Vége van-e a kommunizmusnak?

 

 

 (Hazánkért, 2001. július)

 

 

Tóth Judit

 

Az elmúlt évtizedben sokszor hallottuk, hogy „a kommunizmus összeomlott, a kommunizmus kimúlt.” Jó, ezt várjuk már az évszázad eleje óta! De akkor hová temették az emberiség legnagyobb szörnyetegét? Természetesen mindenki tudja, hogy ez csak mese, ami nem felel meg a valóságnak, mert a szalonképessé tett kommunizmus él és virul, embermilliókat sanyargatva: Dél-Afrika 35 millió, Kína 1, 13 milliárd, Észak-Korea 22 millió, Vietnam 66 millió, Laos 4 millió, Kambodzsa 8 millió, Kuba 11 millió és így tovább.

 

160 MILLIÓ ÁLDOZAT Baltikum államai, 1945-1985: 500 000 Német polgári lakosság, 1945-46: 2, 9 millió Kambodzsa, 1975-78: 3 millió Kommunista hódítások: 11 millió Vörös Kína 1949 óta: 63, 8 millió Szovjetunió 1917-85: 69, 7 millió Magyarország: több mint 8 millió

 

 

A HASZNOS IDIÓTÁK

Pozsgai Imre szavait idézve: „a kígyó, ha meg akar maradni, levedli a bőrét,” vagy megboldogult kommunista Grósz Károlyunkat, aki hasonlóképpen magyarázta az átalakulást: „Nem levenni, hanem csak átgombolni akarjuk a mentét.” A kígyó „új bőre” és az „átgombolt mente” a Nyugatot valósággal elbűvölte, mert az emberiesség hirdetésének ellenére, semmit nem tesz az ellen, hogy a világon még mindig 1, 25 milliárd ember ne sínylődjék sztálini diktatúra alatt. Sőt, ahol csak lehet, a legnagyobb megtiszteltetésben részesíti ezeket a Nobel-díjas nemzetközi gyilkosokat, bűnözőket. Miért?

Miért van az, hogy dúsgazdag kiváltságosok, mint pl. David Rockefeller, Armand Hammer, Harry Oppenheimer és még nagyon sokan mások igen jó üzleteket kötnek kommunista diktatúrákkal, nem törődve az emberi jogok taposásával? Amikor egy dél-afrikai milliárdos iparmágnástól valaki megkérdezte, hogy nem félnek-e a kommunizmustól, így válaszolt:

  „Ugyan! Sose volt jobb dolgunk! Mivel a nyersanyag itt van, a világpiac is jól működik, és a munkaerő igen olcsó, óriási haszonra teszünk szert!” (The McAlvany Intelligence Advisor, Phoenix, AZ/1990)

 

San Francisco szabad levegőjét élvező és amerikai egyetemeken tanító (!) Mikhail Gorbacsov ezeket mondta 1987-ben a bolsevik forradalom 70. évfordulóján:

„A peresztrojka célja, visszaállítani elvben és gyakorlatban a Lenin féle szocialista világnézetet. A párt érdeke mindenekelőtt a legfontosabb. Új világ felé haladunk, a kommunizmus világa felé. Erről az útról soha nem térünk le. Egyetlen látomásunk van, és ez a kommunizmus végső győzelme.” (APN, 1989. jan.-febr.)

 

Mialatt a Nyugat félrevezetett tömegei hazugságokban ténferegnek, észre se veszik, hogy például az afrikai földrész gyakorlatilag már régen a kommunisták birodalma! Jean-François Deniau, volt francia miniszter így idéz egy magas beosztású szovjet elvtársat:

„Elfoglaltuk Angolát és ti nem tiltakoztatok. Azután Mozambikot, de talán Ön nem is tudja, hogy ez az állam hol fekszik a térképen? Etiópia valóságos huszárvágás volt! Azt gondoltuk, hogy Önök majd Szomáliával vagy Eritreával visszavágnak. Semmi, síri csend volt az Önök részéről, amit tudomásul vettünk terjeszkedési műveleteink további sikereihez. Aztán elfoglaltuk Adent, ahol erős szovjet katonai bázist állítottunk fel. Igen, Adent! Az arab fennsíkon, az Önök fő olajközpontját! Mivel ott se volt zokszó, azt is kisajátítottuk.” (Jean-François Deniau „ La détente froide,” L’Express, 1982.09.03.)

 

Olvasóink joggal kérdezhetnék, miért foglalkozik a Hazánkért afrikai ügyekkel, hiszen nekünk magyaroknak is van éppen elég bajunk? Csupán a tisztánlátás végett, s azért, mert a nagyratartott Nyugat, ahonnan a magyarság évtizedekig várta és várja még ma is sorsának jobbrafordulását, kommunistákat ünnepel, és tüntet ki, kormányaikat elismeréssel illeti, s a legnagyobb megbecsülésben részesíti! S még kérdezzük, hogy miért nem történt meg a gyilkos kommunisták számonkérése?

Emlékszünk-e még Horn Gyulára, aki nagy kegyesen elvágta a vasfüggöny drótját, Németországban szabadkőművesi kitüntetést kapott, s akit e világraszóló esemény után a kanadai Québec tartomány akkori miniszterelnöke Robert Bourassa nagy tisztelettel fogadott?

Emlékszünk-e még a „Kárpátok Géniuszára” Ceaucescura, akit feleségestől együtt II. Erzsébet angol királynő díszvendégként fogadott a Buckingham palotában, s velük egy asztalnál vacsorázgatott, majd külföldi körútjukon a kanadai parlamentben, mint „igazi államférfit” fogadtak? Pedig a suszternak nem is volt sok bűne, csak az, hogy a titkosszolgálata tízezer számra gyilkolt embereket, magyar falvakat tarolt le talajgyaluival, büntetésből főleg magyarokkal építtette a Duna-Delta környékét, tönkretette a gazdasági életet. Közben saját magáról sem feledkezett meg: fényes palotában élt, és soványabb napokra több mint egymilliárd US dollárt dugott el külföldi bankokban. Kár, hogy az „államférfi” nem érte meg a Nobel-díjat, pedig ekkora teljesítményért ő is megérdemelte volna… Tom Lantos és felesége Washingtonban biztosan támogatta volna az ügyet!

Az Egyesült Államok jelenlegi konzervatív kormányának külügyminisztere Colin Powell néhány héttel ezelőtt csatlakozott a „dicshimnusz-kórushoz”: a ma is uralmon lévő kommunista Fidel Castro-t dicsérgette, aki 1959-ben véres forradalommal hódította meg a Kubát. Kissé véres volt a hatalom megkaparintása, de azért -- Powell szavait idézve: “sok jót tett a népe érdekében, ránk nézve már nem veszélyes többé.”

A marxista-leninista elvekhez hűséges Fidel Castro Ruz, a század elején Galíciából Kubába bevándorolt munkáscsalád (később cukorrépa-ültetvény tulajdonos!) fia, aki miután 1959-ben megkaparintotta a hatalmat, - kommunista hagyományokhoz híven - elűzte a középosztályt, kisajátította a magántulajdonukat, az égvilágon mindent elállamosított, és kommunista terrort vezetett be. S ez volt az a sok jó, amit tett a népért!

Fidel Castro-nak köszönhető, hogy Moszkva betehette a lábát a közép-amerikai Kubába, összesen 90 mérföldnyi távolságra Floridától.

 

 SZTÁLINISTA DÉL-AFRIKÁBAN?

Negyvenöt évi kanadai ittlétem alatt most másodszor történt meg: szégyellem, hogy kanadai állampolgár vagyok! Először akkor, amikor a Ceaucescu házaspár királyi fogadtatásban részesült és most, ez év júniusának első hetében, amikor az ottawai parlament, - egyetlen országgyűlési képviselő Rob Anders (Alliance) kivételével - egyöntetűen elfogadta John McCallum (Liberális) képviselőnek azt a javaslatát, amely Dél-Afrika volt elnökét Nelson Mandela-t kanadai díszpolgársággal tisztelné meg. A kommunista Mandela iránt tanúsított „tiszteletlen” Anders képviselőt ellenszegülése miatt még a saját pártjának tagjai is elmarasztalják, lehülyézik s maga Jean Chrétien, Kanada miniszterelnöke is ostobának bélyegezte. A honatyák a legszörnyűbbnek azt találták, amikor Mandela-ról Anders azt merte mondani, hogy „kommunista terrorista.” [Ez csak a kezdet! Legközelebb elmegyógyintézetbe viszik azt, aki nem tiszteli a kommunistákat.] Elképesztő, hogy az összes képviselő között csak egyetlen egy ember akadt, aki nemcsak ismerte az igazságot, de szólni is merészelt.

A súlyos tévhitbe esett kanadai honatyák szerint „Mandela nem is tagja a Kommunista Pártnak, hiszen ő keresztény, aki mindig csak a megbocsátás és megbékülés híve volt.” [Hazugság!] De arról, hogy a Mandela vezette ANC-t 1937 óta honnan és kik irányítják, már nincs szó, az egyébként minden téren politikailag helyes kanadai parlamentben!

 

KI IS MANDELA?

A mi felvilágosult honatyáinknak tudniuk kellene, hogy Mandela a rasszista Dél-Afrika egyetemén szerzett ügyvédi diplomát 1944-ben, gyorsan belépett az ANC-be, és ettől fogva 18 éven át egyik vezetője volt az ANC/CPSA szövetségnek; 1948-ban másik két társával megalakította az ANC ifjúsági részlegét, amelynek 1950-ben lett a főtitkára, s hogy az ANC akkor már hosszú évek óta moszkvai befolyás alatt állt.

A kommunizmus Afrika déli részén már 1917-ben megkezdte a hódítást, az ötödik hadoszlop ügynökei beszűrődtek a munkások szakszervezeteibe, majd 1921-ben megalakult az első Kommunista Párt/CPSA. A kezdetben „feketék védelmét és érdekeit képviselő” African National Congress, ANC/Afrikai Nemzeti Kongresszus/ 1912-ben alakult, mely szervezet aztán a legnagyobb bolsevista befolyás alá került: a Komintern hatodik kongresszusán 1928-ban elhatározta, hogy a CPSA-nak át kell az ANC-t alakítania harcoló forradalmi szervezetté. Az ideológiai harc vezetői 1948-tól az ANC ifjúsági részlegének a vezetői voltak, közöttük Mandela. 1936-ban az ANC már kommunistát választott főtitkárának.

A 37 éves Mandelát 1955-ben letartóztatták hazaárulásért, de 1961-ben felmentették. Kihasználva a visszanyert szabadságát fegyveres ellenállásra készült, amelyre külföldön kapott kiképzést.

Földalatti mozgalmat indított és megalakította az “Umkhonto we Sizwe” /a nemzet lándzsája/ terrorszervezetet, az ANC katonai részlegét. A hatvanas évektől Kuba egyre inkább kiépítette kapcsolatait Dél-Afrikával: Che Guevara vezetése alatt kiképzést, hírközlési és diplomáciai segítséget és fegyvert szolgáltatott.  1963-ban Mandelát és ANC/CPSA társait tetten érték, amint 48 ezer szovjet gyártmányú akna és 210 ezer kézigránát behozatali tervein dolgoztak. Birtokukban találtak számos okmányt is, amelyek bebizonyították, hogy Moszkva, Algéria, Kína, Csehszlovákia és Kelet-Németország pénzelte és támogatta kommunista forradalom kirobbantását Dél-Afrikában.

 

MANDELA NEM TERRORISTA-KOMMUNISTA?

Hazaárulási tárgyalásán, amely szabad és igazságos volt, Mandela beismerte bűnösségét és hét társával együtt életfogytiglani börtönre ítélték. A tárgyaláson a bizonyítékok között szerepelt Mandela saját kézírásos, 62 oldal terjedelmű„How to be a good communist” /Hogyan legyünk jó kommunisták/ c. irománya, amelyben többek között így ír:

“Mi a Kommunista Párt tagjai a modern történelem legelőrehaladottabb forradalmárai vagyunk. Ahhoz, hogy a legelőrehaladottabb kommunista harcossá legyünk nem elég megérteni és elfogadni a marxizmus/leninizmus elméletét. A Kommunista Párt tagja alá kell rendelje személyes érdekeit a Párt érdekeinek...” 

 

Az ANC kommunista jellege nem kétséges, mert ezt számos kiadvány is bizonyítja. Mandela volt felesége a véreskezűWinnie politikai vallomásai 1986-ban:

„a Szovjetunió hordozza a fáklyát minden reményünk és cselekedetünk előtt. A leleményességet és bátorságot példaképünktől, a szovjet néptől tanultuk meg, amely szintén a szabadságért harcol, és hűsége rendíthetetlen a nemzetközi elkötelezettség iránt. A Szovjet-Oroszországban régi álmokból vált valóra a nép igazi hatalma. A szovjetek országa minden nép igazi barátja és szövetségese a sötét reakciós erők ellen vívott harcban.”  /The Richmond News-Leader, 1986. 05. 02./

 

Winnie és kommunista terrorszervezete, az ANC foga fehérjét 1986. áprilisában mutatta ki igazán:

„Gyufásdobozainkkal és nyakláncainkkal fogjuk felszabadítani ezt az országot.”

„NECKALCING” Petroleumba áztatott Autógumit raktak a másként gondolkodók nyakára és meggyújtották

S tegyük hozzá, hogy mindez a Nyugat teljes hozzájárulásával és jóváhagyásával! Winnie „nyakláncolása” abból állt, hogy az ellenfeleik nyakába tettek egy petróleumba mártott autógumit, amit meggyújtottak és az áldozat vagy húsz percig szenvedett égve, ha közben el nem ájult a kínoktól. Tisztelt demokratikusan választott ottawai honatyák! Miért nem tisztelik meg ezt a ’felszabadító honleányt’ is díszpolgársággal!

Mandela 1991. júliusában - moszkvai és washingtoni bábáskodással - a dél-afrikai köztársaság elnöke lett. Az ANC az évszázad eleje óta 30 millió feketét próbált meggyőzni, hogy mostoha sorsukat a dél-afrikai fehéreknek köszönhetik, s ha mindenki fegyvert fog, lehet az majd másként is. A terroristáknak ez csak részben sikerült, de azok a feketék, akik ellenálltak, csúnyán megfizettek Mandela asszony „nyakláncaival”.

Nos, Nelson Rolihlahla Mandela, - akárcsak Magyarországon elvtársa Kun-Kohn Béla 1919 tavaszán - is a börtönből szabadult 27 évi fegyház után 1990. februárjában, hogy mint az elnyomásban élő dél-afrikai feketék nemzeti hőse, az ANC főtitkáraként kézbe vegye a demokrácia gyeplőit. Nem a bőrszíne miatt volt börtönben, hanem mert az Istenfélő, erkölcsös dél-afrikai államra komoly veszélyt jelentettek Mandela kommunista kapcsolatai és tevékenységei. Hogy a dolgok egészen simán menjenek 1993. decemberében Nobel-díjat is kapott, Dél-Afrika demokratizálódásáért folytatott erőfeszítéseiért. A hatalom átadására óriási nyomást gyakorolt az amerikai kormány Moszkvával karöltve.

„Szent” Nelson Mandela (Jean Chrétien kanadai miniszterelnök szentnek hívta) kommunista? Dehogy! Csekély három évvel ezelőtt kapta a ’Chris Hani’- kitüntetést a dél-afrikai Kommunista Párttól, mely szervezet akárkinek nem osztogat könnyelműen kitüntetéseket. 1991. decemberében a dél-afrikai „forradalmár” Chris Hani kijelentette:

”Az ANC nem titkolja, hogy nagyon erős kapcsolatokat tart fenn Kubával, mely állam mindig segítette szervezetünket.”

 

MANDELA ÉS AZ ANC NEM ISMERTE A TERRORT?

Persze, hogy ismerte és értett is hozzá nagyon jól! Kanadában, de máshol is, ez csak a „hasznos idióták” (Lenin így hívta őket) szerinti szemenszedett hazugság-terjesztés! Az ENSZ, a Szovjetunió és szövetségesei, valamint néhány nyugati állam illetve szervezet cselekvő segítségével, az ANC nemzetközi elismerést és támogatást nyert. 1974-ben az ENSZ nemcsak elismerte az ANC-t, mint „Dél-Afrika nagytöbbségű népeinek képviselő szervezetét,” hanem több millió dollárral is támogatta a terroristákat.

Moszkva és a kommunista kormányok 1985-ben 30 millió dollárt adományoztak az ANC terrorcsoportnak.  A hírhedt dél-afrikai Kommunista Párt (CPSA) 1956 őszén támogatta és jóváhagyta a szovjetek véres beavatkozását Magyarországon, Csehszlovákiában és Afganisztánban. / Toledo Blade, 1986. 08. 10./

Mint korábban említettük, a szovjet-féle „világbéke” élenjáróját, az ANC-t, a dél-afrikai Kommunista Párt irányította, s ez utóbbi Moszkva teljes befolyása és irányítása alatt állt, két vezetője pedig a két zsidó lángész, Albie Sahcs és Yossel Mashel (Joe) Slovo (1926-1995) volt, aki járatos volt a Talmudban és a KGB-ben ezredesi rangot viselt – [bár a rangot életrajzában tagadják.]

A parancsokat, utasításokat egyenesen Moszkvából kapta. Az ANC-ben elvtársai a fegyveres ellenállást és terrort fokozatosan a ’70-es években kezdték, amikor a marxista-leninista elveket visszautasító, másként gondolkodókat a legnagyobb kegyetlenséggel gyilkolták meg a „felszabadulás, forradalom és emberi jogok” nevében. Az amerikai és a kanadai sajtó ezeket a borzalmakat elhallgatja, sőt úgy állítja be, hogy a rengeteg vérontásért, gyilkosságért kizárólag a rasszista fehér („apartheid”) kormány a felelős! Tehát ne legyünk meglepődve az ottawai liberális hasznos idióták ostobaságain!

A kommunista hatalomátvétel óta, a nemzetközi Interpol szerint Dél-Afrika ma a világ harmadik legveszélyesebb állama. Minden 100 ezer emberből meggyilkolnak 64-et, évente több mint 20 ezret; a nemi erőszak bűncselekménye terén a második helyet foglalja el, (minden 100 ezer nőből 137 áldozat). Dél-Afrika valóban „felszabadult”. A lakosság 20 százaléka – főleg feketék - fertőző AIDS-betegek. [A kanadai liberális kormány éppen most határozta el, hogy ezentúl nem lesz akadálya annak, hogy AIDS-beteg bevándorlók jöhessenek Kanadába.]

Akárcsak Magyarországon 1920-ban a Szamuelly-féle nyilvános akasztások és kivégzések rettegésbe taszították a lakosságot, hasonlóképpen Dél-Afrikában is a nyilvános mészárlások fő célja volt a megfélemlítés. Ahogy Tim Ngubane (ANC) magyarázta 1985. októberében a kaliforniai egyetem egyik előadásán:

„Azt akarjuk, hogy a kollaboránsok halála olyan visszataszító és félelmetes legyen, hogy soha senkinek az eszébe ne jusson velünk ellenkezni.”

 

Joe Modise ANC-tag 1985. decemberében így szólt az ANC Radio Freedom egyik adásában:

„Népünknek csoportokba kell szerveződnie, és hagyományos fegyverekkel kell szembeszállnia az ellenséggel. Miután felismerte az ellenség ügynökeit, népünknek ezeket meg kell ölnie. A parlament bohócait mind el kell pusztítani.”

1986-ban újabb felszólítás a Radio Freedom hullámain:

„Ragadjuk meg a fegyvereket, ’nyakláncokat’, kézigránátokat, géppuskákat, aknákat, és minden más eszközt, s vegyük fel a harcot a rendőrség és karhatalom ellen.”

 

Észak-Amerika kommunizálása negyven évig tartott. Ugyanez Dél-Afrikában csekély tíz év alatt sikerült, és ezért súlyos felelősség terheli az amerikai és európai politikusokat, s nem utolsó sorban a Council on Foreign Relations és Trilateral Commission, és a Bilderberg nemzetközi csoportot. A hatalomátvételt lényegesen felgyorsította az ANC és a Kommunista Párt beszűrődése, nem is beszélve magában a dél-afrikai külügyminisztériumban befészkelődött marxista ügynökök munkájáról. +++

* Következő számunkban a befejező rész: miért is folyt a harc Dél-Afrikáért?

                                  

 

 

Források:

The McAlvany Intelligence Advisor, Winter, 1990.

<http://home.global.co.za>

Aida Parker Newsletter, /APN/ 1989. jan.-febr.

 

A message to all those wise politicians in Ottawa who embrace stalinist regimes!

The New South Africa

 

Whites Viciously Massacred

 

Adriana Stuijt

Saturday, April 28, 2001

 

[Editor's note: This is the conclusion of a three-part series for NewsMax.com

by noted South African journalist Adriana Stuijt. See part one: South

African Censorship Spreads Foot-and-Mouth Disease to West and part two:

Anthrax Set to Spread to the West.]

 

South African whites are being viciously attacked and killed, and a media blackout of the crimes has not helped.

Criminals who are usually armed with powerful AK-47 military carbines, of which millions have been left behind in Africa from the local wars of African independence over the past 20-odd years, have been rampaging across the country with little resistance from the authorities.

This is especially true for farmers, against whom a campaign seems to have been launched since the end of apartheid in 1992 that has already left 1,048 people dead (26 percent of whom are black farm workers and their families, and the rest are white commercial farmers and their family members) from more than 5,500 well-armed military-style attacks by groups of young black males.

And under South Africa's new gun control laws, these civilian farmers would no longer be allowed to carry anything larger than a small handgun to defend themselves from such attacks.

The South African government also is engaged in a deliberate criminalization campaign in the news media against its commercial farmers, with media accusations of "racist" acts that, when brought before courts of law or probed by police, have however been proven to be almost totally unfounded.

Last year white farmers were arrested on more than 150 charges ranging from murder to accusations of extremely racist cruelty against farm workers. Yet only one farmer has thus far been found guilty of shooting and injuring a farm worker in anger, for which this white farmer was imprisoned for three years. In all the other cases, the "witnesses" who made claims to the news media simply could not be found, or when cross-examined in law courts, were found to be lying.

Frequently, the armed attacks against commercial farm families are carried out with unusual extremes of cruelty:especially the white men often are tortured for hours, with slow barbed-wire strangulation and deliberate mutilation of their sexual parts while they are alive - and the female members of the white farmers' families are subjected to vicious gang rapes from which they are frequently left infected with HIV-AIDS, including very small children. (More than 55 percent of the South African population has been identified with HIV-AIDS, according to the United Nations.)

Because much of this kind of news remains totally unreported outside the nation because of the South African government's deliberate ban on publication of such crime statistics since July 2000, much of the news focus of censorbug.com has remained on the commercial agricultural situation in that country at the moment.

The crime wave across South Africa has led to economic disaster. South Africa used to be self-sufficient and an exporter of food. This African country is one of the continent's very few that has always managed to feed its growing population, although it had only 60,000 farmers in 1991. But now South Africa has had to start importing staple foods such as maize for the first time in its history, and this year fewer than 40,000 commercial farmers remain. South Africa now has an estimatedpopulation of 46 million people. +++

 

Kapitalizmus és bolsevizmus

“Külön menetelni, együtt győzni!”

 

Benjamin Disraeli, Anglia első zsidó származású miniszterelnöke írta a 19. században Coningsby című novellájában:

„A világot egészen más fajta személyek kormányozzák, mint ahogy azt azok képzelik, akik nincsenek a színfalak mögött.”

 

Sokan ezt joggal sejtik és érzik! S talán ezért halljuk annyiszor aggódó honfitársainktól, akik nem látnak tisztán a színfalak mögé:

„... amikor 1990-ben valóban lehetőség volt a nemzetmentésre, gyakorlatilag nem tiltakozott senki. Országunk és nemzetünk sorsának irányítását rábízták olyan mihaszna politikusokra, mint Antall József, Göncz Árpád és az antikrisztus Paskai László!”

 

Valóban volt lehetőség a nemzetmentésre! Vagy talán az 1989 utáni évek megrendezett délibábja aljas szemfényvesztés volt csupán? KIK vették kézbe nemzetünk sorsának irányítását? Elhitették velünk, hogy MIvetettünk véget a kommunizmusnak, és MI határoztunk sorsunk új demokratikus irányításában! Pedig, ha valaki odafigyelt, meggondolatlan pillanatában még pufajkás Horn is bevallotta, hogy

“ezt a rendszerváltást nem dilettánsok készítették elő!”

 

Kik voltak ezek a “nemdilettáns” szakértők, akiknek az ‘engedélyével’ a hírhedt berlini falat a szabadságszerető német nép lerombolta; a Ceausescu-rendszert a szabadságszerető román nép megsemmisítette? A vasfüggönyt az a magyar nép elégelte meg, amelynek a “nemdilettánsok” hivatalból megszervezték a keletnémetek látványos befogadását; a fennhangon bejelentett *a kommunizmusnak vége!*-hazugságot; az akkor még hosszú hajú Orbán Viktor által ünnepélyes haraggal bejelentett *agyagba döngöljük a kommunistákat!*.

De a “nemdilettánsok” nem felejtették el a Mindszenty hercegprímás és Horthy Miklós hamvainak a hazaszállítását; a kivégzett Nagy Imre és társainak díszpompával való újratemetését; 1956 *újraértékelését és átszínezését.* A hatalom átmentése érdekében a tömegek meggyőzésére kitervezett *színpadi jeleneteket* valóban olyan*szakértők* készítették elő, akikről az átlag halandó lény nem sokat tud.

Az égbekiáltó hazugságoknál csak a tét, -- a hatalom átmentése -- volt nagyobb! Hiszen a magyar néptől évtizedek során elrabolt, a Kommunista Pártnál felhalmozódott nemzeti vagyon szétosztását, privatizációt, zsidók kártérítését, az Európai Unióba és NATO-ba való erőszakos beterelést, a szomszédos rablóállamokkal kötött hazaáruló Alapszerződéseket, a Rózsadombi 13 titkos paktumát csakis hazug, *a néptől eredő, demokratikus rendszerváltással* oldhatták meg. Hogyan? Úgy, hogy lehetőleg a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon!

*

Korunk két nagy uralmi rendszere, a kapitalizmus és a kommunizmus. Ezek, a közvéleménybe beültetett hírterjesztés ellenére, egyáltalán nem ellentétes irányzatok, hanem mindkettő a zsidó törzsi nacionalizmus világuralmi törekvéseinek megnyilvánulási formája.

Moszkvában és New Yorkban az egyetlen, nemzetek feletti nacionalizmus két arca a kapitalizmus és a kommunizmus. Egyetlen faj hatalma a többi fajok ellen, amelynek soha nem voltak és ma sincsenek aggodalmai a szovjet-orosz diktatúrával szemben.

¨„A kommunista szellemiség azonos a judaizmus nagy eszméivel. A nagy orosz forradalom idején a kommunizmus tulajdonképpen a judaizmus győzelme volt; a fasizmus győzelme, pedig szintén a judaizmus győzelme.” [A Program for the Jews and Humanity, Rabbi Harry Waton]

¨„… a bolsevizmusban számos tényező bizonyítja, hogy miért olyan nagy a kommunista zsidók száma. Tény, hogy a bolsevizmus vezéreszméje azonos a judaizmus legszebb alapgondolataival. [The London Jewish Chronicle, 1919. 04.14.]

¨„Egyesek marxizmusról beszélnek, amire én azt mondom, hogy judaizmus.” [The American Bulletin, Rabbi S. Wise, 1935.05.05.]

 

Világcsalás az, amikor egyesek a kapitalizmust – mint ellenerőt — szembe akarják állítani a bolsevizmussal, pedig valójában a kettő ugyanabból a fából szívja a táplálékot. Törzsi nacionalizmus a kapitalizmus oldalán, törzsi nacionalizmus a marxista-leninista másikon. A tudatlan tömeg, az utca embere azt hiszi, hogy a kapitalista világ leszámolhat a bolsevizmussal, holott az utóbbi csak az előbbinek a meghosszabbítása.

¨„És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzetek felett.”

                                                                    [Mózes, V.11, 23.[

 

Mivel a bolsevizmus a liberális tőkésrend édesgyermeke, ésszerű a kettő szellemisége, mert erkölcsi nézeteik ugyanabból a törzsi nacionalizmusból erednek. Akik, a Hideg Háború népbutító rémhíreire gondolva, mesterséges ellentétet keresnek a kettő között, ne feledjék, hogy a zsidó Bernard Baruch, Armand Hammer, és még megszámlálhatatlan sokan mások is, tökéletesen jól érezték magukat a zsidó Lenin, Sztálin vagy Lazar Kaganovicstársaságában.

„Egy nép vagyunk!” – hirdette Herzl Tivadar, a cionizmus atyja – „nem amerikai zsidók, nem szovjet zsidók, hanem csak: zsidók!”

Valóban volt-e Hideg Háború?

Néhány évvel ezelőtt egy amerikai zsidó bankártól megkérdezték, hogy miért önti millióit a szovjet-oroszok lábai elé, mire így válaszolt:

„Van Önöknek fogalma arról, hogy milyen sors várna ottani testvéreinkre, ha Isten mentsen, a szovjet-rendszer összeomlana? A borzalmas megtorlások szinte elképzelhetetlenek lennének, nem is beszélve a bosszúálló lakosság dühöngő kitöréseiről.” [The Patriot[

 

Az utca embere nem vette észre ezt a jóval korábban elkezdődött fejlődést, csak a második világháború idején, amikor lassan felderengett a fény a kapitalista demokrácia és a szovjet népidemokrácia vitathatatlan lelki és faji egysége körül. Egyesek még ma is csak a zsidó *faji összetartást*, a *tisztességtelen üzleti módszereket* látják, de nem veszik észre országaik szellemi, gazdasági/erkölcsi életének a teljes elzsidósodását. Kommunisták és kapitalisták közös szent jelszava: „külön menetelni, és együtt győzni!”

¨„A judaizmus nagy vezéreszméje szerint az egész világot majd átitatják a zsidó tanok és a nemzetek Nemzetközi Testvérisége, -- ami a judaizmus legmagasabb eszménye, -- miután az összes népfaj és vallás természetszerűen megsemmisül.”  [Jewish World, 1883. febr.9.]

 

*One world! Egy világ!* Ebben az azonos fajiság, a törzsi sovinizmus kapitalista és kommunista képviselői fognak uralkodni. Hatalmas világtörténelmi szövetség ez, s önkényuralma alatt -- Amerikát, a világ félretájékoztatott népét, valamint Oroszország több mint kétszázmilliós tömegét -- egyazon, a Talmudban és Tórában megjövendölt sors sújtja.

 

Hazai olvasónk írja:

“...Tulajdonképpen a kereszténygyűlölő és a kamatrabszolgaságot létrehozó és fenntartó zsidókra panaszkodunk, - csakhogy ilyenek bőven vannak a nemzsidók között is, - ezért nyilvánvaló, hogy mint minden általánosítás, ez is igazságtalan.

Ha a zsidó pénztulajdonosoknak nem lennének anyagi haszonra ácsingózó kiszolgálóik, nem tudnának uralkodni. Ugyanakkor a világban fellelhető kb. 15 millió zsidónak csak töredéke az, amely a világot behálózó, szipolyozó pénzrendszer tulajdonosa. Állítólag mindössze 300 családról lehet szó, - köztük van Ford is, aki nem zsidó. Nem tartom tehát szerencsésnek általában a *zsidók* hibáztatását....”

 

Az “antiszemita akadékoskodók” azonnali elhallgattatására az egyik leghatásosabb eszköz továbbra is a második világháború megkérdőjelezhetetlen eseménye.

Számos történész, író foglalkozott már a “300 család” szipolyozó pénzrendszere létezésével: amerikai gyárosok és bankárok, akik köztudottan népnyúzó önkényuralmi kommunista rendszereknek biztosítanak pénzügyi támogatást. Ugyanakkor kik a felelősek -- többek között --New York, 2001. szeptember 11-ért? Afganisztánért (2002)? Irakért (2003)? Észak-Koreáért (2003)? S úgy általában a háborúkért?

Merne valaki kételkedni Izrael miniszterelnökének, Ariel Sharonnak --“Mi irányítjuk Amerikát!” -- kijelentésében?  Vajon ő is ebbe a 300 családba tartozik, vagy csak a “15 millió zsidó töredékébe”?

*

A hatvanas években, az amerikai külügyminisztérium ‘East-West Trade/Kelet-Nyugat Kereskedelmi’ osztályának vezetőségi tagja William Armour McFadden a kommunistákkal való üzletkötéseket így magyarázta:

“... minden, a Rockefeller- és Eaton-családok valamint a szovjetek illetve a kelet-európai rabnemzetek kormányai közti ügyintézés szigorúan bizalmas volt, mert védelemre volt szükségük a versenytársakkal szemben.”

A külügyminisztérium titkos forrásaiból azonban kitudódott, hogy a titokzatosság oka: a Rockefeller- és Cyrus Eaton-családok a szovjeteket és a rabnemzeteket alaposan ellátják a legfrissebb technológiával, sőt felszereléseket is küldenek hatalmas ipartelepek, gyárak megépítéséhez. Cserébe pedig a szovjetek kizárólagos jogokat nyernek, hogy olcsó termékeiket eladhassák az amerikai piacon, ezzel is mintegy aláássák az amerikai ipart s hosszú távon az amerikai gazdasági életet.

A szárnyas-baromfit feldolgozó Rockefeller-cég, mintegy 60 államban árusítja portékáit, világpiaci áron alul, amiket a rabnemzetek alacsony munkabérével állít elő.

C. Eaton papa és a fia a saját Tower International, Inc. vállalatán keresztül 100 millió dollár értékű üveggyárat építtetett Romániában. Fizetség fejében Eatonék legyártott üveglapokat kaptak, amelyeknek az önköltsége jóval alacsonyabb, mint a világpiaci ára, tehát a vetélytárs pittsburghi üveggyár árán alul adhatja világszerte az árucikket. Az Eaton-család milliókat költött a szovjeteknél és Közép-Kelet-Európában gumi-, aluminium-gyárak, luxusszállodák építésére, stb.... A C. Eaton-cég a budapesti kommunista kormány beszerzési ügynökeként hatalmas mennyiségű amerikai gyógyszert vásárolt fel, amelyeknek egy részét Észak-Vietnámba szállítottak át.

A többszörös milliárdos iparmágnás Eaton-papa, -- akárcsak Armand Hammer, -- több mint húsz évet töltött kapcsolatainak kiépítésére a kommunista önkényuralkodókkal. A “hidegháború” idején (!) Hruscsov, például Eaton vendége volt az Ohio államban lévő birtokán, Koszigin meg a kanadai birtokán.

1967. februárjában jelentették, hogy C. Eaton vállalata, a Tower International, Inc. és a Rockefeller-fivérek,International Basic Economy  Corp. nevű cégje egyesült erővel építette a hidat a vasfüggöny mögött! Pedig az amerikai Alkotmány szerint hazaárulásnak minősíthető az ellenség megsegítése. [Vajon mi lett azóta az amerikai Alkotmánnyal és a hazaárulókkal?-tj]

*

Amikor 1917-ben a bolsevikok meghódították Oroszországot, elveiket az egész zsidó lakosságra is rákényszerítették. Mint zsidók, a bolsevikok ragaszkodtak ahhoz, hogy a zsidó nacionalizmust meg kell tartani, s úgy gondolták, hogy ez csak kommunizmus által valósítható meg. A kommunisták a cionizmust célszerűtlen, zsákutcába vezető, az angol imperializmusnak elkötelezett elképzelésnek tekintették. Az ortodox vallásos cionisták konokul szembeszálltak ezen felfogással.

Az eredmény: a Kommunista Párt létrehozott külön, csak a cionistákkal foglalkozó zsidó-részleget. Bár kevés sikerrel, megpróbálták magukhoz édesgetni a cionisták gyermekeit úgy, hogy a húsz éven aluli fiataloknak megtiltották a cionista-elvek tanítását.

De még mielőtt valaki ezt “galád antiszemitizmusnak” nevezné, ne feledjük, hogy ezeket az intézkedéseket maguk a zsidók hozták saját fajtestvéreikre. Ezalatt tudjuk, hogy az egyszerű oroszok egész más kezelésben részesültek!

A kommunisták és cionisták közti civakodás a mai napig tart, ami nem egyéb, mint testvérharc. Amikor 1948-ban létrejött a zsidó állam, a Szovjetunióból cionisták tízezreit engedték kivándorolni Izraelbe és Palesztinába, mely jelenség szintén a mai napig tart. Ezalatt, nem-zsidókat soha nem engedtek kivándorolni a szovjet paradicsomból.

A kommunista hatóságok -- az utánpótlás biztosítása miatt -- nem szívesen engedték/engedik a fiatal zsidókat kivándorolni, soknak meg is tagadták a kivándorlási engedélyt, tehát a harc tovább tart közöttük. De akár cionista, akár kommunista vagy kapitalista a zsidó mindig zsidó marad, és egységes erővel szállnak szembe a nemzsidó világgal. Jóllehet különféle utakon járnak, de a közös cél mindig ugyanaz marad: a világuralom, ahogy a Tórában és a Talmudban a zsidó-Isten parancsai előírják. Valamennyien azért tevékenykednek, hogy egy napon “a kiválasztott faj” legyen a Föld uralkodó népe.

 

¨“A Messiás maga a zsidó nép lesz, amely a világuralmat úgy nyeri el, hogy más népeket, fajokat egybeolvasztással megsemmisít, az országok határait és a királyságot eltünteti. Világköztársaságot alapít, amelyben a zsidók mindenütt jogos állampolgárok lesznek. Az Új Világrendben, -- ellenvetés nélkül -- Izrael gyermekei fogják kinevezni a vezetőket, és a köztársaságok valamennyi kormánya a zsidók kezébe kerül, hogy megsemmisítsék a magántulajdont. A Talmud ígérete így valósul majd meg, ami szerint a Messiási Idő akkor jön el, amikor a zsidók kezében van már a világ minden kincse és hatalma.”

  [Baruch Levy, Levél Marx Károlyhoz, Le Revue de Paris, 54.old. 1928. 06. 1.]

 

Tóth Judit

Világuralom

 

 

(Hazánkért, 2001. augusztus)

 

 

Az úgymond antiszemiták, amikor nemzetközi zsidóról beszélnek, egyik legnagyobb tévedése, hogy a zsidó nem nemzetközi, hanem egy nemzetek feletti törzsi nacionalizmus öntudatos képviselője, aki különböző országokban lakik, különböző társadalmi síkokon helyezkedik el, de mindenütt elsősorban zsidó.

New Yorkban a Rockefeller-adományozott telken épült Egyesült Nemzetek épületéből irányít a Világkormány

1896-ban két cionista világbölcs, Lord Edmond Rothschild Londonban, Jacob H. Schiff New Yorkban rávette az akkor Ausztriában élő Teodor Herzlt, hogy szervezze meg Svájcban az első Cionista Világkongresszust. Herzl 1897-ben nemcsak megszervezte a kongresszust 197 küldött jelenlétével, hogy lefektessék a világkormány megalapításához szükséges  terveket,  hanem megírta híres művét A zsidó állam címmel, ami azóta már a cionisták bibliája lett.

Herzl, a cionizmus alapítója a kongresszuson többek közt ezeket mondta:

 “Egy nemzet vagyunk... Nem vagyunk mi sem amerikai, sem pedig orosz zsidók, csak zsidók! ... Néhány jelentéktelen folyóirat kivételével, a világ sajtója egészében a mi kezünkben van...”

Dr. Mandelstam, a kievi egyetem professzora így szólt a kongresszuson:

“A zsidók teljes hatalmukat és minden befolyásukat latba vetik, hogy meggátolják más nemzetek felemelkedését, gazdagodását. Ragaszkodnak történelmi hivatásukhoz: a világhatalom meghódításához.” [Le Temps, Paris, 1897. 09. 3.]

A következő évi kongresszuson dr. Mandelstam ezeket mondta:

“A zsidók a leghatározottabban visszavetik azt az elképzelést, hogy más nemzetiségekkel keveredjenek, és ragaszkodnak a történelmük régi reményéhez, a világuralomhoz.”[H. S. Chamberlain: The Foundations of the Nineteenth Century, I. kötet, 335 old.]

Pozsony egyik zsidó iskolájában dr. Leopold Kahn így összegezte a cionizmust:

“A zsidók sohasem fognak beolvadni más nemzetiségek közé, és sohasem teszik magukévá idegenek erkölcsét és szokásait. A zsidó mindig zsidó marad, minden körülmények között zsidó marad.” [Marschalkó Lajos, Világhódítók]

 

Lenin 1902-ben csatlakozott Trockijhoz Svájcban az Iskra /Szikra/ nevű cionista kiadvány szerkesztőségében. A lapot Münchenben nyomtatták.

Bázelban a hatodik Cionista Világkongresszuson a budapesti születésű dr. Miksa Nordau cionbölcs mondta:

“T. Herzl kötelességének tartotta a fontos kapcsolatok kiépítését a haladó nagyhatalommal, Angliával. Herzl nagyon jól tudja, hogy most (1903) a világ, hatalmas felfordulás előtt áll. Nemsokára valamilyen világkongresszust kell összehívni, és a hatalmas, a szabad Anglia, tovább folytatja önzetlen munkáját a VI. Cionista Világkongresszus érdekében.

És ha kérdezik, hogy mit keres Izrael Ugandában? Nézzék, mint a létra felfelé vezető lépcső fokait: Herzl, a Cionista Kongresszus (1897); az angol Uganda javaslat (1903); a következő világháború (1914-1918); a békekonferencia (1919-1920), ahol Anglia segítségével majd megvalósul a szabad Zsidó Palesztina.” [The American Jewish News, Vol. 4.#2, 1919. szept. 19. New York]

 

A fenti beszédet a londoni Fascist nevű kiadvány is közölte 1937. februárjában, de számos könyvben is megtalálható így professzor Edwin D. Schoonmaker: Democracy and World Dominion (R.R. Smith, New York, 1939) c. művében.

1904-ben Kuhn Loeb & Co. -- a Rothschildek egyik nemzetközi bankvállalata -- a cári Oroszország elleni japán háborút pénzelte. Egy évvel később 1905-ben ezt követte a jól megtervezett orosz forradalom.

Izrael első miniszterelnöke Chaim Weizmann szavai:

“Az amerikai és szovjet demokráciák nézeteltérései és megosztottsága ellenére is mi egy nép vagyunk. Nekünk nem érdekünk az, hogy a Nyugat felszabadítsa a Keleten a rabnemzeteket, mert akkor a zsidóságot egyértelműen megfosztaná világhatalmának keleti felétől.” [Marschalkó: Világhódítók]

 

Idézet Boris Brasol, The World at the Cross Roads c. könyvéből:

“A London Jewish Chronicle közleménye szerint a nemzetközi zsidóság az 1905-ös orosz forradalomhoz 4 500 000 US dollárt adományozott. George von Longerke Meyer Oroszország amerikai nagykövete, 1905. december 30-i keltezésű hivatalos levelében írta Elihu Root amerikai külügyminiszternek: ‘nincs kizárva, hogy a zsidók nagy részben hozzájárultak ésszel és erővel az orosz forradalomhoz.’”

 

A Jacob H. Schiff bankár által pénzelt, 1905-ös orosz forradalom megbukott.

Majmonidész szerint:

...mihelyt megérkezik a zsidóság politikai Messiása, aki a zsidóság, mint fegyveres hatalom élén a világ nemzsidó népeit leigázza s azokat, akik Noé törvényét el nem fogadják, asszonyostól, gyerekestől kiírtja.”   [Huber Lipót kanonok, A zsidóság és kereszténység]

A demokrácia a legideálisabb életforma, mindaddig, amíg nem akad embercsoport, párt, faj, felekezet, amely titokban a maga akaratát érvényesíti a többség rovására. Amint azonban a demokrácián belül akad ilyen erő, a demokrácia megsemmisül, és a többség, kisebbség kormányozta tömeggé válik, a közvéleményt a másik nacionalizmus sajtója irányítja. +++ 

 

 

Világuralom

 

 

egy százéves  “Jegyzőkönyvből”

(Hazánkért, 2001. szeptember)

 

*      Volt idő, amikor a becsületesség uralkodott. A szabadság gondolatát ma lehetetlen megvalósítani, mert kevesen tudják használni mérséklettel. Elegendő egy népet bizonyos időre önkormányzatnak átengedni, hogyszervezetlen csőcselékké változzék. E pillanattól kezdve belső egyenetlenség keletkezik, ez csakhamar osztályharccá fejlődik, minek következtében az államok rombadőlnek és hatalmuk többé nem nagyobb, mint egy rakás hamu.

Akár saját megrázkódtatásai folytán merül ki egy állam ereje, akár belső ziláltsága következtében kerül külső ellenségek uralma alá, mindegyik esetben visszavonhatatlanul elveszettnek tekinthető és a mi hatalmunkban van.

A kezünkben lévő tőke kényuralma szalmaszálat nyújt az eladósodott államnak, amit az kénytelen elfogadni, mert ha nem ragadja meg, akkor vége.

*      A társadalomban a néptömegek, amelyeket kicsinyes szenvedélyek, nyomorult vallási elképzelések, szokások, hagyományok és érzelgős elméletek irányítanak, áldozatul esnek a pártoskodásnak. S ez megakadályoz mindenfajta megegyezést még a tökéletesen ésszerű érvelés alapján is. A tömeg minden elhatározása  ingadozó vagy a megkártyázott többségtől függ, amely nem lévén járatos politikai titkokban, nevetséges döntést hoz s ezzel az anarchia magvát hinti el a kormányban.

*      A politikának semmi köze az erkölcshöz! Az uralkodó, akit az erkölcs vezérel, nem jó államférfi és ezért bizonytalan a maga trónján. Annak, aki uralkodni akar, egyaránt kell igénybe vennie a cselvetést és megtévesztést. Nagy nemzeti erények, mint a nyíltság és becsületesség bűnök a politikában, mert hatásosabban és biztosabban döntik le trónjaikról az uralkodókat, mint a leghatalmasabb ellenség. Az ilyen erények hadd legyenek az “ő” királyságaik tulajdonságai, bennünket azonban semmiképpen sem szabad, hogy vezéreljenek.

Bár jelenleg a hatalom minden fajtája bizonytalan, a mi hatalmunk mégis minden másnál legyőzhetetlenebb lesz, mert láthatatlan marad mindaddig, amíg olyan erős nem lesz, hogy többé semmiféle csellel nem ásható alá.

A cél szentesíti az eszközt. Terveinkben ne arra fordítsuk a figyelmünket, ami jó és erkölcsös, hanem arra, ami szükséges és hasznos. Előttünk áll egy terv, amely lerögzíti azt a stratégiai vonalat, amelytől nem szabad eltérnünk, ha nem akarjuk megsemmisíteni az évszázadok munkáját.

A kellő munkamódszerek kidolgozásánál figyelembe kell venni a tömeg hitványságát, lanyhaságát s azt, hogy képtelen megérteni és tiszteletben tartani saját életének vagy jólétének feltételeit. A befolyásolható tömeg vak, és ésszerűtlen.

*      Nézzük csak ezeket az alkoholizált, az italoktól megmámorosodott barmokat -- az italok mértéktelen élvezetéhez való jog bizony együtt jár a szabadsággal. Mi és a mieink nem követjük, illetve követik ezt az utat. A népek már elgyengültek a szeszes italoktól. Fiatalságukat megrontotta a klasszicizmus és a korai erkölcstelenség, amelyre a mi külön ügynökeink vezették rá -- házi tanítók, szolgák, nevelőnők a gazdagok házaiban.

*      A mi jelszavunk: - erőszak és megtévesztés. Politikai ügyekben csak az erőszak győzedelmeskedik, különösen ha az államférfiakban képesség is van eziránt. Az erőszak legyen az alapelv. A megtévesztés és ravaszság pedig a követendő irányvonal ama kormányok számára, amelyek nem akarják koronáikat valamely új hatalom lábai elé helyezni. Ez a rossz az egyetlen eszköz, amellyel a célt, a jót elérhetjük. Ezért nem szabad felhagynunk a megvesztegetéssel, csalással és árulással, ha ezzel előmozdíthatjuk célunk elérését.

*      Mi voltunk az elsők, akik bedobták a néptömegek közé a “szabadság, egyenlőség, testvériség”jelszavakat. Ezeket azóta sokszor megismételték a csalétekre szálló ostoba papagájok. Az önmagukat bölcseknek képzelő intellektueljeik a maguk elvontságában nem tudtak mit kezdeni ezekkel a szavakkal. Nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme között. Nem látták, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság, hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségétéppoly változatlanul, mint az alárendelést a maga törvényei alá. Nem is gondolták, hogy a tömeg vak, hogy azok a parvenük, akiket a tömeg kiválasztott maga közül a kormányzásra, a politika tekintetében éppoly vakok, mint a tömeg maga...

Hála ügynökeinknek a “szabadság, egyenlőség, testvériség” szavak a világ minden táján egész légiókat állítottak a sorainkba.

Pedig e szavak mindenkor féregként működtek: kikezdték a népek jólétét, mindenütt aláásták a békét, nyugalmat, egységet és aláásták államaik alapjait. Ahogy később látni fogják: ez hozzásegített minket a győzelmünkhöz, sőt lehetővé tette számunkra, hogy kezünkbe kaparintsuk a legfőbb ütőkártyát, a nemesség tulajdonképpeni lerombolását, azét az osztályét, amely a népek és országok egyetlen védelme volt velünk szemben. A nemesség romjain építettük fel a mi művelt osztályaink arisztokráciáját, élén a pénz kiválóságaival. Ehhez az arisztokráciához való tartozás követelményeit a mi bölcseink szabták meg a gazdaságban, a vezetésben és a tudásban. 

 

“Miért nem hisztek nekünk?”

*      “Egyesek marxizmusnak hívják, de én judaizmusnak hívom.”

   [Rabbi Stephen S. Wise, The American Bulletin, 1935.05.15]

*      “Fajtánk nemrégen új prófétát adott a világnak, akinek két arculata és két neve van. Egyik oldalon a neve Rothschild, minden kapitalisták vezére; a másikon a neve Karl Marx, mégpedig azoknak az apostola, akik el akarják pusztítani a másikat.”

             [Blumenthal, Judisk Tidskrift, #57. Svédország, 1929]

*      “A bolsevizmus sok tényezőt tartalmaz, amiért olyan sok zsidó bolsevista. A bolsevizmus számos gondolata azonos a judaizmus legmagasabb eszményeivel.” [Jewish Chronicle, 1919. 04. 04.]

*      “Az oroszországi zsidók teljes egészének tömege felelős a forradalomért.” [Angelo S. Rappaport, The Pioneers of the Russian Revolution, 250. old. Stanley, Paul & C. London, 1918.]

*      “Hiszem, hogy népem, Izrael lányai és fiai, legnemesebb vívmánya volt, hogy résztvett ama nagy mozgalomban, amely végül forradalommal szabadította fel Oroszországot.” [Rabbi Stephen S. Wise beszédéből 1917. március 23-án.] /folytatjuk/ +++

 

„Nagyon buta ember az,

aki a szomszédja házát felgyújtja,

hiszen szélfordultával

a lángok az ő portájára is átcsaphatnak.”

                  [Dr. Padányi Viktor]

 

Világuralom

(Hazánkért, 2001. november)

 

Az alábbi írások 1959-ben a ’Hídverők’ nevű kiadványban jelentek meg

 

1920. június 4-én Trianonban aláírták a békeszerződésnek nevezett terror-rendelkezést, amelynek értelmében Magyarországot szétdarabolták. Ezen a napon sátáni kezek nyitották meg a bolsevista világhódítók számára az Európa szíve felé vezető utat Európa védőbástyája, az erős Nagymagyarország megsemmisítésével.

Mit jelentett a magyarság számára ez az égbekiáltóan igazságtalan „ítélet”? A trianoni békeszerződés a történelem egyik legaljasabb rablásának a szentesítése volt!

Tudós koponyák keresték az okát, miért kellett Trianonnak, a bestiális országcsonkításnak jönnie. A gondolkodók serege állapította meg, hogy Magyarország megcsonkítása hozzátartozott a világhódítók, a moszkoviták és kommunisták terveihez. Mások azt vitatták, hogy Wilson, akit jóindulatú fantasztának neveztek, tulajdonképpen a kisebbségi jogok védelmében tévedve okozta Magyarország tragédiáját.

A tudósok hiába bizonyították a szabadkőművesség sátáni tervét: (a) az Osztrák-Magyar Monarchiát meg kell semmisíteni, (b) hogy pánszláv propagandisták óriási összegekkel vesztegették meg a nyugati világot és a politikusok, újságírók ezreit vásárolták meg céljaik szolgálatára. 

A tiltakozó történészek hangja csak egy időre tudta áttörni a Trianonért lelkesedő nemzetközi vörös és rózsaszín, sarlókalapácsos és körzőkalapácsos vértezetű Európa-idegen, istentelen és keresztényellenes sajtó hangját. Hamarosan beléjük fojtották a szót azzal, hogy „fasiszták, nácik, egyházellenesek”. A halál gépesített aratásában, a bosszú tombolásának idején, a legjobbak estek áldozatul azok közül, akik az igazságot merték szolgálni.

Az új tanú

1959. december 22-én új tanú, Walter Lippmann amerikai újságíró tűnt fel Trianon kérdésében, akiről a Time (1)nevű amerikai lap érdekes beszámolót közölt.

Walter Lippmann közismert személyiség, aki nem sokat hederít arra, hogy már az FBI is megállapította „subversive” tevékenységét, mert befolyásos barátai vannak, akikkel még az FBI sem tud megmérkőzni. Walter Lippmann – ahogy általában a lippmannok szoktak! – nyugodtan működhetett, mert mögötte állt a vörös világkormány, a titokzatos, a legyőzhetetlennek hirdetett nagyhatalmi csoport. Védte és védi őket egy ma már titkos odvából kirángatott és a napfényben bemutatott dollármilliárdokkal alátámasztott csoport, amely hosszú évtizedekig ágált Amerika és a demokrácia nevében. Évtizedek kemény munkája kellett ahhoz, hogy itt-ott a látóhatár tisztulása megkezdődjék.

A tisztulás ugyan folyik, de az erő még a nemzetközi politikai és gazdasági kalandorok kezében van, ha már nem is a régi méretekben, ha már roskadozik is az aranyból, politikai gyilkosságokból, diplomáciai csalásokból épített Jerikó fala.

Nagy a világkormány ereje. A történelem nagy reményekre jogosító fiatal államóriásának, az Egyesült Államok önvédelmi hatóságának sem sikerült még eddig ezt az erőt teljesen parirozniok.

Évekkel ezelőtt alkalmunk volt beszélgetni az FBI egyik igen derék tagjával, aki előtt ismertettük Göndör Ferenc,Klár Zoltán és csoportja múltját, jelenét és tevékenységét. Az Egyesült Államok hivatalos szervének az FBI-nak tagja kedvesen megrázta a kezünket, és ezt mondta:

-Uraim, tudjuk, hogy Önök szívükön viselik Amerika sorsát is, és eljön az ideje, hogy ezt Önöknek megháláljuk. Köszönjük az adatokat, amelyeket átadtak, s mondhatom, gyönyörűen dolgoztak.

A mi szervezetünk százmilliókkal dolgozik, így érthető, hogy mi az Önök adatainál jelentősen többet szedtünk össze, de amit Önök már tudnak, az emberfeletti munka eredménye. De értsenek meg, mi két éve több mint 400 oldalas jelentést állítottunk össze Göndör és környezete tevékenységéről s azt átadtuk az illetékes ügyészségnek.

Nemrégiben érdeklődtem az ügyészségnél, történt-e valami ez ügyben. Azt a választ kaptam, hogy visszaküldték a jelentést kiegészítés végett hozzánk. Meg is találtam az iratot az archívumban. Nagy betűkkel állt rajta: <<ad acta>>. Amikor az iratkötetet az állványról levéve kinyitottam, kiesett belőle az egyik nagyhatalmú szabadkőműves szervezet, a B’nai B’rith páholy Göndörnek adott ajánlólevele. Uraim, ezzel az erővel szemben a mai politikai helyzetben még tehetetlenek vagyunk! De Amerika ébred.”

 

Ha így védték Göndört, elképzelhető, hogyan védik akkor a Walter Lippmann nevet és a demokratikus tógát viselő marxista újságírókirályt!

A cikk elmondja még, hogy Walter Lippmann befolyásos barátai közé tartozott Henry Morgenthau is.

 

*

 

Vajon politikai fogás, vagy az ébredésnek a ködön áttörő jele, hogy a Time Walter Lippmann múltját megszellőztette? Vagy talán a bizonyos körök részéről ismert erejükkel való dicsekvés és hatalmuk mutogatása? Számunkra a cikk pótolhatatlan értékű bizonyítóanyag.

A Time cikke azzal kezdődik, hogy Lippmann származását ismerteti:

“New Yorkba kivándorolt németországi zsidó család leszármazottja. Már fiatalon bekapcsolódott a politikai életbe. Annak idején Wilson hírhedt 14 pontját Walter Lippmann szövegezte meg.”

A Time ezzel egycsapásra szétoszlatta a titokzatosság ködét ama kérdés körül, hogy ki a szerzője Wilson elnök nemzetgyilkos 14 pontjának.

Egészen a legutóbbi időkig magyar kutatók hajlandóak voltak az Egyesült Államok elnökét jóindulatú fantasztának tartani, aki ‘pontjaival jót akart’. Most azután kiderül, hogy Wilson 14 PONTJA tulajdonképpen a bolsevista előretörés előkészítésének a szerves része volt s a világuralom elérésének egyik fontos állomása.

Ma már a legmaradibb történész is elismeri, hogy Európa tragédiáját többek között éppen a wilsoni pontok okozták. Három évtizednél többnek kellett eltelnie, hogy a Time világítsa meg: Wilson is csak a nemzetközi politikai kalandorok játékszere volt és Európa sorsát nem jóindulatú amerikai politikus taszította tragédiába, hanem mindenre elszánt kalandor, pro-bolsevista éltollnok, a mögötte álló titokzatos erők utasítására.

Szó sincs tehát tévedésről, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett népirtás-számba menő bűntényről azzal a céllal, hogyha az idő megérik – s ez bekövetkezett 1944-ben, -- Európát lerohanhassa a világhódításról álmodók moszkvai kirendeltsége.

A Time azzal is büszkélkedik, hogy Walter Lippmann ma is az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb „újságírója”, aki eddig öt amerikai elnök benső politikai tanácsadója volt.

Mindennél világosabban kitűnik tehát, hogy miért kellett az USA elnöki székébe sorozatosan fizikailag és szellemileg rokkant, gyenge erkölcsű embereket ültetni: azért, hogy Walter Lippmann tanácsaival megvalósíthassa láthatatlan megbízói utasításait.

A cikk Wilsont példás közvetlenséggel egyszerűen paralitikusnak nevezi, de hasonló modorban értékel más elnököket is. A lap még elmondja, hogy Walter Lippmann, Clémençeau és Churchill legfontosabb tanácsadója volt. Ők is mindenkor kikérték a valóságos lángész Lippmann véleményét.

Ha tehát ma valaki Clémençeau és Churchill politikai emlékiratait olvassa, gondoljon arra, hogy Walter Lippmann politikai fogalmazványaiban a titokzatos Világkormány utasításai szólnak Churchill és Clémençeau szájából.

A Time vállon veregeti a két „európai” politikust, amikor rángatható bábokként leplezi le őket. Igy válik érthetővé Clémençeau és Churchill karrierje, ami magyarázat arra, hogy miért tudtak oly magasra emelkedni. Mögöttük Walter Lippmann állt a bankérdekeltség szolgálatában, amely ha kellett, milliókat dobott be a sajtón és párton keresztül, hogy eszközeit az élre segítse.

 

*

 

Számunkra volt és marad Trianon a legnagyobb gyásznap. S azt, hogy miért kellett megcsonkítani Európa legtökéletesebb gazdasági és földrajzi egységét, azt most teljesen megértettük!

A pánszlávizmus

Európa és részben a világ legnagyobb veszedelme a pánszlávizmus, de van ennél sokkal nagyobb, amelynek a szlávság is csak eszköz, egy a sok közül.

Vitathatatlan tény, hogy a szlávság ijesztő mértékben terjeszkedik Európában,  mert a tények láthatóan előttünk állnak.  Az, hogy a terjeszkedés valóban a szlávság erejének tulajdonítandó-e vagy sem, ebben a tekintetben erősen eltérnek a vélemények.

Visszapillantva a közelmúltba láthatjuk, hogy nem a szlávság erejének, hanem éppen a gyengeségénektulajdonítható az, hogy a világ bolsevizálásának kiindulópontjául pont e népcsoportot választották ki azok, akik ezt a mind gazdasági, mind társadalmi szempontból lehetetlen, fejlett országokban elfogadhatatlan rendszert, a kommunizmust kitalálták. Ezek tudták és tapasztalták, hogy csak gazdaságilag visszamaradt, társadalmilag szélsőségesen felépített és csekély államalkotó erővel bíró országok alkalmasak arra, hogy egy ravasz, erőszakos törpe kisebbség játékszerévé váljanak, hogy annak akarata szerint néhány évtizedes véres gyúrás után, gyökerében átalakulhassanak és annak a további hódításhoz szükséges vak és durva fegyverévé züllhessenek.

Kevesen tartják a szlávság ereje bizonyítékának a második világháború megnyerését sem, mert az is annak a csoportnak javára írandó, amely egyedül volt képes az egész világot, kapitalistát a kommunistával, érdekeltet az érdektelennel, hívőt a hitetlennel összefogni, hogy a fojtogató karmai közül szabadulni akaró Németországot összetörje.

Siralmas volt az, amit a szlávság a harctereken produkált, amikor a sír szélén álló szovjetnek legfelsőbb parancsra megérkezett a kapitalisták segítsége. De még így is, jól megtépázva került ki a második világháborúból. Egyedüli ereje megint csak az a diadalmámorban vérittas csoport volt, amely gondoskodott arról, hogy háromévtizedes munkásságának eredménye, a törpe nép fizikai erejét bizonyos irányba pótolni hívatott szláv hatalom, az atombombával egyoldalúan rendelkező, csorbítatlan kapitalista haderő áldozatául ne essék.

Ez a pokoli erő volt az, amely akkor lefogta a kezeket, befogta a szemeket, elvette az eszeket, elpusztíttatta a világosan látókat, megsemmisítette a nemzeti érzésűeket és behelyettesítette az erkölcsöt az erkölcstelenséggel, a becsületet a becstelenséggel.

Azután elárulta erősítendő eszközének az atomtitkokat, átjátszatta részére a világ óriási népességű és területű részeit. Aláaknázta a világ minden csücskét a nyugtalanság, a bizonytalanság, az örökös feszültség, békétlenség alig elviselhető mételyével.

Mennyi felmérhetetlen bűn, micsoda fertelmes, óriási veszedelem! Van-e ennél nagyobb „népszerűtlenítés” és viszont-eláztatás után indokoltabban kiáltó halálos veszély?

Aki azt állítja, hogy van, az kísérelje meg népszerűtleníteni és eláztatni a kétszázmillió szláv helyett ezt a világot fertőző vírusszerűséget.

Magyarország ismételt megcsonkítása sem elsősorban a szláv expanzív erő következménye, hanem ama sátáni csoport bosszújáé, amelynek begyében van a német és magyar nép kellemetlen, legyőzhetetlen ellenállása. A sátáné, amely a csonkahatáron belüli néprészlegnek is a nyakán ül és kínozza, irtja embrionális állapotától aggastyán koráig.

A szlávság bűnei tények, a szovjet hadsereg állati viselkedése megbocsájthatatlan és feledhetetlen, de közismert. Népszerűtlenítésére nem kell sok erőt kifejteni, de a szovjet-orosz veszély mutogatására sem!

 Ki nem féli Nyugaton, ki nem retteg tőle ép ész birtokában, ki nem veti meg ezt a sátán által agyonmagasztalt, alacsonyrendű csordát, amelynek vezérpéldánya is oly primitív, fegyelmezetlen, neveletlen, goromba, indulatos és kiszámíthatatlan, mint egy vadállat?

De mit lehet ma már ellene tenni?

Hazánk jogtalan, érdemtelen és igazságtalan sorsába természetesen sohasem nyughatunk bele. Még akkor sem, ha a sátán a világra szabadítja a harmadik világháborút és a magyarságnak is csak a roncsai maradnak meg. Ha addig is teszünk valamit -- mert ölbetett kézzel, tétlenül mégsem várhatjuk be a pusztulást --, igyekezzünk a baj gyökeréhez hozzáférni, azt igyekezzünk megvilágítani, ne a koronáját próbáljuk nyirbálgatni.

Nézetem szerint „a szlávság népszerűtlenítése és a szláv veszély mutogatása” akaratlanul is csak a figyelemnek az igazi veszedelemről való eltereléséhez, az erők megosztásához, helytelen irányba való csoportosításához vezet, nem a betegség, a halálos kór gyógyításához, hanem csupán tünetkezelésre. +++

-----------------------

1. A TIME szerkesztői között a következő jellemző neveket említhetjük meg annak bizonyítására, hogy nem náci és neofasiszta lapról van szó: Henry R. Luce, Henry Anatole Grünwald, Lester Bernstein, Louis Kronenberger, Carl Solberg, Jesse L. Birnbaum, Marshall Loeb, Joe David Brown, Rafael Steinberg, Fred Klein, James L. Greenfield.

 

A világot övezetekre kell felosztani?

 

A ‘90-es évek elején a kommunizmus csodálatos bukását követően, és miután George Bush amerikai elnök bejelentette az Új Világrend létrehozását, két amerikai tanár Max Singer és Aaron Wildavsky, olyan elképzelésekkel állt elő, amelyek szerint “a világot béke- és zűrzavar-övezetekre kell felosztani.” A két tudós ezt egyszerűen úgy oldaná meg, hogy

“a gazdag világ megmaradna kellemes, biztonságos térségnek, amely mindenféle zűrzavartól, háborútól mentes, viszont a földkerekség többi 60-70 százaléknyi területén majd állandó háborúzgatások, nyugtalanságok uralkodnának.” - nyilatkozott a két tanár.

Talán ez lenne a manapság oly sokat hangoztatott és várva-várt “messiás-korszak”? A világ szerencsésebb féltekéjén az emberek békében élnének, gazdagságban turkálnak, mialatt a másikban, békében szenvednek és pusztulnak.

Meir Kahane, a New Yorkban meggyilkolt szélsőséges cionista rabbi mondta egyszer:

“Addig, amíg folyik a vér, addig gurul a dollár!” Tehát a földünknek dollárokkal kirakott oldalán a társadalom él, mint Marci hevesen -- hiszen a múltban a háborúk mindig is jó üzletnek bizonyultak. Azzal nem kell törődni, hogy ez a jólét esetleg millióknak a kiontott véréből ered. A másik oldalon pedig mindenki úgy éljen meg, ahogy tud, de soha egyetlen pillanatig se merjen a nemzetvédelemre, szabadságra gondolni, ~ hacsak ... ~ mert az már Uram bocsá’ ugyancsak megzavarná a jómódú zóna biztonságát és jövedelemforrását!

A Maastricht Egyezmények szellemében, miután Magyarország az Európai Közösség tagja lesz, a határokat eltörlik, hazánk elveszti függetlenségét és megszűnik magyarnak lenni, mert nemzetközi átjáróház lesz belőle. Keverednek a fajok, a kultúra, a nyelv, a szellem... minden! Területét ellepik az idegenek, akik az idegen érdekeket képviselő Parlament által behozott törvényekkel egyre több jogot követelnek maguknak, s ezzel a nekik hazát adó magyar nép kevesebb jogokkal bíró, másodrangú állampolgárrá válik. +++

Bűnözők, háborús bűnösök

kezében van a hatalom?

 

 

Amikor 1990. októberében egy 15 éves kuvaiti kislányt az amerikai kongresszus emberjogi bizottságán meghallgatnak, a lakosság háborús kedve hirtelen fellángol! A kislány,” Nayirah”, arról tudósít, hogy egyik kuvaiti kórházban, ahol önkéntes szolgálatot teljesített, tanúként látta, ahogy iraki katonák kuvaiti csecsemőket kiszedtek az inkubátorokból, és a földre dobták.

Id. George Bush akkori elnök gyakran megismételte ezt a történetet, kiemelve, hogy 312 gyerek esett így áldozatául az iraki kegyetlenkedésnek. Még az Amnesty International szervezet is megemlítette ezt az esetet, az 1990. december 19-i jelentésében. Nemsokára kiderült, hogy “valakik” felkérték a valótlanságok terjesztésére a hamis nevű kislányt a kongresszus előtt. “Nayirah” pedig nem volt más, mint a kuvaiti nagykövet lánya! Így 1991. áprilisában még az Amnesty International is visszavonta korábbi jelentését a hírhedt ‘inkubátor-történetről’.

Az Egyesült Államok volt igazságügyi államtitkára  és főügyész Ramsey Clark vezetésével, 21 államot képviselő 16 tagú Bizottság New Yorkban,  2000. június 10-én az USA/NATO politikai és katonai  vezetőségét -- az 1949-es Genfi Egyezmények alapján –  háborús bűnösöknek ítélte el, a volt Jugoszláviában, 1999. március 24-én [Purim-időben!] kezdődő,  három hónapig tartó háború miatt. Háborús bűnösök:  W.J. Clinton, Wesley Clark, Madeleine Albright, Tony Blair, Gerhard Schroder, Jacques Chirac.  Mi lett az ítéletből? SEMMI! [forrás: <www.iacenter.org/warcrime/wct2000.htm]

Ez már azóta történelmileg is bizonyított egyik hazugsága az USA-nak (vagy azoknak, akik mögötte állnak), csak azért, hogy a CNN szócsöveinek támogatásával kirobbanthassa a háborút! Az amerikai haderők műveletei során Irakban 250 000-en haltak meg a bombázások alatt, közülük 150 000 polgári személy -- gyermekek, nők.

&

A volt US védelmi miniszter, Ramsey Clark 1993-ban megjelent Sivatagi Vihar c. könyvében ezt írja:

„Népirtás volt.... Irak megtámadása gyakorlatilag kezdettől fogva nem volt más, mint valóságos háborús bűntett, ami több ezer különálló bűntettből állt össze.”

Clark 19 pontból álló vádiratot nyújtott be id. G. H. Bush elnök ellen háborús bűntett címén, de a vádpontokat elejtették, és a sajtóban is elhallgatták az ügyet.

Az Öböl-háború főszereplői a jelenlegi amerikai elnök apja, valamint az akkori védelmi miniszter, Richard Cheneyvoltak, aki jelenleg az Egyesült Államok alelnöke!

Nos, úgy tűnik, hogy az oly’ sokszor hangoztatott és ígért világbékét álszent ürügyként használják háborús célokra, a kiváltságos kis csoport kezébe került világgazdaság feletti hatalmat, a másként gondolkodó egyének szigorú ellenőrzését pedig a kritikus vélemények elnyomására.

Hangulatkeltés az új világrendhez

 A harmincas évek óta piramis képe tündököl a mindenlátó-szemmel egyetemben az amerikai egydolláros bankjegyeken, alatta a következő felirat NOVUS ORDO SECLORUM, magyarul új világrend.

Amerikában a jelenlegi, háborús szörnyűségekről ábrándozó elnökre, G.W. Bushra ráfogták, hogy békeszerető újjászületett keresztény. Amióta a bölcs amerikai elnök, a Monroe által hozott törvényt (semmilyen helyi összeütközésbe való be nem avatkozás, az USA területén kívül) az első világháború alatt Wilson elnök eltörölte,Amerika számtalan háborút viselt, és Németország ellen Sztálint, a tömeggyilkost választotta szövetségesnek, akivel a háború végén osztozkodtak Európa felett.

Az amerikai béke a második világháború után

Míg zajlott a néptömegeket félrevezető “hidegháború”, tényleges háborúk is folytak amerikai közreműködéssel:

Korea (1950 - 1953), Guatemala (1954, 1967 - 1969), Indonézia (1958), Kuba (1959 - 1961), Belga-Kongo (1965), Vietnam (1961 - 1975), Laos (1964 - 1973), Kambodzsa (1969 - 1970), Grenada (1983), Irán (via Irak, 1980 - 1988), Líbia (1986), Panama (1989), El Salvador, Nicaragua (nyolcvanas évek), Irak (1991 óta), Bosnia (1995), Sudan (1998), Szerbia (1999).  És most Afganisztán. Nemsokára Szomália? Irak? Jemen? Hová fog ez vezetni?

A szeptember 11-i terrortámadás nem “Amerika elleni” támadás volt, mint ahogy azt mindig hangoztatják. A WTC tornyokat valakik szándékosan robbantották fel és a repülőgépeket is csak ürügyként használták fel, hogy legyen indok a világot rengető változásra. A tervek valódi kiagyalói, ezzel a sátáni ravasz tettel, az egész világ szeme láttára, rövid- és hosszú távú céljaikat egycsapásra elérték. S azt is, hogy a számukra megfelelő eszközök alkalmazásának semmi és senki ne álljon az útjába.

Mindenesetre a számtalan nyomból logikus a következtetés:

Ezt a sátáni tettet a legmagasabb körök tervezték és hajtották végre, olyan körök, amelyek gyakorlatilag KORLÁTLAN anyagi hatalom fölött rendelkeznek, titkosszolgálati körökben szintén korlátlanok a lehetőségeik, és rendelkeznek bármikor félrevezethető, vagy fanatizált Kamikázé-végrehajtókkal.

A valóban embertelen bűncselekmény majd elég ürügyet adhat számukra ahhoz, hogy földünk, társadalmaink szerkezetét, a *terrorizmus elleni hadjárat és a biztonság* álcája alatt természetesen a saját szándékaiknak megfelelően átalakítsák, mellesleg hatalmas nyereségekre szert téve az olaj- és kábítószer-üzleteikkel.

Az amerikai kormány már most rendszeresen átlépi a jogállamiság kereteit, és saját hagyományos Alkotmányát veszi semmibe, illetve érvényteleníti annak pontjait, s a polgárjogok a terrorizmus elleni harc ürügyén folyamatosan sérülnek, a saját határain belül. Egyre több a terroristaellenes törvény, ami sérti az állampolgárok jogait, amelyeknek az igazi célja a teljes világméretű ellenőrzés.

Ezt a folyamatot támogatja a technikai “haladás” is: például az állampolgárok bőre alá épített ‘ID-chip’-ek, ujjlenyomatos polgári igazolványok, stb.); ez már csak idő kérdése és a készpénz-forgalmat helyettesítő hitelkártya-rendszert is leváltja egy még ellenőrizhetőbb módszer.

Ami New Yorkban, 2001. szeptember 11-én történt, nem a vége, hanem a Bevezetője további hihetetlen eseményeknek, és hazugságoknak, amiket -- ha meglehetősen lassan is -- de egyre tisztábban lát már a világ közvéleménye.

Régi bűntársak

[Forrás: The Spotlight, 1992. 09.21, Washington, D.C]

A kilencvenes években, papa George Bush amerikai elnök idejében az akkori külügyminisztert Lawrence Eagleburger-t és a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsadóját Brent Scowcroft-ot pénzügyi botrányokból eredő köztörvényes bűncselekményekkel vádolták, mivel az általuk alapított new yorki Ljubjanka Banka (LBS) nemzetközi intézmény pénzmosásokba és egyéb zavaros ügyekbe keveredett bele. A két politikus botránya csupán kis porfelhőt kavart, mert mint Henry Kissinger védencei magas állásokat értek el a washingtoni nemzetbiztonsági bürokrácia berkeiben.

Az ügyet, mint mindig, akkor is szépen elsimították...

O O O

Amikor Kissinger úgy határozott, hogy elérkezett az idő, amikor nemzetközi kapcsolatait kamatoztathatja, New Yorkban létrehozta a ‘Kissinger and Associates’ (Kissinger és Társai) szaktanácsadó céget, ahová nemsokára George Bush két botrányhős politikusa, Eagleburger és Scowcroft is belépett.

A new yorki Ljubjanka Banka Szerbia második legnagyobb pénzintézményének volt a new yorki fiókja, amelynek Eagleburger lett a vezérigazgatója, Scowcroft pedig a Kissinger & Associates hivatalos tanácsadója. E két bürokratának a szerb vezetőséggel már régóta megvoltak a bizonyos pénzügyekre alapozott kapcsolatai, tehát érthető, hogy ehhez a legjobb eszköz bank létrehozása volt. Szlobodán Milosevics, Kissinger ügyvédi cégjénél volt alkalmazásban, mint belgrádi tanácsadó.

Az LBS Bank, Eagleburger és Scowcroft – akik akkor, mint elnök és alelnök szolgáltak a Kissinger & Associates cégnél – valamint szerb kommunista vezetők szoros baráti kapcsolataiból jött létre. Ugyanis, a szerb kommunisták befolyásos kapcsolatokat kerestek az Egyesült Államokban, amit Eagleburger és Scowcroft – zsíros összegekért – készségesen megadott.  Eltitkolt pénzügyi botrányok kivizsgálása során svájci hatóságok egész nemzetközi hálózatot fedeztek fel, Svájcból eredően Bulgárián keresztül, de a szálak a new yorki Ljubjanka Banka Szerbia (LBS) bankközpontba vezettek, ahol Eagleburger vezérigazgató volt 1980-81-ben.

A LBS bank rövid időn belül jól jövedelmező európai kapcsolatokat épített ki, ezek között volt a Trans K. B. Corporation, a dúsgazdag svájci befektetési tőkevállalat, amelynek vezetője a svájci ügyvéd házaspár Hans Kopp és felesége Elizabeth volt.  Kopp (szül. Elizabeth Ikle) asszonynak előnyös kapcsolatai voltak Washingtonban, hiszen a ’80-as években nagybátyja Fred Ikle, az USA egyik legbefolyásosabb nemzetbiztonsági bürokratája volt.

Kissinger szövetségese Fred Ikle, a Reagan-kormányban miniszterhelyettesként szolgált a honvédelmi minisztériumban, amely köztudottan Izrael érdekeit képviselte. Akkor az Egyesült Államok és Izrael közös érdeke az volt, hogy minél tovább kihúzzák az Irán és Irak közt dúló háborút, a háborúzó felek végkimerüléséig.

„Fegyverárusításoknak, államtitkok csereberélésének és egyéb színfalak mögötti egyezkedéseknek a titkos korszaka volt ez, amikor egyik napról a másikra a résztvevők hatalmas vagyonra tettek szert. A zűrzavaros piacban a Kopp-házaspár Trans K. B. Corporation pénzügyi vállalata szolgálta a jól kiépített kapcsolatokat,” – magyarázta Ernst Boegli svájci újságíró.

1981-ben, Elizabeth Ikle Kopp vállalatánál az iraki kormány bizalomba helyezett 2 milliárd US dollárt, hogy kilenc gyors-sebességű hadihajót vásároljon egyik olaszországi hajógyárból. Eddig ez derült ki:

•              Irak soha nem kapta meg a hajókat;

•              Az erre adott 1. 84 milliárd US dollár eltűnt;

•              1992-ben a svájci bíróságon Hans Kopp ügyvédet elítélték csalásért és egyéb

            bűncselekményekért a Trans K. B.-ügyek kapcsán.

 

A pénzmosás-botrány miatt Kopp-ot elítélték, Elizabeth Ikle pedig elvesztette magas állását, mint Svájc igazságügyi és belügyi biztonsági minisztere. Mivel a botrányban és a titkos pénzügyi ügyletekben számos olyan befolyásos politikai személy illetve intézmény is közrejátszott, mint például az amerikai honvédelmi minisztérium és a CIA, az egész többmilliárd dolláros botrányt ügyesen, s minden feltűnés nélkül egy nagyon sötét szőnyeg alá seperték!

A svájci hatóságok figyelmeztették az amerikai kormányt, hogy a Trans K. B. pénzmosásaiban eltűnt iraki kormány milliárdjai az LBS bankhoz vezetnek! Ez volt a titokzatos intézmény, Eagleburger, a szerb kommunista kormány és aKissinger & Associates cég, valamint Fred Ikle, Kissinger régi szövetségese Washingtonban a nemzetbiztonsági bürokrácia sötét világában. Egy névtelen, de megbízható kongresszusi tudósító szerint:

„Hogy is volt ez? Fred Ikle alatt a Pentagon titokban támogatja Irak háborús gépezetét… ugyanakkor Izrael is. Elizabeth Ikle 2 milliárd US dollárt vesz át Iraktól, hadihajók vásárlására Európában. A csillagászi pénzösszeg pedig eltűnik egy megbízható pénzmosodában.”

Az amerikai hatóságok szerint az LBS bank jól megszervezett nemzetközi pénzmosoda volt. Érdekes módon a bankot 1982-ben a botrányok miatt felszámolták, azonban az egész ügyet – mivel magas állású politikusokról volt szó – valahonnan fentről teljesen elsimították.

Eagleburgernek megengedték, hogy lemondjon az LBS bank vezetőségéről, s mint aki jól végezte dolgát, csatlakozott a washingtoni kiválóságokhoz, és George Bush új kormányában külügyi államtitkár-helyettes lett! Scowcroft is kilépett Kissingeréktől s követte társát a Fehér Házba, hogy elfoglalja a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőségi bársonyszékét!

Ennek a nemzetközi kiválóságnak erkölcstelen és romlott tevékenységéért a volt Jugoszlávia nemzeti kisebbségei keserűen megfizettek. Eagleburger eladta a lelkét az ördögnek: az LBS bankon keresztül a szerb gyilkoshoz, Szlobodán Milosevicshez fűződő szála miatt nem volt olyan helyzetben, hogy a Horvátországban és Boszniában Milosevics által elkövetett népirtások ellen lobbizzon az USA kormányánál.

„A Kissinger & Associates féle ’business’ néhány millió dollárért, ártatlan emberek vérfürdőjével végződött” – magyarázta Boegli, svájci újságíró.

 

ZÁRÓSZÓ - Az amerikai népnek, ha világcsalókról van szó, talán fontolóra kellene venni Eagleburger szavait, aki --Israel Shamir zsidó újságíró szerint -- jelenleg annak a zsidó szervezetnek a vezetője, amely a Németországtól való zsidó kártérítési követeléseket intézi, évi 300 ezer dolláros fizetésért:

 

 “Az ilyen emberekkel csak egyféleképpen lehet bánni, - ajánlotta Eagleburger úr -- meg kell ölni néhányat közülük, még ha azok jelenleg közvetlenül nem is részesei az eseményeknek.” +++

Széljegyzet az érdemrendi kitüntetéshez

 

Tom Lantos hazugságai

Wayne Madsen washingtoni újságíró cikke

„The Lies of Tom Lantos ~  The Béla Lugosi of the House”

< http://www.counterpunch.org >

 

“Lantos hamis, csaló és teljes egészében szélhámos. Állandóan áldozatnak adja ki magát: először, mint ’holocaust-túlélő a náci-irányított Magyarországon’ majd, mint ’menekült’, amikor a kommunisták vették át a hatalmat. A Capitol Hill vezető emberjogi specialistájának tartja magát. A tény az, hogy ez az utálatos úgynevezett demokrata személy a csalás és propaganda mestere és tisztességtelen kortes pénzben fetrengő egyén.”

[Na tessék! Még jó, hogy mindezt nem a hazai nemzeti érzésű honfitársaink mondják, mert akkor megint nagyszabású Tom Lantos- sajtórendezvény lenne Washingtonban, a ’lángoló magyarországi antiszemitizmusról’! - TJ]

 

Íme Tom Lantos, Kalifornia kongresszusi képviselője; a legutóbbi förmedvénysorozatát Franciaország, Németország és Belgium ellen indította. Ezt mondta: „e három állam kötelességének elmulasztása a legnagyobb megvetésre érdemes”, s hogy ő „különösen utálja” Amerika három NATO-szövetségesének “a meg nem alkuvását és teljes hálátlanságát”.

Lantos, aki Kalifornia 12. választókerületét (San Mateo) képviseli, ismert közönséges hazugságaiért és mások megfélemlítéséért sötét hátterű érdekeinek elérése érdekében.

Ki tudná elfelejteni, amikor Lantos utoljára Bush Irak elleni háborújáért kardoskodott? 1990. október 10-én Lantos, aki nevetségesen a Kongresszus emberjogi bizottságának volt az elnöke, gyűlést tartott, amelyen egy 15 éves kuvaiti lány tanúskodott, akit csak Nayirah néven mutatott be, hogy mint a kuvaiti kórház önkéntes alkalmazottja személyes tanúja volt, amint iraki katonák újszülött csecsemőket ráncigáltak ki az inkubátorokból, ellopták az inkubátorokat, és a csecsemőket hagyták a hideg padlón meghalni. Később kitudódott, hogy Lantos a kis mesét a Citizens For Free Kuwait (Polgárok a szabad Kuvaitért), és a Lantos által vezetett Congressional Human Rights Foundation nevű szervezetekkel karöltve eszelte ki.

Tény, hogy mindkét szervezetet a Hill and Knowlton nevű propagandacég állította fel, ugyanaz a cég, amely most a szaúdiakon dolgozik, hogy elhárítsa a kritikát Osama bin Laden igazi pénzelőjéről.

A mellébeszélő Lantos azt mondta, hogy ‘szegény Nayirah családnevét titokban kellett tartani, mert másképpen családja Kuvaitban az iraki megszállóktól megtorlásban részesül’. Szép mese, de rövidesen kiderült, hogy Nayirah családneve igazán Al Sabah, és Kuvait amerikai követének a lánya.

A hamishír nagy sikerre tett szert. George H. W. Bush szerte Amerikában a bagdadi vadállatot átkozta, mertkuvaiti kórházak padlójára dobálta az újszülött csecsemőket. Következményképpen Bush papa háborújának népszerűsége rakétaszerűen felszökött.

Most, amikor egy másik Bush elnök élesíti Irak fölötti uralmi terveit, szintén texasi gyarmati kormányzó Tommy Franks tábornokon keresztül, Lantos újra dezinformációt prüszköl az „áruló” franciákról, németekről és belgákról, mert nem ugranak Bush ölébe úgy, mint a honatyák Angliában Tony Blair és Ausztráliában John Howard.

Lantos mérget fröcsögő politikája megvetést érdemelt ki számos kongresszusi kollégájától, főleg a Kongresszusi Feketék Csoportjától. Mindig kész antiszemitizmussal vádolni azokat, akik nem támogatják Izraelt, Lantos türelmetlen az afrikai-amerikai tagokkal szemben, akik a nemzetközi gyémánt ipart vádolják Afrika véres polgárháborúiért és szenvedéseiért való magas fokú felelősséggel.

Lantos sok esetben nem titkolta megvetését azon feketék iránt, akik kétségbe vonják képességeit az emberi jogok problémáinak a washingtoni Capitol Hillben működő irodájából történő irányításának ügyében.

Lantos, és Hill and Knowlton, a korábbi indonéziai és török kegyetlen önkényuralom ügynökei közötti viszony kirívó csalássá teszi Lantos kongresszusi monopóliumát az emberi jogok képviseletének kérdésében.

Ámbár Lantos életrajza azt állítja ő az egyetlen holocaust-túlélő, aki a Kongresszusban szolgált, átsiklik azon tény fölött, hogy holocaust-túlélő felesége és két lánya elhagyták a zsidó vallást és gyakorló mormonokká lettek.

Az is köztudott, hogy a Latter Day Saints Church (mormon?), a Köztársasági Párt és G. W. Bush egyik legfontosabb támogatója. Mégis, Lantos sietett elcsépelt antiszemita vádakkal illetni két utolsó vetélytársát, köztársaságpárti Michael Molonyt, aki minden amerikai segítség levágását sürgette Izraelnek, és Maad Abu Ghazalah, a West Bankról származó palesztin szabadság-pártit, aki igazságosabb amerikai külpolitikát sürgetett az Izrael-palesztin viszályban.

A „jóságos” öreg Tom Lantos

2003. augusztus 11-én Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselőt, az Országház Kupolatermében. Miért a nagy megtiszteltetés? Azért, mert a „magyar származású [sic!] politikus, aki az idén tölti be a 75. életévét, sokat tett a magyar-amerikai kapcsolatok előmozdításáért.” ~ [Ha valaki megtanul magyarul beszélni, még nem jelenti azt, hogy magyar lesz belőle! Zsidó vagyok-e én, mert jidisül beszélek? - tj]

A Népszabadság 2002. február 23-án közölt beszélgetésében, Bush elnök terror elleni háborúja kapcsán ezeket mondta:

„Amikor 10-15 év múlva befejezzük ezt a háborút, akkor egy sokkal élhetőbb világot kapunk, ahonnan a terroristák, fasiszták, sztálinisták eltűnnek majd.”

 

Nos, ha jól emlékszünk, Washington az első és második világháborúba történő belépésekor is csodálatosan szép, békés világot ígért! ~ De vessünk néhány pillantást Tom Lantos diktatúrák elleni személyes hadjáratára, és a magyarság ügyeinek képviseletére. Őmaga nyilatkozta, amikor a MIÉP-veszély miatt megintette az Orbán-kormányt általános érvénnyel:

„Nyilatkozataink nem óvatosan méricskélt számítások, hanem elveink diktálják.”

 

1983. januárjában a képviselő küldöttsége meglátogatta az akkori Európa egyik legszörnyűbb diktátorát, Nicolae Ceausescut. David Funderburk, aki akkor az USA romániai nagykövete volt, Pinstripes and Reds c. emlékirataiban (tessék elolvasni a könyvet! -tj) úgy idézte fel azokat a napokat, hogy a vendégek mindent a legnagyobb rendben találtak. Ezenfelül megígérték, hogy Washingtonban kezdeményezik az emberi jogok megsértését büntető Jackson-Vanik törvénymódosítás alkalmazásának mellőzését Romániával szemben. Lantos megállapította:

„A magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza teljesen alaptalan.”

 

Sajnos, e kijelentésre egészen napjainkig hivatkoznak a román nacionalisták, mondván a panasz nyilvánvalóan hamis, hiszen éppen egy magyar cáfolja a kisebbségek elnyomását.

Lantos nem az 1990. márciusi marosvásárhelyi vérengzésekben, vagy a délvidéki magyar falvak szétlövésében látta meg a Kárpát-medence békéjét fenyegető veszélyt, hanem Csurka István 1992-es dolgozatában. Ezért nem a két előbbi magyarellenes esemény, hanem az író-politikus írása okán hívott össze rendkívüli kongresszusi ülést, amely „a borzalmas magyarországi szélsőjobboldal felülkerekedésével, illetve a növekvő antiszemitizmussal” foglakozott.

Aztán Lantosnak a magyarországi demokráciába vetett bizalma láthatóan gyorsan helyreállt, hiszen saját bevallása szerint, ő készítette fel Horn Gyulát az 1995-ös washingtoni útjára. Lantos valóban sokat foglalkozik a térség ügyeivel, s érthető, hogy miért kedvelik őt a jelenlegi trockista koalíció tagjai. Csak az a kérdés, miért kell ebbe a Magyar Köztársaság kitüntetéseit belekeverni? Vagy talán mégsem tűnik az olyan meglepőnek, ha visszaemlékszünk, hogy Lantos magát a Kongresszus “Izrael hangjának” hívta. +++

Vasas János fordítása és megjegyzései

 

Tom Lantos nagy barátja Ceausescu is így talajgyalúzta az erdélyi falvakat

A mellékelt kép nem Erdélyben készült, hanem a palesztinok elrabolt hazájában, a Gáza Övezetben! Ott is útban van és felesleges az őslakos nép, akárcsak Erdélyben...!

”Romániában azonban, amint láthatjuk, még mindig uralkodó, az ‘államalkotó’ gondolat. A román politikusok többségétől folyton azt halljuk, hogy a nemzetiségek, de főleg a magyarok legyenek az országhoz lojálisak, tanuljanak meg románul és szolgálják ki a többségieket pisszenés nélkül, lényegében legyenek másodosztályú állampolgárok. Elfogultság nélkül jelenthetjük ki: Románia nemcsak működő piacgazdaságnak nem mondható ma még, de egyelőre demokráciának sem.” [Erdélyi Napló]  

A  trockisták is kommunisták

Tóth C. Judit (Kanada)

 

A sztálinista-szabadkőműves pufajkás-kommunista Horn Gyula mondotta:

“Ezt a rendszerváltást nem dilettánsok készítették elő!”

 

Akik pár évtizeddel ezelőtt pártideológiát tanítottak esti iskolán, mint pl. Pozsgay Imre,ma kijelentik, hogy “1956 népfelkelés volt”. [Most az egyszer igaza volt!]

Akik akkor jelesre vizsgáztak marxizmus-leninizmusból, most bukásra állnának. Grósz Károly (az MSZMP KB tagja/89), még életében bevallotta: “Rosszúl értelmeztük Lenin tanításait, ezért újra kell gombolni a mentét”. Kár, hogy nem értelmezett korábban, amikor Kádár a szabadságharcosok ezreit küldte börtönbe vagy halálba! Csoóri Sándor,aki ifjú éveiben Sztálin dicshimnuszait írta; ... Tamás Gáspár Miklósnak az igazságot megíró történészekkel van baja, akiket *56 bemocskolóinak* nevez. Demszky Gábor, Rajk László, Petri György, Eörsi István, Konrád György, a hazai békepapok egész serege — ma már szidhatják a volt rendszert, minden megtorlás nélkül. Ők a hazai ellenzékiek, akik nem megsemmisíteni akarták a szocializmust, hanem csak egy kicsit megjavítani.

Sokan még most is nehezen értik ezt az egész mai „kommunista-ellenességet,” amikor -- a csengőfrász veszélye nélkül -- lehetséges szidni a volt rendszert.

A hatalom átmentéséhez halottak emlékét ásták ki: Nagy Imrét és társait újratemették Párizsban és Budapesten, Mindszenty hercegprímás porait hazavitték. És a hiszékeny magyaroknak ennyi elég volt! Hazug történelemkönyveikben megírták az 56-os eseményeket, így lopták el a szabadságharc szellemét. Mert hogy a nemzettől ellopták, az nem kétséges!

A Petőfi Kör

Deák István, az amerikai Columbia Egyetem Európa-történeti tanszékének modernkori kelet-közép-európai tanára, a The New York Review of Books című amerikai folyóirat 2003. szeptember 25-i számában az ’56-os szabadságharcot így elemzi:

„Az 1956-os forradalmat, amely válságos esemény volt a kommunista mozgalom világában, nagyrészt zsidó származású, volt sztálinista értelmiségiek szervezték meg.”

 

Azokban az időkben Magyarországon, szörnyű megtorlások nélkül, mások nem is szervezkedhettek! Az 1956. áprilisában alakult Petőfi Irodalmi Kör – akárcsak a mai Internet egyes vitafórumai — ifjú kommunisták klubja volt, ahol a tagság lengyel munkásokkal való szolidaritási tüntetést tervezett október 23-ra. Pontokba fogalmazott követeléseik a következők voltak:

„Rákosit, a ’magyar Sztálint’ váltsák le, és a helyét Nagy Imre foglalja el. (Ez nem volt nehéz, mert még a véres kezű Lavrenti Pavlovich Beria is ezzel vádolta Rákosit: »Ön Magyarország zsidó királya akar lenni!?« -tj) Új kormány alakuljon szabad választásokkal; társadalmi és gazdasági egyenlőség Magyarország és a Szovjetunió között; legyen vége a sztálinista gazdasági politikának; munkásság irányítása alatt a gyárak; a mezőgazdaság felújítása és önkéntes kollektivizáció; teljes szociáldemokrácia.” 

És a Galilei Kör?

Magyarországon az első világháború előtt és alatt működő Galilei Kör az egyik legsötétebb szerveződés volt. Szabadkőművesek hozták létre és még a szabadkőművesség általános tevékenységénél is sötétebb tevékenységet folytatott. Megalapításában kitüntetett szerepe volt a Martinovics Páholynak, amely az összes Magyarországon működő szabadkőműves páholy közül a legvisszataszítóbb volt. Tagjai között például Ady Endre is ott volt, de –Varga Weissfeld Jenő is, — Rákosi Mátyás, Gerő Ernő későbbi moszkvai felettese. A Martinovics Páholyt egyébként 1945 után Franciaországban újraélesztették, és koordinációs páholyként működött – jelenleg is működik. Létrehozója Hatvany Bertalan báró, a Hatvany-Deutsch család tagja volt. Sokan azt állítják, hogy a köztudottan szabadkőműves Ady Endre zsidó származású volt, hiszen a sajtóban, ha költőt idéznek vagy emlegetnek, akkor rendszerint az ő neve cseng fel. Gyakori franciaországi útjai és Párizs iránti szeretete is erre vall. Az iskolákban mindenki fölé helyezik őt és a „legnagyobb magyar”-nak állítják be.

 

De a tanár úr állítása érdekes, mivel hasonlókat ír David Irving történész is. Mondanunk sem kell, hogy a tanár úr véleménye kemény visszhangot váltott ki a magyarság között. Mi, akik évtizedekig azt hittük, hogy a szabadságharcot nem készítette elő senki, minden külső beavatkozástól független népfelkelés volt, aminek csodálatos fénye még ma is beragyogja a történelmet. Ezt a varázsos fényt, erőt lopták el 1990-ben a mai Magyarországon hatalmukat átmentett, bukott rendszer nemzetidegen hazaáruló trockistái!

 

A magyar parlament 1990-ben törvénybe iktatta, hogy “október 23-án népfelkelés volt és ezentúl ez a nap nemzeti ünnep.” Hiába minden koszorúzás, ’56-os pesti srácokról szóló szónoklat, Történelmi Igazságtételi Bizottság, vagy Terror Háza Múzeum megnyitása. Az ‘56-os magyar szabadságharcot arcátlan módon ellopták, és még ma is használják politikai eszközként a félrevezetett és becsapott nemzet érdekei ellen.

 

Hogy az 1944-es igazi kommunista-ellenes honvédő harcnak ne legyen folytatása, az 1945-1956 közötti véres kommunista évek alatt felgyülemlett elkeseredett nép haragját valahogy „csatornázni” kellett.

Szögezzük le: Nagy Imre, az elvtársai által kivégzett miniszterelnök vérbeli kommunista volt, elveit életének utolsó óráiban sem adta fel. Ezzel látszólag elégedett a magyar társadalom, mondván, “az életét adta...” de nem a magyarságért! 1956 őszén a lelkesedés őt is magával ragadta, az ország függetlenségét is követelte, de mindez nem jelenti azt, hogy máról holnapra változtatott volna meggyőződésén. Nagy Imre célja az emberarcú trockista kommunizmus további biztosítása volt -- a néppel szemben. Ezért történhetett meg, hogy Magyarországon 1989 óta a félrevezetett állampolgár kétszer is kormányba választotta a korábbi rablóbandát.

 

Az 1956 történelmét meghamisítók a szabadságharcot úgy állítják be, hogy az kommunista reformmozgalom volt, ami a párt liberális köreiből indult ki és nem volt más célja, mint a Párt, a kommunista rendszer megtisztítása a rákosista hibáktól, torzulásoktól.

“Mi csak Gerőt és az ÁVÓ-t nem akartuk tovább. A hívő ifjúság csak ezt akarta. Nem a szocializmust, csak az ÁVÓ-t elsöpörni, meg akik pártfogolták.”

 

Trockij ’ a proletár forradalmár’

Leib Bronshtein Davidovich Trockijt, Lenin tanítványát Sztálin először kiűzte külföldre, majd megölette 1940. augusztusában. 1953. márciusában maga a szovjet generalisszimusz is elköltözött a másvilágra. A keletnémet munkásság júniusban felkeléssel hozta a világ tudomására Sztálin-gyűlöletét. Moszkva követte a friss légáramlatot, és a 20. Pártkongresszuson 1956. februárjában N. Hruscsov, véget vetve a Sztálin-kultusznak kijelentette, hogy „Visszatérünk Leninhez!”A gyilkosság után a sztálinisták nem kis mértékben népszerűtlenné váltak, ugyanakkor Trockij, akárcsak Nagy Imre -- akik az életükkel fizettek -- nevét “kommunista mártírokként” írták be a történelembe. Ekkorra a Trockij által remekül megszervezett lenini-út készen állt. Sztálin halála után Trockij külföldi Ötödik Hadoszlopa teljes munkába kezdett.

Trockij így nyilatkozott halála előtt:

„Negyvenhárom évig forradalmár voltam; negyvenkettőt ebből a marxizmus égisze alatt harcoltam. Ha újra kellene kezdenem, persze elkerülném ezt vagy azt a hibát, de az életem fő útvonala változatlan maradna. Mint marxista, proletár forradalmárként fogok meghalni, a dialektikus materializmus hívője, és végezetül engesztelhetetlen ateista. Hitem az emberiség kommunista jövőjében nem lankad, sőt talán ma még erősebb, mint valaha volt ifjúságom idején.” [www.trotsky.net]

 

Jóllehet, a Sztálin-kultusz kiment a divatból, de a sztálinisták – úgy Moszkvában, mint Közép-Kelet-Európa szovjet megszállás alatt lévő országaiban — még továbbra is hatalmon maradtak.Tehát, Deák Istvánnak igaza van, hogy ’az 1956-os forradalmat nagyrészt zsidó származású, volt sztálinista [t.i. a lehetőségekkel élve mostmár trockista hívőkké vedlett  - tj] értelmiségiek szervezték meg’, -- mint ahogy az 1918-as patkányforradalom is az ő művük volt! -- akik a mindenre elszánt néptömeg nélkül meg se kísérelhették volna a szociáldemokráciának nevezett trockizmus helyreállítását. Nélkülük valóban nem lett volna szabadságharc! Sőt, a szocdemesek sem felejtették el Rákosi szalámipolitikáját.

A Kun-Kohn Béla 133 napos terroruralmára, a zsidóságot felszabadító vörös horda Magyarországon 1944-45-ben elkövetett borzalmaira, és nem utolsó sorban a ‘45-ös szörnyű megtorlásokra, a zsidó ávósokra, a Rákosi-Farkas-Révai-Gerőre, Péter-Auspitz Gáborra ... és a többiekre…. a nemzet igen jól emlékezett, és kevés kellett ahhoz, hogy a szunnyadó parázs lángra lobbanjon, hiszen a magyar nép emlékezett a nevekre!

Sokan még most is nehezen értik ezt az egész mai „kommunista-ellenességet.” Nem értik, hogy korábbi apparatcsikok, — mint pl. Tamás Gáspár Miklós is — most hirtelen miért szidalmazzák a volt rendszert!? A válasz az Új Világrend trockizmusában rejlik. +++

900 éves zsidó szenvedés Magyarországon?

 

(Hazánkért, 2004. május)

 

Talán már szakállas-hírnek tűnik az alábbi több mint tíz éves cikk a hazai KURIR 1991. szeptember 6-i számából, ugyanakkor a téma -- éppen a folytonos kártérítési követelések és a magyar nép bűntudatosítása miatt -- továbbra is időszerű a magyar társadalomban. E kis tanulmány megkérdőjelezi, hogy mennyire volt igaz ez a “szenvedés.”

  [Kurir] “Schwartz Mihály, a Munkaszolgálatosok Országos egyesületének elnöke az 1991 nyarán tartott tájékoztatón bejelentette:

’Ha kell, az ENSZ Emberjogi Bizottságához vagy akár a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulunk, hogy az igazságot érvényesítsék. Ami az eltelt 900 év alatt – a kevés napfényes időszakot leszámítva –Magyarországon a zsidósággal szemben történt, az tűrhetetlen.

 

[A vélt vagy valós szenvedések ellenére a zsidóság nem igyekezte elkerülni Magyarországot, sőt egyre többen jöttek! – tj]

‘Éppen ezért szeretnénk a következő 900 évre úgy felkészülni, hogy utódainkat mindettől megkíméljük. Magyarán: készek vagyunk bárkivel kezet fogni az egyenjogúság, egyenértékűség alapján, de sem kamaraszolgák, sem auschwitzi nyáj nem leszünk többé. Ezt tudnia kell mindenkinek a magyar közéletben is, ha előveszi az ötven évvel ezelőtti lemezeket, és azt próbálja forgatni. Minden antiszemita kijelentés tételesen árt ennek a népnek.’

[De ami ugye fontosabb, hogy használ a cionista ügyeknek! – tj]

 

‘Amikor mi ebben az ügyben exponáljuk magunkat elsősorban nem a zsidóság, hanem az ország érdekeit képviseljük. Azt mondjuk: a jelenlegi magyar kormány akkor lenne tisztességes, ha betartaná azt, amire a jogelődjének tekintett 1946-47-es koalíciós kormány a párizsi békeszerződés 26. és 27. cikkelyében kötelezettséget vállalt. Ennek lényege az, hogy a zsidóságtól elvett elkobzott, lefoglalt javakat – üzleteket, gyárakat, ingatlanokat, ingóságokat – a magyar állam visszaadja a károsultaknak, s ha ilyen nincs, a zsidó közösségeknek. Lemond az állam örökösödési jogáról, az államosításról, sőt ha ezek az értékek időközben elpusztulnak, akkor kártalanítást fizet értük.

(…) az akkori (háború utáni) kormány létrehozott egy nevében Zsidó Helyreállítási Alapot, ami három hónapig működött, majd a politikai alvilág kiváló vadászterületévé vált.

(…) a Zsidó Helyreállítási Alap – mint kormányszerv – közbeiktatásával jogtalanul a magyar állam tulajdonába került 337 ezer ingatlan – családi ház, lakás, háromezer zsinagóga, ötszáz iskola, három gimnázium és két tanítóképző. És most nem kérünk mást, mint hogy amit hajdanán egy tollvonással elvettek tőlünk, azt most minden csűrés-csavarás nélkül, egy tollvonással visszaadják…”

Megjegyzés tőlünk

Schwartz úr! Álljunk meg egy pillanatra! Önök, „a fasizmus kirabolt üldözöttjei, most egyszerre elégedetlenek a “felszabadítóikkal”, akiket tárt karokkal vártak, hogy félévszázadra ránk szabadítsa azt a rendszert, amelyben „egyetlen tollvonással elvették vagyonaikat”. Ugyan! A magyar népet miért terhelné ez az önök felszabadítói által nyakunkra sózott kommunizmus?

Még egy másik dolog: az elmúlt 900 éves szenvedéseik ellenére sikerült összeszedni – az Önök bevallott számadatai szerint — „337 ezer ingatlant, háromezer zsinagógát, 500 iskolát”, sőt 1944-ben az a bizonyos Aranyvonat 52 kocsi „szenvedésekben” összegyűjtött vagyont szállított ki az országból, hogy megmentse az önök szovjet hordái elől!

Ha a második világháború miatt a zsidóságnak jelentős veszteségei voltak, úgy a 15 milliós magyarságnak is. A különbség csupán annyi, hogy ennek a 15 milliós népnek sehol sem hallgatják meg a kártérítési követelményeit.

A zsidóságnak 900 év alatt számtalan alkalma volt arra, hogy elhagyja az országot, sőt a zsidóságot soha senki nem hívta Magyarországra, saját maguktól jöttek, mint ahogy napjainkban is bármikor repülőre ülhet félmillió magyarajkú izraeli zsidó, hogy Magyarországon telepedjen le, ahol biztonságosabban érzi magát, mint Herzl Izraeljében. -TJ

Magyarországon, az 1945 utáni kommunista rendszerben sem volt zsidóüldözés!

Dr. Seifert Géza, a MIOK (Magyarországi Izraeliták Országos Képviselete) elnöke:

“Lehetséges, hogy egyesek még mindig antiszemiták, az antiszemita jelenségek netán előforduló megnyilvánulásai ellen azonban kormányzatunk intézményesen, preventív és represszív módon küzd.

A megelőzés, amely kizár mindenfajta antiszemita uszítást, filmjeinkre, könyvkiadásunkra, a sajtóra és az iskolai oktatásra vonatkozik. S ha valakit elkövetett antiszemitizmussal vádolnak, azzal szemben megtorló intézkedést foganatosítanak, s mint bűncselekmény elkövetőjét börtönbüntetésre ítélik.

Ismétlem: a magyar zsidóság, mint felekezet, ragaszkodik ősi zsidó vallási tradícióihoz, s amellett, hogy az izraelita hitfelekezethez tartozik, a magyar államnak egyenrangú polgára. Izraelita vallású magyarok vagyunk, magyar állampolgárságunkat jól összeegyeztetjük zsidóságunkkal.

Hittel és meggyőződéssel mondhatom: mindannyian részt veszünk a Hazafias Népfront programjában meghirdetett magyar nemzeti egységben, és közösen fáradozunk országunk gazdasági, szociális és kulturális felemelkedésén. A célok egyszerűek. Olyan társadalmat épít népünk, amely megszüntette az embereknek világnézetük, fajuk, felekezetük szerinti hátrányos megkülönböztetést és következetesen küzd a békéért.

A fővárosban élő zsidóság -- amennyiben elkerülte a deportálást -- megmenekült, a gettót, ahol 70 ezer ember volt bezárva, az utolsó percben, 1945. január 18-án a szovjet hadsereg felszabadította. Az ország felszabadulását követően megszűntek a zsidókkal szemben a fasizmus idején alkalmazott diszkriminációk, hátrányos megkülönböztetések.

1948. decemberében került sor a magyar állam és a magyar zsidóság közötti egyezmény megkötésére. Ez az egyezmény biztosította, és biztosítja ma is — az izraelita hitfelekezet részére a legteljesebb vallás- és lelkiismereti szabadságot s az ősi tradíció fenntartásának minden lehetőségét. Ezt az elvet generálisan 1949. augusztusában a Magyar Alkotmány is megerősítette. Kulturális életünk eleven. Könyvkiadásunk említésre méltó...”   [A magyar zsidóság 1971-ben. Magyar Hírek, 1971. 05. 15]

 

 A Marx Károly és Baruch Levy között megfordult levélből idéz La Revue de Paris, 1928.06.01:

“A zsidó nép egészében lesz a saját megváltója. A világuralmat fajok megsemmisítésével fogja elérni és egy világköztársaság alapításával, amelyben mindenütt csak a zsidóknak lesznek állampolgári jogai. Ebben az Új Világban Izrael gyermekei lesznek a vezetők és ellenzék nem lesz.”

Történelmünk az Árpádházi királyok idején -  Pauler Gyula könyvéből [1]

IV. Bélának (1235-1270) és a nemzetnek legnagyobb aggodalma az volt, hogy a tatárok visszatérnek. A lakosságnak nagy részét mind a nemesekből, mind az alsóbb osztályokból legyilkolták. Magyarország, amely azelőtt tele volt néppel, sok helyen lakatlan pusztává lett. Egész nemzetségek vesztek ki, földek maradtak pusztán, amelyek tulajdonosait leölték vagy fogságba hurcolták. Az első termést a tatárok kivonulása után (1243) elpusztították a sáskák: újra nagy éhség tizedelte a gyér lakosságot.

Krisztus születése óta, mondták Ausztriában, nem volt még országban oly csapás és nyomorúság, mint Magyarországon. E viszonyok közt, amelyeknek hatása évekre, sőt évtizedekre, majdnem száz esztendőre kiterjedt, bő alkalom nyílt a zsidóknak keresetre, zálogkölcsönre. Járta náluk a kamat, a kamatok kamatja. Kölcsönöztek mindenféle ingó zálogra, oklevelekre úgy, mint bibliára s ingatlanokra, s akkor a jószág jövedelmét húzták.

IV. Béla

IV. Béla, aki már előbb nem nélkülözhette őket, most a nagy csapás után még kevésbé lehetett meg pénzszerző zsenijük nélkül. A zsidók mellett még szerecsenek is bérlék az adókat, köztük alkalmasint mohamedán kunok, „böszörmények” (a musulmán eltorzítása), akik az Aral-tótól keletre laktak, s a tatároknak is Oroszországban ügyes, kíméletlen, keresztény-gyűlölő adószedői voltak. Nálunk is ők hajtották be az adót; gyakoroltak hatalmat a keresztények fölött, anélkül, hogy IV. Béla, ki ez intézkedésében IX. Gergely pápa engedelmére hivatkozott, a pápai föltételt is teljesítette, melléjük a behajtásra, a hatósági működésre keresztényeket rendelt volna.

A zsidó-szerecsen befolyás, a pénzügyi kezelés jellege, az ország szüksége nyomot hagyott IV. Béla pénzein. Alatta vertek legelőször, ezüst hiányában, rézpénzt, és sok pénze veretére nézve zsidó és mohamedán jellegű s a turkesztáni mohamedánok pénzeire emlékeztet.

Frigyes osztrák herceg [2] (1230-1246) nagy pártfogója volt a zsidóknak s a tatárdúlás után, 1244-ben olyan szabadalmat adott nekik országában, amelyet más országokban is törekedtek elnyerni. IV. Béla is átvette gonosz ellenfelének törvényét, 1251. december 5-én, s azt a zsidók később nálunk az ő aranybullájuknaktekintették.

Alapgondolata volt, hogy a zsidó is vendég, vele is úgy kell bánni, mint más vendéggel, és ha csak a vallás nem okozott el-nem-hárítható akadályt, úgy kell tekinteni, mint akinek egyforma joga van a kereszténnyel, sőt, mert gyűlölik, és ellenségei vannak, különös pártfogásra érdemes. Azért zsidó ellen pénz- vagy birtokkövetelésekben, amelyek a zsidó személyét, vagyonát illették, keresztény bizonyságot csak akkor fogadtak el, ha vele zsidó is tanúskodott, kivévén, -- tette hozzá IV. Béla – „ha a dolog világos, és kétség sem foroghat fenn, bizonyításra nem is szorul.”

Ha keresztény állítá, hogy zsidónak zálogot adott és a zsidó letagadta, vagy ha a keresztény azt állítá, hogy az adósság, amelynek fejében a zálog kisebb, mint a zsidó állítja: akkor a zsidó esküje döntött. Zsidó mindenféle tárgyat elfogadhatott zálogul, minden bővebb tudakozódás nélkül, kivéve véres vagy vizes ruhát, bűnjeleket! És egyházi ruhát, hacsak maga az egyház feje nem teszi zálogba.

Ha valamely keresztény vádolná a zsidót, hogy a zsidó zálogát tőle ellopták, a zsidó esküje, miszerint nem tudott arról, hogy a zálog lopott jószág volt, birtoklását teljesen megvédte és a keresztény köteles volt a tartozást megfizetni, ha a záloghoz jutni akart. Ellenben, ha a zsidó mondá, hogy a keresztény záloga nála elégett vagy ellopták, és arra megesküdött: a kereszténnyel szemben megszűnt a felelőssége.

Ha a keresztény adós zálogát kamat nélkül kiváltá és a kamatot egy hónapig nem fizette meg, e kamat után is kamat járt. Ha a zsidónak adott zálog már egy évig kezénél volt s az a kölcsöntőkét és kamatot többé nem fedezte, a zsidó a zálogot a tartozás lejárta előtt is eladhatta. Zálogért, amelyet lejáratkor minden kijelentés nélkül a zsidónál hagynak, az többé nem felelős.

Az a keresztény pedig, aki zsidótól erővel veszi el a zálogot és a zsidó házában erőszakoskodik, mint a királyi kincstár prédálója keményen megbüntettessék.

Ha keresztény zsidót megütött úgy, hogy a vére nem folyt, az ország rendje szerint bírságot fizetett a királynak, fájdalompénzt, 12 vagy 4 ezüst márkát és gyógyítási költséget a zsidónak. Akinek pénze nincs, hogy fizessen, más büntetést vegyen ítéletünk szerint.

Osztrák Frigyes törvénye a büntetést már határozottan kimondá:

 „Vágják le kezét a tettesnek tettéért.”

Ha keresztény megölt zsidót, méltó büntetése mellett veszítse el minden ingó és ingatlan vagyonát, és az szálljon a királyra.

„Ha zsidó a szokása szerint halottját városból városba, tartományból tartományba, helyről helyre viszi, a vámosok a halottért vámot ne csikarjanak ki, s aki teszi, mint rabló „halottrabló”, -- mondá Frigyes herceg – halállal bűnhődjék.”

Aki a zsinagógát vakmerően meghajigálja, fizessen másfél márkát a zsidó bírónak. Minden csekélységért ne esküdjék a zsidó a „rodalere”, Mózes szent könyvére, hanem csak a király előtt. Ha zsidót megölnek és a tettest világosan kinyomozni nem lehet, „a gyanúsított” – rendelé IV. Béla – „vívjon bajt”, mert esküvel vagy más istenítélettel, amely egyházi szertartással járt, zsidó panaszossal nem lehetett az ügyet eldönteni. Így rendelte el ezt Frigyes herceg, de azon a kötelezettségen, amelyet elvállalt, „hogy a gyanús ellen a zsidóknak bajnokot ő maga ad”...

 

Némely dologban IV. Béla még se merte vagy akarta teljesen utánozni Frigyes herceget. Amikor az osztrák törvény világosan kimondá, hogy a kereszténynek, aki zsidóasszonyt erőszakosan fogdos, a kezét levágják, a magyar oklevél csak méltó büntetést említ, mely némiképp a kézcsonkításnak feleljen meg. Gondosan kerülte a kamat-uzsora kifejezését, amelynek maximumát az osztrák herceg hetenként egy talentum, vagyis 240 dénár után nyolc denárban, azaz évenként több mint 170 percentben állapította meg. Mindig csak bánatról (innen a ‘bánatpénz’ kifejezés) beszélt és az osztrák törvény rendelkezését, hogy ha zsidó valami főúr jószágára, vagy levelére kölcsönöz pénzt és ezt az adós pecsétjével, levelével bizonyítja, akkor a herceg vagy – IV. Béla szerint – király, a lekötött jószág birtokába helyezze és minden támadás ellen megvédje: azzal korlátozta, hogy az csak addig tartson, míg keresztény nem akad, aki a lekötött jószágot kiváltja. A keresztények felett azonban, akik a jószágon laknak, a zsidónak se legyen semmiféle joghatósága.

E zsidó-törvény után Csehország egyik kiváló szervező államférfia, Bruno Holstein-Schaumburgi gróf, az olmüczi püspök azt találta, hogy a zsidók keresztény dajkákat tartanak, nyíltan űzik az uzsorát, a szegénységet módfelett terhelik, úgy hogy egy év alatt a kamat a tőkét meghaladja. Közhivatalokat viselnek, vámszedők, pénzügyi tisztek lesznek, és mint „hitetlenek” ebben is csalnak.”[3]

A “Korlátozások” 

A zsidókra nézve a legnagyobb tilalom volt, hogy nem szabad keresztény rabszolgákat tartaniuk. A nyugat-európai zsidóknak a rabszolga-kereskedés volt majdnem a legfőbb, legjövedelmezőbb üzlet, amelyet összeköttetéseiknél fogva hitsorsosaikkal a mohamedán Spanyolországtól kezdve egész Kínáig nagy sikerrel űztek. Ők töltötték meg európai lányokkal és heréltekkel a mohamedán háremeket, s egész intézetek voltak zsidók vezetése alatt Lotharingiában és Franciaországban. Az egyház mindent elkövetett, hogy megszüntesse e rabszolga-kereskedést, amelyet egyébiránt keresztényeik is űztek a zsidókkal versenyezve.

Különös szánalmat keltett azok sorsa, akik zsidó rabszolga-kereskedők kezébe kerültek, mert azokat a földi nyomorúságon kívül még lelki veszedelem is fenyegette. A zsidók a Talmud útmutatása szerint, nem akarván, hogy idegen vallási szertartásaiknak közvetlen tanúja legyen, azokat a rabszolgákat, akiket maguk körül megtartottak, a zsidó vallásra téríteni igyekeztek.

Az egyház már az 5. században is megtiltotta a zsidóknak, hogy keresztény rabszolgákat tartsanak.

1090-ben, IV. Henrik, aki a speyeri zsidók nagy barátja volt elrendelte, hogy csak pogány rabszolgákat és béres keresztény cselédséget tarthatnak.  [4] 

 

Eddig a részlet Pauler Gyula száz évvel ezelőtt írt könyvéből. Mit írnak a zsidók a szenvedésekről a saját írásaikban? A világhálózaton sok helyen foglalkoznak e kérdéssel, de természetesen sehol nem részletezik annyira a korlátozások és üldöztetéseik valódi okait, mint Pauler Gyula. Szerintük, az elmúlt 900 év alatt a mai napig korlátozások és üldöztetések voltak, amelyek ‘nyilván a zsidóság iránti gyűlöletből fakadtak’, ugyanakkor  az írásaikból kitűnik, hogy a magyar királyok nagy része és a földbirtokos gazdag nemesség védelme alatt a legnagyobb biztonságban és jómódban éltek Magyarországon.

Másfelől, azzal, hogy a honfoglaló magyarokkal kazárok is bejöttek, a Kárpát-medencére való jogosultságot, netán a magyarok és kazárok azonos testvériségét akarják bizonyítani.

v

Az alábbi, magyar nyelven szerkesztett, nyilván zsidóknak szánt honlapokon nem a zsidóság  *900 éves magyarországi szenvedéseiről* olvasunk, hanem arról, hogy a magyar királyok és nemesek -- sajnos a magyar nép kárára! --  mennyire védték ezt a kisebbséget.

Tisztánlátás végett, zsidó szemszögből

http://www.interdnet.hu  >>> http://www.angelfire.com

 

A magyarok vándorlásai - A Volgánál a Kazár Birodalom fennhatósága alá kerültek rövid időre a magyar törzsek. A kazárok vezetője, a kagán, Bulán király 750-ben a nyugati keresztény és a keleti mohamedán vallás helyett a zsidó vallást választotta. A karaita-elveket követték, akik elfogadták a Tórát, de ‘nem’-et mondtak a prófétai és rabbinikus tanításoknak.

895-ben a honfoglalással kazárok egy csoportja - kabarok -  is érkeztek a magyarokkal a Kárpát-medencébe, sőtÁrpád vezér egyik felesége is kavar (?) volt. A kavarok zsidó vallásáról a békéscsabai sírok tanúskodnak.

1220-tól a zsidók a királyi pénzveréssel foglalkoztak, akiket ’monetariusok’-nak  neveztek. A zsidók befogadása, letelepítése az egész középkor folyamán felségjog volt, azaz a királyt illette.

1222 - II. Endre Aranybullája 24. szakasza eltiltotta a zsidókat a gazdasági vezetői tisztségektől. A szentszéki zsinat viszont már tiltotta a zsidókkal egy fedél alatt lakást, ez volt a térbeli szegregáció. Az Aranybulla-törvények szigorúan korlátozták a zsidók kereskedelmi és egyéb jogait, a honfoglaláskor itt talált bolgár mohamedánokkal (izmaeliták) együtt. Nem tarthattak keresztény szolgát, nem házasodhattak kereszténnyel és a kereskedelemben és kézművességben is szigorúan korlátozták őket. 1232 - a beregi törvényekben újra megerősítették ezeket a kizárásokat és tilalmakat. II. Endre beregi esküjének rendelkezései: az izmaelitákat és a zsidókat ki kell szorítani a pénzgazdálkodásból. Az 1279-es Budai Zsinat megkülönböztető vörös posztókör (cirkules) viselésére kötelezte a zsidókat.

1251-ben IV. Béla már Királyi Privilégium levéllel védte a zsidókat, mint „Kamarai szolgák”-at. Királyi levelében büntetést helyezett kilátásba azok ellen, akik kővel dobálják a Scola Judaeorum-ot. Két zsidó kincstárnok, Teka és Henok, elnyerte a királyi jövedelem kezeléséhez szükséges bizalmat. A király fennhatósága alá tartoztak, személyes biztonságukat szavatolták és a Szabadságlevél alapján, szabad vallásgyakorlási jogot kaptak.

Az Árpádházi királyok alatt több-kevesebb megszorítással a korabeli európai viszonyoknál biztonságosabb körülmények között élhettek a zsidók Magyarországon. Ebből a korból való IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevele, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók, a király kamara szolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket.

Előbb a nagy birtokközpontokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le, végül II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette a szabad királyi városokba történő beköltözést, az iskoláztatást, az iparűzést, a föld birtoklását.

A második világháború, a német fasizmus és a hazai nyilas rémuralom elképzelhetetlen szenvedéseket hozott a magyar zsidóságra is. A magyar nyelvterületről származó 900 ezer zsidóból mintegy 600 ezer halt mártírhalált. [sic!] A deportálások, a munkaszolgálat, a terror okozta vérveszteséget a magyar zsidóság máig sem tudta kiheverni; mai létszáma hozzávetőleg 80 ezer fő. 1949-től az egyre erősödő ateista állami nyomás hatására visszaszorult az időleges felpezsdült hitélet, később cionista-ellenes akciók indultak egyes zsidó vezetők és fiatalok ellen. A rendszerváltás lehetővé tette a zsidóság szabad megélését: zsidó oktatási és szervezeti hálózat jött létre, a nemzetközi kapcsolatok megerősödtek. Az összetartozást ugyanakkor az itt-ott felparázsló antiszemitizmus is növeli.

A zsidókat sok üldöztetés és kritika érte az uzsorási - pénzkölcsönzési tevékenység miatt. Mivel az egyház a királynak és a keresztényeknek tiltotta az uzsorakamatot, ezért ezt a tevékenységet a zsidókra ruházták, akik viszont nem is foglalkozhattak kézművességgel, földműveléssel. A pénzkölcsönzése volt a megengedett tevékenységük az egyéb marginális tevékenységük mellett: házaló kereskedők, használt ruhák, rongyok adás-vétele, közvetítői kereskedelem. Sokan a tehetős zsidók közül királyi kamaragrófok lettek és sikeresen tevékenykedtek, birtokadományokkal rendelkeztek. Erről tanúskodnak IV. Béla dénárjai, amelynek előlapján a héber pé és a mémbetűk találhatók. A zsidók fegyvert is viselhettek és a főbenjáró ügyekben a király döntött fölöttük. Arany-ezüsttel kereskedtek (Buda-Mainz között). A királyok, a városok is igényelték a kölcsönt, a likvid tőkét. A zsidók adófizetésük miatt élő „zálogtárgyak” voltak.

1246-50 körül Budára költözött Henel comes, aki a királynéi vámharmincad bérlője volt és a pénzverő kamara ispánja volt.

15.-16. században 500 fő volt a létszámuk, 1371-ben országos zsidó bírót (iudex Judeorum totius Regni) választottak maguknak. A magas tisztség átruházott bíráskodási és igazgatási autonómiát adott a zsidóbírók kezébe.

Török időszak - Mohács győztesét, Szulejmánt az „alaman”, azaz német zsidók fehér gyászruhában és a város kulcsával várták, eléjük menve Dunaföldvárig. A zsidókat a törökök megbízható partnernek tartották, rájuk bízták a révek, vámok és pénzváltóhelyek adóinak beszedését. 1601-ben kinevezték Musza zsidót a budai és a pesti kikötők felügyelővé. 1556-ban Szalimun jahudi lett a pénzügyi hivatal vezetője. A törökök is adót fizettek jövedelmük alapján A törökök kiűzetése után a velük kollaboráló (azaz velük együtt élő) zsidók is eltűntek.

A 14. századtól kezdve a király olykor átruházta ezt a jogot a leghatalmasabb földesurakra. ~ 1726-ban III. Károly idejében, Bajorországból és Galícia-Bukovinából is szivárogtak be zsidó telepesek. De tilos volt a zsidóknak a városokba letelepedni, ezért új települési forma alakult ki: a földesurak földjeire költöztek telepesként. Adóért jogi és hatalmi védelmet kaptak, és birtokrészt vehettek ki haszonbérbe, pálinkafőzést is folytathattak. A Védlevél lehetővé tette a zsinagógaépítést is.

1735-ben Magyarországon 11, 621 zsidó élt ~ 1867-ben nemesi rangot kaptak, a család akkori feje, dr. Buday-Goldberger Leó 1932-től a felsőház kinevezett tagja lett és a Horthy fiú, Miklós a cégnél igazgatósági tag volt.Együtt kártyázott a kormányzóval, Horthy Miklóssal és a zsidók azt is mondogatták… ’ameddig Goldberger együtt kártyázik a kormányzóval, a zsidókat nem érheti baj’… ennek ellenére kitaszítottként 1944-ben Mauthausenban éhenhalt a haláltáborban.” 

Ezeket írják a zsidók a 900 éves magyarországi *szenvedéseikről*.

 

---

A bírálat a kedves Olvasóé! /tj/ 

 

----------------

1. Részlet Pauler Gyula (1841-1903) történész, A magyar nemzet története című könyvéből,  Budapest Athenaum Irodalmi és Nyomdai R. Társulat kiadása, 1899 ~ I. és II. kötet 

2. A XIII. század első felében az osztrák hercegség hatalma egyre emelkedett, Harcias Frigyes (1230-46) már lépéseket tett, hogy megkapja a királyi címet, amikor IV. Béla magyar király ellen vívott háborújában, a lajtamenti csatában elesett 1246-ban. Vele kiveszett a Babenbergi család. /Új Idők Lexikona, 3. & 4. kötet, 602. old. Bp. 1936/

3. Pauler Gyula, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt,  Bp. 1899. II. kötet

4.  u.o. Pauler Gyula, I. kötet, 168. oldal

Minden idők tulajdonosai

 

[Gary Allen és Anthony Sutton könyvei alapján]

v

Valaki egyszer azt mondta:

 

... “a történészeknek megadatott az a hatalom, ami a Mindenható Istennek nem, hogy a múltat megváltoztassák.”-

[A történészekhez feltétlenül hozzá kell adnunk a tömeges hírközlőszerveket is!]

 

Az intézményesített történelem, mindig a hivatalos történelem, amely mögött politikai cél és érdek rejtőzik, attól függően, hogy a kormány melyik érdekcsoport befolyása alatt működik. A könyvkiadók ennek alapján töltik meg a könyvesboltokat és a könyvtárak polcait. A tankönyveket a jóváhagyott hivatalos előírások alapján szerkesztik, a sajtót és a hírszolgálatot cenzúrázzák. Így van ez a tankönyvek és történelemkönyvek szerkesztése-, de a társadalom agymosása terén is. 

Kevesen tudják, hogy Amerikában a hivatalos vonal érvényesülésének biztosítására, 1946-ban a Rockefeller Alapítvány 139 ezer dollárt -- akkor még óriási összeget -- adott a második világháború ’elfogadandó történetének’ megírására, nehogy megismétlődjön az, ami az első világháború után történt, amikor leleplező történelmi könyvek zavarba hozták az intézményt.

Az idők megváltoztak. Felszínre kerültek a hivatalos történelem következetlenségei és hazugságai. Ma már egyre többen vannak azok, akik megkérdőjelezik a hivatalos történelmet, és meggyőződtek arról, hogy azt többé-kevésbé bizonyos céltudattal tömegfogyasztásra írták a történészek.

Ritka az olyan történész, aki vállalja a kockázatot és elveti a hivatalos vonalat, de aki megteszi, még mélyebbre nyúló játszma áldozata lesz. Jaj, az írónak, aki átlépi a hivatalos vonalat! Nem lesz több alapítvány-támogatás, a kiadók pedig a fejüket csóválják, a forgalmazás akadozik vagy leáll.

A tömegtájékoztatás háttérfestői rejtvényhez hasonló politikai tájképet tárnak elénk, aminek ügyesen festett részletei eltakarják a valódi látnivalót. Hogyan lehet felismerni a TV és a sajtó tájképének rejtett részleteit?

Milliók aggódnak és bosszankodnak nemzetünk sorsának balszerencsés fordulatai miatt. Érzik, hogy valami nincs rendjén, de a képrajzolók miatt képtelenek rátapintani a bajok pontos okára. Valami zavarja őket, de nem egészen biztosak benne, hogy mi az.

Egyre-másra választunk új elnököket, akik látszólag őszintén ígérik a polgárok biztonságát és jólétét, a kormány szertelen költekezésének megállítását, a pénzromlás megfékezését, a nemzetgazdaság egyensúlyba hozását, az ország erkölcsi romlásának feltartóztatását és az odatartozók bebörtönzését.

Ennek ellenére, a helyzet minden elnök alatt egyre rosszabbodik. Nem kétséges, hogy a politikusokat elvakítja a hatalom, mert minden új kormányzat tovább folytatja az előző kormány ugyanazon irányvonalát, amelyet a választási hadjárat folyamán ékesszólóan bírált.

 

Roosevelt egyszer azt mondta:

„Politikában semmi sem történik véletlenül. Ha még is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy azt úgy tervezték.”

 v

Egyeseknek nevetségesek azok, akik hiszik, hogy a világ eseményei tervezés eredményei és elfogadják az összeesküvési elméletet. A tárgykör tanulmányozóin kívül, napjainkban már kevesen hisznek az összeesküvés-elméletben. Pedig, ha meggondoljuk, csak két elmélet van: összeesküvés és a véletlenszerűség.

A dolgok vagy pusztán véletlenségből, minden tervezés nélkül történnek, vagy pedig előre megfontolt szándék eredményeként. Igazán a véletlenszerűségi elméleten kellene gúnyolódni. Miért követi el minden új kormányzat a megelőző tévedéseit? Miért ismétli a múlt pénzromlást, hanyatlást, háborút okozó hibáit? Véletlenségből vagy készakarva?

Miért van az, hogy a neves tudósok, újságírók és hírmagyarázók nagy része elutasítja az összeesküvési elméletet? Elsődlegesen, mert legtöbb tudós a tudományos világ tömegét követi.  Az árnak ellenállni egyet jelent a szakmai és társadalmi kiközösítéssel. Ugyanez a helyzet a TV-ben és a sajtóban is. A professzorok és a méltóságokban lévők elméletben szabadgondolkodásúnak vallják magukat, de a gyakorlatban csak a baloldalon szabad gondolkodni.

Másodszor, mert ezek az emberek igen érzékenyek hibáikra, legtöbben nem szívesen vallják be, hogy félrevezették, vagy, hogy téves megítélésre jutottak. A sorsunkat irányító összeesküvés létét bizonyító tények vizsgálata arra kényszerítené őket, hogy megváltoztassák addigi világszemléletüket. Erős jellem kell ahhoz, hogy valaki szembenézzen a tényekkel és beismerje: tévedett. Ez még akkor is így van, ha csupán azért tévedett, mert hiányosak voltak ismeretei, vagy rájön, hogy félrevezették.

A politikusok és értelmiségiek vonzódnak a véletlenszerűségi felfogáshoz, ami szerint ‘mindennek a véletlen és a történelem titokzatos menete az oka’. E szemlélet alapján elháríthatják magukról a felelősséget, amikor a dolgok rosszra fordulnak.

Az agyonhallgatás és hazudozás mellett a nevetségessé tétel az összeesküvés-elmélet elleni leghatásosabb fegyver. E rendkívül hatásos eszközt roppant ügyesen használják a bizonyítékok cáfolatának elkerülésére. A gúnyolódástól tartván sok ember inkább csendben marad. E tárgykör pedig igen alkalmas a gúnyolódásra. Az egyik ilyen módszer:  az összeesküvést annyira kiterjesztik mígnem az nevetségessé válik. 

Vannak azért az értelmiségi elit tagjai között is olyanok, akik hajlandók az összeesküvési elmélet mellé állni. Ilyen például Carroll Quigley professzor, aki aligha nevezhető szélsőséges jobboldalinak. A liberális intézmény ’mekkáiban’, — a Princeton és Harvard egyetemen -- is tanított,  tehát megvan a liberálisok ajánlólevele.

Mégis a Tragédia és Reménység című hatalmas művében dr. Quigley összeesküvő-hálózatot tár elénk:

„Tudok a szervezet működéséről, mert húsz évig tanulmányoztam és a ’60-as évek elején két évig módomban volt átvizsgálni okmányait és titkos jegyzőkönyveit. Nem idegenkedem tőle és céljainak legtöbbjétől, hiszen életem nagy részében közel álltam hozzá és eszközeihez.  Kifogásoltam és kifogásolom néhány módszerét, de nagy általánosságban csak abban tér el véleményünk, hogy a hálózat az ismeretlenség homályában kíván maradni, én viszont úgy érzem, szerepe elég jelentős ahhoz, hogy közismert legyen.”

 

A szervezet célja a professzor szerint nem kevesebb, mint magánellenőrzésű pénzügyi világrendszer létrehozása, amely a hatalmában tartja az egyes országok politikai rendszerét és a világ gazdaságát.

Más szóval, valamely hatalomra éhes csoport, amely a Földet akarja uralni és irányítani. S ami még ijesztőbb, ellenőrizni akarja minden egyén cselekedeteit.

 Ahogy azt Quigley professzor írja:

 

„Az egyén szabadsága és választási lehetősége szűk korlátok közé szorul majd, mert születésétől fogva számozva lesz, és ez a személy-szám nyomon követi oktatása, kötelező katonai vagy közszolgálata alatt, adóbevalláskor, egészségügyi és orvosi szükségleteikor, nyugdíjasként és mint halott is.” 

 

A hálózat a világ kormányainak hatalmába kaparintása által akar ellenőrzést szerezni az ásványkincsek, a kereskedelem, a pénzügyek és a szállítóeszközök felett. Sikerük érdekében az összeesküvők lelkiismeret furdalás nélkül robbantanak ki háborúkat, idéznek elő gazdasági válságot, szítanak gyűlöletet. Olyan kizárólagos hatalmat akarnak elérni, amely minden versenytársat tönkre tesz és megszünteti a szabad vállalkozás rendszerét.

És lám a harvardi Quigley professzor pedig mindezzel egyetért.

Nem Quigley professzor az egyetlen, aki tud ezen összeesküvő csoport létezéséről. Sok más becsületes tudós jutott arra a megállapításra, hogy ha minden végzetes politikai tűzvész színhelyén ugyanazokat az embereket találjuk, akkor valószínűleg gyújtogató csoporttal van dolgunk.

Azonban e képzett, becsületes tudósok annak is tudatában vannak, hogy ha szembeszállnak abennfentesekkel, az életpályájuk tönkretételét jelentheti.

 

A tudományos és hírközlő világ vezetőinek összeesküvési elmélettel szembeni ilyen magatartása láttán nem meglepő, hogy jóindulatú emberek milliói is átveszik a véleményalakítók álláspontját, nehogy ostobáknak tűnjenek. Ilyen emberek úgy akarnak műveltebbnek látszani, hogy nevelőik önelégült felsőbbrendűségét öltik magukra, bár ők maguk öt percet sem foglalkoztak a nemzetközi összeesküvés tanulmányozásával.

v

George Orwell írja az “1984” című fantáziaregényében:

“Akik a múltat irányították, azok a jövőt is. Akik a jelent irányítják azok a múltat is.” (O’Brien, 1984)

 

Most nincs szándékunkban elemezni a két világháborúban történt összeesküvések és hivatalos történelem eredményeit, hiszen a gondolkodóbb egyének úgyis tudják. De kérdezzük: lehetséges lenne-e napjainkban az összeesküvők politikai érdekeinek megvalósítása a történelem gátlástalan hamisítása nélkül?

v

Az elmúlt napokban G. W. Bush -- kisebbségi lobbizó-csoport (Tom Lantos képviselővel az élen) nyomására -- olyan törvényjavaslatot írt alá, amit a Kongresszus mindkét oldala elfogadott. Csak a külügyminisztériumból hangzott fel néhány gyengécske tiltakozás, mondván, hogy ‘miért van szükség a megkülönböztetésre, hiszen már 190 országról úgyis készítünk emberi jogokra és vallásszabadságra vonatkozó beszámolókat.’ [1]

Az Anti-Defamation League és a B’nai B’rith nyomására a javaslatból törvény lett, amely kimondja:

 

“A külügyminisztérium évente megjelentet beszámolót a világ zsidósága elleni támadásokról, magántulajdonuk, temetőik és szentélyeik ellen elkövetett merényletekről, és az egyes helyi kormányzatok hatósági intézkedéseiről.”

 

Az “antiszemitizmus-figyelő törvény” nem új jelenség, hiszen Louis D. Brandeis (1856-1941), az Egyesült Államok egykori legfelső bírósági zsidó ügyésze már 1916-ban megmondta:

“Ismerjük el végre, hogy mi zsidók más népektől különböző [distinct] nemzetiség vagyunk, amelynek minden zsidó szükségszerűen a tagja, legyen bárhol is a hazája, állása, hitvallása.”

 

Ezek után ne merjük megkérdezni, hogy kik a kirekesztők és a megkülönböztetők? Ők a minden idők tulajdonosai!  

-------------

1. Washington Times, 2004. 10. 14.

 

Meddig tart Amerika izraelizációja?

 

 

Számolatlanul folyósítják a pénzt

a zsidó állam katonai kiadásaira

Amerika évek óta, többnyire fenntartások nélkül pénzügyi és diplomáciai segítséget nyújt a zsidó államnak. Lehet, hogy ennek egy nap vége szakad? - teszi fel a kérdést e heti számában a brit baloldali New Statesman nevű lap.

Sokan “Amerika izraelizációjáról” beszélnek, s ez nem valami szélsőséges meghatározás, figyelembe véve azt a rendkívüli befolyást, amelyet ez a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő kis ország gyakorol a világ egyetlen nagyhatalmának külpolitikájára -- véli David Hirst, aki közel 40 évig volt a The Guardian című baloldali napilap közel-keleti tudósítója.

A cikk szerzője szerint Izrael következetes támogatása többek közt abban az iszonyatos erejű belső nyomásban rejlik, amelyet a Zsidó Hatalom című könyvében J. J. Goldberg “a történelem legnépesebb és legerősebb zsidó közösségének” tulajdonít. Amerikában 6 millió zsidó él, ez mindössze 2 százalékát adja az összlakosságnak, s e közösségnek csak egy kis része tömörül a cionizmus etnocentrikus politikája mögé - írja a brit lap.

A közvélemény Amerikában a kezdetektől támogatja Izraelt, amiben nem kis része van a zsidó államot támogató ortodoxia véleményformáló, értelmiségre gyakorolt hatásának.

Egy szakadár-zsidó [öngyűlölő zsidó] elemző, I. F. Stone szerint ugyanis

“az izraeli arcvonaltól eltávolodni körülbelül annyira könnyű, mint eladni egy szélsőséges ateista kommentárt a Vatikánban az Osservatore Romanónak”.

 

E környezetben formálódnak az amerikai közéleti szakemberek. A politikusokra semmilyen nyomás nem irányul, hogy megismerjék az egyenlet másik felét is: pl. a palesztinok száműzetését és harcukat önazonosságukért.

Stephen Green jegyzi meg a Taking Sides című könyvében:

“Eisenhower volt az utolsó amerikai elnök, aki inkább önálló közel-keleti politikát alakított ki, mintsem hogy Izrael állam amerikai barátaira hagyta volna ezt a feladatot.”

Amikor 1977-től az ultra-nacionalista Likud Párt szélsőséges vallási elemeket kezdett képviselni az izraeli politikában, az állam amerikai barátai is szélsőséges hangot ütöttek meg, s az eddiginél is nagyobb befolyásra tettek szert.

Ha a médiában nem növekedett, sőt éppen csökkent a befolyásuk, megerősítették azt a törvényhozói és a választói hatalmi szférákban. A közügyekkel foglalkozó, izraeli befolyású American Israel Public Affairs Committee (Aipac), a zsidó lobbi legfélelmetesebb fegyvere, a kongresszus nemzetbiztonsági bizottságának 70-80 százalékát tartotta irányítása alatt - emlékszik vissza a bizottság volt tagja, William. B. Quandt.

A szervezet egyik követelése a segélyek szakadatlan folyósítása volt Izrael számára. Minden, afrikaiakra fordított amerikai dollár arányában 250 dollárral támogatták egy olyan állam polgárait, ahol az életminőség jobb volt, mint Európában.

Az elmúlt negyedszázadban Amerika mintegy 3 milliárd dollárt adott évente Izraelnek. Ez az összeg rendszerint 60 százalékban katonai, 40%-ban gazdasági támogatásként jelent meg, bár a katonai támogatás aránya folyamatosan emelkedik. Izrael állam alapítása óta Amerika 90 milliárd dollárt juttatott a zsidó államnak.

Paul Findley

Paul Findley szerint -- 23 éve Illinois állam kongresszusi képviselője, aki népszerű könyvében szót emelt a zsidó lobbi befolyása ellen -- az elmúlt 35 évben akadálytalanul érvényesülhet Izrael diplomáciai támogatása. A Kongresszus, a képviselő szerint “úgy működik, mint az izraeli parlament albizottsága, ahol Izrael bármilyen kritizálása akár személyes beszélgetésben is tiltott. Ha ezt valaki megszegi, egyenesen hazafiatlannak nevezik, ha nem antiszemitázzák le rögtön”.

A lobbi másik befolyásos testülete az amerikai zsidó szervezetek elnökeinek konferenciája. Ez a szervezet a végrehajtó hatalomra specializálódik. George W. Bush amerikai elnök 2002-ben még csapatainak visszahívására szólította fel a likud-párti miniszterelnököt, Ariel Sharont, amikor katonai akciókat indított a palesztinok által lakott területeken. Nem sokkal később már “a béke embereként” hívta meg a politikust a Fehér Házba.

Később Bush, cserében azért, hogy Sharon megígérte csapatai kivonását a Gázai övezetből, beleegyezett új zsidó telepek létesítésébe Ciszjordániában. Ezáltal, szembehelyezkedve az ENSZ döntéseivel, az Egyesült Államok beállt Sharon terjeszkedő politikája mögé, amely “Nagy-Izrael” létrehozását tűzte ki céljául, - figyelmeztet a brit lap.

A képlet azért nem ilyen egyszerű - mutat rá a New Statesman - hiszen bármikor kirobbanhat az érdekharc a főnök és legdölyfösebb védence között.

Ez a konfliktushelyzet mindig is ott bujkált az amerikai-izraeli kapcsolatokban, néha láthatóvá is vált, és végül is épp olyan mély, mint amilyen heves erőfeszítéseket tesznek annak maszkírozására. Ha a konfliktus kezelhetetlenné válik ebben az igen egyedi kapcsolatban, ki kerül ki győztes félként? Az erőviszonyok látványos különbsége miatt nyilván Amerika - véli a cikk szerzője, előrebocsátva - addig viszont még óriási küzdelmek várhatóak. [1]

Harc az AIPAC ellen

Paul Findley az amerikai Kongresszusban szerzett tapasztalatai alapján írta meg 1985-ben They Dare to Speak Out című tényfeltáró könyvét. Akit érdekel az amerikai politika álarc nélkül, a mű kapható az Interneten az „amazon.com”  könyvterjesztőnél.

Paul Findley a Konzervatív Párt képviselő-tagja volt 22 évig. 1982-ben azért vesztette el az állását, mert négy évig folyt ellene a B’nai B’rith és az American-Israeli Political Action (AIPAC) lobbizó-harca. A bűne csupán az volt, hogy együtt érzett a palesztin néppel illetve ellenezte mindazt, ami a politikai berkekben a Közel-Kelettel kapcsolatban történik.

Findley meggyőződéssel vallja, hogy a szeptember 11-i tragédia nem történt volna meg, ha G. W. Bush megvonta volna Izraelnek a támogatást. Nagy tévedés volt az elnök részéről az amerikai népet azzal félrevezetni, hogy ‘sátáni és fanatikus muzulmán terroristák támadtak New Yorkra.’

Az Interneten Joseph Farah (World Net Daily) a 2003. januárjában írt cikkében vitriolos tollal festi le az egyébként nagyon is tisztánlátó Findleyt. Antiszemitának nevezi, és azzal vádolja:

“a harcban a volt képviselő tulajdonképpen teljesen egyedül van, no nem a néhány millió zsidó elleni harcban, hanem az Izraelt támogató keresztények ellen, akik őt eltávolították az állásából.”

 

Tévedés ne essék, nem akármilyen keresztényekről van itt szó! J. Farah az olyan újjászületett keresztényekre gondol, mint G. W. Bush titkos Koponya és Csontok vakolószekta “judeó-keresztényei”, akik vallják, és meggyőződéssel hiszik: a Torah/Talmud népe “Istentől kapta örökségül a Szentföldet.”

 

----------------

1. Magyar Nemzet Online, 2004. 07.13

 

Meddig tart Magyarországizraelizációja?

 

 

Amerikában, ha nem is mindenki, de a lakosság nagy része már a 20. század eleje óta tapasztalja az “izraelizáció” jelenségét, pedig Herzl akkor mégcsak álmodozott arról a “zsidó hazáról”, amelyről az európai zsidóság hallani sem akart!

Hazánkban, az 1867-es Kiegyezés és a zsidóság Emancipációja után valóságos országhódítás kezdődött.  Az elmúlt években vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy mialatt a lefejezett és többszörösen megcsonkított hazában a nemzetet elaltatták, valami történt: Magyarország már nem a mi országunk.

Nagy bajok vannak abban az országban, ahol a hatalmukat átmentett kommunisták Izraelből hívják országhódítási ötletekért a Ron Werber-féle szakértőket, mert nem bíznak a saját hazug propagandájukban és félnek a nép haragjától! Abban az országban senki sem beszélhet többé függetlenségről és a szabadságról! 

Több mint száz évvel ezelőtt, az angol királynő által lovaggá avatott”legnagyobb angol zsidó, és Rothschild-rokon” Moses Montefiore (1784-1885) megjósolta és megparancsolta:

 

 Alliance Israelitée - “Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkeregségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények..(..)” /Russischen Invaliden, 1910. dec.30)

 

Vajon mire alapozta Montefiore azt, hogy ‘Magyarország olyan könnyen leigázható’ és miféle ‘legkedvezőbb körülményekre’ gondolt? Talán azt gondolta, hogy mivel egyszer már a magyarság őshitét erőszakkal elvették, akkor miért ne lehetne ugyanolyan könnyű művelet a leigázás?

Akárcsak a ‘90-es években Göncz Árpád, száz évvel korábban Montefiore is talán már akkor üzleti központra gondolt a Kárpát-medencében?

Montefiore jól ismerhette a történelmünket és olvashatta István király fiához, Imre herceghez intézett intelmeit, miszerint egy uralkodónak türelemmel és szeretettel kell bánnia a befogadott idegenekkel. De Montrefioréknál arra senki sem gondol, hogy ezt a vendégszeretetet -- a nemzet lerohanása helyett -- illene viszonozni is valahogy!

Medgyessy Péter és Ron Werber /Kép: MNO/

Akár tagadni akarja valaki akár nem, hazánkban évszázadok óta folyik az országhódítás! A nagytakarításra, Budapestre érkezett Simon Wiesenthal hivatásos túlélő/nácivadász teljesen otthonosan érzi magát a “független” Magyarországon, és 10 ezer Eurót fizet annak, aki “háborús bűnösnek” véli a szomszédját, barátját vagy még talán a saját apját is! Elvégre ez már működött Rákosi idejében is, amikor az iskolás gyerekeket a szülőkre való spicliskedésre bíztatták!

 

Egyesek már felvetették a borsos kérdést, hogy mi lenne, ha ‘mi is megszerveznénk az egykori ávósok és rabló-kommunisták felkutatását’? Igaz, hogy nekünk nincs Eurókat fizető “Wiesenthal mesterünk”, de bizonyára hosszú lista lenne az eredmény. Csak ahogy 1990-ben a mente-átgombolásnál is megmondták: “a kommunisták számonkérése egyenlő lenne a zsidógyűlölettel.”

Mi tagadás, igazuk volt! Az 1956-os magyar szabadságharc után bizonyítékként, hiteles helyről érkezett a hír. Az ÁVH rabfőorvosa dr. Dénes Béla, akit Budapesten cionista-perben elítéltek és a szabadságharc alatt kiszabadult, írta a buenos airesiHatikva című kiadványban:

  “Akámilyen kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő antiszemitizmusnak ez az oka.”

Vagy még egy ötlet: mi lenne, ha Orbán Viktor végre betartaná az ígéretét, és Izraelbe utazna volt avósok és kommunisták “agyagbadöngölésére”?

Időnként felvetődik a kérdés: vajon a magyar nép meddig tűri ezt az idegen uralmat? Erre a kérdésre nehéz válaszolni azoknak, akik még emlékeznek 1956-ra és mondják:

  ‘már úgyis olyan kevesen vagyunk, és még egy véres népfelkelést nem bírna el az ország, nem folyhat több magyar vér.’

Ez is igaz, már eddig is nagyon sok drága magyar vér elfolyt hiába -- a két háború alatt, Trianon és a többi ránk erőszakolt gyászbéke, az elszakított magyar területeken vergődő testvéreink szenvedése, a nyakunkra ültetett nemzetközi bank. Ma nincsenek szovjet tankok, benzinesüvegek, Sztálin-gyertyák, és az amerikaiak se bombázzák a városainkat.

De vannak rabló nemzetközi bankárok, akiknek a kezelése alá került az évtizedekre eladósodott nemzeti vagyon szabadrablása! Már nincs több iparunk és a földet is kilopják a lábaink alól? Folytassuk?...

Mindez nem borzasztó véres forradalom, de a vérünk ugyanúgy folyik, mint a két háborúban és szabadságharcainkban!

Az “Elévülés”

A Buenos Airesben megjelenő Magyar Hírlap 1992. áprilisi számábanJeszenszky Géza akkori külügyminisztert idézi:

  “Ami a múlt rendszer bűneinek felelősségrevonását illeti, itt a törvényes kereteknek az eltérő értelmezése tény.

Alapjában véve a Zétényi-Takács-törvénynek a lényege a következő: valóban igaz, hogy a közönséges gyilkosság is harminc év alatt elévül. Tehát vitathatatlan, hogy amit az ÁVÓ és jogutódja, a pufajkások műveltek 56-ban, vagy amit az igazságszolgáltatásnak nevezett justizmordok követtek el az 56-os forradalom után, ezek közönséges gyilkosságok. Ezek, harminc év elteltével elévültek a mai érvényes magyar jogrendszer szerint is.

A benyújtott törvényjavaslat, amit az országgyűlés elfogadott, megállapítja, hogy Magyarország olyan állam volt, amely (akkor) nem üldözte azokat a cselekményeket, amelyeket egyébként szigorúan véve üldöznie kellett volna. Tehát a karhatalmisták nem jogszerűen léptek fel.”

 

“Nem jogszerűen”? Említsük meg az amerikai politikusok által sokat hangoztatott “közép-európai biztonsági egyensúlyt”, amelyet évtizedekig a Nyugat a kommunizmus támogatásával biztosított. Ezt a közép-európai biztonságot közönséges gyilkosokra bízta a demokratikus Nyugat. Ezért volt a Nyugatnak szüksége a “hidegháború” népbolondító dajkameséjére?

Jeszenszky azt mondja:

  “az elévülés praktikus jogi fogalom azzal, hogy ha a bűnüldöző, a bíróság, a nyomozóhatóságok nem tudják 30 év alatt bizonyítani a bűncselekményt, akkor abba kell hagyni, akkor már érvénytelen, és talán alaptalan volt a vádemelés is. A bűnüldözés nem indult meg akkor, nem is történt kísérlet a felelősség megállapítására és ezért ez a megfontolás volt, amit éppen a náci-bűnökkelkapcsolatban, Németországban vezettek be, hogy a náci állam bűnöket követett el, és az elévülést nem az elkövetéstől kezdték számítani, hanem azóta, hogy ez üldözhetővé vált. Tehát az volt a magyar javaslat lényege, hogy csak a szabad választások után indul meg az üldözési időszak...”

 

Kérdezzük: a ‘náci háborús bűnök’ ezek szerint sohasem évülnek el? Még akkor sem, ha az elkövetett bűncselekmény félévszázad után is nehezen bizonyítható?

Ezzel szemben Bócz Endre, az igazságügy miniszter főtanácsadója szerint:

   “[..] A nemzetközi és magyar jog szerint az emberiség ellen elkövetett bűnök, amelyekben a központ információkat gyűjt, nem évülnek el az elkövetőéletében” - mondta a főtanácsadó. [..]”

 

Hogyan lehetséges az, hogy bizonyos bűncselekmények elévülnek, de mások nem? Azért, mert az Újvilágrendben vannak elévült és soha-el-nem-évülőbűncselekmények!

„A nácivadász S. Wiesenthal volt Gestapo-ügynök” /Bruno Kreisky/

A kommunista bűnösök felelősségrevonását pedig magának a Nyugatnak kellene sürgetnie a legjobban, ha a hidegháború idején is halálos ellenséget látott a sátáni rendszerben! Vagy mégsem?

Ha ezt a Nyugat megtenné, akkor saját magával találkozna szemközt, és felelnie kellene azért, amiért ezeket az égbekiáltó bűnöket megengedte és támogatta!

Zsidó forrásokból sokszor olvasunk “a kommunizmus zsidóüldözéseiről és a támogatott antiszemitizmusról”. És itt kilóg a jókora lóláb! Nem érdekes, hogy mindenki tudja: az országhódító tőke megérkezett Magyarországra, és a “zsidóüldöző kommunista pribékeket” Simon Wiesenthalnak az esze ágában sincs felelősségre vonni? Hiszen ha a kommunisták a zsidóságot valóban üldözték, akkor mégsem az önmagát védelmező nemzet jelenti a legnagyobb veszélyt?

Ezért van szükség az amúgy is sötétben botorkáló közvélemény félrevezetésére, hogy “nyilasok és kommunisták azonos gyökérből valók”! 

 

Vigyázat! Mázolva!

 

Tóth Judit, Kanada

---------------------------

Az ember reggelenként sose tudja, mi kerül elő a drótposta-ládából! Egy-egy kedves üzenet az óceán másik oldaláról mindig szívmelengető ebben az idegen világban. Az is lehet, hogy valami névtelen, pezsgő vérű vitéz szórakozásból, vírussal fertőzött csatolmányt vagy nyomdafestéket nem tűrő üzenetet küldözget.

Az is lehet, hogy olyan bosszantó hazai közlemény pottyan be hozzánk, ami alaposan elrontja a nap hangulatát. Amikor már tele van a csizmánk “társutasokkal”, az agitprop-ügynökök biztonságot érezvén a gyorsabb sebességre kapcsolnak!

A hazai “Szépen, emberül” tömegidomító mozgalom honleánya, agitprop-Eszter, legújabb népnevelési erőfeszítéséről értesültünk.  Mint írja a körlevélben:

 “”” Arany János és Petőfi Sándor versei is felolvasásra kerülnek a “Szépen, emberül” Alapítvány ünnepi megnyitó felolvasónapján, augusztus l5-én a Magyarok Házában. Ebben az évben felolvasónak a 24 megválasztott magyarországi EP-képviselő és Kovács László úr EU-biztos jelölt van meghíva. Lehetőséget akarunk nekik biztosítani ebben a politikusok iránti bizalomveszett világban, hogy bizonyíthassák: hitelesen hangzik szájukból a “család-nemzet-haza” szó...”””

szepen.emberul@axelero.hu

Kállai Eszter, elnök

 

Ej ha! Kovács László és a ‘család-nemzet-haza’! “Tiszta a szó, ha tiszta a szándék, tiszta a gondolat és tiszta az érzés”, - mondja Eszterünk -- de sajnos egyikkel sem lehet Kovács Lászlót gyanúsítani! Különös ez a kijelentés attól a személytől, aki jóformán minden írásában megemlíti “a minden beütés nélküli, igaz-magyar hajdúsági származását” és évek óta eteti a magyar ifjúságot a “tiszta levegő, tiszta szó” jelszóval, amit mostKovács László jelenlétével bemocskol.

Otthon a főkaméleon Kovács Lászlóról köztudott:

 „Az egész felfordulást legjobban Kovács László szocialista pártelnök és külügyminiszter vészelte át. Ő a ’80-as években kommunista volt, a ’90-es években demokrata, most pedig újjászületett, mint az Európai Unió energiaügyi biztosa és a hazai kormány háttérből való befolyása. A magyar politikában a kaméleonoknak megy a legjobban.”

 

Vajon mennyi lehetőséget kaptak azok az 1945 és 1956 után kivégzett magyarok, akiket Kovács kommunista rendszere küldött a halálba? Ne lepődjünk meg Kovácson, hiszen Eszter asszony a honlapján oly’ szépen ír a régi elvtárs-időkről:

 “... meglepetésemre a férjem lépett a tettek mezejére.. [álláskeresés céljából -tj] büszkén ment az iskolákért felelős miniszterhelyettes-nőhöz, szocializmust építő kies kis hazánk legfőbb irányítójának, Aczél elvtársnak a kedvencéhez. Nagyon jól elbeszélgettek többször is.”

[Vajon hány magyarnak adatott meg az, hogy bejárkáljon a kommunista kultúr-istenhez és jól elbeszélgessen? - tj]

 

A hatalom átmentése -- a gengszterváltás! -- folyamata nem Antall Józseffel kezdődött, hanem sokkal előbb. Lapunk ez évi júliusi számában írtuk, hogy a kommunista rablóbanda színházi cirkusszal megrendezett “rendszerváltását” csak úgy tudja biztosítani, ha provokációs ügynököket, besúgókat, a megtévesztésig nemzetinek látszó, jó szándékú népnevelőket, ültet tisztességes és főleg gyanútlan emberek közé. Ők azok, akik a társadalom “hőmérsékletét” ellenőrzik, és ”nemzeti” jelmezbe bújva a köréjük csoportosuló bizakodókat alaposan félrevezetik.

Régóta figyeljük Kállai Eszter tevékenykedéseit, de az augusztusi “felolvasó-rendezvénye“ minden eddigi nyüzsgését felülmúlja, ami egyenlő a hazaárulással!

Ugyan kinek van bátorsága ellentmondani az általa használt nemzeti szellemiségű Petőfi és Arany verseknek? Persze, nemzeti költőink verseinek használatával vigyázni kellene az olyan szövegkörnyezetben, ahol az izraeli állam dicsőségét ecsetelik, ha el akarják kerülni a tisztánlátók felháborodását!

v

Levél otthonról

“Még 1989-ből, személyesen ismerem a minden-lében-kanál, eléggé művelt, a kommunista rendszer által kiképzett pedagógust, a 70 éves Kállai Esztert. Amellett, hogy a magyar nyelv védelmezőjének tekinti magát, komoly cionista elkötelezettségű, és jártas nemcsak az Ószövetségben, de valószínű a Talmudban is, ami ki is tűnik az írásaiból.

Minden szervezetben jelen van: figyel, hallgat, és főleg bomlaszt, módfelett érti a nemzeti jelmezbe öltöztetett „népnevelést”… És azon se lennék meglepődve, hogyha valamilyen formában a szabadkőművesség lenne mögötte, mert e titkos hatalom támogatása nélkül, a mai Magyarországon bármilyen működés elképzelhetetlen.

A kommunizmus hatalomátmentése után (1992-ben) alakította a „Szépen, emberül” nevű mozgalmát, járta az országot egyedül, verbuvált. Aztán alapítványt hozott létre bankszámlával, aminek fenntartásához bizonyos érdekcsoportok is hozzájárulnak.

Sajnos olyan lapok, mint a Los angelesi Magyarok Vasárnapja is közölte az agitprop szövegeit. Nagyon ért az önpropagandához — a pesti rádióval is jó kapcsolatai vannak, — amihez nem kell nagy ész, hiszen ez nálunk a kiépített kapcsolatok kérdése.

Sokak meggyőződése, hogy a “Szépen emberül” amolyan egyszemélyes, az új Világrend magyarországi útját egyengető “multi-kulti intézmény“ és biztos vagyok benne, hogy magyarellenes körökkel is szoros kapcsolatot tart.

Sajnos Magyarországon többmás hasonló szervezet is van. Ezeknek mindenütt vannak befolyásos kapcsolataik, és nemzetieknek adják ki magukat.”

/munkatársunktól/

Idézet a “szépen, emberül” honlapról - kivonatosan

Az alább idézett szöveg Kállai Eszter, nyelvtani helyesírási hibáktól hemzsegő honlapján elrejtve található Széchenyi, Kodály, István király, Mária Boldogasszonyunk és még vagy száz közismert magyar író, költő neve között bizony becsúszik a multi-kulti sugallat, hogy ‘a zsidó, cigány, román, német is lehet magyar’ stb... Mindez, és az Izrael iránti rajongás -- magyar nemzeti szövegkörnyezetben -- egyetlen lélegzetvétellel is lehetséges.

 “Nekem, a hajdúsági magyar-magyar embernek a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület különösen kedves. Azt írtam az előbb “magyar-magyar ember”, igen, így kell írnom, mert nekem csak az “ember” a főnév, az élőlény; magyar, orosz, zsidó, német, román, angol... Ebből következik: a Magyarországon élők lehetnek kettős kötődésűek is, magyar/zsidó... Az EMBER a fontos, az EMBERség az, ami összeköt (vagy elválaszt) bennünket.”

 

[A Magyarok Világszövetsége Anyanyelvi Konferenciája évtizedekig hirdette: “ami összeköt, nem ami elválaszt”. - Továbbá: a Talmud szerint csak zsidó ember számít Embernek. Az “átkosban” is az volt a jelszó, hogy “Nálunk legfőbb érték az Ember.”? -tj]

 

 “A háború után a megmaradt zsidóságnak egy része – számot vetve érzéseivel – úgy döntött, mintsem itt éljen gyűlölve bennünket az elmúltakért, elmegy vissza ősei földjére. Ők azok, akik az elmúlt évtizedekben vérrel és verejtékkel – szó szerint értve – a sziklákon és a homokban megteremtették az erős, független Izraelt.

 

·          [Hogy a palesztin nép erőszakkal elrabolt hazájáról, az ő kiontott vérükről és az amerikai dollármilliárdokról ne is beszéljünk! - tj]

 

 “Nekik köszönhető, hogy ma már a Földön szerte élő zsidóság is azzal a félelem nélküli – így gyűlöletre sem késztető – tudattal élhet, hogy bármikor otthagyhatja jelenlegi lakóhelyét, ha az méltatlanná válik a haza névre.”

·         [Ma már az izraeli zsidóság ezrei hagyják el az “ősi földet” és jönnek vissza a “fasiszta” németekhez és magyarokhoz! - tj]

 

 “Mélységes tiszteletet érzek azok iránt, akiknek ez köszönhető. Náluk jobban – ha még lehet egyáltalán jobban – csak azokat tisztelem, akik azzal az akarattal és reménnyel maradtak itt, hogy végre egymást igazán megismerve igaz testvériességgel éljünk együtt, másoknak is bizonyítandó, hogy ez lehetséges.

Sajnos, azonban az elmúlt évtizedek itt Magyarországon inkább kedveztek a gazemberségnek, a bunkóságnak, a ravaszkodásnak, mint az ilyen szép szándéknak. A magyar zsidóság szívében ilyen vágyakat hordozó része is visszahúzódva, félreállítva élt, nem egy közülük üldözve [kik állítottak félre őket, csak nem Aczél elvtársék?- tj] – esetleg éppen a magyarországi zsidóság azon részétől, amelyik a zsidóságát nyíltan nem vállalja, ugyanakkor azzal sunyin üzletel, amelyik ugyanúgy szítja és igyekszik ébren tartani az egymás iránti gyűlöletet, mint a magyarság bunkó és gazember része, mert a zavarosban halászni csak így lehet.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesületben – hitem szerint – a magyar zsidóságnak az eddig visszahúzódó, félreállított, üldözött, [?] általam legkiválóbbnak tartott rétegére találtam rá. Örömmel látom, hogy élnek a most szabadabb lehetőséggel, tudják és teszik feladatukat, többek között azzal, hogy igyekeznek megismertetni magukat. Székházukban nagyon értékes előadásokat tartanak a zsidóság történetéről, kultúrájáról. Újságjuk, a Szombat nagyon értékes lap.”

 

Kállai Eszter tanár http://szepen.4t.com

„Tiszta gondolat, tiszta szándék”

/forrás - Ben Hecht: Perfidy, Julian Messner, Inc. NY. 1961/

 Meg kell kérdőjeleznünk a cionisták igazi szándékait, amikor a Zsidó Ügynökség Mentőbizottságának (Rescue Committee of the Jewish Agency) feje Jitchak Greenbaum 1943-ban Tel Avivban kijelentette:

„Amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésére juttatnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidóalap pénztárából, azt mondtam, hogy NEM! És megismétlem újból, most is azt mondom, hogy nem! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenykedéseit szorítaná háttérbe!”

A zsidó író, Ben Hecht:

 „Hátat fordítva az elítélt zsidóknak, ugyanezen vezetőik később a zsidó-irtást arra használták fel, hogy milliókat és milliókat követeljenek a németektől.”

 

 

Hol van “az erős, független Izrael”? Avraham Burg, az izraeli parlament elnöke és a Világcionista Mozgalom volt vezetője mondta Izraelben, a napokban: - „Erkölcsi romlásnak indult országban élünk. Ostobák vagyunk. Vakok vagyunk. Nem érzünk, és nem látunk semmit. A mai kormányunkban háborúra uszító miniszterek vannak. Az egyik Damaszkuszban akar háborút, a másik az egész arab világgal, a harmadik csak azért, mert imádja a háborút.” (MiddleEast.org)

Már van Világkormány!

 James Paul Warburg (1896-1969), a Council on Foreign Relations egykori elnöke 1950. februárjában ezt mondta az Egyesült Államok szenátusa előtt:

“Világkormány lesz, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A kérdés csak az, hogy a világkormány hogyan valósul meg: erőszakos hódítással vagy pedig egyhangú beleegyezéssel.”  /quotes.liberty-tree.ca/

 

 Az amerikai író, Edward Hunter, Brainwashing [Agymosás] címmel könyvet írt 1956-ban. Ezt olvassuk:

“Az agymosás az emberi agynak olyan ködösítési módszere, amely által az egyén ellenállása annyira legyengül, hogy végül elfogadja mindazt, ami különben számára nézve visszataszító és elfogadhatatlan. Elveszíti a valósággal a kapcsolatot, és behomályosodott gondolkodásában tények és hamis látomások kergetik egymást. S hogy az áldozat ne ismerje fel a sátáni művelet valódi veszélyét, a vörösök úgy tesznek, mintha a vele történő dolog csupán közismert jelenség lenne, amolyan pedagógiai nevelőeszköz vagy újítás.”

 

A Szovjetuniót még korábban “Sátán Birodalmának” nevező Reagan elnök véleményét, egyetlen puskagolyó megváltoztatta. Reagan és Gorbacsov szovjet elnök 1985-ben  aláírta az ‘US - USSR Education Exchange Agreement’ című egyezményt, miszerint amerikai technológia került szovjet kézre. Cserébe pedig, a gyermekek és ifjak kommunista tömegnevelésére használt ‘pszicho-társadalmi stratégiát’ adták, amivel az ideológiához való engedelmesség a bölcsőtől a sírig ellenőrizhető.

A ‘Goals 2000’ című tömegnevelési programot Clinton elnök iktatta törvénybe 1994-ben, ami a közoktatást teljesen fejre állította. Ezt a “közoktatási reformot” az UNESCO (ENSZ), még 1973-ban megtervezte, és 1990-ben, a World Conference on Education című konferencián az UNESCOmeghirdette:

“Zero Tolerance for Non-Compliance”

[Magyarul: Nincs kegyelem az ellenállókkal szemben.]

 [UNESCO = United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization]

 “Az UNESCO Asszociált Iskolák Programja a világ 121 országának 3200 iskoláját foglalja közös hálózatba. Ezek az iskolák vállalták az UNESCO - az ENSZ nevelésügyi, tudományos, kulturális és kommunikációs szervezete - elveinek, célkitűzéseinek beépítését mindennapi munkájukba..” /www.unesco.hu/

 

Tehát az UNESCO már ott van a magyar iskolákban, ahol az ifjúságot tervszerűen idomítják, mint “szocialista-marxista embertípust”.

Tanulmányozván a “Szépen, emberül” mozgalom cukros mázzal bekent céljait, az UNESCO 1973-as népnevelési forgatókönyve jut az eszünkbe. Akinek a kutatásokhoz türelme, ideje és idegzete van, először tanulmányozza a Világkormány által előterjesztett tömegnevelési programot!

 Kérdés: hány magyarnak jut az eszébe kikutatni, mi a Világkormány (ENSZ) Nagy Terve az emberiség rabszolgásítására? Van-e valami kapcsolat a Kállai féle mozgalom és az UNESCO-tömegnevelés között?

Hány magyarnak tűnik fel, hogy Kovács László megjelenik a rendezvényükön? Hányan hallottak a Kállai Eszter által idézett marxista, volt partizán Szent-Györgyi Albertről, akinek javaslatait idézi a magyar ifjúság nevelésére? És végül, -- a csizma az asztalon: Izrael az erős, a demokratikus és szabad ország!

A szabadkőművesség által megtervezett Világkormány rablánca már az emberiség, így a magyarság nyakán van! Az EU-tagsággal eltűnnek a határok, megszűnnek a nemzetállamok. Nem lesz több “nemzet”: a marxista-vakolók ezt elintézték az erőszakos fajkeveréssel, az idegenek tömeges betelepítésével. A nemzetközi bankárok és külföldi milliárdosok az eladósított Magyarországot gyakorlatilag felvásárolták, tehát Kovács László szájából meglehetősen furcsán hangzik a “haza, a nemzet”.

És a család? Ez a szent intézmény már lassan kiment a divatból, főleg amióta a társadalmat alkohollal, homoszexualitással és kábítószerekkel megfertőzték.

Mi tehát a “Szépen, emberül” feladata? Emberidomítás! Népnevelés Petőfi és Arany kisajátított verseivel! Propaganda az Új Világrend további megvalósításához, és elfogadtatni azt a sok szörnyűséget, ami a kifosztott hazánkban és a multi-kulti Európai Unióban ránk vár, s ehhez a magyar fiatalokból engedelmes világpolgárokat nevelni.

Az Új Világrendhez új világpolgárokra van szükség, a nemzetben való gondolkodás elfogadhatatlan. A Kállai féle Népakadémia nagy nemzeti költőink, íróink, nemzeti hőseink palástjába, költőink verseibe burkolva próbálja létrehozni az újmarxista világpolgárt.

EU-ellenes-e a “Szépen, Emberül”? Felemelte-e a szavát a MOSZÁD magyarországi tevékenykedése miatt? Kifogásolta-e az izraeli Ron Werber beavatkozását az MSZP-SZDSZ kormány választási kampányában? Kérdőre vonta-e Kovács Lászlót és kormányát a magyar népre rásózott újabb csillagászati adósságok miatt? Kifogásolja-e, hogy a nemzetközi bankárok nem mondják le a magyarországi adósságot? … Folytassuk?  

 

 

A cikkhez kapcsolódó témák:

 

  A C-vitaminos partizán

      „A Legfőbb érték az Ember!”

 

Futárszolgálat

 

Futárszolgálat

 

1992 nyarán azt közölte a moszkvai Izvesztyija című lap, hogy az egykori Szovjet Kommunista Párt titkos okmányai szerint az 1990-ben, 92 éves korában elhunyt amerikai többszörös milliomos, az Occidental Petroleum Co. vezérigazgatója, Armand Hammer a húszas években futárszolgálatot teljesített a szovjetek által ellenőrzött Kommunista Internacionálé megbízásából.

A moszkvai lapnak mindez lehet, hogy titkos, ám Hammer elvtárs életrajza itt Amerikában is kapható, amelyben az üzletember leírja az összes kommunista fővezérhez — Lenintől Gorbacsovig — fűződő testi-lelki jóbarátságát.

Köztudott, hogy Hammer igen gyakran tett üzleti kirándulást a Szovjetunióba és barátság fűzte őt a kommunista vezetőkhöz. Emellett fontosnak tartotta hangoztatni, hogy ő „csak egyszerű üzletember, nem politikus” (amitől tevékenysége még súlyosabb bűn volt), és „nem támogat kommunista szervezeteket”.

Az Izvesztyija a most előkerült okmányok alapján jelentette, hogy Hammer, a Kommunista Internacionálé megbízásából, nagy pénzösszegeket vitt Moszkvából az amerikai kommunisták megsegítésére. A titkos moszkvai iratok tanúsága szerint Hammer 1921-ben Komintern-ügynök volt, pénz szállításával futárszolgálatot teljesített és apja Julius Hammer fontos szerepet játszott az Egyesült Államok Kommunista Pártjának megszervezésében, valamint Lenin és a Szovjetunió támogatásában. Egy dátum nélküli okmány – az Izvesztyija szerint — 1923 és 1927 között keletkezhetett, is azt tanúsítja, hogy miután Hammer értékes koncessziót szerzett azbesztbányászatra a Szovjetunióban, onnan pénzt vitt haza magával az amerikai kommunisták támogatására. Az összeg állítólag 34 millió dollár volt, készpénzben.

A Gore-család és a legjobb barát Balról jobbra: id. Al Gore szenátor, Armand Hammer, Mrs. Pauline Gore, a lányuk Nancy és a kis Al Gore, aki később Clinton idejében Amerika alelnök-helyettese volt!

Howard Collins, az Occidental Petroleum szóvivője kijelentette, hogy a társaság nem óhajtja kommentálni az Izvesztyija cikkét. Miért nem? Talán attól fél, hogy megfosztják az amerikai állampolgárságától?

A fentiekhez tudnunk kell, hogy az Új Világrendszínházigazgatói ugyanazon személyek, akik évtizedekig támogatták a kommunizmust. Íme példa arra, hogy a monopol-kapitalizmus hogyan támogatta a nemzetközi kommunizmus megvalósítását. A következő rövid cikk a The Washington Observer című folyóirat 1974. szeptember 15-i számában jelent meg:

 

„A koreai, és a nemrégen lezajlott vietnámi háború idején Szovjet-Oroszország olajmezői – kivéve néhány kevés olajkutat a Szakhalin-szigeten – túl messze voltak ahhoz, hogy a 20 ezer (sic) mérföldes óceánon túl lévő kommunista csatlós államokat a Távol-Keleten kellőképpen elláthassa. Ezért a szovjetek vásárolni indultak a nemzetközi olajpiacra és üzletet kötöttek a világ olajkartelljeivel a koreai és vietnámi kommunista háborús-gépezet olajszükségleteinek ellátására.

A nyersolajat a Rockefeller érdekeltség az arab-amerikai olajtársaság (ARAMCO) olajkészletéből szállította, amely a Standard Oil of California (30), a Texaco (30), a Standard Oil of New Jersey (30) és a Socany Vacuum (10) olajcégek közös vállalkozása volt.”

Mindez akkor történt, amikor az USA és a kommunista országok állítólag „hidegháborúban” álltak egymással!”

v

L. Brezsnyev és A. Hammer

Hammer, The Quest of the Romanoff Treasure című könyve 1932-ben jelent meg New Yorkban. Útleírása keretében megtudjuk, hogy amint Moszkvába érkezik, az állomáson Wolf nevű úr várja őt, aki a Szovjet Külügyi Hivatal angol-amerikai ügyosztályának a képviselője.

Wolf közölte vele, hogy főnöke Weinstein már előre kapott levelet Charles Recht amerikai ügyvédtől, amelyben előre jelezte Hammer érkezését New Yorkból. Recht a new yorki orosz diplomata-misszió ügyvédje volt.

Hammer saját bevallása szerint többször vett részt a bolsevizmus gazdasági megmentésében. 1965-ben újra elérkezettnek látta az időt arra, hogy az ellenséget megsegítse, és talpra állítsa.

Lenin személyes jó barátja, aki annak idején kiváló szovjet kapcsolataival, valamint Wolff, Recht, Weisntein, Cagan és Glasser elvtársak közreműködésével mindent elkövetett a pokoli bolsevista rendszer átmentésére, nem-politizáló kapitalista és amerikai állampolgár létére a hatvanas években megint vegyészeti ipartelepek berendezésével gazdagította a Szovjetuniót a “jó business” nevében!

 

Lenin imádója, Hammer elvtárs, arra hivatkozik, hogy ő nem politikus, hanem csak egyszerű üzletember. Mi tudjuk, hogy Hammer a legtitkosabb politikai hatalom egyik legfontosabb misszionárusa volt, akárcsak napjainkban Henry Kissinger, a Rockfellerek, a Bronfmannok, a Rothschildek vagy George Soros, és hasonszőrű hitsorsosaik köteteket kitevő névsora!