2012. július 9., hétfő

A MAGYARSÁG TRAGÉDIÁI


A MAGYARSÁG TRAGÉDIÁI

A XX. SZÁZADBAN

TÖRTÉNELMI DRÁMA 3 FEVONÁSBAN

    13 képben    

S  Z  Í  N :   K  Á  R  P  Á  T - M  E  D  E  N  C  E

é s  k ö r n y é k e

IDŐPONT: 1914 2000

FŐSZEREPLŐK

Királyok :  I. FERENC József (1848-1916), IV. KÁROLY (1916-18).
Köztársasági elnökök :  gróf KÁROLYI Mihály (1919), TILDY Zoltán (1946-48), SZAKASITS Árpád (1948-49), SZŰRÖS Mátyás (1989-90), GÖNCZ Árpád (1990-).
Elnöki Tanács elnökök : SZAKASITS Árpád (1949-50), RÓNAI Sándor (1950-52), DOBI István (1952-67), LOSONCZI Pál (1967-87), NÉMETH Károly (1987-88), STRAUB F. Brúnó (1988-89). 
Kormányzók  :  JÓZSEF (Károly Lajos) főherceg (1919), HORTHY Miklós (1920-1944).   
Nemzetvezető  :  SZÁLASI Ferenc (1944-45).
Bolsevik vezérek  : KUN Béla, RÁKOSI Mátyás, KÁDÁR János.
További szereplők : ANTALL József, BOROSS Péter, GERŐ Ernő, HORN Gyula, MALÉTER Pál, NAGY Imre, ORBÁN Viktor és még sokan mások.
�Statiszták : magyar, székely, orosz, osztrák, német, szerb, lengyel, szlovák, szlovén, horvát, cseh, ukrán, szovjet, román, bolgár, stb. emberek.
Súgók  : ANDROPOV (Jurij Vlagyimirovics), BREZSNYEV (Leonyid Iljics), GORBACSOV (Mihail Szergejevics), HITLER (Adolf), HRUSCSOV (Nyikita Szergejevics), LENIN (Vlagyimir Iljics), MAO CE- TUNG, TITO (Joszif Broz), SZTALIN (Joszif Visszarionovics).
Zene  :    Himnusz, csasztuskák-indulók, Internacionálé, Szózat.
   Koreográfus   :    NEMZETKÖZI  POLITIKAI  HELYZET.
Díszlet  :   n e m z e t i, barna, zöld és vörös színek.
  Írta   :  megtörtént események alapján, © Prof. Dr. BOKOR IMRE
Rendezte   :  A TÖRTÉNELEM  &  A SORS.   



   

 

I. FELVONÁS



1. kép.


Az első világháború

Szarajevóban, 1914. június 28-án, Gavrilo Princip szerb diák megölte Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét. A merénylet ürügyeként kirobbant nemzetközi konfliktus világháborúba torkollt, amelyben a központi hatalmak oldalán (a Monarchia tagjaként) Magyarország is részt vett az antanthatalmak ellen.
 A harcoló felek számára mérhetetlen veszteséget, valamint  pusztulást  okozó háború váltakozó sikerrel folyt, és elhúzódó jellegűvé vált. A gyors győzelmet ígért, és 1916. november 21-én elhunyt I. Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt, IV. Károly követte a Monarchia trónján.
Az antanthoz tartozó cári Oroszországban háború és rendszerellenes zavargások robbantak ki, amelyek 1917. március 10-én kiváltották a cári hatalmat elsöprő polgári demokratikus forradalmat.  Kerenszkij (Alekszandr Fjodorovics) eszer-párti politikus alakított koalíciós összetételű kormányt.
1917. április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadba lépett a központi hatalmak ellen. A háború kimenetele ezzel lényegében  el is dőlt, mivel az antant döntő anyagi, technikai és létszámbeli fölényének érvényesülése csupán idő kérdése volt.
A harctevékenységek elhúzódása, a sorozatos kudarcok és veszteségek az egyes harcoló felek hátországaiban elégedetlenséget, zavargásokat valamint háború és rendszer ellenes forradalmi megmozdulásokat eredményeztek.  Elsőként az oroszok anyagi és személyi tartalékai merültek ki. 1917. november 7-én Oroszországban a bolsevikok Trockij (Lev Davidovics, alias: Bronstein) és Lenin (Vlagyimir Iljics, alias: Uljanov) vezetésével sikeres puccsot hajtottak végre a Kerenszkij-kormány ellen, és a hatalom birtokosává váltak. 1918. január 12-én kikiáltották az Oroszországi Föderatív Szocialista Szovjetköztársaságot, és  1918. március 3-án aláírták a breszt-litovszki békeszerződést Németországgal.
Az antant azonban az oroszok nélkül is erősebbnek bizonyult a központi hatalmaknál, és sikeres hadműveleteinek hatására kapitulált vagy fegyverszünetet kért: Románia (1918. május 8.); Bulgária (1918. szeptember 29.); Törökország (1918. október 30.); a Monarchia (1918. november 3.) és Németország (1918. november 11.), ezzel a központi hatalmak a háborút elvesztették.
Az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlott. 1918. november 12-én kikiáltották az Osztrák Köztársaságot, november 16-án pedig a független és önálló Magyar Népköztársaságot.
∑  Az első világháborúban a frontokon hősi halált halt és eltűnt magyar katonák száma 530 965 fő, a sebesültek száma 1 492 000 fő (ebből a  a hadirokkantak száma 375 000 fő ).  A polgári lakosság vesztesége mintegy 28 ezer főt tett ki. (Az adatok a történelmi Magyarország veszteségeire vonatkoznak.) 

 




2. kép.
                                               
                                   Vörösterror Magyarországon

1919. január 11-én gróf Károlyi Mihályt, a Nemzeti Tanács köztársasági elnökké nevezte ki. Károlyi 1919. március 21-én átadta a hatalmat a Magyarországi Szocialista Párt-ba egyesült kommunista és szociáldemokrata pártok vezetőinek. Kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, amely legfelsőbb vezető testülete a Garbai Sándor elnöklete alatt megalakult Forradalmi Kormányzótanács lett. A valóságban viszont az orosz hadifogságból 1918-ban hazatért Kun Béla külügyi népbiztos és elvtársai gyakorolták a hatalmat. Kun Béla 1917-től az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt /OK(b)P/ tagja volt, egyben a Kommunisták Magyarországi Pártjának  (KMP) megalapítója (1918-ban).
 1919. március 22-én bejelentették a bankok, bányák, üzemek államosítását, kihirdették a statáriumot, a Szovjet-Oroszországgal való eszmei és fegyveres közösséget, valamint a proletárdiktatúrát.
Kun Béla és társai - a szovjet-bolsevik uralom lekopírozásával - példátlan méretű terrort vezetett be az országba: vizsgálatok és bírósági ítéletek nélkül likvidálták a számukra ellenséges (nem kívánatos) elemeket. Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos (hadügyi népbiztos helyettes) un. „akasztófa vonattal” járta az országot, és nem csupán egyik irányítója, hanem tevékeny részvevője volt a gyilkolási akcióknak. Feltehetőleg Lenintől vette át ezt az új oktatási módszert, amikor meglátogatta a Kremlben lévő rezidenciájában.
Kun Bélának azt a „világforradalmi” tervét, hogy a környezetükben is szovjet-tipusú államok jöjjenek létre, sem az antant, sem a szomszédos államok nem nézték jó szemmel. Az elhibázott külpolitika következtében a csehekkel és a románokkal kirobbant fegyveres konfliktus újabb - súlyos – megpróbáltatások elé állította a kivérzett és gazdaságilag tönkrement országot. A Tanácsköztársaság Vörös Hadserege váltakozó kimenetelű harcokat folytatott az országba behatolt csehszlovák és román csapatok ellen. Ezzel egy időben, a hátországban garázdálkodtak a „Lenin-fiúk”, a „Vörös őrség” és a „Vörös gárda” tagjai.
A vörös terroristák gyilkosságainak színhelyei (93 helység, abc-sorrendben): Abony,  Akasztó, Alsózsid, Alsózsolca, Balatonkenese, Bélamajor, Berettyóújfalu, Budapest, Cegléd, Császár, Csorna, Debrecen, Derecske, Devecser, Domony, Dömsöd, Dunaföldvár, Dunamócs, Dunapataj, Emiliamajor, Érsekcsanád, Esztergom, Garta, Gesztely, Gödölypuszta, Gyöngyös, Harta, Hatvan, Hajdúszoboszló, Hernádszurdok, Heréd, Hódmezővásárhely, Jászapáti, Járokszállás, Jászberény, Jászjákóhalma, Jászkarajenő, Jászladány, Kalocsa, Karcag, Kecel, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kópháza, Kapuvár, Komárom, Köröstárkány, Lovászpatona, Madocsa, Makó, Mezőcsát, Mezőtúr, Monosbél, Nagybakónak, Nagykanizsa, Nagytétény, Nyíregyháza, Onga, Őrtilos, Paks, Poroszló, Putnok, Pusztaszentimre, Püspökladány, Ráckeve, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Solt, Soltvadkert, Sopron, Sopronkövesd, Szarkásszöllö, Szarkástelek, Szatmárcseke, Szelevény, Szentendre, Szentistván, Szentkirály-puszta, Szolnok, Tapolca, Tápióbicske, Tass, Tilajpuszta, Tiszaroff, Tiszavárkony, Tolnatamási, Újpest, Vác, Vámosgyörk, Várpalota, Zagyvarékas, Zólyom.
Az egyre fokozódó és brutális terror országos félelmet, nyugtalanságot éselégedetlenséget váltott ki. A terror felszámolására új nemzeti kormány jött létre Aradon (1919. május 5-én), majd Szegeden (1919. május 31-én). A szegedi kormányban Horthy Miklós ellentengernagy (az otrantói tengeri ütközet hőse) kapott hadügyminiszteri kinevezést, és fővezére lett (augusztus 9-én) a megalakult nemzeti hadseregnek.
A Forradalmi Kormányzótanács az antanthatalmak elégedetlensége, a katonai vereségek, és a nemzeti erők növekedésének együttes hatására lemondott (augusztus 1-jén). Kun Béla néhány elvtársával és az államkasszával (25 millió aranykoronával) Bécsbe menekült, így elkerülte a felelősségre vonást. Kun Béla Bécsből 1920-ban a Szovjetunióba távozott, ahol 1937-ben, egy koncepciós perben elítélték és Sztalin parancsára kivégezték. Az eltulajdonított milliók további sorsa ismeretlen.
A 133 napos proletárdiktatúra időszakának 590 áldozata volt, vagyis a vörös uralom minden napjára több mint négy gyilkosság esett!
A frontokon hősi halált halt és eltűnt katonák száma 31 ezer, míg a polgári lakosság vesztesége mintegy 17 ezer főre tehető.
Az anyagi veszteséget jól jellemzik Mardarescu tábornok, a megszálló román csapatok főparancsnokának 1919. augusztus 5-én, a magyar kormánynak átadott fegyverszüneti feltételei:
        I. a/ A magyar népköztársaság átadja az összes hadianyagot, kivéve azt, amely a megengedett fegyveres erő fenntartásához szükséges.
b/ A magyar népköztársaság mindazon gyárakat , melyek fegyver és muníció gyártásával  foglalkoztak, Románia javára leszereli, ezen leszerelést román specialisták és magyar munkások hajtják végre.
c/ A magyar népköztársaság átadja mindazon felszerelés 50%-át, amely 300 ezer főnyi hadsereg szükségletét fedezi.
d/ A magyar népköztársaság  átadja vasúti felszerelésének, gépeinek, a vasúti mozgó anyagoknak, s a javításukhoz szükséges eszközöknek 50%-át.
e/ A magyar népköztársaság átad 400 személyszállító   és 400 teher autómobilt jó és üzemképes állapotban.
f/A magyar népköztársaság átadja minden szarvasmarháinak és egyéb állatállományának 30%-át.
g/ A magyar népköztársaság átadja minden mezőgazdasági gépének 30%-át.
h/ A magyar népköztársaság átad 20 ezer vagon búzát, 10 ezer vagon tengerit,  5 ezer vagon árpát és rozsot.
i/ A magyar  népköztársaság átadja vízijárműveinek 50%-át.
      II. A magyar népköztársaság saját költségén tartozik élelmezni a megszálló román haderőket, amelyek a Tiszától nyugatra szállták meg az országot.
     III. /…..d/ Azon esetben, ha a magyar népköztársaság ezen feltételeket el nem fogadná, a román királyi csapatok  a feltételekben meghatározott anyagkészletet és állatállományt kénytelen lesz elvenni. (Sic!)  
                                                       

                                                         3. kép.

Fehérterror Magyarországon.

A Tanácsköztársaság bukását követően megalakult a Peidl Gyula vezette szakszervezeti kormány (1919. augusztus 1-jén). Augusztus 7-én József főherceg (jogfolytonossági alapon, kormányzóként) kinevezte a Friedrich István-féle ideiglenes, augusztus 15-én pedig a végleges kormányt. Ugyanekkor letette az esküt József főherceg előtt Horthy Miklós, mint az összes fegyveres erők főparancsnoka.
Horthy Szegeden alakult tiszti különítményesei közül a Prónay, az Ostenburg és a Héjjas-féle csoportok „önállósították” magukat és megtorló akciókba kezdtek a proletárdiktatúra során - vélt vagy valós - vétkesekkel szemben. Főként a Dunántúlon, de az ország más területein is önbíráskodtak. Horthy Miklós, mint a fegyveres erők főparancsnoka, majd pedig 1920. március 1-től, mint az ország kormányzója, mindent megtett a konszolidáció érdekében a különítményesek megfékezésére, de érdemi eredményeket csak hatalma megszilárdulását követően tudott felmutatni.
 Fokozatosan oszlatta fel a különítményes csoportokat, és a felelősségre vonásokat bírósági útra tereltette. A helyzet normalizálódására utal, hogy megalakultak és működtek a vörösterror alatt betiltott pártok, beleértve az ellenzéki pártokat is.  A különítményesek (Brittania Szállóban és Ehmann-telepen lévő) utolsó objektumait november elején számolták fel a katonaság és rendőrség közös akciójával.
1921-ben, az utolsó Habsburg-uralkodó: IV. Károly, kétszer tett eredménytelen kísérletet a magyar trón visszaszerzésére (egyes főurak, egyházi méltóságok és tiszti különítményesek támogatásával), de Horthy és hívei meghiúsították a terveit, a Magyar Nemzetgyűlés pedig 1921. november 6-án kimondta a Habsburg-ház trónfosztását  (1921: XLVII. törvénycikk).
A különítményesek fehérterror alatti önbíráskodásainak színhelyei (19 helység, abc sorrendben): Budapest, Csurgó, Diszel, Dunaföldvár, Enying, Izsák, Kaposvár, Kecskemét, Kistelek, Kőszeg, Marcali, Orgovány, Ozora, Siófok, Simontornya, Szatymag, Szekszárd, Tapolca, Tolna.
Tagadhatatlan, hogy a fehérterrort a vörösterror indukálta. Az ártatlan áldozatok tehát – főként – azoknak a lelkét terhelik, akik kezdeményezői, ösztönzői és végrehajtói voltak a törvénytelen leszámolásoknak, az atrocitásoknak, majd pedig a felelősség elől „kereket oldottak”.
  A mintegy tíz hónapig tartó fehérterror áldozatainak száma 227 fő volt.
       
                               




4. kép.

Trianon

Magyarország 1920. jún. 4-én, a Párizs környékén lévő versailles-i Kis-Trianon palotában elfogadott békeszerződés értelmében, elvesztette területének mintegy kétharmadát és lakosságának közel 60%-át.
Bolygónkon nincsen még egy olyan nemzet, amelyet így szétszaggattak volna az országhatár erőszakos, átgondolatlan, értelmetlen, hibás és elfogult megváltoztatásával. A világon jelenleg a magyar nemzeti kisebbség a legnagyobb létszámú, azon nemzetiségek  között amelyek  az anyaországgal közvetlen határos államok területeire lettek kirekesztve!
A háborús vérveszteségtől legyöngült, a trianoni békeszerződéssel megcsonkított, a románok és csehszlovákok, valamint a hazai bolsevikok által pusztított és kirabolt ország népe iszonyatos erőfeszítéssel és élni akarással állt talpra.
Horthy Miklós kormányzó vezetésével, a magyar nemzet viszonylag rövid idő alatt (6-8 év elteltével) megkezdte a felzárkózást a nyugati államok szintjéhez. Fellendült a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem. A Pengő (a Koronát 1926-ban felváltó új pénzegység) Európa egyik legerősebb valutája lett, és értékállósága a második világháború végéig stabil maradt!
 Világ és európai hírű gyárak tömegei nőtték ki magukat az országban (Ganz, Weiss Manfréd, Láng, Tungsram, Hoffer, Telefongyár, Kábel Művek, Chinoin, Richter, Ózdi Vasművek, Győr, stb., stb.). Üzembe helyezték Európa egyetlen ópiumgyártó üzemét Bűdszentmihályon (jelenleg Tiszavasvári).
Az oktatás, az orvosi ellátás és a közbiztonság mintaszerűen lett megszervezve! Az igazságtalan, embertelen, gyászos és ostobán kiagyalt trianoni békeszerződés ellenére a magyarság bebizonyította, hogy a legnagyobb tragédiából is van kiút, ha a csüggedést a hit és a tenni akarás váltja fel az emberekben, és olyan vezetők állnak az élükre, akik értik a dolgukat.
A statisztikai adatok  igazolják a lakosság lélekszámának növekedését, és  a gazdaság fejlődését. A lélekszám alakulása: 1920-ban 7,6 millió; 1930-ban 8,7 millió, 1940-ben (az utolsó békeévben) ~9,5 millió. A gazdaság fejlődése átlagosan évi 0,8÷1,2%-os növekedést mutatott, a külkereskedelem egyenlege (a Duna-medence államaival) 1930-tól kezdve mindig pozitív volt!
 ∑ A Trianon nevével „fémjelzett” békeszerződés következményeként az ország területe 283 ezer km2-ről 93 ezer km2-re, lakossága pedig 18,3 millióról 7,6 millióra csökkent. Megközelítőleg 5 millió magyart rekesztettek ki az anyaországból! Az elvesztett területeken voltak az ország leggazdagabb ásványi lelőhelyei, erdő-és vadgazdaságai.

      







6
5. kép.
Gazdasági világválság
Az 1929-ben kezdődött és 1933-ig tartó világméretű gazdasági válság fokozott mértékben sújtotta az ásványi kincsei zömétől megfosztott magyar gazdaságot. Miként szerte a világon, hazánkban is milliók kerültek a létminimum alá vagy közelébe. A kilátástalannak tűnő helyzetben sokan a kivándorlást választották, és Európa nyugati államaiban vagy az USA-ban próbáltak munkalehetőséghez jutni.
A biztos lábon álló állami és magáncégek többsége - nagy nehezen - átvészelte a krízishelyzetet, a közalkahnazotti réteg létbiztonságát (általában) nem fenyegette veszély, de a mostoha (természeti, gépesítési, külpiaci-értékesítési) körülmények az ipari és a mezőgazdasági dolgozókat rendkívül hátrányos helyzetbe hozták.
A kivándorlás még a gazdasági fellendülés időszakában is folytatódott. Sokakat vonzott a gyors meggazdagodás (vélt) lehetősége, bízván a Nyugat-Európában és az USA-ban a XIX. század vége felé beindult, az ipari forradalom második szakaszának (villamosítás, vegyipari fejlődés, automatizálás) felgyorsulásából eredő (munkavállalói, értékesítési és fogyasztási) kilátások kedvező prognózisában. A kivándorlók zöme megtartotta magyar állampolgárságát, sokan visszatértek néhány év elteltévei, ezért hiteles adatok nem ismeretesek a véglegesen) kitelepüIt magyar állampolgárok számáról. Meg kell jegyezni, hogy kivándorlások már az első világháború előtt megkezdődtek és a semleges államok útján a háború alatt sem szűntek meg, habár a kiutazások száma jelentösen lecsökkent.
Megközelítő adatok szerint mintegy 2.3 millió magyar vándorolt ki Nyugatra, döntő többségük az USA-ban telepedett le.












6. kép.

A második világháború előzményei

Az oroszországi 1917-es bolsevik puccsot követően, a V.I. Lenin, majd halála után a J.V. Sztalin vezette Szovjetunióban, a proletárdiktatúra égisze alatt, minden ellenzéki (másként gondolkodó) szervezetet és személyt üldöztek vagy likvidáltak, sőt ideológiai és katonai invázióval fenyegették a világot, vindikálva maguknak azt a jogot, hogy a kapitalista államok proletárjait "felszabadítsák" a tőkések rabigája alól. A Moszkvában (1919-ben) megalakitott "Komintem" segítségével osztályharcos forradalmakat szándékoztak kirobbantani a fejlett ipari országokban.
A Vörös Hadsereg már (1917-ben) megkísérelte meggátolni Finnország függetlenségi törekvését, és a balti-államok elszakadási szándékát. Grúziát, Ukrajnát, Örményországot, Kazahsztánt, Csecsen-és Ingus-földet (1919-1921-ben) fegyveres erővel kényszerítették, hogy szovjet tagköztársasággá, illetve autonóm köztársaságokká váljanak. Lengyelország annektálása (1920-ban) csupán a lengyel hadsereg ellenállása következtében hiúsult meg. (Magyarország hadianyag szállitásokkal segitette Pilsudski tábornok lengyel seregeit. A szerk.)
Szovjet segítséggel győzött Mongóliában - 1923-ban - a Szuhe-Bator vezette Mongol Népi Forradalmi Párt, és 1924-ben kikiáltották a minden tekintetben szovjet befolyás alatt álló Mongol Népköztársaságot.
Az első világháború során súlyos vereséget szenvedett Németországban, a sértett nemzeti büszkeség, a területveszteség és a gazdasági válság okozta munkanélküliség, valamint a kommunisták erőszakos fellépése kiváltotta a szélsőséges nacionalisták megerősödését. 1933.








7





január 30-án Hitler Adolf kancellárrá történt kinevezését követően, egy diktatórikus, revansista és fajüldöző rendszer jött létre.
A sztalini bolsevik és a hitleri náci diktatúrák közös jellemzői voltak: nyílt vagy álcázott terjeszkedés (hódítás), világuralomra való törekvés; emberek, népek és fajok kíméletlen üldözése és irtása; hibás, torz, értelmetlen és ártalmas ideológiájuk erőszakos terjesztése. A közös jellemzők ellenére, a bolsevizmus és a nácizmus egymás halálos ellenségei voltak. Ennek ellenére,- Hitler sok mindenben utánozta Lenint és Sztalint (például az egypárt rendszer és a koncentrációs táborok létrehozásában, vagy pártbéli ellenfelei likvidálásában). Csupán idő kérdése volt, hogy a két - folyamatosan terjeszkedő - birodalom mikor csap össze egymással.
1936 júliusában kitört a spanyol polgárháború. Sztalin a madridi baloldali kormánynak nyújtott katonai segítséget, és a Komintern aktív közreműködésével kommunistákból, valamint szocialistákból álló (szovjet haditechnikai eszközökkel ellátott) nemzetközi brigádok léptek harcba a Franco tábornok vezette jobboldali erők ellen.
Válaszlépésként (1937. április 26-án) Hitler a Kondor-Iégiót irányította Franco segítségére, aki az olaszok támogatását is elnyerte, és 1939 áprilisában győzelmet aratott a kormány, valamint az internacionalista erők felett.
1938. március 13-án Hitler bekebelezte Ausztriát, szeptember 29-én pedig a Csehszlovákiához tartozó Szudéta-vidéket.
1938. szeptember 14-én, a magyar kormány jegyzéket intézet a német birodalmi külügyminisztériumba, jelezvén, hogy érthetetlennek tartanak minden olyan rendezést a csehszlovák ügyben, amely a magyar érdekeket nem veszi figyelembe.
1938. november 2-án a tengely hatalmak (Németország és Olaszország) kihirdették a bécsi Belvedere-kastély arany termében, az első bécsi döntés néven ismertté vált határozatukat, miszerint: Csehszlovákiától 927 négyzetkilóméteres területet (869 ezer, 86.5% magyar és 9.8% szlovák nemzetiségű lakost) Magyarországnak ítélnek (Kassa, Ungvár és Munkács városokkal együtt). A magyar csapatok november 5-én megkezdték az átadott felvidéki és kárpátaljai területekre való bevonulást.
Miközben Sztalin Németországot, Hitler pedig a Szovjetuniót tartotta legveszélyesebb ellenfelének, a nagy politikai játszma, valamint a megtévesztés és félrevezetés részeként, 1939. augusztus 23-án szovjet-német megnemtámadási szerződés aláárására került sor. A szerződés titkos záradékában szerepelt Lengyelország megtámadása és szétdarabolása, valamint a balti­államok "szovjetesitése".






II. FELVONÁS


7. kép.
A második világháború
1939. szeptember elsején Hitler megtámadta Lengyelországot. Ezt követően kitört a második világháború, mivel a lengyelekkel kölcsönös segítségnyújtási szerződésben lévő Nagy­Britannia és Franciaország hadat üzent a németeknek, majd néhány nap múlva Ausztrália, Új-Zéland, India, Dél-afrikai Unió és Kanada (később más államok is) csatlakoztak a náciellenes fronthoz

A németek, - technikai fölényük birtokában - "villámháborús" sebességgel haladtak Varsó felé, elsöpörvén az alig gépesített lengyel csapatok hősies ellenállását.
Sztalin 1939. szeptember 17-én hátba támadta a németek ellen harcoló lengyeleket, akik szeptember 28-án kapituláltak, a két diktátor pedig felosztotta egymás közt Lengyelországot

Meg kell jegyezni, hogy Horthy Miklós kategorikus nemet mondott Hitler kérésére, aki magyarorszagi útvonalakat akart igénybe venni a lengyelek elleni felvonulás céljára. Horthy még azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben német katonai alakulatok engedély nélkül lépnének magyar területre, akkor a Magyar Királyi Honvédség fegyverrel is megakadályozza az átvonulásukat!
1939. november 30-án a szovjetek ismét orvtámadásba lendültek: Finnországot választották ki újabb zsákmányul, és nyomasztó technikai, valamint létszám beli fölényüket kihasználva (nem törődve a kirívóan magas veszteségeikkel) 40 ezer km2-nyi területet hasítottak ki maguknak a finnektől, azon a címen, hogy erre a területre szükségük van Leningrád (esetleges) védelme érdekében.
1940-ben tovább folyt a barna és a vörös diktatúrák terjeszkedése. Április 9-én a német csaoatok betörtek Dániába és Norvégiába, május 10-én pedig Franciaországba, Belgiumba és Hollandiába. Villámháborús akciójukat siker koronázta, Dániát, Belgiumot és Hollandiát néhány hét leforgása alatt megszállták, Franciaországot pedig június 22-én kényszerítették fegyverszünetre. Nagy-Britannia légvédelme - átmenetileg - egyedül állta a sarat a Luftwaffe csapásai ellen, a brit flotta erejének ismeretében pedig Hitler nem merte megkockáztatni a szigetország elleni inváziót.
A nácik aktivitásán felbuzdulva, - a szovietek sem maradtak tétlenek. Júniusban Besszarábiát és Észak-Bukovinát szakították el Romániától, júliusban pedig a német-szovjet paktum titkos záradéka alapján bekebelezték Észtországot, Lettországot és Litvániát, majd augusztus ban Moldávia vált szovjet tagköztársasággá (kb. 34 ezer km2-es terület, lakosságának összetétele: 65% román, 16% ukrán, 11% orosz).
1940. augusztus 30-án megszületett a második bécsi döntés: Észak-Erdély a Székely­földdel, Nagyváraddal és Kolozsvárral (43,591 km2 terület, és mintegy 2,2 millió lakos, 51,4% magyar, 42,1 % román) Magyarországhoz kerult.
1940. szeptember 5-13 között, - az átadott területeken - magyar csapatok váltották fel a román erőket. Horthy Miklós kormányzó szeptember 12-én ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra.





8. kép.

Hitler és Sztalin összecsapása


A szovjet-német megnemtámadási szerződéstől függetlenül, mindkét diktátor készült arra, hogy fegyveres erővel vívja ki elsőbbségét a másikkal szemben.
Hitler először Angliával akart leszámolni, mert a németek történelme is ellent mondott a kétfrontos hadviselés ésszerűségének. Bár az eddig megjelent katonapolitikai értékelések ­évtizedeken át - a németeket marasztalták el jogosan) a Szovjetunió elleni támadása miatt, ma már azonban bizonyítható, hogy a Hitler által emlegetett preventív támadás nem minden alapot nélkülözve lett beindítva. Sztalin legalább annyira hibás volt a háború kirobbantásában, mint Hitler, - csupán az időtényezőn múlt, hogy nem ő lett a kezdeményező fél.
A háborút megelőző ötéves tervekben ugyanis, Sztalin,- az iparosítás fejlesztésén belül a hadiipar elképesztő gyorsaságú felfuttatását favorizálta. Példátlan nagyságrendű katonai költségvetésük tartósan a GDP 40-60%-át (!) szippantotta fel!
1939 szeptemberében kilenc új repülőgépgyár építésébe kezdtek, és kilenc felújításán dolgoztak. 1939. január és 1941. június között a hadsereg 18 ezer harci repülőgépet kapott, amelyből 1700 darab az akkori világszínvonalat is meghaladta! A harckocsiipar termelési kapacitása 1941 nyarán másfélszeresen múlta felül a németekét, és az előzőleg jelzett időszakban 7000 harckocsit gyártottak, amelyek közül mintegy 1000 darab (amerikai licenc alapján készült KV és T-34-es típusok) szintén az akkori kor legjobbjának számított!
Hihetetlen gyorsasággal fejlesztették a tüzérséget, és különösen a BM-13-as reaktív működésű sorozatvetőket (Sztalin-orgonákat), így a hadsereg lövegállománya 1940 májusát a háború kezdetéig több mint másfélszeresére növekedett! Aknavetőkből 1941 nyaráig kétszer annyit készítettek, mint az előző évben! A szovjet hadihajó-ipar termelési kapacitása 1939­­1940-ben megháromszorozódott!
A háború kezdetéig közel 25 millió (!) tartalékost képeztek ki, a hadsereg létszámát pedig 1941 júniusáig 5,4 millió főre duzzasztották föl az 1939. szeptemberi 2,2 millióról! A Szovjetunió nyugati katonai körzeteiben diszlokált szovjet csapatok létszáma megközelítette a 3,9 millió főt (!). 1941-ben Sztalin a kibocsátott tisztiiskolások előtt nyíltan hangoztatta a németekkel való konfrontáció közeledtét. Májusban 500 ezer tartalékos katonát irányítottak a nyugati katonai körzetekbe, majd júniusban újabb 300 ezer hadkötelest vonultattak a határokhoz. Számoltak azzal is, hogy a nácik légiereje alaposan meggyengült az angliai légiháborúban, csapataik jelentős része pedig szét volt szórva Európa számos országában (Franciaország, Benelux államok, Norvégia, Románia, Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria,), beleértve az 1941. április 6-án .Jugoszlávia és Görögország területére betört, és a két országot megszálló német csapatokat is.
A délvidéken élő magyarok védelme érdekében, 1941. április ll-én, a magyar királyi honvédség is bekapcsolódott a jugoszlávok elleni hadműveletekbe, és 11 417 km2-es egykori magyar területre vonult be.
A Szovjetunió elleni német támadás 1941. június 22-én 153 hadosztálynyi erővel kezdődött. A szoviet-német erőviszony mennyiségi mutatóit a következő adatok jellemzik:
- élőerő - 1:0,9; repülőgépek -1:1; tüzérség - 1:0,8; harckocsik - 1:0,9; páncélozott járművek és tehergépkocsik- 1 :4.
Mindezekből kitűnik annak az állításnak a tarthatatlansága, hogy a németek nyomasztó fölényben voltak. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a mobilitásuk jelentősen felülmúlta a szovjetekét, harcitechnikai eszközeik (zöme) korszerűbb volt, híradástechnikai berendezéseik mennyiségi és minőségi mutatói pedig összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint a Vörös Hadseregé.
Olaszország és Románia még a támadás napján (a Szlovák Hadsereg néhány nappal később) csatlakozott a németekhez. Hitler a román kormányfőnek a magyarokkal szembeni területi követeléseik teljesítését helyezte kilátásba.
A támadók kezdeti (elsöprő) sikerei a következő tényezőkkel magyarázható:
1 A szovjet csapatok kizárólag (!) támadásra voltak felkészülve, és egyáltalán nem foglalkoztak a védelemmel;
2/ a csapatoknál kevés páncélelháritó eszközök voltak, a harckocsik elleni védelem nem lett megszervezve;
3/ az első hadászati lépcső zöme támadó csoportosításokból állt, amelyek azonnal védekezni kényszerültek, miközben Sztalintól "kosárszámra" kapták a támadási parancsokat, és csupán június vége felé rendelték el a hadászati védelembe való átmenetet;
4/ a szovjet katonai vezetők gyengén felkészült, "gyorstalpalót" végzett káderekből álltak;
5/ a harcosok kiképzése rendkívül alacsony színvonalú volt, a technikai eszközökhöz nem értettek;
6/ a legfelsőbb állami és politikai vezetés (Sztalinnal az élen) nem értette a stratégiai elveket, konokul ragaszkodtak ahhoz a párthatározathoz, hogy az agresszort a saját földjén kell megsemmisíteni;
7/ a katonai vezetők munkáját hihetetlen mértékben akadályozták a melléjük rendelt komisszárok, elbizonytalanodtak a döntések meghozatalában, megszokták a "felülről" történő irányítás rendjét;
8/ a villámháborús harci tapasztalatokkal rendelkező mozgékony, német földi és légi erőknek (eleinte - nem okozott gondot a dezorganizált szovjet erők szétzúzása.
Ezek az adatok még a hozzánemértőket is meggyőzhetik arról, hogy a szovjetek ugrásra készen álltak a Nyugat ellen, és ezt a szándékukat esetenként nem is akarták vagy nem tudták titkolni.
Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy 1941. április 13-án aláírták a szovjet-japán semlegességi egyezményt, akkor nyilvánvaló, hogy Sztalin nem tartott a kétfrontos háború veszélyétől, amely viszont Damoklesz-kardjaként függött Hitler feje felett. Az is kézenfekvő, hogy a Nyugat lerohanására "ugrásra készen álló" támadó csoporlosításukat hosszabb ideig nem lehetett (volna) tétlenül diszlokáltatni a határmenti kiépítetlen körleteikben. Sztalin úgy számolt, hogy az ősz vége táján indítja meg a hadműveleteket, mivel a szovjet gyakorlat szerint a hadsereg és a diákság közreműködése nélkül a kolhozok és a szovhozok képtelenek voltak az aratással és a mezőgazdasági termények betakarításával megbirkózni, Az sem volt mellékes szempont, hogy az európai hadszíntér út-és időjárási viszonyai a mostohább körülményekhez szokott szovjet katonáknak kedveztek volna az őszi-­téli évszakokban,
Mindezeket értékelve megállapítható, hogy Sztalint nem sürgette az idő, viszont Hitler nem várhatott tovább júniusnál, de a Moszkváért vívott hadművelet kudarca is igazolta, hogy ez az időpont is késeinek bizonyult, mert a mozgékonyságra épült, de a téli harctevékenységre felkészületlen német erők támadási lendülete előbb a sárbafúladt, majd a korán beköszöntött hideg miatt ledermedt. Meg kell említeni, hogy a németek "késlekedése" a Jugoszlávia (1941. április 6-17.) és Görögország (1941. április 6-29.) elleni katonai akciójuk miatt keletkezett.
A németek sorsa már akkor megpecsételődött, amikor Nagy-Britannia június 22-én) nyilatkozott a Szovjetunió támogatásáról, és az USA biztosította a szovjeteket július 30-án), hogy tengeri úton szállít számukra haditechnikai eszközöket, valamint a hadiipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagokat.






9. kép.

Magyarország a második világháborúban


Németország katonai sikerei, a trianoni határok Magyarország javára történő megváltoztatásában játszott (meghatározó) szerepe, valamint antibolsevista politikája, elnyerte a magyar nép többségének rokonszenvét, és a magyar kormányt, személyesen pedig Horthy kormányzót a németek oldalára állította.
A német-szovjet háború kitörésévei a magyar kormány lépéskényszerbe került! Sem a késlekedés, sem pedig egy gyors döntés kimenetele nem kecsegtetett semmi jóval! A választást "megkönnyítette", hogy 1941. június 26-án Kassát bombatámadás érte, amelyet - a hivatalos közkmény szerint - szovjet bombázók hajtottak végre. A közlemény igazságtartalmát már sokan és sokszor megkérdőjelezték, de 100 %-os bizonyító adatokkal még senki sem szolgált. Elképzelhető, hogy német provokációs tett volt, bár ez nem illeszkedik abba a képbe, miszerint Hitler - akkor még - nem tartott igényt a magyarok katonai segítségére. Az sem kizárt, hogy a szovjet vezérkar azonnali válaszcsapást követelő parancsára a (szétvert és dezorganizálódott) szovjet légierő pilótái tévesztették el a célt, mert a logikának ellent mond, hogy a legfelsőbb szovjet állami és politikai vezetésnek érdeke lett volna - a kialakult katasztrofális helyzetükben - szándékosan növelni ellenségeik számát.
Vitathatatlan, hogy 1941 nyarára létrejött európai katonapolitikai helyzetben, a magyar kormány egyszerűen nem maradhatott passziv szemlélőie a németek és szovietek permanens terjeszkedésének! Ha nem lépett volna be a háborúba Hitler oldalán, akkor az ország megszállása hamarabb bekövetkezett volna vagy/és egy német győzelem esetében mérhetetlen hátrányba kerül a velük harcoló román, szlovák, horvát, osztrák, bolgár, spanyol, olasz, ukrán és más nációkkal szemben.
Az is ismert volt a magyar kormány előtt, hogy a szlovák és a román kormányok kizárólag azért támogatták a németeket, mert ígéretet kaptak Hitlertől arra, hogy a háború befejeztével támogatni területgyarapítási szándékukat. Geostratégiai helyzetünket figyelembe véve (és reálisan értékelve), Magyarország számára semmilyen más út nem létezett (!) abban a katonai-katonapolitikai-és nemzetköi; helyzetben, mint a kisebbik rossz választása: a németekkel szövetségben lenni.
Aki ezt nem ismeri el, az elfelejtette, hogy a Wehrmacht a világ egyik legerősebb és legkorszerűbb hadserege volt, néhány hét alatt térdre kényszerítette Franciaországot (43 nap), Belgiumot (17 nap), Hollandiát (36 nap), Norvégiát (60 nap), Dániát (16 nap), Görögországot

II

(27 nap), Jugoszláviát (12 nap), és a szovjetek elleni háború kezdetétől június 22) számított három hét elteltével a német csapatok Leningrád, Szmolenszk és Kijev alatt álltak, vagyis a határtól mintegy 600-900 km-es távolságra, és szeptember 30-án már közvetlenül Moszkvát veszélyeztették.
Magyarország megszállása nem okozott volna semmi gondot Hitlernek (mint ezt 1944. március 19-én bizonyította), viszont hosszabb ideig tartott volna az ország erőforrásainak gátlástalan kihasználása, a harcoló alakulatok mennyiségének növelése, és a zsidók elleni törvények radikálisabb érvényesítése.
Mai ismereteink birtokában természetesen más optikán keresztül látható Hitler törekvése és célja, de abban az időben olyan személyiségek is hittek az ígéreteinek (vagy pedig úgy tettek, mintha hittek volna), mint Chamberlein, ll. Pius pápa, id. Kennedy vagy V. György, nem beszélve Sztalinról, aki a lengyelek vérével pecsételte meg a szovjet-német szerződést!
Horthy Miklós kormányzó igyekezett minél kevesebb vérrel és veszteséggel átvészelni a háborús időszakot. A frontra irányított magyar erők zöme a front mögötti megszállási (út-és területbiztosítási) feladatokat látott el. A támadó hadműveletekben lényegében egy hadtestnyi erő vett részt, de hadseregünk felszerelése egyébként sem volt alkalmas offenzív tevékenység végrehajtására. Hitler és a német vezérkar fokozódó nyomásának - lassan - engedve, a honvéd vezérkar növelte a fronton harcolók létszámát és (részben) pótolta a bekövetkezett veszteséget. A (gyakran változó) magyar kormányok minden lehetőséget kihasználtak, bogy a németek egyre növekvő követeléseit mérsékeljék.
Horthy és a magyar kormány nehezen álcázható taktikája, valamint a szövetséges erők sorozatos győzelmei következtében Hitler arra az elbatározásra jutott, bogy megszállja Magyarországot (1944. március 19-én), hogy kényszerítse a háborúban való max. erőkifejtésére. Horthy kormányzó a helyén maradt, és továbbra is igyekezett fékezni a német követelések teljesítési ütemét. Titkos megbeszéléseket kezdeményezett a szövetségesekkel (eredménytelenül), majd kapcsolatba lépett a szovjetekkel fegyverszüneti tárgyalások céljából. A jól funkcionáló német elhárítás felfedte Horthy terveit, és Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezérét, 1944. október 15-én puccsal hatalomra segítette, meghiúsítva Horthy kiugrási kísérletét.
Szálasi nemzetvezetőként irányította az országot, bevezette a totális katonai és gazdasági mozgósítást, valamint a nyilasterrort. Rendeletet hoztak a zsidóvagyonok állami tulajdonba vételére (3840/1944. sz. kormányrendelet), Budapesten gettót jelöltek ki a zsidók számára (november 15-én) és kötelezték őket a sárga csillag viselésére. A Városmajorban lévő nyilasház pincéjéből mintegy kétszáz zsidó foglyot hajtottak ki a Duna-partra, és kivégezték őket. Dezertált katonák sokaságát állították statáriális bíróság elé de előfordult, bogy a helyszínen felkoncolták a szökevényeket vagy a behívó parancs teljesítése alól bujkálókat. A Vörös Hadsereg elől fokozatosan visszavonuló német és magyar csapatok, valamint nyilas pártszolgálatosok,- sok értéket kiszállítottak nyugatra (ezek zöme később visszakerült az országba: koronázási ereklyék; a Nemzeti Bank aranykészlete; MÁV gördiilő állománya, stb.,), de óriási károkat okoztak a dunai-hidak és a vasúti sínek felrobbantásával, valamint más értelmetlen rongálásokkal.
A harcoló szovjet csapatokat speciális ,,zsákmányoló" alakulatok kisérték, amelyek az ipari berendezésektől kezdve, a képzőművészeti alkotásokon át a mezőgazdasági termékek, valamint a haszonállat-állományig bezárólag mindent vagonokba raktak és kihurcolták az országból. Ezzel együtt, a minden magyar ember számára ismertté és hírhedtté vált: "málenkij robot" hangoztatásával, tízezer számra vitték ki a férfiakat (esetenként a nőket is) a Szovjetunióba. Nemrégiben tudódott ki az is, hogy a háború befejeztével, a német koncentrációs táborokból kiszabadult, és vasúton Magyarországra szállított zsidó férfiak/nők egyes szerelvényeit megállás nélkül továbbították a szovjet GULAG-szigetvilágba, ahonnan csak elvétve jutott haza néhány túlélő.
A magyarság tragédiái közt kell megemlíteni a második világháborút követö kitelepítési procedúrákat. Vétlen emberek (családok) tíz-és százezreit üldöztek el












III FELVONÁS
  1. kép.

Magyarország szovjet megszállás alatt

szülőfóldjükről, 20-50 kilós csomagokat vihettek magukkal, és földönfutóként keresték a helyüket idegen környezetben. A Felvidékről kb. 130 ezer embert telepítettek ki a szlovákok, Erdélyből és Újvidékről tízezreket üldöztek el vagy hurcoltak el ismeretlen helyekre. Rákosi szintén kiüldözött az országból mintegy 25 ezer magyar állampolgárt német származásuk miatt.
Budapestről és más nagyobb városokból több tízezer embert (családot) deportáltak (telepítettek) vidékre, lakásaikat pedig (minden ingósággal egyetemben) kisajátították az új rend prominens személyei, beleértve az ÁVO (majd pedig az ÁVH) tisztjeit is.
Magyarország második világháborús veszteségei:
-250 ezer hősi halott;
-120 ezer eltűnt;
-750 ezer sebesült és hadirokkant;
-45 ezer polgári halott személv a hátországban;
-372 ezer magyar zsidó halott a náci koncentrációs táborokban;
-340 ezer elhurcolt polgári személy a GULAG-ra

-Újvidéken legyilkoIt -45 ezer magyar (Tito bandája által).
-elhurcolt javak Németországba (becsült adatok szerint kb. 22 milliárd pengő értékben

-elhurcolt javak a Szovietunióba (becsült adatok szerint kb 40 milliárd pengő értékben.

-Németországnak.. a háború utáni áruszállításokra folyósított előleg:
42,502.456 pengő és 43 fillér:
-az országban tartózkodó német katonai alakulatok és egyéb szervek pénzellátása: 1,569,000,000 pengő:
-német tulajdonban lévő magyarországi kibocsátású részvények felvásárlása: 107,304,061 pengő és 50 fillér:
-német katonai alakulatok részére végzett bérmunkák költségei:
301,363,863 pengő és 50 fillér

(összesen 2,137,225,697 pengő és 50 fillér). ami az 1938-as évi nemzeti jövedelem (4 milliárd pengő) több mint 50%-át tette ki:

-200 millió dollár jóvá.étel a Szovietuniónak;
-70 millió dollár jóvátétel Jugoszláviának;
-30 millió dollár jóvátétel Csehszlovákiának;
-elvesztett erdélvi. felvidéki és újvidéki területek:
-a háborús károk ősszege kb. 25 milliárd pengőt tett ki. ami Magyarország 1938. évi nemzeti iövedelmének több mint hatszorosa volt. A nemzeti vagyon mintegy 40%-a megsemmisült.

1944. december 22-én, a Debrecenben - előző nap - megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt (INK), amelynek elnökévé


13

dálnoki Miklós Bélát választották. Az INK december 23-án fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, december 28-án pedig hadat üzent Németországnak.
A hazánkat elözönlő és elfoglaló szovjet csapatokat árnyékként követték a Szovjetunióban kiképzett (felkészített) kollaboránsok, és azonnal megkezdték az aknamunkát a bolsevik rendszer létrehozására. Rákosi (alias: Róth) Mátyás, Sztalin "legjobb magyar tanítványa" (aki Kun Bilához hasonlóan szintén szovjet "exportból" került hozzánk), a megszálló erők szuronyaira támaszkodva: csalással, megfelemlítéssel, erőszakkal és kíméletlen terrorral megszerezte a hatalmat, megszüntette a löbbpártrendszert, bevezette a kitelepítéseket, deportálásokat, a koncepciós pereket, a magántulajdon elrablását, és mindent megtett, hogy a nemzettutudatot kiölje az emberekből, az országot pedig a kialakulóban lévő szocialista világrendszerhez kapcsolja.
1945. november 4-én, a nemzetgyűlési választások eredményeként, az FKGP 57%-ot, a SZDP 17,4%-ot, az MKP 17%-ot, a Nemzeti Paraszt Párt (NPP) 6,8%-ot, a Polgári Demokrata Párt (PDP) 1,7%-ot ért el.
1946. február l-én a nemzetgyűlés eltörölte a királyság intézményét és Magyarországot köztársasággá nyilvánította, Tildy Zoltánt pedig a köztársaság elnökévé választotta. Tildyt 1948-tól 50-ig Szakasits Árpád követte a köztársaság elnöki székben, valamint az Elnöki Tanács elnökeként. 1950-52-ben Rónai Sándor, majd 1967-ig Dobi István voltak az Elnöki Tanács elnökei.
A második világháborút lezáró párizsi békeszerződést követően (1947.február 10.) Magyarország határai Ausztriával, Romániával és Jugoszláviával megegyeznek az 1938. január 1-jei (trianoni) határokkal, a Szovjetunióval az új határ Kárpátaljánál a trianoni csehszlovák-magyar határral azonos, azzal a különbséggel, hogy a Duna jobb partján fekvő Horvátújfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket Magyarország köteles volt átengedni Csehszlovákiának.
A békeszerződés Magyarországot kötelezte, hogy a Szovjetuniónak, Jugoszláviának és Csehszlovákiának – jóvátétel címén - 300 millió USA dollárt fIzessen (200:70:30 milliós arányokban).
A békeszerződés előírta, hogy 90 napon belül hazánk területéről minden szövetsége fegyveres erőt ki kell vonni, kivéve azokat a szovjet erőket, amelyek az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedést biztosítják.
A négy nagyhatalom (USA, Nagy-Britannia, Szovjetunió és Franciaország) külügyminiszterei által 1955. május 15-én aláírt osztrák államszerződés értelmében Ausztria független, demokratikus és semleges állammá alakul, és a szerződés július 27-én lép életbe.
Ennek alapján Magyarországról távozni kellett volna az útvonal-biztosító szovjet csapatoknak. Viszont egy nappal az osztrák államszerződés aláírása előtt, 1955. május 14-én (!) létrehozták a Varsói Szerződést (tagjai: Albánia /két évvel később felmondta/, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Szovjetunió). A szerződést az országgyűlés 1955. május 25-én iktatta törvénybe, és június 6-án lépett életbe.
A szerződés értelmében lehetőség nyilt szovjet csapatok Magyarország területén való állomásoztatására. Ezzel a "megoldással" de jure is legalizálva lett az ország de facto megszállásának ténye!
A szovjetek ideiglenesnek feltüntetett jelenléte valójában egy hosszú távú berendezkedést tükrözött, de az sem kizárt (hogy a Csecsen-földhöz hasonlóan) a végleges betelepedés relációjában gondolkoztak.
Az un. "Déli Hadseregcsoport'" erői (és család tagjaik) 171 helyőrségben voltak elhelyezve, átlagos létszámuk 100,120 ezer főt tett ki, mintegy 6,5 - 7 ezer objektumot birtokoltak, és 48 ezer hektárnyi területet használtak gyakorlatozásra. Közép-Európában itt üzemeltették a legnagyobb lőtereket. Gyakran előfordult, hogy a hortobágyi természetvédelmi terület egyes részeit használták a repülőgépeik bombavetés céljára. Ritkaságnak számított olyan nap, amikor különféle (személy, teher vagy páncélozott) járműveik, valamint harckocsijaik ne mozogtak volna az ország fő vagy mellék útvonalain.
14

A világ egyik legszebb építészeti remekmüvének tartott gödöllői Grassalkovich kastélyt úgy "belakták", hogy az épületkomplexumban mintegy 15 milliárd forintértékü kár keletkezett!
"Úttörő" példát mutattak a később kirobbant kínai nagy "kulturális forradalom" részvevőinek azzal, hogy a pótolhatatlan barokk díszítésű ajtókat, ablakkereteket és falburkolatokat elégették, az értékes bútorokat, festményeket és csillárokat "elrekvirálták", a hintókat szétverték, az őspark nagy részét kivágták és a földterületet harckocsikkal "megboronálták" .
A Honvédelmi Minisztériumba is betelepedtek, mégpedig a miniszteri rezidencia (emelet és szárny) közelében lévő irodákba. Gyakorlatilag szabad belépésük volt minden helyiségbe, vagyis: azt ellenőrizték, amit csak akartak! A HM-ből közvetlen összeköttetésben voltak a moszkvai védelmi minisztériummal és a vezérkarral. Jellemző a gőgösségükre, hogy még itt Magyarországon is konokul ragaszkodtak a “moszkvai idő"-höz, a közös gyakorlatokon a moszkvai időpontokat adták meg, azt kellett "áttranszformálni" helyi időre az érintett magyar alakulatoknak.
Bár ezek a jelenségek tizedrangúaknak minősülhetnek, de a szovjet megszállás tényét abban az értelemben hűen tükrözik, hogy még ilyen apróságnak tünő kérdésekben is megmutatták, hogy mihez (vagy kihez) kell igazodni a magyaroknak.

A szovjet megszállásból keletkezett anyagi veszteségek:

-a megszálló erők és családtagjaik ellátási költségei (elhelyezés-Iakás. lakberendezési tárgyak), irodák, irodai beredezések, írószerek, telefon. Villany, víz, csatornázási díiak, szállodai számlák, protokoll vadászatok, horgászatok. pincelátoflatások. személykocsik-és autóbuszok igénybevétele. Ajándékok, 45 év alatt (jelenlegi forint értékben kb. 800 milliárd forint;
A megszálló erők által okozott rongálásuk értékben (és műemlékekben) környezetben, utakban (jelenlegi forint értékben számolva) kb. 200 milliárd forint;
-HM. BM. Párt és Munkásőr üdülők igénybevételi költségei: kb. 15 milliárd forint:
Ebben a tételekben nem szerepelnek a haditechnikai anyagokra (felszerelésekre) feleslegesen kiadott összegek, a rossz minőségű technikai eszközök jelentős menayiségű pótaIkat részekre kiadott összegek, a nyugati relációból a szovjetek számára valutáért beszerzett COCOM-listán (Coordinating Committee for Multilateral Export Controls" Többöldalú Exportellenőrzést Koordináló Bizottság) lévő anyagok, a szovjet hadászati felderitésnek dolgozó magyar katonai felderitésre fordított költségek, amelyek becsült összege nem kevesebb, mint 500 milliárd forint!
Lehetetlen felmé i azokat a kiadásokat, amelyekkel a fegyverkezési
verseny kapcsán közvetlen vagy közvetett módon “kapcsolódtunk" a szovjetek költségeihez, mivel ezeket még ma is "hétpecsétes" titokként kezelik. De itt-ott fellebbent a fátyol a Vietnamba. Mozambikba, Libiába, DéI-Jemenbe, Szíriába, lránba és Irakba. stb., irányított szellemi-személyi-anyagi export egyes részleteiről. a hosszúlejáratú (soha meg nem térülő) kölcsönökről (kintlévőségeinkről), de feltételezhető, hogy ezek a tételek is hozzájárultak az 1989-ig "begyüjtött" 21 milliárd dolláros adóssághalmazunkhoz.











11. kép.





A szovjet megszállás, a Rákosi és bandája által bevezetett proletárdiktatúra, a paraszti földek erőszakos kollektivizálása, az ÁVO (Államvédelmi Osztály), majd ÁVH (Államvédelmi Hivatal) embereinek garázdálkodása, a nemzeti értékeink, a történelmünk és szimbólumaink meghamisítása, meggyalázása, pusztítása és megmásítása, az un. "Békekölcsön Kötvények" jegyzéseinek kötelezővé tétele, a munkanormák permanens növelése, és számos más tényező hatására, országszerte egyre növekvő elégedetlenség bontakozott ki.

Hatalmi harc dúlt a Szovjetunióból hazatért kommunisták és hazai elvtársaik között, koncepciós perekkel "ritkították" egymás sorait. Sztalin halálát követően (1953. 03. 05.) Rákosi pozíciója is megrendült, kezdetét vette az állami-és pártvezetésben a káderek csereberéje, Nagy Imrét(1953.július 4.) majd Hegedűs Andrást (1955. április 18.) nevezik ki miniszterelnöknek, Farkas Mihályt minden funkciójából felmentették, Rákosit Gerő Ernő váltotta fel az MDP első titkári pozíciójában (1956. július 18.).
A személycserék azonban nem nyugtatták meg az embereket. 1956. október 6-án, a Kerepesi-temetőben több tízezer ember részvételével újratemették az 1949-ben kivégzett Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást. A gyászünnepségen részvevők rendszerellenes jelszavakat hangoztattak és reformokat, valamint a kormány lemondását követelték.
Ezt követően,- egyre több helyen, mind többen és többen csatlakoztak az elégedetlenségüket nyíltan kifejezők táborába, diákok és írók, munkások és mezőgazdasági dolgozók mozdultak meg a diktatúra felszámolására.
Az utcai tüntetések forradalmi megmozdulásokba torkolltak 1956. október 23-ával kezdődően, különös tekintettel arra, hogy a kormányküldöttség vezetőjeként Jugoszláviából visszatért Gerő Ernő a rádióban lekezelően nyilatkozott a tüntetőkről, és világossá vált mindenki előtt, hogy ugyanazt a politikát folytatja, mint elődje, - Rákosi Mátyás.
A szabad magyar rádióért tüntető tömeg ellen az AVH-sok fegyvert használtak, az erősítésükre érkezett katonaság viszont a tüntetők oldalára állt, akik ennek eredményeként fegyverhez jutottak és megostromolták, majd birtokba vették a rádiót.
Gerő Emő a szovjetekhez fordult segítségért, és a hazánkat megszálló szovjet erők brutális módon felléptek a forradalmárok ellen, ezzel kezdetét vette az idegenek és kollaboránsaik elleni szabadságharc. 1956. október 25-én megalakult a Nagy Imre vezette új kormány, amelynek - többek között - tagja lett Apró Antal és Münnich Ferenc. Gerő Ernő helyett Kádár Jánost választották meg az MDP első titkári tisztségre.
A magyar nép elsöprő többségének erkölcsi és anyagi támogatását, valamint szimpátiáját élvező fiatal forradalmárok (a "Pesti Srácok"), a hadsereg minimális támogatásával, de ellenakciójától nem zavartatva, kiharcolták a szovjet csapatok kivonását Budapestről. A szovjetek kormánynyilatkozatban deklarálták tárgyalási készségüket csapataik hazánk területéről való kivonásáról.
A kompromisszumos megoldási készséget tükröző szovjet kormánynyilatkozat tömény hazugságnak és szemfényvesztésnek bizonyult, hiszen nyolc nappal azelőtt (1956. október 23-án 19.45 h-kor!), a Kárpáti Katonai Körzet parancsnoka, Pável (Ivanovics Batov) hadseregtábornok, harci riadót rendelt el egy lövész hadosztály és egy gépesített gárdahadosztály részére, és megparancsolta, hogy lépjék át a magyar határt Csap-Beregszász­-Nagyszőlős sávjában és vonuljanak Hatvan-Jászberény, valamint Szolnok-Abony körzetébe.
A két hadosztály október 23-án éjfélkor átlépte a határt és október 24-én 07.00 h-ra beérkezett a kijelölt gyülekezési körletekbe. Nyilvánvaló, hogy a hadseregtábornok csak felsőbb parancsra cselekedhetett, tehát a szovjet kormány már korábban meghozta a döntését. Dokumentumokkal bizonyítható, hogy Hruscsov nem csupán a Nagy Imre kormányt vezette félre, hanem becsapta a kínaiakat és a jugoszlávokat, valamint a Varsői Szerződés tagállamait, amikor a beleegyezésüket kérte, a már napokkal azelőtt beindított akcióhoz.
1956. október 31-én Nagy Imre átalakította a kormányt, Kádár János államminiszter lett, ugyanakkor Janza Károly helyett Maléter Pált nevezték ki honvédelmi miniszterré és megkapta a vezérőrnagyi rendfokozatot is. Maléter október 25-én vált ismertté, amikor a Kilián laktanyába lévő három kisegítő műszaki zászlóaljhoz ment ki miniszteri paranccsal rendcsinálás, és a laktanyával szemben lévő Corvin-közi forradalmárok lefegyverzése céljából. A laktanyában berendezte a harcálláspontját, majd Janzának telefonon jelentette a BM-be, hogy a szabadságharcosok követeléseit jogosnak tartja és nem hajlandó ellenük harcolni. A műszakiaknak voltak kisebb konfliktusai a Corvin-köziekkel, de megbeszéléseiket követően ezek megszüntek. Ugyanakkor Maléter mindvégig tartózkodott attól, hogy fegyveresen fellépjen az egyre nagyobb számban beözönlő szovjet csapatok ellen.

Az október 24-én már hazánkba irányított két szovjet hadosztályt további tíz követte! November negyedikéig, - szünet nélkül, éjjel-nappal özönlöttek hazánkba a harckocsi-Iövész­gépesített-légideszant-légvédelmi-vadászrepülő-hadosztályok, továbbá a megerősítésükre alárendelt tüzér, repülő, műszaki, felderítő, híradó, valamint más egységek, osztályok és alegységek.
Eközben Andropov (Jurij Vlagyimirovics, későbbi KGB-s főnök, és Brezsnyev halálát követően a szovjet párt-és állami vezetés első embere), a Szovjetunió magyarországi nagykövete azzal áltatta Nagy Imrét, hogy az új alakulatok csupán azért jöttek Magyarországra, hogy bíztosítsák az itt állomásozó Pjotr (Nyikolájevics Lascsenko) altábornagy vezette különleges hadtest, valamint a szovjet polgári személyek hazaszállítását.
Nagy Imre, megelégelvén a szovjetek inkorrekt eljárását, 1956. november 1-jén deklarálta Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését az ENSZ, a nagyhatalmak és a világ közvéleménye számára. Ugyanezen a napon Kádár János rádióbeszéd- ben jelentette be az MSZMP megalakulását, és az előkészítő bizottság, valamint a saját nevében is támotgatta a kormány politikáiát. személv szerint pedig az általa “mélven tisztelt és barátjának titulált" Nan Imrét.
November 2-án Kádár János és Münnich Ferenc, a kormány tagjai, minden bejelentest mellőzve, konspiratív módon, a budapesti szoviet nagykövetségre szöktek. majd onnan ismeretlen helyre (feltehetőleg Moszkvába) távoztak, elárulták kormányukat, miniszterelnöküket és hazájukat.
Tények és nevek sokaságával igazolható, hogy a szökés, a menekülés, a visszahúzódás, és a kivárás jellemezte az elvtársak és "főelvtársak" döntő többségét. Cserbenhagyták pártjukat, családjukat, barátaikat, egyetlenegy cél lebegett a szemük előtt: menteni az "irhájukat". .Az egykori vezető "hősök" egyike sem fogott fegyvert a nagy-budapesti pártház védelmére, de szívfájdalom nélkül odadobták a felingerelt tömeg haragjának a kis "mezei" párttagokat és az ÁVH-s sorkatonákat, és megvárták, mig a szovjet "testvéreik" megtisztítják számukra a hatalomhoz vezető utat.
Az MDP-vé, majd MSZMP-vé átkeresztelt kommunista párt ömlesztette magából a vezető beosztásokban lévő árulókat és kollaboránsokat. Marosán György, a szociáldemokraták egyik legnagyobb árulója, a hordószónokká avanzsáIt péklegény, a tököli szovjet bázisra szökött elvtársaival egyetemben (Nógrádi Sándor, Kiss Károly, Rónai Sándor, Andics Erzsébet, Apró Antal, stb.).
November 3-án este Maléter Pál bonvédelmi miniszter, Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök, Szűcs Miklós ezredes és Erdei Ferenc ex-miniszterelnökhelyettes, Tökölön találkoztak a szovjet kormány megbízottjával, Malinyin (Mihail Szergejevics) hadseregtábornokkal (a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettesével), a csapatkivonás részleteinek megbeszélése céljából. A tárgyalások kezdete után néhány perccel, géppisztolyos katonák kiséretében berontott a terembe Szerov (Ivan Alekszandrovics), a KGB elnöke és letartóztatta a magyar delegációt.
Ezzel Hruscsovék "megkoronázták" hazugságaikat, és nemzetközi diplomáciai gyakorlatban páratlanul aljas módon, kelepcébe csalták a szuverén magyar állam törvényes kormányának miniszterét, valamint a delegáció tagjait.
A letartóztatást követő kihallgatásuk során,- Maléter Pál, Kovács István és Szűcs Miklós készséggel tájékoztatták Zürjanov vezérőrnagyot a magyar csapatok diszlokációs helyzetéről és a forradalmi erők összetételéről, valamint fegyverzeteikről. Ezzel ők is hazaárulóvá váltak, hiszen a fogságba esett katonák nem kötelesek (és nem kényszerithetők) bajtársaik feladására, valamint katonai titkok kiadására.
Nyilvánvaló, bogy Maléterék menteni akarták a "bőrüket", és elhitték Zürjanov ígéretét, hogy csupán "átmenetileg tartják őket fogságban, de idővel minden tisztázódik, és akkor szabadon engedik mindnyájukat" (idézet Zürjanov 1956. november 3-án készített feljegyzéséből).

November 4-én a szovjet csapatok összehangolt támadást indítottak Budapest és más városok, illetve helységek és objektumok ellen. Számos helyen válogatás nélkül lőtték a szabadságharcosokat, a katonákat és a polgári személyeket.
Nagy Imre a korareggeli órákban rádiószózatot intézett a nemzethez, bejelentette a szovjetek támadását, az ENSZ-hez fordult segítségért, és közölte a közvéleménnyel, hogy a kormánya helyén van, a csapatok pedig harcban állnak a támadókkal.
A két utóbbi állítás nem felelt meg a valóságnak! Nagy Imre és kísérete a jugoszláv követségre távozott, a kollaboráns (áruló) magyar katonai vezetők pedig megakadályozták, hogy a hadsereg ellenálljon az inváziónak.
A mérhetetlen nagy túlerő, és a polgári lakosságot, valamint a fővárost vagy a vidéki városokat és helységeket nem kímélő pusztító és romboló harcitechnikai eszközök ellen, a maroknyi és hiányos fegyverzetű szabadságharcosoknak semmi esélyük nem volt, mégis kemény leckét adtak a betolakodóknak: benzines-palackokkal, elavult kézifegyverekkel, de rettenthetetlen kiállásukkal,- olyan sebet ütöttek a bolsevik Góliáton, amelyet többé képtelen volt kiheverni, és kezdetét vette a hosszadalmas agonizálása.
Az 56-os forradalom és szabadsállharc mérlege:
-7.5 ezer halott;
-18 ezer sebesült:
-200 ezer nyugatra menekült állampolgár;
-21 milliárd forint értékű anyagi kár (1956-os értékben).
Szoviet részről (becslések szerint) kb. 3.5 ezer halott és sebesült: 250 megsemmisített harckocsi, szállítóiármű és löveg: egy repülőgép.
A forradalom és szabadságharc során a népitéletnek" áldozatul esett (birósági eljárás nélkül kivégzett). valamint fegyveres összecsapások során meghalt személvek száma: 26 fő.



12. kép.

A MEGTORLÁS


A szovjet segítséggel hatalomra került "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány", (vagyis a "Kádár kormány"), példátlan megtorló akciót foganatosított a szabadságharcosok leverése során, és a leverést követő időszakban.
Kádárék létrehozták a karhatalmi (pufajkás) ezredeket, amelyek mind a fővárosban, mind pedig vidéken a szó szoros értelmében vérfürdőket rendeztek az ország számos helységében.
A szovjet megszállókkal együttműködő karhatalmisták megfélemlítették a lakosságot, napirenden voltak a letartóztatások, gumibotozások, válogatott kínzások, sortüzek és deportálások. Nem kímélték a kiskorú gyermekeket, de azokat sem, akiknek Kádár büntetlenséget ígért a rádióban és az újságok hasábjain.
Halálraítélték - többek között - Nagy Imrét, aki így a megtorlás áldozatává vált, és halálával érdemelte ki sokak bocsánatát, a magyar néppel szemben (korábban) elkövetett bűneiért. Hasonló sors jutott osztály részéül Maléter Pálnak is, aki a "vérbíróság" előtti gerinces magatartásával feledtette a forradalom-és szabadságharc során produkált ingadozó (kétértelmű) viselkedését.
A sortüzek színhelyei (58 helvségben. abc sorrendben): Baja, Barcs, Berettyóújfalu, Berzende, Budaörs, Budapest, Cegléd, Csongrád, Debrecen, Eger, Esztergom, Gyoma, Gyöngyös, Győr, Gyula, Gyülevész, Hajdúnánás, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kalocsa, Kecskemét, Keszthely, Kevermes, Kiskőrös, Kistelek, Kóka, Komárom, Komló, Lenti, Maglód, Magyaregregy, Miskolc, Morahalom, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Őrkény, Paks, Pápa, Pásztó, Pécs, Pilis, Ráckeve, Salgótarján, Sikonda, Szabadszállás, Szeged, Szentendre, Székesfehérvár, Sztálinváros, Tatabánya, Tápiósüly, Tápiószecsö, Tinnye, Tiszakécske, Vác, Várpalota, Zalaegerszeg.
A megtorlás mintegy négy évig tartott, de "szelídebb" változatában még évtizedeken át folytatódott, mivel a társadalom perifériájára szorították azokat, akiknél a legkisebb gyanú is felmerüIt, hogy szimpatizáltak a forradalom és szabadságharc törekvéseivel, beleértve az érintettek rokoni és baráti köreibe tartozókkal szemben érvénybe léptetett (nyílt és burkolt) diszkriminációt (útlevél kiadás, beiskolázás, munkahelyi előremenetel, elismerések és kitüntetések, lakás-gépkocsi-telefonvonal kiutalások elbírálása, stb., stb.).
A terrorral kierőszakolt konszolidáció annyira jól sikerüIt, hogy Hruscsov felvetette Kádárnak a szovjet csapatkivonás lehetőségét. Kádár azonban nem bízott sem a hadseregben, sem kedvenc munkásőreiben, és meggyőzte Hruscsovot a kialakult állapot fenntartásának szükségességéről. Nem ez volt az első - hazájával szemben elkövetett - vétke!
Hruscsovot felváltó Brezsnyev (Leonyid Iljics) idejében (1964-82) többé nem került szóba ez a kérdéscsomag. Brezsnyevet az '56-os forradalmunk és szabadságharcunk leverésében aktívan közreműködő Andropov (Jurij Vlagyimirovics) követte (1982-84) a legfelsőbb párt és állami vezetés posztján, majd Cservenyko (Konsztantyin Usztyinovics) vette át rövid időre (1984-85) a "stafétabotot", ortodox bolsevikok révén, azt a bel-és külpolitikát folytatták, amit neves elődeik. Gorbacsov (Mihail Szergejevics) hatalomra jutását követően (1985-91) vette kezdetét egy bukdácsolva haladó demokratizálódási folyamat, amely lehetővé tette, hogy egyes (az "érdekszférájukhoz" tartozó) államok elnyerjék az addig megnyirbált függetlenségüket.






A megtorlás egyenlege:
-a kádári bíróságok által halálraítéltek és kivégzettek száma: 290 fő;
-Jogerősen szabadságvesztésre ítéltek száma: 16748 fő;
-bírósági ítélet nélkül rövidebb-hosszabb ideig: letartóztatottak száma: - 40 ezer fő;
-sortüzek áldozatainak száma: 870 fő;
-a pufajkások által (bírósági ítélet nélkül) kivégzettek száma: -140 fő.

A kádári "puha" becenevű diktatúra több mint három évtizede alatt, évenként mintegy 2,5-3 ezren hagyták el az országot (akkori kifejezéssel éve: disszidáltak), mert képtelenek voltak elviselni azt a légkört, amelyet Kádár és egyik legfőbb segítője: Aczél György megvalósítottak az országban. A disszidensek hozzátartozóit (általában) üldözték vagy zaklatták, az esetek többségében az ingatlanaikat és ingóságaikat kisajátították. Mivel a disszidensekre vonatkozó adatokat a legszigorúbb titoktartás övezte, így csak becslés alapján lehet következtetni, hogy mintegy három évtized alatt: - 70 - 80 ezer ember hagyta el az országot!




13.kép.

Rendszerváltozás

A piacgazdaság látványos (gazdasági-tudományos-technikai-technológiai) fejlődését tagadó (és elutasító) szocialista tábor országai krónikus áruhiányban szenvedtek, a fegyverkezési verseny felgyorsulásával pedig a nyolcvanas évek elejétől kezdve egyre nagyobb mértékben eladósodtak a nyugati államok felé.
Hazánk adóssághalmaza 1989-re elérte a 23,5 milliárd dollárt, és az államkincstár pénzügyi tartalékai szinte teljesen kimerültek.
1989 márciusában az MSZMP KB zárt ülésén a jegyzőkönyvben rögzített feljegyzések jól érzékeltetik az ország csődhelyzetét:
-GROSZ KÁROLY: "Magyarország ma gazdasági értelemben szuverenitásának nagyobb részével már nem rendelkezik. A gazdasági lét az összeomlás napi dilemmájával küzd"; -SZŰRÖS MÁTYÁS: "Meg kell kísérelnünk a hitelkérést. Újabb hitelhez jutva meg kell fontolnunk, hogy mire fordítjuk a pénzt, mit támogatunk gazdaságunkban, nehogy ennek is pocsékba menjen a nagyobbik része";
-MEDGYESSY PÉTER: ,,A devizatartalékok lesújtóan alacsony színvonalon vannak. Tulajdonképpen azon a határon mozognak, ami már a biztonságunkat veszélyezteti ", Hasonló "csődhelyzet" alakult ki a "szocialista tábor" teljes vertikumában!
Bebizonyosodott, hogy minden egyes "szocialista" ország nagyságrenddel (évtizedekkel) maradt el a nyugat- európai államok indexeitől az átlag életkorban, a munkabérek nominálértékében, a közszükségleti cikkek, valamint a szolgáltatások választékában, minőségében, mennyiségében és árfekvéseiben, a közlekedés infrastruktúrájában, a gépesítés és automatizálás mutatóiban.
Megállíthatatlanná vált az a spontán növekvő tömegmozgalom, amely függetlenséget, reformokat, radikális változásokat, többpártrendszert, szólás és sajtószabadságot, vagyis: demokráciát követelt. Ez a mozgalom kibontakozott a Szovjetunióban is, és összekapcsolódott az egyes tagköztársaságok függetlenségi törekvéseivel Gorbacsov, ha nehezen is, de belátta, hogy "kifizetőbb" a mozgalmakat támogatni, és bizonyos mértékben kordában tartani, mintsem a sztalini módszerekhez visszatérni. Azzal kevesen számoltak, hogy az események felgyorsulnak és a Szovjetunió mind gazdasági, mind katonai, mind pedig politikai értelemben látványosan összeomlik.
A hazánkban létrejött ellenzéki csoportok és pártok rövid idő alatt olyan erővé váltak, hogy az évtizedeken át hegemón helyzetben lévő kommunista pártot az első szabad választások alkalmával gyakorlatilag "lesöpörték" a politikai palettáról. A választásokat 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) nyerte 42.7%-os eredménnyel, a 386 parlamenti helyből 165-öt mondhatott magáénak! Az MSZMP-ből MSZP-vé átkeresztelkedett és ideológiát váltott (?) kommunisták 8,5%-al (33 képviselővel) a negyedik helyre szorultak, a második helyen lévő SZDSZ (24,4%, 94 képviselői hely) és a harmadik helyet elfoglaló FKGP (11,4%, 44 képviselői hely) mögött.
Az eufóriás hangulatú, és gyökeres változásokban reménykedő tömegek, mélységesen csalódtak az Antall József vezette új kormány tevékenységében (1990-93), és ez a csalódás nem csökkent az Antall halálát követő Boross Péter-féle vezetéssel szemben sem (1993-94).
A beígért "tisztogatások" elmaradtak, az országot csőd helyzetbe vivő politikusok és/vagy gazdasági vezetők pillanatok alatt "köpönyeget váltottak", potenciális politikai, gazdasági vagy társadalmi pozíciókba kerültek.
Elmaradt a gyilkosok, felbujtók, uszítók, verő1egények és besúgók számonkérése (megnevezése, elmarasztalása), és a gazdaságilag is megerősödött kádári rezsim haszonélvezői, valamint rokoni és barát (elvtársi) köreik fokozatosan a kezükbe kaparintották a közvélemény befolyásolását biztosító médiákat, valamint a velük kollaboráló, jól megfizetett újságírókat, riportereket, (egyes) művészeket (humoristákat).
A '94-es választások előtt 1-1,5 évvel már olyan közhangulat alakult ki, hogy várható volt az MDF választási veresége. A "fóldcsuszamlás" mégis nagyobb volt, mint azt az elbizakodott kormánypárti politikusok gondolták volna. Az 1994-es választások során az előzőleg "utcahosszal" nyert MDF 42,7%-ról 9,84%-ra (1) esett vissza, az MSZP pedig felkapaszkodott 54,14%-ra! Ekkora bukást, - még Karinthy Frigyes: Bauer-féle ,,bizonyítvány magyarázkodási" módszerével sem lehetett a közvélemény előtt igazolni.
Függetlenül attól, hogy az Antall-Boross kormány miért nem teljesíthette vagy teljesítette a választási ígéretét (tapasztalatlanságból, hozzá nem értésből, paktumból, különféle feltételek hiányából, stb.,), a megkeseredett emberek - elsöprő többséggel - azokat szavazták vissza, akiktől négy évvel azelőtt megszabadították magukat! A kádári ideológiai agymosás, a tömegek fásultsága és a médiák közvetlen és közvetett választási kampányt segítő tevékenysége idézte elő azt az abszurd helyzetet, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc eltiprásában bizonyítottan és önként rész vett Horn Gyula lehetett az új kormány miniszterelnöke, mi több: a népszerűségi indexe alapján mindig az "éllovasok" csoport jához tartozott! A hatalomra jutott MSZP (az SZDSZ-el fuzionálva) mindent megtett, hogy tartósítsa ezt a status quo-ját. Erőlködése viszont eleve kudarcra volt ítélve, mivel a formális logika törvényszerűségeinek is ellent mondott volna, hogy az a párt építse sikeresen a piac gazdaságot, amelyik a szocialista gazdaság alapjait sem volt képes negyven év alatt lerakni.








Ennek ellenére az egykori szocialistákká átkeresztelkedett kommunisták megerősödtek, mert:
1/ a párt és az állami vagyonok jelentős részének megkaparintásával óriási tőkére tettek szert;
2/ jól kiépített üzleti-információs - és személyi kapcsolatokkal, valamint pozíciókkal rendelkeztek (és rendelkeznek);
3/ jól működik köreikben, az egykoron bedresszírozott pártfegyelem;
4/ összekovácsolja ó'ket a felelősségre vonás miatti félelem;
5/ kezükben van a közvéleményt manipuláló (manipulálható) médiák mintegy 95-97 %-a.


Végezetül, meg kell említeni az országgyűlési képviselői helyek mennyiségét és a rendszerváltás egyik "hozadékának" minősülő országgyűlési képviselői választás rendszerét.
Ekkora létszámú képviselői gárda (386 fő) nem csak szükségtelen, hanem az érdemi munkát is hátráltat ja. Ezt az európai elsőségünket célszerű lenne minél hamarabb megszüntetni. 220 - 230 országgyűlési képviselő bőven elegendő egy ilyen kis ország számára, és ez a mennyiség megfelelne az európai átlagnak is.
Ha meggondoljuk, hogy a történelmi Magyarország 63 vármegyéjére, valamint a 8 horvát­szlavón megyékre (ezen belül Fiume és kerületeire) alakították ki a plenáris ülésterem ülőhelyeinek számát, akkor - a jelenlegi 19 megyénket figyelembe véve - hihetetlen luxusnak számít ekkora (kezelhetetlen) apparátus fenntartása.
A választási rendszer ellent mond a józan észnek, és a népképviseleti érdekeknek. Tekintettel arra, hogy a listán való bejutás kizárólag az egyes pártok vezetőjének vagy vezetési testületének szubjektív megítélésétől függ, így a választók szavazási aktusa egy "zsákbamacska" játékhoz hasonlítható! És itt nem csupán arról van szó, hogy olyan személyek is bekerülhetnek a parlamentbe, akiket az egyéni listán a választópolgárok kiejtenek, vagy egyéni listán meg sem méretkeztek, de rokonsági alapon mandátumhoz juthatnak, hanem arról, hogy olyan személy is bejuthat a parlamentbe, és törvényalkotóvá válhat (?), akinek az IQ-ja alapján egy portási beosztás is sok lenne!
Ezek a kérdéseket azért illenek a magyarság tragédiáiba, mert amíg az állam legmagasabb szintű testületébe az juthat be, akit egy (vagy néhány) személy jónak lát, akkor sem hívható vissza, ha semmilyen munkát nem végez, úgy viselkedhet mint egy külkerületi talponálló törzsvendége, és időszakos amnéziában esik, ha párt jának választási ígérete kerül terítékre, akkor nem várható - országos szinten - a rend, a munkamorál és az adott szó értékének növekedése, az erkölcsi normatívák betartása, és az emberek közti széthúzás megszűnése.
Márpedig a sokat emlegetett, legendás "turáni átok" Mohácstói kezdve a rendszerváltásig bezárólag szám os tragédiánk közvetlen vagy közvetett katalizátora volt! Ideje lenne az új évezredben megszabadítani magunkat ettől az "örökségtől". És ez az egy művelet, amely független a környezetünktől, a keleti vagy nyugati erővonalaktói, egyedül és kizárólag csak rajtunk áll vagy bukik!

FINÁLÉ


Az egyes felvonások képeihez tartozó személyi és anyagi veszteségeink
összegezése:
- 1. világháborúban hősi halált halt és eltűnt katonáink: 530 965 fő;
- 1. világháborús sebesültek és rokkantak: l 492000 fő;
- 1. világháborús polgári áldozatok: .28 000 fő;
- Trianoni békeszerződéssei elcsatolt terület: 190 000 km2;
- Trianoni békeszerződéssei az országból kirekesztett magyarok: 5 000 000 fő;
- 1. világháborús anyagi veszteségeink: ………….2 000 000 korona;
- a vörösterror áldozatainak száma: ... . ..590 fő;
- a fehérterror áldozatainak száma: 227 fő;

- a cseh -és román intervenció során elszenvedett veszteségek:
-hősi halottak és eltűntek 31 000 fő;
-polgári áldozatok ..17 000 fő;
-anyagi veszteségek 750 000 000 korona;

- a gazdasági válság során kivándoroltak száma: 2 300 000 fő;
- II. világháborúban hősi halált halt katonáink: 250 000 fő;
- II. világháborús sebesültek és rokkantak: 750 000 fő;
- II. világháborúban szovjet hadifogságban eltűntek: 130000 fő;
  • a GULAG-ra hurcolt polgári személyek: …340 000 fő;
    a német koncentrációs táborokban meghalt magyar zsidók: 372 000 fő;
- II. világháború polgári áldozatai: ...45 000 fő;
- Újvidéken legyilkolt magyarok: ., .45 000 fő;
. II. világháborús területi veszteségek: ..66 935 km2;
. kitelepített magyar állampolgárok száma: száma: 250 000 fő;
- II. világháborús károk: 25 milliárd pengő;
- német megszállás és adósság költségei : 2,137,225,697.-pengő;
- jóvátételi összegek: ..200 millió dollár;
-'56-os forradalom és szabadságharc áldozatai: 7 500 fő;
.'56-os forradalom és szabadságharc sebesültjei és rokkantjai: 18 000 fő;
.'56-ban a szovjetek okozta anyagi károk: ..21 milliárd forint;
- a kádári terror elől kimenekültek száma (' 56-tói 1989-ig): .-283 000 fő;
- a kádári megtorlás áldozatai (sortűz +kivégzettek): l 300 fő;
- a kádári gazdasági (pénzügyi) politika egyenlege: 23,5 milliárd dollár
adósság;
. a szovjet megszállásból keletkezett anyagi veszteségek (2003 első negyedévében számított
értékben): l billió 15 milliárd forint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése