A. McDonald:A Turner Naplók 1/3

A. McDonald:A Turner Naplók 1/3

Jövőkép az aktív azonnali ellenállás ha ez bekövetkezik

A Könyvr#l:

A Turner Naplók a világ elnyomói szempontjából a legveszélyesebb könyv a

világon. Az FBI a fajvéd# jobboldal bibliájának hívta - és azt minden cselekvésre

kész egyén a nyugati világban elolvasta. Olvasói között megtalálható Tim McVeigh

és Robert Matthews, akik életüket adták az ottani zsidó hatalom elleni

küzdelemben.

Hírneve szerint ez olyan könyv, amelyet el kell olvasnia minden jobbosnak, hogy

igazán "értsen" dolgokat, és ez a m# langyos amat#rökb#l ellenségeink ellen

küzdeni kész, képzett, és a küzdelem minden fázisában harcra kész, kemény

harcosokat csinál. (Már ha van mib#l)

A szerkeszt# el#szava

A Turner naplók nagy igazságokat tartalmaznak a faji rombolás és korunk káros

jelenségeit (bolsevik terror, liberális rombolás) illet#en, ezért sok országban tiltja az

uralmon lev# rejtett vagy nyílt diktatúra kiadásukat. A Kárpát Medencére

természetesen az itt leírtak nem ajánlatos és nem alkalmazható módszerek, lásd a

fordító el#szavát. Mindennek ellenére a Turner naplókban leírt gondolatokat

érdemes megismerni és megfontolni minden hazájáért és fajáért felel#sséget érz#

embernek.

Holhome Ottó, 2005 december 10-én.

A fordító el#szava

A Turner Naplók f# értéke a bennük található elvi - létvalósági,

társadalomtudományi, és élettényi valóságok. A könyv h#sei által használt

módszerek olyan módon, mint ahogy a könyvben alkalmazva vannak, nem

lennének alkalmasak a Kárpátmedence problémáinak megoldására. Az elcsatolt

területeken nem, mert az ilyen módszereket csak a többséghez tartozó csoportok

használhatnak sikeresen egy elnyomó kisebbség ellen, és Magyarországon nem,

mert ez szükségessé tenné, hogy teljesen tönkretegyük az országot gazdaságilag és

katonailag, ami után ki lennénk más országok általi, vagy kisebbségi elnyomóink

nemzetközi támogatói inváziójának szolgáltatva - ezért - de nem azért, mert

elítéljük kimondhatatlanul b#nös és gonosz idegenek és mindenre kapható

gazember kisegít#ik általi elnyomás elleni önvédelem és felszabadulás (vagy akár

igazságtevés) bármilyen módszerét - nincs szándékunkban ilyen módszereket

szorgalmazni a könyv terjesztésével.Vagyis a könyv terjesztése csak a benne található elvek és tudás terjesztését

szolgálja, - nem a benne található módszerek alkalmazására való szándékot

tanúsítja, vagy erre ösztönzést. A Turner naplók els#rangú, élvezetes kalandregény,

amely a való világ tényeit fejezi ki és illusztrálja, érteti meg, remek módon. Minden

magyar nemzeti érzés# egyénnek el kellene olvasnia a naplókat, és jó lenne ha

mindenki, aki megkapta, továbbadná.

Gy#zelem!

Az MFHM csapat

Fordította: az MFHM értelmiségi szárnya.

http://www.mfhm.tk

http://www.skrewdriver.net/turnerintro.html

http://www.natvan.com/turner.html

http://www.natvan.com/german-turner/

Segítettek még:

- Szacsi

El#szó /eredeti/

Olyan nagymérték# irodalmi anyag készlet létezik a Nagy Forradalomról, beleértve

az Új Kort megér# vezet#k emlékiratait, hogy még egy könyv, ami azon

kataklizmikus felfordulás és újjászületés idejének körülményeir#l és történéseir#l

szól, feleslegesnek t#nik. De a Turner naplók olyan belátást kínál a Nagy

Forradalom hátterébe, amely két okból értékes:

1) Eléggé részletes és folyamatos feljegyzése a küzdelem egy részének, a

forradalom beteljesedése el#tti évekb#l, leírja, hogy történtek dolgok, napról napra.

Így szabad azoktól a torzulásoktól, melyek a visszatekintést sokszor befolyásolják.

Habár más résztvev#k naplói is kaphatóak, egyik eddig kiadott kötet sem nyújt

ilyen teljes és részletes leírást.

2) A Szervezet egy közönséges tagja szemszögéb#l van írva, és habár itt-ott

rövidlátástól szenved, mégis teljesen #szinte dokumentum. A forradalom egyes

vezet#inek feljegyzéseivel ellentétben, a szerz#nek nem volt egyik szeme a saját

történelembeli helyén, mikor írta. Ahogy olvassuk a következ# lapokat, jobban

megértjük, talán jobban, mint bármely más forrásból, azon férfiak és n#k igaz

gondolatait és érzéseit, akik küzdelme és áldozata megmentette a fajunkat a

legnagyobb veszélyeztetettségének idejében, és elhozta az Új Kort.

Earl Turner, aki ezeket a naplókat írta, 43 UKE (Új kor el#tt) -ben született Los

Angelesben, amely óriási városi terület volt az Észak Amerikai kontinens nyugati

partján a régi korban, a mai Eckartsville és Wesselton közösségek területén, és akörnyez# vidék jó részét is magába foglalta. Los Angeles környékén n#tt fel, és

villamosmérnöknek tanult.

Diplomázása után Washingtonba telepedett, ami akkor az Egyesült Államok

f#városa volt. Ott egy elektronikai kutatóintézet alkalmazta.

El#ször 12 UKE-ben lett aktív a Szervezetben. Mikor a jegyzetei 8 UKE-ben

elkezd#dnek (1991 a régi id#számítás szerint), Turner 35 éves volt, és még nem

volt párja. Ezek a naplók csak alig két évet mutatnak be ki Turner életéb#l, de

mégis személyesen ismertetnek meg velünk egy olyan személyt, aki egyike

azoknak, akiknek a neve be van írva a vértanúk jegyzékébe. Már csak ezen okból is

szavai különleges jelent#séggel kell bírjanak számunkra, akik az iskolában

megtanultuk az összes vértanú nevét azon szent jegyzékb#l, amelyet #seink

hagytak hátra nekünk.

Turner naplói nyers formájukban öt nagy vászonnal borított füzetb#l állnak,

teljesen teleírva, és egy oldal a hatodik elején. Sok laza betét és jegyzet is van a

füzetek lapjai között, úgy néz ki, Turner ezeket akkor írta, mikor távol volt a

bázisától, de kés#bb ezek is bekerültek végleges helyükre.

A füzeteket tavaly találta meg egy nagy csomó más történelmileg fontos irattal

együtt a Történelmi Intézmény egyik csoportja, melyet Charles Anderson

professzor vezet, és amely korábban felfedezte a Forradalom keleti parancsnoksági

központját Washington romjai mellett végzett kutatásai során. Helyénvaló, hogy

most, a Nagy Forradalom 100-adik évfordulóján a m# a nyilvánosság részére

hozzáférhet#vé váljon.

A.M.

Új Baltimore

100. április

1. Fejezet

1991 szeptember 16. Ma végre elkezd#dött! Oly sok év és beszéd, és semmi más,

csak beszéd után végre megvolt az els# akciónk. Háborúban állunk a rendszerrel, és

ez már nem csak a szavak háborúja. Nem tudok elaludni ezért inkább papírra vetem

a gondolataimat.

Itt nem biztonságos hangosan beszélni. A falak túl vékonyak, és a szomszédok

furcsállnának egy kés# esti konferenciát, és lehet gyanút is fognának...

Mindamellett George és Katherine már elaludtak. Csak Henry és én vagyunk fenn,

de # csak a mennyezetet bámulja.Nagyon feszült vagyok. Annyira ki vannak az idegeim, hogy alig tudok egy

helyben ülni. És fáradt vagyok. Hajnali fél hat óta fent vagyok, amióta George

hívott, hogy megkezd#dtek a letartóztatások, és most már éjfél is elmúlt. Egész nap

élesben és akcióban voltam.

De ugyanakkor vidám is vagyok. Végre tettünk is valamit! Hogy meddig fogjuk

bírni a harcot a rendszer ellen, ezt senki sem tudja... Lehet, hogy holnap minden

csúful véget ér, de így nem szabad gondolkodnunk. Most, hogy nekiálltunk,

folytatnunk kell a terv szerint, melynek el#készítésén oly gondosan dolgoztunk a

két évvel ezel#tti razziák óta.

Milyen csapás volt az nekünk. És mennyire megszégyenített! A hazafiak sok bátor

beszédje: "a kormány sose fogja elvenni a fegyvereimet", és csupán alázatos

alávetés és engedelmesség, amikor mégis megtörtént.

Ugyanakkor viszont, talán bátorítania kellene annak a ténynek, hogy 18 hónappal

azután, hogy a Kohn rendelet (törvény) megfosztott a Demokráciával járó fegyver

tulajdonlási és önvédelmi jogtól (az Egyesült Államokban) még mindig

annyiunknak voltak fegyverei. Csak azért nem tudott a kormány keményebben

fellépni ellenünk a razziák után, mert olyan sokan voltunk, akik dacoltunk a

törvénnyel és elrejtettük a fegyvereinket ahelyett, hogy átadtuk volna #ket.

1989. november 09. Sosem fogom elfelejteni azt a szörny# napot. Reggel ötkor

kopogtattak az ajtómon. Teljesen gyanútlanul felkeltem, hogy nézzem meg, ki az.

Kinyitottam az ajtót, és négy fekete nyomult be a lakásba, miel#tt meg tudtam

volna #ket állítani. Az egyiküknél egy baseballüt# volt, másik kett#nek pedig egyegy nagy konyhakés volt az övén átdugva. Amelyiküknél a baseballüt# volt,

hátralökdösött egy sarokba és az üt#t fenyeget# módon feltartva #rzött ott engem,

amíg a másik három elkezdte szétszedni a lakásomat.

Az els# gondolatom az volt, hogy rablók. Az efféle rablások túlságosan is

gyakoriak lettek a Kohn rendelet óta, négerek csoportocskái rendszeresen

tolakodtak be fehér otthonokba, hogy raboljanak és er#szakoljanak, tudván, hogy

még akkor is, ha áldozataiknak van fegyvere, nem merik ezeket használni

((idejében, hogy megállítsák #ket miel#tt túl kés# lett volna minden ellenállásra -

pl. már le vannak kötve, vagy valaki egy sarokban egy késsel #rzi #ket)).

Aztán a férfi, aki rám vigyázott, el#vett valami igazolványfélét, és tudatta velem,

hogy # és cinkosai "különleges rend#ri biztosok" az Észak Virginiai Emberi

Viszonyok Tanács szolgálatában. Azt mondta, hogy l#fegyvereket keresnek. Nem

tudtam elhinni. Ez egyszer#en nem történhet meg, gondoltam. Aztán észrevettem,

hogy a bal karjuk köré egy-egy világoskék rongy van karszalagként felkötve.

Ahogy kiborították a fiókokat a földre, és kiráncigálták a b#röndöket a

szekrényekb#l, nem foglalkoztak azokkal a dolgokkal, amelyekkel rablók tör#dtekvolna: az új villanyborotvámmal, egy értékes arany zsebórával, és egy tejesdoboz

tele 10 centesekkel. #k valóban fegyvereket kerestek!

Rögtön a Kohn rendelet után, mi mindannyian a Szervezetben a fegyvereinket és

l#szereinket elrejtettük olyan helyeken, ahol nem volt valószín#, hogy megtalálják

#ket. A mi egységünkben mi gondosan bezsíroztuk a fegyvereinket, egy nagy

olajos hordóba zártuk #ket, és egy igen fárasztó hétvégét teljesen azzal töltöttünk,

hogy a t#lünk kb. 320 km-re lév# Nyugat - Pennsylvaniai erd#s vidéken egy 2,5 m.

mély gödörben elástuk #ket.

De én megtartottam egy pisztolyt. Elrejtettem a 357-es Magnumom, hozzávaló 50

tölténnyel a nappali és a konyha közötti ajtókeretben. Két kilazult szeg, és az

ajtókeret egyik deszkájának eltávolítása után hozzá tudtam férni nem egészen két

perc alatt szükség esetében. Lemértem az id#t.

De egy rend#rségi razzia során soha nem találnák volna meg. És ezek a

tapasztalatlan feketék még egymillió év alatt sem találták volna meg.

Miután a három, aki kutatott, már minden nyilvánvaló helyet átkutatott, nekiálltak

ágyam matracait és a díványpárnáimat felhasogatni. Hevesen tiltakoztam ezellen,

és egy másodpercig az is megfordult a fejemben, hogy tönkreverem #ket.

Körülbelül ugyanekkor valami zavargás hallatszott be a folyosóról. A keres#k egy

másik csoportja egy puskát talált az arrébb lakó fiatal pár lakásában az ágy alá

rejtve. Mindkett#t megbilincselték és a lépcs#k felé tuszkolták #ket.

Mindkett#jükön csak alsónem# volt és a fiatal n# hangosan panaszkodott arról a

tényr#l, hogy a kisbabája egyedül maradt a lakásban.

Egy másik férfi jött be a lakásomba. Ez fehér volt, de igen sötét színarányban. Rajta

is volt egy kék karszalag, egy aktatáska és egy papírtartó táblácska. A feketék

tisztelettel köszöntötték, és jelentették kutatásuk negatív eredményét: "nincs itt

semmi, Tepper úr".

Tepper végighúzta az úját a nevek és ajtószámok listáján, amelyek a táblácskán

lev# papírra fel voltak írva, amíg az enyémhez érkezett. Utálkozó pofát vágott. "Ez

egy rossz alak", mondta. "Ez rasszistaként van számontartva. Kétszer jegyezte be a

Tanács. És nyolc l#fegyver volt a tulajdonában, amelyeket soha nem adott be..."

Tepper kinyitotta az aktatáskáját és el#vett egy kb. cigarettás doboz nagyságú

fekete kis tárgyat, amely egy hosszú dróttal volt kötve egy az aktatáskában lev#

elektronikus m#szerhez. A fekete tárggyal, széles mozdulatokkal vizsgálta végig a

falat, mialatt a táska tompa zúgó hangot adott ki. Ez a zúgó hang egy magasabb

frekvenciába ment át valahányszor a kis készülék megközelítette a

villanykapcsolót, de Tepper meggy#zte magát, hogy ezt a hangemelkedést a

villanyvezeték összeköt#dést borító fémdoboz, és a falban lév# vezetékek góca

okozza. Folytatta a fal vizsgálatát.Ahogy elérte a konyhai ajtófélfa baloldalát, a kis készülék éles sivító hangot adott.

Tepper izgalmában röffentett, és a feketék egyike kiment és néhány pillanat múlva

egy nagykalapáccsal és egy feszít#vassal tért vissza. A négernek ez után jóval

kevesebb kellett mint két perc, hogy megtalálja a pisztolyomat. Ez után késlekedés

nélkül meg lettem bilincselve és kivezetve. Mindösszesen négyünket tartóztattak le

a házból. A szomszédba él# fiatal páron kívül, ott volt még egy id#s bácsi is a

negyedikr#l. Nála ugyan nem találtak fegyvert csupán 4 db. sörétespuska-töltényt a

szekrény polcán. A l#szer is illegális volt.

Teppernek és a "különleges biztosainak" még volt kutatnivalójuk, de három

nagydarab négert késekkel és baseballüt#kkel felszerelve hátrahagytak, hogy

#rködjenek fölöttünk a ház el#tt. Mind a négyünket, az öltözöttség különböz#

fokain, a hideg járdaszélen késztettek ülni. Több mint két órán át nyomorogtunk ott

amíg egy teherautó végre jött értünk..

Ahogy a ház többi lakója éppen munkába igyekezett, kíváncsian nézegettek...

Mindannyian nagyon fáztunk, és a szomszédba lakó fiatal n#, mindvégig sírt..

Egyik férfi megállt, hogy megkérdezze, hogy mi ez az egész. Az egyik #r röviden

kiröfögte, hogy mindnyájan le vagyunk tartóztatva illegális fegyvertartásért. A férfi

ránkbámult és elítél#en csóválta a fejét.

Ezután a fekete rámmutatott és ezt mondta: "És ez meg egy rasszista". Még mindig

a fejét csóválva - a férfi továbbment.

Herb Jones, aki egykoron a Szervezethez tartozott, és a Kohn rendelet el#tt egyike

volt a leghangosabb "sohasem-veszik-el-a-fegyverem" embereknek, gyorsan

elsietett mellettünk, szándékosan másfelé nézve. Az # lakását is átkutatták, de Herb

tiszta volt. Ö volt egyike az els#knek a városban, akik átadták a fegyvereiket a

rend#rségnek, miután a Kohn rendelet tíz év börtönt helyezett kilátásba számára

egy szövetségi pokollyukban, ha meg próbálta volna megtartani #ket..

Mi is ezzel néztünk szembe ott a járda szélén, de végül is nem így történt. Azért

nem történt így, mert az országszerte tartott razziák sokkal több halat fogtak, mint

amennyire a RENDSZER számított, több mint 800,000 embert tartóztattak le.

Az elején a sajtó élesen agitált, és megpróbált elég köz-érzelmet feldobolni

ellenünk, hogy a letartóztatások érvényben maradjanak. Azon, hogy nem volt elég

börtöncella az országban mindannyiunknak, azzal lehetett volna segíteni, hogy

szögesdróttal körbevett szabadtéri tartóhelyekre tereljenek mindannyiunkat amíg új

börtönöket tudnak el#készíteni, az újságok ajánlták... És ezt téli, hideg id#ben..

Jól emlékszem a Washington Post másnapi f#címére: "Fasiszta-rasszista

összeesküvés szétzúzva, illegális fegyverek összeszedve". De még az agymosott

amerikai nyilvánosság sem tudta teljesen elfogadni azt az elméletet, hogy közel

egymillió honfitársuk vett volna részt egy titkos, fegyveres összeesküvésben.Ahogy több és több részlet került napvilágra a razziákról, a lakosság rosszalló

idegessége ((ingerültsége)) növekedett. Az embereket többek között zavarta, hogy a

razziázók a fekete negyedeket nagyjából mentesítették a kutatásoktól. Az els#

magyarázat erre az volt, hogy mivel az "illegális" fegyvertartással els#dlegesen a

"rasszisták" voltak gyanúsíthatóak, ezért a feketék otthonait nem igazán szükséges

átkutatni. Ez a sajátos magyarázkodás megd#lt akkor, amikor sem "rasszistának"

sem "fasisztának" nem tartható személyek is fentakadtak a rostán. Ezek között volt

két prominens ((kimagasló, híres)) liberális újságíró, akik a fegyvertartás elleni

hadjárat élharcosai között voltak, négy néger kongresszusi képvisel# (fehér

negyedekben éltek), és megszégyenít#en sok kormánytisztvisel#.

Az ellen#rizend# személyek listáját, mint ez utóbb kiderült, a fegyvereladási

dokumentációból állították össze, amelyet kötelez# volt minden puskaboltosoknak

és fegyverkeresked#knek tartani. ((az Egyesült Államokban, ha valaki fegyvert

vesz egy törvényesen m#köd# árusítótól, akkor ki kell töltsön egy ívet, ami a

fegyverárusnál marad - erre az egyik indok, amit a hatóságok adnak (a való

világban) az, hogy az esetleg a b#nszínhelyeken talált, vagy megtalált és a golyón

hagyott sajátos cs#nyomok (karcolások) révén b#nnel összeköttetésbe hozható

fegyvereket a gyáruktól az eladókig, és onnan a vev#kig le lehessen nyomozni, a

gyár által a cs#be vésett rendszám és a dokumentációs nyomösvény alapján - ha

persze egyáltalán megtalálják a fegyvert, a lövöldözést elkövet# nem reszelte át a

csövet belül, hogy a golyókon hagyott nyom más legyen (és így a fegyver a b#nnel

össze nem köthet#vé váljon), nem távolította el a fegyver számát a cs#r#l fúróval,

nem olyan öregebb fegyver, aminek nincs dokumentum nyomösvénye a gyártól

(vagy amelynek a gyára már nem is létezik), vagy nem magánúton szerezte, vagy

illegális módon, - pisztolyokat a legtöbb államban illegális eladni magánúton, de

viszont puskákat nem)). Ha valaki a Kohn rendelet életbe lépése után átadta

fegyvereit, akkor a nevét kihúzták a listáról. Ha nem, akkor rajtamaradt a listán, és

november 9.-én megkeresték, hacsak nem valamelyik fekete negyedben lakott.

Ezen túl, az emberek egyes kategóriáin rajtaütöttek attól függetlenül, hogy

vásároltak-e valaha fegyvert vagy sem. A Szervezetünk összes tagjánál kutattak.

A kormány által összeállított gyanúsítottak listája olyan nagy volt, hogy egyes

"felel#sségteljes" polgári csoportoknak (szervezeteknek) rend#ri hatályt adtak,

hogy segítsenek a razziákban. Azt hiszem a RENDSZER tervez#i azt gondolták,

hogy a listáikon lev# legtöbb ember vagy eladta a fegyvereit magán módon a Kohn

rendelet el#tt, vagy valamilyen más úton szabadult meg t#lük. Valószín#leg

negyedannyi embert sem számítottak letartóztatni, mint amennyi a letartóztatottak

közé került.

Akárhogy is, az egész dolog rövid id#n belül olyan szégyenletessé és nehézkessé

vált a kormány számára, hogy a letartóztatottak nagy többségét elengedték egy

héten belül. A csoportot amellyel én voltam kb. 600-unkat, egy Alexandriai

középiskola tornatermébe tartották három napig miel#tt elengedtek volna. Azonhárom nap alatt mindössze négyszer kaptunk enni és majdnem semmit nem tudtunk

aludni.

De a rend#rség lefényképezett minden egyes egyént, ujjlenyomatot vett, és

feljegyezték a személyes adatait minden egyes egyént#l miel#tt elengedtek volna.

És amikor végre elengedtek, közölték velünk, hogy valójában még mindig

letartoztatás alatt állunk, és elvárhatjuk, hogy bármikor felvehetnek minket

ítélkezés céljából.

A sajtó egy darabig folyamatosan elítélésekért ordibált, de ügyet fokozatosan

hagyták elhalni, feledésbe merülni. Valójában a rendszer rendesen elbakizott

dolgokat.

Néhány napig mi mindannyian leginkább féltünk, és örültünk, hogy szabadok

voltunk mint bárki más. Sokan kiléptek a szervezetb#l ott és akkor. Nem akartak

több kockázatot vállalni. Mások bent maradtak, de a razziákat mentségként

használták a tétlenségre. Úgy érveltek, hogy mivel a lakosság hazafias érzelm#

részét szinte teljesen lefegyverezték, ki vagyunk szolgáltatva a rendszernek, és

sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Azt akarták, hogy minden nyilvános toborzást

szüntessünk be, és menjünk "föld alá".

Ahogy kitudódott amit igazán akartak, az els# reakció az volt, hogy ezentúl a

Szervezet csak "biztonságos" tevékenységekre korlátozza magát, amely

tevékenységek f#leg abból álltak volna, hogy panaszkodjunk egymásnak, vagy még

inkább suttogjunk egymásnak arról, hogy milyen rosszak a dolgok..

A militánsabb tagok, a másik oldalon viszont azt akarták, hogy ássuk el#

fegyvereinket és azonnal zúdítsunk terrorkezelést a rendszerre, szövetségi bírók,

újságírók és szerkeszt#k, törvényhozók ((képvisel#k)), és más

rendszerfunkcionáriusok kivégzéseit szorgalmazták. Úgy érezték, megérett az id#

ilyen akciókra, mivel a razziák után általános lakossági szimpátiát nyerhettünk

volna egy ilyen zsarnokságellenes hadjáratra.

Nehéz most azt megmondani, hogy a militánsoknak volt-e igaza. Én személyesen

úgy gondolom, noha magamat is közéjük soroltam akkoriban, hogy nem volt

igazuk. Természetesen megöltünk volna az ország bajaiért felel#s lények közül egy

jó párat, de azt gondolom, hogy hosszú távon veszítettünk volna.

Egyrészt azért gondoltam ezt, mert a Szervezet nem volt eléggé fegyelmezett

ahhoz, hogy terrorháborút folytasson a rendszer ellen. Túl sok gyáva és fecseg#

alak volt közöttünk. Spiclik, barmok, gyengék és felel#tlen seggfejek a végünket

jelentették volna.

A másik pedig az, hogy biztos vagyok benne most, hogy a közhangulatot mi túl

optimistán ítéltük meg. Amit mi szintén a rendszer elleni általános rosszallásnak((nem kedvelésnek, haragnak)) gondoltunk, a jogaink nagy méret# megsértése

miatt, az inkább csak múlékony nyugtalansági hullám volt a tömeges

letartoztatásokkal járó felfordulás és zaklatás miatt.

Amint a lakosságot megnyugtatta a sajtó, hogy #k nincsenek veszélyben, hogy a

kormány csak a "rasszista, fasiszta és más anti-szociális elemekre" támadott, akik

illegális fegyvereket tartottak, a legtöbben megint megnyugodtak, és visszamentek

a TV-jükhöz és a vicclapjaikhoz.

Amint kezdtük ezt felfogni, jobban lehangolódtunk mint bármikor az el#tt. Minden

tervünket, ténylegesen az egész szervezet gondolatát arra alapítottuk, hogy az

amerikaiak természetükt#l fogva ellenzik a zsarnokságot, és hogy ha a rendszer

elég elnyomó jelleg#vé válik, vezetni lehet #ket a megdöntésében. Súlyosan

alábecsültük, hogy a materializmus mennyire megrontotta honfitársainkat, és azt is,

hogy a tömegsajtó az érzelmeiket milyen mértékben volt képes manipulálni.

Amíg a kormány valahogy képes a gazdaságot lihegve, fulladozva tovább

meneteltetni, m#ködtetni, addig az embereket be lehet idomítani, hogy bármilyen

hallatlanságot ((felháborító dolgot - outrage)) elfogadjanak. A növekv# infláció és a

csökken# életszínvonal ellenére, az amerikai emberek többsége még mindig

naponta tele tudja tömni a hasát, és szembe kell nézzünk a ténnyel, hogy a

legtöbbjüknél csak ez a dolog az, ami igazán számít.

Lehangolva és elbizonytalanodva, amint voltunk, mégis elkezdtünk új terveket

alapozni a jöv#re vonatkozóan. El#ször is elhatároztuk, hogy megtartjuk nyilvános

toborzási programunkat. És valójában intenzívebbé tettük, és szándékosan olyan

provokatívvá és radikálissá tettük a propagandánkat, amennyire csak lehetett. A cél

nem csak az volt, hogy csak militáns beállítottságú egyéneket vonzzunk, de

ugyanakkor megtisztítsuk a Szervezetet a nyúlszív#ekt#l és a hobbistáktól - a

"beszél#kt#l"...

A fegyelemre is nagyobb hangsúlyt helyeztünk. Bárkit, aki egymás után kétszer

hiányzott egy gy#lésr#l, kizártuk. Ha valaki nem végezte el a reá kirótt

munkafeladatot, kizártuk. Ha valaki megsértette a szabályunkat a Szervezet

dolgairól való laza fecsegésr#l, kirúgtuk.

Eltökéltük magunkat, hogy olyan Szervezetünk legyen, amely készen áll a

következ# alkalommal, ha a RENDSZER újra alkalmat szolgáltat arra, hogy

cselekedjünk. A 1989-es nem-cselekvésünk, valójában, a 89-es cselekvésre

képtelenségünk szégyene kínzott és hajtott kegyelem nélkül. Talán ez volt a

legeslegfontosabb tényez#, amely acélkeménnyé képezte akaratunkat, hogy harcra

képes edzettségbe keményítsük a Szervezetet, minden akadály ellenére...

Legalábbis nekem segített az állandó fenyegetés, és az újbóli letartóztatástól és

elítélésr#l való félelem tudata. Még ha mindent fel akartam volna adni, éscsatlakozni a TV és bulvárlap tömegeihez, akkor sem tudtam volna. Nem tudtam

terveket készíteni egy "normális" polgári életre, jöv#re, soha sem tudván mikor

hurcolnak el és ítélnek el 10 évre a Kohn törvény alatt. (A gyors, és évekbe tel#

azonnali bírósági eljárás alkotmányos jogát, természetesen "újraértelmezték" a

törvényhozók és alkotmánybíróságok, amíg nem jelentett többet, mint az

Alkotmányos garancia a fegyvertartás és személyen hordozás jogára (Constitutional

guarantee of the right to keep and bear arms.))

Így én, és tudom, ez George-ra, Katherine-re és Henry-re is vonatkozik,

belevetettem magam teljesen és tartózkodás nélkül a Szervezet munkájába, és csak

a Szervezeten át készítettünk terveket a jöv#re. A magánéletem már nem számít.

Hogy a Szervezet készen áll-e, úgy gondolom hamarosan megtudjuk. De eddig

minden jól ment. A tervünk arra, hogy elkerüljünk egy második tömeges

összeszedést, mint a 1989-es razziák voltak, úgy t#nt, sikerült.

A múlt év elején elkezdtük egy jó párat az olyan új tagjaink közül - akiket nem

ismert még a politikai rend#rség- beépíteni a helyi rend#rségekbe és különféle

félhivatalos szervezetekbe - mint pl. az Emberi Viszonyok Tanácsokba. #k

riasztóhálózatként m#ködtek, és általánosan elláttak információval a rendszer

terveir#l ellenünk. Meglep#dtünk, hogy milyen könny# volt felállítani és

m#ködtetni ezt a hálózatot. J. Edgar Hoover (Az FBI antikommunista alapítója)

idejében ez sosem tudtuk volna megvalósítani.

Ironikus, hogy amíg a Szervezet mindig figyelmeztette a nyilvánosságot a

rend#rségünk faji bekeverése ellen, ez most álcázott áldás volt nekünk. Az

"egyenl# esélyek" fiúk igazán jó romboló munkát végeztek az FBI-on, és más

nyomozó szervezeteken, és a képességeik pocsék állapotban vannak emiatt. De

mégis jobb, ha nem bízzuk el magunkat, és nem leszünk óvatlanná..

Ejha! Már hajnali négy van. Kéne aludni is valamennyit!

2. Fejezet

1991. szeptember 18: Az elmúlt két nap a hibák vígjátéka volt, és ma a vígjáték

majdnem tragédiába torkollt. Mikor a többiek végre felkeltettek tegnap,

összedugtuk a fejünket, hogy kigondoljuk, mit tegyünk. Az els# dolog, amiben

mindnyájan egyetértettünk az volt, hogy felfegyverezzük magunkat és aztán jobb

lakóhelyet keressünk.

Az egységünk - vagyis mi négyen - kb. 6 hónappal ezel#tt álnéven bérelte ki ezt az

apartmant, hogy bármikor rendelkezésünkre álljon, ha kell. (Alig kerültük ki az új

törvényt, ami kötelez minden bérbeadót, hogy eljuttassa a rend#rséghez minden új

bérl# társadalombiztosítási (pl. adónál használt, munkavállalási, pénzügyekintézésénél használt) számát, pont ahogy akkor teszik, amikor valaki új

bankszámlát nyit. Mivel mostanáig távol voltunk az apartmantól, biztos vagyok

benne, hogy a politikai rend#rség egyikünket sem kötötte össze ezzel a címmel.

De túl kicsi a hely arra, hogy hosszabb id#n át itt lakjunk mindannyian, és nem

jelent kell# elkülönülést (privacy - magánteret, elvonultságot) a szomszédoktól.

Túlságosan spórolni akartunk, mikor ezt a helyet választottuk.

A pénz a legf#bb problémánk most. Gondoltuk arra, hogy ellássuk ezt a helyet

étellel, gyógyszerekkel, szerszámokkal, pótruhákkal, térképekkel - még egy

biciklivel is - de elfelejtkeztünk a készpénzr#l. 2 napja, mikor figyelmeztetést

kaptunk, hogy újra elkezdték a letartóztatásokat, esélyünk se volt pénzt kivenni a

bankból; túl korán volt még reggel. Most már a bankszámlánkat biztos

befagyasztották.

Így csak az a kis készpénzünk van, ami a zsebünkben maradt: összesen kicsit több

mint 70 dollár. (Megjegyzés az olvasónak: A "dollár" volt az alap pénzegység a

Régi Korban. 1991-ben 2 dollárba került fél kiló kenyér vagy körülbelül negyed

kiló cukor. ) És a biciklin kívül semmi utazási vagy szállítási eszköz (járm#) nem

állt rendelkezésünkre.

Mindannyian elhagytuk a kocsinkat a terv szerint, mivel a rend#rség keresné #ket.

Még ha meg is tartottunk volna egy kocsit, nehéz lett volna üzemanyagot szerezni

hozzá. Mivel a benzin bon-kártyáink mágnesesen kódolva vannak a

társadalombiztosítási számunkkal, ha bedugnánk egy számítógépbe a benzinkútnál,

zárolt számlák jelennének meg, és azonnal tudtára adnák a központi számítógépet

figyel# FBI-nak, hogy hol vagyunk.

Tegnap George, aki a kapcsolattartónk a 9-es egységgel, fogta a biciklit és

kibiciklizett hozzájuk, hogy beszéljen velük a helyzetr#l. Kicsit jobb helyzetben

vannak, mint mi, de nem sokkal. 400 dollárjuk volt hatuknak, de be vannak

zsúfolva egy olyan falban lév# lyukba, ami George szerint még kevésbé kielégít#,

mint a mienk. Van viszont négy kocsijuk és hozzá egy jó adag benzinjük. Carl

Smith, aki velük van, nagyon meggy#z# hamis rendszámtáblát készített

mindenkinek, akinek kocsija volt az egységükben. Nekünk is ezt kellett volna

tenni, de most már kés#. Felajánlottak George-nak egy kocsit és 50 dollár

készpénzt, amit # örömmel el is fogadott. De nem akartak egy cseppet sem több

benzint adni azon kívül, ami annak a kocsinak a teli tankjában volt, amit nekünk

adtak.

De még mindig nem volt pénzünk, hogy egy új helyet szerezzünk, és nem volt elég

benzinünk se, hogy megtegyük az utat a fegyverkészletünkig Pennsylvaniába és

vissza. Még arra sem volt elég pénzünk, hogy egy hétre való élelmet beszerezzünk,

ha kifogy a készletünk, ami kb. 4 napon belül következett volna be.A hálózatot 10 napon belül hozzák m#ködésbe, de addig teljesen magunkban

vagyunk. Ráadásul, mikor egységünk csatlakozik a hálózathoz, elvárják, hogy már

meg legyenek oldva ellátási és más problémáink, és készen álljunk akcióba lépni,

összhangban a többi egységgel.

Ha több pénzünk lenne, meg tudnánk oldani a gondjainkat, beleértve az

üzemanyagot is. Benzint mindig lehet venni a feketepiacon - de persze 10 dollár

gallonja, ((kb. 2.5 dollár litere)) közel duplája, mint egy benzinkútnál.

Délutánig elmélkedtünk a helyzetünkön. Aztán elszánva magunkat, hogy több id#t

ne pazaroljunk, eldöntöttük, hogy kimegyünk és veszünk el pénzt. Henry és én

kaptuk a feladatot, mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy George-ot

tartóztathassák le, mivel # tudja egyedül a hálózat kódját.

El#ször Katherine elég jó álcázó munkát végzett rajtunk. Amat#r színjátszással

(színházzal) foglalkozott és megvan neki a felszerelése és hozzáértése, hogy igazán

megváltoztassa az egyén kinézetét.

Ötletem az volt, hogy sétáljunk be az els# lik#r-boltba, verjük a menedzsert

téglával fejbe, és szedjük össze a pénzt a kasszából. De viszont Henry nem akart

ebbe belemenni. # azt tartja, hogy nem használhatunk módszereket, amelyek

ellentmondanak céljainknak. Ha elkezdünk prédázni a lakosságon, pénzügyi

okokból, vagyis, hogy fenntartsuk magunkat, úgy fognak minket nézni mint egy

banda közönséges b#nöz#t, attól függetlenül, hogy milyen helyesek a céljaink. Ami

még rosszabb, id#vel elkezdünk mi is úgy gondolni magunkra. Henry mindent az

elveinken keresztül néz. Ha valami ellenkezik szabályainkkal, akkor nem megy

bele.

Ez egyféleképpen nem t#nik praktikusnak, de azt gondolom, lehet, hogy neki van

igaza. Csak azáltal tudjuk fenntartani a lelkier#t, hogy felülkerekedünk az el#ttünk

lev# akadályokon és nehézségeken, ha az elveinket él# hitté alakítjuk, amely

napról-napra el#ttünk lebeg, és minden tettünket vezényli.

Hogy rövidre fogjam, meggy#zött, hogy ha kirabolunk lik#r üzleteket, azt

társadalmilag öntudatos és felel#s módon kell tegyük. Ha betörjük emberek fejét

téglákkal, akkor ezek olyan emberek kell legyenek, akik megérdemlik.

Összehasonlítottuk a telefonkönyvben található lik#r-bolt neveket, az Észak

Virginiai Emberi Viszonyok Tanács aktív támogatói neveinek listájával - amit az a

lány emelt el számunkra, akit odaküldtünk, hogy önkéntes munkát végezzen nekik

múlt nyáron. Végre megegyeztünk a Bernstein Lik#rök és Borokon, ahol Saul I.

Bernstein volt a tulajdonos.Nem voltak téglák kéznél, így felszereltük magunkat lecsapókkal, amelyek egy-egy

jó nagy darab szappanból álltak egy-egy hosszú er#s téli zokniba dugva. Henry egy

nagy, éles vadászkéssel is felszerelte magát.

Körülbelül két és fél háztömbnyivel ((keresztutcák közti területtel)) odébb

parkoltunk a Bernstein Lik#rök és Boroktól, a sarkon túl. Mikor bementünk az

üzletbe nem voltak vásárlók bent. Egy fekete volt a kasszánál, aki intézte az üzletet.

Henry kért t#le egy üveg vodkát, amely egy magas polcon volt a pult mögött.

Mikor megfordult nekiengedtem a "szappankülönlegességemmel" teljes er#mb#l,

pontosan a koponyája tövébe. Hangtalanul lezsuppant a földre és mozdulatlan

maradt.

Henry nyugodtan kiürítette a kasszát, és egy nagy szivaros dobozt a pult alatt,

amely a nagyobb bankjegyeket tartalmazta. Kisétáltunk és megindultunk a kocsi

felé, kicsivel többet szereztünk mint 800 dollárt. Meglep#en könny#nek bizonyult.

Három üzlettel lejjebb Henry hirtelen megállt és rámutatott az ajtón lev# cégérre:

"Bernstein's Deli". Egy percnyi habozás nélkül kinyitotta az ajtót és bement. Egy

hirtelen borzongó érzés által sarkallva követtem, ahelyett, hogy megpróbáltam

volna megállítani.

Bernstein maga volt a pult mögött, hátul. Henry azzal csalta ki az üzlet elejébe,

hogy megkérdezte egy árucikk árát, amelyet Bernstein nem láthatott tisztán a pult

mögül. Ahogy elhaladt mellettem megütöttem a lecsapóval a feje hátsó felén,

amilyen keményen csak tudtam. Éreztem a szappant szétmorzsálódni az ütés

erejét#l.

Bernstein roppant hangosan ordítva leroggyant. És akkor elkezdett gyorsan mászni

az üzlet hátulja felé, elég hangosan üvöltve magas és undorító hangon, hogy

felébressze a halottakat is.

Engem teljesen lefagyasztott a hangzavar, és lebénulva álltam ott.

De nem Henry. Egy pillanat alatt könnyedén odalibbent és keményen rázsuppant

Bernstein hátára, egyik térdével a lapockái közé, majd két gyors er#teljes

mozdulattal hátrarántotta fejét a hajánál fogva, és késével egyetlen mozdulattal

elnyeste a torkát.

A csend csak egy másodpercig tartott. Akkor egy 60 év körüli kövér, furcsán

rusnya n# - valószín#leg Bernstein felesége - kirohamozott a hátsó szobából egy

húsvágó bárdot lóbálva a feje fölött, fülsüketít#en óbégatva.

Henry nekivágott egy nagy üveg kóser uborkát és pontosan eltalálta, az pedig

repül# uborka és töröttüveg záporrá változott. Henry ekkor kipucolta a kasszát éskeresgélt egy másik szivarosdoboz után a pult alatt, megtalálta, és kiszedte ebb#l is

a bankjegyeket.

Ekkor tudtam csak felocsúdni a bénultságomból, és követtem Henryt, aki a bejárati

ajtónál állt, pont amikor a kövér n# megint nekiállt sikítani. Henry a karomnál

fogva akadályozott meg, hogy megfutamodjak le a járdán.

Nem kellett 15 másodperc sem, hogy visszaérjünk a kocsihoz, de nekem legalább

15 percnek t#nt. Félholtra voltam rémülve. Több mint egy óra kellett várni, amíg a

reszketésem leállt és eléggé összeszedtem magam, hogy dadogás nélkül tudjak

beszélni. Valami terrorista!

Összesen 1,426 dollárt szedtünk össze, eleget, hogy vegyünk élelmiszert

négyünknek, több mint két hónapra. De egy dolgot eldöntöttünk ott és akkor:

Henrynek kell majd kirabolnia a lik#rboltokat. Nekem nincsenek meg az idegeim

hozzá - habár úgy hiszem, hogy kitettem magamért, amíg Bernstein el nem kezdett

visítani.

Szeptember 19: Áttekintve amit írtam, nehéz elhinni, hogy ezek a dolgok valóban

megtörténtek. A razziákig -két évvel ezel#ttig- az életem olyan normális volt,

amilyen csak lehet valakié ezekben az id#kben.

Még azután is, hogy letartóztattak és elvesztettem a laboros állásomat, még az után

is képes voltam többé kevésbé úgy élni, mint mások, az által, hogy tanácsadó

munkát végeztem és különleges munkákat vállaltam egyik-másik elektromos

vállalatnak a környéken. Életemben egyetlen rendkívüli dolog volt, a szervezetnek

végzett munkám. Most pedig minden kaotikus és bizonytalan. Mikor a jöv#re

gondolok lehangolódok. Lehetetlen tudni mi fog történni, de biztos, hogy nem

fogok tudni visszamenni a csendes, mindennapi élethez ahogyan éltem.

Úgy néz ki, amit írok, az egy napló kezdete. Lehet, hogy segíteni fog nekem, hogy

leírjam amik történtek, és hogy mik a gondolataim minden nap. Lehet, hogy ez

majd segít nekem tisztábban áttekinteni a dolgokat és érzéseimet, és megkönnyíti,

hogy belenyugodjak ebbe az új helyzetbe.

Érdekes, ahogy az itt töltött els# estén érzett izgalom elmúlt. Most csak aggodalmat

érzek. Lehet, hogy a holnapi környezetváltozás javít a helyzetképemen. Henry és én

le fogunk vezetni Pennsylvaniába a fegyvereinkért, amíg George és Katherine

megfelel# lakóhelyet szereznek nekünk.

Ma felkészültünk az útra. Az eredeti terv az volt, hogy lebuszozunk vagy

vonatozunk a Bellefonte nev# kisvárosba, és majd gyalog tesszük meg az utolsó 11

kilométert az erd#n át a tárolóhelyig. De most, hogy van egy kocsink, azzal fogunk

menni.Kiszámoltuk, hogy 5 gallon ((kb. 20 liter)) benzinre van szükségünk -azon kívül,

ami a tartályban van-, hogy oda-vissza megtegyük az utat. Hogy biztosak legyünk a

dolgunkban megvettünk két ötgallonos tartályt teli benzinnel egy taxis vállalat

üzemeltet#jét#l, aki mindig eladja az adagja egy részét.

Ahogy a bonra adott dolgok száma növekedett az utolsó pár évben, úgy a kis

méret# korrupciók minden formája is. Úgy néz ki a nagyméret# sikkasztások a

kormányban, amelyek felszínre jöttek itt-ott végre leszivárogtak a közönséges

emberekig. Mikor a közönséges emberek rájöttek, hogy a nagymen# politikusok

korruptak, hajlamosabbak lettek arra, hogy néhol #k is csaljanak egy kicsit.

A sok új bon, törvény és tiltás buzdította a hajlamot, mint a sok színes is, a

bürokrácia minden szintjén.

A Szervezet a múltban a korrupció egyik f# kritikusa volt, de mint most látom, ez

fontos el#nyt ad nekünk. Ha mindenki betartaná a törvényt és mindenki az

el#írások szerint járna el, szinte lehetetlen lenne egy föld alatti csoportnak létezni.

Nemcsak benzint nem tudnánk venni, de az ezernyi más bürokratikus akadály,

amivel a rendszer egyre jobban behálózza honfitársaink életét áthidalhatatlanok

lennének számunkra. De ahogy vannak dolgok, egy kis ken#pénz egy helybéli

tisztvisel#nek itt, egy dollár a pult alatt egy könyvel#nek vagy titkárn#nek ott,

lehet#vé teszi, hogy kikerüljük azt a sok állami rendeletet, amelyek másképp

nagyon megnehezítenék az életünket..

Minél közelebb kerül Amerika közbecsülete egy délamerikai banánköztársaságéhoz

vagy maffiaállaméhoz, annál könnyebb lesz nekünk m#ködni. De persze az, hogy

mindenki a markát nyújtja, szükségessé teszi, hogy sok pénzünk legyen.

Filozófiai szempontból nézve arra az eredményre jutunk, hogy nem a zsarnokság,

hanem a korrupció az, ami államok megdöntéséhez vezet. Egy er#s és energikus

állam, nem számít mennyire elnyomó, rendszerint nem kell tartson a forradalomtól.

De egy korrupt, zavarodott, pazarló, cselekvésképtelen, romlott állam, még egy

jószándékú ((jóságos)) állam is mindig érett a forradalomra. A rendszer, amely

ellen harcolunk egyaránt korrupt és zsarnoki, és hálát adunk Istennek a

korrupcióért.

Az újságokban a csend rólunk aggodalmat kelt#. A tegnapi Bernstein dolgot persze

nem kötötték össze velünk, és csak egy bejegyzést kapott a mai újságba. Az efféle

rablások manapság, még olyanok is ahol gyilkosság történik olyan rendszeresek

manapság, hogy nem kapnak több figyelmet, mint egy autóbaleset.

De az a tény, hogy a kormány a múlt szerdán nagyméret# tömeges letartóztatási

hadm#veletet indított el a Szervezet minden ismert tagja ellen, és hogy majdnemmindannyian -több mint 2,000 személy- kicsúsztak az ellen#rzésünk alól és

elt#ntek? Miért nincs err#l semmi az újságokban?

A sajtó természetesen, szorosan együttm#ködik a politikai rend#rséggel, de mi a

stratégiájuk ellenünk? Igaz, volt egy kisebb újságokból átvett cikk, az újság hátsó

felében, amely kilenc "rasszista" letartóztatását említette Chicagóban, és négynek a

letartóztatását Los Angelesben szerdán. A cikk azt is írta, hogy a 13, akiket

letartóztattak, ugyanannak a szervezetnek voltak tagjai. Nyilván a miénknek, de

több részletbe nem bocsátkoztak. Érdekes!

Azért vannak olyan csendben a tömeges letartoztatások bukásáról, mert nem

akarnak szégyent okozni az államnak? Az nem jellemz# rájuk.

Valószín#leg, kissé idegesek lettek amiatt, hogy milyen könnyen kikerültük a

tömeges letartóztatásokat. Lehet, attól tartanak, hogy a nyilvánosság jó része

velünk rokonszenvez, és aktívan segít nekünk, és így nem akarnak mondani

semmit, ami buzdítaná a szimpatizánsainkat.

Vigyáznunk kell, hogy ez az ál-"minden normális" kinézet ne vezessen minket

félre, és okozza azt, hogy éberségünk és el#vigyázatosságunk eltompuljon.

Biztosak lehetünk abban, hogy a politikai rend#rség rohamprogramban, nyaktör#

iramban azon van, hogy megtaláljon. Megnyugtató lesz mikor a hálózatot

m#ködésbe léptetjük, és mi újra rendszeres jelentéseket kaphatunk az

informátorainktól arra vonatkozóan, hogy pontosan min is fáradoznak üldöz#ink.

Addig is a biztonságunk megváltoztatott kinézetünkben és identitásunkban van. Mi

mindannyian megváltóztattuk a hajviseletünket és/vagy befestettük sötétebbre,

illetve kisz#kítettük a hajunkat. Elkezdtem vastag karimájú szemüveget viselni a

régi, karima nélküliek helyett, Katherine pedig átváltott a kontaktlencséir#l

szemüvegre. Henry ment át a legradikálisabb változáson szakálla és a bajusza

leborotválásával. Továbbá mindannyiunknak elég meggy#z# hamis

jogosítványaink vannak, habár nem mennének át egy számítógépes vizsgálaton.

Mikor bármelyikünk olyanféle dolgot kell csináljon, mint a múlt heti rablások,

akkor Katherine képes gyorsan megváltoztatni kinézetét, és ideiglenesen egy

harmadik identitást adhat neki. Erre vannak neki parókái és m#anyag m#szerei,

amelyek beillenek az orrlyukak belsejébe, és a szájba, amelyek megváltoztatják egy

személy egész arcfelépítését, s#t, még a hangját is. Nem kényelmesek, de el lehet

#ket t#rni egy órán át, pont ahogy megvagyok a szemüvegem nélkül is egy darabig,

ha szükséges.

A holnapi nap hosszú és nehéz lesz.

3. Fejezet.
   1991 szeptember 21. Minden egyes izmom sajog. Tegnap 10 órán keresztül

gyalogoltunk, cipeltünk és ástuk el a fegyvereket az erd#ben. Ezen az estén az

összes felszerelésünket átvittük a régi házból az új rejtekhelyünkre.

Tegnap, kevéssel dél el#tt értük el a Bellefonte melletti lehajtót, ahol

lekanyarodtunk az autópályáról. Olyan közel mentünk a rejtekhelyhez, amilyen

közel csak tudtunk, de a régi bányaút, amelyet három évvel ezel#tt használtunk, le

volt zárva, és járhatatlan volt egy mérföldnyire onnan, ahol parkolni szerettünk

volna. Az út feletti part beomlott és buldózerre lett volna szükség az út

megnyitásához.

(Jegyzet az olvasó számára: Turner a naplójában az ún. angol mértékegységet

használta, amely még a régi kor utolsó éveiben, Északamerikában használatos volt.

Azok, akik nem ismerik ezeket a mértékegységeket: 1 mérföld = 1,6 kilométer, 1

gallon = 3,8 liter, 1 láb = 30 cm, 1 yard = 0.91 m, 1 inch = 2,5 cm és 1 font = kb.

0.40 kg )

A következménye a lezárt, ill. járhatatlan útnak az lett, hogy alig fél mérföld helyett

minden egyes alkalommal több mint 2 mérföldet kellett gyalogolnunk. És három

fordulóba tellett, amíg mindent odacipeltünk a kocsihoz. Hoztunk lapátokat,

kötelet, egy nagy vászon-postazsákot ( az U. S. A. postahivatalának jóvoltából), de

sajnos kiderült, hogy ezek az eszközök sajnálatosan nem voltak megfelel#ek a

feladatunkhoz.

A Washingtonból történt hosszú utazás után valósággal jólesett lapáttal a vállunkon

a kocsitól a tárolóhelyig gyalogolni. Az id# kellemesen h#vös, az #szi erd#

gyönyör#, és a régi erdei út -habár er#sen be volt n#ve-, könny# járást biztosított az

út nagy részén.

Még a hordó tetejéig -ami egyébként levehet# tetej#, kb. 200 literes vegyianyagtároló hordó volt- amelybe a fegyvereinket tároltuk, leásni sem volt túl rossz. A

talaj elég puha volt, és kevesebb mint egy óra kellett nekünk, hogy 1.5 méter

mélyre leássunk, és a hordó tetejéhez hegesztett fogantyúhoz a kötelet

hozzákössük.

A bajok ezután kezd#dtek. Ketten húztuk a kötelet, ahogy csak bírtuk, de a hordó

egy centit sem mozdult. Olyan volt mintha bebetonozták volna. Noha a hordó teljes

súlya közel 160 kg volt, három évvel ezel#tt ketten könnyedén leengedtük a

gödörbe. Persze akkor volt néhány centiméter szabad hely a hordó körül. Mostanra

a föld szorosan betömörült a hordó köré és tömören be volt pakolva a fém körül.

Felhagytunk a próbálkozással, hogy kiemeljük a hordót, és elhatároztuk, hogy a

gödörben hagyva nyitjuk ki. Ahhoz, hogy ezt megtehessük kb. még egy órát kellett

ásni, hogy megnagyobbítsuk a gödröt, hogy hozzáférhessünk a tet#t lezáró pánthoz.És mi több, nekem fejjel lefelé kellett belógnom a gödörbe úgy, hogy Henry fogta a

lábam.

Annak ellenére, hogy a hordót kívülr#l lekentük korróziógátló festékkel ((eredeti

változatban aszfalttal)) maga a zárószerkezet teljesen berozsdásodott, és egyetlen

csavarhúzónkat eltörtem, amikor megpróbáltam a zárt lefeszíteni. Végül sok

kalapálás után a záró fogantyút felfeszítettem az egyik lapát végével. Annak

ellenére, hogy a zárógy#r#t levettük, a hordó teteje a helyén maradt - úgy néz ki

odaragasztottuk a festékkel, amivel bekentük a hordót.

Fejjel lefelé dolgozni egy viszonylag sz#k gödörben nehéz és fárasztó. Ezen túl

nem volt megfelel# feszít#vas, amivel lefeszíthettük volna a hordó tetejét. Végül

szinte kétségbeesve még egyszer odakötöztem a kötelet a tet# egyik füléhez.

Henryvel er#sen megrántottuk a kötelet és a tet# végül mégis lejött a hordóról!

Fejjel lefelé ereszkedtem le újból a nyílásba, úgy, hogy az egyik kezemmel a tartály

peremébe kapaszkodva tartottam magam, míg a másikkal a gondosan becsomagolt

fegyvereket adogattam fel Henrynek.

Néhány a nagyobb fegyverkötegek közül, amelyek között a hat lezárt doboz l#szer

is ott volt, túl nehéz és nagy volt ehhez a módszerhez, és ezeket kötéllel kellett

felhúznunk.

Felesleges mondanom, hogy mire a tartályt kiürítettük, teljesen kimerültem. A

karjaim fájtak, a lábam remegett, a ruhám csupa víz volt az izzadságtól. De még

hátra volt, hogy a több mint 120 kilónyi fegyvert hegynek fel a s#r# fák közt, egy

félmérföldnyit ((kb. egy kilométert)) felcipeljük az úthoz, majd még több mint egy

mérföldet ((1.8 km-t)) a kocsihoz.

Ha lett volna megfelel# hátizsákunk talán egy fordulóval is elvihettük volna a

cuccokat a hátunkon. Két fordulóval egész könnyedén megtettük volna. De ezekkel

az ormótlan postászsákokkal, amelyeket csak kézben vihettünk, három igen

fájdalmas útba tellett.

Kb. 100 yardonként meg kellett állnunk, hogy letegyük a terhünket egy kicsit, és az

utolsó két fordulót már teljes sötétségben tettük meg. Még elemlámpát sem hoztunk

magunkkal, mivel nappalra terveztük az akciót. Amennyiben a jöv#ben nem

tervezzük meg jobban az akcióinkat, akkor nehéz id#k elé nézünk.

Visszafelé Washingtonban megálltunk Hagerstown mellett egy kis útszéli

étkezdénél, hogy szendvicset és kávét vegyünk. Körülbelül egy tucat ember volt a

helységben, és a pult mögötti TV-ben épp az esti 11 órás híreket mondták. Ezeket a

híreket sohasem fogom elfelejteni.

A nap nagy híre az volt, amit a SZERVEZET Chicagóban m#velt. Úgy t#nik a

RENDSZER megölte egyik emberünket, és viszonzásul mi megöltük az # háromemberüket, majd látványos - és sikeres - t#zharcba bocsátkoztunk a hatóságokkal.

Majdnem az egész híradó az események rekonstruálásával volt tele.

Mi már tudtuk a korábbi újsághírekb#l, hogy Chicagóban a múlt héten kilenc

emberünket letartóztattak és úgy néz ki, igen rossz soruk volt a Cook Megyei

börtönben, ahol egyikük meg is halt. Abból amit a bemondó mondott nem lehetett

tisztán kivenni, hogy valójában mi is történt, de ha a RENDSZER a jelleméhez

méltóan és szokásai szerint cselekedett, akkor az embereinket külön-külön

niggerekkel teli cellákba tették, és ezek után szemet hunytak afelett, ami azután

következett.

A RENDSZER részér#l már régóta m#ködött ez a fajta "törvényen kívüli" büntetés

az embereinkkel szemben, ha nem tudtak megfelel# bizonyítékot találni ellenük,

ami a bíróságon is megállja a helyét. Ez pont olyan szörny# és borzasztó büntetési

mód volt, mint ami egy középkori kínzókamrában, vagy a KGB pincéiben folyt. És

megtehetik, mert a sajtó soha nem ismeri el, hogy megtörténik. Végül is, ha valakik

a fajok egyenl#ségér#l gy#zködik a nyilvánosságot, hogy is tudnák beismerni, hogy

rosszabb fekete b#nöz#kkel összezárva lenni, mint fehérekkel?

Másnap miután az emberünket megölték,- a bemondó azt mondta Carl Hodgesnek

hívták, valaki, akir#l nem hallottam, miel#tt megölték - a Chicagói SZERVEZET

valóra váltott egy ígéretet, amit több mint egy évvel ezel#tt tettek arra az

eshet#ségre, ha bármelyik emberünket súlyosan bántalmaznák vagy megölnék egy

Chicagói börtönben. A Cook Megyei rend#rf#nökön rajtaütöttek a háza környékén,

és sörétes fegyverrel szétl#tték a fejét. Cédulát t#ztek a testére melyen ez állt: "Ez

Carl Hodgesért volt".

Ez múlt héten, szombat este volt. Vasárnap a RENDSZER teljesen fel volt

bolydulva.

A Cook Megyei rend#rf#n#k politikai fejes és els#vonalbeli zsidóbarát, "sábesz

goj" volt, és igazán nagy dolgot csináltak bel#le.

Noha csak Chicago környékére sugározták vasárnap reggel, ott kitrappoltatták a

helyi lakosság számos "tiszteletet élvez#" "elöljáró" emberét, hogy elítéljék a

megtorlási akciót és a SZERVEZETET rendkívüli TV beszédeikben. Az egyik egy

ún. "felel#s konzervatív", míg a másik a Chicagói zsidó közösség vezet#je volt.

Mindketten úgy írták le a SZERVEZETET mint egy "gy#lölköd# rasszista bandát"

és felhívták az összes "helyesen gondolkodó Chicagóit", hogy m#ködjenek együtt a

politikai rend#rséggel, a rend#rf#nök kinyírásáért felel#s "gy#lölköd#k"

elfogásában.

Nos a "felel#s konzervatív" ma kora reggel elvesztette mindkét lábát és súlyos

bels# sérüléseket szenvedett, amikor a kocsija alatt egy odatett távirányításos

bomba robbant, mikor beüllt. A zsidók szóviv#je még kevésbé volt szerencsés.

Hivatala el#terében várakozott a liftre, amikor valaki odament hozzá, és a kabátjaalól el#vett baltával úgy fejbe nyeste, hogy a "jó zsidó" koponyáját a feje búbjától a

válláig kettévágta, majd elt#nt a csúcsid#beli tömegben. A SZERVEZET azonnal

felel#sséget vállalt mindkét támadásért.

Ez aztán igazán felbolydította a RENDSZERT. Illinois állam kormányzója a

Nemzeti Gárdát rendelte Chicagóba, hogy segítsenek a helyi rend#rségnek és FBI

ügynököknek a SZERVEZET után kutatni. Chicago utcáin sok ezer embert

állítottak meg és kényszeríttettek arra, hogy igazolja magát. A RENDSZER félelme

és paranoiája csak most mutatkozik meg igazán.

Ma délután Ciceró városrészben három embert körülzártak egy kis lakásban. Az

egész környéket lezárták, mialatt a három ember t#zharcba keveredett a

rend#rséggel. A TV stábok mindenütt ott voltak, nagy izgalomban, nehogy

elszalasszák a RENDSZER sikerét, avagy egységünk kinyírását. ((eredetileg a killt, az "ölést", a rendszer véres gy#zelmét - és a szervezet egy részének kinyírását))

A három férfi közül egyiknek úgy néz ki, távcsöves fegyvere volt, mivel két fekete

rend#r a helyszínt#l jóval távolabb halálos lövést kapott, miel#tt rájöttek volna,

hogy a feketéket direkt célozzák, és egyenruhás fehér rend#röket nem vesznek

célba. Habár ez a fehér mentesség nem terjedt ki a civilruhás politikai rend#rségre,

mert egy FBI ügynök, aki egy fél másodpercig el#mászott a fedezékéb#l, hogy egy

könnygázgránátot dobjon be egy ablakon, szükségtelenül hosszú

géppisztolysorozatot kapott a mellébe és belébe, és azonnal össze is roggyant.

Lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy az akciót mutatta a TV képerny#, de a csúcs

akkor jött el számunkra mikor a lakást megrohamozták és üresnek találták. Az

egész épület minden lakásainak szobánkénti gyors átvizsgálása után sem találták

meg embereinket. A bemondó hangjában nyilvánvaló volt a csalódás ezen az

eredményen, de egy férfi, aki a pult másik végében ült, fütyült és tapsolt amikor

bejelentették, hogy úgy néz ki a "rasszisták" elillantak. A pincérlány mosolygott

ezen, és számunkra világosnak nézett ki, hogy noha nem volt egyetemes az

elismerés a SZERVEZET cselekedetei iránt Chicagóban, de ugyanakkor nem volt

egyetemes elítélés sem.

Mintha a RENDSZER megérezte volna a pult végi férfi reakcióját (és a hozzá

hasonló reakciókat országszerte) a délutáni eseményekkel kapcsolatban, és a kép

Washingtonra váltott, ahol az igazságügyminiszter épp különleges sajtótájékoztatót

hívott össze. Az igazságügyminiszter bejelentette, hogy a szövetségi kormány

minden rend#ri ügynökségét beveti, hogy felszámolja a SZERVEZETET. Úgy

festett le minket, mint "veszett, rasszista b#nöz#ket" akiket "egyedül csak a

gy#lölet motivál," és akik "meg akarják semmisíteni mindazt a haladást az

egyenl#ség felé" amit a RENDSZER az utóbbi id#kben elért.

Minden állampolgárt figyelmeztettek, hogy legyen résen, és m#ködjön együtt a

hatóságokkal a "rasszista összeesküvés" felszámolásában. Ha valaki bármigyanúsat észlel, f#leg ismeretlen, a lakóhelyén kívülr#l jött személy részér#l, annak

ezt azonnal jelentenie kellett volna a legközelebbi FBI irodának vagy az Emberi

Viszonyok Tanácsnak.

És akkor valami nagyon óvatlant mondott, ami valóban elárulta, hogy mennyire fél

a RENDSZER. Kijelentette, hogy bármelyik állampolgár, akir#l kiderül, hogy

információt rejtegetett rólunk, vagy bármilyen segélyt vagy bátorítást kínál nekünk

"a legkeményebben lesz kezelve". Ezek voltak a pontos szavai - ami nem lepné

meg az embert, ha a Szovjetunióban hangzottak volna el, de amelyek a legtöbb

amerikai fül számára durván hatottak, a média legjobb igazolásukra kifejtett

propaganda er#lködései ellenére is.

Az embereink által minden Chicagóban vállalt veszély váratlan mértékben

fizet#dött ki azáltal, hogy az igazságügyminisztert erre a pszichológiai hibára

provokálták. Ez az eset annak az értékét is bizonyítja, hogy a RENDSZER

egyensúlyát fellöktük, és a RENDSZER egyensúlyát támadásokkal és

meglepetésekkel ássuk tovább alá. Ha a rendszer nyugodt maradt volna, és jobban

átgondolta volna a választ Chicagói hadm#veleteinkre, akkor nemcsak, hogy

elkerülhetett volna egy hibát, amely nekünk több száz újoncot fog hozni, de

valószín#leg arra is módot gondolhatott volna ki, hogy a közvélemény szélesebb

támogatását nyerje el az ellenünk folytatott harcra.

A tévém#sor azzal a bejelentéssel ért véget, hogy kedden ( vagyis ma este ) egy

egyórás különleges m#sor lesz a "rasszista összeesküvésr#l". Mi abbahagytuk

ennek a speciális különkiadású híradó nézését, ami szerintünk különösen pocsék

munka volt, tele hibákkal, és egyenes kitalációkkal, és egyáltalán nem volt

meggy#z#. Ezt mindannyian éreztük. De egy dolog biztos: a média-karanténnak

vége.

Chicago a szervezetnek azonnali "sztár" státust szerzett, és bizonyára az egész

országban mindenütt mi kell legyünk az emberek között az els# számú beszélgetési

téma.

Ahogy a tegnap esti TV hírek véget értek, Henry és én lenyeltük a vacsoránk utolsó

falatját és kibotladoztunk az étteremb#l. Én tele voltam érzelmekkel: izgalom,

szerfeletti boldogság a Chicagói bajtársaink sikere miatt, idegesség afel#l, hogy az

országos embervadászat egyik célpontjává váltam, és egy kis harag, hogy a

Washingtoni egységeink közül egyik sem mutatott olyan kezdeményez#képességet,

mint Chicagói egységeink.

Nagyon tenni akartam valamit, és el#ször arra gondoltam, hogy megpróbálok

valamiféle kapcsolatot létesíteni azzal a fickóval a kávézóban, aki velünk

szimpatizálni t#nt. Ki akartam venni egy szórólapot a kocsinkból, és egyet-egyet

tenni a parkolóban lev# mindegyik kocsi ablaktörl#je mögé.Henry, aki mindig is nyugodt volt és nyugodtan gondolkodott, hasonló érzésekkel,

de teljes mértékben ellenezte és megvétózta az ötletemet. Ahogy ültünk a kocsiban,

elmagyarázta, hogy nagyon buta lenne most megkockáztatni, hogy bármennyi,

akármennyi figyelmet is felhívjuk magunkra, amíg be nem fejezzük a jelenlegi

feladatunkat, ami a fegyverrakományunk biztonságos eljuttatása az egységünkhöz.

Ezentúl emlékeztetett még arra, hogy a Szervezet fegyelmi rendszerének

megszegése lenne az, ha egy földalatti (fegyveres) egység bármilyen, akármilyen

direkt toborzási tevékenységbe fogna, bármilyen minimális is lenne ez. Ez a

tevékenység a "törvényes" egységek feladata.

A földalatti egységek olyan egyénekb#l állnak, akik a politikai rend#rség el#tt

ismertek, és meg vannak jelölve letartoztatásra. Az # feladatuk az, hogy közvetlen

akcióval szétrombolják a rendszert.

A "legális" egység olyan egyénekb#l áll, akik jelenleg nem ismertek a rendszer

el#tt.( És valóban lehetetlen lenne bebizonyítani, hogy a legtöbbjük tag. Ez a

kommunistáktól átvett módszer. ) Az # feladatuk az, hogy minket információval,

pénzzel, ügyvédi védelemmel és más módokon támogassanak.

Bármikor egy "illegális" tag felismer egy potenciális újoncot, akkor az át kell adja

az információt egy "legális" tagnak, aki majd megközelíti a potenciális új tagot,

elbeszélget vele valahogy, és óvatosan kivizsgálja, hogy milyen ember is az illet#,

és mi a véleménye valójában. A "legálisak" el kéne intézzék a többi alacsonyabb

kockázatokkal járó tevékenységeket is, mint pl. a szórólapozást. Nálunk igazából

még nem is lett volna szabad, hogy legyenek szórólapok.

Megvártuk, amíg a férfi, aki tapsolt az embereink szökésének hírére, kijött a

kávézóból és beszállt a kocsijába. Majd elhajtottunk mellette, és felírtuk a

rendszámát, ahogy kihajtottunk a parkolóból. Mikor a hálózat fel lesz állítva, a

rendszám el fog jutni a megfelel# személyhez, aki majd felveszi a kapcsolatot vele.

Mikor visszaérkeztünk a lakásba, George és Katherine ugyanolyan megindultak és

boldogok voltak, mint mi. #k is látták a TV híradót. Az igen kimerít# nap ellenére,

pont annyira nem tudtam aludni mint #k, és mindannyian visszaszálltunk a kocsiba,

George és Katherine megosztották a hátsó ülést a zsíros rakományunk egy részével,

és elmentünk egy éjjel-nappali autósmoziba. A kocsiban beszélgethettünk anélkül,

hogy gyanút keltettünk volna, vagy a lehallgatás veszélyében lettünk volna, és ezt

tettük a kora reggeli órákig.

Azt azonnal elhatároztuk, hogy rögtön átköltözünk az új lakóhelyre, amit George és

Katherine tegnap találtak nekünk. Az az öreg lakás egyszer#en nem felelt meg a

céljainknak. A falak olyan vékonyak voltak, hogy suttogva kellett beszélgetni

egymásközt, hogy a szomszédok ne hallhassák. És biztos vagyok benne, hogy a mirendszertelen életvitelünk biztosan felkeltette szomszédaink gyanakvását is, hogy

vajon mi mib#l is élünk tulajdonképpen.

A rendszer által mindenkinek adott figyelmeztetés után, hogy jelentsenek furcsa

viselkedés# vagy kinézés# idegeneket, (nekik ismeretlen személyeket) egyenesen

veszélyes lett nekünk, hogy egy ilyen kevés elzártságot (magánteret) biztosító

helyen maradjunk.

Az új hely mindenféle szempontból sokkal jobb, kivéve az árát. Egy egész épület a

miénk, (egy különálló épületet béreltünk). Valójában egy magában álló,

betontéglákból épült kereskedelmi épület, alul egyetlen garázsszer# szobával,

amely egykor egy kis m#helynek adott helyet, továbbá irodákkal és a fels#

emeleten raktárral.

A helyiséget lebontásra jelölték ki, mert az autópályához tartozó új feljáró útjában

volt, amely feljáró négy év óta a tervez# szakaszban volt. Mint a legtöbb állami

munkálat, ez is leragadt - valószín#leg örökre.

Habár sok százezer embert fizetnek azért, hogy új autópályák épüljenek, a

valóságban egyetlen sem épül. Az utóbbi öt évben az országban lev# utak

legtöbbjének állapota súlyosan leromlott, és annak ellenére, hogy útjavítási

csapatokat lehet állandóan látni álldogálni, úgy t#nik, soha semmit nem javítanak

meg.

A kormány még addig sem jutott el, hogy tényleg megvásárolja azokat a telkeket,

amelyeket használhatatlannak min#sített és lebontásra jelölt ki, és otthagyta a

tulajdonosokat a semmivel. Törvényesen az épület tulajdonosának nem lenne

szabad kiadnia, de úgy néz ki, valakivel a városi kormányzatnál megegyezett

ebben.

Nekünk ebb#l annyi az el#nyünk, hogy nincs hivatalos számontartás a

lakottságáról, nem kell hivatalos bejelent#t kitölteni, nincsenek

társadalombiztosítási-számok a rend#rség számára, és sem a megyei épületfelügyel#ségt#l, sem a t#zoltóságtól nem jön senki ellen#rizni. George csak el kell

vigyen 600 dollárt a tulajdonosnak havonta egyszer.

George úgy gondolja, hogy a tulajdonos, egy er#s akcentussal beszél# vén ráncos

örmény, meg van gy#z#dve arról, hogy mi a helyiséget vagy kábítószerel#állításra

akarjuk használni, vagy lopott holmik tárolására, és nem is akarja tudni a

részleteket. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó, mert ez azt jelenti, hogy nem fog

kíváncsiskodni errefelé.

A helyiség pokolian néz ki kívülr#l. Három oldalról rogyadozó, rozsdás, fémháló

kerítés veszi körül. Az udvar tele van kiszerelt vízmelegít# tartályokkal, szétszerelt

és minden használható részt#l megfosztott motorblokkokkal és mindenféleelképzelhet# rozsdás vasszeméttel. A betonparkoló el#l töredezett és fekete a régi

kocsikból kifolyt olajtól.

Az épület elején nagy megviselt cégtábla látható: "J. T. Smith és fiai hegeszt# és

javító m#hely"

A földszinti ablakoknak feléb#l hiányzik az üveg, de amúgyis be van deszkázva az

összes földszinti ablak.

A szomszédság eléggé lerobbant könny#ipari terület. A szomszédban mellettünk

egy kis kamionos szállítmányozási cég garázsai és raktárai vannak. Teherautók

jönnek-mennek az éjjel minden órájában, ami azt jelenti, hogy nem fog gyanúsnak

kinézni a rend#röknek, ha a környéken minket is éjjeli órákban látnak közlekedni.

Szóval, miután eldöntöttük, hogy miel#bb elköltözünk, ezt ma meg is tettük. Mivel

az új helyiségben nincs víz, villany vagy gáz, az én dolgom volt megoldani a

melegítési illetve gáz, villany, csatornázási és víz problémákat, mialatt a többiek

áthozták a cuccainkat.

A vízellátás visszaállítása könny# volt, mivel megtaláltam a vízórát, levettem a

tetejét és megengedtem a vizet, odahurcoltam egy rakás nehéz vasszemetet, és úgy

letakartam a vízórát, hogy valószín#leg nem tudná senki megtalálni, ha netán

valaha valaki ki is jönne a vízm#vekt#l.

Az áram helyreállítása már sokkal nehezebb volt. A villanyórától még voltak ugyan

légvezetékek egy villanypóznáig, de az áram a villanyóránál volt lezárva, amely a

falon kívül volt elhelyezve. A házból kellett óvatosan egy lyukat verjek az óra

mögötti falba, és az órát kikerülve rákötni a házbéli rendszert a hálózatra. Ez

elfoglalta napom nagy részét.

A nap hátralév# részét azzal töltöttem, hogy a földszinti bedeszkázott ablakok

deszkái közti réseket gondosan letakartam, és az emeleti ablakok mögé vastag

papundeklit rögzítettem, jó er#sen, hogy éjjelente abszolút semmi fény ne

sz#r#djön ki az épületb#l.

De még mindig nincs f#tésünk, és konyha helyiségünk sincs azon az elektromos

rezsón kívül, amit a másik helyr#l hoztunk. De legalább most már a vécé m#ködik,

és a lakóhelyünk elviselhet#en tiszta, még akkor is, ha egy kicsit sivár és üres. A

hálózsákjainkban elalhatunk a földön egy darabig, veszünk majd egy elektromos

f#t#t és egy más dolgot is, ami kényelmesebbé teszi majd az életünket a következ#

pár napban.

4. Fejezet

Szeptember 30, 1991. Annyi munka volt az utóbbi héten, hogy nem is volt id#m

írni. A tervünk, hogy felállítsuk a kommunikációs hálózatot egyszer# és

bonyodalmak nélküli volt, de a valóságbeli megvalósítása roppant er#feszítésbe

került, legalábbis nekem.

A nehézségek, amelyeket le kellett gy#zzek, még egyszer meger#sítették számomra

azt a tényt, hogy a legjobban átgondolt tervek is veszélyesen megtéveszt#k

kivitelezhet#ségükre és nehézségükre nézve, hacsak nincs belekalkulálva a

változtathatóság, és az el#re beláthatatlan problémák áthidalása.

Alapvet#en a Szervezet összes egységét összeköt# hálózat két féle távközlésen

alapul: emberi hírviv#kre és roppant speciális rádiósugárzásra. Én nem csak a mi

egységünk rádió felszereléséért felelek, de a Washingtoni terület másik 11 egysége

összes vev#jének karbantartásáért és felügyeletéért, továbbá a Washingtoni területi

parancsnokság és a 9-es egység adójáért is. Hetemet igazán összezavarta az utolsó

percbeli döntés a WTP-nél, hogy a 2-es egységet is ellátják adó-vev# készülékkel.

És nekem kellett elvégezni a beüzemelést.

Ahogy a hálózat fel van állítva, minden olyan távközlés, ami megbeszélést igényel,

vagy hosszú részletes helyzet vagy feladat megmagyarázást - részletes eligazítást,

vagy helyzetjelentést, azt szemt#l-szemben szóban intézzük. Most, hogy a

telefontársaság számítógépes számontartást tart fent, nemcsak minden hosszútávú,

de minden helybéli hívásról is, és a politikai rend#rség állandó folyamatos

lehallgatása miatt a telefon használata ki van zárva, legfeljebb sürg#sségi esetek

jelenthetnek kivételt.

De viszont olyan üzenetek, amelyek gyakoriak, rendszeresek, és egyszer#ek,

amelyeket könnyen lehet lekódolni, és rövid kódba lehet foglalni rádióadással

lettek elküldve. A Szervezet nagyon sok átgondolással kidolgozott egy 800

különféle rendszeresített üzenetb#l álló "szótárat", amelyben mindegyik üzenetnek

3 számos kódja van.

Így egy esetben a szám "2006" azt jelentheti, hogy: "A hadm#velet, amelyet a 6-os

egységnek volt kiosztva el van halasztva további értesítésig". Minden egységben

egy személy megtanulta kívülr#l az egész üzenet szótárat, és felel#s azért, hogy

tudja minden üzenet legújabb és hatályban lev# számkódját. A mi egységünkben ez

a személy George.

A valóságban ez nem olyan nehéz, mint amilyennek hangzik. Az üzenet szótár

nagyon rendszeres módon van elrendezve, és egyszer valaki bemagolta az alapvet#

felépítését, nem túl nehéz megtanulni az egészet. Az üzenet számkódja minden pár

nap megváltozik, de ez nem jelenti azt, hogy George-nak be kell magolnia az egész

szótárat újból, csak kell tudja az új számkódját egy üzenetnek, és e szerint ki tudja

számolni a fejében az új kódját az összes többinek.Ennek a kód-rendszernek a használata lehet#vé teszi, hogy állandó biztonságos

rádiókapcsolatot tartsunk, nagyon egyszer# és könny#, hordozható készülékeket

használva. Mert rádióüzeneteink soha sem hosszabbak egy másodpercnél, és

nagyon ritkán fordulnak el#, a politikai rend#rség nem valószín#, hogy akár

egyetlen küld# tartózkodási helyét is megtalálja keres# készülékekkel ((pl. "dfing")), vagy hogy bármelyik felvett üzenetet le tudják olvasni.

Vev#készülékeink még egyszer#bbek adóinknál, a zsebrádió és a zsebszámológép

egyféle keresztezései. Állandóan be vannak kapcsolva, és ha egy helyes

frekvencián és hangtónussal ellátott kódot kapnak, felveszik, kimutatják, és

kimutatva tartják törlésig a számkódot, automatikusan.

Az én nagy segítségem a Szervezetnek eddig ennek a távközlési felszerelésnek a

kifejlesztése, és nagy részüknek a tényleges gyártása volt.

Az els# üzenet, amit a WTP leadott minden egységnek, a környéken, vasárnap volt.

Utasítást adtak minden egységnek, hogy küldjék az összeköttetési emberüket a

számkód által jelölt helyiségre, hogy helyzetértesítést kapjanak és egységhelyzetjelentést adjanak le.

Mikor George visszajött a vasárnapi tudósításról továbbadta a híreket

mindannyiunknak. A lényeg az volt, hogy habár még nem volt semmi baj a

Washington térségben, a WTP-t aggasztották a jelentések, amelyeket a politikai

rend#rségen belül lev# kémeinkt#l kapott.

A rendszer mindent belead, hogy megsemmisítsen. Egyének százait tartóztatták le

és vallatták ki, akikre gyanakszanak, hogy szimpatizálnak vagy valami távoli

összeköttetésük van velünk. Ezek közt volt egy a "legálisaink" közül, de úgy néz ki

eddig a hatóságok még nem tudtak semmi konkrét bizonyítékot felmutatni ellenük

és a vallatások sem voltak eredményesek, amik hozzánk vezettek volna. De mégis a

rendszer reakciója a múlt heti Chicagói történésekre kiterjedtebb és energetikusabb

volt mint gondoltuk.

Többek között a számítógépes, általános bels# útlevélrendszeren dolgoznak.

Minden 12 éven felüli egyén kap útlevelet, és kötelezve lesz, súlyos büntetések

fenyegetése ellenében, hogy állandóan magánál hordozza. Nem csak meg fogja

tudni állítani az utcán az embereket bármely rend#r vagy rend#rségi ügynök és

kérni, hogy mutassák a papírjaikat, de kidolgoztak egy tervet is, hogy szükségessé

tegyék az útleveleket a legtöbb mindennapi tevékenységhez, mint repül#, busz,

vagy vonatjegyet venni, hotelben, motelben, szobát kivenni, vagy kórházban, vagy

rendel#ben orvosi kezelést kapni.

Minden jegyárusítási pult, hotel, orvosi rendel#, és ehhez hasonló el lesz látva

leolvasó számítógépekkel, amelyek telefonvonalon lesznek bekötve az óriási, egész

országra kiterjed# információ- és számítógépközpontba.Minden egyén mágnesesen bekódolt útlevélszámát rendszeresen felveszik a

számítógépek, ha bármikor jegyet vesz, számlát fizet ki, vagy valamilyen

szolgáltatást vesz igénybe. Ha bármilyen rendellenesség van, riasztják a

legközelebbi rend#rállomást, amelyben ki lesz jelölve a jelet leadó leolvasógép, és

az abba információt betev# egyén tartózkodási helye.

Már pár éve fejlesztik ezt a bels# útlevélrendszert, és mindent kidolgoztak

részletesen. Az egyetlen ok, amiért nem helyezték még m#ködésbe, az a polgáriszabadság csoportok tiltakozása volt, akik ezt a rend#rállam felé irányuló másik

nagy lépésnek látják, ami persze hogy az is.

De most a rendszer biztos, hogy túl tud törni a libertáriánusok ellenkezésén, azáltal,

hogy mentségként minket használnak. Minden megengedhet# és elfogadható a

"rasszizmus" elleni harcban!

Legalább három hónap lesz szükséges ahhoz, hogy beszereljék a szükséges

felszereléseket, és m#ködésbe helyezzék a rendszert, de haladnak vele, amilyen

gyorsan csak tudnak, úgy számolva, hogy "fait accompli"-ként ((vagyis már

megvalósított dologként)) bejelentik, a sajtó teljes támogatásával.

Kés#bb a rendszert fokozatosan kiszélesítik, leolvasó készülékekkel kötelez#en

minden árusítási helységben. Senki nem fog tudni megenni egy ebédet egy

étkezdében, felvenni a szennyesét egy tisztítóban, vagy élelmiszert venni a boltban

anélkül, hogy mágnesesen leolvassák az útlevél számát a pénztár melletti

leolvasókészüléken.

Mikor odáig jutnak dolgok akkor a rendszer elég szorosan a markában fogja tartani

a lakosságot. A modern számítógépek erejével a politikai rend#rség képes lesz

pontosan megtalálni bárkit, bárhol, és pontosan tudni róla, hogy hol volt, és mit

csinált. Nem kevés kemény gondolkodásba fog kerülni nekünk, hogy kikerüljük ezt

az útlevélrendszert.

Abból ítélve, amit kémeink mondtak nekünk, nem lesz olyan egyszer#, mint

meghamisítani egy bels# útlevelet, és nem létez# számokat írni be. Ha a központi

számítógép észrevesz egy ál-számot, akkor a riadó automatikusan kimegy a

legközelebbi rend#rállomásra. Ugyanaz fog történni, ha John Jones, aki Spokaneban ((Alaszka)) él, és éppen arra használja az útlevelét, hogy ételt vásároljon ott

vele, hirtelen Dallasban is ételt vásárol.

Vagy akár ha a központi számítógép úgy olvassa, hogy Bill Smith biztonságban

van, és egy kuglizóhelységben van f#utcán, és ugyanakkor felbukkan egy

ruhatisztítónál a város túloldalán.Ami el#ttünk áll, elképeszt# körülmény, valami, ami technológiailag lehetséges

volt már egy ideje, de amit ezidáig soha nem álmodtunk volna, hogy a rendszer

valóban megpróbál.

George a megbeszélésr#l utasítást hozott nekem, volt, hogy haladéktalanul menjek

el a 2-es egységhez, hogy megoldjam a technikai problémájukat. Közönséges

körülmények között, sem én sem George nem tudhatnánk a 2-es egység

tartózkodási helyét, és ha szükséges lett volna, hogy találkozzunk egy egyénnel

abból az egységb#l, akkor az más helyen történt volna. De ez a probléma

szükségessé tette, hogy elmenjek tartózkodási helyükre, és George elismételte

nekem emlékezetb#l az útbaigazítást, amit neki adtak.

#k fent vannak Marylandben, több mint 30 mérföldnyire t#lünk, és mivel

magammal kellett vinnem összes szerszámomat is, elvittem a kocsit.

Szép helyiségük van, egy nagy farmház és egy hozzá tartozó épület, körülbelül 40

hektárnyi rétes és erd#s területb#l álló földön. Nyolcan vannak az egységükben,

némivel többen mint a legtöbben, de úgy néz ki, egyikük sem ért semmit az

elektronikai dolgokhoz, még az is meglepne, ha tudnák, hogy a csavarhúzónak

melyik vége megy a csavarba... Ez furcsa mivel az egységek alakításában nem

kevés figyelmet fordítottunk arra, hogy értékes képességek, tehetségek és

képzettségek a lehet# legértelmesebben legyenek elosztva.

A 2-es egység eléggé közel van két másik egységhez, de mind a három egység

problematikus módon messze esik a másik kilenc Washington környékbeli

egységt#l, és f#leg a 9-es egységt#l, amely az egyetlen egység volt a WTP-vel való

kapcsolatfelvételre alkalmas leadó készülékkel.

Ezért a WTP úgy döntött, hogy a 2-es egységnek is ad leadót, de mindeddig nem

tudták m#ködésbe állítani. Nehézségeik oka azonnal nyilvánvalóvá vált el#ttem,

ahogy besürgettek a konyhába. Az adójuk kocsi-akkumulátora és egy csomó ilyenolyan elektronikai alkatrészük és drótjuk megtöltött egy asztalt. A részletes

utasítások ellenére, amelyet el#készítettem minden egyes adókészülékkel, és az

adókészüléken található jól látható megjelölések ellenére, sikerült nekik az

adókészüléket, fordítva kötni az akkumulátorhoz, a pozitívat a negatívhoz, és a

negatívot a pozitívhoz.

Sóhajtottam, és rávettem kett#t az embereik közül, hogy segítsenek behozni a

felszerelésemet a kocsiból. El#ször megnéztem az akkumulátorukat, és teljesen

lemerülve találtam. Mondtam nekik, hogy tegyék az akkumulátort tölt#dni a

tölt#re, amíg én megnézem az adókészüléket. Tölt#re? Milyen tölt#re? - akarták

tudni. Még tölt#jük sem volt!

Mivel mostanában bizonytalan az áramszolgáltatás, az összes kommunikációs

felszerelésünk akkumulátorokról m#ködik, amelyeket a rendes hálózatról töltünk.Így nem vagyunk kiszolgáltatva az utóbbi években hetente, ha nem naponta

bekövetkez# áramszünetek vagy feszültségcsökkentések jelenségének.

Mint a legtöbb közszolgáltatással is ebben az országban, minél magasabb lesz az

áram ára, annál kevésbé megbízható a szolgáltatás. Például idén augusztusban

Washington környékén teljes áramszünet volt összeszámolva körülbelül négy

napig, és körülbelül összesen 14 napig 15%-osnál nagyobb feszültségcsökkenés

volt.

A kormány állandóan értekezleteket ((vizsgáló kihallgatásokat)) tart,

vizsgálódásokat végez, jelentéseket ad ki a problémáról, de ennek ellenére egyre

rosszabb lesz. A politikusok közül egyik sem hajlandó szembenézni az igazi

okokkal, amelyeknek egyike Washington Izrael körül forgó külpolitikájának hatása

Amerika olajbeszerzésére.

Megmutattam nekik, hogy kell felkötni az akkumulátort a kisteherautójukhoz

sürg#sségi töltésre, majd elkezdtem vizsgálni, hogy milyen rongálás érte az adót.

Kés#bb kell egy tölt#t találni akkumulátoruk számára.

A legfontosabb része az adónak, a kódoló egység, amely egy zsebszámológép

billenty#lemezét alkalmazva a digitális, kódolt jelet termeli, rendben volt.

Megvédte egy dióda a fordított bekötést#l való sérülést#l, de magában az adóban

három tranzisztor kiégett.

Eléggé biztos voltam benne, hogy a WTP-nek volt valahol még egy tárolt adója, de

hogy megtudjam, biztosra kellett volna küldjek nekik egy üzenetet. Ami azt

jelentette volna, hogy futárt kellett volna küldenünk a 9-es egységhez, hogy onnan

küldjenek kérést erre vonatkozólag, és akkor valaki a WTP-t#l el kellett volna

hozza az adót a 2-es egységhez. De nem akartam a WTP-t zavarni ezzel, f#leg azt

figyelembe véve, hogy szabályba volt foglalva: "a harcoló egységek csak

jelent#sebb sürg#sségek esetében küldhetnek rádió üzenetet."

Mivel a 2-es egységnek úgyis akkumulátortölt#re volt szüksége, úgy döntöttem,

hogy a tölt#t és a tranzisztorokat beszerzem egyszerre egy elektronikai részeket és

felszerelést forgalmazó üzletb#l, és megjavítom magam. Megtalálni a részeket,

amelyekre szükségem volt, nehezebbnek bizonyult mint gondoltam, és este hat is

elmúlt, mire végül visszaértem a farmházhoz.

Az üzemanyagjelz# a kocsiban az "üres" jelzésen volt, mikor behúztam a ház

mellé. Mivel féltem a benzinadag-kártyámat használni valamelyik benzinkútnál, és

mivel nem tudtam, hogy arrafelé hol lehetett feketepiaci benzint kapni, meg kellett

kérjem a 2-es egységet, hogy adjanak nekem egy gallonnal, hogy haza tudjak

menni.Hát, uram, összesen csak körül-belül egy gallon volt a kocsijukban, de azt sem

tudták, hogy arrafelé hol lehet benzint szerezni feketén. Csodálkoztam, hogy egy

ilyen ügyetlen és elveszett csoport ember hogy fog megmaradni földalatti

egységként. Úgy néz ki, mind olyan emberek voltak, akikr#l a Szervezet úgy

döntött, hogy nem alkalmasak gerilla tevékenységekre és mindet egy egységbe

helyezte.

Négyen közülük írók a Szervezet nyomtatási részlegének, és folytatják a

munkájukat a farmon, propaganda könyvecskéket, és röpcédulákat nyomtatva. A

másik négy csak támogató szerepben van ott, hogy ellássák a helyet étellel és más

szükségletekkel.

Mivel a 2-es egységben senkinek sincs igazán szüksége kocsis utazgatásra, nem

szereztek be sok benzint. Végül egyikük önként jelentkezett, hogy kimegy kés#bb

azon éjjel és benzint szív a környez# farmok járm#veib#l. Körülbelül akkor történt,

hogy megint elvették az áramot így nem tudtam használni a hegeszt#vasam, és így

úgy döntöttem, hogy csak másnap folytatom a munkát.

Egész másnapba, és a múlt éjjel nagy részébe tellett nekem, amíg végül elintéztem,

hogy rendesen m#ködjön az adójuk, mivel felmerült néhány probléma, melyekre

nem számítottam. Mikor a munka kész lett éjfél körül, azt javasoltam, hogy az adót

jobb helyre tegyék mint a konyhába, lehet#leg a padlásra, vagy legalább a ház

emeletére.

Találtunk megfelel# helyet neki, és mindent felvittünk. De eközben sikerült

ráejtenem az akkumulátort a bal lábamra. El#ször azt hittem eltört, egyáltalán nem

tudtam járni vele. Ennek eredménye pedig az lett, hogy még egy éjszakát töltöttem

a farmháznál. Tehetetlenségük ellenére a 2-es egységben mindenki nagyon kedves

volt hozzám, és hálásak voltak a munkámért.

Mint ahogy megígérték, elláttak lopott üzemanyaggal, valamint megtöltötték a

kocsit nagy mennyiség# konzervvel és kannás étellel, amib#l úgy nézett ki végtelen

mennyiségük volt. Megkérdeztem, hogy honnan szerzik mindazt, de a válasz csak

egy mosoly volt, és biztosítás, hogy akármennyivel többet kaphatnak, ha szükségük

van rá. Lehet mégis leleményesebbek, mint ahogy el#ször gondoltam.

Ma reggel 10 óra volt mire visszaértem az épületünkhöz. George és Henry

mindketten kint voltak, de Katherine köszöntött, ahogy kinyitotta a garázsajtót

nekem, hogy bevezessek. Megkérdezett, hogy reggeliztem-e már. Mondtam neki,

hogy én már ettem a 2-es egységgel és nem voltam éhes, de aggódtam a lábam

miatt, amely fájdalmasan lüktetett, és kétszer akkorára duzzadt. Segített nekem,

ahogy felszökdécseltem a lépcs#kön a lakórészlegünkbe, és aztán hozott nekem egy

nagy tál hidegvizet, hogy áztassam benne a lábam.A hidegvíz majdnem azonnal leállította a lüktetést, és hálásan hátrad#ltem a

párnákra, amit Katherine mögém tett a díványon. Elmondtam, hogy hogy sérült

meg a lábam, és más híreket is cseréltünk az utóbbi két nap eseményeir#l.

#k hárman az egész tegnapi napot azzal töltötték, hogy polcokat raktak fel, kisebb

javításokat végeztek, és befejezték a takarítást és festést, ami mindannyiunkat

lefoglalt több mint egy héten át. Az összes bútorzattal, amit korábban szedtünk

össze a helység számára, egészen t#rhet#en kezd kinézni. Sokkal lakhatóbb a hideg,

üres, és mocskos m#helynél, mint ami akkor volt, mikor beköltöztünk.

Tegnap éjjel, Katherine tudtomra adta, George-ot újabb találkozásra hívták be

rádión. És akkor ma, kora reggel, # és Henry elmentek együtt, és neki csak azt

mondták, hogy egész nap távol maradnak.

Úgy néz ki elaludhattam egy percig, és mikor felébredtem egyedül voltam és a víz,

amivel a lábam kezeltem már nem volt hideg. De a lábam sokkal jobban volt, és a

duzzadás sokat lohadt. Úgy döntöttem lezuhanyozok.

A zuhany rögtönzött, csak hideg vizet enged# készítmény, amit Henry és én

beszereltünk egy nagyobb szekrénybe a múlt héten. Elrendeztük a vízlevezetést

((csatornázást)) és betettünk egy mennyezetlámpát, és Katherine letakarta a padlót

és a falakat öntapadós linóleumkockákkal vízszigetelésként. A szekrény abból a

szobából nyílik, amelyet George, Henry, és én használunk hálószobaként. A másik

két ((garázs fölötti)) emeleti szobából, Katherine a kisebbiket használja

hálószobaként, a másik pedig konyhaként és ev#helyiségként is szolgáló közös

szoba.

Levetk#ztem, kerítettem egy törülköz#t, és kinyitottam a zuhanyozó ajtaját. És ott

volt Katherine, vizesen, meztelenül és gyönyör#en, a borítás nélküli

mennyezetlámpa alatt, és törülközött. Rám nézett meglepetés nélkül és semmit sem

mondott.

Ott álltam egy másodpercig, és akkor, ahelyett hogy bocsánatot kérjek és

becsukjam az ajtót, ösztönösen felé nyújtottam a karjaim. Bizonytalanul felém

lépett. És ezután a természet vette át dolgokat...

Az ágyban hevertünk hosszú ideig utána, és beszélgettünk. El#ször volt, hogy

igazán beszélgettem Katherinnal. # tör#d#, érzékeny, és nagyon n#ies lány, a

fegyelmezett, hivatásszer# küls# alatt, amit fenntartott a Szervezetben végzett

munkájában.

Négy évvel a razziák el#tt egy Kongresszusi képvisel# titkárn#je volt. Washingtoni

bérlakásban lakott egy másik lánnyal, aki szintén a kongresszusnak dolgozott. Egy

este mikor Katherine kés#n jött haza a munkájából, lakótársa testét rusnyánkikészítve találta az ágyán, vérbefagyva. Meger#szakolta és meggyilkolta egy

fekete betolakodó.

Ezért vett Katherine egy pisztolyt, és tartotta meg azután is, hogy a Kohn rendelet a

t#zfegyver tulajdonlást illegálissá tette. És akkor körülbelül egymillió más

egyénnel együtt felseperték a 1989-és razziákban. És habár soha nem volt semmi

azel#tti összeköttetése a Szervezettel, megismerte George-ot a fogvatartási

helyiségben, ahol mindkett#jüket tartották a letartoztatások után.

Katherine apolitikus volt az el#tt. Ha bárki megkérdezte volna t#le, mikor a

kormánynak dolgozott, vagy azel#tt, mikor egyetemen volt, valószín#leg azt

mondta volna, hogy "liberális". De # csak a gondolkodás nélküli, automatikus

módon volt liberális, ahogy a legtöbb ember. Anélkül, hogy igazán átgondolta

volna, vagy megpróbálta volna elemezni, értelmezni, egyszer#en felületesen

elfogadta azt a természetellenes ideológiát, amit a kormány és a tömegsajtó a

lakosságra tuszkolt. Nem volt benne meg semmi abból a g#gb#l, önteltségb#l, és

más hozzá hasonló egyének gy#löletéb#l, "én-jobbosdiból" vagyis a sajtónak

engedelmeskedés "helyes gondolkodás" és "helyes érzés" által alápöckölt

egyszemélyes - a propaganda leírásának megfelel# igazi - "rasszizmusból" - vagy

"alaptalan fennhéjázó gy#lölködésb#l - rosszindulatból", amire szükség van ahhoz,

hogy valaki igazi, elkötelezett, hivatásos liberális legyen.

Miután a rend#rség elengedte #ket George adott neki pár történelmi és a fajiság

tényez#ivel foglalkozó könyvet, és a Szervezet kiadványaiból valamennyit olvasni.

Életében el#ször elkezdett komolyan gondolkodni a problémák gyökerénél lev#

fontos faji - genetikai, társadalmi, és politikai tényez#kr#l.

Megtanulta az igazságot a rendszer "egyenl#ség" csalásáról. Tudást szerzett a

zsidók különleges történelmi szerepér#l, mint fajok (nemzetek) és civilizációk

elrothadásának és felbomlásának, tönkremenésének okozóiról. De ami a

legfontosabb, faji alapú identitást, egy hovatartozási felfogást kezdett nyerni,

legy#zve az egy életen át reá adagolt agymosást, aminek célja az volt, hogy

elszigetelt emberi atommá alacsonyítsa #t a kozmopolita káoszban.

Letartóztatása miatt elvesztette kongresszusi állását, és úgy két hónappal kés#bb

munkát kapott a Szervezetben mint gépírón# a nyomtatási részlegünkben. Mivel

okos és jól dolgozott, hamarosan el#reléptették nyomdai javítónak, majd

szerkeszt#nek. Egy cikket is írt a Szervezet kiadványaiba, nagyjából a n#k

szerepér#l a mozgalomban, és a társadalomban általánosan, és a múlt hónapban

frissen kinevezték egy új, negyedévenként megjelen# Szervezeti lap

f#szerkeszt#jének, amely kimondottan n#knek készült volna.

A szerkeszt#i karrierje most természetesen leállt, legalábbis ideiglenesen, és a

leghasznosabb hozzájárulása a jelenlegi m#ködésünkhöz az a kit#n# tehetsége azarc elmaszkírozására, valami, amit amat#r-színház munkája révén fejlesztett ki

egyetemista korában...

Habár a Szervezettel legel#ször George révén érintkezett, Katherine sosem volt

bens#séges kapcsolatban vagy szerelmi viszonyban vele. Mikor el#ször

megismerkedtek, George még mindig házas volt. Kés#bb, ahogy George felesége,

aki sosem helyeselte a szervezetben való m#ködését elhagyta, és Katherine is

belépett a Szervezetbe, mindketten túl elfoglaltak voltak a Szervezet más-más

részlegeiben, és nem találkoztak sokat. George akit munkája mint utazó szervez# és

pénzadományszerz# állandóan úton tartott, nem is volt sokat Washingtonban

akkoriban.

Csak a véletlen dolga volt, hogy George és Katherine ugyanebben az egységben

kötöttek ki, de George elég nyilvánvalóan védenceként tekinti.

Habár Katherine sosem tett vagy mondott semmit, hogy a feltételezésemet

megalapozza, de ma reggelig úgy gondoltam, George viselkedéséb#l következtetve,

hogy volt valamilyen viszony közöttük. És mivel George gyakorlatilag az

egységünk vezet#je, ezért a Katherine felé érzett természetes vonzalmamat

mindeddig elnyomtam. Most viszont úgy néz ki, a helyzet kicsit kényelmetlen lett.

Ha George nem alkalmazkodik az új helyzethez kegyesen, a dolgok kicsit feszültek

lesznek, és lehet, hogy csak a mi egységünk és más környékünkbeli egységek közti

személycserékkel lehet megoldani a problémákat.

De addig is más gondjaink vannak, nagy problémák! Mikor George és Henry ma

este végre visszatértek, megtudtuk, hogy mit csináltak egész nap: felderít# munkát

végeztek az FBI országos központján a városban. Az egységünknek kiosztották a

feladatot, hogy robbantsuk fel!

A parancs egészen a Forradalmi Parancsnokságtól jött le, és egy embert leküldtek a

Keleti Parancsnoksági Központtól a WTP eligazításhoz, amin George részt vett

vasárnap, hogy szemügyre vegye a helyi egységvezet#ket, és kiválasszon egyet erre

a küldetésre.

Úgy néz ki, a Forradalmi Parancsnokság úgy döntött, hogy támadásba lendül a

Politikai Rend#rség ellen, miel#tt túl sokat letartoztatnak "törvényeseink" (

"legális" tagjaink) közül, vagy befejezik a számítógépesített bels#

útlevélrendszerük felállítását.

George-al közölték, hogy mi kaptuk a feladatot, mikor a WTP második eligazításra

hívta be tegnap. Egy ember a 8-as egységt#l is ott volt. A 8-as egységre kisegít#

szerepet osztottak, hogy segítsen nekünk a feladatban.

A terv durván ez: a 8-as egység nagy mennyiség# robbanószert fog beszerezni, öt

és tíz tonna között. A mi egységünk el fog téríteni egy olyan teherautót, amelyvalódi szállítmányt visz az FBI központba, találkozunk a 8-as egységgel azon a

helyen, ahol a 8-as várni fog a robbanószerrel, és kicseréljük a rakományt.

Ezután mi beautózunk az FBI központ teherszállítmány-fogadó térségébe és

otthagyjuk a teherautót. Amíg a 8-as egység azon dolgozik, hogy megoldja a

robbanószer-problémát, ránk hárul, hogy a feladat minden más részletét

kidolgozzuk, beleértve az FBI rakományátvevési órarendjének, és a rakomány

fogadására vonatkozó biztonsági és átvételi eljárásainak és módszereinek

felderítését is. Tíz napos határid#t kaptunk a feladat elvégzésére.

Az én munkám a bomba szerkezetének megtervezése és építése lesz.

5. Fejezet.

1991. október 3. Az FBI-projekten való munkámat váltogattam némi ezermester

munkával az épületünk körül. Múlt éjjel befejeztem a riasztórendszert, ma pedig

elvégeztem néhány nehéz és piszkos munkát a vészkijáratunkon.

Végig az épület mindegyik oldalán és a hátulján elástam egy-egy sor

nyomásérzékeny szerkezetet, amelyek egy benti fénykibocsátó és riasztó szirénával

vannak összekötve. Ezek a nyomásérzékeny szerkezetek affélék, amelyeket

gyakran szoktak boltokban a lábtörl# alá tenni, hogy jelezze, ha vev# érkezett. Két

láb hosszú fémszalagokból állnak, amelyek rugalmas m#anyag burkolatba vannak

zárva és vízállóak. Egy inch földdel eltakarva észlelhetetlenek, de jelzik, ha valaki

rálép a fölöttük lev# talajra.

Ezt a módszert nem tudjuk alkalmazni az épület el#tt, mert ott szinte minden talaj,

kocsifelhajtó és parkoló betonnal van befedve. Miután meggondoltam és elvetettem

az ultrahangos detektor gondolatát, fényelektromos sugár mellett döntöttem a

betonos terület két oldalán található két fém kerítésoszlop között.

Annak érdekében, hogy a fényforrást és a fotocellát észrevehetetlenné tegyem, az

egyik oldalon a kerítésoszlop belsejébe kellett helyezni, a másikra pedig egy

nagyon kicsi és észrevehetetlen fényvisszaver#t szerelni.

Az egyik oszlopba több lyukat kellett fúrnom és jó adag bütykölés is szükséges

volt, amíg minden helyesen m#ködött.

Katherine nagy segítség volt, figyelmesen igazította a fényvisszaver#t, amíg én

beállítottam a fényt és a fotocellát.

Az # javaslatára változtattam a riasztórendszer belsejében, hogy az ne csak

jelezzen, amikor egy betolakodó rálép a nyomásérzékel#re, hanem a garázsban is

indítson el egy elektronikus órát. Így tudni fogjuk, ha valaki itt járt, még akkor is,

ha éppen senki sem volt itt közülünk, és tudni fogjuk azt is, hogy mikor.

Miközben a kocsik alsó részén a munkára és olajcserékre használt szervizveremb#lmindenféle dolgot tisztítottunk, üres olajoskannákat, olajos rongyokat, és

mindenféle más szemetet, felfedeztük, hogy a szervizverem közvetlenül egy

csatornába nyílik, egy a beton alján található vasrácson keresztül.

A rácsot felfeszítve észrevettük, hogy be lehet mászni a csatornába, amely egy négy

láb átmér#j# beton cs#. A cs# kb. 400 yardnyit fut egy nagy, nyitott szennyvizes

árokba. A vezetéken nagyjából végig egy tucat kisebb cs# nyílik a f# csatornába,

láthatólag utcai csatornákból. A csatorna nyitott vége betonba ágyazott fél inches

meger#sít# rudakból álló ráccsal van fedve.

Ma szereztem egy fémf#részt, lemásztam a csatorna végére és kett# kivételével

átvágtam az összes fémrudat. Így szilárdan a helyében maradt a rács, de lehet#vé

vált, hogy jó nagy er#feszítés árán annyira félre lehessen hajlítani, hogy ki lehessen

mászni.

Ki is másztam, és körülnéztem egy kicsit odakint. Az árok széle jól be van n#ve, jó

takarást ((rejteket, rejtést)) nyújt a közeli úttól. És az útról a lakóhelyünket sem

lehet látni, és egy részét sem annak az utcának, amelyen van, a közbees# épületek

miatt. Mikor visszatértem a csatornába, addig nyögtem és er#lködtem amíg

visszahajlítottam a rácsot a helyére.

Sajnos az emberek, akik el#ttünk használták a garázst és a m#helyt, az összes

használt olajt ebbe a csatornába önthették éveken át, mert kb. négy inch s#r# fekete

olajos sár van a csatorna alján, a szervizvermen található akna után. Mikor

kimásztam újból a boltba, teljesen belepett az anyag.

Henry és George mindketten kint voltak, és Katherine rákényszerített, hogy

levetk#zzem és leslagozott, miel#tt megengedte volna, hogy bemenjek

lezuhanyozni. Kijelentette, hogy a ruha és a cip# amit viselek teljes veszteségek, és

kidobta #ket.

Minden alkalommal mikor jéghideg zuhanyt veszek, nagyon sajnálom, hogy Henry

és én nem szántunk rá id#t, hogy a rögtönzött zuhanyzónkba melegvizet is

vezessünk.

Október 6. Ma befejeztem az indítószerkezetet a bombához, amit az FBI-épület

ellen fogunk használni. Az elsüt# szerkezet ((gyújtószerkezet)) maga nagyon

könny# volt, de megakadtam az er#sít#n, egészen tegnapig, mert nem tudtam,

milyen robbanóanyagot fogunk használni. Az er#sít#, a másodlagos robbanószer,

ami a gyutacs ((els#dleges töltet vagy indítótöltet)) robbanásától elsütve elég nagy

robbanást fejt ki, hogy a f# töltetet felrobbantsa. Az er#sít# szükséges lesz, ha

stabilabb, nehezebben indítható robbanóanyagot használunk f#-töltetnek. Ha

sikerülne elég dinamitot vagy katonai-plasztik robbanószert szerezni, a gyutacs

robbanása is elég lenne a bomba beindításához, de alacsonyabb érzékenység#

robbanószer esetében szükség lesz egy kisebb adag dinamitot, katonairobbanószert, egy fél kilónyi puskaport vagy más a gyutacs által is beindítható

robbanószer adagot csomagolni er#sít#ként a gyutacs köré, ami eléggé feler#síti

ennek a robbanását ahhoz, hogy a f#töltetet beindítsa. A 8-as egység emberei

rajtaütést terveztek, hogy kifosszanak egy raktárépületet, ahol a washingtoni

földalatti-rendszert b#vítik, de tegnapig nem volt szerencséjük, és akkor sem sok.

Csak két láda robbanó zselatint találtak, és az egyik még tele sem volt. Kevesebb,

mint száz font.

De legalább megoldotta a problémámat. A robbanózselatin elég érzékeny ahhoz,

hogy egy általam készített ólom-acid gyutacs beindítsa, és száz font ebb#l

b#ségesen elég lesz, hogy fölrobbantsa a f# töltetet, ha a 8-as egység talál még több

robbanóanyagot, attól függetlenül, hogy mi az vagy hogyan van becsomagolva.

Körülbelül négy font robbanó zselatint egy üres almakompótos konzervdobozba

tettem, ráhelyeztem a tetejére az elemeket és az id#mér# szerkezetet, és

összekötöttem #ket egy kis kapcsolóval és húsz láb hosszú hosszabbító zsinórral.

Amikor megtöltjük a teherkocsit robbanóanyaggal, a konzervdobozt a két láda

robbanózselatin tetejére tesszük. Majd kis lyukakat kell ütnünk a raktér és a

vezet#fülke falán, hogy a hosszabbító drótot és a kapcsolót a vezet#fülkébe

vezessük.

Vagy George vagy Henry - valószín#leg Henry - fogja vezetni a kocsit az FBI

épületen belüli teherszállítmány- fogadó részbe. Miel#tt kiszállna a vezet#fülkéb#l,

átkapcsolja a kapcsolót, elindítva ezzel az id#zít#t. Tíz perccel kés#bb a

robbanószerek felrobbannak. Ha szerencsések vagyunk, ez lesz a vége az FBI-

épületnek és a kormány új hárommilliárd dolláros számítógépközpontjának a

bels#útlevél-rendszerükhöz.

Hat vagy hét éve, amikor el#ször elkezdtek kibocsátani "kísérleti léggömböket",

hogy megfigyeljék, mi lesz az általános vélemény az új útlevélrendszerr#l, azt

mondták, a f# feladata az lesz, hogy leleplezze az illegálisan itt-tartózkodó

idegeneket, hogy deportálni lehessen #ket.

Habár jópár polgár, helyesen, gyanakodott az egész dologra, a legtöbb mégis

lenyelte a kormány magyarázatát, hogy miért lennének szükségesek az útlevelek.

Sok munkás, szakszervezeti tag, akik a nagy munkanélküliségben az illegális

idegeneket a munkájuk elleni fenyegetésnek látták, úgy gondolta, hogy ez jó ötlet,

amíg a liberálisok általában ellenezték, mert igencsak "rasszistának" hangzott, -

lévén, hogy az illegális bevándorlók csaknem mind nem-fehérek voltak.

Kés#bb, amikor a kormány automatikusan megadta az állampolgárságot

mindenkinek, akinek sikerült átszöknie az amerikai-mexikói határon és két évig az

országban maradnia, a liberális szembenállás is elillant, és aktívabb ellenállás nem

igen volt a libertáriánusok kemény-magja kivételével, akik még mindig

gyanakvóak voltak.Mindent egybevetve, lehangolóan könny# volt a rendszernek, hogy megtévessze és

manipulálja az amerikai embereket- akár az eléggé naiv "konzervatívokat", akár a

kényeztetett és ál-értelmiségi (vagy magukat értelmiséginek képzel#)

"liberálisokat". Még a libertáriánusokat is, akik beállításuk természetét#l fogva

kormányzásellenesek, minden-kormány ellenesek attól függetlenül, hogy milyen

kormány alatt élnek, még #ket belefélemlítik a csendes beleegyezésbe, amikor

"Nagy Testvér" ((Big Brother - á la "1984")) bejelenti, hogy az útlevélrendszer

szükséges, hogy megtalálhassanak és elpusztíthassanak "rasszistákat"- vagyis

minket.

Ha csak az amerikai emberek szabadsága forogna kockán, aligha lenne igazolt a

Szervezet létezése. Az amerikaiak elvesztették a jogukat, hogy szabadok legyenek.

A rabszolgaság a helyes és igazságos állapot az olyan népnek, amely olyan puha,

önz#en-mohó, nemtör#döm, óvatlan, hiszékeny, és elbugyutásodott lett mint mi.

Valóban, mi már rabszolgák vagyunk. Hagytuk egy diabolikusan (ördögiesen)

találékony, idegen kisebbségnek, hogy láncokat rakjon a lelkünkre és az elménkre.

Ezek a lelki láncok igazibb jegyei a rabszolgaságnak, mint azok a vasláncok,

amelyek még jönni fognak.

Miért nem lázadtunk, amikor 35 évvel ezel#tt elvették t#lünk iskoláinkat, és

színesekkel teli dzsungeleket csináltak bel#lük? Miért nem szórtuk ki #ket az

országból 50 évvel ezel#tt, ahelyett, hogy hagytuk volna, hogy #k

ágyútöltelékeknek használjanak minket az Európa leigázásáért folytatott

háborújukban?

És még inkább, miért nem keltünk fel 3 éve, amikor elkezdték elkobozni

fegyvereinket? Miért nem keltünk fel szent b#születtel, és hurcoltuk ki ezeket a

pofátlan idegeneket az utcára és vágtuk át az összesnek a torkát? Miért nem

pirítottuk meg #ket Amerika minden utcasarkán?

Miért nem vetettünk véget ennek a pofátlan és szüntelenül tolakodó klánnak,

ezeknek a mocskos ((pestises)) patkányoknak a keleti szennycsatornákból, ahelyett,

hogy fejhajtva megengedjük, hogy lefegyverezzenek és védtelenné tegyenek?

A válasz egyszer#. Fellázadtunk volna, ha minden láncot, amit az utolsó 50 évben

raktak reánk, egyszerre próbáltak volna reánk rakni. De mivel a láncokat,

észrevétlenül kovácsolták, láncszemr#l láncszemre, nem lázadtunk. Minden egyes

egyedüli új láncszem hozzáadása a lánchoz soha nem volt elég ahhoz, hogy nagy

felfordulást csináljunk bel#le, hogy cselekedjünk. Mindig könnyebbnek- és

biztonságosabbnak- t#nt elhaladni mellettük. És minél messzebb mentünk, annál

könnyebb volt még egy lépéssel tovább menni.

Egy dolog, amit a történészeknek el kell majd döntenie - ha lesznek fajunkbéliek,

hogy megírják eme korszak történetét - azaz hogy mi volt fontosabb abban, hogyszabad emberek társadalmából emberi birkacsordává változtatott minket - a

szándékos tettek, vagy a tétlen csúszás?

Vagyis igazságosan hibáztathatjuk mindazért, ami történt velünk a szándékos

szubverziót, félrevezetést, amit az irányított tömegsajtó, az iskolák, a templomok,

és a kormány gonosz és aljas propagandája által vittek végbe ellenünk?

Vagy a hiba nagy részét a romlottságunkban és tétlenségünkben kell-e keresnünk -

a lelkileg bénító életmódban, amibe a Nyugat lakossága csúszott a huszadik

században?

Valószín#leg a két dolog egybefonódik, és nehéz lenne csak az egyiket okolni. Az

agymosás a romlottságot elfogadhatóvá tette számunkra, és a romlottság kevésbé

ellenállóvá tett az agymosással szemben. Mindenesetre most már túl közel vagyunk

a fákhoz, hogy tisztán lássuk az erd# alakját.

De nyilvánvalóan sokkal több forog kockán, mint a szabadságunk. Ha most a

Szervezet elbukik feladatában, minden elveszik - a történelmünk, örökségünk, és

megszámlálhatatlan sok évezred vére, áldozata és felfelé haladása ((evolúciós

fejl#dése)). Az ellenségnek, aki ellen küzdünk, szándékában van teljesen

megsemmisíteni létünk faji ((genetikai, vérségi)) alapjait.

A bukásunkra semmilyen mentségnek nem lesz értelme, merthogy csak egy

tüleked#, nyüzsg# közömbös korcs horda marad, hogy meghallja. Nem marad fehér

ember, hogy megértsen, vagy emlékezzen ránk - akár, hogy hibáztasson minket a

gyengeségünkért, vagy hogy megbocsássa hibáinkat.

Ha elbukunk, Isten nagy kísérlete véget ér, és ez a bolygó még egyszer, ahogy

évmilliókkal ezel#tt tette, fels#bb ember nélkül halad át az éteren.

Október 11. Holnap van a nagy nap! A 8-as egység bukása ellenére, hogy annyi

robbanószert találjon, amennyit szerettünk volna, továbbhaladunk az FBIhadm#velettel. Az végs# döntés err#l a 8-as egység hadiszállásán tartott

konferencián született meg, ma kés# délután. Henry és én is ott voltunk, és egy tiszt

a Forradalmi Parancsnokságtól - annak a jele, hogy milyen sürg#snek tartja a

Szervezet vezet#sége ezt a hadm#veletet.

Rendszerint a Forradalmi Parancsnokság személyzete nem bonyolódik bele az

egységek dolgába kivitelezési szinten. A WTP-t#l kapunk hadm#veleti parancsokat

és a WTP-nek jelentünk, a Keleti Parancsnoksági Központ képvisel#inek id#nkénti

részvételével olyan konferenciákon, amelyeken különösen fontos dolgokat kell

eldönteni.

Korábban csak kétszer voltam olyan találkozókon, amelyen valaki a Forradalmi

Parancsnokságtól részt vett, mindkét alkalommal azért, hogy fontos döntésekszülessenek a Szervezet kommunikációs felszerelésér#l, amit én terveztem. És az

természetesen azel#tt volt, miel#tt a föld alá mentünk volna.

Tehát Williams #rnagy jelenléte (álnév, azt hiszem) a találkozónkon ma délután

mindannyiunkra nagy benyomással volt. Én azért voltam ott, mert én vagyok a

felel#s a bomba megfelel# m#ködéséért. Henry ott volt, mert # fogja célba juttatni.

((házhoz szállítani))

És a találkozó oka a 8-as egység bukása volt abban, hogy megszerezze az általam

és Ed Sanders által az alapos munkához minimálisan szükségesnek becsült

mennyiség# robbanószert. Ed a 8-as egység katonai és muníció szakért#je, és elég

érdekes módon az FBI korábbi vezér-ügynöke, aki ismeri az FBI- épület

szerkezetét és elrendezését is.

Amilyen óvatosan csak tudtuk, kiszámoltuk, hogy legalább 10,000 font dinamitra,

vagy ezzel egyenérték# robbanóanyagra van szükségünk, hogy megsemmisítsük az

épület egy számottev# részét, és hogy szétroncsoljuk az új, pince alatti pincében

((mélypincében)) lev# számítógépközpontot. Biztonság kedvéért 20,000 fontot

kértünk. Ehelyett kicsivel kevesebb, mint 5,000 fontot kaptunk, és ennek is nagy

része ammónium-nitrát m#trágya, ami sokkal kevésbé hatékony, mint a dinamit.

A kezdeti két láda robbanó zselatin után, a 8-as egység még 400 font dinamitot

tudott szerezni egy másik földalatti- épít# bódéból. Feladtuk a reményt, hogy ily

módon összegy#jtsük a megfelel# mennyiség# robbanóanyagot. Habár nagy

mennyiséget használnak naponta a földalattinál, kis mennyiségben tárolják és nehéz

is hozzáférni. A 8-as egység két embere majdnem odaveszett, mikor ellopták a

dinamitot.

Múlt csütörtökön, munkánk befejezésének kiszabott határideje közeledtével a 8-as

egység három embere éjszakai rajtaütést hajtott végre egy farmokat ellátó

raktárházon, kb. 50 mérföldnyire innen, Fredericksburg mellett. Nem találtak

robbanószereket, de találtak egy adag ammónium- nitrátot, amit kipucoltak onnan:

44 db 100 fontos zsákot bel#le.

Olajjal érzékennyé téve és er#sen lezárt helyen ((vagy tömítve)), hatékony

robbanóközeget hoz létre, ahol a cél egyszer#en egy adag föld vagy k#

megmozgatása. ((alacsony robbanószerként lassabban haladó lökéshullámot bocsájt

ki, ami inkább dolgok mozgatására, leverésére jó)). De a mi eredeti tervünk a

bombával az volt, hogy egy nagyjából lezáratlan, nyílt helyen legyen ((ami gyengíti

a hatását, mivel az er# egy része jobban szétmegy a leveg#be)), és képes legyen

átütni két szint vasbeton padlózatot, hogy elég er#s nyílttéri léglökéshullámot

hozzon létre, hogy egy masszív és er#sre épített épület küls# falát átrobbantsa és

szétrombolja.Végül két napja a 8-as egység nekilátott annak, amit kezdett#l fogva kellett volna

csinálni. Ugyanaz a három ember, akik az ammónium-nitrátot szerezték,

Marylandbe indult a kocsijukkal, hogy kifosszanak egy katonai fegyvertárat. Úgy

értesültem abból, amit Ed Sanders mondott, hogy van egy legális emberünk bent,

aki segített nekik.

De ma délutánig egyetlen szót sem hallottunk t#lük, és a Forradalmi Parancsnokság

nem hajlandó tovább várni. A jelenlegi robbanószer készletünkkel nekiállásnak

el#nyei és hátrányai ezek:

A rendszer továbbra is árt nekünk azzal, hogy a legális embereinket letartóztatja, és

jelenleg ezeken múlik a Szervezet gazdasági ellátása. Ha elvágják az anyagi ellátást

a legális embereinkt#l, a földalatti egységeink arra fognak kényszerülni, hogy nagy

mérték# rablásokhoz folyamodjanak ellátásuk érdekében.

Így a Forradalmi Parancsnokság abszolút szükségesnek tartja, hogy csapást

mérjünk a rendszerre, sürg#sen, ami nem csak az embereink összefogdosását fogja

félbeszakítani, legalább ideiglenesen, hanem az egész Szervezet morálját emelni

fogja a rendszer megszégyenítésével és cselekvésre képességünk bemutatásával.

Abból, amit Williams mondott, arra következtetek, hogy ez a két cél fontosabbá

vált még a számítógépközpont kiiktatásánál is.

Másfel#l, ha olyan csapást mérünk, ami nem okoz valódi kárt a rendszer

titkosrend#rségének, nemcsak hogy nem érjük el ezt a két új célt, de az ellenség

figyelmeztetésével szándékunkról és módszerünkr#l, nagyon meg is nehezítenénk

azt, hogy kés#bb pótoljuk a bukást a számítógép ellen. Ezt a nézetet fejtette ki

Henry, akinek nagy erénye, hogy mindig nyugodt tud maradni, és hogy pillanatnyi

problémák nem vonják el a figyelmét a hosszútávú céloktól.

De viszont szintén jó katona, és hajlandó teljesen véghezvinni a holnapi m#velet rá

es# részét, annak ellenére, hogy úgy érzi, hogy vissza kéne tartsunk addig, amíg

biztosak lehetünk benne, hogy alapos munkát tudunk végezni.

Azt hiszem, a Forradalmi Parancsnokság is fölismeri az elsietett, id# el#tti

cselekedés veszélyeit. De #k viszont sok olyan tényez#t is figyelembe kell

vegyenek, amelyekr#l mi nem is tudunk. Williams tisztán meg van gy#z#dve róla,

hogy muszáj az FBI fogaskerekei közé dobnunk egy franciakulcsot, azonnal, vagy

kisimítanak mint egy g#zhenger. Így ma délután a megbeszélés nagy része arra a

sz#k tényez#re irányult, hogy hogy tudunk minél nagyobb kárt okozni a jelenleg

rendelkezésünkre álló robbanószerekkel.

Ha eredeti terveinknek megfelel#en tehergépkocsit vezetünk a f# árufogadó

bejárathoz, és fölrobbantjuk a szállítmányátvev# területen, a robbanás egy nagy

központi udvaron lesz, minden oldalról er#s falakkal körülvéve, és az ég felé fog

nyílni. Ed és én egyetértünk, hogy a jelenlegi robbanószermennyiség nem elég

ahhoz, hogy igazán komoly szerkezeti kárt okozzon ezen körülmények között.Pusztítást okozhatunk az udvarra nyíló ablakú irodákban, de nincs esélyünk

felrobbantani az épület bels# homlokzatát ((falát)), vagy átütni a földalatti

alagsorba ((pince alatti pincébe)), ahol a számítógépek vannak. Néhány száz embert

megölünk, de a szerkezet valószín#leg tovább fog m#ködni.

Sanders kért még egy-két napot az egységének, hogy több robbanóanyagot

keressen, de ügye meggyengült, mivel az utolsó 12 napban nem tudták

megszerezni, ami kellett volna. Tekintve, hogy naponta közel száz legális

emberünket letartóztatták, Williams szerint, nem várhatunk még két újabb napot

sem, hacsak nem lehetünk biztosak benne, hogy ez meghozza azt, amire

szükségünk van.

Amit végül eldöntöttünk, hogy megkíséreljük bombánkat közvetlenül az els#

emeleti alagsorba ((pincébe)) juttatni, aminek szintén van rakodóbejárata a 10.

utcában, a f# rakodó bejárathoz közel. Ha a bombánkat az udvar alatti alagsorban

((pincében)) robbantjuk fel, a zárt helység lényegesen megnöveli hatékonyságát.

Majdnem biztos, hogy beleontja az alagsor padlóját a mélypincébe, eltemetve a

számítógépeket. Továbbá meg fogja semmisíteni az épület legtöbb- ha nem az

összes- kommunikációs és áramellátó felszerelését, mivel azok az alagsori

szinteken vannak. Az a nagy kérdés, hogy elég nagy szerkezeti kárt fog-e okozni,

hogy jó id#re használhatatlanná tegye az épületet. Erre a kérdésre nem tudnánk

megkapni a választ részletes tervrajz, egy csapat mérnök és építészeti szakért#

nélkül.

Az alagsorba való bejutás azért nehéz, mert ritkán érkezik oda rakomány, és

rendszerint be van zárva az ajtaja. Henry hajlandó áttörni a kocsival az ajtót, ha

szükséges.

Tehát így. Holnap éjszaka sokkal többet fogunk tudni, mint ma.

6. Fejezet.

Október 13, 1991. Tegnap reggel 9:15-kor bombánk felrobbant az FBI országos

központjában. Aggodalmunk a bomba viszonylagos kis mérete miatt alaptalannak

bizonyult, a rombolás óriásira sikerül. Biztos, hogy megszakítottuk az FBI

központjának a m#ködését legalább az elkövetkez# pár hétre, és úgy néz ki elértük

azt a célunkat, hogy szétromboljuk az új számítógépes központjukat.

A munkám egy kicsivel reggeli öt óra el#tt kezd#dött tegnap, mikor nekifogtam

segíteni Ed Sandersnek, hogy az ammóniumnitrát m#trágyát összekeverjük

f#t#olajjal a 8-as egység garázsában. A zsákokat 500 fontos ((kb 200 kilós)) egyik

végükre állítottuk egyenként, és mindegyik zsák tetején csavarhúzóval kis lyukat

szúrtunk, éppen csak elég nagyot, hogy egy tölcsér végét be tudjuk dugni. Amíg én

tartottam a zsákokat és a tölcsért, Ed beöntött egy gallon (kb 4 és fél liter)

motorinát. Azután pedig leragasztottuk a lyukakat egy nagy darab er#s

szigetel#szalaggal, és én többször egyik végér#l a másikra fordítottam a zsákot,hogy a tartalmát jól összekavarjam, amíg Ed megtöltötte olajos kannáját az

olajmelegít#jük tartályától az éget#ig vezet# cs#b#l. Majdnem 3 óránkba telt amíg

mind a 44 zsákot elkészítettük, és a munka igazán kifullasztott.

Ugyanez alatt, George és Henry kint voltak teherkocsit szerezni. Két és fél tonna

robbanószerrel nem volt szükségünk egy nagy utánfutós kamionra, szóval úgy

döntöttünk, hogy megragadunk egy irodakellékeket forgalmazó céghez tartozó

kisebb szállító-teherautót. Egyszer#en követték a teherautót, ami nekik kellett a

kocsinkba, amíg megállt, hogy lerakjon egy rendelést. Mikor a sof#r - egy fekete -

kinyitotta a teherautó hátulját és belépett, Henry felugrott utána, és elintézte

gyorsan és hangtalanul a késével.

Ezután Henry követte George-ot (aki el#l vezetett a kocsinkban, hogy bármilyen

akadályt észrevegyen) a teherautóban a garázsig. Behátráltak, pont ahogy Ed és én

már majdnem befejeztük a mi munkánkat. Biztosak voltak benne, hogy az utcán

senki nem vett észre semmit a teherkocsiakcióból.

Még félóránkba telt, hogy lerakjunk egy tonna papírt és más irodai felszereléseket a

teherautóból, és hogy ezek után óvatosan felpakoljuk a dinamittal töltött ládákat és

az anfos (ammónium nitrát-üzemanyagolaj robbanószeres) zsákjainkat a helyükre.

Nekem szintén munka közben el kellett vezetnem az indítóktól a kapcsolókig

vezet# kábelt a teherrészlegb#l a sof#rfülkéig. A teherrészleg alján átvezettem le, a

kabin alján fel, és alaposan becsavartam szigetel#szalaggal, és gondosan álcáztam -

arra az eshet#ségre tekintettel, ha netán közelebbr#l megnézné valaki a kocsit

kívülr#l útközben, és arra is vigyáztam, hogy a lyukak szélét béleljem, és semmi

éleshez ne érjen a drót útja közben. A sof#r hulláját a kocsi hátuljában hagytuk.

George és én az FBI épület felé indultunk a kocsiban, amíg Henry követett a

teherautóval és a 8-as egység agyonfegyverkezve követte #t (és nem irigyeltem

volna azt a rend#rt aki megállítja Henryt). Mi a "10-edik" utcai teherszállítmányfogadó bejárat közelében szándékoztunk parkolni, és figyelni amíg a pincetérhez

vezet# ajtót kinyitották egy másik teherkocsinak, amíg Henry várt a "mi"

teherautónkkal két háztömbnyivel ((keresztutcányi területtel)) odébb. Mikor

minden jó volt, jeleztünk volna neki kézrádióval.

De ahogy elvezettünk az épület el#tt láttuk, hogy a pincetérség bejárat nyitva volt,

és senki sem volt a közelben. Jeleztünk Henrynek és továbbmentünk hét-nyolc

háztömbbel ((keresztez# utcával)), amíg jó parkolóhelyet találtunk. Ezután

megindultunk lassan visszafelé az épület felé, és félszem#nket az óránkon tartottuk.

Még két háztömbbel ((keresztutcával)) odébb voltunk, mikor a járda durván

megrázkódott a lábunk alatt. Egy pillanattal kés#bb megütött a robbantás hulláma

(lökéshullám) - egy fülsüketít# "bumm", amit roppant dübörg#, összeomlási zaj

követett, a körülöttünk kitör# ablakok magasabb hangjával keverve.A mellettünk lev# üzlet kirakatának üvege, az utcán látható összes többi ablak és

kirakat üvege szilánkokra robbant. Csillogó és veszélyes üveges# hullott az utcára

jó pár másodpercig a közeli épületek fels#bb emeleteir#l, amíg koromfekete

füstoszlop lövellt egyenesen fel az égbe el#ttünk.

Az utolsó két háztömbnyi távolságot futva tettük meg, és elszomorított azt látni,

ami els# pillantásra egy teljesen ép FBI központnak nézett ki, - kivéve persze, hogy

a legtöbb ablak hiányzott. A 10-edik utcai teherszállítmány-fogadó bejáratok felé

vettük utunkat, ami mellett egy perccel korábban vezettünk el. Vastag, fojtó füst

ömlött ki a pincetérséghez vezet# lejárón, és lehetetlen lett volna ott bemenni.

Emberek tucatjai nyüzsögtek a központi udvarhoz vezet# teherszállítmány-fogadó

bejárat körül, egyesek bementek, mások kijöttek. Sokan komolyan véreztek

vágások miatt, és mindegyiknek sokk és elbambult hitetlenség volt az arcán.

George és én mély lélegzetet vettünk és átsiettünk a bejáraton. Senki nem próbált

megállítani, vagy akár figyelt fel ránk bárhogy. Az udvarban a teljes

szétromboltság képe fogadott. Az épület egész Pennsylvania utcai szárnya, mint

ahogy most már láthattuk, összeomlott, részben az épület közepén lev# udvarra, és

részben a Pennsylvania utcára.

Egy hatalmas tátongó lyuk volt az udvar aszfaltjában az összeomlott épület

törmeléknek pont a szélén, és ebb#l a lyukból d#lt az a fekete füstoszlop nagy

része, amit láttunk.

Felborított teherautók és kiskocsik, szétrepesztett irodabútor, és épülettörmelék volt

mindenfelé szétszóródva, és köztük a megdöbbent#en nagy mennyiség# áldozat

szétzúzott hullái. Minden fölött ott lebegett a fekete füst köde, égette a tüd#nket, és

fél-sötétséget csinált a fényes reggelb#l. Pár lépést tettünk az udvarban, hogy

jobban felmérjük a rombolást, amit okoztunk. Derékig ér# papírtengeren kellett

átgázolnunk, ami egy óriási jobb kéz fel#li irodaszekrényhegyb#l ömlött ki, - volt

ott talán ezer is. Úgy nézett ki mintha tömegével csúsztak volna az udvarba az

összeomlott szárny egyik fels#bb emeletér#l, és most egy összevissza csavarodott

hegynyi összetört és szétrepedt szekrények halma volt az udvar közepén, ami 20

láb (kb. 6 méter) magas, és 80-tól 100 láb (kb 25-30 m.) hosszú volt, kihullott

tartalmukkal keverve, amely túlterjedt a szekrény-hegyen, megtöltve az egész

udvart papírral.

Ahogy bámultuk a pusztítást a borzalom és boldogság keverékével, Henry feje

megjelent pár lábbal arrébb. Épp akkor mászott ki a papírhegy egyik öbléb#l.

Mindketten elképedtük azon, hogy ott láttuk, mivelhogy el kellett volna hagynia a

környéket rögtön a teherkocsi parkolása után, és a megbeszélt találkahelyen várnia

ránk.Röviden elmagyarázta, hogy minden olyan jól ment a pincében, hogy úgy döntött,

kivárja a robbanást a környéken. Az indítószerkezetek id#zít#it már az épületbevezetés pillanatában bekapcsolta, hogy ne legyen semmi esély arra, hogy

akármilyen felmerül# nehézség eltántorítsa. De semmi nehézség nem merült fel.

Senki nem állította meg, csak egy fekete #r irányította tovább, ahogy behúzott a

pincetérbe. Két másik teherkocsi pakolt le egy rakomány-terminálnál, de Henry

elvezetett mellettük, és a teherkocsit annyira a Pennsylvania utcai szárny közepe

felé parkolta amennyire csak fel tudta mérni.

Volt nála egy összetákolt rakás rakomány-átadási dokumentum, hogy átadja

bárkinek, aki kérd#re vonta, de senki nem tette. Elsétált a nem is figyel# fekete #r

mellett, vissza fel a lejárón, és ki az utcára. Várt egy telefonfülke mellett egy

háztömbbel ((keresztutcányival)) arrébb, amíg már csak egy perc volt a robbanásig,

és akkor felhívta a Washington Post szerkeszt#ségét.

Rövid üzenete a következ# volt: "Három héttel ezel#tt ti és a hozzátok tartozók

meggyilkoltátok Carl Hodgest Chicagóban. Mi most elszámolunk a haverjaitokkal

a politikai rend#rségnél. Hamarosan elszámolunk veletek, és az összes többi

árulóval is. A fehér Amerika meg fog maradni!".

Ez remélhet#leg megrázza majd #ket eléggé, hogy kiprovokáljon pár jó újságcímet

és szerkeszt#ségi cikket. Henry csak egy perccel el#zött meg az FBI épületéhez, de

az jól kihasznált perc volt. Pár vékonyka világosabb szürkés füstcsíkra mutatott,

amelyek a szétzúzott szekrénykék halmazából kezdtek emelkedni, ahonnan

kimászott, és gyors vigyor lobbant át az arcán ahogy eltette a gyújtóját. Henry egy

egyszemélyes hadsereg.

Ahogy elfordult hogy távozzon, nyögést hallottam és lenéztem, hogy egy

körülbelül 20 éves fiatal lányt lássak, félig egy vasajtó és más törmelék alatt. Szép

arca mocskos és felkarcolt volt, és úgy nézett ki, hogy csak félig van eszméletnél.

Leemeltem az ajtót róla, és láttam, hogy egyik lába alája van gy#rve, csúful eltörve

és vér ömlött egy mély vágásból a combján.

Gyorsan levettem a posztóövet a ruhájáról, és elszorítottam vele a seben felüli

ereket. A vérfolyás lelassult valamennyire, de nem eléggé. Ekkor letéptem ruhája

egy részét és kötést csináltam bel#le, amit a sebhez szorítottam, amíg George

eltávolította egy közeli hulla cip#f#z#jét és evvel rászorította a kötést a sebre.

Amilyen gyöngéden csak tudtuk, George és én felvettük, hogy kivigyük a járdára.

Hangosan felnyögött, ahogy a törött láb kiegyenesedett.

Úgy nézett ki, a lánynak nem voltak súlyosabb sérülései a lábán kívül, és

valószín#leg túléli. De sok más egyén nem volt ilyen szerencsés. Mikor lehajoltam,

hogy megállítsam a lány vérzését akkor fedeztem fel el#ször, hogy az udvar tele

van a sok más sérült egyén nyögésével és ordításával. Kevesebb mint hat méterre

egy másik n# feküdt mozdulatlanul, arca teljesen véres volt, és nyílt tátongó sebvolt a halántékán - borzalmas látvány, amelyet még mindig élesen látok minden

alkalommal, mikor becsukom a szemem.

A legutóbb kibocsátott számítások szerint körülbelül 700 személy vesztette életét a

robbantásban, vagy halt meg utána a törmelékben. Ebben benne van körülbelül 150

egyén, akik a mély-pincében voltak a robbantás idejében, és akik testeit még nem

találták meg. Több mint két hét fog kelleni, amíg elég törmeléket takarítanak el,

hogy hozzáférjenek az épületnek ahhoz a szintjéhez, - már a tévé hírek szerint.

Ugyanezen tegnapi tévériport, és mások alapján, amiket tegnap hallottunk,

majdnem teljesen biztosra vehetjük, hogy az új számítógéprendszer a mélypincében vagy teljesen szétrombolódott, vagy nagyon súlyosan megrongálódott.

Tegnap egész nap, és ma a robbantás helyszínér#l sugárzott tévéadásokat néztük, és

azt, ahogy a ment#egységek kihozzák az épületb#l a halottakat és a még él# vagy

haldokló sérülteket. Ez súlyos felel#sség, amit hordoznunk kell, mivel a bombánk

áldozatainak többsége csak csicskás volt, akik semmivel sem voltak jobban

elkötelezve a rendszer beteg filozófiája vagy a fajpusztító céljai mellett, mint mi.

De nincs mód arra, hogy szétromboljuk a rendszert anélkül, hogy ne bántsunk soksok ezer más ártatlan embert - lehetetlen. Ez rákos daganat, amely túl mélyen a

húsunkba ette magát. És ha nem pusztítjuk el a rendszert, miel#tt elpusztít minket -

ha nem vágjuk ki ezt a rákot az él# húsunkból - az egész fajunk elpusztul.

Ezt már átgondoltuk minden cselekedet el#tt, és mindannyian teljesen meg

vagyunk gy#z#dve arról, hogy az, amit tettünk teljesen igazolt és helyes, de mégis

nagyon nehéz dolog látni saját népünket, fajunkbelieket, véreinket, embereinket,

olyan élesen, nagyon szenvedni a tetteink miatt.

Mert az amerikai emberek olyan sok éven át nem voltak hajlandóak a kellemetlen

döntéseket meghozni, azért van az, hogy most mi arra kényszerülünk most, hogy

olyan döntéseket hozzunk, amelyek valóban nagyon kemények és szigorúak..

És nem ez a kulcs az egész problémához? A népünk (embereink) megrontása a

zsidó-liberális-demokrata-egyenl#ségesdi betegség által, amely leginkább a puhaelmeiségünkben ((puhaságunkban, puha beállítottságunkban, soft-mindedness)),

mutatkozik, abban, hogy nem vagyunk HAJLANDÓAK felismerni az élet

keményebb valóságait, mint bármi másban.

A liberalizmus alapjában n#ies, szolgai, ((megalázkodó, önmagát alávet#,

meghajló, submissive)) világnézet. Lehet jobb szó rá a n#iesnél, azaz infantilis,

(babás, gyerekes). Olyan férfiaknak a világnézete, akiknek nincs meg erkölcsi

keménységük, lelkierejük, hogy felálljanak és harcot vívjanak az élettel, akik nem

tudnak alkalmazkodni ahhoz a tényhez, hogy a világ nem óriási, rózsaszín-és-kék,

kipárnázott bölcs#de, amelyben az oroszlánok lefekszenek a bárányokkal, és

mindenki él boldogan mindörökké.Fajunk lelkileg egészséges férfiai még akkor sem kéne ilyennek kívánják a világot,

ha ilyen is lehetne. Az idegen megközelítése az életnek, nem azoké a fehér népeké,

akik a zord északon küzdelem és küszködés által kellett kivívják létüket, hanem a

rabszolga népeké, nem a szabad és szabadságra született népeké.

De átitatta az egész társadalmunkat. Még azok is, akik nem fogadják el tudatosan a

liberális elveket, megrontódtak t#le. Évtizedr#l-évtizedre a faji probléma

Amerikában egyre rosszabb lett. De azoknak a többsége, akik megoldást akartak,

akik a fehér Amerika megmaradását akarták, soha nem tudtak összeszedni

magukban elég bátorságot, hogy a nyilvánvaló problémákkal szembenézzenek.

A liberálisoknak és a zsidóknak csak annyit kellett tenniük, hogy elkezdjenek

"embertelenségr#l" vagy "igazságtalanságról" vagy "fajirtásról" visongani, és a

legtöbben azon fajunkbeliek közül, akik a megoldás szélei körül matattak,

megfutamodtak, mint rémült nyulak.

Mert soha sem volt olyan megoldás a faji problémára, amely "igazságos lett volna

mindenki számára", vagy amelyik elfogadásáról minden érintettet illedelmesen meg

lehetett volna gy#zni bármilyen felfordulás vagy kellemetlenség nélkül, mind

próbálták kikerülni a problémával való foglalkozást, remélvén, hogy majd a

probléma magától elmegy. És ugyanez igaz a zsidó problémára, és a színes

emigráció problémájára, a túlnépesedés problémára, és az eugéniai problémára (az

emberek min#ségi szempontjainak, romlásának problémájára), és ezer más rokon

problémára.

Igen, a valósággal való szembenézésre, a kemény döntések meghozására, és a

szükséges kemény dolgok megtevésére való képtelenség, ez a liberális betegség

legkimagaslóbb tünete. Mindig megpróbál kikerülni egy kisebb kellemetlenséget

most, és így egy sokkal nagyobb kellemetlenség kikerülhetetlen lesz kés#bb,

mindig kibújik a jöv#ért való felel#sség alól - így m#ködik a liberális agy.

De ennek ellenére, mikor a TV kamera egy szegény lány siralmas, megcsonkított

hullájára, vagy akár egy FBI ügynökére koncentrál - amelyeket kihúznak a

törmelékb#l, a gyomrom émelyeg, és nem tudok lélegezni. Borzalmas, borzalmas

feladat az, ami el#ttünk van.

És máris nyilvánvaló, hogy az irányított sajtó is meg akarja gy#zni a

nyilvánosságot, hogy az, amit csinálunk, az egyszer#en borzalmas. Szándékosan

hangsúlyozzák a szenvedést amit okoztunk, azáltal, hogy felváltva mutatják az

áldozatokról készített közeli képeket a rokonaikkal készített könnyez# interjúkkal.

A riporterek szuggesztív kérdéseket kérdeznek mint, "Milyen embertelen állatok

tehettek ilyesmit a lányoddal?". Tisztán látható, hogy az FBI épület bombázását az

évszázad atrocitásának kívánják lefesteni.És valóban, ez olyan méret# tett volt, amilyen ennek el#tte még sosem. Az összes

robbantás, gyújtogatás, és orgyilkosság, amit a "Bal" követett el ebben az

országban, mind jelentéktelenek voltak ehhez képest.

De mekkora különbség volt a sajtó hozzáállásában! Emlékszem egy hosszú sorozat

marxista terrorcselekményre 20 évvel ezel#ttr#l, a vietnami háború alatt. Egy

hatósági épületet felégettek, vagy dinamitoztak, és egy ártatlan járókel# is meghalt,

de a sajtó mindig úgy festette ezeket a dolgokat, mint idealisztikus "tüntetési"

tetteket.

Volt egy fegyveres "forradalmár" néger banda, akik a "fekete párducoknak" hívták

magukat. Minden alkalommal mikor lövöldözésbe keveredtek a rend#rséggel, a

sajtó és a TV a könnyes interjúkat a kimúlt fekete bandatagok családtagjaival

készítették, nem a rend#rök özvegyeivel. És mikor egy néger n#, aki a kommunista

párt tagja volt, lövöldözést tervelt ki egy bírósági eljáráson, és még azt a sörétes

puskát is # hozta amivel egy bírót meggyilkoltak, a sajtó drukkoló tábort alkotott a

bírósági eljárásán, és megpróbált egy népi h#st ((folk hero - mint pl Rózsa Sándor

volt errefelé, vagy Robin Hood kicsivel arrébb)) csinálni bel#le.

Hát, ahogy Henry figyelmeztette a Washington Post-ot tegnap, mi hamarosan

elkezdjük azt a számlát is egyenlíteni. Egy nap igazán amerikai sajtónk lesz ebben

az országban, de addig még sok szerkeszt# torkát kell elvágni.

Október 16. Megint a régi barátaimmal vagyok a 2-es egységben. Ezeket a szavakat

olajlámpa mellett írom, a cs#rjük padlásán, ahol Katherinnek és nekem alvóhelyet

készítettek. Kicsit h#vös és primitív, de legalább teljesen magunkban vagyunk. Ez

az els# alkalom, hogy egy egész éjjelünk van együtt, egyedül ((egymagunkban)).

De valójában nem szénázni jöttünk ide, hanem felvenni egy rakomány

robbanószert. A 8-as egység emberei akiket felküldtek ide, hogy találjanak

robbanószert az FBI munkához, részben sikerrel jártak: nem találtak nagytömeg#

robbanószert, túl kés#n szerezték azt is, amit szereztek, és majdnem sikerült

kinyíratniuk magukat, de viszont összeszedtek egy nagy rakás mindenféle l#szert a

szervezet számára.

Nem mondtak el nekem minden részletet, de sikerült nekik bevezetni egy 2 és 4

tonnás katonai teherkocsit az Aberdeen Kipróbáló Térség (katonai tank,

robbanószer, és ágyú l#térre/bázisra), 25 mérföldre innen, megtölteni

robbanószerrel, és kivezetni - egy odabent lev# emberünk segítségével. De sajnos

rajtakapták #ket egy tároló bunker kifosztása közben, és onnan ki kellett harcolniuk

magukat aztán. A küzdelem során egyikük nagyon súlyosan megsebesült.

Sikerült elmenekülniük az üldöz#ikt#l, és eljutni a 2-es egység Baltimore melletti

farmjáig, és azóta ott rejt#zködnek. Az az emberünk akit megl#ttek, majdnem

meghalt a golyó okozta sokktól ((az M16 és AK47 rohamfegyerek golyói úgy

vannak tervezve, hogy a húst megütve szinte forognak, és minden energiájukatgyorsan beledobják az áldozatba, így még egy nem halálos helyen történ# lövés is

sokkot okoz a szervezetnek, sokszor ájulást, ami kezelés nélkül halált okozhat)) és

vérveszteségt#l, de egyetlen f#szerve sem sérült, és most már úgy néz ki, hogy túl

fogja élni, habár még mindig túl gyenge ahhoz, hogy elvigyék.

A másik kett# a teherkocsijuk szerelgetésével foglalta el magát, amely pont

alattunk parkol. Újrafestették, és pár más változtatást is csináltak rajta, hogy ne

legyen felismerhet#, mikor megindulnak vele vissza Washingtonba.

De mikor mennek, nem fogják magukkal vinni a l#szer többségét. A nagy része itt

lesz tárolva és az egész környék minden egységét ellátja. A WTP a mi

egységünknek adta meg a kiváltságot, hogy el#ször válogassunk bel#le. Elég nagy

választék van. Valószín#leg a legértékesebb bel#le 30 láda repeszgránát - ez 750

gránát! Két ládát elviszünk.

És akkor van vagy 100 darab, sok különféle típusú és méret# akna - jól jönnek

majd csapdák készítésére. Kett#t-hármat elviszünk ezek közül is. Aztán vannak

gyújtószerkezetek ((kanócok)), és er#sít# pakolások halomszámra. Ládák teli

gyutacsokkal, bombák, aknák, gránátok és minden más beindítására. És nyolc

tekercs robbantózsinór ((ami a gyutacs töltetéhez hasonló er#s robbanószerrel

pakolt vezeték, amely egy robbantás erejét másodpercek töredéke alatt átvezeti egy

másik gyutacsba vagy pakolásba - így lehetséges több robbanószert gyors,

másodpercekkel egymás utáni sorozatban felrobbantani. Hivatásos épületrombolók

pl. elintézik, hogy egy er#s robbanószeres, v alakban formázott vágótöltet-vezeték

elvágjon egy vasoszlopot, és rögtön utána egy alacsonyabb robbanószeres töltet

kiverje a helyéb#l. Robbantózsinórral összekötve gyorsan, másodpercek

töredékeivel egymás után sorrendbe robbannak az összef#zött töltetek. A

kirobbantásos szénbányászatban pedig az összes töltetet összekötik ezzel, és így

egy egész hegyoldalon vagy földszakaszon végigfut a robbantási hullám, ahogy

leásott dinamittöltetek százai robbannak gyors egymásutánban)) És egy láda termit

gyújtógránát. ((a termit alumínium- vagy más hasonló port használ a robbanószer

mellett, amely nagyon magas h#fokon ég, és felhevít dolgokat, s#t összeforraszt

vasrészeket, gyújtásra és mozgószerkezetek tönkretevésére használatos, - a második

világháborúban ágyúrekeszeket és generátorokat, stb... tettek tönkre vele az

amerikai különleges er#k - személyzet ellen is borzalmas hatásai vannak.)). És sok

más ez-az. Még egy 500-fontos ((kb. 250 kg)) általános célú ((légi)) bomba is.

Olyan zajt csaptak, ahogy az utóbbit a teherautóba hurcolták, hogy egy #r

meghallotta #ket. De elvisszük ezt is magunkkal. Kb. 250 font tritonallal van

megtöltve - ami a dinamit és alumínium por keverék, ezt kiolvaszthatjuk a

bombából, és felhasználhatjuk kisebb bombák készítésére.

Katherine és én mindketten nagyon boldogok voltunk, hogy együtt tehettük meg

ezt az utat, de a körülmények aggasztóan néztek ki. George el#ször Henryt küldte

volna el velem, de Katherine reklamált. Reklamált, hogy neki még nem adtak

alkalmat arra, hogy résztvegyen egységünk tevékenységeiben, és valóban, az utolsókét hónap alatt alig hagyta el bázisunkat. Azt mondta, hogy nem akar csak az

egység szakácsa és takarítója lenni. Mindannyian feszültek voltunk egy kissé a

bombázás óta, és Katherine egy kicsit élesen vitázott - majdnem mint egy

feminista. (Jegyzet az olvasónak: a n#k felszabadítása - vagy a feminizmus - a

tömegpszichózis egy formája volt a régi korban. A n#k, akiket érintett, tagadták n#

létüket ((s#t az erre vonatkozó minden erkölcsi szempontot is le próbáltak

tagadtatni áldozataikkal - a meghülyítettekkel a feminizmus zsidó készít#i)), és

kikövetelték, hogy #k "emberek" voltak, és nem "n#k". Ezt a ficamodottságot is

hirdette és erre buzdította az embereket a rendszer - kihasználta eszközként, hogy

sajátmaga ellen fordítsa fajunkat, ((és erkölcsi alapjait a sajtóból ömlesztett,

férfiakra és n#kre célzott erkölcstelenséggel, erkölcsellenes félrevezetéssel, és a

férfiakra célzott szemetesít# pornografikus, azaz n#-leértékel# propagandával

tegyék tönkre )).

George hevülten kikérte magának, hogy Katherinet nem érte diszkrimináció, és

hogy az # álcázási és arcelváltoztatási tehetsége különösen értékes volt az

egységünk számára, és hogy a feladatokat kimondottan azon az alapon osztotta ki,

hogy a legjobb belátása szerint a lehet# leghatékonyabb m#ködést eredményezze.

Én elsimítottam dolgokat azzal, hogy azt javasoltam talán jobb lenne, ha egy kocsi

teli illegális rakományt egy n# és egy férfi vezetne, mint két férfi. A rend#rség az

utóbbi id#ben felléptette a m#ködését és sok kocsit állított meg találomra a

Washington környéken az utóbbi pár nap alatt.

Henry egyetértett a javaslatommal, és George kelletlenül beleegyezett. De sejtem,

hogy gyanítja, hogy Katherine kilobbanásának oka legalább részben az, hogy

inkább lett volna velem, mintsem, hogy egy egész napot ott maradjon egyedül vele.

Nem csináltunk felt#nést a viszonyunkból, de nem valószín#, hogy Henry vagy

George eddig nem jöttek rá, hogy Katherine és én együtt vagyunk. Ez elég

kényelmetlen helyzetet teremtett mindannyiunk számára. Teljesen külön attól, hogy

George és Henry mindketten egészséges férfiak, és Katherine az egyetlen n#i

személy közöttünk, egy másik probléma a szervezeti fegyelem.

A Szervezet engedményeket tett házaspárok részére, úgy, hogy párok ugyanazon

egységek részei lehetnek, és egy férjnek vétójoga van bármiféle parancs fölött, amit

a felesége kap. De ezen kivételt#l eltekintve, a n#k pont úgy alá vannak vetve a

szervezeti fegyelemnek mint a férfiak, és a csaknem minden egységben uralkodó

informális ((baráti)) légkör ellenére, a Szervezeti fegyelem bármilyen megtörése

((pl. engedetlenség)) nagyon komoly dolog.

Katherine és én beszéltünk err#l, és annak ellenére, hogy a viszonyunk

természetesen erkölcsös és helyes, nem valami kimondottan fizikai erkölcstelenség,

minden felel#sség nélkül, nem is akarjuk egyel#re házasság szintjére vinni. Az

egyik ok az, hogy még sokat kell tanuljunk egymásról. Egy másik szempont pedigaz, hogy mindkett#nknek mindent felülmúló elkötelezettsége van a Szervezethez, a

harcunkhoz, és az egységünkhöz és nem lenne helyes, ha könnyedén vennénk, vagy

könnyedén megtennénk bármit, ami lehet, hogy hátráltatná ezt az elkötelezettséget.

De akárhogy is, meg kell oldjunk dolgokat vagy így vagy úgy, hamarosan.

7. Fejezet.

1991, október 23. Ma reggel volt el#ször lehet#ségem írni, mióta Katherine és én

felszedtük a hadianyagot a múlt héten Marylandben. Egységünk három küldetést

hajtott végre az utolsó hat nap alatt.

Mindent összevéve, több mint 200 különböz# incidensért teszik felel#ssé a

Szervezetet az ország különböz# részein, a hírek szerint. Most már igazán egy

gerillaháború s#r#jében vagyunk.

Múlt hétf#n éjszaka, Henry, George és én rajtaütöttünk a Washington Poston.

Gyors dolog volt, kevés el#készületet igényelt, bár jó pár percet vitatkoztunk el#tte

arról, hogy hogy hajtsuk végre.

Henry személyeket vett volna célba, de ehelyett úgy sült el, hogy csak egyik

nyomdagépüket pusztítottuk el. Henry ötlete az volt, hogy mi hárman törjünk be a

hatodik emeleti a hírfogadó szobába és a szerkeszt#i irodákba, majd

repeszgránátokkal és géppuskákkal öljünk meg annyi embert amennyit csak

tudunk. Ha épp az esti 7:30- as lapzártájuk el#tt csapnánk le, majdnem mindenkit

bent érnénk.

George elvetette ezt a man#vert, mint olyat, amit részletes terv nélkül túl

kockázatos kivitelezni. Százak dolgoznak a Washington Post épületében, a

gránátok és lövések hangja a hatodik emeleten valószín#leg kikergetné nagy

részüket a lépcs#házba és a folyosókra. Ha a lifttel próbálnánk lejönni viszont,

akkor valaki kikapcsolhatná a f#kapcsolót, és csapdába esnénk.

Másfel#l viszont, a lobbyból be lehet látni a nyomdaszobába egy nagy táblaüveg

ablakon keresztül. Tehát fölszereltem egy rögtönzött bombát, úgy, hogy

kézigránátot er#sítettem egy kis harckocsi-aknára ragasztószalaggal. Az egész kb. 6

font volt és elég esetlen, de el lehetett dobni 50 lábnyira is, mint egy túlméretezett

gránátot.

Egy sikátorban parkoltunk le kb. 100 yardnyira a Post f#bejáratától. Amint George

lefegyverezte az #rt, Henry óriási lyukat l#tt rövidre vágott csöv# sörétes

puskájával a nyomdaszoba ablakába. Ekkor meghúztam a saját készítés# gránátakna kombináción a pöcköt, és behajítottam a legközelebbi nyomdagép hengerei

közé, amit épp akkor készítettek el# az éjszakai munkához.Amíg a bomba felrobbant, a bel#tt ablak alatti téglafal mögé buktunk, majd Henry

meg én gyorsan féltucat termit gyújtógránátot dobtunk a nyomda szobába.

Mindannyian visszatértünk, miel#tt bárki kijöhetett volna akár a járdára is, és így a

gyorsaságnak köszönhet#en senki még az autónkat sem látta. Katherine

természetesen elvégezte a rendszeres ügyes munkáját az arcunkkal.

Másnap reggel a Post kb. egy órával kés#bb jelent meg az utcákon, mint szokott, és

az el#fizet#k sem kapták meg újságjaikat, mivel a korai kiadások kimaradtak, de a

Postnak nem lett különösebb baja. Alapjában véve csak egy nyomdagépet

károsítottunk meg bombánkkal, és kicsit megfüstöltünk néhány dolgot

gyújtógránátjainkkal, amelyek közül az egyik felgyújtott egy hordó tintát, de

er#feszítéseink ellenére a Post szinte semmit sem veszített képességéb#l, hogy

terjessze a hazugságait és a mérgezését.

Nagyon bosszankodtunk emiatt. Világossá vált számunkra, hogy buta módon olyan

kockázatot vállaltunk, ami messze nem állt arányban azzal az eredménnyel,

haladással, amit legjobb esetben elérhettünk volna vele.

Eldöntöttük, hogy a jöv#ben saját kezdeményezés# küldetést nem fogunk indítani,

amíg nem mértük alaposan fel a célját, és nem gy#z#dtünk meg róla, hogy megéri a

kockázatot. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csupán az ütés kedvéért

üssünk a rendszer ellen, különben egy sereg bolhához fogunk hasonlítani, amelyek

egy elefántot akarnak halálra csípni. Minden ütést gondosan ki kell mérni a

hatására tekintettel.

Visszatekintve sokkal jobbnak t#nt Henry terve, hogy támadjuk meg a hírfogadó

szobát és az irodákat. Várakoznunk kellett volna néhány napot, hogy jó tervet

eszeljünk ki, ami igazán megbénította volna a Postot, ahelyett, hogy belesiessünk

egy félig-meddig rajtaütésbe a nyomdáin. Amit elértünk, az csak az, hogy a Postot

jobban #rizték, és megnehezítettünk minden jöv#beni akciót.

Bár a küldetés utáni reggelen visszanyertünk a becsületünkb#l egy kicsit. Gyanítva,

hogy a szerkeszt#i banda nagy része éjszakáját az irodákban töltötte, hogy megírja

az éjszaka történéseit, és otthon lesznek, hogy kialudják magukat, úgy határoztunk,

egyiküket meglátogatjuk.

Miután átnéztük az újságot, megállapodtunk a szerkeszt#i oldal f#szerkeszt#jén, aki

egy különösen vérengz# cikket írt rólunk. Szavaiból csöpögött a talmudi gy#lölet.

Rasszisták, írta, nem érdemelnek emberszámba vevést, sem a rend#rségt#l, sem

pedig egyetlen tisztességes polgártól sem. Szerinte le kéne l#ni minden hozzánk

hasonlóan gondolkodót mint megannyi veszett kutyát. Ellentétben általános

támogatásával nemi er#szakban b#nös vagy gyilkos feketék irányába, és a hosszú

prédikációival a "rend#ri brutalitásról" és "túlkapásról" ezekben az esetekben!Henry és én bementünk busszal a belvárosba, és aztán leintettünk egy taxit, fekete

vezet#vel. Mikor felmentünk a szerkeszt# Silver Spring-i kocsifeljárójára, a fekete

már a csomagtartóban volt- döglötten.

A taxiban vártam, amíg Henry csöngetett, és a válaszoló n#nek azt mondta,

csomagot hozott a Posttól, és aláírásra van szüksége. Mikor pár pillanat múlva

megjelent az ajtóban az álmosszem# szerkeszt#, fürd#köpenyben, Henry szó szerint

kettél#tte két lövéssel a kabátja alatt felhozott levágott csöv# sörétes puskájával.

Szerdán mind a négyen (Katherine vezette az autót) végleg megsemmisítettük a

Washingtoni terület legjelent#sebb tévéállomását. Kemény volt, és voltak olyan

pillanatok, mikor nem hittem, hogy elmenekülünk.

Még mindig nem tiszta, hogy milyen hatással van tevékenységünk az általános

közvéleményre. Nagyrészt az emberek csak a saját ügyeikkel foglalkoznak, mint

ahogy mindig is tették.

Bár voltak hatásai. Egy tucat állam nemzeti gárdáját kihívták, hogy er#sítsék meg a

helyi rend#ri er#ket, és most mindenfelé nagylétszámú állandó #rségek vannak,

minden Washingtoni kormányépület el#tt, sok város nagyobb sajtóirodái el#tt, és

kormányemberek százainak lakásainál.

Egy héten belül, úgy sejtem, minden kongresszusi tagnak, minden szövetségi

kormány nál alkalmazott bírónak, és minden szövetségi kormány alkalmazta

bürokratának az asszisztens-titkári szintr#l felfelé, állandó test#rséget rendelnek ki.

A sok homokzsák, géppuska, és khakiszín# egyenruha, ami már Washington

minden részén kezd megjelenni, ha akarják, ha nem, növeli a közvélemény

tudatosságát - habár lefogadom, hogy kinn, mondjuk Iowa állam kukoricamez#in

messze nem ilyen dramatikus a helyzet.

A legnagyobb nehézségünk az, hogy a nyilvánosság minket és minden tetteinket

csak a sajtón keresztül látja. Képesek vagyunk magunkat eléggé nagy problémává

tenni, hogy a média nem engedheti meg magának, hogy ne beszéljen rólunk, vagy

lekicsizzen minket, tehát pont az ellenkez# taktikát használják, elárasztják a

nyilvánosságot torzításokkal, féligazságokkal és hazugságokkal rólunk.

Az utóbbi két hét alatt folyamatosan mocskoltak, megpróbálva meggy#zni

mindenkit arról, hogy mi a gonoszság földi megtestesít#i vagyunk, fenyegetés

mindarra, ami rendes, tisztességes, nemes és érdemes, értékes, szép és jó.

Ránkszabadították a tömegsajtó egész erejét, nem csak a szokásos ferdített-hírek

kezelést kaptuk, de hosszú "háttér" cikkeket a vasárnapi újságokban, kiegészítve

hamisított képekkel Szervezetgy#lésekr#l és tevékenységekr#l, "szakért#k"

beszámolóit TV programokban - mindent ránk zúdítottak!A rólunk kitalált mesék közül egyesek igazán csak "fantasztikusak", de tartok attól,

hogy az amerikai nyilvánosság eléggé buta ahhoz, hogy elhiggye.

Ami most történik, emlékeztet a Hitler és a Németek elleni médiahadjáratra, az

1940-es években, történetek arról, hogy Hitler dührohamokat kap és dühében

sz#nyegeket rág, és hamis német tervek Amerika inváziójára, a németek

csecsem#ket nyúznak meg élve, hogy lámpaerny#ket készítsenek bel#lük, aztán

szappant f#znek bel#lük, és g#zgépekkel irtják az ártatlan zsidókat. A zsidók

meggy#zték az amerikai embereket, hogy ezek a történetek igazak voltak, és az

eredménye a II. világháború volt, amelyben fajunk legjobbjainak milliói

mészárolódtak le - általunk - és egész Kelet- és Közép- Európából óriási

kommunista lágert ((börtöntábort)) csináltak.

Most nagyon úgy néz ki, hogy a rendszer még egyszer szándékos döntést hozott,

hogy háborús hisztériát kelt, azáltal, hogy még veszélyesebbnek mutatnak be, mint

amilyenek vagyunk. Mi vagyunk az új németek, és az országot pszichológiailag

felhúzzák, ((mint egy felhúzhatós játékszert, vagy szerkezetet)), hogy eltöröljenek

minket.

A rendszer így sokkal jobban segít nekünk abban, hogy felébresszük a

nyilvánosság tudatát harcunkról, mint remélhettük volna. De ijeszt# módon

határozottan úgy sejtem, hogy a rendszer legfels#bb rétegei nem igazán aggódnak

miattunk, nem gondolják, hogy igazán veszélyt jelentenénk reájuk, és cinikusan

ürügyként használnak minket egyes saját programjaik véghezviteléhez, mint pl. a

bels# útlevélprogramjuk.

Egységünk - az FBI bombázása után- általános feladatként a helyi média elleni

direkt akciós fellépést ((közvetlen támadását)) kapta, pont úgy, mint más egységek

a rendszer más részlegeit kapták célpontul. De az világossá lett, hogy direkt

akcióval egyedül nem gy#zhetünk, túl sokan vannak #k, és túl kevesen vagyunk mi.

Meg kell gy#znünk az amerikai embereknek legalább jelent#s részét, hogy az, amit

teszünk, az szükséges és helyes is.

Az utóbbi propagandafeladat, és eddig nem voltunk valami sikeresek ebb#l a

szempontból. A 2-es és 6-os egység a f# felel#sek a propagandáért, a Washington

térségben, ha jól tudom a 6-os emberei szétszórtak néhány tonnányi röplapot az

utcákon a mi nap; Henry tegnap felvett egyet a belváros járdájáról. De attól tartok,

a röplapok önmagukban nem tudnak el#retörni a rendszer tömegsajtójával

szemben.

A leglátványosabb propaganda akciónk múlt szerdán volt, és súlyos tragédiával

végz#dött. Ugyanaznap, amelyen egységünk fölrobbantotta a tévéállomást, a 6-os

egység három embere elfoglalt egy rádióállomást és elkezdtek sugározni az

embereknek egy felhívást, hogy csatlakozzanak a rendszert szétzúzásáért folytatott

harcunkhoz.Üzenetüket felvették szalagra, és bomba-csapdákkal biztosították az állomás ajtait,

miután minden alkalmazottat bezártak egy raktárszobába. Azt tervezték, hogy

lelépnek, amíg a szalag játszódik, azt remélvén, hogy a rend#rség azt fogja

gondolni, hogy még mindig bent vannak, és ostrom alá veszi a helyiséget

könnygázzal, - így fél óra sugárzási id#t kaptak volna, és nyugodtan le is léphettek

volna, amíg a rend#rök ott id#znek, és rohamtervet sütnek ki. De a rend#rség el#bb

érkezett, mint számították, és szinte azonnal megrohamozta az épületet, beszorítva

embereinket. Kett#jüket lel#tték az ezt követ# t#zharcban, és a harmadikuk sem

néz ki úgy, hogy életben fog maradni. A Szervezet üzenetét kevesebb mint 10

percig sugározták.

Ezek voltak az els# elszenvedett veszteségeink itt, de majdnem teljesen kiirtotta a

6-os egységet. A túlél#ik, két n# és egy férfi ideiglenesen hozzánk jöttek. Egy

emberükkel a rend#rség kezén természetesen azonnal el kellett hagyniuk a saját

szállásukat.

A lakhelyükkel együtt elvesztettük a Szervezet két Washington területi

nyomdagépének egyikét, bár nyomtatási felszerelésük és egyéb könny#

felszerelésük nagy részét sikerült kimentenünk. És megszereztük kisteherautójukat,

ami igazán hasznos lesz, ha itt maradnak.

Október 28. Múlt éjszaka kellett eleget tennem a legkellemetlenebb feladatnak,

amit kaptam, mióta a Szervezethez csatlakoztam 4 éve. Részt vettem egy zendül#

kivégzésében.

Harry Powell az 5-ös egység vezet#je volt. Múlt héten, mikor a WTP azt a feladatot

bízta egységére, hogy nyírják ki a fajkeverés két legpimaszabb és leghangosabb

sürget#jét a környékünkön - egy papot és egy rabbit, egy olyan széles körben

elterjesztett kérés rész-szerz#it, amely a Kongresszustól különleges

adókedvezményeket kért a megházasodott kevert "pároknak" - Powell megtagadta

a parancsot. Visszaküldött egy üzenetet a WTP- nek, hogy ellenzi a vérengzés

további alkalmazását, és egysége nem fog részt venni több terrorista akcióban.

Azonnal letartóztatták, és tegnap a WTP minden egységb#l egy képvisel# gy#lt

össze - beleértve az 5 egységet is - hogy ítéljenek fölötte. A 10-es egység nem

tudott senkit küldeni így 11 tag - nyolc férfi és három n# - találkozott egy tiszttel a

WTP-t#l egy "legális" emberünk tulajdonában lév# ajándékbolt pinceraktárában.

Én voltam az 1-es egység képvisel#je.

A WFC tisztje nagyon röviden adta el# a tényállást Powell ellen. Az 5-ös egység

képvisel#je meger#sítette a tényeket: Powell nemcsak megtagadta a parancsot,

hanem az egység többi tagjának is utasítást adott, hogy ne engedelmeskedjenek.

Szerencsére, #k nem hagyták magukat eltéríteni.Powell lehet#séget kapott, hogy a maga érdekében beszéljen. Meg is tette több mint

két órán át, néha-néha egyikünk-másikunk kérdésével félbeszakítva. Amit mondott,

nagyon megrázott, de megkönnyítette döntésünket mindannyiunk számára - ebben

biztos vagyok.

Harry Powell lényegében "felel#sségteljes konzervatív" volt. A tény, hogy

nemcsak, hogy a szervezet tagja volt, hanem egy egység vezet#jévé vált, sokkal

inkább terheli a Szervezetet, mint #t. Az alapproblémája az volt, hogy

terrorcselekedeteink a rendszer ellen csak rosszabbá tesznek dolgokat, azáltal, hogy

egyre jobban és jobban elnyomó intézkedésekbe "provokáljuk" a rendszert.

Hát, természetesen mindannyian értettük ezt! Vagy legalábbis gondoltam, hogy

mindenki értette. Úgy néz ki Powell nem értette. Vagyis nem értette, hogy a

politikai terror legf#bb céljainak egyike, bárhol és bármikor az, hogy kényszerítsék

a hatóságokat, hogy reagáljanak rá, elnyomóbbá váljanak, így elidegenítsék a

lakosság egy részét, és szimpátiát termeljenek a terroristák iránt. A másik cél a

lakosság biztonságérzetét és a kormány sérthetetlenségébe vetett hitét

megsemmisítve nyugtalanságot kelteni.

Ahogy Powell beszélt, egyre tisztábbá és világosabbá vált, hogy # konzervatív,

nem pedig forradalmár. Úgy beszélt, mintha a Szervezet egész célja az lenne, hogy

a rendszert bizonyos reformok végrehajtására kényszerítse, ahelyett, hogy

megsemmisítse a rendszert, gyökért#l rügyig, és a helyébe valami radikálisan és

teljesen másat építsen.

Azért állt szemben a rendszerrel, mert túlságosan megadóztatta a vállalkozását(egy

hardver boltja volt, miel#tt föld alá kényszerültünk). A rendszer feketék iránti

engedékenysége is azért zavarta, mert a b#nözés és az utcai zendülések rossz voltak

az üzletelésre nézve. Azért állt szemben a rendszer l#fegyver-elkobzásával, mert

úgy érezte, személyes biztonsága megköveteli a fegyvert. Motivációi egy

libertáriánus ((egyéni szabadságpárti)) motivációi voltak, az én-központú egyedé,

aki a kormányzás ((minden kormányzás és kormány)) alapvet# rosszát a szabad

vállalkozás és az egyéni szabadság korlátozásában látja.

Valaki megkérdezte t#le, hogy vajon elfelejtette-e, amit a Szervezet újra és újra

elismételt, vagyis, hogy harcunk célja fajunk, vérünk jöv#jének biztosítása, és hogy

az egyéni szabadság szempontja, alárendelt ennek a hatalmas célnak. Válasza erre

az volt, hogy a Szervezet vérengz# taktikája sem fajunknak, sem a személyes

szabadságnak nincs hasznára.

Ez a válasz megint bebizonyította, nem igazán érti, hogy mit próbálunk csinálni.

Kezdetben azért értett egyet a fegyveres er# alkalmazásával, mert naivan úgy

gondolta, hogy az egész célja az volt hogy: majd megmutatjuk azoknak a

gazembereknek! Mikor a rendszer, ahelyett, hogy meghátrált volna, még jobbanelkezdte megszorítani a csavarokat, úgy döntött, hogy terrorista hozzáállásunk

káros.

Egyszer#en nem tudta elfogadni a tényt, hogy a célunk és utunk nem történelmünk

egy korábbi szakaszához visszatérés, hanem le kell gy#znünk a jelent, és

el#retörnünk a jöv#be, úgy, hogy mi választjuk és határozzuk meg ennek a jöv#nek

az irányát, nem pedig a rendszer. Amíg nem téptük ki a kormányrudat a kezéb#l, és

hajítottuk a rendszert a habok közé, az állam hajója tovább fog rohanni a

tönkrevágás útján, és halálba viszi egész fajunkat. De nem lesz megállás, visszaút.

Már a zátonyok és sziklák között vagyunk, és valószín#leg elég csúful össze-vissza

horzsolódunk, miel#tt bármilyen nyílt vízre találunk.

Talán igaza volt, hogy taktikánk rossz, a lakosság reakciója majd megválaszolja ezt

a kérdést. De az egész hozzáállása, beállítottsága rossz volt. Ahogy hallgattam

Powellt, egy 19. századi író jutott eszembe, Brooks Adams, és az emberi fajta két

osztályba osztása: szellemi és gazdasági ember. Powell a gazdasági ember szinte

karikatúrába ill# példája volt.

Az elvek, végs# célok, a rendszer és a mi világnézetünk közti teljes ellentét, mindez

semmit sem jelentett neki. A Szervezet hitvallását vajmi ideológiai légypapírnak

tekintette, ami egyszer#en arra való, hogy új tagokat fogjunk be vele magunknak. A

rendszer elleni harcunkat csupán a hatalomért folyó küzdelemnek látta, semmi

egyébnek. Ha nem tudjuk legy#zni #ket, meg kell próbáljunk alkut kötni velük,

el#nyösebb körülményekért.

Elgondolkodtam azon, hogy még hányan gondolkodnak a Szervezetben úgy, mint

Powell, és beleborzongtam. Túl gyorsan kényszerültünk feln#ni. Nem volt elég id#,

hogy kifejlesszük minden emberünkben a ténylegesen vallásos hitet célunk és

tanaink irányába, ami megel#zte volna Powell esetét, hogy kirostáljuk az #féléket

még a harc el#tt.

Így ahogy volt, nem igazán volt választásunk Powell sorsára nézve. Nem csak

engedetlensége volt a baj, hanem hogy teljesen megbízhatatlannak bizonyította

magát. Hogy legyen közöttünk valaki - és egy egység vezet#je ráadásul - aki

nyíltan beszél a többi tagnak arról, hogy alkudozzunk a rendszerrel, még a Háború

elején? Csak egy mód volt rá, hogy a helyzetet megoldjuk.

A nyolc jelenlév# férfitag sorsot húzott, és hárman, köztük én is, a kivégz#

osztagba kerültünk. Mikor Powell rájött, hogy meg lesz ölve, megpróbált

szabadulni. Megkötöztük kezét és a lábát, és be kellett tömnünk a száját, mikor el

kezdett kiáltozni. Elvezettük egy Washingtontól 10 mérföldre es# erd#s területre,

lel#ttük, és eltemettük.

Valamivel éjfél után tértem vissza, de még mindig nem tudtam elaludni.

Borzalmasan lehangolt vagyok.

8. Fejezet

November 4, 1991. Ma leves és kenyér megint, és abból sem sok. A pénzünk

majdnem kifogyott, és még mindig nincs semmi a WTP-t#l. Ha a fizetésünk nem

jön át a következ# pár napban, megint fegyveres rabláshoz fog kelleni

folyamodjunk - kellemetlen kilátás.

A 2-es egységnek - úgy néz ki - még mindig kifogyhatatlan az élelmiszerkészlete,

és sokkal rosszabbul lennénk, ha nem adták volna azt a csomagtartónyi konzervet

egy hónappal ezel#tt - f#leg, mivel most hét embert kell etetnünk. De most

egyszer#en túl veszélyes felvezetni Maryland-be ételért. Túl nagy az esélye annak,

hogy belefutunk egy rend#rségi útblokádba, ellen#rz#pontba. Ez a

legészrevehet#bb, és a nyilvánosság részére legkényelmetlenebb, legidegesít#bb

eredménye a terrorkampányunknak. A magánkocsis utazás legalábbis Washington

környékén rémálom, óriási úttorlódásokkal mindenütt, amelyeket a rend#rségi

ellen#rz#pontok okoznak. Az utóbbi pár napban ez a rend#rségi tevékenység

jelent#sen megn#tt, és úgy néz ki az élet rendszeres része lesz a belátható jöv#ben.

Habár eddig, még nem kezdték el megállítani a gyalogosokat, a bicikliseket és a

buszokat. Tehát még mindig eljuthatunk oda ahova akarunk, csak nem olyan jól és

könny#szerrel mint eddig.

Hopp, megint elvették a villanyt. Ez már a második alkalom ma este, hogy el#

kellett szedjük a gyertyákat. Idénig a legrosszabb elektromos áramhiányok nyáron

voltak, de most már november van, és még mindig hatályban van az "ideiglenes"

15% feszültségcsökkentés, amit júliusban hoztak be. Még ez az állítólagos

"fakulás" sem ment meg az egyre gyakoribb áramszünetekt#l.

De viszont nyilvánvaló, hogy valakik hasznot húznak az áramhiányból. Mikor

Katherine elég szerencsés volt, hogy gyertyákat találjon egy élelmiszerüzletben

múlt héten, 1 dollár 50 centet kellett fizetnie értük darabonként. Az olaj- és

benzinlámpák ára az égekig szökött, de a szerszám- és felszerelésüzletekben úgyis

csak ritkán találhatóak. Mikor lesz egy kis id#m, meglátom mit tudok

összeeszkábálni abban az irányban.

Fenttartottuk a nyomást a rendszer ellen az utóbbi hét alatt, sok egy-emberes,

alacsony kockázatú tevékenységgel. Például körülbelül 40 gránáttámadás történt

szövetségi (kormány) épületek és a sajtó ellen Washingtonban, és az egységünk

felel#s 11-ért ezek közül.

Mivel mostanában lehetetlen, hogy bármelyik kormányépületbe teljes testi

vizsgálás nélkül behatoljunk a posták kivételével, zseniálisak kellett legyünk. Egyik

esetben Henry kihúzta a biztosítópöcköt egy gránátból, és becsúsztatta egy

megrakott targonca két doboza közé, amely a Washington Post teherszállítmányfogadó bejárata el#tt várakozott, úgy dugva be azt, hogy a biztonsági fogantyúját aládák tartották a helyén. Nem várakozott a következményre, de hírjelentések

kés#bb jelentették, hogy robbanás volt a Post épületében, amely megölt egy

ottdolgozót, és komolyan megsebesített három másikat.

De a legtöbbször sörétes puskákra szerelt, saját készítmény# gránátkilöv#ket

használtunk. Ezek egy maximum 150 méternyi l#távval szolgáltatnak, de a gránát

mindig ez el#tt robban hacsak a gyutacsán nem módosítunk. Hogy sikeresen

használja valaki ezt a fegyvert csak egy, 100 méterre a célponttól lev# rejtekhelyre

van szüksége.

Gránátokat l#ttünk egy mozgó autó hátsó ülésér#l, egy közeli épület véceablakából,

és éjjel a célpont épülett#l átellenben, az utca másik felén lev# kis park bokrai

közül. Egy kis szerencsével el lehet találni egy ablakot, és robbanást okozni egy

irodában vagy folyosón. De még akkor is, mikor a gránát lepattan az épület küls#

oldaláról a robbanás kitör ablakokat, és a szilánk mindig er#sen elgondolkodtatja az

ott dolgozókat.

Ha elég sokáig fent tartjuk ezt a helyzetet, akkor rákényszeríthetjük a kormányt,

hogy ablakfed#t tegyen az összes ablakokra, az összes Kormányépületen, amely

biztos, hogy befolyásolni fogja a kormánynak dolgozók helyzettudatát

((lelkiismeretét - consciousness, érzetét, tudatát)). De nyilvánvaló, hogy nem

fogjuk tudni ez efféle tevékenységet örökre fenntartani. Tegnap elvesztettük az

egyik legjobb harcosunkat, Rodger Greene-t a 8-as egységb#l, és még több embert

fogunk veszteni, ahogy telik az id#. A rendszer el#bb utóbb megnyer,

bármilyenféle számháborút, figyelembe véve a roppant számbeli fölényét.

Ezt a problémát már átbeszéltük sokszor magunk között, és mindig visszatérünk

ugyanarra az akadályra: a forradalmi légkör ((revolutionary attitude)) csaknem

teljesen hiányzik Amerikában, a szervezeten kívül, és az összes tevékenységünk

eddig, úgy néz ki, nem változtatott ezen a tényen.

A tömegek egyáltalán nem szeretik a rendszert, és az elégedetlenkedésük

((elégedetlen a mormogásuk)) egyre növekedett az utóbbi hat vagy hét éven át,

ahogy az életszínvonal csökkent, - de még mindig túl nagy kényelemben vannak, és

túl közömbösek ((lusták passzívak, letelepedettek - complacent)) hogy a forradalom

gondolatát forgassák a fejükben.

Ezen túl ott van az a roppant hátrányunk, hogy a rendszer teljesen irányítja azt a

képet rólunk, ami a nyilvánosságot eléri ((a szervezet nyilvános imázsát))

rendszeres visszajelzéseket kapunk a "legálisainktól" arról, hogy a nyilvánosság mit

gondol rólunk, és a legtöbb közönséges ember elfogadta megkérd#jelezés nélkül a

rendszer festett képét rólunk, mint "banditák" és "gyilkosok".

Valamilyen együttérzés nélkül az általános nyilvánosság részér#l nem tudunk elég

újoncot találni, hogy pótoljuk a veszteségeinket.És hogy a rendszer ellen#rzi a nyilvánosságot informáló összes médiát, illetve a mi

összes lehet#ségünket a nyilvánossághoz szóláshoz, nehéz belátni, hogy hogy

fogjuk kitermelni ezt az együttérzést. A szórólapjaink, és a néha végrehajtott pár

perces rádió vagy televízió adóelfoglalások - egyszer#en nem tudnak eléggé

el#retörni a szüntelen, folyamatos agymosási áradat ellen, amit a rendszer használ,

hogy az embertömegeket irányítsa.

Az elektromosság visszajött, most, hogy kész vagyok lefeküdni. Néha úgy

gondolom, hogy a rendszert saját gyengeségei és hibái fogják lehúzni, és pont

olyan gyorsan segítségünk nélkül is, mint a segítségünkkel. Az állandó áramszünet

csak az egyik repedés a sok ezer közül ebben a romladozó építményben, amit mi

olyan elkeseredetten akarunk szétzúzni.

November 8. Az utolsó pár napban nagy változás történt az otthoni életünkben. A

múlt csütörtökön létszám a m#helyünkben megnövekedett nyolcra, de most megint

lecsökkent négyre: én, Katherine, Bill és Carol Hanrahan, akik a 6-os egység tagjai

voltak régebben.

Henry és George új egységbe kerültek Edna Carlsonnal, aki a 6-os egység

katasztrófája után került hozzánk, és Dick Wheelerrel, az 1-es egység egyetlen

túlél#jével - a búvóhelyük ellen intézett csütörtöki rend#rségi rajtaütés után. #k

négyen új helyiségre költöztek Washington környékén.

Ez az új helyzet jobb m#ködési szempontokból is, mint azel#tt, mert megoldotta azt

a személyes gondot, ami engem és Katherine-t aggasztott. Mi itt a m#helyben most

ténylegesen technikai támogató-szolgáltató egység vagyunk, míg a négy f#, akik

elmentek, rongálási ((szabotázs)) és orgyilkossági egység.

Bill Hanrahan gépész, autószerel#, és nyomdász. Két hónappal ezel#tt # és Carol

kis nyomdászatot m#ködtettek Alexandriában. A felesége nem osztja Bill gépészeti

zsenialitását ((tehetségét)), de elég ügyes nyomdász. Ahogy szerezünk egy másik

nyomdagépet, az # feladata lesz termelni azoknak a szórólapoknak és más

propaganda anyagoknak a többségét, amit a Szervezet titokban szétoszt a

környéken.

Én továbbra is felel#s leszek a Szervezet kommunikációs felszereléséért, és a

különleges muníciókért ((l#szeranyagért)). Bill segíteni fog nekem az utóbbival, és

szintén # lesz az egységünk fegyverkészítési mestere, és fegyverraktárosa.

Katherinnek újból megadódik az a lehet#ség, hogy szerkeszt#i tehetségét

gyakorolja, korlátozott mértékben, úgy, hogy az # dolga lesz el#készíteni a WTPt#l kapott írott anyagot a nyomtatásra. Saját belátása szerint csinálhat

összevonásokat, kitörléseket, és más változtatásokat az anyagon, hogy ráférjen egyegy szórólapra...Bill és én befejeztük az els# különleges muníciós fegyverkezési munkánkat tegnap.

Átalakítottunk egy régi 4.2 hüvelykes aknavet#t, hogy 81 mm-es lövedékeket

tudjon ellátni. A módosítás szükséges volt, mert eddig el nem tudtunk szerelni egy

81 mm-es aknavet#t a 81 mm-es lövedékeknek, amit az Aberdeen kipróbáló

térségen végrehajtott rajtaütés során ragadtunk meg az elmúlt hónapban. Egyik

fegyvermániás tagunknak viszont volt egy m#köd#képes 4.2 hüvelykes aknavet#je,

amit az 1940-és évek vége óta tartogatott elrejtve.

A Szervezet nagyon fontos hadm#veletet tervez a következ# egy-két napon, amikor

sor kerül majd az aknavet# használatára. Bill és én nagy nyomás alá kerültünk,

hogy befejezzük a munkát idejében. A f# nehézségünk, hogy egy kell# (bels#)

átmér#j# acélcsövet találjunk, amit belehegeszthetünk a 4.2 hüvelykes cs#be, mivel

nincs most marógépünk, vagy bármilyen más gépészeti felszerelésünk. Egyszer

találtunk egy keresked#t, aki a szükséges átmér#j# csövet forgalmazta, a többi

eléggé könny# volt, és büszkék vagyunk az eredményre, habár háromszor olyan

súlyos mint amilyen súlyosnak egy 81 mm-es aknavet#nek kellene lennie.

Ma szintén elvégeztünk egy munkát, amely elméletileg eléggé egyszer# kellett

volna legyen, de ami gyakorlatban nehezebb volt mint gondoltuk volna:

kiolvasztani a robbanótöltetet az 500-fontos bombából. Nagy er#lködéssel és

izzadással, és jópár égési sérüléssel a forró vízt#l, amit magunkra is sikerült

öntenünk, kiszedtük a triton többségét a bombából, és beletettük egy kamra teli

borkánba, nagyobb üres konzervesdobozba, és más tartóedényekbe. A munka

eltartott egész nap és mindenki türelmét fel#rölte, de most megvan az anyagunk

elég közepes méret# bombára, hogy hónapokig tartson.

Azt gondolom Bill Hanrahan nagyon alkalmas társnak fog bizonyulni új

feladataink elvégzésében. (Az új megjelölésünk 6-os egység és én irányítom). És

természetesen az új berendezkedés sokkal jobb nekem és Katherinnek mint a régi,

most, hogy a mi épületünket egy másik házaspárral osztjuk meg, két egyedülálló

férfi lakótárs helyett.

Azt írtam "egy másik házaspár", de persze ezt csak képletesen írtam, mivel

Katherine és én még nem vagyunk formálisan házasok. Az utóbbi két hónapban, és

különösen az utóbbi két-három hétben annyi mindent átéltünk együtt, és olyannyira

egymásra utaltak lettünk társaságért, hogy legalább olyan er#s kapcsolat jött létre

közöttünk, mint a házasság. A múltban, mikor bármelyikünk feladatot kapott, azon

ügyeskedtünk, hogy együtt tudjunk dolgozni rajta. Most az ilyen együttm#ködéshez

nem lesz szükség ügyeskedésre.

Érdekes viszont, hogy a Szervezetben-m#ködés, amely mindannyiunkat olyan

életmódra kényszerít, amely természetellenes sok szempontból, sokkal

természetesebb viszonyhoz vezetett a nemek között a Szervezeten belül, mint ami

ezen kívül létezik. Habár az egyedülálló n#i tagjaink elméletileg "egyenl#ek" a férfi

tagokkal, f#leg abban, hogy pont úgy alá vannak vetve a Szervezeti fegyelemnek, ami n#ink sokkal jobban értékeltek, és védettebbek, mint a n#k az általános

társadalomban.

Vegyük például a nemi er#szakot, amely mindenütt jelenlév# csapássá vált

manapság. Évente 20-25%-al növekedett az el#fordulása az 1970-és évek óta, amíg

tavaly a Legfels#bb Bíróság úgy ítélt, hogy az összes törvény, amely a nemi

er#szakot külön b#nténnyé nyilvánítja alkotmányellenes, mivel jogi különbséget

feltételez a nemek között. A nemi er#szakot a bírók úgy határoztak, csak a nem

szexuális fizikai támadást büntet# törvények alapján lehet büntetni. Más szóval a

nemi er#szak egyenl#vé lett téve egy orrbavágással, vagy pofoncsapással. Azokban

az esetekben, mikor fizikai sérülést nem lehet bizonyítani, most valósággal

lehetetlen törvényes eljárást indítani, vagy akár letartóztatást kezdeményezni.

Ennek a bírósági gonoszkodásnak az lett az eredménye, hogy a nemi er#szak

el#fordulása olyan rohamosan megn#tt, hogy b#nügyi statisztikusok szerint minden

két amerikai n#b#l egy elvárhatja, hogy az életében legalább egyszer

meger#szakolják. A legtöbb nagyvárosunkban persze még rosszabb a helyzet.

A feminista csoportok elkeseredéssel fogadták ezt a fejleményt. Nem éppen erre

gondoltak, mikor két évtizeddel ezel#tt elkezdtek "egyenl#ségért" agitálni.

Legalábbis elkeseredés van a csoportok közönséges tagjai között, azt sejtem, hogy

a vezet#ik, akiknek többsége zsidón#, elejét#l fogva valami ilyesmit akart.

Fekete polgári jogok szóviv#i a másik oldalon viszont nagyon dicsérték a

Legfels#bb Bíróság döntését. A nemi er#szak törvények, úgy gondolták,

"rasszisták" voltak, mert a létszámarányoktól eltér#en nagy mennyiség# feketét

tartóztattak le miattuk. Mostanában fekete bandák parkolók és iskolaudvarok körül

lézengnek, irodaépületek és bérházak folyosóin barangolnak, bármely vonzó,

kíséret nélküli fehér n#re vadászva, annak tudatában, hogy büntetés, akár a

lefegyverzett polgárság részér#l, vagy a jogilag lebilincselt rend#rség részér#l

nagyon valószín#tlen.

A csoportos nemi er#szak az iskolai tantermekben különösen népszer# új sport lett.

Egyes, különösen liberális n#k lehet úgy találják, hogy az ilyen helyzet bizonyos

mennyiség# kielégítést szolgáltat az önmarcangoló hajlamaiknak, út arra, hogy

b#nh#djenek a faji "b#nösség" érzésükért. De az átlagos fehér n#k számára ez a

helyzet mindennapos rémálom.

Az egyik legbetegebb dolog az egészben az, hogy sok fiatal fehér, ahelyett, hogy

ellenszegülne ennek a fajuk elleni új pestisnek, járványnak, úgy néz ki úgy

döntöttek, hogy inkább csatlakoznak hozzá. Fehér nemi er#szakot elkövet#k is

sokkal gyakoribbak lettek, és az utóbbi id#ben még fehér n#kre vadászó vegyes

er#szakoskodó bandák is el#fordultak.Ezen túl a lányok sem maradtak teljesen passzívak a romlásban. Szexuális

utálatosságok ((elvetemültségek)) minden formája fiatal fehér n#k és férfiak

részér#l, és még tizenéven aluli gyerekek részér#l is olyan szintet ért el, amely

elképzelhetetlen lett volna akár csak pár évvel ezel#tt is. A buzik, a fetisiszták, a

kurvák, pornókurvák, a fajilag kevert "párok", a szadisták, és az exhibicionisták - a

tömegsajtó által buzdítva és segítve - parádéra teszik a perverzióikat a nyilvánosság

el#tt, és a nyilvánosság csatlakozik hozzájuk.

Csak a múlt héten volt, hogy mikor Katherine és én lementünk a városközpontba,

hogy felvegyük a fizetést az egységünknek - ami végre átérkezett, mikor már az

utolsó kanna levesünkig ki voltunk fogyva élelemb#l, undorító dolog történt. Amíg

vártunk egy buszállomásnál a hazafelé tartó buszra, úgy döntöttem, hogy befutok

egy kis üzletbe egy méterrel arrébb, hogy vegyek egy újságot. Nem voltam oda

több mint 20 másodpercet, de mikor visszajöttem egy zsíros kinézés# ifjú - fogjuk

rá, hogy fehér, de "afró" hajstílussal, ami népszer# lett a fiatal degeneráltak között

mostanában - Katherinet rondaságokkal zaklatta, amíg körbetáncolta és ugrálta,

mint egy boxoló. (jegyzet az olvasónak: "afró" a néger vagy afrikai fajra utal,

amely, a nagy forradalom alatti hirtelen elt#néséig egyre degeneráltabb befolyást

gyakorolt Észak-Amerika lakosságának kultúrájára és életmódjára.)

Megragadtam a vállánál, megpörgettem, és olyan keményen pofán vágtam, amilyen

keményen csak tudtam. Ahogy lement, mély, primitív kielégülést éreztem, amint

láttam, hogy vagy öt foga kitört a roncsolt száján, b#séges sötétvörös vérfolyamon.

A zsebembe nyúltam a pisztolyom után, teljesen azzal a szándékkal, hogy

megölöm, ott és akkor, de Katherine megfogta a karom és abban a pillanatban

megnyugodtam. Ahelyett, hogy kilyukasszam az afróját homloktájt, odaléptem és

az ágyékába rúgtam teljes er#mb#l háromszor. Felrándult, és rövid fulladozó

üvöltést engedett ki az els# rúgásnál, és aztán mozdulatlanul kiterült.

Járókel#k elfordították a fejüket, és továbbsiettek. Az út másik felén két fekete

bámult és huhogott. Katherine és én elsiettünk és letértünk az els# sarkon. Vagy hat

háztömbnyit ((keresztutcányit)) gyalogoltunk, aztán visszafordultunk és felültünk a

buszra egy másik megállónál. Katherine mondta nekem kés#bb, hogy a suhanc

odafutott hozzá azonnal, ahogy én beléptem az üzletbe. Köréje tette a karját,

ajánlatot tett neki, és elkezdte tapogatni a melleit.

Katherine elég er#s és mozgékony, és eltaszította magát t#le, de az elállta az útját

és megakadályozta, hogy kövessen az üzletbe. rendszerint Katherine pisztolyt hord,

de a nap szokatlanul meleg volt, nem volt alkalmas kabát viselésére, és olyan ruha

volt rajta, ami alá nem lehetett volna pisztolyt elrejteni. És mivel velem volt még

egy könnygáz sprét sem hordott, amely elengedhetetlen öltözködési cikk lett a n#k

számára manapság.

Ebb#l a szempontból érdekes megjegyezni, hogy ugyanazok az emberek, akik

olyan hisztérikusan agitáltak a fegyver elkobzásért a Kohn rendelet el#tt, most akönnygáz betiltását követelik. Még olyan esetek is voltak, hogy n#ket, akik a

könnygázukat arra használták, hogy nemileg er#szakolni szándékozókat

elkergessenek, fegyveres támadással vádoltak meg! A világ olyan #rült lett, hogy

már igazán semmi sem lep meg...

A küls# helyzet ellenében, a Szervezeten belül a nemi er#szak elképzelhetetlen. De

nincs kétségem afel#l, hogy ha nemi er#szak mégis el#fordulna, az elkövet#

jutalma pár golyó lenne órákon belül.

Mikor vissza értünk a m#helyhez, Henry és egy másik ember vártak ránk. Henry

azt akarta, hogy adjak neki utolsó eligazítást az általunk módosított aknavet# célzó

szerkezetének beállításain. Mikor távoztak, akkor magukkal vitték az aknavet#t is.

Még mindig nem tudom mire fogják használni.

Katherine és én, mindketten nagyon kedveljük Henryt, és hiányozni fog nekünk. #

afféle személy, akin a Szervezet sikere végs# soron múlni fog. Katherine már

megtanította Henrynek az arcálcázási trükkjei legtöbbjét, és mikor távozott az

aknavet#vel, odaadta neki a parókái, álszakállai, m#anyag szerkenty#i, és

arcfestékeinek nagyobbik részét.

9. Fejezet.

1991. november 9. Micsoda nap! Ma délután két órakor a Kongresszus különleges

ülést tartott, hogy meghallgassanak egy felszólítási beszédet az elnökt#l. Tervek

szerint különleges törvényeket kért volna, hogy kitaposhassák a "rasszizmust" és

hatékonyabban küzdhessenek a terrorizmus ellen.

Egy dolog, amit kérni akart a Kongresszustól, a sajtó szerint, az a régen várt bels#-

útlevél törvény volt. Annak ellenére, hogy a múlt hónapban megsemmisítettük a

számítógépet, amit az útlevélprogramhoz használtak volna, a kormány úgy néz ki

tovább nyomul vele.

A Kongresszusi épületet 3,000 és 5,000 f# közötti létszámú titkosrend#r, és

egyenruhás felfegyverzett katona vette körül. Géppuskával felszerelt terepjárók

voltak mindenhol. Még két tank és néhány páncélszállító is volt ott.

A sajtó tagjai és a kongresszusi dolgozók a védelem három barikádokkal és

szögesdróttal ellátott külön körén át kellett átmenniük, hogy megközelítsék a

kongresszusi épületet, és mindegyiknél átkutatták #ket fegyverekért. A leveg#ben

helikopterek jár#röztek. Egyetlen szabotázsra vagy orgyilkosságra törekv#

gerillacsoport sem tudott volna két lakótömbnyi közelébe kerülni a helynek, még

öngyilkos ((futammal)) rohammal sem.Ténylegesen, a kormány nyilvánvaló, hogy szándékosan eltúlozta a biztonsági

intézkedéseket, csak azért, hogy növelje az esemény és a felvetett témái

sürg#sségének légkörét.

Mindaz a sok katona és fegyver látványa a kongresszusi épület el#tt nem hagyott

kétséget a tévénéz#k agyában, - biztos vagyok benne -, hogy sürg#sségi helyzet van

az országban, amely szükségessé teszi a lehet# leger#sebb intézkedéseket a

kormány részér#l.

De akkor, amikor a TV- kamerák arra készültek, hogy átkapcsoljanak a katonákkal

és biztonsági intézkedésekkel zsúfolt helyszínr#l a kongresszusi épület el#tt, a

képvisel# házban lev# szónoki pódiumra, ahol az elnök beszélt volna, egy aknavet#

lövedék - habár senki sem tudta, hogy az volt - robbant kb. 200 yardra

északnyugatra az épülett#l. A TV- néz#k hallották a robbanást, de nem láthattak

semmit, csak egy alig kivehet# szürke füstfelh#cskét a Kongresszusi épület fölött.

A következ# pillanatokban általános zavar volt. Katonák felvett gázmaszkokkal

haladtak az egyik irányba, míg komor kép# titkosrend#rök el#vett pisztolyokkal,

futottak a másikba. A TV bemondó lélegzetvisszafojtva jelentette be, hogy valaki

bombát robbantott a Kongresszusi épület egyik parkolójában.

Majdnem egy percig dadogott tovább, azt találgatva, hogy ki csinálta, hogy hogy

juttathatták át a bombát a biztonsági er#k vonalain, hányan sérültek meg a

robbanásban, és így tovább. Ekkor bezuhant a második lövedék.

Ez robbanással és villanással csapódott be kb 50 yardnyira a kamera el#tt.

Majdnem pontosan eltalált egy csapat katonát, akik az épület keleti parkolójában

egy kisebb hegy homokzsák mögött géppuskafészket láttak el.

"Ez a mi aknavet#nk!" - kiáltottam. Valószín#leg egyszerre derengett fel minden a

helyszínt néz# katonai tapasztalattal rendelkez# ember számára, hogy egy aknavet#

felel#s a két robbanásért.

Az aknavet#k tökéletes fegyverek, f#leg a gerilla harcászathoz. Hangtalanul és

szinte függ#legesen ejtik halálos lövedékeiket a célpontjukra. Teljes fedezékb#l

lehet tüzelni velük, és a célterületen lev# személyek nem tudják megmondani, hogy

melyik irányból jönnek a lövedékek.

Ebben az esetben rögtön arra gondoltam, hogy embereink félrees# s#r# erd#s

területr#l tüzelnek, a Potomac nyugati partjáról, alig több, mint két mérföldre az

épülett#l. Henry és én már egyszer megvizsgáltuk a területet, nemrég, pont ebb#l a

célból, mert minden fontos Washingtoni szövetségi épület a 81 mm-es aknavet#

hatósugarán belül van innen.Kb. 45 másodperccel a második lövedék után a harmadik a Kongresszusi épület

déli szárnyának tetején landolt és az épület belsejében robbant fel. Most már

bemérték a célt, és a lövedékek elkezdtek hullani az égb#l 4-5 másodperces

id#közökkel. Gyakorlatilag mindenki, beleértve a legtöbb TV- személyzetet is,

fedezékbe rohant, de egy rendíthetetlen kamerás a helyén maradt.

Gyönyör# láng és acél felvirágzásokat láttunk mindenhol az aszfalton táncolni, a

szilánkra tört falak és ég# járm#vek közepén villámlani ((dübörögni)), a

kongresszusi épületen hol belül, hol kívül kitörni, véres adójukat szedve a

zsarnokság és árulás soraiból.

Az egész kb. három percig tartott, de amíg tartott, a legcsodálatosabb látvány volt,

amit valaha is láttam. Mekkora benyomást tehetett az átlag lakosra, aki a TV- t

nézte!

És volt még egyéb izgalom is ma, Kaliforniában és New Yorkban is. Los Angeles

városi tanácsát összehívták, hogy megnézzék az Elnök beszédének él# közvetítését,

miel#tt szavaztak volna néhány saját városi "anti-rasszista" rendeletr#l. Körülbelül

akkor, amikor elkezd#dött itt a t#zijáték, négy emberünk hamis rend#ri

igazolványokkal bement a Tanács gy#lésére, és elkezdtek gránátokat dobálni.

Nyolc tanácstag rögtön meghalt, és embereink sikeresen kijutottak.

Egy órával korábban, New Yorkban, a Szervezet bazookát használt, hogy lel#jön

egy utasszállító repül#gépet, amely éppen Tel Aviv felé szállt fel, tele vakációzni

induló el#kel#ségekkel, többnyire zsidókkal. Túlél#k nem voltak. (Jegyzet az

olvasónak: a bazooka kis rakéták kilövésére alkalmas hordozható fegyver,

els#dlegesen gyalogsági fegyver volt a II. Világháborúban, 60-54 UKE, amit

páncélozott járm#vek ellen használtak, és már idejét múlt, elavult fegyver volt 8

UKE-ben. Tel Aviv a legnagyobb város volt Palesztinában azon szerencsétlen régi

korbeli ország létezésének zsidó megszállása alatt. A város romjai még mindig túl

radioaktívak emberi ottéléshez.)

Teljességében összegezve mozgalmas nap volt ez a Szervezet számára! Nagy er#t

adtak nekem ezek az akciók, amelyek bemutatták a képességünket arra, hogy több

egyszerre végrehajtott ütést tudjunk mérni a rendszerre, és biztos vagyok benne,

hogy ugyanez igaz összes bajtársunkra.

A nagy zaj, füst és roncsolás ellenére, amit támadásunk okozott, csak 61 ember halt

meg, ahogy a kés#bbi újságokból értesültünk. Ezek között volt két Kongresszusi

képvisel#, egy elnökségi tisztvisel#, és négy vagy öt magasabb rangú Kongresszusi

tisztvisel#. De a mai támadásainknak igazi értéke pszichológiai hatásukban van,

nem a közvetlen pusztításban, amit okoztak.

El#ször is a rendszer elleni er#feszítéseink mérhetetlenül sokat nyertek hitelesség

szempontjából. Bár még fontosabb, amit tanítottunk a politikusoknak és a

bürokratáknak. Ma délután megtanulták, hogy egyikük sem elérhetetlen számunkra.

Lebújhatnak szögesdrótok és tankok mögé a városban, vagy vidéki birtokukonbetonfalak és riasztórendszerek mögé, de mégis el tudjuk #ket érni, és meg is

tudjuk #ket ölni. Amerika összes fegyveres #re és golyóálló limuzinja sem tudja

garantálni a biztonságukat. Ez olyan lecke, amit nem fognak elfelejteni.

Most mindannyian #rjöngenek ellenünk, és vallásos mélységgel megígérik a

nyilvánosságnak, hogy kitaposnak minket, de miután elgondolkoznak rajta egy

kicsit, sokan közülük készek lesznek "életbiztosítást vásárolni" t#lünk. A rendszer

egyik nagy gyengesége a teljes romlottsága. Mérhetetlen számbeli és fegyverbeli

fölényben vannak, de egyetlen vezet#jüknek sincs egyéb motivációja, mint a saját

önérdeke. Abban a pillanatban készek elárulni a rendszert, amikor személyes el#nyt

látnak ebben.

Egyel#re nem adjuk tudtukra, hogy mind elkerülhetetlenül az akasztófa felé

tartanak. Hadd higgyék, hogy alkudhatnak velünk és megmenthetik a nyakukat,

mikor a rendszer megd#l. Csak a zsidóknak nincsenek illúzióik ebben a tekintetben.

Ami pedig a nyilvánosságot illeti, egy kicsit korai még tudni, mi lesz a reakciójuk a

ma végbevitt cselekedetekre. A legtöbbjük természetesen azt fogja hinni, amit a

média mond nekik. Alapvet#en mind csak zavartalanul magukban akarnak maradni

a sörükkel és a tévé készülékükkel. Az elmei beállítottságuk a filmrajongó

magazinok és humoros tévém#sorok tükre, amelyekkel tömi #ket a rendszer.

De ennek ellenére nekünk figyelmesen figyelnünk kell a lakosság velünk és a

rendszerrel kapcsolatos érzelmeit. Mert habár a többségük továbbra is támogatni

fogja a rendszert, mindaddig, amíg a h#t#jük tele van, közülük kell szereznünk az

újoncokat, hogy pótolhassuk veszteségeinket.

A jelenlegi toborzásra képtelenségünk mindannyiunk számára nagy ok az

aggodalomra. A terjeng# szóbeszéd szerint az utóbbi két hónapban egyetlenegy

újonc sem jött be a Washington térségben. Ez alatt az id# alatt körülbelül 15

százalékát veszítettük el az er#nknek. Remélem, máshol nem ilyen rossz a helyzet.

A lakosság összes részlegéb#l ahonnan új tagokat reméltünk szerezni a

"konzervatívok" és a "jobboldaliak", okozták a legnagyobb csalódásainkat. #k a

világ legrosszabb összeesküvés-elmélet gyártói, és a leggyávább nyomorultak.

Valójában gyávaságukat csak az ostobaságuk múlja felül.

A konzervatívok között kering# összeesküvés-elmélet szerint valójában a Szervezet

a rendszer utasításait követi. Felbérelt provokátorok vagyunk, akiknek feladata elég

z#rt keverni, hogy igazolhatók legyenek a rendszer elnyomó ellenforradalmi és

anti-rasszista lépései.

Ha csak mi nem "ingatnánk a csónakot" ((kevernénk bajt)), minden könnyebb lenne

mindenki számára. Akár elhiszik ezt az elméletet, akár nem, ez mentséget ad rá

nekik, hogy ne csatlakozzanak hozzánk.A másik végen, a liberálisok mindent elfelejtettek pár évvel ezel#tti radikalizmus

iránti lelkesedésükb#l, most, hogy mi vagyunk a radikálisok. Ideológiai

útmutatásukat az "okos" magazinoktól és újságíróktól kapják, és a "men#" dolog

most, hogy stabilan rendszerpártinak kell lenniük. #k a saját módjukon a

liberálisok, akik önmagukat értelmiségnek tettetik, és önmagukat okosnak és

kitanultnak, bonyolultnak képzelik, de ennek ellenére pont olyan eszetlenek és

ugyanolyan könnyen manipulálhatóak, mint a konzervatívok.

A keresztények vegyes csoport. Egy részük a legelkötelezettebb és legbátrabb

tagjaink között vannak. Gy#löletük a rendszer ellen azokon az okokon túl, ami

mindannyiunkat hajt, a rendszer szerepének felismerésén is alapul a

kereszténységet aláásó és kificamító m#ködésekben.

De mindazok, akik továbbra is a nagyobb vallási felekezetek keretein belül vannak,

ellenünk vannak. A keresztény felekezetek zsidók általi elfoglalása ((irányítás alá

vétele)) és a kereszténység üzenetének teljes megrontása már majdnem 100%-ban

teljes.

A szószéki kurvák a rendszer pártvonalát ((szövegét)) prédikálják a nyájaiknak

minden vasárnap, és megkapják érte a 30 darab ezüstjüket ((Ami t.i. Júdás fizetsége

volt Krisztus elárulásáért)) a kormányzat által adott "tanulmányi" adományok,

"testvériség" díjak, tömegek el#tt tartott beszédekért kapott fizetségek, és a sajtó

pozitív hozzájuk viszonyulása formájában.

A libertáriánusok ((szabadságpártiak)) egy másik megosztott csoport. Körülbelül

fele támogatja a rendszert, és a fele van ellene. Bár mindannyian ellenünk vannak.

Azok, akik a rendszer ellen vannak, éppenséggel nagyobb veszélynek

((fenyegetésnek)) látják a rendszert, mint a Szervezetet. De ahogy a hitelességünk,

támogatottságunk és elismertségünk növekszik, egyre több és több libertariánus

fogja támogatni a rendszert. Valószín#leg nincs mód rá, hogy felhasználjuk ezt a

csoportot.

Nem, nincs sok remény arra, hogy szimpátia szempontjából hatást érjünk el a

társadalom ezen változatos ideológiai csoportjai valamelyikén. Ha találunk új

tagokat, azok valószín#leg a még el nem kötelezettek közül kerülnek ki.

A rendszer agymosása nem ficamította végleg ki mindenkinek az eszét. Jó emberek

milliói és milliói léteznek még odakint, akik sem nem hiszik el a rendszer

propagandáját, sem nem süllyedtek le azoknak az állatszer# létszintjére, akik

kizárólag azért ((annak)) élnek, hogy kielégítsék az érzékeiket. Hogy buzdíthatnák

ezeket az embereket arra, hogy csatlakozzanak hozzánk?

Az élet manapság egyre csúfabb és csúfabb, egyre zsidóbb és zsidóbb. De még

mindig viszonylag kényelmes, és a kényelem a nagy megrontó, és a gyávák nagy

termel#je. Úgy t#nik, mostanra, minden igazi forradalmárt megszereztünkmagunknak Amerikában. Most azt kell kisüssük, hogy hogyan csináljunk többet, és

gyorsan.

November 14. Ma meglátogatott Henry, így megtudtam néhány részletet a hétf#i

aknavet#s támadásról. Mindössze három emberünk volt benne: Henry és egy férfi,

aki segített neki szállítani az aknavet# részeket és a lövedékeket a korábban kijelölt

tüzel#helyre az erd#be, és mindent összeszerelni és felállítani, és egy lány egy kis

rádióadóval a Kongresszus épülett#l pár háztömbnyire lev# parkban, aki

irányítóként szolgált. Rádión segített bemérni a célt illetve ráállítani az aknavet#t,

amíg Henry a cs#be ejtette a lövedékeket. A célzási beállítások, amelyeket én

kiszámoltam, majdnem tökéletesek voltak.

Fölhasználták az összes Aberdeenb#l ellopott 81 mm- es l#szert, és Henry

érdekl#dött, hogy nem tudnék- e még valamennyit rögtönözni. Elmagyaráztam neki

a feladat nehézségét.

Tudunk bombákat készíteni, egész bonyolultakat is. De az aknavet# lövedékek

azok teljesen másmilyenek. Túl bonyolultak jelenlegi képességeinkhez mérten. És

amit készíteni is tudnék, az nagyon kezdetleges megközelítése lenne az igaziaknak,

és semennyire sem lennének közel ezek pontosságához. Egyszer#en ki fog kelleni

fosszunk még egy fegyverraktárt, az ezzel járó veszélyek vállalásával együtt,

miel#tt újra használni tudjuk az aknavet#nket.

Amir#l még beszélgettem Henryvel, az a viszonylag kis méret# bombatámadások

elterjedése, melyek az utóbbi két-három napban el#fordultak. Száz vagy még több

volt bel#lük országszerte, beleértve négy Washingtonban, és több tekintetben

felkeltették a kíváncsiságomat, f#leg a célpontjaik kiválasztása szempontjából -

bankok, nagy üzletek, vállalatok irodái, - de szintén a nyilvánvaló hozzá nem értés

miatt, amivel készítették #ket ((amat#rségük)). Minden elsült bombára úgy néz ki a

rend#rség felfedezett legalább egyet amely csak elfüstölgött ((sistergett)).

Henry meger#sítette a gyanúmat, hogy ezek a bombázások - legalábbis azok,

amelyek ezen a területen történtek - nem a Szervezet munkája voltak. Ez érdekes.

Úgy néz ki, akaratlanul felvillanyoztunk néhány kés#n nyíló anarchistát - vagy

Isten tudja mit - akik eddig lapultak.

A sajtó, természetesen mindent ránk fog, ami megszégyenít# - tekintettel a

bombatámadások amat#rsége szempontjából, - de talán maga a jelenség nem rossz

fejlemény. Legalább a titkosrend#rséget sokkal több dolog foglalja le, és ez levesz

egy kis súlyt rólunk.

A nihilizmus növekedése, amelyet a rendszer régóta buzdít, talán most a rendszer

helyett nekünk fog kifizet#dni. Ma egész érdekes tapasztalatot szereztem e

tekintetben.El kellett utaznom Georgetownba, hogy elintézzek egy kisebb kommunikációs

problémát a 4-es egységnek. Georgetown egykor Washington legelegánsabb része

volt, de az utóbbi öt évben ugyanaz a szerencsétlenség sújtotta, mint ami a f#város

többi részét is aszfaltdzsungellé változtatta.

A drágán áruló boltok nagy része "meleg" bároknak, masszázs szalonoknak, pornó

bódéknak, lik#r üzleteknek, és hasonló "vállalkozások" "javára" vesztettek teret.

Szemét hever a járdákon és a feketék, akik eddig igen ritkák voltak errefelé, most

hemzsegnek mindenhol.

Még mindig sok fehér él Georgetownban - csak máshogyan. Az egykor divatos

családi házak ablakait bedeszkázták mostanra, de sokat közülük engedély nélkül

elfoglaltak csöves kolóniák, f#leg fiatal lemorzsolódottak és otthonról

megszököttek.

Egy a lét szélén lev#, brutális létet folytatnak, az utcán koldulnak, maradékokért

turkálnak a szemétben, néha lopnak is. A lányok közül egyesek az alkalmi

prostitúcióval is foglalkoznak. Szinte az összes - legalábbis eddig azt hittem - az

állandó bedrogozottság állapotában tartja magát. Mióta a rendszer befejezte teljesen

a kábítószertörvények betartatását tavaly óta, a heroint ugyanolyan könny#

beszerezni, és körülbelül annyiba kerül mint a cigaretta.

A zsaruk általában békén hagyják #ket, holott néhány történet arról, hogy mi folyik

ezek között a gyerekek között igencsak elborzasztó. Az er#djeikben, a bedeszkázott

épületekben, ahol f#znek, esznek, alszanak, szerelmeskednek, szülnek, drogoznak

és meghalnak, úgy t#nik, civilizáció el#tti életformába süllyedtek vissza. Furcsa

vallásos kultuszok - sok illatos füsttel és kuruzslással - terjengnek közöttük. Az #si

Szemita kultuszokra emlékeztet# Sátánimádó formák, különösen elterjedtek.

Állítólag rituális kínzás, és rituális gyilkosság is zajlik ezeknél, úgy mint rituális

kannibalizmus, rituális szexorgiák, és más nem-fehér szokások.

Befejeztem a feladatomat a 4-es egységnél - amely a területünk hippi-szer#bb

tagjainkat tartalmazván, sokkal jobban beolvad a Georgetowni helyszínbe, mint

bármelyik másik egységünk tehetné - és a buszmegálló felé tartottam, mikor is

balhéba botlottam. Két fiatal huligán - portorikóiaknak vagy mexikóiaknak néztek

ki - küszködött a járdán egy vöröshajú lánnyal, megpróbálva bevonszolni #t egy

ajtón át az egyik házba.

Egy megfontolt lakos elment volna e mellett anélkül, hogy beleavatkozott volna, de

én megálltam, néztem egy pillanatig, aztán elindultam a dulakodók ((küszköd#k))

felé. A két füstöskép#t épp eléggé megzavarta közeledtem, hogy esélyt adjanak a

lánynak a szabadulásra. Rábámultak ellenségesen és kiabáltak egy csúf kifejezést,

de nem próbálták meg elfogni a lányt, aki gyorsan vagy száz lábnyit ((kb 30 m))

sietett el az #t majdnem elkapók el#l.Elfordultam és mentem az utamra. A lány lelassított eléggé, hogy utolérhessem.

"Köszönöm" - mondta, egy meleg mosoly kíséretében. Igazából elég szép volt, de

nagyon ócskán öltözve, és nem volt több 17 évesnél - nyilvánvalóan egy volt

Georgetown "utca emberei" közül.

Elbeszélgettem vele, miközben mentünk. Az els# információk egyike, amit

kicsaltam, t#le, az volt, hogy két napja nem evett és nagyon éhes volt. Megálltunk

egy útszéli vendégl#nél és vettem neki egy hamburgert és egy vaníliaitalt. Ezután is

éhes volt, így vettem neki még egy hamburgert és egy kis krumplit.

Amíg evett, beszélgettünk, és megtudtam néhány érdekes dolgot. Az egyik, hogy a

számkivetettek közötti létezés változatosabb, mint gondoltam volna. Léteznek

drogos kolóniák, és a drogtól tartózkodó kolóniák, fajilag kevert és teljesen fehér

kolóniák, nemileg kiegyensúlyozott, és teljesen férfi kolóniák vagy bandák. A

csoportok vallási-kultuszok szerint is elkülönülnek.

Elza - ez a neve - azt mondta, hogy sose volt drogos. Elhagyta a csoportot, amivel

volt két napja egy bels# civakodás után, és épp egy férfibanda tanyájára vonszolták,

amikor én arra jöttem.

Adott néhány jó tippet, hogy kik lehetnek felel#sek az utóbbi kis bombázásokért,

amelyek az én és a Henry kíváncsiságát felkeltették. Általános tudat a barátai

között, hogy néhány Georgetowni kolónia "benne van" az afféle dologban "tudod

adni a disznóknak".

Elzát magát úgy néz ki egyáltalán nem érdekli a politika, és nem érdeklik, sem így

sem úgy a robbantások. Nem akartam túlságosan érezhet#en érdekl#dni az

információk után, hogy nehogy azt higgye, hogy zsaru vagyok, szóval nem

er#ltettem, hogy több információt adjon a témában.

A körülmények között igazán nem engedhettem meg magamnak, hogy hazavigyem

Elzát a szállásunkra - de nagy volt a kísértése ennek, amit le kellett küzdjek. Adtam

neki egy ötdollárost, mikor elváltunk, és meggy#zött, hogy nehézség nélkül be tud

majd illeszkedni valamelyik csoportba. Azt mondta, hogy valószín#leg visszamegy

ahhoz a csoporthoz, amelyiket elhagyta. Megadta a címüket, így meg tudom #t

keresni.

Egész este ezen gondolkozva úgy néz ki, hogy lehet hasznos szövetségesek kerülik

el a figyelmünket ezek között a lemorzsolódottak között. Egyenként nem túl

ígéretesek, de talán jó hasznukat vehetnénk együttes módon. Ez megfontolandó.

10. Fejezet
    1991. november 16. Kezd kialakulni a rendszer válasza a múlt heti aknavet#s

akciónkra. Egyrészt nehezebb közlekedni most. A rend#rség és a katonaság

nagymértékben fokozta az ellen#rzést, és most már mindenkit megállítanak,

járm#veket és gyalogosokat egyaránt.

A rádióban kb. óránként egyszer figyelmeztetik a lakosságot, hogy azonnali

letartoztatásnak vannak kitéve azok, akik nem tudják magukat azonosítani, ha

megállítják #ket. A Szervezet már ellátott közülünk egyeseket eléggé meggy#z#

hamisított jogosítványokkal és más személyazonossági iratokkal, de id#be telik,

amíg a Washington térségben mindenkit el tud látni.

Tegnap Carolnak volt egy közeli esete. El kellett mennie egy üzletbe, hogy

megvegye a heti élelmiszert az egységünknek, és egy rend#rjár#r pont akkor

érkezett oda, amikor a pénztár el#tti sorban volt. Minden kijárathoz tettek

embereket és mindenkinek igazolnia kellett magát mikor a távozott.

Pont ahogy Carol kész volt távozni, z#rzavar keletkezett az egyik kijáratnál. A

rend#rség kérd#re vont egy férfit, aki úgy néz ki nem tudta igazolni magát és ez

pedig ingerültté vált. Mikor a rend#rök megpróbálták megbilincselni megütötte

egyiket és megpróbált futni.

Leteperték egy méter után, de az összes többi kijárattól odarohant az összes többi

rend#r is, hogy segítsen és Carol így ki tudott osonni egy éppen #rizetlen kijáraton

az élelmiszereivel

Ez a sok igazoltatás lefoglalja a rend#röket a szokásos munkájuktól, és a feketék

meg más b#nöz# elemek igazán kihasználják ezt. A katonaság egy része is részt

vesz az igazoltatásokban és más rend#ri m#veletben, de a f# feladatuk még mindig

a kormány- és a sajtó létesítmények védelme.

A legérdekesebb fejlemény az, hogy az Emberi Viszonyok Tanácsa is kap

sürg#sségi rend#ri hatáskört, és sok feketét neveznek ki "biztosokká" a társadalmi

segélyb#l él#k soraiból, pont mint ahogy a fegyver razziák alatt tették. Washington

környékén és Alexandriában ezek a fekete "biztosok" már öntudatosan járják az

utcákat és állítják meg a fehéreket.

Az a hír járja, hogy pénzt követelnek azoktól, akiket megállítanak, és

letartoztatással fenyegetik azokat, akik nem fizetnek. És behurcolnak fehér n#ket a

"m#ködési központjaikba" "kihallgatásra". Ott levetk#ztetik és, sorozatosan

meger#szakolják #ket, - mind a törvény nevében! A sajtó persze egy szót sem szól

ezekr#l a gyalázatokról, de mégis terjed a hír. Az emberek nagyon haragszanak és

félnek persze, de nem tudják, hogy mit csináljanak. Fegyverek nélkül persze nem

sokat lehet csinálni. Teljesen ki vannak szolgáltatva a rendszernek.Nehéz kitalálni, hogy miért kavar a rendszer szándékosan fel dolgokat azáltal, hogy

a feketékb#l csinálnak megint tömegesen biztosokat, azután amennyi haragot és

neheztelést okozott ez két évvel ezel#tt a fegyver razziák alatt. Megbeszéltük

magunk között az egységben, de nem értünk egyet az okban. Mindenki rajtam kívül

úgy gondolja, hogy a múlt hétf#i események berémítették a rendszert, és ezért a

rendszert megint túlreagált ((túlkapást követett el)). Lehet, hogy így van, de én nem

így gondolom. Volt két hónapjuk rá, hogy hozzászokjanak a tényhez, hogy gerillaháború folyik köztük és köztünk. És majdnem öt hét telt le azóta, hogy igazán

bevertük az orrukat az FBI épület felrobbantásával.

Tudják, hogy a harcoló er#nk létszáma országszerte nem lehet több mint 2,000 és

azt is tudják, hogy id#vel megviselnek bennünket. Én azt gondolom, hogy a

feketéket megel#z#, kiküszöböl# lépésként szabadították rá a fehérekre. A fehér

lakosság megfélemlítése által meg akarják nehezíteni, hogy toborozzunk, így

gyorsítva a bukásunkat.

Billel nem értek egyet, szerinte a fehér reakció az Emberi Viszonyok Tanácsa és a

"biztos" bandáik felújult tevékenységére, könnyebbé teszik számunkra a toborzást.

Ez bizonyos mértékben igaz volt 1989-ben, de az utóbbi két évben a fehér

amerikaiak annyira hozzászoktak a rendszer zsarnokságának növekv# nyíltságához,

hogy azt hiszem a legutóbbi intézkedés inkább megfélemlíti mind feldühíti #ket.

Meglátjuk.

Id#közben van egy hegynyi munka, ami rám vár. A WTP megkért, hogy lássam el

#ket 30 új adóvev#-készülékkel, és 100 új vev#készülékkel az év vége el#tt. Nem

tudom, hogy hogy fogom ezt megvalósítani, de jobb, ha belefogok.

November 27. Máig majdnem halálra dolgoztam magam, éjjel-nappal, hogy

megépítsem a távközlési felszerelést, amit a WTP kért. Három nappal ezel#tt,

kedden, összegy#jtöttem az utolsó kellékeket, amik kellettek, és felállítottam egy

futószalagszer# összeszerelési rendszert, Carolt és Kathrint is bevonva a munkába.

Azáltal, hogy elvégzik az egyszer#bb lépéseket az összeszerelési folyamatban,

lehet, hogy mégis sikerül elkészülnöm határid#n belül a feladattal.

Tegnap viszont kaptam egy behívást a WTP-t#l, amely távol tartott a munkámtól

ma kora reggelt#l egészen este 10-ig. A behívás egyik oka egyfajta "h#ségi"

átvizsgálás volt. De ezt nem tudtam miel#tt elértem volna a megadott címre. Ez a

kis ajándékbolt volt ahol a Harry Powell fölötti ítélkezés történt. Egy #r beutalt egy

kis irodába, ami a pince raktárából nyílott. Ott két ember várt rám. Az egyik

Williams #rnagy volt a Forradalmi Parancsnokságtól, akivel már korábban is

találkoztam. A másik egy Clark nev# doktor volt, az egyik legálisunk, és mint

hamarosan megtudtam egy klinikai pszichológus.

Willams elmagyarázta, hogy a Szervezet kifejlesztett egy új tesztrendszert az

újoncaink átsz#résére. Ez arra volt jó, hogy megtudjuk az újoncok igazimotivációját ((okait, indítékait)), hozzáállását, hogy kisz#rjük azokat, akiket a

rend#rség küldött közénk, hogy kémkedjenek, és azokat, akik más okokból nem

illettek be.

Az újoncokon kívül, a régi veteránok közül is átsz#rünk egyeseket: f#leg azokat,

akik feladatai a titkos rend#rség számára különösen értékes információkhoz

juttatják #ket. Én is benne vagyok ebben a kategóriában, a kommunikációs

rendszerünk részletes ismerete miatt, és mert a munkám szokatlanul sok másegységbeli tagunkkal hozott kapcsolatba.

Az elején azt terveztük, hogy egyik földalatti tag sem fogja tudni más egységek

tagjainak identitását, vagy más egységek tartózkodási helyét.

De a gyakorlatban súlyosan eltértünk ett#l a tervt#l. Ahogy most alakultak a

dolgok, az utóbbi 2 hónapban, mára már vagyunk páran a Washington térségben,

akik önkéntesen vagy kínzás hatására, nagyszámú más tagunkat tudnák feladni.

Természetesen nagy figyelemmel és nagyon gondosan választottuk ki az új

tagjainkat a fegyverrazziák után, de semmi affélét nem alkalmaztunk, mint aminek

alá lettem vetve ma reggel. 2 injekciót kaptam, valami vegyszerek lehettek bennük,

de elkábultam az els# után, úgyhogy nem tudom pontosan, hogy pontosan hány

injekciót kaptam azután, és feltettek fél tucat elektromos érzékel#t ((elektródát)) a

testem különböz# részeire. Er#s lüktet# fény töltötte ki a látásom, és elvesztettem a

külvilággal való kapcsolatot, csak a kivizsgálóim hangjait érzékeltem.

Ezek után arra emlékszem, hogy ásítva és nyújtózkodva ébredek egy tábori ágyon a

pincében, majdnem három órával kés#bb, habár azt mondták, hogy a kivizsgálásom

maga kevesebb mint félórát tartott. De kipihentnek éreztem magam, és nem

éreztem semmi utóhatását a beadott drogoknak.

Az #r odajött hozzám, ahogy felálltam. Eltompított hangokat hallottam a bezárt

irodából, valaki mást vizsgáltak. És láttam egy másik embert, aki tábori ágyon aludt

egy lábnyira t#lem. Gondolom, hogy nem sokkal azel#tt ugyanazon a folyamaton

ment át, mint én.

Bevezettek egy másik pincebeli szobába, egy kis fülkébe, ahol csak egy szék és egy

kis fémasztal - valójában a gépírók által pl. a bíráskodási eljárásokon is használt

írógéptartó - volt. Az asztalon egy fekete m#anyag fedel# papírtartó füzet volt,

körülbelül öt centi vastag, afféle, mint amiben a legépelt jelentéseket tartják. Az #r

azt mondta nekem, hogy olvassak el mindent a füzetben nagyon gondosan és utána

majd Williams #rnagy beszélni fog velem megint. Becsukta az ajtót, ahogy kiment.

Alig ültem le mikor egy lány hozott nekem egy tálca szendvicset, és egy bögre

forró kávét. Megköszöntem neki, és mivel éhes voltam nekiláttam inni a kávét és

enni az egyik szendvicset, amíg lezseren elolvastam az els# oldalát a papírtartó

füzetben lev# anyagnak.Mikor befejeztem az utolsó oldalt valami négy órával kés#bb, észrevettem, hogy a

szendvicsek - beleértve a megmaradt részét annak, amibe belekezdtem - még

mindig a tálcán voltak, és a bögre még mindig majdnem teli volt a most már

teljesen kih#lt kávéval. Úgy éreztem mintha most tértem volna vissza a földre, a kis

szobába, egy ezeréves #rbeli utazás után. Amit olvastam -és ami egy 400 gépelt

oldalból álló könyvnek felelt meg - kiemelt ebb#l a világból, kiemelt a napról napi

létezésemb#l, mint a Szervezet egy földalatti harcosa, és felvitt egy magas hegy

tetejére ahonnan beláthattam az egész világot, az összes nemzetével és törzsével,

kiterjedve el#ttem. És láthattam az évezredeket is kiterülve el#ttem, a g#zölg# #si

mocsaraktól százmillió évvel ezel#tt, a korlátlan lehet#ségekig, amelyeket az eljöv#

évszázadok és évezredek tartanak nekünk.

A könyv a jelen küzdelmünket, a Szervezetet, a céljait, és ami kockán forog- sokkal

nagyobb háttérbe helyezte, mint amilyenre én valaha is gondoltam volna.

Azaz, sok dologra, ami a könyvben volt már máskor is gondoltam, de sosem tettem

mindent egy áttekinthet# összefügg# rendszerbe. Nem láttam az egész képet tisztán

eddig. (Jegyzet az olvasónak: nyilvánvaló, hogy Turner A Könyvre utal. Tudjuk,

hogy körülbelül a Vértanúk Jegyzetei el#tt 10 évvel íródott, amelyben meg van

említve - valószín#leg a BNE-ben, vagy 1990-ben a régi id#számítás szerint.

Turner "gépelt oldalakat" említ, de nem lehet tudni, hogy gépelt oldalak

fénymásolatáról van szó, vagy talán az eredetiekr#l. Ha az utóbbi igaz, akkor lehet,

hogy ez egyetlen pontos utalás az eredeti Könyvre! Az eredetinek több másolata a

Turner leírásának megfelel# fekete füzetekben túlélte a háborút és tárolva vannak

az Archívumban, de a történelemkutatók még mindig nem találták meg az eredetit.)

El#ször életemben megértem teljes mélységében az értelmét annak, amit teszünk.

Megértem most, hogy miért nem bukhatunk el, attól függetlenül, hogy mit kell

tennünk, hogy gy#zzünk, és nem számít, hogy hányan halunk meg a végrehajtás

során.

Minden ami volt és minden ami lesz, ezután rajtunk múlik. Mi valójában Isten

eszközei vagyunk Nagy Tervének végrehajtásában.

Ezek furcsa szavaknak t#nnek t#lem, aki sosem volt vallásos, de teljesen #szinte

szavak. Ott ültem, és gondolkodtam arról, amit olvastam, mikor Williams #rnagy

kinyitotta az ajtót. Azzal kezdte, hogy menjek vele, mikor észrevette, hogy még

nem ettem meg a szendvicseimet. Behozott egy másik széket a parányi szobába és

azt mondta fejezzem be nyugodtan az evést, amíg beszélünk.

Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg a rövid beszélgetésünk során. Az egyik az

volt, hogy a korábbi hiedelmemmel ellentétben, a Szervezet nagyon kis mértékben,

de azért kap újoncokat. Nem vettük észre, mert a WTP az új embereket teljesen új

egységekbe tette. Ezért volt szükség az új távközlési felszerelésre.Ezenkívül megtudtam, hogy ezen újoncok jó része titkosrend#rségi kém volt.

Szerencsére a Szervezet vezet#sége el#re számított erre a fogásra, és idejében

gyógyírt dolgozott ki rá. Tudták, hogy egyszer föld alá megyünk csak úgy tudunk

biztonságosan tovább toborozni, ha az új embereket át tudjuk sz#rni, olyan

módszerrel, ami nem hibázik.

A dolog így m#ködik: Mikor a törvényeseink találnak valakit, aki azt mondja, hogy

be akar állni a Szervezetbe, azonnal átadják Clark doktornak. Clark doktor

kivizsgálási módszere nem hagy módot a titkolózásra vagy a megtévesztésre. Mint

Williams #rnagy megmagyarázta, ha a szóban forgó egyén elbukik a próbán, soha

nem is ébred föl.

Így a rendszer nem is tudhatja meg soha, hogy miért t#nnek el a kémei. Eddig,

mondta, több mint 30 leend# beszivárgót kaptunk el, beleértve több n#t.

Ráz a hideg, ha arra gondolok, hogy mi történt volna, ha a saját kivizsgálásom azt

mutatta volna, hogy túl instabil vagyok, vagy nem eléggé h#séges ahhoz, hogy

megbízzanak azzal, amit tudok. És egy pillanatig neheztelést éreztem, hogy Clark

doktor kezében, aki még csak nem is földalatti tag, volt az élet és halál döntése

fölöttem.

De a neheztelés hamar elmúlt, mikor figyelembe vettem, hogy legálisnak

((törvényesnek)) lenni semmivel sem alábbvalóbb dolog. Clark doktor egyetlen

okból kifolyólag nem földalatti tag, mégpedig azért, mert neve nem volt az FBI

letartóztatási listáján szeptemberben. A törvényeseink pont olyan fontos szerepet

játszanak a küzdelmünkben, mint mi a földalattiak. Nélkülözhetetlenek a

propaganda és toborzás miatt, #k az egyetlen közeli kapcsolatunk a Szervezeten

kívüli világgal, - és talán még nagyobb kockázatot vállalnak mint mi, ha kiderítik

és letartóztatják #ket.

Williams #rnagy kitalálhatta, hogy mit gondolok, mert a vállamra tette a kezét,

mosolygott, és biztosított, hogy az én kivizsgálásom nagyon jól ment. Olyannyira

jól, hogy sor kerül a bevezetésemre, egy a Szervezeten belüli nagyon válogatott

emberekb#l álló titkos bels# építménybe. A könyv elolvasása volt az els# lépés

ebben a bevezetésben.

A következ# lépésre kb. egy órával kés#bb került sor. Hatan voltunk össze gy#lve

egy laza félkörben a fenti m#helyben. Záróra után volt, és a red#nyök szorosan

össze voltak húzva, az egyetlen fényt két gyertya szolgáltatta, amelyek a m#hely

hátsó részében világítottak.

Én voltam az utolsóel#tti, aki bejött. A lépcs#k tetején ugyanaz a lány, aki elhozta

nekem a szendvicseket, megállított és adott nekem egy talárt valami durva szürke

anyagból, egy hozzácsatolt csuklyával, - valami affélét, mint amit a szerzetesek

hordanak. Miután felvettem a csuhát, megmutatta nekem, hogy hova álljak, ésfigyelmeztetett, hogy legyek csendben. Abban a különös kis gyülekezetben, a

társaim vonásait eltakarták a talárjaik csuklyái, és nem tudtam kivenni az arcaikat.

De ahogy a hatodik résztvev# bejött, megfordultam, és elképesztett, hogy egy

magas vaskos embert lássak a Columbia területi nagyvárosi rend#rség #rvezet#i

egyenruhájában, amint felvesz egy talárt.

Végül egy másik hátul lev# ajtón, át Williams #rnagy lépett be. # is szürke talárban

volt, de az # csuklyája hátra volt vetve, így a két gyertya, mindkét oldalon egy,

megvilágította az arcát.

Halk hangon beszélt velünk, megmagyarázta, hogy mindegyikünk, akit

kiválasztottak a Rend tagságára, átment a Szó és a Tett próbáján. Vagyis, mi mind

bizonyítottunk, nem csak az Ügy felé tanúsított helyes hozzáállással, de a tetteink

által is az Ügy megvalósításáért folytatott küzdelemben. Mind a Rend tagjai

leszünk, a Hit hordozói. Csak a mi sorainkból jöhetnek a Szervezet jöv#beli

vezet#i. Sok más dolgot is mondott, ismételve egyes elveket, amiket a könyvben

olvastam.

A Rend, magyarázta, titkos marad, még a Szervezeten belül is, amíg sikeresen be

nem fejez#dik a feladatunk els# fázisa: a rendszer szétrombolása. És megmutatta

nekünk a Jelet, ami által felismerhetjük egymást.

És akkor letettünk egy esküt, egy roppant esküt, egy megindító esküt, amit#l

kirázott a hideg a csontjaim velejéig.

Ahogy távoztunk egyenként, kb egy percnyi id#távokkal, a lány az ajtónál elvette a

talárjainkat, és Williams #rnagy a nyakunk köré tett egy-egy aranyláncot, egy kis

érmével rajta. Ezekr#l már mesélt nekünk. Mindegyik érmében volt egy parányi

üveg fiola. Mindenkor viselnünk kellett ezeket, éjjel és nappal is.

Bármikor az elfogatás veszélyébe kerülünk, ki kell vegyük a fiolát az érméb#l és a

szánkban hordanunk. És ha elfognak, és nem remélhetjük, hogy azonnali meg

tudunk szökni, szét kell törjük a fiolát a szánkban. A halál fájdalommentes lesz és

majdnem azonnali.

Most az életünk valóban a Rendé. Ma egy értelemben újraszülettem. Most már

tudom, hogy soha nem fogom ugyanúgy nézni a világot, az embereket körülöttem,

vagy a saját életemet többé. Minden más, mint ezel#tt.

Mikor vetk#ztem, hogy lefeküdjek tegnap, Katherine azonnal meglátta az új

nyakláncomat és kérdezett fel#le, -természetesen. Azt is akarta tudni, hogy mit

csináltam egész nap.

Szerencsére, Katherine olyan lány, akivel teljesen #szinte lehet lenni, - valóban

ritka gyémánt. Megmagyaráztam neki, hogy milyen célt szolgált a lánc, és hogyszükséges volt egy új feladat miatt, amit reám bízott a Szervezet, és hogy ez olyan

feladat, aminek a részleteit kötelességem titokban tartani, legalábbis egyenl#re.

Természetesen kíváncsi volt, de nem kutatott tovább.