A. McDonald:A Turner Naplók 1/3 II.

11. 
    
    A. McDonald:A Turner Naplók 1/3 II.
    
    
    
    
    11 . Fejezet

1991. november 28. Igen zavaró ((rossz)) dolog történt ma este, aminek végzetes

következményei lehettek volna mindnyájunkra nézve. Egy autónyi fiatal drogos

próbált betörni az épületbe, azt gondolva, hogy az üres, nekünk pedig el kellett

pusztítanunk mindannyiukat és meg kellett szabadulnunk az autójuktól. Ez volt az

els# eset, hogy ilyesmi történt, de az az épület elhagyatott kinézete lehet, hogy még

vonzani fogja a hasonló féle bajt a jöv#ben is.

Mindannyian fent voltunk, ettünk, amikor az autó behúzott a parkolóba, és a

riasztónkat m#ködésbe hozta. Bill és én lementünk az elsötétített garázsba, ahol

kinyitottunk egy kémlel#nyílást, hogy láthassuk, ki van kint.

A kocsi lámpáját leoltották, és az egyik utas kiszállt, és próbálgatta az ajtónkat.

Aztán el kezdte lazítani az üveget elfed# deszkákat az ajtón. Egy másik fiatal is

kiszállt, és odajött, hogy segítsen neki. Nem láthattuk a kinézetüket a sötétben, de

hallottuk #ket beszélni. Nyilvánvalóan négerek voltak, és nyilvánvalóan be akartak

jutni az épületbe bármilyen úton.

Bill megpróbálta elvenni a kedvüket ett#l. A legjobban imitált gettó-akcentusával

kikiabálta az ajtón:

"Hé meeen, itte' má vannak. Szóva' húzzatok el innen."

A két fekete meglepetten ugrott vissza az ajtótól. Suttogni kezdtek egymás közt, és

még két figura csatlakozott hozzájuk az autóból. És ekkor beszélgetés kezd#dött

Bill és az egyik fekete közt. Az egész valahogy így hangzott:

"Nem tu'ttuk, hogy van itt valaki, testvér. Csak helyet keresünk, hogy bel#jük

magunkat."

"Má' mos' tudjátok. Pusztuljatok innen!"

"Mé' vagy ilyen ellenséges, testvér? Engedj be. Van e'kis cuccunk, meg egy-két

tyúk. Egy'e'd# vagy?"

"Ne', vagyok egyed#, és nem ke' a cucc. Jobb ha' elmennétek, inné' meeeen."

(Jegyzet az olvasónak: A négerek nyelvezete Amerikában nagyon sok különleges

megnevezést tartalmaz a droghasználatra, ami elterjedt volt közöttük végig. A

"cucc" heroint jelentett, egy ópium változatot, ami különösen népszer# volt.

"Bel#ni" az volt, amikor a heroint beinjekciózták a vénába. Mind a négerek

droghasználati szokásai, mind a nyelvezetük jó része átterjedt az amerikai fehér

lakossághoz a kormányilag kényszerített faji keveredés periódusában, a régi

korszak utolsó öt évtizedében. )De Billnek nem sikerült elvenni a kedvüket. A második fekete ritmikus

dörömbölésbe kezdett a garázsajtón, kiáltozva újra és újra, "Nyisd ki, testvér, nyisd

ki." Valaki a kocsiban bekapcsolta a rádiót, és néger zene kezdett üvölteni süketít#

hanger#vel.

Mivel semmiképpen sem akartuk sem a rend#rség, sem a mellettünk lev#

szállítótársaság figyelmét felhívni lakóhelyünkre, a hangos jelenet folytatódásával

Bill és én gyorsan tervet készítettünk. Felfegyvereztük a lányokat sörétesekkel, és

elküldtük #ket a dobozok mögé a m#hely egyik oldalán. Én fogtam egy pisztolyt,

kisurrantam a hátsó ajtón, és csendben megkerültem az épületet, hogy fedezni

tudjam a betolakodókat kintr#l. Aztán Bill kiszólt, "Jó'van, jó'van. Kinyitom az

ajtót, meeen. Te behozod a kocsit."

Miközben Bill elkezdte kinyitni az ajtót, az egyik fekete visszament a kocsihoz, és

beindította a motort. Bill félreállt az oldalra, és a fejét lehajtva tartotta, így nem t#nt

fel a fehér b#re, mikor a kocsi fénye rávilágított. Amikor mindenki bent volt,

elkezdte újra becsukni az ajtót. A feketék kocsija nem húzott eléggé be, hogy

teljesen le lehessen csukni az ajtót, és a sof#r figyelmen kívül hagyta az utasítást,

hogy hajtson beljebb még egy lábnyit.

Aztán az egyik gyalogos fekete jobban megnézte Billt, és rögtön riadót fujt. "E'

nem is testvér', kiáltotta.

Bill felkapcsolta a lámpát, és a lányok el#jöttek a rejt#zköd#helyükr#l, ahogy én

besurrantam a nyitva hagyott ajtórészen.

"Mindenki ki az autóból, és hassal a földre," parancsolta Bill kirántva az ajtót a

vezet#i oldalon. "Gyerünk niggerek, mozgás!"

Ránéztek a négy fegyverre, ami rájuk szegez#dött, és akkor már mozogtak, de nem

hangos tiltakozás nélkül. De kett# közülük nem volt negró. Amikor mind ki voltak

nyújtóztatva a betonon arccal le, mind a hatan, akkor láthattuk, hogy van három

fekete férfink, egy fekete n#nk, és két fehér kurva. Undorral csóváltam meg a fejem

a két fehér lány láttára, akik közül egyik sem t#nt 18-on felülinek.

Nem tartott sokáig, hogy eldöntsük, mi legyen. Nem engedhettük meg magunknak

fegyverlövések zaját, ezért fogtam egy nehéz feszít#vasat, Bill pedig felvett egy

ásót. A két szemben lév# oldalon kezdtük, miközben a lányok sakkban tartották

#ket a sörétesekkel. Gyorsan és precízen dolgoztunk, egy ütés a fej hátuljára, elég

volt mindegyiknek. Az utolsó kett#ig így ment. Bill ásójának a pengéje lecsúszott

az egyik fekete koponyájáról, és a mellette lév# fehér lánynak a vállát találta el,

belevágva a húsába, de nem okozott halálos sérülést. Miel#tt m#ködésbe tudtam

volna hozni a feszít#vasamat, hogy végezzek vele, a kis bestia úgy felpattant,

mintha kil#tték volna.Lelöktem a garázsajtót amennyire csak tudtam, miután bejöttem, de még mindig

nem csukódott le a tolókapu teljesen és id#közben felcsúszott vagy tizenhat centire.

Átcsúszott ezen a sz#k résen és az utca felé rohant, én kb. 10 méterrel a háta mögött

futottam utána.

Megdermedtem a borzalomtól, amikor láttam egy fényívet a sötét betonon a rohanó

lány el#tt. Egy nagy teherautó fordult be az utcába a mellettünk lév# parkolóból.

Ha a lány eléri az utat, akkor látszani fog a teherkocsi lámpafényében, és

elképzelhetetlen, hogy a sof#r meg ne lássa.

Habozás nélkül felemeltem a pisztolyom, és l#ttem, azonnal kiterítve a lányt futás

közben a gazzal ben#tt kerítés el#tt, ami elválasztja a parkolónkat a teherszállító

vállalatétól. Ez nagyon szerencsés lövés volt, nemcsak a hatása miatt, de azért is,

mert a gyorsuló teherautó motorjának zúgása hatékonyan álcázta a hangot. A

parkolóban guggoltam, a hideg izzadtságtól kiverve, amíg a teherautó el nem t#nt a

távolban.

Bill és én beraktuk a hat hullát a feketék kocsijának a hátuljába. Elvezette innen,

Carol követte a mi kocsinkkal. Leparkolta a kocsit egy fekete étterem el#tt a

belvárosban, Alexandriában. Bogozza ki a rend#rség!

A munka az új kommunikációs felszerelésünkön egész jól megy. A lányok annyi

egységet összeraktak, ebéd és az esti kellemetlen történések el#tt, hogy nem tudtam

lépést tartani a beállításukban és kipróbálásukban, ami a munka rám es# része. Ha

egy jobb oszcilloszkópom lett volna, és pár más eszközöm, többet tudtam volna

tenni.

November 30. Átgondolva a szombat eseményeit, meglep, hogy nem érzek

semmilyen b#nbánatot vagy sajnálatot a két fehér kurva megöléséért. Hat hónappal

ezel#tt nem tudtam volna elképzelni magamat, amint nyugodtan lemészárolok egy

tizenéves fehér lányt, akármit is csinált.

De sokkal tisztábban látom a való életet az utóbbi id#ben. Megértem, hogy a két

fehér lány csak azért volt a feketékkel, mert megfert#zte #ket az iskolák, a

templomok és a rendszer által a fiataloknak legyártott, gépezetéb#l kiköpdösött

m#anyag "népszer#" kultúra (("pop" "popular" kultúra - pl. "kultúrmocsok, ami

Amerikából jön")) liberalizmusának betegsége. Valószín#leg ha egészséges

társadalomban n#ttek volna fel, akkor lett volna bennük valamennyi faji büszkeség.

De ilyen szempontoknak nincs jelent#ségük a küzdelem jelenlegi fázisában. Amíg

nincs lehet#ségünk arra, hogy általánosan kigyógyítsuk a betegséget, más módokon

kell elbánjunk vele, pont úgy, mint ahogy könyörtelenül ki kell válogatni és meg

kell semmisíteni a beteg állatokat egy nyájban vagy csordában, hacsak nem akarjuk

elveszteni az egész csordát. Nem ez az id# a n#ies kéztördelésre.Ezt a tényt er#teljesen bemutatta nekünk az, amit a TV hírekben láttunk ma este. A

Chicagói Emberi Viszonyok Tanácsa hatalmas "anti-rasszista" tüntetést rendezett

ma. Az állítólagos ok a tüntetésre egy kocsinyi fekete "biztos" legéppuskázása volt,

feltehet#en a Szervezet által, pénteken, Chicago központjában, fényes nappal.

Csak három nigger múlt ki a támadásban, de a rendszer megragadta az esetet, hogy

elfojtsa a fehér lakosság forrongó haragját, az Emberi Viszonyok Tanácsa ellen és a

biztossá kinevezett fekete b#nöz# bandái ellen. Állítólag ezek a fekete "biztosok"

még súlyosabb gyalázatokat ((gaztetteket)) követtek el védtelen fehérek ellen

Chicagóban mint errefelé. A Chicagói tüntetés, amit a tömegsajtó egésze minden

ágában lihegve hirdetett és támogatott Chicago térségében, majdnem 200,000

tüntet# részvételével kezd#dött, akiknek majdnem a fele fehér volt. Különleges

buszjáratok százai, amelyeket a városi közlekedési hatóságok bocsátottak ingyen

rendelkezésre, hozták be az embereket - f#leg fehér résztvev#ket a külvárosokból

az alkalomra. Fiatal fekete b#nöz#k ezrei lépdeltek peckesen és g#gt#l felfúvódva,

a Chicagói emberi viszonyok tanácsa karköt#jével az óriási tömeg között -

"fenntartva a rendet".

A tüntetésen a rendszeres politikai kurvák és szószéki kurvák szólaltak fel, akik

álszent ((templomi, prédikáló papszer#)) hangsúllyal felhívásokat tettek a

"testvérségre" és "egyenl#ségre". Akkor a rendszer kitrappoltatta az egyik helybéli

Tamását, aki buzdító beszédet mondott a "fehér rasszizmus gonoszságának" örökre

kitaposásáról. (Jegyzet az olvasónak:"Tamás" a hatóságok egy néger képvisel#je

volt, vagy a zsidó érdekeké. A saját fajuk tömegeinek manipulálásában szakért#k

voltak, amiért jól meg voltak fizetve. Egyes "Tamásokat" még a Szervezet is

használt rövid id#re a Forradalom utolsó fázisában, mikor szükségessé vált, hogy

négerek millióit a fehér életek minimális veszteségével füstöljenek ki egyes városi

térségekb#l, és tereljenek be ideiglenes tartótérségekbe.)

Ezután, az Emberi Viszonyok Tanácsa szakért# izgatói, a tömeg különböz# részeit

buzdították fel igazi testvériség #rjöngésbe. Ezek a kunkori hajú zsidófiúk a

hangosbeszél#kkel igazán értették a mesterségüket. A tömeget felhúzták, hogy

igazi vérszomjjal üvöltsön bármelyik "fehér rasszista" élete után, aki a kezük közé

kerül.

Ismételgetve, hogy "Öljük meg a rasszistákat" és a testvérség más kifejezéseit, a

tömeg menetelni kezdett a Chicagói belvároson át. A tömeg útjában található

vásárlókra, munkásokra, és üzletemberekre ráparancsoltak a fekete "biztosok",

hogy csatlakozzanak a menethez, és könyörtelenül megvertek mindenkit, aki nem

akart menni. A feketék bandái elkezdtek bemenni üzletekbe és irodaépületekbe a

menet útvonala mentén, és hangosbemondókkal kirendeltek mindenkit az utcára.

Rendszerint csak egy vagy két makacsabb fehért kellett eszméletlen véres halmazzá

rugdosniuk, hogy az üzlet vagy irodaépületben lev#k megértsenek dolgokat és

"lelkesen" csatlakozzanak a tüntetéshez.Ahogy a tömeg duzzadt, majdnem félmilliós létszámot megközelítve a vége felé, a

feketék a karköt#kkel ellenségesebbek és ellenségesebbek lettek. Bármelyik fehér a

tömegben, aki úgy nézett ki, hogy nem ismételgeti a szólamokat elég hangosan,

valószín#vé vált, hogy megtámadják.

És volt pár különösen mocskos dolog is, amire a TV kamerák kárörvend#en

rákoncentráltak. Valaki a tömegben elkezdte híresztelni, hogy egy könyvüzlet, ami

felé közelítettek "rasszista" könyveket árult. Egy vagy két percen belül pár száz

tüntet# - többnyire fiatal fehérek - kivált a f# tömegb#l és rárontott a könyvüzletre.

Betörték az ablakokat és tüntet#k csapatai odabentr#l elkezdték kihányni két kézzel

a könyveket a többieknek odakint. A b#szület els# rohamának elmúlta után, amit a

könyvek széttépdesésével fejeztek ki, tüzet raktak a könyvekb#l az utcaszélen.

Ekkor kihurcoltak egy fehér üzleti dolgozót és elkezdték verni. Leesett a járdára, a

tömeg rárajzott, elkezdte taposni és rugdosni. A televízió közeli képet mutatott az

esetr#l. A fehér tüntet#k arca el volt facsarodva a saját fajuk elleni gy#lölett#l!

Egy másik dolog, melyet közelr#l felvettek a TV néz#k okulására, egy macska

megölése volt. Egy nagy fehér kóbor macskát látott meg valaki a tömegben, és

elkezdte ordibálni "Adjunk a Honky macskának!" Vagy egy tucat tüntet# futott le a

sikátoron a szerencsétlen macska után. Mikor visszatértek egy másodperccel

kés#bb, feltartva a fehér macska véres hulláját, egy üdvözl# rivalgás tört ki

azokból, akik elég közel voltak a tömegben, hogy lássák, hogy mi történt. Merev

#rület!

Lehetetlen szavakba foglalni, hogy mennyire lehangolt mindnyájunkat a chicagói

bemutató. És persze ez volt a tüntetés szervez#inek a célja. Szakért#

pszichológusok, mélyrehatóan, alaposan értenek a tömeg terror használatához a

megfélemlítésre. Tudják, hogy vannak emberek milliói, akik bels#leg még mindig

ellenük vannak, de akik most túlságosan meg lesznek félemlítve, hogy kinyissák a

szájukat.

De hogy lehet a mi népünk - hogy lehetnek fehér amerikaiak ilyen gerinctelenek,

ilyen csúszó-mászók, ilyen buzgóak abban, hogy kedvében járjanak az

elnyomóiknak? Hogy toborzunk egy forradalmi hadsereget ebb#l a gyülevész

cs#cselékb#l?

Ez valóban ugyanaz a faj, amely járt a holdon, és a csillagok felé nyújtózott 20

évvel ezel#tt? Milyen mélyre süllyedtünk ((vittek le))?

Ijeszt#en egyértelm# most már, hogy nincs mód rá, hogy megnyerjük ezt a

küzdelmet, amit most folytatunk, anélkül, hogy áradatokat, valóságos folyókat

ontsunk a vérb#l.

A döggel teli kocsit, amit Alexandriában hagytunk szombaton csak röviden

említették a helyi hírekben, de az országos hírekben egyáltalán nem. Az elhallgatásoka úgy sejtem nem az, hogy a hatos gyilkosságok olyan rendszeresekké lettek ma,

hogy nem híranyag, hanem a hatóságok felismerték a faji jelent#ségét a dolognak

és úgy döntöttek, hogy nem szeretnék, ha valaki ezt utánozva hasonló

gyilkosságokba kezdene.

12. Fejezet

December 4, 1991. Átmentem Georgetown-ba, hogy beszéljek Elzával, a kis

vöröshajú "társadalomból kiesett"-el akit pár hete ismertem meg ott. A látogatásom

oka az volt, hogy jobban felmérjem Elza barátainak alkalmasságát arra, hogy

valami részt vehessenek rendszerellenes harcunkban.

Ténylegesen, egyesek közülük vagy hasonló körülmények között lev# emberek -

már a saját háborújukat folytatják a rendszer ellen. Az utolsó két hónapban

elképeszt#en nagy mennyiség#, olyan forradalmi tettek elterjedését láthattuk,

amelyekben nem volt benne a Szervezet keze. Ebben voltak robbantások,

gyújtogatások, emberrablások, vérfürd#be torkoló tüntetések, szabotázs

(rongálások, rombolások), kiemelked# figurák elleni halálos fenyegetések, és még

két nagy figyelmet magára vonó orgyilkosság is.

Ezekért a tettekért olyan sok különböz# csoport vállalt felel#sséget, - anarchisták,

adóztatás ellenes lázadók, "felszabadítási frontok" mindenféléi vagy fél tucat

széls#séges vallási kultusz, - hogy senki nem tudja már követni. Minden holdkóros,

akinek volt valami bosszúsága a rendszer ellen, elindította a saját külön háborúját.

A legtöbbek közülük csak óvatlan amat#rök, akik összefogdosásában még a fajilag

kevert FBI-unk is eléggé eredményes munkát tud végezni, de mégis a lázadók mind

többen és többen lesznek. A buzdításukért úgy néz ki a forradalmi vérengzésnek és

kormányzat ellen-vérengzésnek az általános légköre a felel#s, amit a Szervezet

m#ködése teremtett.

A legérdekesebb szempontja ennek, hogy bizonyítékot szolgáltat arról, hogy a

rendszer irányítása a lakosság gondolkodása fölött nem teljes. A legtöbb amerikai

persze elvileg még mindig karöltve menetel a TV-vallás f#papjaival, de egy

növekv# kisebbség már nem tart velük és ellenségnek tekinti a rendszert. Sajnos az

# ellenségességük általában rossz okokon alapszik, és lehetetlen lenne

összehangolni tevékenységeiket.

Valójában a legtöbb esetben nincs is elvi oka a tevékenységeiknek. A valóságban

mindez csak az elégedetlenség hatalmas kitörése, inkább vandalizmusnak, mintsem

politikai terrorizmusnak hívható formában. Csak össze akarnak törni valamit, vagy

valami kárt okozni azoknak az embereknek, akiket felel#snek tartanak az élhetetlen

világért, amelyben élni kényszerülnek. A hatalmas méreteket ölt# vandalizmus az,amit mi most látunk, egy olyan valami, amivel a politikai rend#rség már nem bírhat

nagyon sokáig. Végkimerültségbe futtatja #ket.

A politikai vandálok és holdkórosokon kívül van a társadalomnak egy másik része,

amely fontos részt játszott az utóbbi történésekben, a különböz# szervezett b#nöz#

bandák. A maffia, és egy-két másik szervezett b#nöz# csoport kihasználta a káoszt

és a nyilvánosság félelmét arra, hogy megnöveljék a megfélemlítési és zsarolási

tevékenységeiket. Mikor azt mondják manapság egy-egy üzletembernek, hogy

felrobbantják az üzlethelyiségét hacsak nem fizet "védelmi adót" nekik,

valószín#bb, hogy hisznek nekik mostanában, mint pár hónappal ezel#tt. És az

emberrablás is nagyüzemmé lett. A rend#rség túlságosan el van foglalva olyan

dolgokkal, ami a rendszert igazán idegesíti (vagyis az ellenünk m#ködéssel), hogy

foglalkozzon a hivatásos b#nöz#kkel, és így ezek kedvükre m#ködhetnek.

Teljes hidegvérrel nézve, még ez a b#nözési hullám is jó nekünk, mivel segít

aláásni a nyilvánosság bizalmát a rendszerben. De szintén el kell jöjjön a nap,

mikor összefogdossuk ezen elemek mindegyikét, amelyeket a rendszer

"megvásárolt" bíróságai olyan hosszú id#n át elengedtek, és minden teketória

nélkül falhoz állítjuk #ket a rendszer igazságügyi személyzetével együtt.

Kopogtattam a címen, amit Elza adott nekem - egy egykoron elegáns ház

pincebejárata. Egy szemmel láthatóan terhes fiatal n#, kisgyerekkel a karjában

nyitott ajtót, és mikor Elza után érdekl#dtem, behívott. Mikor a szemeim

alkalmazkodtak a félhomályhoz, megláttam a környezetet, az egész pincehelyiséget

egységes közösségi él#helynek használták. Pokrócok és leped#k, amelyeket a pince

csöveihez kötöttek szolgáltak arra, hogy elválasszanak egy féltucatnyi zugot és

sarkot félig- meddig magánteret biztosító alvóhelyekké. Ezentúl volt pár matrac a

pince f# részében. A kisasztalon túl, ami az egykor ruhatisztításra szolgáló nagymosdó mellett volt, amelyben pár fiatal n# ev#eszközöket mosott, nem volt semmi

más bútor a helyiségben, még egy szék sem.

Az egyik fal mellett #si fatüzelés# kályha volt, ami az egyetlen melegít# test volt a

pincében. Mint megtudtam kés#bb a kagylóba folyó víz az egyetlen modern

kényelem, ami a kis közösséget szolgálja, és a kályhájuknak úgy szereznek tüzel#t,

hogy összeszedik a környékr#l vagy felküldenek egy-egy csoportot a felül lev#

házba, hogy felaprítsanak ajtókat, ablakrámákat és még padlódeszkákat is. Egy

másik nagyobb közösségecske is lakik a házban, a keményen elbarikádozott

acélajtón túl, ami a házba felvezet# lépcs#k tetején van, de ezek sokszor vad drogos

bulikat rendeznek, ami után nem képesek visszaverni a f#t#anyagért razziázókat,

akik feljönnek a pincéb#l.

A pincelakók kerülik a keményebb drogokat, és sokkal jobbnak tartják magukat a

fent lakóknál. De ennek ellenére a pincéhez ragaszkodnak, mert könnyebb f#teni és

megvédeni, mint a házat, lévén, hogy az egyetlen ablakok a plafonhoz közelvannak, és túl kicsik, hogy beférjen rajta akárki. Továbbá a helység nyáron

h#vösebb.

Heten vagy nyolcan az ottlakók közül el voltak nyúlva a matracokon, valami butító

"játszma" ((gameshow)) programot néztek egy kis televízión, és közben füvet

((vadkendert - marihuánát)) szívtak, mikor beléptem. Az egész helyet az állott sör,

vadkender füst és mosatlan ruha szaga töltötte be. (Nem tartják a vadkendert

drognak). Két kisfiú -mindkett# körülbelül négyéves és mindkett# majdnem

teljesen meztelen- játszott a kályha mellett. Egy szürke macska nézett le rám

kíváncsian, az egyik plafon alatt futó használatlan f#t#cs#r#l, ahol kényelmesen

fészkelt.

De az emberek a matracokon, egy futó pillantás után, nem figyeltek rám többet.

Láthattam, hogy a tévé által megvilágított arcok közül egy sem volt Elzáé. De

mikor a fiatal n# -aki beengedett- szólította, az egyik pokrócfüggöny egy távolabbi

sarokban félretolódott, és Elza feje és meztelen vállai lettek láthatóvá egy

másodpercig. Láthatóan boldog volt, mikor meglátott, visszahúzta az elválasztó

pokrócot és elt#nt mögötte, de megjelent egy másodperccel kés#bb egy

vénasszonyos pongyolaruhában. Engem egy kicsit megzavart, hogy egy másik

alakot láttam a matracon a homályos sarokban, ahogy Elza félretolta a pokrócot egy

másodpercre mikor kijött. Egy kis féltékenység?

Elza megölelt igaz szeretettel és megkínált egy csésze forró kávéval, amit a kályhán

lev# összevert kannából töltött ki. Hálásan elfogadtam a kávét, mivel a séta a

buszállomástól alaposan átfagyasztott. A TV hangja, a baba és a gyerekek

zajongása lehet#vé tette, hogy viszonylagos magánban beszélgessünk.

Sok dologról beszélgettünk, mivel nem akartam azonnal a látogatásom okának f#

témájára térni. Sokat megtudtam Elzáról és a közösségr#l, akikkel élt. Egyes

dolgok elszomorítottak, és más dolgok mélyrehatóan sokkoltak.

Elszomorított Elza saját története. Fels#-középosztálybéli család egyetlen gyermeke

volt. Az apja az egyik leghatalmasabb Washingtoni szenátornak a beszéd-írója

(vagy volt - több mint egy éve nem beszélt a családjával). Az anyja egy baloldali

alapítványnak az egyik ügyvédje, amely f# tevékenysége abból állt, hogy házakat

vásároltak föl fehér városszéli negyedekben és közsegélyen lev# ((az adópénzen -

pl munkanélküli segélyen - eltartott)) néger családokat költöztettek beléjük.

15 éves koráig Elza nagyon boldog volt. A családja Connecticut államban élt és

Elza egynem#, csak lányoknak fenntartott magániskolába járt. (az egynem# iskolák

persze most már illegálisak a Goldstein kongresszusi rendelet óta) A nyarait a

szüleivel töltötte a tengerparti vakációs házukban. Elza arca boldogan világított,

ahogy mesélt az erd#r#l és az ösvényekr#l a nyaralóházuk környékén, és a hosszú

sétáiról ezeken. Saját kis vitorlás-ladikja volt és néha kivitorlázott egy parányi

szigetecskére, magányos piknikekre, és hosszú boldog, napozós, ábrándozó órákra.A család ezután költözött Washingtonba és az anyja ragaszkodott hozzá, hogy egy

apartmant vegyenek ki egy nagyjából fekete negyedben a Kongresszusi Központ

mellett, ahelyett, hogy kiköltözzenek egy fehér negyedbe a város szélére. Elza egy

volt négy fehér tanuló közül az el#-középiskolába ((7-8 osztály az "el#

középiskola" az USA-ban)) ahová küldték.

Elza korán ér# típus volt. A természetes n#ies melegsége, nyílt társalgó természete

és a fizikai tulajdonságai vonzósága miatt nagyon vonzó volt már 15 évesen is.

Ennek az eredménye az lett, hogy a fekete hímek, akik állandóan terrorizálták az

egyetlen másik fehér lányt is az iskolában, nem hagyták soha békén, vég nélkül

zaklatták. A fekete lányok emiatt különleges indulattal gy#lölték Elzát, és minden

módon ártottak neki, kínozták ahogy csak tudták.

Elza még a mellékhelyiségre sem ment egyedül, és egy másodpercre sem távolodott

el valamelyik tanár látóköréb#l amíg iskolában volt. De hamar megtanulta, hogy a

tanárok sem jelentettek semmi különleges védelmet, mikor egy fekete

segédigazgató sarokba szorította az irodájában és megpróbálta a kezét a ruhája alá

tenni.

Elza minden nap sírva jött haza az iskolából és könyörgött a szüleinek, hogy

küldjék egy másik iskolába. Az anyja válasza erre az volt, hogy elkezdett ordítozni

vele, pofonvágta és "rasszistának" hívta. Ha a fekete fiúk zaklatták, az # hibája volt

nem az övék, és keményebben kellett volna próbálkozzon összebarátkozni a fekete

lányokkal.

Az apja sem kínált védelmet, még akkor sem, mikor elmondta neki, hogy mi történt

a segédigazgató irodájában. Az egész dolog megszégyenítette, és nem akart róla

többet hallani sem. Az # liberalizmusa passzívabb volt mint az anyáé, de

rendszerint belefélemlítette a "felszabadított" felesége, hogy vele tartson bármilyen

dologban, ami a faji kérdést érintette. Még mikor három fiatal fekete huligán

megtámadta a saját ajtaja el#tt, elvették a pénztárcáját, az óráját, a földre lökték és

széttaposták a szemüvegét, Elza anyja akkor sem hagyta, hogy hívja a rend#rséget

és jelentse a rablást. Úgy tartotta, hogy még annak a gondolata is, hogy rend#rségi

följelentést tegyenek feketék ellen "fasiszta" lett volna.

Elza t#rte ezt három hónapig és aztán elmenekült otthonról. Befogadta a kis

közösség, akikkel most van, és alapvet#en boldog természete miatt, megtanult

t#rhet#en boldognak lenni az új helyzetében. És akkor körülbelül egy hónappal

ezel#tt, elkezd#dött a baj ami a találkozásunkhoz vezetett. Egy új lány Mary Jane,

jött a csoportjukhoz, és feszültség volt Elza és az új lány között. A fiú, aki

akkoriban Elzával volt, ismerte Mary Jane-t régebbr#l, még miel#tt bármelyikük a

közösségecskéhez került volna, és Mary Jane Elzát riválisnak tekintette. Elza

viszont haragudott Mary Jane nem túl rejtett próbálkozásaiért, hogy elcsalja a

barátját. Az eredmény egy nap egy hangos, karmolós, hajtép#s verekedés lett

kettejük között, amit Mary Jane - lévén hogy er#sebb volt, megnyert.Elza két napig az utcákon vándorolt - ekkor találtam rá - és ezután visszatért a

pince közösségbe. Mary Jane ezután egy másik lánnyal is összeveszett, és Elza ez

úgy használta ki, hogy kijelentette: vagy Mary Jane megy el, vagy # távozik

végleg. Mary Jane válasza erre az volt, hogy megfenyegette Elzát egy késsel.

"És mi történt?" - kérdeztem.

"Eladtuk" válaszolta Elza félvállról.

"Eladtátok? Ez mit jelent?" mondtam szinte kiáltva.

Elza megmagyarázta: "Mary Jane nem akart elmenni miután mindenki az én

oldalamra állt, így eladtuk Kappynek a jiddnek. # adott érte nekünk egy TV-t és

kétszáz dollárt."

"Kappy a jid" mint kiderült egy Kaplan nev# zsidó, aki a fehér (szex) rabszolga

kereskedésb#l él. Rendszeresen fellátogat Washingtonba New Yorkból, hogy

megvegyen otthonról elkóborolt lányokat. Rendszeres ellátói a színes férfibandák,

amelyikek egyikét#l a múltkor megszabadítottam Elzát. Ezek a b#nöz# csoportok

elhurcolnak lányokat az utcáról, fogvatartják #ket egy hétig és akkor, ha az

elt#nésük nem keltett nagyobb felbolydulást, nem jelent meg az újságokban,

eladják #ket Káplánnak.

Hogy mi történik ezután a lányokkal, senki nem tudja biztosra, de úgy tudják, hogy

a legtöbb fogságba kerül egyes zárt klubokba New Yorkba, ahova a tehet#sek

mennek, hogy kielégítsék furcsa és perverz étvágyukat. Egyesek -úgy hírliklegvégül egy Sátánista klub tulajdonába kerülnek, ahol hálára kínozzák #ket

mindenféle véres szertartásokon.

Akárhogyis, valaki a közösségecskében hallotta, hogy Káplán a városban van és

"vásárol", így mikor Mary Jane nem akart sehogysem elmenni, megkötözték,

megkeresték Káplánt, és eladták.

Azt gondoltam, hogy engem már semmi sem sokkolhat, de felháborított

elborzasztott és elundorított Elza története Mary Jane sorsáról. "De mégis hogy" -

kérdeztem magamból kikelve- "tudtatok eladni egy fehér lányt egy zsidónak?"

Elzát megszégyenítette a nyilvánvaló nemtetszésem. Beismerte, hogy borzalmas

dolog volt, amit tettek és néha lelkiismeretfurdalása van, mikor Mary Jane-re

gondol, de ott és akkor úgy t#nt, hogy ez kézenfekv# megoldás a közösség

problémáira. Felhozta azt a silány mentséget, hogy az ilyesmi állandóan

megtörténik, és hogy a hatóságok állítólag tudnak róla és nem lépnek közbe, így

inkább a társadalom hibája mint bármelyik egyéné.

Utálattal ráztam meg a fejem, de legalább a beszélgetés ezen fordulata által

rátérhettem a fontosabb témákra, amiért jöttem. "Egy civilizáció, amely elt#ri

Káplán létezését és a mocskos üzletelését, a földig kéne égjen", mondtam. "Egyilyen társadalmat porrá kéne égetni, még hamut sem hagyni, és mindent újból

kezdeni."

Tudatlanul felemeltem a hangom elég hangosra, hogy az utolsó kommentáromat

mindenki hallhatta a pincében. Egy szedett vedett egyén felkelt a matracáról a TV

el#l és oda lötyögött. "Mit tehet bárki?" kérdezte, nem igazán várván választ.

"Kappyt a jiddet már vagy egy tucatszor letartoztatták, de a zsaruk mindig

elengedik. Politikai összeköttetései vannak. Egyes nagy zsidók New Yorkban a

vev#i. És hallottam, hogy két vagy három Kongresszusi képvisel# rendszeresen

felmegy oda, hogy meglátogassa a klubokat, amiket ellát."

"Akkor valaki fel kéne robbantsa a Kongresszust", válaszoltam.

"Azt hiszem azt már próbálták", röhögte el, nyilvánvalóan a Szervezet aknavet#s

támadására utalva.

"Hát ha lenne egy bombám most, megpróbálnám magam", mondtam. "Hol

szerezhetek dinamitot?"

Az alak megvonta a vállát, és visszasompolygott a TV-hez. Ezután megpróbáltam

Elzát gy#zködni információért. Melyik csoportok foglalkoztak robbantásokkal

Georgetown-ban? Hogy kerülhetek kapcsolatba egy ilyennel? Elza megpróbált

segítségemre lenni, de egyszer#en nem tudott semmit. Ez olyan téma volt,

amelyben nem volt semmi különös érdekeltsége.

Végül odaszólt az alaknak, aki korábban odasompolygott: "Harry, nem

foglalkoznak azok az emberek a 29-edik utcában a disznók elleni harccal, tudod

akik a "Negyedik Világi Felszabadítási Frontnak" hívják magukat?" Harrynek

nagyon nem tetszett a kérdése. Talpra ugrott, ádázul a kett#nkre bámult és akkor

kisietett a pincéb#l, válasz nélkül, becsapva az ajtót maga után.

Egyik n# a ruhatisztító kagylónál megfordult és emlékeztette Elzát, hogy rajta volt

a sor, hogy elkészítse az ebédet, de még a burgonyát sem tette fel f#ni.

Megszorítottam Elza kezét és megindultam.

Azt hiszem eléggé elszúrtam a dolgokat. Hihetetlenül naiv volt t#lem azt képzelni,

hogy egyszer#en besétálok egy "kiesett" közösségbe, és majd illedelmesen tovább

igazítanak valakikhez, akik fegyveres és illegális tevékenységet folytatnak a

rendszer ellen. Nyilván mindegyik kémkedni küldött rend#rügynök Washingtonban

ezt próbálta. Most bizonyára mindenki azt hiszi, hogy én is rend#r vagyok. Ez

elszúrta bármilyen esélyemet arra, hogy rendszerellenes militánsokkal kerüljek

kapcsolatba abban a térségben.

Persze küldhetnénk valaki mást, hogy próbálja megtalálni a "Negyedik Világ

Felszabadítási Frontot" - bármi a is az. De el kell gondolkodnom azon, hogy van-e

bármi értelme a dolognak. Elza meglátogatása eléggé meggy#zött arról, hogyazokban az emberekben, akik osztják az életstílusát, nincs sok adottság, vagy

képesség arra, hogy hasznos együttm#ködést építsünk ki közöttük és a Szervezet

között.

Hiányzik bel#lük a fegyelem, és bármilyen igazi céltudat. Egyszer#en feladták.

Csak annyit akarnak tenni, hogy egész nap heverésszenek, szeretkezzenek, és füvet

szívjanak. Úgy hiszem, hogy talán ha a kormány megduplázná a közsegélyüket,

még a robbantgatók is elvesztenék a militánsságukat.

Elza alapjában jó gyerek, és kell hogy legyen jópár másik is még, akiknek az

ösztöneik nagyjából jók, de akik egyszer#en nem bírtak ezzel a rémálom világgal

és így kiestek, kiszálltak. Habár mi mindketten visszautasítjuk a világot a jelenlegi

állapotában és ugyanúgy mindketten kiszálltunk, kiestünk bel#le, a különbség a

Szervezet emberei és Elza barátai között annyi, hogy mi tudunk alkalmazkodni a

világhoz, és #k nem. Nem tudom elképzelni magam vagy Henryt vagy Katherine-t

vagy akárki mást a Szervezetben csak úgy, hogy üldögélünk, nézzük a TV-t és

hagyjuk, hogy a világ menjen a maga útján körülöttünk, mikor annyi minden van,

amit tenni kell. Emberi-min#ségi különbség.

De több mint egyféle jellemvonás az, ami fontos számunkra. A legtöbb amerikai

még mindig bír a világgal, egyesek alig, mások nagyon sikeresen. Nem estek ki,

nem szálltak ki, mert hiányzik bel#lük bizonyosféle érzékenység, érzékenység,

amelyet én úgy hiszem mi osztunk Elzával és a barátai közül a legjobbakkal, -

érzékenység, amely lehet#vé teszi számunkra, hogy érezzük ennek a rothadó

társadalomnak a szagát, és amely érzékenység hányingerre és fulladozásra késztet

t#le.

A társadalommal bírók odakint, pont úgy mint a társadalommal nem bírók

((csövesek)) közül sokan, vagy nem érzik a szagot vagy nem zavarja #ket. A zsidók

bevezethetnék #ket akármilyen disznóólba, és amíg elég moslék van,

alkalmazkodnának hozzá. Az evolúció ügyes túlél#ket képzett bel#lük, de

hátrányba hozta #ket egy másik szempontból.

Milyen törékeny dolog az emberi civilizáció! Milyen kis dolog az alapvet#

természethez képest! És milyen kevés egyénen múlik a táplálása és fenntartása

azon a nyüzsg# tömegek közül, akik életének mintát ad!

Ezen legtalpraesettebb egyének egy-két százaléka nélkül- a legagresszívebb,

legértelmesebb és keményen dolgozó társaink nélkül - azt hiszem sem ez, sem

bármely másik civilizáció nem tudná fenntartani magát. Lassan de biztosan, talán

évszázadokon át, szétmállna és a köznépnek nem lenne meg az akarata, az

energiája vagy a zsenialitása ((értelmessége)), hogy betömködjék a réseket. Id#vel

mind visszatérnének a természetes civilizáció el#tti állapotukba, olyan állapotba,

amely nem túl különböz# a Georgetowni kiesettek ((csövesek)) állapotától.De pusztán az energia, akarat, és zsenialitás sem elég. Amerikának van még elég

"túlteljesít#je" ahhoz, hogy a kerekeket tovább forgassák. De ezek a túlteljesít#k

úgy néz ki nem veszik észre, hogy a gépezet, amit a küszködésük továbbm#ködtet,

rég lefutott az útról, és most végtelen mélységbe zuhan. Érzéktelenek a

rusnyaságára és természetellenességére, úgyis mint a veszélyességére annak az

irányzatnak, amin haladnak.

Valóban egy kisebbség kisebbsége volt az, amely kivezette fajunkat a dzsungelb#l

és az út els# pár lépésén az igaz civilizáció felé. Mindent azon #seinknek

köszönhetünk, akik érezték, hogy mit kell tenni, és akikben megvolt a képesség

arra, hogy azt meg is tegyék. Megérzés nélkül bármennyi képesség is van, nem tud

eredményekhez vezetni, és képesség nélkül az megérzés csak álmodozáshoz és

elkeseredéshez vezet. A Szervezet kiválasztotta az emberiség nagy tömegéb#l

azokat a mi generációnkban, akikben megvan ez a ritka kett#sség. Most pedig meg

kell tegyünk mindent, ami szükséges, hogy gy#zzünk.

13. Fejezet

Március 21, 1993. Ma elkezd#dött valami új. Tiszta véletlenségb#l ma van a tavasz

els# napja. Nekem olyan ez a nap, mint a visszatérés a halálból, 470 nap él#

halálból. Hogy megint Katherinnel legyek, és megint az összes többi bajtársaimmal

legyek, hogy folytathassam a küzdelmet annyi elpazarolt id# után - mindez

kimondhatatlan boldogsággal tölt el.

Annyi minden történt azóta, amióta utoljára írtam ebbe a naplóba (és milyen jó,

hogy Katherine megmentette nekem) és olyan nehéz eldönteni, hogy hogy s#rítsem

le az egészet ide. De els#nek is a következ#ket írom le:,

Reggel négy óra tájt volt, koromsötét, vasárnap. Mi mind javában aludtunk.

Els#nek arra emlékszem, hogy Katherine rázott a vállamon, hogy felköltsön.

Állandó zúgást hallottam a háttérben, amit, a félálmomba a cseng#óránknak hittem.

"Nem lehet, hogy már fel kell kelni" motyogtam.

"A riasztócseng# lent" súgta Katherine sürgetve. "Valaki kint van".

Ett#l egyb#l kiment a szememb#l az álom, de még miel#tt felkelhettem volna,

hangos töréshangot hallottam, amikor valami, amit egy szikracsóva követett, áttört

a gondosan bedeszkázott hálószobaablakon. A szoba csaknem azonnal megtelt

nyivasztó gázzal, és fájdalmasan küszködtem lélegzetért. A következ# pár perc

kicsit ködös az emlékezetemben.

Valahogy mind felvettük a gázmaszkjainkat, anélkül, hogy felkapcsoltunk volna a

villanyt. Bill és én lerohantunk a földszintre, fent hagyva Katehrine-t és Carolt,

hogy az emeleti ablakokat kezeljék ((illetve innen m#ködjenek vagy ezekrevigyázzanak)). Szerencsére senki sem próbált még behatolni az épületbe, de ahogy

Bill és én a lépcs# alját elértük, valaki kívülr#l egy hangosbemondón azt

parancsolta, hogy felemelt kézzel jöjjünk ki.

Egy gyors pillantást vetettem ki az ajtónkon lev# kémlyukon. A sötétség

napvilággá lett változtatva az épületünkre irányított fényszórók tucatjai által. A

fény miatt nem láttam sokat a fényszórókon túl, de azonnal tisztává vált számomra,

hogy többszáz rend#r és katona volt odakint sok felszereléssel.

Nyilvánvalóan hiábavaló lett volna ebben a helyzetben megpróbálni a kitörést, de

ett#l függetlenül egy rövid t#zsorozatot nekieresztettünk, egy-egy féltucatnyi gyors

lövést fejenként, az emeleti és földszinti ablakokból, el#l és hátul, csak azért, hogy

elvegyük a kedvüket attól, hogy megpróbáljanak azonnal behatolni az épületbe.

Ezután mindannyian fedezékbe vonultunk és távol maradtunk az ablakoktól és

ajtóktól, ahogy ezeket szitává lyuggatták. Amíg #k tüzeltek, addig mi arra

koncentráltunk, hogy a legfontosabb felszerelésünkb#l vigyünk ki annyit amennyit

csak tudunk, a menekül#-útvonalon át. A garázs cement-tégla falai védelmet

nyújtottak a kézifegyvert#zt#l, ami minden oldalról az épületünkre zúdult.

Bill, Katherine, és Carol egymás közt adogatva leszállították a cuccunkat a hosszú

sötét alagúton át, amíg én fent maradtam a m#helyben és megpróbáltam

összegy#jteni nekik azokat a dolgokat, amikr#l úgy gondoltam, a legfontosabbak,

hogy megpróbáljunk menteni. Kétségbeesett gyorsasággal dolgozó és kimerít#

háromnegyed órán át összehordtak egy kisebb muníció, fegyver és távközlési

felszereléshegyet a szennyvizes árokba a csatorna távoli végén. Habár #k hárman

végezték a cipelés nagy részét, #k legalább nem voltak annak veszélyében, hogy

lelövik #ket. Nekem golyók fütyültek a fülem mellett az egész id# alatt, és legalább

egy tucatszor sebzett meg egy-egy betonszilánk, amit a falakról lepattanó golyók

vertek ki. Még mindig nem értem, hogy hogy éltem túl ezt.

Még azt is elértem, hogy minden kb. öt percben ki-ki l#jek a támadóinkra az ajtón

át, csak hogy fedezék mögött tartsam #ket.

Végül kivittük az összes fegyverünket és l#szerünket, tömeges robbanószereink és

nehezebb fegyvereink kb. felét, és az összes kész távközl#készüléket. Még Bill

szerszámait is megmenthettük, mert neki szokása, hogy precízen mind együtt tartja

#ket, mindig egy szerszámos dobozban, és mindig a helyükre teszi #ket minden

használat után, de ott kellett hagynunk az én kipróbáló elektronikus felszerelésem

nagy részét, mivel szét volt szórva minden#vé a m#helyben.

Rövid tanácskozást tartottunk a szervizveremben és úgy döntöttünk, hogy Bill és a

lányok lopnak egy járm#vet és felpakolják bele a cuccainkat, amíg én a m#helyben

maradok és el#készítek egy robbanótöltetet, amely elfedi a menekül#alagutunklejáratát. Adok nekik 30 percet, és akkor meggyújtom a gyújtózsinórt, és én is

elhagyom a helyiséget.

Katherine elszakadt a csoporttól, gyorsan visszafutott az emeletre, ahol megragadta

pár személyes dolgunkat, köztük a naplóimat is, ami után visszatessékeltem #t is az

alagútba a többiekkel, utoljára.

A földszinti ajtók és az ablakokon lev# deszkák már körülbelül félig szét voltak

l#ve eddigre, és annyi fény jött be a m#helybe a fényszóróktól kívülr#l, hogy

bármilyen mozgás bent különösen veszélyes kezdett lenni. Feszült, ideges

sietséggel dolgozva összeraktam egy 20-fontos tritonál töltetet a szervizveremben,

pontosan az alagútlejárat fölött, és beletettem a gyutacsot ((indítótöltetet)).

Ezután megindultam kúszva a földön a fal felé ahol körülbelül még 100 font

tritonál volt felhalmozva kisebb tartóedényekben. Robbantózsinórt akartam a

szervizveremben lev# töltett#l oda vezetni, így az egész m#hely felrobbanna

egyetlen robbanásban, alaposan eltakarva mindent a törmelékkel. A zsarunknak így

pár napjába került volna amíg átkutatják a romokat és felderítik, hogy

elmenekültünk.

De soha nem jutottam el a falig. Valahogy még mindig nem tudom hogy, de a töltet

a szervizveremben felrobbant id#nek el#tte. Lehet, hogy egy lepattanó golyó

megütötte a gyutacsot. Vagy lehet, hogy szikrák az egyik könnygáz gránáttól,

amelyeket még mindig jószerével lódítottak a helyiségbe, meggyújtotta a

gyújtózsinórt. Akárhogy is a robbanás lökéshulláma kivert, eszméletemet

vesztettem, és majdnem meg is ölt. Eszméletemet egy m#t#asztalon nyertem

vissza, a kórházi sürg#sségin.

A következ# pár nap hihetetlenül fájdalmas volt. Hunyorítok az emlékén is. A

m#t#b#l egyenesen egy kihallgatószobába vittek az FBI épület alpincéjébe, amely

még mindig nem volt teljesen kitakarítva a törmelékt#l, amelyet a bombánk termelt

hét héttel azel#tt.

Habár még mindig nem voltam teljesen eszméletnél és súlyos fájdalmaim voltak a

sebesüléseimt#l, nagyon durván kezeltek. A csuklóimat szorosan megbilincselték a

hátam mögött és ütöttek, rúgtak, amikor megbotlottam vagy nem tettem eleget elég

gyorsan egy parancsnak. Arra kényszerítettek, hogy egy cella közepén álljak, amíg

egy fél tucat FBI ügynök minden oldalról kérdéseket ordított rám, még akkor sem

tudtam volna mást tenni mint értelmetlenül motyogni, ha akartam volna válaszolni.

De még a kínjaim között is, megnyugvást és boldogságot éreztem mikor rájöttem a

kérdéseikb#l, hogy a többiek biztonságosan elmenekültek. Újból és újból a

körülöttem lev# emberek ugyanazokat a kérdéseket üvöltötték rám: "Hol vannak a

többiek? Hányan voltak az épületben veled? Hogy menekültek el?" Úgy néz ki a

töltet a szervizveremben sikeresen megsemmisítette a csatornabejáratot. Akérdésekre pontot tettek az ismételt ütések és rúgások, amíg végül újra elájultam és

lerogytam a földre.

Mikor magamhoz tértem, ugyanott voltam ahová összerogytam, a csupasz betonon.

A cellában égett a lámpa, de senki más nem volt ott, hallottam a légkalapácsok

csörömpölését és más zajokat, amit a folyosón dolgozó munkások csináltak a

cellaajtómon túl. Minden porcikám fájt, a bilincseim különös szenvedést okoztak

nekem, de a fejem majdnem teljesen kitisztult addigra. Az els# gondolatom a

sajnálat volt, hogy nincs már nálam a méregpirulám. A titkosrend#rség, persze,

elvette a kis nyakláncomat rögtön, ahogy megtalálták önkívületi állapotban lev#

testemet a garázs romjai között.

Átkoztam magamat azért, hogy nem tettem meg azt az el#vigyázatossági

intézkedést, hogy a számba tegyem a robbanás el#tt. Valószín#leg ott nem találták

volna meg, és ráharaphattam volna, ahogy felébredtem a kórházban. Az eljövend#

napokban, ez a gyötr# gondolat újból és újból felmerült bennem.

A második gondolatom szintén a sajnálat és a b#nösségérzet volt. Olyan er#s

sejtelem kínzott bels#leg, hogy majdnem egyenl# volt a biztossággal, hogy az

Elzához tett két nappal azel#tti buta látogatásom volt felel#s a jelenlegi

helyzetemért. Valószín#leg valaki Elza csoportjából követett haza, majd

feljelentett. Ezen sejtelmem helyességét kés#bb bizonyították indirekt módon

fogvatartóim.

Csak pár percig voltam egyedül józan gondolataimmal és fájdalmaimmal, miel#tt a

második vallatásom megkezd#dött. Ezúttal két FBI ügynök jött be a cellámba, egy

doktorral és három másik emberrel, amely utóbbi három közül kett# nagydarab

izmos kinézés# néger volt. A harmadik egy meggörnyedt, fehérhajú alak volt,

körülbelül 70 éves. Ronda kis mosoly repdesett a durva kinézés# szája szélei körül,

amely id#nként szétnyílt egy ronda vigyorba, megmutatva az aranykoronákat

dohányszín# fogain.

Miután a doktor gyorsan átvizsgált, eléggé egészségesnek talált és elment, a két

FBI ügynök talpra rántott, és akkor állást foglalt az ajtó mellett. Ezután a vallatást

átadták a gonosz kinézés# alaknak az arany fogakkal.

Súlyos héber akcentussal beszélve és lefegyverz#en mérsékelt és hivatásos

modorban, bemutatta magát Saul Rubin Ezredesnek, az izraeli katonai

hírszerzést#l. Miel#tt még elképedhettem volna, hogy mi köze volt egy idegen

kormány képvisel#jének vallatni engem, Rubin megmagyarázta:

"Mivel a fajvéd# tevékenységei a Nemzetközi Genocidum Ellenes Egyezmények

megszegése, Turner úr, egy nemzetközi bíróság fogja elítélni, képvisel#kkel a maga

országából és az enyémb#l. De el#ször szükségünk van némi információkramagától, hogy a b#ntársait is az igazságszolgáltatás elé tudjuk hozni magával

együtt."

"Úgy hallom, hogy nem volt nagyon együttm#köd# a múlt este. Hadd

figyelmeztessem, hogy nagyon rosszul fognak menni dolgok magának, ha nem

válaszol a kérdéseimre. Nagyon sok tapasztalatom volt az utolsó 45 évben abban,

hogy információt szerezzek olyan emberekt#l, akik nem akartak együttm#ködni

velem. A végén mindegyikük megmondta azt, amit tudni akartam, az arabok is és a

németek is, de nagyon kellemetlen tapasztalat volt azok számára, akik makacsok

voltak."

Egy rövid szünet után: "Ah igen, egyesek azok közül a németek közül, 1945-ben és

1946-ban - különösen az SS-t#l igencsak makacsok voltak." Úgy néz ki, ez az

emlék utálatos vigyort hozott Rubin arcára és nem tudtam elfojtani egy hidegrázást

magamban. Emlékeztem azokra a borzalmas képekre, amelyeket egyik tagunk -aki

a hadsereg volt hírszerz# tisztje- mutatott nekem évekkel ezel#tt, német foglyokról,

akiknek kivágták a szemét, kihúzták a fogaikat, levágták az ujjaikat, és széttörték a

heréit szadisztikus vallatók, sokan, akik közül az amerikai hadsereg egyenruháit

viselték, miel#tt elítélték volna és kivégezték volna #ket katonai bíróságok

"háborús b#nökért".

Nem akartam semmit jobban mint széttörni a vigyorgó zsidó pofát, ami el#ttem

volt, de a bilincseim nem engedték meg nekem ezt a luxust. Meg kellett elégedjek

azzal, hogy szembeköptem Rubint és a középtájéka felé rúgni. De sajnos a merev,

sajgó izmaim elrontották a célzásomat és a rúgásom csak a combját kapta el,

visszalökve Rubint egy lépést.

A. McDonald:A Turner Naplók 2/3

Akkor megragadott a két néger segít#. Rubin igazgatása alatt, egy alapos, mocsok

és tudományos verésben részesítettek. Mikor befejezték az egész testem egy sajgó,

éles fájdalom tömeg volt, és a földön fetrengtem, nyögve, szipogva.

Az ezt követ# vallatási módszerek rosszabbak voltak, sokkal-sokkal rosszabbak.

Mert egy nyilvános színdarab-ítélkezést terveztek számomra, feltehet#en az Adolf

Eichmann modorban. Rubin elkerülte a szem kivágást és ujjlevágást, amely

eltorzított volna, de a dolgok, amiket m#velt, legalább annyira fájdalmasak voltak.

(Jegyzet az olvasónak: Adolf Eichmann egy középszint# német hivatalnok volt a

második világháború alatt. Tizenöt évvel a háború után elrabolták Délamerikából a

zsidók, elhurcolták Izraelbe és központi figurát csináltak bel#le egy bonyolultan

összeállított, két éves propaganda kampányban, hogy szimpátiát váltson ki a nemzsidó világ részér#l Izrael felé, amely az egyetlen menedék volt az "üldözött"

zsidók számára. Ördögi kínzás után, Eichmannt közszemlére tették egy hangmentes

üvegkalitkában a négy hónapos eljátszott bírósági tárgyalás alatt, amely végül

halálra ítélte "a zsidó nép elleni b#nökért".)Több esetben napokig teljesen kikeltem magamból, eszemen kívül voltam és pont

ahogy Rubin megjósolta, a végén megmondtam neki mindent, amit tudni akart.

Nincs emberi lény, aki másképp tehetett volna.

A kínzási procedúrák alatt a két FBI ügynök, akik mindig jelen voltak mint

megfigyel#k, néha kicsit elsápadtak és mikor Rubin vezénylete alatt a két fekete

segéde felszúrt egy hosszú tompa rudat a végbelembe, hogy ordítottam és

verg#dtem mint egy megszúrt disznó, egyikük úgy nézett ki mintha hányingere lett

volna, de soha nem emeltek kifogást.

Azt hiszem pont ugyanígy volt a második világháború után, ahogy német

származású amerikai tisztek nyugodtan végig nézték, ahogy zsidó kínzók

megdolgozták a fajtestvéreiket, akik a német hadseregben voltak, és pont így nem

láttak semmi helytelent, mikor néger katonák meger#szakoltak és bántalmaztak

német lányokat. Azért, mert annyira agymosták #ket a zsidók, hogy gy#lölik a saját

fajtájukat vagy azért, mert egyszer#en annyira érzéktelen fattyak, hogy megtesznek

bármit, amit parancsolnak nekik amíg fizetik #ket?

Rubin különösen fájdalmas szakértelme ellenére, most már egészen meg vagyok

gy#z#dve, hogy a Szervezet vallatási módszerei sokkal hatékonyabbak, mint a

rendszeré. Mi tudományosak vagyunk ebben, amíg a rendszer egyszer#en brutális.

Habár Rubin megtörte az ellenállásomat és válaszokat kapott a kérdéseire,

szerencsére nem kérdezett semmi olyasmit, amire nem számítottam.

Mikor végzett velem egy hónap-hosszú rémálom után, megmondtam neki a legtöbb

általam ismert szervezet tag nevét, a rejtekhelyeik hollétét, és hogy ki vett részt

különböz# hadm#veletekben a rendszer ellen. Elmagyaráztam részletesen az FBI

ellenes bombázás el#készületeit, és a szerepemet a Kongresszus elleni aknavet#s

támadásban. És természetesen, elmondtam pontosan, hogy az egységem többi tagja

hogy kerülte el az elfogást.

Mindezek az információk természetesen problémákat okoztak a Szervezetnek. De

mivel körülbelül számíthattak arra, hogy mit fog a politikai rend#rség megtudni

t#lem, el#re semlegesíthették a lehetséges ártalmat. Nagyjából azt jelentette, hogy

az érintett egységeknek gyorsan el kellett hagyjanak pár jó búvóhelyet és újakat

kellett felállítsanak. De Rubin vallatási módszere csak direkt kérdésekre adott

válaszok formájában szerzett információt. Nem kérdezett t#lem semmit a távközlési

eszközeinkr#l és így nem tudott meg semmit ezekr#l. (Mint ahogy megtudtam

kés#bb, a legálisaink az FBI-on belül a Szervezetet folyamatosan értesítették arról,

hogy pontosan milyen információkat eredményezett a vallatásom, így továbbra is

megbíztunk távközlési eszközeink biztonságában.)

Szintén nem tudott meg semmit a Rendr#l vagy a filozófiánkról, vagy hosszú távú

céljainkról, nem szerzett meg semmi olyan információt, ami lehet#vé tette volna a

rendszernek, hogy megértse a stratégiánkat. Amit Rubin kiszedett bel#lem, az mindcsak harcászati szint#, taktikai dolog volt. Azt hiszem, ennek a rendszer azon

beképzelt g#gös feltételezése volt, hogy a Szervezet likvidálása csak pár hét

kérdése. Minket nagy problémának tekintettek, de nem halálos veszélynek.

Miután a vallatásom véget ért, még három hétig az FBI épületben tartottak, úgy néz

ki azért, hogy kéznél legyek különböz# szervezet tagok szembesítéséhez, akiket a

bel#lem kiszedett információk segítségével tartoztatnak le. De egyet sem

tartoztattak le ezen id# alatt, és id#vel átettek egy különleges börtön építménybe a

Belvoir er#d katonai bázison, ahol majdnem 200 másik szervezettagot tartottak

fogva, és körülbelül ugyanannyit a legálisaink közül.

A kormány félt minket normális börtönökbe tenni, mert féltek, hogy a Szervezet

kiszabadít, és mert szintén -ahogy én sejtem-, féltek, hogy átadjuk elveinket a többi

rabnak. Így az összes elfogott szervezettagot Belvoir er#dbe vittek az egész

országból, és magánzárkákban tartottak. Épületekben, amelyeket szögesdrót,

tankok, #rtornyok géppuskák, két század katonai rend#r védett, ami egy katonai

bázis közepén volt. És itt töltöttem a következ# 14 hónapot. Nem tudom, mi történt

bírósági eljárásom terveivel.

Sokan a magánzárkát különösen kemény bánásmódnak tartják, de áldás volt

nekem. Olyan lehangolt és abnormális állapotban voltam, részben Rubin kínzása

miatt, részben az azért való b#nösségi érzésem miatt, hogy megtört a kínzás, és

részben azért, mert le voltam csukva, és nem vehettem részt a küzdelemben, - hogy

szükségem volt némi id#re, hogy összeszedjem magamat. És természetesen jó volt,

hogy nem kellett a feketék miatt aggódnom, akik igazi átok lettek volna egy

normális börtönben.

Senki, akit nem vettek alá annak a terrornak és szenvedésnek, amit én átéltem, nem

értheti meg egy ilyen tapasztalat súlyos és kitartó hatását. A testem most már

meggyógyult teljesen, és szintén kigyógyultam a depressziónak ((elkeseredésnek))

és ideges reszketésnek abból a sajátos kombinációjából, amit a kínzásom hagyott

hátra, de nem vagyok ugyanaz az ember, aki voltam. Most már türelmetlenebb

vagyok, komolyabb elméj# (akár komor is, - lehet) és elkötelezettebb mint valaha,

hogy elvégezzük a feladatunkat.

És elvesztettem minden félelmet a haláltól. Nem lettem vakmer#bb, inkább kevésbé

az, de ezek után már semmi nem tarthat vissza. Sokkal keményebb lehetek saját

magammal, mint ezel#tt és keményebb másokkal szemben, ha kell. Egyetlen

nyavalygó ((nyafogó)) konzervatív sem jár jól, "felel#sségteljes" vagy sem, aki a

forradalmunk útjába kerül, mikor én a színtéren vagyok! Nem fogok több

mentséget, kifogást meghallgatni ezekt#l az önszolgáló árulóktól

((kollaboránsoktól, megalkuvóktól)), egyszer#en csak nyúlok a pisztolyom után.

Az egész id# alatt, mikor Belvoirba voltunk én és a többiek, egymás és a

külvilággal való kommunikáció nélkül kellett volna legyünk, nem voltolvasnivalónk, még újságokat sem engedélyeztek. De ennek ellenére hamarosan

megtanultunk egymás közt értekezni korlátolt szinten, és szóbeli

információcsatornát létesítettünk, a külvilággal az #reinken át, akik nem voltak

mind teljesen rossz emberek.

A hírek, amiket hallani akartunk az persze a rendszer és a Szervezet közti háborúról

szóló hírek voltak. Különösen felvidított, mikor hírt kaptunk egy-egy sikeres

akcióról a "rendszer" ellen, -"atrocitásról", a sajtó szóbeszéde szerint - és

lehangolódtunk, ha a nagyobb akciókról (tevékenységekr#l) jöv# hírek közti

id#szak tovább húzódott pár napnál.

Ahogy telt az id#, az akciókról jöv# hírek sokkal gyérebbek lettek, és a sajtó

elkezdte egyre nagyobb és nagyobb bizonyossággal megjövendölni a szervezet

maradványainak hamarosan bekövetkez# teljes likvidálását, és az ország

visszatérését a "normalitásba". Ez aggasztott, de aggodalmunkat az csitította, hogy

egyre kevesebb új fogoly érkezett be hozzánk Belvoirba. Átlagban naponta egyet

hoztak be, mikor el#ször beérkeztem, de az a szám lecsökkent átlagban kevesebb

mint hetente egyre múlt év augusztusára.

És akkor jöttek a nagy Houstoni robbantások 1992 szeptember 11. és 12-én,. Két

földrenget# napon át 14 nagyméret# robbantás volt, ami több mint 4,000 életet

követelt, és Houston ipari és szállítási ((építményeit)) berendezkedését füstölg#

romokban hagyta.

Az akció akkor kezd#dött, mikor egy teljesen megtöltött l#szerszállító-hajó, amely

légi bombákat szállított Izraelbe, felrobbant a zsúfolt Houstoni hajó kanálisban a

hajnal el#tti órákban, szeptember 11-én. Az a hajó négy másikat elsüllyesztett,

alaposan elzárva a hajózási csatornát, és felgyújtott egy óriási olajfinomító telepet a

közelben. Egy órán belül nyolc másik nagy robbantás történt a hajozási kanális

mentén, m#ködésképtelenné téve az ország második legfoglaltabb hajókiköt#jét,

több mint négy hónapig.

Öt kés#bbi robbantás lezárta a Houstoni repül#teret, szétrombolta a város f#

elektromos-áram termel# er#m#vét, és szétrombolt két kulcspontban elhelyezett

felüljárót és egy hidat, így járhatatlanná téve kett#t a legforgalmasabb, legfontosabb

autópályák közül. Houston azonnal katasztrófaszíntér lett, és a szövetségi kormány

katonák ezreit rendelte be - legalább annyira ezért, hogy a mérges és pánikba esett

lakosságot irányítás alatt tartsa, hogy a Szervezet ellen fellépjenek.

A Houstoni akció nem nyert nekünk barátokat, de nem segített a kormány ügyén

sem. Habár alaposan szétoszlatta a terjed# benyomást, hogy a forradalmunkat

kioltották.

És Houston után volt Wilmington, utána Providence, és akkor Racine. Az akciók

ritkábbak voltak mint ezel#tt, de sokkal-sokkal nagyobbak. Nyilvánvalóvá váltszámunkra, hogy a forradalmunk egy új és dönt#bb fázisba ment át. De err#l

inkább majd kés#bb beszélek.

Tegnap éjjel volt a legfontosabb akció mindannyiunk számára, akik Belvoirban

voltunk. Éjfél el#tt, mint rendszerint két olivazöld busz húzott be a börtön

((létesítmény)) kapujához. Minden alkalommal hoznak vagy 60 katonai rend#rt az

éjféli #rség váltásra és elviszik az esti ciklust. De ezúttal más volt.

Az els# jelei annak, hogy mentési akció van folyamatban, akkor jött, mikor

felébredtem egy, az #rtornyok egyikéb#l tüzel# géppuska tüzének zajára. Gyorsan

elhallgattatta egy direkt lövés a börtön területén lev# négy tank egyikének 105 mmes ágyújából. Ezután fel-felcsapó fegyvert#z volt, sok ordibálás és futó lábak zaja.

Végül a cellám fa ajtaja be lett törve ütésének erejét#l, és szabad voltam.

Én voltam egyike azoknak a szerencsés 150-nek, akik beszorítódtak a két katonai

rend#r-buszba, ami kiment velünk. Egy tucatnyi másik rászállt a négy elfogott tank

külsejére, amelyek figyelmetlen személyzetei voltak a kiszabadítóink els#

célpontjai. A többi gyalog kellett jöjjön, átgázolva a sáron a nagy es#ben, ami hála

az égnek, a Hadsereg helikoptereit a földön tartotta.

Egészében 18 foglyot vesztettünk el, négy kiszabadító vesztette életét, és 61 foglyot

újra elfogtak. De 442-en a sajtó szerint, ahogy a rádión hallottunk, kijutottak a

teherkocsikhoz, melyek a bázison kívül várakoztak, amíg a tankok feltartoztatták

üldöz#inket.

A vége már nem volt túl izgalmas, de elég az hozzá, hogy ma reggel négyre

mindannyian sikeresen szétszóródtunk Washington térségében, a több tucat el#re

kiválasztott "biztonságos házhoz". Pár óra pihenés után, felvettem a rendes polgári

munkaruhát, pár hamisított személyazonossági kártyát, amelyeket gondosan és

mesterien el#készítettek nekem, majd uzsonnás dobozzal és újsággal a kezemben

elindultam a reggeli munkába men#k között a találkahelyre, amit beosztottak

nekem.

Két perc múlva egy kisteherautó egy n#vel és egy férfival felhúzott mellém az

utcaszélre. Az ajtó kinyílt és én beszorítottam magam. És ahogy Bill elvezetett,

megint karjaimban tarthattam szeretett Kateherinemet.

14. Fejezet

Március 24, 1993. Ma a Szervezet bírósága elé kerültem az esküszegésért - ami a

legsúlyosabb vád, amit a Rend egy tagja ellen emelhetnek. Ez a tapasztalat nagy

megpróbáltatás volt, de tudtam, hogy jön, és nagyon megkönnyebbültem, hogy

mögöttem van, függetlenül az eredményt#l.A börtöncellámban töltött hónapok alatt, kínzott a kérdés: Megszegtem-e az

eskümet a Rendhez, azáltal, hogy nem öltem meg magam miel#tt elfogtak volna?

Legalább százszor ismételtem át a fejemben az elfogatásom körülményeit és az

utána történteket, megpróbálván meggy#zni magamat, hogy a viselkedésemben

nem voltam hibás ((b#nös)), hogy nem az én hibám volt, hogy élve elfogtak. Ma

elmeséltem a történet egészét a Rend tagjaiból összeállított ítélkez# testületnek.

A behívás ma reggel jött rádión és azonnal tudtam, hogy miért hívtak, habár

meglepett a cím, ahova hívtak: egyik legújabb és legnagyobb irodaépületbe

Washington központjában. Ahogy egy titkárn# bevezetett egy konferenciaszobába,

az az érzésem keveredett a hálával, hogy hagytak nekem három napot pihenni és

gyógyulni a szabadulás után.

Alig vettem fel a fogason várakozó csuklyás köntöst, ahogy nyolc másik csuhás és

csuklyás alak jött be a szobába és hangtalanul helyet foglaltak egy nagy asztal

körül. A nyolc közül az utolsó hátratolta a csuklyáját és felismertem Williams

#rnagy ismer#s vonásait. Az eljárás gyors volt és formális ((hivatalos)) légkörben

folyt. Kissé több mint egy óra kikérdezés után utasítottak, hogy várjak egy kisebb

oldalsó szobában. Majdnem három órát vártam.

Mikor a többiek végre befejezték az ügyem letárgyalását és végre elérkeztek a

döntéshez, visszahívtak a konferencia-szobába. Amíg én az asztal egyik végénél

álltam, Williams #rnagy, aki az asztal másik végénél ült kijelentette a döntésüket. A

szavai amennyire emlékezni tudok, a következ#k voltak:

Earl Turnert mint a Rend tagját felmértük a teljesítésedet két szempontból, és

mindkett#ben az elvárt szint alatt teljesítettél.

"El#ször a viselkedésedben rögtön a rend#rségi rajtaütés el#tt, amiben elfogtak és

lezártak, súlyos bizonyítékát szolgáltattad a komolytalanság hihetetlen szintjének,

és a racionális ((szolid)) ítél#képesség hiányának. Az óvatlanságod abban, hogy

meglátogattad a lányt Georgetownban - egy tett, ami habár nem kimondottan tiltott,

nem a neked kiosztott feladat körébe esett - közvetlenül arra vezetett, hogy te és az

egységed tagjai súlyos veszélybe kerültetek, és egy értékes helység veszett el a

Szervezet számára."

"Emiatt az ítél#képesség hiányáért, részedr#l, a Rendben való próbaid#d id#tartama

hat hónappal hosszabbodik. Hovatovább az id#, amit rabként töltöttél nem számít a

próbaid#dbe bele. Így nem lesz megengedve számodra, hogy részt vegyél az

egyesülési szertartásban jöv# év márciusa el#tt, a legkorábban."

"De úgy találjuk, hogy a viselkedésed a rend#rségi rajtaütés el#tt nem megszegése

az Esküdnek."Egy hallhatatlan megkönnyebbült lélegzetet vettem, ahogy az utolsó kijelentést

hallottam. De akkor Williams folytatta, a hangjában hidegebb tónussal:

"A tény, hogy élve elfogott a politikai rend#rség és életben maradtál csaknem egy

egész hónap vallatáson át, az sokkal komolyabb ügy."

"Azáltal, hogy megesküdtél, életedet a Rend szolgálatának szentelted.

Megesküdtél, hogy a Rendhez való kötelességeidet minden más dolog elé helyezed,

még az életed megtartása elé is, minden id#kben. Ezt a kötelességet elfogadtad

szabad akaratodból és annak tudatában, hogy a küzdelmünk tartalma alatt,

lehetséges volt, hogy fel kell add az életed, hogy az esküdnek eleget tegyél."

"És különös figyelmeztetést kaptál az ellen, hogy élve a politikai rend#rség kezére

essél és megadatott neked az eszköz, hogy elkerülhesd azt. De ennek ellenére a

kezük közé estél és életben maradtál. Az információk, amiket kiszedtek bel#led,

súlyosan hátráltatták a Szervezet munkáját ebben a térségben, és sokat a bajtársaid

közül súlyos veszélybe sodort."

"Megértjük, persze, hogy nem hoztál tudatos döntést arról, hogy megszeged az

Esküdet. Részletesen megvizsgáltuk elfogatásod körülményeit, és ismerjük a

politikai rend#rség vallatási módszereit is, amit az embereink ellen használnak. Ha

csak katona lennél a világ bármely másik hadseregében, nem hibáztathatna senki."

"De a Rend nem olyan mint "bármely más hadsereg". Kisajátítottuk magunknak a

jogot, hogy döntsük az egész fajunk sorsa fölött és kisajátítottuk magunknak egész

fajunk és minden egyéne fölött az élet és halál jogát, továbbá id#vel, hogy

uralkodjunk az egész világ fölött elveink szerint. Ha érdemesek akarunk lenni ezen

jogokra, akkor el kell fogadjuk azokat a felel#sségeket, amelyek vele járnak."

"Minden nap döntéseket hozunk és akciókat ((tetteket)) hajtunk végre, amelyek a

fehér egyének halálát eredményezik és ezek közül sokan semmi olyan b#nben nem

b#nösek, amit büntethet#nek tartanánk. Hajlandóak vagyunk kioltani ezen

különösebb b#nök szempontjából ártatlan egyének életét, mert sokkal nagyobb

ártalom éri népünket, ha nem cselekszünk. A mércénk a fajunk végs# és

legfels#bbrend#bb szükségletei, érdeke. Nem alkalmazhatunk kisebb rend# mércét

önmagunkkal szemben sem."

"Ha valakiknek, akkor nekünk szigorúbbaknak kell legyünk önmagunkkal, mint

másokkal. Saját magunk számára sokkal szigorúbb viselkedési színvonalat kell

fenttartsunk, mint a nyilvánossággal szemben vagy akár a szervezet közönséges

tagjaitól várunk el. Különösen soha nem szabad elfogadjuk azt az elvet, ami a

korunk betegségéb#l született, ami jó mentség lenne arra, hogy nem hajtjuk végre a

kötelességünket." ((a cselekedetnek))"Számunkra nem lehetnek mentségek. Vagy elvégezzük a kötelességünket, vagy

nem. Ha nem végezzük el, akkor nincs szükségünk mentségekre, egyszer#en

elfogadjuk a felel#sséget a bukásért. És ha ez büntetéssel jár, akkor elfogadjuk ezt

is. Az esküszegésért a büntetés a halál."

A szobában teljes csend volt, de zúgást hallottam a fülemben, és a padló mintha

ringott volna a lábam alatt. Sokkolt csendben álltam, amíg Williams elkezdett

beszélni újból, ezúttal valamivel puhább hangnemben:

"Ezen bírósági testület feladata tiszta el#ttünk, Earl Turner. A te esetedben olyan

módon kell eljárjunk, hogy a Rend bármely tagja, aki bármikor a jöv#ben, a

rend#rségi rajtaütés alatti, magadéhoz hasonló körülmények között találja magát,

vegye tudomásul, hogy a halál elkerülhetetlen, ha nem tudja elkerülni az elfogást -

vagy becsületes halál a saját keze által, vagy a büntet# halál kés#bb, a bajtársai

kezei által. Nem szabad, hogy akármilyen kísértés legyen számára, hogy elkerülje a

kötelessége teljesítését, annak reményében, hogy egy "jó mentség" kés#bb

megmenti az életét."

"Egyesek itt közülünk úgy vélték, hogy ez a szempont - szolid példa mutatása

mások számára - az egyetlen szempont kéne legyen, ami eldönti a sorsodat. De

mások közülünk úgy gondolták, hogy mert még nem érted el a teljes tagságot

ebben a Rendben a kérdésben lev# id# alatt, mert még nem érted el az egyesülést -

a viselkedésedet más mérce szerint kell megítéljük, mint valakiét, aki bevégezte a

próbaidejét és elérte az egységet a Rendben."

"A döntésünk nem volt könny#, de eleget kell tégy ennek. El#ször sikeresen be kell

végezd a meghosszabbított próbaid#det. Ezután, valamikor ezen id#tartam vége

után, meg lesz engedve számodra az Egyesülés, - de csak egy feltétellel - valami,

amit soha nem engedélyeztünk ezel#tt. A feltétel az, hogy véghezvigyél egy olyan

küldetést, amelynek sikeres végbevitele több mint valószín#, hogy az életedbe

kerül."

"Sajnos, mi túl sokszor kell annak a fájdalmas feladattal szembe nézzünk, hogy

ilyen "öngyilkos küldetéseket" osszunk ki a tagjainknak, mikor nincs más mód arra,

hogy elérjünk egy szükséges célt. A te esetedben egy ilyen küldetés két célt fog

szolgálni."

"Ha sikeresen végrehajtod, a végrehajtás tette teljesen eltávolítja a feltételt az

egyesülésedr#l. Ekkor, habár meghalsz, tovább fogsz élni bennünk és utódainkban,

amíg a Rend kitart, pont úgy, mint a Rend bármely más tagja, aki eléri az

egyesülést és utána elveszti az életét. Továbbá, ha valamilyen módon túléled a

küldetést, akkor felveheted a helyedet közöttünk bármilyen szégyenfolt nélkül.

Értesz-e mindent, amit most itt elmondtam?"Bólintottam és válaszoltam: "Igen, értem, és elfogadom a döntéseteket teljesen és

bármilyen fenntartás nélkül. Igazságos és helyes. Soha nem számítottam arra, hogy

túlélem a küzdelmet, amelyet folytatunk, és hálás vagyok, hogy megengedik

nekem, hogy továbbra is hozzájárulhassak. Szintén hálás vagyok, hogy az

egyesülés lehet#sége megmarad nekem."

Március 25. Ma átjött Henry. #, Bill és én hosszasan beszélgettünk. Henry a

Nyugati part felé megy holnap, és akart segíteni Billnek, hogy megértesse velem az

utolsó év fejleményeit, miel#tt távozik. Állítólag újoncok képzésében fog részt

venni és a Szervezet egyes más bels# feladatait fogja végezni a Los Angelesi

térségben, ahol mi különösen er#sek vagyunk. Mikor találkoztunk, mutatta nekem a

Jelet, és így megtudhattam, hogy #t is tagjai közé fogadta a Rend.

Lényegében ma azt tudtam meg, amire már a cellámban következtettem: a

Szervezet átváltotta a f# támadási vonalát a taktikai ((harcászati szint#, m#ködési

szint#)), személyes célpontokról a stratégiai, gazdasági célpontokra. Már nem

közvetlen módon próbáljuk szétrombolni a rendszert, hanem arra koncentrálunk,

hogy aláássuk a lakosság általános támogatását a rendszer iránt.

Már hosszú ideje úgy éreztem, hogy ez a változtatás szükséges. Úgy néz ki, két

dolog kényszerítette a Forradalmi Parancsnokságot ugyanerre a következtetésre: az

a tény, hogy nem toborzunk elég új tagot, hogy pótoljuk a veszteségeinket az

emberveszteséges háborúban a rendszer ellen és a tény, hogy sem a rendszer elleni

ütéseink, vagy a rendszer egyre elnyomóbb jelleg# válaszai ezekre az ütésekre nem

hatott igazán dönt# módon a nyilvánosságra, illetve hozzáállására a rendszerhez.

Az változtatás kötelez# jelleg# volt. Egyszer#en nem tudtuk volna fenttartani

m#ködésünk szintjét a rendszer ellen, ahogy a veszteségeink egyre n#ttek, még

akkor sem, ha így akartuk volna folytatni. Henry kiszámította, hogy a múlt nyáron

az els# vonali harcosaink az egész országban - azok akik készek és képesek voltak

kést, l#fegyvert, és bombát használni a rendszer ellen - lecsökkent a valaha

legalacsonyabb valamikori létszámra, körülbelül 400 személyre. A frontvonalban

álló harcosaink a Szervezet tagságának csak kb. egynegyedét teszik ki, és #k

szenvedték el a veszteségek túlnyomó részét. Így a Szervezet arra kényszerült,

hogy csökkentse a háború intenzitását, szintjét, ideiglenesen, amíg még maradt

eléggé er#s mag arra, hogy belekezdjünk egy másik stratégiai irányvonalba.

A rendszer elleni egész stratégiánk kudarcot vallott. Kudarcot vallott, mert a fehér

amerikaiak túlnyomó többsége nem válaszolt a helyzetre úgy, ahogy azt reméltük

volna. Vagyis, számítottunk egy pozitív, utánzó válaszra a "tettek általi

propagandára", de ez nem valósult meg.

Reméltük, hogy ha példát mutatunk abban, hogy ellenállunk a rendszer

zsarnokságának, mások is ellenállnak. Reméltük, hogy ha drámai csapásokat

mérünk a rendszer vezet# egyéniségeire és a rendszer fontos építményeire,buzdítani fogunk amerikaiakat mindenütt arra, hogy hasonló tetteket vigyenek

végbe. De túlnyomó többségben, a nyavalyások ((fattyak, köcsögök - bastards))

csak ültek a seggükön.

Persze, egy tucat zsinagógát felégettek, és megnövekedett a politikai motivációjú

vérengzés szintje, de ez általában téves irányban volt, és egyáltalán nem hatékony.

Szervezés nélkül az ilyen tevékenységeknek nincs sok értéke, hacsak nem nagyon

általános, és fent lehet tartani hosszú id#n át.

A rendszer válasza a Szervezetre zavart sok embert, és sok mormogást és

elégedetlenkedést váltott ki, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy lázadást váltson

ki. A zsarnokság, mint kiderült, egyszer#en nem annyira népszer#tlen az amerikai

nép számára.

Ami igazán értékes és drága az átlagos amerikainak, az nem a szabadsága, a

becsülete ((erénye - honor)) vagy a faja jöv#je, csak a fizetése.

Reklamált és mormogott mikor a rendszer elkezdte átbuszoztatni a gyerekeit a

város más részeibe fekete iskolákba 20 évvel ezel#tt, de megengedték, hogy

megtartsa a kocsiját és az üvegszálas modern motorcsónakját, így nem harcolt.

Reklamált, mikor elszedték a fegyvereit és az önvédelmi képességét öt éve, de még

mindig ott volt a színestévéje és a kerti barbecue grillje, így nem harcolt.

És ma reklamál, mikor a feketék meger#szakolják az asszonyait és lányait, bárhol

és bármikor, amikor csak nekik tetszik, és a rendszer rákényszeríti, hogy

igazolványt mutasson fel, mikor ételt vásárol, de még mindig teli hassal megy

ágyba majdnem minden este, így nem harcol.

Nincs egy gondolat sem a fejében, amit nem a tévéje tett oda. Elkeseredetten

"beill#" akar lenni és hogy pontosan azt tegye és gondolja, amit gondol, hogy

elvárnak t#le. Röviden, pontosan azzá lett, amit a rendszer akart csinálni bel#le az

utolsó 50 évben: tömegember, tagja a nagy, agymosott proletariátusnak,

csordaállat, igaz demokrata.

Sajnos ez az átlagos fehér amerikaink. Azt kívánhatjuk, hogy bár ne lenne így, de

sajnos így van. Az egyszer# borzalmas igazság az, hogy megpróbáltunk felidézni

egy h#sies, idealisztikus szellemiséget, ami egyszer#en már nem létezik. A zsidó

materialista propaganda, amibe életük kezdetét#l merítették #ket, lakosságunk 99

százalékának agyát kimosta.

Ami az utolsó egy százalékot illeti, vannak különböz# okok, amiért nem segítenek

nekünk. Egyesek persze, túl különcök, hogy a Szervezet keretein belül

m#ködjenek, vagy bármely más szervezett csoport tagjaiként, csak a "saját

dolgukat" tudják csinálni, mint egyesek - ténylegesen - teszik is. A többi vagymásként gondolkozik vagy egyszer#en nem tudott kapcsolatba lépni velünk mióta

föld alá kényszerültünk. Id#vel be tudnánk toborozni ezek nagy többségét, de már

nincs meg az id#nk rá.

A Szervezet vagy hat hónapja elkezdte a valóságnak megfelel# módon kezelni az

amerikai lakosságot, vagyis úgy, mint egy csordaállatot. Mivel már nem képesek

válaszolni egy idealisztikus vagy erkölcsi hívásra, elkezdtünk #ket azokon a

dolgokon át hívni, amiket megértenek: a félelmen és éhségen át.

Levesszük az ételt az asztalukról és kiürítjük a h#t#jüket. Elraboljuk a rendszert#l a

legf#bb irányítási tényez#jét fölöttük. És mikor elkezdenek éhezni, intézkedünk,

hogy jobban féljenek t#lünk mint a rendszert#l. Pontosan úgy bánunk velük, ahogy

megérdemlik.

Nem tudom miért tartottuk vissza magunkat ett#l a megközelítést#l olyan hosszú

id#n át. Megvolt nekünk az afrikai, ázsiai, és latinamerikai gerillaháborúk

évtizedeinek példája, hogy tanítson. Mindegyik esetben a gerillák azáltal nyertek,

hogy a népet arra késztették, hogy féljenek t#lük, nem hogy szeressék #ket. Azáltal,

hogy halálra kínoztak faluvezet#ket, akik ellenük ágáltak, és azáltal, hogy

brutálisan lemészárolták egész falvak lakosságát, akik megtagadták, hogy enniük

adjanak, olyan terrort keltettek a környez# falvakban, hogy mindenki félt

megtagadni t#lük, amit kértek.

Mi amerikaiak láttuk mindezt, de nem alkalmaztuk a tanulságokat önmagunkra. Mi

- helyesen - úgy néztük mindazokat a nem-fehéreket, mint állatokat és nem lepett

meg, hogy úgy viselkedtek, ahogy viselkedtek. De mi úgy tekintettünk magunkat -

helytelenül - mint valami jobbat.

Volt egy id#, mikor mi jobbak voltunk és harcolunk, hogy biztosítsuk, hogy még

egyszer lesz olyan id#, de mi jelenleg egyszer#en olyan állatcsorda vagyunk,

amelyeket a legalapvet#bb ösztöneinken át manipulál egy rakás találékony idegen.

Oda süllyedtünk, hogy már nem gy#löljük a nekünk ártókat, és nem próbálunk meg

harcolni ellenük, egyszer#en félünk t#lük és megpróbálunk a kedvükben járni.

Hát legyen, borzalmasan szenvedni fogunk azért, mert megengedtük, hogy a zsidó

tevékenység áldozataivá legyünk.

Befejeztük az er#forrásaink kisméret# terrortámadások általi pazarlását, és

nagyméret# támadásokra váltottunk gondosan kiválasztott gazdasági célpontok

ellen: er#m#vek, üzemenyagtároló telepek, szállítási és közlekedési építmények és

felszerelés, ételforrások, és kulcsjelent#ség# ipari létesítmények ellen. Nem várjuk

el, hogy azonnal szétzúzzuk a már nyikorgó amerikai gazdasági struktúrát, de arra

képesek vagyunk, hogy számos helybéli és ideiglenes leállást okozzunk, amelynek

id#vel összegzett hatása lesz az egész lakosságra.Máris a lakosság jókora része kényszerült rájönni, hogy már nem engedik meg

neki, hogy hátrad#ljön és a háborút nézze a tévén, biztonságban és kényelemben.

Houstonban, például sok százezren több mint két hétig áram nélkül voltak múlt

szeptemberben. Az étel a h#t#ikben és fagyasztóikban gyorsan megromlott, pont

úgy mint a romlandó dolgok az élelmiszerüzletekben. Két nagy éhségzendülés volt

éhes Houstoniak által, miel#tt a hadsereg elég segélyállomást tudott felállítani,

hogy mindenkit ellásson.

Egyik esetben szövetségi katonák 26 személyt kellett agyonl#jenek egy tömegben,

amely meg próbált rohamozni egy kormány-ételraktárat, és akkor a Szervezet

elindított egy másik zendülést azzal az elterjesztett hírrel, hogy a sürg#sségi

csomagok amiket a kormány osztogatott, meg voltak fert#zve botulizmus által

((vagyis romlott volt és veszélyes)). Houston még mindig nincs normális

állapotban, a város nagy része elég sokáig össze volt és van zavarodva, összesen

naponta hatórás áramszüneteknek van alávetve.

Wilmingtonban a fél város elvesztette a munkahelyét és közsegélyre szorítódott,

mikor felrobbantottunk két nagy DuPont vegyszer és m#anyaggyárat. És

kikapcsoltuk a villanyokat fél észak-kelet Amerikában, mikor kiiktattuk azt a nagy

er#m#vet Providence mellett.

Az elektromos-alkatrészgyár amelyet felrobbantottunk Racine-ben nem volt

nagyon nagy, de az egyetlen gyártója volt bizonyos kulcsfontosságú

alkatrészeknek, amelyre más gyártók voltak utalva országszerte. Azáltal, hogy

porig égettük azt a gyárat, id#vel kényszerítettünk húsz másikat, hogy cs#dbe

menjen.

Mindennek a hatásai nem dönt#ek, de ha fent tudjuk tartani, azok lesznek. A

lakossági reakció már meggy#zött err#l.

A reakció, egészét, persze nem lehet barátságosnak hívni irányunkban. Houstonban

egy tömeg elszedett a rend#rségt#l két foglyot - gyanúsítottakat, akiket vallatásra

vittek be az egyik robbantással kapcsolatban - és brutálisan agyonverték #ket.

Szerencsére nem a mi embereink voltak - csak két szerencsétlen ártalmatlan egyén,

akik rossz helyen voltak rossz id#ben.

És a konzervatívok persze megduplázták a kotkodácsolásukat és kukorékolásukat,

hogy elrontunk minden esélyt arra, hogy javuljanak a körülmények azáltal, hogy

"provokáljuk" a kormányt vérengzésünkkel. Amit a konzervatívak "javulás" alatt

értenek, az a gazdaság stabilizálása, és még egy adag engedmény a feketéknek,

hogy mindenki vissza tudjon térni a fogyasztáshoz, a többfajisági "kényelembe".

De mi megtanultuk már rég, hogy ne számoljuk az ellenségeinket, csak a

barátainkat. És az utóbbiak száma, most már növekszik. Henry utalt rá, hogy a múlt

nyár óta majdnem megduplázódott a létszámunk. Úgy néz ki, az új stratégiánklevert egy csomó tétlenül nézel#d#t a semleges "kerítésr#l" - egyeseket a mi

oldalunkra, másokat az ellenség oldalára. Fogékony egyének kezdik megérteni,

hogy nem fogják tudni otthon kiheverni ezt a háborút. Belekényszerítjük #ket az

els# vonalakba, ahol muszáj lesz nekik oldalt választani és részt venni ebben a

forradalomban, akár szeretnék, akár nem.

15. Fejezet

Március 28, 1993. Végre megint minden közepén vagyok. A hétvégén Katherine

válaszolt sok kérdésemre, és tudatta velem a részleteket, f#leg a helybéli

fejleményekr#l, amelyeket nem kaptam meg Henryt#l pénteken.

Amíg én le voltam csukva, a munka a távközlési felszerelésünkön tovább kellett

folyjon, természetesen, és most van két erre jól szakosodott egyén a környéken,

akik intézik ezt a feladatot. De még maradt elég m#szaki munka számomra is. Bill

nagyszer# vasesztergályos és fegyvermester, de nem tudja elintézni a muníciós

feladatokat, amelyekhez vegyészeti vagy elektronikai szakértelem kell. Hosszú

listát adott nekem különleges felszerelésekr#l, amelyeket az egységünkt#l

megrendeltek, amíg én le voltam csukva, de amelyek elkészítését félre kellett tegye.

Átnéztük a listát gondosan tegnap éjjel, és eldöntöttük mely felszerelések a

legfontosabbak a Szervezet jelenlegi igényei számára. Ezután én összeírtam a saját

listámat arról, hogy milyen felszerelések és alapanyagok fognak kelleni nekem,

hogy elkezdhessem a munkát.

A legfontosabb dolgok Bill listáján rádióirányítású indítószerkezetek, és id#zített

robbantás és gyulladásindítók. A Szervezet összetákolt szerelékeket használt ezen a

téren, és túl sok esetben nem a helyes id#ben robbantak dolgok, vagy egyáltalán

nem is robbantak. Ami kell nekünk, az id#zített indítószerkezet, amely egy perct#l

egy napig vagy többig állítható, és ami 100 százalékig megbízható és biztos.

A felszerelések egy másik kategóriája, amire szükség van, az álcázott bombák és

gyújtófelszerelések. Mostanában majdnem lehetetlen bejutni bármely

kormányépületbe vagy sajt épületbe, és egyre inkább ipari vagy termelési

létesítménybe is anélkül, hogy át kelljen menni egy fémdetektoros biztonsági-ajtón

és minden csomag és levél rendszeresen át van röntgenezve. Ehhez kell fog

valamennyi leleményesség és feltalálóképesség, de már van pár ötletem.

És akkor ott van Bill saját ötlete, amelyen kell neki némi m#szaki segítség:

pénzhamisítás! A Szervezet már sikeresen nyomtat pénzt eléggé nagy

mennyiségben a Nyugati parton, ahogy Bill mondta, és azt akarják, hogy # is

csinálja ugyanazt itt.

Most már kezdem érteni, hogy miért javult akkorát a Szervezet gazdasági állapota

az utolsó évben! Valóban mióta átváltottunk nagyméret# akciókra elkezdtünk egymásik gazdasági forrást is megcsapolni - többnyire gazdag alakok formájában, akik

"biztosítást" akartak venni az üzemeiknek, - de még mindig hasznos az, ha pénzt is

nyomtatunk.

Akárki is a zseni, aki a Nyugati m#ködésünket vezeti, nagyon részletes utasítást

állított össze arról, hogy hogy kell csinálni, Bill mutatta nekem. A tagunk lehet,

hogy a Titkosszolgálatnak dolgozott vagy a Bevésés és Nyomtatás Irodának.

(Jegyzet az olvasónak: a "Bevésés és Nyomtatás Iroda" a szövetségi ügynökség

volt, amely papírpénz el#állításával foglalkozott az Egyesült Államokban és a

"Secret Service" vagy "Titkosszolgálat" rend#rségi ügynökség volt, amely többek

között a pénzhamisítással is foglalkozott f# feladatköre részeként. Mint tudjuk, a

pénzhamisítást a Szervezet kés#bb nem csak arra használta, hogy a saját egységeit

ellássa pénzzel, de arra is, hogy megtörje az általános gazdaságot. A Nagy

Forradalom utolsó éveiben, a Szervezet olyan nagymérték# papír pénzt dobott a

piacra, hogy a kormány elkeseredésében arra kényszerült, hogy betiltson minden

papírpénzt, így minden vásárlás vagy csekkekkel vagy érmékkel kellett történjen.

Ez súlyosan befolyásolta a lakossági hangulatot, és hozzájárult a forradalom

gy#zelméhez.)

Bill már befejezte majdnem minden el#készületét. Igazán precíz m#helye van a

pontos nyomtatásra. Csak az ultraibolya fény alatt világító problémával kell neki

segítség. Az utasítások leírják számára milyen kémiai adalékokat tegyen a tintához,

de azt nem, hogy hol szerezze be #ket.

És nem tudja azt sem, hogy hogy kell ultraibolya ellen#rz# egységet készíteni arra,

hogy ellen#rizze a készterméket. De ez megoldható, nem jelenthet problémát.

Az új él# és dolgozó berendezkedésünk radikálisan más attól, ami ezel#tt volt.

Ahelyett, hogy a "föld alatt" lopakodnánk, kint vagyunk a nyílt terepen. A

nyomtató m#hely ablakán neon cégértábla van, és benne van a telefonkönyv

üzemeket és szolgáltatásokat soroló részlegében.

Napközben a m#hely nyitva van, Carollal a pult mögött, de Bill eléggé magasra

tartja az árakat, hogy éppen csak annyi munka jöjjön be, hogy fenntartsuk a

látszatot. Az igazi munkája zárás után folyik, rendszerint a pincében, ahol a

fegyverraktár és m#hely is van.

Négyen a m#hely fölött lakunk, mint a régi helységben, de nem kell elsötétítsük az

ablakokat. És Bill kisteherautója mindig az utcán parkol, kint a m#hely el#tt. A

világ szeme el#tt csak két fiatal házaspár vagyunk, együtt, egy nyomtató üzletben.

A kulcs persze az ál-identitások elintézése volt, olyan módon, hogy megfeleljen a

rendszer ellen#rzésének, de a Szervezet csodálatra méltó megoldást fejlesztett ki

ebb#l a szempontból. Van társadalombiztosítási kártyánk mindannyiunknak, és

kett#nknek van autóvezet#i jogosítványa is. A TB kártyák és a jogosítványokigaziak (hallottam egyes kellemetlen történeteket arról, hogy a Szervezet hogy

szerezte meg #ket), így nyithatunk bankszámlákat, fizethetünk adót és minden más

dolgot megtehetünk, amit mindenki más.

Csak emlékeznem kell, hogy a nevem - ugh! - "David J. Grunstein". Igazán

bizgetnek a társaim emiatt. Szerencsére a kép a jogosítványon elég

felismerhetetlen, hogy úgy nézzen ki mint én - amíg a hajam festve van.

A Szervezetnek nem volt más választása afel#l, hogy mindannyiunknak, akik föld

alatt vagyunk, új identitást állítson fel. Egy egyén dokumentációs háttérrel

rendelkez# személyazonosság nélkül egyszer#en nem tud már m#ködni ebben a

társadalomban. Nem lehet ételt venni vagy akár buszozni sem anélkül, hogy valaki

jogosítványt mutasson fel vagy olyan új személyazonossági kártyát, amit a

kormány ad ki.

Még mindig lehetséges elcsúszni egy hamisítottal a legtöbb esetben, de a

számítógépes rendszer be lesz fejezve pár hónapon belül, és akkor minden

hamisított kártyát automatikusan lelepleznek. Így a Szervezet úgy döntött, hogy

alaposan csinálja, és mindannyiunknak egy-egy "igazi" személyazonosságot ad,

annak ellenére, hogy ez lassú és nehéz feladat. Pár különleges egység intézi a

feladatot hidegvér# könyörtelenséggel, de az igény új személyazonosságokra még

mindig sokkal nagyobb az ellátásnál.

Szintén úgy néz ki, hogy a rendszer is még könyörtelenebb lett a kampányában

ellenünk. Egy adag emberünket, lehet ötvenet országszerte - hivatásos orgyilkosok

meggyilkoltak az utolsó négy hónapban. Nehéz megmondani, pontosan mennyi

lehet a veszteség, mert egyesek, akiket sejtünk, hogy megöltek, egyszer#en

elt#ntek, és a testüket sem kaptuk meg.

Mikor az embereink elkezdtek elt#nni vagy egy folyóban találták meg #ket

hátrakötött kezekkel és hat vagy hét golyóval a fejükben, széleskör# feltételezés

volt a Szervezet közönséges tagjai között, hogy ezek a gyilkosságok bels# fegyelmi

akciók voltak a Szervezet maga részér#l. És valóban, a múlt #sszel volt egy id#szak

mikor több tagot vesztettünk el fegyelmi kivégzések miatt, mint bármilyen más

okból kifolyólag. Az olyan id#szak volt, mikor a hangulat nagyon lehangolt volt, és

széls#séges módszerekre volt szükség, hogy meggy#zzük a megingókat, hogy

kitartóak maradjanak a Szervezethez való kötelességeikben.

De azonnal nyilvánvaló lett a Forradalmi Parancsnokság részére - és hamarosan

nyilvánvalóvá vált mindenki más számára is -, hogy új elem jött be a képbe. A

szövetségi rend#rségi ügynökségek egyikén belüli összeköttetéseinken át

megtudtuk, hogy az embereinket két csoport gyilkolja le: egy különleges izraeli

orgyilkos osztag, és a maffia orgyilkosainak egy gy#jteménye az Izraeli kormány

szerz#désében.Mindkét csoport esetében, az amerikai rend#rségeknek egy "kezeket le" parancsot

adott az FBI. (Jegyzet az olvasónak: a "maffia" hivatásos b#nöz# szövetség volt,

amely tagságát nagyjából olaszok és szicíliaiak tették ki, de rendszerint a vezet#ik

zsidók voltak, és amely "virágzott" az Egyesült Államokban a Nagy Forradalmat

megel#z# nyolc évtized alatt. Volt néhány félig-meddig kormányzati próbálkozás,

hogy kipucolja a Maffiát ez alatt az id# alatt, de a korlátok nélküli kapitalizmust

ideális terepet nyújtott a nagymérték#, szervezett b#nözésnek, és a vele járó

politikai korrupciónak. A maffia életben maradt, amíg az összes tagja - több mint

8,000 személy összegy#jtetett és kivégeztetett egyetlen nagyméret#

hadm#veletben, amit a Szervezet ellenük indított a tisztogatási periódusban a

Forradalom után.)

Az összes áldozatuk eddig a legálisaink közül került ki. Úgy néz ki, valaki az FBIban kiadja azon egyének nevét, akikr#l még nincs bizonyíték, de már sejtik, hogy

szervezeti tagok, valakinek az izraeli követségen, és onnan tovább intézkednek,

Mi visszaütöttünk párszor - New Orleansban, például. Miután két "Legálisunk",

egyik egy kiemelked# ügyvéd ott, legyilkoltatott maffia módra, tölteteket

helyeztünk egy nightklubba, amely a helyi maffia szórakozóhelye volt. Mikor a

bombák felrobbantak és a helyiség felgyulladt egy születésnapi ünnepség alatt, amit

az egyik "alf#nöküknek" tartottak, a menekül# bent lév#ket könyörtelen

géppuskat#z sorozatok fogadták minden oldalról odakint, a mi embereink

jóvoltából, akik az egyetlen két kijárat körüli tet#kön helyezkedtek el. Több mint

400 személy vesztette életét ott azon az éjjelen, beleértve körülbelül 60 személyt is,

aki a maffiához tartozott.

De ez az új veszély még mindig nagyon a fejünk fölött lóg és súlyosan megrongálta

a morálját azon tagjainknak és partizánjainknak, akik ki vannak téve ennek. Vagyis

azoknak, akik azáltal, hogy megtartják a társadalmi állásukat ((status - állapotukat,

helyzetüket)) mint közönséges törvénytisztel# állampolgárok, és a saját identitásuk

alatt élnek, nem élvezik azt az ismeretlenséget, amit mi, a föld alatt lev#k.

Egyértelm#, hogy hamarosan fel kell lépjünk a fenyegetés forrása ellen.

Április 2. Alapanyagprobléma megoldva - legalábbis ideiglenesen. Szükségessé tett

még egy olyan fegyveres rablási hadm#veletet, mint amilyeneket én annyira nem

kedvelek. Nem voltam olyan izgatott ezúttal, mint mikor Henry és én végbevittük

az els#nket - az már ezer évnek t#nik - de még mindig nem szerettem.

Bill és én felbontottuk a szükséges tárgyakat három kategóriába, a forrásuk szerint.

Vagy kétharmada a kémiai alapanyagoknak, melyekre szükségünk volt, nem voltak

a nyilvános piacon kaphatóak, és egy kémiai ellátó-raktárból kell megszereznünk

#ket. Ezután kellett nekem vagy 200 karóraid#zít# szerkezet, és túl sokba kerültek

volna nekünk, ha egyszer#en megvettük volna #ket. És végül volt egy rakás

elektromos és elektronikai alkarész, egyes nyilvánosan kapható általánosfelszerelés, pár nyíltan megvásárolható vegyianyag, amiket probléma nélkül

megvehettünk a rendelkezésünkre álló pénzb#l.

Egész keddet és szerdát ezen nyíltan megvehet# dolgok beszerzésével töltöttem. A

kémiai probléma is megoldódott szerdán. Az aggasztó volt, mert laboratóriumi és

ipari kémiai anyagok ellátóinak jelenteni és igazoltatni kellett minden új vásárlót a

politikai rend#rséggel, pont mint a robbanószer ellátóknak. Én inkább elkerülném

az afféle ellen#rzést. De egyeztettem a WTP-vel és azt találtam ki, hogy az egyik

"legálisunknak" Silver Springben van egy kis elektro-lemezel# m#helye, és # meg

tudja rendelni azt, amire szükségem volt a rendszeres ellátójától. Felveszem az

anyagot t#le jöv# hétf#n.

De az órák! Tudtam pontosan, hogy milyenek kellenek nekem, és mind

egyformákat akartam, hogy az id#zít#ket rendszeresíteni tudjam, egyaránt azért,

hogy könnyebben és gyorsabban lehessen el#állítani #ket ugyanazon alapanyagból,

és azért is, hogy a m#ködésük pontosan ismerhet# legyen. Így Katherine és én

kiraboltunk egy raktárt északkelet-Washingtonban tegnap, és szereztünk vagy 300

darabot.

Két nap telefonálgatásba tellett csak, hogy megtaláljam azokat az órákat, amelyeket

kerestem. Le kellett küldjék #ket egy Washingtoni raktárba Philadelphiából. Azt

mondtam a Washingtoni embernek, hogy sürg#sen kellenek, és kiküldök valakit

azonnal egy 12,000 dolláros csekkel, hogy felvegye #ket. Azt mondta, hogy várni

fognak ránk az épület elején lev# irodában, és vártak is.

Azt akartam, hogy Bill jöjjön velem, de # le volt kötve munkával a m#helyben

egész héten. És Katherine igazán velem akart jönni. A lányban van egy vad hajlam,

amit azok, akik nem ismerik jól, sosem sejtenének.

El#ször Katherine egyik álcamunkája, hogy megvédje az ál-identitásomat és az

övét. Az álidentitás alatt majdnem el is felejtettem, ki az az Earl Turner, vagy a

valóságban hogy is néz ki!

És akkor fel kellett szereljünk egy járm#vet. Az csak egy percbe telt, és a

rendszeres eljárást követtük: leparkoltuk a kisteherautót egy nagy bevásárlóközpont

parkolójába, átsétáltunk a parkoló másik oldalára ((ami rendszerint az üzletközpont

túloldalán van)), találtunk egy alkalmas általam ismert m#ködés# zárral és

indítókészülékkel rendelkez# kocsit, Katherine és én mindketten fedeztük a

testünkkel, ahogy kinyitottam egy arra alkalmas szerszámmal és beszálltunk.

Gyorsan elvágtam a riasztókészülék drótját. És aztán egy kis csavarvágóval

elvágtam az indítókészülék meger#sített drótját a párkány alatt. Akkor csak egy

percbe telt, hogy megtaláljam a helyes drótokat és összekössem #ket pár

elektromos drót összeköt#vel. Néhány utcával arrébb ráer#sítettem a

rendszámtáblára pár gumi-számokkal készített valódinak kinéz# ál-rendszámtáblát.Reméltem, hogy vérengzés nem lesz a raktárnál, de a reményeim nem váltak

valóra. Jelentkeztünk a menedzsernél és kértük a csomagunkat. Kérte a csekket.

"Nálam van" mondtam, "és odaadom, ahogy megnéztem, hogy az órák azok-e,

amelyeket rendeltem".

A tervem az volt, hogy egyszer#en elveszem az órákat és kisétálok, otthagyva a

menedzsert, hogy ordibáljon a csekkéért. De mikor az ember visszajött a

csomagunkkal két vaskos raktári munkás jött vele és egyikük köztünk és az ajtó

közt foglalt állást. Nem kockáztattak.

Kinyitottam a csomagot, megvizsgáltam a tartalmát és el#vettem a pisztolyom.

Katherine szintén el#vette az övét, intett az #rnek, hogy menjen el az ajtótól. De

akkor az ajtó nem akart nyílni mikor próbálta!

Ráfordította pisztolyát a munkásra és az gyorsan megmagyarázta: "Meg kell

nyomják a gombot, hogy kinyíljon az ajtó."

Ráfordultam a menedzserre és rámorogtam, "Nyisd ki ezt az ajtót vagy ólommal

fizetek ezekért az órákért!" de az lengén kibujt egy másik ajtón a raktárhelységbe,

és becsapott egy nehéz vasajtót maga mögött, miel#tt reagálhattam volna.

Akkor ráparancsoltam a titkárn#re az íróasztalnál, hogy nyomja meg a gombot. De

#, továbbra is mereven ült, mint egy szobor, tátott szájjal és elborzadt kifejezéssel

az arcán.

Elkeseredve úgy döntöttem, hogy lelövöm a lakatot az ajtóról. Négy lövésembe

tellett, részben, mert ideges sietségem elrontotta a célzásomat.

Odafutottunk a kocsihoz, de a menedzser már ott volt. A nyavalyás a guminkból

engedte ki a leveg#t!

Fejbe vágtam a pisztolyommal, ami leterítette a parkoló kövezetén. Szerencsére

csak részben eresztette le egyik kereket és a kocsit még mindig lehetett vezetni.

Katherine-el nem vesztegettünk több id#t azzal, hogy eljöjjünk onnan.

Milyen élet!

Csak ma délután, miután befejeztem az els# id#zít# összeszerelését és kipróbálását,

tudtam meggy#z#dni arról, hogy a drága órák, amiket szereztem megérték a

gondot, amibe a megszerzésük került. Az új id#zít# tökéletesen m#ködik,

mindegyik esetben pozitív, alacsony ellenállású kapcsolatot teremt, és biztos

vagyok benne, hogy a fel nem robbanások illetve rosszkor-robbanások

el#fordulását majdnem nullára csökkenti le.

Szintén elintéztem, hogy Bill ultraibolya ellen#rz#jét és # most már kész lesz

nyomtatni az els# dollárokat, ahogy felveszem a kémiai anyagokat hétf#n. A

végtermék nem lesz tökéletes, de elég közeli hozzá. Annyira legalább, hogy átmegyminden rendszeres próbán, amelyeket a bankokban használnak, hogy a

hamisításokat észrevegyék. El sem fogják vinni, hogy valódiságát megvizsgálják.

És befejeztem a három különféle bombatípus tervezését, amelyek gyanú keltése

nélkül röntgen-átvizsgáláson mennek át. Az egyik belefér egy eserny# markolatába,

elemek, id#zít#, minden. A f# rúdját az erny#nek meg lehet tölteni termittel, éget#,

gyújtószerkezet kell, vagy le lehet szedni az erny# markolatát és azt gyutacsnak

használni. Egy másik gyutacsid#zít# kombinációt beleépítek egy kisrádióba, és a

harmadik gyutacs egy karóra lesz, aminek a robbanóanyaga be lesz öntve a szíjába,

és amit az óra és az óra saját eleme süt el. Mindegyik esetben persze a tömeges

robbanószert külön kell bevinni, de ezeket sok különféle módon lehet álcázni,

bármilyen formába lehet önteni #ket, bármilyen ismer#s tárgy formájába, és aztán a

helyes színre lehet festeni a végs# terméket.

16. Fejezet

Április 10, 1993. Ez az els# alkalom egy hét óta, hogy van id#m kicsit egyedül

lenni és pihenni. Egy Chicagói kis hotelben vagyok és nincs semmi tennivalóm

holnap reggelig, amikor elmegyek megnézni az új Evanston er#m#vet. Kirepültem

ide péntek délután két okból: az Evanston er#m# megvizsgálására, és hogy hozzak

egy küldemény hamisított pénzt az egyik Chicagói egységünknek.

Bill beindította nyomtatóját hétf# este, rögtön, miután belekevertük a kémiai

adalékanyagokat a tintába, és folyamatosan m#ködtettük péntek kora reggelig és

csak Carol miatt volt két szünet, mikoris Billt rávette, hogy aludhassunk pár órát.

De nem állította le a gépet, amíg el nem használta az összes papírpénzt, amit erre a

célra szereztünk. Katherine és én segítettünk azzal, hogy mi végeztük a kivágást, és

kezeltük a papírt a gép két végén. A munka borzalmasan kifárasztott minket, de a

Szervezetnek sürg#sen kellett a pénz.

Most aztán igazán van egy halom bel#le! Soha nem álmodtam volna, hogy

életemben valaha is látok ennyi pénzt. Bill kicsivel több mint tízmillió Dollárt

nyomtatott, 10 dolláros és 20 dolláros bankjegyekben - több mint egy tonna

ropogós új bankjegyet. És milyen jól néznek ki! Összehasonlítottam Bill egyik új

tízesét egy igazi új bankjeggyel és nem tudtam eldönteni, hogy melyik melyik,

kivéve a sorszámaikat.

Bill igazán profi munkát végzett minden szempontból. Mindegyik bankjegynek

még saját sorszáma is van. Ez a siker megmutatja, hogy mit lehet elérni óvatos és

részletes tervezéssel, elkötelezettséggel és kemény munkával. Persze Billnek volt

hat hónapja, hogy felállítson mindent, kísérletezzen, gyakoroljon és bejárasson

mindent próba futamokkal, miel#tt még kéznél lettem volna, hogy segítsek neki a

kémiai problémával és az ultraibolya vizsgáló m#szerrel. Mindent kidolgozott,kipróbált és bejáratott az el#állítási folyamatban, miel#tt belekezdett volna a három

és fél napos futamába.

Magammal hoztam 50,000 dollárt az új 20-asokból és elvittem a Chicagói

összeköttetésemnek tegnap. Az # egységének a feladata átváltani a pénzt, - így

majdnem egyenl# mennyiség# igazi készpénz lesz kéznél a Szervezet költségeire a

térségben. Az igazán sokkal trükkösebb és id#igényesebb feladat, mint a

nyomtatás.

Ugyanakkor mikor elindultam ide, Katherine felszállt egy Bostonba induló repül#re

800,000 dollárral a csomagjaiban. Kés#bb e héten szállítunk Dallasba és Atlantába.

Átmenni a reptéri biztonságon mindazzal a hamisított pénzzel eléggé kockázatos,

de amíg ellen#rzésképpen csak átröntgenezik a csomagjainkat, rendben leszünk. Az

egyetlen dolog, amit keresnek most, az robbanószer és fegyver. De csak várjunk,

amíg elkezdik felfedezni a hamisított bankjegyeinket országszerte!

Volt alkalmam kicsit elgondolkozni a repül#n Washingtonból, 35,000 láb magasból

az ember kicsit másként lát rá dolgokra. Látván azt a sok elnyúló városrészt, lakott

területet, autópályát és gyárat, kiterülve odalent rádöbbentett arra, hogy milyen

nagy is ez az Amerika és milyen roppant nehéz feladatot is vettünk magunkra.

Alapjában a stratégiai szabotázs programunkkal meggyorsítjuk valamennyire

Amerika természetes korhadását. Kivágjuk a gazdaság termeszrágta gerendáit,

hogy az egész struktúra omoljon le pár évvel korábban és katasztrofálisabban - mint

ezt az er#feszítéseink nélkül tenné.

Lehangoló rájönni, hogy - viszonylagosan, - milyen kis méretben befolyásolják az

összes áldozataink és er#lködéseink a történések irányát.

Vegyük csak a pénzhamisításunkat például. Ki kell nyomtassunk és szét kell

osszunk ezerszer annyit egy év alatt, mint amennyit Bill nyomtatott múlt héten -

legalább 10 milliárd dollárt egy évben - miel#tt még egy alig mérhet# hatást is

gyakorolhatunk az országos gazdaságra. Az amerikai lakosság háromszor annyit

költ évente csak cigarettára.

Persze van két másik pénz nyomtatónk a Nyugati Parton, és még többet felállítunk

a közeljöv#ben. És ha kisütök egy módot rá, hogy kiiktassuk az új Evanston

er#m#vet, az 10 milliárd dolláros t#keveszteség lesz egy csapásra, hogy ne is

beszéljünk a gazdasági veszteségekr#l, amit az elektromos ellátás súlyos

meggyengítése fog okozni az ipari létesítményeknek, a Nagy Tavak környéke

szerte.

De mi csinálunk valamit, ami valójában sokkal fontosabb mint a rendszer elleni

hadjáratunk. Hosszútávon felmérhetetlenül fontosabb lesz. Építjük egy teljesen új

társadalom magját, egy teljesen új civilizációét, amely felemelkedik a régi

hamvaiból. És mert az új civilizációnk alapja teljesen más világnézet lesz, mint ajelenlegi, ezért van az, hogy a jelenlegit csak forradalmi módon tudja kicserélni.

Nincs mód arra, hogy egy fehér értékeken és fehér világnézeten alapuló társadalom

békésen kifejl#dhet egy társadalomból, amelyet megrontott a zsidó elvi, szellemi,

erkölcsi és fizikai rothasztása.

Így a jelenlegi küzdelmünk elkerülhetetlen, teljesen függetlenül attól a tényt#l,

hogy ránk kényszerítette a rendszer és nem a mi választásunk volt. Áttekintve az

utóbbi 31 hónap eseményeit ebb#l a szempontból - vagyis, az épít# jelleg#

munkánkat, egy új társadalmi mag (( központi rész)) építésének feladatát

figyelembe véve, nem csak a kimondottan pusztító munkánkat - a háborúnkat a

rendszer ellen - úgy néz ki, hogy a kezdeti stratégiánk, ami a rendszer vezet#

személyiségei megtámadásából állt, az általános gazdaság megtámadása helyett,

nem is volt olyan rossz módja a kezdésnek mint gondoltam.

Ez kialakította a csata jellegét, "irányvonalát" az elejét#l, mint "mi a rendszer

ellen", ahelyett, hogy "mi a gazdaság ellen". A rendszer elnyomó módon válaszolt,

hogy megvédje magát a támadásainktól és ez azt eredményezte, hogy elszigetelte

magát egy bizonyos szintig a lakosságtól. Mikor nem csináltunk mást, mint

kinyírtunk Kongresszusi képvisel#ket, szövetségi bírókat, titkos rend#röket és

médiavezéreket, a lakosság maga nem érezte magát különösen fenyegetve, de

rosszallták a rendszer új biztonsági intézkedései által okozott személyes

kellemetlenségeket.

Ha elejét#l a gazdaságot ütöttük volna meg, a rendszer könnyebben úgy

ábrázolhatta volna a küzdelmet, mint amiben mi vagyunk a lakosság ellen, és

könnyebb lett volna a sajtónak meggy#znie a nyilvánosságot annak

szükségességér#l, hogy m#ködjenek együtt a rendszerrel egy közös probléma ellen

- ellenünk.

Így a kezdeti hibák a stratégiában, szerencsére könnyebbé tette számunkra, hogy

toborozzunk most, mikor szándékosan arra hajtunk és azért dolgozunk, hogy

mindent olyan kényelmetlenné tegyünk mindenki számára amennyire csak lehet.

És nem csak a Szervezet az, amely sok új embert szedett össze újabban. A Rend is

növekedik a 68 éves létezése utolsó 48 évében ezel#tt soha nem tapasztalt

mértékben. Titokban megmutattam a Jelet, mikor találkoztam az

összeköttetésemmel itt tegnap, mint ahogy mindig teszek, mikor új Szervezet

tagokkal találkozom, és kellemesen meglepett, hogy válaszolt. Meghívott, hogy

résztvegyek egy bevezetési ceremóniában tegnap este, új próba tagok számára, és

elképedtem mikor körülbelül 60 személyt számlálhattam meg résztvev#kként a

ceremónián, akiknek majdnem az egyharamada új bevezetett tag volt. Ez

háromszor annyi mint a Rend összes tagja a Washington térségben. Majdnem

annyira meghatott ez a ceremónia is, mint az én bevezetésem másfél éve.Április 14. Problémák, problémák, problémák! Semmi sem ment jól mióta

visszatértem Chicagóból. Bill nem talál több papírt, amib#l pénzt lehetne nyomtatni

és megkért engem, hogy segítsek neki rögtönözni. Megpróbáltunk a helyes színre

változtatni egy nagyjából ugyanolyan tapintású és összetétel#, de kicsit más szín#

papírt, de az eredmény nem volt kielégít#. Bill továbbra is kutat a szükséges

eredetileg használt papír után, amíg én megpróbálok más átfestési módszereket.

És akkor volt a látogató csoport a helyi Emberi Viszonyok Tanácsából, amely

meglátogatta a m#helyünket tegnap. Négy néger és egy nagyon beteg fehér hím,

mindannyian a Tanács féle karszalagokkal, bejöttek a m#helybe. Ki akartak tenni

egy nagy plakátot a bolt ablakába - affélét, amelyet mindenütt lehet látni manapság,

amelyek arra sürgetik a lakosságot, hogy "segítsenek a rasszizmus ellen harcolni"

azáltal, hogy bejelentsék a gyanús egyéneket a politikai rend#rségnek, - és akartak

hagyni egy dobozt adományoknak a pulton. Carol volt a pult mögött akkor, és

lényegében elküldte #ket a pokolba.

Ez persze nem volt helyes a körülmények alatt. Valószín#leg feljelentettek volna

minket a politikai rend#rségnek, ha meg nem hallom a zajt és közbe nem lépek.

Feljöttem a pince lépcs#kön, ami reméltem, hogy elég meggy#z# zsidó kifejezés

volt az arcomon, és zsidósan megkérdeztem, hogy "Mi folyik itt már?". Elég

vastagon adtam be - nem túl vastagon remélem, de eléggé, hogy értsék meg az

üzenetet: a m#helymenedzser maga is egy kisebbségi csoport tagja volt, egy

nagyon különleges kisebbségi csoport tagja, és aligha gyanúsíthatnák az Emberi

Viszonyok Tanácsa elleni ellenségességgel vagy dicséretes er#feszítéseik elleni

ellenállással.

A f#nigger azonnal elkezdett magából kikelten siránkozni Carol visszautasító

válasza miatt. Elvágtam a kezem egy türelmetlen lendítésével és Carolra

irányítottam egy tettetett megütköz# nézést. "Persze, persze," mondtam, "hagyjátok

itt az adománydobozt. Jó ügyet szolgál. De ne az ablak plakátot - nincs elég hely.

Még az unokatestvéremnek, Izinek sem engedtem meg, hogy kirakjon ide egyet azt

Egyesült zsidó Felhívás ((United Jewish Appeal - pénzgy#jt# rendszer afféle bels#

zsidó "adó", amely adományait minden zsidó fizeti és amely különféle zsidó

"ügyekre" megy)) plakátjaiból, Gyertek! Megmutatom nektek hova."

Ahogy magabiztosan kivezettem a csoportot az ajtó felé, Carolt visszarendeltem

munkára zsidó módon. "Igen, Grunstein úr," mondta szerényen. Kint a járdán úrrá

lettem undoromon, ahogy rátettem a karom haverosan a fekete szószoló vállára, és

átirányítottam a figyelmét egy, az utca másik oldalán lev# boltra.

"Hozzánk nem jön annyi kuncsaft," magyaráztam "De jó barátomnál, Solly

Feinsteinnél állandóan ki és be járnak. És nagy ablaka van. Nagyon örül a

plakátotoknak, ha odaviszitek neki. Pont oda tehetitek alá, ahol az áll, hogy "Sol

Zálogháza" és mindenki látni fogja. És hagyjatok neki is ott két adománygy#jt#

dobozt, mert nagy üzlete van."Mind elégedettnek látszottak barátságos ajánlatomra, és megindultak az utca másik

fele felé. De a fehér, egy sajnálatos példány pattanásokkal és m#afróval habozott,

megfordult és azt mondta nekem: "Talán meg kéne tudjuk annak a n#nek a nevét.

Egyes dolgok, amiket nekünk mondott, határozottan rasszistának hangzottak."

"Ne vesztegessétek az id#töket vele", válaszoltam nyersen, elutasítva a gyanúját

egy lendítéssel. "# csak egy buta shiksa, úgy beszél mindenkivel. Hamarosan

megszabadulok t#le." Mikor visszamentem Bill, aki hallotta a történteket a

pincelépcs#r#l és Carol gurultak a nevetést#l. "Nem igazán olyan nevetséges" -

dorgáltam meg #ket a lehet# legszigorúbb arckifejezésemmel- "valamit kellett

tegyek azonnal és ha a viselkedésem és az akcentusom nem szedte volna rá azt az

alsóbbrend# majom #rjáratot, most komoly bajban lennénk."

És akkor kioktató jelleggel mondtam Carolnak: "Nem engedhetjük meg magunknak

azt a luxust, hogy megmondjuk ezeknek a lényeknek mit gondolunk róluk. El#ször

is el kell végeznünk a munkánkat és ezután majd leszámolunk ezekkel is, egyszer

és mindenkorra. Így nyeljük le a büszkeségünket és játsszuk meg a szerepünket,

amíg csak szükséges. Azok, akiken nincs akkora felel#sség mint rajtunk, azok

lecsukathatják magukat rasszizmusért, de mi nem.."

De nem tudtam elnyomni egy jóíz# vigyort, mikor láttam, hogy a plakátot kiteszik

a zálogüzlet ablakába az út másik felén, eltakarva Sol használt kamerákkal és

távcsövekkel teli kirakatának jó részét. Igazán vissza kellett fognia magát! És most

mindenkiben, aki látja azt a plakátot ott, a helyes eszmei társítást fogja felidézni a

Tanács gondolatirányítási programja és a mögötte lev#k között.

Az utolsó dolog, ami beütött, az volt, hogy Katherine elkapta az influenzát tegnap

este. El kellett volna vigyen egy csomag pénzt Dallasba ma reggel, de túl beteg

volt, hogy menjen és úgy néz ki ágyban lesz még két vagy három napig. Ami azt

jelenti, hogy nemcsak Atlantába kell menjek holnap, de a Dallasi csomagot is el

kell vigyem. Egész nap lesz, amit repül#kön és reptereken vesztegetek el és közben

még az Evanston hadm#veletet is sürg#sen el# kéne készítenem.

Meg akarjuk szabotálni az új nukleáris er#m# építményt Evanstonnál a következ#

hat hét alatt, amíg még mindig turistákat vezetnek át rajta. Június elseje után, mikor

végleg lezárják a nyilvánosság el#l, sokkal nehezebb lesz kiiktatni.

Az Evanston Er#m#vek hatalmas dolog: négy óriási nukleáris reaktor, amiket a

világ legnagyobb turbinái és generátorai vesznek körül. És az egész

betonoszlopokon ül egy mérföldre kint Michigan tavon, amely ellátja h#t#vízzel a

reaktor h#elvezet#it, ((h#t#rendszerét)). Az er#m# 18,000 megawattot termel,

majdnem 20 milliárd wattot! Hihetetlen!

Az áram bevezet#dik abba a rendszerbe, amely ellátja az egész Nagy Tavak

térségét. Miel#tt az Evanston er#m# beindult volna két hónappal ezel#tt, az egészKözépnyugat súlyos áramhiányban szenvedett, ami sokkal súlyosabb volt mint az

ami itt van, - és ami elég rossz. Egyes térségekben gyárak arra voltak korlátozva,

hogy hetente csak két napot üzemeljenek, és annyi váratlan áramszünet volt ezen

túl is, hogy a térség igazi gazdasági krízis szélén volt.

Ha kiiktathatjuk az új er#m#vet, a dolgok még rosszabbak lesznek, mint ezidáig

voltak. Hogy éghessenek a villanyok Chicagóban és Milwaukeeban, a

hatóságoknak el kell vezetniük áramot még olyan messzir#l is mint Detroit és

Minneapolis, ahol szintén nincs semennyi tartalék. Az ország egész azon része

súlyos csapást kap. 10 évbe tellett amíg megtervezték és megépítették az Evanston

Er#m#vet, így nem fogják tudni orvosolni a helyzetet egyhamar.

De a kormányzat is gondolt az Evanston Er#m# elvesztésének következményeire és

a biztonsági intézkedések elég veszélyesek. Nem is lehet az építményt

megközelíteni, csak csónakkal vagy repül#vel. És vannak fényszórók,

felfegyverzett jár#rcsónakok, és bóják láncai sodronyhálózattal közöttük, ami a

helység vízi megközelítését kishíján lehetetlenné teszi.

A part mérföldeken át mindkét irányban el van kerítve és van jópár katonai radar és

légelhárító létesítmény a kerítés mögött, ami bármilyen próbálkozás sikerét, hogy

egy robbanószerrel megpakolt repül#t ütköztessünk az er#m#be nagyon

valószín#tlenné teszi.

Úgy néz ki, hogy a létesítmény elleni hagyományos támadás indításának egyetlen

módja az lenne, hogy pár nehéz aknavet#t lopjunk l#távolba, valahova a part mellé,

ahol takarás, buja növényzet van és lehet#ség van a teljes elrejt#zködésre. De úgy

tudom, jelenleg nincs ilyen fegyverzetünk. Akárhogyis, az épület igazán

kulcsfontosságú részei olyan er#sen épített, meger#sített falú és tetej# épületek,

hogy egy aknavet#-támadás kétlem, hogy többre lenne képes, mint felszínesen

rongálni.

Így a Forradalmi Parancsnokság felkért, hogy vizsgáljam meg a helyiséget

turistaként és találjak ki valami nem hagyományos módot arra, hogy megtámadjuk

a létesítményt - amit meg is tettem, de van pár kemény probléma, amit meg kell

még oldani.

Az ottani látogatásom alatt hétf#n elég jól felmértem a biztonsági intézkedések er#s

és gyenge pontjait. Egyes gyengeségek eléggé meglep#ek. A legmeglep#bb a

kormány döntése, hogy beengedjenek turistákat az épületbe, még ideiglenesen is.

Az ok erre - biztos vagyok benne - az a nagy ügy, amit az anti-nukleáris bolondok

csinálnak az építményb#l. A kormány elkötelezve érzi magát, hogy megmutassa a

nyilvánosságnak az er#m# összes biztonsági tulajdonságát, amit beleépítettek.

Mikor feliratkoztam a túrára szándékosan felszereltem magam mindenféle kacattal,

csak hogy meglássam, hogy mit tudok bevinni az épületbe. Vittem aktatáskát,kamerát, eserny#t, megtöltöttem a zsebeimet érmékkel, kulcsokkal, és

tölt#ceruzákkal.

A csónakon, ami kiviszi a turistákat az er#m#höz, nagyon kevés biztonsági

intézkedés van. Csak annyit tettek, hogy kinyittatták velem az aktatáskámat egy

gyors, felületes belenézés erejéig. De mikor odaértem az #rállomáshoz az

er#m#nél, elvették t#lem a táskámat, a kamerámat és az eserny#met is. Ezután át

kellett menjek a fémfelfogó ajtón, amely jelezte a sok fém kacatot a zsebeimben.

Kiürítettem a zsebeimet az #rök számára, de ezután visszaadták nekem a cuccot.

Nem nézték meg részletesebben semelyik részét. Így legalább egy mechanikai

ceruzába épített gyújtószerkezetet be lehet vinni. De engem igazán az érdekelt,

hogy egy id#s úriember a csoportomban egy fémfej# sétapálcával volt, és az #rök

megengedték, hogy megtartsa a túrán.

Alapjában az ötletem ez: Mivel nincs mód rá, hogy egyetlen turista elég

robbanószert lopjon be, hogy szétrombolja a helyet, és azt sem teheti meg, hogy a

kis mennyiséget, amit belophat, igazán kulcsfontosságú helyre tegye, hogy igazán

hatékony legyen, mint úgy, hogy üssön egy lyukat a reaktor nyomástartályai

egyikében, le is tehetünk a robbantásos módszerr#l. Ehelyett megpróbáljuk

beszennyezni az er#m#vet radioaktív anyaggal, - úgy hogy halálos legyen

benttartózkodni, és így ne lehessen használni.

Ezt a módszert az teszi lehet#vé, hogy van egy forrásunk a Szervezetben egyes

radioaktív anyagok megszerzésére. # kémia egyetemi tanár egy floridai egyetemen,

és az anyagokat a kutatásában használja.

Könnyen bepakolhatunk eleget egy igazán rádioaktív és rusnya radionuklidból -

valamib#l, aminek hosszabb sugárzó élettartalma van - egy sétapálcába vagy

mankóba, egy kisméret# robbanótöltettel, hogy szétszórja, hogy az egész Evanston

er#m#vet túlzott rádióaktivitással szennyezetté tegye a benttartózkodásra. Az

er#m# nem rongálódik fizikailag, de az egészet le kell majd hogy zárják. A

kipucolása olyan nagy feladat lesz, hogy az er#m# lehet, hogy végleg

m#ködésképtelen marad.

Sajnos ez öngyilkos küldetés lesz. Bárki is az, aki beviszi a radioaktív anyagot az

er#m#be már az épület ajtajához kerülés el#tt halálos sugárdózist kap. Nincs

semmilyen kézenfekv# mód rá, hogy bármilyen szigetelést tudjunk készíteni az

eszköznek.

A legnagyobb gondot a rádióaktivitás-érzékel#k jelentik, amelyek mindenütt ott

vannak az er#m#ben. Ha egyike ezeknek megszimatolja az emberünket miel#tt

bejutna, eléggé z#rössé válhat a dolog. De észrevettem viszont, hogy nincsenek

rádióaktivitásérzékel#k az er#m# #rállomásánál, ahol az #rök megvizsgálják a

beérkez# turistákat. Van pár az óriási turbina és generátor teremben, ahová viszik a

turistákat és van egy a kijárati kapu mellett - feltehet#en, hogy kivédje annak avalószín#tlen lehet#ségét, hogy egy látogató zsebre vág egy darab nukleáris

üzemanyagot és ki próbálja lopni. De úgy néz ki nem gondoltak arra, hogy valaki

megpróbálhat radioaktív anyagokat belopni az er#m#be.

Elég jól emlékszem arra, hogy hol vannak a rádióaktivitás-érzékel#k és meg kell

beszéljem a Floridai emberünkkel, hogy milyen távolságról lesz valószín#, hogy

érzékelik azt az anyagot, amivel ellát. Ha egy riasztó beindul miután a hordozónk

bent van az er#m#ben, de miel#tt elér a generátorterembe, akkor futnia kell majd.

De csinálunk egy m#szert, amely megnövelheti a feladat sikerének esélyeit.

Az egész terv elég ijeszt#, de van egy nagy el#nye: a pszichológiai hatása a

nyilvánosságra. Az emberek majdnem babonásak a rádióaktivitástól való

félelmükben. Az anti-nukleáris lobby pedig igazán ajándékot kap a kihasználásra.

Ez meg fogja ragadni az emberek képzeletét, sokkal nagyobb mértékben, mint

bármilyen közönséges robbantás vagy aknavet#-támadás. Elborzaszt sok embert,

többet lever a kerítésr#l, és kikerget a semlegességb#l.

Be kell valljam, örülök, hogy jelen pillanatban a próbaid#mb#l még 11 hónap van,

és nem fognak megkérni, hogy jelentkezzek erre a küldetésre.

17. Fejezet

Április 20, 1993. Gyönyör# nap, a pihenés és béke napja, egy fárasztó hét után.

Katherine és én kiautóztunk a hegyekbe ma kora reggel, és a napot sétálással

töltöttük az erd#ben. A nap fényes volt, tiszta és nagyszer#, friss volt a leveg#. Egy

piknik uzsonna után szeretkeztünk egy kis tisztáson a nyílt ég alatt.

Sok dologról beszélgettünk és mindketten boldogok és gondtalanok voltunk.

Katherine nemtetszése volt az egyetlen dolog, ami a boldogságunkra árnyat vetett

amiatt, hogy mennyi városon kívüli kiküldetésre küldött a Szervezet az utóbbi

id#ben, annak ellenére, hogy alig egy hónapja szabadultam a börtönb#l.

Nem volt bátorságom megmondani neki, hogy a jöv#ben még kevesebb id#nk lesz

együtt. Azt csak én is tegnap tudtam meg. Mikor jelentkeztem Williams #rnagynál

tegnap este, miután visszaérkeztem Floridából, azt mondta nekem, hogy sokat

fogok utazni a következ# pár hónapban. Nem közölte velem az összes részletet, de

utalt arra indirekt módon, hogy a Szervezet nagy offenzívára készül e nyáron és én

afféle utazó katonai mérnök ((m#szerész, muníció, és robbanószer, stb. - technikai

szakért#)) leszek.

De ma mindezt félretettem, nem gondoltam ezekre a dolgokra. Egyszer#en

élveztem, hogy élek, szabad vagyok, és egyedül egy szép lánnyal a szabad

természet ölén lehetek.

Ahogy hazavezettünk ma este, hallottunk egy hírt a rádión, ami egy tökéletes naplegtökéletesebb befejezését jelenthette: a Szervezet elpusztította az izraeli

nagykövetséget Washingtonban. Nem is választhattak volna jobb napot erre - már

nagyon ideje volt. Hónapokon át egy izraeli orgyilkos osztag, aminek a követségük

volt a bázisa és támogató központja, szedte le az embereinket országszerte. Ma

egyenlítettük a számlát, legalább is ideiglenesen.

Lecsaptunk nehéz-aknavet#kkel pont mikor az Izraeliek koktélpartit tartottak

engedelmes szolgáiknak az amerikai Szenátusban. Pár fontosabb izraeli hivatalnok

is berepült az alkalomra és több mint 300 egyén lehetett a követségen, mikor a mi

4.2 hüvelykes aknavet#ink elkezdtek gránátokat és termitet (("fehér foszfort", ami a

termit egyik változata - éget# töltet)) zúdítani a fejükre a plafonon át. ((a nehéz

aknavet# áttöri a legtöbb épület tetejét, ha id#zített töltetet l#))

A támadás csak két vagy három percet tartott a hírek szerint, de több mint 40

lövedék csapódott a követségbe, és csak egy kiégett romhalmaz és alig egy

maréknyi túlél# maradt! Így valószín#, hogy legalább két aknavet#nk tüzelhetett.

Ez bizonyítja amit múlt héten mondtak nekem új fegyverszerzési sikereinkr#l.

Egy elképeszt#en érdekes részlet a dologban, amit a cenzorok valahogy

elmulasztottak kivágni, miel#tt sugározták volna, az egy csoport turista legyilkolása

volt egy izraeli követségi #r által. A támadás alatt egy izraeli jött ki futva a

romokból géppisztollyal, begyulladt ruhában. Meglátott egy körülbelül tucatnyi

csoport turistát, többnyire n#ket és kisgyerekeket, akik a történéseket bámulták az

utca másik oldaláról. Kirikácsolva gy#löletét torokhangú nyelvén, a zsidó tüzet

nyitott rájuk, megölve kilencet a helyszínen és súlyosan megsebesítve három

másikat. Persze, hogy a rend#rség nem tartóztatta le és nem is emelt vádat ellene

senki. Eljön a napotok, zsidók, eljön a napotok!

Ma korán kéne lefeküdjek, hogy kész legyek egy hosszú napra holnap, de az

izgatottságom ((boldogságom)) a mai sikerünk miatt lehetetlenné teszi, hogy

elaludjak. A Szervezet mégegyszer bizonyította, hogy milyen páratlanul jó fegyver

az aknavet# a gerilla hadviselésre. Sokkal lelkesebb vagyok most már az

Evanstonra vonatkozó új tervünk iránt, és sokkal jobban fel leszek készülve, hogy

elbánjak bármilyen vonakodással a professzorunk részér#l Floridában.

Múlt szombaton, mikor Henryvel és Ed Sandersszel beszéltem a tervemr#l arra,

hogy rádioaktív anyagokat juttassunk az Evanston er#m#be, #k meggy#ztek, hogy

egy aknavet# jobban el tudná végezni a feladatot, és hogy most jól fel vagyunk

szerelve aknavet#kkel. És így én újraterveztem a célbajuttató eszközt, sétapálcából

egy 4.2 hüvelykes aknavet# lövedékké változtattam.

Kicseréljük a foszfort három WP (("white phosphorus" - termit)) lövedékben a mi

radioaktív fert#z# anyagunkra. Miután célra irányítottuk az aknavet#inket rendes

lövedékekkel, kil#jük a három megváltoztatott lövedékünket, - amelyektermészetesen pontosan ugyanolyan súlyra lesznek beállítva mint a normális

lövedékek, amelyek megel#zik #ket.

Ennek a módszernek három el#nye van az eredeti tervemmel szemben. El#ször is

biztosabb, kevesebb esélye van annak, hogy valami rosszul megy. Másodszor mi

körülbelül 10-szer annyi fert#z# anyagot fogunk célba juttatni és a

robbanólövedékek sokkal jobban szétszórják, mint ezt egy töltött sétapálcával

remélhetnénk. És harmadszorra, nem kell, hogy öngyilkos küldetés legyen.

Véd#burkolatban tarthatjuk a "forró" lövedékeket, addig a pillanatig amíg sor kerül

a kilövésükre, így az aknavet# legénysége nem kap halálos sugárdózist.

((sugáradagot))

Az én nagy aggodalmam az volt, hogy be tudjuk-e juttatni a lövedékeinket az

er#m#be, ahelyett, hogy csak a tet#n menjenek szét. Az épület olyan stabilan van

megépítve, hogy kételkedem abban, hogy betörnének, még egy id#zített gyutaccsal

is. De Ed Sanders meggy#zött, hogy ha egyszer egy 4.2 hüvelykes be van állítva a

célra és elég jól alá van polcolva, elég pontosan és elég alacsony fokú röppályán l#

ki tölteteket, majdnem 100% lesz az esélye annak, hogy a turbina ((generátor))

épületet a part felé néz# oldalán kapjuk el, amely valójában egyetlen nagy ablak, 3

emelet magasságban és 200 yard szélességben.

Ezzel az új tervvel felszerelve, elmentem, hogy beszéljek Harrisonnal, a mi Floridai

kémikusunkkal. Megmagyaráztam neki, hogy a munka rá es# fele az lesz, hogy

szerezzen elég radioaktív anyagot, és akkor a különleges felszerelését alkalmazva

biztonságosan töltse be az aknavet#-töltetekbe, amiket hozok neki.

Harrisont majdnem megütötte a guta. Reklamált, hogy # csak azt ajánlotta fel, hogy

kis mennyiség# rádionuklidot és más nehezen hozzáférhet# anyagot tud szerezni a

Szervezetnek. Nem akart abba belemenni, hogy ténylegesen muníciókat is kezeljen,

és különösen ellenezte az anyagmennyiséget, ami a tervünkhöz szükséges volt. Az

egész országban nem sok egyénnek van hozzáférése annyi radioaktív anyaghoz és

fél, hogy visszanyomozzák hozzá.

Megpróbáltam meggy#zni. Megmagyaráztam, hogy ha mi magunk töltjük be a

lövedékeket a radioaktív anyaggal, az elszigetelt kezel#berendezés nélkül, ami neki

van, egy vagy két emberünk biztos halálos sugáradagot kap. És mondtam neki,

hogy szabad egy vagy több olyan radionuklid választásában, amely a legkevesebb

gyanút veti rá - amíg alkalmas a célunk elérésére. De # simán visszautasította. "Szó

sem lehet róla", mondta. "Veszélyeztetné az egész karrieremet."

"Doktor Harrison", válaszoltam, "azt hiszem nem érti a helyzetet. Mi háborúban

állunk. A fajunk jöv#je függ ennek a háborúnak a kimenetelét#l. Mint a Szervezet

tagja kötelessége, hogy a közös er#feszítéseinkhez, harcunkhoz való munkáját

minden személyes szempont elé helyezze. Önre is vonatkozik a Szervezeti

fegyelem."Harrison elsápadt és elkezdett dadogni, de én folytattam rendíthetetlenül: "Ha

továbbra is visszautasítja a kérésem, kész vagyok önt kivégezni itt helyben."

Ténylegesen nem is volt nálam fegyver, mert utasszállító gépen repültem le, de

Harrison nem tudta ezt. Nyelt párszor, megtalálta a hangját és azt mondta megteszi,

amit csak tud.

Átnéztük számainkat és a szükségleteinket még egyszer, és megegyeztünk egy

körülbelüli id#ütemezésben. Miel#tt elmentem volna biztosítottam Harrisont, hogy

ha úgy érzi, hogy ez a hadm#velet túl veszélyessé teszi, hogy továbbra is

"legálisként" folytassa, föld alá jöhet # is, miután a hadm#velet bevégz#dött.

Még mindig szemmel láthatóan nagyon ideges volt és nem volt túl boldog, de nem

gondolom, hogy megpróbálna elárulni. A Szervezet nagyon nagy mérték#

engedelmességet ért el fenyegetéseivel. Hogy a lehet# legbiztonságosabban

intézzünk dolgokat, egy másik emberünket fogjuk szállítónak alkalmazni, mikor

eljön az id# arra, hogy levigyük a lövedékeket Floridába és betöltésük után

visszahozzuk #ket. Ahhoz a feladathoz nem szükséges a technikai ((m#szaki))

hozzáértés.

Nem szeretek "kemény fiúként" viselkedni és fenyegetni egyéneket, az nem

természetes szerep számomra. De nagyon kevés szimpátiám van olyan emberek

felé mint Harrison, és biztos vagyok benne, hogy ha nem m#ködött volna együtt,

nekiestem volna és kicsináltam volna puszta kézzel, ott helyben.

Azt hiszem sok olyan ember van, aki azt gondolja, hogy okosan játszik azzal, hogy

saját érdekeit nézi, és ránk hagyja, hogy az összes veszélyt vállaljuk, és az összes

mocskos munkát mi végezzük. Úgy számolják, hogy kapnak a gy#zelem

gyümölcseib#l, ha nyerünk, és semmit sem vesztenek, ha mi vesztünk. Így volt

eddig a legtöbb háborúban és forradalomban, de nem hiszem, hogy ezúttal így lesz.

A mi hozzáállásunk az, hogy azok, akiknek az egyetlen gondja az, hogy élvezzék

az életet, vagy csak a saját érdekeiket nézzék ezekben a megpróbáltató, súlyos

id#kben fajunk számára, nem érdemlik meg az életet. Hadd vesszenek el. Ennek a

háborúnak a végbevitelében nem fogjuk magunkat azzal törni, hogy vigyázzunk a

jólétükre. Egyre inkább úgy lesz, hogy valaki vagy velünk van teljesen, vagy

ellenünk.

Április 25. Holnap indulok New Yorkba és ott leszek legalább egy hétig. Van pár

dolog, ami ott fent folyik, ami a figyelmemet igényli. A floridai dolog, ha minden

jól megy, elintéz#dik mire visszatérek, és ha így is lesz, akkor ez még egy utat

jelent nekem Chicagóba, ezúttal kocsival.

A jiddek igazán ordítanak a követségükön végrehajtott támadás miatt. Sokkal több

súlyt kap a sajtóban, mint a kongresszus elleni támadás vagy az FBI épület

robbantása. Mindennap a tévében egyre rosszabb, egyre több és több a régi

"gázkamra" propagandából, amely olyan jól m#ködött nekik a múltban is. Igazánhúzzák a hajukat és tépik a ruháikat: "Aj vé, hogy szenvedünk! Hogy üldöznek!

Miért hagytátok, hogy megtörténjen velünk? Hat millió nem volt elég?"

Milyen ez a megtépázott ártatlanság színjátszás! Olyan jól csinálják, hogy majdnem

velük együtt sírok. De, furcsa módon nem említették akárcsak egyszer sem azt a

kilenc turistát, amelyet meggyilkolt egy izraeli #r. Ah, hát azok csak nemzsidók

gójok voltak!

Egy váratlan haszna a nagykövetségi akciónak ((támadásnak)) számunkra, egy

nagyméret# összekapás a feketék és zsidó pártolóik között. Tiszta véletlenül a

támadás három nappal egy tervezett, országszerte tartandó "tüntetés az

egyenl#ségért" el#re meghatározott dátuma el#tt jött, - ami még egyike volt

azoknak a hatalmas sajtóeseményeknek, amelyeket az Emberi Viszonyok Tanácsa

intéznének, amelyekben "spontán" ((véletlen, váratlan, önmaguktól történ#))

tüntetések kellett volna legyenek megtartva több nagyvárosban egyszerre, fekete és

fehér lakosok egyesülésével, egy közös felhívásban a kormány irányába, hogy törje

le a fajok közti utolsó válaszvonalakat és biztosítsa a feketék számára a "teljes

egyenl#séget".

De akkor múlt csütörtökön, azután való nap, hogy szétbombáztuk az izraelieket, a

nagyfiúk a tanácsban -mind zsidók persze-, leállították az egészet. Úgy döntöttek,

hogy nem oszthatják meg a sajtó figyelmet a feketékkel, amíg be nem fejezték

teljesen a saját "vértanúságuk" "fejését" a saját javukra, a követségi támadással

kapcsolatban.

Egy a militánsabb fekete vezet#k közül, akik hosszú id#t töltöttek a tüntetések

el#készítésével, nem látták helyesnek ezt a lépést. Hosszú ideje nem tetszik nekik a

magasról lekezel#, irányító mód, amivel a zsidók manipulálják és kihasználják az

egész "egyenl#ség" mozgalmat a saját céljaikra, és ez volt az utolsó csepp a

pohárban egyeseknek. Mérges vádaskodás és ellenvádaskodások voltak, amely

abban tet#z#dött, hogy a zsidók els# számú háziniggere, a névbeli "elnöke" az

Emberi Viszonyok Tanácsa Országos Egyesületének, tartott egy sajtóinterjút,

amiben elítélte a zsidó gazdáit. Ezenkívül kijelentette, az Emberi Viszonyok

Tanácsa nem fogja a zsidó kisebbségi státusz ((kisebbségként

számontartottsághoz)) ragaszkodást elismerni. Ezentúl rájuk is vonatkozik mindaz,

ami a fehér többségre, és nem lesznek többet mentesek a "rasszizmusért" való

kivizsgálástól és büntetést#l.

Ki lett rúgva persze - miel#tt tudta volna mi ütötte meg, és a helyét egy jobban

beidomított fekete vette át, de az olaj már a t#zön van. Az utcán a barangoló fekete

"biztosok" értettek a szóból, és jaj az önkiválasztott törzs bármelyik tagjának, ha a

kezükbe kerül. Pár már ki is múlt közülük "kihallgatások" közben, az utóbbi két

nap alatt. A "Tamás bátyák" id#vel visszanoszogatják a militánsabb, és a zsidók

irányítását rosszalló fajtársaikat a parancsolt útra, de addigis Icig és Szumbó igazán

nekiestek egymás torkának, körömmel és foggal, hogy öröm volt nézni.Május 6. Jó itthon lenni megint, még ha csak egy napra is. De New York érdekes

volt! Több fegyvert és muníciót láttam odafent, mint amennyit valaha is

elképzeltem volna, hogy a kezünkben lesz.

Egyik különleges feladatokra specializálódott egységünk New Yorkban mindenféle

katonai anyagokra tett szert és raktározta ezeket. A látogatásom célja az volt,

nézzem át a különféle katonai szerkenty#ket, amelyek kéznél voltak, hogy döntsem

el melyek lennének hasznosak számomra abban, hogy különleges fegyvereket és

szabotázs-eszközöket készítsek, hogy beszerzési els#bbséget tudjak javasolni

jöv#beli portyákra.

A reptérnél egy lány várt, aki elvezetett egy vízvezeték-csatornázási rendszer

alkatrész nagykereskedelmi kiárusító raktárházba, egy hihetetlenül mocskos ipari és

raktár részébe New York város Queens részének, az East Folyó mellett. Szemét

régi újságok és üres tömény alkoholos üvegek voltak szétszórva mindenfelé. El

kellett kormányoznunk néhány elhagyott autó szétszedett, rozsdás váza körül,

amelyek majdnem elzárták a keskeny utcát, mire a lány végre behúzott egy kis

sáros pakolóba egy magas fémkerítés mögött.

Kopogott egy "csak alkalmazottaknak" jelzéssel ellátott acélajtón, és gyorsan

beengedtek minket egy sötét, poros raktárszobába, amelyet cs#vezeték

alkatrészekkel és más csatornázási kellékekkel teli nyitott ládák töltöttek meg. Ott

átengedett engem egy vidám 25 év körüli fiatalembernek, aki olajos kezeslábasba

volt öltözve és egy jegyz#palettát hordozott magával. Csak úgy mutatkozott be,

hogy "Richárd", és megkínált egy csésze kávéval egy megbízhatatlan kinézés#

elektromos kávéf#z#b#l, ami egy hosszú pult egyik végén volt az ajtóhoz közel.

Majd beszálltunk egy öreg és nyikorgó teherliftbe, és felmentünk vele az épület

második emeletére. Mikor kiléptünk, elállt a lélegzetem a meglepetést#l. Egy

hatalmas alacsony mennyezet# szobában, ami több mint 35 yard volt, mindegyik

oldalán, mindenféle elképzelhet# katonai fegyverek voltak hatalmas rakásokban:

roham karabélyok, géppuskák, lángszórók, aknavet#k, szószerint l#szeres ládák

ezrei, gránátok, robbanószerek, gyutacsok, er#sít#k, és pót-alkatrészek. Nem

tudom, hogy a padló hogy tartotta mind fel az egészet.

A szoba egy sarkában négy férfi és egy n# dolgozott két hosszú padnál neonég#k

alatt. Egyik férfi lereszelte rohamkarabélyokról ((csövükr#l)) a sorszámot,

amelyeket egy kb 50-et tartalmazó halomból vett el, amíg a többiek leolajozták, és

újra összerakták a fegyvereket szétszedett állapotukból, és óvatosan bepakolták

#ket egy nagyméret# vízf#t# bojlerbe, amelyr#l a fed# le volt szedve. ((az am.

vízf#t# pincékbe megy, kb. embernagyságú, de szélesebb, elektromos, egy bels#

tartályból áll egy küls# búrából, a küls# leszedhet# búra és bels# tartály között kb

1/3 méternyi távolság van, amit szigetel#anyag tölt ki)) Láttam vagy egy tucat nagy

dobozt a közelben, amelyekben hasonló vízf#t# bojlerek voltak."Így tároljuk és szállítjuk a fegyvereket", magyarázta Richárd. "Eltávolítjuk a

sorszámukat reszeléssel vagy kifúrással, hogy megnehezítsük a hatóságok számára

annak felderítését, hogy honnan szerezzük a cuccot, ha valaha elfognak bel#le

valamennyit. És egyszer a vízf#t# bojlerek elmennek innen, nincs mód rá, hogy

visszanyomozzák #ket hozzánk. Az ál-eredetjelöl# címkék, amiket rájuk teszünk

úgy vannak kódolva, hogy tudjuk mi van bennük. A nem kevésbé sajátos

vízf#t#ink be lettek szerezve sok harci-egységünk lakóhelyéb#l a keleti partok

mentén, de országszerte szétpostázzuk #ket."

Majdnem önkívületi állapotban barangoltam a fegyverhegyek között. Megálltam

egy mennyezet magasságú rakás nagy olajzöld láda mellett. Mindegyik ládára ezek

voltak írva: "Aknavet#, 4.2 hüvelyk, M30, Összeszerelve", és alatta "Összsúly: 700

font". ((350 kg))

"Honnan szedtétek ezeket?" -kérdeztem. Emlékeztem mindarra a munkára, amit

elvégeztünk másfél évvel ezel#tt, hogy átalakítsunk csak egy egyetlen ósdi

aknavet#t.

"Azok múlt héten jöttek a Dix er#d katonai bázisról", Richárd válaszolt. "Az

embereink az egyik egységünkben Trenton város mellett fizettek 10,000 dollárt egy

fekete hadtáp#rmesternek a bázison, hogy szereljen össze egy teherkocsit tele

ezekkel, és vigye el nekik. És akkor felhozták #ket ide kettesével egy

kisteherautóban."

"Mi kapunk itt hadianyagot, több mint egy tucat bázisról és fegyvertárból New

Yorkból, New Jerseyb#l és Pennsylvániából. Nézd mit kaptunk múlt hónapban

Picatinny Fegyverraktárból," mondta félrehajítva egy m#anyag ponyvát, ami egy

közeli rakás cilinder alakú tárgyat borított.

Közelhajoltam, hogy megvizsgáljam #ket. Üvegszálas csövek voltak, kb két láb

((kb 0.7 m)) hosszúak, és 5 hüvelyk szélesek. Mindegyikben volt egy M329 magasrobbanószeres aknavet# lövedék. Legalább 300 volt ott abban az egy rakásban.

Richárd folytatta magyarázatát: "Az volt régebben, hogy a legtöbb új fegyverünket

egyenként csempészték ki a bázisokról saját embereink, akik oda voltak beosztva.

De mostanában arra váltottunk, hogy lefizetünk fekete személyzetet, hogy eltérítsék

a cuccot számunkra a teherkocsijukkal. Így nem kapjuk mindig pont azt, amit

akarunk, de sokkal többet kapunk."

"Felállítottunk pár ál-frontot ((álszervezetet vagy üzletet)) beállítva magunkat

maffia vagy latinamerikai fegyverkeresked# vev#knek, akik az illegális fegyverexport kereskedés céljából keresnek árut. A mi embereink a bázisokon utat

mutatnak a vev#knek feketékhez, akik fegyvertárolási helységeket igazgatnak. Elég

pénzért lelépnek az egész bázissal. Csak meg kell osszák a pénzt, amit mi adunk

nekik néhány "lelki testvérükkel" #rségi szolgálatban.""Van ennek néhány el#nye számunkra. El#ször is könnyebb a feketéknek lelépni a

cuccal anélkül, hogy elkapják #ket. A politikai rend#rség nem figyeli #ket annyira,

mint a fehér szolgálati személyzetet, és a feketéknek már vannak szervezett

hálózatai mindegyik bázison arra, hogy elvigyenek és eladjanak autógumikat,

benzint, a bázison lév# üzleti árut és minden más dolgot, amire polgári igény van.

És lehet#vé teszi a bennlev# embereinknek, hogy a f# feladatukra koncentráljanak,

amely az, hogy toborozzanak fehér szolgálati személyzetet és építsék az er#nket a

katonaságon belül."

A nap többi részét azzal töltöttem, hogy átvizsgáltam mindent a raktárban, és

megjegyeztem az ott lév# cuccokat. Mikor elmentem, magammal vittem próbára

több különböz# féle gyutacsból, gyújtószerkezetb#l és más ebb#l-abból, amivel

kísérletezni akartam. Ami persze azt jelentette, hogy vonaton kellett haza jöjjek.

A helyzet a katonaságban kétél# kard. Több mint 40 százalék feketével a

hadseregben és majdnem ugyanolyan aránnyal a többi szolgálati ágban a hangulat,

a képesség és a fegyelem sokkolóan alacsony. Ez persze sokkal, de sokkal

könnyebbé teszi számunkra, hogy fegyvert lopjunk és hogy toborozzunk, f#leg a

hivatásos személyzet körében, akik rosszallják azt, hogy mit tettek a szolgálati

águkkal. ((tengerészgyalogsággal, hadsereggel, légier#vel))

De szintén félelmetes veszélyt jelent hosszú távon, mert eljön a nap mikor meg kell

mozduljunk a katonaságban. Annyi felfegyverzett feketével valószín#, hogy óriási

vérfürd# lesz. Így amíg kipucoljuk a feketéket és újraszervezzük a szolgálatokat, az

ország majdnem teljesen védtelen lesz.

De úgy gondolom, talán ez így is volt eltervezve.

18. Fejezet

Május 23, 1993. Ez az utolsó éjjelem Dallasban. Már két hete vagyok itt, és azt

reméltem, hogy visszamegyek Washingtonba a holnapi nap, de parancs jött ma

délután, hogy menjek Denverbe ehelyett. Úgy néz ki, hogy ott is körülbelül

ugyanazt fogom csinálni, amit itt, a betanítást.

Most fejeztem be egy gyors, rögtönzött és er#ltetett kiképzési kurzus tartását nyolc

aktivista számára itt, a szabotázs technológiájáról és mikor azt mondom, hogy

gyors és er#ltetett akkor azt valóban úgy is értem, ez az els# szabad órám mióta itt

vagyok, most el#ször nem vagyok túl fáradt gondolkozni. Mindennap reggel

nyolctól este nyolcig tartott a kiképzés, egy-egy perces szünettel, mikor ehettünk.

Megtanítottam az itteni embereket körülbelül mindenre, amit tudok. Azzal kezdtük,

hogy megtanítottam #ket hogyan kell rögtönzött gyutacsokat, id#zít#ket, gyújtó-

készülékeket és más m#szereket készíteni a semmib#l. Utána tanulmányoztuk amás és más jelenleg rendelkezésre álló és különböz# célokra alkalmazható,

módosítható katonai szerkenty#k felépítését, tulajdonságait és m#ködési

jellemvonásait. Az összes tanítványom szét tudja szerelni és újra össze tudja rakni

akár bekötött szemmel is mindegyik gyutacsot és id#zít# szerkezetet, amit csak

tanulmányoztunk.

Ezután nagy számú elméletbeli, feltételezett célpontot vizsgáltunk meg, és részletes

terveket dolgoztunk ki a megtámadásukra. Tanulmányoztunk a gátakat és

víztárolókat, vízellátási létesítményeket, olaj cs#vezetékeket, üzemanyag tároló

telepeket, vasúti vonalakat, repül#tereket, irányító berendezéseket és

létesítményeket, repül#gépeket, telefonkapcsoló központokat, olajfinomító

telepeket, áramellátó vonalakat, transzformátor-állomásokat, er#m#veket,

autópálya-összeköt# részeket, gabonatárolókat, raktárakat és különféle gépeket,

továbbá más gyártó és termel# ipari felszereléseket és létesítményeket.

Végül kiválasztottunk egy valódi célpontot és elpusztítottuk: Dallas központi

telefonkapcsoló központját. Az tegnap volt. Ma tartottunk egy akció utáni

átvizsgálást, áttanulmányoztuk és megvitattuk a hadm#veletet és a

teljesítményünket részletesen.

Valójában, minden rendkívül jól ment, a tanítványaim kit#n#en teljesítettek ezen

kurzus végi vizsgájukon. De megtettem minden t#lem telhet#t, hogy arról

biztosítsam, hogy nem lesz egyetlen hiba sem. Három egész napot töltöttünk ezen

kimondott célpont elleni felkészüléssel.

El#ször nagyon részletesen kikérdeztük az egyik helybéli tagunkat, aki

operátorként dolgozott régebb óta ott. A n# megismertette velünk az épület

felépítését, megadta nekünk azon szobák körülbelüli hollétét minden emeleten,

amelyek az automatikus telefonkapcsoló berendezést tartalmazták. Segítségével

készítettünk egy durva térképet, amely az épület bels# felépítését mutatta, - a

lépcs#ket az emeletek között, az alkalmazotti bejáratokat, az #rszobát és más

lényeges részletet. Majd mindezek után el#készítettük a felszerelésünket.

Úgy döntöttem, hogy sebészeti pontossággal fogjuk elvégezni ezt a feladatot nyers

er# helyett, emellett nem is volt eléggé nagymennyiség# robbanószerünk egy sima

épületfelrobbantó hadm#veletre. Amink volt az három 500 láb ((kb. 170 m)) hosszú

PETN ((magasrobbanószer típus)) töltés# robbantózsinór-tekercsünk és kicsivel

több mint 20 font ((10 kiló)) dinamitunk.

Különválasztottam a nyolc aktivistánkat négy kétemberes csapatra. Egy ember

mindegyik csapatban egy lerövidített ((levágott)) csöv# autótöltés# ((öntölt#, -

félautomata)) sörétes puskával volt felszerelve, és a másik hordozta a

robbantófelszerelést ((személyenként egy- egy pisztoly mellett)). Három a csapatok

közül be volt osztva a három telefonkapcsoló berendezést tartalmazó emeletre, egy

csapat egy emeletre. Ezen csapatok mindegyike kapott egy tekercs robbantózsinórt,egy ötgallonos ((kb 20 liter)) kanna saját készítmény# napalm szer# ((napalm -

folyékony éget#anyag, rátapad az égetett dolog felszínére és magasabb h#t termel,

szintén tovább ég)) benzin és folyékony szappan keveréket és pár id#zített

indítószerkezetet ((gyutacsot id#zít#vel vagy id#zített gyutacsot)).

A negyedik csapat kapott egy 20 fontos robbantótöltetet, egy saját készítmény#

termitgránátot és beosztottam #ket a transzformátor betonszobához a pincébe. A

dinamit feladta volt szétrombolni a transzformátorokat, a termit feladata pedig

felgyújtani a transzformátorolajat.

Tegnap esete, körül-belül 10 órakor két kocsival le voltunk parkolva egy sötét

mellékutcában, két utcányira a telefonközponttól. Minden pár percben egy-egy a

telefon vállalathoz tartozó szolgálati telefonszerel#-teherkocsi ((telefonszerel#

kocsi)) ment át az útkeresztez#désen el#ttünk.

Végre a helyzet, amire vártunk elérkezett: egy telefonszerel#kocsi megállt el#ttünk

az útkeresztez#dés stoplámpája miatt ((mivel ez pirosra váltott pont akkor)) és nem

volt sem más kocsi sem gyalogos a körülöttünk. Kihajtottunk a mellékutcából,

leblokkolva a kocsit el#l és hátul, amíg két emberünk feltépte a kocsi ajtaját és

fegyverrel hátrarendelte a sof#rt a kocsi hátuljába. Majd visszavezettük mind a

három kocsit az mellékutcába, és minden felszerelést átpakoltunk a telefonos

kocsiba.

Csak pár másodpercbe telt, de félórát eltöltöttünk azzal, hogy beszéltünk a

telefonszerel#vel, akit elfogtunk. Minimális noszogatással választ adott pár

kérdésünkre, ami még a célponttal kapcsolatban volt, a kapcsoló-berendezés

helységér#l, elrendezésér#l az épületben és a biztonsági személyzetr#l, az #rségr#l.

Kellemesen meglepett, hogy csak egy fegyveres #r volt éjjel az épületben és hogy

sürg#sség esetében segítségre egy az öt utcával arrébb lév# rend#rségi al-

állomáshoz köt# direkt telefonvonalra volt utalva. Elvettük a telefonszerel#t#l az

egyenruháját és a mágnesesen kódolt vállalati biztonsági kulcs-kártyáját, amelyre

szükség volt, hogy kinyissuk a hátsó alkalmazotti-bejáratot az éjjel. Ezután

megkötöztük szorosan, betömtük a száját és hátravezettük a kocsit a

telefonkapcsoló épület hátsó bejáratához.

Rajtam volt az egyenruha. Követvén a szerel# által adott információkat, bejutottam

az épületbe amíg a többiek elbújva maradtak a telefonoskocsiban. Ezután csak egy

pillanatba került, hogy lefegyverezzem a meglepett #rt és intsek a többieknek, hogy

jöjjenek. Amíg a négy csapatunk szétszéledt az épületben, találtam egy kapóra jöv#

takarítószekrényt és bezártam az #rt a saját kulcsával.

Onnantól az egész hadm#velet kevesebb mint öt percbe telt. A három csapat, akik a

telefonkapcsoló berendezéshez voltak beosztva gyorsan és hatékonyan m#ködtek.

Amíg a sörétessel felszerelt ember beterelte az alkalmazottakat, akikkel találkozott,elkapta #ket és #rizte egy irodában, addig a másik ember munkához látott a

berendezésen.

Feltekerte és átf#zte a robbantózsinórt a két vagy három, hosszú elektro-m#szeres

asztal között, minden emeleten. Akkor a robbantó ember fogta az öt gallonos

napalmos kannát és leöntötte a tartalmával a felszerelés nagy részét, azokat a

részeket is, amik át voltak f#zve a robbantózsinórral és azokat is, amelyek nem.

Végül két id#zít#s gyutacsot ragasztott szalaggal a zsinór két végére.

Ahogy az embereink lerohantak a lépcs#kön, hogy csatlakozzanak hozzám, a

földszinten, három fülsüketít# robbanás rázta meg az ablak nélküli épületet. Egy

másodperccel kés#bb a negyedik csapatunk jött fel futva a pincéb#l.

Nem vesztegettük az id#t azzal, ahogy visszaszálltunk a telefonos kocsiba. Pont

ahogy kivezettünk a parkolóból, a robbantótöltet óriási robajjal elsült a pincebeli

transzformátorszobában, amely a téglafal nagy részét lerepesztette az épület egyik

oldaláról, ami leomlott az utcára, szétnyitva az épület belsejét, ami ekkora már

lángokban állt, füstölt a lobogó napalm tüzét#l és az ég# kapcsoló-berendezést#l.

A hadm#veletr#l adott hírek szerint a ma délutáni helyi újság utalt arra, hogy a két

tucat alkalmazott, akik az épületben voltak sikeresen kimenekült, kivéve az #rt, akit

a szekrénybe zártam, és aki meghalt a füstt#l. B#nösnek érzem magam emiatt, de

nem lehetett elkerülni - siettünk.

Habár a telefon épületben a berendezés szétrombolása eléggé teljes volt, a telefon

vállalat kijelentette, hogy várhatóan a legfontosabb telefonvonalak m#ködésben

lesznek 48 óra múlva és a városbeli telefonszolgálat teljes visszaállítása elvárható

két heten belül.

Ez a kijelentés nem lepett meg. Tudtuk, hogy a telefonvállalat beszerez új

felszerelést, és javítási szakért#k csapatai gyorsan kijavítják a rombolást, amit

m#veltünk. A telefonközponton végrehajtott támadásunknak csak akkor lenne

igazán értelme, ha össze lenne hangolva egy több fronton végrehajtott nagyméret#

támadással.

A rendszer is kitalálta ezt, persze és mivel nem tudhatja, hogy ez csak egy

kiképzési hadm#velet volt, felkészül a legrosszabbra. Tankok vannak majdnem

minden központi útkeresztez#désnél, a katonaság és a rend#rség annyi

ellen#rz#pontot állított fel az összes f#úton és autópályán, hogy az autósközlekedés

majdnem teljesen le van blokkolva városszerte. Ha nem lenne így, ma este mennék

Denverbe holnap helyett.

Június 8. Ma kaptam egy levelet Katherinet#l! Benne volt egy felszereléses

dobozban, amelyet kértem, hogy küldjön el nekem a Szervezet az otthoni

m#helyb#l. Nem fedeztem fel a levelet, amíg ki nem pakoltam a dobozt, és így nemvolt alkalmam, hogy választ küldjek vissza a szállítóval, aki elhozta nekem a

felszerelést. Katherine jelenti, hogy # és a többiek 70-t#l 80-órát dolgoznak egy

héten a m#helyben, pénzt nyomtatnak, és nagy mennyiség# propagandaröpcédulát.

Sejti a sürg#sségb#l, amivel a röpcédulák meg voltak rendelve, hogy nagyméret# új

kampány készül Washington térségében. (Hamarosan megtudja, hogy mi készül!)

Azt hiszi, hogy én még mindig Dallasban vagyok és azt írja, hogy reméli parancsot

kap, hogy vigyen el még egy készpénzadagot Dallasba hamarosan, hogy láthasson

((találkozhasson velem)). Hogy sajog a szívem, hogy vele lehessek megint, még ha

csak pár órára is!

De nincs sok esély arra, hogy visszatérjek Washingtonba, legalábbis egy másik

három hétig. A dolgok igazán felnövekedtek itt a Rocky Hegység térségben. A

Szervezet nem különösebben er#s errefelé és mégis, a Forradalmi Parancsnokság

kijelölt 43 magas fontosságú célpontot a térségben - amiknek több mint fele katonai

építmény - és amiket fel kell készülnünk egyszerre rajtuk ütni, mikor a parancs ki

lesz adva, valószín#leg kora júliusban.

Ennek tetejében nincs itt senki, aki ki lenne képezve különleges muníciókban és

felszerelésekben és így mindenkit én kell kiképezzek a nulláról, 26 tanulót

összesen. Az # feladatuk lesz elkészíteni és használni az összes éget# és robbantó

szerkenty#t, amik a kiosztott célpontokhoz szükségesek a térségben.

Szerencsére, van itt pár katonai tapasztalattal rendelkez# egyénünk, aki nagyon jól

ért a gerilla harcászathoz és így én a kiképzésemet csak a technikai szempontokra

korlátozom, a harcászatot a katonai hátter# embereinkre hagyva.

A munkám sz#kebb témaskálája ellenére lassabban haladok itt, mint Dallasban,

mert itt a dolgok annyira szét vannak szórva. Nem tartották jó ötletnek, hogy 26

embernek egyszerre tartsak órákat, így találkozom hattal itt Denverben, 11-el

Boulderben, ami egyetemi város kb 20 mérföldre ((kb. 36 km)) innen, és kilenccel

egy farmházban innen délre. Mindegyik csoporttal minden harmadik napon

találkozom, de adok nekik elég házifeladatot, amivel elfoglalják magukat a

találkozások között.

A Rocky Hegység térségben eddig egy véres hadm#veletet sem kezdtünk a

rendszer ellen, és az általános légkör itt sokkal lazább és nyugodtabb, mint a keleti

partok mentén. De valami nagyon kellemetlen történt a múlt héten, ami zord

módon emlékeztet arra, hogy a küzdelem itt is pont olyan brutális, mocskos és

véres lesz, mint mindenütt máshol.

Egyik tagunkat - egy épít#munkást, rajtakaptak, amint egy darab dinamitot próbált

kicsempészni az építkezés raktárhelységéb#l, ahol dolgozott. Úgy néz ki

mindennap kicsempészett egy tucatot az uzsonnadobozában, már jó ideje.A helyi #r átadta a helyi seriffnek, aki azonnal átkutatta a házát és nem csak egy

nagy adag dinamitot talált, de pár fegyvert is és Szervezeti nyomtatott anyagot is. A

seriff kisütötte, hogy valami olyasmire bukkant, ami igazán nagyot lökhet a

karrierjén. Ha lyukat ütne a Szervezeten a Rocky Hegység térségben, a rendszer

nagyon hálás lenne neki. Jó esélye lenne rá, hogy helyet nyerjen az állami

törvényhozó testületben, még alkormányzó is lehetne bel#le vagy valami más

magas pozíciót kaphatna az állami kormányzatban.

Így a seriff és a beosztottjai elkezdték verni az emberünket, arra próbálták rábírni,

hogy nevezzen meg más Szervezeti tagokat. Kegyetlenül, mocskosul

megdolgozták, de nem beszélt. Ekkor behozták a férfi feleségét és elkezdték

pofozni, verni és rúgni a jelenlétében.

Az eredmény az volt, hogy az emberünk elkeseredésében, elkapott egy revolvert a

seriff segédei egyikének pisztolytáskájából, de agyonl#tte egy másik segéd, miel#tt

meghúzhatta volna a ravaszt. A feleségét átadták az FBI-nak és visszarepítették

Washingtonba vallatásra. Nem fog tudni nekik semmi értékes információt adni, de

beteggé tesz, felfordul a gyomrom és irtózom, mikor arra a kínlódásra gondolok,

aminek alávetik majd. Arra gondolok, hogy milyen kínzásokat kell majd kiállnia.

De a seriff dics#sége rövid ideig tartott. Aznap este, hogy a tagunkat megölték, a

seriff megjelent egy televíziós hír interjúban, arról dicsekedve, hogy milyen csapást

mért a törvény, a rend és egyenl#ség nevében ránk, és g#gösen figyelmeztetett,

hogy pont olyan könyörtelenséggel bánik minden más "rasszistával", aki a kezei

közé kerül.

Mikor hazaért este a TV interjúja után, az feleségét a nappalija padlóján találta,

elvágott torokkal. Két nappal kés#bb a jár#rkocsiján rajtaütöttek. Golyó-lyuggatott

hulláját a kocsi összeégett roncsában találták meg.

Borzalmas dolog, hogy a saját fajunk n#it öljük meg, de mi olyan háborúban

vagyunk, amelyben az összes régi szabályt félre kell tennünk. Élet-halál harcban

vagyunk a zsidóval, aki most olyan közel érzi magát a végs# gy#zelméhez, hogy

úgy érzi leveheti a maszkját és úgy bánhat az ellenségeivel mint a

"marhacsordával" (gój), ahogy a vallásuk is mondja.

A mi bosszúnk a seriff ellen itt figyelmeztetésként kell, hogy szolgáljon a zsidók

nem-zsidó pribékjeinek, hogy ha a zsidók hozzáállását veszik fel a mi asszonyaink

és gyerekeink ellen, akkor nem várhatják el, hogy a saját családjuk biztonságban

legyen.

(Jegyzet az olvasónak: egy készlet könyv, amely a zsidó vallási doktrínát

tartalmazza, és amelyet "Judaizmusnak" hívtak, még ma is létezik. Ezek a könyvek,

az úgynevezett Talmud és Tóra, valóban úgy hivatkoznak a nem-zsidókra, mint

"marhákra" vagy "jószágokra". Különösen elborzasztó számukra a zsidókhozzáállása a nem-zsidó n#kkel kapcsolatban. A szó, amit a mi fajunkbeli lány

vagy n# megjelölésére használtak az "shiksa" volt - ami az "utálatosságot" vagy

"nem kóser húst" vagy "mocskos húst" egyaránt jelent# nyelvükbeli szóból volt

származtatva.)

Június 21. Megállítottak egy ellen#rz#pontnál, ahogy visszavezettem Boluderb#l

ma este. Nem volt probléma átmennem rajta, csak megnézték a jogosítványomat

(vagyis a kimúlt és megsiratlan David J. Grunstein jogsiját), megkérdezték hova

megyek és gyorsan benéztek a kocsiba. De az ellen#rz#pont leállította a forgalmat

mérföldekre visszamen#legesen és más sof#rök igazán ki voltak akadva. Egyikük

elmondta nekem, hogy ez az els# alkalom, hogy ellen#rz#pontokat használnak a

térségben.

Az ellen#rz#pont és pár a hírekben terjesztett rávezet# nyom alapján azt hiszem,

hogy a rendszer tudja, hogy valami nagy dolog készül#dik. Remélem nem

szigorítják meg a biztonsági intézkedéseket idekint annyira, mint a keleti parton,

különben keresztülhúzzák a terveinket.

A dolog másik oldala viszont használ ezeknek az együgy#eknek errefelé, hogy egy

teljes adagot kapjanak "Nagy Testvér" "szeret# gondozásából". A legtöbben alig

látnak feketét vagy zsidót, és úgy viselkednek mintha nem is lenne háború. Úgy néz

ki, azt gondolják, hogy elég messze vannak azoktól a dolgoktól, amik az ország

más részen dúlnak, hogy élhetik életüket teljes nyugalommal. Rosszallnak

bármilyen emlékeztetést arra, hogy lehet, hogy meg kell szakítsák a jólét és élvezet

utáni hajhászatukat elég id#re, hogy kivágjuk a rákot Amerikából, ami biztosan

elpusztít mindannyiunkat, ha nem teszünk ellene hamarosan. De mindig így volt ez

a Balfékusz Americanusszal.

Eléggé aggaszt, hogy nem hallottam hírt az Evanston er#m# fel#l. Vártam a

rajtaütést ott a múlt hónap utolsó hete óta. Több baj volt Harrisonnal? Vagy lehet,

hogy a Forradalmi Parancsnokság halasztotta el az Evanston akciót a jöv#havi nagy

offenzívánkig?

Nem volt ilyen utalás a halasztásra az utolsó eligazításomon. Legvalószín#bb, hogy

a probléma Harrison, a fene egye meg! Mikor újraszámláltam a célbatalálási

valószín#séget a célponton a távból, amit a Chicagói aknavet# csapat adott nekem

pont miel#tt elhagytam volna Washingtont Dallas irányába, úgy döntöttem fel kéne

osszuk a radioaktív szennyez#anyagot öt lövedék között csak három helyett. Az 90

százalékos célbatalálási valószín#séget ad nekünk, hogy egy vagy több lövedéket

belövünk a generátor épületbe. De lehet Harrison visszah#költ attól, hogy annyi

rádioaktív anyagot kezeljen. Ha ez van, akkor miért nem közölte velem valaki?

Szintén kezd aggasztani, hogy nem kaptam parancsokat arra vonatkozólag, hogy

mit kell tennem miután befejezem a munkámat itt a jöv# héten. Ha nem jutok

vissza Washingtonba, akkor valószín#, hogy lehet nem jutok vissza miel#tt a nagytámadás elkezd#dik. Ott akarok lenni Katherinnel és a többiekkel, mikor minden

elszabadul jöv# hónapban.

És nem látom okát annak, hogy miért ne lennék, mert aligha lesz id# arra, hogy

máshova küldjenek egy másik kurzus felállítására a különleges muníciókról és

fegyverekr#l.

19. Fejezet

Június 27, 1993. Végre megérkezett a parancs! Kaliforniában leszek nagy nyári

offenzívánk alatt. El#ször nagyot csalódtam, hogy nem fogok tudni visszatérni

Washingtonba, de minél jobban átgondolom egyes utalásokat, amiket ma délután

hallottam, annál jobban meg vagyok gy#z#dve, hogy tevékenységünk igazi

összpontosítása a nyugati parton lesz. Úgy néz ki, hogy én itt a dolgok legaktívabb

részének a közepében leszek, és legalább ez kellemes változás lesz a sok

osztálytermi munka után.

A Denveri Területi Parancsnokság behívott ma engem és hatot a tanítványaim

közül, és csak két órával a kijelölt találka ideje el#tt szóltak, hogy jöjjünk.

Majdnem semmi részletet nem árultak el nekünk, csak annyit, hogy én és négyen a

többiek közül Los Angelesben kell legyünk legkés#bb szerda estére. Az utolsó két

behívott tanítványom a San Francisco közelében lev# San Mateoba kell menjenek.

Azonnal és hevesen reklamáltam: "Ezek az emberek mind kimondottan arra voltak

kiképezve, hogy egyes el#re megjelölt célpontokat támadjanak meg ebben a

térségben. És úgy voltak kiképezve, mint csapatok. Nincs értelme felbontani a

csapatokat most és elküldeni egyeseket Kaliforniába, mikor annyival

hatékonyabbak lehetnének itt. Ha elküldetnek, az egész Rocky Hegység térségre

vonatkozó programunk veszélyeztetve lesz."

A két DTP tiszt biztosított a gy#lésen, hogy a döntést nem könnyen hozták, és

teljesen tudatában vannak kifogásaim súlyának, de vannak fontosabb szempontok,

amelyeknek els#bbségük van. Végül rákényszerítettem #ket, hogy felvázolják,

sürg#s parancsokat kaptak Forradalmi Parancsnokságtól, hogy küldjenek át minden

aktivistát, akit csak mell#zni tudnak a nyugati partokra, méghozzá azonnal. Úgy

néz ki, más területi parancsnokságok is hasonló parancsokat kaptak országszerte.

Nem akartak többet mondani, de abból, amennyi hangsúlyt tettek az id#pontra,

amikorra ott kell legyünk, er#sen sejtem, hogy a dolgok valamikor a jöv# héten

fognak beindulni. ((kirobbanni)) Egy dolgot viszont elértem ma délután:

elintéztem, hogy Albert Mason helyett, aki San Mateóba kellett volna menjen, de

akinek a jelenléte igazán fontos a helyi térségben tervezett hadm#veletek sikeréhez,

egy másik ember menjen.De ezt is alig értem el. Követeltem, hogy tudjam meg, hogy pontosan mi volt a

kiválasztási követelmény, amelyek alapján kiválasztották azokat, akiket át kell

küldeni. Kiderült, hogy az én kivételemmel, két f# szempont volt: gyalogsági harci

tapasztalat és lövészeti kiválóság - ami úgy festi le a dolgokat, hogy inkább

mesterlövészeket és barikádharcosokat akarnak odakint a Nyugati Partokon, mint

szabotázs, robbantási és megsemmisítési szakért#ket.

Al igaz, hogy "szakért#" szintet ért el a rohamkarabélylövészetben, mikor a

hadseregben volt és három évet töltött délkelet-Ázsiában mint rajparancsnok.

(Jegyzet az olvasónak: Turner az úgynevezett "Vietnami Háborúra" utal, amely két

évtizeddel Turner bejegyzése el#tt véget ért, de amely alapjaiban nagy szerepet

játszott abban, hogy a Szervezet le tudja gy#zni a rendszer fegyveres er#it.)

De # szintén a legjobb tanítványom volt itt. # az egyetlen ember, akinek

megmagyaráztam az újabb katonai szerkenty#k m#ködését, amelyeket úgy

terveztük, hogy megszerzünk a környékbeli fegyverraktárakon történ#

rajtaütéseinkben.

# az egyetlen, akiben biztos vagyok, hogy használni tudja például az új M-58 lézer

távolságbemér#ket, és aki meg tudja tanítani az aknavet#csapatainkat is arra, hogy

hogy használják. És szintén # az egyetlen, akinek elég alapvet# elektronikai

szakismeretet tanítottam meg ahhoz, hogy össze tudja szerelni a rádió irányított

id#zít#ket, amelyek nélkülözhetetlen részei arra vonatkozó terveinknek, hogy

szétzúzzuk az autópályahálózatot a térségben, és használhatatlanul is tartsuk. Csak

mikor megmagyaráztam a DTP-nek ezeket a szempontokat, akkor egyeztek bele,

hogy Al itt maradjon. Ezután félórát töltöttünk azzal, hogy átnéztük az összes többi

aktivisták listáját itt, amíg találtunk valakit, aki úgy gondoltam, hogy elmehet

Kaliforniába Al helyett, anélkül, hogy távozása veszélyeztessen dolgokat itt, és aki

szintén megfelelt a követelményeiknek.

A benyomásom, hogy minden, amit a térségre terveztünk még mindig indulóban

van és még mindig fontosnak tartják, hogy elérjük a céljainkat itt, de az igazán

fontos hadszíntér a nyugati part lesz. Mi körülbelül megduplázzuk az er#nket ott,

ezekkel az utolsó pillanatban történt áthelyezésekkel, de úgy csináljuk, hogy

legalábbis a legtöbb hadm#velet, amelyeket más térségekre terveztek végbemehet,

habár kevesebb létszámú személyzettel.

Csak 48 óránk van, hogy több mint 1,000 mérföldet utazzunk, és nem tudhatjuk,

hogy hány ellen#rz#pontba futunk bele. A többiek eljönnek, hogy felvegyenek

körül-belül két óra múlva és azután vagy négy órába fog telni nekem, hogy

bepakoljam a m#szereimet a kocsiba úgy, hogy ne találják meg #ket, ha átkutatnak.

Azt hiszem alszom egy kicsit most, amíg jönnek.

Július 1. Hát! Milyen feszültek errefelé a dolgok! Tegnap érkeztünk meg, hajnali

egy körül, egy olyan út után, amit legszívesebben elfelejtenék. A többiekszétszéledtek a kijelölt egységeikhez, de én a Los Angeles Északnyugati Területi

Parancsnoksággal maradok, legalábbis ideiglenesen, egy Cagona Park nev#

helyiségben vagy 20 mérföldnyire északnyugatra Los Angelest#l.

Nyilvánvaló, hogy a Szervezet sokkal er#sebben ki van épülve itt mint máshol,

annyiban is, hogy nyolc külön területi parancsnokság van a Los Angeles városi

térségben, amíg egy elég a legtöbb másik nagyvárosnak az országban. Ez arra utal,

hogy a földalatti tagságunk 500-700 körül lehet a térségben.

Nagyjából azon fáradoztam, hogy kialudjam magamat megérkezésem után, de az

ittlév#k úgy néz ki, nem is alusznak. A hír- és anyagszállítók állandóan jönnek és

mennek, éjjel-nappal tartanak konferenciákat. Ma este végre elkaptam valakit, aki

legalább félig-meddig elmondta, hogy mi a helyzet errefelé.

Több mint 600 katonai és polgári célponton lesznek egyszerre végrehajtott

rajtaütések országszerte, jöv# hétf# reggel, július 4-én. De sajnos, szerencsétlenül,

egyik itteni tagunkat letartóztatták szerdán, pont egy órával az érkezésünk el#tt.

Úgy néz ki, hogy csak egy kis balszerencse volt az oka. Rutin személyazonossági

ellen#rzésre állították meg az utcán, és a zsaruk gyanúsak találtak valamit.

Mivel az emberünk nincs a Rendben, sem nem volt felkészülve, sem nem volt

abszolút kötelezettség alatt, hogy megölje magát. A nagy aggály az utolsó két

napban az volt, hogy kínzás alatt elég sokat elmond abból, amit tud ahhoz, hogy

riadóztassa a rendszert amiatt, hogy nagyméret# támadás van hétf#re beütemezve.

Ekkor még ha nem is fogják a hatóságok tudni, hogy pontosan mely célpontokat

tervezünk ostrom alá venni, meger#sítik a biztonsági intézkedéseket mindenhol

annyira, hogy a veszteségeink aránya elfogadhatatlanul magas lesz. ((t#rhetetlenül

súlyosak lesznek a veszteségeink.))

A Forradalmi Parancsnokságnak két választása van: hogy elhallgattassa

emberünket, miel#tt kivallathatják, vagy megváltoztassa az egész támadásunk

id#pontját. Az utóbbi majdnem lehetetlen: túl sok van már el#készítve és túl sok

dolog lett összehangolva részletesen a jöv# hétf#re, mintsem hogy a támadást

hamarabb lehessen végrehajtani és egy halasztás akár hónapokig is tartana - azzal

az óriási veszéllyel, hogy olyan sokan, akik mind teljesen el# vannak készítve

hétf#re, annyit tudjanak, annyi id#n át.

Tehát úgy döntöttek tegnap, hogy az els# lehet#séget választva cselekszenek. De

még az is óriási problémába ütközik: nem tudjuk megütni az emberünk itt Los

Angelesben anélkül, hogy ne vállalnák az egyik legértékesebb legális emberünk

leleplezését, egy különleges ügynököt az FBI Los Angelesi irodájában. Ez azért

van, mert a foglyot olyan helyen tartják, melynek holléte nagy titok kéne legyen.

Ha rajtaütünk a helyiségen, akkor csak egy féltucat emberüket gyanúsíthatják azzal,

hogy kiadta nekünk az információt.A rendszer általános eljárása mikor felveszik egyik emberünket, hogy csak nagyon

felületes vallatást végeznek a terepen, csak annyit, hogy eldöntsék, van-e valami,

ami arra utal, hogy akárhogy is köt#dik a fogoly a Szervezethez. Ha igen, akkor

visszarepítik Washingtonba, hogy izraeli kínzási szakért#ik alaposan

megdolgozzák. És az utóbbi az, amit nem engedhetünk, hogy megtörténjen.

Az érdekes dolog ebben az esetben - és ami a Forradalmi Parancsnokságot

fájdalmas határozatlanságban tartotta két napig most - az, hogy az FBI a foglyot itt

tartotta ahelyett, hogy elszállíttatták volna a washingtoni központba csütörtök

reggel, amint azt kezdték sejteni, hogy egy szervezettagot fogtak el. Senki nem

tudja pontosan miért, még az FBI-ban lev# helyi legálisunk sem. Lehet, hogy csak

szervezési hanyagság volt a részükr#l. Vagy lehet, hogy ezúttal kihoznak egy

vallatási csapatot ide Washingtonból, a rendszeres eljárásukkal ellentétben.

Akárhogyis, a Forradalmi Parancsnokság úgy döntött, hogy visszatart kicsit a

rajtaütéseken és meglátja, hogy hogy alakulnak dolgok. Ha nem próbálják meg

repül#re tenni Washington felé vagy tovább vallatni itt a következ# 36 órában, a

probléma önmagától meg lesz oldva, bármilyen információ, amit a rendszer kiszed

bel#le, túl kés#n jön, hogy betegyen a hétf#i terveinknek. De ha egy átszállítás

vagy további vallatás indul vasárnap délután el#tt, fel vagyunk készülve, hogy

villámgyors rajtaütést intézzünk az FBI helybéli titkos börtöne ellen, még akkor is,

ha emiatt elveszítjük az emberünket a helybéli FBI irodában, akinek a jelentései,

leadott információja felmérhetetlen érték# lehet nekünk az eljövend# hónapokban.

Ami engem illet, még mindig nem tudom, hogy miért vagyok itt, vagy mit kéne

tegyek és nem vagyok biztos benne, hogy bárki más tudná. Egyszer#en arra

utasítottak, hogy várjak.

Én azt hiszem, megint nagyméret# próba elé nézünk, mint 1991 szeptemberében.

Egyszer#en hihetetlennek t#nik nekem, hogy a Szervezet valóban teljes mérték#

támadást készül indítani a rendszer ellen, alig két nap múlva. A teljes létszáma

azoknak, akiket a t#zvonalra ((frontvonalra)) tudunk tenni nem lehet több mint

1,500 ember országszerte, a toborzásban elért az utolsó pár hónapbeli nagy

sikerünk és létszámunk gyors gyarapodása ellenére sem.

Teljességben, a támogató személyzetünkkel, a n#i tagjainkkal, és a legálisainkkal -

az er#nk nem haladhatja meg az 5,000 embert és azt hiszem, hogy majdnem

egyharmaduk itt van Kaliforniában most. Egyszer#en valótlannak t#nik - mintha

egy bolha egy elefánt orgyilkosságát tervezné.

De persze nem várjuk, hogy a rendszer összeomoljon hétf#n. Ha ez történne, nem

tudnánk elbánni a helyzettel, mert a Szervezet még mindig messzemen#en túl kicsi

ahhoz, hogy átvegye az ország irányítását és az amerikai társadalom újjáépítését.

100-szor nagyobb infrastruktúrára ((irányítási hálózatra, berendezkedésre, hatalmihálózatra)) lesz szükségünk ahhoz, hogy akárcsak neki is kezdjünk annak a

feladatnak.

Hétf#n új szintre emeljük a konfliktust és meghiúsítjuk a rendszer legújabb

stratégiáját arra, hogy elbánjon velünk. Igazán nincs választásunk a dologban, ha a

Szervezet meg akar maradni és tovább akar növekedni a nagyon nehéz

körülmények között, amelyeket reánk kényszerítettek, fent kell tartsuk a

lendületünket, f#leg a pszichológiai lendületünket.

A veszély abban, hogy ne emeljük állandóan magasabb szintre a háborút az, hogy a

rendszer új kiegyensúlyozottságot, "rendet" valósít meg, és a nyilvánosság

hozzászokik. Az egyetlen mód arra, hogy fenntartsuk a jelenlegi befolyást az

újoncokra az, hogy a lakosság jelent#s részét pszichológiailag zavart helyzetben és

legalább félig meggy#z#dve tartsuk afel#l, hogy a rendszer nem elég er#s és nem

elég hatékony ahhoz, hogy kiirtson minket, hogy kiirthatatlan er# vagyunk, és hogy

el#bb-utóbb a háború magába szívja #ket is.

Másképp a semmirevaló nyavalyások a könny# utat fogják választani, azáltal, hogy

egyszer#en visszad#lnek és kivárják a végét. Az amerikai emberek már

bizonyították, hogy képesek szégyentelenül folytatni az élvezet hajhászását az

elképzelhet# legprovokálóbb körülmények alatt is - amíg a provokációk elég lassan

lépnek hatályba, hogy hozzászokhassanak. Ez a legnagyobb veszély ránk nézve

akkor, ha nem cselekszünk.

Ezen túl, a politikai rend#rség folyamatosan "szorítja a csavarokat" A rendkívüli

biztonsági intézkedéseink ellenére, el#bb-utóbb sikerül nekik befurakodniuk, -

megfúrni a Szervezetet és szétrombolni mindent - ha adunk nekik id#t rá. És egyre

nehezebb és nehezebb mozogni anélkül, hogy le ne bukjunk. Nagyon közel van

már az id# az új bels#-útlevél rendszer bevezetéséhez, amit jó id#re meggátoltunk

több mint egy éve. Megint tervben van a dolog és kétszer olyan komiszan mint

ezel#tt. Nem tudom, hogy fogjuk túlélni, mikor az m#ködésbe lép.

De visszagondolva az utóbbi két évre, csoda még az is, ahogy megmaradtunk

eddig. Volt már vagy százszor, hogy nem tudtam, hogy leszünk képesek

megmaradni még egy hónapot. Az egyik oka, hogy még mindig itt vagyunk és

m#ködünk olyan dolog, ami nem t#lünk függ - a rendszer m#ködésképtelensége,

ziháltsága és kuszasága. Elkövettek egy súlyos hibát és nem használtak ki egy

alkalmat, amit ha kihasználtak volna súlyosan ártottak volna nekünk.

Az a benyomása az embernek, hogy a zsidók kivételével -akik igazán törik

magukat a próbálkozásaikba ellenünk-, a rendszer többi része egy rakás tesséklássék munkás - (("óra figyel#" - aki azt várja, hogy mikor ér már véget a

munkanap - minimális er#feszítést is megtev#)). Hála az "egyenl#ség" programnak

és annak a sok niggernek az FBI-ban és a hadseregben ezért! A rendszer olyanromlott, korrupt, és fajilag annyira kevert lett, hogy csak a zsidók érzik otthon

magukat benne és senki nem érez semmi h#séget iránta.

De a még nagyobb ok, ahogy alkalmazkodtunk a körülményekhez. Két éven át a

Szervezet megtanult egy létezési formát. Most már egy-két dolgot csinálunk,

amelyek abszolút fontosak a megmaradásunkra nézve, de amire majdnem semmi

figyelmet nem fordítottunk két évvel ezel#tt.

A vizsgálati módszerünk például, amivel megvizsgáljuk az újoncokat, nem

tarthattunk volna ki eddig e nélkül és nem fejlesztettük ki amíg abszolút szükség

nem volt rá. Mit tettünk volna Clark doktor nélkül, ha nem fejlesztette volna ki a

módszert, nem tudom.

És akkor ott van az ál személyazonosságok ügye. Csak a legalapvet#bb

hozzáértésünk volt ahhoz, hogy alkalmazkodjunk ehhez a problémához mikor

el#ször föld alá mentünk. Most már van egy különleges egységünk, amely nem tesz

mást, minthogy majdnem tökéletes ál-személyazonosságokkal látja el az

aktivistáinkat. Igaz szakemberek, de ijeszt# mesterségüket igencsak sebtében kellett

megtanulják.

És a pénz - milyen probléma volt az a kezdetekben! Az, hogy meg kellett

számoljuk minden fillérünket befolyásolta az egész pszichológiai hozzáállásunkat,

arra kényszerített, hogy kicsiben gondolkozzunk. Amennyire én tudom, senki a

Szervezetben nem gondolt arra a problémára, hogy hogy lehet pénzügyileg ellátni

egy földalatti mozgalmat, miel#tt a probléma élet-halál fontosságúvá vált. És akkor

megtanultuk a pénzhamisítás mesterségét.

Persze a sors jótette volt velünk, hogy volt valaki a szervezetben, akinek meg volt a

technikai tudása ehhez, de persze még mindig fel kellett állítsuk a hálózatunkat

arra, hogy a hamisított bankjegyeket körforgásba hozzuk ((beváltsuk)) miután

kinyomtattuk #ket. Az utóbbi pár hónapban ez a teljesítmény óriási helyzetváltozást

valósított meg mindnyájunk számára. Az, hogy megvolt az anyagi hátterünk - az

arra való képesség, hogy megvegyük azt, amire szükségünk volt ahelyett, hogy el

kelljen térítsük, raboljuk, mint a régi id#kben -, nagyon megkönnyített dolgokat.

Nagyobb mozgékonyságot és nagyobb biztonságot jelentett számunkra.

Volt egy bizonyos mennyiség# szerencse az eddigi sikereinkben és nincs kétségem

afel#l, hogy a Forradalmi Parancsnokság elég jó munkát végzett a vezetésben is. Jó

szervezésünk volt, jó stratégiánk, - de még fontosabb, hogy megvolt bennünk a

képesség, hogy új kihívásokkal elbánjunk és új problémákat oldjunk meg.

"Hajlékonyak" maradtunk. Azt hiszem a Szervezet történelme bebizonyítja, hogy

senki nem képes merev, fix tervet készíteni a Forradalomra és akkor kitartani

mellette. A jöv# mindig túl bizonytalan. Soha nem lehet tudni, hogy egy helyzet

hogy fog kibontakozni, továbbfejl#dni. És teljesen váratlan dolgok mindig

történnek, dolgok, amiket egyetlen terv kiötl#je sem kalkulálhat be el#re, bármilyenrészletesen is dolgozik. Így, hogy sikeres legyen, egy forradalmár mindig kész kell

legyen új helyzetekre, körülményekhez alkalmazkodásra és ki kell használja az új

lehet#ségeket.

Az eddigi teljesítményünk ebb#l a szempontból nagyon jó, de nem tudom megállni,

hogy ne aggódjak a jöv# hét miatt. Biztos vagyok benne, hogy kitapossuk az utolsó

lehelletet is bel#lük hétf#n. Megnyomorítjuk elég nagymértékben az ország

gazdasági gépezetét, ha csak a fele is sikerül annak, amit terveztünk. És

belekényszerítjük a rendszert a teljes mozgósításba, az ebb#l következ#

pszichológiai sokk sokkal nagyobb lesz a lakosság számára.

De azután mi lesz? Mi lesz jöv# hónapban és az utána következ# hónapban?

Mindent beleadunk amink csak van a jöv# heti offenzívába, és nincs mód rá, hogy

ilyen szint# tevékenységet több mint egy napig fenntartsunk. Túl vékonyra

vagyunk nyújtva, túl kevesen vagyunk mindenütt.

De az ösztönöm azt mondja, hogy a Szervezet nem egyszer#en elkeseredettségb#l

cselekszik most. Nem arról van szó, hogy hétf#n egy utolsó, elkeseredett nyomást

fejtünk ki, hogy összezúzzuk a rendszert. Legalábbis remélem, hogy nem. Ha egy

mindent beleadó és mindent egybe megvalósítani akaró, fejjel a falnak rohanást

teszünk, akkor vissza kell h#köljünk és újból be kell ássuk magunkat, újból meg

kell találjuk az egyensúlyunkat, mikor elbukik - mert biztos elbukna. A

pszichológiai hatás pont olyan halálos lenne számunkra, mint amilyen hasznos

lenne a rendszer számára.

Tehát a Forradalmi Parancsnokságnak kell, hogy legyen egy kártyája, amir#l nem

tudok. Biztos vagyok benne, hogy az embereink súlyos koncentrációja

((összpontosítása)) Kaliforniában, nyomravezet# dolog, de nem tudom kitalálni,

hogy mi lehet a stratégiájuk, vagy mi lehet a Szervezet rejtett kártyája.

20. Fejezet

Július 7, 1993. Úgy néz ki itt leszek reggelig, így most eltölthetek egy órát azzal,

hogy feljegyezzem az utóbbi pár nap eseményeit.

Ez igazán szuper hely. Tet#téri lakás, ahonnan beláthatjuk Los Angeles nagyját - és

ez amiért parancsnoksági bázisnak használjuk most. De a luxus hihetetlen, selyem

leped#k, igazi sz#rme ágytakarók, arany lemezzel borított csapok a fürd#szobában,

falicsapok minden szobában, amelyek bourbont, skotcht és vodkát bocsájtanak ki,

óriási keretezett pornografikus képek a falakon.

A lakás egy Jerry Singlestein nev# egyén tulajdonában volt, aki üzleti ügynök volt

a helyi Városfenntartási Munkások Uniója számára, és a falon lév# pornografikus

képek f#szerepl#je. Úgy néz ki, a sz#ke nem-zsidó lányok voltak az ízlése, habáregyik képen egy néger n#vel van és egy másikban egy fiatal fiúval. Vajmi szép

képvisel#je volt a munkásoknak! Remélem valaki eltávolítja a hulláját a folyosóról

hamarosan, mert nem volt légkondicionálás hétf# óta, és kezd igencsak b#zleni.

Ez a hatalmas város teljesen más képet mutat most, mint amit az utolsó alkalommal

egyik éjjel mutatott, mikor teljes kör# képet láthattam róla. Az összes f#utcát

megvilágító fény tündöklése elt#nt. E helyett az általános sötétséget csak a

városszerte találomra szétszórt tüzek százai törik meg. Tudom, hogy odalent

járm#vek ezrei mozognak, de fény nélkül vezetnek, hogy ne l#jenek reájuk. Az

utóbbi négy napban a szirénák szinte szünet nélküli hangja volt hallható, a

rend#rség és a sürg#sségi járm#vek szirénázása, fegyvert#zzel, robbanásokkal és a

helikopterek csattogó zajával keverve. Ma este csak a fegyvert#z van és nem sok

abból sem. Úgy néz ki, hogy a csata dönt# fázist ért el.

Reggel két órakor hétf#n több mint 60 harci rohamegységünk csapott le egyszerre

Los Angeles egész területén, amíg más egységek százai ütött rajta különböz#

célpontokon országszerte, Kanadától Mexikóig, és parttól-partig. Nem hallottam

még, hogy mit értünk el máshol, mert a rendszer teljes cenzúrát nyomott az összes

sajtó szervre - már azokra, amelyeket nem ragadtunk meg mi magunk és még nem

volt alkalmam beszélni olyan embereinkkel, akik kapcsolatban voltak a Forradalmi

Parancsnoksággal. De számunkra itt Los Angelesben, meglep#en jól mentek a

dolgok.

Az els# rohamunk elzárta az összes vízszolgáltatást és az áramot, ami a várost

kiszolgálta, kiütötte az összes f# repteret és az összes f# autópályát járhatatlanná

tette. Kiiktattuk a telefon központokat és felrobbantottunk minden benzin- és

üzemanyagtároló telepet. A kiköt# területe már négy napja majdnem töretlen,

folyamatos lángtömeg.

Elfoglaltunk legalább 15 rend#rállomást. Nagyjából csak elvettük a fegyvereiket,

szétromboltuk a kommunikációs felszerelésüket és azokat a kocsikat, amelyek nem

jár#röztek abban az id#ben. De úgy néz ki a mieink még mindig bent vannak egy

rend#rségi épületben és helyi parancsnoksági állásoknak használják #ket.

El#ször a zsaruk és a t#zoltók szerteszét rohangáltak, mint levágott fej# tyúkok,

szirénák és villogó fények mindenütt. De hétf# délutánra a közlekedési lehet#ségek

annyira leromlottak és annyi t#z és más sürg#sség volt mindenütt, hogy a rend#rség

és a t#zoltóságok sokkal válogatósabbak voltak az esetek között. A legtöbb

területen a csapataink végezhették a munkájukat majdnem zavartalanul. De most,

persze, a legtöbb sürg#sségi és rend#rségi járm#nek nincs már üzemanyaga, és

egyáltalán nem mozgóképes. És azok, amelyekben még mindig van benzin, úgy

néz ki, lapítanak.

Az egész lényege, hogy semlegesítsük a rend#rséget - és minden mást, az valójában

a katonaságon belüli munkánk volt. Nyilvánvaló volt mindenki számára már hétf#délután, hogy valami nagy dolog volt folyamatban a katonaságon belül. El#ször is,

azokon a katonákon és tankokon kívül, amelyek er#m#veket, TV sugárzókat és az

efféléket #rizték - mint mindig - egyetlen katonai egységet sem vetettek be

ellenünk. Másodszor pedig nyilvánvaló jelei voltak a fegyveres harcnak az összes

környékbeli katonai bázison belül.

Láttunk és hallottunk lökhajtásos vadászbombázókat, ahogy alacsonyan lehúztak a

város fölé, de nem minket támadtak, legalábbis nem közvetlen módon. Kalifornia

nemzeti gárdájának körülbelül tucatnyi fegyvertárát l#tték, rakétázták és bombázták

a város területén. Azok a lökhajtásos gépek állítólag az innen délre es# El Toro

tengerészgyalogos légi állomásról voltak. Kés#bb láttunk egy légicsatát Los

Angeles fölött, és hallottuk, hogy Pendleton tábor, a nagy tengerészgyalogos-bázis

vagy 70 mérföldre délkeletre innen, súlyos bombázás alatt volt, nehéz bombázók

ütötték meg Edwards légier#bázisról. Ez mindenki számára teljesen összezavart

helyzet volt.

De hétf# este teljesen véletlenül, belefutottam Henrybe, és # elég sokat

megmagyarázott a katonai helyzetr#l. Jó öreg Henry, milyen jó volt újra látni!

Találkoztunk a KNX sugárzó épületnél, ahol én segítettem a sugárzó csapatunknak

újra üzembe helyezni az állomást, miután elfoglaltuk. Mellesleg, amit csináltam az

utolsó négy nap alatt: javítottam összel#tt rádióberendezést, átállítottam

állomásokat más hullámhosszra és rögtönöztem felszerelést. Most már van egy FM

állomásunk és két AM állomásunk, mindhárom sugároz, sürg#sségi

áramfejleszt#kön. Mindhárom esetben elvágtuk a kábelt a stúdióktól és felállítottuk

a sugárzó csapatainkat direkt a kiadóhelyiségeknél.

Henry felrobogott a KNX-hez egy jeep-ben, U.S. Army egyenruhában, ezredesi

rangjelzéssel, három géppuskával és tankelhárító rakétákkal felszerelt katona

kíséretében. # hozta a szöveget, amit be kellett olvasni - és amely tartalma f#leg a

katonai személyzet felé volt irányozva.

Amint befejeztem a mikrofonunk és hangfelszerelésünk bekötését az adó

bevételébe, Henry és én félreléptünk beszélgetni, amíg az üzenetet beolvasta a

bemondónk. Az üzenet nagyjából felhívás volt a fehér katonai személyzet számára,

hogy akik még nem tették, álljanak át a mi oldalunkra, figyelmeztetéssel

egybevetve azok számára, akik nem tettek eleget a felhívásnak. Az üzenet nagyon

jól volt megfogalmazva és biztos vagyok benne, hogy hatása a katonai és polgári

hallgatókra egyaránt er#teljes volt.

Henry, mint kiderült, a Szervezet egész katonaságon belüli toborzó tevékenységét

irányította már több mint egy éve és a tevékenységét f#leg a nyugati partra

összpontosította, mióta múlt márciusban áthelyezték ide. A történet, amit elmesélt,

hosszú volt, de azzal együtt amit azóta megtudtam lényegében ez:A katonaságon belül két szinten toboroztunk mióta a Szervezet megalakult. Az

alacsonyabb szinten félnyíltan m#ködtünk 1991 szeptembere el#tt, és titokban

ezután. Ez a propagandánk szétosztásából állt a katonai személyzet körében,

nagyjából személyes alapon. De Henry megmondta nekem, hogy titokban fels#bb

szinteken is toboroztunk.

A Forradalmi Parancsnokság stratégiája azon a sikerünkön múlt, hogy

megnyertünk egy magasrangú katonai parancsnokot és hétf#n elkezdtük kijátszani

azt a titkos üt#kártyát. Ezért nem használták a katonaságot ellenünk, és szintén

emiatt volt, hogy egyes katonai egységek l#tték és bombázták egymást az utóbbi

négy nap alatt.

A katonaságon belüli küzdelem úgy kezd#dött, hogy azok az egységek, amelyeket

a szimpatizánsaink irányítottak voltak egyik oldalon és azok, amelyek h#ségesek

voltak a rendszerhez (messzemen#en a többség) voltak a másikon. De egy másik

szempontja a konfliktusnak hamarosan kibontakozott és túlszárnyalta az els#t:

fekete a fehér ellen.

Katonai egységek -amelyeket Szervezet-párti tisztek vezettek- azonnal elkezdték

lefegyverezni az összes fekete személyzetet, amint megindítottuk a hétf# reggeli

támadásunkat. Azt az ürügyet használták, hogy a fekete militánsok lázadásba

kezdtek más egységekben, és a parancsokat kaptak magasabb szintr#l, hogy

fegyverezzenek le minden feketét, hogy megel#zzék a lázadás terjedését. Általában

a fehér személyzet kész és hajlandó volt elhinni ezt a történetet, és nem kellett

nekik kétszer mondani, hogy fordítsák a fegyvereiket az egységeikben lev# feketék

ellen. Azon kevesek, akiket liberális beállítódásuk habozásra késztetett, ott helyben

agyon lettek l#ve.

Más egységekben a mi embereink egyszer#en elkezdtek rál#ni feketékre, akiket

egyenruhában láttak, elhagyták a helyszínt, és átálltak olyan egységekhez, melyeket

szimpatizánsaink irányítottak. A feketék természetesen úgy reagáltak minderre,

hogy a fekete lázadásról szóló történetet valóra váltották. Még a rendszerpárti

tisztek által irányított egységekben is súlyos küzdelem tört ki a feketék és fehérek

között.

És mivel ezek közül az egységek közül egyesek majdnem félig feketékb#l álltak, a

harc hosszú, vontatott és véres volt. Az eredmény az volt, hogy habár azok az

egységek, amelyeket a szimpatizánsaink irányítottak a kezdetben, a pro-rendszer

egységekhez képest ezek erejének körülbelül öt százalékát tették ki, az utóbbiak

nagy többsége lebénult a feketék és fehérek közti bels# harc miatt. És most a

fehérek egyre nagyobb számban jönnek át a mi egységeinkhez emiatt.

Rádióadásaink nagymértékben el#segítették ezt a folyamatot. Eltúloztuk a saját

er#nket, természetesen és megmondtuk a mi egységeinkhez csatlakozni akaró fehér

katonáknak, hogy hova kell menni. És hogy meggy#zve tartsuk #ket, és hogy aniggereket rémületben tartsuk - egyik adónkat ál-fekete adóvá változtattuk és

sugároztunk rajta egy felhívást fekete forradalomra, utasítva a feketéket, hogy l#jék

le a fehér tisztjeiket és #rmestereiket miel#tt a fehérek lefegyverezhetnék #ket.

Körül-belül az egyetlen katonai egység a Los Angeles térségben, amelyek

bármilyen hatékony ellenállást tudtak kifejteni ellenünk azok egyes Légier# vadász

és bombázó egységek voltak és a Tengerészgyalogos légi egység El Toroban. Ezek

megtámadtak katonai egységeket, amelyekr#l azt hitték, hogy átjöttek hozzánk. De

Henry szerint annyi rongálást végeztek a pro-rendszer er#kben is mint a mieinkben.

Henry elnevette magát mikor elmagyarázta, hogy a Szervezet nem volt képes elég

haladást elérni a toborzásában a kaliforniai nemzeti gárdában, hogy számíthasson

bármely #regységre. Így a Szervezet elrabolta a helyi #rségparancsnokot, Howell

tábornokot, rögtön a hétf# reggeli támadás el#tt, megel#z# lépésként.

Mikor a rendszer nem találta Howellt, attól tartottak, hogy átállt hozzánk. A

félelmeik kétség kívül beigazolódni t#ntek, mikor hallották, hogy sietve elhagyta az

otthonát három ismeretlen személlyel hétf#n éjjel, kevesebb mint egy órával

azel#tt, hogy minden elszabadult. Akárhogyis, a gyanú eluralkodott rajtuk, és így

kiadták a parancsot h#séges légi egységeknek az összes nemzeti gárda tulajdonában

lev# fegyverraktár és járm#állomás lebombázására hétf#n délután.

A Pendleton Támaszponton közel sem voltunk elég er#sek, mikor a rendszer

bepánikolt és berendelte a bombázókat. Biztos vagyok benne, hogy ez az

intézkedés volt az, ami átbillentett dolgokat a mi javunkra. Még mindig súlyos

küzdelem dúl a Pendleton térségben, de állítólag ebben a pillanatban most mi

vagyunk a jobb helyzetben.

Nem tudom melyik bázisról jött az a tankoszlop, amelyik semlegesítette a f# Los

Angelesi rend#rségi központot számunkra ma, de biztos, hogy nagy áldás volt.

Nélkülük nem bírtuk volna elfoglalni.

Kezdetekt#l a Los Angelesi rend#rség volt az egyetlen igazán szervezett

ellenfelünk. A kisebb rend#ri er#k a környez# megyékben nem jelentettek

különösebben problémát. Egyeseket kiütöttünk teljesen a m#ködésb#l, mások úgy

döntöttek, hogy inkább lapítanak és nem avatkoznak be egy korai t#zharc után. De

a 10,000 körüli létszámú L.A.P.D. (Los Angeles Police Depot) személyzete nagyon

is akcióban volt ellenünk egy órával ezel#ttig, és a menet elég kemény volt.

Legalább 100 embert vesztettünk ellenük itt az utolsó négy nap alatt, 15-20

százalékát a helyi harcoló er#inknek. Nem tudom, hogy miért nem csináltuk

ugyanazt a rend#rséggel itt, mint amit tettünk a katonasággal. Lehet, hogy csak

kádereink sz#kössége miatt és mivel a katonaságbeli toborzás els#bbséget kapott a

rend#rségbeli toborzással szemben.Minden esetre a f# központjuk itt majdnem azonnal az ellenforradalmi ellenállás

központjává lett. A L.A. városi rend#rökhöz csatlakozott néhány vidéki

seriffegység, még egyes állami autópálya ellen#rz# egységek is és a f#

központjukat er#dítménnyé alakították, aminek nem tudtunk ártani, semmilyen

rendelkezésünkre álló fegyverrel és er#vel, amit ellene tudtunk fordítani.

Ténylegesen, majdnem biztos halált jelentett az embereink számára, ha egy

oldalutcányi közelébe kerültek a helynek. Volt nagymennyiség#

üzemanyagtartalékuk, több mint ezer járm#, sürg#sségi generátorok által termelt

áram a kommunikációs felszerelésük számára, és többszörös túler#ben voltak.

Helikoptereiket használva, felderítették a különböz# meger#sített állásainkat, az

épületeket, amelyeket megszálltunk és kiküldtek rajtaüt# egységeket, amelyek

állhattak akár 80 járm#b#l és 200-300 emberb#l is. Az, hogy felrobbantottunk

majdnem minden autópálya-felüljárót korlátozta a mozgékonyságukat

nagymértékben, de a légi megfigyel#ik képesek voltak sok akadály körül el

irányítani #ket.

Csak azáltal sikerült megvédenünk egyes igazán fontos célpontokat - beleértve a

rádióállomásokat, amelyeket elfogtunk - hogy jól beásott géppuska-fészkek

fedezték a megközelítési útvonalakat. Szerencsére a rend#röknek csak egy páncélos

járm#vük volt, mert az embereink többségének nem volt páncéltör# felszerelése.

Csak ma lettek a tankelhárító fegyverek hozzáférhet#ek a harci egységeink,

csapataink számára.

Ha a Los Angelesi rend#rök csatlakozhattak volna bármilyen pro-rendszer katonai

egységeihez, az a végünket jelenthette volna. De szerencsére egy tucat öreg M60-as

egy egységt#l, amely átjött hozzánk, csatlakoztatta #ket a lövedékeihez.

Egyszer#en átgurultak a barikádokon, amiket a rend#rség felállított a központjuk

körül, telelyuggatta az épületet magas robbanó és éget# lövedékekkel és szabadon

telelövöldözte a környéken lev# rend#rjárm#vek százait géppuskat#zzel.

A rend#rök kommunikációja, árama ezzel ki lett iktatva, és épületük felgyulladt

egy tucat helyen. El kellett hagyják az épületet és mi lezúdítottunk egy sor 81 mm-s

aknavet#tüzet a környez# parkolóra és utcákra, amíg a környék tarthatatlan lett

számukra. A helység most elhagyatott és még mindig ég. A zsaruk legtöbbje

hazament és átöltözött polgári ruhába.

Most, hogy a szervezett ellenállás ellenünk itt semlegesítve van, minden azon

múlik, hogy ezt a térséget hatékonyan az irányításunk alá vehetjük-e, miel#tt

katonai egységek az ország más részeir#l ideérnek. Nem értem, hogy ez miért nem

történt még meg.

Utasítottak egy órával ezel#tt, hogy jelentkezzek reggel a technikai embereink egy

csoportjához, akik feladata lesz megtervezni annak a részleteit, hogy némi

elektromos áramot és vizet visszavezessünk a térségbe, újranyissunk utakat a járm#közlekedés számára, megtaláljuk és lefoglaljuk az összes megmaradt

dízelüzemanyag és benzintartalékokat. Inkább épít#mérnöknek való munkának

t#nik, mint nekem valónak. Szintén egy kicsit korainak hangzik, de jó érzés tudni,

hogy a Forradalmi Parancsnokság úgy t#nik, bízik a jöv#ben és magabiztos. Lehet,

hogy holnap többet megtudok a teljes helyzetr#l.

Július 10. Igazán nagy dolgok igazán történtek az utolsó pár napban, jó dolgok és

rossz dolgok egyaránt, de többnyire inkább jók.

A katonasági és rend#rségi helyzet nagyjából úgy néz ki irányítás alatt, kézben van

itt és a nyugati part nagy részén, habár állítólag még súlyos harcok folynak San

Francisco környékén és egy más térségekben. Továbbá még mindig van egy

fegyveres csoport itt-ott - néhány rend#ri egység és némi katonai személyzet, akik

ide-oda kószálnak, és helyenként némi bajt kevernek.

De biztosan kézbe kerítettük az összes bázist és katonai repteret itt, és biztosan

kézrekerítjük a szétszóródott katonai személyzetet egy-két napon belül. Kiadták a

parancsot, hogy azonnal l#jünk le bárkit, aki fegyvert hord, hacsak nem viseli a mi

karszalagunkat.

Ez kellemes váltás egy nappal ezel#ttr#l, mikor mi éltünk olyan veszélyben, hogy

azonnal lel#nek, ahogy meglátnak. Évek rejt#zködése után, álcákban sompolygás

után és rend#rök láttán minden alkalommal a félelemt#l lebetegedés után,

nagyszer# érzés szabadon lenni kint és tudni, hogy mi vagyunk azok, akiknél a

fegyverek vannak.

A nagy probléma itt a polgári probléma. A polgári lakosság teljesen megzavarodott.

Habár nem lehet blamálni #ket és meglep az is, hogy hogyan viselkedtek -

többnyire - addig amíg tették. Végül is áram és víz nélkül vannak egy hete. Nagy

részük étel nélkül is van már egy napja. Az els# pár napban hétf#n és kedden a

polgári lakosság pont azt tette, amit elvártunk, hogy tegyenek. Százezrek

bepakoltak a kocsijukba és rá az autópályákra. Nem tudtak nagyon messze jutni

persze, mert felrobbantottunk jópár átjárót, de sikerült nekik csomót teremteni a

legnagyobb elképzelhet# úttorlódásokból, így bevégezve a feladatunkat számunkra,

majdnem teljesen lehetetlenné téve a földi járm# közlekedést a rend#rség számára.

Kedd délutánra a fehér lakosság nagy többsége visszatért az otthonaikba, - vagy

legalábbis a saját környékükre - a legtöbben otthagyva a beragadt kocsijukat az

úton és gyalog térve vissza. Felfedezték - el#ször, hogy nem volt mód rá, hogy

elhagyják a Los Angelesi térséget kocsival, másodszor, hogy nem tudtak benzint

venni mivel az elektromos pumpák a benzinállomásokon nem m#ködtek,

harmadszor, hogy a legtöbb üzlet és kereskedés be volt zárva és negyedszer, hogy

valami igazán nagy dolog volt folyamatban. Otthon ültek, bekapcsolva tartották az

elemes rádióikat és aggódtak. Nagyon kis b#nözés volt, kivéve a fekete negyedeket,

ahol a zendülés, fosztogatás és gyújtogatás elkezd#dött már kora hétf# délután ésfolyamatosan egyre hevesebb - intenzívebb és szélesebb kiterjedés# lett. Korai

csütörtökre eléggé sok fosztogatás volt a fehér negyedekben is, nagyjából az

ételüzleteket fosztották ki. Egyesek már 48 órája nem ettek és inkább

elkeseredésb#l cselekedtek mintsem törvénytelenségb#l.

Mivel csak csütörtökön kezdtünk biztosak lenni benne, hogy a rend#rséget

elintéztük, nem tettünk semmit, hogy hátráltassuk a polgári z#rzavart. Minél többen

vannak az utcákban éhesen és elkeseredetten, betörvén a kirakatokat és ételt

lopván, iható víz és a rádióik számára elemek után kutatva, összeverekedve más

emberekkel, akik ugyanazokat a dolgokat keresték, annál kevesebb idejük volt a

rend#rségnek velünk foglalkozni. Persze ez volt a vezet# elv amögött, hogy

kiiktattuk az áramot, a vizet és a közlekedést még a legelején.

Ha a rend#rségnek csak velünk kellett volna elbánnia, nem nyerhettünk volna. De

nem tudtak egyszerre velünk is elbánni és a közrend teljes felbomlásával is.

De most ránk esik a feladat, hogy újra rendet csináljunk és ez nem lesz könny#

feladat. Az emberek abszolút meg vannak hülyülve a félelemt#l és a pániktól.

Teljesen irracionális módon viselkednek és valószín#leg sok élet vész el miel#tt

mindent kézbe veszünk. Nagyrészt azt hiszem az éhség és a fáradtság kell

megtegye a munkát nekünk, mert a létszámunk és más anyagi forrásaink teljesen

elégtelenek a feladatra.

Ma kimentem egy üzemanyagszerz# csapattal és közelr#l megvizsgálhattam a

polgári problémánkat. Igazán megrázott. Egy nagy benzines tartályos kocsit

vezettünk egy felfegyverzett jeep kíséretében, benzinkúttól-benzinkútig a Pasadena

térségben, kipumpálva a benzint az összes kútból, és bele a benzines tartálykocsiba.

Van elég üzemanyag a környéken, hogy a mi saját igényeinket kielégítse egy jó

darabig, de a civilek meg kell legyenek a kocsi nélkül a háború idején.

Pasadena nagyjából fehér volt egy évvel ezel#tt, de mostanra többnyire fekete lett.

A fekete negyedekben, ahol belefutottunk feketékbe egy benzinkút mellett,

egyszer#en tüzet nyitottunk reájuk, hogy távol tartsuk #ket. A fehér negyedekben,

körénk gy#ltek éhes fehérek és ételért könyörögtek, ami persze nem volt nálunk,

hogy adjunk nekik.

Egy jó dolog, hogy nincsenek fegyvereik, ha lennének akkor elég nagy z#rben

lennénk most. Köszönjük, Kohn Szenátor!

Ejha! Nincs több id#m írni most - mennem kell egy gy#lésre. Remélhet#leg

információt kapunk az országos helyzetr#l.