Kiválasztottak

Kiválasztottak

Nem Galíciából jöttek a kazárok?

A Magyar Rádió Online egyik februári közleményében, beszélgetés formájában aranyos kis dióhéjba sűrített történelmet olvasunk: “A ‘lengyel zsidók’ nem is Galíciából érkeztek Szabolcsba”. Riczu Zoltán összegyűjötte a nyíregyházi zsidóság történetét”. A népnevelésre bedobott adatokból, íme néhány részlet.

Riczu Zoltán:

[...]Az 1840-es országgyűlésen született egy törvény, a 29. törvénycikk. Ez a törvény engedte meg azt, hogy a zsidók városokban letelepedjenek, addig ez tilos volt számukra. Nagyon nehéz feltételeket állítanak a letelepülők elé, ugyanis egyrészről erkölcsi bizonyítványt kell bemutatni, bizonyítani kell, hogy becsületes életmódot folytatnak, azon kívül egy vagyoni felmérést is végeznek...

Mivel foglalkoztak? Mit engedtek meg nekik? Ezek az emberek szerződést kötöttek Károlyival, és ebben benne van, hogy zsidók és görögök nem telepedhetnek le. Ebből többszöri vita adódott.

1840 után megindult a betelepedés, akkor elsősorban kereskedők és bérlők jönnek. 1843-ban már annyian vannak Nyíregyházán, hogy temetőt tudnak vásárolni, ez a mai Kótai utcai temető.

1848-ban, amikor Szemere Bertalan belügyminiszter előírja, hogy minden településen össze kell írni a zsidó lakosságot, itt 71 zsidó személyt írnak össze. Azt is feljegyzik, hogy honnan érkezett és milyen az életkora, és mi a foglalkozása. Döntően kereskedelemmel és a bérletekkel foglalkozó emberek vannak jelen a városban.

Ebben a megyében az uradalmak a zsidók kezében úgy működtek, hogy bérlők voltak tulajdonképpen. Akik a városon kívül laktak, eleve ebbe a bérleti rendszerbe kapcsolódtak be, de a városon belül is megfigyelhető az, hogy boltokat nyitnak, kereskedelmi tevékenységet folytatnak, és amikor egy kicsit módosabbak lesznek, gazdagabbak lesznek, akkor elindulnak a városon kívüli területekre, és birtokokat szereznek vagy birtokokat, bérelnek. Tehát így lesz nagyon-nagyon jelentős a Clair vagy a Haas család vagy a Burger család. 1860-as évekre már 2500 ember, zsidó ember lakik a városban, tehát ez egy óriási létszámgyarapodást jelent, és ettől kezdve, ha megnézzük a statisztikai adatokat, akkor 1940-re 4900-nál is többen vannak a városban. Tehát ez az a létszám, amely megsemmisült a holokaust idején. A Kiegyezés (1867) utáni fellendülésben hogyan vettek részt a zsidók? Leírják a városi források, hogy tömegesen jönnek ide a zsidó gabonakereskedők, és különösen a rozstermelésbe épültek be [...]” 

Jó lenne, ha a szép románosított nevet viselő Riczu Zoltán, kiegészítené a rádióban elhangzott beszélgetését, az alábbi kérdésekre adott válaszával:

       végül is, ha nem Galíciából, akkor honnan jött Magyarországra az óriási zsidó-kazár tömeg?

       honnan vették az ötleteket és módszereket a gazdagodásra, amelyekkel a szegény elnyúzott magyar nép képtelen volt felvenni a versenyt?

       milyen alapon cáfolta Eötvös József a Talmud keresztényellenes erkölcstanából és máshonnan a zsidóság ellen felhozott érveket? Talán jól ismerte ezt a rettenetes gyűlöletirodalmat?

       hogyan lehetséges az, hogy a magyarországi zsidóság lélekszáma, (ha Galíciából nem jött senki) 1848 és 1910 között,62 év alatt 241 000-ről  935 000-re emelkedett?

       miért bűn az, ha egy ország újonnan érkezett betelepülőitől “erkölcsi bizonyítványt” kérnek, és bizonyítani kell, hogy “becsületes életmódot folytatnak”?

       a nyomorúságos Oroszországból hozzánk vándorolt földhözvert szegény kazár-zsidók egyszerre “uradalmak bérlői lettek”... “boltokat nyitottak”... stb. és “amikor gazdagabbak lettek városon kívüli területeken birtokokat szereztek vagy béreltek.” [....?]

Az érem másik oldala

Azt mondják, hogy a történésznek nagyobb a hatalma, mint az Istennek, mert meg tudja változtatni a történelmet.

Nem tudjuk, hogy a kutatásaihoz Riczu Zoltán “történész” milyen forrásokat használt fel, de a teljes kép érdekében talán hasznos lett volna fellapozni az akkori kortárs Bartha Miklós, ’Kazárföldön’ című könyvét. Keserű tapasztalataink bizonyítják, hogy mostanában forrásokból vett adatokat, sokszor ‘szemtanúk’ segítségével át lehet alakítani, számjegyeket lehet csökkenteni és bővíteni.

Nos, ha Galíciából nem jöttek a zsidók, akkor valahonnan eredetileg mégiscsak jöttek, vagy talán ahogy Göncz Árpád mondta egyszer “a zsidók honalapító Árpád-fejedelemmel érkeztek Magyarországra.”...?

Nem kétséges, hogy a hon(vissza)-foglaláskor már jöttek velünk zsidók is, akik az évszázadok során beolvadtak. De most itt a 18. és a 19. századról van szó, amikor a zsidóság létszáma nyolcszorosára emelkedett! Nézzük meg a számokat, de nemcsak Nyíregyházán, hanem az egész ország területén.

Marschalkó Lajos ezeket írja Országhódítók c. könyvében:

“1850-től 1869-ig a zsidóság száma Nagy-Magyarország területén 366 ezerről 542 ezerre emelkedett. A zsidók létszáma tehát az abszolutizmus alatt 50 százalékkal nőtt meg, míg az ország lakossága, a zsidósággal együtt, 15 százalékkal, --11,554,400-ről 13,561,200-ra gyarapodott.

A később meggazdagodott, nemesített, bárósított zsidó családok nagyrészt ekkor lépték át a határokat Ausztria Galícia, és Csehország felől.

Istóczy Győző beszédében statisztikai adatokat sorol fel, amelyekből kitűnik, hogy 1785-től 1870-ig (85 év alatt!) a zsidók száma megnyolcszorozódott és átlagban minden 30 évben, megkétszereződik.”

A Magyar Elektronikus Könyvtár ezt írja a volt országgyűlési képviselőről:

„Istóczy Győző (1842-1915)

Vas vármegyei hivatali karrierje után 1872-ben a Deák-párt, 1875-től a Szabadelvű Párt képviselője.  A tiszaeszlári vérvád idején '67-es és '48-as politikusokkal közösen megalakítják az Antiszemita Pártot, mely a zsidóságnak a magyarországi társadalmi életből való kiszorítását tűzi ki célul. Többször elítélték felekezeti izgatás vádjával: lapjaiban, mindenekelőtt a Tizenkét Röpirat című folyóiratban közölt cikkeiért.” [http://mek.oszk.hu]

Magyarul beszélő, zsidó vallású kazárok?

Így van! Az Amerikában élő askenázi Jack Bernstein szerint "ma az Izraelben élő ’zsidók’ 94%-a askenázi, akik elnyomják a szemita széfarád zsidókat."

A bizonyos politikai okokból világon elterjedt antiszemita kifejezés helytelen. A mai világban élő zsidóság nagy része nem héber-izraelita-zsidó származású, tehát nem tartoznak a szemita népfajokhoz. A legnagyobb szemita népfajcsoport az arab. Ezt írja a budapesti születésű, később Angliában élő, de azóta elhunyt, az író Arthur Koestler (1905-1983) „A Tizenharmadik Törzs” című könyvében is így magyarázza:

"... az európai zsidók, Kr.u. 600 és 1000 között, a török fajú kazárok a Káspi-tenger térségében, Oroszország déli részén lévő hatalmas birodalmából származnak. A zsidó kereskedők hatalmas gazdaságra és befolyásra tettek szert, 740-ben a kazár uralkodókat sikerült meggyőzniük, hogy vegyék fel a zsidó vallást. Egy évszázaddal később különböző vándor népek megtörték a kazárok uralmát, és a népet szétszórták Kelet- és Közép-Európa minden sarkába, ahol zsidóknak ismerték őket. Manapság, legtöbb zsidó kelet-közép-európai eredetű, úgynevezett "askenázi zsidó", akik a zsidó vallást felvett kazárok leszármazottai, tehát nem is lehetnek szemiták....”

Kivándorlásra készülő zsidó-kazárok valahol Galíciában, 1910

Ezek a zsidók szállták meg Magyarország egyik legfontosabb kulcsterületét, Kárpátalját, amely ezer évig átjáróháza volt a mongoloknak, oroszoknak, lengyeleknek.

Kazároknak nevezzük a XIX. századi oroszországi és Lengyelországból Galícián át Magyarországra beszivárgott zsidókat. Az önmagukat menekültnek minősítő kazárok megjelenésére azért alkalmaztuk a beszivárgás kifejezést, mivel sohasem csoportosan vagy szervezetten vagy, hivatalosan jöttek, csak megjelent egy-egy kósza menekült, akinek ‘kijárt a vendégjog’, aztán lassan követte őt a népes család és a baráti kör. Úgy telepedtek le valahol, hogy ehhez sose kértek semmiféle hozzájárulást, de egyszer csak ott voltak tömegesen és elmozdíthatatlanul. 

A Rákóczi Szabadságharc leverése után a Rákóczi-birtokokat felosztották: a Schönborn-grófok és egyéb császári generálisok kezére juttatták. Munkácstól fel az ezeréves magyar határig, Volócig, Vereckéig a Schönborn-grófok 250 ezer holdnyi erdői suttogtak a félelmetes bolsevista-jövendőről. A nép már nem a Schönbornok, hanem a Galíciából beszivárgott kazár rabszolgája volt. A liberális Magyarország védtelen és érdektelen a lengyel [i.e. kazár] zsidók beözönlésével szemben. A községi elöljáróságok nem mernek az illegális betelepülőhöz nyúlni, mert annak nagyobb összeköttetései vannak, mint a falusi jegyzőnek. A határokon átszivárgót védi a vármegye és a minisztériumok beamterhada A bevándorlás eredménye a századfordulón, hogy Munkács lakosságának 60, Szolyváé 25, Vereckéé 42, Volócé 25 százaléka zsidó. A magyar hatóságok tehetetlensége következtében az alig tegnap érkezett galiciáner tömeg rátelepül a népre. “Bennszülött bennszülöttel semminemű vásárt nem köthet anélkül, hogy közbül ne álljon a kazár. A nép egy modern tizedet fizet a kazárnak.” - írja Bartha Miklós.

A zsidó közvetítése nélkül az államnál, a vasútnál, az uradalmi erdőkben a rutén vagy magyar nem kaphat munkát. Lélegzetállító uzsora szorongatja itt a népet. A pénzkölcsönző, ha három forintot ad a nyomorult bennszülöttnek az azért havi kamat fejében háromnapi munkával tartozik a kazárnak. A ruténnek 520 százalékos kamatot kell fizetnie, ha a kazár lisztre vagy malacra hitelez neki. A kazár lefoglalja magának a munkát, és azt ledolgoztatja a ruténnal. Ha a rutén adós, akkor kamatban dolgozik, és nem kap semmit. Ha nem adós, akkor készpénzért dolgozik és kapja a felét.

A Magyar Történet V. kötet [1]

A hazai zsidóságnak minden oka megvolt, hogy a reformpárthoz csatlakozzék, hiszen ennek liberalizmusából szervesen következett a zsidó emancipáció, a korlátok ledöntésével a zsidóság teljes egyenjogúsítása.

Az elvi alapokat erre báró Eötvös József (1813-1871) fektette le a Szalay László féle Budapesti Szemlében, 1840-ben megjelent tanulmányával a “zsidók emancipációjáról,” amelyben a Talmud keresztényellenes erkölcstanából és máshonnan a zsidóság ellen felhozott érveket cáfolva, a humanizmus nemes hangján követelte felszabadításukat.

A liberálisok követeléseit azonban a felsőtábla és az erősen antiszemita német városok követei folyvást lejjebb szállították, s így teljes emancipáció helyett csak az 1840: XXIX. törvénycikk jött létre, mely az országban született, vagy az ittlakásra ‘törvényes úton engedelmet nyert’ zsidóknak bárhol megengedi a lakhatást, gyáripart, kereskedést, mesterségeket, tudományok művelését; szerződéseiket és irataikat valamely hazai nyelven kötelesek kiállítani...

Az ellenszenv azonban tovább él nemcsak a városokban, hanem főként az ország északi részein, ahol a megszakítatlan galíciai beáramlás komoly gondokat okoz, hiszen szemmel látható, hogy ez idegen és alacsonyműveltségű tömeg nem lesz képes oly könnyen feloldódni a magyarságban, mint ezt a pesti politikusok elképzelték. Ekkor már Szabolcs megyében tízezren felül van a zsidóság száma.

Az 1848 előtti 241 000 főnyiről a zsidóság száma

1870-ben már 550 000-re és 1890-ben 713 000-re

1900-ban pedig 831 000-re nőtt meg -- 1914-ben elérte a 935 000-et.

Ez a zsidó lakosság lesz elsősorban rezervoárja a fejlődő kapitalizmusnak és szállja meg úgy a hitélet, mint a kereskedelem, majd pedig az ipar kommercializálásával a nagyipar értelmiségi állásait.

A gazdasági pályák mellett szabad értelmiségi pályákat öntött el a zsidóság abban a mértékben, amint mind többen és többen lépték át az északkeleti határokat.

A 4807 magyarországi orvos közül 1900-ban 2321, azaz 48 % volt zsidó.

 Amíg az ügyvédi kar száma 1890-1900 közt 7.2 %-kal szaporodott,

a zsidó ügyvédeké 68.6 %-kal.

A honos zsidóság hibát követett el, amikor nem követelte a határok lezárását, sőt fajszeretetből egyenesen akadályozta s így engedte, hogy a saját magyarosodó rétegeit mindegyre elöntse ez újabb keleti áradat.

A század elejére a hírlapíráson keresztül az irodalomban is megnő a zsidó befolyás, mely immár képes lesz a magyar szellemi és politikai életben új irányok vezetését átvenni. A hírlapírók közt a zsidók arányszáma:

1890-ben 36.8 %, s ez 1910-re 42.4 %-ra nő meg.

A galíciai bevándorlás tovább tart első lerakodóhelyeire, az észak-keleti megyék megtelnek:

1900-ban Máramaros lakosságának a 18%-a, Beregszászé 28%-a, Munkácsé 45%-a zsidókból áll. Ezen  területekről megszakítatlanul tart a költözés az ország közepe, Budapest és más nagy központok felé. A zsidóság ekkor már

Budapest lakosságának 23.4 százalékát,

Nagyváradénak 25.8 százalékát teszi ki.

Egyéb adatok

A magyarországi zsidóság számának növekedése

 66 év alatt

1848 -- 241 000

1914 -- 935 000

Növekedés évente: 5.88 százalék

Magyarország lakossága, beleértve a zsidóság létszámát

60 év alatt

1850 -- 11 554 400

1910 -- 18 264 533

Növekedés évente: 0.97 százalék

• A zsidóság létszáma hat és félszer gyorsabban növekedett, mint Magyarország összlakosságának a száma. [1]

Magyarország lakossága

1956-ban --  9 338 000 fő

1990-ben – 10 568 000 fő

2005-ben – 10 096 000 fő

A világon élő összmagyarság lélekszámának felkutatása még a Világhálózaton sem könnyű dolog! Évek óta ismételgetik, hogy 15 millió magyar él szétszórtan a világon, de politikai és egyéb okok miatt -- szakértők szerint --a pontos létszámot lehetetlen megállapítani. Létszámunknál figyelembe kell venni a 8 millió művi elvetéléssel meggyilkolt magyar magzat jelentőségét! Vagy már ennyire feledésbe merült a 8 millió meg-nem-született kis magyar gyermek? Kik adták magyar édesanyák kezébe a kést? Mi sem felejtünk!

Jövendölés?

A The Jewish Year Book 1956-os kiadása került a kezembe, amelyben ‘Jewish Statistics’ cím alatt /304. old./ “feltevésen alapuló” zsidó-áldozatok számát közölnek:

“Mivel a nácik által meggyilkolt zsidók becslések alapján megállapított száma meglehetősen változó, ezért a hatmilliós kerek számot használják. Gerald Reitlinger, a ‘Final Solution’ c. könyvében három számot használ: Az áldozatok alacsony 4 194 200, magas 4 581 200, valamint az ‘Anglo-American Committee of Palestine’ 1946. áprilisában megállapított 5 721 800 számot. Reitlinger szerint ‘a hiányzó zsidóknak több mint egyharmada nem közvetlen erőszakos gyilkosság miatt pusztult el, hanem a túlhajtott munka, betegségek, éhség és elhanyagoltság miatt.”

A World Almanach, 1950 a világ zsidóság száma 15 713 638

Ugyanakkor a Jewish Year Book a világ zsidóságának létszámát,

1956-ban 11 500 000 főre becsüli.

Hetven év múlva

The Universal Almanach, 1990

 a zsidók létszáma a világon 17 800 000 fő

Palesztinába készülő zsidó-kazárok mezőgazdasági képzése Németországban (1900)

Befejezésül idézzük a neves amerikai államalapító Benjamin Franklin(1706-1790) szavait, aki ezeket mondta 1787-ben a Philadelphia Constitunional Convention alkalmával. Franklin alábbi és még számos más nyilatkozata megtalálható Charles Coresworth Pinckey, South Carolina küldöttének naplójában.

“Teljesen egyetértek Washington tábornokkal abban, hogy ezt a fiatal nemzetet meg kell védelmeznünk egy alattomos befolyás ellen. Uraim a veszély itt, a zsidók. Bármelyik országban telepedtek le nagyobb számban, ott lesüllyedt az erkölcs, a kereskedelemben megszűnt a becsületesség és a tisztesség, elkülönítve magukat nem olvadtak be, kigúnyolták és aláásták a befogadó nemzet keresztény vallását azzal, hogy kifogást emeltek annak szigorúsága ellen, államot szerveztek az államon belül. Amikor szembeszálltak velük, akkor pénzügyi fortélyokkal akarták megfojtani a befogadó országot, ahogy Spanyolország és Portugália esetében láthattuk.” 

---------------

1. Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar Történet, V. kötet. Kiadó: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1936

A gyűlölet-ipar és a létszámok!

Otthonról jelentik

Budapesten rendezik meg májusban a zsidó közösségek európai tanácsának nagygyűlését; az eseményre csaknem nyolcszáz résztvevőt várnak - közölte a házigazda Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. A European Council of Jewish Communities (ECJC) május 20-23. között tartandó rendezvényének fő témája:

“a zsidóság helyzete, az európai uniós bővítés és az Európában újjáéledő antiszemitizmus,” - mondta Heisler András. Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége a magyarországi, amely a jelek szerint már az EU stratégiáit építi. Újabb kárpótlás? Esetleg valami új ötlet?

A Mazsihisz elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ‘a franciaországi és az angliai után a magyarországi, a 25 tagúra bővülő Európai Unióban a harmadik legnagyobb zsidó közösség.’ Heisler András kiemelte, ezzel a magyarországi zsidóság lehetőséget kap arra, hogy bemutatkozzon az európai zsidóság előtt, kinyissa a kapukat Európa felé. A párizsi székhelyű, több mint tizenöt évvel ezelőtt megalakult ECJC-t 40 országból 52 szervezet alkotja - közölte a Mazsihisz 2000. novemberében, amikor a magyar főváros volt a helyszíne a szövetség első oktatási szakkonferenciájának. [forrás:www.gondola.hu]

Gyűlölet-ipar?

Úgy tűnik, hogy még jóval az említett májusi nagygyűlés előtt már meg is történt a “felmérés” a magyarországi helyzetet illetően, mert a helybéli Ötödik Hadoszlop remekül végzi a kutatómunkát!

Az utóbbi hetek egyik politikai botrányává dagadt az a Vásárhelyi Mária által végzett kutatás, amely a történészhallgatók gondolkodását vizsgálta több egyetemen. Szakmailag nem kívánjuk minősíteni a közpénzeken folytatott vizsgálatot, hiszen annak eredménye minősíti önmagát.

Vásárhelyi eddig is jóval több antiszemitát, rasszistát, nácit talált Magyarországon, mint amennyi az ország lélekszáma.

Korábban is voltak csekély számú csoportok, amelyek a *nácigyártó szakipar*számára játszották a szerepet. Vásárhelyiék támogatói köre többszáz főre tehető, s egészen a kormányig terjed. A folyamatos antiszemitázás, rasszistázás eredményét tekintve több területen fejti ki hatását:

Eddig még nem derült ki, hogy Vásárhelyi Mária és csoportja megfelelően használta-e fel a több millió forintnyi közpénzt, a kutatáshoz.

v

   Kölcsey Ferenc beszédéből:

“Amely országban a zsidók megszaporodnak, az a vagyoni végromlás szélén áll.” [Szekfű Gyula,  Három nemzedék]

   Herzl Tivadar:

(1895 ) ~ “A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók jelentékeny számban élnek. Ahol nincs zsidókérdés, oda az újonnan bevándorló zsidók fogják azt magukkal behurcolni. Mi természetszerűleg oda igyekszünk, ahol nem üldöznek bennünket.”

550 ezren jönnek, vagy már meg is jöttek?

 Az e sorok írójának akkori szerkesztésében kiadott Új Hídfő 1994. decemberi számában megjelent Vasas J. János„Kétszázezren jönnek” című írása miatt a magyarországi sajtó „elmebeteg, fasiszta-náci, valamilyen rejtett érdekeltségű antiszemita” egyénnek nevezte írónkat.

Mi tagadás, cikkünk otthon akkor a vártnál nagyobb port vert fel. Ellenben meglepődtünk, amikor a Magyar Fórum1998. december 17-i számában átvette az izraeli A Hét Tükre nevű újságból a közleményt, miszerint a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat, s azt teljes csend követte. Elmaradt a fasisztázás, a gúnyolódás! Pedig a szám majdnem háromszoros!

Meglepő a szám, mert amikor Göncz Árpád Tel Avivban járt 1991 nyarán, még csak „negyedmillió magyar ajkú közösség” volt Izraelben! [Forrás: Új Magyarország, 1991.09.24]

Hogyan emelkedhetett ez az izraeli magyar-ajkú létszám hét év alatta több mint kétszeresére?

A Magyar Fórum által idézett Hét Tükrében ez olvasható: [A sötét jelzésű kiemelt szavak tőlünk. - tj]

„Tel Avivban a budapesti követség konzuli részlegének vezetője Horváth Andrea szerint:

’… a különböző magyar nyelvterületekről származó izraeliek körében 1989 óta egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a magyar állampolgárság, illetve a magyar útlevél megszerzése iránt. Az érdeklődés legfontosabb oka, hogy Magyarország előnyös üzleti befektetési lehetőségeket kínál, s ezen kívül hazánk a többi kelet-európai ország felé irányuló üzleti tevékenység hídfőszállásának is számít. Az előrelátó izraeliek már arra is gondolnak, hogy Magyarország nemsokára az Európai Unió tagja lesz, s ezért sokan már előre tekintenek, és pontosan látják azt, hogymilyen előnyök származnak majd abból, hogyha Magyarország EU-tagállammá válik. Például: befektetési, munka-, és tanulási lehetőségek… Mintegy 550 ezer izraelire vonatkoztatható a magyarországi visszahonosítási törvény. Bármelyik szülő eredete esetén magyarnak számít (!) a gyerek is, tehát a gyerek és az unoka is örökölheti a magyar állampolgárságot.

Kissé bonyolultabb a magyar állampolgárság elnyerése azon izraeliek számára, akiknek szülei vagy nagyszülei egykor magyar állampolgárok voltak ugyan, de később a trianoni határokon kívüli országrészekre kerültek.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzetiségüket [milyen nemzetiségüket? -tj] is elvesztették volna – vagyis ők továbbra is magyar nemzetiségűek. A magyarországi letelepedés utáni egyévi tartózkodás után – lévén magyar nemzetiségűek – a hatóságokhoz fordulhatnak állampolgársági kérelmükkel.’

Csak az elmúlt két esztendő folyamán 475 magyar útlevelet állítottak ki a budapesti kormány tel avivi követségén, s további 500 kérelem elbírálás alatt áll. A tel avivi konzul szerint: ’az 550 ezer izraeli akár holnap repülőre ülhet és amennyiben lakhelyet szereznek maguknak, élhetnek a törvény adta jogukkal és Magyarországon kiválthatják a személyazonossági igazolványt. S ha úgy döntenek, hogy ezután kizárólag Magyarországon adóznak, akkor már a legközelebbi választásokon is résztvehetnek.’ ”

v

Több mint egymillió izraeli lehet EU-állampolgár

[2004.03.16 ~ Magyar Nemzet Online]

Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen.

A Háárec című izraeli lap (2004.03.11) az unió kibővítése hozta lehetőségre utalt. A belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe.

[Nincs tudomásunk arról, hogy Sztálin népeket “menekülni” engedett volna, ha csak nem kiváltságos csoportok új hazába való betelepítéséről volt szó! Ehhez még Rákosi elvtárs is besegített az ötvenes években. -tj]

Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel avivi sajtóértekezletén utalt arra:

“az EU 25 tagura történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek - valamint gyermekeik és unokáik - jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek.”

(Eddig az izraeli jelentés)

---

Ha egymillió zsidó elhagyja Izraelt, az ottani zsidóság rövidesen kisebbségbe kerül. Ennek elkerülése drasztikus lépéseket hozhat a zsidó kormány részéről. Talán a palesztin lakosság további és folyamatos “tisztogatását”?

Változatlan létszám a háború óta

Az Internet Nationmaster.com ‘Religion’ oldalán a zsidóság hivatalos [?] lélekszámát 88 országban sorolja fel. Csupán érdekesség szempontjából, a fenti cikk kapcsán csak öt államot idézünk:

1.USA	800,000
3. Franciaország	600,000
4. Oroszország	550,000
7. Anglia	300,000
12. Magyarország	80,000[?]

A lap a Magyarországra vonatkozó 2002-es adatokban a különböző vallásokat közli:

jehova tanúi	22,034
zsidók	80,000
fő vallás	kereszténység
Vallások százalékban	katolikus 67,5 kálvinista 20 evangélikus 5 ateista, egyéb 7,5

Érdekes, hogy a lap Religion oldalán a zsidókat teljesen külön helyen tünteti fel, sem a többi vallás,

sem a nemzetiségek közé. A Nationmaster.com nemzetiségi csoportokat felsoroló oldalán ez található:

magyar 89.9%	szerb    2%
cigány    4%	szlovák 0.8%
német    2.6%	Román   0.7%

                       

 A magyar Központi Statisztikai Hivatal 2001-es népszámlálásában 13 hazai nemzeti kisebbséget tüntet fel, ezek között sem található “zsidó nemzetiség”, ezért vannak feltüntetve a “vallás” rovatban, mint “valláscsoport.”

De akkor hogyan magyarázható az izraeli “Visszatérési Törvény” miszerint, “zsidó az a személy, aki zsidó anyától született.” Ezek alapján jogos a kérdés: a zsidóság nemzet, faj vagy vallás? Ha Magyarországra jönnek, akkor “vallás”, ha Izraelbe mennek, “nemzet”?

    [jewishpeople.net] ~ “A világ zsidóságának hivatalos létszáma öt világrész államaiban összesen13,295,200.” Ez a lap a magyarországi zsidóság 2002-es létszámának nem 80 ezret, hanem csak 52 ezret ír. Vajon miért? Mikor fogjuk megtudni a valódi magyarországi létszámukat?

   [The New Standard Jewish Encyclopedia, Garden City, NY 1970] ~ Az 1967-es kimutatás szerint a magyarországi zsidóság lélek-száma 80 ezer. Ez azt jelenti, hogy 35 év leforgása alatt -- 2002 és 1967 között -- a létszámuk semmit nem változott!

   Kossuth Lajos vezércikke a Pesti Hírlap 1844. május 5-i számában

“A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt -- zsidó --, több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, [egyenjogúsítani] mert a vallásuk politikai institúció [intézmény], theokrátiai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható. Vallásuk nem csak vallás, hanem politikai organizmus [szervezet] is, theokrátiájuknak polgári érvényességet adni nem lehet, ők nem csak külön vallásfelekezet, hanem külön nép is.”

   Gróf Széchenyi Istvánnak az alsótábla kerületi ülésén mondott beszéde 1844. április 24-én, amely után a zsidók polgári képességét 31 vármegye szavazatával 16 ellenében elvetették.

“Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt, mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát tölt, megromlik a leves, és azt nem eheti meg már ember.” /részlet/

    Dr. Fejér Lajos, Zsidóság. Veritas Kiadó:

“A recepció törvényjavaslatának országgyűlési tárgyalása idején (1895) Vaszary Kolos hercegprímás elnöklete alatt a katolikus püspöki kar megállapította, hogy a zsidóságot nem lehet recipiálni [befogadni, beolvasztani], mert a zsidóság nem felekezet, hanem nemzet, külön nemzeti életet él, külön nemzeti törvényei vannak.”

 Kertész Imre (Kossuth- és Nobel-díjas, leendő budapesti magyar-ajkú díszpolgár) -  “...semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett *magyarsággal*, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek, és nem gondolkozom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával.” ~ “Magyarországon nem tudtam dolgozni. Ön nem tudja az ottani körülményeket elképzelni. Nyílt antiszemitizmus uralkodik. Nyíltan nácik, agresszív nacionalisták lépnek fel a médiában. Egyáltalán nem olyan finom urak, mint Herr Walser. Ezmajdnem olyan undorító, mint amilyen a harmincas évek vége felé volt.»

 Juhász Ferenc (Honvédelmi miniszter) 

“Medgyessyt azért fogadja Bush elnök, mert reményét látja annak, hogy nem egy antiszemita, nagyon sok esetben nem értelmetlenül nacionalista és szavahihetetlen kormányfővel áll szemben, hanem egy olyannal, akit a partneritás alapján kezelhet.”[Köztudomású, hogy G. W. Bush akárkivel nem áll szóba! A képen Bush elnök a nem-akármilyen zászló előtt. - tj]

 Dr. Regős Péter (újságíró, a Magyar Zsidók Világszövetségének szóvivője) - “Én úgy utálom a magyar népet” ... én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom.”

   Tom Lantos (Izrael hangja az U.S. Kongresszusban) 

“A világ rajtunk tartja a szemét, mert azt nem engedik meg, hogy az új évezredbe ezeréves árnyékokat vigyünk és kirekesszük a kisebbségeket, amelyeknek ugyanolyan joguk van élni itt a Duna-Tisza közén, mint a magyaroknak.” ~ [Lantos úr, a magyaroknak ott már régóta nincsenek jogaik! -tj]

Nemzet, vallás vagy faj?

    Az idők folyamán már sokan megpróbálták tisztázni azt, hogy a zsidóság tulajdonképpen “nemzet” vagy “vallás” vagy “faj”. Az 1968-as 27. Cionista Kongresszus Jeruzsálemben meghatározta a cionizmus céljait:

- “a zsidó nép egysége és Izrael központi helye a zsidó életben;

- a zsidó nép tömörítése a minden országból történő alija [bevándorlás] révén történelmi hazájába, Izraelbe;

- Izrael Állam erősítése, amely állam az igazság és a béke prófétikus látomásán alapul;

- a zsidó nép identitásának megőrzése a zsidó és héber oktatás, a zsidó eszmei és kulturális értékek fejlesztésével;

- a zsidó jogok védelme szerte a világon.”

   Zsidó anya gyermekeként született a háború előtt Jean-Marie Lustiger Párizs érseke, aki 14 éves korában keresztelkedett meg és később katolikus pap lett, ezt mondta pár évvel ezelőtt: “ Örökre hűséges maradok zsidó népemhez.”

   Állampolgársági illetve nemzetiségi törvények, amelyek a politikai cionizmus egyik fő tételében gyökereznek: «a zsidók egységes népet, ‘világnemzetet’ alkotnak, amelynek egyetlen hazája Palesztina, azaz Izrael állam.» [Makai György, Izrael állam és a cionizmus, Bp. 1973.]

Louis D. Brandeis, USA Legfelső Bíróság: “Szögezzük le végre, hogy mi zsidók másoktól különböző [distinct] nemzetiség vagyunk, amelynek minden egyes zsidó tagja, bárhol legyen a hazája, a világszemlélete, vagy a hite.”

 Arthur D. Lewis, West London Zionist Association:

“Ha egy zsidó megkeresztelkedik, -- ami nem szükségszerűen ugyanaz, -- vagy őszintén felveszi a kereszténységet, kevesen hiszik róla azt, hogy ő már többé nem zsidó. Ugyanis a vére, a vérmérséklete és szellemi különlegességei változatlanok maradnak.” [The Jews, as a Nation]

 Moses Hess (1812-1875) filozófus, a cionizmus ősatyja:

   “A zsidó vallás mindenekfelett zsidó hazafiasság. Zsidónak lenni sokkal többet jelent, mint vallást követni, mert a zsidóság egy faji testvériség, egy nemzet...” [Rome and Jerusalem]

v

A végkimerülésig sorolhatnánk az idézeteket, találgathatnánk, hogy a zsidóság vajon nemzet, vallás vagy faj. A zsidók azt állítják, hogy a judaizmus valláshoz tartoznak. Ezt láthatjuk a “vallás”-ban elkülönített létszámukat. Akár az ortodox vallásközösség tagjai, akár ateisták, kapitalisták vagy kommunisták, mindig azt állítják, hogy “zsidók, a zsidó faj tagjai”.

“Zsidók vagyunk, nem több és nem kevesebb. Királynők, és királyok vére folyik ereinkben. Zsidó a fajunk, vallásunk, nemzetiségünk, nyelvünk, hazánk, kultúránk, hagyományunk, népünk és életmódunk. Nem vagyunk fehérek, és nem vagyunk amerikaiak. Olyan nincs, hogy orosz-zsidó, etiópiai-zsidó. Nem vagyunk szemiták és nem Európából jöttünk, hanem Izraelből.” [http:www.csuohio.edu/tagar/program.htm]  

Óvakodás az antikrisztusoktól ~ “Gyermekeim, itt az utolsó óra. Hallottátok, hogy eljön az antikrisztus. Most sok antikrisztus támadt, ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki tartozik közénk....” [Újszövetség, Szent János első leveléből] +++

„…ÉS MÉGIS MOZOG A FÖLD!’

Valaki egyszer azt mondta, hogy hazugságokat csak addig lehet fenntartani, amíg az Állam az embereket megvédheti a hazugságok által okozott politikai, gazdasági és/vagy hadviselési következmények kiderítése ellen. Tehát égetően fontos, hogy az Állam minden rendelkezésére álló eszközt felhasználjon az ellenvélemények elfojtására, hiszen az igazság a hazugság halálos ellensége, továbbá így válik az igazság az Állam legnagyobb ellenségévé.

Az amerikai C-SPAN televízióállomás Book TV című műsor vezetősége úgy határozott, hogy David Irving angol történész beszéde szükséges a professzor, Deborah Lipstadt holocaust-történész és Talmud-szakértő beszédének egyensúlyozásához. Erre heves tiltakozással D. Lipstadt visszavonta az engedélyt beszédének közvetítésére, mivel nemcsak minősíthetetlen a “holocaust-tagadó” D. Irvingnek egyenlő lehetőséget adni a szóláshoz, de elképzelhetetlen, hogy esetleg ugyanazt a mikrofont Lipstadt is használja. Köztudomású, hogy Lipstadt elvből nem hajlandó vitatkozni nácikkal és holocaust-tagadókkal.

A C-SPAN BookTV vezérigazgatója és főszerkesztője Connie Doebele kijelentette:

"Tudnivaló, hogy a C-SPAN televízióállomásnál mennyire fontos a kiegyensúlyozottság és pártatlanság. Mi módfelett sokat dolgozunk ezen. Kérdezzük önmagunktól: 'van-e ezzel ellentétes nézet?' [Washington Post, 2005.05.15]

[C. Doebele most jött rá, hogy ami a második világháború történetét illeti, ellentétes nézet létezik, de nem ajánlatos a nyilvánosság elé tárni. Tudniillik, a győztesek történészei által írott történelmet kőbe vésték: - kételkedni, a tényeket megkérdőjelezni, az okait boncolgatni ma már -- a nemzetközi törvények szerint -- bűncselekmény. - TJ]

Dr. Rafael Medoff a „Wyman Institute” vezetője természetesen nem értett egyet C. Doebeleszerkesztővel:

"A holocaust nem téma ellentétes nézeteknél. Ez történelmi tény. Megadni a lehetőséget egy holocaust-tagadónak, hogy kiegyensúlyozhasson egy holocaust-történészt, éppen olyan felháborító, mint a Flat Earth Society (A Lapos Föld Társaság) részére lehetőséget adni, hogy egyensúlyba hozza egy asztrológus beszédét. Mint minden más felelősségteljes hírszolgálat, a C-SPAN szerkesztőinek nem kellene közvetíteni olyan beszédeket és nyilatkozatokat, amelyekről eleve tudják, hogy hamisak."

A Wyman Institute kezdeményezésére a C-SPAN televízióállomáshoz eddig ‘több mint 500’ hivatásos történész küldte be tiltakozását.

A Galilei-sorsúak

Az olasz természettudós Galileit (1564-1642) és a Kanadában negyven évet letöltött Ernst Zündelt nem kell különösebben bemutatni. Zündel két évet töltött egy torontói börtön magánzárkájában, minden bírósági ítélet nélkül. A bíró, aki zárt ajtók mögött, titkos üléseken, ismeretlen személyek csoportjaival határozta el, hogy “a holocaust-tagadó nemcsak Kanadában jelent nemzetbiztonsági veszélyt, hanem világviszonylatban is!” Március elején Németországba deportálták újabb börtönévekre, bírósági a tárgyalásra, számonkérésre, akárcsak Galileivel tették a 17. században. Úgy, mint napjainkban az Új Világrend világvallási intézményei akkor a Római Egyház nem tűrte az ellenvéleményt. Galilei tanait az Egyház “biblia-elleneseknek” nyilvánította. Galilei ezeket írta egyik levelében:

“a biblia szövege nem lehet a kutatás akadálya és a teológusok dolga lenne a biblia kifejezéseit a megállapított természettudományi tényekkel összhangba hozni.”

Tulajdonképpen lényegtelen, hogy Ernst Zündel, David Irving vagy más revizionista miben hisz vagy nem hisz. Itt a hangsúly azon van, hogy embereket azért bebörtönöznek, kezeit nyilvánosság előtt megbilincselik, deportálják, könyveiket elkobozzák, ellenük a világ 500 történésze tiltakozik, mert másként-gondolkodók. Ez terror, és a szabad gondolkodás és szólás jogának elfojtása.

“Lehetséges, hogy nem osztom Önnel a véleményemet, de azért én a végletekig fogok harcolni, hogy Ön szabadon kimondhassa azt, amit akar.” /Voltaire, 1694-1778/

Persze, azoknak akik a Voltaire-idézetről soha életükben nem hallottak, a fenti szavak nem jelentenek semmit! Mi Zündel és Irving nagy bűne? Az, hogy bátorkodik megkérdőjelezni a második világháború "bebetonozott" történelmi tényeit, ami a világ biztonságát veszélyeztetheti. Az illetékesek azonban elkövetik azt az óriási hibát, hogy nem veszik észre: az átlag ember, -- akibe már évek óta sulykolják a hivatalos történelmet, -- soha nem hallott a revizionista elméletekről, de az ellenhatásra felfigyel és kezd kutatni, s megkérdezi, hogy miért van a sok hűhó semmiért? Esetleg gondolkodni kezd, hogy a történelemről alkotott elképzelései miatt miért ül valaki két évig magánzárkában vagy bilincselik meg a történészt? 

A Drezdai Kiáltvány

(Hazánkért Online, 2004)

“A Szabadság elve vonatkozik arra a népre is, amelynek mindenütt első és legfőbb törekvése a többi népeket a fondorlatosság minden nemével erkölcsi és vagyoni rabigába verni, mert vallási és nemzeti hagyományai szerint minden népek csak arra vannak teremtve, hogy őneki szolgáljanak.

Az Egyenlőség alkalmaztatott arra a népre is, amely nem akar egyenlő lenni velünk, magát mintegy Istentől privilegizált népnek, a többi embereket pedig alsóbb tényeknek, tisztátlan állatoknak tartja.

A Testvériség alkalmaztatott arra a népfajra is, amely bennünket nem-zsidókat felebarátainak, embertársainak nem ismer el. Az egyes eladósodott államok kormányai puszta zsidó ügynökökké, zsidó pénzbehajtó közegekké süllyedtek le. Minden a zsidó uralmat csak a legtávolabbról is veszélyeztetni látszó cikk félre értetik. Ezen állapot következése az intellektuális rabszolgaság. Európa a keresztény népeké s azért az ellenséges és uralkodni vágyó nem-keresztény népelemek hatalmi törekvéseinek kísérleti területéül nem szolgálhat.”

--------------

[Kelt Drezdában a nem-zsidó társadalom érdekeinek megóvására 1882. szeptember 11-12-én tartott nemzetközi kongresszuson.]

 

Izrael őslakói

és a cionizmus

Árkay László 1978-ban, Kanadában írt kéziratos tanulmánya

(Hazánkért Online, 2004)

A palesztinai letelepedés történetének irodalma ma már könyvtárak sorozatát tölti ki. Azonban az ilyenfajtairodalom sajnos irányított illetve mesterkélt.

“Ki fogjuk radírozni az emberek emlékezetéből az elmúlt századok mindama tényeit, amelyek nem kívánatosak számunkra, és csak azokat fogjuk meghagyni, amelyek a gój-kormányok hibáit mutatják be.” /Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei, 16-11/

Ennek köszönhető, hogy nagyon nehéz olyan adatot találni, amely nem illik bele a zsidóság mai politikai érdekeibe.

A palesztínai letelepedés gondolata és vágya ősi a zsidó népben, bár maga a Zsidó Lexikon /1929/ is beismeri, hogy a mai Izraelnek nem a zsidók, hanem a szumírok az őslakói:

“Erec Jiszróel, Palesztina héber neve, szó szerint: Izráel országa. Történetének rövid áttekintése a következő: Az időszámítás előtt (1) való 4000-3000 táján szumírok és akkádok lakják, 2600 táján a szumírok meghódítják Szíriát.” /237.old./

Igaz, hogy 1929-ben a Zsidó Lexikon még írhatott a szumírokról, mert a szerkesztőség nem tudhatta, hogy két-három évtized múlva kiderül: a szumírok nem szemiták, hanem a szemiták legyőzött áldozatai.

A zsidók ma azonban ezt már tudják s eszerint cselekednek. A szumírok után ugyanis szkíták (szittyák) találhatók a mai Palesztina területén. (Akik lehet, hogy “odajöttek”, de az is lehet hogy egyenes utódai a szumíroknak...)

Dr. Zakar András pápai prelátus és szumirológus írja ‘A sumér hitvilág és a Biblia’ 113. oldalán, Ijjas Antal püspök ‘Jézus élete’ (1970) c. művére hivatkozva:

”Erről érdekes részleteket közöl Ijjas Antal legújabb munkájában. Az 1968. évi jeruzsálemi ásatások során a várfal felszín alatti részén, zsidó régészek szkíta rovásfeliratokat találtak. Ekkor azonban a kutatóárkokat sietve visszatemették.”

Hogy a zsidók hogyan kerültek a mai Izrael (Palesztina) “ígéret földjére”, arra ismét Zakar prelátus vet fényt ugyanazon a helyen:

“Valószínű, hogy a hikszoszok (szkíták) Egyiptomra mért súlyos csapásai tették lehetővé a zsidó nép Egyiptomból való kimenekülését és az elpusztított városokban talált aranytárgyak magukkal vitelét. Ezt a lovas szittya népet követték, azután a zsidók a pusztai vándorlásuk után Kánaánba is, ahol már addig a szittyák jól berendezkedtek, városokat építettek. Hogy miképpen írtották ki fokozatosan a zsidók a szittyákat, arról elég bőséges adatokat közölnek a szentírás könyvei.”

Ez egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy miért kellett a zsidóknak teljes negyven éven át vándorolniuk a pusztában, amikor a távolság Kairótól Jeruzsálemig légvonalban mindössze 430 kilométer. Bujkáltak. Egyrészt a szittyák elől, másrészt a nyomukban.

A ma annyira eltorzított nevű “Jeruzsálem” szittya eredete is napvilágossá válik Zakar prelátus következő okfejtése alapján:

 “J. Fitzgerald Lee (2) és többen, Josephus Flavius, Plutarchos és Eusebius nyomán úgy vélik, hogy a hikszoszok a Nilus alsó táján, Avaris városa körül éltek, amíg Amenophis fáraóval össze nem ütköztek. A fáraó előbb kitért és Étiópiába húzódott hatalmas seregével. A hikszoszok azután elhagyták Egyiptomot és Jeruzsálem vidékén telepedtek le.

George Adam Smith (3) szerint Josephus, aki az ő hellenista módján állandóan a Hierosolyma formát használja, azt többször Solyma alakból származtatja, elvégre neki jobban kellett tudnia. Ez pedig Melkizedek Sáleme. Görög írók már használták ezt a formát.

Idézi azután Cholerilos görög költőt, aki szerinte a Kr.e.V. században beszélt a judeai hegyvidékről, mint a ‘Solymai hegyekről’, Maneto pedig szól a zsidókról, akik szintén elhagyták Egyiptomot, mint előbb a solymaiak. Azonosítani szokták ezt a nevet a Homérosnál található Lycian Solymival is. “

Maga Josephus Flavius ezt mondja: ‘a városnak régen Solyma volt a neve.’ Ezekután nem nehéz összefüggést találni a lovas kultúrájú fémműves szkíták (szittyák) Szent Sólyom tisztelete (számos egyiptomi emlék ábrázolja) s ennek Kánaánba átültetett fővárosa a későbbi Szent Sólyom -- Hierosolyma között.” (Görög nyelven “hierosz” = “szent”)

Végül Zakar prelátus megállapítja:

“A szittyák után a kánaánita népek is folytatták Jeruzsálemben a Nap tiszteletét, sokáig még párhuzamosan a zsidó istentisztelettel is.”

Ezért találtak 1968-ban szittya ékírásos feliratokat Jeruzsálemben és ezért kellett azokat a mai zsidóknak sietve újra betemetniök... A tény azonban áll: a zsidók nem eredeti lakói a mai Izraelnek. Ugyanakkor ez fényt derít arra is, hogy a magyarok miért tartották a sólymot mindig olyan nagy becsben és miért volt a sólyomvadászat már a honfoglalás előtt is egyik jellegzetes nemzeti sportunk. Szittya őseinktől maradt ránk.

A későbbi évszázadok folyamán szórványos kísérletet látunk a zsidók részéről a Palesztinában való újraletelepedésre. A Zsidó Lexikon szerint:

“... már a 7. században egy Benjamin nevű zsidó Egyiptomban 30 ezer főnyi zsidó sereget szervezett és Chosroes perzsa királlyal szövetkezve meghódította Palesztina nagy részét, amelyet 14 évig tartott uralma alatt. Az utolsó fegyveres próbálkozás Palesztina visszafoglalására a 8. században történt, amikor Abu Issa perzsa zsidó indított mozgalmat a mezopotámiai és szíriai zsidóság között, mely mozgalom azonban véres kudarccal végződött.”

Ezekután évszázadokig nem történt semmi. A Zsidó Lexikon beismeri, hogy a 13. században Jeruzsálemnek mindössze - írd és mondd - kettő darab zsidó lakosa volt:

“Már a 13. században látunk Palesztina-mozgalmakat és kolonizációs törekvéseket, amelyek közt legeredményesebb Nachmanidesz rabbié, akinek lelkes felhívására az addig két zsidó lakosú Jeruzsálembe rövid három év alatt 2000-en telepedtek le.”

Több sikertelen vagy kisebb jelentőségű vállalkozás következett, mint például a 16. században David Reubeniakciója, akit még VII. Kelemen pápa is fogadott, de végül is a spanyol inkvizíció börtönében fejezte be életét 1535 után.

A Chaluka

Évszázadokig létezett, sőt még ma is fennáll a Chaluka intézménye. A szó magyarul “szétosztást” jelent, de nem tévesztendő össze a “chanuka” fogalmával, ami zsidó ünnep és nagyjából karácsony idejére esik. A Chaluka pénzgyűjtési akció a Palesztínában letelepedett talmudisták támogatására.

Magyar szempontból érdemes megemlíteni Sabbatai Cevi akcióját, amelyet a Zsidó Lexikon az “Álmessiások” címszó alatt ismertet a 81. oldalon. A zsidó Sabbattai Cevi 1626-ban Szmirnában született és 1676-ban halt meg egyesek szerint Dulcignoban. Grünwald Lipót (szül.1888) magyarországi héber történetíró szerint pedig a ma albániai Beratban, ahol Grünwald az első világháború alatt még látta Cevi állítólagos sírját is. Cevi hatása kiterjedt Jeruzsálemtől Amszterdamig és Wilnától Rómáig. Magyarországon különösen a nagy befolyású budai zsidók között voltak hívei.

Ezután a Zsidó Lexikon így folytatja:

“Nagymérvű szentföldi kivándorlást is okozott ez az álmessiás, de éppen így meglehetős széthúzást is a zsidóságban. A Törökországot járt budai rabbik többnyire hívei voltak. Itteni táborát mégsem lehet másnak tekinteni, mint a cionizmus öntudatlan előfutárának.

Maga Sabbattai imponáló fellépésével tudta elérni addig példátlan sikereit, de azáltal hogy 400 hívével áttért az iszlámra, árulójává lett a zsidóságnak. Az általa alapított szektát később dönmének nevezték s ennek központja Szaloniki lett. Ezek fajilag többnyire megmaradtak zsidóknak s a modern török mozgalmaknak nem egy vezető államférfija került ki közülük.”

A Zsidó Lexikonnak ez a diszkrét célzása nyilván az “Ifjú Törökök” mozgalmára vonatkozik, mely hosszú időn át tartotta véres terror alatt Törökországot, s amelynek “dicsőségét” számos zsidó forrás könyveli el a zsidóság számára.Sabbattai Cevi mozgalmának további magyarországi vonatkozásairól így nyilatkozik a Zsidó Lexikon:

“Szintén az ő hatása alatt ígényelte a messiási szerepet magának az egyetlen magyarországi álmessisás,Mordechai Móchiach Kismartonból, aki 1678 és 1683 között tevékenykedett. Ő azt hirdette, hogy Sabbattai az igazi messiás volt s hogy áttérése csupán misztikus okokból történt s azonkívül, hogy nem halt meg, hanem vissza fog jönni, aminek előjelei a világszerte végbemenő zsidóüldözések.

Móchiach igen sok követőre talált Magyarországon, Morva- és Csehországban s ezt látva, magát a Dávid törzséből való messisásnak deklarálta, mire az olasz zsidók felkérték, hogy jöjjön közéjük. Móchiach meg is jelent Itáliában s Reggio és Mantova zsidósága különösen nagy ünnepélyességgel fogadta, de az inkvizíciónál feljelentették, amire működése színterét Csehországba tette át, majd pedig Lengyelországba, innen visszasodródott Pozsonyba, ahol 1729-ben meghalt.”

Ki volt az első cionista?

A cionizmus következő számottevő eseménye érdekes és jellemző módon az egyik legnagyobb, legélesebben látó és tragikus sorsú magyar, dr. Istóczy Győző, előbb főszolgabíró, majd hosszú éveken át országgyűlési képviselő nevéhez fűződik, akinek személyével és életművével még külön kellene foglalkoznunk. Marschalkó LajosOrszághódítók c. könyvében olvassuk:

“A legnagyobb magyar látó, Istóczy Győző -- Herzl Tivadart megelőzve, 1875. augusztus 23-án javaslatot nyújtott be a magyar országgyűléshez ‘A zsidó állam visszaállítása’ cím alatt. Ebben az indítványában többek között a következőket mondja:

‘Az ezernyolcszáz évvel ezelőtt feldúlt hazájából kiűzött zsidó népnek végre igazság szolgáltassék, hogy annak hőn szeretett eredeti hazája Palesztina, kellőleg megnagyobbítva a magas porta souverainitása alatt álló autonomtartományként, akár pedig önálló zsidó államként visszaállíttassék.’ (4)

Istóczy Győző a törvényjavaslat indoklásában megjegyzi azt is, hogy nem igényli magának az eszme eredetiségét, amely Luthertől kezdve Fichteig s ettől Goldwin Smithig és a ‘Nineteenth Century’ című angol folyóiratig mindenki agyában megfordult: a zsidóság önálló államának visszaállítása.” (5)

Azt hihetnők, hogy a magát igazságtalanul üldözöttnek híresztelő zsidóság kitörő örömmel fogadta ezt a törvényjavaslatot. Nem. S itt lógótt ki megint a lóláb! A zsidóság számára ugyanis a palesztinai letelepedés kérdése csak porhintés és fedőakció a valódi, világhódító céljaik rejtésére. Ezért Istóczy vad támadások célpontja lett és törvényjavaslatát megbuktatták. Zsidók és liberális ügynökeik buktatták meg, Istóczyt pedig mind a mai napig a világ leggonoszabb emberének rágalmazzák.

Ennek ellenére ő három évvel később bátran ismét visszatér a kényes témára, s erről az újabb akciójáról Marschalkónál a következőket olvassuk:

“Istóczy Győző az első magyar, aki Herzl Tivadart is megelőzve, a későbbi filocionista programot hirdeti és 1878. június 24-én elmondott híres ‘palesztinai beszédében’ felveti a zsidóság Palesztinába való telepítésének eszméjét. Ebben a beszédében a zsidókérdést már európai, sőt világpolitikai távlatokba helyezi.

‘A keresztény Európában egyetlen idegenszerű elem van és az a zsidóság. Alig szabadultak meg az európai népek az izlám hatalmától, most ismét a zsidó nép az, amely lázas izgatottsággal és ernyedetlen tevékenységgel azon merész tervet erőlködik megvalósítani, hogy az európai népek felett az uralmat megszerezze és azokat rabigába hajtsa.’ “ (7)

Istóczy e híres beszédében statisztikai adatokat sorol fel, amelyekből kitűnik, hogy 1785-től 1870-ig, tehát 85 év alatt a zsidók létszáma megnyolcszorozódott és átlagban minden harminc évben megkétszereződik. Itt említi meg, hogy az 1869/70-iki népszámlálás szerint már 553,641 zsidó él Nagy-Magyarországon. Ezek közül a közös hadseregben mindössze 1,295 (0.234%) szolgál és a honvédségben csupán 213 (0.038%). Ő az első, aki a legvilágosabban látja az országhódítást, Magyarország gyarmatosítását:

“A nemzsidó lakosság fogyása -- mondja Istóczy -- természetszerű következménye annak, hogy az ország vagyona lépésrőllépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül s eképpen emberekben, úgy mint vagyonban, mind szűkebb körre szorulnak.”

Istóczy Győző elsőként veszi észre, hogy nem antiszemitizmusról van itt szó, hanem országhódításról. A magyar nép leigázásáról. (..) És azt bizonyítja, hogy a zsidó-magyar viszonylatnak egyetlen megoldása van: a zsidó állam visszaállítása Palesztínában. Híres, de meghallgatatlan beszéde végén Istóczy arra kérte a magyar kormányt, hogy ha valamilyen megbeszélésen felvetődne a zsidó állam felállításának terve, azt ne ellenezze. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter ezt válaszolta:

“Sajnálom, hogy a Házban olyan doctrinákat fejtegetnek, amelyek a Ház humanitárius szellemével ellenkeznek!” (8)

Istóczy Győző nem kisebbíti, nem akarja megalázni, gyűlölni a zsidóságot, bár látja a veszélyt, az országhódító akaratot, amelyet már Kossuth is látott. Határozottan leszögezi -- írja Bosnyák Z. -- hogy a zsidókérdést nem vallási, felekezeti, hanem közgazdasági, politikai, másszóval hatalmi kérdésnek tekinti, minthogy a zsidóság is külön társadalmi kaszt.” (Marschalkó)

Hajszálnyira ugyanezt hirdette Herzl Tivadar is 19 évvel később, 1897-től kezdve. De ismét misztikus módón Herzl ajkáról a palesztinai telepítés gondolata egyszerre megszünt ellenkezni a “humanitárius szellemmel.” Miért?

Dr. Istóczy Győző országgyűlési képviselő e fenti, második kísérlete után négy évvel még egy harmadik próbálkozást is tesz. 1882. június 9-én újra felszólal:

“A különleges nemzeti vallással bíró zsidó népfaj az európai államok kebelében politikai hatalmat éspedig nemzetközi politikai hatalmat képez és mint ilyen, államot akar alkotni földrajzi határok nélkül. Egyetlen megoldás a zsidók Palesztinába való telepítése.” (9)

Ám a zsidóknak ismét nem kellett a palesztinai letelepedés! Pedig Istóczy már a fellépése elején, az 1875. április 8-i képviselőházi felszólalásában is követelte a kormánytól a Galíciából való féknélküli beözönlés szabályozását. Akkorbáró Wenckheim Béla miniszterelnök válaszképpen kijelentette, hogy a kormány “zsidókérdést nem ismer, mert nem véthet a civilizáció és humanizmus ellen.” Istóczy akkor a következő szavakkal vette tudomásul ezt a magyar miniszterelnöki választ:

“Eljövend az idő és pedig hamarább, mint sokan gondolnák, amidőn elveim nem fognak a puszta ábrándok sorába utaltatni, s adja a Gondviselés, hogy ez ne történjék akkor, amidőn a kényszerű viszonyok a ‘késő’ jelzőt fogják a felriadt nemzsidó elemeknek kiáltani. Ellenkező esetben pediglegyek én e tekintetben Magyarország Cassandrája.” (9)

Dr. Istóczy Győző valóban Magyarország Cassandrája lett, mert minden jóslata félelmetesen megvalósult. S akkormár valóban késő volt.

Istóczynál merül fel először a látó és rosszat sejtő magyarok nagy politikai víziója, amelynek egyetlen célja: hazát adni egy hazátlan népnek. Kísérteties, hogy a zsidóságnak ez a magyarrendszerű hazához segítése később tökéletesen egybehangzik a budapesti születésű Herzl Tivadar cionista tanaival. Prohászka Ottokár, Gömbös Gyula, Szálasi Ferenc és az angol Arthur James Balfour nyilatkozatai ugyanazt hangoztatják, amit a cionista Herzl Tivadar.

Nem “antiszemiták” voltak az akkori magyar vezetők, mint ahogy Balfour sem volt az, hanem zsidó gyarmatosításra ítélt magyar népüknek és zsidók által való elfoglalásra rendelt magyar hazájuknak magukra hagyott védelmezői. És Prohászka belvárosi szobrát ledöntötték, Gömbösét felrobbantották, Szálasit pedig felakasztották.Herzl azonban nemzetközi hős. MIÉRT?

Herzlnek ma díszsírhelye van Izraelben, Istóczy Győzőt pedig a Zsidó Lexikon is halálra gyalázza és rágalmazza. Ennek csak egyetlen oka lehet: Herzl cionizmusa csak látszatra azonos Istóczy, Prohászka és a többiek tanával, mert a palesztinai letelepítés a valóságban csak porhintő, látszatakció.

Az “anticionizmus” ébrentartása

A cionizmussal párhuzamosan a zsidóság nagy gonddal tart ébren egy úgynevezett “anticionista” mozgalmat is. AZsidó Lexikonban külön hosszú cikk található “Anticionizmus” címen, amely azonban oly hallatlan ravaszsággal és ügyesen van megfoglamazva, hogy aki nem tud a sorok között olvasni és nem ismeri a történelmi valóságot, majdnem meggyőzőnek találja a szöveget:

“Anticionizmus alatt azon törekvéseket értjük, amelyek akár a zsidóságon belül, akár kívüle a cionizmus alapeszméje, vagy politikai megvalósulása ellen irányulnak. A zsidóságon belül több részre tagolódik az anticionizmus. Az asszimilánsok és a zsidó missziósgondolat hívei szerint a cionizmus megakadályozza a zsidóságot abban, hogy egy szabad, egyetemes, tisztán vallási közösséggé fejlődjék...” /Zsidó Lexikon/

Közönséges emberi nyelven ez annyit jelent, hogy akkor egy saját szuverén ország határai között élő nemzet nem fejlődhet szabadon tisztán vallási közösséggé. Ez az állítás nyilvánvalóan hamis. De a Zsidó Lexikon ügyesen közbeszúrta az “egyetemes” jelzőt is. S ez az “egyetemesség” árulja el, hogy jobb a zsidóknak -- nem“szétszórva”, mert ez a szó szemantikailag úgynevezett “terhelt minősítés” (10) - hanem a világegyetem nemzeteinek hátán élősködve élvezni azok folytonos megkárosítását. Amikor pedig Herzlnek és Nordaunak a titkos tárgyalásaikon sikerült dúsgazdag hitsorsosaikat arról meggyőzniök, hogy ez a világuralom az ő látszat-telepítésüksegítségével még könnyebben megvalósítható, akkor létesülhetett az első palesztiani bank, a Zsidó Gyarmati Hitelintézet.

“... másrészt pedig veszélyezteti a zsidóság állampolgári jogait, amelyeket az emancipáció óta éppen nemzeti reményeink feladásával vívott ki.” /Zs. L./

Ez kétszeres hazugság: 1) Ha egy országból egyesek vagy tömegek kivándorolnak, akkor ez a kivándorlás az otthonmaradottak állampolgári jogait a legcsekélyebb mértékben sem veszélyezteti. - 2) A zsidók emancipációjának, vagyis az állampolgári jogok teljes megadásának a legtávolabbi mértékben sem volt feltétele az, hogy mondjanak le a Magyarországról való továbbvándorlásról. Sőt, mint látjuk a zsidóság magyarországi történetének fejezetében, a magyar hatóságok egyáltalán semmiféle feltételt nem szabtak a zsidók emancipációjához. Naívitásukban csak remélték, hogy az emancipáció által “természetszerűleg” jó állampolgárokat fognak nyerni a zsidókban...

“Az asszimilációs zsidóság szervezetei és sajtója minden országban ezért folytatnak éles harcot a cionizmus ellen (nálunk az Egyenlőség), bár az utóbbi időben enyhült a harc és a cionizmus politikai sikerei valamelyes közeledést teremtettek legalábbis gyakorlati területen.”/Zs.L./

Az “éles harcra” az őszinte magyarázatot természetesen nem a Zsidó Lexikon fenti, hanem a “Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei” adja meg, amely szerint “azok között, akik támadásokat intéznek ellenünk, mi általunk létesített sajtószervek is lesznek, ezek azonban csakis olyan pontokat fognak támadni, amelyeknek módosítását előre elhatároztuk”. - A cionizmus pedig egyike a legrugalmasabb zsidó világvállalkozásoknak, amelynek taktikáját a cionista kongresszusok évről évre módosítják.

“Az anticionizmus legfőbb támasza az ortodoxia egy része, amely a hagyományokat félti a cionizmustól s ha szívesen látja is a zsidóság viszszatérését az Isten által megígért országba, de csak abban az esetben, ha ez a visszatérés nem politikai eszközökkel, hanem a Messiás útján következik be.” /Zs.L./

Talán az őszinte zsidók, akik látják az “aranyborjú”, a “Mammon” veszélyét a mai zsidóságra, szeretnék azt mózesivé tisztítani és elmaradott naívitásukban -- még mindig a Messiást várják.

“Vannak azután csoportok, amelyek azért fordulnak a cionizmus ellen, mert meggyőződésük, hogy a zsidóság csupán a diaszpórákban biztosíthatja további exisztenciáját.” /Zs.L./

Ezek az élősködő piócák, akik nem bolondok a Kárpátmedence, Amerika és Nyugat-Európa húsosfazékjait Palesztina homokbuckáiért odahagyni. Mióta azonban megértették, hogy a palesztinai letelepülés csak figyelemelterelő akció, dollármilliárdjaikkal éppen ők tartják fenn és 50 százalékban igazgatják a mai cionista mozgalmat, - mindamellett, hogy a saját használatukra “anticionisták” maradnak.

“Mások reakciós-romantikus nemzeti mozgalmat látnak a cionizmusban s ezért ítélik el.” /Zs.L./

Az 1929-ben megjelent Zsidó Lexikonnak ez a mondata ma már idejét múlta. Ma már megvalósult Izrael állama és a zsidók mai jelszava: “Az anticionizmus egyenlő az antiszemitizmussal!” - Ezek után azonban egy igen érdekes és szemkinyitó rész következik a Zsidó Lexikonban:

“Leghevesebb ellenzői a cionizmusnak a zsidó kommunisták. Oroszországban a kommunista párt zsidó szekciója rendszeres cionistaüldözést szervezett s már eddig is nagyon sok cionistát száműzetett Szibériába.”/Zs.L./

A kommunizmusnak nyíltan bevallott célja a világhódítás. Ez már önmagában megköveteli, hogy a világon mindenütt legyenek elhelyezett ügynökei. Mindenfajta helyi tömörülés gondolata eleve ellenkezik a kommunizmus céljaival. Másrészt a világzsidóság vezető rétegei nem köthették a tanulatlan és elmaradott oroszországi zsidók millióinak orrára azt, hogy a palesztinai tömörítés csak ürügy, annál is kevésbé, mert pont ezeket az oroszországi zsidó tömegeket akarták elsősorban Palesztinába vinni már Herzl idejétől kezdve. Vagyis, itt csak egyszerű belső érdekütközésről van szó a zsidóság kebelén belül, másrészt azonban az ő számukra is kitűnő propagandaanyag az oroszországi zsidóság üldözésének reklámozása, mert ezzel is beköthetik a világ szemét, sőt a szenvedéseik iránti szimpátiát is táplálják.

A “C.B. Jegyzőkönyvei” nyiltan kijelentik, hogy a zsidók nem haboznak még sajátmaguk írtásától sem, ha magasabb érdekeik ezt úgy kívánják. A gójállamokra megmondja, hogy “az ő antiszemitizmusukra ugyanis elengedhetetlenül szükségünk van az alsóbb rétegekhez tartozó testvéreink kézbentartásához.”

Az 1962-es kommunista kiadású Új Magyar Lexikon (I.k.451) véleménye szerint:

“A cionizmus nacionalista érzelmek felszításával az ‘egységes zsidó nemzet’ és ezen belül az osztályok együttműködését hirdető propagandájával elvonja a zsidó dolgozó tömegek figyelmét az osztályharctól, és ugyanakkor szembeállítja őket a nemzsidó dolgozókkal. A cionizmus egyre inkább az USA vezető köreinek irányítása alá került.”

A Zsidó Lexikon a továbbiakban a nemzsidók anticionizmusát ismerteti, természetesen a zsidóság szempontjából. Megemlíti a Vatikánt, amelynek felrója, hogy “sokáig kimondottan anticionista magatartást tanúsított”, és szóváteszi, hogy “a pápa 1924. május 29-én kiadott egy bullát, amelyben azt az óhaját fejezi ki, hogy a Palesztina-kérdést az összkereszténység érdekeinek figyelembevételével oldják meg” s hozzáteszi, hogy a zsidók ezt az óhajt ‘méltányolják’.

[Te jó ég, hol tartunk már azóta!?... TJ]

A “francia imperialisták” és a “fasiszta Olaszország” megdorgálása után még megdícséri a “hivatalos Franciaországot” - (nesze neked, Trianon!) - mert a francia köztársasági elnök 1925-ben elfogadta a “Comité France Palestine” védnökségét.

Végül még erős megrovásban részesülnek a palesztinai arabok (akik már akkor is útjukban álltak a zsidóknak) és aZsidó Lexikon cikke ezzel a sokatmondó mondattal fejeződik be:

“Meg kell emlékeznünk még minden ország antiszemitájáról, akiknek anticionizmusa abból a fantasztikus aggodalomból ered, hogy a zsidók világuralomra törekszenek s ennek központjává Palesztinát akarják berendezni.” +++  /Zsidó Lexikon/

Jegyzetek:

(1) Érdekes, hogy a Zsidó Lexikon már 1929-ben használja “Krisztus előtt” és “Krisztus után” helyett az “időszámítás előtt való” kifejezést, ami azonos a közismert kommunista “i.e.” és “i.u.” rövidítésekkel, - csak ne kelljen a “Krisztus” szót leírni. Vagyis, ez sem kommunista, hanem zsidó találmány és utasítás.

(2) J. Fitzgerald Lee: ‘The great migration’, London -New York - Melbourne, 1951/170.old.)

(3)‘Jerusalem’, London, Hoder and Stoughton, 1907, 261.old.

(4) Istóczy Győző országgyűlési beszédei, indítványai és törvényjavaslatai, 1872-1896)

(5) Marschalkó Lajos: Országhódítók

(6) Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei - Schwendtner Frigyes kiadása

(7) Vagyis a palesztinai letelepedés gondolatát 1878-ban még el lehetett vetni azzal, hogy ellenkezik a humanitárius szellemmel! A magyar nemzet humanitárius igényei viszont nem foglalkoztatták Trefort minisztert.

(8) Bosnyák Z. /u.o./

(9) Bosnyák Z. /u.o./

(10) A “szétszórtság” (diaszpóra) kifejezés a puszta tény tetejébe a sajnálkozás és méltánytalanság “terhelt minősítését” helyezi. De tényként sem igaz a szétszórtság, mert a zsidókat senki sem “szórja”, ők nagyon is sajátmaguktól szélednek szerteszét a világban.

I. Országhódítás

Forrás: Marschalkó Lajos, Országhódítók, San Francisco, 1986

 

(Hazánkért Online, 2004)

VAN-E (MÉG MINDIG) ZSIDÓKÉRDÉS MAGYARORSZÁGON?

A zsidó álláspont a XIX. Századvégi emancipáció óta következetesen és pontosan ugyanaz maradt: a merev tagadás. “Nincs zsidókérdés!” – mondják még ma is, ahányszor ez a mesterségesen elfojtott és kínos gonddal leplezett probléma időnként előjön, hogy ‘tulajdonképpen nincsenek zsidók, csak izraelita felekezetű magyarok, akik már ezer éve élnek hazafias testvér együttérzésben és közös munkában azokkal a magyarokkal, akik más templomba járnak s a középkori sötét keresztény gyűlölködés csak a becsületes szorgalom gyümölcseit irigylő bujtogatás következménye külföldi idegenek iránt.’

„Mi magyar állampolgárok, akik Mózes vallását követjük, vagyunk ’magyar zsidók’ vagy ’zsidó hitű magyarok’. Vagyunk hitfelekezet, de nem vagyunk sem nemzetiség, sem társadalmi osztály, sem faj.” – írja 1917-ben a zsidók harcos publicistája Mezei Mór.- /A XX. Század körkérdése, 27. old./

Lehet valaki magyarországi állampolgár, de az még nem jelenti, hogy szívben és lélekben magyar is! Gróf Széchenyi István már 1842-ben megmondta: „A nyelvének pengése még korántsem dobogása a szívnek s a magyarul legékesebben szóló is még korántsem magyar.”

A ZSIDÓSÁG: FAJ, NÉP, NEMZET VAGY VALLÁS?

E nagy kérdést a zsidók még több ezer év után sem tudták eldönteni! A zsidóság erőssége éppen abban rejlik, hogy identitása leszögezhetetlen és adott helyzetekben, illetve, ahogy az érdekeik megkívánják ez az identitás -- a közvélemény megtévesztésére! – különböző formákban jelentkezik.

„A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik magukat: zsidó nép. Nem szoktuk mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy a zsidó szó alatt több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert a vallásuk politikai intézmény, theokratiai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel politikai egybehangzásba nem hozható.” /Pesti Hírlap, 1844. május 5./

A zsidó álláspont, - amely a pedagógiai pályák múlt századvégi megrohanása révén még az irodalomtörténeti értékelés terén is nemzedékek tudatába szivárgott szét, - zsidó szempontból tökéletesen logikus és érthető. A magyar mulasztás viszont mélyen leverő kortörténeti jelenség, csak az úgynevezett korszellemmel nem lehet kielégítő mentséget találni rá.

A TÁRSADALMI ÓVATOSSÁG

A zsidókérdéshez nyúlni nemcsak régen, de ma is felettébb kockázatossá vált, amióta a hagyományos társadalmi és gazdasági rendjéből rohamosan kiszakított országra rászakadt a kapitalista átalakulás, - élelmes haszonélvezőivel, a zsidókkal.

Még veszedelmesebb lett e probléma bolygatása, mivel az Új Világrend járuléka, az üzleti hírlapírás hazánkban felburjánzott s a régi nevelő és irányító célzatú sajtószervek elbuktak az egyenlőtlen eszközökkel folytatott versenyben, vagy pedig azok is zsidó kézre kerültek.

A ZSIDÓSÍTÁS

A magyar közfelfogás a zsidó kérdés száz év előtti aktualizálódása óta több-kevesebb öntudatossággal mindig a zsidó idegenség, a zsidó erkölcs, a zsidó felsőbbrendűségi hóbort, a hatalmi éhség, az eszközökben nem válogató pénzszerző mohóság, röviden: a zsidósítás (e kisebbség országhódítása!) ellen harcolt.

E százados küzdelem elvi síkon összefüggő mérföldkövei az emancipáció, az asszimiláció, a gazdasági térfoglalás teljes felszabadulással, a szellemi pozíciók meghódítása, a szabadkőművesség, a radikalizmus, a szociáldemokrácia, az 1918-as őszirózsás forradalom, Kun-Kohn Béla bolsevista diktatúrája. Mindezeket mellékjelenségeikkel együtt (sajtó, irodalom... stb) hol eltűnő, hol előbukkanó életidegként szövi át a fajiság nyílt megvallása, amit nagyjából találó szóval ma cionizmusnak nevezhetünk, és ami Európa újjáalakulása óta az egész fiatal magyarországi zsidó nemzedéknek is a leplezetlen álláspontja.

Ha valaki még ma is azt állítaná, hogy a szabadkőművesség, a szociáldemokrácia, az 1918-as októberi patkányforradalom, a bolsevizmus és vele együtt az emigráció nemzetgyalázó és hazaáruló tevékenysége nem írható a zsidóság rovására, annak egyszerűen elébe kell tárni e kérdések irodalmát és a szerzők neveit.

A világuralom eszköze egyáltalán nem személyben megjelenő messiás, hanem „a jogegyenlőség, az emancipáció”, amely megnyitja az utat a zsidóság érvényesülésére és felülkerekedésére. (A bölcs rabbik szerint: „a zsidó nép lesz a saját maga messiása.”)

A fordulópontot jelentő 1840. XXIX. törvénycikk előtti és utáni időket 1848-ig úgy lehetne jellemezni, mint a zsidó fogadkozások és ígéretek korszakát. Számtalan, főként német nyelvű újságcikk és röpirat jelenik meg, amelyeknek szerzői többé-kevésbé beismerve a „zsidó nemzet” eddigi bűneit és mulasztásait, - mindezt természetesen „az évszázados elnyomatások és üldöztetések” rovására írják, - minden szépet és jót ígérnek a magyarok hazájának és a magyarságnak, csak nyerjék el a zsidók a polgári egyenjogúságot.

A zsidóság sokszor tolakodó formában jelentkező emancipációs törekvései, amelyeket – legalábbis elméleti alapon – számos humanista szépszellem is támogat főként a reformer-doktrinerek közül, rendkívül éles ellenhatást vált ki a magyarság legszélesebb köreiből. A liberális történetírás részben érdekelt elfogultságból, részben szabadelvű restelkedésből leplezni igyekszik ezt az ellenállást, amely elsősorban a törvényhozás karai és rendi sorában jut kifejezésre, de erélyesen nyilatkozik a magyar napi sajtóban is.

PÉLDABESZÉD A TINTÁRÓL

Gróf Széchenyi István 1844. október 1-i beszédében elmondta híres hasonlatát az emancipációról a felsőházban:

„Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt, mert ha például én egy palack tintát öntök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el és midenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves és azt nem eheti meg az ember...”

 /A beszédrészletet a Függetlenség c. folyóirat közölte 1941 karácsonyán/

Az erőszakos egyenjogúsítási követelőzések széles hullámokat keltettek országszerte. Minden ilyen alkalommal, főként pedig 1848 tavaszán, Pesten és a vidéki városokban a nép, tüntetésekkel fejezte ki ellenszenvét és tiltakozását. Ahol túlságosan éles volt a provokáció, ott zsidó lakások, üzletek összerombolása, sőt zsidóversek sem maradtak el.

A főváros lakossága 1848 lelkes forradalmi napjaiban falragaszokon követelte a zsidók kiűzetését s mindenütt tiltakoztak az ellen, hogy zsidók beléphessenek a nemzetőrségbe.

A zsidóban mindenki annyira a kártékony idegent látta, aki főként uzsorából és alantas üzérkedésből él, hogy az egész magyar alkotmány-fejlődést gyökeresen felforgató törvényalkotások napjaiban 1848. március 31-én maga Kossuth Lajos kéri az emancipációnak napirendről való levételét:

„... vannak akadályok, amikkel bizonyos percekben istenek sem küzdhetnek meg. Most a zsidókra nézve rendelkezni annyi lenne, mint e népfaj közül tömérdeket áldozatul vetni ellenségeik dühének.”

Heves tiltakozások ellenezték a zsidók egyenjogúságát a hírlap- és röplapirodalomban is. Március idusa előtt éppúgy, mint ezt követőleg. A zsidóság évtizedeken át teljes eredménnyel leplezte le ezt a tényt a magyar utókor előtt. Merészen hivatkozott forradalmi részvételére és a szabadságharcban arányszámát vállalat hősi szerepére.

A húszezer zsidó honvéd témájával érdemes behatóan foglalkozni, mert ez a politikai legenda élesen rávilágít arra, hogy a magyarországi zsidóság milyen propagandamódszerekkel igyekezte népszerűsíteni magát.

A HÚSZEZER 1848-AS ZSIDÓ HONVÉD MESÉJÉT ...

.... amit ismételgetésekkel és propagandával ültettek be a köztudatba (aztán így lett történelmi tény!) és manapság is úton-útfélen szeretnek hangoztatni, valóban csak az alaptalan, de annál céltudatosabb nagyzolás példájaként említhetjük. Az állítást elsőnek Einhorn Ignác (a későbbi Horn Ede) egyik, emigrációban írt pamfletje kockáztatta meg minden bizonyíték, vagy adatközlés nélkül, amit állítólag Kossuth Lajos mondott volna Jászberényben a zsidó Márk honvédhadnagy előtt.

Bernstein Béla nyíregyházi főrabbi, aki egész életében kereste a bizonyítékokat erre az állításra, e tárgyban több könyvet és tanulmányt írt „A negyvennyolcas szabadságharc és a zsidók” című könyvében (1939) négy névsorba gyűjtötte mindazok nevét, akiknek feltehetőleg közük volt a szabadságharchoz és nevük után feltételezhető, hogy zsidók.

Ezeket a honvédeket, orvosokat, élelmező tiszteket, számvevőket stb. Tartalmazó négy lista 2209 nevet sorol fel. Ezek közül számos többszörösen is előfordul a kimutatásokban. Bernstein tehát minden lelkes szándék mellett is megelégszik annak megállapításával, hogy a zsidók „dicséretes módon vettek részt az 1848-as szabadságharcban.”

Többet nem állíthat, mert közzéteszi az egyébként erősen filoszemita Mikár Zsigmond volt honvédegyleti titkár levelét, amely a következőket tartalmazza:

„Számarányban nem örömest szólok a dologhoz, mert találkoztam egyénekkel, akik számos ezrekre szeretik tenni a volt zsidó honvédek számát, ami meg nem állhat.”

A Magyar Zsidó Lexikon a következőket közli:

„...a hagyomány szerint Kossuth egyik beszédében azt mondta: ’Húszezren vitézül harcolnak seregünkben’...”

Venetianer Lajos rabbi „A magyar zsidóság történetében” így ír:

„Hány zsidó volt kész vérét ontani hazájáért? Horn Ede tanúsága szerint, amelyet maga Kossuth is megerősített, a 180 ezer főnyi honvédseregben 20 ezer volt zsidó ...” /197-198.old/

Íme így születik a zsidó hőslegenda, amit a sajtóban és fórumokon – folytonos ismételgetéssel – ’megkérdőjelezhetetlen történelmi tényként’ hirdetnek ma is. +++

II. Országhódítás /folytatás/

Forrás: Marschalkó Lajos, Országhódítók, San Francisco, 1986

 

(Hazánkért Online, 2004)

FELEKEZET ÉS NEMZETISÉG

Önvédelemből a magyarság a szabadságharc bukásáig, tehát a 19. század közepéig, forradalmi átalakulások viharai között sem volt hajlandó a zsidókat bebocsátani az alkotmány sáncai mögé, holott válogatás nélküli nagylelkűséggel egyenjogúsított minden társadalmi osztályt, felekezetet és nemzetiséget. A törvényalkotó magyar nemzet tehát kifejezett akaratával különítette el a nemzetidegen zsidóságot, amelyet a közfelfogás még 1849-ben sem tartott méltónak arra, hogy a többi kisebbségekkel egyenlő közjogi rangra emelje.

 Ezt az ingathatatlan magyar magatartást a tendenciózus liberális történetírásnak és publicisztikának éppúgy sikerült homályba borítani a következő magyar generációk elől, mint ama nem kevésbé jelentős történelmi tényt, hogy a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítása nem a Kiegyezés utáni magyar törvényhozásnak, hanem a megelőző korszak abszolutisztikus bécsi kormányainak a műve.

Az 1867:XVII. törvénycikk lényegileg csak szentesítette azt a tényleges helyzetet, amit a magyarországi zsidóság pénzügyi befolyásával és politikai szolgálataival 1849-től 1867-ig Bécs jóvoltából kivívott magának. Kétségtelen, hogy ez, a magyarságra nézve végzetes két évtized hozta meg az emancipációra törekvő zsidóságnak a jogok teljességét és teremtette meg számukra azt az alapot, amelyen hatalmi rendszerüket a század végéig kiépíthették.

A KIHARCOLT „JOGOK”

1849. december 30-án kihirdetik a pesti városházán az úgynevezett Olmützi Alkotmányt, amely kimondja, hogy „a polgári és politikai jogok élvezete független a hitfelekezettől.”

Az 1859. november 22-i rendelet szerint zsidók is tarthatnak keresztény inasokat és cselédeket. Az 1859. november 29-i rendelet megszünteti a zsidó házasságkötésekhez eddig szükséges hatósági beleegyezést. Az 1859. december 20-i rendelet engedélyezi a zsidóknak bárminő ipar szabad gyakorlását. Az 1860. január 6-i rendelet több perrendi kedvezést ad a zsidóknak. Az 1860. január 13-i rendelet megengedi, hogy zsidók is űzhessenek gyógyszerészséget, italmérést, szeszégetést és malomipart. Az 1860. január 14-i rendelet megszünteti a bányavárosokban való tartózkodás és letelepedés tilalmát. Február 10-én rendelet engedélyezi, hogy a zsidók ingatlan-birtokokat szerezzenek. Számos adózási kedvezményben és társadalmi előnyben is részesülnek, így Ferenc József Habsburg császár erősíti meg 1861-ben az első két zsidó ügyvéd diplomáját.... stb.

Míg az úrbériség megszüntetésének pénzügyi megalapozatlansága következtében a nemzeti ellenállás terhét viselő nemesi középosztály tönkremegy, a hitel és képzettség nélkül földhöz juttatott, felszabadult jobbágyság pusztul és szegényedik, a zsidóság soha nem látott hatalmas tömegben zudul Magyarországra.

1850-től 1869-ig hivatalos adatok szerint Magyarországon a zsidóság száma 366 ezerről 542, 200-ra emelkedett. A zsidók szaporodása tehát az abszolutizmus kora alatt közel 50 százalékos volt, míg az egész lakosság csupán 15%-kal gyarapodott – 11,554,400-ról 13,561,200-ra.

„... és a hetvenes évek végén már közel húszezer volt az elárverezett ingatlanok száma.” / Surányi-Unger Tivadar: A gazdasági válságok történetének vázlata/

Bach és utódainak rendszere valóságos Kánaánt teremt Magyarországon e német nyelvű kisebbségnek, amely igyekszik is ezt túlhajtott hűségével megszolgálni. De a nyelvi magyarosodás legfőbb akadálya a rabbinizmus. Még 1865-ben is 69 rabbi írja alá Nagymihályban azt az átkot, amely minden zsidót ér, ha (jidis) zsargonon kívül más nyelven prédikál, vagy hasonló vallásos szertartásban részt vesz.

A JOGEGYENLŐSÉG KIVÍVÁSA UTÁN

Az 1867:XVII. törvénycikk kimondta a zsidók polgári és politikai jogegyenlőségét. A törvény létrejöttének különös érdekessége, hogy a képviselőházban egyetlen felszólaló sem akadt, aki vállalta volna a javaslat támogatásának ódiumát. Vita nélkül ment keresztül a két száraz paragrafus, és 1867. december 28-án annak kihirdetése is megtörtént.

Még 1867 előtt volt az emancipációs folyamatnak egy olyan epizódja, amelyet érdemes feljegyezni, elsősorban a zsidóság politikai rövidlátásának és faji összetartásának jellemzésére. 1861-ben, az alkotmányosság visszaállítására történt kísérlet idején a magyar közélet vezető egyéniségeinek egy része hajlandónak mutatkozott arra, hogy a földbirtokos és értelmiségi pályán tevékenykedő zsidók - tehát akiknek asszimilált volta leginkább feltehető - egyenjogúsítása mellett állást foglaljon. A zsidók műveletlen, idegen nyelvű és szellemiségű tömegeit azonban csak megfelelő átnevelés után óhajtották idővel emancipálni, lezárva a határokat a további bevándorlás elől, mint azt a haza bölcse Deák Ferencmég 1867-ben is hasztalan követelte. A zsidóság vezetőinek túlnyomó többsége azonban olyan szenvedélyesen tiltakozott e terv ellen, -- nyilván féltette fajiságának fennmaradását, -- hogy az elgondolás még csírájában meghiúsult.

Az emancipáltak a mai napig nem értik, hogy a befogadó nemzet miért is nem méltányolja az ő Bocskay-nyakkendőjüket, sajtójuk frissen mázolt magyarságát, bankáraik pénzéhségét, rabbijaik újmagyarkodását. Legyen elég a befogadó nemzetnek annyi, hogy ők Magyarországon születtek, beszélik a nyelvet tehát ezzel minden rendben van és magyarnak érzik magukat [értsd: „magyar-ajkú zsidóknak”! Elfelejtik azt, hogy Széchenyi István aranymondása rájuk is vonatkozik: „a nyelvük ékes pengése nem szükségszerűen a szívüknek zengése!” –TJ]

 Az igyekezet azonban megtörik, mihelyt rájön, hogy abban a világban, amelybe ő behozta a Talmud-gyűlöletet új és veszélyes ellenszenvet váltott ki maga ellen. S hogy e környezetben élhessen, boldogulhasson, idővel felismeri, hogy az élete, a vagyonosodása csak akkor biztosított, ha kezébe veszi az ország, a befogadó nemzet feletti politikai és pénzügyi hatalmat is.

PÉNZÜZLET

„A jogegyenlőség kivívása után hatalmas lendületet vett a zsidók gazdasági tevékenysége. A Pesten megalakult első bank megalapításában Ullmann Mórnak volt nagy része. A magyarországi pénzüzlet kiemelkedő alakjai: Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó, Wahrmann Mór, Madarassy-Beck Miksa és Gyula, Székely Ferenc, Weisz Fülöp, Bathel Ödön, Jellinek Móric, Ullmann Adolf és Krausz Simon. Az első világháború valósággal új korszakot jelentett a pénzüzlet terén. A változott viszonyok hihetetlen mértékben megnövelték nemcsak jelentőségét, hanem forgalmát is a pénzintézeteknek.[…]” /Zsidó Lexikon, Bp. 1929-es kiadás, 694.old./

HATALOMÁTVÉTEL A SAJTÓBAN

A sajtó szinte észrevétlenül került zsidó kézbe. A Pollák-testvérek 1858-ban kőnyomdát alapítottak Pesten s húsz év múlva az egyik testvér, már mint Légrády Károly megindította a Pesti Hírlapot. APester Lloyd 1854-ben jelenik meg, Falk Miksa 1867-ben veszi át vezetését. E lap és a kis-zsidók orgánuma a Neues Pester Journal képviselték Magyarországon azt a különleges, Bécsben otthonos sajtónyelvjárást, amely kifejezésbeli, mondatfűzési sajátosságait a jiddis-zsargonból meríti, keverve ezt az osztrák Kanzlei-stílussal s évtizedekig rontja a művelt olvasóközönség német nyelvérzékét.

Ekkor még a magyar szellemi életben -- egyelőre – számba vehető szerepe nincs a zsidóságnak. Ez az időszak a honfoglalásuk kora: a gazdasági válságoktól lázas Magyarország pénzügyi pozícióinak a megszállása.

A magyarság legkeservesebb problémái közül is kiemelkedik az uzsora kérdése: sok zsidóvagyon dús forrása.

1868-ban jelenik meg egy kis héber tanítónak, a majdani magyar irodalmi vezér Kiss Józsefnek a„Zsidó dalok” c. könyve. A zsidó írástudók hatalmas tömege, kiszakítva magát a Talmud zárt világából, ekkor özönli el a pedagógiai pályát, részben szellemi elfoglaltságot kereső hajlamaitól, részben annak felismerésétől vezetve rájön, hogy mennyire jövedelmező mesterség a tankönyvírás.

A Kiegyezés után a magyar társadalom még sokáig sínyli azoknak a megrázkódtatásoknak a következményeit, amelyeket az 1848-49-es évek radikális átalakulása, a szabadságharc, majd a két évtizedes elnyomatás idéztek elő.  A gyökeréig felkavart hagyományos társadalmi rend képtelen harmonikusan és egészséges, tartós formákban újjáépülni, mert minden repedésén, minden törésén új oldóanyag tódul be: a zsidóság hódító idegene szelleme.

A közgondolkodás néhány évtized alatt megdöbbentő változáson megy át. Mindenekelőtt elveszíti történelmi tudatát. A zsidók magyarországi története a XIX. század közepén veszi kezdetét, rövidesen a magyarság nemzeti öntudata és lelkesedése is erre az időre korlátozódik, mert különben rikítóan volna érezhető a magyarok és a „magyar zsidók” közti távolság a nemzethez tartozás és a boldogulásra innen származó jogosultság szempontjából.

„A zsidóság a magyar történelem alakjait az előkelő idegen hidegvérűségével szemléli: a történelmi folytonosságon alapuló intézményeink csakis annyiban érdeklik, hogy azok lehetővé teszik-e, vagy akadályozzák a zsidó elemek boldogulását...” – írja Radics Elemér 1917-ben. /A huszadik század körkérdése/

Néhány évtized alatt sikerül elhalványítani a magyar tudatban mindazt, ami Március Idusa előtt történt, holott még az úgynevezett „nemzetietlen” kor magyarja is Atilláig ívelő történelmi távlatban gondolkozott és érezte fajiságát. Itt sajnos önkéntes szövetségtársra talált a zsidóság a magyar belpolitika rövidlátó pártos szellemében is, amely a maga béka-egér-harcait 1848 és 1867 jelszavaival patvarkodta végig.

Mivel a zsidóknak nem voltak őseik e honban, restellték számon tartani a magyar ősöket. A nemzeti öntudat elgyengülésének teljes horderejét csak úgy mérhetjük fel, ha meggondoljuk, hogy a történelem nélküli oláhság ekkor élte be magát egyre mélyebben az aktív célt jelentő, alig száz évvel előbb kieszeltdákó-román mítoszba.

A MAGYARORSZÁGI SAJTÓ KÉPE 1937-BEN

„1918-ban a Pester Lloyd, a Neues Pester Journal, a Neues Politisches Volksblatt, a Neues Budapester Abendblatt szerkesztőségeinél a zsidók arányszáma megütötte a 99 sőt 100 százalékot. A Magyar Távirati Iroda (MTI) húsz munkatársa közül 14 volt zsidó származású, aNépszava 20 munkatársa közül 17, a Magyar Hírlapnál 14 közül 13, a Déli Hírlapnál 23 közül 18, aFriss Újságnál 7 közül 7, a Napnál 20 közül 17 volt zsidó. (...)” [Milotay István beszédéből, 1920-ban]

“Magyarországon 1937-ben 1476 napi- és időszaki lap jelent meg. A sajtótermékek 80 százaléka zsidó kézen volt. Szám szerint 1114, amely a maga 87 és félmillió példányszámával igyekszik a szolgálatába állítani a magyar olvasóközönséget.

A Csonka-Magyarországon megjelenő 37 szépirodalmi lap közül 21 volt zsidó kézben, több mint négymillió példánnyal. A tudományos és szakirodalmat 136 lap képviselte, ebből 102 volt zsidó tulajdonban. A 39 magyarországi könyvkiadó vállalat közül csak 10 olyan akadt, amelyet kereszténynek lehetne nevezni. A csonkaország 170 városában 409 könyvkereskedés árulja a magyar kultúra termékeit. A tulajdonosok 90 sázaléka zsidó, szám szerint 366.” [Összetartás, 1937.11.28]

A KOMMUNISTA IRODALOM ÉLHARCOSAI 1945 UTÁN

„Illés Béla szovjet őrnagy, Gábor (Greiner) Andor, Madarász Emil, Hidas Antal, Füst Milán, Szántó György, Zalka Miklós, Zelk Zoltán, Goda (Grünfeld) Gábor, Hegedűs Géza, Tatay (Frankl) Adolf, Vas István, Szabó Magda, Boldizsár (Bettelheim) Iván, Aczél Tamás, Mérai Tibor, Ignotus (Veigelsberg) Pál, Déri (Deutsch) Tibor.” [Marschalkó Lajos: Országhódítók, 292.old.]

[A felsorolt irodalmárok csupán az élharcosok. A második világháború előtti és utáni névsor valószínűleg kötetre valót tenne ki!. – szerk.]

A SZUMÍR-KÉRDÉS

Az 1870-es évekig a külföldi kutatók egységes felfogása a legősibb kultúrnépet – a szumírokat – turáninak, ural-tájinak tartotta s megállapította, hogy nyelvükhöz az élő művelt nyelvek közül a magyar áll a legközelebb.

1874-ben Joseph Halévy franciaországi zsidó asszirológus kézzel-lábbal tagadta, hogy szumír nép egyáltalán létezett, és a legostobább érvekkel, de szívósan küzdött éveken át a tárgyilagos tudomány álláspontja ellen. Nem egyéb okból és céllal, - és ezt Oppert, a szintén zsidó származású, de objektív tudós állapította meg hosszú vita során, -- mert zsidó létére Halévy féltette a szemitáknak ama dicsőségét, - amit még ma is hisznek, - hogy ’az ő kultúrájuk a legősibb’ a világon. Halévy hadakozását Oppert röviden ’szemimániának’ nevezte.

Ezért mi sem természetesebb: Goldziher Ignác, még 1892-ben is úgy tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy ’Halévy teljes diadalt aratott e harcban’. Ma már természetesen vitathatatlan a szumír nép egykori létezése, s az is kétségtelen, hogy a szemiták vallásuk és műveltségük minden értékes elemét – utólag bár eltorzítva és előnyeiknek átalakítva – a szumíroktól sajátították el.

A „nagy magyar orientalista” Goldzihernek, -- aki egyébként könyvtárát a palesztinai zsidó egyetemre hagyta --, sikerült elvenni a magyar tudomány kedvét a szumír vitától, amelynek eldöntésére, anyanyelvünk ismeretében mi lettünk volna a legilletékesebbek. Így a szemimánia szolidaritása megfosztott attól a felemelő tudattól, hogy az emberi kultúra megteremtőinek nem az árják és nem a sémiták, de mi magyarok vagyunk a legközelebbi rokonai.

A zsidóság szellemi befolyása nem „gazdagította”, hanem megfosztotta (!) a magyart történelmi öntudatától és őseitől. Ehelyett megajándékozta, - önmaga javára, - az asszimiláció illúziójával. Ignotus nyíltan meg is írja: „A múlttal szemben csak egy kötelességünk van: elfeledni.”

„INSTANT-MAGYAROK”

Még a mai kor legegyszerűbb józan elméjű magyarja előtt is szinte hihetetlenül hangzik, hogy évtizedeken át egy örökidegen, vérségében, hagyományokban, múltban, erkölcsben, testi alkatban tökéletesen más embercsoport bármily tagja azonnal magyarnak számított, mihelyt átlépte a Kárpátok határait, s éppenséggel nagyszerű hazafinak, ha úgy ahogy megtanult magyarul s húsz tojás árán tetszés szerint magyar nevet vásárolt magának.

De miként is változhatott volna magyarrá a XX. század elején az egymilliónyi magyarországi zsidóság, amikor a magyar parasztsággal – a magyar kultúra igazi hagyományosaival – soha nem keveredett?

E máról-holnapra magyarosodás illúziója teremtette meg a „magyar-zsidó” képletét. Többé tehát nem nép, nem nemzet, nem faj – mint még alig pár esztendővel azelőtt. Magyarországon bekövetkezett a XIX. század bűvészmutatványa, egy kétezer év óta elzárkózó idegen faj, amelynek még 1880-ban is 45 százaléka vallotta magát német (recte jiddis!) anyanyelvűnek – egycsapásra magyarrá és felekezettélényegült, s ezt a csodálatos átalakulást az e szellemben készült tételes törvények alapján legfelsőbb bíróságunk elvi döntvénye is szentesítette.

„Lelkébe óvakodtunk beletekinteni, - írja Szekfű Gyula a Három nemzedék c. munkájában. – megelégedvén ruha- és beszéd-külsőségeivel... összetévesztettük a nemzetiséget a nyelvvel, a magyarságot a magyarul csevegőkkel, a halhatatlan lelket a múlandó, színét váltó külsővel. Vétkünk a legsúlyosabb, mert az Ige a Lélek ellen való...”

Ha ennek az okát keressük, a mai felfogásunk szerint érinthetetlen behódolásnak a zsidó-asszimiláció illúziójával szemben, nem elég a liberális korszellemre utalnunk. Nemzetiségi állam voltunk, jogos volt bizalmatlanságunk a Habsburg-Bécs felé is. A magyar politikusokat és a közvéleményt vitathatatlanul a jó szándék, és a jóhiszeműség vezette, amikor így akarták javítani a „magyar anyanyelvű” elem statisztikai pozícióját.

Akik magyar szupremáciát (felsőbbrendűséget), hegemóniát, impériumot hirdettek, azoknak nem az asszimiláció szurrogátumához kellett volna nyúlni, hanem a magyar néprétegek szociális boldogulását elősegíteni, ami által itthon lehetett volna tartani a magyar parasztság kivándorlásra kényszerült százezreit.

De elvitatható a jóhiszeműség és judícium igen sok politikai vezetőtől azért is, mert már 1875-ben megindult Magyarországon, minden külföldi előzmény és behatás nélkül, az a hatalmas mozgalom, amely a szó szoros értelmében vett kiirtásáig nem szűnt meg a kétségbeesés bátorságával harcolni a zsidók felülkerekedése ellen, és hirdetni a magyarság pusztulásának a zsidóság elhatalmasodásával együtt járó végzetes veszedelmét.

---

A MAGYARSÁG MÁR NAGYON RÉGÓTA NEM EGYENJOGÚ!

Miért is szükséges újra tárgyalni a zsidóság több mint százéves egyenjogúsítását? Azért, mert a magyarság a saját hazájában – szemben a Magyarországon élő nemzetidegen zsidósággal – már régen elvesztette az egyenjogúságát. Miért magyarázzák idegengyűlöletként a magyarság önvédelmét? A magyarság valóban az idegeneket gyűlöli-e vagy pedig csak mindazt, amit az országhódító idegenek vele művelnek a saját hazájában?

vvv

Az Izraelben megjelenő Hét Tükre c. Lap 1998. decemberi száma közli, hogy „a jövőben Magyarország állampolgárainak száma akár félmillióval is gyarapodhat”. – Tel Avivban a budapesti követség konzuli részlegének vezetője Horváth Adrienne szerint:

„... a különböző magyar nyelvterületekről származó izraeliek körében 1989 óta egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a magyar állampolgárság, illetve a magyar útlevél megszerzése iránt. Az érdeklődés legfontosabb oka, hogy Magyarország előnyös üzleti befektetési lehetőségeket kínál, s ezenkívül hazánk a többi kelet-európai ország felé irányuló üzleti tevékenység hídfőállásának is számít. Az előrelátó izraeliek már arra is gondolnak, hogy Magyarország nemsokára az Európai Unió tagja lesz, s ezért sokan már előre tekintenek és pontosan látják azt, hogy milyen előnyök származnak majd abból, hogyha Magyarország EU-tagállammá válik. Például: befektetési, munka-, és tanulási lehetőségek... Mintegy 550 ezer izraelire vonatkoztatható a magyarországi visszahonosítási törvény. Bármelyik szülő eredete esetén magyarnak számít a gyerek is, tehát a gyerek és az unoka is örökölheti a magyar állampolgárságot.

Kissé bonyolultabb a magyar állampolgárság elnyerése azon izraeliek számára, akiknek szülei vagy nagyszülei egykor magyar állampolgárok voltak ugyan, de később a trianoni határokon kívüli országrészekre kerültek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzetiségüket is elvesztették volna – vagyis ők továbbra is magyar nemzetiségűek. [sic! - TJ]. A magyarországi letelepedés utáni egyévi tartózkodás után – lévén magyar [sic!] nemzetiségűek – a hatóságokhoz fordulhatnak állampolgársági kérelmükkel.

Csak az elmúlt két esztendő folyamán 475 magyar útlevelet állítottak ki a budapesti kormány tel avivi követségén, s további 500 kérelem elbírálás alatt áll. A tel avivi konzul szerint:

’az 550 ezer izraeli akár holnap repülőre ülhet, és amennyiben lakhelyet szereznek maguknak, élhetnek a törvény adta jogukkal, és Magyarországon kiválthatják a személyazonossági igazolványt. S ha úgy döntenek, hogy ezután kizárólag Magyarországon adóznak, akkor már a legközelebbi választásokon is résztvehetnek.’ ”

v

MIÉRT TITKOS A KISEBBSÉGEINK SZÁMA?

Magyarországon tovább súlyosbítja a nem létező zsidókérdést, hogy – a hazai sajtó közlése szerint – bár kisebbségeink nem zárkóznak el attól, hogy a népszámláláskor feltett kérdések a nemzetiségi hovatartozásra is kiterjednek, de garanciát kérnek arra, hogy önként és névtelenül vallhassák meg identitásukat. A magyarországi kisebbségi törvény szerint „a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó állampolgár joga, hogy kisebbséghez tartozását az országos népszámlálás alkalmával titkosan és névtelenül megvallhassa. A kisebbségek indítványára a tervek szerint a megkérdezettek arról is nyilatkozhatnak, hogy melyik nemzetiség hagyományaihoz és kultúrájához kötődnek.”

Kérdezzük tisztelettel: akkor mi értelme van a népszámlálásnak?

Miért e nagy titkolózás? Izraelből félmillió zsidó – „magyarként” – telepedhet le Magyarországon, akik letelepedés után a népszámláláskor titokban tarthatják nemzetiségi hovatartozásukat? +++

Néhány szó a kiválasztottságról

 

 

 

(Hazánkért Online, 2004)

A zsidóság a világhódító terveit “kiválasztottságának” elvére alapozza.

 Ennek a tannak hamisságát legcsattanóbban dr. Zakar András pápai prelátus, Mindszenty bíboros hercegprímás hajdani és sokat szenvedett titkára, egyik legnagyobb szumirológusunk bizonyítja

“A szumér hitvilág és a Biblia” című könyvében.

 [Szatmári István kiadása, Garfield, NJ USA/1973]

Zakar prelátus először a II. Vatikáni Zsinat “isteni kinyilatkoztatásról szóló hittani rendelkezésének megállapítását idézi a szentírás-magyarázók feladatáról, majd tovább folytatja:

/207.old./ “Szükséges, hogy a magyarázó azt az értelmet kutassa, amelyet a szent szerző ki akart fejezni és ki is fejezett a meghatározott körülmények közepette, korának és műveltségének szintjéhez képest, az akkori irodalmi műfajok segítségével.”

Érdekes és egyben jellemző, hogy pl. a hollandi Katekizmusnak nevezett Hittani Olvasókönyv és IsidoreEpstein - /208.old./ -  “Judaism” c. műve (Penguin Books, London, 1970) egyaránt elterelni igyekszik a figyelmet a vázolt kérdés lényegéről. A közvéleménynek, az emberi tudatnak ez a megtévesztése (finomabban és idegen szóval: az azzal való manipulálás) ugyanabban az irányban történik. És ez jellemző a többi hasonló szellemű kiadványra is.

Külsőleg a két munka a krisztusi megváltástan legellentétesebb magyarázatát képviselő keretben jelenik meg. - /Lásd: Protokolok/ Mindkettőre jellemző az is, hogy minden kritikát rosszindulatúnak minősít, holott ugyanakkor sokban függetlenítik magukat a nyilvánvaló tényektől. Íme egy példa erre:

A holland Hittani Olvasókönyv angol szövege /34-35. old./ szerint:

“Valahol a Nilus és Eufrátesz között nomád törzsek csoportja élt, amely menekült a művelt Egyiptomból, abból az országból, ahol mint csoport nem tudtak élni, sem pedig vallásukat gyakorolni. Drámai menekülés után elérték Kadest a sivatagban. Istenük neve Jáve volt. Csupán csak tengették életüket, két világ közti ürességben, szellemileg szűz talaj voltak. Amint küszködtek a sürgetés közt, hogy visszatérjenek Egyiptom ‘húsos fazékjaihoz’, Isten kiválasztotta őket,hogy ‘minden nép között saját birtokává’ tegye őket. (Exodus 19,5.) Ennek a kinyilatkoztatásnak a történetét el kell olvasni azokból a könyvekből, amelyek az Ószövetséget alkotják.”

Az események maguk Isten csendes kinyilakoztatása. Héber pásztorok menekülnek Egyiptomból. Egy szokásos emberi helyzetben, a küzdelem a létért, táplálékért, ruházatért és otthonért, részben már létező formában és talán már egy isteni név ismeretében, az igazi isteni alak előtör.

Egy karizmatikus alak, Mózes, különleges szerepet játszik ezekben az eseményekben. Az ezt megelőző négyszáz évről semmit sem tudunk, csak azt, hogy a héber népet rabságban tartották Egyiptomban. Azonban Kr.e. 1700 előtt voltak ugyanilyen fajta népek Kánaánban, a Jordán és a Földközi tenger közötti földön, akiket a héberek őseinek tartottak. Ezek között voltak a ‘patriarchák’, Ábrahám, Izsák, Jákob, ez utóbbit Izraelnek is hívták.

Ezeken az embereken keresztül lépett be Isten először a mi történelmünkbe. Bár ilyen távolságból igen kevés az, amit mondhatunk arról, hogy pontosan mi történt, feltűnő mennyire szorosan egyeznek a - /209. old/ - partiarchák történetében előforduló szokások és nevek azzal, amit a modern kutatás ennek az időszaknak ékírásából kibetűzött.

Félreértések elkerülése végett leszögezzük, hogy a Hittani Olvasókönyvben vannak értékes szakaszok és szempontok is, amelyek az eddigi zsinatok szellemében mutatják be a mai kor nyelvén a tanító Egyház előrterjesztését. Az idézett szövegekben és az azokhoz hasonlókban azonban különös, idegen törekvés érvényesül. A szerzők “a nomád törzsek csoportját” “szellemileg szűz talaj”-nak nevezik, pedig Mózes könyvéből tudjuk, hogy ez a nép éppen ott, a pusztában hogyan hitetlenkedett és lázadozott Istennel szemben.

Ezt a népet kiválasztottnak nevezi a Hittani Olvasókönyv, de nem mondja meg, hogy a kiválasztás Ábrahámmal kezdődött, aki nem ‘fajtája’ miatt volt kedves Isten előtt, hanem hite és engedelmessége miatt és a kiválasztás arra történt, hogy az Ivadék útját Ábrahám előkészítse.

A hangsúly ismételten az ‘ugyanilyen fajta népekre’ esik és Ábrahám neve éppen csak megemlítésre kerül. Túlságosan eltereli a figyelmet Ábrahám meghívásának lélektani feltételeiről és előzményeiről (‘igen kevés az, amit mondhatunk arról, hogy pontosan mi történt’), pedig elég lenne, ha azt mondaná meg ezzel kapcsolatban, amit a Genezis leír. Az meg teljesen ellentétben van a tényekkel és elködösítő, hogy ‘Ezeken az embereken keresztül lépett be Isten először a mi történetünkbe.’ Ha ugyanis ‘ezeken az embereken’ kifejezés az előző mondatban szereplő Ábrahám, Izsák és Jákob személyére vonatkozik, akkor valótlan, mert Isten már Noén, Melkizedeken, sőt Ádámon és Éván keresztül is belépett a mi történelmünkbe (ha a ‘mi’ alatt a szerzők nemcsak a zsidó népet, hanem az egész emberiséget akarják érteni).

Ha pedig az előző mondatokban szereplő ‘ugyanilyen fajta népek’-re is utal, akkor talán vitatható, hogy Noét héber fajtájúnak tartsuk-e vagy sem, de az biztos, hogy Ádám és Éva, valamint Melkizedek nem voltak héberek. Mindezt magának az Ószövetségnek a szövegéből bizonyíthatjuk, aminek olvasását a szerzők nagyon ajánlják (‘a kinyilatkoztatás történetét el kell olvasni!’), de nem vázolják tárgyilagosan annak lényeges pontjait az olvasó számára. A Szentíráson kívül azonban igen sok történeti emlékünk és leletünk is tanúsítja azt, hogy az Isten már Ábrahám előtt is belépett a mi történetünkbe.

De miért akarják a szerzők ezt a tényt homályban hagyni?

A feleletet abban találjuk meg, hogy a Hittani Olvasókönyv szerzői megtévesztően kiemelik a “fajta” szerepét. Azt a hiedelmet akarják megalapozni, hogy Isten elsősorban a zsidó néppel, mint néppel lépett először párbeszédre és nem Ábrahámmal. Így ugyanis a fordulópontot jelentő “Ivadék” szót a nép ivadéknak, magának a továbbélő zsidóságnak a számára foglalhatják le. Ezzel szemben az Ábrahámnak adott ígéret (Gen.12,3) kétségtelenül EGYivadékra, EGY sarjra vonatkozik. A nacionalista értelmezés mellett kardoskodó talmudista zsidókkal szemben ezért már Szent Pál is külön nyomatékozza a helyes, a hitre épülő és hitből fakadó értelmezést, amelyet az Ószövetség is lényegében ismételten és egyre világosabban tanít:

“Ábrahámnak szóltak az ígéretek és az ő ivadékának. Nem azt mondja: ‘és Ivadékaidnak’, mintegy a soknak, hanem mint egynek: ‘és Ivadékodnak’, aki a Krisztus.” (Gal.3,16)

Ennek az Ivadéknak az előkészítésére választotta ki Isten személy szerint Ábrahámot.

“Legyetek tudatában annak  -- mondja Szent Pál, -- hogy akik a hitből vannak, azok Ábrahám fiai, amint írva van: Ábrahám hitt az Istennek és ez megigazulására számíttatott be neki. A gondos szentírás, - mert hitből teszi Isten megigazultakká a népeket, - meghirdette Ábrahámnak: benned áldatik meg minden nép. Tehát akik a hitből valók, azok áldatnak meg a hívő Ábrahámmal együtt.” (Gal. 3,7-9)

Az Ábrahámnak adott nagy ígéretben az eljövendő Ivadékban hívők Isten választottjai. Tehát a zsidók is, amennyiben Isten ígéretét hittel fogadják, Isten fiai és választottjai, de nem azért, mert fajtájuk szerint, mintegy automatikusan, minden személyes erőfeszítés nélkül beleszületnek Ábrahám nemzetségébe. “Mert -- mondja Jézus -- Isten a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani.”

Isidore Epstein a nacionalista talmudi értelmezésnek a történelem folyamán kiépített és megmerevített szemléletével szögezi le:

“Elamita hordák hegyi erődjeikből lezúdulva a Perzsa Öblön keresztül megtámadták Sumért és időszámításunk kiindulópontja előtt 1960-ban Ur lehanyatlott a pusztulásba és szégyenbe.”

Ur városát azonban Kr.e. 1737-ben pusztította el Samsu-Iluna, Hammurabi fia, sok előzetes hasonló szándékú és változó szövetséges néppel együttesen intézett támadások sorozata után. Ennek a változó szövetséges erőkre épített és a babiloni szellemmel irányított, titkos és nyílt eszközökkel kivitelezett támadásnak esett áldozatul az emberiség eddig ismert legrégibb írásos művelődése.

Epstein szerint:

“Ábrahámnak más gondolatai voltak, mint apjának. Terah az ő korának általános vallását (normal religion) követve politeista [többisten hívő] volt, Ábrahám monoteista [egyisten hívő] ... amit ‘etikai monoteizmusnak’ kell neveznünk, hogy megkülönböztessük a monoteizmusnak minden más formájától ... az a meggyőződés alakul ki benne, hogy egy új nép alapítója lehet (he might become the founder of a new nation), - egy nemzeté, mely meghozza a világnak az Isten ismeretét és az áldást, mely ebből az ismeretből árad a világ minden családjára.”

Tehát, bár Ábrahám történetiségét -- a Biblia alapján -- elfogadja a szerző, arról nem szól, hogy ugyanaz a Biblia hogyan írja le az Istennek Ábrahám részére adott ígéretét, valamint Ábrahám hitét és engedelmességét Isten iránt. Így, természetesen, Ábrahám nemzetét is csak a testi leszármazás határozza meg s nem a hit és engedelmesség Isten és az ő ígérete iránt.

Egy ilyen elképzelésre könnyen alapozhattak más népek jogainak sérelmével népüket és hazájukat elfogultan szerető zsidók egy nacionalista zsidó vallást, hogy Isten nevét felhasználva próbálják maguknak meghódítani a világot. Ez a zsidó vallás csak a zsidó nemzetbe való testi beoltódás révén biztosítja Ábrahám Istenének az áldását más népek számára.

Ez az Isten nevében való kizsákmányolás azonban teljes kiszolgáltatottságot jelent a talmudista vezetőség kénye-kedve szerint.

Jézus Krisztus az ábrahámi istenfogalomnak ilyen eltorzítása ellen emelt szót, mint az első emberpárnak és Ábrahámnak egyaránt megígért Szabadító (Asszonyivadék = Emberfia), aki megmutatta az ember igazi, belső felszabadulásának és az embertestvériségnek az útját.

Epstein, aki az Ábrahámhoz való tartozás nemzeti és vallási tartalmát eddig egynek vette, Jézus személyével kapcsolatban kénytelen ezeket közvetlenül szétválasztani. Azt mondja, hogy

“... a farizeusok vitája Jézussal alapvetően vallási volt, sohasem vádolták őt messisási igényei miatt.”

Így a politikai vádaknak, amelyek miatt Jézus a főpap előtt állt, számukra nem volt jelentőségük, s ezért nem avatkoztak be Jézus perébe. (Vagyis, nem is felelősek további sorsáért -- tehetjük hozzá.)

‘A Jézust követő zsidók -- folytatja Epstein -- mint zsidó-keresztény szekta tagjai éltek tovább ebben a században. Az ő hitük, hogy a Messiás eljött, nem volt alap a szakadásra köztük és a többi zsidók között. De néhány évtized múlva a keresztény egyház Pál befolyására megváltoztatta Jézusról vallott elgondolását olyan irányban, hogy már nem tisztán földi lénynek képzelték, hanem olyannak, ami azt jelentette, hogy ő tulajdonképpen második Isten volt -- ami az Isten egyvoltának a tagadását jelentette, ahogyan azt a zsidók értették. Amint ez a fejlemény megtörtént, a zsidó-keresztények léte a judaizmuson belül többé már nem volt lehetséges, és a kettő közötti végső szakadás elkerülhetetlenné vált’ - mondja Epstein.

Ez az előbbiekben vázolt triumfalista elképzelés amellett, hogy következetlen - amint előbb rámutattunk, - ellentétben van a tényekkel is. Ha Epstein az evangéliumokat forrásként használta Jézus vallási és politikai tanításának értékelésében, látnia kellett volna azt is, hogy Jézus egyénisége teljes erkölcsi egységet alkot. A vallási és politikai szerep között annál kevésbé lehet különbséget tenni, minél inkább tudatában vagyunk annak, hogy a politika, vagyis a közügyek intézésének tudománya az emberi társadalomban erkölcsi elveken áll. Az emberiség nem ismerhet el erkölcstelen politikát.

¨ “A politikának semmi köze az erkölcshöz.”

¨ “Ezért terveinkben ne annyira arra fordítsuk a figyelmünket, ami jó és erkölcsös, mint inkább arra, ami szükséges és hasznos.” [A Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei, 1-25, 1-38]

Ezt az elvet nemcsak a kereszténység, hanem az emberiség politikai testülete, még az ENSZ is ünnepélyesen és ismételten meghirdette.

Jézus igénye arra, hogy új parancsokat hozzon, azon alapult, hogy mint a második isteni személy, hatalma és küldetése is volt erre az Atyától. Isteni hatalmát bőven megmutatta az evangéliumok szerint, az Ószövetség pedig bőven igazolja azt, hogy a sátánt letipró szabadítónak isteni hatalommal kellett bírnia.

A zsidóság egy részének, amelyik nem fogadta el Jézust Istennek, a nehézsége tulajdonképpen abban áll, hogy nem akartak tovább fejlődni és nem akartak megbarátkozni egy új, tökéletes, minden népet egyformán (!) magához ölelni akaró Isten fogalmával. Pedig ha szemtől szemben állottak -- mint Epstein kimondja -- a Messiással, akkor erre a küldöttre kellett volna hallgatniuk. Az utódok azonban - jobban megismerve a helyzetet -- megtehetik és sokan meg is teszik azt, amit elődeik elmulasztottak. (Ettől függetlenül azonban az emberiség politikai akarata az, hogy az emberi alapvető jogegyenlőséggel szemben álló tanítást -- még vallási köntösben se hirdessen senki.) Ezért Epsteinnek is állást kell foglalnia a Talmud embertelen tételeivel és utasításaival szemben.

Az epsteini elképzelés ismerete azért is hasznos, mert világossá válik, hogy némely, magát makacsul katolikusnak tartó “konstatáló” miért harcol és folytat igen költséges propagandát a “judeo-krisztianizmus” érdekében. Nem volna olyan ellentmondást támasztó jel Krisztus és az ő Egyháza sokak számára -- gondolják ők, -- ha nem ragaszkodna Krisztus istenségéhez, hanem inkább vállalná a zsidóságba való beolvadást vagy legalább is a vele 50-50 százalékban való hitbeli megegyezést.

A Galilea (sumér szó: Gal = nagy, il = magas, ea = az ősi víz háza = az, ami minden ősit összefog) tartományból való Jézus Krisztus azonban -- a Sumérig visszanyúló ősi hagyományok alapján is -- azért jött, hogy Isten szétszórt gyermekeit a közös Atya, a három személyű EGY-Isten hitében és az emberi testvériség szeretetében egybegyűjtse.

És ezért Jézus Krisztus tanítása nemcsak nem elavult, hanem annyira korszerű, hogy soha túl nem haladható. Az az emberi társadalom, amelyik a testvériség vagy mai szóval kifejezve: az emberi alapvető jogegyenlőség szellemében él, az az egész emberiség történelmének társadalomtudományi szempontból, végső célja. És ebből a szempontból sem találhatunk Jézus alaptanítását tartalmazó Újszövetség szövegében semmilyen kifogásolható vagy elutasítandó állásfoglalást a földi jogviszonyokat illetően.

¨“Az önmagukat bölcseknek képzelő gójok, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal; nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között; nem látták meg, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság; hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségét éppoly változtathatatlanul, mint az alárendelést a maga törvényei alá.” [Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei, 1-70)]

¨“Mindenki számára fontos tudni, hogy a különböző emberi tevékenységek folytán nem lehetséges semmiféle egyenlőség, hogy az, aki bármely cselekedetével egész osztályt kompromittál, nem lehet a törvény előtt egyenlő mértékben felelős, mint az, aki senki ellen nem vét, csak a saját becsülete ellen.” [CBJ, 3-39]

Mondhatjuk tehát összefoglalva: Jézus Krisztus megújította az Ószövetséget, mert mindaz alól feloldotta az embereket, ami abban szemben állt a társadalomtudományi fejlődés távlati céljával. Azok, akik továbbra is az Ószövetség írott szövegéhez ragaszkodnak, a megkülönböztetés szelleméhez, az ösztönösség törvényesített uralmához ragaszkodnak, és így a fejlődést gátolják, annak ellenébe hatnak és a reakciót képviselik.

A Talmud nem tompította az Ószövetség szövegeiben található reakció szellemét, hanem felnagyította. Azzal, hogy érvényben tartja a mózesi 613 törvényt a ‘Halaka’-részben, amelyet ma is kötelezőnek hirdet, a Haggada-részben pedig több mint száz rabbi -- bár nem kötelező, de sok embertelenséget megengedő vagy parancsoló -- magyarázatát és utasítását, hivatalos könyv jellegével nemzedékről nemzedékre továbbadja, állandó lehetőséget, sőt bíztatást ad a legembertelenebb cselekedetek elkövetésére és a nemzsidókkal szembeni megkülönböztetés fenntartására merőben földi viszonylatokra nézve is.

A történelemben dolgozó fejlődés törvénye és a világbéke haladéktalanul azt kívánja, hogy a nemzetközi zsidó szervezetek, valamint egy-egy országon belüli zsidó közösségek vezetői egymásután nyilvánosan és ünnepélyesen mondják ki, hogy érvénytelen minden olyan megállapítás, utasítás a Talmudban, amely földi jogviszonyokat illetően szemben áll az alapvető emberi jogegyenlőséggel és faji vagy vallási megkülönböztetést hirdet. Ezt már egyébként számos ENSZ-határozat is előírta. +++

A zsidóság a Római Birodalomban

(Hazánkért Online, 2004)

Bar-Kochba lázadása

A zsidók történetében korszakalkotó esemény volt Bar-Kochba felkelése. A “Jó” Traján császár utóda,Hadrián (117-138) a zsidók kedvében akart járni, Jeruzsálemet is fel akarta építeni, de a régi templom helyén Jupiternek akart templomot emelni. Állítólag ez a terv robbantotta ki a felkelést, amely soha nem tapasztalt borzalmakkal 132-től 135-ig tartott.

A felkelést Akiba ben Joseph rabbi (50-135) szervezte, ezért beutazta Palesztinát, Kis-Ázsiát, Babilont. Akibának, mint tudósnak páratlan volt a tekintélye: a Talmud több része (Misurája, Gemárája) is tőle származik. A jamniai Szanhedrin fejének volt a tanítványa és állítólag 12 ezer tanítvány követte. Sorsa tragikusan végződött, mert Simont, felvett nevén Bar-Kochbát (a csillagok fiát), Messiásnak tartotta s ezzel fanatizálta a zsidók tömegeit. (Ez a furcsa “Messiás” azzal kérkedett, hogy ő parázna személy fia.)

A felkelést a római helytartó Tineus Rufus, akit a Talmud is említ, nem tudta elnyomni, mert a római régiók nem voltak hozzászokva a hegyvidéki guerillákhoz. A felkelők kezdetben fényesen győztek: Judeában, Galileában, Samariában 50 várat, 985 várost és falut foglaltak el. A Jeruzsálembe bevonuló Bar-Kochba-t kikiáltották “király”-nak, s még pénzt is vertek az esemény emlékére. [Érdekes, hogy  katonái pontosan ugyanazt az  ötágú vöröscsillagot viselték a sapkájukon, ami Trockij, igazi nevén Lejba Bronstein, katonáit “ékesítette”.] Akiba és Bar-Kochba katonái minden helységben vérfűrdőt rendeztek s mindent kiraboltak.

Amikor sem Rufus, sem a Szíriából segítségül hívott Marcellus helytartó nem bírt a vérszomjas hordákkal, Hadrián császár Julius Severust, Britannia legyőzőjét küldte ellenük. Bar-Kochba végre a Sepphoris melletti Bether várba, majd Tur Malka (Királyhegy) nevű városba vonult vissza.

A vár elfoglalása és Jeruzsálem eleste után Bar-Kochba maga is életét vesztette. Összesen 580 ezer zsidó pusztult el ebben a felkelésben. A római seregnek is nagy veszteségei voltak.

Az örök város fényesen ünnepelte meg a győzelmet és a szenátus Hadriánt “imperátor” címmel tisztelte meg. Judea elnéptelenedett, mivel sok zsidót adtak el rabszolgának. Hebron piacán oly sok zsidó került eladásra, hogy még annyi pénzt sem adtak egy zsidóért, amennyit egy lóért.

Hebron kiseperte a zsidókat Jeruzsálemből és idegeneket telepített a helyükbe. Halálbüntetés terhe alatt tilos volt a zsidóknak oda belépniök. Akibát később a római törvények áthágásáért kivégezték.

A zsidó kultúrát egyébként az egész Római Birodalomban betiltották: a körülmetélést, a szombat megtartását szigorúan üldözték, miként ezt a Talmud is említi.

Mindennek ellenére a rabbik Lyddában mégis megtartották a titkos gyűlésüket, ahol azon vitatkoztak, hogy ezután meg kell-e halnia a zsidónak a hitéért, vagy pedig látszatra felveheti a rómaiak vallását.

A keresztények ugyanakkor beadványt juttattak Hadrián elé, amelyben kifejtették, hogy a keresztény vallásnak semmi köze sincs a zsidósághoz. A lyddai gyűlés után azonban minden zsidó a saját véleményét követte. A zsidók közül csak tíz vállalta a vértanúságot.

A zsidók szétszóratása tehát teljessé vált. A vezető szerepet egy ideig Babilónia zsidósága tartotta a kezében, ott székelt az exilarcha, ott ülésezett a Sanhedrin s ott magyarázták a mózesi törvényeket, és ezeknek az összefoglalásából született meg a Babilóniai Talmud.

Szálláscsinálók, társutasok és adószedők

A történelem azt bizonyítja, hogy a zsidóság mindazon országokat, amelyek befogadták, csak vagyonszerzési területnek tekintette, de hazájának soha. Ha a körülmények úgy kívánták, könnyek nélkül vált meg tőle, ha az országot ellenség hódította meg, akkor annak a pártjára állt, sőt, már előzőleg is a segítségére volt, ha annak győzelmét szimatolta.

‘Egyiptomban, Szíriában és Galileában már a kereszténység előtt is zsidók voltak az adószedők.’ (Zsidó Lexikon) A zsidók már az ókorban oly hihetetlen vagyonra tettek szert a pénzkereskedelemből, hogy pl. Pompejus alatt ca. 40.000 pengőt fizettek az adók, vámok stb. bérletéért. A zsidó uzsorások olyan magas kamatlábakkal dolgoztak, hogy a megszorult emberektől könnyűszerrel elszedték mindazt, aminek még a megkívánását is tiltja a X. parancsolat.

Sombart írja Die Juden und das Wirtschaftsleben c. könyvében:

“Amióta a zsidó gazdasági történelmet ismerjük és azt évszázadokon át követhetjük, látjuk, hogy a zsidó nép gazdasági életében a pénzkölcsönzés mindig csodálatosan nagy teret foglalt el. Ez kíséri a zsidó népközösséget fejlődésének minden fázisában, úgy nemzeti önállósága idején, mint a szétszóratásban.

Írva van: “Az Úr, a te Istened meg fog áldani téged, amint megígérte. Sok népnek fogsz kölcsönt adni, de te senkitől sem fogsz kölcsönt kérni.” (Mózes V. könyve 15.)

“Ha uzsorát vesztek testvéretektől, adjátok vissza neki még ma mezeit szőleit, olajkertjeit, házait és a kamatot, amit tőle pénzben, búzában, olajban vettetek... “(Nehemiás 5. fejezet)

A mózesi törvénynek a kamatra vonatkozó világos rendelkezése így szól:

 “Ne a testvérednek kölcsönözz pénzt, vagy gabonát, vagy bármi más jószágot kamatra, hanem idegennek, testvérednek kamat nélkül add kölcsön azt, amire szüksége vagyon, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened minden munkádban azon a földön, amelyet elfoglalni mégy.” /Mózes V.23,19.20/

“A nem-zsidókra nézve felettébb sértő az öklelő ökörről szóló talmúdi jogszabály, illetőleg részrehajló kártérítési törvény, amely a nem-zsidót kevesebb joggal felruházott emberként kezeli. Ugyanis míg a zsidót a nem-zsidóval szemben egyoldalúan felmenti a kártérítés alól, addig a nem-zsidót a zsidóval szemben az egész kár megtérítésére kötelezi, még pedig Rasi (megh.1105), a legjobb zsidó Biblia- és Talmud-magyarázó szerint is abból az általános okból, mert a nem-zsidók vagyona, pénze a zsidó számára úgyszólván szabad préda, amelyet szabad el is vennie, míg viszont a zsidótól a nem-zsidó semmit sem tulajdoníthat magának.” (1)

Sombart továbbá ezt írja könyvében:

“... már a görögök és a római császárok korában találkoztunk olyan gazdag zsidókkal, akik a királyok bankárai voltak, valamint szegényebb zsidókkal is, akik az alsóbbrendűeknek kölcsönöztek pénzt. A római világban is beszélnek zsidó pénzűzérkedésről.” (372.1.)

Ciceró a Flaccusért tartott beszédében panaszkodik amiatt a rendkívül sok arany miatt, ami Itáliából és a provinciákból évente Jeruzsálembe ömlik. A zsidó templom is ad kamatra kölcsönt. A papok is foglalkoznak ezzel, és noha gazdag dotációt élveznek, mégsem tiltják el őket a pénzüzletektől.

Azt, hogy a zsidók a pénzkölcsönzésben valósággal művészi tökéletességig fejlődtek, s hogy a magas fejlettségű kölcsöntechnikának évszázadokon át megalapítói voltak, legvilágosabban azok a Talmud-traktátusok bizonyítják, amelyek a polgári ügyekről tárgyalnak.

Hogy a vámszedésnél és adószedésnél milyen “kulcs” szerint dolgoztak, arról külön könyvet kellene írni. Hogy aztán mekkora szeretetet vívtak ki maguknak ebbeli tevékenységük révén, arról igazán felesleges beszélni.

A pénz, illetőleg a vagyon bírásának tudata, nemkülönben a “kiválasztottság” gondolata, a zsidó előtt megvetendővé tette az őt befogadó államalkotó őslakosságot, amelyet egyszerűen a megélhetés forrását képező tárgynak tekintett, s amelynek életnedvét, gerincvelejét iparkodott minél nagyobb százalékban kiszívni. Az őt befogadó házigazda vendégszeretetét csak addig viszonozta látszólagos hálával, amíg be nem fészkelte magát, azután ridegen elzárkózott, külön egységbe tömörült s óvakodva került minden beolvadást.

Kecskeméti Ármin írja:

 “A római tartományok zsidóságának vezetői, az úgynevezett kis pátriárkák, 429-től pénzügynökei a császárnak: a Római Birodalomban az adóbérlők és behajtók is zsidók. A gazdag zsidók uzsorát szedtek a kölcsönpénzből, és ha a rómaiak rendkívüli adókat vetettek ki rájuk, azokat áthárították a szegényre...

A hadizsákmánytól is növekedik a zsidó vagyon a középkorban. Náluk értékesítik a zsákmányolt holmikat... 960 és 1028 között gondoskodtak a háborúskodó pártok pénzszükségleteiről, a győzők gyorsan pénzzé tették zsákmányukat a zsidóknál, akik sokat kerestek rajta. A zsidók tőkéjük révén a pénzüzletet választják élethivatásuknak, ami a keresztény Egyház uzsoratilalma folytán szinte monopóliumként hullott az ölükbe”  [Kecskeméti Ármin: A zsidók egyetemes története]

Üzletelés tudománya a szent könyvek szerint

A The New York Times 1978. május 11-i számában Kenneth A. Briggs cikket írt “When may a businessman study Talmud?” (Mikor tanulmányozhat üzletember Talmudot”) címmel. Alább ebből közlünk szemelvényeket.

Mialatt más irodai alkalmazott a Wall Street tőzsdeközpont legújabb pénzgyarapítási lehetőségeivel foglalatoskodik, addig a City Hall Park egyik felhőkarcolójának 9. emeleti előadótermében tucatnyi üzletember különösképpen hasznosítja az ebédidejét, a zsidóság élettörvényeinek szent könyvét a Talmudot tanulmányozza, csoportosan.

A déli tanórákon nincsenek felesleges csevegések, üzleti cselfogások megoldásai vagy éppen a tőzsdepiac le vagy fel való kiértékelései. Itt most szigorúan a Talmud tanulmányozása folyik. Vajon mi lehet ebben a vallásosnak mondott szent műben, amelyet a tartalma miatt az elmúlt évszázadok során már 14 pápa égettetett el nyilvánosan? Napjainkban erre többé már nem kerülhet sor!

A zsidóság közismert a sikeres üzleti vállalkozásairól, hiszen jól tudják, hogyan lehet pénzt gyarapítani. Vajon valamiféle belső titkokat tartalmaz ez a könyv, amelyről a nemzsidók világának fogalma sincs?

A new yorki üzletemberek hetente hétfőtől csütörtökig egész oldalt bemagolnak a régi zsidó bölcsek kommentárjait tartalmazó könyvből, a Talmudból. Az arám nyelven írt Talmud 2 340 oldalát -- a zsidó életnek jóformán minden témáját átfogja -- hét éven keresztül felgyorsított ütemben tanulmányozzák.

1920 óta az Agudath nevű szervezet számos ilyen hétéves tanfolyammal gazdagította a zsidó üzletemberek szaktudását. Legalábbis a fiatal new yorki pénzügyi analista Berel Hecht szerint,

“...az esti tanfolyamok mellett bizony igen sokat segítenek ezek a Talmud-tanfolyamok.”

Vajon mennyiben segítenek itt az ősrégi farizeusok és írástudók többszáz éves talmudista tanai? Hiszen a 21. században élünk! Mi lehet az a “törvény”, amit az 1300 évvel ezelőtti zsidó bölcsek kiagyaltak, és időszerűségéből -- a jelek szerint -- semmit sem vesztett?

Miről is beszélgetnek a tanórákon? Briggs példát hoz fel:

“Egy bizonyos ponton annak a kereskedőnek az esetét vitatják, aki két vásárlójának külön-külön megígérte, hogy nem adja el ugyanazt az árucikket 75 centen alul. Egyik pillanatban a kereskedő habozni látszott és így az általa idézett alapárat nem gondolta komolyan. A másik vásárlójának pedig úgy tűnt, hogy őszinte árajánlatot tett.

A kérdés az volt, hogy vajon az első “érvénytelen” ígéret semlegesíti-e a másodikat is?

A végén megegyeztek abban, hogy “nincs szükségünk külön szabályokra. Miért engedjük, hogy a jó ígéret magával rántsa az egészet? Ehelyett tegyük azt, hogy a jó ígéret emelje fel magához a többit is.”

Eddig a részletek a The New York Times cikkéből.

Íme a fenti kereskedelmi példa másik változata a Talmudból, amit nem írna meg a new yorki lap:

“Ha egy zsidó üzleti kapcsolatban áll egy ákummal (nem-zsidóval), egyes helyeken nem szabad egy másik zsidónak jönnie és üzletre lépnie ugyanazzal az ákummal.

 Más helyeken viszont ez különböző, ahol egy másik zsidó is mehet ugyanahhoz az ákumhoz, ráveheti üzletre, hogy becsapja őt és elvegye a pénzét. Mert az ákum vagyonát úgy kell tekinteni, mint közvagyont, amit az első érkező megszerezhet. De vannak egyesek, akik azt mondják, hogy ennek nem kellene így lenni.” /Khósen Hammispat, 156,5. Haga/

Aki a judaizmust tanulmányozza -- s ehhez kitűnő anyaggal szolgál Israel Shahak professzor könyve -- nemcsak igazságtalan, de kirekesztő, fajgyűlölő, és a pénz hatalmára összpontosuló szektát ismer meg, aminek semmi köze sincs “Istenhez” illetve valláshoz.

Lehetséges-e ilyen feltételek mellett bármely más “ákum-fajzat” népcsoportnak “egyenlőség”-ről beszélni?+++

Jegyzetek:

1. Huber Lipót: “Zsidóság és kereszténység Krisztustól a Középkor végéig”, 389. old./Kalocsa, 1936.

      Felhasznált forrás:  A Talmud-szakértő Luzsénszky Alfonz “A zsidó nép bűnei” 1941. Budapest

 

Visszapillantás

(HAZÁNKÉRT ONLINE, 2004)

NEKIK VAN ELEGÜK BELŐLÜNK?

A ‘56-os magyar szabadságharc után külföldre került zsidók legnagyobb része a brazil kormány és a HIAS között kötött megállapodás értelmében Braziliában telepedett le. Az izraeli lapok élesen támadták a brazil kormányt -- mintha az rossz fát tett volna a tűzre a zsidók befogadásával -- és főleg a katolikus egyházi szerveket, hogy minden erejükkel elősegítették a zsidók bevándorlását Brazíliába.

“Elég volt nekünk a keresztény ‘Caritas’-ból - írta az egyik vezető zsidó lap - a keresztények ne segítsék a mi zsidainkat! Jöjjenek csak azok Izraelbe. Itt a helyük és várjuk őket! Ne avatkozzanak más államok és más vallások a zsidóság belügyeibe.”

A lap a továbbiakban azzal vádolja a keresztény egyházakat, hogy vallástérítési szándékkal segítik a zsidókat.

Az ötvenes évek végén XXIII. János pápa, megemlékezve Hruscsov amerikai látogatásáról Amerikában a következőket mondotta:

“E napon, amikor vezető emberek találkoznak, érdeklődve figyeljük a békeerőfeszítéseket, mert bár ezek a találkozások nem égi célok érdekében történnek, mégis azokkal valamicskét összhangban vannak, ami az emberi társadalomra igazán hasznos. Következésképpen szükséges, hogy azok, akik tudják, hogy a föld lakóinak nem lenne szabad harcolniok, Istent és törvényeit pedig tiszteletben kellene tartaniok, alkalmazzák és gyakorolják a keresztény civilizáció tanait, sokszorozzák imájukat, hogy az emberek megvalósíthassák a gyakorlatban, amit a bethlehemi barlang lakóinak hirdettek az angyalok: ‘Dicsőség Istennek a legmagasabb égben és béke a földön a jóakaratú embereknek!”

Beszédének végén a pápa felkérte a megjelenteket, hogy imádkozzanak lélekkel Hruscsov jószándékainak teljesedéséért!

(Történt mindez az ‘56-os magyar szabadságharc leverése és több mint ötezer szabadságharcos kivégzése után.)

BOTRÁNY PÁRIZSBAN

Trianon gyászfátylas neve örökké él a magyar tragédia lapjain. Apponyi Albert gróf ötnyelvű szónoklatában csodálta meg részvéttel kultúránkat és szerencsétlenségünket a világ. Teleki Páltudós készültségével tárultak fel az igazságtalanság adatai és mindenki figyelemmel kísérte a tárgyilagos tudás bravúrját, amellyel ő történelmi életjogainkat bizonyította.

De a világtörténelemnek még sohasem volt oly megbotránkoztató jelenete, mint az 1947-ben Párizsban megkötött magyar békeszerződés. A nyilvánosság jóformán semmitsem ismer a részletekből.

Párizsban, az idegen fajú, szovjet állampolgár Rákosi Mátyás vezette bábkormány tudatlanságával írták alá Magyarország “megbízottjai” a második Trianont. A magyar delegáció egykori kommunista partizánok többségéből állott, akik naponta kísérték Rákosit a Hotel Terminuskávéházba. Ott tanyáztak az oroszok, akik Rákosi számára naponta adták utasításaikat. Minek is kellett volna térkép meg tolmács, hiszen Magyarország halálos ítéletét a moszkvai és new yorki megbízottak már készen hozták magukkal.

Mi párizsi magyarok, akiknek a delegációhoz semmi közünk nem volt, ott ültünk a Café Marignon asztalánál és kétségbeesetten tárgyaltuk a béketárgyalás eseményeit. Különösen azt a botrányt, amelyre a diplomácia életében a jövőben is aligha lesz példa, hogy tudniillik ... a magyardelegáció sem adatokat, sem térképeket nem hozott magával. A bizonyítás egész anyagát, megcsonkításunk ellen való védekezésünk minden lehetőségét egyszerűen Budapesten ‘felejtették’.

A konferencia termében, amikor sor került volna arra, hogy Gyöngyösi János békéscsabai könyvkereskedő, Magyarország akkori népidemokratikus külügyminisztere szólásra emelkedjék és a magyar nemzet képviseletében igazunkért harcoljon (!), megdöbbentő és váratlan tény derült ki:az ország “hivatalos” szónoka a magyar külügyminiszter nem tudott franciául! Ugyanis azt a francia nyelvet, amit Gyöngyösi megpróbált kerékbetörni, senkisem értette meg. Így felkérték a “magyar” külügyminisztert, hogy beszédét a saját anyanyelvén mondja el és a delegáció gondoskodjék tolmácsról.

Ekkor újabb botrány derült ki: a magyar delegáció tagjai között senki sem volt, aki alkalmas lett volna a tolmács szerepére. Tehát a magyar küldöttség készületlenül jelent meg Párizsban.

Szégyenszemre, a Párizsban élő dr. Meszlényi nevű régi magyar külügyi tisztviselőt kérték fel erre a szerepre, aki a kongresszusteremben volt a közönség soraiban, s kitűnően beszélte a francia nyelvet, mert évekig volt korábban a párizsi magyar követség tisztviselője.

Az egész helyzet oly botrányos volt, hogy még ellenségeink is szánakozással tekintettek a magyar delegáció tagjaira. Szinte sokallták azt a léha lelketlenséget, amellyel a magyar állam állítólagos képviselői elherdálták területeinket, határainkat és elmulasztották még a kínálkozó lehetőségek legcsekélyebb kihasználását is a magyar érdek javára.

A magyar külügyminisztérium néhány kirendelt régi tisztviselője és más jóérzésű magyarok, akik tanúi voltak ennek az országeladásnak, tehetetlenül kínlódták végig az egész aktust. Valamennyinek a keserűség és a megdöbbenés könnye csillogott a szemében és voltak, akiknek a feje hirtelen zokogva bukott az asztalra.

A tárgyalóterem előtt feltűnést keltett, amikor Péter szerb király egyik volt tényleges tisztje,Jovanic Jovanic szerb százados a hallgatóság soraiból, magát tűrtőztetni képtelen, odakiáltotta a magyar delegátusok felé:

“- Ne írják alá! Nem kötelesek aláírni!! ...

De Moszkva érdeke mást diktált, és Rákosi, Moszkva állampolgára, tudatosan végezte az egész komédiát.

A nagyszláv imperialista törekvés vörös álarca sem volt más, mint annak idején TrianonbanBenesék pánszlávizmusa. Az egész Európa elszlávosítására indított vörös hadjáratnak kicsiny áldozata lett csupán Magyarország a párizsi asztalnál. Ám a tét sokkal nagyobb. Európa és a világ látja már, hogy az út Európa és a világ nyugalmához csak a trianoni és a párizsi békedöntések megsemmisítésén át vezethez.

Hogy a külföld miként ítélte meg a magyar delegáció szerepét a történtek után, arról felesleges szólni, de jellemzésül megemlítjük Jean Pecol francia újságírónak, majd Jean Mistler D’Auriolfrancia államtitkárnak a béke aláírásakor tett megjegyzését. Mindketten azt találgatták, hogy vajon kik lehetnek most majd az új budapesti kormány tagjai. Ki jöhet sorra? Mert olyan ember még a külföldiek között sem akadt, aki ne gondolta volna, hogy a budapesti  kormány a megalázó békeszerződés aláírása után lemond. Mint ahogyan ezt Trianon után az akkori magyar kormány is tette... Rákosinak és kormányának az eszébe se jutott a lemondás, a szégyenérzet.

[Sőt, az 1989 utáni demokratikusnak mondott budapesti kormányok sem tették ezt, miután területéhes szomszédainkkal kötött “alapszerződéseikkel”  örökre lemondtak az ősi magyar területek visszaszerzéséről. - szerk.]  Ők elfogadták és vállalták ezt a megaláztatást is.

A magyar nemzet azonban soha nem fogadja el, mint ahogy nem ismerheti el egyetlen magyar sem jogosnak a párizsi békeszerződésnek magyar részről történt aláírását. Az idegenek, akik Párizsban Magyarország nevében ténykedtek, nem voltak jog szerint a magyarság képviselői. (Nemzetvédelem, Óváry Sándor, 1954)

A SZABADON FUTÓ GYILKOSOK

2000. szeptember 26-án a Független Kisgazdapárt egyik képviselője Molnár Róbert “Humánum SZDSZ módra, avagy ami Bauer Miklós életrajzából kimaradt”  címmel felszólalást nyújtott be Dávid Ibolya igazságügyminiszter asszonyhoz. Az ülésen az MSZP-s Szili Katalin elnökölt.

Miután Molnár Róbert röviden ismertette Bauer M. egykori ÁVH-s alezredes múltját, illetveRies István szociáldemokrata igazságügyminiszter - [T.i. a mocsokráciában még a kommunizmus zsidó szállácsinálóinak se volt kegyelem - TJ] - kínzásával, és az 1950. szeptember 15-én a váci rabkórházban bekövetkezett halálával kapcsolatos eseményeket, valamint Bauer M. vallomásait, Hende Csaba jelenlegi igazságügyminisztériumi államtitkár válaszolt, megnyugtatván a Parlamentben jelenlévőket, hogy a “Bauer elleni nyomozás folyamatban van”.

Molnár Róbert /FKGP/: (...) Nagyon sajnálom, hogy az SZDSZ másságába sok minden más sötét dolog mellett belefér a népellenes bűnök elkövetőinek tolerálása. A bűnösök börtön helyett még mindig szabadlábon vannak, kulcspozíciókat töltenek be, miközben a kommunista terror még élő áldozatai vagy azok leszármazottai megalázó kegydíjban vagy nélkülözésben részesülnek.

Őrájuk az SZDSZ-MSZP kormány nem viselt gondot az előző ciklusban, pedig azt, hogy most az Európai Unió felé menetelünk, nem a kommunistáknak, sem nem a ma nagy demokratáknak megmutatkozó MSZP-nek, nem is Kovács Lászlónak, aki még pár évvel ezelőtt külügyminiszterhelyettesként a Varsói Szerződést és a KGST-t éltette és építette, hanem azoknak az ‘56-osoknak, Rákosi börtöneiben agyonkínzott mártíroknak köszönhetjük, akik életüket áldozták a hazáért.

Na de mit várjunk attól az MSZP-től, amely párt azzal a Thürmer Gyulával akar választási szövetségre lépni, akinek elvtársát azért engedték be a jugoszláviai választásokra megfigyelőnek, hogy legitimizálja a csalásra alapuló választásokat és legfőbb elvtárs ...”

Ekkor a kisgazda képviselő egyre veszélyesebb fejtegetéseit megelégelve Szili elvtársnőegyszerűen kikapcsolta Molnár R. mikrofonját, amit hatalmas taspvihar fogadott az MSZP-SZDSZ oldalon, és a volt ÁVH-alezredes apa védelmére siető SZDSZ-es fiának Bauer Tamásnak adta át a szót:

Bauer Tamás: “Tisztelt Országgyűlés! Gyáva az a politikai tényező, alantas az az eljárás, amikor a fiú politikai szerepvállalása miatt, az apát igyekszenek megtorolni! De ha már ezt tették több ízben, akkor a következőket kell elmondanom.

Apám, dr. Bauer Miklós, ‘Bem apó mozgalmi’ néven aktív részese volt a német- és nyilasellenes ellenállásnak a második világháború alatt, és olyan embereket juttatott, segített hamis papírokkal, mint például a kisgazda Bajcsy-Zsilinszky Endre. Amikor elkövetkezett az, amit Bibó Istvánhoz, Illyés Gyulához, Nagy Imréhez és másokhoz hasonlóan felszabadulásként fogadott, akkor a demokratikusnak vélt új magyar állam titkosszolgálatának tisztje lett, amit később ÁVH-nak hívtak.

Mint négy nyelven beszélő jogász, sohasem volt verőlegény, nem volt kihallgató tiszt, hét év alatt összesen kétszer bízták meg kihallgatással, többek között Ries István kihallgatásával, akit azonban sohasem kezelt úgy, soha semmilyen szerepe Ries István halálában nem volt.

1953-ban maga is az Andrássy út 60 pincéjébe került, s csak Sztálin halálának és Rákosi bukásának köszönhető, hogy élve került ki onnan, újra kellett kezdenie az életét. Jogászként, ügyvédként szerzett Magyarországon és szerte Európában megbecsülést, szakmai megbecsülést és bizalmat.

 Öregségére az a szerencsétlenség érte, hogy a fia és kollegája az SZDSZ politikusa lett és a rendszerváltás körülményei között 10 éve ki van téve Csurka István, Kövér László és mások alantas támadásainak. Köszönöm szépen.”

AZ ELMARADT SZÁMONKÉRÉS

Az 1956-os szabadságharc -- többek között -- az ÁVH kegyetlen módszerei, táborai és börtönei miatt tört ki.

Az 1990-ben hatalomra került Antall-kormány, a nagy ígéretek ellenére, elmulasztotta a számonkérést. 1994 tavaszán Horn Gyula és (reform) kommunista pártja vette kézbe a kormányt, és hatalmát megosztotta a Szabad Demokraták Szövetségével - tőlük természetesen (!) nem várhattuk a számonkérést.

Bauer Miklóst a rabok csak “körmös-Bauer”-nek hívták, mivel előszeretettel verte le az áldozatok körmeit. De vajon melyik nyugati ország tűrné el, hogy az említett képviselő úr még ma is letagadja az apja viselt dolgait, illetve múltját? Apjának ÁVH alezredesi címe helyett Pető Ivánraktári osztályvezetőt diktált be a Parlamenti Almanach évkönyvébe. [Forrás: Kubinyi Ferenc, Vaskorona, Bp. 1995]

"KÖRMÖS-BAUER” LEVELE RÁKOSIHOZ

[A Vasárnapi Újság internetes lapjáról, 2000. augusztus 6.]

Drága Rákosi elvtárs!                                        1954. febr.21.

Nagy kéréssel fordulok Rákosi elvtárshoz.

Az elmúlt évben a BM vizsgálati szervei ártatlanul és indokolatlanul 10 hónapon keresztül fogva tartottak. Ártatlanul és indokolatlanul: a BM, illetve a KEB közölte velem, hogy nem tettem semmit, ami büntető eljárásra adna alapot, de nem merült fel ellenem semmilyen politikai vagy erkölcsi kifogás sem.

Ártatlanul és indokolatlanul szenvedtem tíz hónapon keresztül, ártatlanul és indokolatlanul szenvedett családom is, de rehabilitálva még sem lettem, sőt szabadulásom óta újabb igazságtalan ítéletek sújtanak.

A KEB polgári származásomra hivatkozva kizárt a Párt soraiból. Kizárt annak ellenére, hogy a Pártnak számos polgári származású értelmiségi tagja van, akik közül a felszabadulás előtt bizony csak kevesen tudták - vagy akarták - tanújelét adni a párt iránti feltétlen áldozatkészégüknek.

Kérem azonban Rákosi elvtárs, ne értsen félre: én nem azért érzem magam a Párthoz-tartozónak, mert a Pártban vannak még olyan személyek is, akiket inkább a becsvágy fűt, mint a lelkesedés a munkásosztály ügye iránt - nem!

Én azért akarok a Párt tagja maradni, mert ugyanabból a különös anyagból vagyok gyúrva, mint a többi kommunista és azért, mert egyszerűen nem tudok más lenni, mint kommunista, nem tudok másként élni, csak mint kommunista, nem tudok máshová tartozni, mint a Párthoz, nem tudok másért élni, mint a Pártért!

Engem vádolnak azzal, hogy államvédelmi munkám során vettem jegyzőkönyvbe egyes őrizeteseknek Péter Gáborra vagy más volt államvédelmi vezetőre tett vallomását -  ez alaptalannak bizonyult -, a BM vizsgálati szervei viszont az én ügyemben következetesen nem vették jegyzőkönyvbe azokat a vallomásaimat, amelyek csak a legkisebb mértékben is kompromittálók lehettek volna jelenleg fontos beosztásban lévő elvtársakra.

Drága Rákosi elvtárs! Nagyon, nagyon nehéz helyzetben vagyok! Sokszor vívódom magamban, hogy mi a helyes, mit kell tennem, hiszen, ha valakit a saját anyja fojtogat, s mégis életben szeretne maradni, vigyáznia kell, nehogy az anyjának okozzon fájdalmat. Igyekezni fogok ezt mindenképp elkerülni.

Nagy kéréssel fordulok tehát Rákosi elvtárshoz! Kérem, segítsen rajtam, nyújtson segítséget ahhoz, hogy visszakapjam párttagságomat és munkába állhassak. Kérem, hallgasson meg személyesen is, ha bármilyen kételye lenne abban, amit most leírtam. Kérem, Rákosi elvtárs, bízzon bennem és én nem fogok segítségére méltatlanak bizonyulni.” 

Gerő Ernő megjegyzése:

“Intézkedtem, hogy a BM azonnal adjon neki 2000 forint segélyt és 14 napon belül helyezze el.“ 1954. február 27.

v

Ugyancsak elküldte a Vasárnapi Újság szerkesztőségébe a Tiszta Kezek Alapítvány idevonatkozó közleményét:

"Megkezdtük annak vizsgálatát, hogy dr. Bauer Miklós, az ÁVH egykori alezredesi rangot elnyert tisztje miként lehet a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Mint ismeretes, dr. Bauer Miklós ügyvéd, dr. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselővel közös ügyvédi irodát működtetett. Az ügyvédi törvény rendelkezése szerint nem lehet ügyvéd az, aki életmódja vagy magatartása miatt az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra érdemtelen.

Budapest, 2000. augusztus 2."

Aláírás: Dr. Pécsi Kálmán.

A REAGAN-GORBACSOV CSÚCSTALÁLKOZÓN

....  a két nagyhatalom megállapodott abban, hogy végrehajtja a Jaltai Szerződésben előírt pontokat: 1) megvalósítja Németország egyesítését, és 2) megszünteti a katonai megszállást a Közép-Kelet-Európát jelentő szovjet csatlós államokban.Továbbá a nagyhatalmi egyezmény 3)biztosította a balti államok függetlenségét és 4) Magyarország felszabadulását a szovjet katonai megszállás alól; 5) garantálta a szabad választások megtartását, de továbbra is fenntartotta a meglévő határok törvényességét.

Az új államformáknak és politikai rendszereknek kialakulását rábízta a részben felszabaduló országokra, illetve a kommunisták ügyességére. Mindkét nagyhatalom vezetője győzelmet kívánt jelenteni hazafelé. Reagan “felszabadította” a kommunisták által megszállt országokat, Gorbacsov pedig “megőrizte” a “szocializmusnak” átmázolt kommunizmust.

Kevesen tudják, hogy a Nyugat által támogatott Nóbel-békedíjas pánszláv-kommunista fanatikus Lenin-hívő, és ma már Amerikában élő és előadásokat tartó többszörös milliomos Mikhail Gorbacsov elnöksége idején az amerikai Kommunista Pártnak Moszkvából 3,6 millió német márkát utalt át az ott tevékenykedő elvtársak támogatására. Annak idején ezt a Washington Postis közölte, amit azonban Gorbacsov, és nyugati barátai válasz nélkül hagytak... Miért?

A RÓZSADOMBI 13 TITKOS PAKTUMJA

A hírhedt berlini fal ledöntése és szenzációként világgá kürtölt “kommunizmus bukása” után látszólag nálunk is megtörtént a változás: új kormány, Köztársaság (a “nép” jelző kiment a divatból!), parlamentáris demokrácia, régi címerünk is visszatért... s mindez békés átalakulás keretében, vér nélkül! Azt hittük, a magyarság új csodát alkotott s a lelkendezés lázas óráiban nem akartuk észrevenni, amikor Kádár hűséges szolgái a mente újragombolásának nevezték a hazánkban lejátszódó folyamatot.

Szinte egyidőben történt a határok megnyitása a nyugati tőke előtt és a “privatizációnak” nevezett tökéletes országrablás, a nemzeti közvagyon 80 százalékának elherdálása amit a külföldi sajtóban még ma is Magyarország demokratizálódásának neveznek.

A számonkérés, amit az Antall-kormány megígért, elmaradt. Sőt hogy mentesítse őket a törvényes felelősségrevonástól, a kormány 15 évre zárolta az ávósok és titkosrendőrök listáját, akik negyven évig terrorizálták a magyar népet. De a felelősségrevonás elmarad más felelős kommunista vezetők ellen is, akik kulcsszerepet játszottak a magyar nép szenvedésében. Tehát a volt kommunista vezetők és készséges kiszolgálóik továbbra is büntetlenül élvezik a magyarság kínja, szenvedése árán összeharácsolt vagyonukat.

Mintha előre kitervezett események sorozatát látnánk, a részletek kidolgozására -- magyar oldalon -- 1991. március 15-én került sor egy rózsadombi villában. A titkos gyűlésen megjelentek a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség egyik ezredese, az amerikai követség egyik vezető alkalmazottja, az amerikai kémszolgálat egyik magyarországi tisztje, az izraeli titkosszolgálat egyik képviselője, a magyar római katolikus, református egyház és az izraelita hitközség képviselői, valamint 5 magyar politikai vezető.

Miközben  a magyar nép a pesti utcán ünnepelte a magyar szabadságot, a rózsadombi tizenhárom küldött megtárgyalta és aláírta Magyarország új rabszolgaságát, és gyarmatosítását.

A rózsadombi titkos tárgyaláson a következőket vetették pontokba:

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása  Magyarországról.

2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért  és javakért.

3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a  Szovjetunió és Magyarország között.

4. Mindennemű szovjet-ellenes tevékenységmegakadályozása.

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió  és  Magyarország között.

6. Volt kommunista párttagok büntetés alóli mentesítése.

7.  A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség, rendőrség tagjainak védelme az esetleges  megtorlásoktól.

8. Az egykori megbízható kommunistáknak más pártokban való futtatása választások alkalmával.

9. Az államvagyon átmentése kommunisták kezébe.

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a kommunisták kezében.

11. Minden zsidó-ellenes nyilatkozat, megmozdulás és szervezkedés szigorú büntetése.

12. Jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok szervezkedése illetve megakadályozása a választásokon

13. Mindennemű revíziós megmozdulás letörése, de annak állandó hangoztatása, hogy “a magyar határok véglegesek és azokon változtatni nem lehet.”

14. Az új magyar kormány nem tarthat fenn kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.

15. A románok, jugoszlávok, szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok történhetnek a kormány és a magyar képviselők részéről.

16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik a nyilvánosság előtt ezt így értelmezik.

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni (pontosan előírták, hogy hány repülőgépünk lehet, hány páncélosunk és rakétánk.)

18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar közéletben.

19. Magyarország teljes garanciát biztosít a magyarországi nemzetiségeknek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogaik zavarmentes gyakorlására.

20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt szenvedett szörnyű veszteségeiért.

A gyűlésről kiszívárgott hírek szerint vita csak a 13. a 15. és a 17.  pontnál volt, de a józan többség hamarosan meggyőzte a három ellenzékit arról, hogy ezeknek a pontoknak a garantálása része a teljes megegyezésnek és nem képezheti vita tárgyát.

A Rózsadombi 13 paktum szövegét az Amerikai-Magyar Élet közölte először 1992. február 20-i számában, és e sorok írója is már többször idézte számos írásban. Sajnos, a húszpontos titkos egyezményt Magyarországon felelőtlen hamishír-terjesztésként fogadták.

Most kilenc év elmúltával az olvasóra bízzuk annak megállapítását, hogy mennyi is valósult meg a húsz pontból. +++

 

Csontváz a szekrényben

A címet Makai György, Izrael állam és a Cionizmus c. könyvéből kölcsönöztem, aki az angol kifejezéssel “Skeleton in the cupboard” a család szégyenfoltjára utal. Mint írja, “a cionista mozgalomnak titkolt családi szégyenfoltja a német fasizmussal való kapcsolata.”

A cionisták, amennyire lehetséges, a szőnyeg alá söprik ezt az évtizedek óta elhallgatott ‘szégyenfoltot’: Adolf Hitler hatalomra jutása után (1933) és a háború éveiben, a Cionista Mozgalom szorosan együttműködött Németországban a nemzetiszocialistákkal, a “zsidó kérdés” megoldásában.” Amiről nem beszélünk, az nem történt meg? Szerencsére az Internet kitűnő keresői felszínre hozzák az egymás után megjelenő -- mégpedig zsidó-műveket. Két zsidó újságíró: Lenni Brenner: ‘51 Documents - Zionist Collaboration with the Nazis’, Edwin Black: ‘The Transfer Agreement’. A harmadik legújabb, Francis. R Nicosia: ‘The Third Reich and the Palestine Question.’

Ben Gurion (1886 – 1973) Izrael állam alapítója és  a neves cionista államférfi,  Izrael első miniszterelnöke: „A holokauszt-túlélők a legalacsonyabb erkölcsű emberi források. Hogyan lehessen velük cionista államot létrehozni?”

Ki kell emelnünk a Magyarországon, magyar fordításban megjelent Norman  G. Finkelstein: Aholokauszt-ipar c. eddig 16 nyelven megjelent könyvét. Valamennyi kapható az “amazon.com”internetes könyvterjesztőnél. Ugyanúgy, a világhálózaton számos kitűnő revizionista-portál is részletes betekintéssel tálalja a témát, sokszor idézve az említett zsidó forrásokat.

Nincs több mellébeszélés, félremagyarázkodás, szerecsenmosdatás, börtön és szájkosár, megfélemlítés és ártatlan nemzetek tervszerű bűntudatosítása. Elérkezett az idő, amikor -- tetszik vagy nem -- a kártyalapok az asztalon vannak!

Pirkad, vége van a fekete éjszakának, bár az égbolt még szürke, de már nincs többé visszaút a sötétségbe.

A következő idézeteket nagyrészt zsidó forrásokból vettük át; a bírálat az olvasóké.

A Der Spiegel írta 1966. december 19-én: „A cionisták a nácik németországi hatalomra jutását nem nemzeti katasztrófaként fogadták, hanem mint egyedülálló történelmi lehetőséget a cionista törekvések megvalósítására. Mivel a cionisták és nemzeti szocialisták egyaránt a fajt és a nemzetet tekintették minden dolgok fokmérőjének, kettőjük között szükségszerűen ki kellett alakulnia a közös hídnak…”

A Ha’avara Egyezmény

A Hitler-kormányzat és a cionisták között e közös híd alapján jött létre a Ha’avara Egyezmény, [átszállítási egyezmény], aminek keretében tevékenykedett a Palestine Office, méghozzá a kényszerű kiválogatás miatt, a következő módon.

„A palesztinai küldöttek nem azért utaztak a náci Németországba, hogy megmentsék a német zsidókat, hanem kiválasztották a fiatal férfiakat és nőket, akik készek voltak Palesztinába menni, hogy ott pionírok legyenek.” [Jon és David Kimche, The Secret Roads, London 1955]

A harmincas években, az egyezmény -- amely lehetővé tette a zsidó vagyonok átszállítását Palesztinába -- életbevágóan fontos volt a cionista céloknak, ami természetesen előnyös volt a nemzetiszocialista államnak is. Ezzel a Harmadik Birodalom többet tett a zsidó állam érdekében, mint bármely más ország a világon. A cionistáknak gazdasági tervük volt a berlini kormánnyal, miszerint németországi zsidók átválthatják az ingatlanjaikat német árukra, amiket aztán az angol fennhatóság alatt lévő Palesztinába magukkal vihetnek. Azt is meg kell említeni, hogy miután 1935. szeptemberében behozták a Nürnbergi Zsidóellenes Fajtörvényeket, Németországban kizárólag két zászlót lobogtatott a szél: a horogkeresztes vörös-fekete, és a fehér-kék cionista zászlót.

1935-ben utasszállító hajó indult Bremerhaven német kikötőből Palesztinába, a Haifa-kikötő felé. A hajó orrát a héber betűkkel festett „Tel Aviv” szó díszítette, és az árbocon fekete-piros horogkeresztes zászlót lengetett a szél. A cionista tulajdonú hajó kapitánya pedig a Nemzeti Szocialista Párt tagja volt.

A politikailag helyes zsidó forrásokban azért itt-ott mégis találunk utalásokat cionisták tevékenykedéseiről, akik ‘azért kényszerültek bizonyos fokig együttműködni Hitlerrel, hogy megmentsenek minél több zsidót’. A bebetonozott álláspont szerint „1933 és 1941 között a nácik úgy akarták Európát megtisztítani a zsidóktól, hogy lehetetlenné tették az életüket. Ezért Németország 600 ezer zsidó közösségéből minden negyedik elmenekült, más országokba telepedett le” — ha befogadták őket. Ugyanakkor elhallgatják, illetve félremagyarázzák a “családi szégyenfolt” eredeti történetét: hogy a cionisták igenis együttműködtek a németekkel.

Schmidt Mária hazai zsidó történész, ‘Kollaboráció vagy kooperáció’ (1990) c. könyvében úgy igyekszik felmenteni a németekkel együttműködő zsidó vezetőket, hogy „nem tehettek mást a megszálló német hatalommal szemben. Amit tettek, azt a közösség érdekében tették.” - A zsidóság érdekében vagy cionista érdekekért?

Hanna Arendt:

„A kooperáció kérdésében nem volt különbség Közép- és Nyugat-Európa asszimilálódott zsidó közösségei és a Kelet jiddisül beszélő tömegei között. A nácik Amszterdamban csakúgy, mint Varsóban, Berlinben vagy Budapesten, számíthattak arra, hogy a zsidó funkcionáriusok elkészítik a deportáláshoz szükséges listákat a közösségről és vagyonáról, és előteremtik a

A képen zsidó fiatalok, akiket nem viselt meg a szenvedés, a Buchenwald-i  koncentrációs táborból, útban Palesztina felé, kezükben a kék-fehér cionista zászló. A jobboldalon magyarországi zsidó lány

megsemmisítésükhöz szükséges költségek fedezetét. Segítenek a zsidókat összeszedni, és a vonatokhoz vinni.

A Ha’avara egyezmény következménye volt, hogy a harmincas években, amikor az amerikai zsidók komoly erőfeszítéseket tettek a német áruk bojkottjának megszervezésére, Palesztinát (!) valósággal elárasztották a legkülönbözőbb, „Made in Germany” feliratú áruk...” [Eichmann in Jerusalem, Pipper and Co. 1964. München]

Csak nem holmi titkos, cionisták által megtervezett zsidó-pusztítást sejtet a könyvében Hanna Arendt németországi zsidó történész, hogy később, Németországon több milliárdos számla rendezését követelhessenek?

Norman G. Finkelstein ezt írja az imént említett könyvében:

“A Holokauszt-ipar arról szól, hogy nagy hatalmú amerikai zsidó szervezetek hogyan használják fel a náci holokausztot politikai és gazdasági céljaik érdekében. Ezek a szervezetek (és külföldi leányvállalataik) a náci népirtást bunkósbotként használják, amellyel elhallgattatják Izrael kegyetlen politikájának bírálóit, és pénzt zsarolnak ki különböző európai országokból. Ezek a szélhámosok hitvány céljaik érdekében a náci holokausztot kisajátították, a zsidó szenvedés emlékét beszennyezték és megmérgezték a zsidók és nemzsidók közötti viszonyt. Mindannyiunk -- zsidók és nem-zsidók -- érdekében le kell őket lepleznünk, és el kell őket távolítanunk a közéletből.” /10. oldal/

A “honalapításkor” számba vett új zsidó lakosság kiválogatásánál, akárki nem volt megfelelő az új Izraelnek, a gondozást igénylő öregek és betegek már képtelenek részt venni a kemény “hazaépítésben”, de ha tömegesen meghalnak... Hm!...

Azt mindenki tudja, hogy az új zsidó állam alapításához három dologra volt szükség: 1. munkaképes, egészséges lehetőleg cionizmussal átitatott fiatal zsidókra, 2. nagyon sok pénzre, és 3. az őslakosság tervszerű elűzésére, s ha ez másként nem megy, akkor talajgyalukkal és terrorral.

Az összeszedett Európai zsidóságnak nagy része nem akarta elhagyni a jó életet, a vagyonát és a bizonytalanságba költözni, amihez hasznos volt a megfélemlítés és a terror. Ahogy Herzl mondta: “az antiszemitizmus, mint hajtóerő.”

„Kezdetben volt egy kb. 26 ezer négyzetkilométer területű Palesztina 1,9 millió lakossal, s ebből 1,3 millió volt arab, 600 ezer zsidó. Az 1948-49-es zsidó-arab háború nyomán a 26 ezer négyzetkilométerből több mint 20 ezer lett Izrael államé, a többinek nagy részét Transzjordánia, azaz immár Jordánia, egyik csücskét pedig Egyiptom szerezte meg. A megnagyobbodott Izrael területén 859 ezer arab lakott, tehát jóval több a zsidóknál. Ebből a 859 ezer arabból az első zsidó-arab háború után már csak 133 ezer volt ott, tehát 726 ezer elhagyta Izrael területét.” [Makai György, Izrael állam és a Cionizmus, 221. old]

Vlagyimír Jabotinszky főcionista, katona és újságíró kijelentette 1936-ban:

“Nekünk nem az a dolgunk, hogy kiválogatott embereknek Palesztinában otthont építsünk, vagy államot népünk egy kevés részének. Erőfeszítéseink célja megszervezni a tervszerű tömeges zsidóság elszállítását azokból az országokból, ahol élnek.”[The New Judea, a Zionist Organization of England hivatalos folyóirata, 1938. április]

Lenni Brenner szerint – a fentnevezett könyvében --  a cionisták, a Führer hatalomra lépése után (1933) nemcsak Hitlerrel működtek együtt, hanem bizonyos mértékig ágyba ugrottak a tengelyhatalmak többi diktátoraival is, mint pl. az olaszországi Benito Mussolini és a japán Tojo Hideki. Civitavecchia-ban, 1936 tavaszán, a fasiszták által pénzelt tengerészeti akadémia nyitóján a cionisták az egekig dicsérték az Il Duce-kormányt. Tudniillik, itt képezték ki a tervbe vett új állam részére a Betar nevű cionista ifjúsági csoportot.

Avraham Stern a hírhedt Stern Gang terrorista-csoport vezére1940-ben írásban tett Hitlernek ajánlatot, miszerint a zsidó milicisták Németország oldalán fognak harcolni az Anglia elleni háborúban. Ennek fejében kérik, hogy a nácik segítsék megoldani Európában a ’zsidó kérdést’, és közreműködésüket kérik a „történelmi zsidó állam” megvalósításához. (Stern ajánlatát a háború után találták meg a törökországi német konzulátuson.)

Zsidó Tanács (Judenrat) - a német megszálló hatóságok által, a második világháború alatt kinevezett testület, amelynek feladata az volt, hogy a zsidókra vonatkozó náci utasításokat végrehajtsa és a zsidó közösség közigazgatására vonatkozófeladatokat ellássa. A náci vezetés meg volt győződve arról, hogy egy olyan tanács, amelyben az adott város vagy helység valamennyi zsidó rétege képviseletet kap, megkönnyíti zsidó-ellenes politikájuk végrehajtását. Ilyen testületek voltak Németországban, Bécsben, Prágában stb. A zsidó tanácsok szerepéről létrejöttük óta éles viták folytak.

A második világháború végén a zsidó tanácsok tevékenységének megítélése általában negatív volt, főleg a koncentrációs táborok túlélői és az ellenállási mozgalmak tagjai között. Az újabb kutatások azonban egyre jobban kiemelik, hogy a tanácsok tagjait döntéseikben a zsidó közösségért érzett felelősség vezette, és hogy nem rendelkeztek olyan eszközökkel, hogy a nácikkal szembeszállhattak volna.” [Encyclopedia Judaica, Jerusalem, 1971]

Makai György, Izrael állam és a cionizmus (1973) c. könyvében „családi szégyenfolt”-nak nevezi a cionista mozgalmak németekkel való kapcsolatait.

„Két eltérő véleménnyel találkozunk. Az egyik: „ha voltak is kollaboránsok, aljas alakok, akik együttműködtek a zsidóság hóhéraival, számuk elenyésző. A másik: a cionisták és a fasiszták együttműködtek, mert a fasizmus hatására a zsidók Palesztinába vándoroltak.”

A nácik 1942-ben a lengyelországi Lódz-gettó őrzésére több ezer embert alkalmaztak, és a segítséget nagyrészt maguk a zsidók szolgáltatták. A Jüdische Ordnungsdienst nevű zsidó rendőrség több ezer embert alkalmazott emberek elrablásához. Csak a Varsó-gettóban mintegy 2500 zsidó rendőr volt szolgálatban.” [Raul Hilberg, The Destruction of the European Jews,Quadrangle Books, Chicago, 1961, p. 310]

Isiah Trunk, ’The Jewish Councils in Eastern Europe under Nazi occupation.’ MacMillan, NY, London, 1971.

„1942. június, Lódz – „A gettó lakosságának minden német iránt érzett krónikus ellenszenvétől eltekintve, a dolgozó zsidók most még jobban utálják vezetőiket. Valójában a zsidók kevésbé gyűlölik a németeket, mint azokat a fajtestvéreiket, akik parancsolnak nekik, és akiktől szívesen megszabadulnának. Idővel ez az ellenérzésük égő gyűlöletté változott, és kivétel nélkül az egész zsidó vezetés ellen irányul. Különösen a Judenaltestet utálják. Teljesen lehetetlen egy zsidót rávenni arra, hogy egy másik zsidót megöljön, de ebben az esetben aligha lehetne visszatartani őket, ha nem félnének úgy a német hatóságoktól.” [Anémet biztonsági rendőrség felügyelőjének jelentése.]

”A nácik sátáni terve szerint minden zsidó sorsa teljesen a zsidó szenátus [Judenrat] döntésétől függött. A nácik időnként elhatározták, hogy bizonyos számú egyén a munkatáborokba utazik megsemmisítésre, de az egyéni kiválasztás teljes egészében a zsidó szenátus kezében volt, az emberrablásokat és bebörtönzéseket a zsidó rendőrség hajtotta végre (kápók). Ilyen agyafúrt módon a zsidók rendkívül sikeresek voltak a tömeggyilkosságok végrehajtásában és a gettó légkörének megmérgezésében az erkölcsi züllöttség és korrupció útján.” [Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of USA Brooklyn, 1977. 119-120 oldal]

“Általános meggyőződés szerint a rossz dolgok Oroszországból jönnek és a jó dolgok Németországból. A zsidók történelmileg Németországgal szimpatizáltak Oroszországgal szemben. Nem Oroszország, hanem Németország volt a hagyományos útirány, ha menekültek. 1939. október és november között. Emiatt költöztek zsidók ezrei a szovjet megszállta Lengyelországból a német megszállta Lengyelországba. A folyamat akkor állt meg, amikor a németek lezárták a határt. Hasonlóképpen egy évvel később, amikor a szovjetek az újonnan meghódított területeken tömeges elhurcolásokat hajtottak végre, ezen a területen élő ukránokat, lengyeleket és zsidókat egyaránt nyugtalanította. Majdnem mindenki várta a német csapatok bevonulását. Amikor 1941 nyarán a hadsereg végre megérkezett, különösen az öreg zsidók emlékeztek arra, hogy az első világháborúban a németek felszabadítókként jöttek. Ezek a zsidók nem fogadták el, hogy a németek most, mint üldözők vagy gyilkosok jönnek.“ [Raul Hilberg, Az európai zsidók megsemmisítése, Quadrangle Books, Chicago, 1961, 206 o. ]

“Kérdezzük meg a gettók és táborok túlélőit. Mind igazolják, hogy azok a verések, amelyeket a zsidó ‘aranyifjúságtól’ kaptak, tele voltak gúnnyal. Ezek nagyobb lelkesedéssel és kegyetlenséggel hajtották végre feladataikat, mint azt a német parancsnokok kívánták.“  [Y. Efroiken: A zsidók hősiessége és szent mivolta. Reb Moshe Shonfeld: A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of USA, Brooklyn, 1977. 21.o.]

“K. Tzetnik lefesti Eliezer Greenbaum képét (Yitzchak Greenbaum fia), aki hála a fondorlatos ügyességének, kémkedéseinek és kegyetlenségeinek véghezvivőjeként működött, amely még a németeket is mulattatta, ezért kinevezték a lakótömb parancsnokának.“ [Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai,Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 21 oldal]

“Gyakorlatilag minden kapótisztnek egyetemi végzettsége volt. Ennek ellenére bestiális módon viselkedtek és időnként kegyetlenebbek voltak, mint maguk a nácik.“ [Reb Moshe Shonfeld: A holokauszt áldozatok vádja - Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of USA, Brooklyn, 1977. 121 o.]

1938 nyarán egyre nagyobb nyomásra F. D. Roosevelt amerikai elnök nemzetközi konferenciát javasolt, (Evian Conference), amelyen német és osztrák területről származó zsidó menekültek más országokba való bevándorlásának megoldását tárgyalták. Kilenc nap elmúltával egyetlen ország sem jelentkezett a menekültek befogadására. A küldöttség élénGolda Meir (Meirson) képviselte a Jewish Agency ügynökséget, amely egyszerűen nem akart tudomást venni a német ajánlatról, miszerint Németország minden zsidó kivándorlóért fejenként 250 dollárt kérne, akiket majd más országok befogadnak. Más zsidó csoportok szintén nem tettek semmit, hogy az USA és még 32 más ország befogadjon menekülteket. 

1944-ben a Zsidó Mentőbizottság felszólította az amerikai kormányt, hogy alakítson menekültek ügyével foglalkozó ügynökséget (War Refugee Board). A magyarországi születésű cionista Stephen Wise, az American Jewish Congress elnöke és a cionisták vezére, egyik rendkívüli kongresszusi bizottság előtt kerekperec tiltakozva kijelentette, hogy „az ilyesmire nincs szükségünk.”   [The Wall Street Journal, 1976.12.02.]

2005. 04.28 - "Több mint tízezer ortodox zsidó tüntetett New Yorkban Izrael  létezése ellen.” (1)

Ben Hecht zsidó író a következőket írja a cionisták felelősségéről Perfidy (Álnokság, NY, 1961) című könyvében:

“A Zsidó Tanács Mentő Bizottságának vezetője, Itzhak Greenbaum Tel Avivban1943-ban kijelentette:

“Amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésére juttatnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy NEM!... és megismétlem újból, most is azt mondom, hogy NEM! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenykedéseit háttérbe szorítaná!”

Ben Hecht ezután hozzáadja:

“Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetők később a zsidóirtást arra a célra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyűjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektől.”

“1954-ben Izrael állam főügyésze Chaim Cohen a következőket mondta:

“A zsidóság milliói részére valóra vált a régi átok, és íme, szégyenletes sorsuk utolérte őket, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lelketlenek voltak ők, akárcsak varsói testvéreik.”

Chaim Weizmann, a Cionista Világszövetség elnöke a következőket mondta az európai zsidókról:

Zsidó asszonyok a Lódz-gettó konyhájában főznek: kalocsai mintás kötény, vizesfazék, tésztaszűrő…(?)

“Egy kegyetlen világ porszemei ők, el kell fogadniuk a rájuk mért sorsot. Csak maréknyi marad majd belőlük.” /B. Hecht, Perfidy/

“A magyarországi gettókba tömörített zsidók anélkül, hogy tudták volna mi vár rájuk, engedelmesen szálltak fel a deportáló vonatokra, hiszen vezetőik azt mondták nekik, hogy Kenyérmezőre szállítják őket és semmi bántódásuk nem lehet. A zsidók persze nem hittek a német és a magyar hivatalos személyeknek, de minden bizalmuk megvolt a saját zsidó vezetőikben. Eichmann és társai ezt ki is használták, s így a Zsidó Tanács vezetőinek segítségével néhány hét alatt zökkenőmentesen hajtották végre a deportálásokat..” /u.o/

“Egy külön kiválasztott gazdag zsidó csoport megmentése érdekében a zsidó tömegeket saját vezetőik vezették félre, sőt azokat a zsidókat, akik az igazságról szólni mertek társaik körében, nagyon hamar elhallgattatták az ún. mentőszolgálat zsidó vezetői.” /u.o/

        A mellékelt képen: A STERN folyóirat 2004. október 18-i számában, Henryk Ross zsidó fényképész felvételei a Lódz-i gettóban1940-1944-ig. A kép alatti német szöveg: “Die Frau des Fotografen Ross, Stefania (l.) und eine weitere Ghettobewohnerin beimKochen. Zu den gefürchtetsten Arbeiten im Ghetto gehört das Beseitigen der Fakalien (unten). Viele Bewohner infizieren sichdabei mit Typhus.”

Végül kik a felelősök?

1943 ~ A Zsidó Ügynökség jegyzőkönyvéből:

“Kell-e nekünk mindazokat a zsidókat segítenünk, akiknek szükségük van anélkül, hogy minden egyes személy jellemét megvizsgálnánk? Nem volna-e helyesebb, ha cionista nemzeti jelleget adnánk egy ilyen akciónak, és csak azokat mentenénk meg, akik hasznosak lehetnének Izrael és a judaizmus számára? Világosan ki kell mondanunk, ha az 5 millióból mi képesek vagyunk megmenteni tízezer olyan zsidót, akik hozzájárulhatnak Izrael felépítéséhez és a nemzet újjászületéséhez, vagy pedig 1 millió olyan zsidót, akik felesleges terhet jelentenek számunkra, akkor nekünk a tízezer zsidó megmentését kell előnybe részesítenünk.”

Elie Wiesel, a gyűlölet  hivatásos ápolója, “Legends of Our Time” című könyvéből (1968): 

“Megvan a szeretetnek és a gyűlöletnek is a maga ideje. Aki nem gyűlöl, amikor kellene, az nem érdemel szeretetet, amikor mást érdemelne. Talán mi jobban megtanultunk gyűlölni a megpróbáltatások során; a végzet inkább csak megijesztett volna. A németek igyekeztek megtanítani minket, de mi rossz tanulók voltunk a gyűlölet tanulásában. Minden zsidónak valahol a lelkében gyűlöletkamrát kell fenntartani -- egészséges, férfias gyűlöletre -- arra, amit egy német megszemélyesít és arra, amihez a német ragaszkodik. Másként cselekedni, halálos árulást jelent.” 

---------------

1.       " http://www.nkusa.org/activities/Demonstrations/April2805nyc.cfm

Elgondolkodtató, hogy vajon annak idején Németországban is ugyanígy tüntettek Izrael (i.e. Palesztina) ellen az ortodox zsidók, akik felett teljhatalmat gyakoroltak a Hitler-kormányzattal együttműködő cionisták? - szerk.

Kicsordult az iráni pohár?

Amikor muszáj felháborodni

Világszerte vihart kavart Irán nemrég hivatalba lépett elnökének kijelentése: “Izraelt le kell törölni a térképről”.

Az iráni külügyminiszter megvédte államfőjét és megismételte MahmudAhmadinezsád kijelentését Izrael elpusztításáról. Manusehr Mottaki kijelentette: hogy az elnök szavai Irán hivatalos álláspontját tükrözik. Az iráni elnök kijelentését az Európai Unió, az Egyesült Államok, Oroszország, valamint az ENSZ is megdöbbenéssel fogadta és határozottan elítélte. Három nap múlva Irán visszavonta a “hivatalos álláspontját”!

Kofi Annan közleményben reagált arra, hogy Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök azt mondta: Izraelt le kell törölni a térképről. Az ENSZ főtitkára emlékeztet arra, hogy Izrael régi tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, s ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak, mint bármely más ENSZ-tagállamnak.

Ugyanakkor az Egyesült Nemzetek Chartája értelmében, minden ENSZ-tag vállalta: tartózkodik attól, hogy fenyegessen vagy erőszakot alkalmazzon bármely más állam, illetve bármely más állam területi sérthetetlensége és politikai függetlensége ellen. A felháborodott világ úgy viselkedik, mintha az elmúlt évek során Izraelből nem jöttek volna hasonló, sőt rosszabb kijelentések.

N.B. Több ezer weboldalra becsülhető az izraeliek illetve cionisták palesztin-ellenes gyűlöletbeszédeinek vaskos gyűjteménye, ugyanakkor a cionisták számos weboldalon egyértelműen tagadják, cáfolják az idézeteket. A bírálat az olvasóké. A felsorolt idézetek nagy részét külön felállított weboldalakon cáfolják.

Tom Lantos: “A nemzetközi közösségek Hitler óta nem hallottak olyan undorító kijelentést, mint amilyet az iráni politikus tett, miszerint  Izraelt le kell törölni a térképről.”

Vajon Tom Lantos kongresszusi képviselő

tiltakozott-e valaha ezekért az undorító kijelentésekért?

1. “Óriási hézag tátong közöttünk zsidók és ellenségeink között, nemcsak képességben, de az erkölcs, a kultúra, az élet szentségének tisztelete és a lelkiismeret terén is. A mi szomszédaink ők, de úgy látszik, hogy csupán néhány száz méterre innen, olyan emberek élnek, akik nem tartoznak ehhez az országhoz, ehhez a világhoz, sokkal inkább egy másik bolygóhoz.” [Moshe Katsav izraeli elnök, Jerusalem Post, 2001.05.10]

2. „A palesztinok olyanok, mint a krokodilok, minél több húst kapnak, annál többet akarnak.”[Ehud barak, izraeli miniszterelnök. 2000. 08. 28. Jerusalem Post]

3. „A palesztinok két lábon járkáló barmok.” [Menachim Begin, Knessetben mondott beszédében. Amnon Kapuliouk, „Begin and the Beast”. New Statesman, 1982. 06.25]

4. „A palesztinokat eltaposnák, mint a szöcskéket, a fejüket a kőhöz és falhoz csapkodva.”[Izraeli (akkori) miniszterelnök a zsidó telepesekhez intézett beszédében New York Times, 1988.04.01]

5.„Miután elhelyezkedtünk az országban, az arabok csak szaladgálni fognak, mint kábítószerrel etetett férgek az üvegben.” [Raphael Eitan, Izraeli Védelmi Erők feje, New York Times, 1983. 04. 14]

6.„Hogyan adhatnánk vissza a megszállott területeket? Hiszen nincs senki, akinek visszaadhatnánk.” [Golda Meir, 1969. 03.08]

7.„Soha nem létezett olyan, hogy ‘palesztinok’, ők soha nem léteztek.” [Golda Meir miniszterelnök, 1969. 06.15]

8.„Az elmélet, miszerint 1967. júniusában a népünk kiirtásának a veszélye lebegett a fejünk felett, s hogy Izrael harcolt a fizikai létéért, csak blöff volt, ami a háború után látott napvilágot és fejlődött tovább.” [Matityahu Peled, Ha’aretz, 1972. 03. 18]

9. David Ben Gurion (első izraeli miniszterelnök): „Ha én arab vezér lennék, soha nem írnék alá egyezményt Izraellel. Teljesen természetes, hogy elvettük az országukat. Igaz, hogy az Isten nekünk ígérte ezt a földet, de mennyiben érdekelné ez őket? A mi Istenünk nem az ő Istenük. Volt antiszemitizmus, a nácik, Hitler, Auschwitz, és az ő hibájuk volt? Ők csak egyetlen dolgot látnak: mi idejöttünk és elloptuk a hazájukat. Miért fogadnák ezt el? „ [Nahum Goldmann „Le Paradoxe Juif (The Jewish Paradox), 121. old.]

10. Ben Gurion így figyelmeztetett 1948-ban: „Mindent meg kell tennünk, hogy a palesztinok soha ne térjenek vissza. Az öregek kihalnak, a fiatalok pedig felejtenek.”

11.„El kell pusztítanunk minden palesztint, ha csak nem szánják rá magukat, hogy rabszolgákként éljenek köztünk.”[Chairman Heilburn of the Committee for the Re-election of General Shlomo Lahat, the mayor of Tel Aviv, 1983.October.]

12. „Ahányszor teszünk valamit, azt mondod, hogy Amerika majd ezt csinálja meg azt csinálja. Hadd mondjam meg világosan: Ne aggódj az Izrael elleni amerikai nyomás miatt. Mi, a zsidó nép, irányítjuk Amerikát, és ezt az amerikaiak is tudják.” [Izraeli miniszterelnök Ariel Sharon, 2001. október 3-án Shimon Peres-nek – Kol Yisreal Radio]

(N.B. Sharonnak ezt a kijelentését Izraelben hevesen tagadják, miszerint ’Sharon soha nem mondott ilyet és a rádióban sem hangzott el!’ - tj)

13. „Nyíltan kijelentjük, hogy az araboknak nincs joguk letelepedni Eretz Izrael egyetlen centiméternyi területén sem. Ők csak az erőszakot értik, vagy fogják tudomásul venni. A legnagyobb erőszakot fogjuk alkalmazni ellenük mindaddig, míg a palesztinok nem jönnek elénk négykézláb csúszva.” [Rafael Eitan, IDF. Yediot Ahronot 1983. 04.13.. New York Times 1983. 04.14]

14. „Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a palesztin menekültek soha többé ne térjenek vissza.” [David Ben Gurion Naplójában, 1948. 07.18. Idézte Michael Ben Zohar „Ben Guiron: the Armed Prophet”, Prentice-Hall 1967. p.157]

15. „Támadó álláspontra kell helyezkednünk. Célunk összetörni Libanont, Transzjordániát és Szíriát. A gyenge pont Libanon, mivel a muzulmán rendszer ott nem az igazi és könnyű lesz megbuktatni. Keresztény államot fogunk ott alapítani, és azután összezúzzuk az arab légiót, megsemmisítjük Transzjordániát, Szíria pedig az ölünkbe hullik. Aztán bombázunk, és tovább megyünk Port Saidba, Alexandriába és Szinájba. [David Ben Gurion, 1948. 05. Michael Ben Zohar: „Ben GurionBiography” Delacorte, New York, 1978]

16. „Alkalmaznunk kell a terrort, gyilkosságokat, megfélemlítéseket, és földek elsajátítását, meg kell vonnunk minden szociális szolgálatot, hogy megtisztítsuk Galileát az arab lakosságtól.” [Israel Koenig, The Koenig Memorandum”.]

Hogy ezen kijelentésekkel minden zsidó egyén egyetért-e, nem tudható. Mindenesetre Párizstól Montreálig és New Yorkig, ortodox-zsidók felvonulnak és tüntetnek Izrael ellen, égetik az izraeli zászlókat. Tom Lantos demokrata kongresszusi képviselő hangját ilyenkor miért nem lehet hallani?

q          Akarsz még több zaftos idézetet olvasni? A világhálózaton angol nyelven többek között ezt is megtalálod:

http://web2.airmail.net/dsh440/quotes.htm

Israel Shamir újságíró véleménye az iráni elnök

"Izraelt le kell törölni a térképről" kijelentéséről

Semmi szokatlan nincsen abban, hogy államokat letörölnek a térképről. Az az ország, ahol születtem, a Szovjetunió letöröltetett a térképről. Jugoszláviát NATO-bombázók segítségével törölték le a térképről. Poroszországot a világháború győzteseinek döntése törölte le a térképről. Palesztinát olyan tökéletesen letörölték a térképről, hogy ma nehéz olyan térképet találni, amelyen rajta van. A francia történelemben Aquitánia és Languedoc töröltetett a térképről. [Magyarország feldarabolása és megcsonkítása a trianoni mészárszéken! - tj]

Ami szokatlan, az iráni kijelentést követő tömeghisztéria. Ez a cirkusz azt bizonyítja, hogy a Nyugat filoszemita neurózisban szenved. Amit bárkiről szabad mondani, azt nem szabad a zsidókról. Fölszólíthatok Franciaország eltörlésére és valami másnak a kreálására a helyén, de egy, a zsidó állam eltörlésére szólító felhívás valódi háborúhoz vezethet Irán ellen.

Mondhatom: te ostoba Bretagne-i, mondhatom: a korzikaiak elfoglalták a rendőrséget vagy, hogy a kaszinók a szicíliai maffia kezében vannak. De ha a "Bretagne-i"-t vagy korzikait zsidóra cserélném, máris a börtönbe vezető úton találnám magam, megbilincselve. A zsidók és nem-zsidók egyenlőségéért folytatott palesztinai harcunk a másutt is ugyanezért folytatott harchoz kapcsolódik.

A zsidóknak egyenjogúaknak kell lenniük a bretonokkal vagy korzikaiakkal, nem pedig felsőbbrendűeknek velük szemben. De itt jön be egy komplikáció: a zsidók verseny-egyházat alakítanak, és az ő vélt felsőbbrendűségük és überpro-tekcionizmusuk megteremti a feltételeket ennek az egyháznak a keresztény egyház fölötti győzelméhez. Bármit mondhatok a keresztény egyházról, amit csak akarok; olyasmit is, ami egy keresztényt tökéletesen fölbosszant. Ha azonban a zsidó egyházat bosszantó dolgokat említek, börtönben kötök ki. Ez a tisztességtelen szituáció elviselhetetlen.

“A cionizmus vége = Béke” Izrael és a cionizmus ellen tüntető vallásos zsidók. “ A cionizmus nem minden zsidót képvisel”,  - mondják. Vajon ehhez mit szól Tom Lantos?

Voltaire nem riadt vissza attól, hogy a Szeplőtelen Fogantatásról írott vallásgyalázó versekkel szabadítson ki benneteket az Egyház szorításából; hát most kövessétek a példáját, és szabadítsátok ki magatokat a judaikus egyház vasmarkából.

Nem azért detronizálta a Nagy Forradalom a katolikus egyházat, hogy a judaikus egyházat teremtse a helyébe Franciaországban. Ez egy új tabu, amelyet le kell dönteni, és az iráni elnök fontos lépést tett ez irányban. Ha megengedhető az, hogy a zsidók és nem-zsidók Palesztináját letöröljék a térképről, akkor az is megengedhető kell, hogy legyen, hogy valaki egy zsidó állam térképről való letörlésére szólít fel.

A média egyhangúsága félelmet kelt. Valamikor az ilyesmi állítólag a sztálinizmus jellemzője volt, de az iráni kijelentésre adott egységes reakció azt mutatja: a sztálinizmus bosszút hirdetve tért vissza. Egész életemben újságíró voltam, most mégis ugyanazt érzem a fősodrású médiával szemben, amit valamikor a KGB iránt éreztem: ez nem a nép hangja, hanem a hatalom erőszakszervezetéé.

Elképzelés a zsidó hagyományban: az igaz ember nem hal meg addig, amíg újabb igaz ember készen nem áll arra, hogy átvegye a helyét. Ez az Ecclesiastes [A prédikátor Salamon könyve] szavain alapul: "a nap fölkel és a nap lemegy". Vagy például, Sámuel könyvében, mielőtt Eli napja leszállna, fölkel a Sámuelé.

Ugyanígy, én akkor kezdtem erről a témáról írni, amikor Israel Shahak meghalt. Vagyis, távozásakor az ő helyét foglaltam el. Mérhetetlenül tisztelem, de én tovább mentem: ő a liberalizmus és egy nyílt társadalom nevében rántotta le a leplet a zsidó paradigmáról, én viszont hozzátettem, hogy a George Soros nyílt társadalma és annak liberalizmusa nem más, mint egy új név a zsidó paradigmára. +++

Párizs, 2005. október 29.

www.israelshamir.net