2015. január 16., péntek

A hamis zászló alatti művelet



A hamis zászló alatti művelet








1962, Operation Northwoods - egy lefújt amerikai önmerénylet-sorozat terve



Mi az a hamis zászló alatti művelet?


Hamis zászló alatti műveletnek (false-flag operation) nevezik azt, amikor valaki úgy tesz meg valamit, hogy közben hamis bizonyítékokat gyárt és terít azért, hogy a támadást más nyakába varrja. A kormányzatok két okból szokták ezt a módszert alkalmazni. Először, mert a megrémült, magát veszélyben érző nép hajlamos arra, hogy birkanyáj módjára rohanjon a „jó pásztorhoz”, a kormányzathoz, hogy védje meg. Egy hamis zászló alatti művelet hatására a „nyáj” hajlamos elfogadni a kormányzat aljas érvelését, hogy a biztonság megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a nép ellenvetés nélkül hozzájárul a kormányzat hatalmának kiterjesztéséhez, valamint a szabadságjogok megkurtításához. Másodszor, a kormányzat szereti egy külső - akár kitalált vagy felnagyított - ellenség ellen feltüzelni a népet, hogy azután „jogosan” indítson háborút az ellenség megbüntetése ürügyén, pedig valójában a háború csak a saját céljait szolgálja. Nemcsak államok, hanem magánszemélyek is szoktak hamis zászló alatti műveletekkel próbálkozni. Sikertelenül próbálkozott például a George Washington University (GWU) diákja, a zsidó Sarah Marshak, amikor bejelentette, hogy valaki horogkereszteket rajzolt kollégiumi szobája ajtajára. Később, egy rejtett kamerás felvétel alapján kiderült, hogy azt ő maga tette. Ugyancsak sikertelenül próbálkoztak azok a nagykanizsai cigányok, akik azt akarták bizonyítani, hogy őket üldözik. Ha ugyanis az önmerénylő horogkereszt helyett csak ákombákomot tud rajzolni, ha a Führer vezetéknevét nem tudja helyesen leírni, és ha jellegzetes, etnikumspecifikus kifejezéseket használ, akkor bizony kilóg a lóláb. A bevezető után térjünk rá a címben szereplő Northwoods művelet (Operation Northwoods) részleteire! Ahol az anyag magyarázatra szorul, oda széljegyzetet szúrtam be. 


1959-62, karibi térség 


1959-ben Kubában a Fidel Castro vezette mozgalomnak sikerült megdöntenie Fulgencio Batista elnök hatalmát. Az új rendszer különféle reformokat, köztük földreformot vezetett be. A termőföldek egy jelentős része külföldi - főleg amerikai - kézben volt, melyeket több kisebb termelőszövetkezetre (tsz) osztottak fel. A következő lépés a kubai felső- és középosztály által tulajdonolt termőföldek, valamint üzletek államosítása volt. 1960-ban sor került az összes külföldi, így az amerikai cégek államosítására. Válaszul az Egyesült Államok befagyasztotta az USA-ban lévő kubai kintlévőségeket, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, és embargóval sújtotta Kubát. Castro az USA riválisához, a Szovjetunióhoz fordult segítségért.  A Castro-kormány államosítási, illetve egyéb kommunista intézkedései miatt több ezer kiábrándult, korábban Batista-ellenes forradalmár és paraszt Las Villas tartományba menekült, ahol antikommunista szervezkedésbe kezdtek. Részben az amerikai érdekek érvényesítése miatt, részben az ő támogatásukra, 1960 májusában a CIA elkezdte a Miamiban élő kubai emigránsok megszervezését. Az emigránsok katonai kiképzésére a CIA guatemalai bázisán került sor. Az emigránsokból szervezett haderő 1961. áprilisában a Disznó-öbölben partra szállt Kubában, azonban néhány nap alatt vereséget szenvedett Castro erőitől. 1962-ben az USA védelmi minisztériuma (Department of Defense, DoD), valamint a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa (Joint Chiefs of Staff, JCS) egy számos vázlatot és tervet tartalmazó dokumentumcsomagot dolgozott ki. A dokumentumcsomag az alábbi címet viselte: „Az Egyesült Államok katonai beavatkozása létjogosultságának megteremtése Kubában (Szigorúan titkos)” /Justification for U.S. Military Intervention in Cuba (TS)/. Az anyagot Lyman Lemnitzer tábornok, az egyesített vezérkar főnöke ellenjegyezte, és bemutatta Robert McNamara védelmi miniszternek azért, hogy ha előzetes jóváhagyást kap, akkor áttérjen a kidolgozási fázisra. Lemnizter javasolta, hogy minden ezzel a javaslattal kapcsolatos fedett, illetve nyílt művelet az egyesített vezérkar alá tartozzon. A Kuba-tervezet (Cuba Project) műveleti főnökének, Edward Lansdale tábornoknak a kérésére a dokumentum felsorolta azokat a módszereket és körvonalazott terveket, melyek segítségével mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény igenlése megszerezhető lehetne ahhoz, hogy támogassanak egy Kuba elleni amerikai katonai beavatkozást.


A műveleti terv - vázlatos módon - az alábbiakat tartalmazta: 


  1. Az amerikai katonai beavatkozás szempontjából kívánatos lenne, ha az egy provokációra adott válaszlépésnek tűnne, ezért fedett és megtévesztő akciókat kell végrehajtani, melyek a kubai félből reakciót váltanak ki.
    2. Jól összehangolt incidensek sorozatát kell kidolgozni, melyek Guantánamón, illetve annak környékén valósulnának meg, és olyan színben tüntetnék fel az eseményeket, hogy azokat ellenséges kubai erők okozták. 
    a, A hitelesnek tűnő támadások az alábbiak lennének:
     
    (1) Nagyszámú pletyka terjesztése; „földalatti” rádióadások sugárzása
    (2) Baráti (Castro-ellenes) kubaiak, kubai egyenruhában, kubai területről, támadást intéznek a guantanamói bázis ellen
    (3) A bázison belül szabotőröket fognak el (valójában Castro-ellenes, baráti kubaiak lennének)
    (4) Zavargások a bázis főkapujánál fedésben lévő, baráti kubaiak által
    (5) A bázison belül lőszerraktárak felrobbantása; gyújtogatás
    (6) A bázison belül repülőgépek felgyújtása (szabotázs)
    (7) A bázis mellől, a bázis ellen irányuló aknavető-támadás, károkozá
    (8) Tengeri úton, vagy Guantánamo City szomszédságából érkezett rohamcsapat elfogása
    (9) Kubai kommunista harcosok elfogása, akik a bázist akarták megrohamozni.
    (10) A kikötőben lévő hajók elleni, valamint naftalinnal elkövetett szabotázs
    (11) Egy hajó elsüllyesztése a kikötő bejáratának közelében. Az „áldozatok” temetésének megrendezése.
    b, Ennek hatására az Egyesült Államok támadó műveletekbe kezd, hogy az ivóvíz- és az áramellátást biztosítsa, illetve megsemmisíti azokat a tüzérségi állásokat, melyek a bázist veszélyeztetik.
    c, Ezután az Egyesült Államok nagyszabású katonai műveletbe kezd.
    3. „Emlékezz a Maine-re”-incidens többfajta formában (Széljegyzet: 1898-ban Havanna kikötőjében, tisztázatlan okból, felrobbant a USS Maine, amit az USA a Spanyolország elleni hadba lépésre használt fel. Ennek az esetnek szeretnék majd egy külön írást szentelni.)
    a, Egy amerikai hajó felrobbantása a Guantanamo-öbölben, azután Kuba megvádolása 
    b, Egy drón, azaz személyzet nélküli hajó felrobbantása kubai vizeken, Havanna vagy Santiago közelében. A robbanás után az odaérkező, a helyszínt vizsgáló kubai repülőgépek és hajók jelenlétét úgy kell bemutatni, hogy azok támadták meg a hajót. A havannai és santiagói lakosok mint szemtanúk, mivel hallották a dörrenést, vagy látták a tüzet, növelik az akció hitelességét. Az Egyesült Államok - amerikai vadászgépek támogatása mellett - légi és tengeri mentőakcióba kezdene, hogy „evakuálja” a nem létező személyzet még életben lévő tagjait. Az amerikai nemzeti felháborodásra rátenne egy lapáttal, ha az Egyesült Államokban kapható újságok leközölnék az áldozatok listáját.
    4. Kubai kommunista terrorkampány Miami teljes területén, valamint más floridai városokban, vagy akár Washingtonban is. A terrorkampány célpontjai az Egyesült Államokba menekült kubaiak lennének. El kellene süllyeszteni - vagy valóban, vagy szimulálva - egy kubai menekültekkel teli, Florida felé tartó hajót. Sebesítéses merénylet elkövetése kubai menekültek ellen, az Egyesült Államok területén, majd az eset nagy sajtónyilvánossággal való tálalása. Megfelelően kiválasztott helyeken, plasztikbombák robbantása, kubai ügynökök letartóztatása, előzőleg megpreparált dokumentumok nyilvánosságra hozatala, melyek nyilvánvalóan bizonyítják a kubai kormányzat részvételét.
    5. „Kubai eredetű, Castro által támogatott” felforgató tevékenység szimulálása egy szomszédos karibi ország ellen, ami hasonlít a valóban megtörtént, a Dominikai Köztársaság elleni, 1959. június 14-i, kubai invázióhoz. Mivel Castro ténylegesen támogat ilyen mozgalmakat Haitin, a Dominikai Köztársaságban, Guatemalában és Nicaraguában, ezeket a támogatásokat fel kell nagyítani, valamint hasonló jellegű, kitalált támogatásokkal kell kiegészíteni, és azokat nyilvánosságra hozni. Ki kell használni, hogy a dominikai légierő nem képes az ország légterének uralására. „Kubai” B-26 vagy C-46 típusú repülőgépek, éjszakai berepüléssel, cukornád-ültetvényeket perzselhetnének fel, a helyszínen pedig a szovjet (keleti) blokkból származó gyújtóeszközöket találnának. Ezt kiegészítenék a dominikai kommunistáknak küldött „kubai” üzenetek, valamint a tengerparton elfogott „kubai” fegyverszállítmányok. (Széljegyzet: Turjillo, a Dominikai Köztársaság diktátora eredetileg Castrót támogatta Batista megbuktatása céljából. Amikor 1956 után Trujillo látta, hogy Castro túlságosan megerősödött, akkor Batistát kezdte támogatni. Az 1959-es forradalom után Batista a Dominikai Köztársaságba menekült, Castro pedig megfenyegette Trujillót, hogy meg fogja buktatni. 1959. június 14-én egy kubai repülőgép kubai harcosokat vitt a Dominikai Köztársaságba, akiket hat nappal később, két jachton, további kubai harcosok követtek, azonban a dominikai hadsereg visszaverte az inváziót.)
    6. Amerikai pilóták vezette, MIG típusú repülőgépek alkalmazása provokációra. A polgári légi közlekedés zaklatása, felszíni hajók elleni támadás, valamint amerikai pilótanélküli repülőgépek megsemmisítése MIG típusú gépek által. Egy megfelelően átfestett F-86 a polgári repülőgépek utasait meggyőzné, hogy kubai MIG-et láttak, különösen, ha azt maga a polgári repülőgép pilótája így jelentené be.
    7. Polgári légi, illetve tengeri járművek eltérítése, mely cselekményeket úgy állítanának be, hogy az eltérítők a kubai kormányzat beleegyezésével cselekednek. Ugyanakkor ösztönözni kell a kubai, polgári és katonai légi és tengeri járműveket és személyzetüket arra, hogy valóban dezertáljanak.
    8. Egy olyan incidens végrehajtása, melyben egy kubai katonai repülőgép megtámadott és lelőtt egy olyan polgári charter-repülőgépet, ami az Egyesült Államokból Jamaikába, Guatemalába, Panamába, vagy Venezuelába tartott. Olyan útvonalat kell választani, hogy a gép Kuba felett repüljön át. Az utasok lehetnek egyetemisták, akik ünnepnapon utaznak, vagy bármilyen más csoport, ahol a tagok úti célja közös, tehát hitelesnek tűnik, hogy bérelt gépen (chartergépen) repülnek.
    a, Az Eglin légierő-bázison (Air Force Base, AFB) lévő egyik repülőgépet olyan színűre festenék, olyan számmal látnák el, hogy a „duplikációja” legyen annak a polgári, regisztrált repülőgépnek, ami a CIA Miamiban lévő fedővállalkozásának a tulajdonában van. Meghatározott időben, a duplikáció a valós polgári repülőgép helyére állna, a fedélzetére jól előkészített álneveken, kiválogatott utasok szállnának fel. A valós, regisztrált repülőgépet távirányított gépként (drónként) használnák.
    b, A drón, illetve az utasokat szállító duplikáció felszállási ideje össze lenne hangolva, hogy Floridától délre találkozzanak. A találkozási ponttól az utasokat szállító duplikáció minimális magasságra ereszkedne, és az Eglin AFB kiegészítő kifutópályájára szállna le, ahol az utasokat fogadnák, a duplikációt pedig visszaállítanák eredeti státusába. Eközben a drón a megadott repülési terv alapján menne tovább. Amikor Kuba felett járna, a drón a nemzetközi „May Day” segélyadást kezdené sugározni, kiegészítve azzal az üzenettel, hogy kubai MIG-ek támadják a gépet. Ezután a drónt rádiótávirányítással megsemmisítenék, így az adás is megszakadna. A vészjelzést nyilván vennék a nyugati féltekén lévő Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO) rádióállomásai, és bizonyára tájékoztatnák az Egyesült Államokat. Így a történet hitelesebb lenne, mintha azt maga az Egyesült Államok próbálná „eladni”.
    9. Olyan incidens kreálása, amelyben úgy tűnne, hogy a kommunista Kuba MIG-jei, nemzetközi vizek felett, indokolatlan módon, megsemmisítették az USA légierejének egy repülőgépét.
    a, Négy vagy öt F-101 repülőgépet küldenének a floridai Homestead AFB-ből Kuba közelébe. Ezek hivatalosan útvonalgyakorlaton és légvédelmi gyakorlaton vennének részt, tehát a repüléseket nagy gyakorisággal végeznék. A gépek személyzetét eligazítanák, hogy legalább tizenkét mérföldre maradjanak távol a kubai partoktól, de vigyenek éleslőszert, ha a kubai MIG-ek ellenségesen lépnének fel.
    b, Egy ilyen repülés során, a beavatott pilóta a kötelék végén, a többiektől leszakadva repülne. Kuba közelében az rádiózná a többieknek, hogy MIG-ek támadták meg, és hogy zuhanóban van. Több rádióadást nem sugározna. A pilóta egyenesen nyugatnak repülne, alacsony magasságban, és az Eglin AFB kiegészítő kifutópályáján landolna. A repülőgépet beavatott emberek gyorsan eltüntetnék szem elől, és új farokazonosítási számot adnának neki. A pilóta, aki hamis néven hajtotta végre a feladatot, visszakapná az eredeti nevét, és visszatérne az átvezénylés előtti, eredeti szolgálati helyére.
    c, Ugyanakkor, amikor a repülőgépet állítólag lelőtték, egy tengeralattjáró vagy egy kis felszíni hajó F-101 darabokat, ejtőernyőt stb. szórna szét 15-20 mérföldnyire Kuba partjaitól, majd elhagyná a helyszínt. A többi, a Homestead AFB-re visszatérő pilóta - mivel nincsenek beavatva - legjobb tudása szerint, alátámasztaná a történetet. Kutatóhajók és -repülők mennének a helyszínre, melyek megtalálnák a repülőgép darabjait.
    Kiegészítő, fedett műveletek tervei 
    A Northwoods-művelet kiegészítéseképpen, a Mongúz-művelet (Operation Mongoose) keretében, az USA védelmi minisztériuma számos hasonló javaslaton dolgozott, ami a Fidel Castro vezette Kuba ellen irányult. A kiegészítő javaslat - melyeket William H. Craig dandártábornok írt és adott át Edward Lansdale dandártábornoknak, a Mongúz-művelet parancsnokának - az alábbi címet viselte: „Lehetséges cselekvési tervek Kuba provokálására, zaklatására vagy szétzilálására” („Possible Actions to Provoke, Harass or Disrupt Cuba”). A Bingó-művelet (Operation Bingo) szerint olyan incidenst kell kreálni, amelyben úgy tűnik, hogy a Kubában lévő amerikai katonai létesítményeket támadás érte, és ami ürügyül szolgálna ahhoz, hogy az USA hadereje megdöntse a kubai kormányzatot. A Mocskos trükk-művelet (Operation Dirty Trick) szerint, amennyiben az 1962-ben fellövendő Mercury űrhajó, a fedélzetén John Glenn űrhajóssal, lezuhanna, azért a kubai kormányzatot kellene felelőssé tenni. Ezt úgy kell elérni, hogy megfellebbezhetetlen bizonyítékot kell gyártani arra, hogy a kubaiak elektronikus zavarással okozták a katasztrófát.  Egy 1963-as, a védelmi minisztériumban készült dokumentum azt fejtegeti, hogy ha az Amerikai Államok Szervezete (Organization of American States, OAS) egyik tagállama ellen Kuba merényletet követne el, akkor annak ürügyén, az USA válaszcsapást mérhetne Kubára. (Széljegyzet: Az OAS az amerikai földrész államainak ENSZ-szerű szervezete.) A terv szerint, a merénylet után, az érintett államot arra kellene ösztönözni, hogy önvédelemre, illetve segítségkérésre hivatkozva, kérje az USA-t és az OAS-t, hogy avatkozzanak be. A terv szerint egy ilyen akció után, az USA szinte biztosra veheti, hogy az OAS-tagok kétharmadának támogatása mellett, kollektívan cselekedhet Kuba ellen. Az egyesített vezérkar a fedett műveletben célba veendő országok közül Jamaikát, valamint Trinidad és Tobagót javasolta. Ez a két ország a Brit Nemzetközösség (British Commonwealth) tagja, ezért az egyesített vezérkar azt remélte, hogy egy fedett művelet, valamint a Kuba elleni hamis vád arra fogja sarkallni az Egyesült Királyságot, hogy támogassa a Castro elleni háborút. Mivel egy ilyen akció terve még a többi tervnél is kényesebb, ezért a kiszivárgás csökkentése érdekében azt javasolták, hogy nem a hagyományos katonai erőket kellene alkalmazni a végrehajtás során, hanem fedett ügynököket. Ezen kívül felmerült az a változat is, hogy titokban le kellene fizetni a Castro-kormány egyik alparancsnokát, hogy támadja meg a Guantanamón lévő, amerikai haditengerészeti bázist. 
    Elnöki ellenvetés és lefújás 
  2. A kudarcba fulladt Disznó-öbölbeli invázió arra ösztönözte Kennedy elnököt, hogy megzabolázza mind a haderőt, mind a CIA-t. Az elnök menesztette a CIA igazgatóját, Allen W. Dulles-t, valamint a két helyettes igazgatót, Charles P. Cabell-t, illetve Richard Bissell-t. Az elnök megvonta a CIA hatáskörét abban, hogy félkatonai (paramilitáris) műveletekben döntsön, és ezt a hatáskört átadta az egyesített vezérkarnak, mert a vezérkar fölött - mint haderő-főparancsnok - jobban tudott ellenőrzést gyakorolni. 1962. március 16-án Lemnitzer tábornok ismertette az elnökkel, hogy vannak vészforgatókönyvek arra nézve, ha amerikai repülőgépet támadás érne, vagy ha Kuba Latin-Amerikában akcióba lépne. Kennedy rövidre vágta a dolgot, és kijelentette, hogy szó sem lehet semmilyen katonai erő alkalmazásáról Kuba ellen, és elvetette a Northwoods-művelet tervét. Néhány hónappal később lejárt Lemnitzer tábornok egyesített vezérkari főnöki megbízatása, és azt nem hosszabbították meg, hanem Európába helyezték át. A Northwoods-művelet elvetése miatt amerikai katonai körökben Kennedyről az a vélemény terjedt el, hogy túl puha Kubával szemben, és az elnök igencsak népszerűtlenné vált a haderőben. Ez a szakadék tovább mélyült, amikor az 1962. októberi kubai rakétaválság ügyében Kennedy teljesen más véleményen volt a megoldás tekintetében, mint a haderőnemi főnökök. 
    Az Ön teendője
    A Northwoods-művelet terve arra mutat rá, hogy amerikai kormányzati körökben, pontosabban az őket irányítás alatt tartó háttérhatalomban - melyet Katonai-Ipari Komplexumnak (Military-Industrial Complex) is neveznek - igenis felmerült az a gondolat, hogy akár saját polgáraik ellen is hajlandóak fedett, hamis zászló alatti műveleteket kitervelni azért, hogy a nemzeti felháborodást kihasználva háborúba vigyék az országot. Nem lehet elégszer hangsúlyozni és ismételni azt, hogy a kormányzatot irányító háttérhatalom ugyan uralja a hagyományos médiát, de az internetes megosztást, illetve a szájról szájra való terjesztést nem tudja megakadályozni. Ha Ön veszi a fáradságot, és három-négy mondatban tájékoztatja családtagjait, barátait, illetve munkatársait, már tett valami hasznosat. Emellett külön kérést szeretnék intézni azokhoz, akik vagy összefutnak amerikai átlagemberekkel, vagy kivándorlóként az USA-ban élő magyarok. Ha egy beszélgetés vagy sörözés közben, a megfelelő időben, néhány mondatban tájékoztatnák az amerikai átlagembereket arról, hogy az Operation Northwoods keretében felmerült az a gondolat, hogy amerikaiakat is fel lehet áldozni azért, hogy az USA-t háborúba vigyék, akkor hasznosabban járnak el, mintha egy fórumon, n+1 alkalommal leírnák, hogy „hülye jenkik!!!!!” Senki se számítson arra, hogy egyetlen, néhány mondatos tájékoztatás azonnali és átütő sikert fog hozni, mert a gerillaharc, a gerillamédia sehol sem gyors és látványos. Azonban minél több emberhez jut el ez az üzenet, annál kisebb lesz azoknak az aránya, akik felülnek a kormányzat, illetve a háttérhatalom hivatalos magyarázatának, és így csökken az esélye annak, hogy a hamis zászló alatti műveletek elérjék céljukat.
    (Hidra)
    Függelék: Angolul bővebben: https://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Northwoods http://www.gwu.edu/~nsarchiv/news/20010430/index.html http://www.archives.gov/research/alic/periodicals/nara-citations/2002.html 
    Forrás: https://kuruc.info/r/9/110399/
















 Oroszország és Kína ismét Washington célkeresztjében




Azt hiszem nem az orosz kormány az okos,hanem akik súgnak nekik!
Az orosz politikai ellenzék túlnyomó részét jelenleg idegen pénzzel fenntartott külföldi ügynökök képezik.


Az orosz kormány végre rájött, hogy az orosz politikai ellenzéket az amerikai adófizetők pénzéből fenntartott National Endowment for Democracy (A Demokráciáért Nemzeti Alapítvány) nevű szervezet, a CIA, valamint az amerikai kormány pénzeli. A fenti szervezetek célja az orosz kormány megdöntése, és helyébe egy amerikai bábállam felállítása a világ földrajzilag legnagyobb országában, amelynek atomfegyver készletei még képesek lennének útján állni Washington hatalmaskodó politikájának.



Az idei év elején Egyiptom több száz olyan embert toloncolt ki az országból, akik kapcsolatban voltak a külföldről pénzelt „civil szervezetekkel,” (NGO) mert azok „ellenállásra buzdítottak, és beavatkoztak az ország belügyeibe”. Amint említettük, az orosz Duma is törvényt hozott, amelyet Putyin várhatóan alá is ír, amely szerint azok az országon belüli politikai szervezetek, melyek külföldi támogatást kapnak, külföldi ügynökségeknek minősülnek, és működésüket kötelező nyilvántartási, és hatásköri előírások szabályozzák. Az orosz törvény az azonos amerikai törvényen alapszik, mely szerint az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő “idegen ügynökök” működése is kötelező bejegyzést, és számontartást igényel. 
Az orosz politikai ellenzék túlnyomó részét jelenleg idegen pénzzel fenntartott külföldi ügynökök képezik, és a fenti törvény életbelépését követően az orosz politikai ellenzék meghatározó elemei kötelesek lesznek magukat az orosz Igazságügyminisztérium megfelelő szerveinél Washington ügynökeiként bejegyeztetni. Az Itar-Tass Hírügynökség július 3-i jelentése szerint Oroszországban körülbelül ezer külföldről pénzelt politikai ténykedést folytató szervezet tevékenykedik. Képzeljük el a felháborodást, ha az oroszok ezer olyan szervezetet pénzelnének az Amerikai Egyesült Államokban, amelyek azt orosz bábállammá igyekeznének tenni. (Ezen a téren az oroszok igen kemény versenytársakra találnának az Amerikai Egyesült Államokban működő Izrael érdekeit képviselő szervezetekben.)

Az Oroszországban működő politikai ellenzék az „emberi jogok” álarca mögé bújva működik, és a saját állítása szerint „Oroszország megnyitásán” fáradozik. Amit a fenti, hűtlen, és hazaáruló jellegű, Washington által pénzelt „politikai ellenzék” „Oroszország megnyitásán” ért, az valójában Oroszország megnyitása a nyugati agymosó jellegű propaganda számára, amely lehetővé teszi Oroszországnak a Nyugat általi gazdasági kifosztását, valamint azt, hogy Oroszország bel- és külpolitikáját a jövőben Washington határozza meg.

A „civil szervezetek,” az ún. „non-governmental organizations” (kormányoktól független szervezetek) egyáltalán nem „civilek,” és igencsak (az amerikai) kormánytól függőek, s a múltban kulcsszerepük volt a különböző színnel jelölt forradalmak pénzelésében és irányításában, s ezáltal a volt-szovjet birodalom egyes országainak az amerikai bábállammá alakításában.  A civil szervezeteket (NGO) „államcsíny gépezetnek” nevezik, és azok a fenti szerepben igen jól szolgálták Washingtont. Jelenleg Venezuelában ténykednek Chavez ellen.

Két évtizedet követően Oroszország ráébredt a felforgatására irányuló veszélyre. Washingtont persze felbőszíti, hogy meghiúsulnak azok a tervei, melyek szerint egy olyan országot, amelyet túl veszélyes katonailag megtámadni, nem igázhat le az általa pénzelt civil szervezetek aknamunkájával. Washington maga is megköveteli az országon kívüli támogatással működő civil szervezeteknek az idegen ügynökökként való kötelező bejegyzését, (kivéve, ha azokat nem Izrael támogatja.) Ez a tény azonban nem gátolja meg Washingtont, hogy az orosz törvényt demokráciaellenesnek minősítse, és „rendőrállamról” és hasonlókról beszéljen. Washingtont a felforgatás terén tetten érték, és most Putyint mindennek elmondják. Kár, hogy az agymosott Nyugat bedől Washington hazugságainak, melyek szerint Oroszországban „gengszter állam van kialakulóban.”

Kína szintén Washington célkeresztjében van. Kína rohamos gazdasági nagyhatalommá való fejlődése létében fenyegeti az Amerikai Egyesült Államok nagyhatalmi helyzetét.  Kínát kordában kell tartani. Obama Amerikai Kereskedelmi Képviselete két-három éve egy Csendes Óceán Övezeti Szövetség megalkotásán fáradozik, amelynek célja a természetes Kína saját vezető rétegének elmozdítása, és annak egy Washington-barát vezetőséggel való helyettesítése.

Washington új ázsiai katonai szövetségek megszervezésén fáradozik, és a Fülöp- szigeteken, Új-Zélandon, és másutt felépítendő katonai bázisok felépítését tervezi. Washington azonnal beavatkozott az erőforrásokban gazdag Paracel, és Spratley szigetek feletti Kína, és Vietnám közötti vitába, és Fülöp szigetek kormányával, és az erőforrásokban szintén gazdag  Scarborough Zátony feletti vitába.

Amint, Anglia annakidején beavatkozott a nemzetszocialista Németország és Lengyelország közötti - Lengyelországnak az első világháború hadizsákmányaként odaítélt területek feletti - vitájába, Washington jelenleg szintén a háború kitörésének feltételeit teremti meg.

Kína ez idáig együttműködött Washingtonnal, mert az amerikai gazdasági tevékenységeknek a Kínába való kihelyezése fontos volt Kína példátlan gazdasági fejlődésére. Az amerikai kapitalisták megvalósították a maguk rövidtávú nyereségeit, Kína, pedig hozzájutott a szükséges tőkéhez, és tudáshoz, amelynek birtokában Kína 2-3 éven belül túlhaladja a lehanyatló félben lévő amerikai gazdaságot. A munkahelyeknek szabad kereskedelem örve alatti „offshore” alapú kihelyezése felépítette Kínát, és tönkretette az Amerikai Egyesült Államokat.

Washington fokozott beavatkozása Kína ügyeibe arra a meggyőződésre jutatta a kínai kormányt, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak Kína érdekkörébe tartozó előre bejelentett katonai jelenlétének szándékát semlegesítse. Washington szerint csupán Washingtonnak, senki másnak nincs politikai hatásköre. Washington politikai hatásköre, pedig az egész világ.

Július 14-én, Xinhua, a hivatalos kínai hírügynökség jelentése szerint az Amerikai Egyesült Államok beleavatkozik Kína ügyeibe, és megakadályozza Kínának a Vietnámmal, valamint a Fülöp Szigetekkel folytatott vitájának a megoldását.

Úgy tűnik fel, hogy a túlzottan magabiztos amerikai kormány mindenáron egy három fronton zajló háborút akar: Szíria, Libanon és Irán a Közép-Keleten, Kína ellen Távol-Keleten, és Oroszország ellen Európában. Ez igen becsvágyó napirend egy olyan kormány számára, amelynek hadserege kilenc éve képtelen megszállni Irakot, tizenegy év pedig képtelen legyőzni a gyéren felfegyverzett Talibánt. Mi több, Amerika, és a bábú jellegű NATO-államok gazdasága hanyatlóban van, s ennek következményeként a lakosság belső nyugtalanságának veszélye növekszik, a politikai vezetésbe vetett bizalma, pedig csökken.

Fordította: Kaslik Péter
www.huncor.com/






 világ  
2015.01.07. | 18:33








Két fegyveres nyitott tüzet és ölt meg tizenkét embert a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében. A legfrissebb francia jelentések szerint az áldozatok közt van a főszerkesztő, Stephane Charbonnier, azaz Charb, három ismert karikaturista, illetve két rendőr. Tíz ember megsebesült, közülük négy állapota válságos. A rendőrökkel vívott tűzharcban állítólag a támadókat is meglőtték, de el tudtak menekülni.

A támadók jól felszereltek – golyóálló mellényt viseltek és Kalasnyikov gépkarabélyt használtak -, magabiztosak és könyörtelenek voltak. Egy helyszíni, amatőr videofelvételen (amit azóta már eltávolítottak a YouTube-ról) látható, ahogy előbb megsebesítenek egy rendőrt, majd közvetlen közelről kivégzik a földön fekvő, kegyelemért könyörgő embert. Egyikük jól hallhatóan, franciául azt mondja a émásiknak: megölni!. Az AFP által közölt képen pedig az látszik, hogy a két alak az autóból kiszállva fegyvert fog az utcán a közeledő járőrautóra.

Egy újságíró, Corrine Rey azt mondta: épp távozóban volt az irodából, mikor megjelentek a franciául tökéletesen beszélő támadók, akik azt állították, hogy az al-Kaidától vannak, és arra kényszerítették, hogy üsse be a kódot a bejárati ajtónál. A lövöldözés Rey szerint körülbelül öt percig tartott, miközben ő egy asztal alá bújt.

Más szemtanúk is hosszú, automata fegyverekből leadott sorozatokról számoltak be, francia híradások szerint a szerkesztőségben 50-60 lövés dördült. Egy szemtanú az egyik helyi csatornának azt mondta: két, fekete csuklyás férfit látott bemenni az épületbe, Kalasnyikovval a kezükben, majd pár perc múlva hallották a lövéseket.

Rendőrségi források szerint azt kiabálták: „Bosszút álltunk a prófétáért!” Egy, az épület tetején készült amatőr felvételen lövések hallhatók, illetve az, hogy valaki azt kiabálja: „Allah akbar!", ami arabul azt jelenti: Isten hatalmas!

Francois Hollande elnök a támadás után a helyszínre érkezett, és a párizsi polgármesterrel együtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: barbár támadás érte Franciaországot és a sajtószabadságot. Kijelentette: az elkövetőket el fogják kapni és meg fogják büntetni.

Az Elysée-palotában válságstáb ült össze, a terrorriasztás szintjét a legmagasabbra emelték Párizsban. A francia rendőrség és más hatóságok ellenőrzik a Párizsból kivezető utakat és a pályaudvarokat. A város szerte több helyen száguldanak végig a rendőrök szirénázva. Egy-két forgalmasabb ponton gépfegyveres egyenruhások állnak. A hírek ugyan végig két támadóról szóltak, de a belügyminiszter, Bernard Cazeneuve később azt mondta: három emberre vadásznak a hatóságok.

A Charlie Hebdo szatirikus lapra korábban is a támadások kereszttüzében volt a stílusa, különösen a valláshoz, de nem csak az iszlámhoz való hozzáállása miatt. 2011-ben már gyújtóbombát dobtak szerkesztőségre, miután egy különszámban Mohamed prófétát tüntették fel, mint főszerkesztőt, a címlapon pedig egy turbános alak azt mondta: „Száz korbácsütés, ha nem hal meg a nevetéstől”. 2013-ban még keményebbek voltak, hiszen a címlapon az állt: „A Korán szar, nem állítja meg a golyókat". A mostani támadás előtt a szerkesztőség legutóbbi Twitter üzenete egy karikatúra volt Abu Bakr al-Bagdadról, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjéről.

Nincs kapcsolat az iszlám és az erőszak között

A török kormány elítélte szerdán a véres támadást, ugyanakkor óva intett az „iszlamofóbiától”.

„A leghatározottabban elítéljük a terrorizmust, ellenezzük annak minden formáját (...)” – jelentette ki Ankarában újságírók előtt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. A tárcavezető ugyanakkor elutasította azt, hogy bármiféle kapcsolat lenne a „béke vallásának” számító iszlám és az erőszak között. „Nem helyes megközelítés az iszlámot az erőszakkal társítani (...), más vallások hívei is követnek el terrorista támadásokat” – hangsúlyozta.

Az áldozatok

Bernard Verlhac (művésznevn Tignous),Georges Wolinski, Jean Cabut (Cabu), és Stéphan Charbonnier (Charb): a híradások szerint ezek az újságírók vesztették életüket a támadásban.

A bal alsó képen látható férfi Stéphan Charbonnier, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap igazgatója (Fotó: Europress/AFP)

Gerard Biard, a lap főszerkesztője megúszta a mészárlást, ugyanis Londonban tartózkodik.
A vs.hu nyomán




Na hát a többi vallás tagjai nem fogtak fegyvert csak az iszlám hívők ? És , hogy nem a holokamut gyalázták , ja , hogy azt törvény tiltja , ezt meg az erkölcs , de mint tudjuk a buzerásnak mindent szabad , még háborút is kirobbanthat , egy a lényeg hulljon a goj népesség, és most menjen az agymosás a zsidó média fossa a gojok fejébe , hogy ez tilos számukra jó kamatrabszolgának ilyet nem szabad csinálni , de még a fülke forradalmárnak sem , mert műveleti területté nyilvánitják az ország terűletét , és megkezdődnek a kilövések az agymosott politikai elittünknek nevezett maffia hadra , és különben is , ha sokat ugrálunk egy új helytartót raknak a nyakunkra , és minden vagyonunkból kiforgatnak , már ami még maradt , és az ellenállás haszontalan , mert több itt a hazaáruló mint a becsületes magyar , és mire feleszmélünk , már se földünk , se vizünk , se ásványkincsünk sem lesz , csak a nagy büdös valagunk szarosan fingosan kilóg a szakadt nadrágunkból , és ha megsajnálnak bennünket hát felfogadnak nagy kegyesen zsellérnek a saját földünk megművelésére amit ugye a zsidó bekebelezett , és igaz lesz a mondás a paraszt vetett a cigány megdézsmálta a zsidó meg betakarítatta a termést . Vagy utilaput köthetünk a talpunk alá és fel is út le is út irány a nagyvilág ez a hely kell a zsidónak te hülye magyar palesztin , még csak védekezni sem tudsz ellenünk , mert mi törvényekkel megtiltottuk a védekezésedet , így irtott benneteket a cigány , és irtottunk mi is zsidóink azért kifinomultabban likvidáltak benneteket a saját intézményeitek keretei között tisztán lényegre törően , de irtottunk benneteket , és jókat röhögtünk a bajszunk alatt , hogy ti milyen hülye gojok tudtok lenni .







Titkolt hírek képekben - hogy képbe legyél
11 órája · 
Nos, én mélységesen elítélem a Charlie Hebdo-féle gyalázkodó, provokáló ábrázolásokat ! De ami sokkal jobban felháborít, az a kettős mérce, ahogy ehhez állunk ! Ez szó szerint undorító !
Egy biztos : Én nem vagyok Charlie !
Egyszerűen nincs hozzá sem gyomrom, sem szívem, hogy az legyek ! Számomra "Charlie" egy gyűlöletkeltő, gyalázatos és embereket egymásnak uszító figura !
Hogyan lennék képes azonosulni egy ilyen eszmeiséggel ?
SEHOGY !
VAGY : Mostantól legyen akkor mindenki Charlie ! De akkor tényleg mindenki ! Ha ezt jelenti a nagy sajtószabadság, akkor mostantól nincsenek sem tabuk, sem kivételek, sem védett személyek, csoportok, akiknél fel kell szisszenni....
Még az az egy bizonyos népcsoport sem lehet tabu !
Mostantól legyen akkor MINDENKI CHARLIE !Én soha nem leszek Charlie! Az undorító nyugati kettős mérce megint! Mostantól akkor mindenki legyen
vilaghelyzete.blogspot.com
Azt hiszem elég ocsmány az arculatotok megérdemeltétek a halált.





















Akkor viszont a legfőbb bűnösöket pláne nem kell kímélni !
JE SUIS CHARLIE !
    
 

Egy biztos : 
ÉN NEM VAGYOK CHARLIE ! 
EGYSZERŰEN NINCS HOZZÁ SEM GYOMROM, SEM SZÍVEM, HOGY AZ LEGYEK ! 
Számomra "Charlie" egy gyűlöletkeltő, gyalázatos és embereket egymásnak uszító figura !
Hogyan lennék képes azonosulni egy ilyen eszmeiséggel ?







Kik tolják ki talicskával a pénzt az országból?


A hülyítés és porhintés:
AZ, HOGY LOPNAK!
BKV, Zuschlag, Tocsik, Tribuszerné, autópálya-építés, BAUMAG, Kaya Ibrahim, Josip Tot, Hunvald, Orbán-papa bányái, Velence-tavi kaszinó telek, HAJDÚ-BÉT, stb. Mindenkinek a kedve és pártállása szerint. De, bármennyit is elloptak, ennek az ezerszeresét viszik ki az országból teljesen "legálisan" valakik!
Figyelem! Kapaszkodjon meg! Elmondjuk, hol a pénz!
Ahhoz, hogy pontosan megértsük, miről van szó, meg kell néznünk néhány mondatnak a jelentését, amiket nap, mint nap hallunk a híradókban, de nem tudjuk, valójában mit is jelent!
1. A monetáris politika. Minden nap 20-szor halljuk. De mi is ez? A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank gyakorlatában az irányadó kamatláb szintjének meghatározása.
Az irányadó kamatláb emelését, és ezen keresztül a pénz mennyiségszűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktívpolitika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt. Az irányadó kamatláb csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják. Ez átmeneti élénkülést hoz a gazdaságban, ugyanakkor infláció-növelő hatású lehet.
Nos, felteszek egy olyan kérdést, amire 100 magyarból 100 ugyanazt válaszolja, mert gyerekkora óta belenevelték, és ha írni, olvasni nem is tanították meg, de arra nagyon ügyeltek, hogy ezt beleégessék belülről a homlokába. De vigyázat! Ez egy hazugság!
1. Adat.
A jegybank (a MAGYAR NEMZETI BANK) az ország tulajdonában van.
2. Adat.
A jegybank kizárólagos joga, hogy pénz bocsásson ki.
Kérdés: Mi van, akkor, ha egy ország költségvetése hiányt mutat?
A logikus válasz: A jegybank bocsásson ki pénzt a hiány fedezésére.
Most minden olvasó fejében az előre beprogramozott sziréna megszólal, és elkezd villogni a vészfény.
TILOS!!! NEM SZABAD!!! NEM LEHET PÉNZT KIBOCSÁTANI, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
(Ne lepődjön, meg, ha Ön is erre gondolt, mert Ön is a rendszer része, és Önt is beprogramozták).
A programozás része továbbá az is, hogy eddig tudjon a dolgokról. Itt álljon le a gondolkodása, fagyjon le, mint a Windows a számítógépen. És lám, az emberek nem is gondolkodnak tovább. Az előre beprogramozás nem engedi.
ITT ÉS MOST MI PROGRAMTÖRLÉST HAJTUNK VÉGRE!
3. Adat.
Az elmúlt 80 évben mindig hiány volt a költségvetésben.
4. Adat.
Mégis még mindig működünk.
Kérdés: Hogy' lehet ez? Nos, programozóink azt megtiltják nekünk, hogy pénzt bocsássunk ki, de azt már nem, hogy ők adjanak nekünk pénzt.
Magyarul: a PLUSZ PÉNZ a hiány fedezésére mindenképpen bekerül a gazdaságba, mert az különben azonnal összeomlana.
Miért nincs sziréna és vészfény?
NEM LEHET! PÉNZT KIBOCSÁTANI TILOS, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
Pedig ez ugyanannyi mennyiségű pénz, mint amennyit mi magunk is kinyomhatnánk, és valóban lesz is egy kis infláció 4-5%, - de akkor miért nem mi adjuk ki a saját pénzünket? Hiszen látszólag ugyanaz a folyamat.
Pénz rakása a gazdaságba a hiány fedezésére.
DE CSAK LÁTSZÓLAG AZONOS A KÉT PÉNZ!
A mi általunk kibocsátott pénz okoz némi inflációt és ennyi!
A ő általuk kibocsátott pénz okoz némi inflációt (ugyanannyit) és....
KAMATOT KELL RÁ FIZETNI!
Ezért programoztak be minket arra, hogy ne tegyünk fel kérdéseket erről a témáról.
És most kapaszkodjon meg, mert rosszul lesz!
5. Adat.
Becsüljük meg, mennyit lopnak a mi politikusaink rátartással!
Nézzük a 20 év "termését":
~ Tocsik 800 millió
~ Tribuszerné 2000 millió, azaz 2 milliárd
~ Zuschlag 50 millió
~ BKV 3000 millió, azaz 3 milliárd
~ Autopálya 100000 millió, 100 milliárd
~ Számoljunk minden képviselőre 100 milliót, az 40.000 millió,
azaz 40 milliárd
Adjuk össze: 145.850 millió, azaz 145 milliárd. Kerekítsünk felfele, legyen 150 milliárd. És, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, szorozzuk be öttel. Az 750 milliárd forint. 20 év alatt ennyit lophattak el, úgy, hogy mi öttel szoroztunk!!!!!
Ez 4 milliárd dollár! Ez persze iszonyú sok pénz, ha tud követni.
DE MOST JÖN E LÉNYEG! TUDJA-E ÖN, HOGY 20 ÉV ALATT MENNYI KAMATOT FIZETTÜNK KI?
30. 000 MILLIÁRD FORINTOT, 162 MILLIÁRD DOLLÁRT!!!
DE LEGALÁBB TÖRLESZTETTÜNK?
20 éve tartoztunk 20 milliárd dollárral, azóta fizettünk 162 milliárd dollár kamatot.
AZ EREDMÉNY: MA 135 MILLIÁRD DOLLÁRRAL TARTOZUNK NEKIK!
De kik "ők"?
Egy idézet a MAGYAR NEMZETI BANK-ról szóló törvényből:
I. Fejezet
A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.
(2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek, és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől!
Magyarul: mi magyarok választjuk a PARLAMENTET. A Parlament (országgyűlés) ellenőrzi a Kormányt*, a Kormány NEM ellenőrzi a jegybankot. Következésképpen mi magyarok nem ellenőrizzük a jegybankot, és a pénzkibocsátást.
A jegybankot, a MAGYAR NEMZETI BANK-ot az Európai Központi Bank ellenőrzi.
És mit gondolnak: kik a tulajdonosai az Európai Központi Banknak?
Hát a jegybankok, akikre a saját nemzetük semmilyen befolyást nem gyakorolhat. Azok diktálnak, akiket oda vezető pozícióba helyeznek.
És őket kik rakják oda?David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György
10/28/2012 - justpaste.it vvmozgalom.hu








Figyelem elterelés!


Ma olvastam az egyik újságban, hogy egy internetes kérdőíven azt kívánják megtudni, hogy Magyarországon van-e zsidó gyűlölet? Van akinek ez a fő problémája? Azt is meg kérdezhetnék, hogy van-e egyáltalán, és ha van akkor miért???
Miért éppen 2014 lesz a holokauszt éve?
Érdekes kérdések:
Amikor a magyarság számára fontos keresztény ünnepeket nézzük, sokszor azt látjuk, hogy a szocializmus óta célirányosan valamilyen másik emléknapot tartanak ezeken az ünnepnapokon. Ezen logika alapján 2014-ben ismét megpróbálnak elfeledtetni egy nagyon-nagyon fontos tényt; 1914-ben, tehát kereken 100 éve tört ki az I.Világháború!
Minden, ismétlem minden cionista összeesküvés felszínre kerülne ennek kapcsán! De a figyelmet el kell terelni erről az egészről...
Rá lehetne kérdezni, Linder Béla, a puccsista zsidókormány hadügyminisztere hogy mondhatta a háború legfontosabb időszakában, hogy "Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység". Ezután hetekig lőtték minden fronton a Linder Béla által tétlenségre kárhoztatott magyar hadsereget - rengeteg katona halt meg értelmetlenül.
Lehetne elemezni, Demecser mellett a Székely hadosztály, hogy tette le a fegyvert, miközben keletről a Magyarországra beözönlő román csapatok, nyugatról a zsidók által vezetett Kun-Kohn Béla Vörös hadserege támadta hátba... Magyarországon, magyar csapatokat, zsidók támadtak hátba... Hogy kapta meg Erdélyt és a Partiumot Románia 1920-ban Trianonban, amikor még 1918. május 7.-én a Bukaresti béke alapján békét kötött és kiszállt a háborúból?
-Hoppá! Erről miért nem tanulunk az iskolában? Kinek az érdeke ez a nagy hallgatás?
Majd 2014-ben minden héten bemutatják a Sorstalanság című valamit, amiben a Nobel díjas zseni azt mutatja be a sok idiótának, amint 14 évesen haláltáborból haláltáborba jut és bár 14-éves, mégsem gázosítják el sehol - mint azt a "dokumentumok" belénk sulykolják... Ekkora logikai ellentmondásra Irodalmi Nobel díjat adni és etetni az embereket, több, mint hiba!
Olaszországban 2014 egyébként emlékév lesz, amiben méltósággal emlékeznek többek között a magyar katonák bajtársiasságáról. Értetlenkedve fogják Magyarországot figyelni az olaszok, miért nem szállítják haza a több ezernyi, mai napig a Dobordó környéki templomok kriptáiban, bezsákolva heverő magyar hős holttestét. Akkor idehaza arról fog mindenki beszélni, Anna Frank hogyan nyomkodta a pattanásait, mielőtt a csúnya, gonosz nácik elvitték a lágerbe!
(Arról szintén nem beszélhetünk, hogy a kicsi Anna Frank a naplója golyóstollal íródott, amit akkor még fel sem találtak! Meg Anna Frank apukája összeveszett egy íróval, mert nem tudtak megegyezni a sikerkönyv tiszteletdíján! A vitát New Yorkba a bíróság döntötte el, de ez olyan kellemetlen tény, mert hát akkor ki is írta a könyvet?)
Senki nem fogja megkérdezni a legfontosabbat; a magyarok 1918. November 2.-án megkötötték Magyarország ezeréves határait garantáló békeszerződést az olasz Diaz főparancsnokkal...
Erre Károlyi Mihály a zsidókkal villámgyorsan kiutazott Belgrádba és 1918. November 8.-án Magyarországra nézve új, katasztrofális békét kötött, Franchet D. Esperay tábornokkal. A francia tábornok sorba állítja a küldöttséget, végigmegy előttük és legelső, - azóta legendás és sokatmondóvá vált - szavai ezek hozzájuk "Maguk zsidók? Maguk is mindannyian zsidók?".
- Kinek állt ez érdekében? Miért kötöttek a Patkányköztársaság zsidajai új békét a már meglevő helyett?
Azért nem lehet Tormay Ceciléről utcát elnevezni, mert a majdnem irodalmi Nobel díjas a "Bujdosó könyv" című könyvében pontosan dokumentálta ezt az időszakot. Ha mindezt megtárgyalnánk, feldolgoznánk akkor robbanna a bomba; TRIANON!!!
Nos, akkor hogyan volt az, hogy az I Világháború ÖSSZES FRONTJA a történelmi Magyarország, ezeréves határán kívül volt és mégis elvették e területünk kétharmadát... Aztán az I. Világháború 1914-től 1918-ig tartott, de csak két év múlva, 1920. június 4.-én kötötték meg a Trianoni békediktátumot! Mi történt ez alatt a két év alatt?
Ezek érdekes kérdések lennének.
Nekünk mindig csak a lelkiismeret furdalás, vesztes csaták, a szégyen jut?! A magyarokat összeugrasztották a kettős állampolgárság miatt 2004. December 5.-én. Ez a szégyen napja. De arról mikor beszélünk, hogy a magyar hadsereg 1916. December 6.-án elfoglalta Bukarestet, Románia fővárosát??
Ehelyett kötelező jelleggel elkezdik majd 2014-ben Auschwitzba kiszállítani a magyarokat. Már előre látom a botrányokat, a Facebookos bejegyzéseket...Hogy volt ez a nagy nagy holokamu? Mikor elindultunk, a magyar lexikonok, régi tankönyvek 4 millió áldozatról szóltak...Mire kiértünk, 1,5 millió lett belőle...
Láttátok a gázkamrát az "Arbeit macht frei" felirattal szemben? Ebben a rozoga, üvegezett, befelé nyíló, hátul ajtó nélküli helyiségben ölték meg cyklon-B gázzal az emberek millióit? De hát ez fizikai képtelenség!!
Szóval, aki sokat hazudik, egy idő múlva orra esik a hazugságai tömegében... Már nem tud olyan döntést hozni, amiből ne származna baja.
Úgy látom, lassan hátradőlhetek a székben és már csak mosolyogva figyelem a világ eseményeit...
Közben elmondhatom magamról, meg néhány értelmesen gondolkodó embertársamról... azért vannak időszakok, amikor nem is rossz oktalan állatnak, akarom mondani GOJnak lenni....
Nos, érdekes lesz ez a 2014-es év, a megemlékezések, évfordulók tekintetében!
dr Nagy Levente Kunhegyes
"Nem azért szeret az Isten, mert értékesek vagyunk, hanem azért vagyunk értékesek, mert az ISTEN SZERET."
Fél világot is befuthatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel. W.A.







Pap Gábor: ellopott Őstörténetünk - Magyartalanítás módszertana



teljes videó - Pap Gábor : Magyar tudomány 1.https://www.youtube.com/watch?v=gbMh5LXf09I

Hazug indoeurópai történet, ellopott Őstörténetünk, tudomány és a politika, mint megrendelő:
MTA = Magyartalanító Akadémia
Könyv: Kitalált középkor (Heribert Illig)







Keressük az ország egyszervolt aranytartalékát!

2014. június 2.
Ez is eltűnt, mint a nemzeti vagyonunk nagy része! Se elszámoltatás, se felelősségre vonás!
Volt egyszer egy CW Bank is, a Magyar Nemzeti Bank leányvállalata. Csodálatos műemlék palotában működött Bécsben. Hatalmas kárt okozva felszámolták, oda lett minden, így a csodálatos palota, illetve az ára is! Valóban következmények nélküli ország lettünk! Annak van itt már csak következménye, ha egy magyar állampolgár 400 forint adóhátralékot halmoz fel! Akkor aztán megindul az eljárás!!


Hova lett Magyarország aranytartaléka?

Hova lett az országunk aranytartaléka, mely mára 150-200 tonna aranyrudat tenne ki?
Nem ezt kerestem, és erre találtam rá az interneten barangolva. Az írás két évvel ezelőtti, de amint mondani szokták, újszülöttnek minden vicc új. Ezt az írást nem ismertem, és úgy gondoltam, talán nem érdektelen ismét felhívni a honfitársaink figyelmét erre az elképesztő történetre! Sajnos van másik, amint egy-egy ilyen történetre fény derül, néhány napig megy a sajtópolémia, amikor is előkerül az előzőnél is hajmeresztőbb történet, és a mókuskerék forog velünk tovább!
Következzék tehát a két évvel ezelőtti írás:
"A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely 1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, mintegy 62 tonnányi aranyrudat.

Mára szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz.
A kelet-közép-európai államok közül Magyarországnak kirívóan kevés az aranytartaléka, az új uniós tagállamokhoz képest az eltérés hozzávetőlegesen négyszeres - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi statisztikáiból. Hazánknak ötször kisebb az aranytartaléka, mint a visegrádi országoknak, a régió országaihoz képest tekintetében a különbség csaknem negyvenszeres.
Az IMF rangsorában mindössze a 82. helyen állunk a 100 országot tömörítő listán, utánunk jórészt már csak kisebb fejlődő országok következnek. Térségünkben a legtöbb arany a román és a lengyel jegybankban van, országonként 103 tonnányi készlettel, a középmezőnyben pedig Szlovákia és Bulgária áll 35-40 tonnával.
A magyar 3,1 tonnás készlet eltörpül még a cseh, szerb, lett és litván tartalékokhoz képest is. A különbség oka, mint arról már korábban beszámoltunk, hogy a jegybank 1990-es döntése értelmében az addigi 65 tonnás aranykészletet rövid idő alatt szinte teljes egészében értékesítették.

A minimális szintre csökkentés Surányi György (képünkön) jegybankelnöksége alatt következett be, ekkor főleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott aranyért. A jegybank a lépést az akkori nemzetközi tendenciákkal magyarázta, és arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé.
Később az amerikai valuta értékének romlása miatt a jegybank fokozatosan áttért a dollárról az euró-alapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Szakértők szerint az eladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban - az arany drágulása miatt - több milliárd dolláros veszteséget okozott.
A 62 tonna eladott arany akkori és mostani ára között unciánként 520 dollár a különbség, vagyis jóval több, mint a dupláját érné most a készlet. Az eladás azonban nem csak az árfolyam-különbözet miatt, hanem azért is hibás döntésnek számít, mert az egyes országok a stabilitás és az értékálló biztonság miatt döntenek az aranybefektetések mellett. Az arany értéke ugyanis abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzzé váltható, sőt kölcsön felvételekor fedezetként is szolgálhat.
Az aranytartalékok eladása stratégiailag átgondolatlan döntés volt: a nemesfém szerepét mutatja, hogy amióta a dollár, mint globális fizetőeszköz egyre gyengébb lábakon áll, az arany ára az egekbe szökik - fogalmazott lapunknak Bogár László közgazdászprofesszor. Az egyetemi tanár szerint a veszteség megértéséhez a nemzetközi valutáris rendszer történetéhez kell visszanyúlni.
A világpénz 1920-ig gyakorlatilag tisztán az aranyon alapult, majd ezt a szerepkört átvette az arany és a legfontosabb valuták együttes kosara. A második világháború után a Bretton Woods-i egyezmény értelmében a dollár lett a globális fizetőeszköz, amelynek értékét az aranyhoz fix árfolyamon rögzítették.
Ez a rendszer a vietnami háború túlköltekezése miatt az amerikai fizetőeszköz megroppanásával véget ért: Nixon elnök 1971-ben hivatalosan is elismerte, hogy közvetlenül már nem váltható át a dollár aranyra.
Bogár László szerint a dollár túlértékeltsége és az olajválság is közrejátszott abban, hogy a kormányok aranytartalékokat halmoztak fel jegybankjaikban, annál is inkább, hogy az árfolyam-ingadozásokat kivédhessék. - Az arany értéke az összes valutához képest emelkedett, a nemesfémtartalékok szerepe így még jobban felértékelődött - tette hozzá a professzor. Az MNB lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy 2004 óta a nyersanyagárak növekedése, a dollár árfolyamának gyengülése, és az inflációs veszély újbóli megjelenése ismét előtérbe helyezte az aranyat, mint befektetési eszközt.
A Magyar Nemzeti Bank,1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, ezért Magyarországnak ma gyakorlatilag nem maradt aranytartaléka. Szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranya, mint nekünk! De ez nem minden!
A nemesfém ára az egekben, a magyar gazdaság a padlón, és ha így megy tovább, olyan válság lehet itt nemsokára, hogy hozzá képest az etióp szegénység maga a mennyország.
Az aranytartalékot még Surányi György jegybankelnöksége alatt adta el az akkori kormány arra hivatkozva, hogy a dollárnak jobb a hozama. Aztán a dollárnak lement a hozama, 62 tonna aranyunk viszont már elpárolgott."
Forrás: arany.network.hu/blog - sokkaljobb.hu
sokkaljobb-megjegyzés: Ehhez az íráshoz hasznos hozzáolvasni a Volt egyszer egy CW Bank című írásunkat!
Emlékeztető: "Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, és nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket a parlamentben!" (Mayer Amschel Rotschild, született Mayer Amschel Bauer, a dinasztia alapítója) - Odaadtuk!








Indulhat az ajvék: Oroszországban listázni készülnek a kettős állampolgárokat


2014-06-01. 20:26 Kuruc.info
Vlagyimir Putyin a jelek szerint megteszi, amit a Budapestre kihelyezett cionista helytartóság nem tehet meg. Az orosz törvényhozás rövidesen tárgyalni fogja ugyanis azt a törvénytervezet, melynek értelmében az ország területén élő orosz polgároknak kötelessége lenne tájékoztatni a hatóságokat arról, rendelkeznek-e más államok állampolgárságával is.

Az orosz törvényhozás előtt fekvő jogszabálytervezet szerint, aki nem közli az orosz hatóságokkal, hogy az orosz mellett másik állampolgársága is van, 200 ezer rubel (5800 dollár) büntetésre vagy számíthat, vagy pedig 400 óra közhasznú munkát kell végeznie.
A törvény beterjesztői kezdeményezésüket azzal indokolják, hogy a Nyugat és Oroszország közötti feszültség fokozódása idején létfontosságú nemzeti érdek megelőzni a Moszkva elleni esetleges kémkedést és más felforgató akciókat.
Természetesen az úgynevezett jogvédők máris akcióba léptek. Egyik fő érvük, hogy a készülő jogszabály több ezer olyan személyt is érinthet, akiknek semmiféle szándékuk nincsen bármelyik hazájuknak is kárt okozni, vagy egyáltalán a politikába beleszólni. "Mindez semmi más, mint állami beavatkozás az állampolgárok személyes ügyeibe, vagyis elnyomó jellegű intézkedés" - vélekedik például Svetlana Gannushkina, az Emlékezet elnevezésű emberjogi csoport egyik vezetője.
A törvény megalkotásának ötlete állítólag magától Vlagyimir Putyintól származik, aki még márciusban - az ukrajnai válság kiéleződése idején - irányította erre a roppant kényes kérdésre a figyelmet. "Jogunk van arra, és szükségünk is van rá, hogy tudjuk, kik élnek Oroszországban (a kettős állampolgárok közül), és mit is csinálnak nálunk" - jelentette ki annak idején Putyin.
Az államfő fellépése nyomán Andrej Lugovoj, a nacionalista LDPR képviselője látott hozzá a jogszabály megalkotásához. (Az LDPR Vlagyimir Zsirinovszkíj pártja, amely a múltban az Orosz Liberális Demokrata Párt nevet viselte, azonban a 2012 decemberi kongresszus óta ezt az elnevezést, ebben a formájában nem használják.) Lugovoj korábban a titkosszolgálatok kötelékében ténykedett. Nyugaton fölmerült a neve az egykori KGB-ügynök, a Putyinnal szembeforduló Alexander Litvinyenkó 2006-ban, Londonban történt meggyilkolásával kapcsolatban. London 2007-ben követelte Lugovoj kiadatását Nagy-Britannia számára. Moszkva azonban elutasította a kérést (az orosz alkotmány nem teszi lehetővé orosz állampolgárok kiadását más állam részére), Lugovoj pedig hevesen tagadja az ellene brit részről felhozott vádakat.

Andrej Lugovoj

A törvényt a parlament mindkét házának hat héten belül el kell fogadnia, majd az államfőnek is jóvá kell hagynia.
A tervezet szerint csak az Oroszországban élő kettős állampolgároknak kellene a hatóságokat tájékoztatniuk helyzetükről. Ami - az úgynevezett jogvédők szerint - "diszkriminatív" intézkedés, mivel akik nem Oroszországban élnek, azoknak nem kell bejelenteniük semmit.
A törvényt beterjesztő Lugovoj nem csinál titkot abból, hogy a jogszabály célja az országban megbúvó "ötödik hadoszlop" meggyengítése - ami kiváltképpen létfontosságú most, miután a Nyugat térdre akarja kényszeríteni Oroszországot. "Oroszország ellenségei töretlenül keresik a gyenge pontokat a mi köreinkben (mármint az orosz politikai elitben)" - írta Lugovoj a saját weboldalán közzétett egyik írásában még áprilisban. A képviselő arról is értekezett, hogy a kormány ellenségei igyekeznek megzavarni az oroszok mindennapi életét, és ebben a ténykedésükben iránymutatást és támogatást is kapnak a Nyugattól. Lugovoj meg van győződve arról is, hogy a kettős állampolgárok "elárulják a nemzeti érdekeket". Többségük a politikus véleménye szerint egyébként nem politikus, hanem üzletember.
Moszkva már korábban tett lépéseket a Nyugat által finanszírozott úgynevezett "nem kormányzati szervezetek" tevékenységi körének feltérképezése és befolyásának csökkentése érdekében is. Az orosz vezetés berkeiben az általános vélemény az, hogy azoknak a "nem kormányzati szervezeteknek" az aktivistái, akiket külföldről pénzelnek, és politikai ügyekbe is beleszólnak, "külföldi ügynököknek" tekinthetők.
Egyelőre Oroszországban sincsenek statisztikák - ne adj Isten, listák - a kettős (vagy többes) állampolgárokról. Mindamellett a finn hatóságok közlése alapján például annyi tudható, hogy 2013-ban 21 ezer személynek volt az orosz mellett finn útlevele is. A Szövetségi Migrációs Hivatal adatai szerint 2013-ban, és 2014 első hónapjaiban 73 ezer orosz polgár jutott egy másik állam útleveléhez. (De azt nem közölték, hogy mely államokról van szó.)
Az Oroszország határain kívül élő oroszok száma a világban hozzávetőleg 30 millió, melyből közel 3 millióan élnek az USA-ban és 2 millióan Németországban. Izrael hatmilliós zsidó lakosságának 17-20%-a oroszországi bevándorló, vagy azok leszármazottja. (1988 óta több mint 700 ezer zsidó alijázott orosz területről Izraelbe.) Arról azonban egyelőre szintén nem közöltek adatokat, hogy a külföldön élő oroszok közül pontosan hányan rendelkeznek kettős állampolgársággal.
A világ számos országában - így például Japánban, Indiában, Hollandiában, Kínában, Lengyelországban, Norvégiában stb. - a kettős állampolgárság megszerzése vagy kifejezetten tiltott, vagy csak bizonyos kivételes körülmények fönnállása esetén lehetséges.
A Duma előtt fekvő törvénytervezetben egyelőre csak a kettős állampolgárság tényének az orosz hatóságokkal történő közléséről van szó. Az úgynevezett jogvédők azonban most azt állítják, a kormányzat végső célja a kettős állampolgárság intézményének megszüntetése. Ami azonban, ha megtörténne, kétségkívül megnehezítené a nyugati behatolási kísérleteit Oroszországba.
Perge Ottó - The Moscow Times nyomán







Kiszivárgott hogy miről tárgyalt a Bilderberg-csoport


2014. június 1. kolozsvaros.ro
Itt a napirend
Daniel Estulin, a Russia Today műsorvezetője azt állítja, hogy a hétvégi Bilderberg-találkozó hivatalos napirendi pontjai nem azonosak azzal, amiről valójában szó esik a megbeszéléseken, írja az Index. Az újságíró régóta figyeli a nemzetközi csoport tevékenységét. Azt mondja, megkapta a koppenhágai tanácskozás valódi napirendjét.
Összehangolt támadást tervezhetnek a magyar kormány ellen a Bilderberg-konferencián, amelyre Bajnai Gordont is meghívták - mondta el a Magyar Nemzetnek Csath Magdolna, ám eddig ez az egyetlen félhivatalos információ a tanácskozásról.
(A téma iránt érdeklődök ittitt, és itt olvashatnak.)
Az orosz újságíró szerint, bennfentes szivárogtatta ki a jelenleg zajló Bilderberg konferencián megbeszélésre kerülő kérdések listáját az oknyomozó újságírónak. A nyilvánosságra hozott listán az alábbi 9 pont szerepel, melyből 7-et tett közzé az RT munkatársa.
Íme a kiszivárgott, félhivatalos és többek által cáfolt napirend.
1. Nukleáris diplomácia és az Iránnal való megállapodás
A klub már régóta aggodalommal figyeli az Oroszország, Kína és Irán közötti lehetséges szövetségkötést. Erre hatással lenne a tervezett megállapodás, amely növelné az Iráni Köztársaság nukleáris programjára nehezedő nyugati nyomást.
2. Gáz-megállapodás Oroszország és Kína között
Az ukrán válság, veszélyezteti az európai nemzetek orosz földgáz-ellátását. Moszkva emiatt igyekszik diverzifikálni gázkereskedelmét, ennek köszönhető a Pekinggel kötött hosszú távú szerződés. Potenciálisan Kína helyettesítheti az EU-t, mint Oroszország elsődleges energiakereskedelmi partnerét. Ez a helyzet tovább erősíti Moszkva helyzetét Ukrajnában, mivel aláássa Washington arra vonatkozó erőfeszítéseit, hogy szétválassza Oroszország és Kijev befolyását és ellenőrzést szerezzen a tranzit gázvezetékek felett.
3. A nacionalista hangulat fokozódása Európában
Az Európai Parlamenti választásokat követően reflektorfénybe került a nacionalista trend problémája. A populista euroszkeptikus pártok az Egyesült Királyságtól kezdve Görögországban és Magyarországon is megnyerték a választók szívét, csapást mérve ezzel az unió egységére. Úgy tűnik, a nemzeti szinten vezérelt és megosztott Európa vonakodik attól, hogy magától értetődőnek fogadja el a globalizációt.
4. Uniós internetes adatvédelmi előírások
Edward Snowden kitálalása az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal és szövetségesei által végzett elektronikus megfigyeléseinek mértékéről világszerte nagy tiltakozást váltott ki az adatvédelmet követelő emberek részéről. Az európai politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül a felszólításokat, amelyek követelik, hogy védjék meg az emberek személyes kommunikációját az illetéktelen szaglászásoktól, ami megnehezítené az adatgyűjtést is. Ez azonban nem azonnal megvalósítható, amint az kiderült az NSA állítólagos megfigyeléséről készült németországi vizsgálatból.
5. Kiber-hadviselés és annak lehetséges hatása az internetes szabadságjogokra
A pusztító informatikai támadások lehetősége gyorsan növekszik, ahogy a mindennapi élet minden területén egyre nő az internet szerepe. De az államilag finanszírozott hacker-támadások, melyeket az egyes kormányok ürügyként használhatnak az internet visszaszorítására, egyúttal aláássák az internet a biztonság megteremtésében játszott szerepét.
6. Ukrajnától Szíriáig: Barack Obama külpolitikája
Az amerikai elnök kritikusai Obamát hibáztatják, hogy elárulta Amerikát azzal, hogy kudarcot vallott az amerikai érdekek védelmében Szíriában, és az utóbbi időben Ukrajnában is. Obama újonnan hangoztatott elmélete a diplomácia és a közös fellépés előtérbe helyezésére szólít fel a katonai erőre való támaszkodással szemben, melynek mértékét szerinte csökkenteni kell. A Bilderberg-csoport tagjai többek között azt is megvitatják, hogy ez a fajta politika mennyiben van kudarcra ítélve.
7. Éghajlatváltozás
Ez téma rendszeres pontja több magas rangú tárgyalásnak, nem csak a dániai Bilderberg konferenciának. Az emberek szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy amit az elit eufemizmussal éghajlatváltozásnak nevez, valójában egyes nemzetek mesterséges iparosítása azzal a céllal, hogy a globális gazdaságot transznacionális vállalatok ellenőrzése alatt tartsák, és kialakítsák a gazdasági növekedés lehetséges központjait.
A hat évtizedeses múlttal rendelkező Bilderberg-csoport a világ legbefolyásosabb személyeinek; politikusok, hivatalnokok, üzletemberek, tudósok és az európai uralkodók rendszeres összejövetele, amelynek célja a globális politikai kérdések megvitatása. A kritikusok azzal vádolják őket, hogy úgy működnek, mint egy meg nem választott "árnyék-kormány", "a világ leendő urai", akik zárt ajtók mögött döntenek több milliárd embert érintő kérdésekről, kevés tekintettel a népesség szükségeire és igényeire.
Ezeknek a vádaknak az eloszlatása érdekében a Bilderberg-csoport ezúttal nyilvánosságra hozta a napirenden lévő témák listáját. A 12 felsorolt téma között olyanok szerepelnek, mint a "Közel-Kelet újjáépítése", "Afrika kihívásai", "Ukrajna" valamint "A demokrácia jövője és a középosztály csapdája".
Ha valóban ezek voltak a tárgyalás napirendi pontjai, akkor alaptalan az MNO azon feltevése, miszerint Magyarország lenne a "titkos konspiratív békaemberek" találkozásának fő témája. Ugyanis a kiszivárgott napirendi pontok alapján az ember azt képzelné, hogy valamelyik egyetem biztonságpolitikai konferenciáján vesz részt.
forrás: http://rt.com - Index.hu/ MNO.hu






A Bilderberg csoport áll a terrortámadások mögött



Az olasz Legfelsőbb Bíróság elnökének bejelentése bombaként robbant.
Megdöbbentő információ került napvilágra ma Olaszországban, mely igazol sok mindent, az úgynevezett "Összeesküvés Elméleteket", melyek már régóta ismertek, miszerint van egy titkos "Nagy Testvér" testület, mely a sok erőszak mögött áll Európában és Amerikában is, és amely felelős a terrortámadásokért és a gyilkossági kísérletekért. Ezt a sokkoló történetet Paul Joseph Watson és az Infowars tárja a közvélemény elé:
"Megtámadtak civileket, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, ismeretlen embereket távol minden politikai játszmától" - mondta ezt Vinciguerra eskü alatt tett vallomásában.
"Ennek oka igen egyszerű. Arra kellett volna kényszeríteni ezeket az embereket, az olasz közvéleményt, hogy forduljanak az államhoz annak érdekében, hogy az teremtsen nagyobb biztonságot. Ez a politikai logika a mészárlások és a bombatámadások mögött, melyek büntetlenül maradtak, mert az állam nem tudta elítélni saját magát, vagy megállapítani a maga felelősségét azért, ami történt." - tette hozzá. (lásd 2006-os rendőrtettor! - KJ)
Ez a történet Paul Joseph Watsontól és az Infowarstól megerősíti azt a sok tudást, melynek már sokan a világon birtokában vannak, hogy a Bilderberg (és megbízottterroristáik) egy gonosz csoport, és felelősségre kell vonni őket emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért.
Paul Joseph Watson
Infowars.com
April 11, 2013

Az Olasz Legfelsőbb Bíróság tiszteletbeli elnöke és korábbi Nyomozóbíró Ferdinando Imposimato, aki a II. János Pál Pápa elleni merénylet ügyében vádat emelt, most azzal vádolta mega Bilderberg csoportot, hogy ők állnak az európai terrortámadások mögött.
Az Articolo Tre weboldalnak adott interjúban Imposimato, aki részt vett az egykori volt olasz miniszterelnök Aldo Moro elrablását és meggyilkolását érintő ügyben azt mondta, hogy "egy megdöbbentő dokumentumot találtam", mely összefüggésbe hozza a Bilderberg csoportot az Ordine Nuovo szélsőjobboldali szervezettel terrortámadások elkövetésében.
Az olaszországi megoldatlan gyilkosságokkal kapcsolatban és ezen dokumentum birtokában Imposimato kijelentette, "Mikor a mészárláshoz ér, szintén a Bilderberg csoportról beszél. Én elhiszem, ami ebben a dokumentumban áll. Elvégeztem néhány vizsgálatot, és azt mondhatom, hogy a feszültségek és a mészárlások stratégiája mögött szintén a Bilderberg csoport áll egyfajta Nagy Testvérként a manőverezések, a terroristák használata és a szabadkőművesek fölött.
A "feszültség stratégiája" a Gladio Művelet égisze alatt működött, egy NATO hidegháborús "maradj a háttérben" projekt pedig arra törekedett, hogy létrehozzon egy célszerű politikai légkört Európában, melynek ügynökei terrortámadásokat hajtottak végre, melyekért azután mind a baloldali, mind a szélsőjobboldali politikai csoportokat hibáztatni lehetett.






Stephen Lendman: Az USA áll az ukrán puccskormány piszkos kéz politikája mögött


2014. május 31. 16:17 PressTV - Hunhír.info
Stephen Lendman író, chicagoi rádiós műsorvezető szombati publicisztikájában leszögezte: A Janukovics rendszerét megdöntő puccsisták mögött egyértelműen Washington áll, külön megnevezve John Brennan CIA vezetőt, Joe Bident, az Egyesült Államok alelnökét. Lendman megjegyezte: azok a zsoldosok, akik, korábban Szíriában harcoltak a kormányerők ellen, mára már Kelet-Ukrajnában gyilkolják a civileket.

A kommentátor is rámutatott arra, hogy Washington bűnrészes a jelenlegi ukrán válságban is, és ezt az is még nyilvánvalóbb annak fényében, hogy amerikai Blackwater zsoldosok, a "képzett gyilkosok", támogatják az oroszbarát tüntetők elleni leszámolásokat.
Lendman szerint Moszkva-barát tüntetők a szabadságharcosok, és a demokráciáért harcolnak.
Ők csak azt az alapvető emberi és polgári jogokért, a demokráciáért küzdenek, amelyet ők is megérdemelnek, de Amerika pont ettől akarja megfosztani őket- fogalmazott Lendman.








A bölcs magyarok vélekedései - a zsidókról...


2014. január 10., péntek ijozsef.blog
"..., és hivatalt nem viselhet. Jelenlétük országunkban nem kívánatos."
(Szent László)
"A zsidók nem kívánatosak. Senki zsidó közül keresztény cselédet venni vagy eladni vagy magánál szolgálatban tartani ne merjen"
(Könyves Kálmán)
"Pénzváltók, kamaraispánok, sókamarások és vámosok országunkbeli nemesek legyenek. Zsidók ne lehessenek."
(II. András: Aranybulla)
"A zsidók hetente hat százalék kamatot szednek. Tisztességes ember ilyet nem tehet."
(Zsigmond király)
"A zsidóknak az ő jogaikra nézve többféle és különböző és több helyen az üdvösséggel ellenkező kiváltságaik vannak"
(Werbőczy István: Tripartitum)
"A leghelyesebbnek látszik, hogy a zsidókat Buda várából kiűzzük, mert népem számára jelenlétük nem kívánatos. Nincs még egy ilyen kártékony faj a birodalmamban. A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitől sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük"
(Mária Terézia)
"A zsidók. - várj egy kicsit, és többen lesznek ezek, mint Árpád magzatai."
(Virág Benedek)
"A falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem."
(Berzsenyi Dániel)
"Amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll."
(Kölcsey Ferenc)
"Ami a zsidó élet-, keresetmód káros befolyását illeti a többi lakosság erkölcseire, a részben magunk is vétkesek vagyunk, őrizetlenül hagyván az ország határait s a városokat a mindenünnen betolakodó zsidó ellen s befogadván őket, korcsmárostul és boltostul, mert jobban fizetnek, a nép közzé, amelyet megrontanak."
(Vörösmarty Mihály)
"El fog jönni a perc, amelyben minden keresztény nemzet amely a zsidókkal együtt él, felismeri a kérdés lényegét: hogy megtűrje vagy kiutasítsa: számára élet vagy halál problémájává válik. A kérdés: egészség vagy folyamatos betegség, szociális béke, vagy örökké tartó sínylődés?" A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul."
(Liszt Ferenc)
" A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt: zsidó, több fekszik, mint csupán valláskülönbség .. vallásuk politikai institúció, theokráciai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható."
(Kossuth Lajos)

"Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha én például egy palack tintát öntök egy nagy tóba, annak vize azért nem romlik meg, és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves.. E tekintetben tehát a liberalizmus a nemzetiség rovására történik. És ez nem vélekedés, mert apodictive számszerűleg is be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetre nézve."
(Szécsényi István)
"A zsidók emancipációját óhajtom. Van azonban egy, amit nem hozzákötve, hanem ezzel párhuzamosan óhajtok, és ez egy zsidóellenes bevándorlási törvény."
(Deák Ferenc)
"Egyetlen oka sem lehet, hogy szeretni kelljen a zsidókat"
(Jókai Mór)
"A zsidók forradalma. - Ez nem az én forradalmam."
(Ady Endre)
"Ki merem mondani, a nép erkölcseire, gazdasági süllyedésére nagy részben az ortodox zsidók üzleti iránya, eljárása az ok.mily romboló hatást gyakorol az elszigeteltség és az egyoldalú irány, amely e felekezetet egyszersmind az ő üzletében egészen különleges irányba szorította, amely képtelenné teszi arra, hogy ő a nemzettel egy etikai alapon érezze magát, egy cél felé törekedjék a nemzettel magával."
(Herman Ottó)
"Kell hogy legyen valamiféle szaguk, igenis, büdösek. Máskülönben nem tudnám magyarázni azt az azonnali fizikai rosszullétet, amely társaságukban elfog"
(Móricz Zsigmond)
Lekicsinyelni azt a fajt, amely a maga húszszoros kisebbségében elfoglalta a magyar élet minden stratégiai pontját, s mely egy történelmi katasztrófa ügyes kihasználásával lába alá gázolt bennünket, hitünket leköpte, zászlónkat letaposta, lekicsinyelni ezt a fajt nem önmagunk végtelen megvetését jelenti?
(Szabó Dezső)
"A zsidóság az a métely, amely az országot tönkreteszi"
(Eötvös Lóránd)
A zsidó vagyonok kezelőinek s értéktárgyak megőrizőinek az a gyakorlati tapasztalata, hogy a zsidók mérhetetlen gyanakvással, semmiféle rendőrségi és bírósági hercehurcától vissza nem riadva, barátságot és bizalmat félretéve, néha kiáltó hálátlansággal keresnek rajtuk olyan értékeket, amelyeknek megőrzését vagy rendben tartását a háborús események tették az illető hibáján kívül lehetetlenné"
(Bibó István)
"A zsidókat a magyar állam siet kárpótolni, az őket ért igazságtalanságokért, és vagyonukban, jogaikba való visszahelyezésüket hiánytalanul teljesíteni, De miért kell akkor a keresztényeket, a bűnteleneket is számkivetni, megfosztani, testileg, lelkileg tönkretenni?"
(Mindszenty József)
"A zsidóság közéleti tevékenysége röviden úgy jellemezhető: magyarellenesség."
(Páger Antal)

Izrael megszűnéséért imádkozunk
Videó:
 https://www.youtube.com/watch?v=2SH8V16Y5E4




A régi rómaiak, görögök és egyéb híres személyek 

vélekedése a zsidókról



"A zsidók már nagy nehézséget okoztak nekem, mint ahogy másoknak is. Nem kívánok nekik több szívességet tenni... A zsidók egy sötét és visszataszító erő... Csirkefogók és gazemberek népe."
(Cicero)
"Ennek a bűnöző népnek a szokásai oly erőszakosak, hogy azt rákényszerítik minden népre, a meghódítottak a meghódítókra, saját törvényeiket."
(Seneca)
"Balsorsát a város (Jeruzsálem) csak saját fiainak köszönheti, a rómaiak csak az igazságot szolgáltatták ki."
(Josephus Flavius)
"A zsidóknál alantasabb, undorítóbb emberfaj nem létezik."
(Vespasianus császár)
"Ahányszor csak győztem, mindannyiszor békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidőn pedig a templomhoz értem, szántszándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból folyó jogaimat, és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt, s óvjátok meg a templomot. Ti visszautasítottátok mindezen nagylelkű ajánlataimat, a templomotokat saját kezetekkel gyújtottátok fel."
(Titus császár)
"Mindenki, aki a zsidók barátja, hozzájuk fog tartozni, sőt közülük lesz egy. Allah nem tűri el ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az igaz Istent. Nem szabad megállnod soha abban a munkában, hogy a zsidók csaló és istentelen voltát hirdesd!"
(Mohamed Próféta)
"A talmud.ellentétben áll minden nem zsidó világrendjével.megdöbbenve hallgattam a lefordított részleteket."
(Szent Lajos)
"Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák, amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni őket, hogy maguk keressék kenyerüket meg, ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek."
(Aquinoi Szent Tamás)
"A zsidókat ki kell űzni, mert amíg jelen vannak, addig harácsolnak."
(Aragóniai Ferdinánd)
"Zsinagógáikat vagy iskoláikat fel kell gyújtani, és ami nem akar elégi, földdel kell betemetni.isten lássa, hogy tudva nem tűrünk.nem járja, hogy mi, átkozott gójok, arcunk verejtékével dolgozunk, ők meg, a szent emberek, majd mindezt felemésztik és aztán még gyalázatosan dicsekedjenek, hogy ők a keresztények urai."
(Luther Márton)
"Köszönöm zsidó, hogy megtanítottál gyűlölni"
(Shakespeare)
"Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumaik és csalásaik miatt. Különösen a parasztok, a munkások és a nagyon szegények szenvednek legfőképpen miattuk. Időnként emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arab sivatagokat elhagyták, tetteik, viselkedésük jogos felháborodást vált ki mindenhol."
(VIII. Kelemen Pápa)
"A zsidó maga a veszedelem."
(Goethe)
"Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket. A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag."
(Voltaire)
"Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit"
(George Washington)
"A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek."
(Thomas Jefferson)
"A zsidóság veszedelmes méreg, mely ennek minden erővel küzdeni kell."
(Richard Wagner)
"Sáskák és férgek a zsidók, akik tönkreteszik, felfalják az én Franciaországomat."
(Napóleon)
"A zsidó maga az ördög."
(Nietzsche)
"Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világ kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz."
(Karl Marx)
"Meg vagyok győződve arról, hogy zsidók üldözésének nincs sok köze vallásos előítélethez. Nem, a zsidó egy pénzkapó. Ezt tette élete végső céljává. Ezt csinálta Rómában. Ezt teszi azóta. Sikere, gátlástalansága és erkölcstelensége az egész emberiséget ellenségévé tette."
(Mark Twain)
"A zsidók a többi népek felemelkedését minden erővel visszautasítják, és ragaszkodnak történelmi reményeikhez, a világuralomhoz."
(Mandelstein)
"A közöttünk élő zsidóság problémája a jelen legnehezebb és legveszélyesebb kérdései közzé tartozik."
(H.S. Chamberlain)
"Ez nálam tudatos volt, mert a zsidóknak a világ új berendezésében óriási szerepet szánok. A zsidó simulékony, kitűnően alkalmazkodik, és főleg mérhetetlenül kegyetlen. Orosz ember orosz ellenforradalmárral soha nem tudna oly kegyetlenül eljárni, mint ahogy a zsidó megteszi."
(Lenin)
"A keleti parazita: szóval: a zsidó"
(G.B. Show)
"Mindössze 300 ember, akik jól ismerik egymást, intézik Európa sorsát. Ezek utódjaikat saját környezetükből választják ki. Ezeknek a zsidóknak a kezében olyan eszközök vannak, amelyekkel véget vethetnek bármely államformának."
(W. Rathenau)
"A zsidóságban semmilyen különlegességet vagy kiválasztottságot nem látok. Gyerekes dolog ezt hinni, ezen hitük más embereket joggal sért. "
(Albert Einstein)
"Én nem mondom, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve nem hamisítvány, csak azt, hogy összhangban van a történésekkel.mindig is összhangban volt. A zsidók mindig is az üzletet irányították. (.) A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói."
(Henry Ford)
"A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagy-Britannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Dél-Afrika valamennyi gyémánt,- és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildeké volt az arany, Samueleké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvető fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik."
(Churchill)
Noha volt hely, a zsidók förtelmesen össze voltak zsúfolva. Minden helységben volt egy sarokban egy szemétdomb, amit WC-nek is használtak. A zsidókat csak puskatussal lehetett rávenni, hogy undorító szokásaikról lemondjanak és eltakarítsák a szemetet. Természetesen ismerem az Izrael elveszett törzse kifejezést, azokra a törzsekre, akik eltűntek, nem Júda törzsére, akiktől a mai kurafiak erednek. Személyes véleményem szerint ez is elveszett törzs - elveszett minden emberi tisztesség számára"
(George S. Patton)
"A zsidók kezükben tartják Hollywoodot. Ez dühít engem, és minden jóérzésű embert."
(Marlon Brando)
És végezetül:
"Minden zsidó tökéletes reklámfigurája egy következő holokausztnak."
(Henry S. Truman)

Izrael három tengeralattjárót küldött Irán partjaihoz. A tengeralattjárók nukleáris rakétákat hordoznak. A német-gyártmányú vasszörnyetegeket bevetnék, ha Irán tovább fejleszti nukleáris programját; Irán területén bármit elérhetnek -mondta egy haditengerészet embere a Times-nak, írta a prominens cionista oldal a Haaretz




Emlékeztető: 500 trillió dollár




Egy kiegészítés: A Magyar Nemzeti Banknak semmi köze sajnos a Magyar Államhoz.
A Baseli központi jegybank rendelkezik fölötte hatáskörrel, ami érdekes módon magántulajdon, a Rotschild családé, akiknek a becsült osztatlan családi vagyona 500 trillió dollár. Nem vitatéma, gondolatébresztő.
A következő néhány napban, részletekben leközlök egy írást, amit, a magát "Szabad Európának" nevező társaság állított össze.
Az írás figyelemreméltó tárgyilagossággal követi a középkortól (nem időrendi sorrendben) napjainkig azt a vezérlő elvet, ami Magyarországot és a világot idáig juttatta. A mi kirablásunk különösen vérforraló, ki-ki, döntse el, mit érdemel az a bűnös... .De lássuk az első részt.....
Mi történik ma, Magyarországon:
Egy ország fuldoklik egy érthetetlenül nagy adósság szorításában! Beszéljenek a számok:
~ 1945-ben, a németek után az oroszok (szovjetek) szállták meg Magyarországot.
~ 1956-ban a magyar nép megkísérelte visszaszerezni a hatalmat a megszállóktól és a bábkormánytól.
~ 1957 tavaszára, a "van másik" bábkormány megszilárdította rémuralmát.
~ 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
~ 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
~ 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!
Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!
Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
Maradék adósság: 20 milliárd dollár!
Erre mondta Antall József: "Az adósságot vissza kell fizetni!" "Ez becsületbeli ügy!"
Vajon kinek a "becsülete" múlott azon, hogy ezt a szélhámos pénzügyi műveletet elismerjék, amit a megszállók és hű kutyáik a magyar nép nyakába varrtak?
~ 1989-2010 között felvettünk 50 milliárd dollárt.
~ 1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
~ 2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral, plusz kamataival.
Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc is fizette a kamatokat. Mindegyik hazudott erről a magyaroknak!
Orbán most megpróbál valamit, de mivel nem őszinte a kommunikációja, kevés az esélye. Csak akkor vehetjük fel eséllyel a harcot a saját pénzkibocsátásért, ha nem azzal a porhintéssel foglalkozunk, hogy mennyi a jegybankelnök fizetése, hanem azzal, hogy minden magyar tudja, hogy miért nem nyomtathatunk forintot, miért kell kölcsönt felvenni kamatra.
A rendszerváltás és az államadósság. Ki áll a magyar pártok mögött?
2010-ben hazánk 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollárt fog fizetni csak kamatokra. Sok olvasónk szinte nem tudta felfogni ezt a számot. Hihetetlen volt számukra ez a tény. Pedig az adat igaz! Egyetlen egy cáfolat sem érkezett.
Menjünk vissza egy kicsit a rendszerváltás idejére. 1990 elején a magyar államadósság mintegy 22 milliárd dollár. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ma 135 milliárd dollár. Szóval 1990-ben Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendő miniszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország adósságállományát.
Soros György 22 milliárd dollárt. Mit kértek cserébe? "Mindössze" a magyar nemzeti vagyon értékesebb darabjait. Itt gondoljon mindenki, amire akar. (A magyar energetikai szektort, az infrastruktúrát, a kommunikációs cégeket, a stratégiai cégeket, közlekedés, pénzügyi szektor, egészségbiztosítók, stb.)
Antall nem vállalta. Elgondolkodott rajta, de nem vállalta. Mint mondta: "...ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat (Soros és Sarlós!), amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat."
Antall József miniszterelnök
Antallal a nyugati pénzemberek, bankárok tudatosították, hogy mi az, amiről sem ő és a kormányzati rendszer egy tagja sem beszélhet sohasem. Ez pedig az államadósság kérdése volt! Amennyiben erről beszéltek volna, azonnali hatállyal "forradalmat" robbantottak volna ki Sorosék (lásd: TAXI-s blokád, és a néppel elsöpörtették volna az Antall-kormányt.) Tilos volt beszélni a fizetési könnyítésről és az átütemezésről is.
Tilos volt, és ma is tilos beszélni az adósságról!
Ez a doktrína még ma is érvényes. Az a politikai erő, mely erről beszél, halál fia. Ezért nem beszél erről a Fidesz sem. Tudni kell, hogy a nyugat a hiteleket a 70-es években arra használta, hogy a szocializmust gyengítse, és adósságcsapdába hajtsa a kommunista rendszert. Ezért joggal elvárható lett volna, hogy egy rendszerváltáskor ezek az adósságok, melyeknek eredeti célja a rendszer összeomlasztása lett volna, eltörlésre kerüljenek, de legalábbis ütemezési könnyítést kapjunk. De az elnyomó bankárok nem tudták megállni az újabb pénz szerzés lehetőségét, és Magyarországot azóta is pénzügyi sarc terepévé tették. Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben, 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés.
Antall halálával és 4 év elteltével 1994-ben a nép visszaszavazta a volt kádereket. A Kádár rendszer biztonsága sokakat csábított, és Horn Gyula elsöprő fölénnyel alakíthatott kormányt. A SZABAD EURÓPA véleménye szerint az IMF és Sorosék a háttérből megzsarolták Hornt. Vagy privatizál és fizeti a kamatokat, vagy repül, és jön a választás és a Fidesz. Horn is féltette hatalmát és engedett. Surányi fizette a kamatokat, Bokros megszorított, és Suchmann Tamás privatizált. Mindent.
Surányi, Bokros, és Suchmann alatt beindult a nemzeti vagyon kiárusítása. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a 22 milliárd dollár adósságunk megháromszorozódott, pedig évente 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk, és ráadásul az a nemzeti vagyon, amit Antall nem adott oda Sorosnak és Sarlósnak, mégis idegen kézbe került.
Miután Hornék elvégezték a piszkos munkát, a nyugati bankárvilág a Fideszt helyezte hatalomba, mert a mezőgazdaságra és a termőföldre is rá akarta tenni a kezét. Ennek érdekében megzsarolták Orbánt, hogy Torgyánnak adjon szabad kezet és pénzt a mezőgazdaságban. Ha nem veszi be a kormányba a Kisgazdákat, akkor a választást megnyerő és legtöbb mandátummal rendelkező MSZP-re sózták volna Torgyánt, és jött volna az MSZP-SZDSZ-FKGP kormány! Így Orbán engedett.
Orbán és Torgyán alatt megkezdődött a mezőgazdaság szétverése.
A SZABAD EURÓPA újságnál nekünk meggyőződésünk, hogy ennek az volt a célja, hogy az addig még úgy-ahogy működő magyar mezőgazdaság a padlóra kerüljön, és fillérekért fel lehessen vásárolni. Ekkor születtek a zsebszerződések. Mikor Torgyánnal szétverették a mezőgazdaságot (emlékszünk, működésképtelen családi gazdaságokba döntötték a pénzt) megengedték Orbánnak, hogy eltávolítsa. Orbán megzsarolta Torgyánt - akárcsak Antall - az ügynökmúltjával, Torgyán le is mondott. Jött a 2 éves költségvetés és Szabadi futópórázon.
A Fidesz is kihasította a saját sápját. Lásd: bábolnai gazdaságok privatizációja stb. De a nagy fölénnyel vezető Fidesz is pofára esett, mert nem lettek újraválasztva. Eddig Antall (Boross), Horn, és Orbán is kiszolgálta a nyugatot és Sorosékat, az IMF-t. De mindegyiket ejtették, és mindig az aktuális ellenzéket segítették helyettük. A 2002 évi választás eredménye fontos volt, mert az Orbán-Torgyán-féle mezőgazdasági ámokfutás után már meg lehetett engedni a csatlakozást az Európai Unióhoz, és ráengedni a halálos ágyán vergődő magyar mezőgazdaságra a nyugati árukat. Medgyessynek adtak kölcsönt, hogy megcsinálhassa a 100 napos programot, és 2004-ben a csatlakozás eufóriájában nem vették észre az emberek, hogy vége lett a magyar mezőgazdaságnak és kereskedelemnek is.
Medgyessy a kölcsönökből osztogatott.
A kölcsönökből megemelt fizetéseket és nyugdíjakat pár év alatt kiszivattyúzták az országból a multinacionális kereskedelmi egységek segítségével, a PLÁZÁK-kal, és bevásárló központokkal. A pénz elfogyott, az adósság maradt, a nemzeti vagyon elveszett.
A 100 napos programra adott kölcsönöket egyből visszaszivattyúzták magukhoz.
Az 1990-ben 22 milliárd dolláros adósság időközben 135 milliárd dollárra nőtt, miközben évi 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk. Miután a baloldalt most engedik lejáratni (van is miért), újra a másik bábot, Orbánt hozzák vissza a hatalomba. De ne legyenek illúzióink, Orbánt ugyanúgy zsarolják (szintén van is mivel) és irányítják, mint Gyurcsányt. Míg Gyurcsány, Bokros, és Surányi, ugye, a Rockefellerék és Sorosék által irányított Bildenberg-csoport tagjai, addig ugye Orbán a szintén Rockefeller érdekeltségű Trilateral Commission nevű csoport tagja (bábja). Így már talán jobban érthető a Fidesz hintapolitikája is.
És egy kis ráadás.
"Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet,ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk" - mondta Bencze Izabella. A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.
Trianon miatt nálunk tilos volt a reprivatizáció!
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva(!) volt. "Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni" - mondta Bogár László.
Top Secret! Szigorúan bizalmas anyagok!
A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk, viszont az hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Az elmúlt egy évben már 2 honlapunk "fagyott" le "véletlenül". E-mail-kommunikációnkban a Szabad Európa szóösszetétel használata sokszor az e-mail küldést megakasztja. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még évértékelésben sem.
Olvasson a sorok között!
Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, és nem is ért.
1. hír
Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult. ...
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, ...
2. hír
Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel...
Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. (.....) Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne.
Tényadat:
A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka. A Független Szabad Európa kiszámolta. Akkor most nézzük meg, mit jelent ez MAGYARUL.
1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tizedszázalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)
2. A fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd?) Tehát 1%: 255 milliárd forint!
3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5, 3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG: 1352 milliárd forintot.
4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek szerint 3, 8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.
5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet, és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollár. Hol ez a pénz?
Kapaszkodjon meg! Ez a pénz a KAMAT, amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk! 2321 milliárd forint, 11, 6 milliárd dollár.
Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:
2321 milliárd forint az:
az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,
vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
vagy a teljes jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének költsége!
vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány,
vagy 150 darab Grippen vadászgép,
vagy 2321 darab Combino villamos
vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz
vagy minden magyarnak a csecsemőtől az aggastyánig 232.000 forint.
Ennyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.
Mit tehetünk? Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen hazánkban, mert azoknak a kezében van a hivatalos és pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a számok.
Az a politikus, aki beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát. Kik ezek a befektetők?
Kik szedik a kamatokat?David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György


A NATO szupertitkos hadseregei állnak számos terrorista

cselekmény hátterében




Az Egyesült Államok legkevesebb tíz közel-keleti és dél-ázsiai országba küldött kommandókat, amelyekről sem a kormányokat, sem saját nagyköveteit, de még a CIA helyi rezidensét sem tájékoztatták. 

Bombaként robbant 2005 januárjának közepén Seymour Hersh, az amerikai oknyomozó újságírás gurujának leleplező írása a The New Yorker hasábjain. (1)

Hersh sztorija azt állította a középpontba, hogy a Pentagon, jelentős adminisztratív győzelmet aratva, kiszorította a terepről a CIA-t. Pedig a lényeg távolról sem az, hogy Bush elnök a Pentagon vagy a CIA hatáskörébe utalja-e törvénytelen hadműveleteit, hanem az, hogy szinte háboríthatatlanul megteheti ezt.

Persze nincs új a nap alatt: bár Hersh aktuális alkalomból idéz titkosszolgálati és katonai szakértőket arról, hogy Rumsfeld titkos kommandókat telepített a világ különböző pontjaira, hogy legyőzzék “a rossz fiúkat", mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok mindig is élt az állami terrorizmus eszközeivel.

Szintén 2005-ben jelent meg Londonban a Frank Cass kiadójánál egy új könyv Dr. Daniel Ganser tollából A NATO titkos hadseregei. A Gladio hadművelet és terrorizmus Nyugat-Európában címmel. (“NATO’s Secret Armies. Operation Gladio and Terrorism in Western Europe") (2) Ganser, a zürichi Szövetségi Technológiai Intézet Biztonsági Tanulmányok Központjának tudományos főmunkatársa, a hidegháború egy mindmáig agyonhallgatott fejezetéről mutat be nagyrészt újdonság számba menő részleteket.

Nem kevesebbet mond, mint azt, hogy számos nyugat-európai országban a kormányok - az Egyesült Államokkal és az általa uralt NATO-val szövetkezve - titkos hadseregeket tartottak fenn, amelyek saját országaik területén saját polgáraik ellen követtek el merényleteket, számtalan ártatlan embert küldve az értelmetlen halálba. A cél mindvégig az volt, hogy a titkosszolgálatok által irányított terroristacsoportok véres akcióival manipulálják a közvéleményt, elvegyék a kedvüket a baloldali opciótól.

Drábik János, Jakab István - VLADIMIR PUTIN LEHET A VILÁG M


Drábik János több évtizede könyveiben, előadásaiban felfestette a ma már egyre nyíltabban fellépő háttérhatalom rémképét. Amíg a háborúk, nemzetgyalázások tőlünk távolabbi országokban zajlottak, nem éreztük ennek súlyát.
Aki Oroszország -gal játszik macska-egér harcot, az a világbékével játszik. Szétszakítható-e a világ? 
"Az eljárás ismert, gazdaságilag fojtogassunk egy nemzeti státuszához ragaszkodó országot; korrupció, terrorizmus, merénylet, merthogy minden eszköz megengedett. Az elmozdított nemzeti kormány helyére azonnal kollaboráns csatlósok kerülnek, akik széles mosollyal azonnal hiteleket vesznek föl az IMF-től, amelyet majd a népnek több életfogytiglanig kell visszafizetnie. A következő hónapokban megszorító csomagokkal tönkreteszik a belső gazdaságot, a szociális ellátást és lehetővé teszik a pénzszivattyúk beindítását, amíg teljesen tönkre nem teszik a gazdatestet. Akinek eszébe jut Egyiptom, Ukrajna, Szíria, Líbia, Afganisztán, azok mind-mind jól válaszoltak. A jó hír az, hogy a katonai beavatkozástól megrettentek Szíria és Irán esetében és Ukrajnában csak a „hülye" nem látja, hogy mire megy ki a játék. (Jakab István)" -http://vntv.hu/
A hivatalosan “a feszültség stratégiájának" nevezett politikát a gyakorlatban azoknak a titkos - és "persze" törvénytelen - hadseregeknek a tagjai hajtották végre, amelyeket a NATO eredetileg - a CIA forrásait felhasználva - azért hozott létre Olaszországban, Portugáliában, Németországban, Spanyolországban és más nyugat-európai országokban (például Törökországban is), hogy a Szovjetunió feltételezett támadása esetén szabotázsakciókat hajtsanak végre a megszállt területeken.

Később, látván, hogy elmarad a rettegett szovjet katonai invázió, a CIA és nyugat-európai testvérszervezetei, futni kezdtek a pénzük után; nyilván nem akarták szélnek ereszteni a titkos fegyveres csoportokat, ezért új feladatokat találtak ki a számukra: hajtsanak végre - együttműködve a szélsőjobboldali terrorszervezetekkel - merényleteket, amelyeket azután a baloldal nyakába lehet varrni. A cél egyértelmű volt: mindenáron megakadályozni a baloldal megerősödését, közelkerülésüket a hatalomhoz.

Eddig csak három ország - Olaszország, Belgium és Svájc - végezte el a házi feladatát e piszkos polgáháborúcskák hátterének parlamenti kivizsgálásában: az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, amelyek a feltételezések szerint a legmeghatározóbb módokon vettek részt a felforgatásban, mindmáig hallgatnak, ami annál is veszélyesebb, mert aláássák a szervezet hitelét (már amennyi megmaradt belőle). Ganser könyve azért is fontos, mert számos részletet feltár a “demokráciák" háború utáni történetének e sötét fejezetéből, és továbbgondolkodásra késztet: vajon mindaz, amiről ír, már a múlt, tiszta történelem?

Ganser szerint minden akkor kezdődött, amikor - még a háború alatt -
Winston Churchill brit miniszterelnök titkos hadsereg felállításáról intézkedett a kommunizmus elleni harcra. Allen Dulles (3), a CIA főnöke dolgozta ki az eredeti tervet, majd a brit titkosszolgálat, az MI6 és a különleges fegyveres erők a CIA-val egyesítették erőiket és hozzáláttak a “hátrahagyott" (stay-behind) hadseregek kiképzéséhez szerte Nyugat-Európában, egy lehetséges szovjet invázióra készülve. “Minden nagyon James Bond-i volt" - csak sötét - hamisított útlevelekkel, “halott" postaládákkal, ejtőernyős ugrásokkal a csatorna fölött, az egykori kiképzések egyes, a szerző által idézett résztvevői szerint. A lényeg persze az, hogy amit Washingtonban a terroristák elleni fellépésnek mondtak, gyakran valójában színtiszta - állami - terrorizmus volt, a törvényhozások megkerülésével.

A Ganser által idézett egyik gyakorlati kézikönyvben ez állt a hadműveletek indoklásaként: “...amikor a forradalmárok átmenetileg felhagynak az erő alkalmazásával ... az USA katonai hírszerzésének rendelkeznie kell az eszközökkel, hogy különleges műveleteket indítson, amelyek meggyőzik a Vendéglátó Országok Kormányait (sic!) és a közvéleményt a felforgatás veszélyének realitásáról..."

Magyarán, ha az ellenséges terroristák éppen szabadságoltatták magukat, a titkos hadseregeknek gondoskodniuk kellett róla, hogy mégis legyenek terrorcselekmények.

Ganser szerint a titkos hadsereg Spanyolországban együttműködött Francóval és több mint 1000 támadáshoz lehetett köze. Németországban kész tervei voltak arra, hogy eltegyék láb alól a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőit egy szovjet megszállás esetén. Terrorcselekményeket hajtottak végre Franciaországban de Gaulle elnök ellen és az algériai béketerv megakadályozására. Közük lehetett a volt portugál-afrikai gyarmatok két prominens vezetője, 
Amilcar Cabral és Edoardo Mondlane meggyilkolásához, valamint Papandreougörög kormányfő megbuktatásához és a katonai junta hatalomba ültetéséhez, csakúgy, mint a kurdok elleni számtalan terrorakcióhoz Törökország területén.

Ganser, aki külön fejezetekben veszi górcső alá az egyes NATO-országokban folytatott titkos akciókat, úgy tudja, Hollandiában, Luxemburgban, Dániában és Norvégiában nincs jele annak, hogy a titkos hálózat kapcsolatba hozható lett volna a terrorizmussal.

VilágPanoráma // GLADIO - A NATO titkos terrorszervezete Ukrajnában 2014.03.07


Furcsa módon az új kijevi vezetés ellenzi, hogy kivizsgálják: valójában ki is lőtt a tömegbe a Majdanon? Ki követte el a szokatlanul véres orvlövészetet? Mely népirtás végül kiprovokálta a kormányváltást, a törvényes elnök elűzését, a nyugat barát és orosz ellenes hatalom győzelmét. Noha a negyven egynéhány milliós Ukrán középhatalomnak mindössze tíz-húsz ezer lakosa vett részt a majdani tüntetéseken. 
És itt jön be a képbe a Gládió. Ezt a titkos terrorszervezetet annak idején, még 1950-ben az USA és a nyugat azért hozta létre, hogy ha a Szovjetunió megtámadná és megszállná Nyugat-Európát, vagy annak egy részét, a szovjetek megszállta nyugati államokban a Gládió gerilla háborút folytatna, szervezné az ellenállást és terrormerényletekkel gyöngítené az ellenséget: az oroszokat, és azok kiszolgálóit. Ám a Gládió, ez a NATO keretein belül a legteljesebb titokban működő, jól kiképzett s felfegyverzett ügynökökből álló haderő végül nemtelen ügy kiszolgálójává züllött: mivel a szovjetek nem szállták meg Nyugat-Európát, majd szét is hullott, a feleslegessé vált titkos különítmény a globális pénzügyi háttérhatalom zsoldosseregévé szerződött, és a szervezett magánhatalom gazdasági, pénzügyi, politikai érdekeiben vett részt az elmúlt évtizedekben puccsok, merényletek, politikai gyilkosságok, belső rendbontásokat és hatalomváltásokat kiprovokáló tömeggyilkosságok végrehajtásában. - Világ-panoráma
A titkos hadseregekre először 1990 augusztusában derült fény, amikor az akkori olasz kormányfő, Andreotti egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt kénytelen volt elismerni egy ilyen szervezet létezését. Ganser könyve az olasz vonallal indul és nagyon sok izgalmas részletet dolgoz fel.

A svájci kutató a több között ezt írja: 1990 augusztus 3-án Olaszországban Giulio Andreotti akkori kormányfő megerősítette a
Gladio - latinul kard - fedőnevű titkos hadsereg létezését. A római szenátusnak az olaszországi terrorizmussal foglalkozó albizottsága előtt tett vallomása nagy politikai hullámokat vert a parlamentben és az olasz közvéleményben, és ennek nyomán mind többen feszegették a kérdést: lehetséges-e, hogy a titkos hadsereg terrorcselekmények elkövetésével manipulálta a politikát?

Andreotti elárulta, hogy a titkos Gladio hadsereget az SISML, a katonai titkosszolgálat egyik részlegeként a hadügyminisztériumban “rejtegették".

Vito Miceli tábornok, az olasz katonai titkosszolgálat egyik korábbi vezetője nem hitt a fülének, és tiltakozott: “Börtönbe vonultam, mert nem akartam felfedni e szupertitkos szervezet létezését. És most Andreotti odaáll és elmondja a parlamentnek!"

Egy, az olasz katonai titkosszolgálat által még 1959-ben készített dokumentum szerint a titkos hadseregeknek kettős stratégiai céljuk volt: 1. egy “hátrahagyott" (stay-behind) csoport működtetése egy feltételezett szovjet invázió esetére, majd gerillahadműveletek végrehajtása a megszállt területeken; 2. belföldi hadműveletek végrehajtása “vészhelyezetekben".

Azt, hogy mit értettek "vészhelyzeten" a hidegháború Olaszországában, pontosan körülhatárolták: elsősorban az olasz kommunista és szocialista pártok erősödését, ezekre ugyanis úgy tekintettek, mint a NATO belső gyengítésének ügynökségeire. Felice Casson, olasz vizsgálóbíró, aki a jobboldali terrorizmus feltérképezése közben jutott - elsőként - a Gladio nyomaira, és kényszerítette színvallásra Andreottit, kimutatta, hogy a titkos hadsereg, hogy szembenézhessen a “vészhelyezetekkel", kapcsolatokat épített ki jobboldali terroristákkal. A terroristák a titkos hadsereg támogatásával, robbantásokat hajtottak végre nyilvános helyeken. Ezeket a támadásokat rendre a baloldal nyakába varrták, az elkövetők pedig a katonai titkosszolgálat védelmét élvezve elkerülhették a felelősségre vonást.

"Civileket, az embereket, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, bármiféle politikai játéktól távol álló ismeretlen embereket kellett megtámadni" - magyarázta el Casson vizsgálóbírónak Vincezo Vinciguerra jobboldali terrorista, hogy mit jelentett az úgynevezett “feszültség stratégiája".

“Az ok egészen egyszerű volt. Az volt a feltételezés, hogy arra kényszerítik ezeket az embereket, az olasz közvéleményt, hogy az államhoz fordul, nagyobb biztonságot kérve. Ez az a politikai logika, amely az összes mészárlás és robbantás mögött meghúzódik, és amely mind büntetlenül marad, mert az állam nem ítélheti el magát és nem vállalhat felelősséget a történtekért."

Egyelőre nagyon kevéssé van feltárva, hogy a NATO és annak meghatározó ereje, az Egyesült Államok milyen mértékben támogatta a terrorizmust, mint a politikai ellenféllel való szembeszállás, magyarán a baloldal diszkreditálásának eszközét, mindenesetre tény, hogy Gerardo Serravalle tábornok, aki 1971-74 között állt a Gladio élén, megerősítette: a titkos hadsereg “a defenzív, posztinváziós logikáról áttérhetett a támadás, a polgárháború logikájára."

Az olasz szenátus ennél egyértelműbb szóhasználatot választott, amidőn 2000-ben, vizsgálatait befejezve rögzítette: “Azokat a mészárlásokat, azokat a bombákat, azokat a katonai akciókat olasz állami intézményeken belüli emberek, és mint legújabban kiderült, az Egyesült Államok hírszerzésének struktúráihoz kapcsolódó emberek szervezték vagy mozdították elő vagy támogatták".

Amióta 1990-ben fény derült a NATO titkos hadseregeire, a “hátrahagyott" fegyveres erők tevékenységével összefüggő kutatások nagyon lassan mentek előre, az elsődleges dokumentumokhoz való hozzáférés rendkívül korlátozott volta miatt és azért is, mert mind a NATO, mind a CIA elzárkózik az ügyben a nyilvánosságtól.

A NATO egyik szóvivője 1990 november 5-én kijelentette: “a NATO soha nem fontolgatott gerillaháborút vagy földalatti (titkos) hadműveleteket". Másnap NATO-tisztségviselők beismerték, hogy az előző napi cáfolat téves volt, hozzátéve, hogy a szövetség nem kommentál katonai titkokkal kapcsolatos ügyeket. November 7-én John Galvin amerikai tábornok, Európában a NATO legmagasabb rangú tisztje, a SACEUR főparancsnoka Manfred Wörner főtitkár, a szervezet legmagasabb rangú polgári tisztségviselője társaságában zárt ajtók mögött tájékoztatta a tagállamok nagyköveteit. “Tekintve, hogy ez egy titkos szervezet, nem várom, hogy túl sok kérdés kerül megválaszolásra" - nyilatkozott, név nélkül akkor egy vezető NATO-diplomata, és még hozzátette: “Ha léteztek bármilyen kapcsolatok terrorszervezetekhez, akkor az ilyenfajta információt nagyon mélyen el fogják rejteni".

Azóta William Colby, a CIA egyik korábbi igazgatója visszaemlékezéseiben megerősítette, hogy a CIA számára “jelentős program" volt a titkos hadseregek felállítása Nyugat-Európában. “A ’projekt’ a második világháború után kezdődött tökéletes titoktartás mellett, és az információk csak Washington, a NATO (és az érintett országok) legmegbízhatóbb embereinek lehető legkisebb köre számára voltak hozzáférhetők".

Mégis, amikor Stansfield Turner admirálist, a CIA egyik korábbi igazgatóját 1990-ben Olaszországban egy tévéműsorban a Gladioról kérdezték, határozottan elzárkózott a választól a kínos ügyben, és amikor az újságíró - a terror áldozatainak emlékére hivatkozva - kötötte az ebet a karóhoz, Stansfield idegesen letépte magáról a mikrofont és azt üvöltötte, hogy “Megmondtam, hogy nem kérdezhet a Gladioról" ... minekutána az interjúnak vége szakadt.

Amikor ma a Pentagon krimikbe illő legújabb különleges akcióiról olvasunk történeteket, nem árt felidézni a fentieket, annál is inkább, mert a történelem úgy hozta: egy olyan hajóban evezünk amelynek kapitánya hajlamos a saját szakállára cselekedni. Jó lenne biztosra venni, hogy az Egyesült Államok titkos műveletei bennünket elkerülnek, és azt is, hogy adóforintjaink, amelyek egy részének elköltésébe, mint tudjuk, masszívan beleszól a NATO, semmilyen formában nem vándorolnak titkos, a törvényhozások megkerülésével végrehajtott “különleges" hadműveletek finanszírozására ismeretlen helyekre.
nol.hu

(1) - 
http://www.newyorker.com/archive/2005/01/24/050124fa_fact
(2) - 
http://issuu.com/webshare/docs/ganser_-_nato_s_secret_armies-opera
(3) -
http://issuu.com/webshare/docs/dulles__allen_welsh_1893___1969_-_c






A LAKOSSÁG 

MEGFÉLEMLÍTÉSE A CÉL


Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is végez olyan megfigyeléseket, mint amilyenek miatt több európai országban törvénysértéssel gyanúsítják a területén működő amerikai külképviseleteket. Az amerikai nagykövetségek által végzett adatgyűjtésről a norvég Tv2 televízió számolt be. A norvég Tv2 riportja szerint a norvég fővárosban az amerikai külképviselet 15-20 embert, köztük korábban magas beosztásban dolgozó rendőrtiszteket is alkalmazott kizárólag arra a célra, hogy norvég állampolgárokat figyeljenek. A különleges részleg emberei az általuk gyanúsnak tartott emberekről fényképeket készítettek, dokumentálták, hogy milyen tüntetéseken vettek részt, nevüket és a róluk gyűjtött adatokat pedig egy különleges számítógépes adatbázisban vezették - írta a norvég tévécsatorna riportjáról a Telegraph. Az adatgyűjtési program a riport szerint 2000 óta folyik Oslóban. A norvég Tv2 riportjában bemutatott adatgyűjtés sérti a norvág törvényeket, ezért a riport megjelenése után a norvég külügyminiszter bekérette az amerikai nagykövetet, hogy tájékozódjon az ügyről. Később kiderült: a norvég hatóságok egyáltalán nem tudtak a megfigyelésekről. A novég televíziós riport megjelenése után több észak-európai országban indult vizsgálat, hogy kiderítsék, végez-e hasonló tevékenységet a heyi amerikai követség. A norvég mellett a svéd, a finn, a dán és az izlandi hatóságok is vizsgálódni kezdtek. Svédország igazságügyi minisztere jelentette be, hogy a stockholmi nagykövetséghez köthető emberek 2000 óta folytatnak titkos adatgyűjtést a svéd hatóságok tudta nélkül. A svéd ügyészség ezután vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy a nagykövetség megsértette-e a svéd törvényeket. Dániában a titkosszolgálat kereste fel a nagykövetséget, hogy "meggyőződjön róla, nem sértenek törvényeket" - írta a BBC. Legutóbb Izlandon kérte fel a kormány a rendőrséget múlt csütörtökön, hogy indítson tényfeltáró vizsgálatot az amerikai adatgyűjtés miatt. "Érthető okok miatt nem árulhatok el részleteket a biztonsági programunkról, de elmondhatom, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége - akárcsak a legtöbb nagykövetségünk a világon - rendelkezik egy programmal, amely a létesítményeink körüli gyanús tevékenység felderítésére szolgál" - írta az [origo] megkeresésére Bradley Hurst, a budapesti nagykövetség sajtóattaséja. Hozzátette: a felderítési program a nagykövetség "normális biztonsági elővigyázatosságának része". A nagykövetség által végzett magyarországi adatgyűjtésről Hurst azt mondta, hogy az egy "megfigyelés-felderítő program" (surveillance detection program), amely arra szolgál, hogy felderítse, ha esetleg valaki megfigyeli az USA tengeren túli (például európai) létesítményeit. A program nem titkos, és nem is része az amerikai hírszerzésnek - állította a sajtóattasé, részleteket azonban nem árult el arról, hogy mennyien dolgoznak a programban, kiket figyelnek meg, és hogy milyen adatbázist vezetnek a megfigyeléseikről. Bradley Hurst az [origo]-val azt is közölte, hogy az amerikai külképviseletek programjának egyik alapelve, hogy mindig a helyi törvényeknek megfelelően végzik tevékenységüket, a fogadó kormányok minden kérdésére vagy aggodalmára szívesen válaszolna. A Külügyminisztérium az [origo] megkeresésére közölte, nincs tudomása a nagykövetség által végzett adatgyűjtésről, de ez nem is az ő hatáskörük. "A Magyar Köztársaság köteles biztosítani a területén működő diplomáciai képviseletek védelmét, de e feladatot nem a Külügyminisztérium végzi. Ezáltal arról sincs tudomásunk, hogy az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége milyen jellegű intézkedéseket vezetett be a magyar hatóságok által nyújtott védelem kiegészítésére, illetve hogy ezekről az intézkedésekről egyeztetett-e az illetékes hatóságokkal" - írta a minisztérium sajtóosztálya. A Kormányzati Kommunikációs Központ megkeresésünkre közölte, hogy a témával a Belügyminisztérium foglalkozik. Mányai Zoltán, a Belügyminisztérium sajtófőnöke csütörtökön az [origo] nak azt mondta, ők sem tudtak arról, hogy a budapesti nagykövetség adatgyűjtést végez. "Ez teljesen új információ a számunkra" - mondta a sajtófőnök. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy az ügyben a hatóságok tesznek-e további lépéseket. A kérdőre vont nagykövetségek mindenhol azzal védekeztek, hogy biztonsági programjuk nem titkos, és készek válaszolni az azzal kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a megfigyelés-elhárítási programjuk válasz az USA nagykövetségeit ért "biztonsági fenyegetésre": a terrorizmus-ellenes programokat azután vezették be, hogy 12 éve Kenyában és Tanzániában az amerikai nagykövetségek elleni támadásokban mintegy 250 ember meghalt. "Van egy az egész világra kiterjedő programunk, amellyel éberen figyelünk olyan embereket, akik megfigyelik a nagykövetségeinket, mert felismertük, hogy [a nagykövetségek] a terroristák potenciális célpontjai lehetnek" - mondta a szóvivő. Hasonlóan érvelt az [origo]-nak a budapesti nagykövetség sajtóattaséja is: "A nairobi és a Dar es Salaam-i nagykövetség szörnyű felrobbantása után kiderült, hogy az épületeket a támadások előtt egy bizonyos ideig megfigyelték. Akkor még ezt a megfigyelést nem vettük észre, és ennek több száz ártatlan civil áldozat lett a következménye" – írta. (origo, részlet és kép) Kép: a ravasz origó olyan képet közölt, amin nem látszanak azok a magas, vastag,  dupla soros vascölöpök, amelyek az épület előtt vannak.

LENNE EGY JAVASLATUNK
A magyar kormány – ha akarná – egy csapással megoldhatná ezt a sötét kérdést. Az amerikai követségnek semmi keresnivalója nincs a Szabadság-téren! Telepítsék ki a követséget mondjuk a XVII. kerületbe, Rákoskeresztúrnak arra a részére, ahol a főváros közigazgatási határa van. Ott senkitől sem kellene tartania az amerikaiknak, a lehető legnagyobb biztoságban kémkedhetnének. Mert most ezt teszik. Persze az egész mögött valójában nem magyar bajok vannak, hanem a nemzetközi cionizmus, ami miatt minden országban az amerikai követség előtt szoktak tüntetni. Most ehhez hajbókol a Martonyi-féle cionista külügyminisztérium, amelynek a honlapja válozatlanul megegyezik a Gyurcsány-banda idejéből ismerttel, ahol pl. az iráni külügyminiszter helyettes magyarországi látogatásáról egyetlen mondat, egyetlen kép sem szerepel. Boliviának a legnagyobb nyugati és ázsiai államokkal vannak kitünő diplomáciai kapcsolataik és ezekkel a fejlett országokkal jelentős kereskedelmi üzleteket kötnek, de Magyarországnak még diplomáciai kapcsolata sincs az indián nemzetállammal. Most pedig a fiatalabb olvasók számára kalandozzunk el a „BOLDOG” KÁDÁRI IDŐKBE! Akkor bezzeg jobb volt a helyzet az amerikai követség előtt, mint ma. Akkor az amerikai követség előtt nem cirkáltak géppisztolyos, gólyómellényes rendőrök, nem volt hatalmas dupla vascölöpökből kerítés az épület előtt, hanem csak egy szerény, kopott rendőrbódé állt ott, ahol a rendőrt sosem lehetett látni. Ezzel szemben a követség kiratataiban havonta cserélték az amerikai és világ eseményeit bemutató fekete és fehér fényképeket és ott mindig voltak páran, akik ezeket nézték, köztük a blog szerkesztője is, hiszen itt olyan képeket lehetett látni, amit akkor a lapokban nem közöltek. Jó reggelt külügyminisztérium!

NOVEMBER 28 - ÍGY MŰKÖDIK A ZSIDÓ RECEPT

A HAZUGSÁG CSAK ERŐSZAKKAL MŰKÖDIK





NOVEMBER 27 - ZSIDÓMAFFIA KIBÚJIK AZ ADÓZÁS ALÓL






ÉS AZ APEH-NEK ÉS VÁMHIVATALNAK
EHHEZ A BŰNÖZÉSHEZ                         
EGYETLEN SZAVA SEM VOLT              

Igazi multikulti elemeket is felfedezhetünk a Deepwater "páylafutásában": a Dél-Koreában gyártott, a Marschall szigetek zászlaját viselő, a brit BP (British Petrol- a szerk.) megbízásából a svájci székhelyű amerikai Transocean által üzemeltetett torony idén áprilisban repült a levegőbe. Tizenegy ember vesztette életét, és ezzel az Egyesült Államok legsúlyosabb olajkatasztrófáját sikerült produkálni. Álmainkban sem gondolhattuk volna, hogy ezek a szálak egyenest kis országunkba vezetnek, de a jelek szerint a fúrótorony igenis egy magyar cég birtokában állt. Formálisan persze. A cégről annyit lehet tudni, hogy egyetlen alkalmazott nélkül működött Újlengyelen, majd a fővárosba tette át székhelyét. A Triton Hungarynek igencsak busás összegtől dagadt a mérlege, a számadatok szerint 492 millió dollár (92 milliárd forint) bevétele volt. Ebből az összegből 474 milliót csak a fúrótornyok bérbeadásából szedett össze- írja a HVG.


ÍGY KELL ZSIDÓ     
 MÓDON ADÓZNI

A hetilap azt írja, hogy a cég költségei nem érték el a 61 millió dollárt, ráadásul ezek kétharmada is csupán értékcsökkenési leírás. Üzemi eredményként 431 millió dollárja maradt, amellyel bátran indulhatott volna a legnagyobb eredményt produkáló cégek listáján.
 A Triton az eredmény mindössze fél százalékát, 743 millió forintot utalt át az APEH-nak.
 Tette ezt úgy, hogy a nyereség 16 százalékban megszabott társasági és 4 százalékos különadó rá is vonatkozott- áll a HVG legfrissebb számában. Mindez annyit jelent, hogy ha egy cég, a vele azonos tulajdonosi körbe tartozó vállakozásoknak nyújtott szolgáltatásait "picivel" magasabb áron számlázta, és ezáltal busás jövedelmre tett szert, akkor nyilvánvalóan több adót is kellene ezek után fizetnie. De nem itt: a kétféle árból fakadó különbséget utólag levonhatja az adóalapból. Jól ki van ez találva. Az akkor még Újlengyelen bejegyzett cég esetében (a mérlegbeszámoló szerint) 2008-ban a teljses árbevétel 63 százalékát számlázta túl a tesócégeknek. A különbség 479 millió dollárra rúgott, ami forintban mérve 90 milliárdot tesz ki. Na ezt szépen levonták az adóalapból.

ÉS EZEKET A CÉGBÍRÓSÁG (MAFFIA) BEJEGYEZTE

Hogy miért nem került előtérbe Magyarország az olajfúrótorony felrobbanásakor? Az EU-s csatlakozásnál kis országunk 2007-ig kapott haladékot arra, hogy felszámolja az offshore-kedvezményeket. Attól az évtől az ilyen cégeknek is be kellett állni a sorba és normál nyereségadókulcsot kellett alkalmazniuk. Talán ez a szigor késztette arra a Triton-titánokat, hogy átvonuljanak a zugi "adópradicsomba", így máris néhány fekete ponttal kevesebbek lettünk a világ szemében. (mahu alapján és kép)

Újlengyel a maffiaközpont

Ebben a kis Pest megyei faluban 
a rendszerváltás óta nincs iparűzési adó,
amit nagyon sok cég ki is használ. Újlengyel vezetése büszke arra, hogy az odatelepülő vállalkozásokat nem sújtja a helyi adóval és ez a helyzet nem is fog megváltozni. Egy újságcikk az iparűzési adómentes lehetőségekről Újlengyelben: Hogy kerül egy olajfúró cég Újlengyelbe? Prosperáló cégek, melyek Újlengyelbe tették székhelyüket:
Magyarország 7. legnagyobb vállalata, a Triton Kft.
Stena DrillMax II Limited Magyarországi Fióktelepe
MYSTIQUE STONE GROUP MAGYARORSZÁG KFT.
TeleMedia InteracTV Produkciós Kft.
Starjobs Magyarország Humánszolgáltató Kft. (iparuzesiado)


Tengeri olajfúrócég települt Újlengyelbe 

A község évente hozzávetőleg 180 millió forintból gazdálkodik, s így jelentős tételnek számít, hogy a betelepült cégek körülbelül 33 millió forint gépjárműadót fizetnek.  (2009. november 6. MNO) Ezek után lássuk, hogy ki találta ki ezt a maffiamódszert?
Kép: Beer Gábor, adótanácsadó, mintha csak Kóka János (SZDSZ) klónja vigyorogna ránk







EZEK UTÁN MÉG ADÓZZUNK ORBÁNNAK?

Nem tudunk arról, hogy a cégbejegyzési maffiatörvényt az Orbán-kormány megváltoztatta volna. Ez annyit jelent, hogy a zsidómaffiák adózatlanul tovább garázdálkodhatnak. Ezek után semmi értelme a kifosztott magyaroknak egy fityingel is adózni, amely pénzből a zsidómaffia élősködőket tartják el. Ennyit az Orbán-féle "jó erkölcsökről".


Vajon ezt is kiszúrták az amerikaiak , és esetleg a zsidókat is kitiltják a gyarmati Amerikából !!!!!!


NOVEMBER 18 - ELSIRATJÁK A ZSIDÓÁVÓST




EGY IGAZI ZSIDÓTERRORISTA SZENNYES MÚLTJA           

Lendvai Pál érték és mérce. No nem akkora, mint Lantos Tamás, de azért nem kell szégyenkeznie. Igaz, nem fognak intézetet alapítani itthon a neve alatt, mint teszik ezt majd Lantossal, de ott lesz Lendvai számtalan cikke és sok-sok könyve, amelyek örökre megőrzik hatalmas szellemét. Lendvai Pálból 1957-ben lett Paul Lendvai. Ekkor disszidált Ausztriába. Itthon újságíróként dolgozott, odaát is. Neves médiumoknál tevékenykedett az egyébként mindenütt érdekes egyéniségnek számító zsurnaliszta. Magyar volt, gondolták odakint, s magával hozta a forradalom hamisítatlan szellemét. Pályája éppen ezen az íven szárnyalt, személyében nemcsak a hiteles, a szocializmust higgadt stílusban, ám kérlelhetetlenül kritizáló újságírót látták, de az entellektüelt is, aki képes a magyar problémákat világpolitikai és világgazdasági összefüggésekbe helyezni. Innen nézve viszont az a nyugatos magyar volt, aki nemcsak tükröt tart az itthon maradottak elé, de nyelvüket ismerve képes érzékeltetni velük a liberális demokráciák magasztosságát és felsőbbrendűségét. Nem maradt el a hála, Magyarország felnézett az ő Lendvai Páljára, s időnként igencsak magasra kellett tekintenie, hiszen Lendvai például Bruno Kreisky osztrák kancellár titkos tanácsadója is volt. Jött azonban néhány probléma. A legutóbbi például akkor, amikor Paul Lendvai, az érték és mérce, Berlinben bemutatta legújabb könyvét, az Eljátszott országom – Magyarország átalakulása című kötetét. Ausztria berlini nagykövete lemondta az eseményen való részvételét… Hogy mi van a kötetben? Ugyan mit írhatna egy ilyen kötetbe az a szerző, aki szerint Orbán Viktort féktelen támadókedv, hatalomvágy és kompromisszumnélküliség jellemzi, a Fidesz irányvonala pedig a nacionalizmust, a populizmust, az antiszemitizmust juttatja eszébe? Ja persze, ez már nem az a Magyarország! Nem az, amelyben Kádár Fehér könyvet készíttetett az „ellenforradalomról”, s Lendvai elvállalta a szerkesztésben való közreműködést. Sőt az osztrák tévében is Kádár-konform összeállítást készített a felkelésről. Sőt a hírek szerint az is megesett, hogy előzetesen informálta a bécsi nagykövetséget az osztrák tévében adásba kerülő műsorairól. No de ha csak annyi történt volna! Lendvairól most olyan, dokumentumokkal alátámasztott leleplező írást közöl a Heti Válasz, amely szerint a magyar újságíró, a hírhedt Szabad Nép egykori munkatársa, a kádárista titkosszolgálat önkéntes informátora volt. A bécsi nagykövetségen keresztül tájékoztatta tartótisztjeit, „tudósított” például egy fontos, 1985-ös ellenzéki csúcstalálkozóról is. Közben lebuktatott néhány III/III-as ügynököt, hogy azért megmaradjon a hitele. Hát ilyen az az érték és az a mérce, amely előtt fejet kellene hajtanunk. Legalábbis a ballib parancsa szerint. (MH, részlet) Kép: ÁVO-s munkásőr vitrin és az 1957-es Fehér Könyv szerkesztői, a Fehér Könyvről sehol sem találni képet a neten, 4 kötetben adták ki, tele képpel






Kém? Ki szerint? Kinek érdeke ez? Ki az, aki nem


kémkedik?!



Kovács Béla elleni támadáshoz 2014. május 21:
1. Ki szerint tett helytelent ez az ember?
2. Valótlant állított az EU-ról, vagy másról?
3. Kik csaholják őt most és milyen valódi bizonyíték alapján?
4. Kinek érdeke ez és ehhez hasonló folyamatok?
5. Környezetünkben ki nem kémkedik? Azért így kérdem, mert a kémkedők többen vannak, mint a nem kémkedők. Nehéz találni olyan szervezetet, programot aki nem kémkedik. Szoftver, hivatal, munkahely, USA, erőszak szervezetek…
6. A leleplezés nem jog, hanem kötelesség. Akit zavar az igazság publikálása, terjesztése az rossz úton jár és le kell leplezni őt (különösen ilyen velejéig korrupt közegben, melyben élünk!). Valódi népszolgák, újságírók ezt teszik: terjesztik a valódi információkat.
7. A valódi kém tevékenységekről a mostani csaholók miért nem beszélnek? Mi a hátsó szándék?
8. Amennyiben Kovács Béla valóban korrekt, mint ahogy minden jel erre vall, akkor teljes Népi védelem jár neki a legszélesebb körben ilyen manipulatív hátba támadás ellen.
9. Remélem mindenkinek feltűnően gyanús az a kifejezetten korrupcióra utaló helyzet, amikor valakit úgy akarnak elítéltetni, lejáratni, hogy az állítólagos bűnöket, bizonyítékokat titokban tartják. Valódi bíró nem is venne ilyesmit figyelembe, tárgyalás nélkül elutasítaná a keresetet. A nyilvánosság kontrollja elengedhetetlen, különösen ilyen velejéig korrupt erőszak szervezetek esetében mint a magyar igazságtalanság “szolgáltatás”.
10. Egy Nép képviselőnek nem csak joga, hanem kötelessége is megosztani információit.
11. Az EU egy globális bűnszervezet részlege. Bűnszervezetről minden információ kötelezően publikus. Fennáll a jogos védelmi helyzet, tehát minden eszköz felhasználható ami életszerű. Például az interneten történő leleplezés is.
12. Amint az most kiderült Kovács Béla után gátlástalanul, agresszíven kémkedtek és kémkednek. Ismerni kell az elkövetőket!
Nem vagyok Jobbikos sem, nem ismerem Kovács Bélát, de ez rendkívül gyanús és nagyon ismerős jelenség. Pontosan kell rögzíteni a szereplők tevékenységeit, a csaholók személyét, hátsó szándékait, adataikat, kijelentéseiket. Ha el akarunk járni kémek ellen, akkor azt fenn kell kezdeni, nem alul! Ez az eset is megvillantja a valóságot, csak meg kell látni a benne lévő lelepleződéseket, személyeket. A leleplezők, igazság keresők a Nép által nyújtott legmagasabb szintű védelemre jogosultak. Meg sem lehet vádolni őket semmivel, bármit jogosultak publikálni, ha annak igazában ők bizonyosak! A mentelmi jog erre kell és nem a részeg jármű vezetés eltussolására szerintem! A higgadt, tárgyilagos és szeretetteli magatartás nélkül ez jelenség is csak  bajt okoz. Én Toma Imre ezeket javaslom követőimnek és az érintetteknek!



Erről így ír az Internetfigyelő:

A Kovács Béla-ügy margójára (egy


állampolgár tollából)



turulMilyen érdekes országban/világban élünk!
– Az, hogy az USA lehallgat mindenkit (Merkeltől Orbánig) az nem számít.
– Az, hogy izraeli kémrepülőgépek grasszálnak Budapesten a magyar illetékesek tudta nélkül az nem számít.
– Az, hogy az országgyűlés tele van kétes állampolgárságú és érdekeltségű egyénekkel, az nem számít.
– Az, hogy Orbán titokban egyezkedik Paks bővítéséről és hitelt vesz fel rá az oroszoktól, nem számít.
– Az, hogy Orbán és a MOL vezetői a Gázprommal egyezkednek az EU által rosszallott Kék áramlat megépítéséről, nem számít.
– Az, hogy magyar vezetők és politikusok hetente szaladgálnak eligazításra Izraelbe, az nem számít.
– Az, hogy Simon Peresz kijelenti, hogy “felvásároljuk agyarországot”, s hogy elismerően beszél az itteni segítőkről, az nem számít.
– Az, hogy Bokros, Surányi, Martonyi a Bilderberg csoport titkos találkáira jár, az nem számít.
- De az, hogy egy olyan ember, aki: “Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, és az EU–Kazahsztán, EU–Kirgizisztán, EU–Üzbegisztán Parlamenti Együttműködési Bizottságokba delegált küldöttség és a Tádzsikisztánnal, Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, valamint az EU–Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottságba delegált küldöttség és a Költségvetési Bizottság póttagja lett. Létrehozta az EU–Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottság energetikai munkacsoportját, melynek ő a vezetője.” rendszeresen találkozik orosz diplomatákkal, az kiveri a biztosítékot.
Mondjuk elég érdekes volna a fenti tisztségeket úgy ellátni, hogy nem találkozik orosz diplomatákkal…
A másik érdekesség, hogy talán a világtörténelemben sem volt olyan ország még, ahol valakit kémkedéssel gyanúsítanak, s ezt a kormánysajtó útján világgá kürtölik, miközben az illető még szabadlábon grasszál.
Ez egy pancser módon megszervezett lejáratókampány, őszintén remélem, hogy visszafelé fog elsülni! “
Forrás: facebook



Boszorkányüldözés az EP-ben



Boszorkányüldözés az EP-ben
Fotó: RIA Novosztyi
Egy héttel az EP-választások előtt azaz eurószkeptikus pártok ellenlábasai igazi hajtóvadászatot indítottak azokra a politikusokra, akiket veszélyesnek tartanak a mostani brüsszeli hatóságok számára. Az ukrajnai válság és Washingtonnak Oroszország-ellenes európai hisztéria szítására irányuló próbálkozásai közepette az eurószkeptikusokat azzal vádolják, hogy orosz titkosszolgálatokra dolgoznak.
A „boszokrányüldözésnek ” máris megvannak az első áldozatai. A lettországi biztonsági szolgálat vizsgálatot indított Tatjana Ždanoka EP-tag iránt, azzal vádolva a képviselőt, hogy Oroszország érdekében befolyásolja Lettország politikai életét, valamint ’”aláássa” a baltikumi ország „állami alapjait”. A balti országok russzofób demarsai már megszokott jelenség lett a Baltikumban, a magyarországi botrány viszont különleges visszhangot váltott ki. A magyar sajtó jelentései szerint az ügyészség követeli a Jobbik pártot képviselő EP-tag Kovács Béla képviselői immunitásának felfüggesztését, mivel a politikust „az európai hatalmi szerveknél Oroszország érdekében folytatott kémkedéssel” vádolják. A Magyar Nemzet lap írt először erről, de nem hozott fel semmilyen bizonyítékot a magyarországi parlamenti képviselő vétkének bizonyítása mellet, csak említette gyakori moszkvai látogatásait és oroszbarát nézeteit. Az EP-képviselő politikai ellenfeleinek nyilatkozatai szerint a vád fő ütőkártyája Kovács úr nejének orosz állampolgársága.
A Jobbik vezetője, Vona Gábor védelmébe vette elvtársát. „Mivel nincsen semmi rejtegetni valónk, Kovács Béla saját kérésére, kezdeményeztük a Nemzetbiztonsági Bizottság nyilvános ülésén való meghallgatását! Korábban mi javasoltuk azt is, hogy a képviselők nyilatkozzanak kettős állampolgárságukról és külföldi finanszírozásukról. Ügynökök valóban vannak az országban, de azok főként amerikaiak és izraeliek!” – hangoztatta Vona Gábor.
Kovács Béla közben azt akarja elérni, hogy a magyarországi rendfenntartó szervek bíróságon bizonyítsák vádjaikat: „Soha nem voltam semmiféle titkosszolgálatnak tagja, soha nem működtem velük együtt és nem is érkezett megkeresés tőlük soha! A feleségem és az én megvádolásom ügyét jogi útra fogom terelni! Nem fogom abbahagyni azt a munkát, amivel függetlenül a jelenlegi ukrán eseményektől, minél előnyösebb stratégiai, energetikai és politikai együttműködést próbálok létrehozni az Európai Unió és Oroszország között. Mindezt azért teszem, mert magyar, európai képviselő vagyok, és az Európai Parlamentben a magyar nép érdekeit képviselem!”
Szemléletes, hogy Európa számára már megszokott jelenség lett a médiákban rendezett önbíráskodás olyan politikusok és közéleti személyek felett, akik rokonszenvvel nyilatkoznak Oroszországról, ill. megértéssel viszonyulnak az orosz hatóságok fellépéséhez. Tulajdonképpen az Amerika-barát politikusok és médiák Európában büntetni kívánják már a „helytelen gondolatok” meglétének tényét is. Ilyen esetek megtörténtek Nagy-Britanniában, Lengyelországban, sőt, Németországban is, ahol a „Putyin iránt megértéssel viszonyulók” máris éles szatíra tárgyává váltak.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_05_21/272618673/

Aljas és felháborító az ellenem indított hadjárat” – interjú Kovács Bélával


2014, május 22 – 14:57  
Attyka WolfJah a telkeden építesz egy garázst vagy egy fáskamrát és 2 nap múlva megjelennek a hivataltól hogy miért építettél. Ez nem is érdekes hanem az hogy honnan tudják !!! KÉMKEDNEK !!! Műholdas programjuk műholdon pásztázza fotózza a telkedet és a változást pedig jelzi az illetékeseknek !!! Megkérdezed ki nyomott fel tessék mondani? A szomszédja mondják. Nembaj ha tied az egész utca Akkor????? KI a KÉM?

A helytartók parancsra tettek , most még nem öltek , csak szóval , tul sok a magyar , és sok helytartó várományos van a közéletben , kik ÁVH multal dicsekedhetnek , és hogy kitünjenek , hát az anyjukat is megbasznák .
A zsidó kurváját ilyen kortyot hozott a világra az olajos pénzekből csak erre futotta , inkább csináltak volna kis széket arra ülhettek volna , és egymás fejéhez is vághatnák , és elmondhatnák , de jó hogy nem csináltunk gyereket , most itt ez a kis szék , és milyen sokszor kisegített már .




A hazugságra épült globálterror elvesztette a technikai

fölényét Oroszországgal szemben.





Miért mondott fel az US Donald Cook hadihajó 27 fő legénysége? Az oroszok már olyan technikával rendelkeznek, ami mellett az amerikaiak csak kulloghatnak.
A nyugat egymásutánban kapja a megrendítő erejű csapásokat az orosz katonai technológiáktól. A közelmúltban a US Donald Cook legénységének lemondásáról kerültek elő információk, majd nem sokkal utána nyilvánosságra jutott a román kikötőbe “visszahívott” amerikai hajó matrózának a feleségéhez írt levele. Ezt a levelet az amerikai elhárítás pillanatok alatt eltüntette a világhálóról, de szemfüles emberek mindig vannak, és nagyon hamar a megfelelő helyeken olvasható volt.
Az első, amelyet a nyugat mindenáron kipuhatolni és megszerezni akart, az orosz S-500 légvédelmi rendszer. Miután Törökország még Jelcin ideje alatt megkaparintott párat az akkori S-300 légvédelmi rendszerből, annak minden tulajdonságát hamar kiismerték. Amerikai mérnökök szedték darabjaira és elemezték a technológiát, majd lemásolták, és máig az új elhárító rendszereik gerincét képezi. A “mindenek felett álló” Aegis rendszerük technológiai alapját is ez adja. Honnan vesszük ezt? Abból az egyszerű okból kiindulva, hogy orosz szaklapok máig foglalkoznak a kérdéssel, hogyan lehetséges az, hogy az új amerikai rendszerek műszaki paraméterei pontosan olyanok, mint a hajdani S-300 adatai. Hogyan lehetséges az, hogy egy ország, ami 30 éve nem fejlesztett ki semmilyen új rakétatechnológiát, hirtelen egy merőben új rakétarendszerrel áll elő, ami ráadásul rendkívül hasonlít az S-300-ra? Emiatt Putyin korábban kiadta az utasítást, hogy Oroszország védelmében egy merőben új légvédelmi rendszert kell kidolgozni. Először megszületett az S-400, amely az S-300 alapjaira készült, de egy teljesen új bemérési technológiát használt, majd röviddel utána elkészült az S-500. Ez már egy teljesen új rendszer. Törökország jelezte, hogy ilyen rendszert szándékozik venni, csakhogy ezt már az oroszoktól nem kapta meg. Érdekes módon, azok után, hogy Oroszország megtagadta az új rendszerek eladását, Törökország elhárító-rendszer vásárlási láza egyből lelohadt, majd megakadt. Más forrásból nem is próbáltak hasonló adottságú rendszert beszerezni.
Majd jött a szíriai rakétaincidens. A Szíria partjainak közelében állomásozó hajók megsemmisítettek valamennyi amerikai hajóról kilőtt cirkálórakétát. Az amerikai vezérkar elképzelni sem tudta, hogy erre az orosz technológia képes lehet. A NATO-flotta visszavonult Szíria partjaitól, az incidensről érthető okokból mindkét fél mélységesen hallgatott, azonban a NATO partnerországok sorban kezdték megkeresni Moszkvát, hogy új orosz elhárító rendszereket akarnak vásárolni (többnyire arab államok, például Bahrein). Ezek az országok, ha nem is NATO tagok, de mindenképpen nyugatbarát államok. A vételár többszörösét is felajánlották, mégsem kaptak semmit. Valamit az USA nagyon, de nagyon tudni szeretne ezekről a rendszerekről. Valószínűleg azért, mert olyan technológiával állnak szemben, amelyről fogalmuk sincs.
Az elmúlt hetekben egy újabb jelentős incidens történt, ami összefüggésben van egy két évvel ezelőtti másik esettel. Egy hete egy orosz Szu-24 repülőgép 12 rárepülést végzett az amerikai haditengerészet egy Aegis-rendszerrel felszerelt hajójára, az US Donald Cook rombolóra. Az incidens közvetlen katonai összetűzésként értékelhető. A számítógép rendszer ugyanis elemzéseket végez a támadó repülőkről, és ha azokat fegyverzetük és mozgásuk alapján veszélyesnek minősíti, egyes fokozatú riadót jelez. Ezek után a kapitány rendeli el a riadót, és ad utasítást a repülő lelövésére. A kapitány a fent említett levél szerint utasítást is adott a hajó megvédésére, és beélesítették az elhárító rendszert. Majd olyan dolog történt, amely megmagyarázhatatlan, és amely miatt a hajó legénységének egy része azonnal felmondott, amint kikötöttek. A hajó valamennyi elektronikája leállt. A monitorok elsötétedtek, az Aegis-rendszer leállt valamennyi műszerrel együtt, majd pár pillanat múlva a hajó motorja is. A Szu-24 olyan mértékű elektronikai zavarást végzett, amely az egész hajót megbénította. “Mint egy döglött teknős, úgy vergődtünk a hullámokon” – írta a hajó legénységének egy azóta felmondott tagja. “Volt, aki üvöltött tehetetlenségében, volt aki sírt. A kapitány zöld volt a dühtől, a másodkapitány elővett egy üveg rumot, majd feltette a lábát, mondván most már úgyis minden mindegy. Az utolsó rárepüléskor a pilóta kiintett az ablakon, majd megbillegette a szárnyait, jelezvén, hogy ő végzett. Biztosak voltunk benne, hogy hatalmasakat röhögött rajtunk. Volt is rá oka. Vele együtt rájöttünk, hogy a csúcstechnikás hajónk egy darab ócskavas” – írta a volt matróz.
Ez a történés szintén összefüggésben van egy másik, korábbi incidenssel. Alig néhány éve egy iráni rádiós-műszaki alakulat átvette az irányítást egy amerikai drón felet, majd azt sértetlenül leszállította egy iráni reptérre. Feltételeztük, hogy mindez valószínűleg orosz elektronikai segítséggel valósult meg, – majd egy évre rá el is ismerték, hogy valóban az új orosz elhárító rendszer volt képes leszállítani a drónt. Ezek szerint az oroszok valamilyen új elektronikai zavaró és irányító rendszert fejlesztettek ki, amely képes arra, hogy műholdról rejtjelesen kommunikáló eszközöket megbénítson, elektronikai rendszerek felett vegye át az irányítást.
Ezek után feltették a kérdést bizonyos újságok, mit keresett Iránban egy USA lajstromszámú repülőgép a héten, – főleg úgy, hogy arról semmiféle előzetes bejelentés nem történt. Az első feltételezés szerint az olajembargót akarták kikerülni bizonyos cégek. Csakhogy a repülőgép használói (bérlői) után nyomozva nagyon érdekes dolog derült ki: először az, hogy a repülőt a ghánai kormány használja – állítólag. A hivatalos magyarázatban is ez szerepel. Később egy újságíró jelezte, hogy ez a gép feltűnt Zürichben a világgazdasági fórum idején is, majd tovább nyomozva a reptereket állandóan figyelő repülőmániások közt kiderült, hogy ez a gép folyamatosan ott jelenik meg, ahol nagy nemzetközi konferenciák zajlanak, és ahol Ghánának semmi keresnivalója. Eddigre kifejezetten érdekes volt az ügy, így tehát megkeresték a gép tulajdonosi cégét, és ott információkat szereztek a valódi használókról. A gép vagyonkezelője a Bank of Utah, és a gépet a Bilderberg csoporthoz tartozó biztonsági és elektronikai cég használja, amely hivatalosan a védett technológiákkal foglalkozik, és (amerikai fejlesztések esetén) azok országból kijutását kontrollálja. Vagyis egy titkos technológiákkal foglalkozó cég munkatársai jártak Iránban. Vajon miért? Azok után, hogy az Aegis ilyen durván leszerepelt, vajon mi keresnivalójuk van egy olyan országban, amelyet embargóval sújtanak, amelyet minden igyekezetével démonizálni próbál a nyugati média? Annyi a magyarázat, hogy ez az ország rendelkezik egy újfajta orosz technológiával. Ez a technológia blokkolni képes mindazt, ami modern, amire olyan nagyon büszkék, és amitől azt remélik, hogy felveheti a harcot az orosz birodalommal, – de nem így, hogy az egekig magasztalt technikáik sorra mondanak csődöt.
Az USA kétségbeesetten kutatja és próbálja megszerezni ezeknek a számukra halálos eszközöknek a technikai adatait. Eljátszották az időt. Elszórták a drága éveket hiábavaló hadakozásokra, egészen addig, amíg a Jelcin alatt Oroszországból szétlopott információkat felélték, az előnyüket elvesztették.
Érdekes az is, hogy egész a 2000-es évekig a nyilvánosan propagált amerikai lézerfegyvereket csak filmeken, tanulmányokon lehetett látni. Milyen is lenne, hogy képzelik el, – a Csillagok Háborúja mesefilmhez hasonló filmeken mutatták be. Egészen addig, amik az USA Jelcin alatt ki nem foszthatta az orosz fejlesztések aktáit, és milyen meglepő, az utóbbi években már lézerfegyverek tesztelését végzik. Csakhogy érdekes módon ez a lézerfegyver megszólalásig hasonlít az orosz telepített lézerfegyverekhez. Az oroszok ugyanis nem csak beszéltek és álmodoztak róla sci-fi filmeken, hanem meg is építették. Egy harvardi professzor szerint – akit bevontak az ilyen titkos utakon megszerzett orosz technológiák vizsgálatába – kijelentette; az oroszok titokban végeztek e téren jelentős kutatásokat, és bizonyos dolgokban évtizedekkel előttünk járnak, például a plazma-technológiában.
Az USA elvesztette a Szovjetunió összeomlásával szerzett előnyét, – olyannyira, hogy védekezésbe kényszerül, főleg politikai vonalon, és minden erejét arra fordítja, hogy újra kieszközölje a hidegháborús állapotokat.
Kemény Gábor







Megerősítették: orosz zavaróberendezés tette

harcképtelenné az Aegis rendszert



2014.04.25 20:23

Egy héttel ezelőtt hoztuk le a US Donald Cook esetének hátterét feldolgozó írásunkat, az információ akkor még alternatív forrásból származott. Sokan kételyüknek adtak hangot a történtekkel kapcsolatban. Forrásaink szerint akkor a Fekete-tengeren közvetlen összeütközött az egyik legmodernebb NATO-technika az orosz hadsereg egy új fejlesztésével, az összecsapás pedig a nyugati technológia teljes vereségével zárult. A US Donald Cook berendezései megszűntek működni, az Aegis rendszer használhatatlan vasdarabbá változott az új elektronikai zavaró rendszerekkel felszerelt Szu-24-es vadászgép rárepülései alatti másfél órában.
Most a hírt megerősítette az orosz állami média. Az Aegis rendszerrel felszerelt rombolót valóban az új orosz Hibini nevet viselő elektronikai blokkolórendszer tette ártalmatlanná, olyan szinten demoralizálva a hajó legénységét, hogy a rombolót azonnal a kikötőbe vezényelték, ahol 27 személy a legénységből azonnal kilépett a sereg állományából.
Az Aegis rendszer levizsgázott, még arra sem volt képes, hogy bemérje az ellenfél repülőgépét. Ezzel a technológiával pedig láthatóan a vén csatalónak tartott Szu-24-eket is felszerelték. Ha ilyen technológiát szerelnek a régebbi gépekre, mit tudnak akkor a legújabb gépek?
Annak idején, a grúziai háborúban a nyugat nem értette, hogyan lehetséges az, hogy a Csecsenföldről átdobott 30 000 orosz katona jószerével öreg, ósdi fegyverekkel felszerelve képes volt 5 nap alatt teljes vereséget mérni a csúcstechnikával felszerelkezett, modern hadviselésre kiképzett 35 000 fős grúz haderőre. A mai napig szégyenkezve tekint a nyugati katonai stratégiai tervező részleg emiatt a csúfos kudarcra. A grúz haderő az első naptól kezdve egyetlen támadó hadmozdulatra sem volt képes, és folyamatosan csak hátrálni kényszerült.
Egyszerű az ok; talán nem voltak minden információ birtokában, milyen eszközöket is használtak az oroszok a háború során. Íme egy kis ízelítő a nyugatnak, mire is számítsanak. Az orosz állami média beszámol róla, milyen hatékonysággal működik az az Aegis rendszer, amivel az Egyesült Államok NATO-szövetségeseit akarja “megvédeni”.
Az amerikai flotta büszkesége – egy darab ócskavas lett, mikor találkozott az első orosz vadászgéppel
Április 10-én a Donald Cook a Tomahawk szárnyas rakétákkal együtt behatolt a Fekete-tenger semleges vizeire. Oroszország erre egy Szu-24-es repülőgépet küldött az amerikai torpedóromboló hajó körberepülésére. Az orosz repülőgép fegyvertelen volt, azonban szakértők állítása szerint rendelkezett legújabb orosz rádióelektronikus harci rendszerrel. Az Aegis már távolról észlelte a Szu-24-es közeledését, harci riadót fújt. Amerikai radarok a célponttal való közeledés irányvonalát mérték be. És egyszerre csak a képernyők kialudtak, az Aegis megszűnt üzemelni. Közben a Szu-24-es a torpedóromboló fedélzete felett vonult el, megfordult és rakétatámadást imitált. Aztán megfordult és megismételte ezt a manővert. És ezt megtette 12-szer.
Vagyis amikor üzemelt a Szu-24-es fedélzeti rádióelektronikus elnyomási rendszere, a modern Aegis rendszer üzemképtelenné vált.
Külföldi médiák írják, hogy az incidenst követően a Donald Cook sürgősen betért egy romániai kikötőbe. A hajó személyzetének 27 tagja benyújtotta lemondási kérelmét. Állítják, hogy mind a 27 személy azt írta, hogy nem kívánja életét kockáztatni. Ezt közvetve megerősíti a Pentagon nyilatkozata is. Ebben olvasható, hogy az akció demoralizálta az amerikai hajó csapatát.
A rendszer, amellyel az orosz Szu-24-es sokkolta az amerikai Donald Cook-ot, a Hibini nevet viseli. A Hibini egyébként egy hegygerinc a sarkvidéki Kola-félszigeten. A Hibini az ellenfél rádióelektronikus elnyomásának legújabb rendszere, amellyel ellátnak majd minden ígéretes orosz repülőgépet.”
Íme egy gyakorlati példa arra, hogy a NATO nem csak harcképtelen az orosz haditechnikával szemben, de az Egyesült Államok nyugati “szövetségeseit” sem képes megvédeni. Információink szerint a közelmúltban Szíriából Oroszországba szállítottak minden Szu-24-es vadászgépet. Lehetséges, hogy ezeket a gépeket már a legmodernebb zavaróeszközökkel szerelik fel, ami a NATO teljes vereségéhez vezetne a Közel-Keleten vívott háborúkban. Nem kérdés, hogy az új technológiához ilyen úton hozzájuthat a Szíria védelmében harcoló Hezbollah, Irán pedig már birtokában van az új technológiának. A NATO teljes katonai vereségének lehetünk szemtanúi.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése