2015. január 22., csütörtök

Még a madár is lefagyott a fáról, és csak a rabló politikus nem fagyott halálra.



Még a madár is lefagyott a fáról, és csak a rabló politikus nem fagyott halálra.













Transzatlanti szabadkereskedelem: ...a részletekben rejlik 



2015. január 5. 17:28 mandiner 

A transzatlanti szabadkereskedelmi partnerség (TTIP) a nemzeti szuverenitást és a nemzetnek azt a jogát veszélyezteti, hogy maga gyakorolja a saját életfeltételei fölötti ellenőrzést. 
A szerző az LMP II. kerületi önkormányzati képviselője. 
*

"A jó szomszédság záloga a jó kerítés." (Robert Frost) 

Úgy tűnik, hogy az egyébként olyan határozottnak tűnő Orbán-kormány még mindig nem alakította ki végleges álláspontját az EU-USA szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban. Rogán Antal a kormánypárt frakcióvezetője, miután nem írta alá az LMP parlamenti vitanapot kezdeményező indítványát, hirtelen nyílt vitát szorgalmaz a TTIP-val kapcsolatban. Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy a magyar kormány ragaszkodik "az államok szuverén igazságszolgáltatási rendszeréhez". 

Tavaly október 22.-én Szijjártó Péter még arról beszélt, hogy "elkötelezettek vagyunk a TTIP iránt". Sőt, Wintermantel Péter külügyi államtitkár 2014 márciusában offenzív támogatásáról biztosította a TTIP-t az EU kereskedelmi minisztereinek találkozóján. Valószínű, hogy a kormány még nem döntötte el, miért cserébe, mivel szembeni visszavonulásként vagy minek a kompenzálásaként fogja majd megtámogatni a TTIP-t, népszavazás, különösebb nyílt vita, vagy a népakarat bármilyen különösebb kifejeződése nélkül. Pedig ez az egyezmény fontosabb annál, minthogy a pávatánc egyik egyszerű elemeként tekintsenek rá, hiszen a TTIP a nemzeti szuverenitást és a nemzetnek azt a jogát veszélyezteti, hogy maga gyakorolja a saját életfeltételei fölötti ellenőrzést. 

Ma már aligha kétséges, hogy nem lehet a TTIP-t úgy elfogadni, hogy ne csorbuljon a nemzetállamok szuverén igazságszolgáltatási rendszere, hiszen az egyezmény leglényegesebb pontjai közé tartozik az ISDS, amely: a nemzeti igazságszolgáltatási szintről egy ellenőrizhetetlen, a multinacionális cégeknek kedvezőbb terepre, választott, vagyis magánbíróságokra bízná a jogviták eldöntését. Az ISDS célja ugyanis annak megakadályozása, hogy egy ország igazságszolgáltatásán keresztül diszkriminálhasson külföldi cégeket, ami azt jelenti, hogy a külföldi vállalatokat egyenlő szintre hozza a nemzeti kormányokkal. Ez a fajta magánbíráskodás nem példanélküli, sőt a korábbi szabadkereskedelmi egyezmények és a WTO működésének is szerves részét képezi. Pontosan ezért, mielőtt elvi vitába kezdenénk a fentiekről, vagyis arról ejtenénk szót, milyen jogon perelhet egy vállalat egy kormányt, érdemes egy pillantást vetnünk arra, milyen tanulságokat szűrhetünk le az eddigi hasonló eljárásokból. 

Célszerű tehát a TTIP-hoz legjobban hasonlatos NAFTA eseteit górcső alá venni. A NAFTA 11-es fejezete, amely a konfliktusrendezésről szól, csupán a kodifikált szövege alapján, első olvasatra, semmi különösebben vállalhatatlant nem tartalmaz. Ugyanakkor pont a szövegben szereplő nehezen definiálható fogalmak és a tág értelmezési lehetőségeket magukban rejlő megfogalmazások miatt vált ez a jogszabályi fejezet a vállalatok jogait a nemzeti szuverenitással szemben igencsak engedékenyen értelmező rendelkezések szinonimájává. Ezért, ha a TTIP részei szövegszerűen elénk kerülnek majd, nem csak arra kell figyelnünk, amit a jogszabály szövegszerűen tartalmaz, hanem arra is amit nem zár ki, illetve nem tilt meg. 

A NAFTA elfogadásakor politikai támogatói azt hangsúlyozták, hogy ez lesz az a kereskedelmi egyezmény, ami a lehető legzöldebb lesz, mert mindegyik résztvevő államnak meghagyja a jogát az önrendelkezése természeti erőforrási felett. Azt is állították, hogy nem csökkennek majd a tőke szabad mozgásának rovására a természetet védő előírások, egyszóval mindenki jól jár majd vele. Igazi win-win helyzetet teremtenek. Egy amerikai mondás szerint: a torta is megmarad és jól is lakunk. Több olyan eset is előfordult azonban, ami cáfolja a fenti optimista várakozásokat. A túl lazán megfogalmazott 11-es fejezetre hivatkozva multinacionális vállalatok több esetben is pereltek azért államokat, mert azok természetvédelmi szabályai gátolták, vagy nehezítették haszonszerzésüket. Érdemes jól az agyunkba vésnünk, az egyik ilyen ügyekre szakosodott sztárügyvédük szavait. 

Barry Appleton, az EthylCorp ügyvédje, mondta: "Az sem számítana, ha a gyermekeknek szánt reggeli müzlikben felhasználni kívánt anyag folyékony plutónium lenne. Ha a [kanadai] kormány betilt egy anyagot, ami miatt egy USA-ból származó cég profitot veszt, akkor a NAFTA alapján az a cég kárpótlást követelhet." 

Ez több esetben meg is történt. Mindaz, ami a TTIP és a korlátlan szabad kereskedelem támogatói szerint csak a zöld fundamentalisták rémálmaiban fordul elő: vagyis, hogy egy multinacionális cég egy szuverén állam természetvédelmi szabályzata miatt, a haszonszerzéshez való jogára hivatkozva perel és nyer, többször is előfordult. Elég, ha a Metalclad Corp. v. Mexico vagy az S.D. Myers Inc. v. Canada perekre gondolunk. Az S.D. Myers Inc. v. Canada perben a felperes egy amerikai hulladékkezelő cég volt, amely PCB hulladékkal foglalkozott. Miután nem volt elég sikeres, székhelyét az Egyesült Államokból Kanadába helyezte át. 1989-ben azonban Kanada aláírta a veszélyes hulladékok kezeléséről és szállításáról szóló Bázeli egyezményt, aminek a betartatása miatt a kanadai környezetvédelmi miniszter egy átmeneti rendeletben megtiltotta a PCB exportját. Ez sértette Meyers üzleti érdekeit, ezért az S.D. Meyers a NAFTA 11-es bekezdés egyes előírásainak megsértése miatt pert indította kanadai állam ellen. A magánbíróság úgy találta, hogy bár a kanadai kormány motivációja megfelelt a NAFTA által előírt elveknek, az átmeneti rendelkezés azonban sértette a NAFTA 1102-es pontját, így Kanadát 6 millió kanadai dollárt megfizetésére kötelezte.2005-ig 42 hasonló keresetet nyújtottak be a NAFTA-ban részt vevő három kormány ellen, ezek közül 11 zárult le, és $35 millió dollárt ítéltek meg az öt nyertes multinacionális vállaltnak. Az Egyesült Államok eddig több mint $ 3 milliót költött a NAFTA 11-es bekezdésére hivatkozó perek jogi költségére. 

Ezek a jogi eljárások arra hívják fel a figyelmünket, hogy sok esetben ütközik egymással a tőke egyre szabadabb áramlásához fűződő érdek és az egyes közösségeknek az a joga, hogy természeti értékei felett rendelkezhessen. A NAFTA megkötése idején a nehezen meghatározható fenntartható fejlődéssel kapcsolatos közbeszéd a stockholmi deklaráció és a riói találkozó hatására épp a fénykorát élte, így e köré a fogalom köré fonták az egyezmény megkötői politikai érveiket. A NAFTA preambuluma célként tűzte ki a fenntartható fejlődést, és Clinton elnök kezdeményezésére a három aláíró ország még egy fenntarthatósági mellékegyezményt is elfogadott. A fenntarthatósági retorika szerves részét képezte a NAFTA elfogattatásának, és ezzel az előbb említett kibékíthetetlen ellentét elfedésére szolgált. A fenntarthatósági mellékegyezmény a természetvédelem legfontosabb kérdéseit nem érinttette, arról csak a fent említett 11-es bekezdésben volt szó. Azt a dilemmát, hogy végső soron ki mond ja majd ki a döntő szót egy adott terület természeti értékeiről, az ott elő közösség, vagy az ott hasznot szerezni kívánó multinacionális vállaltok, a választott magánbíróságokra bízta. Pedig ez az egyik leginkább húsba vágó kérdés, mert végső soron az életünk minőségéről szól., amire a NAFTA-ban nem azzal kapunk ha választ ha megnézzük, mi következik az eddigi magánbírósági gyakorlatból. Noam Chomsky ezt úgy fogalmazta meg, hogy a NAFTA-ban korlátlan lehetőség van a népek azon törekevéseinek aláásására, amelyek az életminőségük megvédését célozzák. 

A neoliberálisok szerint, ugyanakkor a NAFTA és a TTIP között olyan sok a különbség, hogy nem is lehet párhuzamot vonni közöttük. A NAFTA három gazdasági erejét tekintve nagyon különböző ország között jött létre, míg az EU 27 tagállama és az USA a fenti érveket megfogalmazók szerint nem különbözik lényegesen egymástól. Különös érvelés ez, ha például Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági erejét vetjük össze. A Lengyel Külügyi Intézet, amely többször is a TTIP mellett érvelt, ugyanakkor egy "A NAFTA-tól a TTP-n át a TTIP-ig" című cikkében épp azzal érvel az egyezmény mellett, hogy rámutat, a két kereskedelmi egyezmény hasonlóságaira. 

A TTIP támogatói arra is hivatkozni szoktak, hogy a NAFTA-val ellentétben, a nagy cégek az USA-EU kereskedelemben eddig is ki tudták küszöbölni a szabályozási és vámbeli különbségeket, így a megkötendő egyezmény elsősorban a kis és közepes vállalkozásokat hozza kedvező helyzetbe. Ezt cáfolja Reinhard Bütikofer, a német zöldek európai parlamenti képviselője, aki szerint az egyezmény kis és közepes vállalkozásokról szóló tervezett fejezete csupán az információcsere gyorsításához szüksége szándéknyilatkozatokat tartalmazza a jelen állás szerint, ami a képviselő szerint "nem igazán eget rengetően előnyös a kis és középvállalkozások számára." 

Vajon mire gondolhattak az egyezmény támogatói, amikor a KKV-k központi szerepéről beszélnek? Természetesen a lényeg itt is az ISDS fejezetben van, mert a KKV szempontjából az valóban újdonság lenne, ha a számukra anyagilag eddig elérhetetlen magánvád-bíróságokhoz tudnának fordulni, az állítólag csökkenő perköltségek miatt, és így "befektetéseik biztonságosabbá" válhatnak. A perköltségek csökkentését úgy kívánják elérni, hogy a szokásos három helyett mindössze egy választott bíró döntene, ahogy azt a CETA esetében be is terjesztették. Mindez azzal a következménnyel is járhatna, hogy drámain megemelkednének a nemzetállamok ellen indított perek. Az egyetlen bíró pedig tovább növelné a visszaélések lehetőséget. Az ISDS ilyen irányú megváltoztatása, csak tovább növelné az amúgy is jelentős kockázatokat. Gus Van Harten professzor arra is figyelmeztet, hogy a választott bírók többször olyan ügyvédek közül kerülnek ki, akik amúgy, más, hasonló ügyekben visznek peres ügyeket a m agánvádhatóságok elé, ami egy normálisan működő jogrendszerben összeférhetetlen lenne. Az összeférhetetlenség és a kiszolgáltatottság csak nőne, ha egy választott bíró ítélne, az eddigi három helyett, akik kölcsönösen ellenőrizték egymást. 

Van Harten arra is rámutat, hogy a választott bíróságokra olyan kereskedelmi szerződések esetében játszanak fontos szerepet, ahol az egyik fél nemzeti bírósága megbízhatatlan és ezért feltételezhető, hogy a külföldi vállalkozásokat diszkriminatív módon kezeli. Ugyanakkor sem az USA sem az EU tagállamai nem minősülnek ilyeneknek, így ennek a jogintézménynek nincs jogalapja egy EU-USA szabadkereskedelmi egyezményben. Ha visszagondolunk a NAFTA -ra, illetve annak a 11.-ik bekezdésére, Kanada és az Egyesült Államok sem tűnt instabil jogrendszerrel rendelkező országoknak. Mégis a NAFTA keretében történtek azt mutatják, hogy a választott bíróságok, különösen egy nagyon általánosan megfogalmazott, tág értelmezésre lehetőséget adó egyezményi környezetben az esetek döntő többségében a vállalkozásoknak kedveznek a nemzetállamokkal és a helyi közösségekkel szemben. 

A TTIP mellett érvelők közül egyesek azt állítják, hogy nincs ellentmondás az életminőség feltételeit szem előtt tartó szabályozások és a tőke egyre szabadabb áramlása között. Lesznek olyanok is, akik arra hivatkoznak majd, hogy a fenti ellentétpár megfogalmazása, csak a szabad kereskedelmet ellenző nacionalisták érdeke és AlGore-ra hivatkoznak, majd a NAFTA mellett érvelve azt állította:a "protekcionizmus csak a jóléttől véd meg minket." Lesznek olyanok, akik szerint nemhogy csökkenni, hanem éppenséggel növekedni fognak a lehetőségek, ami jó hatással lesz majd a természetvédelmi előírásokra, vagyis az egyezmény "zöld"szempontból is jó lesz. Ezek az érvek mind ugyanígy elhangzottak a NAFTA-val kapcsolatos vitákban. 

Ugyanakkor, bár az amerikaiak szerint van olyan, hogy a torta is megmarad, és meg is esszük, mi pontosan tudjuk, hogy nem marad meg a torta, ha megesszük. Nem lehet mindent egyszerre, és hogyha a tőke szabad mozgását helyezzük előtérbe, el fogjuk veszíteni az ellenőrzésünket a természetvédelmi szabályozások felett, és ezáltal nem lesz lehetőségünk, hogy életminőségünket a saját igényeinknek megfelelően alakítsuk. 







Rongálás: figyelik és kiszűrik majd az antiszemita bejegyzéseket 

2013. december 02., hétfő Hír TV - MNO 
A közösségi oldalakat is figyelik majd a Zsidó Ügynökség, illetve a Tett és Védelem Alapítvány dolgozói azért, hogy kiszűrjék az antiszemita bejegyzéseket. Egy vasárnap átadott irodából végzik majd a munkájukat, ide várják a lakossági bejelentéseket is. A megnyitón azt mondták a zsidó szervezetek képviselői és politikusok, hogy Magyarországon van antiszemitizmus - ezt bizonyítja a nyugati téri hanukija megrongálása is. 

A zsidó vallás egyik jelképéről, a hétágú gyertyatartóról szakított le egy táblát valaki a Nyugati téren szombat hajnalban. Ezt egy térfigyelő kamera rögzítette. Egy hanukiját a Deák téren is megrongáltak. Az izraeli külügyminisztérium igazgatója szerint ezek is azt bizonyítják, hogy Magyarországon létezik antiszemitizmus. Gideon Behar erről a zsidó ügynökség irodájának átadóján beszélt. 
Egy irodát avattak fel, ami még ugyan üres, de az izraeli Zsidó Ügynökség dolgozói innen figyelik majd például a közösségi oldalakat, hogy ki és melyik IP-címről ír antiszemita bejegyzéseket. De lesz más feladata is az irodának. A Tett és Védelem Alapítványt támogatja a magyar kormány is. 
Március óta a Tett és Védelem Alapítvány összesen 29 feljelentést tett zsidók elleni uszítás és holokauszttagadás gyanúja miatt. 
Bodnárnak címezve: Ezt a holokausztot úgy mondják, féreg, hogy kiddush hashem, azaz zsidó gyilkolt zsidót, vagy vajon miért imádkozták a hitsorsosaid: Add, uram, hogy a gójok kezébe kerüljünk, csak ne kerüljünk a mieinkébe! Azután nézd meg a magas rangú náci tisztek származását, pl Himmler, Adolf Eichman a haifai zsidógyerek, Heydrich, Kaltenbrunner, stb. Káin bélyege van a homlokotokon, és ezt a gyalázatot ránk akarjátok kenni!De, ha még ez sem elég, akkor egy kis olvasni-, elmélkednivaló, és nem kell a magyarázkodás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=18827 (Facebook) 
Kapcsolódó: 
   Herzl Központ néven újabb zsidó intézmény nyílt Európa legantiszemitább országának fővárosában 
   Strasbourg megerősítette: jogosan oszlatták fel a Magyar Gárdát 
   Busás támogatást kap a zsidó gárda 
   Fidesz támogatással jelenthet fel a rasszista zsidó gárda 
   A kormány megállapodást kötött a Facebook-oldalunkat letiltató zsidó csalóval - jobbikos oldalakra is vadásznak 
   Lázár: Valóban fölkértem Zoltai Gusztávot tanácsadónak 
   Lázár megtorlást ígér a gyűlölködőknek 
   A honvédség tábori főrabbija lett Köves Slomó 
   Felgyorsult a zsidó betelepítés hazánkba 
   Csurka István: Zsidó betelepítés Magyarországra 
   Egy eltitkolt szerződés 






Nincs apelláta


2013. december 10. 18:16
Elutasította a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Vona Gábor fellebbezését, így jogerőssé vált a törvényszék nyáron hozott ítélete, miszerint Magyarország nem sértette meg a gyülekezés és egyesülés szabadságát a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásával – közölte kedden az Európa Tanács intézményi családjához tartozó törvényszék.
A fellebbezésekről egy ötfős bírói testület döntött még hétfőn, ám a döntést csak kedden hozták nyilvánosságra. A bírák 21 fellebbviteli kérelemről határoztak, és mindössze egy esetben döntöttek úgy, hogy elfogadják a fellebbezést, 20 ügyet elutasítottak, így ezekben kivétel nélkül véglegessé válik a bíróság korábbi döntése.
A Jobbik elnöke az eredeti eljárásban azzal érvelt, hogy a Magyar Gárda Egyesület és az ugyanilyen nevű mozgalom egymástól függetlenül működött, az egyesület tagjai nem vettek részt a mozgalom tevékenységében. Emellett azt állította, hogy a magyar hatóságok nem bizonyították megfelelően, hogy az egyesület bárkinek a jogait is megsértette volna. Vona beismerte ugyan, hogy a mozgalom által képviselt eszmék sértőek vagy megrázóak lehetnek egyesek számára, mindazonáltal szerinte nem jelentenek gyűlöletre buzdítást, összeegyeztethetőek a pluralizmus és tolerancia elveivel egy demokratikus társadalomban.
Az emberi jogi bíróság viszont azt állapította meg, hogy a Magyar Gárda Mozgalom a Magyar Gárda Egyesület részeként működött, nem volt attól független, a mozgalom megmozdulásai pedig alkalmasak voltak a félelemkeltésre, a megfélemlítő menetelések pedig egy „lényegében rasszista” jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők. A bíróság szerint a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása volt az egyetlen hatékony módja annak, hogy a hatóságok megszüntessék a Magyar Gárda Mozgalom által másokra jelentett fenyegetést.
A strasbourgi bírák azt is megállapították ugyan, hogy az egyesület feloszlatása drasztikus lépés volt a magyar hatóságok részéről, ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy a magyar bíróság a lehető legkevésbé „erőszakosan” rendezte az ügyet, és a hatóságok korábban többször is felhívták az egyesület figyelmét, hogy az általa támogatott Magyar Gárda Mozgalom tevékenysége törvénysértő.
A strasbourgi bíróság megállapítása szerint a magyar bíróságok végkövetkeztetése ebben az ügyben sem önkényesnek, sem ésszerűtlennek nem tekinthető, miszerint „a mozgalom tevékenysége és megnyilvánulásai a roma kisebbség és a magyar többség közötti faji ellentéten alapultak”. Nyáron hozott ítéletében a bírák arra is utaltak, hogy az államnak mintegy kötelessége fellépni az ilyen szervezetek ellen, ha ugyanis nem ezt teszi, azzal gyakorlatilag hallgatólagos beleegyezését adja a szervezetek működéséhez.
Az ítélet meghozatalakor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága azt is figyelembe vette, hogy a magyar hatóságok az egyesület feloszlatásán kívül más szankciót nem alkalmaztak az egyesület vagy a mozgalom tagjaival szemben, semmilyen módon nem akadályozták például, hogy folytassák politikai tevékenységüket, éppen ezért a törvényszék szerint az egyesület feloszlatása nem tekinthető aránytalanul súlyos intézkedésnek.
Az egész Európai egyesült államokat már a megalakulásuk előtt a zsidók bekebelezték itt is mindent megvettek kilóra , mint Amerikában . A politikusoktól az igazságszolgáltatás mind az ők kifizetési listáján van .
Hát ezért kellenek Európába a muszlin bevándorlók , mert különben a beteg Európai népesség még pisálni sem tudna , ha a zsidók ezt megtiltanák .




Fidesz támogatással jelenthet fel a rasszista zsidó gárda





Zsidók magyarozhatnak a neten, mi azonban egy facebook bejegyzésért is büntethetőek leszünk. Új, izraeli internetes ÁVH kezdi meg tevékenységét Orbánék, vagyis a magyar adófizetők nem önkéntes támogatásával. Érdekes, hogy a keresztény temetők, jelképek folyamatos rongálása, támadása nem számít a kormánynak, ezt nem figyelik, nem támogatják a megfékezését. Orbánék segítségével magyarellenes faji törvényeket vezetnek be gyakorlatilag. De az még semmi! Ugyanis hazánk területén egy izraeli kormányhivatal fogja fideszes támogatással figyelni a magyar internetezőket!
A közösségi oldalakat is figyelik majd a Zsidó Ügynökség, illetve a Tett és Védelem Alapítvány dolgozói azért, hogy kiszűrjék az antiszemita bejegyzéseket. Egy vasárnap átadott irodából végzik majd a munkájukat, ide várják a lakossági bejelentéseket is. A megnyitón azt mondták a zsidó szervezetek képviselői és politikusok, hogy Magyarországon van antiszemitizmus – ezt bizonyítja a nyugati téri hanukija megrongálása is.
Aha. És a magyarellenességet nem bizonyítja a keresztény jelképek folyamatos támadása, rongálása, kigúnyolása, nem ritkán zsidó körök részéről? A heti, havi magyarellenes támadások, gyilkosságok, rablások nem bizonyítják az antimagyarizmust?
A zsidó vallás egyik jelképéről, a hétágú gyertyatartóról szakított le egy táblát valaki a Nyugati téren szombat hajnalban. Ezt egy térfigyelő kamera rögzítette. Egy hanukiját a Deák téren is megrongáltak. Az izraeli külügyminisztérium igazgatója szerint ezek is azt bizonyítják, hogy Magyarországon létezik antiszemitizmus. Gideon Behar erről a zsidó ügynökség irodájának átadóján hazudozott egyoldalúan. A patkány Hírtv erről úgy számol be, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Rongálás: figyelik és kiszűrik majd az antiszemita bejegyzéseket
Egy irodát avattak fel, ami még ugyan üres, de az izraeli Zsidó Ügynökség dolgozói innen figyelik majd például a közösségi oldalakat, hogy ki és melyik IP-címről ír antiszemita bejegyzéseket.
De lesz más feladata is az irodának. A rasszista Tett és Védelem Alapítványt támogatja a magyar kormány is.
Március óta a Tett és Védelem Alapítvány összesen 29 feljelentést tett zsidók elleni uszítás és holokauszttagadás gyanúja miatt. Érdekes, a magyarellenesség nem számít, itt is tetten érhető a faji kettős mérce. Dániel Péter antimagyar uszító ellen ugyanis semmit sem tesznek!
A mocsokügynökség tevékenysége nyilvánvalóan törvénytelen, köszönjük, narancsos birkák, titeket is elvisznek!
magyarhajnal.com hírtv nyomán


Tóth Csaba ·  Top Commenter · Semmi közöd hozzá
Csináljunk mi is egy alapítványt, hisz erre jogunk van, és tettekkel 
bizonyítsuk, hogy a zsidók fajgyűlölők, népirtók, más nemzetek
 jelképeit meggyalázók. Aztán folyamatosan fel lehet jelentgetni őket. 
Kérdésem annyi, hogy bárkinek is mi köze van ahhoz, hogy 
nézegesse a fb oldalamat, és az alapján jelentgessen fel. Az
 európai emberi jog alapján, jogom van véleményt alkotni, nem 
tetszésemet kifejezni, még ha adott esetben sértő is, az általam el 
nem fogadott, nem bizonyított dolgokat kétségbe vonni.És én bizony 
tele vagyok kétségekkel, meg nem győződéssel, mert nem tudok 
hinni 
olyan fajnak akik, a régmúlt esetleges sérelmein sivalkodnak, közben
 pedig gyermekeket, anyákat gyilkolásznak, koncentrációs táborba 
zárva a Palesztin népet, ott éheztetve és folyamatosan terrorizálva az 
ott élőket. Amíg példát nem mutatnak, számomra dolgok meg sem 
történtek, nagy ívben szarok a meghamisított, kikényszerített, hamis
 sérelmeikre. Az én vallásom nem is engedi meg, hogy egy gyilkos
 fajnak még a kérdését is elhiggyem. Uff Én beszéltem, velem a nagy 
Szellemek vannak!!!!!!!!!!




Szondi László ·  Top Commenter
Óriási. Ez itt Izrael? Nem, Magyarország. Annyit zsidózok, amennyi jól
 esik. Legfeljebb lesznek, akik nem szeretnek, és akkor mi van?
 "Megfékezni az anti-szemitizmust". Anti-szemita. Ez már eleve 
baromság, akkor már inkább aszemita vagyok Magyarként. De, most 
hagyjuk ezt a hülyeséget! Ezt úgy kell értelmeznem, hogy 
"zsidóellenes". Hát aki gyakorolja a zsidó vallást, az eleve gójnak néz 
mindenkit, aki nem zsidó. A gójt pedig ezek szarba sem veszik. Hát 
hogyne hánynék tőlük? :O De, oké, akkor mostantól: Zocskos 
midókat 
fogok írni, az jó? ??? Egyébként a zsidók így akarják elérni, hogy ne 
hányjanak tőlük a normális emberek? Ez hogy jött ki nekik? Van egy 
olyan érzésem, hogy aki eddig nem hányt tőlük, most már az is rühelli 
őket. Ezt a többi zsidó megköszönheti Bodnár Dánielnek. Ki is az 
igazi 
zsidóellenes? Vagyis, ki az igazi anti-szemita? :O






A kormány megállapodást kötött a Facebook-oldalunkat letiltató zsidó csalóval - jobbikos oldalakra is vadásznak


Remélhetőleg nemcsak a Kuruc.info profilját, hanem más szélsőjobboldali oldalakat is törölni fognak a Facebookról – nyilatkozta a Népszabadságnak a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke. Bodnár Dániel azt is elmondta, hogy a napokban megállapodást írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral. A kormány korábban kötelezettséget vállalt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri (monitorozza) az antiszemita jelenségeket: a szerződés értelmében ezt a feladatot az alapítvány látja el. Bodnár, aki a magyarok pénzén harcol a magyarok ellen Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezetője tavaly nyáron kezdeményezett találkozót más zsidó szervezetekkel, hogy megvitassák, milyen módon lehet eredményesen fellépni az antiszemitizmus terjedése ellen. A találkozó folytatásaként tavaly év végén megalakult a Tett és Védelem Alapítvány. A kuratóriumban a Mazsihiszt (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) az időközben elnökké választott Heisler András képviseli, a testületben helyet kap például Guba Gergely, a Szim Salom progresszív zsidó közösség vezetője is. A kuratórium elnöke a saját fajtársait is meglopó Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja. "Az antiszemitizmus társadalmi betegség" Gyakran hallani, hogy az antiszemitizmussal szemben elsősorban nem a zsidó szervezeteknek, hanem a többségi társadalomnak kell fellépnie. Bodnár Dániel viszont úgy látja, hogy a zsidó közösségnek is megvan a maga szerepe: „Felelősséget kell vállalnunk a saját ügyeinkért, hogy végre kikerüljünk abból a politikai térből, ahol a jobb- és a baloldal a maga érdekeinek megfelelően egyaránt felhasználja a zsidóságot. Mi azt szeretnénk, ha senki nem játszadozna az úgynevezett zsidó kártyával. Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”. Jobbikosokat jelentgetnek fel Az antiszemitizmus elleni küzdelem olyan ügy, ami közös platformra hozza a legkülönbözőbb felfogású, egymással sokat vitatkozó zsidó vallási és civil szervezeteket. A Tett és Védelem Alapítvány egyszerre tudományos műhely és jogvédő szervezet. Az alapítvány – a kuratóriumi elnök közlése szerint – az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő "szélsőjobboldali politikusok ellen". A feljelentések többségét az ügyészség elutasította. Részben azért, mert – ahogy általában az Alkotmánybíróság egyik állásfoglalására hivatkoznak – ok-okozati összefüggésre lenne szükség az antiszemita kijelentések és fizikai atrocitások között. Másrészt: az ügyészség úgy ítéli meg, hogy az alapítvány közvetlenül nem számít sértettnek, így nincs joga feljelentést tenni. Bodnár Dániel reméli, hogy a nemrég beiktatott törvényi módosításoknak köszönhetően a jogalkalmazás is változik, és szankcionálhatóvá válnak a "gyűlölet-bűncselekmények". A kuratóriumi elnök szerint a Jobbik neonáci eszméket hirdet: Európa nyugati részén nincs rá példa, hogy "ennyire szélsőséges párt tagja legyen a parlamentnek". Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – a közbeszéd minőségének romlását nézve – Bodnár Dániel szerint nincs garancia arra, hogy a "verbális erőszak" előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a "gyűlöletbeszédet". Jobbikos profilokat is töröltetni akarnak Az alapítvány munkatársai nem kizárólag magyar, hanem más nyelvű tartalmakat is vizsgálnak az interneten. Sehol nem találkoztak olyan mértéktelenül áradó "gátlástalan náci szövegekkel", mint a magyar oldalakon. Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. A náci-nyilas szellemiségű Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de – teszi hozzá Bodnár Dániel – a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is. Az esetek egy részében még tart az eljárás. 42,5 milliót kapnak a zsidóbérenc kormánytól A Tett és Védelem Alapítvány a közelmúltban megállapodást írt alá Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy "tudományos igénnyel" vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását. A magyar kormány vállalta, hogy eleget tesz az ajánlásnak, de "érdemben nem történt semmi". A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, és ehhez az idén 42,5 millió forintot bocsát a rendelkezésére. Az összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik. A fenti feladatok elvégzésének teljes költségvetése mintegy 110-120 millió forint. A hiányzó pénzt – mondja Bodnár Dániel – az alapítvány munkájában részt vevő szervezetek befizetéseiből és magánadományokból teremtik elő. (Nol nyomán) Kapcsolódó: - A legerősebb zsidó szervezettel tiltatta le portálunkat a Facebookról a metélt gárda - Saját fajtársait is meglopó szélhámos a portálunkat letiltató zsidógárda-vezető - Egymillióan a Kuruc.infóért - Facebook-oldalt indítottak olvasóink a vélemény szabadságáért 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/115386/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Lázár megtorlást ígér a gyűlölködőknek

Aki gyűlöletet kelt, az arra számíthat, hogy a magyar jogrendszer nem hagyja annyiban a tettét - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal szerdai ülése után újságíróknak.

A tárcavezető értékelése szerint Magyarországon jó jogszabályok vannak a különböző antiszemita jellegű bűncselekmények megakadályozása, megtorlása érdekében. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jog alkalmazásában a rendőrségnek, ügyészségnek még van tennivalója.
Lázár János jó hangulatú, konstruktív értekezletként jellemezte a tanácskozást, amelyen részt vett Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint a Legfőbb Ügyészség, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a jelenlévő igazságügyi vezetők kaptak kritikákat és pozitív kezdeményezéseket is.
Az antiszemita jellegű bűncselekményekről szólva elmondta: ezek száma stagnál, de nem a szám a fontos, hanem az, hogy azok egy közösség nyugalmát képesek veszélyeztetni.
A tárcavezető szavai szerint a Sorsok Házáról nem esett szó, a kormány szándéka továbbra is a konszenzus megteremtése, mert nem lehet a magyarországi zsidóság nélkül létrehozni a múzeumot. Kérdésre beszélt arról is: szeretné, ha Zoltai Gusztáv továbbra is folytatná tanácsadói munkáját. Megjegyezte, hogy mind a párton belülről, mind a külső környezetből érkező kritikákat "érdeklődéssel hallgatja", a miniszteri tanácsadó felkérése azonban személyes döntése volt, amelyet Zoltai Gusztáv több évtizedes vezetői, szervezői tapasztalataival indokolt.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára arról számolt be, hogy a résztvevők az érdekvédelem szélesítésére kérték az igazságügyi minisztert. Egyeztettek arról is, hogy Magyarország 2015. márciusa és 2016. márciusa között a Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság soros elnökségét látja el, amelyet a résztvevők bevonásával szeretnének megvalósítani.
A helyettes államtitkár ismertette, hogy a kormány kiemelten kíván foglalkozni a temetők kérdésével, s nemcsak örökségvédelmi szempontból tekint a feladatra, hanem például az iskolai közösségi szolgálatot is bevonnák, hogy célzottan lehessen megismertetni a fiatalokat a helytörténeti vonatkozásokkal. Az erre szánt források nagysága milliárdos lehet - fűzte hozzá.
Latorcai Csaba arról is beszámolt, hogy a kormány döntött a politikai üldözöttek nyugdíjszerű ellátásának növeléséről, ez idén november 1-ig visszamenőlegesen 9,9 százalékos, január 1-jétől pedig 2,4 százalékos emelés. A kormány elhatározta, hogy az érintettek támogatásának meg kell haladnia az átlagnyugdíjat, s ezt a következő évek nyugdíjpolitikájában érvényesíteni kell - hangoztatta a helyettes államtitkár.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a tanácskozás után azt nyilatkozta: a gyakorlatban tapasztalnak visszásságokat, az antiszemitizmussal kapcsolatos feljelentések után megakadnak az ügyek, de ennek vizsgálatára ígéretet kaptak. A Sorsok Házát firtató kérdésre azt mondta: bízik a megállapodásban, s azt érzékeli, hogy mind a kormány, mind a zsidóság nyugvó pontra szeretné helyezni az ügyet.
A Mazsihisz költségvetéséről szólva pedig azt emelte ki: megerősítést kaptak, hogy lesz lehetőség zsinagógák felújítására. Az előkészítés folyamatban van, jövőre három zsinagóga felújításával számolnak - tette hozzá.


No akkor egy jó pár gyülölködő zsidót ki kéne tiltani e goj országból , és midjárt szebb volna itt az élet talán még a nemzeti vagyonunk is előkerülne. Az elkócsavetélt holmikról már nem is akarok szólni, hisz sok itt a Rogán féle féreg van min csámcsogni, hisz ők is csak a kifizetés helyét és módját változtatták meg a rablás elbagatelizálása véget , úgy mégsem rabolhatják le az országot , hogy a népet a falhoz állítják , és golyószóróval meghintik őket mit az ÁVH – s időkben bele sem darálhatják őket a Dunába Rákosi módszerrel , de ha azt mondom , hogy a Bodnár a Rákosi zabi gyereke , és a nagy előd nyomdokait követi, hát nem járnák túé messze az igazságtól , mert az ÁVH – t most zsidó gárdának hívják , és a felfegyverzett alakulatok ott lapulnak a zsidó vállalkozások biztonsági szolgálataiban több mint százezer főre rúg a számuk a magyar gládio egységeket ide toborozzák, és innen kapják majd a púcskisérletre a parancsot, a pénzt az ellopott goj vagyonokból keletkezett , mit megfejeltek a nemzetközi zsidó szervezetek , de azok is ilyen összezsarolt értékek amit a hatalmuk kiterjesztésére szántak , és a kis metszettek e pénzeken tanulják meg a fortéjokat , hogy hogyan kell kifosztani a goj társadalmat






Május elsejei hatállyal Köves Slomót nevezte ki a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus tábori főrabbijává Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Május elsejei hatállyal Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus tábori főrabbijává. Az erről szóló dokumentumot május 2-án adta át a rabbinak a miniszter.
Hende Csaba nagy reményeket fűz az együttműködéshez, mint elmondta, Köves Slomót egy rendkívül elkötelezett, nemes gondolkodású hazafinak ismerte meg. A rabbi nagy megtiszteltetésnek nevezte a megbízatását, és hangsúlyozta, hogy mindig azon lesz, hogy Magyarországot és a Magyar Honvédséget szolgálja.
 
Egyik zsidó a másikat megajándékozta egy nyugdíjas állással .
Így nem is fogyunk ki a zsidókból sohasem , és legalább a szervkereskedelmet katkatóan tudják írányitani.
Mert ugye nem gondolják , hogy a magyar honvédség csak zsidókból áll . A miniszter a rabbi , és a törzskar megmaradt része , ja hogy a magyarokat kiszórták így maradt a zsidóság , jobban tudnak lopni , és egy összetartó csapat lesz ez a zsidó gárda. És olyan nem lesz hogy ők ne támadjanak meg bárkit is aki a zsidó ellebeséggel megvádolnak .
De jó kezekben van az ország itt a magyar érdek az utolsó szempont nem is lesz hazánk hamarosan , ezt is eladják . A goj az meg állat és az állatnak ,nem haza hanem ól kell , magyarra lefordítva koncentrációs tábor, és ők ennek őrzésében nagyon jók . Hisz valamikor ők gulág táborőrzők voltak , és úgy rajzottak ki európára, hogy a népirtásuk felülmulta a háborús sebeket . Mert voltak ők Lenin fiuk , komiszárok ÁVH- sok börtönőrök , ahol le tudtűk lejmolni a gojokat, és így jutottak feljebb , és feljebb a ranglétrán , elfoglalva az igazságügyet , a politikai pártokat , és a gazdasági élet kulcspozicióit , ma már fingabi sem tudunk a zsidók beleegyezése mélkül , de ezeket az egyezségeket csak valamilyen kárpótlással tudjuk kiküszöbölni , hát így van az hogy már alig van valamink ebből a gazdag országból ami még a moienk, a zsidó elvitte kárpótlásként , és a nyakunkra telepedet . Be kéne mennünk a mocsárba, és megmerítkezve a pocsojában a nyakunkból a terhet ott ledobhatnánk , és nem biztos , hogya fétgek kiusznának , hisz az elrabolt aranyaink lehuznák őket a mélybe .







 
Felgyorsult a zsidó betelepítés hazánkba

2014.02.16 14:39


Valószínűleg a közelgő választások is indokolják a nagyszámú zsidó beözönlését Magyarországra. Az inváziós művelet már jónéhány éve folyik, ennek keretében lakóparkok, irodaházak épültek kizárólagosan zsidók számára. Fővárosunkat pedig egyértelműen megszállt várossá nyilváníthatjuk. A totális megszállás megkezdődött. A tavaszi választásokon nagy hangsúly van, a betelepülők is tudják ezt. Ők már nem akarnak akadályt, minden út szabad legyen számukra. Mint nem is oly régen Munkács, Beregszász vagy Ungvár, mind-mind áldozatul esett a bélpoklos horda inváziójának. A jelek is hasonlóak, mint akkor. Az, hogy nem mindenki ismeri fel őket, megint egy másik dolog.

Javasoljuk ezen videó megtekintését: http://www.youtube.com/watch?v=LP7pHzJCnGg

Dunai István

http://www.hidfo.net/2014/02/16/felgyorsult-zsido-betelepites-hazankba







 
Cigányok tomboltak a gyáli piacon

2014.02.16 13:34


Hét ember került kórházba vasárnap délelőtt a gyáli piacról. -jelentik a hírügynökségek. Természetesen ismét cigányokról van szó. Népes család ugrott egymásnak, az eredmény pedig néhány szúrt sérülés. Pintér uralkodása alatt jócskán megszaporodtak az erőszakos események, pedig ígéretet tett a bűn felszámolására. Ez a gyáli eset is ékes bizonyítéka annak, hogy a kemény kéz politikája az egyetlen járható út. A humánus ítéletek és szanatórium hatású börtönviszonyok nem hatnak visszatartó erővel. A demokrácia züllöttsége nem hogy megtorpantja, hanem még ösztönzi a bűnöző egyedeket. Olyan kormány kell, ami végérvényesen megszünteti a jelenlegi, tarthatatlan állapotokat. A Fidesz kormány erre képtelen. Nem akarunk a bűnözés szeméttelepén gyereket nevelni és nem vagyunk hajlandóak a börtönökben hizlalni a cigányokat.

Dunai István

http://www.hidfo.net/2014/02/16/ciganyok-tomboltak-gyali-piacon


A rezsikkentés mértéke lehetett a vita tárgya ...
Összeverekednek a felzárkózni vágyó mások, majd mi fizetjük a kórházi ellátásukat. Elég volt!

száradjon le a keze a mentősnek aki kimegy,és rohan ezekért...Fontos volna hogy aki kihívja mentőket rögzítse a tényt emberek vagy előemberek bunyóznak...utóbbi esetben a primitív népfajhoz jobban illő antirasszista csacsikordé menne a helyszínre...:)





 
Megszereztük: Orbán Viktor HÉV-értékelő beszéde

2014. február 16., vasárnap

Drága barátaim, bérlettulajdonosok, ellenőrök, magyarok, a beléptetőkapukon innen és túl! Lássuk, milyen HÉV-et is hagyunk hátra, és milyen HÉV áll előttünk!

hevertekelo.jpg

Zöld - mondhatja bárki egyszeri szemlélő. De mindez csak első látszatra igaz. Zöld. De tudjuk, drága barátaim, a zöld a kishitűség lilája, amit csak a bizalom kékje festhet narancssárgára. Mert ez a zöld, a mi zöldünk, a magyar emberek zöldje. Ez a HÉV a mi HÉV-ünk, a magyar emberek HÉV-je. S bár egy a HÉV, mégis több. Valakinek 5-ös, valakinek Soroksárra megy, de az Örs vezér térieknek inkább 8-as, vagy 9-es.

Ez a HÉV, a maga koszával, késésével, mégis a miénk: mindannyiunk kosza, és mindannyiunk késése ivódott műbőr kárpitjának szakadtságaiba. Volt úgy, hogy a HÉV nem lesz a miénk, és ezt is megszerzik maguknak a bankokkal karöltve a rezsiemelő hazaárulók. Volt úgy, hogy a HÉV a miénk lesz, de nyáron is bekapcsolják benne a fűtést, hogy ne akarjuk használni. És van a Most, amikor a HÉV jön, mert jönnie kell. Jön, mert a magyar nép akarata hajtja a felsővezetékben az elektronokat, mint az egyszeri bojtár hazafele a juhokat, akit megkérdez egy városi ember kiszállva a Mercedeszéből: hát te meg mi a kurva anyádért nem viselsz láthatósági mellényt, baszom a szádat? De félre a tréfával! A HÉV persze még nem tökéletes. De négy év alatt nem lehet mindent kijavítani. És a jó gazda, nem is négy években gondolkodik, hiszen négy év alatt a jószág még csak éppen megellik, de barommá csak tizenéves távlatban válik. És mi barátaim, mi nem ilyen gazdák vagyunk, és Önök nem ilyen jószág.

Nekünk a HÉV nem egy projekt, nem egy kerekeken zötyögő doboz, ami elvisz Á-ból, B-be, hanem egy érzés, ami elvisz az Álomból a Békességbe. A HÉV az, ami miatt mindenki minket irigylel, magyarokat, ami miatt még Kína is tág szemmel tekint ránk. Nemrég jártam éppen pekingi barátainknál, ahol az egyik vezető azt mondja nekem: "Viktor, I HÉV an idea", mire mondom neki "OK, but please, beHÉV well!" És ezen együtt nevettünk, mintha nem lenne holnap. De van holnap, drága barátaim. Van holnap, s a holnapnak HÉV a lelke, sín az ere, talpfa az igazsága és áram a hite. De ehhez az is kell, hogy a magyar nép még egyszer összefogjon, megvegye gyűjtőjegyét vagy négyéves bérletét a 14-es HÉV-re. Ez lesz az a HÉV, ami elvisz minket a rezsinövelő, bankárkiszolgáló, nemzetgyomorító kiszolgáltatottságból az atomtisztaságú jövőbe, ahol néha még a röghözkötöttség gravitációja is kikapcsolható néha-néha.

Hajrá Magyarország, hajrá pályafelújítási munkák!

http://hircsarda.blog.hu/2014/02/16/megszereztuk_orban_viktor_hev-ertekelo_beszed e








  2014-02-16 21:07:57, vasárnap


Újabb zsidó szervezet hiszi azt, hogy ő parancsol az országnak
2014. február 16. 12:23
Kincses Albin - Hunhír.info

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) felfüggeszti a holokauszt emlékév megszervezésére kapott támogatásai felhasználását, amíg a kormány nem ad kérdéseire "megbékélést szolgáló, a zsidóság egyetértését elnyerő választ"- harsogta a zsidó kultúrpáholy. A magyar zsidóság békéjének a legnagyobb ellenségei azok a zsidó uszítók, akik direkt ássák a társadalmi árkot, és azt közvetítik a többség számára, hogy Magyarországon csak az történhet, amit ők akarnak.

Közleményükben elfogadhatatlannak nevezik azokat a "fejleményeket, döntéseket, kormányzati terveket, amelyek nem csak a zsidó közösség érzéseit sértik, hanem minden olyan magyar állampolgárét, aki a múltról felelősen gondolkodó többséghez tartozik és békében szeretne élni bármilyen kisebbséghez tartozó honfitársával".
A Mazsike ilyennek nevezte a Szabadság téren a német bevonulásra emlékező emlékmű állításának tervét "kétes értelmű szimbólumokkal, a magyar államnak a holokausztért viselt felelősségének relativizálását célozva", valamint azt is, hogy a Józsefvárosi pályaudvar helyén olyan holokauszt emlékhely és oktatási központ készül, amihez "egyetlen zsidó szervezet véleményét, észrevételét sem vették figyelembe".
Emellett az egyesület nem tudja elfogadni, hogy Szakály Sándor történész "a történelmi tényeket és a mai hivatalos álláspontot is semmibe vevő, hazug történelmi állítással próbálja menteni a magyar állam felelősségét a Kamenyec-Podolszkijba deportáltak elpusztításában".
A Mazsike úgy véli: a holokauszt emlékév általuk kezdeményezett, elindított programjainak célja a közös nemzeti emlékezet erősítése, a múlttal való felelős szembenézés, a magyar zsidóság békéjének megteremtése. Éppen ezért a jelenlegi helyzetben az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy ameddig a kormányzat részéről a fenti kérdésekben a megbékélést szolgáló, a zsidóság egyetértését elnyerő válasz nem születik, addig az elnyert támogatást nem használják fel, ugyanakkor jelentős erőfeszítéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy az általuk elindított programokat mindenképpen megvalósítsák.

mti

A magyar zsidóság békéjének a legnagyobb ellenségei azok a zsidó uszítók, akik direkt ássák a társadalmi árkot, és azt közvetítik a többség számára, hogy Magyarországon az történik, amit ők akarnak. Nem konszenzus, á, dehogy! parancsok! Na, ez növeli az antiszemitizmust, nem az emlékmű... Amikor kötelezővé akarják tenni a saját történelemszemléletüket, akkor ne gágogjanak egyetértésről, és főleg ne a múlttal való szembenézésről... Rákosi Roth és zsidóinak többéves terrordiktatúrája, a zsidó ávósok által elkövetett borzalmak, a Patkányköztársaság és sorolhatnánk mindez kifelejtődik... Éppen úgy, mit az a TÉNY, hogy Magyarország a háború idején éveken keresztül az európai zsidók MENEDÉKHELYE volt... Miért is él Csonka-Magyarországon Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége? Biztosan azért, mert a gaz magyarok mind egy szálig kiirtották őket...

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=72704









Egy eltitkolt szerződés



2004 áprilisában Magyarországon járt az izraeli államfő. Látogatását a Dohány utcai zsinagóga kerítésén (Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapozójával együtt) egy márványtábla örökíti meg. Az ok látszólag egy szokványos, baráti (?) látogatás volt. Ehhez képest zárt körben olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai (magyar részről) külön-külön is hazaárulással érnek fel. Ezen nemcsak a balliberális pártelit képviseltette magát, de jelen voltak az akkori (magyarországi) parlamenti pártok, a magyar kormány tagjai és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
Ezen alkalomból Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott a megállapodást aláírók részére. Az egyezmény részben az Európai Unió-Izrael akcióterv alapján került megfogalmazásra, és hamarosan, 2004. május 1-én, Magyarország uniós csatlakozásával életbe is lépett. A szerződő felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikáltak egy, az európai uniós országokban sem kellően ismertetett kerettervet. A dokumentum aláírásán részt vettek: Mose Kacav - Izrael államfője, Mádl Ferenc - Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök,Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), Orbán ViktorÁder János és Pokorni Zoltán (Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.


A dokumentum az alábbiakról szólt:

  • 1. Magyarország befogadó cél-ország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100000 izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. (Megjegyzés: ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006-ban)
  • 2. Az izraeli áruk európai terjesztése.
  • 3. Az izraeli vállalkozások (magyar) állami pénzen való támogatása.
  • 4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
  • 5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
  • 6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. (Értsd: a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.)
  • 7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon.
  • 8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen, a Berlini Deklaráció értelmében.
A fenti pontokat 2006-ban nyilvánosságra hozó internetes hírportál közlése szerint az információ nem feltétlenül teljes. Az anyagot hivatalosan megkapta a Magyar Távirati Iroda elnöke, aki a pontokat nem cáfolta, illetve kitért a válaszadás és a nyilvánosságra hozatal elől. Az ügy azért kiemelten fontos, mert megerősíti azt a tényt, hogy a demokráciát hirdető társadalom tagjait olyan politika készteti vallomástételre (pl. az utóbbi 16 év népszavazásaival), ami mellőzi a demokrácia alapértékeit - a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot és kötelességet. A fenti adatok ismerete vagy annak hiánya pedig közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeli politikai mozgásterét. A zsidó nem szent, csak sérthetetlen. A XXI. század világszerte a zsidó prüdéria kora. Ennek fokozatai országonként változóak, és fordítottan arányosak a zsidó érdekérvényesítés fokával. Ahol leginkább tolakodó a zsidóság, ott illik legkevésbé nevén nevezni.
Magyarországon égbekiáltó ellentmondás: 2004 áprilisában (eltitkolt) háttér-megállapodás köttetett 500000 zsidó magyarországi befogadásáról, és (nyilvános) népszavazás során megtörtént több millió határon túli magyar nemzettestvér kettős állampolgárságának megtagadása.


Ez nem vicc, hanem véresen komoly

A fenti hírforrás szerint Magyarország zsidó(bérenc) politikai elitje - korcs megélhetési jobboldali parlamenti ellenzékét is beleértve - gyalázatos hazaárulást követ el: egyezményeket köt Izraellel sok százezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről a zsidó állam létének veszélybe kerülése esetére, állampolgári jogokat adva nekik!!!!
Ezen felül az egyezmény a cikk szerint további elképesztő engedményeket és kedvezményeket tesz Izrael államnak számos területen, gyakorlatilag felajánljuk benne országunkat egy idegen népnek és érdekkörnek. A szégyenteljes megállapodás pontja ráadásul teljesen egyoldalúak, kizárólag Izrael érdekeit szolgálják, nekünk ők nem kínálnak mindazokért "cserébe" semmit, pusztán szívességből vállalunk mindent. Amolyan diktátumféle az egész, mintha valami háború utáni békeszerződés lenne, amit a győztesek erőszakkal aláíratnak a vesztesekkel. Engem a cikk egy korábbi elképzelésemben erősített meg, miszerint minden cionista aktivitás, ami hazánkban történik, egy távolról szervezett és jól összehangolt akció része, melynek célja Magyarországon sokkal több lehet, mint amit mi a részcselekmények külön-külön történő elemzése alapján sejtenénk.

Cigánybűnözés és társai

Azok a tevékenységek, amikről ti és a hasonló oldalak általában irkálni szoktatok, pl. a cigánybűnözés elősegítése, a nemzet szándékos elhülyítése, elkorcsosítása és lassú elfogyasztása, a hosszú távú és megoldhatatlan társadalmi és gazdasági problémák szándékos előidézése és gerjesztése, a politika, a média és a hatóságok zsidók általi gátlástalan belső terrorizálása és elfoglalása, a cionizmus ellen fellépő állampolgárok megfélemlítése stb., ugyanis szerintem Magyarországon nem csupán annak a végcélnak a megvalósítását szolgálják, amit derék zsidóink a világ más szegleteiben hajkurásznak: azt, hogy TE dolgozz RÁJUK, hogy NEKIK jó legyen. Nálunk valami egész másról, egy egészen kétségbeejtő dologról is szó lehet. S bár ti ezekről a részjelenségekről annak rendje és módja szerint jól beszámoltok, azoknak igazi célját és következményeit nem igazán elemzitek ebből a szempontból, ennél fogva sokan alábecsülik a helyzet súlyosságát (talán még ti is).

Magyarország elfoglalása

Szerintem minálunk az elsődleges végcél Magyarország szervezett és lassú belső elfoglalása lehet néhány évtized vagy évszázad alatt, és egy új zsidó állam létrehozása területünkön akár a magyar nép saját hazájában való elnyomásával, terrorizálásával, kifosztásával, netán rabszolgasorba taszításával és még ki tudja mivel, a palesztinok azt hiszem, tudnának erről mesélni? Könnyen lehet, hogy ez a vélemény elsőre skizofrén agyrohamnak tűnik, ám ha észérvekkel, logikusan végiggondolunk mindent, szerintem mégiscsak elkezdhetünk aggódni egy kicsit.
Mert: Minden objektíven és józanul gondolkodó, tájékozott ember számára egyértelmű ugyanis, hogy Izraelnek, a Közel-Kelet kegyetlen, fajgyűlölő szakadárállamának vége. Előbb-utóbb atomháború pusztítja el, mert egész egyszerűen nem történhet másképp. Csak az időpont kérdéses, hogy a zsidók és a cionista Nyugat által megnyomorított arab népek végső elkeseredésükben és dühükben, vallásos áhítatuktól fűtve mikor szánják rá magukat a végső ítéletre. Ha ugyanis a bombáik meglesznek - mindenképp meglesznek -, a helyzetet ismerve teljességgel lehetetlen, hogy csak üljenek rajtuk, és ne használják azokat az idők végeztéig. És tekintve, hogy Izrael egy 20-30000 km2-es ország, fegyver-arzenál ide vagy oda, nagy részét azonnal le fogják gyalulni a föld felszínéről. Csak az időpont kérdéses, lehet, hogy ez már nincs is túl messze, azt hiszem, a cionista világ kétségbeesett jajveszékelése és Iránozása! önmagáért beszél...

Fanatikus, rasszista hódítók

Ugye nem nehéz elképzelni, hogy mi fog történni akkor, ha egy félig elpusztított, megalázott, hazájától megfosztott és feldühített, szélsőségesen agresszív és gátlástalan, önimádó és más népeket terrorizáló vallási fanatikus népcsoport (legalább) félmilliónyiad- magával betelepül egy olyan országba, ahol mindössze tízmillióan laknak, ahol a nemzeti tudat és az összetartás (sajnos) oly kétségbeejtően gyenge, hogy eddig is a cionizmus egyik legkönnyebb prédájának bizonyult, és bizonyul most is, továbbá ahol a bentlakók birkaságának köszönhetően előfutáraik már eddig is kivételes hatalmi pozíciókat, gazdasági kulturális, politikai és hatósági befolyást szereztek, megágyazva ezzel akár az elképzelhető leghatalmasabb nemzetárulásnak is?
Ugye nem nehéz elképzelni, mi történik a paradicsommal, ha földjén a gaz jó táptalajra lel?... Én megmondom, szerintem mi fog történni ekkor: a "szegény üldözött" zsidó nép szép lassan jogot fog formálni országunk területére, ahogy mindenre jogot formál jogtalanul, amire kedve tartja -, és ezzel megkezdődhet a magyar nép reménytelen küzdelme, haláltusája önnön létéért, melynek végső eltiprásával majdan hivatalosan is megalakulhat Magyarország helyén a második zsidóország, mi pedig (majdnem palesztin mintára) szép lassan elnyomott földönfutókká lehetünk saját egykori országunkban. Ha hagyjuk őket betelepülni, előbb-utóbb mindenképp végünk!

Fokozatosság, szalámi taktika

Minden fokozatosan történne sok-sok év leforgása alatt. Nem kell majd sietniük, az idő nekik fog dolgozni, ők ráérnek, és sajnos velünk szemben ők vallási fanatizmusuk miatt többségükben képesek hosszú távon, akár emberöltőkben is szervezetten gondolkodni, míg mi többségünkben nem. És megjegyzem, míg zsidóék úgy szaporodnak, mint a nyulak (5-6 gyerek simán), addig a mi cionista kormányunk részben szándékosan olyan helyzetet teremt, hogy az átlag magyarok ne tudjanak/merjenek/akarjanak sok gyereket vállalni. Egy ilyen 'betelepítés' (országfoglalás) után jó néhány generáció, és elmegy a hajó (alólunk). Nem véletlen, hogy kiszúrtak maguknak minket, mint "jó táptalajt".


S hogy miért épp Magyarországon kellene új államot alapítaniuk?

Számos indokot lehetne felsorolni, talán megérne egy külön elemzést is, ám a lényeg, hogy minden szempontot mérlegelve messze itt lenne a legkönnyebb dolguk, és itt lenne a lehető legkényelmesebb jövőjük is, a mi kárunkra persze. De hát ez a hozzáállás náluk már a lehető legtermészetesebb!
És persze ez esetben a többi befogadó ország (is) igyekezne megszabadulni a betelepülőktől, és a miattuk okozott potenciális lázadások, forradalmak lehetőségétől, ezért partnerek lesznek az új zsidó állam létrehozásában (valahol máshol...), mert ez esetben a betelepülő zsidók jó része elvándorol oda (a Nyugat ezt akarta a II. vh. után is). Na és melyik ország lesz a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb (és egyben a legnagyobb marha, amelyikkel mindent le lehet nyeletni) a jelentős befogadó államok közül?...

A cionista média kábítása

Persze ha tényleg betelepítik majd őket "államuk" pusztulásakor, a cionista médiából folyamatosan ömlik majd a kábítás: "nekünk óriási adósságunk van feléjük a II. világháború kapcsán (gyalázatos hazugság, nekik van óriási adósságuk felénk mindkét világháború, a két véres szélsőbal-diktatúra és Trianon kapcsán!), föllendítik a gazdaságunkat, kifizetik államadósságunkat, támogatásokat kapunk az egész világból, az USA elnöke is lelkesen bólogatva biztatgat minket, az egész világ előtt óriásit nőhet a tekintélyünk, nem is lesz ez olyan rossz, így lesz jó mindenkinek, ők tényleg nagyon jó és hálás emberek, nekünk is jól jönne a nagylelkűség ilyen helyzetben". (Fúj!)
Az igazság azonban az, hogy el akarják majd rabolni tőlünk a saját országunkat, ezért folynak az előkészületek jelenleg is. A politikai árokásás, a parlamenti pártok látszatellenségeskedése is részben azt a célt szolgálják, hogy az emberek ne lássanak túl a felszínen, ragadjanak bele a pártoskodásba, utálják egymást, így aztán ha eljön az idő, összetartás és együtt gondolkodás hiányában képtelenek lesznek majd egységesen fellépni a nemzet érdekében. Lehet, hogy a betelepülők még elnézőek lesznek velünk szemben, amiért útjukban merünk lenni nekik a saját hazánkban, de ismerve őket, a következőg enerációjuk, aki már itt születik, aligha lesz az.

Izraeli megfélemlítés és eltaposás

Fokozatosan kisajátítanak majd maguknak mindent, aki ellenáll, azt jó izraeli módra megfélemlítik, és eltapossák. Ennek első jeleivel szembesülhettünk 2006. okt. 23-24-én, amikor is a vérengző rendőrhorda tagjai közt a tüntetők közül többen héberül beszélő izraeli rendfenntartókat véltek látni-hallani, teljesen véletlenül azonosító szám nélkül, ugyebár? Hogy ki hívta őket ide? Azt hiszem, nem magyarok?
Lám, a kép kezd összeállni. Persze nem muszáj nagylelkűnek lenni, lehet majd tiltakozni is, de akkor persze megfélemlítési célból ugye számítani kell csontok összetörésére, szemgolyók célzott lövéssel való szándékos kilövésére, utcára vonulók több éves bebörtönzésére, néhány perces koncepciós tárgyalások során hamis rendőri tanúvallomások alapján meghozott ítéletekre stb.
Tudhattátok volna, mi vár rátok, ha a mi érdekeinkkel szembefordultok, 2006-ban (vagy inkább -tól?) már megmutattuk (izraeli testvéreink tettleges segítségével), akkor minek kell tiltakozni régi-új gazdáitok jövetele ellen?! Mi?! Úgy kell nektek! Patkányok!
A többség biztosan értetlenül és viszolyogva olvasná e sorokat, mert a cionizmus által fertőzött, a valóság szöges ellentétét terjesztő média és oktatás hatékonysága miatt semmit sem tud Izraelről és az igazi cionizmusról, amely agresszív vallási parancsaitól (Talmud) fűtve kóros felsőbbrendűség-komplexusból táplálkozik, és gondolkodás nélkül, gátlástalanul gyilkol, terrorizál, dönt nyomorba, és mindenekelőtt néz le népeket szerte a világban most is - ha akár csak pillanatnyi érdeke is kívánja így -, mint ahogy tette ezt az egész XX. sz. során világháborúktól, diktatúráktól kezdve, szerte a világban gerjesztett háborúkon át, egészen az útban levő politikai vezetők agyvérzésnek vagy szívrohamnak álcázott meggyilkolásáig (bár ez utóbbi esetében a judeonácik még saját fajtájukkal sem tesznek kivételt, igazi kis kannibálok!).


Ők az igazi fajgyűlölők!!

Mindez (egyelőre) nevetségesen bizarrnak, sőt idegbajosnak hangozhat, de gondoljunk csak bele: a palesztinok sem hitték el, hogy csak úgy el lehet foglalni az országukat belülről. Pedig el lehetett, csak kellő elvetemültség és gátlástalanság kellett hozzá. Mire a palesztinok feleszméltek, már a torkukon volt a kés. Lehet, hogy mi még ekkor sem leszünk képesek feleszmélni?
A II. világháború után Palesztinába ömlő zsidók temérdek összeherdált pénzükből, a cionista tőkéből felvásároltak annyi ingatlant és földet, amennyit csak lehetett, hogy legelőször is biztosítsák számottevő fizikai jelenlétüket, hisz ez volt az alapja, hogy magukénak követelhessenek mindent.
Törvényen kívüli fegyveres egységeket alakítottak, borzalmas, gyakran teljességgel beteges terrorcselekményeket és igazi tömeggyilkosságokat hajtottak végre a palesztinok ellen, hogy megfélemlítsék, és elűzzék őket saját országukból, de legalábbis a betelepülési gócpontokról, hogy így külön településekre szigetelhessék el őket; no meg az angolok ellen is, hogy húzzanak el, ne szóljanak bele a csetepatéba.
Ezek után a nemzetközi szervezetekben és az USA irányításában hasonlóan gátlástalan eszközökkel megszerzett pozícióikat arra használták, hogy belülről terrorizálva és fokozatosan elfoglalva e rendszereket elérjék, hogy azok áldásukat adják a zsidó terrorra (ez mindmáig így történik, és nem csak a Közel-Keletre értendő!) és a zsidó állam minden jogalap nélküli és minden elképzelhető észérvnek ellentmondó megalakulására Palesztina területén!

Zsarolók

De ez nem volt elég, a Nyugat fegyvereit, hadi és politikai támogatását is kizsarolták, hogy az ellenük saját területükért harcoló arab népeket visszaverhessék és megfélemlíthessék. Akkor az ENSZ simán hozzájárult a zsidó állam megalapításához, azonban csak egy új (kisebb) palesztin állam megalapítása mellett. Milyen érdekes! A palesztin állam azóta sem alakult meg (biztos a palesztinok nem is akarták?), viszont a palesztinoknak jutott helyette mészárlás, elnyomás, elkülönítés, nyomor és tengernyi megaláztatás - a saját szülőföldjükön. Szerintem senki ne csodálkozzon, hogy könnyű öngyilkos merénylőket találni arrafelé? És hogy miért nem alakulhat meg a palesztin állam, mely feltétele volt a zsidó állam létrejöttének? Nézzünk csak körül egy pillanatra az ENSZ és a Fehér Ház padsoraiban, illetve az ott ülők politikai karrierjét támogatók (egyben fenyegetők) háza táján! Csak nem?? De bizony!!
Ugye érezhető, milyen remek hatást gyakorolhatna hazánk jövőjére sok százezer hontalanná vált izraeli zsidó betelepítése és magyar állampolgárrá avanzsálása? Arról meg már nem is beszélek, hogy ha tényleg zsidó központtá válnánk, vajon mely ország válna idővel az elsődleges új célpontjává egy, az arab és a cionista keresztény világ között kibontakozó gigantikus háborúban az Izraelt elpusztító, netán ellen- (vagy elő-?)csapásként szintén a pokol tüzével leforrázott, megvadult és megállíthatatlan iszlám népeknek...
Még egyszer hangsúlyozom, józan ésszel könnyen belátható, hogy a Közel-Keleten hatalmas nukleáris konfliktus van készülődőben, melyet Izrael semmiképp sem tud sem elkerülni, sem túlélni, legfeljebb pusztulását késleltetheti, vagy elérheti azt, hogy (viszont-)támadói (vagy egy részük) is ugyanúgy eltűnjenek a térképek lapjairól. Megmondom őszintén, én ("és most mélységesen rasszista vagyok ugyebár") a magam részéről inkább nemet mondanék minderre... Ja, hogy valahova mégiscsak kell majd menniük? Nos, mindenki egye meg a maga főztjét... Esetleg a Vörös-tenger?... (Mert ugye, aki a "jég hátán is megél"!...)

Hivatkozási alap

Amire rá akarok mutatni: Egy nemzetközi megállapodás, főleg vészhelyzetben igen komoly hivatkozási alapul szolgálhat egy olyan agresszív és könyörtelen érdekérvényesítő, jól szervezett teljhatalmú internacionális maffia számára, mint a cionizmus! Erre hivatkozva szükség esetén akár nyílt agresszió árán is hajlamos lesz véghez vinni az akaratát, pláne, ha saját létéről vagy az eszmét életre hívó és képviselő nép túléléséről és biztonságáról van szó. (Nem mintha félnie kellene attól, hogy Magyarországon a hatalom nem szolgálja ki...)
Ezért a nemet most kell kimondanunk, és demonstrálnunk, de mindenekelőtt határozottan rá kell mutatnunk a betelepítési törekvésekre és a betelepítési egyezmény meglétére (amennyiben tényleg létezik)! Nincs idő sokat sz*rakodni, a széles nyilvánosságot még most kell különböző eszközökkel tájékoztatni mindarról, ami készülődik, és amiből még a nagypofájú Fidesz sem akart (vagy mert) szokásos sunyi hecceléses módszereivel politikai előnyt kovácsolni (azt hiszem, ez igazán elárul valamit az ügy komolyságáról?).
Sőt, szerintem lehetőség szerint politikai üggyé (botránnyá) és kampánytémává kell tenni, valamint népszavazást kell kezdeményezni néhány megállapodással összefüggésben levő kérdésről, sarokba szorítva és színvallásra kényszerítve ezzel a cinkos hallgatásba burkolózó parlamenti pártokat és médiát!
Komolyan kell venni ezt a fenyegetést, mert viharban már késő elkezdeni menteni értékeinket. És a vihar bizony nagyon gyorsan és váratlanul szokott jönni...Nem tudom, őrültnek tartotok-e, de én mindezt teljesen komolyan gondolom.


 
Bodnár, aki a magyarok pénzén harcol a magyarok ellen
A Rákosi perepucs már lopni , és rabolni nagyon jól tud , majd megtanul gyorsan ölni is , és így nem lóg már ki a rablógyilkosok soraiból .






Zsidók is szolgáltak Hitler hadseregében 

2007. november 5. 12:00 mult-kor.hu 
Mintegy 150 ezer zsidó származású katona - köztük az egykori német kancellár, Helmut Schmidt - szolgált Hitler hadseregében a második világháború alatt. 
 
"Az ideális német katona" - a szőke, kékszemű és félzsidó Werner Goldberget a náci propaganda címlapokon mutogatta

A holokauszt a hetvenes évek óta a legfrissebb és leggazdagabb irodalommal rendelkező történelmi események közé tartozik, s mégis számos részletkérdése máig tisztázatlan. A Hitler oldalán harcoló több tízezer zsidó férfi sorsa korábban kevésbé ismert ténye a második világháború eseményeinek. Az amerikai történész, Bryan Rigg "Hitler's Jewish Soldiers" (Hitler zsidó katonái) című 437 oldalas könyvében több, mint 400 egykori katonával készített interjút, hogy megértse, mi motiválta ezeket az embereket az elnyomás és a megaláztatások idején arra, hogy a Wehrmacht oldalán harcoljanak. A szerző azt az extrém helyzetet tárja fel, amelybe a diktatúra az érintetteket belekényszerítette - írta a Stern című német lap. 
Az 1935 szeptemberében hozott nürnbergi törvények megfosztották a zsidó embereket minden joguktól, keveréknek, korcsnak (Mischlinge) nevezték őket, és kizárták őket a társadalomból. "Szégyenérzetük, kisebbrendűségi érzésük és önutálatuk elsősorban abból fakadt, hogy a nácik zsidónak nevezték őket. Ezek az emberek nem tekintették magukra csoportként, míg Hitler azzá nem tette őket" - írta Rigg. 
Egyáltalán nem volt egyedi eset, hogy a férfiak a fronton harcoltak, családtagjaikat pedig közben meggyilkolták. Ezek a férfiak a német társadalomban nőttek fel, és természetes volt számukra, hogy németként részt vegyenek a harcokban. Nem ritkán még elszántabbak is voltak, mint a többiek, mert azt remélték, hogy ezáltal ismét a társadalom tagjaivá válhatnak. 
"A legtöbben lelkes németek voltak" - állítja a történész. Az interjúkban néhányan nácinak vallották magukat, voltak, akiket Hitler árjának nyilvánított, néhányan pedig családi hagyományt folytattak, amikor katonának álltak. Ilyen volt Erhard Milch vezérőrnagy, aki "félzsidó" volt, illetve az egykori német kancellár, Helmut Schmidt is, aki tisztként szolgált a náci hadseregben. 
Sokan úgy gondolták, hogy ha bátran harcolnak, megmenthetik családjukat az üldözéstől. Mások pedig úgy gondolkodtak, hogy csak akkor vannak biztonságban, ha hamis papírokkal az üldözők közé állnak. "Akkoriban a legbiztonságosabb hely a farkas torkában volt" - fogalmazott az egyik interjúalany. 
"A félzsidóknak és zsidóknak nem csak egy olyan hadseregben kellett szolgálniuk, amely alacsonyabbrendűként gyűlölte őket, hanem meg kellett tapasztalniuk rokonaik eltűnését és halálát. De csak kevesen látták saját szemükkel a szörnyűségeket." A zsidók megsemmisítésének méreteiről a katonák többsége semmit sem tudott. Csak a háború végén kerültek nyilvánosságra a tömeggyilkosságok. 
Hitler engedélyezte és figyelemmel kísérte zsidó katonái sorsát. Rigg szerint ez csak azt bizonyítja, hogy a diktátor pontosan tisztában volt a holokauszt folyamatával. "Hitler rendelte el a holokausztot, és ellenőrizte annak végrehajtását, annak ellenére, hogy máig nincs erre írásos bizonyíték." 
Eberhard Jäckel német történész számára a zsidó katonák léte egyáltalán nem meglepő. "A széles nyilvánosság csak üldözöttként, elűzöttként és meggyilkoltként tekint a zsidókra, de nem veszi figyelembe, hogy a német zsidóság a német társadalom szerves része volt." Rigg érdeme, hogy az egyes emberek sorsát összegyűjtötte, rendszerezte, és az így kialakult képet összefüggéseiben láttatta. 
A magyar törvények nem ismerik a közbeszédben elterjedt félzsidó kifejezést. Randolph L. Braham A népirtás politikája című könyve szerint a második zsidótörvény pontosan körülírja ki minősül zsidónak, s minden további törvény és rendelet ugyanerre a körre vonatkozott - közülük azonban bizonyos csoportokat még 1944-ben is mentesítettek (hadirokkantak és kitüntetettek özvegyei és gyermekei, keresztény felekezetek lelkipásztorai, a kormány által mentesített zsidók, a vegyes házasságban élő zsidók és leszármazottaik, a nőtlen, özvegy vagy elvált diplomás orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek és mérnökök, a külföldi állampolgárságú zsidók). 
Hogyan reagáltak a veteránok arra, hogy zsidó származásuk ellenére a Wehrmacht soraiban harcoltak? 
Sokan még ma is meghasonlottak. Sok minden előjött, amit eddig sikerült elnyomniuk. Egyik napról a másikra hirtelen alacsonyabbrendűekké váltak. Többen még ma sem tudják eldönteni, mi is határozza meg az identitásukat: a szülők, az állam vagy a vallás. 
Miért harcoltak egy olyan állam oldalán, amely faji törvényeivel ellenségnek nyilvánította őket? 
A legtöbb akkor felnőtt fiatalra Hitler politikai, gazdasági és katonai sikerei nagy hatással voltak. Sokan nem látták át, vagy nem akarták megérteni a faji törvények hatásait, mert az egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt. Többen úgy próbáltak segíteni a családjukon, hogy bátran harcoltak. Akkoriban még nem tudták, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak. Gyakran sikerült elodázni a rokonok deportálását, de a háború végén derült ki, hogy ez semmit sem jelentett. Sokan akkor veszítették el hozzátartozóikat, amikor éppen harcoltak. Néhányan tudtak a deportálásokról, de megsemmisítés mértéke nem jutott el hozzájuk." 
Hogyan folyt a kutatómunka? 
A történészek, akikkel a tervemről beszéltem, kételkedtek a kutatás sikerében, és elutasítóan viselkedtek. Eleinte csak néhány szemtanú emlékeire hagyatkozhattam, akikkel Németországban találkoztam. Aztán egyszercsak elindult a lavina, és egyre több és több nevet kaptam. Biciklivel, buszon vagy vonaton beutaztam egész Németországot. Néha parkokban aludtam, ha nem volt pénzem szállásra. De úgy éreztem, végig kell csinálnom. Végül 430 emberrel 500 órányi interjút készítettem, és 30 ezer oldal iratot, levelet, naplót és fényképet gyűjtöttem össze. 
Kapcsolódó: 
   Grandiózus fonthamisítás a lágerben 
   Tömeggyilkossággal szórakoztathatták a nácikat 
   Nosztalgia a náci rendszer pozitívumain 
   Náci életképek a holokauszt árnyékából 
   Zsidó fiúval reklámozták a Harmadik Birodalmat 
   70 éve hurcolták el a németeket málenkij robotra 
   Zsidó telepes rabbi: "Hazudik a pápa, mert Jézust mi öltük meg"; "soha nem fogunk megbocsátani a kereszténységnek" 
   Ferenc pápát az 50 legtekintélyesebb zsidó személy sorába emelték 





Geri Tibor: Nyílt levél Kolláth György alkotmányjogásznak! 


Nyílt levél Kolláth György alkotmányjogásznak! 

Kolláth Úr! A saját Facebook oldalán, Ön, illetve ismerősei - egykor tisztelt újságíró, politikusok (és volt ismerőseim) - által elkövetett primitív megnyilvánulások nem érnek annyit, hogy miattuk nyílt levelet írjak. Nyílt levelet az az ALKOTMÁNYOS VÁLSÁG érdemel, amit a politikusok, Önök jogászok és újságírók hoztak össze, és amit olyan primitív jogi érvekkel próbálnak védeni, amit egy kezdő joghallgató is meg tud cáfolni. Akár EGYETLEN MONDATTAL is. 

Az Önök jogi álláspontjának az az alapja, hogy az országgyűlési képviselőnek joga van új alkotmányt alkotni. Ez a jogi álláspont kétszeresen is hibás. Mert se a nemzetközi jogi alapelvekből, se a tételes magyar alkotmányjogból nem vezethető le. 

Ha a törvényalkotásra választott országgyűlési képviselőknek kizárólagos joga LENNE az alkotmányozás - azaz ha "az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés" LENNE(ahogy a jogvégzett képviselők egy része ezt a mondatot leírta) - akkor az JOGILAG AZT JELENTENÉ, hogy EGY BIRTOKOS (a hatalom ideiglenes birtokosa) DÖNT a TULAJDONOS (a nép) TULAJDONÁRÓL (a hatalomról). Egy mondatban: Egy BIRTOKOS DÖNT a TULAJDONOS TULAJDONÁRÓL.És Önök szerint, ha a birtokos úgy dönt, hogy a tulajdonost megfosztja a tulajdonától - ahogy az Országgyűlés az Alaptörvényben pont így döntött - az jogszerű és legitim. DE NINCS ÍGY!!! Se alapelvi, se tételes jog szintjén! És aki azt állítja, hogy ez így van, az vagy tudatlan, vagy szándékosan mellébeszél.Önről viszont sose állítottam, hogy ne értene a joghoz. Csak tudását 3 éve nem a nép, hanem a hatalom, a diktatúra szolgálatába állította. 

Ön tudja, hogy az Országgyűlés (a képviselők) NEMALKOTMÁNYOZÓ HATALOM!!! Mert amire Önök hivatkoznak - a képviselő kizárólagos alkotmányozó hatalma - az NINCS BENNE az 1989-ben Magyarország ideiglenes Alkotmányára módosított (Magyar Köztársaság Alkotmánya nevű) HATÁLYOS alkotmányban. Mert 89-ben a képviselők LEMONDTAK a NÉP JAVÁRA a népszuverenitásból eredő ÖSSZES JOG gyakorlásáról, és beleírták az alkotmányba, hogy "MINDEN hatalom a népé". Azaz 1989 óta Magyarországon az alkotmányozó hatalom 1848 után újra a NÉPÉ!!! És ebből jogilag le lehet vezetni, hogy az alkotmányozás alanya a nép (és minta nép része, a képviselők IS) de azt NEM LEHET levezetni belőle, hogy a nép NEM alkotmányozó hatalom, csak a képviselő. Mert az 2000 éves jogelvvel lenne ellentétes, mert az azt jelentené, hogy a birtokosnak JOGA VAN megfosztani a tulajdonost a tulajdonától. De csak "azt jelentené", mert NINCS ÍGY!!! A 89-es alkotmány CSAK a NÉPNEK ad alkotmányozó hatalmat!!! 
Az egész magyar társadalomra - és különösen a jogász társadalomra, annak is az alkotmányjogász"elitjére" - SZÉGYEN, hogy egy ilyen átlátszó és egyszerűen cáfolható primitív és hazug mondattal védik a védhetetlen Alaptörvényt. És a nép tájékoztatásáért felelős újságíró társadalomra is szégyen, hogy ezt a primitívséget eltűri, sőt a saját hazugságaikkal támogatják a politikai és jogi elit hazugságát. 
Kolláth Úr! 
Önnek jogában áll, hogy a saját Facebook oldalán gúnyolódjon rajtam, aki a magyar alkotmányos rend védelmében szóvá teszem Önnek a kötelessége elmulasztását. 
Az Ön szégyene is és tevékenységének következménye, hogy ez az ország, ez a nép a jogi ismeretei hiányában idáig jutott, hogy nem emel szót egy diktatúra ellen. Mert Önnek, Önöknek alkotmányjogászoknak kellett volna először megszólalniuk. Ez lett volna a kötelességük. Mert Önöknek szakmai tudásuk alapján azonnal látniuk kellett, hogy Salamon László szégyenteljes mondata után itt egy alkotmányellenes puccs készül. És Önöknek a nép mellé állva, a nép támogatását kérve kellett volna megakadályozni ezt a gazságot. De Önök szó nélkül hagyták, hogy megtörténjen, hogy a politikai elit kísérletet tegyen az évezredes magyar állam és annak alkotmányos rendje eltörlésére. És ma azokon gúnyolódnak, akik most, utólag tenni próbálnak ezen alkotmányellenes helyzet ellen. Ez szégyen.... 
Egykor tiszteltem Önt, de amit most tesz, azzal ÁRT a magyar népnek. És nemcsak Ön, hanem az alkotmányjogász elit többsége is, és ez elfogadhatatlan Önöktől. Mert ha a politikusok egy része nem is tudja, hogy mit szavaz meg, Önök pontosan tudják, hogy egy diktatúra létrehozásában és létrejöttében segédkeznek.És ebben vagy társtettesek, vagy bűnrészesek, azaz bűnösök. 
Önök csak a puszta megszólalásukkal ezrek életét menthetnék meg, milliók nyomorán enyhíthetnének, és segíthetnének a diktatúra BÉKÉS lebontásában. A hallgatásukkal vagy 40 év újabb diktatúrájához asszisztálnak, vagy egy fegyveres szabadságharc kitörése irányába tolják a magyar társadalmat. Mert jogi érvek hiányában törvényszerűen a fegyvereké lesz a szó, és az tudjuk, mivel járna. Önök EZT tudnák megakadályozni. Önök megtehetik, hogy ignorálnak engem és azon néhányunkat, akik még meg merünk szólalni ez ellen a magyar történelemben példátlan gaztett ellen. Megtehetik, hogy jogi ellenérvek nélkül "alaptalannak" nevezik a jogi véleményünket, és olyannak minősítik, amire reagálni se érdemes. Megtehetik, hogy hazugságaikkal megtévesztik az Önökben bízó szerencsétleneket, akik Önöktől várják a diktatúraleleplezését és felszámolását. És újságíró barátaik segítségével megtehetik, hogy sehol ne jussunk a nyilvánosság tájékoztatásához elengedhetetlen sajtó és média nyilvánossághoz. De tudniuk kell, hogy a végtelenségig nem hazudhatnak, egyszer minden diktatúravéget ér, hiába hiszik azt, hogy ez most nem. Ez is véget fog érni, még az életükben. És akkor nem csak velem kell szembenézzenek, hanem az Önök által félrevezetett embereknek is bele kell nézzenek a szemébe. Mert ha idáig jutunk, akkor számon fogjuk kérni azt a felelősséget, amivel Önök segíthettek volna elkerülni, vagy békésen felszámolni a diktatúrát. 
De ez is feltételezés, nem kell idáig eljussunk, változtathatnak a lehetséges jövőn. 
A megszólalásukkal megakadályozhatják ezt a végkifejletet. Mert az nem csak Önre nézve szégyen, hanem az egész alkotmányjogász elitre, hogy csak az Egységfront egyesület tagjai állnak ki nyíltan a népszuverenitás elve mellett, védve az ideiglenes alkotmányt, kimondva az alaptörvény - a magyar állam közjoga szerinti - érvénytelenségét. Meg kell szólaljanak. Vagy meg kell cáfoljanak, vagy el kell fogadják a népszuverenitás elvét, annak minden következményével. Tovább nem lapíthatnak, mint gyáva nyúl a fűben. 
Budapest, 2014. január 5. 
Geri Tibor 
Facebook 
Kapcsolódó: 
   Kolláth György: Bűnösök bűnök nélkül? 
   Dr. Kolláth György alkotmányjogász önéletrajza 
"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."
(Alekszandr Szolzsenyicin)



















Az alkotmányjogász szerint töredezik a bal-, tör előre a jobb média
Sztrájkról, médiáról, kreált és valódi bűnösökről beszélt dr. Kolláth György alkotmányjogász a budapesti Közéleti Kávézóban, amelyen élénk volt az érdeklődés. Többek között Sólyom László szerepéről, illetve szereptévesztéséről is szó esett.
Szokásához híven olyan gyorsan pergett a neves alkotmányjogász nyelve, annyi témát említett vagy csak érintett gyors egymásutánban, hogy észre sem vettük az idő múlását. Dr. Kolláth György a tévében megszokott vehemenciával vetette bele magát a „kávézásba”, Luther Imre előadóművész-moderátor segítségével…
Sólyom László államfőről is meg volt többek között a véleménye, már csak azért is, mert „Sólyom több törvényjavaslatot nem fogadott el, s küldött vissza, mint a két elődje együtt véve másfél évtized alatt!” A jogászi hivatásról is szó esett, szellemesen fogalmazta meg mondandóját erről a témáról:
- Mi felesküdtünk az alkotmányra fehér kesztyűben, de nem 
azért, hogy ujjlenyomatot ne hagyjunk. Sajnos ma vissza lehet 
élni az állam büntető hatalmával, ott tartunk, hogy bárkit bevisz
 a rendőr, hoznak egy tanút és már kész is a „büntet”. 
Bűnözőket kreálnak valódi bűnösök nélkül.

Kérdezték az előadótól, mi várható a választások után, kormányváltáskor, azaz kell-e félni a felelősségre vonástól? Erre a következőket válaszolta.
- Van mitől félnie annak, aki bűnt követett el, de azt büntessék is meg! Mindegy, hogy milyen színekben követte el bűnös cselekedetét, nem lehet és nem szabad megtorlatlanul hagyni. Egy disznóság a baloldalról, egy a jobbról, az nem oltja ki egymást, az nem nulla, hanem az kettő! Számtalan olyan ügy lesz a közeljövőben is, ami eljut a honi igazságszolgáltatásig, de Strasbourgig nem fog. Nagyon sok Zuschlag-ügy volt és lesz még, de nemcsak Bács-megyében. Meglátásom szerint Magyarországon a törvényt az tartja be, akinek az érdekében áll.
Szóba került a Humvald ügy is. Az erzsébetvárosi polgármestertől azért nem lehetett elvenni a különféle juttatásokat előzetesben, mert ezt a kérdést nem rendezte a törvény, márpedig addig míg nincs ítélet, megilleti az ártatlanság vélelme. Magyarországon ma 3200 önkormányzat van – mondta –, és a polgármesterek nem köztisztviselők, hanem elsősorban választott politikusok. „A jogalkotás ma nálunk annyi kézen megy át, hogy sokszor a szarvashibákat sem veszik észre a törvény alkotók.” – tette hozzá. Dr. Kolláth György végezetül a közszolgálatiságról és a magyar médiahelyzetről beszélt.
-          Félő, hogy a közszolgálatiság lényege szűnhet meg hamarosan, és visszajön az „agitprop” időszak. Nem szabad, hogy például a köztévé párt elkötelezett legyen! Töredezik a balmédia és tőr előre egyre hevesebben a jobb média! – fejezte be előadását az alkotmányjogász.
Temesi László









Az ISIL terrorkalifátus a Nagy-Izrael projekt része,
állítja az amerikai ex-tengerészgyalogos, Ken O Keefe
 


A volt amerikai tengerészgyalogos, publicista és békeaktivista szerint az Egyesült Államoknak nem áll szándékában az ISIL tafkiri terrorista hadsereg megsemmisítése, hiszen Washington azzal a céllal hozta létre, hogy fenntartsa az örök konfliktust a Közel-Keleten. A veterán telefonon azt közölte Londonból, hogy a terrorkalifátust az USA megbízottjai és szövetségesei finanszírozzák, mint Szaud-Arábia vagy Katar. 

"Tehát az az elképzelés, hogy Amerika valóban küzdeni az általa teremtett szörny (ISIL) ellen, teljesen nevetséges" - fogalmazott. Az ISIL egy monumentális terv része, hogy destabilizálja a régiót Izrael érdekében a Nagy-Izrael projekt megvalósításáért - állította Ken O Keefe. 
Kapcsolódó: 
   A globális elit terve: közel-keleti unió 
   Német hírszerzők titkos listájához juthatott a CIA 
   Edward Snowden: Az ISIL terrorszervezet vezére a MOSZAD által lett kiképezve! 
   Moszad ügynök a terrorszervezet vezére 
   A maszturbálást a túlvilágon orális szexszel folytató apáca, a kereszten napozó Jézus - ez mellett állnak ki a vonulgató "Charlie-k" 








A GLOBÁLIS ELIT TERVE: KÖZEL-KELETI UNIÓ











A közel-keleten évtizedek óta káosz uralkodik, a nyugat által szponzorált háborúknak köszönhetően azonban a helyzet az utóbbi években tovább romlott. A közel-kelet jelenlegi térképét 1916-ban, a titkos Skykes-Picot megállapodás eredményeként rajzolták meg, ami az egykori Ottomán-uralta területeket, Szíriát, Irakot, Libanont és Palesztinát osztotta fel Nagy-Britannia és Franciaország között.
islam_stateA mostanság látható közel-keleti káosz a brit-amerikai-izraeli globalista hatalom műve, célja pedig a régió térképének saját stratégiai és imperialista céljai szerinti átformálása.

Az Iszlám Állam

Terrorakcióinak köszönhetően az Iszlám Állam kampányairól és a válaszlépésként kivitelezett amerikai légitámadásokról napi szinten hallunk minden hírcsatornán. A szervezet és az amerikai titkosszolgálat közötti szoros kapcsolatról már kevesebb szó esik fővonalas körökben, pedig az ISIL/ISIS/IS évek óta innen kapja finanszírozását és fegyvereit.
2012-ben a World Net Daily jordán kormányforrásokból megtudta, hogy az amerikai hadsereg kiképzést tartottaz akkor még ISIL néven futó szervezet számára Jordánia területén, a szíriai kormány ellen indított kampány előkészítéseként. Francis Boyle, az Illiois Egyetem jogtudomány professzora szerint az IS (IÁ) egy amerikai titkosszolgálati egység, amelynek célja az iraki állam megsemmisítése.
A közel-keleti stratégia lényege az állandó bizonytalanság és egy úgynevezett „konstruktív káosz” fenntartása, hogy az egyes nemzetállamok elpusztításával újrarajzolhassák a térség térképét. Az IS jelenléte tökéletes ürügy volt az ismételt iraki beavatkozásra, amelynek segítségével biztosították, hogy az Erbilben található olajmezők a multinacionális cégek irányítása alatt maradjanak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország pedig ellenállás nélkül támogathassa az északi kurd területeket, az ország szétdarabolásának következő lépéseként.
isis_planAhogy Richard Hass, a Külkapcsolatok Tanácsának elnöke és az amerikai külügyminisztérium politikatervezési osztályának korábbi igazgatója, a Project Syndicate op-ed cikkében megjegyezte:
Ideje felismerni Irak feldarabolásának elkerülhetetlenségét (hiszen az ország ma nem egyéb, mint az iráni befolyás bástyája) és elkezdeni a jelenlegi Irak határain belüli független Kurdisztán támogatását.”
terv Irak esetében az ország három mini-államra történő feldarabolása, vallási és etnikai szempontok alapján: nyugaton egy szunnita Irak, keleten egy arab síita állam, északon pedig egy szabad Kurdisztán.
A három részre osztás előnyeiről már a 80-as években szó esett neoimperialista körökben, amikor Oded Yinon izraeli újságíró a World Zionist Organization lapjában „Stratégia Izrael számára a 80-as években” címmel írt erről, részletezve Izrael kiterjesztését és az Irak jelentette komoly akadályt erre a terjeszkedésre nézve:
Irak, amely egyrészről olajban gazdag, ám belső szakadás fenyegeti, garantált izraeli célpont jelölt. Megsemmisítése még Szíria pusztulásánál is fontosabb számunkra. Irak erősebb Szíriánál. Rövidtávon Irak jelenti a legkomolyabb veszélyt Izraelre nézve (12. o.). … Szíria megsemmisítése, majd Irak etnikai vagy vallási alapú, Libanonhoz hasonló szétdarabolása, Izrael elsőszámú hosszú távú célja a keleti fronton, míg ezen államok katonai hatalmának megsemmisítése a legfontosabb rövidtávú célkitűzés. (11. o.)
Yinon így folytatja:
Irakban lehetőség van az ország etnikai/vallási tartományokra történő felosztására, hasonlóan Szíriához az Ottomán időkben. Tehát három (vagy több) állam létezik majd három nagyváros, Baszra, Bagdad és Moszul körül, így a déli síita területek szétválnak a szunnitáktól és az északi kurdoktól. (12. o.)
Izrael tulajdonképpen a brit-amerikai hatalom kiterjesztése a térségben. A Külkapcsolatok Tanácsára specializálódott történész, Carroll Quigley az „Anglo-American Establishment” című könyvében leírja (311. o.), hogy Arthur James Balfour, Nagy-Britannia külügyminisztere 1916 és 1919 között, a Balfour-nyilatkozat megalkotója, ami egyebek között megalapozta a Zsidó állam (Izrael) Palesztinában történő megalapításának támogatását, a Milner csoport tagja volt.
Map-beforeA Milner csoport a Royal Institute of International Affairs (RIIA) vagy más néven Chatham House (a Külkapcsolatok Tanácsának brit karja) elődje volt. Mindkét elit szervezet legfőbb célja a globális birodalom megvalósítása.

A „Közel-Keleti Unió” megalakításának terve

A közel-keleten tapasztalt káosz és bizonytalanság kialakulásáért közvetlenül felelős nyugati elit szervezetek egy központosított, a szuverenitást felváltó szövetség megalapítását javasolják az általuk létrehozott probléma megoldásaként, a káoszból rend elvének klasszikus példájaként.
New American júliusban arról írt, hogy Ed Husain, a Külkapcsolatok Tanácsának közel-keleti kutatásokért felelős munkatársa, a mai közel-keletet az EU megalakulása előtti Európához hasonlította és ebből azt a következtetést tárja az olvasók elé, hogy a folyamatos vérontás megoldása egy „Közel-Keleti Unió” létrehozása.
Map-afterHass hasonlóan közelítette meg a helyzetet, a XVII. századi Európához hasonlítva a mai közel-keletet, hozzátéve, hogy egy „új lokális rend” hiányában hasonlóan vészterhes idők várnak a térségre:
Egy új lokális rend felemelkedéséig, illetve ennek hiányában a végkimerülés beálltáig, a közel-kelet megoldandó probléma helyett inkább egy folyamatos helyzetkezelést igénylő állapot marad.”
Az EU mintájára létrehozott kormánytestület nem új keletű elképzelés. 2008-ban, az amerikai Institute of Peace agytröszt összejövetelén, maga az Iraki kormány szorgalmazta egy kereskedelmi blokk létrehozását az EU mintájára a közel-keleten, ami magában foglalná Szaúdi-Arábiát, Iránt, Kuvaitot, Jordániát, Szíriát, Irakot, Törökországot és később talán a Perzsa-öböl menti országokat is. A szervezet 2011-es eseményén Abdullah Gül török elnök és Egemen Bağış, akkori EU ügyekért felelős miniszter és tárgyaló biztos is részt vett, aki a következőket mondta:
Mindannyian tudjuk, hogy az EU a történelem legsikeresebb béke és fejlesztési projektje, ami a véres háborút követte. Ma ugyanezek az elvárásaink a közel-kelet irányába.”
A jelen helyzetben nehéz lenne megítélni, hogy a „Közel-Keleti Unió” valóban megalakul-e, az azonban nem kérdés, hogy a közel-kelet térképének átrajzolása teljes gőzzel folyik.




Moszad ügynök a terrorszervezet vezére

"Simon Elliot, aka Al-Baghdadi, son of Jewish parents, Mossad agent"
Magyarul: Simon Elliott, más néven: Abu Bakr Al-Bagdadi az ISIL terrorszervezet vezére, Mossad ügynök!
És amikor ezt már az amerikai Veteran Today szabad újságírói is megírják, akiknek elegük van abból, hogy az egész amerikai hadsereg és állam szent kötelessége Izrael védelmezése bármilyen áron, és bármilyen terrorszervezetek és False Flag műveletek kirobbantása során is, melyek ártatlanok százezreinek az életébe és szenvedésébe kerülnek...
Abu Bakr al-Baghdadi, so-called "Caliph," the head of ISIL (Islamic State in Iraq and the Levant is, according to sources reputed to originate from Edward Snowden, an actor named Elliot Shimon, a Mossad trained operative.
VETERANSTODAY.COM

































A maszturbálást a túlvilágon orális szexszel folytató apáca, a kereszten napozó Jézus - ez mellett állnak ki a vonulgató "Charlie-k"




A lap hű maradt a hagyományaihoz - állapítja meg a "szatirikusok" legújabb lapszámát elemző VS. A Charlie Hebdót Párizsban már reggel sok helyen elkapkodták, az ebay-en 500 euróért is kínálják a mai számot. „Egy hét óta nagyobb csodákra képes a Charlie, mint bármely szent vagy próféta“ – kezdi a lap vezércikke, jelezve: a Charlie fennmaradását és a világméretű szolidaritást még a lap ateista vagy agnosztikus munkatársai is csodaként élik meg. „Leginkább az nevettetett meg bennünket, hogy a Notre Dame harangjai értünk szóltak.“ Mindenkinek „szívből“ megköszönik, akik az utóbbi napokban „Charlie-k“ voltak, a többieket pedig elküldik melegebb éghajlatra. A vezércikk a támadás után azt várja, hogy a kritikusok a laicistákat, vagyis az egyház társadalmi szerepét kétségbe vonókat, tagadókat nem fogják többé támadni (a harcos laicistákat gunyorosan „laïcard“-nak hívják), és nem próbálja meg senki sem azonosan megítélni „a gyilkosokat és az ő áldozataikat“. A magyar sajtóhoz hasonlóan, a franciában is megjelentek ugyanis olyan vélemények, hogy a Charlie Hebdo mintegy kiprovokálta a múlt heti támadást. „Az utóbbi időkben egyedül éreztük magunkat“ – utal a vezércikk arra, hogy szerinte a francia közélet többsége nem állt ki eléggé a laicista köztársaság eszméje mellett, mert „az ál-értelmiségiek“ „iszlamofóbnak, keresztényellenesnek, olajat a tűzre öntőknek, rasszistáknak“ nevezte a Charlie Hebdót és azokat, akik bírálni merték a vallási fundamentalizmusokat. A lapnak elege van azokból a mondatokból, hogy „elítéljük a terrorizmust, de“. „Eddig megpróbáltunk mindezen nevetni, elvégre azt tudunk a leginkább“, de a lap megígéri, hogy éppen a tizenkét halott emlékére ezentúl még keményebben fog fellépni mindazért, amit eddig is fontosnak talált. A lap valóban hű maradt önmagához, és a legtöbb karikatúra a keresztény, a muzulmán és a zsidó valláson gúnyolódik. Már a vezércikk mellett Emmanuelle nővér, egy 2008-ban elhunyt belga katolikus apáca, író látható, aki azt mondja: „a Földön csak maszturbáltam, a túlvilágon már faszt is szophatok“.




Egy másik karikatúrán muszlimok azon tanakodnak, hogy nem szabad mégsem megölni a Charlie Hebdo-sokat, mert ha mártírnak tartják majd magukat, akkor a hetven szűz rájuk vár. E téma egy másik rajzon is előjön: ott a három terrorista felérve a Mennyekbe, szomorúan állapítja meg, hogy a hetven szűz inkább a Charlie Hebdo karikaturistáival hancúrozik. Mindazonáltal nincs "nagyon sok" ocsmány rajz: egy strandon napozó, keresztre feszített Jézuson, és egy ruháját felhúzó muzulmán nőn kívül a legtöbb grafika a vallási fundamentalizmust, a terrorizmust támadja, vagy a vasárnapi tüntetésen menetelő politikusokon nevet.








Bár a lapszám nem megemlékező jellegű, mégis áthatja egyfajta eszmeiség, amennyiben a legtöbb cikk és rajz a szabadság és a laicista köztársaság fontosságát hangsúlyozza. De a terrortámadásra és a halottakra is válaszolnak: egy rajzon a fegyveres terroristát ceruzával ágyékon szúrják, egy másikon pedig a megölt, idős karikaturista Wolinski annak örül, hogy angyalként újra lehet merevedése. Az egyik cikk abbéli reményének ad hangot, hogy „január hetedike után a laicizmus határozott védelme magától fog értetődni“, és senki sem fogja „a kommunitarizmust vagy a kulturális relativizmust“ tolerálni. A kommunitarizmus gyakorlatilag a multikulturalizmus francia megfelelője, eszerint a társadalmon belül többféle kultúra, értékvilág is létezhet egymás mellett – a Charlie Hebdo e szemléletet azonban elutasította, mert szerintük Franciaországban egyetlen közösség, a laicista köztársaság társadalma létezhet, minden más identitásnak, így a vallásinak is akár, semmi keresnivalója a köznyilvánosságban. E nézetet jobbról és balról is többen elutasítják. A cikk szerint ma egyetlen ellensége van a szabad világnak: „a vallási totalitarizmus“. Erre pedig szerintük egyetlen megoldás van: „a jelző nélküli laicizmus“, mert az garantálja a gondolatok, élethelyzetek szabadságát. „Azoknak a millióknak (…), akik kijelentették, hogy Charlie vagyok, tudniuk kell, hogy ez azt jelenti: laicista vagyok.“ Amúgy éppen ezen okból utasították el egyesek a nyugati sajtóban is, hogy a „Je suis Charlie“-kampányhoz csatlakozzanak, mert bár a terrortámadást elítélték, de a lap radikális laicista nézeteit nem támogatták. A lapban van egy hosszabb elemzés az "összeesküvés-elméletekről", amit a Charlie Hebdo szélsőjobboldal-szakértője, a zsidó vallásra áttért politológus, Jean-Yves Camus jegyez (neki eddig is volt cikke minden számban), valamint a francia terrorellenes küzdelemről is van egy cikk. Magáról a gyilkosság napjáról több rövidebb visszaemlékezés is olvasható, az egyik a szerkesztőség közös kutyusát, Lilát mutatja be, amely a terroristák elől az asztalok alá menekülteknek jelezte, mikor mentek el a gyilkosok, mikor jöhetnek elő a túlélők a rejtekhelyükről. A többi visszaemlékezés sem a gyilkosságot magát idézi meg, hanem a napot, például, hogy milyen breton süteményt ettek a szerkesztőségben, ki kivel vitázott, és hasonlók. „Mi ez a kupleráj? Mindenki Rólad beszél!“ – kezdi Matthieu Madenian a szokásos heti leveleit, amit a fiktív „Charlie“-nak szokott címezni. Megemlékezik arról, hogy amikor a laphoz hívták, „az ellenálláshoz csatlakozhatott, (…) erotomán karikaturistákhoz, antiglobalista közgazdászokhoz, és állandóan valamit majszoló újságírókhoz“. A szerző szerint rossz látni, ahogy a lap egyre népszerűbb lesz, és mindenki olvasni akarja. „Mindenki Charlie. Hollande Charlie lett, Valls Charlie, Sarkozy is Charlie lett, Marine Le Pen meg azért sír, hadd legyen Charlie… Még Arnold Schwarzenegger is Charlie… Tudod, mit? Én akkor inkább most azt mondom, hogy nem vagyok Charlie“ – írja a lap munkatársa, aki szerint persze heteken belül „minden rendbe jön“, és a többség megint utálni fogja a lapjukat. „Nagyon remélem, hogy így lesz, kedves Charlie. Mert ha nem, akkor tényleg a terroristák nyertek“ – zárja cikkét. (VS nyomán) Kapcsolódó: - A néhány tízezertől az ötmillióig: sörözve, vihorászva ünnepeltek a lemészárolt "szatirikusok" "gyászoló" kollégái - Még annál is nagyobb üzlet: nem 3, hanem 5 millió az e heti Charlie Hebdo példányszáma 
Forrás: https://kuruc.info/r/6/138239/?honnan=Nemzeti_Hirhalo












A történelem ismétli önmagát! 


1945 év elején lebombázta Amerika és Anglia Drezdát, Hamburgot, és még néhány német várost - ekkor már feleslegesen. Csak Drezdában volt legalább 100 ezer polgári áldozat, mert a környékről odamenekültek a lakosok, azt hitték, hogy a történelmi gyöngyszemet nem fogja bombázni a művelt Nyugat..., és porig bombázta. Egyetlen bomba sem jutott viszont a vasúti sínekre, ahol még mentek befelé a szerelvények a zsidókkal a munkatáborokba. Ezért is a jelenleg itt és most élő magyar társadalom a felelős. Ezt bevállalta a terhünkre a köztársasági elnök és a Terror Háza jól tájékozott történész (többszörös milliárdos) igazgatója. 

Most az Iszlám Állam naponta cirka 50 tankerral szállítja az olajat a török-szír határra, és adja el fél áron vagy fegyverért a "kereskedőknek", akik sok esetben uniós országokból érkeznek. Egyetlen egyszer kellene őket lebombázni, és vége lenne ennek a rendkívül erkölcstelen gazemberségnek! Elég régóta zavartalanul hagyják rabolni és gyilkolni az Iszlám Államot a munkáltatóik! Felelős megint a most és itt élő magyar társadalom lesz? Volt már amerikai, NATO és uniós összejövetel is annak érdekében, hogy az Iszlám Államot ellehetetlenítsék, és nem történik semmi. Illetve annyi, hogy az összejövetel óta egyre szaporodik a létszámuk és egyre korszerűbb fegyvereik vannak. 

A gyilkológépekként működő Iszlám Állam meggyilkolt, lefejezett áldozataiért nem vonulnak fel a világ vezetői Párizs utcáin, és a vásárlóik között uniós országok érdekeltségei is megtalálhatók... Így aztán az üzlet valószínűleg sokáig fog még virágozni, és sok autótulajdonos fog örülni az olcsó benzinnek. A nem Amerika-barát olajkitermelő országok pedig tönkremennek. Ilyen például Irán, Oroszország vagy Venezuela. Új iszlám alakulatok ütötték fel a fejüket Afrikában is, és a terjedésüket már vagy sikerül megállítani, vagy nem! 
SVPSZ 
Kapcsolódó: 
   Ezer fok égette Drezdát 
   1945. február 13-15. : az angol-amerikai légierő terrorbombázása Drezda polgárai ellen 
   Syria: More Brits in terror group 
   Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról? 
 


Ezer fok égette Drezdát 




Erről a borzalomról 1992-ben jelent meg Madaras Jenő: Hamvazószerda című könyve. Alább ebből a könyvből idézünk. 
 

 „A történelem legnagyobb légitámadása nem Hirosimát vagy Nagaszakit érte! Ez Drezdát érte 1945. február 13-án és 14-én. Csaknem kétezer szövetséges bombázógép volt Drezda fölött. Ledobtak háromezer tonna bombát, közöttük 650 ezer gyújtóbombát. Teljesen leromboltak 24 866 otthont, a város területéből közel 7 km2 területet tökéletesen elpusztítottak. A keletkezett tűzvihar több mint ezer Celsius fok hőmérsékletet idézett elő az érintett területeken. 
135 ezer ember halt meg, többen, mint amennyien az egész háború alatt Nagy-Britanniában meghaltak a légitámadások következtében.
 Hogy végül is mennyi ember vesztette életét Németország szabad városában, Drezdában 1945 telének végén, ma sem mondja el senki egészen pontosan. A legelső, az NDK-ból származó források még csak 35 ezer halottról beszéltek, aztán lassan-lassan kiderült, mi is történt a légvédelemmel nem rendelkező, hadiiparral el nem látott, menekültekkel zsúfolt Drezda városában.” 
Lényegében ma Magyarországon az is újdonság, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemről egyetemistákat, gépészmérnök hallgatókat és vegyészeket, majd máshonnan orvostanhallgatókat és gyógyszerészhallgatókat Németországba szállítottak a háború végén, hogy ott folytathassák tanulmányaikat a háború végéig. A Németországba szállított egyetemisták között ott volt Madaras Jenő, a könyv szerzője, aki feleségével (néhány nappal a kiutazás előtt kötöttek házasságot) Drezdában volt éppen akkor, amikor a szörnyű bombák hullani kezdtek. 
 „A kitelepítést a professzori kar nem támogatta. Volt, aki nyíltan, volt, aki csak hallgatólagosan, de jóformán mindannyian szabotálták a rendelkezéseket. Erre vall az a tény is, hogy végül a Műegyetem tanári karából, a gépész-vegyészkarról mindössze egyetlen nyilvános, rendes tanár utazott ki a két kitelepítő vonat egyikével, dr. Binder Kotrba Géza és még az adjunktusok és a tanársegédek közül is csak egy-kettő tett eleget a kitelepítési parancsnak. A gépészosztályról például egyetlen professzor vagy kinevezett adjunktus tanársegéd sem indult el, csak úgynevezett gyakornokok, akik mint jómagam is, még nem rendelkeztek diplomával. Az építészmérnöki és mérnöki kar esetében jobb volt a helyzet, mivel ott a kitelepítés egyik kormánybiztosa dr. Álgyay Hubert Pál is nyilvános rendes tanár volt, aki tanársegédeivel, Böhm Viktorral és Hanusz Endrével maga is csatlakozott a kiutazókhoz.” 
Hogy végül is hány egyetemista halt meg Drezdában, nem írja le a könyv. A mellékletben olvashatjuk, hogy később is pusztultak a mieink, például a Breslauból majd Halléból menekülni kényszerült egyetemi csoportot 1945. április 11-én az Asch melletti Haslau közelében érte légitámadás, áldozatainak száma 36 fő. De ez sokkal később történt, mint ahogy agyonégették Drezdát. Hogy Drezdában a nyílt városban hány magyar pusztult el, nem beszél róla a krónika. Nem tudom megmondani, de 1956-os történet jár az eszemben. 1956. november 8-án ezerszámra szállították ki a magyar fiatalokat, többnyire egyetemistákat Munkácsra és Ungvárra, ahol őket börtönbe zárták. Egészen karácsonyig kint voltak szovjet földön. Internálták a magyarokat 56-ban. 1944 végén meg kitelepítették. Meddig és meddig tart ez majd a „civilizáció” jegyében? Nem tudom. Inkább folytatom ennek a szörnyű történetnek az ismertetését Madaras Jenő könyve nyomán. 
Rögtön a lényegre térek. Tehát Drezdába érkeztek a magyar egyetemisták, különböző helyeken szállásolták el őket. Könyvünk szerzője egy egykori szász miniszter 82 éves öregember villájának alagsorában kapott menedéket. Éppen elhelyezkedtek, amikor rájuk köszöntött a nevezetes nap, február 13. Húshagyó kedd, február 13. 
Azt írja a szerző: „Mi elég jól kihasználtuk az eddig Drezdában töltött időt, és igyekeztünk mindent megnézni, amit csak lehetett, bár a nagy múzeumok, kincstárak ki voltak ürítve és telepítve. Inkább csak kívülről csodálhattuk meg a szép épületeket, belsejükbe nem juthattunk, mert minden be volt zárva. Azért így is sikerült sok olyasmit megnéznünk, amit azóta se láthat sajnos senki. Például a Frauenkirchét! Szerencsére az utóbbi napokban az időjárás nagyon kellemes lett, és egészen tavaszi szelek kezdtek lengedezni az Elba partján épült metropoliszban. Sokan tudni vélték, hogy Drezda egész légvédelmét elvitték. Állítólag a városban és környékén a magaslatokon kiépített betongyűrűk, amikben eddig a légelhárító ágyúk csövei meredtek az égre, most üresen állnak. Mások szerint nemcsak Drezdából, hanem a környező nagyvárosokból is mind kivonták a légvédelmi erőket, hogy földi harcokra vessék be őket keleten.” Azután: „A villany még égett, és a Drahtfunk még mondta a magáét a rádiókészülék hangszóróján keresztül: a nagy ellenséges repülőkötelékek elérték Drezdát, az Elba partján álló sportstadionnál már megkezdődött a bombázás, és nyugat- dél-nyugati irányban folytatódott. Ez annyit jelentett, hogy éppen a városközpont előtt kezdték, de onnan a centrumon keresztül felénk tart a bombázás… … Még mindig ugyanott álltunk a kis helyiségben, és nem akartuk elhinni, hogy szinte már vége is van, legalábbis számunkra ennek a szörnyű élménynek. Néha ugyan még hatalmas dörrenések vegyültek a szörnyű szimfóniába – vagy talán inkább a kakofóniába –, de ezek már mind egyre messzebbről jöttek. A légiriadó elhangzása után 45 perccel még valahonnan nagyon messziről hallani lehetett a lefújás jelét, de a közelben már nem működtek a szirénák. Mindössze 45 percig tartott, mi egy örökkévalóságnak éreztük.” 
Az eredmény… Fotó: google
Drezda bombázásáról a későbbi években minden elérhető könyvet elolvasva tudtam csak meg, hogy az angolok ezeket a borzalmas aknákat „High-explosive blockbuster” bombáknak nevezték, 2000-4000 és végül 6000 kg-os méretben készültek, még legtöbbször használt romboló vagy repeszbomba általában csak 250- 500 kg tömegű volt, vastag acél köpennyel. Az aknáknál ezzel ellentétben a köpeny súlya elhanyagolható volt, mert a nagyerejű robbanóanyag névleges súlya a névleges súly több mint 80%-át tette ki. El lehet képzelni, micsoda hatása volt ezeknek a szörnyetegeknek. A föld felszínén robbantak, olyan fantasztikus lökést és még inkább talán szívást előidézve, ami a közelben lévő épületek falait egyszerűen elmozdította a helyéről. Ezért repültek ki a mi kis helyiségünk ajtói is.” 
A második támadás Hamvazószerdán, azaz február 14-én 1 óra 22-től 1 óra 54-ig tartott, tehát ez sem volt sokkal hosszabb fél óránál, bár mi óráknak éreztük a perceket is. Ebben a támadásban 529 lancaster vett részt, és 4500 rombolóbombát, 170 ezer gyújtóbombát dobott le a már égő városra. A repülők jelentése szerint az első támadás során keletkezett tüzet már mint egy 160 km távolságról észre lehetett venni, míg a második támadás után a tüzek fénye 250- 320 km távolságig is jól látható volt.” 
Azt írja a szerző, aki képzettsége szerint is műszaki szakember, hiszen gépészmérnöki pályára készült: „Most teljesen kirajzolódott egy szokatlan, de műszakilag nagyon is érthető fizikai jelenség, amit mint a később az idevonatkozó könyvek elolvasása után megtudtunk, a bombázó angol kötelékek tudatosan használtak ki. Gyújtóbombákkal felgyújtották a város jelentős részét, de távolról sem az egészet. Az égő város azután a tűzfészkek fölött fölmelegedő levegő hatására a környezetből szívta be az égést tápláló oxigéndús hideg levegőt, és ezzel olyan tűzvihart indított el, ami azután megrongálta még az épen maradt házakat is, és átvitte a tüzet olyan épületekre, amik maguk nem is kaptak bombát. Erre véletlenül jött rá az angol légi hadvezetés, majd ki is próbálta kisebb mértékben Hamburgban, mielőbb újabb kísérletre szánták rá magukat Drezdában, ami a repülőgépek által még elérhető, egyik legtávolabbi város volt Németországban. Hát Drezdában mindez sikerült.” 
Aztán olvasom a szörnyűség leírását. „Az egész égbolt rőt fényben úszott, bár jócskán éjszaka volt már. Láttuk, amint egy kétemeletes ház tetejét a tűz annyira megrongálta, hogy az egyik oldala óriási szikraeső közepette összeomlott, majd a szél belekapott a tető még épen álló oldalába, s elkezdte feszegetni a tartógerendákat. Iszonyatos erővel tépte az egész szerkezetet – miközben a fedélszék már óriási lángokkal égett –, majd hatalmas reccsenés hallatszott, és az egész tetőszerkezetet gerendástul, lécestül, palástul felkapta a vihar, s mint egy óriási vitorlát sodorta szikráktól fényes, felfele spirálozó kürtőjében, majd az egész égő valamit egy közeli, még épen álló négyemeletes tömbház tetejére dobta. Pillanatok alatt az is lángolni kezdett, megpecsételve ezzel lakóinak sorsát. Szörnyű tűzijáték volt. Azóta sem tudom élvezni a tűzijátékokat, még a legszebbeket sem, mert mindig Drezda jut eszembe, az a tűzijáték, amihez foghatót eddig még nem produkált az emberiség története.” 
Bombák, gyújtóbombák a levegőből városra fröccsenő szörnyedelem. De az még semmi, meg kell ezt fejelni válogatott gonoszsággal. Íme: „Egyszer csak – éppen előttünk, ahol a látóterünkön belül egyetlen ép ház sem akadt, a felhőplafont átfúrva egy színes füstcsík futott le a földig, azután még egy, azután újra egy másik, kissé oldalt, mind körülbelül 100-150 méternyire tőlünk… Ha felénk kezdenek esni, nem sok időnk lesz csodálkozni… …Még ki sem mertük mondani a titkos gondolatunkat, reményünket, amikor a fejünk fölött alig 20- 30 méter magasságban kis egytörzsű vadászrepülőgép zúgott el vadul ugató gépágyúival, amiknek nyomjelző csíkjai sokáig ott lebegtek a levegőben, pedig a gép egy szempillantás alatt már el is tűnt. Ez az amerikai Mustang típusú repülőgép itt vadászott a mi környékünkön, de mire, kire. Itt ezen a lepusztított, kiégett, lángoló környéken ugyan mit tarthatott érdemesnek ágyútüzével megspékelni? Nemsokára ezt is megtudtuk.” 
A drezdaiak és az odamenekült mindenféle népség a tűzviharban hosszú sorokban menekült az utakon a szabad térségek felé. Vízzel teli tavakat vagy medencéket kerestek. Utcán volt a maradék népség, őket lőtték az amerikaiak és az angolok. Őket, a védtelen menekülő gyerekeket, asszonyokat és férfiakat. Gyönyörűséges példája nem a háborúnak, hanem a gondolkodásmódnak.” 
A Borsberg Strassén valami élelmiszerért sorakoztak az emberek. De a sorban álló emberek is olyan furcsán, rendetlenül álltak, amennyire így távolabbról meg lehetett állapítani. Közelebbre érve láttuk, hogy néhányan a kis előkertek vaskerítéseire másztak… vagy talán nem is másztak, hanem repültek? Valóban nagyon furcsa látvány volt. Egészen közelről aztán lassan megértettük, mi is olyan szokatlan ebben az embersorban. Egyetlenegy élő sincs közte. Volt aki úgy esett össze egyhelyben, a másikat a kerítés téglaaljzatához lapította valami láthatatlan erő… Tűz, rom, törmelék, por és hamu lett itt minden, ezen az emlékezetes Hamvazószerdán.” 
 Lehet-e még a szörnyűséget tovább fokozni? Lehet. Azt írja Madaras Jenő: 
Csak évekkel később, amikor Drezda pusztulásáról megjelent könyvekhez hozzá tudtam már férni, akkor olvastam David Irving The Destruction of Dresden című, 1966-ban megjelent munkájában, hogy a harmadik napon, azaz 1945. február 15-én délben 12 óra 10 perctől 12 óra 50 percig az amerikai légierő ismét bombázta Drezdát, és újabb 900 darab rombolóbombát, és 50 ezer darab gyújtóbombát dobott a már teljesen hamvaiba roskadt városra. Ezen a napon a délelőtt folyamán dőlt össze óriási robajjal Drezda egyik legszebb nevezetessége, a Freuenkirche. Ez a 95 méter magas tornyú csodálatos templom eredetileg a XIII. században épült, de az 1700-as évek elején Georg Bähr átépítette a római Szent Péter-templom mintájára. A hatalmas homokkő kockákból épült templom óriási kupolájáról még az ágyúgolyók is lepattantak, amikor a poroszok 1760-ban Drezdát ostromolták. Most azonban beteljesedett a sorsa. Az egész templom összeomlott, a katakombáig, beomlasztva az építményt, s ledöntötte Luther Márton előtte álló hatalmas bronz szobrát is.” 
Négy hatalmas hullámban pusztították el a várost, utána már csak a következményeket kellett számba venni. A magyar műegyetemista Drezda romjai között kóborolva fiatal feleségével együtt próbálta megtalálni az egyetem, mármint a magyar egyetem távolban lévő ideiglenes központját. A következőkre lettek figyelmesek: „Finom hamuval borított kis kupacok feküdtek sorban az utca közepén. Emberi testek voltak, csak azt furcsálltuk, hogy honnan került ide ennyi gyerek, mert a kis testek maximum 80-100 cm hosszúak lehettek, s egymástól elég távol, szép, szabályos rendben feküdtek. Ruha persze egyiken sem volt, és hajuk, szőrzetük leégett, bár láng nem érte ezeket a testeket, így nem voltak megszenesedve… De hiszen ezek nem is gyerekek, hanem felnőtt nők és férfiak, akiket a szörnyű hőség annyira összesütött, hogy gyerekméretű holttestekké zsugorodtak össze.” És a hőség még az emberek árnyékát is beleégette az utca kövébe. És most olvasom az áldozatokról szóló adatokat, betű szerint idézem:
 „Hivatalosan az NDK-ban azt mondták, hogy Drezdában csak 35 ezer halott volt, mert ennyit anyakönyveztek a támadás után. Mások szerint ez a szám inkább 100-250 ezer között lehet.” 
A pályaudvaron meg az emberek újabb menekülésre kényszerültek. A várakozók között asszony három gyermekével, üres tekintettel ácsorgott. Két gyerek babakocsit tologatott, benne a kishúguk mozdulatlanul feküdt. Felszállásra készülődtek, amikor az utasok észrevették, hogy de hiszen ez a gyerek halott. Az asszony sírva a földre vetette magát, engedjétek hazavinni kislányomat, hadd temessem el otthon. Az emberek elcsendesedtek és félrehúzódtak, a gyereket pedig valószínűleg otthon temették el. 
Hát így történt Drezda bombázása, és azóta is hazudoznak róla. De a háború nem ért véget, mert a könyv második részében megtudjuk, hogyan vergődtek haza a budapesti műegyetemisták Drezdából Budapestre. Úgy, hogy az őket szállító vonat Ágfalvánál megállt, ott a magyar hatóságok leszedtek néhány ágfalvai svábot, hogy majd egy másik szerelvénnyel a Szovjetunióba szállítsák őket. A háború véget ért, és elkezdődött. Erre figyelmeztet bennünket Madaras Jenő könyve. Arra, hogy ez a háború nem ért véget… 
Győri Béla
Forrás: miep.hu/google kereső 
Emlékeztető: A nagy bankok komoly érdeklődést mutattak a háború iránt, mert az széleskörű profitálási lehetőséget kínált számukra.” (William Jenning, a második világháború idején az USA külügyminisztere)


És még ők ugatnak holokamuról


1945. február 13-15. : az angol-amerikai légierő terrorbombázása Drezda polgárai ellen




2014. február 13., 20:00
1945. február 13-15-én az angol-amerikai légierő több százezer foszforbombát zúdított Drezdára, lerombolva az Elba-parti „ékszerdoboz” nagy részét, megsemmisítve máig ismeretlen számú lakóját és a falai között menedéket remélő menekültet.
drezda-terror-bombazas2Németország újraegyesítése óta minden évben félénk megemlékezéseket tartanak az áldozatok emlékére, dacolva a hivatalos szervek tiltásával és a társadalom közönyével.
Drezda nem az egyedüli jelképe a szövetségesek bűneinek, de ezt a jelképet nem szívesen emlegetik a rendszer politikusai. Ráadásul a város elpusztítását és az áldozatok számát igyekeznek szisztematikusan relativizálni a hivatalos történetírásban, egyszerűen csak „járulékos veszteségnek” nyilvánítva az „abszolút gonosz” elleni harcban. Valójában Németország minden sarkában és Európa minden szögletében azonos séma alapján folyt a szövetségesek „felszabadító” háborúja.
A történelmi emlékezet globális konkurenciájában az áldozatok nem élveznek egyenlő jogokat. Egyesekről nap mint nap megemlékeznek, szinte már ad nauseam, míg sokan másokat hagytak teljesen feledésbe merülni. A rendszer politikusai egymással versengve emeltetnek emlékműveket egyes privilegizált népeknek és törzseknek, különösen az európaiak áldozatainak. Egyre növekszik az emléknapok száma, az euroatlantista rendszer vezetői egyre gyakrabban róják le kegyeletüket a nem európai áldozatok emléke előtt, miközben ritkán emlékeznek meg a saját népeik veszteségeiről, dacára mindannak, amit a kommunista és liberális terrortól elszenvedtek. Az európaiakat, különösen a németeket, „felülmúlhatatlannak” mondott bűncselekmények vérszomjas tetteseinek állítják be és folyamatos bűnbánati rítusokra kényszerítik.
Drezda nem csak egy német város, nem csak a német sors szimbóluma, hanem megszámlálhatatlanul sok magyar, olasz, osztrák, francia, belga, holland, horvát stb. városé is, amelyeket az angol-amerikai szövetségesek (a „perfid Albion”, a kontinentális Európa örök ellensége és tengerentúli zabigyereke) bombáztak le, gyakran porig – minden esetben „igazuk” biztos tudatában, a „Jó ügy” és persze Isten nevében. Ez utóbbi momentum különösen ironikus, mert az angolszászok által a földdel egyenlővé tett európai települések között volt a kereszténység (pontosabban a katolicizmus) talán két legfontosabb európai kegyhelye, az olaszországi Monte Cassino apátsága és a franciaországi Lisieux városka is.
Az előbbit, a kereszténység legrégebbi – Szent Benedek által 529-ben alapított – monostorát 1944. február 15-én a történelem egyetlen célpontra irányuló legpusztítóbb bombázása során rombolták le, mint utóbb kiderült, stratégiailag teljesen értelmetlenül. A Szent Teréznek ajánlott Lisieux zarándokhely 1944. június 7-i bombázásában 1200-an vesztették életüket (az akkori lakosság 10 százaléka), köztük 20 apáca, és a város kétharmada megsemmisült. Egész könyvtárat megtöltenének az európai kultúra ily módon elpusztított mementói, feltéve, hogy ezt a könyvtárat nem bombáznák le ugyanúgy a „világ demokratikus átnevelői”, és hogy a benne tárolt könyveket és dokumentumokat nem tiltanák be, mondjuk „felekezeti uszítás” címén.
Jellemző, hogy még az elvileg háborús győztesnek számító Franciaországban is legalább 70 ezer polgári áldozata volt az angolszász és demokratikus bombázásoknak, amely számot igyekszik szégyenlősen a feledés homályába száműzni a hivatalos történetírás, akárcsak az 1941 és 1944 között francia földre ledobott 600 ezer tonna bombát és 100 ezer lerombolt épületet. Noha manapság a rendszer politikusai szívesen tetszelegnek a kultúra (főleg a „multikultúra”) védelmezőinek pózában, szellemi elődeik a különböző európai kulturális műemlékek elpusztításában tüntették ki magukat.
Legutóbb az úgynevezett „demokratikus közösséget” nagyon aggasztották az ex-Jugoszláviában történt etnikai tisztogatások. Mindent elkövettek tehát, hogy a szerb és jugoszláv vádlottakat a hágai törvényszék elé állítsák. A történelem torz fintora, hogy ezeknek az etnikai tisztogatóknak tökéletes példaképeik voltak jugoszláv kommunista elődeik és angolszász szövetségeseik: a második világháború vége felé borzalmas népirtást végeztek Tito partizánjai a német és magyar őshonosok körében, több százezer horvát civilt pedig, akik 1945 májusában Klagenfurtnál próbáltak menedéket kapni, az angol-amerikai megszálló hatóságok visszatoloncoltak és jugoszláv-kommunista hóhéraik kezére adtak.
Nem is beszélve minden idők második legnagyobb etnikai tisztogatásáról, a kommunisták által Keletről elüldözött (Ostvertriebene) németek kálváriájáról. (A történelem leggyilkosabb etnikai tisztogatását az amerikaiak követték el az indián őslakosok ellen.) Visszatekintve megállapítható, hogy a nyugati „demokratikus átnevelők” sohasem tudták volna megvalósítani messianisztikus terveiket kommunista-antifasiszta szövetségeseik mértéktelen emberáldozata nélkül, ahogyan ez utóbbiak sem tudták volna végrehajtani példátlan tömegmészárlásaikat az előbbiek masszív anyagi támogatása és szégyenletes cinkossága nélkül.
Ahogy a modern közélet számos más területén, úgy a második világháború halottairól való megemlékezésben is gyalázatos kettős mérce érvényesül. Azzal, hogy a győztesek legyőzött ellenségüket szörnyetegnek nyilvánították, kivették az emberi jogok hatálya alól. Márpedig a szörnyetegeket egyetlen törvény sem védi. Ugyanígy, amint egy nonkonformista értelmiségi vagy újságíró elkezdi kétségbe vonni a jelenlegi rendszer mítoszait, törvényszerűen azt kockáztatja, hogy „fasiszta szörnyetegként” kezelik, eo ipso megfosztják emberi mivoltától, és az emberi jogok ideológiája sem veszi védelmébe: társadalmi kirekesztés és szakmai halál jut osztályrészéül.
Ez a rendszer, amely egyébként toleranciát tanúsít minden társadalmi deviancia iránt, pária létre kárhoztatja a rendszerkritikus gondolati disszidenseket. A „demokratikus átnevelők” szemében a drezdai német civilek nem voltak emberi lények, hanem csak szörnyetegek, akiket el kellett pusztítani. A rendszergazdáknak még hetven évvel a háború után is a virtuális „fasiszta veszélyre” van szükségük jelenlegi gazdasági kudarcaik és múltbéli háborús bűneik palástolásához.
Gazdag István
magyartudat.com






Színre lépett az ocsmány Charlie - gyűlölködőbb és uszítóbb, mint valaha 

Kincses Albin 2015. január 14. 08:26 Hunhír.info 
Meztelen arab nő, szerkesztőségi orgia a muszlim mennyországban. Az ocsmány, uszító, emberek százmillióinak hitét, emberi és vallási érzékenységét súlyosan megsértő, provokatív sajtóvégtermék rajzolói nem fogták vissza magukat a szennylap eheti számának megalkotásakor. 
Az emberek halálából hasznot húzó pénzéhes Charlie-banda hárommillió példányban jelentette meg a gyűlölet-röpiratot, az agymosott franciaországiak már kora reggel ott tolongtak az újságos bódék előtt. A Prófétáról több gúnyrajz is található a lapban, amely szerkesztőségi cikkben jelezve sajtószabadságos és más felsőbbrendűségét úgy fogalmaz: nem kérnek abból a megközelítésből, hogy a a muszlimok provokációjával a lap magának kereste a bajt, mert így működik a toleráns, humanista, és liberális demokratikus világ, az legundorítóbb kettős mérce mindenki által látható bizonyítéka: ha másokat kell gyalázni, provokálni, az sajtó és véleményszabadság, ha minket ér sérelem, az gyűlöletbűncselekmény. 

A címlapján a hétfő késő éjjel kiszivárgott Mohamed-karikatúrával szerda reggel megjelent a Charlie Hebdo új száma. A múlt heti mészárlás óta ez az első szám, és az alkotók nem fogták vissza magukat: a Prófétáról és muszlim terroristákról több gúnyrajz is van a lapban, írja a BBC. 
Az egyik rajzon két terrorista a Mennyország felé tart, és az iszlám hit egyik tételére utalva azt kérdezik, "hol a hetven szűz", miközben a háttérben a Hebdo meggyilkolt munkatársai orgiát tartanak. Egy szerkesztőségi cikk megköszöni mindazoknak a kiállást, akik a Je suis Charlie mondattal "Charlie-k voltak" az elmúlt napokban, de hozzáteszi, hogy nem kér többet abból az olvasatból, hogy a muszlimok provokációjával a lap magának kereste a bajt. Zineb El Rhazoui, az újság egyik újságírója a BBC-nek azt mondta, nem akartak gyűlöletet kifejezni a terroristák iránt. 
Kapcsolódó: 
   A bíróság korlátozná a Kuruc.info szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát - várjuk a pesti Charlie-k tiltakozását 
 

Így készült a politikusok kamu-fotója

A tömeg más megvilágításból, és nézőpontból, már nem is tömeg, csak kíváncsi járókelők figyelnek valamit, de a béka perspektívából ahogy élünk ez egy hatalmas tömeg. 



A bíróság korlátozná a Kuruc.info szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát - várjuk a pesti Charlie-k tiltakozását


"Elrendelte a Kuruc.info holokauszttagadó cikkének törlését a bíróság" – hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában szerda este. (Mintha csak ez az egy holocáfoló írásunk lenne...) "A Kuruc.info internetes portál 2013 júliusában tett közzé egy cikket az Auschwitzban fogva tartott zsidókról. Az írás kétségbe vonja a haláltáborban történt rémtetteket, hozzátéve: ilyenek még mutatóban sem történtek" – emlékeztetett a rádió. Az ügyben "nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt" nyomozás indult, a rendőrségnek azonban nem sikerült megtalálnia sem a szerzőt, sem azt, aki közzétette az írást. A Fővárosi Főügyészség ezután kérte a bíróságot, hogy rendelje el a cikk hozzáférhetetlenné tételét. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Krónikában azt mondta: az ismeretlen szerző, valamint a cikkhez hozzászólók olyan megállapításokat tettek, amelyekkel "nagy nyilvánosság előtt a holokauszt tényét tagadták, kétségbe vonták, jelentéktelen színben tüntették fel", és "ezzel bűncselekményt valósítottak meg". Az ügyészség ezért indítványozta a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét – tette hozzá. Korábbi cikkünkben - amikor még az eljárás folyamatban volt - írtuk: Olvasóink védelmében eltávolítottuk alóla [mármint az eredeti cikk alól] az összes hozzászólást (és ezzel együtt eltűnt a több száz tetszikelés is), és bár nyitva hagytuk a hozzászólási lehetőséget, felhívjuk a kommentelők figyelmét, hogy aki saját névvel nyilvánít véleményt (és persze nemcsak ennél a cikknél, hanem az összes többinél is), az a saját érdekében gondolja meg, mit ír, az "Isten ajándékai" és az ő hazugságaik védelmében indított harc ugyanis szemmel láthatóan fokozódik. Azóta újra több tucat hozzászólás érkezett - mindegyik 2014-es, tehát egy évvel az eredeti cikk után keletkezett, a korábbiak eltávolítása és a figyelmeztetésünk után.A bíróság első fokon elrendelte a cikk hozzáférhetetlenné tételét. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Kossuth Rádiónak azt mondta: a bíróság egy munkanapot biztosított az amerikai székhelyű tárhelyszolgáltatónak arra, hogy a cikket tegye végérvényesen elérhetetlenné, illetőleg törölje adatbázisából. "Magyar" bíróság most első alkalommal rendelte el internetes tartalom hozzáférhetetlenné tételét. Ha az amerikai tárhelyszolgáltató nem tesz eleget határidőben a végzésnek, a Külügyminisztérium jogsegélykérelemmel fordulhat az Egyesült Államok hatóságaihoz. Ha ez is eredménytelen lenne, akkor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szólítja majd fel Magyarország összes internetszolgáltatóját, hogy tegyék elérhetetlenné a holokauszttagadó cikket – hangzott el a Krónikában. Mi pedig tájékoztatjuk az emberi jogainkat lábbal tipró bírót, hogy amerikai szerverről működő, tehát jogilag amerikai hírportál vagyunk, ahol a holokamu legendájának tényszerű cáfolása - egyelőre még - nem jogsértő, tehát elvileg minden hasonló nem magyarországi portál ilyen témájú anyagának hasonló eljárás alá kellene esnie. Rajta hát, sok a munka! A szóban forgó, letiltandó összeállításunk itt található - jelezzük olvasóinknak, hogy ne fáradjanak a lementésével, gondoskodunk róla, hogy a jövőben is elérhető legyen: Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés - "unortodox" dokumentumok Auschwitzból (Kuruc.info - MTI korrigálva) Két percnyi tömény ingyenreklám a köztévé híradójában: Korábban írtuk: Ez a "magyar" sajtószabadság: dokumentumokkal alátámasztott Kuruc-cikket akar eltüntetni az ügyészség, mert a zsidóknak nem tetszik az Auschwitz-hazugság leleplezése Kapcsolódó: Zuckerberg: A Facebookon bárki szabadon elmondhatja a véleményét! - Nekünk azért lenne néhány kérdésünk...
Forrás: https://kuruc.info/r/56/138230/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A bíróság korlátozná a Kuruc.info szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát (2015-01-14)






Aszad szerint a Nyugat támogatja a terrorizmust 

01/15/2015 MTI - Hírszemle.net 
Bassár el-Aszad szíriai elnök egy szerdai lapinterjúban azt fejtegette, a múlt heti párizsi vérengzés annak a következménye, hogy a Nyugat támogatja a terrorizmust. 

A cseh Literární Noviny közéleti heti magazinnal beszélgetve Bassár el-Aszad szíriai elnök felszólította a nyugati vezetőket, hogy vizsgálják felül a szíriai lázadókat és ellenzékieket támogató politikájukat. A szíriai kormány egységesen terroristának minősíti a felkelők minden irányzatát, és a felkelést magát külföldi összeesküvésnek állítja be. 
Az elnök hangsúlyozta, hogy már a szíriai válság kezdete óta figyelmeztette a Nyugatot, hogy ne támogassa a terrorizmust és ne adjon neki politikai "fedezéket", mert ez visszaüt az országukra és népükre. "Nem hallgattak ránk" - jelentette ki. 
Aszad "rövidlátónak" minősítette a nyugati vezetőket, és azt mondta, hogy a párizsi merényletek bebizonyították, a szíriai kormány igazat mondott. Arra biztatta a terrorizmus által érintett országokat, hogy cseréljenek információkat egymás között.
Kijelentette, hogy Szíria évek óta szenved a terrorizmustól, ezért együtt érez a párizsi áldozatok családtagjaival. Ellenezzük a civilek legyilkolását a világon mindenhol - szögezte le. 
Kapcsolódó: 
   Terrortámadás a "halál civilizációja" ellen - Magyar válasz 
   Terrorist Attack against the "Civilization of Death" 


Ennyi volt, nem kap több állami támogatást a kormánypárti sajtó 

2014.01.15. propeller.hu 
Ezt közölte a minap Orbán Viktor egy nem nyilvános médiatalálkozón. A vs.hu információi szerint a miniszterelnök egy találkozóra hívta a jobboldali médiumok vezetőit, ahol közölte, a kormány a jövőben a közmédiára támaszkodik, őket pedig nem fogja támogatni, így a saját lábukon kell megállniuk. 

A miniszterelnök mások mellett Gajdics Ottót, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjét, Borókai Gábort, a Heti Válasz vezetőjét, Liszkay Gábor és Élő Gábor Magyar Nemzet, illetve Mno.hu főszerkesztőt; valamint Bencsik Andrást, a Demokrata első emberét hívta meg. 
A tavalyi választások után, nyáron már érezni lehetett, hogy egyre feszültebb a viszony Orbán Viktor, és a jobboldali média egyik legfontosabb tulajdonosi szereplője, Simicska Lajos között. Az ő érdekeltségébe tartozik a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió is. 
Az MTVA a múlt hét elején jelentette be, hogy az M1-et hírcsatornává alakítja. 
Mindez azt jelenti, hogy Orbán a magyar média totális kontrollját kívánja megteremteni, ezért a teljes központosításra törekszik, melyben nincs helye kritikának vagy alternatív véleménynek. 
Kapcsolódó: 
   Orbán elengedte a kormánypárti sajtó kezét 
   Orbán szakított a jobboldali sajtóval 
   Nincs több állami abrak? 
   Arat a fagyhalál Magyarországon 


ARAT A FAGYHALÁL MAGYARORSZÁGON


January 13, 2015
hajléktalan (1)
Öten haltak meg az országban kihűlés 
miatt az elmúlt 24 órában – olvasható 
az Országos Rendőr-főkapitányság 
(ORFK) hivatalos oldalán megjelent 
közleményében.
Ősz óta az újév első napjáig 113 
honfitársunk fagyott meg, a további 
halálesetekkel a fagyhalált szenvedettek 
száma  lassan megközelíti a 120 
főt. Amiről az Országos Rendőr-
főkapitányság közleménye “elfeledkezett”: 
76 
honfitársunk a saját fűtetlen lakásában 
fagyott meg…

Tamás Szemenyei-Kiss

De jó volna ha a politikusaink azért lopnának , hogy e szegény hajléktalanjainknak meleg fedelet építhessenek , és működtethessék téli időben ezt az intézményt, amit lopásból hoztak össze . Ezeknek az embereknek még a szemüket is kilopták, így nem csoda , hogy nem lelik meg a melegedőt Isten fagyott ege alatt csal a halál vár rájuk.
Mikor éljük meg már azt, hogy a rabló politikusainkra is a halál várjon !!!!!


Lovas István: ELHALLGATOTT - ÉS CENZÚRÁZOTT - HÍREK 19 

(E sorozatban általában olyan hírek jelennek meg, amelyekről két napja vagy annál hosszabb időn át a magyarországi média hallgat. Most kivételesen itt elsőként egy olyan hír olvasható egy archeológiai világszenzációról, amelyről 2011 augusztusa óta sajtónk hallgat. Érthetetlenül. Vagy "érthetetlenül". A Wikipedia magyar kiadása viszont tárgyszerűen ismerteti a páratlan ásatási leletet. Köszönet K. Katának, aki a helyszín meglátogatása után hívta fel rá a figyelmemet.) (Facebook
1. 
12 ezer éves civilizációt fedeztek fel a törökországi Göbekli Tepében. Az erről szóló részletes híradások egyike itt olvasható, 2011. augusztus 5-i keltezéssel: elephantjournal.com 
A gízai piramis előtt hétezer évvel épült csodálatos körtemplom, kőoszlopok, szobrok, faragások megdöbbentő fokú civilizációról tanuskodnak. A Wikipedia hu.wikipedia.org magyar szövege sem tud a domb mélyébe rejtett és 4 és fél éve kiásott magyar nyelvű forrásokról. 
2. 
A közszolgálati televízió az MTI jeruzsálemi tudósítójára hivatkozva - a hosszú évek óta a távirati irodát és a közszolgálati rádiót onnan tudósító, közben a Magyar Narancsnak is cikkező Shiri Zsuzsa - arról ír, hogy Liberman izraeli külügyminiszter "antiszemita szájhősnek" nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnököt szerdán Jeruzsálemben az izraeli nagyköveti értekezleten, és kijelentette, hogy az európai vezetők gyáva módon nem szembesítik ezzel a török politikust. Liberman ezzel kapcsolatban emlékeztetett a zsidók üldöztetéséről a harmincas években Németországban és kifogásolta, hogy Párizs nem reagált kellő súllyal a 17 áldozatot követelő minapi merényletekre. 
A hazai sajtó az eredeti eseményről - Erdogan kijelentéséről - elfelejtett beszámolni. És most arról, hogy pontosan mit is mondott Erdogan, akinek a kijelentéseit egyébként nem csak Liberman, de Netanjahu miniszterelnök is hevesen bírálta. És amely mondattól e két politikus "kiakadt". 
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hétfőn kifogásolta, hogy Netanjahu személyében egy olyan kormányfő "merészelt menetelni Párizsban a terrorizmus ellen és a szólásszabadság mellett, akinek inkább arról kellene végre beszámolnia, hogy miként mészároltak le Gázában a nyáron gyerekeket és asszonyokat". 
A tévének az MTI-től átvett híranyagából ez hiányzott. 
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése