2016. október 11., kedd

Hírháló , és idők jelei.





Hírháló , és idők jelei.



MEGSZŰNIK AZ MSZP?
GAUDI NAGY - MINDA ZOLTÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA 


2013 12 19 Hungária TV 


A Jobbik elszámoltatná az MSZP-t és a Demiszt 


A Jobbik azt szeretné, ha az Országgyűlés törvényben gondoskodna a rendszerváltás előtti időszakhoz kötődő egyes társadalmi szervezetek valós vagyonelszámoltatásáról. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. 

A Jobbik országgyűlési frakciójának tagja ismertette: az erről szóló törvényjavaslatot már be is nyújtotta az Országgyűlésnek. Ebben azt kezdeményezi, hogy minden szervezet, amelyhez 1989-90-ben került a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) akkori áron számolva 12 milliárd forintos vagyonából, részletes elszámolást készítsen ezeknek a vagyontárgyaknak a jelenlegi helyzetéről. 

Gaudi-Nagy Tamás szerint ez a rendszerváltás egyik legkomolyabb lezáratlan ügye, ezért azt kezdeményezi Kövér László házelnöknél, hogy kivételes sürgős eljárásban még az idén fogadja el az Országgyűlés ezt a törvényt. 

A törvényjavaslat szerint az érintett szervezeteknek - főleg az MSZP-nek és a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (Demisz) január végéig kellene leadniuk az elszámolásukat, amelyeket az Állami Számvevőszék ellenőrizné. Amennyiben valamely szervezet nem ad le elszámolást, vagy a leadott dokumentumot az Országgyűlés nem fogadja el, akkor az érintett szervezet július 31-ével automatikusan megszűnne. 

A jobbikos politikus reményét fejezte ki, hogy a kormánypártok támogatni fogják a javaslatát. 
Az MSZP székháza előtt tartott sajtótájékoztatón Gaudi-Nagy Tamás megpróbálta a törvényjavaslat egyik példányát átadni az ellenzéki párt képviselőjének, azonban azt senki nem vette át. 

A Fideszig érnek a romagyilkosságok szálai 



2013. december 20. péntek 1:00 AN, MSZP - nepszava.com 
Budapest - A Népszabadság híre szerint az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága meghallgatta Sayfo Omar Ádámot, a Fidesz ifjúsági tagozatában is jól ismert férfit, aki a mai napig büszke arra, hogy hosszú éveken át baráti kapcsolatot ápolt a romagyilkosságok miatt elítélt Kiss Istvánnal. 

Sayfo Omar Ádámot a nemzetgazdasági tárca korábban állományba vette, ám ő elbukott a "C" típusú nemzetbiztonsági vizsgálaton. A bizottsági meghallgatás azt a kérdést is érintette, hogy lehetett-e szerepe Sayfo Omar Ádámnak Kiss István fegyverbeszerzései kísérletében. Felettébb furcsa az is, hogy Sayfo Omar Ádám neve a romagyilkosságokkal foglalkozó jelentésből kimaradt. 

A szocialisták felszólítják a Fideszt, hogy adjon világos és egyértelmű választ az alábbi kérdésekre: 
- Milyen mélységű kapcsolatot tart fenn a Fidesz Sayfo Omar Ádámmal, aki a romagyilkosságokért elítélt Kiss István barátja? 
- Volt-e nyomás a Fidesz részéről arra, hogy Sayfo Omar Ádám neve kimaradjon a romagyilkosságokkal foglalkozó nyilvános jelentésből? 
- Nyilvánvaló a Fidesz kötődése Sayfo Omar Ádámon keresztül a magyarországi extrém szélsőjobboldalhoz. Mit tett - tett-e bármit is - annak érdekében, hogy ezt a kapcsolatot megszüntesse? 

A Fidesz hallgatása, illetve további titkolózása a kormánypárt érintettségének gyanúját erősítené. Az MSZP a romagyilkosságokkal összefüggő kapcsolati háló azonnali, teljes körű feltárását követeli. 

Deutsch Tamás: Horváth András egy futóbolond 


Te meg egy kábítószeres dísz kazár vagy.



2013. december 22. 12:15 mandiner 
A közéleti paranoiás szegény, szerencsétlen futóbolond. Nem velük, hanem a kiszolgáltatottságukkal visszaélő rongy emberekkel van baj. 
"Ez a Horváth nem-NAV-revizor András egy szegény, szerencsétlen futóbolond.

Aki volt már életében akár csak egyetlen napot társasházi közös képviselő, bármilyen ügyfélszolgálaton dolgozó munkatárs, pláne ha volt önkormányzati vagy parlamenti képviselő, jól ismeri a Horváth András-féle közéleti paranoiásokat.

Először is, ezek az egyébként jobb sorsa érdemes alakok időt és energiát nem kímélve leveleket irogatnak. Hosszú, terjengős, sokszor a mai napig kézzel irt leveleket, beadványokat, anyagokat gyártanak garmadával, amikben - szerintük - minden részletre kiterjedően leírják az Ügyet.

Az Ügyet, ami nem más, mint a mániájuk, a fixa ideájuk. Az Ügyet, ami a beadványaikban az esetek 99,9 %-ábán valamilyen világ- vagy országos méretű összeesküvés, visszaélés, gigantikus titkosszolgálati manipuláció. A közéleti paranoiás erről, a Nagy Disznóságról lebbenti le a fátylat kérlelhetetlen logikával, a Nagy Disznóságot leplezi le ellentmondást nem tűrő határozottsággal.

A közéleti paranoiás mindenkinek elküldi a leveleket, de a legfontosabb, hogy a Nagy Emberekhez akarja eljuttatni a beadványt. A köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, minisztereknek, államtitkároknak, a polgármesternek, az alpolgármestereknek, a főbírónak, a főügyésznek. Egyszóval a Hatalmasoknak.

Általában roppant egyszerű dolgokat szoktak kérni, követelni, javasolni a Hatalmas Nagy Emberektől: ne késlekedjenek, ne szarakodjanak tovább, ne piszmogjanak azzal, hogy mekkora orbitális marhaság, amit a közéleti paranoiás ír, azonnal számolják fel a leleplezett disznóságokat, szüntessék meg a cudar viszonyokat.

És természetesen mindig, minden Nagy Disznóságra van Bizonyítéka a közéleti paranoiásoknak. Van a csodaszer, a szent ereklyetartó, az aduász, a minden kétséget eloszlató mirákulum. A Zöld Dosszié. A közéleti paranoiás Bizonyítékai vagy olyanok, mint a Loch Nessi-i szörny, mindig beszél róla, de soha, senki nem látta, vagy olyan bombasztikus anyagok, mint évekkel korábbi újságok kivágott cikkei, a közéleti paranoiás korábbi levelei.

A közéleti paranoiást mindig üldözik. A szomszéd, a csalók, a korruptak, a főnöke, a hatóságok, a titkosszolgálatok, a földönkívüliek. Zaklatják, tönkre akarják tenni vagy már tönkre is tették, a fűtőtesten keresztül sugározzák, lehallgatják, követik.

A közéleti paranoiás szegény, szerencsétlen futóbolond.

A legszemetebb dolog politikai, üzleti, hatalmi érdekből kihasználni ezeket az embereket, tiszavirág életű közéleti celebeket gyártani belőlük, a Nagy Botrány kirobbantójaként sztárolni őket, majd amikor kiderül, hogy nem leleplezők, hanem törődést érdemlő betegek, akkor ripsz-ropsz ejteni őket.

Nem a közéleti paranoiásokkal, hanem a kiszolgáltatottságukkal visszaélő rongy emberekkel van baj."


 
Feljelentette a miniszterelnököt Deutsch Tamás

A villamos energia és a gáz ára folyamatosan csökken a világpiacon 




A földgázt nyáron a Gazprom 30 százalékkal olcsóbban adja. Ekkor a tározókat feltöltötték a multik, de a fogyasztói árba "elfelejtették" beépíteni. A mindenkori kormányok ezt is eltűrték. Nemrégiben 20 százalékkal csökkentette a gázárat a Gazprom. Ez most begyűrűzött a fogyasztói árba, igaz jó nagy rezsiharcnak álcázva. 

Az Orbán-kormány nemrégiben lemondott energiaügyi helyettes államtitkára, Holoda Attila egy riportban elmondta, hogy már korábban elindult a villamos energia piacon egy elég erőteljes árcsökkenés, azért, mert a magyar rendszerek is összekapcsolásra kerültek külföldi rendszerekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy villamos energia kereskedők olcsóbban szerezhessenek be energiát, mint két-három évvel ezelőtt. 
Még tavaly augusztushoz képest is jelentős árcsökkenés zajlott le - mutatott rá. Van ebben trükk, be lehet ezt állítani úgy, mintha a jelenlegi kormány intézkedéseinek lenne köszönhető a rezsicsökkentés és lehet mondani, hogy elkaptuk a szolgáltatók grabancát. A villamos energia ára akkor is csökkent volna, ha Magyarországon piaci körülmények között került volna értékesítésre. 
Orbán Viktor a Fidesz választmányi ülésén kiadta a verdiktet: a választásokig a rezsiharcot kell nyomatni. Rájöttek, hogy az MSZP-nek milyen jól bejött annak idején Lendvai Ildikó rikácsolása, hogy Nem lesz gázáremelés. Aztán csak az lett. A választópolgárok a választási ígéreteket eddig még soha nem kérték számon. A Fidesz 2010-es választási ígéretei mind elmaradtak. A legfájóbb, hogy nem lett se elszámoltatás, se felelősségre vonás, a gazdasági válságon felül jócskán nagy az erkölcsi válság, mert egyik kormányzati mutyitól a másikig tántorgunk. 
Jó sok reklámkiadás ellenében hirdetik tovább a rezsiharcot, mert ha sokszor mondom sánta vagy, elkezdesz sántítani. 
Jobb lenne, ha elkezdenének végre IGAZAT MONDANI! 
A rezsiharcnak egyébként már van kormánybiztosa, apparátusa, és január 1-jétől minden megyeszékhelyen is lesznek kihelyezett rezsiharcosok, okozva felesleges milliárdos kiadást az adófizetőknek. 
Forrás: SVPSZ/Facebook - sokkaljobb 
Emlékeztető: "A mostani kormányzó-pártokat semmilyen pénzügyi visszaéléssel nem lehet hírbe hozni" - jelentette ki a miniszterelnök 2013. november 4-én az országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. (hirado.hu). Viccelni tetszik? 


A magánbetétesek pénzét is felhasználhatják bankmentéskor 


2013. december 21., szombat Hír TV - MNO 
A legfrissebb döntés szerint a bankmentésben a magánbetéteket is felhasználhatják - erősítette meg a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára. 
A százezer euró alatti betétek azonban a bankunió létrejötte után is biztonságban vannak - tette hozzá Győri Enikő. Az Európai Unió kétnapos csúcsértekezletén döntöttek az eurózóna bankjait felügyelő szervezet létrehozásáról. Magyarország később határoz arról, hogy csatlakozik-e a bankunióhoz. 
"A kisbetétesek pénzéhez továbbra sem lehet hozzányúlni, százezer euróig ezek garantálva vannak, védettek, semmilyen bankmentésnél nem eshetnek áldozatul, a bankbetétek tulajdonosai tehát nyugodtak lehetnek. A kockázatviselésben elsősorban a bank részvényeseinek, kötvénytulajdonosainak, hitelezőinek kell helytállniuk, utánuk következnek a sorban a nagy bankbetétek birtokosai, a százezer euró feletti befektetésekkel rendelkezők" - mondta az államtitkár.
A magánbetétesek pénzét is felhasználhatják bankmentéskorA magánbetétesek pénzét is felhasználhatják bankmentéskor 
Tekintse meg a Győri Enikővel készült teljes interjút: 
 
Magyarország élőben - Bankunió

Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították! 



2013-10-20 22:21 Nemzeti InternetFigyelő 
Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. 





Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet... 

Az 1998-as gyilkosságot nyugodtan nevezhetjük a modern-kori tiszaeszlári bűnpernek. Toroczkai László a Magyar Jelen című lapban már 2007-ben közölt egy 2 részes, komoly kutatómunkára alapozott oknyomozó írást, amelyben azt bizonyította, hogy a gyilkosság miatt bebörtönzött Tánczos Gábor ártatlan, a valódi gyilkosokat pedig egy abban az időben Vas megyében járt belterjes, ám nemzetközi befolyással bíró zsidó szekta tagjai között kell keresni. Most mindezt alátámasztja az egykori nyomozásban közreműködő dr. Lépold Józsefné rendőrségi grafológus kijelentése, amelyet az Újbuda Televízió egyik adásában tett, egy hónappal ezelőtt. Dr. Lépold Józsefné egyébként már a nyomozás során - Tánczos Gábor írását tanulmányozva - arra a következtetésre jutott, hogy Tánczos Gábor ártatlan, a gyilkosságot valaki más követte el. Most pedig ki merte mondani azt, hogy a gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Ugyan miféle befolyásos gyilkos vagy gyilkosok lehetnek azok, akiknek a kedvéért 50 évre titkosíthatnak egy ilyen mocskos ügyet? Kísértetiesen emlékeztet ez minket az 1882-es tiszaeszlári perre. Az Újbuda Televízió alábbi adásában 22:33-tól kezdődik a lényeg: 

Az alábbi linkeken pedig elolvashatják a Magyar Jelenben 2007-ben megjelent 2 részes oknyomozó riportot, amelyben Toroczkai László azt bizonyítja be, hogy nem Tánczos Gábor gyilkolta meg a 11 éves H. Zsófit, hanem vélhetően egy zsidó szekta. A cikk miatt egyébként a Magyar Jelen felkerült a nemzetközi zsidó szervezetek feketelistájára, ám nem cáfolták és néhány halálos fenyegetésen kívül, nem is perelték be a lapot. 1. rész: Szentkorona Rádió 

Új "Világhelyzet"? - Kína január 1-től nem dollárban kereskedik, (még olajat sem) és nem vesz USA államkötvényt! 



2013 dec. 22 Exopolitika betyárvilág 
Peking január 1-től nem vesz dollárt, nem vesz US államkötvényt és a jövőben nem dollárban kereskedik olajjal! 

Ez a hír végig kellett volna söpörjön a médiában, ám mégsem nagyon hallhattunk itthon sem elemzéseket, milyen hatásai lehetnek ennek a két pólusú világra, Kelet és Nyugat viszonyára nézve. 
Mondják, hogy a profit államhatároktól semleges és egyetlen egy cél van, amire az országokat birtokló korporációk szövetsége törekedik: a mindenkori profit maximalizálása. 

A képlet viszont nem ilyen egyszerű és egyetlen dolog abszolút nem mindegy a jövőt tekintve: 
Vajon az elkövetkező időkben a világot irányító Illuminati vérvonal családjai+ a nemzetközi pénzhatalmi elit és a piramis csúcsán állók milyen eseményekre és földrajzilag hová szeretnék helyezni a hangsúlyt ? 
- Új gazdasági térségek felemelésére, mely szükségszerűen nemkívánatos népességrobbanást is okozna ? 
- Vagy netán a "két világ" konfliktusának kiélezésére, mely elvezethet egy hatalmas pusztuláshoz és apokalipszishez ? 

Hiszen amellett, hogy hatásos "eszköz" drasztikus népességcsökkentésre, egyben megteremti egy régi világ romjain felépülő Új Világrend lehetőségét is, mely ismét hosszabb időre korlátlan teret biztosít a hatalom megtartásához ? 
Jó kérdések, ezt tudom.... A válaszokat sajnos vagy szerencsére még nem..... 
Aztán, hogy ez az "orwelli szép új világ" egy Új-Jeruzsálem (ZION) központú Föld lesz-e vagy egy Kína központú keleti blokk uralta érdekszféra, erre talán 50 év múlva tudunk tisztán visszatekinteni majd. 
Egyelőre a szemünk előtt alakulnak ki egy drasztikus átalakulás körvonalai, melyben egy dolog látszik csak biztosan: Ez messze nem lesz zökkenőmentes ! (SBG Buddha) 

Közben tovább mérgesedik a viszony: 
Az Egyesült Államok folyamatosan provokálja Kínát, és feszegeti tűrőképességének határát. Amint Peking kinyilvánította Kína új, védett tengeri légvédelmi határait, és jelezte a terület feletti légi forgalom ellenőrzésének jogát - az USA erre reagálva bombázókat küldött a kérdéses terület fölé, kockáztatva, hogy esetleg le is lőhetik azokat. 
Kína azonban az Egyesült Államokkal szemben nem ilyen kisstílű játékot játszik. Válaszul Peking robbantott, csak nem bombát, hanem politikai bombát. A hír olyan jelentőségű, hogy az Egyesült Államokban főáramú hírben alig jelent meg - és a nyugati sajtóban igyekeznek eltitkolni. 

Peking közölte, hogy január elsejétől nem vásárol tovább dollárt. 

Valuta tartalékai elegendőek, és nem növeli a dollár tartalékokat. 

Ezzel együtt az amerikai államkötvényeket sem vásárolják tovább. 

Eddig Kína hatalmas összegekkel tartotta fent az Egyesült Államokat. Napi egymilliárd dollárt utaltak át, a folyamatos kötvény vásárlásokra. Az amerikai sajtóban nagy a hallgatás, de a gazdasági szaklapok kezdik kongatni a vészharagokat. Ez pedig az ún. Nightmare Scenario - azaz a "rémálom forgatókönyv" elindulását jelentheti. 

Kína hosszú éveken át kitartóan támogatta az Egyesült Államok talpon maradását - de az USA semmi mással nincs elfoglalva Oroszország bekerítésén és ellehetetlenítésén kívül, mint Kínát elvágni a nyersanyagoktól, valamint abban a csendes-óceáni térségben akar nyomást gyakorolni, ahol Kína képes lenne kibontakozni - ezért elérkezett az idő, hogy Peking válaszlépéseket tegyen és megleckéztesse a világ eddigi diktátorát, az USA-t. 

Egy angol közgazdásznak feltett kérdésre, hogy mi ebből Kína haszna, hiszen elképesztő mennyiségű olcsó árut szállít az Egyesül Államokat - és így az USA valószínűleg válaszlépésként lezárja a beszállítási lehetőségeket -, meglepő választ olvashattunk. 
Az Egyesült Államok képtelen lezárni az utat a kínai áruk előtt. Először is azért, mert a Kínában működő cégek, amelyek az USA-ba szállítanak, nagy számban amerikai cégek vagy vegyesvállalatok. 
A másik, ami pedig ennél sokkal fontosabb, hogy nincs alternatívája a kínai olcsó árucikkeknek. Egy átlagos amerikai háztartásban a berendezések 70-80 százaléka kínai 
Olcsó, közepes minőségű termékek, melyek használatához, és az olcsóságából adódó problémáihoz már hozzászoktak az emberek. Ahhoz a brutális inflációhoz, amelyet a kínai áruk kivonása jelentene, senki nincs hozzászokva. 

Amennyiben pedig az USA lezárná a határokat, Kína válaszlépésként piacra dobhat 3.6 trillió dollárnyi valutát és államkötvényt. Ekkora összeg piacra dobása következtében mind az USA gazdasága, mind a világpiac azonnal összeomlana. 

Valójában már most is összeomlana, hiszen csak az emberek hiszékenysége és a "fogyassz-vásárolj-ne foglalkozz semmivel-magatartás tartja életben. 

Kína dollártartaléka háromszor akkora, mint a legnagyobb valutatartalékkal rendelkező országé, és több, mint Európa legerősebb iparával rendelkező országának, Németországnak egy évi teljes nemzeti összterméke. 
Az ügy kapcsán a gazdasági szakemberek első körben az egész hírt politikai manővernek tekintik. 

Kína valószínűleg belátható időn belül egyeztetni fog az Egyesült Államokkal, és megfelelő pozícióból akar tárgyalni. Nyomást akar gyakorolni Washingtonra, a csendes-óceáni terület feletti uralom kérdésében. 

Kína meghátrálásra akarja kényszeríteni az Egyesült Államokat. Egyetlen gazdasági szakember sem tartja valószínűnek, hogy Kína kifűrészelné maga alól azt a kiváló és jól jövedelmező világgazdasági pozíciót, amelyet az elmúlt időszakban elért. 

Ha megteszi, az olyan világpolitikai folyamatokat indíthat be, olyan káosz állapotokat idézhet elő, melyet ma még megjósolni sem lehet. 

A gyenge gazdaságú országok azonnal bedőlnének, ahol pillanatokon belül eluralkodna a káosz. 

A stabil nagyhatalmak nem fognak közbeavatkozni, mivel nincs meg a hozzá szükséges pénzügyi tartalék, mert éppen ennek összeomlása okozza magát a káoszt. Így a világ nagy részén tartós káosz uralkodna el, és hosszan elhúzódó háborús időszak következne. 

Ezt Kína semmiképpen sem akarhatja, és éppen ezért biztosak abban, hogy Peking a súlyának megfelelő józansággal kezeli a helyzetet. Ha viszont a konfliktusba belemegy, azt csak abban a reményben tenné meg, hogy maximálisan felkészülve győztesként kerülhet ki egy nyugat elleni megsemmisítő háborúból. 
A dolog hátulütője, hogy amint a hír felröppent, és megkezdődtek a találgatások, 

Kína újabb bejelentést tett, a továbbiakban az olaj üzleteket sem dollárban bonyolítja. 

Már ez önmagában is hatalmas kiesés lenne az Egyesült Államoknak, mivel a 2013-as évben a legnagyobb olaj felvásárló Kína lett. 

A kínai piacról származó petro-dollárok kiesése önmagában válságos állapotokat fog okozni az USA pénzpiacán. 

A továbbiakban Kína saját pénzeszközét fogja használni nagy valószínűséggel. Főleg, hogy a napokban hallhattuk, hogy a Yuan a második leggyakrabban használt valuta a dollár után, melyben az üzleteket kötik és letaszította az eurót is... 

A Reuters gazdasági szakembere szerint, ha Kína ezt meglépi, akkor új fejezet kezdődik a történelemben. 

Az Egyesült Államok sajtója nem foglalkozik az üggyel, és ezt nagyon rosszul teszi. Az amerikai embereknek - és teszem hozzá, az európai átlagnak sincs fogalma arról valószínűleg, hogy mit jelent ez az egész. 

A Moszad kiképezte Nelson Mandelát 



Posted on 2013/12/22 Szabad Riport 



Nagy volt a szeretet - Simon Peres és Nelson Mandela Johannesburgban, 2002-ben. - Archív fotó: Haaretz 

Fegyveres szabotázs és diverzáns cselekményekre képezték ki Mandelát az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták. 

1. 

"Izrael szó szerint udvarolt Fekete-Afrikának, a múlt század hatvanas éveinek elején" - írta a Haaretz izraeli lap. Ehhez természetesen igénybe vette titkosszolgálatát, a Moszadot is. 

Titokban képeztek ki apartheid ellenes fegyveres aktivistákat, a múlt század hatvanas éveinek elején, egyes szomszédos afrikai államokban, többek között Etiópiában. Pusztakezes közelharcra, judóra, fegyveres harcra oktatták őket, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekmények elkövetésének a módszereire. 

Ezekre a fegyveres, szabotázs és diverzáns ismeretekre képezték ki Nelson Mandelát is az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták. 

Mandela kiképzése közben, az izraeliek meglepve tapasztalták, hogy kitűnően ismeri a zsidóság problémáit és Izrael történetét és harcait is. - Ezért természetesen felmerült annak a lehetősége is, hogy igazi cionistává nevelik őt. - És, hogy ebben mennyiben jártak sikerrel, arra a későbbi évtizedek történései választ is adtak. 

Ez a napvilágra került tény, mindenesetre új megvilágításba helyezi Mandela eddigi megítélését a zsidó államban. 

Az Izraeli Nemzeti Archívum levéltárából "szigorúan titkos" megjelöléssel, a Haaretz című izraeli lap birtokába jutott dokumentumok szerint; Mandela 1962-ben titokban elhagyta hazáját és több afrikai országba ellátogatott. Ekkor történt fegyveres kiképzése is. A Rhodesiából Etiópiába érkező, és a "David Mobsari" fedőnevet használó Mandela felkereste Izrael etiópiai nagykövetségét, ahol "shalommal" köszöntötte a zsidókat. Ismerte a zsidók és Izrael gondjait, és a követség személyzete szerint; értelmiséginek tűnt. 

"A személyzet megpróbálta cionistává tenni". (Vagyis elfogadtatni vele azt a gondolatot, hogy Izrael a zsidók hazája.) - "A beszélgetések során szocialista világnézetet mutatott, és olykor olyan benyomást keltett, hogy a kommunizmus felé hajlik". - Az egykori "növendék" érdeklődést mutatott a "Hagana" zsidó félkatonai szervezet illegális módszerei iránt, - melyeket még a Brit gyarmati időkben alkalmaztak, - Izrael állam megalakulása előtt. 

Ezek után pedig kiképezték mindarra, amit egy terroristának tudnia kell. Közelharc, fegyveres harc, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekményekre. 

Az Izraeli Nemzeti Archivum levéltárában őrzött a dokumentum eddig azért nem került eddig nyilvánosságra, - mert míg Mandela élt, - a kutatók aggódtak, hogy veszélyezteti a helyi zsidó közösséget, ha Dél-Afrikában kiderül; Izrael segítette őt. 

2. 

Így kezdte tehát Mandela, az állítólagos kommunista, akiért szinte rajongtak a kapitalisták. - És, hogy miért? 

Hogy miért udvarolt annyira a dél-afrikai feketéknek Izrael és a Nyugat? - Mert Dél-Afrikában találhatók nagy mennyiségben azok a dolgok, amelyek nekik kellenek, - s ezekhez csak nehezen tudtak hozzáférni addig, míg az apartheid rendszer volt uralmon. 

És, hogy melyek ezek a dolgok? - Dél-Afrika a Föld ásványkincsekben leggazdagabb országai közé tartozik. A világ aranytermelésének több mint 45%-át adja, valamint nagy mennyiségű uránt, gyémántot, platinát, vasat, vanádiumot, mangánt, krómot, rezet, azbesztet és kőszenet, grafitot, nióbiumot és kolumbitot bányásznak itt. - A gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is. 

1994-ben, a fekete-rendszerváltás óta, (amikor Mandela lett a köztársasági elnök), - pedig már a Nyugat totálisan ellenőrzi az ország gazdaságát, de legfőképpen a bányászatát. 
 
Gyémántbánya Dél-Afrikában. - Fotó: 
mining-technology.com


Meghatározó az angol, amerikai és francia tőkéscsoportok szerepe, melyek a gyémántbányászat majdnem egészét, az aranybányászat kétharmadát, s a feldolgozóipar 50%-át tartják a kezükben. 

A világon a leggyorsabban ebben az országban térülnek meg a külföldi tőkebefektetések. 

Mindezzel persze együtt jár az is, hogy az idegen tőke leginkább persze a zavarosban tud a legjobban halászni, - mert, akkor a társadalom nem a kapitalista fosztogatással van elfoglalva, - hanem például az egyre terjedő bűnözéssel és romló közbiztonsággal. - Az emberek egymással küzdenek a kizsákmányolók és ipari fosztogatók helyett. 

3. 

A fekete-rendszerváltás óta Dél-Afrika a világ legveszélyesebb országa lett, - közbiztonsága minősíthetetlen. - A fekete lakosság egymást is fosztogatja és gyilkolja, - de leginkább a még megmaradt fehér lakosságot. Az utóbbi 19 évben egyes információk szerint 70 ezer fehér embert gyilkoltak meg az anarchista fekete bandák. Az országban még a mértéktartó sajtó megállapításai szerint is: Fehér genocídium - népirtás zajlik. 

A feketék egymást is ölik, mivel egyre kevesebb van az elosztani való anyagi javakból, - rohamosan terjed a szegénység. - mely már ugyanúgy sújtja a megmaradt fehéreket is. 

Csak a külföldi tőke virul, - s viszi kifelé az extra profitot az országból. 

S mindezt lényegében köszönheti, az önmagát az egyre szegényedő népe előtt - álcázásképpen kommunistának mondott, - valójában a Moszad által kiképzett Nelson Mandelának. Nemhiába voltak ott a nyugati hatalmak prominens képviselői (kezdve Obamával) a temetésén. - Nagyon szerették őt a gyémántjaival, aranyával, platinájával és uránjával együtt. 

Szabad Riport tudósító Iroda

Felhasznált források: Haaretz - MTI - Wiki - Mining-technology.com 


Az oltási kötelezettség orosz rulett! 
Állítsuk meg az oltási önkényt! 
bekenagykovet.hu 



Forrong a romániai magyarság (A Die Welt írta) 

2013. december 21., szombat: Nemzet-nemzetiség 

A romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket. 
 
Több mint százezer magyar alkotott 53 kilométer hosszú élőláncot - beolvasztástól tartanak. Albert Levente felvétele

Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszent­györgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami "beruházás" ezen elszegényedett vidéken. 

"Így kapjuk vissza az adónkat" - zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. "Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti"- mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. "De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya." A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról. 

És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kár­pát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen. 

Románia fel akarja számolni a székely megyéket

Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar­(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romá­niában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében - átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űr lapokon) - már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. "Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is" - nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. "Félreértve fenyegetésnek fogható fel." 

Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székely­földet - és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt - leszakították Magyarországról, és Romá­niának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Szé­kely­földet Hitler újból visszaadta Magyar­országnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg. 

Erőszak a magyar kisebbséggel szemben

A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugosz­lá­viában, hanem a Balkánon, 1990-ben Er­délyben robbanjon ki. Maros­vásár­helyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A "magyar veszély" ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védeke­zésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt. 

A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Ko­lozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást. 

Félelem mindkét oldalon

De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken "a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka" román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az "állami ellenőrző szervek" - rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók - 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így. 

Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét - román és magyar - oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940-1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940-1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni. 

Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a "fejlesztési régiók", azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az "absztrakt fejlesztési régiókat" a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e "szuperrégiókat" akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani - nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Három­szék főszerkesztője. 

A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak

A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német De­mokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, "mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen". A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívá­natosnak: "A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó." 

A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. "Jo­hannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli" - mondja az egyik ottani tisztségviselő. 

Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újság­író köz­igazgatásilag össze­függő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is til­takozásuknak adtak hangot. Dob­rudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani. 

Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan köz­igazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé ma­gyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Ta­más, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jog­szabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő. 

Hosszú az út a megújulásig

Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a "régió" (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Ro­mániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba. 

Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése - melyet már a fordulat óta hangoztat - újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül. 

KEREKES MÁRIA fordítása
(Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában) 



Kormánytagok idén már nem fizettek az adósságalapba 


M. L. 2013-12-23 03:30:00 Blikk
Kifulladt az államadósság elleni harc! A két éve indított kezdeményezésbe, az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba szinte már nem érkezik pénz. Idén alig 20 millió forint gyűlt össze, ami a teljes, 22 000 milliárdos tartozás egymilliomod részét sem fedezi.
Az alapot civilek indították, az első felajánlást - egymillió forintot - Rédly Elemér győri plébános tette. A cél az volt, hogy csökkentsék a tartozást, amelyből minden hazai állampolgárra átlag bő kétmillió forint jut. Ám míg az alap gondozói százmilliárdos bevételt reméltek, a valóság siralmas képet mutat. 
- A bő két és fél év alatt 285 millió forint érkezett, s ebből az idei rész már csak alig 20 millió - mondta a Blikknek az alap elnöke, Hor­váth Tihamér. - Sajnos bebizonyosodott, hogy ilyen fontos ügyben sem tud összefogni az ország. Pedig főként az államadósság teszi kiszolgáltatottá pénzügyileg az országot. 
Horváth nem véletlenül csalódott. Az alap elindulásakor megfogadta: befizeti az államadósság családjára eső részét, illetve egy állami gondozott után is törleszt. Így idén is 4 millió forintot adományozott - ezzel már 8 milliónál tart -, jövőre még ugyanennyit fog. Rajta kívül szintén 4 milliót ajánlott fel idén a testvére, s egy ötmilliós utalás is érkezett. Így ők hárman adták az idei bevétel 60 százalékát. Ám az elnök szerint nem csak a gyér érdeklődés szomorú. Többen viccet csinálnak a civilek jó szándékú akciójából. 
- Rendszeresek az egyforintos utalások - panaszkodott az elnök. - Érkezett már háromforintos adomány, ami mellé feladó azt írta: "Magyarország háromszor jobban teljesít." 
A vicces kedvű "adományozó" a kormányon akart élcelődni, ám az alaphoz annak nem sok köze van. Igaz, indulásakor a kabinet és a kormánypártok is a kezdeményezés mellé álltak, de inkább csak szavakban. Alig tíz politikus nyúlt a zsebébe. Közülük legtöbbet, mintegy 5 milliót Surján László európai uniós fideszes képviselő adta, míg Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő 2 milliót, Schmitt Pál volt államfő úgy 1,1 milliót, s Navracsics Tibor igazságügy-miniszter is 700-800 ezret. De a mostani kormány tagjai idén már egy fillért sem adtak. Egyedül Matolcsy György küld pénzt havi rendszerességgel, ám ő már jegybankelnök. Matolcsy eddig 2-3 milliót fizethetett be. 
Megkérdeztük a kormány tagjait, hogy elöl járnának-e jó példával, s tennének-e akár újabb felajánlásokat, illetve szoktak-e rendszeresen jótékonykodni. Konkrét új felajánlásra nem kaptunk ígéretet, de a kormánytagoktól azt az információt kaptuk: rendszeresen támogatnak civil szervezeteket. 
Kapcsolódó: 
   
Államadósság: a kormány szerint Te is fizesd!
   
Már csak Matolcsy fizeti az adósságunkat
   
Kevés pénz az államadósság-elleni alapban
   
Rekordmagasságban az államadósság
   
Újra rekordon az államadósság
   
Ezer adag pörkölttel zárja az ételosztást az ÖS
   
Róna Péter szerint tévúton jár a Kúria
Az államadósság-csökkentő alap becsődölt 2013. december 23. SVPSZ 
Egymillió forintos induló tőkével hozta létre egy katolikus plébános. 
Ezt követően nagy propagandával munkába állt az apparátus, számítógépes hálózat, titkárnők, mi egyéb. Most már az is lehet, hogy az apparátus még megvan, de már az adóforintjainkból tartják fenn ezt a kudarcot (is)! 
A maffiózók, az offshore lovagok (külföldön bejegyzett cégeikkel elkerülik a magyar adófizetést!), a kormánytagok, röviden: a gazdagok - nos ők azok, akik nem adakoznak!! Nagyon kevés a kivétel. 
Adakozni a középréteg (amely réteg megindult már jócskán lefelé a lejtőn), valamint a szegényedő réteg szokott. 
Aki nem dolgozik, ne is egyék a magyar közmondás szerint. Elég sokan nem dolgoznak, és nekik jutnak a legfinomabb falatok. Aki a béréért, főként a közpénzből finanszírozott béréért nem dolgozik meg, az bércsalást követ el!! 
Szerintetek hány ilyen fehérgallérost tart el ez a lepukkantott magyar társadalom? 

Több nyomozás indult Horváth András, mint az áfacsalók ellen 

2013. december 22., vasárnap 08:27 Index 
Nemcsak adatokkal való visszaélés miatt nyomoz a rendőrség az adóhivatal feljelentése nyomán, hanem rágalmazás és hivatali visszaélés gyanúja miatt is. A NAV-botrányt kirobbantó Horváth András saját feljelentése ügyében is történt már ugyanakkor lépés a rendőrség szerint, de egyelőre nem közlik, hogy mi. Horváth szerint magasabb szintről jött a megbízás arra, hogy a házkutatáskor elvigyék a jegyzetfüzetét, azt gondolja, hogy egy másik államhatalmi szerv kutatja, kikkel találkozott ő mostanában. 
Összesen három külön büntetőeljárást folytat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV-botránnyal kapcsolatban - közölte az Index megkeresére az ORFK Kommunikációs Szolgálata. 
Az áfacsalási ügyet kirobbantó volt adóhivatali dolgozó ellen a Nemzeti Adó-és Vámhivatal kettő darab feljelentést tett, és a két feljelentésben összeesen három bűncselekmény gyanúját vetették fel. 
A feljelentésekre vonatkozó kérdéseinkre szombaton a NAV sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy mindkét feljelentést az ORFK-n tették meg. A feljelentések időpontjairól, sorsáról nem írtak a válaszban, helyette azt javasolták, hogy keressük meg az ORFK-t. 
A rágalmazási nyomozás már egy hónapja tart 
Az ORFK válaszából derült ki, hogy az egyik feljelentés következményeként már november 22-én elrendelték a nyomozást rágalmazás vétség gyanúja miatt. A másik feljelentés alapján két bűncselekmény - visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés - gyanúja miatt rendeltek el nyomozást december 11-én. 
Az ORFK tájékoztatása alapján két nappal ezelőtt, december 9-én indult el az ügyben a harmadik büntetőeljárás, az, amelyik Horváth András hivatali visszaélés miatt tett feljelentésének a következménye. 
Az érintettnek, Horváth Andrásnak még szombat délelőtt sem volt pontos, hivatalos forrásból származó információja arról, hogy rágalmazással végülis tényleg meggyanúsították-e, vagy esetleg elutasították a NAV feljelentését. Számára az is csak akkor lett egyértelmű, hogy személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják, amikor csütörtökön nyomozók jelentek meg nála átkutatni a lakását. 
A zöld dossziéhez képest semmi a feljelentés 
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a házkutatás végén Horváth szerint elvitték a számítógépének a merevlemezét, és sok más irat között azt a zöld dossziét is, amely állítása szerint a kiterjedt áfacsalásra utaló információkat tartalmazza. Sokkal több volt a zöld dossziéban, amit a csütörtöki házkutatáskor elvittek magukkal a rendőrök, mint ami a feljelentésében szerepelt, mondta az Indexnek szombaton Horváth András. 
Sokkal több névről, sokkal több cégről, nagyon nagy adóösszegekről van szó a zöld dossziában, tette hozzá. Míg a feljelentésben csak néhány ügy szerepel, itt egész hálózatokról, rendszerszintű problémákat jelző dolgokról vannak információk, olyasmikről, amik túlmutatnak Horváth szerint egy büntetőeljárás keretein. 
 
Zöld mappában az egész NAV-botrány

Cégek, nevek, számok, adótitkok vannak Horváth András mappájában, amit ma elvitt a Parlamentbe. Az MSZP és a Jobbik is meghallgatta, csak a Fidesz nem. 
Magasabb szintű dolog? 
Horváth azt mondja: nem a zöld dosszié elvitele háborította fel legjobban, hanem hogy elvitték tőle azt a jegyzetfüzetet is, amibe a találkozóinak időpontjait jegyezte fel. Ezt nagyon súlyos törvénytelenségnek tartja. A füzetben benne volt, hogy az elmúlt két-három héttel kikkel (főleg újságírókkal) beszélt. Horváth szerint a füzet az asztalán feküdt, amikor átkutatták a lakását, az egyik nyomozó belelapozott, aztán felmarkolta, és elvitték. 
Horváth szerint a füzet elvétele azt mutatja, hogy nemcsak a feljelentés van, hanem "valamiféle magasabb szintű dolog is", azért "annyira kíváncsiak" arra, hogy ő mostanában kikkel beszélt, mert 
"valami más államhatalmi szerv is ráugrott a témára". 
Egyelőre abban maradtak a nyomozó hatóssággal, hogy egyeztetnek majd egy időpontot, amikor végigmennek az elvitt iratokon. Horváth szerint sok elvitt irat egyáltalán nem is tartozik az ügyhöz. 
Számít, kinek ártott 
Horváth továbbra is azt mondja, hogy alaptalannak tartja az egész nyomozást, szerinte ellene nem is lehetett volna büntetőeljárást indítani. Ugyanazon a jogi állásponton van, mint amit pénteken a TASZ, a TI-Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu írt meg közös közleményében: a személyes adatokkal való visszaélés csak akkor számít bűncselekménynek, ha azt haszonszerzés céljából vagy jelentős érdeksérelmet okozva követték el, márpedig Horváth jelentős érdeksérelmet legfeljebb a feljelentésében szereplő áfacsalóknak okozhatott azzal, hogy a hatóságok előtt leleplezte a tetteiket. 
Az új Btk-hoz tartozó, jogászok által készített és Polt Péter legfőbb ügyész által szerkesztett magyarázó kommentárból az olvasható ki, hogy igenis számít, ki a jelentős érdeksérelem elszenvedője. "Az érdeksérelem jelentős fokát objektíve (de az adott sértett körülményeire hivatkozva) kell vizsgálni, annak megítélésénél azonban a sértett szubjektív érzékenységének nem lehet szerepe" - áll a jogalkalmazók, bírák munkáját segítő kiadványban. 

Mindegyik ügyben történt már ez-az

Az ORFK válasza alapján a Horváth által kezdeményezett ügyben is történtek már lépések."A büntetőeljárások elrendelése óta valamennyi ügyben végzett már az eljáró szerv különböző nyomozati cselekményeket" - írta a kommunikációs szolgálat. Hogy mik ezek a cselekmények, azt viszont egyelőre nem árulják el. "További részleteket egyelőre nem kívánunk megosztani a közvéleménnyel" - közölték. 

Horváthnak sincs tudomása arról, hogy mi történt az utóbbi időben az ő feljelentése ügyében. Őt nem értesítették semmiről azóta, hogy megkapta az egymondatos tájékoztatást a nyomozás elrendeléséről. 
Miért mennyi jár?
Hivatali visszaélés: Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen a) hivatali kötelességét megszegi, b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy c) hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.Személyes adattal visszaélés: Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.Rágalmazás: Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, vagy c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el. Nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.
(
Büntető törvénykönyv)

Kapcsolódó:
   
Házkutatás volt az ex-NAV-os Horváthnál
   
Meghallgatta Horváthot a rendőrség
   
A NAV megint feljelenti Horváth Andrást
   
Isten hozott újra a kommunizmusban
   
Az ÁSZ mégis ránéz majd a NAV-ra
   
Csak az adócsalóknak okozhatott volna kárt
   
Horváth szerint Varga is elismeri a csalásokat
   
Mégis nyomoznak NAV-ügyben
   
Nyolcan világították át a NAV-ot
   
Áfaügy: összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot
   
Korruptabbak lettünk tavaly óta
   
A szlovák cukornak is jó a magyar áfacsaló
   
Ángyán: Trógeroknak kerítik be a fél országot
   
Horváth András egy futóbolond
Deutsch Tamás üzenőfalán egy válasz:

"Tisztelt EP képviselő!

Horváth Andrással kapcsolatos megjegyzésére: szeretném kikérni a nevében, hogy nem futó bolond. Ha az, akkor ezekből a sok futó bolondokból csináltak sok agymosott polgárt, akik ma elhiszik, hogy Magyarország jobban teljesít.
Ha a sok futó bolond felszabadul az agymosás állapotából akkor nézze meg, hogy mi lesz majd. Csak azok állnak Önök mellet akik félnek, vagy közel vannak a "cseresznyés tálhoz". Jó állás, + juttatás. Ön segített már valakinek csak úgy, ÖNZETLENÜL?
Ez az ember nagy tehertől szabadult meg, amikor megtette azt, amit tett. Ön naponta szabadul meg terheitől, ezekkel a bántásokkal. Magas lóról beszél és kondás módjára ossza a jelzőket a magyar emberekre. Önnek magyar az anyanyelve, miért csak a zsargont használja?
Miért nem vállalja nyilvánosan oldalát? Vannak olyan munkahelyek ahol a beosztottak is értékelhetik vezetőik éves munkáját viselkedését, anonim. Vezetőmnek nem tekintem, de megvan a vélemény. További jó munkát kívánok Önnek és szép magyar beszéddel illesse Magyarország polgárait."

Ez a pökhendi, magas lóra ültetett havi nettó kétmilliós jövedelmű ember négymilliárd forintos kárt okozott csak a stadionbeléptetőkkel!! Az MTK romokban hever, most támogatta meg a magyar állam az adóforintjainkból. Nem mellesleg a csapat költségvetését lenullázó elnököt D. Tamásnak hívják!
Ilyen emberektől aztán mire lehet számítani? A Fidesz vajon tudja a választ? Például arra a kérdésre, miért futtat egy ilyen embert hosszú évek óta? Bár ahogy a névsort elnézem, nincs egyedül rajta! Elég sok a defektes káder a társutas kereszténydemokratának mondott pártocskában is.
Megszorítás: további 670 millióért veszünk stadion-beléptető rendszert Kik a magyar foci urai? 



A komcsik még mindig az Országházban vannak! Sőt mindkét oldalon ők ülnek!
LIEBE ATTILA - ISMERŐS ARCOK: TALÁN CSAK ÁLOM...

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=9ytAfVKe5i8 Kádár 1964-ben visszautasította Beregszászt Martonyi: "A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra"


*** www.nemzetihirhalo.hu feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Karácsonyoztak a jogvédők kedvencei: Összeverték, összerugdalták és kirabolták a KISLÁNYT! 



2013. december 22. 19:27 Kincses Albin - 
Hunhír.info
Előzetes letartóztatásba helyezett a rendőrség három emberállatot Salgótarjánban. A 14, 15 és 16 éves erőtartalékok egy KISLÁNYT próbáltak kirabolni, összeverték, majd elmenekültek. A kormány tényleg arra játszik, hogy gyilkosok legyenek a becsületes magyar apák. Mert be fog következni, hogy egy magyar apa nem bírja elviselni, amit az eltérő kultúrájúak gyerekével tettek, és fültől-fülig mosolyt varázsol a redvás pofájukra.

A feltörekvő beilleszkedni vágyók kifigyelték, ahogyan a kislány a belvárosban telefonál, és előre eltervelték, hogy kirabolják. A kegyetlen emberállatok a kislányt körbevették a gyereket, lökdösték, megütötték, majd, mikor a földre került, rugdosni kezdték. 

Egy arra sétáló asszony meglátta az ütlegelést, és odarohant segíteni. A támadók elmenekültek, de a térfigyelő kamera pont felvette kegyetlen tettüket, így a rendőrök hamarosan előállították, majd őrizetbe vették őket. Nem lehetett volna a helyszínen agyonlőni őket? Sajnos nem! Majd kapnak egy-két ejnye-bejnyét, mert a rasszista kislány identitásukban sértegette őket, rájuk támadt, ők meg csak védekeztek. 
*** www.nemzetihirhalo.hu feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Rendőr cigányról nem mondhat igazat: ki fogják rúgni 



22 dec 2013 
Magyar Hajnal
Máris kikezdte a zsidó sajtó az igazmondó sulirendőrt. Ő szerintük a gyerekek ne tudják meg, ki lincselte meg Cozmát vagy Szögi Lajost, mert a cigánynak nincs nemzetisége, csak akkor, ha áldozat! Alább a 444.hugyomorforgató cigányfajvédő cikke, zárójelben kommentjeink.

Idén szeptemberben indult a sulirendőr program 200 iskolában.
Az ORFK szerint a tanárokat nem helyettesítik, de biztonságot adnak a gyerekeknek.
Van olyan suli, ahol a pszichológust elküldték, de a rendőr irodát kapott.
Egy budapesti gimnázium pedagógusa szerint náluk elég meredek dolgokat mondott a kölcsönbe kapott iskolarendőr az órán.
"Nálunk nem dolgozik iskolarendőr, de egy közeli gimnáziumban igen. Onnan kapott meghívást, hogy tartson pár órát a gyerekeknek. Bent voltam, és alig hittem el, amiket mondott."

Ezt egy budapesti gimnázium egyik tanára mondta, miután végighallgatta, hogy "Jó hecc vagy bűncselekmény?" címen milyen előadást tartott Misi bácsi, a rendőralezredes a diákoknak.
Az északi svédek lincselték meg Szögi Lajost

A pedagógus a Facebookra tette ki az óra leírását, de telefonon is megerősítette, hogy mi hangzott el.

"[Azt mondta, hogy] Ő azért van az iskolában, hogy segítsen a bűn megelőzésben, így le is vetít egy filmet egy iskolai erőszakos cselekményről, "Jó hecc vagy bűncselekmény?" címmel. Közben meg-megállítja a filmet és magyaráz. Elmondja a diákoknak, hogy (...) itt vannak például az "északi svédek", akik jól megforgatták a kést - meg is mutatja, hogy hogyan - a kézilabdás Marian Cozmában, vagy emlékezteti a gyerekeket Szögi Lajos tanár meggyilkolására, akit szintén az északi svédek lincseltek meg. (...) A diákok értetlen arcát látva, elmagyarázza, hogy a rendőrök "északi svédeknek" hívják maguk között a cigányokat." (ÉS???? Ez az igazság, ezek lincselnek országszerte. A zsidók szerint a németek bántották őket, akkor talán "németeznek"?)

A svédezés után a tanárnő rákérdezett (az osztály előtt), hogy mégis miért cigányozik.

"Zavarba jött. Azt hajtogatta, hogy ő nem rasszista, hogy vannak cigány kollégái, akikkel sörözni is eljár, sőt, ezek a kollégák "tolmácsolnak" neki, amikor cigányokkal kell beszélnie a munkája során."
A rendőrtanár előre tudja a fegyelmi eredményét

Misi bácsi saját hőstetteiről is mesélt a gyerekeknek.

"Egy diák ittas állapotban érkezett az iskolába, ahol feltűnően viselkedett. A rendőr bácsi kihívta a mentőket, elvitette a diákot. A tanárok ugyan értetlenkedtek, hogy miért volt erre szükség, de a rendőr bácsi elmagyarázta, hogy sosem lehet tudni, hogy a gyerek nem szedett-e be valami gyógyszert, nem szívott-e el előtte egy spanglit, mint azok a 4k-sok a minap. A kórházban kiderült, a diák semmi ilyet nem csinált, csak ivott. Persze ez sem helyes, sőt büntetendő házirend sértés. Kérdés csak az, hogy kinek a dolga egy iskolában a házirend betartatása. (...) De sebaj, mondja a rendőr bácsi, ez a diák már nem jön vissza az iskolába, bár idén érettségizne, mert majd fegyelmi tárgyalás lesz, és ott ki fogják rúgni. Arra a kérdésre, hogy honnan tudja a rendőr bácsi, hogy egy jövőbeli fegyelmi tárgyalásnak mi lesz az eredmény, a rendőr bácsi elnéző mosollyal válaszol: mert ő tudja." (A zsidók szerint tehát nem az ittas diák a fő gond, hanem ha bárki ez ellen határozottan fellé p)

"Az egész óra borzalmas volt. Szóltam is utána a többi tanárnak, hogy figyeljenek rá miket mond, és ne hagyják szó nélkül. Azt mondták a következő két előadásán már normális volt. Az a borzasztó, hogy láthatóan egyáltalán nem érezte, hogy bármi gáz lenne azzal, amit mond." (Mint ahogy nem is volt!)
Meghallgatták a tanárt és az órát tartó rendőrt is

Úgy tudjuk, hogy miután a rendőrségen érdeklődtünk róla, hogy mi a véleményük a történtekről, pénteken két rendőr hallgatta meg a pedagógust, aki Misi bácsi órájáról a Facebookon írt.

"Fél órát beszéltünk, nagyon korrektek voltak. Nekik is elmondtam, hogy mi történt, és hogy szerintem miért gond az, ha a gyerekek egy rendőrtől ilyeneket hallanak. Láthatóan értették a dolgot, azt mondták, hogy "Misi bácsi" sem tagadta a történteket, csak ő nagyon máshogy értékeli, ami elhangzott, és hogy ő amúgy kifejezetten pozitív értékeléseket szokott kapni az ilyen órái után."

Ezt az érintett pedagógus mondta. Az ORFK-nál e poszt megjelenéséig nem válaszoltak az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre.

Magyarhajnal.com: borítékoljuk, ki fogják rúgni.

Kapcsolódó:
   
Háromszázezret ad a kormány az első gyerekért
   
Balog miniszter iszonyatosan megalázta a szegény gyerekeket
   
Kamu jeltolmács fordított Mandela temetésén a pódiumon
   
Schiff András ismét köpött egyet Magyarországra 

Pintér Sándornak megint nagy az arca. 3 éve bemondta, hogy két hét alatt rend lesz, tegnap meg azt találta mondani, hogy Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk. Közben a bűncselekmények száma folyamatosan emelkedik, betöréses lopásból például 24%-kal lett több. De Pintér ehelyett csak azzal foglalkozik, hogy minél több trafipax legyen. Kell a pénz, kell a sok bírságolás. Mindezt úgy, hogy az emberek többsége a Fidesz miatt alapból kevesebbet keres. Egyik oldalon teljes kudarc, a másikon sima pénzbehajtás. Ez Pintér Sándor. (
Dorosz Dávid

A sátánisták követelik egy „gyerekeknek szóló interaktív ismeretterjesztő kijelző” felállítását a keresztény emlékmű mellett


Amikor az oklahomai Capitol területén felállították a 10 parancsolat kőből készült mását, a törvényhozók nem számoltak azzal, hogy a keresztény emlékmű utat nyithat a Sátáni Templomszervezet által felállításra követelt emlékmű előtt.
Pedig pontosan ez történt. A Sátáni Templom tagjai követelik, hogy ők is felállíthassák saját emlékművüket, a vallás szabad gyakorlásának jogára hivatkozva. Amennyiben a keresztények állíthatnak emlékművet a helyi kormányzati épület előtt, akkor szerintük ehhez nekik is joguk van.
Lucien Greaves sátánista úgy gondolja, hogy kérésüket jóvá fogják hagyni. „Nem látok semmilyen alapot arra, hogy elutasítsák,” nyilatkozta az ABC News-nak.
Miközben az ACLU pert indított az emlékmű elmozdításáért, Greaves-nek semmi gondja nincs vele, amennyiben az nem önmagában áll majd.
A szoborral csak akkor van gond, ha egymagában áll,” mondja. „A dinamika teljes mértékben megváltozna, ha a mi emlékművünk is ott lenne. Nem ellenezzük a Tíz Parancsolat emlékművet. Az ellen tiltakozunk, hogy egymagában álljon ott.”
Greaves azt is elmondta, hogy Mike Ritze képviselő, aki a keresztény emlékmű felállítását szorgalmazta és nagy részben finanszírozta, többet tett a sátáni célkitűzések elérésért, mint a tagok valaha is képesek lettek volna. „Az ember nem lát sok sátáni templomot, de amikor egy nyilvános helyen lehetőség nyílik számunkra, mi ott leszünk és látni fognak bennünket.”
Amikor arról kérdezték, hogy milyen sátáni emlékműre gondolt, Greaves azt mondta, hogy „nem akar túl sokat elárulni a lehetséges opciókról,” de arra célzott, hogy a számára „legszimpatikusabb terv jelenleg egy gyerekeket célzó interaktív kijelző lenne”. (forrás)
Hivatalos weboldala szerint a Sátáni Templom egy egyházi szervezet. A tagok szerint igazságtalanul üldözik és démonizálják őket, ami különböző „félreértések, az intolerancia, a félelemhajhász opportunizmusnak köszönhető”. A nyilvános helyen felállítandó emlékművet a hitük szélesebb körű elfogadtatása és megértése érdekében folytatott ismeretterjesztő szolgálatuk részének tekintik.
Bár még messze vagyunk attól, hogy a közoktatás a mi sátáni vallásunk elfogadásához vezessen, úgy érezzünk, hogy ez a nyilvános „coming out” sokat tehet a nép tudatosságának erősítése érdekében… és a társadalmi környezet soha nem volt még ennyire érett egy új sátáni korszak elfogadására.” (forrás)
A sátánistáknak nem lesz könnyű dolga, hogy elfogadtassák magukat Oklahoma lakosságával. Az állam a 10. helyen áll a keresztény lakosság arányának szempontjából az Egyesült Államokban. Az emberek 65 százaléka vallja magát valamelyik vallásos szervezet tagjának, akik közül 41% evangéliumi protestáns (nagyrészük déli baptista), 14% metodista, 10% katolikus, a fennmaradó 36% pedig az egyéb kategóriát jelölte meg.
Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! De a sírba kell leszállnod, a gödör mélyébe.” – Ézsaiás 14:12



Gyerekeink nem akarnak az Új Világrendben felnőni


Forrás: activistpost.com



A felnőtté válás sok kihívással, csalódással és a jövővel kapcsolatos vegyes érzelmekkel, aggodalommal és izgalommal teli folyamat. Fontos, hogy a fejlődés, a kihívások mellett, örömteli pillanatokat is hozzon. Sajnos manapság azonban egyre több, a felnőtté válás küszöbén álló gyerek érzi azt, hogy az élet egy nyomorúságos folyamat és nem látnak reményt a jövőre.
A társadalom felelőssége lenne, hogy a növekedést és saját korlátaink felfedezését támogató környezetet teremtsen. [Időkjelei: Vagy legalább a szülőket ne korlátozza ebben.] Az Egyesült Államokban például a gyerekek évtizedeken keresztül, generációról generációra felülmúlták szüleiket. Sajnos ma már ez nem így van. Volt idő, amikor a szülők – a tanárok és a hit képviselőinek segítségével – biztosították a gyerekek fejlődésének alapjait. Ma a gyerekeket többnyire nemkívánatos befolyások érik.
Honnan érkeznek ezek? Egy 1950-es Gallup felmérés azt vizsgálta, milyen tényezőknek volt a legnagyobb hatása a gyerekek hozzáállására és életére. Az eredmény a következő volt:
1. Szülők 2. Egyház 3. Tanárok 4. Barátok 5. Média
Ötven évvel később a felmérés a következő eredményt hozta:
1. és 2. helyen holtversenyben: Barátok és média 3. Szülők 4. Tanárok 5. Egyház
(Forrás: 2006-os tanulmány, Konferencia a Gyerekek Biztonságáról, Arizona)

Valami nincs rendben

A fiatalok egyre inkább úgy érzik, hogy a világ egy veszélyes hely. Sok országban az öngyilkosságok száma, az autóbalesetben elhunytak számát megelőzve, az elsőszámú (nem betegségből származó) halálozási ok.
A becslések szerint minden sikeres öngyilkosságra 8-25 öngyilkossági kísérlet jut, így a hivatalos öngyilkossági adatok nem is tükrözik kellőképpen a fiatalok elkeseredettségének és kilátástalanságának mértékét.
1968 óta a 15 és 24 év közöttiek körében elkövetett öngyilkosságok száma 300 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban és jelenleg a második halálozási ok, az USA mellett, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon, azonkívül sok nyugat-európai országban, Oroszországban és Indiában is a számok drasztikus emelkedését tapasztalják.
Mi az elsőszámú indítéka a tinédzserkorban elkövetett öngyilkosságoknak? A leegyszerűsített válasz: a reménytelenség nyomasztó érzése. Az élet barátságtalannak és értelmetlennek tűnik a szemükben és egyetlen új számítógépes játék vagy új iPhone, iPad vagy Xbox sem képes megtölteni a szívükben érzett űrt. A reménytelenség érzése eredményezi a legtöbb öngyilkosságot.

Nem így kellene lennie

A felnőttkor határán a tinédzserek elkezdik megtanulni, hogy bizonyos mértékben irányíthatják saját életüket. Próbálkozásaikon, a sikereken és bukásokon át, tapasztalatokat szereznek és több-kevesebb sikerrel, de megtanulják megoldani az életben felmerülő problémákat. A múltban is előfordult, hogy valaki reménytelennek érezte helyzetét, de ilyenkor az emberek összedugták a fejünket és egymást segítve átvészelték a válságot, felhasználva a rendelkezésre álló forrásokat: a családot és a barátokat. Ez a támogatás ma megszűnőben van.
A tinédzserek olyan mértékű reménytelenséget éreznek, hogy inkább az öngyilkosság mellett döntenek. Az öngyilkossági kísérletet túlélő tinédzserek legtöbbször azzal magyarázzák tettüket, hogy egy számukra megoldhatatlannak, reménytelennek tűnő, általuk befolyásolhatatlannak vélt helyzetből próbáltak menekülni vagy a visszautasítás, a bűntudat, düh illetve bánat eredményeként jutottak a döntésre.

A „bátor harcosoknak” is elege van

Az Egyesült Államokban lassan nincs olyan sportmérkőzés, hogy ne hallanánk ódákat a bátor katonákról. Az amerikai hadsereg hivatalos dicshimnuszai ellenére a katonai veteránok között 65 percenként történik öngyilkosság. Naponta 22. A fiatalok sokszor tényleg őszinte idealizmussal telve jelentkeznek katonának. Miután azonban részt vettek néhány kampányban, mondjuk Afganisztánban, ahol az ópiumültetvényeket kellett őrizniük azzal a paranccsal, hogy a drogbárókra ne lőjenek, amikor áthaladnak az ellenőrzőpontokon, könnyű megérteni, hogy ezek a fiatalok gyorsan elveszítik kötelességtudatukat és saját kis magányos világukba húzódnak vissza, ahol az egyetlen cél a túlélés.
Leszerelés után egy olyan hazába térnek vissza, aminek élén korrupt vezetők állnak, és aminek elpusztították a gazdaságát. Nem meglepő, hogy megkérdőjelezik hazájuknak tett saját szolgálatuk értelmét. A veteránok, a jelenben éppen úgy, mint a múltban, sokat küzdenek a bűntudattal és folyamatosan kísértik őket a túlélés érdekében elkövetett tettek emlékei. Azonban a múlt háborúitól eltérően, ma arra is rá kell jöjjenek, hogy szolgálatuk csupán színjáték volt és egyáltalán nem honfitársaikat vagy hazájuk érdekeit védték. Ráébrednek, hogy tulajdonképpen a nagy olajcégek részvényeseit, a Goldman Sachs féle bankokat és a bolygónkat irányító korrupt elitet szolgálták.
A gyerekek és katonák gyorsabban átlátnak a megtévesztésen, mint az átlag, akiket megtéveszt a tévéből és a médiából áradó propaganda.

Mi a megoldás?

A veteránok és gyerekek kétségbeesett reakciói figyelmeztető jelzések. Tetteikkel arra figyelmeztetnek, hogy a világ süllyed. A megoldás nem a depresszió elleni terápiában rejlik, mert a probléma gyökere alapvetően a globális rendszerben, nem pedig egyéni okokban keresendő. Az új kollektivista társadalom a felelős, ami eltiporja az egyéni szabadságot és a függetlenséget.
Ez a probléma. Az emberi természet alapvető tulajdonsága, hogy szabadságra vágyik és nélküle az élet értelmetlennek tűnik. [Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” – II. Korinthus 3:17]
Az Új Világrend az értelmetlen szórakoztatóiparon keresztül próbálja irányítani a társadalmat. A különböző médiahálózatok propagandagépezete és az oktatási rendszer minden erejükkel azon vannak, hogy elfogadtassák a gyerekekkel az Új Világrendben betöltendő helyüket, aminek fontos eleme a személyes szabadság feladása, természetesen a „közjó”, értsd, a kollektivizmus és az emberiség érdekében.
A gyerekek és a katonák tettei azt üzenik, hogy ők nem egy ilyen világban akarnak élni. Akit esetleg nem érdekel, hogy az Új Világrend által megteremtett nyomorban és erkölcsi dekadenciában kénytelen élni, talán a gyerekek segélykiáltása kirántja a fásultságból.
A reménytelenség egyre nagyobb méreteket ölt a világban, de hát mit várhatunk, ha a világot a nyilvánosság felé Új Világrendnek nevezett sátánisták irányítják? A világra ma jellemző szenny az erkölcs és a lelki igazságok feladásának, tagadásának közvetlen következményei.
Aki változást akar, elsősorban saját magán kell kezdenie a folyamatot és ez csak lelki úton történhet. Amennyiben megtesszük, rájövünk, hogy a világ urai által támogatott erkölcstelenség elfogadása értelmetlen.
Talán, ha gyerekeink látnák, hogy kiállunk meggyőződéseink mellett, rájönnének, hogy igenis van jövő, amit még az Új Világrend sem képes tönkretenni. Csakis meggyőződéssel élhetjük azt az életet, amit teremtőnk szánt nekünk.



A zsidó aktivisták ragaszkodnak a jeruzsálemi templomnál elmondott imákhoz, újabb potenciális konfliktussal veszélyeztetve a térséget



A jeruzsálemi templommal kapcsolatos egyik probléma az egykori templom helyének pontos meghatározása. A Szanhedrin szerint csupán két lehetséges opció létezik. Az egyik szerint a második templom ott állt, ahol ma a Sziklamecset található. A második elmélet viszont azt  mondja, hogy a templom ettől északra helyezkedett el. Ezt a második elméletet Dr. Asher Kaufman állította fel bizonyos régészeti leletek alapján. Amennyiben a második feltevés helytálló, a harmadik templom felépülhet a Sziklamecset mellett, anélkül, hogy a két épület zavarná egymást. Maga a tény, hogy az ismét összehívott Szanhedrin tanács a templom újjáépítését fontolgatja, miután azt csaknem 2000 évvel ezelőtt lerombolták, fontos esemény a bibliai próféciák szempontjából. Úgy tűnik, egyre közeledünk a Jézus második eljöveteléhez vezető végső eseményekhez. (Joseph Candel)
Izraeli határőrség a Siratófalnál
Forrás: Daily Mail
Zsidó aktivisták követelik a jogot, hogy imádkozhassanak a jeruzsálemi szent helyen, ami konfliktushoz vezethet a muzulmánokkal. A jeruzsálemi Templomdomb a világ egyik legvitatottabb vallási helyszíne, mivel a 35 hektáros területet a zsidók és a muzulmánok egyaránt sajátjuknak tekintik és mindkét vallás számára szent.
Ezen a helyen állt egykor Salamon temploma, az első zsidó templom. A domb nyugati oldalán található a Siratófal. Sok zsidó vallású ember a Templomdomb felé fordulva mondja el imáit.
A muzulmánok Haram al-Shafir-nak, „Nemes Szentélynek” nevezik a területet, és hitük szerint Mohamed próféta innen ment fel a mennybe.
Jelenleg a zsidók számára tilos ezen a helyen nyilvánosan imádkozni.
A palesztinok számára leendő államuk megalakulásának egyik alapfeltétele, hogy fővárosuk Kelet-Jeruzsálem lehessen.
A Jeruzsálem óvárosi negyedben található helyszínre minden héten sok száz ember látogat el, akiket a rendőrség és a terület felügyeletével megbízott muzulmán Waqf is szemmel tart, ügyelve arra, hogy semmilyen zsidó szertartásra ne kerülhessen sor.
A látogatók ettől függetlenül sokféleképpen próbálnak túljárni a hatóságok eszén. Van, aki úgy tesz, mintha telefonálna és így mondja el imáit, míg mások úgy végzik el vallásos meghajlásaikat, hogy pénzérméket ejtenek el, majd lehajolnak, hogy felvegyék őket.
A vallásos öltözéket viselők eleve nem léphetnek a területre.
Most azonban egy zsidó aktivista csoport azt követeli, hogy szüntessék meg a látogatási tilalmat. Javaslatukat az izraeli parlament is tárgyalja, habár a Knesset illetékes bizottságának novemberi ülése az arab és zsidó törvényhozók közötti üvöltözésbe fulladt, így sikertelenül zárult.
Azt szeretnénk, ha a területet felosztanák a zsidók és a muzulmánok között,” mondta Aviad Visoli, a 27 csoportot tömörítő Templomdomb Szervezetek elnöke.
A zsidók rájöttek, hogy a Siratófal nem elég. Az igazi dolgot akarják.”
A területen helyezkedik el az 1300 éve épült, majd a XI. században újjáépített al-Aksza mecset, az iszlám harmadik legszentebb helye, valamint a VII. században épült, aranykupolás Sziklamecset is, ami az iszlám legősibb építményének számít.
A terület, ahonnan a muzulmán hagyomány szerint Mohamed próféta a mennybe szállt, évtizedek óta az izraeli-palesztin konfliktus egyik gyújtópontja. Izrael az 1967-es közel-keleti háborúban, Ciszjordánia és Gáza mellett egész Kelet-Jeruzsálemmel együtt elfoglalta ezt a területet is.
Később a zsidó állam egy nemzetközileg soha el nem ismert lépéssel fővárosa részének kiáltotta ki Kelet-Jeruzsálemet.
Ariel Sharon látogatása a Templom Dombon 2000. szeptember 28-án
2000-ben az akkori zsidó ellenzéki vezető, Ariel Sharon templomdombi látogatása olyan komoly tüntetést váltott ki a palesztinokból, ami végül egy öt évig tartó konfliktust eredményezett, amelyben sok ezer ember veszítette életét. 
Májusban Mahmoud al-Habas palesztin vallásügyi miniszter azt mondta, hogy a terület miatti konfliktus igazi „robbanáshoz vezethet”. A palesztin hatóságok az Egyesült Államoknál és több nyugati közvetítőnél is panaszt tettek. Aggodalmaikat tovább erősítette, hogy Bejamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szövetségesei a szent helyen tartott zsidó imák engedélyezésének elsőszámú támogatóinak számítanak.
Mahmoud Abbas palesztin elnök elítélte a helyszínre tett izraeli látogatásokat, kijelentve, hogy „ez egy veszélyes és gonosz összeesküvés, aminek célja az al-Aksza lerombolása és az állítólagos templom újjáépítése”.
Szintén májusban Uri Ariel izraeli lakásügyi miniszter, aki maga is ciszjordániai telepes és a szélsőjobboldali Jewish Home Párt tagja, a parlamentben úgy nyilatkozott, hogy örömmel vállalná a templom újjáépítésére vonatkozó megbízást. Míg egyes zsidó fanatikusok örömmel fogadnának egy ilyen lépést, a projekt elindítását még egyetlen zsidó kormány sem vette komolyan fontolóra.
Netanjahu Likud pártjának egyik tagja, Tzipi Hotovely viszont saját esküvője napján látogatott el a szent helyre 2013 elején és azt mondta, hogy a zarándoklattal a „Jeruzsálem romjain történő újjáépítés” iránti történelmi vágyat akarta szimbolizálni.
Miri Regev, egy másik Likud párti képviselő szerint a helyszínt olyan módon is fel lehetne osztani az iszlám és a judaizmus között, hogy az lehetővé tegye a zsidók számára az imádkozást.
Ez egyáltalán nem vallási kérdés,” nyilatkozta az ultra-jobboldali Moshe Feiglin a Reuters-nak adott interjúban.
Az a kérdés, hogy kié a domb. A zsidóké vagy araboké?”
Időkjelei: Ezt a kérdést tényleg csak egy „zseni” lesz képes megválaszolni…



Miért Karácsony?



Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.
Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi templom karácsonyi miséjére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.
Ez a történet egy nonszensz,” mondta. „Miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a földre? Teljesen nevetséges!”
A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak.
Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet.
Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.
A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak.
Bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar.
Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.
Miért nem követnek engem?” – morfondírozott magában türelmetlenül. „Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?”
Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket,” mondta ki hangosan.
Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.
A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!” Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. „Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!” Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen. Rájött, hogy ez a Karácsony értelme.
Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját: „Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!”
- Ismeretlen szerzőtől






Karácsonyi fény

Idén karácsonykor a világ az év közben bekövetkezett tragédiák miatt szenved és gyászol. Sok élet kettétört, és sok álom szertefoszlott. A világ népeinek az első karácsonykor közénk érkezett szeretet fényére van szüksége, hogy megláthassák, megérezzék a vonuló felhők mögött továbbra is süt a nap és kék az ég. Ézsaiás próféta azt írta: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézsaiás 9, 1)
Napjainkban úgy tűnhet ez a fény teljesen eltűnt, mivel egyre sötétebb árnyak vesznek körbe bennünket. Lehet, hogy a látszat csal? A sötétség soha nem győzhet a világosság felett! Nem kell mást tennünk, mint felkapcsolni a lámpát vagy gyertyát gyújtani és a sötétség eltűnik.
Ezt az élet más területein is megtehetjük. Add tovább a szeretet fényét! Ha nagy a sötétség, egyetlen gyertya fénye is messziről látszik.
Hallottam egy történetet egy emberről, aki az óceán partján sétálva felszedte a viharban partra vetett tengeri csillagokat és visszadobálta őket a vízbe. Egy arra járó ember odaszólt neki: – Mi értelme van annak, amit csinál? Több száz, vagy ezer csillag van csak ezen a partszakaszon. Mit számít ez az egy?
A férfi lehajolt, hogy felszedjen egy újabb csillagot és ezt felelte: – Neki számít!
Soha ne gondoljuk, hogy tetteink hiábavalók!
* * *
Az évnek ebben a szakaszában sok ember teszi fel magának a kérdést: – Mit adhatnék azoknak, akik a legtöbbet jelentik számomra?
Egy sikeres ügyvéd elmesélte mi volt az az ajándék, ami egész életét meghatározta:
Egyik karácsonykor apám egy kicsi dobozt adott át, amiben egy rövid levél volt a következő szavakkal:
- Fiam! Idén 365 órát kapsz tőlem. Az év minden napján egy órám a tiéd. Arról beszélgetünk, amiről te szeretnél, oda megyünk, ahová szeretnél, és azt játsszunk, ami te választasz.”
Az apám nemcsak, hogy megtartotta a szavát, de minden évben megújította ígéretét. Ez volt a legnagyszerűbb ajándék, amit valaha kaptam. Életem az apám idejének az eredménye.”
Nem az számít, amit adunk, hanem, amit megosztunk a másikkal, mert az ajándékot az ajándékozó személye teszi értékessé.



Andrea Bocelli [Christmas songs with photos for relaxing]

Hallgassátok Andrea Bocelli összeállítását e szép hang illik a Karácsonyi Ünnepek fényéhez.

És íme egy összeállítás.

Andrea Bocelli - Cantinque De Noel

http://www.youtube.com/watch?v=AB3A_T7SUN8&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Angels We Have Heard On High

http://www.youtube.com/watch?v=VlhdKTYwdsY&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Cantinque De Noel

http://www.youtube.com/watch?v=AB3A_T7SUN8&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Santa Claus Is Coming To Town

http://www.youtube.com/watch?v=q6YmhSgPgbk&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - White Christmas

http://www.youtube.com/watch?v=0kbMbaR-xJQ&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - What Child Is This

http://www.youtube.com/watch?v=C-GX0eWXjq8&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - I Believe

http://www.youtube.com/watch?v=fAbccKjQYhg&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - God Bless Us Everyone (A Christmas Carol)

http://www.youtube.com/watch?v=8Jg_-izIwxw&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Jingle Bells ( Muppet )

http://www.youtube.com/watch?v=VhfngUlZ9yw&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Adeste Fideles

http://www.youtube.com/watch?v=nZ7cWPejR0Y&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - O Tannenbaum

http://www.youtube.com/watch?v=7tLEIlvSg7g&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Caro Gesu Bambino

http://www.youtube.com/watch?v=k8iiK4gjB5k&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - The Christmas Song

http://www.youtube.com/watch?v=ueAqAmJiU-M&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - Blue Christmas

http://www.youtube.com/watch?v=82RJjL1CYmM&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli: Panis Angelicus

http://www.youtube.com/watch?v=rHKQYFgkcB8&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli feat Reba McEntire - Blue Christmas (Live)

http://www.youtube.com/watch?v=KgXk57ut6eM&list=PL7D24341587BF7B87

Andrea Bocelli - The Lord's Prayer.

http://www.youtube.com/watch?v=aEplqV0scyo&list=PL7D24341587BF7B87

ANDREA BOCELLI (HQ) AVE MARIA (SCHUBERT)

http://www.youtube.com/watch?v=pwp1CH5R-w4&list=PL7D24341587BF7B87

The prayer Celine Dion& A Bocelli

http://www.youtube.com/watch?v=FK5VulNn3so&list=PL7D24341587BF7B87

Celine Dion feat Andrea Bocelli - The Prayer

http://www.youtube.com/watch?v=K2NKrbXPvDc&list=PL7D24341587BF7B87

Celine Dion & Andrea Bocelli - The Prayer (Live In Boston Taking Chan

http://www.youtube.com/watch?v=2xdlsu4sCaU&list=PL7D24341587BF7B87

Sarah Brightman & Andrea Bocelli - Time to Say Goodbye 1997 Video

http://www.youtube.com/watch?v=Nl9WMIPzd6w&list=PL7D24341587BF7B87

Time To Say Goodbye Andrea Bocelli and Sarah Brightman.flv


E kis összeállítással kívánok mindenkinek áldott Karácsonyt , és Boldog Új Évet minden látogatómnak , és kedves családtagjaitoknak is .


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése