2012. augusztus 13., hétfő

Agymosástól a programozott rákig


Agymosástól a programozott rákig


Az Echelonisták bukására..

és lesz majd nagy kék tűzijáték..
Annak a ténynek, hogy e cikk pont a "nagy nemzeti ünnepünkön" augusztus 20.-án születik, igazából semmi jelentősége nincsen. Tekintettel a lényegre, tulajdonképpen semmilyen nemzeti és semmilyen ünnepnek sincsen jelentősége! Ahogy Kis Pista adóalany említi youtube-os bevallásában a jövedelmével kapcsolatban, úgy érvényes ünnepeinkre is, hogy az egész egy falhoz vert lófasz! (elnézést ha valakinek túl vulgáris, szerintem  találó hasonlat) Egyrészt azért mert jó ideje nincs mit ünnepelni, másrészt pedig mert még magával az ünneplésekkel is rendszeresen több lábbal rúgják szájba a lakosságot. 

akik mind egy szálig interaktív illuminátusok..
Valami nem érthető? A beszédeket javarésztállami bűnözők tartják, és még a celebrálópapok.. "egyházi méltóságok" is álszent beavatott ügynökök. Az első sorokban mindig a lokális hatalmi bűnözők virítanak,mögöttük pedig a népük.. ami viszont úgyis csak arra a nyamvadt tűzijátékra kíváncsi, ami településenként minimum egy, maximum több százmillió Forintba kerül az állampolgároknak. Ja de, hogy mennyire szép? Nos ha valóban annyira szép lenne, mint amennyire a lakosság hülye..akkor most nem is ezzel példálóznék. (egyébként annyira szép nem tud lenni!)

akik nap mint nap eladják a lakosságot..
Ilyenkor gyakran elhangzik, hogy fogjunk össze, emlegetik a "nagy" elődök csodás tetteit stb. vagy károgják.., hogyIsten, áldd meg a magyart... de valójában az ájtatos és fennkölt szövegek fedezékében egész másért imádkoznak..  pl. hogy Sátán verd meg a magyart, még több hülyeséggel,  had legyen még több pénzem és had legyen még egy nappal több időm élvezni az életemet  mindenki más keserűségére, és rovására.   

Ezzel szerintem a legtöbb ember távolról egyet is értene.. hiszen saját bőrén tapasztalja, de valójában nem érti az összefüggéseket!  
Mi elmondjuk! 
Azért vagyunk! 

Hivatalosan (tehát jóval később mint valójában) azötvenes évek elejétől az  USA-ban márembereket tudatát programozták (MK ULTRA) különböző feladatokra, mint pl.szexrabszolga, élő adatbázis (filer), bérgyilkos stb. Tehát még azelőtt, hogy magyarországon megjelent volna aTelevízió, amerikában már embereketkapcsolgattak ki-be, illetve robotként hajtattak végre velük.. olyan feladatokat, amilyeneket csak akartak!!!

Felismerték? nem baj..
Az is hivatalos, hogy németország legtöbb náci orvosát, pszichiáterét, kutatóját addigi munkáikkal együtt, a háború végeztévelátcsempészték az egyesült államokba, akik a már világháború alatt is, 

"a lelki társak"
főként olyan feladatokkal voltak ellátva mint agenetika tanulmányozása, az emberi szervezet tűrőképességének határai vagy a tudat "boncolgatása" amihez ugye elengedhetetlen volt  a temérdek önkéntes öngyilkos! Be is zsuppoltak gyorsan több millió embert különféle lágerekbe, akik "segítségével" sajnos roppant eredményesnek is bizonyultak kutatásaik, a fent említett területeken. Legfőbb vezetőjük, Hitler pontosan ugyanolyanbeavatott háttérhatalmi illuminátus volt mint most Barack Obama, vagy elődje George Bush, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel, Orbán Viktor, Vladimir Putyin vagy Ven Csia Pao. (és sokan mások)
őszi kiránduló viselet (jobbik 2012)
Megmondva a frankót ekkor már (tehát  a második világháború ideje alatt) javában működött az a rendszer, ami már precízen irányította az egész világot, de egyenlőre elég azt tudni, hogyHitler és népe már tökéletesechelon transzbankövette el tetteit. Csakhogy a führer (is) tudott róla (és engedelmeskedett neki) a népe viszont ugyanúgy ahogy most a jobbik, cigány és zsidógyűlölettől megrészegülvevágtatott végig európán. 

a beszédes nevű Mátyás egy "lebilincselő" beszéde..
Aztán hirtelen megszűnt...valakik tekertek egyet a potméteren, és onnantól kezdve a németek békés jóvátétel fizetőkké és a legbefogadóbb nemzetté, a magyarok pedig hithű kommunistákká lettek! A új vezető és "értelmiségi" rétegek az egész világon dogmától függetlenül tökéletesen tisztában voltak azzal,  hogy kitől van a hatalom és, hogy az miként kommunikál velük beszűkült  agyukon keresztül, ezért gondosan titkoltákazt a lakosság elől, és ez a mai napig így van!  
odát kiadott könyv - nálunk államtitok
Vegyük  át mégegyszer.. az USA-ban egyre több személy kerül elő.. (már a hetvenes években) aki azt állítja, hogy programozták és irányították az agyát.. (már az ötvenes években) illetve kíséreteket végeztek rajtuk, vagy éppenmentálisan zaklatták őket.(nálunk közben egy faluban egy TV) Olyan dolgokat meséltek, hogy valaki egyik pillanatban hétköznapi családanya otthon, egy másik pillanatban viszont már John F. Kennedy, Richard Nixon vagy éppen Gerald Ford amerikai elnök valamelyik sátánista orgiájakeretében szórakoztatja a társaságot. Említett urakhoz többek között Brice Taylornak volt "szerencséje", akinek az elit aberrációit oly módon sikerült tanulmányoznia, hogy később ezeket el is tudta mesélni! 
Henry és a csajok.. csak a burkokat cseréli..
Meg azt is, hogy Henry Kissinger olyan módonhasíttatta darabokra(part-okra) a tudatát,hogy egyikbe közgazdasági és pénzügyi lexikonok tartalmát csomagolhatta, másikakba különböző aberrált szexuális személyiségeket, némelyikbe pedig azokat az államtitoknak minősített hadititkokat és információkat  amelyekkel éppen kereskedett. 
szó szerint
Ezeket a tudatokat igény szerint különböző kódok segítségével lehetett előhívni. Mikor éppen melyikre volt szükség?! Kissingertehát rendkívül praktikusan használta ki személyi asszisztense minden zegét-zugát.. később valószínűleg ezért kapott Nobel béke díjat! Millió és millió olyan emberről tudnak azUSA-ban, akinek az agyába (és így az életébe) különböző, (ma már)kőkorszakinak számító műszerekkel nyúltak bele és hajtattak végre velük különböző tevékenységeket.Megszámlálhatatlan gyilkosságot és egyéb bűncselekményeket, vagy csak egyszerűen kínozták őket  vagy kísérleteket végeztek velük.. valahonnan... 

Claudia Mullen, Walerie B. Wolf, Chris DeNicola
1995-ben több száz (még élő) ilyen echelon-tanú meghallgatása után,  Valerie B. Wolf (zsidó nők nemzeti tanácsának elnöke) 51Echelon tanút vonultatott fel, egy Bill Clinton által összehívott elnöki bizottság keretében.. ahol a megjelentek beszámolhattak az ellenük, akkor már több 10 éve folyókizárólag állami visszaélésekről. Nálunk(16 évvel ez után) a sötét magyarországon, eközben minden nap el kell mondani, hogy létezik az Echelon és használják is.. és mindenki tud róla csak a lakosság nem!Ráadásul holnapra "elfelejted"!! 
Cathy és Mark  leleplezése a Trance formation of America c. könyvükben..
De voltak mások is akik borítottak, például a CIA és a Pentagonegyikagyprogramozója (értjük?? ez volt a foglalkozása) Mark Phillips és az általa visszaprogramozott Cathy O'Brien aki pedig többek között az idősebb majd fiatalabbGeorge Bushnak volt a szexrabszolgája 
na vajon itt ki "állítgat" Clintonon?
több száz (vagy több ezer) benne létrehozott különböző személyiséggel vagy funkcióval, de kiszolgálta még Hillary Clintont is, és mivel az illuminatik leginkább a sátánra gerjednek, ezért még a vagináját is bafometformájúra műttették át. De mondok még valamit, aztán hanyagolom a múltat.. sokak kedvence Marilyn Monroe  is egy ilyen tudatmódosított (slave) szexrabszolga személy volt! De amikor ilyen információk kint vannak a neten (is) akkor nálunk itt a felsötétedett középkorban még azt sem hiszik el ami 50 éve történt, nemhogy amivel ma vezénylik a forgatókönyvet.. és a lakosság nemhogy kételkedik, még csaknem is érdeklődik!!! 
a lakosság nemsokára megkapja a flasht.. és akkor...
Pontosan azért, mert mármindenki irányítva,butítva, tompítva van a valósággal kapcsolatban,  a háttérhalom által! Ezértnem tud a lakosságsemmi életmentő információhoz hozzájutni, vagy felfogni azokat! Ők azok akik valóban nem tudják, vagy rosszul tudják azt ami van! Oké..egyenlőre hagyjuk.. Ők csak egy kattintás lesznek.. demi legyen azokkal akik viszont úgy élnek közöttünk, (és bizony szép számmal, és igen jól élnek.. ebből!!) hogytökélesen tisztában vannak ezekkel a dolgokkal?? 
Pálinkás, Vizi E. Szilveszter nincs mit mondanotok?
Nap mint nap látjuk őket a médiában, közismertek.. mindenféle "fontos" hivatást vagy karriert betöltve.. és egy sem beszél róla, hogy mi a nép igazi nyomora! A legsötétebbek ezt még tudják fokozni azzal, hogy nemcsak hallgatnak, hanem egyenesen tagadják, sőt igyekeznek ellehetetleníteni, üldözni, vagy akár megölni azokat akik beszélnek ezekről! 
...hogy elvigyen a Mestered!
Nos ezeket a személyeket(egytől egyig) - merthogy vége a jó világnak -  egyéb jelentkező és erre képes emberek és szervezetek híján, a Hírháttér Multimédia és társprojektjei szanaszéjjel fogják bombázni..minden egzisztenciájuktól és ha volt is, hamis köztiszteletüktől megfosztatnak.. miközben a teljes emberiség előtt örök időkre leszerepelnek.. és ha benne is lesznek a későbbi történelemkönyvekbenakkor csak úgy, mint a világ utolsó szemetei, és az emberiség elárulói.. tulajdonképpen ez már egy ideje folyamatban is van!  
Végetek van magyarország illuminátusai, végetek van Echelonisták!  
Molnár F. Árpád aki ÉLI
Igazából már akkor végetek volt, amikor elkezdtetek együttműködni Azzal... a hatalommal (tudjátok miről beszélek)! Tudjátok azt is.. mert ezerszer elmondtuk, hogy aki kinyitja a szájátés beszélni kezd azkeresse a Hírháttért és megkapja a védelmet.. sőt a világ valódi nagyjai közé léphet... és azt is tudjátok, hogy aki az elmondottak ellenére támad, az A Falba ütközik, amibe bele is halhat..Mégis nem volt eddig egy sem.. (tényleg hányan vagytok?? nem tízezren.. nem is százezren.. sokkal többen..) amelyik meg merte volna tenni... (támadni persze volt merszük.. sokan meg is haltak azóta) 

a pénzeteket féltitek? a karriereteket? netalán az életeteket? 
az (ál)szent család
Nem a lelketeket az biztos, mert azt már bedobtátok a zaciba..Nem gondoljátok, hogy ez lehet az egyetlen menekülésszámotokra?? Ha beszéltek.. Persze vannak  már köztetekmenthetetlen figurák.. ne akarjatok a nyomdokaikba lépni! 
és ti sem menekültök ám.. hiába az a nagy kereszt..


 Egyenként fogunk levadászni titeket..akár egy mikrofonnal, meg egy kamerával.. és egyszerűen megkérdezzük például, hogy hallottál-e már az Echelonról és a  Haarp-ról? Tudod-e, hogy hányféleképpen befolyásolja az állam a lakosságot? Tudsz-e róla, hogy hogyan készülnek a katasztrófák, balesetek, gyilkosságok stb.? 



ne félj csak ne hazudj.. és beszélj..
Egyszerű nem?Ártalmatlan kérdések.. semmi erőszak.. mégis bele  fogtok dögleni ha rosszul válaszoltok!És ez még csak a kezdet.. ha felébresztik a lakosságot.. (egy döntés mindössze) akkor lehet lámpaoszlopokon fogtok lógni sorban, vagy ki tudja, hogy végzitek, mert anép sosem kegyelmez, főleg annak tükrében amit tettek vele! Mert ti tettétek.. és teszitek nap nap után, mert semmit sem tesztek, közben pedig Tudjátok! 
Nem attól kell igazából félni.. akitől.. vagy amitől ti féltek.. (ezt  mondjuk lehet, hogy nem tudjátok)
Várjuk tehát az élet minden területéről azokat, akik most már el merik mondaniamit tudnak.. pl. a médiából... a tudományos akadémiából, közhivatalokból, állami intézményekből, a gazdasági életből.. Gyertek.. gyertek..  legyetek elsők.. vagy.. maradjatok és lapuljatok... amíg ...

Mi folytatjuk..

Az Isten áldásával! 


Az Elkerülhetetlen Jövő!

Domján Tibor Echelon Leleplező (Fotó: Molnár)
Sokat gondolkozom rajta mostanában, de a tapasztalataim aztmutatják, hogy az emberek nagy többsége az őket körülvevő egyre kilátástalanabb helyzet  ellenére, a jövőbeoptimistán tekint. Annyira szeretne egy jobb világban élni, hogy inkább önként elveszíti érzékelését a jelenben, és valami fantasztikus, futurisztikus és békés jövőről képzeleg. Ahol senki sem éhezik, nélkülözik, fázik, vagy boldogtalan. Közben meg napról napra egyre csak növekszik az előbb felsoroltak száma. Nos Ezeket a dolgokatmesterségesen idézik elő, azok akikre a társadalom mint elöljáróira, szellemi, tudományos, politikai és/vagy gazdasági vezetőire tekint. 

Nincs olyan politikai, gazdasági de még spirituális közösség sem nagyon,amelyik ne Babilon egy gyilkos csápja lenne a sok milliárd közül.Nincs!!! Hogy honnan tudom??? Onnan!!  Mert azIstennek hála,logikusnak látom, hogy amíg minden létező irányvonalnak, eszmének, számos fóruma, háttere és múltja van.. és legtöbbször nem vezetnek sehova, addig az Echelon és Háttérhatalmileleplezésekben csak és kizárólag a Hírháttér Multimédia és környezete produkálja a frankót, szisztematikusan és egyre többet elmondva az egész világon!! (Természetesen  tudom, hogy sok ember kiejtette már ezeket a szavakat és összefüggéseket, még talán egy két műsorban is.. de meg lehet nézni, hogy hol vannak most ezek a személyek.. és most miért nem mondják... ??? )

Pedig kedves olvasó... ezekről a dolgokról MINDENKI TUD AKI SZÁMÍT.... (mármint az ördögnek)  CSAK NEM BESZÉL(HET)!!!! 

A beszúrt linkeket kérlek nézd meg, használata -- kijelőlés- Ctrl+C  -- és Ctrl+ V- vel  beilleszted a keresőbe , és nyomsz egy entert

NWO A legtöbb Echelon Tanú és HAARP építő minket keresett meg, 



Az alábbiakban pedig Soós József  "Titán" , (A Hírháttér Multimédia Főmunkatársa, a világ egyik vezető Echelon Tanúja, Keresztyén oknyomozó, újságíró,  valódi emberjogi aktivista) legfrissebb kapcsolódó levelét idézem, mely fantasztikus nyíltsággal, és szókimondással és persze fényévekkel előzi meg a HHMM-en kívül bármelyik földi TV, Rádió, és egyéb médium, bármelyik tényfeltárónak, műsorvezetőnek stb. elnevezett személyének bármelyik produktumát.

A jövő, mely elkerülhetetlen!

Titán Soós József
Az idő előrehaladtával egyre közelebb kerül az a pillanat,mikor kinyilatkozik a rendszer......ez elkerülhetetlen. Túl sokan tudnak már róla, túl sokan tudnak aTÖMEGPUSZTÍTÓ PSZICHOAKTÍV ECHELON TECHNOLÓGIÁKRÓL, a TOTÁLIS KONTROLLRÓL. Idő kérdése csupán,hogy mikor jön el az a pillanat,mikor a nyilvánosság elé kerül GLOBÁLIS SZINTEN. 

Gyakorlatilag a lavina elindult, mert a hegy oldalba bele ágyúztunk, és ez visszafordíthatatlan folyamot indított el.Az INTERNET hozzáférhetősége a polgári lakosság számára nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Mert egy GLOBÁLIS SKY-net RENDSZER került a kezünkbe, melyen csekély anyagi ráfordítás mellett bárhol,bármikor, bárhova, bárkinek lehet információt továbbítani. Ez kétélű fegyver, mert a TITKOSSZOLGÁLATOK épen úgy használják ezt a rossz dolgokra,mint ahogy mi használjuk a JÓRA, a lakosság érdekében, életének védelmében. Tesszük ezt a KERESZTYÉNI hitünk,és kötelességünk tudatában.

A Molnár és a Soós (Fotó: Domján)
Néhány dolgot nézzünk egy kicsit részletesebben végig........ az a szörnyűséges helyzet állt elő,hogy a lakosságot a tudomásukon kívül, így beleegyezésük nélkül a legszörnyűségesebb katonai-titkosszolgálati technológiák alkalmazásávalGYILKOLJÁK, EGÉSZSÉGÜKET FOLYTATÓLAGOSAN MARADANDÓ MÓDON KÁROSÍTJÁK, TOVÁBBÁ AZ ÉLETFUNKCIÓIKAT A HÁTTÉRHATALMI ÁLLAMI PROJEKTEKNEK MEGFELELŐEN ÁLLÍTJÁK BE, így többek között a gondolkodás, gondolat, cselekvőképesség és egyéb más életfunkciót.
   
A RENDSZER kiépült, és kizárólag mi voltunk azok akik ezt ilyen nyilvánosan, ekkora részletességgel leleplezték. Ennek ellenére életben maradtunk, ez a legfelső hatalmi erők tevékeny erejének,és akaratának tudható be. Mert más különben a világ vezető államai,és azokTITKOSSZOLGÁLATAI régen megöltek volna bennünket is, épen úgy,mint ahogy ezt meg is tették számtalan esetben előttünk azokkal, akik ezekről megszólalni merészkedtek.

A MINDENHATÓ SZENT ATYA, JÉZUS KRISZTUS VÉDŐ KEZE ÁLTAL BIZTOSÍT NEKÜNK VÉDELMET A SZENTLÉLEK EREJÉVEL. Így semmilyenHÁTTÉRHATALMI erőhalmaz nem árthat nekünk mindaddig,amíg az ISTENakarata ezt elhatározta.A mocskos tróger OROSZ-SZOVJET KGB-FSZB épen úgy nem, mint ahogy a SÁTÁN ZSINAGÓGÁJÁNAK MÁSIK ALAPPILLÉRE AZ IZRAELI MOSSAD TITKOSSZOLGÁLAT.
   
Titán - ELI háttérben a Semmelweis torony
Ezek a senkiházi férgek csupán bábuk, panelek, épen úgy,mint aBILDERBERG-csoport egésze is az.Soha semmilyen hatalom nem volt a kezükben,és ez nem is fog változni ezután sem. Ezért nem tudok mást mondani, nem lehet mást tenni, mint hogy LELEPLEZZÜK ŐKET, az IGAZSÁG EREJÉVEL söpörjük el mindannyiukat......Az ISTEN TÖRVÉNYE, A SZENTLÉLEK EREJE ad erre lehetőséget nekem, bár a HÁTTÉRHATALMI TECHNOLÓGIÁK ÁLTALvalamely szintig a gondolataim,és cselekedeteim megrontottá lettek,de ez még mindig csak ez olyan alacsony szint melyért természetesen a SZENT ATYA a valódi bűnösöket fogja elővenni,és megbüntetni érte.
Ahhoz hasonlóan, amit az emberiséggel tettek, mely a VILÁG NÉPEINEK TÖRTÉNELEMKÖNYVE, AZ ISTEN TÖRVÉNYE MEGÍRT TELJESE EGÉSZÉBEN. Fizessék meg az árát annak, amit tettek, vagyis FIZESSEN A SZOVJET-OROSZ KGB és fizessen a SÁTÁN-IZRAELE A MOSSADDAL EGYÜTT!!!!
Köztudott mindenki számára az,hogy a megfelelő ellenszolgáltatás rendezése után, akár miniszterelnököket is MEG LEHET ÖLETNI BÉRGYILKOSOK ÁLTAL,erre volt is példa a történelem során. Mint ahogy mindenki tudja azt is, hogy ÁLLAMI-HÁTTÉRHATALMI vezetőt nem lehet megkörnyékezni sem úgy,hogy arról a TITKOSSZOLGÁLATOK ne tudnának, mert TOTÁLIS KONTROLL ALATT ÁLLNAK. Ha pedig egyTITKOSSZOLGÁLAT TUD RÓLA, akkor tudja az összes, mert egy van belőlük, egymással átfedésben vannak, egymásról mindent tudnak, ez pedig aKÖZPONT. 
Ennek ellenére mégis kivitelezhető akár egy ÁLLAMELNÖK ELLENI POLITIKAI GYILKOSSÁG IS. A többi állam titkosszolgálata pedig élő adásban nézné végig már a kezdetektől,mikor még csak a megszervezési fázisban van a dolog. Láthatja bárki,hogy csupán ennyit ér egy miniszterelnök, államelnök élete. Egyszerűen SEMMIT SEM ÉR AZ ÉLETE, MERT EGY FOGYÓCIKK, ANNYIT ÁLLÍT ELŐ BELŐLE A HATALOM,AMENNYIT CSAK AKAR.Darab....darab.....egyre megy.....


Az Elsők..
Látható,hogy a védelem egy magasabb szintről jön,melyet ezek el sem érnek, soha fel sem érhetik azt az erőt, mely az ÉNéletemet védi. Mert abban az esetben is,ha egy állam titkosszolgálatának érdeke az,hogy a világot átrendezze,bebuktassa a jelenlegi rendszert,és ezért engem ECHELON ELMETECHNOLÓGIÁK által programozott, hogy mint CSATORNA a lakosság számára, az információt átengedje a lakosság számára, még akkor is egy felsőbb hatalmi erőnek kell kontrollban tartani azt, mert más különben nem lehetne megvalósítani,mert megöltek volna. Ha a KGB érdeke az,hogy aVILÁGRENDSZERT BEDÖNTSE, és erre ELMEPROGRAMOZÁSBAN ENGEM HASZNÁL FEL A LAKOSSÁG ÉBRESZTÉSÉRE, még akkor is felette áll egy hatalom, mely MEGAKADÁLYOZZA AZT, HOGY FELÜLÍRJA VALAKI A KGB ADATTOVÁBBÍTÓ CSATORNÁJÁNAK MŰKÖDÉSÉT. A jelen példánál maradva az én általam leíratásra kerül anyagokat.
Felvetődik a kérdés, hogy a SZÁMÍTÓGÉPEN AMELYEN AZ ANYAGOT ÍROM MIÉRT NEM BLOKKOLJA A TITKOSSZOLGÁLAT, VAGY MIÉRT NEM TESZI TÖNKRE AZ INTERNET CSATLAKOZÁSOMAT???


Soós József keresztyén tényfeltáró, emberjogvédő
Egyszerű a kérdés, egyszerű a válasz is, mert van egy HATALMI ERŐ,melynek ez áll az érdekében, hogy ezeket leírjam, és az valószínűleg felette áll a MAGYAR TITKOSSZOLGÁLATNAK,és felette áll a világ vezető államainak a titkosszolgálatai fölött is. Természetesen ha ez nem így lenne,akkor már a lehetőségét elvették volna annak, hogy bármilyen információ kiszivárogjon. DE EZT NEM AZ EGYES ORSZÁGOK, ÉS NEM IS A VILÁGÁLLAM HATÁROZZA MEG,hanem egy felette álló projekt.Ha ez nem így lenne, akkor soha nem dőlne meg annak a hatalma aki a vezető pozíciót, és a titkosszolgálatok irányítását megszerezte......

MENNYIT ÉRHET AZ ÉN ÉLETEM, ÉS KINEK ÉR OLYAN SOKAT, HOGY MÉG A SZOVJET-OROSZ KGB ÉS AZ IZRAELI MOSSAD SEM FÉRT HOZZÁM.......??? Ez a költői kérdés.......méghozzá úgy,hogy a tevékenységem következtében épen ezeket a HATALMI ERŐKET döntöm meg. Vagyis a SAJÁT MAGUK ELLENSÉGEI AZÁLTAL, HOGY NEM AKADÁLYOZZÁK MEG AZ INFORMÁCIÓ ÁRAMLÁST, KISZIVÁRGÁST.


Naleksz és Titán (Fotó: Domján)
Ugyanis, ha az ECHELON ELMETECHNOLÓGIÁKnyilvánosságra kerülnek beismerten, akkor abból katonai bírósági perek fognak következni, melyben a VILÁG JELENLEGI VEZETŐIT EGYTŐL EGYIG AKÁR HALÁLBÜNTETÉSSEL IS LEHET SÚJTANI, ezt ők tudják,ennek ellenére mégsem tesznek ellene semmit, hanem inkább BIZONYÍTJÁK EGYRE TÖBBSZÖR, EGYRE JOBBAN AZ ÁLTALUNK ELMONDOTTAKAT,ÉS A POLITIKAI ÜLDÖZTETÉSSEL SAJÁT MAGUK ELLEN HOZNAK TERHELŐ BIZONYÍTÉKOT ÚGY, HOGY AZ INDÍTÉKOT NEM REJTIK EL, ALIBIT NEM SZOLGÁLTATNAK.

A Hírháttér egy stábja a Szent János kórháznál
Nem valószínű,hogy a világ jelenlegi vezetői HATALMI POZÍCIÓBAN MARADNAK A KINYILATKOZÁS UTÁN,ugyanis a HATALOM nem lenne HITELES azáltal, ha ezek közül a személyek közül akár egyet is megtartana,így mivel fogyócikkek,ezért a megfelelő elbánásban kell részesíteni őket. Feladatukat befejezték, utána már nincs rájuk szükség. A TITKOSSZOLGÁLAT ÉRTI,HOGY EZT MIRE MONDOM,ÉS EZEN A CSATORNÁN IS ÜZENEK NEKIK.
A feladat az elmúlt 20...22 évnek pedig az volt, hogy az ÚJ VILÁGREND ALAPJAIT KIÉPÍTSÉK, A KINYILATKOZÁSRA MINDEN KÉSZEN ÁLLJON!!!! A további feladat pedig a jelenlegi, a SAJÁT MAGUK,ÉS AZ ÁLTALUK LÁTSZATRA IRÁNYÍTOTT VILÁGRENDSZER TELJES CSŐDBE, TÖNKRE TÉTELE, mely után a HATALOM kinyilatkozik,és a GONOSZ mint megmentő jelenti ki magát a NAGY SOKASÁG SZÁMÁRA.
Most már a második fázisban van a rendszer jelenlegi konstrukciója....aTECHNOLÓGIA TELJESEN KIÉPÜLT, már csak a megfelelő LÉNYNEK kell beleülni,hogy tovább vigye a SZENT BIBLIÁBAN LEÍRT TÖRTÉNELMET, A VÉGSŐ CSAPÁS FELÉ.....
Soós és Domján a kilakoltatások elleni tüntetésen
Így most már a jelenlegi rendszer CSŐD PROJEKTJE működik, ez lett elindítva,melynek egy szerves al-projektje az aTEVÉKENYSÉG melyet azISTEN SZERETŐ KEDVESSÉGE ÁLTAL én végzek el. Így lehet jönni, várom a PEREKET, A MEGHURCOLTATÁSOKAT, mert jönni fog,aminek jönnie kell, én készülök rá, készülök rá teljes erővel.......


Hamar eljön az idő, hamar eljön az ideje annak is, és sok más egyéb dolognak is..........a világ jelenlegi látható bohócai, bábui, játék királyai játékuk végéhez közeledtek. Már sok nincs hátra belőle......ez észlelhető abból is,hogy egyre mélyebbre csúsznak le a rendszerrel együtt, mely egy olyan válságba torkollik bele, melyet már nem tudnak tovább fokozni,és akkor jön el az a pillanat mikor kinyilatkozik.........
 
ÉLI - Titán -  Csiza Csaba  (Fotó Domján)
A mostani értelmetlen cselekedeteik,tevékenységük is azt bizonyítja, hogy egyre lejjebb csúsznak, ahogy az ISTEN MEGMONDTA, PORBA ÍRJA AZ ELLENSÉGEIT, és megöli azokat, akik az övéinek ártanak, megtorolja rajtuk egytől egyig, mert kijelentetett,hogy még egy veréb sem eshet le az égről úgy, hogy arról a SZENT ATYA ne tudna, és nektek pedig mindnyájatoknak még a hajatok szála is számon van tartva.......
Akkor.......és pedig mondom néktek,hogy a BŰN ZSOLDJA A HALÁL.

A BŰN ZSOLDJA A HALÁL, azzal fizet azoknak akik vétenek a TÖRVÉNY ellen! Ezt így üzenem a TITKOSSZOLGÁLATOKNAK. Ha engem meglopnak, az olyan, mint ha az ATYÁTÓL lopnának, mert kimondatott, hogy aki a szegény embertől elvesz, az olyan, mint ha az ISTENTŐL VENNE EL, továbbá aki pedig a szegénynek ad, az pedig ISTEN szemében azt jelenti, hogy NEKI HITELEZTEK, az ATYA pedig nem marad adós senkinek, JÓÉRT JÓVAL, a rosszért pedig rosszal fizet.

Akkor ki az, aki engem véd?????
A Soós és a Molnár  (Fotó: Domján)
Kinek áll érdekében engem életben tartani, mert a világ rendszer jelenlegi látható vezetőinek biztosan nem, hiszen a tevékenységem aHALÁLUKAT jelenti nekik. És mégis.....akkor miért nem ÖLNEK meg????? mikor minden lehetőség adott lenne hozzá......
Talán nem lehet megfizetni??? Ennyire sokat érek én,egy szegény nincstelen.......

De kinek érek én ilyen sokat, mert biztosan nem a KGB-nek,és nem is aMOSSAD-nak.......de akkor kinek??? MI AZ A HATALOM AMELY EZEK FÖLÖTT ÁLL? Az a hatalom az ISTEN HATALMASSÁGA, mert ha ez nem így lenne,már nem lennék az élők sorában, mint ahogy meg is öltek ezek mindenkit eddig, aki/akik a legkisebb mértékben is az útjukban állt.....

Soós és A Molnár a múzeumkertben (Fotó: Domján)
Számítanak itt a magyarok, magyar államvezetők valamit is???? NEM, NEM PERSZE HOGY NEM, hogy számítanának, mikor itt aVILÁGOT IRÁNYÍTÓ ERŐK, ÉS A VILÁGOT IRÁNYÍTÓ ERŐK KATONAI TECHNOLÓGIÁIRÓL VAN SZÓ. Ebbe nincs beleszólása  a magyaroknak.....
Pontosabban a magyaroknak semmibe nincs beleszólása.........

Két hatalom van, az egyik az EMBERISÉGET ELÁRULTA, ÉS A TÖMEGPUSZTÍTÓ TECHNOLÓGIÁIVAL A BOLYGÓVAL EGYÜTT A KIPUSZTULÁS SZÉLÉRE SODORTA A VILÁG NÉPEIT, A MÁSIK PEDIG AZ, AKITŐL A MEGMENTÉS JÖN, A MEGVÁLTÁS VÁRHATÓ. Minden más hatalmi csoportosulás elhanyagolható ezen a bolygón. A HATALOMNAK ÉRDEKE, HOGY EZEK NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLJENEK, AZ ALPROJEKTEKNEK PEDIG NINCS SEMMI BELESZÓLÁSA EBBE.


A LEGFELSŐ HATALOM PEDIG A MINDENHATÓ SZENT ATYA, AKI CSELEKSZI JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL MINDENT A SZENTLÉLEK EREJÉVEL. A másik tényező mely nagyon alacsony szinten áll a TITOKZATOS NAGY BABILON, melynek csupán morzsás szeletei, csöpp alkotó elemei az olyan cégek, mint a KGB vagy a MOSSAD.

Így nekik NINCS SEM HATALMUK,SEM SZAVUK, SEM NEVÜK, SEM POZÍCIÓJUK,SEM SEMMI NINCS, MERT NEM ADATOTT MEG NEKIK.......hanyatlóban vannak, de ez előre megmondatott.....előre megmondatott.......


Szerző.: TITÁN Soós József

Vizoviczki - avagy, bukhatna akár a teljes magyar állam is

Vizoviczki László a budapesti éjszaka királya (volt)
Újabb spanyolviaszt fedezett fel magának, a magyar közbeszéd Vizoviczki László személyében, annak ellenére, hogy Vizovicki (közismertebb nevén Vizó) budapesti viszonylatban jobbára(talán) csak a kisiskolások és az erősen nyugdíjasok számára cseng ismeretlenül. A többnyire vendéglátásban és az éjszakai szórakoztatóiparban tevékenykedő vállalkozóhosszú évtizedek óta építgette vállalatbirodalmát, mondhatni tökéletes és zavartalan nyugalomban, melyet ebben a szép és demokratikus országban kevesen mondhatnak el magukról, ha egyáltalán elmondhatja valaki rajta kívül! (Simicskát és egyéb, fideszhez nem köthető vállalkozókat leszámítva)
A birodalom része: a belvárosi Moulin Rouge
Üzleti portfóliója mára lefedte a teljes budapesti szórakoztatóipart, és annak is a legjobban menő szegmenseit, a"hagyományos" éttermi és szórakozóhelyi vendéglátáson kívülkomoly érdekeltségei voltak kapcsolódó húzó ágazatokban is, mint például a prostitúció vagy a kábítószer kereskedelem, de egyes forrásaink szerint kipróbálta magát egyéb, jól jövedelmező területeken is; de ezekről később.


a Városközpont Étterem a Váci utcában
Mint ahogy az eddig is ismeretes volt, még az utca egyszerű embere számára is, Budapest számos legjobban menő klubja mára az üzletember érdekeltségébe tartozik, és azon történetek is közszájon forogtak, hogy ezek közül jó néhányat egész egyszerűen"lerántott" korábbi tulajdonosától, de legalábbisnem hagyományos üzleti tárgyalás útján, és semmiképpen nem az eladó/kiadó tábla kihelyezése után sikerült "felvásárolnia".
a néhai Galaxia Bárból, Belvárosi Étterem lett

Az sem volt titok, hogy hozzá köthetőek Budapest azon vendéglátóhelyeinek nagy része, ahol a gyanútlan külföldi turistákat "híresen szép magyar lányok" invitálására egy "igazi magyaros gulyásleves", vagy pár palack "jó magyar" bor után százezrekkel vágták meg, és amennyiben azok nem rendezték szó nélkül a (természetesen sehol fel nem tüntetett árak alapján kiállított)számlát, tagbaszakadt verőemberek jelentek meg, akik azonnal a legközelebbi ATM-ig kísérték a "magyaros vendégszeretetre" áhítozó kuncsaftokat! Ez ám a valódi "hungarikum" meg "országimázs"!

A sziget egyik legmenőbb klubja: a STUDIO
A közel 40 egységből álló birodalom zászlóshajója természetesen aHajógyári szigetentalálható szórakoztató komplexum, mely a mai napig is változatlan intenzitással üzemel, és amelynek neve a budapesti éjszakában egyet jelentett és jelent a kábítószer fogyasztással. Az éjszakánként, sokszor hétköznap is a szigetre látogató fiatalok ezreinek túlnyomó része kimondottan azért oda érkezik, mert tisztában van vele, hogy tökéletes nyugalomban és színvonalas kiszolgálás közepette tudja elfogyasztani napi vagy heti kábítószeradagját, melyet sok esetben a helyszínen kialakított díler infrastruktúra biztosít a számára (ha valaki esetleg nem hozott magával, vagy elegendőt)
szöveg nélkül
minden boxban, mosdókagylón és folyosón sokszor 18 év alatti fiatalok szipogják aktuális kedvencüketEgy ideje meglepődve figyelem a
YouTube-on megjelenőCORONITA (az egyik, reggel ötkor(!) nyitó és sokszor napokig folyamatosan üzemelő klub) party-zenéket népszerűsítő videóit, melyek a zenék mellett teljes nyíltsággal és cenzúra nélkül, kimondottan a kábítószer fogyasztást népszerűsítik, plakátokkal, képekkel és szövegekkel. A mellékhelyiségekben illatosítók helyett átható "Kati"(sokáig legális designer drog) szag érezhető, és , melyek fogyasztásának valójában csak pénztárcájuk szab határt.

A híres/hírhedt Coronita Music Club
Apropó, pénztárca. Bár újságírói kérdésre Vizovicki egyik promotere már többször elmondta, hogy akábítószer értékesítés nem tartozik klubjaik közvetlen tevékenységi körébe, ugyanis rendkívül jól keresnek a több ezer(minimum kettő-, de sokszor inkább ötezer)forintos belépőkön illetve az olcsónak abszolút nem mondható italpultok árain, ennek azonban némileg ellentmondani látszanak a leg(már akinek)újabb információk, miszerint számos(jelenleg előzetesben lévő és vádalkut kötni kész) díler állítja, hogy szabadon árusíthatták portékáikat, amennyiben a forgalom bizonyos százalékát leadták az vállalkozó megfelelő munkatársának.

Party a Studio-ban
Talán nem véletlen, de teljesen beleillik az eddig ismertetett "üzletpolitikába", hogy a jobbára 18-30 éves(valójában sok esetben akár fiatalabb) korosztályt is célzó klubok mellékhelyiségeibengyakran meleg víz folyt a csapokból, a kábítószertől az átlagostól jobban kiszáradt fiatalok ezért kénytelenek voltak jobb híján a jégbe hűtött, ámde méregdrágán adott ásványvizeket vásárolni.
Akcióban a mentősök
Többször előfordult az is, hogy a rosszul lett fiatalokat a szakképzett személyzet a szigeten kívülre vagy egy másik részébe telepítette, elkerülendő az esetleges későbbi problémákat, mentős macerákat, netán halálesetekből eredő számonkéréseket. A rendőrségtől - ahogy az ábra mutatja - nem kellett tartani. Az már csak a hab a tortán, de persze nem véletlen, hogy pl. két, viszonylag hagyományosan (tehát szélesebb zenei réteg számára, átlagos nyitva tartású, és mérsékeltebb belépti díjjal)dolgozó klub (STUDIO, PINK) mellett egy reggel ötkor nyitó, és méregdrága belépővel és árakkal prosperáló after is (CORONITA) üzemel, a totálkáros, gondolkodni, de főleg a hazamenni már egyáltalán nem akaró fiatalok utolsó filléreit megcélozva, mely azonban - lévén a több ezer érdeklődőre - ötezer forintos jegyárak mellett még így is több tízmillió forintos bevételt jelentett. Naponta!!!

Keresés a Dunában
Még vadabb vizekre evezve: több személy eltűnése is a szigethez kapcsolódik, melyeket azóta megoldatlan, és sok esetben szó szerint eltussolt ügyekként tartanak számon (hivatalosan persze nem, de logikailag és persze tanúk bejelentésire alapozva), felvetik a szervkereskedelem lehetőségét is, amely ilyen ellenőrizetlen és - tekintve a többnyire egészséges, fiatal, és általában magáról és környezetéről abszolút nem tudó fiatalok tömegét - potenciális környezetben rendkívül nagy hatékonysággal űzhető! Igény pedig van rá (mármint a szervekre), az egészen bizonyos! E kérdéskörrel kapcsolatos korábbi cikk a következő linkre kattintva elérhető : A West Balkán gyilkosság és a többiek...

Vizó, ha jól beszél... sokat árthat a rendszernek

Vizoviczkiről tehát - tekintve az eddig felsoroltakat - mint szigorú és mint mindent kézben tartó vezetőről (akinek mindenen rajta volt a szeme) nehezen elképzelhető, hogy nem lesz megvádolható a számtalan és súlyos bűncselekmény elkövetésével, korrupcióval, bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és irányításával, de valójában ezzel semmi újat nem valósított meg a piacon. A világ összes lokális keresztapája, éjszaka császára ezt teszi, hiszen ebből származik a jövedelme, ez a hivatása. Ezeknél a cselekményeknél nagyságrendekkel izgalmasabb és fontosabb azt a területet boncolgatni, ahol bekapcsolódik - vagy ahol nem kapcsolódott be - a rendőrség, a titkosszolgálat, vagy akár a sor legvégén, mint mindig, a mindenkori magyar állam. (Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy Vizó nyugalmát jó néhány kormány szavatolta)

Mindenki tudja, mindenki hallgat... meddig?

Vizoviczki "csak" fizetett, az előbb felsorolt apparátusok pedig a keze alá dolgoztak, szemet hunyva (azokkal teljesen tisztában) minden gaztett fölött, ahogy szinte a semmiből az ország legnagyobb (éjszakai típusú) bűnbirodalmát létre hozza. Az "üzletember"közel húsz éves regnálása alatt ugyanis jóformán semmilyen akadályba nem ütközött, kezdve az önkormányzati engedélyek megszerzésétől a hatóságok - egy átlagos vállalkozót azonban rendre halmozottan sújtó, teljesen megszokott és agyament - packázásaiig bezárólag.
Mindenkinek meg volt az ára

Sőt, ahogy az ábra mutatja, éppen a közigazgatást és a karhatalmat használta Vizó arra, hogy az általa kiszemelt helyeket a folyamatos zaklatásokkal, razziákkal és egyéb módszerekkel tönkretegye, bezárásra, majd pedig nyomott áron való átadásra bírja.Ezekhez nem csak rendőrökre, hanem önkormányzati tisztségviselőkre, jegyzőkre és egyéb hivatalnokokra is szüksége volt. Sőt, ezek egész hadára! Vajon hogyan tudtak sok esetben a mai napig is üzemelni azok a budapesti turista kopasztó központok, melyek Budapest, és ezzel Magyarország amúgy sem túl rózsás hírét viszik a világban? Vajon nem érkezett elég be- és feljelentés az érintett önkormányzatokhoz is ezekkel kapcsolatban? Természetesen érkeztek, azonban ugyanúgy, ahogyan a szigeten és az egyéb helyeken történő eltűnésekkel vagy más bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentések, a védett Vizó érdekeltségek esetében, önkormányzati szinten is rendre eltussolásra kerültek.

Az igazi mintarendőr

Ha csak a legfrissebb sajtóértesüléseket tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a rendőrség felső vezető köreiben már letartóztatások történtek, pedig Vizoviczki még ki sem nyitotta a száját. Külön örömömre szolgált, amikor a sajtó is úgy fogalmazott, hogypéldaképnek tekintett rendőröket sikerült már rögtön az első körben begyűjteni, ez ugyanis tökéletesen példázza azt a rendszert, amit nálunk igazságszolgáltatásnak, meg közrendnek, meg mindenféle egyéb baromságnak neveznek. Az első mindjárt egy "igazi mintarendőr"Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, mely a sajtóforrás szerint "a közrendvédelmi főosztály a rendőrség szervezetén belül a legfontosabb, ami létezik Budapesten". Ő koordinálta (persze csak az elmúlt néhány évben) a konkurenciák elleni razziákat, és többek között ő intézte, hogy a Vizó érdekeltségek SOHA ne kapjanak hívatlan látogatókat, ergó a Vizó dílerek így nyugodtan dolgozhattak, a szórakozó fiatalok pedig kulturált, nyugodt körülmények között fogyaszthatták a kábítószereket!

Hopka Lajos, a 2008-as év rendőre

A Nemzeti Nyomozó Iroda Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának (a laikus azt gondolná tehát, hogy minden, ami Vizoviczki osztály) két vezetője,Gulyás Imre és Hopka Lajos szintén begyűjtésre került az első körben, ami ugye ilyen esetben megint csak azt lepi meg, aki nem tudja, hogy magyarországon a rendőrségnél nagyobb és kiterjedtebb fegyveres bűnszervezet nem is létezik. Naná, hogy többszörösen és soron kívül kitüntetett rendőrökről van szó, sőt, Hopka 2008-ban állítólag még az év rendőre címet is megérdemelte.
a "szerecsen" mosdató BRFK-s
Nagyon valószínű, hogy hasonló lojalitást és tisztelet vártak el a beosztottjaiktól is, mint amit ők tanúsítottak a rendőrség irányában áldozatos munkájukkal. Jellemző a rendőr tempóra, hogy a mundér azonnal keresett egy BRFK-s mosogatót, aki az eddig büszkén alkalmazott év rendőreit azonnal le-"igazolványos emberezte", jelezve az állomány felé, hogy aki bukik, és már nem tudják előléptetni, az onnantól már csak igazolványos ember lehet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a rendőrségnél valójában MINDENKI igazolványos ember!

Ha elfogy a kávé...
Laikusban is azonnal felmerül a kérdés, hogymiként tudta elkerülni közel egy évtizeden keresztül, Budapest  legjobban reklámozott drogtanyája, a város ÖSSZES drognyomozójának figyelmét, akik amúgy jointra vagy kokainra vadászva, fényes nappal hámoznak meg találomra kiválasztott utcai járókelőket a belvárosban, szerencsés esetben "csak" lerabolva róluk az esetlegesen talált kábítószert, más esetekben pedig akár üres kábítószeresnek látszó zacskó esetén is azonnal 72 órába vágják őket, majd büntető eljárást kezdeményeznek ellenük?

Letartóztatás a Hajógyárin
Végül, de remélhetőleg nem utolsóként a sorban, akit egyenruhásként sodort magával az első árhullám, a kiemelt ügyek osztályának egy nyomozója, Koblencz Attila, akiről túl sok információt a média sem közölt, de tekintve, hogy a nagyhalakkal együtt fogták el, sejteni lehet, hogy más megítélés alá esik az ügye, mint az akár a mai napig is a szórakozóhelyek portáin másodállásban (természetesen jogellenesen) biztonsági emberként foglalkoztatott közel félszáz rendőr.

Vajon mikor fagy az arcára ez a vigyor?

A cikk írója reméli, hogy Vizoviczki Úr, az előzetes letartóztatása alatt belátja, hogy azt a bűnbandát, amelyről ő akár személy szerint is borzasztó sokat tudna mesélni, és amelyik az ő bűnszervezetéről természetesen az elejétől fogva mindent pontosan tudott, azt egy pillanatig sem érdemes védeni, ezért aztánhamarosan kiterjedt és részletes feltáró vallomásba kezd, melyben megemlítheti például Pintér Sándor belügyminisztert, aki nélkül egy ilyen akció ugye soha nem jöhetett volna létre, és aki borzasztóan szereti putyini módon megszerezni a már kikapart gesztenyéket, de bizonyára sok érdekes dolgot tudna mesélni Orbán Viktorról, az egész országra kiterjedő kábítószerügyletekről, szervkereskedelmi ügyekről, olajügyekről, maffia bűncselekményekről..., sőt, a végén még egész jó kis koronatanú lehetne belőle, hovatovább nemzeti hős, akinek még a megfelelő védelem is kijár, mert megszabadíthatná az országot néhány igen komoly rákos megbetegedésétől!

Az Isten Áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!


A West Balkán gyilkosság és a többiek!

ARCHIVE

West Balkánban történtekről sok találgatás látott már napvilágot, azonbanNBH-s forrássokkal és uszításokkal én nem szívesen foglalkozom.. ezért  aKuruc in fos  cigánykéselős riogatással kapcsolatban nem szeretném továbbdezinformálni az érdeklődőket.


Tekintettel az ügy jellegére és arra, hogy egy ilyentömegszerencsétlenség, visszatekintve kinek és milyen hasznot hozhata jövőben, a rendelkezésre álló hiteles információkat figyelembe véve illetve, hogy az események  milyen irányban haladnak tovább, mindenképpen elvetném avéletlen baleset változatot.


Akkor pedig szokás szerint csak egy marad, az állami.. vagy állami fedezésűszándékos tömegszerencsétlenség okozása. Persze ehhez azért kellenének a bizonyítékok is.. amivel kapcsolatban csak azt tudom elmondani.. hogy MINDEN bűncselekményre amit elkövetnek vagy elkövettek.. VAN BIZONYÍTÉK .. a kérdés csak az, hogy ki tud róluk.. és ki KÉPESbeszámolni róluk??



Nos.. találtam egy személyt aki (nem)meglepő információkkal tud szolgálni az ügyben.. és esetleg másokban isFelhívom a figyelmedet, hogy ha lehet most se vonjál le elhamarkodott következtetéseket se a videó minőségét se hangsúlyt és hasonló külsőségeket tekintve .. a szó és mondatismétlések is azt szolgálják.. (szerintem) hogy vissza programozzák az agyadat.. hogy valóban meglásd az esetleges összefüggéseket!!

Dj Szövetség-West Balkán Gyilkosság!



Az összeállítás elsőre annyira abszurd, hogy kezdetben valami hülyeségregondoltam, de aztán ismerősek lettek a klisék.. (az állami munkamódszerek) a fiatalember történetében ezért persze meg akartam tudni az előzményeket.. 

Kiderült (számomra), hogy ez valóban nem új keletű paranoia a srácnál hanem őt az állam (ahogy szokta) szisztematikusan terrorban tartja mertnem halt meg amikor kellett volna neki!! És az még hagyján, hogy nem halt meg, valamiért (szerintem leginkább ezt nem értik) még meg is meri őket vádolni!!! 

Az ilyen típusú bűncselekmények elkövetőinek azon túl, hogy felülről(mármint nem onnan!!) védik és tussolják őket általában az a szerencséjük, hogy sokszor olyan abszurd indítékokon alapul és  mégis olyan sok  a hivatalos szál és összefonódás benne.. hogy aki közel kerül az igazsághoz..az nem hiszi el..

Tehát aki a mai világban nem tud elvonatkoztatni a belé sulykoltgondolkodási sémáktól és előítéletektőlaz soha.. ismétlem soha nem fog sem Istenhez, sem az igazsághoz közel kerülni. (mert a kettő egy)

szóval egy kicsit vonatkoztassunk el és jöhet egy pár évvel (2008) korábbi videó:


A Hajógyári gyilkosok!


abban, hogy a videó készítője hol látja az összefüggéseket a DJ szövetségés az állam között azt véleményem szerint szépen példázza a következő anyag, ami egy évvel később (2009) lett feltöltve:


DJ Szövetség és a Mahasz! Zsarolás Sikkasztás!


Na igen.. ha már így belejöttünk az oknyomozásba.. akkor tudjuk megtöbbet a sokat emlegetett Jeszenszky Gézáról.. (bocs az a fater) szóval Zsoltról és Dr. Nyitrairól a Fidesz színeiben..

aztán még mondja azt valaki, hogy az apák bűnét nem a fiakban...


DJ Vizsga! Nyitrai Zsolt Jeszenszky Zsolt!


Természetesen erre a témára, főleg, hogy valaki már saját bőrében járta  a hadak útját egészen biztosan vissza fogok térni és megkérdezem legfőbbechelon tanúnkat és tényfeltárónkat Molnár F. Árpádot is, hogy mivel lehetne ezt még esetleg kiegészíteni?!

folytatásban megpróbálunk összehozni  Király Andrással is egy riportot, hátha van fejlemény az ügyben. Azonban találtam még egy olyan anyagot ami úgy tűnik szépen illeszkedik a gondolatmenethez, a két folyamatosan emlegetett elkövető épp egy Fidesz rendezvényen álmodozik...

Te.. olyan polgári a hangulat.. aha minden olyan szép narancssárga..ez tetszik..


Bárki lehet lemezlovas


Végezetül talán csak annyit.. hogy bármi is az igazságjobb ha nem megyünk a disco shit-tel bulizni!

A folytatásban: West Balkán 2.0 

(Interjú Molnár F. Árpáddal és amennyiben sikerül, a videókat készítő Király Andrással is továbbá ha vannak.. fejlemények)

Már csak azt nem tudom, hogy a szervkereskedelmet ki tartja kézben, és mennyi haszonnal dolgoznak a pártkasszába, vagy a MAZSIHISZ hasznára megy az egész szervkereskedelem. Egyáltalán a FIDESZ honvédségi rohamkocsikat biztosít az áldozatok szállítására, repülőt a külföldre szállításhoz- vagy e kocsikat, repülőket a rendőrségünk biztosítja valakire hívatkozva flottul megy az üzlet, így kimarad a FIDESZ, de kilép a helyébe, és kinek tejel. Nem akartam jelzőt használni, de a korrupt az nem elég demoralizáló kifejezés erre a cselekedetre, és akkor azt merik mondani , hogy ők magyarok és keresztények, inkább zsidók és sátánimádók . Ez illik rájuk, meg egy kötél a nyakukban hurokban végződve, és talpuk alatt fütyüljön a szél.

Az Isten áldásával!

Hugo Chavez : Miért rákos szinte az összes dél-amerikai elnök?

The Secret Weapons Range - Foto-montázs: Domján Tibor

(A cikk eredetileg a facebook jegyzetként lett publikálva 2012.01.01.-énmajd a HÍRHÁTTÉR Multimédián jelent meg 2012.01.07.-én)

 Hír Tv-nek köszönhetően figyeltem fel a közleményre pár napja, melyet olyan borzalmas álszent módon tálalta valamelyik hírolvasó szolga, hogy az még a nevezett csatornától is szokatlan volt! Rögtön éreztem, hogy itt többről van szó, mint a szokásos pártérdek, vagy államérdek...  

EZ MOST VILÁGÁLLAM ÉRDEK!!! :)

Azóta utánanéztem, és egyáltalán nincs különbség bal, vagy jobboldali, magyar vagy külföldi sajtó kommunikációjában a témával kapcsolatosan. Megint hülyének tetteti magát az egész világ!  

Hugo Chávez venezuelai elnök, akitől nem szokatlan, hogy élesen kritizálja az Egyesült Államokat, 2011 karácsonya után pár nappal újabb (véleményem szerint nem) meglepő kijelentést tett, reagálva arra a hírre, miszerint Cristina Fernández de Kirchner Argentin elnök asszonynál pajzsmirigy daganatot diagnosztizáltak.

Ide tartozik még, hogy Luiz Inacio Lula da Silva egykori Brazil elnöknél gége, majd 2009-ben utódjánál, Dilma Rousseffnél nyirokrákot állapítottak meg, amit egyenlőre sikeresen kezeltek. 2010-ben Fernando Lugo paraguayi államfőt is rákkal kezelték,Hugo Chávez pedig legalább négyszer járt  Kubában kemoterápiára, az állítólagosan sikeres júniusi rákműtétjét követően! Mindezek után, csak a média csodálkozik nagyokat, hogy a dél-amerika egyik legjelentősebb országának vezetője be meri jelenteni, - amit egyébként mindenki tud -, hogy szerinte:   

az Egyesült Államok kifejlesztett egy technológiát, amellyel rákot lehet előidézni. 

Hugo Chavez és Cristina Fernández de Kirchner

Aki azonban nem teljesen hülye (tehát nem magyar újságíró, vagy Hír TV-s hírigazgató) az tudja, hogy ilyen technológia már évtizedek óta létezik, és persze használják is. Tudja ezt Chávez elnök is, meg a többi is, de mivel egytől egyig ők is a háttérhatalom ügynökei, ezért nem nagyon van választásuk, az igazság felfedése helyett csak a levegőbe durrogtathatnak! Ezért teszi hozzá rögtön, azt az ordenáré baromságot, hogy tudja, hogy ezt majd csak ötven év múlva tudják bizonyítani, illetve nem akar vádaskodni, mindössze hangosan gondolkodik, de legalábbis gyanúsnak találja a körülményeket! 

Persze, hogy nem akar vádaskodni, hiszen mindenki tudja, hogy a technológia adott a rákbetegségek (és bármilyen egyéb nyavaja)előidézésére, és a megszüntetésére is!  Az elnök úr pedig éppen egy sikeres kezelésen esett át, ezért nem fog túl sok "patront ellőni" ebben a témában. Véleményem szerint már az is nagy szó, hogy szóba hozta ezt a tényt - még ha lebegtetve is.







Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő

Az amerikai reakció a médiához hasonlóan, a megszokott, gyomorforgató mederben zajlott. Victoria Nuland az amerikai külügyi szóvivő borzasztónak, sőt elítélendőnek tartotta, hogy valaki egyáltalán ilyet mer feltételezni, a csodálatosEgyesült Államokról!Természetesen ezt a stílust vette át a média is,használva az összeesküvés-elmélet, fantazmagória, szélsőséges, meggondolatlan, elképesztő, alaptalan, rágalom stb. jelzőket, mindeközben a játék összes szereplője tisztában van ezek ellenkezőjével - egyes-egyedül a lakosság nincs!

A lakosságnak fogalma sincs egyenlőre, hogy a rákot ugyanúgy lehet kapni, mint ahogy kettesünk lehet a lottón, és csak részben van köze pl. a dohányzáshoz, de még azt is kevesen tudják,  hogy a kemoterápia valójában csak egy-két rák típusra van jó hatással, a többivel szemben hatástalan, sőt káros(pedig ez nem is titkos)! Vajon mit szólna ahhoz a nép, ha megtudná, hogy az is felsőbb hatalmi döntés kérdése, hogy ki élheti túl a rákot,  és ki haljon bele???!


Természetesen a kialakulásának megvannak a hétköznapi rizikofaktorai, ezt senki sem vitatja, dohányzás, stressz, vitaminok hiánya stb. stb. de az, hogy ki kapja meg, és ki hal bele mindezekbe és/vagy a kezelésbe, azt a háttérhatalom és az alprojectjei szabályozzák! No meg az Isten!

Az is nyilvánvaló, hogy nem csak az amerikai titkosszolgálat rendelkezik ezzel a technológiával, amivel bárkinek rákot lehet okozni, sőt igen közkedvelt likvidáló eszköz az egész világon, és kivitelezésének valójában rengeteg módja vanFantasztikus hatékonysággal lehet vele zsarolni bármilyen politikai ellenfelet, és a hatalom útjában álló bármilyen tisztviselőt vagy civilt, hiszen ez egy közismert és igen sajnálatos "betegség" ami ugye köztudottan nem válogat! 


Kozenkay Jenő és Molnár F. Árpád "ELI"

Magyarországi viszonylatban, hogy csak  "nagy" neveket említsek, ilyen eszközökkel tették el láb alól, az ország kifosztásának alapjait lezsírozó Antal Józsefet, a feltaláló Bóday Árpádot,  vagy a közismert kémelhárítót, Kozenkay Jenőt. Utóbbival a halála előtti időkben, Molnár F. Árpád a Hírháttér Multimédia alapító főszerkesztője, több dokumentumfilmet is készített.

Mindazon által, örülök neki, hogy Chávez úr (bár nagyon óvatosan és finoman, de) feldobta a rákos labdát, rögtön ütném is vissza azzal együtt, hogy mi van például a szívinkfartus okozással, amit ugye a gps technológiának köszönhetően bárhol, bármikor és bárkinek lehet okozni - ha csak az Isten nem akarja másként??! Itt most hirtelen eszembe jut a népszerű fiatal focista Fehér Miklós, vagy a jégkorongozó Ocskay Gábor, de valójában ez a lista borzasztó terjedelmes lehet!

Valójában ez a cikk sem azért készült, hogy ijesztgessem vele az olvasót, hiszen mint már mondtam, évtizedek óta folyik az öldöklés, mégsem zavar senkit, sőt egyre csak finomodnak a módszerek. Sőt a politikai gyilkosságok, egyidősek lehetnek magával a politikával, bár az tisztán látszik, hogy a Sátán egyre éhesebb! Kedvenc tápláléka a hülye lakosság, amit ezért ipari mennyiségben termel, a korrupt politikus és az egyéb gazemberek csak ínyencségek számára! 

Hála az Istennek, nem kell már ötven év, sőt talán már egy sem - hogy ezeknek a primitív katonai és egyéb technológiáknak a léte napvilágra kerüljön(akarom mondani a lakosság elé - kérdés elhiszi-e majd ha bemondja a TV?) és a sok titkos borzalomból, először nyilvános borzalmak lesznek, majd számonkérés és végül a megtorlás, mert akik akár a legkisebb cinkosként is részt vettek ebben a "játékban", azok a büntetésből is illő módon kell, hogy fogyasszanak!

Kedves egészségükre! Happy New Age! :)


Az Isten áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése