2013. április 4., csütörtök

Trianon átkozott vakolók



Trianon átkozott vakolók





A trianoni országszabdalás 87. évfordulóján
 

Az 1700 lakosú Bács-Kiskun megyei Csátalján trianoni emlékművet
 állítottak 2005-ben, amely Kovács Antal polgármester kezdeményezésével
jött létre. Az avatáson jelen voltak Kövér László a Fidesz
alelnöke, Kovács Miklós KMKSZ elnök, Ágoston András VMDP elnök,
Tőkés László EMNT elnök, akik beszédet is mondtak,
Duray Miklós MKP alelnöknek pedig a levelét olvasták fel.
/Kuruc.Info/
 Megjegyzésem – Nevezett politikusok megjelentek június 4-én,
 hogy emlékezzenek Trianonra! Az emlékmű addig nagyon szép,
 amíg politikai hangulatkeltésre nem használják fel azok,
akiknek a magyarsággal elkövetett igazságtalanság
az égvilágon soha semmit nem jelentett! –Tóth Judit

 
 
 
Juhász Gyula: Trianon

 Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
................ (...)
1945 óta bizony nem is lehetett Trianonról beszélni, minthogy igazán
ma sem lehet, csak az 1700 lakosú kis Csátalján! Eldugva az emlékezni
akaró magyarság és a nagyvilág elől, nehogy megzavarja baráti
szomszédaink érzelmeit!


Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna)
HITVALLÁS

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

 Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
.............. (...)

MEGJEGYZÉS

Juhász Gyula és Papp-Váry Elemérné verseiben az elkeseredést,
a kilátástalanságot érzem. Nagyon szomorú időkben éltek ők,
amikor a magyarokat mindenütt ostorozták, gyilkolták, kihasználták,
bűntudattal táplálták. Pedig mi magyarok, nem vagyunk alábbvalóbbak
egyetlen más népnél sem! A napokban sokat gondolkoztam azon
a két költő lelki világán, hogy a tiltakozás helyett, inkább szépen
csendben magunkat keresztrefeszíttetjük? Miért? Mert az ellenségeink
belénk-verték, hogy egykori kisebbségeinkkel szemben bűnösök vagyunk?
S hogy az irredentizmus nagy bűn, ha meg akarunk maradni Európában?

Egyáltalán ki vagyok én, s hogy jövök ahhoz, hogy a magyar irodalom
 költőinek versekbe öntött gondolatait tollhegyre vegyem?
 rövid versrészletek és a mellékelt irredenta-képek azonban
elgondolkodtatnak: miért kell nekünk magunkat keresztrefeszíttetni?
 És ne beszéljünk soha Trianonról, hanem csak inkább csendben
gondoljunk rá, belülről emésszük önmagunkat? Ugyan!

Addig, amíg bizonyos népcsoportok "szenvedéseit és a velük történt
 igazságtalanságokat" -- ad nauseam – naponta tolják le a torkunkon,
 addig mi maradjunk szépen csendben? Ne beszéljünk róla soha,
feszíttessük magunkat keresztre? Miféle esztelen vallás és költő az,
amelyik ilyet javasolhat egy népnek? Mialatt mi csendben gondolunk
Trianonra, addig ellenségeink jókat nevetnek rajtunk, hiszen nem kell
félniük az ellopott magyar területek visszakövetelésétől!

Bocsásson meg a világ, -- tudom, sokakat magamra haragítok most, --
de az ilyen ostoba önsanyargatást nem fogadhatom el és nem
hagyhatom szó nélkül! Talán éppen az ilyen belénk sújkolt
gondolatok miatt a mai napig nem került sor soha a trianoni
határok felülvizsgálatára?
-- Tóth Judit

 
 
 
 
by Louis K. Birinyi
«We are not trying to fight WW I all over again here.  The point is that the same forces that guided world events in 1914 are guiding them now -- internationalists, globalists, one-worlders, universalists.  We must be prepared for the predictable results.»
«Nem akarjuk újra végig harcolni az első világháborút. De értsük meg, hogy ma is ugyanazok az erők irányítják a világ eseményeit, mint 1914-ben: nemzetköziek, globalisták, egy-világrendiek… El kell készülnünk a már előrelátható eredményekre.»
 

Valóban nagyon szép emlékmű, ami sajnos sohasem kerül majd a
külföldi nagy sajtók első oldalaira, mert akkor történelmi
magyarázatokra és a bűnösök neveinek felsorolására lenne szükség!

 

        Tóth Judit
 
 

Egy összehazudott és összefoltozgatott

ország kiállításáról

 
Dr. Dabas Rezső (1988)
Kanada
 
---
A Trianonban kötött gyászbéke-egyezmény, aljas politikusok és propagandisták
égbekiáltó hazugságaira alapozott határozatok szüleménye volt!
 
 
Dákó-román hazugságokkal teletűzdelt román népszerűsítés-kiállításnak lehettünk szemlélői a montreáli McGill egyetem egyik könyvtári előcsarnokában. Aki csak kissé felfigyelt a Kárpát-medence történetét érintő legutóbbi 3-4 évtized kiadványaira, annak rögtön feltűnik az oláhok mohóságával párosult tényferdítések és lódítások özöne, amelyek szinte lerínak a kiállított képekről, térképekről, és főként a kísérőszövegek által jutnak kifejezésre.
 
Nemcsak bel- és külföldi magyar, hanem a jeles nyugati történészek által is számtalanszor megcáfolt román hamisítások már annyira közismertek, hogy elég, ha kiragadott példákkal igyekszem érzékeltetni a látottakat. Teszem ezt főként azért, hogy rámutathassak a bukaresti kommunista rendszer minden idők nacionalizmusát felülmúló soviniszta erőlködésre.
 
Alakilag hat spanyolfalszerű állvány két oldala, vagyis tucatnyi tábla képezi a kiállítás műszaki keretét. A bemutatkozásnak a Romania – a hearth of multimillenary History” címet adták, ami máris utal azősrómai hazug kapcsolatra.
A hetven éves diktátor is jelentkezik the millenary history of the Romanian people” kezdetű szólamával. Majd mondvacsinált őseik, a Geto –Daciens, the forfathers of the Romanian people”bizonyíthatatlan tételével ámítják az érdeklődőket. Ezt a fejezetet a Kr. előtti VI. és a Kr. utáni I. század közé iktatják.
The centralized Dacian state under the leadership of Burebista” c. térképvázlat egészen Szentesig tolja ki vágyálmaikat. A lexikonban ugyancsak nem lelhető bizonyos Decebált, mint Dácia hős királyát állítják oda. Egyébként a General Information” felirat alatt európai évkönyv, éspedig az 1987. Europa Year-Book” szövegének hatoldalnyi másolatával vezetik be az ismertetést. Ennek értéke azonban nem több mint annak a tolvajnak a vallomása, aki azt a maga igazának szépítésére, bűnének letagadására, a bírósági tanúvallomások és keresztkérdések nélkül, előre elkészítette. Hiszen a jó nevű londoni Statesman’s Year-Book szerkesztőjétől tudom, hogy az ő évkönyvében is szóról szóra szerepelnek az egyes országok, így a kommunista államszervek által beküldött történeti, statisztikai stb. adatok is.
 
A képekbe, szavakba foglalt ferdítéseknél is ordítóbb az a történeti űr, az a legkritikusabb korszak, amely a római uralom megszűnte (Kr.u. 271) és a VIII. század közé esik. Még ha el is fogadnánk a következő fejezet kezdetéül megadott VIII. század nagyonis homályos megjelölését, akkor is legalább négy évszázadnyi történeti légüres tér tátong az agyonhangoztatott dákó-román folyamatosság időrendjében. Mivel magyarázzák ezt a szörnyű hiátust, a kiállítást rendezői? Talán azzal, hogy már nem voltak képesek eseményeket kovácsolnia és megoldásul a bölcs hallgatást választották, gondolván, hogy a járatlan szemlélő észre sem veszi fél évezred elsikkasztását.
 
De térjünk csak vissza a VIII. századhoz, ami a hétszázas éveket jelenti. Aztán vessünk pillantást az utána következő négy évszázadra, amelyek hasonlóképpen nem hagytak semmiféle rumén nyomot Erdélyben. Következésképpen ennek a nem létező Romanian feudal state” elnevezésű korszak első öt századából – a valóságnak megfelelően – semmiféle emlékeztetőt nem képesek idézni, mert ilyen nem is létezett.
 
Ezt, az általuk a hétszázas évektől számított „hűbéri állami” korszakot a „megerősített városok” ábrázolásával vezetik be. Történeti tény, hogy az erdélyi városok megerősítése árpádházi királyaink nevéhez fűződik és oláhok beszivárgásáról először 1234-ben történik említés. Anakronizmus a Károly Róbert királyunk kíséretének megkövezését a XIII. század eseménytárába helyezni. Mert ezt teszik, amikor a Bécsi Képes Krónika színes képének bemutatásával a magyar király 1330. évi kelepcébe csalását a magyarok feletti győzelemnekállítják be.
 
The Romanian people’s struggle for autonomy and state unity between the 14th and 16the Centuries” /A román nép függetlenségéért és államának egységéért folytatott küzdelme a 14. –s 16. század között/ c. fejezet főhőseként törökverő Hunyadi Jánosunkat sajátítják ki. A katolikus magyarság és a római egyház elszánt védőjét oláhosított néven mutatják be, ravaszul elhallgatva, hogy hivatalos egyházuk kezdettől fogva a bizánci és az orosz ortodoxia édestestvére.
 
Jön aztán a történeti csúcs-hazugságuk az úgynevezett „román birtokok politikai egyesítéséről” Mihály vajda alatt 1600-ban. Úgy állítják be, mintha a tiszavirágszerű tünemény az óta is állandóan létezett volna.
Határtalan dicsekvésüknek bizonyul Európa-térképük is, amelyen feltüntetik azt a 40 várost, ahol állítólag kiadványokat nyomtattak, Mihály vajdáról.
 
Romanian people’s struggle for unity and independence during the 17th and 18th centuries” / „A román nép függetlenségéért és államának egységéért folytatott küzdelme a 17. és 18. századokban”/ c. sorozatban feltűnik Bethlen Gábor arcképe is, amelynek szövegaláírásában olvassuk:
He devised the union of the Romanian countries in the form of a Kingdom of Dacia.” /”A román országokat Dáciai Birodalom formájába alakította.”/ Ekkora hazugságra csak a kommunisták[dehogyis! …. Vannak ám mások is, akik nagyon szeretnek hazudozni! –tj] képesek, hiszen a közismert egykorú Bethlen-kép körfelirata ezek a kiállítási másolaton is tisztán olvasható:
Gabriel Bethlen Priceps Transylvaniae, Part. Regni Hungariae DNS et siculum comes etc…”
E felirat egyetlen szóval sem utal Romániára, mégkevésbé Dáciára, mert az utóbbi már ősrégen megszűnt, az előbbi pedig csak több mint 300 év múlva valósult meg.
A románok, mint a világ legelvetemedettebb térképhamisítói könnyen becsapják a tájékozatlan szemlélőt avval a vázlatukkal is, amely az 1700 körüli helyzetet úgy tünteti fel, mintha Erdély akkoriban is a sokat hangoztatott „Romanian Lands” /román országok/ része lett volna,
 
Az otromba hazugságoktól kifogyva, a XVIII. századra már csak az „ideology of the national Romanian movement” /a román nemzeti mozgalom ideológiája/ erdélyi ápolása maradt. Az utolsó tábla Havasalföld és Moldva 1859-es egyesítésével fejezi be a féligazságokból és hazugságokból kotyvasztott román történetet.
 
 
A történeti összeállításukon végigfutó kirívó valótlanság a „román” szóalak („Romanian” people, state) visszavetítése a régmúltba, abba az időbe, amikor se román nép”, se román állam” nem létezett, mert csak a múlt században alkotott román” szóról, illetve államról beszélhetünk, éppúgy, mint a szlovák” ésszlovén” nép esetében is.
 
A román múlttal szemben bezzeg nem szorul utólagos foltozgatásra a magyarok története. A „magyar” (mogyeri vagy megyeri) népi elnevezés kialakulását már a Kr. születése előtti évszázadokra teszi a nyelvtudomány. Nemzetünk és hazánk latin (és még európai) „hungarus” elnevezése már jóval az Árpád-féle honalapítás előttre vezethető vissza. Nem anakronizálunk (nem használunk korszerűtlenséget) tehát, amikor Szent István Magyarországát Hungáriának nevezzük, mert így említik az egykorú írott források is.
 
Nekünk magyaroknak nincs szükségünk történethamisításra. De természetünknél fogva képtelenek is lennénk erre, hiszen az erdélyi oláhok és szászok élő példái vendégszeretetünknek, inkább túlzott, mint hiányos türelmességünknek. Ha mi is úgy háryjánoskodnánk, mint az oláh atyafiak, akkor nemcsak a Kárpát-medencét, hanem Attila birodalmának területét is a magunkénak követelhetnénk a hun-avar-magyar folytonosság elméletére hivatkozva. 
 
 

 Olvasnivaló:

(…) The Daco-Roman Theory of Continuity is not a valid historical theory of Romanian origins, but instead serves as an ideology that has been used to 1. claim Transylvania for Romania, 2. provide a justification for the ethnic cleansing of Hungarians in Transylvania, and 3. to distract Romanians ( by presenting Hungarians as intruders) from pressing internal problems. 

Etetjük a világot

A teljes film magyarul a Duna TV adásából

*
A Nestle-cég véleménye a vízhasználatról:
"A víz éppolyan élelmiszer, mint a többi piaci portéka!"
 
*

Hazai Levél

Az ÖSSZES (!) vízzel kapcsolatos cég már most nem magyar, illetve javarészt francia [zsidó] tulajdonban van. A Kossuth Rádióban [a "szavak ereje helyett"!] elhangzott:
Ha megépül a csepeli csatorna-tisztító, háromszorosára emelkedik a csatornadíj Budapesten, hogy hamarább megtérüljön a beruházása az idegen [zsidó] cégnek!”
 
Nem, nem az eddig beszedett csatornadíj szolgál fedezetként a beruházásra, mint szabályos esetben ez elvárható lenne!  Az ivóvizet is privatizálhatják – Stratégiai kérdés? Feloldanák a magánosítás alól a zárt … Már most  zajlanak az önkormányzati botrányok. És mi történik akkor, ah az ivóvíz tulajdonos elhatározza, hogy túl sok magyar az országban és méreggel tölt fel bizonyos kutakat?
 2007. június 13  - Miközben a klímaváltozás miatt az ivóvíz stratégiailag fontos nemzeti kinccsé válik, Magyarországon a külföldi tőke kezébe kerülhet az állami és az önkormányzati vízszolgáltatás. Az eddig lezajlott privatizációk sem nélkülözték a botrányokat.
 
 Az ENSZ klímajelentése szerint Magyarországon az elkövetkező évtizedekben a hosszú és forró nyarak lesznek a jellemzők. Az éghajlat melegedése miatt a csapadék mennyisége és a folyók vízszintje jelentősen csökken. A víz jelentősége felértékelődik, ezért stratégiai kérdéssé válik, hogy kik tulajdonában, milyen irányítás alatt működik majd a hazai ivóvízellátás.
 
 – „Az ivóvíz az egész világon kritikus tényezővé vált” – állapította meg lapunk érdeklődésére Láng István akadémikus. Magyarországot a szakember szerint az elsivatagosodás veszélye nem fenyegeti, azonban hátrány számunkra, hogy az összes vízkészletünk 95 százaléka külföldről származik, míg az ivóvíz döntő többségét a felszín alatti vizekből nyerjük ki. S itt már megfigyelhető egyfajta szintcsökkenés az elmúlt év száraz nyarai miatt. Többek között a Homokháton jelentkeztek vízkivételi gondok. Ennek ellenére vízhiányra nem kell számítani – jelentette ki Láng István –, azonban a takarékosságnak mindenképp előtérbe kell kerülnie. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint tavaly szeptember 1. és idén április vége között az átlagos csapadékmennyiség mindössze 40 százaléka esett le. Ennek idővel rossz hatása lesz a hazai ivóvízkészletre – tette hozzá az akadémikus. /MNO/
 Vizet!
 Magyar Nemzet napilap mai számában közölt hír után -- miszerint egyesek fontolgatják az ivóvíz-szolgáltatás magánosítását -- hamar kiszárad a torkom a dühtől, és a haragomat sem akarom visszatartani. A Magyar Köztársaság alaptörvénye biztosítja az egészséges életmódhoz való jogot minden állampolgára számára. Továbbá, az Emberi Jogok Egyetemes Egyezménye is szavatolja az emberhez, méltó életkörülményekhez való jogot. Továbbá, pápai pásztorlevelek sora foglalkozik a földi élet nyomorúságaival.
 
 Mint magyar állampolgár, azt kell gondoljam a fenti újságcikk olvastán, hogy nem tekint állampolgárának a jelenlegi Magyarország, azon belül is az ország vezetése - már ha ezek vezetőknek nevezhetők. Ugyanis közvetlenül az életünket fenyegeti az ivóvíz-szolgáltatás magánkézbe adásával, majd idegen kézbe juttatásával. Mert senkinek se legyenek illúziói abban a tekintetben, hogy ez a gazdasági tevékenység csak azt célozhatja, hogy idegeneknek kiárulják egyik legnagyobb nemzeti kincsünket, a tiszta ivóvizet. Veszélyeztetik a Magyar Nemzet létérdekét, minden biztosíték nélkül.
 Ez a veszélyeztetés pedig ilyetén tényként is felfogható. Ugyanis akinek ilyen gondolat csak elhagyja a száját, már az is bűnt követ el. Tízmillió magyar ember életére törnek ezzel, bárki kezébe kerüljön az ivóvíz-szolgáltatási lehetőség.
 Ez elegendő ok arra, hogy majd adott esetben tömegek jelenjenek meg az utcákon, megvédve saját létérdeküket. Ennek a tömegnek akár joga lehet ilyen cselekményért letartóztatni, minden erő ellenében, a létét fenyegetőket. Mert már most is kiárulták alólunk stratégiai kincseink nagyobb részét, közte az ásványvizek forgalmazásának jogát is, példánknál maradva. A többi közbűntényről már szót se ejtsünk, melyeknek se szeri, se száma, oly olvasatlanul özönlik köröttünk, hogy csak mind kapkodjuk a fejünket!
 
 Kiönteni látom a végítélet csészéit, s lészen vizeink neve üröm - ha azt a kezet, kezeket le nem fogjuk - legalább a jog eszközével.  A magyar emberek ma viselhetetlen terheit nem maguk keresték! Adóságot nem a magyar szavazópolgárok kértek dédunokáik dédunokái nyakába! Mindazok, akik elherdálták az ország vagyonát közönséges köztörvényes bűnözők -- légyen az egy kis tisztviselő, vagy akármely nagyhatalmú. Mindegy, kik tették! Megtették! És ezért felelni tartoznak az országnak. Felelni tartoznak nekem, a huszadiknak, ezrediknek, és a tízmilliomodiknak is tételesen. Ezt pedig soha nem tették meg. Abban reménykedem, hogy ez hamarosan bekövetkezik!
A teljes és részletes felelősségrevonás nélkül Hazánk soha nem veti le öszöd átkát, meg a többi előtte elhangzó hazugság kútmérgező hatásától sem szabadul meg.
 
 Páriák, érinthetetlenek vagyunk saját Hazánkban! Az útszéli koldus előttünk hal éhen, és mi nem tudunk rajta segíteni. Fiaink és lányaink nem juthatnak felsőbb tudományok közelébe, mert nem tudjuk megfizetni számukra ezt a lehetőséget. Utcán facsarodik görcsbe a szíve a magyarnak, mert nincs, ki orvoshoz vigye, de ha akad is, messziről jön, vagy nem tudja hová kell vinni a beteget.
 
 Fizethetetlen adótól görnyed minden szál gabona, boraink minden kortya ettől ecetes! Akár az árokparton is szülhetnek asszonyaink, porban és szennyben, ha nem jutnak időben szakértő kezek segítsége közelébe, de főleg nem képesek megfizetni azt.  Mi végre hát, hogy bármit elfogadjunk a nemzetvesztő politikusok szájából? Mi végre hát a birkák díszére váló hallgatag türelem?
 
 Ássunk tán gödröt magunknak? Még a szemfödelet is önkezünkkel húzzuk magunkra, hogy azután idegen érdekektől vezettetve nevünket is levésessék az utókor elől? Mintha nem is itt éltünk volna! Mintha nem is magyarok lettünk volna! Mert ezt várják ezek! Erre hajaz minden gőgös szavuk!
 
 Kész dögvész, ami a mai Magyarországot sújtja. Ezek keselyűk, vagy még rosszabbak! Rosszabbak, mert a keselyű csak a dögöt eszi, ezek meg eleveneket boncolnak, mint megannyi Mengele.
 Mindegy, milyen színt hazudnak maguk köré, a céljuk egy. Azt kívánják, kevesebb legyen a magyar ember a Kárpát-medencében, semmi se maradjon nemzeti felügyelet alatt, lehetőleg történjen ez fegyvertelenül, halkan, lopakodva-lopva.
 Aztán majd a sok mai meráni építtet közpénzen magának lakóparkokat szántóinkon, ahonnan elébb a kupeceikkel kiszorították véreiket. Bérelni fogja tőlük az állam, mint hasznosításra bérbe adott javakat. Idegen zsoldosokat fognak ellenünk behívni saját Hazánkba, személyes érdekeiket országérdeknekkikiáltva, s tarolnak fejet, kezet, ki mit ér alapon. Csak ezeknek több legyen a még többnél.
 
 Akár szomjan is halhatunk, s majd azt hazudják beesett szemeink közé, hogy ez így egészséges, de legfőképpen gazdaságos. Szükséges hozzávalók: néhány jól kinevezett miniszter, meg egy jó nagy létszámú agymosott szavazótábor werberizálva.
 
 Nem, nem akarok bégetni! Nem akarom hallani a bégető sokaságot! Akarok hallani sok ordító torkot! Magyar emberek torkából áradó tiszta érces üvöltést. Átkot, szitkot. Zúgva, bőgve, mint ahogy azt Petőfi a Tiszáról megénekelte.
 Egy tisztító áradat nélkül csak az iszap rakódik napjainkra, s abban megterem a hínár. Ez a hínár átöleli az egész országot, és ebből az ölelésből alig lesz menekvés. Ha lesz menekvés.
 
 Az ivóvizeink magánosítóiról pedig az a véleményem, hogy száradjon ki valamennyi korty víz a közelében!
 Budapest, 2007. június 13.

Újabb féligsűlt történelem!

Miért nem írják meg az igazságot?

 
Nos, hol van ma az igazság? – Íme, itt van egy szerződés aláírva. – Jó, de hát az igazság?
 Itt van a Csehországnak a fenntartása. - Jó, de hát az igazság?
A szudéták mögött nem látja Ön Hitlert? - De hát az igazság?” [1]

A térkép felnagyított formában ITT nyitható

*
Félkész ételeket nem ajánlatos fogyasztani, mert árt az egészségnek, és mindenféle betegség, származhat belőle.  Ugyanez vonatkozik féligazságokkal feltöltött történelmi írásokra: -- hazugságokkal csak ideig-óráig lehetséges becsapni népeket, aztán jön az ébredés, -- a romlott ételtől való felgyógyulás.  Cui bono? Kérdezzük, kinek jó mindez?
 
Kik a rákfene okozói? A tanár úr semmi újat nem mond a cikkben, de akik jól ismerik már a történelem másik oldalát, észrevehetik a tények, az események, a politikusok neveinek hiányát, és a féligazságok halmazát. Miért nem lehet megírni az igazságot, -- a teljes igazságot? Ahogy történt! Megnevezni a felelősöket, a színfalak mögött nyüzsgő haszonlesőket, hazug propaganda-terjesztőket! Nem illik, tanár úr? Nem szabad, megsérteni az egykori győzteseket, vagy a lopott magyar területeket féltő szomszédainkat? Talán, mert népünk rájönne arra, hogy ma éppen azok próbálják kimagyarázni, szépítgetni a dolgokat, akik 87 évig nem tettek semmit? Kihagyván a lényeget megírják a senkit-nem-sértő-történelmet Trianonról!
 
 Időnként hallom a megjegyzéseket, hogy „ne törődjünk többé Trianonnal, mert az már befejezett tény.” Igen, 1990 után befejezték és a határok változtathatatlanságát, bebetonozták a Nyugat által támogatott és elismert demokratikus vakoló budapesti honatyák!
♦ Kovács László (MSZP) külügyminiszter a “Megbékélés Napja” elnevezésű ünnepségen vett részt 2003. május 11-én, Dorogon, amelyet immár tizedszer rendeznek meg a második világháború európai befejezése emlékére, a korábbi győzelem napja helyett. A politikus hangsúlyozta:
A történelem nem arra való, hogy keseregjünk rajta vagy dicsekedjünk vele, de főként nem arra, hogy felhánytorgassuk a más országoknak, népeknek a nekünk okozott sérelmeket, vagy lenézés, gyűlöletforrása legyen. A történelem arra való, hogy levonjuk az eseményekből a tanulságokat, például azt, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg a világháborús borzalmak, a kitelepítések, amelyeknek ártatlan emberek milliói estek áldozatul, és amelyek következtében városokat, falvakat romboltak le földig.” /2/
 
 
New Yorkban, Lipták Béla az országszabdalás 87. évfordulójának alkalmára angol nyelven megírtaThe Cancer of Europe: Trianon” (Európa rákfenéje: Trianon) c. tanulmányát. Az érdeklődőknek azért ajánljuk az írást, hogy észrevegyék, hogyan lehet felhasználni propagandára egy sebzett, megkínzott és kirabolt nemzet legfájóbb történelmi eseményét. S ha már valaki New Yorkból,  87 elmúltával Trianont elítélő cikket ír és egyben jónak látja az Európai Uniót, akkor végül is jó úton haladunk! Vagy mégse…?
 
Lipták B. a cikket idézetekkel kezdi, az egyik így szól:
 „Minden nemzet hazája szent. Ha egyet elpusztítunk, akkor az egész emberiséget megsemmisítjük.” -- rev. R. P. Gratry. ► Vajon nem érzi az egész emberiség a pusztulást azzal, ami 1948 óta a palesztin néppel történik? És nem lehetséges többféle képen mások hazáját elpusztítani? Mint például napjainkban idegenek kezére juttatni a magyar földet, a magyar ipart, a magyar ivóvizet, talán még a magyar levegőt is?
A szabadkőműves EU népszerűsítése?
L. B.  rögtön a cikk elején „Magyarország háborús bűnösségét és a nácizmust említi, amely nem Németországban született, hanem Versaillesban, majd Közép-Európa szétdarabolását” említi, amelyek Trianonhoz vezetnek vissza. Ezt mindenki tudja!  Mint ahogy a nácizmus eredetét sem lehet  négy szóval elintézni!
A ma is tartó orosz terjeszkedés megállítását Közép-Európába, és a megmaradt, Trianon által szétesett területi egységek egészséges megoldására Közép-Európa újjáépítését és az Európai Unió biztonságát javaslom.”. – L. B.
 
Számos revizionista forrásból ismerjük a terveket::  ► „Az első világháborút azért kell kirobbantani, hogy az Illuminati lerombolhassa Oroszországban a cárok hatalmát, és ateista kommunista-erődítményt teremtsen belőle. A nézeteltéréseket az Illuminati hozta létre az angol és német birodalmak között, amelyeket a háború kirobbantásához fognak használni. A háború végén, a kommunizmust -- a megvalósulása után -- vallások legyengítésére és kormányok megbuktatására fogják használni."
 
Az első világháború és a békeszerződések utáni Európa új viszonyokat teremtett a szabadkőművesség számára is. Nyugat-Európában, ahol addig is erős volt a mozgalom, a békeviszonyok helyreálltával a páholyélet lendületesen folyt tovább, a szabadkőművesek befolyása, közéleti szerepe növekedett. A nemzetközi szervezetekre vonatkozó korábbi terveket különösen aktuálissá tette, hogy Európa középső és keleti felén új önálló államok alakultak, a térség politikai viszonyai megváltoztak. /3/
 
Az Első és a Második Világháborút szabadkőművesek és cionisták tervezték meg, legfőképpen a cionista-Izrael megvalósításához. És még minden nem befejezett! Most Harmadik Világháborúról beszélnek, ami borzalmasabb lesz, mint az első kettő – már nem „ha lesz”, hanem „mikor lesz” – nem az emberiség érdekeit, hanem megint  zsidó és szabadkőműves érdekeket fog szolgálni!
 
♦ U.S. Congressional-Record - „Az első világháború kirobbantásáért teljes felelősség terheli a zsidó bankárokat, akik felelősök milliók haláláért.” /4/
♦ „Oroszországban a bolsevista forradalmat a zsidók robbantották ki, elégedetlenségből. Tervünk megalapozni az új Világrendet, ami olyan jól működött Oroszországban, majd megvalósul az egész világon.” /The Hebrew Magazine, 1920. 09. 10/
♦ „Felhasználva az ateista politikát külföldön a cionisták kiprovokálták és elterjesztették a lángoló antiszemitizmust Európában, ami a második világháborúhoz vezetett. Németország ellen, az 1933-ban megkezdett világméretű bojkottot majd háborút (1939) a World Jewish Congress (Zsidó Világszövetség), és cionista vezetőik tervezték meg.” /Rabbi Schwartz, New York Times 1997. 09. 30./
 
 
 
1. Brandeis
 
 
2. Warburg
 
3. Baruch

Ez a négy cionista felelős Amerika belépéséért
 az első világháborúba

 
4. Weizmann

 
W. Wilson elnök
 
Fondorlatos szövetség, piszkos háború!
Az 1914-es világháborúban Németország, Ausztria-Magyarország és az Ottomán Török Birodalom ellen harcolt Anglia, Franciaország és Oroszország. Tagadhatatlan a cionisták szerepe a több milliós emberéletet követelő véres európai háborúban, ahová politikai érdekből berántották az Egyesült Államokat. Amerikának semmi érdeke nem volt a háborúban, de annál több a nemzetközi cionistáknak.
1916-ban Németország békeajánlatot tett Angliának, amit visszautasított. A cionisták Chaim Weizmann (később Izrael első miniszterelnöke) vezetésével rávették a hatalmas Amerikát: ► Anglia oldalán lépjen be a háborúba, hogy Németországot és a Török Birodalmat leverjék. Anglia az amerikai belépést a cionistáknak úgy hálálta meg, hogy lehetővé tette Palesztina elfoglalását. Anglia eredetileg Afrikába akarta létrehozni a zsidó államot, de a cionisták ragaszkodtak Palesztinához, ahová az európai zsidók brit fennhatóság alatt tömegesen bevándorolhattak.
 
Magyarországnak mindehhez semmi köze nem volt ~Magyarország nem volt háborús bűnös!  Ezt csak azok a népek híresztelik rólunk még ma is, akik soha egyetlen aláírt egyezményt nem tartottak be és éppen maguk követtek el égbekiáltó bűnöket a magyarság ellen: „legjobb védekezés a támadás!” Trianonban, Versaillesban és Párizsban – szabadkőművesek és egyéb érdekcsoportok tanácsait követve – beteg, beszámíthatatlan és szenilis politikusok: -- F. D. Roosevelt, W. Churchill, Woodrow Wilson, Sztálinról nem is beszélve! – szabadkőművesek és nemzetközi zsidók tanácsaira intézték az országrendezéseket!  Igazságos elosztásról szó sem volt, pedig némi jóakarattal, a fenti térkép lehetett volna Magyarország ’igazságosabb’ térképe. Jóakarat nem volt, de annál több magyargyűlölet!
 
Azt is tudjuk, hogy még jóval a háború előtt magyar-ellenes tanácsadók egész hada nyüzsgött a külföldi politikusok és újságírók körül: a szabadkőműves marxista Benesek, a Masarykok, akik a Magyarország elleni hangulatkeltés terén – a külföldi sajtó szolgalelkű együttműködésével -- mindent elkövettek: a „magyar háború bűnösség és a nemzeti kisebbségek mostoha sorsa” hazugságaikkal!
 
A háború alatt történetírók, újságírók hangulatkeltőkké és kormányok kizárólagos tanácsadóivá váltak. De honnan és miért indult meg a propaganda-hadjárat, amely Magyarországot Trianonhoz juttatta? El kell mondanunk érzékenységre való tekintet nélkül, mert egyedül az Igazság szabadíthatja meg a lelkünket a hamis felfogásoktól. Az is igaz, hogy csak az erélyesen szókimondó igazság lehet meggyőző erővel azoknál, akik Trianont ránk zúdították, vagy mindent elkövettek, hogy állandósíthassák!
 
Masaryk: ►„Nagyon nehéz volt meggyőzni a nyugati hatalmakat arról, hogy Ausztria-Magyarországot le kell rombolni. Meg kellett vívnunk a döntő csatát az osztrák rokonszenve ellen. A XVI-XVII. Században Magyarország nem is létezett, hanem Szlovákia lépett be az unióba.”
Ilyesmiket Masaryk csak azért engedhetett meg magának, mert tudta, hogy minden hazugságot elhisznek neki. Magyarország létezett és hallatott is magáról török elleni hősi küzdelmeivel.
 
Például két ilyen jóakarónk volt a köztudottan nemi elferdültségben szenvedő sir Harold Nicolson(1888-1968) angol író-történész és a leszbikus felesége. Nicolson 1909-ben lépett be az angol külügyminisztériumba, ahol nemzetközi ügyekben -- beleértve az 1919-es Párizsi Békekonferenciát -- húsz évig képviseli Angliát. 1935 és 1945 között az angol alsóház egyik képviselője; 1953-ban avatták lovaggá.
Magyarországot illetően érzéseim nem voltak tárgyilagosak. Bevallom, hogy undort éreztem, és érzek még ma is, ama turán-törzs iránt. Akárcsak rokonaik a törökök, nagyon sok mindent elpusztítottak, ugyanakkor nem alkottak semmit. Buda Pest csalárd város, minden ősi jelleg nélkül. Elérkezett a felszabadítás és a megtorlás órája.” /5/
 
► A gróf új Európája c. írásomat olvasásra ajánlom, amely a témához tartozik!
T. Woodrow Wilson (1856-1924)
A szabadkőműves W. Wilson, amerikai elnök volt  és 1913-1921 között; 1917. április 6-án az USA belép a háborúba. Az Antant-hatalmak győzelme után, 1919. január 18-án nyitották meg Párizsban a békekonferenciát, ahová az elnök magával vitte a híres 14 pontját. A Magyarországra és a Monarchiára vonatkozó 10-ik pontban, 1918-ban még nincs szó hazánk feldarabolásáról, de mire megnyílik a békekonferencia, a magyarfaló Clémençeau győz, és Wilson, bár megpróbál ellenkezni, végül mégis engedelmeskedik.
Idegei az összeroppanás jeleit mutatják, gyakran elkezd ok nélkül zokogni, viselkedése a teljes szellemi zűrzavar tüneteit mutatja. Emlékezetkiesések miatt nem tudja folytatni megkezdett mondatait. Többször felugrik, átadja a szót helyettesének, House ezredesnek, elhagyja a tanácskozótermet, majd amikor órák múlva visszatér, pontosan az ellenkezőjét mondja annak, amit a helyettese addig elmondott.
Wilson, ‘Alvarez-betegségben’ szenvedett.  A betegséget szinte észrevétlen verőértágulat-összeomlások vezetik be, amiket “kis agyvérzéseknek” is neveznek, eredményük fekete pontok formájában jelentkező, nagyon apró agyrész-elhalások, amelyek hirtelen apró, de valóságos rohamok okozói. A beteg agya nem kap elég oxigént, ami időszakos agyrészegséget és érgörcsöket okoz. Szeszélyessé, gonoszkodóvá, írása olvashatatlanná válik. A béketárgyalások közepette, 1919. április 3-án súlyos bélzavarok jelentkeznek Wilsonnál: bal arcfele és a bal lába reszket, viselkedése alaptalan, és azzal vádolja francia vendéglátóit, hogy meg akarják mérgezni. Hazautazik Washingtonba.
 
Ekkor a szabadkőműves Clémençeau kezébe kerül a konferencia teljes irányítása. A francia miniszterelnök gyűlölte a magyarokat. Lehet, hogy azért, mert magyar nőt vett el feleségül? Vagy, mert a román nyelv közelebb áll a franciához, mint a magyar?
 Vagy, mert tűzzel-vassal a tévesen értelmezett francia érdekeket képviselte? Ki tudja? Tény, hogy Clémençeau dühödt bosszújában tönkretette Európát!  /6/ 
Trianon és a pánszlávizmus
Mióta Németország megvalósította egységét és Európa közepén vezetőszerephez jutott, a szláv faj sorsa szolidáris a miénkkel. Ha ennek a fajnak sikerül gátat építenie kelet és dél felé, azaz a Földközi tenger felé való német terjeszkedésnek, remélhetjük, hogy mi is megtarthatjuk helyzetünket a Vosges (Vogéz) körül és ki tudja? Talán újra a Rajnára tolhatjuk ki határainkat? Ha végleg elbukik a küzdelemben, akkor a francia nemzet helyrehozhatatlanul veszélybe kerül. A legnagyobb érdekünk megtudni, hogy a szlávok milyen erőt képviselnek, milyenek a jövendőre vonatkozó kilátásaik. Hogy a germán világ veszedelmes törekvései, ambíciói ellen küzdhessünk, minden érdekünk azt kívánja, hogy egy megújult Szláviára támaszkodjunk.” [Louis Léger, francia nemzeti gondolkodó!] /7/
 
Itt a gyökere Trianonnak. Két nép engesztelhetetlen harca, amelyek közül az egyik, a minket elnyeléssel fenyegető orosz nélkülözhetetlen szövetségesévé lett a franciának! Mikor azután a franciák látták, hogy a magyarok nem hajlandóak természetellenes szövetségre, rávették magukat a magyarellenes propagandára. Ez a propaganda két sebezhető oldalt talált egész Ausztria-Magyarországban: a nemzetiségi kérdést és a vallás rangjára emelt demokráciát. Természetesen nem hanyagolt el más lehetőségeket sem. /Szalay Jeromos, u.o./
 
*
Erdély 1920-ig Magyarország része volt. 1920 óta – kivéve Észak-Erdélyt 1940 és 1944 között, amikor újból Magyarországhoz tartozott. Erdély és a Székelyföld lakossága évtizedek óta szenved a beteges sovinizmus miatt. Románia, területének megnagyobbodása ellenére sem képes biztosítani lakosságának a 21. századhoz méltó emberi életmódot. Ki tudná feledni, hogy ennek ellenére, a suszternak Washington biztosította a „Most Favored Nation” kereskedelmi kedvezményt, és Lipták Béla nagy barátja Tom Lantos kongresszusi képviselő többszöri látogatás után is elragadtatással vélekedett Ceausescu Romániájáról! [Tom Lantos hangját nem hallani Romániáról, amióta Ceausescu-t elküldték a pokolba.]
 
A cári Oroszország volt az állam, amely az első világháború közepén Franciaországgal, Nagy-Britanniával és Olaszországgal együtt a Román Királyságnak ígérte Magyarországnak több mint egyharmadát, ha a románok megtámadják akkori szövetségeseiket, az Osztrák-Magyar Monarchiát és Németországot, az úgynevezett Központi Hatalmakat. Az idevágó Bukaresti Titkos Szerződést 1916. augusztus 17-én írták alá! Alig két héttel később Románia megkezdte csapatainak Erdélybe való ömlesztését. Erdély határai pedig védtelenek maradtak a szövetséges felé! Az Egyesült Államok kormánya elutasította a Bukaresti Titkos Szerződést, mint rá nézve kötelezőt, és nem is cikkelyezte be a trianoni békeszerződést, amelynek előzetes tárgyalásaiból a magyar küldöttséget egyszerűen kizárták – csaknem foglyokként őrizve tagjait a párizsi Madrid-szállodában.
 
♦ Lloyd George angol miniszterelnök beismerő szavai, 1928-ban:
Az egész dokumentáció, amelyet a béketárgyalások idején bizonyos szövetségeseik eléjük terjesztettek, halom hazugság és hamisítás volt, és ők azon hamis alapokon határoztak.” /8/ 
 
A történelmi Magyarországból kivágott területeknek egyetlen négyzetmétere sem jutott a szomszéd államoknak népszavazással. Az is megjegyzendő, hogy Magyarország állammá alakulása idején, a 9. század végén – a tárgyilagos történetírás szerint! – „a Kárpát-medencében nem éltek oláhok, szerbek, csehek és rutének, de akik aztán a későbbi századokban jutottak oda, főként, mint menekültek”.
A trianoni gyászbéke a Duna-völgyén szinte gyógyíthatatlan gazdasági válságot teremtett. Trianon után magyar-gyűlölő rablóbanda vette át a térség vezetését. Hodzsa Milán, a csehszlovák kormány volt földművelésügyi minisztere:
a Duna a miénk, nem szabad veszélyeztetni tulajdonjogunkat. A Csallóköznek megbízható földművesek kezében kell lenni. A lefoglalt birtokokra szlovákokat és cseheket kell telepíteni…”
 
♦ Vesejak délszláv agrárminiszter hasonló nyilatkozatot tett, és Constantinescu román földművelésügyi miniszter a szenátusban pedig ezt mondta, 1923-ban:
 
Erdélyben a Temes-Torontáltól Aradon át Szatmárig húzódó határzónába eső kisajátított területet arra a célra tartottuk meg, hogy oda határainkon túl élő és havasi oláhokat telepítsünk, mert úgy gondolom, hogy ez a kisajátított terület csak azokat illeti meg, akik a román nacionalizmus bölcsőit képezhetik…”
 
Természetesen, amikor magyarok elhallgattatásáról van szó, akkor előkerülnek  I. István király Imre herceghez intézett intelmei.
A vendégek befogadásáról és gyámolításáról -- „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különböző tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különböző tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különböző nyelvet és szokást, különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam,hogy a jövevényeket  jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”
 
A jövevények bizony ma is tízezrével özönlenek Magyar Honba, hívni se kell őket. Ha élne, I. István király vajon hogyan vélekedne a mai magyar helyzetről? Továbbra is gyámolítaná az idegeneket? A király nem gondolt akkor arra, hogy az idegenek egy szép napon majd visszaélnek a sok gyámolítással?
Szép ősrégi atyai szavak, amelyeknek ezer évvel ezelőtt más volt a jelentőségük, mint napjainkban! És ezt, az írásában hatásosan felhasználó Lipták Béla is tudja, meg az Országhódítást végző idegenek is! A magyarok befogadták az idegeneket, akik sajnos rendületlenül visszaéltek a vendégjoggal és a magyarság vendégszeretetével. Azért mindennek van határa! 
 
Tóth Judit
Kanada
 
 
Jegyzetek
1. [Pierre Dominique, 1914 / La République] ► Idézte Szalay Jeromos.
2.  Magyar Távirati Iroda, 2003. 05. 11.
3. L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesség a XX. században. Kossuth Kiadó, Bp. 1977. 34. old.
4. U.S. Congress – Record 67th Congress, 4. Sitting, Senate Document nr. 346.
5. H. Nicolson, Peacemaking, 1919. New York, 1965.
6. Új Idők, 1989. 05. 15./részletek
7. Szalay Jeromos: Igazságok Közép-Európa körül, Párizs 1960, II. kötet. /45.-46. oldal/
8. Henri Pozzi: La guerre revient – A háború visszatér. Párizs, 1933.
 
Irodalom
Az Igazságért, Bp. / A 150 oldalas Trianon-album megjelent dátum nélkül a két háború között
Szalay Jeromos: Igazságok Közép-Európa körül, Párizs 1960, II. kötet.
Szalay Jeromos egy tanító szerzetes-rendnek volt a tagja, aki az erdélyi Bolyai Egyetem tanáraként dolgozott. Kényszerű áttelepülése után - írói tehetségét felismerve - az akkori magyar kormány megbízta, hogy telepedjen ki Párizsba, s a Trianonnal kapcsolatosan ott fellelhető óriási anyagot tanulmányozza át, s ami hasznosítható belőle, azt rendszerezze. Ennek a kutatásnak az egyik eredménye volt ez a kétkötetes könyv. Sajnos, az író korai halála miatt a tervezett harmadik és negyedik kötet már nem kerülhetett kiadásra.
 
A környező népcsoportok a nyugati államok és a Habsburg vezetés segítségével az elmúlt 150 évben fokozott mértékben megtettek mindent azért, hogy a Kárpát-medencében több mint ezer éve államalkotó magyarságot, s annak országát megsemmisítsék.  A Kárpátok vonulatával övezett magyar élettér, mely szerves földrajzi, kulturális, gazdasági egységet képez, óriási természeti kincseket rejtve nagy zsákmánynak ígérkezett a benne konkurenciát látó nyugati hatalmaknak és zsoldosaiknak.
 
A magyarság az elmúlt négy évszázad alatt meg-megújuló függetlenségi harcot kényszerült folytatni a betolakodó (vagy épp "felszabadító" jelmezben tetszelgő) ellenséggel, mellyel szemben egészen Trianonig sikerült biztosítani a nemzet területi egységét. Ez az egység nyújtotta a folyamatos megújuláshoz és fejlődéshez szükséges feltételeket. A felnövő nemzedék magyar öntudatának központi gondolata kell legyen ezeknek a sérelmeknek mielőbbi orvoslása, a magyar egység megteremtése (revízió)!

HAZÁNK SORSA ÖT FELVONÁSBAN
Húsz esztendő, 80 milliárd dollár adósság

forrás: Nemzeti Hírháló
 
Mi az igazi probléma?
A magyar nemzet sorsdrámája a végéhez közeledik. Részesei vagyunk ennek a sorstragédiának szereplőként, és tehetetlen-tétlen nézőként is, hacsak talpra nem állunk. A világot háttérből irányító szervezett magánhatalom - sorsdrámánk írója és rendezője - szabadulni akar nemzetünktől, mert szülőföldünket más célra, másoknak szánja, s ezt nem is titkolja.
 
A dráma első felvonása 1920-ban ért véget, amikor a történelmi, etnikai és az önrendelkezési elv megszegésével, igazságtalanul kettős mércét alkalmazva, feldarabolták Magyarországot.
A dráma második felvonásaként 1945 után, megsemmisítették a magyar nemzet vezetőrétegét, amelynek még volt érzelmi és tudati kötödése az 1100 éves magyar államhoz.
A sorsdráma harmadik felvonása 1956. A magyar nép nem kért az internacionalista kommunizmusból, de helyette nem a mostani kozmopolita globalizmust akarta, hanem a saját útját akarta járni, az önrendelkezését visszaszerezni, és munkája eredményével rendelkezni. Teljesítményét ne vegyék el tőle sem kommunista rendőrállami erőszakkal, sem eladósítással, pénzügyi módszerekkel történő folyamatos sarcolással. A már akkor is együttműködő kommunista és globalista érdekcsoportok vereségre ítélték a magyar nemzet forradalmát.
 
Hogy soha többé fel ne állhasson, új urai rávették a tömeges agymosásnak kitett lakosságot, hogy állami ösztönzésre, orvosi segédlettel megölesse saját utódait. A mintegy nyolcmillió abortusszalkivéreztették a maradék Magyarország törzsmagyarságát. Ezt a veszteséget nem lehet kiheverni, de túl kell élni.
A negyedik felvonás 1989. A pénzimpérium felkészített ügynökei és a hazai kollaboráns technokraták segítségével - pénzügyi technikákkal, eladósítással - elvette a magyar nemzet vagyonát. Ma a lakosság 80%-a vagyontalan, nincs tőkejövedelme. Az új milliárdos réteg pedig teljesítmény nélkül szerezte vagyonát. Magyarország tartozásállománya külföld irányába meghaladja a 40 ezer milliárd forintot, 210 milliárd dollárt. Ebből az államadósság 80 milliárd dollár, 15 ezer 500 milliárd forint. Ennek az összegnek kell a hozamát, tőkejövedelem, profit és kamat formájában a magyar népnek minden évben kitermelnie és átadnia. Ezt csak maradék vagyona felélésével és további kölcsönök felvételével tudja ideig-óráig teljesíteni. Magyarország többé nem a magyaroké. Országunk, hazánk mások tulajdona lett. Ma már nagyrészt bérmunkásként, cselédként dolgozhatunk mások tulajdonában, mások hasznára.
 
Az ötödik felvonás, 2004. Magyarország elveszíti szuverenitását, egy nemzetek feletti birodalmi struktúra autonóm tartománya lesz, független állam helyett. A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel, kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi 2500 milliárd forintba kerül a tagság. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az un. támogatás nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének a keserves visszaszerzése pályázatok útján.
 
A magyar költségvetési-hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója az, hogy az EUfolyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye az ellenségnek számító nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU természetellenes és fölösleges, elbürokratizálódott vízfejjé vált.
 
Ami jót hozott – emberek  és árúk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés az öreg földrész államai között - azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert.
 
Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai ás társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család, és a nagyobb család, a nemzet. Ez utóbbi teszi lehetővé a történelmi és kulturális önazonosság megőrzését. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő - funkciótlan - képződmény.
Most a magyar nép sorsdrámájának az utójátékát éljük. Folyamatban van a termőföld és a lakóingatlanok elvétele a magyaroktól és átjátszása külföldiek tulajdonába. Már minden előkészület megtörtént.
 
2006 fordulópont volt. A magyar lakosság többsége ekkor értette meg, hogy nincs hová hátrálnia, ha kollaboráns vezető rétegei - a pénzvilág zsarolásának engedve - beszüntetik a nemzeti kockázatra épülő nagy szolidaritási rendszerek közfinanszírozását. Az előző rendszer a rendkívül alacsony munkabéreket kiegészítette béren kívüli juttatásokkal. A közvagyont magának kisajátító és külföldieknek játékpénzért átengedő kollaboráns érdekcsoportok arra hivatkozva akarnak most szabadulni a közfeladatok finanszírozásától, hogy az állami vagyon eltűnt, és nincs meg már a belőle korábban befolyt tőkejövedelem. De a lakosságnak sincs tőkejövedelme, mivel a közvagyon nem az ő magánvagyona lett. A koalíciós kormányzat akkor hivatkozhatna joggal arra, hogy a magyarok most már egyénileg gondoskodjanak magukról, ha a közvagyont a privatizáló érdekcsoportok neki juttatták volna.
 
Ezt a tragikus helyzetet az ideiglenesnek szánt alkotmány is elősegítette. Tele van szankció nélküli csonka szabállyal, amelyek nem kikényszeríthetőek. A választási törvény miatt az állampolgárok fele ki van rekesztve az Országgyűlésből az antidemokratikus - és mielőbb eltörlendő - 5%-os szabállyal.
 
A tömegtájékoztatás is a pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában és az ellenőrzése alatt van. A lakosság ténylegesen nem tud élni a szólás és a sajtószabadsággal.
 
Egyedül a gyülekezési szabadság maradt volna az elégedetlenség kifejezésére, de a nemzetközi pénzvilág és magyarországi kiszolgálói rendőrállami módszerekkel fojtották el a tüntetéseket. Először kirekesztették a polgárokat a parlamentből, majd pedig álszent módon követelték az utcai politizálás beszüntetését.
 
Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar nemzet, vissza kell szerezni Magyarországotvissza kell állítani a magyarok által létrehozott nemzeti vagyon magyar tulajdonát. Vagyoni alap nélkül, nincs sem egyéni, sem nemzeti önrendelkezés. A vagyon hatalom, és a hatalom vagyon.
 
Őseink megszerezték hazánkat, de újból meg kell harcolnunk érte. Nincs más választásunk, új honfoglalásra van szükség, mert a fogyó és mesterségesen csökkentett magyar népesség helyére tömegesen idegeneket akarnak új uraink betelepíteni. Erre már elkészültek a tervek.
 
 
«S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir, --»
 
Melyik birodalom tette gyarmatává Magyarországot? Hazánk az egyetlen igazi szuperhatalom, a PÉNZIMPÉRIUM provinciája lett. A magyar közvagyon legértékesebb részét beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. A magyarok bérből-és fizetésből élő függőhelyzetű munkavállalókká váltak önállóan gazdálkodó szabad polgárok helyett - saját hazájukban. Munkájuk minden eredménye elhagyja hazájukat tőkejáradék, profit és kamat formájában. A magyarok ma pénzfeudalizmusban élnek, és évente három és fél hónapot robotolnak ingyen arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött ismeretlen uraiknak.
 
Kik ezek az új oligarchák? Ők a világ felett az uralmat megszerzett magánpénz-monopólium tulajdonosai. Erre a monopóliumra támaszkodva szerezték meg az emberiség termelő vagyona feletti ellenőrzést. A pénzimpérium törzsvagyona, szuper-gazdag dinasztiák családi alapítványaiba, holdingjaiba, befektető alapjaiba, több ezer alapítványba van gondosan elhelyezve, és magántulajdonban lévő kollektív vagyont alkot. Mértéke több ezermilliárd dollár. Ez az óriási vagyon pedig állandóan növekszik. A tokiói ENSZ Intézet kutatói állapították meg 2000-ben, hogy ha az emberiség létszámát 10 főre, a világ vagyonát pedig 100 dollárra redukálnánk, akkor egy emberé lenne 99 dollár, és 9 emberé egy. Ennek a vagyoncentralizációnak felel meg a hatalom szélsőséges koncentrációja egy szűk szuper-gazdag csoport kezében. Övéké a világot uraló pénzimpérium. Ennek lett Magyarország a tulajdona. Pénzügyi módszerekkel vették el hazánkat, hasonló módszerekkel kell vissza venni tőlük.
 
Megvannak erre a történelmileg helyesnek bizonyult technikák. Most csak a közpénzrendszer visszaállítására, a termelő és infrastruktúra fejlesztő állami programok beindítására utalok. A központi bankok a pénzimpérium intézményei, magánérdekek szolgálatában állnak. A közhatalom ellenőrzése alá visszahelyezve hatékonyan tudnák elősegíteni az állam, a gazdaság és az állampolgárok adósságfüggésének a megszüntetését. Pénzuralmi korszakban pénzügyi technikákkal kell harcolni. Így kell most végrehajtani az új honfoglalást is, hogy nemzetünk fennmaradhasson.
 
A legszégyenletesebb az, ami az egészségügyi rendszerrel és az iskolákkal történik. Bátor orvosok és egészségügyi dolgozók úgy döntöttek, hogy ellenállnak a magyar egészségügyi rendszer szétverésének és szatócs-tevékenységgé silányításának. Létrehozták az Összefogás Népünk Egészségéért Pártot. Vezetőjük - Dr. Lőke Miklós, főorvos, egykori kórházigazgató, igazságügyi orvos szakértő - itt van sorainkban. Sok sikert bátor vállalkozásukhoz!
 
KoldusokA magyar társadalom vert helyzetben van jelenleg, de viharos történelmünk során már nem egyszer tudtunk hasonló helyzetből végül is győztesen kikerülni. Sarkunkra kell állni. Talán soha nem voltak annyira időszerűek nagy költőnk szavai, mint most, hogy
"Talpra Magyar! Hi a haza, itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok."
 
 Fel kell állnunk, mert csak az lehetetlen, amit meg se kísérlünk. Ütött a cselekvés órája.
Húsz esztendő, 80 milliárd dollár adósság
A példa nélküli privatizáció ideológiája mindig az volt, hogy a befolyt összegből a külföldi adósságot törlesztjük. Mindeközben az eredeti, 1989-es 20 milliárd dollár adósság ma 80 milliárd dollár; az eredeti 20 milliárdot eddig hatvanszor visszafizettük;mindeközben eltűnt 1500 milliárd forint állami vagyon; túladott az ország aranykészletén a Surányi György vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Bank; eltűnt a társadalombiztosítás vagyona, a nyugdíjalap; mindeközben az 1990 óta felvett kölcsöneink mindössze 20 százaléka aktív felhasználású, vagyis ekkora része fordítódik a gazdaság fejlesztésére vagy életszínvonal-emelésre. A 80 százaléka kamattörlesztésre megy el - vagyis kölcsönökből fizetjük a korábbi kölcsönök kamatait; s mindeközben állítólag eltelt húsz esztendő.  
 
ADDENDUM
Ha én lennék most a kormány élén, vagy Köztársasági Elnök, aki az 56-os menekülőkre tűzparancsot kiadó Pufajkást készül kitüntetni, vagy hazaáruló politikus az Országházban, bizony aggódnék a biztonságom miatt.
Álmatlan éjszakáimban a selyem párnák között az állandó izzadság és fetrengés gyötörne. Az étel se menne le a torkomon többé, ami pedig lecsúszott, azt visszadobná a gyomrom. Folyton ablakomon zörgetne valami félelmetes haraggal, ásóval-kapával felfegyverzett tömeg. És kiabálnák: «Takarodj, hazaáruló! Pusztulj nemzetgyilkos! Rablógyilkos!»
Szobámban megjelennének az igaz magyarok a történelemből és követelnék, hogy «Akasztófára a bitangokat!» És az ő hangjukat hallanám szüntelen: már zúgna az agyam, egyetlen perc nyugtom, pihenőm nem lenne. A lázadó nép odakint még nem törte be az ajtót, de nem sok kell már, itt vannak, értem jöttek, vérszagú a levegő …
Mert minden, aminek kezdete van, egyszer van vége is! -Tóth Judit
 

Országhódítás bevándorlással

«Conquest through immigration»

A SZÉTSZÓRÓDÁS ELŐTT

"És áll (az előbbieknek) helyébe egy utálatos... és békességnek
színe alatt csalárdul cselekszik azzal, és elmenvén győzedelmet
vészen kevés néppel. Elfoglalja az országnak gazdag részét...
zsákmányt, prédát és gazdagságot oszt az ő vitézeinek, és
gondolataival forgolódik az erősségeknek megvételek felől,
de azt ideig eltitkolja." -- Dániel könyve, 11.



Elméletben, palesztin terület szaggatott vonallal elválasztva zsidóországtól. Egy pillantás elég ahhoz, hogy lássuk, a "Palestine Homeland" cinikus propaganda duma volt 1948 óta. Cionista tenger választja el a West Bank és Gáza "homelandeket" amelyeket egyetlen út sem köt össze. Tökéletesen életképtelen bármilyen palesztin ország elképzelése.


Közelebbről így fest a West Bank. A sötét zölddel jelölt települések vannak MÉG palesztin fennhatóság alatt, 9 méteres betonkerítés mögött. A halványzöld rész felett cionisták uralkodnak. Az ÖSSZES utak zsidó tulajdonban vannak, ahol palesztinek nem közlekedhetnek!


Ez a térkép magáért beszél. A világ nyugalommal elnézte hogy Jeruzsálemet is magukévá, sőt fővásorukká tegyék a cionisták.


A gázai gyűjtőtábor külön figyelmet érdemel. Itt másfélmillió palesztin került olyan helyzetbe, amihez képest Bergen-Belsen, Auschwitz és a többi "náci haláltábor" csak üdülőközpont. Az utakat CSAK zsidók használhatják, Sínai és Egyiptom felé az átjárás csak zsidó engedéllyel történhet. Itt állítják meg a palesztin termékek exportálását. Innen zavarják vissza az őslakosokat a táborba. A gyűjtőtáborba csak a zsidók engedelmével kerülhet víz, áram és külföldi segély, ami nélkül már éhenhalt volna mind a másfélmillió táborlakó. Innen "vonul ki" a kövér terrorista, és tér vissza a cionista hadsereg naponta bombázni, robbantani és gyilkolni.
 

Elképzeltem magamban a mi Csonkaországunk térképét, ahol független magyar lakosság él Máriapócson, Békéscsaba-Hódmezővásárhely környékén, és cion-kormány felügyelet alatt lehetne, mondjuk a Keszthely, Szombathely, Sopron vonalon. Rémálom? Sajnos, nagyon is elképzelhető.

 
Hol van az amerikai elnök, aki mondaná:
Elég volt! Lebontani a falat,
mert ez embertelenség!”
 

MODUS OPERANDI
Palesztina - 1948-ban kiűzték az őslakosságot a terület 40%-ról  A XX. század végére Oszlóban az eredeti tulajdon 20%-káról "béketárgyaltak". 2007-re, már kevesebb, mint 15% maradt meg a palesztin lakosoknak, ez is gyűjtőtábor formájában.
Ellopták a vizet, üzemanyagot és befagyasztják a palesztinek keresetét. Infrastruktúrájukat és egészségügyüket szétverték. Nálunk ezt úgy hívják, hogy privatizáció, de az eredmény ugyanaz:népirtás.
Magyarországon - Mennyi magyar földet vettek meg eddig az izraeliták? Mennyi szerződésük van további föld szerzésére? (ez jövő év elejére kiderül!) Befektetéseik a kiszemelt célországban naponta nőnek. Már a GDP 80%-kát tartja kezében a cionista tőke.
Judapesten már városrészek váltak Tel Aviv külvárosává. Vidéken nagy településeket építenekexclusive izraelita használatra. Következik még a Balaton és a gyógyfürdő-ipar.
Mikor ébred már fel a magyar, hogy egykori hazáját kihúzzák a talpa alól és tíz éven belül már csakbéres-napszámos lehet eredeti tulajdonán? 


A Torah, mint gyűlöletirodalom?

Mózes Öt Könyve az Ószövetségben

 
 
A hűséges Torah-követő
Mordechai Eliyahu rabbi
[Jerusalem Post] 2007. 05. 30 - "A Gáza Övezet területén élő polgári személyek valamennyien és kollektívan bűnösök a légitámadásokért" - közölteMordechai Eliyahu rabbi, Ehud Olmert miniszterelnökhöz intézett levelében.
"Egyáltalán semmiféle erkölcstelenség nincs abban, hogy válogatás nélkül ne pusztíthassanak polgári személyeket, mialatt a Gáza Övezetben katonai művelet illetve támadás folyik a rakéták megállítására.”
 A levelet -- amiben igazának bizonyítékát és érveléseit Torah-idézetekkel (Mózes Öt Könyvéből) támasztja alá - az Olam Katan (Kicsi Világ) nevű lap is közölte, amit minden zsinagógának elküldtek.
 
A rabbi szerint a törvény tiltja feleslegesen veszélyeztetni izraeli katonák vagy zsidók életét, akik esetleg nem akarnák, hogy a palesztin lakosságot sérülések érjék. Arról van szó, hogy a rabbi kifogásolja a Gázába kiküldött IDF-gyalogságot, amely veszélyeztetné az életüket. Inkább azt javasolja, hogy ne törődjenek a palesztinok életével, és szőnyegbombázással semmisítsék meg Kassam-térségét, ahonnan a rakétákat kilövik. (Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad! --tj)
"Ha nem hagyják abba, miután megöltünk közülük százat, akkor megölünk még ezret. És ha ezer hulla után sem hagyják abba, akkor meg kell ölnünk tízezret vagy egymilliót. Mindegy mennyibe kerül vagy milyen formában, csak megállítsuk őket."
A rabbi a Torah-Zsoltárokból (18:37) is idézett: "Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket, nem tértem vissza, míg meg nem semmisültek. Leütöttem őket, s nem keltek föl többé, lábam alatt összeroskadtak."
[Megjegyzés: Érdekes, hogy a magyar nyelvű Ószövetség múlt időben írja az idézetet, az angol nyelvű változatban pedig jövő időben olvasható!► "I will pursue my enemies..." – tj]
 
«Ezt üzenem a zsidó nép minden vezetőjéhez: ne legyenek könyörületesek azokkal szemben, akik rakétákat lövöldöznek lakóházainkra.»
 
 
Nahát! «Nincs erkölcsi tilalom»? Mi történt a tízparancsolat 6. pontjával "Ne ölj!"
 
Ovadia Joseph rabbi
BBC NEWS, 2001.04.10 -- A szélsőséges izraeli ortodox Shas-párt vezéreOvadia Joseph felháborította az egész arab világot azzal a kijelentésével, hogy
"az arabok mind viperák, akiket ki kell irtani. Ne legyetek velük szemben könyörületesek. Küldjetek rakétákat rájuk, hogy minden elpusztuljon. Sátán-fajzat és átkozott nép!"
 
A rabbi nem akárki Izraelben, hanem nagy befolyással rendelkező politikai személy, akit majdnem ’szentként’ tisztelnek a vallásos zsidók. A palesztinok elítélték a fajgyűlöletre alapozott húsvéti ünnepi beszédet és felszólítják a nemzetközi szervezeteket, hogy a rabbit háborús bűnösnek tekintsék.
 
Zsidó gyerekek palesztin
 társaiknak szánt
lövedékekre írják
a «baráti üzeneteiket!»
 
Meir Sheetrit igazságügyminiszter bár nem értett egyet a rabbi kijelentésével, de bízván a «zsidók igazságos istenében, Jehovában», azért ő megmondta a magáét:
"Az Úr visszaküldi az arabok fejére mindazt, amit cselekednek, elpusztítja a magvukat, megsemmisíti őket és eltünteti őket ebből a világból."
 
Miután rossz fa került a tűzre, volt, aki szépítgetni próbált:
"A rabbi nem az egész arab népre értette, amit mondott, hanem csak az arab terroristákra." --Yitzhaq Suderi (Shas Party)
 

Torah-gyöngyszemek

 
Izrael, az elkülönített nép M Törvény 7 1:6 – „Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, ahová most bevonulsz, hogy birtokodba vedd, s ha kiűzi előled mind a népeket. […] - hét nála népesebb és nagyobb népet --, ha az Úr a te Istened majd kiszolgáltatja neked s te legyőzöd őket, akkor töltsd be rajtuk az átkot, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk. Ne köss velük házasságot, lányodat ne add egyhez sem feleségül közülük és egyikük lányát sem vedd fiadnak feleségül. Mert fiad elidegenedik tőlem s más isteneket fog imádni. Akkor fölgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket.  Inkább így bánjatok velük: oltáraikat romboljátok össze, kőoszlopaikat döntsétek ki, szent fáikat vágjátok ki, bálványaikat pedig égessétek el. Mert te az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népei közül a maga népének.”
 
M Törvény 14/21 - „Elhullott állatot ne egyetek. De a városodban lakó idegennek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el egy teljesen idegennek. Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy.”
 
Menedékvárosok ►M Törvény 19 1:6 – „Ha az Úr a te Istened elpusztítja azokat a népeket, amelyeknek földjét neked szándékozik adni az Úr, a te Istened, és örökükbe lépsz, megtelepszel városaikban és házaikban, országodban, amelyet az Úr a te Istened ad neked tulajdonul, jelölj ki három várost. Mérd ki az (oda vezető) utat, s a szerint oszd fel országodnak területét, amelyet az Úr a te Istened örökségül ad neked, három részre, hogy mindenkinek, aki embert öl, módjában legyen oda menekülni. Arra nézve, aki embert öl, s oda menekül, ez a törvény: ’Aki embertársát akaratlanul vagy anélkül, hogy előzőleg gyűlölte volna, agyonüti (…) az ilyen meneküljön e városok valamelyikébe, hogy éltben maradjon, s a vérbosszút álló felindultságában utol ne érje, mivel hosszú az út – különben agyonüti, bár az annak előtte nem gyűlölte, így nem érdemel halált.’ ”
 
Izrael fiainak védelme ►M Törvény 23, 20: 21 – Testvérednek [zsidónak] ne adj kamatra sem pénzt, sem élelmet, sem egyebet, amit kamatra szokás kölcsönözni. Az idegentől [ezek mi lennénk, keresztények!]kérhetsz kamatot, de testvéredtől ne fogadj el kamatot, s az Úr a te Istened megáldja kezed minden munkáját azon a földön, amelyre bevonulsz, hogy birtokba vedd.”
 
Utógondolat
Úgy gondolom, hogy különösebb teológiai szakképzésre nincs szükség az idézett sorok elemzéséhez, és módfelett örülök, hogy nekem nem kell az ilyen fajta „isten” parancsait követni!
 Most, amikor Magyarországon Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a zsidóság részéről aMAZSIHISZ a «gyűlöletbeszéd elleni törvényjavaslatot» már benyújtotta, a Talmud és a Torah gyűlölet-irodalomnak feltétlenül az előtérbe kell kerülnie! De mivel a „keresztény egyházaink” a szent ügyet faltól-falig támogatják, ilyesmire nem számíthatunk. Javaslom, hogy mindenki vegye elő az Ószövetséget, és ha van hozzá lelki ereje, akkor tanulmányozza ennek a különös „istennek” a parancsait, amelyek kizárólag akiválasztott nép érdekeit képviselik.
Lehet, hogy ezek a törvények csak Izraelben érvényesek a palesztinokkal szemben, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy egyre több haszid és ortodox zsidó telepedik vissza a fasiszta Magyarországra, akik hozzák magukkal a Talmudjaikat, Tóráikat és saját törvényeiket. Ezzel szemben lesz egy könyörtelen «gyűlöletbeszéd elleni törvény», ami a keresztények szájkosara.
A bátrabbak forduljanak a «zsidó-keresztény-egyházak» békepapjaihoz és követeljenek tőlük magyarázatot, a Talmud és az Ószövetség tartalmát illetően s főleg azt, hogyan egyeztethető össze mindez a gyűlöletbeszéd törvénnyel. Előre megsúgom, ne várjanak eredményt, ezt jómagam is megjártam már, amikor a helyi jezsuita magyar pap azt ajánlotta nekem, hogy „maga csak ne törődjön az ilyesmivel.”
 Az atya nem is tudta, hogy ez a kijelentése, mennyire felcsigázta az érdeklődésemet…
 
Tóth Judit
Kanada



Gyűlöletbeszéd, türelem és szólásszabadság

Az Illuminátus újvilágrendetlenségének a kellékei


1. Olvasom, hogy Erzsébet királynő lovaggá [Knight Bachelor] avatta kiemelkedő irodalmi munkásságáért Sir Ahmed Salman Rushdie indiai (?) születésű írót, most angol állampolgár, aki a 1988-ban, «Satanic Verses» c. világbotrányt keltő, Mohammed-gyalázó könyvével magára haragította az egész muzulmán világot. Irán akkor legfelsőbb élenjárója Ayatollah Ruhollah Khomeini vérdíjat tűzött ki Rushdie fejére, aki emiatt hosszú évekig bujdosott. A világ zsidósága – «a türelem, a szólás- és sajtószabadság» zászlaja alatt -- azonnal a védelmére kelt. Ezt akkor úgy könyvelték el, hogy az írótól«megtagadták a szólásszabadság jogát.»
 
2. A kanadai zsidó író, ügyvéd, közismert tevékenykedő a politikai arénában Ezra Levant a Western Standard nevű kanadai kiadvány alapítója és szerkesztője magára haragította a muzulmánokat, miután a lapjában 2006. februárjában újra közölte a dán Jyllands-Posten nevű napilapban, 2005-ben megjelent Mohamed-gúnyrajzot. Kanadában 600 ezer muzulmán él, akik tömegesen vonultak fel tiltakozni ellene. Ottawában, az új konzervatív párti, a B’nai B’rith által kitüntetésben részesített Stephen Harper miniszterelnök «módfelett sajnálta a gúnyrajz közlését, ugyanakkor a szólásszabadság joga mellett kiállt.»
 
3. Amikor az amerikai otthonából koholt vádak alapján elraboltErnst Zündel ’kételkedik a második világháború, immáron kőbevésett és politikailag helyes történetében’ nos ez már«gyűlöletbeszéd», ami sérti Kanada 300 ezernyi zsidóságát!
 
Hát, van akinek ez, van akinek amaz áll jogában, főleg ha kétmércével mérjük a dolgokat, attól függően, hogy a barikád melyik oldalán állunk.

Hallottál-e már zamatos «gyűlöletbeszédet»?

«A palesztinok olyanok, mint a krokodilusok, minél többet adsz nekik, annál többet akarnak.» –Ehud Barak, Izrael miniszterelnöke, 2000.08.28. Jerusalem Post, 2000.08.30.
«A palesztinok kétlábon járkáló barmok.» --Menachim Begin, Knesset 1982. 06.25.
«A palesztinokat eltapossuk, mint a szöcskéket.. a fejüket szétverjük köveken és falakon.» --Izraeli miniszterelnök, New York Times 1988. 04.01.
«Egymillió arab nem ér annyit, mint egyetlen zsidó köröm.» -- Yaacov Perrin rabbi, 1994. 02. 28. The New York Times.
 
 
A legmocskosabb árokparti mocsárból összeszedett gyűlöletbeszéd szerzője, a Zsidó Világszövetség egyik kiemelkedő alakja Regös Péter, aki a magyar nyelvet használja! Kérdezzük: -- ehhez mit szól Lomnici Zoltán és a MAZSIHISZ? Gyűlöletbeszéd vagy szólásszabadság? A tolerancia kizárt dolog, -- már fogytán a türelmünk! Ami pedig Magyarországot illeti, fogadják már meg kedvenc Feró miniszterelnökük javaslatát: ► „El lehet menni, nem kell ittmaradni!
 

Tordai Péter, a MAZSIHISZ elnöke, Lancz Tibor, a BZSH elnöke, Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója, Dr. Farkas Ervin, az MZSVSZ elnöke, Káldor István, a MZSVSZ alelnök, Dr. Regős Péter, az MZSVSZ szóvivője, A Magyar Zsidók Világszövetsége az amerikai magyar ajkú zsidóság képviseleti szerve.

 
 Regös Péter a magyarokról Lipták Bélához írt levelében: ► „Az igazság az, hogy a gazság méreteihez képest alig voltak. Egy szégyen erre egyáltalán hivatkozni is. Én bátran kimondom - mert én nem egy lehorgasztott fejű, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban - hogy én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni. Aztán ezért csak nyugodtan húzzátok le rólam a vizes lepedőt. Nem érdekel.
Tehát nem Magyarországot utálom, hiszen a fák, az erdők, a mezők, a virágok, a folyók, a hegyek, s a völgyek nekem cseppet sem ártottak. [Persze, mint országhódítónak nagy szükség van az országra! -tj] Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom.  Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyűszű méretű ország még nagyítóval is, minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetetkioktat  (…)
Ezt az istenverte népet azonban nemcsak a holokauszt miatt utálom, hanem azért az erkölcsi fertőért is, ami ebben a kis szar országban uralkodik, mindegy hogy a komcsi vagy a náci oldalon vizsgálódunk.  \”Engem ez az ország már apámban meglopott\” - írta a költő. Hát engem is. Egyelőre ennyit erről.” +++ 
Tisztelettel, dr. Regös Péter
---
Költőnek felcsapott zsidó firkász így köpdösi le szülőföldjét, Magyarországot. A verset a Hatikvanevű lap közölte az ötvenes évek elején!
 
«Hol bölcsőm ringott és életem javát leéltem,
Magyar föld legyél átkozott!
Szégyentől égjen egykor tiszta arcod,
Mert miattad vagyok komor, kárhozott.
Ki eladtad testem, eladtad lelkem,
A sors hasonló sorssal verjen!
Bűnödre nincs és ne is legyen bocsánat!
Úri hordádat vad vihar verje szét!
Megértem mostmár, hogy századokon át
Miért szenvedett oly sokat a nép.
Hétszilvafás betyárjaid vad járma
Nehezült ott minden szép álmodásra.
Maradt zsidózó, úrhatnám naplopók
Ostoba gonosz hordája. És a nép
Fekete nyomorban, züllött csőcselékké,
Rabtartónak gyalázva a keresztet,
Szélnek bennünket kajánul eresztett.
Ha viszontláthatom még egyszer földedet,
Mély megvetésemet szemedbe vágom én
S anyám kínját, jó asszonyom keservét
Egyre sírom, hogy haljon el a fény
Rónáid és vak városaid felett
S legyek kergetős én, a megkergetett!
Mert földed sötétebb lett Szodománál.
Mert árulók és barbárok földje lett,
Honfiúba öltözött rajt a gazság.
És sátánbogyóvá ért a szeretet.
Takard el, süsd le szégyenteljes orcád
Ki hazám voltál Magyarország!»
 
Íme egy zsidó, aki a magyar emberiesség és vendéglátás által jutott iskolához, műveltséghez! Így csak az ószövetségi Dávid Zsoltára tud még átkozódni.
*
Persze lenne még sokkal több gyöngyszem, csak fel kell ütni a Talmudot meg az Ószövetségben Mózes V. könyvét. További jó szórakozást kívánunk! 
 
Tóth Judit
Kanada

Törvény készül a ’gyűlöletbeszéd’ ellen

Magyarországon és az Egyesült Államokban,
Kanadában már remekül működik!
 

A szólásszabadság egyetemes megfogalmazásai

A szólásszabadság az Emberi Jogok egyetemes nyilatkozata (1948) szerint elidegeníthetetlen jog.
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket”.
 
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek [...], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják [...] a lakosság bármely részét”.
 
A szabad véleménynyilvánítás az egyik alapvető emberi jog, a szólásszabadság része. (Lat.: ius murmurandi = a mormogás joga). Az ókori Rómából származik, ahol a népnek (’plebs’-nek) is megadatott a felszólaláshoz, az elégedetlen morgolódásra való jog.
Azóta a köztársaságok alkotmányában is szerepel ez a kitétel. Pl. a Magyar Köztársaság Alkotmánya(1949. évi XX. törvény) védi a szabad véleménynyilvánítás jogát, tekintet nélkül a megfogalmazott álláspont érték- és igazságtartalmára.
Az Alkotmány 61. §-a (1) bekezdése
 „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”
– forrás: „hu.wikipedia.org”
 
*
Most, a «gyűlöletbeszéd elleni törvény» szentesítését javasolja a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a MAZSIHISZ. Közösen kezdeményezik a Polgári Törvénykönyv módosítását. Javaslatukat június 20-án adták át az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága elnökének.
A közös javaslat értelmében:
«ha egy csoportot vallási, nemzeti vagy etnikai hovatartozása, illetve a tagok személyiségének más lényegi vonása miatt ér sérelem, akkor a csoport bármelyik tagja benyújthat keresetet; a közösséget ért sérelem az egyén méltóságát is érinti. A sértett csoport bármelyik tagja kezdeményezhet jogi eljárást, ami szélsőséges esetben azt is jelentheti, hogy valamennyien pert indítanak.»»

A farizeusok nagylelkűsége?

Lomnici Zoltán és a MAZSIHISZ képviselői szerint «nem zsidó-ügyről van szó, mert a szabály kiterjedne a többi vallásra és a roma kisebbségre is. Nem csak a zsidóságot akarja védeni, hanem a többi egyházhoz tartozókat is és mindenkit, akit származási vagy faji alapon támadás ér, és így már a református és katolikus egyház is támogatja az elképzelést.»
«Amikor a nyilatkozó előítélettől vagy éppen gyűlölettől vezérelve a társadalom faji, etnikai, vallási vagy nemi csoportjairól, vagy azok konkrétan meg nem nevezett egyes tagjairól a csoporthoz tatozásukra tekintettel nyilvánít nagyobb nyilvánosság előtt olyan véleményt, amely sértheti a csoport tagjait, alkalmas lehet a csoport tagjainak megfélemlítésére, lelki gyötrelmére, illetve arra, hogy a csoporttal szemben ellenséges, kirekesztő közhangulat alakulhasson ki. Ilyen például a holokauszt-tagadás is.» -- Lomnici Z.
 
Azt hiszem, hogy a magyarság már nem is törődik a «holocaust»-tal, de annál jobban próbálja túlélni a Talmud-Torah keresztényellenes gyűlölettörvényeit!  Megfigyelem, hogy Lomnici Z. sehol nem említi a többségben élő magyar nemzetet, -- amelynek tagjait majd „megvédi” a gyűlöletbeszéd-ellenes törvény -- de több helyen és egyértelműen kiemeli a zsidóságot. Uraim! A lóláb meglehetősen kilóg, mert ugyan, mikor hozott mostanában (vagy egyáltalán 1945 óta! ) a budapesti Parlament -- a Legfelsőbb Bíróság és a MAZSIHISZ javaslatára -- valamilyen törvényt a magyarság érdekében, illetve védelmére? Vagy Magyarország védelmére, az ország, ahol «a fasiszta magyarságtól üldözött és védelemre szoruló kisebbségek» lakóhelyet kapnak!? Vajon a magyarok ellen elkövetett támadásokra miféle megoldásokat terveznek, és mikor? Megvédi-e majd e törvény a magyarságot, ha tiltakozni mer az ellene alkalmazott Talmud-törvények miatt?
Félő, hogy az 1945 óta tartó magyarországi zsidó illetve «kisebbség-védelmi jogfolytonosság» tovább tart a XXI. században is. A 15 milliós magyarság joga és sorsa soha nem számított, ami ezután is így marad, mert a budapesti nemzetellenes Országgyűlés ezt szentesíteni fogja. Ha ez a MAZSIHISZ-javaslat törvényerőre kap, a magyarságnak semmiféle lehetősége nem marad a túlélésre! Talán ez lesz az utolsó szög a koporsóba.
 
Tudniillik, mi vagyunk azok, akiket vernek a vendégjogokkal visszaélő kisebbségeink, nem pedig fordítva. Például, Budaházy mikor tehet feljelentést az ellene folyó gyűlölethadjárat miatt? Az olaszliszkai tanár családja kenyérkereső családfőjük brutális gyilkossága ellen? Elképzelhető, hogy a két hirhedt magyargyalázó, Regös meg Jáksó feltétlenül a törvény alá esnek, ugye? Vagy majd megvédi őket az «önvédelem»?
 
Jáksó László (Bp)
Regös Péter (NY)
 
Sajnos, van a fajtájukból még több is! …
 
 
A Talmud ellen megvéd-e minket a «gyűlöletbeszéd törvénye»?
Idézetek a Talmudból:
A gójok nem emberek, testük szamártest, magvuk lómag. Vedd a gójnak vérét, amint teheted. * A gójnak tett esküd nem kötelez semmire. Aki a gójnak elbitangolt jószágát visszaadja, Isten ellen való bűnt követ el. Ha gój arcul üt zsidót, az olyan bűnt követ el, mintha magát az Istent ütötte volna meg.

 Egy zsidó megütése ugyanaz, mint Isten megütése. * Sanhedrin 58b. Ha egy gój megüt egy zsidót, azt meg kell ölni. Gójok becsapása OKÉ. * Sanhedrin 57a. Egy zsidó nem köteles egy gój ("Cuthean") munkáját megfizetni. A zsidóknak felsőbbrendű jogi státuszuk van. Baba Kamma 37b ."Ha egy zsidó megsebesíti egy Kánaáni ökrét, akkor nem tartozik semmivel. Ha ha egy Kánaáni sebesíti meg egy zsidó ökrét, akkor az ökör értékét meg kell fizetnie."
 
A zsidók lophatnak nem-zsidóktól -- * Baba Mezia 24a . Ha egy zsidó talál egy tárgyat, amelyet egy gój ("pogány") veszített el, akkor azt nem kell visszaadnia.(Ez a BabaKamma 113b is alátámasztja). *Sanhedrin 76a. Isten nem fog megkímélni egy olyan zsidót, aki lányát egy idős emberhez adja, gyermekkorú fiának feleséget keres vagy visszaad egy talált tárgyat egy Cutheannak..." *A zsidók kirabolhatnak és megölhetnek nem-zsidókat. Sanhedrin 76a. Ha egy zsidó megöl egy gójt ("Cuthean"), akkor őt nem büntetik halállal. Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja. *Baba Kamma 37b A gójokat törvény nem védi és Isten a pénzüket "Izraelnek szánta".
 
A zsidók hazudhatnak nem-zsidóknak.  *Baba Kamma 113a Zsidók hazudhatnak ("csalhatnak") hogy egy gójt rászedjenek.
"A Sinai név gyűlöletet jelent, mert a Sínai-hegyen a gyűlölet szállott le a föld népeire."(Sabbath 89a.) Ezért "minden népekre nézve áll ez: ne tégy nekik szívességet." (Jebamoth 123a., posk. Tos. 23.) Mert "tilos olyan emberen könyörülni, aki esztelen".
"Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel, - mondja a Talmud. - Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az isteni Fölséget ütné arcul. Ha egy nemzsidó a szombatot ünnepli, méltó a halálra, mert a nem-zsidóknak sem éjjel, sem nappal nem szabad pihenniük.

 
Az csak természetes, hogy a keresztény egyházak egy-követ-fújnak a megtalált testvéreikkel, -- ez már sajnos régen borítékolható. A CIONkereszténység egyházai a Talmud és a Zohar alattvalói, a kabbalisztikus-tanok engedelmes szolgái.  Még senkinek sem jutott eszébe, hogy világgá ordítsa: ne bántsd a magyart!  A magyart nyugodtan lehet gyalázni, véresre verni és büntetni miközben a magyar-ellenes erők újabb védelmet kapnak?
*      Ezen túl tehát börtön jár minden apróbb nyögésért – nem lesz több «ius murmurandi»! amelegek …. a zsidók és intézményeik … a cigányok scientology és hitgyülekezetek ellen. A magyarok miatt nagy "elnyomásban szenvedő” kisebbségi faj-csoportok viszont «jogosan» gyakorolhatnak minden olyan cselekedetet, amelyek kimerítik a gyűlölet fogalmát. Büntetlenül! Mennyiben különbözik a mazsihiszes terroruralom a rákosi-kádár-terror uralmától? Tudnunk kell, hogy akiket védelmez majd a «gyűlölet elleni törvény» -- bizonyos vallási fajok -- nem esnek a többségi nemzsidó társadalom törvényei alá, mert nekik saját törvényeik vannak.
 
Nos, legyünk tárgyilagosak. A «gyűlölet ellenes törvényjavaslat» elindult hódító útjára, amelynek az Országgyűlésben előreláthatólag semmiféle akadálya nem lehet és nem is lesz! Tehát meglesz a gyűlölet elleni törvény, amivel szembenáll a zsidók mindenkori Élettörvénykönyve, a Talmud és a Torah, amelynek parancsai minden más törvény fölé helyezik a zsidóságot.  Mivel ez utóbbi gyűlöletirodalom – tudomásom szerint – még mindig használatban van, -- sőt már Erdő Péter budapesti bíboros érsek is tanulmányozza -- hogyan egyezteti majd a Legfelsőbb Bíróság az újdonsült «gyűlölet ellenes törvényt» és a zsidó Élettörvénykönyv szabályait? Mindkettő használata egyszerre nem lehetséges: vagy az egyik, vagy a másik.
 «Ha egy zsidó és egy gój vitájában te döntesz, és a zsidótörvények szerint a zsidónak a világi törvények szerint a gójnak van igaza, inkább adj igazat a zsidónak és mondd a gójnak, hogy ’a zsidónak van igaza a mi törvényeink szerint’. Ha mégis a gój mellett kellett döntened, addig zaklasd őt különféle fortélyokkal, mígnem végül a zsidónak lesz igaza.” Magyarul: - testvér! vedd tudomásul, hogy gójnak soha nem lehet igaza zsidóval szemben. Hogyan lehetséges védekeznünk például azzal a mózesi törvénnyel szemben, hogy
«Elhullott állatból ne egyetek. De a városodban lakó idegennek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el egy teljesen idegennek. Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy. » [M Törvény 12 - The Torah, Deuteronomy, 14:21.]
Mivel a Talmud szerint a keresztény idegen fajzat, akkor majd mi megehetjük a döglött állat húsát, amit ráadásul még meg is kell venni! Lomnici úr, Ön gondolja, hogy majd ez ellen megvéd a törvénye? Nem meríti ki a gyűlölet fogalmát az, hogy döglött állat húsát kell idegennek adni? Nem lesz több «ius murmurandi»?
Emlékszünk-e még?
Magyarországon 1948-tól 1989-ig parancsuralmi kommunista rendszer volt, -- a hatalmát csak a szólásszabadság megtagadásával és a cenzúra eszközeivel tudta biztosítani. Politikai viccet meséltél társaságban, nem tisztelted eléggé a népidemokráciát? Hajnalban már várhattad a csengőfrászt, mert osztályidegen lettél és a nép ellensége! Hivatásos újságíró csak párttag lehetett. 
Az 1980-as évek vége felé már egyre inkább fokozódott az igény, miszerint lehetőleg a valóságról szóló „teljes információmennyiséget” a nép elé kellett tárni, feltéve, ha az nem sérti az országos érdekeket. Ezt foglalta magában a Kádár-kor egyetlen sajtóról szóló törvénye 1986-ban, bár az, hogy mi sérti az országos érdekeket, nem volt feltüntetve.
Természetesen voltak közismert tabu-témák, például a Szovjetunió bírálata, a katonai szövetségi rendszerhez (Varsói szerződés) való tartozás és a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának magkérdőjelezése, a szocialista gazdasági-politikai rendszer és az ezen alapuló KGST rendszerszemléletű kritikája, Trianon igazságtalanságainak felvetése és végül az 1956-os Szabadságharc nevén nevezése és reális értékelése.
Aztán, annak érdekében, hogy a Magyarországgal határos országokkalmegmaradjon a jó viszony, tilos volt a határon-túli magyarok valós helyzetét ecsetelni. Egyértelmű volt, hogy az effajta elnyomás nehezen bírható. Ennek eredményeként a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján megjelent az ’underground’ /földalatti/ ellenzéki sajtó. Eleinte nehezen bővült a tagok köre, mivel az akkori rezsimnek sikerült megfélemlíteni a népet annyira, hogy ne merjenek megszólalni. /hu.wikipedia.org/
Voltak ám kivételek is!
*       «Magyarországon a kommunizmus legsötétebb éveiben, akik e könyv megírásában résztvettek, nehézségek nélkül megtarthatták a szólásszabadságukat, és szabadon élhettek, megőrizhették magukban a zsidó nemzeti tudatot. Az előszóban a szerkesztők végigvezetik a kommunizmus fejlődését, kialakulását a háború utáni Magyarországon. Bemutatják a zsidó közösség vezetőinek megkülönböztető (distinctive) jellegét, a zsidó vezetőség és a kommunista hatóságok közti viszonyt, és feltárják a zsidó diákok akkori mindennapi életében tapasztalt nehézségeket. A második részben 17 férfi és nő, valamennyien a holokauszt túlélői, akik bátran, eltökélten, leleményességel néztek szembe a kommunizmus veszélyével, s ki-ki a maga módján azért harcolt, hogy megtartsa társadalmi és vallási önazonosságát.» -- Andrew Handler «Red Star, Blue Star: The Lives and Times of Jewish Students inCommunist Hungary (1948-1956)» /2/ --Vörös Csillag, Kék Csillag: zsidó diákok élete a kommunista Magyarországon (1948-1956).
 
*       Dr. Seifert Géza (Magyarországi Izraeliták Országos Képviselete):
       «Magyarországon 1945 után nem volt zsidóüldözés!» -- “Lehetséges, hogy egyesek még mindig antiszemiták, az antiszemita jelenségek netán előforduló megnyilvánulásai ellen azonban kormányzatunk intézményesen, preventív és represszív módon küzd. A megelőzés, amely kizár mindenfajta antiszemita uszítást, filmjeinkre, könyvkiadásunkra, a sajtóra és az iskolai oktatásra vonatkozik. S ha valakit elkövetett antiszemitizmussal vádolnak, azzal szemben megtorló intézkedést foganatosítanak, s mint bűncselekmény elkövetőjét börtönbüntetésre ítélik.
 
Ismétlem: a magyar zsidóság, mint felekezet, ragaszkodik ősi zsidó vallási tradícióihoz, s amellett, hogy az izraelita hitfelekezethez tartozik, a magyar államnak egyenrangú polgára. Izraelita vallású magyarok vagyunk, magyar állampolgárságunkat jól összeegyeztetjük zsidóságunkkal. Hittel és meggyőződéssel mondhatom: mindannyian részt veszünk a Hazafias Népfront programjában meghirdetett magyar nemzeti egységben, és közösen fáradozunk országunk gazdasági, szociális és kulturális felemelkedésén. A célok egyszerűek. Olyan társadalmat épít népünk, amely megszüntette az embereknek világnézetük, fajuk, felekezetük szerinti hátrányos megkülönböztetést és következetesen küzd a békéért.
 
A fővárosban élő zsidóság -- amennyiben elkerülte a deportálást -- megmenekült, a gettót, ahol 70 ezer ember volt bezárva, az utolsó percben, 1945. január 18-án a szovjet hadsereg felszabadította. Az ország felszabadulását követően megszűntek a zsidókkal szemben a fasizmus idején alkalmazott diszkriminációk, hátrányos megkülönböztetések. 1948. decemberében került sor a magyar állam és a magyar zsidóság közötti egyezmény megkötésére. Ez az egyezmény biztosította és biztosítja ma is — az izraelita hitfelekezet részére a legteljesebb vallás- és lelkiismereti szabadságot s az ősi tradíció fenntartásának minden lehetőségét. Ezt az elvet generálisan 1949. augusztusában a Magyar Alkotmány is megerősítette. Kulturális életünk eleven. Könyvkiadásunk említésre méltó...”  -- «A magyar zsidóság 1971-ben». Magyar Hírek, 1971. 05. 15.
 
*       Magyarországon a hetvenes években Salgó László budapesti főrabbi így dicsekedett: -- “A magyar zsidóknak sohasem volt ilyen jó dolguk. Történelmünk folyamán ez az első alkalom, hogy úgy érezzük ez a mi országunk. Ma sok rangidős zsidó származású egyén van a Kommunista Pártban és a kormányban, akik marxisták, akiket mi nem tartunk a zsidó közösség tagjainak.” [Jews prosper amid new religious tolerance in Hungary - The Washington Post, 1977. 11.05]
 
Ha valaki fellapozza a még mai is létező Új Élet nevű zsidó hetilapot a háború utáni évekből, meglepődve olvashatja a vörös hadsereget éljenző dicshimnuszokat! Érdekes, hogy sem a háború előtt, sem utána nem aggódtak a vallás miatt.
 
*       “Mindenek előtt köszönet és hála a felszabadító vörös hadseregnek, mert a végső pusztulásra ítélt pesti zsidóság valóban életét köszönheti a győzedelmes orosz katonának, s ezt feledni soha nem fogjuk.” [Az Izraelita Hitközség elnöke Stockler Lajos, Új Élet 1945. 11. 1.]
*       Ilya Ehrenburg: - “A Vörös Hadseregben minden zsidó a szovjetért harcolt. A magyarországi zsidóknak tudniok kell, hogy életüket egyedül a Vörös Hadseregnek köszönhetik.” [Új Élet 1945. 11.27.]
*       “Az eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját sorainkban. Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmus leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus ellen.” [Új Élet 1946.03.28.]                                                   
*       Sós Endre: - “A szovjet-rendszer felszabadította a zsidóságot is, melynek félelemmentes életét a leninizmus és sztálinizmus teremtette meg.” - [Új Élet 1946.07.11.]  
***
 
E sorok írásakor értesültem, hogy az Egyesült Államokban a zsidók – AIPAC - egyre jobban sürgetik G. W. Busht a «hate-bill» [gyűlölet-elleni törvényjavaslat] szentesítésére. Kanadában, Németországban és más országokban már működnek a törvények, csörögnek a bilincsek és szaporodnak a börtönlakók. Erről még többet is írok, ahogy érkeznek a tudósítások. 
 
Tóth Judit
Kanada
 
 




 Az In-Kal Security Kft.

túl közel került

az állam szerveihez

Előretolt helyőrség - izraeli hálózat fogásában az állam szervei (mondtunk újat?)

 
Hazánkért
Hazánkért Online, 2007. július 14.
Átvett cikk ► Heti Válasz, 2007-07-13.
 „Nemzetbiztonsági kockázat, hogy az In-Kal Security Kft. túl közel került az állam szerveihez” - sugalmazza a Köztársasági Őrezred körüli botrány egyik szereplője. Az ügyben még folyik a vizsgálat, ám tény, ami tény: az izraeli gyökerű vállalkozást személyi szálak fűzik a rendvédelmi szervekhez.
"A biztosítási feladatokra rendszeresen bevonásra kerül az In-Kal Security olyan szinten, ami már véleményem szerint a szolgálati titok megőrzésének lehetőségét veszélyezteti... az In-Kal tulajdonosai egyes alkalmakkor biztonsági gépkocsiban ülnek konvojban, így lehetőségük nyílik arra, hogy az őrezred belső kommunikációját figyelemmel kísérhessék" - panaszolta a Köztársasági Őrezred középvezetője abban a tanúvallomásban, amelyet az Index tett közzé két hete a szervezetnél tapasztalt visszaélésekről szóló cikkében. Ha hinni lehet az írásnak, akkor minden
 eddiginél súlyosabb gyanú árnyéka vetül az ezernél is több munkatársat foglalkoztató, tavaly 2,5 milliárd forintos árbevételt elérő magáncégre.

A Magyarországon piacvezető, minősített NATO-beszállítónak választott biztonsági vállalkozás és az őrezred együttműködése nem most először áll a viták középpontjában; korábban azonban jellemzően a sajtóban fogalmazódtak meg bírálatok a vélelmezett hatásköri túlterjeszkedéssel kapcsolatban. "Az In-Kal Kft. már olyan pozíciót vívott ki magának ezen a területen, hogy egyes állami eseményeken nagyobb szerepet kapnak és szélesebb bejutási lehetőséggel rendelkeznek, mint az őrezred dolgozói" - írta 2003-ban a Magyar Nemzet. Az Országos Rendőrfőkapitányság közleményben utasította vissza a felvetést, hangsúlyozva, hogy az állami vezetőket védő szervezet a feladatait sosem végeztette magáncéggel.

A mostani az első eset, hogy a botrány belülről robban ki, s az őrezred magas rangú munkatársának kifogásai kerülnek nyilvánosságra. Az In-Kal Security 2000 Biztonsági Kft. ügyvezetője szerint azonban a vádnak, érkezzen mégoly bennfentes személytől, ezúttal sincs alapja. "Ha az MSZP felkérésére biztosítok egy rendezvényt, s ott megjelenik Gyurcsány Ferenc, akkor a kormányfő biztonságáról a Köztársasági Őrezred gondoskodik. Ilyen esetekben a legszorosabban kell együttműködnünk" - mondja lapunknak ifj. Lasz György. "Sokszor nehéz szétválasztani a két tevékenységet, a felelősségi kör azonban elhatárolható. Az őrezred sosem árulja el nekünk a védett személy érkezésének idejét és menekítési útvonalát; a vádaknak csak akkor lehetne alapjuk, ha ezen információknak is a birtokában lennénk" - állítja, hozzátéve: a rendőrség mindig előre elkéri arendezvényt biztosító In-Kal-munkatársak listáját, hogy elvégezze az átvilágításukat.
PIACVEZETŐ MAGÁNRENDŐRSÉG
Az őrezred, illetve a rendészeti tárca még vizsgálódik az Index írásában megfogalmazottak miatt, így jelen helyzetben nehéz volna perdöntő ítéletet hozni a kérdésben. A most nyilvánosságra került esetleges bűnös összefonódás ugyanakkor csak az egyik, s talán nem is a leglényegesebb eleme az In-Kal ügyleteinek. A cég a rendezvénybiztosítás mellett vagy kétszáz kiemelt objektum - köztük három minisztérium, számos állami vállalat és az MSZP ingatlanjai - védelmét látja el, de vállal magánnyomozást, lehallgatás-mentesítést és még egy sor biztonságtechnikai feladatot. Korábban több mint tíz évig őrködtek az MTK és az FTC futballmérkőzésein, s ma jelen vannak a takarítóiparban és az építőipari piacon is. A kiterjedt, bizalmi viszonyt feltételező megbízások következtében pedig a tevékenységüket fenntartásokkal szemlélők hamarosan magánrendőrségnek kezdték nevezni őket, különösen, hogy sokuk a rendőrökéhez hasonlító motorkerékpárral közlekedik, igaz, In-Kal logóval ellátva.

Az In-Kal tevékenységének leginkább vitatható eleme kétségkívül a rendvédelmi szervekkel való, a kívánatosnál alkalmasint szorosabb kapcsolat. A cég néhány éve a rendőrséggel közös bűnmegelőzési irodákat állított fel Budapesten, kiképzési együttműködésben áll az ORFK Különleges Szolgálatával, 2002 őszén pedig megállapodott 
Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszterrel, hogy ő igyekszik alkalmazni azokat a hadseregbe jelentkező fiatalembereket, akiket nem vettek fel, illetve várólistára kerültek. Az In-Kal szaktanácsadó testületében több rendőrt találunk, köztük Garamvölgyi Lászlót, az ORFK kommunikációs igazgatóját ésSárkány Istvánt, a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatójának helyettesét - cserébe ifj. Lasz György helyet kapott a főiskola társadalmi tanácsában. (Ezek után aligha meglepő, hogy a fiatalember Lamperth Mónika korábbi belügyminisztertől "a rendőrség munkáját segítő szakmai tevékenysége elismeréséül" dísztőrt kapott.)
A KORRUPCIÓ MELEGÁGYA
A cég alapító tagja a Szent György Közbiztonsági Alapítványnak, mely szervezetről a HVG néhány éve azt írta: feltételezhetően annak a belügyminiszteri utasításnak a megkerülésére hozták létre, amely a rendőrség kétes eredetű támogatását volt hivatott kiküszöbölni. A kérdés azért jelentős, mert másfél évtizede makacsul tartja magát a gyanú: a rendőrségi alapítványok a korrupció melegágyát jelentik, hiszen azok a cégek, amelyek jelentős összegekkel támogatják a rendvédelmi szerveket, "joggal" számíthatnak rá, hogy nem kerülnek a hatóság látókörébe.
A sárkányölőről nevezett szervezet is - az In-Kal, az Aral Hungária Kft., a Julius Meinl, Valenta László,Pintér Sándor egykori belügyminiszter volt kabinetfőnöke Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek ügyvezető igazgatója és mások közreműködésével - a rendőrség támogatására jött létre 1999-ben. "Az alapítvány tevékenysége több ponton aggályos" - vetette fel azonban a Fővárosi Főügyészség, amikor a szervezet a kiemelten közhasznú státusért folyamodott, az ügyész szerint ugyanis a közbiztonság védelme másra át nem ruházható állami monopólium. (Az ügyészség végül csak az alapító okirat módosítása után adta meg a minősítést 2000-ben.)

A piacon működő több száz biztonsági cég és a rendőrök között sokáig nem volt tisztázva a munka- és személyi kapcsolat. Gyakran előfordult, hogy az egyenruhások mellékállásban őriztek bevásárlóközpontot, közintézményt vagy kísértek pénzszállító autót - a korábbi rendelkezések szerint ugyanis parancsnoki jóváhagyással ehhez joguk volt. Egy néhány évvel ezelőtti adat szerint az 
ORFK több mint harmincezres állományából közel ezren kaptak engedélyt ilyen tevékenységre. Az elharapózó visszásságok miatt - Simon Tibort, az FTC labdarúgóját is egy biztonsági őri másodállást vállaló rendőr verte halálra 2002-ben - aztán egy belügyminiszteri utasítás, illetve Gergényi Péter országos rendőrfőkapitány úgy rendelkezett: az állomány tagjai csak tudományos, oktatási és ismeretterjesztési feladatokat végezhetnek másodállásban. (A helyzet orvoslása végett a Független Rendőrszakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordult, szerintük ugyanis a tiltás a biztonsági cégekről szóló törvénynek a rendőri mellékmunkát engedélyező passzusába ütközik.) Az összeférhetetlenséget igyekszik kiküszöbölni az a jogszabály is, mely szerint, ha egy rendőr a leszerelése után biztonsági vállalkozáshoz szerződik, korábbi munkahelye nem végezheti a cég törvényben előírt hatósági ellenőrzését; ez esetben az országos rendőrfőkapitánynak egy másik területen illetékes rendőri szervet kell megbíznia.
KAPCSOLATI HÁLÓ

A rendvédelem állami szervei és az In-Kal közötti összefonódásra mindazonáltal a magáncéghez átigazolt egykori egyenruhás vezetők személye a legnyilvánvalóbb példa. A vállalkozás szakmai főigazgatója 2003 óta 
Vágó Imréné(született Kucserka Mária): a hetvenes, nyolcvanas évek válogatott gerelyhajítója az Újpesti Dózsában került kapcsolatba a rendőrséggel, majd 1993-ban a szervezet csepeli kapitánya lett, mely minőségében Zámbó Imreénekes vitatott körülmények közepette bekövetkezett halálakor vált közszereplővé. Rajta kívül az In-Kal csapatát erősíti Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás korábbi országos parancsnoka és Kosiczky Attila, a magyar légierő volt vezérkari főnöke, idén májusi nyugdíjazása után pedig a vállalkozáshoz szerződött Bendes Győző, a fővárosi határőrség eddigi vezetője.
Ifj. Lasz György ebben nem lát semmi kivetnivalót. --"A hivatástudatuk nem teszi lehetővé, hogy bármilyen összeférhetetlen ügybe bonyolódjanak. Üzleti kapcsolatrendszerüket egytől egyig maguk mögött hagyják, s csak a szakmai tudásukat hozzák a cégbe" - magyarázza a vállalkozás vezetője. Néhány hónapja pedig munkatársa, Vágó Imréné a budapesti zavargások idején a következőképpen nyilatkozott a Klubrádióban, amikor a riporter a szélsőséges csoportok szervezkedéseiről kérdezte.
-"Rendőrként dolgoztam korábban, nekem több olyan kapcsolatom volt, mondjam azt, hogy informátorom, aki időnként ellátott információval. Egy ilyen forrásból jött, illetve nem csak egyből jöttek ezek az információk" - vallotta meg a cég főigazgatója, hogy a rendőrségnél kiépített kapcsolati hálóját olykor bizony magánvállalkozóként is használja.

IZRAELI GYÖKEREK
Az In-Kal Kft. 1992-ben a hasonló nevű - a héber kifejezés jelentése: biztos vonal -, a közel-keleti állam minisztériumait és a világ nagy gyémánttőzsdéit védő izraeli cég képviseleteként jött létre. Bár a hivatalos zsidó kapcsolat 1996-ban megszűnt, sokan azóta is kétes izraeli, alkalmasint titkosszolgálati kapcsolatokat emlegetnek.
"Az izraeliek soha nem voltak benne [mármint a cégben – Heti Válasz] pénzzel. Hiába támad Csurka azzal, hogy zsidótulajdon vagyunk, semmi közünk Izraelhez. Sőt egy ideje már képviselet sem vagyunk, csak kiképzést adnak nekünk" - nyilatkozta 2002-ben a HVG-nek a cég alapítója, Lasz György egykori rendőrtiszt, a Belügyminisztérium sajtóosztályának korábbi vezetője.

Az alapító 2003-as halála után a cég az özvegyére és két fiára - Györgyre és Zoltánra - szállt, majd még abban az évben csatlakozott Vágó Imréné csepeli rendőrkapitány, valamint kommunikációs igazgatóként akkori élettársa,Szende Iván. Utóbbiról a krónikák azt jegyezték fel, hogy 2002-ben megjelent, „Ügynök voltam Magyarországon” című könyvében beszámolt egykori III/II-es kémelhárítói tevékenységéről, mely minőségében a hetvenes és nyolcvanas években jelentős időt töltött a Közel-Keleten, közelebbről Izraelben. (Mindmáig magyar-izraeli kettős állampolgár.) Szende a céget hivatalosan otthagyta, s ma a Hekus Magazin főszerkesztője. -- (Heti Válasz) 
Megjegyzés
Szóval elmentek az oroszok, bejöttek az izraeliek – illetve dehogy jöttek be, mindig is ott voltak megvédeni minket, magyarokat, saját magunktól – hiszen a zsidó Péter Gábornak ávó-jának és ávh-jának mindig szüksége volt a szakértelemre. Nőszemély létére a főkínzó Rosenberg Ibolya különös kéjelgéssel végezte a férfiakon az üvegcsövek vezetését, mialatt a Klár Zoltán, Kővágó József által működtetett munkaszolgálatos partizánszövetség tagjai közül szép számban kaptak alkalmazást zsidók és cigányfiak, mint verőlegények, -- akiket a velük született tehetségük miatt nem is kellett külön kiképzésben részesíteni -- a háború utáni első félévben, az Andrássy út 60 pincéiben, mintegy háromezer magyart kínoztak halálra. Tehát nekünk nem kell bemutatni az országhódítók „honvédelmét”! Kun Bélának volt igaza: „Mi még vissza fogunk jönni!”
És most itt vannak körülöttünk és mellettünk, velünk együtt szívják a magyar levegőt. Elvégre meg kell védeni azt, amit a Torah utasításai szerint kisajátítottak, és amihez semmi joguk nincs!
Tóth J.
 


Magyarország az adósok börtönében



Járai Zsigmond a hatalomátmentés után létrehozott független (?) magyar jegybank, a Magyar Nemzeti Bank harmadik elnöke volt, 2001 és 2007 között. Az elnök úr ezenkívül, a nemzetközi háttérhatalmakat irányító, titkos Trilateral Commission adatalapja (Háromoldalú Bizottság) tagja is.

 /A képek és pirossal jelzett megjegyzések, tőlem. –tj/

Járai Zsigmond: - «Attól félek, hogy inkább a kritikusabb oldalra álltam át. [Szomorú, hogy hét hosszú esztendő kellett, hogy a kritikus oldalra álljon! Eddig hol volt? --tj] Úgy látom, hogy rossz állapotban van a magyar gazdaság, és sajnos rossz irányba is halad. Folyamatosan csúszunk lefelé. El is mondtam a Civil Akadémián is, hogy ez a Medgyessi és Gyurcsány-kormány rossz gazdaságpolitikájának a következménye, hogy a magyar gazdaság ilyen helyzetbe került. Ebből nagyon nehéz lesz kijönnünk.

(..)  Nem a túlzott állami kiadások csökkentésével, haneminkább az adók növelésével kerül jobb helyzetbe az államháztartás egyensúlya, és attól félek, hogy amikor majd 2009-ben vagy 2010-ben újra választások lesznek, akkor újra felpörgetik a költségvetés kiadásait. [Igen, mivel rendszerváltás helyett csak hatalomátmentés történt, van még egy kis hús a magyar dolgozók csontjain, amit további adózással kell lenyúzni! Szégyenteljes gondolkodás ez, bizony kedvem lenne színesebb szavakat is használni. –tj] Tehát nem kinövekedünk a rossz helyzetből, hanem adóbevételek növelésével, a vállalkozások és az emberek sanyargatásával hozzuk valamelyest helyre, amit utána nem lehet majd fenntartani. A gazdaságpolitikai vízió vagy gazdaságpolitikai program teljes mértékben hiányzik Magyarországon. A Balti-országok, de még Szlovákia, Románia, Bulgária is egy teljesen más utat járnak be és sokkal modernebb gazdaságot építettek ki az elmúlt években, mint mi. [Könnyű nekik, hisz’ nem volt Járai Zsigmondjuk! --tj]

(..) Úgy gondolom, hogy az államnak nem kell eladósodnia. A vállalkozások persze eladósodhatnak. Az államnak nincs vállalkozási funkciója, tehát pont az lenne a modern államnak a lényege, hogy az állam szociális és biztonsági, és az egész gazdaságot működtető jogszabályokat hozzon létre, ilyen funkciói vannak, míg a gazdaságot szabadon hagyja. Nagyon sokan mondják - nem csak Magyarországon, más országokban is -, hogy jó az, ha az állam felvesz hiteleket, majd jól befekteti őket. [Dehogy történt befektetés! A milliárdok szépcsendesen kicsúsztak valahová, Moszkvába, Svájci bankokba stb –tj] Nálunk is ez volt az ideológia a 70-es, 80-as években. A 70-es években elkezdtünk adósságot felvenni, amikor az olaj árrobbanás hatásait akartuk kivédeni. Miközben Európa, vagy Nyugat-Európa az egész gazdasági szerkezetét egy energiatakarékosabb szerkezetre állította át a magas olajárak miatt, addig mi hitelfelvétellel finanszíroztuk a magas olajárat, és a magyar gazdaság rossz szerkezete továbbra is fennmaradt. Akkor kerültünk bele először az adósságcsapdába, és a 2000-es években másodszor, hiszen 1990-ben, a rendszerváltáskor a bruttó hazai terméknek nagyjából 80 százaléka volt a teljes adósság, és azt 2000-re sikerült 52 százalékra csökkenteni. Ez az 52 százalék most újra 70 százalék közelében tart. Másodszor viszont a Medgyessi, Gyurcsány-kormány felelőtlen gazdaságpolitikája vitt bele bennünket. -- [Járai úr a privatizációkban elkótyavetyélt nemzeti vagyonról egyetlen szót nem szólt. De arról sincs tudomásunk, hogy ő, mint a pénzügyek nagy szakértője legalább egyetlen lépést is tett volna az államadósság lemondatása érdekében! Felsorol két bűnöst, – Medgyessyt és Gyurcsányt – és a többi kezdve Antall Józseffel az élen egészen Gyurcsányig valamennyien ártatlanok! --tj]

Az adósság nagy része egyébként most már kamatteher. Magyarország tipikus adósságcsapdában van, amikor az adósságunk kamatait is adósságból fizetjükA kamatok fizetéséhez is újabb hiteleket veszünk fel. Az államadósság nagyjából 80 milliárd dollár. Ennek, talán ha 25 százalékát felhasználtuk akár fogyasztásra, akár beruházásra, a döntő többség az a folyamatosan halmozódó kamatteher volt. Ez a legdurvább és legrosszabb adósságcsapda, amiből nagyon nehéz kikerülni. Az én számításaim szerint, a dolgozó, Magyarországon foglalkoztatott 4 millió embernek nagyjából 2-3 évig ingyen kellene dolgoznia ahhoz, hogy visszafizessük az adósságot.[Felháborító, -- még viccnek is rossz, ilyesmit egyáltalán említeni -- jobb megoldást nem talált! Miért kellene éppen a 4 millió magyarnak visszafizetni az elherdált, ellopott pénzeket? Úgy gondolja a pénzember, hogy a magyarok itták el a milliárdokat? És ez az ember mondja magáról, hogy magyar és pénzszakértő?--tj] Tehát semmilyen fizetést nem kapnánk 2-3 évig, akkor tudnánk kijönni ebből az adósságcsapdából. Így, hogy közben még fizetést is kapunk, így azt gondolom, hogy 20-30, vagy akár 50 évet is igénybe vehet. Egy jó gazdaságpolitika esetén.” Forrás



 Mayer Amschel Bauer (Rothschild) ~ “Engedjék meg nekem, hogy valamely nemzet pénzét én kezeljem, és nem érdekel, hogy kik vannak hatalmon.”

 „Valakiknek a kormányok helyébe kell lépni, és erre a feladatra, szerintem az üzletvilág a leglogikusabb egység.” /David Rockefeller, Newsweek Internmational, 1999. febr.1/

 „A világot egészen más egyének irányítják, mint azt azok elképzelik, akik nincsenek a színfalak mögött.” /Benjamin Disraeli, Angol miniszterelnök „Coningsby”, 1844/

 A Római Egyezmény (The Treaty of Rome), amely megvalósította a közös piacot, (Common Market) gyakorlatilag a Bilderberg összejöveteleknek köszönhető.” /George McGhee, volt németországi USA követ./

A Bilderberg Group egyik perverz célja a parancsuralmi világnézetet ésszerűnek feltüntetni, pedig az „isten a pénz” a globalizáció új vallása. A társadalom nyakán élősködő kapzsi vállveregetést kap, közben rendszeresen rabolja a föld javait és az emberiséget a legjobb tehetsége szerint nyomorúságba taszítja. 
 
Tóth Judit
Hazánkért
 Melegen ajánlom – az Orvosi Kamara védelmében

Titkos társulatok alakultak… az ember egészségének megrontására,… a fajtalanságra” – írtaCsontváry csaknem egy évszázada, és e tevékenység a XXI. században is virágzik. Ennek bizonysága a nyelvrontás, ezért ma magyarázatra szorul a címbeli fogalmazás. Mielőtt bárki is félreérti, melegen, azaz forrón, leginkább frissiben ajánlom mindenkinek a következőket.
 
 A meleg szónak fizikailag mérhető és átvitt, szép jelentése is van. Az utóbbira példa Áprily Lajos: «Tavasz a Házsongárdi temetőben» című verse, Apáczai Csere János emlékét idézvén, „akinek meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére”. A férfi és a nő forró szerelemben égett egymásért. A meleg szó mai átértelmezése (lásd melegek felvonulása) tudatos nyelvrombolás, ami egy homoszexuális kisebbség szépítő álneveként ment át a köztudatba. Ez az angollal is megesett, ilyen szó a „gay” (eredetileg vidám, jókedvű), a mai megtévesztő jelentése miatt használatát jobb elkerülni.
 
Ma ugyanígy varázsszóval illetik, ködösítik az egészségügy átalakítását, miközben tudatos egészségrombolás, leépítés folyik. Ennek részletei nyilvánvalóak a szakemberek és más foglalkozásúak számára is. Ebben a közegben lángolt fel a vita a homoszexualitás körül, ami természetesen álprobléma, bár e formában is alkalmas az orvosok véleménynyilvánítására.
 
Félreérthetetlenül le kell szögezni, hogy a homoszexualitás biológiai zsákutca, ezen a tényen nem változtat az, hogy az évezredek folyamán társadalmilag változóan ítélték meg. Nincs ez másként a halálbüntetéssel sem. Csak a magyar történelem utóbbi 50 évére emlékezve, nemrég ártatlanok százait lehetett koholt vádak alapján kivégezni, ma pedig ultraliberális társadalmunkban szabadlábon lehetnek az ország kirablói, nemzetárulók és -gyilkosok is.
 
Mielőtt bárki is félreteszi e sorokat, kitérvén a politika elől, fel kell ismerni, hogy szinte semmiről, legkevésbé az egészségügyről nem lehet politikamentesen szólni. Amikor hazugságok tengerében fuldoklik az ország, az orvostársadalom nyújthatná a mentőövet. Könnyen belátható, hogy biztosan kihal az a társadalom, ahol megfordul a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok aránya. Bár ez ebben a formában még nem áll fenn, mégis iránymutatásul ezt kellene tanítani, és ebben óriási a család és valamennyi közösség felelőssége.
 
2007-ben egy provokatív homoszexuális felvonulás olyan médiareklámot kapott, melynek visszhangja túltesz a nemzeti ünnepekről történő tudósításokon is. Belátható, hogy a homoszexuálisok felvonulása és nemzeti ünnep szerepcseréje ugyanannak a kisebbségnek az érdeke, ami ma SZDSZ-köntösben tündöklik. Az SZDSZ uralja az egészségpolitikát, ennek mai formája ellen minden tisztességes orvosnak etikai alapról kiindulva tiltakoznia kell. A Magyar Orvosi Kamara, az orvosok civil vagy pártszerveződései is olyan történelmi helyzetben vannak, ami utolsó mentsvár lehet a társadalmi-gazdasági gondok megértésére, megoldására vagy a túlélésre. A MOK jelentékenyen hallatta szavát az egészségügyi átalakítás erőltetett, elhamarkodott intézkedéseikor, amiért elismerés illeti. Az újraalakult kamarától az ország e szorongatott helyzetében azonban még határozottabb cselekvést vár.  
  Melegen ajánlom az elmondottakat… mert forró ősz elé néz az ország. Az elkövetkező három hónap forró pontjai:
 
augusztus 20. – az ünnep újabb megcsúfolása várható,
szeptember 17. - a gyurcsányi hazugság bevallásának első évfordulója, majd
október 23. – a tavalyi elhazudott 50. jubileumi év történelmi kiigazítása lenne kívánatos.
 
Ma orvosnak nem lehet nem politizálni, amikor felmerül a miniszterelnök elmeállapotának kérdése. Csakhogy erről nem kósza hírek vagy magánvélemények kellenének, hanem orvosi állásfoglalás. Orvosi gondolkodással el lehet jutni a kormány alkalmatlanságának kimondásához, melyben a sor a fejétől kezdve Horváth Ágnes egészségügyi miniszterig tart. Még egy adalék: Göncz Kinga is orvosi diplomával ül a jelenlegi külügyminiszteri székben. Korábban esélyegyenlőségi miniszter volt, a kezdettől fogva felesleges hivatala mára megszűnt. Ő sem az esélyegyenlőség jegyében került a miniszteri székbe, hanem mert születetten egy Göncz volt. E tény az esélyegyenlőség megcsúfolása, ugyanúgy, mint Horváth Ágnes szerepvállalása. Az esélyegyenlőség pedig fából vaskarika, az esély törvény nélkül is mindenkinek megadatik, hogy akár külügyminiszter legyen, mégis csak egy ember ülhet egyszerre a bársonyszékben. Hamarosan megszűnhet az Egészségügyi Minisztérium! Átnevezhető Egészségipari Kegyeleti Bizottsággá, és Fodor Gábor vezetése alá rendelhető. A kiragadottnak látszó példák az SZDSZ-nek a magyar társadalmat megnyomorító vadhajtásai. Egy fodorgábori vezetéssel még a homoszexuálisok házassága is törvényesíthető, ha ehhez Ágnes asszony kevés lenne. De miért kell elviselni, hogy a farok csóválja a kutyát? Az egyetlen kiút, ha az orvostársadalom egyénenként és szervezetileg is felvállalja a hiteles tájékoztatást és az egészséges élet lehetőségérőla társadalom gyógyíthatóságáról meggyőzi az embereket. (A betegség gyógyításához oki terápia kell, ennek alapja az ország állapotát leíró diagnózis, amit a célzott beavatkozás követ.)
 
Dr. Nagy Attila
orvos, közíró, Debrecen
drnagyattila@yahoo.co.uk


A háborús bűnös Izrael és az áldozatok
Mielőtt otthon nyélbeütnék a "gyűlöletbeszéd" és "a gyűlölet-cselekmény" törvényt, egy kis töprengésre ajánlom az alábbi képes összeállítást a budapesti parlament pártjainak, politikusainak, és Sólyom László Köztársasági elnöknek! -TJ




A célpont mindig a fej
Amputálás
Vérpatak az utcán
Négyéves "terrorista" kislány




Cionisták tüntetnek Bécsben a fasizmus és az antiszemitizmus ellen
Menekülő asszonyok
Lövedék: "Made in U.S.A."
Aki a pokolból jött vissza




Halott anya gyermekeivel
Az új izraeli fegyver műve
A kisfiú arca elolvadt
Két kis halott gyermek a romokból


  • "A mi fajzatunk a legfelsőbbrendű Vezér Faj. Mi Isten kegyelméből való istenek vagyunk itt ezen a földön. Mi különbözőek vagyunk az alacsonyabb fajoknál, amelyek férgektől valók. Ha összehasonlítjuk a fajunkat, más fajok barmok és állatok, talán inkább ökrök. A mi rendeltetésünk uralkodni az alacsonyabb fajzatok felett. Vezetőink a mi földi birodalmunk felett vasrúddal fognak uralkdoni. A néptömegek a lábainkat fogják nyaldosni és a szolgáink lesznek." -- Izraeli miniszterelnök Menachem Begin.
  • A zsidó ember teste egészen különböző a világ többi nemzeteinél. A gójok teste haszontalan. De a  még nagyobb különség, a zsidó lélekben lelhető... A nemzsidó lélek három sátáni szférából az [tán' a Szentháromságból?-tj] származik, ellenben a zsidó lélek a szentségességből. -- Mendel Schneerson rabbi
  • "Egymillió arab [értsd: szemita faj] nem ér annyit, mint az ujjadon egyetlen zsidó köröm." --Ya'acov Perin rabbi beszédéből, amit dr. Baruch Goldstein temetésén mondott. Forrás: The New York Times, 1994-02-28.
  • "Izraeli emberek élete többet ér, mint a palesztinok élete." -- Ehud Olmert, 2006-06-23.
  • "Olyan nem létezik, hogy palesztin nép! Na, nem mintha idejöttünk volna és elvettük volna a földjüket. Ők egyszerűen nem léteztek. -- Golda Meir izraeli miniszterelnöknő, The Sunday Times, 1969-06-15.
  • "Hogyan adhatunk vissza elfoglalt területeket? Nincs is akiknek visszaadhatjuk." -- Golda Meir (idézet:  Alfred Lilienthal: The Zionist Connection-II What Price Peace, 13. fejezet.
 
A palesztin néptől elrabolt ország 1946 és 2000 között. És még nincs vége...!
Tóth Judit, Kanada

Lantos a hivatásos háborús uszító

A piros betétek tőlem. TJ

Putyin fenyeget, Lantos hálálkodik
2007-06-03 – Kuruc.info - Oroszország ismét olyan rakétákat állíthat hadrendbe, amelyeket az európaikontinensre [földrészre]  irányoz, amennyiben az USA nem mond le arról, hogy rakétapajzsot telepítsen Európába. Minderről Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélt egy lapinterjúban. Moszkva nem említett katonai terveivel kapcsolatban.
 
Lantos: - „Nem kétséges, hogy a civilizált világ megnyeri a harcot a terrorizmus ellen, ahogyan a nácik és a Szovjetunió ellen megnyerte, azonban ez nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész civilizált világ harca.  Nicolas Sarkozy új francia elnök, Angela Merkel német kancellár és a Tony Blair politikáját folytató Gordon Brown új brit miniszterelnök [bizony! - valamennyien felsorakoztak Izrael zászlaja alá] fellépésével, sokkal közelebbi és harmonikusabb [összhangzatosabb] kapcsolatot remél az Egyesült Államok és Európa között, mint amilyen Schröder német kancellár és a Chirac francia elnök idején volt.
 
Az amerikai csapatok fokozatos átcsoportosítása Irakból, a közelgő amerikai elnökválasztás, valamint az amerikai adminisztráció [ügyintézés, kormányzat] felismerése, hogy a nemzetközi együttműködés hasznos a globális problémák [a világ nemzetközi kérdéseinek] megoldásában, egyaránt azt a meggyőződését erősíti, hogy az amerikai-európai kapcsolatok új reneszánszának [újjászületésének] kezdetén vagyunk. Ez nagyon fontos, mert ugyanolyan egységre van szükségünk, mint amilyen a hidegháború idején volt. [A pokolban moroghat Sztálin, akit Lantos meg sem említ! Hidegháború pedig nem volt; ezt csak a közvélemény etetésére haszálták fel! Egyetlen new yorki üzletembernek sem görbült a hajszála, mert Moszkvába járt üzletelni a vörösökkel! -tj] Az egységet a közös ellenség, a Szovjetunió teremtette meg, annak felbomlásakor azonban a koherencia[összetartozás] is megszűnt. Most azonban, lényegében hálás vagyok Putyin orosz elnöknek, aki az utóbbi időben tanúsított viselkedésével közelebb hozza a nyugati hatalmakat egymáshoz.” [Gondola.hu]

The Independent - 2005. április – V. Putyin kijelentette, hogy -- izraeli nyomás ellenére – nem lép vissza a tervbe vett SA-18 légvédelmi lövedékek eladásától Szíria részére.
Lantos 2006. augusztusában, Izraelben volt és a külügyminisztériummal közölte, hogy meg fogja akadályozni a G. W. Bush által Libanonnak megígért pénzügyi segítséget, és csak akkor engedélyezi a külföldön lefagyasztott tartalékpénzük felszabadítását, amikor Beirut beleegyezik abba, hogy nemzetközi hadosztályokat állítsanak készenlétre a Szíria-Libanon-határon. [Wikipedia.org]
AFP 2007. 08. 17 – Oroszország megkezdte a legújabb légvédelmi fegyverek szállítását Szíriába, de cáfolta, hogy a szállítmány – 36 rövid távú «Pantsyr-S1E» egységet 900 milliós dollár értékben -- titokban esetleg iráni kezekbe kerülhet. Májusban a londoni Jane’s Defence Weekly kiadvány közölte, hogy Szíria megígért Iránnak legalább tíz Pantsyr-egységet. A közleményt, Moszkvában Sergei Ivanov miniszterelnök-helyettes letagadta.
2007. 04. 15 - Miután Lantos, -- aki magát komoly államférfinak tekinti -- szíriai látogatása után bejelentette, hogy most Iránba készül Mahmoud Ahmadinejad elnökhöz egy kis beszélgetéssel egybekötött egyezkedésre. És ez nem vicc: a képviselő mindezt komolyan veszi, mert meggyőződése, hogy Amerikában rajta kívül államügyeket úgy senkise képes olyan jól elvégezni, mint ő: - például egyik rendkívüli tehetségének tekinti a terroristákkal való párbeszédet. Szíriai látogatása alatt Gholam Ali Haddad-Adel iráni megbízott hivatalos meghívást adott át Lantosnak, aki alig várja az utazást, hiszen már tíz éve vár Iránba való beutazási engedélyre. [newsmax.com]
 
Azt szokták mondani valakire, aki nélkülözhetetlen, hogy ha ő nem lenne, akkor ki kellene találni. A 79 éves «Tomi bácsi a demokrata államférfi» nagy híve a ferde hajlamú meleg-házasságoknak, a vadkender törvényes engedélyezésének, amihez hittestvére George Sorosmár eddig 10 millió dollárt áldozott!  De mint «polgárjogi harcos» Lipták Béla zsinagóga-látogató bajtársával együtt New Yorkban inkább csak a «zsidógyűlölet elleni világméretű küzdelmet» tartják fontosnak. Lantos hangoskodik a magzatgyilkosság és az őssejtkutatás mellett. Támogatja a klón-kísérletező cégeket, az erős, jól felfegyverzett és az egész világot rettegésben és rendben tartó amerikai és izraeli hadsereget, és nem utolsó sorban a bármikor zsíros üzleteket lebonyolító fegyvergyárosokat.

Lantos, az emberi jogok nagy bajnoka a ‘80-as években, Washingtonban azért lobbizott, hogy a 20. század egyik legveszettebb zsarnoka megkaphassa Amerikától a vámkedvezményt (Most Favored Nation Status). Amikor az amerikai magyarok azzal érveltek, hogy Bukarest nem érdemli meg a vámkedvezményt, mert a ‘Kárpátok Géniusza’ nemcsak lábbal tapossa az erdélyi magyarok emberi jogait, de egyértelműen népirtást folytat, Lantos kijelentette, hogy ”a magyarok panasza alaptalan “. De akkor miért ordította 1985-ben a washingtoni Capitolium lépcsőjén a mikrofonba, mintegy kétezernyi tüntető magyar előtt, hogy” Igazságot Erdélynek, igazságot Magyarországnak!«....? (E sorok írója is jelen volt a tüntetésen!)
 
Lantos kiemelte Ceausescunak a nemzetközi területen mutatott «nagy bölcsességét és vezetőképességét, főként a leszerelést és a békét illetően». Dicsérte Románia úgynevezett független külpolitikáját... Lantos volt az összes, Romániába látogató küldöttség közül gyakorlatilag az egyetlen, aki kifejezte reményét, hogy Románia több évre megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, és hogy az évente esedékes felülvizsgálat terhe alól mentesíteni fogják. Lantos hangsúlyozta, hogy a magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza alaptalan.
 
Lantos úr! Annak ellenére, hogy Ön ekkora komoly államférfi, és magyar-ajkú, és demokrata! … mi nem kérünk a kétszínűségéből! Használja csak az igazi családnevét és tagadja le, hogy «magyar származású». Úgylátszik Ön ezzel még dicsekszik is, de mi majd úton-útfélen nagyon szívesen elhatárolódunk Öntől. Maradjon csak továbbra is Izrael hangja, ne beszéljen a magyar nép nevében sem hollywoodi filmeken, sem Budapesten, sem pedig a Capitolium lépcsőin! 
 
Tóth Judit, Kanada

 Izrael hangja,

Ceausescu egykori vendége megszólalt!

Tom Lantos kitiltaná a ’Magyar Gárda’ tagjait az USA-ból
MTI - 2007. 08. 16. – „Aki azt szeretné, hogy komolyan vegyék az Egyesült Államokban, annak el kell határolódnia a Magyar Gárdától”, -- mondta a Budapesten tartózkodó Tom Lantos [Demokrata Párt]-- az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint:
 
 „A Magyar Gárda létrehozói őrültek[Hm!... Tudniillik, ők azok, akik Isten kegyelméből elkerülhették Rákosiék elmegyógyintézeteit! A hazaszeretet, a fajvédelem mindig „az őrültek” egyik jellemző betegsége, kivéve, amikor cionista-fajvédelemről és Izrael-szeretetről van szó!  –Tóth Juditmegj.] így nem szabad túlértékelni, felnagyítani az ügyet. Ugyanakkor fontos, hogy minden párt elhatárolódjon a szervezettől, és tudomásom szerint ezt kormánypártok és az MDF meg is tette. Várom, hogy a többi párt is határolódjon el a Magyar Gárdától, ha azt szeretné, hogy komoly partnerként tartsák számon olyan országokban, mint például az Egyesült Államok.
 
Attól tartok, hogy még sok év telik el, amire azt mondhatjuk, hogy vége a terrorizmus időszakának. A magyarok számára az ideális[tökéletes] megoldás az lenne, ha holnaptól nem kellene vízum Amerikába, ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, Magyarországnak garantálnia kellene, hogy 10 millió lakosából egy sincs, aki bajt okozhat. Ezt senki nem tudja megtenni, így ki kell építeni azokat a szükségesmechanizmusokat, [gépezeteket] amelyekkel kiszűrhetjük azokat az embereket, akiket nem szabad beengedni az Egyesült Államokba. A Magyar Gárda létrehozói például olyanok, akiket nem szabad beengedni az USA-ba. A politikus ezért súlyt helyez arra, és személyesen garantálja, [biztosítja]  hogy lista készüljön ezekről az emberekről, és soha egyiküket se engedjék be az Egyesült Államokba.” 
 
Válasz Lantosnak Budapestről

Tisztelt Lantos Úr!
Ön óriási tévedésben van. Ezúton tájékoztatom, hogy a megalakítandó Magyar Gárda szellemiségének, semmi köze nincs a 45 előtti, volt nyilas barát szervezetek egyikéhez sem. Gondolkodjon kicsit, hisz azóta eltelt több, mint 60 év. 40 éves kommunista diktatúra után, amely semmiféle táptalajt nem biztosított a 45 előtti torzulások kialakulásához, majd az azt követő új demokrácia 17 éve alatt, hol látott Ön - a fizetett provokátorokon kívül - a régi eszmerendszert felépíteni szándékozó pártot HAZÁNKBAN, amely tömegbázissal rendelkezne?
 
 A JOBBIK által létrehozandó Rendfenntartó Testület, hasonló az Ön választott hazájában régóta működő Nemzeti Gárda célkitűzéseivel. Ez esetben az Ön ideológiája szerint, mi is kiáltsuk ki az USA Nemzeti Gárdájának tagjait, a világ ellenségének és tiltassuk ki Őket Magyarországról? Ez nonszensz [képtelenség, ostobaság] és abszurdum [a szó ismétlése! képtelenség]lenne. Mi ilyen valóságtól elrugaszkodott kijelentést SOHA nem teszünk. Nemzeti hagyományaink ápolása és identitásunk[azonosságunk] erősítése viszont éppolyan JOGUNK, mint az Egyesült Államokban élő fiatalok hazaszeretetre, szolidaritásra,[közösségvállalásra] segítőkészségre nevelése.
 
 Megkérem, hogy a jövőben óvakodjon az ilyen hamis híresztelésektől, amelyeknek semmi valóságalapja NINCS! Ne rombolja tovább, teljesen feleslegesen, a hazai dolgainkat megítélő, eddigi tevékenységét illető, amúgy is igen negatív[ellenszenves] presztízsét [tekintélyét], a magyar lakosság zömének szemében.
Honfitársi köszöntéssel: /Péteri Attila Árpád (61)/ népművelő
Budapest

Magyar-szemmel, ahogy én látom
A fenti levél másolata legalább tizenkétszer érkezett hozzám űrpostán! Az üzenet írója nyilván jó szándékú magyar ember, aki a nemzet nevében is sértve érzi magát Lantos ízléstelen vagdalózásai miatt. Ugyanakkor nem veszi észre, hogy ugyanolyan félelem-gerjesztésről van szó, mint amilyet G. W. Bush és a „neokonok” művelnek Washingtonban. A képviselő a ’Magyar Gárda’ hírére és az aggódó Mazsihisz hívására Budapestre repült, hogy beindítsa a bűntudat-gépezetet a „terrorista magyarság” lejáratására.
Ó, hogy milyen feledékenyek lettünk!  Lantos nem aggódott a vízumok miatt a kommunista Ceausescu és Kádár idejében, amikor a társutasok százával jöttek Amerikába! Elítélem a fenti levélben felhozott magyarázkodásokat, a szinte bűntudatból kitörő bocsánatkéréseket, mert mi magyarok senkinek nem tartozunk bocsánatkéréssel!  A történelmet lehet meghamisítani, össze-vissza hazudozni, de a tényeket megváltoztatni nem lehet! Az országhódító útjára elindult kisebbség Magyarországon ugyanaz 1867 óta a mai napig, és ezt Tom Lantos is nagyon jól tudja.
Ami pedig az 1945 előtti időket illeti, hát mit mondjak? Persze, hogy nincsenek ma már „nyilas és hungarista pártok”, de a szellemiséget nem sikerült kiölni, még Auspitz Benő, és a körmös-Bauer kínzókamráiban sem! Azok, akik alaposan tanulmányozzák és ismerik a történelem elhallgatott fejezeteit, nagyon jól tudják, hogy 1956 egyenes folytatása volt az 1944-es honvédelmi harcoknak, és a Magyar Gárda megalakulási gondolatának a gyökerei is egyenesen odavezethetők vissza! Ezt nem lehet tagadni sem átszínezni! Kérem szépen ez a valóság, mert a bajok, az életbevágó kérdések nem oldódtak meg! Ugyanazzal az ellenséggel szemben, újra előtör az önvédelmi harc!
A képviselő azt gondolja, hogy a magyarság már régen elfelejtette 1919-et, a közte lévő évtizedeket, a zsidóság magyarországi térhódítását, a zsidó ávósok kínzásait, a magyar sajtó, könyvkiadás teljes elsajátítását? Dehogy felejtette! Szomorú, hogy Önt nem zavarja az ország teljes kirablása, a magyarságtól elrabolt nemzeti vagyon, a hatalmas visszafizethetetlen államadósság! Önnek a nyilasok okoznak álmatlan éjszakákat!
Remélhetőleg budapesti tartózkodása alatt valaki bátorkodik megkérdezni Öntől, hogy életében mennyit tett azért a magyarságért, amely zsidók százezreit mentette meg? Például, mint szakértő közgazdász tett-e lépéseket valahol, hogy a Magyarország népét fojtogató államadósságot a világbank megsemmisítse? Ugye, hogy soha nem mártotta a kisujját hidegvízbe értünk? De amikor a Mazsihisz nyilas-meséket szövöget, akkor Ön tüstént tudja, hol a helye és mit kell mondani! 
 
Akik ma otthon Magyar Gárdát szerveznének, valamennyien emlékeznek a történelemre, és tudják, hogy Magyarországnak nagy szüksége van valamilyen nemzeti önvédelemre -- amely egy napon majd elég erős lesz ahhoz, hogy a magyarságot rendreutasító és megalázó Lantos-féle washingtoni képviselő urakat, valamint az Izraelből Magyarországra telepedett haszonleső és csaló üzletembereket, a Moszad ügynökeit soha be ne engedje az országba. Még vízummal sem! Egy dologban egyetértek Tom Lantossal, amikor azt mondja: minden párt határolódjon el a Magyar Gárdától! Tökéletes! Bármelyik párttal való közösködés a Magyar Gárda idő előtt való kimúlását jelentené!
Jelen pillanatban a legnagyobb aggodalmam a zászlóbontásnál tevékenykedő Für Lajos, az Antall-kormány volt honvédelmi minisztere, és a Magyar Gárda körül settenkedők hada – pontosabban a gőzlevezető-szerepet betöltő Fidesz, -- az izraeli Likud testvérpártja, -- amely éppúgy akármikor cserbenhagyja a gárdistákat, ahogy tavaly ősszel cserbenhagyta a Kossuth térieket!
Tom Lantos szokása szerint most is alaposan megsértette a magyarságot és nem kétséges, hogy 79 éves létére a magyarság elleni harcát tovább folytatja egészen a sírig, s mindent elkövet, hogy a tízmilliós magyarságot, (bocsánat, de tudtommal 15 millió magyar él a világon! ) mint „terroristákat” írja be az amerikai feketekönyvbe. Szerintem Lantos a legmesszebbmenőkig igyekszik majd minden követ elmozdítani annak érdekében, hogy a bármilyen pártbeli budapesti kormány neki külön „biztosítsa: a 10 millióból mostmár egy sincs, aki az USA-nak bajt okozhat.” Mintha eddig legalább egy magyar okozott volna borzasztó sok bajt a 300 milliós Amerikának.
 
Én Tom Lantos helyébe egyszerűen letagadnám, hogy Budapesten születtem, s azt is, hogy magyarul beszélek. Javaslom, hogy vegye elő az eredeti nevét és használja büszkén, de ne próbálja mondani senkinek, hogy magyar, mert amennyi ocsmányságot már a magyarságra szórt, az embereknek  eszébejut az a bizonyos madár meg a fészke ….. !
Ami pedig a 9/11-es terrortámadást illeti, nincs több népmese: ►  túl sok fazékban fortyog a víz és a fedőketis ledobta már a gőz! Külön hála és köszönet a világhálózatnak, ahol mindenki értesülhet mindenről és nem kényszerül a washingtoni „háború-bűnösök” megvásárolt sajtójának elferdített közleményeire.
 S hogy a magyarság lenne az USA komoly partnere? Ne vicceljen! Nincs elég bajunk abból, hogy ránksütötték a „Hitler utolsó csatlósa” bélyeget, most még legyünk a „háborús bűnös Bush-kormányzat”partnere is? Lantos úr nem vette még észre a világ gyűlöletét? S azt, hogy az Önök kormánya tönkretette a hatalmas Amerikát, sőt magával rántja a süllyesztőbe az egész emberiséget? Mostanában benézett-e a „Wall Street” nevű pénzkastélyba? 
Lantos úr, vonuljon már nyugdíjba, élvezze 17 unokáját, menjen kirándulni Romániába rokonával,  ZsazsaGáborral, és hagyjon már fel a magyar-ellenes hangulatkeltésével!  
Néhány adalék
Tom Lantos egész életét a cionista elveknek áldozta fel, kezdve a második világháborúval, amikor 1944-ben Budapesten egyengetve a szovjet horda útját, együttműködött a partizánokkal, és amikor bajba került, akkor Wallenberghez menekült védelemért. Kádár-Csermanek gulyáskommunizmusa alatt rendszeres látogató volt Budapesten, -- nem hinném, hogy a magyarok érdekében repülte volna át az óceánt -- fényképét számtalanszor közölte a Magyarok Világszövetsége Magyar Hírek c. kiadványa.
A „Kárpátok Géniusza”, fényes bukaresti palotájában – nem is egyszer! -- látta vendégül a Lantos-házaspárt.
1983. januárjában a képviselő küldöttsége meglátogatta az akkori Európa egyik legszörnyűbb diktátorát,Nicolae Ceausescut. David Funderburk, aki akkor az USA romániai nagykövete volt, Pinstripes and Reds c. emlékirataiban (tessék elolvasni a könyvet!) úgy idézte fel azokat a napokat, hogy a vendégek „mindent a legnagyobb rendben találtak”.  Ezen felül megígérték, hogy „Washingtonban kezdeményezik az emberi jogok megsértését büntető Jackson-Vanik  törvénymódosítás alkalmazásának mellőzését Romániával szemben.”
 Lantos megállapította: -- „A magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza teljesen alaptalan.”
 
Tom Lantos [1] képviselő új egyéni fellengzési rekordot állított fel magának, amikor az izraeli Ha’aretz c. lap 2002. szeptember 30-i száma szerint – Lantos a Knesset /izraeli parlament/ egyik miniszterének, Colette Avitalnakezeket mondta:
Kedves Colette, Szaddámmal semmi gondjuk nem lesz. Nemsokára túladunk a fattyún, és a helyébe ültetünk egy Nyugat-szimpatizáns diktátort, aki nekünk is és Önöknek is jó lesz.”
Miután Amerikában nyilvánosságra hozták az ügyet, Lantos a hírközleményt „közönséges koholmány”-nak nevezte.
Igazán jópofa a nekem tulajdonított Ha’aretz megjegyzése, mert egész életem munkásságát csapja arcul. Én a demokrácia mindenkori állhatatos támogatója vagyok.”
 
Akik olvasták John MacArthur Second Front: Censorship and Propaganda in the Gulf War” című írásában az író részletesen tárgyalja, hogy Lantos, a „Human Rights Caucus” elnöke 1990-ben hogyan segédkezett a tárgyalások megszervezésén, amelyeken a „baby incubator” (csecsemő inkubátor) mesét feltálalták az U.S. Kongresszus és a nyilvánosság elé. Lantos bemutatott egy kuvaiti hölgyet, aki azt állította, hogy szemtanúja volt az iraki katonák által elkövetett csecsemőgyilkosságoknak: „egy kuvaiti kórházban az újszülötteket kitépték az inkubátorokból és a hideg padlóra dobálták.” -- Azt azonban Lantos nem találta fontosnak megemlíteni, hogy a hölgy a kuvaiti nagykövet leánya, és a tanúvallomása, a kuvaiti királyi család által alkalmazott ’Hill and Knowlton’ nevű vállalat kitalált meséje volt. ’Hill and Knowlton’ előzékenyen bérlet-mentes irodahelységet és pénzügyi támogatást szolgáltatott Lantos a ’Human Rights’ intézmény részére.
 
 
Barátaimtól védj meg Uram, az ellenségemmel magam is elbánok!”
 
A közgazdászati és politikai ügyekben szakértő Tom Lantos a képviselőház külügyi bizottságának tagja amerikai hivatalából igyekszik megtenni mindent Izrael, illetve a zsidóság érdekében. Az ilyen fajvédelem érthető, hiszen ő „Izrael hangja,” (egyszer saját magáról mondta) és mindenütt ott van, ahol szólni kell, cselekedni kell. Ellenben számára tűrhetetlen, ha mások is hasonlóképpen cselekednének, ahogy ez már számtalan esetben megtörtént. Tiltakoznunk kell, amikor a hazai sajtó azt írja róla, hogy „a magyar származású Lantos”. Nem! Miért? Azért, mert Budapesten született, és Zsazsa Gábor első unokatestvére? Egyáltalán mitől lesz valaki magyar? Mert beszéli a magyar nyelvet?  Mitől lesz valaki francia, angol, iráni vagy ázsiai? Mit tett Lantos úr a magyarság érdekében amióta elhagyta Magyarországot azon kívül, hogy hangulatkeltésekre alapozva terjeszt hollywoodi holocaust-filmeket?
Amikor Izraelt és a zsidóságot érinti, -- csak akkor és kizárólag, -- beavatkozunk országok belügyeibe, /a/ például hazug hangulatkeltéssel aláásunk idegen országok szófogadatlan kormányait, /b/ összehívjuk Washingtonban a képviselőházat nyilvános televíziós adásra, mert Csurka István Budapesten cikket írt. Mindig minden lében kanálnak lenni: -- ezt a feladatot Tom Lantos a saját feladatkörének, élete legszentebb céljának tekinti.
Idézetek innen-onnan
 Az EP állásfoglalásban válaszolt arra, hogy Mahmud Ahmedzsinád iráni elnök október 26-án, egy teheráni értekezleten azt mondta: „Izraelt le kell söpörni a térképről”. -- De valóban így mondta-e vagy a sajtó fordította rosszul? Mit mondott? Kinek higgyünk? Az izraeli rendszert kell eltörölni vagy magát a cionista államot? Mi magyarok Trianonból tudjuk, hogy mekkora igyekezettel lehetséges hazugságokat beépíteni a köztudatba!
 
 Israel Shamír -- "Ez egy új tabu, amelyet le kell dönteni, és az iráni elnök fontos lépést tett ez irányban. Ha megengedhető az, hogy a zsidók és nem-zsidók Palesztináját letöröljék a térképről, akkor az is megengedhető kell, hogy legyen, hogy valaki egy zsidó állam térképről való letörlésére szólít fel."
 
 * Az iráni elnök --. „Ahogy a nyugati államok bánnak a szabadsággal és a demokráciával, még a sátánt is megszégyenítené” - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád a hétvégén Teheránban rendezett nemzetközi Korán-vetélkedő megnyitásakor. Szavai szerint például az „Egyesült Államokban az emberek levelet írni, telefonálni vagy bevásárolni sem tudnak anélkül, hogy ne kelljen megfigyeléstől tartaniuk. Miféle szabadság ez? - tette föl a kérdést az államfő, újabb kirohanásokat intézve az Egyesült Államok és Izrael ellen. "A zsarnokok táborában nyoma sincs a szeretetnek, az igazságosságnak vagy az emberi jogoknak” - jelentette ki, nyilvánvalóan a guantánamói fogolytelepre célozva. Ahmadinezsád szerint egyedül a Korán jelenti azt "a lámpást, amely az ember lépteit a helyes útra tereli. Korunk minden baját, az igazságtalanságot és az emberiség szenvedéseit azok idézték elő, akik elfordultak Istentől és az igazságtól, és lépre mentek a sátánnak” - tette hozzá.” –
[ A minap olvasom a BBC híreiben, hogy Iránban 25 ezernyi zsidó él, [2] akik külföldi hittestvéreik felszólítására sem akarják elhagyni Iránt, mert a hazájuknak tekintik, ahol jól érzik magukat, és hazafiak akarnak maradni abban az országban. -TJ]
 
 A vízumról -- "Egy életre megbélyegzi az embert, ha a személyéről valamilyen megjegyzés található az amerikai határőrség számítógépében" – mondja Teri A. Simmons, egy atlantai ügyvédi iroda nemzetközi részlegének vezetője. "A zéró tolerancia [türelem] korát éljük a bevándorlás-politikában. A vízum kiadására és ellenőrzésére vonatkozó megszigorított rendelkezéseknek köszönhetően már azzal is bűnözőként bánnak, aki akár csak egyetlen nappal is tovább tartózkodik az országban, mint a vízumán feltüntetett érvényességi dátum[keltezés].” 
 
Tóth Judit, Kanada

A témához kapcsolódó korábbi írásaim:

► Nemzetközi bűnözők irányítják a világot?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése