és cseh, magyarul nem tudó emberek keresnek egy ősnyelvet - amiről beismerik, hogy NINCS. Beismerik hogy teljesen ismeretlen ez a sosemvolt nyelv. Azt az ősnyelvet kinevezik 7.000 évesnek, de az a nép mely állítólag ezen beszélgetett, csak 2.000 évvel ezelőtt keletkezett. Ezen az ismeretlen és sosemvolt nyelven szövegeket írnak maguk a kutatók. Saját elképzelésük alapján kreálva a szövegeket. Ezt komoly és tudományos nyelvészetnek nevezni NEM LEHET. 

Az osztrák érdek az volt hogy: 
1. Európa nemzeteiben ne ébresszenek többé rokonszenvet a magyar szabadságharcok, hiszen a világ legelmaradottabb, legprimitívebb, minden kultúra nélküli, tengődő és vezetésre szoruló állatcsorda a magyar - örüljön annak, ha Ausztria megszánja és kultúrát nyújt neki, de a hálátlan állatok csordája, a primitív és elmaradott kultúrálatlan magyarok hála helyett rátámadnak szegény Ausztriára?. 
Ez a magyarellenes propaganda fényesen bevált. 

A finnugor elmélet kitalálása óta az osztrákok (a magyar állam pénzén) egész Európában terjesztették, s ezzel egy magyarellenes érzés, sok esetben gyűlölet alapját vetették meg. 

Mindössze megjegyezném, ez az elmélet mivel magyarellenes, kitűnően megfelelt minden nagyhatalomnak mely hazánkat megszállta. Hiszen minden megszálló nagyhatalom érdeke, hogy NE LEGYEN MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT, a nemzet ne ismerje meg saját múltját, hiszen akinek nincs múltja, annak jövője sincs, s ezt ők nagyon jól tudják. 
Így - az osztrákok bevezették, és az oroszok közel 50 éven át belénk sulykolták - ma már senkinek eszébe sem jutna, hogy ezt megkérdőjelezze. 
Ami külön dühítő, hogy a magyar nemzet pénzén folyik a magyarellenes propaganda immáron 150 esztendeje, saját magunk ellen!!!!! 
Megáll ez ember esze. 

Lássuk tehát, mi az igazság? A finnugor hazugság sulykolása helyett rövid, és hiányos összefoglaló a scytha, hun, avar, magyar azonosságról s pár lényeges tény a sumir, magyar, török rokonságról. 
Minden pápai bulla azzal kezdődött (évszázadokon keresztül) "A Királyi scythák utódai, a hunok és avarok leszármazottai, a mai magyarok"... 
Azaz, köztudott volt származásunk és eredetünk. 

Lenormant (francia nyelvész) már 1830-ban megállapította hogy a "sumir nyelv ural altáji nyelv, a mai nyelvek közül a magyar áll hozzá a legközelebb". John Rawlinson (angol kutató) egy székely pap segítségével a rovásírásunk révén fejtette meg a sumir írást. Azaz, ha semmi közünk nem lenne a sumirokhoz, akkor nem lehetett volna a székely-magyar rovásírás révén megfejteni a sumir írást. 

A British Múzeumban a sumir kiállításon szerepelnek az ásatások során napfényre került kisebb nagyobb szobrok, s ezek között láthatóak a sumir nép állatait ábrázoló szobrok is. Ezek pl. racka juh, komondor, kuvasz, magyar ridegmarha. Ilyen állatai csak a sumiroknak, és a ma élő nemzetek között CSAK a magyarságnak vannak. 

Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta: 
"1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A sumir nyelv - 7.000 éves volta dacára - ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török "unokaöcs" fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral." 
* * *

Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván "a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral." Itt: Facebook 
És - végezetül néhány érdekesség: 
1) Embertani szempontból nézve az ún. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakálltalan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek. 
A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag semmi közünk nincs a finnugor népekhez. 
2) Népzenei szempontból 
Érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon! 
Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja. A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket: A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint. A perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat. A finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat. Azaz népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy török eredetű nép vagyunk. 
3) Nyelvi szempontból 
John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a sumir írást. 
Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb. Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a sumir nyelv nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. 
A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. 
Míg a török "unokaöcs" fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. 
A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral. 
Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, hol magánúton megtanult magyarul - mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, a MTA elítélte őt, mondván: "Az MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral." 
Nyelvi szempontból nézve tehát angol, francia tudósok szerint a magyar nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a Sumir-nak. 
4) Régészeti bizonyítékok 
A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai - racka juh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon. 
Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg: 
1. Az erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött! 
2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt. S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. Én csak New Yorkban olvastam erről, pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem. 
Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen VALÓTLAN elmélet. 
Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét. 
Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek (lásd. Trianon Június 4, 1920) 
Hol van a scytha, hun, avar, magyar Őshaza? 
A Finn Ugor elmélet után folytassuk a sort pár érdekességgel a magyar Őstörténetről? 
Hol is van az őshaza? Felesleges keresni, mert az őshazában élünk ma is, itt szaporodtak el és innen rajzottak ki a nagyvilágba a scytha, pannon, dák, jász, kun, hun, avar, magyar törzsek, és ide tértek haza mikor a haza veszélyben forgott. Ilyen hazatérési hullám történt 7 - 8 alkalommal is, az Árpád-féle hazatérés (honvisszafoglalás) csak az utolsó volt a sorban (896-ban). 
1. Dechelette, francia tudós, (A Francia Tudományos Akadémia tagja) a bronzkor elismert nagy szakértője állapította meg a következőket: 
"Az első és legprimitívebb bronz leletek Európában csak Kr. előtt 2.000-ben jelennek meg, de a Kárpát medencében talált, és hun illetve székely törzsek által előállított bronz tárgyak többsége Kr. előtt 4.000-ből származik. Sőt, a Torontál megyei Tordas mellett megtalált bronzfokos, melyen székely rovásírással bevésett mondatok vannak, Kr. előtt 5.000-ből származik!" 
2. Tatárlaki lelet, mely sumir írással készült, égetett agyagtáblák ezreiből áll, ugyancsak a Francia Tudományos Akadémia által megállapított adatok alapján, 1.500 évvel régebbi, mint az eddig legrégebbinek hitt mezopotámiai írásos emlékek, s így a Párizsi orientalista kongresszus elfogadta hogy az emberi kultúra bölcsője a Kárpát medence, ezen belül is Erdély. 
3. Az őstörténeti kutatás során igénybe kell venni az úgynevezett társtudományokat is. Melyek a régészet, írástörténet, nyelvészet, helységnévkutatás, embertan, néprajz, mitológia, népzene. 
NÉPZENEI eredmények : * Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint" 
Forrás: Hernuss Zoltán Magyar őstörténet 
Kapcsolódó: 
   Agymosás 9 tételben: amit Balog és a zsidók utasítására "a közoktatás minden szintjén érvényesíteni szükséges" 
   A Hit Gyülekezetét nem szabad sértegetni, adta az ország tudtára fővédnökük, Kövér László 
   Elutasították a MÁV és az MNB elleni kártérítési holokausztpert 
   Népbutítás, avagy a természettudományos oktatás szándékos tönkretétele Magyarországon 
   Az allergiát nem a parlagfű, hanem a vegyi anyagok okozzák 
   MAGYAROK! MIKOR ÉBREDTEK MÁR FEL? 
 
Hetedik osztályos magyar földrajz könyv!



Agymosás 9 tételben: amit Balog és a zsidók utasítására "a közoktatás minden szintjén érvényesíteni szükséges" 

Az alábbi főigazgatói levél jutott szerkesztőségünk birtokába: Rákattintva nagyítható Frissítés: Nem teljesen előzmény nélküli: Goodfriend már júliusban "tájékozódott" a megújuló tankönyvekről A főigazgatói levél egyik lehetséges előzménye itt olvasható. "2014. július 18-án M. André Goodfriend a budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője és munkatársai (...) dr. Kaposi Józseffel, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatójával folytattak tárgyalást. A baráti hangvételű megbeszélésen dr. Kaposi József adott részletes tájékoztatást a magyarországi tankönyvellátást érintő változtatásokról, a kérdést elsősorban a tankönyvek tartalmi oldaláról megközelítve." Nem beavatkozás, hanem partnerség... Nem avatkozik bele az Egyesült Államok Magyarország belügyeibe – mondta tegnap a Hír TV-nek André Goodfriend. „Ha vannak közös céljaink, közös vízióink a társadalmi célokról, akkor a közös munka nem beleavatkozás, hanem partnerség” – tette hozzá az ügyvivő. A főigazgatói találka tehát nem "beavatkozás", hanem a "partnerség" szép példája. Továbbá "nem leszünk gyarmat". (Kuruc.info) Ilán Mor már sejthetett valamit: Az izraeli nagykövet írja a magyar tankönyveket, miközben már Schmidt Máriát sem tartja alkalmasnak a legújabb holomúzeum vezetésére
Forrás: https://kuruc.info/r/56/137243/?honnan=Nemzeti_Hirhalo






Elutasították a MÁV és az MNB elleni kártérítési holokausztpert



A chicagói 7. körzeti szövetségi fellebbviteli bíróság pénteken helybenhagyta az alsóbb szintű bíróságnak azt a döntését, miszerint nem tárgyalja azt a keresetet, amelyben amelynek felperesei magyar zsidók vagyonának a holokauszt idején történt eltulajdonításával vádolják a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Magyar Államvasutakat (MÁV).
A fellebbviteli bíróság egyetértett azzal az alsóbb szintű döntéssel, miszerint a felpereseknek az Egyesült Államokban való pereskedés előtt előbb a magyarországi jogorvoslati lehetőségeket kell kimeríteniük.
A 2010-ben benyújtott kereset benyújtói szerint az eljárást azért kellene az Egyesült Államokban lefolytatni, mert Magyarországon független igazságszolgáltatás híján nem kaphatnak tisztességes jogorvoslatot. A chicagói körzeti szövetségi bíróság 2013 augusztusának végén szüntette meg az MNB-vel és a MÁV-val szemben a holokauszttal kapcsolatos jogcímen indított eljárásokat. A bíróság feltétel nélkül utasította el a kártérítési kereseteket.
A bíróság értékelése szerint a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek, vagyis a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni, mielőtt követeléseiket az Egyesült Államokban érvényesíthetnék.
A chicagói bíróság nem értett egyet a felperesek érvelésével, miszerint a magyar bírósági rendszer nem független, vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást, megjegyezve azt is, hogy a felperesi érvek puszta spekulációra és azon megalapozatlan félelmekre épülnek, melyek szerint a magyar bírósági rendszer nem tudna számukra igazságos eljárást biztosítani.




Az allergiát nem a parlagfű, hanem a vegyi anyagok okozzák




Készült: 2014. március 16
Utolsó frissítés: 2014. március 17
parlagfűKedves Olvasóinknak már többször részleteztem, hogy hogyan gyógyultam ki az úgynevezett pollen allergiából. Röviden: kb. 15 év kemény pollen allergia után tengerre kerültem dolgozni, ahol elkezdtem adalékanyag mentesen és tudatosan táplákozni. Ez a munka nem túl sokáig, de kb. 2 évig tartott. Hazatértem után vettem észre, hogy a szokásos tavasz végi, nyár eleji allergiás tünetek megszűntek.

Az "orvosok" persze annyit tettek, hogy felírtak egy allergia "gyógyszert", a Zyrtec-et, ami erőteljesen álmosított, tehát jelentős mellékhatásai voltak. Senkinek nem ajánlom ezen gyógyszer szedését, mivel ezek csak a központi idegrendszerre hatnak, azaz tüneti, nem oki kezelést forszíroznak, erős és nagyon káros mellékhatásokkal.
parlagfű 2Egy ideje már milliós nagyságrendű büntetés is jár azoknak, akik földjükön nem irtják ki a parlagfűvet. Egy apró megfigyelésemet hadd osszam meg kedves Olvasóimmal: a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) ott nő, ahol korábban vegyi Glyphozat-os totális gyomírtást végeztek! Sajnos régebben én is csináltam ilyet a tarack megszűntetésére.
Wikipédia: A parlagfű a jól beállt gyepekbe nem hatol be. Fontos lenne a régi legelők, kaszálók fenntartása, beszántásuk kerülése. Erdőkbe sem hatol be, ezért hosszú távon jó megelőzés a parlagterületek erdősítése. Ha a parlagfüves területet magára hagyják, az őshonos növények ismét elfoglalják a helyüket, és kb. 3-4 év alatt „kipusztítják”, ezért is fontos lehet a legelők, kaszálók megtartása és fejlesztése azokon a területeken, ahol már nem érdemes haszonnövényeket termeszteni.
Valójában gyógynövény?
Ez a kis történet is kering szerencsére az interneten:"10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás, a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók!" Forrás: http://antalvali.com/hirek/parlagfu-vedelmeben.html
 Mik a parlagfű gyógynövény jótékony hatásai?
Előrebocsátom, hogy én nem próbáltam a parlagfű gyógyhatásait, a forrásokat feltüntettem.
Mint az antropológus Austin feljegyezte, az A. trifida virágja összetörve vörös a levelei pedig zöld festékként voltak használatban –érdemes megjegyezni a húsvéti tojásfestéshez például. Nem kell a kémiai, mérgező festékeket használni ahhoz se!!! Továbbá azt írja, hogy a Cherokee indiánok  A. trifida levelet dörzsöltek rovarcsípésekre, a levelekből nyert lével külsőleg gombás lábbőrt kezeltek, belsőleg pedig lázcsillapítóként és tüdőgyulladás gyógyítására használták. Az A. artemisiifolia leveleiből készült tea láz, hányinger, váladékozás és bélgörcsök csökkentésére találták kitűnőnek Austin feljegyzései szerint, míg gyökerét menstruációs problémákra. Már ő is megjegyezte viszont, hogy allergiás reakcióknál jobb mellőzni a növény használatát. (Forrás: My Herbal Notebook, Florida Native Plant Society)
Felhasználása:
  • A friss leveleket közvetlenül is fogyaszthatjuk, elrágcsálhatjuk, de készíthetünk belőle forrázatot, ahogy a megszárított növényből is. Illóolaja hasonlóan hatékony, de annak adagolásával legyünk elővigyázatosak. Tinktúra formájában is alkalmazható. A szárított növényből készített por is alkalmas közvetlen fogyasztásra, krémek készítésére, orrba szippantásra. Lehetőleg ne túl tömény forrázatot készítsünk, mert hígan könnyebben kifejti hatását, és kevésbé szárít, ha nagyobb mennyiségű vízzel együtt visszük be a szervezetbe.
  • Íze: keserű (6), aromás (3). (Ízének, hatásának erőssége a Hold állapotaival összhangban változik.)
  • Energetikai hatása: A szelet fokozza, a tüzet szabályozza, tisztítja és normalizálja, a vizet csökkenti.
  • Általános hatása: Hűtő vértisztító, szárító, hurut- és nyálkacsökkentő, lázcsillapító, sebfertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, immunrendszer-erősítő, méregtelenítő, általános szöveti és nyirokrendszer-tisztító, burjánzó szövetet és daganatot gyógyító. Közérzetjavító, erőnlétfokozó, általános erősítő, energizáló és regeneráló hatású. Fertőtlenítő, emésztést fokozó, étvágycsökkentő, vércukorcsökkentő, gyomornyugtató és -erősítő, zsírégető, testsúlycsökkentő, dugulást szüntető. Idegnyugtató, idegerősítő, gombásodás-, allergia- és asztmaellenes hatású, légzéskönnyítő. Féregűző, csökkenti a candidafertőzést. Fokozza a vele együtt beadott növények, gyógyszerek hatékonyságát. Afrodiziákum, erőnlét- és potenciafokozó.
  • Lélektani hatása: Gyengéden csillapítja a háborgó lelket, szünteti az indulatokat és a kilátástalanság érzését, támogatja a belátásra jutást, a problémamegoldó képességet és az éleselméjűséget. Segít felülemelkedni a problémákon, szünteti a tespedést és a megrekedést, a mélabút és a komorságot, valamint a burjánzó, mérgezett érzelmi és gondolati folyamatokat. Erőssé, állhatatossá teszi a lelkületet, tágítja az élettér érzetét, csökkenti a korlátoltságot.
  • Részletes ismertetése: Szárított, finom porának őrleményét sikeresen alkalmazhatjuk orrmandula-nagyobbodás vagy orrpolip kezelésére. Bármilyen formában alkalmazva fokozza a száj szárazságát, csökkenti a nyáltermelést, a szájnyálkahártya és az íny fertőzéses, gyulladásos tüneteit, égő érzéseit, rendszeres használata csökkenti a fogak szuvasodási hajlamát. Torok- vagy mandulagyulladás esetén forrázatának fogyasztása, illetve az azzal történő napi többszöri, rendszeres gargalizálás gyors javulást eredményez. Hangszálgyulladás vagy a hangszál megerőltetése, valamint rekedtség esetén forrázatát gargalizáló öblítőként alkalmazhatjuk, naponta többször. A nyelőcső felmaródásával keletkező égő, fájó érzést hűs forrázata szintén csökkenti.
    A gyomor hurutjait radikálisan csökkenti, a gyomorrontás tüneteit meglepő gyorsasággal szünteti. Erősíti az émelygő, gyengén emésztő gyomrot. Esetleges fertőzéseit, erjedéseit sikeresen kezelhetjük a növény forrázatának kúraszerű fogyasztásával. Fokozza a gyomortartalom feldolgozását, segíti a továbbhaladását.
  • tápcsatorna teljes hosszában szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó és egyéb gázképző folyamatokat. Ezzel megóvja a beleket attól, hogy fertőző, élősködő lények táptalaja legyen, így a bélgombásodásnak, a bélfertőzésnek, a gázképződésnek, a puffadásnak is az egyik hatékony ellenszere. Az ilyen jellegű tünetek kezelésére javallt étkezés előtt egy kis idővel fogyasztani a forrázatából. Enyhén fokozza az emésztőnedvek termelését, de csak a kellő mértékben, mert egyúttal vissza is fogja azok túltermelését. Szünteti a belek dugulását, a béltartalom pangását, fokozza a bélmozgást, így segít a belek tisztántartásában és a székletürítés megindításában. Gátolja a bélfal elzsírosodását, és felszámolja, illetve kiürülésre készteti az emésztetlen tápanyagokat, a mérgeket. A belek daganatos állapotának kezelésében elengedhetetlen. Mondhatjuk, hogy a tápcsatorna teljes hosszában, a hozzá csatlakozó emésztőszerveket, mirigyeket is beleértve, kiváló hatású a daganatos betegségek kezelésében. Természetesen érdemes más növényekkel kombinálni, a tüneteknek és a beteg szerv sajátosságainak megfelelően.
  • Erősíti a májműködést és egyben tisztítja a májat: segít méregteleníteni a szervezet legnagyobb méregtelenítő szervét. Rendszeres használata képes megszüntetni a máj elzsírosodását. A sárgaság, a máj gyulladásos betegsége esetén híg forrázatának nagy mennyiségű fogyasztása javallható, esetleg ürömmel, édesgyökérrel kombinálva. Fiatalítja az epét, hatékonnyá teszi és egyben normalizálja az epetermelést. Kúraszerű alkalmazása képes az epekő megszüntetésére is.
  • A parlagfű javasolható a lépmegnagyobbodás kezelésére, illetve a hasnyálmirigy tisztítására, gyulladásának kezelésére, bőséges folyadékbevitel mellett.
    A vese szűrőrendszerét tisztítja, működését erősíti, terheit csökkenti. Vesegyulladás kezelésére is alkalmas, emellett a vese meghűléses, hurutos, egyéb fertőzéses betegségeinek kezelésére is kiváló. Általános veseerősítő, enyhe, kíméletes vízhajtó.
    A húgyhólyag, a húgycső fertőzéseire és gyulladásaira is hasonló okokból jó.
  • A nyirokrendszer működését képes oly mértékben felgerjeszteni, hogy az szinte megtáltosodik, és könnyűszerrel elbánik a súlyosabb támadásokkal is, anélkül hogy kizsarolná a szervezet energiatartalékait. Ennek kialakulásához átlagosan három napig kell napi két-három alkalommal fogyasztani valamilyen formában. Ezzel igen erősen tisztítja a nyirokcsatornákat és a nyirokmirigyeket is. Így a nyirokrendszer kóros elfajulásait is hatékonyan kezelhetjük vele.
    Képes a vérben megjelenő tisztátalanságokat, fertőzéseket, élősködőket, mérgeket felszámolni, de nem csak mint hűtő vértisztító, hanem mint szokatlanul hatékony immunrendszer-erősítő is. Ezért a malária kezelésére más növényekkel együttesen jó eredménnyel alkalmazható.
  • A parlagfűvel az allergiás jellegű védekező reakciók - ha talán nem is mindegyik – jelentősen csökkenthetők, sőt szüntethetők. Így orvosolja a pázsitfű- és a parlagfű-allergiát, valamint a virágpor- és egyéb porallergiákat, mivel felerősíti, ellenállóvá teszi a szervezetet, s annak így nem kell vészreakcióhoz folyamodnia. E gyógynövény igazolja a közmondást: „kutyaharapást szőrivel”. Használatának eredményeképpen eltűnik a bő orrváladék és a túlzott nyálelválasztás, az égő, viszkető érzés az orrban és a szemben, valamint a bőr egyéb területein. A szüntelen tüsszentési inger is az előbbiekkel együtt csillapodik le, méghozzá az elfogyasztást követő pár percen belül. Rendszeres vagy megelőző használata bármilyen formában meg sem engedi, hogy e tünetek egyáltalán kialakulhassanak. Ráadásul mindezt mellékhatás nélkül teszi ez a gyógynövény. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt javasolható, adható. Nem kell félni az allergiás tünetek fokozódásától vagy esetleges kialakulásától, mert hatékonyan és rövid idő alatt szünteti azokat, sőt „védelmez” ellenük.
  • Érdemes egy marék felaprított parlagfüvet egy liter felforralt vízzel leönteni, megvárni, amíg iható hőmérsékletűre hűl, és naponta egy-két bögrével elfogyasztani. Édesíteni, savanyítani nem érdemes.
    Hasonló hatása van alkoholos áztatmányának is, borba vagy pálinkába téve (egy púpozott evőkanállal adni fél literhez, és egy hétig áztatni) napi egyszeri fogyasztása elegendő a tünetek féken tartásához.
  • tüdőre szárító, tisztító hatása van, így a benne esetlegesen kialakuló nyálkatúlsúlyt – legyen a nyálka híg vagy sűrű – gyorsan és hatékonyan csökkenti, akár nyersen elrágcsálva, akár forrázat formájában fogyasztva. Hörghurut és hurutos köhögés esetén is javallt. Emellett segít az elzáródott léghólyagok megnyitásában, miáltal növeli a légzőfelületet. Így fulladásos rohamok során gyors segítségként alkalmazható, légzésnyugtató, légzéskönnyítő hatásánál fogva is. Ezért nem csak a nedves, hanem a száraz asztmát is eredményesen kezelhetjük vele, amennyiben kúraszerűen vagy rendszeresen alkalmazzuk. A tüdőben kialakult lerakódások eltávolításában, daganatainak, szövetburjánzásainak felszámolásában is hatékony.
  • Az idegrendszert közvetlenül nyugtatja, erősíti, de a mérgek felszámolásával közvetve is megteszi ugyanezt, hiszen csökkenti az ingerlő hatások jelenlétét. Életerő-fokozó, mozgató hatása emellett a depresszió, a mélabú és a komorság kezelésére is alkalmassá teszi.
    „Doppingként”, ajzószerként is alkalmazható. Nemcsak a közérzetet javítja, hanem rendszeres alkalmazása képes az általános erőnléti állapotot stabilan és jelentős mértékben fokozni. Ezért alkalmas a sportteljesítmény növelésére, a tartós fizikai terhelés könnyed elviselésére, valamint a megbetegedések, műtétek utáni leromlott állapot javítására.
  • Rendszeres használata csökkenti a húgysavszintet, a köszvényes tüneteket, az ízületi gyulladásokat, lazábbá, hajlékonyabbá, mozgékonyabbá teszi az ízületeket.
  • bőrfelszín sebeit szárítja, nyugtatja, fertőtleníti, szövetregenerálókkal együtt alkalmazva hatékonyan elősegíti a sebgyógyulást. A vérömlenyek felszívódását külsőleg borogatásként alkalmazva, belsőleg forrázatként fogyasztva egyaránt elősegíti.
  • Jótékony hatású a test alsó fertályára. Enyhén melegíti a kismedencét, szünteti az itt megjelenő pangásokat, gyulladásokat, huruttúlsúlyt, így felszámolja a fertőzések táptalaját, szünteti a fertőzéseket. Ezért kúraszerűen alkalmazva alkalmas a húgycső- és a hüvelygyulladás kezelésére, az égő érzések csillapítására, a folyással járó gombás, baktériumos fertőzések kezelésére külsőleg (intim tus) és belsőleg együttesen.
  • Az általános erőnlét fokozása miatt afrodiziákumként, nemierő-fokozóként és -stabilizálóként alkalmazható, esetleg keverékek alkotórészeként. Fokozza a magabiztos férfierő jelenlétét, így csökkenti a hajlamot a korai magömlésre.
  • Ellenjavallat: Kiszáradásos, folyadékhiányos állapotban csak elővigyázatosan alkalmazzuk. A megfelelő folyadékbevitel egyébként is szükséges.
  • Írta: dr. Kmeth Sándor orvos, javasgyógyász
 Következő forrásunk magyarul http://www.tegyaparlagfuellen.hu/index.php?Cikk=650 , eredeti angol:  http://www.eattheweeds.com/ragweed/
Parlagfű
  • Mi a parlagfű köze Zeuszhoz?
  • A parlagfű növénytani neve – Ambrosiaartemisiifolia – a görög mitológiában ismert ambróziából eredeztethető. Az ambrózia, vagy „istenek eledele” – melyet félistenek is előszeretettel fogyasztottak vörösborral – szó szerinti fordításban „hallhatatlan”. Amúgy az ambrózia szót összefüggésbe szokták hozni a jóval régebbi szanszkrit amrita szóval, melynek jelentése „halál nélkül”. Vicces kedvű növényszakértők ezt előszeretettel vonatkoztatják Olümposziak helyett inkább a kiirthatatlan növényre, ami talán nem is áll olyan messze a valóságtól. További érdekesség, hogy az istenek az ambróziából készült italt nektárnak hívták, ami szintén szó szerint a „halál legyőzése”. Később európai tudósok az amerikai parlagfüvet kutatva bebizonyították, hogy az rokonságban áll az európai tengeri ambróziának (Ambrosiamaritima) nevezett növénnyel.
  • A Krisztus utáni második században élő görög botanikus Nicander gyűjtötte először össze dokumentált formában az ólommérgezés tüneteit és kezelését. Bár ekkor még nem volt ismert, de ma már bizonyított, hogy a talajba kerülő ólmot az összes vizsgált növény közül a parlagfű vonja ki leghatékonyabban.
  • Inkább az indiánok eledele?
  • Tizennyolc generációval, körülbelül 600 évvel ezelőtt a bennszülött amerikaiak felhagytak egy addig nagy számban termesztett növényük gondozásával és áttértek a kukoricára. Nagyjából öt generációval – 150 évvel – ezelőtt az amerikai farmerek is áttértek a takarmányozásra használt mannaköles (Digitaria) – vagy más néven ujjasmuhar – termesztéséről a fejlett kukoricatermesztésre, ezzel végképp kiszorítva az indiánok eredeti haszonnövényét, ami a parlagfű volt!
  • Mai napig nem tisztázott, hogy csak takarmányozásra használták-e, vagy olaja révén bekerült az étkezésbe is. Mivel az olajat nem sajtolással, hanem a magokat összezúzva, majd azokat vízbe téve, forralva, majd a vízfelszínről lemerve lehetett előállítani, kérdéses, hogy széles körben alkalmazták-e. Valószínűbb, hogy a takarmányozás mellett inkább az orvoslásban használták a különböző parlagfű kivonatokat és tinktúrákat. Hogy miért szorult ki az indiánok gazdálkodásából a parlagfű, mai napig nem tudjuk, de a kukorica termesztésének fejlődésével szokták magyarázni.
  • Miképpen lehetséges, hogy a legtöbb szénanáthás megbetegedésért felelős növényt régebben haszonnövényként termesztették?
  • A parlagfű magja 47% nyersprotein, 38% nyers zsír és ezen felül jelentős mennyiségű olajat is tartalmaz. A parlagfű olaj a minőségét tekintve a szójabab olajhoz hasonló, de ugyanannyi olajat már a szójabab súlyának ötödét kitevő parlagfűmagból ki lehet nyerni. Bár az olaj kinyerése hagyományosan igen körülményesen történik, a mai napig tanítják a túlélőtanfolyamokon, mivel ebből a szinte mindenhol megtalálható növényből nagyon tápláló, az életben maradáshoz elengedhetetlenül szükséges nyomelemeket és zsírt tudunk magunkhoz venni – végső esetben.
  • És nem csak az emberek, de az állatok számára is fontos. Mivel az óriás parlagfű (Ambrosiatrifida), mely Amerikában őshonos és az átlagos 2-3 méteres magasságon túl a 6 méteres példányok sem ritkák, télen sem fagy el és magasságából adódóan jellemzően a lehullott hó sem tudja betakarni, így első osztályú takarmány a vadon élő, illetve ridegen tartott növényevőknek, például a floridai üregi nyúl (Sylvilagusfloridanus), a mezei egér (Microtuspennsylvanicus), különböző, leveleket fogyasztó szöcskefajták (Tettigonioidea), a téli sármánypinty (Juncohyemalis), a barnafejű gulyajáró (Molothrusater), a virginiai fogasfürj (Colinusvirginianus), a bíborpirok (Carpodacuspurpureus), a sirató gerle (Zenaidamacroura), az aranycsíz (Carduelistristis) vagy a karolinai küllő (Melanerpescarolinus) számára. Természetesen a birkák, lovak és más haszonállatok is előszeretettel fogyasztják.




MAGYAROK!!!! MIKOR ÉBREDTEK MÁR FEL????


https://www.youtube.com/watch?v=0hK7NIZOWa0&feature=youtu.be&honnan=Nemzeti_Hirhalo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése