A 22 – es csapdája

A 22 – es csapdája

Marc Faber, Bogár László, Franklin Templeton, Róna, Soros és mások véleménye

Közeleg az összeomlás, a dollár kivégzése és...

Putyin: öljétek meg a Rotschildokat

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta a pénzügyi válság megoldására, hogy öljék meg a Rothschild család minden tagját. - CIA források szerint. Ezért van, hogy a Rothschildok most rejtőzködnek, ahogy azt Nathaniel Rothschild esete mutatja.

Nem valószínű azonban, hogy a Rothschildok megölése megoldaná a pénzügyi válságot. A Rothschildok csupán magas szintű középemberek. A probléma most egyértelműen Washington D.C.-re, és a Federal Reserve Amerikai Egyesült Államok leányvállalatára koncentrálódik. A szövetségiek még mindig makacsul használják a zsoldos hadseregeket, hogy kirobbantsák a 3. Világháborút Ukrajnában. Szerencsére az európai kormányok nem működnek együtt ezzel a tervvel. Sem a Pentagon. Még az izraeliek is elhatárolták magukat a folyamatban lévő műveletektől Ukrajnában.

FST erősen ajánlotta, hogy az ázsiaiak lépjenek szövetségre a BRICS nemzetekkel és az európaiakkal amint lehet, hogy minden Egyesült Államokon kívül tartott dollár helyett egy új valutában kereskedjenek.

Ezt az ajánlatot megfontolás tárgyává tették. Az ázsiai képviselő azt is elmondta, hogy már az összes 1990 előtt készült dollár fekete listán szerepel azon lépés részeként, hogy elvágják az összeesküvést a földalatti pénztől. A Tokyo Mitsubishi UFJ Bank valutapénztárosai ezt megerősítették. Az 1990 előtti dátummal készült bankjegyek többnyire CIA hamisítványok, mondták el a források.

Volt sok hosszú rendkívüli találkozó Washingtonban a múlt héten Christine Lagarde, az IMF vezetője, és az amerikai pénzügyminiszter Jack Lewi bevonásával az oroszok azon szándéka miatt, hogy az olajért euróban fizetnek, de ezek a találkozók nem voltak képesek megoldani semmit - Pentagon források szerint.

A dollár készen áll a kivégzésre

Forrás: homelandsecurityus.com

Az elmúlt egy év során egyre többen erősítették meg, hogy Barack Obama célja a dollár „kivégzése”, hogy helyére egy nemzetközi világvaluta és természetesen a valutát felügyelő globális kormány léphessen.

Sokan nevettek ezen, kijelentve, hogy csupán mesterségesen gerjesztett hírverésről van szó. Mások tíz körömmel ragaszkodnak a „normális állapotról” kialakított nézeteikhez és kizártnak tartják, hogy ilyesmi valaha megtörténjen.

Ma, hozzávetőleg egy évvel azután, hogy a kérdés kezdett komollyá válni, a terep készen áll a dollár kivégzésére. A folyamat megtervezése régóta folyikem a véletlen és nem is a hozzá nem értés, illetve az Obama rezsim vagy az azt megelőző kormányok amatőr gazdaságpolitikájának eredménye. Szándékos folyamatról van szó, amit jelenleg az Egyesült Államok és Oroszország és természetesen a hatalmi elit közötti geopolitikai mesterkedések által generált köd takar.

Az amerikai dollár egyértelműen a végelgyengülés jeleit mutatja, ami nemcsak az új Fed vezér, Janet Yellen felszínes mentő intézkedéseiben, de Oroszországnak az amerikai lépesekre adott válaszaiban is megmutatkozik.

A legmagasabb szinteken folyó aszimmetrikus harcról van szó, amit Putyin nagyon jól ismer, hiszen évekkel ezelőtt a rubel ellen is bevetették már.

A zerohedge nagyon jól szemlélteti a legújabb támadás lényegét a „Petrodollár riasztás: Putyin új gázmegállapodást készül bejelenteni Kínával” című cikkében, amiben leírja, hogy „miközben a nyugat azzal van elfoglalva, hogy megakadályozza Oroszországot Ukrajna és/vagy egyéb területek megszerzésében, Putyin, szokás szerint, három lépéssel előre gondolkozik.”

„Miközben Németország és Európa egyelőre még azon aggódik, nehogy a Gazprom elzárja a csapokat, Oroszország fontos bejelentésre készül a Kínával kötendő energiaszolgáltatási megállapodásról. A lépés geopolitikai megarengéseket indíthat el a világban és igazi árualapú tengely mentén kötheti szorosra a két hatalmas ország közötti kapcsolatokat.”

Egy olyan folyamatról van szó, ami egymástól látszólag független eseményeket köt össze. Ilyen például az Arab tavasz, Líbia megszállása, Szíria folyamatos destabilizálása és természetesen az ukrán ügyekbe való beavatkozás. Ezek az események mind összefüggnek egymással, mint ahogy azok a bizonyos „bankár halálesetek” is, amik mögött szintén több rejlik, mint amit a nyilvánosság orrára kötnek. Nem kell mást tenni, mint néhány lépés távolságból szemlélni az összképet és azonnal látni fogjuk, miként terelik a világot a globális kormányba, miként veszik el és osztják újra az emberek vagyonát és miként hajtanak mindenkit pénzügyi rabszolgaságba.

Sokan töprengenek azon, hogy miért van szüksége az amerikai kormánynak arra a rengeteg lőszerre és katonai felszerelésre az Egyesült Államok utcáin. Amikor az emberek hirtelen ráeszmélnek majd, hogy a nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikból nem fognak tudni megélni, a helyzet igen gyorsan elfajulhat. Egyesek meg lesznek győződve arról, hogy az amerikaiak és kereskedelmi partnereik a sorozatos melléfogások, esetleg valamiféle kozmikus baleset eredményeként nem képesek többé ételt, benzint és egyéb alapszükségleteket vásárolni, amikor a valóságban ezt pontosan így tervezték. Ennek a tervnek a hatásait pedig hamarosan látni fogjuk.

Idén jön az összeomlás - megszólalt a guru

Korábbi sötét előrejelzéseit viszonylag konkrét időhatárral ellátva újra megjósolta a világ tőzsdéinek megrendülését Marc Faber svájci üzletember. Bő fél évvel ezelőtti ijesztgetése nem jött be.

Nagyobb visszaesés vár a világ tőzsdéire, mint amit egyik leghíresebb összeomlásukkor, 1987 őszén elszenvedtek - állítja Marc Faber, aki negatív előrejelzéseivel kiérdemelte a dr. Balsors gúnynevet. A Gloom, Boom & Doom Report (Mélabú, fellendülés és balsors hírlevél) kiadó-szerkesztője, aki a CNBC-nek nyilatkozott, egy ideje az értékpapírpiacok hanyatlását várja.

Öt évvel ezelőtt, 2009-ben azt ajánlottam a befektetőknek, hogy vásároljanak részvényeket, mert tudtam, hogy a világ nagy jegybankjainak rendkívüli monetáris enyhítési politikája el fogja árasztani a piacot pénzzel, amely részben a tőzsdékre áramlik. A pénzeső azóta felhajtotta az részvényárakat, ám a mesterségesen felfújt kereslet mellékhatásaként mára nagyon kevés részvény ára fejezi ki annak valódi értékét - fejtegette telefoninterjújában.

Véleménye szerint az internetgazdaságban és a biotechnológiai szektorban már megjelentek a fájdalmas irányváltás jelei. Van a tőzsdei társaságoknak egy köre, amely nagyon sérülékeny, mivel papírjaik értékét vásárlóik ábrándjai határozzák meg. Nincs profitjuk, így részvényeik értékét aszerint próbálják belőni, hogy pillanatnyi áruk hogyan viszonyul árbevételükhöz. Hosszú távon ez nem igazán jó mérési módszer.

Sötétben tapogatóznak

Az elborult számítások mellett azonban más tényezők is amellett szólnak, hogy a befektetők hamarosan pánikszerű eladásokba kezdhetnek. Faber szerint egyre többen jönnek rá, hogy az amerikai Fednek halvány fogalma sincs arról mi történik körülötte a világban. A Fed döntéshozói nem is sejtik, mit csinálnak, és ahogy a befektetők ezt felismerik, úgy fogy az USA jegybankjának szerepét játszó szervezetbe vetett bizalom.

Amint végképp rájönnek, hogy mi a helyzet, kiszórják papírjaikat, és a részvényárak hanyatlani kezdenek, mégpedig meredek ívben - jósolja Faber. Az egyik vezető amerikai tőzsdeindex, az S&P még idén elveszti értékének legalább ötödét, vagy még inkább 30 százalékát. Az összeomlás a következő 12 hónapban bekövetkezik, ezért az üzletember senkinek sem ajánlja, hogy részvényeket vásároljon. Faber legutóbb 2013 augusztusában prognosztizált az 1987-es hasonló tőzsdekrachot, azóta az S&P-500 kilenc százalékot erősödött. Az elmúlt hónapokban ennek ellenére megismételte jóslatait - igaz, eddig nem beszélt a válság időpontjáról.

No problem

Nem mindenki olyan pesszimista, mint dr. Balsors. A hozzá hasonlóan neves befektető Bill Miller úgy véli, hogy belátható időn belül folytatódik a tőzsdéken a bikapiac. Szerinte ha vaktában kilőnénk egy nyilat, akkor bármely részvényt is találna el, annak biztosan emelkedni fog az értéke a következő hat hónapban. A Legg Mason Capital vagyonkezelő cég korábbi elnöke egyszerűen úgy látja, hogy az optimista befektetők mozgatják a piaci árakat.

Bogár László: A világ végfelszámolása

2014. március 12. 08:17

hunhir.info

Aki ugyanis a „múltat végképp eltörli”, ahogy a nemzetközi kommunista mozgalom indulója, az Internacionálé egyik sora fogalmaz, az ezzel az emberi létezés lelki, erkölcsi, szellemi talapzatát zúzza szét. Erre pedig azért van szüksége, hogy ezzel gyökértelenné és kiszolgáltatottá tegye az emberi közösségeket, így a világ korlátlan és folyamatos kifosztása számára akadálytalanná váljék.

Az elmúlt évszázadok legmegrendítőbb társadalmi történéseit forradalmakként tartja nyilván az emberi emlékezet. A mindent meghatározó és persze „nem létező” világerő akaratára párás szemekkel, többnyire nemzeti ünnepként kell felmagasztalni ezeket a pusztító eseményeket. A forradalom szó már eredetét tekintve is sokat elárul magáról. Az evolúció, amit fejlődésnek is szokás mondani, pontosan azt jelenti, hogy „kibontakozás”, a revolúció pedig arra utal, hogy gyors egymásutánban ismétlődnek a kibontakozások. Azaz nem a természetes rendet követik, hanem mesterségesen „csinálják azokat”. Árulkodó, hogy nyilván azért kell revolverként a történelemre fogni a forradalmakat, hogy képesek legyünk velük a „múltat végképp eltörölni”. Aki ugyanis a „múltat végképp eltörli”, ahogy a nemzetközi kommunista mozgalom indulója, az Internacionálé egyik sora fogalmaz, az ezzel az emberi létezés lelki, erkölcsi, szellemi talapzatát zúzza szét. Erre pedig azért van szüksége, hogy ezzel gyökértelenné és kiszolgáltatottá tegye az emberi közösségeket, így a világ korlátlan és folyamatos kifosztása számára akadálytalanná váljék. Nos, éppen ez a forradalmak legfőbb és legmélyebb célja. A nyugati embernek persze már nagyon nehéz és főként kényelmetlen szembesülnie ezzel, mert a hamis értelmezési keret, amelyben minderről gondolkodnia kell, szentségtörésnek mutatja a forradalmak ilyen szemléletét. Holott éppen maga a forradalom a „szentségtörés”, hiszen a forradalmak valóságos célja a szakralitás rendjének teljes szétzúzása. Az emberiség történetében három nagy forradalmi hullámmal próbálta a „nem létező” pusztító világerő a szakralitás fennálló rendjét szétroncsolni. Az elsőről, amely háromezer évvel ezelőtt játszódott le, már egyáltalán nincs semmilyen tudásunk, a világot irányító erő ugyanis igyekezett eltüntetni minden nyomot, sikerrel. De hiába is volna bármilyen információnk, lévén, hogy magát az értelmezési keretet is régóta szétzúzta, nem tudnánk már mibe illeszteni, így nem tudnánk értelmezni sem azt. Ezzel a forradalmi hullámmal semmisítette meg a szakralitás legmélyebb szintjét, ahol az uralkodó személye még közvetlen kapcsolatot jelentett a transzcendens világgal. Helyét olyan nemesség vette át, amely még évezredekig fenntartotta a szakralitás rendjét, ám a lassú erózió már egyre gyengítette azt. Az újabb forradalmi hullám csak 2500 évvel később jelentkezett, amikor már végzetesen meggyengült a szakrális rend, sőt maga a nemesség vált legbuzgóbb szétroncsolójává. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy a nemesség addigra elveszítette szakrális világértelmezési logikáját, gyanútlanul átvette a pusztító világerő hamis értelmezési keretét. Az újabb forradalmi hullámban a már eleve deszakrális polgárságé lett a főszerep. Az üdvösség, az Isten szerinti lét minőségi céljai helyett a fizikai élvezet előidézésére alkalmas „anyag” mennyiségi felhalmozása válik az emberi létezés legfőbb céljává. Az angol, majd főként a francia forradalom iszonyú brutalitása jelzi, hogy a deszakrális pusztítás nyomán felhalmozódott feszültségeket csak az apokaliptikus erőszak teljes bevetésével lehet kezelni. A kialakuló deszakrális rend, a nyugatias modernitás, ami a 19. század óta kapitalizmusként nevezi meg önmagát, eredeti formájában azonban csak alig néhány évszázadon át képes üzemeltetni a világot, így a 20. századtól egyre inkább kénytelen átadni a helyét a magát félrevezető módon globalizációnak nevező új rendnek. Taktikai okokból hamisan kettémetszették a világot. Ez a rend a keleti oldalon a „proletárforradalom”, a másik oldalon pedig a „fogyasztói forradalom” lett. Az egyiknek a hőse a proletár, a másiknak a konzumidióta, vagyis a fogyasztó. Valójában azonban mindkét oldalon ugyanaz megy végbe. Páriák ők, akik ugyanannak a létkarakternek a két oldalát testesítik meg. Az utóbbi évtizedek során a világot irányító erő olyan „instant” forradalmakkal kísérletezik, amelyek inkább már csak rendkívül pusztító paródiái a három nagy forradalmi hullámnak. Pusztán taktikai célokat követnek. A dolog azért mulatságos, vagy inkább tragikomikus, mert az emberi közösségek újrateremtési folyamatainak mindig van egy sajátos mintázata, egészen bizonyosan nem lehet rövid távon megváltoztatni, noha ezek az „instant” forradalmak azt ígérik. Pedig éppen a mintázat gyökeres átalakítása a pusztító világerő legfőbb történelmi célja. Ez a mintázat azonban rendkívül időtálló, hiszen ez egy közösség önazonosságának legfőbb őrzője. Ezekkel a manapság zajló „instant” forradalmakkal a globalizmus éppen azt akarja kikísérletezni, hogy miként lehetne ezeket a mintázatokat igen rövid idő alatt tetszés szerint átalakítani. Erre azért van szüksége, mert gyökeresen át akarja formálni a világ egész szerveződési modelljét. Az elmúlt fél évezred során a nyugatias modernitással (vagyis a kapitalizmussal) előbb munkaerőként, a legutóbbi időkben egyre inkább fogyasztóként fosztotta ki az embert. Ezért ebben a modellben a fő célja a népesség és a gazdaság növekedési ütemének fokozása volt. Az új létszerveződési modell azonban már a szellemi alávetés és kifosztás olyan mezőit és technikáit hozza létre, amelyek az emberiség nagy részét egyszerűen teljesen feleslegessé teszik. Ezzel lényegében megkezdődött a világ végfelszámolása .

Nagyon nagy a baj Európában!

Dr. Drábik János az euroszkeptikus lista vezetőjének előadása

http://drabikjanos.org

Recesszió felé tántorog Németország, konfliktus van Oroszországgal és a választók azon töprengenek: van-e egyáltalán értelme az Európai Uniónak.

“Beléptünk a veszélyzónába. A következmények minden valószínűség szerint messzemenők és megjósolhatatlanok lesznek” - fogalmaz a Saxo Bank szokatlanul erős hangvételű negyedéves jelentésében. Európa ebben a negyedévben a legnagyobb választási kihívással nézhet szembe a hetvenes évek óta, és növekedése drámai mértékben lelassulhat. Európa számára minden szempontból ezen a negyedéven áll vagy bukik minden - vélik a bank elemzői.

Választások

Úgy tűnik, nagyon is reális esélye van annak, hogy az Európai Parlamentben az euroszkeptikusok veszik át az uralmat. Ez egy jó alkalom lehetne arra, hogy újragondolják az unió értelmét, ám ez nem valószínű, hisz Brüsszelben is szeretik a kitaposott ösvényeket járni - állapítják meg az elemzők.

Rogyadozik Németország

Ám talán rövid távon még ennél is nagyobb probléma, hogy az euróövezet növekedésének motorja, a német gazdaság annak jeleit mutatja, hogy követheti Franciaországot a recesszió felé. Az EU erős országai ugyanis láthatóan nehezen emésztik meg a mediterrán blokk válságát. Mint a Saxo Bank megállapítja, “a Club Med országainak szemmel látható gazdasági fellendülése nem más, mint krónikus problémáik átruházása Európa kemény magjára.”

Németország problémái Magyarország törékeny fellendülését is veszélyeztethetnék, hiszen ez legnagyobb export piacunk.

Orosz konfliktus

Aztán itt van Ukrajna. Oroszország Krím félszigeti intervenciója, amely baljós árnyékot vet a kontinensre. Európa rövidlátó energetikai stratégiája kényelmetlenül függővé tette a földrészt hatalmas szomszédjától. Ám a szankciók lebegtetésével a Saxo Bank szerint csak azt éri el, hogy Moszkva még inkább megmakacsolja magát.

(A teljes összeállítás a Leleplező 2014/2, nyári számában olvasható)

Drábik János: Száz éve robbant ki az első világháború (Első rész)

A pénzkartell és a nemzetközi szabadkőművesség átrendezi Európát

1900-tól 1913-ig Európában egyre kaotikusabb viszonyok alakultak ki, amint a forradalmi és nacionalista mozgalmak egymás után tettek kísérletet a régi birodalmi dinasztiák eltávolítására. 1905-ben a Görögök Kréta szigetén fellázadtak a török uralom ellen. II. Miklós orosz cár arra kényszerült, hogy katonasággal verje le a Szentpétervárott kitört lázadásokat. 1905. július 27-én pedig kezdetét vette a történelem egyik leghíresebb matrózlázadása, amely a romlott élelem és az egyik másodtiszt brutalitása miatt tört ki a Patyomkin cirkálón. A hajón szolgáló tengerészek kísérletet tettek a zendülés kiterjesztésére, de a túlerő elöl végül a Fekete-tenger romániai partjainál kellett menedéket keresniük.
1908-ban I. Károly portugál királyt és a trónörökös koronaherceget meggyilkolták. 1910-ben forradalom tört ki, és II. Manuel királynak el kellett menekülnie, hogy megmentse életét. 1912-ben Olaszországban, Bulgáriában, Törökországban és Szerbiában folyt a háború. 1913-ban Oroszország is egyre inkább beavatkozott a balkáni konfliktusokba. Ugyanebben az évben I. György görög királyt is meggyilkolták. Forradalmak, háborúk, merényletek alkották azt a történelmi hátteret, amelyek megingatták azokat a szövetségeket, amelyek a XIX. században Európa stabilitását biztosították.
Az I. világháború kitörésekor Oroszország és Németország kemény ellenfeleknek bizonyultak. A cár új szövetséget akart kötni Nagy Britanniával és Francia-országgal azért, hogy megakadályozza Németországot abban, hogy hadat üzenjen Oroszországnak. A cár meg volt róla győződve, hogy fent lehet tartani a békét Franciaország, Anglia és Oroszország – azaz a hármas antant – szövetségével és így elhárítani a német terjeszkedés veszélyét.
A már ekkor is a pénzhatalmi világelit hegemóniája alatt működő Nagy Britannia azonban nem támogatta ezt a tervet. A brit vezetés úgy gondolta, hogy az angol emberek készek lesznek Franciaország védelmére, ha ezt az országot német támadás érné, de azt is tudták, hogy már nem vennének részt szívesen a háborúban, ha a német császár Oroszországra támadna. A brit kormány - legalábbis a közvélemény szemében – még bízott a német császárral való kibékülésben és abban, hogy Oroszország terjeszkedését Perzsia és India irányában meg lehet akadályozni. A német vezetés folyamatosan tárgyalt az Osztrák-Magyar Monarchia idős uralkodójával, Ferenc József osztrák császárral és magyar királlyal, hogy közösen támadják meg Oroszországot. A németek kísérletet tettek Románia és Szerbia bevonására is az új szövetségbe. Ezek az előkészületek is mind kapcsolatba hozhatók a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen végrehajtott merénylettel, amely az események felszínén a nagy háború kitörése közvetlen okának tekinthető.
1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd és felesége Szófia hercegnő, Szarajevóban Bosznia fővárosában tett hivatalos látogatást. Amikor autójuk áthaladt a városon, az őket üdvözlő tömegben ott volt néhány merénylő, aki már hónapok óta készült a főherceg és felesége meggyilkolására. Az egyikük bombát dobott a trónörökös autójára, amely azonban az utcán robbant és megsebesített húsz személyt az üdvözlő tömegből. A bombát dobó személy elmenekült a helyszínről, és megpróbált öngyilkosságot elkövetni úgy, hogy ciánt iszik egy üvegből. A rendőrség azonban hamarabb letartóztatta.
A sikertelen merénylet után pánik tört ki, de a hivatalos autókonvoj továbbhaladt a városháza felé. A rövid üdvözlő beszéd után a főherceg a helyi kormányzó szárnysegédjét kívánta meglátogatni, aki a bombarobbantás során megsebesült és már kórházban tartózkodott. Ez a döntése az életébe került. A titkos merénylőcsoport még mindig az utcákon tartózkodott. A trónörököst és a feleségét szállító autó helytelenül fordult, és a zavarban az egyik merénylő hidegvérűen az autóhoz lépett, és egy Browning automata pisztolyból két lövést adott le, ezzel megölte Ferenc Ferdinándot és feleségét. Ez a merénylő Gavrilo Princip volt. Ő és két barátja valamennyien a Fekete Kéz nevű szerb nacionalista titkostársaságnak voltak a tagjai.
Ezt a titkos társaságot 1911-ben egy alapították, célja Szerbia felszabadítása volt. A Fekete Kéz Rend pecsétje egy összeszorított ököl volt, amely egy koponyát és csontokat tartott, ezek mellett volt egy kés, egy bomba és egy mérget tartalmazó fiola. A Fekete Kéz tagjai katonatisztek, állami tisztviselők, jogászok és egyetemi tanárok voltak. Ebbe a rendbe a beavatás egy sötét szobában történt, és a felavatandónak az egyik kezében revolvert, a másik kezében pedig kést kellett tartania. Ezután pedig esküt kellett tenniük.
A szarajevói merénylők valamennyien tuberkulózisban szenvedtek, és azért esett rájuk a választás, mert amúgy se éltek volna sokáig. A titkostársaság megeskette őket, hogy ha küldetésük sikertelen marad, akkor arzénnal öngyilkosságot követnek el. A merénylők diákok voltak, akik radikális baloldali és bolsevik nézeteket vallottak. Korábban már részt vettek szocialista és anarchista pamfletek terjesztésében, amelyek világforradalomra szólítottak fel az európai monarchikus rendszerek megbuktatása érdekében. Valamennyien egy nemzetközi összeesküvés tagjai voltak. A Fekete Kéz a szerb nacionalizmus szolgálatában állott, de tagjai között több olyan személy is volt, akinek távolabbi céljai voltak és a szarajevói merényletet csak eszköznek tekintették, e stratégiai cél eléréséhez. Hamarosan kiderült, hogy a belgrádi orosz katonai attasé 8000 rubelt adott a Fekete Kéz vezetőinek. Miklós cár pedig támogatást ígért Szerbiának arra az esetre, ha háború törne ki Szerbia és az Osztrák-Magyar Monarchia között.
Megbízható forrásokból tudjuk, hogy a Fekete Kéz képviselői többször is találkoztak 1914 januárjában a Francia Nagypáholy, valamint a Grand Orient Nagypáholy képviselőivel a Toulouse-i St. Jerome Hotelben. Az egyik téma, amelyet ezeken a találkozókon megvitattak az Ferenc József császár és Ferenc Ferdinánd főherceg trónörökös meggyilkolása volt. Ez megvilágítja, hogy a szarajevói merénylet alaposan megtervezett akció volt, amelyet a Fekete Kéz szervezett meg a cár, valamint a francia szabadkőművesség támogatásával. Az volt a cél, hogy kényszerítsék az Osztrák-Magyar Monarchiát Szerbia megtámadására és ezzel lehetővé tegyék egy nagy háború kitörését Európában.
A trónörökös meggyilkolását követően a német császár meghívta ebédre az Osztrák-Magyar Monarchia nagykövetét. II. Vilmos ekkor elmondta az osztrák diplomatának, hogy katonai akcióra van haladéktalanul szükség Szerbia semlegesítésére és ehhez Németország kész támogatást nyújtani. Feltehető, hogy II. Vilmos ekkor még nem volt tisztában azzal: milyen méretű az orosz részvétel a szarajevói merényletben, mert arról tájékoztatta a nagykövetet, hogy a német hírszerzés rendelkezésére álló információk szerint a cár nem feltétlenül avatkozna be, ha a Habsburgok elfoglalnák Szerbiát. 1914. július 28-án, négy héttel a szarajevói merénylet után, az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, de hadserege csak augusztus közepén volt abban a helyzetben, hogy bevonuljon Szerbiába. Oroszország mozgósítást rendelt el Szerbia védelmében. Július 29-én II. Vilmos arról tájékoztatta a cárt (akinek a felesége, Hesseni Alexandra Fjodorovna hercegnő, egyébként az unokatestvére volt, mert mindketten Viktória angol királynő unokái voltak), hogy ha nem állítja le az orosz csapatok felvonulását, akkor Németország is mozgósítja a haderejét. 1914. július 31-én a németek követelték az orosz mozgósítás leállítását, és amikor ezt Oroszország nem vette figyelembe, akkor Németország hadat üzent.
Ha pontosabban nyomon követjük a részleteket, akkor árnyaltabb képet kapunk. II. Vilmos német császár 1914. július 26-én tért vissza Norvégiából, ahol a londoni Rothschild-ház képviselőjével is találkozott luxusjachtján hajózva. Ezt az utazást Theobald von Bethmann-Hollweg (1856-1921), - aki 1909-től 1917-ig a császári Németország birodalmi kancellárja volt és közeli rokonságban állt a Rothschildokkal - szervezte meg azért, hogy a császár megismerhesse a nagytekintélyű londoni Rothschild-ház fejének a véleményét a kialakult háborús helyzetről. A New York Evening Post 1924. július 22-i számában olvashatjuk, hogy „a császárnak konzultálnia kellett a Rothschild-ház fejével, annak eldöntésére, hogy küldjön-e hadüzenetet vagy se. Hasonló módon egy másik Rothschild vállalta magára annak a konfliktusnak a terhét is, amely megbuktatta Napóleont”. A császár kancellárja, Theobald von Bethmann-Hollweg, aki ténylegesen háborúba sodorta Németországot, a frankfurti Bethmann bankárdinasztia leszármazottja, és a Rothschildok unokatestvére volt.
(Eustace Mullins számol be „THE WORLD ORDER – Our Secret Rulers” [USA, 1992.] című munkájának az 58. Oldalán arról, hogy a Rothschild család kontrollálta Belgium pénzügyeit. Ma is szoros kapcsolatban állnak a németországi Thurn und Taxis érdekeltséggel. Johannes Thurn und Taxis herceg Európa egyik leggazdagabb embere, aki kontrollálja a Bayerische Vereinsbank, és utóda, a HypoVereinsbank működését, ennek jogutóda az UniCredit Bank, a HVB. Ennek a német óriásbanknak Frankfurtban is működnek részlegei, ezek közé tartozott a Bankhaus Gebruder Bethmann. Ebből a családból származott Theobald von Bethmann-Hollweg, aki mint már utaltunk rá, a Rothschildok unokatestvére volt. Thurn und Taxis herceg annak az Orániai Vilmosnak a közvetlen leszármazottja, aki létrehozta 1694-ben azt az Angol Bankot, amely átvette Nagy Britannia pénzrendszerének az irányítását. Thurn und Taxis anyai ágon a Braganza portugáliai uralkodóházból származik, amely három módon is közvetlen rokonságban áll a Windsor-házzal.)
Az I. világháború előkészítése és kirobbantása a háttérerők hosszútávú stratégiájába illeszkedett. Ennek egyik részét képezte a belső konfliktusok előidézése, mert ez lehetővé tette a hatalmi viszonyok folyamatos megváltoztatását. A pénzkartell és a szolgálatában álló nemzetközi szabadkőművesség stratégiájához tartozott a háborús helyzetek létrehozása, mert a háborúk megkönnyítették a határok átrajzolását, és így közelebb vittek a világhatalomra törő pénzuralmi körök stratégiai céljainak a megvalósításához. Az első világháború előkészítéséhez tartozott a legfontosabb európai államok eladósítása és erejükhöz mérten való túlzott fegyverkezése. A szembenálló táborok kialakításához a háborúban résztvevő államokat konkrét háborús célok kitűzésével is egymásra kellett uszítani. A háttérhatalom egyik kezdeti célja Oroszország ellenőrzés alá vétele volt Németország segítségével. A hatalmas területtel és nagy népességgel rendelkező cári birodalomnak csak Németország lehetett az ellenfele. A háttérhatalom Fran-ciaországnak azt ígérte, hogy ha vissza akarja szerezni Elzász-Lotharingiát, akkor le kell győznie a német militarizmust. Az oroszoknak azt sugalmazta a háttérhatalom, hogy a pánszlávizmus keretében végre eljött az idő a szlávok egyesítésére, Oroszország balkáni pozícióinak a megerősítésére, és arra, hogy a Romanov-dinasztia elérje végre álma beteljesülését, hogy övé lehet Konstantinopolisz, vagyis Isztambul, a Boszporusszal és a Dardanellákkal. Az angolok gazdasági és katonai hegemóniájukat féltették a gyorsan modernizálódott és fejükre nőtt versenytárstól, a gazdasági és katonai nagyhatalommá vált Német Birodalomtól. Az Osztrák-Magyar Monarchia érdeke valójában a háború elkerülése lett volna, ezért kellett provokációval belekényszeríteni a háborúba. A Habsburg uralkodóház és a közép-európai katolikus monarchia a Vatikán egyik szilárd támogatója volt. Ezért a Vatikánt is rá kellett venni arra, hogy támogassa a háborút, mert a katolikus egyháznak nem lehet az érdeke, hogy egy evangélikus, azaz protestáns Németország egyesítse Európát. Egy ilyen német győzelem meggyöngítené a katolicizmus helyzetét, és a protestánsokat juttatná vezetőszerephez Európában. A pángermanizmust le kell győzni, a német militarizmust meg kell fékezni, mert egy Németország hegemóniája alá került Európa hosszútávra felborítaná a hatalmi egyensúlyt.
A nemzetközi szabadkőművesség által irányított szerb titkos szervezetek mögött azok a szerb uralkodókörök álltak, akik egy nagy – Szerbia által irányított - délszláv birodalom létrehozására törekedtek. A meggyilkolt Ferenc Ferdinánd nem titkolta, hogy erősen szimpatizál a délszláv népekkel, és uralkodóként ugyanazt az önállóságot akarja biztosítani a számukra, amit Magyar-ország már megszerzett magának az 1867-es kiegyezéssel. Ferenc Ferdinánd elképzelései keresztezték a cári birodalom pánszláv törekvéseit, amelyeknek egy nagy szerb állam létrehozása felelt meg. Ilyen nemzetközi helyzetben tanácskozott 1914. július 14-én a Monarchia minisztertanácsa Bad Ischl-ben, és határozta el, hogy ultimátumot intéz a szerb kormányhoz. Ezzel a döntéssel meg kellett várni Poincaré francia elnök visszatérését Oroszországból, aki július 15-én utazott Szentpétervárra. A Monarchia ultimátumát a brit kormány július 16-án, a francia pedig július 20-án kapta meg. Berlin július 22-én ismerte meg a jegyzék szövegét. Végül másnap délután hat órakor kézbesítették Belgrádban az illetékeseknek. A brit hadiflottát már július 16-a óta mozgósították.
A német kormány július 24-én intézett jegyzéket Angliához, Franciaországhoz és Oroszországhoz. Ebben enyhíteni próbálta a feszültséget. Az Osztrák-Magyar Monarchia kinyilvánította: nincs szándékában területeket elfoglalni Szerbiától, és a diplomáciai kapcsolatok megszakítását követően nem kerül sor katonai akciókra. Szerbia július 25-én hozta nyilvánosságra, hogy már két nappal korábban befejezte haderejének a mozgósítását. Ezen a napon kapta meg Bécs a Monarchia ultimátumára a szerb választ. Ez azt tartalmazta - hogy két követelés kivételével - Belgrád teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket. Csak ezen a napon este rendelte el a Monarchia a részleges mozgósítást Szerbia ellen. A cári birodalom európai részén július 26-án adták ki a parancsot a háborús készültség bevezetésére. Erre válaszként Berlin figyelmeztette a cári kormányt, hogy Németország is elrendeli a háborús készültséget.
1914. július 26-én II. Vilmos – megszakítva norvégiai útját – sürgősen visszatért Berlinbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia jegyzékére és az arra adott szerb válaszra vonatkozóan kijelentette: „A negyvennyolc órás határidőt figyelembe véve a szerb válasz briliáns teljesítmény. Több, mint amit el lehetett várni, és nagy erkölcsi siker Bécs számára. Ezzel megszűnt a háborús ok és Giesl (a Monarchia belgrádi követe) nyugodtan Belgrádban maradhat. Ebből az okból nekem soha nem kellett volna elrendelnem a mozgósítást.” (33 Jahre Weltgeschehen 1901-1933, 84. old.)
1914. július 27-én – elsőként a világháborúban – a szerb csapatok tűz alá vették Temis-Kubinnál az osztrák-magyar egységeket. Erre a provokációra válaszként a bécsi kormány másnap 11 órakor hadat üzent Szerbiának. Ekkor II. Vilmos személyes táviratban fordult az orosz cárhoz. Július 29-én reggel, már általános mozgósításra került sor Oroszországban. Ekkor II. Vilmos megpróbálta rávenni a cárt, hogy vonja vissza a mozgósítást. II. Miklós cár július 30-án éjjel megparancsolta a hadügyminiszternek és a tábornoki kar főnökének az általános mozgósítás leállítását, mindössze egy részleges mozgósítást tartott érvényben az Osztrák-Magyar monarchiával szemben. II. Miklósnak ezt a parancsát azonban nem hajtották végre. Ezért a német császár július 30-án délután fél négykor újabb táviratot küldött II. Miklós orosz cárnak. Ebben már szerepel az, hogy a cár viseli a felelősséget a háború és a béke kérdésében. Ezen a napon hat órakor megtörtént a általános orosz mozgósítás. Franciaország is elrendelte a határvédelmi erők felvonulását.
A következő napon, július 31-én pedig a bécsi kormány is elrendelte az általános mozgósítást. Ezen a napon tizenhárom órakor hozták nyilvánosságra Berlinben a közvetlenül fenyegető háborús veszélyről szóló nyilatkozatot. Ekkor újabb táviratváltásra került sor II. Vilmos és II. Miklós között a katonai mozgósítás visszavonására. Berlin éjfélkor intézett ultimátumot Oroszországhoz, követelve, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia és a Németország elleni orosz mozgósítást állítsák le. Erre a Berlinből érkező ultimátumra a cári kormány már nem válaszolt. Ezen a napon gyilkolták meg Jean Jaures-t, a francia szocialisták vezetőjét, mert a rendelkezésére álló információk nyilvánosságra hozásával mindenáron meg akarta akadályozni a háború kitörését.
Franciaország augusztus elsején, tizenhat órakor jelentette be haderejének mozgósítását. Rá egy órára Németország is közölte, hogy augusztus 2-tól általános készültségi állapotban lesz a német haderő. Augusztus 1-én délután hat órakor Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár is hadüzenetet küldött Szentpétervárra a cári kormánynak. London augusztus 2-án hajnalban, nemcsak mozgósította az angol hadiflottát, hanem délután már hadat is üzent Németországnak. Ekkor intézett Berlin ultimátumot Belgiumhoz, hogy tizenkét órán belül engedélyezze a német csapatok átvonulását területén, amiért teljes kárpótlást fizet a brüsszeli kormánynak.
A brit szárazföldi erőket augusztus 3-án helyezték hadiállapotba. Ezen a napon délután hat órakor érkezett meg Párizsba Berlinből a hadüzenet. Fontos az a részlet, hogy a Franciaországhoz és Oroszországhoz intézett német hadüzenetet nem II. Vilmos – a német császár -, hanem Bethmann-Hollweg kancellár küldte el. Mindkét hadüzenet teljesen felesleges volt, hiszen Oroszország, Franciaország és Németország mozgósítása előtt, már kihirdette a teljes háborús készültséget. Ha Bethmann-Hollweg nem küldi el ezeket az elsietett hadüzeneteket, akkor nem lehetett volna a háború végén egyedül Németországot felelőssé tenni a világháború kirobbanásáért.
Amikor a norvég partok mentén tett hajóútjáról II. Vilmos megérkezett július 26-án késő este a Potsdam-i pályaudvarra, egy sápadt, izgatott, a félelemtől remegő kancellár várta. Bethmann-Hollweg nem a fenyegető háború veszélye miatt aggódott, hanem sokkal inkább a császár haragjától félt, amikor az általa elkövetett megtévesztő manőverek mértéke nyilvánvaló lett. A császár meglehetősen nyersen kérdezte: „Hogyan történhetett ez az egész?” A kancellár azonban, ahelyett, hogy magyarázatot adott volna eljárására, bocsánatkérés helyett átnyújtotta a császárnak a lemondását. II. Vilmos ezt nem fogadta el, hanem dühösen közölte vele: „Te főzted ezt a moslékot, most meg fogod enni!” (David Allen Butler [2010]: „THE BURDEN OF GUILT: How Germany Shattered the Last Days of Peace, Summer 1914” 103. o.)
Bethmann-Hollweg külpolitikáját a háború előtt az a törekvése határozta meg, hogy jó viszonyt alakítson ki Nagy Britanniával. Ezért különösen nehezményezte azt, hogy London hadüzenetet intézett Németországhoz, amiért az megszegte Belgium semlegességét a Franciaország elleni hadművelet során. Állítólag azt kérdezte a Berlinből távozó brit nagykövettől, Edward Goschen-től, hogy miként indíthat háborút Nagy Britannia olyasmiért, ami ’nem több egy papírfecninél’. Ez utóbbi az 1839-ben megkötött londoni szerződésre utal, amely garantálta Belgium számára a semlegességet. Érdemes itt azt is megemlíteni, hogy Bethmann-Hollweg részt vett azoknak a döntéseknek a meghozatalában is, amelyek jóváhagyták a brit gyarmatok destabilizálására vonatkozó terveket, nevezetesen a Hindu-Német-Összeesküvést.
A háború folyamán Bethmann-Hollweg viszonylag mérsékelt politikusnak bizonyult, akinek azonban a feje felett átnyúlt a katonai vezetés. Hollweg több engedményt tett a nacionalista jobboldalnak, mint azt feltételezték róla. Támogatta a lengyelek kitelepítését a lengyel határ térségében, és szorgalmazta a lengyel területeknek, valamint az ott élő és ’wasserpolákoknak’ nevezett lakosság elnémetesítését. Hollweg nagy reményeket fűzött Woodrow Wilson amerikai elnök közvetítési szerepéhez 1916 végén, amely azonban eredménytelen maradt. Bethmann-Hollweg ellenezte a korlátlan tengeralattjáró háborút Anglia ellen, de Hindenburggal és Ludendorffal szemben alulmaradt 1917 márciusában. A birodalmi parlament - a Reichstag - ellene fordult, és akkor lemondott a kancellárságról.
A háttérhatalom stratégái számos egyéb cél mellett arra is törekedtek az I. világháború során, hogy eltávolítsák a Hohenzollern, a Habsburg, és a Romanov-dinasztiát is a hatalomból. E nagyszabású stratégia elérése érdekében nemcsak az eladósítást, a fegyverkezést, a szembenálló táborok létrehozását használták eszközként, de fontos szerephez jutott például a Romanov-dinasztia esetében az okkultizmus is. Az I. világháborút megelőző időkben a cári család egyre inkább elmerült a miszticizmusban és az okkultizmusban. 1900 és 1905 között a híres francia Dr Gerard Encausse mágikus szeánszokat tartott II. Miklós cár számára. Encausse a Rózsakereszt Kabbalista Rend tagja volt. Az egyik szeánsz alkalmával a francia okkultista megidézte a cár apjának, III. Sándornak a szellemét. 1905-ben, Oroszországban, forradalmi helyzet alakult ki, számos sztrájkra, utcai tüntetésre, lázadásra került sor. II. Miklós azt kérdezte apja szellemétől, hogy milyen módon reagáljon a lázadásokra. Apja szelleme állítólag azt közölte vele, hogy minden eszközzel álljon ellen a forradalmi erőknek. Ha nem ezt teszi, és nem vet véget kemény eszközzel a zavargásoknak, akkor néhány év múlva újból sor kerül a felkelésre, amely komolyan veszélyezteti majd a Romanov-dinasztia hatalmát.
Encausse kapcsolatban maradt a cárral azután is, hogy visszatért Franciaországba, és rendszeres levelezést folytatott az orosz uralkodóval. Encausse-t azonban zavarta, hogy a cár felesége egy misztikus ortodox szerzetes – Grigorij Raszputyin – túlzott befolyása alá került. Raszputyin egy neo-gnosztikus szektának volt a tagja, amely flagellációval és szexuális kicsapongással létesített kapcsolatot a túlvilági erőkkel. Raszputyin annak a spirituális mozgalomnak volt a képviselője, amely az 1900-as évek elején végigsöpört Oroszországon. A társadalom minden rétegében megnőtt az érdeklődés az okkult és a misztikus iránt. A legfurcsább vallási szekták alakultak és nyomukban terjedt a szélsőséges szexuális szabadosság. Az országban vándorló ’szent emberek’ - okkultisták, misztikusok, spiritualisták, gnosztikusok - sok ezer követőre találtak, és köztük volt az arisztokrácia számos tagja mellett az egész cári udvar.
Alexandra, a cár felesége, Raszputyin hatása alá került, és hitt abban, hogy az ő gyógyító ereje mentette meg beteg fiának, a trónörökösnek az életét. Azok, akik aggódtak az uralkodó család sorsáért, de azok is, akik az ellenfelei voltak, Raszputyin befolyását veszélyesnek ítélték. Raszputyin ellenségei azt állították róla, hogy valójában olyan titkostársaságoknak az ügynöke, akik a cári uralom ellen vannak. Arra hivatkoztak, hogy az 1905-ben, Brüsszelben tartott szabadkőműves konferencián számos titkostársaság döntött úgy, hogy Raszputyint is felhasználják a Romanov-dinasztia megdöntésére. Amikor 1914 nyarán kitört a háború, Raszputyin nyomban arra kérte a cárt, hogy Oroszország tartsa távol magát a háborútól. Azt közölte a cárral, hogy Oroszország szörnyű vereséget fog szenvedni, és a Monarchia elpusztul a háborút követő vérfürdőben. Raszputyin ellenfelei elhatározták, hogy meggyilkolják.

1914 júniusában, pontosan a szarajevói gyilkosság napján, egy prostituált megkísérelte Raszputyin megölését a Fekete-tenger melletti üdülőhelyen, Jaltában. Raszputyin ugyan sok vért veszített, de túlélte a támadást. A szarajevói merényletet követően a cárné, számos táviratot küldött Raszputyinnak, és minden fontosabb nemzetközi kérdésről kikérte a tanácsát. Raszputyin a leghatározottabban a háborúból való kimaradást tanácsolta. Elképzelhető, hogy nem volt tájékozott a részletekről, és nem volt tudomása Oroszország bűnrészességéről a szarajevói merényletben. Tény az, hogy Miklós cár ignorálta a szerzetes tanácsát. Raszputyin később arra hivatkozott, hogy ha egészségileg jobban lett volna és el tudott volna látogatni Szentpétervárra, akkor meg tudta volna győzni a cárt, és ebben az esetben másképp alakultak volna az események.
Raszputyint az ellenségei azzal vádolták, hogy német-barát, a német császár hírszerzésének az ügynöke, és valójában együttműködik a forradalmárokkal. Raszputyin tisztában volt vele, hogy napjai meg vannak számlálva. 1916 decemberében, az orosz arisztokraták egy összeesküvő csoportja Felix Juszupov herceg vezetésével tőrbe csalta és meggyilkolta. Az egyszerű orosz emberek felháborodással fogadták Raszputyin halálát, és a cári udvart tették felelőssé érte. A cári titkosrendőrség arra számított, hogy Raszputyin halálát a Romanovok eltávolítása követheti a jobboldali csoportok és titkostársaságok részéről. Ezek támogatták a Monarchiát, de II. Miklóst gyenge uralkodónak tartották. A Romanov-dinasztiát valójában a már akkor megszerveződött államok feletti nemzetközi pénzkartell és a szolgálatában álló szabadkőművesek távolították el. A bolsevikok maguk is ilyen összeesküvő csoportot alkottak, amelyet az államok feletti pénzkartell finanszírozott, és a nemzetközi szabadkőművesség támogatott.

A szabadkőmûvesség a nemzetközi pénzkartell szolgálatában
A franciaországi szabadkőműves körökben a Német Birodalom összeomlását többször is megjövendölték. 1912-ben Civrieux ezredes, a „Német Birodalom hanyatlása” című könyvében azt írta, hogy Németországot és a III. Hohenzollern császárt Franciaország, Olaszország, Anglia és Belgium fogja leverni. Az ilyen előrelátás a szabadkőművesek különös tulajdonsága. A pénzhatalmi hálózat részeként saját tevékenységüket sorscsapásként tüntetik fel. Ha sikerül, akkor persze eldicsekednek vele, hogy ők csinálták. Isaac Cremieux, a B’nai B’rith irányítása alatt álló Alliance Israélite Universelle elnöke, 33-as fokozatú szabadkőműves testvér, 1870-ben egymillió frank vérdíjat tűzött ki I. Vilmos német császár fejére.
Tíz párizsi szabadkőműves páholy akarta ebben az időben I. Vilmos császárt, Helmuth Moltke tábornagyot és Otto von Bismarck herceg kancellárt szabadkőműves törvényszék elé állítani. Hasonló követeléssel álltak elő a szabadkőművesek a világháború idején is. Ekkor a kezdeményező a párizsi „L’Avant-Garde” páholy volt. A szabadkőműves sajtó szerint II. Vilmosnak a német trónon való maradása kihívásnak tekinthető, és a Hohenzollern-eket teljesen meg kell semmisíteni.
1917 áprilisában tanácskozott Párizsban a Nemzetközi Szabadkőműves Kongresszus.
(A teljes írás első folytatása a Leleplező 2013/4 decemberi számában olvasható)

Drábik János:

A pénzhatalmi elit világuralmi stratégiája

Az első világháború hosszútávú, mélyebb és háttérhatalmi okai (…)

Az első világháború oroszországi gyökerei

A cári Orosz Birodalom területi nagyságánál és népessége számánál fogva Európa első számú hatalma volt. Ez megnyilvánult abban is, hogy a cár hadserege segítette győzelemhez a törököket, amikor Egyiptom ki akart válni az Ottomán Birodalomból. A cár expedíciós hadsereget küldött a törökök megsegítésére és visszavonulásra késztette Mohamed Ali egyiptomi vezér seregét. 1833-ban a szultán elfogadta az orosz cár hegemóniáját és lezárta a Dardanellákat, valamint a Boszporuszt az idegen hadihajók elől.
Anglia úgy érezte kiszorult ebből a stratégiailag kulcsfontosságú térségből a tengerszorosok elzárásával. Gazdasági, kereskedelmi, valamint előnyös vámpolitikájának köszönhetően az 1830-as évek végére ismét London lett Isztambul elsőszámú pénzügyi-gazdasági tanácsadója. A szultán London kívánságára hadat üzent Egyiptomnak, de hamarosan meghalt. Ekkor Anglia megnyerte Ausztriát és Oroszországot is a maga számára, és 1839-ben együttesen vállaltak védnökséget a gyengélkedő Törökország felett. E fejlemények hatására Franciaország kihátrált Egyiptom mögül és így Mohamed Ali rendszere összeomlott. A helyzet átmenetileg stabilizálódott az 1841-ben elfogadott londoni öthatalmi szerződéssel, amelyet Anglia, Franciaország, Oroszország, Törökország és Ausztria kötött.
I. Miklós orosz cár úgy gondolta, eljött az idő, hogy a török birodalmat feloszlassák. Anglia kapta volna Kréta szigetét és Egyiptomot, Oroszország Isztambult (Konstantinápolyt) és a tengerszorosokat. A Balkán-félszigeten pedig orosz protektorátusként szláv és román államok jöttek volna létre. London elutasította a cárnak ezt a tervét és ezért I. Miklós háborúval akart döntést kicsikarni. Azt követelte a szultántól, hogy ismerje el a cár protektori jogát a Török Birodalom pravoszláv vallású alattvalói fölött. Ezt a Magas Porta nem teljesítette, Oroszország pedig 1852-ben hadüzenet nélkül megszállta a román nyelvű fejedelemségeket.
A cár rosszul mérte fel a nemzetközi erőviszonyokat. Angliának sértette az érdekeit, ha a Dardanellák és a Boszporusz orosz kézre kerül. London rávette a Magas Portát, a török állam kormányzati központját, hogy üzenjen hadat a cárnak. 1854-ben a nyugati hatalmak szövetségre léptek Isztambulban. A cár az osztrákok erdélyi katonai készenlétét látva kivonta katonáit a román fejedelemségekből. Anglia és Franciaország a tenger felől támadta meg Oroszországot, és a Finnországot elveszítő Svédek is megkezdték a mozgósítást. A nyugati szövetségesek kísérletet tettek a konfliktus békés megoldására, de a szorosokra, a román fejedelemségekre és a Török Birodalom keresztény részei feletti hegemóniára vonatkozó ajánlatot, a „bécsi pontokat” I. Miklós elvetette.
Erre válaszként 1854 szeptemberében az angol-francia expedíciós erők megtámadták a Krím félszigetet. 1855-ben I. Miklós öngyilkos lett, az inváziós erők elfoglalták Szevasztopolt és megszerezték a hatalmat a Fekete-tenger felett. Oroszország feladta a küzdelmet és 1856 márciusában megkötötte a párizsi békét. Ebben az új cár elfogadta a „bécsi pontokat”, visszaállították a háború előtti helyzetet, a Fekete-tengert pedig semleges övezetnek nyilvánították. Oroszország vállalta, hogy erődeit lerombolja és nem tart a térségben hadiflottát.
Oroszország nagyhatalom maradt, de a Napóleon legyőzését követően megszerzett európai hegemóniáját elveszítette. II. Sándor cár belülről akarta országát megerősíteni és nagyszabású reformokat hajtott végre. Bevezette az általános hadkötelezettséget, enyhítette a cenzúrát, engedélyezte a korlátozott önkormányzatiságot, hozzájárult a külföldi tőke megjelenéséhez, vasutakat épített, modernizálta a pénzrendszert és felszabadította a jobbágyokat. A krími háború után a cári birodalom ázsiai terjeszkedéssel kárpótolta magát. 1858-tól a Távol-Keleten, 1864-től pedig Közép-Ázsiában szerzett területeket. Nyugati irányban Szentpétervár célja a status quo megtartása volt, ezért csatlakozott a Berlin által kezdeményezett hármas szövetséghez. 1875 után a Balkán-félsziget népei egymás után fellázadtak a török uralom ellen. Bécs és Szentpétervár megegyezett a félsziget felosztásáról. A török hadsereg támadására az oroszok Belgrádnál ellentámadással akartak válaszolni. Bécs és Berlin, személy szerint Bismarck német kancellár, megegyezés párti volt. Ezért 1877-ben megkötötték a budapesti egyezményt. Ennek értelmében az oroszoknak az Ottomán Birodalom ellen vívott harcaikat a balkánon kívülre kellett volna összpontosítaniuk.
Az orosz haderőnek a Kaukázusban sikerült megtörniük a török ellenállást, és így Bulgárián keresztül is támadásba lendültek. 1878 januárjában, Isztambulban írták alá az orosz-török tűzszüneti egyezményt. A kialakult helyzetet a Darda-nelláknál és a Boszporusznál megjelenő angol flotta döntötte el. Az Osztrák-Magyar Monarchia ragaszkodott a semlegességhez, Franciaország még gyenge volt, Németország pedig a status quo megőrzésében volt érdekelt. Ezután került sor a berlini kongresszusra, ahol megállapodtak Bulgária három részre osztásában. Macedónia visszakerült Törökországhoz, Kelet-Rumélia (a román nyelvű török tartomány) demilitarizált terület lett és autonómiát kapott. Később a megmaradt Kis-Bulgária is független állammá alakulhatott Szerbiához, Montenegróhoz és Görögországhoz hasonlóan. Oroszország megkapta kaukázusi és besszarábiai hódításait.
Az egységes Németország Európa második legnépesebb állama lett. Bismarck modernizálta a német hadsereget és országát elsősorban a francia fölénytől féltette. Arra törekedett, hogy elszigetelje Franciaországot és így fenntartsa a hatalmi egyensúlyt. Bismarck nem tartotta kedvezőnek országa geopolitikai elhelyezkedését. Sikerült létrehoznia 1873-ban a három császár szövetségét, a Dreikaiserbund-t, de még erős szövetségesekkel sem kapcsolódott be a területek szerzéséért folytatott harcokba. Németország politikája akkor változott meg, amikor II. Vilmos került a trónra. Az új császár 1898-ban Törökországba látogatott, és koncessziót szerzett Németország számára a Berlint Bagdaddal összekötő stratégiai fontosságú vasútvonal megépítésére. Ez lehetővé tette volna a dinamikusan terjeszkedő német tőke számára, hogy a szárazföldön juthasson el a Perzsa-öbölig.
A gazdaságilag egyre erősebb Németországnak ez a terve pénzügyi tiltakozást váltott ki London és Szentpétervár részéről. Azonban a nemzetközi pénzügyi bojkott és az erőteljes politikai nyomás ellenére is 1903-ban megkezdték a Berlin-Bagdad vasútvonal építését, amelynek részét képezte a Boszporuszon épülő híd is. 1905 márciusában a német uralkodó Marokkóba látogatott és ekkor belátta, hogy orosz támogatás híján nem tudnak lényegesen változtatni a kialakult helyzeten.
Az Osztrák-Magyar Monarchia 1878-ban megszállta, 1908-ban pedig annektálta Bosznia-Hercegovinát. Ezt követően a németek erős támogatást kaptak Szentpétervártól. Az orosz diplomácia időközben eltávolodott korábbi szövetségeseitől, Angliától és Franciaországtól, és kedvezően fogadta a német közeledést. 1911-ben Potsdam-ban egyezményt írtak alá. Ennek értelmében Németország lemondott az orosz-perzsa övezetben megszerzendő vasúti koncesszióról, a cár pedig cserébe már nem akadályozta a Berlin-Bagdad vasútvonal megépítését.
Az Osztrák-Magyar Monarchia agyaglábakon álló birodalom volt. A tizenegy különféle nép által lakott Habsburg Birodalmat nem sikerült nemzetté integrálni. Az államot irányító osztrák lakosság létszáma az össznépesség 20%-kát alkotta. A Monarchia határtérségeiben élő nemzetiségek az államhatár túloldalán kezdtek nemzetállammá integrálódni. Ez kedvező teret nyújtott a szeparációs törekvéseknek. Az iparosodó államban szélsőségesen egyenlőtlen fejlettségi szintek jöttek létre. A Habsburg Birodalom külpolitikailag is korlátozott cselekvőképességgel bírt. A kisebb német államok egyesítését Poroszország hajtotta végre. Bécs számára a nyugati, az északi, valamint Oroszország miatt a keleti területek is lezárultak. Egyedül a Balkán maradt, de itt Oroszországgal kellett rivalizálnia. Az Osztrák-Magyar Monarchia vezetőrétege ezért a fennálló helyzet megőrzését választotta, és ennek érdekében csatlakozott a három császár szövetségéhez.
Franciaország meggyengült a III. Napóleon uralkodása idején folytatott háborúkban. Nagyhatalmi pozíciója mellett le kellett mondania Elzász-Lotaringiáról és jelentős összeget kitevő – öt milliárd aranyfrank – jóvátételt is kellett fizetnie Berlinnek. Ez lelassította gazdasági fejlődését. Németország növekvő erejétől tartva gazdasági lehetőségeit felülmúlva aránytalanul nagy hadsereget tartott fegyverben. Németországgal szembeni szövetségesként nem jöhetett számításba az Osztrák-Magyar Monarchia, mert ezzel az országgal nem volt közös határa. Az Oroszországhoz való közeledés sem volt egyszerű, mert ehhez fel kellett volna számolnia a hagyományos lengyel-barát és török-párti francia politikát.
A három császár szövetsége miatt úgy tűnt, hogy Franciaországot el lehet szigetelni. Egy Németország elleni megelőző háború gondolatával Franciaország komolyan foglalkozott. Az európai egyensúly megtartásában érdekelt Nagy Britannia és Oroszország azonban a háború elkerülésében volt érdekelt. Ez a nemzetközi helyzet győzte meg Párizst arról, hogy a hetvenes évektől kezdve gyarmatbirodalmának bővítésével szerezzen kárpótlást magának.
Nagy Britanniával már részletesen foglalkoztunk, itt csak arra utalunk, hogy a világ legnagyobb gyarmatbirodalma gazdaságilag és pénzügyileg Európa vezető hatalmának számított, amelynek költségvetését ráadásul egy európai szárazföldi hadsereg költséges fenntartása nem terhelte. Belpolitikai feszültséget az ír kérdés megoldatlansága jelentett, de ez csak később – a világháború után – vált polgárháborús konfliktussá.
London a kontinentális Európában, a status quo fenntartásában volt érdekelt, mert így erőforrásait gyarmati terjeszkedésre és a meglévő birodalma hatékonyabb kiaknázására tudta felhasználni. London a hatalmi egyensúly megtartása miatt nem engedhette a másod hegedűsként melléje szegődött Franciaország elgyengülését, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését, valamint a Dardanellák és a Boszporusz orosz kézre kerülését.
Említettük már, hogy a brit politikát nem lehet megérteni a birodalmon belül elkülönülten működő és meghatározó befolyással bíró pénzhatalom tanulmányozása nélkül. Az államok feletti nemzetközi pénzkartell Anglia társadalmának a közös érdekeitől eltérő partikuláris érdekekkel rendelkezett. A Korona-klub kormányzatát irányító pénzkartell csaknem teljesen szuverén transznacionális képződményként működött a Brit Birodalom intézményrendszerében. Ez a pénzügyi-gazdasági hatalom a spekulatív pénzgazdasággal szemben a termelőgazdaságnak elsőbbséget adó Németországot legyőzendő riválisának tekintette. A City of London pénzhatalmi elitje hatalmas extraprofithoz jutott a Brit Birodalomból, de Anglia egésze az élősködő pénzrendszer dominanciája miatt sokat veszített versenyképességéből.
A Berlint Bagdaddal összekötő vasút megépítésének a terve azzal fenyegette a világ legnagyobb gyarmatbirodalmát, hogy létrejön egy német irányítás alatt álló hatalmas ipari térség, amely nem a kamatszedő pénzrendszeren, hanem a értékelőállító termelőgazdaság elsőbbségén alapul. Ez korlátozta volna a pénzhatalmi elit mozgásterét és jövedelmét. Ezért a nemzetközi pénzkartell – amelynek, mint már írtuk, a City of London volt a központja már akkor is – kidolgozta azt a tervet, hogy szembenálló katonai szövetségek létrehozásával és egy nagy háború kirobbantásával semmisíti meg riválisait. Ezt a stratégiát már az 1890-es években oktatták többek között a londoni szabadkőműveseknek. Rudolf Steiner 33-as fokozatú szabadkőműves számolt be 1916-ban Bázelben tartott előadásán arról, hogy Londonban az általa meglátogatott páholyfoglalkozásokon nemcsak azt mondták el, hogy mért van szükség egy általános háborúra, hanem azt is, hogy milyen lesz ennek a háborúnak a lefolyása, hogyan változnak az államhatárok és milyen hatalmi átrendeződést fog eredményezni világszinten.
A Rothschild-ház francia ága 1880-ban feltárási és kitermelési jogokat szerzett az Oroszországhoz tartozó Baku környékén lévő olajmezőkön. Elkészültek a tervek, hogy a tengerparti olajfinomítójukba olcsó orosz kőolajat szállítanak. Ezért a lehetőségért cserébe megépítik a Kaszpi-tengeri Bakut a Fekete-tengeri Batummal összekötő vasútvonalat. A bakui kőolaj kitermelésében részt vett a svéd Nobel-család is, amely vízi úton szállított Oroszország belső területeire kőolajat. Az említett vasútvonal beindításával a párizsi Rothschild-ok több nyersolajhoz jutottak, mint amit el tudtak adni. A Szueztől keletre fekvő piacokon kerestek értékesítési lehetőségeket. A Távol-Keleten olcsóbban dobták piacra a kőolajat, mint ahogyan azt már a működő Standard Oil nagyvállalat árulta. Olyan tankhajók épültek, amelyek biztonságosan át tudtak haladni a Szuezi-csatornán. Megindul-tak a Rothschild tulajdonban lévő tankhajók a batumi kőolaj finomítótól a Boszporuszon, a Dardanellá-kon és a Szuezi-csatornán áthaladva a Távol-Keletre.
A kőolaj stratégiai fontosságát felismerték a brit haditengerészet irányítói és már a XIX. század végén elkezdték a brit hadihajók átállítását a széntüzelésű kazánok használatáról a kőolaj tüzelésű kazánokkal működtetett hadihajókra. A brit stratégák tisztában voltak azzal, hogy ezek a modern meghajtású hadihajók sokkal gyorsabbak és könnyebb velük manőverezni. Ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy az európai hatalmak között kiélesedett a verseny az elsőszámú energiahordozók feletti ellenőrzés megszerzéséért.

Amerikát is felkészíti a pénzkartell a világháborúra

1849-ben meghalt Gutle Schnaper, a dinasztiaalapító Mayer Amschel Rothschild felesége, aki halála előtt bizalmas körben kijelentette, hogy „ha a fiaim nem akarják, hogy legyenek háborúk, akkor nem lesznek háborúk”. Mayer Amschel Rothschild öt fiát Európa öt pénzügyi központjába küldte. A legidősebb fiú, aki ugyanazt a nevet viselte, mint apja, Frankfurtban maradt, de a dinasztiának ez az ága kihalt, mert elsőszülött fiának nem voltak utódai. A legtehetségesebb fiú, Nathan, Londonba került és ő lett a dinasztia londoni ágának feje. Ugyancsak rendkívül sikeres volt James, aki a párizsi Rothschild-ház megalapítója lett. A Rothschild-ház bécsi központját Salamon Rothschild irányította, míg Kalman – vagy Kolman - Nápolyban képviselte a dinasztiát.
A Rothschild-ház londoni és párizsi központjai létrehozták a nemzetközi pénzkartellt és a legfőbb irányítói lettek. A pénzhatalmi elit az Egyesült Államok létrejötte óta az ellenőrzése alá akarta venni az Észak-amerikai kontinens pénzügyeit is. Ez azonban sorozatosan kudarcot vallott. Ezért a londoni és a párizsi pénzhatalmi központ nagyszabású tervet dolgozott ki az Egyesült Államok felosztására. Ennek a tervnek a végrehajtására létrehozta azt a szervezetet, amely az Arany Kör Birodalma (Empire of the Golden Circle) elnevezést kapta. Amerikában is megszervezték az Ifjú Amerika mozgalmat, amely arra törekedett, hogy Amerika területi terjeszkedését egybekapcsolja a rabszolgaság rendszerének a megtartásával, amelyet ki akart terjeszteni a Csendes-óceánig, déli irányban pedig Texason át Mexikóig. Ez természetesen Mexikó katonai meghódítását jelentette az egykori Spanyol fennhatóság teljes megszüntetésével. A Kör tovább halad Kuba felé és így jön létre az a Birodalom, amelynek a központja az Egyesült Államok közép-nyugati területeire esett. A pénzkartell által kidolgozott stratégia szerint az Egyesült Államok felosztását két gyöngébb államra polgárháború útján akarták megvalósítani. Az elszakadó Dél, a Konföderáció finanszírozását a Rothschild-ház párizsi központja, a föderációs északi rész, az Unió finanszírozását pedig a Rothschild-ház londoni központja látta el.
Az Arany Kör Birodalma tehát valóban kör-alakú struktúra lett volna, megtartva az Egyesült Államok déli területein még létező rabszolgaság intézményét. Ekkor már a rabszolgamunka gazdaságilag nem volt versenyképes. Az amerikaiak valójában már szerettek volna megszabadulni a rabszolgaság intézményétől, de még nem kristályosodott ki, hogy ezt milyen módon érjék el. A terv igazi célja nem a rabszolgaság felszámolása volt, hanem az, hogy a terjeszkedéssel megnövelt területeken ne jöjjenek létre olyan kaotikus viszonyok, amelyek ezeket a területeket kormányozhatatlanná tennék. Számításba vették, hogy francia, vagy angol csapatok szállnak partra Mexikó, illetve Kanada térségében és innen kiindulva ellenőrzésük alá vennék az észak-amerikai kontinens keleti partvidékét. A konfliktus előkészítőinek annyit sikerült elérniük, hogy kitört a háború Mexikóban és megkezdődhetett ebben az irányban a területi terjeszkedés. A rabszolgarendszer kiterjesztésénél azonban nem várt ellenállásba ütköztek. A háttérhatalom angliai ügynökei támogatták a „Gyűlöld a Délt!” propaganda kampányt. Ezt ők abolicionista mozgalomnak nevezték. Az abolicionizmus a rabszolgaság eltörlését célzó mozgalom volt az Egyesült Államokban a XIX. században. Csak utalunk rá, hogy amikor a háttérhatalom beindít egy mozgalmat, rutinszerűen megszervezi egyidejűleg annak az ellenmozgalmát is és mind a kettőt ő irányítja. Egyrészt álcázza az egyikkel a másikat, másrészt finomra hangolja a konfliktus lefolyását, hogy a kellő időben érje el kijelölt céljait.
Az Észak és a Dél ütközőpontjának a mai Kansas állam területe bizonyult. Az északi abolicionisták bevándorlókat és fegyvereket küldtek ide, a déliek pedig Missouri területéről özönlöttek át 1855-ben. Egy év múlva véres konfliktusokra került sor és Kansas-ban már a polgárháború kitörése előtt kaotikus állapotok uralkodtak. A londoni City-ből irányított Ifjú Amerika összeesküvői még kormányzati pozíciókból sem tudták elérni, hogy célkitűzéseik állami politikává váljanak. Már 1850-ben változtattak stratégiájukon. Könnyebbnek találták azt, hogy az Egyesült Államokat két részre szakítsák, minthogy meghódítsanak egy hatalmas területet. Úgy képzelték, hogy az általuk a Délen létrehozott Konföderáció kinyilvánítja függetlenségét, és az így elszakadó területek támaszpontul szolgálnának azoknak a külföldi csapatoknak, amelyek az egész észak-amerikai kontinenst elfoglalják.
E cél elérésére létrehoztak egy földalatti hadsereget is, és ez nevezte magát az Arany Kör Lovagjainak (Knights of the Golden Circle, KGC). A KGC egyik harcias vezetője - William Walker - számos alkalommal behatolt a szomszédos Mexikóba azzal a szándékkal, hogy életre keltsen egy népi mozgalmat ezeknek a területeknek a bekebelezésére.
Az Arany Kör Lovagjainak George W. L. Bickley tábornok volt a vezetője, aki az 1850-es években felismerte, hogy az Ifjú Amerika mozgalomnak és az Arany Kör Lovagjainak a céljai azonosak. Bickley az 1850-es években mindent meg tett azért, hogy a Grand Orient szabadkőművesek embere – Benito Juarez - kerüljön hatalomra Mexikóban. Bickley 1859-re már létre tudta hozni a titkos hálózatot a szabadkőműves hálózatok között. Ez olyan jól működött, hogy az 1860-as választásokon Texas-ban egyetlen szavazatot sem adtak le Abraham Lincoln-ra. Azt is mondhatjuk, hogy az Arany Kör Lovagjai voltak a valódi szecesszionisták.
Amikor Lincoln elnök lett, Bickley és hálózata folytatta küzdelmét az Egyesült Államok kettészakítására. Aki a déli államokban nem támogatta Bickley-t és hálózatát, azokat abolicionistáknak vagy behódolóknak nevezték. A szecesszionisták azt is tervezték, hogy Kansas, Missouri, Illinois, Indiana és Ohio államokból létrehozzák a Northwest Confederacy-t, azaz az Észak-Nyugati Konföderációt. Lincoln az újonnan létrehozott Uniós titkosszolgálattal, valamint a rendelkezésére álló katonai erővel ezt a tervet megakadályozta.
A polgárháborúnak azonban elsősorban gazdasági okai voltak. A polgárháborút megelőző években Amerika viszonylag gyorsan fejlődött és pénzrendszere még nem állt a nemzetközi bankárok irányítása alatt. Andrew Jackson elnök helyreállította az Egyesült Államok pénzügyi szuverenitását. Ezt a londoni központú nemzetközi pénzkartell természetesen nem hagyta válasz nélkül. Az igazi válasz a polgárháború előkésztése és kirobbantása volt. A nemzetközi bankárok kihasználták azt, hogy az északi tagállamok eltörölték a rabszolgaságot, a déliek viszont megtartották. Amikor azonban 1861. április 12-én eldördültek az első lövések, Lincoln elnök így fogalmazott:
„Legfőbb célom, hogy megmentsem az Uniót és nem az, hogy megmentsem, vagy megsemmisítsem a rabszolgaságot. Ha megmenthetném az Uniót akár egyetlen rabszolga felszabadítása nélkül, akkor megtenném.”
Az Egyesült Államok pénzrendszerének az ellenőrzésére törekvő londoni pénzkartell amerikai ügynökei útján elérte, hogy a déli államokból ne importáljanak gyapotot. Így a Dél nehéz helyzetbe került. Ez jó alkalom volt a pénzkartell számára, hogy a Délt szembeállítsa az északi államokkal, amelyek védővámokat alkalmaztak azért, hogy a déli államok ne Európából vásároljanak olcsó iparcikkeket.
Otto von Bismarck – a német egység megteremtője, aki magas fokozatú Grand Orient szabadkőműves volt -, ezt mondotta az amerikai polgárháborúról:
„Az Egyesült Államok egyenlő erők föderációjára való felosztását már a polgárháború előtt eldöntötték az európai pénzügyi hatalom birtokosai. Ezek a bankárok attól féltek, hogy ha az Egyesült Államok egységes hatalmi tömb és egy nemzet marad, akkor az gazdasági és pénzügyi függetlenséget eredményezne, ami megtörné a bankárok Európa és a világ feletti pénzügyi uralmát. A pénzügyi közösség belső köreiben természetesen a Rothschild-ok szava volt a döntő.
Bámulatos zsákmány megszerzésének a lehetőségét látták abban, ha egy erőteljes köztársaságot, amely saját magára támaszkodik, le tudnak cserélni két gyenge demokráciára, amely teljesen el van adósodva a nemzetközi bankároknak... Éppen ezért elküldték ügynökeiket a helyszínre, hogy kihasználják a rabszolgaság kérdését, és éket verjenek az Unió két része közé… A szakítás Észak és Dél között elkerülhetetlenné vált; Az európai pénzügyeknek az urai felhasználtak minden rendelkezésükre álló eszközt arra, hogy előidézzék és a maguk javára kihasználják ezt a helyzetet.” (La Vielle France, No. 216, March 17-24, 1921, pp. 13-16.)
Bismarck-nak ez a helyzetelemzése pontosan fejezi ki, hogy már a XIX. század utolsó évtizedeiben mekkora hatalommal rendelkezett az államok feletti pénzhatalmi elit. A londoni pénzkartell világosan látta, hogy egy polgárháború kedvező a számára. Bármelyik fél is nyer, az Egyesült Államok - a háború előtti helyzetéhez viszonyítva – szükségszerűen meggyengülve kerül ki a konfliktusból. Ez többek között megakadályozza abban, hogy érvényt szerezzen a Monroe-doktrínának, azaz annak az elvnek, hogy ’Amerika az amerikaiaké’, és az európai gyarmatosító hatalmaknak távol kell tartaniuk magukat az új világtól. Amikor a háború megkezdődött, a pénzkartell párizsi központja 210 millió frankot kölcsönzött III. Napóleonnak, hogy szállja meg Mexikót és ott alakítson egy vazallusállamot. Ugyanebben az időben Nagy Britannia 11 ezer katonát küldött Kanadába, akiket az Egyesült Államok és Kanada határánál állomásoztatott. Készültségben állt a brit hadiflotta is, hogy szükség esetén közbeavatkozzon.
Lincolnnak az Unió egységének a megtartásához szükséges erős hadsereg finanszírozására nagyösszegű kölcsönre volt szüksége. 1861-ben pénzügyminiszterével együtt New York-ba utazott, ahol tárgyalt a pénzkartell képviselőivel. A Rothschild-ház által irányított bankárközösség kész volt 24-36%-kos kamatra kölcsönt nyújtani az Unió kormányának. Ezt Lincoln elutasította. Az a katonatiszt - Dick Taylor ezredes -, akit Lincoln elnök a hadsereg finanszírozásával bízott meg, arra kérte az elnököt, hogy a Kongresszus hagyjon jóvá egy olyan határozatot, amely lehetővé teszi olyan állami bankjegyek forgalomba hozatalát törvényes fizetőeszközként, amelyekkel fizetni lehet a katonákat és finanszírozni a háborús kiadásokat. Dick Taylor úgy gondolta, hogy az állami bankjegyek ugyanolyan jó fizetőeszközök lesznek, mint a bankároktól felvett kölcsönök. Ehhez az szükséges, hogy a Kongresszus egyértelműen hatalmazza fel az elnököt állami pénz kibocsátására.
Lincoln elnök a háború ideje alatt 450 millió dollár állami bankjegyet bocsátott ki. Mivel ezeknek a bankjegyeknek zöldszinű volt a hátoldala, ezért greenbacks-nek (zöldhátúnak) hívták őket. Lincoln döntését így indokolta:
“Az államnak kell megteremtenie, kibocsátania és forgalomba hoznia minden szükséges pénzt és hitelt, hogy kielégítse a kormány kiadási és a fogyasztók vásárlási igényeit. A pénzteremtés és kibocsátás privilégiuma nemcsak a kormány legfontosabb előjoga, de ez egyben a kormány legnagyobb alkotási lehetősége. Ezen elvek elfogadásával kielégíthető a már régóta áhított igény egy egységes közvetítő közeg iránt. Az adófizetők óriási összegű kamatokat takaríthatnak meg maguknak. A közfeladatok finanszírozása és az államkincstár irányítása gyakorlati igazgatási feladattá válnak. A pénz többé nem ura, hanem szolgálója lesz az emberiségnek.”
1898. szeptember 2-án a ’The Flaming Sword’ című kiadvány XII. kötetében olvasható világos megfogalmazásban a nemzetközi pénzkartell álláspontja:
„Ha tovább folytatódik és állandósul az a kártékony pénzügyi politika, ami az elmúlt háború folyamán az Észak-Amerikai Köztársaságban elkezdődött, akkor az ottani kormány költség nélkül tudja majd biztosítani pénzét, vissza fogja fizetni minden tartozását és adósság nélkül marad.  Meg lesz a szükséges pénze kereskedelme folytatásához és a történelemben példa nélkül állóan gazdaggá válik, tehát minden ország tudása odaáramlik majd. Az ilyen kormányt el kell pusztítani, különben az pusztítja el a Föld minden királyságát.”
Az elszakadni készülő konföderációt a Rothschild-ház párizsi ága finanszírozta. Az Egyesült Államok feldarabolását célzó nagy program tragikus epizódjának bizonyult I. Miksa kérész életű mexikói császársága. Ferenc József – osztrák császár és magyar király – fiatalabb testvérét III. Napóleon francia császár vonta be a Rothschild-ház világhatalmi játszmájába. III. Napóleon a pénzhatalmi elit jóváhagyásával lett Franciaország császára. Ennek a programját hajtotta végre, amikor beavatkozott Mexikó belügyeibe. Közép-Amerika legnagyobb országában, a polgári demokratikus forradalom köztársasági államformát hozott létre. A szabadkőművesek által irányított forradalmi kormánnyal a katolikus egyház és a földbirtokosok szembeszegültek. Ezt az alkalmat használta ki III. Napóleon arra, hogy befolyást szerezzen az amerikai kontinensen. Megrendült belpolitikai helyzetét így akarta külpolitikai sikerekkel megszilárdítani.
A francia császárság tehát nagy létszámú katonaságot küldött Mexikóba, hogy támogassa a köztársasági kormány ellen harcoló erőket és bevezesse a monarchisztikus államformát. A kormány ellenes felkelők 1863-ra a francia csapatok támogatásával megszerezték az ország területének a jelentős részét, továbbá Mexikóvárost, az ország központját is elfoglalták. A megszállt területen népszavazást is rendeztek, amely megerősítette a monarchisztikus államformát. Ekkor ismét felajánlották a császári koronát Ferdinánd Miksa osztrák főhercegnek. Miksa elfogadta a III. Napóleon által kezdeményezett felkérést és 1864. április 10-én Mexikó császárának kiáltották ki.
Miksa nem volt tisztában a franciák által megszállt területen rendezett népszavazás kétséges voltával. Az elmozdított elnök – Benito Juarez – és a liberálisok a népszavazás eredményét nem ismerték el. Folytatták a háborút a francia expedíciós csapatok és a royalisták ellen. Miksa Mexikót modern, európai típusú és liberális szellemű állammá akarta átalakítani. Mexikóban azonban látnia kellett, hogy az amerikai földrész országai a francia intervenciósok által elűzött köztársasági elnököt, Benito Juarez-t támogatják, és ő rá, mint bábcsászárra, a franciákra, pedig, mint betolakodó idegenekre tekintettek. Miksa megerősítette az elmozdított Juarez több liberális rendelkezését, így a földreformot és a szavazati jog kiterjesztését is.
Az észak-amerikai polgárháború 1865-ben véget ért, és ekkor az Egyesült Államok is szállított fegyvereket a köztársaságiaknak. A francia csapatok 1866-ban távoztak Mexikóból. A monarchisták magukra maradtak. A Miksához lojális csapatok nem tudták tartani magukat a Benito Juarezhez hű katonákkal szemben. Az ismét hatalomra került köztársaságiak 1867. május 14-én megfosztották trónjától Miksát, akit végül foglyul ejtettek, hadbíróság elé állítottak és hazaárulás vádjával halálra ítéltek. Az ítéletet 1867. június 19-én végre is hajtották. A szabadkőműves Juarez kivégeztette a szabadkőműves Miksát.

Az orosz cár segítsége az Unió győzelméhez

A pénzhatalmi elitnek az a terve, hogy felosztja két kisebb és gyengébb államra az Egyesült Államokat, jelentős részben azért nem sikerült, mert Lincoln elnök segítséget kapott II. Sándor cártól (uralkodott 1855-1881) az Egyesült Államok keleti partjain fekvő kikötők védelméhez. Az Arany Kör Lovagjai lázadásokat szerveztek a sorozás ellen és felkeléseket szítottak New York-ban és Baltimore-ban. Lincoln-nak blokád alá kellett vennie a Konföderációt, hogy így biztosítsa a keleti partvidék hajózási útvonalainak a biztonságát. A Dél, vagyis a Konföderáció fontos szállítmányokat kapott Angliától és más európai országoktól. Lincoln-nak igénybe kellett vennie valamennyi rendelkezésre álló hajót, hogy a hajózást ellenőrizni tudja. Mivel nem volt elegendő tengeri járműve, New York és San Fransisco védelem nélkül maradt. II. Sándor orosz cár - Lincoln kérésére - San Francisco-ba és New Yorkba irányított két orosz hajóhadat. Az orosz haditengerészet ily módon lényegesen hozzájárult az Unió győzelméhez a szeparatista Dél felett.
Pontosan egy évre rá, hogy Lincoln elnököt meggyilkolták, II. Sándorra is bombát dobott egy merénylő, amely csaknem megölte a cárt. Kiderült, hogy a merénylő egy olyan titkostársaság ügynöke volt, amely ugyanahhoz a nemzetközi hálózathoz tartozott, amelyhez az Arany Kör Lovagjai is, valamint az a John Wilkes Booth, aki Lincoln elnököt meggyilkolta. A háttérhatalom hálózata azonban nem maradt adósa II. Sándornak, mert alig két évtizedre rá a cár ellen újabb merényletet követtek el, amelynek áldozatul esett.

A porosz-osztrák háború

A porosz-osztrák-dán háború 1864-ben azért robbant ki, mert az Osztrák Császárság és Poroszország a német nyelvű államok közösségéhez, a Német Szövetséghez akarta csatolni az akkor Dánia fennhatósága alá tartozó Észak-német Schleswig-Holstein tartományokat. Ezt el is érték és így Poroszország újabb fontos lépést tett a német egység megteremtése felé. Ebben a háborúban a poroszok felmérték osztrák szövetségesük haderejét és látván annak gyengeségeit már nyíltan fel tudtak lépni az osztrákok nagynémet törekvéseivel szemben. A német államok többsége Ausztria oldalán foglalt állást, Bécs és a Habsburgok irányításával szerette volna létrehozni a német egységet. Berlin ezt másként képzelte és a Német Szövetséget föloszlatottnak nyilvánította. Bismarck gondosan előkészítette a német egységet megteremtő háborút. Oroszországot még 1863-ban lekötelezte azzal, hogy segítséget nyújtott neki a lengyel felkelőkkel szemben. III. Napóleont pedig arról győzte meg, hogy csak az Észak-német tartományokat kívánja egyesíteni. Bismarck kapcsolatot keresett az olasz egységre törekvőkkel is. Velük 1866. április 8-án osztrák-ellenes szövetséget kötött. Bismarck még a magyar migrációval is felvette a kapcsolatot. A háború közvetlen oka Holstein tartomány annexiója volt, ahonnan az osztrákok Csehországba húzódtak vissza. Poroszország közben megszállta Szászországot, majd Olaszország és Poroszország is hadat üzent az Osztrák Császárságnak. Ebben a háborúban szinte valamennyi akkori német állam részt vett. Poroszországot tizenhárman, Ausztriát pedig tizenegyen támogatták.
1866. július 3-án Königraetz-i csatában az osztrákok és a szászok vereséget szenvedtek. Ferenc József – osztrák császár – fegyverszünetet kért és 1866. augusztus 23-án megkötötték a prágai békeszerződést. Az Osztrák Császárság a Porosz Királyság javára lemondott a német egység osztrák vezetéssel történő létrehozásáról. Átadta Holstein-t és kötelezte magát 40 millió arany kárpótlás kifizetésére, továbbá kilépett a Német Szövetségből. Szászország egységes maradt, de az új Északnémet Szövetség tagja lett. Bismarck enyhe feltételeket szabott Bécsnek, mert a nagy stratéga terveiben továbbra is szövetségesként számolt az Osztrák Császársággal. Ez végül az 1879-ben létrejött kettős szövetséggel meg is valósult. Az 1867-es kiegyezés nyomán létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. E fontos esemény bekövetkezésében a porosz-osztrák háború kimenetele is meghatározó szerepet játszott.

III. Napóleon hadat üzen Poroszországnak
A német egyesítés folyamatának utolsó összecsapására 1870-ben került sor. (…)

(A teljes cikk a Leleplező 2014/1. számában olvasható)

Mihálffy Balázs (Abdel Rahman sejk)

Miért fontos az arab-zsidó ellentét?

Dr. Mihálffy Balázs, akit az Iszlám világban Abdel Rahman Mihálffy sejkként ismernek, június 12-én a Párizs külterületéhez tartozó, idegenek által sűrűn lakott Saint-Denis negyed mecsetében, több ezer muzulmán hívő számára pénteki istentiszteletet tartott. A sejk úr lapunk munkatársaként a következő elemzést adja közre a közel-keleti helyzet jelen alakulásáról:

---

MIÉRT KELL AZ ARAB-ZSIDÓ ELLENTÉT?
Ábrahám, a zsidók és arabok közös ősatyja a káldeai Úr városában élt, innen követte az Úr parancsát és indult az ígéret földje felé Kánaánba. Káldea a mai Irak területén fekszik. Héber azt jelenti, hogy az Eufráteszen túli és Ábrahámot jelöli.
A zsidó törzsek végül az i.e. 13. században áramlottak be Kánaánba és a tizenkét törzs az i.e. 11. században egy egységes államot alapított. Dávid és Salamon királyságát követően Roboám alatt az északi törzsek fellázadtak és külön államot hoztak létre Izrael néven Szamária fővárossal. Délen megmaradt Júdea, melynek fővárosa Jeruzsálem lett.
Izraelt a kegyetlen asszírok az i.e. 722-ben leigázták, fővárosát megsemmisítették, lakóit deportálták, Júdeát pedig adófizetőjükké tették. Az i.e. 587-ben babilóniaiak foglalták el Júdeát és lakóit elhurcolták. A zsidók addig éltek több generáción át Babilonban, míg a perzsák le nem győzték a babiloniakat és visszatelepítették őket Júdeába, ahol addigra a Ptolemaioszok uralkodtak. Látható, hogy milyen mélységű a perzsa és zsidó nép történelmi kapcsolata. Gyakorlatilag nekik köszönhették szabadságukat. A visszatelepült zsidók a szír-hellén birodalomban (Szeleukidák) is üldözöttekké váltak. A Szeleukidák zsarnokságát Júdás Makkabeus lázadása törte meg és a zsidók kivívták rövid idejű függetlenségüket. A Római Birodalom terjeszkedésével azonban Pompeius az i.e. 63-ban elfoglalta Jeruzsálemet és a zsidók protektorátussá, provinciává váltak. Ez az az időszak, amikor Jézus is színre lép, melyben a zsidók relatíve szabadon gyakorolhatták hitüket.
A zsidók az i.sz. 66-ban függetlenségi háborút indítottak Róma ellen, melynek leverésére Néró császár Titus Flaviust küldte. A zsidókat leverték, Júdeát beolvasztották a birodalomba, Dávid templomát lerombolták és a zsidó népet elűzték. Csak egy kis részük maradt Jeruzsálemben, a többség Európába és Ázsiába menekült. Innen kezdődik az a történelmi időszak, amely a zsidóság diaszpórában eltöltött tizenkilenc évszázadához kötődik. Jelentős részük beolvadt a befogadó kultúrákba, felhígultak, de voltak, akik zárt csoportokat képeztek, rendkívül változatos, nem definiálható módon. A Róma részévé vált Júdeában, Jeruzsálemben, ettől fogva Palesztinában vegyesen éltek zsidók és többségében arabok, akiket a Biblia filiszteusok néven említ. Ők Palesztina névadói. A Szentföld, Palesztina átesett a keresztes hadjáratokon, Szalaheddin uralmán, majd az Ottomán Birodalom több évszázados regnálásán. A Szentföld tizenkilenc évszázada alatti zsidó-arab együttélés békés volt. A közös megszállás alatt közösek voltak bajaik, senkit sem érdekelt sem etnikai, sem vallási hovatartozása.
A 19. és 20. század fordulóján a Brit koronát igencsak érdekelte, miként bomlaszthatná fel a török kalifátus intézményét. A huszadik század elejére datálódik Lawrence általi arab lázadás szítása a törökök ellen, egy angol műhelyekben kikalapált iszlám ideológiának, a dzsihadista wahhabizmus eszméjének barbár agyakba történő betöltésével. Ekkor lépett színre a budapesti születésű, de Bécsben élő újságíró, Herzl Tivadar, aki jó időben és jó helyen kopogtatott a zsidó államiság, a cionizmus eszméjének megalapításával a Rothschild ház ajtaján. A zsidóság megoszlott a hazakeresés gondolatát illetően, hiszen többségük asszimilálódott. A Rothschild ház sem látta át ennek értelmét, de végül mögé állt. A Brit hatalom viszont felismerte a számára kedvező lehetőséget és külügyminiszterének felhatalmazást adott arra, hogy értesítse a Rothschild házat: zöld fényt kaptak a zsidók egy nemzeti otthon létrehozására Palesztinában. Ez a híres Balfour nyilatkozat:

1917. november 2.
Kedves Lord Rothschild!
Nagy megtiszteltetés nekem, hogy közvetíthetem Őfelsége kormányától az alábbi szimpátia-nyilatkozatot a zsidó cionisták törekvésével, amit javasolt és jóváhagyott a Kabinet is.
„Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti haza megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére, miközben világosan kell látnunk, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.”
Nagyon örülnék, ha ezt a nyilatkozatot az Egyesült Királyság Cionista Szövetsége tudomására hozná.
Szívélyes üdvözlettel:
Arthur James Balfour
A fenti nyilatkozattal ellentétben a Brit korona elsődleges célja nem a zsidók céljait volt hivatott kielégíteni, hanem a Török Birodalom amortizálását akarta véghezvinni. A Palesztinában élő lakósság, többségében arabok, akik török uralom alatt álltak, természetes szövetségesei voltak az angoloknak, Ezért hát úgy kellett a zsidók bevándorlását megszervezni, hogy az ne sértse a helyi arabok érdekeit. Ezt a britek a második világháborúig egy irányítható folyamat keretében a kezükben tartották, azonban a második világháború zsidóüldözései, a holokauszt, százezer számra növelte a zsidó alijázók, azaz bevándorlók számát. Az angolok mindent elkövettek, hogy a zsidó tömegeket visszatartsák, hajóikat visszafordítsák. Ezzel kialakult a zsidó-angol ellentét, mely a zsidókat saját védelmi szervezeteik, (Hagana, Irgun) létrehozására sarkalta. Az Irgun volt az, amely 1946. július 22-én a brit főhadiszállásnak fenntartott Dávid Király szállodát felrobbantotta, amely 91 halálos áldozatot követelt. Ez is befolyással volt arra, hogy az ENSZ közgyűlése 1947-ben egy olyan Palesztin rendezési tervet fogadjon el, amelynek értelmében egy arab és egy izraeli állam jön létre és Jeruzsálem egy különleges státuszt élvezve ENSZ felügyelet alá kerül. Bár a közgyűlés elfogadta a határozatot (még Izrael képviseletében David Ben-Gurion is), az Arab Liga tagállamai bojkottálták a döntést. Ide datálódnak az utcai zavargások, arab-zsidó összecsapások, konfliktusok.
Az ENSZ határozatot csak a folyamatokat egyre kevésbé kontrolljuk alatt tartó britek tartották be, akik 1948. május 15-ig ki kellett, hogy vonuljanak az akkor már hivatalosan is elismert Izrael földjéről. David Ben-Gurion pedig 1948. május 14-én kikiáltotta a szabad és független Ciónt, azaz Izrael államát.
Ettől kezdve a zsidók bevándorlásának a kontrolja nem brit, hanem izraeli kezekbe került és zsidók százezrei érkeztek Palesztinába. Voltak, akik kibutzokat, mezőgazdasági kolóniákat hoztak létre, voltak, akit területet foglaltak és voltak, akik arabokat űztek el lakóhelyeikről. A folyamat azóta is tart. Most nem akarok kitérni a szuezi válságra, a Jóm Kippuri ütközetre, Izrael és szomszédjai konfliktusára. Az írás célja az ellentétek gyökerének megvilágítása.
Izrael saját államának, haderejének, gazdaságának fejlesztéséhez jelentős támogatást kapott főleg az USA-tól, amivel élt. A palesztinok ugyan kaptak szovjet és arab pénzeket saját ellenállásuk megszervezésére, de ezek nem voltak koordinálva, önmagukon belül is számos frakcióra bomlottak, egymás közt is konfliktust gerjesztettek. A palesztin ellenállás a kezdetben kifejezetten polgári, majd szekuláris milicista jelleget öltött, vallási megmozdulás nem volt. Ha volt, azt csírájában elfojtották maguk között. Talán érdekes adat, hogy az El-Fatah felszabadítási szervezet akcióinak 70%-át saját ellenlábasai kiiktatására vitte véghez és csak 30%-al támadta a zsidó érdekeket. Csupán az elmúlt évek fejleménye a radikális dzsihadista milíciák megjelenése. Amúgy meg igencsak „szaglik” színrelépésük, mert tetteik nem összeegyeztethetők az iszlámmal és mintha vezetőik izraeli, vagy amerikai fizetési listáról kapnák jövedelmeiket. Nem is kell, hogy onnan kapják, elég, ha Katarból nyernek támogatást, az egy és ugyanaz. A nép vallási érzelmei persze, hogy felerősödtek, de ki várhatna mást, ha ilyen korrupt vezetés mellett és kilátástalanságban, ki másban, mint Allahban bízhatnának? Na, ez az a pont, ahol igencsak gusztustalan módon keveredik az őszinte vallási érzület, az erre alapozó dzsihadista társaságok színrelépésével. Ez utóbbiak bizonyos rang felett egyik oldalon sem szoktak ütközetek áldozatává válni, a megvezetett polgári lakósság és utóbbi időben az ártatlan gyerekek pedig annál inkább.
E konfliktus méretekre szabott megléte mindkét fél vezetőinek érdeke. Hangsúlyozom, nem a polgárokról beszélek. Amennyiben a jól kezelhető Hamasz és Hezbollah marad, Izrael jelentős összeget tud lehívni az USA költségvetéséből. Ugyanez a Hamasz és Hezbollah érdeke is, hiszem ők Iránból és Katarból kapnak védelmi támogatásokat. Ha hirtelen kitörne a béke, akkor az nagy baj lenne, nem jönnének a pénzek.
A jelenlegi konfliktus is ebbe a logikai rendbe illeszkedik. Fenn kell tartani, de bizonyos méreteken belül. A Hamasz és Hezbollah hosszú távú léte is garantált. Ők már tudják a leckét. Kiiktatásuk esetleg olyan túlmilitarizált szélsőséges dzsihadisták megjelenését eredményezné, akikkel sok idő megértetni mi a feladat és addig komolyan vennék ezt az Izrael ellenességet. Ma már nem létezhet olyan háború, vagy konfliktus, amely ne ugyanazt az érdeket szolgálná. Ha véletlenül van ilyen, az veszélyforrás és azonnal likvidálandó.
Tehát összegzem: 1948. május 14-e előtt az újkori történelemben nem létezett sem szabad és független Izrael, sem szabad és független Palesztina. Talán a történészeket és a vallási vezetőket ki kellene iktatni a vitákból. Mindketten azért kapják a fizetésüket, hogy bizonyítsák: ez a föld történelmileg hozzánk tartozik, vagy az Isten nekünk rendelte. Ilyen érvekkel nem lehet vitatkozni! Ha a Bibliai korokig nyúlunk vissza, akkor három földgolyó sem lenne elég minden nép területi követelésének kielégítésére!
1948. május 14-e előtt a palesztin és zsidó népnek évezredeken keresztül nem volt különösebb problémája egymással. Ha vallási, vagy etnikai bajaik lettek volna, az bizonyos, hogy addig felszínre került volna. Izrael állam megalakulásával és a zsidók betelepítésével kezdődtek a bajok. Izrael államiságával viszont van egy kis baj. Az állam fogalmához egy rögzített terület tartozik, ami Izrael esetében nincs. Azért nincs, mert változtatja. Újabb területeket foglal el, terjeszkedik… Akkor itt valami baj van. Emberi jogok, európai értékek? Hagyjuk… ezek üres szólamok és ott sem léteznek, ahol kitalálták őket. Simán érdekek mentén kell egyezkedni, de ahhoz őszinteség és megbízhatóság kellene, minden vallási töltet nélkül. Ennek pedig híján vannak a felek.
Fekete-fehér látásmód, a többséget ez jellemzi és ezt a szemléletet vetítik a világra. Egy arab szempontjából egy zsidó csak rossz lehet és az arab csak terrorista lehet a zsidó szemében. Ez a fekete-fehér látásmód. Ez az érzés alakul ki az emberekben, hiszen ezt sugallják a médiumok, amerikai filmek, stb. Továbbmegyek. A világon olyan csatornák vannak, melyek egyik, vagy másik fél mellett kötelezték el magukat (nyílván nem ingyen). Ezzel a zsidókat szenvedő, üldözött félként, a palesztinokat pedig üvöltöző, barbár hordáknak mutatják be, akik a robbantgatásokon kívül nem értenek semmihez. Szigorúan szelektálnak és nem mutatják be annak a félnek bűnös tetteit, akiket képviselnek. Pedig mindkét fél elköveti ezeket a tetteket. Ezzel exportálják ezt a fekete-fehér látásmód és nemzetközi szintre emelik egymás elleni gyűlöletüket. Még a melegek is élvezhetik a másság felcímkézettségét és toleranciára buzdítanak velük szemben. Ha viszont felmerül az arab-iszlám, vagy zsidó fogalma, akkor kizárt, hogy a melegek által kivívott toleráns megítélésben részesüljön egyik a másik térfelén. Ez pedig a szürkelátásmód. Pedig a zsidók sem egyformán látják a dolgokat és az arabok sem. Zsidókon és arabokon belül is vannak szélsőségek és olyanok, akik közeli véleményen vannak. Mikor kerülhetnek ők össze? Mikor fogják ők eldönteni saját jövőjüket? Nem hiszem, hogy ilyen érdek létezik, ami ezt lehetővé tenné. Addig pedig fennmarad a konfliktus és a világnak ezzel kell foglalkoznia. De mi közöm nekem ehhez? Ők is, mi is a pénzvilág áldozatai vagyunk.

A PÉNZVILÁG ÁLDOZATAI
Este 8 után filmcsatornákra kapcsolok… Az esetek nyolcvan százalékában amerikai filmek. Pisztolyok, gyilkosságok, szex minden fajtája, háborúk, a világ veszélyben és jön a megmentő. A brutális hős. Mostanában már a legfrissebb, tehát az iraki militáns dzsihadisták ellen bevetett megmentők tetteit is élvezhetjük. Tehát nyugi, van megoldás. Ha még intellektuális töltéssel is bír a film, akkor az is látható, hogy ebben a tekintetben is felülmúlhatatlan Amerika. Következtet, elemez, szintetizál és állandóan mozgásban lévő cselekménysor mellett logikailag összerak olyan cselekményeket, melyekre egy nem amerikai agy úgysem lenne képes. Csupa szupermen. Egy hatalmas kontinens kisebbségi érzésének pszichés tünetei a képernyőn. Eltorzult agyak tébolyult szüleményei. Csak a nézők egyre távolodó küszöbingerének kielégítése-e, tehát piacra termelés a cél? Csupán üzletről van-e szó?
Mindez fedés. Hiszen nem Amerikáról szól, hanem akiket fed… Fed, vagy FED (Federal Resources)? Amerika ebben egy izomrendszer szerepét játssza, ami képviseli ezeknek a pénzügyi hatalmasságoknak az érdekeit. De mivel az izomrendszer növekedésével fordítottan arányos az agy kapacitása, ezért idővel ez a fajta evolúció kihalásra ítéli alanyát. Így jártak a dinoszauruszok is.
Ha ez így működik, akkor menjünk végig a pénz hatalmának logikáján. 
Védelem: E szerint nincsenek országhatárok népek között. Az igazi határ a szegénység és gazdagság között húzódik. A gazdagságból lehet a szegénységbe távozni, de a szegénységből a gazdagságba nagyon nehéz. Ott igazi határok húzódnak. Tehát teljesen felesleges egy szegénynek egy másik országba távozni, ott is szegény lesz. Egy gazdagnak, pedig mindenhol jó, a legszegényebb országban is, ott is gazdag. Ezt a hatalmat pedig körbe kell bástyázni. Ugyan mivel? Erénnyel? Morállal? Vallással? Azzal nem lehet, mert ezek az ideák ellentétesek a pénz logikájával. Marad az álságosság, a pénzen kreált vallás és annak szervezetei, az egyházak, illetve a félelem érzetének fenntartása, a terror. Állandóan üldöznek, támadnak és féljünk…És mindig csak a jókat bántják, a fene vigye el! Veszélyben Amerika! Soha sincs veszélyben Csád, Szomália, Zimbabwe, Nepál, Mianmar, vagy Románia, Szlovákia (Magyarországot érintettség miatt direkt nem említem). Sikerült úgy átprogramozni az agyunkat, hogy nem törődünk saját bajainkkal, vizeink állapotával, földjeink termékenységével, a mélyszegénység növekedésével, az afrikai és ázsiai éhínséggel, hullahegyekkel, hanem csak azzal az óriási bajjal, amit a pénzvilág önmaga gerjeszt. Ez az egyházaktól ellesett recept. A prófétákra mért szenvedéssel és életúttal foglalkozz, ne a sajátoddal… Pedig a próféták sem ezt akarták. Ők igenis azt hirdették, hogy törődj a szegényekkel, a bajba esettekkel és szállj szembe a zsarnokkal…Na, ezt kellett kifacsarni és vallás helyett egyházakra bízni a tanítást.
Törvénykezés elvei: A Föld gazdagabb fele a gyarmatosítással, azaz a világ kirablásával megteremtette a jóléti társadalmak alapját. Amikor már nem tehette tovább, törvénybe iktatta azokat az elveket, melyek tiltják mások számára ugyanannak az útnak a bejárását, melyen ők meggazdagodtak. Hirtelen demokráciák lettek, bebetonozták jólétüket és ugyanígy bebetonozták azok kisemmizettségét, akiket kifosztottak. Bár a megszólalások szintjén az emberi jogok alapvetőek lettek, de a tőkeelosztás miatt csak azok emberi jogainak védelme vált lehetővé, akik mögött a tőke a védelmet megteremtette. A nyersanyagtermelő népek nem juthatnak el a feldolgozás privilégiumához, a pénzt termeléssel előállítók pedig nem rendelkezhetnek saját betétjeik felett korlátlanul. Ennek kontrollja törvényesen is kikerül a kezük alól. Ettől kezdve elég csak a pénzforgalomra kiterjeszteni a törvénykezést, az majd kívánság szerint alakítja az életet. Így az válik rebellissé, akinek eltitkolt jövedelme és nem bankban tartott pénze van.
Valós gazdasági ellenség: A pénz logikája nem viselheti el azt a réteget, amely nem képes fogyasztóvá lenni. Ettől meg akar szabadulni, hiszen ők nem képviselnek vásárlóerőt. Ebből ma kb. 2 milliárd él a földön. Őket lehetne kontinens szerint is csoportosítani, de felesleges. Elég körbenézni. Ez az a réteg, melynek nem kipusztításáról, hanem magára hagyásáról beszélhetünk. Ugyanis felesleges bármit tenni, a magukra hagyatottság éppen elég. Az ilyen okokból meghaltak évente százmilliókat tesznek ki. Ennyi áldozatot egy háború sem képes produkálni. Csak Afrikában évente több mint 45 millióan halnak éhen. Ezek nem természetes éhínség eredményei, hanem „előállított” szegénység produktumai, akár a nyugdíjas, hajléktalan, vagy hiteltartozás alanyainak esetében.
A magukra hagyatottság hatásfoka erősíthető, ha az egészségügyi ellátás nem hatékony, esetleg megszűnik és az oktatás is alacsony színvonalú. Ha az értő agyak szintje lejjebb száll, akkor befolyásolhatóvá, manipulálhatóvá válnak.
Megoldás a védelemre és a tőkehozamok további növekedésére: A pénz logikája azt kívánja, hogy a valós gazdasági ellenséget magára kell hagyni. Azért, hogy se ők, se más ne rájuk figyeljenek, válsággócokat kell létrehozni. Ezzel el lehet terelni a figyelmet a valós hullahegyekről és az emberek saját bajairól. Ezekből a válsággócokból kell a félelmet exportálni. Így fegyverkezési hullám indítható el, ami jelentős hitelkihelyezéseket eredményez. A válsággócokat olyan helyekre kell elhelyezni, ami segít a valós gazdasági ellenség csöndes kiiktatásában, ugyanakkor elég közel van azokhoz, akiknek a pénztárcáját meg lehet célozni. A termék neve: terror. Előállítása alig kerül pénzbe, ugyanakkor eladása jelentős extraprofittal jár. Aki ezt a terméket nem vásárolja meg, vagy nem veszi igénybe a megmentő szolgáltatásait, az nem demokrata, annak esélye sincs, hogy a korábban rablással, mostanság pedig spekulációkkal gyarapodó pénzvilágtól hitelmorzsához jusson. Emiatt a demokrácia fogalmát fetisizálni kell és dogmává kell emelni. A demokrácia így önmaga válik a káoszalkotás eszközévé, hiszen el lehet benne tüntetni a döntéshozót, magát a pénzt. Talán a szakértelem és a morál diktatúrája jobb lenne..
További lehetőség az egymás mellett élő népek egymásnak uszítása, a politikai pártok egymás közötti leszámolása, etnikai és vallási csoportok konfliktusai, háborúi. 
Kivel kell leszámolni: A pénz nem szereti, ha működésének logikáját látják. Azokkal kell elsősorban leszámolni, akik ezzel tisztában vannak, ellene tesznek, vagy szemeket nyitnak e bűnös logika felismertetésére. Így ellenség az, aki lát, ért és tanít arra, amit lát. Ellenség az, ki a konfliktushelyzeteket, háborúkat békés úton meg kívánja oldani úgy, hogy az szembe megy a konfliktus szervezőinek programjával. Jótékonysági, humanitárius akciókat fel kell számolni. Csak azok foglalkozhatnak ilyesmivel, akik a pénz oldalán állnak, hogy láttassák a világgal jó szándékukat. Egyéb halandótól nem származhat szeretet, segítőkészség… Ha mégis, az nem kommunikálható.
Mivel a pénz felett rendelkezők csak olyan szereplőkkel játszatják el a konfliktusos, háborús eseményeket, akiket ismernek, és akikkel az előre megírt forgatókönyv szerint játszatják le az eseményeket, ezért minden új szereplő, akikre nem számítottak és utólag sem mennek bele a deal-ekbe, illetve saját igazságérzetük szerint cselekszenek, nem kívánatosak a színtéren.
Mi a cél: A cél az állandó konfliktushelyzet fenntartása. A cél az, hogy zsidózz, arabozz, cigányozz, románozz és hidd el, hogy ők bajaidnak a forrásai. Persze nem csak neked kell ezt elhinni, hanem nekik is rólad. Erre szolgál a kommunikáció és a médiumok. Ha már nem lehet tovább tartani a konfliktust, mert a benne résztvevők felismerték az átverést és béke felé hajlanak, akkor gyorsan kreálni kell egy másikat, harmadikat, majd így tovább. Mesterségesen destabilizált övezeteket kell képezni olyan vadállatokkal és brutális hadviseléssel, ami nem csak konfliktust állít elő, hanem az eszmét is lejáratja, hiteltelenné teszi, ami a szemeket felnyitná és rámutatna a konfliktusok valós okaira.
Itt pedig váltsunk. Tekintsük át e kérdést az evolúció szempontjából.
Vissza az evolúcióhoz: Az erkölcs, hit, tisztesség, becsület mind olyan kategóriák, ami szembe megy az evolúcióval. Ezek olyan értékeket emelnek be a társadalomba, amelyek megmentik azokat az egyedeket, melyek amúgy kiszelektálódtak volna. Az az egyed tudott fennmaradni a törzsfejlődésben, amely az alkalmazkodás mellett lesből támadt, erőt mutatott, területet foglalt el és dominált. Az a kancsal oroszlán, amely a gazellával inkább az erények és a szeretet mentén filozofált volna, kipusztult. Nos, a pénz logikája megszüntette az erény, hit és szeretet értékrendjét, visszaállította a lesből támadó sunyi egyedek dominanciáját és térnyerését. Ha pedig mindez már nem az egyedek szintjén, hanem a hasonló értékrenddel bíró egyedek szövetségének szintjén jelentkezik, akkor eljutunk a mai állapot mögöttesének megértéséhez. 
Ha mindezt összetesszük és ráhúzzuk az adott térségre, akkor elkezdődhet a Közel-Kelet analízise:
1. A közel-keleti népek, szírek, irakiak, palesztinok sorsa a kutyát sem érdekli. Hagyják őket szenvedni, meghalni. Drámájuk hiteles, mert a képernyő alján a néző vércsíkot lát, így figyelme, értékítélete manipulálható. Hol vannak most a szaúdi, öbölmenti gazdag testvérek? Mintha hallgatnának. Persze, hogy hallgatnak. Nem olyan gazdagok ők már, hiszen pénzükkel a bankok rendelkeznek. Gazdagságuk látszólagos, költekezésük irányított. 
2. Az izraeli állampolgárok meg vannak vezetve, mert vezetőik elültették bennük az arab ellenségképet, mely most kibővült az iszlámellenességgel. Ehhez kreáltak is egyfajta iszlámot, ami félelmet gerjeszt. Akik közülük nem így látják, azok nincsenek hatalmon.
3. A médiumok elemzése a felszínt karcolgatja, rakétázásokról, vaskupoláról, becsapódásokról, válaszcsapásokról beszélnek, de ez a tyúk és tojás dilemmája.
4. A zsidó és palesztin vezetők, legyenek azok Hezbollah, vagy Hamasz irányítók gennyesre keresik magukat. Az USA szenátus tejel, védelmi pénzeket utal Izraelnek. Katar a Hamasz-t és Irán pedig a Hezbollah-ot támogatja. Az USA hadiipara, gazdasága lendületbe jön, területi pozíciói erősödnek. Mindenki tudja: ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása. A cél: a konfliktus maga. A tárgyalások is ide lyukadnak ki. A kérdésre, hogy mi a közel-keleti helyzet megoldása, az a válasz, hogy nincs válasz. Két-három évente palesztin népirtás, melyben a világ negyedik legerősebb hadserege erőt demonstrál és valós ellenség helyett ártatlan gyermekeket és fegyvertelen polgári személyeket öl, majd erre válaszul két népirtás között palesztin rakétázás következik. Fenntartható a gyűlölet érzete és az üldözöttség látszata azok részéről, akik palesztin telepeket foglalnak el, rombolnak le, vágnak ki olíva ültetvényeket. Ha pedig a népek zsigerből utálják egymást, a vezetők nyugodtan tömhetik a zsebüket. Ők nem esnek áldozatul sohasem.
Nekünk pedig el kell hinnünk, hogy három zsidó fiatal meggyilkolása és egy palesztin ifjú elevenen megégetése a konfliktus oka… Szegények, eszközeivé váltak egy manipulációnak, ártatlanul.

ISIS, AZ ISZLÁM KALIFÁTUS ÉS EURÓPA
Újból vissza az amerikai filmekhez.
Nincs az az amerikai film, ami ne erőszakból állna és annak tudati elplántálásából, hogy az amerikai erőszak a legfejlettebb, ami ellen nem lehet tenni. Ez az erőszak már akkora, hogy általa lehet igazságot teremteni. Azaz az igazságnak nem eszköze az erőszak, hanem az erőszak önmaga az igazság. Így válik az amerikai erőszak a világ megmentésének tézisévé. Amerika történelmét ismerve, az indiánok kiirtását, fekete rabszolgák alkalmazását és fajelméleten alapuló tenyésztését követően érthetővé válik, hogy alakult ki ez az amerikai elme. Bizonyos, hogy ma az USA-ban élni jó és egy állampolgárnak sem jut eszébe az, hogy firtassa, jóléte milyen alapokon nyugszik és milyen jelenbeli történések okozzák inputjait. Az sohasem merül fel, hogy a világ egy más országának polgára számára mindez nem adatik meg. Az erőszak szemlélet rávetítésével a helyzetekre, melyek hollywoodi megvilágítást kapnak, egyes világpolitikai események érthetővé válnak mindazok számára, akik e filmek bűvöletében élnek, de taszítóak és érthetetlenek azoknak, akik tudják, hogy ezek a beállítások a valóságban nem történhetnek meg. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a valóság teljesen más.
Vegyük alapnak azt, hogy csak érdek létezik, jogok, igazság, érzelem, emberség és efféle maradi hívságok már rég nem játszanak. Továbbá minden médiahíreszteléssel szemben azt is kiköthetjük, hogy Izrael, Amerika és Irán egyeztetett módon vesznek részt a helyzet alakításában. Igen, ez furcsa, de a tények makacs dolgok. Irán, azaz a perzsák és a zsidók ötezer éves közös története nem hasonlítható össze pl. Európa népeinek kb. ezerötszáz éves összerázódásával. Magyarul: a közvélemény teljesen másról tud, mint a valóság, de ez a dolgok rendje.
A harmadik alapigazság pedig, hogy csak ármánnyal, zavarkeltéssel, konfliktusok és háborúk szításával lehet pénzt csinálni, békében ez nem hatékony. A közel-kelet álságos konfliktusai éppenséggel sokkal elenyészőbbek a világ egyéb válsággócainak, Ázsiának és Afrikának belső bajainál, de azoknak egyrészt nincs annyi pénzük, hogy megfinanszírozzák bajaik kikiabálását, másrészt a közel-keleten három világvallás gyökerezik, amelyek követői a világ több mint felét adják. Gyakorlatilag ezért importálható az itteni szarkeverés (sajnos az ármány, zavarkeltés nem elég kifejező) a föld minden tájára. A valamelyik valláshoz tartozás okozza azt a szürkevakságot, ami miatt az emberek véleményt formálnak. Ezért az itt felkorbácsolt üldöztetések, szenvedések, kiválasztottságok a hírfolyamban felülmúlják pl. Afrika évi 45 millió éhhalálát, amire egyáltalán nem vetül figyelem. Sőt, a lélekrabló új-keresztény szekták terjesztése miatt még Afrikában is Jeruzsálemért imádkoznak szerencsétlenek, nem saját talpra állásukért, éhínségük megszűnéséért.
Amikor kiderül, hogy azok a felfedezések, melyeket ma a repülés, elektronikai ipar a polgári területeken újdonságként alkalmaznak, már a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben az USA katonai rendszereiben használatban voltak, akkor miként feltételezzük, hogy a politika terén nem ilyen, előre kiszámított léptekkel történik a tervezés és megvalósítás.
A 2001-ben bekövetkezett a WTC elleni terrortámadás, ami lehetőséget adott Afganisztán és Irak elleni háborúra. Ezekben az országokban a „demokráciának” sohasem voltak történelmi hagyományai. A középkori véreskezű, drakóni uralkodók, mint Al-Hadzsadsz bin Juszuf álltak történelmi példaként e népek fölött, akiknek a mai kori egyik megtestesítője Szaddam Husszein volt. Az ő elmozdításával megszűnt a rend. Lehet vitatkozni, hogy zsarnok volt-e Szaddam, vagy nem, de egy biztos, Irakban biztonság és rend volt. Hiába a számtalan felekezeti és etnikai hovatartozás, nem jelenhetett meg a felszínen ezek belső ellentéte, egymás feletti dominanciája. Afganisztánban megerősödtek a CIA által kiképzett vérgőzös mudzsahidok, akik a szovjet csapatok kiűzése után maguk is ezer frakcióra szakadtak a hatalomért versengve. Teljesen mindegy, hogy ezek a vadállatok szerették-e Amerikát, vagy sem (mert sokszor ezen a szinten vetődik fel a kérdés), a lényeg, hogy katyvaszt kavarnak, destabilizálnak. Ráadásul Szaddam elmozdításával ők is beleszólnak a poszt-szaddami rezsim hatalmi egyensúlyába. A radikalizáció és ezzel destabilizáció hirtelenséggel felütötte fejét Szomáliában, Kenyában, Nigerben, Nigériában, Szudánban, Maliban, Algériában és egész Észak-Afrikában. Hát nem érdekes? Mibe kerülhetett az adófizetőknek ezt a logisztikát megfinanszírozni? Mert ugye nem gondolják, hogy léteznek ma gazdag arab sejkek, akik ezt pénzelték? Ma minden gazdag arab sejknek olyan bankban van a pénze, ami teljes kontroll alatt áll és nem teszi lehetővé, hogy ellenőrizetlenül költsön. Van azonban két kis királyság-emírség. Szaúd Arábia és Katar. Ők az USA helyi helytartói, Amit ők finanszírozhatnak az olyan, mintha az USA tette volna. Az ő pénzeik mérnöki szivárogtatásával lehetett éleszteni arab tavaszt, szíriai felkelést, iraki egyensúly eltolódást, török belső viszályt, stb. A szíriai kormányellenes lázadás polgári kezdeményezés bázisán állt. Ez tolódott el a pénzcsapok manipulálásával az iszlamista pitbullok irányába. Az eredmény: általános fenyegetettség… Bombajó üzlet. De nézzük, mi is történt?
2003-ban USA csak úgy tudta megszállni Irakot, ha Iránnal egyeztet előtte. Ebben az egyeztetésben Izrael érdekei jócskán benne voltak. Szintén nem maradhatott ki Bashar Aszad elnök ebből a dealből, hiszen Szíria, Irán partnereként nem lobbanhatott be az iraki helyzet alakításába. Amúgy pedig USA katonailag gazdaságosan kívánta megoldani a megszállást, azaz a lehető legkevesebb saját erőt akarta kockáztatni, ezért a destabilizálás érdekében Irán akcióira is számított. Az eredmény nem is maradt el, hiszen Irakot a megszállást követően, az északi kurd területeket leszámítva gyakorlatilag amerikai és iráni érdekszférára lehetett osztani. A Szíriával megkötött deal alapján pedig Szíria szabadon ideengedte az országában amúgy sok fejfájást okozó dzsihadista alakulatokat azzal a feltétellel, hogy csak oda, visszaút nincs. Ennek a dealnek a levezénylésében Rustum Ghazaleh titkosszolgálatokat vezénylő tábornok játszott szerepet, akit a hágai nemzetközi ítélőszék azért keres, mert Rafik Hariri libanoni elnök elleni merénylet megszervezésével vádolja, hiszen korábban Ghazaleh a Libanonban állomásozó szíriai erők főparancsnoka volt.
Így kerültek dzsihadisták, szunnita és síita részről egyaránt az iraki hadszíntérre és ezzel magyarázható, hogy nem amerikai, hanem csakis iraki vérre szomjaztak mind. Szaddam elmozdításával és a káosz kialakításával pedig mindenki ott nyúlta le az olajat, ahol tudta, rabolta ki a bankokat és privát érdekeltségeket. Na persze a rablásból az iraki arzenál sem menekült meg. Irak gazdag falat volt minden militáns résztvevő számára. Nuri Al-Maliki bábfigurája iraki elnökként pedig egy másik szcenáriót is előkészített. Nuri Al-Maliki síita vezető, aki ugyan szekuláris gondolkodású, azonban mégis a síiták javára billentette a belső egyensúlyt. Ehhez a szunnita államelnök helyettest is el kellett mozdítania. Igaz, ment az magától, mert ha marad…?? A síiták dominanciája felerősítette a kezdetben Al-Kaida hű szunnita csoportok aktivitását. Az arab tavasz beköszöntése Észak-Afrikában pedig tovább erősítette aktivitásukat. Ugyanis mindenhol a szunnita Muzulmán Testvériség került hatalomra, egyedül Szíriában maradt a rezsim. Irán akkori elnöke, Ahmedinadzsat gyorsan elrohant Egyiptomba, hogy Murszi elnökkel a síita-szunnita ellentétek ellenére baráti egyezségeket kössön, de ezek nem tartottak sokáig. Az egyezség hosszú távon azért is fontos lett volna, hogy az Irán szövetséges szíriai rezsimet Egyiptom ne támadja meg, de ez Murszi fejében másképp alakult. Murszi a szunnita szélsőséges szelefi párt, a Nuhda támogatását is élvezte. Ő meg akarta támadni Bashar Aszad erőit, és ha ez sikerült volna, akkor az egész térség lángba borult volna. Az egész térségen belül pedig Izrael is ott szerepel. Izraelnek mindenképpen szüksége van konfliktusra, hiszen ebből él, de nem ekkorára és ilyen közelire… Izraelnek egy iráni nukleáris fenyegetettség képviseli a megfelelő nagyságrendet. Egy ilyen nukleáris dráma közjátékká eszkalálásában az iráni vezetők is partnerek voltak. Ugyanígy Izrael még képes egy Hezbollah, vagy Hamasz féle színjáték irányítására is, ahol a vezetőkkel lezsírozza előre a koreográfiát. Ezekben a konfliktusokban csak ártatlan, be nem avatott állampolgárok tudnak csak meghalni minden oldalon. De egy közvetlen szomszédjában robbanó tűzfészek kezelésére, melybe Egyiptom is beszáll, már Izrael képtelen lett volna. Így Murszi veszélyessé vált. Számtalan egyéb vezetésbeli hibája, az Egyiptomot elborító belső elégedetlenség, ellátáshiány, szegénységnövekedés mellett, Murszi szíriai ellenzéket támogató és konfliktusba avatkozó szándéka vezetett Sziszi tábornok színre lépésére Egyiptomban, aki katonai hatalomátvételt vitt végbe. Ha ez nem történik meg, Izrael biztonsága sérül. (…)
A “világ muzulmánjainak vezetője”, az Iszlám Állam “kalifája” zsidó és Moszad-ügynök

Drábik János:

Az egyenlők és az egyenlőbbek

A liberális demokrácia és a szervezett magánhatalom

Fontos a hatalomgyakorlás megértése egy olyan időszakban, amikor folyamatosan támadják azokat, akik a jövő lehetőségeire vetve tekintetüket új utakat keresnek nemcsak saját népük, államuk, de Európa, sőt az egész emberiség számára. A hatalmat országonként és globálisan is két erő: a szervezett közhatalom és a szervezett magánhatalom együttesen gyakorolja. A két hatalom nemcsak verseng egymással, de együttműködik is, mert egymásra van utalva.

A szervezett közhatalom a képviseleti és a részvételi demokráciában is, elsősorban a közérdeket és a közjót szolgálja, a közakaratot, továbbá az egyenlőség elvén alapuló szociális igazságosságot képviseli. A közhatalom esetében a hangsúly a társadalmon, mint szerves egységet képező közösségen van. Ha ez a rendszer jól működik, akkor az egyéni érdek alárendelődik a közérdeknek. A szervezett közhatalom a részvételi- és érdemi demokrácia keretei között igyekszik biztosítani az esélyegyenlőséget, és elvileg ma is a Montesquieu által leírt államhatalmi ágak megosztása alapján működik: vagyis a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom nemcsak kölcsönösen kiegészíti, de ellenőrzi és egyensúlyban is tartja egymást.
A szervezett magánhatalom az egyénnek és a magánérdeknek ad elsőbbséget a közösség érdekeivel szemben és az egyén individuális jogait hangsúlyozza a közösség kollektív jogaival szemben. A közjó szolgálata helyett az egyéni boldogulásnak, az önérdek érvényesítésének, sőt az önzésnek ad elsőbbséget, lehetővé téve a szélsőséges vagyoni viszonyok kialakulását és az ezen alapuló hatalmi különbségek létrejöttét.
Mindezt azért bocsátottuk előre, hogy egyértelművé tegyük, mit jelent ma a liberális demokrácia. A liberalizmus történelmileg olyan új eszme- és normarendszert jelentett, amely elkerülhetetlennek tekintette a szüntelen változást. Ez az eszmerendszer a konzervativizmusra való reagálásként jött létre és a modernség tudatos vállalását hirdette. Képviselői arra törekedtek, hogy nézeteikkel befolyásolják a társadalom és az állam valamennyi intézményét megszabadítva azokat az irracionalizmus maradványaitól. A klasszikus liberalizmus követői elengedhetetlennek tartották a haladást, de azt is tudták: ahhoz, hogy a történelem a maga természetes menetét kövesse, szükség van folyamatosan a reformokra is. A szocialisták lényegében ugyanazt akarták, mint a liberálisok, de a liberalizmus programjának megvalósítását fel akarták gyorsítani a forradalmakkal.
A modernitásnak az volt a lényege, hogy a változás legyen a normális állapot. A konzervatívok viszont azt mondták, hogyha túlhajszolják, akkor ez veszélyes lehet és ez ellen védekezni kell. Azok voltak a liberálisok, akik a hangsúlyt arra tették, hogy mindent meg kell tenni az emberi szabadság maximális kibontakozása érdekében. A szocialisták viszont azt mondták, hogy ezt a folyamatot akár forradalommal is fel kell gyorsítani, és nem elég a szabadság, de a társadalmi igazságosságra is szükség van. Mindhárom ideológia a népet akarta hozzásegíteni a felemelkedéshez, a jóléthez, a boldogság eléréséhez, lehetőleg olyan ésszerűen, amennyire csak lehetséges. A problémát az okozta, hogy nem tudták megmondani ki a nép. A liberálisok szerint a nép az önrendelkezéssel bíró egyének összessége. Azt már nehéz volt megválaszolni, hogy kit lehet magával szabadon rendelkező személynek, autonóm egyénnek tekinteni. (Pl.: a gyermekeket, öregeket, elmebetegeket, munkanélkülieket, idegeneket, bűnözőket korlátoltan cselekvőképesnek tekintették, és sokáig a nők sem voltak a férfiakkal egyenjogúak.)
Ha elismerjük, hogy minden társadalmilag felelős egyén gyakorolhatja szuverén jogait, az már problematikus: hol van annak a határa, hogy az egyik egyén szuverén jogainak a gyakorlása ne sértse a másik egyént ugyanilyen jogainak a gyakorlásában. A közhatalomhoz, az államhoz való viszony vezetett ahhoz, hogy a liberálisok és a konzervatívok 1848 után összebékültek, mert felismerték, hogy mindketten a magántulajdon alapján állnak, míg a szocialisták a köztulajdont szorgalmazzák. A konzervatívok és a szocialisták is közel kerültek egymáshoz, mert mindkettő a kollektív érdekeket hangsúlyozta az individualizmussal szemben. Így született meg a szociál-liberalizmus, vagy liberál-szocializmus.
A liberális pártok többsége lemorzsolódott, de a működő nagy pártok lényegében liberális programot valósítottak meg. Tanúi lehettünk, hogy a XX. század egészében előretört a liberalizmus. 1989, amely látszatra meghozta a liberalizmus teljes győzelmét, valójában a liberalizmus globális hanyatlásának a kezdete volt, mert megindult a felbomlása, majd pedig a poszt-liberális korszak fokozatos kialakulása. 1989-ben a hagyományos liberalizmus túlgyőzte magát, és szélsőséges neoliberalizmussá fajult. Az esélyegyenlőségen és versenyen alapuló ökonómia, vagyis a szükségleteket kielégítő termelőgazdaság és a szociális piacgazdaság helyére a krematisztika, a forgalomnak és a fogyasztásnak, valamint a pénzzel való spekulációnak elsőbbséget adó pénzgazdaság és pénzuralmi rendszer lépett. Ebben az új rendszerben a cél az, hogy a pénzből még több pénzt lehessen előállítani. A szociális igazságosságon alapuló jóléti államot, a pénzrendszert tulajdonosként irányító szervezett magánhatalom az államot szolgáltató intézménnyé alakította át. Ez a karcsúsított szolgáltató állam a globális szervezett magánhatalom - a pénzhatalmi világelit és impériuma – kiszolgálójává vált. A pénzhatalmi világelit felgyorsította a szuverén nemzetállamok integrálását államok feletti struktúrákba, és megkezdte az egy-központból irányított Új Világrend és világkormányzat létrehozását.
A liberalizmus érvényessége a pénzuralmi világgazdaság és a szervezett magánhatalom ideológiájaként már 1968-ban kétségessé vált, a nyugati világon végigsöprő diáklázadások nyomán. Ez az eszmerendszer, amely eddig a társadalmi és technikai modernizáció központjában állt, fokozatosan elveszítette hitelét. 1989 óta pedig végképp bebizonyosodott, hogy a gazdasági és társadalmi liberalizmus többé már nem hatékony politikai ideológia. Helyébe a globalizmus világrendszere lépett, a totális uralom új változata. Ez a pénz- és korporációs oligarchiának – az alibidemokrácia kiüresedett formáit használó és az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzködő – neoliberális diktatúrája. 1968 lázadó ifjúsága azt a világrendet tagadta meg, amely értéket nem-termelő kamatszedő kisebbségre és függőhelyzetű többségre osztotta fel a társadalmat. A többség kamatfizetés formájában éhbérért, vagy ingyen dolgozik a pénzvagyonos kisebbségnek. 1968 tehát alapjaiban ingatta meg a liberalizmust, mint uralkodó ideológiát.
A klasszikus liberalizmus, a XIX. századi szabadelvűség, történelmileg az abszolút uralkodóval és a tekintélyuralmi rendszerekkel szembeni küzdelmet jelentette, az egyéni emberi jogok és a politikai szabadságjogok kivívása érdekében. Ezek a klasszikus liberális értékek ma már minden érdemi demokráciában érvényesülnek, legyenek azok konzervatívok, nemzetiek, keresztények vagy szocialisták és szociáldemokraták.
Ma már a liberalizmus utáni korszakban élünk, mert azok a nemzetállamok, amelyek liberális demokráciának tekintik magukat, valójában a szervezett magánhatalom uralma alá kerültek. A transzatlanti térség fejlett államaiban is a pénzhatalmi világelit - a lakosság 1%-ka - olyan óriási pénzügyi és vagyoni fölénnyel rendelkezik, hogy a közhatalom, amelynek a társadalom 99%-ának a szükségleteit, érdekeit és értékeit kellene képviselnie, ennek már nem képes eleget tenni. Egy demokratikusan legitimált kormányzat is csak akkor tudja kötelezettségeit teljesíteni, ha kellő anyagi bázissal, pénzügyi forrásokkal és közvagyonnal ki tudja egyensúlyozni a szervezett magánhatalom óriási pénzügyi- és gazdasági fölényét.
A közhatalom képviselőjének - a nemzetállamnak - azonban még a fejlett ipari országokban sincs elég ereje ahhoz, hogy ellenálljon a szervezett magánhatalom túlsúlyának. Ezért ma a liberalizmus már nem a klasszikus emberi jogokat és politikai szabadságjogokat jelenti, hanem a pénzvagyonnal rendelkező 1% számára biztosítja a 99% szabadságával való korlátlan visszaélés szabadságát. Akik most a liberális demokráciát féltik, valójában a pénzhatalmi elitnek a korlátlan szabadságáért emelnek szót. A mindenkit megillető szabadság soha nem volt azonos a visszaélés-szabadságával, a szupergazdagok dekadens liberalizmusával.
A poszt-liberális korszak szélsőséges vagyoni viszonyai teszik lehetővé, hogy a globális elit az egyes országokban megszerzett pénzügyi és gazdasági fölényét a korrupció legváltozatosabb technikáival konvertálja át politikai döntésekké, mert a közhatalom képviselői nem képesek ellenállni a szervezett magánhatalom pénzügyi és gazdasági fölényének. Ezért ma, aki a liberális állameszme megtagadását kéri számon, például, a magyar kormány vezetőjén, annak először meg kellene pontosan határoznia, hogy kinek a szabadságára gondol, amikor a liberalizmusra hivatkozik: az értékteremtő munkát végzők szabadságára, vagy pedig a pénzhatalmi elit korlátlan szabadságára.
A jelenlegi alibidemokrácia ma a szervezett magánhatalom gyakorlásának a zavartalanságát jelenti, vagyis azt, hogy a népszuverenitásra támaszkodó legitim kormányok se korlátozhassák a magánhatalmat a közérdekre és a közjóra hivatkozva. A szervezett magánhatalom azért kényszerítette rá az európai nemzetállamokra az Európai Uniót, és alakította át egy államok feletti birodalmi struktúrává, amelyben a hatalomgyakorlás döntőmódon a pénzhatalmi világelit által kiválasztott és pozícióba helyezett bürokratákhoz került, hogy lehetőleg minden korláttól mentesen tudja érvényesíteni akár legönzőbb partikuláris érdekeit is.
Az európai sajtónak az a része, amely gombnyomásra össztüzet indított egy karizmatikus európai politikus ellen, mert termékeny gondolatai voltak arról, hogy miként kerülhet ki Európa a dekadens liberalizmus által okozott jelenlegi válságából, valójában azt bizonyította be, hogy ennek az ál-liberális sajtónak már semmi köze sincs a szólásszabadsághoz. Ezek az irányított véleményformálók azt vetik a magyar kormányfő szemére, hogy klasszikus liberálisból nemzeti-konzervatív populista lett, és Magyarország az irányítása alatt ’nem-demokráciává’ alakult át. A szervezett magánhatalomnak ezek a kiszolgálói azt sérelmezik, hogy a magyar miniszterelnök politikájának alapja a nemzet, az egyház, a kulturális örökség, az „apa-anya-gyerek” családmodell és a keményebb fellépés a bűnözőkkel szemben. Ehhez még hozzátették, hogy Orbán Viktor kormányzása idején kriminalizálták a hajléktalanokat, és jobbra tolódás következett be a bevándorlás, valamint a globalizáció vonatkozásában. Magyarországon a közelmúltban rehabilitálták Horthy Miklós egykori kormányzót és tananyaggá váltak olyan 1940-es évekbeli szerzők, mint Nyírő József. A kormányzó FIDESZ-KDNP több olyan történeti intézetet is létrehozott, mint például a VERITAS, amelynek az élére revizionista történészt neveztek ki.
A szervezett magánhatalomnak ezek a képmutató védelmezői felteszik a kérdést: meddig haladhat egy EU-ország ilyen antidemokratikus irányba? Azt vetik Orbán Viktor szemére, hogy 2014. július végén arról beszélt Erdélyben: kételkedik a liberális demokráciában és helyette Kínát, Oroszországot és Törökországot tekinti olyan államnak, amely példát mutathat a válsággal küzdő európai országoknak.
A pénzhatalmi világelit olyan szócsöve, mint a Wall Street Journal is, 2014. július 31-i számában azt állította, hogy Magyarországon jelenleg egy lassú átalakulás megy végbe a puha autoriter állami berendezkedés irányába. Orbán Viktor il-liberalizmusra vonatkozó kijelentése arra figyelmeztet, hogy a szabadpiacok és a szabad társadalmak erőteljes védelemre szorulnak. A tekintélyelvűek mindig lesben állnak, hogy kihasználják a demokrácia gyenge pontjait. A nemzetközi pénzvilág lapja végül felszólítja Nyugat-Európát, hogy válságban lévő gazdaságának a beindításával bizonyítsa be mire képes a szabadság. Az amerikai elnököt pedig arra kérte, hogy emeljen szót a liberalizmus eszmerendszerének a védelme érdekében.

Foglalkozott Orbán Viktor beszédével a The Washington Post című lap is, azt állítva, hogy a magyar miniszterelnök a putyini Oroszországot tekinti példaképének. Az orosz elnök nyomdokain járva olyan rendszert akar bevezetni, amelynek legfőbb elemei a nacionalizmus, a vallás, a konzervatív társadalomszemlélet, az államkapitalizmus és a kormánynak a tömegtájékoztatás feletti hegemóniája.
Minderre azért emlékeztetünk, hogy szemléltessük, miként irányítja a szervezett magánhatalom a liberális demokrácia kulisszái mögé rejtőzve a világot. Láthattuk, hogy a pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő globális média illetékesei semmi egyebet nem tettek, mint felsorolták a szervezett magánhatalom közhelynek számító sérelmeit és szorgalmazták annak orvoslását.
A szervezett magánhatalom úgy működik, mint egy egész világot átfogó multinacionális óriáscég. A legfőbb döntéseket a tulajdonosok hozzák, az a mintegy 300 szupergazdag bankárdinasztia, amelyet részletesen bemutatott David Rothkopf a Superclass című munkájában. A tulajdonosok döntéseinek a végrehajtását az igazgatótanács tagjai ellenőrzik. Ide tartoznak többek között a nagyobb államok elnökei, kormányfői, a nagy nemzetközi szervezetek vezetői, az ENSZ, a Világkereskedelmi Szervezet, a NATO, az Európai Unió, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, valamint a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, az EKB és a többi hasonló szervezetnek a vezetői. A harmadik szinten vannak a menedzserek, akik a tulajdonosok döntéseket ténylegesen végrehajtják.
Ennek a hierarchikus struktúrának semmi köze nincs a demokráciához. A szervezett magánhatalom le is tagadja magát, mert ha elismerné, hogy létezik, akkor számon lehetne kérni rajta a döntéseit és adott esetben el is lehetne mozdítani. Ez a pénzhatalmi világelit - az emberiség 1%-ka - önző diktatúrát gyakorol saját önérdeke érvényesítésére az emberiség 99%-ka felett. A liberális demokrácia kulisszái mögé rejtőzve ennek az elitnek a tagjai az egyenlőbbek, az emberiség többi része pedig csak egyenlő. Tény, hogy a szupergazdag bankárdinasztiák tagjainak a többsége zsidószármazású, illetve talmudista-kabbalista zsidó.

Meghökkentő mesék:

Mi Snowden igazi titka ?

Megszoktuk már, hogy a láthatatlan háttérhatalom nemcsak irányítja életünket, de primitív szimbólumrendszerével sokszor üzenget is nekünk. Elég, csak egy pillantást vetünk a legkülönbözőbb termékek furcsa logóira, vagy a tömegeket vonzó film és zeneipari alkotásokra, melyek cselekménye, szereplői, vagy a történések környezete kiválóan alkalmas különféle jelrendszerek, negatív energiák közvetítésére.


Furcsa érzés olyan filmeket nézni melyek a maguk idejében már előrevetítették a még meg nem történt, de hamarosan bekövetkezni készülő katasztrófákat. Ilyen volt például az 1998-ban készült „Szükségállapot” című film, mely három évvel a szeptember 11-i terrortámadás előtt, kínos precizitással festi le annak kiváltó okait és a katasztrófát követő sokkos, kaotikus állapotokat.
De említésre méltó az 1999-ben készült” Mátrix”című alkotást is, ahol már a 17. percben furcsa véletlennek vagyunk tanúi: a főszereplő Thomas Anderson, útlevele pontosan 2001. szeptember 11-én jár le..
A 2005. július 7-i londoni robbantások, (az esemény 7/7 néven is ismert) egy sor koordinált, öngyilkos merényletet takarnak, melyeket az elkövetők a reggeli csúcsforgalom idején a londoni metrórendszerben hajtottak végre. 8:50-kor három bomba robbant, egymást követő, 50 másodperces időközökkel a metró szerelvényein, valamint a negyedik egy órával később, 9:47-kor egy emeletes buszon, a Tavistock téren. Gyanússá teszi a történéseket, hogy a robbantások után nem láthattuk a megrongálódott metrószerelvényeket. Egészen a megsemmisítésükig (!) a nagyközönség és a sajtó munkatársai elől elzárva tartották őket. A Tavistock téren felrobbant emeletes buszt, pedig gondos kezek még időben a Sevenoaks-i katonai bázisra szállították, tehát az akcióban résztvevő katonákon kívül, nem láthatta őket többé földi halandó.
A „V mint Vérbosszú” című filmet pár hónappal a londoni merénylet ELŐTT forgatták, tehát a film készítőinek szabad bejárásuk volt a metró alagútjaiba. A cselekmény és a nem sokkal később bekövetkezett katasztrófa közötti hasonlóság olyannyira meghökkentő volt, hogy annakidején még a bemutatót is el kellett halasztani miatta..
Vagy itt van Sandy Hook: 2012. december 14-én, 27 halálos áldozatot követelt az a lövöldözés, amely az amerikai Connecticut állam egyik iskolájában történt. Az áldozatok többsége alsó tagozatos, 5-10 éves közötti kisgyerek. A lövöldözés helyi idő szerint reggel 9 óra tájban történt, Newtown város Sandy Hook nevű általános iskolájában. A sajtó munkatársait azonban itt sem engedték a tett színhelyére. Senkinek sem volt lehetősége bejutni az iskolába és közelebbről megvizsgálni a fegyveres támadás nyomait.
„A Sötét Lovag-Felemelkedés” című Batman film Gotham városrészét egész véletlenül Sandy Hooknak hívják és egy gátlástalan bűnöző megjelenése kapcsán tesznek róla említést. Talán a véletlen műve ? A 2000-ben készült „Sandy Hook Lingerie Party” című horrorfilmben, a Sandy Hook-ot ért hurrikán pusztítása után jelenik meg a gyilkos. A 22 feláldozott gyermekről (!) szóló „Éhezők Viadala” című nagy sikerű könyv szerzőnője, Susanne Collins, egész véletlenül, a connecticuti Sandy Hook negyedben él.
A sors iróniája, hogy az ellenbizonyítékok nyomása alatt Obama elnök kénytelen volt igazat adni az összeesküvés elméletekben hívők táborának és hivatalosan is beismerni: a Sandy Hook történet HAMIS, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség (FEMA=Federal Emergency Management Agency) egy terrorelhárítási és katasztrófavédelmi program keretén belül, evakuálási programot hajtott végre a Sandy Hook városrész helyi tűzoltósága területén. Nem volt lövöldözés, nincsenek gyilkosok, és nincsenek áldozatok sem.
http://www.veteranstoday.com/2014/06/13/sandy-hook-redux-obama-officials-confirm-that-it-was-a-drill-and-no-children-died/
A hollywoodi filmgyártást már régóta kezében tartó háttérhatalom azonban nemcsak a szórakoztatóiparban járatos, de a betűket sem veti meg.
Ki hitte volna, hogy Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát kiszivárogtató informatikus, pontosan ötven évvel ezelőtt már egyszer magára vonta az amerikai társadalom és a világ figyelmét. És ki hitte volna, hogy az amerikai irodalom egyik gyöngyszemeként számon tartott és szállóigévé vált „Snowden titka” (magyar fordításban eredetileg: „Hoden titka”) kifejezést is már kerek ötven évvel ezelőtt megismerhettük. Még a fősodratú média is elfelejtette megemlíteni, hogy bizony már hallott Snowden titkáról és nem is akárhol. Joseph Heller a 22-es csapdája című nagy, háborúellenes regényének végső kinyilatkoztatásáról és egyben záróakkordjáról van szó, mely regény 1961-ben látott napvilágot a new yorki Dell Publishing könyvkiadó gondozásában. Snowden titkát tehát most is mint mindig, valakik titkolják előttünk.. Vagy mégsem?
A könyv keletkezését olyan klasszikusok inspirálták, mint Céline: „Utazás az éjszaka mélyére” című regénye, melyben először válik regénytémává a mindennapi létért folyó őrült küzdelem. A harcok naturalista megjelenítése helyett, Heller abszurd, néhol szürrealista párbeszédekkel érzékelteti a lidércnyomásnak tűnő militarista szervezetek abnormális pszichológiáját, és ennek megfelelően vonultatja fel az önmagából kifordult világ abnormális társadalmi típusait, akik viszont alapvetően logikusan cselekszenek. A világ, korunkra oly jellemző torzultsága, érzéketlensége, kommunikációra való képtelensége, és romlottsága a legmegdöbbentőbb a regényben. 1943-at írunk. A hadsereg erőszakgépezetébe bekerült humanista főhősnek Yossarian kapitánynak csak akkor van lehetősége megmenekülni az újabb és újabb bevetésektől, ha orvosi úton leszerelteti magát. Ezzel azonban beleesik a katonai szabályzat 22-es paragrafusának csapdájába, mert csak azt a katonát lehet leszerelni, aki ezt elmeállapotára hivatkozva kéri. Aki viszont ezt kéri, az nem lehet őrült, csupán ki akarja vonni magát a harci állományból. Vagyis nem szerelhető le. A 22-es csapdája egy önmagába visszatérő logikai folyam, amely az egészséges elmeműködés fricskájaként készteti állandó önanalízisre a háború őrült és egyszerre józan szereplőit.
Aki megőrült, azt sem szerelheted le ?
Á, dehogynem. Le is kell szerelnem. Van egy szabály, mely kimondja, hogy bárkit, aki őrült le kel szerelni.
Akkor engem miért nem szerelsz le ? Őrült vagyok. Kérdezd meg Clevingert.
Clevingert ? Hol van már Clevinger ! Hozd nekem ide Clevingert, és én meg fogom kérdezni tőle.
Akkor kérdezz meg akárkit. Majd megmondják ezek neked, milyen őrült vagyok én.
Ők az őrültek.
Akkor miért nem szereled le őket ?
Miért nem kérik, hogy szereljem le őket ?
Mert őrültek, azért.
Persze, hogy őrültek – válaszolta Daneeka Doki.
Épp most mondtam, hogy őrültek, nem ? És őrültek nem dönthetnek afelől, hogy te őrült vagy-e, vagy sem. Így van ?

Yossarian kijózanodva pillantott rá, és másfelől próbált közelíteni.

Orr őrült ?
De még mennyire az – mondta Daneeka Doki.
Leszerelheted ?
De még mennyire le. De neki előbb kérnie kell, hogy szereljem le. Ez is benne van a szabályban.
Akkor miért nem kéri, hogy szereld le?
Azért, mert őrült – mondta Daneeka Doki.
Őrültnek kell lennie, ha még mindig felszáll bevetésre, amikor annyiszor csak egy hajszálon múlt, hogy ott nem maradt. De mennyire leszerelhetem Orrt. Csak neki először kérnie kell, hogy szereljem le.
Csak ennyit kell kérnie azért, hogy leszereljék ?
Csak ennyit. Kérje tőlem.
És akkor leszereled ? – kérdezte Yossarian.
Dehogy. Akkor már nem szerelhetem le.
Úgy érted, hogy valami csapda rejlik itt ?
De még milyen csapda – felelte Daneeka Doki.
A 22-es csapdája.

A szinte már félőrült Yossarian, szörnyű teherként cipeli vállán Snowden titkát a regény cselekményén végigvonuló különös motívumot, melyre azonban mindvégig csak homályos utalások történnek egészen az utolsó fejezetig, mikor az olvasó végre megtudhatja, mi is ez a titok valójában. Miközben Yossarian a bombázóalakulathoz tartozó rádiós fiatalember, Snowden combsérülését próbálja ellátni, kiderül, hogy a gránát nemcsak combját, de egész testét feltépte:
Ugyan, ugyan. Mindjárt lenn leszünk a földön, és Daneeka Doki majd kezelésbe vesz.
De Snowden csak ingatta a fejét és végül állának egy kis mozdulatával lemutatott a hónalja felé. Yossarian előredőlt, hogy odapillantson, és meglátott egy furcsa színű foltot, amely átszivárgott az overallon Snowden szilánkvédő öltözetének karnyílása fölött. Yossarian úgy érezte, szíve megáll, aztán olyan vadul dobban, hogy alig kap lélegzetet. Snowden a szilánkvédő öltözet alatt is sebet kapott. Yossarian kikapcsolta Snowden öltözetén a csatokat, és dermedten hallotta saját vad sikolyát, amikor Snowden belseje ragacsos csomóban kiömlött a padlóra, és még tovább is csak csurgott, csepegett. Egy három hüvelyknél is nagyobb gránátszilánk vágódott belé a másik oldalon közvetlenül a hónalja alatt, keresztülment rajta és literszám vitte magával Snowdent a bordáin ütött szörnyű lyukon át. Yossarian másodszor is sikoltott, és mindkét kezét a szeme elé kapta. Fogai vacogtak az iszonyattól. Aztán kényszerítette magát, hogy odanézzen. Van itt minden, gondolta keserűen, amíg nézte, máj, tüdő, vesék, bordák, gyomor, és annak a sült paradicsomnak a maradványai, amit Snowden aznap délben evett. Yossarian utálta a sült paradicsomot. Szédülve elfordult és égő torkára szorított kézzel, hányni kezdett. A farklövész magához tért, mikor Yossarian éppen hányt, meglátta őt, és újra elájult. Yossarian egész elernyedt a kimerültségtől, a fájdalomtól és az elkeseredéstől, amikorra végzett. Elgyengülve fordult vissza Snowden-hoz, akinek a lélegzete egyre halkabb, egyre gyorsabb lett, és arca egyre sápadtabb. Azon tűnődött, hogy a fenébe tudná megmenteni.
Fázom – nyöszörögte Snowden. – Fázom.
Ugyan, ugyan – motyogta Yossarian gépiesen, alig hallható, halk hangon. Ugyan, ugyan.
Yossarian is fázott, és megállíthatatlanul reszketett. Érezte, egész teste libabőrös lett, ahogy szomorúan bámult le Snowden zord titkára, amelyet elébe öntött a mocskos padlóra. Nem volt nehéz megérteni a zsigerek üzenetét. Az ember anyag. Ez volt Snowden titka. Dobd ki az ablakon, le fog zuhanni. Gyújtsd meg, el fog égni. Temesd el, és el fog rothadni, mint minden hulladék. Szellemétől megfosztva az ember hulladék. Ez volt Snowden titka. A fődolog, hogy elszántak legyünk.
Fázom,- mondta Snowden. – Fázom.
Ugyan, ugyan – mondta Yossarian. – Ugyan, ugyan.
Megrántotta Snowden ejtőernyője zsinórját, és letakarta testét a fehér nylonszövettel.
Fázom.
Ugyan, ugyan.

Yossarian, a főhős egyre elkeseredettebb és egyre reménytelenebb harcot folytat saját életéért. Snowden halála az utolsó csepp a pohárban, mikor az emberi tisztesség fennmaradásának jelképeként elhatározza, hogy dezertál az amerikai hadseregből. Hősiesen cselekszik és nem hajlandó beállni a csapdaállítók közé sem, hogy elárulván, halálraítélt bajtársait, saját bőrét mentse. Számára ettől kezdve csak a túlélés számít. Inkább meghal, mintsem hogy elessen a háborúban..
Fél évszázaddal a regény megjelenése után, a valóságos hús-vér Snowden, hősiesen dezertál az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA kötelékéből. Nem hajlandó többé elárulni saját polgártársait egy őrülten bürokratikus militarista rendszernek, inkább „kiönti epéjét” a világsajtónak.
Vajon az élet utánozza a művészetet, vagy a művészet az életet ?
Ugyanakkor sokan gyanakodva és meglehetősen szkeptikusan figyelik korunk hősének nyilatkozatait.
Jimmy Walter, - a 9/11-i események titkos nyomozását finanszírozó és ennek következtében az Egyesült Államokból nemkívánatos személyként kitoloncolt - amerikai üzletember nem hisz a véletlenekben. Kevin Ryan, és Webster Tarpley-hoz hasonlóan, meggyőződése, hogy a „Snowden ügy” , a bennfentesek által előre eltervezett hadművelet.
Jimmy Walter sajátos módon így magyarázza a kísérteties párhuzamot a fél évszázada megjelent regény és korunk valósága között:

„A regényben valójában Snowden borzalmas halála változtatja meg Yossarian élethez való hozzáállását. A karjaiban átélt szörnyű agónia döbbenti rá a főhőst, hogy cselekednie kell, menteni a bőrét, amíg nem késő. És mivel „szellemétől megfosztva az ember csak hulladék”, korunk Hamletje, Yossarian is felteszi magában a kérdést: hulladéknak lenni vagy nem lenni hulladéknak..”
Kevin Ryan, - a Harvard Egyetem nemzetvédelmi professzora, - aki nyomozati munkája során bebizonyította: szeptember 11-i merényletet távirányítással hajtották végre és akit ezért a kijelentéséért nemcsak állásából távolítottak el, de egyszer s mindenkorra eltiltották a közéleti szerepléstől is, - fenntartásokkal viseltetik a média kedvenc, Edward Snowden iránt:
„A titkos dokumentumok ilyen módon való kiszivárogtatása, egyfajta társadalmi feszültség levezetésként működik, pontosabban a gőz kieresztésre szolgál, mely szépen lassan hozzászoktatja az állampolgárokat a kegyetlen valósághoz anélkül, hogy pánikot keltenének, mert a pánik jelentősen veszélyeztetné a fennálló rendet, vagyis a zsarnokok hatalmát. A„bennfentesek” gyakorlatilag bármit kiszivárogtathatnak, miközben zavartalanul folytathatják tovább kémtevékenységüket.”
Webster Tarpley történész hasonlóképpen vélekedik a Snowden ügyről: „az irányított - mérsékelt kiszivárogtatásnak, legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy a célszemély egyik napról a másikra közkedvelt médiasztár lesz. Az irányított-mérsékelt kiszivárogtatás jellemzője, a jóval nagyobb horderejű bűntényekről - mint pl. 9/11, vagy a Kennedy gyilkosságról - való figyelemelterelés, és ezáltal a status quo fenntartása.”
Márpedig a status quo fenntartása létérdeke a pénzhatalmi háttérerőknek.
Mert ha mondjuk 1963-ban az amerikaiak rögtön rájöttek volna az igazságra, - többek között, hogy George H.W. Bush (későbbi amerikai elnök) felügyelte azt hatfős kivégző osztagot mely leadta a halálos lövéseket Kennedy elnökre, - vajon mit tettek volna ?
A kérdésre maga George H.W. Bush elnök adta meg a választ egy interjúban: „ Ha az amerikaiak valaha is megtudják, hogy mit tettünk velük, hegyen völgyön át üldöznének, míg meg nem lincselnének minket..”
Ha 2001-ben az amerikaiak tisztában lettek volna, hogy Dick Cheney, amerikai alelnök több magas rangú kongresszusi képviselővel valamint az amerikai és izraeli titkosszolgálattal karöltve mintegy 3000 amerikai halálát okozó terrorcselekményt hajtott végre saját országa ellen, se vége se hossza nem lett volna a lincseléseknek melynek eredményeképpen most békében élhetne az emberiség.
Ha az amerikaiak tisztában lettek volna azzal, hogy az állampolgárok utáni jogellenes kémkedés már 2001 márciusában elkezdődött hogy zsaroláshoz szükséges anyagokat gyűjtsenek olyan befolyásos tisztségviselők ellen, akiknek módjukban állt volna megakadályozni a szeptemberi katasztrófát, akkor most már hűlt helyét találnánk a rendőrállamot szimbolizáló Nemzetbiztonsági Hivatalnak, az NSA-nak is, és az amerikaiak újra gyakorolhatnák a Függetlenségi Nyilatkozatban megfogalmazott istenadta jogukat, mely szerint: „Magától érthetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok, közé tartozik a jog az élethez és szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre. Ezen jogok biztosítására kormányzatok jöttek létre az emberek között, kinek jogos hatalma a kormányzottak beleegyezéséből ered, hogy valahányszor a kormányzati mód veszélyezteti, a népnek jogában áll azt megváltoztatni vagy megsemmisíteni, s új alkotmányt teremteni, mely olyan elveken épül fel, és olyan módon van megszervezve, mely legalkalmasabbnak látszik arra, hogy a nép boldogulását lehetővé tegye.”
„Tudja, ez az én bajom is merengett Yossarian együttérzően, a kezét karba téve. – köztem és minden eszményem között mindig ott állnak a Scheisskopfok, a Peckemek, a Kornok, és a Cathcartok. És ettől mintha az eszmény is megváltozna egy kicsit.
- Meg kell próbálnia nem gondolni rájuk – tanácsolta Danby őrnagy sürgetően. – És ne hagyja, hogy miattuk az, amit értékesnek tart, csorbát szenvedjen. Az eszmények jók, de az emberek néha nem olyan jók. Meg kellene próbálnia, hogy a nagy távlatokra figyeljen.
Yossarian szkeptikus fejrázással utasította vissza a tanácsot.
- Amikor a nagy távlatokra figyelek, mindig csak az apró élősködőket látom. Nem látok se mennyországot, se szenteket, se angyalokat. Embereket látok, akik tisztességes ügyeken élősködnek, meg emberi tragédiákon.
- Meg kellene próbálnia nem gondolni erre. - erősködött Danby őrnagy. – És meg kell próbálnia, hogy ez ne izgassa fel annyira.
- Á, tulajdonképpen nem izgat ez engem. Ami viszont izgat, az az, hogy palira vesznek. Azt hiszik, hogy ők a menők, mi többiek meg hülyék vagyunk. És tudja Danby, ez a gondolatom támadt most, életemben először, hogy hátha nekik van igazuk..”
A Snowden hadművelettel az új világrend zsarnokai üzentek nekünk, és nemcsak az amerikaiaknak, de minden embernek a Földön:
Illúzióitoktól megfosztva, hitehagyottak lettetek, mert kigúnyoltuk eszményképeiteket, tönkretettük vallásotokat, nemzeti és keresztény értékeiteket. A szellem eltűnt, csak a rothadt fizikai lét, a hulladék maradt. Csak a hulladék a halál, a megalkuvás és a meghunyászkodás marad nektek, és szörnyű megtorlásban lesz része annak aki ellenáll. Az ellenállás pedig hiábavaló, mert a gazdaság, a pénzügyek és a médiapropaganda fölötti totális hatalommal rendelkezünk és nincs ember, nemzet vagy bármely más hatalom, mely legyőzhetne minket.


Nekünk, kifosztottaknak, hitehagyottaknak azonban kötelességünk Snowden titkát másképp értelmeznünk:
Az Új Világrend bukásának vagyunk tanúi, melynek zsarnoki uralma alatt - ahogy Snowden is fogalmazott - nem érdemes már tovább vegetálnunk. A zsarnokság megdöntéséhez azonban halált megvető bátorságra van szükségünk.
Szellemétől megfosztva, az ember valóban hulladék. Hiszen szellemünk tesz minket igazán emberré és szellemünk ajándékoz meg bennünket azzal a bátorsággal, mellyel harcolhatunk gonosz elnyomóink ellen.
Vissza kell tehát szereznünk a szellemet, illúzióinkat, a szépbe és jóba vetett hitünket, eszményképeinket, vallásunkat, nemzeti, keresztény értékeinket, hogy legyőzve félelmünket egy utolsó nagy erőfeszítéssel megdöntsük a sátáni erők démoni hatalmát.
Ez Snowden IGAZI titka.

(Dr. Kevin Barrett - Rónaszegi Judit - Press TV nyomán, valamint részletek Joseph Heller: A 22-es csapdája című regényéből Papp Zoltán fordításában.)

Abdel Rahman sejk: A félelmet eladni a legnagyobb üzlet

VILÁGLÁTÁS MÁSFÉLMILLIÁRD EMBER LELKÜLETÉVEL

MAGYARÁZAT A CIKKHEZ

1. USA maga hozta létre azokat a szervezeteket, köztük az ISIS-t, mely ellen harcot hirdet. Ezzel adja el a félelmet, a terrort, melyet önmaga termel.
2. Ennek a stratégia célnak a megfinanszírozásához a szaudi és a katari tőkét használja. Ez a tőke áll a fegyverek, kiképzések (lásd líbiai táborok) és logisztika mögött.
3. Ezzel az Öböl menti és arab iszlám meghatározó szerepe az iszlám világon belül devalválódik. Erősödnek azok a kritikus nem arab iszlám tengelyek, gondolati iskolák, melyek lerántják a leplet és felnyitják a világ másfél milliárdos muzulmán közösségének szemét a történtekről. Kialakul egy kisebbségi, kb. 100 milliós vahabista régió (Öböl országok), mely feltétlen szövetségese USA-nak és Izraelnek, a másik oldalon pedig egy vegyes, de nem vahabista másfél milliárdos iszlám közösség, melynek természetes szövetségese Oroszország.
4. Az Öböl menti tőke fél és egy része menekül. Részben az Öböl vidékén kívül keres beruházási alapokat, részben pedig iszlám törvényeivel harmonizáló témakörökbe fektet, mellyel a saját népe előtt kívánja szépíteni az arculatát.
5. A világ muzulmán közössége a jelen eseményeit megélve látni véli a Korán és a próféciák végítélet előtti állapotát, mely folyamatot a ma meghatározó hitszónokai felerősítenek. Emiatt erősödik nem radikális szinten is a hit felé fordulás, a világ emblematikus kommunikációs csatornáinak hitele pedig csökken. Ami látható és látni engedik az megtévesztés, ezért a médiumok nem képesek már ebben a rétegben hatni. A médiumok csupán a jóléti és fogyasztói társadalmakban tudják megtartani szerepüket, ezért a két világrész nem érti meg egymást, elbeszél egymás mellett, nem képes felfogni a másik világát.
6. Felerősödik az, hogy minden kamu volt. Átverés 9/11, az arab tavasz, az Al-Kaida, AQIM (Al-Kaida Maghrebi szárnya(, Shabab, Boko Haram, Dzsibhat A-Nuszra (Szíria) és most az ISIS. Ez a féljetek, hogy megmenthessünk titeket elv alapján működött, közben ezer más stratégiai terv is megvalósul. Az iszlám pedig, mint másfél milliárd ember lelki tápláléka lejáratódott. Az iszlám világ traumája után jön a felébredés, tudatosítása az átverésnek és valami új szakasz indul.
7. Ha ez mind kamu, akkor az ISIS is az a maga photoshop-pos, rövid késes megoldásaival, színészi teljesítményeivel, nyaknyiszálásaival, stb.. Az ISIS és CIA-és, MOSZAD-os vezetése akkor lépett színre, amikor a félelem már megteremtődött és azt egy kamu kalifátussal stabilizálni kellett. Mű-apokalipszis, rájátszva arra az apokalipszis tanra, mely az iszlám világban tanítás. A tudatlan milliók megtévesztése most már spirituális téren is. De erről is lehull a fátyol. Erről szól az írásom.

Az alábbi cikk megírásában az irodalom és Iszlám tanulmányok művelése mellett a mai Iszlám gondolkodás olyan emblematikus személyeinek tanításait adom közre, akik e tanokat csak az arra legavatottabbaknak adják át. Hogy miért? Mert értésükhöz mélység szükséges, miközben a ma a felszínről szól. Most álljon itt a mai iskolák legjelesebb tanítóinak magyarázataiból pár szemelvény. Kérem az olvasót, vonatkoztasson el mindattól, amit eddig az Iszlámról, vagy a napi események beállítása után saját helyzetéről és a világról tud.
Az Iszlámról sokat beszélünk, de kevesen adnak magyarázatot tanaira, filozófiájára. Még azok közül is kevesen képesek erre, akik ennek tanítói, hiszen a tanokat nem mindenki meri bevállalni, közreadni. Márpedig e tanok ismerete nélkül nem értelmezhetőek azok a reakciók, melyeket az Iszlám világ ad. Álljon itt pár gondolat az Iszlámnak arról az oldaláról, mely eddig nem sok publicitást nyert… (…)

ISZLÁM ESZKATOLÓGIA

A jövendölésben a végítélet napjára az alábbi jelek utalnak:
Góg és Magóg eluralja a földet. Góg és Magóg az Iszlám szimbolikában nem személy, hanem szemlélet. Olyan szemlélet, amely destruktív, ember ellenes. Olyan, amely hirdeti a másokon való uralom, fölérendeltség legitim voltát. Ez az a szemlélet, mely létrehozta a gyarmatbirodalmakat és ma is kolonizál, talán sokkal embertelenebb módon, mint eddig. Létrehoz társaságokat, mint a Bilderberg csoport, szabadkőművesség és világuralomra tör, világkormányt hoz létre, világpénzt alkot. Eddig Góg és Magóg foltokban volt jelen, de Jeruzsálem végítéletnapi felemelkedésének jele abban áll, hogy Góg és Magóg szemlélete itt összpontosul, innen hirdeti felsőrendűségét a világ felett. Ez a zsidók számára megjövendölt Golden Days. Ezzel párhuzamosan Medina elsorvad. Igen, az Iszlám tudósai kivesznek, ők is Góg és Magóg szolgálatába szegődnek, csak kevesen nem. Igen, így áll a hadíszokban.
Mik a jelei Góg és Magóg hatalmának?
A judeo-keresztény szövetség. Ezek szerint minden zsidó és keresztény ellenség? Szó sincs róla! Sőt! A Korán több helyen megemlékezik róluk, mint az írás népeiről, akikkel barátságban, szövetségben kell élni. Az ő túlviláguk is lehet Mennyország, vagy pokol, mint bárki másé. Az ide vonatkozó vers: „Allah annak bocsájt meg, kinek akar, és azt veti örök szenvedésre, kit akar”. Nincs ebben különbség hitek, etnikumok, hovatartozások között. Akkor kikkel nem lehet szövetséget kötni? Azokkal, akik közülük arra egyesítik erejüket, hogy Istent hatástalanítva, Őt kiiktatva a rendszerből a teremtés ellen fordulnak. Így óhatatlanul a muszlimok ellen kell fordulniuk, megmásítva szavaikat, hirdetésüket, hiteltelenítve azt. Aki pedig a muszlimok soraiból átáll hozzájuk, az nem vallhatja magát muszlimnak, már Góg és Magóg követője ezen túl. Korán ( Asztal szúra, 54):
54. Ó, kik hisznek! Ne vegyétek a zsidókat (azok közül!!!) és a keresztényeket (azok közül!!!) oltalmazóknak, akik egymás oltalmazói (szövetségesei). Ki feléjük fordul közületek, hát ő közülük való (lesz). Íme! Allah nem vezeti a bűnösök népét.
Ez az aya azt is állítja ezzel, hogy aki pedig a zsidók és keresztények közül a ti oldalatokra áll, az pedig közületek valóvá válik! Ez a lényeg! Nem etnikai, vallási elkülönülésről van szó, hanem metodológiairól, melyet Góg és Magóg hirdet! Felesleges ezt a hirdetést felcímkézni és cionista jelzővel ellátni! Itt sokkal többről van szó! Góg és Magóg követője lehet kínai, muszlim és akárki, aki a szerzés és tulajdonlás rabjává válik, mert ez átírja agyát, gondolkodását és belső lényegét. Ez tehát Góg és Magóg.
Milyen szerepet játszik ebben a pénz és gazdaság? Alapvető szerepet. Ugyanis a pénz ma már Góg és Magóg pénze. Hiteltelen, pénznek titulált maskara, melyből a fedezet kiveszett. Az Iszlám előírja a fedezetes pénzt. Ez volt a dinár (arany) és a dirham (ezüst). Természetesen voltak korok, mikor ezeket főleg az uralkodók felhígították és ezzel ingyen pénzhez jutottak. Az Iszlám azonban előírta a fedezet meglétét, így a kalifátusokban a piacon belül egy speciális rendőri hatalom volt hivatott arra, hogy ezt ellenőrizze és pénzhígítás esetén ott, helyben szankciókkal éljen. Ma már ilyen pénz nincs. Az IMF múlt század 30-as éveiben történt megalakulása óta papírpénz van forgalomban a világon, ami egy óriási csapda. A dollár életbe lépésekor rögzítették a dollár arany (ezüst) árfolyamot. Példaként 20 dollár mondjuk egy uncia aranyat ért. Ezzel azt a látszatot keltették, hogy a dollár fedezettel rendelkező erős valuta. Aki társulni akart az IMF-hez és annak hitelezési előnyeit élvezni, annak egy 1935-ös FED rendelet szerint saját aranytartalékainak 25%-át át kellett adnia a FED számára. Ezzel az IMF arról is képet kapott, mennyi lehet országonként az aranytartalék. Azonban a stratégia ennél sokkal ördögibb volt. Amikor a társult országok átadták aranytartalékaik 25%-át kikötötték, hogy ezen túl csak dollárban folyhat a kereskedés, aranyban nem. Az aranyat, mint pénzt kiiktatták a kereskedelemből. Ez az Iszlámban HARAM. Ugyanakkor a társult országok valutáinak értékét nem az aranyhoz kötötték, hanem a dollárhoz. Tehát nem azt határozták meg, hogy egy uncia arany hány rúpia, zlotyi, vagy forint, hanem azt, hogy ezek hány dollárt érnek. És innen indul el a csapda. Ugyanis a dollárt leértékelték. Igen, önhatalmúlag leértékelték. Ez nem felel meg a szavat adni és tartani elvvel, de Amerikára az elvek betartása sohasem volt jellemző. Nem 20 dollár ért egy uncia aranyat, hanem 30. Ezzel minden nemzeti valuta leértékelődött, nemzetközi elszámolásaikban nem használhattak aranyat, csak dollárt és az IMF rengeteget keresett mások kárán. Ez jó példa arra, hogy mennyire kiiktatható Isten és törvényei hiányában egy reálgazdaság valódi termelési értéke, ha egy manipulatív rendszer veszi át annak helyét, amely spekulációval és az hazug pénzzel építkezik.
1973-at írunk a nagy arab-izraeli ellentétek időszakát, amikor Fejszál király uralkodott Szaud Arábiában. Ő uralkodóként támogatta a palesztin ügyet és embargót hirdetett. Ez volt az a híres olajembargó Amerika ellen, amikor kocsisorok álltak New York utcáin, mert nem tudtak tankolni. Az olaj ára hirtelen négyszeresére ugrott, tehát 400%-al nőtt. Az az olaj, ami eddig 3 dollár volt, ekkor 12 dollárba került. Az amerikai adminisztrációt, különösen Kissingert nem érdekelte nagyon a dolog. Ellátogatott Szaud Arábiába Fejszál királyhoz és elmagyarázta neki: Amerikát nem izgatja egyáltalán, hogy az olaj ára mennyivel nő. Tőle akár mehet a csillagos égbe is. Fejszál ebben hatalmas üzletet látott, hiszen saját bevételeit hatványozottan növekedni látta. Kissinger nem állt útjába Fejszál pénzéhségének, csupán egy kikötéssel élt: bármennyi is lesz az olaj ára, Szaud Arábia csak Amerikának értékesítheti azt. És itt volt a csapda. Az Iszlámban ez is HARAM. Tilos megkötni a piacot. Fejszál belement és az aranyból, ezüstből kiüresedett dollárok helyére a jól manipulálható olaj jött be „fedezetként”. Ettől számolódik a petró-dollár fogalom. Ebből csak nyomdatechnika kérdése annyit előállítani, amennyi kell. Ehhez elég egy elnöki rendelet és egy általa aláírt felhatalmazás és trillió dollárokat nyom a nyomda. A valódi fedezetet a társult országok gazdaságai fizetik meg a dollár lebegtetésével, le és felértékelésével. Persze nem szabad megfeledkezni olajmanipulációról és az elmaradhatatlan háborúkról, rendszerbuktatásokról sem. A világ destabilizálása és a terrorizmus elleni harc is ebbe a sorba tartozik, no, de mindehhez terrorizmusról is gondoskodni kell. Amerika ebben sem kezdő.
Most a másik csapdára, a kamatra nem térek ki, ami az abszolút HARAM kategória. Folytatom a pénzimitációval, ami forgalomban van. Egy ilyen pénz, nem testesíthet értéket, így az állampolgárok számára is veszélyt jelent. Veszélyt, hiszen ha bankban tartják, a diszponálási jogot is elvesztik felette. Gyakorlatilag nem juthatunk hozzá korlátlanul saját pénzünkhöz. Magyarázkodnunk kell, mire kell és könnyű érveket találni a nem kifizetésre. Ilyenkor egy halvány gyanú a terrorizmusra is elég ara, hogy a bank magánál tartsa a pénzt. Holott az igazi terrorizmus pont ebben a manipulációban áll. Ez a manipuláció nem a judaizmus manipulációja, nem zsidó fortély. Ez Góg és Magóg hatalma, melyben minden fél részt vesz, beleértve a muszlim oldalt is, akik kiiktatták Allahot és törvényeit.
Róma győzedelmeskedik az elbukása után. Igen ám, de mit értünk Rómán? Róma nem a Vatikán, hiszen a Korán kinyilatkoztatásainak idején Vatikán nem létezett. Spirituális értelemben pedig Róma nem is kaphat funkciót, hiszen a nyugati kereszténység kiiktatta Istent az államrendből és csak a szívek rejtekén él, ami nem Róma. Korán, Rómaiak, 2-4: „2. Legyőzettek a rómaiak 3. A közeli földön és amazok az ő legyőzésük után győzni fognak. 4. Néhány év múltán – Allahé a parancsolás (abban) mi elmúlt, s mi ezután – s azon a napon örvendeznek a hívők”. Van olyan magyarázat, amely a római hadak történetére utal, akiket a perzsák legyőztek, majd a rómaiak visszaverték őket és fölényes győzelmet arattak felettük. De akkor miért kell örvendeznie a hívőknek? Egyik sem az ő ügyük?
Erre az iszlám eszkatológia a következő választ adja. Róma és a nyugati kereszténység nem az, akire az Iszlámnak számítani lehet. Természetesen nem egyének, hanem szervezetek, azaz az egyház szintjéről van szó, amit Góg és Magóg hatalmába vett.
Akkor milyen keresztényi győzelemről szól a Korán? Kik azok a keresztények, akiknek sorsa a hívők sorsával össze van kötve? A mai értelmezések szerint az ortodoxia. Ez az az irányzat, ami mindeddig nem feküdt be Góg és Magóg hatalmának. Velük kapcsolatban azonban az Iszlám elkövetett egy hibát. Mohamed Fatih szultán, az oszmán birodalom feje 1453-ben elfoglalta Konstantinápolyt, a keleti kereszténység központját és a Hagia Szófiát, ami központi székesegyházuk volt, mecsetté alakította. A fővárost pedig átnevezte Isztanbulnak. Ezzel a szultán Iszlám ellenes tettet hajtott végre. Saját gyengeségét bizonyította e tettével és jó időre elvesztett egy szövetségest, amely talán a kalifátus intézményének a fenntartásában is segítségére lehetett volna a későbbiekben. De a szultán nem ezt tette és szövetséges helyett ellenséget generált. Az ortodoxia pedig áthelyezte központját. Északra vonult és Moszkva lett kisugárzásának epicentruma. Moszkva, amelynek szintén meg kellett küzdenie Góggal és Magóggal. Annak a Szovjetuniónak Gógjával és Magógjával, amely fizikailag hatalmas rombolást hajtott végre az elveiben szilárdan gyökerező keleti kereszténységben. A kommunizmus Gógjára és Magógjára utalok, amely nem ugyanaz az orosz lélekkel és annak vezéreszméjével.
A kommunizmus elbukott, de még fennállása alatt olyan intézkedéseket tett, ami még a bukása után is fenntartotta Góg és Magóg ármányát. Hruscsov Ukrajnának adományozta a Donyecki tartományt és a Krím félszigetet. Ez egy ipari, bányászati központot és a hadiflotta egyetlen meleg tengeri kikötőjét jelentette, melyek meghatározó jelentőséggel bírnak. Ez az a kijárat a Fekete tengeren, amely biztosítja Oroszország védelmi erőinek a Boszporuszon keresztül a Földközi tengerre juttatását és akár Izrael számára is biztonsági kockázatot jelenthet. Góg és Magóg bebiztosította magát. Ukrajnát Európaiságra lázította és elszakította az orosz érdekviszonyoktól. Ukrajna, azaz rajta keresztül Góg és Magóg hatalmának szüksége van Donyeckre és a Krími bázisra. Ha ez Ukrajnában marad, Moszkva lebénul, szárnyaszegetté válik. Persze, hogy a világ minden Góg és Magóg ereje demokráciát, európai értékeket harsogva harcban tartja Ukrajnát, ugyanakkor gazdaságilag mindent bevet Moszkva devalválására, hatalmának csorbítására. Moszkva és ezzel a keleti kereszténység nem adhatja fel, mert léte forog kockán. Moszkva itteni győzelme biztosíték a hívők boldogulása számára. Ezek a jelen emblematikus eszkatológia magyarázóinak, többek között Sheikh Imran Hossein szavai. Róma tehát a Korán értelmezésében nem a földrajzilag vett Rómát, hanem Moszkvát jelenti.
Ne tévesszen meg senkit a vahabita Csecsenfőld és más Szaúdi bábok Moszkva elleni lázadásai, fegyveres konfliktusai. Ők Góg és Magóg oldalán léptek harcba.
Dadzsal, az Antikrisztus feltűnése. Ő a hamis messiás. Ő az, aki a Góg és Magóg szemléletével átitatott világot uralni akarja. Egy olyan apokalipszis előkészítője, mely nem Allahtól ered. Egy mesterséges Armageddon hőse, mely világuralomra tör, melynek központja Jeruzsálem. Amerika elveszti hatalmát a világ felett, a dollár elértéktelenedik, kiüresedik. A világhatalom csúcsán ülő Dadzsal világpénzzel, a dollárnál is manipulálhatóbb pénzzel, talán az elektronikus pénzzel tartja rabszolgaságban a világot, mely gondolatilag is kiüresedik. Ez Dadzsal korszaka, aki a levegőből jön, hiszen a levegő uralma is a végítélet napjának jele. A levegő uralma a közlekedésben, hírközlésben, elektromágneses hullámok irányításában, az űr felhasználásába emberi, hatalmi célokra. A Dadzsal félszemű, de homlokára még annak is jól láthatóan oda van írva egy szó, aki rosszul lát. Ez a szó: Káfir, azaz hitetlen. Az Iszlám szimbolikában a félszeműség nem fizikai egy szemmel látást jelent. A szem csupán a fizikai látás szerve, de van egy másik látás, melynek lényegét a Barlang c. szúra elemzi a Koránban és ez a szívvel látás. Azaz a spirituális látás, a konstruktív, emberközeli látás. Az iszlám e látásmódot Baszíra-nak nevezi és erre tanít. A Barlang c. szúra meséli el Mózes életét, aki korának legmagasabb szintű tudását tehette magáévá a fáraó udvarában, ahol nevelkedett. A kor George Bushának, a fáraónak a házában a kor NASA-jának technikája és minden evilági praktika rendelkezésére állt, de ez nem volt elég ahhoz, hogy Mózes lásson. Allah ezért letaszította őt a mélységekbe. Mózes embert ölt és üldözötté lett. Ennek az útnak a bejárása során találkozott egy olyan személlyel, akit a Korán nem említ nevén. Aki a tanokat ismeri tudja, hogy Khidirnek hívták. Ő mellette tanulta meg Mózes a Baszíra tudományát, a szívvel látást, a spirituális érzékelést. Ez az eszkatológiában a két tenger találkozása. A tudás tengere itt találkozik a spirituális látással, a szív látásával. Ez utóbbit nem lehet csupán a szekuláris tudás látásmódjával kifejleszteni. Ehhez a hit tudása kell. Ezt a látásmódot öli meg Góg és Magóg hatalma. Ebben az értelemben a hamis messiás, Dadzsal így nem is lát. Sőt, ezt a típusú félszeműséget az emberekre is ráerőlteti. Ez a pont azért is fontos, mert a szívvel látás érthetetlen és irracionális a csak szemmel látóknak. Igen, hiszen csak fizikai látással matematikailag Mózesnek sem volt semmi esélye a fáraóval szemben. Góg és Magóg elemzése szempontjából irracionális, amit Mózes bevállalt, mégis… Ez az a helyzet, ahol a muszlimokat és felfogásukat Góg és Magóg hatalma ma sem érti meg.
A szentföld, azaz Jeruzsálem megrázkódik, lakóit, lényeit katasztrófa sújtja.
Füst száll fel mindenhonnan. Ez nem egy tűz füstje, hanem az állandósult erőszaké. Talán nukleáris füst, talán más.
Ez az a kor, amikor a bárgyú műveletlen barbárok mezítlábasan, meztelenül élnek városokban és laknak toronyépületekben (1400 éves jövendölés!!!). A nők pucérságukra büszkék, a nemi identitások összemosódnak. A szexuális hanyatlás korszaka.
Az Eufrátesz kifed egy aranyhegyet. A szimbolikában ez lehet olaj, gazdagság és minden, ami Góg és Magóg számára vonzó, lerabolandó, vérözönt indító. Ez ma Irak...
Megjelenik imám Mehdi, aki az embereket vissza akarja vezetni a helyes útra. Nem ő lesz a messiás, hanem annak jobb keze, segítője, imámja.
Végre eljön Jézus, az igazi messiás. Ki fogja őt azonosítani? Hiszen Dadzsal is azt állítja magáról, hogy ő az igazi megváltó és mögötte sorakozik fel Góg és Magóg hatalma! Yahja, azaz Keresztelő Szent János. Ő kel életre Damaszkuszban és azonosítja Jézust, mint annak előtte. Damaszkuszban van az a róla elnevezett mecset, melyben várják eljövetelét. Ugye kezd érthetővé válni, mi ez a vehemencia Damaszkusz körül? Jézus maga mögé állítja azon keveseket, akik megmaradtak az ő útján (teljesen mindegy miként nevezzük őket… itt a gyűjtőnevük muszlim). Eljön a végső harc ideje, leszámolás Dadzsallal, valamint Góg és Magóg korával. Jeruzsálem visszakerül Isten útjára és a nép, aki Dadzsalt követte, megsemmisül. Ez a végső dzsihád ideje, az igazság órája. Ekkor Khoraszan felől egy fekete zászló emelkedik a magasba, mely mögé mindazoknak be kell állni, akik Jeruzsálem megtisztulását akarják.

Imám Mehdi a harcok után, az örök béke eljövetelével megnősül, családot alapít, és rövidesen meghal. Jézus pedig elhozza azt az országot, mely a jövendölésekben szerepel. Mivel Jézus is ember, egy idő után ő is meghal, de a világ megy a maga útján a saját Isteni végzete felé. Aki ezen az úton halad, arra örök világosság vár a túlvilágon is. Aki Dadzsal útját választja elvész. A végítélet napján megmozdulnak a sírok, kinyittatnak a könyvek, melyek nem fednek el semmilyen kis és nagy dolgot, majd megtörténik az elszámolás. A legutolsó nagy próba a keskeny hídon való átmenet a Mennyországba, melyről lefordulni és a Pokol örök tüzébe jutni azok osztályrésze, akik vakok, csak fizikai látással rendelkeznek, és nem bírnak azzal a világossággal, mely a szívet látni engedi.
Többször ér az a vád, hogy a fentiekben ismertetett hitvilág és misztika miként vehető komolynak a mai stratégiai elemzésekben? Hiszen ez csupán mese, mondják! Visszakérdezek: mennyiben vehető komolyan egy hívő keresztény, Jézus keresztre feszítésében, bűnöktől való megváltásába és az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen út kijelölésébe vetett hite a keresztény világ gondolati struktúrájának, mások megítélésének szempontjából? A válasz egyértelmű. Az emberiség legnagyobb hányadát igenis befolyásolják azok a mitikus elemek, melyek kultúrájából, vallásából erednek. Ha pedig egy embercsoport nem részesül ugyanabban a kulturális felkészítésben, oktatásban, mint a világ másik része, akkor ezek az elemek dominálni tudnak. Akik ismerik a muzulmán tömegek belső érzésvilágát és érzékenységét a túlvilág iránt, azok manipulálni tudnak tömegeket és ál-iszlám, vagy éppenséggel iszlámmal ellentétes folyamatokat képesek elindítani. Ez a mai helyzet.
Az Iszlám tanítóinak meggyőződése, hogy Góg és Magóg követői, a mai tévúton lévő, Istentől megfosztott hatalmak, akár az ál-keresztényi, vagy ál Judaizmus tanait vallják, ugyancsak tisztában vannak az eszkatológia fenti tanításaival és mindent elkövetnek, hogy ezeket az eseményeket maguk irányába, Dadzsal világkormánya megteremtése felé tereljék. És itt a harcok oka, melyet a spirituális tudással nem rendelkező, nem látó tömeg nem fog fel.

AKKOR MI IS AZ A KALIFÁTUS MA?

Ha a fenti történelmi és Iszlám elméleti tényeket összetesszük, a kalifátus célja, nevezzük azt ISIS-nek, Boko Haramnak, Shababnak, AQIM-nak, nem más, mint a háttérhatalom által manipulált, világ destabilizálódását eredményező régiók létrehozása a félelemre, terrorra alapozva. Eddig az idő eladása volt kétezer éven keresztül a legnagyobb üzlet, melyet kamatnak hívnak, de most, hogy a pénzügyi rendszerek összeomlani látszanak, új áru után kellett nézni. Ez a terror. A terror létrehozása azok műve, akik a terrorból eredő hasznot majd bezsebelik. Ugyanazok hozzák létre a terrort, mint akik az emberiség megmentői lesznek. Persze ez a megmentés nem jár ingyen. Csatlakozni kell egy megmentők által irányított pénzügyi rendszerhez, világkormányhoz és annak hitelhasználatában aktívan részt kell venni. Létre kell hozni azokat a kaotikus politikai struktúrákat, melyeket demokráciának neveznek és teljességgel manipulálhatóak. Ezzel együtt pedig ki kell hunynia annak a szemnek, mely a szívből képes látni. Így maga a tisztán látás és szemfelnyitás tekintendő a legnagyobb bűnnek. A terror jelenlegi megjelenítői azok a barbár színészek, akik egy része tudatosan, de legtöbbjük ösztöneiktől vezérelve a háttérhatalom manipulációja nyomán cselekszik egy olyan eszme nevében, amely ezt az egész sátáni játékot leleplezni lenne képes tisztánlátásával, törvényeivel. Ez ma a kalifátus/ok rendszere. Az emberiséget fenyegeti az Iszlám, kommunikálják!!!! Oktalan fejlevágások, video üzenetek, vérfürdők, ártatlan halálok. A videók hitelességét kétségbe vonják azok a jelenetek, melyeket korábban pl. a „Farkasok völgye” c. török filmsorozatból, vagy amerikai thrillerekből már láttunk. Természetesen nem kérdőjelezhetőek meg a tömeges emberhalálok, de az igen, hogy ki az, aki tényleg áldozattá válik. Amit gyökerestül irtanak ezek a fenevadak, az az Iszlám maga. Az emberiség retteg, Izrael továbbra is eljátszhatja az üldözött szerepét, további pénzeket kaszálhat.
Az Al-Kaida nem volt elég. Az csupán a CIA által vahabita-szelefita eszméken kialakított bűnbanda volt, mely üzengetett, merényleteket hajtott végre olyan fegyverekkel, melyeket nem afganisztáni gyárakban gyártottak és nem afganisztáni hitelekből finanszírozták manővereik logisztikáját. Az Al-Kaida csupán az okok szolgáltatója volt a háttérhatalom katonai beavatkozásaira, káoszteremtésre, hitel és fegyver-felhasználási gócok kialakítására. Bár a világ a vezető CNN, BBC és más vezető kommunikációs csatornák alapján minket, muzulmánokat vádol a terror elterjesztéséért, de ugyan milyen motiváció alapján tettünk volna bármit is ezekből a rémtettekből? Nem tekintve az ezer technikai hibát, melyet az USA, CIA és MOSZAD elkövetett, a nagy balhék részletei lassan felszínre kerülnek és a világ szeme elé tárul egyszer az igazság.
Az ISIS és a kalifátus esetében azonban többről van szó. Itt már nem csupán ok-szolgáltatás a cél, hanem a félelem stabilizálása. Nem egy ide-oda vonuló csürhéről beszélünk, amely Allah nevében gyilkol, hanem egy formális államról, melynek vezetése tökéletesen tudatos, de egy olyan követést ír elő, ami kizárja a tudat és választási lehetőség esélyét. Amint a bevezetőben ismertettem pont az lenne az Iszlám lényege: esély a választásra. Ez a kalifátus írtja a tudatot és előírja az ösztönt, a pszichopata, elmebeteg viszonyulást. Olyan követést ír elő, amely nem engedi meg a kérdőjeleket, kérdéseket. Márpedig ha nincs kérdés, megismerés sincs és ha nincs megismerés, akkor Iszlám sincs. Ez egy hatalmas ellentmondás, melyre ez a jenki kalifátus nem ad választ. Ha nem ismerhetem meg Isten teremtésének hatalmaságát, ha nem fedezhetem fel kérdéseim által magát a teremtést és vakon el kell fogadnom azt, amit gyarló, félművelt emberek előírnak, akkor az Iszlám főbűnét, a Shirket követem el! Hiszen ezzel az embert és annak igazságát emelem Isten magasságába! A Shirk társállítást jelent, tehát embert és törvényeit Isten és törvényeinek rangjára emeltem. Allah legyen irgalmas!!! Milyen gyarló munkát végeznek azoknak a jeleneteknek beállítói és végrehajtói, akik Shariyára hivatkozva Shariya ellenes ítéleteket hoznak? Miként lehet ugyanazon ember, vagy csoport egy ügy vádlója, bírája és végrehajtója? Ez az Iszlám jog alkalmazásában nem lehetséges!
A Shariya törvény alkalmazás legnagyobb bűne a Fitna, azaz ármány, felbujtás, mely minden további bűn alapja. Ármány csak úgy követhető el, ha az elkövetendő bűncselekmény súlyáról csak a felbujtó tud, annak összes összefüggését csak ő ismeri. Akik részt vesznek benne, tehát elkövetők, csak eszközök, akik sokszor nincsenek tisztában a háttér motivációval és csupán saját radikalizmusukat, műveletlenségüket, barbárságukat élik meg egy általuk szent ügynek tartott, emberiség és Iszlám ellenes cselekmény elkövetésekor. Ha él az a feltételezés, hogy az ISIS kalifátusa Fitnán alapszik, akkor tegyük össze, ki, vagy kik a felbujtók, kik az elkövetők és mik a motivációk. És ha megáll a vád, akkor létezik-e olyan bíróság, amely ezt ma megítélné? A szankciót pedig ki hajtja végre? Hiszen ugyanaz a helyzet! Aki majd a világ jóérzését, üldözöttségét, félelmét kommunikálja és vádol, az ugyanaz lesz, mint aki ítél és megtorol!!! Íme, újabb jogsértés és ugyanaz, mint amit a barbárok most fejlevágás szintjén elkövetnek! Tehát ez emberek értési szintjét le kell szállítani, hogy fel se merüljön bennük az elemzés lehetősége! Mennek az eltahósítási programok és az egyedüli megváltói elfogadottság programozásai! Filmek, thrillerek, sajtóértékelések, webmosások, stb. Minden egyéb analizálási, szintetizálási, véleménynyilvánítási lehetőség kizárt.
Amerika létrehozta az emberiséget félelemben tartó államot az Iszlám nevében, mely a muzulmánokat gyilkolja le először. A világ újból megmentőre vár… Ez mi más, mint Fitna?
Több évszázadon keresztül Nagy Britannia határozta meg e föld igazságát minden más nemzettel szemben. Ez volt a Pax Britannica korszaka. Az elmúlt évtizedek viszont már a Pax Americana jegyében teltek el. Meddig tart ez? Mi váltja fel? Az Iszlám eszkatológiában jelzett korszak? Jeruzsálem felemelkedése és bukása? Pax Dadzsalica?
Mindezek után talán könnyebb megérteni a körülményeket és eseményeket, melyek minket körbevesznek. Talán érthető az Iszlamofóbia oka, ál-kalifátusok létrehozása és az ál apokaliptikus folyamatok kirajzolódása. Másfél milliárd ember belül megélt hitének magyarázata eddig nem került napirendre. Csupán e hit rémképszerű bemutatása kapott hangot. Pedig másfél milliárd velünk élő, némaságra kárhoztatott léleknek lenne mondanivalója. A küzdelmeknek, gondolatoknak, mindennapjainkban rengeteg tárgyiasult, érdekek mentén ható értelmezése lát napvilágot, azonban a spiritualitás, lelki hozzáállás szempontjából kevés elemzés születik. Ezt a hiányt kívántam pótolni a fentiekben… (…)
(A teljes cikk a Leleplező 2014 /4 számában olvasható)