2016. október 2., vasárnap

Kik rabolnak itt ki kiket



Kik rabolnak itt ki kiket



Izraeli rabbi: Az ISIS-t Isten küldte nekünk


Egy szélsőséges rabbi szerint a terrorista szervezetet Isten küldte a zsidók megmentéséért.
Nir Ben Artzi szélsőséges nézeteiről ismert rabbi a legutóbbi heti prédikációjában azt állította, hogy Isten az Iszlám Államot azokra az országokra és nemzetekre szabadította rá akik elakarják pusztítani Izraelt.
Az európai dzsihadistáknak is nagy szerepük van a rabbi szerint, az Európába visszatérő terroristák merényleteket követnek el aminek a következménye, hogy az európai zsidók Izraelbe fognak menekülni ezzel erősítve a cionista államot. – írja az iráni alalam.ir
Ben Artzi a szokásos heti prédikációjában gyakran hangoztat szélsőséges és sértő rasszista gondolatokat. Az egyiptomiakat sáskáknak nevezte akik miután elpusztítják hazájukat felfalják majd egymást.
Orientalista.hu

Önálló migránsállam lehet Svédországon belül?


A Világbank egyik vezető közgazdásza sajátos ötlettel rukkolt elő. Véleménye szerint Svédország egy országon belüli migránsállammal kezelhetné saját menekültproblémáját. Talán nem véletlen, hogy az ötlet gazdája, bizonyos Paul Romer is tagja a nagyhatalmú globális lobbicsoportnak, a Rockefeller-féle Council on Foreign Relationssznek.
A New York Egyetem oktatója, aki nem mellesleg a Világbank frissen kinevezett vezető közgazdásza is, egy interjúban azt fejtegette, hogy mivel Svédország egy gyéren lakott ország, így biztosíthatna egy Hong Konggal azonos nagyságú területet a bevándorlók számára, amely Svédországtól külön, önálló államként működne, saját törvényeivel – olvasható a Breitbart oldalán. Romer azt javasolja, hogy biztosítani kell a szigorú határellenőrzést, amely egyrészt önállóságra ösztönzi a migránsokat, másrészt biztosítja a svédek biztonságát.
Romer több nemzetközi példát hoz fel az interjúban, amelyek hasonlítanak az ő javaslatára – azaz: állam az államban. Ilyen a Guantanamoi-öböl, Kalinyingrád valamint az egykori Hong Kong.
Véleménye szerint a „migránsállamban” a gazdasági növekedést segítheti, hogy „megszabadulnának a migránsok a korlátozó munkaügyi szabályoktól”, úgy mint a kötött munkaidő és a minimálbér. Arra nem tért ki az ismert közgazdász, hogy milyen iparágakra épülhetne a gazdaság egy ilyen államban.
Az elmúlt évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába, döntő többségében képzetlen munkaerő, akik a nagyon alacsony státuszú munkákat leszámítva nem alkalmasak arra, hogy az európai ipar és szolgáltatási szektorban állást vállaljanak.
Nem meglepő, hogy az illegális bevándorlást önálló migránsállam létrehozásával megoldani kívánó közgazdász neve szerepel a menekültügyben a befogadást pártoló Council on Foreign Relations (CFR) honlapján is megtalálható Paul Romer neve.
Az önmagát csak „független, országos tagságon alapuló szervezetként” definiáló csoport tagjai gazdasági szakemberek, politikacsinálók, kormányzati emberek, vezető gondolkodók, újságírók. A Soros Györgyöt is tagjai között tudó civil szervezet az egyik legerősebb lobbicsoportnak számít, véleményére a mindenkori amerikai elnökök is hallgatnak.
A CFR céljai között a globalizáció, a szabadkereskedelem, a nemzetközi cégeket érintő pénzügyi szabályozások csökkentése, egyes régiók, így például az Európai Unió gazdaságának megszilárdítása szerepel.
A CFR üzeneteit és álláspontjait különböző ügyekben a legjobban az általa kiadott Foreign Affairs nevű kéthavonta megjelentő külpolitikai kiadványból ismerhetjük meg. Itt jelent meg nemrég egy írás amely megdöbbentő módon állította párhuzamba az 1956-os forradalmárok és napjaink liberálisainak harcát, mondván, hogy ugyanúgy a független igazságszolgáltatásért, a szabad sajtóért, a politikai verseny garantálásáért kell küzdeniük, akárcsak annak idején.
888.hu – Breitbart


Afrikai újságban reklámozza a magyar letelepedési kötvényt a bahreini konzulunk


Garamvölgyi Balázs elsősorban a közép- és felsőosztálybelieknek ajánlja a magyar kötvényeket.
New African című magazin legfrissebb számában beszélt a magyar letelepedési kötvények előnyeiről Garamvölgyi Balázs tiszteletbeli bahreini magyar konzul. Emlékezhetünk, Garamvölgyi is jelen volt Orbán Ráhel és Tiborcz István bahreini látogatásánál, majd később ő magyarázta a sajtónak, hogy miért került közös képre Orbán Viktor lánya és annak férje a bahreini energiaügyi miniszterrel.
© hvg.hu
Garamvölgyi az újságban azt mondja, a magyar letelepedés kötvények elsősorban a közép- és felsőosztálybeliek számára lehet vonzó lehetőség. Az előnyök között említi, hogy nemcsak maguk a kötvényvásárlók, hanem családtagjaik is állandó tartózkodási engedélyhez juthatnak.
A magyar program másik nagy előnye, hogy gyors; a jelentkezők mindössze egy hónapon belül hozzájuthatnak állandó tartózkodási engedélyükhöz, magyarázza a bahreini tiszteletbeli konzul. Ehhez még azt sem kell kivárniuk, hogy előbb megkapják a hat hónapra szóló átmenei engedélyt, ami korábban kötelező volt.
© hvg.hu
Ugyanakkor más hasonló programokkal ellentétben még azt sem szabják meg, hogy a kötvényvásárlóknak hány napot kell az országban tölteniük. Sőt, még ingatlannal sem kell rendelkezniük, ami jelentősen meggyorsítja az ügyintézést, tette hozzá a jó bahreini kapcsolatokkal rendelkező Garamvölgyi Balázs.
A cikk szerint a 300 ezer eurós magyar letelepedési kötvényeket három éve árulják, és eddig 4000-en vásároltak belőlük. Korábban főleg kínaiak és közel-keletiek éltek a lehetőséggel, de már Afrika-szerte elérhetőek a magyar kötvények.
Orientalista.hu – HVG

Bosszú Deir-Ezzorért : Izraeli hírszerzőket likvidáltak Alepponál




Szíriai partoknál állomásozó orosz hadihajók célba vettek és megsemmisítettek egy külföldi katonai műveleti szobát, közel három tucat izraeli és nyugati hírszerző tiszttel végezve.
Az orosz hadihajók három Caliber rakétát lőttek ki az idegen tisztek koordinációs műveleti szobájára, amely az Aleppó nyugati részén lévő Dar Ezza régió Sam’an hegyénél feküdt, megölve 30 izraeli és nyugati tisztet”, számolt beszerdán az orosz Sputnik hírügynökség arab nyelvű médiája egy az aleppói csatatéren harcoló forrást idézve.
A műveleti szobát Aleppó tartomány nyugati részén – ahol a térséget hegyláncok szelik át – az égig érő Sam’an hegy és ősi barlangok középső részére telepítették.
Több amerikai, brit, török, szaúdi, katari tiszttel végeztek az izraeli hírszerzők mellett. A megölt külföldi tisztekről kiderült, hogy ebből az aleppói műveleti szobából irányították a terroristák támadásait Aleppó- és Idlib-szerte.
Korábban szeptemberben a szíriai hadsereg egységei megelőző csapást mértek ezen úgynevezett Aleppói Műveleti Szoba által irányított terroristák gyülekezőhelyeire Aleppó északi részein és a Mallah farmoknál a Costello út közelében, ezzel megakadályozva az ellenség arra vonatkozó terveit, hogy támadásaikkal elvágják a régió ellátási útvonalát, mondta egy forrás.
A forrás hozzátette, hogy a hadsereg tüzérségi egységei megtámadták a terroristák gyülekezőhelyeit Castello és a Mallah gazdaságok közelében Zahra Abdo Rabba, Kafar Hamra és Hurayatyn településeknél, amely során több tucat fegyveres vesztette életét és sebesült meg.
A szíriai légierő külön offenzívát is indított a terroristák utánpótlási útvonalának elzárásához Aleppó északi részén Hayyan és Adnan felé haladva, valamint további ellátási útvonalak elvágásához Aleppó nyugati részéről észak felé haladva, és megsemmisítették a terroristák konvojait al-Aratab, Urom Kobra és Ma’ara al- Artiq településeknél, egyúttal áthúzva a terroristák számításait és arra kényszerítve őket, hogy nagy számban meneküljenek a török határ felé.
Korábban médiaforrások nyilvánosságra hozták, hogy a szíriai hadsereg folytatta előretörést Aleppó déli részén, és több stratégiai ponton is visszanyerte az irányítást Khan Touman városában.
Khan Touman számos kulcsfontosságú raktára került a szíriai hadsereg irányítása alá”, idézett az arab nyelvű média egy neve elhallgatását kérő forrást.
A forrás megjegyezte, hogy a szíriai légierő és a hadsereg tüzérségi egységei szintén célba vették és támadást indítottak Khan Touman-ban a terroristák központjai és erődítményei ellen.
Orientalista.hu – (Persianews.vcp.ir, Press TV)


A démoni Putyin tényleg jobb vezető mint Obama?




A múlt héten tartották az USA elnökválasztási kampányának keretében a Főparancsnokok fórumát, ahol Trump és Hillary Clinton válaszoltak a műsorvezető és a közönség kérdésire.
Az amerikai birodalom magyar szócsöveinek sajtómunkásai a fórum lényegét Trump egyetlen kijelentésében vélték megtalálni.
Abban, amelyben Trump jobb vezetőnek nevezte Putyint Obamánál.
Nyilván ezt a mondatot tartották a legalkalmasabbnak Trump démonizálására.
Miután ekkora figyelmet szenteltek ennek a vitának, gondoltam talán lehozzák azt is, hogy a közvélemény hogyan értékelte Trump és Clinton teljesítményét, kit hoztak ki a párbaj győzteseként.
Mert az elnökválasztás kimenetelének szempontjából ez talán fontosabb, mint egy kiragadott mondat.
Tévedtem.
Gondoltam az objektív tájékoztatás érdekében pótolom a hiányt.
trump-clinton-1trump-clinton-2trump-clinton-3
Trump a Putyinnal kapcsolatos pozitív megjegyzései ellenére tönkreverte a vitában Hillary Clintont.
Vagy az történt, hogy az amerikaiakat nem sikerült Putyin-nyalással megijeszteni, vagy ez a topic közel sem annyira lényeges az amerikai választóknak mint a demokratáknak és a hazai liberális újságíróknak.
De az is lehet, hogy az amerikaiak többsége egyszerűen egyetért a republikánus elnökjelölttel, és Putyint jobb vezetőnek tartják Obamánál.
Orientalista.hu – Politikai Ateista 



24 óra Hírei

hassan-rouhani
2016. 09. 23.


Rouhani: A világhatalmak felelősek a terrorizmus terjedéséért


Hassan Rouhani iráni elnök szerint a világhatalmak a felelősek azért, hogy az utóbbi 15 évben elterjedt a terrorizmus.
Az elnyomás és a katonai intervenció egy veszélyesebb világhoz vezetett” – jelentette ki az iráni politikus csütörtökön az ENSZ közgyűlésében.
Rouhani ugyanakkor elismerően szólt Iránnak az Egyesült Államokkal és öt másik hatalommal kötött nukleáris megállapodásáról, amely szerinte mindkét félnek hasznára vált. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Washington még nem teljesítette az összes vállalt kötelezettségét.
Orientalista.hu – MTI

Ez az amerikaiak legnagyobb kudarca


Eddig szították a hangulatot Líbiában, míg a lázadók eltávolították a hatalomból, majd megölték az országot irányító diktátort, Moammer Kadhafit. A lázadók azonban inkább élnének egy diktatúrában, mint a jelenlegi káoszban.
Helyszíni tudósítások szerint azok a milicisták, akik a 2011-es Arab Tavasz idején Kadhafi ellen tüntettek, most visszasírják az országot 42 évig irányító diktátort. Szerintük a líbiai polgárháború előtt stabilitás volt az országban, nem úgy mint most, amikor két külön kormány viaskodik egymással, ezek között pedig az Iszlám Állam foglal helyet – földrajzi szempontból.
A polgárháború által sújtott ország a vezető halála óta gyakorlatilag káoszba süllyedt. Az ország négy részre szakadt, Líbia északnyugati részét a Tripoliban székelő kormány, míg az északkeleti részét a Bengáziban található egységkormány irányítja. A nemzetközi közösségek csak ezeket ismerik el, az ország középső részének nagyját az Iszlám Állam milicistái foglalták el, míg a déli, sivatagos területeket a tuaregek tartják uralmuk alatt.
Az öt éve tartó polgárháborúban a líbiaiakat leginkább a rendszeres áramkimaradások, a rossz közbiztonság és a migránsválság bőszíti leginkább. Az Arab Tavasz előtt Líbia volt az egyik legstabilabb állam a kontinensen, ám azóta teljes káosz és a kilátástalanság van a sivatagi országban.
A forradalom első napjaiban csatlakoztam, hogy a Kadhafi-rendszert megbuktassam. 2011 előtt mindenkinél jobban utáltam a diktátort, ám mára én vagyok az egyik legnagyobb rajongója”
fogalmazott a Mohammed néven nyilatkozó korábbi tüntető.



Egy másik Haroun néven nyilatkozó férfi, bár nem értett mindenben egyet Kadhafi politikájával elmondta, hogy akkor legalább stabilitás volt, és nem volt akkora káosz az országban mint manapság, mikor úgy lehet legjobban elképzelni a helyzetet, hogy mindenki lő mindenkire.
A további nyilatkozók egyöntetűen egyet értettek abban, hogy a korábbi diktátor 42 éven át tartó regnálása alatt kevesebb embert öltek meg, mint az elmúlt öt évben.
A káoszt kihasználva Líbiában a legaktívabbak az embercsempészek, az Európába érkező migránsok döntő többségbe a sivatagos országból érkezik.



888.hu – (RT)

A Szíriai Arab Hadsereg likvidálta a tizenkét éves gyerek gyilkosát (+18)




A Szíriai Arab Hadsereg egyik különleges alakulata a végzet azzal a terroristával, aki két nappal ezelőtt egy tizenkét éves palesztin származású aleppoi gyerek fejét vágta le – közölte a newlibanon.info.
A damaszkuszi vezetés nem bízta a Harakat Nur Al-Din Al-Zinkihez tartozó gyerekgyilkos sorsát a terrorszervezet által felállított bizottság ítéletére. A Szíriai Arab Hadsereg egyik különleges alakulata egy katonai akció keretén belül végzet Matin Abu Ahmad terroristával. – közölték tegnap este a hadsereghez köthető források.
matin likvidálva
A katonai akciónak a Számadás Művelet nevet adták amit valószínűleg a Tigris Alakulatok egyik csoportja hajtotta végre Aleppo egyik terroristák által megszállt kerületében.
Két nappal ezelőtt a nyugati és öböl-menti államok által támogatott iszalmista Harakat Nur Al-Din Al-Zinki nevű terrorszervezet tagjai lefejeztek egy tizenkét éves palesztin származású aleppoi gyereket.
Abdallah Issa az Aleppohoz közeli Handarat palesztin menekülttáborban élt. Egy aleppoi kórházból hurcolták el azzal a váddal, hogy a kormányerőket támogatja. A terroristák szelfi fotókat készítettek a a beteg fiúval, majd egyikük nevezetesen Matin Abu Ahmad brutális kegyetlenséggel levágta a fejét.
A sikeres katonai művelet nyilvánosságra kerülése után a utcára vonultak a Handaratban élő palesztinok és kormánypárti szimpátiatüntetést tartottak.
A terrorista likvidálása után egyre több újonnan létrehozott profil jelent meg a Facebookon (itt és itt) ami Matin Ahmad nevét és képét viseli.
Orientalista.hu – Sinoda

9/11 – Háromezer ember életét áldozták fel


9/11 Teljes áttekintés – 15 éve hazudnak 2001.Szept.11-ről, de mi az, amit mára tudhatunk a terrortámadás hazugságairól.
Sakktábla – Chessboard, Part 1 – 9/11:

Sakktábla - Chessboard, Part 1 - 9/11
https://www.youtube.com/watch?v=IcNJNfO8mjU




1. a WTC 1-es és 2-es tornyának leomlását NEM a repülőgépek becsapódása és a tűz okozta, hiszen az erre nem is lett volna képes!
2. A két tornyot és a harmadikat is : a WTC 7-es tornyát, ma már egyértelműen tudhatóan épületrobbantással, nano-termit izzó töltetek felrobbantásával omlasztották le! (számos videó-felvételen látható, ahogy a még álló épületek sarkainál folyékony izzó acél csöpög )
3. A WTC7-es épület összeomlasztása miatt bukott meg a hivatalos elmélet és követelik azóta is aMérnökök és Építészek az Igazságért nevű szervezet az áldozatok hozzátartozóik miatt is az igazság nyilvánosságra hozatalát ! A két torony összeomlása után a WTC 7-es épülete is összeomlott és a videófelvételek és a helyszíni beszámolók tanúsága szerint isirányított épületrobbantással omlasztották le a tornyot….
Amennyiben ez így történt, a másik két torony esetében is valakik szervezetten és előre eltervezve készültek a terrortámadásra és igazak az összeesküvés-elméletek….
Azaz valódi, kormányzati szintű összeesküvéssel állunk szemben ! 
FÁJDALMAS MEGTÉVESZTÉS 9 / 11 – Mindenkinek kötelező látni ezt a dokumentumfilmet
9-11 avagy a nagy átverés (Teljes film)


A titkos 28 oldalas jelentés nyilvánosságra hozatalát is egyre többen követelik…. A jelentés Szaúd-Arábia és Izrael támadásokban játszott szerepét tartalmazza…..(link) 
John Brennan, a CIA igazgatója attól tart, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások alaposabb kivizsgálása napvilágra hozza azt a szerepet, amit abban az izraeli és amerikai hírszerzés játszott, jelentette ki Dr. Kevin Barrett amerikai tudós, aki a 9/11 eseményeit 2003 óta tanulmányozza.
A  globális perzsa tévéállomásnak nyilatkozva elmondta, annak a 28 oldalnak a nyilvánosságra hozatala, amelyet titkosítottak a terrortámadásokról készült kormányjelentésből, rámutat a szaúdi szerepre. Hozzátette, annyit már ma is tudunk, hogy a terrortámadások puccsot jelentettek az amerikai hatalmi struktúra neokon részéről. Az akcióban a Moszadé volt a fő szerep, de az amerikai felső vezetés és a CIA részese volt a kivitelezésnek. Barrett ezután szó szerint ezt mondta:
Ha ezt a gilisztakonzervet kinyitják és elvégeznek valamiféle becsületes vizsgálatot, hamar kiderülne, hogy a szaúdiak csak kis szerepet játszottak a 9/11-ben, és azt a világ valódi erőhatalmi szervezetének utasításaira tették, ahol a cionista bankhatalmi struktúra uralja az Egyesült Államokat, és az gyakran jobban aggódik Izraelért, mint az Egyesült Államokért.”
Bárki megtekintheti a saját szemével… , amin megbukott azóta a hivatalos verzió és ma már köztudott, hogy a kormány és a titkos-szolgálatok (CIA, Szaúdiak és a Mossad) kőkeményen benne voltak a False Flag jellgű hamis zászlós, önmaguk ellen elkövetett terrorcselekményben!
EZEN BUKOTT MEG A HIVATALOS VERZIÓ: 
Mivel a WTC7 a két torony mellett irányított épületrobbantással omlott össze, a szervezőknek tudniuk kellett előre róla és minden bizonnyal a WTC 2 tornyát is hasonló módon (‘mini nuke’ vagy ‘nano-termit’-töltetekkel omlasztották össze. Ez megmagyarázza az épületek oldalán folyósan csöpögő acélt és a mentésben részt vevők mai napig kiható rákos megbetegedéseit.
A WTC 7 irányított összeomlasztása 2001.Szeptember 11-én….:

30-Second Reel of Building 7 Collapse Footage

Szakértők (építészek és mérnökök véleménye) 9/11 terrortámadásáról
Az épület úgy lett tervezve, hogy kibírja, ha egy teletöltött 707-es beleütközik. Az volt a legnagyobb gép abban az időben. Az épület kibírta volna, ha egy utasszállító beleütközik, mivel a felépítése olyan volt mint a szúnyogháló az ajtón. Ez egy erős rács. A gép csak egy ceruza, ami kilyukasztja a szúnyoghálót. Ez valójában semmit nem jelent a szúnyoghálónak. A tornyokat úgy építették, hogy ellenálljanak 220 km/h sebességű téli viharoknak is. Egy szeles napon bárki érezhette, hogy billegnek. Egy repülő becsapódása nem volt több mint egy hurrikán egyetlen széllökése.”
Az Amerikai Polgári Mérnökök Társasága. John Skilling és Les Robertson szerkezeti mérnökök tervezték meg az ikertornyok acélszerkezetét 1960-as években. Mivel egy irányíthatatlan bombázó 1945-ben berepült az Empire State Bulding-be, a tornyok építésénél számításba vettek hasonló felhőkarcoló baleseteket is.
Az akkori idők legnagyobb gépével számoltunk, ami lassan és alacsonyan repül, elveszve a ködben. Úgy terveztük az épületet, hogy kibírja egy Boeing 707-es becsapódását bárhol találja is el.”
Ami a tüzek forróságát illeti, hallgassuk meg ezeknek New York tűzoltóknak a beszélgetését:15-ös kocsi, két különálló tűzfészkűnk van. Két tömlővel képesek lennénk eloltani. Jegyezd. 78-adik emelet. Különálló tűzfészkek. Két tömlővel el lehet oltani. „
Soha nem fordult elő azelőtt a történelemben, hogy egy acélszerkezetes épület tűz miatt omoljon össze, ezidáig nem láttam olyat, hogy egy acél építmény összeomoljon a tűzben. (Jonathan Barnett, PhD. Worcwsteri Műszaki Alapítvány)
Valóságos pokol tombolt hosszabb ideig több acél szerkezetű épületben, de egyik sem omlott össze. 1975-ben, a World trade Center északi tornya éjszaka kigyulladt majd három óráig égett, emeletről emeletre terjedve. kétszer olyan sokáig égett, mint szeptember 11-én, de az összeomlás legkisebb jele nélkül ellenállt egy 20 órás tűznek.

Ez az ami maradt belőle. Egy álló épület, ami elég erős ahhoz, hogy megtartson egy darut. Hasonlítsák össze a 20 órás poklot 90 perces füstöléssel. Miért építik az épületeket acélból? Erős, könnyű és rugalmas. Az acélnak rengeteg előnye van a fához és a betonhoz képest. Különösen felhőkarcoló építésénél. Az acél viszonylag könnyű, hatalmas teherbíró kapacitással. A felsőbb szintek nem nyomják össze az emeleteket maguk alatt és jobban ellenállnak az időjárásnak és a tűznek.
9/11 Nagyobb botrány, mint a Watergate !”ezt mondta az FBI-tól Dennis Saccher arról, hogy az USA 2001-ig védte az Al-Kaida vezetőket és a Veterans Today szerint még most is ezt teszi. 
Az FBI informátora, Sibel Edmonds elárulta, hogy “számtalan rendszeres megbeszélés folyt USA képviselők és Bin Laden helyettese, az al-Kaida mostani vezetője Ajman Al-Zavahiri között 2001. szeptemberig.
2001. Júliusában a terrortámadást szervező összeesküvőket bekerítő FBI-ügynököket leállították az ügyről és vád alá helyezéssel fenyegették őket. Ezután amikor a tisztek letartóztatták a legkeresettebb terroristával, Ramzi Youseffel kapcsolatban álló Mohammed Kalifát, maga a külügyminiszter (!) lépett közbe, Kalifát azonnal elengedték és Szaúd-Arábiába toloncolták. A CIA embereinek ez felb***ta az agyát. Nemcsak visszatekintve, de a megszerzett információk alapján is tudta a hírszerző közösség, Kalifa kitoloncolása valótlan volt.
Ramzi Yousef (balra) – Mohammed Kalifa (jobbra)
RT – Kevin Barrett a “Questionning the war on terror” szerzője az interjúban. Köszöntöm!
Ténylegesen vannak olyan vezetők, akik elismerik, hogy a terroristák csupán eszközök.
Kevin Barrett: – És az Al-Kaida is az. A nyugati hírszerző ügynökségek balekja. És ezt az arab világ vezető politikai kommentátorától, Mohamed Keitaltól hallottuk, akiközvetlenül 9/11 után azt mondta nekünk, hogy a támadás hivatalos sztorija egyszerűen nevetséges. Azt mondta, hogy amikor legmagasabb kormányzati szinteken volt Európában, őt bízták meg azzal, hogy lényegében szivárogjon be és gyakorlatilag irányítsa az ún. al-Kaidát. 
Azt mondta, hogy az al-Kaida valójában tele van szaúdi, amerikai és izraeli hírszerzőkkel és még egyiptomi hírszerzőkkel is, de természetesen semmit sem tehet saját akaratából ! 

Nafeez Ahmed, brit kutató, egyike a világ legismertebb terrorizmus kutatóinak, egy Törökországban előforduló esetről beszél, valamikor 9/11 előtt, amikor egy feltételezett vezető al-Kaida parancsnokot tartóztattak le Törökországban. 
A börtönőrök észrevették, hogy nem imádkozik, disznóhúst kért és megkérdezték:
– “Azt hittük radikális muszlim vagy !”, … Ő pedig felnevetett és így válaszolt:
– “Nem, ez egyszerűen csak a feszültség stratégiája.”
Szeptember 11 támadásait illetően a világ vezető fizikusai, mérnökei, pilótái csatlakoznak az áldozatok családjához, hogy megtörjék a főáramú média hallgatását. – Architects & Engineers for 9/11 Truth
A Times Square-en és államok szerte hatalmas hirdetőtáblák szembesítenek azzal, amiről a legtöbb amerikai nem tud: Azon a 9/11 napon egy harmadik tornyot még csak el sem találta repülőgép, mégis egyszerűen szabadesésben összeomlott ! Délután 17h 20 perckor a WTC 7-es épülete hirtelen szépen és szisztematikusan egyszerűen csak összehajlott, mint egy palacsinta.
Tudósok nyilatkoznak a videóban : 
– “Ez egyszerű középiskolai fizika.” “Egy épület nem tud szabadesésben 40 ezer tonna szerkezeti acéllal és szerkezeti rendszerével leomlani robbantás nélkül.” (Jonathan Smolens – statikus mérnök)
A kormányzati verzió az, hogy irodatüzek miatt omlott le egyszerre mind a 84 acéloszlop…..
RT: – Jone Cole egyike a több ezer vezető, független szakértőnek, akik 9/11 igazságát kutató építészek és mérnökök közé tartoznak. Tehát kik tették ?
Jone Cole: – “Akik nem tették, az a 19 gépeltérítő, akik állítólag a repülőgépeket vezették.
Lehetetlen, hogy az acélt irodatüzek, kerozin olvasztották meg vagy maga az összeomlás. FIZIKAILAG LEHETETLEN. Kísérletileg nem is lehet megismételni ! Ellentmond a fizika törvényeinek. 

Ha félretesszük a politikát, a feltételezést, a vallást és tudományos módszert alkalmazunk, a World Trade Center 7-es épületének leomlása alapvetően egy klasszikus, irányított bontás, amely során az épület szabadesésben összeomlik és gyakorlatilag saját alapterületén belül marad. Ez az egyetlen magyarázat, ami minden bizonyítékot megmagyaráz:
a nanotermitet, a vas mikrogömböket, az ott tapasztalt magas hőmérsékletet és a szabadesést, a tornyok egységes felgyorsulását, amikor leomlottak; és nem volt becsapódás vagy rázkódás, amikor az alattuk lévő résznek ütköztek. 
Mivel nem volt rázkódás, valami kifelé robbantotta ezeket a tornyokat, hogy egyenletesen tudjanak lefelé gyorsulni.  Az egyetlen dolog, aminek tudományos szempontból értelme van, az, hogy a tornyokat felrobbantották. 
Jon nevetség tárgyává tette a főármaú NatGeo és Popmechanics csatornákat, melyek elkeseredetten próbálták bemutatni, hogy 80kg nanotermit nem tudná összeroppantani az oszlopokat. Jonnak sikerült mindössze 0,5 kilóval.
RT: Az ismert kutató, Elizabeth Woodworth jött, hogy segítsen felállítani a “Concensus 9/11” bizottságot. Ő beszél arról, hogy
– “hiába léteznek elfogadott, lektorált  szakmai folyóiratok, melyekben vezető szakértők is publikálnak (pl. a Heritage Study), ha a média egyáltalán nem foglalkozik velük. Ha az emberek tudnának a kutatásról, megdöbbentőnek találnák. 
A bizottság máris elérte azt, hogy a kormány módosította a sztorit és elfogadja a WTC 7 felhőkarcoló szabadesését. David Chendler kiváló modellezős és szakértő a bizottságban olyan modellt tervezett meg, ahogy a felső szintek ellenállás nélkül zuhantak. Egyetlen módon történhetett ez így: ha mind a 80 oszlopot egyidejűleg ért “csapás”.
RT: – Dr. Greame McQueen hozzájutott a New Yorki Tűzoltóság aznapi bejegyzéseihez. A főáramú média soha nem mutatta be, mégis több, mint 100 szemtanú beszámolt róla, hogy robbanószerek omlasztották le az ikertornyokat. 
Dr. Greame McQueen – “Megközelítóleg 10.000 oldalas rendkívül érdekes anyag készült a szemtanúk beszámolóiból. 118 személy egyértelműen robbanásokat észlelt. Tudja, olyan tűzoltóink vannak, akik hozzászoktak felhőkarcolók oltásához, akik hozzászoktak füstrobbanásokhoz és kazánokhoz. És mégis olyan szavakat használtak, mint ‘bomba’..
‘Szintről szintre bummm-bummm-bummm….’
RT: Bob McIlvaneválaszokat akar arra, hogy az északi toronyban tartózkodó fia, Bobby boncolásakor miért találtak olyan halálos sérüléseket, amelyek nem tűzcsóvával, hanem robbanószerekkel magyarázhatók.
A főáramú média mégis azon gúnyolódik, hogy összeesküvés-elméletet talál ki a kérdés feltevésével…, ráadásul megpróbálta erőszakossággal és az al-Kaidához fűződő kapcsolattal vádolni.
Azok a becstelen összeesküvés elméletek, amelyek a kormányt gyilkolással, konspirációval és azzal vádolják, hogy a valós igazságot eltitkolják egyre nevetségesebbek, de nemcsak nevetségesek, hanem veszélyesek is.” (The Rachel Maddow Show – MsNBC – 2013.)
Bob McIlvane – “A fiam meghalt és robbanástól halt meg. Ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudom. Ha bíróságon lennék, a bíró nem tudná ezt nem elfogadni bizonyítékként. És itt van a probléma, mert ez egy bennfentes akció, egy belső munka. A fiam egy bennfentes akció során halt meg, mert valakik bombákat robbantottak fel ! Ha ez összeesküvés-elmélet, akkor ez egyszerűen azt igazolja, mennyire alávaló a médiánk.
Rachel Maddow, nem akarom azt mondani, hogy egy k…a, pedig a média k…ja. Több, mint egymillió dollárt keres és utasítják, hogy mit mondjon.
Az egyik philadelphiai újságíró nagyon őszinte volt hozzám és ezt mondta:
– ‘Tudja Bob, én vagyok a probléma, mert elveszítjük az állásunkat. Ha ezt vagy csak egy picit abból, amit az imént mondott a szerkesztőhöz viszek, összegyűri. Most megmondhatom önnek, hogy ezt a sztorit nem hozhatom nyilvánosságra. A média tulajdonosai nem fogják engedni. A sajtó nem fog foglalkozni vele, mert még bogarat tenne az emberek fülébe.’
RT: – Kit vádol ezért ?
Bob McIlvane – “A lakosság ugyanúgy felelős ezért az egészért, mert egyszerűen azt akarják hinni, hogy jó emberek vagyunk, kivételes ország vagyunk.
De ezeket a tetteket, ezt a kormányok teszik. A hatalmat védik és nagyon gátlástalanul. Véget nem érő háborút folytatunk most a terror ellen. Tudom, hogy min mennek keresztül az emberek Irakban, Líbiában, Szíriában vagy Afganisztánban, mert a gyermekeiket veszítik el. Erről szól az egész. Mindenki családokat veszít el. Ez tiszta pokol !” 
RT: Az USA most már azóta hivatalosan az al-Kaida légierejévé vált, jegyzi meg az egyik képviselő (Kucinich). De Amerikának immáron elege van, tízből kilencen a megszállás ellen vannak, Obama elfogadottsága történelmi mélyponton…
Ami 9/11-et illeti, tömegesen, kb. 84%-ban azt mondják, hogy a kormány hazudik. 
Most már dokumentumok és precedensek bizonyítják, a hatalom kész arra, hogy elképzelhetetlen bűncselekményeket kövessen el saját lakossága ellen. 

Én azóta már 12 éve több száz felvételt megnéztem erről az eseményről, hiszen tényleg igaz hogy, azt a napot senki nem felejti el, mert beleégett a tudatunkba, hogy éppen hol voltunk és mit csináltunk akkor, amikor ez a hír megérkezett és bekapcsoltuk a TV-t.
Viszont azóta is, akárhányszor látom, még mindig ugyanúgy a hideg futkos a hátamon és elképesztőnek találom ezt a hatalmas hidegvérű pusztítást és a képeket ! Elnézést, ha valakinek már unalmas ez a téma, de időnként vissza-visszatér, mert napjainkhoz is kapcsolódik mindaz, ami akkor egy új irányt vett…. (SBG Buddha – VilagHelyzete.com) 
EREDETI, vágatlan nem TV-ből származó felvétel

NIST FOIA 09-42: R14-UC -- Jim Huibregtse 1A-25 (WTC1 Burning/WTC2 Collapse/WTC 1 and 7 Plumes)



Közel 3000 ártatlan ember vesztette életét a merényletben és több százezer (ha nem millió) a háttérhatalom azóta folytatott megszálló háborúiban…
Világhelyzete.blogstop.hu


 Facebook: Ezeket a gyomorforgató pillanatokat nem elfelejteni!
Most vajon mit akarnak felrobbantani , vagy hol akarnak új háborút kezdeni ???


Közös bankkal cseréli le a dollárt Irán és Oroszország 
2016. 09. 16. Orientalista.hu 

Moszkva és Teherán dolgoznak azon, hogy egy közös bankot hozzanak létre, amely a két ország devizájával dolgozik az orosz-iráni baráti szövetség volt vezetője szerint. 
Újabb amerikai hazugságnak tartja az Iszlám Államot az egyiptomi média

Elmondása szerint a bank létrehozásának ötlete még tavaly született meg, viszont az Irán ellen érvényben lévő nyugati szankciók miatt még nem tudták ezt megvalósítani. 

Szerinte a perzsák és az oroszok kereskedelmi ügyleteiket a saját devizájukban akarják intézni egymás közt, viszont jelenleg ez még dollárban és euróban zajlik, ami kényelmetlen, mivel az európai és amerikai hatóságok ezt ellenőrizni tudják. 

Hozzátette a Sputniknak adott interjúban, hogy a rubel is jól járhat, ha a bank megkezdi a működését Iránban, mivel iráni üzletemberek orosz árut tudnak majd venni az orosz devizában, míg reményei szerint az oroszok is megerősíthetik az iráni devizapiacot. 

Jelenleg idén 5 milliárd dollárnyi kereskedelmi forgalom bonyolódott le Oroszország és Irán között, ami olyan köztes országokon keresztül zajlik, mint Ciprus, vagy az Emírségek, ami a tavalyi forgalom 170 százaléka. 

Orientalista.hu (Press TV,Persianews) 


Megbánás helyett Moszkvát és Damaszkuszt sértegette az USA ENSZ nagykövete


Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szombaton este az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén New Yorkban vizsgálatot ígért az állítólag szíriai kormányerőket ért légicsapásért, és ostorozta Oroszországot, illetve a damaszkuszi rendszert is.
Samantha Power a BT szombat este tartott, Oroszország kérésére összehívott rendkívüli tanácskozásán fejezte ki az amerikai kormány „sajnálatát” arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy valóban a szíriai kormányhadsereg állásaira mértek légi csapást az amerikaiak vezette koalíciós erők a Deir Ezzor melletti repülőtéren.
Damaszkusz és Moszkva állítása szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták, és megöltek 80 embert, több mint százat pedig megsebesítettek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg.
Az amerikai ENSZ-nagykövet azt állította, hogy Washington csak akkor szerzett tudomást a történtekről, amikor Oroszország tájékoztatta arról, hogy – Power nagykövet megfogalmazásában: „lehetséges, hogy a szír kormány katonai állásait támadtuk”.
A nagykövet bejelentette: vizsgálatot indítottak az ügyben, és ha beigazolódik, hogy valóban szír állásokra mértek légicsapásokat, akkor az amerikai kormány ki fogja mondani, hogy „ez nem állt szándékában”.
Természetesen sajnáljuk az ártatlan életek elvesztését” – tette hozzá az amerikai diplomata. A nagykövet ezután „meglepő mutatványnak” nevezte a szombati orosz tiltakozást, s úgy fogalmazott: „ez még orosz mércével mérve is egyedülállóan cinikus és képmutató volt”.
Majd úgy folytatta, hogy az Egyesült Államok szerint „az Aszad-rezsim 2011 óta szándékosan, rémisztő és előre kiszámítható gyakorisággal támadott civil célpontokat”.
Állítása szerint a szíriai kormányerők civilek lakta térségeket vettek ostrom alá, megakadályozták életmentő segélyek eljuttatását éhező és beteg polgári lakosokhoz, a segélyszállítmányokat pedig elvették és „zsebre tették”.
Samantha Power megismételte azt a korábbi vádat is, miszerint a szír kormányerők vegyi fegyvereket vetettek be, a kormány tízezreket kínoz meg a börtönökben, s aprólékosan fel is jegyezteti a kínzásokat. Az amerikai nagykövet nehezményezte, hogy Oroszország mindezek ellen eddig soha nem tiltakozott, nem követelt vizsgálatot és „soha nem hívott össze szombat éjjelre sürgős konzultációt az ENSZ Biztonsági Tanácsában”.
Az orosz nagykövet, Vitalij Csurkin a BT ülésén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok két kötelezettségét is megsértette: az ellenségeskedések megszüntetése ügyében még februárban nyélbe ütött megállapodást, és megszegte a szíriai kormánynak két évvel ezelőtt, a légi csapások megindításakor tett ígéretét is. Csurkin emlékeztetett rá: Washington megígérte Damaszkusznak, hogy a kormány fegyveres erejének hadállásait nem támadja.
Az orosz diplomata felhívta a figyelmet arra, hogy amikor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Palmüra városát támadta és be is vette, akkor az Egyesült Államok nem sietett a szír kormány segítségére. Csurkin figyelemre méltó ténynek nevezte, hogy két nappal az előtt mértek légi csapást a szír kormányerőkre, hogy életbe lépne az orosz-amerikai megállapodás.
Power és Csurkin nem hallgatta meg egymás beszédeit. Először az amerikai diplomata vonult ki az ülésteremből az orosz ENSZ-nagykövet felszólalásakor, hogy tájékoztassa az újságírókat, majd ezek után Csurkin sem volt kíváncsi Power mondandójára. Csurkin példátlannak nevezte az amerikai ENSZ-nagykövet viselkedését a BT rendkívüli ülésén.
Orientalista.hu – MTI


Az USA, Szaúd-Arábia és Izrael a 9/11-et a világ megtévesztésére használják


A 2001. szeptember 11-ei támadások egy gondosan megtervezett terv része volt az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia részéről, hogy destabilizálják a Közel-Keletet és lökést adjanak a cionista-vahabita napirendnek, ismertette egy terrorizmus ellenes elemző.
Scott Bennett, az amerikai hadsereg pszichológiai hadviselésének volt hadnagya San Francisco-ból beszélt a fentiekről a közel 3000 ember életét követelő a 9/11 támadások 15. évfordulója kapcsán, hozzátéve, hogy “ez rendkívül összetett, de ugyanakkor igen egyszerű” történet.
Az elemző szerint ahhoz, hogy jobban megértsük, mi történt a támadások napján, együtt kell vizsgálni az eset három aspektusát, azaz a bizonyítékokat, az elkövetőket és a következményeket.
Ha megnézzük az elmúlt 15 évben felhalmozott bizonyítékokat, világossá válik, hogy a kormány beszámolói a támadásokról bizonyítottan hamisak, tette hozzá az elemző.
A belső nukleáris robbanások az Ikertornyokban, olyan felderítő repülőgépek jelentése, amelyeknek ugyan az volt a száma, mint amik állítólag belecsapódtak a tornyokba támadás után, a gépek hiányzó törmeléke a Ground Zeron (Nulladik szinten), és a “megmagyarázhatatlan” pusztítás a 7. Épületnél, ezeket az elméleteket közölte Bennett, amelyek hihetők a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján.
Bennett szerint az izraeli rezsim kémügynöksége, a Moszad az egyik fő gyanúsított a támadások koordinálásában.
Az elemző kiemelte, hogy az izraeli cionista neokonzervatívok és a szaúdi rezsim által kitervelt 9/11 támadás volt az igazi gyújtópontja az USA, a CIA, a Moszad és vahabisták napirendjének végrehajtásához a Közel-Keleten, az ott lévő országok destabilizálására.
Az Egyesült Államok arra használta fel ezt az incidenst, hogy lerohanják Afganisztánt, destabilizálják és átvegyék felette a hatalmat, ahogy az ópiumot adó mákföldek felett”,–  tette hozzá Bennett.
Emellett az Egyesült Államok kitalált egy teljesen hamis háborút Irakban, tömegpusztító fegyverekre alapozva”, hangsúlyozta.
Líbia, Egyiptom, Szíria és Libanon, néhány másik közel-keleti ország, melyeknél az Egyesült Államok arra törekedett, hogy destabilizálja a 9/11 támadások utóhatásaként, érvelt tovább a terrorizmus ellenes elemző.
Szóval, látunk egy mintát a hamis zászló alatt elkövetett szeptember 11-ei támadásra, ami életre hívott egy mumust, egy szörnyet, hogy az amerikaiakat kivéreztessék az adódollárokkal, amelyek a hatalmas hadiipari komplexum projektjeit finanszírozták” – mondta Bennett.
Orientalista.hu – (Presianews.vcp.ir, Press TV)


Clintonné háborúra uszít





Épp most látta meg a puncira tetovált sátánt , és élvezete háborút kíván !!!


Ray McGovern, volt CIA elemző és politikai aktivista a Sputnik orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, Clintonné Cincinnatiban elmondott Kínát, Oroszországot és Iránt fenyegető háborús kampánybeszéde „megszégyenítette magát a farizeus szó fogalmát is” és  igen veszélyes jövőt ígér, számolt be Lovas István oldala.
Ugyanúgy beszélt, mint Dick Cheney későbbi alelnök 14 évvel ezelőtt, amikor az Irak elleni támadást akarta hazugsággal indokolni. A különbség csak az, hogy Clintonné most Oroszországot vádolja hazug módon azzal, Moszkva áll a demokrata párti emailek megszerzése és nyilvánosságra hozatala mögött.  Az amerikai fősodratú média pedig ugyanúgy beállt most a sorba, mint akkor és azt is papagájként ismételgeti, hogy Julian Assange profitált mindebből, mert a WikiLeaks, a mai szöveg szerint, az orosz hírszerzés eszköze.
McGovern megjegyezte: „ilyen komolytalan dolgokat péntek esti tévékabarékban mondanak”. Aggodalomra ad okot, mondta, hogy ez a kardcsörtetés nem csak választási kampánya része lehet, hanem Clintonné megválasztása esetén komolyra fordulhat.
Úgy beszél, mondta, mint korábban Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, aki megkérdezte: „Miért jó, ha kitűnő katonaságunk van, amikor csak beszélünk róla, de nem használjuk?” A volt CIA elemző elmondta még, rendkívüli mértékben ellenérzést keltett benne az, amikor Clintonné az USA-ról nem csak „kivételes”, de „nélkülözhetetlen” nemzetként beszél. „És mi ennek az ellentéte? A nélkülözhető nemzet, ugyebár, és akkor – e meghatározás szerint – minden más ország nélkülözhető… És azt jelenti, hogy nekünk nem kell engedelmeskedni a nemzetközi jognak.”
Korábban Julian Assange, a Wikileaks alapítója azt mondta, ha Hillary Clintonnak sikerül bejutnia a Fehér Házba, akkor elnökként egy “végtelen háborút” fog indítani.
Mi valójában már Obama alatt is egy végtelen háborúban vagyunk, de úgy gondolom, ez még fajsúlyosabb lesz Hillary Clinton alatt”, – szögezte le Assange.
Elértem, hogy eléggé jól ismerjem Hillaryt”, – mondta. “Ő egy rendkívül ambiciózus liberális intervencionista (az erőszakos politikai beavatkozás mellett elkötelezett) héja (az amerikai angolban: háború párti)”, hangsúlyozta.
Clintonné a Wall Street és az amerikai katonai-ipari komplexum vállalataival ápolt erős kapcsolatairól ismert. Egyes elemzők azt mondják, ha ő lesz Amerika új elnöke, még több háborút indít az amerikai katonai kiadások növelése érdekében.
Orientalista.hu – (Lovasistvan.hu, Persianews)
A csőlátású lezbi asszonyság már megint csak a pinát látja a sátán szájának , és ha jól megnézed mindjárt el is élvez !!!
figyelmeztethetne Kati O bren .




Oroszország iráni bázisról támadja a szíriai terroristákat




Orosz Tu-22M3-as és Szu-34-es bombázók az iráni Hamadán légi támaszpontról felszállva légicsapásokat mértek kedden szíriai dzsihadista fegyveresekre – közölte az orosz védelmi minisztérium.



Ez volt az első alkalom, hogy az orosz légierő Iránból kiindulva támadott célpontokat Szíria területén. Korábban, az elmúlt két hónap során az orosz hadászati bombázók Oroszországból felszállva hat alkalommal támadták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai célpontjait. A bombázókat a szíriai Hmejmímben lévő orosz támaszpontról felszálló vadászgépek fedezték.
Az orosz védelmi tárca szerint a Tu-22M3-as és SzU-34-es gépek az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front terrorszervezet objektumait támadta Aleppó, Deir-ez-Zór és Idlíb tartományokban. A hivatalos tájékoztatás értelmében a bombázók öt nagy fegyver- és üzemanyagraktárt, három irányítóközpontot és kiképzőtábort, valamint “jelentős számú” fegyverest semmisítettek meg. A bombázókat Hmejmímból levegőbe emelt Szu-30SzM és Szu-35-ös vadászgépek kísérték. A keddi bevetés után az összes repülő visszatért a bázisára.
Oroszországban kedden elsőként a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió számolt be az orosz bombázók iráni állomásoztatásáról, iráni és arab sajtóforrásokra hivatkozva.
Az Al-Madsar News szerint a hamadáni állomásoztatás 60 százalékkal csökkenti a korábban Észak-Oszétiából felszálló orosz nehézbombázók repülési idejét, és növeli a terhelhetőségüket.
Amíg az észak-kaukázusi repülőterek és Palmyra közötti távolság több mint 2 ezer kilométer, addig Hamadánból csak 900 kilométert kell repülniük.
Az Interfax orosz hírügynökség értesülése szerint az orosz védelmi minisztérium hétfőn légtérhasználati engedélyt kért Iraktól és Irántól manőverező repülőgépeinek átrepüléséhez.
Orientalista.hu – MTI

Oroszország a jövő hónapban repülőgéphordozót vezényelhet Szíriához



Oroszország egyetlen repülőgéphordozója, a Kuznyecov flottatengernagy októbertől négy hónapra Szíria partjaihoz települ.
A Kuznyecov flottatengernagy, Oroszország nehéz repülőgéphordozó cirkálója várhatóan a Földközi-tengerre települ 2016. októbertől 2017. januárig, repülőgépeket szállít oda és úk haditechnikai eszközökkel szerelik fel.
A repülőgéphordozón SZU-33 elfogó vadászok, MIG-29K/KUB többcélú vadász repülőgépek és KA-52K “Katran” harci helikopterek fognak üzemelni.
Az Orosz Fegyveres Erők várhatóan új katonai technológiákat próbálnak ki a küldetés során, közöttük KH-38 levegő-felszín rakétákat, amelyeket a GLONASSZ műholdas navigációs rendszer vezet célra. Ezenkívül a MIG-29K/KUB többcélú vadászrepülőgépeket az SVP-24 precíziós célzórendszerrel szerelhetik fel, amely nem irányított rakétákat vezet célra.
Egy orosz katonai forrás az év elején így nyilatkozott a TASSZ hírügynökségnek:
A Vezérkar tervet készített a terrorista csoportok ellen légi támadásokra a Szíriai Arab Köztársaság területén, haditengerészeti repülőgépek bevonásával, ahol a személyzetek gyakorolni fogják a hajófedélzeti felszállást és a szárazföldi célpontokra történő csapásmérést.”
Oroszország Hmeimim légi támaszpontjáról a szíriai Lattakia tartományban, a repülőgéphordozó küldetésének idején is folytatódni a légi hadműveletek.
Egy katonai forrás közölte a TASSZ hírügynökséggel, hogy a vahhabita terrorista csoportokra csapásokat fognak mérni a Hmeimimben lévő erők és a repülőgéphordozó személyzete egyaránt, a “legszorosabb együttműködésben”.
A Kuzynecov flottatengernagy jelenleg hajógyári próbaúton van az északi Barents-tengeren, a nagyjavítások után.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg








Amerikai zsoldos - kiderül az igazság az iraki háborúról 

Próbáltam büszke lenni a szolgálatomra, de csak szégyent érzek. 
A rasszizmus többé nem takarhatja el a megszállás valóságát. 
Ők is egy nép, emberi lények. 
Amerikai zsoldos - kiderül az igazság az iraki háborúról

Azóta viselem a bűntudat bélyegét. Ha egy idős embert látok, mint azt, aki már járni sem tudott, rálöktük egy hordágyra és elvitettük az iraki rendőrökkel. 
Bűntudatom van mikor egy anyát és gyermekeit látom, mint azt, aki kétségbeesetten kiabált és azt sikoltotta, hogy rosszabbak vagyunk, mint Szaddam mert mi tettük az utcára őket. 
Bűntudatom van, ha egy fiatal lányra nézek, mint akit karon ragadtam és kirángattam az utcára. 
Azt mondták, terroristák ellen harcolunk, de az igazi terrorista én voltam és az igazi terrorizmus ez a megszállás maga. 
A fajgyűlölet régóta a hadsereg fontos eszköze, mellyel igazolja más országok lerombolását és megszállását. 
Régóta szentesíti a gyilkosságokat, más emberek leigázását és megkínzását. 
A fajgyűlölet alapvető fegyver a kormány kezében. 
Fontosabb, mint egy puska, tank, bombázó gép vagy csatahajó. 
Pusztítóbb, mint a tüzérségi lövedékek, bunker romboló rakéták, vagy egy Tomahawk robotrepülő. 
Bár ezeket a fegyvereket a kormány hozza létre és birtokolja, mind ártalmatlanok olyan emberek nélkül, akik használni akarják őket. 
Azok, akik háborúba küldenek minket, nem húzzák meg a ravaszt, 
nem lőnek ki gránátokat. 
Nem kell megvívniuk a háborút, csupán el kell adniuk azt. 
Olyan társadalomra van szükségük, akik hajlandóak a veszélybe küldeni a katonáikat. 
Katonák kellenek nekik, akik ölnek vagy meghalnak kérdés nélkül. 
Milliókat költenek egyetlen bombára, de az a bomba csak akkor válik fegyverré, amikor a hadsereg tisztjei készek végrehajtani az utasítást, hogy használják. 
Elküldhetik az utolsó katonát is bárhová a Földön, háború csak akkor lesz, ha azok harcolni is akarnak. 
Az uralkodó osztály, a milliárdosok, akik jól keresnek mások szenvedésén, akik csak a vagyonuk növelésével törődnek, meg a világgazdaság irányításával, tudják, hogy erejük azon múlik, képesek-e meggyőzni bennünket arról, hogy a háború, elnyomás és kizsákmányolás a mi érdekünket szolgálja. 
Tudják, hogy gazdagságuk azon múlik, rá tudják-e venni a munkásokat, hogy meghaljanak azért, hogy ők egy másik ország gazdaságát irányíthassák. 
Azzal képesek minket a gyilkosságra és halálra rávenni, hogy képesek elhitetni velünk, hogy valahogy felsőbbrendűek vagyunk. 
A katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok, pilóták semmit sem nyernek ezen a megszálláson. 
Amerika lakosságának túlnyomó többsége semmit nem nyer ezen a megszálláson. 
Valójában nemhogy nem nyerünk rajta, de még többet szenvedünk miatta. 
Elveszítjük végtagjainkat, sérüléseket szenvedünk, feláldozzuk az életünket. 
Családjainknak látni kell a zászlóval takart koporsót leereszkedni a földbe. 
Milliók élnek ebben az országban egészségügyi ellátás nélkül, munka és oktatási lehetőségek nélkül és nézik, ahogy kormányunk eltékozol NAPI 450 millió dollárt erre a megszállásra. 
Országunk szegény dolgozó embereit elküldik, hogy öljenek szegény dolgozó embereket egy másik országban, hogy a gazdagok tovább gazdagodhassanak. 
Fajgyűlölet nélkül a katonák rájönnének, hogy jobban hasonlítanak az iraki emberekre, mint azokra a milliárdosokra, akik őket harcba küldik. 
Családokat dobtam az utcára Irakban, és arra tértem haza, hogy családok kerülnek utcára a hazámban is, és ez egy tragikus és értelmetlen ingatlanpiaci válság. 
Fel kell ébrednünk és megérteni, hogy valódi ellenségeink nem valami távoli országban vannak, nem olyan emberek, akiknek a nevét sem tudjuk, nem olyan kultúrák, amiket nem is értünk. 
Ellenségeinket nagyon jól ismerjük akiket fel tudunk ismerni. 
Ellenségünk az a rendszer, amely hadat visel, ha az hasznot hoz; 
ellenségünk a vállalat vezetője, aki kirúg minket, ha az hasznot hoz: a biztosító társaság, amely megtagadja tőlünk az ellátást, ha az hasznot hoz; a bank, ami elveszi az otthonunkat, ha az hasznot hoz. 
Az ellenségünk nem ötezer mérföldre van tőlünk, hanem épp itt, saját hazánkban. 
Ha összefogunk, testvéreinkkel együtt harcolunk, megállíthatjuk ezt a háborút, megállíthatjuk a kormányunkat, és létrehozhatunk egy jobb világot. (B.E.) 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=pr1ei2rB7J0 

Amerikai zsoldos - kiderül az igazság az iraki háborúról


NASA dokumentum az emberiség elleni háborúról

A terrorizmus elleni háborúk valódi oka


A britek továbbra is megvétózzák az európai hadsereg létrehozását


Az Egyesült Királyság továbbra is megakadályozza az európai hadsereg létrehozását, egészen addig, míg le nem zárultak a kilépési tárgyalások, és az ország többé nem tagja az Európai Uniónak.
A Times szombati beszámolója szerint Michael Fallon brit védelmi miniszter egyértelműen kijelentette, hogy a tényleges kilépés megvalósulásáig az Egyesült Királyság akadályozni fogja az európai hadsereg létrehozását, és minden alkalommal vétójogával fog élni.
Fallon annak kapcsán mondta ezt, hogy a britek már nem kaptak meghívást a pénteki uniós csúcstalálkozóra, és az EU vezető országai komolyan foglalkoznak a közös uniós haderő létrehozásának lehetőségével. A Times szerint a német és francia vezetők előálltak az erre vonatkozó ütemtervvel, és várhatóan decemberben fogják előterjeszteni a lényegi javaslatokat.
Az uniós tagállamok védelmi erőinek egyesítéséről évek óta visszatérő jelleggel kiújul a vita, de mindeddig a britek ellenállásán bukott el a kezdeményezés, mert az Egyesült Királyság vezetői ragaszkodnak ahhoz, hogy az Európai Unió biztonságáról a NATO gondoskodjon. Ennek megfelelően, az európai hadsereg létrehozásának kérdése a brit kilépési referendummal került újra előtérbe.
A britek június 23-án tartottak népszavazást az uniós tagságról, melynek végső eredményei szerint a választók 51,9%-a, mintegy 17,4 millió ember döntött az Európai Unióból kilépés mellett.


A szabadkőművesség támogatja Európa elárasztását bevándorlókkal




Huszonnyolc európai szabadkőműves páholy írt alá egy közös nyilatkozatot, amiben felszólítják az európai kormányokat, hogy fogadják be az összes, Európába tartó bevándorlót. Nemleges válasz esetére azzal fenyegetnek, hogy újabb konfliktusokat szítanak Európában.
A francia Médias-Presse által közölt nyilatkozatban a szabadkőműves páholyok felszólítják az európai kormányokat, hogy engedélyezzék a korlátlan bevándorlást Európába, hogy ezzel “felülemelkedjenek a nemzeti egoizmuson”. A nyilatkozat szerint Európa vezetői tiszteletben kell tartsák az “emberi jogokat”, a “szolidaritás és testvériség eszméit”, valamint az elődeik által elfogadtatott “Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára” hivatkoznak, amit szerintük Európa elsődleges irányelvnek kell tekintsen.
Hogy valójában mit is jelent a “nemzeti egoizmuson felülemelkedés”, arra a Corrispondenza Romana beszámolója rámutat; a szabadkőműves páholyok aláásnák a haza eszmeiségét, az európai népek identitását. El akarják árasztani Európát idegen népekkel, hogy az európai országok lakossága a demográfiai összetétel radikális átrendeződése miatt többé ne legyen képes nemzeti identitást kialakítani.
a szemetekre már nem lesz szükségA nyilatkozatot jegyző szabadkőműves páholyok a felszólítást ultimátum jelleggel tették: arra az esetre, ha az európai kormányok nem engedélyezik a korlátlan bevándorlást,megosztottságot és konfliktusokat” helyeznek kilátásba. A figyelmeztetésként tett kijelentés egyértelműen fenyegetésnek tekinthető: a szabadkőműves páholyok azzal fenyegetik Európát, hogy megosztottságot és háborút szítanak, ha Európa nem hajlandó többé az általuk elfogadott alapelvek mentén működni.
A nyilatkozat önmagában felhívja a figyelmet arra, hogy a szabadkőműves páholyok biztonsági kockázatot jelentenek Európában. Mint az köztudott, Olaszországon át húzódik az Európába irányuló bevándorlás egyik fő útvonala. A közös nyilatkozatot pedig Olaszország Nagypáholya is aláírta. Amennyiben az olasz nagypáholy tagjai döntéshozatali szinten jelen vannak Olaszország hatalmi struktúrájában, a szervezet önmagában is képes lehet arra, hogy ellenőrzés nélkül ráengedje Európára az Észak-Afrikából érkező bevándorlók millióit.

Franciaország is népszavazást tartana az EU-tagságról


nicolas-sarkozy-hidfo-ru
Nicolas Sarkozy, Franciaország korábbi elnöke azt mondta, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy újraválasztása esetén népszavazást írna ki az uniós tagságról.
Az elnökjelölt pénteken a BFMTV francia hírügynökségnek adott interjú során kijelentette, hogy bár nem a referendumot tartja megoldásnak az Európai Unió válságára, nem zárja ki a népszavazás megtartásának lehetőségét, ha az emberek ezt akarják. Sarkozy azt mondta, nem lehet Európa sorsáról úgy dönteni, hogy az emberek fotelban ülve referendumot követelnek, mert ez önmagában semmit nem old meg.
Nem zárom ki a referendum megtartásának lehetőségét. De a problémákra nem ez az elsődleges megoldás.” – mondta.
Szeptember elején Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője ígéretet tett arra, hogy népszavazást ír ki az uniós tagságról, ha 2017-ben megnyeri az elnökválasztást. Úgy tűnik, a francia társadalom már olyan mértékben nincs megelégedve az Európai Unióval, hogy az EU-tagságról kiírandó referendum egy alapvető ígéretté vált, amit a választási győzelemhez fel kel vállaljanak a jelöltek.
Egy nem sokkal a brit referendum után Franciaországban végzett közvélemény-kutatás során a megkérdezettek 55%-a mondta azt, hogy szerinte nem kellene népszavazást tartani az uniós tagságról. Közel minden második francia állampolgár viszont támogatná a népszavazás kiírását.


Itt is pattog a zsidó cigány talán nem kellet volna likvidáltatnia Kadhafit !!!!



Németország ilyen történettel készül Merkel bukására



Hackertámadás érte a német pártokat, emiatt arra gyanakodnak, hogy az orosz titkosszolgálatok megpróbálják befolyásolni a választások kimenetelét. Ausztriában nem ragad a boríték, Clinton szintén oroszokra gyanakszik.
Németországban a hatalom által kézi vezérléssel működtetett sajtó egy megdöbbentő indokkal állt elő, amivel később meg tudják kérdőjelezni a választási eredmények hitelességét, amikor a bevándorlás-párti erők vereséget szenvednek. A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint hackertámadás érte a Bundestag több képviselőjét, és bizalmas információk kerülhettek illetéktelen kezekbe. A hatóságok most
attól tartanak, hogy orosz titkosszolgálatok próbálják majd befolyásolni a választások kimenetelét, azáltal, hogy a kampányidőszakban nyilvánosságra hozzák, amit a politikusok a választók elől eltitkolnak.
Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió az utóbbi hetek folyamán sorozatos vereséget szenvedett a helyi választásokon, amiért nem hajlandóak leállítani a tömeges bevándorlást, ehelyett segélyen eltartják a közel-keleti migránsokat, és lakásokat osztogatnak nekik.
A közvélemény-kutatások szerint a választók azokhoz a pártokhoz fordulnak, melyek le akarják állítani a bevándorlást, vagy legalább felső korlátot vezetnének be a befogadott menekültek maximális létszámára vonatkozóan. A szövetségi választásokon várhatóan megalázó vereséget fog szenvedni Angela Merkel bevándorláspárti pártja, emiatt a sajtó már most elkezdi felkészíteni a közvéleményt arra, hogy a választási eredményeket mire hivatkozva fogják megkérdőjelezhetőnek tartani.
angela-merkel-hidfo-ruA történtek érdekes párhuzamot mutatnak az Ausztriában történtekkel, ahol választási csalás miatt nem nyert a szélsőjobboldali elnökjelölt, ám a visszaélésekre utólag fény derült, emiatt meg kell ismételni az elnökválasztásokat. Ausztriában a bevándorláspárti erők most el akarják halasztani az újabb elnökválasztást, arra hivatkozva, hogy nem ragadnak a borítékok, és emiatt a választás eredményének hitelessége megkérdőjelezhető lenne.
Hillary Clinton amerikai demokrata elnökjelölt korábban szintén Oroszországot vádolta azzal, hogy nyilvánosságra hozta a levelezéseit. A politikus ezáltal azt sugalmazza, hogy idegen erők befolyásolják a választás kimenetelét, emiatt nem elfogadhatóak annak eredményei, ha nem ő nyeri az elnökválasztást.
Ebben a három esetben közös nevező, hogy mindhárom országban egy liberális, bevándorláspárti vezető kell szembenézzen a választók többségével, akik nem akarják megszavazni a tömeges bevándorlást, és Európa vallási/etnikai arculatának eltorzítását.
Mivel a bevándorláspárti liberálisok megalázó választási vereséggel kell szembenézzenek, különféle indokokkal állnak elő, amivel már előre megpróbálják igazolni, miért nem fogják elfogadni a választások eredményeit. Való igaz: Németországban már az is a liberális-atlantista rendszer bukásához vezetne, ha egy hackertámadás után csak a nyers igazság jut nyilvánosságra, mindenfajta hazugság vagy ferdítés nélkül.
A pénzügyminiszterük nemrég maga ismerte el, hogy nem gazdasági okokból, hanem az európai lakosság színesbőrűekkel bekeverésének céljából támogatják a tömeges bevándorlást.






Szakértő: a liberálisok miatt erősödik a szélsőjobboldal


migrans-rendor-hidfo-ru
Szakértők szerint Európa elveszítette politikai stabilitását, és ez a bevándorlást támogató erőknek köszönhető, akik tevékenységükkel maguk idézték elő a radikális jobboldali mozgalmak megerősödését.
Huszein Bagci, a Valdai Klub ismert külpolitikai szakértője szerint a tömeges bevándorlást támogató erőknek köszönhető, hogy Európa-szerte váltópárttá válnak a radikális jobboldali mozgalmak, és az emberek végleg kiábrándultak az elmúlt évtizedek “hagyományos” pártjaiból. A migrációnak köszönhetően Európa elveszítette politikai stabilitását, és a bevándorlást támogató liberálisok tevékenysége semmi egyebet nem ér el, mint hogy a populisták mögött sorakoztatja fel az embereket.
A szakértő szerint az Európában megjelenő újradikális pártok nézetei gyakran alapvető ellentmondásokban állnak egymással, és egyetlen közös nevező köztük, hogy ezeket az új, gyorsan növekedő pártokat olyan emberek támogatják, akik a társadalmi környezet gyors változásával szembesülnek, és azt látják, hogy országaikat elfoglalják az idegenek. Ilyen pártok például a francia Nemzeti Front, vagy az Alternatíva Németországnak párt, ami szintén a tömeges bevándorlásnak köszönheti megerősödését; saját választóik gyakran a párt egyéb célkitűzéseivel sincsenek tisztában, azt leszámítva, hogy nem akarják beengedni a közel-keleti és afrikai migránsokat.
Úgy tűnik, ma már ez is elegendő célkitűzés egy nyugat-európai politikai párt számára; a bevándorlás támogatása vagy elutasítása vált a politikai pártok közti elsődleges választóvonallá, és háttérbe szorít minden más társadalmi kérdést. Ezért végső soron a liberálisok tehetőek felelőssé, hiszen ők maguk leplezetlenül támogatják Európa közel-keleti és afrikai migránsok millióival elárasztását. A politika emiatt a migránskérdésre redukálódik, minden más háttérbe szorul.
A liberálisok miatt a politikai kultúra igénytelenebbé vált.
Stefan Meister, a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) vezető “Oroszország-szakértője” szerint ez a folyamat Kelet-Európában mutatja a kontroll nyomait, ezekben az országokban ugyanis a hagyományos pártok megpróbáltak hozzáigazodni a választók elvárásaihoz. “Európa keleti régióiban, különösen Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Magyarországon a hatóságok elleneznek bármilyen kvóta alapú elosztást a migránsokkal kapcsolatban, ezáltal megpróbálják megakadályozni a populisták hatalomra jutását.” – mondta.
A szakértők szerint a tömeges bevándorlásnak köszönhetően Nyugat-Európa egy politikailag instabil régióvá válik, ahol éveken belül a populista pártok egymással versengése fogja jellemezni a választásokat, miközben a társadalom minden szegmense tovább radikalizálódik. Ezzel szemben Kelet-Európa tudja megőrizni politikai stabilitását, amennyiben elutasítja a tömeges bevándorlást – ám ebben a régióban is mutatkoznak annak jelei, hogy a bevándorlás kérdése minden más társadalmi problémát háttérbe szorít. Ha a jövőben már nem lehet az egészségügy és oktatás helyzete miatt tömegeket mozgósítani, ezért a liberálisok a felelősek, hiszen továbbra is mindent megtesznek azért, hogy importáljanak egy a ma létezőnél sokkal nagyobb problémát, ami elvonja az emberek figyelmét a fontos társadalmi kérdésekről.







Merkel: Németország nem tudja integrálni a migránsokat


angela-merkel-hidfo-ru
Angela Merkel német kancellár elismerte, hogy Németország nem volt felkészülve több millió menekült beengedésére, és mostanra kiderült, hogy nem tudja integrálni a migránsokat.
A kancellár hétfőn az előző napi választási eredmények kapcsán nyilatkozott a sajtónak, amikor elismerte, hogy nem volt sikeres az integráció, és Németország túl sokáig várt, mire elkezdett foglalkozni a menekültkérdéssel. Merkel saját bevallása szerint sokáig büszke volt arra, hogy a dublini egyezményre támaszkodhat, de később “a németek” mondták, hogy elmérgesedett a probléma.
Az utóbbi évek során számos hibát elkövettünk. Nem voltunk az integráció világbajnokai, és túl sokáig vártunk, mielőtt elkezdtünk foglalkozni a menekültkérdéssel. Most szembe kell néznünk ennek következményeivel.”
Merkel azonban azt mondta, továbbra sem hajlandó maximális keretet megállapítani az évente beengedett migránsok létszámára vonatkozóan, hiszen “ez a probléma statisztikai megközelítése lenne”. Ehelyett inkább “törekedni fog arra, hogy kevesebb menekült érkezzen.”
Vasárnap Merkel pártja elszenvedte eddigi legnagyobb vereségét, és a fővárosban mindössze alig 18%-ot kapott a választásokon. 2015 folyamán 1,83 millió migráns érkezett Németországba. A német szövetségi rendőrhivatal által kiadott adatok szerint összesen 186 ezer bűncselekményt követtek el migránsok 2015 folyamán, ezek többsége rablás, testi sértés és nemi erőszak.

A TTIP-tárgyalások leállásával csődöt mondott a globalizmus



Sigmar Gabriel német alkancellár megerősítette, hogy csődöt mondtak a Transzatlanti Szabadkereskedelmi és Befektetési Partnerséggel kapcsolatos tárgyalások. A TTIP-tárgyalások leállásával megtört a globalizáció folyamata.
A német alkancellár kijelentette, hogy a TTIP-el kapcsolatos tárgyalások már kudarcot vallottak, csak ezt “senki nem volt hajlandó nyíltan elismeri”. A tárgyalássorozat folytatása az utóbbi hetekben lehetetlenült el, miután az Amerikai Egyesült Államok nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, ehelyett egyoldalúan, saját feltételeivel akarta ráerőltetni az egyezményt Európára.
A formálódó egyezmény számára a végső csapást az jelentette, amikor májusban Franciaország nyílt fenyegetést fogalmazott meg, miszerint nem fogják aláírni az egyezményt, ha az az európai fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi irányelvek fellazításához vezetne. Francois Hollande azt is egyértelműen kijelentette, hogy “soha nem fogadják el” ezt az egyezményt, mert sérti Franciaország szuverenitását, és kizárólag az amerikai vállalatok érdekeit szolgálja.
A TTIP-el szembeni általános ellenállást azonban nem csak az mutatta, hogy Németországban több százezres tüntetések zajlottak az egyezmény ellen, majd európai vezetők is elkezdtek ellene fordulni, hanem, hogy valószínűleg a TTIP erőltetése is hozzájárult a britek Európai Unióból való kilépéséhez. Barack Obama amerikai elnök az uniós tagságról tartott júliusi referendum előtt megpróbált nyíltan beavatkozni a brit közéletbe, és kijelentette, hogy a britek még hosszú éveken át nem lehetnek részei a TTIP-nek, ha kilépnek az unióból. Ezt azonban a kilépést támogató közéleti személyiségek közül sokan egy lehetőségként értelmezték: úgy lehet kimaradni a TTIP egyezményéből, ha az emberek Európai Unióból kilépésre szavaznak. Az Obama kijelentését követő napokban ez vált a kilépési kampány egyik mozgósító üzenetévé, és ennek hatására néhány nap alatt 5 százalékkal nőtt meg a kilépést támogatók aránya.
A tárgyalássorozat során formálódó egyezmény felszámolta volna az európai fogyasztóvédelmi előírásokat, hogy így lehetővé tegye az amerikai génmódosított termékeket értékesítő vállalatok térnyerését Európában. A TTIP emellett létrehozott volna egy újabb nemzetek feletti bíróságot, ahol a multinacionális cégek legális úton nyomást gyakorolhattak volna a tagállamok kormányaira, ha a piaci érdekeiket sértve érzik. Sigmar Gabriel szerint azonban a tárgyalássorozat végleg elbukott.
Az utóbbi hónapok során amiatt erősödtek fel a TTIP létrehozását erőltető törekvések, hogy az egyezményt még Barack Obama elnökségének lejárta előtt megkössék. Az amerikai elnök azt akarta, hogy a TTIP része legyen az ő “hagyatékának” – de ehelyett sikeresen meggyőzte a briteket arról, hogy inkább az Európai Unióból kilépést válasszák. Obama szerencsétlen lépése emellett a politikai-gazdasági globalizmus folyamata szempontjából is mérföldkövet jelent, hiszen ez alkalommal a “helyi” érdekek felülírták a nemzetközi elit újabb globális struktúra létrehozására vonatkozó igényeit; amiatt nem jöhetett létre a TTIP, mert Európa és az Amerikai Egyesült Államok érdekei több téren éles ellentétben állnak egymással.






Laposkúszásban távoznak az amerikaiak Törökországból



Törökország kilakoltatja az amerikai atomfegyvereket. Haza nem akarják vinni, mert akkor nem lenne elég közel Oroszországhoz – a nukleáris leszerelés pedig végképp nem opció a demokrácia fellegvárának. Emiatt inkább Romániába hozzák, mert Kelet-Európában még vannak az amerikai érdekszférában könnyen bent tartható, gyenge országok.
Az EurActiv.com két független forrásra hivatkozva azt írja, az Egyesült Államok elkezdte kivonni atomfegyvereit Törökországból, melyeket Romániába helyeznek át. A forrás szerint az áthelyezés technikai és politikai értelemben is rendkívül problematikus, mert több mint húsz atombombát hoznak Romániába. Ez a Törökországban tárolt amerikai atomfegyverek felét jelenti; az Incirlik légibázison mintegy 50 taktikai robbanótöltetet tartottak készenlétben az amerikaiak, száz kilométerre a szíriai határtól. Most ezek az atomfegyverek száz kilométerrel az ukrán határ mellé kerülnek. Románia vezetői egyelőre mindent tagadnak.
A lap szerint az amerikai atomfegyverek kivonására azért kerül sor, mert a puccskísérletet követően olyannyira megromlott a viszont Ankara és Washington közt, hogy az amerikaiak “többé nem bíznak annyira Törökországban”, hogy ott taktikai atomtöltetet tároljanak. A puccskísérletet követően a török hatóságok elvágták az Incirlik légibázis áramellátását, lezárták a létesítményt, és nem engedték a felszállást NATO-gépek számára sem. Az Incirlik létesítmény parancsnokát szintén letartóztatták, mert logisztikai támogatást biztosított a puccsisták számára.
Ezzel szemben a igazság az, hogy nem az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte az atomfegyverek kivonását; a nyugati sajtó mindössze próbálja fenntartani azt a látszatot, hogy az atlanti hatalomnál van a döntés és kezdeményezés.
A gyakorlatban a törökök döntöttek arról, hogy az amerikaiak ki kell vonják az atomfegyvereket az Incirlik bázisról, majd az ott állomásozó amerikai katonáknak is távoznia kell – Washington nem tehet mást, minthogy megkezdte az atomfegyverek kivonását, ami a török kormány akarata ellenére nem maradhat az Incirlik létesítményben. Augusztus 8-án a török Republikánus Néppárt elnökhelyettese, Namik Havutca kijelentette, hogy a Törökországban tárolt amerikai atomfegyverek veszélyt jelentenek Törökország belső stabilitására. A politikus akkor felszólította a kormányt, hogy azonnal utasítson ki az országból minden külföldi légi járművet, és zárja be az Incirlik légibázist. Ezt követően került sor az amerikai atomfegyverek áthelyezésének megkezdésére. Washington ebben a helyzetben alárendelt pozícióba került: azért nem állomásoztathat atomfegyvert egy másik országban, mert az adott ország kormánya ezt már nem engedélyezi.
Tehát nyugodtan kijelenthető, hogy “meztelen a király”. Páros lábbal rúgták ki az amerikaiakat Törökországból – amit Washington kénytelen volt elfogadni. Se a kormány, se a lakosság nem támogatja az amerikai katonai jelenlétet, az Incirlik légibázisnál több ezres tüntetések zajlottak, “halál az Egyesült Államokra” felkiáltásokkal. Az ott tárolt atomfegyvereket azért Romániába hozzák, mert ebben a térségben még vannak olyan kicsi és gyenge országok, amelyek könnyen az amerikai érdekszférában tarthatóak néhány milliárdos megvásárlásával. Ezekben az országokban a fővonalú sajtó egy része is amerikai tulajdonban van, így a szabad sajtótól nem kell tartaniuk. A Magyar Idők emellett tegnap számolt be róla, hogy Budapestre látogatott az amerikai kongresszus állandó választott hírszerzési bizottságának küldöttsége. Ha az amerikaiak atomfegyvereket hoznak Romániába, arról Magyarország kormányát is értesítették.


A média öl, butít, és nyomorba dönt



A modern terrorizmus kis csoportok által, állami támogatás nélkül folytatott megfélemlítő tevékenység, mely ezáltal lehetővé teszi, hogy a szervezet befolyást szerezzen nagy tömegek felett. Norvég pszichológusok szerint azonban ez a jelenség nem létezett a tömegmédia megjelenése előtt; a média a terrorizmus terjedésének katalizátorává vált.
Két norvég pszichológus, Bard Lyster és Marie Midtsund az Aftenposten újság számára írt vélemény-publicisztikában új megvilágításba helyezte a média szerepét a látszólag Európa mindennapjaiba is beszivárgó terrorizmus vonatkozásában. Azt írták; bár szinte minimális a valószínűsége annak, hogy valaki terrortámadásban haljon meg, a média élő közvetítéssel és kimerítő elemzésekkel olyannyira felnagyítja ezt a jelenséget, hogy valójában nem maga a terrortámadás, hanem a médialefedettség az, ami globális szinten félelemérzetet kelt az emberekben. A szakértők azt követően kezdték vizsgálni ezt a jelenséget, hogy az Európában történt terrortámadások után egy közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a norvég lakosság közel fele tart egy esetleges terrortámadástól.
A halálozási statisztikák nem okoznak ehhez kellő pszichológiai nyomást. A média azonban hűséges partnerként együttműködik a terroristákkal a félelem terjesztésében.”
A pszichológusok szerint nem maga a terrortámadás az, ami félelemérzetet vált ki – a terrortámadások hatékonyságát éppen az adja, hogy a média biztosítja a terrortámadás hírének globális terjesztését. A média a garanciája annak, hogy ha egy öngyilkos merénylő felrobbantja magát, arról mindenki tudni fog. Ezáltal a terrorszervezet eléri célját; a társadalmi feszültségek tovább nőnek, a világvallások követői közt is újra ellenségessé válhat a viszony. Akár Európa politikai térképének egésze is újrarendeződhet a terrortámadásoknak adott globális nyilvánosság miatt.
Általánosságban, a drámai események könnyebben megragadják az emberek figyelmét, mint a pozitív hírek, vagy a semleges tónusú beszámolók. A kiterjedt médiafigyelem pedig felnagyítja ezt a hatást: az emberek minél rendszeresebben látnak valamit, annál többet foglalkoznak vele – és annak ellenére, hogy ez a hatás önmagát gerjeszti, az embereknek ugyanazon képeket közvetítik ismétlődő jelleggel.“Ma az emberek elméjének része egy kreatív belső színház, ami folytonosan képeket, forgatókönyveket gyárt arról, hogyan válhat pokollá minden körülöttünk.” – írták. A szeptember 11-i terrortámadást követően sokan nem mertek többé repülőgépre ülni. 2015-ben egy francia TV-csatorna ráadásul interjút készített két terroristával, akik túszokat ejtettek – szerencsére ez nem vált trenddé, mert a tragédiát követően a nagyobb francia sajtóorgánumok megállapodtak abban, hogy többé nem hozzák nyilvánosságra az elkövető fotóját, illetve nem adják ki neveiket, nehogy ezáltal a rendszerrel szembeni ellenállás szimbólumává váljanak.
A terrortámadásoknak adott médiafigyelem azonban egyrészt piaci akadályokba ütközik: a sajtó azzal foglalkozik, ami kiváltja az emberek érdeklődését. A terrortámadásokkal kapcsolatos híreket nagyságrendekkel többen nézik/olvassák, mint a semleges, vagy pozitív híreket. A sajtó pedig nem fog önként dönteni arról, hogy eltaszítja magától a nézőközönség és a profit egy részét. Emellett, a terrortámadások elhallgatása az információs társadalomban cenzúrának is minősülhet, hiszen az emberek tömegei hozzá akarnak jutni ilyen információkhoz, aminek le nem közlése emiatt elhallgatássá minősül át.
Lyster és Midtsund szerint a terroristák az információhoz való hozzáférés jogát használják ki; ezáltal tudják garantálni, hogy ha lecsapnak valahol, az garantáltan a média figyelmének középpontjába kerül. Ez a média-lefedettség az öngyilkos merényletek katalizátorává is vált, hiszen egy ilyen fanatikus személy annak tudatában robbanthatja fel magát, hogy arra mindenki emlékezni fog – nem csak társai közt, de az “ellenség” soraiban is.







Az amerikaiak lázadói nem kaptak fizetést, átállnak az oroszokhoz



A The Daily Beast amerikai lap szerint az USA által kiképzett és felfegyverzett szíriai lázadók azzal vádolják Washingtont, hogy elárulta őket, és nem tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, miszerint a Szíriában folytatott fegyveres harcért fizetést is kapnak. A lap szerint, mivel az amerikaiak nem fizetik ki őket, inkább átállnak Moszkva oldalára.
A lap egy Aleppo kormányzóságban állomásozó dandár vezetőjére hivatkozva írja; a lázadó fegyvereseknek korábban fizetést ígért az Egyesült Államok azért, hogy Szíriában harcoljanak, de most tömegesen reklamálnak, mert nem fizették ki őket. A Musztafa Sejry által adott interjúból kiderült, hogy az Aleppotól 25 kilométerre északra, Marea területén állomásozó alakulatok “Washington helyett inkább Moszkvához lesznek lojálisak”. Sejry a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy eredetileg harcosonként 500 dollárról írtak alá szerződést az amerikaiakkal, ami mellé további támogatást ígértek sérülés esetén, valamint a meggyilkolt katonák száma után.
Beleegyeztek, hogy ebből 250 dollárt fizetnek az első fél évben, és azt mondták, tíz hónap után emberenként további 250-et kapunk. Az első 250-et megkaptuk, de később soha nem kaptunk semmit a sérülések, és a megölt katonák után. Már, amikor kifizettek minket, mert ilyen is ritkán fordult elő.”
Sejry elmondása szerint a fegyvereseket rendszertelenül és szórványosan fizették, az utóbbi három hónapban egy havi fizetésnek megfelelő összeget kaptak. Amikor júniusban a Daes ostrom alá vette a települést, ahol állomásoztak, a CENTCOM lőszereket, egyéb készleteket dobott le nekik légi úton, ami lehetővé tette, hogy kitörjenek az ostromgyűrűből, és a környező településeken ellen-offenzívát indítsanak. Sejry elmondása szerint ekkor azt remélte, hogy az USA által végrehajtott légicsapások és az utolsó órákban adott segítségnyújtás talán precedens értékűvé válik, és a továbbiakban is erre számíthatnak. Mint utóbb kiderült, ez egy egyszeri alkalom volt.
A lázadó azt is kifogásolta, hogy amióta a Mu’tasim dandár két hónappal ezelőtt vereséget mért a térségi dzsihádistákra, semmilyen pótlást nem kaptak a megsemmisült harceszközök után. Ez a lázadó csoport a lap információi szerint beletartozott abba az ezer főbe, akiket a Pentagon hivatalosan is kiképzésben részesített és fegyverzett.
Sejry a lapnak nyilatkozva az mondta, tíz nappal ezelőtt a szíriai-török határon felkeresték “Moszkva képviselői”, és korlátlan fegyverellátást, állandó légi támogatást ígértek a terroristák elleni harchoz. Elmondása szerint “fontolóra veszi az ajánlatot”; nemsokára Isztambulban fog egyeztetni az orosz kontakttal, ami részben annak köszönhető, hogy a török kormány jelentősen megkönnyítette a tárgyalások tető alá hozását. A lázadó csoportok kezdetben azt remélték, az orosz kapcsolatfelvétellel nyomást tudnak gyakorolni az amerikaiakra, hogy végre kifizessék őket. Mivel megkereséseikre nem válaszolt a CENTCOM, most Moszkvától jobb fegyvereket remélnek, mint amit az amerikaiaktól kaptak – a kényszerű fordulatért pedig az amerikaiakat okolják, akik a háború során elárulták őket.






Hivatalos: a CIA szervezte a törökországi puccskísérletet



török puccs hidfo.ru
A július 15-i puccskísérletben résztvevők ügyének tárgyalása Törökországban egyre összetettebbé válik, miután egy ügyész kijelentette, hogy a CIA és az FBI biztosított kiképzést annak a mozgalomnak, ami megkísérelte a kormány erőszakos úton való megdöntését.
Az Edirne ügyészség által készített vádirat a lehetséges legszigorúbb büntetést kéri a július 15-i puccsban résztvevők közül 43 személyre. Az ügyészek szerint Fethullah Gülen terrorszervezetének tagjait az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képezte ki. Ez a kiképző tevékenység azokban a kulturális központokban zajlott, melyeket Fethullah Gülen mozgalma működtet, és a mozgalom tagjainak tulajdonában állnak.
Az ügyészség immár nem egy belföldi kormányellenes mozgalomnak tulajdonítja a történteket, hanem olyan eseményként kezelik a július 15-i puccskísérletet, amit amerikai titkosszolgálatok készítettek elő, és amiben a Gülen-mozgalom számos tagja amerikai ügynökként vett részt. A dokumentumban az áll, hogy a bukott puccskísérleta török államot akarta meggyengíteni, azáltal, hogy teljes egészében megszabadul a kormánytól.
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken azzal vádolta az Egyesült Államok közel-keleti térségért és Közép-Ázsiáért felelős Középső Parancsnokságának vezetőjét, hogy nyíltan a puccsisták oldalára állt. Joseph Votel tábornok ugyanis egyértelműen kijelentette; kiváló kapcsolatot ápolnak a török hadsereg számos vezetőjével, akiket a török hatóságok a puccskísérletet követően őrizetbe vettek. Votel szerint a török-amerikai kapcsolatok megromlása lesz a következménye annak, hogy a hatóságok letartóztatják az ő kiváló kapcsolatait az erőszakszervezetekben. Emellett emberi jogokra hivatkozva sérelmezte az Amerika-barát katonai vezetők letartóztatását.
Az amerikai tábornok kijelentését követően Erdogan azzal vádolta a CENTCOM vezetőjét, hogy nyíltan a puccsisták oldalára áll; emberi jogok miatt aggódnak, ahelyett, hogy elismerésüket fejeznék ki a puccs sikeres leveréséért, és a demokrácia védelméért. Szombaton Erdogan egy újabb beszédében már kijelentette, hogy Fethullah Gülen csak egy gyalogos ezen a sakktáblán, de a puccs kiötlőit amerikai nemzetbiztonsági hivatalokban kell keresni.
A puccskísérlet leverését követően, július 16-án a török munkaügyi miniszter a HaberTurknek adott interjú során szintén arról beszélt, hogy az Egyesült Államok próbálta erőszakos úton megdönteni a török kormányt. Július 17-én a kormányfő, Binali Yildirim azt mondta, országa hadban áll minden olyan állammal, ami nyíltan a puccsisták oldalára áll. Később a Yeni Safak napilap címlapon hozta a NATO Nemzetközi Biztonsági Erői (ISAF) parancsnokának fotóját, akit azzal vádoltak, hogy közvetlen irányította a július 15-i puccskísérletet.
Csütörtökön több mint ötezer tüntető vonult fel az Incirlik légibázis mellett – többek között “halál az Egyesült Államokra!” plakátokkal, és követelték, hogy az amerikai katonák hagyják el az országot. Nem sokkal azelőtt a T24 török hírügynökség arról számolt be, hogy tűz ütött ki a NATO Izmir bázisán. Utóbbit később egyértelműen Amerika-ellenes szabotázsakciónak tulajdonították.
Szombaton hétezer fegyveres rendőr zárta el a NATO Incirlik légibázisát. A Hürriyet jelentése szerint a rendőrség információkat kapott arról, hogy egy második puccskísérlet készülődik. A bázisnál több száz Amerika-ellenes tüntető gyülekezett már a rendőrök kivonulása előtt, ám a nyugati hírügynökségek később mindezt úgy kommunikálták le, hogy a rendőrök a tömeg oszlatására érkeznek. A hétezer rendőr azonban amiatt érkezett az Incirlik légibázishoz, mert korábban az ott működő amerikai katonai személyzet szintén részt vehetett a puccskísérletben. Július 17-én Bekir Ercan Van tábornokot, az Incirlik légibázis parancsnokát is őrizetbe vették, mert részt vett a kormány elmozdítására irányuló kísérletben.






Német politikus: a NATO is érintett volt az orosz gép lelövésében


NATO awacs hidfo.ru
Egy volt CDU-s politikus – és EBESZ-alelnök – szerint a NATO érintett volt abban a novemberben történt incidensben, melynek során Törökország lelőtte az orosz légierő egy gépét Szíria felett.
Willy Wimmer, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet volt alelnöke pénteken a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette, hogy a NATO közvetlen érintett lehet az orosz légierő gépének lelövésében.
2015. november 24-én török vadászgépek egy a terrorellenes műveletekben résztvevő orosz Szu-24-es gépet lőttek le Szíria felett. Az egyik orosz pilótát a sikeres katapultálást követően Szíriában működő török paramilitáris szervezetek tagjai meggyilkolták. Az incidens diplomáciai törés kiváltó oka volt Törökország és Oroszország közt: Ankara azt állította, hogy a gépet Törökország légterében lőtték le, Oroszország pedig válaszlépésként szankciókat léptetett életbe. Az eset után Törökországot kiáltották ki az incidens egyedüli felelősévé.
Az EBESZ volt alelnöke azonban ma azt mondta, nem kizárólag a törökök felelősek a tragédiáért, hanem ez egy NATO- művelet lehetett, az orosz gép lelövésében ugyanis több NATO-ország és egy NATO partnerország is részt vett; az amerikai, és a szaúdi légierő is érintett volt az orosz Szu-24-es lelövésében.
Wimmer ma az orosz lapnak nyilatkozva azt mondta, a NATO korai előrejelző és irányító rendszerének amerikai és szaúdi AWACS gépei is részt vettek az orosz gép elfogásában.
Egy orosz Szu-24-es vadászbombázó nem olyasmi, amit csak egyszerűen lelőnek az égről. Ezt kizárólag az AWACS gépek bevonásával tudták megtenni.”
Wimmer elmondása szerint az incidensben érintett egyik AWACS gép az amerikai légierő ciprusi bázisáról szállt fel, egy másik pedig egy Szaúd-Arábiában működő amerikai bázisról indult. A NATO szabályozás szerint, ha úgy gondolják, hogy egy másik ország gépe sérti a légteret, felveszik a kapcsolatot a légi irányító központtal, hogy felhívják a pilóta figyelmét a hibára. Békeidőben azonban a katonai gépek számára engedélyezett legdrasztikusabb lépés, hogy leszállásra kényszerítsék a behatolót.
Ami történt, az semmilyen tekintetben nem egyeztethető össze a nemzetközi törvényekkel. Azért lőtték le az orosz gépet, mert kifejezetten a gép lelövése volt a cél.”
Wimmer szintén megerősítette; az orosz gép lelövésének az lehetett a célja, hogy Törökország szövetségesei ezáltal törést tudjanak okozni az orosz-török diplomáciai kapcsolatokban. “Feltételeznünk kell, hogy amikor valaki szándékosan sérti a nemzetközi törvényeket, akkor egyértelmű politikai célok húzódnak a háttérben. Ebben az esetben ez a cél a Törökország és Oroszország közti diplomáciai kapcsolatok megsemmisítése volt.”
Wimmer kifejtette, hogy tavaly a Déli Áramlat gázvezeték építése az Európai Unióban amerikai nyomásgyakorlás miatt állt le. Hetekkel később Oroszország és Törökország megállapodott egy alternatív projekt, a Török Áramlat megépítéséről. Természetesen, ez éles ellentétben állt az amerikaiak szankciós politikájával.
A múlt hónap során Recep Tayyip Erdogan török államfő levelet írt Vlagyimir Putyinnak, melyben azt állította, hogy Törökországnak soha nem állt szándékában az orosz légierő gépének lelövése. Erdogan egyben részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozói irányába.




A kicsi és szegény országok fegyvere lesz az atombomba



Philip Breedlove, a NATO európai erőinek volt amerikai főparancsnoka szerint a jövőben fokozódni fog az atomfegyverek szerepe, és újra nemzetközi versengés indulhat a nukleáris fegyverkezés terén.
Breedlove az amerikai külügyminisztérium nonproliferációs fórumán tartott beszédében azt mondta, a tényleges nukleáris leszerelésre tett nemzetközi erőfeszítések eddig sikertelennek tekinthetőek, és amennyiben rövid távon nem találnak hatékony eszközöket e célok megvalósítására, a nukleáris fegyverkezés mértéke a következő 5-10 évben gyorsulni fog.
Breedlove szerint a jövőben az atomfegyverek a “szegények, gyengék és radikálisok” eszközévé válnak. Ez alatt azt kell érteni, hogy a nagyhatalmak fokozatosan új típusú, de az atomfegyveréhez hasonló elrettentő erejű fegyverek felhalmozására váltanak, miközben az atombomba mindinkább a kicsi és szegény országok eszközévé válik, melyeknek elrettentő erőre van szüksége idegen hatalmak katonai nyomásával szemben.
Breedlove arra figyelmeztet, hogy a nukleáris leszerelésre irányuló nemzetközi erőfeszítések önmagukban is atomfegyver gyártására ösztönözhetnek bizonyos országokat, melyek a nonproliferációs törekvésekre a nagyhatalmi erőegyensúly fenntartását garantáló paktumként tekintenek.




Oroszország nyilvánosságra hozza az amerikai katonai műholdak adatait



Az amerikai vezetők idáig kínosan ügyeltek arra, hogy az Egyesült Államok megőrizze monopolhelyzetét a Föld körüli pályán működtetett fegyverek terén. Oroszország azonban azt tervezi, hogy nyilvánosságra hozza az amerikai katonai műholdak adatait.
Viktor Silin, az ENSZ Világűrbizottsága orosz delegációjának vezetője az Izvesztyija napilapnak nyilatkozva azt mondta, nyilvánosan elérhetővé fogják tenni az amerikai katonai műholdakról ismert információkat, és ezzel létrehoznak egy ahhoz hasonló nyilvános adatbázist, mint amit az Egyesült Államok maga is működtet. Az új orosz platform az amerikai NORAD több mint 45 ezer nyomon követett objektum adatait tartalmazó katalógusának megfelelője lesz. A nem-katonai felhasználású műholdak és egyéb űrobjektumok mellett azonban az orosz adatbázis tartalmazni fogja azon objektumok adatait is, melyeket az amerikai űrparancsnokság nem hoz nyilvánosságra.
A NORAD katalógusában nem szerepelnek az Egyesült Államok és szövetségeseinek – többek között Franciaország Németország, Izrael és Japán – katonai műholdjai, ellenben az általuk ismert orosz műholdakra vonatkozó adatokat nyilvánosan kezelik. Moszkva most azt tervezi, hogy létrehoz egy nyilvános adatbázist, ami minden ország számára elérhető lesz, és tartalmazni fogja az amerikai katonai műholdakra vonatkozó adatokat, amit így bármely ország saját belátása szerint használhat.
A forrás szerint az ENSZ bizottság ülésén elhangzó orosz terveket Kína is támogatta, az Egyesült Államok pedig ellenezte. Silin azt mondta, az USA mindeddig kínosan ügyelt arra, hogy megtartsa monopolhelyzetét az űrbéli forgalom ellenőrzése terén, amit azzal ért el, hogy az általa használt katonai eszközök adatai ismeretlenek voltak más országok számára. Ezt a monopolhelyzetet fogják az oroszok elvenni az Egyesült Államoktól, ezért az amerikai katonai műholdak adatai a jövőben minden kis ország számára is elérhetőek lesznek.
Az Egyesült Államok tavaly állt elő azzal az elgondolással, miszerint az űrben is elrettentő erővel akar fellépni, ennek részeként pedig Oroszországot és Kínát nevezte meg riválisaiként. 2008-ban az orosz és a kínai kormány közösen tett javaslatot egy új nemzetközi egyezmény megkötésére, ami a világűrben való fegyvertelepítést vonná nemzetközi szabályozás alá, de az amerikai kormány visszautasította annak lehetőségét is, hogy egyáltalán tárgyalásokat kezdjenek egy ilyen egyezményről. Áprilisban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország nem fog fegyvereket telepíteni az űrbe, mert a Föld-körüli pályán elhelyezett atomfegyverek újabb globális fegyverkezési versenyt indíthatnak be. 2015-ben Oroszország az ENSZ Közgyűlése elé terjesztette a világűr demilitarizálására vonatkozó javaslatát, de az Egyesült Államok blokkolta a dokumentum elfogadását.


Nemzetközi jogot sért aNATO kelet-európai terjeszkedése



Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóháza szóvivőjének elmondása szerint a NATO és az Európai Unió a nemzetközi jog aláásását folytatja, a NATO keleti terjeszkedése a globális és regionális rend megbomlásával fenyeget.
Nariskin a parlament alsóháza előtt felszólalva kijelentette, hogy a NATO és az Európai Unió Oroszország-politikája már nyomokban sem nevezhető konstruktívnak. Az észak-atlanti szövetség fokozza katonai jelenlétét Oroszország és Belorusszia határai mentén, és ez egy olyan agresszív politika, ami a jövőben is folytatódni fog.
“A NATO katonai infrastruktúrájának a belorusz és orosz határ irányába történő agresszív terjeszkedése, valamint a szankciós politika egyaránt a nemzetközi jogot sérti. A Nyugat szuverén országok belügyeibe avatkozik be, tömeges dezinformációs kampányt folytat országaink ellen, és ez a jövőben is folytatódni fog.”
Az orosz törvényhozó hozzátette, hogy a nyugati katonai szövetség és az Európai Unió politikája ellehetetleníti a kölcsönösen jövedelmező együttműködés minden formáját, politikájuk pedig Kelet-Európa biztonságát is aláássa.
A NATO 2014 áprilisa óta folytat haderőépítést Kelet-Európában és a Fekete-tengeren. A “keleti szárny megerősítését” azonban nem csak Oroszország nevezi a nemzetközi jog szerint illegálisnak. Február 13-án Javier Solana, a NATO volt főtitkára szintén kijelentette, hogy a további parancsnoki központok létrehozása Kelet-Európában a NATO-Oroszország Alapokmány sértését jelentené.





Trump: az amerikai katonák kirabolnak más országokat


Donald Trump hidfo.ru
Donald Trump kijelentése szerint az amerikai hadseregben mindent áthat a korrupció; az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katonák ellopták az ország felújítására küldött pénzszállítmányokat, a lopott vagyon egy részét pedig hivatali személyek megvesztegetésére használták.
A republikánus elnökjelölt kedd esti beszédében azt mondta, az amerikai katonák törvényen kívüliségének köszönhető, hogy a háború után nem került sor Irak és Afganisztán teljes újjáépítésére. Ehhez ugyanis az Egyesült Államok hatalmas anyagi forrásokat mozgatott meg, de az újjáépítésre szánt pénzszállítmányok egy részét egyszerűen eltűntnek nyilvánították, és számos esetben ennyivel le is lett zárva az ügy. A kritikusok szerint mindez csak kampányelem. Ugyanakkor, a feltételezések mellett hivatali adatok is alátámasztják Trump kijelentéseit: 2005 és 2015 közt 115, Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katona ellen indult eljárás lopás és vesztegetés vádjával. Eközben számos amerikai katonát kellett letartóztatni amiatt, mert az újjáépítési időszakban kenőpénzt fogadtak el a hadsereggel szerződő helyi üzletemberektől.
A Center for Public Integrity jelentése szerint 115 amerikai katonát vádoltak lopással és vesztegetéssel a kérdéses időszakban; ezek többnyire olyan esetek voltak, hogy az Irakba vagy Afganisztánba küldött pénzszállítmány rejtélyes módon eltűnt. Az amerikai szenátusban szintén számos vita zajlott ennek kapcsán, miközben nyugállományú tisztek is visszatérő jelleggel hívják fel a figyelmet arra, hogy ezek nem egyedi esetek, hanem az amerikai hadsereget alapjaiban áthatja a korrupció – különösen azokban a szegmensekben, melyek az újjáépítési források kezeléséért felelősek.
Glenn McDonald nyugalmazott tábornok elmondása szerint ezek az esetek elég látványosak ahhoz, hogy ne lehessen eltekinteni tőlük: ő egy olyan esetről is beszámol, amikor az Afganisztánból frissen hazatért fiatal amerikai katona azonnal 70 ezer dolláros BMW-t vásárolt, mielőtt oregoni otthonában 300 ezer dollár lopott készpénzt találtak. A militarycorruption.com-on – többek között – McDonald számos, ehhez hasonló esetről számol be: egy amerikai őrnagy öngyilkos lett, amikor eljárás alá vonták, miután rajtakapták 225000 dollár kenőpénz elfogadása közben – Dan Gilliam százados pedig 400000 dollár készpénzzel érkezett vissza Afganisztánból.
Trump szerint az ilyen eseteknek köszönhető, hogy a háború után Irak és Afganisztán nem lett újjáépítve; az ott szolgáló amerikai katonák egy része egyszerűen ellopta a pénzszállítmányokat, majd bejelentették az eltűnését – és az esetek nagy része kivizsgálatlan maradt, valószínűleg szintén csúsztatott pénznek köszönhetően. Az elnökjelölt azt mondta, szeretné tudni, kik ezek a katonák, akik kirabolták Irakot és Afganisztánt, mert sokan közülük – már az Egyesült Államokban – ma nagyon jól élhetnek a lopott vagyonból.






Fegyvert kovácsoltunk az univerzum láthatatlan pókhálóiból


fekete lyuk 2 hidfo.ru
Az ismert történelem nagy igazsága, hogy az ember soha nem változik: talál egy eddig ismeretlen jelenséget, és azonnal elkezd kutatásokat folytatni azzal kapcsolatban, hogyan lehetne azt más emberek ellen fordítani. Így jártunk a fekete lyukkal is, ami a tévhit szerint fekete, de valójában az univerzum legfényesebb és legkiszámíthatatlanabb objektuma.
Stephen Hawking, korunk egyik legismertebb elméleti fizikusa nemsokára megkaphatja a Nobel-díjat egy négy évtizeddel ezelőtt tett állításáért; 1974-ben közölte, hogy a fekete lyuk, amiről egészen napjainkig azt gondolták, hogy semmi nem szabadulhat belőle, valójában anyagot bocsát ki magából, vagyis az anyag és információ különböző formái mégis távozhatnak belőle – ezt az állítást pedig mára sikerült visszaigazolni. Azóta a fekete lyukak váltak a csillagos ég legintenzívebben kutatott objektumaivá, és határozott jelei mutatkoznak annak, hogy az ember nem csak megfigyelni, hanem reprodukálni is tudja ezt a jelenséget. Emiatt el kell gondolkozni annak lehetőségén, hogy pontosan mit fognak kezdeni ezzel a tudással egy olyan civilizációban, ahol az érdekek ütközése minden eddiginél intenzívebbé válik, és a tömeggyilkosság lehetőségének fenntartása a legerősebb politikai fegyver.
Minden ellenállás értelmetlen
Mit tudhatunk eddig a fekete lyukakról? Szerencsére élnek olyan emberek, akik az elképzelhető legegyszerűbb formában elmondják nekünk, mennyi mindent lehet tudni a legújabb és legrégibb, de kétség-kívül legizgalmasabb égi jelenségről. Stephen Hawking nem csak elméleti fizikusként, hanem celeb-tudósként is hozzájárul ahhoz, hogy az új generáció érdeklődését felkeltse a tudomány iránt. Előadásai mentén azokat is foglalkoztatja ez a kozmikus jelenség, akiknek egyébként semmi köze a fizikához. A fekete lyukakról ma már tudjuk, hogy:
  • Szabad szemmel és a megfigyelés egyéb eszközeivel is láthatatlanok – de amikor működés közben látni őket, nagyságrendekkel fényesebbek, mint a legfényesebb csillagok.
  • Mindent maguk felé vonzanak, és kíméletlenül, apró alkotóelemeire szednek szét.
  • Velük szemben “minden ellenállás értelmetlen” – egy fekete lyuknak minden egyszerű táplálék, még a legfényesebb csillagok és a legsűrűbb anyagok is.
  • Ezek az univerzum leghatékonyabb csapdái és védőpajzsai, hiszen mindent elnyelnek.
  • Nem csak a tér megszokott szerkezetébe zavarnak bele, de az időt is torzíthatják.
  • Néha összeolvadnak egy még nagyobb fekete lyukká, amivel még hatalmasabbá, és még kiszámíthatatlanabbá válnak.
  • Ismeretlen dolgok viszont néha elszabadulnak belőlük; az anyagnak és információnak nem végső csapdája a fekete lyuk.
  • A Sci-fi rajongók nagy álma is valóra vált: kiderült, hogy ezek a kozmikus pókhálók nem feneketlen gödrök a tér-idő szerkezetében, hanem átjárók: ami bejut egy fekete lyukba, az egy másik univerzumban előbukkanhat.
  • Idővel az is kiderült, hogy nem egyirányú átjáró: be is juthatnak dolgok, más dolgok viszont kijuthatnak belőle. Bár egy pók üregéből a pók előmászhat – az áldozata minden bizonnyal nem.
Lent a Földön még veszélyesebb
Mit kezd az ember egy égi jelenséggel, ami ismeretlen mennyiségű információt és anyagot hordoz, minden ismert dolog megsemmisítésére alkalmas, de eközben átjáróként működik, és láthatatlan? Mi mást, mint
fegyvert kovácsol belőle.
Laboratóriumban sikeresen létrehozza a Földön is, megpróbálja irányítani, és más emberek ellen fordítani. Forradalmasítja a hírszerzést és a hadviselést, megteremti ezáltal a megsemmisítés és információkinyerés még “tökéletesebb” formáit.
Az ember figyelmének középpontjában évezredeken át a Nap állt. Egész civilizációk működését határozta meg a Nap járása és működési elve. Az ókori egyiptomiak istenként tisztelték, – de ma már tudjuk, hogy nem isten, hanem egy termonukleáris reaktor. Fegyverként, erőforrásként használjuk a Nap működési elvét, civilizációnk egészét akarva-akaratlanul ma is meghatározza a Nap, aminek békés formájával energiát állítunk elő, agresszív formái által pedig emberek tízezrei veszíthetik életüket egyetlen szem-villanás alatt. Évtizedekkel a hidegháború után újra ott tartunk, hogy az atomfegyverek száma és elhelyezkedése határozza meg a nagyhatalmi erőegyensúlyt. Azok az emberek, akik ezekkel az agresszorokkal szembe kell nézzenek, mi mást tehetnének, mint tökéletesebb fegyvert alkotni, mint ami az agresszor birtokában van?
A fekete lyuk forradalmasítja a hírszerzést és a hadviselést, de a nyilvánosság számára nyilván nem ezt fogják mondani, hanem a békés felhasználási lehetőségeket helyezik majd kirakatba.
A hölgyek is büszkék lehetnek
Egy a nagy nyilvánosság számára ismeretlen fiatal nő – hallgató – Hawking fejtegetése alapján röviden, tömören összegezte a kiszámíthatatlan csillagtemető emberi felhasználásának lényegét: ebből születik az ismert történelem első fegyvere, ami nem fallikus szimbólum – nem úgy gyilkol, hogy valamilyen formában be kell juttatni az áldozatba, ami ennek következtében meghal. “A történelem folyamán a háborúkat a férfiak vívták, az ismert civilizációk többsége patriarchális alapon szerveződik, a köztük dúló háborúk során pedig a férfiak fallikus szimbólumokkal gyilkolnak. Kardokkal, nyilakkal, hosszú fémcsövekből kilőtt robbanó töltetekkel gyilkolják egymást, de most itt az első fegyver, ami nem úgy öl, hogy behatol valamibe, hanem épp ellenkezőleg: azzal öl, hogy magába foglal, és tiszta energiává bont szét.” Amit egyszer belekényszerítenek egy fekete lyukba, de védtelen a fekete lyuk erejével szemben, az nem éli túl, vagy nem szabadul többé.
A fekete lyukkal kapcsolatos kutatások pedig már most túllépték a fizika eddig megdönthetetlennek gondolt törvényeit. Metafizikai változást él meg az emberiség, de egyvalami nem változik: továbbra is szükség van fegyverekre. Egy vezető erő számára pedig mindig kérdésen felül álló tény, hogy olyan fegyverre van szükség, amivel szemben minden ellenállás értelmetlen.






Rátelepült a szervkereskedelem a tömeges bevándorlásra




A migránsok jelenléte és a bűnelkövetések számának növekedése közt tagadhatatlan összefüggés van; Törökország Nemzetközi Stratégiai Kutatóközpontjának külpolitikai szakértője, Elif Ozmenek Carmikli szerint a migránsok megjelenését nem csak a most ismert bűncselekmények számának növekedése, hanem a szervkereskedelem megjelenése is kíséri.
A szakértő a Szputnyik hírügynökség török szekciójának nyilatkozva fejtette ki, hogy szerinte Európa egyértelműbbé kell tegye a bevándorlási törvényeket, mert ezzel lehetetlenné tenné, hogy a migránsok szervezett bűnözéssel kapcsolatba kerülve érkezzenek a kontinensre. Elmondása szerint Törökországban a szíriai válság kezdete óta folyamatosan bővülő menekülttáborok környékén általánosságban megnőtt a bűnelkövetői aktivitás, és kiterjedt embercsempész hálózat épült ki, amire a válság utóbbi éveiben ráépült a szervkereskedelem.
Carmikli arról számolt be, hogy a menekülttáborokban már nem a nők és gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak jelenti a legsúlyosabb bűncselekményt, hanem a szervkereskedelem, ami Törökország arab szomszédságában kiterjedt, nemzetközi formában működik. Az Interpol a napokban számolt be arról, hogy mintegy tízezer gyermek tűnt el. Carmikli szerint a bevándorlási útvonalak mentén valószínűsíthető, hová tűnik el ennyi gyermek, mert a szervkereskedők az arab országokban a fiatal áldozatok belső szerveit tudják legdrágábban eladni.
A szakértő emlékeztetett, hogy a migrációs útvonalakra más, szervezett bűnözői csoportok is ráépültek. A migránsok Európába juttatását biztosító embercsempészek havi szinten 50-100 ezer euró bevételhez jutnak. Ez az embercsempész hálózat számára havonta 5 millió euró profitot jelent; bátrabb becslések szerint az illegális bevándorlók Európába juttatása több profitot hoz, mint amennyi a szegényebb balkáni országok éves állami költségvetése, ennek okán hatósági szervek is érintetté válhatnak az embercsempész hálózatban.
Carmikli szerint ezen a helyzeten csak azáltal lehetne változtatni, ha Európa világosan megfogalmazott feltételeket szabna arra vonatkozóan, kit fogad be és ki az, aki inkább meg se próbálkozzon a menedékkérelem beadásával. Szerinte a bevándorlás nem egyértelmű szabályozásának következménye, hogy migránsok milliói akarnak szerencsét próbálni az európai kontinensen, és amennyiben egyszer már bejutottak Európába, menedékkérelmeik elutasítását követően nem fognak önként visszautazni, ehelyett felszívódnak a feketegazdaságban, és a szervezett bűnözői csoportoknak állandó növekedési lehetőséget biztosítanak.
A szakértő szerint Európa bizonytalan és országonként eltérő bevándorlási törvényei arra ösztönzik emberek millióit, hogy a jobb élet reményében kockáztassák saját és családjaik életét, ezáltal tízezrek válhatnak szervkereskedők és más bűnözői csoportok áldozatává.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése