A
LELEPLEZŐ cikkeiből III.
Virág András: Európa átjátszása Ázsiának!
Hatalmas
gazdasági pofon vár az EU-ra - Nincs összefogás a háború
ellen?
Német–francia hatalmi centrum
Körülbelül két évvel ezelőtt következett be az a pillanat,
amikor a két nagy hatalmú európai vezető arra a következtetésre
jutott, hogy – vállalva a valószínűsíthető politikai,
gazdasági és társadalmi konfliktusok sorozatát – a fenyegető
pénzügyi és gazdasági válságot csak a legdrasztikusabb és a
legkeményebb, új szemléletű európai reformpolitikával élheti
túl az EU. Ha a mélyére ásunk ennek a gondolatnak,
kristálytisztán kirajzolódnak azok a hatalmi ambíciók, amelyek az
európai közösség létrehozásánál egyértelműen motiválták
Németország és Franciaország cselekedeteit. Magyarán szólva
Merkelben és Sarkozyben egyaránt tudatosult, hogy a NATO keretei
által meghatározott – és egyértelműen az USA érdekeinek
alárendelt – külpolitika és nemzetközi fellépés semmiképpen
nem elegendő országaik világpolitikai pozícióinak megőrzéséhez,
vagy erősítéséhez. Ettől kezdve lassan, de annál határozottabban
érzékelhetővé vált, hogy az agyonadminisztrált és valójában a
nemzetektől mind jobban elidegenedő európai intézményrendszert
Berlin és Párizs kényszerítő erővel fogja presszionálni az EU
eredeti céljainak megvalósítása érdekében. Ez pedig nem más,
mint egy olyan hatalmi és gazdasági erőcentrum létrehozása, amely
meghatározó szerepet játszik az új világrend kialakításában.
A mai világpolitika mélytendenciáinak elemzése során kevesen
veszik figyelembe azt az alapvető tényt, hogy a második
világháború utáni újrarendeződés a két ellentétes
ideológiájú világrendszer létrejötte melletti leglényegesebb
eleme éppen a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország
viszonyának alapvető változása és az a történelmi jelentőségű
erőfeszítés, amellyel Konrad Adenauer kancellár és de Gaulle
tábornok képes volt lebontani a válaszfalakat, amelyek a két
legnagyobb európai nemzet közeledésének útjában álltak. Annak
idején akár Bonn, akár Párizs volt a kiindulópont, egyértelművé
vált, hogy a német–francia kérdés egyrészt alapvető feltétele
mindkét nemzet további fejlődésének, másrészt az, hogy
amennyiben sikerül megtalálni a megbékélés, a múlttal történő
őszinte és nyílt szembenézés és a mindenre kiterjedő szoros
kooperáció lehetőségét, akkor egész Európa egy új és erős
hatalmi centrum vonzásába kerül. Kicsit nyersen fogalmazva: ez volt
az eredeti értelme egy európai együttműködési platform
kialakításának, amelynek nyomán egy olyan világpolitikai, illetve
világgazdasági konstrukció alakulhat meg, amely ugyan az USA
mögötti pozíciót foglalhatja el, de mindenki másnál erősebb. Az
minden vitán felül áll, hogy az Európai Unió létjogosultságát a
német–francia megbékélés alapozta meg és tette lehetővé. A
második alapvető vonása az uniós gondolatnak az a látens, de
reális elképzelés, hogy egy európai szövetség elméletileg
rendkívül erős versenytársa lehet az Egyesült Államoknak. De
Gaulle ebből nemigen csinált titkot, hiszen a tábornok ősellensége
volt az amerikai diktátumoknak. Ugyanakkor van egy harmadik, ugyancsak rendkívül lényeges eleme a német–francia bázisra épülő
Európának: ez pedig a geopolitikai realitások figyelembe vétele,
vagyis annak elkerülhetetlen és szükségszerű beépítése az
uniós gondolatkörbe, hogy határozott és együttműködésre
törekvő aktivitással erős és tartós kapcsolatrendszert kell
kiépíteni a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. Ezek a
tényezők állnak de Gaulle híres kijelentése („Európa az Uralig
terjed”), a Willy Brandt és Helmut Schmidt nevével fémjelzett
„új keleti politika” mögött és a már ma legendásnak mondható
nagy német–francia csúcspolitikus-párosok: Adenauer és de Gaulle,
Schmidt és Giscard d’Estaing, majd Kohl és Mitterrand új európai
víziójának hátterében.
Nem lehet tudni, hogy pontosan miért, de a német–francia
együttműködés világpolitikai sodrása érzékelhetően gyengült
Merkel és Sárkozy színrelépésének kezdő periódusában, annak
ellenére, hogy a két főszereplő mindent megtett a külsőségek
terén e látszat eloszlatására. Nem valószínű, hogy egyáltalán
fölmerült volna a koncepció felülvizsgálatának igénye bármely
oldalon. Inkább arról lehetett szó, hogy a francia elnök
elképesztően dinamikus és határozott fellépése óvatosságra
intette az amúgy is rendkívül megfontolt Merkelt. Kicsit furcsa volt
látni azt az operativitást, amellyel Franciaország bekapcsolódott a
NATO hadműveleteibe, valamint azt a fenntartás nélküli támogatást
is, amiben Németország részesítette ezeket a katasztrofálisan
rossz lépéseket. Mindez nyilván a szövetségen belüli pozíciók
stabilizálásának eszköze volt. Körülbelül ugyanebben az
időszakban hangzott el Putyin nyilatkozata arról, hogy az orosz–EU
kapcsolatok további fejlesztésének feltétele az, hogy a lényeges
kérdésekben az EU minél előbb dolgozza ki a tagállamok közös
álláspontját, és ezek alapján folytassák a kooperációs
tárgyalásokat. A pénzügyi válság megfékezhetetlen vírusa és a
kelet-európai tagállamok ellentmondásos politikai és gazdasági
helyzete azonban aggasztó mértékben gyengítette az EU belső
kohéziójának erejét és az összeomlás réme jelent meg a
horizonton.
Európa újraalapítása
A két vezető a krízis kellős közepén eszmélt rá arra, hogy ha
nem dinamizálják közös érdekeik szerint az EU-projektet, a
regionális főhatalom sajtja egyszerűen kirepül a szájukból. A
pénzügyinek nevezett válság bomlasztó széruma már a tavalyi
évben erőteljesen éreztette hatását, főként a dél-európai
övezetben és a volt keleti tömb néhány országában. A válság-
kezelés értelmezése nem azonos a washingtoni és a francia–német
politikai centrumokban. Az Egyesült Államok számára a katonai
felvonulási terület védelmezése, illetve a globális
pénzszivattyú működtetéséhez szükséges társadalmi stabilitás
jelenti a prioritást, és ez a követelmény egészen a legutóbbi
időkig teljes mértékben meghatározta az EU irányító-
apparátusának tevékenységét. Ettől eltér Berlin és Párizs
megközelítése. A két ország korántsem akar ingyen áldozatokat
vállalni az amerikaiak expanzív háborúskodásáért és
határozottan kiáll az európai gazdasági potenciál erősítése, az
államok közötti sokoldalú kooperáció fejlesztése és a francia–
német regionális mozgástér maximalizálása mellett. Míg az USA
kizárólag az IMF és a globális pénzvilág szemüvegén át
értékeli az európai fejleményeket, a két vezető európai hatalom
most már teljesen nyíltan beszél arról, hogy az európai pénzügyi
válságnak alapvetően politikai okai vannak, tehát a megoldás felé
a regionális politikai hatalom erősítésén és az unió egységes
politikai akaratának biztosításán keresztül vezet az út. A
világhelyzet pillanatnyi stádiumában az amerikai és az európai
megközelítés eltérő vonásai nem okoznak súrlódást a NATO-
keretek közé szorított szövetségi külpolitika gyakorlatában,
annak ellenére, hogy a legutóbbi hetekben az afrikai, közel- és
távol-keleti események több komoly érdekellentétet hoznak
felszínre Amerika és Nyugat-Európa érdekei között. Az orosz
külpolitika csendesen, de stabilan áll a francia–német közös
koncepció érvényesítése mellett.
Ezek a felismerések felpörgették az eseményeket. Merkel és Sarkozy
megbeszélések sorozatát tartotta a problémák egységes
értelmezéséről. Érdekesnek látszik a kirajzolódó végeredmény,
amely nem jelenti sem az eredeti német, sem az eredeti francia
koncepció győzelmét. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a két vezető
közös cselekvési iránya a Giscard d’Estaing által meghatározott
normarendszer szerint halad, amelyik nem más, mint intelligens és
óvatos összehangolása a bilaterális kapcsolatokat favorizáló
német és a határozottan föderatív szellemiségű francia
klasszikus eu-elképzeléseknek.
A megbeszélések olyan intenzitással zajlottak, hogy a politikai
pletykák azon csemegézhettek, hogy az EU legnagyobb
előkelőségeinek tiszteletére rendezett protokolláris
hangversenyről Merkel és Sarkozy diszkréten leléptek, és egy
különteremben folytatták egyeztetéseiket. Egy ilyen megbeszélésen
került sor arra, hogy az addig tartózkodó magatartást tanúsító
kancellár asszony szívélyesen gratulált a francia elnöknek és
feleségének gyermekük megszületése alkalmából és egy
plüssmacival ajándékozta meg az újszülöttet. A megfigyelők
szerint ez a gesztus a megegyezés első jele volt. A két állam
egyetértésre jutott a pénzügyi válságkezelés és a közös
hatalmi pozíció biztosításának kérdésében. Mindezt persze
sokféleképpen lehet magyarázni, ám a lényeg mégiscsak az, hogy a
jövőben változnia kell az EU-irányítás szellemiségének, és az
amerikai dominancia mellett megjelenő sajátos európai hatalmi
viszonyok érvényesítésének fokozott szükségessége. A két
állam közötti megállapodás létrehozta azt a valóságos
„gravitációs központot”, amely a jövőben meghatározza az
unió politikai arculatát, és döntő lépést tett az európai
politikai akarat határozott megjelenítése érdekében.
Hogy az USA miként viszonyul ehhez az újszerű megközelítéshez,
egyelőre kérdéses. Hiszen a francia–német egyezség egyszerűen
lesöpörte és a perifériára szorította azokat a tagállamokat
(mindenek előtt az eurózónán kívül lévő országokat), amelyek
képtelenek fölvenni a Berlin és Párizs által megkövetelt
dinamizmust és túlságosan gyöngék ahhoz, hogy tevőleges részt
vállaljanak az európai érdekek kemény képviseletére a globális
világrend kialakításában. Nem véletlen, hogy az USA diplomáciája
aggódik amiatt, hogy a perifériára szorított szövetséges
államokban olyan súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek,
amelyek megzavarhatják az észak-atlanti tömb stabilitását. Nagyon
könnyen előállhat egy olyan furcsa helyzet, hogy az USA inkább az
unió hátsó udvarában lévő politikai rend fenntartására
összpontosít, miközben a nagy európai projektek irányítása a
Berlin–Párizs érdekszövetség befolyása alá kerül. A maga
módján ennek mintegy előképe volt Berlusconi megbukatása, amit nem
az USA, hanem Merkel és Sarkozy döntött el. Állítólag maga Merkel
telefonált az olasz köztársasági elnöknek Berlusconi azonnali
menesztése érdekében. Ez mindenesetre új jelenség az európai
politikai világban. Berlusconi leváltása nem csak az EU-tagok
számára szolgál tanulsággal. A lépésbe Merkel és Sarkozy
valószínűleg finoman belekomponált egy bizalomerősítő, egyben
figyelemfelkeltő hangsúlyt Moszkva irányába is. Oroszország minden
esetre érdemi kommentár nélkül, némán vette tudomásul egyik
legfontosabb nyugat-európai szövetségesének hirtelen
leléptetését a politika színpadáról.
A jelek szerint tehát Német-ország és Franciaország megerősödve,
nemzetközi hatósugarát megnövelve foglalta el az irányító
pozíciót az európai válságkezelésben. Lehetséges, hogy valóra
vált Joschka Fischer évtizedes jóslata arról, hogy az unió
politikai és gazdasági súlyának fönntartása és növelése
elképzelhetetlen Európa újraalapítása nélkül.
Ez volt az utolsó pillanat
Egészen biztos, hogy az óriási erőfeszítéssel tető alá hozott
német–francia paktumnak egy egész sor olyan titkos eleme van, amely
egyhamar nem lesz ismert a világ előtt. Még azt is meg lehet
kockáztatni, hogy Merkel és Sarkozy csak az utolsó pillanatban vette
észre, hogy a katasztrófával fenyegető pénzügyi válság adja meg
azt a valóságos kiinduló pontot, amelyről végrehajtható a nagy
európai manőver, azaz a keleti ballasztok kidobálása a nyugat-
európai kosárból, a déli régió kemény megszorítása és az
unió északi (fejlett) régiójának fölszabadítása német–
francia irányítással. A világsajtó egyelőre a válságkezeléssel
kapcsolatos ügyekkel van elfoglalva, és nincs abban a helyzetben,
hogy érdemi elemzéseket közöljön a Berlin– Párizs paktumról.
De tény: ha kétséges az, hogy a két államnak máris kezében lenne
a nyerő lap Európa helyzetét illetően, legalább annyira
valószínűtlen, hogy az Európai Unió vonata tovább mehet a
korábban lefektetett vágányokon. A paktum lényegét elsőként azok
az (északi) államok értették meg, amelyek elszántak,
felkészültek és elég erősek ahhoz, hogy a globalizmus viszonyai
között megvédjék nemzeti érdekeiket, ugyanakkor prosperáló,
fejlődő gazdaságot működtessenek. Ez az igazi választóvíz az
úgynevezett gravitációs centrum és a periféria között.
Lényegében akárhogy is nevezzük ezt a stratégiát, teljesen
nyilvánvaló, hogy Berlin és Párizs kivárta a történelmi
pillanatot, amikor egyetlen huszáros suhintással képes ismét
kettévágni Európát, amely innentől kezdve valóban kétsebességes
lesz, sőt a valódi helyzet az, hogy a periférián rekedt államok
sorsa teljesen kiszámíthatatlan. Jellemző, hogy a hivatalos
szóhasználattal szemben korántsem csak az euróövezet
kérdéséről van szó, hiszen a gravitációs erőteret képező és
a német vezető pozíciót feltétel nélkül elismerő tábor szerves
része – Hollandia, Finnország, a balti államok, Lengyelország,
valamint Németország és Ausztria mellett – Svédország és Dánia
is. Egyelőre persze nincs szó semmiféle „északi unió”-ról, de
kétségtelen tény, hogy a nemzetközi politikában az egypólusú
erőtér teóriáját drasztikusan félresöpri a geopolitikai
stratégia teljesen újszerű megközelítése. Ez az a tényező,
amire Brzezinski évek óta figyelmezteti az amerikai politikai
döntéshozókat, de szavai süket fülekre találtak Washingtonban.
Európa jövője az erős észak és a gyenge dél közötti politikai
és gazdasági kiegyensúlyozás minőségétől függ és
elkerülhetetlen, hogy Németország – Franciaország-gal az oldalán
– világpolitikai felelősséget vállaljon Európa sorsáért.
Kérdés, hogy Németország kellően felkészült-e az új
történelmi szerepre. Az óriási horderejű döntés megköveteli,
hogy a német külpolitika átgondolja és a kialakult új helyzethez
illessze a német nemzeti prioritások egész rendszerét. Nem vitás, hogy az Egyesült Királyság nem mond le kiváltságos globális pozíciójáról az USA oldalán, és ebben a kényszerhelyzetben Franciaország számára elutasíthatatlan az európai „másodhegedűs” regionális hatalmi pozíció elfoglalása. A német–francia hatalommegosztásnak nemcsak politikai és gazdasági, de rendkívül komoly lélektani sajátosságai vannak.
Németországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az
elkerülhetetlenül válságba sodródó déli övezet – mindenek
előtt Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália –
a legsötétebb történelmi analógiák talaján fogadja majd a német
diktátumokat. Világos, hogy már ideig-óráig sem alkalmazható a
gyenge-erős gazdaságokra történő hivatkozás, hiszen Olaszország esetében Berlusconi a világ nyolcadik legerősebb gazdaságát
reprezentáló állam vezetői pozíciójából bukott ki egy pillanat
alatt. A német politikai befolyás rendkívül erős és Amerikának
rövid távon semmiképpen nem érdeke, hogy megzavarja az európai
német manővereket. A pénzhatalom ebből a meggondolásból teljes
mellszélességgel bevetette magát a német érdekek érvényesítése
mellett, és nincs a világon jelenleg olyan gazdaság, amely
ellenállhat a pénzhatalom összpontosított támadásának. Ez a
helyzet késztette Sarkozyt arra, hogy a Merkel által fölkínált
pozíciót villámgyorsan elfogadja, amivel egyébként elképzelhető,
hogy kiütötte saját magát a közelgő elnökválasztás győztes
pozíciójából. A francia politikai osztály egyelőre nem
emésztette meg, hogy egy olyan helyzetben találja magát, amelyben a világháborúban győztes Francia-ország a vesztes Németország
mögé kénytelen besorolni. Ugyanakkor az is tény, hogy a realitások
elől nem lehet meghátrálni. A soha ki nem mondott, de a valóságban
létező orosz–német paktum alapján egységesült Németország az
NDK területének visszaszerzésével a legerősebb európai állammá
vált, és ennek politikai hozadékát most látja aktuálisan
érvényesíthetőnek.
Az amerikai politika végülis a mai napig nem fedte fel európai
kártyáit. Sarkozy a maga módján mindent megtett azért, hogy
Franciaország a transzatlanti pályán ne kerüljön hátrányba
Németországgal szemben. Az USA egyelőre hallgat erről a
kérdésről, értelmezésében a politikai szövetség jellegét
szigorúan a NATO keretei határozzák meg. Ennek ellenére Franciaor-
szágnak reális világpolitikai pozíciói vannak, amelyek látszólag
érintetlenek és globális szinten legalábbis kiegyensúlyozzák az
európai német előretörést. Brzezinski, aki egyre kritikusabban
szemléli az USA külpolitikáját egy tavaly decemberben adott
interjújában félreérthetetlenül céloz arra, hogy az USA
Európában egy teljes évtizedet vesztegetett el (itt nyilvánvalóan
a keleti bővítés körüli problémákra gondol), miközben
pozíciója Oroszországgal szemben meggyengült, így az –
egyébként indokolható – európai politikai és gazdasági
„visszavonulás” nem kívánatos felhangokat kap. Vagyis: egyelőre
kénytelen passzívan tudomásul venni, hogy Európa politikai
irányítása egy olyan dominancia befolyása alá kerül, amelynek
érdeke Oroszország minél intenzívebb és hangsúlyosabb bevonása
az európai erőtérbe. Brzezinski úgy látja, hogy az USA nemzetközi
politikája egyre inkább diszharmóniába kerül a reális
folyamatokkal, ezért fölvetette: itt az ideje annak, hogy az
Egyesült Államok felülvizsgálja egész külpolitikai rendszerét
és új nemzetközi stratégiát dolgozzon ki.
Német–francia hatalmi centrum
Körülbelül két évvel ezelőtt következett be az a pillanat,
amikor a két nagy hatalmú európai vezető arra a következtetésre
jutott, hogy – vállalva a valószínűsíthető politikai,
gazdasági és társadalmi konfliktusok sorozatát – a fenyegető
pénzügyi és gazdasági válságot csak a legdrasztikusabb és a
legkeményebb, új szemléletű európai reformpolitikával élheti
túl az EU. Ha a mélyére ásunk ennek a gondolatnak,
kristálytisztán kirajzolódnak azok a hatalmi ambíciók, amelyek az
európai közösség létrehozásánál egyértelműen motiválták
Németország és Franciaország cselekedeteit. Magyarán szólva
Merkelben és Sarkozyben egyaránt tudatosult, hogy a NATO keretei
által meghatározott – és egyértelműen az USA érdekeinek
alárendelt – külpolitika és nemzetközi fellépés semmiképpen
nem elegendő országaik világpolitikai pozícióinak megőrzéséhez,
vagy erősítéséhez. Ettől kezdve lassan, de annál határozottabban
érzékelhetővé vált, hogy az agyonadminisztrált és valójában a
nemzetektől mind jobban elidegenedő európai intézményrendszert
Berlin és Párizs kényszerítő erővel fogja presszionálni az EU
eredeti céljainak megvalósítása érdekében. Ez pedig nem más,
mint egy olyan hatalmi és gazdasági erőcentrum létrehozása, amely
meghatározó szerepet játszik az új világrend kialakításában.
A mai világpolitika mélytendenciáinak elemzése során kevesen
veszik figyelembe azt az alapvető tényt, hogy a második
világháború utáni újrarendeződés a két ellentétes
ideológiájú világrendszer létrejötte melletti leglényegesebb
eleme éppen a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország
viszonyának alapvető változása és az a történelmi jelentőségű
erőfeszítés, amellyel Konrad Adenauer kancellár és de Gaulle
tábornok képes volt lebontani a válaszfalakat, amelyek a két
legnagyobb európai nemzet közeledésének útjában álltak. Annak
idején akár Bonn, akár Párizs volt a kiindulópont, egyértelművé
vált, hogy a német–francia kérdés egyrészt alapvető feltétele
mindkét nemzet további fejlődésének, másrészt az, hogy
amennyiben sikerül megtalálni a megbékélés, a múlttal történő
őszinte és nyílt szembenézés és a mindenre kiterjedő szoros
kooperáció lehetőségét, akkor egész Európa egy új és erős
hatalmi centrum vonzásába kerül. Kicsit nyersen fogalmazva: ez volt
az eredeti értelme egy európai együttműködési platform
kialakításának, amelynek nyomán egy olyan világpolitikai, illetve
világgazdasági konstrukció alakulhat meg, amely ugyan az USA
mögötti pozíciót foglalhatja el, de mindenki másnál erősebb. Az
minden vitán felül áll, hogy az Európai Unió létjogosultságát a
német–francia megbékélés alapozta meg és tette lehetővé. A
második alapvető vonása az uniós gondolatnak az a látens, de
reális elképzelés, hogy egy európai szövetség elméletileg
rendkívül erős versenytársa lehet az Egyesült Államoknak. De
Gaulle ebből nemigen csinált titkot, hiszen a tábornok ősellensége
volt az amerikai diktátumoknak. Ugyanakkor van egy harmadik, ugyancsak rendkívül lényeges eleme a német–francia bázisra épülő
Európának: ez pedig a geopolitikai realitások figyelembe vétele,
vagyis annak elkerülhetetlen és szükségszerű beépítése az
uniós gondolatkörbe, hogy határozott és együttműködésre
törekvő aktivitással erős és tartós kapcsolatrendszert kell
kiépíteni a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. Ezek a
tényezők állnak de Gaulle híres kijelentése („Európa az Uralig
terjed”), a Willy Brandt és Helmut Schmidt nevével fémjelzett
„új keleti politika” mögött és a már ma legendásnak mondható
nagy német–francia csúcspolitikus-párosok: Adenauer és de Gaulle,
Schmidt és Giscard d’Estaing, majd Kohl és Mitterrand új európai
víziójának hátterében.
Nem lehet tudni, hogy pontosan miért, de a német–francia
együttműködés világpolitikai sodrása érzékelhetően gyengült
Merkel és Sárkozy színrelépésének kezdő periódusában, annak
ellenére, hogy a két főszereplő mindent megtett a külsőségek
terén e látszat eloszlatására. Nem valószínű, hogy egyáltalán
fölmerült volna a koncepció felülvizsgálatának igénye bármely
oldalon. Inkább arról lehetett szó, hogy a francia elnök
elképesztően dinamikus és határozott fellépése óvatosságra
intette az amúgy is rendkívül megfontolt Merkelt. Kicsit furcsa volt
látni azt az operativitást, amellyel Franciaország bekapcsolódott a
NATO hadműveleteibe, valamint azt a fenntartás nélküli támogatást
is, amiben Németország részesítette ezeket a katasztrofálisan
rossz lépéseket. Mindez nyilván a szövetségen belüli pozíciók
stabilizálásának eszköze volt. Körülbelül ugyanebben az
időszakban hangzott el Putyin nyilatkozata arról, hogy az orosz–EU
kapcsolatok további fejlesztésének feltétele az, hogy a lényeges
kérdésekben az EU minél előbb dolgozza ki a tagállamok közös
álláspontját, és ezek alapján folytassák a kooperációs
tárgyalásokat. A pénzügyi válság megfékezhetetlen vírusa és a
kelet-európai tagállamok ellentmondásos politikai és gazdasági
helyzete azonban aggasztó mértékben gyengítette az EU belső
kohéziójának erejét és az összeomlás réme jelent meg a
horizonton.
Európa újraalapítása
A két vezető a krízis kellős közepén eszmélt rá arra, hogy ha
nem dinamizálják közös érdekeik szerint az EU-projektet, a
regionális főhatalom sajtja egyszerűen kirepül a szájukból. A
pénzügyinek nevezett válság bomlasztó széruma már a tavalyi
évben erőteljesen éreztette hatását, főként a dél-európai
övezetben és a volt keleti tömb néhány országában. A válság-
kezelés értelmezése nem azonos a washingtoni és a francia–német
politikai centrumokban. Az Egyesült Államok számára a katonai
felvonulási terület védelmezése, illetve a globális
pénzszivattyú működtetéséhez szükséges társadalmi stabilitás
jelenti a prioritást, és ez a követelmény egészen a legutóbbi
időkig teljes mértékben meghatározta az EU irányító-
apparátusának tevékenységét. Ettől eltér Berlin és Párizs
megközelítése. A két ország korántsem akar ingyen áldozatokat
vállalni az amerikaiak expanzív háborúskodásáért és
határozottan kiáll az európai gazdasági potenciál erősítése, az
államok közötti sokoldalú kooperáció fejlesztése és a francia–
német regionális mozgástér maximalizálása mellett. Míg az USA
kizárólag az IMF és a globális pénzvilág szemüvegén át
értékeli az európai fejleményeket, a két vezető európai hatalom
most már teljesen nyíltan beszél arról, hogy az európai pénzügyi
válságnak alapvetően politikai okai vannak, tehát a megoldás felé
a regionális politikai hatalom erősítésén és az unió egységes
politikai akaratának biztosításán keresztül vezet az út. A
világhelyzet pillanatnyi stádiumában az amerikai és az európai
megközelítés eltérő vonásai nem okoznak súrlódást a NATO-
keretek közé szorított szövetségi külpolitika gyakorlatában,
annak ellenére, hogy a legutóbbi hetekben az afrikai, közel- és
távol-keleti események több komoly érdekellentétet hoznak
felszínre Amerika és Nyugat-Európa érdekei között. Az orosz
külpolitika csendesen, de stabilan áll a francia–német közös
koncepció érvényesítése mellett.
Ezek a felismerések felpörgették az eseményeket. Merkel és Sarkozy
megbeszélések sorozatát tartotta a problémák egységes
értelmezéséről. Érdekesnek látszik a kirajzolódó végeredmény,
amely nem jelenti sem az eredeti német, sem az eredeti francia
koncepció győzelmét. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a két vezető
közös cselekvési iránya a Giscard d’Estaing által meghatározott
normarendszer szerint halad, amelyik nem más, mint intelligens és
óvatos összehangolása a bilaterális kapcsolatokat favorizáló
német és a határozottan föderatív szellemiségű francia
klasszikus eu-elképzeléseknek.
A megbeszélések olyan intenzitással zajlottak, hogy a politikai
pletykák azon csemegézhettek, hogy az EU legnagyobb
előkelőségeinek tiszteletére rendezett protokolláris
hangversenyről Merkel és Sarkozy diszkréten leléptek, és egy
különteremben folytatták egyeztetéseiket. Egy ilyen megbeszélésen
került sor arra, hogy az addig tartózkodó magatartást tanúsító
kancellár asszony szívélyesen gratulált a francia elnöknek és
feleségének gyermekük megszületése alkalmából és egy
plüssmacival ajándékozta meg az újszülöttet. A megfigyelők
szerint ez a gesztus a megegyezés első jele volt. A két állam
egyetértésre jutott a pénzügyi válságkezelés és a közös
hatalmi pozíció biztosításának kérdésében. Mindezt persze
sokféleképpen lehet magyarázni, ám a lényeg mégiscsak az, hogy a
jövőben változnia kell az EU-irányítás szellemiségének, és az
amerikai dominancia mellett megjelenő sajátos európai hatalmi
viszonyok érvényesítésének fokozott szükségessége. A két
állam közötti megállapodás létrehozta azt a valóságos
„gravitációs központot”, amely a jövőben meghatározza az
unió politikai arculatát, és döntő lépést tett az európai
politikai akarat határozott megjelenítése érdekében.
Hogy az USA miként viszonyul ehhez az újszerű megközelítéshez,
egyelőre kérdéses. Hiszen a francia–német egyezség egyszerűen
lesöpörte és a perifériára szorította azokat a tagállamokat
(mindenek előtt az eurózónán kívül lévő országokat), amelyek
képtelenek fölvenni a Berlin és Párizs által megkövetelt
dinamizmust és túlságosan gyöngék ahhoz, hogy tevőleges részt
vállaljanak az európai érdekek kemény képviseletére a globális
világrend kialakításában. Nem véletlen, hogy az USA diplomáciája
aggódik amiatt, hogy a perifériára szorított szövetséges
államokban olyan súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek,
amelyek megzavarhatják az észak-atlanti tömb stabilitását. Nagyon
könnyen előállhat egy olyan furcsa helyzet, hogy az USA inkább az
unió hátsó udvarában lévő politikai rend fenntartására
összpontosít, miközben a nagy európai projektek irányítása a
Berlin–Párizs érdekszövetség befolyása alá kerül. A maga
módján ennek mintegy előképe volt Berlusconi megbukatása, amit nem
az USA, hanem Merkel és Sarkozy döntött el. Állítólag maga Merkel
telefonált az olasz köztársasági elnöknek Berlusconi azonnali
menesztése érdekében. Ez mindenesetre új jelenség az európai
politikai világban. Berlusconi leváltása nem csak az EU-tagok
számára szolgál tanulsággal. A lépésbe Merkel és Sarkozy
valószínűleg finoman belekomponált egy bizalomerősítő, egyben
figyelemfelkeltő hangsúlyt Moszkva irányába is. Oroszország minden
esetre érdemi kommentár nélkül, némán vette tudomásul egyik
legfontosabb nyugat-európai szövetségesének hirtelen
leléptetését a politika színpadáról.
A jelek szerint tehát Német-ország és Franciaország megerősödve,
nemzetközi hatósugarát megnövelve foglalta el az irányító
pozíciót az európai válságkezelésben. Lehetséges, hogy valóra
vált Joschka Fischer évtizedes jóslata arról, hogy az unió
politikai és gazdasági súlyának fönntartása és növelése
elképzelhetetlen Európa újraalapítása nélkül.
Ez volt az utolsó pillanat
Egészen biztos, hogy az óriási erőfeszítéssel tető alá hozott
német–francia paktumnak egy egész sor olyan titkos eleme van, amely
egyhamar nem lesz ismert a világ előtt. Még azt is meg lehet
kockáztatni, hogy Merkel és Sarkozy csak az utolsó pillanatban vette
észre, hogy a katasztrófával fenyegető pénzügyi válság adja meg
azt a valóságos kiinduló pontot, amelyről végrehajtható a nagy
európai manőver, azaz a keleti ballasztok kidobálása a nyugat-
európai kosárból, a déli régió kemény megszorítása és az
unió északi (fejlett) régiójának fölszabadítása német–
francia irányítással. A világsajtó egyelőre a válságkezeléssel
kapcsolatos ügyekkel van elfoglalva, és nincs abban a helyzetben,
hogy érdemi elemzéseket közöljön a Berlin– Párizs paktumról.
De tény: ha kétséges az, hogy a két államnak máris kezében lenne
a nyerő lap Európa helyzetét illetően, legalább annyira
valószínűtlen, hogy az Európai Unió vonata tovább mehet a
korábban lefektetett vágányokon. A paktum lényegét elsőként azok
az (északi) államok értették meg, amelyek elszántak,
felkészültek és elég erősek ahhoz, hogy a globalizmus viszonyai
között megvédjék nemzeti érdekeiket, ugyanakkor prosperáló,
fejlődő gazdaságot működtessenek. Ez az igazi választóvíz az
úgynevezett gravitációs centrum és a periféria között.
Lényegében akárhogy is nevezzük ezt a stratégiát, teljesen
nyilvánvaló, hogy Berlin és Párizs kivárta a történelmi
pillanatot, amikor egyetlen huszáros suhintással képes ismét
kettévágni Európát, amely innentől kezdve valóban kétsebességes
lesz, sőt a valódi helyzet az, hogy a periférián rekedt államok
sorsa teljesen kiszámíthatatlan. Jellemző, hogy a hivatalos
szóhasználattal szemben korántsem csak az euróövezet
kérdéséről van szó, hiszen a gravitációs erőteret képező és
a német vezető pozíciót feltétel nélkül elismerő tábor szerves
része – Hollandia, Finnország, a balti államok, Lengyelország,
valamint Németország és Ausztria mellett – Svédország és Dánia
is. Egyelőre persze nincs szó semmiféle „északi unió”-ról, de
kétségtelen tény, hogy a nemzetközi politikában az egypólusú
erőtér teóriáját drasztikusan félresöpri a geopolitikai
stratégia teljesen újszerű megközelítése. Ez az a tényező,
amire Brzezinski évek óta figyelmezteti az amerikai politikai
döntéshozókat, de szavai süket fülekre találtak Washingtonban.
Európa jövője az erős észak és a gyenge dél közötti politikai
és gazdasági kiegyensúlyozás minőségétől függ és
elkerülhetetlen, hogy Németország – Franciaország-gal az oldalán
– világpolitikai felelősséget vállaljon Európa sorsáért.
Kérdés, hogy Németország kellően felkészült-e az új
történelmi szerepre. Az óriási horderejű döntés megköveteli,
hogy a német külpolitika átgondolja és a kialakult új helyzethez
illessze a német nemzeti prioritások egész rendszerét. Nem vitás, hogy az Egyesült Királyság nem mond le kiváltságos globális pozíciójáról az USA oldalán, és ebben a kényszerhelyzetben Franciaország számára elutasíthatatlan az európai „másodhegedűs” regionális hatalmi pozíció elfoglalása. A német–francia hatalommegosztásnak nemcsak politikai és gazdasági, de rendkívül komoly lélektani sajátosságai vannak.
Németországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az
elkerülhetetlenül válságba sodródó déli övezet – mindenek
előtt Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália –
a legsötétebb történelmi analógiák talaján fogadja majd a német
diktátumokat. Világos, hogy már ideig-óráig sem alkalmazható a
gyenge-erős gazdaságokra történő hivatkozás, hiszen Olaszország esetében Berlusconi a világ nyolcadik legerősebb gazdaságát
reprezentáló állam vezetői pozíciójából bukott ki egy pillanat
alatt. A német politikai befolyás rendkívül erős és Amerikának
rövid távon semmiképpen nem érdeke, hogy megzavarja az európai
német manővereket. A pénzhatalom ebből a meggondolásból teljes
mellszélességgel bevetette magát a német érdekek érvényesítése
mellett, és nincs a világon jelenleg olyan gazdaság, amely
ellenállhat a pénzhatalom összpontosított támadásának. Ez a
helyzet késztette Sarkozyt arra, hogy a Merkel által fölkínált
pozíciót villámgyorsan elfogadja, amivel egyébként elképzelhető,
hogy kiütötte saját magát a közelgő elnökválasztás győztes
pozíciójából. A francia politikai osztály egyelőre nem
emésztette meg, hogy egy olyan helyzetben találja magát, amelyben a világháborúban győztes Francia-ország a vesztes Németország
mögé kénytelen besorolni. Ugyanakkor az is tény, hogy a realitások
elől nem lehet meghátrálni. A soha ki nem mondott, de a valóságban
létező orosz–német paktum alapján egységesült Németország az
NDK területének visszaszerzésével a legerősebb európai állammá
vált, és ennek politikai hozadékát most látja aktuálisan
érvényesíthetőnek.
Az amerikai politika végülis a mai napig nem fedte fel európai
kártyáit. Sarkozy a maga módján mindent megtett azért, hogy
Franciaország a transzatlanti pályán ne kerüljön hátrányba
Németországgal szemben. Az USA egyelőre hallgat erről a
kérdésről, értelmezésében a politikai szövetség jellegét
szigorúan a NATO keretei határozzák meg. Ennek ellenére Franciaor-
szágnak reális világpolitikai pozíciói vannak, amelyek látszólag
érintetlenek és globális szinten legalábbis kiegyensúlyozzák az
európai német előretörést. Brzezinski, aki egyre kritikusabban
szemléli az USA külpolitikáját egy tavaly decemberben adott
interjújában félreérthetetlenül céloz arra, hogy az USA
Európában egy teljes évtizedet vesztegetett el (itt nyilvánvalóan
a keleti bővítés körüli problémákra gondol), miközben
pozíciója Oroszországgal szemben meggyengült, így az –
egyébként indokolható – európai politikai és gazdasági
„visszavonulás” nem kívánatos felhangokat kap. Vagyis: egyelőre
kénytelen passzívan tudomásul venni, hogy Európa politikai
irányítása egy olyan dominancia befolyása alá kerül, amelynek
érdeke Oroszország minél intenzívebb és hangsúlyosabb bevonása
az európai erőtérbe. Brzezinski úgy látja, hogy az USA nemzetközi
politikája egyre inkább diszharmóniába kerül a reális
folyamatokkal, ezért fölvetette: itt az ideje annak, hogy az
Egyesült Államok felülvizsgálja egész külpolitikai rendszerét
és új nemzetközi stratégiát dolgozzon ki.
Soros
az unió összeomlásától tart
Korántsem lehet azt állítani, hogy a Merkel–Sarkozy akció
egységesen pozitív fogadtatásra talált a világban. Elsőként és
nagyon határozottan Soros György illette kemény kritikával a német
kancellárt és kifejtette, hogy a határozottsága és az aktivitása
példamutató, de az általa kijelölt irány nemcsak hogy rossz, de
előbb-utóbb Európa teljes szétesését fogja eredményezni. Soros
nem csinál titkot abból, hogy amennyiben nem sikerül megfékezni a
krízist, a pénzügyi válság megrengeti az északi régió államait
is, ami ellenőrizhetetlen pénzügyi és politikai anarchiába
taszítja az egész földrészt. Soros kritikájának legfontosabb
eleme látszólag a társadalmi szolidaritás talajáról fogalmazódik
meg, ugyanis állítása szerint a Merkel által diktált
megszorítások a déli államok gazdasági teljesítményének
drasztikus visszaeséséhez, a fogyasztás csökkenéséhez,
végsősoron társadalmi ellentétek kirobbanásához vezetnek, amelyek
aláássák a politikai stabilitást. Soros ebből kiindulva követeli,
hogy Németország tegye lehetővé bizonyos új hitelkonstrukciók
bevonását a pénzügyi reorganizációs rendszerekbe. Figyelemre
méltó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy
friss elemzése hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, ami azt jelzi, hogy már az első ütemben ütközésre kerülhet sor az európai német
és a globális amerikai megközelítés között.
Minden jel arra mutat, hogy az USA a krízis jelenlegi szakaszában
Európa irányában a politikai stabilitás kritériumának ad
prioritást, és nem kíván közvetlenül beavatkozni az egyes
országokat közvetlenül érintő pénzügyi műveletekbe. A globális
pénzhatalom azonban – annak ellenére, hogy számít az
elkerülhetetlen részleges amerikai politikai visszavonulásra –
mindenáron folytatni akarja az európai országok
kizsákmányolását, és nem kívánja enyhíteni a pénzszivattyúk
szorítását. Jelenleg felmérhetetlen mennyiségű pénz áramlik az
amerikai hadiiparba, és semmi jele annak, hogy ez a helyzet a
közeljövőben változik.
Merkel azonban nem egyetlen kottából akarja vezényelni az európai
műveleteket. A világ vezető hatalmai hónapok óta elemzik azt a
helyzetet, ami egy pesszimistán alakuló európai tendencia esetén
bekövetkezhet. Amit Soros jósol, nem a megalapozatlan fantasztikumok
birodalmába tartozik, hiszen a megoldatlan problémák egész hegyét
maga előtt toló Európa hatalmasat bukhat egy rosszul kezelt
pénzügyi krízis következményeként. Ezt egyébként maga Merkel is
hangsúlyozza. Ez a dilemma az egész Európai Unió
alapfilozófiáját érinti és felszínre hozza, hogy a nemzetek
fölé növő „európai kormányzás” valóban képes a teljes
összeomlásba és egy új háborúba taszítani a földrész
államait. Ennek veszélyére már közel egy évszázaddal ezelőtt
Lenin hívta fel a figyelmet, amikor mélyreható vizsgálat alá vette
a nemzetek fölött álló Európai Egyesült Államok problémáit.
Híres állásfoglalása ismert a világ előtt: a Szovjetunió igent
mondott a szabad nemzetek Európájára és nemet a globális tőke
hatalma alá vont Európai Egyesült Államokra.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az amerikai kritikákat,
amelyek az egész amerikai Európa-stratégia biztonságát,
mindenekelőtt az Oroszországgal szembeni elégséges
erődemonstráció stabilitását látják veszélyeztetve az Európai
Unió egyre zavarosabb belső viszonyai miatt. Ezek a kritikák arra a
már korábban is megfogalmazott teóriára épülnek, amely szerint az
önálló Európa valójában nem más, mint politikai fikció, mivel
Európának csak statisztikai értelemben van ereje, saját politikai
arculata nincs, de ha lenne is, nincs valóságos (katonai) ereje
saját érdekeinek érvényesítéséhez. Az európai konstrukció
tetején billegő kormányzati vízfej semmi másra nem alkalmas, mint
arra, hogy adminisztrációs tengerekbe fojtsa a fellépő
problémákat, véget nem érő és teljesen eredménytelen vitákkal
vezesse le a jelentkező belső feszültségeket. Az Európai Unió
egyetlen tényleges ereje a NATO, ami viszont egyértelműen az USA
irányítása alatt áll. Ezen az alapon tartják veszélyesnek az
európai ügyek átadását akár Németországnak, akár más európai
hatalomnak, hiszen az unió adminisztrációs képessége adott esetben
nem helyettesítheti a szükségessé váló katonai fellépést.
Márpedig az USA jelenlegi világstratégiája egyértelműen
legalizálja az amerikai érdekek védelmében történő katonai
fellépéseket.
Soros nem kis részben ugyanezen a bázison látja kockázatosnak a
jövőt, amely a végsőkig kiélezheti bizonyos európai államok
között az ellentéteket. Az elmúlt hetekben bizonyos források
szerint titkos konzultációkra került sor az USA, Anglia,
Németország, Franciao-rszág, illetve Oroszország és Kína magas
rangú diplomatái között az európai válságkezelés
kérdéséről, mindenekelőtt a legrosszabb forgatókönyv
érvényesülése esetén bekövetkező helyzetről. A hírek szerint
Oroszország és Kína egyaránt leszögezte, hogy nem áll érdekében
az unió összeomlása, és a krízishelyzet további európai
terjedése. Megállapodás született arról, hogy mind Oroszország,
mind pedig Kína jelentős összegekkel segíti az európai válság
rendezését.
Stratégiai ütközések Európában
A német dominancia alá kerülő Európa előbb-utóbb olyan
kérdéseket hoz felszínre, melyek igencsak kényes pozícióba
szorítják a világ vezető hatalmait. Biztosra vehető, hogy
Oroszország és Kína sajátos szerepvállalása az unióban csak idő
kérdése, az ide vezető utakat már kikövezték. Ez egyrészt
bizonyos értelemben segítheti az európai konszolidációt,
mindenekelőtt a legproblematikusabb déli területeken, egyúttal
azonban fölveti annak valószínűségét, hogy Kína új és nem
gyönge pozíciókhoz jut az európai gazdaságban. Más természetű
az a perspektíva, ami Oroszország befolyásának
föltartóztathatatlan erősödésével jár. A Moszkva–Berlin
tengelynek ma is kényes pontja Ukrajna kérdése, aminek kapcsán igen könnyen számottevő feszültségek keletkezhetnek az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Érdekes módon ebben a tekintetben Németország fogja kijátszani a francia gyökerű föderatív
megközelítés aduját, ami bonyodalmakhoz vezethet a transzatlanti
kapcsolatokban. Arról van ugyanis szó, hogy már most látható, hogy
Oroszország pontosan érzékeli az Európai Unió bizonytalanságait a
keleti bővítések által előállt helyzet kezelésében és –
részben ezt kihasználva – magasabb sebességre kapcsolt a
Belorussziával és Kazahsztánnal előkészített Eurázsiai Unió
megalakításában. Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna potenciálisan
értékes és fontos tagja lehet ennek a szövetségnek, és várható,
hogy a közeljövőben valamilyen formában fölmerül Kijev (sőt
akár Moldova) integrációjának kérdése is, aminek politikai
vetülete súlyos bonyodalmakat jelez mind az Európai Unió, mind a
NATO szempontjából. A közelmúltban Hu Jintao kínai elnök
látogatást tett Ukrajnában (Oroszország és Kazahsztán mellett),
és mindkét fél stratégiai fontosságúnak nevezte a kétoldalú
kapcsolatok fejlesztését. De ezen túlmenően nem lehet szem elől
téveszteni azt, hogy az orosz külpolitika nem adja fel a pánszláv
orientáció eszméjét, amit a szláv országokkal történő
kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését vetíti előre. E
tekintetben Szlovákia az egyik fő célországa az eurázsiai tömb
európai aktivitásának. Pozsony, Moszkva és Peking jelenleg is több
nagy volumenű közös projekt megvalósításának lehetőségeit
vizsgálja. A Szerbiával ápolt orosz viszony politikai felhangjait
legalábbis kiemeli, hogy a balkáni államok a legutóbbi időszakban
látványosan fejlesztik katonai kapcsolataikat Kínával. A román
nemzetvédelmi miniszter Pekingben tartózkodott a Kínai Kommunista
Párt kongresszusa idején, és táviratban köszöntötte a
kongresszust, ami éppenséggel nem megszokott gesztus a NATO-államok részéről. A kínai központi katonai tanács elnökének belgrádi
látogatása, illetve a szerb védelmi miniszter pekingi tárgyalásai
egyaránt komoly konzultációkat valószínűsítenek Kína és
Szerbia vonatkozásában. A magas rangú kínai katonai delegáció
Bulgáriában haditengerészeti bázisokat látogatott meg és
megállapodás jött létre Kína és Bulgária haditengerészeti
együttműködéséről. A NATO belgrádi csúcsértekezlete és az azt
kísérő nyugati kommentárok egyértelművé teszik, hogy Szerbiának
megkülönböztetett jelentősége van/lenne az európai NATO-
stratégiában. Ezt a reménykedést a jelek szerint nem árnyékolta
be, hogy a tanácskozás ideje alatt a belgrádi fiatalok folyamatos
tüntetéseken adtak új értelmezést a NATO nevének (Észak-Atlanti
Terror Szervezet).
Az igazi probléma kétségtelenül az, hogy Európa katonai vonalon
egyetlen olyan önálló lépést sem tehet, ami abban a pillanatban ne
robbantana ki globális fegyveres konfliktust. Az európai haderő –
bár létezik egy-két, inkább egyfajta kirakatnak szánt, a NATO-tól
látszólag független „európai” hadosztály bizonyos államok
együttműködése keretében – gyakorlatilag alkalmatlan az európai
érdekek önálló védelmére. Ez komoly problémát jelent, hiszen a
közeljövőben több európai országnak súlyos biztonsági
konfliktusokkal kell szembenéznie, nemcsak a nemzetközi terrorizmus,
hanem a beláthatatlan méretű és erőszakos bevándorlás, a
vallási és etnikai szegregáció és nem utolsósorban a tömeges
elszegényedés miatt. Az a helyzet sem tartható fenn az idők
végtelenségéig, hogy miközben a legnagyobb európai államoknak
eminens érdeke a kiegyensúlyozott és prosperáló viszony
kialakítása Oroszországgal, a NATO-csapatok keretében tevőlegesen
részt vesznek olyan hadműveletekben, amely közvetlenül érintik
Oroszország biztonságát, és felvetik az orosz katonai
válaszlépések lehetőségét. Ez az érdekütközés már jelenleg
is létezik és Moszkva jelezte, hogy a kooperáció és a diplomáciai
gesztusok nem ellensúlyozzák az Oroszország katonai beszorítására
törekvő észak-atlanti hadműveletek fenyegetését. Ne legyen
kétsége senkinek a tekintetben, hogy az orosz fegyveres erők
elrettentő csapásokkal képesek válaszolni minden potenciális
támadásra – jelentette ki nemrég Medvegyev.
Vissza a geopolitikához!
Az elmúlt hónapok folyamán az EU-ban szinte csak olyan események
zajlanak, amelyeket mindössze vékony és gyönge határvonal választ
el a súlyos konfliktusok kirobbanásától. Már önmagában az a
tény is figyelemre méltó, hogy Anglia szótlanul és passzívan
szemléli, hogy Németország és Franciaország foglalja el az egykori
– brit részvétellel létrejött – vezető triumvirátus
pozícióját. Több megfigyelő szerint Nagy-Britanniának a jelenlegi
helyzetben is megfelel a viszonylagos európai elszigeteltség (a
történelmi „splendid isolation”), mivel az USA első számú
szövetségeseként minden tekintetben módjában áll megkerülni az
európai intézményeket saját hatalmi politikájának
érvényesítése érdekében. Mindemellett azonban nyilvánvaló, hogy
a három nagy európai állam között több nézetütközés áll fenn
a globális világrend berendezkedését illetően. Anglia fellépésének határozottságát erősíti a szoros politikai kötődés az USA nemzetközi aktivitásához és az a rendkívül erős amerikai fegyveres stratégiai katonai potenciál, amely a brit szigeteken lévő támaszpontokon állomásozik. Kétségtelen, hogy Anglia sokkal inkább a katonai akciókon keresztül érvényesített amerikai külpolitikához áll közelebb, mint a diplomáciai eszközök, a bonyolult tárgyalások és véget nem érő egyeztetések módszerével operáló Európai Unió.
Brzezinski „Stratégiai Vízió” (Strategic Vision) című,
rövidesen megjelenő nagy tanulmánya kiemeli, hogy a fejlődő világ
válsága és Oroszország megerősödése (amit a „Szovjetunió
reinkarnációjának” nevez) mélyreható befolyást gyakorolnak az
USA jövőbeni politikájára. A nagy amerikai stratéga a
legjelentősebb globális folyamatnak az általa „második
vonalbeli” országok közül Japán, India, Brazília
megerősödését, illetve az Egyesült Államok és Oroszország
jövője előtt álló kérdőjeleket tekinti. Brzezinski nyíltan a
globális hatalom hanyatlásáról beszél, és a korábbinál is
nagyobb hangsúllyal áll ki amellett, hogy az európai stabilitás
elválaszthatatlan az Oroszországgal való stratégiai
megállapodástól. (Lásd: Leleplező, 2011/1.) A világfolyamatok
legnagyobb kockázata az, hogy a demokráciák egyelőre nem találták
meg a megerősített nemzetbiztonság szavatolásának módszerét, ami
pedig alapvető követelménye lenne az új világ berendezkedésének.
A jelenlegi helyzet már most eléri a legmagasabb háborús
kockázatok szintjét, és olyan konfliktusok alakulnak ki
világszerte, amelyek bármelyike gyújtópontja lehet egy új
világháborúnak.
Brzezinski ugyan tételesen nem mondja ki, de felfogása egyértelműen
mutatja, hogy az Oroszország katonai beszorítását célzó amerikai
katonai stratégia kudarca minden tekintetben új megközelítések
kidolgozását követeli az Egyesült Államoktól. Ennek az új
stratégiai vonalnak szerves része az európai szerepvállalás és
katonai jelenlét átalakítása. Ezzel kapcsolatban egyre
kategorikusabb és egyre vészjóslóbb prognózisok kerülnek ki a
világ nagy stratégiai tervező központjaiból. Az a tény, hogy az
Egyesült Államok olajszükségletének már ma is legfeljebb 50
százalékát képes saját forrásaiból biztosítani, azt jelenti,
hogy az USA legkésőbb 2020-ban drámai helyzet elé kerül,
amennyiben nem sikerül rátennie a kezét a Föld legjelentősebb
energiaforrásaira. E probléma megoldása – a most látható
perspektívák alapján – csak nemzetközi méretű és rendkívül
kockázatos háborúkon keresztül lehetséges. Alapvető kérdés,
hogy az európai NATO-szövetségesek számára hol a határa az
amerikai érdekekért vállalt fegyveres részvételnek. Az ugyanis
teljesen egyértelmű, hogy minden látszat és politikai manőver
ellenére az európai államok politikája nem mondott le végleg a
nemzeti fejlődés perspektívájáról, ami akár oda is vezethet,
hogy az USA európai szerepének gyengülése az Európai Unió
jelenlegi szerkezetének villámgyors összeomlását vonja maga után.
Ez ma még teljesen beláthatatlan politikai változások sorozatát
indíthatja be Európában. Brzezinski kiemeli, hogy a
bizonytalanságból fakadó óriási kockázatok mérséklése
Európában csak az oroszokkal kialakított új geopolitikai
stratégiai együttműködés alapján lehetséges.
A jelek szerint Oroszország nem fél az európai változásoktól.
Moszkva magabiztos abban a tekintetben, hogy Európa saját érdekei
miatt nem törekszik olyan fordulatra, ami tovább mélyítené az EU
és Oroszország közötti árkokat. A fő kérdés pillanatnyilag az,
hogy az erős amerikai presszió, ami a rakétapajzs telepítésével
kapcsolatban érvényesül, mennyire fékezi le az Európa–
Oroszország kapcsolatrendszer fejlődését.
Az orosz diplomácia ezekben a hetekben óriási aktivitást fejt ki
annak érdekében, hogy az európai államok és Moszkva viszonyai ne a
konfliktusok, hanem a kooperáció irányába fejlődjenek. Az európai
politika rettegve várja az amerikai „kivonulás” kezdetét, ami a
politikai átrendeződések sorozatát indíthatja el a földrészen.
Bár az USA egészen egyszerűen tagadja ezt az összefüggést, és
nem is emeli be az európai politikusokkal folytatott tárgyalásainak
témakörébe, figyelemre méltóak azok a hírszerzői információk,
amelyek a kínai alelnök, Kszi Jinping (a „trónörökös”) idén
februári amerikai látogatásáról szivárogtak ki.
Csomagol az amerikai és az izraeli tőke?
A kínai alelnök amerikai látogatása legalábbis különösnek
mondható. Programját az USA-ban és Kínában is nagy
sajtónyilvánosság követte, és a tudósítások szerint a
kétoldalú kapcsolatok, illetve a világgazdasági helyzet állt a
tárgyalások középpontjában, megkülönböztetett fontosságot
tulajdonítva természetesen a pénzügyi krízisnek. Kína már az
eddigiekben is többször kinyilvánította, hogy intézkedések
széles skálájával kész kivenni részét a válság
megoldásából. Mindemellett Peking a Sanghaji Egyezmény keretében
gazdasági kapcsolatainak egy részében áttért az egyezményes,
rubel elszámolásra, amelyet az utóbbi hetekben kiterjesztett az
Iránnal folytatott együttműködésre is. E témák mellett a sajtó
igen nagy nyilvánosságot biztosított annak, hogy Kszi Jinping
személyében egy olyan kínai politikust üdvözölhetett Amerika, aki
ismeri, érti és rendkívül nagyra becsüli a hagyományos amerikai
gazdálkodás erényeit, ráadásul elkötelezett híve az amerikai–
kínai gazdasági kapcsolatok elmélyítésének. Kszi Jinping 28
évvel ezelőtt a kínai Hebei tartomány tisztviselőjeként tett
tanulmányutat az USA-ban és az Iowa-állambeli Muscatine-ben
ismerkedett meg az igazi amerikai farmergazdáolkodással, ami –
szavai szerint – mély benyomást tett rá. Mindez ma már csak a
múlt emléke. Kszi Jinping pályafutása során soha nem feledkezett
meg Muscatine-ról. Hebei és Iowa immáron két évtizede
testvérállamok, az Iowából Hebeibe irányuló szállítások
értéke az elmúlt évben megközelítette a 700 millió dollárt. A
minden területen fejlődő kapcsolatok ellenére sem hitték azonban
Muscatine lakói, hogy az egykori szerény és lelkes kínai
fiatalember a világ legnagyobb gazdasági hatalmának alelnökeként
visszatér hozzájuk. Kszi Jinping ugyanis ragaszkodott a város
meglátogatásához, és az Obama elnökkel folytatott első
tárgyalását követően be is kopogtatott egykori szállásadóihoz.
Muscatine ezzel fölkerült a világpolitika színpadára, és az
újságokat ellepték a kedves, családias hangulatú találkozókról
a kínai alelnökről szóló visszaemlékezésekről szóló hírek. E
két vezető sajtótéma mellett azonban a látogatásnak volt egy nem
nyilvánosságra került vonatkozása is, ez pedig a kínai és az
amerikai álláspont egyeztetése az európai problémákkal
kapcsolatban. A rendkívül érzékeny témáról Obama és Kszi
Jinping négyszemközti megbeszélést tartott, amelyen állítólag
megegyeztek abban, hogy mindkét nagyhatalom tart attól, hogy a
közvetlen amerikai befolyás gyengülése veszélyes folyamatok
beindulásával fenyeget az Európai Unión belül. Nyilván-való,
hogy a közeljövőben a már meglévő és egyelőre nem csillapodó
pénzügyi krízis mellett egy sor újabb válsághullám érheti el
Európát, amely recesszióhoz, a társadalmi feszültségek drámai
kiéleződéséhez, politikai változásokhoz vezethet. Egyelőre
pontos prognózisok nincsenek, de ijesztő találgatások annál
inkább arról, hogy a várhatóan növekvő migrációs hullám
hátán Európába benyomuló szélsőséges iszlám szervezetek minden
bizonnyal közvetlen veszélyt jelentenek az európai országok
biztonságára és stabilitására. Orosz információk szerint Európa
rövidesen képtelen lesz ellenőrizni és politikailag kezelni az
amerikai háborúk következtében elszabaduló szélsőséges
irányzatok tevékenységét. Az orosz hírszerzésnek vannak adatai
arról, hogy a legutóbbi időszak folyamán Nyugat-Európában
történt szélsőséges, antiszemita megnyilvánulások és a zsidók
ellen elkövetett merényletek mögött az Európában berendezkedni
készülő iszlám terrorszervezetek állnak, amelyek gyorsan
kapcsolatot találnak a helyi antiszemita erőkkel. Összességében a
jelenlegi helyzet rendkívül bonyolult és nagy veszélyeket rejt
magában. Vitán felüláll, hogy ha megkezdődne az amerikai,
ráadásul az izraeli tőke kivonulása Európából, azonnali
következményként munkahelyek milliói szűnnének meg, és az
európai gazdaság jelentős része teljesen megbénulna. A CIA joggal
tart attól, hogy a szélsőséges iszlám szervezetek mögött álló
hatalmas pénzek révén félelmetes politikai átrendeződés indulna
meg Európá-ban. Ez az alapja annak, hogy az USA hónapok óta titkos konzultációkat folytat Kínával és Oroszországgal a helyzetről.
Henry Kissinger professzor, a politikai stratégák koronázatlan
királya, aki mostanában csak a legritkább esetben mozdul ki
luxuspalotájából, néhány hete váratlanul Moszkvában tűnt fel,
ahol – mint kiderült – megbeszéléseket folytatott Putyinnal és
Medvegyevvel. Feltűnésénél csak az okozott nagyobb meglepetést,
hogy a kíváncsiskodó újságírókkal mosolyogva közölte, hogy az
utóbbi időszakban legalább tíz személyes találkozóra került sor
közte és Putyin között. A három nagyhatalom közösen keresi a
megoldást a közelgő nagy európai válságra. Oroszország és Kína
egyaránt kinyilvánította, hogy nem érdekelt egy európai gazdasági
összeomlásban, ezért feltételezhető, hogy óriási összegek
beforgatásával fogják enyhíteni a várható amerikai
tőkekivonásokat. A feltételezések szerint Kszi Jinping és Obama
között létrejött az erre vonatkozó titkos megállapodás, míg az
orosz–amerikai egyeztetések egyelőre nem zárultak le. Európa
óriási kihívások előtt áll, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy
felkészülten várja a nagy megpróbáltatásokat. Nagyon rossz jel,
hogy az amerikai és az izraeli tőke a Távol-Kelet felé veszi az
irányt. Senki nem tudja megmondani, mi várható, ha Európa magára
marad. Egy biztos: a történelem folytatódik.
Korántsem lehet azt állítani, hogy a Merkel–Sarkozy akció
egységesen pozitív fogadtatásra talált a világban. Elsőként és
nagyon határozottan Soros György illette kemény kritikával a német
kancellárt és kifejtette, hogy a határozottsága és az aktivitása
példamutató, de az általa kijelölt irány nemcsak hogy rossz, de
előbb-utóbb Európa teljes szétesését fogja eredményezni. Soros
nem csinál titkot abból, hogy amennyiben nem sikerül megfékezni a
krízist, a pénzügyi válság megrengeti az északi régió államait
is, ami ellenőrizhetetlen pénzügyi és politikai anarchiába
taszítja az egész földrészt. Soros kritikájának legfontosabb
eleme látszólag a társadalmi szolidaritás talajáról fogalmazódik
meg, ugyanis állítása szerint a Merkel által diktált
megszorítások a déli államok gazdasági teljesítményének
drasztikus visszaeséséhez, a fogyasztás csökkenéséhez,
végsősoron társadalmi ellentétek kirobbanásához vezetnek, amelyek
aláássák a politikai stabilitást. Soros ebből kiindulva követeli,
hogy Németország tegye lehetővé bizonyos új hitelkonstrukciók
bevonását a pénzügyi reorganizációs rendszerekbe. Figyelemre
méltó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy
friss elemzése hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, ami azt jelzi, hogy már az első ütemben ütközésre kerülhet sor az európai német
és a globális amerikai megközelítés között.
Minden jel arra mutat, hogy az USA a krízis jelenlegi szakaszában
Európa irányában a politikai stabilitás kritériumának ad
prioritást, és nem kíván közvetlenül beavatkozni az egyes
országokat közvetlenül érintő pénzügyi műveletekbe. A globális
pénzhatalom azonban – annak ellenére, hogy számít az
elkerülhetetlen részleges amerikai politikai visszavonulásra –
mindenáron folytatni akarja az európai országok
kizsákmányolását, és nem kívánja enyhíteni a pénzszivattyúk
szorítását. Jelenleg felmérhetetlen mennyiségű pénz áramlik az
amerikai hadiiparba, és semmi jele annak, hogy ez a helyzet a
közeljövőben változik.
Merkel azonban nem egyetlen kottából akarja vezényelni az európai
műveleteket. A világ vezető hatalmai hónapok óta elemzik azt a
helyzetet, ami egy pesszimistán alakuló európai tendencia esetén
bekövetkezhet. Amit Soros jósol, nem a megalapozatlan fantasztikumok
birodalmába tartozik, hiszen a megoldatlan problémák egész hegyét
maga előtt toló Európa hatalmasat bukhat egy rosszul kezelt
pénzügyi krízis következményeként. Ezt egyébként maga Merkel is
hangsúlyozza. Ez a dilemma az egész Európai Unió
alapfilozófiáját érinti és felszínre hozza, hogy a nemzetek
fölé növő „európai kormányzás” valóban képes a teljes
összeomlásba és egy új háborúba taszítani a földrész
államait. Ennek veszélyére már közel egy évszázaddal ezelőtt
Lenin hívta fel a figyelmet, amikor mélyreható vizsgálat alá vette
a nemzetek fölött álló Európai Egyesült Államok problémáit.
Híres állásfoglalása ismert a világ előtt: a Szovjetunió igent
mondott a szabad nemzetek Európájára és nemet a globális tőke
hatalma alá vont Európai Egyesült Államokra.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az amerikai kritikákat,
amelyek az egész amerikai Európa-stratégia biztonságát,
mindenekelőtt az Oroszországgal szembeni elégséges
erődemonstráció stabilitását látják veszélyeztetve az Európai
Unió egyre zavarosabb belső viszonyai miatt. Ezek a kritikák arra a
már korábban is megfogalmazott teóriára épülnek, amely szerint az
önálló Európa valójában nem más, mint politikai fikció, mivel
Európának csak statisztikai értelemben van ereje, saját politikai
arculata nincs, de ha lenne is, nincs valóságos (katonai) ereje
saját érdekeinek érvényesítéséhez. Az európai konstrukció
tetején billegő kormányzati vízfej semmi másra nem alkalmas, mint
arra, hogy adminisztrációs tengerekbe fojtsa a fellépő
problémákat, véget nem érő és teljesen eredménytelen vitákkal
vezesse le a jelentkező belső feszültségeket. Az Európai Unió
egyetlen tényleges ereje a NATO, ami viszont egyértelműen az USA
irányítása alatt áll. Ezen az alapon tartják veszélyesnek az
európai ügyek átadását akár Németországnak, akár más európai
hatalomnak, hiszen az unió adminisztrációs képessége adott esetben
nem helyettesítheti a szükségessé váló katonai fellépést.
Márpedig az USA jelenlegi világstratégiája egyértelműen
legalizálja az amerikai érdekek védelmében történő katonai
fellépéseket.
Soros nem kis részben ugyanezen a bázison látja kockázatosnak a
jövőt, amely a végsőkig kiélezheti bizonyos európai államok
között az ellentéteket. Az elmúlt hetekben bizonyos források
szerint titkos konzultációkra került sor az USA, Anglia,
Németország, Franciao-rszág, illetve Oroszország és Kína magas
rangú diplomatái között az európai válságkezelés
kérdéséről, mindenekelőtt a legrosszabb forgatókönyv
érvényesülése esetén bekövetkező helyzetről. A hírek szerint
Oroszország és Kína egyaránt leszögezte, hogy nem áll érdekében
az unió összeomlása, és a krízishelyzet további európai
terjedése. Megállapodás született arról, hogy mind Oroszország,
mind pedig Kína jelentős összegekkel segíti az európai válság
rendezését.
Stratégiai ütközések Európában
A német dominancia alá kerülő Európa előbb-utóbb olyan
kérdéseket hoz felszínre, melyek igencsak kényes pozícióba
szorítják a világ vezető hatalmait. Biztosra vehető, hogy
Oroszország és Kína sajátos szerepvállalása az unióban csak idő
kérdése, az ide vezető utakat már kikövezték. Ez egyrészt
bizonyos értelemben segítheti az európai konszolidációt,
mindenekelőtt a legproblematikusabb déli területeken, egyúttal
azonban fölveti annak valószínűségét, hogy Kína új és nem
gyönge pozíciókhoz jut az európai gazdaságban. Más természetű
az a perspektíva, ami Oroszország befolyásának
föltartóztathatatlan erősödésével jár. A Moszkva–Berlin
tengelynek ma is kényes pontja Ukrajna kérdése, aminek kapcsán igen könnyen számottevő feszültségek keletkezhetnek az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Érdekes módon ebben a tekintetben Németország fogja kijátszani a francia gyökerű föderatív
megközelítés aduját, ami bonyodalmakhoz vezethet a transzatlanti
kapcsolatokban. Arról van ugyanis szó, hogy már most látható, hogy
Oroszország pontosan érzékeli az Európai Unió bizonytalanságait a
keleti bővítések által előállt helyzet kezelésében és –
részben ezt kihasználva – magasabb sebességre kapcsolt a
Belorussziával és Kazahsztánnal előkészített Eurázsiai Unió
megalakításában. Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna potenciálisan
értékes és fontos tagja lehet ennek a szövetségnek, és várható,
hogy a közeljövőben valamilyen formában fölmerül Kijev (sőt
akár Moldova) integrációjának kérdése is, aminek politikai
vetülete súlyos bonyodalmakat jelez mind az Európai Unió, mind a
NATO szempontjából. A közelmúltban Hu Jintao kínai elnök
látogatást tett Ukrajnában (Oroszország és Kazahsztán mellett),
és mindkét fél stratégiai fontosságúnak nevezte a kétoldalú
kapcsolatok fejlesztését. De ezen túlmenően nem lehet szem elől
téveszteni azt, hogy az orosz külpolitika nem adja fel a pánszláv
orientáció eszméjét, amit a szláv országokkal történő
kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését vetíti előre. E
tekintetben Szlovákia az egyik fő célországa az eurázsiai tömb
európai aktivitásának. Pozsony, Moszkva és Peking jelenleg is több
nagy volumenű közös projekt megvalósításának lehetőségeit
vizsgálja. A Szerbiával ápolt orosz viszony politikai felhangjait
legalábbis kiemeli, hogy a balkáni államok a legutóbbi időszakban
látványosan fejlesztik katonai kapcsolataikat Kínával. A román
nemzetvédelmi miniszter Pekingben tartózkodott a Kínai Kommunista
Párt kongresszusa idején, és táviratban köszöntötte a
kongresszust, ami éppenséggel nem megszokott gesztus a NATO-államok részéről. A kínai központi katonai tanács elnökének belgrádi
látogatása, illetve a szerb védelmi miniszter pekingi tárgyalásai
egyaránt komoly konzultációkat valószínűsítenek Kína és
Szerbia vonatkozásában. A magas rangú kínai katonai delegáció
Bulgáriában haditengerészeti bázisokat látogatott meg és
megállapodás jött létre Kína és Bulgária haditengerészeti
együttműködéséről. A NATO belgrádi csúcsértekezlete és az azt
kísérő nyugati kommentárok egyértelművé teszik, hogy Szerbiának
megkülönböztetett jelentősége van/lenne az európai NATO-
stratégiában. Ezt a reménykedést a jelek szerint nem árnyékolta
be, hogy a tanácskozás ideje alatt a belgrádi fiatalok folyamatos
tüntetéseken adtak új értelmezést a NATO nevének (Észak-Atlanti
Terror Szervezet).
Az igazi probléma kétségtelenül az, hogy Európa katonai vonalon
egyetlen olyan önálló lépést sem tehet, ami abban a pillanatban ne
robbantana ki globális fegyveres konfliktust. Az európai haderő –
bár létezik egy-két, inkább egyfajta kirakatnak szánt, a NATO-tól
látszólag független „európai” hadosztály bizonyos államok
együttműködése keretében – gyakorlatilag alkalmatlan az európai
érdekek önálló védelmére. Ez komoly problémát jelent, hiszen a
közeljövőben több európai országnak súlyos biztonsági
konfliktusokkal kell szembenéznie, nemcsak a nemzetközi terrorizmus,
hanem a beláthatatlan méretű és erőszakos bevándorlás, a
vallási és etnikai szegregáció és nem utolsósorban a tömeges
elszegényedés miatt. Az a helyzet sem tartható fenn az idők
végtelenségéig, hogy miközben a legnagyobb európai államoknak
eminens érdeke a kiegyensúlyozott és prosperáló viszony
kialakítása Oroszországgal, a NATO-csapatok keretében tevőlegesen
részt vesznek olyan hadműveletekben, amely közvetlenül érintik
Oroszország biztonságát, és felvetik az orosz katonai
válaszlépések lehetőségét. Ez az érdekütközés már jelenleg
is létezik és Moszkva jelezte, hogy a kooperáció és a diplomáciai
gesztusok nem ellensúlyozzák az Oroszország katonai beszorítására
törekvő észak-atlanti hadműveletek fenyegetését. Ne legyen
kétsége senkinek a tekintetben, hogy az orosz fegyveres erők
elrettentő csapásokkal képesek válaszolni minden potenciális
támadásra – jelentette ki nemrég Medvegyev.
Vissza a geopolitikához!
Az elmúlt hónapok folyamán az EU-ban szinte csak olyan események
zajlanak, amelyeket mindössze vékony és gyönge határvonal választ
el a súlyos konfliktusok kirobbanásától. Már önmagában az a
tény is figyelemre méltó, hogy Anglia szótlanul és passzívan
szemléli, hogy Németország és Franciaország foglalja el az egykori
– brit részvétellel létrejött – vezető triumvirátus
pozícióját. Több megfigyelő szerint Nagy-Britanniának a jelenlegi
helyzetben is megfelel a viszonylagos európai elszigeteltség (a
történelmi „splendid isolation”), mivel az USA első számú
szövetségeseként minden tekintetben módjában áll megkerülni az
európai intézményeket saját hatalmi politikájának
érvényesítése érdekében. Mindemellett azonban nyilvánvaló, hogy
a három nagy európai állam között több nézetütközés áll fenn
a globális világrend berendezkedését illetően. Anglia fellépésének határozottságát erősíti a szoros politikai kötődés az USA nemzetközi aktivitásához és az a rendkívül erős amerikai fegyveres stratégiai katonai potenciál, amely a brit szigeteken lévő támaszpontokon állomásozik. Kétségtelen, hogy Anglia sokkal inkább a katonai akciókon keresztül érvényesített amerikai külpolitikához áll közelebb, mint a diplomáciai eszközök, a bonyolult tárgyalások és véget nem érő egyeztetések módszerével operáló Európai Unió.
Brzezinski „Stratégiai Vízió” (Strategic Vision) című,
rövidesen megjelenő nagy tanulmánya kiemeli, hogy a fejlődő világ
válsága és Oroszország megerősödése (amit a „Szovjetunió
reinkarnációjának” nevez) mélyreható befolyást gyakorolnak az
USA jövőbeni politikájára. A nagy amerikai stratéga a
legjelentősebb globális folyamatnak az általa „második
vonalbeli” országok közül Japán, India, Brazília
megerősödését, illetve az Egyesült Államok és Oroszország
jövője előtt álló kérdőjeleket tekinti. Brzezinski nyíltan a
globális hatalom hanyatlásáról beszél, és a korábbinál is
nagyobb hangsúllyal áll ki amellett, hogy az európai stabilitás
elválaszthatatlan az Oroszországgal való stratégiai
megállapodástól. (Lásd: Leleplező, 2011/1.) A világfolyamatok
legnagyobb kockázata az, hogy a demokráciák egyelőre nem találták
meg a megerősített nemzetbiztonság szavatolásának módszerét, ami
pedig alapvető követelménye lenne az új világ berendezkedésének.
A jelenlegi helyzet már most eléri a legmagasabb háborús
kockázatok szintjét, és olyan konfliktusok alakulnak ki
világszerte, amelyek bármelyike gyújtópontja lehet egy új
világháborúnak.
Brzezinski ugyan tételesen nem mondja ki, de felfogása egyértelműen
mutatja, hogy az Oroszország katonai beszorítását célzó amerikai
katonai stratégia kudarca minden tekintetben új megközelítések
kidolgozását követeli az Egyesült Államoktól. Ennek az új
stratégiai vonalnak szerves része az európai szerepvállalás és
katonai jelenlét átalakítása. Ezzel kapcsolatban egyre
kategorikusabb és egyre vészjóslóbb prognózisok kerülnek ki a
világ nagy stratégiai tervező központjaiból. Az a tény, hogy az
Egyesült Államok olajszükségletének már ma is legfeljebb 50
százalékát képes saját forrásaiból biztosítani, azt jelenti,
hogy az USA legkésőbb 2020-ban drámai helyzet elé kerül,
amennyiben nem sikerül rátennie a kezét a Föld legjelentősebb
energiaforrásaira. E probléma megoldása – a most látható
perspektívák alapján – csak nemzetközi méretű és rendkívül
kockázatos háborúkon keresztül lehetséges. Alapvető kérdés,
hogy az európai NATO-szövetségesek számára hol a határa az
amerikai érdekekért vállalt fegyveres részvételnek. Az ugyanis
teljesen egyértelmű, hogy minden látszat és politikai manőver
ellenére az európai államok politikája nem mondott le végleg a
nemzeti fejlődés perspektívájáról, ami akár oda is vezethet,
hogy az USA európai szerepének gyengülése az Európai Unió
jelenlegi szerkezetének villámgyors összeomlását vonja maga után.
Ez ma még teljesen beláthatatlan politikai változások sorozatát
indíthatja be Európában. Brzezinski kiemeli, hogy a
bizonytalanságból fakadó óriási kockázatok mérséklése
Európában csak az oroszokkal kialakított új geopolitikai
stratégiai együttműködés alapján lehetséges.
A jelek szerint Oroszország nem fél az európai változásoktól.
Moszkva magabiztos abban a tekintetben, hogy Európa saját érdekei
miatt nem törekszik olyan fordulatra, ami tovább mélyítené az EU
és Oroszország közötti árkokat. A fő kérdés pillanatnyilag az,
hogy az erős amerikai presszió, ami a rakétapajzs telepítésével
kapcsolatban érvényesül, mennyire fékezi le az Európa–
Oroszország kapcsolatrendszer fejlődését.
Az orosz diplomácia ezekben a hetekben óriási aktivitást fejt ki
annak érdekében, hogy az európai államok és Moszkva viszonyai ne a
konfliktusok, hanem a kooperáció irányába fejlődjenek. Az európai
politika rettegve várja az amerikai „kivonulás” kezdetét, ami a
politikai átrendeződések sorozatát indíthatja el a földrészen.
Bár az USA egészen egyszerűen tagadja ezt az összefüggést, és
nem is emeli be az európai politikusokkal folytatott tárgyalásainak
témakörébe, figyelemre méltóak azok a hírszerzői információk,
amelyek a kínai alelnök, Kszi Jinping (a „trónörökös”) idén
februári amerikai látogatásáról szivárogtak ki.
Csomagol az amerikai és az izraeli tőke?
A kínai alelnök amerikai látogatása legalábbis különösnek
mondható. Programját az USA-ban és Kínában is nagy
sajtónyilvánosság követte, és a tudósítások szerint a
kétoldalú kapcsolatok, illetve a világgazdasági helyzet állt a
tárgyalások középpontjában, megkülönböztetett fontosságot
tulajdonítva természetesen a pénzügyi krízisnek. Kína már az
eddigiekben is többször kinyilvánította, hogy intézkedések
széles skálájával kész kivenni részét a válság
megoldásából. Mindemellett Peking a Sanghaji Egyezmény keretében
gazdasági kapcsolatainak egy részében áttért az egyezményes,
rubel elszámolásra, amelyet az utóbbi hetekben kiterjesztett az
Iránnal folytatott együttműködésre is. E témák mellett a sajtó
igen nagy nyilvánosságot biztosított annak, hogy Kszi Jinping
személyében egy olyan kínai politikust üdvözölhetett Amerika, aki
ismeri, érti és rendkívül nagyra becsüli a hagyományos amerikai
gazdálkodás erényeit, ráadásul elkötelezett híve az amerikai–
kínai gazdasági kapcsolatok elmélyítésének. Kszi Jinping 28
évvel ezelőtt a kínai Hebei tartomány tisztviselőjeként tett
tanulmányutat az USA-ban és az Iowa-állambeli Muscatine-ben
ismerkedett meg az igazi amerikai farmergazdáolkodással, ami –
szavai szerint – mély benyomást tett rá. Mindez ma már csak a
múlt emléke. Kszi Jinping pályafutása során soha nem feledkezett
meg Muscatine-ról. Hebei és Iowa immáron két évtizede
testvérállamok, az Iowából Hebeibe irányuló szállítások
értéke az elmúlt évben megközelítette a 700 millió dollárt. A
minden területen fejlődő kapcsolatok ellenére sem hitték azonban
Muscatine lakói, hogy az egykori szerény és lelkes kínai
fiatalember a világ legnagyobb gazdasági hatalmának alelnökeként
visszatér hozzájuk. Kszi Jinping ugyanis ragaszkodott a város
meglátogatásához, és az Obama elnökkel folytatott első
tárgyalását követően be is kopogtatott egykori szállásadóihoz.
Muscatine ezzel fölkerült a világpolitika színpadára, és az
újságokat ellepték a kedves, családias hangulatú találkozókról
a kínai alelnökről szóló visszaemlékezésekről szóló hírek. E
két vezető sajtótéma mellett azonban a látogatásnak volt egy nem
nyilvánosságra került vonatkozása is, ez pedig a kínai és az
amerikai álláspont egyeztetése az európai problémákkal
kapcsolatban. A rendkívül érzékeny témáról Obama és Kszi
Jinping négyszemközti megbeszélést tartott, amelyen állítólag
megegyeztek abban, hogy mindkét nagyhatalom tart attól, hogy a
közvetlen amerikai befolyás gyengülése veszélyes folyamatok
beindulásával fenyeget az Európai Unión belül. Nyilván-való,
hogy a közeljövőben a már meglévő és egyelőre nem csillapodó
pénzügyi krízis mellett egy sor újabb válsághullám érheti el
Európát, amely recesszióhoz, a társadalmi feszültségek drámai
kiéleződéséhez, politikai változásokhoz vezethet. Egyelőre
pontos prognózisok nincsenek, de ijesztő találgatások annál
inkább arról, hogy a várhatóan növekvő migrációs hullám
hátán Európába benyomuló szélsőséges iszlám szervezetek minden
bizonnyal közvetlen veszélyt jelentenek az európai országok
biztonságára és stabilitására. Orosz információk szerint Európa
rövidesen képtelen lesz ellenőrizni és politikailag kezelni az
amerikai háborúk következtében elszabaduló szélsőséges
irányzatok tevékenységét. Az orosz hírszerzésnek vannak adatai
arról, hogy a legutóbbi időszak folyamán Nyugat-Európában
történt szélsőséges, antiszemita megnyilvánulások és a zsidók
ellen elkövetett merényletek mögött az Európában berendezkedni
készülő iszlám terrorszervezetek állnak, amelyek gyorsan
kapcsolatot találnak a helyi antiszemita erőkkel. Összességében a
jelenlegi helyzet rendkívül bonyolult és nagy veszélyeket rejt
magában. Vitán felüláll, hogy ha megkezdődne az amerikai,
ráadásul az izraeli tőke kivonulása Európából, azonnali
következményként munkahelyek milliói szűnnének meg, és az
európai gazdaság jelentős része teljesen megbénulna. A CIA joggal
tart attól, hogy a szélsőséges iszlám szervezetek mögött álló
hatalmas pénzek révén félelmetes politikai átrendeződés indulna
meg Európá-ban. Ez az alapja annak, hogy az USA hónapok óta titkos konzultációkat folytat Kínával és Oroszországgal a helyzetről.
Henry Kissinger professzor, a politikai stratégák koronázatlan
királya, aki mostanában csak a legritkább esetben mozdul ki
luxuspalotájából, néhány hete váratlanul Moszkvában tűnt fel,
ahol – mint kiderült – megbeszéléseket folytatott Putyinnal és
Medvegyevvel. Feltűnésénél csak az okozott nagyobb meglepetést,
hogy a kíváncsiskodó újságírókkal mosolyogva közölte, hogy az
utóbbi időszakban legalább tíz személyes találkozóra került sor
közte és Putyin között. A három nagyhatalom közösen keresi a
megoldást a közelgő nagy európai válságra. Oroszország és Kína
egyaránt kinyilvánította, hogy nem érdekelt egy európai gazdasági
összeomlásban, ezért feltételezhető, hogy óriási összegek
beforgatásával fogják enyhíteni a várható amerikai
tőkekivonásokat. A feltételezések szerint Kszi Jinping és Obama
között létrejött az erre vonatkozó titkos megállapodás, míg az
orosz–amerikai egyeztetések egyelőre nem zárultak le. Európa
óriási kihívások előtt áll, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy
felkészülten várja a nagy megpróbáltatásokat. Nagyon rossz jel,
hogy az amerikai és az izraeli tőke a Távol-Kelet felé veszi az
irányt. Senki nem tudja megmondani, mi várható, ha Európa magára
marad. Egy biztos: a történelem folytatódik.
A
LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁGOT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY
RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ERLÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ
ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:
Tőke
Péter: Megmentik az EU-t, ha Lisszabontól Vlagyivosztokig
harmonikus lesz!
USA-dollár helyett BANCOR lenne az olaj-világpénz? Az izraeliták már elkezdték a kivándorlást Franciaországból és máshonnan is. Elkerülni a háborút!
Mielőtt a fenyegető idei izraeli-iráni háborúra rátérnék,
folytatnom kell Virág András121. oldalon befejezett gondolatait. Ez
ugyanis mindennel összefügg és más kulcsfontosságú témákra is
kihat. Xi Jinping kínai alelnök (Hu Jintao várható utóda) amerikai
látogatása és Obama elnökkel folytatott részben bizalmas
tárgyalásai, valamint Henry Kissinger moszvai útja és Putyinnal,
Medvegyevvel tartott sikeres megbeszélései alapján elmondható, hogy
lérejött egy Washington-Peking-Moszkva háromszög a kiélezett
nemzetközi helyzet kezelésére és Európa megmentésére.
Folytassuk előbb Európával: mi itt a probléma? Először azzal
kellett szembesülnie az USA-nak és Izraelnek, hogy az unióra
ráerőltetett multikultúra, a népek szabad keveredése gellert
kapott. Alig fékezhető az iszlám vallásúak és velük együtt a
terroristák beáramlása. Ezek hamar kapcsolatot találnak a helyi
szélsőjobboldali erőkkel, és máris ugrásszerűen terjed az
antiszemitizmus. Franciaor-szágban, ahol a legtöbb, 400 ezer zsidó
él, és már másutt is megkez-dődött az izraeliták menekülő
emigrációja. Egy részük Oroszországba vándorolna, visszatérne
Izraelbe, a többi az USA-ba menne, ahol most néznek nekik új
területeket az ottani Ígéret Földje alapítására.
A másik, a még nagyobb probléma, hogy a globális pénzhatalom
profit és befektetési szempontból kilátástalannak ítéli az EU
gazdasági válságát. Emiatt az amerikai és izraeli tőke
fokozatosan kivonulna és a sokkal ígéretesebb, fejlődő-képesebb
ázsiai területekre vonulna át. Igen ám, de ez azt a veszélyt rejti
magában, hogy az itt támadó működőtőke-űrt az arab és iszlám
terrorista befektetők töltenék ki, és egyre nagyobb befolyást,
amivel politikai beleszólást is nyernének. Ez pedig roppant kínos.
Ezt a nagyhatalmak sem tűrhetik. Nos, ezért volt fontos Kszi Jinping
kínai alelnök washingtoni és Kissinger moszkvai látogatása.
Bizalmas háttérmegállapodás születhetett arról, hogy a kivonuló
amerikai és izraeli tőke helyére orosz és kínai jön be az
unióba, ezzel segítve, hogy ne szűnjenek meg százezrével a
munkahelyek, az európai gazdaság - persze feltételekkel -
zavartalanul tovább működhessen. Ebből persze ki kell hagyni a
piacot, a manipulálható tőzsdéket és spekulánsokat. Én úgy
tudnám elképzelni a tőkék és befektetések értékesítését,
hogy előre összehozzák a feleket, és ahogy a sportban a stafétát,
az eladó átadja a vevőnek. Ennek a sajátos mentő-átadásnak
persze feltételei is vannak. Hogy a kínaiak mit követeltek, nem
tudni, ám az oroszoké kiderül Putyin február 27-ei éjszakai Kreml-
közleményéből: Oroszországnak és Kínának is az az érdeke, hogy
egy erős Európai Unió legyen, s Putyin a Sarkozy-Merkel
költségvetési szigort, a pénzügyi és gazdaségi mechanizmusok
átalakítását követeli meg. Mindezt egy sokkal erősebb orosz
(kínai) partnerség mellett. Putyin javasolja: az érintettek üljenek
le és dolgozzák ki egy Lisszabontól Vlagyi-vosztokig érő,
harmonikusan összedolgozó és együttműködő szövetség alapjait,
ami képes megteremteni és megmutatni az új gazdasági
együttműködés legfejlettebb formáját! Ennek alapján örömmel
állapítanám meg, hogy valamelyest csökkent a világháborús
veszély. Ezért is kellett győznie Putyin elnöknek. A kollégám,
aki a választási eseményeket figyeli, nyilván utal arra, hogy a
külföldről pénzelt demokratikus, fehérszalagos és egyéb nyugati
titkosszolgálatok a Washington-Moszkva-Peking tengely miatt is
visszahátráltak az ellenzék mögül. Ez azt is jelenti, hogy nem
fordulhat elő mégegyszer arab tavasz, vagy hasonló pénzelt
átalakítás, amely áldemokratikus, iszlám terrorista erők
hatalomra jutását segíti elő. Békén kell tehát hagyni Szíriát,
és bizony, ami még súlyos probléma, Iránt is. Azoknak, akik tudnak
következtetni akár egyetlen kis közjátékból: azon a bizonyos
moszkvai repülőtéren tébláboló újságírók döbbenten látták,
hogy a minap Vlagyimir Putyin személyesen kíséri a gépéhez Henry
Kissingert. Amikor megkérdezték őket, az orosz atyuska mosolyogva
felelt: ,,Rendsze-resen szoktunk találkozni. Már vagy tízszer volt
itt Henry úgy, hogy maguk észre sem vették!"
Ki kell térnem az USA problémáira is. Az egyik Spektrum-, vagy
NatGeo-műsorban láttam, hogy Amerika pénzjegynyomdájában mindegy
egyes nap 700 millió dollárnyi bankjegyet állítanak elő. A
fedezete az olaj. Csakhogy mi van akkor, ha belép egy másik valuta,
és azért is lehet vásárolni? Ez már meg is történt. Számos
ázsiai ország és Irán is úgynevezett egyezményes rubelért ad el,
illetve vásárol olajat. Sok ország kíván csatlakozni ehhez a
megállapodáshoz.
Amerikai tudósítónk, Julius Mohácsi írja, hogy a mexikói HBSC
bankfiókok már nem engednek dollárszámlát nyitni, mondván: nagyon
bizonytalan e valuta jövője. Jim Rogers (Soros György korábbi
jobbkeze) tekintélyes nemzetközi befektető azt nyilatkozta a
hongkongi tévében, hogy a dollár nemcsak egy letűnő valuta, hanem
a világ legnagyobb pénzügyi kuplerája. Robert Zoelick, a Világbank
első embere szerint az USA téved, ha a dollárt megingathatatlannak
tartja. Nemrég tartottak egy titkos találkozót Kína, Oroszország,
Franciaor-szág, Szaúd-Arábia, Kuwait és más Öböl-menti országok
résztvételével, és felvetették, hogy a legfontosabb valuták,
euró, japán jen, kínai jüan, a rubel és az arany értékéből
egy ,,kosarat", vagyis olajelszámoló nemzetközi pénzt kellene
létrehozni, amelyet az Öböl-menti országok bocsátanának ki, és
ezzel kellene fizetni az olajért. Hogy ez mennyire nem fantazmagória,
az IMF-nél már készen is állnak a hasonló kosár-tervek. A
világpénz neve BANCOR lenne, és a kibocsátásához,
forgalmazásához egy nemzetközi központi bankot kellene alapítani.
(Bővebbet az IMF honlapján, ha még ott van!)
Mindez arra figyelmeztet, hogy az USA és a pénzügyi háttérhatalom
sem tétlenkedhet. Talán ez is oka az említett Háromszögnek?
Egy biztos: rendkívül bonyolult és kiélezett a helyzet. A
háttérmegállapodások nemismerői még a régi kardcsörtető
világ csendőre szerepet várják el az USA-tól, Izrael pedig azt
hiszi, hogy ebben a zűrös helyzetben is azt tehet, amit akar. A
háborúellenes erők sokat erősödtek, és Putyinra meg Kínára is
jobban oda kell figyelni. Az sem elhanyagolható, hogy az érintett
hatalmak készülnek a háborúra, erről szól összeállításunk a
123. oldalon.
Hogy lesz-e és mikor, nagyon nehéz prognosztizálni. Talán sikerült
már lebeszélni Izraelt az áprilisi, vagy májusi támadásról. Az
is ellenérv, hogy a világon vagy negyven országban lesz idén
elnökválasztás, köztük most Moszkvában, ősszel pedig az USA-
ban, amint ezt már kifejtettem. Ám az elindítókat egyre nehezebb
féken tartani.
Hogyan kezdődne majd? Az én verzióm szerint - amely gazdag írói
fantáziám műve - az Izraelnek kölcsönadott magyar MiG-eket
átfestik iráni felségjelűvé, aztán ezek több izraeli katonai
létesítmény, sőt a lakosság elleni is támadást indítanak. Ez
még nem igazán nagy durranás, fel kell háborítani az amerikai
közvéleményt is, ezért az álirániak a Hormuzi-szoros
környékére küldött harmadik repülőgéphordozót
szétbombázzák. Úgy tudom, ott már eddig is tartózkodott két
szupermodern USA - repülőgépanyahajó, az elavult, öreg harmadikat,
amelyet bontásra ítéltek, csak azért küldik oda, hogy
megsemmisítsék. Olcsóbb, ha a költséges, hosszadalmas bontás
helyett néhány óra alatt a hullámsírba küldik.
Izrael azonnal visszavág, az amerikaiak kénytelenek lennének a
sérelem miatt beszállni, s akiket kell, a NATO-val együtt bennünket
is belerángatnának.
Csak abban reménykedhetünk, hogy nem globális, hanem csupán
regionális lesz. Hála a Háromszög háttér-megállapodásnak!
Mellesleg az izraeli miniszterelnök Washing-ton D. C.-be utazik, és
személyesen közli Obama elnökkel a tervezett támadás időpontját.
Azzal próbálnak nyugtatni bennünket, hogy helyi összecsapás lesz,
s legfeljebb Libanontól Afganisztán legmagasabb hegyeiig tart.
Tőke
Péter - Peter Sheldon: Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért
nyomán...
A
Nagy testvér még trükkösebben figyel
A
Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért című lehallgatós,
kémes könyvem ismertetett ,,betechnikázásai" mellett sorra
derülnek ki az újabb alkalmazások: A Nagy testvér még
trükkösebben figyel.
140
millió okostelefonra telepítettek kémszoftvert - maguk a gyártók
Robbant
a hír: számos Android, Nokia, Samsung, Blackberry és iPhone
készüléken a szolgáltatók rootkitet helyeztek el. A rootkit a
felhasználó tudta nélkül a beírt szövegek, jelszók,
bankkártya-adatok, e-mail-ek, SMS-ek tartalmát továbbítja
harmadik félnek. Több szolgáltató kénytelen volt bevallani, hogy
megfigyelés alá helyezte előfizetőinek okostelefonjait, naplózva
róluk minden lehetséges adatot. Ők persze csak a mi érdekünkben
cselekedtek, hogy az összegyűjtött adatokat elemezve javítsák
szolgáltatásaikat, mondják. Körülbelül olyan ez, mintha a
postánál felbontanák a leveleinket - kizárólag a mi érdekünkben,
a jobb kiszolgálás végett.
Tulajdonosuk
tudta nélkül lehet fényképezni az iPhone-okkal, Blackberrykkel
Az
iPhone, Blackberry és Windows Phone készülékek segítségével
azok tulajdonosa tudta és jóváhagyása nélkül lehet fotókat
készíteni, az azokon folytatott beszélgetéseket lehallgatni és a
velük elküldött üzeneteket naplózni. Legalábbis ez derül ki
egy, a WikiLeaks által csütörtökön nyilvánosságra hozott, több
száz dokumentumot magában foglaló, kiszivárgott
információhalmazból, amelyek többek között a különböző
hírszerző ügynökségek praktikáit leplepezik le.
,,A
jelenlévők közül kinek van iPhone-ja, Blackberryje, vagy ki
használja a g-mailt?" - vezette fel a fenti információk
lelepezését is magában foglaló beszédét Julian Assange, a
WikiLeaks alapítója azon a csütörtökön, Londonban megtartott
tájékoztatón, ahol az új dokumentumokat bemutatták.
Assange
szerint az iPhone-, a Blackberry- és a g-mail-felhasználók
biztosan nincsenek biztonságban. (...) Az érintett telefonokkal
akkor is készíttethetők felvételek a környezetről beépített
kamerájukkal, meghatározható a helyzetük beépített GPS
berendezésükkel és lehallgathatók a közelükben folytatott
beszélgetések, ha azokat tulajdonosuk úgymond kikapcsolta.
Sőt,
a kiszivárgott dokumentumokból kiderül az is, hogy a különböző
kémszervezetek nem csak megfigyelni tudják a telefonok
tulajdonosait, de manipulálni tudják a készülékeken megjelenő
információkat is. A beérkezett üzenetek szövegét például
átírhatják, vagy olyan emailt hamisíthatnak rájuk, amelyeket
valójában azok látszólagos feladója soha nem is küldött el -
ezzel nemcsak dezinformálva a címzettet, de akár hamis
bizonyítékot is hamisítva a készülékekre.
Magyarország
is szerepel a PC-s és mobilos lehallgatószoftvereket gyártó
nemzetek térképén. Assange elmondása szerint a világ 25
országában mintegy 160 cég gyárt olyan szoftvereket és
berendezéseket, amelyek segítségével ezek a műveletek
elvégezhetők. A szóban forgó cégek részletes listáján
egyébként egy magyar vállakozás is szerepel, ami az oldal szerint
az internet és a mobilok lehallgatására alkalmas megoldásokat is
szállít, nyilvánvalóan akár kormányzati ügynökséges részére
is. Utóbbiak pedig - állítják szakértők - egyre inkább
válogatás nélkül be ezeket a megfigyelőrendszereket,
gyakorlatilag a teljesen ártatlan polgárokkal szemben is. (...)
Az
új információk egyébként alig néhány nappal egy hasonló
botrány kirobbanását követően érkeznek, amelyben kiderült,
hogy világszerte akár több tíz- vagy százmillió mobilkészülék
- köztük az Apple iOS-alapú termékei, illetve Androidot futtató
telefonok - is egy olyan szoftverrel előtelepítve kerültek a
felhasználókhoz, amely az utóbbiak által folytatott hívásokról,
üzenetcserékről és egyéb tevékenységekről is rendszeresen
küldött és küld jelenleg is adatokat a készülékek gyártói,
valamint a mobilszolgáltatók számára.
A
szóban forgó, ,,Carrier IQ" nevű szoftver jelenlétéről
ráadásul a gyártók a legtöbb esetben semmilyen módon sem
tájékoztatták a felhasználókat, a kémprogram eltávolítására
vagy kikapcsolására pedig számos esetben utóbbiaknak nem volt
ill. jelenleg sincs lehetőségük.
Julis
Mohácsi: A CIA mindent tud rólad, Kedves Facebook használó!
A
CIA elismeri, hogy külön egységet hozott létre abból a célból,
hogy a Facebookon, az Amazonon, valamint a különböző blogokban
posztoló, ott véleményüket elmondó egyének hozzászólásait,
fotóit, adatait begyűjtse, azok alapján mindenkiről egy file-t
állítson fel. Mi ez ha nem maga a „Sátán"? Sok félnótás
pedig teljesen kiteregeti az életének legapróbb részleteit is
ezeken a helyeken. Ha 10 álneved van, akkor is képesek téged is
beazonosítani! Tudtad, hogy még ha ki is jelentkezel, a Facebook
akkor is tud minden mozdulatodról, arról, hogy mit csinálsz az
interneten? Az általad feltöltött sok fotónak rendkívül örülnek
a hatalmon lévők, hiszen a beépített arcfelismerő rendszerrel
már csak gyerekjáték, hogy életedet, mint egy kirakósjátékot,
összeállítsák. A privacy (privátszféránk) teljesen megszűnt
létezni!
Nem
titok egyébként, hogy például az adóhivatal is hozzáfér
ezekhez az adatokhoz.
Julius
Mohácsi (Florida, USA)
http://tv.naturalnews.com/v.asp?v=8E1B5D44F10362472F3A06C2312D3A2D
__
Dr. Ilkei Csaba: A gyarmatosító magánpénz hatalom titkos múltja és jelene
Motto:
David
C. Korten „Tőkés
társaságok világuralma" (When Corporations Rule the World")
című klasszikus alapművében világossá teszi, hogy a tőkés
társaságok a nemzeti érdek felett mozognak szüntelen, s mozgás
irányukat kizárólag a profit határozza meg: „Egy
multinacionális vállalat többféle nemzeti identitást vesz
fel...az alapirányzat azonban a transznacionalizmus felé mutat..."
Ha
a T. Olvasó meg akarja érteni a transznacionalizmus mozgatórugóit,
valódi hátterét, s végrehajtó szervezetét, két dolgot tegyen:
nézze meg többször is Michael Moore „Világkormány" című
filmjét és olvassa gyakran Drábik János műveit. ***
_________________________________________________________
A politika
egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja
magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság
és annak médiatükre. Fecseg a felszín és hallgat a mély. A
láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és
elsüllyeszt; legnagyobb fegyverével: a pénzzel mindent és
mindenkit meg tud venni.
A
világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak
mögé nem látók elképzelik.
Egy
demokráciában - többpártrendszer és szabadságjogok közepette -
épp úgy tönkre lehet tenni egy országot, mint az egy párti
diktatúrában, a kollektivizmus szabványos keretei között. Csak
meg kell fogadni a dinasztiaalapító Rothschild bankár
fő tanítását: "Adjátok
kezembe egy ország pénzügyeit, s nem érdekel, kik hozzák a
törvényeket a parlamentben!" Azaz: egy
ország közpénzrendszerét meg kell szereznie a nemzetközi
vagyonokra épülő magánpénzrendszernek.
Ez utóbbinak az a jellemzője, hogy bankjai hitel és kamat
pénz-mechanizmusa olyan uzsorajövedelmet biztosít, amellyel
adósságfüggésbe lehet taszítani egész népeket, azok
gazdaságát, ellenőrzés alá helyezhetők kormányok,
látszatdemokráciájuk és bábként mozgatott intézményeik,
valamint tömegtájékoztatási eszközeik.
A
Nemzetközi Pénzügyi Közösség magánpénzrendszere az
uzsoracivilizáció programját igyekszik rokonszenvesen
becsomagolni: a szegénység leküzdését, jólétet és biztonságot
ígér a világ népeinek. A jelszavak:globalizáció,
liberalizáció, dereguláció, privatizáció. Az
erősek szabadságának korlátlan növelése a tőke és a
szabadpiac korlátozatlan uralmához vezet, az egyenlőtlenségek
sorához, a versenyképtelenek tömeges elszegényedéséhez, testi,
lelki és szellemi nyomorához. Akik a munkán és az értékteremtő
termelőtevékenységen alapuló közpénzrendszer visszaállítását
szorgalmazzák és felelősen gondolkodnak a nemzetek közösségeinek
jövőjéről, azok ma könnyen megkapják a populista jelzőt, ha
pedig ugyanezt a másik oldalon teszik, akkor nekik a szociális
bozótharcos jelző jár.
Pedig
a gazdaság nem lehet öncélú, az van az emberért és nem
fordítva. Bármely gazdaság erkölcsi mércéje az: hogyan
boldogulnak benne az önhibájukon kívül versenyképtelenek, az
elesettek, a gyerekek, az öregek, a betegek, a szegények.
Szolidaritás és társadalmi igazságosság nélkül a gazdasági
növekedés önmagában csak keveseket boldogít. Ám a pénz
diktatúrája éppen ezen kevesek törekvéseit emeli a kis nemzetek
fölé, amelyek egyre kiszolgáltatottabbak és megalázottabbak a
centralizált erőforrások és magánvagyonok árnyékában.
Abraham
Lincoln (1809-1865),
az USA 16. elnöke, a rabszolgaság eltörlője mondta a korporációs
hatalom veszélyéről:
"Olyan
válság közeledését látom, amely megbénít, és arra késztet,
hogy remegve aggódjak hazám biztonságáért. A háború
eredményeként a korporációk kerültek hatalomra és ezt a
korrupció korszaka követi a legmagasabb szinteken. Apénzhatalom
mindent maga alá gyűr,
hogy meghosszabbítsa uralmát, kihasználja az emberek
hiszékenységét, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben
halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul."
(Melléklet,
1.sz.)
A
korporációs rendszer működésének alapvető szabályai:
a.,
A profit magánosítása
b.,
a költségeket át kell hárítani
c.,
ellenőrzés alá kell vonni a tájékoztatási rendszert
(titkosítás)
d.,a
politikai hatalmat centralizálni kell (a fő feladat, hogy az állami
intézmények helyébe a
magántulajdonban lévő korporációk és azok titkos
szervezetei lépjenek)
e.,
a gazdasági hatalmat is centralizálni kell
f.,
el kell hárítani minden korlátozást a szabadpiaci kereskedelem
elől
Az
eladósítás elpusztítja a demokráciát!
A
nemzetközi pénzkartell hitelek nyújtásával vagy megtagadásával
meg tudja határozni népek és kormányok sorsát, - ezért nem
beszélhetünk sem szabadságról, sem nemzeti önrendelkezésről. A
mesterséges ködösítés, félretájékoztatás, a tudatosan
előidézett káosz eredményeként az emberek többsége ma még nem
képes a bonyolult pénzviszonyokban kiismernie magát.
Az
eladósítás - a hatalom átvétele. A társadalom szükségleteire
termelő ökonómiával (közgazdasággal) szemben
Arisztotelész krematisztikának(pénzgazdaságnak)
nevezte a pénzuralmi rendszert. Lehetővé teszi a világot uraló
nemzetközi pénzkartell számára, hogy a magánpénz-monopóliumára
támaszkodva tetszése szerint szabályozza a forgalomban lévő pénz
mennyiségét, ezáltal a saját ellenőrzése alatt centralizálja a
világ termelővagyonát és erőforrásait. Ennek a felmérhetetlen
hatalomnak az egyedüli forrása az, hogy tudatlan, illetve
megvásárolt politikusokkal legalizálni tudta a pénzhamisítás
monopóliumát a maga számára.
A
világot egészen mások irányítják
1912-ben,
az Egyesült Államok 26. elnöke: Theodore
Roosevelt (1858-1919)
egy választási gyűlésen a következőket mondta:
"A
látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány,
amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismer felelősséget.
Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a
megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti
szövetség széttörése."
Caroll
Quigley,
amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a
Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora, a
globális pénzhatalom titkainak egyik legjobb ismerője ezt írja a
globális háttérhatalom nemzetközi hálózatának céljairól:
"..ez
nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan
magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni
valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság
egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális
módon kontrollálják, összhangban azokkal
a titkos megállapodásokkal,
amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és
konferenciákon elfogadnak."
A
háttér erők létezéséről Benjámin Disraeli angol
államférfi, író, brit
miniszterelnök (1804-1881) ezt mondta 1856. július 14-én a brit
alsóházban:
"Van
egy hatalom Olaszországban, amelyről alig teszünk említést ebben
a házban....a titkos társaságokra gondolok... Nincs értelme
tagadni, mert lehetetlen eltitkolni, hogy Európa nagy részét -
egész Olasz-és Franciaországot, valamint Németország nagy
részét, hogy más országokat ne említsünk, - titkos
társaságok egész hálózata vonja
be, ahogyan a föld felszínét behálózzák a vasútvonalak. És
melyek a céljaik? Nem is kísérlik elrejteni. Nem akarnak
alkotmányos kormányzatot; nem akarnak megreformált
intézményeket...a föld tulajdonát akarják, elűzni a jelenlegi
birtokosokat és véget vetni az egyházi intézményeknek. Néhányuk
ennél is tovább megy..."
Ugyancsak Disraeli mondotta
az 1848-as európai forradalmakat követően:
"A
világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a
kulisszák mögé nem látók képzelik.
Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg van készülőben
Németországban, jelentősebb reformot fog jelenteni, mint az első."
Thomas
Woodrow Wilson, (1856-1924) - aki
nemcsak az Egyesült Államok 28-ik elnöke, (1913-1921) de
tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem
elnöke is volt -, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és
jól szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt
tartja a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913 decemberében ő
írta ugyan alá a Federal
Reserve System (az
Egyesült Államok pénzrendszerét kézbentartó magánkartell,
amely ellátja a központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló
törvényt, de már 1916-ban így foglalja össze Amerika
pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét:
"Ezt
a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A
hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország
növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány
ember kezébe ment át. A legrosszabb
uralom alá kerültünk,
kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött
és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók
szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és
kényszerének megfelelően cselekszik."
Ezeket
mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb
négy évre az elnökséget:
"Az
Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a
legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják,
hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult
és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható
hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elítélőleg
nyilatkoznak róla."
,
Franklin
Delano Roosevelt, (1882-1945)
- aki 1933-tól 1945-ig volt az Egyesült Államok 32. elnöke -, úgy
vélte, hogy:
"A
politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami
megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy az így lett
eltervezve."
(Melléklet,
2.sz.)
Az
1930-as évek elején dúló világgazdasági válság idején
jegyezték fel tőle a következőket:
"Amerikában
60 család ellenőrzi az egész ország vagyonát...A
lakosság egy harmadának nincs elfogadható lakása, ruházata és
alultáplált... A Közmunka Hivatal programjain részvevők 20%- a
nagyfokú alultápláltság következtében nem képes végig
dolgozni egy munkanapot...Szándékomban áll kiűzni a pénzváltókat
a templomból."
Roosewelt
tisztában volt vele, hogyha nem képes a nemzetközi pénzvilág
modern templomából (FED) kiszorítani, - megfegyelmezni,
befolyásolni - azokat, akik a pénz visszatartásával, a hitelek
megvonásával, és más pénzügyi manipulációkkal tartósan
megbénították az egyébként egészséges gazdasági életet,
akkor nem tud véget vetni a gazdasági válságnak. Hamarosan rájött
azonban, hogy a
pénzhatalommal szemben tehetetlen.
Arnold
Toynbee brit
történelemfilozófus, a London School of Economics tanára, aki 40
éven át, 1925-től 1965-ig a tekintélyes Royal Institute of
International Affairs (RIIA)igazgatója volt, annak a meggyőződésének
adott hangot, hogy
"A
jövő pénzembere a világot átfogó irányítási rendszer egyik
kulcsszereplője lesz, függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen
hivatalos címet vagy sem. Az üzletemberek következő nemzedékének
a többsége az új világrend kialakításával és fenntartásával
lesz elfoglalva, amely az egyetlen alternatívának tűnik a
népirtással szemben."
Pierre
Quesnay,
aki 1926-ban a Francia Nemzeti Bank vezérigazgatója volt,
főnökének, a Bank kormányzójának, Emil Moreau-nak a
megbízásából tárgyalásokat folytatott Londonban Montague
Norman-nel,
a Bank of England, az Angol Nemzeti Bank akkori elnökével.
Visszatérve Párizsba, többek között, ezeket jelentette:
"Az
Angol Bank elnöke számára a XX. század legnagyobb feladata a
világ gazdasági és pénzügyi megszervezése. Nézetei szerint a
politikusok és a politikai intézmények nem képesek elvégezni ezt
a feladatot. Csak a központi bankok, amelyek egyidejűleg
függetlenek a kormányoktól és a magán pénzintézetektől,
alkalmasak ennek a feladatnak a megoldására. Ezért kampányt
folytat a teljesen autonóm központi bankok érdekében, amelyek
irányítják a saját pénzügyi piacaikat és közös megegyezéssel
osztják fel maguk között a hatalmat. Ezt úgy tudják sikeresen
megvalósítani, ha a politikai szférától elvéve ők döntenek
minden olyan kérdésben, amely lényeges az adott ország pénzügyi
biztonsága, a hitelek szétosztása és az árak mozgása
tekintetében. Így elejét tudják venni, hogy a belső politikai
küzdelmek kárt okozzanak a nemzetek gazdasági fejlődésének."
Norman
tehát egy olyan világrendszert akart, amelyben a nemzetek pénzügyi
szuverenitása megszűnik, ahol a
központi bankok a
politikától függetlenül maguk dönthetnek a nemzetek legfontosabb
pénzügyi kérdéseiben.
Wright
Patman, aki
az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának a
vezetője volt, állapította meg a washingtoni kongresszus tagjai
számára 1964-ben készült jelentésében:
"Az
Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van... Az egyik
alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik
kormány a független, ellenőrizetlen és a tevékenységét nem
egyeztető Federal Reserve System, (A Szövetségi Tartalék
Rendszer, az Egyesült Államok magántulajdonban lévő jegybankja,
a FED), amely a
pénz feletti hatalmat gyakorolja,
noha ez hatalom a Kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai
szerint."
Tehát
sem a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel
tartozó elnökök, törvényhozók, sem a pénzügyminiszterek nem
irányíthatják a pénzügyeket. Ezekben az igen fontos és minden
polgárt érintő kérdésekbenmagánszemélyek
döntenek a
politikai felelősségre vonás minden lehetősége nélkül. Vagyis
a gazdasági-pénzügyi szféra az ellenőrizetlen hatalommal
rendelkező pénzvagyon tulajdonosok magán kormányzása alá kerül.
(A
teljes cikk a Leleplező 2012/1 - márciusi - számában olvasható)
Dr.
Ilkei Csaba
Dezső
János ügynök találkozása a munkás-paraszt hatalommal
A
most következő ügynök történet azzal emelkedik ki a
szabványosak közül, hogy olyan általánosítható következtetések
levonására alkalmas, melyeket többször is tagadtak az
állambiztonság vezetői. Azt a gyakorlatot értük tetten, melynek
elvi alapjait a politika tartotta elfogadhatatlannak, tényleges
létezését az ügyészség utasította vissza, eszközként,
módszerként pedig a BM vezetése tiltotta, ám csak a
kinyilatkoztatások, a hivatalos jelentések és beszámolók
szintjén. A valóságban támogatták a szovjet példa nyomán
kialakult gyakorlatot.
Mit
értünk tetten?
1.,
Az állambiztonsági hálózati személyt nem zárták ki egy
bűncselekmény elkövetése után. Sőt a második után sem
akarták, hanem mindent elkövettek, hogy megmentsék és kivonják
az igazságszolgáltatás törvényes rendjéből.
2.,
Elvtelen és törvénytelen mentő akciójukhoz nem mást akartak
felhasználni, mint az MSZMP-t és az ügyészséget. Ez a „párttal
és a társszervekkel való együttműködés" országosan
elfogadott volt, eredményét tekintve hol sikerrel, hol anélkül. A
konkrét esetben a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III.
illetékese írja összefoglaló jelentésében:
"...a
szigetvári Városi MSZMP. PB. I. titkára, illetve a Megyei
Főügyészség vezetője felé több kísérletet tettünk az ügynök
megmentésére, mivel a felmerült terhelő adatokat az ügynök
megerősítésére kívántuk felhasználni."
3.,
Miután "intézkedéseink nem vezettek eredményre", akkor
is csak pihentetni akarják a már kétszer is bűncselekményt
elkövetett (és az egyik miatt már börtönviselt) ügynököt,
ügyvédet javasolnak neki és tanácsokkal látják el azok után,
hogy a vádiratról előzetesen konzultáltak saját vizsgálati
osztályuk illetékes vezetőjével. A mentő akció csak azért nem
folytatódik, mert az ügynök nem bízik a sikerben és más úti
okmányaival tiltott határátlépést követ el Jugoszláviába,
amiről a politikai rendőrség úgy értesül, hogy elcsípi az
ügynök felesége címére Olaszországból érkező levelet.
A
három megye (Zala, Vas és Baranya) által is foglalkoztatott ügynök
legnagyobb érdeme az volt, hogy igen jó eredménnyel hajtotta végre
azokat a feladatokat, melyeket volt politikai fogolyként 56-os
elítélt társai felderítésével, az "ellenforradalmárok"
ellenséges megnyilvánulásai leleplezésével ,nem különben a
belső reakció képviselőinek, a revans vágyóknak, - főként
értelmiségieknek és egyházi személyeknek, egykori
katonatiszteknek, csendőröknek - a megfigyelésével kapcsolatban
kapott; különösen sikeres volt büntetését aktív
fogdaügynökként töltve a szombathelyi megyei börtönben.
Három
megyében, három fedőnéven
Dezső
János újságírót (1931. június 12, Pécs, Géczi Zsuzsanna), aki
1960. április 1-én amnesztiával szabadult, 1960. augusztus 29-én
szervezte be Tóth József r. főhadnagy, a Zala megyei
Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának beosztottja
kompromittáló adatok (56-os események) alapján "Mecseki"
fedőnévvel a "reakciós értelmiség és ellenforradalmárok"
elhárítására. Az ügynök, aki korábban Pedagógiai Főiskolát
végzett, s újságíróként dolgozott, beszervezésekor
zalaegerszegi lakosként segédmunkás a helyi Finommechanikai
Vállalatnál.
[Hálózati
tevékenységéről először 2005-ben értesülhetett a közvélemény,
amikor az egykori BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség
néhány főtisztje "Szakértő" listájaként 219 besúgó
nevét tette fel az Angelfire oldalára. Dezső János neve ma a
www.utolag.com oldalán, az "Ügynök lista" rovatban
Kultúra 2 alcím alatt olvasható. Jelentéseit négy dossziéban,
három fedőnév alatt: "Mecseki Zoltán", "Zalai
László", "Zalavári Béla" tanulmányozhatják a
kutatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában:
ÁBTL 3.1.2. M-16223, M-23184, M-29732, M-29732/1.]
Noha
hivatalosan csak augusztus végén szervezték be, május 10-én már
önként beszámolt kollégáiról, volt börtöntársairól saját
névvel, a következő jelentését pedig monogrammal írta alá.
Októberben
azonban tett egy első és utolsó kísérletet, hogy szabaduljon
vállalt ügynöki kötelezettsége alól. Rendkívüli találkozót
kért kapcsolattartó tisztjétől, s kora reggel munkába menet egy
borítékot nyújtott át, benne három oldalas „lemondó levele".
Azzal az indokkal, hogy az általa figyelt személyekkel szemben,
mint volt börtöntársaival sorsközösséget érez, sajnálja őket,
ezért jelentései nem volnának tárgyilagosak, félrevezetni pedig
nem akarja az állambiztonsági szervet. Amely válaszul megvárta
munka után, bekísérte a főkapitányságra, ahol három órán át
foglakozott vele a Politikai Nyomozó Osztály helyettes vezetője,
az alosztályvezető és a kapcsolattartó tiszt. Megmagyarázták
neki:
„...mik
azok az indokok, amelyek arra kényszerítik, hogy elhatárolja magát
ezen személyek befolyásától és az együttérzést váltsa fel a
tárgyilagos értékelés, a megbízatásával járó politikai
felelősség." „Végső soron, amikor fel lett téve a kérdés,
hogy hajlandó-e továbbra is velünk együttműködni, igennel
válaszolt. Kérte, hogy nyilatkozatát a történtek ellenére
tekintsük semmisnek, korábbi felfogását felülvizsgálva, annak
megváltoztatására törekszik." - írja október 14-i
jelentésében a Politikai Nyomozó Osztály V. alosztálya a
„Mecseki fn. ügynökkel felmerült problémákról"
Az
ügynök ténylegesen feladva lelkiismereti problémáit, morális
fenntartásait, gátlástalanul veti bele magát a megfigyelésbe,
kapcsolatteremtésbe, s egyre sűrűbben jelent a volt
„ellenforradalmárokról", F-dossziés személyekről,
továbbra is ellenséges reakciós elemekről.
Köztük
van például: Pék József, a Zala megyei Nemzeti Bizottság volt
titkára, aki börtönéveit együtt töltötte „Mecseki"
ügynökkel, Hortobágyi László tanár, Fülöp István, volt
megyei könyvtárvezető, a Nemzeti Bizottság sajtófelelőse, aki
megszervezte a Petőfi pártot és küldöttnek választották
Győrbe; Turáni Dezső pedagógus, népművelési osztályvezető;
Belinszky Barnabás, zalaszentgróti börtöntársa, aki a pécsi
egyetemi ifjúság egyik hangadója volt októberben; Nagykolozsvári
István református lelkész Szentgyörgyvölgy községből, akinek
megfigyelésére szintén dossziét nyitottak; Eörsi István, Örsi
Ferenc és Rákosy Gergely írók; Baloghy Zoltán, Tóth Antal és
Takács Elemér újságírók; Lóránt Béla pék és ellenséges
„galerije" a zalaszentgróti művelődési házban; Dr. Germán
gyula osztályidegen ügyvéd; Rosta Ferenc olajmérnök; Kelemen
Ferenc volt főkönyvelő; Dr. Kollega-Tarsoly Sándor volt
levéltáros; Tolnai-Tolvaj Károly, a „nemzeti szocialisták"
rajongója és mások.
Az
ügynök produkálni akar, eloszlatni felettesei korábbi
bizalmatlanságát, feledtetni időnként megmutatkozó hanyagságát,
a szavahihetőségét megkérdőjelező furcsa magyarázatait . Ritka
kalandba keveredik 1961. májusában, amikor 13-án kellett volna
Zalaegerszegen megjelennie a beütemezett találkozón kapcsolattartó
tisztjével. Ám ő május 12 és 17 között öt napra eltűnt, sem
a családja, sem az állambiztonsági szerv nem tudott róla. Az
utóbbi így értékelte akcióját:
„...magyarázata
meseszerűen hihetetlennek tűnő. Zalaszentgróton egy személyben
Károlyi Tibor nevű unokatestvérét véli felismerni, aki 1950
előtt Nyugatra szökött és tudomása szerint jelenleg Párizsban
él. Produkálni akar, hogy korábbi bizalmatlan állásfoglalásunkat
megdöntse és ezért dönt úgy, hogy követi az illetőt, mivel
feltételezése szerint illegálisan tartózkodik az országban.
Feltételezett unokatestvérét és annak társaságát végig követi
a megyében, közvetlenül Felsőszentmártonig, a határig, azzal a
céllal, hogy ott velük együtt elfogassa magát és ezzel
bizonyítsa hűségét. Tartóját a korábbi kioktatás ellenére
sem értesíti, mivel nem akar felsülni amennyiben feltételezése
nem válik be. Fegyelmezetlen és meggondolatlan magatartása éppen
az ellenkező hatást váltja ki. A terveiből semmi sem lett, így
konkrét tények nem tudják igazolni cselekedetét."
Kapcsolattartó
tisztje: Tóth József - aki 1962 júniusában már r. százados -
bízik a leginkább benne, kevésbé Gárdi Gyula r. őrnagy
alosztályvezető, akárcsak Németh Nándor r. alezredes, a Zala
megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának
vezetője. Kapcsolattartó tisztje - akit leveleiben így szólít
meg az ügynök: „Kedves Jóska!" - azzal érvel, hogy „Az
ügynök figyelő dossziés személyek ellenőrzésére, volt
ellenforradalmár rabtársai jelenlegi tevékenységének
felderítésére volt nagyrészt foglalkoztatva. Jelentései
ellenőrzöttek és reálisak."
Úgy
tűnt, ezen a területen nélkülözhetetlennek bizonyult „Mecseki"
személye, mert mindenki bizalmába tudott férkőzni, kezdeményező
volt a kapcsolatok felvételében, ápolásában, megtartásában,
önzetlenséget és segítőkészséget mutatott hihetően. És a
megszólítottak beszéltek, árulkodó információkat szolgáltattak
jó szándékkal a volt börtöntárs ügynöknek. Ebben a körben
tűnik fel: Pesti Miklós zalalövői „ellenforradalmár",
Hant Emil börtöntárs az IKARUS Kossuth díjas tervezője, Huszár
István volt rendőr törzsőrmester, a szintén börtöntárs Abod
László, Kriskó Ede zalaszentgróti cukrász, Kiss József a
zalaudvarnoki jehovista szekta tagja, Gyimesi Lajos rendőri
felügyelet alatt álló zalaszentgróti gyógypedagógus, Sebestyén
Lajos volt zalaudvarnoki csendőr, Serfőző József zeneiskolai
tanár, Dr. Jurányi Antal volt rendőr ezredes, Vattay Dénes a
zalaszentgróti művelődési ház művészeti titkára, Kamuti
László gimnáziumi tanár, és Adorján Gyula volt kisgazdapárti
képviselő.
„Mecseki"
persze nem tudja, hogy mást is beszerveztek ügynöknek megfigyelt
volt börtöntársai közül, s egy-egy eseményről, találkozóról
„keresztellenőrzést" szolgáló információk futnak be a
politikai rendőrségre.
Első
dossziéját 1962. június 21-én zárják le, ekkor azonban még
nyoma sincs annak, hogy június 18-án kizárták volna a hálózatból
bűncselekmény elkövetése miatt, mint ahogy ezt tevékenységének
összefoglalójában állítja 1969. február 28-án a BM. Baranya
megyei Rendőr-főkapitányság III/III. alosztálya. A helyes
dátumot minden bizonnyal a 6-os állambiztonsági nyilvántartó
kartonja tartalmazza: 1962. augusztus 17-én került irattárba
anyaga (első alkalommal), ennek okaként azonban nem bűncselekményt
tüntetnek fel, hanem alkalmatlanságot.
Az
első sikkasztás fogdaügynöki kedvezménnyel
Mi
történt „Mecsekivel"? Szorítkozzunk szó szerint a
politikai rendőrség összefoglaló jelentésére:
„...a
hálózatból kizárták, mivel a zalaszentgróti Járásbíróság
B.109/1962. sz. ítéletével társadalmi tulajdon sérelmére
elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hó börtönre lett
ítélve. Ezt követően a BM. Vas megyei Rendőr-főkapitányság
II/I-3 osztálya a börtönelhárítás területére hazafias alapon
beszervezte, s a továbbiakban fogdaügynökként foglalkoztatta.
1964. május 22-én a börtönből kedvezményesen (?) szabadult,
majd anyagát további foglalkoztatás céljából megküldték a BM.
Baranya megyei RFK. Politikai Osztályának. „
A
Baranya megyei politikai rendőrség 1965. február 15-én
megnyitotta „Zalavári Béla" ügynök következő munka
dossziéját és Bodor Béla r. főhadnagy kapcsolat tartó tiszt
irányításával új környezetben - Zala és Vas után Baranyában
-, felejtendő az ügynöki tevékenysége első szakaszát lezáró
bűncselekményt, tovább viendő fogdaügynökként elért sikereit,
új fedőnéven új életet kezdett Dezső János a III/III.
szolgálatában.
De
ugorjunk vissza egy állomást: hogyan teltek Dezső János
sikkasztásért elítélt rab napjai a szombathelyi Megyei Börtönben,
ahol „Zalai László" fedőnéven (váltás „Mecseki
Zoltánról") Bozsó László r. százados foglalkozatta
fogdaügynökként?
Érdekes
módon a BM. Zala megyei Rendőr-főkapitánysága csak 1963. január
12-én szállítja az ügynököt Szombathelyre, a Vas megyei
Börtönbe. Addig Zalaegerszegen a megyei vizsgálati osztály
fogdájában foglalkoztatják „ügynöki bizalmas nyomozás"
céljából, magyarul a rendőrség saját vizsgálatainál működik
közre konspiráltan. Segíti a felderítést, a vizsgálati
fogságban lévők „kombinációs" kihallgatását. Mindezt
kifelé „pótnyomozás"címszó alatt bonyolítják, ez
lehetőséget adott arra, hogy az ügynök a rendőrség épületében
találkozhasson feleségével és édesanyjával, eredményes besúgó
munkájáért pedig jutalmat kapott, amit takarékbetét könyvbe
helyeztek és a börtönből való szabadulása után kapott meg.
A
tényleges börtönbüntetés letöltése során, 1963. január
12-től Szombathelyen a Vas megyei Rfk. II/I-3 osztálya Bozsó
László r. százados (áprilistól már őrnagy) aláírásával így
határozta meg „Zalai László" fedőnevű ügynök
feladatait:
„Munkaterületén
és a zárkában igyekezzen elítélt társainak a bizalmát elnyerni
és felderítést végezni ismeretlen tettesek, bűntársak, orgazdák
felderítése érdekében... kik azok a személyek, akik a vizsgálat
során saját bűncselekményeiket elhallgatták azért, hogy a
felelősségre vonás alól kimaradjanak. Folytasson felderítést és
kísérje figyelemmel, hogy kik azok a személyek, akik szökési
szándékkal bírnak, vagy éppen meg akarnak szökni, vagy akik
ilyen személyeknek segítséget nyújtanak. Továbbá figyeljen fel
olyan személyekre, akik a munkát meg akarják tagadni, vagy másokat
ilyen tevékenységre bírnak vagy szervezkednek. Folytasson továbbá
hangulat kutatást az elítéltek körében." Nem említették
konkrétan feladatai között, de a gyakorlatban kiderült, hogy
különösen a tiltott határátlépést elkövetett személyek
érdeklik a vizsgálókat, akár kifelé, akár befelé történt a
határátlépés, s még nem derült ki az igazi cél, a megbízók
vagy a társak személye.
„Zalai"
szabad mozgásterületét kihasználva említésre méltó,
eredményesnek ítélt jelentéseket adott - többek között - Hesz
Lajos (kizárt hálózati személy), Sommer István, Szenes Károly,
Papdi Mihály, Liptai László, Lebó István, László János, Tüll
József, Anschbacher Tibor, Burján József, Horváth József, Zagyva
Lajos, Badi Géza, Gaál Gyula, Botor Gyula, Burai János, Horváth
Vilmos, Horváth Gyula, Fátyol Károly, Csirbusz János, Csima
Károly, Dombi János , Gyurka László, Bodajki Lajos fogva
tartottakról, akik ügyében megfelelő operatív intézkedések
történtek a büntetések szigorításának következményeivel, más
börtönökbe történt átszállításokkal, kedvezmény
megvonásokkal, stb.
Az
összefoglaló jelentés szerint a fogdaügynök „értékesebbb
munkát végzett" a következők esetében:
„Hesz
Lajos elítélt társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett
sikkasztás bűntettének felgöngyölítésében; Spack Imre, Goman
Sándor és Papdi Mihály elítéltek szökési szándékának,
tervének megakadályozásában; Lebó Istvánnak, a rákospalotai
sírásó gyilkosának leleplezésében; Fátyol Károly elítélt
társai rejtekhelyének felderítésében."
Újrakezdés
Baranyában
Börtönből
való szabadulása - 1964. május - és Baranya megyei újra
foglalkoztatása - 1965 február - között már Baranyába költözve,
de még fogdaügynöki fedőnevén („Zalai László")
dolgozik, jelentéseit a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság
Politikai Osztályán Fóris százados fogadja, ő tartja a
kapcsolatot a nagy igyekezettel dolgozó ügynökkel. Ennek az
átmeneti időszaknak a legemlékezetesebb jelentései a kémkedési
gyanúba keveredett Sz. Tibor körülményeinek feltárásáról
szólnak, leleplezve egyúttal az ügynök börtönbeli zárkatársát:
Erdősi Lajos (gúnyneve: „ Tollas") fogdaügynököt, akit
Sz. Tiborra állított a hatóság. (Lehet, hogy az utóbbiért,
lehet, hogy a kémkedési ügy kényes részleteiért a Politikai
Osztály illetékese ezt írta az 1964. augusztus 28-i ügynöki
jelentés első oldalára: „Megsemmisíteni!" De utasítását
nem hajtották végre, a jelentés fennmaradt.)
1965.
január 13-án a Baranya megyei Rfk. Politikai Osztályának
vezetője: Orbán István r. alezredes és alosztályvezetője:
Nyírfalvi Károly r. alezredes jelenti a BM. III/2 osztályának (ez
a neve az önálló állambiztonsági nyilvántartásnak, nem azonos
a III/II-es kémelhárító csoportfőnökséggel!), hogy Dezső
Jánossal „Zalavári Béla" fedőnév alatt felújították a
kapcsolatot és hálózati személyként nyilvántartásba vették.
Az
ügynök fokozatosan beépül a pécsi „Jelenkor" című
irodalmi folyóirat szerkesztőségébe, fontos információkat ad
Pál József íróról és Rákosy Gergelyről, akit nyolc évre
ítéltek a forradalomban vállalt szerepéért. Az egyik konspiratív
találkozón átadja kapcsolattartó tisztjének véleményezésre a
„Varázscsizmában" című művét, tanácsot kér kiadására
vonatkozóan is, mondván, ez anyagilag rendbe hozná.
Tevékenységének másik meghatározó köre: a volt politikai
foglyok, „ellenforradalmárok" megfigyelése, kapcsolataik
felderítése. Ebből a körbe tartozik: Slapsi János, Weinhardt
Béla, Vidolovics Nándor, Barczikai László, Sólyom János, Kajsza
László, Dr. Varga Károly, Zirczy Jenő, Rivészi János. (Zircy
külön nyilvántartásba sorolt, „volt horthysta alezredes",
különösen feldühíti Orbán osztályvezetőt rendszerellenes
politikai vicceivel, a Szovjetúnió bírálatával, ezért 1965.
június 2-án utasítja beosztottait, hogy „eljárunk ellene,
legalább a száját befogjuk", s foganatosítsanak sürgősen
olyan intézkedéseket, melyekkel csökkenthetők az izgató
kijelentések.)
Közben
azért nem szűnik meg az ügynök kapcsolata korábbi Zala megyei
gazdáival sem. 1966 januárjában jelenti Bodor Béla r. főhadnagy,
hogy az ügynök a BM. Zala megyei Politikai Osztály és a Katonai
Elhárítás írásbeli kérésére Zalaegerszegre „lett utaztatva"
„Jogász" és „Tuskó" fedőnevű ügyekben. A „Jogász"
fedőnevű ügyben dicsértet érdemlően járt el, mert eddig
ismeretlen kapcsolatokat derített fel Pék József volt
„ellenforradalmár" és politikai elítélt vonatkozásában,
aki tanácsokkal látta el a célszemélyt: a zalaszentgróti
Belinszky Barnabást, akinek kiterjedt Baranya megyei ismeretségi
köre volt. Az ügynök feltárta a „Jogász" fedőnevű ügy
Baranya megyei szálait, ezek nevesítve Bodor főhadnagy szerint:
„Péter Károly, volt ellenforradalmár, pécsi, Gőbel Ferenc és
Mozsgai József volt ellenforradalmár, politikai elítélt
szigetvári és Bárdos Károly volt ellenforradalmár, politikai
elítélt „F" dossziés, siklósnagyfalusi lakos, illetve a
Budapesten élő Rab Kovács Tibor nyilas újságíró,
ellenforradalmár, politikai elítélt, valamint öccse, Rab Kovács
Árpád sásdi lakos." „Zalavári" ügynök arra is
felhívta a politikai rendőrség figyelmét, hogy ifj. Belinszky
Barnabás „ismeri a konspiráció szabályait, melyre nyilván
áruló ügynök apja és volt csendőr ezredes kapcsolata oktatta
ki."
Az
ügynök Somogyhárságyon áll civil alkalmazásban, időnként
bejár Pécsre és Szigetvárra szeretne bekerülni, értelmiségi
körbe, ehhez kéri az állambiztonság segítségét.
Somogyhárságyon a helyi svábság összetartását kell
meggyengíteni, ellenséges csoportosulásukat (Jager, Beck, Deichler
családok, Kern József volksbundista és mások ) felszámolni,
továbbá Halász Ottó római katolikus plébános reakciós
tevékenységét ellehetetleníteni. 1967-ben sváb esküvőkre is
eljár (pl. Hoffmann Márton és Tóth Márton esküvőjére), hogy
az azokat követő beszélgetéseken információkhoz jusson a volt
volksbundisták és az SS-be belépettek (Kaiser József, Czimmermann
János és mások) politizálásáról. A jelentéseket Pécsett a
„Rózsalak" fedőnevű „T"-lakáson adja át
kapcsolattartó tisztjének: Bodor Béla rendőr főhadnagynak.
1967
tavaszán végre sikerül bejutnia a szigetvári kultúrház
értelmiségi klubjába, ahol Újkéry Csaba művészeti előadó
véleményét így foglalja össze:
„Újkéry
állítja, hogy a szigetvári értelmiségi klub mentes minden
jobboldali vagy revizionista politikai megnyilvánulástól. Ha
kezdetben voltak is ilyen jelek, a járási pártbizottság
aktívájának (Tömpe) állandó jelenléte, az 'ávósspiclinek'
tartott Kaszperné jelenléte ezt eleve meggátolja. Újkéry szerint
az értelmiségi klub működése nem más, mint helyezkedni akaró
tanárok, orvosok klikkje, akik ezt a fórumot is felhasználják
káderlapjaik fehérítésére. Szerinte gerinctelen, elvtelen banda
az egész gyülekezet. Feltűnő, hogy pl. a mezőgazdasági és
ipari értelmiség távol tartja magát tőle."
A
politikai rendőrség javasolja, hogy nyújtsanak segítséget
pedagógusi végzettségű emberüknek a „Szigetvárra történő
behelyeztetése érdekében", mert „Somogyhárságyon a
mozgási lehetősége erősen korlátozott."
1967
novemberében az ügynök arról tájékoztatja feletteseit, hogy
Újkéry Csaba révén felvételt nyer a szigetvári értelmiségi
klubba, információs lehetőségei ezáltal célirányosan javultak.
Sűrűbben jelent kritikus értelmiségiekről, így például: dr.
Mednyánszky Sándor járási könyvtárvezetőről, aki szerint több
tízezer áldozata van a felszabadulás óta a törvénysértéseknek,
a magyar joggyakorlatnak. Közelébe férkőzik Csirke Ernő volt
kisgazda vezetőnek, Sólyom János, Mihalik Zoltán és Boglári
László volt politikai elitélteknek, operatív feladatot kap a Nagy
Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját esetlegesen
megzavaró ellenséges megnyilvánulások megelőzésével
kapcsolatban.
1968.
február 28-án Újkéry megváltozott helyzetéről a következőket
jelenti „Zalavári": „Újkéry Csaba, ki eddig a szigetvári
Műv. Ház művészeti előadójaként dolgozott, s a szigetvári
értelmiségi (TIT) klub szervezője és aktív tagja volt, március
1-án átmegy a szigetvári bírósághoz telekkönyvvezetőnek. A
klubból azonban nem válik ki, új munkahelyéről is vezetni
kívánja." Jelentésében ezt követően arról számolt be,
amiért Újkéry is „ellenséges beállítottságú személy"
lett feletteseinél:
„Újkéry
arról beszélt, hogy lejárt a káder-világ, amikor az értelmiséget
magyartalan és kulturálatlan népművelési program végrehajtására
kényszerítették felülről jövő pártirányítással és
kontárok kezére bízták a kultúra ügyét. Most, hogy
nyilvánvalóvá vált az irányított kultúra csődje, s nyugati
friss levegő érkezett, már lehet nívós és magyar dolgokat
produkálni. Csirke Ernőt nevezte meg a klub eszmei vezetőjének,
aki magas műveltséggel, széleskörű tapasztalataival és
népszerűségével szinte eszményképe Csabának. Elmondta, hogy
szabad, kritikailag fejlett szellemet kívánnak
megteremteni...külföldi élménybeszámolók tartását tervezik, s
ha mód nyílik rá, külföldi utazások szervezését...az a cél,
hogy ily módon is közelebb hozni az értelmiséget a modern
Nyugathoz, felüdíteni a húsz éves szellemi terror után. Csaba
nem nagy kaliberű ember, de van szervezőképessége, az általa
hangoztatott „magyarság" inkább divatos póz." -írja
az ügynök.
Jelentéséről
a Baranya megyei III/III osztály tájékoztatja a III/II-b
alosztályát is (kémelhárítás), a politikai rendőrség vezetője
pedig kézírással kritikusan figyelmeztet: „Javaslom eldönteni,
hogy ki foglalkozzon a jelzéssel. Már három 'ü' (ügynök) van
foglalkoztatva, de feladatuk nincs összehangolva."
Ezt
követően felélénkül a felderítő munka, mely nemcsak Újkéryt
és Csirkét érinti, hanem Mihalik Zoltán, Várnai Zoltán és
Weinhardt Béla ellenséges érzelmű pedagógust, Légrádi Sándor
volt „ellenforradalmár", disszidens, csempész gyanús
tevékenységet folytató osztrák állampolgár zalaegerszegi
kapcsolatát: Gregorics Sándort, továbbá Völgyi Géza, Boglári
Sándor és Sólyom János külön nyilvántartásba sorolt politikai
elítélteket, s visszatérően Halász Ottó plébánost, akiről
folyamatosan tájékoztatják az egyházi elhárítást is.
Második
bűntett és mentési kísérlet
„Zalavári"
utolsó jelentései példás igyekezetet mutatnak, buzgó aktivitást,
bizonyítási kényszert, mert bajban van. Még beszámol arról,
hogy meglátogatta Zalaegerszegről Pék József „ellenforradalmár";
értékesnek nevezett jelentést ad Dr. Tóth László volt horthysta
rendőrtiszt és baráti köre ellenséges beállítottságáról; a
vásárosbérci Lutz László pedagógus információi nyomán az
1956-ban a bajai Pandur szigeten elrejtett fegyverekről; felkeresi
Vajgert György és Bakocs Sándor volt politikai elítélteket és
olyan információkat szerez tőlük, melyeket rendőri intézkedések
követnek. („Zalavári" „jó munkája" nyomán a
politikai rendőrség 4 személyt rendőrhatósági figyelmeztetésben
részesített, két „F" dossziés személyt pedig
rendőrhatósági felügyelet alá helyezett.) Aztán már kizárólag
saját ügyével foglalkozik, amit rögzít a politikai rendőrség,
kifejtve saját véleményét is a tervezett és követendő
lépésekkel együtt a ügynök megmentéséért.
1968.
augusztusában „Zalavári" egyik jelentésének végén
„Megjegyzés" címszó alatt kapcsolattartó tisztje: Bodor
Béla r. főhadnagy ezt írja:
„Ügynökünk
a találkozón jelentette, hogy ügyében a Szigetvári
Rendőrkapitányság a vizsgálatot befejezte, s a könyvszakértő
véleménye alapján sikkasztás és csalás bűntette miatt 3.408
Ft. értékben eljárás indult ellene.
Az
ügynök a találkozón kérte, hogy tolmácsoljam Vezetőm (sic!)
felé azt a kérését, hogy utoljára nyújtsunk segítséget neki,
s ezt ő további becsületes munkájával meg fogja hálálni.
Véleményem
szerint „Zalavári" fn. ügynökünk anyagi kérdésekben nem
teljesen megbízható, ilyen tekintetben magatartása kifogás alá
esik, hasonló önelszámolásos beosztást a jövőben nem végezhet.
Ügynöki
munkáját figyelembe véve az utóbbi években kifogás ellene nem
merült fel, jelentései általában a reális helyzetet tükrözik,
ezt bizonyítják korábbi III/e (szoba lehallgatás, - I. Cs.) ,
illetve „K" ellenőrzés (postai küldemények ellenőrzése,
- I. Cs.) és más ügynökön keresztül történt ellenőrzéseink
is. Ügynöki munkáját szívesen végzi.
Az
ügynök elmondása szerint - amennyiben eljárás nem indulna ellene
-a pécsi Állami Biztosítónál eddigi jó munkája alapján
véglegesítenék. Ez életcéljának is megfelelne, s az
állambiztonsági szervek részére is sokkal aktívabb munkát tudna
kifejteni.
A
fentieket figyelembe véve javaslom az ügynököt a felmerülő
terhelő adatokkal ügynöki munkájában megerősíteni."
1969.
január 16-án az állambiztonsági szerv vezetője úgy dönt, hogy
az ügynököt bizonytalan ideig pihentetik. (Munkát nem végez, de
továbbra is a hálózat tagja.) Utolsó munka dossziéját 1969.
február 28-án zárta le a Baranya megyei politikai rendőrség, a
III/III.
A
végkifejletet pedig idézzük a III/III. 1969. február 28-án kelt
összefoglaló jelentéséből:
„Zalavári
Béla" fn. ügynök ellen a szigetvári Városi és Járási
Ügyészség B.10.109/1968/10.számú, 1968. december 29-én kelt
határozatával a társadalmi tulajdont folytatólagosan és
visszaesőként károsító sikkasztás bűntette miatt 3913 Ft.
összegben vádiratot bocsátott ki.
Az
ügynök a fenti cselekményével kapcsolatosan kezdetben egyáltalán
nem, később is csak részben volt őszinte, azt mint pénzügyi
szabálytalanságokat igyekezett beállítani, mindössze 700 Ft.-ot
ismert el, mint olyan összeget, amely véleménye szerint a
sikkasztás tényét kimeríti.
Tekintettel
arra, hogy ügyében a vizsgálat, illetve a nyomozás 1968. május
23 óta folyamatban volt, a szigetvári Városi MSZMP. PB. I.
titkára, illetve a Megyei Főügyészség vezetője felé több
kísérletet tettünk az ügynök megmentésére, mivel a felmerült
terhelő adatokat az ügynök megerősítésére kívántuk
felhasználni.
Intézkedéseink
nem vezettek eredményre, így 1969. január 9-én közöltem az
ügynökkel, hogy az ellene folyamatban lévő bűnügyben nem tudunk
segítséget nyújtani. Javasoltam, hogy fogadjon ügyvédet, majd a
vádirat alapján a Vizsgálati Alosztály vezetővel történt
előzetes konzultáció alapján tanácsokkal láttam el. Ezzel
egyidejűleg az ügynök pihentetésére tettem javaslatot. Az ügynök
- védőjéül Dr. Göbölös László pécsi ügyvédet választotta
-, aki az ügyet elvállalta és abban intézkedett.
„Zalavári
Béla" fn. ügynök 1969. január 25-én 09.00. órakor
telefonon arról értesített, hogy ügyvédje azzal biztatta, hogy a
vádiratban megjelölt összegből kb. 700 Ft. marad, amely a
sikkasztás tényét kimeríti, a többi kivédhető, s így
minimális ítéletet vár. Közölte, hogy az 1969. január 28-i
bírósági tárgyalást követő napon beutazik Pécsre, s
részletesen beszámol a tárgyalásról.
Nagy
László nyugdíjas tűzoltó szds. bejelentése, ill. „Zalavári
Béla" fn. ügynök által Olaszországból felesége címére
küldött levél alapján megállapítottuk, hogy 1969. január 25-én
Nagy László pécsi lakos nevére szóló Jugoszláviába érvényes
úti okmányokkal tiltott határátlépés bűntettét követte el.
A
rendelkezésünkre álló adatok alapján a BM. Baranya megyei RFK.
III/1. alosztálya a bűnvádi eljárás lefolytatására tett
javaslatot.
1969.
február 24-én kelt kizárási javaslat alapján „Zalavári Béla"
fn. ügynökünket a hálózatból kizártuk.
A
fentiek alapján javaslom „Zalavári Béla" fn. ügynök
H-26171 sz. „M" dossziéjának II. és III. kötetét
irattárba helyezés céljából a BM. III/2. osztályának
megküldeni.
Nyirfalvi
Károly r.alezr .alosztályvezető; Bodor Béla r. szds. „
Dezső
János állambiztonsági hálózati személy találkozása véget ért
a munkás-paraszt hatalom állambiztonsági szervével.
Dr.
Ilkei Csaba
tudományos
kutató
Dr.
Ilkei Csaba:
Egy
KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból
(…) (részlet
az interjúból)
Amerikából
Budapestre Németországon át
-
Valójában milyen állapotban volt édesapád? Politizált még?
-
Belefáradt a politikába, az emigráció veszekedéseibe, a vezetők
személyes torzsalkodásaiba. A Magyar Nemzeti Bizottmány válságba
került, 1952-re szétesett, apám csalódott Nagy Ferenc volt
kisgazda miniszterelnökben, összeférhetetlenségi bejelentést is
tett ellene. Kilépett ebből a körből, jogász diplomával
szövőmunkásként dolgozott. Irogatott, színdarabjait előadták,
otthon főzött, jól és ízesen, ha kedvemben akart járni, hazai
sztrapacskát készített. Soha sem tanult meg angolul. Egyszer
fogadta Eisenhower elnök a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként,
akinek azt mondta: „Elnök úr, hamarabb fog Ön megtanulni
magyarul, mint én angolul!” Élete (1904-1984) utolsó 22 évében
rákos beteg volt, ez alatt eltemette öt orvosát, napi 21 gyógyszer
tablettáját mindig fröccsel vette be. Halálakor én épp
Békéscsabán voltam a műrepülő világbajnokságon. Derűs
történet, de igaz: néhány orvos több gallon bort hozatott abból,
melyből apám a fröccseit készítette és azzal vetették be
ugyanazon gyógyszereket a hasonló bajban szenvedő betegekkel, mert
feltételezésük szerint csak ennek volt köszönhető, hogy apám
rekordideig: 22 évig élt együtt betegségével.
-
Hogyan kezdődött amerikai életed?
-
Befejeztem a szentendrei ferenceseknél megkezdett gimnáziumot,
1958-ban leérettségiztem, s nyomban megvettem életem első autóját
25 dollárért. Ekkor egy moziban voltam jegyszedő. Két évvel
később megnősültem, egy kanadai francia lányt vettem el New York
államban, ő volt Elizabeth. Hama-rosan megszületett Cristopher
fiam, aki 6 hónapos volt, amikor 1962-ben behívtak katonának,
pedig még csak zöld kártya tulajdonos voltam, de a szolgálat így
is kötelező volt. Repülős alapvizsgám jó belépő volt,
hamarosan egy vezérőrnagy helikopterének szerelője lettem,
Németországba irányítottak, Mannheimbe, mint kiderült, nem
véletlenül, származásom és magyar anyanyelvem predesztinált
küldetésemre. Igaz, első németországi eltávozásaim egyikén
egyenruhám ellenére letartóztatott a katonai rendőrség egy
szórakozóhelyen, mert rossz angolsággal adott válaszaim hallatán
gyanús lettem, „ez inkább kém, mint amerikai katona”, mondták.
Bevittek, s noha tisztáztam magam, ettől kezdve csak civilben
mentem ki, ne nyelvészkedjenek velem. Viszont megtanultam németül,
az oroszra pedig kicsit emlékeztem. Három éves katonaidőm majdnem
négy lett, mert a mannheimi gyalogsági ezredtől egyik napról a
másikra áthelyeztek Budapestre, s 1963 májusában tizedesként már
egyenruhában álltam őrséget az amerikai nagykövetség Szabadság
téri épülete előtt. Mindenkit magyarul igazítottam el.
Reggelente az épületben tartózkodó Mindszenty bíborossal
imádkoztam, oly annyira megkedvelt, hogy később, amikor halála
(1975) előtt Ausztriából New Yorkba jött, találkozhattam, s
beszélgethettem vele, bár már nagyon beteg volt. Szabadidőmben
pedig látogathattam a rokonaimat, több mint százan voltak, köztük
49 unokatestvérem. Oly annyira megszokták gyakori csöngetésemet,
hogy Jolán néném a Logodi utcai lakásban kis unokája azon
kérdésére: „Ki az?”, azt válaszolta: „Senki, csak a Péter
jött meg…” Három-négy hónapi szolgálat után szabadságra
mehettem, hazarepültem, amikor pedig visszajöttem Budapestre,
mindig összegyűjtöttem a rokonságot kedvenc helyemre: a patinás
Budagyöngye vendéglőbe, amelynek vezetője, Pali bácsi, régi
családi ismerősünk volt.
-
És a Budagyöngyében alakult másképp az életed…
-
Nem, a Vörösmarty téren, a Gerbeaud cukrászdában. De addig,
1972-ig, még történt velem egy-két dolog. Miközben sorra
felkerestem a rokonságot az ország legkülönbözőbb pontjain,
észre vettem: követnek, figyelnek. Történt persze velem olyan
esemény, s aztán több is, amelyen essünk túl itt és most.
Amikor 1965-ben Szentendrén meglátogattam volt iskolatársaimat a
ferences gimnáziumból, köztük volt egykori szerelmem: Enikő is.
Újra és végzetesen egymásba estünk, aminek az lett az eredménye,
hogy elvettem feleségül, s kivittem Amerikába. De nem sikerült a
házasságunk, gyermekünk nem született, másfél év után
elváltunk. Szerencsétlenül alakult a sorsa, még háromszor
férjhez ment, aztán fiatalon meghalt. A harmadik feleségem egy
félig olasz, félig lengyel nő, Marika volt, ma is él, két
lányunk született, aztán elváltunk. A sváb származású Arlene
volt a negyedik, elvált asszonyként két lányt hozott a
házasságba, nekem is volt kettő, így négy lányt neveltünk
egyidejűleg. Néhány évig, aztán következett Magdi, akinek
üzlete volt a Déli pályaudvarnál, kijött Amerikába az
unokabátyjához nyaralni, ott ismerkedtünk meg. Másfél évig volt
a feleségem, későn tudtam meg, hogy itthon eléggé szabadosan
kezelte és váltogatta a kapcsolatait, nem is ingyen. Ott hagyott
egy német férfi kedvéért, aztán még négyszer férjhez ment
odakint. Hatodikra találtam meg az igazit, Erikát, akit 1991-ben
ismertem meg, s most már 19 éve felhőtlenül élünk egymással
itthon, Magyarországon.
-
A hatodik házasság után térjünk vissza a Budagyöngyébe…
-
1969-ben már egy olyan cégnél dolgoztam, amely fegyvereket árult
Közép-Amerikában, repülőgépeket adtunk el az egész világon,
bemutatókon repültem, újságokban szerepeltem, marketinggel
foglalkoztam, hírességek oldalán tűntem fel, úgy, ahogyan Caidin
megírta, s az oroszok felfigyeltek rám. Amikor pedig hazajöttem,
nem győztem látogatni a rokonságot. S jöttek utánam mindenhova a
magyar állambiztonság emberei, egyszerre többen is, már pofáról
ismertem őket. Követésem egyszer váratlan fordulatot hozott. Egy
tikkasztóan forró nyári napon délben odalépett hozzám a három
figyelő egyike, s a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
„Maga egy kém, aki feltérképezi az országot!” „Csak a
rokonokat látogatom, nem tehetek arról, hogy szanaszét szóródtak
az országban.” „Ha most elmegy valahova, mikor jönnek vissza?”
„Valamikor délután.” „És hol lesz majd este?” „Ahol
szoktam: a Budagyöngyé-ben.” „Akkor majd ott találkozunk –
mondta fáradtan és kimerülten a homlokát törölgetve – a
rosseb fog magával szaladgálni ebben a kánikulában!”
A
BM. III/I CsoportfŐnökség 5. osztálya
bejelentkezik
-
S mikor jelentkezett a beszervező tiszt?
-
1972-ben. Jolán néném Logodi utcai lakásában csöngött a
telefon és a Tamás jelentkezett.
[R.
Tamás alezredes, az 1990. előtti Belügyminisztérium III.
Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/I-es Hírszerző
Csoportfőnökségének 5. osztályán tudományos és műszaki
hírszerzéssel foglalkozott. Moszkvában végzett repülőmérnökként,
perfekt orosz, rangos diplomata szülők gyermeke. Ma PvV.
üzlettársa.]
Udvarias
volt, azt mondta a repülésről akar velem beszélgetni,
találkozzunk egy kávé mellett a Gerbeaud cukrászdában.
Találkoztunk. Aztán még háromszor-négyszer. Méregetett,
puhatolózott, nyilván jelentett rólam, újra visszajött, új
kérdésekkel. Oda lyukadt ki, hogy be kéne szerezni néhány
dolgot, amely fontos az országnak.
-
Közbevetőleg, korábban hazautazásaidkor találkoztál már
belügyis emberrel?
-
Második feleségemnek, Enikőnek az unokatestvére a
Belügyminisztériumban dolgozott, kiváló sportoló volt, rajta
keresztül tudtam útlevelet szerezni többeknek. Volt például úgy,
hogy hat MALÉV-stewardess lakott nálam New Yorkban, híres
művészeket vittem ki New Jerseybe , olyanokat, akik évek óta nem
kaptak útlevelet, pedig mindent megpróbáltak.
-
Tudott erről a megkörnyékeződ?
-
Hát persze. Később, amikor már dolgoztam neki, még azt is
elmesélte: mi volt a menü az esküvői bankettünkön, amit a
Krisztina városban rendeztünk, a Déryné cukrászdában.
-Hogyan
folytatódott ismeretségetek?
-
Azt hiszem már 1973-at írtunk, amikor felhívott New Jerseyben:
„Mikor jössz haza?” „Épp most indulok…”, „Akkor
találkozzunk Bécsben!” - mondta. „OK!” - válaszoltam.
-
Mi történt Bécsben?
-
Egy repülési útmutatót, vékony könyvet vett meg tőlem először,
semmi titkos nem volt benne, nem ért többet 4-5 dollárnál, de
100-at adott érte, lássam: mennyit lehet keresni nála. Kért még
szaklapokat, folyóiratokat.
-
És nyomban ráálltál a folytatásra?
-
Látszólag. Legközelebb, amikor már alkatrészeket rendelt, s
komolyabbra fordult az üzlet, visszarepülve Amerikába, kerestem a
CIA-t. De nem tudtam elérni, hiába lapoztam a telefonkönyvet. Éber
reagálás helyett egy nehézkesen mozgó, bürokratikus gépezettel
találtam szemben magam. Hívtam az FBI-t. Megpró-báltam nekik
elmondani a történetet, de az oly valószínűtlennek hangzott,
hogy végig sem hallgattak, felírták a nevemet, a telefonszámomat
és azt mondták: „Ne hívjon minket többé. Várjon. Keresni
fogjuk.” De nem kerestek. Türelmetlen voltam. Odaát már vártak,
de lebukni sem akartam abban az országban, melynek állampolgára
voltam és vagyok.. Szóltam az öcsémnek, aki a Bevándorlási
Hivatal ügyvédje volt. Így álltak szóba velem két és fél
hónap után. Ráadásul olyan kezdő figurával, hogy menjek először
egy bizonyos postára, ott jelentkezik nálam valaki, s az majd
megadja a további utasításokat.
-
Nem volt mégis valami értelme ennek a várakoztatásnak?
De
volt. Ellenőriztek, de alaposan, s egyúttal felmérték: alkalmas
vagyok-e az együttműködésre a kettős szerepkörben. Amikor végül
is egy tökéletes rejtekhelyen elém állt az illetékes tiszt, s
elmondatta velem beszervezőm személyleírását, előhúzott egy
fényképet és azt kérdezte: „Ő volt az?” És kezében
tartotta a Tamás fényképét.
-
Gondolom ezek után megkezdődött a felkészülésed a kettős
életre…
-
Igen. És néha beleremegtem a kockázatba, mert – ahogy Caidin is
írta – egyik nap feltűnő szakszerűtlenség, másnap tökéletes
összehangoltság, s nem tudtam, mire számíthatok a harmadik napon.
[A
kezdődő kettős szerepről hadd idézzem itt a filmnovellát:
„Hamarosan visszatért Európába, hogy felvegye első
megbízatását, majd gyorsan visszautazott az Egyesült Államokba,
hogy szigorúan titkos elektronikai alkatrészeket vásároljon fel.
A kormány megszervezte, hogy ezek az alkatrészek ’felvásárolhatók’
legyenek és Péter meg is szerezhesse őket. Ezeket az árucikkeket
vagy dokumentumokat néha a saját poggyászában szállította.
Máskor a megvásárolt holmikat dobozokba csomagolta és légipostai
küldeményként továbbította. Miután most már ’fontos
tétel’-ként tartották számon, mindig nyilvánvaló volt, mikor
kell elhagynia az Államokat. A papírjai mindig rendben voltak. A
poggyászát sohasem ellenőrizték, sőt elkülönülve surrant át
a repülőgépekhez elkerülve a biztonsági ellenőrzéseket. Amikor
kereskedelmi ügyekben utazott, a különböző légitársaságok
’dolgozói’ gondoskodtak róla, hogy személyes rakománya mindig
a gép fedélzetére jusson.”]
Az
áru a Hotel Pentából Moszkva felé tart
…egyik
utamon már a nyolcvanas években velem repült hazafelé a két
lányom. Egy asztalnyi repülőgép motort kellett célba juttatnom.
A Kennedy repülőtérről szálltunk fel, Münchenben le, ahol már
vártak, természetesen akkora kocsival, hogy a csomagtartóban
elférjen az árú. Bécsben mindig ugyanabban a szállodában laktam
(akárcsak ma), a garázs minden sarkát ismertük. Másnap azt az
utasítást kaptam a magyar összekötőmtől, hogy menjek utánuk, s
ne álljak meg sehol a határon. Hegyeshalomnál már nyitva volt a
sorompó, a gyerekeknek feltűnt, hogy nem kérték az útlevelet és
nem volt vámvizsgálat. Lassítottunk, kiszóltak az előttem lévő
kocsiból: „Tovább, egyenesen a Pentába!” Budapesten akkoriban
a Déli pályaudvar és a Vérmező között felépült Penta Hotel
részben annak az angol repülőgépgyárnak volt a tulajdona, ahol
dolgoztam. Az volt a főhadiszállásunk. (Ma is, bár ma már másnak
hívják.) Odaadták a szobakulcsot, elkérték a kocsiét, s azt
mondták: félóráig ne menjek utánuk az alagsorba. Este a
Budagyöngyében azzal nyitott Tamás a vacsoránál, hogy „A motor
már úton van Moszkva felé!”
-
Bizonyára szép jutalmat kaptál…
-
Tévedsz. A magyarok hülyére keresték magukat az oroszoknál,
amiből én egy fillért sem kaptam. Hullottak is a csillagok az
állambiztonságiak vállára soron kívüli előléptetések
formájában. Kitüntetések és anyagi elismerés , de nem nekem.
-
Egyáltalán tudtak rólad az oroszok?
-
Hát hogy a fenébe ne tudtak volna. De én direktben sohasem
találkoztam velük. Az lehet, hogy akikkel Moszkvában, Bécsben,
Amsterdamban vagy idehaza találkoztam és társaságban vodkáztam,
azok között voltak KGB-tisztek, de én ezt nem tudhattam, másképp
mutatkoztak be.
-
Ha a KGB dollárjait kézhez kaptad, hogy vidd ki és vásárolj
értük meghatározott terméket, sikeres üzlet esetén téged
illetett a vételár 30 százaléka. Ha ezt állításod szerint az
amerikaiak elvették és csak a költségeidet térítették, akkor -
miután a magyar állambiztonság sem becsült meg anyagilag - miért
csináltad ezt az életveszélyes kettős szerepet 18 éven át?
-
Bármennyire is furcsa, azért, mert volt törleszteni valóm
Rákosiék bűneiért, amiért tönkretették a családunkat,
másrészt segíteni a-kartam második hazámnak azzal, hogy
becsaptam az oroszokat.
-
Mielőtt sajnálni kezdenélek, azért ugye nem fizettél rá?
-
Nem, mert Amerikában a civil életben én mindig sokat dolgoztam és
jól megfizettek a repülőiparban, ahol elég sok mindent csináltam
és letettem valamit az asztalra. Elnézést, de nekem a
világkereskedelmi cégem mellett ma is vendéglőm van például
Palm Beach-en, a lányom vezeti.
-
Fiadat viszont elvesztetted tavaly…
-
Igaz. Kábítószer túladagolásban halt meg Arizonában. Kiváló
zenész volt, itthon is ismerték. Viszont van két szép unokám.
-
Azért még visszaugrok egy pillanatra az amerikai-orosz
„árucserére”. Nem lehet, hogy az oroszok átláttak a szitán
és hamis képet, információkat közvetítettél megrendelések
formájában a tényleges műszaki fejlettségükről?
-
Elvileg nem zárható ki, gyakorlatilag azonban nem hiszem. Az elmúlt
két évtized nem igazolta ezt a feltevést.
-
Voltál valaha is igazi életveszélyben?
-
Pisztolyt nem szorítottak a tarkómhoz. De a veszély állandó
volt, hisz a legkisebb hiba is nagy bajba sodorhatott volna. Az
állandó készenléthez működőképes veszélyérzet és
kifogástalan idegrendszer kell, az megóv sok mindentől, de meg
kell tanulni az önellenőrzést és még jó néhány rutin fogást
is.
-
Az említett kettős szerepen kívül különleges szolgálatokat is
tettél az amerikai hírszerzésnek, elhárításnak. Ezek már
„szóló számok” voltak…
-
Amerikai elnökök előfutára voltam. Látogatásaik előtt
észrevétlenül el kellett vegyülnöm a célállomás környékének
kocsmáiban, üzleteiben és szállodáiban, s jelentenem, ha valami
gyanúsat találtam. Amikor megérkeztek, nem maradhattam, tovább
kellett állnom. 1988. májusában például Reagan előtt jártam
Helsinkiben, ennek köszönhetően ugorhattam át Budapestre, ahol
május 23-án Mark Palmer amerikai nagykövet fogadott és a „csendes
szobában” (lehallgathatatlan) beszélgettünk.
Az
elnök elŐfutára Orbánt figyeli Oxfordban
-
No de magyarok ellen is bevetettek.
-
Mire gondolsz?
-
Arra, hogy volt egyszer egy Soros Alapítvány melynek ösztöndíjával
Oxford-ban tanult a rendszerváltás előtt néhány reményteljes
ifjú politikus…
-
Ja?! 1986 és 88 között elküldtek néha: nézd meg mit csinálnak
a honfitársaid, nem rendetlenkednek-e a mi rovásunkra. Három-négy
napig voltam a közelükben, ma már biztosan nem ismernének meg, de
akkor „Apuci”-nak szólítottak, sörözés közben
beszélgettünk. Általában a késődélutáni ebéd után jöttek
le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem
verekedtek, mint jó néhányan. Elsőként Szájer József érkezett
1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben
Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én
jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor
nagy liberálisnak vallotta magát.
[Pontosabban:
az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta Viktor;
1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották,
1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává, -
megj. I.Cs.]
-
Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek, Soros jól ellátta őket
zsebpénzzel. Amikor hazamentem Ameri-kába és jelentenem kellett:
milyenek a fiúk odaát, de tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt
fütyik!”
-
Huúú de szigorú voltál! Az angol kémelhárítással nem
találkoztál környezetükben?
-
Egyszer találkoztam. De ez önmagában nem jelent semmit. Vigyáztak
rájuk.
[„Őrnagy
Úr”-nak erről más az értesülése, de még nem fejti ki.
Szerinte PvV. is többet tud, de még nem kapott felmentést a
titoktartás alól.]
-
És mi volt azokkal az eminens tanulókkal, akik az SZDSZ színeiben
tűntek fel többnyire New-York-ban?
-
Általában a Columbia Egyetemen tanultak, s a „Piros Tulipán”
nevű magyar vendéglőbe járt az SZDSZ-es garnitúra. A tulajdonos,
Bandi jó barátom volt, én is meg szoktam fordulni ott, munka után
cigányzenét hallgatni. Láttam ott – ha jó a memóriám –
Haraszti Miklóst, aki 1988-89-ben a New York állambeli Bard
College-ben vendégeskedett, Kis János ugyanebben az időben a
New-York-i Új Társada-lomtudományi Főiskolán volt vendégtanár,
a vékony kis Molnár Péter pedig (FIDESZ majd SZDSZ) 1989-ben
érkezett az USA-ba. Bandi ugratott, azt mondta: na itt vannak a
honfitársaid, a holnapi főnökeid.
-
Apropó: mikor találkoztál utoljára belügyi összekötőddel és
ismerőseiddel?
-
Meg kell jegyeznem, hogy azért időnként voltak más összekötőim
is Tamás mellett, így például amikor 1981-ben Angliába érkeztem,
ott meg kellett keresnem egy másik magyart, bizonyos Dr. R.-t a
követség környékén, s meg is találtam. Nyolcvankilenc végén
kirúgták Tamást, aki ma társam a cégben és perfekt oroszsággal
képvisel Moszkva felé. Ekkor már Nagy Lajos ezredes volt a
közvetlen főnök.
[Nagy
Lajos hírszerző ezredes, a BM karhatalom önkéntese, moszkvai
KGB-kiképzéssel saigoni és New-York-i megbízott, 1990. február
14-től Németh Miklós miniszterelnök bizalmából az újonnan
szervezett Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója fél évig.
Kártékony működéséért 2005-ban Mádl Ferenc köztársasági
elnök Kiss Péter kancelláriaminiszter előterjesztésére
egyszerre két rendfokozatot ugorva vezérőrnaggyá léptette elő,
pedig a „nagy hazug” körül akkor már bűzlöttek az üzleti
ügyek, melyekben Nagy az S-Komplextől az Apró klánnal a
Földesi-Szabó nevével fémjelzett Együtt Egy-Másért
bűnszövetségig jutott el . 2005 és 2007 között ügynök
ügyekben végighazudta az egész magyar sajtót és egyes
tévéműsorokat, melyekhez mindig akkor hívták, amikor az
aktuálpolitikának szüksége volt egyesek gyanúba hozására. A
III/I-es hírszerző csoportfőnökség vezetői PvV. tevékenységének
időszakában, 1973 és 1990 között: Rajnai Sándor vezérőrnagy,
Bogye János altábornagy és Dercze István ezredes. Megj.: I.Cs.]
-
Tamás után J. János lett az új társam, de ő nem értett
semmihez. Két találkozóra emlékszem. Az egyik 1990 nyarán volt
Óbudán, a Siposban, ahol a Lajos nagyon berúgott, ott volt még
Cs. Jóska meg a Dönci, ( de ma napig nem tudom ki volt az a Dönci
valójában.) Utoljára 1991. áprilisában jöttünk össze
ugyanott, de az már nagyon szomorú volt, mert akkorra már
mindenkit kirúgtak a belügyből.
A
háborúnak most üzlet a neve
-
Céged viszont ma is jól prosperál…
-
A fenét!
-
Megvetted a sármelléki repülőteret, aztán jól eladtad az
angoloknak…
-
Az angolok meg nagyon rosszul a skótoknak, most két település is
perli őket, tulajdonjogi problémák vannak, járok a bíróságra…
-
Nagyon kedvező árajánlatot adtál a HM-nek egy AN-26-os szállító
repülő ügyében…
-
Annak az árnak az egyharmadáért megszereztem volna egy
kifogástalan gépet, mint amennyiért megvették az ukránoktól
közbeszerzés nélkül, egy ciprusi offshore cégen keresztül. De
nem kellett az ajánlatom. Így lehetett osztozkodni a HM-ben. Ahhoz
persze volt eszük, hogy rám küldjék a rendőrséget, mert azt
hitték, hogy engedély nélkül kereskedek…
[…és
azt, hogy a garázsodban tartod a repülőgépet, amit el akarsz adni
– így „Őrnagy úr” – pedig az Németország-ban állt és
várt egy repülőtéren.]
-
Milyenek a kilátások?
-
Pocsékok. Ma egy csavarhúzóra nem lehet árajánlatot kapni az
oroszoktól, ezt nemcsak a Baksa mondja (Oroszországban tanult
repülőmérnök), hanem Igor is, aki Putyin unokaöccse és
bejegyzett vállalata, irodája van Budapesten. (Egyebek között
léglökéses kis repülőgépekkel, yachtokkal kereskedik, ő vette
meg a tököli repülőgép javító bázist)
[Ezen
a ponton szól ismét „Őrnagy Úr” megmagyarázva a helyzetet:
Jelcin és Gorbacsov alatt még mindent el lehetett adni, üzletelt
az orosz tábornoki kar egy szétszór rendszerben, a HM-ben pedig
aki nem volt partner a korrupcióhoz és a saját zsebre dolgozáshoz,
azt nyugdíjazták, a katonai elhárítás és hírszerzés látott,
tudott mindent, de szóltak nekik: üldögéljenek csak csendben és
szépen a fizetésükért. Jött Putyin és Medvegyev, elzárták a
csapokat, megkerülhetetlenül centralizálták a fegyvergyártó-és
javító ipart és kereskedelmet egyetlen minisztériumban. Ezért
aztán itthon is megváltozott a kereslet és a kínálat helyzete,
amit mindenki megérez. Keresni kell tehát olyan gyártmányokat,
melyeket nem Oroszországban gyártottak, hanem például Ukrajnában,
ott még lehet játszani a közvetítéssel és az árakkal. Nemcsak
a HM., mi is, volt állambiztonságiak tele vagyunk önmagukat
leamortizált, kilátástalan alakokkal, aki még ebből a felhígult,
nívótlan mai szakmából is kilógnak…]
-
No nekem mennem kell – mondja PvV – vár Igor titkárnője: Kati,
akinek egy orosz ügyvéd a férje, s azért vannak tippjei. Nem
adjuk fel, az üzletnek mennie kell…
-
Honnan tájékozódsz?
-
Csak azért van internetem, hogy a munkámhoz használjam. A
televízió? Csak a híreket nézem a CNN-ben. Telefon? Ha hazaérek,
kikapcsolom a mobiltelefonomat, ami egyébként régi reflex is…
-
Mi változott szerinted az utóbbi 21 évben?
-
Csak a díszletek, de a hatalom természete maradt, akárcsak a
békétlenség, ám a háborúnak most üzlet a neve.
Az
üzlet kissé elnehezült piaci körülmények között, de szabadon
és háborítatlanul zajlik a mai Budapesten, amelynek kávéházaiban,
luxus hoteljeiben, éttermeiben, bárjaiban és wellness fürdőiben
rendszeresen megfordulnak a legnagyobb titkosszolgálatok rezidensei,
átutazó ügynökei ; békésen beszélgetnek egymással ,
iszogatnak és nevetgélnek, adnak-vesznek híreket és árút az
egykori ellenfelek, volt amerikai és orosz tábornokok, magyar
állambiztonsági főtisztek és közvetítő új arcok, azzal a
különbséggel, hogy most már mindenki a saját szakállára
játszik, a profitot együtt kockáztatja az egykori hálózati
személy és kapcsolattartó tisztje, a volt hírszerző főnök és
a kémelhárító parancsnok, s mindkettő egykori főnöke a
pártközpontból, mert az is üzlettárs. A tegnapi garnitúra már
a paradicsomban van, de az újak is oda akarnak menni. Ez az újabb
harc viszi előre az örök üzletet ma és holnap is.
Dr.
Ilkei Csaba
tudományos
kutató
Dr.
Ilkei Csaba:
Egy
KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból
(…) (részlet
az interjúból)
Amerikából
Budapestre Németországon át
-
Valójában milyen állapotban volt édesapád? Politizált még?
-
Belefáradt a politikába, az emigráció veszekedéseibe, a vezetők
személyes torzsalkodásaiba. A Magyar Nemzeti Bizottmány válságba
került, 1952-re szétesett, apám csalódott Nagy Ferenc volt
kisgazda miniszterelnökben, összeférhetetlenségi bejelentést is
tett ellene. Kilépett ebből a körből, jogász diplomával
szövőmunkásként dolgozott. Irogatott, színdarabjait előadták,
otthon főzött, jól és ízesen, ha kedvemben akart járni, hazai
sztrapacskát készített. Soha sem tanult meg angolul. Egyszer
fogadta Eisenhower elnök a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként,
akinek azt mondta: „Elnök úr, hamarabb fog Ön megtanulni
magyarul, mint én angolul!” Élete (1904-1984) utolsó 22 évében
rákos beteg volt, ez alatt eltemette öt orvosát, napi 21 gyógyszer
tablettáját mindig fröccsel vette be. Halálakor én épp
Békéscsabán voltam a műrepülő világbajnokságon. Derűs
történet, de igaz: néhány orvos több gallon bort hozatott abból,
melyből apám a fröccseit készítette és azzal vetették be
ugyanazon gyógyszereket a hasonló bajban szenvedő betegekkel, mert
feltételezésük szerint csak ennek volt köszönhető, hogy apám
rekordideig: 22 évig élt együtt betegségével.
-
Hogyan kezdődött amerikai életed?
-
Befejeztem a szentendrei ferenceseknél megkezdett gimnáziumot,
1958-ban leérettségiztem, s nyomban megvettem életem első autóját
25 dollárért. Ekkor egy moziban voltam jegyszedő. Két évvel
később megnősültem, egy kanadai francia lányt vettem el New York
államban, ő volt Elizabeth. Hama-rosan megszületett Cristopher
fiam, aki 6 hónapos volt, amikor 1962-ben behívtak katonának,
pedig még csak zöld kártya tulajdonos voltam, de a szolgálat így
is kötelező volt. Repülős alapvizsgám jó belépő volt,
hamarosan egy vezérőrnagy helikopterének szerelője lettem,
Németországba irányítottak, Mannheimbe, mint kiderült, nem
véletlenül, származásom és magyar anyanyelvem predesztinált
küldetésemre. Igaz, első németországi eltávozásaim egyikén
egyenruhám ellenére letartóztatott a katonai rendőrség egy
szórakozóhelyen, mert rossz angolsággal adott válaszaim hallatán
gyanús lettem, „ez inkább kém, mint amerikai katona”, mondták.
Bevittek, s noha tisztáztam magam, ettől kezdve csak civilben
mentem ki, ne nyelvészkedjenek velem. Viszont megtanultam németül,
az oroszra pedig kicsit emlékeztem. Három éves katonaidőm majdnem
négy lett, mert a mannheimi gyalogsági ezredtől egyik napról a
másikra áthelyeztek Budapestre, s 1963 májusában tizedesként már
egyenruhában álltam őrséget az amerikai nagykövetség Szabadság
téri épülete előtt. Mindenkit magyarul igazítottam el.
Reggelente az épületben tartózkodó Mindszenty bíborossal
imádkoztam, oly annyira megkedvelt, hogy később, amikor halála
(1975) előtt Ausztriából New Yorkba jött, találkozhattam, s
beszélgethettem vele, bár már nagyon beteg volt. Szabadidőmben
pedig látogathattam a rokonaimat, több mint százan voltak, köztük
49 unokatestvérem. Oly annyira megszokták gyakori csöngetésemet,
hogy Jolán néném a Logodi utcai lakásban kis unokája azon
kérdésére: „Ki az?”, azt válaszolta: „Senki, csak a Péter
jött meg…” Három-négy hónapi szolgálat után szabadságra
mehettem, hazarepültem, amikor pedig visszajöttem Budapestre,
mindig összegyűjtöttem a rokonságot kedvenc helyemre: a patinás
Budagyöngye vendéglőbe, amelynek vezetője, Pali bácsi, régi
családi ismerősünk volt.
-
És a Budagyöngyében alakult másképp az életed…
-
Nem, a Vörösmarty téren, a Gerbeaud cukrászdában. De addig,
1972-ig, még történt velem egy-két dolog. Miközben sorra
felkerestem a rokonságot az ország legkülönbözőbb pontjain,
észre vettem: követnek, figyelnek. Történt persze velem olyan
esemény, s aztán több is, amelyen essünk túl itt és most.
Amikor 1965-ben Szentendrén meglátogattam volt iskolatársaimat a
ferences gimnáziumból, köztük volt egykori szerelmem: Enikő is.
Újra és végzetesen egymásba estünk, aminek az lett az eredménye,
hogy elvettem feleségül, s kivittem Amerikába. De nem sikerült a
házasságunk, gyermekünk nem született, másfél év után
elváltunk. Szerencsétlenül alakult a sorsa, még háromszor
férjhez ment, aztán fiatalon meghalt. A harmadik feleségem egy
félig olasz, félig lengyel nő, Marika volt, ma is él, két
lányunk született, aztán elváltunk. A sváb származású Arlene
volt a negyedik, elvált asszonyként két lányt hozott a
házasságba, nekem is volt kettő, így négy lányt neveltünk
egyidejűleg. Néhány évig, aztán következett Magdi, akinek
üzlete volt a Déli pályaudvarnál, kijött Amerikába az
unokabátyjához nyaralni, ott ismerkedtünk meg. Másfél évig volt
a feleségem, későn tudtam meg, hogy itthon eléggé szabadosan
kezelte és váltogatta a kapcsolatait, nem is ingyen. Ott hagyott
egy német férfi kedvéért, aztán még négyszer férjhez ment
odakint. Hatodikra találtam meg az igazit, Erikát, akit 1991-ben
ismertem meg, s most már 19 éve felhőtlenül élünk egymással
itthon, Magyarországon.
-
A hatodik házasság után térjünk vissza a Budagyöngyébe…
-
1969-ben már egy olyan cégnél dolgoztam, amely fegyvereket árult
Közép-Amerikában, repülőgépeket adtunk el az egész világon,
bemutatókon repültem, újságokban szerepeltem, marketinggel
foglalkoztam, hírességek oldalán tűntem fel, úgy, ahogyan Caidin
megírta, s az oroszok felfigyeltek rám. Amikor pedig hazajöttem,
nem győztem látogatni a rokonságot. S jöttek utánam mindenhova a
magyar állambiztonság emberei, egyszerre többen is, már pofáról
ismertem őket. Követésem egyszer váratlan fordulatot hozott. Egy
tikkasztóan forró nyári napon délben odalépett hozzám a három
figyelő egyike, s a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
„Maga egy kém, aki feltérképezi az országot!” „Csak a
rokonokat látogatom, nem tehetek arról, hogy szanaszét szóródtak
az országban.” „Ha most elmegy valahova, mikor jönnek vissza?”
„Valamikor délután.” „És hol lesz majd este?” „Ahol
szoktam: a Budagyöngyé-ben.” „Akkor majd ott találkozunk –
mondta fáradtan és kimerülten a homlokát törölgetve – a
rosseb fog magával szaladgálni ebben a kánikulában!”
A
BM. III/I CsoportfŐnökség 5. osztálya
bejelentkezik
-
S mikor jelentkezett a beszervező tiszt?
-
1972-ben. Jolán néném Logodi utcai lakásában csöngött a
telefon és a Tamás jelentkezett.
[R.
Tamás alezredes, az 1990. előtti Belügyminisztérium III.
Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/I-es Hírszerző
Csoportfőnökségének 5. osztályán tudományos és műszaki
hírszerzéssel foglalkozott. Moszkvában végzett repülőmérnökként,
perfekt orosz, rangos diplomata szülők gyermeke. Ma PvV.
üzlettársa.]
Udvarias
volt, azt mondta a repülésről akar velem beszélgetni,
találkozzunk egy kávé mellett a Gerbeaud cukrászdában.
Találkoztunk. Aztán még háromszor-négyszer. Méregetett,
puhatolózott, nyilván jelentett rólam, újra visszajött, új
kérdésekkel. Oda lyukadt ki, hogy be kéne szerezni néhány
dolgot, amely fontos az országnak.
-
Közbevetőleg, korábban hazautazásaidkor találkoztál már
belügyis emberrel?
-
Második feleségemnek, Enikőnek az unokatestvére a
Belügyminisztériumban dolgozott, kiváló sportoló volt, rajta
keresztül tudtam útlevelet szerezni többeknek. Volt például úgy,
hogy hat MALÉV-stewardess lakott nálam New Yorkban, híres
művészeket vittem ki New Jerseybe , olyanokat, akik évek óta nem
kaptak útlevelet, pedig mindent megpróbáltak.
-
Tudott erről a megkörnyékeződ?
-
Hát persze. Később, amikor már dolgoztam neki, még azt is
elmesélte: mi volt a menü az esküvői bankettünkön, amit a
Krisztina városban rendeztünk, a Déryné cukrászdában.
-Hogyan
folytatódott ismeretségetek?
-
Azt hiszem már 1973-at írtunk, amikor felhívott New Jerseyben:
„Mikor jössz haza?” „Épp most indulok…”, „Akkor
találkozzunk Bécsben!” - mondta. „OK!” - válaszoltam.
-
Mi történt Bécsben?
-
Egy repülési útmutatót, vékony könyvet vett meg tőlem először,
semmi titkos nem volt benne, nem ért többet 4-5 dollárnál, de
100-at adott érte, lássam: mennyit lehet keresni nála. Kért még
szaklapokat, folyóiratokat.
-
És nyomban ráálltál a folytatásra?
-
Látszólag. Legközelebb, amikor már alkatrészeket rendelt, s
komolyabbra fordult az üzlet, visszarepülve Amerikába, kerestem a
CIA-t. De nem tudtam elérni, hiába lapoztam a telefonkönyvet. Éber
reagálás helyett egy nehézkesen mozgó, bürokratikus gépezettel
találtam szemben magam. Hívtam az FBI-t. Megpró-báltam nekik
elmondani a történetet, de az oly valószínűtlennek hangzott,
hogy végig sem hallgattak, felírták a nevemet, a telefonszámomat
és azt mondták: „Ne hívjon minket többé. Várjon. Keresni
fogjuk.” De nem kerestek. Türelmetlen voltam. Odaát már vártak,
de lebukni sem akartam abban az országban, melynek állampolgára
voltam és vagyok.. Szóltam az öcsémnek, aki a Bevándorlási
Hivatal ügyvédje volt. Így álltak szóba velem két és fél
hónap után. Ráadásul olyan kezdő figurával, hogy menjek először
egy bizonyos postára, ott jelentkezik nálam valaki, s az majd
megadja a további utasításokat.
-
Nem volt mégis valami értelme ennek a várakoztatásnak?
De
volt. Ellenőriztek, de alaposan, s egyúttal felmérték: alkalmas
vagyok-e az együttműködésre a kettős szerepkörben. Amikor végül
is egy tökéletes rejtekhelyen elém állt az illetékes tiszt, s
elmondatta velem beszervezőm személyleírását, előhúzott egy
fényképet és azt kérdezte: „Ő volt az?” És kezében
tartotta a Tamás fényképét.
-
Gondolom ezek után megkezdődött a felkészülésed a kettős
életre…
-
Igen. És néha beleremegtem a kockázatba, mert – ahogy Caidin is
írta – egyik nap feltűnő szakszerűtlenség, másnap tökéletes
összehangoltság, s nem tudtam, mire számíthatok a harmadik napon.
[A
kezdődő kettős szerepről hadd idézzem itt a filmnovellát:
„Hamarosan visszatért Európába, hogy felvegye első
megbízatását, majd gyorsan visszautazott az Egyesült Államokba,
hogy szigorúan titkos elektronikai alkatrészeket vásároljon fel.
A kormány megszervezte, hogy ezek az alkatrészek ’felvásárolhatók’
legyenek és Péter meg is szerezhesse őket. Ezeket az árucikkeket
vagy dokumentumokat néha a saját poggyászában szállította.
Máskor a megvásárolt holmikat dobozokba csomagolta és légipostai
küldeményként továbbította. Miután most már ’fontos
tétel’-ként tartották számon, mindig nyilvánvaló volt, mikor
kell elhagynia az Államokat. A papírjai mindig rendben voltak. A
poggyászát sohasem ellenőrizték, sőt elkülönülve surrant át
a repülőgépekhez elkerülve a biztonsági ellenőrzéseket. Amikor
kereskedelmi ügyekben utazott, a különböző légitársaságok
’dolgozói’ gondoskodtak róla, hogy személyes rakománya mindig
a gép fedélzetére jusson.”]
Az
áru a Hotel Pentából Moszkva felé tart
…egyik
utamon már a nyolcvanas években velem repült hazafelé a két
lányom. Egy asztalnyi repülőgép motort kellett célba juttatnom.
A Kennedy repülőtérről szálltunk fel, Münchenben le, ahol már
vártak, természetesen akkora kocsival, hogy a csomagtartóban
elférjen az árú. Bécsben mindig ugyanabban a szállodában laktam
(akárcsak ma), a garázs minden sarkát ismertük. Másnap azt az
utasítást kaptam a magyar összekötőmtől, hogy menjek utánuk, s
ne álljak meg sehol a határon. Hegyeshalomnál már nyitva volt a
sorompó, a gyerekeknek feltűnt, hogy nem kérték az útlevelet és
nem volt vámvizsgálat. Lassítottunk, kiszóltak az előttem lévő
kocsiból: „Tovább, egyenesen a Pentába!” Budapesten akkoriban
a Déli pályaudvar és a Vérmező között felépült Penta Hotel
részben annak az angol repülőgépgyárnak volt a tulajdona, ahol
dolgoztam. Az volt a főhadiszállásunk. (Ma is, bár ma már másnak
hívják.) Odaadták a szobakulcsot, elkérték a kocsiét, s azt
mondták: félóráig ne menjek utánuk az alagsorba. Este a
Budagyöngyében azzal nyitott Tamás a vacsoránál, hogy „A motor
már úton van Moszkva felé!”
-
Bizonyára szép jutalmat kaptál…
-
Tévedsz. A magyarok hülyére keresték magukat az oroszoknál,
amiből én egy fillért sem kaptam. Hullottak is a csillagok az
állambiztonságiak vállára soron kívüli előléptetések
formájában. Kitüntetések és anyagi elismerés , de nem nekem.
-
Egyáltalán tudtak rólad az oroszok?
-
Hát hogy a fenébe ne tudtak volna. De én direktben sohasem
találkoztam velük. Az lehet, hogy akikkel Moszkvában, Bécsben,
Amsterdamban vagy idehaza találkoztam és társaságban vodkáztam,
azok között voltak KGB-tisztek, de én ezt nem tudhattam, másképp
mutatkoztak be.
-
Ha a KGB dollárjait kézhez kaptad, hogy vidd ki és vásárolj
értük meghatározott terméket, sikeres üzlet esetén téged
illetett a vételár 30 százaléka. Ha ezt állításod szerint az
amerikaiak elvették és csak a költségeidet térítették, akkor -
miután a magyar állambiztonság sem becsült meg anyagilag - miért
csináltad ezt az életveszélyes kettős szerepet 18 éven át?
-
Bármennyire is furcsa, azért, mert volt törleszteni valóm
Rákosiék bűneiért, amiért tönkretették a családunkat,
másrészt segíteni a-kartam második hazámnak azzal, hogy
becsaptam az oroszokat.
-
Mielőtt sajnálni kezdenélek, azért ugye nem fizettél rá?
-
Nem, mert Amerikában a civil életben én mindig sokat dolgoztam és
jól megfizettek a repülőiparban, ahol elég sok mindent csináltam
és letettem valamit az asztalra. Elnézést, de nekem a
világkereskedelmi cégem mellett ma is vendéglőm van például
Palm Beach-en, a lányom vezeti.
-
Fiadat viszont elvesztetted tavaly…
-
Igaz. Kábítószer túladagolásban halt meg Arizonában. Kiváló
zenész volt, itthon is ismerték. Viszont van két szép unokám.
-
Azért még visszaugrok egy pillanatra az amerikai-orosz
„árucserére”. Nem lehet, hogy az oroszok átláttak a szitán
és hamis képet, információkat közvetítettél megrendelések
formájában a tényleges műszaki fejlettségükről?
-
Elvileg nem zárható ki, gyakorlatilag azonban nem hiszem. Az elmúlt
két évtized nem igazolta ezt a feltevést.
-
Voltál valaha is igazi életveszélyben?
-
Pisztolyt nem szorítottak a tarkómhoz. De a veszély állandó
volt, hisz a legkisebb hiba is nagy bajba sodorhatott volna. Az
állandó készenléthez működőképes veszélyérzet és
kifogástalan idegrendszer kell, az megóv sok mindentől, de meg
kell tanulni az önellenőrzést és még jó néhány rutin fogást
is.
-
Az említett kettős szerepen kívül különleges szolgálatokat is
tettél az amerikai hírszerzésnek, elhárításnak. Ezek már
„szóló számok” voltak…
-
Amerikai elnökök előfutára voltam. Látogatásaik előtt
észrevétlenül el kellett vegyülnöm a célállomás környékének
kocsmáiban, üzleteiben és szállodáiban, s jelentenem, ha valami
gyanúsat találtam. Amikor megérkeztek, nem maradhattam, tovább
kellett állnom. 1988. májusában például Reagan előtt jártam
Helsinkiben, ennek köszönhetően ugorhattam át Budapestre, ahol
május 23-án Mark Palmer amerikai nagykövet fogadott és a „csendes
szobában” (lehallgathatatlan) beszélgettünk.
Az
elnök elŐfutára Orbánt figyeli Oxfordban
-
No de magyarok ellen is bevetettek.
-
Mire gondolsz?
-
Arra, hogy volt egyszer egy Soros Alapítvány melynek ösztöndíjával
Oxford-ban tanult a rendszerváltás előtt néhány reményteljes
ifjú politikus…
-
Ja?! 1986 és 88 között elküldtek néha: nézd meg mit csinálnak
a honfitársaid, nem rendetlenkednek-e a mi rovásunkra. Három-négy
napig voltam a közelükben, ma már biztosan nem ismernének meg, de
akkor „Apuci”-nak szólítottak, sörözés közben
beszélgettünk. Általában a késődélutáni ebéd után jöttek
le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem
verekedtek, mint jó néhányan. Elsőként Szájer József érkezett
1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben
Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én
jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor
nagy liberálisnak vallotta magát.
[Pontosabban:
az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta Viktor;
1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották,
1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává, -
megj. I.Cs.]
-
Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek, Soros jól ellátta őket
zsebpénzzel. Amikor hazamentem Ameri-kába és jelentenem kellett:
milyenek a fiúk odaát, de tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt
fütyik!”
-
Huúú de szigorú voltál! Az angol kémelhárítással nem
találkoztál környezetükben?
-
Egyszer találkoztam. De ez önmagában nem jelent semmit. Vigyáztak
rájuk.
[„Őrnagy
Úr”-nak erről más az értesülése, de még nem fejti ki.
Szerinte PvV. is többet tud, de még nem kapott felmentést a
titoktartás alól.]
-
És mi volt azokkal az eminens tanulókkal, akik az SZDSZ színeiben
tűntek fel többnyire New-York-ban?
-
Általában a Columbia Egyetemen tanultak, s a „Piros Tulipán”
nevű magyar vendéglőbe járt az SZDSZ-es garnitúra. A tulajdonos,
Bandi jó barátom volt, én is meg szoktam fordulni ott, munka után
cigányzenét hallgatni. Láttam ott – ha jó a memóriám –
Haraszti Miklóst, aki 1988-89-ben a New York állambeli Bard
College-ben vendégeskedett, Kis János ugyanebben az időben a
New-York-i Új Társada-lomtudományi Főiskolán volt vendégtanár,
a vékony kis Molnár Péter pedig (FIDESZ majd SZDSZ) 1989-ben
érkezett az USA-ba. Bandi ugratott, azt mondta: na itt vannak a
honfitársaid, a holnapi főnökeid.
-
Apropó: mikor találkoztál utoljára belügyi összekötőddel és
ismerőseiddel?
-
Meg kell jegyeznem, hogy azért időnként voltak más összekötőim
is Tamás mellett, így például amikor 1981-ben Angliába érkeztem,
ott meg kellett keresnem egy másik magyart, bizonyos Dr. R.-t a
követség környékén, s meg is találtam. Nyolcvankilenc végén
kirúgták Tamást, aki ma társam a cégben és perfekt oroszsággal
képvisel Moszkva felé. Ekkor már Nagy Lajos ezredes volt a
közvetlen főnök.
[Nagy
Lajos hírszerző ezredes, a BM karhatalom önkéntese, moszkvai
KGB-kiképzéssel saigoni és New-York-i megbízott, 1990. február
14-től Németh Miklós miniszterelnök bizalmából az újonnan
szervezett Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója fél évig.
Kártékony működéséért 2005-ban Mádl Ferenc köztársasági
elnök Kiss Péter kancelláriaminiszter előterjesztésére
egyszerre két rendfokozatot ugorva vezérőrnaggyá léptette elő,
pedig a „nagy hazug” körül akkor már bűzlöttek az üzleti
ügyek, melyekben Nagy az S-Komplextől az Apró klánnal a
Földesi-Szabó nevével fémjelzett Együtt Egy-Másért
bűnszövetségig jutott el . 2005 és 2007 között ügynök
ügyekben végighazudta az egész magyar sajtót és egyes
tévéműsorokat, melyekhez mindig akkor hívták, amikor az
aktuálpolitikának szüksége volt egyesek gyanúba hozására. A
III/I-es hírszerző csoportfőnökség vezetői PvV. tevékenységének
időszakában, 1973 és 1990 között: Rajnai Sándor vezérőrnagy,
Bogye János altábornagy és Dercze István ezredes. Megj.: I.Cs.]
-
Tamás után J. János lett az új társam, de ő nem értett
semmihez. Két találkozóra emlékszem. Az egyik 1990 nyarán volt
Óbudán, a Siposban, ahol a Lajos nagyon berúgott, ott volt még
Cs. Jóska meg a Dönci, ( de ma napig nem tudom ki volt az a Dönci
valójában.) Utoljára 1991. áprilisában jöttünk össze
ugyanott, de az már nagyon szomorú volt, mert akkorra már
mindenkit kirúgtak a belügyből.
A
háborúnak most üzlet a neve
-
Céged viszont ma is jól prosperál…
-
A fenét!
-
Megvetted a sármelléki repülőteret, aztán jól eladtad az
angoloknak…
-
Az angolok meg nagyon rosszul a skótoknak, most két település is
perli őket, tulajdonjogi problémák vannak, járok a bíróságra…
-
Nagyon kedvező árajánlatot adtál a HM-nek egy AN-26-os szállító
repülő ügyében…
-
Annak az árnak az egyharmadáért megszereztem volna egy
kifogástalan gépet, mint amennyiért megvették az ukránoktól
közbeszerzés nélkül, egy ciprusi offshore cégen keresztül. De
nem kellett az ajánlatom. Így lehetett osztozkodni a HM-ben. Ahhoz
persze volt eszük, hogy rám küldjék a rendőrséget, mert azt
hitték, hogy engedély nélkül kereskedek…
[…és
azt, hogy a garázsodban tartod a repülőgépet, amit el akarsz adni
– így „Őrnagy úr” – pedig az Németország-ban állt és
várt egy repülőtéren.]
-
Milyenek a kilátások?
-
Pocsékok. Ma egy csavarhúzóra nem lehet árajánlatot kapni az
oroszoktól, ezt nemcsak a Baksa mondja (Oroszországban tanult
repülőmérnök), hanem Igor is, aki Putyin unokaöccse és
bejegyzett vállalata, irodája van Budapesten. (Egyebek között
léglökéses kis repülőgépekkel, yachtokkal kereskedik, ő vette
meg a tököli repülőgép javító bázist)
[Ezen
a ponton szól ismét „Őrnagy Úr” megmagyarázva a helyzetet:
Jelcin és Gorbacsov alatt még mindent el lehetett adni, üzletelt
az orosz tábornoki kar egy szétszór rendszerben, a HM-ben pedig
aki nem volt partner a korrupcióhoz és a saját zsebre dolgozáshoz,
azt nyugdíjazták, a katonai elhárítás és hírszerzés látott,
tudott mindent, de szóltak nekik: üldögéljenek csak csendben és
szépen a fizetésükért. Jött Putyin és Medvegyev, elzárták a
csapokat, megkerülhetetlenül centralizálták a fegyvergyártó-és
javító ipart és kereskedelmet egyetlen minisztériumban. Ezért
aztán itthon is megváltozott a kereslet és a kínálat helyzete,
amit mindenki megérez. Keresni kell tehát olyan gyártmányokat,
melyeket nem Oroszországban gyártottak, hanem például Ukrajnában,
ott még lehet játszani a közvetítéssel és az árakkal. Nemcsak
a HM., mi is, volt állambiztonságiak tele vagyunk önmagukat
leamortizált, kilátástalan alakokkal, aki még ebből a felhígult,
nívótlan mai szakmából is kilógnak…]
-
No nekem mennem kell – mondja PvV – vár Igor titkárnője: Kati,
akinek egy orosz ügyvéd a férje, s azért vannak tippjei. Nem
adjuk fel, az üzletnek mennie kell…
-
Honnan tájékozódsz?
-
Csak azért van internetem, hogy a munkámhoz használjam. A
televízió? Csak a híreket nézem a CNN-ben. Telefon? Ha hazaérek,
kikapcsolom a mobiltelefonomat, ami egyébként régi reflex is…
-
Mi változott szerinted az utóbbi 21 évben?
-
Csak a díszletek, de a hatalom természete maradt, akárcsak a
békétlenség, ám a háborúnak most üzlet a neve.
Az
üzlet kissé elnehezült piaci körülmények között, de szabadon
és háborítatlanul zajlik a mai Budapesten, amelynek kávéházaiban,
luxus hoteljeiben, éttermeiben, bárjaiban és wellness fürdőiben
rendszeresen megfordulnak a legnagyobb titkosszolgálatok rezidensei,
átutazó ügynökei ; békésen beszélgetnek egymással ,
iszogatnak és nevetgélnek, adnak-vesznek híreket és árút az
egykori ellenfelek, volt amerikai és orosz tábornokok, magyar
állambiztonsági főtisztek és közvetítő új arcok, azzal a
különbséggel, hogy most már mindenki a saját szakállára
játszik, a profitot együtt kockáztatja az egykori hálózati
személy és kapcsolattartó tisztje, a volt hírszerző főnök és
a kémelhárító parancsnok, s mindkettő egykori főnöke a
pártközpontból, mert az is üzlettárs. A tegnapi garnitúra már
a paradicsomban van, de az újak is oda akarnak menni. Ez az újabb
harc viszi előre az örök üzletet ma és holnap is.
Dr.
Ilkei Csaba
tudományos
kutató
VIRÁG ANDRÁS
Az orosz kérdés az új világrendben
A Halott újra felemelheti a karját
Az
idei év megremegteti a világot. Természeti és ipari katasztrófák
sorozata söpör a kontinenseken. A gazdasági, politikai és
társadalmi struktúrák félelmetes táncba kezdtek. Békének,
stabilitásnak nyoma nincs. A rutinos hírmagyarázó újságíróknak
és a politikához semmit nem értő politológusoknak minden percük
foglalt. Szerkesztőségből szerkesztőségbe, stúdióból stúdióba
rohangálnak, nem győzik osztani az észt, életükben nem kerestek
annyit, mint manapság. A hírügynökségek pedig megállás nélkül
ontják a beszámolókat.
Csakhogy... A hajmeresztő sztorikból nem kerekedik ki semmi értelmes dolog. Az emberek többsége - köztük nem kevés politikus - képtelen magyarázatot találni az elmúlt fél év eseményeire. Nincsenek útjelzők, megzavarodtak az iránytűk. Mindenki összevissza beszél, amit éppen akar. A dolgozó emberek, az egyszerű családok sorsa napról napra mostohább, a politikai jövő, a társadalmi perspektíva egyre zavarosabb. Az elmúlt két évtized sorozatos politikai hazudozásai, az államok sorát romba döntő háttérhatalom félrevezető kommunikációs hadműveletei ellenére nyilvánvaló, hogy a világ feneketlen válság örvényének foglya lett. Nincs hitele az összeomlást vezénylő kormányok sanda jósolgatásainak, hogy még egy-két-három év, és kilábalunk a válságból. A jelen tendenciák mellett még az sem világos, mikor mondhatjuk, hogy a legnehezebb szakaszon túljutottunk. Minden középiskolás diák rájön, hogy a gazdasági teljesítmény időlegesen kierőszakolt növelése, a produktív folyamatok mesterséges felpörgetése nem jelent kivezető utat a válságból. Éppen ellenkezőleg: tovább növeli a társadalmi feszültségeket, mélyíti az eltüntethetetlen törésvonalakat. Európa-szerte romlik a helyzet. Néhány országban - így Magyarországon is - közvetlen veszélybe került a politikai és társadalmi struktúrák stabilitása. Mindenki érzi, hogy hatalmas változások korszakába értünk, de senki nem tudja; honnan merre haladunk. (...)
Csakhogy... A hajmeresztő sztorikból nem kerekedik ki semmi értelmes dolog. Az emberek többsége - köztük nem kevés politikus - képtelen magyarázatot találni az elmúlt fél év eseményeire. Nincsenek útjelzők, megzavarodtak az iránytűk. Mindenki összevissza beszél, amit éppen akar. A dolgozó emberek, az egyszerű családok sorsa napról napra mostohább, a politikai jövő, a társadalmi perspektíva egyre zavarosabb. Az elmúlt két évtized sorozatos politikai hazudozásai, az államok sorát romba döntő háttérhatalom félrevezető kommunikációs hadműveletei ellenére nyilvánvaló, hogy a világ feneketlen válság örvényének foglya lett. Nincs hitele az összeomlást vezénylő kormányok sanda jósolgatásainak, hogy még egy-két-három év, és kilábalunk a válságból. A jelen tendenciák mellett még az sem világos, mikor mondhatjuk, hogy a legnehezebb szakaszon túljutottunk. Minden középiskolás diák rájön, hogy a gazdasági teljesítmény időlegesen kierőszakolt növelése, a produktív folyamatok mesterséges felpörgetése nem jelent kivezető utat a válságból. Éppen ellenkezőleg: tovább növeli a társadalmi feszültségeket, mélyíti az eltüntethetetlen törésvonalakat. Európa-szerte romlik a helyzet. Néhány országban - így Magyarországon is - közvetlen veszélybe került a politikai és társadalmi struktúrák stabilitása. Mindenki érzi, hogy hatalmas változások korszakába értünk, de senki nem tudja; honnan merre haladunk. (...)
Elérkezett
az utolsó pillanat
Nem
alaptalan az a feltételezés, hogy az amerikai külpolitika jelenleg
érvényesülő két - ellentétes előjelű - stratégiája
egyszerre szolgálja a globalizmus térnyerését, az orosz reakciók
megfékezését és az európai helyzet további módosításának
lehetőségét. Obama az elmúlt évben külpolitikai sikerként
próbálta learatni a START III. tető alá hozásának babérjait,
annak ellenére, hogy az oroszok a legmagasabb szinten jelentették
be, hogy az Oroszország elleni rakétagyűrű továbbépítésének
esetén Moszkva egyoldalúan kilép a szerződés hatálya alól. Az
amerikai elnök idén ismét a harcias és erős Amerika képét
tolja előre Európában és a közel-keleten egyaránt. Minden
komoly megfigyelőnek az a véleménye, hogy ezek az ellentmondások
rávilágítanak arra, hogy az USA az eddigiekhez képest kénytelen
beépíteni olyan új tényezőket nemzetközi stratégiájába,
melyek tényleges súlya egyelőre meghatározhatatlan. Nem csak
arról van szó, hogy az amerikai stratégák világosan érzékelik
azt az utolsó pillanatot, amikor Oroszország és az USA együttesen
még erősebb bármilyen potenciális ellenfélnél, ezért
feltétlenül érdemes megvizsgálni, hogy az ellentmondásos és
bonyolult nemzetközi viszonyok ellenére kialakítható-e valamiféle
orosz-amerikai biztonsági konszenzus. E tekintetben természetesen a
legnagyobb probléma az, hogy az USA nem tesz le arról, hogy a
feltételeket ő diktálja, amit Moszkva meglehetős határozottsággal
elutasít. Az orosz álláspont éles kritika alá vonja az expanzív
és agresszív amerikai politikát és elutasítja a más államok
belügyeibe történő beavatkozást, elítéli az USA és a NATO
fegyveres erőinek háborús cselekményeit. Van egy másik tényező
is, amit az USA ugyan egyelőre nem ismer be, ám a CIA, a Pentagon
és a nemzetbiztonsági hírszerző szolgálatok egyre
nyomatékosabban hangsúlyoznak. Nevezetesen arról van szó, hogy az
amerikai prognózisok hatalmasat tévedtek az orosz hadsereg harci
erejének prognosztizálásában. Már most az a helyzet, hogy
Oroszország maximálisan képes területének totális védelmére.
Amerikai specialisták ez év elején állapították meg, hogy
Oroszország gyakorlatilag behozta a kilencvenes években
elszenvedett technikai hátrányokat és pillanatnyilag olyan
fegyverzettel rendelkezik, amelyik legalábbis egyensúlyban áll a
legkorszerűbb amerikai fegyverekkel. Több új típusú
rakétafegyvert állítanak hadrendbe az orosz hadseregben, amelyek
közül a legfélelmetesebb a sokat emlegetett Topol-M óriásrakéta,
ami ellen az USA-nak nincs hatékony védelme. Kiszivárgott, hogy a
jelenleg 10 nagyerejű nukleáris robbanófejet különböző
célpontokra eljuttatni képes fegyvernek már készül a
továbbfejlesztett változata, amely az űrből közvetlenül
vezényelt orosz nukleáris csapásmérő erő első generációja.
Ehhez a félelmetes csapásmérő fegyverhez hasonlóval nem
rendelkezik az Egyesült Államok hadereje.
Oroszország
nem csinál titkot abból, hogy 2012-ben megkezdi űrfegyverkezési
programjának végrehajtását, amelyet Putyin tavaly jelentett be.
Nyugati információk szerint a program első ütemében száz -
jórészt pillanatnyilag ismeretlen tipusú - űrobjektumot emelnek
pályára, amelyek a Föld egész felületére kiterjedő
információs, felderítő és vezénylési hálózatot hoznak létre
és közvetlenül összekapcsolódnak a hagyományos haderők
korszerű egységeivel. A legteljesebb titok fedi, hogy sor kerül-e
konkrét orosz harcászati eszközök űrbe történő telepítésére,
különös tekintettel arra, hogy az orosz rakétaerők jelentős
részének ellenőrzése és irányítása az űrparancsnokság
hatáskörébe kerül.
Az
egy erőközpontú világ helyett az USA kénytelen szembenézni
azzal a ténnyel, hogy az orosz katonai potenciál nagy ütemben
erősödik és területen ismét elérte a legkorszerűbb
színvonalat. Az Egyesült Államok erőpolitikája ebben a
helyzetben rendkívüli veszélyt jelent a békés nemzetközi
viszonyokra. Már most látható, hogy - miközben újabb és újabb
konfliktusokba bonyolódik - Amerika képtelen normálisan és
konszolidáltan kiszállni az előző években elkezdett háborúiból.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az USA - bár érzékeli az orosz katonai
potenciál minőségi változásait - nem változtat lényegesen
stratégiai vonalán. Ez a tény ma a nemzetközi feszültség
növekedésének egyik fő forrása.
Európa
- érdekei és politikai lehetőségei ellenére - önkéntelenül
sodródik bele az USA által fölállított háborús csapdákba. A
NATO belezavarása az észak-afrikai hadműveletekbe teljesen
nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a harmadik világ
ellencsapásai ne amerikai, hanem európai területeken történjenek.
Oroszország folyamatosan figyelmeztet ennek a kalandor-politikának
a veszélyeire, de az EU erről mintha nem venne tudomást. A
legutóbbi időszakban orosz katonai szakírók behatóan
foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a Nyugat háborús tervei
következtében az egykor szövetséges közép-kelet európai
államok ma már az orosz hadsereg csapásainak célpontjai lettek.
Megkezdődött azoknak a rakétabázisoknak a fölszerelése,
melyekről Európa keleti felére irányítják a harcászati
rakétákat. Állítólag újra hadrendbe állítanak olyan - ma is
korszerűnek számító - rakétafegyvereket, amelyeket annak idején
az európai fegyverzetcsökkentési megállapodások nyomán kivontak
a szovjet harci rendszerekből.
A
halott karja újra fölemelkedik
Az
idők változásának jele, hogy az amerikai sajtóban - mindenek
előtt a katonai vonatkozású szaklapokban - mostanában viszonylag
gyakran jelennek meg olyan tanulmányok, amelyek azt elemzik, hogy a
nem túl távoli jövőben milyen háborúkba keveredhet az Egyesült
Államok. E tanulmányok egy része kiemelt figyelmet fordít egy
Oroszország és az USA közötti háború esélyeire és
kimenetelére. A cikkek abból a szempontjából nem egyoldalúak,
hogy az egy erőközpont koncepcióját érvényesítenék. Sokkal
inkább az jelent újdonságot, hogy a hivatalosan ma is érvényes
stratégia helyett nyitott kérdésként kezelik egy ilyen háború
kimenetelét és az ismert állásfoglalásokkal szemben rendkívül
magasra értékelik az orosz hadsereg háborús erejét és harci
képességét. A világ meglehetősen keveset tud arról a színfalak
mögött az elmúlt években lezajlott tisztogatásról, amely az
orosz hadsereg vezetésében lezajlott. Orosz források szerint a
hadsereg vezetésének kétharmad része cserélődött ki és az
irányító posztokon teljes generációs váltás ment végbe. Az új
parancsnokok magas képzettségűek és teljes birtokában vannak a
legmodernebb harcászati tudományoknak. Bár az orosz hatalmi
piramis legfelső fokát Medvegyev elnök és Putyin miniszterelnök
jelenti, sok elemző szerint közel egyenrangú velük Putyin közeli
barátja, a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Szergej Ivanov
első miniszterelnök-helyettes. Az elnökváltási periódusban egy
ideig őt tartották Putyin legvalószínűbb utódjának. Hosszú
évek óta az ő közvetlen felügyelete és irányítása alá
tartozik az orosz hadsereg és a hadiipar. A legutóbbi években
hatásköre tovább növekedett azzal, hogy a hatalmas orosz
regionális ipari-gazdasági körzetek komplex tevékenységét mind
több szálon kapcsolják az ismét teljes gőzzel működő
hadiipari komplexumokhoz. Ez ugyan nem jelenti a szovjet idők
speciális gazdaságirányítását - amit sokan leginkább a
hadigazdálkodás egyik formájának tartanak -, de kétségtelen,
hogy ma az ipar és a gazdaság fejlesztési koncepcióinak egyik
alapbázisát a hadiipari követelmények jelentik. A tisztikarban
lezajlott generációváltás részleteiről nem sok szivárgott ki,
de az tudható, hogy a folyamat nem szűkölködött drámai
fordulatokban és éles konfliktusokban. A hadsereg legfelső
vezetésében kemény vita zajlott arról, hogy az orosz hadsereg
fejlesztési programjainak lefékezéséért, a hadiiparban is
jelentkező anarchiáért és a zavaros védelmi politikáért
személy szerint kik hibáztathatók. Erről a kérdésről egy
alkalommal Putyin is beszélt, megemlítve, hogy a katonai vezetés
bizonyos köreit súlyos felelősség terheli a hadseregben uralkodó
kritikus állapotokért és a technikai fejlesztések
visszaszorításáért. Több cikk hangsúlyozza, hogy szabályszerű
politikai bűncselekmény volt, amikor felfüggesztették a szovjet
hadiipar fejlesztését. A szovjet fegyverzetek egy része a
nyolcvanas évek végén több területen utcahosszal előzte meg az
USA-t, amit az bizonyít, hogy ebben az évben ismét hadrendbe
állítanak olyan 15-20 évvel ezelőtt leszerelt fegyverzeteket,
amelyek ma is korszerűnek számítanak. Ezek közül kimagasló
jelentősége van az SS-20 kódjelű rakéta bizonyos típusainak és
a szuperszonikus vadászrepülőgépek legmodernebb változatainak.
A
háborús prognózisok általában két olyan körülményt
említenek, melyek 10-15 éven belül nagy valószínűséggel
háborúba sodorhatják az Egyesült Államokat és Oroszországot: a
klíma-változást és a migrációs hullámot. Az elemzők szerint
nem szükségszerű, hogy ezek a krízisek egymás ellen fordítsák
a két nagyhatalmat, de a lehetőséget nem is lehet határozottan
kizárni. A legkritikusabb helyzet a nyersanyag-kincsek és az
energiaforrások fölötti rendelkezéssel összefüggő
konfliktusokkal kapcsolatban alakulhat ki, amely - a jelenlegi
politikai stratégiákból következően - egymás elleni háborúba
sodorhatja az USA-t és Oroszországot. Nemrég látott napvilágot
egy olyan tanulmány, amely szerint egy ilyen szituációban mindkét
nagyhatalom a másikkal történő végleges és teljes leszámolásra
fog törekedni, ami a nukleáris csapások mellett biológiai és
vegyi háborút von maga után. Egy ilyen totális összecsapás
kimenetele bizonytalan a tanulmány szerint, amely már föl sem veti
az USA egyoldalú erőfölényét. Ezzel szemben fölelevenít egy
csaknem negyedszázada elfelejtett állítólagos szovjet stratégiát,
amely a két ország hatalmi bázisainak megsemmisítését követően
lépne életbe. Nem lehet a teljes igazságot tudni ennek a
feltételezésnek a realitásáról, de tény, hogy a nyolcvanas évek
elején a legtitkosabb tanácskozásokon több alkalommal célzás
hangzott el egy szupertitkos szovjet tervről, amely egy nukleáris
összecsapás esetén a legnagyobb harcok idején is hatalmas
potenciált tartalékol egy legutolsó periódus bekövetkezésének
esetére. Az amerikaiak szerint konkrétan arról van szó, hogy a
legnagyobb orosz bázisok lerombolása esetén egy titkos rendszer
automatikusan és összehangoltan hozza működésbe a tartalékban
tárolt, illetve a megmaradt orosz nukleáris potenciált, ami
egyetlen hatalmas erejű csapással gyakorlatilag megsemmisíti az
amerikai hatalmat. Feltételezhető, hogy ez a kicsit sci-fi jellegű
koncepció a Topol-M óriásrakéták, illetve az űrbe telepítendő
vezérlő centrumok miatt került ismét előtérbe, tekintettel
arra, hogy az USA nem rendelkezik olyan technikával, ami
megfékezhetné az ezekkel végrehajtott pusztító támadásokat. A
tanulmány szerint amikor az amerikai parancsnokok győztesnek hiszik
magukat és pezsgőt bontanak, megdermedve veszik észre, hogy a
halott karja ismét fölemelkedik és egy hatalmas csapással
szétzúzza Amerikát.
(A
teljes cikk a Leleplező 2011/2, új számában olvasható)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése