2015. január 16., péntek

Bábu vagy, de azért a népet leraboltad




Bábu vagy, de azért a népet leraboltad



Deutsch már egy teljes napja konzultál 


2015, január 1 - 14:25 
alfahir.hu 
Deutsch Tamás már egy teljes napja "az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos". Személyesen Orbán Viktor nevezte ki régi barátját, a fideszes EP-képviselőt december 19-i hatállyal.

Ugyan a Hivatalos Értesítő december 31-i számában jelent meg a miniszterelnöki utasítás, de a szövege szerint a kinevezés december 19-től érvényes.
Nyolc ember segíti a munkát

A miniszterelnöki biztos tevékenységét a kormányfő irányítja, munkáját a Miniszterelnökségen működő nyolctagú titkárság segíti. Deutsch Tamás a biztosi tevékenységéért díjazást és juttatást sem kap - értesült az MTI.

Orbán Viktor október 31-én jelentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése a korábban tervezett formában nem vezethető be, ezért január közepén nemzeti konzultációt indítanak az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. A kormányfő azt mondta, "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extraprofit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". 

Egy kérdésre vár csak a válasz

A Fidesz még aznap közölte, hogy Deutsch Tamás lesz a konzultáció felelőse. A brüsszeli képviselő később hangsúlyozta, az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció január közepére összeálló kérdései azt hivatottak majd körüljárni, hogy az internetfelhasználók hogyan tudják minél szabadabban, minél többen és minél olcsóbban használni a világhálót. Megjegyezte, hogy internetszolgáltatók, nagy multicégek, közepes és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint politikán kívüli közéleti szereplők bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki a magyar állampolgárok véleményét.

Úgy tűnik, egyelőre még nincs semmi konkrét elképzelése a legfrissebb miniszterelnöki biztosnak. Pedig, korábbi ígérete szerint, ez lesz az elmúlt évek legnagyobb lendületű konzultációja, és reméli, hogy a lehető legtöbb emberhez jut majd el a megválaszolandó kérdés.

Arról sincs még információ, hogy ez mennyiben fog fájni nekünk, de valószínűleg az élmény mindenkit kárpótol majd, hiszen eszmét cserélhet a Brüsszelbe szakadt legendás Deutsch Tamással.

Kapcsolódó:
   
A 10 legirritálóbb politikus 2014 -ben
   
Élősködőink - Időtlen/időszerű idézetek
   
A kormány filmes élményparkot épít Ózdra 1 milliárd forintból
   
Kétmilliárdos lovarda a budai Várban
   
A Fidesz arra készül, hogy államosítsa a devizahitelesek lakásait
   
Menyhért Péter - Forintosítás = a BANKÁRLOPÁS legalizálása
   
Az ultraliberális műbalhé miatt megint bedugul Budapest
   
A nyugatosság lidércfényei
   
Tóbiás: A tüntetők nagy része szocialista
   
Orbán: műveleti terület lettünk
   
Brutális nagyságú katonai erőt és eszközt telepít az USA az európai hadszíntérre 
 
Stadion építési láz itthon...




A 10 legirritálóbb politikus 2014 –ben [42.]



Így újév másnapján az ember szívesen tekint vissza az óévre, mindenféle „legeket” és listákat állítva. Például elmereng azon, hogy kik voltak azok a hazai politikusok és közéleti emberek, akik leginkább irritálták 2014-ben. Nos szigorúan szubjektív alapon a Kritikusok blog is megalkotta a maga listáját!

10. Rogán Antal

rogan.jpgVégignéztük felemelkedését az alig 42 éves, korábban pénzügyes Fidelitas alapítónak és belvárosi polgármesternek, amint néhány év alatt Orbán legfelső bizalmi körébe nyalta dolgozta önmagát és a 8. legbefolyásosabb magyar személlyé vált. Ma határtalan cinizmussal és beképzeltséggel Orbán leghűségesebb zsoldosa, a Fidesz új szürke eminenciása. A 2014-es országgyűlési választások előtt többször módosította 2013-as vagyonnyilatkozatát, miután nyilvánosságra került, hogy pontatlanul adta meg a még 2009-ben, a budai Pasa Parkban, feleségével közösen vásárolt nagy értékű lakásának méretét és tulajdoni hányadát. Ennek kapcsán választókerületi ellenfele, Kerék-Bárczy Szabolcs vagyonosodási eljárást kezdeményezett ellene, Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke pedig feljelentést tett az ügyben. Rogán "reménytelen helyzetben lévő baloldali politikusok utolsó kétségbeesett próbálkozásának" minősítette az esetet. Adóhatósági vizsgálatot kezdeményezett maga ellen. A NAV mindent rendben talált. … Nahát, milyen meglepő.

9. Bartus László

bartus.jpgAz Amerikai Népszava Online főszerkesztője a gyűlöletbeszéd egyik megtestesítője, mégpedig baloldalról. Bicskanyitogató stílusával minden létező hazai politikai szereplőt támad, körbeköpködve és fekáliával befröcskölve a teljes magyar politikai palettát. Tevékenységével óriási mértékben hozzájárul a mind jobban terjedő Amerika-ellenességhez és baloldallal szembeni ellenszenvhez. Szívós munkával az újságírás legaljára küzdötte magát, mindkét oldalon jelentékeny irritációt keltve Magyarországon.

.

8. Szijjártó Péter

szijjarto.jpgAz idén végre nagykorúvá váló Szijjártó Péter mindent megtestesít, ami a Fideszre jellemző. Pofátlan, törtető, urizáló, cinikus és beképzelt egyszerre. Az alig 36 éves közgazdász, hajdanán nem volt annyira USA ellenes, hogy ne tanuljon Amerikában egy fél évet (érdekes módon nem Törökországban, Moszkvában, esetleg Azerbajdzsánban vagy Kínában akart tanulni) Államtitkárból 2014 –ben lett miniszter, és Orbán bizalmasa illetve a „keleti nyitás” fő felelőse. Közben egy rekordot is jegyzett: ő lett a legtöbb címmel, feladatkörrel, kinevezéssel és állással rendelkező politikus Magyarországon (és alighanem Európában). 2014-ben, külügyminiszterré történő kinevezése után nyilvánosságra került, hogy az év tavaszán – az eddigi 3 lakóingatlana mellé – Dunakeszin egy 167 millió forint értékű luxusingatlant vásárolt. A ház nem szerepel vagyonnyilatkozatában, és eddigi vagyonnyilatkozatai alapján nem követhető a vásárlásra fordított összeg eredete sem. Ezért az Együtt–PM vagyonnyilatkozati eljárást, valamint vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett ellene. Szíjjártó 78 milliós saját megtakarításán kívül, a szüleitől kapott 45 milliós kölcsönnel és 44 milliós ajándékkal magyarázta a vásárlást.

7. Deutsch Tamás

deutsch.jpgAz idén már 49 éves, Fidesz alapító hajdani jogászficsúr már „régi motoros” Orbán környezetében. Ott volt 1988 -ban Orbán oldalán szinte mindenhol. Később, mikor a Fidesz hatalomra került államvizsga nélküli miniszteri kinevezése (1998) éppúgy hírhedtté tették nevét, mint nőügyei. Sportminiszteri ténykedésének igazi „gyöngyszeme” volt, amikor 2001-ben 4 milliárd forintért rendelt stadionbeléptető-kapu rendszert a T-Systems Dataware Kft –től, mely összeg szinte azonnal köddé vált (a projekt leállítását követően). Se kapuk (legalábbis felszerelve), se lóvé. 2014-ben pattogó internetes megnyilvánulásaival, provokatív TV –s szerepléseivel hívta fel magára a figyelmet, miközben ráosztották a netadó ügyében konzultáló miniszterelnöki biztos tisztét is. Idén januárban ő fogja tehát bebizonyítani 8 fős stábjával és kiküldött kérdőívekkel, hogy a magyar nép valójában nagyon is egyetért a netadóval és a tüntetők elhanyagolható, alig pár tízezres törpe minoritaszt alkotnak csupán. A 2014-es év végére a Juhász Péterrel zajló vitáját szemlélhettük arról, hogy kábszerezett e valaha életében! (Az ügy alighanem szórakoztató per formájában idén folytatódik.)

6. Habony Árpád

habony.jpgA 46 éves, korábbi muzeológus és kampányvezető, mint Orbán körüli rejtélyes nagy-hatalmú figura vált ismertté. 2006-ban egy közlekedési konfliktus után terepjárójából kiszállva bántalmazott egy nála közel húsz évvel idősebb házaspárt: a férfit leütötte, a nőt pedig hasba rúgta. Ezért garázdaságért elítélték és két év próbára bocsátották. Az eseményről beszámoló újságírót jó hírnév megsértése miatt beperelte, de az eljárást később megszüntették. 2014-ben méregdrága ruháival és táskáival irritálta a kormány ellen tüntető nyomorgókat. A hazai média sejteni véli, hogy a kormány fizet Habonynak tanácsaiért, ám hivatalosan semmiféle kapcsolatban nem áll a kabinettel. Persze ezt nem veszik be például az amerikaiak és felfigyelve "tevékenységére" simán kitiltották Amerikából korrupció gyanúval. (Azóta diplomata útlevéllel utazgatva bizonygatja: dehogyis van ő kitiltva bárhonnan is.) Listánkon kapott hatodik helye közel áll valós befolyásához, ugyanis a 2014-es befolyás-barométer szerint ma Habony Árpád Magyarország 4. legbefolyásosabb személye.

5. Bayer Zsolt

bayer.jpgAz egykori Fidesz alapító újságíró – aki azért megfordult a Népszabadságnál is (mégpedig 1993-94 –ben) – a 2012-es Békemenet egyik szervezőjeként és rasszista és antiszemita szövegek megfogalmazójaként vált hírhedtté. A legharcosabb Fidesz szónokok egyike, a legszélsőségesebben fogalmazó publicisták élenjáró képviselője. 2014 –ben a legelszántabb Amerika-gyűlölő volt Magyarországon. Kirohanásai és a 2014 –es tüntetéseket becsmérlő, lenéző kijelentései méltán emelik listánk ötödik helyére. Egyik legirritálóbb kijelentése tavaly „húszezer hivatásos tüntetőnek” titulálta a kormány ellen demonstrálókat.

4. Gajdics Ottó

gajdics.jpgA középiskolai tanárból lett fő-Fideszes a Hír Tv egyik vezetőjeként –és a Lánchíd Rádió főszerkesztőjeként - a hazai média egyik legtöbbet nézett (és hallgatott) szereplője. Előkelő negyedik helyezése is elsősorban nézettségének és nem Orbán közeliségének köszönhető. Maradéktalan híve a rezsimnek, mindenben támogatva és kiszolgálva annak összes tervét, rendelkezését és szándékát. A Fideszes szavazók szemében alighanem ő az összes sérelem és felgyülemlett neurózis legrajongottabb kimondója.

3. Kocsis Máté

kocsis.jpgAz összesen 33 éves, jogászvégzettségű nyócker polgármester, kommunikációs pártigazgató és volt MIÉP –es sokat tett azért, hogy listánk harmadik helyét megcsípje. Jellegzetesen Fideszes pökhendiségét tanítani lehetne a feltörekvő új Fidesznyikeknek (valószínűleg tanítják is). A netadó elleni tüntetés után 10 milliós kárról beszélt a Fidesz székháznál, miközben végül alig 150 ezer lett a számla. Ám 2014-es drogteszt javaslatát nem lehet überelni. December elején így fogalmazott: "szerintem érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. Így a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozhatna az évenkénti kötelező drogteszt. Javasolni fogom az országgyűlési frakciónak, hogy a közeljövőben tűzze napirendre a kérdést és a részletszabályok megvitatása után készítsen jogszabály-tervezetet" Ehhez nem is kívánunk semmit hozzáfűzni.

1.-2. hely: Lázár János és Orbán Viktor

lazar_orban.jpgŐk ma Magyarország kétségkívül legnagyobb hatalmú emberei, a legismertebb európai politikusok közé tartozó vezetők. Semmiképp nem szeretnénk részletes elemzésbe bocsátkozni velük kapcsolatban. Csupán a következőket jegyeznénk meg. Abban, hogy Magyarország 2015 januárjában egy nyomorgókkal teli, versenyképtelen, korrupt, régiójában leszakadó, nemzetközileg kiközösített, igazságtalan, oligarchák által uralt és közmunkásokkal, munkanélküliekkel, kivándorlásra készülőkkel, hajléktalanokkal és éhezőkkel teli országgá változott, nekik van a legnagyobb szerepük. Egészen bizonyosan milliókat irritál minden megnyilvánulásuk, ami kevés magyarázatra szorul.
Listánk teljesen szubjektív és valóban szinte kizárólag jobboldali, kormány-közeli neveket tartalmaz (az egy Bartus kivételével). Ebben természetszerűleg nagy szerepe van annak a ténynek, hogy országunk jelen állapotáért nem a 2010 előtti 8-12-20 évet tesszük felelőssé, hanem a listában említett urak „áldásos” tevékenységét.




Élősködőink - Időtlen/időszerű idézetek



A kormány filmes élményparkot épít Ózdra 1 milliárd forintból




Tudta meg a hvg.hu egy Orbán által jegyzett kormányrendeletből.
A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark az ózdi ipari park területén 927 millió forintból épül majd, kiemelt projektként, aminek a felelőse Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lesz.
A projekt része, hogy felújítják az ipari műemléknek minősülő 2800 négyzetméteres Fúvógépházat, ahol a magyar és a kelet-európai filmtörténetet mutatják be a visegrádi országok nyelvein és angolul.
A nap másik hasonlóan bomba ötlete a kétmilliárdos lovarda a budai Várban.


Török Zsolt szerint, ha nem lett volna választási összefogás, akkor most ő sem hatvanhatezer forintot keresne

török_zsolt_rokonok

De segélyért sorba állhat vagy gyártson inkább molotov koktélt.

A Fidesz ördögi terve




FORINTOSÍTÁS – AZ EGYENLEGHAMISÍTÁS LEGALIZÁLÁSA

Menyhért Péter – Forintosítás = a BANKÁRLOPÁS legalizálása


új csaló-bankár fogalmak:
a megújuló deviza-forrás és a nem teljesült deviza-tartozás
ÉBRESZTŐ kedves barátaim!
Pártunk és kormányunk a „devizahitelesek megmentése” néven, a csaló bankármaffia által a magyar polgároktól EDDIG ELLOPOTT, devizának keresztelt FORINT kölcsönünket akarja átváltani FORINTRA. Ezzel a lépéssel legalizálni kívánja a tartozásként beállított, az adósoktól már eddig ELLOPOTT összeget, és a magyar nép tulajdonát képező devizatartalék magán kezekbe átjátszását akarja megvalósítani a november 17-én benyújtott, az „egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről” szóló, T/2055. számú törvényjavaslatával.
Emberek, gondolkozzatok
A világon sehol sem létezhet olyan kölcsön, ahol a tartozás nagyobb lehet, mint a felvett kölcsön. Felejtsétek el az eddigi bankár-hülyítéseket, és gondolkozzatok józan paraszti ésszel.
A tények:
A kölcsön mindig a RENDELKEZÉSRE BOCSÁTOTT PÉNZ (azaz a forint), függetlenül attól, hogy a bank aranyban, makimajomban, hintalóban, vagy svájci frankban tartja nyilván. A nyilvántartás ugyanis kizárólag azt jelenti, hogy a bank a kölcsönből fennmaradó tartozás egyenlegét milyen MÉRTÉKEGYSÉG -ben könyveli. A mértékegység vajon pénz lenne ???
A bank által TŐKÉNEK becézett egyenleg sohasem pénz, hiszen a pénz nálad, az adósnál van. Az egyenleg MINDIG egy matematikai művelet eredménye, amely egyszerűen leírható: Folyósított pénz vagy előző egyenleg – törlesztett pénz +kirótt kamat és költség = EGYENLEG azaz tőke.
Tudnotok kell: pont ilyen egyszerű, ÁTLÁTHATÓ és ÉRTHETŐ elszámolást lenne KÖTELES ADNI a bank a Hitelintézetekről szóló törvény szerint minden évben legalább egyszer; nem pedig FIKTÍV, VALÓTLAN és ÉRTHETETLEN DEVIZA KIVONATOT.
A hatályos Magyar jogszabályokat semmibe véve, egyetlen egy devizahiteles sem kapott sohasem érthető és átlátható elszámolást, csak fiktív, valótlan papírfecnit, ezért MA senki sem tudhatja, hogy a bank által közölt tartozást milyen alapon róják fel neki; mennyi is az IGAZI tartozása.
Mit jelent a tőke értékállandósága? Minden esetben a rendelkezésre bocsátott pénz értékállandóságát, nem pedig a kirovó pénznem matematikai eredményének az értékállandóságát. Egy matematikai eredmény sohasem lehet állandó, hiszen legalább egy változót (esetünkben az árfolyamszorzót) tartalmaz!

 
Egy egyszerű számítási példával érhetővé válik a csaló bankárok egyenleghamisítása. – Elsőként a hatályos magyar jogszabályok szerinti értékelés látható. Ha a Ft árfolyam romlik, akkor a deviza nyilvántartásban a deviza értéknek csökkennie kell, mivel csak a pénz lehet értékállandó. A példai ezer svájci frank árfolyamveszteség csak a bank kockázata lehet, mert kizárólag az ő érdekében történik a devizában könyvelés. Az árfolyam nyereséget és veszteséget egy technikai számlán kell a bank könyvvitelében nyilvántartani, és év végén a technikai számla összesített értékét elkönyvelnie: árfolyam nyereségnél az összegzett jövedelmet és árfolyam veszteségnél a tényleges veszteséget.
A bankok ezzel szemben devizahitelként könyvelnek – ezért olyan fontos nekik, hogy „DEVIZAHITEL” elnevezés legyen minden minden kommunikációjukban.
Ebben a csaló banki termékben a kétszázezer forint különbséget (amit az adós nem kapott meg; erről nem adott bizonylatot sem a bank) úgy terheli az adós forint tartozására, hogy arról az adós nem is tudhat. Ha minden hónapban így meglopják az adóst, akkor növekedni fog az adósság és a tartozás meghaladja az eredetileg folyósított összeget. A NEM LÉTEZŐ PÉNZ NEM LÉTEZŐ ÁRFOLYAM-KOCKÁZATA így válik valóságos forint adóssággá.
Ez az egyenleghamisítás, amit most a forintosítással VALÓDI TARTOZÁSSÁ akar tenni a tudatlan, vagy a korrupt jogalkotó képviselő. Meg kell állapítanunk: minden a forintosítást megszavazó képviselő a személyében lopja meg a devizahiteleseket. Nincsen náci típusú „parancsra tettem” kibúvó!

 
FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.
Van-e deviza a deviza alapú hitelben?
Egyrészt valóban deviza ezeknek a hiteleknek a forrása. A bankármaffia azonban kitalálta és megvalósította a MEGÚJULÓ PÉNZFORRÁST. A banknak ugyanis csak egyszer kellett idegen valutát (pl. svájci frankot) vásárolnia, mert a teljes idegen pénzösszeget a szerződés megkötésének pillanatában vételi árfolyamon megvásárolta, azaz kivonta az ügyletből.
Ez a tény, valamint az, hogy az adósnak nem lehet idegen pénznemben TARTOZÁSA (amelyet a Kúria jogegységi határozata is bizonyít) bizonyítja, hogy nem kell idegen valutát váltani.

 
Mit jelent az árfolyamkockázat?
Árfolyama csak pénznek van, árfolyamkockázata is csak csak pénznek lehet. Ennek megfelelően árfolyamkockázat csak a törlesztés összegére számolható, a tőkére NEM! A tőketartozás csak akkor válik pénzzé, ha visszafizetem.

 
Mit jelent a TARTOZÁS?
Ehhez a Kúria 6/2013.PJE jogegységi határozatában használt joganyagot kell ismernünk, mert a Kúria jóhiszeműen, bizonyos részeket – vélhetően evidenciaként – nem írt bele a határozatába. A Kúria megállapítása, mely szerint ezek a kölcsönök devizahitelek, és az adósok devizában adósodtak el, igaz ugyan, de csak akkor, ha a tartozás devizában jött létre. Idézem, mit ír erről a joganyag:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 231. § (3) bekezdése a következőket tartalmazza:
„A pénztartozás meghatározott mennyiségű pénz, azaz a forgalomban lévő bankjegy, illetőleg fémpénz, mint általános egyenérték fizetésére vonatkozó kötelezettség. Fizetésnek minősül minden olyan jogcselekmény, amely a tartozás megszűnését vagy csökkenését eredményezi.”
A pénztartozást akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha a pénz eljut a jogosulthoz. A teljesítés megvalósulhat azzal, hogy a pénztartozás kötelezettje a pénzt közvetlenül átadja a jogosultnak, vagy a készpénzt a pénzintézet pénztáránál vagy postán befizeti. De a pénztartozás teljesítésének minősül a bankszámlák közötti elszámolás is … … … a fizetési megbízás teljesítésének időpontja az a nap, amikor a pénzösszeget az átutalás, illetve a beszedési megbízás jogosultjának bankszámláján jóváírták. A bankszámlára történő készpénzbefizetés akkor teljesült, amikor a készpénzt a hitelintézet pénztáránál vagy a postán befizetik.”
Mit kell ebből értenie egy hétköznapi kisembernek?
A Kúria határozatának azon megállapításai, melyek szerint a deviza alapú ügyletek devizahitelek, és az adósok devizában adósodtak el, CSAK AKKOR TELJESÜLNEK, ha a deviza tartozás létrejött.
Ha a bank igazolja, hogy az adós devizaszámlájára, átutalta, vagy az adósnak bizonylat ellenében átadta a kölcsön valuta (CHF, Euró, stb) összegét, akkor deviza tartozás valósult meg.
Ha a deviza tartozás nem jött létre, akkor az adós NEM ADÓSODHATOTT EL DEVIZÁBAN a kölcsöne tehát CSAK tiszta forintkölcsön lehet. Ebben az esetben tehát szó sem lehet a forint átváltásáról.
A DEVIZAHITEL KOMMUNIKÁCIÓ kizárólag a magyar és külföldi banki alkalmazottak és tulajdonosok becsapását szolgálja. Ezt igazolja például az a tény is, hogy a kölcsönök deviza összege töredék valuta/pl. svájci frank értékű, amit a bank fizikailag sem tudott volna sohasem kifizetni.
A tények:
A kölcsön mindig a RENDELKEZÉSRE BOCSÁTOTT PÉNZ (azaz a forint), függetlenül attól, hogy a bank aranyban, makimajomban, hintalóban, vagy svájci frankban tartja nyilván. A nyilvántartás ugyanis kizárólag azt jelenti, hogy a bank a kölcsönből fennmaradó tartozás egyenlegét milyen MÉRTÉKEGYSÉG -ben könyveli. A mértékegység vajon pénz lenne ???
A bank által TŐKÉNEK becézett egyenleg sohasem pénz, hiszen a pénz nálad, az adósnál van. Az egyenleg MINDIG egy matematikai művelet eredménye, amely egyszerűen leírható: Folyósított pénz vagy előző egyenleg – törlesztett pénz +kirótt kamat és költség = EGYENLEG azaz tőke.
Tudnotok kell: pont ilyen egyszerű, ÁTLÁTHATÓ és ÉRTHETŐ elszámolást lenne KÖTELES ADNI a bank a Hitelintézetekről szóló törvény szerint minden évben legalább egyszer; nem pedig FIKTÍV, VALÓTLAN és ÉRTHETETLEN DEVIZA KIVONATOT.
A hatályos Magyar jogszabályokat semmibe véve, egyetlen egy devizahiteles sem kapott sohasem érthető és átlátható elszámolást, csak fiktív, valótlan papírfecnit, ezért MA senki sem tudhatja, hogy a bank által közölt tartozást milyen alapon róják fel neki; mennyi is az IGAZI tartozása.
Mit jelent a tőke értékállandósága? Minden esetben a rendelkezésre bocsátott pénz értékállandóságát, nem pedig a kirovó pénznem matematikai eredményének az értékállandóságát. Egy matematikai eredmény sohasem lehet állandó, hiszen legalább egy változót (esetünkben az árfolyamszorzót) tartalmaz!

 
Egy egyszerű számítási példával érhetővé válik a csaló bankárok egyenleghamisítása. – Elsőként a hatályos magyar jogszabályok szerinti értékelés látható. Ha a Ft árfolyam romlik, akkor a deviza nyilvántartásban a deviza értéknek csökkennie kell, mivel csak a pénz lehet értékállandó. A példai ezer svájci frank árfolyamveszteség csak a bank kockázata lehet, mert kizárólag az ő érdekében történik a devizában könyvelés. Az árfolyam nyereséget és veszteséget egy technikai számlán kell a bank könyvvitelében nyilvántartani, és év végén a technikai számla összesített értékét elkönyvelnie: árfolyam nyereségnél az összegzett jövedelmet és árfolyam veszteségnél a tényleges veszteséget.
A bankok ezzel szemben devizahitelként könyvelnek – ezért olyan fontos nekik, hogy „DEVIZAHITEL” elnevezés legyen minden minden kommunikációjukban.
Ebben a csaló banki termékben a kétszázezer forint különbséget (amit az adós nem kapott meg; erről nem adott bizonylatot sem a bank) úgy terheli az adós forint tartozására, hogy arról az adós nem is tudhat. Ha minden hónapban így meglopják az adóst, akkor növekedni fog az adósság és a tartozás meghaladja az eredetileg folyósított összeget. A NEM LÉTEZŐ PÉNZ NEM LÉTEZŐ ÁRFOLYAM-KOCKÁZATA így válik valóságos forint adóssággá.
Ez az egyenleghamisítás, amit most a forintosítással VALÓDI TARTOZÁSSÁ akar tenni a tudatlan, vagy a korrupt jogalkotó képviselő. Meg kell állapítanunk: minden a forintosítást megszavazó képviselő a személyében lopja meg a devizahiteleseket. Nincsen náci típusú „parancsra tettem” kibúvó!

 
FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.
Van-e deviza a deviza alapú hitelben?
Egyrészt valóban deviza ezeknek a hiteleknek a forrása. A bankármaffia azonban kitalálta és megvalósította a MEGÚJULÓ PÉNZFORRÁST. A banknak ugyanis csak egyszer kellett idegen valutát (pl. svájci frankot) vásárolnia, mert a teljes idegen pénzösszeget a szerződés megkötésének pillanatában vételi árfolyamon megvásárolta, azaz kivonta az ügyletből.
Ez a tény, valamint az, hogy az adósnak nem lehet idegen pénznemben TARTOZÁSA (amelyet a Kúria jogegységi határozata is bizonyít) bizonyítja, hogy nem kell idegen valutát váltani.

 
Mit jelent az árfolyamkockázat?
Árfolyama csak pénznek van, árfolyamkockázata is csak csak pénznek lehet. Ennek megfelelően árfolyamkockázat csak a törlesztés összegére számolható, a tőkére NEM! A tőketartozás csak akkor válik pénzzé, ha visszafizetem.

 
Mit jelent a TARTOZÁS?
Ehhez a Kúria 6/2013.PJE jogegységi határozatában használt joganyagot kell ismernünk, mert a Kúria jóhiszeműen, bizonyos részeket – vélhetően evidenciaként – nem írt bele a határozatába. A Kúria megállapítása, mely szerint ezek a kölcsönök devizahitelek, és az adósok devizában adósodtak el, igaz ugyan, de csak akkor, ha a tartozás devizában jött létre. Idézem, mit ír erről a joganyag:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 231. § (3) bekezdése a következőket tartalmazza:
„A pénztartozás meghatározott mennyiségű pénz, azaz a forgalomban lévő bankjegy, illetőleg fémpénz, mint általános egyenérték fizetésére vonatkozó kötelezettség. Fizetésnek minősül minden olyan jogcselekmény, amely a tartozás megszűnését vagy csökkenését eredményezi.”
A pénztartozást akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha a pénz eljut a jogosulthoz. A teljesítés megvalósulhat azzal, hogy a pénztartozás kötelezettje a pénzt közvetlenül átadja a jogosultnak, vagy a készpénzt a pénzintézet pénztáránál vagy postán befizeti. De a pénztartozás teljesítésének minősül a bankszámlák közötti elszámolás is … … … a fizetési megbízás teljesítésének időpontja az a nap, amikor a pénzösszeget az átutalás, illetve a beszedési megbízás jogosultjának bankszámláján jóváírták. A bankszámlára történő készpénzbefizetés akkor teljesült, amikor a készpénzt a hitelintézet pénztáránál vagy a postán befizetik.”
Mit kell ebből értenie egy hétköznapi kisembernek?
A Kúria határozatának azon megállapításai, melyek szerint a deviza alapú ügyletek devizahitelek, és az adósok devizában adósodtak el, CSAK AKKOR TELJESÜLNEK, ha a deviza tartozás létrejött.
Ha a bank igazolja, hogy az adós devizaszámlájára, átutalta, vagy az adósnak bizonylat ellenében átadta a kölcsön valuta (CHF, Euró, stb) összegét, akkor deviza tartozás valósult meg.
Ha a deviza tartozás nem jött létre, akkor az adós NEM ADÓSODHATOTT EL DEVIZÁBAN a kölcsöne tehát CSAK tiszta forintkölcsön lehet. Ebben az esetben tehát szó sem lehet a forint átváltásáról.
A DEVIZAHITEL KOMMUNIKÁCIÓ kizárólag a magyar és külföldi banki alkalmazottak és tulajdonosok becsapását szolgálja. Ezt igazolja például az a tény is, hogy a kölcsönök deviza összege töredék valuta/pl. svájci frank értékű, amit a bank fizikailag sem tudott volna sohasem kifizetni.



BÁBOK LEGYÜNK, VAGY SZABADOK?



2015 január 1-jén megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Oroszország, Belorusszia, Kazahsztán és több újonnan csatlakozó ország által épített szövetségi rendszer. "Áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlását biztosító közös piac", valamint fokozott együttműködés az energetika, ipar, mezőgazdaság és szállítmányozás terén. A nyugati országok eddig a szó szoros értelmében elhallgatták az új szövetségi rendszer építését - legfeljebb érintőlegesen említette a média, mint Putyin álmát a Szovjetunió feltámasztásáról -, és miközben nem engedték a tömeg figyelmét keletre fordulni, mindent elkövettek, hogy ez a szövetség ne jöhessen létre. Be akarták dönteni az orosz gazdaságot, korrumpálni akarták a belorusz kormányt, szembe akarták fordítani Kazahsztánt Oroszországgal, és az elképzelhető legvadabb módszerekkel próbálkozott a nyugat, hogy ne legyen számunkra alternatíva.
A kritikusok minden bizonnyal új frontot nyitnak most, az új szövetségi rend ugyanis a mai nappal megkezdte működését, nem tehetik meg, hogy nem beszélnek róla. Tehát fel lehet tenni a kérdést, mielőtt ők teszik fel; miért van szüksége Magyarországnak, és Kelet-Európa más országainak egy újabb,"áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlását biztosító közös piac"-ra, amikor az Európai Unió mindezt biztosítja nekünk?
A válasz nagyon egyszerű: nincsen rá szükségünk. Pontosabban: nem erre van szükségünk. Magyarországnak nem a piac kell. Nekünk újjá kell építeni a magyar nép hátországát, amit a nyugat 15 év alatt nyugati kézre elprivatizált, majd az Európai Unió 10 év alatt lebontotta azt, ami megmaradt belőle. Tehát a kritikusok kérdésfelvetésének nincs értelme: Magyarországnak nem a közös piac kell. Magyarországnak egy olyan politikai közeg kell, ami az államot - mint eszközt - a nép szolgálatába állítja. Magyarországnak egy olyan politikai közeg kell, amiben a politikusok nem tehetik meg, hogy a kisebbségek oltárán feláldozzák az országot, hogy homoszexualitásra és társadalomellenes létszemléletre tanítsák a magyar fiatalokat. Tehát elég könnyen megválaszolható a kérdés: egy olyan országnak, ahol a szakképzett munkaerő hiánycikk, ipara gyakorlatilag nincs, civilek kezében számottevő tőke szintén nincs, nem a munkaerő, áru és tőke szabad áramlására van szüksége.
Mire van szüksége Magyarországnak?
Nekünk nem csak az Eurázsiai Gazdasági Unióra van szükségünk. Az Eurázsiai Gazdasági Unió nem elég. Nekünk arra a politikai unióra van szükségünk, ami az Eurázsiai Gazdasági Unióra épülni fog. Magyarországnak egy olyan politikai közegre van szüksége, amiben az elnyugatosodott, elkényelmesedett, velejéig elkurvult politikai elit nem teheti meg többé, hogy a közmédiát és oktatást a degeneráltság és dekadencia szolgálatába állítja, ha valaki eleget fizet érte. Magyarországnak arra van szüksége, hogy felnőjön egy új generáció, akik számára a homoszexualitás, a vallásellenesség nem alternatíva, a haza elárulása pedig fel sem merülhet. Magyarországnak egy hazafias szellemben nevelkedő ifjúságra van szüksége, akinek az anyaföld és tradíció szolgálata mindennél többet jelent. Magyarországnak arra van szüksége, hogy a nyugat mocskát levetve magáról újjászülessen.
Hídfő.net.ru | Újjászületés
Mit jelent nekünk az Eurázsiai Gazdasági Unió? Áruk szabad áramlását? Jó befektetési lehetőséget? Nem. Nincs árunk, nincs tőkénk, és a hazánkat sem hagyjuk el. Minket ez mind nem érdekel. Nekünk arra az Eurázsiai Unióra van szükségünk, ami az életigenlés kizárólagosságát követeli meg a politikai elittől. Arra a politikai közegre van szükségünk, ami rákényszeríti a politikusokat arra, hogy a haza szolgálatába álljanak, mert nem lesz számukra más lehetőség, ha politikusok akarnak maradni. Az Eurázsiai Gazdasági Unió születése azt jelenti, hogy a politikai elit háromszor is meg fogja bánni, amiért minden, hazafias szellemben szerveződő mozgalmat és pártot már a születése pillanatában szétvertek. Most a tradíció új formája van felemelkedőben. Amit kisebb, elszórt formában el tudott fojtani a nyugati elit, most feltámad és egyetlen, hatalmas erőként rájuk kényszeríti akaratát.
Az Eurázsiai Gazdasági Unió gazdasági alapját jelenti annak a politikai környezetnek, amiben nem tud hatalmi pozícióba jutni olyan politikus, aki élet- és társadalomellenes eszméket képvisel.
Miért kell nekünk az Eurázsiai Gazdasági Unió, és miért nem kell az Európai Unió?
A különbség a két politikai közeg kiválasztási rendszrében van. Az Európai Unióban nem juthat a hatalom közelébe olyan politikus, aki hazafias szellemiséget, a tradicionális értékeket, az életigenlő létszemléletet képviseli. Ellenben hatalomra juthatnak homoszexuálisok, drogosok. Gyakorlatilag elég nyilvánosan bejelenteni, hogy valaki az egész lényével egy főbenjáró bűnt képvisel, máris garantált számára a politikai karrier, vagy elismert művész lehet. A nyugati elitnek politikai prostituáltakra van szüksége minden országban. Minél inkább prostituált valaki, annál jobb nekik, mert annál könnyebb irányítás alatt tartani azzal a fenyegetéssel, hogy a piszkos ügyei nyilvánosságra juthatnak. Ez az Európai Unió - nekünk ez nem kell.
Nekünk az a politikai közeg kell, ahol nem juthat a hatalom közelébe az az ember, aki a nyugat összes mocskát egy személyben képviseli. Ez a politikai közeg ma öltött hivatalos formát. Magyarországnak minél hamarabb át kell jutnia ebbe az új közegbe, mert ez az új szövetség az újjászületés ígéretét jelenti. Elég egy pillantást vetni arra, milyen büntetés jár Oroszországban a homoszexuális propagandáért, vagy vallásellenes extrémizmusért. Ez egy olyan politikai közeg, aminek más elvárásai vannak, és ezek az elvárások a magyar nép érdekével, értékítéletével egybeesnek.
Az Európai Unióban híres lehet lenni, ha valaki szakállas nőnek öltözik, állatokkal közösül, vagy egyszerűen csak homoszexuális.
A nyugat tomboló főnixe - a magyarságot is felemésztené
Nekünk ehhez a "civilizációhoz" semmi közünk. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. Mindig is idegenek leszünk az Európai Unióban, mert ez egy másik civilizáció, ami a magyarság létszemléletével összeegyeztethetetlen értékrendet képvisel. A magyar nép az eurázsiai civilizáció szerves része.Értékeink, értékítéleteink, politikai véleményeink, a fiataljaink körében továbbra is kimutatható konzervatív attitűd mind ezt mutatja. Nem az individuális nyugathoz tartozunk, de a kelet kollektivizmusa is távol áll tőlünk. Híd vagyunk, átmenet vagyunk, - egy a kelet és nyugat közti önálló civilizáció, az eurázsiai civilizáció része vagyunk.
Egy olyan nép vagyunk, amit idegen hatalmak arra kényszerítenek, hogy felszámolja önmagát. Pedig van alternatíva. Kiléphetünk az Európai Unióból, lerázhatjuk az amerikai befolyást, és Magyarország nem lesz elszigeteltségben. Mostanra több mint 40 ország jelezte Moszkva felé, hogy érdekelt lehet az eurázsiai átmenetben és megkezdené az integrációt. Ez elszigeteltség? Vaszilij Nebenzija orosz külügyminiszter-helyettes ezt az Eurázsiai Gazdasági Unió indulásának előestéjén jelentette be, a Ria Novosztyinak adott interjúban. Egy több mint 40 ország által választott szövetségi rendszerbe kerülhetünk, ahol a szövetségesek a miénkkel megegyező értékeket vallanak, és gyermekeinket, unokáinkat nem akarják homoszexuálisnak, drogosnak vagy bantu négernek nevelni.
Tehát a kérdés kézenfekvő: meddig leszünk még szövetségi viszonyban az ellenséggel?
A nyugat hangadói szerint mi egy demokráciában élünk. Csakhogy egy demokráciában, ha kormányt választanak, négyévente megkérdezik a választókat arról, hogy meg vannak-e elégedve, vagy inkább megválasztanak valami mást. Mi több mint 10 éve vagyunk az Európai Unió tagjai. Azóta senki nem kérdezte meg a választókat arról, hogy meg vannak-e elégedve, vagy valami mást akarnak. Tehát, elég volt a képmutatásból. Ez nem demokrácia. A demokrácia akkor esedékes, amikor vasárnap reggel kinyitnak a szavazókörletek, és választani lehet, hogy akarjuk-e Magyarország újjászületését és az Európai Unióból kilépést, vagy megmaradunk az elmúlt 25 év egyetlen látható eredményénél, Conchita Wurstnál.
Elég volt abból, hogy Washington bábja Magyarország, és végignézzük népünk pusztulását, miközben az ország reménységei Londonban mosogatnak. A mai naptól van valós alternatíva. A liberálisok amióta csak léteznek, mindig gondoskodtak róla, hogy Magyarország az éppen aktuális süllyedő hajón maradjon. Ez alkalommal ne hagyjuk nekik!
Címkék: 



Kormányt buktathatnának az amerikaiak



Földi László titkosszolgálati szakértő szerint egy művelei területté nyilvánított országban gyakorlatilag mindent szabad a titkosszolgálatoknak.

Földi László titkosszolgálati szakértő szerint egy művelei területté nyilvánított országban gyakorlatilag mindent szabad a titkosszolgálatoknak.
Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója az M1 Híradó kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a "műveleti terület" egy operatív kifejezés, általában titkosszolgálatok használják. Ha valahol kimondják azt, hogy "mindent szabad, azaz műveleti területté válik, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag mind a technikai lehallgatás, mind az ügynökszervezés, mind a források beszervezése engedélyezett". Olyan szervezet támogatása is engedélyezett, amely az adott ország stabilitását aláássa, kormányt akar buktatni - tette hozzá.
Földi László arról is beszélt, hogy szövetséges országok nem használnak egymással szemben semmi olyan operatív eszközt, ami sérti egy másik ország szuverenitását.  

Orbán: műveleti terület lettünk

A magyar miniszterelnök Belgrádban, a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően úgy nyilatkozott, a magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre, kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát. Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt - tette hozzá.
Orbán Sarah Sewallnak, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának múlt heti nyilatkozatára reagált. Ebben Sewall azt hangoztatta, hogy a korrupció - mint fogalmazott - sebezhetővé teszi az országokat és a népeket a közvetlen belső veszélyekkel, illetve a külső manipulációkkal szemben a Balkántól a Fekete-tengeren át a Bengáli-öbölig. "Érzékeljük ezeket a veszélyeket, és nagykövetségeink kéttucatnyi kelet- vagy közép-európai országban éppen azon dolgoznak, hogy akciótervet állítsanak össze az illető fogadó ország számára az ottani korrupcióellenes reform támogatására és az ebben az ügyben való együttműködésre "  - jelentette ki.


Orbán kiosztotta az USA-t



A magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát – reagált Orbán Viktor miniszterelnök kedden Belgrádban az emberi jogokért és demokráciáért felelős amerikai államtitkár erre vonatkozó kijelentéseire.

Szokatlan és újszerű helyzetben találta magát a magyar parlament – fogalmazott Orbán. A kormányzat annyit tudott válaszolni a képviselőknek, hogy keresi, van-e vajon összefüggés a folyamatban lévő, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodások és a mostani amerikai akcióterv között.
Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt - tette hozzá a magyar kormányfő a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően Belgrádban.

"Nem kell ellenünk szervezni semmit"

Nincsen rendjén, hogy „nyilvános előadásokból kell tudomást szereznie kormányoknak arról, hogy akcióterveket hajtanak végre nemzetközi pénzből oly módon, hogy nyomás alá próbálják helyezni ezeket a kormányokat a saját országuk területén szervezett civil társadalmi akciókkal” - részletezte Orbán Viktor. Leszögezte, hogy az együttműködésnek megvannak a lehetőségei. „Ha valaki együtt akar működni Magyarország vagy Közép-Európa bármely kormányával bármely jó cél érdekében, akkor mi arra nyitottak vagyunk, nem kell bennünket nyomás alá helyezni, nem kell pénzt elkölteni a hátunk mögött, nem kell ellenünk szervezni semmit, hiszen mi a józan ész talaján állunk, és minden jó cél érdekében mindenkivel szívesen működünk együtt” - magyarázta a kormányfő.
A magyar kormány szeretne minél hamarabb kiutat találni ebből a helyzetből. „Jobb, hogyha az emberek tudják, mi a helyzet, az a jó, ha tiszta vizet öntünk a pohárba” - fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországon is inkább a sunyiság, a ravaszkodás, a diplomáciai ügyeskedés irritálja az embereket, „mert ha valaki akar tőlünk valamit, akkor mondja meg egyenesen, a magyar ember ehhez van szokva, ezt kedveli, szereti tudni, hogy tiszta a víz a pohárban”.
Lezárásként hozzátette még, azért tartja fontosnak, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel, hogy akit érdekel, az a magyar parlamenten keresztül nyomon tudja követni az eseményeket.
A magyar miniszterelnök Sarah Sewallnak, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának múlt heti nyilatkozatára reagált.  Ebben Sewall azt hangoztatta, hogy a korrupció - mint fogalmazott - sebezhetővé teszi az országokat és a népeket a közvetlen belső veszélyekkel, illetve a külső manipulációkkal szemben a Balkántól a Fekete-tengeren át a Bengáli-öbölig. "Érzékeljük ezeket a veszélyeket, és nagykövetségeink kéttucatnyi kelet- vagy közép-európai országban éppen azon dolgoznak, hogy akciótervet állítsanak össze az illető fogadó ország számára az ottani korrupcióellenes reform támogatására és az ebben az ügyben való együttműködésre "  - jelentette ki.
Az amerikai államtitkár nyilatkozatára reagált kedden az Országgyűlésben a magyar külgazdasági és külügyminiszter is. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szuverenitása szempontjából aggodalomra okot adónak tartaná, ha egy ország akciótervet akarna végrehajtani a kormánnyal való egyeztetés és annak egyetértése nélkül.






Brutális nagyságú katonai erőt és eszközt telepít az USA az európai hadszíntérre



Nem leszünk sem gyarmat, sem felvonulási terület!

2015. január 01. 17:20
Hunhír.info
izraeli_betores080814.jpgAz Egyesült Államok ismét azzal fenyegetőzött, hogy brutális nagyságrendű katonai erőt telepít Európába az oroszok elleni esetleges invázió megindításához. Ben Hodges altábornagy az amerikai katonai erők európai parancsnoka közölte, mintegy százötven tankot, meg nem jelölt számú szállítóeszközt, és több tízezres létszámú haderőt csoportosítanak át Lengyelországba, Romániába és a balti államokba.

2015 végére három zászlóalj és egy felderítő század, a tüzérségi és logisztikai központok védik az amerikai érdekeket - mondta Hodges. Hogy ez az öreg kontinens lakói, köztük a magyarság számára mit jelent, nem kell túl nagy képzelőerő megértéséhez.



Ez a szilveszter is halotti tor volt a javából! 



2015. január 2., 8:59 
Bóna Mária Ilona

Olyan helyen lakom, ahol minden év szilveszterekor legalább 48 órán keresztül folyamatosan petárdáznak. Egy kis fejben számolás után nyilvánvalóvá válhat bárki számára, hogy: a körülöttem élőknek annyi felesleges pénzük volt idén is, hogy nem okozott gondot nekik a rengeteg petárda megvásárlása és napokig tartó- folyamatos durrogtatása.

Ugyanakkor tudom, hogy egy egész nemzedék került ki a temetőbe 1990-et követően, mert az ehhez a nemzedékhez tartozók elveszítették munkahelyüket, amit simán kipirivatizáltak alóluk a MEGKÉRDEZÉSÜK NÉLKÜL - a volt szocialista újkapitalisták - saját magánvagyonaikat gyarapítandó... 

Munkahelyük megszűntével jövedelem nélkül maradva, nem tudták fizetni a 30 éves OTP hitelre megvásárolt és felemelt kamatos törlesztőrészletet ezért, HAJLÉKTALANNÁ válva az utcára, onnan a temetőbe kerültek.

Maradékaik közben, újra és újra beszavazták azokat a politikusokat a hatalomba, akiknek "köszönhették" mindezt.
KI ÉRTI EZT? MERT ÉN NEM!
Éppen ezért, ez a szilveszter is HALOTTI TOR VOLT A JAVÁBÓL!!!

Igaza volt Széchenyinek, amikor azt mondta: 
"Minden magyarnak egy másik magyar a legnagyobb ellensége."!

Kapcsolódó:
   
Rekordmagasságban a regisztrált hajléktalanok száma
   
Kiáltvány a hajléktalanokért 
 
Gondoljunk a hajléktalanokra, a jégen álló szürkegémre, az ég madaraira, a szabadban élő állatokra és ebben a nagy hidegben néhány jófalatot juttassunk nekik is szeretettel!! legyünk a gondoskodó Isten jóságos eszközei, hagyjuk, hogy általunk tegyen jót mennyei Atyánk! Szeretettel, Csaba t.


Segítség kérés

Kedves Szövetségesünk, Barátunk Bozóky Ferenc és családja Szilveszter éjszakájáról az Új év hajnalára rablás áldozata lett. Mire a szilveszterezésből hazaértek, lakásukat feltörték, és minden megtakarított készpénzt és ékszert elvittek a házukból (kivéve a jegygyűrűket - ami arra utal, hogy babonás cigányok voltak az elkövetők.)
Sajnos Feriék egyébként is rossz anyagi helyzetben vannak, mert Ferinek évek óta nincs állása, míg feleségének, Andinak is csak pár hónapja van a munkahelyén, aztán megszűnik az is és ott marad(hat)nak a gyerekekkel és a lakáshitellel a csőd szélén...
A rossz anyagi helyzetben a lakásbiztosításukat is felmondták - így most a betöréses rablás kapcsán nemhogy a pénzt és ékszereket nem téríti meg semmilyen biztosító, de még az üvegkárt sem.
A betörők ugyanis az ablakot dobták be, azon keresztül hatoltak be - így a nagy fagy idején most még egy üvegest is kell találni, aki gyorsan beüvegezi az ablakot, hogy ne fázzanak...

Kérjük, amennyiben lehetőségetek van, hogy anyagilag segítsetek,
Bozóki Andrea 
OTP Banknál vezetett
11773092-08893413 számlaszámára utalhattok.
Segítségeteket előre is köszönjük!

Hegedűs Attila György
Magyarok Szövetsége
országos elöljáró
 


Porosenko: Ukrajna megnyeri a háborút 


ezt sajnos még ő sem hiszi el

2015.01.01. 
hirado.hu - Kárpátalja.ma
Ukrajna meg fogja nyerni a háborút a Moszkva támogatta, oroszbarát lázadók ellen - jelentette ki szerdán újévi üzenetében Petro Porosenko ukrán elnök, aki katonák és önkéntes segélymunkások körében beszélt. 

"A most véget érő év a legnehezebb volt számunkra az utóbbi hetven esztendőben. A kegyetlen ellenség életünkre, szabadságunkra, függetlenségünkre tört, megtámadta területünket" - mondta, Oroszországra utalva, amely márciusban magához csatolta a Krímet, és amelyet azzal gyanúsítanak, hogy megszervezte az oroszbarát kelet-ukrajnai lázadást, felfegyverezte a lázadókat.

"Az elmúlt év jelszava az 'egységes ország' lett" - tette hozzá, ezt már az ukrán mellett oroszul és tatárul is, tekintettel arra, hogy jelentős számban beszélik ezeket a nyelveket az országban. Végül tartós békét kívánt az ország lakosságának. Az őt beszéde közben körbevevő mintegy 15 katonával, segítővel együtt egy perces csenddel tisztelgett az ukrajnai konfliktusban meghalt több mint 4700 ember emléke előtt.

Kapcsolódó:
   
Rezsiemeléssel indul az újév Ukrajnában
   
A zsidó bankár Jacenyuk ellenfelei pimasz, szemtelen zsidónak tartják
   
Ügyvédnő: ne fizessetek adót, az ukrán államiság megszűnt létezni
   
Tömegsírokba lőtték a megerőszakolt, terhes nőket az ukrán zsidó terroristák, a magyar kormány barátai! 




A zsidó bankár felajánlotta lemondását az ukrán parlamentnek - megvan az utód

Kilépett két párt az ukrán kormánykoalícióból, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ezért felajánlotta lemondását a parlamentnek. A zsidó bankár Jacenyuk az ukrán parlamentben jelentette be, hogy a koalíció összeomlott, ezért lemond. A törvényhozásban nem tudták megszavazni az energiaügyi törvényt és a hadsereg finanszírozásának növelését célzó jogszabályt, ezután lépett ki a kormánykoalícióból a soviniszta Szvoboda és a Vlagyimir Klicsko vezette Udar, vagyis Ütés párt. Ellenfelei pimasz, szemtelen zsidónak tartják Jacenyuk megfogalmazása szerint a koalíció összeomlása „akadályozza a kormányzati kezdeményezéseket". "Ami ma a parlamentben történt, annak nagyon bonyolult, ha nem drámai következményei lesznek az országra nézve" – vélte. Figyelmeztetett, hogy nincs pénz a fizetésekre, a hadseregre, a páncélozott szállító járművekre. Az "Európai választás" nevű hárompárti kormánykoalíció csütörtökön bomlott fel. Délelőtt jelentette be a szövetségből való kilépését a Vitalij Klicsko kijevi polgármester vezette Ütés (UDAR) és az Oleh Tyahnibok-féle soviniszta Szabadság (Szvoboda) párt, hogy ezáltal lehetővé tegyék a Nyugat-barát Petro Porosenko államfőnek a parlament feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását. A voksolás lehetséges időpontjaként október 26-át említették. Porosenko üdvözölte Jacenyuk lépését, amellyel meg lehet valósítani egy teljes politikai hatalomváltást a súlyos válsággal küzdő kelet-európai országban. Az ukrán elnök egyúttal bírálta a kormánykoalíció felbomlását, amely súlyos gazdasági válság és a kelet-ukrajnai harcok idején ment végbe. Olekszandr Turcsinov házelnök csütörtökön felszólította a képviselőket, hogy kezdjenek konzultációkat egy ügyvezető miniszterelnök kinevezéséről. Ugyanakkor az Ütés párt egyik képviselője, Pavlo Rozenko újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy nem lesz elég képviselő Jacenyuk lemondásának elfogadásához. A lemondás elfogadásához legalább 226 szavazatra lenne szükség a 450 tagú ukrán parlamentben, de ez hiányzik és hiányozni is fog. Ezért ügyvezető miniszterelnökről beszélni szerinte üres szólam. "A kormány dolgozik, és teljesíti kötelezettségeit" – mondta. Több képviselő úgy véli, hogy a Jacenyuk-kormány legalább novemberig működik majd. Előrejelzésük szerint Porosenko csak augusztus 25-26-án jelenteni majd be a parlament feloszlatását. Frissítés: Az Interpol által korábban körözött ukrán belügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be az utódlást Máris megvan az ideiglenes ukrán miniszterelnök. A belügyminiszter Facebookon közölte, hogy Volodimir Hrojszman miniszterelnök-helyettes kapott megbízást a kormányfői teendők ideiglenes ellátására. Arszen Avakov azt is írta: a lemondását felajánló miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk összehívta este a kormány tagjait, és arra kért mindenkit, hogy dolgozzon tovább. (HVG nyomán) Kapcsolódó: - "Jacenyuknak nem kellene szégyenlősnek lennie, inkább büszkén fel kellene vállalnia származását" - Alakul az "ukrán forradalom" - Timosenko házi zsidója lett a miniszterelnök 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/130805/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Bábok legyünk, vagy szabadok? 

2015.01.01 14:36 
Hídfő.net

2015 január 1-jén megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Oroszország, Belorusszia, Kazahsztán és több újonnan csatlakozó ország által épített szövetségi rendszer. "Áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlását biztosító közös piac", valamint fokozott együttműködés az energetika, ipar, mezőgazdaság és szállítmányozás terén. A nyugati országok eddig a szó szoros értelmében elhallgatták az új szövetségi rendszer építését - legfeljebb érintőlegesen említette a média, mint Putyin álmát a Szovjetunió feltámasztásáról -, és miközben nem engedték a tömeg figyelmét keletre fordulni, mindent elkövettek, hogy ez a szövetség ne jöhessen létre. Be akarták dönteni az orosz gazdaságot, korrumpálni akarták a belorusz kormányt, szembe akarták fordítani Kazahsztánt Oroszországgal, és az elképzelhető legvadabb módszerekkel próbálkozott a nyugat, hogy ne legyen számunkra alternatíva.

A kritikusok minden bizonnyal új frontot nyitnak most, az új szövetségi rend ugyanis a mai nappal megkezdte működését, nem tehetik meg, hogy nem beszélnek róla. Tehát fel lehet tenni a kérdést, mielőtt ők teszik fel; miért van szüksége Magyarországnak, és Kelet-Európa más országainak egy újabb, "áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlását biztosító közös piac"-ra, amikor az Európai Unió mindezt biztosítja nekünk?

A válasz nagyon egyszerű: nincsen rá szükségünk. Pontosabban: nem erre van szükségünk. Magyarországnak nem a piac kell. Nekünk újjá kell építeni a magyar nép hátországát, amit a nyugat 15 év alatt nyugati kézre elprivatizált, majd az Európai Unió 10 év alatt lebontotta azt, ami megmaradt belőle. Tehát a kritikusok kérdésfelvetésének nincs értelme: Magyarországnak nem a közös piac kell. Magyarországnak egy olyan politikai közeg kell, ami az államot - mint eszközt - a nép szolgálatába állítja. Magyarországnak egy olyan politikai közeg kell, amiben a politikusok nem tehetik meg, hogy a kisebbségek oltárán feláldozzák az országot, hogy homoszexualitásra és társadalomellenes létszemléletre tanítsák a magyar fiatalokat. Tehát elég könnyen megválaszolható a kérdés: egy olyan országnak, ahol a szakképzett munkaerő hiánycikk, ipara gyakorlatilag nincs, civilek kezében számottevő tőke szintén nincs, nem a munkaerő, áru és tőke szabad áramlására van szüksége.
Mire van szüksége Magyarországnak?

Nekünk nem csak az Eurázsiai Gazdasági Unióra van szükségünk. Az Eurázsiai Gazdasági Unió nem elég. Nekünk arra a politikai unióra van szükségünk, ami az Eurázsiai Gazdasági Unióra épülni fog. Magyarországnak egy olyan politikai közegre van szüksége, amiben az elnyugatosodott, elkényelmesedett, velejéig elkurvult politikai elit nem teheti meg többé, hogy a közmédiát és oktatást a degeneráltság és dekadencia szolgálatába állítja, ha valaki eleget fizet érte. Magyarországnak arra van szüksége, hogy felnőjön egy új generáció, akik számára a homoszexualitás, a vallásellenesség nem alternatíva, a haza elárulása pedig fel sem merülhet. Magyarországnak egy hazafias szellemben nevelkedő ifjúságra van szüksége, akinek az anyaföld és tradíció szolgálata mindennél többet jelent. Magyarországnak arra van szüksége, hogy a nyugat mocskát levetve magáról újjászülessen.

Mit jelent nekünk az Eurázsiai Gazdasági Unió? Áruk szabad áramlását? Jó befektetési lehetőséget? Nem. Nincs árunk, nincs tőkénk, és a hazánkat sem hagyjuk el. Minket ez mind nem érdekel. Nekünk arra az Eurázsiai Unióra van szükségünk, ami az életigenlés kizárólagosságát követeli meg a politikai elittől. Arra a politikai közegre van szükségünk, ami rákényszeríti a politikusokat arra, hogy a haza szolgálatába álljanak, mert nem lesz számukra más lehetőség, ha politikusok akarnak maradni. Az Eurázsiai Gazdasági Unió születése azt jelenti, hogy a politikai elit háromszor is meg fogja bánni, amiért minden, hazafias szellemben szerveződő mozgalmat és pártot már a születése pillanatában szétvertek. Most a tradíció új formája van felemelkedőben. Amit kisebb, elszórt formában el tudott fojtani a nyugati elit, most feltámad és egyetlen, hatalmas erőként rájuk kényszeríti akaratát.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió gazdasági alapját jelenti annak a politikai környezetnek, amiben nem tud hatalmi pozícióba jutni olyan politikus, aki élet- és társadalomellenes eszméket képvisel.
Miért kell nekünk az Eurázsiai Gazdasági Unió, és miért nem kell az Európai Unió?

A különbség a két politikai közeg kiválasztási rendszrében van. Az Európai Unióban nem juthat a hatalom közelébe olyan politikus, aki hazafias szellemiséget, a tradicionális értékeket, az életigenlő létszemléletet képviseli. Ellenben hatalomra juthatnak homoszexuálisok, drogosok. Gyakorlatilag elég nyilvánosan bejelenteni, hogy valaki az egész lényével egy főbenjáró bűnt képvisel, máris garantált számára a politikai karrier, vagy elismert művész lehet. A nyugati elitnek politikai prostituáltakra van szüksége minden országban. Minél inkább prostituált valaki, annál jobb nekik, mert annál könnyebb irányítás alatt tartani azzal a fenyegetéssel, hogy a piszkos ügyei nyilvánosságra juthatnak. Ez az Európai Unió - nekünk ez nem kell.

Nekünk az a politikai közeg kell, ahol nem juthat a hatalom közelébe az az ember, aki a nyugat összes mocskát egy személyben képviseli. Ez a politikai közeg ma öltött hivatalos formát. Magyarországnak minél hamarabb át kell jutnia ebbe az új közegbe, mert ez az új szövetség az újjászületés ígéretét jelenti. Elég egy pillantást vetni arra, milyen büntetés jár Oroszországban a homoszexuális propagandáért, vagy vallásellenes extrémizmusért. Ez egy olyan politikai közeg, aminek más elvárásai vannak, és ezek az elvárások a magyar nép érdekével, értékítéletével egybeesnek.

Az Európai Unióban híres lehet lenni, ha valaki szakállas nőnek öltözik, állatokkal közösül, vagy egyszerűen csak homoszexuális. 
 
A nyugat tomboló főnixe - a magyarságot is felemésztené

Nekünk ehhez a "civilizációhoz" semmi közünk. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. Mindig is idegenek leszünk az Európai Unióban, mert ez egy másik civilizáció, ami a magyarság létszemléletével összeegyeztethetetlen értékrendet képvisel. A magyar nép az eurázsiai civilizáció szerves része. Értékeink, értékítéleteink, politikai véleményeink, a fiataljaink körében továbbra is kimutatható konzervatív attitűd mind ezt mutatja. Nem az individuális nyugathoz tartozunk, de a kelet kollektivizmusa is távol áll tőlünk. Híd vagyunk, átmenet vagyunk, - egy a kelet és nyugat közti önálló civilizáció, az eurázsiai civilizáció része vagyunk.

Egy olyan nép vagyunk, amit idegen hatalmak arra kényszerítenek, hogy felszámolja önmagát. Pedig van alternatíva. Kiléphetünk az Európai Unióból, lerázhatjuk az amerikai befolyást, és Magyarország nem lesz elszigeteltségben. Mostanra több mint 40 ország jelezte Moszkva felé, hogy érdekelt lehet az eurázsiai átmenetben és megkezdené az integrációt. Ez elszigeteltség? Vaszilij Nebenzija orosz külügyminiszter-helyettes ezt az Eurázsiai Gazdasági Unió indulásának előestéjén jelentette be, a Ria Novosztyinak adott interjúban. Egy több mint 40 ország által választott szövetségi rendszerbe kerülhetünk, ahol a szövetségesek a miénkkel megegyező értékeket vallanak, és gyermekeinket, unokáinkat nem akarják homoszexuálisnak, drogosnak vagy bantu négernek nevelni.
Tehát a kérdés kézenfekvő: meddig leszünk még szövetségi viszonyban az ellenséggel?

A nyugat hangadói szerint mi egy demokráciában élünk. Csakhogy egy demokráciában, ha kormányt választanak, négyévente megkérdezik a választókat arról, hogy meg vannak-e elégedve, vagy inkább megválasztanak valami mást. Mi több mint 10 éve vagyunk az Európai Unió tagjai. Azóta senki nem kérdezte meg a választókat arról, hogy meg vannak-e elégedve, vagy valami mást akarnak. Tehát, elég volt a képmutatásból. Ez nem demokrácia. A demokrácia akkor esedékes, amikor vasárnap reggel kinyitnak a szavazókörletek, és választani lehet, hogy akarjuk-e Magyarország újjászületését és az Európai Unióból kilépést, vagy megmaradunk az elmúlt 25 év egyetlen látható eredményénél, Conchita Wurstnál.

Elég volt abból, hogy Washington bábja Magyarország, és végignézzük népünk pusztulását, miközben az ország reménységei Londonban mosogatnak. A mai naptól van valós alternatíva. A liberálisok amióta csak léteznek, mindig gondoskodtak róla, hogy Magyarország az éppen aktuális süllyedő hajón maradjon. Ez alkalommal ne hagyjuk nekik!

Kapcsolódó:
   
Jon Hellevig újévi jóslata: az oroszok és a kínaiak "dollártalanítják" a globális gazdaságot
   
A görögök kilépnek az euróövezetből
   
Putyin csak mosolygott, és fillérekért visszavásárolta az orosz gazdaságot
   
Putyin zseniális sakklépése - pofára estek a zsidó spekulánsok 




Jon Hellevig újévi jóslata: az oroszok és a kínaiak „dollártalanítják” a globális gazdaságot



2015. január 01. 17:05
Hunhír.info
alkotmanymod250.jpgA világszerte ismert, de Magyarországon a jobb és az ultraliberál fősodor által gondosan elhallgatott finn származású közgazdász szerdán kijelentette: A közelmúltban aláírt megállapodás Oroszország és Kína között, hogy egymás nemzeti valutájában bonyolítják le a gazdasági tranzakcióikat megnyitja az utat a globális gazdaság dollártalanítása előtt. A közgazdász megerősítette: ezzel a közös akcióval Putyin ismét megfelelő választ adott a globális világhatalom, az USA által bevezetett oroszellenes szankciókra.
Szilveszteri tévéinterjújában Jon Hellevig kifejtette: Az amerikai gazdaság így elveszíti legnagyobb előnyét, amelyet eddig a korlátlan dollárnyomtatással biztosított magának. A Federal Reserve kamatemelésre kényszerül, és előbb-utóbb a két tényező együttesen az amerikai tőzsde összeomlásához vezet.

Hunhír.info - PressTV

A görögök kilépnek az euróövezetből



2015, január 1 - 14:38
A görög belpolitikai válság és az előre hozott választások várható eredménye miatt nőtt a kockázata annak, hogy Görögország az idén távozik az euróövezetből - vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év első napján összeállítja a következő tizenkét hónapra szóló, átfogó világgazdasági prognózisát.
A csütörtökön ismertetett 2015-ös előrejelzésben a CEBR londoni elemzői elismerik, hogy a görög eurótagság megszűnését már korábban is jósolták. Véleményük szerint azonban a hamarosan esedékes soron kívüli választások, és az a tény, hogy a közvélemény-kutatásokat a takarékossági szigor politikájának folytatását elvető Sziriza párt vezeti, megnöveli e forgatókönyv idei megvalósulásának esélyét.
MTI - alfahir.hu


PUTYIN CSAK MOSOLYGOTT, ÉS FILLÉREKÉRT VISSZAVÁSÁROLTA AZ OROSZ GAZDASÁGOT

2014.12.31 17:29


Mostanra lezajlott az a piaci művelet, amit az elemzők már elkezdtek a tőzsde megalapítása óta lefolytatott legzseniálisabb műveletnek nevezni. Oroszország a nyugati spekulánsok, az ellenséges liberális sajtó és a nyugati szankciós retorika felhasználásával fillérekért visszavásárolta a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatokat, napokkal az Eurázsiai Gazdasági Unió indulása előtt.
Az InSerbia hírügynökség által publikált elemzés szerint Oroszország néhány nap leforgása alatt felvásárolta az orosz vállalatok 30%-át, ami mindeddig külföldi tulajdonban volt, és emellé mintegy 20 milliárd dollár profitra tett szert.
A liberális nyugati sajtó heteken át azt a képet vetítette, hogy pillanatokon belül összeomlik az orosz gazdaság. Amikor az orosz jegybank gyakorlatilag semmit nem tett az értékének több mint 40%-át elveszítő rubel megmentésére, a nyugati sajtó ezt a gyengeség jeleként értékelte, ami csak hozzájárult a spekulánsok körében uralkodó pánikhangulathoz. A befektetők pánikszerűen menekültek Oroszországból, a moszkvai értéktőzsde mélyrepülésbe fordult, az orosz részvények eladói túlnyomás alá kerültek, a rubel pedig rohanásszerűen veszített értékéből (dollárban számítva). A helyzeten az sem javított túl sokat, hogy még egy hét késéssel is, Putyin csak mosolygott a sajtótájékoztató alatt, de nem jelentette be, hogy további lépéseket tennének a rubel megmentésére.
Hídfő.net.ru | Vlagyimir Putyin
Mivel a spekulánsokat a nyugati sajtó sikeresen meggyőzte arról, hogy Oroszország ma-holnap összeomlik, lehetővé vált, hogy Moszkva néhány nap alatt felvásárolja a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatok részvényeit, és ezt úgy tette, hogy a valós érték töredékéért vette meg az idegen kézben lévő vállalatokat.
Holnap, 2015. január 1-jén kezdi meg működését az Oroszország vezetésével kialakított Eurázsiai Gazdasági Unió, aminek előestéjén az orosz gazdaság nagy része orosz kézbe került vissza. Oroszország elnyerte függetlenségét a nyugattól.
Oroszország az új szövetségi rendszer megalakulását megelőző pillanatokban a nyugati befektetők nagy részét kitakarította az országból, és ezzel kiküszöbölte a legnagyobb biztonsági kockázatot, ami az Eurázsiai Gazdasági Unió indulását követően komoly nehézségeket okozhatott volna. Soros György piaci manővere a font térdre kényszerítésére mostantól kispályás húzásként szerepelhet a történelemkönyvekben, mert amit Moszkva néhány nap alatt végrehajtott, attól a nyugati országokban nagyon sokan fognak dührohamot kapni.
Címkék: 

Putyin zseniális sakklépése - pofára estek a zsidó spekulánsok


Oroszország egy zseniális gazdasági sakklépést tett. Néhány nap alatt több mint

 20 milliárd dollárt keresett vele és megerősítette a monopóliumát a hazai

 energiahordozók piacán, a részvények közel 30%-át visszaszerezte! Putyin az

 Európai Uniót, és az Amerikai Egyesült Államokat is hülyére vette. És milyen

 szép, az egész világ szeme előtt, úgy tett mintha minden tervszerű lett volna.

 Korábban a részvények egy része, külföldi befektetők energiatársaságaié voltak,

 ez azt jelenti, hogy a bevételek majdnem fele,az olaj és gáz iparból nem

 Oroszország kincstárába került, hanem Európa finánccápáinak a számláira.

A krími helyzettel összefüggésben, a zsidó spekulánsok miatt a rubel elkezdett erősen esni, de az orosz központi bank nem tett semmit annak érdekében hogy a rubelt támogassa. Felmerültek olyan pletykák is, hogy Oroszországnak nincsen semmilyen megtakarítása arra hogy a rubel irányát fent tartsa. Ezek a pletykák és Putyin magyarázatai, hogy kész akár arra is, hogy Ukrajna orosz nyelvű lakosságát megvédje, vezettek Oroszország energiatársaságai részvényeinek az áreséséhez, és a finánc cápák, zsidó spekulánsok elkezdték ezeket a részvényeket eladni , mielőtt, azok teljesen elveszítették volna az értéküket. Putyin egész héten várt, és a sajtókonferenciákon csak mosolygott, de amikor az árak és értékek lementek a pincébe azt az utasítást adta hogy ezeket a részvényeket gyorsan és minden európaitól, és amerikaitól fel kell vásárolni! Mire ezt a finánccápák felfogták, hogy átverték őket, már késő volt, a részvények Oroszország kezében voltak! Nem csak hogy Oroszország ezekben a napokban 20 milliárd dollárt keresett, a cégek részvényeit is visszavitte Oroszországba. A kőolajból és a gázból keletkező bevétel, most már nem fog kifolyni külföldre, hanem Oroszországban marad! A rubel értéke magától megemelkedik , és a támogatására nem kell Oroszországnak az aranykészleteit felhasználnia és ezzel az európai finánccápákat hülyére vették, jól átverték őket. A részvényeiket, amelyek dollár milliárdokat hoztak, néhány perc alatt néhány centért felvásárolták , és a kőolajból és a gázból származó bevételeik nélkül hagyták őket. Egy ilyen csillogó műveletet, a pénzpiacok történetében még sohasem láttak.... Az orosz oligarchák a külföldön tartott pénzek nagy részét szintén hazavitték Oroszországba.
Lehet tanulni a nagy orosz medvétől. A magyar oligarchák vajon mikor szíveskednek hazahozni a pénzünket?? 250 milliárd dollár az egyik tétel (nagy részt a szétlopott nemzeti vagyonunk ára, tehát a mi pénzünk!), a másik tétel 53 milliárd forint, amit külföldi bankszámlákon tartanak.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info





A Magyar Honvédség folytatja afganisztáni szerepvállalását 

2015-01-01 09:53, 
honvedelem.hu / MTI
A Magyar Honvédség folytatja afganisztáni szerepvállalását a NATO január elsejével indult új, Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) elnevezésű missziójában - közölte a Honvédelmi Minisztérium január 1-én, csütörtök reggel az MTI-vel.

Mint kifejtették: a 2014-es év végével lezárult NATO-missziót, az ISAF-et (International Security Assistance Force - Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) váltja fel az Eltökélt Támogatás nevű misszió, amely az afgán biztonsági erők kiképzésére és mentorálására, illetve a kormányzati szervek tanácsadására fókuszál. 

A kormány december 12-i határozata szerint Magyarország Különleges Műveleti Kontingenssel, Mi-17 szállító helikopter légi kiképzés-támogató csoporttal, Nemzeti Támogató Elemmel, egy Biztosító Szakasszal, valamint a különböző szintű parancsnokságokra delegált tisztekkel, összesen mintegy 100 katonával vesz részt a NATO új missziójában.

A Magyar Honvédség részvétele az új NATO-feladatban is - mint fogalmaztak - Magyarország szövetségesi, valamint a térség stabilitása iránti szilárd elkötelezettségét tanúsítja.

Az ISAF november 11-én honlapján elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a szerepéért, amellyel a több mint ötven ország egyikeként hozzájárult a 2003 és 2014 között teljesített misszió sikeréhez.

A NATO által vezetett afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) 2001 vége, a tálib uralom leverése óta gondoskodott a biztonságról Afganisztánban, egy mintegy 100 ezres nemzetközi haderővel. A biztonsági felelősség átadásának folyamata az afgán fél számára 2011 közepén kezdődött meg.

A művelet év végi lezárásával, kezdetét vette a Resolute Support elnevezésű, nagyságrendekkel kisebb - 12 ezres - létszámú nemzetközi misszió. A közép-ázsiai ország biztonságának fenntartásáért viselt felelősséget teljes mértékben átveszik az éveken át fejlesztett és kiképzett, 350 ezer tagú afgán biztonsági erők.

Kapcsolódó:
   
Kivonul Afganisztánból az USA és a NATO
   
Szomorú összegzés: Irakban is 15 ezer embert öltek meg tavaly
   
Kissinger egy világhadsereg létrehozását javasolja a terroristák ellen 





Szomorú összegzés: Irakban is 15 ezer embert öltek meg tavaly



2015, január 1 - 18:15
Több mint 15 ezer emberéletet követelt tavaly a fegyveres erőszak Irakban, a közel-keleti országban ez volt a legvéresebb év 2007 óta - közölte a bagdadi kormány csütörtökön.
Legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy tavaly összesen 15 538 ember vesztette életét az országban dúló harcok következtében. Tavalyelőtt ez a szám 6522 volt.
Az iraki erőszak áldozatainak nyilvántartására szerveződött, Iraq Body Count (IBC) nevű független brit-amerikai szervezet még ennél is magasabbra tette az áldozatok számát. A csoport által közzétett adatok szerint 2014-ben 17 073 civil halt meg az iraki harcokban.
A hivatalos tájékoztatás szerint emellett legalább 22 ezren megsebesültek a jelzett időszakban, amelyet az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló, Iszlám Állam nevű terrorszervezet előrenyomulása határozott meg.
Hajder al-Abádi iraki kormányfő újévi beszédében hangsúlyozta, hogy "a terrorcsoportok támadása miatt a tavalyi volt a legnehezebb és legfájdalmasabb esztendő az ország számára".
Az erőszak újabb hulláma a fővárostól nyugatra fekvő el-Anbár tartományban szabadult el 2014 januárjában, amikor a szélsőséges szunnita fegyveresek teljes egészében elfoglalták Fallúdzsa városát és Ramádi egyes részeit. A fokozatosan megerősödő dzsihadisták június elején Irakban villámhadjáratot indítottak, amelynek során bevették az ország második legnagyobb városát, Moszult, és hatalmas területeket hasítottak ki maguknak az ország északi részén.
A dzsihadisták töretlen előrenyomulásának megállítására a kormányerők offenzívát indítottak, az Egyesült Államok és a vele szövetséges országok pedig augusztus 8. óta légicsapásokat hajtanak végre a milícia iraki hadállásai ellen.
A szunnita-síita felekezeti konfliktus 2006 és 2008 között járt a legvéresebb következményekkel az országban. A hivatalos adatok szerint 2007-ben 17 956 embert öltek meg Irakban.
MTI – alfahir.hu
Kapcsolódó cikkek: 




Kissinger egy világhadsereg létrehozását javasolja a terroristák ellen



man-still-wants-to-rule-the-world
Forrás: Infowars.com
Henry Kissinger, Bilderberg alaptag és a „demokratikusan” megválasztott kormányok megdöntésének egyik főszervezője egy globális zsoldoshadsereg felállítását szorgalmazza Bill O’Reilly szerint, aki mellesleg szívből támogatja az elképzelést.
Az ABC News This Week című műsorában O’Reilly a következőket mondta:
Tegnap este Kissingerrel voltam, aki azt mondta, hogy jó ötletnek tartja egy több nemzetből álló koalíció által fizetett, az amerikai kongresszus felügyelete alatt álló, terrorellenes zsoldos világhadsereg felállítását, amit ő évek óta szorgalmaz.”
Bill O’Reilly és Henry Kissinger egy zsoldoshadseregért?” – kérdezte a riporter.
Simpatico,” felelte O’Reilly.
Nem meglepő fordulat, hogy Kissinger helyesli egy globális zsoldoshadsereg felállítását, a terrorizmus elleni harccal leplezve valós indítékait, hiszen számos puccs és népirtás kivitelezését felügyelte már a múltban, többnyire a kommunizmus elleni harcra hivatkozva.
Kissinger a globalizmus rendíthetetlen híve, és mint ilyen, a szuverén államok felszámolása és az Új Világrendbe tömörítése az egyik legfontosabb törekvése. Bár már 91 éves, újabb és újabb könyvei jelennek meg, amelyekben nyíltan sürgeti a globális kormány felállítását. Ilyen például a néhány napja megjelent „Világrend” című legújabb műve is, amiben azt fájlalja, hogy még mindig léteznek nemzetállamok a világon, arra utalva, hogy igazából ezek okozzák a modernkori válságok kirobbanását.
A nemzetközi gazdaság és az azt elvileg irányító politikai intézmények közötti ellentétek meggyengítik a világrendhez szükséges közös célok támogatását. Miközben a gazdasági rendszer globálissá vált, a világ politikai szerkezete még mindig a nemzetállamokon alapul.
A gazdasági globalizáció lényegében figyelmen kívül hagyja az országhatárokat. A külpolitika ugyanakkor megerősíti ezeket, miközben megpróbálja kibékíteni a nemzeti érdekek és világrendi ideálok közötti ellentéteket.” (forrás)
Ébresztő ők a világ legnagyobb terrorista gépezete.. !!!!!



Idősebb Henry Ford: A nemzetközi zsidó 




Henry Ford üzleti pályafutásának csúcsán volt, amikor vállalkozását minden erővel el akarták venni tőle. Kiváló kutatókat fogadott, több millió dollárért, akik vizsgálatokat folytattak,- a kutatómunka könyv formájában jelent meg. 
 
Id. Henry Ford: "A nemzetközi zsidó", 1921. 
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/hford1.htm

Igaz az is, hogy néha-néha felállt egy gondolkodó mondván, hogy sem a konzervatív, sem a radikális ún. gazdasági törvények egyáltalán nem törvények, hanem mesterséges kitalációk. Igaz, hogy néha egy figyelmes megfigyelő megmutatta, hogy napjaink dorbézolása, luxusa és különcködése nem az emberek természetéből ered, hanem azt rendszeresen és megtervezetten rájuk húzták.Igaz, hogy néhányan észrevették, hogy több mint a fele annak, ami közvéleményként van számontarva, az csupán megfizetett tapsolás és fütyülés és semmi köze a közvéleményhez.

De még ezekkel a felismerésekkel itt és ott, legtöbbjük részben figyelmen kívül hagyva, sohasem volt elég folytonosság és együttműködés azok között, akiknek föl kellett volna ébredniük, hogy forrásuk minden felfedezését kövessék. A protokollok hatása világ vezető államférfiaira néhány évtizede azért akkora, mert ezek elmagyarázzák, hogy honnan jön az a sok rossz befolyás és mi a céljuk.

Először is a zsidó elgondolás az emberi természetről, amely alatt a gójokat értik. Másodszor, van egy felsorolása azoknak a dolgoknak, amiket elintézettnek tekintenek. Harmadszor azoknak a módszereknek a felsorolása, amelyeket alkalmazni kell hogy a program további részei is megvalósuljanak. Negyedszer, a protokollok részletesen taglalják azokat a vívmányokat, amelyeket még ennek a dokumentumnak az írása idején el kell érniük. Ezeknek a kívánságoknak némelyikét már elérték, mert arra kell gondolnunk, hogy 1905 és ma között sok hatalmas befolyást indítottak el bizonyos célok elérésére. A vívmány a gój szolidaritás és erő feltörése volt, amelyet természetesen a nagy európai háborúk felgyorsítottak.
Az elmagyarázott módszer a szétverés módszere. Oszd fel a népet pártokra vagy szektákra. Vesd el a legígéretesebb és utópikus ötleteket és ennek két eredménye lesz: Mindig fogsz találni olyan csoportokat, akik csüggnek ötleteiden, másfelől partizántevékenységed felosztja és elidegeníti egymástól a csoportokat.

A protokollok írói részletesen megmutatják, hogy hogyan kell ezt csinálni. Nem egy ötlettel, hanem ötletek csoportjával kell kijönni, és ezek nem szabad, hogy egységesek legyenek. A cél nem az, hogy az emberek egy dolgot gondoljanak, hanem az, hogy annyira különféleképpen gondolkozzanak annyi különféle dologról, hogy ne legyen egység közöttük. Ennek az eredménye nagy egyenetlenség, nagy nyugtalanság, és ezzel elérték céljukat. Ha a gój társadalom szolidaritása ezzel felbomlott - és a gój társadalom teljesen helyes, mivel az emberi társadalom túlnyomórészben gój társadalmakból áll - akkor ez egy másik ötlet szilárd támasza, amelyet az előző zűrzavarba nem vetettünk be, tehát gyanún felül áll. Jó tudni ehhez, hogy 20 gyakorlott rendőr vagy katona képes egy ezerfőnyi tömeget korlátok közé szorítani. Így az a kisebbség, amely a nemzetet egymással harcoló kis pártokra szakította, többre képes, mint a pártok bármelyike. 'Oszd meg és uralkodj' a protokollok jelszava.

A protokollokban, mint itt a nyolcadikban a zsidók főszerepét hangsúlyozza a politikai gazdaságtan oktatásában, és ez összhangban van a tényekkel. Ők a fő írói azoknak a gazdasági hóbortoknak, amelyek a tömegeket gazdasági lehetetlenségekhez vezetik,és egyetemeiken is a politikai gazdaságtan fő oktatói, azoknak a népszerű könyveknek az írói, amelyek a konzervatív osztályoknak azt a képzetet adják, hogy gazdasági elméletek gazdasági törvények. A szociális bomlasztás ötlete, elmélete és eszközei közösek az egyetemen oktató és a bolsevik zsidó között. Ha mindezt kimutatjuk, akkor a közvélemény megváltozhat az elméleti és a szélsőséges közgazdasági tanokat illetően.

Ahol a zsidó irányzatok akadály nélkül hatnak, annak eredménye nem 'amerikanizálódás' vagy 'angolosodás', sem más nemzet dominanciája, hanem kizárólagos visszatérés az alapvető 'júdaizációra.'

Az ötödik protokollból:

"Befolyásunk folytán a gójok törvényeinek a végrehajtása minimálisra csökken. Hála a liberális értelmezésnek, mellyel a törvényességet sikerült aláaknáznunk. A törvényszékek döntéseit mi diktáljuk, még a legfontosabb eseteket is amelyeknek alapvető jelentősége van, éppúgy mint a politikai eseteket, amelyeket aztán a mi szempontjaink szerint tüntetünk fel a gój államigazgatásnak ügynökökön keresztül, akikhez semmi közünk sincs, újságkommentárokon és más utakon keresztül."

"A fejlettnek nevezett országokban értelmetlen, szennyes és gusztustalan irodalmat alkottunk. Ahogy a hatalom részei leszünk, támogatjuk létezését úgy, hogy mutassa az olvasó megkönnyebbülésére az ellentétet, mely írott és kimondott szavaink között van. "

És a tizenkettedik protokollban:

"Elértük azt (a sajtó ellenőrzését) mára olyan mértékben, hogy minden hír, amelyet valahol is megkapnak, ügynökségeken keresztül fut át, amelyek a világ minden részén központosítva vannak. Ezek a hírügynökségek minden szempontból a mi saját intézményeink lesznek és csak azt hozzák nyilvánosságra, amit mi megengedünk."

" Ha sikerült már a gój társadalom elméjét annyira uralni, hogy minden világeseményt a mi színezett szemüvegünkön át lássanak, és ma egy kormány sem emel akadályokat az ellen, hogy mi hozzájussunk ahhoz, amit a gój butaság államtitoknak nevez, akkor mi lesz akkor, ha mi leszünk a világ elismert urai a mi általános uralkodónk személyében?"

JEGYZETEK A DIASZPÓRÁRÓL (SZÉTSZÓRÓDÁS)

A protokollok nem tekintik a zsidók szétszórtságát a világban bajnak, inkább előnynek amelynek segítségével a világuralmi terv könnyebben realizálható.

"Azért, hogy ne romboljuk le idő előtt a gój intézményeket, gyakorlatias kezünkbe vettük őket és működésük alapjaiba nyúltunk. Azelőtt pontosan és rendezetten működtek, mi azonban liberálisan rendezetlen és kiszámíthatatlan szervezetekkel helyettesítettük azokat. A törvényekkel, a bérbevétellel, a sajtóval, a személyi szabadsággal és a legfontosabbal, az oktatással és a kultúrával, a szabad lét sarokkövével tettük ezt."

"Félrevezettük, butítottuk és demoralizáltuk a gójok fiatalságát olyan tanítási elvekkel és elméletekkel, amelyek garantáltan nem működnek, de mi javasoltuk őket. a létező törvényeket nem változtattuk meg, de egymásnak ellentmondó magyarázatokkal széttörtük őket és az eredmény elképesztő."

Mindenki tudja, hogy annak a ténynek ellenére, hogy a levegő sohasem volt annyira tele az szabadság elméleteivel és vad nyilatkozatoktól 'jogokat ' illetően, a személyes szabadságot állandóan nyirbáltuk. A szocializálás helyett az emberek szocialisztikus frázisok fedezéke alatt az állam teljes mértékű rabszolgái lesznek. Mindenféle törvény határolja be az emberek legártalmatlanabb szabadságát is. Egy állandó irány van a rendezésre, mindegyik rész valami alapgondolaton nyugszik, és érdekes módon, amikor a nyomozó elme keresi az irányítóközpontját ezeknek a mozgalmaknak, egy zsidót talál, aki ezt irányítja!

A protokollok módszere a társadalom felbontására nyilvánvaló. A módszer megértése szükséges, ha valaki meg akarja találni az áramlatokat és ellenáramlatokat, amelyek a mai időket úgy összezavarják. Az embereket összezavarják és elbátortalanítják a mai hangok és disszonáns elméletek, amelyek mindegyike hihetőnek és sokat ígérőnek tűnik, de világosan megérthetik a hangok értékét és az elméletek jelentését ha megértik, hogy éppen az ő összezavarásuk és elbátortalanításuk azok célja. A bizonytalanság, tétovázás, reménytelenség, félelem, az a vágy, amellyel minden ígéretes terv és felajánlott megoldást átkutatnak - ezek azok a reakciók amelyet a protokollok programja elő akar állítani. A beállott állapot bizonyítja a program hatásosságát.

Ez egy olyan módszer, amelyhez idő kell,és a protokollok le is írják, hogy ehhez idő kellett, valójában évszázadok.

1900 évre volt ahhoz szükség, hogy Európát a jelen alárendeltségi állapotába hozzák, amely erőszakos alárendelést jelent bizonyos államokban, politikait másokban, mindegyikben gazdaságit, de Amerikában ugyanez a program ugyanazzal a sikerrel csak ötven évet vett igénybe! A zsidó hatalom központja, a zsidó program alapvető támogatói Amerikában laknak,és a befolyás, amelyet a békekonferencián arra használtak, hogy a zsidó irányítást Európában biztonságosabban erősítsék, amerikai befolyás volt, amelyet az Egyesült Államok fejtett ott ki, erős zsidó nyomásra. És ez a tevékenység nem fejeződött be a békekonferenciával. (Versailles/ Trianon - a fordító)

A protokollok módszerét egy szóval lehet jellemezni: bomlasztás. A megtett dolgok visszafejlesztése, egy hosszú és reménytelen közbenső idő amely alatt az újjáépítést összezavarják, a közvélemény és a nép bizalmának fokozatos kijátszása, miközben a kint állók, akik a káoszt létrehozták, erős kézzel átveszik a hatalmat -ez az egész eljárás lényege. "

Kapcsolódó:
   
A legrosszabb fasizmus - a cionfasizmus 




A legrosszabb fasizmus, – a cionfasizmus



Posted on 2014/05/04Szerző: Admin
Odessza 2014 május 03 Fotó Nigina Berojeva Komszomolszkaja Pravda
Odessza 2014. május 03. – Fotó Nigina Berojeva, – Komszomolszkaja Pravda

Egyre szadistább módszereket alkalmaz a fasiszta ukrán junta, egyre nő a fegyvertelen civil halálos áldozatok száma.

…”Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább! – Különösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) – Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára,  -10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért…”

Az ukrán junta minél jobban szorítja a markát, annál többen csúsznak ki belőle.
Mivel a cionfasiszta junta a népakaratot fegyverrel, brutalitással népirtással igyekszik elfojtani, ezért nem is hagy más választást a civil közösségek számára, mint a függetlenségbe való menekülést.
A Krím, Kelet- és Dél-Ukrajna után Odessza és Kárpát-Ukrajna is kicsúszott a kezükből. Ráadásul, vannak, akik egyenesen az anyaország, Oroszország oltalma alá helyezték magukat, autonóm Népköztársaságként, de egyidejűleg az Orosz Föderáció jövendőbeli tagjaként.
Aggasztó tények
Túl sok aggasztó tényre derült fény az elmúlt időkben. (Mottónk szerint: „Minden kiderül, csak idő kérdése” – és ez a cionista vakolás ellenére is így működik).
Ilyen aggasztó tény például, a zsidók és cionisták tevőleges részvétele az események eltervezésében, finanszírozásában és kivitelezésében.
Valamint a cionista oligarchák, bankárok, no meg zsoldosaik és a fasiszta hordák összebútorozása.
Sok cikkben rántottuk le a leplet már korábban is (
IDF veteránok a fasiszta kijevi harci egységek élénA terrorizmus a pénzhatalom eszközeA Jobb Szektor igazi arca – Ami a gyilkosságok mögött van.)
Aggasztó, hogy miután az Ukrán hadsereg, valamint a Berkut és az Alfa megtagadta a népellenes parancsok végrehajtását, – ezután a nyugati és izraeli  befolyás alatt álló, s már maga is cionista, de még mindig illegitim ukrán „kormány” létrehozta az úgynevezett „Nemzeti Gárdáját”, melyben főként a ‘Jobb Szektor’ ukrán fasiszta martalócai, – valamint  külföldi; zömmel amerikai és izraeli zsoldosok szolgálnak. Ráadásul mivel még a tömegesen nyitott toborzó irodáik sem tudják biztosítani a szükséges létszámot, és még mindig nagyon kevesen vannak, – ezt a szánalmasan alacsony létszámot a tartalékosok behívásával, és a kötelező sorkatonaság létszámának gyors bővítésével próbálják növelni.
További aggodalomra ad okot; az ukrajnai és a nyugati a cionmédia félrevezető, féligazságokkal zsúfolt maszatolása.
Aggasztó az is, hogy a CIA és az FBI is segíti az illegális ukrán kormányt, mely Ukrajna feldarabolásában is bűnös.
A legaggasztóbb, hogy a cionista bankoligarchia és csatlósai (köztük hazánk is) politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújt a puccsista kijevi junta valódi terroristáinak, – mellyel lényegében a terrorista módszereiket legalizálja.
Ez nem polgárháború. Hanem az ukrán nép egyoldalú lemészárlása.
Az IDF vezérlésű majdani pogromokat és a kormány puccsot követően egyre durvábban gázolja le saját lakosságát a cionfasiszta Jacenyuk-féle bábkormány, mely nem riad vissza a nehéz fegyverek, a 
külföldi zsoldosok , és a szadizmusa miatt hírhedetté vált fasiszta ‘Jobb Szektor’ horda bevetésétől se.
A junta intézkedései nyomán, például sorra rúgták ki azokat a rendőröket, akik nem tudták 3 generációra visszamenőleg bizonyítani, hogy orosz ajkú felmenők nem voltak a családjukban, – Odessza így maradt szinte teljesen rendőri védelem nélkül. Akik megmaradtak, azok pedig a Jobb szektort támogatták.
A folyamatos atrocitások után, szemforgató módon elvárnák a lakosságtól, ne védekezzen a mészárlás, a népirtás ellen. Ezzel szemben a kijevi juntát szolgáló banditáknak viszont eszük ágában sincs letenni a fegyvereket.
A nemzetközi támogatású katonai diktatúra brutalitása a május 2-i odesszai és tömeggyilkosságban csúcsosodott ki.


Shocking Odessa video: Trapped people jump out of burning building



Először nézzük a vakolást
MTI/Népszava/Inforádió: 
A helyi rendőrség közlése szerint 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakokon. … A tüzet helyi médiajelentések szerint Molotov-koktél okozhatta. A lángok az ötemeletes ház második és negyedik szintjét borították be.”
Nos, az ablakon kiugrottak így haltak meg:Odessza_jobbszektorosok_vasrudakkal_verik_agyon_a_menekülőketSzemtanúk arról számoltak be, hogy a szakszervezetek házában elbújt szakadárok kifelé lövöldöztek az épületből, köveket és Molotov-koktélokat dobáltak le a tetőről és az ablakokból.”
És íme az állítólagos ellentüntetők – valójában 
jobb szektorosok” molotov koktél gyártása:jobbszektoros_molotovgyártás_OdeszzaŐk pedig az állítólagos „füstmérgezettek”odessza_a_tüz_áldozazaiA fenti médiáknál, még az Euro News is visszafogottabban fogalmazott. „A tűzoltóság szerint bedobált molotov-koktélok lobbantották lángra az épületet, de azt nem tudni, melyik táboré volt az ötlet. Az odesszai harcot állítólag az új kijevi vezetés támogatói kezdték, amikor rátámadtak a szeparatisták egyik bázisára a székház előtt.
Igaz az MTI/Népszava/Inforádió tudósítóinak egyike sem volt jelen, így hát szokás szerint egymás és saját „fantáziájukra” hivatkozva közlik a gazdáiknak tetsző verziójú híreket. Számukra már nem polkorrekt a mondás, miszerint „A hír szent, a vélemény szabad.”?
Hát akkor talán nézzék végig az alábbi két videót is.

Это мой народ?



Trade Union House's On Fire In Odessa Ukraine Full Video, May 2 2014


És most tekintsük a tényeket
A cionfasiszta kijevi kormány futball-huligánokat és szélsőjobboldali aktivistákat fizetett le, hogy felvonulást tartsanak a városközpontban. A felvonulás célja azonban kizárólag a provokáció volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a „késeljétek meg az oroszokat” skandálása és lincshangulat a Kijev-párti tüntetésen.
A helyszínen tartózkodó tudósítónk arról számolt be, hogy a zsidó Jacenyuk banda busszal szállított kb. 1500 felfegyverzett “jobb szektoros” mészárost Odesszába, ahol a kiprovokált összecsapásba bekapcsolódtak, és ezekre a zömmel fegyvertelen ellentüntetőkre rátámadtak. Amikor pedig az ellentüntetők bemenekültek a Szakszervezetek Házába, akkor – Molotov-koktélokkal lelkifurdalás nélkül (sic!) rájuk gyújtották a székházat!
Nemcsak a tűzoltók bejutását akadályozták, hanem a tűz áldozatainak kimenekülését is. A jobb szektorosok pisztolyokkal lőttek azokra, akik odabent az ablak közelébe merészkedtek, akik mégis kiugrottak azokat pedig botokkal, vasrudakkal verték agyon az odesszai Jobb Szektor párti rendőrök asszisztenciája mellett. De történt olyan eset is, amikor egy tűzhalál elől ablakon át kimenekülő embert szabályosan széttéptek!!! Mindezen rémtetteket pedig ujjongással és tapssal honorálta a többi hordatag, valamint „Égessük el az oroszokat!” üvöltözéssel. Ez pedig vegytiszta rasszizmus! Ráadásul egy olyan földön, melyen az orosz ajkú többségi lakosság évszázadok óta él.
Íme a tipikus 
füstmérgezéses esetek:

ШОК.Трупы в доме профсоюзов. Одесса 3 мая 2014 года.



Oroszellenes pogrom Odesszában! Több tucat halott!
Azonban még ennél is súlyosabb, hogy az odesszai zsidó kórház egyszerűen megtagadta az orosz ajkú sérültek ellátását. Úgy tűnik, ez az odesszai zsidó orvosok Hippokratészi esküjébe belefér!
Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább.
kolomojskij-topit-biznes-tsarevaKülönösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára, 10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért. (!) (Nem pedig orosz ügynökökért, meg a fegyvereikért, ahogyan azt a vakoló média próbálja elhitetni.)
Kolomoszkijról tudható, hogy nem csupán gazdag zsidó vállalkozó és bankár, de 2013-ban a második leggazdagabb ukrán oligarcha, no meg a Privátbank tulajdonosa is, hanem, hogy az Európai Zsidó Szövetség (EJU) elnöke is.
És ha még valakinek kétsége lennevan_e_még_kérdésMagyarország kormánya az illegális ukrán kormánnyal szorosra fűzi a gazdasági és baráti szálakat – ahogy ezt a gyáva a bankárkaszt által vezérelt kormányok vezetői is teszik. A Martonyi féléknek köszönhetően az agonizáló EU és USA elvárásai szerint oroszellenes politikát folytat, és gázt szállít egy fasiszta népirtó rezsimnek.
Az erkölcsös és valóban humánus embereknek meg kell mutatniuk, hogy nem támogatják a terrorizmust, és a fasizmust, melyet a cionfasiszta ukrán vezetés folytat. És amelyet az antidemokratikus, álszent magyar kormány is teljes mellszélességgel támogat.
Az a “magyar” kormány, mely kipában, ruháját szaggatva, pénzt nem kímélve az egész magyarságot az izraeli forgatókönyv szerint bűnös népnek akarja beállítani. Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha szokásos cionista forgatókönyv szerint a bűnösből, a terroristából és cionfasisztából áldozatot, – az áldozatból pedig bűnöst kreál.

Szabad Riport – Szász Gerda
Források: Szabad Riport/Bal-Rad/Hídfő/Euro News/MTI/Népszava/Inforádió/Russia Tuday




Visszautasította a Becsületrendet a francia sztárközgazdász 



2015. 01. 01. 21:27 MTI - 
Origo
Elutasította a francia Becsületrendet Thomas Piketty közgazdász. A tavaly megjelent Tőke a XXI. században című könyvével nagy sikert arató Piketty szerint a kormánynak a gazdasági növekedéssel kellene foglakoznia, nem díjakkal.

Nem fogadja el a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet Thomas Piketty közgazdász, akinek a gazdagságról és egyenlőtlenségekről írt, Tőke a XXI. században című könyve tavaly vezette a nemzetközi eladási listákat. A 44 éves közgazdász azért utasítja el a jelölést, mert szerinte nem a kormányoknak kellene megmondaniuk, ki méltó a kitüntetésekre és ki nem, hanem helyette a gazdasági növekedéssel kellene foglalkozniuk - mondta az AFP francia hírügynökségnek.

Pikettyt friss Nobel-díjasokkal, így a közgazdasági Nobel-díjat tavaly elnyerő Jean Tirole-lal és az irodalmi kategóriában kitüntetett Patrick Modianóval együtt jelölték a Becsületrendre, amelyet Francois Hollande köztársasági elnök ad majd át. 
Forrás: MTI/EPA/ANP/Bart Maat

A közgazdászt korábban Francois Hollande szocialista pártjához közelállónak tartották. Időközben azonban többször bírálta az államfőt; tavaly júniusban például azt mondta ijesztően sok a rögtönzés Hollande gazdaságpolitikájában.

Sikerkönyvét, amelyben azt helyteleníti, hogy a nagy vagyonok egyre inkább egy szűkülő réteg körében koncentrálódnak, eddig másfél millió példányban adták el. 


Az újabb maláj gép eltűnéséről 


Nagy hírt nem csapott a média, mert ez már így is furcsa és szemet szúr mindenkinek, hogy ebben az évben a harmadik és a másik kettő felderítése nem történt meg. 

De nézzük, mit kell tudni Malajziáról?

- Malajzia az egyik (vagy talán az egyetlen olyan muzulmán állam, hol nyugati gazdaság van és nincs iszlám fanatizmus. Hú, ez nem passzul az iszlám fóbiába!

- Malajzia fokozatosan nem szeretne külkereskedelmi forgalmát dollárban többé lebonyolítani. Pontosan tegnapelőtt írták Kínával alá ezt a szerződést és rá egy napra lezuhan ismét egy gépük. Tekintettel a másik két balesetre, kizárt dolog, hogy a gépek technikai állapotára ne figyeltek volna oda.

- Malajziában egy nemzetközi bíróság, a "Kuala Lumpur" (amit az USA nem ismer el) G.W. Bush-t és minisztereit háborús bűntény miatt elítélte. Malajziában életfogytiglan rácsok mögé kerülnének ezek a gazemberek.

- Az USA már évek óta próbálkozik Malajziát és Szingapurt az USA-val egy szabad kereskedelmi szerződésbe bevonni. Ezek az államok elutasítják. Tudni kell mind a két ország technikai és infrastrukturális színvonala a nyugat-európaival egyenlő szinten van és az USA-nak egy fontos stratégiai pont lehetne Kínával szemben.

Van-e még kérdés?" 
(Bank Run)

Kapcsolódó:
   
Újabb maláj utasszállító repülőgép tűnt el
   
Újra jeleket küldött az eltűnt maláj repülő
   
A malajziai gép nem az első - Rejtélyesen eltűnt repülők 





Putyin a hazaszeretetről, Merkel a nemzetköziségről beszélt 



2015. január 01. - 10:46 
Jövőnk.info
Történelmi mérföldkőnek nevezte a Krím visszatértét az anyaországhoz az orosz elnök újévi beszédében. 

"A hazaszeretet az egyik legerősebb és legfelemelőbb érzés. Megmutatkozott már a krímiek és Szevasztopol testvéri szeretetében, amikor úgy döntöttek, hogy hazatérnek." Hozzátéve, hogy "ez az esemény rendkívül fontos mérföldköve történelmünknek" - mondotta Vlagyimir Putyin. 

Angela Merkel német kancellár eközben tovább szolgálta a nemzetköziség lealacsonyító uralmát a többségi nemzetek felett, mellyel a Németországba érkező illegális menekülteknek ígért segítséget, ami tovább rontja Európa már amúgy sem patyolat tisztaságát. Az általuk is gerjesztett ukrán válsággal kapcsolatban pedig Európa egységére hívta fel a figyelmet. Vajon itt milyen egységre gondolhatott, az nem derül ki beszédéből. Bár a hamis nagy szavakban az oroszokkal együtt képzeli el Európát(?), mégis szinte mindig agitál ellene. Mint mondja: "Nem kérdés, hogy egy biztonságos Európát szeretnénk magunk körül látni, Oroszországgal együtt, nem pedig ellene.

Azonban sajnos az a helyzet, hogy Európa nem nézheti el, és nem is nézi el, ha valaki megsérti a nemzetközi jogot." Hát igen a nemzetközi jog... és itt nem is a jogon van a hangsúly, hanema NEMZETKÖZISÉGEN! A nemzetköziség, mint tudjuk csak a (zsidó) nagytőkének nyer teret és nem szolgált még egyetlen nemzetállamot sem. Tehát láthatjuk, hogy Merkel célja sohasem lehet egy erős Nemzetek Európájának zászlóshajója. A kancellár egyúttal arra intette Moszkvát, hogy vesse latba befolyását - vagyis ne támogassa - a kelet-ukrajnaiakat, hogy tartsák be a Minszkben szeptemberben tető alá hozott tűzszünetet. Tudomásunk szerint - kelet-ukrajnai források - egyáltalán nem lépnek fel támadólag az oroszbarátok sem Donyeckben, sem Luhanszk közigazgatási területén, tehát ha szólnak is a fegyverek, akkor is csak védelmi célzattal. Azt hiszem, hogy ezt senki nem vitathatja el tőlük. És hogy akkor ki támad, hát...?

Egyébként Merkelen kívül nem nagyon tértek ki az európai vezető hatalmak közül Oroszországgal való alapállásukra, legfeljebb átvitt értelemben utaltak rájuk, de inkább mindenki a saját háza táján kakaskodott.

Gölöncsér Miklós - Jövő
nk.info 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése