2016. október 2., vasárnap

A hullazsákot kiosztjuk az EU- s és hazai maffia vezetőinknek .




A hullazsákot kiosztjuk az EU- s és hazai maffia vezetőinknek .

Az erkölcsi nullák választások után hullák lesznek .





Zsidók takarodjatok a migránsokkal együtt a buzeráns anyátokkal húzzatok el kazáriába , vagy menjetek az USA - ba . 


Zetényi Csukás Ferenc 

AZ IGAZSÁGOT KÖTELESSÉGÜNK KIMONDANI! 

AZ IGAZSÁGOT KÖTELESSÉGÜNK KIMONDANI!Én már csak az egyszerű emberek józanságát keresem. Én már csak a magyar ősi erényben hiszek. Én már csupán a magunkban hiszek, mert a mai magyar valóságban azonnal szélsőségesnek, nácinak bélyegzik azt, aki szívből vallja meg a hazaszeretetét.
Irredenta az, aki az elveszített szülőföld iránt érzett fájdalmáról beszél, és örökre magyar neki Kárpátalja, Erdély, Felvidék és Délvidék. 
Hetero-soviniszta az, aki a mindenféle "másságok" magamutogatásait elutasítja, és az adott év júliusában nem a Budapest Pride-on vonul. 
Ugyanakkor az sem ússza meg minősített rasszista jelző nélkül, aki a saját fajtáját veszi előre a sorban, és csak utána a kisebbségi közösségeket. 
Aki a kényszerbetelepítés ellen ágál, az nem migráns, hanem egyenesen menekültellenes. 
Az már nem is meglepő itt, hogy bűncselekmény a holokauszt tagadás, míg mindennapos a magyar gyalázás. 
Azt mondják, hogy tűrj! Tűrj és hallgass, mert Brüsszelből ez a parancs! 
Hát, tényleg meghasonlottunk? 
Ez a te Magyarországod, ne hagyd elveszni! 
Ébredjetek! 
-zcsf- 

Elég volt a liberálisokból! - a magyarok sorra szaggatják le a Kétfarkú Kutyapárt plakátjait 

szeptember 18, 2016 betyarsereg.hu 

Szorgalmas magyar hazafiak járják az utcákat még ezen az esős hétvégén is, hogy megtisztítsák a liberális mételytől Budapestet és a vidéket egyaránt. A Kétfarkú Kutyapárt plakátjait és ragasztócímkéit leszaggatják, összefirkálják, némelyikre pedig üzenetet írnak a magyar fiatalok. 
Elég volt a liberálisokból! - a magyarok sorra szaggatják le a Kétfarkú Kutyapárt plakátjait

A Kétfarkú Kutyapárt szeretne hazánkba csalogatni annyi bevándorlót, amennyi csak elfér a Kárpát-medencében, de akár több is jöhet, majd összehúzzák magukat a magyarok. A belső ellenség csahos kétfarkú kutyái az éjszaka leple alatt ragasztják ki felforgató jellegű plakátjaikat és ragasztócímkéiket, hogy a többségi társadalom ellen uszítsanak és középső ujjukat intsék a magyar nép felé. 

Azért éjszaka leple alatt helyezik ki szélsőséges propagandájukat, mert félnek, hogy a magyar emberek egy jól irányzott jobbhoroggal díjazzák tevékenységüket. Hiszen a magyarok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy aki a bevándorlók befogadásáért kardoskodik az nem más, mint ócska hazaáruló, akiknek tevékenységét nem is olyan régen még bitófával jutalmazták. 

A kétfarkú söpredék aktivistái kábítószeres révületükben ragasztgatják azokat a falragaszokat, melyeknek semmi más üzenete nincsen, mint: Mi gyűlölünk minden magyart és Magyarországot az idegenek kezére játsszuk! 

A romkocsmák hormonzavaros törzsvendégei, a budapesti gettó, magyargyűlölettől fortyogó árnyékszékéből indulnak útnak, hogy megfogalmazott hadüzeneteiket kiragaszthassák szerte a fővárosban és az egész országban. 

De az utcákat a magyarság harcképes fiataljai is járják, keresve-kutatva a felforgatók plakátjai után, amiket habozás nélkül semmisítenek meg. A kétfarkú kutyák minden bizonnyal sűrűn a hátuk mögé néznek az esti sétáikon, hiszen bármikor felbukkanhatnak olyanok, akik nem tudnak nevetni viccesnek szánt propagandájukon és ilyenkor bizony előfordulhat, hogy a korcsokat kegyetlenül móresre tanítják. 

(Seregi Kálmán - ÚjErő.net) 



ANARCHISTÁK TÜNTETTEK A BETOLAKODÓK BEFOGADÁSÁÉRT A KELETI-PÁLYAUDVARNÁL



Anarchisták tüntettek a betolakodók befogadásáért a Keleti-pályaudvarnál

 
Néhány nappal ezelőtt, a szerbiai határszakaszon emelt védelmi kerítés építésének egy éves évfordulóján tartottak megmozdulást fővárosi szervezetek, melyek magukat civil szervezetekként definiálják, ám minden tájékozott olvasónk tisztában van azzal, hogy 
szélsőséges anarchista csoportosulások húzódnak meg a bejegyzett szervezetek mögött.
A Soros György néven ismert, nemzetközi gazember által pénzelt liberálisok csekély létszámmal, de annál hangosabban fejezték ki nemtetszésüket a kormány és magyar állampolgárok migránsellenes véleménye kapcsán. Az egybegyűltek hangot adtak véleményüknek, miszerint a lehető legtöbb migránsot szeretnék Magyarországon látni.
 
 
Pocsuvalszki Aliz, a MigSzol szóvivője – akinek fizimiskáját szemlélve megállapíthatjuk, hogy nyomokban sem hasonlít az emberre – elmondta, hogy: “Rendkívül aljas módon a kormány a bevándorlás témáját használja fel szavazatgyűjtésre, propagandára, holott sajnos az utóbbi időben egyre kevesebb menedékkérő tud bejutni az országba.”
Pocsuvalszki talán azokat a szexuálisan túlfűtött állatias négereket várja, akik végre őt is nőnek néznék, mert biztosak lehetünk abban, hogy ezt a szörnyszülöttet Magyarországon még senki sem nézte nőnek. Ha hihetünk a pletykáknak, Pocsuvalszki kedvelt időtöltése a leszbikus és homoszexuális klubok látogatása, ahol a kábítószerek fontos kellékei a hajnalig tartó fajtalankodó mulatságoknak.
A MigSzol prominense tehát minél több betolakodót akar a magyarok életterében, minél többet azok közül, akik minden pillanatban azt bizonyítják, hogy képtelenek az együttélésre az európai népekkel. A MigSzol nevű magyarellenes szervezet volt, amely tavaly nyáron a Keleti pályaudvarnál arról győzködték a szír, afgán, észak-afrikai népséget, hogy maradjanak minél többen Magyarországon. Ez a szervezet Soros pénzéből tevékenykedik a magyar emberek és a magyar kormány migránsellenes politikája ellen.
Ezen szervezet az, amely olyan férgeket pátyolgatott az említett pályaudvaron, mint Salash Abdeslam, aki a párizsi véres merényletek kulcsfigurája volt.
Az anarchisták vérszegény demonstrációján felbukkantak a homoszexuális felvonulásokról ismert groteszk figurák és masszív kábítószerfüggők, akik a MigSzol aktivistái is egyben. A társaság nem más, mint söpredék, férgek, melyek hazánk elveszejtésének tervét akarják véghezvinni, hogy a tömegkultúra végleg megsemmisítse a magyarságot és a fehér rasszot.
A magyarok haragja azonban egyre növekszik a liberális uszítók ellen, akik meg fognak bizonyosodni afelől, hogy népünk nem kér a menekülteknek álcázott szélsőséges iszlamistákból, az emberevő négerekből és többi szerencsevadászból. Akkor sem kérnek belőlük, ha normálisan akarnak viselkedni! Akkor sem kellenek ide, ha ők a mintaemberek! Értsék meg végre:a magyar emberek nem akarnak egyetlen egyet sem!
Siklósi Bálint



A BORSODI CIGÁNYOK MIGRÁNSELLENES SZERVEZETET ALAKÍTOTTAK – A LIBERÁLISOK MÁRIS RASSZISTÁZZÁK ŐKET

A borsodi cigányok migránsellenes szervezetet alakítottak – A liberálisok máris rasszistázzák őket

 
Nem megtréfálni akarjuk olvasóinkat, írásunk címe ugyanis fedi a valóságot, hiszen Lakatos Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányvajda vezetésével tényleg migránsellenes falanxba tömörülnek a gyermekeiket, asszonyaikat és egzisztenciájukat féltő cigányok.
A felforgatásra szakosodott, liberális médiafelületek már rasszistázzák Lakatos Attila kezdeményezését, ahogy ők fogalmaznak Magyarországon már mindenkinek elment az esze, így a cigányoknak is.
Ma még szabadon elengedhetjük gyerekeinket iskolába, mert nem bántja őket senki. Ha bejönnek a bevándorlók, félteni fogjuk a lányainkat, a feleségeinket, a családunkat, mert senki nem lesz biztonságban.” – jelentette ki Lakatos.
A múlt héten szombaton, Miskolcon megalakult Európai Romák Egyesülete egy civil kezdeményezés, ami soraiba várja a cigányságot határokon innen és túl azon, így várják az aktivistákat Csehországból és Nyugat-Európa minden részéből. A szervezethez már csatlakoztak is több kárpátaljai, erdélyi és felvidéki településeken élő cigányok.
 
lakatos_attila1
A cigányvajda önvédelmet szervez.


A civil kezdeményezés határozottan nemet mond Brüsszel terveire, miszerint kvótát ír elő Magyarország számára, mellyel hazánkba parancsolja az afgán, szír, észak-afrikai és ki tudja még milyen területekről érkező munkavégzésre teljességgel képtelen emberanyagot.
A honi cigányság ennek nem örül, jelentősen csökkenhet a segély és a fiatal cigány lányok is könnyen áldozatul eshetnek a szexuálisan aberrált muszlimoknak és állatias ösztöneikről hírhedt négereknek.
Lakatos Attila elmondta, hogy féltik a munkahelyeiket is, hiszen a migránsok is tanulatlanok, szakképesítés hiányában pedig ugyanazt a munkát végeznék el, mint amit ők végeznek most. Így elvennék a magyarországi cigányok munkahelyeit.
A liberális média gyűlölködői hozzák a formájukat, rasszista itt már mindenki, a magyarok, a németek, minden európai nemzet és a cigányok is. Egyedül a liberálisok nem rasszisták, talán azért nem,mert ők szimplán csak hülyék.
Siklósi Botond

 Na látjátok még a cigány is hajlandó az önvédelemre , csak az az agymosot magyar olyan hülye hogy dalolva megy a vágóhídra !!!


BEVÁNDORLÓK TARTANAK RETTEGÉSBEN EGY HOLLAND KISVÁROST



Bevándorlók tartanak rettegésben egy holland kisvárost

 
Zaandam városa az elmúlt években igen befogadó volt. Megvetette itt a lábát szinte az összes afrikai országból érkezett jövevény vagy muszlim gazdasági bevándorló, akik a holland állam bőkezű szociális csomagjain élősködve sem tudnak emberi módon viselkedni.
Néhány hónapja török fiatalok csoportja kezdte el a kisváros lakóit terrorizálni, a támadásokat mobiltelefonjaikkal rögzítik és feltöltik azzal a címszóval, hogy: Móresre tanítjuk az európai fehéreket! Az igazi urak itt már mi vagyunk.”
Ezek az “igazi urak” egyáltalán nem dolgoznak, nőket zaklatnak és erőszakolnak meg, lopnak, kábítószert árulnak, részt vesznek a szervezett bűnözés összes szegmensében. Közben pedig a holland adófizetők pénzén dőzsölnek.
Cinderella Meijer, egy fiatalokkal foglakozó szociális munkás szerint: Tíz éve csinálják ezt. Mindent megkapnak az államtól, de csak rombolni tudnak és lopni, mindent ellopnak, amit érnek.”
 

 
Az alábbi videón kiválóan érzékelhető, hogy a Zaandamban élősködő török söpredék mennyire fittyet hány a holland törvényekre, a rendőrautón ugráló janicsár középső újait mutatja a kamerába, közben pedig üvöltve gyalázza az európai embereket.
A megvadult fiatal muszlimok követelnek maguknak muszlim kultúrközpontot, imaházakat és még több segélyt, mert szerintük, amit kapnak, abból nem lehet felnevelni 10-12 gyereket. Természetükből fakadóan az eszükbe sem jut, hogy tanulni és dolgozni is lehetne.
Hollandiának, a multikultúra egyik európai főhadiszállásának napjai – ha így folytatódik – meg vannak számlálva. Egyedül a radikális nacionalisták politikai színre lépése akadályozhatja meg a nemzeti katasztrófát.
Siklósi Bálint


LIBERÁLISOK TÁMADÁSA A HAJMÁSKÉRI REFORMÁTUS LELKÉSZ ELLEN



Liberálisok támadása a hajmáskéri református lelkész ellen

 
A liberális sajtó ismét hozza, a tőle megszokott, alpári stílusban fogalmazott magyarellenes uszítást. Ezúttal Hajmáskér református lelkészét, Bikádi László Károlyt vették tűz alá a budapesti gettó újságírói.
A liberálisok által kifogásolt istentiszteletet teljes egészében rögzítette egy regionális televíziós stáb, melyből a felforgató internetes sajtóorgánumok összeollóztak egy anyagot, ami szerintük kimeríti a fajgyűlölet definícióját.
Fontos megemlítenünk, hogy Hajmáskér református lelkésze az istentiszteletet a déli határszakaszon szolgáló rendőri- és honvédségi egységeknek ajánlotta, akik ezekben a pillanatokban is védik az országunkat a muszlim hódítóktól.
A haza árulóinak nevezhető liberálisoknak persze ez nem tetszik, ezért a Népszabadság vérlázító hazugságokról cikkezett az esettel kapcsolatban, ahogy tőlük már megszokhattuk. A sakálkórus üvölteni kezdett és hangorkánba szinte az összes szabados szellemiséget propagáló híroldal is becsatlakozott.
 
reflelkesz1
Ahogy az lenni szokott, az önvédelmi reflexek minden formáját igyekeznek lerombolni.


Az írásaikhoz mellékelték Bikádi László Károly – állításuk szerint – rasszista szavait, melyektől elhatárolódást várnak a református egyháztól.
Az alábbi sorok egyike sem szólít fel gyűlöletre, nem uszít fajok és vallási közösségek ellen. Ezzel szemben a liberális gettó jó nagyot rúg a református felekezetű keresztényekbe.
A liberális sajtó szerint a lelkész rágcsáló rovarokhoz és kártevőkhöz hasonlította a bevándorlókat, akik azért jönnek Európába, hogy megszállják azt. Eszükbe sem jut dolgozni, a tolerancia és együttélés ismeretlen fogalom számukra. Az erőszak az, amit árasztanak magukból. A lelkész szerint a betolakodók el akarják venni az európai embertől mindenét, nem kérnek majd, hanem elvesznek.
Bikádi László Károly református lelkész ki merte mondani, mi aggasztja a menekültáradattal kapcsolatban és mi lenne a megoldása ennek a szélsőséges helyzetnek. A liberális lakájmédia ezért kezdett őrjöngésbe. Ahogy az lenni szokott, New Yorktól Tel-Avivig végigordítják az extrémista médiafelületeiket. Ők azok, akik bármikor készen állnak feladni hazánkat és megnyitni a kapukat a betolakodók előtt.
Nagy Zsuzsanna




A MERKELI DIKTATÚRA LEVADÁSSZA AZOKAT, AKIK MIGRÁNS-PROBLÉMÁRÓL BESZÉLNEK



A merkeli diktatúra levadássza azokat, akik migráns-problémáról beszélnek

 
Németországban veszélybe kerültek azok a köztisztviselők, újságírók és rendőrök, akik nyíltan mernek beszélni a bevándorlók antiszociális és Európa-idegen mentalitásáról. Olyan boszorkányüldözés folyik jelenleg a hajdan szebb időket megért országban, ami mostanra a híres orwelli regényre hasonlít.
Biztonsági szakemberek arról nyilatkoznak, hogy a gazdasági célokból bevándoroltak semmiféle hajlandóságot nem mutatnak a beilleszkedésre, nem tanulják a nyelvet, a felkínált munkahelyeken nem jelennek meg. A fiatal bevándoroltak szervezett bűnözői csoportokhoz csatlakoznak, ahol kábítószert terjesztenek és lányokat futtatnak.
 
Egyél kicsi Abdullah. Éhesen mégsem tudsz nőket és gyermekeket megerőszakolni, németeket megkéselni, vagy drogot árulni. Korgó hassal mégsem robbanthatod fel magad, hogy a pokolba kerülj.
Egyél kicsi Abdullah! Éhesen mégsem tudsz nőket és gyermekeket megerőszakolni, németeket megkéselni, vagy drogot árulni.
 
A német rendőrség olyan pluszfeladatok elé néz, amire nem biztos, hogy fel vannak készülve. Anyagi források és létszámbővítés nélkül pedig lehetetlen kontrollálni ezeket a fiatalkorú, maffia-jellegű szerveződéseket.
A szándékosan kiszivárogtatott hírek egyfajta üzenetértékkel jutnak el a politikai körökhöz. 
A súlyos problémát azonban csak a neonáciknak bélyegzett, jobboldali politikai pártok veszik észre. Az emberek kíváncsiak arra, hogy miért hiányzik még egymillió betolakodó, a meglévő két és félmillió mellé.
Németország népe bizonytalan, a gondolkodó népréteg tudja, hogy ebből mérhetetlen bajok származnak a jövőben. Merkel speciális titkosszolgálati egységei pedig elnémítanak minden olyan hangot, ami a maga valóságában mutatja be a migránsok javíthatatlanul hiányos kultúráját, a nevetséges vallásos hókuszpókuszt, és azt a viselkedést, amit már tavaly szilveszterkor bemutattak Kölnben.
Nagy Zsuzsanna


13 ÉVES KISLÁNYT ERŐSZAKOLTAK MEG ANGLIÁBAN ÉLŐ MUSZLIMOK



13 éves kislányt erőszakoltak meg Angliában élő muszlimok

 
A 26 éves muszlim elkövetők az angliai Bradford központjában rabolták el 13 éves áldozatukat, akit egy hotelszobába vittek magukkal. 
Késsel vágták szét a fiatal lányon lévő farmernadrágot és szétszaggatták a ruháit, ezt követően felváltva erőszakolták, órákon keresztül.
Az eset még április 18-án történt, de ítélet, de csak most született a súlyos bűncselekményt elkövetők ügyében. Ismail Alit és Naheem Uddint bűnösnek találták nem erőszak bűntettében, de az emberrablás vádja alól felmentették őket.
A múlt hét végén született ítélet miatt fellebbezett mindkét muszlim pedofil bűnöző, egyikük azzal érvelt, hogy három gyermeke van és a menedékkérelemre váró, második feleségét ki fogják utasítani Angliából. Azt hazudták az esküdtszéknek, hogy a fiatal diáklány önként ment velük és vállalta az aktust. Ez a hazugság azonban gyorsan megdőlt, hiszen a lány sérüléseit akkor a kórházban rögzítették, ami kényszerítésre és ütésekre utalt.
 
abortionsigns11
A feminista hiszti természetesen ezúttal is elmaradt, hiszen az elkövetők nem fehérek voltak.


Korábban nagy vihart kavart, hogy Rotherham városában muszlim pedofil bűnbandák és hálózatok hosszú éveken keresztül raboltak el és erőszakoltak meg fiatal angol lányokat. 
Tizenöt év alatt összesen 1400 fehér lány esett áldozatul a szexuális terrornak, sokan nem élték túl az afgán, szír és észak-afrikai bandák támadásait.
A Munkáspárt delegálta városvezetés pedig védte ezeket a bűnbandákat, nem engedte nyilvánosságra hozni a színesbőrűek bűncselekményeit. Helyettük azokat a fehér angolokat kezdték el üldözni, akik a felemelték szavukat a rotherhami pedofil hálózat ellen.
Az április 18-i bradfordi támadás aljasságát hangsúlyozza, hogy a két elvetemült nemi erőszakoló telefonjával több tucat fényképet készített a brutális gaztettről, melyeken jó kedvűen vigyorognak, nevetnek a félájult lány erőszakolása közben.
Nagy Zsuzsanna
 


SZELLEMI ÉS FIZIKAI ROTHADÁSUNK OKOZÓJA: A LIBERALIZMUS



Szellemi és fizikai rothadásunk okozója: a liberalizmus

 
Gennyes fekélyek borítják nemzetünk testét, bűze, akár a hullaszag terjeng a légtérben. Gyermekeink, a jövő generációja pedig rendeltetését elvesztetten bolyong a fertőben. Az utcákon járva minden pillanatban elénk tárul az a szélsőséges állapot, melyet csak a fent említett módon tudunk definiálni. A kórság, miután megtámadta az elméket, a fizikai testet is ostrom alá vette. Nevezhetjük ezt a szellemi elkorcsosulás fizikai vetületének is.
A torzszülöttek térnyerését nagymértékben elősegítette a társadalmi közöny és hamis humanizmus, amelyek kiengedték a szellemet a palackból. Láthattuk már elégszer ezeket a haramiákat, narkotikumoktól megrészegülten, amikor a jogaikat követelik. Jó néhányszor láttuk az emberi mivoltából kivetkőzött, szánalmas bandát, amikor férfi léttükre női ruhában táncoltak a fővárosban, hogy botrányt okozzanak. Szemügyre vettük őket, amikor a nácik ellen tiltakoztak és a magyarokat gyalázták, miközben kunbélákat meg gerőernőket éljeneztek.
Ők voltak, akik az illegális bevándorlók “Isten hozott!” feliratú molinókkal üdvözölték a Keleti pályaudvarnál és etették itatták a hazánkba érkező, két lábon járó fenevadakat, miközben a magyar hajléktalanokat elzavarták az ételosztásukról. Tudjuk azt is, hogy leghatásosabb fegyverük, a média által olyan károkat okoznak, melyeket az emberiség legszörnyűbb gaztetteihez tudunk sorolni. Televíziós és rádióspatkányok acsarkodnak a népünk ellen, propagálva a mértékek nélküli testi élvezetek hajhászását és a normális értékrend elutasítását.
 
Migráns csecsemő született a Keleti pályaudvarnál.
Migráns csecsemő született a Keleti pályaudvarnál. Valószínűsíthetően az apjára ütött.
 
Hogyan jutottunk idáig? Hogyan jutottunk el erre a szintre, melynek fokmérője a legsötétebb pöcegödör? Olyan szinten vagyunk a trágyalében, ahol a család, mint nemzetet megtartó erő, ódivatúnak van kikiáltva és nevetség tárgyát képezi. Pedig kizárólag családra lehet építeni erős nemzetet. Az emberiség ellenségei ezzel tökéletesen tisztában vannak, ezért mocskolnak mindent, ami a hagyományos család intézményére utal. Annyira beteg lett világunk, hogy már nem tudunk különbséget tenni jó és rossz között. Elszakítjuk magunkat ősi örökségünk szent kapcsaitól és zuhanunk alá, a megsemmisülés pokoltüzébe. Félünk tán kiállni a hagyományok mellett, rettegünk kiállni amellett, amik valójában mi vagyunk?
Megállapíthatjuk mindezek ismeretében, hogy a liberalizmus fedőnevű, sátáni szellem nem kizárólag rombol és zülleszt, hanem félelemben tartja a társadalom normálisnak mondható részét. Félelemben és rettegésben, hiszen a liberális téboly következtében született, emberellenes törvények vagy szankciók életbe léptetésének hatására, a társadalomban tapasztalható félelem felerősödött, a közöny pedig széleskörűvé vált.
 
A sátánizmus vegytiszta kivetülése: fajkeveredés, drogok és alkohol. Tégy a változásért!
A sátánizmus vegytiszta kivetülése: fajkeveredés, drogok és alkohol. A változásért Neked is tenned kell!
 
Az értékek megbecsülése és ápolása anakronisztikussá vált, a hierarchiát pedig felváltotta egy olyan tömegszellem (inkább csordaszellem), mely az értékek helyére abnormális szemetet helyezett. A liberalizmus, akár a pokol földi helytartói azon mesterkednek, hogy a multikultúra kondérjába főzzön bele, mindent, ami nemzeti. Első számú feladatuk a fiatalok kozmopolitává tétele, ezután pedig a totális elkorcsosítása.
Nincs szellemiség – ha egyáltalán a liberalizmus annak nevezhető – mely pusztítóbb lett volna. Rombol, pusztít, gyilkol, fertőz, megmérgezi magyarságunk, akár a többi nemzetet is a földön.
Védekeznünk kell! Nem állhatunk félre! Az elszabadult szellemet nekünk kell visszakergetnünk a palackba és a pokolba hajítani. Az idők végezetéig ott kell szenvedjen, azokért a bűnökért melyeket okozott.
Haraszti Nimród



A LIBERÁLIS GETTÓLAP AZ OLASZ FÖLDRENGÉS ÁLDOZATAIN VICCELŐDIK



A liberális gettólap az olasz földrengés áldozatain viccelődik

 
Charlie Hebdo ismét hallat magáról, mégpedig olyan aljas módon, amit a legundorítóbb tartalommal megtöltött lapok sem tudnak hozni. A sokak által csak “zsidólapnak” becézett hetilap olyan karikatúrát közölt, amely lasagne-nak ábrázolja a földrengésben elhunyt 300 embert.
Charlie Hebdot nem érdekli a kegyelet és a részvét, csak az eladott példányszámok, csak a lap sikere, a szenzáció és az ezzel járó pénz. Ezért viccelődnek a halottakon, a gyászoló hozzátartozókon. A karikatúra-rajzon egy vérző férfi látható, egy megégett nő és romok alatt fekvő emberek. A gettólap szövege a következő: paradicsomszószos tészta (férfi), csőben sült tészta (nő) és a romok alatt fekvők (lasagne). A karikatúra címe: földrengés olasz módra. Ehhez felesleges bármit hozzáfűzni.
 
sub-buzz-4739-1472834419-1[1]
Egy másik részlet a borzalmas újságból.


Andrea Orlando, olaszországi igazságügyi miniszter undorítónak nevezte a Franciaországban élősködő revolverlap karikatúráját. Szerinte a Charlie Hebdo ezzel botrányt kívánt okozni, amely sikerült is.
A földrengés által letarolt Amatrice polgármestere Sergio Pirozzi pedig arról beszélt, hogy szégyenteljesnek tartja a provokatív szándékkal készített karikatúrát és meg van győződve arról, hogy a francia emberek is elítélik.
A római székhelyű, francia nagykövetség hivatalos közleményben jelentette be, hogy Franciaország hivatalos álláspontja nem egyezik a szatirikus hetilap véleménynyilvánításával.
A szélsőséges Charlie Hebdo hétről-hétre hozza az aljasabbnál-aljasabb történeteket, interjúkat és a tőle megszokott karikatúrákat, aminek a közelmúltban már megfizették egyszer az árát, amikor fegyveresek rontottak be a szerkesztőségbe és agyonlőttek néhányat a lap munkatársai közül. A gettólap szerkesztőit meggyilkolók arabok voltak. Ők vérmérsékletükből adódóan nem tűrik a zsidó karikatúrákat.
Az olaszok viszont valószínűleg nem fognak Charlie Hebdo szerkesztőségébe rohanni állig fegyverben, ezért a szélsőséges lap folytatja a felforgatást és gyűlöletkeltést.
Füleki Nándor
Akinek Rothschild a munkaadója az mindenen viccelődhet , a halált kigúnyolják , az életet nem tisztelik , bombát a szerkesztőségbe , hogy hulljon le a vakolat .


ANGELA MERKEL VALÓBAN AZ ILLUMINÁTUSOK RENDJÉNEK A TAGJA?



Angela Merkel valóban az Illuminátusok rendjének a tagja?

 
A bulvármédiaként ismert TV2 televíziós csatorna érdekes hírt csempészett be főműsoridőben. A televíziós műsor Angela Merkel piramis formájú kéztartását a nemzetek felett álló “Megvilágosodottak Rendjének”, vagyis az illuminátusok jelképének nevezte, a világot maximálisan lefedő hatalmi körök oszlopos tagjaként mutatva be a német kancellár asszonyt. A műsor szerint Theresa May, brit politikus is a titkos társaság tagja, róla közölt képpel alátámasztva állításukat.
A világot egy szűk hatalmi elit irányítja, a bankrendszer, illetve az azok mögött álló illuminátusok, és azok a pénzemberek, akik világuralomra akarnak szert tenni.” – hangzott el a riportban megszólaltatott Kriston Endrétől, aki a Hihetetlen magazin főszerkesztője.
Egyelőre teljesen érthetetlen a TV2 szándéka a bemutatott képsorokkal és hozzájuk fűzött, állásfoglalás nélküli szöveggel. Minek lesznek az előfutárai a látottak, hallottak?
Kriston szerint Merkel, May és társaik az illuminátusok titkos rendjének kéztartásával demonstrálják szándékukat a nagy nyilvánosság előtt. Piramist formáló kéztartásuk egyértelmű jele a zsidó filozófus, Adam Weishaupt által alapított, trón és oltár ellen tevékenykedő illegális szervezetnek, 
ami azóta a legfontosabb pozíciókat birtokolja szerte a világban.
 
adam-weishaupt_IlluminatiZone
Adam Weishaupt 1748-ban született egy ingolstadti zsidó családban.


A piramis az amerikai egydollároson is szerepel, amire a “Novus Ordo Seclorum”, azaz “Az Új Világrend” feliratot is feltették, a mindent látó szemmel együtt. Ez utóbbi szimbolizálja, hogy a jelen lévő titkos erők
ellenőrzésük alatt tartják az adott országot, háttérben meghúzódó, de erőteljes tevékenységük pedig rabigába tartja a nemzeteket, eltiporva azok szabadságvágyát és önrendelkezését.
A világban domináló valós hatalom ezeknek a köröknek a kezeiben összpontosul, céljuk egyetlen világkirályság létrehozása, ahol az összes nemzet (melyet addig egy önazonosság nélküli masszává gyúrnak) a lábaik előtt térdel. Mindenesetre, ha Angela Merkel és Theresa May politikai tevékenységét vesszük figyelembe, megerősítést nyerhetünk a feltételezéssel kapcsolatban, hogy valóban az illuminátusok beavatott tagjai. A végére már csak az a kérdés, miért jelentkezett egy bulvártelevízió ilyen riporttal?
Nagy Zsuzsanna

A Hitleri leányzó a rend tervét valósítja meg , ha hagyjuk , és ez a Rothschild álom az Európai Egyesült Államok kikiáltása lesz , ha még élni fog addig !!!



KÖZTÖRVÉNYES ELMEBETEGEKET REKLÁMOZ A 444! NEVŰ SZENNYOLDAL



Köztörvényes elmebetegeket reklámoz a 444! nevű szennyoldal

 
A 444! portálra tévedve tisztán és egyértelműen láthatóvá válik számunkra, hogy a liberalizmus nevű kórság elképesztő tüneteket produkál. Az említett szennyoldal korábban is felvonultatott epizódokat az elmezavar tárházából, de amit most bemutatnak, annál nincsen lejjebb.
Bemutatnak egy lelki nyomorékot, egy szerencsétlen gnómot, aki sajnos hazánkat szennyezi azzal, hogy él. Nem akarunk ingyen reklámot csinálni a torzszülött lénynek, de olyan hatással van a magyar fiatalokra, hogy ellenérzéseinknek kell hangot adnunk.
Elmondása szerint Andrásnak született, de most Andreaként él. Magát transzneműként definiálja. Mivel elolvastuk önvallomását és belenéztünk kisfilmjeibe, mi is definiáljuk.
 |Adykaa| Vicces videómontázs 1. Rész
https://www.youtube.com/watch?v=XlQU8aAwNN8
 Почему МВД России отказалось от пистолета пулемета Каштан.Документальный фильм
TRANSZNEMŰ VAGYOK | REA MUELLER

No a lelkemet szaporítani kell , golyószóróval !!!

Nos, ez a lény egy köztörvényes elmebeteg, akinek zárt osztályon lenne a helye, jó messzi a normális emberek világától. Ez a természet vakvágánya, olyan erkölcstelenséget jelenít meg, amit még idejében orvosolni kell.
Lázadása a természet és természetesség ellen, a legelképesztőbb történet, melyre egyenesen a sátántól kapja a felhatalmazást. Humorosan és kedvesen tálalt kisfilmjeiben gyermekeink nem veszik észre a háttérben vigyorgó démoni pofát.
Fiatal lelkekre vadászik, felhasználva ezt a szerencsétlen elmeháborodottat, aki 
egy jobb rendszerben a kőfejtőben izzadna vérrel kevert verejtéket, hogy hasznot hozzon annak az országnak, amelyik képes ekkora emberi ürüléket elviselni.
 
 
A 444! szerint “tisztelni kell és fel kell nézni rá!” szerintük olyan példával jár a magyar fiatalok előtt, ami nagyon dicséretes.
A liberális, magyargyűlölő portál ne adjon példaképeket a magyar fiataloknak, mert vannak nekik! Olyan példaképek, amelyek szentek és hősök. Nem ilyen korcs férgek, akik csak pusztítást és züllöttséget hordoznak lényükben.
A magyar fiatalok nem tűrik azt az erkölcstelen fertőt, amit a liberálisok terjesztenek. Hamarosan olyan változások következnek, melyek után a magyarság ismét régi fényében tündöklik. Ekkor pedig már egyáltalán nem kell írnunk a liberálisokról és transzvesztitákról.
Nagy Zsuzsanna
 

TÖRÖK BETOLAKODÓ AKART MEGERŐSZAKOLNI EGY 12 ÉVES KISLÁNYT BICSKÉN



Török betolakodó akart megerőszakolni egy 12 éves kislányt Bicskén


 
A Székesfehérvári járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte az a török állampolgársággal rendelkező, 40 éves férfit, aki a gyanú szerint
 megpróbált megerőszakolni egy 12 éves kislányt. A gyermek ruháit lerángatta, letépte, de szerencsére a kislány el tudott menekülni.
Tavaly augusztusban érkezett hazánkba a zöldhatáron keresztül a török férfi, beadott menedékjogi kérelme pedig éppen elbírálás alatt van. Ez az eset is kiválóan szemlélteti a betolakodók antiszociális viselkedési formáját, hiszen a menedékjogi kérelem elbírálása alatt sem tud emberként viselkedni a férfi.
 
cfca151
Ezúttal szerencsére nem sikerült “elhinteni a sokszínűség magvait”.


Az előzetes letartóztatását azzal indokolták, hogy fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, ezért a vizsgálat ideje alatt rácsok mögött marad. Szexuális visszaélés és kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak kísérlete miatt büntetése alapesetben is 1-től 5 évig terjedhet.
Nagy Zsuzsanna
 


BUZIK AZ AMERIKAI HADSEREG ÉLÉN



Buzik az amerikai hadsereg élén


 
Az Egyesült Államok szenátusa kedden szavazott  az új védelmi államtitkár személyéről. Eric Fanninget jelölték ki a magas pozícióra, aki korábban a légierőnél dolgozott, ezt követően pedig a leköszönő államtitkár tanácsadója volt, nem mellesleg pedig nyíltan homoszexuális orientációjú. Az amerikai vezetés 2011-ben hirdette meg homofóbia ellenes kampányát, de korábban nem volt arra példa, hogy abnormális szexuális irányultságú személyt jelöljenek ki a hadsereg egyik fontos pozíciójának élére.
Az Egyesült Államok lassú agóniáját vehetjük szemügyre, aminek Fenning kinevezése is szemlélteti a pokolba tartó folyamatok egyik állomását. Az eltorzult és elfajzott szexuális orientációk birodalmak halálához vezettek. A természetesség és a természet tisztelete nélkül, ezek alapvetéseinek megőrzése nélkül kezdetét vette a birodalom, ebben az esetben az USA lassú, de megállíthatatlan rothadása.
 
A sötétség hadereje erkölcstelenséget és halált hoz a szabad népek számára.
A sötétség hadereje erkölcstelenséget és halált hoz a szabad népek számára.
 
Az értékek helyére az aberrációk kerülnek, a bűn és bűnösség felmagasztosul, a hagyományokon pedig végül két lábbal tapos az eltorzított jellemű nép. Szodoma halálünnepe, az Egyesült Államok mindennapi sátánizmusának megnyilvánulása. Aberrációjára büszke lények, akik a hanyatlás jeleinek megtestesítői.
Azok az amerikai emberek, akikből nem veszett ki az Európából magukkal vitt értékrend, a háború istenéhez fohászkodnak, hogy borítsa lángba a térséget, hogy a szelekció elvén élhetővé tegyék életterüket az utókor számára. Amerikát csak a belső háború mentheti meg.
Nagy Zsuzsanna



A FRANCIA TITKOSSZOLGÁLATOK SZERINT 15 EZER TERRORISTA LEHET AZ ORSZÁGBAN

A francia titkosszolgálatok szerint 15 ezer terrorista lehet az országban

 
Manuel Valls sajtótájékoztatóján közölte, hogy Franciaországban 15 ezer terroristagyanús személyt tartanak megfigyelés alatt. Ez a szám pedig folyamatosan nő, hiszen az országba folyamatosan érkeznek a bevándorlók. Portálunk tegnap arról tudósított, hogy a migránsok teljes egészében megszállták a fővárost, Párizst. A helyzet pedig egyre extremizálódik.
A 15 ezer terroristagyanús személy példátlan fenyegetettséget jelent Franciaországnak. Az országban másfél hónap alatt három olyan akciót követtek el, ami az Iszlám Államhoz köthető. Ennek csúcspontja a július 11-i nizzai brutális erejű támadás volt, ami 87 emberéletet követelt. A tavalyi évben pedig összesítve, az ország teljes területét nézve, 147-en haltak meg terrorista támadásokban.
Manuel Valls elmondta, hogy a francia börtönökben ezidáig 300 olyan személyt tartanak őrizetben, akik az Iszlám Állam szervezői, akcióik koordinátorai voltak. Ezzel szemben, az igazságügyi miniszter, Jean-Jacques Urvoas azt közölte a sajtótájékoztatóján, hogy 188 francia börtönben megközelítőleg 1400 dzsihadista fanatikust tartanak fogva, ezeknek 80 százaléka még ítéletre vár, de a közelmúltban már elítéltek 325 radikálist, akik terrorizmussal hozhatók összefüggésbe.
 
2e924f8700000578-3323196-image-m-10_14478685787951
Franciaország a terroristák kedvelt célpontja az impotens vezetésnek köszönhetően.


A számok megdöbbentőek. Aggasztó tény, hogy jelen pillanatban is terrorista csoportok sejtjei szivároghatnak be francia területre. Ezek ellenőrzése gyakorlatilag teljességgel lehetetlen. A hatóságok szinte tehetetlenek.
Párizs ezekben a pillanatokban is egyre mélyebbre süllyed a liberalizmus okozta multikulturális zűrzavarban, nem tudni milyen kimenetele lesz az eszelős tébolynak. A francia polgárok pedig bizonytalanok, többen a fővárosból elmenekülnek vidékre. Ha a napokban nem születik megoldás, a helyzet tarthatatlanná válik és Párizst elborítja a szélsőségesek generálta erőszak.
Nagy Zsuzsanna



EGYMILLIÓ ÉSZAK-AFRIKAI INDUL ÚTNAK EURÓPÁBA LÍBIÁBÓL


Egymillió észak-afrikai indul útnak Európába Líbiából

 
Német hírügynökségek jelentései szerint, közel egymillió észak-afrikai készül Líbiából Európába az elkövetkező hetekben. Moammer Kadhafi 2011-es meggyilkolása és rendszerének megdöntése után a helyzet kaotikussá vált a térségben.
Az utcákat a káosz uralja. Annak ellenére, hogy a szétrombolt városokban újra megkezdődtek az építkezések, a helyzet nem javult. Az afrikai országokból érkezett bevándorlók azért helyezkedik el az építőiparban, hogy elegendő pénz szedjen össze a hajóútra Európa jóléti országaiba.
 
Azt a falat bombázzátok, amely eddig megakadályozta, hogy az afrikai menekültek, s velük együtt az al-Kaida terroristái elinduljanak Európába. Ez a fal Líbia. Ti ledöntöttétek. Idióták vagytok, a pokol tüzében fogtok égni, ha majd afrikai migránsok ezrei érkeznek hozzátok és az al-Kaida terroristáival szembesültök. - Moammer aL-Kadhafi
Azt a falat bombázzátok, amely eddig megakadályozta, hogy az afrikai menekültek, s velük együtt az al-Kaida terroristái elinduljanak Európába. Ez a fal Líbia. Ti ledöntöttétek. Idióták vagytok, a pokol tüzében fogtok égni, ha majd afrikai migránsok ezrei érkeznek hozzátok és az al-Kaida terroristáival szembesültök.” – Moammer Kadhafi üzenete a NATO-nak
 
A Földközi-tengeren érkeznek Európába, eddigi célpontjuk Olaszország volt, amely már régóta szenved a migránsok okozta nyomással. A többségükben szomáliai és eritreai bevándorlók nem tudnak elhelyezkedni, mivel képesítés nélküliek, tanulásra alkalmatlanok, ezért egyetlen szektorba sem lehet integrálni őket.
Ha ezek a hírek valósnak bizonyulnak, az afrikai bevándorlókkal néhány lépéssel közelebb kerül az európai térség a megsemmisüléshez. Egymillió primitív, barbár ösztönlényt képtelenség szétosztani az Európai Uniós kvóta szerint, mert ők éppen azok, akikre tényleg semmi szükség nincsen.
Nagy Zsuzsanna
 


MIT NYERT EURÓPA A MAGYAR KIRÁLYSÁG FELDARABOLÁSÁVAL?



Mit nyert Európa a Magyar Királyság feldarabolásával?

 
Az I. világháború győztes hatalmai új történelmet kezdtek írni. E ténynek a magyarságra nézve tragikus kihatásai voltak: politikailag, gazdaságilag és morálisan egyaránt.
A meggyengült és öntudatában is megrendült Magyarországot hadizsákmánynak tekintették, a védekezésre képtelen országot a teljes megsemmisítésre ítélték. A háború okozta válságon túl, a nemzetiségek önállósodási törekvései felerősödtek. A kiváló magyar politikust, Tisza Istvánt meggyilkolták.
Előtérbe kerültek a baloldali eszmék: 
Károlyi Mihály őszirózsás forradalma,illetve 1919-ben Kun Béláék diktatúrája az ország lassú, de biztos megbénulásához vezetett. Igazán tekintélyes, határozott, a nemzet érdekeiért küzdő politikus illetve politikai erő nem volt. Mindezek együtt vezettek a tragédiához.
A Kárpát-medencében 1000 éven át épülő Nagy-Magyarország történelmében még soha nem látott válságba jutott a trianoni békediktátum következtében: területének több, mint kétharmad részét idegen államokhoz csatolták:
  • a Felvidék, a Kisalföld északi része és Kárpátalja Csehszlovákiához
  • Erdély, az Alföld keleti sávja és a Keleti-Bánát Romániához
  • Nyugat-Magyarország egy része Ausztriához került
  • de jutott terület Lengyelországnak és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak is.

3,2 millió nemzettestvérünk veszítette el magyar állampolgárságát
 és került idegen államba.1921-től 30 éven keresztül Csonka-Magyarországnak az általa okozott háborús károk miatt jóvátételt kellett fizetnie.

A trianoni csapás sokkolta a magyarságot és határrevíziót remélt. A revízió részben meg is történt. Az első bécsi döntés értelmében Szlovákia déli részét visszacsatolták Magyarországhoz. A második bécsi döntéssel, 1940-ben Észak-Erdély és a Székelyföld is visszatért az anyaországhoz. Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a Délvidék visszakerült a nemzethez.
 
 
A II. világháborút követően azonban 1947 február 10.-én aláírt újabb párizsi béke lényegében visszaállította a trianoni határokat, sőt Csehszlovákia még három falut kapott Pozsony környékéről, a Duna jobb partjáról.
Egy önellátásra képes nemzetállamot megfosztottak nyersanyag forrásaitól, bányáitól, erdeitől, vasút hálózatától, templomaitól…
Színtiszta magyar városok és falvak kerültek idegen uralom alá, ám a magyar öntudat és megmaradás igénye tovább élt, és munkált a szívekben. A gyökér kitartott!
A megcsonkított ország lassan talpra állt és abban jeleskedett és emelkedett világszínvonalra, amire nem számítottak ellenségei: Magyarország nagyhatalom lett a sportban és a tudományban.
A Trianonban rögzített szerződésben előírt kisebbségi jogokat nem biztosítják a magyaroknak. Hamis történelmet tanítanak az iskolákban. Politikusaik politikai tőkét kovácsolnak a magyarok iránt gyűlölet szításából. Az autonómiával kapcsolatos törekvéseket az Európai Unió rendre lesöpri az asztalról. A sovinizmust szító román, szerb és szlovák politikusok félelme már akkora, hogy egy magyar zászlótól is félnek. Mindent üldöznek, ami Magyarországgal kapcsolatos.
A történelem elmúlt 96 évét megváltoztatni és semmissé tenni nem lehet. Mit tehetünk a megmaradásunkért?
Őriznünk kell nemzeti öntudatunk lángjait, támogatni a külhoni magyarságot! 
A magyar politikusok mellett ezek minden magyar nemzettestvér feladatai is!
 

TUDNÁD FELEDNI…MERNÉD FELEDNI…BÍRNÁD FELEDNI?”

 
Kovrig Attila


HAMAROSAN BEKÖSZÖNT AZ AZ IDŐ, AMIKOR A NÉP NEM TŰRI TOVÁBB A LIBERÁLISOK HAZUGSÁGAIT



Hamarosan beköszönt az az idő, amikor a nép nem tűri tovább a liberálisok hazugságait

 
A magyargyűlölő liberálisok sakálkórusa felharsan és a magyar nép keze ökölbe szorul. Már megint lenáciztak bennünket, magyarokat? A liberalizmus honi szócsövei, a teljesség igénye nélkül a 444, az Index, az Origo és társaik mind-mind olyan vegytiszta magyargyűlöletről tesznek tanúbizonyságot, hogy felmerül a kérdés: 
Ha tényleg ennyire rosszul érzik magukat Magyarországon, miért nem csomagolják össze cókmókjukat és takarodnak el innét jó messzire?
Az európai labdarúgás kapcsán a magyar szurkolókat nácizták lea hazafias egyetemi hallgatókat újnyilasozták, náci nekik mindenki, aki nem kábítószeres, buzi, bevándorló, cigány és zsidó. Néhány hónappal ezelőtt pedig a magyar kormányt kiáltották ki fasiszta kormánynak, mert kerítést mert építeni a nemi erőszakoló kannibálok feltartóztatásának céljából.
Nos, ha hihetünk a liberálisoknak, akkor Magyarországon nácizmus van, az izzó fajgyűlölet pedig ellepte az utcákat. Naponta lincselnek meg állampolgárokat a származásuk miatt, érvényben van a Numerus Clausus, a vasúti pályaudvarokon kígyózó sorokban állnak a zsidók. A cigányok munkatáborokban dolgoznak, a homoszexuálisokkal együtt.
A kormány naponta végzi ki a gyanús elemeket, koncepciós perekkel ítélnek el ezreket és kényszerítenek munkatáborokba. A bankok kivonultak Magyarországról, a nagytőke elhagyta Európa közepét, ezt a velejéig náci országot, a mi országunkat, a szerintük, náci Magyarországot.
 
Budapest, Festnahme von Juden
Mikor legutoljára kint jártunk Budapest utcáin, szerkesztőségünket nem ez a látvány fogadta.


Úgy tűnik a liberálisok olyan alapfogalmakkal sincsenek tisztában, melyekkel dobálóznak és vádolják a magyar népet. Segítsünk nekik egy kicsit! 
A fasizmus olasz sajátosság, a német nemzetiszocialisták megjelölése pedig a náci volt. Mi magyarok legfeljebb hungaristák lehetünk, ami annyit jelent: magyarista.
Ezzel azonban véleményünk szerint semmi baj nincs. Hiszen a hungarizmus nem Szálasi Ferenc találmánya volt, hanem a napba öltözött forradalmár, Prohászka Ottokár definíciója volt, a reflex-szerű magyar önvédelemre és öntudatra. Az önvédelem és öntudat azért még nem számít bűnnek ugye?
Olyan idők eljövetelét jelzik az intő jelek, amikor a liberálisok pisszenés nélkül fognak lapulni. Jobban tennék, ha a gyűlölködő prédikációik helyett inkább figyelnék a kor változásának jeleit. A magyargyűlölettől bűzlő, mocskos pofájukat pedig egymásnak tapasszák be kezeikkel. A magyarok ugyanis már nagyon unják az állandó lenácizásukat.
A magyar emberek, mint az igavonó barom, dolgoznak éjjel-nappal, hogy be tudják fizetni a számláikat és etetni, iskoláztatni tudják a gyermekeiket. Nincs nyaralás, nincs luxus és fényűzés!Csak a munka, éhbérért. Nincs idejük zsidókat és cigányokat lincselni és bankok kirakatait betörni. Nincsen szabadidejük arra, hogy buzeránsokat akasszanak és kábítószeresek kergessenek az utcákon. A “nácik” dolgoznak, ahogy csak bírják és reménykednek, hogy a gyermekeiknek jobb lesz.
Ezért gondoljuk azt, hogy a liberális média vádai – azon túl, hogy alaptalanok – igen súlyos rágalmak, melyeket a magyar nép nem fog elfelejteni.
A magyar nép készen áll arra, hogy kinyilvánítsa élniakarását a korfordulón! Mert fordul a világ kereke! “Leszünk mi még régi urak!” – ahogy a régi katonanóta sorai zengik. Ekkor fognak térden csúszni a média közismert patkányai a magyar nép lábai előtt megbocsájtásért esedezve. Ezzel együtt elkezdődik a liberálisok vesszőfutása is…
Majláth Miklós



POLGÁRHÁBORÚ TÖRHET KI NÉMETORSZÁGBAN – ELKEZDŐDIK A LAKOSSÁG FELKÉSZÍTÉSE



Polgárháború törhet ki Németországban – Elkezdődik a lakosság felkészítése

 
Terrorcselekményekre és katasztrófahelyzetre való hivatkozással hamarosan elkezdődik a német lakosság felkészítése rendkívüli helyzetek túlélésére. Első lépcsőben arra kérik a polgárokat, hogy halmozzanak fel 5 napra elegendő ivóvizet és 10 napra szükséges élelmiszert.
A Polgári Védelmi Koncepció által benyújtott javaslat hamarosan gyakorlattá válik Németország minden tartományában, hiszen a titkosszolgálatok által elkészített helyzetértékelés szerint a jövőben Németországnak számolnia kell egy lehetséges rendkívüli helyzettel. A német kormány az elmúlt hetekben növelte meg a védelmi erőkre fordított költségvetéseit és felállított egy speciális törzset, amely a számítógépes terrorizmus ellen lépne fel.
A tervezetet egy 68 oldalas tanulmány alapján készítették el, amely szerint Németországban fel kell készülni olyan eseményekre, melyek a lakosságot fenyegetik. Ennek keretében növelik a kórházak befogadóképességét, és egy korszerű riadórendszert dolgoznak ki a lehető leggyorsabban.
 
48217680.cached[1]
Németország komoly árat fog fizetni a felelőtlen magatartásáért.


A benyújtott javaslat tartalmazza, hogy a lakosság tartson otthonában elemlámpát, gyertyát, gyógyszert és kötszereket és gázpalackról üzemeltethető fűtőtestet.
A parlamenti ellenzék a kormányt hisztériakeltéssel vádolja, szerintük ezek nem biztonsági intézkedések, hanem pánikot okozó hangulatkeltések.
Az utóbbi hetekben, Németországban elkövetett terrorisztikus akciók miatt a térségben hamarosan elkezdődik a főpróba, melynek főszereplői ezúttal az állampolgárok lesznek. Mindeközben az Iszlám Államra felesküdött barbárok arra várnak, hogy megkapják az utasítást és minél több életet kioltó támadásokkal félemlítsék meg a németeket.
Ezekben a pillanatokban is szentnek hitt könyveik fölött görnyedeznek azok a gazemberek, akik a számukra megfelelő pillanatban előmásznak rejtekhelyeikről, hogy ölhessenek. Vér akarnak árasztani, hogy dicsőséget szerezzenek az iszlámnak, gyilkolni akarnak, hogy bosszút álljanak a fehér emberen és megsemmisítsék a kontinensünket.
A német kormány pedig megpróbálja felkészíteni az embereket egy olyan esemény vagy eseménysorozat túlélésére, amelyet még nem tapasztaltak. Utoljára a hidegháborús időkben kerültek hasonló óvintézkedések foganatosítva. Ezzel együtt a helyzet ma sokkal ijesztőbb.
Egy azonban bizonyos: Németország megfizeti az árát az elmúlt hónapok – nagypolitika által minduntalan hangsúlyozott – humanizmusának.
Nagy Zsuzsanna


A FARKASOK IDEJE KÖVETKEZIK



A farkasok ideje következik

 
Családjaink és barátaink tudják, hogy nehéz idők előtt állunk, Magyarország és a teljes, európai térség óriási változások előtt áll. Ezeket a változásokat pedig még nehezebb kaotikus állapotok előzhetik meg majd, melyekeredményezhetnek egy törvényesség nélküli időszakot is. Ebben az időszakban a farkastörvényeké lesz a főszerep.
Láthattuk a televíziós híradásoknak köszönhetően azokat a képsorokat, amelyek akár politikai jellegű zavargás, akár természeti katasztrófa kapcsán, de drámai események eredményeztek. Rablások, fosztogatások, erőszaktevések, gyilkosságok kísérték ezt az időszakot, amelyet a karhatalmi egységeknek is csak nagy erőfeszítések árán sikerült normalizálni. Ezek az állapotok, bárhol következtek be szerte a világon, mindenütt az erőszakosság legvadabb hajlamait váltotta ki a lakosságból. Akár a nyugati világban, úgy a fejletlen és primitív Afrikában, egyaránt terror kísérte útját.
Mindannyiunk számára ismeretesek azok a tények, melyek a menedékkérők erőszakosságát mutatják a maga meztelen valóságában. A bevándorlók által elkövetett bűncselekmények felsorolásához tonnányi papírosra lenne szükségünk. Az ellenőrzött média pribékjei és prostituáltjai még mindig szépnek és barátságosnak próbálják festeni azt, ami ocsmány és ellenséges. A tömegember ezeket a recenziókat tartja mértékadóknak és elhiszi azt, ami a világ legnagyobb hazugsága azt, hogy “minden ember egyenlő”.
 
Az erő dominanciája fogja elpusztítani a sátán ivadékait.
 
Hiszen a különbségek egészen nyilvánvalóak, ahogy külsőségekben, úgy szellemi téren is. Kulturális, vallási és szokásbeli különbségek, hogy csak néhányat soroljunk. Nemzetünk fiainak és lányainak őseitől örökölt vérvonala, nemes génjei magasabb szinten állnak a barbár népeknél. Ez a nemes génállomány, amelyre a történelem során annyiszor építhettünk, ezek a velünk született kiváltságok miatt voltunk képesek annyiszor talpra állni és ennek köszönhető, hogy él még magyar a Kárpát-medencében. Genetikai magasrendűségünk amellett, hogy kizárólag adott a világnak, konzerválta azokat a faji privilégiumokat, melyek ránk, csak magyarokra jellemzőek. Ezeket pedig jogunkban áll megőrizni és továbbörökíteni az utódainknak.
Az európai élettérben olyan zavart kelt a beözönlők tömeges megjelenése, amelyből egyenesen csak az anarchia felé tarthatunk. Követelőző, hangos és agresszív tömegek lépnek be olyan országokba, melyek őslakosait már régen megbénította a toleranciára való nevelés és egyéb liberális ostobaság.
A tömegkultúra jellemezte társadalom összeomlásra van ítélve. Képtelenség fenntartani, mivel szemben áll a természet alapvetéseivel, a rend alkotta szegregációval és az Isten alkotta harmonikus alkotásokkal. Hiszen az ördög műveiben nem találunk egy fikarcnyi jó szándékot sem. Azok a körök pedig, akik mesterük a sátán helytartóinak képzelik magukat, csapdába csalják az európai embereket, hogy jó szándékukat és humanizmusukat kihasználva végleg eltüntessék őket az emberiség történelmének mélyére.
A jövő felé vezető út tehát vészterhes és baljós, mégis bizakodjunk, hiszen az igazság a mi oldalunkon áll. A tiszta szellem küzdése és tusakodása pedig mindenkor és mindenhol diadalra volt ítélve.
Olyan idők következnek, melyben eldől népeink és nemzeteink sorsa. Farkasidők jönnek. A tiszta közösségek uralni fogják a káosz levonultával beköszöntő időszakot. Ez pedig az újjászületés korszaka lesz. Nem kizárólag a magyar nemzeté, hanem Európa új reneszánszának kora is.
Kovrig Attila
 



ROHAMOSAN NÖVEKSZIK AMERIKÁBAN A NEMZETISZOCIALISTA CSOPORTOK TÁBORA


Rohamosan növekszik Amerikában a nemzetiszocialista csoportok tábora

 
Korábban a népek olvasztójának nevezett Egyesült Államokban 
rohamosan növekszik a nemzetiszocialista tömörülések tábora. Nem csak a Ku-Klux-Klan szekciók, hanem a retorikájukban nyíltan szegregációt és fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportoké is.
A George Washington Egyetem felmérése szerint a múltévben megtöbbszöröződött a rasszista álláspontot képviselő politikai tömörülések ereje. Ezek a szervezetek a korábbiaktól eltérően komolyabb anyagi bázissal rendelkeznek, cégek, vállalkozások kapcsolódtak be a nemzetiszocialisták háttérmunkájába.
Az egyetem szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó kutatócsoportja szerint az utcai aktivitás mellett hatékony propagandát fejtenek ki az interneten, szociális problémákkal, a növekvő bűnözéssel foglalkoznak, ezáltal egyre népszerűbbek az amerikai fehér lakosság körében.
A twitteren 22 ezer emberrel növekedett a rasszista és neonáci tartalmú oldalak támogatóinak és figyelemmel kísérőinek a száma, ez pedig a korábban mért adatokhoz viszonyítva 600 százalékos emelkedést jelent. Ez mindenképpen aggodalomra adhat okot. A neonáci mozgalmak hívei a közösségi oldalakon sokkal aktívabbak, mint az Iszlám Állam terrorista szervezet szimpatizánsai.” – áll az egyetemi jelentésben.
Az egyetem bemutatott elemzéséből kiderül, hogy a fórumokon fehér népirtásról, a fehér faj közvetlen veszélyéről beszélnek, amit a társadalom diverzifikálódásához kötnek. Az internetes propaganda annak ad hangot, hogy napról-napra csökken a fehér faj életereje, kilátásai rohamosan gyengülnek.
 
maxresdefault[1]
Az Egyesült Államok fehér népessége a túlélés zálogaként tekint Trumpra


Az utcai megmozdulások is megsokszorozódtak, rendszeresek az utcai 
összecsapások a vörösökkel és a színes csoportokkal. Demonstrációk és felvonulások zajlanak minden államban, ahol a horogkeresztes zászló lobog a menetoszlopok élén. A Ku-Klux-Klan egységei is erős aktivitást mutatnak, szerte az Államok területén működnek sejtjeik, akik készülnek az összeomlást követő, faji háborúra, ahogy ők erről meg vannak győződve.
A jelentés szerint a nemzetiszocialista és fehér szupremácista csoportok nyíltan támogatják a milliárdos republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot annak ellenére, hogy több alkalommal elhatárolódott az Egyesült Államokban található szélsőjobboldali csoportoktól és a Ku-Klux-Klantól is.
Siklósi Bálint
 

LÁNGOLNAK A CIGÁNYPUTRIK UKRAJNÁBAN



Lángolnak a cigányputrik Ukrajnában

 
Kilenc éves kislány holttestét találták meg Odessza megyében, Loscsinyivka településen, ahol a cigányság nagy számban van jelen. Az orvosszakértői vizsgálatok megállapították, hogy a gyermeket megerőszakolták és egy méretes késsel halálra szurkálták. A gyilkosság elkövetésével egy helyi, 20 éves cigány férfit hoztak összefüggésbe, aki előállítása során beismerte a tettét.
A falu lakosságát sokkolta a brutális gaztett, és a falu központjában gyülekezni kezdtek.
Az ukránok fejszékkel, baseball-ütőkkel és fahusángokkal indultak körülnézni a putrisoron, amely már korábban is megkeserítette az életüket. Előkerültek a molotov-koktélok, a gyűlölet lángjai pedig az égig értek. A féktelen harag kiteljesedésében valósággal letarolták a cigányok ingatlanjait, melyekből néhányat illegálisan bitoroltak a bűnöző életmódot folytató cigány családok.
 
 
Lincshangulat alakult ki, amelyik cigányt elérték kegyetlenül megverték, a rendőri egységek kiérkezésének köszönhetik az életüket. A legtöbb cigány elmenekült a helyszínről, a visszatérést sem fontolgatják, ugyanis az ukránok azt mondták, hogy ha visszatérnek meggyilkolják őket.
A nyugalom helyreállítása érdekében a cigányokat kitelepítik, a földterületet pedig birtokba veszi a helyi önkormányzat. A cigányok beleegyeztek a kitelepítésükbe.
A helyi ukrán lakosok őrt állnak a falu határainál a nap 24 órájában, hogy megakadályozzák a bűnöző paraziták visszatérését. Az ukrán rendőrség speciális egységei is jelen vannak, hogy felügyeljék a térséget, ugyanis az indulatok cseppet sem csillapodtak.
Siklósi Botond


Schulz szerint elfogadhatatlan, ha katolikus országok elutasítják a muzulmán vallású emberek befogadását



schulz
POSTED BY: ADMIN SZEPTEMBER 19, 2016
Németországot cserbenhagyták a menekültválságban – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy vasárnapi német interjúban.
A német szociáldemokrata politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap mellékletében megjelent interjúban kiemelte, Németország erőfeszítése a migrációs problémák megoldásáért nem “morális imperializmust” jelent, hanem annak felismerését, hogy az EU legnagyobb tagállamaként a legnagyobb terhet kell viselnie.
Azonban más tagállamok cserbenhagyták, azt mondták, hogy “viseld csak nyugodtan a terhet, nekünk semmi közünk hozzá”.
Ez így nem fog menni, európai megoldásra van szükségünk” – mondta Martin Schulz.
Mint mondta, Németországban sok “keményen dolgozó ember” úgy érzi, egyedül cipeli a terheket és nem törődik vele senki.
Ez Európára vonatkoztatva azt jelenti: nem lehet, hogy csak néhány tagállam viselje a terheket. Németországra nemcsak a “menekültügyben”, hanem más területeken is súlyos teher nehezedik, “jelesül azoknak az országoknak a pénzügyi támogatásában, amelyek elzárkóznak” a “menekültkérdés” európai megoldástól – mondta.
Például az uniós költségvetésből Lengyelországnak juttatott évi 17 milliárd euró előteremtéséhez a német adófizetők is hozzájárulnak, “ezért meg kell mondani Lengyelországnak és a többi államnak, hogy minden összefügg mindennel” – tette hozzá Schulz.
Ezért is európai megoldás kell a migrációs kérdésre” – mondta az EP elnöke.
Elfogadhatatlan, ha katolikus ország elutasítja a muzulmán vallású emberek befogadását
Kiemelte, hogy megértéssel viszonyul a “menekültek” befogadásától elzárkózó országok érveihez, és úgy látja, vannak érvek, amelyeken el kell gondolkodni, de elfogadhatatlan, ha egy tagállam elutasítja muzulmán vallású emberek befogadását arra hivatkozva, hogy az ország katolikus, és ”elég erős”, hogy “amint a magyar miniszterelnök mondja, a menekültválság német probléma”.
Arra a kérdésre, hogy miként lehet a jövőben megvédeni az EU külső határát, elmondta, hogy a “katonai és rendőri eszközök” szükségesek, de nem elégségesek.
Egy legális bevándorlási rendszerre, és egy menekültügyi rendszerre van szükség, elválasztva ettől a legális bevándorlástól” – tette hozzá Martin Schulz, kiemelve: “a legális bevándorlás lehetősége kvóták vagy kontingensek révén kemény csapás lenne az embercsempészek ellen”.
A 160 ezer menedékkérő szétosztásáról a tagállami szavazatok minősített többségével hozott döntésről szólva kiemelte, hogy a döntés megfelel az uniós szabályoknak, de egyes tagállamok, köztük Lengyelország és Magyarország nem fogadja el, ami “az Európa-politika alapvető megkérdőjelezése”.
Képzeljük csak el, ha mi (Németország) tennénk ezt más területeken, a strukturális és a regionális politikában” – vetette fel, hangsúlyozva, hogy ilyesmiről szó sem lehet, és “vissza kell térnünk a szabályokhoz”.
Bezárhatjuk a boltot
Bezárhatjuk a boltot”, ha az uniós törvényalkotási folyamatot tagállami parlamenti ratifikációhoz kötik – jegyezte meg a magyarországi kvótareferendumra vonatkozó felvetésre, hozzátéve: különös, hogy éppen azok az országok érzik úgy, hogy semmi közük az Európába irányuló migrációhoz, amelyek polgárai tömegesen élnek a munkaerő EU-n belüli szabad áramlásának lehetőségével.
A tagállamok Oroszországhoz fűződő viszonyára vonatkozó felvetéssel kapcsolatban kiemelte, hogy az EU keleti térségében egyedül Magyarország és Orbán Viktor van szoros kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kifejtette: egyes tagállamok fenyegetettséget tapasztalnak Oroszország felől, ezért több katonát és fegyvert szeretnének, és ezt a szolidaritás részeként meg is kapják, mint ahogy az is a szolidaritás része, hogy a közösség annak ellenére vetett ki szankciókat Oroszország ellen, hogy egyes tagjai megszenvedik ezeket az intézkedéseket.
Amikor viszont “menekültek” jönnek, éppen azok az országok nem hajlandóak segíteni, amelyek “sikeresen követelték ki a szolidaritást”. Ez az EU előnyeinek elfogadhatatlan “kimazsolázása” – mondta Martin Schulz.
Több Európa
Arra a felvetésre, hogy sok ember torkig van a “több Európából”, de a terápia mégis mindig csak a “több Európa”, Martin Schulz kiemelte: “az emberek nem a ‘több Európával’ vannak torkig, hanem ezzel az Európával”, és szerinte egy “másmilyen Európát akarnak”.
Az elégedetlenek egy “apró kisebbsége nacionalista”, viszont “a nagy többség értelmesnek tartja a nemzetek és államok határokon átívelő együttműködését” – mondta.
Arra a felvetésre, hogy európai államot sem akarnak az emberek, azt mondta, hogy ilyesmire nincs is szükség, és a maga részéről soha nem is szorgalmazta az európai szövetségi állam kiépítését. Hangsúlyozta: “szuverén államok elmélyített szövetségére” van szükség, amihez hozzátartozik a hatáskörök pontos kijelölése.
Nem kell mindent Brüsszelnek csinálnia”, az uniós intézményeknek csak a “nagy témákkal” kell foglalkozniuk, minden mást pedig jobban el lehet intézni nemzeti, regionális vagy helyi szinten – fejtette ki Martin Schulz.
(MTI nyomán)


A svédeknek integrálódniuk kell a migránsok érdekében



Sümeghi Lóránt
 
2016. szeptember 19. 15:28



STOCKHOLM, 15:28
Megdöbbentő társadalmi célú kampányt sugároznak a svéd televízióban, mely többek közt kifejti: a tősgyökeres svédeknek meg kell tanulniuk integrálódni az újonnan érkező bevándorlók közé.
A IM nevű svéd civilszervezet égisze alatt elkészített "Az új ország" című alkotás egészen célzottan próbálja megtámadni minden olyan tősgyökeres svéd állampolgár identitását és a kultúrájáról alkotott koncepcióját, aki a tömeges bevándorlást árnyaltabb problémának látja, mint Brüsszel.
Az alig több mint egyperces kisfilm, svéd nyelven és angol felirattal készült annak érdekében, hogy az országba özönlő idegenkultúrájúak is magukénak érezhessék nemcsak az alkotást, hanem annak döbbenetesen kirekesztő üzenetrendszerét. A képsorok nem állnak másból, mint a random szelekciónak beállított svéd társadalom bemutatása, miközben egy ijesztő narratíva hangzik el a képváltások között.
A teljesség igénye nélkül a legmeghökkentőbb részletekből íme csupán néhány:
  • Nincs visszaút. Svédország már nem marad többé olyan, amilyen eddig volt.
  • Meg kell értenünk, hogy jelenleg úgy néz ki a világ, hogy a menekülteknek szükségük van Svédországra, amely a "safe place" lehetőségét biztosítja számukra.
  • Van, akinek hiányzik az, hogy Svédország milyen is volt a múltban.
  • Itt az idő, hogy felismerjük: "új" svédek fogják feltölteni a kulturális vákuumot nyelveikkel és szokásaikkal. Ezt pozitív erőként kell értelmeznünk. 
  • Itt nemcsak az "új" svédeknek kell integrálódniuk, hanem a tősgyökereseknek is. Mindenkinek.
A kisfilm miközben az inkluzivitásról beszél, teljes egészében kirekeszti azokat a befogadókat, akik esetleg nem kívánnak részt venni egy "új" ország létrehozásában, mondjuk azért, mert már van egy nekik: történetesen a hazájuk, nemzetük. Mi több, Svédországot és annak lakosságát nem igen lehet azzal vádolni, hogy a multikulturalizmus elhivatott ellenzője lenne, hisz az elmúlt évtizedekben is elképesztő méretekben honosítottak muzulmánokat.
Ráadásul az már csak a kampány külön pikantériájaként értelmezhető, hogy egy civil szervezet kijelenti: nincs visszaút. Ez lenne az inkluzív, toleráns és a sokszínű társadalom jövőképe? Velünk tartasz, vagy velünk tartasz? Ez aztán a nyitott mentalitás.
(IW

Klíma-apokalipszis: Hamarosan megindul a több tízmilliós klímamenekült áradat


Fokozódó szárazság és ivóvízhiány, tengerszint emelkedés, extrém időjárási jelenségek, eszkalálódó polgárháborúk. "Csupán" néhány ok, ami miatt két-három évtizeden belül tízmilliók indulnak útnak.
Menekülttábor JordániábanForrás: wikipedia.org
Menekülttábor Jordániában



Polgárháború a Közel-KeletenForrás: pixabay.com
Polgárháború a Közel-Keleten



Kiribati szigetcsoportForrás: wikipedia.org
Kiribati szigetcsoport



Shishmaref - légifelvételForrás: wikipedia.org
Shishmaref - légifelvétel



A kiszáradt Folsom-tó 2014-ben. Kalifornia egyik stratégiai jelentőségű ivóvízbázisa.Forrás: NASA
A kiszáradt Folsom-tó 2014-ben. Kalifornia egyik stratégiai jelentőségű ivóvízbázisa.
































Bár a nemzetközi jogban egyelőre hivatalosan nem használják a klímamenekült kifejezést, ez hamarosan meg fog változni. A közeljövőben ugyanis egyre több ember kényszerül arra, hogy elhagyja otthonát a globális klímaváltozás következményei miatt.
A szakértők szerint a Szíriából megindult menekült áradatnak is, részben a klímaváltozás miatt bekövetekezett, 2006-ban jelentkező hosszan tartó szárazság volt az oka. Az egyre súlyosabb vízhiány, az egekig emelkedő élelmiszerárak milliókat kergettek nyomorba, a falusi lakosság egy része szinte pillanatok alatt elveszítette megélhetését. A tömeg a városokba áramlott, ami tovább mélyítette az egyébként is fennálló társadalmi feszültségeket. A nyugtalanság szikrája végül polgárháborúhoz vezetett. A szíriai konfliktus csupán egy, azon számos közelmúltbeli történések közül, amelyek rámutatnak a klímaváltozás és az emberi konfliktusok, valamint a klímavándorlás, másik nevén klímamigráció kapcsolatára.
Klímaváltozás - erőszak - migráció: Van kapcsolat
Tudósok a 2000-es évek elején kezdték tanulmányozni a kérdést, miszerint 
van-e kapcsolat a klímaváltozás és az emberi konfliktusok között, a Maja civilizáció kipusztulásától egészen napjainkig. 2013-ban jelent meg a téma első átfogó tanulmánya, mely 60 db kutatást használt fel az adatok összevetésére. A jelentés rávilágított, hogy a vizsgált térségekben bekövetkezett szokatlan hőmérséklet emelkedés több, mint 50%-al növeli meg az erőszakos fellépések, pl. a helyi háborúk számát. A tanulmány tartalmaz egy igen fontos előrejezést is, eszerint amennyiben 2050-ig bekövetkezik a 2-4 Celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedés, úgy az globális szinten 8-16%-al fogja megnövelni az erőszakos bűnesetek számát. A növekvő erőszakot pedig még inkább gerjeszti majd a Föld számos országában már tapasztalható elsivatagosodás, mely a növénytermesztés visszaesését, egyes országok esetében a mezőgazdasági rendszerek teljes összeomlását fogja eredményezni, amint azt Afrikában már láthatjuk.
Az USA Haditengerészeti Elemzések Központjának Katonai Tanácsadó Testülete 2014-ben adott ki egy jelentést, mely szerint az éghajlatváltozás a Közel-Keleten és Afrikában a víz- és élelmiszer-készletek eltűnése fokozza a hagyományos regionális és etnikai feszültségeket, így azok konfliktusokhoz vezetnek. A tanulmány szerint a tengerszint emelkedése Indiában, Bangladesben és a vietnami Mekong-deltában a lakosságot és az élelmiszerellátást egyaránt veszélyezteti, ami újabb menekülthullámmal fenyeget. Bár olyan kormányzati tanulmányról nem tudunk, mely az USA területén belül kialakuló fegyveres konfliktusok esélyeit latolgatná, biztosak vagyunk benne, hogy a politikai vezetés ezzel a katasztrofális forgatókönyvvel is számol, hiszen az elsivatagosodással jelentkező háborús katalizátor, az ivóvízhiány immáron az USA-ban is jelen van. A hirtelen előálló és komoly vízhiány több száz amerikai kis- és nagyvárost, sőt, egész államokat veszélyeztet, így többek közt Kaliforniát (hogy Kalifornia végül porba fullad-e, erről itt olvashat). 2016 januárjában az Országos Hírszerzési Igazgatóság Hivatala (DNI) a vízhiányt az USA egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatának minősítette.
Az ENSZ Egyetem Környezeti és Emberi Biztonság Intézete szerint 2050-re 50 és 200 millió lehet azoknak az embereknek a száma, akik a klímaváltozás miatt arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonukat. Sokak szerint azonban ez az érték jelentősen - és tudatosan - alulbecsült, hiszen 2100-ra már több milliárdra lesz tehető azok száma, akik klímamenekültként várnak a tömeges áttelepítésekre, közülük is3,5 milliárd ember a növekvő tengerszint elől fog menekülni.
Polgárháború a Közel-KeletenForrás: pixabay.com


Víz alá kerülő trópusi paradicsomokSokak szerint az elsők, akik már valódi klímamenekülteknek tekinthetők, egy, a Tuvaluszigetéről származó család. A Hawaii és Ausztrália között fekvő paradicsomi sziget az óceán emelkedő vízszintje és az egyre gyakoribbá váló heves viharok miatt a század végére minden bizonnyal eltűnik a térképről. 2014-ben egy család részben ezekre az okokra hivatkozva kért és kapott menedéket Új-Zélandon. Bár a családot szoros rokoni kötelékek is fűzik Új-Zélandhoz, gyermekeik is ott születettek, és ez valószínűleg szintén sokat nyomott a latba kérelmük elbírálásakor.
Két évvel korábban egy Kiribatiról származó fiatalember hasonló kérelmét viszont elutasították Új-Zélandon, jelezve ezzel talán azt is, hogy nem szeretnék, ha klímamenekültek áradata érkezne az országba. A Csendes-óceánban fekvő Kiribati a Föld egyik olyan országa, mely a klímaváltozás hatásaira leginkább érzékeny (itt írtunk először a sziget eltűnéséről). A 33 atollból és kicsi szigetből álló Kiribatinak 110 ezer lakosa van. A sziget nagy része csak alig két méterrel magasabban fekszik a tengerszintnél. Az óceán vízszintje Kiribatinál, 1992 óta átlagosan 7,3 mm-t emelkedik évente, és emiatt már jó néhány falu partközeli házából el kellett költözni a lakóknak. A legutóbbi klímamodellek pedig azt mondják, hogy 2100-ra 1,5-1,8 métert emelkedik majd az óceánok vízszintje.
Kiribati szigetcsoportForrás: wikipedia.org
Összecsomagolni egy egész országot, B verzió: Sziget építéseKiribati számára nem sok jót ígérnek a jövőkutatók. Az emelkedő tengerszint miatt egyre erősebb lesz a partmenti erózió, a sós tengervíz beszivárog az édesvíz- tároló rétegekbe, a mezőgazdaság és a halászat lehetőségei csökkennek, az emelkedő hőmérséklet és az esőzések miatt különböző betegségek, pl. dengue láz terjedhetnek el. Kiribati vezetése már most azon gondolkodik, hová lehet majd kimenekíteni az ország lakosságát. Biztos, ami biztos, már vásároltak egy 6000 hektárnyi területet az 1600 kilométere fekvő Fidzsi-szigeteken, mint potenciális menedék, ha tényleg beüt a baj. A kormány „méltósággal elvándorolni” jelszóval arra is biztatja a lakosokat, hogy sajátítsanak el olyan szakmákat, melyekkel jó eséllyel kaphatnak majd állást az esetleges befogadó országokban.
2003-tól a Világbank által támogatott „Kiribati Adaptation Program” keretében számos intézkedést is tettek, mellyel megpróbálnak védekezni az emelkedő tengerszinttel szemben. Homokzsákokból tengerparti védfalakat építettek, mangrove erdőket telepítettek a partokra és esővízgyűjtő rendszereket építettek ki. A próbálkozások közül van, ami bejött és olyan is, ami nem. A parti védművek például kontraproduktívnak bizonyultak, és még jobban elősegítették az eróziót. Az állam futurisztikus terveket sem veti el. Kiribati korábbi elnöke és a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legaktívabb szószólója, Anote Tong például egy mesterséges sziget építését is lehetséges megoldásnak tartja. Épp ezért elnöksége alatt segítségért fordult az Egyesült Arab Emirátusokhoz, ahol már van gyakorlat ezen a téren, hisz itt található a Föld legnagyobb mesterséges szigete, a Palm Jumeriah vagy Pálma-sziget. Az Emirátusok már szakembereket is küldött Kiribatira, hogy a helyszínen mérjék fel a lehetőségeket. Ha tényleg emellett a megoldást mellett döntenek, komoly nemzetközi segítségre lesz szükség, hisz egy mesterséges sziget építése igen tetemes költségekkel jár.
Persze Kiribati csupán a jéghegy csúcsa, a tengerszint-emelkedés miatt sorra tűnnek el a csendes-óceáni Salamon-szigetek, a Carterer-szigetek, a Maldív, valamint a Seychelles-szigetek, ez utóbbiaknak a kutatók maximum 100 évet jósolnakÉs nem jobb a helyzet a világ part menti nagyvárosainál sem. A talajvíz és a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése, vagy olykor csupán a több nemzedéknyi földművelés miatt a világ part menti területein fekvő hatalmas városok egy része meglepően gyorsan süllyed, ami a környező tengerek szintjének emelkedését még fenyegetőbb problémává teszi. De ne gondoljuk, hogy csak a szigetek és a part menti nagyvárosok vannak bajban. Például Bangladesh-t, a dél-ázsiai országot szintén fenyegeti a tenger, az előrejelzések szerint 100 éven belül 20 millió embert kell majd kitelepíteni a térségből. Másik példaként említhetjük Szenegált, az "Afrikai Velence" néven ismert országot, mely minden valószínűség szerint 2100-ra eltűnik a térképről.
 
A kiszáradt Folsom-tó 2014-ben. Kalifornia egyik stratégiai jelentőségű ivóvízbázisa.Forrás: NASA
Tíz-, sőt később százmilliókat űz el az extrém forróság és a vízhiányA klímaváltozás miatt egyre súlyosbodó szárazságra és vízhiányra lehet számítani, ami hatalmas tömegeket kényszeríthet otthonuk elhagyására. A Közel-Keletről és Afrikából már most is rengetegen indulnak útnak Európa felé, a háborúk, az erőszak elől. Hamarosan azonban még többen fognak, mert a klímaváltozás miatt sok helyen lehetetlenné válik majd az élet - állítja a Max Planck Intézet és a Ciprusi Intézet 2016. májusában publikált kutatása.
A térségben a 70-es évek óta megduplázódott az extrém meleg napok száma. 1986 és 2005. között átlagosan 16 napon volt extrém forróság, ez a század közepére 80 nap lehet. A legforróbb napokon már most is bőven 40 fok fölé emelkedik az hőmérséklet, de az előrejelzések szerint a század végére 50 fokra is emelkedhet a hőmérséklet, és ez a fokozódó légszennyezettséggel és a sivatagi porviharokkal együtt elviselhetetlenné teszi az életet.
A kutatók az előrejelzések készítése során két különböző forgatókönyvet vettek figyelembe, az egyik szerint az üvegházgázok kibocsátása csökken 2040-re, (ha mindenki betartja az ENSZ irányelveket), a másik szerint pedig, a gázok kibocsátásának növekedése tovább folytatódik, vagyis minden megy tovább, ahogy eddig. A vizsgálatok végén arra jutottak, hogy bármelyik forgatókönyvet is vesszük is figyelembe, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a jelenlegi hőmérsékletek tovább növekednek majd. A legoptimistább esetben az extrém forró napok száma 116, míg a legrosszabb esetben 200 nap lesz majd a század végére. És ez minden bizonnyal tömeges kivándorlásokhoz fog vezetni.  A térségben több mint 500 millió ember él.
Harc lesz a vízért!
Az elemzések szerint 2050-re a Föld népességének mintegy fele fog fizikailag vízhiányos területen élni. Jelenleg ez az arány az optimistább becslések szerint 10 százalék körüli.
Napjainkban a Föld népességének 40 százaléka számára okoz nehézséget a vízhez való hozzáférés, több mint egymilliárd ember pedig nem is képes biztonságos ivóvízhez jutni, elsősorban a természetes vizek szennyezettsége következtében.Várhatóan még ebben az évszázadban háborúk törnek majd ki a vízért, mely drágább lesz majd, mint az arany.
Az elmúlt években beindult a víz-kereskedelem, az ivóvíz előállítása érdekében pedig szinte futószalagon érkeznek az újabbnál-újabb találmányok, amelyek sós tengervízből vagy éppen emberi izzadságból igyekeznek ivóvizet kinyerni - 
Itt mutattunk be néhány alternatívát.
Shishmaref - légifelvételForrás: wikipedia.org

Szavaztak, költöznekA sarkvidékek lakóinak is komolyan fel kell készülni egy esetleges kényszerű költözésre. Olvadó permafroszt, emelkedő tengervízszint, fokozódó erózió fenyegeti őket, és az előrejelzések szerint a század közepére több település víz alá kerülhet.
Az Egyesült Államokhoz tartozó alaszkai Shishmaref lakói idén augusztusban úgy döntöttek nem várnak tovább, itt az ideje, hogy elköltözzenek. A 650 fős falu lakóinak többsége arra szavazott, hogy áttelepítsék a falut egy egyelőre meg nem határozott helyre. A Bering-tengerben található kis sziget 960 kilométerre van Anchorage-tól, és a képletesen szólva, a klímaváltozás frontvonalában fekszik. A falu lakói az inupiat törzsbe tartoznak és generációk óta fókavadászatból és halászatból élnek. A 18 négyzetkilométeres sziget partvonala az elmúlt 35 évben közel 1 kilométerrel lett rövidebb. Az olvadó jég ugyanis már nem védi meg a partot a hullámoktól, melyek nagy erőkkel erodálják a talajt. A permafroszt is olvad, a melegedő tenger miatt pedig egyre több kereskedelmi hajó veszi erre az irányt, szennyezi a vizet és zavarja meg a térség törékeny ökoszisztémáját. Az olvadás és az eddig megszokottól eltérő környezeti viszonyok, miatt pedig már több tragikus baleset is történt.
Shishmaref átköltöztetése a becslések szerint közel 180 millió dollárba, (50 milliárd forint) fog kerülni, amihez állami segítséget várnak. Shishmaref mellett számos más  alaszkai település készül arra, hogy elköltözzön. Idén januárban az illetékes minisztérium 1 milliárd dollárt különített el, hogy segítsék az érintett közösségek klímaváltozás elleni küzdelmét. Shishmareffel külön cikkben is foglalkoztunk, link itt.
 
A messzi délen a sós víz mindent elnyel
Bár az alaszkai Shishmaref az Egyesült Államok történetének első olyan települése, melyet a klímaváltozás miatt átköltöztetnek, az USA első hivatalos klímamenekültjei nem északon, hanem délen élnek. 
Egészen pontosan Louisana állam egy kis szigetén,Isle de Jean Charles-on, mely 120 km-re fekszik New Orleans-tól és 24 km-re a Mexikói-öböltől.
1955 óta a kis sziget területének 98 %-át elnyelte a sós víz, és a 22 400 hektárból mára 320 maradt. Ennek a drámai változásnak több oka is van; a tomboló hurrikánok, az átgondolatlan vízrendezési munkálatok, az olajvállalatok által vágott csatornák, melyeken a beáramló sós víz belülről erodálja a szigetet. Ami pedig eddig megmaradt a szigetből, azt a klímaváltozás miatti tengerszint- emelkedés nyeli el.
Washington kész segíteni a sziget indián lakosságának, és elsőként az ország történetében, mint klímamenekültek, nem a helyreállításhoz kapnak segítséget, hanem arra, hogy áttelepüljenek egy biztonságosabb helyre a szárazföld belsejébe. Isle de Jean Charles áttelepítési programja az első a világon. Épp ezért ez egy teszt is lesz, melyből kiderül, hogyan tud átvészelni egy közösség egy ilyen dramatikus változást. A program mintául is szolgálhat másoknak.
Isle de Jean Charles lakói ugyanis csak hatvan fő abból a 200 millióból, akik veszélyeztetett partvidékeken élnek, és két évtizeden belül hasonló áttelepülésre kényszerülnek majd.


Rogán: A kvóta veszélye valósággá vált


A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint a bevándorlási kvóta veszélye kézzelfogható valósággá vált, ezért "most a legaktuálisabb" a népszavazás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt hangsúlyozta, hogy hosszú évtizedekre szóló döntést hozhatnak a választók az október 2-i népszavazáson arról, "kivel éljünk együtt".
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint a bevándorlási kvóta veszélye kézzelfogható valósággá vált, ezért "most a legaktuálisabb" a népszavazás.
Rogán Antal hétfő esti székesfehérvári lakossági fórumán, a Fejér Megyei Művelődési Központ színháztermét megtöltő közönség előtt azt mondta: a pozsonyi uniós csúcson nem vonták vissza a kvótát, az Európai Bizottság szóvivője hétfőn megerősítette, hogy Brüsszel fenntartja a kvótajavaslatait, az Európai Parlament pedig döntést hozott arról, hogy december elsejétől indulhat a bevándorlók kötelező szétosztása Európában. Ez viszont csak azután válhat jogszabállyá, ha az európai kormányfők is jóváhagyják - tette hozzá.
Ezért most a legaktuálisabb a népszavazás, még mielőtt jogszabály válna a bevándorlási kvótákból Európában. Nagyon úgy tűnik, hogy ezt csak egy erős magyar vétó akadályozhatja meg- fogalmazott.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kitért arra is, hogy a magyar parlament önmagában hiába hoz jogszabályokat, azokat Brüsszel, ha akarja, fel tudja függeszteni. Viszont egy népszavazás eredményét Brüsszel még soha nem tudta felfüggeszteni. Ehhez viszont egy erős és határozott eredményre van szükség - jelentette ki.
Rogán Antal hangsúlyozta: nem pártokról szóló, hanem pártok feletti ügy a népszavazás, és "aki ebből pártpolitikai kérdést csinál, az valójában Magyarország jövőjét kockáztatja".

Gyurcsány Ferenc
Fotó: Polyák Attila - Origo
Gyurcsány: <br> Több lesz a távolmaradó, mint a nemmel szavazó

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyarok szabadságát nem az európai együttműködés, hanem Orbán Viktor fenyegeti, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország orosz érdekszférába kerüljön.
Az október 2-ai népszavazáson a távolmaradás mellett kampányoló Gyurcsány Ferenc a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban tartott lakossági fórumon úgy vélte: a kvótanépszavazás sikerét Orbán Viktor az Európa-ellenes fellépése támogatásaként értékelné.
Gyurcsány Ferenc azt is megismételte, hogy a referendum érvényessége alapot adhat ahhoz, hogy a jövő év elején előrehozott parlamenti választásokat tartsanak a Fidesz kétharmados többségének visszaszerzésére. Szerinte ugyanis 2018-ban akár az egyszerű többsége is veszélybe kerülhet a Fidesznek, ezért a miniszterelnök "előre menekül".
Szerinte jó esély van arra, hogy a távolmaradók száma nagyobb lesz, mint a nemmel szavazóké.
Gyurcsány Ferenc egyúttal hitvány, embertelen magatartásnak nevezte, hogy míg letelepedési kötvénnyel több mint 16 ezer embert engedtek be az országba, addig a "Drezdához hasonlóan szétbombázott Aleppóból" érkező, életüket féltő menekültek előtt becsukják az ajtót. Közölte: Európa "leginkább keresztényietlen" politikusának Orbán Viktort tartja.

Hosszú évtizedekre szóló döntés

Hosszú évtizedekre szóló döntést hozhatnak a választók az október 2-i népszavazáson arról, "kivel éljünk együtt" - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Székkutason, lakossági fórumon.
Az a kérdés, beengedjük-e a bevándorlókat vagy tovább védjük a határokat,nyugaton Brüsszellel, délen a bevándorlókkal szemben - mondta Lázár János a Csongrád megyei község iskolájában mintegy száz ember előtt.
Leszögezte, a magyar kormány álláspontja egyértelmű, azokban az országokban legyen betelepítés, ahol azt az ott élők akarják.
A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus szerint a kormány egyedül kevés ehhez a csatához, erő is kell hozzá, melyet a választópolgárok szavazatai adhatnak meg.Ha nem alakul ki nemzeti egység a kérdésben, nem lesz világos és egyértelmű a helyzet, előbb-utóbb jöhet olyan kormány Magyarországon, amely megnyitja a határokat.
Lázár János úgy fogalmazott, "végtelen az utánpótlás", ezért tartósan arra kell berendezkedni, hogy kerítésekkel kell védeni a szerb és a horvát határt, s még az is előfordulhat, hogy a román határt is. A probléma nem fog megoldódni addig, amíg a kibocsátó országokban érdemi változások nem következnek be.
A kormány döntött háromezer új rendőr felvételéről és kiképzéséről, de a miniszter elkerülhetetlennek látja a hadsereg létszámának fejlesztését is.

Az uniós támogatások nincsenek veszélyben

Egy kérdésre válaszolva Lázár János kifejtette, 2020-ig nincs reális esélye annak, hogy Brüsszel a népszavazásra adott válaszként visszavonná vagy lelassítaná az uniós források kifizetését. Ennek egyik oka az, hogy a pályázatok 65 százalékát már kiírták, de közrejátszik benne az is, hogy a beruházásokra fordított összeg - például a gépvásárlásokra költött pénz - 60 százaléka végül visszaáramlik Nyugat-Európába.

Értetek már semmit sem cselekszünk mocskos cionista maffai banda !!
Mi a magyarságunkért állunk ki faszszopók ti már a lelketeket is eladtátok , de még a vagyonotokat amit össze loptatok azt felfogjuk gyújtani , nem volna baj , ha ti is benn égnétek , hogy újjá születhessetek .

Óriási veszélyben a magyarság jövője az új honfoglalók miatt!





By newscast team | 2016-08-31
migránsok
Eltűnhet a magyar kultúra a század végére, ha nem tudjuk feltartóztatni a menekülteket – jelentette ki Náray-Szabó Gábor az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Sorsdöntő lesz az októberi népszavazás. Nem csak azokról a kellemetlenségekről van szó, amit a migránsok hatalmas tömegének befogadása jelenthet. Ez valójában népvándorlás, aminek az igazi oka a klímaváltozás – mondta a Professzorok Batthyány Körének elnöke.
Az elnök úgy véli:
ha nem tudunk határozott választ adni a népszavazáson, az azt jelenti, hogy nem elég elhatározott a magyar nép arra, hogy ezt a fajta bevándorlási hullámot feltartóztassa. Ha igent mondunk a népszavazáson, akkor onnantól kezdve nincs megállás. Meghívót küldünk, az ideérkezőknek.” 
Amennyiben kis létszámban érkeznek, még ha egészen más kultúrából, egészen más civilizációból is jönnek, akkor nagyon szépen lehet őket integrálni, viszont nagyobb létszámban már nem” – folytatta az akadémikus. Példaként említette, mikor az 1970-es években rengeteg szír egyetemista volt az országban. Belőlük kiváló orvosok, mérnökök lettek és beépültek a magyar társadalomba.
Hozzátette: „amikor egy-két-három emberrel állok szemben, akkor a keresztény erényeket igyekszem gyakorolni, akár még áldozatok árán is segítem őket.
Viszont abban az esetben, mikor ezer-kétezer-százezer emberrel állok szemben, akkor nem tudok keresztény lenni, ebben az esetben féltem az életem”. 
Náray-Szabó szerint, az októberi népszavazás hozzájárul ahhoz, hogy megállítsuk a népvándorlást.
Az elnök osztotta azt az elméletet, miszerint „a brüsszeli Bizottság nagyon sok döntést hoz meg úgy, hogy azt megbeszélik a különböző hatalmi központokkal, Németországgal és Franciaországgal, mivel ők az erős résztvevői az Uniónak. A többiek tulajdonképpen csak igent mondhatnak. Ez ellen szól az októberi népszavazás.”
Ángyán József azután lépett ki a Professzorok Batthyány Köréből, hogy az egyesület a kvótanépszvavazáson való részvételre buzdított. Ángyán József úgy fogalmazott: a szervezet közleménye megdöbbentően szervilis, önző, és a keresztény értékrendtől messze áll.
Az egyesület elnöke, Náray-Szabó Gábor szerint ez jó alkalom volt arra, hogy a már régóta elhidegült viszonyt megszüntesse Ángyán József.
forrás: atv.hu


London muszlim polgármestere: “Meg kell szokni a terrorizmust!”





By newscast team | 2016-09-19
1172159
London muzulmán polgármestere a New York-i terrortámadással kapcsolatban annyit közölt, hogy “ez a városi élet velejárója”.
Majd a muszlim merénylet után pár órával megragadta a “remek” alkalmat, hogy szidni kezdje Donald Trump-ot. Szerinte ugyanis az ilyen emberek, mint ő is, nem hidakat építenek kultúrák és vallások között, hanem falakat. “Az ilyen politikusok csak arra képesek, hogy pánikot keltsenek” – mondta. Majd hozzátette, hogy biztos abban, hogy a legjobb fogja nyerni az elnökválasztást: Hillary Clinton személyében.
Londonban és New Yorkban biztosan lehet számítani támadásra. De minden más nagyobb városban fel lehet készülni.” – mondta Sadiq Khan teljes nyugalommal.
Meg kell szokni a terrorizmust!
Mi vagyunk a Nyugat, ami kompatibilis a nyugati liberális értékekkel és a muszlimmal is.”
forrás: breitbart.com




Népszavazás, október 2. A kormány adjon garanciát! 
A PETÍCIÓ CÍMZETTJE: MAGYARORSZÁG KORMÁNYA 
http://citizengo.org/hu/36297-nepszavazasoktober2-kormany-adjon-garanciat 
Az október 2-i népszavazás kérdése így szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" 
Ez mit jelent valójában? Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulásával a nép megkérdezése és akarata nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését!! 
Tehát lehetőséget biztosít arra, hogy az Országgyűlés hozzájárulásával az Európai Unió nem magyar állampolgárokat Magyarországra telepítsen be, amivel a migráció kérdése nem oldódott meg, csupán a bizonytalan jövő ködébe veszett. 
Az Országgyűlés semmilyen biztosítékot nem adott arra a népnek, hogy nem lesz a jövőben kötelező betelepítés, csupán arról van szó, hogy az Országgyűlés engedélyével. A kötelező betelepítés lehetősége megmaradt, ami nyilván nem véletlen. Ezzel az az üzenet mehet Brüsszelnek: Le kell kenyereznie az Országgyűlést, helyesebben annak pártjait a hozzájárulásukhoz, mert idáig Brüsszel elsősorban a magyar népet kívánta lekenyerezni! 
Az Országgyűlés azért nem adott biztosítékot a magyar népnek, hogy nem akar migránst betelepíteni, mert kifejezetten a betelepítés a szándéka a nép beleszólása nélkül! Ha nem ez lenne nem hagyta volna meg a betelepítést, mint lehetőséget. Miért hagyta meg a betelepítés lehetőségét az Országgyűlés? Mert parancsot kapott idegen érdekek kiszolgálására. 
Magyarországon járt az Európai Zsidó Parlament

Tehát az Országgyűlés nem a magyar érdekek, hanem a külföldi érdekek kiszolgálója. Milyen ember az, aki egy idegen érdekeket kiszolgáló, ugyanakkor a magyarokat becsapó módon népszavazást előíró Országgyűlés kezébe helyezi a sorsát? 

Buta, naiv, agymosott, de semmi esetre sem bölcs, politikában járatos, nemzetközi szerződésekhez hozzáértő állampolgár. A Magyar lakosság az október 2.-i népszavazás eredeti szövegének megszavazásával elveszíti azt a jogát, hogy a későbbiekben bármilyen módon tiltakozzon a migránsok betelepítése ellen!! 

Mi lett volna a szövege a népszavazásnak, ha Mi vagyunk kormányon? Az október 2-i népszavazás kérdése így szólt volna: "Akarja-e, hogy soha senki ne írhassa elő nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" Mi a különbség a MI és az Országgyűlés népszavazási szövege között? Nagyon egyszerű: A miénk az országgyűléssel ellentétben lehetetlenné teszi a migránsok betelepítést! 

A Magyar Nemzet érdekében felszólítjuk a kormányt, hogy a népszavazás szövegének egyértelmű átfogalmazása mellett adjon garanciát a Magyar népnek, hogy az október 2-ára kiírt szavazás nem az Országgyűlés kizárólagos döntéshozatalának megszerzésére irányul arra vonatkozólag, hogy az Európai Unió nem magyar állampolgárokat Magyarországra telepítsen be. 

Amennyiben a kormány a Magyar nép kinyílvánított akaratát megszegi, a Fidesz-KDNP teljes stábja tisztségeikről önként mondjon le! 

Kraf Ildikó, a Nemzeti Radikális Köztársasági Párt-NRKP elnöke
Medveczki Zoltán, a Magyar Környezetvédők Pártja Elnöke
 




V4-es barátaink szerint is felesleges a népszavazásunk



Talán nem hallott még róla: október 2-án népszavazás lesz Magyarországon a kötelező betelepítési kvótáról, illetve az ellen. Az ellen a kvóta ellen, ami nagyon úgy néz ki, hogy nem is lesz. És bár a kormány óriási lelkesedéssel kommunikálja, hogy nem vagyunk egyedül a harcban, az egész V4 mellettünk áll, azt már elfelejti elmondani, hogy a hétvégén az összes V4-es ország elmondta a pozsonyi csúcs után, hogy nincs többé kvótaügy, a kvótaügy halott, sőt, volt, aki még oda is szólt Orbánnak, hogy ugyan ne beszéljen már az ellenkezőjéről.



Hogy mennyire ismerik már Orbán Viktort Európában, arra tökéletes példa Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök, aki előre figyelmeztette a magyar miniszterelnököt, hogy figyelni fogja, mit fog mondani az európai csúcs után Magyarországon, a magyar sajtónak. Nyilván ő is tisztában volt vele, hogy az elért eredményektől függetlenül az éppen futó népszavazási kampánynak megfelelően fog nyilatkozni. Meglepetés: Orbán így is tett.
Szomorú, lemondó nyilatkozatában azt vezette elő Orbán, hogy gyakorlatilag semmit nem értek el a találkozón, marad az EU eddigi menekültpolitikája, tehát égető szükség van a népszavazásunkra is. Mindeközben V4-es partnereink mind sikeres találkozóról beszéltek, illetve arról, hogy a kvótaügy nem téma többé. Könnyű nekik, náluk nem lesz nemzeti sorskérdésnek kikiáltott népszavazás!
Lengyelország
A lengyel kormányfő Beata Szydlo kifejezetten sikeresnek értékelte a találkozót, elmondta, egyetértés volt abban, hogy változtatni kell az eddigi európai migrációs politikán, szerinte a jelenlévő európai politikusok belátták, hogy az nem vált be. (Emlékeztetőül: Orbán ennek szöges ellentettjéről beszélt).
Csehország
A kvóták halottak
− mondta Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, amikor a cseh tévében erről kérdezték őt és vitapartnerét, Robert Ficót, a szlovák kormányfőt. Fico szerint
politikailag ez a téma már nincs napirenden
és hozzátette, hogy a kötelező kvóták témája már az Európai Tanács két legutóbbi ülésén sem volt napirenden.
Szlovákia
Robert Fico szlovák miniszterelnök is sikerről beszélt, szerinte a legfőbb üzenete a csúcsnak az volt, hogy "nem nyitunk meg olyan témákat, amelyek megosztanák a tagállamokat, és amelyekről előre tudjuk, hogy nem fogunk megegyezni". Andrej Kiska szlovák államfő pedig egyenesen elítélte Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentését, ami szerint a pénteki EU-csúcs sikertelen volt. 
Kiska szerint Orbán a találkozó célját és értelmét vonta kétségbe kijelentésével. A szlovák államfő szerint az EU eszméjének nem csak hibák, tévedések és problémák ártanak, hanem az is, ha politikusok már csak szitokszóként tudják Brüsszelt emlegetni, és emellett csak a hazai céljaikat tartják szem előtt, az unió jobbítása egyáltalán nem céljuk. Kiska szerint ezért az ilyen politikusok cinikusan leegyszerűsítenek kérdéseket, vagy túloznak.
Spanyol és francia nem
A pozsonyi csúcson abban maradtak az európai vezetők, hogy nem erőltetnek a jövőben a kérdésben olyan dolgokat, amiben nincs egyetértés, márpedig a V4-ek mellett az EU két elég nagy országa, Franciaország és Spanyolország is elutasította az ötletet, így ez minden bizonnyal tényleg süllyesztőbe kerül.
(Borítókép: Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök visegrádi országok miniszterelnökeinek varsói találkozóján 2016. július 21-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)


Nem bukhatok, mert akkor széttépnek a hiénák

2016. szeptember 18. 19:48 - E_S




Szavazzatok október másodikán! Léccilécci! Kell a népszavazás, mert tudni akarom pontosan, hogy mellettem álltok! Biztos akarok lenni benne, hogy rám és csak rám hallgattok, senki másnak nem hisztek. Csak én csinálhatok hülyét belőletek és csinálok is, hetedik éve.
Ne figyeljetek senki másra, csak a számat nézzétek. Amivel belehazudok a fületekbe, mert akkora barmok vagytok, hogy képtelenek vagytok gondolkodni. Ne a szemeteknek higgyetek, ne a saját tapasztalatotoknak, hanem csak nekem és szószólóimnak! Nem az a valóság, amit megéltek, hanem amit kurvára sokszor elmondunk nektek. Mindenhol toljuk a képetekbe, mert el kell zsibbadnotok, rettegjetek és gyűlöljetek! Akkor vagytok manipulálhatóak, akkor nem jut eszetekbe ellentmondani. Mert én, egyedül csak én tudlak megvédeni benneteket a saját démonaitoktól!
Nekem is vannak démonaim, de arról nem beszélek. Félek a nyilvánosságtól, rettegek tőle, hogy a vakbuzgó híveimen kívül bárki a közelembe kerül. Félek a valóságtól és attól, hogy kiderül: senki vagyok. Ugyanaz a senki, akit vert az apja, aki híres focista szeretett volna lenni, de nem volt elég tehetséges és aki képtelen volt csapatban játszani. Én csak vezetni akarok, együtt focizni a többiekkel nem vagyok hajlandó. Én akarom irányítani az életeteket, a jövőtöket és én fogom megmondani a múltatokat is.
Menjetek el szavazni! Hiába állapodott meg az Unió Pozsonyban, hiába írtuk le és írtuk alá:
Soha többet nem engedhetjük meg a tavalyi ellenőrizetlen hullám megismétlődését, és tovább kell csökkenteni a szabálytalanul érkező migránsok létszámát.
Biztosítani kell a schengeni külső határok teljes ellenőrzését.
Én továbbra is azt károgom, hogy Brüsszel kényszerbetelepítést akar. Úgy hazudok bele az arcotokba, hogy a szemem sem rebben. Rendes hívő amúgy sem néz más csatornát, nem tájékozódik a neten, nem olvas, nem gondolkodik. Csak rám figyel, csak nekem hisz. Mert én vagyok a sztár, a vezér, a tévedhetetlen. Én tudom elhárítani a bajokat, erős vagyok, okos és szép! Meg hazug, önző és embertelen is.
Menjetek el szavazni! Látni akarom, mennyi hívemet tudom mozgósítani! Tudnom kell, hogy min kell még változtatni, mit kell ígérnem, mekkorát kell hazudnom ahhoz, hogy majd a választásokon hatalomban maradhassak. Tudnom kell, mert győznöm kell. Nem bukhatok, mert akkor széttépnek a hiénák. Nem lenne ekkora baj, ha működne a váltópárt. De nem működik. Beszart, gyenge a parlamenti ellenzék. Ha gyenge, nem győzhetnek. Ha nem győznek, nem védenek meg, mert nem tudnak megvédeni, ahogy én is védem őket, ahogy ez mindig is volt.
Ha egy olyan párt nyer, amelyik nincs elkötelezve nekem – és viszont -, akinek nem tudom a mocskos kis titkait és így nem tudom a markomban tartani – és viszont – akkor eszméletlenül nagy baj van. Akkor lehetséges, hogy nyomozás lesz, vizsgálat, tárgyalás. Akkor borul minden. Azt nem lehet, nem engedhetem!
Menjetek el szavazni, mert még van időm módosítani. Még átszabhatom a választási körzeteket, még átírhatom a törvényeket. Még lejárathatom, meghurcolhatom, bemocskolhatom azokat, akik veszélyt jelentenek a hatalmamra. Még van idő a választásokig, még bármit megtehetek. De tudnom kell, mennyire vagytok megvezethetőek és mennyien. Menjetek el szavazni! Menjetek!
Még egyszer, a pozsonyi EU-csúcs záródokumentumából:
Soha többet nem engedhetjük meg a tavalyi ellenőrizetlen hullám megismétlődését, és tovább kell csökkenteni a szabálytalanul érkező migránsok létszámát. ”
 „Biztosítani kell a schengeni külső határok teljes ellenőrzését. ”
 „Elköteleztük magunkat, hogy közös megoldásokat keressünk azokban az ügyekben is, amelyekben megosztottak vagyunk”
Beata Szydlo, lengyel miniszterelnök: „Egyetértés volt abban, hogy változtatni kell az eddigi európai migrációs politikán. (…) A jelenlévő európai politikusok elismerték, hogy a migrációs politika eddigi modellje nem vált be.”
Robert Fico szlovák miniszterelnökSikeres volt a pozsonyi csúcstalálkozó abban a tekintetben, hogy sikerült megegyezni abban, hogy abszolút mértékben összpontosítani kell a külső határok védelmére.”
Orbán Viktor magyar miniszterelnök: „Továbbra is a korábbi önsorsrontó és naiv bevándorláspolitika uralkodik az unióban, most is többet beszéltek a szétosztás gyorsításáról, mint a migránsok megállításáról. A pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni Brüsszel bevándorláspolitikáját.”



Utólag elismerve: nemzetegyesítő és -védő népszavazásoknak óriási a jelentősége



Orbán Viktor az Országgyűlésben: December 5. nélkül ma sincs kettős állampolgárság!

https://www.youtube.com/watch?v=_K--vp5J5W0
2016. szeptember 12-i parlamenti válasz-felszólalásában a kormánypártok által ritkán hangoztatott alapigazságot mondott ki, és aratott nagy tapsot Orbán Viktor miniszterelnök: a 2004. december 5-én az IGEN-ek győzelmével végződött népszavazás nélkül nem született volna meg 2010-ben a magyar állampolgárságot a külhoni magyarok számára is elérhetővé tevő törvény! A népszavazást kiharcoló, és az IGEN-eket győzelemre segítő Magyarok Világszövetségéről nem esett szó. Ezúttal sem.

A Magyarok Világszövetségét december 5. kapcsán csak akkor szokta a magyarországi politikai osztály emlegetni, ha az általa kezdeményezett népszavazásról, mint a magyar nemzet elleni merényletről beszélnek…

Pedig korábban Kövér László, az Országgyűlés elnöke is kimondta, hogy „2004. december 5-én egy új korszak kezdődött a magyarság életében”. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, mint a magyar állampolgárságot a külhoni magyarok számára elérhetővé tevő törvénymódosítás előterjesztője pedig úgy fogalmazott, hogy az IGEN-ek 2004. december 5-én aratott győzelme kötelezi az Országgyűlést e törvény meghozatalára.

Természetesen sem Kövér László, sem Semjén Zsolt nem említette meg annak a nevét, aki nélkül erre a népszavazásra soha sem került volna sor: a Magyarok Világszövetségét. (!?)
https://www.youtube.com/watch?v=_K--vp5J5W0
Orbán Viktor említett parlamenti beszéde ide vagy a képre kattintva tekinthető meg. Beszédének szóban forgó része a felvétel 6:35 perce után kezdődik.

Ha ez nincs (ti. a december 5-i győztes népszavazás), nem tud megtörténni (t.i. az állampolgársági törvény módosítása)!” – zárta mondandóját nagy taps közepette a kormányfő.

A külhoni magyarok magyar állampolgárágának visszaadásáért kiírandó népszavazást Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kezdeményezte az MVSZ alapításának 65. évfordulóján, 2003. augusztus 18-án megtartott elnökségi ülésen. Az MVSZ 26 tagú Elnöksége aznap több órás vita után egyetlen tartózkodással hozta meg a kezdeményezést támogató határozatát. 2004 tavaszán az MVSZ szervezésében közel félmillió magyar állampolgár támogatta aláírásával a népszavazás kiírását, amelyre végül 2004. december 5-én került sor. Győztek ugyan az IGEN-ek, de a Gyurcsány-kormány ellenkampánya miatt alacsony volt a részvétel, és annak ellenére, hogy a népszavazás eredményesnek bizonyult, nem volt ügydöntő ereje. 2007-ben az MVSZ változatlan kérdéssel útjára indította második népszavazási kezdeményezését, amelynek kiírását az Alkotmánybíróság elképesztő jogi csűrés-csavarással akadályozta három éven keresztül, mígnem a 2010-ben kétharmados parlamenti többséget szerző Fidesz-KDNP koalíció meg nem hozta a fent hivatkozott törvényt. Ezt követően megszólalt az Alkotmánybíróság is, és elutasította az MVSZ második népszavazási kezdeményezését, állítván, hogy az okafogyottá vált volna... Az Alkotmánybíróság ebben a kérdésben is „tévedett”, hiszen az MVSZ által kezdeményezett népszavazás azoknak adta volna vissza a magyar állampolgárságot, akik magyar nemzetiségűek, míg a Fidesz-KDNP koalíció által elfogadott törvény azoknak adja meg ezt a kedvezményt, akiknek valamely felmenője magyar állampolgár volt. Függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek… A két megközelítés között – következményeiben is – jól érzékelhető a különbség.

A Magyarok Világszövetsége úgy tekint a 2004. december 5-ei népszavazásra, mint közel nyolc évtizedes történetének legjelentősebb nemzetpolitikai cselekedetére.

Az MVSZ Elnöksége december 5. tízedik évfordulóján ezt a napot a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Nemzet Oszthatatlansága Napjává nyilvánította.


MVSZ Sajtószolgálat
8990/160918

A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)
A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik(Alapszabály)
A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.
Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is.







Katasztrofális állapotban a magyar gazdaság 

2016. szeptember. 17. hvg 

Bár a kormány egyértelmű sikerként könyveli el Magyarország tegnapi felminősítését, de örömtüzeket nem érdemes gyújtani, mert az elemzők szerint Magyarország egyre hátrébb sorolódik az egy főre jutó jövedelemben. Most már a visegrádi országok között is az utolsók vagyunk. 
Katasztrofális állapotban a magyar gazdaság

Magyarország termelékenysége 2008 és 2014 között ugyan növekedett, de még mindig jócskán le van maradva a többi visegrádi országhoz képest - mondta Palócz Éva a Kopint-Tárki vezérigazgatója az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen Kecskeméten. A Világgazdaság cikke szerint, Kopint-Tárki kutatása rámutat, hogy a belföldi tulajdonú vállalatok termelékenysége az összes méretkategóriában alacsonyabb munkatermelékenységgel rendelkeznek, mint a külföldiek. A hazai mikrovállalatok a nemzetgazdasági átlag 65 százalékát érik el, a 250 fő feletti belföldi vállalatok pedig majdnem elérik a nemzetgazdasági átlagot, vagyis rendkívül erős a dualitás. Ráadásul a néhány feldolgozóipari óriás kimagasló, az átlagot jóval meghaladó termelékenysége húzza fel az átlagot. 

Rendkívül kedvezőtlen trendet látható a munkaerőpiacon is: 2005 és 2014 között az alkalmazottak száma pont ellentétesen mozog, mint a termelékenység. Vagyis sokkal több embert foglalkoztatnak a belföldi mikrovállalatok, ugyanakkor a belföldi nagyvállalatok száma és az alkalmazottainak a létszáma is csökkent. A 2000-es éven második fele óta megbicsaklott a hazai nagyobb cégek növekedése és csak a külföldi tulajdonú nagyvállalatok létszáma növekedett a legnagyobb mértékben. 

A külföldi cégek közül mindannyian többet fizetnek a nemzetgazdasági átlagnál - hangsúlyozta Palócz Éva. Az átlaghoz képest kétszeresen nagyobb béreket fizetnek a külföldi nagyvállalatok, ami összhangban van a termelékenységgel is. Ráadásul Magyarországon a legmagasabb a külföldi és a belföldi cégek termelékenységének különbsége. A külföldieké háromszorosa a belföldiekének ilyen magas számot sehol sem találunk az Európai Unióban. 

A magyar menedzserek szerint a termelékenységet a gazdasági környezet bizonytalansága és a szakképzett munkaerő hiánya akadályozza. Ráadásul már nem csak a szakképzett, hanem a szakképzetlen munkaerő hiányára is panaszkodnak. Ez nagyon erős bérnyomáshoz vezet a kérdés az, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, akik az átlagnál kevesebbet fizetnek és kisebb a termelékenységük is. 


Orbán újra a kétharmadra tör, az ellenzék már retteg a titkos trükkjétől


A Fidesz népszavazási buzgalmából több ellenzéki párt is azt szűri le, hogy előre hozott választás jöhet.
Világnézetüket tekintve nincs két egymástól olyan távol álló politikus Magyarországon, mint Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor. Most mégis van amiben egyetértenek: a Demokratikus Koalíció és a Jobbik elnöke is úgy véli, Orbán Viktor előre hozott választásra készül az október 2-i népszavazás után, hogy visszaszerezze kétharmados parlamenti fölényét.
Orbán tervez, az ellenzék retteg
Filip Singer / MTI/EPA
Gyurcsány pénteki újpesti lakossági fórumán állt elő ezzel a feltevéssel, Vona pedig a Népszabadság értesülése szerint már nyáron beszélt erről a lehetőségről mint kedvezőtlen forgatókönyvről szűk körben.
Részben alátámasztja ezt az elméletet a miniszterelnök pénteki kijelentése: a Kossuth rádiónak adott interjúban arra a kérdésre, mi lesz a következménye egy sikeres népszavazásnak, azt válaszolta, már látja, milyen irányba lehet továbblépni, de erről nem akar beszélni. Az Index kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap azt mondta: „Gyurcsány Ferenc kétségbeesett önmosdatási kísérleteivel nem foglalkozunk". Éles cáfolatnak ez persze nem nevezhető.
A lapunk által megkeresett fideszes parlamenti képviselők kétféleképpen reagáltak. Van, aki szerint az előre hozott választás kizárt, hiszen a népszavazási kampányban olyan erőbedobással dolgoznak, ami jó időre kimeríti az aktivistákat, nehéz lenne még egy ekkora mozgósítást levezényelni pár hónapon belül. Egy magas rangú kormánypárti forrás nevetségesnek nevezte Gyurcsány szavait, mondván, sem elnökségi, sem frakcióülésen nem került elő ilyen felvetés.
Mások azt hangsúlyozták: nem hallottak ugyan erről a forgatókönyvről, de nem lenne ésszerűtlen.
Az ellenzéki pártok nincsenek felkészülve egy országgyűlési választásra, egy sikeres referendum pedig tovább gyengítené őket. E forgatókönyv szerint Orbán, miután a több milliárd forintba kerülő migránsellenes kampánnyal feltüzelte a szavazókat, másodszorra is hasznot húzna a hevületükből. Az viszont nem garantált, hogy a bevándorlóellenesség kitart 2018-ig.
Vona Gábor ritján ért egyet...
Kovács Bence / Népszabadság/archív
Az előre hozott választásról mostanáig csak a baloldalon beszéltek. Gyurcsány a Fidesz 2014-es népszerűségcsökkenése idején azt mondta, a ciklus félidejére választásokat kell kikényszeríteni. Pénteken viszont már az ellenzékre leselkedő veszélyként beszélt a korai voksolásról: okkal,
az idegellenességre építő Fidesz most legyőzhetetlennek tűnik.
Az év elején – miután a Nemzeti Választási Iroda másfél milliárdos keretet különített el nyomdai szolgáltatásokra – a PM próbálta felpörgetni az ellenzéki készülődést, igaz, később kiderült, hogy a közbeszerzést az addig titkolt kvótareferendum miatt írták ki.
Információink szerint most már a Jobbik vezetésében is arra számítanak, hogy a Fidesz titokban előre hozott választásra készül. Úgy tudjuk, Vona azzal számol, hogy ha eredményes lesz a referendum, Orbán azzal fog érvelni, hogy a Brüsszel elleni harcot egy erősebb felhatalmazással bíró kormánynak kell megvívnia.
Ha visszaszerezné a parlamenti kétharmadot, akkor ismét olyan erőt tudna felmutatni, amilyennel egyetlen kabinet sem rendelkezik az unióban. Ráadásul jövőre Németországban és Franciaországban is választást tartanak, ami a kormányerők meggyengüléséhez, a bevándorlásellenes szervezetek erősödéséhez vezethet.

HIRDETÉS
Úgy tudjuk, a Jobbikban már modellezték is az így előálló helyzetet: előre hozták a választókerületi jelöltek kiválasztását, és ezért beszél Vona már most arról, hogy csakis pártja képes leváltani a Fideszt. Egy névtelenséget kérő jobbikos politikus felvetette: nemhiába állt elő a kormány a közigazgatási bíróság felállításáról szóló javaslatával, ami kétharmados többséget igényel, ráadásul 2019 után több, a parlament által választott tisztségviselő mandátuma lejár, azt pedig a Fideszben is tudják, hogy az ellenzék nem járulna hozzá például Polt Péter legfőbb ügyész újraválasztásához.
Ugyanakkor a referendum a Jobbikot is nehéz helyzetbe hozza: miután a szimpatizánsai körében a legerősebb az idegenellenesség, nem érvelhet a bojkott mellett, legfeljebb annyit tehet, hogy visszafogottan kampányol. Vona ezért folyton a kormányt körüllengő korrupcióról, Orbán vagyonosodásáról beszél a parlamentben, illetve azt hajtogatja, hogy a drága népszavazás kiváltható lenne alkotmánymódosítással.
...Gyurcsány Ferenccel, de a miniszterelnök szándékait hasonlóan olvassák
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Persze Gyurcsány sem elemzőként, hanem kampányoló ellenzéki politikusként rukkolt elő a korai választás veszélyével: úgy érvelt, aki nem akar még újra fideszes kétharmadot, maradjon otthon október 2-án. Ugyanakkor levezetése hasonlít arra, amit a jobbikos politikusoktól hallottunk: Orbán tisztában van azzal, hogy kormányzati teljesítményével nem fog minősített többséget szerezni, ám a félelem- és gyűlöletkampánnyal új politikai közösséget épít, amely ha többségbe kerül, alapot fog ad egy január–februári választáshoz.


Katasztrofális állapotokról ír egy Nyugati pályaudvaron dolgozó vagyonőr

Borzalmas állapotokról számol be a munkhalyiterror.blog.hu. A bejegyzés írója a Vasútőr alvállalkozójának alkalmazottja, vagyonőr a Nyugati pályaudvaron.
Azt írja, a
A munkafeltételek katasztrófálisak. Pihenőidő szinte egész nap nincs, állsz, járkálsz, intézkedsz megállás nélkül. Munkaruhát nem kapsz, mindössze egy koszos, elrongyolódott, szakadt láthatósági mellényt, ami olyan büdös, mintha évekig egy hajléktalan ember viselte volna. A túlóra kötelező, minden nap menned kell, ha nem mész, fenyegetőznek, zsarolnak, szemétkednek veled. Alamizsna órabérért csicskáztatnak, 350-400 órákat dolgoztatnak egy hónapban (egy veszélyes üzemi területen!), olyan feltételekkel, olyan körülmények között, mintha valami utolsó kényszermunkatáborba lennél. A fizetés sokszor heteket késik, néha csak filléreket csepegtetnek. A kilépők sem minden esetben kapják meg a bérüket. “Majd szólunk, ha jöhetsz a pénzért!”  Hát nem szólnak.
Azt írja, sokszor mindenféle homályos indokkal ezreket, tízezreket vonnak le tőlük, és nem tehetnek semmit.
Rohangálhatsz fűhöz, fához, a munkáltatód egy septében összegrundolt vállalkozás, alvállalkozó alvállalkozója, munkaerőkölcsönzőnek álcázva, ami három havonta új szerződést irat alá, új cégnél dolgozol, de a vezetőik mindig ugyan azok (P. József, meg valamilyen Krisztián, ez a két sötét alak intézi a munkaszerződést, a céges papírokat, ők hozzák a fizetéseket – már amikor hozzák -, évek óta ott pöffeszkednek, növesztgetik az óriásira puffadt, hatalmas belüket! Hát kérdezem én, mitől híztatok meg ennyire disznók? Csak nem a lábtörlőnek használt, a végletekig elgyötört, a folyamatos állástól menni alig tudó alkalmazottaitok meglopásából és a gyerekeiknek a szájából kivett falatokból?), ezért lehetetlen őket nyakon csípni.  Szabadságra nem engednek, táppénzt nem fizetnek, se szabadságmegváltást, semmiféle bérpótlékot. Papíron persze rendben van minden, de természetesen a bérjegyzék és az adatlap köszönőviszonyban sincs a valósággal!!!
A létszámhiány miatt a szolgálatot nem tudják a megrendelés szerint felállítani, olyankor, hogy a szolgálat ne sérüljön, a hiányt a fővállalkozónak nem jelzik,  papíron a megrendelt létszám megvan,  a valóságban nincsen, egy őr két-három helyett járőrözik. Ebben az esetben utólagosan, visszamenőleg zsonglőrködnek a nevekkel, ami csalás, folytatja.
Mennyire árthat a MÁV megítélésének, ha az utasoknak azt kell tapasztalniuk, hogy a pályaudvaron szolgálatot teljesítő vagyonőrök igencsak szakadt és szagos mellényben a vonatra igyekvő utasoktól kéregetnek cigarettát, mert nem kapják meg a fizetésüket?
kérdezi a bejegyzési írója.
Nagyon remélem, hogy egy napon a NAV felszámolja azt a törvénytelenséget,  ami bevackolta magát a Vasútőr kft. alvállalkozójaként a Nyugati pályaudvar őrszolgálati helységébe, a tolvaj,  adócsaló, három havonta becsődőltetett, majd ugyan azokkal a vezetőkkel,  kreténebbnél kreténebb nevekkel újjászülető céggel, a gőgös,  földesúrként pöffeszkedő, a székébe belegyógyult váltásvezetővel, az őrökre oktrojált 36 és 48 órás, egészségügyileg is kockázatos és káros túlórákkal együtt!
  • zárja.

Katasztrofális adatok - Megint csak bedőlnek a cégek


Pedig úgy tűnt a honi cégvilág fellélegezhet, és ha nem is a közeljövőben alapítják a legtöbb új vállalkozást, de legalább a cégtörlési hullám leáll. De nem így történt.
Augusztusban 1 689 újonnan alapított céget regisztrált a cégbíróság, ami még az előző időszak alacsony cégalapítási számait is alulmúlja. Ráadásul már a július adatok alapján is mindenki a fejét fogta, hogy ilyen kevés céget még soha sem alapítottak.
Az elmúlt hónapokénál is alacsonyabb cégalapítási számot hozott az augusztus, de a szezonalitást figyelembe véve önmagában ez még nem jelent komoly problémát. Az augusztus hagyományosan az év leggyengébb hónapja cégalapítások tekintetében, a cégtörlési számok viszont erősen elgondolkodtatóak” - mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője.
A törlések száma alapján nyáron is intenzív munka zajlott a cégbíróságon. Augusztusban 3 550 céget törölt a cégbíróság, ami 70 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához mérten. „A magas törlési szám trendhagyása figyelemre méltó, a korábbi években nem volt jellemző augusztusra a magas törlési hullám. Egy hónapból ugyan messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de az őszi időszak előtt semmiképp nem nevezhető pozitív jelenségnek” – mondja az Opten szakértője.
Ráadásul az induló felszámolások száma is növekedet. Augusztusban 485 cég ellen indult felszámolási eljárás, ami ugyancsak meghaladja a 2015. augusztusi értékeket. „A növekvő felszámolási arány talán még a megszűnések számának növekedésénél is problémásabb jelenség, hiszen azt nem lehet csak a konszolidációra fogni. A felszámolások a legtöbb esetben kifizetetlen számlákat jelentenek, így a jelenség növekvő üzletviteli kockázatokra utal” – mondja az igazgató.
 

A gödör aljára ért az építőipar, innen már csak 

felfelé van



 Bár az építőipar termelése még mindig csökken, pislákol a fény az alagút végén, mert a megrendelések szám elkezdett emelkedni. A legnagyobb mumusa a szektornak továbbra is a munkaerőhiány, amit azonban egyelőre nem sikerül hathatósan kezelni.
Pozitív irányba fordult az építőiparban  mind alkalmazotti létszám, mind szerződésállomány – derül ki az Opten elemzéséből.
Közel két éve szenved az építőipar a központi beruházások visszaesése miatt, de úgy tűnik, a gazdasági fejlődés és a lakástámogatási programok lassan ellensúlyozni tudják az infrastruktúra fejlesztések csökkenését” – állítja Pertics Richárd az Opten céginformációs igazgatója
Az építőipar közel 50 ezer céget és 160 ezer alkalmazottat foglalkoztató giga ágazat. Különlegessége, hogy a többi ágazathoz képest rendkívül érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi változásokra. Mivel a hazai cégstruktúra rendkívül elaprózódott és jórészt tőkeszegény, a szektor a kisebb negatív gazdasági változásokra is magas felszámolási aránnyal és cégfluktuációval reagál.
Az elmúlt évek nehézségeit megrendelés oldalról elsősorban a központi beruházások visszaesése okozta. A szektor szerződésállománya gyakorlatilag 2014 óta folyamatosan csökkent 2016 nyaráig.
Az látható volt, hogy a központi beruházok volumene hosszú távon nem fenntartható, így a jogalkotók a kereslet ösztönzésével – pl.: alacsony jegybanki alapkamat, Családi Otthonteremtési kedvezmény – igyekeztek közvetett módon hatni a szektorra. Ezeknek az erőfeszítéseknek annak ellenére nem volt sokáig látszata, hogy az ingatlanárak évek óta felfelé mutató trendet mutatnak.
2016 során a szerződésállomány esése mellett egész évben folyamatosan zuhant a termelés volumene is, de már látható volt a szektoron belüli átstrukturálódás” – mondja Pertics Richárd. Az épületek építésének termelési volumene csökkenésből fokozatosan növekedési pályára állt. Bár a termelésben még nem sikerült ellensúlyozni az infrastruktúra fejlesztések esését, a szerződésállomány változása összességében már pozitívba fordult júniusra. Ez azért is rendkívül kedvező hír, mert évek óta először fordult elő, és hosszú távon pozitív kilátásokra enged következtetni.
Szintén pozitív hír az ágazatra nézve, hogy az alkalmazotti létszám is stabilizálódni látszik. A júliusi adatok szerint 160 ezer fő a szektor alkalmazottainak száma, ami 1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
2016 júliusában 225 céget alapítottak és 463 céget töröltek az ágazatban. A magas cégtörlési szám részben a konszolidáció eredménye, ugyanakkor az építőipar még mindig az egyik legfertőzöttebb ágazat. Az Opten – Cégfluktuációs Indexe - az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez – 20 százalék körüli értékeket produkált júliusban is, így az ágazat szereplőinek továbbra is résen kell lenniük szerződéskötéskor.
Ugyanakkor  a megszüntetéshez vezető eljárások között még mindig 40 százalék körül van a felszámolások aránya, míg a többi szektorban 25-30 százalék körüli értékekkel találkozunk.
Ezzel szemben,  az újonnan indult felszámolási eljárások száma messze elmarad a lezárultakétól. 2016 júliusában 82 újonnan induló felszámolási eljárás volt az építőiparban és 177 céget szűntettek meg felszámolás eredményeként.
Most úgy tűnik, hogy 2017 elejéig megáll az építőipar esése, és a termelési volumenek is növekedési pályára állhatnak majd. Mindezek mellett talán még pozitívabb az a jelenség, hogy ezt a javuló trendet jó részben piaci folyamatok indukálják. Ezzel együtt nem szabad megfeledkezni az építőipar egyik legnagyobb problémájáról, a munkaerőhiányról, amire úgy tűnik még nincs megnyugtató megoldás.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése