Az értelmiség árulása I.

Az értelmiség árulása I.

Meg kell törnünk a hatalmukat

A magyar nép fennmaradására esély sincsen mindaddig, amíg nem jön létre egy valóban a népből származó, kizárólag a nemzetünk sorsa iránt elkötelezett plebejus értelmiség. Immár több mint 60 esztendeje egyáltalán nincsen a magyarság szolgálatában álló intellektuális réteg. 

Mondhatnánk persze, hogy „független értelmiség” soha sehol a világon nem létezett: az írástudók régebben az egyházaknak, az uralkodóknak, vagy éppen gazdag mecénásoknak engedelmeskedtek, az újabb korban pedig a pénzarisztokráciának vannak alávetve. Azonban mindig voltak merész harcosok, akiknek volt bátorságuk fellázadni a pénzt osztó hatalmasságok ellen, és vállalva megaláztatást, üldöztetést, nyomort, sőt sok esetben a börtönt is, népük mellé álltak. De hol vannak a mai kor intellektuális lázadói?

Nos, mutatóban akad belőlük egy-kettő, de nekik legfeljebb az üldözött internetes „gerillamédiában” van megszólalási lehetőségük, és még akkor is jól teszik, ha álneven ténykednek. A „fősodratú” médiába nem hívják meg őket, de a legtöbben közülük el se mehetnének, mert ha lelepleződne személyazonosságuk, legott kirúgnák őket a munkahelyükről, és még az is elképzelhető, hogy „gyűlöletkeltés” miatt pereket akasztanának a nyakukba. Egyszóval, léteznek magányosan küzdő harcosok, akik nem egyszer inkognitóban, megélhetési problémákkal küszködve, üldöztetést vállalva küzdenek a magyarság jogaiért és az igazságért. „Népi” értelmiségünk azonban nincs: van helyette „liberális értelmiség”, meg vannak, akik „konzervatívnak”, illetve „kereszténynek” nevezik magukat, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, vannak SZDSZ-es, pontosabban most már „LMP”-s, továbbá „MSZP-s” és fideszes értelmiségiek, akiknek a megélhetése biztosítva van, publikációs lehetőségekhez és ösztöndíjakhoz jutnak, sőt olyanok is akadnak közülük szép számmal, akik remekül megélnek, ha pedig jól fizető politikusi álláshelyekkel jutalmazzák szolgálataikat, akár luxuskörülményeket is teremthetnek maguknak.

A pénzt pedig ugyanazok az olimposzi magasságokban trónoló cionista bankárok adják az egész intellektuális bagázsnak. Ennek ára azonban az, hogy az összes, úgynevezett „értelmiségi” számára világosan meg vannak jelölve a határok, melyek között mozoghatnak. Mindenki – újságírók, történészek, közgazdászok, jogászok – pontosan tudják, melyek azok a tabutémák, amelyekről szólni nem lehet (holokauszt, zsidóság szerepe régen és ma, faji kérdések, cigánykérdés). De ha mégis muszáj szólni ezekről a legfontosabb kérdésekről (mert a „gerillák” és „kurucok” rájuk kényszerítik az állásfoglalást), akkor az uralkodó oligarchia köreiben megfogalmazott hivatalos szövegeket kell visszaböfögniük. Az önálló vélemény megfogalmazását, az ellenállást – vagy ahogy a 68-as nemzedék egykor nevezte: a nonkonformizmust – állásvesztéssel, kirekesztéssel, esetleg börtönnel büntetik. Kínálkozó kérdés természetesen, hová lett a 68-as nemzedék annyit magasztalt „nonkonformizmusa”? Még megtoldhatnánk azzal, hogy hová lett a liberális-zsidó értelmiség nonkonformizmusa és forradalmisága? A válasz kézenfekvő: a 68-asok sohasem voltak igazi lázadók, aki pedig mégis az volt közülük, nem tudta pontosan, kik és mi ellen is kellene lázadni, ráadásul olyannyira áhították a pénzt, a hatalmat és az élvezetet, hogy az első adandó alkalommal elárulták népüket és eszméiket. Ami pedig a zsidókat illeti, addig voltak „forradalmárok”, amíg kezükbe nem kaparintották a hatalmat az egész nyugati világban.

Az áruló értelmiség – legyen az „liberális”, MSZP-s, fideszes „keresztény” vagy „konzervatív” - feladatai az alábbiakban foglalhatók össze:

1. El kell hitetni a magyar néppel, hogy a nyakunkon élősködő bankároligarchia, illetve a gyarmattartó világbirodalom (Izrael-USA-EU) csupa jót akar nekünk, és a mi érdekünkben ténykedik (MSZP-s, liberális, SZDSZ-LMP-s tálalás szerint), illetve ha akadnak is időnként nézetkülönbségek a „nemzetközi” cionista pénzarisztokrácia által vezérelt világbirodalom és hazánk között, azok végső soron feloldhatók, hiszen „egy csónakban ülünk” (fideszes, „konzervatív”, „keresztény” tálalásban).

2. El kell hitetni a magyar néppel, hogy a létét, fennmaradását fenyegető jelenségek - az elöregedés, a demográfiai katasztrófa, a családok, az oktatás, az egészségügy lezüllése, a nyugdíjrendszer válsága, a morális alapértékek eróziója, cigánybűnözés - „természetes jelenségek”, a „globális világrend” velejárói, amelyek ellen nemigen lehet semmit tenni (liberális, MSZP-s SZDSZ-es, LMP-s hangszerelésben), vagy csak nagyon lassan és óvatosan szabad a megoldásuk érdekében cselekedni (a fideszes, „konzervatív, „keresztény” „értelmiségiek” véleménye szerint).

3. A világbirodalom hivatalos vallásának tekinthető holokausztvallás alaptételeit vitatni, azokkal kapcsolatban kételyeket, kérdéseket megfogalmazni szigorúan tilos – hirdeti teljes egyetértésben a „liberális”, valamint a „jobb-és baloldali értelmiség”. Aki mégis megteszi, az eretnek, akit a jog eszközeit is igénybe véve kell elhallgattatni.

4. A zsidóságnak a történelemben illetve napjainkban játszott szerepéről őszintén beszélni tilos – hirdeti ugyancsak teljes egyetértésben az úgynevezett értelmiség úgy Magyarországon, mint másutt is a nyugati világban. A zsidóságról csakis az ájult tisztelet, vagy a megrendülés és a sajnálkozás hangján szabad szólni.

5. A magyar nép (és más nyugati népek) fennmaradása szempontjából alapvető fontosságú faji kérdések boncolgatása szintén szigorúan tilos – íme egy újabb olyan alapdogma, amelyben teljes az egyetértés a „liberális”, valamint az úgynevezett „bal-és jobboldali értelmiség” képviselői között. Akiknek fontos feladata, hogy a magyarság ellenálló erejét megtörjék, és kicsavarják a kezéből azokat az eszközöket, amelyekkel a létére törő bűnözőkkel és maffiákkal szemben megvédhetné magát.

6. Végezetül pedig, legyen „jobb, vagy baloldali”, az „áruló értelmiségi” egyik fő ismérve, hogy igyekszik az „utca emberének” figyelmét elterelni a legfontosabb alapkérdésekről, és mellékes, kevésbé fontos ügyek felé fordítani a közfigyelmet. Ezen kívül pedig igen jó pénz üti annak az értelmiséginek a markát, aki részt vállal a „cirkuszt a népnek” programban, vagyis szerepet vállal az úgynevezett „szórakoztatásban”, amelynek egyik fő funkciója, hogy „altassa”, „elringassa” a végveszedelemben lévő népet, teljesen kikapcsolva annak immunrendszerét. Mindezen túl, véleményem szerint mindaz, ami a médiában úgynevezett „szórakoztatás” címen folyik, kimeríti az „ifjúságellenes bűntett fogalmát. (Amit pedig hírszolgáltatás címén művelnek, az pedig a tudatos félretájékoztatás és félrehazudozás fogalmát meríti ki.)

Mindenfajta nemzeti forradalom alapfeltétele: egy magyar eredetű, csak a magyarság ügyének elkötelezett írástudó réteg létrejötte.

 Perge Ottó

A zsidók erőszak-monopóliumáról és a kurvák erénycsőszködéséről (I. rész)

Tehát ismét megszólalt a Mazsihisz és jó Heller Ágnes, miként 1990 óta már annyiszor. S ezúttal is bölcsebben tették volna, ha hallgatnak, s nem kezdenek untig ismert hazudozásaikba, mert mint húsz éve mindig, ismét árnyékra vetődtek. Pontosabban folytatják azt, ami legbensőbb, torz lelkiségükből fakad.

Ezek a cionista alakok valamiféle dependens, beteges küldetéstudattól és felsőbbrendűségi érzéstől hajtva, örökös késztetést éreznek arra, hogy magukat egy morális Parnasszusra képzelve kinyilatkoztatásokat tegyenek, megfellebbezhetetlenül ítélkezzenek és osszák az észt a mucsai, bőgatyás, fütyülő barackos, kulturálatlan magyaroknak. Landeszmann György budapesti főrabbi 1992-es karácsonyi, örökbecsű kinyilatkoztatása óta tudjuk, hogy a zsidó szellem és kultúra megtermékenyítő hatása nélkül csupán ennyi maradna abból, amit magyar műveltségnek szokás nevezni.

Szinte órára egyezően került nyilvánosságra legutóbb a Mazsihisz állásfoglalása a tiszavasvári csendőrség felállításával összefüggésben, valamint Heller Ágnes „filozófus” szánalmas, a szenilitás határmezsgyéit jócskán túllépő magyarázkodása egy 1959. évi, szeretett „Pártjához” írott, gyomorforgatóan undorító, szervilis, kanosszát járó levelével kapcsolatban. Nos, a cionista Mazsihisz szerint elfogadhatatlan az, hogy az állam erőszak-monopóliumának alkotmányos alapelvét megsértve, fegyveres magán- vagy önkormányzati hadseregek jöjjenek létre az országban, amelyek kifejezetten rasszista ideológiai alapon szítják a fajgyűlöletet, ezzel megfélemlítik a lakosság egy részét, s elősegítik a társadalmi szegregációt. Ehhez a hitközségi szervezet közleménye még hozzáfűzi, hogy már önmagában a rendfenntartó alakulat elnevezése is a magyar történelem legsötétebb korszakát idézi, hiszen a Magyar Királyi Csendőrség aktív részvétele vezetett 600 ezer magyarországi zsidó tragédiájához a második világháborúban.

Nos, erre mondhatnánk – kellő  önuralommal és visszafogottsággal –, hogy ennyi hazugság és csúsztatás egy kicsit már irritáló mindössze hét sorba sűrítve. Kezdjük a kevésbé lényegesekkel. Számtalanszor kifejtettük már, hogy tudományos, antropológiailag és biológiailag igazolt tény, hogy léteznek különböző emberi rasszok, amelyek között markáns testi, genetikai és mentális különbözőségek mutathatóak ki, aki ezt a tudományos tételt elfogadja, az a rasszista.

Önmagában tehát a szónak stigmatizáló és pejoratív értelmű jelentésárnyalata nincs és nem is lehet. Persze antifasisztáink e szó jelentését – akárcsak a nemzetiszocialistát a fasisztáéval – a fajgyűlölőével keverik össze. Ami pedig a szegregáció jelenségét és potenciális „veszélyét” illeti – Tiszavasváriról lévén szó, fajvédőink nyilván a cigánykérdésre asszociálnak –, mind a magyarság, mind a cigányok elemi érdeke, hogy az oktatási rendszerben érvényesüljön a szegregáció, ugyanis teljesen más civilizációs és kulturális szinten álló, mi több, más történelmi időben létező gyermekeket egy közösségbe zárva, semmiféle értelmes és hatékony pedagógiai munka nem folytatható. Elsősorban épp a cigányságnak az érdeke az, hogy szegregált oktatás folyjék, ez felemelkedésük egyetlen lehetséges útja és esélye. (Bár, miként egy minapi írásában e sorok szerzője kifejtette, a cigányság integrációjának kérdését illetően meglehetősen szkeptikus, lévén, hogy negyedszázados tapasztalatokkal bír e téren, s nem a Rózsadombról nyilatkoztat ki orbitális baromságokat).

Amennyiben pedig a Mazsihisz a szegregációt a „választott néppel” hozza összefüggésbe, ehhez két megjegyzésünk kívánkozik. Az egyik az, miszerint a történelem során mindenkor és minden civilizációs körben a zsidóság saját magát szegregálta, s elkülönülve a lenézett gójoktól, a többségi társadalmakban egyfajta szociológiai zárványként gettókba zárta önmagát. A másik megállapításunk pedig az, hogy ma Magyarországon a szegregáció jelensége az oktatásban egyedül és kizárólag a zsidósághoz köthető. Egyetlen, költői kérdéssel érintve a dolog lényegét: vajon hány magyar vagy cigány tanulója van például a Lauder Javne hitközségi oktatási intézménynek? Ami pedig a Mazsihisz-ultimátum félelemkeltésre vonatkozó kitételét illeti, nem ártana, ha ezek a cigányokat csak virtuális távlatokban szerető belvárosi zsidók egyfajta tereptanulmányútként eltöltenének néhány hónapot a nyugat -szabolcsi régióban, ahol oly hőn szeretett, diszkriminált etnikai kisebbségi kedvenceik átlagban a népesség 25-33 %-át teszik ki, s akkor közvetlen, empirikus, életszagú tapasztalatokat szerezhetnének arról, hogy ki félemlít meg kit.

S végül nem is a Mazsihisz állásfoglalását olvasnánk, ha nem szerepelne benne a szent holokausztra való utalás. A magunk részéről kissé visszásnak és unalmasnak találjuk már, hogy a zsidók mindig az akkori karhatalom felelősségével hozakodnak elő. (Persze, újabban már a MÁV és a vasutasok is a célkeresztjükbe kerültek, s bírósági hivatalos okiratokban állítanak afféle baromságokat, miszerint a vasúti alkalmazottak lelövöldözték a zsidókat. Közismerten, akárcsak napjainkban, a MÁV-dolgozók akkoriban is fegyvert viseltek. No comment). A Zsidó Tanács szerepéről pedig „különös” módon hallgatnak. Noha, a németek Magyarországon is létrehozták ezt az intézményt 1944. március 19. után, olyan tekintélyes hitközségi elöljárók vezetésével, mint például Berend Béla és Stern Samu. A kollaboráns zsidó szerv együttműködve a németekkel, arra intette hitsorsosait, hogy a német illetékes szervektől ígéretet kaptak arra, miszerint a zsidó közösségi és hitélet zavartalanul folytatódni fog, aggodalomra semmi ok, így a magyarországi zsidóság mindenben engedelmeskedjék a német hatóságok rendelkezéseinek és instrukcióinak. Később pedig azt hazudták a tanács vezetői, miszerint ők már ekkor tudták, hogy azért deportálják a zsidókat a koncentrációs táborokba, hogy ott megsemmisítsék őket. Tessék már megmagyarázni, hogy akkor most egyáltalán mi a fészkes fenéről beszélünk?

A magyar kormányhoz intézett cionista kívánság- és sérelemlista végül szót ejt a 600 ezer héber áldozatról. A magunk részéről úgy véljük, felette üdvös volna végre már, ha jeles holokauszt-kutatóink zsinati határozattal deklarálnák a pontos kánont és statisztikát, amiben hinnünk kell. Az 1953-ban Jeruzsálemben alapított Jad Vasem holokauszt emlékközpont például 350 ezer magyarországi áldozatról tud. Az 1995-ben kiadott The Times Második világháború című atlasza pedig, mint csepp a tengerben mutatja mindazt, ami itt a zsidókérdést illetően 1990 óta folyik. A könyvben ugyanis van egy térkép, amely feltünteti az egyes európai országokban az 1940-es évek elején lévő zsidó közösségek összlétszámát, illetve azt, hogy ebből hányan haltak meg a második világháborúban összességében, vagyis a lágereken kívüli veszteségeket is beleértve. Nos, a magyar kiadásban azt látjuk, hogy hazánk területén a zsidó közösség 747 ezer főt számlált. Ebből a nagy világégés során elpusztultak 600 ezren. Egyetlen apró probléma adódik csupán a statisztikai adatot illetően: nevezetesen az, hogy az eredeti angol kiadásban az áldozatok létszáma 200 ezer fő. Nosza, itt a budapesti külügy előtt a missziós és halaszthatatlan diplomáciai aktus (nyilván számíthatnak Bárándy Gergely önzetlen és ingyenes szakmai segítségére is) lebonyolításának sürgető kényszere: azonnali jogsegély- és kiadatási kérelem Londonnak címezve, aztán börtönbe az egész angol szerkesztőgárdával!

Végezetül térjünk ki az állam erőszak-monopóliumát érintő tétellel kapcsolatos problémakörre. Úgy tűnik, a Mazsihiszt módfelett zavarja az, hogy hazánkban ún. magán- és önkormányzati fenntartású félkatonai szervezetek működnek. Az Izraelhez, illetve a zsidósághoz kapcsolódó, felfegyverzett katonai rohamosztagok viszont „érdekes” módon nem nyugtalanítják az ávós Komlós-fióka Zoltai szervezetét. A „választott nép” állama a világ legtermészetesebb módján szólhat bele szuverén államok belügyeibe, illetve vethet ott be felfegyverzett titkosszolgálati és egyéb militáns alakulatokat. 1960-ban a Mossad, az adott állam hatóságainak tudta és beleegyezése nélkül elrabolta Argentína területéről Adolf Eichmannt, akit a holokauszt névvel megjelölt történelmi esemény fő felelősének tartott, majd a foglyot teljesen törvénytelenül Jeruzsálemben „bíróság” elé állították.

A Mazsihisz urai szerint persze az is teljes mértékben helyénvaló és jogilag támadhatatlan, hogy Magyarországon 1990 óta működik egy izraeli tulajdonosi és logisztikai hátterű fegyveres rohamosztag, az In-Kal Security Kft., amely a gyurcsányi-éra állami terrorizmusa idején beépült a rendőrségbe, részt vett nemzeti ünnepi rendezvényeink, illetve a hazaáruló és nemzetvesztő kormány ellen szervezett demonstrációkon megjelent emberek állatias brutalitású szétverésében, a szemkilövetésekben, viperázgatásokban, a „sot és torcsör” projekt  aktív lebonyolításában. S mi sem természetesebb annál, hogy 2010 márciusában izraeli felderítő , kém hadi gépek úgy repkednek Magyarország légterében, mint egy napos vasárnap nyári délután a békés vitorlázórepülők a festői nyírségi vagy zempléni táj felett.

Egyszóval, Zoltaiék jobban tennék, ha mielőbb megkezdenék a saját portájuk előtti söprögetést, s nem adnának ki olyan nyilatkozatokat, mint ez a mostani, amely tele van ordas hazugságokkal, ráadásul olyan társadalmi kérdésekről nyilvánít – jó szokásuk szerint – véleményt, amelyekről halvány fogalmuk sincs. A vidéki Magyarországon élőket az ő „mértékadó” állásfoglalásaik amúgy sem túlzottan érdeklik, s már régóta a legfelső légifolyosó magasságából tesznek a Mazsihisz-gyülekezet és a Heller Ágnesek véleményére és hülyeségeire.

Kereszteslovag

A zsidók erőszak-monopóliumáról és a kurvák erénycsőszködéséről, II. rész

Mottó: „Ha virág nem lehetek, akkor ne legyek gyom sem!”

(Heller Ágnes krédója 1957-ből)

Heller Ágnes története az értelmiség árulásának ideáltipikus esete. Miként az közismert, a „nemzetközi tekintélyű filozófusnő” az utóbbi hetekben három botrányos történet miatt került a közvélemény és a média érdeklődésének középpontjába. A történet az ún. filozófuspályázatokkal kapcsolatos pénzosztogatások körüli visszaélésekkel kezdődött, majd folytatódott Heller egetverően irritáló brüsszeli kijelentésével, miszerint 2006 októberében a rebiszállatok senkit nem bántottak, s végződött a minden hatalmat kiszolgáló baloldali gondolkodó 1959-ben, az MSZMP Központi Bizottságához írott meakulpázó irományának nyilvánosság elé tárásával. Hellert különösen a – gyanú szerint – törvénytelenül felhasznált pályázati pénzek okán indult vizsgálat és 1959. évi levelének közzététele bosszantotta fel és érintette kínosan.

Nyilvánvaló, hogy a filozófusnő a személyéhez (is) kapcsolódó pénzügyi botrány és a hatósági vizsgálat okán indította el a demokrácia fő védelmezőjének álságos szerepében Európa-szerte a Magyarország ellen irányuló lejáratókampányt. A mintegy félmilliárd forintnyi állami támogatásból csaknem 54 millió jutott Hellernek. A baloldali média egybehangzó véleménye szerint ez neki – úgymond – ab ovo jár, s az egész ügyben nincs helye nem egy esetleges büntetőjogi vizsgálatnak, egyáltalán, még kérdésfeltevésnek sem. Heller pedig az egyik televíziós csatorna hírműsorában úgy nyilatkozott a neki juttatott pályázati pénzek vonatkozásában, hogy erről nincs mondanivalója, mert a nézők az egész ügyből úgysem értenének semmit, és nem is rájuk tartozik az. Nyilván a szellemi agyalágyultság és retardáltság állapotában leledznek – egészíthetnénk ki a kifinomultan cizellált gondolatot. E megnyilvánulás mindenesetre különös és elgondolkodtató. Heller ugyanis a Kőbányai János által vele készített a Bicikliző majom című interjúregényében, amely első ízben, folytatásokban a Kortárs című irodalmi folyóiratban jelent meg 1997-98-ban, a következőket mondja az evilági javak gyűjtéséről: „Pénz nem kell, a gazdagok nem kellenek. Mindig élt bennem a plebejusgőg. Nem szerettem a gazdagokat, ma már ezt nagyon szégyellem. Utáltam a feketézőket, a ’stefivel’ – így hívták jasszul a dollárt – kereskedőket, a harácsolókat. De jó lesz, én mindig a szegényekkel akarok lenni! Én, őrült kakadu, beléptem a kommunista pártba, hogy a szegényekkel legyek együtt”. Majd ehhez az alapgondolathoz még hozzáfűzi, hogy cionista korszakában, az 1945-öt követő néhány évben, a holokauszt okozta megrázkódtatáson túl azért is akart alijázni, Palesztinába kivándorolni, mert vonzotta a kibuc-létforma: „A cionista dalok a szívemhez nőttek, s a kibuc eszméjétől el voltam ájulva. A kibuc: közösség. Nincs benne pénz, mindenki együtt él, a gyerekeket közösen nevelik. Maga a megváltás. Az ember a pokolból jön, s egyszer csak megmutatják, hogy magát és a világot is megválthatja”. Végül az értelmiségi létformát választván mégis Budapesten maradt (1947-et írunk), szociális érzékenységét és puritán aszketizmusát azonban megőrizte : „Íme, a kommunizmus, álmaim katalizátora. Közösséget akarok, szegénységet, egyszerűséget, nem pénzt, nem gazdagságot, és tanulni akarok, egyetemre akarok járni!” Hiába, no, az idő múlásával alaposan átértékelődhetnek élettapasztalataink okán bizonyos fogalmak, és megváltozhat az ember értékítélete, valamint az evilági javakhoz történő viszonyulása is.

Miként fentebb már utaltam rá, Heller Ágnest módfelett kínosan érintette az MSZMP Központi Bizottságának címzett 1959. évi levelének a Magyar Hírlap 2011. április 21-ei számában való közlése. Mi tagadás, nem dagaszthatja büszkeség a keblét tőle, s e sorok írásának időpontjáig (2011. április 23. délelőttje) már számos helleri interpretáció született az iromány genezisét illetően. Jól ismert, hogy a filozófusnő az akkori főhóhér elvtársakat tömörítő grémiumnak – egyebek között – arról tesz töredelmes vallomást, miszerint „az ellenforradalmat is egy ideig helytelenül értékeltem”, és „március (1957 márciusa – KL.) lett, mire eljutottam odáig, hogy lássam, a párt lényegében helyes politikát folytat és a pártban van a helyem”. Ezt követően Heller hangsúlyozza: „Politikai hibáim közé tartozik, hogy vak voltam ellenforradalmárokká vált volt barátaimmal szemben”. Vagyis lényegében megtagadja és elárulja őket, közöttük Mészáros István írót, s ideológiai atyamesterét, patrónusát és karrierje útjának legfőbb egyengetőjét: Lukács Györgyöt. Aki a Kőbányainak adott interjúregényében mondottak szerint „fénypont” volt az életében. A levélben gyakorlatilag üdvözli az „ellenforradalom” leverését, hiszen arról elmélkedik, hogy azt „leverése után részben lakkirozni kezdtem”, ám ezt az álláspontját 1959-re már mélységesen megbánta és felülvizsgálta, vagyis logikailag ebből csak az következhet, hogy helyeselte a szovjet intervenciót, majd az ezt követő borzalmas megtorlást és kivégzéseket. Hellernek ez az okfejtése két okból is figyelemre méltó. Egyrészt maga soha nem tett említést – teljesen érthető módon – e levél létezéséről, másrészt a Bicikliző majom című műben 1956-ról úgy nyilatkozik, hogy azt mindig is forradalomnak és pozitív történelmi eseménynek tartotta, s a kádári restaurációt, ami utána következett, a „sötét alagút” metaforikus képpel festette meg: „Személyes sorsomat veremnek éreztem, az alagút azonban az egész országot nyelte el (…) S az egész ország zakatolt befelé a sötét alagútba. Az alagútnak egyszer vége lesz, csak azt én nem fogom megérni. Hosszú ideig is tartott, nagyon hosszú ideig, ’ 89-ig. És sokan nem is értek ki a világosságra. (Például azok az ezrek, akiket az ominózus, 1959-es levél írásakor az elvtársak már felakasztottak, agyonvertek, halálra kínoztak, egy életre testileg -lelkileg megrokkantottak – KL.) Egy rossz verset szavaltam a török hódoltságról, amire csak töredékeiben emlékeztem (…) ’Éjszaka jön, százötven éves éj, és aki éjben születik, az mit csináljon, dolgozzon, imádkozzon, tűrjön, várjon, míg… könnyből fakadt kenyerét megette, mert változnak a csillagok felette’. Igen, igen, alagútlakóként fejezem be ezt az életet”. A közöltekhez képest aztán Hellernek abszolút kivételezett helyzet jutott egy neonfényesen kivilágított vagon belsejében e sötét alagút kellős közepén.

A filozófusnő teljességgel zavaros és egymásnak ellentmondó magyarázatokat adott a levél keletkezéstörténetével kapcsolatban. Először még a puszta gondolatát is értelmetlennek tartotta annak, hogy egy „ilyen” írásról szót ejtsen. Aztán előállt azzal a verzióval, miszerint valóban küldött egy levelet a pártközpontba, de azt meghamisították. Védekezése szerint első férje, a jelenleg már negyedszázada halott Hermann Slomo – aki később Hermann István néven vált ismertté – hatására fogalmazta meg a levelet, de mindössze két és fél bekezdésnyi az ő írása – azok a sorok, melyekben elismeri, hogy hajlandó önkritikát gyakorolni –, a hamis részeket utólag gépelték az ő szövege elé. S mindezt azért, hogy akkori férje karrierjét ne törje derékba. Különös magyarázat. Hiszen ő maga juttatta el az MSZMP-központba a saját levelét, másrészt ha magunk elé tesszük az írást, azt látjuk, hogy az szerkezetileg, szövegtanilag és logikailag egyaránt szerves, koherens egységet képez, nem is szólva arról a nem elhanyagolható körülményről, miszerint a számítógépek megjelenése előtti időszakban, a hagyományos írógépekkel nem lehetett egy bizonyos szövegrészlet elé egy másikat beiktatni. Van azonban itt egy nyomatékosabb körülmény is. Nevezetesen arról van szó, hogy nem túlságosan etikus eljárás egy olyan ember által elkövetett cselekedetre hivatkozni, aki azt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudja, nem lévén már az élők sorában. Ugyanakkor ismét vegyük kézbe a Bicikliző majom című interjúregényt, melyben Heller részletesen vall a Hermannal való viszonyáról is. Nos, ebből megtudhatjuk, hogy kapcsolatuk kezdetekor – az 1940-es évek második felében – a nálánál négy évvel idősebb férfi egyfajta mestere is volt Hellernek: „Tanítani akart, mint egy felnőtt férfi, aki magának neveli az intelligens lányt. A mi későbbi konfliktusunk a helyzet megváltozásától robbant ki. A kapcsolatunk felhőtlenül épült, amíg ki nem derült, hogy egyes tanárok engem többre tartanak, mint őt, és ő ezt nem tudta elviselni”. Vagyis később az emancipált nő már nem tűrt meg maga fölött semmiféle gyámkodást. Sőt, „abban a pillanatban, hogy Hermann elkezdett olyan cikkeket írni, amelyek a rendszer tetszésére pályáztak, magyarul: a rendszer seggét nyalta, elveszítette minden vonzerejét, idegen emberré vált”. Nos, ezen állítások tükrében meglehetősen életszerűtlen és lélektanilag hiteltelen Heller védekezése, miszerint Hermann bármilyen módon is befolyást gyakorolhatott volna a szervilis hangvételű iromány megszületésére. Az ez idő szerinti legfrissebb magyarázat tanúsága szerint Heller Ágnes szégyelli magát, hogy lelkiismereti meggyőződése ellenére, pusztán azért, hogy Hermann életét és tudósi pályafutását ne tegye tönkre, írta meg e gyalázatos apológiát.

A magunk részéről úgy véljük, a valóságos ok ennél jóval prózaibb. Az ún. baloldali szellemi elit genetikai sajátossága, hogy minden rezsimben és mindenáron uralmi pozícióban akar maradni, hogy a hatalmat kiszolgálhassa, s ezáltal kivételezett, privilegizált helyzetet biztosítson magának. Voltaképpen a „jeles filozófusnő” közönséges politikai prostituált, akinek semmiféle morális alapja nincsen ahhoz, hogy akár külföldön, akár itthon közéleti, tudományos, kulturális ügyekben bármiféle észrevételt, illetve kritikát fogalmazzon meg bármely politikai, vagy szellemi erővel, párttal kapcsolatosan. Kiváltképp azt követően, miután Brüsszelben azt hazudta, hogy Magyarországon 2006 őszén senkinek nem esett bántódása. („No one was shot, no one was tortured”.) Ennyi erővel azt is kijelenthette volna, hogy a nap éjjel kel és reggel nyugszik. Nyilván ezzel az ordenáré hazugsággal is hitelteleníti minden kommentárját, melyet a vállalhatatlan, gyalázatos és a gyilkos hatalom előtt idomított ölebként megalázkodó csúszómászóként írott levelének keletkezésével, s az abban foglaltak interpretációjával kapcsolatban tesz. Amúgy is értelmetlen és haszontalan bármiféle magyarázkodás: a szöveg önmagáért beszél, s minősíti alkotóját. Heller és társai a Paul Johnson angol történész által „értelmiségieknek” nevezett modern entellektüel kasztjának jellegzetes képviselői. Magasztos, humánus eszméket hirdetnek, saját életvitelükkel pedig épp ezt a fennköltséget tagadják, s teszik pokollá a környezetükben élők, családtagok, hozzátartozók, barátok életét. Mert végül is egoista hedonizmusuk és exhibicionizmusuk okán egyetlen életelv vezérli őket: minden körülmények között ők legyenek felül, s ők legyenek a nyilvánosság színpadának főszereplői. Köszönjük szépen, nem kérünk a fajtájukból.

Kereszteslovag

"Elvtársi üdvözlettel" - az MSZMP KB-nak írt levélben helyeselte Heller az 1956 utáni zsidó vérengzést

„Az ellenforradalmat is egy ideig helytelenül értékeltem” – írta Heller Ágnes az MSZMP Központi Bizottságának 1959-ben. „Március lett, mire eljutottam odáig, hogy lássam, a párt lényegében helyes politikát folytat – fogalmazott Heller, majd hangsúlyozta: – Politikai hibáim közé tartozik, hogy vak voltam ellenforradalmárokká vált volt barátaimmal szemben.” 

A levelet az országos levéltárban Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet vezetője lelte fel. „Heller 1959-ben gyakorlatilag üdvözli az »ellenforradalom« leverését, ami azért is rettenetes, mert ekkor már a legtöbb bebörtönzés és kivégzés megtörtént. Ma ugyanő a demokrácia fő védelmezőjeként folytat lejárató kampányt a Fidesz-kormány ellen” – nyomatékosította Hankiss.

Íme a levél:

Odahamisították a kényes részeket - hazudja a zsidó

Heller azt hazudja, az első férje, Hermann István hamisította a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent, neki tulajdonított levél egy részét. Azt azonban még elismerte, hogy valóban küldött egy levelet a kommunista párt központi bizottságának, de az sokkal rövidebb volt, és abban nem tett kijelentéseket az 1956-os forradalommal kapcsolatban - állítja. Ez az ember(?)típus pedig köztudottan mindig igazat mond...

Heller Ágnes az MTI-nek a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelentekre reagálva elmondta: első férje, Hermann István "hatására" fogalmazta meg a levelet, amely pusztán két és fél bekezdésnyi volt, s ebben – más mellett – valóban leírta, hogy hajlandó önkritikát gyakorolni, de nem tett olyan kijelentéseket, amelyek a csütörtökön megjelent levél elején olvashatók. Mint mondta: a levélben foglaltaknak valójában a megtörtént események is ellentmondanak, hiszen az 1956-os szerepvállalása miatt kizárták az egyetemről és hosszú évekig nem publikálhatott - pedig itt nincs ellentmondás: épp azért nyalt be a komcsiknak, hogy  visszakerülhessen a kegyeikbe.

A zsidó szerint a levelet, ahogy a Magyar Hírlap is közzétette, írógépen írta, ezért könnyű lehetett "elé tenni a hamis részeket". Heller Ágnes szerint egyébként azért vált el az akkori férjétől, mert ő "politikailag nyomás alá helyezte"; ezt követően ment hozzá második férjéhez, Fehér Ferenchez.

Julien Benda és az írástudók árulása

2007.06.30. 15:59 Shenpen

Julien Benda 1927-ben jelentette meg Az írástudók árulása c. írását (La Trahison des Clercs), aminek a címe mára szállóigévé vált. Sajnos az eredeti cikk nem lelhető fel az Interneten, de van itt egy kiváló kommentárja.

Benda szerint az történelem során az írástudók, az értelmiségiek nem gyakorlati (értsd: hatalmi) célokat követtek, hanem az absztrakt Igazat és Jót kutatták. Ezért bár az emberiség kétezer esztendőn át a rosszat tette, de a jót becsülte, és ezen a szakadékon keresztül szivároghatott be a civilizáció a világba.

Ám ez a helyzet a XIX. század során megváltozott: az értelmiségiek egyre gyakrabban állították tudásukat, tehetségüket az univerzális igazság keresése helyett valamilyen konkrét ideológia és ezáltal hatalmi csoportok konkrét hatalmi érdekeinek szolgálatába. Természetesen az értelmiséginek is lehetnek politikai preferenciái, de akkor követ el árulást, amikor a cselekvés értékeit elébe helyezi a tudás értékeinek - amikor hallgat arról, hogy mi a Jó, és arról beszél, hogy a jelenlegi pártok, ideológiák, hatalmi csoportok közül melyik a jobb, melyiket kell támogatni és miért. Korábban, bár a hatalmasok mindig hatalmi érdekeik szerint cselekedtek és ezt "realizmusnak" vagy "gyakorlatiasságnak" hívták, szóval bár tették a rosszat, de nem tudták megideologizálni, hogy az valójában jó, mert az írástudóktól ehhez nem kaptak muníciót. Ezért maradhatott fenn minden erőszak és jogtalanság ellenére a civilizáció.

Benda 1927-ben megjósolta, hogy ezen árulás következménye az lesz, hogy a világ minden eddiginél nagyobb háború elé néz - bejött. Benda ott és akkor vélhetőleg azokat az értelmiségieket nevezte árulónak, mint például Hitler házi filozófusa, Alfred Rosenberg, vagy Mussolinié, Giovanni Gentile, vagy a értelmiségi-zsarnok archetípusa: Lenin. Amikor a háború nem csak a konkrét hatalmi érdekek jegyében zajlik, és szükséges rossznak neveztetik, hanem a házi filozófus még jól meg is moralizálja, hogy a bekövetkezendő mészárlás jó és nemes dolog, a civilizáció azon a ponton véget ér, vagy legalábbis, hát, felfüggesztésre kerül.

Ugyanez a probléma enyhébb formában mai is jelen van. Művelt értelmiségiek remek politikai elemzéseket írnak a napi-és hetilapok hasábjain, ám az írás végkimenetele nem az, hogy mi lenne a Jó, még csak nem is az, hogy jelen helyzetben mit lenne jó tenni, hanem az, hogy "hát, azért még mindig jobb ez a kormány, mint az a másik lenne"vagy ennek ellenkezője, az "ezek húzzanak el". Na, ez az írástudó árulása. Vegye magára mindenki, akit érint - mármint persze nem a hobbi-blogisták, nem is a gyakorlati újságírók, kommentátorok, hanem a hivatásos közírók, főállású értelmiségiek.

Kitörés az uzsora fogságából

A borsodi legszegényebb régiókat az „értelmiség árulása” taszította a mélyszegénység felé. Szerencsére és szükségből értelmiségiek mind nagyobb köre ismeri fel: elhivatott az árulás orvoslására. Például az uzsoracsapda feloldására a szegények bankja felállításával.

A bódvalenkei riportunkban elkottyantottuk, hogy az Európai Műhely egyesületet és alapítványt értelmiségiek kalapálták össze: mert látták, itt valamit tenni kell a szegénység megfékezéséért, az így fertőződött térségek mentéséért.

A szalonnai templom, a szépséges haranglábbal (Fotó: RS)

A borsodi térségben, főleg ahonnan a rendszerváltáskor drasztikus sebességgel vonult ki a nehézipar (értsd: azonnal csődbe ment vagy a kutyának se kellett!), rögvest eltűntek a munkahelyek s velük a kenyérkereset, gyorsan fölgyűlt az éhkopp. Itt a magyarázat, hogy miért különösen a hagyományosan sokgyerekes cigány családok körében fertőz a nincstelenség, terjed a mélyszegénység, s nyomában az uzsora. Akik az alacsony iskolázottság okán amúgy is kiszolgáltatottabbak, azokat húzza az ág is duplán!

Pásztor Eszter, az egyesület egyik projektvezetője, a freskófalu mentora éppen mostanában költözött le egy bérelt házba: egyrészt minden héten utazgatni Budapestről idő- és pénzrabló, másrészt csak úgy ismerhető meg jól és érthetően mindaz, ami a Bódva folyó vidékén történik, ha köztük él, aki segíteni szeretne. „Mindaz, ami itt lejátszódik, részben annak köszönhető, hogy innen az értelmiség elment. Vagyis felelősségünk visszajönni!” De önös érdek is, teszi hozzá félig tréfásan, mert azzal kell szembesülnünk, hogy „nem lesz, aki a nyugdíjunkat megkeresse”! Ha egyszer egyre fogy az aktív keresők száma, akkor csak a munkaképesek munkához, illetve adófizetési lehetőséghez – értsd: legális, bevallható jövedelemhez – juttatása segít!

Nem a pénz beszél

Csakhogy minderről fecsegni lényegesen egyszerűbb, mint tenni azt, ami a szükség kényszere. S ebben a munkaszerzés csak a kezdet! Képezni, nevelni, ösztönözni, patronálni kell mindazokat, akiktől azt várják, hogy felelni akarjanak-tudjanak önmagukért. Vagyis megszüntetni az elhagyatottságukat… Szépen hangzik, ám valójában a segítők maguk is a projektlehetőségeken töprengve, a helyszínen szembesültek azzal a problématömeggel, amely megoldásra vár…

És még csak nem is a pénz a legfontosabb, vagy inkább az csak a felszín.

„Katasztrófaturizmusból” járták a vidéket (Fotó: RS)

„Az ember csak itt helyben, a családokhoz bejárva, beszélgetve látja meg igazán a valóságot” – kezdi Eszter. Az úgy volt, hogy amikor 2005-ben katasztrófaturizmusból járták a térséget, akkor szembesültek mindazzal, amit a rendszerváltás hozott ennek a régiónak. Hogy mit termelt ki a munka hiánya, a pénztelenség, a tehetetlenség. Aztán a szaporodó tapasztalat és ötlet közben születtek meg az egymásba karoló kezdemények: hogyan lehet munkát, otthont, gazdálkodó tudást, családfejlesztési képességet, no és persze pénzt teremteni! A projektekhez és a családoknak.

Az, hogy az értelmiség innen elmenekült, az rettenetes, pedig butaság volt – mondja Pásztor Eszter, s szerinte ezt gondolta Zakariás János, az Európai Műhely elnöke, aki az elsők között vette be magát a térségbe. És meghallva a „Bezzeg élnél köztük” intést, egyre többen, egyre többet tartózkodtak itt. Eközben vált nyilvánvalóvá számukra, hogy ahol szegénység van – nem cigány, mert ez nem cigányprobléma –, ott hamar felüti a fejét az uzsora, ami mögött helyi összeesküvés is van: tapintható az összefonódás itt-ott a helyi rendőrséggel, az önkormányzattal, a takarékszövetkezeti vezetőkkel, a vagyont megszerző, felszívó gazdasági lobbistákkal.

„Ezeken a helyeken felbomlik a társadalmi hierarchia, helyébe a tekintélyelv lép” – állítja Eszter. Vagyis ezeknek az embereknek nem jut melldöngető demokrácia sem, ők továbbra is a diktatúrát kapják! Marad a pénz hatalma, s az erőfölény diktatúrája. Itt az uzsora és az erőszak.

G.-éknek, ahol öt gyerek van, ha megjött a segély, a családi pótlék, egy hétig volt mit enni. Aztán már csak az éhezés maradt vagy a kuncsorgás a kölcsönért. A családok valamennyien tudják, kinél érdemes kopogtatni. Olyan itt az uzsorás, mint Szicíliában a kerasztapa. Csak itt még nem csókolnak kezet neki. De ő a hatalmi centrum. „A cigány uzsorásoknál rendszerint ott vannak a háttérben a testvérek, a rokonság férfi tagjai, a magyarok azonban ’bérelik’ az erős embereket.”
Ne lehessen kilépni

Borsod a legfertőzöttebb terület az országban. Baranyában például nem engedik felhalmozódni a hiteleket, itt viszont igen. A rendszer úgy működik, hogy a láncból lehetőleg soha ne lehessen kilépni. Kezdetben a segélyosztáskor, a családi pótlék kifizetésekor jelentkezett az uzsorás (meg a verőemberei), s vitte a tartozást 100 százalékos kamattal. Aztán már csak a „behajtó” jött, ma meg már egyenesen elveszik a segélyt, a családi pótlékot. Aztán rendszerint az uzsorás kedden-szerdán-csütörtökön ad a családnak 2000-2000 forintot, szombaton 3000-et. S ez így megy hétről hétre. Persze az odaadott pénzen megint 100 százalék lesz a haszon.

Más uzsorás másképp csinálja. Van aki ad a segélyből-családi pótlékból egy 20 ezrest, aztán onnéttól már csak alapvető élelmiszert: főleg zsírt és kenyeret. A többség ezen él évek óta, vagy éhezik. „Nemrég döbbentem rá, hogy az egyik fontosnak hitt támogatóm maga a legsötétebb uzsorás” – mondja Eszter. Kiderült róla, hogy ő már nem is ad vissza pénzt a családoknak, hanem élelmiszerrel „fizeti ki” őket. Csakhogy például a 200 forintos kenyeret 400 forintért adja, s erre rakja mindjárt a 100 százalékos kamatot. A szoc-segélyt, a családi pótlékot meg gátlástalanul zsebre teszi.




Különösen sokat éheznek a gyerekek: pedig járna gyermekvédelmi támogatás is. Például meleg étel, vagy ahol ez nincs, ott napi 380 forint értékben konzerv. Az önkormányzatok néhol úgy vannak benne a szegények lerablásában, hogy nem adják meg azt sem, ami jár. „Az egyik önkormányzatnál a polgármester felesége csinálta a szociális étkeztetést. Amikor panaszkodtak a minőségre, kizárták őket belőle. De nem adták meg a napi konzervadagot” – mesélik. Persze az embereknek itt fogalmuk nincs a jogaikról.

Az Európai Műhely aktivistái gyorsan megértették, hogy egyszerre kell minden oldalról támadni a problémákat. És ehhez helyben is megtalálták a segítőket. Ilyen volt Bódvalenkén Horváth János cigány festő, Szalonnán Horváth Zsolt, aki megalakította a Szalonnai Sport és Közösségfejlesztő Egyesületet. Mindezt azért, mert úgy gondolta: a gyerekeknek a jövőképhez sikerekre van szükségük, például sportsikerekre, csináltak hát focicsapatot.
A noba bank segít

Különös, de nyilván nem véletlen, mindkét Horváth a MÁV-nál dolgozik. Mindketten mentorok. Minden mentorhoz tartozik 5-6 család, akikkel rendszeresen tartja a kapcsolatot, s akiket bekapcsol az életük újraszervezésére indítandó projektekbe. Az egyik ilyen a kivezetés az uzsorakölcsönből. Erre jött létre a szegények bankja: a noba.hu közösségi kölcsönt szervező és folyósító portál. A mentori szervezetben határozzák meg, ki adhat be kölcsönkérelmet. Egyelőre csak karitatív kölcsönt lehet azonban nyújtani, kamatmentesen. A kölcsönadó meghatározhatja, kinek ad, minősítheti a kölcsönkérőt. A mentor maga az egyik garancia arra, hogy a kölcsönt kérő vissza is fogja tudni fizetni a hitelt.


Kertész Attila a telepről indulva lett informatikus
Ehhez azonban munka és jövedelem kell, újraszervezni a szegények életét. Hiszen csak segítséggel lehet kitörni a mélyszegénységből. Például meg kell tanítani őket a pénzkezelési szabályokra. Ahol kevés a pénz, ott általában gyorsan elköltik azt. Nem tűznek ki racionális és megvalósítható terveket. S generációk óta ezt a tapasztalatot szerzik a családokban. A mentor egyik feladata, hogy megtanítsa őket tervezni. Például hogy megtervezzenek egy tevékenységet, s ahhoz kérjenek kölcsönt: akkor van esély a visszafizetésre. A folyó fogyasztás finanszírozására nem szabad pénzt felvenni.

A boldoguláshoz az életfeltételeken is változtatni kell. Ennek jegyében indították például Szalonnán a telepfelszámolási programot. A segítségével egyelőre 5 család juthat a községben önálló házhoz. De a projektet egyben felhasználják szakmatanításra is. Méghozzá úgy, hogy az elméleti tudás mellé gyakorlatot is szereznek az építkezéseken. Horváth Zsolt szervezte hozzá Szalonnán a férfiaknak a képzési házat: a férfiak kőműves szakmákat tanulhatnak, a nők dajkaképzőt végeznek.

Hosszan nyúlik el Szalonnán a cigánytelep (Fotó: RS)

Kertész Attila, az egyesület irodavezetője kalauzol a cigánytelepen, amiről elkezdik kimenekíteni a családokat. A külsőre rendezettnek tűnő telepen a hetvenes-nyolcvanas években épült házak egy-kétszobás lakásaiban 2-3 család is lakik, három generáció, gyakran családonként öt-hat gyerekkel is. A mentorok irányításával választották ki a leginkább rászorulókat is: „Azt néztük, eredetileg hogyan laknak, mennyire zsúfoltan, hátrányos helyzetűek-e, van-e munkájuk, kaphatnak-e szocpolt” – meséli Attila.

Kitörési esélyek

Attila maga a legjobb példája a kitörési esélyeknek. Ő még ma is a telepen él, a szüleinél lakik: 22 éves, előbb érettségizett, majd informatikus végzettséget szerzett. Amikor rátalálunk a szalonnai Teleházban, éppen az egyesületük új irodájában építi ki a számítógépes hálózatot. De vállalja, hogy a munkát félbehagyva körbevezet a telepről kimentettek új otthonaihoz. Az egyik most épül: „Kevés és drága a telek a faluban” – jelzi Attila. Ezért próbálnak inkább elhagyott, még felújítható házakat találni. A másik ilyen, régi, vályogtéglás parasztház kis kerttel. De három szoba, fürdőszoba alakítható ki benne a sokgyerekes nagycsaládnak. „A szociális minisztériumból is lejött egy ellenőr, ők hagyták jóvá a házak alkalmasságát. Ugyanis a minisztérium finanszírozza a telepfelszámolási programot” – meséli Attila.

Az első épülő új ház (Fotó: RS)

Az új háznál csatlakozik hozzánk két, nem helyben élő fiatalember is: mindketten szociális munkások. Jakubács László bevallja, ide nősült be, de amúgy Bács-Kiskun megyei, s azt gondolták, a feleségével közös szakmával itt könnyebben boldogulnak. Az Európai Műhely helyi tevékenysége is kapóra jött nekik. Egyfajta garancia a szakértelemre, meg hogy lesz pénz pályázatokból az egyéb projektek finanszírozására. Így társulnak egymáshoz párhuzamosan a szegénység felszámolását célzó erők és akaratok.

„Most várjuk egy pályázat eredményhirdetését” – avat be Pásztor Eszter a mindennapok titkaiba. Bódvalenkén például rengeteg épületasztalos munka lesz: ehhez kéne egy műhely, a faluban van két képzett asztalos. Új eszközökkel belekerülne 4-5 millióba, használttal elég talán kétmillió. Kéne pénz a kiválasztott gyerekek Téka-táboroztatásához is. Itt fogják megtanulni azokat a kismesterségeket, amiből majd megélnek, ha beindul a turizmus. Aztán kell pénz a kézművesházra, a vendéglő kialakításra: de addig is azt szervezik, hogy egyes házaknál legyen vendégfogadás.

Így születik a nincsből a valami. Jaj, végre bekötötték a vezetékes telefonom - lelkendezik az ügyek előrehaladtán Bódvalenkén Pásztor Eszter fordítási vállalkozó, aki városmajori otthonát hátrahagyva próbál a régió szegényeivel együtt boldogulni. Itt ugyanis nem működik a mobil, nincs térerő és egyéb áldás, csak a borsodi táj, a levegő és a természet panorámája. Ebből kell valahogy megélni.

Karitatív kölcsön

E-mailben értük el Szabó Károly közgazdász-szociológust, bankárt, a noba.hu egyik alapítóját, akitől megtudtuk: az egész vállalkozás ez év márciusában indult. A portálon ma az olvasható, hogy eddig 3 kölcsön jött létre, 320 ezer forint értékben. Szkeptikus kérdésünkre, vajon elég-e a kezdeményezés a válságok feloldására, felelte: a mélyszegény régiók válságát egy pénzügyi infrastruktúra (noba lényegében ez) önmagában nem képes megoldani, csak segíteni tud abban. Kérdésünkre, nem tartanak-e az uzsorásoktól, mint fizikai ellenerőtől, azt felelte: „Az uzsorások még nem jelentkeztek nálunk!”

Korunk hőse, Júdás

A Vatikán felmentené az áruló apostolt?

A kutatók húsvétra ígérik annak a kéziratnak a publikálását, amely állítólag alapjaiban változtatja meg a kereszténységről alkotott képet. A Júdás evangéliuma címet viselő 4. századi apokrif irat alapján a Vatikán is felvetette az áruló apostol rehabilitációjának lehetőségét.

XVI. Benedek pápa. Váratlan felvetés Fotó: Reuters
Fent: Walter Brandmüller

„Ez a 4. századi kódex kisebbfajta forradalmat robbanthat ki a keresztény írásmagyarázatban, és nagyban átértékelheti, amit mostanáig a legelterjedtebb vallás történelméről tudtunk” – harangozott a La Stampa című olasz napilap. Az Újszövetség szerint a Jézust eláruló apostol „felmentését” meglepő módon a pápa közvetlen környezetéhez tartozó Walter Brandmüller, a Történelmi Tudományok Pápai Bizottságának elnöke támogatja, mi több, maga XVI. Benedek is helyesli.
A The Times brit napilap római tudósítója Brandmüllert idézve adta hírül, hogy a Vatikánban rehabilitálni készülnek Júdást, akinek az árulása úgymond „az isteni üdvterv” része volt. Eszerint Júdásnak el kellett árulnia Jézust, hogy a megváltási folyamat részeként a Messiást keresztre feszítsék, és ezért Júdást nem terhelheti személyes felelősség. A lap szerint az indítványt részben egy kopt nyelvű gnosztikus irat felfedezése ihlette. A dokumentumot azzal a görög Júdás evangéliumával azonosítják, amelyről mindmáig csak a 2. századi lyoni püspök, Irenaeus írásaiból tudtunk. Az egyházatya olvasta, és eretnek szövegként el is ítélte az apokrif könyv görög eredetijét (lásd keretes írásunkat). A kopt nyelvű irat az 1970-es években került elő az egyiptomi régiségpiacon, és harminc évig egy svájci széfben várta, hogy az arra érdemesek felfigyeljenek rá. Miután rejtekhelyéről nemrégiben előhalászták, egy svájci alapítvány által pénzelt nemzetközi kutatócsoport kezdett dolgozni angol, francia és német fordításán, amelyek megjelentetését húsvétra ígérik.
Az interneten meglehetősen ködös híresztelések keringenek a dokumentum tartalmát illetően, amit a kutatócsoport a fordítások megjelentetéséig teljes titokban kíván tartani. Egyedül a La Stampa szivárogtatott ki konkrétumokat Charles W. Hedrick amerikai kutatótól, aki fotókat kapott kézhez az irat utolsó oldalairól, még mielőtt a szöveg mostani tulajdonosainál kikötött volna. Az apokrif szöveg tisztára mosdatja a Jézust eláruló tanítványt, aki – alapjában véve szeretetre méltó és jó ember lévén – csak kényszerűségből lett árulóvá. A tanítványok közül egyedüliként ismerte fel, hogy a megváltáshoz milyen áldozatra van szükség, és tudatosan felvállalta, hogy „mártír” legyen az isteni tervben. Tette elkövetése és bűnbánata után nem követ el öngyilkosságot, hanem bánatában sírva fakad, mire – Péterhez hasonlóan – bocsánatot nyer Krisztustól, aki a pusztába küldi, hogy ott lelkigyakorlatokat végezzen. A pusztában az alattomos ördög ismételten megszállja, amiről Krisztus is tudomást szerez. Ezt követően – a szövegben tisztázatlan körülmények között – a megigazult spicli jobblétre szenderül, és az isteni irgalom folytán a mennyország tornácára kerül.
Többek szerint a Júdás tisztázására tett vatikáni javaslatot XVI. Benedek a zsidóság felé tett gesztusnak szánta. A pápa egyik kiemelt feladatának tekinti a zsidósággal való viszony javítását, márpedig a Júdás-epizód a keresztény vallási antiszemitizmus egyik központi motívuma lett: a legtöbb európai nyelv „zsidó” szava a héber Jehudá névből (görögösen: Júdás) származik, ezért az árulók őstípusát a középkori Európában a zsidókkal azonosították.
Olasz katolikus értelmiségiek egy csoportja ennél is továbbment: szerintük Júdás valójában jó ember volt, és cselekedeteit a szeretet mozgatta. „Én, aki egész életemet azzal töltöttem, hogy értelmet keressek az evangéliumokban, szeretem Júdást, és hálás vagyok neki – állítja Vittorio Messori (képünkön), az egyik legolvasottabb olasz katolikus író.

Vittorio Messori

 – Mint minden zsidó, Júdás is a harcos Messiás-királyt várta, és csalódott, amikor Jézust halálra ítélték. Remélte, hogy a katonák előtt Jézus megváltoztatja a viselkedését. Nem pénzért árulta el, hanem hogy elkeseredett kísérletet tegyen a Megváltó küldetése végkifejletének megváltoztatására. A kanonizált evangéliumokban nyoma sincs a bocsánatnak – dohog tovább Messori –, márpedig leginkább Júdás működött együtt Jézussal, hogy hóhérkézre jusson.”
A vártnál is lelkesebb nemzetközi sajtóvisszhang hallatán a vatikáni történészbizottság elnöke, Brandmüller visszavonulót fújt: egy héttel a Júdás rehabilitálásáról szóló cikk után már visszakozott, „alaptalannak” nevezve a híresztelést. „A The Timest olvasva fedeztem fel, hogy kampány folyik Júdás rehabilitálásáért, és hogy én lennék a vezetője – mondta a La Stampának. – A kézirattal kapcsolatban ki kell emelni, hogy az apokrif evangéliumok egy külön irodalmi műfajba tartoznak, afféle vallásos regények, amelyek nem tekinthetők forrásszövegnek Júdás történeti alakjához. Várjuk meg a kritikai szövegkiadást, mert addig lehetetlen előzetes ítéletet alkotni.”
Brandmüller visszakozása után a The Times egyik internetes fóruma vatikáni „kísérleti léggömbnek” nevezte, ahogy a Szentszék felvetette a teológiai újítás lehetőségét, majd a reakciókat látva gyors visszavonulót fújt. Egyesek figyelmeztetnek: az efféle próbálkozások kockázatosak, mert a kívülállók a katolikus egyház válságát látják abban, hogy ilyen alapvető kérdésben engedményekre hajlandó. Giovanni D’Ercole teológus, a vatikáni államtitkárság munkatársa szerint: „Fennáll a veszély, hogy eretnekségekkel szennyezzük be az Újtestamentum igazságát. Kerülnünk kellene, hogy zűrzavart idézzünk elő a hívők között.”

Kopt legenda

A hírmagyarázatok leginkább a szabad akarat mozgásterét hiányolják a végzet rendelését beteljesítő Júdásnál, és üdvözlik az „emberbarátibb”, happy enddel záruló apokrifet (ez egyébként jellemző a kopt kereszténységre, amely Pontius Pilatust is szentjei között tiszteli). Köztudott, hogy az újszövetségi evangéliumok szerint Júdás szabad akaratából, bűnös cselekedetei révén (rendszeresen sikkasztott a közös kasszából) szolgáltatta ki magát a sátáni befolyásnak. 

Charles W. Hedrick a kopt kézirat keletkezési helyét Nag Hammadi környékére teszi, ahol a korai kereszténység idején jelentős gnosztikus szekták működtek, s ahonnan az 1940-es években számos gnosztikus szöveg került elő, többek között a Da Vinci-kód című nagysikerű regényben népszerűsített Fülöp, valamint Tamás evangéliuma. Irenaeus az Eretnekek ellen című értekezésében elítéli az apokrif művet, ami arra utal, hogy valamilyen formában 180 előtt már létezett a Júdás evangéliuma, kérdés persze, hogy az Irenaeus által ismert görög szöveg mennyiben egyezik meg a nemrégiben előkerült kopt változattal. „Egyesek azt állítják, hogy az áruló Júdás e dolgokkal teljesen tisztában volt, hogy úgy ismerte az igazságot, ahogy senki más, és ezért valósította meg az árulás misztériumát – írja a lyoni egyházatya. – Ezek alapján kitalált történetet is fabrikáltak, amelyet Júdás evangéliumának neveznek.”

Apja-lánya

 2012.02.18. 10:48

Debreczeni József egy korábbi cikkében megemlékezik Antall halálának pillanatairól, amint a haldokló miniszterelnöknél megjelenik Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök, és megcsókolja a homlokát. „Antall arca megvonaglott” – emlékezik vissza a szerző. Volt miért. Nagyjából Göncz a felelős azért, amiért Antall emlékét szapulják. A paktum-rezsim négy esztendeje a belső árulás folytán vált tulajdonképpen sikertelenné, azaz átütő siker nélkülivé, a remények temetőjévé, amikor kiderült, hogy az egykori ellenzék egyik fele a nemzet ellenzéke is, és ennek a pártnak volt tagja és kézi vezérlésű köztársasági elnöke Göncz. A rendszerváltás azonban mégiscsak jó volt valamire: ekkor derült ki világosan például az ötvenhatosokról, hogy kik voltak az igazi forradalmárok, akik a nemzeti függetlenségért tódultak az utcákon, és kik azok, akik csak azért forrongtak, hogy a Hazát egyik világhatalom kezéről a másikéra átjátszani segítsenek.

            Sok van Göncz Árpád rovásán, ebből kiöregedni sem lehet, az ünneplés udvarias, de nem elég ahhoz, hogy felejtsünk… Antall emléke és tragikuma örökre vádolni fogja Göncz elnöki ciklusát. Életének legsúlyosabb szeplője azonban, hogy egy ilyen lányt nevelt. Már a kommunista visszarendeződés kormányában, esélyegyenlőségi miniszterként is igyekezett megtorpedózni némely Vatikánnal korábban megkötött diplomáciai megállapodást, persze nem világnézeti, hanem finanszírozási problémákra hivatkozva, de hát az embert és törekvéseit a hovatartozása határozza meg, legalábbis ez ad mindenkinek előjelet. Hogy mi a meglepő a kis nyünyüke, hazai politikából Brüsszelbe kikopott Tabajdi és Göncz Kinga magyarságellenes szavazatában? Ugyan már! Tabajdi képmutatása lelepleződött, ez jó hír, Göncz Kinga meg szintén tiszta vizet öntött a pohárba, mielőtt még apukáját itthon túlünnepelték volna. 

            Hazaárulás? Ó, ne kezeljük már ezt az egyébként valóban szembetűnő tettet kivételes megnyilvánulásként! Mégis mi történt folyamatosan az Orbán előtti nyolc évben? Ja, és még hogy „csak a kormány ellen” szavaztak? Ez nagyjából olyan érv, mintha valaki rálő egy utasszállító repülőgépre, mert haragszik annak személyzetére. Nemcsak a nemzet elleni szavazás számít hazaárulásnak. Az erről szóló, a népet ostobának tekintő suta magyarázkodás is az, vaskosan. Harmadik elemként pedig az a közöny, amellyel elfogadják az uniós parlamentben a Magyarországot kanálnyi vízben megfojtani képes képviselők gratulációit, és amellyel az őket méltán érő kritikákat lerázzák magukról.

            Tóth Bálint Magyar litániájának befejező sorai a kommunista rezsim áldozatairól és bűnöseiről így hangzanak:

Hány sor kéne ide,
hány sírkő s kopjafa,
mert ezt a magyar litániát
nem fejezhetjük be soha.

És mégis, mégis fejezzük be,
mi nem kezdhetjük újra,
de véssétek gránitba, bazalttömbbe,
minden időre minden bűnös nevét,
jegyezzétek fel, ennyi elég-,
mi nem kezdhetjük újra.

Ha ők mégis újrakezdik a magyarság kiszolgáltatását, akkor egészítsük ki a bazalttömbbe írt névsort Göncz Kingával és Tabajdi Csabával.

 

Adalékok Dr. Sólyom László egyéniségéhez 

Családi háttér 

Érdekes adatok kerültek sajtószolgálatunk birtokába, a magukat demokratikusnak, polgárinak, nemzetinek valló ellenzéki pártok eltökélt politikai akaratából köztársasági elnökké megválasztott, és még be nem iktatott Dr. Sólyom Lászlóról. A magyar társadalom hiteles és teljes körű tájékoztatására a továbbiakban nyilvánosságra hozzuk mindazt a közérdekű információt, amit szerintünk a jelölést vállaló köztársasági elnökjelölt életútjáról még a szavazás előtt meg kellett volna ismerjen az ország...

Aczél György "elvtárs", a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkás Párt /MSZMP/ második - ám sokat szerint a legerősebb - embere. Az általa kitüntetett "elvtárs" Dr. Nagy József, immár hét éve az MSZMP Baranya megyei, nagyhatalmú, főállású első titkára. A megyei kommunista pártvezérből országgyűlési képviselővé avanzsáló Dr. Nagy József "elvtárs" ekkor már tizenötödik éve apósa Dr. Sólyom Lászlónak, aki a hatvanas évek közepén vette feleségül Nagy József Erzsébet nevű lányát. A "Tovább a lenini úton" jelmondat alatt zajló XII. kommunista pártkongresszuson /1980. március 24-27./ Dr. Sólyom László apósa, mint az MSZMP Központi Bizottságának tagja vesz részt.

Ahhoz, hogy Dr. Sólyom László családi hátterét megfelelően lehessen értékelni, még néhány részletet ismerni kell!

Mielőtt a magyar kommunista pártállam Baranya megyei teljhatalmú vezetőjévé vált volna, Dr. Nagy József 1965-1973 között a megye gazdaságpolitikáját irányító IV. titkári pozíciót töltötte be. Ezekben az években futott fel Baranyában az orosz érdekekből elindított uránérc bányászat. Később, Dr. Nagy József első titkári évei alatt, a Magyarországon egyetlen megyében folyó uránbányászat a csúcspontjára ér. Baranyában ekkor a szintén kiemelten kezelt szénbányászatot is megelőzve, már minden az uránbányászatról és az ezt felügyelő MSZMP hatalmának mindenre kiterjedő megerősítéséről szól. A kor hangulatát jól érzékeltetik az alább látható, a már idézett napilapban megjelent írások...

A megyei pártértekezletről beszámoló újság címoldalán öles betűkkel hirdeti: Baranya kommunistái készek a soron következő feladatok elvégzésére.

Élen természetesen Dr. Nagy József "elvtárssal", aki ezután 1990-ig a kommunista állampárt országgyűlési képviselője. Veje, a magát pártok fölöttinek nevező, a rendszerváltó Dr. Sólyom László 1990-ben már a többpártrendszerű Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának pártfüggőségektől mentes elnöke.

Azt ismerhetik Magyarország polgárai, hogy Dr. Sólyom László úgy érte el az alkotmánybírák számára kötelező pártfüggetlenséget, hogy pár hónapos tagság után kilépett az MDF-ből. Erről ő maga is többször beszélt mostani elnökjelöltsége idején.

Nincs tudomásunk azonban arról, hogy Dr. Sólyom László beszélt volna legszűkebb családi környezetének közvetlen hatalmi kötődéseiről Kádár Jánoshoz, vagy Aczél Györgyhöz.

Természetszerűen adódik a kérdés, hogy a Kádár korszak Magyarországának szellemi életét önkényúrként irányító Aczél Györgynek - apósa barátjának, pécsi képviselőtársának és pártfölöttesének - volt-e szerepe abban, hogy az ifjú Sólyom László jogászdiplomával a zsebében és feleségével karöltve a baráti NDK-ba, Jénába utazhatott "pártfüggetlen" szakmai karrierjének építésére? Vajon tarozik-e családi háttere miatt Dr. Sólyom László hálával a letűnt rendszernek, annak szereplőinek?

Erre a választ csakis ő maga adhatja meg. Mindenesetre, jótékony hatású lett volna, és a magyar demokráciába vetett hitet táplálta volna ezeknek az életrajzi elemeknek a megfelelő időben történő nyilvánosságra hozatala. Medgyessy Péter D-209-es esetének nyilvánosságra kerülése óta Magyarország polgárai kényesen érzékenyek a demokratikus köztársaság közszereplőinek pártállami kötődéseire...

"...Göncz Árpád köztársasági elnök megkeresésére az Alkotmánybíróság, Sólyom Lászlónak, az Alkotmánybíróság elnökének, mint előadó alkotmánybírónak az indítványára az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló, az Országgyűlés 1991. november 4-i ülésén elfogadott törvényt a 11/1992. (III. 5.) AB határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította..."

Sólyom László polgári jogászként vonta magához a diktatúra éveiben elkövetett súlyos politikai bűncselekmények megítélésének kérdését, és állapította meg ezen bűncselekmények rendszerváltoztatás utáni üldözhetőségének alkotmányellenességét!

Olyan bűncselekményeket nem engedett üldözni ez a határozat, amelyekkel a diktatúra politikai vezetői elvárásainak megfelelően a bűncselekményeket végrehajtók politikai és vallási meggyőződésük, származásuk miatt oltottak ki emberéleteket, csonkítottak meg családokat, vetettek kínvallatás alá, és küldtek a halálba nőket és férfiakat akár névtelen feljelentés alapján is. Ezen ügyek elévültek, mert az elévülési időbe beleszámították a diktatúra éveit is, noha a bűncselekményeket az örökös bűnrészesként jelen lévő, illetve az azokat elkövető állam szándékosan nem üldözte, ezzel mintegy biztatva hatóságait az újabb bűnök elkövetésére. Sőt, a nyomozó hatóságoknál, azaz az államnál kezdeményezett felelősségre vonást kérőkkel szemben újabb súlyos következményeket, akár fizikai bántalmazás lehetőségét helyezte kilátásba az állami hatóság. Az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett Zétényi-féle törvény 1990. május 2-tól újraindította volna az elévülési időt, azaz a nyomozhatóságot.

Sólyom László előterjesztésében erre mondott nemet az általa elnökölt Alkotmánybíróság!

Németország és Csehország döntéshozói a Zétényi-féle törvény alapján, annak elveit átvéve még a '90-es évek első felében elfogadták a saját igazságtételi törvényüket és saját rendszerváltoztatásuk után üldözték és üldözik a diktatúrában elkövetett emberiség elleni bűncselekményeket.

Ez nem leszámolás, mint ahogy ezt számosan és szándékosan emlegetik, hanem a bűn kötelező üldözése. A cseh és német alkotmánybíróság nem akadályozta meg ezen nyilvánvaló, az állam által saját állampolgárai ellen elkövetett emberiség ellenes bűncselekmények üldözését, és ez ma is élő gyakorlat Európában.

Ma már tudjuk, hogy a magyar rendszerváltoztatás teljes morális csődjének egyik fő oka az igazságtétel elmaradása, és a következmények megjelenése. A bűnök óceánja maga alá temette az országot. Ezek olyan súlyos bűncselekmények voltak, melyek esetében a keresztényi megbocsátás tudvalevőleg nem elegendő, hiszen e kiemelten súlyos bűncselekmények üldözésének elmaradása rossz és káros mintát hagy megtorlatlanul a társadalom előtt, és nagy rombolást végez a demokráciába vetett hit terén.

Sólyom László ezen egyetlen cselekedetében tetten érhető, hogy az Alkotmánybíróság jogi okfejtésbe csomagolt politikai döntést hozott és megakadályozta a magyarországi igazságtételt. A cseh és német példa azt mutatja, hogy a szakmaiság mezején is elbukott Sólyom László, hiszen a cseh és német törvények ugyanazon nemzetközi jogon nyugszanak, melyek Magyarországra nézve is érvényesek voltak és ma is azok.

Sólyom László akkor egyszerre mondott nemet a jognak és az erkölcsnek!

Most csak arra kérem, hogy a köztársasági elnökjelöltségére mondjon nemet. A jelöltségtől való elállás az a minimum, amellyel kárpótolhatja e bűncselekményeket elszenvedő magyar családokat, a jogba és az igazságba vetett hitükben megroppantakat, csalódottakat!
Nevek, lakások, szokások

Van Budapest II. kerület, Eszter utca 2. szám alatt egy különös történetű ház. Rákosi Mátyás hatalomra kerülése után hosszú évtizedekig állami tulajdonban levő, két luxuslakásból álló villa.

Özv. Kun Béláné, férjének a Szovjetunióban elkövetett vérengzései nyomán bekövetkezett kivégzése után két évtizeddel, 1959. decemberében tér haza Moszkvából, és vélhetően mindjárt hazatérte után más családtagjaival együtt beköltözik az Eszter u. 2. szám alatti állami villa mindkét lakásába. Ő az egyikbe, a család többi tagja a másikba.

Özv. Kun Béláné és családtagjai beköltözése előtt a villa a honvédség gondozásában volt. Miniszterek és vezérkari főnökök is lakták. Nem mindenki önszántából. Például Sólyom László vértanú altábornagy, a honvéd vezérkar főnöke sem. A közelben volt saját lakása, ám a minisztérium szerint ott lehallgathatták a szomszédban lakó civilek. Ezért, állambiztonsági megfontolásokból az Eszter u. 2. szám alatti villa egyik lakásába költöztették. A másikba, hasonló okok miatt Révay Kálmán vezérőrnagyot, páncélos parancsnokot irányították. Egyikük sem élt sokáig.

Az ÁVH Sólyom Lászlót és Révay Kálmánt 1950. május 20-án éjjel az Eszter u. 2. alatti szolgálati lakásaikból elhurcolta az Andrássy út 60-ba, majd koncepciós perben további öt tábornok társukkal együtt halálra ítélték, és hamarosan, még 1950-ben kivégezték őket.

Sólyom László családját aznap, május 20-a éjszakáján őrizetbe vették, elhurcolták. Feleségétől elválasztva, két gyermekét az anyai nagymamánál helyezték el, előbb Budapesten, majd kitelepítették őket Heves megyébe. A feleség Kistarcsáról 1953. végén szabadult.

Sólyom László vértanú altábornagy és felesége teljes vagyonát, ingatlanát és ingóságait az ÁVH elkobozta. Az ugyancsak az Eszter utcában, saját tulajdonukban levő lakásukat a Honvédelmi Minisztérium bekebelezte. Ezekről az elkobzásokról, lefoglalásokról, bekebelezésről semmilyen okirat nem készült, valamint az elhurcolás éjszakáján az Eszter u. 2-ben fellelhető összes, a személyes múltat és a vagyontárgyakat (anyakönyvi kivonatokat, lakást, bútort, műgyűjteményt, életbiztosítást, békekölcsönt, stb.) igazoló iratokat is lefoglalták, amelyek már sohasem kerültek elő.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnökségi Tanácsa 1990. október 1.-én, nyilvános ülésen Sólyom Lászlót és tábornoktársait, törvényességi óvásnak helyt adva, bűncselekmény hiányában felmentette. Azonban másokhoz, például Király Bélához hasonló, teljes rehabilitálásukra - előléptetésük, ingatlanaik és ingóságaik visszaszolgáltatása, a kegyeleti gesztusok megtétele - a mai napig nem került sor.

Moszkvából való visszajövetele után Kun Béla özvegye háborítatlanul élt abban a házban, ahonnan a vértanú Sólyom László vezérőrnagyot a kommunisták vesztőhelyre hurcolták.

Özv. Kun Béláné halála után, az általa korábban lakott Eszter u. 2. szám alatti villa-lakásba, az 1990-es évek elején beköltözik Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke.

Ennek a Sólyom Lászlónak, az Alk.bír. elnökének azonban semmi köze Sólyom László vértanú vezérőrnagyhoz. Csupán neve azonossága.

Hogy hogyan tudott beköltözni az Alk.bír. elnöke az özv. Kun Béláné által visszahagyott lakásba, és Kun Béla családtagjai által az özvegy halála után továbbra is lakott másik lakással közös házba, erre a magyarázatot nem nekünk kell megadnunk.

Miként arra sem, hogy hogyan tudott beköltözni az Alk.bír. 1942-ben született elnöke az 1908-ban született, akár az apjának is gondolható, vele azonos nevű Sólyom László, koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett, vértanú altábornagy elhurcoltatásának borzalmas emlékét magába záró lakásba. Ha akarta volna, az Alk.bír elnöke bizonyára más, tiszta emlékezetű, vagy nemrég épült szolgálati lakást is kérhetett volna az Eszter u. 2. helyett.

Az Eszter u. 2. kerítése ma is a vértanú Sólyom László altábornagy nevét tartalmazó emléktáblával - "Népünk hű fia, kiemelkedő katonai vezető", 1969-ben kelt felirattal -figyelmeztet az 1950. május 20-i borzalomra, de az 1969-ben "Sólyom László altb. út" -ra keresztelt utca névtáblája az alkotmánybíró Sólyom László '90-es években bekövetkezett odaköltözése táján eltűnt, és helyette ismét "Eszter" utca olvasható.

Sólyom László, az Alk.bír. korábbi elnöke 2005. május 30-án maga nyilatkozta, hogy 1998-ban, mandátumának lejártakor azért vásároltatott - egy 1997. évi törvény rendelkezése szerint állami költségen - maga és felesége számára élethossziglan használható lakást, mert az Eszter u-i lakását fiára örökítette, fiának ajándékozta.

Ez csak egy módon volt lehetséges: az Eszter u. 2. szám alatti állami szolgálati lakást az Alkotmánybíróság elnöke - nem tudni mekkora összegért - megvásárolta. Megvásárolta, a falakban Kun Béla szellemével, az 1950-ben koncepciós perrel kivégzett áldozatok velőt rázó sikolyával, a vele megkülönböztető jel nélküli névazonosságban nyilvántartott vértanú altábornagy ártatlanul kioltott életének és vagyonból való teljes kiforgatásának emlékével együtt.

Megtévesztésig azonos nevek, magánhasználatba vett állami lakások, különös szokások. Lehet, hogy egy országgyűlési interpelláció nyomán több mindenre fény derülhet?

Kun Bélát, az 1919-es Mo.-i Tanácsköztársaság egykori irányítóját Moszkvában végezték ki 1939-ben. Mo.-ról történt menekülését követően másfél évtizedig itt vezette a Komintern Végrehajtó Bizottságának agitációs tevékenységét. Korábbi, kevesebb, mint egy éves magyarországi ténykedése az ország történetének talán legvéresebb időszaka volt.

A Tanácsköztársaság 133 napja alatt több mint ötszáz halálos ítéletet hoztak, kiirtva a magyar felső-középosztályt. A Mo.-i Tanácsköztársaság halálvonatának terroristái Mo. szerte több ezer polgárt akasztottak föl, lőttek agyon. Mo.-on ekkor népirtás volt.
Sólyom László Kun Béla unokája?

Sötét titkok vannak itt a háttérben, amiről csak kevesen mernek beszélni. Sok minden érthető lesz, ha az alábbiakon elgondolkoznak: Lakatos Pál: Az ellopott rendszerváltás c. könyvében Kőrösi Imrével beszélgetett. Íme egy részlet:

"L.P: -Megdöbbenve olvastam egyik könyvében az első alkotmánybírósági elnök családi hovatartozásáról. Sólyom Lászlóról beszélek, akiről azt hirdették Magyarországon, hogy a Rákosi-rendszerben megölt Sólyom altábornagy gyermeke. Ön pedig egészen mást írt. K.I: -Teljesen mást, mert nem az. Kun Béla családfájához tartozik. -Ez mit jelent? - Azt, hogy ő az unoka. -Sólyom László Kun Béla unokája? - Sajnos. Illetve nem sajnos, mert ha végigmegyünk a magyar politikai palettán, hogy ki kicsoda, óriási meglepetések érhetnek. Szamuely Tibortól Apró Antalig, Kövér Lajosig itt van az egész családfa.

A politikai elit is egy tőről fakad, nemcsak a pártok. A gestapós besúgók ávósok lettek, a legkeményebb szocialista a legnagyobb demokrata lett, ugyanaz volt a besúgó, aki most a leghangosabban hirdeti, hogy milyen aljasok a besúgók. A magyar átalakulás, a magyar történelem utóbbi évszázada nem éppen dicsőséges szakasz. Tudni kell, hogy a nagyhatalmi érdekek szerint felosztott Monarchiában Magyarország szabad préda volt. És ehhez sajnos a mi politikai elitünk soha nem úgy viszonyult, ahogy azt a haza érdekei megkívánták. Személyre lebontva a Tanácsköztársaságig visszavezethető a mai magyar parlament tagjainak rokoni kapcsolata. - Mármint a Parlamentben ülők ősei a Tanácsköztársaság prominensei voltak? - Így van. Egyszer Francia Kis Mihályt dicsérte, majd elítélte, utána ávós lett, majd demokrata. Ez benne van a történelmünkben. Ezt soha nem úgy értékeltem, és az általam nagyon sokra becsült értelmiségi kör sem úgy értékelte, hogy baj volna. A baj az, amit most csinál. Bárkiből lehet nagyszerű ember a hazájáért. De mostanában nem ez a jellemző."

Még egy idézet egy internetes fórumból:

"A mai vezetők őseit szinte minden esetben a patkányforradalmárok, a tanácsköztársasági 'hősök' között kell keresnünk. Sólyom László pl. Kun Béla leányági unokája, Kökény Mihály Szamuely unoka, Küvér Lajos,Kövér László nagyapja pedig a hirhedt Lukács -különitmény tagja volt. Wallanberget pedig Böhm Vilmos, az SZDSZ-es Böhm András egyenesági felmenője árulta el az oroszoknak." / Mindez a Magyar Világ 18. számának11. oldalán elolvasható! /

Holodomor - A Vasárnapi újság riportja

Kun Miklósnak, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete vezetőjének Viktor Juscsenko ukrán elnök az „Ukrajna érdekében végzett szolgálatért érdemrend III.fokozata” kitüntetést adományozta. A kitüntetést Dmitro Tkac,s Ukrajna magyarországi nagykövete adta át az Ukrán Országos Önkormányzat székházában rendezett ünnepségen.

A Kossuth Rádióban július 5-én a Vasárnapi újság című  műsorban hangzott el Cservenka Judit riportja, melyben először a nagykövetet, majd a történészt kérdezte a holodomorról. A riport meghallgatható a Parókia portál hangtárában:

http://www.parokia.hu/kollegium/hang/lista/66/

A Holodomor - 7 millió ember éhhalála - az ukrán nemzet tragédiája. A diktatúra támadása a nemzet gerince ellen, vagy az értelmiség árulása a diktatúrák kettős megítélésével, nemcsak ukrán ügy. Kun Miklós évtizedek óta kutatja a sztálini Szovjetunió politikai rendszerét, a Gulag munkatáborok működtetését és Ukrajna történetét. Könyveiben, cikkeiben külön is foglalkozik a holodomorral,  ebben a témában tart előadásokat és dokumentumfilmet is szerkesztett.

Az értelmiség árulása, és a zsidó terror itt 7 millió ember tragédiáját eredményezte.

Az éhhalálra ítélt nép tragédiája borzalommal tölti el a lelket. Távolabb a közel keleti Gázában ma is működik a legnagyobb koncentrációs tábora a világnak ahol szintén egy nemzetett irtanak ki a terrorista zsidó állam hóhér csapatai , kik válogatás nélkül ölnek. Igen ölnek ártatlan gyermekeket , védtelen nőket, el aggot öregeket , éheztetik , és minden eszközzel a nyomorukat növelik a cionista fasiszta állam jóvoltából a világ szeme láttára, majdnem azt mondhatom bele egyező összekacsintásával gyilkolják e népet kinek a földjét erőszakkal kihúzták a lábuk alól. Ez a borzalmas faj se beilleszkedni nem tud sem egy hazában nem fér meg , örökös békétlenítő felforgató csőcselék volt , de az is marad, míg ki nem irtják őket. Az emberiség szégyene , hogy még mindig a zsidók gyilkolhatnak büntetlenül, az emberiség hóhérai ők és nem hollókosztosai. Szégyen ez az emberi faj számára , és megérdemelné hogy az egész fajt kiirtanák a földről, és jöhetnének a bogarak , és azok civilizációja, hátha Ők értelmesebbek, és okosabbak lesznek az emberi civilizáció eme alkonyánál amiben most élünk. Itt csak a rablás dominál, az uzsora a legnagyobb rabló az elsődleges terror az uzsorakamatból származik és ez zsidó tákolmány , itt keresd a terroristát a cionista pénzvilágban megtalálod, a másodlagos terroristák már nem is terroristák, mert az elsődleges terrorra adott válasz az amit terrorizmusnak kiáltanak ki a terroristák. Ha az elsődleges terrort fölszámoljátok, megszűnik a másodlagos terror , tehát ez nem is terror mégis már milliókat öltek meg a terroroltárán , hogy megszerezzék olajukat ásványkincseiket, és hogy pusztíthassák a muzulmán világot. Kár , hogy ez a nemzetinek mondott bábkormányunk, még ki is rabol bennünket, és úgy adja elő magát, hogy ez egy szükséges rossz amit megkellet lépnie. Igen meg kellet lépnie, hogy az eladósodásba hajszolt lakosságot nem védhetik meg az uzsorás bankárok rablásától, hisz ők is a rabló banda részei. Kell az ingatlan a Likud testvéreiknek.

Itt látszik mivé lett a Palesztin nemzet elűzték megfosztották földjeiktől leölték őket és koncentrációs táborba kényszerítették őket, mint Amerika az őslakosságot

ezért van az hogy kéz kezet mos , és az USA eltartja a világ zsidaját

csakhogy, ne mondják rájuk ez is holokauszt volt.

Az indiánok már nem beszélnek , de a zsidók igen.

A cionista rabló banda vezeti a világot, s

mi benne a kamatrabszolgák

figyeljük , hogy miként rabolnak ki, és ölnek halomra, ha úgy támad kedvük

a gusztustalan buzerás fajnak.