Van úgy , hogy seggreülünk

Van úgy , hogy seggreülünk

Simicska kapitulált, Kálmán Olga katapultál

Megvan az ideje az obszcén aljaskodásnak, árokba borulásnak, hirdetőoszlopok lehugyozásának, barátok hátba döfésének, a párt- és lélekcserének, alkalmazottak kirúgásának. Ám megvan az ideje az árokból való kikászálódásnak, a kijózanodásnak, a lehányt öltöny kisuvickolásának is. Tudniillik: kapitulálni csak szép, kiglancolt felöltőben szabad. Simicska Lajos tegnap letette a fegyvert volt barátai előtt. Mondhatni, visszaszívta a G-napot, tüdőre. Kálmán Olga megint kezdhet dobozolni. 

Korábbi barátai, ismerői szerint Simicska Lajos egy okos ember (volt). Egy furcsa zseni, aki olykor macinadrágban, papucsban érkezett a Bibó kollégium üléseire, ezért azt hitték róla, ő a gondnok. De amikor megszólalt, mindenki rá figyelt. Bayer Zsolttól tudjuk: ha nem lett volna a Lajos, ma nincs Fidesz. Ugyanis pénztárnokként nagyrészt ő szedte össze kiskanállal a párt maradványait a ’94-es bukás után, és mentette át az utókornak. Trükkök százai, átláthatatlan cégháló, fantomizált vállalkozások, Kaya Ibrahim a mérleg egyik serpenyőjében – a másikban viszont az ellenzékben is gyarapodó hátországú, izmosodó Fidesz. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Simicska Lajosnak. (Ilyen mutatványra a mai, jórészt külföldi kormányok és „filantrópok” zsoldjában álló, nyikhaj ellenzéki pártok képtelenek lennének.)

Aztán 2010 után, érdemei elismeréseként, ő lett a „Jani”. Cégei szinte mindent nyertek, ami nyerhető. Folyt a klientúraépítés, a nemzeti tőkésosztály szinte nulláról való fölépítése, megerősítése. (Amit a balosok azért neveztek el korrupciónak, mert – nagy bánatukra – már nem az őket futtató külföldi cégek taroltak.) Lajos hatalma egyre csak nőtt, ám bölcsessége ezzel arányosan csökkent. Már nem volt elég a „saját minisztérium”, a külön bejáratú kormányülés, a hozzá hű állami cégvezetők sora. 

Megrészegítette a hatalom, még többet akart. 

Mikor ezt nem kapta meg, jött a duzzogás, majd a 2015. február 6-ai sajnálatos események. A G-nap. Bár részegen megígérte, hogy „bemegy és kib@sz minden orbánistát” a médiájából, ezt végül „nagyvonalúan” nem tette meg: az orbánisták előbb-utóbb maguk mondtak föl. Például, amikor púderfelhőben, pipiskedve bevonult a Hír TV stúdiójába Kálmán Olga az akárhány millió forintos fizetésével.  Simicska – két oszlopfirkálás és árokba borulás között – a teljes médiaarzenálját befogta a Jobbik szekere elé, fölvértezte az Orbán elleni bosszúhadjáratra, s mindezt elkeresztelte „független újságírásnak”. A mindennapi Vona mélyinterjúk, színes-szagos Jobbik-riportok, cukisodási beszámolók közti szüneteket maffiaállamozással, oligarcházással töltötték ki – ami egy oligarcha médiájában igencsak vicces. A nézők, olvasók, hallgatók zöme gyorsan le is falcolt. 

Aztán következett a még sajnálatosabb április 8-a és a nagy pofára esés. Pár napra rá Lajos beszántotta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, júniusban pedig a Heti Választ. Ez már a delírium trémens utáni fázis, az árokból való kikászálódás időszaka. Simicska – mint említettük – egyáltalán nem hülye, tehát esze ágában sincs több pénzt ölni zsákutcás bosszújára. Meg a „független újságírásra” – melynek mítoszában az általa épp lapátra tett médiamunkások hittek leginkább, akik jelenleg is állást keresnek. Vagy akik hamarosan lapátra kerülnek. A szerdai hírek nyomán (Simicska a teljes családi cégbirodalmát eladta Nyerges Zsoltnak, akitől akár Mészáros Lőrinchez kerülhet minden) Kálmán Olga mosolya sem lehet túl őszinte… Pedig már egészen belakta az új stúdióját. Felkészül: az Index, a hervadó libsizmus ékköve, amely szerdán e szavak kíséretében adta föl magára az utolsó kenetet:

Abban a speciális magyar médiahelyzetben, amikor a G-nap óta mindent a jobboldali oligarchák birtokolta, kormányt támogató média és a részben egy korábbi Fidesz-oligarcha, vagyis Simicska Lajos birtokolta ellenpólus határozott meg, valószínűleg újabb fordulat elé tekinthetünk. Ezzel sem a kritikus hangok fognak erősödni.

Végtelen szomorúság üli meg a magyari tájat. Lajos ellovagol a naplementébe, a hazánkat fölvirágoztató kritika pedig végleg elhalkul vala. „Végét vetik a zenének. S hazamennek a legények.” Mi azért bizakodjunk: csak túléljük ezt a drámát!

Merkel hatalmon marad, mert ez a legrosszabb megoldás

Úgy tűnik, hogy Angela Merkel kancellári pozíciója túléli a CDU és a CSU között kirobbant konfliktust és az abból következő politikai válságot. Az már egy másik kérdés, hogy Angela Merkel, mint befolyásos európai politikus létezik-e még.

A nyilvánvaló is sokszor csak utólag válik világossá, 2018 közepén visszatekintve tűnik csak igazán egyértelműnek, hogy Merkel és a CDU már a 2017-es Bundestag választásokon megbukott. A német választási rendszer sajátosságaitól függetlenül is drámainak mondható az, hogy egy körülbelül 600 fő feletti (mert a Bundestag mandátumszáma nem állandó) létszámú választott testületben a kormánykoalíció több mint 100 helyet veszít. A CDU-CSU az önálló kormányzáshoz nagyon közeli helyzetből esett vissza annyira, hogy a hatalomban maradásához jóval a parlamenti, politikai és intellektuális erejükön felül kellett bevásárolniuk a szociáldemokratákat a koalícióba. Az AfD jelentős térnyerése, a szabad demokraták erős visszatérése, a komikusan elhúzódó kormányalakítás, az SPD erőtlensége, a CSU egyre komolyabb ellenérzései az önpusztító merkeli politika iránt mind-mind azt üzenhették volna a német liberális politikai és vélemény elitnek, hogy a politikájuk tarthatatlan.

De ha ezt nem is, akkor azt, hogy vezetési válság van, a kancellár csak a politikai túlélésért küzd, a hatalma megtartásáért, kormányozni nem nagyon van ideje és ereje.

A mindenkor a kompromisszumkényszert előtérbe helyező német politikai rendszer szereplői nem vették észre, hogy olyan kérdésekben törekednek konszenzusra, amelyek tulajdonképpen felszámolják a politikai rendszert, amelyben élnek. Az természetesen sajnos érthető, hogy Németország távlati sorsa nem érdekli őket, mert nem csak német, hanem lokális (szász, porosz, stb.) identitásuk sincs, mert mindegyikük a liberális totalitarianizmusban gondolkodik és Németországot legfeljebb mint hatalmi eszközt gondolja értelmezési keretnek. Az azonban érthetetlen, hogy bénultan szemlélik a fizikai veszélyek mindennapi életben történő megjelenését, a németnek nevezett liberális életforma ellehetetlenülését. Mint ahogy az is, hogy a közvélemény-kutatásokra pillantva nem látják, hogy a gazdaság működőképességétől függetlenül a hagyományos pártok, amelyek már mind szélsőliberálisnak tekinthetőek, folyamatosan tovább gyengülnek és pillanatokon belül a nagykoalíció is ötven százalék alá szorulhat választói támogatottságban. Ráadásul az ellenzéki pártoknak a háború utáni identitásfeladásos hagyománynak megfelelően, nincs valóságos ideológiája, az AfD-n kívül mindegyik hajlamos a szélsőliberális ideológia további erőltetése irányába menekülni és arra nyomni az egész rendszert, ha zsarolási potenciálja megnő.

A német társadalom, nem csak az etnikai és a vallási átrendeződés miatt nagyon jelentősen változik, így nem vezethető tovább egy stabil rendszert feltételezhető logikával, még akkor sem, ha nem minősítjük válságosnak az ország állapotát.

A németek még mindig (és az elemzők döntő többsége is sajnos) elégségesnek gondolja a németek – egyébként már az egész német etnikumra nem is jellemző – hatalmas gazdagságát ahhoz, hogy megvédjék magukat. Azt értelmesebb embereknek nem szükséges magyarázni, hogy az a miénk, amit meg is tudunk védeni ha kell, a befolyás meg attól létezik, hogy elhiszik nekünk, a szavaink mögött valós erő áll. Németország mindkét téren nagyon jelentősen vesztett a hitelességéből. Hiába a gazdasági erő, ha Németországnak olyan követelései vannak a gazdasági és nem kis részben munkaerő hátországának számító közép-európai országokkal szemben, amelyek azok számára elfogadhatatlanok, sőt életveszélyesek.

Németország, nem utolsó sorban Merkel teljesen kiszámíthatatlan és abszurd politizálása miatt 2015 után veszélyes és terhes szövetségessé vált, amely nem akarja megvédeni a szövetségeseit, sőt maga fenyegeti őket mindenféle marhaságokkal.

Mert valljuk meg, a szélsőliberális ködön túl a tanulatlan és képezhetetlen muszlim férfiak európai tömeges betelepítésére ez a legenyhébb kifejezés. Nagy részben Merkelnek köszönhetjük a V4-eket, mint európai tényezőt, de az is csak politikai alkalmatlanságát bizonyítja, hogy geopolitikai értelemben legkönnyebben„kifizethető” vagy sakkban tartható „szövetségeseiből” sikerült önálló politikai entitást kovácsolnia.

A migrációs mániája (trendkövető magatartása, kényszerítettsége) bukását elszenvedő kancellár megmutatta mindenkinek, hogy ő és Németország is kordában tartható és Németország csak akkor maradhat Európa vezetője, ha valóban közös érdekeket követ és érvényesít, nem pedig a liberális ideológiai imperializmus zászlóvivőjeként viselkedik.

A CSU vezetői most értették meg, hogy szűkebb pátriájukban is a szélsőliberálisokkal kötendő koalícióra fogják kényszeríteni őket a közelgő tartományi választások után, ha nem kezdenek el végre politizálni. Mert az természetesen nem opció, hogy a megerősödő AfD-vel alkossanak koalíciót. Még Bajorországban sem. Mindenki tudja, hogy Merkel politikai karrierje véget ért már, már a kormányzás illúzióját sem tudja nyújtani. Miután azonban a német politikai rendszer kifulladt, karakteres, tehetséges és jövőképpel rendelkező politikus képbe kerülése pedig Macron-, Junker- (habár alkoholistával már próbálkoztak) szerű elmebetegek és senkik kancellári álmainak vetne véget, csak a válság fokozódására és az azt tovább mélyítő politikai döntésekre számíthatunk. Ezek kivitelezésére viszont Merkel teljesen alkalmas.

Vezetőkép: tagesspiegel.de

Csak akkor győztünk, ha az utolsó liberális és az utolsó muszlim is elmegy Európából

Az életösztön nagy úr, úgy látszik, hogy a megrettent választók által hatalomra juttatott új politikai elit Olaszországban, a bajorok és úgy általában a németek iránti kötelességeit felfedező CSU Németországban, elkezdte védeni a hazáját. Egyre-másra változtatják meg álláspontjukat a nagy és erőszakos európai népkeveredést idáig csendben tűrő politikusok, na nem azért, mert bármit tanultak volna, hanem azért, mert a közvélemény-kutatások szerint a politikai túlélésük van már közvetlen veszélyben.

Persze mindent elmond az európai politikusok világképéről, hogy annyira eltompultak már, a politikai jövőjük elvesztése jobban megijeszti őket, mint az életüké, a nemzetüké és az országuké. Meg kell jegyeznünk a továbbiakra nézve, hogy az európai politikusok életösztöne rég kihunyt, elszakadtak a valóságtól, ettől a politikai elittől, Merkelestől, Macronostól nem várhatunk semmit. Nem fogják megvédeni az országukat, csak annyit tesznek majd, ami ahhoz elég, hogy legyen esélyük a következő választáson is. Ezt hisszük most, óvatlanul, az idők változásának. Merkel meg a ciklusát akarja kihúzni és átadni a hatalmat a vége felé a barátnőjének és politikai főtanácsadójának, akinek ezt megígérte. Milyen szép jele ez annak, hogy a nők is alkalmatlanok politikai vezetői pozícióra.

Persze nincs új a nap alatt. Ha valakit érdekel még és nem a Facebookról, egy rakás másik hülyétől akarja megismerni a korhangulatot, hanem érdekli a valóság is, érdemes visszatekinteni 78 évvel és újra elolvasni, mit is ír Faludy György a Párizs eleste körüli időkről (A Pokolbéli víg napjaimban). A valóságérzékelésünk és a történelem érdekes viszonya nem megnyugtató.

Faludy megemlékezik egy Lorsy Ernő nevű kiváló, de nagyon lusta elméről, akinek az újkori történelem tendenciáiról alkotott véleménye nekünk is hasznunkra lehet. Lorsy szerint ugyanis a történelemben nem a legrosszabb, legfélelmetesebb eshetőség következik be, mint ahogy a legjobb sem, hanem „éppen a legundorítóbb”. Jelesül nem a németek nyernek, nem a nyugati hatalmak maguk, végül demokratizálva Oroszországot is, hanem a nyugatiak kiegyeznek Sztálinnal a németek ellen. Ha belegondolunk sok minden szól egy hasonlóan ocsmány végkifejlet mellett most is.

Hasonlóan jártunk 1989, a szocializmus bukása után is. Az lett volna a legrosszabb, ha Kelet-Németországhoz hasonlóan, szabályszerűen okkupálnak bennünket a nyugatiak és ránk kényszerítik a saját kapitalizmusukat, pont úgy, ahogy a kommunisták tették a saját rendszerükkel. A legjobb az lett volna, ha a Nyugat félreteszi pillanatnyi gazdasági-politikai-hatalmi-befolyási érdekeit és a közép-európai országok gazdasági és főleg pénzügyi kirablása helyett olyan erős régió kialakítását támogatja, amely stabilizáló szerepet képes játszani nem csak Kelet-Európában, hanem hozzájárulhat Európa világpolitikai vezető szerepének visszaszerzéséhez.

A történelem azonban nem az értelmes lényekhez méltó erkölcsileg helyes döntésekről szól, hanem az ostobaságról és az alantas ösztönök azonnali kiéléséről. A legundorítóbb következett be, a Nyugat gátlástalanul kihasználta a közép-európaiak tapasztalatlanságát, naivságát, gyengeségét és igazából nem megerősítette a régiót, hanem megpróbálta szimpla befolyási övezetté változtatni és a mindenkori német és nyugati érdekek szolgájává silányítani. Az elmúlt harminc évben ugyanolyan, habár kétségtelenül szelídebb, ideológiai imperializmust voltunk kénytelenek elszenvedni, mint a kommunisták idején, nyugati barátaink mindig úgy csavarták az elveiket, hogy a könyvelésben náluk jöjjenek ki a jobb számok.

Maguk sem tudták azonban, hogy hová jutottak, mennyire elpusztította a lelküket a liberalizmus, önvédelmi ösztöneik hová bújtak. A „migránsválság” idején már nem is a primér érdekeiket követték, hanem ideológiájuk legszélsőségesebbjeinek vágyálmait. Nem a legjobbat, nem is a legundorítóbbat, hanem a lehető legrosszabbat választották. Önként mentek bele egy olyan folyamatba, amely két nemzedéken belül a teljes eltűnésüket eredményezheti majd. Eszmélésük késői és azoknak az igazi európaiaknak köszönhetik nagy részben, akik abban a Közép-Európában laknak, amit annyira lenéz a nyugati mainstream.

A Nyugat elkezdett végre menekülni a saját hülyesége elöl, de tudnunk kell, hogy nem a legjobb megoldást fogja választani, hanem alapvető jellege szerint a lehető legundorítóbbat. Ezt azonban nem engedhetjük meg neki, mert ez az undorító megoldás ostoba is lesz, mint az első és a második világháborúkat lezáró békék, mint a gyarmatosítás minden mozzanata, mint minden európai megoldás a világ bajaira. Mert benne lesz az a hübrisz és bírvágy, amelynek eltanulása éppen tönkreteszi a föld többi részét is.

Az történik ugyanis, hogy Európa árulói, opportunistái, a liberális fősodortól megrettenő, a lazacos szendviccsel járó meghívásokról lemondani nem akaró senkijei, hirtelen elkezdtek leszakadni a szélsőliberális elmebetegek genocídiumának támogatásáról és már nem várják el az államuk eredeti polgáraitól, hogy azok mindenüket, a lányaiktól a földjükig, önként fiatal muszlim férfiaknak adják át. Hirtelen újra fontos lesz a határok megvédése, esetleg az illegálisan Európában tartózkodók kitoloncolása. Néhány hónap és a bajorokon kívül mások is elkezdenek majd a keresztény gyökereikről beszélni és esetleg némelyek még azt a gesztust is megteszik majd, hogy a kereszténységet egyenrangúnak ismerik el az iszlámmal. Ezen azért ne hatódjunk meg. Mert még ezeket az apróságokat is hazudják és csak azért mondják, hogy elhitessék már mást akarnak, nem a legrosszabb megoldást választják, hanem a legjobbat. Ha hiszünk nekik, mi magunk választjuk a legundorítóbb megoldást, amely egyúttal a legrosszabb is, mert csak lelassítja és láthatatlanná teszi azt, amit a szélsőliberálisok a zöld, szociáldemokrata, néppárti és egyéb mindenféle baloldali színekben műveltek Európával az elmúlt években.

A legundorítóbb megoldás ugyanis az, hogy az árulók elárulják gyorsan az árulást és hozzánk csatlakoznak, hogy elhitessék velünk, győztünk.

Pedig csak akkor győzünk majd, ha az utolsó liberális az utolsó muszlimmal együtt takarodik ki Európából.

Nemzeti ikon volt

Az volt az ő terepe. Az óriási, leküzdhetetlennek látszó túlerő. Mikor tízen jöttek egyre, és remény sem volt a győzelemre. Az a tizenkét év, mikor a nemzeti oldalt ellenzékbe szorították, jobboldali sajtó csak mutatóba maradt, az is kivéreztetve, a mindennapi túléléséért küzdve. Akkor volt a leginkább elemében. Nemcsak állta az ütéseket, de úgy tűnt, még élvezi is, ahogy próbálják elhallgattatni, tönkretenni, övön aluli ütésekkel térdre kényszeríteni. Hiszen azt próbálhatták! A cédrust nem rendíthetik meg a vaddisznók.

Lovas István nem vezette a nemzeti oldal hadait. Ő egymaga egy önálló sereg volt, aki a sajátjait jócskán megelőzve, senki segítségét nem kérve és nem várva, félelmet hírből sem ismerve harcolt – Dobó Istvánként a hazája romlására törő túlerő ellen. Felfoghatatlan munkabírása, utolérhetetlen olvasottsága és tárgyi tudása miatt féltek tőle a hazánkban állomásozó balliberális csapatok. Mikor a legtöbb belpesti firkász még csak ébredezett, ő addigra már rég leadta a külföldi lapszemléit több újságba. Fél tucat nyelven beszélt, és kétszer annyin olvasott gördülékenyen. Nem létezik olyan külföldi lap, amelynek eldugott mínuszos híre elkerülhette volna a figyelmét. Mindent (is) olvasott. Érvei súlyát, harctéri vértezetét az így szerzett tudás, ez az irgalmatlan tényanyag adta. A ballib skriblerek sem annyira hülyék, hogy ezzel ne lettek volna tisztában, így ha nagy ritkán kiálltak vele vitázni, a számukra biztos bukást jelentő tények helyett a szimbolikus térbe, az érzelmek felé terelték a beszélgetést.

2006-ban Such György rádióelnök a legelső munkanapján rúgta őt ki a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjából, és szüntette meg a rádiós jegyzet műfaját, amellyel Lovas hallatlan népszerűséget szerzett. 2014-ben – a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítójaként – kitiltották az Európai Parlamentből. Ellenérvek nem lévén legtöbbször elhallgatni, elhallgattatni próbálták őt. Vagy megbélyegezni. Lovas Pistánál többet talán csak Bayer Zsoltot nácizták le szép hazánkban. Azt hitték, a billogozás segíthet. Hogy Lovas István a magyar jobboldal ikonja lett (és marad most már örökre), azt leginkább bátorságának, szorgalmának, igazságszeretetének köszönheti, ráadásul az ellene irányuló támadások is őt erősítették. Tabukat nem ismerő szókimondása legendás volt, amitől ellenfelei – miként a Véralgebra-ügy is bizonyította – szinte dührohamot kaptak.  Ám az igazsággal nemcsak őket, hanem barátait is szembesítette. Értünk haragudott, nem ellenünk. 

Írnám, hogy mi, itt a nemzeti oldalon jórészt az ő köpönyegéből bújtunk elő. De ez nem lenne igaz. Ugyanis nem beszélünk fél tucat nyelvet, és nem olvassuk naponta a teljes világsajtót. Más 72 évesen bent fekszik egy nyugdíjas otthonban, és a hamut is mamunak mondja. Lovas Pista viszont az utolsó pillanatig dolgozott, nagyjából kétszer annyit, mint a fele olyan idősek. Ha szorgalomban nem is, legalább bátorságban próbáljuk követni őt!

Tényleg veszélyben a jogállam – a jogot és az igazságot megcsúfoló „komcsi bírók” miatt

Gyurcsány újabb exminiszterét mentette föl csütörtökön a bíróság a korrupciós vádak alól. Ha úgy vesszük, igaza van Brüsszelnek és mind az 547 hazai „demokratikus” ellenzéki formációnak, amiért évek óta a magyar jogállamiságért aggódnak. Valóban romokban a jogállamiság ott, ahol az államkasszának tízmilliárdos károkat okozó, az országot a tönk szélére juttató ballib politikusbűnözők nincsenek börtönben. Amit egyes bírók „független igazságszolgáltatás” címszó alatt művelnek, az bűnpártolás, illetőleg nemzetbiztonsági kockázat. Nem érzékenyítő tréningek, hanem tisztességre nevelés kéne ezeknek.

Most éppen Szabó Pált, Gyurcsány egykori közlekedési miniszterét és bűntársait mentette föl a korrupciós vádak alól a Fővárosi Törvényszék első fokon. Szabó 2006-2007-ben, még postavezérként az állami privatizációs szervezet illetékeseivel karöltve hamis költségkimutatásokat készíttetett, amelyekre hivatkozva aztán egy Wallis-cégnek (Bajnai és vidéke) elkótyavetyélték a Krisztina körúti postapalotát, és helyette horrorisztikus bérleti díjért egy irodaházba költöztették a Magyar Postát. Az ügyészség szerint ezzel tízéves viszonylatban tízmilliárdos kárt okoztak az államnak. Azt már én teszem hozzá, hogy a méregdrága bérleti díjból néhány év alatt egy saját irodaházat is építhettek volna. Ám Szabónak, Gyurcsánynak és az egész akkori ballib kompániának nem az állam gyarapodása volt a fontos. 2002 és 2010 között végrehajtották azt a bravúrt, hogy miközben az állami vagyon tekintélyes részét eladták (mert a liberálisok szerint az állam „rossz gazda”), aközben a költségvetési hiányt az egekbe tornázták, az államot eladósították. (Most pedig ugyanők Orbánék „államosításai” ellen ágálnak. Föl nem foghatják, hogyan képes a nemzeti kormány úgy gyarapítani az állami vagyont ezermilliárdokkal, hogy közben csökkenti az államadósságot, három százalék alatt tartja a költségvetési hiányt, és történelmi léptékű béremeléseket hajt végre. Föl nem foghatják – mivel nincsenek fogalmaik a felelős kormányzásról.) 

NEM SZÉGYELLIK MAGUKAT?

Szabó Pált és bűntársait tehát fölmentette a Fővárosi Törvényszék. Hiszen szó sincs itt semmilyen bűncselekményről! A bíróság ítéletéből következően teljesen normális, hogy állami cégek bagóért eladják impozáns székházaikat a haveroknak, és helyette irgalmatlan pénzért bérleménybe költöznek! A költségkimutatások meghamisítása sem gond. Tóth Erzsébet bírónő (vezető képünkön) is nyilván már rég eladta saját vityillóját, hogy bérlakásba költözhessen havi százezrekért, hiszen az a normális. Nevezett bírónőnek egyébként ahhoz is volt képe, hogy az ítélethirdetéskor politikai hátterű eljárásról beszéljen. Tehát szerinte a jobboldali kormányzat eljárásokat indít politikai ellenfelei ellen. Kemény szavak ezek. Kár, hogy a postapalota-ügyben még a Bajnai-érában, 2010 elején indult a nyomozás… Hoppá!

Tisztelt Tóth Erzsébet! Miért kell egy bírónak komplett hülyét csinálnia magából, szégyent hoznia az egész testületre s az „igazságszolgáltatásnak” hazudott, de jogszolgáltatásnak sem nevezhető kutyakomédiára? Miért kell folyton-folyvást kimosni a szarból korrupt balliberális gazembereket? Hiszen maga volt az, aki tavaly egy nevetséges, felfüggesztett börtönbüntetéssel futni hagyta Fürst György volt terézvárosi szoci alpolgármestert is. (Szabó Pálhoz hasonlóan Fürst is palotaeladásban utazott, csak ő az Andrássy úton „dolgozott”.) Azt hiszi, ezt a végtelenségig megteheti? Addig csűrheti-csavarhatja a jogot, míg a korrupt disznók megússzák a börtönt? Sőt, még áldozati trónust is faraghat nekik? Honnan veszi a bátorságot, hogy politikai hátterű eljárásról hadováljon, amikor az államot tízmilliárdos kár érte? Mit művel? És mit művel a magával egyívású Mészár Róza kúriai bíró, az MSZP alkotmánybíró-jelöltje, aki néhány napja mentette föl a hazaárulással fölérő vádak alól Gyurcsány másik exminiszterét, Szilvásy Györgyöt, előzőleg pedig az ingatlanmutyiba keveredő MSZP-s Molnár Gyulát? És mit képzelnek azok, akik a sokmilliárdos károkat okozó ingatlanpanamák (például Kerki-ügy) elkövetőit fölmentik? Kicsit sem szégyellik magukat?

A Szilvásyt és társait fölmentő Mészár Róza, az MSZP alkotmánybíró-jelöltje; fotó: vilagszam.hu

Napestig sorolhatnánk a példákat arra, hogyan szabotálják el évek óta a balliberális politikai bűnözők elszámoltatását egyes bírák. Mert megtehetik. Mert ők a törvények felett állnak, lebegnek. És ha véletlenül lelepleződik, hogy a létező összes eljárási szabályt fölrúgták, plusz lövésük sincs a hatályos törvényekről, miként a Budaházy-ügyben vagy a vörösiszapperben, annak sem lesz semmilyen következménye. A bírói pimaszság ékes példája volt, amikor a 2006 őszi hatósági visszaélések ellen született semmisségi törvény végrehajtását bírók egy csoportja elszabotálta, az Alkotmánybírósághoz fordulva húzták az időt, ezzel tovább gyötörve az áldozatokat. Aztán persze kiderült, a semmisségi törvény nem ütközik alaptörvénybe. Ha már 2006 ősze: annak sem lett semmilyen következménye, hogy az elsőfokú bíróságok akkoriban futószalagon helyezték előzetesbe az utcán levadászott, ártatlan embereket. A másodfokú bíróság viszont elsöprő többségüket szabadon engedte, és kimondta: törvénytelen módon börtönözték be őket. Hány bíró kapott büntetést a törvénytelenségekért? Egy sem! És hánynak vonták le a fizetéséből azt a kártérítést, amelyet a dilettantizmusuk miatt az állam kénytelen volt kifizetni az áldozatoknak? Egynek sem!

PEDIG NEM MIND KOMCSI

Az viszont már nem csupán pimaszság, hanem a jogállam sárba tiprása volt, ahogyan a Kúria a közelmúltban – jogtalanul – megsemmisített négyezer külhoni szavazatot, elvéve ezzel egy parlamenti mandátumot a Fidesztől. Az Alkotmánybíróság megállapította: a Kúria döntése törvénytelen volt. Mint fogalmaztak: „Az a bírói ítélet, amely figyelmen kívül hagyja a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével.”  Orbán Viktor tavaly novemberben azt mondta: „a teljes bírói kar nem komcsi”. Ha a teljes nem is, egy jelentős része igen – tehetnénk hozzá. Sokszor úgy tűnik: a bíróság nem önálló hatalmi ág – hanem önálló állam. Állam az államban. Valódi következménye a bíróságokon csak annak van, ha a bűnözőnek nem elég tágas a cellája, vagy – mint szegény Hagyó Miklós – penészfoltokat talál benne. Az ilyesmire rendkívül érzékenyek a bírók, akiket újabban a migránsok és a homoszexuálisok exkluzív előjogaira, privilégiumaira is külön érzékenyítenek, tréningeznek erre szakosodott ügynökszervezetek.

Ám van, amire még senki nem tréningezte Tóth Erzsébetet, Mészár Rózát és hasonszőrű társaikat: igazságra, tisztességre.

Tisztelt Állam! Meddig tömik még milliárdokkal a diktatúrázó libsiket?

Van, amit még Orbánnál is jobban gyűlölnek a liberálisok. Mégpedig azt, amikor a pénzügyeiket bolygatják. Amikor a talpukról a fejükre állítják őket, és megszámolják, hány adóforint, Soros-dollár gurul ki a zsebükből. Olyankor őrjöngés van, hiszticunami. Mint most, amikor a „független” (tehát liberális) művészekhez, tudósokhoz folyó adóforintokat kezdik birizgálni „avatatlan” kezek.

A trezorok átláthatósága amúgy csodaszép, „demokratikus” vívmány, „közös európai alapérték”, „fékek és ellensúlyok” satöbbi – ám csak akkor, ha más közpénzét vizslatják, nem a libsikét. Utóbbiak közpénzjussát firtatni, jogosultságát kétségbe vonni, összegszerűségét vitatni főbenjáró bűn, amely sérti a már említett demokratikus vívmányokat, közös európai alapértékeket, fékeket-ellensúlyokat. Is. Ha valaki mégis tovább érdeklődne-kutakodna, akkor jönnek a petíciók, tüntetések, weyerbélázások, Tavares- és Sargentini-jelentések, hetes cikkely. Végül, ha ez sem használ, Juncker úr személyesen ideutazik, és ránk lehel. Nem kívánom senkinek.

Az „örök függetlenek” legújabb vesszőfutása tavaly novemberben kezdődött, amikor Szakács Árpád a Magyar Időkben Kinek a kulturális diktatúrája? címmel megbirizgálta, ugyan mennyi közpénzt szakítanak azok a derék honfitársaink, akik hétről-hétre a legveszettebbül diktatúráznak. Ez már csak azért is roppant érdekes kérdés, mert akad olyan ballibbant közszereplő, aki szerint kokettálás az ördöggel, a főbűnök egyike pénzt elfogadni az Orbán-rezsimtől. Az azóta hatrészesre duzzadt tényfeltáró cikksorozatból viszont kiviláglik: a balliberált művészelit sok milliárd forintot vesz ki az államkasszából, miközben teli pofával nácizza a kormányt. A cikkekből többek között megtudhattuk:

• A Prőhle Gergely exállamtitkár vezette Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) háttérbe szorították a konzervatív szerzőket, a kormányt gyalázó balliberális véleményformálók (Nádas, Spiró, Závada, Kálmán C., Kende, Farkasházy satöbbi) viszont csak úgy tobzódnak… Az Orbán Viktornak kivégzést jósoló, félig vagy teljesen megtébolyodott Konrád György szadeszos író a PIM-ben ünnepelhette 85. szülinapját. 
• Pálfi György rendező 600 milliót kapott legutóbbi filmjére, miközben arról brekeg, hogy a diktatúra mennyire gátolja az ő kiteljesedését;

Pálfi György: akinek 600 millió is kevés a kiteljesedéshez; forrás: imdb.com

• Enyedi Ildikó félmilliárdot kapott a filmjére, de ő a Arany Medve-díjjal szerzett hírnevét arra használta föl, hogy egy külföldi lapinterjúban belerúgjon a hazájába;
• A jobboldaliságot bűnnek nevező, a kormányt orrba-szájba nácizó Szász János filmrendező 2015-ben félmilliárdos állami támogatással készíthetett egy magyarokat nácizó filmet, ami aztán szép nagyot bukott. Diktatúra ide vagy oda: Szász most is a Nemzeti Színházban rendezhet. Jelleméről mindent elárul, ahogy idén januárban egy interjúban kinyögte: „Sajnos hazajöttem”.
• Alföldi Róbert számos színházban rendezheti aberrált darabjait közpénzért, miközben szinte heti rendszerességgel sopánkodik valamelyik ballib szennylapnak a diktatúra elviselhetetlenségéről;
• A történelemhamisító, kriptokomcsi Krausz Tamás Lenin-monográfiájának angol fordítására is jutott az adófizetők pénzéből;
• Karafiáth Orsolya Budapesttől Debrecenen át Kecskemétig végighaknizhatta a jobboldali városvezetésű kulturális intézményeket, pedig ő is legalább hetente egyszer nyilvánosan retteg;
• Az SZDSZ-es panoptikumként működő, milliárdos költségvetésű Balassi Intézet egy magát nőnek képzelő férfit, az Orbán-fóbiás Kiss Tibor Noét küldte külföldi haknikörútra, hogy a magyar kultúrát népszerűsítse. A többit el tudják képzelni…

Tehát: olyan figurákat töm ki milliárdokkal a kormányzat, akik olykor tevőleges erőszakra, forradalomra buzdítanak ugyanezen kormány ellen. S míg ők szépen híznak-pufisodnak az általuk gyalázott állam emlőin, sok kiváló konzervatív alkotó napi megélhetési gondokkal küzd, nekik ugyanis nem osztanak lapot a balliberálisok kifizetőhelyein, a PIM-ben vagy például a Balassi Intézetben. A konzervatív művészek háttérbe szorításában kulcsszerepe van a kormány által kinevezett, csigagerincű Prőhle-féléknek. A „Nyúl Béláknak”, akik összecsinálják magukat, ha a libsik és médiaterroristáik rosszat mondanak-írnak róluk – ezért inkább hajbókolnak előttük, s ballib kifizetőhellyé alakítják az adóforintokból működő közintézményeket. Hát mi folyik itt? És hogy került szar a palacsintába?

A LIBSIK OKOSAK, MINDENKI MÁS BUNKÓ

Mondanom sem kell, Szakács Árpád mára közellenség lett a libbant féltekén. Az általa felsorolt tényeket, adatokat cáfolni nem tudják, nem is lehetne, ezért személyében gyalázzák őt. Pethő Tibor a Magyar Hangban odáig jutott: a cikkek „a magyar történelem legsötétebb korszakait idézik”… Eközben Tóta W. a HVG-ben, L. Simon fideszes exállamtitkár pedig a Figyelőben tudatta az országgal: azért a libsi művészek kapják a több lóvét, mert ők tehetségesek, szabad szelleműek, szemben a bugris-bunkó jobberekkel, akik csak párthűségben jók…

Azt már csak zárójelben: azok a firkászok szapulják most Szakács Árpádot a kormányzatot (is) kritizáló tényfeltáró cikkeiért, akik szerint egyébként a sajtó legfontosabb feladata a kormány számonkérése. Lám, most nekik, az „igazi újságíróknak” mégsem a hatalom ellenőrzése a fontos, hanem hogy pajzsra emeljék Prőhlééket – hátha akkor nem zárják el a közpénzcsapot a libsi haverok elől. Szánalmas.

Miközben a „független” művészekért (előjogaikért) hónapok óta megy a brusztolás, újabb aggódnivaló támadt, ami tüntetési ürügynek sem utolsó: a Magyar Tudományos Akadémiát és ezzel a „független tudományos világot” is úgymond támadás érte. Kimondani is szörnyű: a kormány a kutatási pénzek sorsáról ezentúl egy MTA-val közös munkacsoportban szeretne dönteni. Tehát bele akarnak szólni, mire költsék az adófizetők pénzét. Ez maga az iszonyat – legalábbis az ellenzék szerint. Közben a Figyelő bottal megpiszkálta kissé, mivel foglalkoznak ezek az úgynevezett tudósok az elefántcsonttornyukban. Néhány komolyabb tanulmány, amivel mostanában elpiszmogtak az MTA-s hölgyek-urak (persze, adóforintokból): Máté Dezső: „A roma LGBTQ első szikrái”; Ságvári Bence: „Ahogy »másokhoz« viszonyulunk, az tükrözi azt, amilyenek magunk vagyunk: A magyarországi idegenellenesség okairól”; Takács Judit–P. Tóth Tamás: „Homoszexualitás-reprezentációk Magyarországon a 20. század első felében” satöbbi… Ugyanez az MTA az, amely Lovász László vezérletével a mai napig nem hajlandó törölni tagjai sorából a kommunista tömeggyilkost, Lukács Györgyöt, és ha éppen olyanjuk van, marxista szeánszot szerveznek Heller Ágnes, Vajda Mihály vagy éppen Krausz Tamás részvételével ’68-ról. Ez tehát az a „független tudományosság”, amelyhez nem szabadna hozzányúlni, hadd költsék nyugodtan marhaságokra az adóforintjainkat… A Mérce a múlt pénteki MTA-tüntetésről ezzel a címmel írt: „Mit szólna ehhez Széchenyi István?!” Megmondom én, mit szólna! Szerintem visszavonná korabeli felajánlását, szanálná az intézményt és sóval hintené be a helyét…

Csurka István; fotó: Origo.hu

RÁ KELL TALÁLNI AZ SZDSZ-ES ÍRÓRA

Mintha csak egy helyben topognánk. Tizenkilenc éve, hogy Csurka István a Magyar Fórumban megírta a Frankfurti zsarnokság című esszéjét. Ebben leleplezte, hogy a frankfurti könyvvásárra, amelynek díszvendége Magyarország volt, szinte kizárólag balliberális, zömében SZDSZ-es káderek műveit szállítmányozták ki. Egy belterjes kör, egy egymást kölcsönösen oda-vissza ajnározó kultúrmaffia tartotta (akkor is) megszállás alatt a magyar irodalmat, jórészt ezeket a szadeszos arcokat ejtőernyőzték ki Frankfurtba, hogy hazánkat képviseljék. 1999-et írtunk, az első Orbán-kormány volt hivatalban – tehát látható, a Fidesz kultúrkádereinek egy része már akkor is gyáva megalkuvó és/vagy közönséges áruló volt. Csurka korszakos cikke – hasonlóan Szakácséhoz – telitalálat volt. Megroggyantotta a liberális kultúrterroristákat, akik dühükben Csurka fejét követelték. (Máig sem heverték ki, hogy kurziválta a nevüket.) Ment a hiszti. Ám az író meglátásai tűpontosak voltak, s ma is aktuálisak:

Nemzetközi író, sikeres liberál-homoszexuális-hermafrodita-kozmopolita író nincs meg fenntartó-magyarázó-bróker-kritikus, értelmező és hírbehozó nélkül. Mert lehet, jó és nagyszerű az, amit „X-Y” liberális megír. Stílusa is újszerű, szellemes, élvezhetően nyakatekert, vagy szemfüles és élvezetes is lehet, de semmiképpen nem sikeredhet akkorára, hogy tíz más népit, hagyományost, emberábrázolót, jellemalkotót, rendszerkritikust, egyszerűt és középszerűt és természetest kiüssön, nemlétezővé és eladhatatlanná tegyen. Ezeket X és Y túlhangsúlyozásával, felmagyarázásával a kritikus-bróker teszi abszolútummá. A magyarázó együtt fejlődik a SZDSZ-es íróval. Már a zsenge próbálkozások idején felüvölt. El van ugyanis határozva, hogy rátalál.

Ugyanebben a Csurka-cikkben van egy másik rész, ahol a szülőhazájukat rágalmazó libsikről ír. Ez is hajmeresztően időszerű:

Most többet várnak el az esedékes írótól: kommunista, volt maoista volta ellenére legyen érdekes, divatos, ordenáré, hazudjon kommerciálisan, burkolja be álbaloldaliságát, gyűlölje a magyarságot, de ne árulja el magát, úgy romboljon. (…) Mások feljelentéseket is írtak. No, ezek az újak is írnak jelentéseket, amelyekben van hasonló elem. Cikkeket követnek el a nyugati sajtóban, amelyben befeketítik a magyarországi állapotokat, a magyarokat.

Nincs új a nap alatt. A libsik – ahogy 1999-ben – ma sem hajlandók teret engedni a tudatiparban a nemzetieknek, konzervatívoknak. Mindenkit háttérbe szorítanának a művészetekben, a tudományos életben, mert csak ők az okosak, mindenki  más „vidéki bunkó”, meg paraszt. Most azt hazudják: soha ekkora elnyomás nem volt. Holott eddig csak annyi történt: az árnyékból a fényre tolták őket és produktumaikat. A közönség immár láthatja, hány nullával a bankszámlájukon siratják a demokráciát, játsszák a sértett művészt, tudóst. Ám a közpénzcsapjaikat még senki nem zárta el. Pedig itt lenne az ideje! Tartsa el őket a „szent piac”!

Megjavult a Facebook? Ugyan! Hitler is jófej volt néha

Úgy látszik, ideológiailag még mindig nem elég képzett a Facebook kiszervezett cenzúrája, mert nem képes eldönteni egy tartalomról, hogy veszélyes-e és tiltandó, vagy átengedhető. A kékség előszeretettel óvja meg felhasználóit, azaz minket attól, hogy felnőttkori személyiségfejlődésünket, illetve véleményünket káros irányba befolyásoló meztelenséget, szexualitást, erőszakot, vagy ami a lehető legrosszabb: konzervativizmust megjelenítő tartalmakkal kelljen szembesülnünk. Emiatt biztonságban érezhetjük magunkat. Azaz csak érezhetnénk, ha néha nem lógna ki a lóláb, és nem derülne ki, hogy a Facebook-cenzúra is bizonytalanul támolyog az információk tengerén. Vagy csak eljátssza a jófiút, hiszen arra még a leggusztustalanabb rosszfiúk is képesek időnként.

Alig egy hete írtuk meg, hogy a Zuckerberg-rezsim letiltotta a Nyugat.hu cikkét, amely Székely János szombathelyi megyéspüspök nyílt levelét közölte. A püspök ebben az Egyházat ért alaptalan és történelmietlen vádaskodásokra reagált. Kifejtette, hogy a boszorkányperek halálos ítéleteit elsöprő többségét nem egyházi, hanem világi bíróságok hozták, és a közbeszédben vérszomjas tömeggyilkos szervezetként emlegetett inkvizíció ítéletei nyomán összesen körülbelül háromezer embert végeztek ki az évszázadok során. (Összehasonlításként, a liberalizmus első hatalomra jutása a francia forradalom idején, néhány év alatt százezrek kivégzésével, illetve lemészárlásával járt.) Székely János ugyancsak cáfolta a kereszténység amerikai népirtását, sőt felhívta a figyelmet, hogy a katolikus Spanyolország és Portugália által gyarmatosított térségben máig nagy indián népek maradtak fenn – nem egy esetben pont a klérus védelmének köszönhetően. Mint írta, a huszadik század sok tízmillió áldozatot követelő vérzivatarai viszont az istentagadó, vallásgyűlölő ideológiák, a nácizmus és a kommunizmus következményei.

AZ ISZLÁMOT CSAK DICSÉRNI, A KERESZTÉNYSÉGET CSAK GYALÁZNI SZABAD

A püspök kitért a keresztes háborúk témakörére is, és feltehetően ezzel gázolt bele legjobban a progresszió lelkébe. Itt ugyanis leírta, hogy a keresztes hadjáratok nem zsákmányszerző-gyarmatosító akciók voltak, hanem a keresztény világ kétségbeesett önvédelmi harcai a közel-keleti kereszténységet akkor már évszázadok óta a föld színéről eltörölni igyekvő muzulmán hódítással szemben. Az iszlám könyörtelen hódító mivoltának  leleplezése simán kimeríti a gondolatbűn fogalmát manapság, amikor a kereszténygyűlölő haladó média és olyan véleményformáló világcégek, mint például a Facebook, éppen a muzulmán bevándorlók tömegeinek jóhiszemű befogadására próbálják ránevelni az embereket. Hamarosan tiltólistára is került a cikk, nemhogy nyilvános bejegyzésben nem lehetett megosztani a közösségi oldalon, de még magánüzenetben sem engedte elküldeni a rá mutató hivatkozást a rendszer.

fotó: David Paul Morris/Bloomberg

ELHALLGATÁSSAL ÉPÜL A VÉLEMÉNYDIKTATÚRA

Miután felhívtuk a figyelmet a leplezetlen cenzúrára, az eset szélesebb nyilvánosságot kapott, és csodák csodájára ismét megoszthatóvá vált a cikk a Facebookon. Az okokat csak találgathatjuk. A Facebooktól kérdezni teljesen fölösleges, hiszen a vélemények és felhasználók tiltásának perverz örömében alámerült cég cenzorainak nem szokásuk szóba állni egyszerű halandókkal, és ha mégis megtennék, nyilván lenne valami előre elkészített hablatyuk műszaki hibáról, gyorsan korrigált tévedésről, rossz beállításról. Ettől magunkat és az olvasókat is megkímélnénk.

Így viszont két lehetőség merül fel a furcsa esettel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy a Facebook-cenzúra Pelikán elvtárshoz hasonlóan nem elég képzett ideológiailag, és bizonytalankodik ahelyett, hogy határozott, végleges mozdulatokkal kigyomlálná a „civil” nyílt társadalommal és annak politikai céljaival ellentétes gondolatokat. Ha így áll a helyzet, akkor igazán aggódhatunk, mert fennáll a veszélye, hogy a nézetek és vélemények széles spektruma juthat el hozzánk, és akár még egyedi saját vélemény kialakítására is vetemedhetünk a progresszió dicsőségének egyoldalú zengése helyett. Sajnos a másik, valószínű eshetőség sem megnyugtatóbb. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a monopóliumot szerzett, és monopóliumában a hivatalos szervek által sem zargatott közösségi oldal gátlástalanul cenzúráz világnézeti, vallási, politikai alapon, véleményeket tüntet el az embere szeme elől – ami a mai korban egyenlő az elhallgattatással – ha pedig rajtakapják a véleménydiktatúra építésén, akkor gyorsan úgy tesz, mintha a kék mezőbe rakott fehér f betű nem hasonlítana kísértetiesen a fehér mezőbe rakott fekete horogkereszthez.

Trianon: a nemzetvesztő liberális politika mementója

Hívjuk csak be az oláhot, hiszen olcsóbban dolgozik, mint a magyar! – mondta az erdélyi magyar nemes kétszáz éve. Ne kelljen magyarul tanulnia a befogadott oláhoknak! – mondta százötven éve a liberális magyar politikus. Napra pontosan kilencvennyolc éve ebből lett Trianon. A történelem ismételné önmagát: napjaink zombi-liberálisai szerint be kéne fogadnunk az olcsó afrikai-ázsiai munkaerőt, hátha ők is kiszakítanak majd néhány megyét maguknak száz év múlva. Szerintük Trianon amúgy sem tragédia. Szerintünk viszont az. De van rá gyógyír!

Akármilyen szép az idő, ma gyászolunk. Kilencvennyolc esztendeje ezen a napon, június 4-én, magyar idő szerint 16 óra 32 perckor írta alá a Versailles melletti Nagy-Trianon kastélyban Benárd Ágoston küldöttségvezető és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ azt a papírfecnit, amely szétzúzta, darabjaira szaggatta a történelmi Magyarországot. Hazánk kétharmad része és az ott élő több millió magyar idegen, ellenséges műállamok uralma alá került. E műállamok hálálkodás helyett a mai napig gyűlölnek minket, és az ajándékba kapott területeken élő őshonos magyarság eltüntetésén, beolvasztásán dolgoznak. Trianon a Nyugat legalávalóbb bűne volt, amit ellenünk elkövetett, pedig bűneik lajstroma igencsak hosszú. Ez nem vélemény, hanem szikár tény.

„Trianonozásaink” alkalmával a köztünk élő, bárgyú liberális ismerőseink rendre nekünk szegezik: „Ez sérelmi politizálás!”. Mire a válaszunk: a magyarok java rend- és igazságszerető fajta, és szereti magát időről-időre emlékeztetni arra, kitől mit kapott. Leltárat készítünk. Hogy majd valamikor, ha eljön az ideje, kamatostul visszaadjuk a kölcsönt. S ha netán nem jönne el ez az idő? Nos, a szándékunk legalább megvolt rá. Úgyhogy csak nyugodtan „sérelmi politizáljon” ezen a szomorú napon (is) minden magyar, nyugodtan vegyük kézbe ma is kedvenc szerzőinket – ki-ki vérmérséklete szerint Juhász Gyulát, József Attilát, Wass Albertet, Tamási Áront vagy Tormay Cécilet –, és segítségükkel elevenítsük föl azt a fájdalmat, amelyet tágabb családunknak: a magyar nemzetnek okozott és okoz ma is Trianon. Mikor ezzel rendesen megvolnánk, akkor akár abba is hagyhatjuk aznapra a „sérelmi politizálást”, de természetesen nem azért, hogy ezzel az esetleg a közelünkben tartózkodó, felháborodottan kaffogó liberális ismerősünknek a kedvére tegyünk. Eszünkben sincs a kedvére tenni. Már csak szellemi elődei okán sem.

• Június 4-e a gyáva, megalkuvó, önfeladó és nemzetvesztő liberális politika totális csődjének is a mementója.

Trianonhoz nemcsak a Nyugat aljassága kellett, hanem például azoknak a magyar földbirtokosoknak a pénzéhsége is, akik inkább a „Regátból” hívtak oláhokat erdélyi földjeikre, mert olcsóbban dolgoztak mint a magyarok. Nagyobb hasznot termeltek nekik… S a behívottak jöttek, s hozták a pereputtyot, az ismerősöket. Trianon bűne azoknak a liberális politikusainknak a lelkén is szárad, akik elszabotálták a Magyar Királyságba befogadott több millió szláv és oláh migráns asszimilálását. (Akkori hiperliberális oktatáspolitikánkra jellemző: a nemzetiségi iskolákban az 1907-es Lex Apponyiig még a magyar nyelvet sem kellett kötelezően tanítani!) E migránsokról ma már tudjuk, valójában honfoglalók voltak: nagy tömegben idejöttek, elszaporodtak, és a kedvező alkalmat kivárva, külső hatalmak segítségével elszakadtak. Pontosan ugyanez a liberális őrület az, amely napjainkban az afrikai, ázsiai gazdasági migránsok befogadását követeli… Mert a zombi-liberálisnak halvány segédfogalma sincs a történelemről, így okulni sem tud belőle. Vagy ha valamelyest ismeri, akkor olyan lelkesen üdvözli Trianont, mint a leépülőfélben lévő Vágó István.

• A legújabb liberális őrület: tiltakozni a kormány népesedési politikája ellen. Orbánék ugyanis – még kimondani is szörnyű – azt szeretnék, hogy ne haljon ki a magyarság (a családonkénti átlag 1,5 gyermek oda vezet), s ezzel ne idézzünk elő egy újabb Trianont. Liberálisainknak ez nem tetszik. Hát elkezdték verni a tamtamot. 

Az egyik liberális szerint nem az a baj, hogy fogyunk, hanem hogy buták vagyunk, a másik szerint nem kár értünk, a harmadik szerint pedig nem szabadna „nyomasztani” a nőket a szüléssel… Liberálisainkat kilencvennyolc éve és most sem érdekli, ha elfogy a magyar és Trianon lesz belőle. Őket nem érdekli nemzet, haza. Vagy bármi, amiben lélek van.

• Ez is Trianon leckéje: többé nem szabad a kormányrúd közelébe engedni a gyávákat, a „Merjünk kicsik lenni!” hirdetőit, 2004. december 5-e nemzetárulóit. Azokat sem, akik nemzet helyett a nemzetköziségről, világpolgárságról delirálnak. Akik a magyart lenézik, miközben minden idegent szépnek, egzotikusnak látnak. És akik jutalomfalatkákért bármely idegen hatalomnak kiszolgáltatják a hazánkat. Az se baj, ha nemcsak a kormányrúd közelébe nem kerülnek többé, de saját tanácsukat megfogadva elhúznak Londonba mosogatni, hiszen ott szerintük úgyis olyan csodás…

Mi pedig – akiknek Vörösmarty Szózata az alap, és akik nem akarunk idegen földön élni – kapaszkodjunk össze (Nemzeti Összetartozás Napja), és népesítsük be újra a Kárpát-medencét, a magyarok hazáját! Ez a gyógyír Trianonra! 2002 áprilisában az volt a jelszó: „Mindenki hozzon magával még egy embert!” Ma pedig ez legyen: „Mindenki neveljen föl még több magyart!”

Jó gazdagok, rossz gazdagok

A haladó sajtó egyik kedvenc szórakozása, hogy megpróbálja a gazdagságot és a gazdagokat két részre bontani, haladó gazdagokra és retrográd gazdagokra. A folyamat az elmúlt években mindig Mészáros Lőrinctől indul ki, hozzá érkezett vissza, persze miután néhány százszor körbe repülte a nevezettet. Miután az Index legutóbb szerényen kiszámolta, hogy ő lesz az ismert univerzum leggazdagabbja hamarosan, mi is tartunk egy módszertani bemutatót.

Valljuk meg őszintén, a gazdagokat nehéz szeretni. Mindjárt ott van az a természetes érzése az embernek, hogy miért nem ő ilyen ocsmányul gazdag? Valahogy saját altruizmusunkban sokkal jobban bízunk, mint másokéban. Logikailag nyilván ez ellentmondás, de attól tartok joggal. A nagyon gazdagok szeretnek nagyon gazdagok lenni, sőt még sokkal gazdagabbak is és a helikopterből nem nagyon látszanak a békák, hogy megemlékezzünk a magyar haladó gazdag tipikus példányáról Kóka Jánosról is.  (A volt SZDSZ volt elnöke ugyanis egy “reformintézkedés” előtti konzultáció elmaradását így indokolta: a mocsár lecspolása előtt sem kérdezik meg a békákat – a szerk.)

A GAZDAGSÁG ÉS A GAZDAGOK

A gazdagságot el tudjuk viselni, a gazdagokat kevésbé. Csak annyi bizonyos, hogy a prosperáló társadalmakban vannak gazdagok, nagyon gazdagok és valószínűtlenül gazdagok és szegények, meg nagyon szegények, viszont azokban a társadalmakban, ahol nincsenek gazdagok, általában gazdagság sincs, csak szegénység. Jóval több szegénység, mint az előbbiben. De a dél-amerikai társadalmakban simán meg tudják oldani, hogy a sok nagyon gazdag ember, család, minimális középosztály mellett rengeteg nagyon szegény emberrel létezzen együtt. Csak az tűnik biztosnak, hogy az általános gazdagsághoz gazdagok kellenek, de jelenlétük természetesen nem elégséges feltétel.

A baloldal természetesen nem tud mit kezdeni a saját, haladó gazdagjaival, mert sem meggazdagodásuk módja, sem vagyonuk használatának jellegzetességei nehezen férnek össze bármi olyan emberivel, amit a baloldal annak tart állítólag. Ennek fényében különösen érdekes, hogyan faragott a liberális sajtó minden ordas stiklijük ellenére például szentet Bill Gatesből, Mark Zuckerbergből, Sorosból – a wikipédia például keresetlen egyszerűséggel filantrópként tartja őket számon. Nem megfeledkezve persze magyarországi liberális megfelelőikről sem.

A GAZDAGOK ÉS A HATALOMGYAKORLÁS

Minden nemzedékeken át létező államalakulatban kialakulnak koncentrált vagyonok és a gazdagság mindig összefonódik a hatalom gyakorlásával. A gazdagok mindig olyan ideológiákat támogatnak, amelyek a „gazdaság működését” a tőkére és a tőkésre hagyják és preferálják az úgynevezett „éjjeliőr államot”. Ha erős hatalommal találkoznak, akkor pedig bevásárolják magukat a folyamatokba, sőt, mint a jelenlegi nyugati példa mutatja, gyakorlatilag képesek teljesen elfoglalni a politikai hatalmat és csak a saját részérdekeik mentén irányítani országokat.

A KOMMUNISTA VEZETŐK IS “GAZDAGOK” VOLTAK

A vadászat (akkor is) a kiváltságosak elfoglaltsága volt / Fotó: MTI

A probléma az, hogy a baloldal képtelen a gazdagság és a vagyon fogalmának definiálására, mert primitív materializmusa számára felfoghatatlan, hogy a hatalom, a befolyás és a kizárólagos tulajdon olyan elegye az emberi viselkedéseknek, amelyek mindig meghatározzák a társadalmak működését. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen jogosultságai voltak az elmúlt száz évben egy magyar politikai vezetőnek az országban található vagyonok felett, akkor a mindenkori leggazdagabb magyar, talán Mátyás király után, Rákosi Mátyás. Rákosi ugyanis hatalma tetőpontján, természetesen Sztálin kegyelméből, gyakorlatilag teljes mértékben rendelkezett minden felett, ami az országban található volt. A célok tekintetében korlátozták a szovjetek, de övé volt minden, hiszen szó szerint mindent megtehetett.

Kádár sokkal kevésbé volt gazdag, ő leosztotta a vagyonbirtoklással kapcsolatos jogok egy lényeges részét a párttitkároknak, tanácselnököknek, termelőszövetkezeti elnököknek, akik gyakorlatilag bizonyos korlátozásokkal és nem hivalkodva, de tényleg “birtokoltak” mindent. Nagy J. Endre professzorom példája szerint, a tsz tulajdonában lévő szippantós autó csak annak szippantott, aki a tsz elnökével nem volt rosszban.

A rendszerváltásunk jellegzetessége, hogy utána a kommunisták által elvett vagyont jelentős részben azok nevére írták, akiknek felmenői, párttársai azt elrabolták a korábbi tulajdonosoktól. Volt ugyanis a pártnak egy olyan technokrata rétege, amelyik felismerte, hogy egy jogállammal visszatér a törvényes birtoklás rendje és ami a nevükre van írva, az tényleg az övék is lesz, minden jogosultsággal együtt.

REJTŐZKÖDŐ GAZDAGOK

Magyarországon, de szinte mindenütt a világon nem az igazán nagy tulajdonosok érdeke, hogy homályban maradjanak, hanem a derékhadé. Előbbiek nem is tudnának, míg a magyar viszonylatban néhány milliárdnyi ingatlanvagyon és néhány milliárd működtetett vagyon felett rendelkező gazdagokról senki sem tud. Kevés közöttük az eredetében tiszta ügy, de ezek az emberek és családok élvezik a normális emberi életet és már nem „újgazdagok”, mert sok esetben képesek voltak alkalmazkodni a gazdagsághoz. Ez a csoport legfeljebb helyben politizál és csak finoman dörgölődzik a hatalomhoz, alapvetően nyugodt üzletmenetet akar és tudja, hogy alkalmazkodnia tanácsos az aktuális politikai kurzushoz. Most például ahhoz, hogy a vagyon helyi munkahelyteremtésre, befektetésre kötelez. Ennek érvényesülése csak attól függ, hogy a hatalom helyi leágazása képes volt-e megérteni, a jó kormányzás a hatalom megtartásának legjobb eszköze és nem a számolatlan kampánypénz. A Fidesz jelentős szavazatszám növekedésében ez a tényező volt az egyik legjelentősebb.

A GAZDAGOK BEFOLYÁSA

Mindig a méretek számítanak, az ország méretei és az, hogy hány jelentős gazdag ember játszik szerepet a politikában. Magyar méretekben nehezen alakul ki természetes egyensúly, a túl erőseket hamar korlátozni kell. A baloldal mindig gyenge miniszterelnököt szeretne, ha az jobboldali, azért, hogy a még mindig erős túlsúlyban lévő baloldali oligarchák érdekei ne sérülhessenek. Az erős jobboldali kormányzás nyilván hatással van a gazdagokra, mert egy részük már átállt vagy teljesen együttműködő lett és beletörődött abba, hogy nem ő fog Csányi Sándor helyébe lépni.

Csányi Sándor; Fotó: MTI/Illyés Tibor

NEMZETI TŐKÉS OSZTÁLY

Az új gazdagok keletkezésének a kérdése azonban ennél sokkal lényegesebb. A nemzetstratégiai ágazatokban a nemzeti tőke primátusa létkérdés. Onnan ki kellett szorítani a külföldi tulajdont és ellenőrizhető nemzeti tulajdonlást kellett helyette kialakítani. Nyilván olyat, ami nem kötődik a kormányzat halálos ellenségeihez. Orbán pontosan tudja, hogy a valóságban a jogosultságok mindig emberekhez kötődnek, nem szervezetekhez. A liberális legenda szerint mindenki lehet független, kivéve a jobboldal. A valóságban azonban csak az a jogszabály, tulajdonjog, befolyás létezik, amit ki lehet kényszeríteni akkor is, ha minden kötél szakad. A gazdaság és a hatalom az emberi viselkedésről szól, nem másról. Az elmúlt nyolc évben a nemzeti szuverenitás visszaszerzése zajlott, amelyet részben külföldi tulajdonosoktól, részben pedig elkanászodott magyar érdekcsoportoktól kellett visszavenni. Orbán célja az, hogy a hatalmára ne legyen szüksége ahhoz, hogy a nemzeti érdek uralma maradéktalanul érvényesülhessen. Magyarországnak önálló struktúrákkal kell részt vennie a globalizációban és nem engedheti meg, hogy tulajdonlások, jogosultságok útján hazai erőforrásaink multinacionális struktúrák részeként funkcionáljanak. Ha nem a liberálisok becsléseit, hanem a valóságot nézzük, akkor sajnos még mindig nem meghatározó a magyar (nemzetiségű, identitású, lokálpatrióta) gazdagok aránya a gazdagjaink között. De ne feledjük, hogy egyedül a saját gazdagjaink felett gyakorolhatunk ellenőrzést, őket kergethetjük el (hogy a balosoknak is legyen valami öröme) közös lakhelyünk okán. Semmi baj sincs az erős állammal, a sok gazdag emberrel, ha mindez erősödő középosztállyal párosul. Ez utóbbit csak mi „préselhetjük ki” belőlük, a nemzetközi aktorok, legyenek cégek vagy mindenféle független szervezetek, nem minket védenek az államunktól és a gazdagjainktól, hanem az állam, a középosztály és a nemzeti tőketulajdonosok összefogását akarják megakadályozni.

Nyilván rengeteg kockázata is van annak, ha a gazdagok, a tőkések kötődnek a nemzeti kormányokhoz. Ezek a kockázatok azonban nem mérhetőek azokhoz, amelyek akkor állnak elő, ha nem kötődnek. Az elmúlt harminc év ennek az illúziónak a fenntartásáról szólt, hogy a külföldi tőke, a külföldi gazdag jobb, mint a magyar. Az Index ezt nyomja most is, minden mészároslőrincezés mögött ez van. „Oknyomozásuk” sosem terjed ki a valóságra csak az ideológiára.

Hogyan uraljuk Európát?

Komoly érdeklődéssel futott végig a hazai médiumokon a legújabb Soros-terv, amelyet a Magyarországon a hvg.hu jelentetett meg. A Hogyan mentsük meg Európát? című szöveg – miközben szinte csöpög a filantrópia szirupjától és görcsbe gömbölyödik a közös jövőn felett érzett aggodalomtól – valójában egy agresszív pénzügyi befektető új elképzelése arról, miként tudná saját, illetve céghálója gazdasági lehetőségeit megsokszorozni.

Lássuk a részleteket!

AZ EU HÁROM BAJA

Soros György helyzetértékelése szerint „az EU három súlyos bajjal néz szembe: a menekültválsággal, a gazdasági fejlődést akadályozó megszorításokkal és a dezintegrációval, amelynek első példája a Brexit” – írja, majd leszögezi: „Mindenekelőtt a menekültválságot kell kezelni”, mégpedig a következőképpen.

„Európa szeretne segíteni Afrikán és a fejlődő világon, a demokratikus szándékú kormányok támogatása útján. Ez helyes, mivel ezáltal az érintett országokban javulhat az oktatás és a munkaerőpiac, vagyis polgáraik kevésbé vállalják majd az Európába vezető, gyakran veszélyes utazást. Egy ilyen „afrikai Marshall-segély” eredményeképp nemcsak az ellenőrizetlen menekülthullám apadna el, de lehetővé válna a rendezett bevándorlás megszervezése is.” Ráadásul – teszi hozzá a befektető – egy ilyen kezdeményezés felpörgetné az európai gazdaságot is, véget vetne a fejlődést akadályozó megszorításoknak.

Ha elsőre nem volna világos azért, mert az évi harminc milliárd euróra taksált költséget természetesen Európa biztosítaná, mégpedig hitelből. „Az EU hitelképessége magas, ám kihasználatlan. Mikor éljünk a lehetőséggel, ha nem egy sorsdöntő válságban? A történelemből tudjuk, hogy háborús időkben mindig emelkedik az államadósság. Tény persze, hogy a hitelfelvétel ellenkezik a ma uralkodó ortodoxiával, amely megszorítást szorgalmaz – csakhogy a megszorítás maga is az egyik oka a válságnak.”

Végül a dezintegrációra is javasol orvosságot: azt ugyanis, hogy a felülről irányított EU-t alulról jövő kezdeményezések segítségével formálják át.  „Az idők változnak. Ma az átlagemberek úgy érzik, nincs beleszólásuk semmibe.” „Közös erőfeszítésre van szükség; az uniós szervek irányítása és a civil mozgalmak kombinálására.” Majd így zárja a szöveget: „A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk.”

MARSHALL-TERV AFRIKÁBAN

Elnézést, hogy ilyen sokat idéztem a szövegből, de a lényegi elemek kiemelése nélkül nehezen tudnám bemutatni, mit, miért javasol Soros György. És akkor mindjárt kezdjük is az „afrikai Marshall-segély” ötletével.

Nehéz feltételezni a tervezgető nagybefektetőről, hogy nem tudja: a harmadik világba öntött segélyek semmiféle érdemi eredménnyel nem járnak. Az eredeti Marshall-terv nem azért volt sikeres, mert hatalmas értékű támogatást kaptak a háború során lerombolt gazdaságok, hanem azért, mert valójában csak arról szólt, hogy az amúgy kiválóan működő nemzetgazdaságokban keletkezett károkat kellett elhárítani. Nem gyárak épültek a semmiből, hanem működő gyárak lebombázott üzemcsarnokait kellett felépíteni.Hanns, a cégvezető pontosan tudta, kitől rendel nyersanyagot, kinek adja el a készterméket, és milyen alkut tud kötni a szakszervezetekkel. Volt benne rutinja, tegnap még ezt csinálta.

De Afrikában gyakorlatilag zöldmezős beruházásként kellene létrehozni teljes nemzetgazdaságokat. Ambiciózus terv, nem mondom, ám az évi harmincmilliárd kicsit kevésnek tűnik. Ennyiért nem lehet isteni képességeket vásárolni.

ELADÓSODÓ EURÓPA

Persze Soros valószínűleg tudja, hogy a nagy Afrika-projekt úgy hülyeség, ahogy van. A segélyeket – demokratikus vagy autokratikus berendezkedéstől függetlenül – csaknem az utolsó fillérig ellopják majd a helyi potentátok. Lesz belőle palota, vadászkastély, luxusautó, meg szőke (menő, európai) kurva. No, meg lesz pár látványberuházás, ahogy az lenni szokott: híd a semmiben, út sehonnan sehova, kórház a járhatatlan dzsungel közepén…

De a befektetők szempontjából ez nem is lényeges. Mert az igazi lehetőség számukra az, hogy az EU magas, ám kihasználatlan hitelképessége kihasználódjon. Az európai eladósodási szándék ugyanis rövid idő alatt növeli a hitelek iránti keresletet, s így a hitelkamatok felpörögnek, a hitelkihelyezés pedig könnyűvé válik. Olyan paradicsomi állapot ez a befektetőknek, mint a napóleoni háborúk idején a gabonatermelő földbirtokosok álma: „csendes esők és hosszú háborúk”.

Hogy mindez nem állja útját a migrációnak, azt persze bizonyára Soros György is tudja, s éppen ezért emlegeti a külső határok védelmét, s vele párhuzamosan a szervezett és legális migráció biztosítását.

ÜGYDÖNTŐ CIVILEK

De ne kalandozzunk el egy szerzőnk számára pillanatnyilag lényegtelen kérdés felé. Ebben a dolgozatában ugyanis milliárdosunk minden eddiginél határozottabban szorgalmazza, a multinacionális nagyvállalatok hatalomátvételét. No, igen, ő úgy határozza meg ezt a puccsot, hogy „az uniós szervek és a civil mozgalmak kombinálására” van szükség, azaz a civil szervezeteket be kell vonni a döntéshozatalba.

Persze nem azokat a hülye egyesületeket, amelyeket önök és én alapítunk, szervezünk, éltetünk polgári buzgalommal. Miféle döntési kompetenciája lehet a lokálpatrióta klubnak, a nagycsaládosok helyi szervezetének, az öregfiúk sportkörnek, a szülői munkaközösségnek, meg a Friedrich Nietzsche Filológiai Társaságnak? Én efféle szervezeteknek vagyok tagja, de eszembe sem jutna, hogy bármelyiket is kombináljam az uniós szervekkel. Igy is elég bénán működnek… Képzelem, mi lenne akkor!

De Soros György nem is ezekre a tesze-tosza civil szervezetekre utal, amelyekben mi, normális emberek örömöket és barátokat találunk. Ő erős és jelentős civil csapatokban gondolkodik. Olyanokban, amelyek tudják, mit akarnak, és van (anyagi) erejük is ahhoz, hogy akaratukat képviselni tudják. Szóval olyanokban, amelyeket a multinacionális nagyvállalatok finanszíroznak, hogy érdekeiket – alulról jövő kezdeményezésnek álcázva – keresztülnyomják a döntéshozatali struktúrákon, s nem utolsó sorban a normális emberek normális világképén. A nagy civil mozgalmak szinte kivétel nélkül lobbicsoportok. Soros mostani terve tehát az érdekkijárók előtt nyitná szélesre a kapukat. Rajtuk keresztül pedig a globális nagyvállalatokat csempészné be a döntéshozatalba.

Hadd jegyezzem meg itt a végén zárójelben: Soros György és a hozzá hasonló milliárdosok nem azért lettek befolyásos pénzügyi, gazdasági vezetők, mert filantróp eszmék mentén hozták meg életük nagy döntéseit. Jobbára inkább azért, mert nem. A filantrópia önmagában nem kifizetődő. Végtelen kölcsönkihelyezési lehetőséggel, beláthatatlanul emelkedő hitelkamatokkal, korlátlanul növekvő politikai befolyással viszont már nyilván előnyös üzlet az „emberbarátság”.

Ki volt az a félkegyelmű, aki erre a Lendvai Ildikó-klónra bízta a Szilvásy-ügyet?

Mészár Róza kúriai tanácsa tegnap bűncselekmény hiányában fölmentette a vádak alól Szilvásy György volt titokminisztert és társait a kémperben. Lényegretörőbb lenne úgy fogalmazni: Mészár Róza, az MSZP korábbi többszörös alkotmánybíró-jelöltje fölmentette a hazaárulással fölérő vádak alól az MSZP-kormányzat három kulcsfontosságú tisztségviselőjét. MSZP-s az MSZP-st. Szívem szerint viszont inkább ezt írnám: elmegy az anyja keservibe Mészár Róza és a bírói kar azon része, amelyik elszabotálta a 2010 előtti maffiaállam elszámoltatását, futni hagyott számos köztörvényes politikai bűnözőt, címeres hazaárulót.

„A közéleti vonatkozású korrupciós ügyekben hozott fölmentő ítéletek politikai állásfoglalások. Nem igaz, hogy a bíróságok nem politizálnak. Minden bírónak van véleménye a politikai helyzetről. Persze, politikai rendezvényeken nem vesznek részt, de egy-egy ítéletben igenis megjelenik a bíró politikai elhivatottsága – annak a liberális elitnek a fölmentése, kimosása, amely ezekben az ügyekben kőkeményen benne volt. A bírák egy része nem tudta megbocsátani a kormánynak a bírósági átszervezéseket.” Ezt Budai Gyula korábbi elszámoltatási kormánybiztos nyilatkozta tavaly portálunknak. Szilvásyék tegnapi fölmentése, vagy például a Kerki-ügy, a Juhász–Fapál-lakásmutyi és sok más korrupciós botrány elsikálásának fényében nehéz nem igazat adni neki.

Nem tudom, önöknek feltűnt-e, de a bírói függetlenségért az elmúlt években nem nagyon aggódott sem az ellenzék, sem Brüsszel. Pedig mindkettő rutinos aggódó, különösen, ha valami túl jól, túl függetlenül, netán túl nemzeti alapon működik nálunk. 2012-ben, a bírók nyugdíj-korhatárának birizgálásakor volt legutóbb petíciózás, mutatóujj-felemelés, de azóta néma csönd.

Én viszont aggódom.

Hát hogy a francba kerülhet pártpolitikai ügy egy pártjelölt bíróhoz? Ki volt az az elvetemült, aki kiszignálta Mészár Rózára Szilvásyék hazaárulási perét?

Mészár Róza többször volt a szocialisták alkotmánybíró-jelöltje. De családi vonalon is van kapcsolata a baloldallal. Kedves férjura az a Varga Jenő, aki a Vectigalis Zrt. korábbi vezetőjeként kiváló kapcsolatokat ápolt magával Gyurcsány Ferenccel. A Gyurcsány–Szilvásy-kapcsolat bensőséges, csókos jellegét pedig talán nem kell bővebben ecsetelnem (daliás KISZ-es évek, balatonőszödi és Szalay utcai lízingügyletek, első és második Gyurcsány-kormány). Mészár Róza tehát önmagán (MSZP-jelöltség) és hitvesén keresztül (Gyurcsány-vonal) is „be van drótozva” a baloldalra. Ennél nyilvánvalóbb elfogultsági okot nehéz elképzelni. Ezért nemhogy a Szilvásy-ügy közelébe nem szabadott volna odaengedni, de én a Kúria épületébe sem eresztettem volna be a kémper tárgyalási napjain.

Agyrém, de ugyanez a Mészár Róza tárgyalhatta Molnár Gyula MSZP-elnöknek és Lakos Imre ex-SZDSZ-es politikusnak a korrupciós ügyét. És hogy, hogy nem, a végén fölmentette őket. Pedig Molnárt előzőleg a másodfokú bíróság még letöltendő börtönre ítélte!

És nem Mészár Róza az egyetlen, aki pártpolitikai kapcsolódása dacára komoly tisztséget tölthet be, s akár politikai ügyekben is dönthet. A honi Soros-hálózat egyik kulcsfigurájának, Majtényi Lászlónak a neje, Kárpáti Magdolna ugyancsak a Kúrián ítélkezik, ráadásul – mint azt a Tűzfalcsoport-blog tavaly kiderítette – választási ügyekben is ítélkezhetett. De ott van egy másik politikai „aktivista”, Cserni János, aki az Országos Bírósági Hivatalban Handó Tünde egyik kulcsembereként az igazgatásszervezési főosztályt vezeti. Cserni a balliberális oldal régi harcosa, 2004-ben például letöltendő börtönbüntetésre ítélte Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét egy Mécs Imre által indított rágalmazási perben. Cserni hibákkal teli ítéletét utóbb a Legfelsőbb Bíróság pénzbüntetésre enyhítette. Ugyanez a Cserni 2006 őszén nyílt levélben állt ki Gyurcsány Ferenc mellett. 2010-ben aztán fegyelmi eljárás indult ellene, amiért megalázó pamfletet írt a rendőrök által 2006. október 23-án összevert Révész Máriusz fideszes politikusról. Ezt egyébként a Galamus nevű balliberális szennyportálon jelentette meg, amelynek egyik alapítója is ő volt.

Független bíráskodás, mi? Ne röhögtessük egymást!

“Ennek a nemzetnek itt vége” – Élőben siratta Simicskát és a Hír TV-t Csintalan Sándor (videóval!)

Simicska Lajost és a Hír TV-t siratva éjszaka jelentkezett be élő videóban a Facebookon Csintalan Sándor, a csatorna műsorvezetője és az oligarcha barátja, aki miután megemlítette, hogy nem tud aludni, arról beszélt, “ennek a nemzetnek itt, nagyjából, amit ez a kurzus most képvisel, vége”. Hozzátette, nem adják fel, nem fogják befejezni, elmondják mi történik ebben a hazában, és ha azt nem fogják fel az emberek, akkor lehet, hogy mennek a levesbe. 

“Mondjuk, ameddig mondjuk, mondjuk, amíg fórumunk, lehetőségünk lesz. Nehogy azt higgyék, hogy befogom a számat, nem fejeztünk be semmit. Ami ma történt: Megtettük, amit megkövetelt a haza. A szituációt nem szabadon választottuk. Az történt, hogy most van egy túlhatalom, egy erős, durván létező túlhatalom. Ezzel meg kell küzdeni. Nem lesz egyszerű. Ennek a nemzetnek itt, nagyjából, amit ez a kurzus most képvisel, vége. Mi nem adjuk fel, nem fogjuk befejezni. Elmondjuk, mi történik ebben a hazában. Ha nem fogják fel, akkor lehet, hogy megyünk innen a levesbe” – kesergett Csintalan Sándor.

 Közzétette: Tantusz Csintalan Sándorral

https://www.facebook.com/pg/hirtv.tantusz/videos/

Tegnap megírtuk: Simicska Lajos szinte minden érdemi üzleti érdekeltségétől megválik, és ismeretlen áron adja el ezeket régi üzlettársának, Nyerges Zsoltnak.

Csintalan már legutóbb is kifakadt, amikor Simicskáról volt szó. Annak ellenére, hogy a Magyar Nemzetet Simicska zárta be, a műsorvezető egészen penetráns Facebook-bejegyzést tett közzé áprilisban, amelyben káromkodva utasította vissza, hogy az ő oligarcha jóbarátját, Simicska Lajost bántják a Magyar Nemzet megszüntetése miatt. Apró szépséghiba, hogy Csintalan az Indexet küldte el a francba, miközben a balliberális 24.hu egyik cikkét osztotta meg.

Az egységnyi idő alatt elkövetett köpönyegforgatások magyarországi csúcstartójától, Csintalan Sándortól áprilisban a PestiSrácok.hu is videóinterjút kért. “Jajj, Istenem, ne hülyéskedj már, hogy Simicska Lajos záratta be a Magyar Nemzetet, meg a Lánchíd Rádiót. Értem én, hogy elzáratlan pénzcsapok özönével a hát mögött nehéz megérteni, de előbb, vagy utóbb mindenki megtanulja, hogy milyen ez, hogy adott esetben a hónap végén elfogyhat a lóvé és arról kell dönteni, hogy az egész család megy-e a levesbe” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív páros interjúban Csintalan Sándor, aki lányával, a konzervatív értékeket valló és a Fidelitasban politizáló Vincze Emíliával beszélgetett portálunkkal. A Hír TV műsorvezetője, Simicska Lajos bizalmi embere elárulta, Simicska döntésébe nem volt beavatva, mert ilyen döntést neki kell meghoznia, de barátai és kollégái kerültek szörnyű helyzetbe. Csintalan szerint a G-napon az kockáztatott, aki a Magyar Nemzetnél, Lánchíd Rádiónál és a Hír TV-nél maradt, és nem az, aki állás és lehetőség nélkül felállt és fejest ugrott a sötétbe.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Czeglédy-ügy: Szegeden ma fellélegezhettek a strómanok (PS-videó)

Az eredeti tervek szerint ítélethirdetésre készült ma a Szegedi Törvényszék a makói Kopernikusz iskolaszövetkezet ügyében. Úgy tűnik, a bírói tanács is belátta, hogy az azóta eltelt 2 és fél év nyomozati anyagának ismerete és figyelemebe vétele nélkül igen csak nehéz lenne megalapozott ítéletet hozni. Ráadásul az ügyész is módosította a vádat és a módosított vádiratban már strómannak nevezte a két iskolaszövetkezeti vezetőt, az általuk elkövetett bűncselekményt pedig bűnrészességre enyhítette. A törvényszék tanácsa végül helyt adott annak az ügyészi indítványnak, hogy nyissák meg újra a bizonyítást, vegyék figyelembe az iskolaszövetkezet-hálózat ügyében született könnyvizsgálói jelentést és számtalan, a most bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében folyó nyomozás több bizonyítékát, gyanúsítotti vallomását, ami igen csak átrajzolja a képet, és szerepkörök tekintetében újraosztja a lapokat. 

Néhány napja írtunk arról, megszólaltatva a makói iskolaszövetkezet ügy vádlottját, hogy igencsak különös jogi helyzet előtt áll a Szegedi Törvényszéken. Azóta ugyanis, hogy a vád szerint a Kopernikusz iskolaszövetkezet által elcsalt több száz millió forint ügyében elkezdődött a büntetőper, újabb, kiterjedt nyomozás indult, ami immár két és fél éve tart. Ez idő alatt kirajzolódott egy egész iskolaszövetkezet-hálózat, amely mögött a háttérben a szombathelyi Human Operator Zrt. tűnik ki, élén Czeglédy Csabával.

A nyomozás jelen állása szerint a tucatnyi iskolaszövetkezetet strómanok vezették papíron, a munkaerő szervezést, és a kiközvetítést azonban Czeglédy cége. A tanúvallomások és gyanúsítotti vallomások szerint az iskolaszövetkezetek pénzügyeit ténylegesen ugyancsak itt intézték. A gyanú szerint fiktív számlákat állítottak ki a szövetkezetek nevében, elmulasztották az adóbevallást, majd a Human Operator jogosulatlanul áfa tartalmat is levont, visszaigényelt. Az összes államnak okozott kár 6,3 milliárd forint. Ebből a Kopernikusz Iskolaszövetkezet által be nem fizetett adó durván 440 millió. A Kopernikusz csak egy a tucatnyi iskolaszövetkezetből, amelyik ugyanígy járt el. Így az egész makói ügy csak egy szelete egy sokkal nagyobb, komolyabb bűnügynek. 

E szerint módosította a vádat az ügyészség is. A módosított vádirat kimondja, hogy a munkaerőszervezést végző cégeket és az iskolaszövetkezeteket is ténylegesen a Human Operator központjából irányították, a vádlottak, azaz az iskolaszövetkezet vezetők pedig strómanok voltak, tehát nem tettesek, hanem bűnsegédek a költségvetési csalásban. 

A szövetkezetek működtetésének és a továbbszámlázásoknak a célja a közterhek meg nem fizetése, illetve a Human Operator jogosulatlan áfavisszaigénylése volt, amelyhez a vádlottak segítséget nyújtottak, aláírásukkal, illetve bizonylatok kiállításával. Tehát az első-, és másodrendű vádlott is a bűncselekményt bűnsegédként követte el – mondta Várnagy Roland ügyész. Majdarra tett indítványt, hogy a bíróság nyissa meg újra a bizonyítást annak érdekében, hogy valós történeti tényállást tudjanak felállítani. 

Az elsőrendű vádlott védője – akinek ügyfele a nagy bűnszervezet ügyében folyó büntetőügyben nem gyanúsított, csak részben osztotta a vád álláspontját. A másodrendű vádlott védője, Asztalos Péter viszont első körben még tovább is ment…

Asztalos Péter, a másodrendű vádlott védője azt indítványozta, hogy törvényesség hiányában szüntessék meg az eljárást

Azt indítványozta, hogy törvényesség hiányában szüntessék meg az eljárást. Arra is hivatkozott, hogy a kiegészített tényállás összegszerűségében is eltér a korábbitól, és nem tisztázottak egyértelműen a szerepek. Másodsorban az ügyészi indítványhoz csatlakozott, hogy amennyiben folytatódik a büntetőper, akkor értékeljenek minden azóta keletkezett vallomást, bizonyítékot és könyvvizsgálói jelentést, amely egyértelműen rámutat, hogy a vizsgált rendszer csúcsán a Human Operator Zrt. áll.

A Tóth Tibor vezette bírói tanács rövid szünet után hirdette ki a határozatát, miszerint újra megnyitja a bizonyítást és az ügyben jártas könnyvizsgálót szakértőként bevonja a büntetőperbe. A következő határnapokat szeptemberre tűzték ki – ekkor már egy átfogóbb anyag értékelését követően ítélet születhet.

A tárgyalást követőn kérdéseinket is feltehettük  a másodrendű vádlott védőjének. Asztalos Péter azt mondta, annak veszélye, hogy a strómanokkal vitessék el a “balhét”, első körben elhárult, és ez volt a cél. 

Felmerül, hogy a legcélszerűbb nyilván a két ügy egyesítése volna. Erre az új büntetőeljárási törvény szerint akkor van lehetőség, amikor már bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalási ügy is bírósági szakaszba jut. A nagy ügyben, amelyben a bűnszervezetben való elkövetés minősítés miatt kétszeres szorzó fenyegeti a terhelteket, jelenleg 24 gyanúsított van, közülük több mint tízen előzetes letartóztatásban, mások háziőrizetben, illetve lakhely elhagyási tilalom mellett várják a végkifejletet.

A fotók a szerző felvételei, videó: Füssy Angéla és László Petra 

Stumpf András Soros civiljeivel és a fideszgyűlölő német államtitkárral egyeztetett Berlinben

Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára (és nem mellesleg Magyarország egyik fő bírálója) tegnap kisebb kupaktanácsot hívott össze Berlinben, ahol a magyar “függetlenobjektív” média munkatársainak színe-java képviseltette magát néhány Soros György által támogatott NGO-val, például a Mérték Médiaelemző Műhellyel egyetemben. A témákon persze senki nem lepődik meg: a bevándorlás, a sajtószabadság fenyegetettsége és az európai értékek védelme. A szeánszon Roth Twitter-falának tanúsága szerint Stumpf András, az immár csak weben megjelenő Heti Válasz újságírója is ott pózolt.

Csodás eligazítást tarthatott parancsra pattanó katonáinak Michael Roth német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára a csütörtökön megrendezett berlini fejtágítóján, amelyet kifejezetten a magyar “független” újságírók számára hívott össze. Ennek a körnek pedig úgy tűnik, Stumpf András is részese lett. Stumpf ugyanis nem más, mint az a fajta Tamás bátya a liberálisok körében, aki megtestesíti az “európai értelmében vett jó konzervatívot”, aki képes alkalmazkodni és gombnyomásra kritizálni a nyilvánvalóan széljobbra tolódó Fidesz-kormányzatot. Nem lennénk most szegény Debreczeni József helyében, akit a jelek szerint nyugdíjaztak ebből a pozíciójából.

Itthon a Soros-féle Open Society Foundation pénzéből működő Mérték Médiaelemző Műhely adott hírt büszkén az eseményről, jelezve, hogy az ő kollégáik is meghívást kaptak, miközben Michael Roth saját Twitter-falán így számolt be az eseményről:

A független és szabad média elengedhetetlen Európában, de hogyan tudnánk megőrizni a média többszínűségét? Köszönet a magyar újságíróknak, akik részt vettek a migrációról, liberális közösségekről és európai értékekről szóló megbeszélésünkön!

Roth egyébként nemcsak a magyar kormány rendszeres bírálója, hanem Soros György szószólója is. Az Origo hívta fel a figyelmetfebruárban a német államtitkár kirohanására, amelyben antiszemitizmussal vádolta meg a világboldogító spekulánst bíráló magyarokat. Stumpf András tehát kiváló leckét kaphatott abból, hogy a magyar konzervatív politikai hagyományt miként kell majd összeötvöznie a nyílt társadalom, a neoliberalizmus és a feltétel nélküli befogadás haladó eszményeivel.

FRISSÍTÉS

Kollégáink hívták fel a figyelmünket, hogy a képen a Magyar Idők újságírója, Kottász Zoltán is szereplője a rendezvénynek. Az érintett újságírót levélben kerestük, milyen okból szerepel az említett képen. Válasza érkeztével cikkünket frissítjük!

Forrás: PS

Toroczkai a Polbeatben: Dugovicsként ugrottunk a mélybe, de magunkkal rántottuk a Jobbik árulóit (videó!)

Toroczkai László a Polbeatben: Az motivált, hogy Vona bukása után visszavegyük a Jobbikot

https://www.youtube.com/watch?v=Dyk46GK7jw0

Bolondok hajója – Hazugságoktól hemzsegő lejáratással akarják megbuktatni Trumpot

Az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott Donald Trump az illegális bevándorlók gyerekeinek családjuktól való szétválasztása miatt. Az amerikai elnök folyamatosan a támadások kereszttüzében áll, majdnem minden döntése, nyilatkozata kiveri a biztosítékot a jelenleg ellenzéki státuszát nem kifejezetten élvező balliberális sajtó és politikai oldal részéről. Teljes pályás letámadás zajlik, minden erőforrást bevetnek a lejáratása érdekében. Vajon tényleg ennyire problémás az amerikai elnök és tűzzel-vassal ki kell pusztítani az emlékét is, vagy egyszerűen olyan fészekbe merészelt nyúlni, mely egyes köröknek teljesen elképzelhetetlen volt eddig?

Philip K. Dick, amerikai írónak 1962-ben megjelent egy könyve, Az ember a fellegvárban című sci-fi. Ez a regény azt a lehetőséget vizionálta, hogy a második világháborút a hitleri Németország nyeri meg, így az Egyesült Államokat felosztják a győztesek (Németország és Japán) és betagozódik a náci világuralmi rendbe, vezetői csupán Hitler bábjai, és csak egy apró mag mer ellenállni és lázadni a korrupt és fasiszta rendszer ellen. A nagy sikerű könyvből még nagyobb sikerű sorozatot is készítettek, mely éppen most éli a 3. évadát, azonban egyesek ezt a tudományos-fantasztikus légkört a mai valóságba ültetik át és élik meg Donald Trump regnálása alatt. Nekik nincs is szükségük izgulni este a kanapén és folytatni a sorozatot, hiszen valódi rettegés zörgeti a csontjaikat a valaha liberális, mára azonban nácizmusba züllő és fulladó Egyesült Államokban. Ezeket az embereket szándékosan ijesztik meg és látják el hamis, féligazságokból összemosott információkkal.

A náci bélyeg pedig nem nagyítás, hiszen az utóbbi időben trendszerűen és napi rendszerességgel nácizzák le országos televíziók riporterei, fájdalmas és aggódó arcú demokrata politikusok és gondolkodók az amerikai elnököt. Hozzájuk csatlakozik minden “jó érzésű” amerikai ember, hiszen tűrhetetlennek tartják ezt az állapotot, ezt a rezsimet. Néhol még sírnak is a tévében, mint Rachel Maddow, kérlelhetetlen liberális műsorvezető, aki az illegális bevándorlók szétválasztott gyerekeiért ontott könnyeket a cseppet sem megrendezett etűdje során.

A világsajtót bejárt képek fokozták a fájdalmat, ahol egy szerencsétlen kislány sírt a szülei után, akit a amerináci keretlegények elszakítottak a családjától és különböző táborokban helyezték el őket, akár 1944-ben a náci haláltáborokban, az analógia legalábbis ez. Tényleg megrázó volt, sajnos azonban kiderült, hogy a kislányt – aki egyébként illegálisan jött a családjával az Egyesült Államokba – senki nem szakította el senkitől, erről maga az édesapa nyilatkozott, aki látta a képet és jelezte, hogy a kislány és édesanyja együtt vannak egy ideiglenes lakóhelyen, melyet a náci Amerika biztosított nekik. Az édesapa, Denis Valera azt mondta, hogy a lányt és az édesanyját együtt szállították a texasi McAllenbe, ahol az anya menedékjogi kérelmet adott be, ezt a hvg.hu is megírta. Az információt a hondurasi külügyminiszter-helyettes is megerősítette. A Time magazin montázsa így ismét hamis képet mutatott a világnak, bár ők 1938-ban Adolf Hitlert is az év emberének választották, láthatóan előfordultak már náluk apróbb tévedések.

Emlékezhetünk, amikor 2015-ben Magyarországon egy rendőr próbált segíteni a sínek között fekvő, vagy oda beeső bevándorlón. A képek körbejárták a világot, de ellenkező éllel, hiszen a képhez fűzött magyarázat szerint a magyar rendőr lökte a földre az illegális bevándorlót és nyilván jól meg is verte. Ennyire hihetünk ezeknek a képeknek és videóknak, miközben sajnos rengeteg visszaélés, erőszaktétel történik az illegális bevándorlók között. De erről ne az az ország tehessen, ahova erőszakkal és illegálisan próbálnak betörni olyan emberek, akik nem feltétlenül valódi menekültek.

Ha csak ezt nézzük, akkor vajon ki a gusztustalan? Az, – aki egyébként amellett, hogy védi az országát az illegális bevándorlóktól – rendeletben biztosítja, hogy ne szakítsák szét az illegálisan érkező családokat, vagy az, aki kiragadott képek alapján próbál politikai tőkét kovácsolni mások bajából. A sírás és fájdalom teátrális kimutatása csupán eszköz, nem valódi törődés, ezzel válik vérlázítóan gyomorforgatóvá az előadás.

De nézzük meg a másik oldalt is, az Egyesült Államok területére özönlő tömegeket, akik tudják, hogy illegálisan érkeznek, mégis megteszik az utat Mexikóból és most már Közép-Amerika több államából, ezzel kockáztatva saját gyerekeik életét is. A gyermekek szeparálását illetően ugyanis fájó igazság, hogy még az amerikai-mexikói határ elérése előtt szétválnak a családok, ugyanis a határhoz érve 12 ezer gyermekből 10 ezer egyedül érkezik meg az USA határvédelmi szervei szerint! Ezt az adatot vajon miért ignorálja az érzékeny balliberális média? Ezek az erők mindenhol ugyanezt a gyakorlatot követik, céljuk az átlagemberek meggyőzése, hogy a nemzeti érdekeket szem előtt tartó kormányok nácik, táborokba zárják embertelen körülmények között a szerencsétlen menekülteket, rasszista indíttatásból okoznak fájdalmat más bőrszínű embereknek. Ezek az emberek nem csak úgy önmaguktól indulnak el az ígéret földjére, ahogy Európában, úgy az Egyesült Államokban is bátorítják őket bizonyos körök, hogy hagyják el a hazájukat, cseréljék le valami sokkal jobbra.

Európa nyugati fele az utóbbi időben megtapasztalta az illegális bevándorlás minden nyűgét és baját, Magyarország pedig időben bezárta a kapukat, hogy ne ismétlődjön meg a 2015. augusztus-szeptemberi állapot, ne legyen még egy Röszke és a Keleti pályaudvar is maradjon inkább Magyarország része. Azok a nemzetek és kormányok, akik nemet mondanak az idegenek beözönlésére, mind össztüzet kapnak az elnyomott és cenzúra által földbe taposott haladó sajtótól, ahogy most Donald Trump kormánya is. Az USA jelenlegi vezetése ugyanis egyszerűen nem akar százezres, milliós tömegeket ellenőrizetlenül beengedni az országába, ez pedig főbűn. A megroggyant baloldal pedig számít az újonnan betelepülőkre, akiknek gyorsan állampolgárságot is adnának, hogy a meredeken fogyó támogatói bázisukat velük növeljék. A feketék most már kevésbé számítanak, hogy minél többen elpártolnak a demokratáktól, a jogvédőknek csak eddig voltak fontosak a mélyszegénységben élő feketék.

Ez a színjáték csupán a novemberi időközi választások (midterm elections)  baloldali kampánya, hiszen a republikánusok támogatottsága az elmúlt hónapok során folyamatosan emelkedett. Ezért minden eszközt meg kell ragadniuk a hatalomból kisöpört demokratáknak, hogy jó eredményt érjenek el, ehhez pedig Trump démonizálása a legfontosabb feladat, őt kell lejáratni aprólékos munkával. Egyértelmű, hogy a fejre próbálnak lecsapni és régi baloldali hagyományok szerint megállás nélkül támadják, lassú víz partot mos alapon. A balliberális média zászlóshajói, a Donald Trump által fake news-nak becézett CNN, NBC, MSNBC, CBC borzasztó rágalomhadjáratot indítottak és hitleri Németországhoz hasonlították a Trump-adminisztráció működését, meglovagolva az illegális bevándorlás aktuális problémáit. Az alábbi videóban Tucker Carlson, a Fox News egyik leghíresebb műsorvezetője rántja le a leplet az álszentekről.

Tegyük most félre azokat a vádakat, melyek Donald Trump hivatalba állása előtt kezdődtek, majd a sokak számára váratlan választási győzelmét követően exponenciálisan nőttek napi Trump-alázó szintre. Ezeket a napi mantrákat csúcsra járatta a CNN, NBC és a hiteles balliberális sajtó, az sem jelentett problémát, ha közben kiderült, hogy a könnymorzsoló videók nem hitelesek, a körítés pedig hazugság.

Ebből a maszlagból kell a felelősen választó honpolgárnak kihámozni, hogy tényleg nácizmusba fulladt a szabadság hazája, vagy aljas és álságos színielőadás zajlik-e. Ha szigorúan a tényeket nézzük, akkor sokat tisztul a könnyáztatta horizont, az amerikai néplélek azonban novemberben dönt majd arról, hogy kinek hisz. Trump egyelőre kitart, zéró toleranciát tart továbbra is az illegális bevándorlás kérdésében. Ahogy Európában, úgy az Egyesült Államokban is óriási problémát jelent az illegális migráció kezelése és megakadályozása, és a világ minden szegletében ugyanazt sugallják a szociálisan érzékeny baloldali és liberális politikusok: még több migránst! Mindenre gondolnak, csak a saját, jelenlegi állampolgáraik biztonságára és jövőjére nem.

Forrás: Fox News; Vezető kép: sagamer.co.za

Tucker: The Left Has Gone Too Far

https://www.youtube.com/watch?time_continue=461&v=yn1lzASvOdM

Drogkereskedelem és zsarolás miatt emelhetnek vádat az MSZP óbudai képviselője ellen

Befejezte az MSZP óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba ügyében indított nyomozást az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Simonkát tavaly decemberben gyanúsították meg kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással és ügyvédi visszaéléssel. A már szabadlábon védekező szocialista politikus ellen várhatóan néhány héten belül vádat emelhetnek. 

Lezárta a nyomozást az MSZP óbudai politikusa, Simonka Csaba ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője. A szocialista önkormányzati képviselőt tavaly decemberben gyanúsították meg kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással és ügyvédi visszaéléssel. Bagoly Bettina elmondta azt is, hogy az eljárásnak van még egy érintettje, őt közokirat-hamisítással gyanúsítják. Az ügy ezzel a vádelőkészítő szakba lépett, így már csak hetek kérdése, és vádat emelhetnek az MSZP-s politikus ellen. Noha Simonka hosszú ideig volt előzetes letartóztatásban, úgy tudjuk, jelenleg szabadlábon védekezik.

SÚLYOS BŰNCSELEKMÉNYEKKEL GYANÚSÍTJÁK A SZOCIALISTA KÉPVISELŐT

Tavaly decemberben robbant a hír, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki. Később kiderült, Simonka Csabáról, az MSZP óbudai képviselőjéről van szó, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Az MSZP-s politikusaz ügyészségi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, ám vallomást az eljárás lezárásáig nem tett.

A fővárosi főügyész akkori közleménye szerint a képviselőként is tevékenykedő ügyvéd járt el egy öröklési szerződés ügyében, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó halála után az ügyvéd idén júliusban az örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan ötven százalékát hatmillió forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre. A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan felének eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. Végül a sértett közbeavatkozott, így a Földhivatal a tulajdonjogot nem jegyezte be – állt a közleményben, amelyben az is szerepel, hogy a budapesti nyomozó ügyészek december 15-én a hajnali órákban – házkutatással is egybekötött – akciót hajtottak végre az ügyvéd budapesti tartózkodási helyén. A házkutatáskor kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

Az eljárás megindulására az MSZP is reagált. A párt közleményében azt írta, hogy

Simonka Csaba önkormányzati képviselő saját maga felel a tetteiért. Az MSZP az eljárás végéig azonnali hatállyal felfüggeszti párttagságát.”

 Vezető kép: mszp.hu

 

“Horvát ügynökként” próbálják lejáratni a Balatont a ballib médiamunkások

“Horror a Balatonon”, “nincs munkaerő, egekben az árak”, “drága a lángos”, “szar úszik a Balatonon”, csak néhány azok közül a szalagcímek és negatív reklámnak beillő álhírek közül, amivel a ballib média bombázza a Balatont, gyakorlatilag minden nyári szezon kezdetén. Ezek a  valótlanságtól hemzsegő, vagy részigazságokat taglaló médiatartalmak torz képet festenek a tóról és nem keveset ártanak – vélekedett a PestiSrácok megkeresésére Laposa Bence. “A mi Balatonunk nem ilyen”- mondta a borász, a Balatoni- és a Badacsonyi Kör alapító tagja, aki szerint a helyi embernek néha olyan érzése van, mintha “a horvát tengerpart ügynökei” írták volna az említett cikkeket. 

Az idei lejárató hadművelet a “Horror várja a Balatonon” című cikkel indult, amit a napi.hu jegyzett, és persze minden más ellenzéki médium átvett. Megtudhattuk belőle, hogy mivel nincs munkaerő, az egekbe szöktek az árak. És nem elég, hogy átlag embernek megfizethetetlen a Balaton, mivel ember sincs elég a pultok mögött, a méregdrága “strandkajáért” még órákat sorban is kell állni.

Ezzel a kedves szalagcímmel indult az idei balatoni szezon

Nem keveseket sokkolt, amikor azt olvasták a cikkben, hogy már 1,2 millió forintot is kifizetnének egy szakácsnak, 700 ezret egy pincérnek, de a kutya nem akar a Balatonhoz jönni dolgozni. Ezért sorra zárnak be a büfék, éttermek.

A tó körüli vendéglátók akkor még lenyelték a fricskát, noha azt mondják, a leírtak igen csak távol állnak a valóságtól. Persze van munkaerőhiány, de abból a vendég legfeljebb annyit érez, hogy valamennyivel magasabbak az árak. De az, hogy megfizethetetlen lenne a Balaton és alig lenne nyitva tartó vendéglátóhely, az óriási blődség.

Néhány nap múlva jött a következő, ebben az időszakban megszokott balatoni sorozat az ellenzéki médiában, amikor már 800 forintos lángossal riogattak és megállapították, hogy visszatértek a hűtőtáskás turisták, akik még a sört is inkább otthonról hozzák. Bezzeg a horvát tengerpart olcsóbb és a Balaton szolgáltatásokban is elbújhat szomszédunk tengerparti strandjai mellett.

Idén már májusban sokan érkeztek a Balatonhoz, és fürödtek is egyet a tóban – Fotó: balaton-parti.hu

Vasárnap a 168 óra cikke tette fel az i-re azt a bizonyos pontot és hozta ki a sodrából Laposa Bencét is, aki a ballib horror eposzt keresetlen szavakkal kommentálta a közösségi portálon.

A cikket felesleges elolvasni… az a szörnyű, hogy tőlem is kért riportot az újságíró, szerepel is benne néhány gondolatom – “természetesen” nem megjelölve, bár utólag jobb ez így – kifordítva és negatív kontextusba téve. De a cikk stílusa és tartalma egészen elképesztő… MI EGY MÁSIK BALATONNÁL ÉLÜNK! – írta a neves badacsonyi borász a Facebook oldalán. 

Aztán kissé kikarikírozva, de igen csak találóan mutatta be, hogyan működhetnek, mire gondolhatnak a Balatonról hasonló lejárató cikkeket lefirkantó újságírók:

A 168 óra cikkével az a legnagyobb probléma – mondta megkeresésünkre Laposa Bence, aki a Balatoni Körben és a Badacsonyi Körben is fáradhatatlanul dolgozik többekkel a Balaton pozitív megítéléséért, hogy nem a mai Balatont, nem a mi Balatonunkat mutatja be, hanem a két évtizeddel ezelőtti időket.

“Megbukott a Balaton-parti üzleti modell” – árulkodó már a cím is, ami már messze túl mutat a “nincs semmilyen munkaerő, ezért kong a Balaton” problémán, amit az elmúlt hetekben már bőségesen ecseteltek. Mintha nagyítóval kutatták volna fel azokat a helyeket, ahol virágzik a retro, a zsírban tocsogó lángos és hekk, no meg a cukortól ragadó papírvékony palacsinta. Ocsúzzák a szolgáltatásokat, mintha ma sem szólna másról a balatoni nyár, mint a pancsolásról és a strandi büfék szokványkínálatából: hekk, lángos sajttal-tejföllel, sült kolbász, hideg sör. És az is olyan drága, hogy alig akad, aki megvegye, inkább otthonról hoznak pörköltet, házi szörpöt a vízpartra.

Fejlődik a balatoni gasztronómia, de még ma is nagy az igény a lángosra – Fotó: onlinebalaton.hu

Ha valaki körbejárja a tavat, persze talál hagyományos, évtizedekkel ezelőtti ízeket kínáló büféket, mert erre is van igény. De egyre több a minőségi ételt kínáló vendéglátóhely, és nem az újhullámos büfékre gondolok. Bőven akad klasszikus étterem, ahol nem mirelit fagyasztott húst és kolbászt sütnek, hanem helyi, jó minőségű alapanyagokat használnak. Pontosan ez az, amiben hatalmasat léptünk előre, hogy évről évre nagyobb a választék, és az is megtalálja a kedvére valót, aki egy könnyű tésztára, salátára vágyik, ahogy az is, aki egy lángosra. Ezek mellett megjelentek a “fine dining” típusú éttermek és azok a borteraszok, ahonnan a gasztronómia szerelmesei nem távoznak csalódva – mondta Laposa Bence.

Hozzátette, nagy büszkeségük, hogy a közelmúltban megjelent a Balatoni Kör kiadásában a balatoni gasztrotérkép is, ami 40 olyan helyet mutat be, ahol a vendég jó minőséggel találkozik. Ezen kívül a Magyar Konyha is előrukkolt egy különszámmal, összesen 400 figyelemre méltó balatoni vendéglátó hellyel.

A balatoni gasztrotérkép 40 olyan helyet sorol fel a tó körül, ahol kiváló a vendéglátás – Fotó: I love Balaton

KŐBÁNYÁN IS VAN BŐVEN LEPUKKANT BÜFÉ, ÉS BUDAPEST SZÍVÉBEN SEM 300 FORINT A LÁNGOS 

Laposa Bence szerint azt a fajta rossz indulatot nehéz szó nélkül elviselni, ami kifejezetten arra utazik, hogy a valóság egy szeletével ferdítsen.

A fővárosban sem mindenütt csak a csúcsgasztronómia van jelen. Épp úgy lehet lepukkant büféket találni Kőbányán vagy Kispesten. A gasztro újságírók nyilván nem oda fognak menni, és nem ezek alapján a helyek alapján jellemzik a budapesti vendéglátást – fogalmazott. 

Megjegyezte, hogy az is abszurd, amilyen fennhangon követelik az olcsó lángost olcsó sörrel, mintha az a fővárosinak járna, amikor lejön a Balatonra nyaralni.

Mire fel? Miért gondolja, hogy csak mert leutazott vidékre, a Balatonhoz, akkor az árak feleződnek? Budapesten a jobb lángosozókban sem fog kapni 800 forintnál olcsóbban lángost, amire itt a Balatonnál azt mondják, horror. Budapesten természetes, a Balatonnál felháborító? Hogy is van ez? – tette fel a kérdést.

A BALATON KÖSZÖNI SZÉPEN JÓL VAN, SŐT! 

Laposa Bence is azt mondja, ahogy a többi balatoni vendéglátó, vagy a helyi szakemberek is vélik, a Balaton hatalmasat fejlődött az elmúlt tíz évben. Rengetegen dolgoznak azon egész évben, hogy a Balaton ne egy nyolc hetes “fürdős, pancsikolós” hely legyen, hanem olyan turisztikai desztináció, ahová egész évben, bármikor érdemes elutazni.

Ősszel például a borturizmus és a kerékpáros turizmus hódít a Balatonnál – Fotó: tripsite.com

Már rég nem a szezon hosszabbításon vergődnek, az úgyis véget ér augusztus végével, ahogy elkezdődik az iskola. Hanem azon, hogy a Balaton egész évben vonzó legyen. Sokat tesznek a cél érdekében a vállalkozókon kívül az önkormányzatok is. Egyre több a program, a fesztivál, amelyekből bőven jut minden évszakra elosztva. 

Minden hónapnak megvan a maga varázsa. Tavasszal a mandulavirágzásra és az ébredő természetre építenek, ősszel a szüretre és kiváló borokra, valamint a balatoni kerékpárútra, télen pedig ha szerencsénk van, a befagyott Balaton, a jégkarneválok, a fakutyák és a forralt bor hangulata varázsolja el a tóhoz érkezőket.

A Magyar Turisztikai Ügynökség tudatosan dolgozik együtt az önkormányzatokkal és a balatoni szolgáltatókkal azon, hogy ne csak szlogen legyen az “Egész évben Balaton”. Akciókra fűzik fel és csomagokban hirdetik, reklámozzák az évszakhoz igazodó aktuális kínálatot, a “Nyitott Balatontól a Balaton Télen” programokig.

“Mi a Balaton igazi arcát szeretnénk megmutatni” – mondta Laposa Bence borász, a Balatoni és a Badacsonyi Kör alapító tagja

Mi a Balatonnak ezt az arcát szeretnénk megmutatni, a médiában sajnos erre nem mindenki vevő. Azzal a Balatonnal, amiről például a 168 óra cikke szól én már évek óta nem találkoztam – jegyezte meg Laposa Bence. 

A borász úgy látja, hogy sehol az országban nem ment végre olyan robbanásszerű fejlődés mint a balatoni régióban. Persze meg lehet keresni nagyítóval a húsz évvel ezelőtti kádári romantikát, és azt , ami abból itt maradt. Csak épp annak a bemutatása nagyon messze van a valós Balaton-képtől.

Halfilé lencsével – egyre szokványosabb balatoni ínyencség a paprikás lisztbe forgatott kisütött hal helyett a mártásokkal kínált filé – Fotó: Facebook

ÉVRŐL-ÉVRE “UGYANAZ A NÓTA”

Még csak július első hete van. Odébb van a szezon közepe, amikor az ismert kotta szerint újabb lejárató hadjárat indul majd a Balaton ellen.  A szezon kezdete indul azzal, hogy nincs munkaerő, retro a kínálat és drága a lángos. Július végére már a strand jegyárakon fognak sápítozni, valamint azon, hogy milyen sokat kell a tűző napon sorban állni. Augusztusra jön a halpusztulás, igaz, hogy általában a negyven fokos meleg miatt, de ez vajmi kevés újságírót érdekel. No meg a szúnyoglárvák lebegése a tó vizén, amit borítékolhatóan idén is lefotóznak majd páran, hogy beküldjék valamelyik tévé csatornának vagy bulvárlapnak azzal a megjegyzéssel, hogy fekália úszik a Balatonon.

Miközben állítólag ilyen szörnyűek errefelé az állapotok, valójában már most teltház van szinte augusztus végéig a balatoni szállodákban, és a kiadó nyaralók közül is a legtöbbet nyár végéig lekötötték. A jobb éttermekben pedig célszerű asztalt foglalni, mert akkora a “kongás”.

A Laposa Birtok Badacsonyban, a fszlőtövek fölé emelkedő borterasszal – Fotó: Facebook

A Balaton köszöni jó van, és már unalmas a nóta…