Posta
Imre
..................
A zsidók rémuralma Magyarországon 1919.
március 21-től augusztus hó 1-ig.
Szamuely
Tibor és népbiztos társai a világtörténelemben nem látott
kegyetlenségek kíséretében pogromozták a keresztényeket. Mi,
nemzsidók, viszonzásképen nem követjük példájukat. Létünknek
tartozunk azonban azzal, hogy kegyetlen parazitáinkat, a világszerte
megokoltan gyűlölt fajt politikailag és társadalmilag jégre
tegyük.
I.
A világháború katasztrófába döntötte Magyarországot. A háborúban szerepelt egyetlen állam sem szenvedett annyit, mint ez a szegény ország. Hazánk sírdombján a hiénák vették át az uralmat, a zsidók, akik a címben foglalt időben a bolsevizmus jeligéje alatt tönkrenyomorították a hazánk te-rületén élő összes nemzsidó népeket. Aki a magyar bolsevista rémuralom letörése után a budapesti morgueban kis körsétát végzett, elhiszi a zsidó rémuralmat átélt magyaroknak, hogy a tatárjárás ártatlan turistakirándulás volt ahhoz a rabló és gyilkos rémuralomhoz képest, melyet a bolsevista zsidókormány a magyarokon gyakorolt, ötödfél hónapig sínylődtünk a legsiralmasabb rabszolgaságban s szenvedtük a spanyol inkvizíciót felülmúló borzalmakat. S mire a rengeteg szenvedéstől szegény hazánk halálosan kimerült, a zsidógenerálisok rablott kincsekkel megrakodva, agyonbolondított és megcsalt proletárhadseregüket cserbenhagyva, a holtra kínzott s kifosztott országot az ellenségnek dobták martalékul.
A zsidók az Oroszországból ide átplántált bolsevizmus zászlajának kibontásával a jóhiszemű proletárok fondorlatos megtévesztésével s a csőcselék becézgetésével kaparították magukhoz az állami hatalmat. Harci eszközük a csalás, népámítás s a csőcselék aljas szenvedélyeinek kielégítése volt. Taktikájuk ugyanaz volt, mint az orosz zsidóké. Orosz- és Magyarország Európa többi államaival ellentétben különösen hajlamos volt a bolsevizmusnak nevezett utópia befogadására, mert mindkét államban alacsony kultúrájú népek élnek, mindkét államnak csapni való korrupt közigazgatása van s mindkét államban a kapitalizmus a zsidóság kezében volt, mely feltétlen korrupciójával a társadalmi rendet és fegyelmet felbomlasztotta s az extrém politikai áramlatok hatalomra jutását siettette.
A Kerenszki-féle orosz forradalom a feudálisokkal szemben az orosz zsidóburzsoáziának kezére játszotta a hatalmat. E forradalom azonban balul ütött ki, mert Kerenszki az orosz burzsoáziára alapított társadalmi rendet nem volt képes megszilárdítani. Trockij és Lenin megragadták tehát a zűrzavaros politikai és társadalmi helyzetben a kedvező pillanatot s az orosz csőcselék felfegyverzésével megvalósították a proletárdiktatúrát mely két évig tartó vérözönével sem tudta az orosz népet meggyőzni a bolsevizmus világot boldogító voltáról.
Körülbelül hasonló történelmi folyamat zajlott le hazánkban is, melyet kezdő fázisától az utolsóig azért írunk le, hogy a későbbi kor tisztán lássa, hogy Magyarország katasztrófáját egy bomlasztó elemet képező, s az államban önálló életet élő s mindig az üldözött szerepét jajgató népfaj, — a zsidóság — okozta, mely népfajt az államra s egyedre egyaránt kárhozatos tulajdonságai miatt a föld valamennyi népe utál, gyűlöl és üldöz, különösen a nyugati népek, melyek nagy fajsúlyuknál fogva ezt a veszedelmes népfajt féken tudják tartani.
Aki meg akarja ismerni és érteni, hogy a magyarországi zsidók miképen juthattak uralomra, és hogy a bolsevista hatalom birtokosai miért voltak épen zsidók, annak ismernie kell főbb vonásaiban Magyarország szociális fejlődését 1848-tól, vagyis az úrbériség megszüntetésének évétől.
Az ősiség és úrbériség megszüntetése hazánkban nagy gazdasági megrázkódást okozott. Az ennek folytán hirtelen megváltozott gazdasági helyzet több tárgyi és alanyi oknál fogva nem volt képes az embereket is oly hirtelen átalakítani, hogy a gazdasági helyzet váratlan változása dacára azt a gazdasági erőt megtartani tudják, melyet az ősiség és úrbériség idejében reprezentáltak. Az úri- és jobbágy-birtok vándorútra kelt. A jobbágymunkán élt földesurat házi zsidója uzsorázta ki, a volt jobbágyat meg zsellért csekély földjéből a boltos, vagy ha úgy tetszik, a korcsmáros zsidó forgatta ki.
II.
1868-ban a zsidó kapitalizmus már oly hatalmas tényező volt, hogy Deák Ferenc a zsidóságot a többi népfajokkal politikailag egyenjogúsította, s ezzel a központi kormánytól a legutolsó falusi jegyzőig a korrupció számára az utat szabaddá tette. A Tisza Kálmán-kormány vicinális panamáiról még a mai generáció is hallott eleget. A különféle gründolások ugyanily szellemben zajlottak le. A bankok s egyéb vállalatok, ugyancsak a kis- és nagybirtokok az eladósodott gazdákéból az uzsorából élő zsidók kezébe kerültek. De zsidó kézre kerültek a kötött birtokok bérletei is, mert birtokosaiknak más halandónál több árendát tudtak fizetni, aminek egyszerű oka az volt, hogy a földműves osztály munkaerejének kiszipolyozásához a zsidók jobban értettek, mint a nemzsidó bérlők.
Az egyre szaporodó zsidóság idővel az uzsora e nemének pályáit fenékig kimerítette. Keresett tehát magának más életpályákat, melyeken szipolyozó talentumát érvényesíthette. Ellepte az ügyvédi pályát, s e pálya keretében gyakorolta a parasztnyúzást. Mikor ez a pálya is túlzsúfoltnak látszott, elárasztotta az orvosi pályát, melyen egy kis önreklám segélyével szép uzsora rekordokat lehet elérni. Sorrendben aztán a kevésbé jövedelmező tanítói, tanári, rendőrtisztviselői, egyéb hivatalnoki, és végül a soványan fizetett bírói pályára is ráfanyalodott, mely életpályákon természetesen tiltott s néha nagy mellékjövedelmekre tett szert, hogy a nála divatos nagyzoló életmód eszközeit előteremtse.
Ezelőtt 10 évvel tehát az ijesztően megszaporodott zsidóság hazánk összes véredényeit ellepte, melyekben parazitizmusa számára értékes nedűt, rebachot fedezett fel. Új honfoglalás után kellett néznie. Az új hont fel is fedezte az egyházi és egyéb kötött birtokokban. Hogy ezeket megkaparinthassa, a főpapokat s a feudálisokat kellett megrohamoznia, akik pedig nemcsak hogy liberálisan tűrték a paraziták elhatalmasodását, sőt pillanatnyi vagyoni érdekből még a népet is kiszolgáltatták nekik, ahelyett hogy vele törődtek volna. Ekkortájban már az egész sajtó zsidókézben volt. Ráuszították tehát a latifundiumosokra. Politikai kampányt indítottak a főrendiház ellen. Összevásárolták a képviselői mandátumokat, hogy hatalmukat a parlamentben gyarapítsák; kifejlesztették és kiépítették a földalatti Magyarországot, a szabadkőműves páholyokat, ezeket a tipikusan zsidó kölcsönös és önsegélyző szövetkezeteket, melyekbe a vagyonra és hatalomra éhes s e célból áldozatokra kész zsidókapitalistákat összetoborozták. Mindenféle korrupt eszközökkel becsábítottak jónevű s erkölcsi súllyal bíró, vagyonra és hatalomra éhes nemzsidókat, kikben a katholikus egyházi javak szekularizációjának szorgalmazásában hozzájuk méltó harcosokat találtak. De becsődítettek páholyaikba nemzetiségi agitátorokat is, mert ezek viszont akkorjában, a perifériákon a mindenkori kormányhatalommal szemben, hálás harcostársaiknak bizonyultak. A „Világ” szabadkőműves újság olvasói a csúfosan levitézlett s gyáván megszökött Jászi (Jakobovics) Oszkár és zsidó páholytestvérei cikkeiből különben úgyis ismerik a földalatti Magyarországnak politikai hitvallását, melynek a gyakorlatban a nemzetiségek és kommunisták látták hasznát, akik a zsidókat becsapták, mert a nemzetiségi szabadságot az agitátorok rögtön megtagadták, mihelyt hazánktól a nemzetiségek elszakadhattak, s mert a szabadkőműves eszméket tenyésztő és terjesztő zsidóság a bolsevizmus kitörésekor épen azt a kapitalista zsidóságot kapta hátba, mely a szabadkőművességet pénzelte.
III.
Az 1914. július havában kitört világháború körülbelül ilyen szociális helyzetben találta a zsidóságot, melyet új gazdasági probléma elé állított. A világháborútól nem ijedt meg, a harctérről azonban igen. Ezért a fronttal szemben a zsidók átcsoportosították magukat.
Ki volt a hadseregszállító? A zsidó. Ez tehát fel volt mentve. Ki volt elsősorban az alkalmazottja? Zsidórokonsága, meg aztán azok a zsidók, akik a zsidóliferánsnál méreg drága pénzért egy alkalmazotti helyet vásároltak maguknak felmentés céljából. Ha ily címen a felmentés nem sikerült, lovasságnál s különösen a tüzérségnél, s a trénnél vásároltak helyet. Ezért nevezték a tüzérséget életbiztosító intézetnek. A zsidóorvosok biztonságban teljesítettek „front-szolgálatot”, s drága pénzen vígan űzték a katonaszabadítás mindenféle formáját mely manipulációba egyik-másik doktor úrnak beletörött a bicskája, köztük Födi zsidódoktor úré is, kit hirtelen letartóztatása akadályozott meg abban, hogy Budapest székesfőváros tiszti főorvosi helyét elfoglalhassa.
A világháború alatt a zsidóság nem politizált hanem szállított és pedig papírbakancsot, papírszövetet, fűrészporkonzervet s egyéb bóvlit. Korrumpálta a katonai gazdasági hivatalnokokat az utolsó mázsálótól Bora vezérfőhadbiztosig. A Bora-féle monstre bűnper anyaga történelmi bizonyíték a zsidóság gaz- és korrupt parazitizmusa mellett. A zsidók az árukat hihetetlen gyorsasággal s hihetetlen mértékben drágították. Galíciai rokonaiknak kapóra jött az orosz invázió, s ők is Magyarországra jöttek árdrágítani. 1914 őszétől kezdve kaftán-kaftán hátán az utcákon űzte a lánc-kereskedelmet. A zsidóság tehát honosságra való tekintet nélkül szipolyozta és csalta a kincstárt s népet egyaránt. A hitsorsosok egyik napról a másik napra lettek milliomosokká. A hasonló tempóban gazdagodó bankokkal vetélkedve vásárolták össze az ingatlanokat. Midőn pedig a Tisza kormány a zsidóuzsorások sáskahada közé ütött a zsidóság a kormányt, meg a gyorsított ügyekben eljáró bíróságokat reakciós antiszemita testületekké bélyegezte és zsidóüldözésről panaszkodott. A zsidóság e hangulata csak akkor változott meg, midőn egy hitsorsos Vázsonyi Vilmos (ki ne ismerné származását) vette kezébe az igazságügy vezetését.
IV.
A németek champagnei veresége, a bolgárok árulása, s Tisza István grófnak nyilatkozata után, hogy a háborút elvesztettük, a háborús nyomorúságon felhízott zsidóság elérkezettnek találta az időpontot hogy a háború kitörésévei felfüggesztett politikai programját, a kötött földbirtokok „felszabadítását” megvalósítsa. Helyesen látta, hogy katonai vereségünk, s az ötödféléves háború a kormány hatalmit kimerítette. Mi sem volt könnyebb, mint az egész állami hatalmat kezéhez ragadni, az egyházakat és feudálisokat ártalmatlanná tenni, a nagy kötöttbirtokokat törpebirtokokká elparcellázva forgalomképesekké tenni, hogy ily módon a zsidó kapitalizmus az eddigi recept szerint feltűnés nélkül abszorbeálhassa.
A történelmi Magyarország ellen intézendő roham vezérkarát a zsidóság a magyar nemzeti tanács cége alatt szervezte meg, mely néhány nap múlva zsidó szabadkőműves nyomásra a „magyar” jelzőt levedlette. Működését 1918. október második felében sajtókampány vezette be. Sajtó alatt nálunk éretlen zsidógyerekeket kell érteni, mert a mi balkáni színvonalú, kizárólag zsidótőkén tengődő, perverz és antikultur, kizárólag zsidóérdekeket szolgáló sajtó csakis a zsidóság köréből verbuválta szegénylegényeit, kik fajuk tulajdonságainak megfelelően a „hírlapirodalom” cégére alatt zsarolással gyarapították csekély fizetésüket. A gúny ezért nevezte a hírlapírókat Zsarai Manóknak.
A zsidóság verte a nemzeti tanácsnak a reklám nagydobját. Lazította a katonai és polgári fegyelmet. Az árdrágítók által agyonkorrumpált rendőrség tisztviselőinek megdolgozásával, kik között egy csomó zsidó volt, sikerült vértelen puccs árán a létező kormányt a dinasztiával együtt hatalmától megfosztani. A hadsereget, mellyel a nemzeti tanács dolgozott, az ugyancsak zsidó szocialista vezérek szállították, kik vesztükre használták ki ezt a konjunktúrát pártjuk javára, mert ezzel oly bomlási folyamatot indítottak meg, melyet a bolsevizmus ki- és letöréséig, illetőleg a magyar szociáldemokrata párt teljes diszkreditálásáig megállítani nem tudtak.
V.
A nemzeti tanács összetételét alapos szemügyre kell venni annak, aki az októberi magyar forradalmat, s ezt követő politikai eseményeket helyesen akarja értékelni.
A nemzeti tanács három pártból s egy sereg kalandorból rekrutálódott. Részt vettek benne a függetlenségi és 48-as Károlyi párt nevet viselő társaság, a radikális párt, a szocialista párt. A nemzeti tanácsban szereplő egyéb kalandorok sötét, gyanús háttérből előbújt alakok voltak. A Károlyi pártiak, a Sümegi Kossuth-szakállas zsidóval az élükön, a „Magyarország” című napilapban Ausztriától és a dinasztiától való elszakadással maszlagoltak. A párttagok zsidók s zsidópénzen hizlalt filoszemiták voltak, kiknek halvány politikai sejtelmük sem volt tervük megvalósulásának a monarchiára, s ezzel hazánkra háruló vészes következményeiről. Belpolitikai programjuk zsidónyelven kifejezve „progresszív” volt. A kötött latifundiumok felparcellázása, a választójog határtalan kiterjesztése, a háború azonnali befejezése fegyverletétel árán is és minden egyéb földi jó.
Körülbelül vele egy húron pendült a radikális párt. Az előbbitől abban különbözött, hogy ez tisztán zsidókból állott, kik a nacionalizmust programjukból teljesen száműzték. Kiegészítő csapatuk a híres galilei ifjak, persze zsidók voltak, kiknek díszkereszténye, Dietz Károly szabad-kőműves forradalmi rendőrfőkapitány volt. A radikális párt oly párt volt, melynek csak vezérei voltak, katonái azonban nem. A vezérek szabadkőműves páholyokból lettek megfelelő reklám útján a zsidósajtó által kitenyésztve. Zsidótaktika szerint minden hangos zsidó a zsidósajtó útján világzsenivé tenyésztetik ki. Például Szende Pált oly finánczsenivé kiáltották ki, hogy Colbert, Bleichröder vagy Rotschild pénzügyi analfabétákká törpültek el mellette. Óvatosságból azonban mégis megszökött Jászival együtt, hasonló úton tenyésztette ki politikai nagysággá a szabadkőműves zsidólap a „Világ” Jászi (Jakobovits) Oszkárt, aki a magyarfaló Scotus Viator dicsőítésével hazánk nemzetiségi agitátorait akarta magához édesgetni. A szabadkőműves nemzetiségi agitátorok Jászi iránti hálából Magyarországnak rögtön hátat fordítottak, mihelyt Jászi hazánkat leromboló munkáját befejezte.
A budapestiek élénken emlékeznek arra a politikai agitációra, melyet a pártnélküli radikális párt 1918 végén kifejtett. A leghangosabb párt volt. Hogy volt ez lehetséges? A magyarázat egyszerű. Az úgynevezett radikális párt tagjai, kik mind vezéri sorban dolgoztak, zsidó ügyvédekből, orvosokból egyéb zsidó lateinerekből, különösen új konjunktúrákra vadászó intelligens zsidókból állottak. Csupa szabadkőművesek, s zsidó taktika szerint, környezetük által portált emberek. Leghangosabb szerepet az ügyvédek játszották, akik társadalmilag legsúlyosabb egyének voltak.
Budapesten működő 2000 ügyvédnek majdnem ¾ része zsidó, akik az ügyvédi kamarában zárt és tömör egységet alkotnak. Övék az egész kamarai hatalom, melynek közgyűléséből külön budapesti parlamentet csináltak. Ez a zsidó parlament tolta régtől fogva leghatékonyabban a szabadkőművesség progresszív szekerét, amely utóbb a nemzeti tanács útján törekedett az államhatalmat meghódítani. A zsidó ügyvédek szabadkőművességi összeköttetésük s a legféktelenebb korrupció felhasználásával az összes zsíros pozíciókat foglalták le. A bankoknál, egyéb nagy vállalatoknál, nagybirtokos zsidóknál és mágnásoknál, a jogtanácsosi és ügyészi állást a legritkább esetben sikerült egy nemzsidó ügyvédnek meghódítani. A zsidó ügyvédnek a rendőrségnél és egyéb letartóztatást intézeteknél megvásárolt közhivatalnokokkal saját irodáikba bepofoztatták a zsíros delikvenseket, kiket fondorlattal vagy erőszakkal vagyonilag lenyúztak. A sajnálatra éppen nem méltó hadi árdrágítók és hadi bűncselekményt elkövetett zsidók, a zsidókriminálista ügyvédek nyúzásairól odüsszeákat mesélhetnek. Ily anyagilag és társadalmilag erős zsidó ügyvédi kar a társadalom előtt a radikális pártnak nagy súlyt adott mindaddig, míg az 1919 április elejére tervezett országgyűlési képviselő-választások előtt tagjaik létszámáról számot nem kellett adniok. Ekkor derült ki, hogy ez a párt épp úgy, mint a budapesti ügyvédi kamara, a zsidó stréberek gyülekezete, melynek numerikusan figyelemre méltó hadserege nincs. Erre aztán szégyenszemre feloszlott.
A nemzeti tanácsban képviselt, de legkevésbé szívesen látott párt a szociáldemokratáké volt. A zsidó kapitalizmus dühöngése a világháború alatt oly mértéktelen volt, a nép pedig oly védtelen, hogy a népnek akarva nem akarva a szocialista szakszervezetek oltalmát kellett igénybe vennie. A szakszervezetek a konjunktúra szocialisták tömeges belépése folytán óriási mértékben felduzzadtak. És kik voltak a szocialista párt vezérei? Zsidók. Miért? A pártvezérség, hatalom és vagyon. A kapitalista zsidó pedig van oly élelmes, hogy kapitalista elveit felfüggeszti, ha a szocialista elvek hirdetése ugyanoly jólétet és díszt gyümölcsözik neki, mint a kapitalizmus. Hogy ezt az életfelfogást nem mi imputáljuk a Jakabéknak, hanem saját maguk vallják, bizonyítja az a történelmi tény, hogy az inkarnatusoknak látszó szociáldemokraták, Kunfi, Landler, Böhm, Weltner és a többi kóserek, kik a történelmi „jakabinus” nevet viselik, rögtön átvedlettek kommunistákká, mihelyt a rövidéletű kommunizmus csillaga a középeurópai Palesztinában felragyogott.
A prímhegedűt a nemzeti tanácsban a szocialisták játszották, mert politikai hadsereggel csak ők rendelkeztek.
A leírtak szerint a nemzeti tanács úgy összetételben, mint törekvésében zsidó volt. Hogy azonban zsidó jellege, háttérbe szoruljon, díszkeresztényeket kellett fogniok, kiket a kirakatba tettek. Legjobb médiumuk Károlyi Mihály gróf volt, aki csak a kártyaasztalnál gyakorolta grófi tempóit, egyéb óráiban azonban tősgyökeres demokrata volt. Hízelgett neki, hogy a zsidók tömjénezik és portálják. A Károlyi- és radikális párt dróton rángatott marionettje volt egyben progresszív portentum a magyar paraszt és a külföldi arisztokrácia számára. Egyszóval Károlyi személyének parfümjével nyomták el a nemzeti tanács foghagyma illatát.
A zsidó nemzeti tanács nem feledkezett meg arról sem, hogy Magyarországon sok katholikus is van, s hogy a klérus egy neves tagjára is szüksége volna. Ezért szájmunkásul az aranyszájú Hock Jánost szerződtették, akit a burzsoá zsidók szentként tiszteltek, s akinek igazság szerint reverenda helyett kaftánt illett volna viselni. Ő volt az Astoriában hatalomért tülekedő, kóser nemzeti tanács kikiáltója.
A sajtó és az arisztokrácia képviselője a nemzeti tanácsban egy zsidó arisztokrata volt. Neve báró Hatvani. Övé volt akkor a Pesti Napló című politikai napi lap. Szereplési viszketegből vette meg a szintén zsidó elődjétől Surányi Schwarz Józseftől. Forradalmi szereplését, ha jól emlékszem, „Én és a forradalom” című művecskéjében örökítette meg, mely körülbelül oly tónusban íródott meg, mint ahogy a paraszt francia katona kijelentése hangzott, aki azzal dicsekedett hogy „Én és ötvenezer francia megvertük az osztrákokat Solferinónál.”
E felsorolással a nemzeti tanács létszáma még nem teljes. A kalandor tagokkal még nem ismerkedtünk meg. Nem is fogunk. Elég ha belőlük kettőt mutatunk be.
Az egyik Csernyák nevű zsidó származású népfölkelő százados. Ő lett orosz kaptafa szerint a katona tanács elnöke, ő képviselte a magyar hadsereget a belgrádi fegyverszüneti tárgyaláson. E szereplése a magyar történelem örök szégyenfoltja. Magyarország legválságosabb történelmi óráiban egy sikkasztó zsidó képviselte a magyar hadsereget, kit másfél millió korona propaganda pénz elsikkasztása miatt a Károlyi kormány kénytelen volt nagyobb blamázs elkerülése végett Svájcba tessékelni.
A másik katonai kalandor Heltai nevű s két napig szélhámoskodott zsidófajú budapesti városparancsnok volt. Majdnem öt millió koronát zsebelt közpénzekből. A Károlyi-kormány lefogatta, s a helyőrségi börtönbe csukatta. Bíróság elé állítani nem merte, mert európai skandalumtól félt. A világboldogító kommunizmus kitörésekor a börtönből kormányra lépett bolseviki kormány Heltait hálából szabadlábra helyezte azért mert az októberi forradalomban hathatósan közreműködött s a bolsevista uralom megvalósítását ezáltal lehetővé tetté. Utóbb más tévedéseiért ismét lefogták.
A nemzeti tanács tehát, mely Magyarországot „felszabadította”, csupa, de csupa „önzetlen” és „hazafias” zsidókból állott, habár egyiket-másikat nyilván tévedésből nem bicskával keresztelték. Székháza az Astoria szálló volt, amelyben a zsidó nemzeti tanácsosok Magyarország hullájából kihasított hatalmi és anyagi koncokért tülekedtek. Az Astoria volt a politikai Teleki-tér, amelyen a bolsevizmust megelőző politikai rablóhadjárat zászlaját kibontotta.
VI.
A nemzeti tanács Szentkirályi Béla rendőrfőtanácsos-, s egyben főkapitányhelyettesnek köszönheti, hogy forradalmi puccsa 1918. október 31-én sikerült. Dietz és Pál rendőrtisztviselők voltak méltó munkatársai. A főkapitányhelyettes úr nyergelte meg a nemzeti tanácsnak nevezett synhedrion számára a rendőrséget. A forradalmi párt így tett szert karhatalomra.
Az utókor számára meg kell örökítenünk azokat a jeleneteket, melyeknek a forradalom kitörésének napján mi budapestiek szem és fültanúi voltunk.
Kora reggel fegyverropogásra ébredtünk. Autók száguldoztak keresztül-kasul a város utcáin. Rajtuk túlzsúfoltan részeg fegyveres civilek és katonák. A civilek zöme a társadalom söpredéke, fegyvert ropogtatott és kézi gránátokat lóbált. Az utakon leromlott, egyik kereküket elveszített könnyebben leszerelhető részeitől megfosztott autók düledeztek. A felséges csőcselék részegen és röhögve vágta le az események okát és célját nem sejtő, utcára lépő katonák sapkarózsáit. A pályaudvarokon raktárakban, vasúti szerelvényeken vígan folyt a fosztogatás. A szájmunkás nemzeti tanácsosok az Astoria előtt, meg egyéb utcasarkokon gazsuláltak a csőcseléknek azért, hogy a hazát s népét oly lélekemelő módon „felszabadították”. Minden felfordult. Az utcák népe üvöltve éltette Károlyi Mihály grófot, akt pedig ekkor már érezte, hogy tüntetésképen többet érdemel annál a pofonnál, melyet a kommunizmus kitörése után Bécsben valósággal megkapott.
A józan városi polgárság a forradalmi jelenetek láttára valósággal tengeri betegséget kapott s tisztában volt azzal, hogy Oroszország sorsára jutunk, s az események a bolsevizmus kitöréséig meg sem állanak, ami a nemzeti tanács által összeállított vegyes kabinet listájából is előrelátható volt.
VII.
A szocialisták a politikai hatalmat rögtön kezükhöz ragadták. A bizalmi-férfi rendszer fejlesztésével a munkáltatókat alárendelték. Célzok ezzel az üzemi választmány intézményeire is. A politikai hatóságok hivatalaiba, a polgári elem nyakába bizalmiférfiakat ültettek. A polgári elem egyszerre azon vette magát észre, hogy hatalmát teljesen elvesztette. A vörösember kalapácsa tehát alaposan dolgozott.
Az üzemekben a munkafegyelem megszűnt. Megszűnt a termelés is. A munkások folyton üléseztek az üzemekben. Gyűlés gyűlést követett. A vörös ember kalapácsával nem merte és nem tudta a termelési rendet helyreállítani. A polgárság a bomlás láttára a kabinet polgári részénél a társadalmi rend energikus helyreállítását szorgalmazta. A kabinet szocialista része erre féltékenykedni kezdett, s a polgári részt ellenforradalmisággal gyanúsította. Ha pedig a szocialista miniszterek valamelyike józan belátásból a miniszterek valamelyikét a rend helyreállítását illető törekvésében támogatta, felvonult egy pár száz felfegyverezett huligán a miniszter palotája elé, amire a begyulladt kabinet a ledemonstrált minisztert kidobta, mint a léghajós a fölösleges ballasztot.
Ezalatt az ellenség egyre előre tolta vonalait. Nemzetiségeink étvágya is egyre nőtt. Jászi nemzetiségi miniszter Aradon a havasokon túlra akarta beszélni a románokat. Azt hitte, hogy népgyűlésen van s szájmunkával versenyre lehet kelni a fegyverekkel. Ezt az öntelt, naiv politikust tartották a kabinet eszének. Szegény kabinet!
A leszerelő katonák is rengeteg gondot okoztak a vegyes kormánynak. Lehetetlen igényekkel léptek föl. Az elégületlenséget az Oroszországból visszatért kommunista érzelmi katonák izgatásaikkal fokozták s a szociáldemokraták körében sokat meghódítottak. A bolseviki rubelek megtették hatásukat. Ezáltal a szociáldemokrata pártvezérek különben is meggyanúsított hatalma és tekintélye erősen leromlott. Az anarchia egyre fenyegetőbbé vált. A szociáldemokraták a kormány tilalma ellenére erőszakosan szocializáltak. 1919. febr. 1-én sikerült a kommunistáknak körülbelül 8 ház lakóit az általuk lakott házak erőszakos kommunizálására bírni.
A bizalmi-férfi rendszer, s kormányban dühöngő egyenetlenség a hadsereg fegyelmet teljesen aláásta. A lakosság osztálykülönbség nélkül rettegett a hadseregnek csúfolt fegyveres csőcseléktől, melynek fegyelmezése végett a tiszteknek hatalmat adni azért nem mertek, mert a kabinet szocialista része ellenforradalomtól félt. Abban a kabinet ugyanis egyetértett, hogy az ország népének bizalmát nem élvezi, dc még Budapestét sem, mely hólyagkabinetnek nevezte, tagjait pedig frázislovagoknak. Javarészben alig nagykorú, politikailag gyakorlatlan zsidók gyakorolták a hatalmat, kiknek sejtelmük sem volt, hogy a fékeveszett áramlat merre kergeti őket
Még jobban nehezítette a kormány helyzetét az újságíró zsidógyerekek hallatlan tülekedése zsíros állásokért, s egyéb koncokért, melyeket forradalmi érdemeikre való utalással a közvélemény megbotránkozása mellett maguknak kirevolvereztek. E zsidógyerekek úgy kezelték a kabinet tagjait, mint a kritikus a hiú primadonnákat, vagy a riporter a botránykrónika áldozatait.
1919. február közepén oly nagy mértékű volt már az anarchia hogy a Kun Béla személye körül csoportosuló, úgynevezett kommunista társaság egyre hangosabb lehetett. A Vörös Ujság a kormány minden ellenintézkedése dacára meg-megjelent. A kommunisták csoportosultak s felvonultak, Kun Bélának hűségesen szekundált Dr. László (Lőwy) Jenő nevű hitsorsosa, egy budapesti ügyvéd, ki „Az Est” című tipikus kapitalista revolversajtó orgánumnak volt törvényszéki alriportere, s aki az orosz kommunisták pénzéből 1919. február eleje óta a Sémann-féle kávéházba autón járt és 30-40 koronás reggelikkel pótolta éveken keresztül nélkülözött becsületes reggelijeit. Így hízta ki magát a későbbi bolsevista kormány Torquemadajává, kinek kegyetlenségéről az internált és fogoly keresztények köteteket írhatnak, hacsak időközben ki nem végeztettek.
Kun Béla szívós munkájával, mellyel a csőcseléket aljas szenvedélyeinek élesztésével magához édesgette, rövidesen akkora tábort szerzett magának, hogy a szociáldemokrata párt orgánumának, a Népszavának épületét ostrom alá vehette. E vállalkozáshoz nem kellett nagy merészség, mert a Károlyi kabinetnek csak papiroson volt hadserege, összes karhatalma a rendőrökből állott mely testület becsületesen megállta helyét. A Kun-féle ellenforradalmi kísérletet leverte; a szociáldemokrata párt pedig a harcban elesett rendőröket hálából tüntető pompával eltemette, a kommunista vezéreket lefogatta, s a bolsevizmus ellen hatalmas felvonulásban tüntetett.
VIII.
Néhány honfitársunk azonban már ekkor tudta, hogy Kun Béláé a jövő. Az egyik Szentkirályi Béla főkapitányhelyettes, aki a rendőröket megakadályozta abban, hogy a rendőrgyilkos Kun Bélát agyonverjék; a másik stréber Láday István igazságügyminiszteri osztálytanácsos, később igazság-ügyi népbiztos, ki finom falatokat csempészett be Kunnak a gyűjtőfogházba; a harmadik dr. Barach Marcel progresszív, radikális, demokrata s mi egyéb programú budapesti ügyvéd, 10 év óta lipótvárosi képviselőjelölt, Kun Béla és dr. László Jenő védője; végül pedig Kunfi Zsigmond Pogány József és Weltner Jakab munkásvezérek, akik a szociáldemokrata pártot a kommunista párttal való fúzióra bírták. Fölösleges talán hangsúlyoznom, hogy sem Kun, sem Kunfi nem kun, hanem zsidó és hogy a szociáldemokrata párt szóban levő vezérei épp oly zsidók mint az előbb említettek. Ez a társaság a Károlyi-kabinet polgári tagjait, értve alattuk a keresztényeket, fondorlatosan becsapta, midőn a szociáldemokrata és kommunista szövetséget a háttérben nyélbeütötték. A beavatott Szende és Jászi megléptek. Károlyit és többi társait pedig a külpolitikai helyzetre való utalással fait accompli elé állították, talpuk alá pedig útilaput kötöttek.
Így született meg a bolsevista kormány 1919. március 21-én. E napon ragadták magukhoz a zsidó huligánok a hatalmat hogy Magyarországot a történelemben példátlan rablógyilkos eszközökkel kifosszák. Az e napon megvalósított proletárdiktatúrában a zsidófaj karaktere leleplezte magát. Ameddig a hatalom a másé, uzsora, zsarolás, csalás, lopás, sikkasztás a vagyonszerzés eszköze nála, de ha a hatalom az övé, rablógyilkos szenvedélye mellett a Rózsa Sándor, Patkó Bandi útszéli rablók jószívű zsentlemenekké törpülnek.
Azt a rémületet melyet ez a gyalázatos zsidó politikai puccs a lakosság körében keltett, szavakkal leírni nem lehet. Csodálatos tünet, hogy a csőcselék a fordulatról hamarább értesült, mint a társadalom többi része, mert a rezsimváltozás örömére még az éjjel, különösen a VII. kerület egyes részein, körülbelül 40 ékszerész üzletet katonai fedezet alatt kifosztott. A csőcselék volt tehát az első, mely a kommunizálást gyakorlatilag megvalósította.
Hazánk népe csak a Budapesti Közlöny 1919. március 24-én megjelent számából értesült hitelesen a kormányban és politikájában történt változásról. A „Mindenkihez” intézett körözvényből értesültünk, hogy a szocialista- és kommunista-párt a „Magyarországi szocialistapárt” név alatt egyesült, hogy orosz mintára tanácsköztársaságot alakít, hogy mindent kommunizál, hogy az árdrágítókat és élelmiszeruzsorásokat kíméletlenül üldözi, hogy az ellenforradalmárokat és fosztogatókat kivégzi, hogy proletárhadsereget szervez, hogy az orosz tanácsköztársasággal szövetkezve kiveri a bennünket megszállott csapatokat, s hogy a proletárdiktatúrát felállítja. Hadat üzen persze az egész világ burzsoáziájának s csatlakozásra hívja fel a külföld összes proletárjait.
A hivatalos közlöny értesített bennünket, hogy egy úgynevezett munkástanács, forradalmi kormányzótanácsot szervezett kereken 30 taggal, népbiztos- és népbiztoshelyettes elnevezéssel. Egy részük számottevő egyért, a többi közönséges statiszta szájmunkási minőségben.
Ebből a kabinetből Landler Jenő, Rónai Zoltán, Ágoston Péter, Varga Jenő, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Pogány József, Szántó Béla, Vágó Béla, Szamuelly Tibor, Bőhm Vilmos, Hevesi Gyula, Erdélyi Mór, Hamburger Jenő nevű zsidók neveit kell kiemelnem, kiknek neve mellett egy-két szerény nemzsidóé, köztük a már említett Láday Istváné és még Csizmadia Sándoré is szerepel, kit mint megbízhatatlan elemet csakhamar Cinkotára internáltak és a tanácsköztársaság kimúlásáig rendőri felügyelet alatt tartottak. A zsidókormány tetejébe díszkeresztényül Garbai Sándort állították. Midőn e sorokat papírra vetem, három román hadosztály vonul be Budapestre, Szamuely Tibor hullája valamelyik határmenti temetőben bűzlik. A nála talált temérdek rablott holmit pedig a bécsi rendőrség őrzi. Néhány ugyancsak Bécs felé szökött s elvtársaikat itthon felejtett zsidó népbiztos már szintén az osztrák rendőrség foglya. A náluk talált rengeteg érték a bécsi rendőrség kezében. Érthető elkeseredésemben meg kell nekem bocsátani, ha Magyarország és Budapest kifosztott romjain keseregve, a magyar zsidó bolsevista kormányt a világ leggyalázatosabb, leghitványabb és leggyávább, de egyben legnagyobb méretű világcsaló rablóbandájának nevezem. Hogy ez a rablóbanda uralomra juthatott csakis, de csakis a zsidó fajnak kell köszönnünk, mely 1848 óta államférfiaink gyöngesége, nemzsidó társadalmunk túlzott szabadelvűsége mellett minden ideált félrerúgva aljas nyereségvágyból, mely minden becstelen eszközt szentnek tart, elevenen és holton keresztülgázolva, egy nemzet pusztulása árán keresett anyagi és a zsidó faj erkölcseinek megfelelő érvényesülést mint a herefojtó aranka, mely a hereföldeken tavasszal csak egy-két folt alakjában mutatkozik, őszre pedig már az egész tábla herét megfojtotta.
IX.
A zsidókormány tudatában volt annak, hogy csak a csőcselék és a munkásság csekély félrevezetett, de jóhiszemű részének támogatására számíthat. A történeti hűség kedvéért ki kell emelnem, hogy a szervezett munkásságot meg sem kérdezték zsidóvezetőik, hogy készek-e a kommunistákkal fuzionálni? A zsidó kormánynak tehát Bucharin Nikolaj receptje szerint híveinek számával fordított arányban álló irtózatos terrorral kellett híveinek hiányát pótolni.
Legsürgősebb teendője volt a burzsoázia fegyvereit beszedni, s a bolsevista csőcseléket felfegyverezni. A fegyvereket a leghallatlanabb terror kíséretében szedte el a burzsoáziától. A vörös rablók éjszaka vertek fel mit sem sejtő családokat álmukból. Asszonyokra és gyerekekre fegyvert szegezve kerestek fegyvert ott is, ahol sohasem volt. A fegyverkutatás közben a vörös nyomozó urak minden elemelhető értéktárgyat magukkal vittek. A kifosztott áldozat panaszával nyugodtan elmehetett a sóhivatalba. Magától értetődik, hogy az ily nyomozást vezetők túlnyomó része tipikus zsidó volt, a melléjük beosztott legénység pedig a különféle letartóztatási intézetekből kiszabadult pesti csirkefogó.
Voltak oly peches emberek, kiket fegyvereltitkoláson értek. Ezeket irgalom nélkül a forradalmi törvényszék elé állították. A forradalmi törvényszékkel lehetett barátságosan is tárgyalni. Az ügyészeket pótló vádbiztosok a csőcselék salakja, lezüllött ügyvédek vagy félbenmaradt ügyvédjelöltek voltak és pedig utóbbiak kivétel nélkül zsidók. A zsidósajtó útján kitenyésztett kriminálisták, persze zsidó ügyvédek, vastag csomó kékpénzért közvetítették igazságügyi fajrokonaikkal az érintkezést. Egy kis ékszer, egy pár ezer korona kékpénz megtette a hatást. Ha a vádbiztoshoz nem volt a vádlottnak összeköttetése, akadt esetleg a forradalmi törvényszék valamelyik zsidótagjához és meg volt a felmentés, mert mint a bolsevisták hangoztatták, ők nem paragrafusrágók, őket a betű nem köti, ők csak az általános emberi igazságot keresik.
X.
A zsidókormány hatalmának megalapozása végett sietett a rendőrség helyébe lépett vörös őrséget szaporítani és megerősíteni. Aránylag magas fizetéssel, élelmezési és egyéb kedvezményekkel sikerült is nekik hatalmas őrséget szervezni. A vörösőrség, különösen a vezetőség, tele volt zsidókkal, kik hivatalos hatalmukkal visszaélve vagyonokat gyűjtöttek és árdrágítottak. A vörös őrök a pesti kofákat és egyéb elárusítókat kezdetben zsarolták, később velük együtt panamáztak. Az elárusító napról-napra ingyen leadott a szolgálatot teljesítő őrnek meghatározott mennyiségű árut, különösen élelmiszert, aminek ellenében a vörösőr nyugodtan tűrte, hogy az elárusító az áru egyrészét a közfogyasztás, vagyis a hatósági áron való elosztás elől elrejtse, az elrejtett árut pedig méreg drága áron eladja. A vörösőr persze az általa így kipanamázott áruval szintén üzérkedett, ha személyes szükségletét meghaladta. A közönség ily panaszok ellen sehol sem kapott orvoslást. Ha lármázott, puskatussal csendesítették, ha éhsége miatt elégületlenségének kifejezést adott, mint lázító ellenforradalmárt lefogták. Egy esetben szemtanúja voltam annak, hogy az egyik vásárcsarnokban egy férfi erőszakkal húzott ki egy nagy kosár eldugott csöves kukoricát a kofa elárusító helyéről, melyet az ácsorgó asszonyok dühükben fizetés nélkül a vörösőrök szemeláttára széthurcoltak.
Legtöbbet panamáztak a letartóztatási és internálást intézetekbe vezényelt vörös őrök, kik a vádbiztosokkal versenyt zsarolták a fogságban levőket. A szabályszerű és tiltott kedvezményeket drága pénzeken árusították. Az intelligens és ártatlan fogolynak pénzen kellett megvásárolnia azt is, hogy foglára ne tegezze, mint az útszéli csirkefogót.
XI.
A zsidókormánynak testőrségről is kellett gondoskodnia, nem ugyan díszből, mint szükségből, mert ilyen Rózsa Sándorok csak náluknál nagyobb rablók védelme alatt merték az emberiséget boldogító eszméket terjeszteni, vagyis rabolni, mert egész uralmuk ebben merült ki. A zsidókormány pretoriánus gárdája a terror-csapat volt melyet pesti csirkefogó-nyelven „Lenin-fiúknak” becéztek. Ezek a politikai selyemfiúk Kun Béla és Vágó Béla közvetlen parancsnoksága alatt állottak. Túlnyomó részben zsidófiúkból, részben pedig fegyencekből. Kegyetlenség dolgában az orosz zsidó Lenin-fiúk érdemelték ki Kunék elismerésének pálmáját. Nick Gusztáv, a hírhedt rablógyilkos, e híres csapatnál parancsnoki állást töltött be. Volt még egynéhány hasonló erkölcsi kvalifikációjú parancsnok a Lenin-gárdában.
E csapat hivatásszerűen a terrort akképpen fejtette ki, hogy a népbiztosok parancsára bírói ítélet nélkül a kormánynak kellemetlen embereket a föld színéről eltüntetett. Az ily módon eltűntek számát a budapesti államügyészség most nyomozza. Ott pedig, ahol ellenforradalom ütötte föl fejét, a hírhedt Szamuely népbiztos vezérlete mellett páratlan kegyetlenséggel végezték ki azokat, akik nem imádták a zsidódiktatúrát. A Lenin-fiúk akárhány esetben önálló vállalkozásokat is hajtottak végre a kormány tudta nélkül. Ahol ugyanis kincseket éreztek, állig felfegyverezve behatoltak és mindent elraboltak. Panaszra menni senki sem mert hacsak nem akart a Lenin-fiúk kezén nyomtalanul eltűnni. Akárhányszor magát a kormányt is megzsarolták, ha azt akarta, hogy valamelyik parancsát teljesítsék. A Lenin-fiúk közül a főhóhéri tisztet Kohn Kerekes Árpád töltötte be.
Midőn a zsidókormánynak elfogyott a kékpénze, az ellenforradalmisággal gyanúsított községeket Szamuely Tibor a hordozható akasztófa villogtatásával milliókra menő kékpénz büntetéssel sújtotta. A Lenin-fiúk élükön Kohn Kerekes Árpáddal, voltak ily esetben a végrehajtók.
A zsidókormány erőszakszervezetét a vörös hadsereg kiépítésével egészítette ki, hogy hatalmát az egész országra kiterjeszthesse, s a külföld előtt is súllyal bírjon. Kezdetben toborzott, később sorozott. Magas fizetéssel, külön jutalommal, mindenféle kedvezménnyel csalogatta az embereket; élelmiszer megvonással, kilakoltatással, állásvesztéssel fenyegette a vöröskatona-élettől húzódozókat. Így sikerült a városi elemekből és a megszállott országrészekből ideszorultakból egy szedett-vedett hadsereget összetákolni.
A gyáva zsidókormány saját közigazgatási munkásaitól épp úgy rettegett, mint a féktelen terrorja által elnémított proletároktól és az elnyomott burzsoáziától. A hivatalokat politikai biztosokkal, a katonai alakulatokat hadügyi megbízottakkal rakta meg. Ezek a herék voltak a zsidókormány kémei, akik veszély esetén teljhatalmú intézkedési joggal, értsd koncolási joggal is, fel voltak ruházva. Az ilyen megbízottak 99%-a zsidó volt.
A zsidókormány erőszakszervezete a fent leírt s rablópolitikájával teljesen összhangban álló szervekből állott, melyekkel a kormányzást folytatta.
XII.
Miképpen fogadták a zsidókormány uralomra jutását az egyes osztályok? A régi szociáldemokrata párt régebbi tagjai pártjukat elárultnak látták, mert megkérdezésük nélkül csinálták zsidóvezéreik a fúziót, az ismeretlen származású, ismeretlen múltú, s rátermettségüket mivel sem bizonyított fiatal zsidókommunistákkal, kiknek élén egy csomó rovott múltú alak díszelgett. A régiek abszolúte nem rajongtak sem a kommunizmusért, sem a zsidókormányért. Hallgattak, és a pártfegyelem meg a terror hatása alatt ímmel-ámmal támogatták a bolsevista kormányt. Midőn azonban a kommunisták a szakszervezeteket akarták kikezdeni, melyektől az egyesült pártot féltették, a régi szociáldemokraták mégis csak sarkukra állottak. A belső harc a két frakció között állandó volt, különösen a kritika szabadsága körül; a fúzió tehát soha sem volt tényleges, mit bizonyít az a történeti tény, hogy a kommunizmus bukásának percében a régi szocialisták a régi szociáldemokrata keretben létüket a kommunistáktól elkülönítve pillanatnyilag megtartották.
A polgári társadalom rémülete dacára, intelligenciája, s ereje tudatában tisztában volt azzal, hogy a bolsevizmus nálunk is vörös farsang, melyben eszem-iszom helyett koplalásból áll a gyönyör végkimerülésig. Érezték ezt a népbiztosok is, mert a nyilvánosság előtt többször hangoztatták, hogy fejükkel játszanak. Mindnyájan tudtuk, hogy a kommunisták programjuk első felét, a kapitalizmus lerombolását nagyszerűen elvégzik, de azt is tudtuk, hogy a társadalom újjáépítéséből nem lesz semmi, mert a front-élet, meg a Károlyi kormány, a munkanélküli segély, a vörös-őrködés, meg vörös-katonáskodás, valamint a szabadrablás, véglegesen leszoktatta a munkásokat a produktív munkáról. Minden egyes proletár diktátornak érezte magát, aki burzsoászidásból és burzsoárablásból élt. Tisztességes gúnya a férfi testén, kalap a nő fején elégséges ok volt arra, hogy a csőcselék valamely tagja az illetőt, mint burzsoát inzultálja. Katonai és külpolitikai helyzetünk rohamos rosszabbodása siettette az időpontnak bekövetkezését, amelyben a bolsevista kormánynak minden néven nevezendő kormányzati eszköze kimerül, még a fehér papiros is, melyre az Osztrák-Magyar-Bank jegyeit hamisította.
Legérdekesebben viselkedtek a zsidók.
A gazdag zsidók ingó vagyonukat potrohukkal, a bolsevizmus kitörésének napjaiban kivitték külföldre. A bank- és safe-zárlat ebben őket nem akadályozta. Ki a bankdirektor? Zsidó! Kik voltak ekkor a hatalmon? Zsidók! A zsidó zsidóval mindig tud okosan beszélni. Hiába volt kinn a plakát hogy aki a lezárt üzletből valamit elvisz, a helyszínén agyonlövetik, különben pedig a forradalmi törvényszék elé állíttatik. A gazdag zsidó az ugyancsak zsidó bankdirektorral kiemeltette safe-jéből értékeit s folyószámlájáról hirtelen kikönyvelt kékpénzt. Másnap már Bécsből üdvözölte az „ifjú és boldogságban úszó” tanácsköztársaságot.
A kevésbé vagyonos és szegény zsidóság megörült a bolsevizmussal együtt járó új üzleti konjunktúrának. Nincs az a nemzeti veszedelem, melyet jogtalan vagyonszerzésre ki ne használna. A zsidóság már első napokban tisztán látta, hogy a rablás évadja beköszöntött. A zsidó szereti a munkanélküli jövedelmet, mert hisz születésénél és nevelésénél fogva kapitalista faj. A zsidóságnak ez a rétege tehát megkezdte az átcsoportosítást a bolsevista frontnak megfelelően. Tudta, hogy a kormány tárt karokkal fogadja, hisz az is zsidó.
A kis zsidóburzsoázia sietve vásárolt magának szakszervezeti tagsági könyvecskéket; némelyik 15 évre visszamenőleg bélyegeztette le. Ez az okirathamisítás könnyen ment, mert a szakszervezeti zsidó korifeusokkal lehetett okosan beszélni — egy kis pénzmag kíséretében. Később ez fölöslegessé vált, mert a kommunisták nem igen követelték a régi szakszervezeti tagsági minőséget.
A kis zsidóburzsoázia és proletár zsidóság a „Mindenkihez” intézett, s egyben programot képező plakát kifüggesztése után nyomban mohó szervezett és zárt offenzívát indított az új közhivatali állások elfoglalására. A régi, de minden kormánnyal szemben engedelmes, szakképzett hivatalnokokat rendelkezési állományba helyezték, magyarul mondva kidobták. Helyüket háromszoros létszámban szakképzetlen, sőt tudatlan zsidógyerekekkel és zsidólányokkal rakták meg, akik a népbiztosokkal versenyt panamáztak és raboltak. Az írásbeliség eltörlése a közigazgatásban, az ellenőrzés teljes hiánya, az ország kifosztását egyenesen provokálta. Tudunk esetet, hogy egy kommunista vezető hivatalnok valamelyik barátja házába közhivatalt csak azért kreált, hogy rekvirálás és egyéb hatósági beavatkozás alól mentesítse. Ebben a közhivatalban — mondhatni — munka sohasem folyt; az az épület ellenben, melyben a közhivatal elhelyezve volt, a közfogyasztás elől elvont, összepanamázott áruk gyűjtödéje volt spekulációra. Minden egyes rekvirálást, kommunizálást kimondó és végrehajtó rendelet újabb szelepet nyitott meg a panamázásra, fosztogatásra, rablásra vagy zsarolásra.
Így gazdálkodtak mindaddig, míg az ország vagyonilag ki nem merült, másszóval a tanácsköztársaság el nem pusztult.
Az új bürokrácia, ez a fegyvertelen terrorcsapat, hatalmas támogatója volt a forradalmi kormánynak, mely jutalmul hallgatólag szabadrablási jogot kapott épp úgy, mint a Lenin-fiúk díszes társasága.
XIII.
De hát a csőcselékkel is számolni kellett. Ennek nyereségvágyát is ki kellett elégíteni. Bár a munkanélküli jövedelmet a markszizmus nem tűri, a zsidókormány derűre-borúra szovjetfogytig folyósította a proletároknak a munkanélküli segélyt. A proletárnak azonban fedél is kellett: lakás és bútor. Ezt is kapott és pedig a burzsoázia lakaiban. Céljuk volt ezzel az is, hogy a burzsoáziát a hozzájuk beutalt proletárokkal ellenőrizzék és terrorizálják.
A lakás- és bútorelosztás története egyik legérdekesebb fejezete a Károlyi- és tanácskormány rezsimjének, mellyel érdemes egy kissé megismerkedni. A központi lakáshivatal a Károlyi-rezsim idejében a parlament-épületben működött. Tagjai jobbára zsidó ügyvédek s munkások voltak. A lakásnélküliek, a hivatalnokok vesztegetésében valósággal túllicitálták egymást. Némelyik a hatóságtól szerzett lakásjogért 10—15 ezer koronát fizetett a panamázó tisztviselőnek szorultságában.
A forradalmi kormány ezt a panamát kiirtotta. Újjászervezte a hivatalt, melynek szervezetét és elnevezését minden héten megváltoztatta, hogy tehetetlenségét leplezze. A hivatalnokok kevésbé panamáztak, mert a csőcseléktől, melynek előjoga volt a lakásokra, nem volt mit kipanamáznia. Panamázott tehát a csőcselék. Így például vörös-őrök s vörös-katonák önhatalmúlag rekviráltak maguknak lakást oly helyeken, hol rekvirálni való helyiség alig volt. A régi lakó háznépét a lakás egy zugába szorították. Vagy ugyane személyek a mit sem sejtő polgárt önhatalmú rekvirálás kilátásba helyezésével hatalmas összegek erejéig megzsarolták. Panaszra menni nem lehetett sehová, de ha valamelyik proletárhatóság előtt mégis szóvá tette az áldozat, ellenforradalmárként feljelentette az illető vörös-őr vagy katona, ha csak valamelyik Lenin-fiú az ügyet terrorista módon hamarább el nem intézte. Akárhány vörös-katona és vörös-őr a rekvirált lakásról lemondott, ha a burzsoá lakótól hatalmas összegű visszalépési díjat kapott. Ezt a műveletet aztán addig folytatták, ameddig csak lehetett. A csőcselék, különösen a galíciai, valósággal üzérkedett a rekvirált lakással. Eladta lakás-jogát nagy pénzért más jogosult igénylőknek, amihez persze a hatóság hozzájárulását kellett kieszközölnie.
Még cifrább volt a gazdálkodás a kommunizált bútorok elosztása körül. E bútorok valóságos Csáky-szalmáját képezték. Az elegáns bútorok persze panama utakon éppen nem proletárok kezébe kerültek. A bútorok elosztása körül kiderült, hogy a csőcselék, az agitátorok által felvilágosított mob, szintén ért a csaláshoz. A feleséges vörös-katonáknak ugyanis, ha a frontra mentek, elsőbbségük volt lakásra és bútorra. Mit tett a vörös söpredék? Házassági levelét, front-igazolványát felmutatta. Bemutatta feleségét. Kapott szép lakást és elegáns bútort, részletre. Ezt persze tömegesen csinálták. Az érdekelt feleségek feljelentése folytán kiderült, hogy a „hű, vörös” hitvestárs a szeretőjének szerzett bútorozott lakást, s feleségének még a hadisegélyt sem adta át, nemhogy vele törődött volna. Ezt a szerető-vircsaftot a vörösök valószínűleg a lipótvárosi plutokrata zsidóktól tanulták. Ámbár e szédelgésekre a proletárhatóságok csakhamar rájöttek és az ilyen partikat gyorsan visszacsinálták, a legtöbb kommunizált részletbútor valamelyik Teleki-téri kaftános útján már vándorútra kelt, az érdekelt vörös pedig már régen „meglógott” vagy harmadszor, vagy negyedszer, mint új vörös katona, valamelyik kaszárnyában újból toboroztatta magát, hogy új felszerelést és felszerelési illetékeket kapjon.
A csőcselék tehát az erőszakszervezet s a forradalmi demokrácia mellett hatalmas erősségét képezte a zsidókormánynak a polgári elemmel szemben addig, míg a lakás- és bútorelosztás körül a vázolt okokból a csőcselék körében magának szimpátiát tudott biztosítani.
XIV.
A vasasokról, a híres vasasokról e fejezetben külön kell megemlékeznünk.
A vasasok zsidó vezető-emberei voltak, azok, kik szervezeteik megkérdezése nélkül a szociáldemokrata- és kommunista-párt fúzióját lehetővé tették. Hatalmukat a forradalmi kormánnyal állandóan éreztették, s bőven gyümölcsöztették. Midőn a csehek elleni offenzíva megindult, sikerült őket először és utoljára a frontra vinni. Nekik nem ízlett a front, mert a nagy háború alatt a „fölmentés”, nagy jövedelem, jó ellátás és a személyes biztonság előnyeit élvezték. A cseh frontról az első ütközetek után parancs nélkül visszajöttek, s ellenforradalmisággal fenyegetődztek, ha még egyszer kiviszik őket a frontra. A zsidókormány persze deferált nekik, mert félt a vasasok nagy hatalmától. E sikerült zsarolás után sört, fizetést kékpénzben, teksztilárut követeltek a munkások részére. Ezt is megadta a kormány, bár az alkoholt plakátjai szerint örökre eltemette. Midőn pedig az élelmiszerínség fenyegetővé vált, élelmiszerekért zaklatták illő fenyegetések mellett a kormányt. A kormány ismét deferált, s a vasasok hústalan hetekben is hetenként háromszor csirkét, kacsát, libát disznóhúst kaptak, hogy a tanácsköztársaság mellett kitartsanak. E kitartásuk abból állott, hogy ameddig ennivalójuk volt, éltették a proletárdiktatúrát és terrorizáltak mindenkit aki a proletárdiktatúra ellen megmukkant. A vasasok egyszóval a proletárdiktatúra munkáscsendőrei voltak élelmiszerfogytiglan.
XV.
Amily tempóban építette ki a zsidókormány erőszak-szervezetét, abban a tempóban folytatta rabló hadjáratát az állam vagyona ellen és pedig tekintet nélkül arra, hogy a burzsoáziáé, avagy másé volt-e? Legelső sorban a bankoknál és egyéb pénzintézeteknél megrekedt pénzre és egyéb értékekre, valamint az ékszerészekre és a magánosok birtokában levő drágaságokra tette rá a kezét. A Károlyi-kormányban vitézkedett Szende pénzügyminiszter még a bolsevizmus kitörése előtt pénzügyi politikai okokból a takarékbetéteket folyószámlákat és szeffeket zár alá vette. A zsidókormánynak tehát a bolsevizmus kitörése után a Károlyi-kormány e rendelete folytán kényelmes dolga volt, midőn a bankoknál és pénzintézeteknél zárolt értékeket nagyképűsködő jegyzőkönyvezés mellett elemelte. Magától értetődik, hogy a zsidóbankdirektorok zsidóhozzátartozóik és barátaik részére kellő időben megmentették értékeiket a zsidókormány elől. A szerencsés zsidók persze megmentett vagyonukkal Bécsig meg sem álltak.
Legpéldátlanabb rablás folyt az ékszerész-üzletek úgynevezett kommunizálásánál. Az elsőszámú rabló a leltározó-biztos volt. Ő lopta a legtöbbet. Ha jószívű volt, az üzlet gazdájának is megengedte, hogy saját vagyonából a leltár elől valamit „ellopjon”. Versenyt loptak az alkalmazottak is, akik a Károlyi forradalom kitörése óta gazdáik zsarnokai voltak. Hogy rengeteg értékű ékszerek és egyéb értékek közvetlenül a leltározás után hova lettek, arról senki nem értesülhetett. Annyi bizonyos, hogy sokan dézsmálták, míg a népbiztosok rejtekhelyére kerültek. Romjait e nemzeti vagyonnak a megszökött népbiztosoknál és a bécsi zsidókövetségen találták meg. Romok alatt e mondatban számos milliót kell érteni. Hogy a megmaradt többi értékeket a népbiztosok és hozzátartozóik az országhatárokon belül hol rejtették el, az új, de nem zsidó kormány rendőrsége hivatott felderíteni.
A magánosok ékszerei után a csőcselék valóságos hajtóvadászatot indított. A hivatalos és önkéntes nyomozók rettenetes terrorral zaklatták a magánosokat állítólag eldugott ékszereik kiadása végett. Találtak is sokat, melyet a nyomozók egyszerűen zsebrevágtak. Voltak kivételek is, amikor az ékszert elrejtett delikvenst a forradalmi törvényszék elé állították, amely azonban a legtöbb esetben irgalmas volt. Elkobozta az elrejtett ékszert, s „javulás reményében” a büntetés egyéb részét elengedte. Egy esetben egy zsidó ügyvédet sok évi fegyházra ítélt a forradalmi törvényszék ékszerelrejtésért. Ugyanaz nap egy másik zsidó ügyvédet csalásért ítélt el több évi börtönre, melyet elkövetett az által, hogy felétől forradalmi törvényszéki perújítási ügyben honoráriumot kért és kapott, holott az ítélet szerint ily bűnügyekben néhány héttel előbb megjelent rendelet értelmében perújítás ki van zárva. És mégis az ékszert elrejtő ügyvéd néhány hét múlva szabadlábon volt perújítás nélkül. Magyarázat: az ügyvéd zsidó volt, a vádbiztos is, a népbiztos is, a fő Torquemada dr. László Jenő is. A többit kifejtenünk fölösleges. A delikvensek körében köztudomású volt, hogy kék pénzért, de sok kék pénzért meg lehet a szabad lábat vásárolni. A zsidókormány minden valamit érő tárgyat kommunizált. Lovat, fogatot, egyéb járművet, írógépet, irodaberendezést, szőrmét, bélyeggyűjteményt stb. Az értékek elkaparintásával a népbiztos elvtársak személyes budgetjüket biztosították. A felséges csőcseléknek is kellett valamit nyújtani, hogy együtt örvendjen az örvendező népbiztosokkal. A többi üzletet tehát a csőcselék részére leltározták. A leltározás és áruelosztás ugyanazon lopási műveletek között zajlott le, mint ahogy ezt az értékek leltározásánál leírtuk. A csőcselék persze vételárat tartozott fizetni, mely azonban a lehető minimumra volt redukálva, és fehérpénznek csúfolt papírpénzből állott.
XVI.
A csőcselék boldog volt. Olcsó lakás, ingyen bútor a burzsoánál, akárhány helyen kiterrorizált közös éléskamra, munkanélküli segély, olcsó közszükségleti cikkek, mindennek tetejébe szabadrablás, kivételes bánásmód a hatóságnál és a burzsoáziával szemben a magánéletben is diktátori hatalom!
A kommunizált üzemekben is víg élet folyt. A termelés megszűnt. A munkabérek egyre nőttek. Ilyen állapotok mellett az agyonboldogított munkásságnak más dolga nem volt, mint éltetni a proletárdiktatúrát és terrorizálni a fehéreket. Az agyonbolondított munkásság nem látott az orra hegyén túl, mert különben látnia kellett volna, hogy az örökös dínomdánom, ez a vörös-farsang, sokáig nem tarthat, s hogy a bolsevizmus csődje ijesztő lépésekkel közeledik.
A kommunizálás befejeztével és a termelés megszűntével más eszközökkel kellett a nép kegyeit keresni, annál is inkább, mert az élelmezési állapotok az ántánt és a vidék blokádja folytán rohamosan romlottak. A nép szórakoztatása proletármódon, a proletárgyerekeknek itt-ott kiosztott kekszdarab nem felejttette el a nép nyomorát. Izgatni kellett tehát és osztálygyűlölséget szítani a burzsoá ellen, ami igen nehéz feladat volt, mert a burzsoá alkalmazkodott, s igen csöndesen viselte magát. Ennek dacára azonban folyton ellenforradalmisággal gyanúsították, hogy a burzsoázia elleni gyűlöletet ébren tartsák s a proletárok figyelmét a nyomorúság igazi okairól eltereljék. A burzsoázia csendes viselkedése sehogy sem tetszett a zsidókormánynak, miért is cikkeiben gyávának és erőtlennek csúfolta, csakhogy ellenforradalmi cselekedetre ingerelje. Ilyenekre azért volt szükség, mert minden egyes lényegtelen ellenforradalmi megnyilvánulást, brutálisan elnyomhatott, s hatalmának villogtatásával a proletárok hatalmi kéjvágyát kielégíthette.
A proletáröntudat ébrentartására más műsort is igénybe kellett vennie a zsidókormánynak. Elővette tehát az orosz szótárt. Ha a proletár-lelkesedés ellanyhult, a bolsevisták hazug sajtója parancsszóra megverette Denikint és Kolcsakot az orosz bolsevistákkal, holott e győzelmi hírekből egy árva szó sem volt igaz. A proletárok persze híztak e koholt híreken. Koszton úgysem hízhattak, mert a magyar szovjet haladtával a proletárok ételes adagjai napról-napra kisebbek lettek.
Midőn a Denikin- és Kolcsak-féle repertoár kimerült, a csehek visszavonulását kellett győzelmi hírekké felfújni. E győzelmi hírek humbug-voltáról a csőcselék akkor győződött meg, midőn a magyar bolsevisták a csehek elől a régi demarkácionális vonalra visszavonulni voltak kénytelenek. Midőn pedig a zsidókormány végelgyengülését kezdte érezni, az 1919. július 21-i világforradalommal egybekötött világsztrájk kitörésének híresztelésével öntött új lelket a csőcselékbe. Ezzel aztán ki is merült hazugságainak és világcsalásainak minden eszköze. Lehetetlen helyzetéből fegyveresen kellett kitörnie. Nekirontott a román frontnak, melyen tengernyi magyar munkás feláldozása árán a gazságra alapított zsidóuralom összezúzta magát. A zsidó népbiztosok és a zsidógenerálisok a blokádból való kirohanásnál úgy viselkedtek, mint Zrínyi Miklós Szigetvárnál, ők is tele tömték zsebeiket aranyakkal, de nem sírásóik részére, ők is kirohantak a blokádvárból, de míg az elbolondított és megcsalt munkáshadsereg az ellenség ágyúiba és szuronyaiba rohant, a zsidó Zrínyiek kincses ládáikkal Bécsnek menekültek, ahol őket szerencsésen lefülelték. Ezzel lehullott a lepel a zsidókormány tagjainak becsületességéről, önzetlenségéről és önfeláldozásáról proletár-szájakon portált hazugságokról.
XVII.
A hazugságra és csalásra alapított rabló zsidókormány a szólás- és sajtószabadságot törte mindenekelőtt kerékbe. Tilos volt a kritika, még a proletártestületekben is. Aki kritizált, annak úgy betömték a száját, hogy belefulladt az igazság. A napi sajtó két orgánumból állott: a Népszavából és a Vörös Újságból. Ezeket a sajtó-direktórium állította össze. A sajtó-direktórium volt a hazugsággyár. Kun Béla egy gyűlésen maga dicsekedett, hogy ha a burzsoáziát meg kell csalni, nem riad vissza semmiféle hazugságtól. Ezt a beszédet a Népszava e kitétellel együtt le is adta. A munkásság egy része e politikai erkölcsi felfogáson felháborodott, miért is a rá következő napon lecáfolták Kun Béla megbotránkozást keltett kitételét.
Rákospalotán egy gazdánál több rendőrtisztviselő zárórán túl borozott, miáltal többrendbeli kihágást követtek el. Micsoda ellenforradalmi rémregényt csinált az ellenforradalmi szenzációra éhes kommunista sajtó. Belekeverték a forradalmár (?) Dietz Károlyt is, a galileisták lelkes barátját, a jó szabadkőművest aki a bolsevista nyomozási módszer fizikai fájdalmait talán még akkor sem heverte ki, amikor a bolsevista kormányt követett, de József főherceg által kinevezett kabinet által letartóztatott szocialista kormány őt főkapitánnyá nevezte ki.
A zsidókormány szigorúan gyakorolta a cenzúrát a külföldi sajtótermékek felett is. A kellemetlen híreket tartalmazó számokat nem eresztette be. A „Neue Freie Presse” kétféle szöveggel is megjelent. Ennek hiteles magyarázatát senki sem tudta. Az egyik verzió szerint a Pressét ily manipuláció céljából lepénzelte a zsidókormány, a másik szerint a zsidókormánynak tetsző tartalommal megjelenő Presse-példányok Magyarországon nyomattak a burzsoázia becsapására.
Akárhány kitiltott Presse-példány mégis Budapestre került. Az összeköttetésekkel bíró burzsoázia anélkül is értesült a bolsevista kormányra nézve kedvezőtlen eseményekről. Az ilyen újsághírek szájról-szájra repültek. Mit csinált a bolsevista-sajtó? A legnagyobb cinizmussal kigúnyolta a „rémhíreket” terjesztő burzsoá ellenforradalmárokat s úgy kifigurázta a rémhíreket mintha cáfolásukkal érdemes sem volna foglalkozni. Hogy mily arcátlanul hazudott az igazmondás palástjában pöffeszkedő zsidókormány, bizonyítja az a tény, hogy midőn 1919. július 24-én már az egész világ tudta, hogy az egész tiszai hadsereg jobb- és balszárnya teljesen meg van semmisítve, a centrumban támadott s pótlásul küldött két hadosztály pedig fel van „őrölve” és hogy Szolnok és Tokaj között átkelt román csapatok Budapest felé útban vannak, idestova egy hétre ezután Vágó népbiztos a Vörös Újságban oda nyilatkozik, hogy a vörös hadsereg a Tiszán túl megverte a gyülevész román, magyar és szász ántánt-seregeket, hogy a román királyi csapatok túlereje elől veszteség nélkül, fölösleges vérontás elkerülése végett vonultak vissza és végül, hogy a Tisza-frontját erősen tartják. Tréfásan hozzátette, hogy még „egy papucsszöget” sem hagytak a Tiszán túl. E hír megjelenése után másodnapra a zsidókormány lemondott, s negyednapra a román csapatok Budapestre bevonultak. Ez a vakmerőség a hazudozásban páratlan gazságra vall, mely a zsidó bolsevista-kormányt minden ténykedésében jellemzi.
XVIII.
A lateiner-dolgozók még a rémhírterjesztőknél is nagyobb gondot okoztak a zsidókormánynak. Ezeket sehogysem sikerült a kommunizmusnak megnyerni. Csendesek voltak és szabotáltak, mert a fizikai munkásoknál abszolúte és relatíve rosszabbul voltak fizetve. A „Népszava” szociáldemokrata nyelven a megértést forszírozta a szellemi és fizikai munkások között, az ugyanaznap délután megjelent Vörös Újság a szellemi munkásokra uszította a fizikaiakat, Kun Béla pedig egy beszédében a fizikai munkásokra bízta a mérnökök s egyéb szellemi munkások vezetését, mely kijelentés kézenfekvő képtelensége miatt viharos ellentmondás és csendes derültség mellett a körülmetélt Dózsa Györgyöt gúny tárgyává avatta.
A szocialista-kommunista pártban dühöngő egységet mi sem jellemezte jobban, mint a két frakció ellentétes politikája a lateinerekkel szemben. Mivel azonban a terror kommunista kézben volt, ennek irányzata győzött. A fizikai munkásokra hivatalokat bíztak, a szellemi munkásokat pedig nyomták. Írni-olvasni alig tudó egyéneket magas képzettséget igénylő hivatalok vezetőivé tettek, a szellemi munkásokat méhészkedni, selyemtenyészteni s egyéb fizikai munkára akarták utalni. Ha valamely kommunizált vállalatban meg is tűrték a magasan szakképzett nélkülözhetetlen szellemi munkást, oly alacsony fizetést kapott, mely alig volt magasabb a tanulatlan munkás fizetésénél. Ilyen közigazgatás mellett a termelés teljesen megszűnt, mert az analfabéta munkás nem tudta munkáját végezni, a szellemi munkás nem akarta — feltéve persze, hogy a termelési eszközök meg voltak. De nem végezte a dolgát a fizikai munkára utalt munkás sem, mert henyélés dolgában nem akart a hivatalnokoskodó fizikai munkás mögött maradni.
Még több bajuk volt a parasztokkal. Ez a baj a zsidókormányt kezdettől fogva idegessé tette. A tulajdon intézményének megszüntetése a parasztot íziben ellenforradalmárrá tette. A zsidókormány ennek láttára vele alkuba bocsátkozott, bár a zsidó, mint született merkantilista, minden parasztot, — kicsit-nagyot — szívből utál. A kisbirtokokat mentesítette a kommunizálás meg adófizetés alól. Ez azonban mit sem változtatott a helyzeten. A zsidó-kormány mégis megmaradt e politikája mellett s egy darabig a kisbirtok fogalmának kiterjesztésével kísérletezett. A paraszt azonban következetes maradt. Midőn pedig a termelési évad annyira haladt, hogy termelvényei forgalomra megértek, csak kékpénzért vagy csereáruért szállított Budapestnek élelmicikkeket. A nyár beköszöntésével végül egyáltalán blokírozta Budapestet, azzal a megokolással, hogy a pesti zsidórablóknak ennivalót nem ad. A zsidókormány erre bosszúból a föld összes termékeinek kommunizálását mondta ki, fejadagra korlátozván a földművest is, aki kora tavasztól késő őszig, kora reggeltől késő estig arcának verejtékével túrta a földet, míg a zsidókormány tagjai s a mellettük élő zsidó naplopók dőzsöltek.
XIX.
Az élelmiszerínséget betetőzte az a tény, hogy a zsidó-kormány politikája, mely a termelőszövetkezetektől várta a közélelmezés lehetőségét, csúfos kudarcot vallott. A termelőszövetkezetek nem funkcionáltak. Budapest lakossága batyuzni járt tehát a vidékre. A iproletárnak azonban kevés csereáruja volt amit a parasztnak adhatott. Megindult az áskálódás a burzsoázia ellen, aminek a vége az lett, hogy a zsidókormány a batyuzást betiltotta. Az éhínség és a velejáró elégületlenség azonban veszedelmesen nőtt A zsidókormány tehetetlenségében ismét megengedte a batyuzást mely azonban a proletariátuson mit sem segített, mert csereárui már elfogytak. A zsidókormány által boldogított és bolondított proletárok még az utolsó ruhadarabot is, a nyáron nélkülözhető télikabátot már korábban elcserélték élelmiszerekért. A proletárok tehát gyűléseken s falragaszokon sürgették a batyuzás megszüntetését. A végnapjait élő kormány szorult helyzetében engedett a proletárság nyomásának, s életének hátralévő néhány napjára ismét beszüntette a batyuzást.
A parasztság a zsidókormány minden erőlködése dacára sem fogadta el a tanácsköztársasági (fehér) pénzt fizetési eszköznek, melynek bonitását nem garantálta az Osztrák-Magyar-Bank vezetőinek a fehérhasú bankóin látható aláírása, melyet a zsidókormány a nép megtévesztése végett ráhamisított. Ez a bankóhamisítás legmarkánsabban jellemzi a zsidókormány politikai erkölcseit. Az összes iparágak között a bankóhamisítás virult a legjobban. A zsidókormány a Lenin-fiúkkal hadisarcok alakjában rabolta el a parasztoktól a kékpénzt, másik oldalon pedig a naplopó csőcselék közt milliárdszámra osztogatta a fehérpénzt melyről számos vezércikkben hirdette, hogy a pénz csak munkajegy, melyet tulajdonosa csak az általa elvégzett munkáért kap, s mely csak utalványt képez közszükségleti cikkekre. Ezt komoly képpel hirdette az a szélhámos zsidókormány, mely naplopó vörös-katonáknak, vörös-őröknek, munkanélkülieknek, panamista bürokratáinak úgyszólván ellenérték nélkül osztogatta fehérhasú milliárdjait, mialatt ő a kékpénzeket a néptől hordozható akasztófák kíséretében elrabolta.
A pénzügyi bajok tehát óriási mértékben szaporították a közélelmezés bajait, melyek július végével a zsidókormányt már régen előrelátott katasztrófájába sodorták. Egy darabig újságcikkekkel, s bennük biztató, de hazug hírekkel bombasztikus és a burzsoáziát durván piszkoló frázisokkal lakatta jól a proletárokat, ezekkel azonban a b
I.
A világháború katasztrófába döntötte Magyarországot. A háborúban szerepelt egyetlen állam sem szenvedett annyit, mint ez a szegény ország. Hazánk sírdombján a hiénák vették át az uralmat, a zsidók, akik a címben foglalt időben a bolsevizmus jeligéje alatt tönkrenyomorították a hazánk te-rületén élő összes nemzsidó népeket. Aki a magyar bolsevista rémuralom letörése után a budapesti morgueban kis körsétát végzett, elhiszi a zsidó rémuralmat átélt magyaroknak, hogy a tatárjárás ártatlan turistakirándulás volt ahhoz a rabló és gyilkos rémuralomhoz képest, melyet a bolsevista zsidókormány a magyarokon gyakorolt, ötödfél hónapig sínylődtünk a legsiralmasabb rabszolgaságban s szenvedtük a spanyol inkvizíciót felülmúló borzalmakat. S mire a rengeteg szenvedéstől szegény hazánk halálosan kimerült, a zsidógenerálisok rablott kincsekkel megrakodva, agyonbolondított és megcsalt proletárhadseregüket cserbenhagyva, a holtra kínzott s kifosztott országot az ellenségnek dobták martalékul.
A zsidók az Oroszországból ide átplántált bolsevizmus zászlajának kibontásával a jóhiszemű proletárok fondorlatos megtévesztésével s a csőcselék becézgetésével kaparították magukhoz az állami hatalmat. Harci eszközük a csalás, népámítás s a csőcselék aljas szenvedélyeinek kielégítése volt. Taktikájuk ugyanaz volt, mint az orosz zsidóké. Orosz- és Magyarország Európa többi államaival ellentétben különösen hajlamos volt a bolsevizmusnak nevezett utópia befogadására, mert mindkét államban alacsony kultúrájú népek élnek, mindkét államnak csapni való korrupt közigazgatása van s mindkét államban a kapitalizmus a zsidóság kezében volt, mely feltétlen korrupciójával a társadalmi rendet és fegyelmet felbomlasztotta s az extrém politikai áramlatok hatalomra jutását siettette.
A Kerenszki-féle orosz forradalom a feudálisokkal szemben az orosz zsidóburzsoáziának kezére játszotta a hatalmat. E forradalom azonban balul ütött ki, mert Kerenszki az orosz burzsoáziára alapított társadalmi rendet nem volt képes megszilárdítani. Trockij és Lenin megragadták tehát a zűrzavaros politikai és társadalmi helyzetben a kedvező pillanatot s az orosz csőcselék felfegyverzésével megvalósították a proletárdiktatúrát mely két évig tartó vérözönével sem tudta az orosz népet meggyőzni a bolsevizmus világot boldogító voltáról.
Körülbelül hasonló történelmi folyamat zajlott le hazánkban is, melyet kezdő fázisától az utolsóig azért írunk le, hogy a későbbi kor tisztán lássa, hogy Magyarország katasztrófáját egy bomlasztó elemet képező, s az államban önálló életet élő s mindig az üldözött szerepét jajgató népfaj, — a zsidóság — okozta, mely népfajt az államra s egyedre egyaránt kárhozatos tulajdonságai miatt a föld valamennyi népe utál, gyűlöl és üldöz, különösen a nyugati népek, melyek nagy fajsúlyuknál fogva ezt a veszedelmes népfajt féken tudják tartani.
Aki meg akarja ismerni és érteni, hogy a magyarországi zsidók miképen juthattak uralomra, és hogy a bolsevista hatalom birtokosai miért voltak épen zsidók, annak ismernie kell főbb vonásaiban Magyarország szociális fejlődését 1848-tól, vagyis az úrbériség megszüntetésének évétől.
Az ősiség és úrbériség megszüntetése hazánkban nagy gazdasági megrázkódást okozott. Az ennek folytán hirtelen megváltozott gazdasági helyzet több tárgyi és alanyi oknál fogva nem volt képes az embereket is oly hirtelen átalakítani, hogy a gazdasági helyzet váratlan változása dacára azt a gazdasági erőt megtartani tudják, melyet az ősiség és úrbériség idejében reprezentáltak. Az úri- és jobbágy-birtok vándorútra kelt. A jobbágymunkán élt földesurat házi zsidója uzsorázta ki, a volt jobbágyat meg zsellért csekély földjéből a boltos, vagy ha úgy tetszik, a korcsmáros zsidó forgatta ki.
II.
1868-ban a zsidó kapitalizmus már oly hatalmas tényező volt, hogy Deák Ferenc a zsidóságot a többi népfajokkal politikailag egyenjogúsította, s ezzel a központi kormánytól a legutolsó falusi jegyzőig a korrupció számára az utat szabaddá tette. A Tisza Kálmán-kormány vicinális panamáiról még a mai generáció is hallott eleget. A különféle gründolások ugyanily szellemben zajlottak le. A bankok s egyéb vállalatok, ugyancsak a kis- és nagybirtokok az eladósodott gazdákéból az uzsorából élő zsidók kezébe kerültek. De zsidó kézre kerültek a kötött birtokok bérletei is, mert birtokosaiknak más halandónál több árendát tudtak fizetni, aminek egyszerű oka az volt, hogy a földműves osztály munkaerejének kiszipolyozásához a zsidók jobban értettek, mint a nemzsidó bérlők.
Az egyre szaporodó zsidóság idővel az uzsora e nemének pályáit fenékig kimerítette. Keresett tehát magának más életpályákat, melyeken szipolyozó talentumát érvényesíthette. Ellepte az ügyvédi pályát, s e pálya keretében gyakorolta a parasztnyúzást. Mikor ez a pálya is túlzsúfoltnak látszott, elárasztotta az orvosi pályát, melyen egy kis önreklám segélyével szép uzsora rekordokat lehet elérni. Sorrendben aztán a kevésbé jövedelmező tanítói, tanári, rendőrtisztviselői, egyéb hivatalnoki, és végül a soványan fizetett bírói pályára is ráfanyalodott, mely életpályákon természetesen tiltott s néha nagy mellékjövedelmekre tett szert, hogy a nála divatos nagyzoló életmód eszközeit előteremtse.
Ezelőtt 10 évvel tehát az ijesztően megszaporodott zsidóság hazánk összes véredényeit ellepte, melyekben parazitizmusa számára értékes nedűt, rebachot fedezett fel. Új honfoglalás után kellett néznie. Az új hont fel is fedezte az egyházi és egyéb kötött birtokokban. Hogy ezeket megkaparinthassa, a főpapokat s a feudálisokat kellett megrohamoznia, akik pedig nemcsak hogy liberálisan tűrték a paraziták elhatalmasodását, sőt pillanatnyi vagyoni érdekből még a népet is kiszolgáltatták nekik, ahelyett hogy vele törődtek volna. Ekkortájban már az egész sajtó zsidókézben volt. Ráuszították tehát a latifundiumosokra. Politikai kampányt indítottak a főrendiház ellen. Összevásárolták a képviselői mandátumokat, hogy hatalmukat a parlamentben gyarapítsák; kifejlesztették és kiépítették a földalatti Magyarországot, a szabadkőműves páholyokat, ezeket a tipikusan zsidó kölcsönös és önsegélyző szövetkezeteket, melyekbe a vagyonra és hatalomra éhes s e célból áldozatokra kész zsidókapitalistákat összetoborozták. Mindenféle korrupt eszközökkel becsábítottak jónevű s erkölcsi súllyal bíró, vagyonra és hatalomra éhes nemzsidókat, kikben a katholikus egyházi javak szekularizációjának szorgalmazásában hozzájuk méltó harcosokat találtak. De becsődítettek páholyaikba nemzetiségi agitátorokat is, mert ezek viszont akkorjában, a perifériákon a mindenkori kormányhatalommal szemben, hálás harcostársaiknak bizonyultak. A „Világ” szabadkőműves újság olvasói a csúfosan levitézlett s gyáván megszökött Jászi (Jakobovics) Oszkár és zsidó páholytestvérei cikkeiből különben úgyis ismerik a földalatti Magyarországnak politikai hitvallását, melynek a gyakorlatban a nemzetiségek és kommunisták látták hasznát, akik a zsidókat becsapták, mert a nemzetiségi szabadságot az agitátorok rögtön megtagadták, mihelyt hazánktól a nemzetiségek elszakadhattak, s mert a szabadkőműves eszméket tenyésztő és terjesztő zsidóság a bolsevizmus kitörésekor épen azt a kapitalista zsidóságot kapta hátba, mely a szabadkőművességet pénzelte.
III.
Az 1914. július havában kitört világháború körülbelül ilyen szociális helyzetben találta a zsidóságot, melyet új gazdasági probléma elé állított. A világháborútól nem ijedt meg, a harctérről azonban igen. Ezért a fronttal szemben a zsidók átcsoportosították magukat.
Ki volt a hadseregszállító? A zsidó. Ez tehát fel volt mentve. Ki volt elsősorban az alkalmazottja? Zsidórokonsága, meg aztán azok a zsidók, akik a zsidóliferánsnál méreg drága pénzért egy alkalmazotti helyet vásároltak maguknak felmentés céljából. Ha ily címen a felmentés nem sikerült, lovasságnál s különösen a tüzérségnél, s a trénnél vásároltak helyet. Ezért nevezték a tüzérséget életbiztosító intézetnek. A zsidóorvosok biztonságban teljesítettek „front-szolgálatot”, s drága pénzen vígan űzték a katonaszabadítás mindenféle formáját mely manipulációba egyik-másik doktor úrnak beletörött a bicskája, köztük Födi zsidódoktor úré is, kit hirtelen letartóztatása akadályozott meg abban, hogy Budapest székesfőváros tiszti főorvosi helyét elfoglalhassa.
A világháború alatt a zsidóság nem politizált hanem szállított és pedig papírbakancsot, papírszövetet, fűrészporkonzervet s egyéb bóvlit. Korrumpálta a katonai gazdasági hivatalnokokat az utolsó mázsálótól Bora vezérfőhadbiztosig. A Bora-féle monstre bűnper anyaga történelmi bizonyíték a zsidóság gaz- és korrupt parazitizmusa mellett. A zsidók az árukat hihetetlen gyorsasággal s hihetetlen mértékben drágították. Galíciai rokonaiknak kapóra jött az orosz invázió, s ők is Magyarországra jöttek árdrágítani. 1914 őszétől kezdve kaftán-kaftán hátán az utcákon űzte a lánc-kereskedelmet. A zsidóság tehát honosságra való tekintet nélkül szipolyozta és csalta a kincstárt s népet egyaránt. A hitsorsosok egyik napról a másik napra lettek milliomosokká. A hasonló tempóban gazdagodó bankokkal vetélkedve vásárolták össze az ingatlanokat. Midőn pedig a Tisza kormány a zsidóuzsorások sáskahada közé ütött a zsidóság a kormányt, meg a gyorsított ügyekben eljáró bíróságokat reakciós antiszemita testületekké bélyegezte és zsidóüldözésről panaszkodott. A zsidóság e hangulata csak akkor változott meg, midőn egy hitsorsos Vázsonyi Vilmos (ki ne ismerné származását) vette kezébe az igazságügy vezetését.
IV.
A németek champagnei veresége, a bolgárok árulása, s Tisza István grófnak nyilatkozata után, hogy a háborút elvesztettük, a háborús nyomorúságon felhízott zsidóság elérkezettnek találta az időpontot hogy a háború kitörésévei felfüggesztett politikai programját, a kötött földbirtokok „felszabadítását” megvalósítsa. Helyesen látta, hogy katonai vereségünk, s az ötödféléves háború a kormány hatalmit kimerítette. Mi sem volt könnyebb, mint az egész állami hatalmat kezéhez ragadni, az egyházakat és feudálisokat ártalmatlanná tenni, a nagy kötöttbirtokokat törpebirtokokká elparcellázva forgalomképesekké tenni, hogy ily módon a zsidó kapitalizmus az eddigi recept szerint feltűnés nélkül abszorbeálhassa.
A történelmi Magyarország ellen intézendő roham vezérkarát a zsidóság a magyar nemzeti tanács cége alatt szervezte meg, mely néhány nap múlva zsidó szabadkőműves nyomásra a „magyar” jelzőt levedlette. Működését 1918. október második felében sajtókampány vezette be. Sajtó alatt nálunk éretlen zsidógyerekeket kell érteni, mert a mi balkáni színvonalú, kizárólag zsidótőkén tengődő, perverz és antikultur, kizárólag zsidóérdekeket szolgáló sajtó csakis a zsidóság köréből verbuválta szegénylegényeit, kik fajuk tulajdonságainak megfelelően a „hírlapirodalom” cégére alatt zsarolással gyarapították csekély fizetésüket. A gúny ezért nevezte a hírlapírókat Zsarai Manóknak.
A zsidóság verte a nemzeti tanácsnak a reklám nagydobját. Lazította a katonai és polgári fegyelmet. Az árdrágítók által agyonkorrumpált rendőrség tisztviselőinek megdolgozásával, kik között egy csomó zsidó volt, sikerült vértelen puccs árán a létező kormányt a dinasztiával együtt hatalmától megfosztani. A hadsereget, mellyel a nemzeti tanács dolgozott, az ugyancsak zsidó szocialista vezérek szállították, kik vesztükre használták ki ezt a konjunktúrát pártjuk javára, mert ezzel oly bomlási folyamatot indítottak meg, melyet a bolsevizmus ki- és letöréséig, illetőleg a magyar szociáldemokrata párt teljes diszkreditálásáig megállítani nem tudtak.
V.
A nemzeti tanács összetételét alapos szemügyre kell venni annak, aki az októberi magyar forradalmat, s ezt követő politikai eseményeket helyesen akarja értékelni.
A nemzeti tanács három pártból s egy sereg kalandorból rekrutálódott. Részt vettek benne a függetlenségi és 48-as Károlyi párt nevet viselő társaság, a radikális párt, a szocialista párt. A nemzeti tanácsban szereplő egyéb kalandorok sötét, gyanús háttérből előbújt alakok voltak. A Károlyi pártiak, a Sümegi Kossuth-szakállas zsidóval az élükön, a „Magyarország” című napilapban Ausztriától és a dinasztiától való elszakadással maszlagoltak. A párttagok zsidók s zsidópénzen hizlalt filoszemiták voltak, kiknek halvány politikai sejtelmük sem volt tervük megvalósulásának a monarchiára, s ezzel hazánkra háruló vészes következményeiről. Belpolitikai programjuk zsidónyelven kifejezve „progresszív” volt. A kötött latifundiumok felparcellázása, a választójog határtalan kiterjesztése, a háború azonnali befejezése fegyverletétel árán is és minden egyéb földi jó.
Körülbelül vele egy húron pendült a radikális párt. Az előbbitől abban különbözött, hogy ez tisztán zsidókból állott, kik a nacionalizmust programjukból teljesen száműzték. Kiegészítő csapatuk a híres galilei ifjak, persze zsidók voltak, kiknek díszkereszténye, Dietz Károly szabad-kőműves forradalmi rendőrfőkapitány volt. A radikális párt oly párt volt, melynek csak vezérei voltak, katonái azonban nem. A vezérek szabadkőműves páholyokból lettek megfelelő reklám útján a zsidósajtó által kitenyésztve. Zsidótaktika szerint minden hangos zsidó a zsidósajtó útján világzsenivé tenyésztetik ki. Például Szende Pált oly finánczsenivé kiáltották ki, hogy Colbert, Bleichröder vagy Rotschild pénzügyi analfabétákká törpültek el mellette. Óvatosságból azonban mégis megszökött Jászival együtt, hasonló úton tenyésztette ki politikai nagysággá a szabadkőműves zsidólap a „Világ” Jászi (Jakobovits) Oszkárt, aki a magyarfaló Scotus Viator dicsőítésével hazánk nemzetiségi agitátorait akarta magához édesgetni. A szabadkőműves nemzetiségi agitátorok Jászi iránti hálából Magyarországnak rögtön hátat fordítottak, mihelyt Jászi hazánkat leromboló munkáját befejezte.
A budapestiek élénken emlékeznek arra a politikai agitációra, melyet a pártnélküli radikális párt 1918 végén kifejtett. A leghangosabb párt volt. Hogy volt ez lehetséges? A magyarázat egyszerű. Az úgynevezett radikális párt tagjai, kik mind vezéri sorban dolgoztak, zsidó ügyvédekből, orvosokból egyéb zsidó lateinerekből, különösen új konjunktúrákra vadászó intelligens zsidókból állottak. Csupa szabadkőművesek, s zsidó taktika szerint, környezetük által portált emberek. Leghangosabb szerepet az ügyvédek játszották, akik társadalmilag legsúlyosabb egyének voltak.
Budapesten működő 2000 ügyvédnek majdnem ¾ része zsidó, akik az ügyvédi kamarában zárt és tömör egységet alkotnak. Övék az egész kamarai hatalom, melynek közgyűléséből külön budapesti parlamentet csináltak. Ez a zsidó parlament tolta régtől fogva leghatékonyabban a szabadkőművesség progresszív szekerét, amely utóbb a nemzeti tanács útján törekedett az államhatalmat meghódítani. A zsidó ügyvédek szabadkőművességi összeköttetésük s a legféktelenebb korrupció felhasználásával az összes zsíros pozíciókat foglalták le. A bankoknál, egyéb nagy vállalatoknál, nagybirtokos zsidóknál és mágnásoknál, a jogtanácsosi és ügyészi állást a legritkább esetben sikerült egy nemzsidó ügyvédnek meghódítani. A zsidó ügyvédnek a rendőrségnél és egyéb letartóztatást intézeteknél megvásárolt közhivatalnokokkal saját irodáikba bepofoztatták a zsíros delikvenseket, kiket fondorlattal vagy erőszakkal vagyonilag lenyúztak. A sajnálatra éppen nem méltó hadi árdrágítók és hadi bűncselekményt elkövetett zsidók, a zsidókriminálista ügyvédek nyúzásairól odüsszeákat mesélhetnek. Ily anyagilag és társadalmilag erős zsidó ügyvédi kar a társadalom előtt a radikális pártnak nagy súlyt adott mindaddig, míg az 1919 április elejére tervezett országgyűlési képviselő-választások előtt tagjaik létszámáról számot nem kellett adniok. Ekkor derült ki, hogy ez a párt épp úgy, mint a budapesti ügyvédi kamara, a zsidó stréberek gyülekezete, melynek numerikusan figyelemre méltó hadserege nincs. Erre aztán szégyenszemre feloszlott.
A nemzeti tanácsban képviselt, de legkevésbé szívesen látott párt a szociáldemokratáké volt. A zsidó kapitalizmus dühöngése a világháború alatt oly mértéktelen volt, a nép pedig oly védtelen, hogy a népnek akarva nem akarva a szocialista szakszervezetek oltalmát kellett igénybe vennie. A szakszervezetek a konjunktúra szocialisták tömeges belépése folytán óriási mértékben felduzzadtak. És kik voltak a szocialista párt vezérei? Zsidók. Miért? A pártvezérség, hatalom és vagyon. A kapitalista zsidó pedig van oly élelmes, hogy kapitalista elveit felfüggeszti, ha a szocialista elvek hirdetése ugyanoly jólétet és díszt gyümölcsözik neki, mint a kapitalizmus. Hogy ezt az életfelfogást nem mi imputáljuk a Jakabéknak, hanem saját maguk vallják, bizonyítja az a történelmi tény, hogy az inkarnatusoknak látszó szociáldemokraták, Kunfi, Landler, Böhm, Weltner és a többi kóserek, kik a történelmi „jakabinus” nevet viselik, rögtön átvedlettek kommunistákká, mihelyt a rövidéletű kommunizmus csillaga a középeurópai Palesztinában felragyogott.
A prímhegedűt a nemzeti tanácsban a szocialisták játszották, mert politikai hadsereggel csak ők rendelkeztek.
A leírtak szerint a nemzeti tanács úgy összetételben, mint törekvésében zsidó volt. Hogy azonban zsidó jellege, háttérbe szoruljon, díszkeresztényeket kellett fogniok, kiket a kirakatba tettek. Legjobb médiumuk Károlyi Mihály gróf volt, aki csak a kártyaasztalnál gyakorolta grófi tempóit, egyéb óráiban azonban tősgyökeres demokrata volt. Hízelgett neki, hogy a zsidók tömjénezik és portálják. A Károlyi- és radikális párt dróton rángatott marionettje volt egyben progresszív portentum a magyar paraszt és a külföldi arisztokrácia számára. Egyszóval Károlyi személyének parfümjével nyomták el a nemzeti tanács foghagyma illatát.
A zsidó nemzeti tanács nem feledkezett meg arról sem, hogy Magyarországon sok katholikus is van, s hogy a klérus egy neves tagjára is szüksége volna. Ezért szájmunkásul az aranyszájú Hock Jánost szerződtették, akit a burzsoá zsidók szentként tiszteltek, s akinek igazság szerint reverenda helyett kaftánt illett volna viselni. Ő volt az Astoriában hatalomért tülekedő, kóser nemzeti tanács kikiáltója.
A sajtó és az arisztokrácia képviselője a nemzeti tanácsban egy zsidó arisztokrata volt. Neve báró Hatvani. Övé volt akkor a Pesti Napló című politikai napi lap. Szereplési viszketegből vette meg a szintén zsidó elődjétől Surányi Schwarz Józseftől. Forradalmi szereplését, ha jól emlékszem, „Én és a forradalom” című művecskéjében örökítette meg, mely körülbelül oly tónusban íródott meg, mint ahogy a paraszt francia katona kijelentése hangzott, aki azzal dicsekedett hogy „Én és ötvenezer francia megvertük az osztrákokat Solferinónál.”
E felsorolással a nemzeti tanács létszáma még nem teljes. A kalandor tagokkal még nem ismerkedtünk meg. Nem is fogunk. Elég ha belőlük kettőt mutatunk be.
Az egyik Csernyák nevű zsidó származású népfölkelő százados. Ő lett orosz kaptafa szerint a katona tanács elnöke, ő képviselte a magyar hadsereget a belgrádi fegyverszüneti tárgyaláson. E szereplése a magyar történelem örök szégyenfoltja. Magyarország legválságosabb történelmi óráiban egy sikkasztó zsidó képviselte a magyar hadsereget, kit másfél millió korona propaganda pénz elsikkasztása miatt a Károlyi kormány kénytelen volt nagyobb blamázs elkerülése végett Svájcba tessékelni.
A másik katonai kalandor Heltai nevű s két napig szélhámoskodott zsidófajú budapesti városparancsnok volt. Majdnem öt millió koronát zsebelt közpénzekből. A Károlyi-kormány lefogatta, s a helyőrségi börtönbe csukatta. Bíróság elé állítani nem merte, mert európai skandalumtól félt. A világboldogító kommunizmus kitörésekor a börtönből kormányra lépett bolseviki kormány Heltait hálából szabadlábra helyezte azért mert az októberi forradalomban hathatósan közreműködött s a bolsevista uralom megvalósítását ezáltal lehetővé tetté. Utóbb más tévedéseiért ismét lefogták.
A nemzeti tanács tehát, mely Magyarországot „felszabadította”, csupa, de csupa „önzetlen” és „hazafias” zsidókból állott, habár egyiket-másikat nyilván tévedésből nem bicskával keresztelték. Székháza az Astoria szálló volt, amelyben a zsidó nemzeti tanácsosok Magyarország hullájából kihasított hatalmi és anyagi koncokért tülekedtek. Az Astoria volt a politikai Teleki-tér, amelyen a bolsevizmust megelőző politikai rablóhadjárat zászlaját kibontotta.
VI.
A nemzeti tanács Szentkirályi Béla rendőrfőtanácsos-, s egyben főkapitányhelyettesnek köszönheti, hogy forradalmi puccsa 1918. október 31-én sikerült. Dietz és Pál rendőrtisztviselők voltak méltó munkatársai. A főkapitányhelyettes úr nyergelte meg a nemzeti tanácsnak nevezett synhedrion számára a rendőrséget. A forradalmi párt így tett szert karhatalomra.
Az utókor számára meg kell örökítenünk azokat a jeleneteket, melyeknek a forradalom kitörésének napján mi budapestiek szem és fültanúi voltunk.
Kora reggel fegyverropogásra ébredtünk. Autók száguldoztak keresztül-kasul a város utcáin. Rajtuk túlzsúfoltan részeg fegyveres civilek és katonák. A civilek zöme a társadalom söpredéke, fegyvert ropogtatott és kézi gránátokat lóbált. Az utakon leromlott, egyik kereküket elveszített könnyebben leszerelhető részeitől megfosztott autók düledeztek. A felséges csőcselék részegen és röhögve vágta le az események okát és célját nem sejtő, utcára lépő katonák sapkarózsáit. A pályaudvarokon raktárakban, vasúti szerelvényeken vígan folyt a fosztogatás. A szájmunkás nemzeti tanácsosok az Astoria előtt, meg egyéb utcasarkokon gazsuláltak a csőcseléknek azért, hogy a hazát s népét oly lélekemelő módon „felszabadították”. Minden felfordult. Az utcák népe üvöltve éltette Károlyi Mihály grófot, akt pedig ekkor már érezte, hogy tüntetésképen többet érdemel annál a pofonnál, melyet a kommunizmus kitörése után Bécsben valósággal megkapott.
A józan városi polgárság a forradalmi jelenetek láttára valósággal tengeri betegséget kapott s tisztában volt azzal, hogy Oroszország sorsára jutunk, s az események a bolsevizmus kitöréséig meg sem állanak, ami a nemzeti tanács által összeállított vegyes kabinet listájából is előrelátható volt.
VII.
A szocialisták a politikai hatalmat rögtön kezükhöz ragadták. A bizalmi-férfi rendszer fejlesztésével a munkáltatókat alárendelték. Célzok ezzel az üzemi választmány intézményeire is. A politikai hatóságok hivatalaiba, a polgári elem nyakába bizalmiférfiakat ültettek. A polgári elem egyszerre azon vette magát észre, hogy hatalmát teljesen elvesztette. A vörösember kalapácsa tehát alaposan dolgozott.
Az üzemekben a munkafegyelem megszűnt. Megszűnt a termelés is. A munkások folyton üléseztek az üzemekben. Gyűlés gyűlést követett. A vörös ember kalapácsával nem merte és nem tudta a termelési rendet helyreállítani. A polgárság a bomlás láttára a kabinet polgári részénél a társadalmi rend energikus helyreállítását szorgalmazta. A kabinet szocialista része erre féltékenykedni kezdett, s a polgári részt ellenforradalmisággal gyanúsította. Ha pedig a szocialista miniszterek valamelyike józan belátásból a miniszterek valamelyikét a rend helyreállítását illető törekvésében támogatta, felvonult egy pár száz felfegyverezett huligán a miniszter palotája elé, amire a begyulladt kabinet a ledemonstrált minisztert kidobta, mint a léghajós a fölösleges ballasztot.
Ezalatt az ellenség egyre előre tolta vonalait. Nemzetiségeink étvágya is egyre nőtt. Jászi nemzetiségi miniszter Aradon a havasokon túlra akarta beszélni a románokat. Azt hitte, hogy népgyűlésen van s szájmunkával versenyre lehet kelni a fegyverekkel. Ezt az öntelt, naiv politikust tartották a kabinet eszének. Szegény kabinet!
A leszerelő katonák is rengeteg gondot okoztak a vegyes kormánynak. Lehetetlen igényekkel léptek föl. Az elégületlenséget az Oroszországból visszatért kommunista érzelmi katonák izgatásaikkal fokozták s a szociáldemokraták körében sokat meghódítottak. A bolseviki rubelek megtették hatásukat. Ezáltal a szociáldemokrata pártvezérek különben is meggyanúsított hatalma és tekintélye erősen leromlott. Az anarchia egyre fenyegetőbbé vált. A szociáldemokraták a kormány tilalma ellenére erőszakosan szocializáltak. 1919. febr. 1-én sikerült a kommunistáknak körülbelül 8 ház lakóit az általuk lakott házak erőszakos kommunizálására bírni.
A bizalmi-férfi rendszer, s kormányban dühöngő egyenetlenség a hadsereg fegyelmet teljesen aláásta. A lakosság osztálykülönbség nélkül rettegett a hadseregnek csúfolt fegyveres csőcseléktől, melynek fegyelmezése végett a tiszteknek hatalmat adni azért nem mertek, mert a kabinet szocialista része ellenforradalomtól félt. Abban a kabinet ugyanis egyetértett, hogy az ország népének bizalmát nem élvezi, dc még Budapestét sem, mely hólyagkabinetnek nevezte, tagjait pedig frázislovagoknak. Javarészben alig nagykorú, politikailag gyakorlatlan zsidók gyakorolták a hatalmat, kiknek sejtelmük sem volt, hogy a fékeveszett áramlat merre kergeti őket
Még jobban nehezítette a kormány helyzetét az újságíró zsidógyerekek hallatlan tülekedése zsíros állásokért, s egyéb koncokért, melyeket forradalmi érdemeikre való utalással a közvélemény megbotránkozása mellett maguknak kirevolvereztek. E zsidógyerekek úgy kezelték a kabinet tagjait, mint a kritikus a hiú primadonnákat, vagy a riporter a botránykrónika áldozatait.
1919. február közepén oly nagy mértékű volt már az anarchia hogy a Kun Béla személye körül csoportosuló, úgynevezett kommunista társaság egyre hangosabb lehetett. A Vörös Ujság a kormány minden ellenintézkedése dacára meg-megjelent. A kommunisták csoportosultak s felvonultak, Kun Bélának hűségesen szekundált Dr. László (Lőwy) Jenő nevű hitsorsosa, egy budapesti ügyvéd, ki „Az Est” című tipikus kapitalista revolversajtó orgánumnak volt törvényszéki alriportere, s aki az orosz kommunisták pénzéből 1919. február eleje óta a Sémann-féle kávéházba autón járt és 30-40 koronás reggelikkel pótolta éveken keresztül nélkülözött becsületes reggelijeit. Így hízta ki magát a későbbi bolsevista kormány Torquemadajává, kinek kegyetlenségéről az internált és fogoly keresztények köteteket írhatnak, hacsak időközben ki nem végeztettek.
Kun Béla szívós munkájával, mellyel a csőcseléket aljas szenvedélyeinek élesztésével magához édesgette, rövidesen akkora tábort szerzett magának, hogy a szociáldemokrata párt orgánumának, a Népszavának épületét ostrom alá vehette. E vállalkozáshoz nem kellett nagy merészség, mert a Károlyi kabinetnek csak papiroson volt hadserege, összes karhatalma a rendőrökből állott mely testület becsületesen megállta helyét. A Kun-féle ellenforradalmi kísérletet leverte; a szociáldemokrata párt pedig a harcban elesett rendőröket hálából tüntető pompával eltemette, a kommunista vezéreket lefogatta, s a bolsevizmus ellen hatalmas felvonulásban tüntetett.
VIII.
Néhány honfitársunk azonban már ekkor tudta, hogy Kun Béláé a jövő. Az egyik Szentkirályi Béla főkapitányhelyettes, aki a rendőröket megakadályozta abban, hogy a rendőrgyilkos Kun Bélát agyonverjék; a másik stréber Láday István igazságügyminiszteri osztálytanácsos, később igazság-ügyi népbiztos, ki finom falatokat csempészett be Kunnak a gyűjtőfogházba; a harmadik dr. Barach Marcel progresszív, radikális, demokrata s mi egyéb programú budapesti ügyvéd, 10 év óta lipótvárosi képviselőjelölt, Kun Béla és dr. László Jenő védője; végül pedig Kunfi Zsigmond Pogány József és Weltner Jakab munkásvezérek, akik a szociáldemokrata pártot a kommunista párttal való fúzióra bírták. Fölösleges talán hangsúlyoznom, hogy sem Kun, sem Kunfi nem kun, hanem zsidó és hogy a szociáldemokrata párt szóban levő vezérei épp oly zsidók mint az előbb említettek. Ez a társaság a Károlyi-kabinet polgári tagjait, értve alattuk a keresztényeket, fondorlatosan becsapta, midőn a szociáldemokrata és kommunista szövetséget a háttérben nyélbeütötték. A beavatott Szende és Jászi megléptek. Károlyit és többi társait pedig a külpolitikai helyzetre való utalással fait accompli elé állították, talpuk alá pedig útilaput kötöttek.
Így született meg a bolsevista kormány 1919. március 21-én. E napon ragadták magukhoz a zsidó huligánok a hatalmat hogy Magyarországot a történelemben példátlan rablógyilkos eszközökkel kifosszák. Az e napon megvalósított proletárdiktatúrában a zsidófaj karaktere leleplezte magát. Ameddig a hatalom a másé, uzsora, zsarolás, csalás, lopás, sikkasztás a vagyonszerzés eszköze nála, de ha a hatalom az övé, rablógyilkos szenvedélye mellett a Rózsa Sándor, Patkó Bandi útszéli rablók jószívű zsentlemenekké törpülnek.
Azt a rémületet melyet ez a gyalázatos zsidó politikai puccs a lakosság körében keltett, szavakkal leírni nem lehet. Csodálatos tünet, hogy a csőcselék a fordulatról hamarább értesült, mint a társadalom többi része, mert a rezsimváltozás örömére még az éjjel, különösen a VII. kerület egyes részein, körülbelül 40 ékszerész üzletet katonai fedezet alatt kifosztott. A csőcselék volt tehát az első, mely a kommunizálást gyakorlatilag megvalósította.
Hazánk népe csak a Budapesti Közlöny 1919. március 24-én megjelent számából értesült hitelesen a kormányban és politikájában történt változásról. A „Mindenkihez” intézett körözvényből értesültünk, hogy a szocialista- és kommunista-párt a „Magyarországi szocialistapárt” név alatt egyesült, hogy orosz mintára tanácsköztársaságot alakít, hogy mindent kommunizál, hogy az árdrágítókat és élelmiszeruzsorásokat kíméletlenül üldözi, hogy az ellenforradalmárokat és fosztogatókat kivégzi, hogy proletárhadsereget szervez, hogy az orosz tanácsköztársasággal szövetkezve kiveri a bennünket megszállott csapatokat, s hogy a proletárdiktatúrát felállítja. Hadat üzen persze az egész világ burzsoáziájának s csatlakozásra hívja fel a külföld összes proletárjait.
A hivatalos közlöny értesített bennünket, hogy egy úgynevezett munkástanács, forradalmi kormányzótanácsot szervezett kereken 30 taggal, népbiztos- és népbiztoshelyettes elnevezéssel. Egy részük számottevő egyért, a többi közönséges statiszta szájmunkási minőségben.
Ebből a kabinetből Landler Jenő, Rónai Zoltán, Ágoston Péter, Varga Jenő, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Pogány József, Szántó Béla, Vágó Béla, Szamuelly Tibor, Bőhm Vilmos, Hevesi Gyula, Erdélyi Mór, Hamburger Jenő nevű zsidók neveit kell kiemelnem, kiknek neve mellett egy-két szerény nemzsidóé, köztük a már említett Láday Istváné és még Csizmadia Sándoré is szerepel, kit mint megbízhatatlan elemet csakhamar Cinkotára internáltak és a tanácsköztársaság kimúlásáig rendőri felügyelet alatt tartottak. A zsidókormány tetejébe díszkeresztényül Garbai Sándort állították. Midőn e sorokat papírra vetem, három román hadosztály vonul be Budapestre, Szamuely Tibor hullája valamelyik határmenti temetőben bűzlik. A nála talált temérdek rablott holmit pedig a bécsi rendőrség őrzi. Néhány ugyancsak Bécs felé szökött s elvtársaikat itthon felejtett zsidó népbiztos már szintén az osztrák rendőrség foglya. A náluk talált rengeteg érték a bécsi rendőrség kezében. Érthető elkeseredésemben meg kell nekem bocsátani, ha Magyarország és Budapest kifosztott romjain keseregve, a magyar zsidó bolsevista kormányt a világ leggyalázatosabb, leghitványabb és leggyávább, de egyben legnagyobb méretű világcsaló rablóbandájának nevezem. Hogy ez a rablóbanda uralomra juthatott csakis, de csakis a zsidó fajnak kell köszönnünk, mely 1848 óta államférfiaink gyöngesége, nemzsidó társadalmunk túlzott szabadelvűsége mellett minden ideált félrerúgva aljas nyereségvágyból, mely minden becstelen eszközt szentnek tart, elevenen és holton keresztülgázolva, egy nemzet pusztulása árán keresett anyagi és a zsidó faj erkölcseinek megfelelő érvényesülést mint a herefojtó aranka, mely a hereföldeken tavasszal csak egy-két folt alakjában mutatkozik, őszre pedig már az egész tábla herét megfojtotta.
IX.
A zsidókormány tudatában volt annak, hogy csak a csőcselék és a munkásság csekély félrevezetett, de jóhiszemű részének támogatására számíthat. A történeti hűség kedvéért ki kell emelnem, hogy a szervezett munkásságot meg sem kérdezték zsidóvezetőik, hogy készek-e a kommunistákkal fuzionálni? A zsidó kormánynak tehát Bucharin Nikolaj receptje szerint híveinek számával fordított arányban álló irtózatos terrorral kellett híveinek hiányát pótolni.
Legsürgősebb teendője volt a burzsoázia fegyvereit beszedni, s a bolsevista csőcseléket felfegyverezni. A fegyvereket a leghallatlanabb terror kíséretében szedte el a burzsoáziától. A vörös rablók éjszaka vertek fel mit sem sejtő családokat álmukból. Asszonyokra és gyerekekre fegyvert szegezve kerestek fegyvert ott is, ahol sohasem volt. A fegyverkutatás közben a vörös nyomozó urak minden elemelhető értéktárgyat magukkal vittek. A kifosztott áldozat panaszával nyugodtan elmehetett a sóhivatalba. Magától értetődik, hogy az ily nyomozást vezetők túlnyomó része tipikus zsidó volt, a melléjük beosztott legénység pedig a különféle letartóztatási intézetekből kiszabadult pesti csirkefogó.
Voltak oly peches emberek, kiket fegyvereltitkoláson értek. Ezeket irgalom nélkül a forradalmi törvényszék elé állították. A forradalmi törvényszékkel lehetett barátságosan is tárgyalni. Az ügyészeket pótló vádbiztosok a csőcselék salakja, lezüllött ügyvédek vagy félbenmaradt ügyvédjelöltek voltak és pedig utóbbiak kivétel nélkül zsidók. A zsidósajtó útján kitenyésztett kriminálisták, persze zsidó ügyvédek, vastag csomó kékpénzért közvetítették igazságügyi fajrokonaikkal az érintkezést. Egy kis ékszer, egy pár ezer korona kékpénz megtette a hatást. Ha a vádbiztoshoz nem volt a vádlottnak összeköttetése, akadt esetleg a forradalmi törvényszék valamelyik zsidótagjához és meg volt a felmentés, mert mint a bolsevisták hangoztatták, ők nem paragrafusrágók, őket a betű nem köti, ők csak az általános emberi igazságot keresik.
X.
A zsidókormány hatalmának megalapozása végett sietett a rendőrség helyébe lépett vörös őrséget szaporítani és megerősíteni. Aránylag magas fizetéssel, élelmezési és egyéb kedvezményekkel sikerült is nekik hatalmas őrséget szervezni. A vörösőrség, különösen a vezetőség, tele volt zsidókkal, kik hivatalos hatalmukkal visszaélve vagyonokat gyűjtöttek és árdrágítottak. A vörös őrök a pesti kofákat és egyéb elárusítókat kezdetben zsarolták, később velük együtt panamáztak. Az elárusító napról-napra ingyen leadott a szolgálatot teljesítő őrnek meghatározott mennyiségű árut, különösen élelmiszert, aminek ellenében a vörösőr nyugodtan tűrte, hogy az elárusító az áru egyrészét a közfogyasztás, vagyis a hatósági áron való elosztás elől elrejtse, az elrejtett árut pedig méreg drága áron eladja. A vörösőr persze az általa így kipanamázott áruval szintén üzérkedett, ha személyes szükségletét meghaladta. A közönség ily panaszok ellen sehol sem kapott orvoslást. Ha lármázott, puskatussal csendesítették, ha éhsége miatt elégületlenségének kifejezést adott, mint lázító ellenforradalmárt lefogták. Egy esetben szemtanúja voltam annak, hogy az egyik vásárcsarnokban egy férfi erőszakkal húzott ki egy nagy kosár eldugott csöves kukoricát a kofa elárusító helyéről, melyet az ácsorgó asszonyok dühükben fizetés nélkül a vörösőrök szemeláttára széthurcoltak.
Legtöbbet panamáztak a letartóztatási és internálást intézetekbe vezényelt vörös őrök, kik a vádbiztosokkal versenyt zsarolták a fogságban levőket. A szabályszerű és tiltott kedvezményeket drága pénzeken árusították. Az intelligens és ártatlan fogolynak pénzen kellett megvásárolnia azt is, hogy foglára ne tegezze, mint az útszéli csirkefogót.
XI.
A zsidókormánynak testőrségről is kellett gondoskodnia, nem ugyan díszből, mint szükségből, mert ilyen Rózsa Sándorok csak náluknál nagyobb rablók védelme alatt merték az emberiséget boldogító eszméket terjeszteni, vagyis rabolni, mert egész uralmuk ebben merült ki. A zsidókormány pretoriánus gárdája a terror-csapat volt melyet pesti csirkefogó-nyelven „Lenin-fiúknak” becéztek. Ezek a politikai selyemfiúk Kun Béla és Vágó Béla közvetlen parancsnoksága alatt állottak. Túlnyomó részben zsidófiúkból, részben pedig fegyencekből. Kegyetlenség dolgában az orosz zsidó Lenin-fiúk érdemelték ki Kunék elismerésének pálmáját. Nick Gusztáv, a hírhedt rablógyilkos, e híres csapatnál parancsnoki állást töltött be. Volt még egynéhány hasonló erkölcsi kvalifikációjú parancsnok a Lenin-gárdában.
E csapat hivatásszerűen a terrort akképpen fejtette ki, hogy a népbiztosok parancsára bírói ítélet nélkül a kormánynak kellemetlen embereket a föld színéről eltüntetett. Az ily módon eltűntek számát a budapesti államügyészség most nyomozza. Ott pedig, ahol ellenforradalom ütötte föl fejét, a hírhedt Szamuely népbiztos vezérlete mellett páratlan kegyetlenséggel végezték ki azokat, akik nem imádták a zsidódiktatúrát. A Lenin-fiúk akárhány esetben önálló vállalkozásokat is hajtottak végre a kormány tudta nélkül. Ahol ugyanis kincseket éreztek, állig felfegyverezve behatoltak és mindent elraboltak. Panaszra menni senki sem mert hacsak nem akart a Lenin-fiúk kezén nyomtalanul eltűnni. Akárhányszor magát a kormányt is megzsarolták, ha azt akarta, hogy valamelyik parancsát teljesítsék. A Lenin-fiúk közül a főhóhéri tisztet Kohn Kerekes Árpád töltötte be.
Midőn a zsidókormánynak elfogyott a kékpénze, az ellenforradalmisággal gyanúsított községeket Szamuely Tibor a hordozható akasztófa villogtatásával milliókra menő kékpénz büntetéssel sújtotta. A Lenin-fiúk élükön Kohn Kerekes Árpáddal, voltak ily esetben a végrehajtók.
A zsidókormány erőszakszervezetét a vörös hadsereg kiépítésével egészítette ki, hogy hatalmát az egész országra kiterjeszthesse, s a külföld előtt is súllyal bírjon. Kezdetben toborzott, később sorozott. Magas fizetéssel, külön jutalommal, mindenféle kedvezménnyel csalogatta az embereket; élelmiszer megvonással, kilakoltatással, állásvesztéssel fenyegette a vöröskatona-élettől húzódozókat. Így sikerült a városi elemekből és a megszállott országrészekből ideszorultakból egy szedett-vedett hadsereget összetákolni.
A gyáva zsidókormány saját közigazgatási munkásaitól épp úgy rettegett, mint a féktelen terrorja által elnémított proletároktól és az elnyomott burzsoáziától. A hivatalokat politikai biztosokkal, a katonai alakulatokat hadügyi megbízottakkal rakta meg. Ezek a herék voltak a zsidókormány kémei, akik veszély esetén teljhatalmú intézkedési joggal, értsd koncolási joggal is, fel voltak ruházva. Az ilyen megbízottak 99%-a zsidó volt.
A zsidókormány erőszakszervezete a fent leírt s rablópolitikájával teljesen összhangban álló szervekből állott, melyekkel a kormányzást folytatta.
XII.
Miképpen fogadták a zsidókormány uralomra jutását az egyes osztályok? A régi szociáldemokrata párt régebbi tagjai pártjukat elárultnak látták, mert megkérdezésük nélkül csinálták zsidóvezéreik a fúziót, az ismeretlen származású, ismeretlen múltú, s rátermettségüket mivel sem bizonyított fiatal zsidókommunistákkal, kiknek élén egy csomó rovott múltú alak díszelgett. A régiek abszolúte nem rajongtak sem a kommunizmusért, sem a zsidókormányért. Hallgattak, és a pártfegyelem meg a terror hatása alatt ímmel-ámmal támogatták a bolsevista kormányt. Midőn azonban a kommunisták a szakszervezeteket akarták kikezdeni, melyektől az egyesült pártot féltették, a régi szociáldemokraták mégis csak sarkukra állottak. A belső harc a két frakció között állandó volt, különösen a kritika szabadsága körül; a fúzió tehát soha sem volt tényleges, mit bizonyít az a történeti tény, hogy a kommunizmus bukásának percében a régi szocialisták a régi szociáldemokrata keretben létüket a kommunistáktól elkülönítve pillanatnyilag megtartották.
A polgári társadalom rémülete dacára, intelligenciája, s ereje tudatában tisztában volt azzal, hogy a bolsevizmus nálunk is vörös farsang, melyben eszem-iszom helyett koplalásból áll a gyönyör végkimerülésig. Érezték ezt a népbiztosok is, mert a nyilvánosság előtt többször hangoztatták, hogy fejükkel játszanak. Mindnyájan tudtuk, hogy a kommunisták programjuk első felét, a kapitalizmus lerombolását nagyszerűen elvégzik, de azt is tudtuk, hogy a társadalom újjáépítéséből nem lesz semmi, mert a front-élet, meg a Károlyi kormány, a munkanélküli segély, a vörös-őrködés, meg vörös-katonáskodás, valamint a szabadrablás, véglegesen leszoktatta a munkásokat a produktív munkáról. Minden egyes proletár diktátornak érezte magát, aki burzsoászidásból és burzsoárablásból élt. Tisztességes gúnya a férfi testén, kalap a nő fején elégséges ok volt arra, hogy a csőcselék valamely tagja az illetőt, mint burzsoát inzultálja. Katonai és külpolitikai helyzetünk rohamos rosszabbodása siettette az időpontnak bekövetkezését, amelyben a bolsevista kormánynak minden néven nevezendő kormányzati eszköze kimerül, még a fehér papiros is, melyre az Osztrák-Magyar-Bank jegyeit hamisította.
Legérdekesebben viselkedtek a zsidók.
A gazdag zsidók ingó vagyonukat potrohukkal, a bolsevizmus kitörésének napjaiban kivitték külföldre. A bank- és safe-zárlat ebben őket nem akadályozta. Ki a bankdirektor? Zsidó! Kik voltak ekkor a hatalmon? Zsidók! A zsidó zsidóval mindig tud okosan beszélni. Hiába volt kinn a plakát hogy aki a lezárt üzletből valamit elvisz, a helyszínén agyonlövetik, különben pedig a forradalmi törvényszék elé állíttatik. A gazdag zsidó az ugyancsak zsidó bankdirektorral kiemeltette safe-jéből értékeit s folyószámlájáról hirtelen kikönyvelt kékpénzt. Másnap már Bécsből üdvözölte az „ifjú és boldogságban úszó” tanácsköztársaságot.
A kevésbé vagyonos és szegény zsidóság megörült a bolsevizmussal együtt járó új üzleti konjunktúrának. Nincs az a nemzeti veszedelem, melyet jogtalan vagyonszerzésre ki ne használna. A zsidóság már első napokban tisztán látta, hogy a rablás évadja beköszöntött. A zsidó szereti a munkanélküli jövedelmet, mert hisz születésénél és nevelésénél fogva kapitalista faj. A zsidóságnak ez a rétege tehát megkezdte az átcsoportosítást a bolsevista frontnak megfelelően. Tudta, hogy a kormány tárt karokkal fogadja, hisz az is zsidó.
A kis zsidóburzsoázia sietve vásárolt magának szakszervezeti tagsági könyvecskéket; némelyik 15 évre visszamenőleg bélyegeztette le. Ez az okirathamisítás könnyen ment, mert a szakszervezeti zsidó korifeusokkal lehetett okosan beszélni — egy kis pénzmag kíséretében. Később ez fölöslegessé vált, mert a kommunisták nem igen követelték a régi szakszervezeti tagsági minőséget.
A kis zsidóburzsoázia és proletár zsidóság a „Mindenkihez” intézett, s egyben programot képező plakát kifüggesztése után nyomban mohó szervezett és zárt offenzívát indított az új közhivatali állások elfoglalására. A régi, de minden kormánnyal szemben engedelmes, szakképzett hivatalnokokat rendelkezési állományba helyezték, magyarul mondva kidobták. Helyüket háromszoros létszámban szakképzetlen, sőt tudatlan zsidógyerekekkel és zsidólányokkal rakták meg, akik a népbiztosokkal versenyt panamáztak és raboltak. Az írásbeliség eltörlése a közigazgatásban, az ellenőrzés teljes hiánya, az ország kifosztását egyenesen provokálta. Tudunk esetet, hogy egy kommunista vezető hivatalnok valamelyik barátja házába közhivatalt csak azért kreált, hogy rekvirálás és egyéb hatósági beavatkozás alól mentesítse. Ebben a közhivatalban — mondhatni — munka sohasem folyt; az az épület ellenben, melyben a közhivatal elhelyezve volt, a közfogyasztás elől elvont, összepanamázott áruk gyűjtödéje volt spekulációra. Minden egyes rekvirálást, kommunizálást kimondó és végrehajtó rendelet újabb szelepet nyitott meg a panamázásra, fosztogatásra, rablásra vagy zsarolásra.
Így gazdálkodtak mindaddig, míg az ország vagyonilag ki nem merült, másszóval a tanácsköztársaság el nem pusztult.
Az új bürokrácia, ez a fegyvertelen terrorcsapat, hatalmas támogatója volt a forradalmi kormánynak, mely jutalmul hallgatólag szabadrablási jogot kapott épp úgy, mint a Lenin-fiúk díszes társasága.
XIII.
De hát a csőcselékkel is számolni kellett. Ennek nyereségvágyát is ki kellett elégíteni. Bár a munkanélküli jövedelmet a markszizmus nem tűri, a zsidókormány derűre-borúra szovjetfogytig folyósította a proletároknak a munkanélküli segélyt. A proletárnak azonban fedél is kellett: lakás és bútor. Ezt is kapott és pedig a burzsoázia lakaiban. Céljuk volt ezzel az is, hogy a burzsoáziát a hozzájuk beutalt proletárokkal ellenőrizzék és terrorizálják.
A lakás- és bútorelosztás története egyik legérdekesebb fejezete a Károlyi- és tanácskormány rezsimjének, mellyel érdemes egy kissé megismerkedni. A központi lakáshivatal a Károlyi-rezsim idejében a parlament-épületben működött. Tagjai jobbára zsidó ügyvédek s munkások voltak. A lakásnélküliek, a hivatalnokok vesztegetésében valósággal túllicitálták egymást. Némelyik a hatóságtól szerzett lakásjogért 10—15 ezer koronát fizetett a panamázó tisztviselőnek szorultságában.
A forradalmi kormány ezt a panamát kiirtotta. Újjászervezte a hivatalt, melynek szervezetét és elnevezését minden héten megváltoztatta, hogy tehetetlenségét leplezze. A hivatalnokok kevésbé panamáztak, mert a csőcseléktől, melynek előjoga volt a lakásokra, nem volt mit kipanamáznia. Panamázott tehát a csőcselék. Így például vörös-őrök s vörös-katonák önhatalmúlag rekviráltak maguknak lakást oly helyeken, hol rekvirálni való helyiség alig volt. A régi lakó háznépét a lakás egy zugába szorították. Vagy ugyane személyek a mit sem sejtő polgárt önhatalmú rekvirálás kilátásba helyezésével hatalmas összegek erejéig megzsarolták. Panaszra menni nem lehetett sehová, de ha valamelyik proletárhatóság előtt mégis szóvá tette az áldozat, ellenforradalmárként feljelentette az illető vörös-őr vagy katona, ha csak valamelyik Lenin-fiú az ügyet terrorista módon hamarább el nem intézte. Akárhány vörös-katona és vörös-őr a rekvirált lakásról lemondott, ha a burzsoá lakótól hatalmas összegű visszalépési díjat kapott. Ezt a műveletet aztán addig folytatták, ameddig csak lehetett. A csőcselék, különösen a galíciai, valósággal üzérkedett a rekvirált lakással. Eladta lakás-jogát nagy pénzért más jogosult igénylőknek, amihez persze a hatóság hozzájárulását kellett kieszközölnie.
Még cifrább volt a gazdálkodás a kommunizált bútorok elosztása körül. E bútorok valóságos Csáky-szalmáját képezték. Az elegáns bútorok persze panama utakon éppen nem proletárok kezébe kerültek. A bútorok elosztása körül kiderült, hogy a csőcselék, az agitátorok által felvilágosított mob, szintén ért a csaláshoz. A feleséges vörös-katonáknak ugyanis, ha a frontra mentek, elsőbbségük volt lakásra és bútorra. Mit tett a vörös söpredék? Házassági levelét, front-igazolványát felmutatta. Bemutatta feleségét. Kapott szép lakást és elegáns bútort, részletre. Ezt persze tömegesen csinálták. Az érdekelt feleségek feljelentése folytán kiderült, hogy a „hű, vörös” hitvestárs a szeretőjének szerzett bútorozott lakást, s feleségének még a hadisegélyt sem adta át, nemhogy vele törődött volna. Ezt a szerető-vircsaftot a vörösök valószínűleg a lipótvárosi plutokrata zsidóktól tanulták. Ámbár e szédelgésekre a proletárhatóságok csakhamar rájöttek és az ilyen partikat gyorsan visszacsinálták, a legtöbb kommunizált részletbútor valamelyik Teleki-téri kaftános útján már vándorútra kelt, az érdekelt vörös pedig már régen „meglógott” vagy harmadszor, vagy negyedszer, mint új vörös katona, valamelyik kaszárnyában újból toboroztatta magát, hogy új felszerelést és felszerelési illetékeket kapjon.
A csőcselék tehát az erőszakszervezet s a forradalmi demokrácia mellett hatalmas erősségét képezte a zsidókormánynak a polgári elemmel szemben addig, míg a lakás- és bútorelosztás körül a vázolt okokból a csőcselék körében magának szimpátiát tudott biztosítani.
XIV.
A vasasokról, a híres vasasokról e fejezetben külön kell megemlékeznünk.
A vasasok zsidó vezető-emberei voltak, azok, kik szervezeteik megkérdezése nélkül a szociáldemokrata- és kommunista-párt fúzióját lehetővé tették. Hatalmukat a forradalmi kormánnyal állandóan éreztették, s bőven gyümölcsöztették. Midőn a csehek elleni offenzíva megindult, sikerült őket először és utoljára a frontra vinni. Nekik nem ízlett a front, mert a nagy háború alatt a „fölmentés”, nagy jövedelem, jó ellátás és a személyes biztonság előnyeit élvezték. A cseh frontról az első ütközetek után parancs nélkül visszajöttek, s ellenforradalmisággal fenyegetődztek, ha még egyszer kiviszik őket a frontra. A zsidókormány persze deferált nekik, mert félt a vasasok nagy hatalmától. E sikerült zsarolás után sört, fizetést kékpénzben, teksztilárut követeltek a munkások részére. Ezt is megadta a kormány, bár az alkoholt plakátjai szerint örökre eltemette. Midőn pedig az élelmiszerínség fenyegetővé vált, élelmiszerekért zaklatták illő fenyegetések mellett a kormányt. A kormány ismét deferált, s a vasasok hústalan hetekben is hetenként háromszor csirkét, kacsát, libát disznóhúst kaptak, hogy a tanácsköztársaság mellett kitartsanak. E kitartásuk abból állott, hogy ameddig ennivalójuk volt, éltették a proletárdiktatúrát és terrorizáltak mindenkit aki a proletárdiktatúra ellen megmukkant. A vasasok egyszóval a proletárdiktatúra munkáscsendőrei voltak élelmiszerfogytiglan.
XV.
Amily tempóban építette ki a zsidókormány erőszak-szervezetét, abban a tempóban folytatta rabló hadjáratát az állam vagyona ellen és pedig tekintet nélkül arra, hogy a burzsoáziáé, avagy másé volt-e? Legelső sorban a bankoknál és egyéb pénzintézeteknél megrekedt pénzre és egyéb értékekre, valamint az ékszerészekre és a magánosok birtokában levő drágaságokra tette rá a kezét. A Károlyi-kormányban vitézkedett Szende pénzügyminiszter még a bolsevizmus kitörése előtt pénzügyi politikai okokból a takarékbetéteket folyószámlákat és szeffeket zár alá vette. A zsidókormánynak tehát a bolsevizmus kitörése után a Károlyi-kormány e rendelete folytán kényelmes dolga volt, midőn a bankoknál és pénzintézeteknél zárolt értékeket nagyképűsködő jegyzőkönyvezés mellett elemelte. Magától értetődik, hogy a zsidóbankdirektorok zsidóhozzátartozóik és barátaik részére kellő időben megmentették értékeiket a zsidókormány elől. A szerencsés zsidók persze megmentett vagyonukkal Bécsig meg sem álltak.
Legpéldátlanabb rablás folyt az ékszerész-üzletek úgynevezett kommunizálásánál. Az elsőszámú rabló a leltározó-biztos volt. Ő lopta a legtöbbet. Ha jószívű volt, az üzlet gazdájának is megengedte, hogy saját vagyonából a leltár elől valamit „ellopjon”. Versenyt loptak az alkalmazottak is, akik a Károlyi forradalom kitörése óta gazdáik zsarnokai voltak. Hogy rengeteg értékű ékszerek és egyéb értékek közvetlenül a leltározás után hova lettek, arról senki nem értesülhetett. Annyi bizonyos, hogy sokan dézsmálták, míg a népbiztosok rejtekhelyére kerültek. Romjait e nemzeti vagyonnak a megszökött népbiztosoknál és a bécsi zsidókövetségen találták meg. Romok alatt e mondatban számos milliót kell érteni. Hogy a megmaradt többi értékeket a népbiztosok és hozzátartozóik az országhatárokon belül hol rejtették el, az új, de nem zsidó kormány rendőrsége hivatott felderíteni.
A magánosok ékszerei után a csőcselék valóságos hajtóvadászatot indított. A hivatalos és önkéntes nyomozók rettenetes terrorral zaklatták a magánosokat állítólag eldugott ékszereik kiadása végett. Találtak is sokat, melyet a nyomozók egyszerűen zsebrevágtak. Voltak kivételek is, amikor az ékszert elrejtett delikvenst a forradalmi törvényszék elé állították, amely azonban a legtöbb esetben irgalmas volt. Elkobozta az elrejtett ékszert, s „javulás reményében” a büntetés egyéb részét elengedte. Egy esetben egy zsidó ügyvédet sok évi fegyházra ítélt a forradalmi törvényszék ékszerelrejtésért. Ugyanaz nap egy másik zsidó ügyvédet csalásért ítélt el több évi börtönre, melyet elkövetett az által, hogy felétől forradalmi törvényszéki perújítási ügyben honoráriumot kért és kapott, holott az ítélet szerint ily bűnügyekben néhány héttel előbb megjelent rendelet értelmében perújítás ki van zárva. És mégis az ékszert elrejtő ügyvéd néhány hét múlva szabadlábon volt perújítás nélkül. Magyarázat: az ügyvéd zsidó volt, a vádbiztos is, a népbiztos is, a fő Torquemada dr. László Jenő is. A többit kifejtenünk fölösleges. A delikvensek körében köztudomású volt, hogy kék pénzért, de sok kék pénzért meg lehet a szabad lábat vásárolni. A zsidókormány minden valamit érő tárgyat kommunizált. Lovat, fogatot, egyéb járművet, írógépet, irodaberendezést, szőrmét, bélyeggyűjteményt stb. Az értékek elkaparintásával a népbiztos elvtársak személyes budgetjüket biztosították. A felséges csőcseléknek is kellett valamit nyújtani, hogy együtt örvendjen az örvendező népbiztosokkal. A többi üzletet tehát a csőcselék részére leltározták. A leltározás és áruelosztás ugyanazon lopási műveletek között zajlott le, mint ahogy ezt az értékek leltározásánál leírtuk. A csőcselék persze vételárat tartozott fizetni, mely azonban a lehető minimumra volt redukálva, és fehérpénznek csúfolt papírpénzből állott.
XVI.
A csőcselék boldog volt. Olcsó lakás, ingyen bútor a burzsoánál, akárhány helyen kiterrorizált közös éléskamra, munkanélküli segély, olcsó közszükségleti cikkek, mindennek tetejébe szabadrablás, kivételes bánásmód a hatóságnál és a burzsoáziával szemben a magánéletben is diktátori hatalom!
A kommunizált üzemekben is víg élet folyt. A termelés megszűnt. A munkabérek egyre nőttek. Ilyen állapotok mellett az agyonboldogított munkásságnak más dolga nem volt, mint éltetni a proletárdiktatúrát és terrorizálni a fehéreket. Az agyonbolondított munkásság nem látott az orra hegyén túl, mert különben látnia kellett volna, hogy az örökös dínomdánom, ez a vörös-farsang, sokáig nem tarthat, s hogy a bolsevizmus csődje ijesztő lépésekkel közeledik.
A kommunizálás befejeztével és a termelés megszűntével más eszközökkel kellett a nép kegyeit keresni, annál is inkább, mert az élelmezési állapotok az ántánt és a vidék blokádja folytán rohamosan romlottak. A nép szórakoztatása proletármódon, a proletárgyerekeknek itt-ott kiosztott kekszdarab nem felejttette el a nép nyomorát. Izgatni kellett tehát és osztálygyűlölséget szítani a burzsoá ellen, ami igen nehéz feladat volt, mert a burzsoá alkalmazkodott, s igen csöndesen viselte magát. Ennek dacára azonban folyton ellenforradalmisággal gyanúsították, hogy a burzsoázia elleni gyűlöletet ébren tartsák s a proletárok figyelmét a nyomorúság igazi okairól eltereljék. A burzsoázia csendes viselkedése sehogy sem tetszett a zsidókormánynak, miért is cikkeiben gyávának és erőtlennek csúfolta, csakhogy ellenforradalmi cselekedetre ingerelje. Ilyenekre azért volt szükség, mert minden egyes lényegtelen ellenforradalmi megnyilvánulást, brutálisan elnyomhatott, s hatalmának villogtatásával a proletárok hatalmi kéjvágyát kielégíthette.
A proletáröntudat ébrentartására más műsort is igénybe kellett vennie a zsidókormánynak. Elővette tehát az orosz szótárt. Ha a proletár-lelkesedés ellanyhult, a bolsevisták hazug sajtója parancsszóra megverette Denikint és Kolcsakot az orosz bolsevistákkal, holott e győzelmi hírekből egy árva szó sem volt igaz. A proletárok persze híztak e koholt híreken. Koszton úgysem hízhattak, mert a magyar szovjet haladtával a proletárok ételes adagjai napról-napra kisebbek lettek.
Midőn a Denikin- és Kolcsak-féle repertoár kimerült, a csehek visszavonulását kellett győzelmi hírekké felfújni. E győzelmi hírek humbug-voltáról a csőcselék akkor győződött meg, midőn a magyar bolsevisták a csehek elől a régi demarkácionális vonalra visszavonulni voltak kénytelenek. Midőn pedig a zsidókormány végelgyengülését kezdte érezni, az 1919. július 21-i világforradalommal egybekötött világsztrájk kitörésének híresztelésével öntött új lelket a csőcselékbe. Ezzel aztán ki is merült hazugságainak és világcsalásainak minden eszköze. Lehetetlen helyzetéből fegyveresen kellett kitörnie. Nekirontott a román frontnak, melyen tengernyi magyar munkás feláldozása árán a gazságra alapított zsidóuralom összezúzta magát. A zsidó népbiztosok és a zsidógenerálisok a blokádból való kirohanásnál úgy viselkedtek, mint Zrínyi Miklós Szigetvárnál, ők is tele tömték zsebeiket aranyakkal, de nem sírásóik részére, ők is kirohantak a blokádvárból, de míg az elbolondított és megcsalt munkáshadsereg az ellenség ágyúiba és szuronyaiba rohant, a zsidó Zrínyiek kincses ládáikkal Bécsnek menekültek, ahol őket szerencsésen lefülelték. Ezzel lehullott a lepel a zsidókormány tagjainak becsületességéről, önzetlenségéről és önfeláldozásáról proletár-szájakon portált hazugságokról.
XVII.
A hazugságra és csalásra alapított rabló zsidókormány a szólás- és sajtószabadságot törte mindenekelőtt kerékbe. Tilos volt a kritika, még a proletártestületekben is. Aki kritizált, annak úgy betömték a száját, hogy belefulladt az igazság. A napi sajtó két orgánumból állott: a Népszavából és a Vörös Újságból. Ezeket a sajtó-direktórium állította össze. A sajtó-direktórium volt a hazugsággyár. Kun Béla egy gyűlésen maga dicsekedett, hogy ha a burzsoáziát meg kell csalni, nem riad vissza semmiféle hazugságtól. Ezt a beszédet a Népszava e kitétellel együtt le is adta. A munkásság egy része e politikai erkölcsi felfogáson felháborodott, miért is a rá következő napon lecáfolták Kun Béla megbotránkozást keltett kitételét.
Rákospalotán egy gazdánál több rendőrtisztviselő zárórán túl borozott, miáltal többrendbeli kihágást követtek el. Micsoda ellenforradalmi rémregényt csinált az ellenforradalmi szenzációra éhes kommunista sajtó. Belekeverték a forradalmár (?) Dietz Károlyt is, a galileisták lelkes barátját, a jó szabadkőművest aki a bolsevista nyomozási módszer fizikai fájdalmait talán még akkor sem heverte ki, amikor a bolsevista kormányt követett, de József főherceg által kinevezett kabinet által letartóztatott szocialista kormány őt főkapitánnyá nevezte ki.
A zsidókormány szigorúan gyakorolta a cenzúrát a külföldi sajtótermékek felett is. A kellemetlen híreket tartalmazó számokat nem eresztette be. A „Neue Freie Presse” kétféle szöveggel is megjelent. Ennek hiteles magyarázatát senki sem tudta. Az egyik verzió szerint a Pressét ily manipuláció céljából lepénzelte a zsidókormány, a másik szerint a zsidókormánynak tetsző tartalommal megjelenő Presse-példányok Magyarországon nyomattak a burzsoázia becsapására.
Akárhány kitiltott Presse-példány mégis Budapestre került. Az összeköttetésekkel bíró burzsoázia anélkül is értesült a bolsevista kormányra nézve kedvezőtlen eseményekről. Az ilyen újsághírek szájról-szájra repültek. Mit csinált a bolsevista-sajtó? A legnagyobb cinizmussal kigúnyolta a „rémhíreket” terjesztő burzsoá ellenforradalmárokat s úgy kifigurázta a rémhíreket mintha cáfolásukkal érdemes sem volna foglalkozni. Hogy mily arcátlanul hazudott az igazmondás palástjában pöffeszkedő zsidókormány, bizonyítja az a tény, hogy midőn 1919. július 24-én már az egész világ tudta, hogy az egész tiszai hadsereg jobb- és balszárnya teljesen meg van semmisítve, a centrumban támadott s pótlásul küldött két hadosztály pedig fel van „őrölve” és hogy Szolnok és Tokaj között átkelt román csapatok Budapest felé útban vannak, idestova egy hétre ezután Vágó népbiztos a Vörös Újságban oda nyilatkozik, hogy a vörös hadsereg a Tiszán túl megverte a gyülevész román, magyar és szász ántánt-seregeket, hogy a román királyi csapatok túlereje elől veszteség nélkül, fölösleges vérontás elkerülése végett vonultak vissza és végül, hogy a Tisza-frontját erősen tartják. Tréfásan hozzátette, hogy még „egy papucsszöget” sem hagytak a Tiszán túl. E hír megjelenése után másodnapra a zsidókormány lemondott, s negyednapra a román csapatok Budapestre bevonultak. Ez a vakmerőség a hazudozásban páratlan gazságra vall, mely a zsidó bolsevista-kormányt minden ténykedésében jellemzi.
XVIII.
A lateiner-dolgozók még a rémhírterjesztőknél is nagyobb gondot okoztak a zsidókormánynak. Ezeket sehogysem sikerült a kommunizmusnak megnyerni. Csendesek voltak és szabotáltak, mert a fizikai munkásoknál abszolúte és relatíve rosszabbul voltak fizetve. A „Népszava” szociáldemokrata nyelven a megértést forszírozta a szellemi és fizikai munkások között, az ugyanaznap délután megjelent Vörös Újság a szellemi munkásokra uszította a fizikaiakat, Kun Béla pedig egy beszédében a fizikai munkásokra bízta a mérnökök s egyéb szellemi munkások vezetését, mely kijelentés kézenfekvő képtelensége miatt viharos ellentmondás és csendes derültség mellett a körülmetélt Dózsa Györgyöt gúny tárgyává avatta.
A szocialista-kommunista pártban dühöngő egységet mi sem jellemezte jobban, mint a két frakció ellentétes politikája a lateinerekkel szemben. Mivel azonban a terror kommunista kézben volt, ennek irányzata győzött. A fizikai munkásokra hivatalokat bíztak, a szellemi munkásokat pedig nyomták. Írni-olvasni alig tudó egyéneket magas képzettséget igénylő hivatalok vezetőivé tettek, a szellemi munkásokat méhészkedni, selyemtenyészteni s egyéb fizikai munkára akarták utalni. Ha valamely kommunizált vállalatban meg is tűrték a magasan szakképzett nélkülözhetetlen szellemi munkást, oly alacsony fizetést kapott, mely alig volt magasabb a tanulatlan munkás fizetésénél. Ilyen közigazgatás mellett a termelés teljesen megszűnt, mert az analfabéta munkás nem tudta munkáját végezni, a szellemi munkás nem akarta — feltéve persze, hogy a termelési eszközök meg voltak. De nem végezte a dolgát a fizikai munkára utalt munkás sem, mert henyélés dolgában nem akart a hivatalnokoskodó fizikai munkás mögött maradni.
Még több bajuk volt a parasztokkal. Ez a baj a zsidókormányt kezdettől fogva idegessé tette. A tulajdon intézményének megszüntetése a parasztot íziben ellenforradalmárrá tette. A zsidókormány ennek láttára vele alkuba bocsátkozott, bár a zsidó, mint született merkantilista, minden parasztot, — kicsit-nagyot — szívből utál. A kisbirtokokat mentesítette a kommunizálás meg adófizetés alól. Ez azonban mit sem változtatott a helyzeten. A zsidó-kormány mégis megmaradt e politikája mellett s egy darabig a kisbirtok fogalmának kiterjesztésével kísérletezett. A paraszt azonban következetes maradt. Midőn pedig a termelési évad annyira haladt, hogy termelvényei forgalomra megértek, csak kékpénzért vagy csereáruért szállított Budapestnek élelmicikkeket. A nyár beköszöntésével végül egyáltalán blokírozta Budapestet, azzal a megokolással, hogy a pesti zsidórablóknak ennivalót nem ad. A zsidókormány erre bosszúból a föld összes termékeinek kommunizálását mondta ki, fejadagra korlátozván a földművest is, aki kora tavasztól késő őszig, kora reggeltől késő estig arcának verejtékével túrta a földet, míg a zsidókormány tagjai s a mellettük élő zsidó naplopók dőzsöltek.
XIX.
Az élelmiszerínséget betetőzte az a tény, hogy a zsidó-kormány politikája, mely a termelőszövetkezetektől várta a közélelmezés lehetőségét, csúfos kudarcot vallott. A termelőszövetkezetek nem funkcionáltak. Budapest lakossága batyuzni járt tehát a vidékre. A iproletárnak azonban kevés csereáruja volt amit a parasztnak adhatott. Megindult az áskálódás a burzsoázia ellen, aminek a vége az lett, hogy a zsidókormány a batyuzást betiltotta. Az éhínség és a velejáró elégületlenség azonban veszedelmesen nőtt A zsidókormány tehetetlenségében ismét megengedte a batyuzást mely azonban a proletariátuson mit sem segített, mert csereárui már elfogytak. A zsidókormány által boldogított és bolondított proletárok még az utolsó ruhadarabot is, a nyáron nélkülözhető télikabátot már korábban elcserélték élelmiszerekért. A proletárok tehát gyűléseken s falragaszokon sürgették a batyuzás megszüntetését. A végnapjait élő kormány szorult helyzetében engedett a proletárság nyomásának, s életének hátralévő néhány napjára ismét beszüntette a batyuzást.
A parasztság a zsidókormány minden erőlködése dacára sem fogadta el a tanácsköztársasági (fehér) pénzt fizetési eszköznek, melynek bonitását nem garantálta az Osztrák-Magyar-Bank vezetőinek a fehérhasú bankóin látható aláírása, melyet a zsidókormány a nép megtévesztése végett ráhamisított. Ez a bankóhamisítás legmarkánsabban jellemzi a zsidókormány politikai erkölcseit. Az összes iparágak között a bankóhamisítás virult a legjobban. A zsidókormány a Lenin-fiúkkal hadisarcok alakjában rabolta el a parasztoktól a kékpénzt, másik oldalon pedig a naplopó csőcselék közt milliárdszámra osztogatta a fehérpénzt melyről számos vezércikkben hirdette, hogy a pénz csak munkajegy, melyet tulajdonosa csak az általa elvégzett munkáért kap, s mely csak utalványt képez közszükségleti cikkekre. Ezt komoly képpel hirdette az a szélhámos zsidókormány, mely naplopó vörös-katonáknak, vörös-őröknek, munkanélkülieknek, panamista bürokratáinak úgyszólván ellenérték nélkül osztogatta fehérhasú milliárdjait, mialatt ő a kékpénzeket a néptől hordozható akasztófák kíséretében elrabolta.
A pénzügyi bajok tehát óriási mértékben szaporították a közélelmezés bajait, melyek július végével a zsidókormányt már régen előrelátott katasztrófájába sodorták. Egy darabig újságcikkekkel, s bennük biztató, de hazug hírekkel bombasztikus és a burzsoáziát durván piszkoló frázisokkal lakatta jól a proletárokat, ezekkel azonban a b
Ali Baba és a 40 rabbi
Ez
az az írás, aminek nem kellene megszületni, de léten-nyomon
utamban állt, így kipenderítem, ne maradjon a szülőcsatornában.
Fájjon másnak is a fail, avagy náci-faj újkori története, mely
a régi korokat idézi, amikor még körök voltak, hol most ökrök
elletve lettek. Akkor belevágok, hátha megjön a kedvem is, ahhoz,
amit most inkább a kény szeréből teszek.
Elemi ellenállás van bennem minden írás, összefoglaló és elemzés kapcsán. Idejét múlt és így fölösleges. Ez zsigeri érzésem egy ideje. Ezt a mostanit sem fogjátok érteni, s ha mégis, úgy annak sincs igazán már jelentősége.
Hol is kezdjem? 2010, vagy korábban? Mondjuk i.e. 11500-ban? Rendben, maradjon a helyzet rövid ismertetése közelebbi dátumhoz hű. Tehát „menekülthelyzet”. 2009-ben végleg lebukott a zsidó szabadkőműves-jezsuita-cionista…bilderberges összeesküvés. Kellet új terv, hogy Izrael-Usa-EU ne kezdhessen világháborúba a zsidó vezetőik kóhn-spirációja okán, így megszületett a nagy ötlet a korábban már tervezett kétpólusú világrendről. Na jó, ezt már tervezték, de mivel 2010-ben már izraelnek ki kellett volna provokálnia a világháborút és Oroszország és Kína is beolvasztásra került volna cionista pakliba, így sürgősen lépniük Kelet. Persze Kína és Oroszország ugyanolyan zsidófertőzött területek, mint bármely potens pontja a bolygónak, de ez most kapóra jön, mert álcának is remek fedőtörténet, hogy ők nem kiiktatni, hanem megvédeni akarják az összeesküvő zsidókat a saját maguktól, s mára megértük, hogy Izrael új „barátai” Kína és Oroszország lettek. Hogy telik az idő. A barátaidat tartsd magadhoz közel, az ellenségeidet még közelebb! De térjünk vissza 2010-hez. Szíriában még csend van. Azaz már nincs, mert az oroszok a törökkel, szírekkel, Libanonnal sürgős tárgyalásba és diplomáciai nagyüzembe kezdenek. Assad bejárja az országot és megegyezik Erdogánnal, Ahmadinedzsaddal…a következő 5 éves tervről. Erre ki emlékszik még? Link AS-SUWAYDA / In-Kal Secu.
Mostanra beérett a gyümölcs. Válogatott, fizetett „turisták” nacionalizálják a liberális zsidó-keresztény európai buzi-parádétól visszhagos, korrupt „európai” liberális kulturális sokszínűséget, mely nemrég még cigány-mámorban és zsidó hallelújában leledzve készítette elő egy új államiság, a zsidó-cigány autonóm világcsászárság összeesküvését. De lépjünk tovább! Szóval, idő közben az össze titkosszolgálat fejet cserélt, sőt ki is derült, hogy mindenki meg van figyelve, le van hallgatva és természetesen tudnak mindenről. Merkel (Hitler lány) még 2011-ben bejelenti, hogy a liberalizmus megbukott, Clintonné 2013-ban bejelenti, hogy elveszítették az információs háborút. Lépésről-lépésre, de a média, hírgyártó szervek…sorra fordulna Keletre és persze Kelet is fordul nyugatra, mert Kelet az új Nyugat. Átveszi pénzügyileg, katonailag, szellemileg, vallásilag…szóval cakkompúder a zsidó-mételyezett ostoba Nyugat értelmesebb részét, technológiáját és nem erőszakkal, hanem Szun-Ce-s puha nyomásgyakorlással. Szankciók? Igen, köszönik szépen jól vannak, sőt ez erősíti a hazai gazdaságot. Háborúk? Igen, irányítottan, szépen, komótosan, de kellett ennyi év, hogy az ügynökhálózat is felFEDje magát és megindul-mason a takarítás a Kaukázusokon keresztül Délnek és Nyugatnak.
A pakliban benne volt, hisz ez is volt a terv. A Nyugat ebben kooperál, hisz a „hatalom” azon „problémával” találja szemben magát, hogy létre hoztak egy működésképtelen rendszert és ha nem lesz világháború, úgy nem tudják fenntartani a látszatát annak, hogy béke van. Az új „ideológiai” a visszanemesítés, nemzetiesítés, autonomizálás, elkülönülés egy újabb szövets-égi rendszerben, mely faji alapon szerveződik és valójában a gyökerekhez nyúl vissza…, de ezt rendszert a már meglévő „elit” kell megkösse, de nem maga számára, mert ők korruptak, zsidók, szabadkőművesek és mégsem tehetnek mást. Új, tiszta szellemileg kiegyensúlyozott, stabil, igaz emberek viszont nem nagyon kapkodnak a jövő víziójáért…pedig valójában nincs semmilyen „háború”. Vagyis, úgy van, hogy nincs. Afrika felfejlődik, Kína ott van. Persze mocskos munka, mert ugye egy meglévő érdekrendszert és hozott humanid anyagot kell Emberré formálni sebtiben. a sterillé agymosott bandát. A kereskedelem, együttműködés, világgazdaság robog ezerrel. Kerülik, kikerülik a szabadkőműves zsidó közvetítőket, illetve magukhoz kötik, lekötik őket. Kényes ügylet, mert mindenkiről dosszié van, kompromittáló anyagok, zsarolható azokban a „körökben”. Ettől függetlenül világbéke készül, a történelem eddigi legnagyobb békéje. Alaszkán keresztül vezető gyorsvasút köti össze hamarosan Dél-Afrikai Köztársaságot és Argentínát. A két pólus valójában egy, csak a gyeplő kerül át „Putyin kezébe Obama kezéből”. De itt nem is a személy a lényeges, hisz valójában egy szerepet kell betölteni.
De benneteket jobban érdekel az érdek, mely diktál ebben a káosznak tűnő dinamikus renddel bíró logikus rendszerben, nemde? Nincs illúzióm, nem aki nem érett meg az nem ért meg eztán sem. Az érdekszervezetek újragondolásáról van szó, a hibridek szelekciójáról, semlegesítéséről, összegyűjtéséről és -lényegében- likvidálásáról. Globális szintű folyamat, minden valamire való szervezet, erőszak-bíró organizáció és organizmus erre a tervre van ráállítva. Minden egyszerre zajlik ezért nehéz lekövetni, de minden egy irányba mutat.
-klíma
-víz
-energia
-etnikai tisztogatás
-vallási káosz
-háborúk
-gazdasági krízis
-politikai krízis
-történelmi krízis
Soroljam még…mert úgy tűnik, hogy az oktatás, irodalom, iskolarendszer, egészségügy, vállalkozások, kereskedelem, honvédelem, közigazgatás, rendvédelem…tudomány…minden részterületen, mintha összefonódva, de nagy iparkodással menne az ide-oda átszervezés, „határrevízió”…és sorra buknak meg a tabuk és hullanak a leplek a nagy előre bejósolt mesterségesen generált „népvándoroltatás” kellős közepében.
BRICS, Rubel, Jüan, Dollár…új gazdasági mechanizmus, intézményrendszer, hitelminősítő, szuperbank, Ázsia, Afrika és Amerika –központ? Európa szépen beáll a sorba…, vagy …, de nincs is vagy.
Izrael és a zsidó terrorveszély felszámolása kulcskérdés. Ügynökhálózat felszámolás és átstrukturálás zajlik, de sok kérdés van még nyitva. Ami kulcskérdés, az elbutított, megnyomorított lelkű, szellemű és testű önvédelmi és természetes reflexeivel már nem rendelkező, igazságszeretetre és kimondására alkalmatlanná tett, liberális agymosott, vagy fanatizáltan idegbajossá tett tömegek leszűrése és a köztük is és a kulcspozíciókba helyezett irányítóik, terelőik az „emberiség” zsarolói, zsarnokgyíkjai (tirannoszauruszai) napfényre terelése kulcskérdés. Mehetne ez a központi médián keresztül, de a medián a közepet, közepest jelenti és jelenleg a közepes szint az ásóbéka feneke alatt két ásónyomnyira van, szellemi csúcspontját tekintve. Az igazság sokkoló és gazdasági, morális, politikai, vallási…egyszóval a társadalomnak nevezett irányított, terelt csürhe teljes káoszba döntését eredményezné. Alig hinnék, s ha igen, akkor sem tudnak vele mit kezdeni, mert ha igen, akkor azonnal agyon kellene verniük az össze „vezetőt” az említett szinteke, az meg ugye az „emberiség projekt” teljes kudarcát eredményező aktivitást jelentene.
De nyugi van. Isten nagyvonalú és még a saját hülyeségét is képes megbocsájtani. Nem kicsit galoppoztatta el a földi parazitáit és nem sok híján ez a teljes törlést eredményezte volna. Az illumináti és a B’naiB’irth…de a többi „ártalmatlan” szabadkőműves –jezsuita-mormon- (összességében zsidó-cigány) társaság nem csipkeverő szakkör ám) és ugyan egy ideig úgy tűnhetett, hogy jó ötlet egy szűk hibrid körnek ekkora hatalmat adni a kezébe, hogy öljenek, pusztítsanak, hazudjanak és dúljanak minden emberi értéket (melyet mi annak vélünk)…, de ez az az opció nem vezetett a várt eredményre. Illetve az „istenek” egyik típusa ezt is várta, a másik meg most nagyon morcos. De erről tudnotok sem kell.
Amiről kell, arról meg úgy sem vesztek tudomást. Szóval, Izrael felszámolása és a terrorista zsidó „faj” és irányítói likvidálása elkerülhetetlen. Közel –Kelettel ismerkedik most Európa…illetve Európa most ismeri csak fel Jew-rópát, hogy valójában a zsidó-katolikus összeesküvők a muszlim szemitákkal közösben perverz mocskos játékot űztek, űznek az emberekkel. A fenyegetés egyértelmű. Katonai mozgósítás, polgári védelem, sőt maga a polgár is kénytelen a lusta tohonya agyát lassan gondolkodásra használni és kóhn-frontálja magát a tényekkel.
Nem tetszik? nekem igen! Lassan eljön az „én időm” es. Bár lassan, de biztosan ez egyre kevésbé érdekel. Nem kihívás az idióták „mentése”…
Egy pillanat alatt egész Európa bemozdult és rossz szomszédi v-iszonya lett, miközben Ukrajnában háború, Moldávia kész rá…Románia, Bulgária…Jugoszlávia és Csehszlovákia is, de Lengyelország és Nemétország…és gyakorlatilag minden „álnemzeti” cionista, vagy anticionist, vagy liberális, esetleg „nemzeti”, vagy nevezheted bárminek kormányzat egy kottából játszik. A zsidó alakot váltani igyekszik, beolvadni a „nemzetibe” és lesz eztán nacionalista…mint annak idején, Hitler-Siklgruber idejében. De nem változott semmi, ahogy Hitler – Merkel vonal sem, se a judapesti német bevonális emlékmű, vagy Horn Brüsszeli szobra, vagy a képmutatások zöme, mely ugyanolyan hazugság, mint amilyenekhez eddig hozzá voltunk szoktatva, csak nem tudtuk még, hogy az-ok. De mára legyen világos az ok! Ami történik oka és okozói is vannak. Mi vagyunk az okok. De mi vagyunk az okozók is, ki-ki szerény képességei szerint és dimenzió-jártassága alapján kapja meg a besorolását, beosztását.
Mindenki érdeke, hogy a lehető leggyorsabban és legzökkenőmentesebben menjen végbe a változás, mely az „emberiség” szelekcióját illeti. A „menekültek” kérdése valójában zsidó-kérdés. persze nem csak zsidókról van itt szó, hanem az ügynökseregükről, menthetetlen fertőzöttekről, agymosottakról…akiknek „menekülniük kell”, és/vagy színt vallani. Egyiptomban megkezdték a tisztogatás. Kaukázusban és most Szír területen és persze jewrópába terelTEKen is megy az adatbázis –futtatás. Minden szolgálat összejátszik ebben a kérdésben, nincs NATO és nincs Oroszország „ellentét”. Jól előkészített munka zajlik, kölcsönös „kiutasítgatásokkal” és a java csak eztán jön. A jövő hírei zöme Oroszországról fognak szólni. Orbán egyelőre hivatalosan is a jóbiknak megírt program papírformája szerint lépeget Moszkva utasítására, de Európa egészének „üdvére”. Bére valószínűleg az „új” EU rendszer, vagy a V4 tiszteletbeli elnökének szerepe lesz és a bohózat következő fejezetében Vona-Zazrivec fog bohóckodni, mint nemzeti, nemzetszocialista, népnemzeti néppárti fitymaszűkület. A fokozatosság elve a sok barom és a „demokrácia” miatt elengedhetetlen kellék. Lesz kis szükölés, mert a „nemzetegyesítést” és a cigány-zsidó összeesküvőket nekik kell egy táborba passzírozni a sok ostoba magyarral. Ezt fel kell még tupírozni az ide telepítendő „menekült” izraelitákkal, melyből most is van 2 millió, már határokóhn belül és a visszaterelt cigányokkal…miközben Erdély függetlenedik, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és lehet még Őrvidék is vissza lesz rendezve, sőt a Szent Korona égiszére hivatkozva becsatlakozik Horvátország is megent a „Szent Szövetségbe”. Okos alku, ugye? Habsburgok adnak király-purgyét is és a lengyel király ezt jóvá is hagyja, miközben minden oroszok cárja is trónra lép. A lényeg nem is ez, hanem az átrendeződés, mely esélyt ad a normális létre és a bűnösöket (érdemek szerint) el lehet takarítani csendben. Nagy zajt nem csaphatnak, mert az egész rendszer velejéig romlott és nincs nembűnös, megalkuvó gerinctelen sunyi a hivatalokban és a zöld asztalok mellett. Sajnos az össze rendőrt, ügyészt, bírót, politikust sem lehet likvidálni (pedig de szeretném) egy rövid sorozattal, mert a rendszerben t-ERROR keletkezne és zárlatos lenne, ugyanis ez a parazita fogyasztói társadalom nem lenne képes feldolgozni egy ilyen szükségszerű traumát. Igen, a tetvekre, idiótákra is tekintettel kell lenni, hisz ez a szaporító anyag, amely a jövő generációját a tojólyukján keresztül engedi és tán azokból már lehet némileg ember. Két generációnak kell így nagy iramban megjelenni és a minőségből, nem a szapora parazita fajtából, melynek a sokasodásának gyorsan véget kell vetni. Ez nem is lehet titok! A HUN birodalom újra éled, egyelőre tele álhunyóval, de ezen most változtatni nem a mi dolgunk. Az ébresztés nem kívánságműsor. De az, hogy a fajok szét lesznek válogatva, ne legyen kérdés, még akkor sem, ha mára akkora nagynak tűnik a keveredés. Ember-nemember…ilyen egyszerű ez. Aki emberi minőséget ér el, az marad, aki nem az megy a …
Erkölcs és becsület a jelszó és persze újra kell gondolni a vallási mániát is, mely az anya, nő és a férfi, no meg a gyermek fogalmát és szerepét is helyére kell tegye. Isten így akarja. Ha nem, akkor is így lesz!
Nem megyek a részletekbe jobban, az oldalon kin van minden és túl van már magyarázva rég. Ami engem illet már nagyon unom. Nem a változást, chemtrailt…közönyt, hanem az értetlenséget, éretlenséget. Ezt kudarcként élem meg. Végül is a többit is, de minél több kudarc ér, annál szívósabb leszek. Elmehetnék így is szivattyúnak. Változtatnom kell nekem is. Mivel nem lesz „nagy háború”, így a bennem felgyülemlett bosszúvágyat másoknak kell kiélni. Az biztos, hogy nem megyek bele, hogy szabadon elmehessen minden gané, ahová akar, alku fejében! Ha mód lesz rá, nem akarom összemocskolni a kezem sem ezzel a parazita bandával. A lábam is megteszi. De addig is …közben napok teltek el, mert vagy 2 hete kezdtem bele ebbe a rövid semmitmondásba. Be kellene fejezni, de nagyon!
Miközben Európában kitör a kamuháboború, a holokamu…és a gyalázat, minden szépen rendes kerékvágásba fordul. A hulladék összetakarít maga után és elhordja magát. De ezt józan ésszel nem lehet józanul szemlélni! Moszkva rendezi a muszlim világot, felszabadítja Jewrópát a faszista-náci zsidó veszélytől, bankároktól és átveszi a világgazdaságot, csak így csendben. Kína csendestársként, majd egyre hangosabban alátámasztja az „új gazdasági mechanizmust”. Persze sokan meg fognak halni! Remélem! Azt is, hogy személyesen intézhetek el sok férget, vagy ha nem is én magam, de legalábbis közöm lesz a célszemélyek likvidálásához. Ez nem tölt el jó érzéssel. Most, hogy lassan a külföldi munkavállalásnak is vége, vagy nekiállok könyvet írni, vagy elkezdem a csirkeprojektet, magángazdálkodást, vagy kimegyek Dombaszba szétnézni és kicsit felvasaltatom a ráncaimat, vagy mindezt így, ebben a sorrendben. Van még 2-3 év arra, hogy komótosan baxakodjanak egymással és átszervezzék a rendszart, a jóbikos zsidó csürhét is megfuttassák…, mert az istenbarma nép vihogva kívánja saját pusztulását. A népet pedig nem illik kiirtani…pedig nagyon megérett rá (mindegy mi az oka, hogy megmérgezték az elméjét, lelkét…meggyőződésem, hogy a zömnek sem bocsánata, sem lehetősége nincs már ezen változtatni. A „szeretlek Magyarország” projekt és az „érezd magad otthon” baromságok nem nekem valók. Jó ha jön a háború és bármi lesz, az biztos, ölni tudnék zokszó nélkül és nagyon, persze higgadtan és demokratikusan no meg szükségből, hazaszeretetből és ellenvetés nélkül, majd később megbánva és az istenre, vagy mi re rákenve a dolgot, hisz ő akarta ezt, mi meg a kis majmai mit is tehetnénk, ha a nagy szarházi így alakította a dolgait. Persze valahol nevetek az egészen, mert röhejes, szánalmas az összeesküvés-gyakorlat és a társadalomnak nevezett csürhe terelése, „oktatása”, manipulálása., de ha isten lennék, szégyellném a pofámat amiatt, hogy ez a csorda a számlámra ír(t)ható. Ide ez az írásom az utolsó. Folytatás a másik oldalon, odaát, ahol a zigazság is van. Nem akarok már sokat írni. Nincs hozzá huzalmam. Elmúlt. De többen úgy érzik, hogy meg kell osszák a gondolataikat és nektek is kell egy fészek, ahol hitetlenkedhettek, anyázhattok és bánthatjátok egymást. Így itt megtaláltok:
http://www.magyarnemzetikormany.com/piuvb/ Link
Akinek regisztráriós gondja akad, ne szégyellje. Valamiért nem egyszerű, de van akinek sikerül, van, akinek nem. Olvasni így is tud, hozzá meg rég nem szóltok már érdemben, így csak pár aktív tagnak lenne hasznos a bejegyeztetés, hátha gyűjtik a híreket, vagy elmagyarázzák a világ folyását, ahogy eddig is tették, több-kevesebb sikerrel.
Ha valakinek gondja van: dokibubo@gmail.com cím alatt kereshet.
A dolgok paradox logikája szerint most kellene a legjobban egymásra találnotok és végre megegyezni mindenben, de nem lesz így. Nem lehet. A keserű poharat fenékig kell üríteni! Ez mindenkinek a maga játszmája, sorskönyve. De ne higgyétek, hogy itt és most van vége. Igazából el sem kezdődött még. Ne feledjétek, semmi nem az, aminek látszik, s ha mégis, az ebben a világban nem illeszkedő élmény, így szabaduljatok meg az élménytől mihamarabb! Viszlát odaát!
Hogy is mondják arrafelé az idióta jóbikos zsidó körökben? Szebb jövőt? Az igazság ettől sokkal kacifántosabb, mert az egyenest alig értik. Az iszlám menti meg Európát...a zsidó csürhétől!
Elemi ellenállás van bennem minden írás, összefoglaló és elemzés kapcsán. Idejét múlt és így fölösleges. Ez zsigeri érzésem egy ideje. Ezt a mostanit sem fogjátok érteni, s ha mégis, úgy annak sincs igazán már jelentősége.
Hol is kezdjem? 2010, vagy korábban? Mondjuk i.e. 11500-ban? Rendben, maradjon a helyzet rövid ismertetése közelebbi dátumhoz hű. Tehát „menekülthelyzet”. 2009-ben végleg lebukott a zsidó szabadkőműves-jezsuita-cionista…bilderberges összeesküvés. Kellet új terv, hogy Izrael-Usa-EU ne kezdhessen világháborúba a zsidó vezetőik kóhn-spirációja okán, így megszületett a nagy ötlet a korábban már tervezett kétpólusú világrendről. Na jó, ezt már tervezték, de mivel 2010-ben már izraelnek ki kellett volna provokálnia a világháborút és Oroszország és Kína is beolvasztásra került volna cionista pakliba, így sürgősen lépniük Kelet. Persze Kína és Oroszország ugyanolyan zsidófertőzött területek, mint bármely potens pontja a bolygónak, de ez most kapóra jön, mert álcának is remek fedőtörténet, hogy ők nem kiiktatni, hanem megvédeni akarják az összeesküvő zsidókat a saját maguktól, s mára megértük, hogy Izrael új „barátai” Kína és Oroszország lettek. Hogy telik az idő. A barátaidat tartsd magadhoz közel, az ellenségeidet még közelebb! De térjünk vissza 2010-hez. Szíriában még csend van. Azaz már nincs, mert az oroszok a törökkel, szírekkel, Libanonnal sürgős tárgyalásba és diplomáciai nagyüzembe kezdenek. Assad bejárja az országot és megegyezik Erdogánnal, Ahmadinedzsaddal…a következő 5 éves tervről. Erre ki emlékszik még? Link AS-SUWAYDA / In-Kal Secu.
Mostanra beérett a gyümölcs. Válogatott, fizetett „turisták” nacionalizálják a liberális zsidó-keresztény európai buzi-parádétól visszhagos, korrupt „európai” liberális kulturális sokszínűséget, mely nemrég még cigány-mámorban és zsidó hallelújában leledzve készítette elő egy új államiság, a zsidó-cigány autonóm világcsászárság összeesküvését. De lépjünk tovább! Szóval, idő közben az össze titkosszolgálat fejet cserélt, sőt ki is derült, hogy mindenki meg van figyelve, le van hallgatva és természetesen tudnak mindenről. Merkel (Hitler lány) még 2011-ben bejelenti, hogy a liberalizmus megbukott, Clintonné 2013-ban bejelenti, hogy elveszítették az információs háborút. Lépésről-lépésre, de a média, hírgyártó szervek…sorra fordulna Keletre és persze Kelet is fordul nyugatra, mert Kelet az új Nyugat. Átveszi pénzügyileg, katonailag, szellemileg, vallásilag…szóval cakkompúder a zsidó-mételyezett ostoba Nyugat értelmesebb részét, technológiáját és nem erőszakkal, hanem Szun-Ce-s puha nyomásgyakorlással. Szankciók? Igen, köszönik szépen jól vannak, sőt ez erősíti a hazai gazdaságot. Háborúk? Igen, irányítottan, szépen, komótosan, de kellett ennyi év, hogy az ügynökhálózat is felFEDje magát és megindul-mason a takarítás a Kaukázusokon keresztül Délnek és Nyugatnak.
A pakliban benne volt, hisz ez is volt a terv. A Nyugat ebben kooperál, hisz a „hatalom” azon „problémával” találja szemben magát, hogy létre hoztak egy működésképtelen rendszert és ha nem lesz világháború, úgy nem tudják fenntartani a látszatát annak, hogy béke van. Az új „ideológiai” a visszanemesítés, nemzetiesítés, autonomizálás, elkülönülés egy újabb szövets-égi rendszerben, mely faji alapon szerveződik és valójában a gyökerekhez nyúl vissza…, de ezt rendszert a már meglévő „elit” kell megkösse, de nem maga számára, mert ők korruptak, zsidók, szabadkőművesek és mégsem tehetnek mást. Új, tiszta szellemileg kiegyensúlyozott, stabil, igaz emberek viszont nem nagyon kapkodnak a jövő víziójáért…pedig valójában nincs semmilyen „háború”. Vagyis, úgy van, hogy nincs. Afrika felfejlődik, Kína ott van. Persze mocskos munka, mert ugye egy meglévő érdekrendszert és hozott humanid anyagot kell Emberré formálni sebtiben. a sterillé agymosott bandát. A kereskedelem, együttműködés, világgazdaság robog ezerrel. Kerülik, kikerülik a szabadkőműves zsidó közvetítőket, illetve magukhoz kötik, lekötik őket. Kényes ügylet, mert mindenkiről dosszié van, kompromittáló anyagok, zsarolható azokban a „körökben”. Ettől függetlenül világbéke készül, a történelem eddigi legnagyobb békéje. Alaszkán keresztül vezető gyorsvasút köti össze hamarosan Dél-Afrikai Köztársaságot és Argentínát. A két pólus valójában egy, csak a gyeplő kerül át „Putyin kezébe Obama kezéből”. De itt nem is a személy a lényeges, hisz valójában egy szerepet kell betölteni.
De benneteket jobban érdekel az érdek, mely diktál ebben a káosznak tűnő dinamikus renddel bíró logikus rendszerben, nemde? Nincs illúzióm, nem aki nem érett meg az nem ért meg eztán sem. Az érdekszervezetek újragondolásáról van szó, a hibridek szelekciójáról, semlegesítéséről, összegyűjtéséről és -lényegében- likvidálásáról. Globális szintű folyamat, minden valamire való szervezet, erőszak-bíró organizáció és organizmus erre a tervre van ráállítva. Minden egyszerre zajlik ezért nehéz lekövetni, de minden egy irányba mutat.
-klíma
-víz
-energia
-etnikai tisztogatás
-vallási káosz
-háborúk
-gazdasági krízis
-politikai krízis
-történelmi krízis
Soroljam még…mert úgy tűnik, hogy az oktatás, irodalom, iskolarendszer, egészségügy, vállalkozások, kereskedelem, honvédelem, közigazgatás, rendvédelem…tudomány…minden részterületen, mintha összefonódva, de nagy iparkodással menne az ide-oda átszervezés, „határrevízió”…és sorra buknak meg a tabuk és hullanak a leplek a nagy előre bejósolt mesterségesen generált „népvándoroltatás” kellős közepében.
BRICS, Rubel, Jüan, Dollár…új gazdasági mechanizmus, intézményrendszer, hitelminősítő, szuperbank, Ázsia, Afrika és Amerika –központ? Európa szépen beáll a sorba…, vagy …, de nincs is vagy.
Izrael és a zsidó terrorveszély felszámolása kulcskérdés. Ügynökhálózat felszámolás és átstrukturálás zajlik, de sok kérdés van még nyitva. Ami kulcskérdés, az elbutított, megnyomorított lelkű, szellemű és testű önvédelmi és természetes reflexeivel már nem rendelkező, igazságszeretetre és kimondására alkalmatlanná tett, liberális agymosott, vagy fanatizáltan idegbajossá tett tömegek leszűrése és a köztük is és a kulcspozíciókba helyezett irányítóik, terelőik az „emberiség” zsarolói, zsarnokgyíkjai (tirannoszauruszai) napfényre terelése kulcskérdés. Mehetne ez a központi médián keresztül, de a medián a közepet, közepest jelenti és jelenleg a közepes szint az ásóbéka feneke alatt két ásónyomnyira van, szellemi csúcspontját tekintve. Az igazság sokkoló és gazdasági, morális, politikai, vallási…egyszóval a társadalomnak nevezett irányított, terelt csürhe teljes káoszba döntését eredményezné. Alig hinnék, s ha igen, akkor sem tudnak vele mit kezdeni, mert ha igen, akkor azonnal agyon kellene verniük az össze „vezetőt” az említett szinteke, az meg ugye az „emberiség projekt” teljes kudarcát eredményező aktivitást jelentene.
De nyugi van. Isten nagyvonalú és még a saját hülyeségét is képes megbocsájtani. Nem kicsit galoppoztatta el a földi parazitáit és nem sok híján ez a teljes törlést eredményezte volna. Az illumináti és a B’naiB’irth…de a többi „ártalmatlan” szabadkőműves –jezsuita-mormon- (összességében zsidó-cigány) társaság nem csipkeverő szakkör ám) és ugyan egy ideig úgy tűnhetett, hogy jó ötlet egy szűk hibrid körnek ekkora hatalmat adni a kezébe, hogy öljenek, pusztítsanak, hazudjanak és dúljanak minden emberi értéket (melyet mi annak vélünk)…, de ez az az opció nem vezetett a várt eredményre. Illetve az „istenek” egyik típusa ezt is várta, a másik meg most nagyon morcos. De erről tudnotok sem kell.
Amiről kell, arról meg úgy sem vesztek tudomást. Szóval, Izrael felszámolása és a terrorista zsidó „faj” és irányítói likvidálása elkerülhetetlen. Közel –Kelettel ismerkedik most Európa…illetve Európa most ismeri csak fel Jew-rópát, hogy valójában a zsidó-katolikus összeesküvők a muszlim szemitákkal közösben perverz mocskos játékot űztek, űznek az emberekkel. A fenyegetés egyértelmű. Katonai mozgósítás, polgári védelem, sőt maga a polgár is kénytelen a lusta tohonya agyát lassan gondolkodásra használni és kóhn-frontálja magát a tényekkel.
Nem tetszik? nekem igen! Lassan eljön az „én időm” es. Bár lassan, de biztosan ez egyre kevésbé érdekel. Nem kihívás az idióták „mentése”…
Egy pillanat alatt egész Európa bemozdult és rossz szomszédi v-iszonya lett, miközben Ukrajnában háború, Moldávia kész rá…Románia, Bulgária…Jugoszlávia és Csehszlovákia is, de Lengyelország és Nemétország…és gyakorlatilag minden „álnemzeti” cionista, vagy anticionist, vagy liberális, esetleg „nemzeti”, vagy nevezheted bárminek kormányzat egy kottából játszik. A zsidó alakot váltani igyekszik, beolvadni a „nemzetibe” és lesz eztán nacionalista…mint annak idején, Hitler-Siklgruber idejében. De nem változott semmi, ahogy Hitler – Merkel vonal sem, se a judapesti német bevonális emlékmű, vagy Horn Brüsszeli szobra, vagy a képmutatások zöme, mely ugyanolyan hazugság, mint amilyenekhez eddig hozzá voltunk szoktatva, csak nem tudtuk még, hogy az-ok. De mára legyen világos az ok! Ami történik oka és okozói is vannak. Mi vagyunk az okok. De mi vagyunk az okozók is, ki-ki szerény képességei szerint és dimenzió-jártassága alapján kapja meg a besorolását, beosztását.
Mindenki érdeke, hogy a lehető leggyorsabban és legzökkenőmentesebben menjen végbe a változás, mely az „emberiség” szelekcióját illeti. A „menekültek” kérdése valójában zsidó-kérdés. persze nem csak zsidókról van itt szó, hanem az ügynökseregükről, menthetetlen fertőzöttekről, agymosottakról…akiknek „menekülniük kell”, és/vagy színt vallani. Egyiptomban megkezdték a tisztogatás. Kaukázusban és most Szír területen és persze jewrópába terelTEKen is megy az adatbázis –futtatás. Minden szolgálat összejátszik ebben a kérdésben, nincs NATO és nincs Oroszország „ellentét”. Jól előkészített munka zajlik, kölcsönös „kiutasítgatásokkal” és a java csak eztán jön. A jövő hírei zöme Oroszországról fognak szólni. Orbán egyelőre hivatalosan is a jóbiknak megírt program papírformája szerint lépeget Moszkva utasítására, de Európa egészének „üdvére”. Bére valószínűleg az „új” EU rendszer, vagy a V4 tiszteletbeli elnökének szerepe lesz és a bohózat következő fejezetében Vona-Zazrivec fog bohóckodni, mint nemzeti, nemzetszocialista, népnemzeti néppárti fitymaszűkület. A fokozatosság elve a sok barom és a „demokrácia” miatt elengedhetetlen kellék. Lesz kis szükölés, mert a „nemzetegyesítést” és a cigány-zsidó összeesküvőket nekik kell egy táborba passzírozni a sok ostoba magyarral. Ezt fel kell még tupírozni az ide telepítendő „menekült” izraelitákkal, melyből most is van 2 millió, már határokóhn belül és a visszaterelt cigányokkal…miközben Erdély függetlenedik, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és lehet még Őrvidék is vissza lesz rendezve, sőt a Szent Korona égiszére hivatkozva becsatlakozik Horvátország is megent a „Szent Szövetségbe”. Okos alku, ugye? Habsburgok adnak király-purgyét is és a lengyel király ezt jóvá is hagyja, miközben minden oroszok cárja is trónra lép. A lényeg nem is ez, hanem az átrendeződés, mely esélyt ad a normális létre és a bűnösöket (érdemek szerint) el lehet takarítani csendben. Nagy zajt nem csaphatnak, mert az egész rendszer velejéig romlott és nincs nembűnös, megalkuvó gerinctelen sunyi a hivatalokban és a zöld asztalok mellett. Sajnos az össze rendőrt, ügyészt, bírót, politikust sem lehet likvidálni (pedig de szeretném) egy rövid sorozattal, mert a rendszerben t-ERROR keletkezne és zárlatos lenne, ugyanis ez a parazita fogyasztói társadalom nem lenne képes feldolgozni egy ilyen szükségszerű traumát. Igen, a tetvekre, idiótákra is tekintettel kell lenni, hisz ez a szaporító anyag, amely a jövő generációját a tojólyukján keresztül engedi és tán azokból már lehet némileg ember. Két generációnak kell így nagy iramban megjelenni és a minőségből, nem a szapora parazita fajtából, melynek a sokasodásának gyorsan véget kell vetni. Ez nem is lehet titok! A HUN birodalom újra éled, egyelőre tele álhunyóval, de ezen most változtatni nem a mi dolgunk. Az ébresztés nem kívánságműsor. De az, hogy a fajok szét lesznek válogatva, ne legyen kérdés, még akkor sem, ha mára akkora nagynak tűnik a keveredés. Ember-nemember…ilyen egyszerű ez. Aki emberi minőséget ér el, az marad, aki nem az megy a …
Erkölcs és becsület a jelszó és persze újra kell gondolni a vallási mániát is, mely az anya, nő és a férfi, no meg a gyermek fogalmát és szerepét is helyére kell tegye. Isten így akarja. Ha nem, akkor is így lesz!
Nem megyek a részletekbe jobban, az oldalon kin van minden és túl van már magyarázva rég. Ami engem illet már nagyon unom. Nem a változást, chemtrailt…közönyt, hanem az értetlenséget, éretlenséget. Ezt kudarcként élem meg. Végül is a többit is, de minél több kudarc ér, annál szívósabb leszek. Elmehetnék így is szivattyúnak. Változtatnom kell nekem is. Mivel nem lesz „nagy háború”, így a bennem felgyülemlett bosszúvágyat másoknak kell kiélni. Az biztos, hogy nem megyek bele, hogy szabadon elmehessen minden gané, ahová akar, alku fejében! Ha mód lesz rá, nem akarom összemocskolni a kezem sem ezzel a parazita bandával. A lábam is megteszi. De addig is …közben napok teltek el, mert vagy 2 hete kezdtem bele ebbe a rövid semmitmondásba. Be kellene fejezni, de nagyon!
Miközben Európában kitör a kamuháboború, a holokamu…és a gyalázat, minden szépen rendes kerékvágásba fordul. A hulladék összetakarít maga után és elhordja magát. De ezt józan ésszel nem lehet józanul szemlélni! Moszkva rendezi a muszlim világot, felszabadítja Jewrópát a faszista-náci zsidó veszélytől, bankároktól és átveszi a világgazdaságot, csak így csendben. Kína csendestársként, majd egyre hangosabban alátámasztja az „új gazdasági mechanizmust”. Persze sokan meg fognak halni! Remélem! Azt is, hogy személyesen intézhetek el sok férget, vagy ha nem is én magam, de legalábbis közöm lesz a célszemélyek likvidálásához. Ez nem tölt el jó érzéssel. Most, hogy lassan a külföldi munkavállalásnak is vége, vagy nekiállok könyvet írni, vagy elkezdem a csirkeprojektet, magángazdálkodást, vagy kimegyek Dombaszba szétnézni és kicsit felvasaltatom a ráncaimat, vagy mindezt így, ebben a sorrendben. Van még 2-3 év arra, hogy komótosan baxakodjanak egymással és átszervezzék a rendszart, a jóbikos zsidó csürhét is megfuttassák…, mert az istenbarma nép vihogva kívánja saját pusztulását. A népet pedig nem illik kiirtani…pedig nagyon megérett rá (mindegy mi az oka, hogy megmérgezték az elméjét, lelkét…meggyőződésem, hogy a zömnek sem bocsánata, sem lehetősége nincs már ezen változtatni. A „szeretlek Magyarország” projekt és az „érezd magad otthon” baromságok nem nekem valók. Jó ha jön a háború és bármi lesz, az biztos, ölni tudnék zokszó nélkül és nagyon, persze higgadtan és demokratikusan no meg szükségből, hazaszeretetből és ellenvetés nélkül, majd később megbánva és az istenre, vagy mi re rákenve a dolgot, hisz ő akarta ezt, mi meg a kis majmai mit is tehetnénk, ha a nagy szarházi így alakította a dolgait. Persze valahol nevetek az egészen, mert röhejes, szánalmas az összeesküvés-gyakorlat és a társadalomnak nevezett csürhe terelése, „oktatása”, manipulálása., de ha isten lennék, szégyellném a pofámat amiatt, hogy ez a csorda a számlámra ír(t)ható. Ide ez az írásom az utolsó. Folytatás a másik oldalon, odaát, ahol a zigazság is van. Nem akarok már sokat írni. Nincs hozzá huzalmam. Elmúlt. De többen úgy érzik, hogy meg kell osszák a gondolataikat és nektek is kell egy fészek, ahol hitetlenkedhettek, anyázhattok és bánthatjátok egymást. Így itt megtaláltok:
http://www.magyarnemzetikormany.com/piuvb/ Link
Akinek regisztráriós gondja akad, ne szégyellje. Valamiért nem egyszerű, de van akinek sikerül, van, akinek nem. Olvasni így is tud, hozzá meg rég nem szóltok már érdemben, így csak pár aktív tagnak lenne hasznos a bejegyeztetés, hátha gyűjtik a híreket, vagy elmagyarázzák a világ folyását, ahogy eddig is tették, több-kevesebb sikerrel.
Ha valakinek gondja van: dokibubo@gmail.com cím alatt kereshet.
A dolgok paradox logikája szerint most kellene a legjobban egymásra találnotok és végre megegyezni mindenben, de nem lesz így. Nem lehet. A keserű poharat fenékig kell üríteni! Ez mindenkinek a maga játszmája, sorskönyve. De ne higgyétek, hogy itt és most van vége. Igazából el sem kezdődött még. Ne feledjétek, semmi nem az, aminek látszik, s ha mégis, az ebben a világban nem illeszkedő élmény, így szabaduljatok meg az élménytől mihamarabb! Viszlát odaát!
Hogy is mondják arrafelé az idióta jóbikos zsidó körökben? Szebb jövőt? Az igazság ettől sokkal kacifántosabb, mert az egyenest alig értik. Az iszlám menti meg Európát...a zsidó csürhétől!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése