2013. április 3., szerda

Káprázat a sűjedő a hajóról




Káprázat a sűjedő a hajóról


Franciaország vészesen sodródik a barbárság felé - állítja egy álnéven publikáló francia újságíró 

2013-03-23. 10:19 Kuruc.info
Végre valaki ki merte mondani a nyilvánvaló tényt: Franciaország megállíthatatlanul sodródik a káosz felé. A Laurent Obertone álnéven publikáló, 28 éves francia újságíró, január közepén megjelent France: A Clockwork Orange (Franciaország: Mechanikus Narancs) című könyvében adatokkal és tényekkel bizonyítja, hogy az országban rohamosan növekszik a bűncselekmények száma, és egyre elterjedtebbé válnak a különböző társadalomellenes viselkedési formák.

Obertone könyvében rámutat arra is, hogy a politikusok és a média hosszú évek óta szőnyeg alá söpri a barbarizálódás egyre szembeötlőbb jeleit. "Senkinek nem kellene homokba dugni a fejét, és elfednie a valóságot" - hangoztatja a szerző. A valóság pedig szerinte a következő: "Minden egyes nap 13 ezer rablás, 2 ezer támadás és 200 erőszak történik Franciaországban" - írja Obertone, hangsúlyozva, hogy a hivatalos bűnügyi statisztikában a bűncselekmények egy része (közel egyharmada) nem szerepel, mert nem minden esetben történik feljelentés. A szerző becslései szerint évente hozzávetőleg 12 millió bűncselekményt követnek el Franciaországban. 

Mint minden olyan esetben, amikor valaki ki mer mondani egy olyan igazságot, amelyet az uralkodó elit nem akar meghallani, fölharsan a "szakértelem", a "politikai korrektség" és a "tolerancia" hamis jelszavait ismételgető kórus. A hatalom birtokosainak zsoldjában álló újságírók és kriminológusok azonnal "elfogultnak" és "tudománytalannak" minősítették a fiatal újságíró könyvét, de már rásütötték a "rasszista" bélyeget is. "Liberális" és "baloldali" bírálói szerint ugyanis mindaz, amit Obertone leírt, a "szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet", mivel a szerző "kapcsolatot feltételez a bűnözés növekedése és a bevándorlás között". Az idehaza is ismert balliberális gondolkodásmód tehát Galliában sem ismeretlen: mindegy, mi az igazság, a lényeg az, hogy a "szélsőjobboldal ne erősödjön meg". Tény és való egyébként, hogy a vezető politikusok közül egyedül a Nemzeti Front vezére, Marine Le Pen magasztalta a könyvet. A radikális jobboldali politikus felszólította a franciákat, hogy "olvassák el, és másokat is vegyenek rá az elolvasására". Maga Obertone ugyanakkor tagadta, hogy a radikális jobboldallal szimpatizálna. Politikailag függetlennek vallja magát.

Obertone a France 2 televíziós csatornának adott nyilatkozatában kijelentette: "Harcolok azért, amit igazságnak érzek, azonban a média nem szentel kellő figyelmet ennek a kérdésnek". A szerző könyvében sokkal szigorúbb büntetéseket javasol a jelenlegieknél. Ami annál is inkább kellemetlen a kormányzat számára, mivel a héten került a parlament elé egy olyan törvényjavaslat, amely az elzárás mellett szélesítené az "egyéb büntetési formák" (pénzbüntetés, házi őrizet, átnevelés stb.) alkalmazásának lehetőségeit. Mint emlékezetes, az előző francia elnök, Nikolas Sarkozy a "zéró tolerancia" elvét hirdette a bűnözőkkel szemben.
A könyv több bestseller-listán is előkelő helyen áll. A január közepén napvilágot látott 35 ezer példányát rövid idő alatt elkapkodták. Azóta újabb 20 ezer példányt nyomtattak ki, és a könyvet továbbra is viszik, mint a cukrot. Ami nem is csoda, hiszen a hazugságok áradatában fuldokló emberek igénylik az őszinte és igaz szót.
Perge Ottó - The Telegraph nyomán

Kapcsolódó:
   
Célpontban a franciaországi cigánykérdés
   
Le Pen is népszavazást akar az EU-ból való kilépésről - részben a "baráti" Románia cigányai miatt
   
Franciaországban egy év alatt 23 százalékkal növekedett a rasszista cselekmények száma
   Nálunk: 
2013-ben ismét növekedett a betörések száma 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A rend mindannyiunk számára nélkülözhetetlen, alapvető érték 

2013. március 23., 12:31 
fidesz.hu
    
A világban a szabadság és a felelősség együtt jár. Nincsen jog kötelesség nélkül - fogalmazott Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az Országos Polgárőr Szövetség "100x100 biztonság" című bűnmegelőzési mintaprogramjának programindító rendezvényén, szombaton.

A Fidesz frakcióvezetője Az önkormányzatok és a közbiztonság című előadásában hangsúlyozta: ma már széleskörű közmegegyezés van arról, hogy a rend mindannyiunk számára nélkülözhetetlen, alapvető érték, amit minden körülmények között védenünk és erősítenünk kell. Nem volt ez mindig így az elmúlt huszonhárom évben - jegyezte meg. Ezzel összefüggésben kiemelte: a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz, ahol igazából csak a félelem tenyészik. 

Mint mondta: a 2010-es választások földcsuszamlásszerű eredménye annak is köszönhető volt, hogy a megelőző nyolc évben jelentősen romlott az emberek biztonságérzete. Hozzáfűzte: a magyar emberek határozottan kinyilvánították, hogy gyökeres változásokat akarnak az élet megannyi területén, így a rend és a közbiztonság dolgában is. Az emberek azt várják, hogy ne kelljen félteniük sem a saját, sem hozzátartozóik testi épségét, emberi méltóságát, sem jogaikat, sem pedig a közösségek vagy az ország vagyonát - húzta alá. Ezek jogos elvárásai az embereknek az állammal, a kormánnyal, az önkormányzatokkal, a rendőrséggel és az igazságszolgáltatással szemben - tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. Ezeknek az elvárásoknak megfelelni mindannyiunk erkölcsi kötelessége - mutatott rá.

Rogán Antal előadásában kitért arra is, hogy ma már az emberek elsősorban az államtól várják, hogy biztonságukat szavatolja, ezért - mint mondta -, a törvényes rend védelme egyedül és kizárólag az állami rendvédelmi szervek feladata, kiegészítve a polgárok önkéntes társulásaival. Ugyanakkor a fideszes politikus leszögezte: nincsen szükség félkatonai, félrendőri szervezetekre. Mindebből az következik, hogy erős államra, erős önkormányzatokra és erős rendőrségre van szükség, hogy ennek a határozott társadalmi elvárásnak eleget tudjunk tenni - vélekedett Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet: mindenkinek be kell tartania a szabályokat. Ezzel összefüggésben kitért arra is, hogy az országgyűlési képviselők mentelmi jogának újraszabályozása után már az egyszerű szabálysértési esetekben nem alkalmazható. Szavai szerint ezekben az esetekben gyakran úgy tűnhetett az embereknek, hogy az ország vezetői a törvényes rend felett állnak. Ez nem igaz - szögezte le. Kitért arra is, hogy ma már nem lehet állami vezető, vagy állami intézmény vezetője, aki saját vagyonát a magyar adójogszabályokat megkerülve külföldre viszi ki.

A három csapás törvényről szólva hangsúlyozta: a jogszabály elfogadásával világossá kívánták tenni, Magyarországon a bűnismétlés lehetőségét a lehető leghatározottabban vissza akarják szorítani.

A polgárőrségekről hozott új törvény kapcsán kiemelte: a jogszabály előírja, hogy a polgárőr egyesületeknek együttműködési megállapodást kell kötniük az illetékes rendőrkapitánysággal. Ezt a Fidesz frakcióvezetője különösen fontosnak tartja, ugyanis mint mondta: világossá kell tenni, hogy a polgárőrségek azok az önkéntes társulások alapján működő szervezetek, amelyek bírnak törvényes joggal arra, hogy maguk is hozzájáruljanak a rend védelméhez. Ezt az állam és a rendőri szervek pedig úgy ismerik el, hogy ők mondják ki, kikkel kívánnak e téren együttműködni.

Rogán Antal az önkormányzatok adósságátvállalásáról szólva elmondta: a rend iránti igény is indokolta az önkormányzatok megerősítését azzal, hogy az állam átvállalja adósságuk tetemes részét. "Egy csődveszéllyel küszködő önkormányzatnak ugyanis nem sok erőforrása marad arra, hogy a helyi közrend és közbiztonság ügyéhez érdemben hozzájáruljon" - tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője előadásában a "betört ablak" kriminológiai elméletet idézve kifejtette: "a bűnözés a zűrzavar, a rendetlenség elkerülhetetlen következménye. Ha betörnek egy ablakot, és az kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épületből az utcára terjed, jelzést adva arra, itt mindent szabad.

Hozzátette: a betört ablakokhoz hasonló kisebb problémák, mint a szemetes utcák, a graffiti, az agresszív koldulás egy negatív spirált indítanak el. Azonban az elméletből az is következik, hogy ezek kijavításával, megoldásával elindulhat a megújulás, a megszépülés és a bűnözés visszaszorítása is - vélekedett Rogán Antal. Ennek kapcsán rámutatott: odafigyelni a kis dolgokra, és azokban következetesen rendet tartani, ez az alapja annak, hogy egy ország normális, rendezett körülmények között működjön.

Az eseményen beszédet mondott Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Túrós András, az OPSZ elnöke, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, továbbá Kunsziget, Ópályi, Hajdúhadház, Sajókaza és Komló polgármestere.

kapcsolódó
   Jövőre egymilliárd forintra nő a polgárőrség támogatása 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A Mazsihisz levélben hízelgett Tarlósnak, hogy ne zárjon be egy belvárosi zsidó lebujt 

2013-03-23. 21:43 Kuruc.info

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombaton nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kéri Tarlós Istvántól, hogy "Magyarország Alaptörvényének szellemében" függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig.

A Mazsihisz kérését azzal indokolta, hogy azok az emberek, akik bármilyen szálon is kapcsolódnak a magyar zsidósághoz, nyugodtan tudjanak ünnepelni. "Nem tudunk elképzelni olyan okot, bármennyire törvényes és ésszerű, amely megakadályozhatná, hogy Budapesten egy közösség megünnepelhesse a szabadulás ünnepét" - fogalmaztak levelükben a zsidó vezetők. 

Emlékeztettek arra, pénteken értesültek arról, hogy vita bontakozott ki a Marom Egyesület és a főváros között a Király utca 50. szám alatti ingatlan használatával kapcsolatban. Közölték, nem tudják és nem is akarják megítélni, kinek van igaza a vitában, mint írták, ezt a hatóságok, a bíróságok fogják eldönteni.

Arra hívták fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az egyesület ebben az évben is meghirdette a szokásos közösségi széder estéjét, amelyen sokan szeretnének részt venni. Utaltak arra, pészach első napjának előestéjén arról emlékeznek meg, hogy az egyiptomi rabszolgaságban szenvedő héberek, Mózes vezetésével "kiszabadultak" a fogságból és elindulhattak "a szabad élet felé". 

"Tudjuk, hogy a jogszabályok, a szerződések betartása mindenkire kötelező 
(kivéve persze rájuk - a szerk.), de a közös erkölcsi és vallási elveink szükségessé teszik a méltányosság gyakorlását. Bízunk az Ön közismert jóindulatában és nagyvonalúságában, és kérjük, tegyen meg mindent, hogy a Marom Egyesület idén is megtarthassa a Király utca 50. szám alatti épületben a már meghirdetett széder estéjét" - írták a Mazsihisz vezetői. (MTI nyomán)

Kapcsolódó:
   
Biztonságiak szállták meg a Sirályt
   
Sirály ügy: durva törvénysértésre akarja kötelezni a mazsihisz a főpolgármestert
   
Radikális és szolidáris
   
SegítheTEK? 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Újra a cigányok győztek! 

2013. március 22. - 13:14 
Jövőnk.info

Lesz miből vigadni a cigánysoron! Balogh Zoltán lelkész (úgynevezett) minisztériumához tartozó Wekerle alapkezelő maffia jól dolgozott! Az útravaló nevű ösztöndíjrendszerben szinte csak cigányok győztek! Az elmúlt hetekben érkezett meg sok iskolákba az eredmény a beadott pályázatokról. Összegyűjtöttük tanároktól a tapasztalatokat. Az ösztöndíjat nyert tanulók nagy része, körülbelül 90 százaléka cigány, vagy félcigány. A tanárok elmondása szerint volt olyan eset, hogy az a gyerek, aki magyar kitűnő tanuló és félárva nem kapott ösztöndíjat, míg a cigány, aki lógós, és bíróság előtt is állt már, az simán megkapta. Felháborító! 

Sok helyen, akinek volt papírja a cigány önkormányzattól, hogy cigány az megkapta, szinte automatikusan a pénzt, az ösztöndíjat, aminek éves összege 60000 forint. Nem számított semmi, csak a szín. Nem nézték, hogy jár-e iskolába vagy milyenek a jegyei, ezek nem számítottak. Senkit sem érdekeltek ezek a mellékesnek nem mondható dolgok. Sok lógós, bajkeverő cigány megkapta. Volt olyan is köztük a tanárok szerint, aki folyamatosan megalázza és leköpi a tanárát óráról-órára. Persze ez nem számít! A cigány egyszerűen megkapja abból az adóból származó ösztöndíjat, amit a magyar gyerekek szülei teremtenek elő és persze saját törekvő gyerekük egy büdös fillért sem kaphat ebből! Szép! De sebaj, ha mi és politikai irányunk hatalomra kerül, akkor ezeket a pénzeket kamatostul vissza fogjuk fizettetni, de ennek senki sem fog örülni, csak a magyarok!
Fazekas József - Jövőnk.info 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Igaza volt Washingtonnak a pártokkal kapcsolatban? 

Was Washington Right About Parties?
By Paul Johnson - Forbes Magazine, 8 May, 2006 
Polgári Szemle

Szükség van a politikai pártokra? Ezt a kérdést nagyon ritkán teszik fel, ha egyáltalán felteszi valaki. A 21. században a pártok működtetése és támogatása rendkívül drága mulatság. Már nem elég a párt ideológiájához hű mágnások támogatásából létrehozott alapok működtetése. Mára hitványabb elemek is szerepelnek a pártok pénzszerzési eszközeinek palettáján, konkrétan: a korrupció. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy szinte mindegyik nyugati demokráciában a pártok pénzgyűjtési akciói adják a legnagyobb teret a korrupció számára.

Nagy-Britanniában a felsőházi képviselői székek felajánlása a bőkezű pártszponzoroknak már régóta bejáratott módszer, mely nemrégiben is kicsapta a biztosítékot. A Lordok Házába való bekerülés révén nemcsak rang adományozására kerül sor - a "Lord" megszólítás -, hanem egy parlamenti hely kiosztására is. Igaz, a Lordok Háza kisebb jogkörrel bír, mint a Közösségek Háza, nem utasíthat el törvényjavaslatokat, csak késleltetheti elfogadásukat, vagy módosító indítványokkal élhet. Nem lehet tudni, hányan vásárolták be magukat az "elit klubba", de száznál (a 725-ből) mindenképpen többen lehetnek, számuk pedig egyre nő. A korrupció ezen új fajtának elindítója az új Munkáspárt, mely így akarta lecserélni új mecénásokkal addigi erős szakszervezeti bázisát. De a toryk és a liberális demokraták is felajánlanak különféle szívességeket a pénzügyi támogatásért cserébe. 

A felsőházi parlamenti helyek kiárusítása speciálisan brit jelenség. A korrupció más formáival azonban lépten-nyomon találkozhatunk Európában, elsősorban Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban. E négy országban az elmúlt 20 év politikai botrányai közül szinte mindegyike visszavezethető volt a pártok pénzszerzésével kapcsolatos visszaélésekre. A korrupció vádja éppúgy elérte Jacques Chiracot, párizsi polgármestersége idején, mint ahogyan elérte Helmuth Kohlt kancellári megbízatása alatt. A gyanúba keveredtek ugyanúgy védekeztek: "De hiszen csak a párt érdekében tettem!" Az teljesen mindegy, attól még korrupció.

George Washington már 200 évvel ezelőtti búcsúbeszédében figyelmeztetett a politikai pártok működésében rejlő buktatókkal kapcsolatban. Elismerte, bár vonakodva, hogy "valószínűleg igaz az, hogy a szabad országokban a politikai pártok a kormányzati működés hasznos ellensúlyai lehetnek, hogy hozzájárulnak a szabadság lángjának ébren tartásához." Hozzátette, hogy a párt szellemét "nem kell külön bátorítani, [...] hiszen megfelelő célokra mindig elegendőnek fog mutatkozni". Mivel azonban "mindig fennáll a túlkapások veszélye, a közvélemény erejét latba vetve fel kell lépni csillapítása érdekében". Washington a pártok versengését a tűz lángra kapásához hasonlította. "A tűz, melyet nem oltottak el, folyamatos felügyeletet igényel, nehogy nagyobb lángra kapjon, és ahelyett, hogy meleget adna, mindent felemésszen." 
 
London Metropolitan University

Végig kell gondolnunk, hogy mennyire vagyunk képesek boldogulni a jól szervezett, mindenható politikai pártok nélkül, vagy legalábbis hogyan tudnánk csökkenteni befolyásukat. Miért nem független jelölteket támogatunk a parlamenti választásokon? Egyáltalán milyen szerepet tölt be az egyén a 21. században a parlamentek és a kongresszus padsoraiban? Az elmúlt két évszázadban a politikai pártok egyre nagyobb mértékben dominálták a törvényhozást és a kormányzást, kihatva ezzel társadalmaink fejlődésére is. De ha a politikai pártok ilyen sikeresek és megkerülhetetlen intézményekké nőtték ki magukat, akkor miért ilyen korruptak? Bölcs dolog egyáltalán ilyen pártokat exportálni olyan gyermekcipőben járó demokráciákba, mint Afganisztán vagy Irak, melyeket épp felépíteni próbálunk? Végül is Izraelben épp a fragmentált parlamenti felépítés kárhoztatható a stabil és sikeres kormányzás elmaradásáért.

Ezeket és ezekhez hasonló kérdéseket kellene feltenni és megvitatni a médiában, egyetemek politikatudományi fakultásain. Nem szabad kishitűnek lennünk és elhinnünk, hogy mindörökké együtt kell élnünk öreg pártrendszerünkkel. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A devizahitelről őszintén (Dr. Damm Andrea) 


Tartalom: A nagyvállalatok jogásza a devizahitelekről és azok hátteréről beszél. Az interjú apropója az MTV-ben általa bemutatott MEGÁLLAPODÁS (az akkori pénzügyminiszter és kilenc vezető bank igazgatója írt alá), melyből kiderül, hogy a bankok igenis tudtak a devizaárfolyamok elszabadulásáról, csak erről nem tájékoztatták a hitelfelvevőket... - talán direkt! KÖTELEZŐ ANYAG!

Videóval: 
http://komlomedia.hu/video.php?id=2013032101 
 
Az uzsorás devizahitelek "csak" a jéghegy csúcsa

"A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"


A nyíregyházi holokauszt-túlélő bizonyítja: a Nobel-békedíjas nem az, akinek mondja magát. Járt az FBI-nál is és jelentette: ez az Elie Wiesel egy szélhámos. Itt 14 napot kértek – ám soha többé nem reagáltak semmiféle megkeresésre - áll a Haon cikkében, folytatását alább közöljük, s bár van benne egy-két furcsaság, mint hogy az alany édesanyját "vitték egyből a krematóriumba", meg hogy Auschwitz haláltábor lett volna (bár ezt az interjút lejegyző újságíró biggyeszti oda, aki egyébként más hibákat is vét), azért enyhén szólva érdekes a történet, és újabb kegyelemdöfés lehet a holokamu-mítosz nemzeteket gúzsba kötő légvárának. 
Életének elmúlt húsz évét arra áldozta, hogy kiderítse: mi lett a sorsa az auschwitzi haláltáborban megismert barátjának, a Máramarosról elhurcolt, akkor 31 éves Lázár Wieselnek, és hogyan került az ő tetovált azonosító száma, az A-7713 ahhoz az emberhez, akit a világ Elie Wiesel néven ismert meg, s aki 1986-ban Nobel-békedíjat kapott...

Grüner Miklóst 1944-ben deportálták Nyíregyházáról családjával együtt, s amikor sorra elveszítette a családtagjait, a Wiesel-fivérek mentették meg az életét a táborban. A szabadulás után majd' negyven évvel, 1986-ban hívták Svédországba, hogy találkozzon régi barátjával, Lázárral, azaz Elie Wiesellel, de a férfi idegen volt. Hiába jelentette ki mindenkinek, hogy ez a személy nem azonos az igazi Lázárral, senkinek nem volt módjában meghallgatni az igazságot. Grüner Miklós sajátos magánnyomozásba kezdett, az összegyűjtött anyagot könyvben adta ki.

Nobel-békedíjas hamis személyiséggel

– Egykori jótevőjét és barátját, Lázár Wieselt kereste az elmúlt húsz évben a nyíregyházi születésű Grüner Miklós, aki Auschwitz poklából megmenekülve döbbenten szembesült azzal: Lázár nevén egy idegen férfi vált világhírűvé. A kutatás történetét megosztotta velünk.

– A családommal együtt 1944-ben deportáltak, én akkor még 15 éves voltam. A nyírjesi gyűjtőhelyről kerültünk '44 májusában az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba, dacára annak, hogy azt ígérték: Magyarországon maradunk kényszermunkára. Anyámat és az öcsémet azonnal kiszelektálták, ami annyit jelentett, hogy őket rögtön a krematóriumba vitték. Apámmal és a bátyámmal számot kaptunk, amit betetováltak a bal alkarunkba és átkerültünk a Buna nevű gyárba. Nagyon nehéz munkát végeztünk, apám hat hónapig bírta, aztán őt is kiszelektálták – avat a történet fájdalmas előzményeibe Miklós bácsi.

A bátyámat nem sokkal ezután átvitték Mauthausenba – folytatja –, így egyedül maradtam. Ekkor fordultam segítségért apám barátaihoz: Lázár és Ábrahám Wieselhez. Lázár 1913-ban született és az azonosító száma az A-7713-as volt (az 1900-ban született Ábrahámé az A-7712), s amikor látták, hogy egyedül maradtam, a pártfogásukba vettek, törődtek velem, amennyire a körülmények megengedték.

Lázárral szabadultam, ami szintén összekovácsolt bennünket: a németek visszavonulásával előbb Glivicébe meneteltették a tábort 1945 hófúvásos januárjában, rengetegen meghaltak az erőltetett menetelésben. Három hónap múlva nyitott marhavagonokba zsúfoltak minket, de mire elértük Buchenwaldot, az emberek több mint fele meghalt, köztük Ábrahám is.

Egy idegen férfi

Itt voltunk 1945. április 8-ig, itt szabadítottak fel minket a bevonuló amerikai csapatok. Én rajta is vagyok azon a fényképen, amelyet a táborról készítettek és bejárta a világot. Megvizsgáltak, nem nyomtam 30 kilót sem és tüdőbajt is megállapítottak nálam. Egy svájci szanatóriumba küldtek, ahol meggyógyítottak, majd Ausztráliában telepedtem le, míg bátyám Svédországban talált munkát és otthont.

Egy dél-svédországi újságtól 1986-ban kaptam egy telefonhívást, hogy nem akarok-e találkozni egy régi barátommal, Elie Wiesellel? Még a repülőjegyet is kifizetik. Először nem értettem, kiről beszélnek, de mondták: hát ő az a Lázár Wiesel, aki A-7713-as számmal volt a rabtársam. Nagyon megörültem és repültem Svédországba 1986. december 14-kén, de döbbenten láttam: egy idegen férfi áll előttem, aki magyarul nem is tudott, az angolt is erős francia akcentussal beszéli. Tíz percen belül vége is lett a találkozónak. Búcsúzóul azért még dedikált nekem egy könyvet, az „Éjszaka” című művet, amelyről azt mondta: ő írta. Elfogadtam, de jeleztem mindenkinek: ez az ember nem az, akinek mondja magát.

A kérdés nem hagyott nyugodni: az A-7713-as szám Lázár karján volt. Hogy került ez Elie Wieselhez, aki viszont senkinek nem volt hajlandó megmutatni az ő karját, mondván: az az ő teste, nem mutogatja senkinek? Egyszer tett kivételt egy izraeli sztárújságíróval, neki is csak egy szempillantást engedve, aki annyit mondott nekem: a számot nem tudta kiolvasni, de azt látta, hogy nem tetovált jel. Húsz évig kutattam, ahol csak tudtam, s kiderítettem: a magát Elie Wieselnek nevező személy soha nem is volt koncentrációs táborban, mert nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban.

A világhírű könyvet 1955-ben Lázár, az én egykori barátom adta ki Eliezer néven Párizsban és „A világ hallgat” címmel. Ezt írták át 1958-ra „La Nuit” címmel franciára és „Night” címmel angolra Francois Mauriac (szintén Nobel-díjas író) közreműködésével – de ekkor már a 250 oldala eredeti könyv csak 115 oldal volt, és Elie Wieselt tüntették fel szerzőként. Ez lett világsiker, 10 millió példányt adtak el belőle, s 1986-ban Nobel-békedíjat is kapott érte. Egy sor elismerés követte ezt, Elie Wiesel megkapta többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét 2004-ben, lord lett Angliában. Mindeközben Lázár barátomnak egyszerűen nyoma veszett, pedig az egész világon kerestettem.

Az FBI sem válaszolt


Elie Wiesel soha többé nem akart velem találkozni. Sikeres, gazdag ember lett, aki 25 ezer dollárért tart egy 45 perces előadást. A hivatalos szervek sem akartak hallani az egész történetről. Megkerestem az Amerikai Bevándorlási Hivatalt, ahol nincs nyilvántartásban se Lázár, se Elie Wiesel. Jártam az FBI-nál is és jelentettem: ez az Elie Wiesel egy szélhámos. Itt 14 napot kértek – ám soha többé nem reagáltak semmiféle megkeresésre. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia is agyonhallgatta a történetemet, az amerikai és a svéd sajtó is érdektelenséget mutatott. Sőt...

Névtelen telefonhívások érkeztek: könnyen kaphatok egy golyót, ha nem hagyom abba, de én már jártam a halál torkában, nem félek, és egyébként is négy országban helyeztem letétbe kéziratokat és olyan dokumentumokat, amelyeket váratlan elhalálozásom esetén nyilvánosságra hoznak. Hát megúsztam eddig, a világnak azonban meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos. Én, a nyíregyházi fiú visszatértem, és elmondom az igazságot – zárta a fölöttébb furcsa történetét Grüner Miklós, aki ez egészet megírta egy könyvben „Egy lopott Nobel-díjazott személyazonosságának története” címmel. 

Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról
"Orbán Viktor (Diktátorbán) annyira hozzászokott a párt-és kormányszintre emelt hazudozáshoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszi hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását." - írtuk március 6-án, a "Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?" című cikkünkben. Nem azt állítottuk, hogy beszervezték ügynöknek, hanem az általunk közölt dokumentumok - köztük Orbán saját kézzel felvázolt hálózata - alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy egy állambiztonsági hálózati személy kapcsolata volt, akit  - akarva-akaratlanul - informált.

„Bárkit hülyének tud nézni!”

Arra kértük a pártelnök-miniszterelnököt: adjon magyarázatot némely dokumentumra, tárja fel egykori kapcsolatrendszerét fedőnevek nélkül, nézzen szembe  kendőzetlenül múltjával, melyről egy 2009. június 2-án közölt tanulmányban a Fidesz belső magjához tartozott, , "László" fedőnevű vezető, aki  szigorúan bizalmas állambiztonsági ügyekkel, a párt külföldi kapcsolataival  foglakozott,  ezt mondta: "Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt."  A "László" dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg: "Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" címmel.
Cikkünk után Orbán egy hónapot várt, majd  az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot, válaszolva egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Sajnos, az akció nem több, mint Orbán parasztvakító porhintése, csak a félrevezetést szolgálja. (Spindoktora: Habony Árpád, az egykori hályogkovács egyre inkább leépülve olyan blödli ötletekre veszi rá Viktort, ami egyenesen a  politikai natur blöff kategóriájába tartozik, s ami miatt ma már nem engednék be egy rangos szakmai klubba Londonban. Elődje, Wermer András is  naív paraszt festő  volt, de némely ravaszul sunyi tanácsa népművészi szinten bejött Viktornak.)
 Viktorunk 1., Csak a lényegre nem válaszolt., 2., Nem hozott nyilvánosságra mindent., 3., Sajnálatot igyekezett kelteni maga iránt olyan körülmények miatt, melyek nem léteztek.
 
   1., Avatott szakértők szemében a saját kézzel írt hálózat volt a legértékesebb dokumentum. Rajta a következő:
 
   "Csáki István
     Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
     Győri Gábor fn. hálózati személy
     Kövér"

Orbán saját kezű hálózata

Orbán egy szóval sem tért ki e dokumentumra.
Nem tudtuk meg: miként került kapcsolatba Csáki István rendőr őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításán dolgozott, annak a 7-a alosztályán. Szerepe azért is érdekes, mert az őrnagy édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.
"Temesvári" fedőnevű titkos megbízottat, a Fidesz belső tagját  sem a miniszterelnök azonosította, hanem mi. Ő Szeszák Zsolt (1968. december 9. Miskolc, Tolnai Edit), akkor az ELTE BTK. hallgatója, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán rendőr hadnagy a politikai rendőrség, tehát a BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX-PZ.
Orbán elhallgatta a nyilvánosság előtt "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy valódi nevét és nem magyarázta meg Kövér László szerepét sem a felvázolt összefüggésben.
Pedig "Győri Gábor" neve egy másik, már nem saját kézzel írt dokumentumban is kulcsfontosságú, ezért megkerülhetetlenné vált Orbán számára, de  nem volt bátorsága és tisztessége tisztázni személyét és viszonyát hozzá. Pedig nem akármiről szól az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kiadott hiteles dokumentum

Orbán, mint „Győri Gábor” hálózati kapcsolata

A BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív  Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó osztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963.V.31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet.
  Nem kaptunk választ arra sem, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsi” fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV -160) ezen feljegyzését: „…bevonultatták  sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a Fidesz-ről, valamint terveiről.”Mennyit mondott el miniszterelnök úr? - kérdeztük. De nincs válasz.
  2., „Kurázsi” fedőnevű iratot egyáltalán nem hozott nyilvánosságra, mintha csak „Viktória” fedőnév alatt fordult volna elő.
Teljes egészében hiányzik egy dosszié anyaga  Orbán honlapjáról. Az, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 3.1.2. M-41477 szám alatt „László Péter” tmb. Munka Dossziéjaként olvasható,  1985.09.11.-én nyitotta a Nógrád megyei Rfk. ÁB szervének III/III. osztálya.

Vankó Magdolna: „László Péter” fedőnevű tmb. jelentései

László Péter” titkos megbízott nem más, mint az MSZP 1994-98 közötti országgyűlési képviselője:Vankó Magdolna (1963. 04.14., Budapest, Békás Magdolna), nyomdász, újságíró, a Légiközlekedés és a Pesti Riport munkatársa, a Belső Hang felelős szerkesztője, majd 1999-től a Fehérvári Polgár főszerkesztője; 1991-től az MSZP Hívő Tagozatának országos ügyvivője. Beszervezését a Pest megyei III/III. osztályról  Gábor Tamás r. százados végezte el 1983. 03. 21.-én. Két év után került át Nógrád megyébe, ahonnan 1987-ben átvette a BM. III/III-1-a, tehát az egyházi reakció elhárítása a katolikus egyház területén. Innen egyenes és logikus az út az MSZP Hívő Tagozatába.
A dossziéban Vankó tucatnyi oldalon át jelent  Orbán Viktor   - eseményhez kötött - politikai nézeteiről, akárcsak társaiéról, köztük: Fellegi Tamás, Kéri László, Lengyel László, Kövér Szilárd, Vass Csaba véleményéről, nem különben egy Kukor Eli (sic!) nevű előadóéról, akivel kapcsolatban csak azt nem tudjuk eldönteni, hogy Kukorelli Istvánra vagy Kukorelly Endrére gondolt valójában a művelt újságíró: Vankó Magdolna  hívő, szocialista besúgó „László Péter” fedőnév alatt.
1986. szeptember 4.-én a következő meglepő fordulattal zárja egyik jelentését Vankó Magdolna (dosszié 16. oldal):
 „Anikó arról is beszélt nekem, hogy ő még itt ügyvéd gyakornok, addig itt kihúzza és most, hogy összetalálkozott Viktorral, majd elmegy Szolnokra. Egyébként azt mondta, hogy érdekből megy hozzá, érdekházasság, de nem fejtette ki, hogy miért.”
Orbán  nem tette ki internetes honlapjára a róla szóló jelentések azon oldalait, melyek kritikát tartalmaznak személyiségéről, jelleméről, máig megmaradt hibáiról, de eltüntette édesapjának: Orbán Győzőnek szigorú és megrovó mondatait is. Így szinte csak fedőlapokkal és 1-2 oldalas iratokkal találkozhatunk, a jelentések igazán érdekes tartalmával pedig nem. Emlékeztetőül  ezért megismétlünk néhányat:
 
A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:
 
„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”
Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től
 
„…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”
 
1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:
 
Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.”
 
3., Orbán sajnáltatja magát a honlapján közölt levél válaszban, s az az olvasó, aki nem ismeri az akkori események igazi hátterét, még meg is hatódik: „Szegény Viktor!” Ezt írja honlapján  egyebek között:
„…a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is…újra átélni azt a fenyegetettséget, nem kellemes élmény.”
 
Ezzel szemben az a valóság, ami az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, tökéletes védelmi ernyőt tart  a hatalomra törő fiúk feje fölé.

Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja

Ők pedig tudják ezt, Orbán és Lévai Anikó különösen. Mindenről előre értesülnek, nevetve, viccelődve, „bátor kritikával” és gúnyos megjegyzésekkel fogadják a rendőri intézkedéseket, mert biztosak lehetnek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer  nyíltan hangoztatja Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelennek az állambiztonsági jelentésekben. Idézzük őket:
1986. augusztus 12-én a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője megkapja „Bátonyi” fedőnevű titkos munkatárs jelentését:
   „Amit az alábbiakban leírok, kérem nagyon bizalmasan, diszkréten kezelni. Már többször tettem említést, hogy ismerősünk (Lévai Anikó, - a szerk.) igen tájékozott minden vonalon, még a kormánykörökben elhangzott eseményekről is. Még ha bizalmasan is, azonnal első kézből kapják a tájékoztatást, ami nem kis dolog, nem adatik meg akárkinek. Miről van szó? A szervezet egyik tagja, Horváth Andrea és férje (Stumpf István, - a szerk.), aki egy nagy kollégium igazgatója Budapesten, mindent tudnak az ország eseményeiről, még ha az bizalmas is. Budapesten a Rózsadombon laknak egy gyönyörű villában. Horváth Andrea viszont nem más, mint H.I. (Horváth István belügyminiszter, - a szerk.), a KB. tagjának leánya. A közeljövőben Dorogházán lesz a találkozó: Dr. Lévai Anikó, a vőlegénye (hamarosan összeházasodnak), Horváth Andrea és a férje és még két ember, akinek a nevét nem tudom.”
Bátonyi” jelenti augusztus 27-én:
Horváth országos szinten mindent tud, és amit ő tud, azt tudja a szervezet is, főleg a lányán, Horváth Andreán keresztül…minden olyan eseményről, ami kormány szinten eldöntetett, de a lakosság számára még  egyáltalán nincs tudomásra hozva. Legyen az kormány hatáskörön kívüli vagy belüli dolog. Személyekre vonatkozó vagy a lakosságot érintő esemény…A szervezet egyre több tagja jut külföldre előadások tartása céljából és akiken keresztül megkapják Nyugatról a megfelelő támogatást is. Most volt egy személy New-York-ban, most megy egy másik személy Nyugat-Németországba.
Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna.

Lévai Anikó: Ha vőlegényét letartóztatnák, Horváth azonnal intézkedne

A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál.
Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.
Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.
Szomorú, de le kell írnom - hiszen az is a feladatom, hogy reális képet adjak dolgokról, még ha fájó is egy kicsit -, hogy a doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) most is hangosan  röhög a Nógrád megyei rendőrségen.
Említettem talán, hogy a doktornő 1986. szeptember hó folyamán Szolnokon fogja tartani az esküvőjét Viktor nevű vőlegényével és ezen az esküvőn komoly beosztású és egzisztenciájú egyének is meg fognak jelenni. (Többek között a Horváth família.)
Továbbá Horváth Andreáék rózsadombi villája is egy nagy-nagy rejtély. Eddig komoly jelentőségű randevúk színhelye volt. A doktornőt idézve: országos jelentőségű randevúk színhelye…”


Viktor és Anikó a hatalom védernyője alatti ellenzékiek

Nos, csak ennyire voltak „fenyegetettek” ezek a szegény „üldözöttek”. A jövő favorizált  urainak kivételes helyzetében „azt csináltak, amit akartak”.
Kellemetlen emléke pedig csak a rendőrségnek lehet, amelyen hangosan röhögtek. Tették-vették a technikát, kukkoltak, osontak a fiatalok nyomába, jelentéseket írtak, ám valójában tudták: odafent  Horváth és társai vigyáznak a megfigyeltekre, Andrea mindenről jelzést küld, hogy Anikó és Viktor jól aludhassanak és napra készen képben legyenek az országos információk tekintetében. Utazhassanak Nyugatra, kezelhessék a támogatásokat, megszervezhessék - egyebek között -  az állambiztonsági rendszerváltást idegen  pénzen, külföldi kiképző tisztekkel, nagy belső árulások segítségével.
Amúgy  mindennapos bevett szokás volt, hogy  az állambiztonság  a saját hálózati embereit is ellenőrizte, nem csak a kiszemelteket, hanem a legjobban dolgozókat is, köztük az  olyan amatőr hálózati kapcsolatot, mint amilyen Orbán Viktor volt.
 
Kuruc.info

"A magát Elie Wieselnek mondó személy hamis személyazonossággal érkezik Magyarországra"


Ezennel jelentem a Ferihegyi repülőtér igazgatójának, hogy a Köves Slomó által meghívott professzor, az úgynevezett Elie Wiesel hamis személyazonossággal érkezik Magyarországra. Állampolgári kötelességem, hogy ha egy bűncselekményről tudomásom van, azt jelentsem - áll Grüner Miklós levelében.
Grüner Miklós az az Auschwitzot megjárt férfi, aki évek óta próbálja felhívni a világ figyelmét állítására: Elie Wiesel egy szélhámos, aki ellopta egy barátja és lágertársa, Lázár Wiesel nevét és azonosítószámát. Grüner ugyanis találkozott a magát Elie (Eliezer, Lázár) Wieselnek mondó holokauszt-sztárral, és döbbenten állapította meg, hogy ez nem az ő Lázár Wiesel barátja, akivel együtt volt a munkatáborban. Ennek hangot is adott - Wiesel azóta sem volt hajlandó találkozni vele.
Grüner továbbá azt állítja, "Elie" egyszerűen ellopta a barátja által írt könyvet, s ennek köszönheti a világsikert. Egy korábbi összeállítást erről itt olvashat, alább pedig egy sor dokumentum és levelezés, melyek Grüner Miklós szavainak egy részét alátámasztani látszanak, de arra mindenképpen elégségesek, hogy kivizsgálás induljon, mely kideríthetné, ki is valójában ez az Elie Wiesel.
Izgatottan várjuk, mit lépnek a "magyar" hatóságok.



Grüner-levél Wieselnek:


Grüner-levél a máramarosi Wiesel-emlékház vezetőségének:


Buchenwaldi válaszlevél Grünernek: Lázár Wiesel két születési dátummal szerepel: a buchenwaldi adat 1913. 09. 04., egy amerikaiak által készített kérdőíven viszont 1928. 10. 04. szerepel.


Elie Wiesel a Wikipédia szerint (is) 1928. 09. 30-án született - itt más dátumot látunk, ugyebár.


Feljegyzés Wiesel Ábrahám elhunytáról:


Vizel Lázár román születési bizonyítványát helyettesítő igazolás 1996-ból. Eszerint született: 1928. 09. 30-án.


A német igazolás szerint Wiesel Lázár 1928. 10. 4-én született:


Nagyobban:


(Még nagyobb méretben itt.)


(Még nagyobb méretben itt.)


(Még nagyobb méretben itt.)


Az Auschwitzi Múzeum szerint 1913. 09. 4-én született Lázár Wiesel:


Egy másik auschwitzi levél is az 1913. 09. 4-ei dátumot erősíti meg:




Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Eliezar Wiesel viszont igen:


További levelek:



Elie Wiesel "vallomása": 1928. 09. 30-án született és a 7712-es számot kapta Auschwitzban:




A Grüner által küldött képen nem látszik a tetoválás:


Sajtóvisszhang:




És Grüner Miklós könyve:

Etnikai átrendeződés Magyarországon 

08/31/2012 
jacks-corner
A cigány népesség száma egy 1941-ben készült népszámlálás szerint 27 ezer fő volt. 1949-ben 37 ezer, 1960-ban pedig 56 ezer cigányt regisztráltak a népszámlálásokon. Ezeket a számokat több okból kifolyólag nem fogadhatjuk el hiteles adatnak, de ha mégis így teszünk, azt az összefüggést megállapíthatjuk, hogy a cigány lakosság 19 év alatt megduplázódott Magyarországon.

Ezek az arányok némi rálátást nyújtanak a cigányság szaporaságára, de a valós adatok soha nem látnak napvilágot, mivel azok nyilvánosságra jutása a mindenkori hatalom érdekeivel ellentétes. Az 1990-ben végzett népszámlálás eredményei alapján akkor 142 ezerre volt tehető a magyarországi cigány lakosság száma. A KSH 2001-es népszámlálásának eredményei is 190 ezres cigány lakosságot említenek. 
 
...és egyre többen lesznek...

A cigánysággal foglalkozó szociológiai kutatások általában jóval nagyobb népességszámot közölnek, mint a hivatalos statisztika. A Kemény István által végzett kutatások alapján rengeteg becslést végeztek már, ezek többnyire 450 ezerre teszik a magyarországi cigány lakosság számát a 90'-es évek elején, ami 45%-os növekedés az 1971-ben mért 320 ezerhez képest. Az ekkor mért növekedés alapján szintén elmondható, hogy a cigány lakosság létszáma generációnként duplázódik. 1993 végén az Egységes Lakossági Adatfelvételi Rendszer keretében végzet felméréseket követően a KSH 393,715 főben állapította meg a cigányság lélekszámát.

Az 1970-es évek óta elvégzett szociológiai kutatások többnyire 3,2-3,5 közé teszik a cigányság termékenységi rátáját, vagyis egy átlagos cigány család esetében a három gyermek az alsó határ, de minden második esetben négy gyermek van a családban. Ez alapján szintén kijelenthetjük, hogy a cigányság száma generációnként duplázódik, hiszen a cigányság esetében egy generáció rövidebb időszakot jelent, mint a magyarság esetében. A magyar lakosság körében az első gyermek vállalásakor jellemző átlagos életkor 29,3 év. A cigány lakosság gyermekvállalási hajlandóságáról nincsenek ilyen pontos adatok, de miközben a KSH az adatfelvétel során 15 éves cigányok kapcsán még gyermekről beszél, nem ritka a szülés 13-15 éves lányok esetében. Hogy a cigányság lélekszáma generációnként megduplázódik, az a gyakorlatban annyit jelent, hogy ami a magyarság számára egy generáció, mire egy magyar nő egyáltalán elgondolkozik a gyermekvállaláson, annyi idő alatt a cigány nőnek már 2 gyereke van.

A KSH utoljára 2001-ben kérdezhetett rá a származásra, azt követően államilag letiltották a faji viszonyok alakulásának további figyelemmel kísérését. Ez annak tudható be, hogy a hatalom szembesült azzal az időzített bombával, ami a Magyarországra betelepülő zsidóság számára fennálló magyarkérdést minden külső beavatkozás nélkül megoldja. Az elmúlt tíz évben a cigány lakosság számáról aligha látott napvilágot hiteles adat, leszámítva azon cigány "értelmiségiek" mondatait, akik másfél-kétmilliós cigányságról beszélnek. Ha a cigány lakosság száma generációnként duplázódik, akkor pedig az 1990-es évek elején mért 450 ezres cigányság 2008 környékére átlépte az egymilliót.

A KSH 2001-es adatai alapján a cigányság és a magyarság korfája közt is éles eltérés mutatkozik. A magyarországi cigányság mintegy 85%-a biológiailag gyermekvállalásra alkalmas korú, a magyar lakosság esetében ez mindössze 66,7%. A rendszerváltás óta a magyar lakosság esetében a születések száma közel megfeleződött, a cigányság esetében pedig megduplázódott.

Ez két dolgot jelenthet: vagy a cigány nők dupla annyi gyermeket vállalnak, mint egy generációval ezelőtt, vagy azt, hogy egy generáció alatt a cigányság száma megduplázódott. Miközben az országban "dúl a rasszizmus", miközben két nagy gazdasági válság is volt, ami a cigányság termékenységi mutatójára láthatóan nem volt hatással. 2008-ra a cigányság lélekszáma átlépte az egymilliót, ami a szaporasági mutatók alapján a 2020-as évek elejére kétmilliós, a 2030-as évek végére négymilliós cigány lakosságot fog jelenteni Magyarországon.

A cigányság korfája 2001-ben olyan mértékű népességrobbanást vetített előre, ami a hatalmat arra ösztökélte, hogy törvényileg tiltsa a faji viszonyok nyilvántartását és az ezzel kapcsolatos kutatásokat. A magyarság korfája azonban a lakosság gyors megfogyatkozását vetíti előre.

A demográfiai előrejelzések hazudnak, mikor azt állítják, hogy a népesség fogyását ellensúlyozza a bevándorlók tömege, és a cigányság szaporasága statisztikailag ellensúlyozza a magyarság megfogyatkozását, ami azt fogja eredményezni, hogy az összlakosság nem fog nagymértékben megfogyatkozni. Ugyanis azt, hogy egy népesség mennyire szapora, nem az összlakosság száma határozza meg, hanem a szülésre alkalmas nők, a potenciális anyák összlakossághoz viszonyított aránya. A magyarság esetében jelenleg a 18 és 49 közötti nők száma 2,201,459, de nem ez, ami meghatározó. A biológiai értelemben legtermékenyebb korban lévő nők (16-27) száma jelenleg mintegy 730 ezer. A most 6-17 éves lányok száma alapján ez tíz év múlva már csak 585 ezer, ami közel 20%-os csökkenés.

De a KSH a bevándorlási adatokat is hozzáadja az összlakosság korfájához, ami a probléma élét nagymértékben tompítja, arról nem is beszélve, hogy az összlakossághoz mérten a cigányság most 12,5%-os kisebbséget jelent. Az országban 2010-ben mintegy 200 ezer bevándorlót tartottak nyilván, azóta pedig újabb 200 ezer idegen kapott magyar állampolgárságot úgy, hogy az névváltoztatással járt, vagyis feltehetőleg nem külhoni magyarról van szó. A magyarországi zsidóság lélekszámát pedig 80-200 ezer közé tették a kettős állampolgárság engedélyezése előtt, ami valójában jóval több, de ez már más kérdés. Ez így összességében azt jelenti, hogy a 800 ezer potenciális anyából 150 ezer nem magyar.

Az 1990-es évek elején a születési adatok nyilvántartásából tudható volt, hogy az élveszületések felét cigányok tették ki. Alig néhány éve nagy vihart kavart, mikor nyilvánosságot kapott néhány becslés, miszerint az iskolarendszerbe belépő diákok fele már cigány. Ezt az arányt a többség gondolkodás nélkül túlzásnak nevezi, pedig a számok önmagukért beszélnek. A magyarországi összlakosságon belül átlagosan 23% a gyermekvállalásra alkalmas korban lévő nők aránya. A cigányságnál ez meghaladja a 40%-ot, ami azt jelenti, hogy a cigány lakosságon belül most van közel 500 ezer potenciális anya. Miközben a magyar összlakosságnak négyszer ennyi, de ebből le kell vonni a félmillió cigány nőt, majd végiggondolni, hogy miközben a cigányságon belül csak harmadannyi termékeny korban lévő nő van, háromszor annyi gyermeket vállalnak, mint az átlag magyar. Máris ott tartunk, hogy a születések felét a cigányok teszik ki.
Csakhogy az összlakosság nem a magyar lakosságot jelenti, hanem a magyar lakosságot plusz a zsidókat és a bevándorlókat - vagyis a cigány lakosságon belül gyakorlatilag több potenciális anya van, mint amennyivel a magyarság bír.

A KSH adatai alapján tíz év múlva lesz ebben az országban 2,131,724 gyermekvállalásra alkalmas korban lévő nő. Ha a cigány lakosság száma az eddigi temben növekszik - és növekedni is fog - akkor 2030-ra minden második 50 alatti nő cigány lesz, ami háromszor, négyszer akkora gyermekvállalási hajlandóságot és kedvet jelent, mint a magyarok esetében.
Molnár István
2012 augusztus 30.

Kapcsolódó:
   
Lassan robban az etnikai bomba
   
Cigányság, mint biológiai fegyver 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Zsidók Húsvétkor 

A gének öröklődését nem irányíthatjuk, ezért aztán nem mindig azok a tulajdonságok kerülnek utódlásra melyek, az embert jobbá, szelídebbé, meggondoltabbá, könyörületesebbé teszik. Az emberiség egyre gonoszabbá válik. Emlékezzünk, hogy az elmúlt években a "terrorizmus elleni harc" jelszavával, mennyi kegyetlenségeket követetett el az USA Irakban és Izrael milyen barbár tetteket hajtott végre Libanon, vagy éppen a Palesztin néppel szemben. Ezek a gyilkos hatalmak könyörtelen pusztítást végeztek ártatlan gyermekek, nők és öregek között a "az elnyomás elleni harc" szükségességét hangoztatva, miközben ők maguk hajtották, hajtják végre a legnagyobb terrorisztikus cselekményeket. Kitalált, valótlan indokokkal tették tönkre mindazokat, akik nem értettek egyet politikai szemléletükkel, törekvéseikkel.

A zsidóság politikai barbarizmusát a génjeikben tobzódó, és Talmud tanaiban rögzített, más népek iránti gyűlölete ösztönzi, míg amerikai sátán testvéreit a világhatalom megtartásának tébolya tartja markában.

Az országok letiprása, kifosztása, félelembe tartása mellett azonban évezredek óta jelen van a keresztényeket sújtó - eltitkolni szándékozott -, kegyetlen vérengzési rituálé, melyet a zsidók újból és újból elkövetnek. Kérdés: mit várhatunk valójában egy olyan néptől, akinek génjében ott van a gyilkolás élvezete, a pusztítás öröme?

Ezt a kérdést szem előtt tartva álljon itt El Joachim Amman: A zsidó rituális gyilkosságok...rövid...jegyzéke. Az alábbi kivonatos közlések teljes egésze megtalálható a Szittyakürt 2009. októberi számának 6 - 9. oldalán.

Kr.u. 117 - ben írja Dio Cassius történelmi feljegyzései 78. könyve 32. fejezetében:<< " Akkor (a jelenleg Észak - Afrika tripoliszi partján fekvő) Cireney - ben a zsidók vezetőt választottak maguknak, akinek neve Andreas volt. A görögöket és a rómaiakat lemészárolták, testüket felfalták, vérüket megitták, és áldozataik lenyúzott bőrébe öltözködtek. Tömegével fűrészelték ketté az élőket, a fejüktől a lábukig...a végén 220 000 ember lett legyilkolva. Ugyan ezt tették Egyiptomban és Ciprusban is, ...ahol további 240 000 - et mészároltak le".

Kr.u. 419 - ben Socrates;"Historia Ecclesiastica" című művében; a VII. könyv XVI. Fejezetében foglalkozik Inmestar község életével,...<< "A szíriai Posidonius (Kr.e. 135 - 51.) és az első századbeli görög Apollonius Molon, valamint Apion már korábban jelentették, hogy zsidó szokás volt évenként egy görög fiút feláldozni, akit erre a célra felhizlaltak. A rituális mészárlások tényei, amelyeket a keresztény vallás kezdetekor a keresztények ellen említettek, valószínűleg abban gyökeredzik, hogy az így megvádolt keresztények zöme tulajdonképpen kikeresztelkedett zsidó volt".

"Jegyzék (A "The Jewis Encyclopedia" 1903. évi kiadás IV. kötetének oldalaitól kezdődően.) >>Megjegyzés: Az adatok csak Kr.u. 70 - től kezdve szerepelnek, mert ebben az évben szűnt meg a független zsidó állam, hogy Amerika és Anglia támogatása mellett és fél millió arab hazátlanná tételének az árán 1948 - ban újra feltámadhasson.<<

1080. Párizsi vérvád. Párizsban a zsidók egy gazdag iparos fiát kivégzik zsidó Húsvétkor. A tetteseket kivégzik. Párizs kikergeti az összes zsidót a városból.

1144. Norwichi vérvád. Egy 12 éves keresztény gyereket találtak meg zsidó Húsvétkor. Meg volt feszítve és az oldala megszúrva. Az egyik tanú, bizonyos Theobald ...vallotta, hogy a zsidóknak szokásuk, hogy Húsvétkor mindig feláldoznak egy keresztény gyermeket., például ez történt a múlt évben Narbonneban. Az Egyház ezt a gyermeket Boldoggá avatta, mint Szent Vilmos.

1171. Bloisi vérvád. A zsidók a zsidó Húsvétkor egy keresztény gyermeket feszítettek keresztre, vérét vették, majd a hullát a folyóba dobták. A vádlottak bevallották, hogy a gyermek vérét a Húsvéti kenyér készítéséhez használták fel...

1179. Pontoisei vérvád. Egy Richárd nevű keresztény fiút a zsidók megkínoztak, keresztre feszítették, és vérét vették. A per alatt jelen volt Fülöp Ágost király történetírója...A gyermek testét Párizsba vitték, ahol az egyház, mint Szent Richárdot szentté avatta.

1181. Bury St. Edmundsi vérvád. Egy Robert nevű keresztény gyermeket áldoztak fel és feszítettek meg a zsidók.

1160. Gloucesteri vérvád. Egy Harold nevű keresztény fiú holttesttét húzták ki a folyóból, testén a keresztre feszítés szertartásos jeleivel.

1192. Braisnei vérvád. A zsidók egy keresztényt feszítettek keresztre, akit bizonyos Agnes, a Dreux - i grófnő adott el a zsidóknak. Ezt a pert maga Fülöp Ágost vezette le...

1234. december 10. Fuldai vérvád. A Fuldai zsidók között egy meggyilkolt keresztény holttestét találják meg. A kihallgatás alatt a vádlottak azt is bevallották, hogy eddig öt keresztény gyermeket vágtak le, és vérüket gyógyítási célra használták fel...Véráldozat a zsidó húsvéti kenyérhez

1235. Norwichi (második) vérvád. A zsidók elloptak egy keresztény gyermeket, és elrejtették azért, hogy később körülmetéljék és megfeszítsék...

1250. Saragossai vérvád. Egy keresztre feszített keresztény gyermeket találtak..., mint Szent Dominoculus szentté lett avatva.

1255. Lincolni vérvád. Július 31 - én eltűnt egy Hugh nevű fiúgyermek. Holttestét később az anyja találta meg egy Copinus ...nevű zsidó udvarának a kútjában. A gyermeket a zsidók megkínozták, keresztre feszítették és a vérét vették...Copinus bevallotta hogy a gyermeket ők ölték meg...

1261. Pforzheimi (Baden) vérvád. A zsidóknak egy hét éves leánygyermeket adott el egy öregasstony. A zsidók a leánynak vérét vették, utána megfojtoták és a testét a folyóba dobták...

1279. Northamptoni (Anglia) vérvád. Egy keresztre feszített keresztény gyermek holttestét találják meg. A perbe fogott zsidók bevallották, hogy a gyermeket ők feszítették keresztre rituális okok miatt...

1286. (Rajna mellett) vérvád. Április 19 - én a zsidók egy Werner nevű fiút elraboltak. Húsvétjuk előtt három napon át kínozták, majd lábainál fogva felakasztották és a vérét vették...

1287. Bernei vérvád. Zsidó Húsvétkor a zsidók levágtak egy Rudolf nevű fiú gyermeket egy gazdag zsidónak, Matlernek a házában. A zsidók bevallották, hogy a fiút ők feszítették keresztre...

1290. Oxfordi vérvád. I. Edward angol király június 21 - én egy Izsák de Puler nevű zsidót, egy keresztény gyermek rituális levágása miatt börtönbe zárat.(Ez a rituális gyilkosság volt az oka az angliai zsidók kiűzetésének!)

/mint már annyiszor, mindig bebizonyosodik, hogy a zsidók üldöztetése alapos okokra vezethető vissza. Szál-ka/

1468. Sepulveda, (Spanyolország) Segoviai vérvád. A zsidók keresztre feszítettek egy keresztény gyermeket. Ezt a tárgyalást maga a Segoviai - püspök vezette és az összes vádlottat kivégeztette. (Érdekes az, hogy ez a püspök: neve: Jean d' Avilla is egy kikeresztelkedett zsidónak volt a fia.)

1485. Padovai vérvád. A zsidók egy Lőrinc nevű keresztény fiút vágtak le Húsvétjukkor...XIV. Benedek Pápa a fiút, mint Szt. Lorenzinot, szentté avatta.

1490. Toledói vérvád. La Guardia (Toledó mellett) a zsidók egy Kristóf nevű gyermeket feszítettek keresztre. Egy Juce nevű toledói zsidó, minden kínzás vagy fenyegetés nélkül jelentette ki, hogy a fiú keresztre feszítésénél jelen volt. ...A per alatt a vádat Torquemada főinkvizítor vezette - aki korábban maga is zsidó volt - ... ... Torquemada nyomozásának és bizonyítékainak eredményeképpen űzetik ki ...két év múlva a zsidókat egész Spanyolország területéről.

/Nagy baj lehet az olyan népfajjal, akiket sehol sem látnak szívesen. Anglia, Spanyolország, Portugália, - hogy csak néhányat említsek és ezért kiűzettek. Szálka/

1505. Budweissi vérvád. Egy keresztény gyermek rituális levágása miatt Budweis polgárai a város összes zsidóját leöldösik.

/Ahonnan el nem űzetnek, ottan leöldöstetnek a gonoszak, mert ártatlan gyermekeket nem lehet sehol a világon büntetlenül keresztre feszíteni, és vérüket venni. -Szál-ka/

1510. Brandenburgi vérvád. A Berlini Törvényszék vád alá fog számos brandenburgi zsidót, hogy keresztény gyermeket vágtak le Húsvétra, és vérét vették. Ostyagyalázás is történt. A vádlottak bevallották tettüket...

1529. Posingi (Magyarország) vérvád. A zsidók levágtak egy keresztény fiút, és vérét vették. Minthogy a vádlottak bevallották a tettüket, sok zsidót kivégeztek, közöttük harmincat máglyán égettek el.

1598. Podolai vérvád. Egy Albert nevű négy éves keresztény kisfiút vágnak le a zsidók Húsvét előtt, és vérét veszik. A helybeli rabbi (!) bevallja a tettet...

1670. Metzi vérvád. Raphael Hemi nevű zsidó egy három éves keresztény gyermeket lóháton elragadott, és az erdőben levágta. A metzi parlament a zsidót elítélte és elevenen elégette.

1753. Zsitomiri (Lengyelország) vérvád. A Zsitomir - i zsidók egy három éves keresztény gyermeket vágtak le Húsvét előtt...

1764. Orkutai (Magyarország) vérvád. Egy fiúgyermeket találtak halva, teste tele volt rituális vágásra való sebekkel. A tettesek ismeretlenek maradtak.

1791. Tasnád - i vérvád. A Tasnád - i zsidók levágtak egy keresztény fiút, és vérét vették. A koronatanú az egyik zsidó ötéves fia volt...

a keresztényi szenvedés Véráldozatai1823. Velishi (Oroszország) vérvád. Húsvét vasárnapján eltűnt egy két és féléves keresztény fiúgyermek. A holttestét egy hét múlva találták meg a lápban. Körül lett metélve, a bőre le volt kaparva és egész testét vágások borították. Vérét vették, a holttest teljesen vértelen volt...Az ügyben öt zsidót tartóztattak le...Az egyik asszony azt vallotta, hogy egy zsidó nő rendelte meg a gyermeket ....Továbbá vallotta, hogy a gyilkosságot követő napon a rabbi felesége segédkezett, amikor a gyermek vérét vették...

1840. Damaszkuszi vérvád. (Mely legfőképpen bizonyságul szolgál a létező rituális gyilkosságokra, mely szükséges a zsidó Húsvéti kenyér elengedhetetlen kellékének; a keresztény vérnek-, bármi áron történő "megszerzésére". Szál-ka)

Február 5 - én eltűnt egy szerzetes, bizonyos Tamás atya. A szolgája keresésére indult, de ő is nyomtalanul eltűnt. - Ebben az évben a zsidó Purim február 15 - re esett. Hét zsidót tartóztattak le, ezek bevallották a gyilkosságot, és azt is elmondták, hogyan vágták le a szerzetest (a torka átmetszve és a vére felfogva, mely vért a rabbihoz (!) küldötték a Húsvéti kenyér elkészítése céljára). Yakub el Entabi főrabbit (!) a Törvényszékre kísérték, ahol bevallotta és igazolta, hogy a vért meg is kapta, s ez a keresztény vér a zsidó Húsvéti Kenyér szertartásos elkészítéséhez volt szükséges. A vádlottak azt is bevallották, hogy a szerzetes szolgáját is ők ölték meg, szintén vérét vették és a holttestét egy árnyékszékbe, dobták....

/Ebben az a legborzasztóbb - ha mondhatjuk ezt -, hogy nem csak az egyszerű zsidók viselkedtek barbárként, hanem a tanító "fő rabbi" a legvéresebb kezű mészáros, aki Isten szolgájának vallja magát. Vagy tán a zsidóistennek mondott Jehova az ilyen és hasonló "vérszopó" cselekedetekre buzdít?- Szál-ka/

1852-53. Szaratovi (Oroszország) vérvádak. Egy tíz éves keresztény gyermeket...és egy és egy tizenegy éves keresztény gyermeket...levágtak a szaratovi zsidók. Mindkét gyermek testét az áradás után a folyóból húzták ki, tele rituális sebekkel...

1880. Szmirnai vérvád. A tengerparton megtalálják egy eltűnt fiúgyermek holttestét, tele rituális gyilkosságot igazoló vágásokkal és sebekkel. A gyermek vérét is vették. Mindez a zsidó Húsvétkor történt....

1882. Tiszaeszlári vérvád. (Április 7.) Solymosi Eszter tizennégy éves leánygyermek eltűnik. A zsidó sekrestyés fia (öt éves) több asszonynak újságolja el, hogy az anyja a leányt az utcáról házukba csalta, utána titokban a zsinagógába kísérte.

A zsidó Scharf Móricz (tizennégy éves), egy másik sekrestyésnek a fia a bíróságon azt vallotta, hogy a Solymosi Eszter kihullott vére hulljon vissza gyilkosai fejérezsinagóga kulcslyukán keresztül látta, amint több (nem falubeli) zsidó elvágta a lány torkát és a vérét egy vázában fogták fel. Amikor erre a vezető bírósági elnök keresztkérdéssel azt mondotta a fiúnak, hogy ez nem lehetséges, hiszen Solymosi Eszter él, akkor a zsidó fiú ezt mondotta: "Akinek úgy vágják el a torkát, mint ennek a leánynak vágták, az nem maradhat életben". A letartóztatott zsidók bevallották, hogy ők vágták le a leányt és vérét vették a zsidó Húsvéti Kenyér elkészítéséhez.

Az ítélet előtt egy nappal - július 21 én - Orczy Béla báró miniszter leutazott Tiszaeszlárra, és egy közeli kastélyba kérette a pervezető három bírót, köztük a bíróság elnökét is, és közölte velük, hogy a miniszterelnök utasítására van itt. Ha ebben a perben elítélő ítélet lesz hozva, akkor báró Rotschild megtagadja a Magyarországnak ígért 500 millió aranykorona gazdasági kölcsönét, aminek megtagadása Magyarország teljes gazdasági csődjét fogja maga után vonni. A Tiszaeszlári perben másnap felmentő ítélet lett hozva.

Mindhárom ítélőbíró azonnal beadta a nyugdíjazása iránti folyamodványát. Bary József vizsgálóbíró később 600 oldalas könyvben: "A Tiszaeszlári bűnper" - ben az egész pert teljes terjedelmében ki is adta.

1888. Breslaui (Németország) vérvád. Július 21 - én, egy Bernstein nevű 24 éves zsidó, aki a Talmud Iskola növendéke volt, az utcán találkozik Hacke Severin 8 éves keresztény fiúval. Cukrot vesz neki, és felcsalja a lakására. Utána levetkőzteti a fiút, megvagdossa késsel a testét, és a vérét itatós papírra fogja fel. A fiút hazaengedi, de megfenyegeti, hogy ne szóljon senkinek. Azonban a fiú apja észreveszi a gyermek testén a szokatlan sebeket, a rendőrségre megy és feljelentést tesz...

/Nem szükséges a kegyetlenkedéshez, hogy zsidó Húsvét legyen. Az elferdült hajlam - "cukros bácsi szindróma" - a liberalizmusban burjánzik. A késelési ösztön egy másik kisebbségi népcsoportosulás jellemző vonása hazánkban (is). Erre szokták mondani: "Az egyik kutya, másik eb!" - Szál-ka/

1891. Xanteni vérvád. Megtalálnak egy Hegmann nevű öt éves keresztény fiút, a torka el volt metszve és a vérét vették. A gyilkosságot elkövető zsidót letartóztatták, azonban az igazságügyi miniszter De Schellig (aki maga is zsidó volt), a szertartásos gyilkosság vádjával elítélt tettest felmentette.

1899.Polnai vérvád. Hruza Ágnes, 19 éves leány 1899. március 29 - én gyilkosság áldozata lett. ...A lány testét április 1 - én találják meg a cserjében, nyaka majdnem teljesen le volt metszve testéről, ennek dacára egy csepp vért sem találtak a hulla körül, de a test teljesen kivolt vérezve. Egy Peschal nevű tanú szerint, ezen a helyen látta Hilsner nevű zsidót, két másik zsidóval együtt...Egy másik leány oszlásnak indult hulláját találták meg 1898. július 17 -én, Kilma Mária volt az áldozat. ...Hilsner bevallotta a gyilkosságokat, két társára is rávallott....

(Zsidó rituális gyilkosságok a huszadik században is számos esetben megtörténtek, sőt még napjainkban is megtörténnek, amit az USA, Európa és a Közel - Kelet több gyilkossági esete bizonyít. -A szerk.)"

Ezek a rituális gyilkosságok, mint a cikk szerkesztője is megjegyzi, nem fejeződtek be a XIX. században, de a jelenleg reneszánszát élő zsidóság mélyen elhallgatja. A majdan homályba veszendő gyilkosságok áldozatait apró betűs hírek hozzák tudomásunkra: "...ismeretlen tettes több késszúrással...", "...ismeretlenségig eltorzult holttestet találtak...", "...eltűnt a ...éves kislány (kisfiú)...", "...nem találják szülei az otthon hagyott gyermeküket...", "...kútba esett, megfulladt gyermek...", "...kukába találták meg a csecsemőt...", stb. És akkor még nem beszéltünk a több száz eltűnt (eltüntetett?) tizenéves "csellengő" -ről, akik soha nem kerülnek elő.

Nem állítom, hogy minden elcsavargott, eltűnt gyermek, gyilkosság áldozatává lett, csak felhívom olvasóim figyelmét arra:

A gyilkosok köztünk élnek!
HUN-hangok. 
hunhang.ewk.hu facebook 
A ciprusi központi bank volt elnöke szerint az „európai projekt összeomlik”
Forrás: zerohedge.com
Athanasziosz Orfanidesz
Európa egyik legelőrelátóbb (korábbi) központi bankára, Athanasziosz Orfanidesz optimizmussal tekintett a jövő felé, de azért voltak fenntartásai: „Optimista vagyok, hogy a megfelelő intézkedésekkel és kellő igyekezettel mindenki részéről, legyőzhetjük a helyzetet,” nyilatkozta Orfanidesz újságíróknak, Kikisz Kazamiasz pénzügyminiszterrel folytatott tanácskozása után. Ezek voltak a ciprusi központi bank akkori vezetőjének első nyilvános kijelentései, miután 2011. július 18-án figyelmeztette az illetékeseket, hogy országa kimentésre szorulhat, amennyiben nem tesznek sürgősen valamit pénzüg2011 augusztusábanyeik rendbetétele érdekében.
Két évvel később, végtelen hosszú habozás után, azt színlelve, hogy csupán azért mert az EKB stabilizálta a piacokat, minden rendben van „a szükséges intézkedéseket pedig meghozták”, amikor a valóságban semmi sem történt (mert az új norma szerint az összeomlás hiánya valahogy azt jelenti, hogy szerkezeti változások folynak), Ciprus átlépett a kimenthetőség határán és most már tényleg az összeomlás szélén áll.
Ezért van az, hogy Orfanidesz, aki nem olyan régen (és valószínűleg igen előrelátóan) lemondott központi banki elnöki tisztéről, mert összetűzésbe került a kommunista kormánnyal, már nem olyan optimista.
Az európai projekt összeomlóban van,” nyilatkozta Athanasziosz Orfanidesz a Financial Times-nak egy interjú során. „Egy alapvető változás megy végbe az európai dezintegráció dinamikájában és nem látok reményt arra, hogy ez megforduljon.”
Mert nem is lehetséges. Mi is ezt mondjuk elég régóta, de úgy tűnik, hogy egyesek csak abból értenek, ha a Federal Reserve egyik volt közgazdásza mondja ki az ítéletet.
További csemegék a Financial Times interjúból:
Az eheti események nevetség tárgyává tettek minden EU egyezményt, tette hozzá. „Azt sugallják, hogy Európában nem minden ember egyenlő a törvény előtt.”
Láttuk, hogy egyes európai országok, mint Hollandia például, nemzeti érdekeiket az európai érdekek elé helyezik, mert egyes országok, mint Ciprus vagy Luxemburg, gazdasági modelljének tönkretételét akarják.”
Megkérdőjelezte az EKB fenyegetését, hogy felfüggesztené a ciprusi bankrendszer finanszírozását. Az EKB csütörtökön ultimátumban figyelmeztette Ciprust, hogy amennyiben hétfőig nem fogadják el az EU-IMF mentőcsomagot, felfüggesztik az ország bankrendszerét eddig elvileg életben tartó likviditási támogatást.
Mr. Orfanidesz szerint az európai Target2 kifizetési rendszeren keresztül összesen 10 milliárd euró likviditási támogatás érkezik. „Amennyiben ezt leállítják, a ciprusi központi bank nem lesz képes fizetni Target2 kötelezettségeit és az ország kénytelen lenne kilépni az eurózónából.”
Az EKB kényszerítené kilépésre Ciprust. Mario Draghi pedig pont ezt nem akarja. Nem akarja, hogy ő legyen az az EKB elnök, aki elindítja az euró összeomlását. Fájdalmas látni ezt.”
Eddig a globális pénzpiaci reakciókat tompították, de Mr. Orfanidesz szerint ez megváltozhat. „Azt gondolom, hogy eddig nem láttuk milyen következményekkel járhat a bizalom teljes elvesztése ebben az esetben.”
A bankok finanszírozása drágulni fog [a déli eurózóna] perifériákon. Ezt nem tudjuk elkerülni és egyben a perifériákon tapasztalható recessziót is tovább mélyíti.”
A pénzpiacokat túlzott mértékben  befolyásolja, hogy mi történik Londonban vagy New Yorkban. Ott nem egészen fogják fel az európai politika összetettségét.”
Teljes mértékben egyetértünk.
Miután lemondott központi bankelnöki tisztségéről, Mr. Orfanidesz visszatért akadémiai karrierjéhez az Egyesült Államokban, ahol egyébként a Federal Reserve egyik vezető közgazdásza volt korábban.
Vajon eljön a pillanat, amikor a komoly közgazdászok világa, köztük egy-két Nobel-díjassal, rátámad korábban sajátjának vallott kollégájára?
Addig is, Mr. Orfanidesznek igaza van.

Túlszámlázta a Főtáv a fűtést 

Gyanús okiratokra hivatkozva próbál tartozást behajtani a követeléskezelő
KG 2013. március 18., hétfő 05:20 
Magyar Nemzet
Évekig túlszámlázott fogyasztóinak a Főtáv, majd a nem fizetők tartozásait igencsak vitatható módon adta át követeléskezelőjének. Demszky Gábor volt főpolgármester idejében előfordult, hogy még a városháza fűtését is a panellakók fizették, a távfűtő pedig milliárdokkal támogatott egy olyan alapítványt, amelynek elvileg a rászorulók segítése lett volna a feladata, mégis értékpapírokban tartotta a megszerzett pénz jelentős részét.

A Főtáv 2006-ban indokolatlanul kezdte emelni árait, díjaiba olyan összegeket is beleépített, amelyeket - az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint - hivatalosan nem terhelhetett volna a fogyasztókra. Ilyen volt például az új fogyasztók bekötésének költsége, az alapítványi támogatások és az üzleti ajándékokra fordított összegek. Az áremelések mértékét jól szemlélteti: a távhőszolgáltatás díja az átlagos lakossági fogyasztó esetében 2008-ban már 82 százalékkal haladta meg a 2004-es összeget.

Egy fogyasztó a fenti rendellenességek miatt szándékosan nem fizetett, ami miatt a Főtáv követeléskezelője pert indított ellene; ügyét ma tárgyalja a bíróság. Kocsis Csaba évek óta tartó szélmalomharcába a több mint 200 ezer érintett közül egyre többen bekapcsolódnának. Ennek érdekében már alakulóban is van egy főleg jogászokból, közgazdászokból és közigazgatási szakértőkből álló civil kezdeményezés.

A távhő, a gáz és az áram lakossági ára jelenti a legnagyobb költséget a családok havi kiadásaiban. Ezért is csökkentette a kormány januártól 10 százalékkal az energiaárakat. A T. Ház kedden tárgyal arról a javaslatról, amely rögzítené a mérséklést, és kiterjesztené azt a víz-, a csatorna- és a hulladékszállítási díjakra. Igaz, a szolgáltatók a bíróságon megtámadták az árképzéssel kapcsolatos döntést, nehezményezték ugyanis, hogy a különadókat nem terhelhették a fogyasztókra. Két hete a törvényszéken a gázszolgáltatók számára kedvező döntés született, és ma az áramszolgáltatók beadványával kapcsolatban is határozhatnak. Ez azonban nem veszélyezteti a rezsicsökkentést - a kormány egy törvénymódosítással ezt megakadályozta.
Védelem a rezsicsökkentésnek

Egy szerdán beterjesztett javaslat értelmében törvénybe foglalná a Fidesz a július 1-jével érvénybe lépő tízszázalékos rezsicsökkentést. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené. Mint azt lapunk megírta, a hazai gáz- és áramszolgáltatók együttesen 42,9 milliárd forintnyi hasznot vágtak zsebre 2011-ben. Magyarországon volt a második legmagasabb a lakossági villamos áram és a lakossági gáz árszintje.

Ezek a tények markánsan alátámasztják a rezsicsökkentés szükségességét, amely a parlament csütörtöki döntése értelmében újabb védelmet kapott. A rendkívüli ülésen átalakították és rendeletalkotási joggal ruházták fel az energiahivatalt. A jogszabály alapján létrejön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, amely az állam villamosenergia-, földgáz- és távhőellátással, víziközmű-szolgáltatással, valamint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjszabályozásának előkészítésével kapcsolatos feladatait látja el. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Megdönthetetlen bizonyíték Szegedi Chanád visszaéléseire! 
"Brüsszeli" asszisztense valójában Budapesten rendelő orvos; 6 milliós költségvetési csalás havonta - VIDEÓ!

Már nem feltevés és gyanú, hogy a Jobbikot eláruló cionista politikus fantomalkalmazottakat tart az adófizetők pénzén, hanem tény. Virág József orvos, a Jobbik egészségügyi kabinetjének egykori (?) tagja* a Péterfy Sándor utcai kórházban rendel, miközben papíron ő Zsegedi egyik "brüsszeli" asszisztense. Mindez többszörös bűncselekménnyel egyenértékű, hiszen nem dolgozhat valaki egyidejűleg két állásban Magyarországon és az Unió székhelyén.

A trükk lényege, hogy ha a zsidó politikusbűnöző nem tartana alkalmazottakat, akkreditált asszisztenseket, akkor nem juthatna hozzá a több, mint havi 6 millió forintos asszisztensi bérkerethez, mert az törvényesen csak erre a célra költhető el. Ha valódi alkalmazottakat tartana, akik Brüsszelben élnének és dolgoznának, akkor nekik kellene kifizetni a pénzt. Ezért, mint a korábbi asszisztensektől megtudtuk, a chanád-féléknek kedvező megoldás az, ha a "brüsszeli" titkárok, amelyek maximális száma három lehet, valójában Magyarországon folytatják tovább polgári foglalkozásukat, és munkaidejük 99,999%-ában, mint videónkon is látható, saját cégüknél dolgoznak. Noha szerződésük szerint a hét öt napján az Európai Parlamentben kellene szorgoskodniuk és nem vállalhatnak másodállást sem Magyarországon, sem másutt. Persze ki tudja, Virág talán csodadoktor, aki képes egyszerre két helyen is jelen lenni?! A videóban is szereplő brüsszeli beszélgetés még Chanád lelepleződése előtt került fel a Youtube-ra 2012-ben. A magát nemzeti érzelműnek valló Virág csak 2012 nyarától, tehát a cionista maffiózó Jobbikon belüli bukása után vállalta el a fantomalkalmazotti szerepet!

A szellemasszisztensek után felvehető fejenként háromszor hétezer eurón azaz hat és félmillió forinton osztoznak a cionistával csicskái. Zsegedi információink szerint 90 százalékot is lecsíp a zsozsóból. De hát mindenki jól jár így is, hiszen az "alkalmazottaknak" csak nevüket kell adni a projekthez. Kivéve persze a magyar népet és különösen a nemzeti radikálisokat, amelynek színeiben képviselői mandátumhoz jutott Csalárd.
Virág dokin kívül a másik két stróman Erdélyi László, aki Bécsben élő építész és Baranyai Zsolt, aki Szegedi Márton cimborája, Vecsésen lakik. A nyilvánosan fellelhető, közösségi oldalakon szereplő adataik alapján ez is egyértelmű.

*Virág József a Jobbik egyik XII. kerületi jelöltje Budapesten 2010-ben, és a párt egészségügyi kabinetjének tavaly még biztosan tagja volt. Nincs adat arról, hogy kilépett volna vagy kizárták. Ismerői szerint korábban keményvonalas nemzetiszocialistának vallotta magát és Szegedivel még Hitler szülőházát is meglátogatták. Ma inkább Auschwitz felé kirándulhatnak.

Előzmény: 
http://antiszegedi.com/2013-3-8/brusszel-nem-jelentkezik
Frissítés 03. 17. 17:32 

Érdekes fejlemény! Úgy látszik, hogy Baranyai "asszisztens" az 
antiszegedi.com törzsolvasója. Röviddel cikkünk közzététele után ugyanis megváltoztatta a facebookos borítóképét, mi másra, mint a Brüsszel jelképévé vált Atomiumra. Ezen kívül egy munkahelyet is hozzáadott az idővonalához! Önök mit gondolnak, vajon mi lehet ez az intézmény? Segítünk: a Dohány utcai zsinagóga az Európai Parlament! Már 6 hosszú órája!
Frissítés #2 18:26

Erdélyi László is hihetetlen gyorsasággal Brüsszelbe költözött! Reméljük nem fog így tenni minden kedves olvasónk... Érdekes, ő is pont akkor, amikor Baranyai kolléga. És ő sem bízza a véletlenre: a biztonság kedvéért kirakta az EP üléstermét borítónak, ezen kívül meg talált magáról pár tipikus benelux államokbeli utcaképet. Úgy látszik, hogy a munkaszerződés aláírását nem lehetett Bécsből intézni.

A képek alatti hozzászólások közül több is elég árulkodó: "Meddig maradsz Laci? Mi is épp itt vagyunk" nem épp arról árulkodik, hogy túl gyakori "vendég" lenne Brüsszelben.

Csak szegény Virág doktor nem tudott két perc alatt kiköltözni! Nyilván nehezebb kimagyarázni az orvos kollégáknak, hogy ha egyszer Brüsszelben dolgozik, hogyan képes rendelni a Péterfyben, mint Erdélyinek valamit kitalálni a tőle távol élő ismerőseinek.

Érdemes még most megnézni az adatlapokat, lehet, hogy a frissítések után további változtatásokat eszközölnek, vagy korlátozzák a hozzáférést!
https://www.facebook.com/zsolt.baranyai.5059 https://www.facebook.com/laszlo.erdelyi.900 https://www.facebook.com/jozsef.virag.71?fref=ts http://iwiw.hu/BABYLON/adatlap

Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő természetesen el fogja juttatni a felvételt és az új információt a bűnüldöző szerveknek, így az Európai Csalásellenes Hivatalnak!

"Meddig maradsz kint, Laci?" Es Te, Chanád? Reméljük, hogy ezek után már nem sokáig "képviselitek Magyarországot"!

Forrás képekkel 
http://antiszegedi.com/2013-3-16/megdonthetetlen-bizonyitek-szegedi-chanad-visszaelesei 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Tűzoltók nyílt levele Bakondi Gy. menesztéséről 

2013. Március 17., Vasárnap 10:30

A KATASZTRÓFA VÉDELEM VEZETŐJÉNEK MENESZTÉSÉT MÁR DECEMBERBEN KÉRTÉK KOLLÉGÁI Mint tegnap már említettük a katasztrófa Védelem Vezetőjének menesztését kérték kollégái, a miniszterelnök, és belügyminisztertől egy nyílt levélben a múlt év végén. - Ezt a levelet ismételten közzé tesszük. Nem emlékszünk olyanra, hogy derékszíjas testületnél ilyen előfordult volna valaha. De, azt sem, hogy inkább hagytak elmenni több kitűnő szakember, mint ezt a személyt aki alkalmatlan vezetői beosztásra (emberileg) főleg egy hozzávaló beosztásba tenni, pl. Tűzoltó Múzeum igazgatói beosztásba.

Nyílt Levél
Orbán Viktor Úr,
Magyarország Miniszterelnöke
és
Dr. Pintér Sándor Úr,
Magyarország Belügyminisztere
részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Belügyminiszter Úr!

Mi, Magyarország készenléti szolgálatot ellátó és hivatali munkarendben dolgozó hivatásos állományú tűzoltói ezúton kívánjuk jelezni, hogy Dr. Bakondi György altábornagy Úrral, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főigazgatójával, - mivel szakmailag és emberileg egyaránt alkalmatlannak tartjuk e tisztség betöltésére - a továbbiakban nem kívánunk együtt dolgozni, illetve nem kívánunk az alárendeltségébe tartozni.
Indokaink a teljesség igénye nélkül a következők:

Szakmai alkalmatlanságához nyilván az Önök számára sem fér kétség, mivel közismert tény, hogy Bakondi Tábornok Úr semmilyen tűzoltósághoz, polgári védelemhez illetve katasztrófavédelemhez köthető szakirányú végzettséggel nem rendelkezik.
A tűzoltók meglátása szerint, - beleértve az "egyszerű", vonulós tűzoltót és a legmagasabb szintű szakmai képesítéssel bíró főtisztet egyaránt - az általa irányított átalakítások kifejezetten károsak, szakmaiatlanok, esetenként a teljes dilettantizmust feltételezik.
Míg a beavatkozói állomány (a tűzoltásban, műszaki mentésben és egyéb kárelhárításban aktívan résztvevő beosztottak) létszámát megközelítőleg 20%-kal csökkentették, - veszélyeztetve ezzel az állampolgárok alaptörvényben rögzített biztonsághoz való jogát - addig a különböző hatósági osztályok aktív, vagy adminisztratív feladatokat ellátó személyzetét közel a kétszeresére duzzasztották.
Az úgy nevezett "PAJZS" rendszer - mely egy riasztást segítő, döntésirányító rendszer - bevezetésével, annak hiányosságai miatt, a káresethez történő vonulások megkezdése esetenként több percet késik, az irányítás pontatlan, szakmaiatlan, aminek az állampolgárok élet és vagyonvédelme látja kárát.
Az Önöké és családjaiké is, tisztelt Miniszterelnök úr, Belügyminiszter Úr.

Konkrét példa a fent említett problémára a pomázi eset, mely elég nagy média visszhangot kapott, aztán Isten tudja miért, egyik napról a másikra "elfelejtődött" az eset. Pedig ott, sajnálatos módon haláleset is történt.

Számos, olyan beosztást hoztak létre, melyet aztán hetek, hónapok múlva megszüntettek, vagy átalakítottak, felismervén, hogy ezen beosztásokhoz nem, vagy csak alig tudnak érdemi munkát hozzárendelni.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az ezen beosztásokba felvett, szinte kivétel nélkül civil végzettséggel rendelkező munkavállalók tűzoltó tiszti kinevezéssel kerülnek állományba.

Felháborítónak tartjuk, hogy egy 12 éves múltra visszatekintő, tapasztalatlan, részben kontraszelektált "műintézmény" (OKF) irányíthat egy közel 150 (!) éves múlttal és gyakorlattal rendelkező, kipróbált, kifejezetten hatékony, és a társadalom által megbecsült szervezetet, úgy, hogy az az adófizető állampolgárok számára jóval többe kerül, mint korábban.

Sajnálatos tény, hogy ezen átalakítások hatására az eddig szinte nem létező fluktuáció egyes térségekben megközelíti a 30%-ot, és ami még rosszabb, hogy a legtapasztaltabb kollégák hagyják el a pályát, mondván: "Én nem erre esküdtem fel".
És sajnos, a leszerelési hullámnak előreláthatóan még nincs vége.

Bakondi Tábornok Úr valamilyen mélyről jövő, számunkra érthetetlen gyűlölettől vezérelve a TŰZOLTÓ szót minden áron ki akarja törölni a köztudatból. Nagyon jó példa erre a Tűzoltóság Központi Zenekara és a Tűzoltó Múzeum elnevezés megváltoztatása, Katasztrófavédelem Központi Zenekara és Katasztrófavédelmi Múzeum névre.
Említhetnénk még az egyenruháink és gépjárműveink feliratozásának hasonló módon történő megváltoztatását is.
Ezt Bakondi Tábornok Úr átnevezésnek hívja, mi egyszerűen lopásnak.

Szerényen megjegyeznénk, hogy minket már jóval azelőtt is tűzoltónak hívtak, hogy a katasztrófavédelem "megszületett" volna, és valószínűleg akkor is annak fognak hívni, amikor a "katasztrófavédelem" szóra már senki sem fog emlékezni.

Bakondi Tábornok Úrral szembeni másik kifogásunkról, miszerint emberileg is alkalmatlan a pozíció betöltésére, annyit szeretnénk megjegyezni, hogy alárendeltjeivel szemben a legalapvetőbb emberi normákat sem tartja be.

Tudomásunk és esetenként tapasztalatunk szerint számára teljesen normális dolog, az alaki szabályzatnak egyébként teljesen ellentmondó, úgynevezett "csendőr-pertu", (egyoldalú tegeződés), az alárendeltjeivel történő megalázó, lekezelő, káromkodó stílusú hangvétel.
Az is jellemző rá, hogy jelentések fogadásakor és egyéb hivatalos fórumokon nem csak az előbb említett alaki szabályzattal, de a Nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel sem különösebben foglalkozva, szinte állandóan ott lóg a cigaretta a szája sarkában.

Bővebben a szakmai kifogásainkat terjedelmüknél fogva most nem kívánjuk ismertetni (a médiában azért már több helyen fellelhetőek), de őszintén reméljük, hogy a több ezer aláírás meggyőzi Miniszterelnök Urat és Belügyminiszter Urat arról, hogy a probléma kizárólag szakmai alapon történő megvitatása az állampolgárok biztonsága és a tűzoltó társadalom megnyugtatása érdekében feltétlen szükséges.

Előre bocsájtjuk, hogy számunkra - mint azt fentebb jeleztük - a hívatásos tűzoltók szakmai becsülete nem képezi, nem képezheti vita tárgyát.
A Kormány intézkedésének záros határidőn belüli elmulasztása esetén kénytelenek leszünk az orvos rezidensekhez hasonlóan közjegyzőnél letétbe helyezni szolgálati viszonyunk megszüntetése iránti kérelmünket.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Belügyminiszter Úr!

Ne gondolják, hogy ez üres fenyegetés.
Ez nem fenyegetés, ez ígéret!

Mi tűzoltók az orvos rezidensekhez képest sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk azáltal, hogy mindannyian rendelkezünk legalább egy civil szakmával, de a legtöbbünk 2-3, esetenként még ennél is több képesítéssel bír.
Mi ha kell, a civil életben is megálljuk a helyünket.
Ez idáig, a megalázóan alacsony fizetés ellenére is pályán maradtunk pusztán hivatástudatból, de ha műkedvelő amatőrök (elnézést a kifejezésért) az önbecsülésünktől is megfosztanak minket, akkor rákényszerítenek bennünket, hogy tovább álljunk.

Sajnos ennek azok fogják kárát látni, akik eddig bíztak bennünk, de meggyőződésünk, hogy ők is megértenek bennünket, és hasonló helyzetben ők is ugyanezt tennék. Mi szeretnénk továbbra is tűzoltók maradni, de eljutottunk (eljuttattak minket) arra a szintre, hogy már nem minden áron.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Belügyminiszter Úr!
Várjuk megtisztelő válaszukat!

Tisztelettel:
Magyarország (egyelőre még lojális) TŰZOLTÓI és velük egyetértő magyar polgárok. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Talpra, magyar... újabb 1151 dolgozónk lépett le a sógorokhoz 

Eidenpenz József, 2013. március 16., 09:50 
Privátbankár
A februári adatok szerint újabb rekordot döntött az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyarok száma, 1151 fős növekedéssel meghaladta az 55 ezret. Egyetlen másik ország polgárainál sem volt ekkora létszámú bővülés.

A januári rekord után februárban is újabb magasságba, az 1995-ig rendelkezésünkre álló statisztikák szerint még sohasem látott szintre nőtt a magyar dolgozók száma Ausztriában. Az Osztrák Társadalombiztosítottak Szövetsége (Hauptverband der Österreichischen Sozialversicherungsträger) legfrissebb adatai szerint februárban 55 090 magyar állampolgár dolgozott a "sógoroknál", ez 1151 fővel több, mint a januári 53 939 fős létszám.

Ez volt a legnagyobb növekedés a statisztikában, utánunk a lengyelek jöttek 653 fős növekedéssel, míg Bosznia-Hercegovinából 624, Németországból 613 új munkavállalót tartottak nyilván. Az összes, az EU-hoz újonnan (2004-2007-ben) csatlakozott országokból jött alkalmazottak létszáma 3146 személlyel volt magasabb. 

A magyar munkavállalók tavaly átlagosan 47 950-en voltak, 2011-ben pedig csak 34 579-en, a folyamatosan emelkedő tendencia tehát nyilvánvaló. (Ehhez az is hozzájárult, hogy Ausztria - és Németország - 2011. május 1-től tette lehetővé a kelet-európai EU-tagoktól érkező munkaerő szabad elhelyezkedését.) Ismét többen voltak a magyarok, mint a törökök, és csak az ex-Jugoszlávia országaiból érkezettek és a németek létszáma volt magasabb, mint a miénk.

A régi EU-tagállamokból csak 1352 munkavállaló érkezett, a többi kontinensről, Afrikából, Ázsiából, Amerikából érkezett személyek száma lényegében nem változott. Az összes betöltött munkahely száma ezúttal - több hónapos csökkenés után - 10 700-al nőtt Ausztriában, amiből 6500 jutott a külföldiekre, így arányuk 15,5-ről 15,6 százalékra emelkedett országszerte a munkavállalók között.

(
A januári statisztikákról itt írtunk.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Rengeteg izraelit érdekelt a kettős állampolgárság 

2013.03.18, 02:37 
Nemzeti Hírháló
2011.01.06-án írta Dési András az alábbi cikket, s sajnos akkoriban nagyon elfoglalt lévén, nem volt időm a cikk gondolataira reagálni, viszont most - másfél év után -, megteszem. 
"Büszke magyar gyökereire, ezért Joseph "Yossi" Fischer számára érzelmi kérdés a könnyített honosítás. - Az apám is, aki ügyvéd, régóta várta ezt a lehetőséget. Először az apám adja be a kérvényt, majd én. Jó lenne, ha a három gyermekem is követné a példámat - mondta lapunknak az egyik vezető izraeli utazási iroda, az IDB Tourism 49 éves vezető menedzsere.

Fischer családja Újvidék környékéről származik: 1946-ban vándoroltak ki Palesztinába. Sajnálja, hogy nem beszél magyarul, de büszkén mesél nagyapjáról. A néhai Fischer Mátyás őrnagyi rangban, az I. világháborúban a Monarchia hadseregében harcolt, a fronton megsebesült. Azon kevés zsidó származású magyar tisztek közé tartozott, akiket ki is tüntettek.
Josef Weiss, Magyarország jeruzsálemi tiszteletbeli konzulja is úgy látja: nagyon sok magyar gyökerű - főleg erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai felmenőkkel rendelkező - izraelit érdekel a könnyített honosítás. Úgy gondolják, hogy miután maguk vagy felmenőik egykor magyar állampolgárok voltak, s magyar állampolgárként élték át a holokausztot, a könnyített honosítás megilleti őket. Számos családban a fiatalok buzdítják az idősebbeket - tette hozzá.

Az izraeli magyar diaszpórát 200 ezer fősre teszik, közülük mintegy 15 ezren már korábban kettős állampolgárok lettek. A tel-avivi magyar nagykövetségen az érdeklődés egyelőre nem lépi túl a várakozásokat. - Inkább információt kérnek, de idővel valószínűleg egyre több kérelmet fognak benyújtani - mondta Szentgyörgyi Zoltán nagykövet. Tapasztalatai szerint az első napokban érdeklődők többsége az idősebb korosztályból kerül ki, akik számára érzelmi kérdés, hogy újra magyar állampolgárok lehessenek."


Eddig az idézet, s most következzen az, amit erről az ügyről gondolok:

Először is a magyar nemzethez való tartozás valóban büszkeséggel tölthet el mindenkit, aki tisztában van azzal, hogy a "magyar" valójában minőségi jelző, tehát értékrend alapú és nem etnikai. Azonban az értékrend nagyon szigorú, s így ma azok sem tartoznak a magyar nemzet körébe sokan, akik itt élnek az ősi települési földünkön a Kárpát-medencében. Nem tartoznak a "nemzethez" azok, akik megfertőződtek először a vörös vírussal, majd kiteljesedtek a kufár szellemiség harácsolásra kényszerítő vírusával. Mert aki nem a közjót akarja itt szolgálni, hanem kizárólag az önös érdekeit akarja érvényesíteni, az bizony csak "látszatmagyar". Ő bizony hiába tartozik akár még etnikailag is a magyarsághoz, a nemzet tagja nem lehet soha. Hiszen aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan, még Tamási Áron szerint is. Így szívesen látjuk azokat a Fishereket, kiknek nem csak a nagyapjuk harcolt, a Szent Korona védelmében, hanem maguk és a hazafias nevelés miatt a gyermekeik is így tesznek majd, ha arra hívja őket a haza. S ha visszatelepülnek, akkor nem csak azért teszik, mert nem kedvelik a robbantásokat, hanem azért, mert kedvelik a Szent Korona védőernyőjét és belátják, hogy csak ezzel a bevált értékrenddel lehetséges harcolni a világot fenyegető globális elnyomás, a bankárkaszti monetáris diktatúra ellen. Az aranyborjú imádata elleni harc ugyanis nem csak jog, hanem kötelezettség is, minden olyan magyarnak, aki nem a kifosztásunkat akarja.

A könnyített honosítás szerintem csak azokat illetné meg, akik soha nem hagyták el a hazát, hanem a haza hagyta el őket. Akik csak akkor menekültek el a szülőföldről, ha valóban életveszélybe kerültek, s nem azért, mert úgy érezték "ott a hazájuk, ahol jól élnek"! Mert a haza nem csak nem eladható, hanem el sem hagyható. Azt, hogy szerencsére sokan túlélték a Holokausztot, nemcsak Isten rendelésének, hanem Horthy Miklós kormányzó bátorságának is tulajdonítom. Hiszen berendelte Koszorús ezredes páncélos hadosztályát Budapestre, hogy ne tudják elvinni a németek "málenkij robotra" a pesti gettó lakóit. Ezért is örülnék annak, ha egyre több olyan koszorút látnék a Kormányzó urunk sírján Kenderesen, melynek a szalagján a "hálás zsidóság" felirat szerepel. Ha már korábban is volt 15 ezer kettős izraeli-magyar állampolgár (Szentgyörgyi Zoltán nagykövet szerint), akkor viszont keveslem azt az egyetlen, ilyen feliratú koszorút! S nagyon remélem, hogy nem nemzetbiztonsági kockázat, hanem igaz hazafiság és a Szent Korona értékrend feltétlen szolgálata tér haza Izraelből Önökkel. Mert akkor Én is nagyon büszke lennék a teljes magyar zsidóságra, ha olyan tiszta, emelkedett lélekkel tennék le azt a 15 ezer koszorút, mint ahogy a székelyek - s köztük szombatosok is - teszik le a régen várt állampolgári esküt. Mert nekünk - etnikailag vegyes magyaroknak - nemcsak érzelmi, de egy ősi, szkíta-hun értékrendi kérdés is az, hogy kit fogadunk magunk közé.

Ne feledjük Széchenyi István szavait:

Magyarnak és a nemzet tagjának nem elég születni. Azzá válni az önzés legyőzésével: hittel és a szellem tudatosított erkölcsi fejlődésével, sorsközösség- és áldozatvállalással lehet. Mert a nemzet nem etnikum és nyelvi egység: hanem közös akarat!

2013-03-18
Dr.v. Bene Gábor 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Halálra verték a magyar fiút a Vajdaságban 

RÁ 2013. március 17., 21:41 Hír TV - 
MNO
Megöltek egy 17 éves magyar fiút a vajdasági Óbecsén. Nem hivatalos értesülés szerint a bűncselekménynek nincs etnikai indítéka.

A 17 éves Bilicki Ervinre egy pékség előtt támadtak rá vasárnap hajnalban, fél kettő és 4 óra között a vajdasági Óbecsén. Félholtra verték, a kórházban halt bele sérüléseibe. Nevelőapja a cipőjéről azonosította. "Az arca az szét volt zúzva, de megismertem rögtön" - mondta az áldozat apja, Lakatos István.

Videó: 
http://mno.hu/hirtvkulfold/halalra-vertek-a-magyar-fiut-a-vajdasagban-1145422

Szemtanúk szerint az elkövetők négyen voltak. Az áldozat húga úgy tudja, támadók Péterrévéről származnak. A település néhány kilométerre fekszik Óbecsétől. - Az az ember hívta fel a rendőrséget, aki rátalált Ervinre. Pecellóiak ütötték agyon a testvéremet - mondta a nő.

A rendőrség emberölés gyanújával nyomoz, a hatóság illetékese nem állt kamera elé. Így egyelőre nem tudni, hogy a tettesek szerbek voltak-e. Noha a Vajdaságban az elmúlt időszakban több magyarellenes támadás történt, nem hivatalos értesülés szerint a gyilkosságnak nincs etnikai indítéka. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Szent István, a román birkapásztor 

2013, március 16 - 16:00 
alfahir.hu
Hajmeresztő elmélettel állt elő egy román történész. Ionut Tene szerint a székelyek erőszakkal elmagyarosított ortodox románok, a 19. századig Erdély összes települése román volt, a rovásírás és a székelykapu pedig ősi román hagyaték.

A februárban megjelent értekezést (
eredeti cikka Brassó.info hírportál fordította románról magyarra. Azt, hogy nem egy magányos zugújságíróról van szó bizonyítja, hogy Ionut Tene 1995-ben elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát, majd 1999-ben ugyanitt doktori (!) fokozatot végzett. (Román nyelvű Wikipedia adatlapja szerint a magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetvezetője is volt, és többek között Dák lélek címmel jelent meg verseskötete.)
A románok testvérei

Történész végzettsége nem akadályozta meg Tenét a következő sorok papírra vetésében: "A székelyek történelme egyedi. Történelmi identitásuk és jellegzetességeik régi hagyományokon alapszanak. Sajnos az elmúlt 150 évben a székelyeket erőszakkal elmagyarosították az erdélyi és pannoníai nemesek. Nyelvileg magyarokká váltak, bár mai napig használnak szavakat, melyek eltérnek a mai irodalmi magyar nyelvtől. Sok szó a régi székely nyelvből származik, mely a XVI. század folyamán tűnt el, amikor a Reformokkal egy időben a magyar nemesség agresszív viselkedése miatt elmagyarosodtak annak ellenére, hogy egyedi népesség voltak, az erdélyi románok testvérei, a moldovai és vlach fejedelmek szövetségesei a törökök ellen vívott véres harcaikban.

A székelyek származásával kapcsolatban a szerző elismeri a turáni vonásokat, de szerinte ez az "egyedi harcos törzs" Pannóniában az avarokkal, a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal keveredett. A sci-fi-re hajazó írás szerint már DNS-vizsgálatok is bizonyítják, hogy a székelyek Y kromoszómája román, szláv és bolgár eredetű.
Ortodox hegyi harcosok

Ionut Tene szerint a magyarok bejövetelekor a székelyek egyedi, ortodox vallású népcsoport voltak a Tisza és a Bihari-hegyek között. A magyarok felismerték a székelyekben a harcos népet, és előőrsnek, illetve határőrnek használták fel őket. A történész szerint a magyarok kegyetlenül bántak a székelyekkel, Dózsa Györgyöt például elevenen megégették.

A szerző utal Ioan I. Russu és Gheorghe Popa-Lisseanu "neves román történészekre", akik szerint a székelyek Erdélybe érkezésükkor alig pár ezren voltak, és elkeveredtek (felszívódtak) az őshonos románok közt. A régészeti leleteket és levéltári anyagokat valószínűleg sohasem látó históriások állítják: a 19. századig minden erdélyi település román volt, csak azokat 150 év alatt elmagyarosították. Erre szerintük a székelykapu és kopjafa a bizonyíték, mivel mindkettő erősen hasonlít a máramarosi románokéra, akik természetesen a dákoktól örökölték a tudást. E logika mentén a székely nyelv gyökerei a dákban lelhetőek fel, a napos, holdas zászló pedig szintén az "őshonos dák népekre jellemző".
Együtt a magyarok ellen

Ionut Tene azonban ennél is tovább megy. Szerinte az erőszakos elmagyarítás "tragikus bizonyítéka" az ortodox templomok romjai. "Az elmagyarosítás szörnyűségéről beszél a csicsói emlékmű, kétszáz székelyt mészárolt le Bucow tábornok 1716-ban, ugyanaz aki szintén 200 ortodox templomot ágyúztatott porrá Erdélyben. Egyértelmű tehát, hogy a székelyek erőszakkal elmagyarosított népcsoport, mely legközelebb a románokhoz és a Vlach és Moldáv uralkodókhoz áll.
 
Székelykapu, a "dák örökség"

A székelyek egy olyan kisebbség Románia közepén, melyre Románia büszke lehet és a román nép közvetlen etnikai nyelvi és hagyományi közvetlen rokona. Arányait megtartva a székelyek egyfajta arománok akik békében és teljes szabadságban élnek együtt a románokkal Románia szívében. A székelyek hosszú történelmében a Moldáv és Vlach uralkodók mindig támogatták és együtt harcoltak a székelyekkel a török és a magyar nemesség ellen vívott szabadságharcukban" - olvasható a történelmi fikcióban.
Szent István, a birkapásztor

Ionut Tene nincs egyedül hajmeresztő elméleteivel. 2010 júliusában a Libertatea román napilap A román titkosírás története c. köny két szerzőpárosát, Vasile Maiereant és Dan Dulciut idézte, akik a székely rovásírásról azt állították, az valójában nem is székely, hanem egy nagyon ősi dák írásmódból származik. Ezt később a románok vettek át, akik egészen a középkorig használták, és a székelyek csak tőlük másolták.

A 90-es évek óta divat a magyar történelmi hősök román "háziasítása". Hunyadi Mátyás (Matei Corvin) és Hunyadi János (Iancu de Hunedoara) mellett Dózsa Györgyöt (Gheorghe Doja), Kinizsi Pált (Paul Chinezu) és Kőrösi Csoma Sándort (Alexandru Ciuma din Chiurus) is mint román tudóst, illetve hadvezért oktatják az iskolákban, és propagálják nemzetközi fórumokon. Mircea Dogaru történésznek azt is sikerült "kiderítenie", hogy Szent István is román származású, mivel pogány Vajk elnevezése a román Voicura utal. A legenda szerint államalapító királyunk egy román birkapásztor volt, aki juhait legeltetve érkezett meg a Balaton környékére.
Trendforduló határán?

Az intézményesített történelemhamisításnak szerencsére vannak kritikusai is. Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem történész professzora 1997-ben jelentette meg Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művét, amely azóta öt kiadást élt meg. Legújabb kötetében 
(Románia miért más?) a szerző kijelenti: a mitológián alapuló történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy az súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Boia rámutat: Nagy-Románia létrejötte után egyetlen olyan erdélyi város sem volt, ahol a román lakosság meghaladta volna az összlakosság felét.

Szintén vitatja a dákoromán kontinuitás elméletét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem történésze, Lupescu Radu. "A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának (...) Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik" - mutat rá Radu.

Kapcsolódó:
   
Orbán és Basescu együtt nevettek Brüsszelben 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az álom 


"Ha egy katona, aki vezető pozícióba jut, csak a katonai feladatának végrehajtását tekinti kötelességének, anélkül, hogy a nemzet előtti felelősségére gondolna, gyengeségről és feladatának meg nem értéséről tesz tanúbizonyságot!" (ah)

Álmodtam. Tüntetésen voltam. Olyanon, amilyenben még nem volt részem. Az ország egész népe tüntetett. Ott, ahol élt, ahol lakott. Nem vonulgatott, nem hallgatta a szónokokat, hanem tette a dolgát mindenki. Hozzájárult cselekedetével - erejének, lehetőségének, tehetségének megfelelően - a nagy egészhez.

A városi villamosoknak pont egy-egy nagy forgalmú kereszteződésben durrant ki a kerekük. A buszoknak épp ott akadt le az áramszedőjük, amikor kifordultak a megállóból ezáltal elfoglaltak két forgalmi sávot. A trolik alól - a forgalom szempontjából - szintén a legrosszabb helyen fogytak el a sínek. A metró, meg sem nem találta az alagutat.
A vasutas betartott minden szabályt, ezért aztán nem tudtak elindulni a vonatok, mert semmi nem felelt meg rajtuk a forgalom biztonsági előírásoknak. A sorompó sem működött, a váltó se állt át.
Amint a paraszt végzett a földjén a tavaszi munkálatokkal, játékos könnyedséggel beszántotta még keresztbe a területéhez legközelebb eső főközlekedési útvonalat és/vagy ottfelejtett az úton keresztbe a pótkocsiját egy rakomány trágyával.
Az építőiparos szállítóeszközök egy-egy rakomány sóder leborításával dugaszolták be az autópályák ki és bevezető szakaszát. Ugyan ezen ok miatt állt le a Nullás is.
A fővárosi hidak mindegyikén, oda-vissza, műszaki hibás autók tucatjai vesztegeltek, míg az Alagútban kiesett kerekű járművek tartották fel a forgalmat.
A bankban dolgozó nem vett át és nem adott ki pénzt. A hivatalnok számítógépe valamitől mindig lefagyott.
Akinek módjában állt, ott kapcsolta le a villanyt, ahol egyébként szükség lett volna rá, ahol meg a sötétség rejtekében bíztak, ott világosság gyúlt.
A tűzoltó nem a szakmai analfabéta parancsnokának parancsát teljesítette, és nem a katasztrófát védte, hanem az értéket, az életet.
A rendőr is sztrájkolt, ezért aztán a bűnt üldözte és nem azt védte. Azt a feljebb valót, aki a nép ellen adott ki harci parancsot, azt nemzet és hazaárulás címén azonnal letartóztatták az alacsonyabb rangúak.
A katona felismerte, hogy hazánkat már nem csakhogy elfoglalta, hanem már be is lakta az ellenség, és felvette ellene a harcot. Bal karjukon viselt nemzeti színű szalaggal jelezték, hogy a Nemzet oldalán állnak.
Határzár volt földön -,sínen, vízen és levegőben. Az országból semmi, és senki nem mehetett ki, ellenőrizetlenül semmi és senki nem jöhetett be.
Határainkat kívülről az elcsatolt országrészek magyarjai, belülről Kishazánk fiai védték.
Nemzetünk javait elkótya-vetyélő, hazánkat idegen kézre átjátszó árulói, az ország Házában rekedtek és várták sorsuk beteljesülését. Nem érezték jól magukat, mert a komfort zónájuk sérült. Nem tehették azt, amit eddig, vagyis bármit. Be lettek zárva az arany kalitkájukba.

Nemzetünk hadra fogható férfi ereje egytől-egyig tisztában volt az 1907-ben elfogadott, napjainkban is hatályos, hadijogi tárgyú hágai egyezmény, első cikkelyében foglaltakkal, amely a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szól.
Az alábbi információt a különféle gárdista alakulatok, fél katonai szerveződések, a polgárőrök tagjai, a betyárok, huszárok, íjászok, vadászok és tettre kész egyének, megértették, megtanulták, jól az emlékezetükbe vésték, álmukból felverve is betéve tudták, az ismeretanyagot szájról-szájra továbbították.
A haditörvények, - jogok és - kötelességek nemcsak a hadseregre érvényesek, hanem a milíciákra és az önkéntes alakulatokra is (!), ha a következő feltételeknek megfelelnek:

1. Ha olyan valaki áll az élükön, aki felelős a beosztottaiért.
Tudták, hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg élén - aminek minden nemzetéért tenni akaró hazafi automatikusan a tagja - van ilyen személy.

2. Ha meghatározott, távolról felismerhető jelzést viselnek.
Mindenki a bal karján nemzeti színű szalagot viselt, mert tudták, hogy ez az előírt szabálynak tökéletesen megfelelt.

3. Ha nyíltan viselik fegyvereiket.
Tisztában voltak vele, ha ezt magán emberként teszik, akkor elviheti joggal őket a rendőr. Ha mindezt a fent leírt módon katonaként, akkor a katonai ügyészség köteles eljárni vele szemben, ha vétkezett.

4. Ha cselekedeteiknél figyelembe veszik a haditörvényeket és szokásokat.
Mindenki a vérében hordozta azt a felismerést, hogy magyarnak született, vagyis igaz embernek. Tudták, hogy csak az erkölcs és morál megléte tesz emberré, ezért csak ennek szellemében cselekedtek.

A Nemzet rájött, hogy valójában ő működteti a paraziták által uralt világot. Ráérzett saját magasztos erejére! Nem volt vissza út, a Nemzet elkezdett tündökölni, megmutatkozni teljes mivoltában. Már nem félt! Alkotott! Ügyet intézett saját maga boldogulására, létezett!

A patkány rémülten menekült. Nem kellett öket kiválogatni. Működött az önkiválasztás. A patkány tudta magáról, hogy patkány. Mehettek. A főpatkányokon kívül mehetett mind. Hagytak nekik menekülő utat. A magyarok tisztaságot akartak maguk körül látni, nem vérfürdőt. Ettől magyar a magyar.

A Nemzetért tenni akaró hazafiak egymásra találtak. Nem azt nézték, hogy a másik esetlegesen egy rivális tömörülés tagja volt, hanem a közös érdekek mentén cselekedtek. Igazi bajtársakká váltak. A megértés vezette lépteiket. Megértették, hogy a rendet fent kell tartani az országban. Gátat kell vetni a fosztogatásoknak, a betöréseknek, a rablásoknak, minden áron, bármilyen eszközzel.
A Fény Mag energiája magasabb rezgésű, mert érték elvű, ezért sokkal gyorsabban érzékel az érdek elvű energiánál. Erre a képességükre bizton számíthattak.

Megértették, hogy az Isten, Haza, Család oly sokszor hangoztatott, de egyben elcsépelt kifejezése mit is jelent valójában. Megértették, hogy ez a való élet Szent Háromsága, a test, lélek, szellem egysége, ahol a család a test, a haza a lélek, és a szellem az Isten.

Megértették, hogy amíg csak a családdal, a tágabb értelemben vett saját magukkal törődnek, akkor csak az egyéni problémájukat képesek - ha képesek - orvosolni. Amíg napi 10 óra munkával eltöltött időből 9,5 órát (nincs tévedés, 9,5!) idegen érdekből köteles szolgálni, nem lehet egyről, a kettőre jutni. Vagyis hiába dolgozik inaszakadtáig, amíg a megtermelt javak majd az egészét adóság szolgálat - kamat rabszolgaság - címén elvonják nemzetünktől. Tehát a probléma a lélek szintjén kezelendő, mert a Haza ügye az, ami elsősorban nincs rendben, mert a magyar szükségletek helyett, idegen érdekeket szolgálnak.

Azt mondják a hozzáértők, hogy minden betegség gyökere - pszichoszomatikus - lelki eredetű. Tehát, ahhoz, hogy a család - azaz, a test - egészsége, normális működése helyreálljon, a Haza - vagyis a lélek - ügyeit kell elsődlegesen rendezni.
Ehhez nem kell más, mint felülemelkedni saját életünket valóban megnyomorító - devizahiteles, tandíjas, szolgálati idő megvonásos, éppen csak nyugdíjat kapó, terméktámogatási rendszer igazságosabbá tétele, beteg ápolás finanszírozása, szakmák szerinti bérezési problémák és juttatások, életünket megkeserítő megtorlatlan bűnözői életmód, stb. - problémakörünkön.
Természetesen nagyon fontos, hogy a nemzet testén megjelenő bűzös, fekélyes sebeket napi szinten orvosoljuk, tisztogassuk, mert ennek hiányában abba pusztulunk bele, de ne feledjük, hogy ezen problémákat valójában a test belsejében megnövekedett rákos daganat okozza. A felületi, tüneti kezelés szükséges, de nem elégséges. A rákos sejteket kell lokalizálni, majd eltávolítani, ami egyben gyógyulást jelent a sok másik, egyéb nyavalyára is.

A legsúlyosabb - többnyire karmikus - betegségek csak a legmagasabb szintű szellemgyógyászat módszereivel gyógyíthatóak. Ehhez beavatott szakember közreműködése szükséges.
A világ betegségének gyógyításához is a legmagasabb beavatottság, legmagasabb tudás kell. Ki más lehetne ez a gyógyító nemzet, ha nem maga a tudás népe?! Ahhoz hogy meggyógyíthassuk a világot - mert ez a mi nemzetkarmánk - ahhoz előbb magunkat kell tudni meggyógyítani. Itt a Földön nincs, ki segítsen nekünk, mert mások vannak miránk szorulva.
Ez esetben tehát a legnagyobb patrónusunkhoz, Égi Édesanyánkhoz, Nagyboldog Asszonyunkhoz kell fordulnunk. A Szent Szellemhez kell fohászkodnunk, melynek darabját magunkban hordozzuk. 
IstenHaza, Család, Test, LélekSzellem

A sorrend adott. Így tanultuk, nem véletlenül! Nem felcserélhető, mert fontossági sorrend!

Másokat szolgálni, az egyenlő az Isten szolgálatával. Ezzel a gondolattal ébredtem fel, és úgy döntöttem, részemről elég volt!

Elég volt a Nemzetünket sújtó nélkülözésből, megaláztatásokból!
Elég volt a törvénynek nevezett, életünket megkeserítő szabályokból, korlátokból!
Elég volt a nem létező igazságszolgáltatásból, az idegenek javára mért kettős mércéből!
Elég volt az enyészetből, a kínlódásból, a kilátástalanságból!
Elég volt a kilakoltatásokból, az éhezésből, a pénz nélküliség okozta fagyhalálból!
Elég volt a magyar ember kivándorlásából, az idegenek betelepítéséből!
Elég volt az öngyilkosságokból, vagy a lassú, de biztos halál várásából!
Elég volt a ránk kényszerített élet és természetellenes életvitelből!
Elég volt az írott és elektronikus médiából ránk borított szennyből, hazugságból!
Elég volt gyermekeink elbutításából, szellemi eltiprásából!
Elég volt a munkától undorodó, tolvaj, rabló, gyilkos férgek szaporításából, eltartásából!
Elég volt a világot irányító parazita hálózat ténykedéséből, és hazai kiszolgálóiból!
Elég volt a magyart a magyar ellen fordító szándékos, és tudatos megosztottságból.
Elég volt a történelmünk hamisításából, nemzetünk dicső múltjának letagadásából!
Elég volt a horror áron épített és ki nem fizetett utakból, hidakból, autópályákból!
Elég volt a korrupcióból, a két emberöltőnyi ügyirat titkosításokból!
Elég volt az idegenek elnyomásából, elég volt a rabszolgaságból! Az elérendő és egyben röviden megfogalmazható CÉL pedig nem más, mint ősi Alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítása! 
Elég volt!

Te, Magyar Testvérem! Alszol még? Ha igen, akkor itt az idő! Ébresztő! Kelj fel végre te is! 
Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel!

Fel! Támadunk! Feltámadunk!

Feláll egy Nemzet, megrázza elgyötört, megalázott testét,
Az erős átkarolja, felemeli legyengült testvérét.

Csillogó szemükben, nem lángol gyűlölet, vagy izzó harag,
Csak tettekre kész, mindenre elszánt, eltökélt vasakarat.

Hóhérjaink! Napotok leáldozott, nem süt rátok többé,
Mert a magyar létezni akar, fennmaradni mindörökké! (of)

"Ha egy katona, aki vezető pozícióba jut, csak a katonai feladatának végrehajtását tekinti kötelességének, anélkül, hogy a nemzet előtti felelősségére gondolna, gyengeségről és feladatának meg nem értéséről tesz tanúbizonyságot!" (ah)

Melegszik az idő, így egyesek talpa alatt forróvá válik a talaj, élhetetlen lesz számukra a Magyarföld!

Kiskunlacháza, 2013. március 15.
        
Orosházi Ferenc
        a Zászlós
a Magyar Nemzeti Hadsereg tisztje 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése