Olaszország halálos
csapást mért
a
szabadkőművességre
Első
rész
Részlet
Palatinus József: A Szabadkőművesség Bűnei c.
könyvéből
A
magyarországi szabadkőművesek mozgalma
és
külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig
IV.
kiadás 1938. Budapest, 117-125. oldal
A
nagy világégés után a szabadkőművesség elérkezettnek látta
az időt arra, hogy Olaszországban is megkezdje nemzetbomlasztó
munkáját. Mussolininek kellett elérkeznie, hogy
vaskézzel letörje őket. A fasiszta nagytanács 1925. november
26-án kelt 2029. számú törvényével mért halálos csapást az
olaszországi szabadkőműves páholyokra s ezt a törvényt, (…)
III. Viktor Emánuel király két nappal később jóváhagyott s a
törvény 1925. november 28-án már meg is jelent az olasz hivatalos
lap 277. számában.
E
törvény illetve ennek végrehajtási utasítása tárgyában
kiadott kormányrendelet értelmében mindazok a hivatalos közegek,
alkalmazottak, katonai személyek, magántisztviselők, akik csak
egyszerű tagként működnek szabadkőműves páholyokban vagy
intézményekben – akár az olasz birodalom határain kívül is –
rangjukat és állásukat vesztik.
Hosszú
idő telt el, amíg ez a törvény gyökerestől kiirtotta Itáliában
és gyarmataiban a szabadkőművességet. Mintegy két évszázadot
ölel fel ez az idő, amelynek nagyon érdekes története van és
éppen ezért, e munka keretében szükségesnek tartom ennek a
harcnak részletes ismertetését, különös tekintettel a
fasizmusra, amelynek romboló és újraépítő munkáját – éppen
a szabadkőművesség elleni küzdelemben – általában helytelenül
ítélte meg a külföld.
 |
|
Osztrák
Mária Carolina,
Nápoly
és Szicília
királynője
Marie
Antoinette húga
|
Olaszországban
két évszázaddal ezelőtt tűntek fel a szabadkőművesek, és
pedig legelőbb Toscanában. Leginkább angol írók és
gentlemenek [urak]terjesztették
itt a szabadkőműves eszméket, akik Toscana bájos lankásai között
kerestek üdülést. Abban az időben, mintegy irodalmi
megmozdulásnak nevezhető Olaszországban a szabadkőművesség,
melynek tagjai a „szabad szellem” nevében maró kritikával
illettek, minden vallási- és hitéleti, nemkülönben nacionalista
kérdést, megmozdulást. Elsőnek a római szentszék üzent hadat a
szabadkőművességnek, melynek tagjait komoly lelki büntetésekkel,
később pedig fenyítékkel is sújtották. Minél kíméletlenebbül
sújtott le azonban az egyház keze rájuk, annál inkább
szervezkedtek és ebben a munkájukban erős támaszra találtak
azokban az olasz fejedelmekben, akik az egyház és államok közötti
harcokban a szuverenitásért [függetlenségért] a
pápák ellen küzdöttek.
 |
|
Bernardo
Tanucci
|
Bernardo
Tanucci, az első
„felvilágosodott” miniszterelnök kormányrajutásakor a
szabadkőművesek már Nápolyban is tért hódítottak és nagy
befolyásra tettek szert, úgyannyira, hogy a francia forradalom
előestéjén már szinte hivatalos jelleggel bírtak. Legelőkelőbb
pártfogójuk volt a kicsapongásai miatt hírhedtté vált
osztrák Mária Carolina királynő,
akinek hízelgett, hogy a szabadkőművesek minden páholymunka
alkalmával ünnepelték és költeményeket olvastak fel
dicsőítésére. Sem azelőtt, sem azóta egyetlen
államban sem részesült a szabadkőművesség a kormányzat és az
uralkodó részéről olyan támogatásban, mint éppen Mária
Carolina alatt.
Az
olasz szabadkőművességnek ez az átmeneti dicsősége azonban nem
sokáig tartott. A sors szeszélyes játéka, hogy legelőbb éppen a
legnagyobbpatrónusok, [pártfogójuk] Mária
Carolina fordult ellenük. Ugyanis, amint Párizsban kitört a
forradalom és annak szele végigseperte egész Európát és Mária
Carolina húgának Mária Antoinettenek a fűrészporos kosárba
hullott a feje, a királynő határozottan szembefordult a
szabadkőművesekkel, és ennek első jeléül elbocsátotta
mindenható miniszterét, Tanuccit. Ezzel egyidejűleg az összes
olasz államokban nagy reakció [ellenhatás] indult
meg a szabadkőművesek ellen. Nápolyban, az Egyházi
Államban, Lombardiában és Toscanában valósággal üldözték a
szabadkőműveseket.
Bonaparte
Napóleonnak császárrá való
kikiáltása után ismét erősebb szervezkedés indult meg az olasz
szabadkőművesek körében. Nápolyban a tizenöt évig tétlenségre
kárhoztatott páholyok ismét megkezdték működésüket és
legerősebb intézményük volt a Carbonari-Szövetség,
mely szoros összeköttetést tartott fenn a Szicíliába száműzött
Bourbon-kormánnyal és az angolokkal.
Alessandro
Luccio olasz írónak a
világháború után kétkötetes nagy munkája jelent meg, amelyben
kétségbevonhatatlan adatokkal mutatott rá az olasz
szabadkőművességnek olaszországi működésére. Kitűnik ebből
a munkából, hogy a lombardiai szabadkőművesek kémei voltak a
megszálló osztrákoknak. E munkából különben kitűnik, hogy a
mult században, Olaszországban a páholyoknak nem volt egységes
alkotmányuk, amelyet csak akkor készítettek el, amikor létrejött
a nemzeti egység.
Az
alkotmány megszületését erős küzdelmek előzték meg. Az olasz
szabadkőművesek két pártra szakadtak. A nagyobbik párt Milanóban
új nagypáholyt alapított és a római nagypáhollyal szemben
szakított a skót rítussal. Amíg Murat alatt az olasz
szabadkőművesség a kormányt szolgálta, Crispi ellen már
valósággal fellázadt, ennek belpolitikáját maradisággal, kül-,
és gyarmati politikáját pedig elhamarkodottsággal vádolta. Ez
volt az időszak, amikor Olaszországban a szabadkőművességen
kívül jóformán nem volt szervezett párt. Később a római és
milanói nagypáholy újból egyesült, hogy hatékonyabban vehesse
fel a harcot az állam és egyház ellen. Ebben az időben olyan
hatalomra tettek szert, hogy az olasz közvéleményben általános
volt a hit, hogy szabadkőművesség nélkül nem lehet semmilyen
hivatalt betölteni, és nem szabadkőművesnek lenni annyi, mint
útját állni mindenkarriernek [pályafutásnak]. Az
a titokzatosság, amellyel a szabadkőművesek működnek,
természetesen nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy tagjaik
egyre gyarapodtak. 1912-ben készült el az olasz szabadkőművesség
általános szabályzata, melynek második fejezete a legnagyobb
titoktartásra kötelezte a páholy tagjait. Az összes páholytagtól
esküt vettek, hogy egyetlen testvér nevét sem árulják el, és
szükség esetén lehazudnak mindent. Ezt azzal magyarázták a
szabadkőművesek, hogy a páholyba belépő köztisztviselőket és
katonatiszteket csak így lehet megóvni az esetleges üldözésektől
és csakis a titoktartás teheti lehetővé a nyilvános ellenőrzés
alól való kibújást.
Az
olasz szabadkőművesek egyik vezére, Ernesto Nathan 1900.
február 15-i körlevelében, melyet a páholyokhoz intézett,
nyíltan bevallotta, hogy addig nem mondhatnak le a titoktartásról,
amíg a szövetség elleni előítéletek fennállnak.
Hogy
mennyire be tudták hálózni Olaszországot a túlnyomó részben
zsidókból álló szabadkőműves páholyok, és mennyire uralkodtak
úgyszólván az egész állami gépezeten, arranézve
jellemző Prinetti grófkülügyminiszternek ez a
kijelentése: - „Ott tartunk, hogy egy ajtónállót sem
tudok áthelyezni a szabadkőművesség engedélye nélkül.”
1912-ben
már az olasz hadseregben is észrevehető volt a szabadkőművesek
hatalmi befolyása. Ez év május 12-i képviselőházi ülésen Di
Cauzzo Pistola és más képviselők interpellációt
terjesztettek a hadügy- és tengerészeti miniszterek elé s erre az
interpellációra Spingardi hadügyminiszter a
tengerészeti miniszter nevében is adott válaszában kijelentette,
hogy amennyiben tudomására jutna az, hogy ’a hadseregnek és a
tengerészetnek bármely tagja, bármilyen titkos társaságnak a
szolgálatába lép, azt feltétlen eltávolítják a hadseregből.’
1913-ban
populáris szavazás [népszavazás] történt
a szabadkőművesség ügyében. A népszavazás alkalmával a
következő kérdésekre kellett válaszolni:
1. A
szabadkőművesség vagy ahhoz hasonló titkos társaságok
összeegyeztethetők-e a modern nemzeti gondolattal?
2. A
materialisztikus racionalizmus s az emberi és nemzetközi ideológia
összeegyeztethető-e a jelenlegi gondolat irányzatával?
3. Hasznára
vagy kárára van-e az országnak az a titkos tevékenység, amelyet
a szabadkőművesség az olasz életben, különösen pedig a
közigazgatásban, iskolákban és hadseregben kifejt?
Néhány
nagyon jellemző választ fogok ismertetni ezekre a kérdésekre. Luigi
Pastro szenátor a következőképp válaszolt:
1. Szabad
országban a titkos egyesületek saját eszméik kimondását
szégyennek tartják.
2. Amíg
különböző nyelvek, vallások, erkölcsök és népek lesznek,
addig a nemzetköziség utópia marad.
3. A
titokzatosság szükségessége leplezi a szabadkőművességnek azt
a ravasz szándékát, hogy a hadseregbe, magistrátusba és
iskolákba beoltsa a fertőzést. Tehát a szabadkőműves intézmény
mindenkire nézve káros.
Giovanni
Cadolini, a híres garibaldista
így válaszolt:
„Ifjú
éveimben én is tagja voltam egy szabadkőműves páholynak, mert
azt hittem, hogy a szabadkőművesek a haza felszabadításán
dolgoznak. A cél szentsége mellett közömbösek maradtunk azzal a
veszéllyel szemben, hogy esetleg az akasztófára jutunk s a cél
elérésének reményében alig vártuk azt a napot, hogy többé ne
kelljen titkos társaságot szolgálni, mert a szabadkőművesség
fogalma nem egyeztethető össze a becsületesség és a jótékonyság
elveivel…”
Érdekes,
hogy a legtöbb olasz szabadkőműves, mint pl. Corrado Corradini,
Achille de Giovanni, Paulo Orano, Giacomo Venezian, Pasquale Villari,
stb. a legnagyobb ellenszenvvel nyilatkoztak a szabadkőművesek
működése ellen.
Giacomo, a
híres triesti jogtudós, aki a világháborúban hősi halált halt,
szintén bevallotta, hogy fiatal éveiben szabadkőműves volt, abban
a reményben, hogy a páholyok az Ausztria igája alá került olasz
tartományok felszabadításának munkájában hatásosan fognak
működni, ahol – mint mondta – egy kisebbség (zsidók) rá
akarjákoktrojálni [ráerőszakolni] eszméiket
az egész közvéleményre, holott romboló tevékenységet
folytatnak.
Luigi
Cadorna, a világháborúból
jólismert olasz hadvezér azt felelte, hogy minden becsületes
hazafinak ragaszkodnia kell ahhoz a felfogáshoz, hogy a
szabadkőművesség további fennállása semmiképpen sem
egyeztethető össze a szabad, modern, nyilvános élettel. Szabadság
és világosság két elválaszthatatlan fogalom. Paradox dolog tehát
a sötétség ellen harcolni, mint ahogy at a szabadkőművesek űzik,
és amellett a sötétségben elbújnak. A szabadkőművesek
tevékenysége csak káros hatással van a nyilvános életre,
különösen pedig a katonai intézményeknél, ahol
a hierarchikus [egymásra
épülő] rendet és fegyelmet
valóssággal szétbomlasztják. 
Olaszország
halálos csapást mért
a
szabadkőművesekre
Második rész
Részlet
Palatinus József: A Szabadkőművesség Bűnei c.
könyvéből
A
magyarországi szabadkőművesek mozgalma
és
külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig
IV.
kiadás 1938. Budapest, 117-125. oldal
Umberto
Cagni admirális [tábornok]
válaszában kijelentette, hogy a szabadkőművesség titkos
tevékenysége rombolóan hat az igazságban való hitre és
különösen nagy kárt okoz az iskolákban, hivatalokban, az ifjúság
és köztisztviselők jellemképzésére.
Benedetto
Croce gúnyosan nyilatkozott: -
«A legádázabb gyűlölet nem árt, ami igazán ártalmas, a
nevetségesség és vallom, hogy a szabadkőművesség a
ceremóniáival [szertartásaival] és
titoktartásával mindenképpen nevetséges és gyanús. Ha én
szabadkőműves volnék – mondta – nem voltam az soha, és nem is
vagyok az, akkor a szabadkőművesség intézménynek megmentésére
minden erőmből harcolnék a ceremóniák és titokzatosság ellen.»
D’Ancona
szenátor a következőket mondta:
-« A szabadkőművesség befolyását a közigazgatásra,
a hadseregre és a tanügyre végkép ki kell irtani, mert különben
az állam és a kultúra fogja ennek kárát vallani.»
Callo
tanár, a híres pedagógus, később
demokrata képviselő és államtitkár nyíltan kijelentette: - «Nem
tudok elképzelni nyomasztóbb, az egyesek jellemére nézve károsabb
tevékenységet annál, amelyet egy szekta azzal fejt ki, hogy
szövetségen belül és a titok érdekében kioltja az egyéni
és kollektív [közös]felelősségnek
minden érzését.»
*
Ez
az első eset, amikor Olaszországban nyíltan foglalkoztak a
szabadkőművesek ellen hozandó törvénnyel, amely azonban csak
1925-ben került megszavazásra. Mihelyt a fasizmus megjelent azon a
politikai és erkölcsi romhalmazon, amit az olasz szabadkőművesek
és szociáldemokraták idéztek elő a világháború után, a
szabadkőművesek egy része is azzal dicsekedett, hogy hozzájárultak
a «Marcia
su Roma»-hoz [1]. Ennek
is csak az volt a hátterében, hogy a közeledő veszélyt
elhárítsák magukról. Ezt nagyon jól tudta Benito
Mussolini,
aki uralomra jutása után megbízta Alfredo Rocco
igazságügyminisztert, hogy dolgozzon ki javaslatot a
szabadkőművesek ellen. A fascista nagytanács 1928. február 12-i
ülésén, amelyen a fascizmus és a szabadkőművesség témájáról
nagy vita volt, amelynek eredményeképp kimondták: -’azok a
fascisták, akik szabadkőművesek, válasszanak a fascista párt
vagy a szabadkőművesek között, mert fascista számára csak
egyetlen fegyelem lehet, a fascista fegyelem, csak
egyetlen hierarchia [rangsor], a
fasizmusé, csak egyetlen engedelmesség – a fascizmus vezére és
vezetője iránti teljes engedelmesség.’
A
nagytanács törvényjavaslata különben mindössze két szakaszból
állt. Az első arra kötelez minden egyesületet,
titkos társaságot, hogy alapszabályait, tagnévsorát,
határozatait köteles a rendőrségnek megmutatni. A másik pedig
arra, hogy megtiltotta a köztisztviselőknek, katonatiszteknek a
titkos társaságba való belépést.
Az
olasz parlamentben a szabadkőművesekre hozandó törvényjavaslatról
szóló vita után, Rocco
igazságügyminiszter rámutatott
a szabadkőműves veszélyre. - «Bizonyos, hogy a nemzetközi
jellegű egyesületek Olaszországban romboló munkát folytattak és
éltünk olyan időket, amikor a nemzetközi politikát nem az állam
intézte, hanem a szabadkőműves páholyok. Ez pedig semmiképpen
sem tűrhető. Nem tűrheti az állam azt, hogy a titkos
szövetkezetek és intézmények az állami szervek feje fölött
külön nemzetközi politikát űzzenek. És nem lehet tűrni azt,
hogy a hivatalos állami hierarchia [rangsor] mellett egy
másik titkos hierarchia viruljon, [
i.e. Háttérhatalom! –tj] mely
az előbbit háttérbe szorítja. Mert a szabadkőművesek
alapszabálya kimondottan ilyen hierarchiát hangsúlyoz.»
A
vitában felszólalt a Duce is. Elsősorban
megemlékezett azokról a tapasztalatairól, melyeket a Szocialista
Pártban tapasztalt a szabadkőművességről.
-
Kormányzásom első hónapjában már tapasztaltam és
megállapítottam, hogy a szabadkőművesek főbb embereiket olyan
posztokra [kinevezésekbe] állították,
amelyeket az olasz élet idegcsomóinak nevezhetek. Bámulatos, hogy
legmagasabb állású állami alkalmazottak tagjai a szabadkőműves
páholyoknak. Nem lehet kétség abban, hogy az állam legkényesebb
intézményei, amelyek az új nemzedéket nevelik, s amelyek a
fegyveres erőt képviselik, ahol mindenkinek minden percben készen
kell lennie a haza védelmére, továbbra is a szabadkőművesség
befolyása alatt álljon, ennek a befolyásnak véget kell vetni.
Azt
hiszem – mondta a Duce frenetikus [viharos] hatást
keltő beszédében, – hogy ezzel a törvénnyel a
szabadkőművesség, amelyet más alkalommal spanyolfalnak neveztem,
amely nem hegy, mint ahogy messziről látszik, hanem inkább hólyag,
amit adott pillanatban át kell lyukasztani.
Ezzel
a törvénnyel a szabadkőművesség lelepleződik, ami lejárt
dolog, melynek többé nincs joga arra, hogy a jelenlegi évszázadot
túlélje. Azt mondják nekünk: ez a törvény nem ér semmit, mert
ki lehet játszani. Minden törvényt ki lehet játszani, tehát nem
kellene egyáltalában törvényt hozni, és mert a mult törvényei
is kijátszhatók voltak, ezért az egész törvényhozó szerkezetet
szét kellene rombolni. A törvények eszközök és hatásuk egyenes
arányban van azoknak energiájával és szívósságával, akik
támadják őket.
Ez
mindenesetre bátor megmozdulás. Tegnap talán még az árral
úsztunk, de ma már erélyesen úszunk az ár ellen és ez a
lényeges. Én nem is aggódom túlságosan nemzetközi összeesküvés
miatt. Ami kárt szenvedtünk e törvényjavaslat miatt, az most már
megtörtént, és mi azt már levezekeltük. Nem hiszem, hogy az
Alpokon és a tengeren túl lévő szabadkőművesek majd lemondanak
érdekeikről, csak azért, hogy Olaszországot erkölcsi és
politikai téren ne károsítsák.
Lehet,
hogy zsarolás lesz ennek az eredménye, de félelmetes nem lesz és
nem fog nekünk ártani. Uraim – fejezte be a Duce beszédét –
mi a győzelem századában élünk, mi
új generáció [nemzedék]vagyunk.
Már a háború előtt undorodtam attól az Olaszországtól, mely
parlamentáris rendelkezések kicsinyes politikájából tevődik
össze, mely fölött átlagemberek uralkodtak, akik csak azért
tudtak imponálni, mert a szabadkőművességhez tartoztak. Ez volt a
tegnapi Olaszország, melyben nevetséges ellentétet lehetett
megállapítani a főváros polgármestere és a Vatikánban élő
emberek között. Mindez távol áll a mi szellemünktől, itt van
ifjúságunk jele, bátorságunk jele, jövőnk biztosítása!»
A
király a törvényt lényegtelen formai változtatással jóváhagyta
és szankcionálta [törvényerőre
emelte].(…)
Élethalál-harc a szabadkőművesség
és a bolsevizmus ellen!
Harmadik
rész
*
Részlet
Palatinus József: A Szabadkőművesség Bűnei c.
könyvéből
A
magyarországi szabadkőművesek mozgalma
és
külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig
IV.
kiadás 1938. Budapest, 127-131. oldal
*
Aki
figyelemmel kísérte e munkának egyes fejezeteit, az előtt nem
szorul bővebb bizonyításra, hogy a nemzetközi szabadkőművesség
évtizedes és tervszerű aknamunkája indította el útjára a
világtörténelem legborzalmasabb háborúját, bomlasztotta szét a
központi hatalmak dicsőségesen harcoló hadseregeit, s diktálta
Jákob hangján és ratifikálta Ézsau szőrös mancsával a
párizs-környéki kényszer-békeszerződéseket, amelyek
beláthatatlan időre éket vertek a nemzetek megbékélése elé.
Aki
figyelemmel olvasta e könyvecskét, arról is meggyőződhetett,
hogy
a
nemzetközi szabadkőművesség minden egyes ténykedése szoros
összefüggésben van a moszkvai szovjet világforradalmasító
törekvéseivel.
Olasz-
és Németország, valamint Ausztria bolsevizálási tervei, a
spanyol testvérháború felidézése és Csehországnak a szovjet
ölébe hullása mind-mind beszédes bizonyítékai annak, hogy a
szabadkőművesség egy húron pendül a szovjettel és annak
világszerte ismert terveivel, céljaival.
Keserű
tanulságok árán előbb Csonka-Magyarország, majd Olasz- s
Németország, majd Ausztria rázták le magukról a vörös számum
hatalmát és befolyását, majd a spanyol nemzetiek üzentek hadat a
Moszkva irányítására és eszközeivel harcoló vörös
spanyoloknak, legutóbb pedig Románia eszmélt fel arra, mit jelent
a nemzetközi zsidó-szabadkőművesség mozgalma és drákói
rendszabályokat léptetett életbe a páholyok és a destrukció
szolgálatában álló nemzetközi zsidóság ellen.
De
nemcsak Európában, hanem távolkeleten is felismerték a szovjet
igazi terveit és így jött létre a hatalmas nemzetek
szovjet-ellenes ligája [szövetsége], amelynek
egyre több és több állam belépése ad jelentőséget a
bolsevizmus elleni küzdelemben.
Hitler
kancellár és vezér uralomrajutása után a németországi
szabadkőművesek – jellemző rájuk -- nem várták be a páholyok
feloszlatását, hanem bőrüket mentve hanyatt-homlok menekültek
Palesztinába, ahonnan annál ádázabb harcot indítottak a Harmadik
Birodalom ellen. A németországi nagypáholyok tehát tulajdonképpen
nem is általános kormányrendelkezés alapján szüntették be
németországi működésüket, hanem maguk oszlottak fel. A
nagypáholyok fennhatósága alatt működött kisebb páholyokat
pedig egyes városi rendőrhatóságok oszlatták fel azzal a
megokolással, hogy «a szabadkőműves páholyok működése
nem egyeztethető össze a nemzeti szocialista állam eszméivel.»
Így
történt, hogy a németországi szabadkőműves zsidóknak közel
százezer exponense [tagja], legnagyobbrészt
intellektüelek [értelmiségiek],rövid
néhány hónap leforgása alatt hanyatt-homlok menekültek
Németországból és szerteszéledve az európai álalmokba, ahol
még biztonságban érzik magukat, üvöltenek a nacionalista
Németország és kormánya ellen.
A
nemzetközi zsidó-szabadkőművességnek évek óta legfőbb gondja
a Németországból kikényszerült zsidók anyagi támogatása és
minden eszközzel harcolni a nacionalista államok és azoknak
kormányai ellen. Egy másik érdekes körülmény, amire rá kell
mutatnom, hogy a nemzetközi szabadkőművességnek a hálójába
került a Népszövetség is.
Emlékeztetem
az olvasót az olasz Corrispondenza 1936. december
17-i számában megjelent és úgy politikai, mint diplomáciai
körökben nagy feltűnést keltő cikkére, amelyben Olaszországnak
a Népszövetségből történő kilépésével kapcsolatban a
Szentszéknek a Népszövetséghez való viszonyát taglalta, és
rendkívül keményen bírálta a genfi intézményt.
A
cikk szerint a Szentszék elvből ugyan nem áll útjában semmiféle
vállalkozásnak, amely a legcsekélyebb reményt nyújtja a népek
közötti kibékülés megkönnyítésére, a genfi intézményre
vonatkozóan azonban huzamosabb ideje olyan anyagokat gyűjtött,
hogy a Népszövetség eredeti célkitűzései teljesen kudarcot
vallottak, amelyek bizalmatlanná tették a genfi magatartással
szemben. Azt a meggyőződést érlelték meg benne, hogy ez a
bizalmatlanság még nagyobb lett, amikor kénytelen volt
megállapítani, hogy a szabadkőművesség befolyása a
Népszövetségre nőttön-nő.
A
Vatikán különféle okiratok birtokába jutott, amelyek
bizonyítják, hogy a «szabadkőművesség Genfet mindig a
békére, a világbecsületre vonatkozó ügynökének
tekinttette.» - Nem ok nélkül történt, hogy 1923-ban
a francia Nagy Oriens alapította nemzetközi
szabadkőművesség szövetség székhelyét Genfbe helyezték át.
Még bizalmatlanabbá tette a Vatikánt «a demagóg zsidóságnak és
a bolsevizmusnak Genfre gyakorolt befolyása.»
E
cikknek a magyar sajtóban az Esti Újság 1936.
december 19. számában megjelent meglepő vezércikke adott
visszhangot:
«A .:. testvérek
ügye megint sokat foglalkoztatja a közvéleményt. Ezúttal a
népszövetségi válság ad különös időszerűséget a nemzetközi
titkos és a legtöbb nacionalista országban tilos mozgalom újabb
működésének. Egy olasz katolikus lapban olvassuk, hogy a Vatikán
elvesztette a Népszövetségbe vetett bizalmát, mert látja, hogy a
szabadkőművesség befolyása Genfben egyre jobban növekedik.
A
nemzetközi szabadkőműves szövetség székhelyét annakidején már
Genfbe helyezték át, most pedig ott tartunk, hogy a Népszövetség
egyre inkább a titkos hatalmak irányítása alá kerül. A Vatikán
különféle bizonyítékokat gyűjtött arra nézve, hogy a
szabadkőművesség a Népszövetséget egyszerűen ügynökének
tekinti, és ezen keresztül akarja érvényesíteni világboldogító
eszméit.
Ugyancsak
aggodalommal látja a Vatikán azt, hogy „a demagóg zsidóságnak
és a bolsevizmusnak” Genfre gyakorolt befolyása növekedőben
van. Nagytekintélyű katolikus személyiségek szerint ezeknek az
áramlatoknak a győzelme a genfi intézmény siralmas kimúlását
jelentené.
Az
a Magyarország, amelyet a háború után barbárnak, békétlennek
és műveletlennek neveztek a láthatatlan szálakkal izgatott
világsajtóban, a fenti állásfoglalásban nem lát semmi újat. A
szabadkőművesség – bármik legyenek is papíron azok az eszmék,
amelyek szolgálatában áll – minálunk a forradalom
szálláscsinálója volt. A forradalom alatt pedig alkalmunk volt
látni, hogy hová vezet „a demagóg zsidóság és a bolsevizmus”.
Nem
újság ez. Legfeljebb csodálkozunk azon, hogy az egyszerű
igazságok milyen lassan hatják át a külföldi közvéleményt.
Régóta látjuk már és tudjuk, hogy a genfi intézményt halálos
betegség emészti, titkos betegség és nyílt nyavalya. A
bolsevista veszélyt már felismerte a világ, hiszen ez álarc
nélkül nyíltan jelenik meg a nemzetek színe előtt. A moszkvai
politikai törekvések és célok eléggé világosak, még akkor is,
ha az Internacionálé felveszi a zsakettet, és cilindert tesz a
fejére. A másik befolyás azonban, amely a zárt ajtók mögött
működik, még ma is bujkál.
Az
Egyház hosszú évtizedek óta állandó harcban áll a
szabadkőművességgel. Kiközösítéssel sújtja azokat, akik a
titkos mozgalomhoz csatlakoznak. Tudjuk, hogy a Vatikán csak nagyon
fontos elvi kérdésekben folyamodik a lelki megbélyegzésnek és a
kitaszításnak ehhez a végső eszközéhez. De szükség volt erre,
mert a szabadkőművesség befolyása alatt már az egész háború
előtti Európa nyíltan, vagy burkoltan ellensége volt a tételes
kereszténységnek és a nacionalizmusnak. Ezt alkalomadtán nyíltan
is bizonyította. Manapság pedig, amikor az idegen zászlók alatt
hajózó páholy-mozgalom közéleti exponensei [szószólói] olyan
sokszor szeretnék egymással végleg szembeállítani az új
nacionalizmust és a katolicizmust, s a hajdan gyűlölt,
nevetségesség tett, gúnyolt kereszténységért glicerinkönnyeket
hullatnak, jókor jön az idézett katolikus állásfoglalás.
Elmúltak már azok az idők, amelyekben ártatlan álmodozóknak,
jóhiszemű haladó honfiaknak lehetett tekinteni a hárompontos
urakat. Egyszer velük is le fog számolni a világ!»
(….)
Könyvemet azzal a – hiszem, minden hazáját és faját izzón
szerető magyar becsületes testvérem – hú óhajtásával
bocsátom útjára, vajha mielőbb megértve a nemzetünket, fajunkat
és hazánkat egyre nagyobb végveszedelemmel fenyegető nemzetközi
zsidó-szabadkőműves aknamunkát és bolseviki agitációt,
testvérként összefogva, egyszersmindenkorra véget vet a magyar
fajiságtól teljesen idegen elemek garázdálkodásának.
Mert
ha most sem tanulunk, és ismét csak felejtünk, akkor méltán
megérdemeljük azt a sorsot, amelyet legádázabb ellenségeink
osztályrészünkül kitervelt.
Si
via pacem, para bellum! Mi
mindannyian magyarok és keresztények, békét és boldogságot
akarunk a magyar firmamentum alatt, de ennek a békének az ára:
harc és végső leszámolással a nemzetközi
zsidó-szabadkőművességgel! 
Palatinus
József
Budapest,
1938
*
Megjegyzés
Palatinus
József könyvét a háború utáni bolsevizált Magyarországon --
természetesen – az országban fellelhető politikailag helytelen
irodalommal együtt teherautó-számra vitték a zúzdába.
Benito
Amilcare Andrea Mussolini (1883.
július 29. – 1945. április 28.) fasiszta elveket valló olasz
politikus, Olaszország egykori miniszterelnöke 1922–1943 között,
1943–1945 között a nemzetiszocialista Németország által
támogatott állam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke. A
legmegalázóbb, legembertelenebb módon, nagy nyilvánosság előtt
partizánok ölték meg.
További
olvasmányok itt találhatók Mussoliniről ► http://mussolini.lap.hu/
Mussolini
fasizmusa nem maradhatott meg a Palatinus József könyvében leírt
tények miatt. Mussolini ismerte a zsidó-szabadkőművesség erejét,
társadalom-romboló hatását, és minden erejével harcolt is
ellene. De a háttérben tevékenykedő mérhetetlen nagy erőre nem
számított.
Ellenben
létezik ma egy bizonyos sátáni
fasizmus,
amit az eredeti elvek alapján terveztek meg, nem tegnap vagy a mult
héten, hanem jó 200 évvel ezelőtt. Ezt úgy nevezném,
hogy „negatív
fasizmus.”
Érdekes
könyvismertetőre bukkantam a világhálózaton, amit
bizonyos Marton Lászlószabadkőműves ír Párizsból,
a „Magyar szabadkőművesség - angol szemüveggel” címmel.
▐ KRITIKA -
2006. július-augusztus --
Jászberényi József könyve, A magyarországi szabadkőművesség
története. Az írásból megtudjuk, hogy „jelenleg
négy szabadkőműves szervezet működik Magyarországon, s úgy
gondolom, hogy az egyik legfontosabb közös alapértékük, a
testvériség az együttműködést írja elő valamennyiük
számára.”
Kérdésem: miféle
titkos tevékenységet űznek ezek a magyarországi páholyok? Vajon
a budapesti Parlamentben hány magas beosztású hárompontos politikus
testvér viseli a vakoló-kötényt, akik a testvériség és
együttműködés zászlaja alatt kapják és szolgalelkűen – a
magyarság tudta nélkül! -- teljesítik a központi
Nagymester parancsait?
Igen,
ez a „negatív fasizmus”, ami nélkül nem lenne lehetséges
elvégezni mindazt, ami manapság nemzetünkkel történik! A pártok,
a kormány, a köztársasági elnök, a rendőrség, a különféle
intézmények és szervezetek csak egyszerű jól fizetett bábuk a
sakktáblán, akiket ide-oda tologatnak a sakkozó nagymesterek. Az
igazi diktátorokat senki nem láthatja. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése