A MAGYARSÁG TRAGÉDIÁI
A
XX. SZÁZADBAN
TÖRTÉNELMI DRÁMA 3 FEVONÁSBAN
13 képben
S Z Í N : K Á R P Á T - M E D E N C E
é s k ö r n y é k e
IDŐPONT: 1914 2000
FŐSZEREPLŐK
Királyok
:
I.
FERENC József (1848-1916), IV. KÁROLY (1916-18).
Köztársasági
elnökök
:
gróf
KÁROLYI
Mihály (1919), TILDY
Zoltán (1946-48), SZAKASITS
Árpád (1948-49), SZŰRÖS
Mátyás (1989-90), GÖNCZ
Árpád (1990-).
Elnöki
Tanács elnökök
:
SZAKASITS
Árpád
(1949-50),
RÓNAI
Sándor (1950-52),
DOBI
István (1952-67),
LOSONCZI
Pál (1967-87), NÉMETH
Károly (1987-88), STRAUB
F. Brúnó (1988-89).
Kormányzók
:
JÓZSEF
(Károly Lajos) főherceg (1919), HORTHY
Miklós (1920-1944).
Nemzetvezető
:
SZÁLASI
Ferenc (1944-45).
Bolsevik
vezérek
:
KUN
Béla, RÁKOSI Mátyás, KÁDÁR János.
További
szereplők
:
ANTALL
József, BOROSS
Péter, GERŐ
Ernő, HORN
Gyula, MALÉTER
Pál, NAGY
Imre, ORBÁN
Viktor
és még sokan mások.
�Statiszták
:
magyar, székely, orosz, osztrák, német, szerb, lengyel, szlovák,
szlovén, horvát, cseh, ukrán, szovjet, román, bolgár, stb.
emberek.
Súgók
:
ANDROPOV
(Jurij
Vlagyimirovics), BREZSNYEV
(Leonyid Iljics), GORBACSOV
(Mihail
Szergejevics), HITLER
(Adolf), HRUSCSOV
(Nyikita Szergejevics), LENIN
(Vlagyimir Iljics), MAO
CE- TUNG,
TITO
(Joszif Broz), SZTALIN
(Joszif Visszarionovics).
Zene
:
Himnusz,
csasztuskák-indulók, Internacionálé, Szózat.
Koreográfus
:
NEMZETKÖZI
POLITIKAI HELYZET.
Díszlet
:
n
e
m
z
e
t
i,
barna,
zöld
és
vörös
színek.
Írta
:
megtörtént
események alapján, ©
Prof. Dr. BOKOR
IMRE
Rendezte
:
A TÖRTÉNELEM &
A SORS.
I. FELVONÁS
1.
kép.
Az első világháború
Szarajevóban,
1914. június 28-án, Gavrilo Princip szerb diák megölte Ferenc
Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét. A
merénylet ürügyeként kirobbant nemzetközi konfliktus
világháborúba torkollt, amelyben a központi
hatalmak oldalán (a Monarchia tagjaként) Magyarország
is részt vett az antanthatalmak ellen.
A
harcoló felek számára mérhetetlen veszteséget, valamint
pusztulást okozó háború váltakozó sikerrel folyt, és
elhúzódó jellegűvé vált. A gyors győzelmet ígért, és 1916.
november 21-én elhunyt I. Ferenc József osztrák császárt és
magyar királyt, IV. Károly követte a Monarchia trónján.
Az
antanthoz tartozó cári Oroszországban háború és rendszerellenes
zavargások robbantak ki, amelyek 1917. március 10-én kiváltották
a cári hatalmat elsöprő polgári demokratikus
forradalmat. Kerenszkij (Alekszandr Fjodorovics)
eszer-párti politikus alakított koalíciós összetételű
kormányt.
1917.
április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadba lépett a
központi hatalmak ellen. A háború kimenetele ezzel lényegében
el is dőlt, mivel az antant döntő anyagi,
technikai és létszámbeli
fölényének érvényesülése csupán idő kérdése
volt.
A
harctevékenységek elhúzódása, a sorozatos kudarcok és
veszteségek az egyes harcoló felek
hátországaiban elégedetlenséget, zavargásokat valamint háború
és rendszer ellenes forradalmi megmozdulásokat eredményeztek.
Elsőként az oroszok anyagi és személyi tartalékai merültek ki.
1917. november 7-én Oroszországban a bolsevikok Trockij
(Lev Davidovics, alias: Bronstein) és Lenin (Vlagyimir Iljics,
alias: Uljanov) vezetésével sikeres puccsot
hajtottak végre a Kerenszkij-kormány ellen, és a
hatalom birtokosává váltak. 1918. január 12-én kikiáltották az
Oroszországi Föderatív Szocialista Szovjetköztársaságot, és
1918. március 3-án aláírták a breszt-litovszki békeszerződést
Németországgal.
Az
antant azonban az oroszok nélkül is erősebbnek bizonyult a
központi hatalmaknál, és sikeres hadműveleteinek hatására
kapitulált vagy fegyverszünetet kért: Románia (1918. május 8.);
Bulgária (1918. szeptember 29.); Törökország (1918. október
30.); a Monarchia (1918. november 3.) és Németország (1918.
november 11.), ezzel a központi hatalmak a háborút elvesztették.
Az
Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlott. 1918. november 12-én
kikiáltották az Osztrák Köztársaságot, november 16-án pedig a
független és önálló Magyar Népköztársaságot.
∑ Az
első világháborúban a frontokon hősi halált
halt és eltűnt magyar katonák száma 530 965 fő, a
sebesültek száma 1 492 000 fő (ebből a a
hadirokkantak száma 375 000 fő ). A polgári lakosság
vesztesége mintegy 28 ezer főt
tett ki. (Az adatok a történelmi Magyarország
veszteségeire vonatkoznak.)
2.
kép.
Vörösterror
Magyarországon
1919.
január 11-én gróf Károlyi Mihályt, a Nemzeti Tanács
köztársasági elnökké nevezte ki. Károlyi 1919. március 21-én
átadta a hatalmat a Magyarországi Szocialista Párt-ba egyesült
kommunista és szociáldemokrata pártok vezetőinek. Kikiáltották
a Magyar Tanácsköztársaságot, amely
legfelsőbb vezető testülete a Garbai
Sándor elnöklete alatt megalakult
Forradalmi Kormányzótanács lett. A valóságban viszont az orosz
hadifogságból 1918-ban hazatért Kun Béla külügyi
népbiztos és elvtársai gyakorolták a hatalmat. Kun
Béla 1917-től az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt /OK(b)P/
tagja volt, egyben a Kommunisták Magyarországi Pártjának
(KMP) megalapítója (1918-ban).
1919.
március 22-én bejelentették a bankok, bányák, üzemek
államosítását, kihirdették a statáriumot, a
Szovjet-Oroszországgal való eszmei és fegyveres közösséget,
valamint a proletárdiktatúrát.
Kun
Béla és társai - a szovjet-bolsevik uralom lekopírozásával -
példátlan méretű terrort vezetett be az országba: vizsgálatok
és bírósági ítéletek nélkül likvidálták a
számukra ellenséges (nem kívánatos) elemeket. Szamuely Tibor
közoktatásügyi népbiztos (hadügyi népbiztos helyettes) un.
„akasztófa vonattal” járta az országot,
és nem csupán egyik irányítója, hanem tevékeny részvevője
volt a gyilkolási akcióknak. Feltehetőleg Lenintől vette át ezt
az új oktatási módszert, amikor meglátogatta a Kremlben lévő
rezidenciájában.
Kun
Bélának azt a „világforradalmi” tervét, hogy a környezetükben
is szovjet-tipusú államok jöjjenek létre, sem az antant, sem a
szomszédos államok nem nézték jó szemmel. Az elhibázott
külpolitika következtében a csehekkel és a románokkal kirobbant
fegyveres konfliktus újabb - súlyos – megpróbáltatások elé
állította a kivérzett és gazdaságilag tönkrement országot. A
Tanácsköztársaság Vörös Hadserege váltakozó kimenetelű
harcokat folytatott az országba behatolt csehszlovák és román
csapatok ellen. Ezzel egy időben, a hátországban
garázdálkodtak a „Lenin-fiúk”, a „Vörös őrség” és a
„Vörös gárda” tagjai.
A
vörös terroristák gyilkosságainak színhelyei (93 helység,
abc-sorrendben): Abony,
Akasztó, Alsózsid, Alsózsolca, Balatonkenese, Bélamajor,
Berettyóújfalu, Budapest, Cegléd, Császár, Csorna, Debrecen,
Derecske, Devecser, Domony, Dömsöd, Dunaföldvár, Dunamócs,
Dunapataj, Emiliamajor, Érsekcsanád, Esztergom, Garta, Gesztely,
Gödölypuszta, Gyöngyös, Harta, Hatvan, Hajdúszoboszló,
Hernádszurdok, Heréd, Hódmezővásárhely, Jászapáti,
Járokszállás, Jászberény, Jászjákóhalma, Jászkarajenő,
Jászladány, Kalocsa, Karcag, Kecel, Kecskemét, Kiskőrös,
Kiskunfélegyháza, Kópháza, Kapuvár, Komárom, Köröstárkány,
Lovászpatona, Madocsa, Makó, Mezőcsát, Mezőtúr, Monosbél,
Nagybakónak, Nagykanizsa, Nagytétény, Nyíregyháza, Onga,
Őrtilos, Paks, Poroszló, Putnok, Pusztaszentimre, Püspökladány,
Ráckeve, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Solt, Soltvadkert, Sopron,
Sopronkövesd, Szarkásszöllö, Szarkástelek, Szatmárcseke,
Szelevény, Szentendre, Szentistván, Szentkirály-puszta, Szolnok,
Tapolca, Tápióbicske, Tass, Tilajpuszta, Tiszaroff, Tiszavárkony,
Tolnatamási, Újpest, Vác, Vámosgyörk, Várpalota, Zagyvarékas,
Zólyom.
Az
egyre fokozódó és brutális terror országos félelmet,
nyugtalanságot éselégedetlenséget váltott ki. A
terror felszámolására új nemzeti kormány jött létre Aradon
(1919. május 5-én), majd Szegeden (1919. május 31-én). A szegedi
kormányban Horthy Miklós ellentengernagy (az otrantói tengeri
ütközet hőse) kapott hadügyminiszteri kinevezést, és fővezére
lett (augusztus 9-én) a megalakult nemzeti hadseregnek.
A
Forradalmi Kormányzótanács az antanthatalmak
elégedetlensége, a katonai vereségek,
és a nemzeti erők növekedésének együttes
hatására lemondott (augusztus 1-jén). Kun Béla néhány
elvtársával és az államkasszával (25 millió
aranykoronával) Bécsbe menekült, így
elkerülte a felelősségre vonást. Kun Béla Bécsből 1920-ban a
Szovjetunióba távozott, ahol 1937-ben, egy koncepciós perben
elítélték és Sztalin parancsára kivégezték. Az eltulajdonított
milliók további sorsa ismeretlen.
A
133 napos proletárdiktatúra időszakának 590
áldozata volt, vagyis a vörös uralom minden
napjára több mint négy
gyilkosság esett!
A
frontokon hősi halált halt és eltűnt katonák száma 31 ezer, míg
a polgári lakosság vesztesége mintegy 17 ezer főre tehető.
Az
anyagi veszteséget jól jellemzik Mardarescu tábornok, a megszálló
román csapatok főparancsnokának 1919. augusztus 5-én, a magyar
kormánynak átadott fegyverszüneti feltételei:
I.
a/ A magyar népköztársaság átadja az összes hadianyagot, kivéve
azt, amely a megengedett fegyveres erő fenntartásához szükséges.
b/
A magyar népköztársaság mindazon gyárakat , melyek fegyver és
muníció gyártásával foglalkoztak, Románia javára
leszereli, ezen leszerelést román specialisták és magyar munkások
hajtják végre.
c/
A magyar népköztársaság átadja mindazon felszerelés 50%-át,
amely 300 ezer főnyi hadsereg szükségletét fedezi.
d/
A magyar népköztársaság átadja vasúti felszerelésének,
gépeinek, a vasúti mozgó anyagoknak, s a javításukhoz szükséges
eszközöknek 50%-át.
e/
A magyar népköztársaság átad 400 személyszállító
és 400 teher autómobilt jó és üzemképes állapotban.
f/A
magyar népköztársaság átadja minden szarvasmarháinak és egyéb
állatállományának 30%-át.
g/
A magyar népköztársaság átadja minden mezőgazdasági gépének
30%-át.
h/
A magyar népköztársaság átad 20 ezer vagon búzát, 10 ezer
vagon tengerit, 5 ezer vagon árpát és rozsot.
i/
A magyar népköztársaság átadja vízijárműveinek 50%-át.
II. A
magyar népköztársaság saját költségén tartozik élelmezni a
megszálló román haderőket, amelyek a Tiszától nyugatra szállták
meg az országot.
III. /…..d/
Azon esetben, ha a magyar népköztársaság ezen feltételeket el
nem fogadná, a román királyi csapatok a feltételekben
meghatározott anyagkészletet és állatállományt kénytelen lesz
elvenni. (Sic!)
3. kép.
Fehérterror
Magyarországon.
A
Tanácsköztársaság bukását követően megalakult a Peidl Gyula
vezette szakszervezeti kormány (1919. augusztus 1-jén). Augusztus
7-én József főherceg (jogfolytonossági alapon, kormányzóként)
kinevezte a Friedrich István-féle ideiglenes, augusztus 15-én
pedig a végleges kormányt. Ugyanekkor letette az esküt József
főherceg előtt Horthy Miklós, mint az összes fegyveres erők
főparancsnoka.
Horthy
Szegeden alakult tiszti különítményesei
közül a Prónay, az Ostenburg és a Héjjas-féle csoportok
„önállósították” magukat és megtorló akciókba
kezdtek a proletárdiktatúra során - vélt vagy valós -
vétkesekkel szemben. Főként a Dunántúlon, de az
ország más területein is önbíráskodtak. Horthy Miklós, mint a
fegyveres erők főparancsnoka, majd pedig 1920. március 1-től,
mint az ország kormányzója, mindent megtett a konszolidáció
érdekében a különítményesek megfékezésére, de érdemi
eredményeket csak hatalma megszilárdulását követően tudott
felmutatni.
Fokozatosan
oszlatta fel a különítményes csoportokat, és a felelősségre
vonásokat bírósági útra tereltette. A helyzet normalizálódására
utal, hogy megalakultak és működtek a vörösterror alatt
betiltott pártok, beleértve az ellenzéki pártokat is. A
különítményesek (Brittania Szállóban és Ehmann-telepen lévő)
utolsó objektumait november elején számolták fel a katonaság és
rendőrség közös akciójával.
1921-ben,
az utolsó Habsburg-uralkodó: IV. Károly, kétszer tett
eredménytelen kísérletet a magyar trón visszaszerzésére (egyes
főurak, egyházi méltóságok és tiszti különítményesek
támogatásával), de Horthy és hívei meghiúsították a terveit,
a Magyar Nemzetgyűlés pedig 1921. november 6-án kimondta a
Habsburg-ház trónfosztását (1921: XLVII. törvénycikk).
A
különítményesek fehérterror alatti önbíráskodásainak
színhelyei (19 helység, abc sorrendben):
Budapest, Csurgó, Diszel, Dunaföldvár,
Enying, Izsák, Kaposvár, Kecskemét, Kistelek, Kőszeg, Marcali,
Orgovány, Ozora, Siófok, Simontornya, Szatymag, Szekszárd,
Tapolca, Tolna.
Tagadhatatlan,
hogy a fehérterrort a vörösterror indukálta. Az ártatlan
áldozatok tehát – főként – azoknak a lelkét terhelik, akik
kezdeményezői, ösztönzői és végrehajtói
voltak a törvénytelen leszámolásoknak, az atrocitásoknak, majd
pedig a felelősség elől „kereket oldottak”.
A
mintegy tíz hónapig tartó fehérterror
áldozatainak száma 227 fő volt.
4.
kép.
†
Trianon
Magyarország
1920. jún. 4-én, a Párizs környékén lévő versailles-i
Kis-Trianon palotában elfogadott békeszerződés
értelmében, elvesztette területének
mintegy kétharmadát és lakosságának
közel 60%-át.
Bolygónkon
nincsen még egy olyan nemzet, amelyet így szétszaggattak volna az
országhatár erőszakos, átgondolatlan,
értelmetlen, hibás és
elfogult megváltoztatásával. A
világon jelenleg a magyar nemzeti kisebbség a
legnagyobb létszámú, azon nemzetiségek között amelyek
az anyaországgal közvetlen határos államok területeire lettek
kirekesztve!
A
háborús vérveszteségtől legyöngült, a
trianoni békeszerződéssel megcsonkított, a
románok és csehszlovákok, valamint a hazai bolsevikok által
pusztított és kirabolt ország
népe iszonyatos erőfeszítéssel és élni akarással állt talpra.
Horthy
Miklós kormányzó vezetésével, a magyar nemzet viszonylag rövid
idő alatt (6-8 év elteltével) megkezdte a felzárkózást a
nyugati államok szintjéhez. Fellendült a mezőgazdaság, az ipar
és a kereskedelem. A Pengő (a Koronát 1926-ban felváltó új
pénzegység) Európa egyik legerősebb valutája lett, és
értékállósága a második világháború végéig stabil maradt!
Világ
és európai hírű gyárak tömegei nőtték ki magukat az országban
(Ganz, Weiss Manfréd, Láng, Tungsram, Hoffer, Telefongyár, Kábel
Művek, Chinoin, Richter, Ózdi Vasművek, Győr, stb., stb.). Üzembe
helyezték Európa egyetlen ópiumgyártó üzemét Bűdszentmihályon
(jelenleg Tiszavasvári).
Az
oktatás, az orvosi ellátás
és a közbiztonság mintaszerűen
lett megszervezve! Az igazságtalan, embertelen,
gyászos és ostobán kiagyalt trianoni
békeszerződés ellenére a magyarság
bebizonyította, hogy a legnagyobb tragédiából is van kiút, ha a
csüggedést a hit és a tenni akarás
váltja fel az emberekben, és olyan vezetők állnak az
élükre, akik értik a dolgukat.
A
statisztikai adatok igazolják a lakosság lélekszámának
növekedését, és a gazdaság fejlődését. A lélekszám
alakulása: 1920-ban 7,6 millió; 1930-ban 8,7 millió, 1940-ben (az
utolsó békeévben) ~9,5 millió. A gazdaság fejlődése átlagosan
évi 0,8÷1,2%-os növekedést mutatott, a külkereskedelem egyenlege
(a Duna-medence államaival) 1930-tól kezdve mindig
pozitív volt!
∑ A
Trianon nevével „fémjelzett” békeszerződés következményeként
az ország területe 283 ezer km2-ről
93 ezer km2-re, lakossága
pedig 18,3 millióról 7,6 millióra csökkent.
Megközelítőleg 5 millió
magyart rekesztettek ki az
anyaországból! Az elvesztett területeken voltak az ország
leggazdagabb ásványi lelőhelyei,
erdő-és vadgazdaságai.
6
5. kép.
Gazdasági világválság
Az 1929-ben kezdődött és 1933-ig tartó világméretű
gazdasági válság fokozott mértékben
sújtotta az ásványi kincsei zömétől megfosztott magyar
gazdaságot. Miként szerte a világon, hazánkban is milliók
kerültek a létminimum alá vagy közelébe.
A kilátástalannak tűnő helyzetben sokan a
kivándorlást választották, és Európa nyugati államaiban vagy
az USA-ban próbáltak munkalehetőséghez jutni.
A biztos lábon álló állami és magáncégek többsége
- nagy nehezen -
átvészelte a krízishelyzetet, a
közalkahnazotti réteg létbiztonságát (általában) nem
fenyegette veszély, de a mostoha (természeti, gépesítési,
külpiaci-értékesítési) körülmények az ipari és a
mezőgazdasági dolgozókat rendkívül hátrányos helyzetbe hozták.
A kivándorlás még a gazdasági fellendülés
időszakában is folytatódott. Sokakat vonzott a gyors meggazdagodás
(vélt) lehetősége, bízván a Nyugat-Európában és az USA-ban a
XIX. század vége felé beindult, az ipari forradalom második
szakaszának (villamosítás, vegyipari fejlődés, automatizálás)
felgyorsulásából eredő (munkavállalói, értékesítési és
fogyasztási) kilátások kedvező prognózisában. A kivándorlók
zöme megtartotta magyar állampolgárságát, sokan visszatértek
néhány év elteltévei, ezért hiteles adatok nem ismeretesek a
véglegesen) kitelepüIt magyar állampolgárok számáról. Meg kell
jegyezni, hogy kivándorlások már az első világháború előtt
megkezdődtek és a semleges államok útján a háború alatt sem
szűntek meg, habár a kiutazások száma jelentösen lecsökkent.
Megközelítő adatok szerint mintegy 2.3 millió
magyar vándorolt ki Nyugatra, döntő
többségük az USA-ban telepedett le.
6. kép.
A második
világháború előzményei
Az oroszországi 1917-es bolsevik puccsot követően, a
V.I. Lenin, majd halála után a J.V. Sztalin vezette Szovjetunióban,
a proletárdiktatúra égisze alatt, minden ellenzéki (másként
gondolkodó) szervezetet és személyt üldöztek vagy likvidáltak,
sőt ideológiai és katonai invázióval fenyegették a világot,
vindikálva maguknak azt a jogot, hogy a kapitalista államok
proletárjait "felszabadítsák" a tőkések rabigája
alól. A Moszkvában (1919-ben) megalakitott "Komintem"
segítségével osztályharcos forradalmakat
szándékoztak kirobbantani a fejlett ipari
országokban.
A Vörös Hadsereg már (1917-ben) megkísérelte
meggátolni Finnország függetlenségi törekvését, és a
balti-államok elszakadási szándékát. Grúziát, Ukrajnát,
Örményországot, Kazahsztánt, Csecsen-és Ingus-földet
(1919-1921-ben) fegyveres erővel
kényszerítették, hogy szovjet
tagköztársasággá, illetve autonóm köztársaságokká váljanak.
Lengyelország annektálása (1920-ban) csupán a lengyel hadsereg
ellenállása következtében hiúsult meg. (Magyarország hadianyag
szállitásokkal segitette Pilsudski tábornok lengyel seregeit. A
szerk.)
Szovjet segítséggel győzött Mongóliában -
1923-ban - a Szuhe-Bator vezette Mongol Népi
Forradalmi Párt, és 1924-ben kikiáltották a minden tekintetben
szovjet befolyás alatt álló Mongol Népköztársaságot.
Az első világháború során súlyos vereséget
szenvedett Németországban, a sértett nemzeti büszkeség, a
területveszteség és a gazdasági válság okozta munkanélküliség,
valamint a kommunisták erőszakos fellépése kiváltotta a
szélsőséges nacionalisták megerősödését.
1933.
7
január 30-án Hitler Adolf kancellárrá történt
kinevezését követően, egy diktatórikus, revansista és fajüldöző
rendszer jött létre.
A sztalini bolsevik és a hitleri
náci diktatúrák közös jellemzői voltak:
nyílt vagy álcázott terjeszkedés
(hódítás), világuralomra
való törekvés; emberek, népek és fajok
kíméletlen üldözése és irtása; hibás,
torz, értelmetlen és ártalmas ideológiájuk
erőszakos terjesztése. A közös jellemzők
ellenére, a bolsevizmus és a nácizmus egymás halálos ellenségei
voltak. Ennek ellenére,- Hitler sok mindenben utánozta Lenint és
Sztalint (például az egypárt rendszer és a
koncentrációs táborok létrehozásában, vagy pártbéli
ellenfelei likvidálásában). Csupán idő
kérdése volt,
hogy a két -
folyamatosan terjeszkedő - birodalom
mikor csap össze egymással.
1936 júliusában kitört a spanyol polgárháború.
Sztalin a madridi
baloldali kormánynak nyújtott katonai segítséget, és a Komintern
aktív közreműködésével kommunistákból, valamint
szocialistákból álló (szovjet haditechnikai eszközökkel
ellátott) nemzetközi brigádok léptek harcba a Franco tábornok
vezette jobboldali erők ellen.
Válaszlépésként (1937. április 26-án) Hitler
a Kondor-Iégiót irányította Franco
segítségére, aki az olaszok támogatását is elnyerte, és 1939
áprilisában győzelmet aratott a kormány, valamint az
internacionalista erők felett.
1938. március 13-án Hitler bekebelezte Ausztriát,
szeptember 29-én pedig a Csehszlovákiához tartozó
Szudéta-vidéket.
1938. szeptember 14-én, a magyar kormány jegyzéket
intézet a német birodalmi külügyminisztériumba, jelezvén, hogy
érthetetlennek tartanak minden olyan
rendezést a csehszlovák ügyben, amely a
magyar érdekeket nem veszi figyelembe.
1938. november 2-án a tengely hatalmak (Németország
és Olaszország) kihirdették a bécsi Belvedere-kastély arany
termében, az első bécsi döntés néven
ismertté vált határozatukat, miszerint: Csehszlovákiától 927
négyzetkilóméteres területet (869 ezer, 86.5% magyar és 9.8%
szlovák nemzetiségű lakost) Magyarországnak ítélnek (Kassa,
Ungvár és Munkács városokkal együtt). A magyar csapatok november
5-én megkezdték az átadott felvidéki és kárpátaljai
területekre való bevonulást.
Miközben Sztalin Németországot, Hitler pedig a
Szovjetuniót tartotta legveszélyesebb ellenfelének, a nagy
politikai játszma, valamint a megtévesztés és félrevezetés
részeként, 1939. augusztus 23-án szovjet-német megnemtámadási
szerződés aláárására került sor. A szerződés titkos
záradékában szerepelt Lengyelország megtámadása és
szétdarabolása, valamint a baltiállamok "szovjetesitése".
II. FELVONÁS
7. kép.
A második
világháború
1939. szeptember elsején Hitler megtámadta
Lengyelországot. Ezt követően kitört a második világháború,
mivel a lengyelekkel kölcsönös segítségnyújtási szerződésben
lévő NagyBritannia és Franciaország hadat üzent a
németeknek, majd néhány nap múlva Ausztrália, Új-Zéland,
India, Dél-afrikai Unió és Kanada (később más államok is)
csatlakoztak a náciellenes fronthoz
A németek, - technikai fölényük birtokában -
"villámháborús" sebességgel haladtak Varsó felé,
elsöpörvén az alig gépesített lengyel csapatok hősies
ellenállását.
Sztalin 1939. szeptember 17-én hátba
támadta a németek ellen harcoló
lengyeleket, akik szeptember 28-án kapituláltak, a két diktátor
pedig felosztotta egymás közt Lengyelországot
Meg kell jegyezni, hogy Horthy
Miklós kategorikus nemet mondott Hitler
kérésére, aki magyarorszagi útvonalakat akart igénybe venni a
lengyelek elleni felvonulás céljára. Horthy még azt is kilátásba
helyezte, hogy amennyiben német katonai alakulatok engedély nélkül
lépnének magyar területre, akkor a Magyar Királyi Honvédség
fegyverrel is megakadályozza az átvonulásukat!
1939. november 30-án a szovjetek ismét orvtámadásba
lendültek: Finnországot választották ki újabb zsákmányul, és
nyomasztó technikai, valamint létszám beli fölényüket
kihasználva (nem törődve a kirívóan magas veszteségeikkel) 40
ezer km2-nyi területet hasítottak ki maguknak a finnektől, azon a
címen, hogy erre a területre szükségük van Leningrád
(esetleges) védelme érdekében.
1940-ben tovább folyt a barna és
a vörös diktatúrák terjeszkedése.
Április 9-én a német csaoatok betörtek
Dániába és Norvégiába, május 10-én pedig Franciaországba,
Belgiumba és Hollandiába. Villámháborús akciójukat siker
koronázta, Dániát, Belgiumot és Hollandiát néhány hét
leforgása alatt megszállták, Franciaországot pedig június 22-én
kényszerítették fegyverszünetre. Nagy-Britannia légvédelme -
átmenetileg - egyedül
állta a sarat a Luftwaffe csapásai ellen, a brit flotta erejének
ismeretében pedig Hitler nem merte megkockáztatni a szigetország
elleni inváziót.
A nácik aktivitásán felbuzdulva, -
a szovietek sem maradtak
tétlenek. Júniusban Besszarábiát és
Észak-Bukovinát szakították el Romániától, júliusban pedig a
német-szovjet paktum titkos záradéka alapján bekebelezték
Észtországot, Lettországot és Litvániát, majd augusztus ban
Moldávia vált szovjet tagköztársasággá (kb. 34 ezer km2-es
terület, lakosságának összetétele: 65% román, 16% ukrán, 11%
orosz).
1940. augusztus 30-án megszületett a
második bécsi döntés: Észak-Erdély
a Székelyfölddel, Nagyváraddal és Kolozsvárral (43,591 km2
terület, és mintegy 2,2 millió lakos, 51,4% magyar, 42,1 % román)
Magyarországhoz kerult.
1940. szeptember 5-13 között, - az átadott
területeken - magyar
csapatok váltották fel a román erőket. Horthy Miklós kormányzó
szeptember 12-én ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra.
8. kép.
Hitler és Sztalin összecsapása
A szovjet-német megnemtámadási szerződéstől
függetlenül, mindkét diktátor készült arra, hogy fegyveres
erővel vívja ki elsőbbségét a másikkal szemben.
Hitler először Angliával akart leszámolni, mert a
németek történelme is ellent mondott a kétfrontos
hadviselés ésszerűségének. Bár az eddig
megjelent katonapolitikai értékelések évtizedeken
át - a németeket
marasztalták el jogosan) a Szovjetunió elleni támadása miatt, ma
már azonban bizonyítható, hogy a Hitler által emlegetett
preventív támadás nem
minden alapot nélkülözve lett beindítva. Sztalin
legalább annyira hibás volt a háború
kirobbantásában, mint Hitler, -
csupán az időtényezőn múlt, hogy nem ő lett
a kezdeményező fél.
A háborút megelőző ötéves tervekben ugyanis,
Sztalin,- az iparosítás fejlesztésén belül a hadiipar elképesztő
gyorsaságú felfuttatását favorizálta. Példátlan nagyságrendű
katonai költségvetésük tartósan a GDP
40-60%-át (!) szippantotta
fel!
1939 szeptemberében kilenc új
repülőgépgyár építésébe kezdtek, és
kilenc felújításán dolgoztak. 1939. január és 1941. június
között a hadsereg 18 ezer harci repülőgépet
kapott, amelyből 1700
darab az akkori világszínvonalat is
meghaladta! A harckocsiipar termelési
kapacitása 1941 nyarán másfélszeresen
múlta felül a németekét, és az előzőleg
jelzett időszakban 7000 harckocsit
gyártottak, amelyek közül mintegy 1000
darab (amerikai licenc alapján készült KV
és T-34-es típusok) szintén az akkori kor legjobbjának számított!
Hihetetlen gyorsasággal fejlesztették
a tüzérséget, és különösen a BM-13-as
reaktív működésű sorozatvetőket (Sztalin-orgonákat), így a
hadsereg lövegállománya 1940
májusát a háború kezdetéig több mint másfélszeresére
növekedett! Aknavetőkből 1941 nyaráig
kétszer annyit készítettek, mint
az előző évben! A szovjet hadihajó-ipar
termelési kapacitása 19391940-ben
megháromszorozódott!
A háború kezdetéig közel 25 millió
(!) tartalékost képeztek ki, a hadsereg
létszámát pedig 1941 júniusáig 5,4 millió
főre duzzasztották föl az 1939.
szeptemberi 2,2 millióról! A Szovjetunió nyugati katonai
körzeteiben diszlokált szovjet csapatok létszáma megközelítette
a 3,9 millió főt (!).
1941-ben Sztalin a kibocsátott tisztiiskolások előtt nyíltan
hangoztatta a németekkel való konfrontáció közeledtét. Májusban
500 ezer tartalékos katonát irányítottak a nyugati katonai
körzetekbe, majd júniusban újabb 300 ezer hadkötelest vonultattak
a határokhoz. Számoltak azzal is, hogy a nácik
légiereje alaposan meggyengült az angliai
légiháborúban, csapataik jelentős része pedig szét volt szórva
Európa számos országában (Franciaország, Benelux államok,
Norvégia, Románia, Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia,
Ausztria,), beleértve az 1941. április 6-án .Jugoszlávia és
Görögország területére betört, és a két országot megszálló
német csapatokat is.
A délvidéken élő magyarok védelme érdekében,
1941. április ll-én, a magyar királyi honvédség is
bekapcsolódott a jugoszlávok elleni hadműveletekbe, és 11 417
km2-es egykori magyar területre
vonult be.
A Szovjetunió elleni német támadás 1941. június
22-én 153 hadosztálynyi erővel kezdődött. A szoviet-német
erőviszony mennyiségi mutatóit
a következő adatok jellemzik:
- élőerő -
1:0,9; repülőgépek
-1:1; tüzérség -
1:0,8; harckocsik -
1:0,9; páncélozott járművek
és tehergépkocsik- 1
:4.
Mindezekből kitűnik annak az állításnak a
tarthatatlansága, hogy a németek nyomasztó fölényben voltak.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a mobilitásuk jelentősen felülmúlta
a szovjetekét, harcitechnikai eszközeik (zöme) korszerűbb volt,
híradástechnikai berendezéseik mennyiségi és minőségi mutatói
pedig összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint a Vörös
Hadseregé.
Olaszország és Románia még a támadás napján (a
Szlovák Hadsereg néhány nappal később) csatlakozott a
németekhez. Hitler a román kormányfőnek a magyarokkal szembeni
területi követeléseik teljesítését helyezte kilátásba.
A támadók kezdeti (elsöprő) sikerei a következő
tényezőkkel magyarázható:
1 A szovjet csapatok kizárólag (!) támadásra
voltak felkészülve, és egyáltalán nem
foglalkoztak a védelemmel;
2/ a csapatoknál kevés
páncélelháritó eszközök voltak, a
harckocsik elleni védelem nem lett megszervezve;
3/ az első hadászati lépcső
zöme támadó csoportosításokból állt,
amelyek azonnal védekezni kényszerültek, miközben Sztalintól
"kosárszámra" kapták a támadási parancsokat, és
csupán június vége felé rendelték el a hadászati védelembe
való átmenetet;
4/ a szovjet katonai vezetők
gyengén felkészült, "gyorstalpalót"
végzett káderekből álltak;
5/ a harcosok kiképzése
rendkívül alacsony színvonalú volt, a
technikai eszközökhöz nem értettek;
6/ a legfelsőbb állami és politikai vezetés
(Sztalinnal az élen) nem értette a
stratégiai elveket, konokul ragaszkodtak
ahhoz a párthatározathoz, hogy az agresszort a saját földjén
kell megsemmisíteni;
7/ a katonai vezetők munkáját hihetetlen mértékben
akadályozták a melléjük rendelt
komisszárok, elbizonytalanodtak a döntések
meghozatalában, megszokták a "felülről" történő
irányítás rendjét;
8/ a villámháborús harci
tapasztalatokkal rendelkező mozgékony, német földi és légi
erőknek (eleinte - nem okozott gondot a
dezorganizált szovjet erők szétzúzása.
Ezek az adatok még a hozzánemértőket is meggyőzhetik
arról, hogy a szovjetek ugrásra készen álltak a Nyugat ellen, és
ezt a szándékukat esetenként nem is akarták vagy nem tudták
titkolni.
Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy 1941. április
13-án aláírták a szovjet-japán
semlegességi egyezményt, akkor nyilvánvaló,
hogy Sztalin nem tartott a kétfrontos háború veszélyétől, amely
viszont Damoklesz-kardjaként függött Hitler feje felett. Az is
kézenfekvő, hogy a Nyugat lerohanására "ugrásra készen
álló" támadó csoporlosításukat
hosszabb ideig nem lehetett (volna) tétlenül
diszlokáltatni a határmenti kiépítetlen körleteikben.
Sztalin úgy számolt, hogy az ősz vége táján
indítja meg a hadműveleteket, mivel a szovjet gyakorlat szerint a
hadsereg és a diákság közreműködése nélkül a kolhozok és a
szovhozok képtelenek voltak az aratással és a mezőgazdasági
termények betakarításával megbirkózni, Az sem volt mellékes
szempont, hogy az európai hadszíntér út-és
időjárási viszonyai a mostohább
körülményekhez szokott szovjet katonáknak kedveztek volna az
őszi-téli évszakokban,
Mindezeket értékelve megállapítható, hogy Sztalint
nem sürgette az idő, viszont Hitler nem várhatott tovább
júniusnál, de a Moszkváért vívott hadművelet kudarca is
igazolta, hogy ez az időpont is késeinek bizonyult, mert a
mozgékonyságra épült, de a téli harctevékenységre
felkészületlen német erők támadási lendülete előbb a
sárbafúladt, majd a korán beköszöntött
hideg miatt ledermedt. Meg
kell említeni, hogy a németek "késlekedése" a
Jugoszlávia (1941. április 6-17.) és Görögország (1941. április
6-29.) elleni katonai akciójuk miatt keletkezett.
A németek sorsa már akkor megpecsételődött, amikor
Nagy-Britannia június 22-én) nyilatkozott a Szovjetunió
támogatásáról, és az USA biztosította a szovjeteket július
30-án), hogy tengeri úton szállít számukra haditechnikai
eszközöket, valamint a hadiipar számára nélkülözhetetlen
nyersanyagokat.
9. kép.
Magyarország a második világháborúban
Németország katonai sikerei, a trianoni határok
Magyarország javára történő megváltoztatásában játszott
(meghatározó) szerepe, valamint antibolsevista politikája,
elnyerte a magyar nép többségének
rokonszenvét, és a magyar kormányt,
személyesen pedig Horthy kormányzót a németek oldalára
állította.
A német-szovjet háború kitörésévei a
magyar kormány lépéskényszerbe
került! Sem a
késlekedés, sem
pedig egy gyors döntés kimenetele
nem kecsegtetett semmi jóval! A választást "megkönnyítette",
hogy 1941. június 26-án Kassát bombatámadás érte, amelyet -
a hivatalos közkmény
szerint - szovjet bombázók
hajtottak végre. A közlemény igazságtartalmát már sokan és
sokszor megkérdőjelezték, de 100 %-os bizonyító adatokkal még
senki sem szolgált. Elképzelhető, hogy német provokációs tett
volt, bár ez nem illeszkedik abba a képbe,
miszerint Hitler - akkor
még - nem tartott igényt a magyarok katonai
segítségére. Az sem kizárt, hogy a szovjet
vezérkar azonnali válaszcsapást követelő
parancsára a (szétvert és
dezorganizálódott) szovjet légierő pilótái tévesztették el a
célt, mert a logikának ellent mond, hogy a legfelsőbb szovjet
állami és politikai vezetésnek érdeke lett volna -
a kialakult katasztrofális helyzetükben -
szándékosan növelni ellenségeik számát.
Vitathatatlan, hogy 1941 nyarára létrejött európai
katonapolitikai helyzetben, a magyar kormány egyszerűen nem
maradhatott passziv szemlélőie a németek és szovietek permanens
terjeszkedésének! Ha nem lépett volna
be a háborúba Hitler oldalán, akkor az
ország megszállása hamarabb bekövetkezett volna vagy/és
egy német győzelem esetében mérhetetlen hátrányba kerül a
velük harcoló román, szlovák, horvát, osztrák, bolgár,
spanyol, olasz, ukrán és más nációkkal szemben.
Az is ismert volt a magyar kormány előtt, hogy a
szlovák és a román kormányok kizárólag azért támogatták a
németeket, mert ígéretet kaptak Hitlertől arra, hogy a háború
befejeztével támogatni területgyarapítási szándékukat.
Geostratégiai helyzetünket figyelembe véve (és reálisan
értékelve), Magyarország számára semmilyen
más út nem létezett (!) abban a
katonai-katonapolitikai-és nemzetköi;
helyzetben, mint a kisebbik rossz választása:
a németekkel szövetségben lenni.
Aki ezt nem ismeri el, az elfelejtette, hogy a Wehrmacht
a világ egyik legerősebb és legkorszerűbb hadserege volt,
néhány hét alatt térdre kényszerítette Franciaországot
(43 nap), Belgiumot
(17 nap), Hollandiát
(36 nap), Norvégiát
(60 nap), Dániát (16
nap), Görögországot
II
(27 nap), Jugoszláviát (12
nap), és a szovjetek elleni háború kezdetétől június 22)
számított három hét elteltével a
német csapatok Leningrád, Szmolenszk és
Kijev alatt álltak, vagyis a határtól
mintegy 600-900 km-es távolságra, és szeptember 30-án már
közvetlenül Moszkvát veszélyeztették.
Magyarország megszállása nem okozott volna semmi
gondot Hitlernek (mint ezt 1944. március 19-én bizonyította),
viszont hosszabb ideig tartott volna az ország erőforrásainak
gátlástalan kihasználása, a harcoló alakulatok mennyiségének
növelése, és a zsidók elleni törvények radikálisabb
érvényesítése.
Mai ismereteink birtokában természetesen más optikán
keresztül látható Hitler törekvése és célja, de abban az
időben olyan személyiségek is hittek az ígéreteinek (vagy pedig
úgy tettek, mintha hittek volna), mint Chamberlein, ll. Pius pápa,
id. Kennedy vagy V. György, nem beszélve Sztalinról, aki a
lengyelek vérével pecsételte meg a szovjet-német szerződést!
Horthy Miklós kormányzó igyekezett minél kevesebb
vérrel és veszteséggel átvészelni a háborús időszakot. A
frontra irányított magyar erők zöme a front mögötti megszállási
(út-és területbiztosítási) feladatokat látott el. A támadó
hadműveletekben lényegében egy hadtestnyi erő vett részt, de
hadseregünk felszerelése egyébként sem volt alkalmas offenzív
tevékenység végrehajtására. Hitler és a német vezérkar
fokozódó nyomásának - lassan
- engedve, a honvéd vezérkar
növelte a fronton harcolók létszámát és (részben) pótolta a
bekövetkezett veszteséget. A (gyakran változó) magyar kormányok
minden lehetőséget kihasználtak, bogy a németek egyre növekvő
követeléseit mérsékeljék.
Horthy és a magyar kormány nehezen álcázható
taktikája, valamint a szövetséges erők sorozatos győzelmei
következtében Hitler arra az elbatározásra jutott, bogy
megszállja Magyarországot (1944. március 19-én), hogy
kényszerítse a háborúban való max. erőkifejtésére. Horthy
kormányzó a helyén maradt, és továbbra is igyekezett fékezni a
német követelések teljesítési ütemét. Titkos megbeszéléseket
kezdeményezett a szövetségesekkel (eredménytelenül), majd
kapcsolatba lépett a szovjetekkel fegyverszüneti tárgyalások
céljából. A jól funkcionáló német elhárítás felfedte Horthy
terveit, és Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezérét,
1944. október 15-én puccsal hatalomra segítette, meghiúsítva
Horthy kiugrási kísérletét.
Szálasi nemzetvezetőként
irányította az országot, bevezette a
totális katonai és
gazdasági mozgósítást, valamint
a nyilasterrort. Rendeletet
hoztak a zsidóvagyonok állami tulajdonba vételére (3840/1944.
sz. kormányrendelet), Budapesten gettót
jelöltek ki a zsidók számára (november 15-én) és kötelezték
őket a sárga csillag viselésére. A Városmajorban lévő
nyilasház pincéjéből mintegy kétszáz zsidó foglyot hajtottak
ki a Duna-partra, és kivégezték őket. Dezertált katonák
sokaságát állították statáriális bíróság elé de
előfordult, bogy a helyszínen felkoncolták a szökevényeket vagy
a behívó parancs teljesítése alól bujkálókat. A Vörös
Hadsereg elől fokozatosan visszavonuló német és magyar csapatok,
valamint nyilas pártszolgálatosok,- sok értéket kiszállítottak
nyugatra (ezek zöme később visszakerült az országba: koronázási
ereklyék; a Nemzeti Bank aranykészlete; MÁV gördiilő állománya,
stb.,), de óriási károkat okoztak a dunai-hidak és a vasúti
sínek felrobbantásával, valamint más értelmetlen rongálásokkal.
A harcoló szovjet csapatokat speciális ,,zsákmányoló"
alakulatok kisérték, amelyek az ipari
berendezésektől kezdve, a képzőművészeti
alkotásokon át a mezőgazdasági
termékek, valamint a haszonállat-állományig
bezárólag mindent vagonokba raktak és
kihurcolták az országból. Ezzel együtt, a minden magyar ember
számára ismertté és hírhedtté vált: "málenkij
robot" hangoztatásával, tízezer
számra vitték ki a férfiakat (esetenként a nőket is) a
Szovjetunióba. Nemrégiben tudódott ki az is, hogy a háború
befejeztével, a német koncentrációs
táborokból kiszabadult, és vasúton
Magyarországra szállított zsidó
férfiak/nők egyes szerelvényeit megállás
nélkül továbbították a szovjet
GULAG-szigetvilágba, ahonnan csak elvétve
jutott haza néhány túlélő.
A magyarság tragédiái közt kell megemlíteni a
második világháborút követö kitelepítési procedúrákat.
Vétlen emberek (családok) tíz-és százezreit üldöztek el
III FELVONÁS
- kép.
Magyarország szovjet
megszállás alatt
szülőfóldjükről, 20-50 kilós csomagokat vihettek
magukkal, és földönfutóként keresték a helyüket idegen
környezetben. A Felvidékről kb. 130 ezer embert telepítettek ki
a szlovákok, Erdélyből és Újvidékről tízezreket üldöztek
el vagy hurcoltak el ismeretlen helyekre. Rákosi szintén
kiüldözött az országból mintegy 25 ezer magyar állampolgárt
német származásuk miatt.
Budapestről és más nagyobb városokból több
tízezer embert (családot) deportáltak (telepítettek) vidékre,
lakásaikat pedig (minden ingósággal egyetemben) kisajátították
az új rend prominens személyei, beleértve az ÁVO (majd pedig az
ÁVH) tisztjeit is.
Magyarország második világháborús veszteségei:
-250 ezer hősi halott;
-120 ezer eltűnt;
-750 ezer sebesült és hadirokkant;
-45 ezer polgári halott személv a hátországban;
-372 ezer magyar zsidó halott a náci koncentrációs
táborokban;
-340 ezer elhurcolt polgári személy a GULAG-ra
-Újvidéken legyilkoIt -45 ezer magyar (Tito
bandája által).
-elhurcolt javak Németországba (becsült adatok
szerint kb. 22 milliárd pengő értékben
-elhurcolt javak a Szovietunióba (becsült adatok
szerint kb 40 milliárd pengő értékben.
-Németországnak.. a háború utáni
áruszállításokra folyósított előleg:
42,502.456 pengő és 43 fillér:
-az országban tartózkodó
német katonai alakulatok és egyéb szervek pénzellátása:
1,569,000,000 pengő:
-német tulajdonban lévő
magyarországi kibocsátású részvények felvásárlása:
107,304,061 pengő és 50 fillér:
-német katonai alakulatok részére végzett
bérmunkák költségei:
301,363,863 pengő és 50 fillér
(összesen 2,137,225,697 pengő és 50 fillér). ami
az 1938-as évi nemzeti jövedelem (4 milliárd pengő) több mint
50%-át tette ki:
-200 millió dollár jóvá.étel a Szovietuniónak;
-70 millió dollár jóvátétel Jugoszláviának;
-30 millió dollár jóvátétel Csehszlovákiának;
-elvesztett erdélvi. felvidéki és újvidéki
területek:
-a háborús károk ősszege
kb. 25 milliárd
pengőt tett ki. ami Magyarország
1938. évi nemzeti iövedelmének több
mint hatszorosa volt. A nemzeti vagyon
mintegy 40%-a megsemmisült.
1944. december 22-én, a Debrecenben - előző nap -
megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztotta az Ideiglenes
Nemzeti Kormányt (INK), amelynek elnökévé
13
dálnoki Miklós Bélát választották. Az INK december
23-án fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, december 28-án
pedig hadat üzent Németországnak.
A hazánkat elözönlő és elfoglaló szovjet
csapatokat árnyékként követték a Szovjetunióban kiképzett
(felkészített) kollaboránsok, és azonnal megkezdték az
aknamunkát a bolsevik rendszer létrehozására. Rákosi (alias:
Róth) Mátyás, Sztalin "legjobb magyar tanítványa" (aki
Kun Bilához hasonlóan szintén szovjet "exportból"
került hozzánk), a megszálló erők szuronyaira támaszkodva:
csalással, megfelemlítéssel, erőszakkal és
kíméletlen terrorral megszerezte
a hatalmat, megszüntette a löbbpártrendszert,
bevezette a
kitelepítéseket, deportálásokat, a koncepciós pereket, a
magántulajdon elrablását, és
mindent megtett, hogy a nemzettutudatot kiölje
az emberekből, az országot pedig a
kialakulóban lévő szocialista világrendszerhez kapcsolja.
1945. november 4-én, a nemzetgyűlési választások
eredményeként, az FKGP 57%-ot, a SZDP 17,4%-ot, az MKP 17%-ot, a
Nemzeti Paraszt Párt (NPP) 6,8%-ot, a Polgári Demokrata Párt (PDP)
1,7%-ot ért el.
1946. február l-én a nemzetgyűlés eltörölte a
királyság intézményét és Magyarországot köztársasággá
nyilvánította, Tildy Zoltánt pedig a köztársaság elnökévé
választotta. Tildyt 1948-tól 50-ig Szakasits Árpád követte a
köztársaság elnöki székben, valamint az Elnöki Tanács
elnökeként. 1950-52-ben Rónai Sándor, majd 1967-ig Dobi István
voltak az Elnöki Tanács elnökei.
A második világháborút lezáró párizsi
békeszerződést követően (1947.február 10.) Magyarország
határai Ausztriával, Romániával és Jugoszláviával megegyeznek
az 1938. január 1-jei (trianoni) határokkal, a Szovjetunióval az
új határ Kárpátaljánál a trianoni csehszlovák-magyar határral
azonos, azzal a különbséggel, hogy a Duna jobb partján fekvő
Horvátújfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket Magyarország
köteles volt átengedni Csehszlovákiának.
A békeszerződés Magyarországot kötelezte, hogy a
Szovjetuniónak, Jugoszláviának és Csehszlovákiának –
jóvátétel címén - 300 millió USA dollárt fIzessen (200:70:30
milliós arányokban).
A békeszerződés előírta, hogy 90
napon belül hazánk területéről minden szövetsége fegyveres
erőt ki kell vonni, kivéve azokat a szovjet
erőket, amelyek az ausztriai szovjet megszállási övezettel való
közlekedést biztosítják.
A négy nagyhatalom (USA, Nagy-Britannia, Szovjetunió
és Franciaország) külügyminiszterei által 1955. május 15-én
aláírt osztrák államszerződés értelmében Ausztria független,
demokratikus és semleges állammá
alakul, és a szerződés július 27-én lép életbe.
Ennek alapján Magyarországról távozni kellett volna
az útvonal-biztosító szovjet csapatoknak. Viszont egy nappal az
osztrák államszerződés aláírása előtt, 1955. május 14-én
(!) létrehozták a Varsói Szerződést (tagjai: Albánia /két
évvel később felmondta/, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország,
Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Szovjetunió). A
szerződést az országgyűlés 1955. május 25-én iktatta
törvénybe, és június 6-án lépett életbe.
A szerződés értelmében lehetőség nyilt szovjet
csapatok Magyarország területén való állomásoztatására. Ezzel
a "megoldással" de jure is
legalizálva lett az ország de facto megszállásának ténye!
A szovjetek ideiglenesnek
feltüntetett jelenléte valójában egy
hosszú távú berendezkedést tükrözött,
de az sem kizárt (hogy a Csecsen-földhöz
hasonlóan) a végleges betelepedés relációjában gondolkoztak.
Az un. "Déli Hadseregcsoport'" erői (és
család tagjaik) 171 helyőrségben voltak
elhelyezve, átlagos létszámuk 100,120 ezer
főt tett ki, mintegy 6,5 -
7 ezer objektumot birtokoltak, és 48 ezer
hektárnyi területet használtak gyakorlatozásra.
Közép-Európában itt üzemeltették a legnagyobb lőtereket.
Gyakran előfordult, hogy a hortobágyi természetvédelmi terület
egyes részeit használták a repülőgépeik bombavetés céljára.
Ritkaságnak számított olyan nap, amikor különféle (személy,
teher vagy páncélozott) járműveik, valamint harckocsijaik ne
mozogtak volna az ország fő vagy mellék útvonalain.
14
A világ egyik legszebb építészeti remekmüvének
tartott gödöllői Grassalkovich kastélyt
úgy "belakták",
hogy az épületkomplexumban mintegy 15
milliárd forintértékü kár keletkezett!
"Úttörő" példát mutattak a később
kirobbant kínai nagy "kulturális forradalom" részvevőinek
azzal, hogy a pótolhatatlan barokk díszítésű ajtókat,
ablakkereteket és falburkolatokat elégették, az értékes
bútorokat, festményeket és csillárokat "elrekvirálták",
a hintókat szétverték, az őspark nagy részét kivágták és a
földterületet harckocsikkal "megboronálták"
.
A Honvédelmi Minisztériumba is betelepedtek, mégpedig
a miniszteri rezidencia (emelet és szárny) közelében lévő
irodákba. Gyakorlatilag szabad belépésük volt minden helyiségbe,
vagyis: azt ellenőrizték, amit csak akartak! A HM-ből közvetlen
összeköttetésben voltak a moszkvai védelmi minisztériummal és a
vezérkarral. Jellemző a gőgösségükre, hogy még itt
Magyarországon is konokul ragaszkodtak a “moszkvai idő"-höz,
a közös gyakorlatokon a moszkvai időpontokat adták meg, azt
kellett "áttranszformálni" helyi időre az érintett
magyar alakulatoknak.
Bár ezek a jelenségek tizedrangúaknak minősülhetnek,
de a szovjet megszállás tényét abban az értelemben hűen
tükrözik, hogy még ilyen apróságnak tünő
kérdésekben is megmutatták, hogy
mihez (vagy kihez) kell igazodni a
magyaroknak.
A szovjet megszállásból keletkezett anyagi
veszteségek:
-a megszálló erők és családtagjaik ellátási
költségei (elhelyezés-Iakás. lakberendezési tárgyak), irodák,
irodai beredezések, írószerek, telefon. Villany, víz,
csatornázási díiak, szállodai számlák, protokoll vadászatok,
horgászatok. pincelátoflatások. személykocsik-és autóbuszok
igénybevétele. Ajándékok, 45 év alatt (jelenlegi forint értékben
kb. 800 milliárd
forint;
A megszálló erők által
okozott rongálásuk értékben (és műemlékekben) környezetben,
utakban (jelenlegi forint értékben számolva) kb. 200 milliárd
forint;
-HM. BM. Párt és Munkásőr
üdülők igénybevételi költségei: kb. 15 milliárd forint:
Ebben a tételekben nem szerepelnek a haditechnikai
anyagokra (felszerelésekre) feleslegesen kiadott összegek, a rossz
minőségű technikai eszközök jelentős menayiségű pótaIkat
részekre kiadott összegek, a nyugati relációból a szovjetek
számára valutáért beszerzett COCOM-listán
(Coordinating Committee for Multilateral
Export Controls" Többöldalú Exportellenőrzést Koordináló
Bizottság) lévő anyagok, a szovjet hadászati felderitésnek
dolgozó magyar katonai felderitésre fordított költségek, amelyek
becsült összege nem kevesebb, mint 500 milliárd forint!
Lehetetlen felmé i azokat a kiadásokat, amelyekkel a
fegyverkezési
verseny kapcsán közvetlen vagy közvetett módon
“kapcsolódtunk" a szovjetek költségeihez, mivel ezeket még
ma is "hétpecsétes" titokként kezelik. De itt-ott
fellebbent a fátyol a Vietnamba. Mozambikba, Libiába, DéI-Jemenbe,
Szíriába, lránba és Irakba. stb., irányított
szellemi-személyi-anyagi export egyes részleteiről. a
hosszúlejáratú (soha meg nem térülő) kölcsönökről
(kintlévőségeinkről), de feltételezhető, hogy ezek a tételek
is hozzájárultak az 1989-ig "begyüjtött" 21 milliárd
dolláros adóssághalmazunkhoz.
11. kép.
A szovjet megszállás, a Rákosi és bandája által
bevezetett proletárdiktatúra, a
paraszti földek erőszakos kollektivizálása,
az ÁVO (Államvédelmi Osztály), majd ÁVH
(Államvédelmi Hivatal) embereinek garázdálkodása,
a nemzeti értékeink, a történelmünk és
szimbólumaink meghamisítása, meggyalázása,
pusztítása és megmásítása, az un.
"Békekölcsön Kötvények" jegyzéseinek
kötelezővé tétele, a munkanormák
permanens növelése, és
számos más tényező hatására, országszerte egyre növekvő
elégedetlenség bontakozott ki.
Hatalmi harc dúlt a Szovjetunióból hazatért
kommunisták és hazai elvtársaik között, koncepciós
perekkel "ritkították" egymás sorait. Sztalin
halálát követően (1953. 03. 05.) Rákosi pozíciója is
megrendült, kezdetét vette az állami-és pártvezetésben a
káderek csereberéje, Nagy
Imrét(1953.július 4.) majd Hegedűs Andrást (1955. április 18.)
nevezik ki miniszterelnöknek, Farkas Mihályt minden funkciójából
felmentették, Rákosit Gerő Ernő váltotta fel az MDP első
titkári pozíciójában (1956. július 18.).
A személycserék azonban nem nyugtatták meg az
embereket. 1956. október 6-án, a Kerepesi-temetőben több tízezer
ember részvételével újratemették az 1949-ben kivégzett Rajk
Lászlót, Pálffy Györgyöt, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást. A
gyászünnepségen részvevők rendszerellenes jelszavakat
hangoztattak és reformokat, valamint a kormány lemondását
követelték.
Ezt követően,- egyre több helyen, mind többen és
többen csatlakoztak az elégedetlenségüket nyíltan kifejezők
táborába, diákok és írók, munkások és mezőgazdasági
dolgozók mozdultak meg a diktatúra felszámolására.
Az utcai tüntetések forradalmi megmozdulásokba
torkolltak 1956. október 23-ával kezdődően, különös
tekintettel arra, hogy a kormányküldöttség vezetőjeként
Jugoszláviából visszatért Gerő Ernő a rádióban lekezelően
nyilatkozott a tüntetőkről, és világossá vált mindenki előtt,
hogy ugyanazt a politikát folytatja, mint elődje, - Rákosi Mátyás.
A szabad magyar rádióért tüntető tömeg ellen az
AVH-sok fegyvert használtak, az erősítésükre érkezett katonaság
viszont a tüntetők oldalára állt, akik ennek eredményeként
fegyverhez jutottak és megostromolták, majd birtokba vették a
rádiót.
Gerő Emő a szovjetekhez fordult segítségért, és a
hazánkat megszálló szovjet erők brutális módon felléptek a
forradalmárok ellen, ezzel kezdetét vette az idegenek és
kollaboránsaik elleni szabadságharc. 1956. október 25-én
megalakult a Nagy Imre vezette új kormány,
amelynek - többek között -
tagja lett Apró Antal és Münnich Ferenc. Gerő
Ernő helyett Kádár Jánost választották meg
az MDP első titkári tisztségre.
A magyar nép elsöprő többségének erkölcsi és
anyagi támogatását, valamint szimpátiáját élvező fiatal
forradalmárok (a "Pesti Srácok"), a hadsereg minimális
támogatásával, de ellenakciójától nem zavartatva, kiharcolták
a szovjet csapatok kivonását Budapestről. A szovjetek
kormánynyilatkozatban deklarálták
tárgyalási készségüket csapataik hazánk
területéről való kivonásáról.
A kompromisszumos megoldási készséget tükröző
szovjet kormánynyilatkozat tömény
hazugságnak és szemfényvesztésnek bizonyult, hiszen
nyolc nappal azelőtt (1956. október
23-án 19.45 h-kor!), a
Kárpáti Katonai Körzet parancsnoka, Pável (Ivanovics Batov)
hadseregtábornok, harci riadót rendelt el egy lövész hadosztály
és egy gépesített gárdahadosztály részére, és megparancsolta,
hogy lépjék át a magyar határt
Csap-Beregszász-Nagyszőlős
sávjában és vonuljanak Hatvan-Jászberény, valamint Szolnok-Abony
körzetébe.
A két hadosztály október 23-án éjfélkor átlépte
a határt és október 24-én 07.00 h-ra beérkezett a kijelölt
gyülekezési körletekbe. Nyilvánvaló, hogy a hadseregtábornok
csak felsőbb parancsra cselekedhetett, tehát
a szovjet kormány már korábban meghozta a
döntését. Dokumentumokkal bizonyítható,
hogy Hruscsov nem
csupán a Nagy Imre kormányt vezette félre, hanem becsapta
a kínaiakat és a jugoszlávokat,
valamint a Varsői Szerződés tagállamait,
amikor a beleegyezésüket kérte, a már napokkal azelőtt
beindított akcióhoz.
1956. október 31-én Nagy Imre átalakította a
kormányt, Kádár János államminiszter lett, ugyanakkor Janza
Károly helyett Maléter Pált nevezték ki honvédelmi miniszterré
és megkapta a vezérőrnagyi rendfokozatot is. Maléter október
25-én vált ismertté, amikor a Kilián laktanyába lévő három
kisegítő műszaki zászlóaljhoz ment ki miniszteri paranccsal
rendcsinálás, és a laktanyával szemben lévő Corvin-közi
forradalmárok lefegyverzése céljából. A laktanyában berendezte
a harcálláspontját, majd Janzának telefonon jelentette a BM-be,
hogy a szabadságharcosok követeléseit jogosnak tartja és nem
hajlandó ellenük harcolni. A műszakiaknak voltak kisebb
konfliktusai a Corvin-köziekkel, de megbeszéléseiket követően
ezek megszüntek. Ugyanakkor Maléter mindvégig tartózkodott attól,
hogy fegyveresen fellépjen az egyre nagyobb számban beözönlő
szovjet csapatok ellen.
Az október 24-én már hazánkba irányított két
szovjet hadosztályt további tíz követte! November negyedikéig, -
szünet nélkül, éjjel-nappal özönlöttek
hazánkba a
harckocsi-Iövészgépesített-légideszant-légvédelmi-vadászrepülő-hadosztályok,
továbbá a megerősítésükre alárendelt tüzér, repülő,
műszaki, felderítő, híradó, valamint más egységek, osztályok
és alegységek.
Eközben Andropov (Jurij Vlagyimirovics, későbbi KGB-s
főnök, és Brezsnyev halálát követően a szovjet párt-és
állami vezetés első embere), a Szovjetunió magyarországi
nagykövete azzal áltatta Nagy Imrét, hogy az új alakulatok csupán
azért jöttek Magyarországra, hogy bíztosítsák az itt állomásozó
Pjotr (Nyikolájevics Lascsenko) altábornagy vezette különleges
hadtest, valamint a szovjet polgári személyek hazaszállítását.
Nagy Imre, megelégelvén a szovjetek inkorrekt
eljárását, 1956. november 1-jén deklarálta Magyarország
semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését az
ENSZ, a nagyhatalmak és a világ közvéleménye számára.
Ugyanezen a napon Kádár János rádióbeszéd-
ben jelentette be az MSZMP megalakulását, és az előkészítő
bizottság, valamint a saját nevében is támotgatta
a kormány politikáiát. személv
szerint pedig az általa “mélven tisztelt és barátjának
titulált" Nan Imrét.
November 2-án Kádár János és
Münnich Ferenc, a kormány tagjai, minden
bejelentest mellőzve, konspiratív módon, a budapesti szoviet
nagykövetségre szöktek. majd onnan
ismeretlen helyre (feltehetőleg Moszkvába) távoztak, elárulták
kormányukat, miniszterelnöküket és hazájukat.
Tények és nevek sokaságával igazolható, hogy a
szökés, a menekülés, a visszahúzódás, és a kivárás
jellemezte az elvtársak és "főelvtársak" döntő
többségét. Cserbenhagyták pártjukat, családjukat, barátaikat,
egyetlenegy cél lebegett a szemük előtt: menteni az "irhájukat".
.Az egykori vezető
"hősök" egyike sem fogott fegyvert a nagy-budapesti
pártház védelmére, de szívfájdalom nélkül odadobták a
felingerelt tömeg haragjának a kis "mezei" párttagokat
és az ÁVH-s sorkatonákat, és megvárták, mig a szovjet
"testvéreik" megtisztítják számukra a hatalomhoz vezető
utat.
Az MDP-vé, majd MSZMP-vé átkeresztelt kommunista párt
ömlesztette magából a
vezető beosztásokban lévő árulókat és
kollaboránsokat. Marosán György, a
szociáldemokraták egyik legnagyobb árulója, a hordószónokká
avanzsáIt péklegény, a tököli szovjet bázisra szökött
elvtársaival egyetemben (Nógrádi Sándor, Kiss Károly, Rónai
Sándor, Andics Erzsébet, Apró Antal, stb.).
November 3-án este Maléter Pál bonvédelmi miniszter,
Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök, Szűcs Miklós
ezredes és Erdei Ferenc ex-miniszterelnökhelyettes, Tökölön
találkoztak a szovjet kormány megbízottjával, Malinyin (Mihail
Szergejevics) hadseregtábornokkal (a szovjet fegyveres erők
vezérkari főnökének első helyettesével), a csapatkivonás
részleteinek megbeszélése céljából. A tárgyalások kezdete
után néhány perccel, géppisztolyos katonák kiséretében
berontott a terembe Szerov (Ivan Alekszandrovics), a KGB elnöke és
letartóztatta a magyar delegációt.
Ezzel Hruscsovék "megkoronázták"
hazugságaikat, és nemzetközi diplomáciai gyakorlatban páratlanul
aljas módon, kelepcébe csalták a szuverén magyar állam törvényes
kormányának miniszterét, valamint a delegáció tagjait.
A letartóztatást követő kihallgatásuk során,-
Maléter Pál, Kovács István és Szűcs Miklós készséggel
tájékoztatták Zürjanov vezérőrnagyot
a magyar csapatok diszlokációs helyzetéről és a forradalmi erők
összetételéről, valamint fegyverzeteikről. Ezzel ők is
hazaárulóvá váltak, hiszen a fogságba esett katonák nem
kötelesek (és nem kényszerithetők) bajtársaik feladására,
valamint katonai titkok kiadására.
Nyilvánvaló, bogy Maléterék menteni akarták a
"bőrüket", és elhitték Zürjanov ígéretét, hogy
csupán "átmenetileg tartják őket fogságban, de idővel
minden tisztázódik, és akkor szabadon engedik mindnyájukat"
(idézet Zürjanov 1956. november 3-án készített feljegyzéséből).
November 4-én a szovjet csapatok összehangolt támadást
indítottak Budapest és más városok, illetve helységek és
objektumok ellen. Számos helyen válogatás nélkül lőtték a
szabadságharcosokat, a katonákat és a polgári személyeket.
Nagy Imre a korareggeli órákban rádiószózatot
intézett a nemzethez, bejelentette a szovjetek támadását, az
ENSZ-hez fordult segítségért, és közölte a közvéleménnyel,
hogy a kormánya helyén van, a csapatok pedig harcban állnak a
támadókkal.
A két utóbbi állítás nem felelt meg a valóságnak!
Nagy Imre és kísérete a jugoszláv követségre távozott, a
kollaboráns (áruló) magyar katonai vezetők pedig megakadályozták,
hogy a hadsereg ellenálljon az inváziónak.
A mérhetetlen nagy túlerő, és a polgári lakosságot,
valamint a fővárost vagy a vidéki városokat és helységeket nem
kímélő pusztító és romboló harcitechnikai eszközök ellen, a
maroknyi és hiányos fegyverzetű szabadságharcosoknak semmi
esélyük nem volt, mégis kemény leckét adtak a betolakodóknak:
benzines-palackokkal, elavult kézifegyverekkel, de rettenthetetlen
kiállásukkal,- olyan sebet ütöttek a bolsevik Góliáton, amelyet
többé képtelen volt kiheverni, és kezdetét vette a hosszadalmas
agonizálása.
Az 56-os forradalom és szabadsállharc mérlege:
-7.5 ezer halott;
-18 ezer sebesült:
-200 ezer nyugatra menekült állampolgár;
-21 milliárd forint értékű anyagi kár (1956-os
értékben).
Szoviet részről (becslések szerint) kb. 3.5 ezer
halott és sebesült: 250 megsemmisített harckocsi, szállítóiármű
és löveg: egy repülőgép.
A forradalom és szabadságharc
során a népitéletnek"
áldozatul esett (birósági eljárás nélkül kivégzett). valamint
fegyveres összecsapások során meghalt személvek száma: 26 fő.
12. kép.
A MEGTORLÁS
A szovjet segítséggel hatalomra került "Forradalmi
Munkás-Paraszt Kormány", (vagyis a "Kádár kormány"),
példátlan megtorló akciót foganatosított a szabadságharcosok
leverése során, és a leverést követő időszakban.
Kádárék létrehozták a karhatalmi (pufajkás)
ezredeket, amelyek mind a fővárosban, mind pedig vidéken a szó
szoros értelmében vérfürdőket rendeztek az ország számos
helységében.
A szovjet megszállókkal együttműködő
karhatalmisták megfélemlítették a lakosságot, napirenden voltak
a letartóztatások, gumibotozások, válogatott kínzások, sortüzek
és deportálások. Nem kímélték a kiskorú gyermekeket, de azokat
sem, akiknek Kádár büntetlenséget ígért a rádióban és az
újságok hasábjain.
Halálraítélték - többek
között - Nagy Imrét, aki
így a megtorlás áldozatává vált, és halálával érdemelte ki
sokak bocsánatát, a magyar néppel szemben (korábban) elkövetett
bűneiért. Hasonló sors jutott osztály részéül Maléter Pálnak
is, aki a "vérbíróság" előtti gerinces magatartásával
feledtette a forradalom-és szabadságharc során produkált ingadozó
(kétértelmű) viselkedését.
A sortüzek színhelyei (58 helvségben. abc
sorrendben): Baja, Barcs, Berettyóújfalu,
Berzende, Budaörs, Budapest, Cegléd, Csongrád,
Debrecen, Eger, Esztergom, Gyoma, Gyöngyös, Győr, Gyula,
Gyülevész, Hajdúnánás, Hódmezővásárhely, Jászberény,
Kalocsa, Kecskemét, Keszthely, Kevermes, Kiskőrös, Kistelek, Kóka,
Komárom, Komló, Lenti, Maglód, Magyaregregy, Miskolc, Morahalom,
Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Őrkény, Paks, Pápa,
Pásztó, Pécs, Pilis, Ráckeve, Salgótarján, Sikonda,
Szabadszállás, Szeged, Szentendre, Székesfehérvár, Sztálinváros,
Tatabánya, Tápiósüly, Tápiószecsö, Tinnye, Tiszakécske, Vác,
Várpalota, Zalaegerszeg.
A megtorlás mintegy négy évig tartott, de "szelídebb"
változatában még évtizedeken át folytatódott, mivel a
társadalom perifériájára szorították azokat, akiknél a
legkisebb gyanú is felmerüIt, hogy szimpatizáltak a forradalom és
szabadságharc törekvéseivel, beleértve az érintettek rokoni és
baráti köreibe tartozókkal szemben érvénybe léptetett (nyílt
és burkolt) diszkriminációt (útlevél kiadás, beiskolázás,
munkahelyi előremenetel, elismerések és kitüntetések,
lakás-gépkocsi-telefonvonal kiutalások elbírálása, stb., stb.).
A terrorral kierőszakolt konszolidáció annyira jól
sikerüIt, hogy Hruscsov felvetette Kádárnak a szovjet
csapatkivonás lehetőségét. Kádár azonban nem bízott sem a
hadseregben, sem kedvenc munkásőreiben, és meggyőzte Hruscsovot a
kialakult állapot fenntartásának szükségességéről. Nem
ez volt az első - hazájával szemben
elkövetett - vétke!
Hruscsovot felváltó Brezsnyev (Leonyid Iljics)
idejében (1964-82) többé nem került szóba ez a kérdéscsomag.
Brezsnyevet az '56-os forradalmunk és szabadságharcunk leverésében
aktívan közreműködő Andropov (Jurij Vlagyimirovics) követte
(1982-84) a legfelsőbb párt és állami vezetés posztján, majd
Cservenyko (Konsztantyin Usztyinovics) vette át rövid időre
(1984-85) a "stafétabotot", ortodox bolsevikok révén,
azt a bel-és külpolitikát folytatták, amit neves elődeik.
Gorbacsov (Mihail Szergejevics) hatalomra jutását követően
(1985-91) vette kezdetét egy bukdácsolva haladó demokratizálódási
folyamat, amely lehetővé tette, hogy egyes (az "érdekszférájukhoz"
tartozó) államok elnyerjék az addig megnyirbált függetlenségüket.
A megtorlás egyenlege:
-a kádári bíróságok által halálraítéltek és
kivégzettek száma: 290 fő;
-Jogerősen szabadságvesztésre ítéltek száma:
16748 fő;
-bírósági ítélet nélkül rövidebb-hosszabb
ideig: letartóztatottak száma: - 40
ezer fő;
-sortüzek áldozatainak száma: 870 fő;
-a pufajkások által (bírósági ítélet nélkül)
kivégzettek száma: -140 fő.
A kádári "puha" becenevű diktatúra több
mint három évtizede alatt, évenként mintegy 2,5-3 ezren hagyták
el az országot (akkori kifejezéssel éve: disszidáltak), mert
képtelenek voltak elviselni azt a légkört, amelyet Kádár és
egyik legfőbb segítője: Aczél György megvalósítottak az
országban. A disszidensek hozzátartozóit (általában) üldözték
vagy zaklatták, az esetek többségében az ingatlanaikat és
ingóságaikat kisajátították. Mivel a disszidensekre vonatkozó
adatokat a legszigorúbb titoktartás övezte, így csak becslés
alapján lehet következtetni, hogy mintegy
három évtized alatt: - 70
- 80 ezer ember hagyta
el az országot!
13.kép.
Rendszerváltozás
A piacgazdaság látványos
(gazdasági-tudományos-technikai-technológiai) fejlődését tagadó
(és elutasító) szocialista tábor országai krónikus áruhiányban
szenvedtek, a fegyverkezési verseny felgyorsulásával pedig a
nyolcvanas évek elejétől kezdve egyre nagyobb mértékben
eladósodtak a nyugati államok felé.
Hazánk adóssághalmaza 1989-re elérte a 23,5
milliárd dollárt, és
az államkincstár pénzügyi tartalékai szinte teljesen kimerültek.
1989 márciusában az MSZMP KB zárt ülésén
a jegyzőkönyvben rögzített feljegyzések
jól érzékeltetik az ország csődhelyzetét:
-GROSZ KÁROLY:
"Magyarország ma gazdasági értelemben
szuverenitásának nagyobb részével már nem rendelkezik. A
gazdasági lét az összeomlás napi dilemmájával küzd";
-SZŰRÖS
MÁTYÁS: "Meg kell kísérelnünk a
hitelkérést. Újabb hitelhez jutva meg kell fontolnunk, hogy mire
fordítjuk a pénzt, mit támogatunk gazdaságunkban, nehogy ennek is
pocsékba menjen a nagyobbik része";
-MEDGYESSY
PÉTER: ,,A devizatartalékok lesújtóan
alacsony színvonalon vannak. Tulajdonképpen azon a határon
mozognak, ami már a biztonságunkat veszélyezteti ",
Hasonló "csődhelyzet" alakult ki a
"szocialista tábor" teljes vertikumában!
Bebizonyosodott, hogy minden
egyes "szocialista" ország
nagyságrenddel (évtizedekkel)
maradt el a nyugat- európai államok indexeitől az átlag
életkorban, a munkabérek
nominálértékében, a közszükségleti
cikkek, valamint a szolgáltatások
választékában, minőségében, mennyiségében és
árfekvéseiben, a
közlekedés infrastruktúrájában, a
gépesítés és automatizálás mutatóiban.
Megállíthatatlanná vált az a spontán növekvő
tömegmozgalom, amely függetlenséget, reformokat, radikális
változásokat, többpártrendszert, szólás és sajtószabadságot,
vagyis: demokráciát követelt. Ez a mozgalom kibontakozott a
Szovjetunióban is, és összekapcsolódott az egyes tagköztársaságok
függetlenségi törekvéseivel Gorbacsov, ha
nehezen is, de belátta, hogy "kifizetőbb" a mozgalmakat
támogatni, és bizonyos mértékben kordában tartani, mintsem a
sztalini módszerekhez visszatérni. Azzal kevesen számoltak, hogy
az események felgyorsulnak és a Szovjetunió mind gazdasági, mind
katonai, mind pedig politikai értelemben látványosan összeomlik.
A hazánkban létrejött ellenzéki csoportok és pártok
rövid idő alatt olyan erővé váltak, hogy az évtizedeken át
hegemón helyzetben lévő kommunista pártot az első
szabad választások alkalmával
gyakorlatilag "lesöpörték" a politikai palettáról. A
választásokat 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) nyerte
42.7%-os eredménnyel,
a 386 parlamenti helyből 165-öt mondhatott magáénak! Az MSZMP-ből
MSZP-vé átkeresztelkedett és ideológiát váltott (?) kommunisták
8,5%-al (33 képviselővel) a negyedik
helyre szorultak, a második helyen lévő
SZDSZ (24,4%, 94 képviselői hely) és a harmadik helyet elfoglaló
FKGP (11,4%, 44 képviselői hely) mögött.
Az eufóriás hangulatú, és gyökeres változásokban
reménykedő tömegek, mélységesen csalódtak az Antall József
vezette új kormány tevékenységében (1990-93), és ez a csalódás
nem csökkent az Antall halálát követő Boross Péter-féle
vezetéssel szemben sem (1993-94).
A beígért "tisztogatások" elmaradtak, az
országot csőd helyzetbe vivő politikusok és/vagy gazdasági
vezetők pillanatok alatt "köpönyeget váltottak",
potenciális politikai, gazdasági vagy társadalmi pozíciókba
kerültek.
Elmaradt a gyilkosok, felbujtók,
uszítók, verő1egények és besúgók
számonkérése (megnevezése,
elmarasztalása), és a gazdaságilag is megerősödött kádári
rezsim haszonélvezői, valamint rokoni és barát (elvtársi) köreik
fokozatosan a kezükbe kaparintották a közvélemény befolyásolását
biztosító médiákat, valamint a velük kollaboráló, jól
megfizetett újságírókat, riportereket, (egyes) művészeket
(humoristákat).
A '94-es választások előtt 1-1,5 évvel már olyan
közhangulat alakult ki, hogy várható volt az MDF választási
veresége. A "fóldcsuszamlás" mégis nagyobb volt, mint
azt az elbizakodott kormánypárti politikusok gondolták volna. Az
1994-es választások során az előzőleg "utcahosszal"
nyert MDF 42,7%-ról 9,84%-ra (1) esett
vissza, az MSZP pedig felkapaszkodott
54,14%-ra! Ekkora bukást, -
még Karinthy Frigyes: Bauer-féle ,,bizonyítvány
magyarázkodási" módszerével sem
lehetett a közvélemény előtt igazolni.
Függetlenül attól, hogy az Antall-Boross kormány
miért nem teljesíthette vagy teljesítette a választási ígéretét
(tapasztalatlanságból, hozzá nem értésből, paktumból,
különféle feltételek hiányából, stb.,), a megkeseredett
emberek - elsöprő
többséggel - azokat
szavazták vissza, akiktől négy évvel azelőtt megszabadították
magukat! A kádári ideológiai agymosás, a
tömegek fásultsága és
a médiák közvetlen
és közvetett választási kampányt segítő
tevékenysége idézte elő azt az abszurd
helyzetet, hogy az 56-os forradalom és
szabadságharc eltiprásában bizonyítottan és önként rész vett
Horn Gyula lehetett az új kormány miniszterelnöke, mi több: a
népszerűségi indexe alapján mindig az "éllovasok"
csoport jához tartozott! A
hatalomra jutott MSZP (az SZDSZ-el fuzionálva) mindent megtett, hogy
tartósítsa ezt a status quo-ját. Erőlködése
viszont eleve kudarcra volt ítélve, mivel
a formális logika törvényszerűségeinek is
ellent mondott volna, hogy az a párt építse
sikeresen a piac gazdaságot, amelyik
a szocialista gazdaság alapjait sem volt
képes negyven év alatt lerakni.
Ennek ellenére az egykori szocialistákká
átkeresztelkedett kommunisták megerősödtek, mert:
1/ a párt és az állami
vagyonok jelentős részének
megkaparintásával óriási tőkére tettek szert;
2/ jól kiépített
üzleti-információs - és személyi kapcsolatokkal, valamint
pozíciókkal rendelkeztek (és rendelkeznek);
3/ jól működik köreikben, az
egykoron bedresszírozott pártfegyelem;
4/ összekovácsolja ó'ket a
felelősségre vonás miatti félelem;
5/ kezükben van a közvéleményt
manipuláló (manipulálható) médiák mintegy 95-97
%-a.
Végezetül, meg kell említeni az országgyűlési
képviselői helyek mennyiségét és a
rendszerváltás egyik "hozadékának"
minősülő országgyűlési képviselői
választás rendszerét.
Ekkora létszámú képviselői gárda (386 fő) nem
csak szükségtelen, hanem az érdemi munkát is hátráltat ja. Ezt
az európai elsőségünket célszerű lenne minél hamarabb
megszüntetni. 220 - 230 országgyűlési képviselő bőven elegendő
egy ilyen kis ország számára, és ez a mennyiség megfelelne az
európai átlagnak is.
Ha meggondoljuk, hogy a történelmi Magyarország 63
vármegyéjére, valamint
a 8 horvátszlavón megyékre (ezen
belül Fiume és kerületeire) alakították ki a plenáris ülésterem
ülőhelyeinek számát, akkor -
a jelenlegi 19 megyénket
figyelembe véve -
hihetetlen luxusnak számít ekkora
(kezelhetetlen) apparátus fenntartása.
A választási rendszer ellent mond a józan észnek, és
a népképviseleti érdekeknek. Tekintettel arra, hogy a listán való
bejutás kizárólag az egyes pártok vezetőjének vagy vezetési
testületének szubjektív megítélésétől függ, így a választók
szavazási aktusa egy "zsákbamacska" játékhoz
hasonlítható! És itt nem csupán arról van szó, hogy olyan
személyek is bekerülhetnek a parlamentbe, akiket az egyéni listán
a választópolgárok kiejtenek, vagy egyéni listán meg sem
méretkeztek, de rokonsági alapon mandátumhoz juthatnak, hanem
arról, hogy olyan személy is bejuthat a parlamentbe, és
törvényalkotóvá válhat (?), akinek az IQ-ja alapján egy portási
beosztás is sok lenne!
Ezek a kérdéseket azért illenek a magyarság
tragédiáiba, mert amíg az állam legmagasabb szintű testületébe
az juthat be, akit egy (vagy néhány) személy jónak lát, akkor
sem hívható vissza, ha semmilyen munkát nem végez, úgy
viselkedhet mint egy külkerületi talponálló törzsvendége, és
időszakos amnéziában esik, ha párt jának választási ígérete
kerül terítékre, akkor nem várható -
országos szinten - a
rend, a munkamorál és az adott szó értékének növekedése, az
erkölcsi normatívák betartása, és az emberek közti széthúzás
megszűnése.
Márpedig a sokat emlegetett, legendás "turáni
átok" Mohácstói kezdve a
rendszerváltásig bezárólag szám os tragédiánk közvetlen vagy
közvetett katalizátora volt! Ideje lenne az új évezredben
megszabadítani magunkat ettől az "örökségtől". És ez
az egy művelet, amely független a környezetünktől, a keleti vagy
nyugati erővonalaktói, egyedül és kizárólag csak rajtunk áll
vagy bukik!
FINÁLÉ
Az egyes felvonások képeihez tartozó személyi és
anyagi veszteségeink
összegezése:
- 1. világháborúban hősi halált halt és eltűnt
katonáink: 530 965 fő;
- 1. világháborús sebesültek és
rokkantak: l 492000 fő;
- 1. világháborús polgári
áldozatok: .28 000 fő;
- Trianoni békeszerződéssei
elcsatolt terület: 190 000 km2;
- Trianoni békeszerződéssei az
országból kirekesztett magyarok: 5 000 000 fő;
- 1. világháborús anyagi veszteségeink: ………….2
000 000 korona;
- a vörösterror áldozatainak száma: ... . ..590 fő;
- a fehérterror áldozatainak száma: 227
fő;
- a cseh -és román intervenció
során elszenvedett veszteségek:
-hősi halottak és eltűntek 31 000 fő;
-polgári áldozatok ..17 000 fő;
-anyagi veszteségek 750
000 000 korona;
- a gazdasági válság során
kivándoroltak száma: 2 300 000 fő;
- II. világháborúban hősi halált halt
katonáink: 250 000 fő;
- II. világháborús sebesültek és
rokkantak: 750 000 fő;
- II. világháborúban szovjet
hadifogságban eltűntek: 130000 fő;
- a GULAG-ra hurcolt polgári személyek: …340 000 fő;a német koncentrációs táborokban meghalt magyar zsidók: 372 000 fő;
- II. világháború polgári
áldozatai: ...45 000 fő;
- Újvidéken legyilkolt magyarok: ., .45
000 fő;
. II. világháborús területi veszteségek: ..66 935
km2;
. kitelepített magyar állampolgárok száma:
száma: 250 000 fő;
- II. világháborús károk: 25 milliárd pengő;
- német megszállás és adósság
költségei : 2,137,225,697.-pengő;
- jóvátételi összegek: ..200 millió dollár;
-'56-os forradalom és szabadságharc áldozatai: 7 500
fő;
.'56-os forradalom és szabadságharc sebesültjei és
rokkantjai: 18 000 fő;
.'56-ban a szovjetek okozta anyagi károk: ..21
milliárd forint;
- a kádári terror elől kimenekültek száma ('
56-tói 1989-ig): .-283 000 fő;
- a kádári megtorlás áldozatai
(sortűz +kivégzettek): l 300 fő;
- a kádári gazdasági (pénzügyi)
politika egyenlege: 23,5 milliárd dollár
adósság;
. a szovjet megszállásból keletkezett anyagi
veszteségek (2003 első negyedévében számított
értékben): l billió
15 milliárd forint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése