2015. január 16., péntek

Meddig lesz hamis a zászló





Meddig lesz hamis a zászló


Az oroszok szerint Szaúd-Arábia hamis zászlós művelete volt a szíriai vegyi támadás


Egy orosz diplomáciai forrás szerint az augusztusi vegyi támadást egy szaúd-arábiai titkosszolgálati egység hajtotta végre Szíriában.
"A különböző forrásokból érkező adatok alapján összeáll a kép: a Damaszkusz melletti bűnös provokáció fedett művelet volt, melyet Jordánián keresztül küldött szaúdi ügynökök követtek el a Liwa al-Islam csoport támogatásával" - idézte az Interfax hírügynökség az orosz forrást.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyébként szerdán bejelentette, bizonyítékai vannak arra, hogy Szíriában a külföldi erők támogatását élvező fegyveresek által használt vegyi fegyver részei Irakba juttatták későbbi provokációk céljából.
Elemzők szerint az Amerikával szövetséges Szaúd-Arábia azért követte el a hamis zászló alatti műveletet, hogy kiprovokálja az amerikai beavatkozást Szíriában.
Ralph Schoenman kaliforniai politikai elemző rámutat: a Liwa al-Islamot a szaúdiak küldték Szíriába, ez a csoport vállalta a felelősséget a 2012-ben egy kormányzati épület ellen elkövetett robbantásos merényletért, melyben meghalt több kormányzati tisztviselő, köztük a védelmi miniszter, Aszad elnök pedig csak úgy úszta meg a merényletet, hogy néhány pillanattal később érkezett meg a helyszínre. Nyilvánvaló, hogy egy szaúdi gyilkolóeszközről van szó, melynek célja ezúttal ürügy szolgáltatása volt az amerikai támadáshoz - hallható a Press TV összeállításában:
http://www.youtube.com/watch?v=FhBqKKo8qmc
(Kuruc.info)





Íme, a világhódítás valószínű forgatókönyve



A 2001. szeptember 11. óta eltelt időszak véres eseményeit figyelve már egyre kevésbé titok, hogy mi is szerepel a globális háttérhatalom forgatókönyvében, melyet még az 1990-es évek folyamán szerkeszthettek meg. A folyamatok persze nem egészen úgy alakultak, ahogyan a cionista oligarchia legbelső köreiben elképzelték. Ezért azután a követendő stratégia időközben némileg módosult. A nagy cél – a földgolyó feletti teljes uralom megszerzése – azonban továbbra sem változott.
A Szovjetunió összeomlását követően a nyugati világot irányító pénzügyi elit számára elérkezett a kivételes történelmi pillanat: az egész világra kiterjedő globális birodalom megteremtésének lehetősége. Az USA ugyanis egyedüli szuperhatalomként maradt a nemzetközi porondon. 1990 körül egyetlen más állam sem vehette fel vele a versenyt. A rendkívüli, soha vissza nem térő lehetőségek azonban a történelemben is hamar elúszhatnak. Számítani lehetett ugyanis arra, hogy néhány évtizeden belül Amerika mellé felnőnek az egyelőre még nála jóval gyengébb versenytársak: Kína, esetleg India, valamint az újra magára találó Oroszország. 1990 körül nem lehetett kizárni annak az esélyét sem, hogy valamelyik arab állam (Irak, Egyiptom, Szíria, Líbia) vezetésével létrejön egyfajta iszlám egység, és a kommunista fenyegetés rémétől megszabaduló Európai Unió is egy önálló nagyhatalommá válik.
A haditerv alighanem a 90-es évtized végére készen állt. A 2001. szeptember 11-i önmerényletek révén megteremtették a bevallottan több évtizedre tervezett háborúskodás (amit a „terrorellenes háború” néven igyekeznek eladni a becsapott közvéleménynek) indokát, illetve ideológiai-mitológiai alapját. A milliókat megtévesztő propaganda röviden a következőképpen foglalható össze: „a világ tele van a Nyugat elpusztítására törő (elsősorban iszlám) terroristákkal, akiknek a megsemmisítése érdekében minden eszköz megengedett”. A valóságos cél pedig az, hogy – a rendkívüli történelmi helyzetet, vagyis a rivális szuperhatalom összeomlását és más hatalmak gyengeségét kihasználva – megteremtsék az egész földgolyóra kiterjedő „új világrendet”. A nagy cél érdekében – az előre elkészített forgatókönyv alapján – 2001. szeptember 11-ét követően az USA és csatlósai hozzákezdtek a hegemóniájuk kiterjesztésével leginkább szemben álló rezsimek erőszakos megdöntéséhez. (A célkeresztbe került államok mindegyike a Közel- és a Közép-Keleten, illetve Észak-Afrikában található, amit részben a kiemelt fontosságú Izrael közelsége, részben az energiaforrások bősége magyaráz.) Az izraeli-amerikai hódítással dacoló kisebb-nagyobb államok legázolása persze csak a nagy történelmi dráma első felvonása: a második felvonásban a lehetséges szövetségeseitől és a közel-keleti energiaforrásoktól megfosztott Oroszország és Kína végleges térdre kényszerítését remélik „bemutatni” a véres színjáték rendezői.
A globális birodalom 2001. szeptember 11. óta az alábbi, emberiségellenes bűntettekkel felérő akciókat hajtotta végre a Föld népeinek teljes alávetése érdekében:
1. 2001-ben az Egyesült Államok és csatlósai megtámadják és (a pastukkal szemben álló erők, az ún. Északi Szövetség erőinek segítségével) megszállják Afganisztánt. A közép-keleti állam részben stratégiai szempontból kulcsfontosságú (közel vannak a potenciális veszélyforrásnak tekintett hatalmak, vagyis Kína, Oroszország, továbbá Irán és a Közel-Kelet más olajban gazdag országai), részben pedig azért, mert a világ energiaellátása szempontjából nélkülözhetetlen csővezetékek haladhatnának rajta keresztül. Az afgán iszlamista rendszer megdöntése ugyan sikerült, de a tálibokat az amerikai haderő nem volt képes térdre kényszeríteni, sőt az iszlám radikális mozgalom az ország jelentős területeit visszafoglalta. Afganisztán teljes leigázását tehát a tálibok ellenállása megakadályozta, azonban a közép-keleti országban létrehozott NATO-támaszpontok mégis fontos szerepet játszhatnak Kína, Oroszország, Irán, illetve a közép-ázsiai és közel-keleti arab államok megfigyelésében, sőt sakkban tartásában.

Amerikai katona terjeszti a demokráciát Afganisztánban
2. 2003-ban az USA lerohanja Irakot, amely az izraeli-amerikai világhatalom terjeszkedésének egyik legfőbb akadálya volt a Közel-Keleten. A hódítók itt is - miként Afganisztánban - igyekeztek kihasználni, sőt a végletekig fokozni a belső vallási, etnikai ellentéteket, és bizonyos helyi, iszlamista erőket is harcba vetettek saját céljaik elérése érdekében. Még az uralkodó oligarchiához kötődő politikusok és médiumok köreiben is hallható az a vélemény, mely szerint úgy az afganisztáni, mint az iraki „kaland” inkább kudarcnak tekinthető. Igen ám, csakhogy a jelek szerint minden nyugati beavatkozás során létezik egy idealista A- és egy realista B-terv: az A-terv alapján a megdöntött rendszer romjain a cionista világhódítók érdekeit minden téren kiszolgáló „demokráciát” építenének fel, míg a B-terv lényegében a belső káosz és a polgárháborús állapotok eluralkodását szentesíti. Megjegyzendő itt, hogy eddig minden egyes esetben a B-terv valósult meg, vagyis működő, demokratikus intézményeket még egyik lerombolt országban sem tudtak létrehozni a nyugati agresszorok. Ami persze annyira azért nem zavarja őket, mert a lényeg mégis csak az, hogy egy szétesett, belső káoszba fulladó ország semmiképpen sem képes ellenállni a világhódítóknak.
A 21. század eleji viharos gyorsaságú cionista terjeszkedésnek két tipikus jellemzője van. Az egyik, hogy a célkeresztbe került ország bizonyos etnikai, vallási, ideológiai kisebbségeit felfegyverzik, és az ellenségesnek nyilvánított rezsimek elleni küzdelemre felhasználják. A másik pedig, hogy valójában sehol sem a demokráciát terjesztik, hanem a zűrzavart, a polgárháborút és az erőszakot.
3. 2011 februárjában fegyveres felkelésbe torkollnak a Líbiában kibontakozó tüntetések. A NATO erői ösztönzik, és felfegyverzik az ellenálló csoportokat, sőt egy ENSZ-határozatra hivatkozva az észak-atlanti szövetség folyamatosan bombázza a kormánycsapatok állásait. Líbia „bűne” az, hogy támogatta a palesztin ellenállást (habár egyre csökkenő lelkesedéssel és hatékonysággal), illetve segített más, az izraeli-amerikai hegemóniával szembeszegülő mozgalmakat a Közel-Keleten és Afrikában. 2011 októberében – az erőteljes nyugati támogatásnak köszönhetően – a felkelők megdöntik a rendszert, és meggyilkolják a cionistákkal dacoló (habár az utóbbi években megegyezésekre egyre inkább hajló) diktátort, és a rezsim számos vezető tisztségviselőjét.
A líbiai, a szíriai polgárháború, sőt az úgynevezett „arab tavasz” kezdete korántsem véletlenül esik 2011-re: ennek az esztendőnek a végén fejeződik be ugyanis az amerikai csapatok kivonása a romba döntött Irakból. Ami ismét csak az előre eltervezett forgatókönyv létezésére utal: a birodalom terjeszkedésének lépéseit meghatározó stratégák ugyanis addig nem kezdhettek bele a kockázatos líbiai és a szíriai játszmába, amíg az amerikai haderő jelentős része Irakban volt lekötve.

Irakban is rendet raktak
4. 2011 tavaszán erőszakba fulladnak a Szíriában zajló demonstrációk, majd pedig kirobban a polgárháború. Teljesen nyilvánvaló, hogy Szíria is a világhódítók útjában áll: a damaszkuszi rezsim jó ideje támogatta az izraeli terjeszkedést eredményesen feltartóztató libanoni Hezbollahot, a palesztin Hamászt, továbbá együttműködött a globális birodalom egyik fő ellenségévé nyilvánított Iráni Iszlám Köztársasággal. Csakhogy Aszad elnök rendszere egyrészt sokkal erősebbnek és stabilabbnak mutatkozott, mint Moamer Kadhafi rezsimje, másrészt Szíria mellett immár határozottan kiállt Irán és Oroszország (valamint óvatosan Kína) is. Részben az iráni, de legfőképpen az orosz katonai és politikai fellépés eredményeképpen sikerült elhárítani az Egyesült Államok közvetlen fegyveres beavatkozását. Talán ekkor történt a módosítás a világhódítás forgatókönyvében, mivel kiderült: Oroszország immár van annyira erős és magabiztos, hogy képes jelentősen megnehezíteni, sőt talán meg is akadályozni a nyugati birodalom terjeszkedését bizonyos kulcsfontosságúnak ítélt régiókban. Magyarán: Szíria és Irán térdre kényszerítése vállalhatatlan kockázatokat jelent a Nyugat számára Oroszország és Kína ellenlépései miatt. Valószínűleg ezért került most napirendre az Oroszország meggyengítésére irányuló (de eredetileg Szíria és Irán meghódítása után esedékes) terv megvalósítása, melyet a cionisták Ukrajna bekebelezése révén kívánnak végrehajtani.

Irán már keményebb falat lehet
5. Izrael és az általa irányított nyugati világ az iszlám forradalom 1979-ben történt diadala óta meg kívánja dönteni az iráni rendszert, éspedig azért, mert az energiaforrásokban rendkívül gazdag, kiemelkedően fontos stratégiai helyen fekvő, hatalmas állam a forradalom nyomán kivonta magát a cionista birodalom befolyási övezetéből, és saját, önálló útját járja. A nem létező iráni atomfegyverkezési program ürügyén az iszlám köztársaság ellen bevezetett szankciók, valamint a hosszú évek óta tartó háborús fenyegetőzések következményeképpen Irán ugyan nem hódolt be a cionistáknak (pl. továbbra is támogatja Szíriát, a Hezbollahot, a Hamászt), Haszán Roháni elnökké választása óta mégis mérsékeltebb irányvonalat követ, és a korábbiaknál több engedményt is hajlandó tenni az agresszíven terjeszkedő globális birodalomnak. Irán meghódolásra kényszerítésének ügyében alighanem a nyugati háttérhatalom legbelső köreiben sincsen teljes egyetértés: a militánsabb cionista erők az iszlám köztársaság megtámadását szorgalmazzák (köztük pl. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök), az óvatosabbak a szankciók és a belső bomlasztás eszközeit tartják célravezetőbbnek. Nem lehet tudni, végül melyik álláspont kerekedik felül, miként azt sem, hogy amennyiben sikerül Oroszországot belekényszeríteni az ukrajnai „mocsárba”, vajon Izrael és az USA nem szánja-e rá magát mégis a katonai agresszióra az Oroszország támogatásában immár kevésbé reménykedő Irán ellen?
6. A tavaly ősszel elkezdődött kijevi demonstrációk kezdete előtt aligha gondolta volna bárki is, hogy Afganisztán, Irak, Líbia és Szíria után Ukrajna lesz a globális szörnyállam újabb áldozata. Csakhogy a birodalom valójában Oroszországot kívánja meggyengíteni, illetve behódolásra kényszeríteni a tudatosan szított ukrajnai válság nyomán érvénybe léptetett szankciók és egy újabb hidegháború révén. A Nyugat valószínűleg a belső orosz etnikai, vallási és ideológiai feszültségek felszításával is próbálkozik. Nincsen kizárva az sem, hogy a végső cél Putyin rendszerének megdöntése és a cionisták parancsainak engedelmeskedő bábkormány hatalomra juttatása. De a Nyugat minden bizonnyal azzal is elégedett lenne, ha Oroszország a belső zűrzavar fokozódása következményeképpen úgy meggyengülne, hogy képtelen lenne fellépni a nyugati birodalom hódító törekvéseivel szemben a világ különböző pontjain.

Ki állítja meg a világhódítókat?
7. Kína sem fogja elkerülni a sorsát: a hatalmas országban létező belső ellentétek (Tibet, ujgurok stb.) fokozása révén Kínát is súlyos próbatételek elé lehet állítani. (Íme, a magyarázat arra a kérdésre, miért igyekszik fenntartani a diktatórikus jellegű kormányzást és az egypártrendszert a kommunista párt, és miért nem vezeti be a demokráciát: egy „demokratikus” Kínát ugyanis sokkal könnyebben szét lehetne belülről bomlasztani.) Ne feledjük továbbá, hogy 2011-ben – amikor az USA iraki csapatkivonása végbement – vette kezdetét a Kína erőteljesebb ellenőrzésére irányuló amerikai katonapolitika. Azóta újabb amerikai erőket vezényeltek a Kína közelében található USA-támaszpontokra, melynek nyomán fokozódott a feszültség a Kelet-Kínai-tenger térségében, és Kínának több szomszédjával (Japán, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Vietnam stb.) is konfliktusai támadtak.
8. Mivel a gyors ütemű terjeszkedés és az újabb és újabb háborúk hatalmas összegeket emésztenek fel, ezért a világhódítás forgatókönyve egészen bizonyosan számol az egyre fokozódó szegénységgel, melyet elkerülhetetlen sorscsapásnak, azaz „válságnak” igyekszik beállítani a cionista lakájmédia.
9. A szegénység, a munkanélküliség, a növekvő társadalmi különbségek pedig elkerülhetetlenül növelik az elégedetlenséget, ami viszont a globális birodalommal szembeni ellenállás erősödéséhez vezet. Azonban az ellenállás letörésére is megvan a recept: az etnikai keveredés erőltetése, sőt felgyorsítása (mely lehetővé teszi az egyes etnikai, vallási csoportok, bevándorlók és bennszülöttek egymás elleni kijátszását és a legveszedelmesebbnek látszó, leginkább öntudatos őshonos népek sakkban tartását), a liberális, holokausztos, multikulti agymosás fokozása, valamint a demokratikus szabadságjogok további korlátozása.
Perge Ottó - Kuruc.info




Száz éve ragadta magához az USA irányítását a zsidó pénzoligarchia



Mivel a „fősodratú” magyarországi médiumok egyelőre nem kaptak eligazítást arról, szabad-e megemlékezniük az amerikai központi bank, a Federal Reserve megalapításának 100. évfordulójáról, meglehetős nagy hallgatás övezi a centenáriumot. Holott a világtörténelem menetét alapvetően befolyásolta, hogy az amerikai törvényhozás 1913. december 23-án született döntése nyomán az amerikai központi bank magánkézbe került.
Persze azt az abszurd, ugyanakkor sokatmondó tényt, hogy az USA központi bankja magánkézben van, nem illendő felemlegetni. Polkorrekt nyelven a következőt kell mondani: az amerikai jegybank „független”. A jegybankok „függetlenségének” elve egy érinthetetlen, vitathatatlan, szentséges dogmává vált az állítólag liberális („szabadgondolkodó”, „dogmákat elvető”) nyugati világban. Holott józan ésszel könnyen belátható: semmiféle intézmény nem lehet független a saját vezetőitől és tulajdonosaitól. Márpedig vezetői és tulajdonosai minden intézménynek vannak, és az is nyilvánvaló, hogy a tulajdonosok saját zsebre is dolgoznak. Kitűzött céljaik persze túlmutathatnak puszta anyagi érdekeiken, de semmiképpen sem függetleníthetők attól a ténytől, hogy milyen nemzethez tartoznak és milyen világnézettel rendelkeznek. (És bármennyire nem poltkorrekt ilyesmit mondani, de a származás a fontosabb, amely általában meghatározza az emberek világnézetét is.)
Az alapító atyák egyike, az USA harmadik elnöke, Thomas Jefferson világosan látta a magántulajdonban lévő bakrendszerben rejlő veszélyeket. Mint írta: „Őszintén hiszem, hogy a banki intézmények sokkal veszélyesebbek szabadságunkra, mint a zsoldos hadseregek. A pénzkibocsátás jogát el kell venni a bankoktól, és vissza kell adni az embereknek, akiket igazából megillet.” Woodrow Wilson, az USA 28. elnöke, aki pedig maga írta alá a Federal Reserve létrehozásáról szóló törvényt, 1916-ban már világosan látta döntésének súlyos következményeit: „Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik” – jelentette ki Woodrow Wilson, aki nemcsak politikus, hanem tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princetoni Egyetem elnöke is volt. Wright Patman, az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának elnöke 1964-ben a következőképpen vélekedett: „az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van. Az egyik az alkotmányos előírások szerint jön létre, a másik kormány a független, ellenőrizetlen és tevékenységét nem egyeztető Fed, amely a pénz feletti hatalmat gyakorolja, noha ez a hatalom a kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint.” A pénzmágnások óriási hatalmát korlátozni kívánó Kennedy elnök balsorsa világosan megmutatta, mi vár a háttérhatalommal szembeszegülő politikusokra. (Azóta sem akadt senki a legmagasabb szintű nyugati vezetők között, aki szembe mert volna fordulni a pénzmágnásokkal.)
A jegybankok függetlensége tehát semmi más, mint egy jó nagyra növesztett mítosz. Az USA-ban hosszú évtizedeken át élt a hiedelem, hogy a központi bank lényegében a kormányzat egyik szerve, amely az amerikai nemzeti valuta értékének védelmezésén keresztül őrködik a gazdasági élet egészsége felett. A „negyedik hatalmi ág”, a hatalommal szemben állítólag mindig kritikus, a „demokratikus értékek mellett elkötelezett” média valahogy mégis elfelejtette az emberek tudomására hozni a tényt: az USA pénzügyeit és azon keresztül gazdasági életét ellenőrző legfontosabb intézmény nem áll az amerikai nép ellenőrzése alatt. Annak ellenére, hogy a Federal Reserve Bankot a Kongresszus hozta létre, az nem felelős az elvileg a nép akaratát kifejező Kongresszusnak. Sőt, az elnöknek is csak korlátozott hatalma van az intézmény fölött.
Valójában az USA elnökét, Kongresszusát, Szenátusát, a politikusokat és az egész népet a pénzkibocsátás jogát bitorló Fed tulajdonosai uralják. Immár 100 esztendeje a magánkézben lévő központi bank ad kölcsönt az amerikai kormánynak, amely ebből finanszírozza hatalmas kiadásait – beleértve Washington megszámlálhatatlanul sok háborúját. A kölcsönt pedig a Fed természetesen kamatra adja. Egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy az amerikai állam adóssága csillagászati méreteket öltött.
Mint ahogy azon sem lehet csodálkozni, hogy az elmúlt 100 év az emberiség történetének a legvéresebb korszaka volt: két világháború, hidegháború, megszámlálhatatlanul sok helyi összetűzés, nagyhatalmi intervenció, népirtás, terrorizmus, éhínség, a társadalmi különbségek növekedése és a természeti erőforrások kétségbeejtő pusztulása fémjelezte az 1913 óta eltelt korszakot. Természetesen a Fedet és a nyugati világot irányító pénzoligarchia hatalmas agymosó gépezetének felhasználása révén szeretné elhitetni velünk, hogy semmiféle összefüggés nincs a magántulajdonban álló Fed száz esztendővel ezelőtt történt létrehozása, valamint az azóta eltelt időszak szörnyű történelmi eseményei között. De feltételezhető-e józan ésszel, hogy a világ kulcsfontosságú valutája fölött kizárólagos hatalommal rendelkező erők nem gyakoroltak befolyást a történelem menetére?
Voltaire nevezetes mondása szerint, „ha meg akarjuk tudni, kik uralkodnak felettünk, nézzük meg, kiket nem lehet bírálni”. De legalább ennyire igaz az alábbi állítás: ha meg akarjuk tudni, kik uralkodnak fölöttünk, nézzük meg, kiknek a kezében van a pénzkibocsátás joga. Aligha lepődik meg bárki is, hogy akiket nem szabad bírálni, azok pontosan ugyanazok, mint akik a világ továbbra is legfontosabb pénzének, a dollárnak a kiadási joga fölött rendelkeznek. Noha napjaink globális oligarchiája igyekszik rejtegetni arcát, de azért teljesen mégsem képes elmaszkírozni magát. Különböző forrásokból származó információk szerint a Fed fölött meghatározó befolyással rendelkező klánok az alábbiak: a New York-i Goldman Sachs, a Rockefeller, Lehmans, Kuhn Loebs, a párizsi és a londoni Rothschild, a hamburgi Warburg, a párizsi Lazard és a római Israel Móses Seif családok. A Federal Reserve Bank mind a tizenkét fiókját a következő tíz bank tartja ellenőrzése alatt: a londoni NM Rothschild, a berlini Rothschild Bank, a hamburgi Warburg Bank, az amsterdami Warburg Bank, a New York-i Lehman Brothers, a párizsi Lazard Brothers, a New York-i Kuhn Loeb Bank, az olaszországi Izrael Moses Seif Bank, a new yorki Goldman Sachs és a szintén New York-i JP Morgan Chase Bank. A Fed-részvények nagy részét állítólag négy személy birtokolja: William Rockefeller, Paul Warburg, Jacob Schiff és James Stillman. (A Schiffek szoros kapcsolatban állnak a Kuhn Loebs családdal. A Stillmanek pedig a XX. század fordulóján beházasodtak a Rockefeller klánba.)
Történelmi távlatokban szemlélve 1913 egy roppant fontos mérföldkő volt a zsidó világbirodalom kiépítésének folyamatában. Legalább olyan fontos, mint amilyennek 1945, 1948 (Izrael megalapítása), 1989/90, vagy éppen 2001 bizonyult.
Perge Ottó - Kuruc.info

Ukrajna a Kelet és a Nyugat határán - Drábik János kiváló írása az igazságról





"Oroszország háborút akar - Nézd milyen közel merészelte tolni országát a katonai támaszpontjainkhoz !"

Akár ez is lehetne a mottója mindannak az álságos politikának, amit a szemünk előtt folytat az euró-atlanti érdekszövetség az USA által dróton rángatott Európai Unióval, "meghackelt" idegen érdekek segítségével létrehozott, de lényegében impotens ukrán kormánnyal és a kitört háborúval együtt.

Idióta bábpolitikusok még annál is idiótább orosz-ellenes szankcióival, amit igenis joggal nevezhetünk akár "gazdasági öngyilkosságnak" is..... 
Drábik János a tőle megszokott konkrét és világos látásmóddal elemezte a helyzetet, ezért is tartom fontosnak írása megosztását.... (SBG Buddha - VilagHelyzete) 

Drábik János írása >>>

A Nyugat 1989-től kezdődően következetesen nyomult keletre és bekerítette Oroszországot. Ez a folyamat - az Ukrajna bekebelezésére végrehajtott NATO államcsínnyel - riasztó fejlemény Oroszország számára.
A washingtoni döntéshozók - kihasználva a szétesett Szovjetunió nyomán kialakult kaotikus állapotokat és Oroszország belső összeomlását - lényegében megszegték minden ígéretüket, amit Gorbacsovnak tettek. Oroszország számára a mélypontot az 1997-98-as és 1999-es esztendők jelentették.
Amikor Putyin kormányfő lett, érthető módon új, megbízhatóbb barátok után nézett munkatársaival együtt. Elsősorban Kína jöhetett ebből a szempontból számításba. A Nyugat azonban tovább folytatta agresszív terjeszkedését Kelet felé. 2008 áprilisában a NATO államok vezetői deklarálták, hogy az észak-atlanti szerződés szervezete üdvözli Ukrajnának és Grúziának azt a törekvését, hogy a NATO tagjai lehessenek. Bejelentették azt is, hogy megállapodtak a két ország kormányával és ennek értelmében Ukrajna és Grúzia a katonai szövetség tagjai lesznek. Ez a bejelentés is hozzájárult ahhoz, hogy az akkori Grúz elnök, Szaakasvili, fegyveres támadást intézett az Abházia és Dél-Oszétia ellen, beleértve az ott tartózkodó orosz békefenntartó csapatokat is. Putyin erre a provokációra gyors és kemény választ adott.

A Nyugat által az Ukrajnában 2013 novemberében beindított eseménysorozat végülis a törvényes elnök, Viktor Janukovics eltávolításával járt, és a véres utcai tüntetések nyomán egy nyugat-barát érdekcsoport került hatalomra Kijevben. A NATO által támogatott kijevi államcsíny azonban megkongatta a vészharangot Oroszország számára. 2014. május 23-ánPutyin a következőket mondta a CNBC (Consumer News and Business Channel) Amerikában és Kanadában működő televíziónak adott interjújában:
Államcsínyre került sor. Elutasítják, hogy beszéljenek velünk. Úgy gondoljuk, hogy a következő lépés Ukrajna bekebelezése lesz és a NATO tagja lesz. Elutasították, hogy párbeszédet folytassanak velünk. Kijelentjük, hogy a NATO hadiinfrastruktúrája közeledik a határunkhoz. Azt mondják, ne aggódjunk. Ennek semmi köze nincs hozzátok. De holnap Ukrajna a NATO tagjává válhat és holnapután a NATO rakétavédelmi egységei telepíthetők ebbe az országba.”

Másnap az orosz elnök újból felhozta ezt a témát és szemrehányást tett a Nyugatnak, hogy semmibe veszi Oroszország érdekeit. Feltette a kérdést: Mi a garancia arra, hogy egy erőszakos hatalomváltást követően Ukrajna nem lesz a NATO tagja?”

Putyin ismételten visszatér a rakétavédelmi egységek telepítésére. Úgy látja, hogy ez létében fenyegeti Oroszországot. Korábban, 2014. április 17-én, erről részletesebben is beszélt a sajtónak:
Felhasználom az alkalmat, hogy szóljak néhány szót a rakétavédelemről. Ez nem kisebb, inkább nagyobb jelentőséggel bír, mint a NATO keleti irányú terjeszkedése. Egyébként a Krím-félszigettel kapcsolatos döntésünket részben ez váltotta ki. Bizonyos logikát követtünk. Ha nem teszünk semmit, akkor Ukrajnát bevonják a NATO-ba és NATO hadihajók fognak Szevasztopolban állomásozni.” 
(A legutóbbi rakétavédelmi rendszerek kulcselemei már hadihajókra vannak telepítve.)

Putyin így folytatta:
Tekintettel az amerikai rakétavédelmi rendszer részeinek a telepítésére, ez nem védelmi rendszer, hanem egy olyan támadó potenciálnak a telepítése, amely messze van Amerikától. Szakértői szinten mindenki jól tudja, hogy ha ezeket a rendszereket közelebb telepítik a határainkhoz, akkor a mi szárazföldi telepítésű stratégiai rakétáink az ő hatósugarukba kerülnek.”

Amerika és a NATO részéről azzal a nem nagyon meggyőző feltételezéssel álltak elő, hogy ez nem Oroszország ellen irányul, hanem az Irán által a jövőben kifejlesztett rakéták ellen.

Az atlanticizmus és az eurázsizmus konfliktusa Ukrajnában: Alexander Dugin, a moszkvai Lomonoszov Egyetem tanára szerintUkrajnában nem az Európa-barát demokratikus és liberális ellenzék került konfliktusba egy tekintélyuralmi rendszerrel, amelyben az elnök töltötte be a diktátor szerepét. Ez a megközelítés azért téves, mert ma már nem lehet a világot felosztani úgy, ahogy az a hidegháború idején történt. 

Nincs demokratikus világ, amely szemben áll az antidemokratikus világgal, amelynek az élén az orosz elnök, Putyin áll. Oroszország nyugati mércével is liberális demokrácia, elég, ha az orosz alkotmányt vesszük közelebbről szemügyre. Oroszországnak demokratikus választási rendszere, működőképes parlamentje van és gazdasága a szabadpiac-gazdaság szabályai szerint működik. Az alkotmány nyugati minták szerint készült és Vlagyimir Putyin, elnökként a demokratikus országok mintájára gyakorolja hatalmát. Oroszország többé nem monarchia, nem is diktatúra és a jelenlegi rendszer nem hasonlítható a szovjet kommunista rendszerhez.
Milyen ideológia húzódik meg Nyugat- és Kelet-Ukrajna szembenállása mögött?

A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő globális média mégis azt sulykolja a világ közvéleményének a tudatába, hogy Ukrajnában az Európa-párti, demokratikus és liberális oldal áll szemben a tekintélyuralmi rendszerrel, amelyet egy diktátori hatalommal rendelkező elnök irányít. Azok, akik diktátornak nevezik Putyint, nem ismerik az orosz gondolkodásmódot. Még azok sem tagadhatják, hogy Oroszország liberális demokrácia, akik nem szeretik a jelenlegi orosz politikai vezetést.

Ennek megértéséhez világos geopolitikai és civilizációs szintű elemzésre van szükség. A történelmi tényekből kell kiindulni, még akkor is, ha az elemzésnek ez a módja manapság nem divatos. Tény, hogy a jelenlegi ukrán állam soha nem létezett a történelem folyamán. Újonnan létrehozott képződmény, amelynek legalább két teljesen különböző része van.Ennek a két különböző résznek teljesen eltérő az azonosságtudata és a kultúrája. 
Nyugat-Ukrajnának kelet-európai azonosságtudata van. Az itt élők többsége kelet-európainak tekinti magát. Ez az azonosságtudat elutasítja a pánszláv eszmét és vele együtt Oroszországot. Ezek a nyugat-ukrajnaiak meg vannak győződve arról, hogy az oroszok a létükben fenyegetik őket. Ezért gyűlölik az oroszokat, az orosz kultúrát és természetesen az orosz politikát is. Mindez önmeghatározásuk szerves részét képezi.

Dugin professzor a német Manuel Ochsenreiter-vel folytatott beszélgetésében megértéssel szólt a nyugat-ukrajnaiak oroszellenességéről. Ez végülis identitásuknak meghatározó része. Nem azt jelenti, hogy szükségszerűen háborút akarnak viselni az oroszok ellen. Csupán azt jelenti, hogy nem szeretik őket. És ezt tiszteletben kell tartani. Az amerikaiakat is sokan gyűlölik, és ebbe bele kell törődniük. Így hát, amikor a nyugat-ukrajnaiak gyűlölik az oroszokat az önmagában se nem rossz, se nem jó, hanem egy tény, amit tudomásul kell venni. Nem mindenkinek kell a másikat szeretnie.

Az se olyan egyszerű, hogy a kelet-ukrajnaiak jobban kedvelik az oroszokat. A Kelet-Ukrajnában élő emberek többsége az oroszokkal közös történelemmel, civilizációs hagyománnyal, és geopolitikai feltételekkel rendelkezik. Kelet-Ukrajna teljes mértékben orosz és eurázsiai ország. Le kell vonni a következtetést, hogy két Ukrajna létezik. Ezt nagyon jól lehet látni a választásoknál is. A lakosság megoszlik minden fontos politikai kérdésben. Ez különösen így van, amikor az Oroszországhoz való viszonyról van szó. Ukrajna egyik része teljesen oroszellenes, a másik része pedig teljesen oroszbarát. Két különböző társadalom, két különböző ország és két különböző nemzeti, történelmi hagyományközösség él egy rendszeren belül.

Az ukrán politika fontos kérdése, hogy melyik rész uralkodik a másik felett? Ukrajnának két különálló része van, de csak egy fővárosa, Kijev. Kijevben mindkét közösség megtalálható. A főváros azonban nem tartozik sem Nyugat-Ukrajnához, sem Kelet-Ukrajnához. A nyugati rész fővárosa Lvov, a keleti része pedig Harkov. Kijev, a főváros, az mesterséges képződmény. Ha valaki ezeket a fontos tényeket nem érti, akkor a konfliktus lényegét sem érti. A tényeken az sem változtat, ha a nyugati tömegtájékoztatás és az ukrán nacionalisták azt nem ismerik el.

Az ukrán állam létrejötte a jelenlegi határok között nem szerves történelmi fejlődés eredménye. A Szovjetunió bürokratái döntöttek így. Az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság a Szovjetunió létrejöttekor, 1922-ben, az Uniót alkotó 15 tagköztársaság egyike volt egészen 1991-ig. Hetvenkét év alatt Ukrajna határai sokszor változtak. Egy jelentős részt, ami most Nyugat-Ukrajna, a vörös hadsereg csatolt hozzá 1939-ben. Ehhez jött még a korábbi orosz Krím-félsziget 1954-ben.

Egyesek úgy gondolják, hogy a problémát megoldaná Ukrajna felosztása egy keleti és egy nyugati államra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert figyelemmel kell lenni a nemzeti kisebbségek problémáit. Ukrajna nyugati részén sok olyan ember él, aki magát orosznak tekinti. Kelet-Ukrajnában a lakosság egy része nyugat-ukrajnainak tekinti magát. Egy nagyobb államnak a kettéosztása valójában nem oldaná meg a problémát, csupán egy újra cserélné fel.

Milyen motívumai vannak az Európai Uniónak arra, hogy Ukrajnával együtt annak a súlyos problémáit is felvállalja? – tette fel a kérdést Ochsenreiter. Dugin erre röviden annyit válaszolt, hogy ez nem érdeke az európai szövetségnek. Ez az Egyesült Államok érdeke. Most egy politikai kampány folyik Moszkva ellen. Brüsszelnek az a felhívása, hogy Ukrajna csatlakozzon a Nyugathoz, nyomban kirobbantotta a konfliktust Moszkva, valamint Kelet- és Nyugat Ukrajna között. Ez nem jelent meglepetést azok számára, akik ismerik az ukrán társadalmat és az ország történelmét.

Az EU csatlakozási ajánlatát Janukovics elutasította. Nem tehetett mást – folytatta Dugin -, mert őt az oroszbarát kelet-ukrajnaiak és nem a nyugati országrész lakói választották meg. Janukovics nem mehetett szembe azokkal, akik őt megválasztották. Ha ő engedett volna a Nyugat felszólításának, saját választói nyomban árulónak minősítették volna. Janukovics választóbázisa az Oroszországgal való egyesülésre törekszik. Ezért Janukovics egyszerűen azt tette, amit tennie kellett. Ez volt az egyetlen logikus politikai lehetőség számára.

Az interjúkészítő ezután arra tért rá, hogy számos irányzatot követő politikai erő szövetkezett Janukovics megbuktatására.Megtalálhatóak voltak ebben az ellenzéki összefogásban a tipikus liberálisok, az anarchisták, a kommunisták, a homoszexuális csoportok, a nacionalisták egészen a neonáci csoportokig. Dugin szerint őket az Oroszország elleni gyűlölet egyesítette. Janukovics a szemükben Oroszország képviselője volt, Putyin barátja, a Kelet embere. Ez az ellenzék gyűlölt mindent, ami orosz. A gyűlölet tartja őket együtt. Úgy is mondhatjuk, hogy ők alkotják a gyűlölet blokkját. A Janukovics ellen tüntetők meghatározó erejét a neonáci csoportok alkották az EuroMaidan téren. 
Ők kezdeményezték a nyers erőszakot, mert polgárháborús helyzetet akartak létrehozni Kijevben. Az EU és az európai kormányok támogatták ezeket a szélsőségeseket, akik nyíltan rasszisták és neonácik. Az európai kormányok ezeket a szélsőségeseket saját határaikon belül megfékezik, kerüljön, amibe kerül.
Bejegyezte: SBG Buddha



Amerikai terroristák a vegyi támadás mögött(?) - Zajlik az evakuálás, felsorakoztak a hadihajók és menekülnek a civilek



BREAKING NEWS - UPDATE - AZONNALI FRISS HÍR - Változott a helyzet !!! 

Az előző cikket kellene ezzel kiegészítenem, mert változott az a helyzet, hogy Oroszország tétlen marad és a hadihajók Szíriától függetlenül állomásoznának a Földközi-tengeren! 

Teljesen friss információ:


Az oroszok eldöntötték a támadás utáni válaszcsapás tényét. 
Már csak arra várnak, hogy mikor indulnak meg a szövetséges bombázások. 

Ezt egy magas rangú tábornok jelezte, aki szerint az orosz tengeri flotta a térségben NEM mint szemlélő van jelen. Ez csak a közvélemény felé megy ki, mint hír. 

Mivel a szövetségesek megsértették az ENSZ határozatait, NEM elfogadását. 
Ráadásul bizonyíték van már nekik is a kezükben arra vonatkozóan, hogy az amerikaiak keze van a vegyi támadás mögött, ezért beavatkoznak ! Ez lett Putyin döntése ! 

+Szíriában és Törökországban már osztják a gázálarcokat ! Izraelben már mindenkinek van ! 


Hivatalosan a hír nincs kint még szerintem sehol......

(SBG Buddha) ..... 

Egy biztos, most nem kell sokat várnunk, hogy megtudjuk, mi lesz......


Kivárnak a nagyhatalmak - szombatig nem támadják meg Szíriát


 
- Valószínűleg amerikai hátterű terroristák követték el a vegyi támadást és Európa ellen is hasonlót terveztek, hogy ürügyet szolgáltassanak a támadáshoz. - írja a Reuters
- Nagy-Britannia bejelentette, hogy jogában áll csapást mérni Szíriára az ENSZ BT hozzájárulása nélkül
- Az orosz hadihajók megérkeztek és Törökországtól délre várakoznak
- Franciaország Szíriához küldte az egyik legújabb fregattot
- A szaúd-arábiai hadsereget harckészültségbe helyezték, a brit repülőgépek pedig Ciprusra készülnek
- "Izrael lángba borul, ha az USA támad" - közölte Irán. Katar már tele van amerikai katonákkal

AMERIKAI HÁTTERŰ TERRORISTÁK ÁLLHATNAK A VEGYI TÁMADÁS MÖGÖTT

EURÓPA ELLENI VEGYI TÁMADÁST IS TERVEZTEK



A damaszkuszi Four Season Hotel előtt sajtótájékoztatón bombaként robbantotta a hírt a szír külügyminiszter, hogy még az ENSZ vizsgálótisztjeinek is átadta azokat a hírszerzési dokumentumokat, melyek szerint az
 USA, Nagy-Britannia, Franciaország nyújtott segítséget a Damaszkusz mellett elkövetett vegyi támadáshoz az országban működtetett nyugati terrorista hálózatuk segítségével.

Mindez megerősíti a YahooNews korábbi dokumentumait, sőt....


A szíriai külügyminiszter szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy Európa elleni vegyi támadás lett volna a következő, amit a nyugat által működtetett terroristák elkövettek volna, hogy aztán Szíriára fogják a dolgot. A megszerzett amerikai kormánydokumentumok is erre utalnak, hogy az ő kezük van az egészben. 

A képen: kilátás egy vegyi támadás ellen védő maszkból két hasonló, "rókalyukban" bevetésre váró katonára.
  
Ha valaki nem tudná, januárban Szíria-ellenes cionista összeesküvést leleplező anyagot közölt a második legnagyobb brit lap - majd gyorsan eltüntette a cikket.



"Az Egyesült Államok támogatta, hogy vegyi fegyvert vessenek be Szíriában, majd Aszad rezsimjére fogják" - adta hírül a Daily Mail kiszivárgott levelekre hivatkozva, melyek egyikében a "védelmi" minisztérium egyik szerződéses vállalkozója azt írja, a tervre rábólintott Washington. 
A cikket megjelenése után néhány órával eltávolították, bocsánatot kértek, és 110 ezer font "kártérítést" fizettek a cégnek. Az eset még január végén történt, de a mostani események fényében nem elhanyagolandó adalékot jelent a kialakult helyzethez.

Obama többször egyértelművé tette, hogy a vegyi fegyver lesz az a "vörös vonal", aminek áthágása katonai akciót fog maga után vonni. 
A nagy-britanniai székhelyű Britam Defence két vezetője között zajló levélváltásból kiderül, hogy Washington engedélyezett egy olyan akciót, melynek során Katar pénzt adott volna a szíriai "lázadóknak", hogy vegyi fegyvereket vásároljanak - derül ki a lap cikkéből.
A december 25-én kelt levélben az áll, hogy 
a cég Líbiából származó, szovjet gyártmányú fegyvereket szállítana Homszba, ahhoz hasonlókat, amivel Aszad erői is rendelkeznek. Azt is hozzáteszik, hogy néhány ukrán emberüket is elküldenék, akik oroszul beszélnének egy általuk felvenni tervezett "bizonyító erejű videón".

A Daily Mailt a cikk közlése után beperelte a leleplezett cég, mire a lap bocsánatot kért tőlük a "rágalmazásért", nyomtalanul törölte a cikket (de persze ez a mai világban nem megy olyan könnyen, egy tárolt változat elérhető), pedig azt is megtehette volna, hogy frissíti a már meglévő anyagot a "cáfolattal", és egy megállapodás keretében még fizetett is nekik 110 ezer font "kárpótlást". Lépését a lap azzal magyarázta, hogy "kiderült": a levél hamisítvány volt.
(Persze mióta a brit titkosszolgálat az újságok pincéiben semmisítteti meg a bizonyítékokat, elég nehezen hihetők az efféle magyarázkodások.)
Az Infowars oldaláról, ahol a levél eredetileg megjelent egy német hekker munkája eredményeképpen, kiderül: a cég elismerte, hogy a két munkatárs náluk dolgozik, és hogy feltörték a levelezőrendszerüket, de tagadta a levelek eredetiségét.

FRISS HÍREK

Úgy tűnik, hogy a katonai beavatkozás napja Damaszkusz ellen el van döntve.

Az amerikai hadihajók megközelítették Szíria partjait, Nagy-Britannia bejelentette, hogy jogalapja van arra, hogy még abban az esetben is akciót indítson Szíria ellen, ha az nem nyeri el az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulását.


A napokban az USA Szíria partjaihoz küldte a Mahan rombolót. Ez már a negyedik amerikai hadihajó, amely a Földközi-tengeren állomásozik. Ahogyan azt Charles Hagel elmondta, az amerikai hadsereg készen áll a Szíria elleni csapásra, ha Barack Obama erre parancsot ad.A francia katonai parancsnokság úgy döntött, hogy a Földközi-tenger keleti felébe küldi a Chevalier Paul fregattot – számolt be csütörtökön a francia Puen magazin. A hajó elhagyta Toulon kikötőjét.
Várhatóan a Földközi-tengeren az amerikai és brit hajókhoz és tengeralattjárókhoz fog csatlakozni, amelyek már Szíria közelében tartózkodnak.



Megérkeztek az orosz hadihajók is és Törökországtól 

délre várakoznak 






 

A szaúd-arábiai hadsereget harckészültségbe helyezték, a brit repülőgépek pedig Ciprusra készülnek

Szaúd-Arábia hadseregét teljes harckészültségbe helyezték a Nyugat országainak azon kijelentései kapcsán, hogy csapást terveznek mérni Szíriára.

Közben a média arról is beszámolt, hogy a brit légibázis a ciprusi Akrotiriben esetleg a légierő központi bázisává válhat a Szíriával szembeni hadművelet bekövetkezése esetén. 
A katonai repülőgépek hétfő óta érkeznek a bázisra, amely mintegy 160 km-re helyezkedik el Szíria partvidékétől.

Ezen kívül bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy valószínűleg ”Tomahawk” rakétákkal fogják támadni Szíriát a Földközi-tengeren lévő hajókról.


Damaszkuszban nő a feszültség a várható katonai csapás miatt


A katonai vezetés elrendelte a Damaszkusz közelében lévő fontosabb katonai központok evakuálását.  A libanoni határnál a bőröndökkel megrakott autók kígyózó sorokban állnak.
A libanoni biztonsági erők szerint legkevesebb 6 ezer ember lépte át a határt csak az elmúlt 24 órában.





Forrás: Oroszország Hangja




Category Illuminati



Ami a történelem könyvekből kimaradt

MASTER & COMMANDER from the shadows 
Ami felemelte az emberiséget, lehetővé tette, hogy legyőzzük a természetet….és egymást…
az egyúttal LE IS IGÁZ MINKET….

Ami a töri könyvből kimaradt (HD)




ALBERT PIKE három világháborúja 1871-től és a jelen eseményei


A jelen eseményeinek megértéséhez mindig érdemes kutakodni a múltban és olyan helyeken, amiket nem “ők” adnak kész válaszként, hanem mélyebbre ásva, gondolkodva megtalálhat bárki.
Ezek nagyon gyakran már szóba kerülnek, főleg a jelenleg is zajló események kapcsán : mi felé tereli a világot a piramis csúcsa. De nincsenek mellé téve a tények, szemelvények…. Most viszont itt lesz egyben. 
1. PONT : ALBERT PIKE 
1859 és 1871 között ő dolgozta ki a jövőben kirobbantandó három világháború katonai stratégiáját, amelyre három forradalommal párhuzamosan kerülne sor, és amely világháborúk végül is lehetővé tennék, hogy a 20. század végére az Illuminatusok elérjék céljukat, a világ feletti hegemónia megszerzését és a világ egy központból történő irányításának a létrehozását. Természetesen 33.szintű szabadkőműves volt, a Skót Rítushoz tartozott. (még rengeteg minden olvasható itt)

Albert Pike saját megfogalmazása abból a Mazzinihoz írott levélből, amely a mai napig megtalálható a londoni British Museum Library-ben a katalogizált levelek között:
! ! !                     ! ! !                     ! ! !                     ! ! !
A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát.  A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények – vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal – el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.”

Az I. VILÁGHÁBORÚ
Az első világháborút azért kell megszervezni, hogy az illuminátusok megdöntsék a Romanov dinasztia hatalmát Oroszországban és ebben az országban kipróbálják a hatalom monopolizálásának egy új rendszerét, az ateista kommunizmust. Egy ilyen háborúhoz szükséges volt konfliktus kirobbantására a brit és a német birodalom között.
A háború után megszilárdult kommunista rendszer aztán felhasználható további kormányok megdöntésére és az illuminátus hegemónia kibővítésére.

Az II. VILÁGHÁBORÚ
A második világháború kirobbantásához a fasizmus és a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni. Ennek a háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust és el kell vezetnie Izrael állam létesítéséhez Palesztinában. A második világháború alatt a nemzetközi kommunizmust meg kell erősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására.

Az III. VILÁGHÁBORÚ
A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.

1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására.



Ezek után mindenkinek javaslom, gondolkodjon el, hol tartunk éppen, mert még nem késő ! Történelem órákon mindig szóba került emlékszem, hogy “de miért nem tettek az emberek ez ellen semmit…, hogy meg tudják akadályozni, vagy ezeket az embereket megállítani ?”  Nekünk olyan helyzeti előnyünk van, amilyen soha nem volt : a tudásunk másodpercek alatt ezrekhez jut el !Ezért naponta ugrik a világ lépcsőfokokat és Ébred rá az igazi valóságra. Hál’istennek százával találkozom naponta én is “veletek”… 

  1. VÉGSŐ CÉLJAIK: ALBERT PIKE ÉS A JELEN ESEMÉNYEI

    Hasonlítsd össze a céljaikat és a világpolitikát ! Minden ott van…
    És a végső célt mindenki ismeri: a Georgia-i Tanúkövek (Georgia Guidestones) falaiban kőbe vésve nyolc nyelven (Angol, Spanyol, Swahili*, Hindu, Heber, Arab, Kinai, Orosz  ) állították fel 1980-ban az Elbert County domb tetején.
    New World Order Stonehenge-nek is nevezik érthető okokból.
 
Tartsd az emberiség létszámát 500millió fő alatt 
Drasztikus népességcsökkenés okozása egy 3.világháború kirobbantásával, aminek az iszlám és a kereszténység között kell létrejönnie mégpedig oly módon, hogy a fennmaradt emberiség egyszer s mindenkorra felhagyjon a nemzet és vallás eszméjével, hiszen ezek mind gátolják az eredeti terv megvalósítását…..
 (
a harmadik a család intézményének felszámolása a jövőben, de ennek bomlasztása már elég jól halad a nők munkába hajtásával, amit a feminizmussal indítottak el, majd a szingli életmóddal népszerűsítenek jelenleg, és az egyneműek házasságával szüntetik meg annak szentségét… de ez messzire visz, nem is megyek bele…  A gyerekek kiszakítása a családból, 6-24 éves korukig az ún. közoktatás rendszerébe küldésével, ahol  azt a tudást kaphatják csak meg, amit a rendszer megenged….)
Szóval ez az Ő tervük, ahogy Albert Pike leírta….
Figyeljétek a híreket !!!  A napokban egyre több keresztények és a kereszténység ellen elkövetett támadás lesz a világ minden pontján. Ezek nem véletlenszerűek…persze a híradók nem kapcsolják össze – de ez is része a tervnek, amit a háttérből irányítanak.
Az iszlám világot fogják “ráugrasztani” a keresztény világra. Az iszlám fundamentalizmus felpiszkálása van éppen folyamatban…. Legalábbis a “hárombetűs szervezet” nagyon dolgozik rajta….. Mondom, a hírekben pár héten belül sorozatos lesz… Szíria és Irán megtámadása pedig a végső löketet adhatja meg….
(Szombaton döntött a 13 család, de szándékosan nem írtam még le a fejleményeket, mert naponta jönnek hozzá információk még … Szíria megtámadása teljes egyetértésben eldöntetett ….Hamarosan felteszem mi történt azóta)
Keresztény templomokat fognak megtámadni, keresztény embereket lefejezni, főleg ha még előtte netán muzulmánról keresztelkedtek át. Közel-Kelet, Észak-Afrika-Szudán-Dél-Afrika – Indonézia. Ezeken a helyeken nagyon valószínű…

És hogy milyen drasztikus változásra készült Albert Pike ezután, ezt is tudjuk már azóta:

A maradék emberiség számára olyan világkormány bevezetése, ahol “A végső terv” a transzhumanista, futurisztikus állam, mely az eugenika elvein alapszik (ezt a II. világháborúban már megpróbálták, de akkor nem sikerült nekik) Charles Darwin, Huxley ennek az alapjait teremtették meg….
A filmekben már megmutatták ez kb. hogy fog kinézni….
“Lightos verziójára” pedig már ízelítőt láthattok az USA-ban (totális kontroll, szabadságjogok eltörölve, média ontja a szemetet, drónok repkednek a kertekben pl. újságírók, ellenállók után nyomozva….)
És ez nem tudom mennyire van kint hivatalosan a neten, de nemsokára elkezdődik egy nagy hadművelet az USA határain belül: 
A terv elkezdésének egyik előfeltétele a lakosság lefegyverzése az USA-ban, hiszen komoly ellenállást okozhat egy az Alkotmány Második Passzusa szerint jogosan otthon tartott fegyverarzenál. Birtokomba jutott a teljes tervezet anyaga, de (ha megkapom a jóváhagyást) fel is teszem letölthető PDF formátumban…..
Szóval…. KÉPEZZÉTEK MAGATOKAT ! TÁJÉKOZÓDJATOK ! ÉBREDJETEK ! 

Mert a jövő itt van a nyakunkon….

Segíthet a megértésben : 

Szerző: awakeningtheworld • Kategória: Albert PikeConspiracyIlluminati

(egy rejtett kéztől) Tegnap találkozott a 13 Család – A Londoni Olimpián dőlhet el a világ sorsa


Mielőtt bármit is mondok, szeretném leszögezni, hogy közölni fogok dolgokat.
Az információ friss és belülről származik, ezért fontosnak tartom, hogy Ti is tudjátok.
 Illetve engedélyt kaptam, hogy nevek nélkül megoszthatom.
A forrásomban nem kételkedem, hiszen már nem is kell, számtalan dolog hitelesnek bizonyult azóta. Természetesen nem én találtam rá, mert nem is lettem volna rá képes, fordítva történt. Soha nem volt kétségem róla, hogy mindent látnak, ami a világhálón zajlik, kommunikálunk, szervezünk, hát bizonyságot kaptam. Ezért ha azt kezditek el firtatni, mekkora kamu, hülyeség, meg ki vagy Te….stb….akkor inkább olvasgassatok mást, mert úgysem reagálhatok rá. 
Hogy világos legyena saját összekötő szövegem innentől kékkel íroma megkapott tényeket rendesen feketével. 



TEGNAP DÉLUTÁN ÉS ESTE LONDONBAN TALÁLKOZOTT A 13 CSALÁD! 


Az eseményt váratlanul hívták össze. (Általában előre kijelölt időpontban szokott lenni). 

Mint már itt, ott, amott írtam róla, az Irányító erőkön belül – nevezzük a piramis csúcsának – jelenleg is nézeteltérés van drasztikus és kevésbé drasztikus lépések megszervezése miatt. (számunkra mindegyik drasztikus, az ő szempontjukból van csak stratégiai különbség). A tervet nem adták fel, viszont amikor azt írom, hogy minden másodperc számít és az alternatív média és mi is tehetünk valamit, ezt azért írom, mert az információ és a tudás hatással van a folyamatokra. Tudom, hogy tudod, hogy tudom…. Jelenleg egyre több emberhez jut el és ha sokan tudják, akkor kockázatos a végrehajtása…  Most is ez történik….
1968-ban jelentős népességcsökkentést fogadtak el. Akkor ebben a 13 család teljesen egyetértett. A mértéke viszont, amit végre kellene hajtani mára szakadást okozott, ezért csúszik a végrehajtása… Tudni kell, hogy bármilyen intézkedés végrehajtásához teljes 100%-os egyetértésre van szükség.  Önállóan akciót kezdeni nem lehet, amit a 100% nem fogad el, az nem végrehajtható. 


Rákérdeztem, hogy minden családból 1-1fő van jelen, összesen 13 fő ?
Nem, a Családok főbb tagjai vannak jelen, tegnap kb 80 fő volt.
Mivel a 13 családnak minden elsőszülött fia köteles részt venni a tanácskozáson, plusz azok az alsóbbrendű családok képviselői, akik a végrehajtásért felelősek.  
Térjünk rá a lényegre:

Először is NINCS egyetértés abban, ami most Szíriában folyik13 családból 5 nem fogadja el a tervet. Ez azt jelenti, hogy ebben a formában nem kivitelezhető. 
A Törvény ami a Családok működését meghatározza, úgy szól, hogy amennyiben a Családok vezetői között nincs meg a 100%-os összhang, a tervezetet ÚJRA kell gondolni, és egy újabb gyűlésen a módosított formát ismét megvitatni. Ettől a törvénytől  eltérni nem lehet.
Erről értesítve lettek a “bàbok” is, akik nem túl boldogan fogadtàk a hírt, mivel így a támadás NEM elindítható. Így is hajszálon múlott, hogy 1valakinek még sikerült 4-et meggyőzni, különben elfogadták volna a Szíria elleni akciót. Következő tanácskozás 4 nap múlva várható.
Akik annyira szorgalmazták az akciót elsősorban a németek és a finn család. Arra várnak - mivel nem sikerült keresztülvinniük a tervezetet – hogy majd akkor elfogadják, ha “elindul az Olimpia”.Valószínűleg jól is kombinálnak, mert nem nézhetik majd tétlenül, ha egy merénylet során több ezer ember fog meghalni…. Egy azonban biztos: ha nem sikerül megakadályoznunk Augusztus 3-át,akkor minden családnak el kell fogadnia a válaszlépést. Ez, ami idáig biztos, már csak azon múlik minden, hogy lehet megakadályozni ezt a tömegmészárlást.
Nekem is megütötte a fülem, hogy konkrét dátum van, de nem firtattam…
Most sikerült egy kis időt nyerni és amennyiben sikerül az Olimpia elleni támadást meghiúsítani, úgy a Szíria és Irán elleni támadás is okafogyottá válik.
Ugyanis sikerült egy kis galibát okozni, mivel azt az embert, illetve azok egyikét, akik a végrehajtásért felelnek sikerült jó helyre juttatni…ahonnan egy ideig ki sem nagyon jön…
börtönben van….
A nevét én nem írom le, de keressetek rá (Britannia egyik leggazdagabb mágnása…őrizetbe vették,  feleségét (aki magyar egyébként …) holtan találták és hmmmm hát a férjet gyanúsítják….drog is van az ügyben…Filmekből tudjuk hogy megy ez. ) Tetra Pak a cég. 
Tudni kell még azt, hogy azok, akik a 13 család tagjai Érinthetetlenek, viszont azok, akik csak mellékszereplők, bármikor félreállíthatók. Tehát Te mint egy Család tagja nem tehetsz semmit egy másik család tagja ellen, és jelenleg azok a fontosak, akik végrehajthatnak csúnya dolgokat, például az ország első embere. Mert Ő sem érinthetetlen. 
Ő az, aki már kezdi szúrni több családtagnak a szemét. Sok olyan lépése volt, amiben nem egyeztetett senkivel, csak meglépte azokat. Ez így ebben a formában nem elfogadható akkor, ha a Család pénzén került oda, ahol van. Ha most káoszt sikerül elérni a Kormányon belül, akkor ez elodázhatja a dolgot, mert a Közel-Kelet így is egyre durvábbá válik. És Ő az, aki minden felett diszponál, mint egyedüli első személy. Megoldást kell találnunk, hogy minél előbb új választásokat kelljen tartani….
Szerettem volna tudni, hogy milyen jellegű támadás készül. Bomba, repülőgép, mint szeptember 11, vagy nukleáris, vegyi ?
Nos annyit mondhatok róla, hogy sem ez, sem az. Már régen a helyszínen van a dolog, egy olyan helyen, amit Te a spirituális központnak hívnál, vagy inkább az Erő központjának. A legfontosabb, hogy augusztus 3-án ne történjen semmi. 
Nos itt tartunk, fontosnak tartottam, hogy tudjatok róla, mert semmi értelme, ha magamnak tartom meg az információt! Bizonygatást ne nagyon kérjetek, gondolkozzatok logikusan és ha személyemet támadjátok, akkor sem fogok tudni védekezni. Ez a mostani információ is már több és veszélyesebb sokkal mint holmi szimbólumok…
Béke és Szeretet… God Bless The Earth….
Szerző: awakeningtheworld • Kategória: ConspiracyIlluminatiOlimpia 2012

Föld az Új Világrend előestéjén I.- Tiltakozók megölése bevett gyakorlat lesz az USA-ban


A CIKK UTÁN EGY NAGYON FONTOS ÜZENETET SZERETNÉK ÁTADNI AZOKNAK,AKIKHEZ EL KELL JUSSON !

Amikor először arról olvastam, hogy tüntetők, tiltakozók megölése teljesen elfogadott gyakorlat lesz az USA-ban (is) – mivel erre utal egy újonnan kikerült katonai-rendőri tréning kézikönyv is (PDF 20.oldal) – nem lepődtem meg, hiszen rendőrök szimpla intézkedések során elektromos teaser-rel 550 embert öltek meg 2001 óta és ez a folyamat teljesen beilleszkedik abba a képbe, ami felé jelenleg a világ legnagyobb és legagresszívebb állama és vele a Föld is tart. (Bővebben az Infowars oldalán

Elfogadták a törvényeket, felépült több száz FEMA internálótábor és folyamatban van a lakosság teljes lefegyverzése (H.R.645) , hogy a katonaság ne ütközzön ellenállásba az utcai harcokban, sem amikor a rendszer ellenségeit őrizetbe veszik.
Az USA-ban ez iszonyatos nagy hadművelet lesz, mert el tudjuk képzelni ezt egy olyan országban, ahol alkotmányos jog a fegyverviselés és van is jócskán a civil lakosságnál pár száz éve némi muníció….? A tervezett internáló és átnevelő táborokról már írtunk , az Infowars szintén, ahogy arról is, hogy 20 000 Irakból hazatérő katonát és másokat otthoni, a civil lakosság elleni bevetésre képeznek át.
Aki figyeli a meghozott intézkedéseket, a szemünk előtt létrejövő totális diktatúrát, nem lepődik meg! Katonai és rendőrségi drónok követnek el merényleteket civilek ellen minden héten, repülő robotok figyelik meg az embereket, most már újságírókat is., a szabadságért harcolókat terroristának nyilvánították…. És ez most zajlik, nem egy sci-fiben….
Az alkotmányos jogok és a függetlenségi nyilatkozatban foglaltak szépen lassan felszámolásra kerültek, pont ahogy korábban már írtunk róla. Már csak a szikra és beindító mechanizmus kell, hogy a 312 milliós lakosság körében egy forradalom vagy gazdasági összeomlás az utcára vigye az elégedetlen tömegeket.
Az, hogy lesz-e ilyen már nem kérdés, egyedül a “mikor” a bizonytalan. 

A háttérhatalom terve is ezzel egyező: egy globális krízis:
Globális átalakulás küszöbén állunk. Amire szükségünk van, az a megfelelő nagy krízis és a nemzet elfogadja majd az Új Világrendet, a New World Order-t)/David Rockefeller 1994 ENSZ Üzleti Konferencia/
We are on the verge of a global transformation. All we need is the right major crisis and the nation will accept the New World Order.”  (David Rockefeller speaking at a UN Business Conference, Sept. 14, 1994)

Az emberek még abban a hitben vannak, és kiabálhatják, mikor bizonyíték, bírói végzés nélkül az NDAA törvény szerint őrizetbe veszik őket, hogy 

- De nekem jogaim vannak !!! ” 
- NEM, NINCSENEK! Voltak…..”
Akkor számolták fel őket, amíg Te a meccset nézted a TV-ben!
__________________________________________________________________________________
Pont mint Európában az Olaszország-Németország elődöntő idején, míg fél kontinensünk söröskorsókkal ordítozott Balotelli csodás góljain, az Európai Unióban elfogadták az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmust) ! Fiskális diktatúra jött létre, központi irányítással, az országok ennek vannak alárendelve. Kibúvó nincs. (Szemléltető videó)
 Ja, hogy miért nem mondták be a Híradók ? Ugye viccelsz ? Tudod két kocsmai verekedés és az állatkerti hírek között már nem maradt hely, mert cseresznyés vízzel hűtik az elefántokat a kánikulában : és Neked, állampolgárnak erről kell tudnod, hiszen sorsod meghatározója lesz…
________________
Visszatérve a tegnapi napra: 
Világu(n)k furcsa működéét jelzi, hogy mikor néhány titkos katonai anyag vagy videó kikerült aJulien Assange féle Wikileaks-nek köszönhetően, ők lettek terroristának, a nemzetbiztonságra veszélyesnek kikiáltva és nem a valós bűncselekményeket elkövetők.

Ahogy a tegnapi 
LiveLeak videó is szimbolizálja a háború igazságtalan és kiszolgáltatott lényegét Afganisztánban. Borzolta az indulatokat az alternatív csatornákon és önmagáért beszél,: (forrás
Amerikai Apache helikopter pilótája szed rakétával darabokra (a művelet részeként) egy gyanúsnak vélt afgán férfit… miközben énekli: “Bye, bye Miss American Pie” !

Cockpit video: Apache pilot sings 'Bye, bye Miss American pie' as missile hits Afghan man



NAGYON FONTOS ÜZENET :

Amilyen könnyen ezek az intézkedések keresztülmennek, úgy válik/(válhat) áldozatává 6 milliárd ember egy ördögi tervnek, melyet nagyon régen forral már egy Sötét Elit.
Viszont tudnotok kell róla, hogy a háttérből irányító titkos társaság, a Cabal vagy nevezzük bárhogyan is Elitnek, egyáltalán nem egységes és komoly szakadás van jelenleg is közöttük. Ennek kivetülését érzékelhetitek a világpolitikában, ha figyeltek picit jobban (persze ez csak a felszín) és a tervezett népirtás miatt jelenleg is számít minden másodperc, hogy merre fog eldőlni a dolog. Ugyanis pont ez az a terv, ami a szakadáshoz vezetett.
Drasztikus népességcsökkentés lép életbe a közeljövőben, ha nem sikerül megelőznünk! 
Ilyen jobbító erők közöttük is vannak mind a Pentagon, a CIA és Military Forces  (a hadsereg) csoportjainak magas rangú vezetői között is. Vannak, akik felvették onnan a kapcsolatot velem is, de ennél többet nem mondhatok. Annak örülök, hogy ezek szerint tényleg vannak a Tudatosságot javító, meghatározó, véleményt formáló írások, ha már odáig is eljut…  
Történtek már nagyon durva katonai műveletek az USA területén és azon kívül is. Ha úgy látom, holnap megosztom, ami frissen kikerült, mert még nincs ellenőrizve ( a Kreml falain belülről jött infó és a másik oldalról várom a megerősítést).
Fontos tudni : A kapcsolatot nekünk kell megtalálnunk egymással és velük is, és nagyon fontos,
hogy mindannyian szerepet játszunk az egészben!
Az információk megosztása 
(lásd. London 2012 Olimpia és minden tudásunk) is megelőző hatású lehet.



Milyen is valójában az Európai Unió??



Tisztán akar látni?? Olvassa el ezt, a nagy átverés ellenszerét !!
Az EU ma már lényegesen különbözik attól, mint ahogy az alapító atyák 1957-ben megalkották az európai integrációt a római szerződéssel. Ebben önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező, jóléti, független államok önkéntesen társultak az egyenjogúság alapján bizonyos közös feladatok hatékonyabb ellátására. Az EU legfőbb célja az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásának biztosítása. Ez a szélsőségesen liberális szabadság meghatározás túlnyomórészt az erősek szabadságát biztosítja – a döntő többség rovására. Nem tűnt fel a nagyközönségnek, mivel rejtve volt, hogy csendben 180 fokos fordulat ment végbe az európai integrációban. A nemzetközi pénzoligarchia elfoglalta Brüsszelt és saját érdekei szerint használja. Ennek mérföldköve a maastrichti egyezmény. Ekkor vették fel az Európai Unió nevet és tértek rá arra az útra, amely nem a nemzetek Európáját, hanem a nemzetállamok megszűnésének Európáját, és egy totalitárius önkényuralmi rendőrállam létrehozását fogja kialakítani. A föderalista európai szuperállamlétrehozásán fáradozik több, mint negyven éve a Bilderberg-csoport, amely filozófiájának alapeleme, hogy a nagyvállalatok (multik) érdeke fontosabb, mint az egyéneké, a családoké és a nemzeteké . A csoport egyik kulcsembere David Rockefeller a következőképpen magyarázta titkolózásukat: “nem lett volna lehetséges, hogy világprogramunkon zavartalanul dolgozzunk az elmúlt években, ha az amivel foglalkoztunk, publicitást kapott volna. Most már azonban a világ felkészült arra, hogy megtegye a nagy lépést a világkormány létrehozása felé, ami meghozza majd a békét és gazdagságot valamennyi embernek.” A zárt ajtók mögött tárgyaló csoport tagjaira az is jellemező, hogy önmagukat mindenki más fölé helyezik. Ezt Rockefeller a következőképpen fejezte ki: “Az intellektuális elit és a világbankárok nemzetek felettisége fontosabb, mint a népek önrendelkezése.” (A hatalom és a média által elhallgatott – elsikkasztott, örök igazságokat – értékeket tartalmazó történelmi alkotmányunk (lásd,www.alkotmany.ngo.hu) egyik alaptétele kimondja, a magyarság és a vele együtt élni kívánó népek és közösségek örök szabadságát. (Hungaria semper libera.) Sem a kormány, sem az országgyűlés, sem bármilyen népszavazás nem jogosult feladni, sem csorbítani a magyarság és a vele együtt élni kívánó népek, közösségek – a mai és a jövendő nemzedékek – önrendelkezési jogát. Ezért is alkotmányellenes és így érvénytelen a kormány által aláírt EU-csatlakozási szerződés, amely megszünteti a magyar állampolgárok önrendelkezését, alárendelve a magyar állampolgárokat az EU jogrendjének, és ezzel lényegében a nemzetközi pénzhatalom európai ügynöksége szerepét betöltő brüsszeli bürokraták diktatúrájának. ) Az EU mára olyan bürokratikus államok feletti rendszerré, oligarchikus klikkuralommá alakult át, amelynek alulról jövő ellenőrzése nem lehetséges. Az emberek pedig csak azt érzékelik, hogy a dolgaikról valahol messze, számukra ismeretlen emberek döntenek. A döntések viszont egyre kiterjedtebben hálózzák be mindennapjaikat. A demokrácia és a népek önrendelkezése ma már üres szavakká, komédiává süllyed. A diktatúra kiterjesztésére használják fel a “terrorizmus elleni küzdelmet” is. Tavaly ősszel egy brit szaklap nyíltan megírta, hogy az EU keleti bővítése valójában az újgyarmatosítás olcsó és korszerű formája, mert hadsereg és háború helyett, Európa korábbi gyarmattartó hatalmai most agymosással is elérhetik céljaikat. 2003. 03. 20.-án az EU tagállamai brüsszeli csúcstalálkozóján valamennyi megszólaló hangsúlyozta: az unió fennállása óta a legválságosabb időszakát éli.
Az egyezmények bonyolultsága
A maastrichti egyezmény nagyon szövevényes. Ahhoz, hogy megértsük, ismernünk kell a római egyezményt és az európai alapszerződést is. Az amszterdami egyezmény pedig csak a maastrichti szerződés ismeretében válik érthetővé. Szinte elképzelhetetlen, hogy a nemzeti országgyűlési képviselők, illetve a kormánytagok ismerjék e szerződések teljes tartalmát. Vajon hányan tudják közülük, hogy mivel is járnak ezek az egyezmények?? A mai EU olyan 180.000 oldalnyi jogszabály anyagot kényszerítene Magyarországra, amely felszámolná az önálló magyar jogalkotást. Ebbe a nem demokratikus nemzetek feletti rendszerbe csak belépni lehet, kilépni nem. De még kizárni sem lehet egyetlen, már korábban belépett tagot sem. Ha a brüsszeli bürokráciának nem tetszik amit az adott tagállam tesz, akkor önhatalmúlag felfüggeszti jogai gyakorlását. Amíg egy tagállam jogai fel vannak függesztve, addig nem vehet részt semmilyen döntéshozó testület munkájában, és panasszal sem fordulhat az EU bíróságához. Ugyanakkor valamennyi fizetési kötelezettségét teljesíteni köteles.
Európai Bizottság
- az EU kormánya, jelenleg 20 (országonként 1-2) tagból áll. Az egyes országok kormánya jelölik ki őket, tehát nem a parlamentek vagy a népek választják meg a bizottság tagjait, (komisszárjait) amint annak egy demokráciában lennie kellene. A hatalmi piramis csúcsán ülő bizottsági tagokat alkalmatlanságuk vagy méltatlan tetteik elkövetése esetén sem távolíthatóak el, nem hívhatóak vissza, tehát a demokrácia szabályai szerint nem ellenőrizhetőek… Sőt, a “demokratikusan” kormányzott országoktól kimondottan függetleneknek kell lenniük; nem kell, nem szabad azok utasításai szerint eljárniuk.
A római egyezmény szerint a küldöttek nem érvényesíthetik itt saját nemzeti érdekeiket, az EU érdekeit kell előtérbe helyezniük… Mindenkinek világosan látni kell, hogy egy EU - tagország automatikusan elveszíti szabadságát és önrendelkezési lehetőségeit és nem csak az egyes emberek, de az ország parlamentje és kormánya is. A törvények kb. 80%-át Brüsszelben hozzák, a nép, annak parlamentje és kormányai, végső soron államának feje felett. Csupán a bizottság rendelkezik törvényhozói hatalommal. Döntései “közös törvénnyé” válva kötelező érvényűek minden tagállam számára. Az EU első elnökének Walter Hallsteinnek közvetlen munkatársa Dessloch ( ügyvéd) a következőket mondta (a svájci Zeitfragen című lap angol nyelvű változatában, a Current Concerns-ben, a 2003 februári számban ) az EU bizottságról: “A döntéseket tulajdonképpen nem az Európai bizottság, hanem egy informális csoportja, az ún. Jakobita klub tagjai hozzák. Ez a klub pedig átláthatatlanul, háttérben és titokban működik. Ennek tagjai készítik elő döntésre a különböző anyagokat, amelyeket a bizottság tagjai vagy a kormányfők gyakran a vita és a döntés előtt rövid idővel kapnak meg, és amely anyagokról 3-5 percben mondhatnak véleményt.” Dessloch szerint az EU mára gyökeréig diktatórikussá vált. Torbjörn Larsson svéd politológus 2003 áprilisában megjelent tanulmánya már felhívta rá a figyelmet, hogy az EU-ban a döntéseket nem racionális és gazdaságossági, hanem politikai alapokon hozzák. Több mint érdekes, hogy mindez nem érdekli a médiát. 1999 tavaszán kiderült, hogy az Európai Bizottság kezei között következmények nélkül eltűnt 1110 milliárd forintnak megfelelő pénzösszeg. Az óriási korrupció miatt a teljes bizottság visszalépni kényszerült ugyan, de mivel lényegében nem változtattak magán a rendszeren, abban továbbra is benne van az ilyen nagyságú összegek elsikkasztásának lehetősége… Az EU Bizottság és a nagyipar alávaló összefonódásának példája: Peter Sutherland a bizottság elnöke, R. Prodi közvetlen bizalmasa a WTO (World Trade Organization – Világkereskedelmi Szervezet) igazgatója volt. A WTO világszerte az összes társadalmi szektor liberalizálásáért és privatizálásáért harcol – a nagy konszernek hasznára, a szegény- és a kozéposztály kárára. Sutherland más gazdasági csoportokban is ügyködik, egyidejűleg a BP (British Petroleum) és Goldman Sachs elnöke is. Sutherland javasolta Pascal Lamy-t az EU kereskedelmi komisszári helyére, amit Lamy most is betölt. Lamy már az 1999 márciusában korrupciós ügyek miatt visszalépni kényszerült Jacques Santer vezette EU Bizottságnak is tagja volt és tíz éven keresztül a korábbi bizottsági elnök, Jacques Delors jobbkeze…
Európai Parlament
Ez az EU egyetlen választott testülete. A valóságban azonban csak tárgyalási jogköre van, nem hozhat törvényeket, csupán “felkérheti” az Európai Bizottságot erre. Nem felügyeli az adó- és pénzügyeket. A parlament a gyakorlatban egyszerű komédia… Mivel a szervezet Strasbourgban székel, reménytelenül eltávolodott választóitól. (Ezt bizonyítják a 30-40% körüli részvétellel lebonyolított választások. Id.: Medgyessy P. MTV 2003. 04. 14. A legutóbbi angol EU – Parlamenti választáson 24% volt a részvétel.) Ez az EU-„demokrácia” csődjét jelképezi.
Miniszterek tanácsa 
zárt ajtók mögött ülésezik, és legtöbbször a szervezet legerősebb tagjainak véleményét támogatja. Eddig a Miniszter tanácsban egy nagy ország miniszterének szavazata az ötszörösét érte egy kis országéhoz képest; jövőben ez az arány a tízszeresére nő… A szervezet nem tartozik felelősséggel semmilyen demokratikusan választott intézménynek…
Európai Központi Bank - Euró 
A bankot kinevezett személyek irányítják, akik teljesen “függetlenek”. Nem felügyeli őket semmilyen választott szerv, ellenőrizhetetlen működése. Magánbanki csoportok, emberek tartják fenn, (csakúgy, mint USA-ban a dollárt kibocsátó központi bankot) zárt ajtók mögött ülésező elnöksége teljesen kezében tartja az EU gazdasági és pénzügyi politikáját, valamint a kamatok szabályozását. Ugyanolyan érvényű rendeleteket hozhat, mint az EU törvényhozó szerve. Az országok gazdaságát, vagyis a népek mindennapi életét egy nemzetközi, magánkézben lévő pénzhatalom irányítja, nem pedig a társadalmak által választott kormányok. Itt összpontosul a valódi hatalom!! Az euró bevezetése az eddigiek során minden országban jelentős drágulási hullámmal járt. De sokkal nagyobb probléma, hogy a nemzeti fizetőeszközök kiiktatásával az egyes államok elveszítették a nemzetgazdaságuk folyamataiba a saját állampolgáraik védelme érdekében való beavatkozás lehetőségét. Egy állam gazdasági önállóságának alapfeltétele a saját fizetőeszköz feletti rendelkezés, annak híján az ország külső függésbe, kiszolgáltatottságba kerül, nem marad cselekvési tere. Ez katasztrofális következményekkel jár az euróövezethez csatlakozott valamennyi országra nézve. (A felelősségteljes pénzügypolitikával bíró angolok, dánok és svédek nem adták fel saját pénzüket.)  A közvélemény-kutatások szerint Németországban 70% feletti, Franciaoszágban kb. 60% körüli az euró elutasítottsága. Németországban értelmiségiek jelentős csoportja szerette volna népszavazásra bocsátani az euró bevezetését, de az úgymond “demokratikus” hatalom nem merte fölvállalni a biztos kudarcot. A főhatalmat gyakorló nemzetközi pénzhatalomnak arra van szüksége, hogy Magyarország állandó adósa és kamatfizetője maradjon. Fontos számára még a magyar termőföld, (ősi igazság: akié a föld, azé az ország) az olcsó munkaerő, a neki kiszolgáltatott piac, és a média által lelkileg, erkölcsileg, szellemileg, politikailag leépített elbutított, önző, nemzetietlen fogyasztói társadalom kialakítása. Gazdasági téren a multinacionális cégeké a főszerep. Juhász László (a Magyar Jelen c. hetilapban) egy mondatba tömörítve írta le az EU lényegét; egyáltalán nem arról szól az egységes Európa, hogy ész és erkölcs kormányozzon, hanem arról, hogy a monopóliumok uraljanak mindent, az emberek kiszolgáltatott rabszolgák legyenek saját szülőföldjükön. Már most sok új szabályozás afelé hat, hogy a kiskereskedőket, kisvállalkozókat kiszorítsák a gazdasági életben elfoglalt helyükről. Hallhattuk Medgyessy Pétertől, hogy a csatlakozás nyertesei azok lesznek, akik a megfelelő tudás birtokában vannak. Ebben a mondatban különösen fontos a „megfelelő” szó. Ez ugyanis nem a gazdálkodással, a beteggyógyítással, az oktatással, vagy mondjuk a bútorgyártással kapcsolatos tudásra utal. Ehelyett arról a tudásról van szó, hogy ki fogja leghamarabb megismerni a Koppenhágában aláírt feltételeket, a csatlakozási szerződés részleteit, a több tízezer oldalt kitevő EU-s jogi szabályozó anyagot, a kvótákat és azok megszerzésének feltételeit, a kiírt pályázatok feltételeit és azokat, akik a különböző pénzek megszerezhetőségéről döntenek. Nem véletlen tehát, hogy mindezeket az ismereteket elzárják az emberek elől, mint ahogy az sem véletlen, hogy a hatalom saját embereit már most elhelyezi a különböző EU-s szervezetekben és azok hálózatában, hogy a megnyíló pénzforrásokat ismét ugyanazok szerezhessék meg, akik a „rendszerváltáskor” szocialista bábból újkapitalista lepkévé változva a privatizációból is a legtöbb hasznot húzták. Ne feledjük, mindenért pályázni kell: a közvetlen agrártámogatásért és a vidékfejlesztési pénzekért éppen úgy, mint a strukturális és a kohéziós alap összegeiből való támogatásokért. Az egész rendszer a korrupció melegágya lesz. De ami a legveszélyesebb, hogy ez a rendszer, amely nem csak korrupt, de teljesen átláthatatlan és mértéktelenül bürokratikus is lesz, nem érdemi munkára, hanem lobbizásra, papírmunkára, kapcsolatépítésre ösztönöz. Így az ország lakosságának lehetőségeit, életfeltételeit nem kétkezi és szellemi munkája színvonala, értéke, szakmai és egyéni képességei, hanem a pályázati pénzekhez való hozzáférési lehetőségei határozza majd meg. Ez rossz, ember és piacidegen rendszer. Nem véletlen, hogy a jelenlegi EU-s tagországokban is egyre nagyobb ellenállást vált ki. Miközben a megtévesztő propaganda azt sulykolja az emberekbe, hogy sok pénz várható az EU-tól, addig a tényszerű számítások szerint  bizonyos, hogy Magyarország többet fog befizetni az EU-nak, mint amennyit majd kap az EU-tól. A csatlakozás után vámbevételeink nagy része az EU kasszájába megy, ami évente kb. 500 millió euró veszteséget jelent a magyar államnak! (lásd EU-Tanázia Hungarica c. könyv 23. oldal)
Europol 
Ezen a néven jött létre a közös európai rendőri szervezet. Széles hatásköre van, azonban nem tartozik elszámolással semmilyen választott testületnek sem. Nem csak bűnügyekről, hanem bárki politikai, vallási meggyőződéséről, tevékenységéről is gyűjt és tárol információkat, valamint szabadon, bírói határozat nélkül lehallgathatja a magántelefonokat és az Internetet…
Európai Haderő 
Nizzában zárt ajtók mögött határozták el a kormányfők, hogy a lehető leggyorsabban csapatokat kell felállítani, amelyek bevethetők “válságmegoldás” és “béketeremtő eljárások” keretében. A Nizzában jóváhagyott EU dokumentumok szerint az úgynevezett válságkezelés azt jelenti, hogy az EU bárhol a világon vagy az EU-n belül katonailag és más eszközökkel is beavatkozhat, ha saját érdekei, nyersanyagai, a világgazdaság veszélyeztetve lennének. (Lásd az amerikai angol jogtalan szégyenletes agressziót Irak és az emberiség ellen.) Az európai haderő felállítása rossz út. A jó az lenne, amit David C. Korten javasolt: „A nemzetközi fegyverkereskedelem betiltása, a világ nagy hadseregeinek leszerelése, és egy kis  létszámú ENSZ békefenntartó haderő létrehozása.” Annak esetleges bevetésére egy olyan ENSZ testület adhatna felhatalmazást, amelyben a világ minden országának szavazati joga lenne. A fegyverkezésen és a katonai kiadásokon megtakarított óriási mértékű emberi és anyagi forrásokat fordíthatnánk környezetvédelemre, az éhezés felszámolására, kutatás-fejlesztésre és egészségügyre. A parlamenti választásoknál vegyük figyelembe, ha egy politikai erő ilyen értékeket is vállal programjában!!
Fontos még az is,
hogy ne vásároljuk – bojkottáljuk mindazon országok termékeit, akik erőszakot alkalmaznak más országokkal és népekkel szemben!!
Corpus Juris 
Az Európai Bizottság folyamatosan nyomást gyakorol az irányban, hogy a nemzeti jogrendszereket Corpus Juris néven egységes rendszerré uniformizálja. A Corpus Juris azt a kontinentális gyakorlatot is bevezetné, hogy akit valamilyen bűncselekménnyel vádolnak, tárgyalás nélkül le lehetne tartoztatni és ítélet nélkül hat vagy még több hónapig fogva tartani, az ügyészség megítélésétől függően. Az európai ügyészség már létrejött, és jogköre kiterjed az egész unióra. Az Európai Bíróság bíráit a kormányok delegálják, őket sem a nép választja, viszont függetlenül kellene ítélkezniük. Montesquieu (1689-1755, a modern demokráciaelmélet atyja) már 250 évvel ezelőtt azt mondta, hogy a demokráciát az önkényuralomtól a hatalmi ágak szétválasztása különbözteti meg. A törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás szétválasztása az EU-ban nincs meg, tehát önkényuralomról kell beszélnünk.
A politikai pártok betiltása? 
2000. áprilisában az Európai Parlament elfogadta a Dimitrakopaulos-Leinen jelentést. E jelentés hatodik pontjában ezt olvashatjuk: “az emberi jogokat és római egyezményben lefektetett demokratikus alapelveket nem tisztelő pártok az Európai Igazságügyi Bíróság elé legyenek idézhetők” Ezen indoklás ellenére a római egyezmény nem a demokratikus alapelvekről, hanem az európai integrációról szól. Ezek szerint minden olyan pártnak, mely az EU-val szemben áll, alá kell vetnie magát ezen bírósági eljárásnak? (A Szovjetunióban a bolsevikok nem törölték el választás rendszerét. A kormányzó kommunista párt ugyanis egyszerűen “fasisztának” vagy “reakciósnak” nyilvánította és törvényen kívülre helyezte a többi pártot, így biztosítva magának a hatalmat !! ) Egyre inkább úgy tűnik, hogy igaza van Alekszandr Szolzsenyicinnek, aki 1991-ben a következőket írta: (lásd Leleplező könyvújság 2000/3 száma, 75 oldal – www.fennmaradas.hu) „A hatalom – szent szolgálat, nem lehet a pártvetélkedések tárgya. Következmény: az állami vezetés összes szintjén legalulról a legfelsőig tilos pártcsoportok létrehozása. A „párt” szó azt jelenti: rész. Ha pártokra oszlunk, azt jelenti: részekre oszlunk. Ha a párt a nép része, vajon kivel áll szemben?” Szolzsenyicin előre megjósolta; a jelenlegi Nyugat tekintetében azt, hogy az új nyugati jog a kommunista totalitarizmushoz hasonlóan (csak éppen hatékonyabb, mert kevésbé durva módon) lerombolja a gondolkodás, szólás és írás szabadságának alapvető európai hagyományait. Az ókorban már Titus Livius megírta: “A pártok közötti harc sokkal nagyobb bajt hozott és hoz is a nép számára, mint a háború, az éhínség, dögvész, vagy bármely más istencsapás…”
EU - alkotmány 
Az EU nem rendelkezik a legalapvetőbb erkölcsi követelményeket, értékeket, érdekeket és szükségleteket rögzítő államok feletti alkotmánnyal. Az uniós integráció az eredeti alapítók kinyilvánított szándéka szerint is (Conrad Adenauer, Schuman, de Gasperri ) csak akkor lehet európai és alkotmányos, ha alapelvének teszi a hatalom, erkölcs és igazság egymás mellé rendelését, a klasszikus hatalmi ágak megosztását, az alkotmányos elvek és a megfelelő egyezmények fogalmának elvi szétválasztását, az európai alkotmányosság népenként különböző hagyományainak elismerését. A készülő EU alkotmánnyal kapcsolatos alapvető aggály, hogy az alkotmányozó Konvent munkája a közvélemény kizárásával történt, szavatolva, hogy az EU a jövőben is felülről lefelé építkező szervezet legyen. Keserű tény, de eddig minden ilyen elven épülő birodalom rövid időn belül megbukott …  Az alkotmánytervezet végeredményben az eddigi szerződések legrosszabb, leginkább egyoldalú előírásait és diktátumait ötvözi, valamint további jogosítványokat ad a nagy brüsszeli vízfejnek (25 ezer bürokrata és 732 EU parlamenti képviselő), a nemzetállamok kárára. Lényegében nem változtat az EU eddig is fennálló diktatórikus mechanizmusaiban, cinikus döntéshozatali rendszerében. Jelenlegi formájában az alkotmány-tervezet egyértelműen a nagy államok érdekeit képviseli. Az új alkotmányt, (amely nagyon komoly vitákat és feszültségeket okoz a tagállamok között,) a 2004-es kormányközi találkozón akarják bemutatni… A legutóbbi Nizzában tartott kormányközi találkozó lefektette a látszólag az alapvető jogok oklevelének tűnő tervezetnek az alapjait. Mindegyik emberi alapjog jól hangzik, azonban az 51. cikkely alapján bármelyik felfüggeszthető, ha “az EU érdeke” úgy kívánja. Köztudott, hogy az EU nem csatlakozott a már régóta meglévő Emberi Jogok Európai Chartájához. Így az EU-n kívüli országok emberi jogainak védelme lényegesen magasabb szintű a Római Egyezmény értelmében. Az Alapjogok Chartája mellett a miniszterek elfogadták a Szociális Chartát is. Ebben kinyilatkoztatják, hogy az EU közös értékei a szociális összetartás a kirekesztés és a diszkrimináció elutasítása, valamint a férfiak és nők egyenlősége. Hiányoznak a szabadság, a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogokra, szolidaritás kötelezettségre stb. való hivatkozások.
Ezek képezik minden demokratikus alkotmány alapjait… (Magyarország alkotmányos rendje az 1944. március 19-i német megszállással megszakadt. Ez az állapot a szovjet megszállással folytatódott. A szovjet csapatok 1991. évi kivonulása után lehetőség nyílt az alkotmányosság helyreállítására, ezt azonban a hatalmát megőrző, továbbra is önző és idegen érdekeket szolgáló politikai elit mindez ideig nem teljesítette. Eljött az ideje, hogy a nép, a társadalom iránt felelősséget érző nemzeti értelmiség kezdeményezésére és segítségével teljesítse ezt a történelmi feladatot!! Magyarországon a jelenleg is hatályos, az országgyűlés által többször is módosított „ideiglenes Alkotmány” (1949. évi XX. trv. „Sztálini Alkotmány”) van érvényben, amely azonban állam és jogfelfogásunktól idegen, történelmi hagyományainkkal ellentétes. Ez az Alkotmány egyébként illegitim, mivel nem volt róla népszavazás, és csak azoknak az akaratát fejezi ki, akik államunkat megszerezték. A történelmi alkotmány ezzel szemben az állam felett állt és ma is áll, mivel egyik alaptétele kimondja:
A történelmi alkotmány nem szüntethetõ meg, nem függeszthetõ fel.” A magyarságnak és a vele együtt élni kívánó népeknek, közösségeknek joga és kötelessége élni az ellentmondás és ellenállás jogával, ha megsérül a Szent Korona eszme, az alkotmányosság. (Jus resistendi et contradicendi.)” Elérkezett az ideje annak, hogy éljünk e jogunkkal, és eleget tegyünk e kötelességünknek!! A történelmi Alkotmány nem az állam akaratát képviseli, hanem az állam számára ír elő kötelező szabályokat. A jelenlegi Alkotmány szerint a legfőbb törvényhozó szerv az Országgyűlés, amit semmi nem korlátoz, hisz a normakontrollt az Alkotmánybíróság és a Köztársasági Elnök gyakorolja, csakhogy mindegyik függőségi viszonyban van az országgyűléssel, hiszen az választja meg őket… Ezzel szemben a történelmi Alkotmány nem ad korlátlan hatalmat a pártalapon szerveződött országgyűlésnek (alsóház), mivel alkotmányos jogfejlődésünk során – a XIX. század elején – kialakult az osztott hatáskörű kétkamarás parlament. A kormány és az alsóház döntéseinek mindenkor meg kellett felelni a Szentkorona-tanban foglalt alkotmányos alapelveknek, amit a felsőház (melyet társadalmi, szakmai szervezetek, egyházak, tudományos és más közéleti tekintélyek alkottak) felülbírált, vagy elfogadott, vagy visszaküldött átdolgozásra. )
A hatályos alapszerződés megkerülhetetlen alapelvként rögzíti, hogy az EU-nak a közös agrárpolitikai célok elérésére “ki kell zárnia a Közösségben a termelők vagy a fogyasztok között minden megkülönböztetést”. Koppenhágában a “keményen tárgyaló” Medgyessy rezsimnek, a magyar gazdák számára 25%-os támogatást sikerült elérni, míg az uniós gazdák 100%-ot kapnak. Ez földindulást fog elindítani a magyar mezőgazdaságban: növekvő munkanélküliséggel. A “beprogramozott eredmény” pedig a föld külföldiek általi felvásárlása lesz. Azt, hogy a helyzet drámai, jól érzékelteti Jens-Peter Bondének az Európai Parlament tagjának legutóbbi nyilatkozata. A következőket mondta: “…a népszavazások előtt azt javaslom a csatlakozó országok politikusainak, hogy az igazat, és csakis a színtiszta igazságot mondják az embereknek, ha nem akarnak hiteltelenné és közutálat tárgyává válni a csatlakozás után, amikor a valóság kendőzetlenül felszínre fog kerülni.” (Politikusaink és az őket kiszolgáló médiakomisszárok nem fogadták meg a tanácsot. ) Az EU a mezőgazdasági termékek termelésére kvótákat állít (kényszerít ránk), amelyeket a magyar termelők nem léphetnek túl, még akkor sem, ha a világ más tájain, az EU-n kívül, piacokat találnának termékeik számára... Az elmúlt év december 12-13-án Koppenhágában, a lakosság előtt a mai napig homályban tartott feltételekkel állapodtak meg a csatlakozó országok vezetői Brüsszellel a csatlakozásról. A mai napig nem tájékoztatták a lakosságot, azokról a lényeges dolgokról, melyekben háta mögött politikusai megegyeztek.  A koppenhágai megállapodást a The Economist c. liberális szellemű lap így jellemezte: Koppenhágában szégyenletes, alattvalókra jellemző feltételeket kényszerítettek a csatlakozó országokra. A várható problémák sokaságára következtetni lehet abból a koppenhágai nyilatkozatból, amely a hivatalos csúcs előtt két nappal civil kezdeményezésre született. Ennek lényege a következő:„Emberek és nemzetek Európáját akarjuk. A jelenlegi EU a gazdasági és politikai elitek ügye. A jövő Európájának rugalmas együttműködés, a demokráciák és a sokszínűség Európájává kell válnia, amely rugalmasan és egyszerűen, az emberek igényének megfelelően lehetővé teszi a kilépést és belépést, egyaránt. Követeljük, hogy az új európai szerződésekről a jövőben kötelező legyen népszavazást kiírni!” A koppenhágai nyilatkozatot 18 ország civil személyiségei írták alá. Vajon mikor ébred rá a hatalom (és a politikai vezetők) arra, hogy döntéseiknek és szervezeteinek a független civil szféra támogatása ad legitimációt ??
Olyan unióba 
akarják a magyar társadalmat bepasszírozni, ahol kb. 40 millió a munkanélküliek száma, ahol az embereknek a globalizáció negatív hatásai miatt egyre több jut a szegénységből, és egyre kevesebb a demokráciából, ahol a Média túlnyomó része nem informálja, hanem manipulálja a társadalmakat és nem mutat pozitív példát az emberek számára.
Képletesen szólva; Magyarország egy tengeren hánykódó halászhajó, amely hirtelen ott találja magát a csillogó-villogó hatalmas Titanic mellett, és a parlamenti pártok, a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szigorúan titkos hármas ügynökök, valamint az alulinformáltak sóvárogva igyekeznek felkapaszkodni rá, nem véve tudomást arról, hogy a Titanic oldalát már felszakította a jéghegy… (A mostani EU valódi reformok nélkül a Titanic sorsára van ítélve.) A nem hatékonyan működő és nem demokratikus rendszerek sorsa pedig a történelem során eddig mindig a csődbe jutás, a széthullás volt.
Követeljük; 
hogy a Médiában az EU csatlakozást ellenzők szakértői is, hasonló arányban mint a támogatók, megjelenhessenek, hogy a több milliárd forint közpénzt a társadalom egyoldalú tájékoztatása helyett fordítsák inkább az egészségügyre, vagy munkahelyek teremtésére, a parlamenti pártoktól, az OVB-től és az EU-tól, hogy az EU választás ellenőrzését tegyék lehetővé az ellenző mozgalmak, pártok képviselői, valamint a nemzetközi (svájci, osztrák, norvég) független szakértők számára. Amennyiben ez nem következik be és a társadalmat nem hozzák döntéshozatali helyzetbe, (csakúgy mint a NATO népszavazás esetén) akkor a választást alkotmányellenesnek és érvénytelennek tekintjük.   A követelések nem teljesültek.
Ausztriát 1995-ben erőszakolták be az EU-ba. 
Egyrészt mesébe illő szép ígéretekkel halmozták el őket, másrészt pedig folyt a jóhiszemű és mesterségesen tájékozatlanságban tartott lakosság megtévesztése és megfélemlítése. Valóságos agymosás volt, pszichoterror. (Magyarországon most 2003–ban ugyanez tapasztalható. A hitelét vesztett politikai “elit” az alapvető demokratikus és emberi jogok sárba tiprása mellett a választási csalás lehetőségét is kódolta az alkotmányellenes népszavazás lebonyolításában.) Inge Rauscer asszony, az osztrák Haza és a köröttes világ polgári csoportosulás tagja a Demokrata újságnak elmondta, hogy a belépés óta eltelt 8 esztendő tapasztalatai alapján sajnos valamennyi, a belépéssel szemben felhozott érvük beigazolódott. Míg a belépést szorgalmazók által felsorakoztatott érvek hazugságoknak, de legalábbis hamis ígéreteknek bizonyultak. 2000-ben elindították a “Pártok feletti akciót az EU-ból való kilépésért” népi kezdeményezést. 1995-től 2000-ig Ausztriában 70.000 mezőgazdasági termeléssel foglalkozó családi gazdaság ment tönkre. Az uniós tagság a GDP zuhanását, az osztrák semlegesség végleges elvesztését, valamint a tejfeldolgozó üzemek 80%-nak a bezárását eredményezte. A fennmaradt gazdaságok 80%-a is csak úgy képes fenntartani magát, hogy a család tagjai közül többen is más területen is kénytelenek munkát vállalni; azon a munkaerő piacon amelyik egyébként is felettébb zilált állapotban van. A mezőgazdasági termékek felvásárlási árai 15-40%-al csökkentek, miközben a kereskedelmi árak erősen emelkedtek. Az EU-ban a mezőgazdaság parasztgazdasági formáját hosszabb távon halálra ítélték; helyére a mezőgazdasági - ipar tőr. Az emberek azonban egészséges élelmiszereket akarnak enni, nem pedig részben vagy egészben mesterséges táptalajon, javarészt természetes napfény nélkül fénycsövek alatt érlelt, génmanipulált nyersanyagokból gyártott, agyonkezelt, szintetikus állagjavítókkal, tartósítószerekkel teli tápokat… Az EU-s belépés előtt 3-4%-os volt a munkanélküliség most 9%-os. A nyugdíjrendszer és a társadalombiztosítási rendszer komoly válságban van. A kamionforgalom elviselhetetlen mértékben növekedett. Vitathatatlan, hogy Ausztria belépése az EU-ba katasztrofális hiba volt !!
Nézzük mit ír erről Dr. Fiedrich Romig egyetemi docens, aki politikai gazdaságtant tanított Bécsben, Grazban és Aachenben. Legújabb könyve ”Die Rechte der Nation” (A nemzet jogai) Stocker Verlag, Graz 2002 tartalmazza alábbi nézeteinek részletes indoklását.
Bukás árulás miatt
A kormányképes pártok az EU-ban egytől egyig hazaárulást követnek el. Ha nem ezt teszik, akkor nem kormányképesek, és a média – vérbíróság és a hírhedett “szankciók„ áldozatává lesznek. Ha egy párt nem akar ellenzékben maradni, közre kell működnie az EU koncertben a nemzetállam feloszlatásában, a szuverenitási jogokról való lemondásban, az alkotmány megszegésében, az esetleges semlegesség“szükség szerinti felfüggesztésében“, a demokrácia lebontásában, a saját parlament hatalmának megszüntetésében, a hatalmi ágak megosztásának felszámolásában, az állam hatalmi monopóliumának megszüntetésében, az idegen végrehajtó hatalomnak a saját felségterületre való beengedésében, az államhatárok fellazításában a szabad ember -, áru, tőke – és szolgáltatás – áramlás kedvéért, a gazdaság “globalizálásában“, a pénzügyi felségjog átruházásában (ezzel lemondva a saját hitel -, gazdasági és államkincstári politikáról), a környezetvédelmi előírások és szociális ellátottság színvonalának csökkentésében, a parasztság megtizedelésében, az állampolgárság intézményének elértéktelenítésében (egy sorba sorolás a külföldiekkel). El kell fogadnia a saját hadseregnek vazallusszolgálatra való kényszerítését és idegen parancsnokság alá sorolását és azt, hogy a hadsereg fegyverzetét és felszerelését nem a határok biztosításának követelményeihez, hanem a külföldön való bevetésekéhez és üzleti érdekekhez igazítják. Ami még állami feladatként megmarad, nem egyéb, mint a soha nem látott mértékű adók behajtása és az adóbevételeknek a “fizessenek a gazdagok!“ őskommunista mottó szerinti újraelosztása, a “családi ezüstkészlet“ elkótyavetyélése, az állami tulajdon privatizálása néhány konszern javára, a közellátási ágazatok deregularizálása (szabályozásmentesítése), gyakran összhangban azok ehhez kapcsolódó kaotizálásával, óriásrendezvények (great events) tartása a néphangulat kedvező irányba való befolyásolására. Ezeken túlmenően az állammaradéknak át kell vennie a magánvállalatok szociális költségeit és gondoskodnia kell arról, hogy a gazdaság költségmentesen juthasson szakképzett emberi erőforrásokhoz és felhasználható kutatási eredményekhez. A választások már csak látvány-küzdelmek és görcsök az ígéretek, amiket aztán soha be nem váltanak, mindig ugyanazok: “munkahelyek, biztos nyugdíjak, egészséget mindenkinek, adókedvezményeket a kisembereknek, közigazgatási reform. “. Teljesen mindegy, melyik párt győz, csak az arcok változnak, a politika ugyanaz marad, mert kívülről meghatározott. “Semmi különutasság“, ajánlja a baloldal részéről számításba vett, a nemzeti törekvések elnyomásában tapasztalt multi-kulti választási propagandista és ezzel a szocialista internacionálénak való alávetését követeli. A néppárti ellenoldal erős Európai Szövetségi Államot szeretne, amelyben Ausztria önálló államisága úgy oldódna fel, mint cukor a kávéban.
Az EU-n belül egyre nő a mostani struktúrát ellenzők tábora, (Ausztriában kb. 70%-a az embereknek) ugyanis mind több ember jön rá, hogy érdekeit és megélhetését valakik fel akarják áldozni egy kialakuló bankárdiktatúra oltárán. A svájci és a norvég nép felismerte ezt, és nem szavazta meg az EU csatlakozást!
Mondjunk NEM-et a gyarmatosításra, a demokráciának álcázott pénz, média és párthatalomra épülő önkényuralomra, az EU-ra !!
Az EU-csatlakozás alternatívája: 
amely összefogásra készteti a társadalmat, hogy közös erővel megváltoztassuk az útirányt, s a pénzgyarmati szolgasorból kilépve, szabad, igazi ökoszociális piacgazdaságot és részvételi demokráciát (visszahívható képviselőkkel, ha ígéreteiket nem tartják be) megvalósító, tisztes jólétben élő, népességben, anyagi és szellemi értékekben gyarapodó, független, semleges, a Történelmi Alkotmány kilenc alapelvén, és a Természetes Társadalmi Renden Alapuló Magyarországot Teremtsünk. (A történelmi alkotmány alaptételei ötvözve a mai időknek is megfelelő elvárásokkal, garantálják az emberhez méltó életet, valamint felszámolja a társadalmat fenyegető végveszély okait, a pénzgyarmati szolgasorsot, és a demokráciának álcázott önkényuralmat. A történelmi alkotmány kimondja „minden tulajdon forrása a Szent Korona” (Sacra Corona radix omnium possessionium), amely a magyarság és a vele együtt élni kívánó népek, közösségek múlt, jelen és jövendő nemzedékeit testesíti meg. Ennek értelmében nem vonhatók magántulajdonba a nép életének természet adta feltételei: a föld, a víz, a levegő, az energiaforrások és a természeti kincsek. A Szent Korona eszme, a magyar történelmi alkotmányosság a magyar államot több mint ezer év óta létrehozó és fenntartó nemzedékek jogtudatában végbement fejlődés eredménye, amit a mai és az utánunk következő nemzedékeknek alapvető létérdeke átvenni és továbbfejleszteni!! ) Az alternatív jövőkép fontos elemei Síklaky István Létbiztonság és harmónia c. könyve, Halász József EU Nem című könyve, valamint az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom és a Magyarországért “párt” szakértői (a média túlnyomó része által elhallgatva, kivéve pld.: Budapest TV, Leleplező könyvújság, Kárpátia, Nemzetőr, Interneten a www.fennmaradas.hu) által közölt írások.
Utóirat: 
2003. IV. hó 12-én az EU választáson Magyarországot a nemzetközi pénzhatalom eszközei (EU, parlamenti pártok, a médiában dolgozó politikai komisszárok – bűnözők, Alkotmánybíróság, EU KK ) céltudatos provokáció, manipuláció segítségével, alkotmányellenes módon (az Alkotmány 79.§ szerint – a csatlakozási szerződést nem hozták nyilvánosságra) beerőszakolták az Európai Unióba. A magyar politikai „elit” megrendelésre leszállította Magyarországot Brüsszelnek. Hazánk várható internacionalizálását támogató kisebbségnek megint sikerült ráerőltetni az akaratát a nemzetre. A történelem előtt kell vállalniuk a felelősséget tettükért, a tönkremenő magyar gazdák százezreinek várható nyomoráért, a magyar mezőgazdaság széthullásáért, a föld külföldi kézre adásáért és a magyar vállalkozások tömeges (2005-ig kb. 80 %) csődbemeneteléért. (A megszűnt és a cégjegyzékből törölt cégek száma 2002-ben 152601 volt, 2003-ban 181706 vállalkozást iktattak ki a hatóságok. Forrás: Magyar Nemzet 2004.02.13) Ezeknek a magyarság alapvető érdekei ellen cselekvő, egy uzsorás privát pénzhatalmi diktatúrára (pénzközpontú gazdaságra, lásd: Leleplező könyvújság 1999. I / 1.12. old, 2000. II / 2. 29. old, 2000. II / 3. 114. old, 2000. II / 4. 42. old., Dr. Drábik János, www.fennmaradas.huOrbán Viktor 4 éves fáziskéséssel beszélt róla 2004 februárjában) alapozott monopolista tőkés gazdaságot működtető antidemokratikus erőknek súlyos kudarcot hozott a népszavazás. A négy parlamenti pártnak, az EU-nak, a nagyrészt külföldi kézben lévő médiának, és a közpénzekből egyoldalúan (kb. nyolcmilliárd forinttal) támogatott 'igen' kampánynak, a választópolgárok 38%-át sikerült megtéveszteni. A magyar társadalom azon része, mely igyekszik felelősségteljesen gondolkodni és cselekedni, valamint ismeri a hiteles tájékoztatásra és az alapvető emberi jogokra adó média (kb. 5%) újságjait, műsorait, társadalmi szervezeteit azok röplapjait, nemmel szavazott a katasztrofális következményekkel járó EU csatlakozásra. Sokan azért nem mentek el, mert nem szeretik az egyoldalú agymosást, a parlamenti pártoktól független civil szervezetek, nemmel szavazó erők kontrollja nélkül bonyolított választási cirkuszt, és elfogadhatatlan volt számukra, hogy a hatalom hülyének nézi őket. Összességében a magyar társadalom 62%-a nem ment el, vagy nemmel szavazott egy szűk csoport által irányított, az emberiség alapvető érdekei ellen irányuló világuralmi törekvésre. Az EU iránt annyira elkötelezett politikusainkat pedig, akik egyébként is jobban érzik magukat akkor, ha az EU-s politikus elithez dörgölődzhetnek, mint amikor választóik érdekeit kellene képviselniük, biztassuk arra, hogy éljenek ők az EU kínálta állítólagos előnyökkel és lehetőségekkel. Települjenek ki bátran az EU-ba, és tanult mesterségük alapján ott vállaljanak munkát. Mi pedig válasszunk új, a nemzet iránt elkötelezett politikusokat, akikkel együtt nekikezdhetünk a gazdasági kulturális és érzelmi megerősödéshez. Most már csak két lehetőségünk maradt. Foggal-körömmel védjük, ami még a miénk, ne adjuk a földet – se falun se városon! Támogassuk vásárlásainkkal a magyar termékeket! Álljuk nyíltan a magyar gazdák és kisvállalkozók oldalára, és ne hagyjuk, hogy a sokszoros előnyben lévő multik, és külföldi vállalkozók kisemmizzék őket. Gondoljunk arra, hogy a magyar gazda és a magyar vállalkozó csődje nem csak az ő személyes tragédiája, hanem egyben nemzeti veszteség is. A másik lehetőség pedig, hogy olyan hiteles erőt kell hatalomra juttatni, amely valóban az ország és a nemzet érdekeit szolgálja, valamint az ország alapvető érdekei ellen ható alkotmányellenes EU csatlakozási szerződést semmissé nyilvánítja.
Össze kell fogni 
minden hiteles, jószándékú, tisztességes, felelősségtudattal bíró embernek, szervezetnek, hogy közös gondolkodással, cselekvéssel kialakuljon egy emberibb, igazságosabb, párt, média és pénzuralomtól mentes jóléti (ember és természetközpontú értékteremtő reálgazdaságra, közpénzrendszerre alapozott) demokratikus független, semleges, élhető Magyarország. Ha az Európai Unióban kialakul egy ilyen típusú demokratikus társadalmi - k.gazdasági- rend, akkor mi is igennel fogunk szavazni a csatlakozásra. 2004. május 1-én (az ország beléptetése az Unióba-az illuminátus szabadkőművesség megalapításának az évfordulóján) a 14 éves átverés-show a „fénypontjához” érkeziJúniusban az Európai Parlamenti választáson, mivel a választás nem rólunk szól, és az EU parlament csak látszat tevékenységet folytat, azok akik elmennek szavazni legitimizálják (a jelenlegi illegitim alkotmány szerint is)  a kétszeresen alkotmányellenes csatlakozási népszavazást, az EU önkényuralmát, valamint a belpolitikai játszmák bábjaivá válva asszisztálnak Magyarország elárulásához…
Elég volt !! Ébredj Európa, ébredj Magyarország!!
Másolja és terjessze nyomtatva és elektronikusan , hogy 500 év után lényegében először, kezünkbe tudjuk venni saját sorsunk formálását !!     Bp., 2003. 02. 10. – 03. 23. – 06. 25 – a dőlt betűs kiegészítés
2004. 03. 26. – 05. 06; 05. 15–én készült.
Írta és szerkesztette
 Brindza András, az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom alapító tagja.
Felhasznált irodalom:
 Richard Greaves, Drábik János, Leleplező, Magyar Jelen. Síklaky István, Leleplező. Diethelm Raff, Demokrata. Inge Rauscher, Kádár István, Demokrata, Csath Magdolna: Ez a mi Európánk? c. könyve, Z. Kárpát Dániel: A demokrácia halála c. könyve, Magyar Alkotmányossági Jószolgálati testület: Történelmi Alkotmányunk Jogán c. könyve, Az ĺrnemzeti platform levele a magyarság számára.SZMM: Polgárjogi harc a magyar alkotmányosság helyreállításáért, Az Alkotmányos Jogfolytonosságot Helyreállító Nemzetgyűlést szervező ORSZÁGOS NEMZETI BIZOTTMÁNY (Tel.: (06 - 1) 215 00 34) tájékoztatója: Alkotmányos fordulat – Gyökeres Rendszerváltás.





Az USA a Pentagon kiszivárgott kézikönyve 


szerint dönt meg külföldi államokat! Ukrajna a 


célkeresztben




Egy mai napon nyilvánosságra hozott, 68 országban készített közvélemény-kutatás szerint a világban a békére a legnagyobb fenyegetést ma az Egyesült Államok jelenti. Nem csak az Amerika-ellenes államokban, de olyan szövetséges partnereinél is így gondolják, mint Törökország vagy Görögország.


Nem hiszem, hogy ezt bárkinek bizonygatni kellene, aki igazságkutató oldalakat olvas vagy egy kicsit tisztában van az elmúlt száz év VALÓDI történelmével. 
Viszont az RT News oknyomozó műsora hozzáférhetővé teszi a bizonyítékokat és a kiszivárgott amerikai rendszerváltási kézikönyv segítségével tárja fel az ukrajnai és más beavatkozásokat. 
A Pentagon borzalmas tervei demokráciák módszeres és erőszakos megbuktatására irányulnak.
Az ukrán kormány Amerikából irányított mostani destabilizációja betű szerint követi a Fehér Ház rendszerváltási kézikönyvét. Pentagonból kiszivárgott új katonai kézikönyv szerint: "megsemmisíteni bármilyen módszerrel, hogy megakadályozható legyen a leleplezés". 



Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikönyve szerint - The Truthseeker



  • A Pentagon borzalmas tervei demokráciák módszeres és erőszakos megbuktatásáról árulkodnak !
    - Miért osztogat John Kerry helyettese cukorkákat fanatikus tüntetőknek, akik
  • buldózerrel mentek az embereknek ?
    - Figyelmeztetés arról, hogy Washington "dzsihádistái" készek a világháborúra.
Amikor a 20.századi nyugati gyarmatosítók kitiltották a kutyákat és a kínaiakat
Shanghai parkjaiból, nem árulták el odahaza, hogy fajüldözők és egész népeket döntenek rabszolgasorba, rabolják el erőforrásaikat. A főáramú médián keresztül
arról biztosították a népet, hogy "civilizálják a bennszülötteket".



A 21.század okosabb nyilvánosságának átveréséhez Noam Chomsky tudós
Nyugat továbbra is kormányokat buktat meg az egész világon és
bábrendszereket állít fel.  

































































Izrael szerepe a XXI. századot meghatározó 2001. szeptember 11-i eseményekben ádáz viták tárgya még az ezzel kapcsolatos igazságot kutató és követelő mozgalmon (9/11 Truth Movement) belül is.


Úgy tűnik, hogy az antiszemitizmus elleni harc örve alatt immáron hét évtizede tartó következetes agymosás következtében a „9/11 belső munka volt” (9/11 was an inside job) jelszóval mozgósított konspiracionista aktivisták többsége képtelennek mutatkozik a szentföldi latorállam titkosszolgálataira mutató bizonyítékok objektív értékelésére.
Pedig azt a felvetést, hogy a 2001. szeptember 11-i ún. hamis zászlós (false flag) műveletet egy szélsőséges likudnyik csoport szervezte meg az amerikai államapparátusba beszivárgott neokon és keresztény cionista elvbarátaik segítségével, a fősodratú média által szisztematikusan elhallgatott tények egész sora támasztja alá, és néhány nonkonformista személyiség nyíltan is hangoztatja.
Köztük van Francesco Cossiga, Olaszország egykori köztársasági elnöke is, aki szerint elhitetik velünk, hogy „bin Laden bevallotta a New York-i Ikertornyok elleni szeptember 11-i támadást, miközben az amerikai és európai demokratikus körök (…) immár jól tudják, hogy ezt a pusztító támadást a CIA és a Moszad tervelte ki és hajtotta végre a cionista világ segítségével, hogy vád alá helyezzék az arab országokat, és rábírják a nyugati hatalmakat az iraki és afganisztáni beavatkozásra” (Corriere della Sera, 2007. november 30.).
Wayne Madsen, az egyik legismertebb amerikai oknyomozó riporter 2002. februári brit titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva írja: „A Moszad számára a sikeres 9/11 ’hamis zászlós’ terrorakció várakozáson felüli sikert hozott. A Blair-kormány által támogatott Bush-kormány megtámadta és elfoglalta Irakot, elmozdította Szaddám Huszeint, és nyomást gyakorolt Izrael más ellenségeire, köztük Iránra, Szíriára, Pakisztánra, a Hamaszra és a libanoni Hezbollahra” (opinion-maker.org, 2011. január 27.).
Alan Sabrosky egykori katonai kiképző (US Army War College) ugyancsak a leghírhedtebb izraeli titkosszolgálatot és amerikai kormányzati tisztviselők egy jól beazonosítható (ti. zsidó neokonzervatívokból álló) klikkjét teszi felelőssé a szeptember 11-i támadásért, amelyet egy „klasszikus Moszad-hangszerelte műveletnek” tart. De az amerikai hadsereg Fejlett Katonai Tanulmányok Iskolájának (US Army School for Advanced Military Studies) egyik jelentése is úgy fogalmaz, hogy a Moszad „alattomos, kíméletlen és ravasz, képes arra, hogy támadást intézzen amerikai erők ellen, és palesztinok/arabok nyakába varrja azt”. A dolog igazi pikantériáját az adja, hogy ez a katonai dokumentum egy nappal 9/11 előtt került nyilvánosságra („U.S. troops would enforce peace under Army study”, The Washington Times, 2001. szeptember 10.).
Mindezen vélemények jóval többek puszta hipotéziseknél. Azt ugyanis, hogy a Moszad és más izraeli elitalakulatok belekeveredtek a szeptember 11-i események „menedzselésébe”, számos kevéssé ismert tény teszi nyilvánvalóvá.
Kevesen tudják például, hogy a terrortámadással kapcsolatban, rögtön azok elkövetése napján, kizárólag izraeli állampolgárokat tartóztattak le. Ezt az információt rendőrségi források alapján Paulo Lima újságíró már a következő napon kiszivárogtatta a The Record c. napilapban. Az északi toronyba való becsapódást követően különböző szemtanúk három alakot láttak egy Jersey Cityben parkoló fehér furgon tetején, amint ujjongtak („celebrating”), örömükben ugrándoztak („jumping up and down”) és egymást fényképezték, háttérben a füstölgő ikertornyokkal. Később továbbálltak egy másik parkolóba, ahol más szemtanúk szerint ugyanilyen kitörő tetszésnyilvánítást produkáltak.
Később a riadóztatott rendőröknek sikerült megállítaniuk a fehér Chevrolet 2000-et, amelyben öt izraeli férfi tartózkodott. Miután kirángatták őket a kocsiból és az amerikai filmekből jól ismert módon hason fekve a földre kényszerítették őket, a sofőr, Sivan Kurzberg ezt mondta a rendőröknek: „Izraeliek vagyunk. Nem mi vagyunk a maguk problémái. A maguk problémái a mi problémáink. A palesztinok a probléma.”
Ennek ellenére a Paulo Limát informáló rendőrségi források meg voltak róla győződve, hogy ezeknek az izraelieknek közük volt az aznap reggeli merényletekhez. Annál is inkább, mert különböző államok útlevelein, 6000 dollár készpénzen és külföldre szóló repülőjegyeken kívül olyan várostérképeket is találtak náluk, amelyeken bizonyos pontokat megjelöltek. Kurzberget és fivérét később formálisan is a Moszad ügynökeiként azonosították, miközben hivatalosan mind az öten egy főleg izraelieket foglalkoztató költöztető cég (Urban Moving Systems) alkalmazásában álltak, amelynek tulajdonosa szeptember 14-én Tel-Aviv úti céllal elhagyta az országot, miután a rendőrség látogatást tett nála és indiszkrét kérdésekkel nyaggatta a tevékenységéről.
A The Recordban megjelent információra a mainstream média is ráharapott, de csak azért, hogy lehetőség szerint bagatellizálja annak hatását. A The New York Times (2001. november 21.) elmulasztotta közölni az illetők állampolgárságát, akárcsak a Fox News és az Associated Press. A The Washington Post megemlítette ugyan, hogy izraeliekről van szó, de elhallgatta a rendőrség gyanúját, miszerint viselkedésük és egyéb jelek alapján nyilvánvalóan előre tudtak a bekövetkező eseményről. A New York-i zsidó közösség magazinja viszont névtelenül nyilatkozó amerikai hírszerzési forrásra hivatkozva felfedte, hogy az ominózus költöztető cég valójában a Moszad fedőszerveként funkcionált (The Forward, 2002. március 15.).
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben, és az eredményt egy 579 oldalas jelentésben foglalta össze, amelyet 2005-ben részben feloldottak a titkosítás alól, a teljes szövegre azonban 2035-ig kell várni. Izrael és Szeptember 11.: a nagy tabu (Israel et le 11 Septembre: Le Grand Tabou) c. könyvében Hicham Hamza franciaországi arab újságíró részletesen elemezi ezt a jelentést, amely számos súlyosan kompromittáló tényt tartalmaz a „táncoló izraeliekre” nézve.
Először is, az általuk készített fényképek valóban azt a pillanatot mutatják, amikor örömtáncot járnak, háttérben a lángoló északi toronnyal. Magatartásukat utóbb azzal magyarázták, hogy csak annak örültek, hogy „most majd az USA lépéseket fog tenni a terrorizmus megállítására a világon” – noha akkor még az emberek többsége inkább balesetre gondolt, mintsem terrorakcióra. Még súlyosabb, hogy egy szemtanú szerint már reggel 8-kor elfoglalták a leshelyüket, vagyis még azelőtt, hogy az első repülőgép becsapódott volna a toronyba. Egyébként az öt letartóztatott izraelinek köze volt egy másik izraeli költöztető céghez is, amelynek négy alkalmazottját ettől függetlenül kihallgatták az állítólagos arab légi kalózokkal fenntartott kapcsolatukról.
Hicham Hamza elgondolkodtatónak tartja a jelentés végkövetkeztetését is. Az FBI ugyanis arról tájékoztatja a gyanúsítottakat fogva tartó helyi rendőrséget, hogy a maga részéről „nem áll érdekében tovább nyomozni a fogvatartottak után, és meg kell kezdeni (velük kapcsolatban) a szokásos bevándorlási eljárást”. Ennek ellenére az öt izraeli 71 napot töltött egy brooklyni börtönben, ahol visszautasították a hazugságvizsgálatot, majd többször megbuktak rajta. Végül egyszerűen kitoloncolták őket az USA területéről. (Utóbb beperelték az amerikai államot jogtalan fogva tartás miatt.)
Ugyanakkor az ügy egyik lényeges részlete kiegészítő magyarázattal szolgálhat az izraeliek feltűnő viselkedésére. Egyes tanúk ugyanis kifejezetten arra utaltak a rendőrségi telefonhívásaikban, hogy az autójuk tetején ugrándozó fickók „arabnak” vagy „palesztinnak” néznek ki, és nemcsak a külsejük, hanem az öltözékük is ezt a benyomást kelti. Ezt az információt néhány rádió már déltől sugározta, az NBC News pedig délután megerősítette. Ha tehát az izraelieket nem kapták volna el késő délután, a történet valószínűleg „Táncoló arabok” címmel jelent volna meg a másnapi lapok címoldalán. Ehelyett teljesen elhallgatták, és csak néhányan tudnak róla, még a Szeptember 11-ével kapcsolatos igazságot kutató aktivisták (az ún. 9/11 Truthers) közül is.
Ahogyan arról is keveseknek van tudomásuk, hogy a merénylet idején az amerikai szövetségi rendőrség éppen azzal volt elfoglalva, hogy felgöngyölítse a legkiterjedtebb izraeli kémhálózatot, amelyet amerikai földön valaha lelepleztek. 2001 márciusában a Nemzeti Kémelhárító Központ (NCIC) az alábbi közleményt helyezte el internetes honlapján: „Az utóbbi 6 hét folyamán az egész ország területén lévő szövetségi irodák alkalmazottai gyanús tevékenységeket jelentettek, amelyek olyan egyénekhez kapcsolódtak, akik műtárgyakat árusító vagy leszállító külföldi egyetemistáknak adják ki magukat.”
A Kábítószer-ellenes Ügynökség (DEA), amelynek az alkalmazottjait számos ilyen típusú incidens érte, 2001 nyarán elkészített egy jelentést, amelyet a The Washington Post november 23-án hozott nyilvánosságra. E szerint március óta 140 izraeli állampolgárt tartóztattak le, mert a 4-8 fős csoportokba szerveződött 20-30 év közötti fiatalok „a Védelmi Minisztérium legalább 36 érzékeny helyszínét” felkeresték. Közülük többeket a Moszad vagy az Aman (izraeli katonai felderítés) tagjaként azonosítottak. Szeptember 11. után további 60 letartóztatásra került sor, ami a lefülelt izraeli kémek számát kétszázra növelte. Végül persze mindnyájukat szabadon engedték. A két ország közötti „különleges kapcsolatok” ismeretében az ellenkezője lett volna meglepő.
A DEA jelentése megállapítja, hogy „ezen egyének viselkedésének természete arra utal, hogy az incidensek talán információszerzési tevékenységet alkotnak”. Könnyen lehet, hogy a kémkedés valójában csak fedőfoglalkozást jelentett a lebukott izraeli „képzőművész-hallgatók” számára, tekintettel a katonai kiképzésre, amelyen közülük többen robbantási szakértőként, harcmérnökként, bombaelhelyezőként, elektronikusjel-elfogó operátorként átestek. Vajon ezek az izraeli ügynökök miért palástolták volna valódi küldetésüket egy amennyire feltűnő, annyira improduktív diverzáns akcióval?
Erre a kérdésre az általuk alkotott hálózat és a szeptember 11-i merényletek közötti zavarba ejtő földrajzi kapcsolat adhat választ. A DEA jelentése szerint ugyanis „a floridai Hollywood tűnik ezen egyének fókuszpontjának”. A szeptember 11. előtt letartóztatott izraeli álegyetemisták közül mintegy harmincan tehát éppen azon a floridai településen éltek, ahol a 19 állítólagos iszlamista légi kalóz közül 15. Az egyik izraeli, egy bizonyos Hanan Serfaty két lakást is bérelt a légi kalózok bandavezérének kikiáltott Mohamed Atta szomszédságában.
Efféle véletlenek normális esetben persze nincsenek, a mainstream média azonban ezúttal is előrukkolt az alkalomhoz illő dajkamesével, miszerint az előbbiek csupán szemmel tartották az utóbbiakat. Izrael vétke így legfeljebb annyi lenne, hogy a tudomására jutott terrortámadásról elmulasztotta tájékoztatni amerikai szövetségesét, és nem akadályozta meg annak elkövetését. Valószínűleg azonban az izraeliek nem megfigyelték, hanem manipulálták és finanszírozták az iszlamista „légi kalózokat”. Valószínűleg az sem lehet véletlen, hogy a UA 93-as járatát állítólag eltérítő Ziad al-Dzsarrah unokatestvére, Ali al-Dzsarrah 25 éven át a Moszad ügynöke volt (The New York Times, 2009. február 18.).
Mára az is kiderült, hogy a floridai Mohamed Atta valójában bitorolta a személyazonosságát. Az igazi Mohamed Attát, aki a merénylet másnapján felhívta apját (amit ez utóbbi a Bild am Sonntag német magazinnak is megerősített), szolid és jámbor fiatalemberként ismerték, aki kerülte a nőket, a repülőgépektől irtózott, nem mellesleg pedig 1999-ben ellopták az útlevelét Hamburgban. Floridai fals alteregója viszont egy sztriptíztáncosnővel élt együtt, disznóhúst evett, kaszinókba járt és drogozott. Négy másik állítólagos légi kalóz hasonló életmódot folytatott, szöges ellentétben azzal, ami a halálra készülő fanatikus iszlamistáktól elvárható lett volna. Erre a furcsaságra a South Florida Sun Sentinel már szeptember 16-án felhívta a figyelmet „A gyanúsítottak tettei nem stimmelnek” (Suspects’ Actions Dont’t Add Up) c. cikkében, és véleményéhez utóbb több tekintélyes újság is (Boston Herald, San Francisco Chronicle, Wall Street Journal stb.) csatlakozott.
Victor Ostrovsky renegát Moszad-ügynök szerint az izraeli kémszolgálat hatékonyságát az ún. szájánok nemzetközi hálózata biztosítja (A Moszad szolgálatában, Magyar Világ, 1995). Ez a héber kifejezés az Izrael érdekében illegális cselekmények elkövetésére is hajlandó diaszpóra-zsidókat jelöli. Az Egyesült Államokban – már csak az ottani galut nagyságából következően is – nyilván tízezrével élnek, legtöbben New Yorkban, ahol az amerikai zsidóság koncentrálódik.
Larry Silverstein, aki 2001 júliusa óta birtokolta a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak haszonbérletét, a szeptember 11-i szájánok archetípusának tekinthető. A United Jewish Appeal (UJA) New York-i elnökeként aktív szerepet vállalt a szentföldi latorállam számára történő amerikai pénztarhálásban, nem mellesleg pedig belsőséges baráti kapcsolatot ápolt Ariel Saronnal és Benjamin Netanjahuval, akivel a Ha’aretz izraeli napilap szerint minden vasárnap telefonon csevegett. Üzlettársa az Ikertornyok bérletében Frank Lowy volt, egy másik cionista „filantróp”, aki viszont Ehúd Barakhoz és Ehúd Olmerthez állt közel. Ugyanakkor a New York-i Kikötői Hatóság főnöke, aki a WTC-tornyokat privatizálta, egy bizonyos Lewis Eisenberg volt, „civilben” a leghatalmasabb amerikai zsidó lobbi (AIPAC) egykori alelnöke. Független források szerint ők hárman minden bizonnyal kulcsszerepet játszottak az ügyben.
Rajtuk kívül a „nem létező lobbi” más New York-i tagjai is könnyedén azonosíthatók. Az északi toronyba a 93. és 99. emelet között becsapódó Boeing annak a Marsh & McLennan nemzetközi biztosítónak az irodáit találta telibe, amelynek elnök-vezérigazgatója akkoriban Jeffrey Greenberg volt, George W. Bush választási kampányának egyik bőkezű támogatója. Persze az Ikertornyokat is ez a társaság biztosította, és 2001. július 24-én – vagyis 6 héttel a terrortámadás előtt! – gondjuk volt rá, hogy viszontbiztosítást kössenek saját felelősségvállaló szerződésükre konkurens biztosítóknál, amelyeknek utóbb kártalanítaniuk kellett Silversteint és Lowyt.
A Marsh & McLennan bölcs „előrelátását” bizonyítja az is, hogy 2000 novemberében igazgatótanácsa tagjai közé fogadta az ismert neokon héját, Paul Bremert, aki a szeptember 11-i terrortámadás idején a Terrorizmus elleni Nemzeti Bizottságot elnökölte, 2003 után pedig az iraki bábkormány fejeként vált hírhedtté, főleg annak kapcsán, hogy kongresszusi vizsgálat indult ellene az iraki államkincstárból eltűnt potom 9 milliárd dollár miatt.
De cinkosságot lehet feltételezni a merényletben érintett repülőterek részéről is. A két repülőtér, ahonnan az American Airlines 11-es, a United Airlines 93-as és 175-ös járatai elindultak fatális útjukra (a bostoni Logan és a New York melletti Liberty Newark), egy izraeli tőkéből gründolt céget (ICTS) bízott meg a biztonsági feladatok ellátásával, amelynek vezetője nem volt más, mint Menahem Atzmon, a Likud kincstárnoka. Ha alapos és főleg objektív vizsgálat indult volna az ügyben, akkor bizonyára további cinkosságokat is feltárhattak volna.
Például érdeklődhettek volna a Zim Israel Navigational tengeri szállítmányozási cég iránt, amely részben izraeli állami tulajdonban van, és többé-kevésbé nyílt titok, hogy alkalomszerűen titkosszolgálati akciók fedőszerveként szolgál. Érdekes véletlen, hogy ennek amerikai képviselete alig egy héttel a merénylet előtt sebtében evakuálta Ikertoronybeli irodáit 200 alkalmazottjával együtt, „mintegy isteni cselekedetként”, ahogyan utóbb a cég vezére kommentálta (USA Today, 2001. szeptember 17) – nem mindennapi hücpéről téve tanúbizonyságot.
Mindezen terhelő momentumok ellenére javában folyik a figyelem elterelése az izraeli szálról, ahogyan már korábban a Kennedy-gyilkosság esetében is történt. Ennek ellenére a hivatalos szervek és a média által sulykolt „magányos gyilkos” (ld. Lee Harvey Oswald) teóriára már az amerikaiak sem vevők. Egy 2004-es Fox News felmérés szerint 66 százalékuk gondolja azt, hogy összeesküvés állt Kennedy meggyilkolásának hátterében, 74 százalékuk pedig arról is meg van győződve, hogy eltussolták az igazság kiderítését. Más kérdés, hogy a potenciális merénylők lehető legszélesebbre (a CIA-tól a KGB-ig, Castróéktól a Castro-ellenes miami emigrációig, Lyndon B. Johnsontól az idősebb George Bushon át J. Edgar Hooverig, az amerikai Cosa Nostrától a „korzikai kapcsolaton” keresztül a francia drogkartellig, a Fedtől a katonai-ipari komplexumon át a texasi olajlobbiig, az FBI-tól a Ku Klux Klánig stb.) tágított skálája csak arra szolgál, hogy a választék bőségébe fojtsa az Izrael szerepével kapcsolatos elmélkedést, mindenekelőtt Michael Collins Piper alaposan dokumentált monográfiáját.
Végső ítélet: a hiányzó láncszem a JFK-gyilkosság vitájában (Final Judgment: The Missing Link in the JFK Assassination Controversy) c. könyvében az amerikai szerző nem kevesebbet állít és bizonyít, mint hogy Izrael akkori miniszterelnöke, David Ben-Gurion azért határozta el az amerikai elnök likvidálását, mert az atomsorompó egyezmény rendületlen híveként Kennedy ellenezte Izrael atomfegyverkezését is. Meggyilkolása tehát a CIA legfelsőbb vezetése, a Meyer Lansky-féle zsidó bűnszindikátus, valamint a Moszad közvetlen és mélyreható részvételével megvalósított „közös vállalkozás” (joint venture) műve. Piper tézisét Mordechai Vanunu is hitelesíti. Az egykori izraeli nukleáris szakember – aki 18 évet töltött börtönben, miután a Moszad Olaszországban elrabolta és Izraelbe hurcolta, mert a brit sajtóban leleplezte a zsidó állam atomfegyverkezését – ugyancsak azt mondja, hogy Kennedynek azért kellett meghalnia, mert „nyomást gyakorolt Ben-Gurionra, hogy fényt derítsen a dimonai atomreaktorra” (AFP, 2004. július 26.).
Természetesen a 9/11 kapcsán is üzemszerűen zajlik a ködösítés, amelyben – mások mellett – Bob Graham ex-szenátor, az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának volt demokrata párti elnöke jeleskedik, aki az amerikai közszolgálati tévének (PBS) adott interjújában bizonyítékokat emlegetett az egyik külföldi kormány érintettségét illetően. Mondani sem kell, hogy nem Izraelre, hanem Szaúd-Arábiára gondolt.
Bob Graham immáron egy évtizede azt szajkózza úton-útfélen, szóban és írásban (például 2011-ben publikált The Keys to the Kingdom c. regényében is), hogy a szaúdi királyi család titokban azért segítette Oszama bin Ladent, mert attól tartott, hogy máskülönben az al-Kaida felkelést robbantott volna ki a monarchia ellen. Ennek a nevetséges teóriának csak egyetlen célja van: elterelni a gyanút az egyetlen valóban gyanús „külföldi kormányról”, az izraeliről, ellensége, Szaúd-Arábia felé. Azt állítva, hogy a szaúdi nyomot a George W. Bush és a Szaúd család közötti barátság miatt tussolták el, Graham és a hasonszőrű hasznos idióták Busht használják villámhárítóként. És a stratégia kifizetődő, mivel a 9/11-el kapcsolatos igazságot kutató mozgalom szinte egy emberként acsarkodik a volt elnökre, miközben Izrael nevét említeni sem igen hajlandó.
Teljesen világos, hogy mire megy ki a játék. Amikor majd a közvélemény nyomására a fősodratú média is kénytelen lesz ejteni a hivatalos tézist, addigra már a „9/11 belső munka volt” szlogennel alaposan megdolgozták a lelkeket a Bush, Cheney és néhány másik keresztény cionista balek elleni indulatkitörésre, maguk a cionista főkolomposok pedig szokás szerint megússzák a felelősségre vonást. De ha a nagy kipakolás napján esetleg mégsem sikerül tisztára mosni Izraelt, akkor ez utóbbi még mindig kijátszhatja a Chomsky-féle kártyát, hogy ti. „Amerika kényszerített rá, hogy megtegyem” (America made me do it).
Noam Chomsky ugyanis – aki a szélsőbaloldalon vert tanyát azóta, hogy a trockista Irving Kristol a jobbszélre sasszézva létrehozta a neokonzervatív mozgalmat – rendületlenül azt a rögeszméjét visszhangozza, miszerint Izrael csak végrehajtja az USA akaratát, amelynek valójában az 51. tagállama és a közel-keleti csendőre lenne. Chomsky és az amerikai radikális baloldal más reklámarcai szerint a Közel-Kelet destabilizálása inkább Washington, mintsem Tel-Aviv akarata. Az iraki háború? Szerintük nyilvánvalóan az olajért zajlott, és semmi másért.
Mindezt – másokkal együtt – az ismert antiimperialista író és aktivista, James Petras is határozottan cáfolja: „A nagy olajvállalatok nemcsak hogy nem bátorították az inváziót, de egyetlen olajmezőt sem sikerült megvédeniük a 160 ezer amerikai katona, a Pentagon és a Külügyminisztérium által fizetett 127 ezer zsoldos és egy korrupt bábkormány jelenléte ellenére sem” (Zionism, Militarism and the Decline of US Power, Clarity Press, 2008). Valójában a kőolaj nem magyarázza az iraki háborút, ahogyan nem magyarázza az afganisztáni intervenciót, a Szíria ellen iszlamista martalócok közbeiktatásával indított agressziót (war by proxy) és az Irán ellen tervezett háborút sem. Arról nem is beszélve, hogy az USA-ban nem az állítólagos olajlobbinak, hanem egyes egyedül a nagyon is valóságos „cionista ötödik hadoszlopnak” (Petras dixit) van elég hatalma ahhoz, hogy az Izraellel kapcsolatos nagy tabut ráerőszakolja a média csaknem teljes spektrumára.
A 9/11 történelmi kontextusba helyezéséhez nem árt emlékeztetni rá, hogy az Egyesült Államoknak régi gyakorlata van a hamis háborús ürügyek kreálásában, egészen 1845-ig, a Mexikó elleni expanzionista háborúig visszamenően, amelyet a Texasszal határos vitatott területen végrehajtott amerikai provokációk robbantottak ki, alkalmat adva James Polk elnöknek, hogy kijelentse: „A mexikóiak amerikaiak vérét ontották amerikai földön.” A háború után aztán egy Abraham Lincoln nevű képviselő elismertette a Kongresszussal a casus belli hazug jellegét. Ezt a sémát követte az USA csaknem valamennyi későbbi hadüzenete is. Így a Maine csatahajó havannai felrobbanása az 1898-as spanyol-amerikai háborúhoz, a Lusitania megtorpedózása az első, Pearl Harbor a második világháborúba való belépéshez, a Tonkini-öbölbeli álincidens pedig Észak-Vietnam megtámadásához szolgáltatott hamis ürügyet.
Történelmi tény viszont az is, hogy a zsidó állam jelentős tapasztalatra tett szert a hamis zászló alatt elkövetett – tehát a zsidó tetteseket más nemzetiségűeknek álcázó, provokatív célú – támadások és merényletek terén, olyannyira, hogy az efféle hadifurfang világtörténetének legalább a felét Izrael írta. Még a cionista entitás megalakulása előtt, 1946. június 22-én sor került egy főpróbára, a brit gyarmati hatóságok főhadiszállását befogadó jeruzsálemi Dávid Király Hotel felrobbantására, amelyet a Menahem Begin (Izrael későbbi miniszterelnöke) által vezetett Irgun terrorszervezet – önmagukat araboknak álcázó – tagjai követtek el, kioltva 91személy, köztük 15 zsidó életét.
Hamis zászló alatt zajlott az 1954-es Susannah-hadművelet is, azzal a céllal, hogy megakadályozza a britek kivonulását a Szuezi-csatornaövezetből, ahogyan azt Nasszer egyiptomi vezető követelte Eisenhower támogatásával. Ennek érdekében az izraeli katonai hírszerzés (Aman) egyik egyiptomi szájánokból álló sejtje robbantásos merényleteket hajtott végre helyi közhivatalokban és angol-amerikai érdekeltségű közintézményekben, azt a hamis látszatot keltve, hogy kommunista vagy nacionalista elemek követték el azokat. A diverzánsakció azonban gyorsan lelepleződött, miután az egyik izraeli ügynök fel-, pontosabban eladta társait az egyiptomi kémelhárításnak, akiket vagy felakasztottak, vagy öngyilkosságot követtek el cellájukban. Előbb Lavon hadügyminiszter, majd Móse Sarett miniszterelnök is belebukott az Izraelben mindmáig csak „rossz bizniszként” emlegetett titkosszolgálati fiaskóba.
Sokkal jobb „üzlet” volt viszont a szentföldi latorállam számára Líbia 1986. április 14-i amerikai megbombáztatása, amely a palesztin ügy egyik legelkötelezettebb támogatójának számító Kadhafi nemzetközi elszigetelődését eredményezte, vagy a Cole amerikai romboló ellen 2000. január 12-én az Ádeni-öbölben végrehajtott robbantásos merénylet, amelyet az al-Kaida számlájára írtak, így kényszerítve Ali Szaleh jemeni elnököt USrael terrorizmusellenes hadjáratához való csatlakozásra. Ez csak két példa a sok közül. Több mint 50 évnek kellett eltelnie, mire Móse Kacav elnöksége idején Izrael végre hallgatólagosan beismerte a Susannah-hadműveletben játszott szerepét. Vajon a 9/11 esetében mikor fog erre sor kerülni?
MD 2013. IX.11-X.2.
Gazdag István - antidogma.hu







"Ha süllyedünk, a forradalmi proletáriátus élcsapatává válunk, ha emelkedünk, velünk emelkedik a 'pénztárca' szörnyû hatalma." 
[Theodor Herzl - az újkori cionizmus alapítója.]


 Frissítések: 1.) 2.)
 


Neo trockizmus

A zsidó világfelforgatás régi/új 

stratégiája

Lehetőleg semmit sem fogok ismételni mindabból, amit eddig a témáról írtam. Néhány visszutalás azonban mellőzhetetlen ahhoz, hogy az írás logikai vonalvezetése láthatóvá váljon.

A Nagy Francia Forradalom és a '48-as európai forradalmak után az 1917-es Nagy Októberi Szocialista forradalom volt a zsidóság harmadik rugasz kodása a világuralom megszerzéséért.

A kelet New yorki 
Kahal műhelyeiben kidolgozott tervek és a Kahal bázisain kiképzett "proletár-forradalmárok", a zsidó Trockij vezetésével, a strómannak kiszemelt szifiliszes félzsidó Lenin zászlaja alatt, szétzúzták a cári államot. A "proletárdiktatúra" államát a zsidó kahalok mintájára szervezték. Ennek kettős célt kellett szolgálnia.

a.) Ki kellett sajátítani az orosz nemzeti (!) tőkét és ki kellett írtani a társadalom keresztény tudathordozó rétegeit, hogy ezáltal Oroszország zsidó szolgaállammá legyen.
b.) Oroszországnak a nemzetközi zsidó felforgatás, mindenekelőtt a Nyugat Európában tervezett felforgatás, ideológiai - logisztikai - katonai bázisává kellett válnia.
Ez által remélték megvalósítani a "Világ proletárjai, egyesüljetek" formulát, melyet Karl Marx a Kommunista kiáltvány végszavaként használt. A jelmondatot, Herzl szellemében, persze úgy kell értelmezni, hogy a proletárok a zsidó élcsapat vezetése alatt egyesüljenek a keresztény társadalmak elpusztítására, ám fennmaradjon a zsidókézen levő pénztárca szörnyü uralma.
Ez a gigantikus harapófogó azonban nem jött létre. Oroszország az orosz nép hiúsította meg a zseniális tervet, Sztálin a vörös cár vezetése alatt.

A zsidó ideológia lényege az volt, hogy a forradalom csak mint világforradalom győzhet, azaz az Oroszországban gerjesztett tűzvész csóváit szét kell dobálni, mindenekelőtt Európába, mégpedig azonnal.

Akadtak azonban olyan oroszok akik "nemzeti" szocializmusban gondolkodtak és úgy vélték ez felépíthető egy országban, Oroszországban is. Sztálin is erre az álláspontra helyezkedett. Ezzel kiváltotta a zsidók, azaz a "baloldali ellenzék" éles kritikáját és alattomos ellenállását. Ez volt a "trockizmus". Sztálin azonban karanténba dugta az egyre hülyébb Lenint, majd lépésről - lépésre kiírtotta a trockizmust, a trockistákat. Sztálin hóhéra Ramon Merca der bejutott Trockij mexikóvárosi erődjébe is és jégcsákánnyal szétverte a (kígyó) fejét.
"zsidóvonal" felszámolása azonban nem jelentett teljes szakítást minden zsidóval. A végtelenségig pragmatikus Sztálin a zsidók alapvető tulajdon ságát - a vadállati kegyetlenséget - hasznosnak ítélve, az elkerülhetetlen piszkos munkákat velük mint kápókkal végeztette el, az apparátus belső tisztogatásától kezdve a gulagok igazgatásáig.

A következő részben a dőlt betüs szövegek a 
Hetek egyik cikkéből származnak.
Létrehozott egy Zsidó Antifasiszta Bizottságot is, de azt a "háború végén megszüntette, vezetőit kivégezték. (a Bizottság elnökét, Solomon Mikhoelst, a moszkvai Állami Zsidó Színház igazgatóját Sztálin személyes parancsára meggyilkolták). A holokauszt anyagait eltüntették. A Szovjetunió bukásáig senkinek sem engedték meg, hogy megemlékezzen a zsidó holokausztról."
Mindez Sztálin akkorára meggyökeresedett a meggyőződésének folyománya volt, hogy a zsidók titokban Izraelnek vagy Amerikának kémkednek.
Ám éppen ő, akinek alapvető tulajdonsága a gyanakvás volt, csak későn - élete delelőjén túl - ismerte fel, hogy a zsidóság, immár mint "orosz" értelmiségi elit, nagyobb veszélyt jelent Oroszországra mint a baloldali ellenzék, vagy az egymást kiírtó belügyi népbiztosok (Menzsinszkij, Jagoda, stb.) jelentettek, így a zsidókérdés intézményes megoldást igényel (endlösung).
Beindult a megsemmisítő gépezet...
"1949 januárjától a szovjet média erőteljes kampányba kezdett a 'gyökértelen kozmopoliták' leleplezése és elítélése érdekében. Természetesen anélkül, hogy a zsidókat konkrétan megnevezték volna. 1952. augusztus 13-ára virradóan Sztálin parancsára 13 jiddisül író zsidó költőt és írót végeztek ki – ez volt a 'Meggyilkolt Költők Éjszakája'. 1952–1953-ban a titkosrendőrséget és a titkosszolgálatokat megtisztították a zsidóktól – korra és érdemekre való tekintet nélkül. 1952. december 1-jén a Politbüro ülésén Sztálin a következőt állította: Minden zsidó nacionalista és az amerikai titkosszolgálat ügynöke. Mind annyian az amerikaiak lekötelezettjei. Ráadásul az orvosok között nagyon sok a zsidó nacionalista. 1953. január 13-án a Pravda hírt adott arról, hogy a szovjet állambiztonsági szervek 'terrorista összeesküvést' lepleztek le a Kremlben: fehér köpenyes gyilkosok ártó kezelésekkel akarták megrövidíteni a szovjet vezetők életét."[Erre azt mondhatnánk, micsoda marhaság. A történelem azonban ismételten igazolja, hogy a "terrorista összeesküvés" szabadalmazott zsidó mód szer. A legutolsó eklatáns példa erre a három zsidó terrorista nevével (Turcsinov, Jacenyuk, Klicsko) fémjelezhető "ukrán forradalom".]
Az "orvosperek" és más koncepciós perek az orosz zsidóság részbeni megsemmisítését, részbeni deportálását készítették elő. Ám Sztálin elkésett. Kora és annak megfelelő egészségi állapota miatt e folyamat levezénylésére már nem volt alkalmas.
Így történhetett meg, hogy nem vette észre a saját kiiktatására tett alattomos intézkedéseket, amelyekben Hruscsov, Malenkov és Berija voltak a főkolomposok. "Sztálin védelmére igen komplikált szervezetet alakítottak ki, amelynek négy bástyája volt: a személyi biztonságért Nyikolaj Vlaszik tábornok felelt, a személyi iroda és különleges osztály Alekszandr Poszkrjobisev vezérőrnagy alá tartozott, míg a Kreml parancsnokságát Koszinkin tábornok irányította. A negyedik bástyát az udvari (kremli) orvosok jelentették. Ez a négy szilárd bástya provokációsorozatok következtében 1952 decemberétől 1953 februárjának végéig összeomlott, ezzel  a rés keletkezett a védelmi hálón. E vezetőket vagy száműzték, vagy meghaltak, de sokan börtönbe is kerültek. Vlaszik azt terjesztette, hogy Sztálint Berija segítette meghalni." A kuncevói dácsában gutaütést kapott diktátorhoz nem hívtak, nem engedtek orvost. Állítólag Berija egy "orvosnőt" vitt, aki valamit beadott Sztálinnak (?).

Ezzel megkezdődött a hatalmas birodalom szétrohasztása. Ennek állomásait csak a 
"névleges uralkodók" neveinek felsorolásával jelölöm: Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko, Gorbacsov, Jelcin.
A folyamat lényegét is elég vázolni. Szétesik a Szovjetunió, létrejön a Független Államok Közössége (egy viccnek is rossz államszövetség). Magában Oroszországban előretörnek az élelmes zsidók és "nemzeti" oligarchiává szerveződve megszerzik a nemzeti vagyont (különös tekintettel az ásvány kincsekre) és hozzákezdenek annak elherdálásához, Nyugat számára történő kiárúsításához.
Ami ebben a szörnyü összeomlásban a leglényegesebb: egypólusúvá válik a világ! Mint tudjuk, a csillagászati pólusváltozások is megviselik a bolygó kat és (ha vannak) az élőlényeket. Ez a politikai pólusváltozás nem kevésbé pusztítónak bizonyult.
A második világháborúból több ország került ki győztesen, az egyetlen győztesnak azonban csak Amerika bizonyult. A többiek pedig próbálták túlélni. Köztük Oroszország is, amely ugyanolyan szörnyü módszerekkel, ill. áldozatok árán építette újra önmagát, ahogy a két háború között felépítkezett.
Mivel létezett, érdekei voltak és uram bocsá' azoknak érvényt is akart szerezni, létrehozta ZsidóAmerika első számú célpontját katonai célpontját és ideológiai köpőcsészéjét, a "gonosz birodalma" és az egész világot fenyegető"kommunista veszély" formájában. Ez ellen "védekezett" ZsidóAmerika otthon és a világ minden fertályán, akár saját határaitól tízezer kilométerekre is. Korábban iktattam be egy kimutatást azokról a "független" országokról, amelyeket a második világháború utáni "boldog békeidőben" ZsidóAmerika megtámadott. Ezek:  Korea - Kína 1950-53,- Guatemala 1954,- Indonézia 1958,- Kuba 1959-61,- Guatemala 1960,- Kongó 1964,- Laosz 1964-73,- Vietnam 1961-73,- Kambodzsa 1969-70,- Guatemala 1967-69,- Grenada 1983,- Libanon 1983,- 1984, Líbia 1986,- El Salvador 1980-as évek, Nicaragua 1980-as évek,- Irán 1987,- Panama 1989, Irak 1991,- Kuvait 1991.
E támadások okai, ill. ürügyei között kissebb - nagyobb mértékben mindíg felbukkan a kommunista veszély.
Igenám, de 1991. december 8-én történt valami. "Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan megállapodtak egymással a Szovjetunió megszün tetéséről (ez az úgynevezett Belavezsai Megállapodás, a tárgyalás helyszínéről a belarusz-lengyel határvidéken található Belavezsai erdőről elnevezve), majd ezt követően december 12-én Oroszország is kikiáltotta a függetlenségét a Szovjetuniótól."
ZsidóAmerika azonban folyatta, sorravéve a következő országokat: Szomália 1993,- Bosznia 1994, 1995,- Szudán 1998,- Afganisztán 1998,- Jugoszlávia 1999,- Irak 1991, stb.

ZsidóAmerika közben "paradigmaváltást" hajtott végre. Ennek alapgondolata volt, hogy a "
kommunista veszély"mint háborús ok (casus belli) megszü nése folytán, új biankó (!) felhatalmazásra van szükség ahhoz, hogy ZsidóAmerika tetszőleges időpontban, a világ bármely pontján, tetszőlegesen megválasztott eszközökkel háborút indíthasson, ill. folytathasson bármely ország, bármelyik nép ellen.

Az okot a CIA által szervezett 
2001. szeptember 11-ei terrortámadás szolgáltatta, a felhatalmazást5 pedig az Új Világrend (New World Order) doktrina
tartalmazza.
A korlátlan háború immár, a terrorizmus ellen, a terrorista diktatúrák ellen, az emberi jogok védelmében folyik. Hogy hol van terrorveszély, melyik állam, ill. kormányfő terrorista, vagy diktátor (vagy egyszerre mindkettő), azt ZsidóAmerika dönti el, mint ahogy azt is, mi által és hogyan sérülnek az emberi jogok.

A folytatás:
 Afganisztán 2001-napjainkig,- Jemen 2002,- Irak 2003, 2003-2011, - Pakisztán 2002-2003, 2007-napjainkig,- Szomália 2007-2008,- Jemen 2009,- Líbia 2011 Szíria 2011. március. (2011-10-20 Kadhafi bestiális lemészárlása. )

Aztán a további nagy dobás: az "arab tavasz" a 2011 elején kirobbant kormányellenes tüntetéssorozatok, egyes arab államokban. (Az elne vezés a népek tavasza után terjedt el, amely az 1848-as forradalmakra utalt. Jó vicc...)
A többé - kevésbé független, rendezett, életképes országok állambe rendezésének szétrombolása azonos, vagy egymásra nagyon hason lító módszerek alkalmazásával folyik.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Sikerült az alapgondolatot kihagynom. Nem először esik meg velem és ilyenkor mindíg gratulálok önmagamnak...

Trockij idejében még létezett ipari és mezőgazdasági proletariátus. Olyan elnyomott osztály,amelynek tagjai, mostoha gyermekekként ugyan, de mégis egy nemzethez tartoztak. Közös ségi szervezeteik voltak. Családi kötelékben éltek. Hittek valamiben, istenben vagy más eszmékben. "Tulajdonuk" is volt, a saját munkaerejük, amelyet több - kevesebb sikerrel eladhattak a piacon. (Ez a proletariátus nem azonos az ókori római "proles"-sel, mert az csak szavazatát árulhatta. Ezen túl nem volt rá szükség. Kenyeret és cirkuszt (panem et circenses) kellett neki biztosítani, hogy nyugton maradjon.)  A modern proletariátus, mint osztály gyakorlatilag megszünt, mivel az ipar és a mezőgazdaság "emberszükséglete" drámai mértékben csökkent. Az egykori "bér rabszolgák" egyszerüen "fölösleges" emberekké, arctalan tömeggé váltak. E tömeg jellemzőivel David Riesman foglalkozott belterje sen. Nem célom a köny ismertetése. Tartalmáról csak annyit, hogy a kapitalizmus gyökeresen átformálta e tömeg "karakterét". Így már jobban hasonlít a római proletariátusra, hisz mint demokrácia-kellékre négyévenként szükség van rá. Ezt a tömeget kezelni rendszer próbáló feladat. Amerika pl. két módszerrel kísérletezik. Az egyik az Obama lufi, az Obama Care társadalombiztosítási program (amely épp most omlik össze). A másik a FEMA rendszer, azaz a koncentrációs, ill. megsemmisítő táborok hálózata, továbbá a biztonsági erők és a hadsereg (!) állandó "harci" készenléte a belső nyugtalanság, a "terrorizmus"elnyomására.

A világ más tájain (fertályain), ahol ZsidóAmerika ilyen - olyan "tavaszokat" szervez, nincs több évtized arra, hogy a társadalmak "karaktere" átalakuljon. Ezekben az országokban ZsidóAmerika
  • Megdönti az éppen egzisztáló "zsarnok" uralmát,-
  • Elpusztítja az ország termelő alapjait,-
  • Lerombolja infrastruktúráját (utak, közmüvek, városok, vizi létesítmények, stb.,-
  • Elrabolja ásványkincseit,- 
  • Megsemmisíti a nép multjának tárgyi emlékeit,-
  • Legyilkolja a tudathordozó rétegeket, különös tekintettel az egyházi vezetőkre (még különösebb tekintettel a keresztényeke...),-
Mindez a nemzetállamok ellen viselt háborúknak nem járulékos eredménye, hanem egyenes célja!

A minapi irakiak, szírek, líbiaiak már nem polgárok, csupán rettegő, tájékozódási képességé vesztett arctalan embermassza, amely állatcsordaként terelhető tetszőleges cél irányába. Ez a zsidókorszak "új forradalmi proletariátusa". Ez az új trockizmus"permanens forradalma" amely a kahal központokból (Amerika, Izrael, Szaud Arábia, Törökország) dobálja a tűzcsóvákat a közeli és távoli országokra.

Ez egy rémálom, amely napjainkban ölt testet.
Van ellenszere? Igen, van! A népeknek meg kell őrízniük faji, nemzeti, vallási identitásukat! Védeniük kell a nemzeti (egyéni, közösségi) vagyont. És ami a legfontosabb, tanulniuk kell a hiúzoktól, amelyeket az éles látás, az érzékeny hallás, a finom szaglás jellemez. Újra meg kell tanulniuk az önfenntartás mára elfeledett régi szabályait. Az idegen nem szép. Minden nemzetrontás idegenek beszivárgásával kezdődik, akik kezdetben meglapulnak  és csönd ben megfertőzik a társadalom gyenge, vagy beteg szöveteit. A beszivárgók és a hazai "csahosok" együtt hozzák létre azt a fertőző gócot, amely metasz tázisok révén behálózza és elpusztítja a nemzettestet. A védelem első vonala a beszivárgók felismerése könyörtelen és maradéktalan elpusztítása. Ha ez nem sikerül, kínos ám elkerülhetetlen műtét válik szükségessé. Együtt (!) kell kimetszeni az idegen és a "saját" (beteg) szöveteket. A sebésznek ilyenkor nem remeghet a keze és nem meditálhat. Mindent ki kell vágni, amely fertőzött lehet.

Persze e nagy vizslatásban disztingválni kell. Vannak hasznos bacillusok is. A zsidók viszont nem ilyenek...

Oroszország ezeket a szabályokat nem alkalmazta Libiában és hiányosan, bizonytalankodva, rosszul alkalmazta, alkalmazza Szíriában. Úgy tűnik, de kopogjuk le, más módszereket alkalmaz Ukrajnában. A beszivárgók ellen nem lehet tankokat bevetni. Mivel beszivárgók hivatalosan "nincsenek", őket ugyancsak nemlétező (FSZB) alakulatoknak kell felderiteniük, becserkészniük, likvidálniuk és eltüntetniük. Így ugyanis nem történik semmi, amit a világfelforgató "művelt" Nyugat kifogásolhatna és főleg szankcionálhatna.
De nem maradhat csupán ennyiben a dolog. A Nyugat ellen Razdvedkát kell folyatatni és saját területén kell likvidálni a veszélyes elemeket, ahogy Izrael csinálja világszerte. Listába kell szedni pl. az "ukrán" patkányokat Jacenyuktól Avgyim Jarosig (l. lentebb) és a lista minden tételét ki kell pipálni, minél hamarabb, annál jobb.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Belső "nyugtalanság" keletkezik, majd "spontán" tiltakozó tüntetések kezdődnek. Az esetek mindegyikében kimutatható, ill. bizonyítható, hogy ezeket a "mozgalmakat" külföldről (Amerikából, Izraelből, Szaud Arábiából, stb.) pénzelik és szervezik; jelentős részben a helyszinen operáló ügynökök bevetésével. Ezek a jelenségek, szisztematikusan forralva, odáig fajulnak, hogy az államnak, a rend fenntartása érdeké ben, intézkedést kell tennie. Ezek értelemszerüen "elnyomó" intézke dések, amelyek beindítják a lánreakciót (eszkalációt). A tiltakozókat fegyverrel kell "segíteni", hogy folytathassák a tiltakozást. Ha ez nem elég (és termé szetesen nem elég, hisz mesterségesen gerjesztett áltiltakozásról van szó), irreguláris vagy akár reguláris erőket kell és lehet bevetni a tiltakozók "meg támogatása" végett.
Úgy tünik, a "sikerek" immár arra késztetik ZsidóAmerikát, hogy akcióit Európában folytassa. Persze hogy Ukrajnáról van szó. Mondani se kell, hogy a forgatókönyv itt is hasonló a fentebb vázolt sémákhoz, egy különbséggel: Ukrajnában takargatni se próbálják a forradalom zsidó-terrorista jellegét. Ennek okán érdemes elgondolkodni az alábbi jelenségek láttán.
Senki se titkolja, hogy a "forradalmi vezetők" Turcsinov, Jacenyuk, Klicsko zsidók. A zsidó elem feldúsúlása egy "forradalmi közegben" egyáltalán nem meglepő, lásd a népbiztosok tanácsát a bolsevik forradalomban. De hogy a rivaldafény közepére egy olyan tenyérbe mászó pofát állítanak, mint Jacenyuk, ez mégis furcsa kissé.

Az is feltünő, hogy a zsidó terroristák magukat "jobb szektornak"titulálják és náci módon parádéznak. Vannak, akik ezt humorosnak találják, de nem mindenki osztja ezt a véleményt. Én példáúl nem osztom, több okból.
A forradalom "katonai szárnyához" tartozott pl. a zsidó Szasa Belij, amíg ki nem nyírták. De ő még egy szimpatikus, megnyugtató figura Avgyim Jaroshoz képest, akinek nacionáléjában a következők olvashatók. "Avgyim 1971 szeptemberében született Kemenyszkojéban, zsidó családban, a Szent Napon Jom Kippur mapján.  A fiú születését a bölcsek úgy értelmez ték, hogy ő lesz az, aki a gójokban félelmet és rettegést ébreszt. Ennek megfelelően aztán a gyereket a cionizmus katonai hagyományain nevelgették, és készitgették föl a nagy feladatra.Avdim már 12 éves korában fejből vágta Sulhan Aruh és Zeev Zsabotyinszky irásait! Kapacitálták is Menachem Begint, hogy menjen el személyesen meggyőződni a csodagyerekről. Egy hosszú beszélgetés után Begin állítólag megáldotta Avdimot, és közölte: a jövőben Makkabeus lesz! 1989 februárjában Avdim Jaros aktiv tagja lett a Ruah Elohim Ukrajna nevű szovjetellenes mozgalomnak. 1994 júniusában pedig alapitó tagja lett a Trizub nevű cionista terrorszervezetnek, melynek regionális irányitója Simon Bender volt. A szervezet logójába ekkor került bele a héber SIN betű a Neptun-villa formájában Ez képviseli Shaddaj tüzes szellemét, ami segiti a zsidó katonákat, akik Sionért és Harmadik Salamon templomáért harrcolnak. 2005 óta Avdim Jaros a terrorszervezet legfőbb irányitója. Most Avdim és az ő parancsnoksága alatt működő Trizub csapatnak lettek alárendelve a Cahal és egyéb hasonló zsidócsoportok, akiknek a törzsi vezetője Dudajev, hogy speciális tevé kenységükkel segitsék elszakitani Ukrajna számukra stratégiai fontosságú nyugati területeit."
Az összképet árnyalja Julia Timosenko futtatása a hatalomért. Ez  - a Janukovicsnál nem kevésbé kor rupt, nem kevésbé megtollasodott némber - most mindenáron vért (mindenekelőtt Putyin vérét) akar inni. A szellemes orosz karikaturisták ennek megfelelően ábrázolják. A valaha szép szőke "ukranka" egyálta lán nem rejti véka alá idedológiai és politikai kötődését. Keresztény katolikus pápák mintájára természetesen ő is elzarándokolt a siratófalhoz, bölcsen tudva, hogy ez mellőzhetetlen, ha valaki (megint) miniszterelnök szeretne lenni a zsidópuccsos Ukrajnában.

Ami Amerikát illeti, igazán keményen letette a garast Ukrajna szabadsága mellett. Már levizitelt Kijevben a manifeszt elmebeteg McCain szenátor, amikor még égett a Majdan. Most fegyvereket követel a "szabadságharcosoknak"nyilván tetszene neki, ha Kijev úgy nézne ki, mint Szíria városai, ahol még mindíg tart a "tiltako zás" és jóllehet évekig folytatódni fog, amíg kő van kövön és az egész lakosság külföldre nem menekül.
A "Pax Americanat" John Kerry amerikai külügyminiszter közvetíti Ukraj nának és Oroszországnak. Mint látható, magasztos küldetését részrehaj lás nélkül teljesíti, figyelemmel arra is, hogy "Elítélte Oroszország 'hihetetl en agresszióját' Ukrajna ellen.SzerintE Vlagyimir Putyin orosz elnök elké pesztő, szándékos döntést hozott egy másik országba történő behatolásról. A 21. században nem lehet 19. századi módon viselkedni, egy másik országba behatolni teljesen mondvacsinált ürüggyel - mondta a CBS televíziónak".

Amerika folytonos agresszióinak ismeretében ez a zsidó pofátlanság elképesztő, de se' sírni, se' dühöngeni nem érdemes miatta. Inkább gondolkodni kéne. Legfőbb ideje lenne.
A világtörténelem nem ismer örök birodalmakat. Az Egyiptomi Birodalom többezer évig állott és virágzott, majd megdőlt. A Nagy Izrael álma szerte foszlik az állig felfegyverzett, okkal bosszúszomjas arab népek tengerében.
A béke nobeldíjassá lett Menachem Begin 1958. október 28-án így beszélt az izraeli hadsereg katonái elõtt. "Nektek izraelieknek nem szabad könyörületeseknek lennetek, amikor ellenségetekkel leszámoltok. Nem rokonszenvezhetünk velük, amíg meg nem semmisítjük az 'úgynevezett' arab kultúrát, amelynek romjain felépítjük a magunk civilizációját … Ha északra pillantunk, látjuk Szíria és Libanon termékeny síkságait … Kelet felé az Eufrátesz és a Tigris gazdag völgyeit … Irak olaját, nyugatra az egyiptomiak földjét. Nekünk nincs lehetõségünk a fejlõdésre, amíg nem rendezzük területi problémánkat az erõ pozíciójából, amíg nem kénysze rítjük az arabokat a teljes engedelmességre." [Idézve Makai: "Izrael állam és a cionizmus" c. könyvéből, amely forrásként a "The Jerusalem Post" 1963. jul.16-i cikkét jelöli meg.]
Amerika viszonylag fiatal állam és történelmi léptékkel mérve csak nemrég került zsidó befolyás alá, akik tönkretették. Ma senki sem fogadna arra, hogy három és félezer évig fog fennállni, mint az egyiptomi, vagy csaknem kétezer évig, mint a római birodalom.
Sokan épp a 2014-es esztendővel zárnák ZsidóAmerika történetét. Én nem hiszek ilyen évfordulókban, de reménykedem abban, hogy még megérem (81 éves vagyok) a gonosz igazi birodalmának bukását és azt, hogy a népek ítélőszéke előtt beteljesedik Izrael sorsa is.

Ehhez az szükséges, hogy a népek - kicsik és nagyok egyaránt - elsajátítsák és visszafordítsák a többezer éves éves talmudi 
törvényt amely  kimondja "Soferim 15, 10. szabály. Rabbis Simon ben Yohai a következőt mondta:"Tob shebe goyyim harog ", (azaz a gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.) Ez az eredeti babilóniai Talmud eredeti héber része, ahogy 1907-ben a zsidó enciklopédia idézi Funk és Wagnalls kiadásában Isidor Singer összeállításában, a gójok címszó alatt (617. oldal)"
Ami engem illet a törvényt nem a zsidók legjobbjai, hanem a zsidó gyilkosok ellen alkalmaznám. Ezek most Ukrajnában gyülekeznek. Halál rájuk!
2014.04.12
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A sztorita történelem írja tovább... A szimatom nem csalt. Ma közli az Oroszország Hangja, hogy Kijev megtámadja a szlavjanszki engedetleneket. És kik haladnak a támadók élén? Hát természetesenDmitrij Jaros és terrorista zsidó bandája. Nem tévedtem abban, hogy a gyilkolást nyiltan a zsidó terrorizmushoz asszociálják. Most tehát Ukrajnában fog kitörni az orosz (szláv) népelem és a zsidó faj háborúja. Erről írt kétkötetes csodálatos tanulmányt Szolzsenyicin. Ez a "regény" folytatódik napjaink ban.
A zsidók évek óta őrjöngenek amiatt, hogy Oroszország "fasizálódik". Hát persze ők rabjai ennek a lényeget nem tükröző kifejezésnek. Oroszországban a "nácizmus" (!), Hitler kultusza terjed.
Hogy lehetséges az, hogy az oroszok azt a Hitlert kezdik mintaképüknek tekinteni, aki kegyetlenül öldöste őket a második világháborúban? Én nem tudok az orosz észjárás labirintusaiban eligazodni. A létező (!) jelenségre azonban kereshetek magyarázatot. Ezt meg is teszem. Az oroszok esetleg mérlegelték, mit ártott nekik Hitler három - négy háborús (!) év alatt és mit ártottak nekik a zsidók többszáz "békés"év alatt. Az eredmény nem lehet kérdéses. Hitler pusztított, a zsidók élősködve pusztítanak. Az áldozatok számát illetően a zsidók felé billen a mérleg, különösen akkor ha a kommunizmus áldozatait, vagy ezek egyrészét is a zsidók rovására könyveljük.

A népben gondolkodó oroszok lázasan keresték, keresik a megoldást a zsidókérdésre és egyet len személyt találtak, aki Kelet Európában ezt megoldotta. Az illető Hitler volt! Az orosz nácik nem annyira Hitler, mint a hitleri módszertan hivei. Persze nem a gázkamrákról van szó [amelyek gyá szos szerepét a magam részéről nem veszem tagadásba], hanem a náci ideológiáról, a nemzeti szocialista államról és gazdaságról, amelyek életképességét igazolta - az élet.
Emlékezzünk arra, hogy Hitler mindent megtett, hogy a zsidókat kiénekelje Németországból. Erre elegendő okot látott abban, hogy 1933-ban a cionisták a német árúk elleni bojkott felhívást tettek közé és általános (!) szolidaritásukról biztosították a nyugati hatalmakat. Ezek nagyon jól tudták, hogy a zsidók helyzete kritikussá fog válni Németországban. A "művelt" Nyugat mérhetetlen aljasságát igazolja az eviani konferencia (1939. július 6), amelyet Roosevelt elnök kezdeményezett, abból a célból, hogy a jelen lévő 32 szabad ország felkarolja a németországi és ausztriai politikai menekültek (értsd: zsidók) ügyét, eredménytelen maradt. Hát persze hogy az maradt, hisz a "nagy FDR" úgy próbálta a szabad országokra rásózni a zsidókat, hogy köz ben a Amerika kb. 36 ezres évi bevándorlási kvótáját egy fővel sem volt hajlandó felemelni. A már akkor is erős zsidó lobby pedig hallgatott. Nem élt a nyo más gyakorlás jól bevált eszközeivel. Hát nem furcsa.

Az ukrán - orosz, pontosabban zsidó - szláv háborúnak egész biztosan lesz ehy hozadéka: a nácizmus térhódításának meggyorsulása. A magam részéről csöppet sem csodálkoznék azon, ha az ukrajnai hadszintéren rövidesen megjelennének az orosz náci alakulatok is. A zsidó felsőbbrendüség tehát megmérettetik.
2014.04.13
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése