2018. július 26., csütörtök

Szélnek ereszen benneteket , hogy lopjatok máshol !!!!!!








Szélnek ereszen benneteket , hogy lopjatok máshol !!!!!!

vakolóinkkal













Nálunk vajon mikor fog kiderülni , hogy hány magas
beosztású egyén jelentgetett cia , moszad , és más hírszerző szerveknek . Egyes országok hamarabb tudtak a törvényhozási dolgokról , mint ahogy az a parlamentben át ment volna a megerősítésen .
Nálunk kit kellene leváltanunk , hogy a lyukakat betömjük ????
A közélet milyen szintjéig van átitatva férgekkel olyan az egész mint egy nagy ementáli sajt át van lyuggatva hazaárulókkal !!!
És ezek az emberkék tartják magukat a legnagyobb magyarnak , igaz , hogy ők már díszmagyarban feszítenek , míg az igazi magyar akiket ők megloptak , csak foltos ruhában tud közlekedni , de az legalább tiszta rajtuk , mert arra ügyelt , hogy egy váltója legyen , hogy az asszonykája ki tudja mosni , míg ő alamizsnáért kunyerál a díszmagyarba öltözött magyarul beszélő metszett farkúaktól !!!
Fiataljaikat el űztétek , hogy nyugdíja se legyen , hisz nem lesz ki megtermelje amit ti kiloptatok a rendszerből , így a haramiák földje ez a kis ékkő , melyet ti nem tudtatok megbecsülni , nem is érdemlitek meg , hogy szemfedeletek legyen !!!
Onnan nézve is így látszik , ezt a csúszó , mászó nemzedéket , kellet kineveljétek a pénzhatalmi elit számára , hogy öntudatos kamatrabszolga had lehessen belőlük ????
El értétek a céljaitokat a kamatrabszolgáknak , még a házaikat is elraboltátok a bankok kamatrabosító eszközeivel , így nem csak a nemzeti vagyonunkat de az otthonainktól is megfosztottatok bennünket , sőt az egyes végrehajtók jóvoltából egy 50 ezres váltó miatt a nagy értékű kocsiját is , vagy az ingatlan egy részére is jelzálog került , és potom pénzért a tulajdonotokba jutott , hisz ti vagytok a mi hiénáink , amíg rátok nem gyújtjuk az elrabolt házainkat , és más ingatlanjainkat is !!!!
Igen nektek más Tiborc panasza jut el a fületekig , el is kurvult ez a gyarmat , itt már csak a helytartóig ember az emberi állat , kár , hogy ez az emberi állat még mindig nem azt látja kiútnak , hogy fölégessen minden kötődéseteket ettől az országtól , és szélnek ereszen benneteket , hogy lopjatok máshol !!!!!!


szerda, november 30, 2016




Amerikai kém volt a lengyel külügyminiszter-helyettes


Menesztették Robert Grey lengyel külügyminiszter-helyettest, mert bebizonyosodott, hogy titkolt kapcsolatban állt az amerikai hírszerzéssel.
Grey az Egyesült Államokban nevelkedett, és 2010-ben tért vissza Lengyelországba. A Gazeta Wyborcza újság azt írta, bizonyítást nyert, hogy az amerikaiaknak kémkedett, emiatt menesztették a posztról.
A Polsat információi szerint Joanna Wajda, a külügyminisztérium szóvivője megerősítette a menesztés hírét, ám annak indokáról nem nyilatkozott.
Grey május óta a lengyel külügyminisztérium politikai osztályán működött tanácsadóként, mielőtt gazdasági diplomáciáért felelős külügyminiszter-helyettesnek nevezték ki.
Lengyelország az utóbbi hónapok során számos fegyverüzletet kötött az Amerikai Egyesült Államokkal, ezek megkötését Grey az amerikai titkosszolgálat alkalmazásában állva javasolhatta a lengyel döntéshozóknak.
http://www.hidfo.ru/2016/11/amerikai-kem-volt-a-lengyel-kulugyminiszter-helyettes-levaltottak/
Szerző: Andre Lowoa


vasárnap, november 13, 2016





Megvédjük dicső romjainkat


romos-hely-graffiti-hidfo-ru

Mielőtt Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, még nem olvashattunk olyan értékeléseket, miszerint a magyar gazdaság életképtelen lenne az EU nélkül – ehelyett magasabb bérekkel, javuló életszínvonallal, pozitív jövőképpel ámítottak. Az uniós csatlakozás hatására annyit változott az ország helyzete, hogy ma már magabiztosan kijelentik; “Magyarország életképtelen az EU nélkül”.
Jó szívvel nem tudnék a bennmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében” – jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, napokkal azt követően, hogy a britek egy történelmi jelentőségű referendumon megszavazták az Európai Unióból kilépést. Miután a kormányszóvivő is hasonló kijelentést tett, a radikális EU-párti sajtóorgánumok teljes kampány-üzemmódba kapcsoltak. Ez a kampány azonban első ránézésre is meghasonlottnak látszott ahhoz képest, mint amit ugyanezek a körök évekkel az EU-csatlakozás előtt folytattak.
Évekkel az uniós csatlakozás előtt még szirénhangokat hallattak; arról énekeltek a reménykedésre még fogékony emberek tömegeinek, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás esetén Magyarországon évek leforgása alatt nőni fognak a bérek, és ugrásszerűen emelkedni fog az életszínvonal. Az uniós csatlakozás előtti években napi szinten voltak olvashatók címlapon a szakértői elemzések; a gazdasági hírportálok színes grafikonokon mutogatták a nagyérdeműnek, mennyire nagy a jólét “Európában” a magyar viszonyokhoz képest. Egy teljes propagandagépezet azt a képet sugallta; csak be kell lépnünk az Európai Unióba, utána minden jó lesz.
Ma mit tudnak ajánlani Magyarországnak? Egyelőre úgy tűnik, az uniós tagság fenntartása esetén semmit nem tudnak ajánlani. “Legyünk jó európaiak”, adjuk át a tagállami jogköröket Brüsszelnek, mert a “gazdasági gondok közepette” “össze kell tartani” ezekkel az ismeretlen brüsszeli öltönyösökkel, akik egyébként osztalékból, profitból élnek, és Magyarországon talán még soha nem is jártak – de ha jártak is, a főváros egy-egy a valóságtól hermetikusan elzárt részén és lehallgathatatlan konferenciatermeken kívül minden bizonnyal nem sokat láttak az országból.
Nekik ennyit jelent Magyarország: fényűző fogadások, konferenciatermek, luxusautóból előmászó, drága öltönyt hordó politikusok. Idejönnek Budapestre, és úgy látják, minden rendben van. A szegénysorokat, az ország lepusztult nagy részét soha nem látják. A munkanélküli tömegeket sem látják, mert a munkanélküli tömegek tekintélyes része időközben elhagyta az országot. Ezért aztán nem ajánlanak semmit Magyarországnak; ők azoknak a politikusoknak tesznek ajánlatot, akik számukra Magyarországot jelentik; ők a keveseket kell meggyőzzék arról, hogy maradjunk az unió része; ők ebből az országból csak a retorikailag Brüsszel ellen harcoló politikust látják, akit rá kell bírni az unió egységének megőrzésére. Hosszas vajúdás után ebből születik a “fogjunk össze” üzenet, amit talán Orbán Viktor és az EP-képviselők megértenek, de a globalizáció fényes lehetőségei ellenére még Magyarországon nyomorgó tömegek nem értik, pontosan kivel és miért kellene “megőrizni az egységet”.
Brüsszel képviselői egy buborékban sétálnak, mikor Magyarországra jönnek. Nincs kapcsolatuk a magyar valósággal, ezért nem is tudnak nekünk mondani semmit. Érdemes visszaemlékezni az uniós csatlakozás előtti szirénénekre, mert ma már ugyanazok a körök, akik belföldön az Európai Unióhoz csatlakozásra buzdítottak, ma már ők sem tudnak nekünk közvetíteni semmilyen pozitív üzenetet. Akkor a bérek emelkedését ígérték; ma már csak katasztrófa-forgatókönyvekkel tudnak riogatniarra az esetre, ha a kilépés mellett döntenénk. Azt mondják, Magyarország életképtelen az Európai Unió nélkül. Egyedül semmire nem megyünk, uniós forrás kell ahhoz, hogy bármi is legyen ebben az országban.

Lehet, hogy igazuk van? Életképtelen Magyarország az uniós források nélkül?

Az Európai Unióval pontosan az a probléma, hogy az EU-csatlakozás előtt ez még nem volt így. Akkor még életképes volt a magyar gazdaság, uniós források nélkül is. Ha időközben életképtelenné vált Magyarország, ez a sajnálatos állapot az uniós csatlakozást követően jött létre. Európa részévé váltunk, Nyugat-Európa meggazdagodott rajtunk, és ma azzal riogatnak; még rosszabb lesz, ha elszakadnánk tőlük. Hová tették a szirénéneket, ami gyorsan növekvő béreket ígért?
Ugyanezt az ígéretet ma azok hallatják, akik az Európai Unióból kilépés felé kacsingatnak. A Brüsszel ellen harcolók ma magasabb béreket, javuló életszínvonalat ígérnek. “Higgyetek nekünk”, és minden jobb lesz. A sötét, fájdalmas igazságot azonban csak kizárni lehet, elpusztítani nem: az Európai Unió hívei ma már nem tudnak ilyen jövőképet adni. Ők maguk is tudják, hogy hazudnának, ha azt mondanák, hogy maradjunk az Európai Unió része, és “jobb lesz minden”.

http://www.hidfo.ru/2016/11/megvedjuk-dicso-romjainkat/
Szerző: Andre Lowoa


étfő, november 14, 2016



Arra tanítják a terroristákat, hogyan álcázzák magukat menekültnek




Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet arra képezi ki fegyvereseit, hogy menekültnek álcázzák magukat, és így könnyedén bejuthassanak európai országokba.
A Welt am Sonntag német lap a Szövetségi Hírszerző Szolgálat adataira hivatkozva azt írja, a Daes kiterjedt kiképzési programot működtet abból a célból, hogy tagjaik megtanulják menekültnek álcázni magukat, és így könnyedén bejuthassanak európai országokba.
A lap szerint a terrorszervezet megtanítja a tagjainak, hogyan viselkedjenek, ha a rendőrök igazoltatni akarják őket, valamint hogyan kell viselkedniük akkor, amikor menedékkérelmeik elbírálása előtt részletesen kikérdezik őket a menedékkérelem benyújtásának okairól. Eszerint megtanítják őket arra, hogy a hatóságok szemében egy átlagos menekültté váljanak, és ne különbözzenek attól a sokaságtól, akik valóban menekültként érkeznek Európába.
A 9/11 terrortámadás évfordulóján a német belügyminiszter kijelentette, hogy több mint 500 potenciális terrorista él Németországban, akik bármikor terrorcselekményt követhetnek el. Hónapokkal ezelőtt a belügyminiszter elismerte, hogy a tömeges bevándorlás miatt a hatóságok már nem tudják megvédeni az embereket, és Németországban is bármikor előfordulhat egy sok halálos áldozatot követelő terrortámadás.http://www.hidfo.ru/2016/11/arra-tanitjak-a-terroristakat-hogyan-alcazzak-magukat-menekultnek/
Szerző: Andre Lowoa


kedd, november 15, 2016




A közvéleménykutatók nem hibáztak, a választás lett meghamisítva Trump javára?


A zsidók svéd csavara !!!!!

A sátán nem nyugszik bele a vereségbe ezért most gyilkosokat küld a céljaik érvényesítésére !!!!
Trump gyözelme: hibáztak-e a közvélemény-kutatók?
Négy államban – Floridában, Észak-Karolinában, Wisconsinban és Pensylvániában – hackolta le az orosz  titkosszolgálat a választási rendszereket háttérhatalmi érdekböl. Az országos szinten beérkezett szavazatok tekintetében Clintonné felülmúlta Trumpot, az elektori körzetek számában viszont nem:
Fordulat: Mégis Hillary Clinton szerezte a több szavazatot
Ha amellett a forgatókönyv mellett döntöttek volna, hogy Clintonnét hozzák ki nyertesként, még csak meghamisítani se kellett volna a választási eredményeket. A nép, az istenadta nép ugyanis valóban Clintonnét választotta meg a rá kiteregetett iszonyatos mennyiségü mocsok ellenére.
A DIA weboldal eképpen tudósít a választási csalásról:
Igen, a választás meg lett hamisítva, de vajon ki “küldte” Trumpot?
(Yes, the election WAS stolen – so who “sent” Trump?)
The five percent discrepancy between the exit polls and “results” in the key swing states of North Carolina, Pennsylvania, and Wisconsin are smoking-gun proof.
Az öt százaléknyi eltérés az exit pollok és a “végeredmények” között egyes államokban a fö árulkodó jel a választási eredmények meghamisítása felöl.
Russia wasn’t hacking emails, it was hacking ten million votes, in partnership with Israel, as is all over the now totally controlled news.
Az oroszok valójában nem Clintonné  Wikileaks-en kiszivárogtatott emailjait hekkelték meg, hanem Izraellel együttmüködve választási szavazatok millióit.
Nagy valószínüséggel ez volt a még októberben tartott “föbróba”:
2016. okt. 12:
Az FBI szerint az oroszok hekkelték meg a floridai választási rendszert müködtetö céget
(Feds believe Russians hacked Florida election-systems vendor)
De nem pusztán titkosszolgálati értesülések léteznek a dologról, hanem már akadémiai közegben is suttognak róla. Az alábbi például Mark Millernek, a new yorki egyetem professzorának weboldaláról van:
Az exit pollok azt mutatják, Trump nagy “gyözelme” választási csalásnak köszönhetö
(Exit polls suggest that Trump’s big “victory” was stolen)
Miller a weboldalán Jonathan Simonnak, egy még 2014-ben megjelent, választási csalások kimutatásának metodológiájával foglalkozó könyv szerzöjének a megállapításaira utal.
Simon 2006 óta foglalkozik a témával, s fejlesztette ki a metodológiáját annak, mikor utalhatnak bizonyos valószínüséggel az exit pollok és a választási eredmények közti különbségek választási csalásra.
Simon 2014-es könyve az amazon.com-on.
Simon megállapításai a saját weboldalán:
A vörössel megjelölt, több mint 2 százaléknyi különbségek Simon szerint már túl vannak a hibahatáron, s esetükben valószínünek tekinthetö a választási csalás.
Ha megnézzük például Észak-Karolinát (NC), az exit pollok azt mutatták, hogy Clintonné 2.1 százalékkal több szavazatot kapott Trumptól, a választási “eredmény”  szerint viszont Trump kapott 3.8 százalékkal többet Clintonnétól. Az összesített különbség a kettö között 5.9 százalék, ami már jócskán túl van a hibahatáron, s Simon szerint választási csalás tényét valószínüsíti. A jelentösebb eltérések minden esetben a republikánusok javára történtek.
simon_findings
nem_programozhato, november 15, 2016
Így gúnyolódott a bolonddá tett választókon a Trump és BREXIT párti brit napilap, a Daily Express, amikor “Hillary mélységesen fájdalmas veresége” címmel hozott le cinikusan hazug cikket a választások után, holott Hillary feladata az volt, hogy a végén mindenképpen veszítsen, lásd a 
Hillary megkapta az önmegsemmisítési parancsot c. írást.
A képen pedig lásd Hillary arckifejezését (majd el röhögi magát), Trump nyakkendöje skarlátvörös, Bill Clintoné lila (bíbor), hozzá egy “asszony” (bíborban), vagyis “öltözött az asszony bíborba és skarlátba” mint a Jelenések 17:4-ben …
hillary_painful_3
nem_programozhato, november 15, 2016
Hillary, Trump és III. Edvárd – avagy a boszorkány feláldozta magát
And the Usher sacrifices herself by stepping forward to make way for Vindex.”
És a hírnök feláldozta magát, egyet elöre lépett, hogy utat nyisson Vindexnek (az antikrisztusnak).
Szerző: Andre Lowoa


A fekete miséző Hillaryék most a te elrabolt gyermekedet áldozzák fel a sátán oltárán .
Nem tudtad , hogy nem csak hazánkban áldoztak a sátánnak szűz lánykát Solymosy Esztert , H Zsófikát , de Amerikában is mindennapi gyakorlat az ember áldozat bemutatása fekete misék alkalmából .
Náluk évente több százezer gyermek lesz elrabolva , és feláldozva fekete misék alkalmából , de addig is szex rabszolgákként tengetik éltüket , hogy a Hillary félék ki tudják élni vágyaikat !!!!



kedd, november 15, 2016




A németek állami céllá nyilvánítják a bevándorlást





Hitler a kedves apukád , ha ezt látná , hogy a Rothschild álmát valósítod meg , inkább kiverte volna a faszát , és nem adott volna gecit , hogy téged mesterségesen megteremthessenek !!!!!

De lassan a német népnek is be kell látni , hogy te egy elfuserált bio robottá zülesztett tehetség vagy , akinek azt kell csinálnia amit a gazdái akarnak !!!!
És ez nem a német nép akarata !!!!
A jobbak már más haza felé néznek , így maradsz te és a zsidajaid , de nem lesz aki eltartson benneteket !!!
Ahogy látszik nem csak nálunk rabol a globali gazdi , és ez világviszonylatban így van. Ébrednek a népek , ha így haladunk , most már zsidót fogunk áldozni a sátán oltárán , és egyre több fekete misére lesz szükség , hogy kioltsuk a tűzet a sátán oltárán , és a lelkekben !!!!
Hogy megtisztulva béke jöjjön a földre a sátánfajtákat fel kell áldozni oltárukon !!!

angela-merkel-hidfo-ru
Németországban a politikai pártok és Soros György bevándorláspárti szervezetei közös erővel munkálkodnak azon, hogy a fehér ember kisebbségbe kerüljön az Európai Unió vezető országában. Ennek érdekében egy alkotmánymódosítással állami céllá nyilvánítanák a tömeges bevándorlást.
A Németországban kezdődő, évente tartott integrációs csúcstalálkozót a kancellária hivatal szervezi, és a bevándorlást a többségi lakosság akarata ellenére erőltető Angela Merkel mellett több tucatnyi civil szervezet, politikai párt és sajtóorgánum képviselői vesznek részt rajta. A Junge Freiheit német lap információi szerint az idei csúcstalálkozón azzal a javaslattal álltak elő, hogy alkotmányában rögzíteni kell a következőket;


Németország egy multikulturális ország, és az állam célja a tömeges bevándorlás előmozdítása. (az ostobaság fájna, akkor már üvöltene?)


A kezdeményezés szerint Németország deklaráltan nem egy keresztény gyökerű, többségében fehér emberek által lakott ország lenne; ehelyett épp most tervezik rögzíteni az alkotmányban a “sokszínűséget”, amit a többségi lakosság akarata ellenére akarnak megvalósítani a tömeges bevándorlás támogatásával.
Szerző: Andre Lowoa


kedd, november 15, 2016



BBC: a Jobbik az egyetlen lehetőség Orbán elűzésére (Semmivel sem különb, mint a JOBB SZEKTOR, ÉBREDJETEK MÁR VÉGRE IGAZMAGYAROK)


vona-gabor-bbc-hidfo-ru


A brit sajtóorgánum kifejti, hogy a Jobbik maga mögött hagyta “nemzeti radikális múltját”, és ma már nem inzultálja a cigány és zsidó közösséget, ezért az egyetlen elfogadható lehetőség a magyar kormánypárt elűzésére.
A Jobbikot 2003-ban alapították, radikális nacionalista célkitűzések mentén. A szocialista kormány elleni 2006-os tüntetések által vált széles körűen ismertté. Ugyanez a Vona Gábor alapította a Magyar Gárdát, egy paramilitáris szervezetet, aminek a Jobbik extrémista besorolását köszönhette” – írja a BBC. A brit lap összefoglalójából azonban kiderül, hogy ma Orbán Viktorral szemben már teljesen elfogadhatónak, sőt, kívánatosnak tartják a Jobbik kormányra jutását, azon okból kifolyólag, hogy a pártban számos változás történt az évek során.
Egy radikális nacionalista pártból, ami inzultálta a cigány és zsidó közösségeket, egy mérsékelt ‘konzervatív néppárttá’ vált, emiatt a Jobbik az egyetlen reális lehetőség Orbán Viktor és a Fidesz elűzésére.” – írták.
A BBC emellett hosszasan sorolja, miért vált számukra hiteles kormányváltó lehetőséggé a Jobbik; azt írják, a korábban cigánybűnözésről beszélő Vona Gábor ma már nem ellenséges a cigánysággal szemben, és ennek alátámasztásaként cigányasszonyokkal ölelkező fotót posztol saját Facebook-oldalán.
Vona Gábor Facebook-bejegyzéséből vett kép a BBC-n.Vona Gábor Facebook-bejegyzéséből vett kép a BBC-n.
A lap emellett a Jobbik érdemeként említi, hogy már nem ellenséges a zsidó közösséggel szemben, emellett kiszorította a pártvezetésből azokat a politikusokat, akik az Európai Unió zászlaját égették, és ki akartak lépni az EU-ból.
A brit lap a Jobbik néppártosodásának sikereként említi, hogy a párt meg tudta akadályozni a magyar kormány bevándorlás-ellenes törekvéseit. A 2010 óta hatalomban lévő Fidesz két csatát vesztett az utóbbi hónapok során, és mindkettőért a Jobbikot okolja: október 2-án elbukott a migránskvóták elleni népszavazás, november 8-án pedig elbukott a parlamentben a szavazás, ami alkotmányban rögzítette volna a migránskvóták tiltását.” – írták.
A lap azt írja, Vona Gábor hatalmas erőfeszítésekkel próbálja újrapozícionálni a korábban migránsellenes pártot, és ma már törekszik a különféle politika bélyegek elkerülésére. Ellentétben más szélsőjobboldali vezetőkkel, Vona Gábor csodálja a szúfi iszlám tradíciót, amit komoly küzdelmek árán próbált elmagyarázni saját, vehemensen migránsellenes pártjának is.”
Végül a BBC azzal összegzi, hogy Vona Gábor az év folyamán eltávolított a pártból két alelnököt, akik megbecstelenítették az Európai Unió zászlaját”, és ma már azt ígéri, hogy helyreállítja a fékek és ellensúlyok rendszerét, ami az Orbán-kormány idején súlyosan sérült”.http://www.hidfo.ru/2016/11/bbc-a-jobbik-az-egyetlen-lehetoseg-orban-eluzesere/
Szerző: Andre Lowoa 

A vakolók már a spájzban vannak a Jobbikot is formálják kazár janicsárrá nevelik , és egy pár év már a farkukról is leválik az előbőr , majd jön a buzibár , és minden folyik úgy tovább mint eddig volt , de a liberális világnak annyi már , így más lóra kell tenni hát !!!!!
Maradjatok , hát meg nemzetinek , hogy foltos ruháinkat mi is lecserélhessük , és a kazár díszmagyarjainkat elűzhessük , hogy többé ne lopják meg a gojokat , így vagy gojá lesz , vagy kazár földönfutó, de aki marad az cigány , vagy muszlin szomszéddal kell megáldanunk , vagy mehet !!!!

szerda, november 16, 2016



Bőröndben hordta a líbiai pénzt Sarkozy kampányára



sarkozy-hidfo-ru

Egy libanoni üzletember, Ziad Takieddine elismerte, hogy ötmillió eurót szállított Moammer Kadhafitól Franciaországba, ami a líbiai vezető részéről hozzájárulás volt Nicolas Sarkozy 2007-es választási kampányához.
A libanoni-francia kettős állampolgár Takieddine a Mediapart francia lap oknyomozó újságíróinak adott interjút, melyben azt mondta, ő személyesen vitt el ötmillió eurót a líbiai vezetőtől Franciaországba. A Mediapart többek között az ő segítségével újabb részleteket hozott nyilvánosságra Sarkozy 2007-es kampányának finanszírozásáról.
Az üzletember elmondása szerint 2006 novemberétől kezdődően, illetve 2007 első hónapjaiban három alkalommal is látogatást tett az országban, franciaországi útjai során pedig bőröndökben vitte az illegális kampánytámogatást.
A weboldal először 2012 tavaszán hozott nyilvánosságra dokumentumokat, melyek alátámasztották, hogy Líbia 50 millió euróval támogatta Sarkozy 2007-es kampányát. A politikus nemrég jelentette be, hogy 2017-ben is indulna az elnöki posztért.
http://www.hidfo.ru/2016/11/borondben-hordta-a-libiai-penzt-sarkozy-kampanyara/
Szerző: Andre Lowoa 

Meg is hálálta a zsidó cigány Sarkozy , hisz kinyíratta jótevőjét , hisz ő tette elnökké a kegyelt zsidaját .
Olyan ez mint nálunk a Pintér ki aktatáskában hordta az olaj pénzeket a politikai maffia vezetőinek !!! És közben a ág BT – je több hullát hagyott a magyar ugaron , mint a Kádári vészkorszak idején lemészároltak az ÁVH -s zsidóból átvedlett gyilkosok !!!

És tették mindezt ez ideig bűntetlenül , hisz szabadkőműves zsidó az aki nekik is parancsolt !!!
De ő törvényen kívülinek érzi , és tekinti magát , nektek kell likvidálni a páholyukat , hogy ne ugassanak be a partvonalon kívülről !!!!




kedd, november 15, 2016




Erős kampány után pragmatikus megközelítést várnak Donald Trumptól


donald-trump-hidfo-ru

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke “pragmatikusabb” álláspontot képvisel majd a külkereskedelemben, mint amit a választási kampány alapján várni lehetett tőle.
A Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Tanács (PECC) főtitkára szerint Donald Trump esetében a választási kampány alatt látottaknál jóval pragmatikusabb külkereskedelemre számítanak, mert a kampány során Trump számos alkalommal kijelentette, hogy újratárgyalná a főbb kereskedelmi egyezményeket. Eduardo Pedrosa azt mondta,
különösen erőteljes retorikát láthattunk az elnökválasztási kampány idején ezzel kapcsolatban, és ennek kritikus eleme volt, hogy azt mondta, megválasztása esetén kivonulna a Csendes-óceáni Partnerségi megállapodásból. Tapasztalt üzletemberként azonban ennél pragmatikusabb álláspontot várhatunk tőle.”
Trump korábban azt mondta, megválasztása esetén az USA kivonulna a Csendes-óceáni Partnerségi megállapodásból, emellett számos alkalommal kijelentette, hogy eltörölné az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt. Az Egyesült Államok főbb külkereskedelmi partnerei körében ennek okán Trump megválasztását követően fokozódtak az USA esetlegesen felerősödő protekcionizmusával kapcsolatos félelmek.http://www.hidfo.ru/2016/11/eros-kampany-utan-pragmatikus-megkozelitest-varnak-donald-trumptol/
Szerző: Andre Lowoa



szombat, november 19, 2016



Egy egész titkosszolgálati szervet eltöröl Donald Trump




megfigyeles-utca-kamera


James Clapper lemondását követően kiderült, hogy Donald Trump nem csak a National Intelligence igazgatóját váltotta le, de úgy döntött, felszámolja az egész hivatalt.
Trump pénteken jelentette be, hogy Mike Pompeo kansasi szenátort nevezi ki a CIA élére, nemzetbiztonsági tanácsadónak pedig Michael Flynn altábornagyot, aki korábban kritikák kereszttüzébe került amiatt, mert az iszlám radikalizmus elleni harc részeként az Oroszországgal összefogást szorgalmazta. Az újonnan megválasztott elnök tanácsadói gárdája azonban pénteken azt is egyértelművé tette, hogy James Clapper nem csak lemondott a NI éléről, hanem ezáltal megkezdődik a teljes hivatal felszámolásának “hosszas és problémás” folyamata.
A Trump által nemzetbiztonsági szakemberekből összeállított gárda az utóbbi napok során számos találkozót tartott, hogy kidolgozzák a nemzetbiztonsági hivatalok átszervezésének mikéntjét, egyes hivatalokat ugyanis teljes egészében eltörölnek, vagy integrálnak más nemzetbiztonsági szervekhez.
Trump döntése állítólag a republikánus vezetők közt is jelentős zavart okozott; sokan arra panaszkodtak, hogy az új elnök “senki által nem ismert” személyeket nevez ki a legfontosabb posztokra.

Ő már tudja , hogy a cia , és a moszad robbantott , és nem vállalja a hazugságok takargatását , inkább felosztlatja a hazugság hálóját szövögető zsidó elfedő szervezetet . De az elnököt sem akarja törvény elé citálni , így a fél megoldásból nem tudni mi sül ki !!!

A National Intelligence hivatalát 2005-ben hozták létre a 2001 szeptember 11-i terrortámadásra adott válaszként, hogy ellensúlyozzák az ország 16 hírszerző szerve közti információ-megosztásban mutatkozó hiányosságokat. A hivatal létrehozását már akkor sokan kritizálták; szerintük alapvetően egy naiv elgondolás volt, hogy a totális megfigyeléssel és szigorúbb digitális kontrollal 100%-ban ki lehet szűrni a terrorsejteket.
Az eddig nyilvánosságra jutott információk alapján Trump vissza akarja fordítani azt a folyamatot, amit a CIA élén John Brennan elindított, és az emberi tényező helyett inkább az elektronikus hírszerzésre összpontosította a szolgálatok kapacitását, hogy ezáltal előkészítse a titkosszolgálatokat a kiterjedt kibertámadások elhárítására.
Brennan novemberben azt mondta, hogy a mai világban a legtöbb emberi interakció digitális úton történik, emiatt a hírszerző szervek is ezen a téren kell jobb képességekkel rendelkezzenek. Az általa végrehajtott változtatások kritikusai szerint azonban ez felhígította a CIA közvetlen emberi kapcsolatok felhasználásával folytatott információszerzési képességeit, amit korábban a hivatal egyik elsődleges erősségének tartottak. Az újonnan megválasztott elnök eddigi lépéseiből úgy tűnik, nem csak a 9/11 terrortámadás után végrehajtott szervezeti átalakításokat, de a digitális hírszerzés aránytalan súlyban való jelenlétét is visszájára fordítaná.http://www.hidfo.ru/2016/11/egy-egesz-titkosszolgalati-szervet-eltorol-donald-trump/
Szerző: Andre Lowoa


hétfő, november 21, 2016

Obama utolsó napjaiban mégis betartatná a minszki egyezményt




barack-obama-hidfo-ru


Barack Obama bejelentette, hogy még elnöki mandátumának lejárta előtt látni akarja az ukrán válságot rendező minszki egyezmény feltételeinek teljesülését. Külföldi fegyveresek azonban továbbra is Ukrajnában tartózkodnak.
Barack Obama Peruban egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel az ukrán válság rendezéséről, és “szorgalmazta, hogy Moszkva utasítsa a tárgyalódelegációt, hogy hatékonyabban működjön együtt” Franciaországgal, Németországgal és Ukrajnával, hogy ezáltal megoldódjon az ukrán válság, még mielőtt lejár a leköszönő amerikai elnök mandátuma.
Ukrajna 2014 áprilisa óta folytat hadmozdulatokat azokon a területeken, melyek 2014 februárjában nem ismerték el a nem-demokratikus úton hatalomra jutó kijevi atlantista kormányt, ehelyett döntést hoztak az elszakadásról, illetve később saját országgyűlési választásokat tartottak.
2015 februárjában az ukrán küldöttség és az elszakadó régiók képviselői megállapodást írtak alá Minszkben, ami lefektette a válság rendezésének alapjait: a minszki egyezmény többek között gondoskodott a tűzszünetről, és a frontvonalról a nehézfegyverzet kivonásáról.
A minszki egyezmény 10. cikke előírja, hogy minden külföldi fegyveres el kell hagyja Ukrajna területét (ami a konfliktus eszkalálódásának elkerülése végett szükséges). Az egyezményben foglaltak ellenére azonban jelenleg is tucatnyi NATO-tagállam fegyveres erői állomásoznak Ukrajnában – különböző hadgyakorlatokra és kiképzési feladatokra hivatkozva, valamint kormányközi megállapodások részeként.
http://www.hidfo.ru/2016/11/obama-utolso-napjaiban-megis-betartatna-a-minszki-egyezmenyt/
Szerző: Andre Lowoa



hétfő, november 21, 2016



A liberálisok tüntető tömegeket hoztak Európába



A bevándorlás-párti liberálisok importálták a társadalmi feszültségeket Európába; Párizsban közel-keleti migránsok folytatnak zavargásokat egy közel-keleti konfliktus miatt.

Kurd bevándorlók csoportja tartott tüntetést Párizsban, tiltakozásul Recep Tayyip Erdogan török államfő politikája ellen. A megmozdulásra válaszként mintegy 700 Erdogan-párti török vonult utcára Párizs központjában.
A kurd tüntetők a Place de la Republique közelében vonultak fel, gumibottal és más közelharci eszközökkel felfegyverkezve. Közülük mintegy 50 tüntető jutott be a Köztársaság térre, ahol pirotechnikai eszközöket kezdtek használni. A környéken élők lőfegyverhasználatról számoltak be, ám a LCI TV utólag közölte, hogy valószínűleg a tűzijátékok hangja okozott riadalmat, de lövések nem dördültek. A jelentés szerint a kurdok Erdogan-ellenes szlogeneket skandáltak, majd üvegekkel, kövekkel dobálták meg a rendőröket.


France: Police charge PKK supporters after reported attack on pro-Erdogan rally

A tüntető kurdok a rendőri jelenlét láttán barbár pusztításba kezdtek a környéken, a beszámoló szerint számos, a környéken parkoló gépjárművet megrongáltak, ill. felgyújtottak.
A kurdok által kezdett demonstrációra válaszként több száz (rendőrségi források szerint mintegy 700) Erdogan-párti ellentüntető vonult utcára, akik a Köztársaság téren kezdtek tömegdemonstrációt. A tüntető kurdok és török kormánypártiak közt több rövid utcai összecsapás történt, végül a helyszínre kivezényelt rohamrendőrök szét tudták választani a két csoportot. Az Erdogan-párti tüntetés később tovább folytatódott Párizs központjában, a rendőrök kordonnal vonták körbe a területet.
November 5-én mintegy kétezer kurd tartott felvonulást Párizsban, ami egy kettős kormányellenes tüntetés volt; egyrészt tiltakoztak az Erdogan-rezsim intézkedései ellen, másrészt pedig azt sérelmezték, hogy az európai kormányok nem avatkoznak be a törökországi helyzetbe. A tüntetést az váltotta ki, hogy november 4-én Törökországban letartóztattak több ellenzéki kurd politikust, akiket a hatóságok terrorszervezetek támogatásával vádoltak.
A tüntetések kiváltó oka és fő témája a törökországi helyzet volt, az európai politikát csak érintőlegesen környékezték, amennyiben Európa részéről beavatkozást követeltek Törökország belügyeibe.
A zavargásokat Európában élő közel-keleti lakosság folytatta, egy közel-keleti probléma miatt.
A bevándorlás-párti erőknek köszönhetően mostanra elegendő létszámú közel-keleti lakosság él Nyugat-Európában ahhoz, hogy a saját helyi – közel-keleti – konfliktusaik miatt rendszeresen utcára vonuljanak, és európai fővárosokban gyújtogassanak, rongáljanak.
November 5-én Törökország nagyvárosaiban is tömegdemonstrációkat tartottak, Ankarában és Isztambulban több száz fő vonult utcára a kurd politikusok és ellenzéki újságírók letartóztatása miatt. Németországban azonban nem néhány száz, hanem tizenötezer török vonult utcára egy nappal a törökországi tüntetéseket követően. A Kölnben, november 6-án történt spontán tüntetésen több mint 15000 fő vett részt. Később, november 12-én Kölnben egy másik tömegdemonstrációt is tartottak a kurd és alavita közösségek.
Szerző: Andre Lowoa




csütörtök, november 24, 2016



A britek az EU-ból kilépés ellenére is NATO-tagok maradnának



Theresa May brit miniszterelnök arról biztosította a NATO főtitkárát, hogy az Egyesült Királyság továbbra is kulcsszerepet tölt be a NATO katonai gépezetében, annak ellenére, hogy kilép az Európai Unióból.
Szerdán egy Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott találkozón a brit kormányfő kijelentette, hogy országa készen áll hosszú távú kilátásokkal kapcsolatban is tárgyalni biztonsági kérdésekben, hiszen az Egyesült Királyság az Európai Unióból kilépést követően is a NATO része lesz.
A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Stoltenberg is megerősítette, hogy az Egyesült Királyság továbbra is kulcsszerepet tölt be a NATO szervezetében, emellett elkötelezettséget mutat arra, hogy a GDP 2%-át katonai kiadásokra költse – összhangban az észak-atlanti szövetség elvárásaival -, emellett a kelet-európai „elrettentő intézkedésekhez” is hozzájárul.
May és Stoltenberg a közlemény szerint megállapodott abban, hogy közös erővel győzzék meg a NATO-tagállamokat arról, hogy számukra is prioritás kell legyen a GDP 2%-ának védelmi kiadásokra fordítása. Annak ellenére, hogy a NATO-tagok számára ez alapvető elvárás, az Amerikai Egyesült Államokon felül mindössze négy tagállam – az Egyesült Királyság, Észtország, Lengyelország és Görögország – felel meg ennek az elvárásnak.http://www.hidfo.ru/2016/11/a-britek-az-eu-bol-kilepes-ellenere-is-nato-tagok-maradnanak/
Szerző: Andre Lowoa



péntek, november 25, 2016








Kinek lesz jó...





Ukrajnába szakadt magyar testvéreink vízummentességét igen, de nem magyar "ukránokét" nem támogatom, mert a nem magyar ukránok vízummentességét támogatás hazaárulásban és fajirtásban bűnsegédkezés lenne:
Az 
Országgyűlés 2010. október 8-án engedélyezte, hogy izraeli cégek és velük akárhány izraeli vagy más külföldi izraelita liberalizáltan idetelepülhet. Izrael és az Európai Unió megegyezésére hivatkoztak, ami szerint az izraeli cégek bármelyik európai uniós országba liberalizáltan betelepülhetnek annak fejében, hogy ezen országok cégei is liberalizáltan betelepülhessenek Izraelbe. 1990-ben Pozsgay Imre miniszterről azt írta a Szent Korona lap, hogy Izraelben beleegyezett, hogy hazánkba települhessen 1 millió izraelita, akik Ukrajnát kirabolták. Ehhez csak az kell, amit most intéznek, hogy akármelyik ukrajnai polgár vízum nélkül átjöhessen Magyarországra.
Ha a külföldi izraeliták bejönnek, az ide szült magyar és vagy kettős állampolgár gyermekeik nevére bármit felvásárolhatnak. 
Lakóingatlant, termőföldet, céget, akármit. Tévedés, hogy munkaalkalmakat teremtenek a magyaroknak. A Cion-káté előírja, hogy csak izraelita munkavállalókat foglalkoztassanak. Ezek a megállapodások lehetővé teszik, hogy az izraeliták néhány évtized alatt végleg és teljesen elbirtokolják hazánk területét, lehetővé teszik, hogy teljesen átvéve a közhatalmat ellehetetlenítsék a magyarok megmaradását. Valójában ez az Izraeliták Szövetsége által 1910-ben közzétett Magyarország elbitorlási „100 éves terv” megvalósítása. Az izraeli parlamentben azt is előadták, hogy "csökkenteni kell a palesztinok természetes szaporodóképességét", és meg kell akadályozni a szülőhazájukban megmaradásukat.Ezek csökkentik a magyarok természetes szaporodóképességét, élethosszát, miközben el is adósítanak: 
1. A mezőgazdasági vegyszerek és a háztartási szennyvíz ivóvízbázis folyókba juttatása. 2. A tiszta ivóvíz, a desztillálással tisztított ivóvíz mérgezőnek hazudása.3. "Nemzeti Stop Só Program", "Chips-adó" és "MENZAREFORM" előírások, amelyek felbiztatják az élelmiszer előállítókat, hogy konyhasó helyett kálisóval „sózzák, vagyis mérgezzék a magyarok élelmiszereit. A konyhasópótlás korlátozást nemrég (a bejelentéseim hatására) gyermekeknél visszavonták, de a felnőtteknél nem, s a patkányméreg kálisóval "sózást" továbbra is megengedik a gyerekek étkeztetésében is! 1950-ben Nobel díjat kaptak, akik patkányoknál és embereknél konkrét hatásmérésekkel bebizonyították a kálium-túladagolás és a hiányos konyhasópótlás ivartalanító és életrövidítő, vagyis patkány- és emberirtó hatását.
4. A kálium műtrágyákkal 1960 óta növelik életrövidítő és ivartalanító hatásúra a magyarok élelmiszerei káliumtartalmát. 5. A káliumműtrágyák sokszorosra fokozzák az aszálykárt. 6. Eladósítják a magyarokat a növekvő orvosi kezelési költségekkel, a szennycsatorna-használati díjakkal és a csatornákkal elvitt növénytápláló anyagok műtrágyákkal pótoltatásával, azokat pedig akik nem kötnek rá a szennycsatornára tízszeres vízdíjjal adósítják el. 7. Ráfogják a parlagfűre a kálium-túladagolással és a hiányos konyhasópótlással előidézett allergiát, és súlyos büntetésekkel eladósítják a parlagfüvet irtani már nem képes nyugdíjas ingatlantulajdonosokat is. 8. Tízezer számra eladósították a magyarokat a hamisan humusztermelőnek nevezett, humuszt termelni képtelen giliszták hitelből vásárlására való felbiztatással. 9. Százezer számra adósították el a magyarokat a hamisan devizahitelnek nevezett hitel felvételére felbiztatással. Ma valamennyi hazai állami szervezet, de az Európai Unió is ezekhez a hazaárulási és fajirtási bűnözésekhez statisztál. 10. Az ivóvíz- és élelmiszerrontással (és betegítő repkedő állatokkal) fajirtás óhéber módszereit lásd: Mózes II. 23/20-33. és V. 7/1-26. és Talmud Baba kamma 93 b. lap és Taanith 10 a. lap. Ezek a fajirtó izraelita terroristák ellenünk bevetett módszerei!

A hivatkozott dokumentumokat nem mellékelem, mert már régóta közzé vannak téve a 
tejfalussy.com honlapomon (Videók, Email könyvek, MEHNAM), és az azon belül működő aquanet.fw.hu
honlapon.
Verőce, 2016. november 25. 
Jogos önvédelem és jogos védelem (Btk.) és megbízás
nélküli közérdekű kárelhárítás (Ptk.) keretében
benyújtja és közzéteszi: Tejfalussy András okl. vill.
mérnök hatásmérés tudományi szakértő feltaláló
(1-42-0415-0215, an. Bartha Edit)


/
András Tejfalussy/
Szerző: Andre Lowoa







péntek, november 25, 2016




Nem túl jó amerikai hírek.




A Trump javára meghamisított elnökválasztás szavazatainak újraszámlálása egyes államokban nem alulról (a Demokrata Párton belülröl) jövö kezdeményezés, hanem minden jel szerint a háttérhatalom legfelsöbb szintjei állnak mögötte, s forgatókönyv szerint zajlik. Ez akkor vált világossá, amikor Jill Stein, a Zöldek Pátjának vezetöje csodálatos módon dollármilliókat gyüjtött össze a semmiböl 1-2 nap leforgása alatt a szavazatok újraszámlálására, és ö állt a kezdeményezés élére:
USA: a szavazatok újraszámlálásra gyűjt pénzt a Zöldek elnökjelöltje
Jill Stein NWO-s háttérhatalmi bábu, aki szemlátomást mozgatva van. Az elnökválasztást esélye sincs megnyerni, így teljesen értelmetlen, miért ö állt a kezdeményezés élére egy demokrata párti politikus helyett. A játék minden jel szerint Obama idö elötti "kilövésére" megy ki az elnöki székböl, hogy aztán Trumpék ideiglenesen odaültethessék az atomgombot megnyomni hajlandó figurájukat. Pár nap múlva valószínüleg bejelentik a médiumokban, hogy a szavazás meg lett hamisítva (ami igaz), s Clintonné az elnök, ezt viszont a Trump tábor "liberális hatalmi puccsként" fogja értelmezni, s azonnali hatállyal katonai ellenpuccsot kísérelnek meg a Fehér Ház ellen. Trump az oktatásügyi miniszternek Betsy DeVos-t nevezte ki, aki viszont nem más, mint a világ legnagyobb (fasiszta) magánhadseregét, a Blackwater-t tulajdonló Erik Princenek a leánytestvére ...http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=195:2016-06-24-05-12-59&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58#comments
Szerző: Andre Lowoa 0


hétfő, november 28, 2016



Németország felszámolja a személyes adatok védelmét



Miközben az Európai Bizottság az adatvédelmi szabályozások megreformálásával megpróbálta visszaadni az embereknek a személyes adataik feletti ellenőrzést, a német belügyminisztérium előállt egy törvénytervezettel, ami teljesen felszámolja a személyes adatok védelmét.
Thomas de Maiziere német belügyminiszter előterjesztett egy törvényjavaslatot, ami korlátozza az adatvédelmi hatóságok arra vonatkozó jogköreit, hogy kivizsgálják az állampolgárok jogi és orvosi adataival való visszaélést – írja a Deutsche Welle. A törvénytervezet megfogalmazása és célja szerint szigorúbb adatvédelmet hozna létre az Európai Unió által javasoltnál, ám a lap azt állítja, a gyakorlatban éppen ennek ellenkezője történik, és súlyosan sérülnek az állampolgárok személyiségi jogai.
Az új törvény szerint engedélyezik az arcfelismerő programok használatát a térfigyelő kamerákon, és az állampolgároknak többé nincs joga tudni, milyen információkat gyűjtöttek be róluk a hatóságok, ha „az adat nyilvánosságra hozatala fenyegetést jelent a közbiztonságra és közrendre, vagy előnytelen következményeket von magával az ország jólétére vonatkozóan”.
A törvényjavaslat kritikák kereszttüzébe került, a német adatvédelmi szakszervezet tagjai szerint Maiziere javaslata erodálja a személyiségi jogokat Németországban. Az orvosi adatokkal való visszaélések kivizsgálásának korlátozását egyenesen katasztrófának nevezték. Andrea Vosshoff szövetségi adatvédelmi biztos szerint az új törvény számos téren lehetetlenné teszi hivatala számára az ellenőrzést, ezáltal nagy mértékben sérülnek a német állampolgárok személyiségi jogai.http://www.hidfo.ru/2016/11/nemetorszag-felszamolja-a-szemelyes-adatok-vedelmet/
Szerző: Andre Lowoa


kedd, december 13, 2016





Víz és fiatalság: a bevándorlás ösztönzői



Az ivóvízhiányt tartja a XXI. század egyik legmeghatározóbb problémájának a World Resources Institute; a szomjúság a bevándorlás ösztönzője, és 2030-ra pont azokat az országokat sújthatja a szárazság, ahonnan egyébként is fiatal migránsok százezrei özönlenek Európába.
A World Resources Institute jelentései szerint a következő évtizedekben a vízhiány is egyre kézzelfoghatóbb problémát fog jelenteni azoknak az országoknak, ahonnan ma főként a háború és a terrorszervezetek tevékenysége miatt tömegek menekülnek el.
Azon országok közül, melyek a következő évtizedekben fokozódó vízhiánnyal és szárazsággal kell szembenézzenek, minden harmadik abban a válságövezetben található, ahonnan már ma is millió számra menekülnek el az emberek, és ennek a tömegnek tekintélyes hányada Európában akar új életet kezdeni. A közel-keleti és észak-afrikai országok lakosságának elvándorlása pedig segítőre lelt az Európai Unió vezető politikusaiban; Angela Merkel német kancellár épp azt a megoldást húzta elő a cilinderből az európai demográfiai válság kezelésére, hogy más országokból tömegével menekülnek a fiatalok, akiket gyakorlatilag csak be kell engedni ahhoz, hogy megoldódjon a társadalom elöregedésének problémája.
Toronyiránt Németországba
A bevándorlás spontán növekedésének első napját Angela Merkel szerencsétlen bejelentése jelölte, miszerint be kell engedni mindenkit, aki a szíriai válságövezetből menekül Európába.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a kancellár tavaly augusztusi kijelentését úgy kommentálta; ez azért óriási gond, mert ettől kezdve valamennyi, a térségből érkező migráns szírnek fogja kiadni magátA későbbiek csak visszaigazolták ezt a feltételezést: a balkáni útvonalon érkező migránsok többsége tényleg szírnek vallotta magát, és január 1-i születési dátumot adott meg a hatóságoknak. A migránsoknak adott „meghívólevél” ráadásul fizikai atrocitásokhoz vezetett többek között Magyarország határain is, mert a fiatal migránsok úgy látták, a vezető politikus által adott engedély után nincs más dolguk, mint toronyiránt keresztülgyalogolni Európán, egyenesen Merkel Anyához, aki új életet ad nekik. Sokan nem értették, miért találkoznak határzárral útközben, hiszen Németország vezetője meghívta őket.
Meg sem próbálták leplezni: a halálos ágyán fekvő Európa amiatt nem védi meg határait, mert vezetői a megfiatalodás lehetőségét látják ebben az emberáradatban. Máig a közéletre jelentős befolyást gyakorló szakértők gondolják úgy, hogy a migránsok beengedésével kell megoldani Európa egyik legjelentősebb problémáját; az elöregedést.
Elapadhatatlan forrás
Hónapokra rá adott ki egy jelentést a World Resources Institute, ami sötét jövőképet hozott; a következő évtizedekben pontosan azok az országok fognak szembenézni általános vízhiánnyal, ahonnan ma főként a háborúk miatt menekülnek az emberek. E szerint 2040-re a szárazság miatt élhetetlenné válik a Közel-Kelet több országa, és az az észak-afrikai övezet, ahonnan a háborús helyzet miatt már ma is milliók menekülnek el.
A jelentésben az állt, hogy 2040-re a közel-keleti és észak-afrikai országokban akár 80%-kal is csökkenhet az elérhető víz mennyisége, de 10-20%-os csökkenés várható azokban a közép-afrikai országokban is, ahonnan Nicolas Sarkozy és más vezető politikusok alsó hangon több tízmillió afrikai bevándorlását vetítették előre a következő néhány évtizedre. Orbán Viktor szerint belső-Afrika elapadhatatlan forrást jelent a bevándorlás szempontjából, emiatt nem lehet számítani arra, hogy a háborúk leállításával csökkenne a migrációs nyomás. Épp ellenkezőleg; Európa vízkincse a jövőben még inkább vonzóvá válik a bevándorlók számára.
A víz tehát olyan érték, ami a bevándorlás ösztönzője; a vízben gazdag Európának ez migránsok áradatát jelenti, akik a szomjúságtól hajtva megindulnak Európa felé, hogy – a liberálisok szerint – „megfiatalítsák” a kivénhedt Európát. Merkel meghívólevelét követően már hét napon belül exponenciálisan növekedett a szerb-magyar határon át érkező migránsok száma.
Ugyanakkor, később Nógrádi György azon kijelentése is visszaigazolást nyert, miszerint Merkel meghívólevele belpolitikai válságot idézhet elő Németországban.
A tömeges bevándorlás hatására megerősödött a bevándorlást ellenzők tábora, a kormánykoalíció válságba jutott – eközben mindvégig egyértelmű volt, hogy nem tudják integrálni migránsok nagy tömegeit a német társadalomba; a más kultúrából érkezők továbbra sem a német alkotmányt, hanem a saját hazájukhoz húzó köldökzsinórt tartják vezérfonalnak. A magyar kormány 2015. június 17-én döntött a szerb-magyar határ lezárásáról, így a magyar belpolitikát kevésbé rendezte át a migrációs nyomás, ám Németországban a muszlim migránsok tömeges érkezése megindította a radikalizálódást a bevándorlásellenes szervezetek és a bevándorlók körében egyaránt.
A klímaváltozással egyre gyorsuló bevándorlással mindezek a problémák hatványozottan jelentkezhetnek; Európa saját magát taszította káoszba, és egyelőre nem mutatkoznak jelei annak, hogy a vízhiánnyal meginduló újabb nagy népvándorlás leállítására akár csak hajlandósága is lenne. A rossz nyelvek szerint Merkel és társai számára sürgető az ifjítás, mert a demográfiai mutatók alapján a most leköszönő politikus-generációnak hosszú távon nem garantált a nyugdíja, ha még visszavonulásuk előtt nem gondoskodnak nagy létszámú fiatal munkaerőről.

http://www.hidfo.ru/2016/12/viz-es-fiatalsag-a-bevandorlas-osztonzoi/
Posztolta Andre Lowoa 13:05 0 Hozzászólás




kedd, december 13, 2016





Merkel a terrorizmusra hivatkozva elnyomja az ellenzéket



Az Alternatíva Németországnak párt szerint Angela Merkel a terroristaveszélyre hivatkozva megerősíti a biztonsági intézkedéseket, de a hatósági fellépésre nem csak a terroristák számíthatnak – a terrorizmus ürügyén elkezdik felszámolni a bevándorlást ellenző pártokat is.
Angela Merkel német kancellár vasárnap bejelentette, hogy a német hatóságok jelentős eredményeket értek el az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben, és ennek eredményeként megemelik a terrorfenyegetés készültségi szintet, mert számítani lehet a terrorszervezet ellenlépéseire, újabb terrortámadásokra. December 2-án az Europol is arra figyelmeztetett, hogy az ISIS meggyengülése miatt újabb terrortámadások történhetnek Európában.
A német ellenzék azonban nem támogatja feltétel nélkül a biztonsági intézkedések szigorítását; az AfD berlini szervezetének szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóságok nem csak a terrorszervezetek elleni harcra használják a kiterjedtebb jogköröket, hanem arra is, hogy nyomás alatt tartsák a bevándorlást ellenző pártokat. Ronald Glaser szerint a kormány tovább szigorítja a biztonsági intézkedéseket. Azt mondják, hogy a muszlim fundamentalisták miatt, de ugyanezt az ürügyet fogják felhasználni adóemelésre és az ellenzék kordában tartására. Persze ezek az intézkedések népszerűbbek, ha a terrorfenyegetéssel hozzák összefüggésbe.”
Glaser szerint Németországnak nem az általános biztonsági intézkedéseket kell fokoznia, hanem a hatóságoknak garantálnia kellene, hogy a Németországban tartózkodó, terrorista kötődésű személyeket azonnal visszaszállítsák a származási országba. Ez mindeddig nem történt meg, különböző jogi kiskapukra hivatkozva. Emellett azt is meg kellene akadályozniuk, hogy a most működő vallásos csoportok külföldi támogatóktól pénzhez jussanak, mert ez lenne a legfontosabb intézkedés a biztonság megőrzése érdekében – mondta.http://www.hidfo.ru/2016/12/merkel-a-terrorizmusra-hivatkozva-elnyomja-az-ellenzeket/
Posztolta Andre Lowoa



edd, november 22, 2016



Megszavazták az európai hadsereg létrehozását


europai-hadsereg-megszavaztak-hidfo-ru


Az Európai Parlament 369 “igen” és 255 “nem” szavazattal – 70 tartózkodás mellett – megszavazta az uniós haderő felállítását.
Az EP-képviselők az Európai Védelmi Unió létrehozásáról szóló határozat megszavazásával garantálták, hogy az Európai Unió évente 522 millió dollárt fordít az európai hadsereg felállítására, amit a képviselők “gyorsreagálású erőnek” neveznek. Az új katonai struktúrát egy éven belül létrehozhatják.
A közös hadsereg létrehozásának elgondolása elsőként az 1950-es években jelent meg, ám a későbbiekben gazdasági és politikai alapokra helyezték az európai integrációt. Később 2015 márciusában merült fel, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az EU saját katonai erővel kell rendelkezzen ahhoz, hogy megfelelő választ tudjon adni a tagállamokra leselkedő fenyegetésekre.
Az uniós haderő felállításának kérdését az európai politikusok több, merőben eltérő nézőpontból közelítették meg. Ellenzői szerint a közös európai hadsereg a nemzeti szuverenitás sértését jelenti, és Brüsszel később katonai erővel akarhatja megakadályozni újabb tagállamok kilépését.



Az EU megszavazta a központi hadsereg felállítását és először Irakba küldik


Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot, ami felszólítja a tagállamokat, hogy saját GBP-jük 2 százalékával támogassák egy önálló uniós hadsereg felállítását Európai Védelmi Unió néven (European Defense Union), az EU hivatalos sajtóközleménye szerint.
A jelek szerint Nagy-Britannia kivonulása az Unióból komoly katonai erőhiányt teremtett. Ez lesz az Unió történelmének első saját költségvetéssel rendelkező, több országot védeni hivatott hadserege.
A sajtóközlemény tételesen felsorolja, hogy milyen tényezők indokolták a hadsereg létrehozását:
A terrorizmus, a hibrid veszélyek, valamint a kiber- és energiabizonytalanság elleni harc rákényszeríti az EU tagállamokat, hogy megerősítsék biztonsági és védelmi együttműködési kísérleteiket, megalapozva az utat az Európai Védelmi Unió létrehozása előtt.”
Itt érdemes megjegyezni, hogy amikor 2001. szeptember 11 után az Egyesült Államok megkezdte a „terrorizmus elleni harcot”, a harctérül szolgáló országokban matematikailag szinte kifejezhetetlen mértékben megnőtt a terrorista támadások száma, vagyis nulláról több száz, egyes országokban, mint például Irakban, több ezerre nőtt. Az amerikai kormány saját adatai szerint a terrorizmusból eredő halálesetek száma a közel-keleten 2002 és 2014 között 4500 százalékkal nőtt. Más szóval az elmúlt másfél évszázadban tapasztaltak szerint a „terrorizmus elleni harc” eredménye a terrorizmus erősödése volt. Vajon Európában más eredményre számítanak a honatyák?
A képviselők javaslata szerint minden tagállam saját GDP-jének 2 százalékával támogatná „a multinacionális erők és egy uniós központ felállítását valamint a válságkezelő műveletek vezetését, lehetővé téve az EU számára, hogy cselekedjen ott, ahol a NATO erre nem hajlandó.”
Ez egy komoly kijelentés, hiszen a tagállamok mindegyike rendelkezik már saját hadsereggel, most azonban elvileg egy nagyobb erővel és kiterjedtebb fennhatósággal bíró védelmi és támadó erőt akarnak felállítani központi irányítással. Elképzelhető, hogy a határozatot részben Donald Trump bizonyos kampánykijelentéseire szánták válaszként, amelyekben arra utalt, hogy megválasztása esetén országa kilép a NATO-ból.
Az 1949-ben alapított, jelenleg 28 tagú szövetségben mindössze három ország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Görögország költi nemzeti össztermékének 2 százalékát honvédelemre. Márciusban Trump azt nyilatkozta a Washington Postnak, hogy az USA „ezt nem engedheti meg magának”.
A NATO egy vagyonba kerül nekünk és igen, a NATO Európát védi, de nagyon sok pénzt költünk rá,” mondta.
Vajon az EU komolyan vette Trump kijelentéseit és ez a válasz?
A sajtónyilatkozat kitér arra is, hogy
a tagállamok közösen szerezzék be a szükséges védelmi forrásokat és közösen használják a halált nem okozó felszereléseket, mint például a szállítójárműveket vagy repülőket.”
Lehetséges, hogy ez az első lépés a katonai szuperhatalommá válás felé? Franciaország, Németország, Olaszország, Törökország, Belgium és Hollandia már rendelkezik nukleáris fegyverekkel és a legmodernebb katonai eszközökkel. Vajon egy ilyen központi parancsnokság felállítása azt is jelenti, hogy vészhelyzet esetén hatalmában áll majd utasítani az ilyen fegyverek bevetését? Ezek fontos kérdések.
Az európai képviselők közül 369-en szavaztak a határozat mellett, 255-en ellene, 70-en pedig tartózkodtak, ami azt is jelentheti, hogy egyes tagállamok Nagy-Britanniához hasonlóan inkább távolodni akarnak az ilyen központi kezdeményezésektől és a központi hatalomtól.
Érdemes megemlíteni még, hogy a határozat egy uniós védelmi miniszter kinevezését is célul tűzte és azt javasolja, hogy az új hadsereg Irakban kezdje meg tevékenységét:
[Az EU hadsereg] kiképző programot indít Irakban, hogy ezzel támogassa a Daesh elleni koalícióban résztvevő tagállamokat.”
Vajon ki lesz az a személy, akit az Unió ilyen komoly hatalommal ruház fel és miért Irak az első állomáshely, ahol az új csapatokat bevetik? Ezekre a kérdésekre sokan szeretnék tudni a választ.

Forrás: 
Activist Post
http://idokjelei.hu/2016/11/az-eu-megszavazta-a-kozponti-hadsereg-felallitasat-es-eloszor-irakba-kuldik/


A közös európai hadsereg támogatói azonban a “nemzetállamoknál magasabb szintű, európai szuverenitással” indokolják az új katonai struktúra szükségességét; az Európai Unió mindaddig nem lesz képes önálló külpolitikát folytatni, amíg az EU külstratégiájának erőtámaszát az amerikai hadsereg jelenti. Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig korábban azzal indokolta az európai hadsereg szükségességét, hogy így Európa erőt tudjon felmutatni Oroszországgal szemben.
Az Európai Védelmi Unió és az európai gyorsreagálású erők létrehozásának azonban deklarált célja, hogy az Európai Unió készen álljon a katonai cselekvésre akkor is, amikor a NATO-nak az nem áll szándékában.
Korábban a NATO főtitkára és balti országok vezető politikusai egyaránt ellenezték az európai hadsereg létrehozását, mert úgy gondolták, hogy az veszélyt jelent a NATO szervezetére, és végül annak felbomlásához vezethet.http://www.hidfo.ru/2016/11/megszavaztak-az-europai-hadsereg-letrehozasat/
Posztolta Andre Lowo



szombat, október 29, 2016



A baloldal követeli az amerikai atombombák kivonását Németországból



Alexander Neu, a Bundestag védelmi bizottságának tagja követeli, hogy az Amerikai Egyesült Államok vonja ki az atombombákat Németország területéről. Szerinte a Bundeswehr balti országokba küldött fegyvereseit is vissza kell vonni, mert ott tartózkodásuk nem német, hanem amerikai érdeket szolgál.
A képviselő a Deutschlandfunk német rádiónak adott interjú során azt mondta, a német csapatok Litvániában tartózkodása csak tovább fokozza a feszültséget a térségi országokban, és ez Németország érdekeivel szöges ellentétben áll.
A Die Linke képviselője szerint


a német katonáknak, a Bundeswehrnek nincs semmi keresnivalója Oroszország határain”.


A baloldali politikus az interjú során kifejtette, hogy a német katonák nem Németország érdekeit védelmezik az orosz határon, hanem az Amerikai Egyesült Államok használja őket egy rivális nagyhatalom elleni nyomásgyakorlásra.
Gyakran hallani olyan beszédet, miszerint Oroszország a NATO határait fenyegeti. Más felől azonban a NATO fenyegeti Oroszország határait. A NATO volt az, ami keletre terjeszkedett, és Oroszország ezzel kapcsolatos aggodalmaira elrettentéssel, fenyegetésekkel válaszol. Ez egy olyan helyzet, amelyet mélységesen elítélünk, és ez a legkevésbé sem szolgálja Németország érdekeit.” – mondta.
Korábban a német kormány döntést hozott arról, hogy a Bundeswehr katonáit Litvániába küldik egy NATO-misszió részeként, amely – elmondásuk szerint – az orosz agressziót hivatott elhárítani. Ugyanakkor, ezt a lépést a német lakosság kétharmada ellenzi. A Der Spiegel német lap szerint Berlin ebben a tekintetben komoly nyomásgyakorlásnak van kitéve Washington részéről, és a kormány külső kényszer alatt hozott döntést.
A kialakult helyzetet értékelve Neu azt mondta, az USA továbbra is erős befolyást gyakorol Németországra. Például máig amerikai taktikai atomtölteteket állomásoztatnak Németországban, ami fenyegetést jelent a regionális biztonságra – ráadásul az USA azt tervezi, hogy nemsokára modernizálja ezeket az atomtölteteket, a még nagyobb pusztító hatás érdekében.
A Die Linke azonban követeli az amerikai atombombák kivonását Németországból; ezt a követelést Neu a rádiós interjú során ismételten megerősítette. A baloldali politikus emellett élesen kritizálta a lengyel és a román kormány politikáját, melyek beleegyeztek, hogy az USA tömegpusztító fegyvereket tartson készenlétben országaikban.
Korábban a Törökországban történt puccsot követően számoltak be arról helyi sajtóorgánumok, hogy a török kormány utasításba adta az amerikai atomfegyverek kivonását az Incirlik légibázisról, és ezeket a bombákat Romániában helyezik el. Az amerikai és a román hatóságok természetesen mindent tagadtak.
http://www.hidfo.ru/2016/10/a-baloldal-koveteli-az-amerikai-atombombak-kivonasat-nemetorszagbol/
Posztolta Andre Lowo



éntek, október 28, 2016



CIONISTA TÁMADÁS A NEMZET ELLEN


Én inkább szabadkőműves cionista támadásnak mondanám az 56 események hátterének , hogy tudják a magyarok , hogy a zsidó kazár szabadkőműves osztja még mindig az észt , és a halált is !!!!!
mint 56- ban is ők voltak a háttérben az ÁVH csak végre hajtotta a népirtást !!!!

RENDŐRGYILKOSSÁGOK MEGTERVEZETT FORGATÓKÖNYV SZERINT
A rendőrgyilkosságok csak Magyarországon újdonságok, ezeket főleg Amerikában már régen bevezették a társadalom megfélemlítésére, bomlasztására és lezüllesztésére. Az, hogy ilyen állami provokációk eredményeként néhány rendőr meghal, esetleg megsebesül, az nekik nem érdekes. Ők csak az üzletet nézik. Ez éppen olyan dolog, mint a háborús üzlet. Ott sem az emberéletek, az anyagi javak pusztítása számít, hanem az ebből megtérülő hatalmi és politikai nyereség. Csak a vak nem látja azt, hogy a Teréz körúti ál-robbantás, az EU-s népszavazás előtt egy héttel, egy megrendelt robbantás volt. Az első hírekben azonnal kiderült a szélhámosság és ez azóta is folytatódik, mint egy szappanoperában. Mellesleg a szappanopera műfaja is amerikai mocsok. Most beidőzítették a Györkös István elleni hajszát, ahol szintén rendőrt áldoztak föl, a szabálytalan eljárásban. Györkös személye és tevékenysége a légynek sem ártott közel két évtizede, de most arra használták fel az ügyet, hogy a hungarista mozgalmat, a nemzeti érdekeket mocskolják, rágalmazzák és lejárassák, mintha az MNA és Györkös eleve bűnöző lett volna. Sem az MNA, sem Györkös soha nem sértett törvényt, minden rendezvényük engedélyezett volt. Amit az ügyészség és rendőrség előadott erről a rendőrgyilkosságról, az teljes mértékben koholt vádak összessége, hiszen a legfontosabb kérdésre máig sem adtak választ.
Ha ugyanis a hatóságok immár 26 éve pontosan ismerték Györköst és szervezetének minden mozzanatát, akkor miért törtek be törvényellenesen a lakásába civil rendőrök? Hiszen, ha a rendőrséget valóban érdekelhette volna valami, akkor be is idézhették volna. S akkor a rendőr ma is élhetne. Hogy mennyire cionista támadásról van szó, azt az is igazolja, hogy éppen az 56-os szabadságharc évfordulóján kerültek sorra ezek a provokációk, aminek részeként Budaházy Györgyöt is minden ok és alap nélkül letartóztatták, de még a hírekben be sem mondták, csak neten volt olvasható. Miért teszik ezeket az összehangolt támadásokat a nemzet ellen? Azért, nehogy eszébe jusson bármilyen kisebb szervezetnek is rámutatni arra, hogy ezek amit most tesznek, az ugyanaz mint amit a Rákosi-rémuralomban tettek. Vagyis, a régi sztálinisták, ÁVO-sok utódai szervezték meg ezeket a provokációkat, amihez az állami szerveket is belevonták. Csak a vak nem látja azt, hogy az 50. évfordulón Gyurcsány ávósai lövöldöztek, a 60. évfordulón pedig Orbán szakértői emlékeztetik a magyarságot arra, hogy féljen és reszkessen, mert a fegyver  és a jog őnáluk van. Nem pedig a magyar nemzet kezében, amelynek önvédelmi jogát is kétségbe vonják. Kép: Györkös Istvánt bűnözőnek próbálják beállítani, holott csapdába ejtették és próbált védekezni, a fegyveresek ellen, saját lakásában.
Alább az MNA közleménye:
MNA KÖZLEMÉNYE
Az október 26-i bőnyi lövöldözést illetően a Magyar Nemzeti Arcvonal az alábbi nyilatkozatot teszi közzé. A sajtóban megjelenő vonatkozó hírek és kapcsolódó írások, mind a történtekkel kapcsolatban, mind a szervezetet illetően fél- és tévinformációkat tartalmaznak, valamint egyes médiumok részéről szándékolt politikai és társadalmi hangulatkeltés zajlik. Mivel mozgalmunk jó ideje nem vállal sem nyilvános szereplést, sem társadalmi jelenlétet, így különösebb magyarázkodásnak nem látjuk szükségét. A felesleges hisztériát és politikai hangulatkeltést megakadályozandóan azonban, lehetőségeinkhez mérten tisztázzuk a helyzetet, a legszükségesebbekre korlátozva. A történteket illetően valamivel több információval rendelkezünk, mint amennyit a hivatalos szervek közölni szándékoznak, így többletinformációnk fennáll a média egészével szemben is. A mozgalmunkról megjelenő, javarészt téves illetve nem időszerű, internetről összegyűjtött információkkal cáfolat szintjén sem kívánunk foglalkozni. Ha ezek valakit érdekeltek volna, kérdeznek. Nem tették. Ezekkel a kérdésekkel olyannyira nem kívánunk foglalkozni, hogy jelen nyilatkozat szempontjából teljesen irrelevánsnak tartjuk pl. azt a tényt is, hogy Györkös István 2012-ben történt kizárása óta nem vezetője és nem tagja a Magyar Nemzeti Arcvonalnak, de gyakorlatilag már az általa MNA 1989-nek nevezett csoportot is felszámolta. A történteket illetőleg, bár még nem vagyunk minden információ birtokában, kijelenthető, hogy korántsem olyan tiszta és egyértelmű a kép, ahogy azt a hivatalos szervek vázolták. Ezt még a média is szóvá tette, a kommentek alapján pedig a közvélemény is osztja ezt. Az különösebb rálátás nélkül kijelenthető, hogy óriási hibák történtek a rendőrhatóságok részéről. Olyannyira, hogy joggal merült fel többekben a provokáció, szándékoltság vélelme. Kezdve ott, hogy gyakorlatilag érthetetlen, az adott intézkedést miért nem az abban illetékes szerv folytatta le? És főleg, miért nem a megfelelő eljárásrend szerint? Különösen nagy kérdés ez egy ilyen kaliberű ember esetén. Györkös István azért nem piskóta! Viszont nem is elmebeteg őrült, ahogy azt a közvélemény szemében szeretnék egyesek beállítani. Két működő eljárás van: vagy szépen, úriember módjára bekopognak, és az öreg – ismerve az eljárásrendet – beengedi őket, vagy ha feltétlen szükségét érzik, akkor TEK. Mint látni fogjuk egyik utat sem követték. Rendelkezésünkre álló információk alapján vázoljuk a történteket. Amiről nem szólnak a híradások, hogy a rendőrség eredetileg nem Györkös Istvánhoz, hanem egyik családtagjához vonult ki, lakossági bejelentés alapján. A bejelentés szerint az éjszaka folyamán lövések dördültek nála. (Mint kiderült egyébként az illető aznap éjjel otthon sem volt, dolgozott.) Miért, miért nem, ez után mentek a szomszédos településen élő Györköshöz. Arról, hogy ez mennyire volt tervezett, illetve hogy van kontrasztban azzal az állítással, hogy Györkösnél folyamatban lévő büntetőügyben akartak házkutatást tartani, nincs információnk. Mindenesetre a nyomozók megjelentek Györkös házánál. Ketten. Civilben. Ahol állítólag kopogtatni sem volt idejük. Ami nehéz is lett volna, hiszen nem a kijelölt bejáratot használták. A szomszéd kerítésén át hatoltak be hátra az udvarra. Ahol ugye, a jó falusi ember kutyát tart. Aztán üvöltözni kezdtek, hogy lelövik a kutyát. Kérdés, hogy ezt bemutatkozás után, vagy a helyett tették, (netán már fegyverrel a kézben?) mert akár – különös tekintettel az új törvényekre – a jogos önvédelem esete is fennállhat!Ezt követően dördültek el a lövések. Ki-ki ítélje meg vehemenciája szerint a történetet, de ez így jóval árnyaltabb, mint ahogy azt eleddig előadták! Megjegyeznénk még, hogy nagyon nagy csend van a házkutatás(ok) eredményéről! Találtak egyáltalán valamit? (A Györkös által használt gépkarabély – amennyiben egyes lövésre le van hatástalanítva – szintén lehetett engedéllyel tartott fegyver.) A történteket illetően az alábbi kérdésekre merülnek fel. Amíg ezekre nincs válasz, minden további tájékoztatás, híradás teljesen hiteltelen.1. Milyen szándékkal, milyen eljárásrend szerint és milyen parancsra szállt ki az adott rendőri egység Györkös István házához? 2. Az eljáró nyomozók a kiszállásról, illetve a bejutás módjáról egyeztettek a feletteseikkel? 3. Volt-e az adott címre szóló házkutatási engedély? 4. A nyomozók azonosították magukat az eljárás alá vonandó személy előtt? 5. A házkutatás során foglaltak le illegálisan tartott fegyvereket? A kép nagyon nem tiszta! De egy ember meghalt! Vizsgáltuk a szándékoltság és provokáció lehetőségét, amit nem valószínűsítünk. Inkább a hatóságok halmozott hibáinak köszönhető a történet (ez akkor is fennáll, ha Györkös „csak úgy” lőtt volna), kezdve a társszervek elégtelen kapcsolattartásától, esetleges versengésen át, az eljárási hibákig. A nemzetbiztonsági szakszolgálatok pedig eleve mérlegelhettek volna: a célszemély önmaga bontott le maga körül mindent, amit állambiztonsági szempontból a legkevésbé érdekes lehet. Igen, Györkös István egy elszánt ember, de hátralévő életében sok vizet nem zavart volna! Ha nem is tételezünk fel előre tervezett provokációt, valószínű véletlennek tartjuk a mai nap folyamán történt hatósági lépéseket, olyanokkal szemben, akiknek gyakorlatilag semmi köze az egész történethez. Budaházyék házi őrizetét megszüntették, a mai nap folyamán bevitték őket. Szintén házkutatás és előállítás történt a Rongyosok Kulturális Hagyományőrző Egyesületnél (információnk szerint ez biztosan nem igaz: sem házkutatás, sem előállítás nem történt a Rongyosoknál – SZKR). A bosszúhadjárat helyett jobb lenne, ha az illetékesek saját hibáikkal és felelősségükkel vetnének számot! Bajtársaink figyelmét felhívjuk, hogy a várható házkutatások során őrizzék meg higgadtságukat, és működjenek együtt a hatóságokkal. A rendvédelmi szervekkel kialakított jó viszonyunkat mi továbbra sem kívánjuk felrúgni!A fentiekre való rávilágításon túl állásfoglalásnak sem pro, sem kontra nem látjuk szükségét! Pláne a feltett kérdések megválaszolása nélkül. Mindenesetre az elhunyt rendőr családjának és bajtársainak részvétünket fejezzük ki! Györkös Istvánnak és feleségének (aki szintén kórházba került a szívével) jobbulást kívánunk! Várjuk az ügy tisztázását, és a felelősök számonkérését – bárkik is legyenek azok! Az ügy politikai jellegű felhasználását és az ilyen jellegű hangulatkeltést visszautasítjuk! Az Arcvonal mindig a rend pártján állt, és marad ezután is! Magyar Nemzeti Arcvonal (SZKR)
Posztolta Andre Lowoa

csütörtök, október 27, 2016



Mutyi az uniós pénzek körül: Brüsszelnek kezd elege lenni



Nem először merül fel, hogy az Európai Bizottság felfüggesztené a Magyarországhoz kapcsolódó uniós kifizetéseket, mivel az uniós támogatások hazai irányítási és kontrollrendszere számos ponton megsérti az uniós előírásokat. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Miniszterelnökség is elismerte, számos pontban nincs egyetértés a Bizottsággal, bár állításuk szerint Magyarország nem kap olyan besorolást, ami a kifizetések automatikus felfüggesztésével járna együtt.
Az uniós források kifizetésének felfüggesztése komoly károkat okozna, mivel a költségvetési és likvid tartalékok csak rövid ideig tudnák fedezni a kieső uniós pénzeket. Az pedig köztudott, hogy a magyar gazdaság nagyban rá van utalva az uniós transzferekre. Friss felmérések szerint az előző költségvetési ciklusban mi profitáltunk a legtöbbet az uniós támogatások lehívásából.
A magyar kormánynak ráadásul az egyik fől célja az uniós források minél gyorsabb lehívása a 2014-2020-as ciklusban, így egy esetleg rossz forgatókönyv esetén a magyar vezetésnek mindenképpen gesztusokat kellene tennie Brüsszel irányába.
geza3_1.png
Mi baja Brüsszelnek
Komoly figyelmeztetés lenne a magyar kormánynak, ha az Európai Bizottság felfüggesztené az uniós források kifizetését. Október elején jelent meg a hír, hogy a 2014-2020-as költségvetési ciklushoz kapcsolódó magyar támogatási rendszer vizsgálata során olyan megállapításokra juthat az Európai Bizottság, hogy a többfokozatú skálán a hármas besorolást kapnánk. A bizottsági szabályok miatt ez a kifizetések automatikus felfüggesztését jelentené.
kiszivárgott információk alapján a vizsgálat több súlyos problémát is talált a magyar rendszerben. Ezek közül is kiemelkedik az az uniós jogszabályi követelmény, hogy az irányító hatóságoknak befolyástól mentesen kell dönteniük az uniós pályázatokról. Magyarország esetében ez azért problémás, mert az Irányító Hatóság a Miniszterelnökségen belül működik, és nagyon magas volt a kiemelt felhívások aránya. Utóbbi azt jelenti, hogy jogszabályi döntés alapján előre eldöntik, hogy egy-egy pályázaton mely állami intézmény vagy szereplő indulhat, és így egy fix keretösszegű pályázat nyertesét gyakorlatilag előre tudni lehet.Ezzel csorbul a verseny, ráadásul a közpénzeket nem hatékonyan használják fel, ami az Unió egyik alapelve.
Ha hétköznapi nyelvén szeretnénk összefoglalni, akkor Brüsszelt természetesen az aggasztja, hogy a magyar kormány olyan pályázati rendszert alakított ki egyes területeken, ahol nem az számít, hogy ki a versenyképesebb, hanem, hogy ki ápol jobb kapcsolatot a kormánnyal. Nem új keletű dolog, hogy az uniós források táptalajt nyújtanak a mutyinak, a különböző állami intézményekkel és szereplőkkel jó kapcsolatot ápoló kormányközeli cégek pedig sorra nyerik el a kiemelt pályázatokat. A beruházások és fejlesztések egy része ráadásul jelentősen túlárazott, így összességében nemcsak rossz helyre kerülnek az uniós pénzek, hanem azokat rosszul is használjuk fel.
Azt a Miniszterelnökség is elismerte, hogy számos ponton nincs egyetértés az Európai Bizottsággal. Csepreghy Nándor viszont úgy reagált a hírre, hogy Magyarország kettes besorolást kap, azaz nem kell attól tartani, hogy a Bizottság felfüggesztené az uniós transzferek kifizetését. A Miniszterelnökség helyettes vezetője szerint viszont az Irányító Hatóság függetlensége nem lehet vita tárgya, mivel a magyar jogszabályok garantálják annak függetlenségét, és kiemelt felhívásokkal sem lehet probléma, mivel azok a magyar közbeszerzési szabályok szigorú hatályai alá esnek. A helyettes vezető tehát arra a közbeszerzési rendszerre hivatkozott, ahol felmérések alapján az elmúlt években sokat romlott a korrupciós helyzet, sok esetben nincs verseny, a szereplők túláraznak, és még az átláthatósággal is komoly problémák vannak. Különösképpen igaz ez az uniós pénzekhez kapcsolódó közbeszerzésekre, bár abban nincsen semmi újdonság, hogy a Fidesz mindig is tagadta ezeket a visszásságokat.
Egy kutatás alapján a fideszes Voldemort, Mengyi Roland esete nem számít kirívónak, és még a tízszeres túlárazásokat sem lehet kizárnia magyar közbeszerzési rendszerben.
Ez nem politikai bosszú
A hír időzítése kapcsán sokakban felmerülhet a gyanú, hogy Brüsszelt esetleg kicsinyes bosszú vezérli, a kvótanépszavazás miatt, így akarja büntetni a Fideszt, azonban erről szó sincs. Bár vezető uniós politikusok nem egyszer fakadtak ki a magyar kormány miatt - legutóbb az olasz miniszterelnök -, amiatt nem kell aggódni, hogy másként gondolkodó uniós államokat esetleg így leckéztetnék meg. Tény, hogy az együttműködés hiánya, komoly lyukat ütött az Európai Unióban, a széthúzás pedig egyre látványosabb, azonban azt a Unió vezetőinek is tudnia kell, hogy a politika jellegű büntetések még inkább a radikalizáció útjára terelhetik a periférián elhelyezkedő országokat.
Az Európai Uniónak nem áll érdekében a politikai jellegű büntetés kiszabása, emiatt nyilvánvaló, hogy Brüsszelnek valóban a hazai eljárási rendszer súlyos problémái szúrtak szemet.
Rá vagyunk utalva az uniós pénzekre
Az uniós források felfüggesztése azért jelentene problémát Magyarország számára, mert a magyar gazdaság szinte teljes egészében van rá van utalva ezekre a pénzekre. A magyar gazdaság teljesítménye gyakorlatilag egy nagy nulla lenneuniós pénzek nélkül. Ezt az idei évre vonatkozó első negyedéves makrogazdasági adatok is alátámasztották: a növekedés eltűnt a gazdaságból, mivel az új költségvetési ciklus transzfereihez kötődő lehívások és beruházások nem pörögtek fel a korábbi szintre.
A magyar gazdasági kitettségét egy friss kutatás is alátámasztja. Az Európai Bizottság jelentése alapján 2015 végén a magyar GDP 5 százalékkal lett volna alacsonyabb, ha a 2007-2015-ös ciklusban egyáltalán nem használtunk volna EU-pénzeket. Mivel ez lefedi a teljes időszakra vonatkozó növekedést, gyakorlatilag nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy az uniós támogatások nélkül most mélyebben lennénk, mint ahol a válság előtt voltunk. Az alappályától való 5 százalékos eltérés ráadásul a legmagasabb a vizsgált tagországok között, ebből arra is lehet következtetni, hogy az uniós újraelosztás legnagyobb nyertese Magyarország volt.
A modellszámítások alapján az uniós transzferek nemcsak a gazdasági teljesítményre voltak pozitív hatásra, hanem a bérekre is: a 2007-2015 közötti időszakban a magyar lakosság egy főre eső reálbérét 4 százalékkal emelték meg az uniós támogatások, ami szintén nem egy elhanyagolható érték. A vizsgált tagországok között ez a második legmagasabb érték. Továbbá fontos kiemelni, hogy az úgynevezett teljes tényező termelékenység 5 százalékkal emelkedett meg az uniós pénzek hatására, ami a potenciális GDP egyik meghatározó faktora.
A kedvező költségvetési pozíció és megfelelő szinten lévő likviditási tartalékok miatt a magyar állam néhány hónapon át nélkülözni tudná az uniós forrásokat, hosszabb távon viszont komoly gondot okozna az államháztartásnak azok pótlása, és a belső egyensúly felborulna. A magyar kormánynak emiatt mindenképpen lépéseket kell tennie, hogy sem most, se a jövőben ne függesszék fel a források kifizetését.TényTár


szerda, október 26, 2016



A migránsok miatt menekülnek a németek Németországból



Több mint egymillió migráns érkezett Németországba az elmúlt egy év során, és ugyanebben az időszakban közel 140 ezer német hagyta el az országot véglegesen. A migránsok érkezésével egyre több német állampolgár próbál más országokban új életet kezdeni.
A Die Welt információi szerint az utóbbi tíz év folyamán több mint 1,5 millió német hagyta el Németországot, és az elvándorlás növekvő tendenciát mutatott a migrációs válság fokozódása idején. Ez alátámaszthatja, hogy a német lakosság besokallt a kancellár migránsbarát politikája, és a formálódó médiacenzúra miatt.
A lap ráadásul azt írta, főként a magasan képzett szakemberek költöznek el Németországból. Az országba érkező migránsok azonban többnyire semmilyen képesítéssel nem rendelkeznek; a rendőrségi adatok szerint tekintélyes hányaduk analfabéta, írni-olvasni még a saját anyanyelvén sem tud.
Frank-Jürgen Weise, a német migrációs hivatal vezetője szerint év vége előtt további 300000 migráns érkezhet. A hatóságok integrációs törekvései azonban továbbra is sikertelenek, emiatt a kormány utóbb inkább annak jogi kereteit próbálja megteremteni, hogy a menedékjogot meg nem szerző közel-keleti migránsokat minél hamarabb deportálni tudják.http://www.hidfo.ru/2016/10/a-migransok-miatt-menekulnek-a-nemetek-nemetorszagbol/
Posztolta Andre Lowoa


vasárnap, október 23, 2016



Az oroszok szerint a CIA irányította az 1956-os forradalmat





9880


Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) kezét látta az 1956-os “magyarországi lázadásban” az orosz állami Rosszija tévé dokumentumfilmje.
A “Magyar kelepce” című film a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumából kapott, eddig titkosan kezelt jelentéseket használt fel… amelyek szerint a CIA nemcsak a Szabad Európa Rádión keresztül szította a magyar forradalmat, hanem ügynököket is átdobott Magyarországra a nyugatnémet és a brit különleges szolgálat közreműködésével.
Frank Wisner tervezési CIA-főnöknek a szovjet tömb tagjait bomlasztó akciói nem szorítkoztak a lázító propagandára annak érdekében, hogy megfosszák a már atombombával rendelkező Szovjetuniót a Kelet-Németországban, Magyarországon, Csehszlovákiában lévő uránutánpótlástól. A nyugatnémet hírszerzést létrehozó Reinhard Gehlen, egykori német tábornok is segítette az amerikai hírszerzést, aki magyar részlegében összegyűjtve a `fasiszta Horthy-rendszer különleges szolgálatainak elitjét`. Ennek tagjait nyugat-németországi bázisokon tanították partizánharcra, s az amerikai hadsereg hírszerzésének 1956 januári jelentése tíz partizántáborra utalt Magyarország északi részén is.
Alekszandr Gorjunov, aki 1956 októberében nyomozó volt a budapesti szovjet katonai parancsnokságon, valamint Grigorij Dobrunov, aki a szovjet különleges hadtest egy hírszerző zászlóalját vezette, – azt nyilatkozta, hogy a 23-i budapesti (és miskolci) felkelés egy jól előkészített összeesküvés eredménye volt. Gorjunov szerint konkrét dátumra, útvonalakra menetlevelek készültek emberek, fegyverek, lőszerek szállítására autókon, autóbuszokon, teherautókon. Dobrunov, aki egységével 24-én bevonult Budapestre, olyan ellenállásba ütközött, amit szerinte nem lehetett nem egészen egy nap alatt megszervezni.
A harcok megindulása nyomán nyugati hírszerzők egész csoportját kezdték átdobni Magyarországra. Az FSZB levéltárában őrzött, eddig titkos iratok olyan KGB-információkról adnak számot, amelyek szerint október 26-tól Magyarországon tartózkodott a nyugatnémet hírszerzés különleges csoportja, élén Rudiccsal, a németekhez 1941-ben átállt Nyikolaj Rudcsenko egykori szovjet állambiztonsági (NKVD) tiszttel. Egy másik jelentés azt tudatta Jegorov tábornokkal, a déli hadseregcsoport katonai tanácsának tagjával, hogy a KGB adatai szerint az angol hírszerzés egy akár kétszáz fős csoport Magyarországra juttatására készül egy akkor vadonatúj T-54-es harckocsi megszerzésére.
t-54-es-harckocsik-a-budai-moricz-zsigmond-korteren-56-ban
A film arról is beszámolt, hogy az osztrák-magyar határon csatára is sor került egy behatolni próbáló fegyveres csoporttal. A szovjet-ukrán belügyminisztérium 12. külön gépesített lövész ezrede (egy romániai bázisú, Magyarországon közvetlenül Ivan Szerov KGB-főnöknek alárendelt különleges alakulat) beszámoló jelentése szerint; egy 45 fős, géppisztolyos banda osztrák területről éjszaka támadt rá egy magyar határőrsre. De a magyar határőrök visszaverték őket, hét sebesült határsértőt elfogva. Ugyanennek az egységnek a tagjai tartóztatták le később a jugoszláv nagykövetséget elhagyó Nagy Imre miniszterelnököt is…
(Forrás: Múlt-kor/MTI 2006. november 13.)

Az USA és ’56

Az Amerikai Egyesült Államok finanszírozásával működtetett Szabad Európa Rádió a magyarországi közvélemény egyik fő információs forrása volt ezekben a napokban. A november 4-i szovjet támadást követően a rádiócsatorna folyamatosan kitartásra biztatta a fegyveres felkelőket és a Nyugat várható katonai segítségéről beszélt. Az így keltett megalapozatlan remény hozzájárulhatott a fegyveres felkelőknek a mérhetetlen túlerővel szembeni harc utolsókig tartó vállalásához, majd csalódásához…”
Tette mindezt a Szabad Európa annak ellenére, hogy:
…”Eisenhower amerikai elnök október 31-i elnökválasztási televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot. Ugyanebben a beszédben azonban azt is kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak. Ezzel Moszkva gyakorlatilag megkapta a jóváhagyást az invázióra…”
(Wikipédia)
9891
Így terelték el nyugati titkosszolgálatok a világ figyelmét a Szuezi válságról, s ezért a Rákosi diktatúra aljasságán és kegyetlenségén jogosan felháborodott – és eredetileg tiszta forradalomban gondolkodó magyar srácok és lányok ezreit biztatták fel a harcra, s álltatták hiú reményekkel, hogy majd segíteni fognak, – de ez eszük ágában sem volt. Csak a Szovjetuniót próbálták lekötni Kelet-Európában, Szuez és Egyiptom helyett.
Ám a Szuezi válságból mégis a Szovjetunió került ki megerősödve, de a Nyugat azért csak elkönyvelhetett egy “nyereséget”, (ami legalábbis számukra az volt), éspedig több ezer magyar hazafi és orosz kiskatona halálát, sebesülését, s az ezáltal a tovább mélyülő ellentéteket a két nép között.
9868
9893
9869
9871
9874
9875
9877
9881
9883
9884
9885
9886
















Zárszó:
 Igor Szavolszkij, aki 2006-ban volt orosz nagykövet hazánkban, – egy akkori tájékoztatón hangsúlyozta, “hogy bár mindkét nép cipeli a saját és közös történelme terheit, ez nem akadályozhatja a jövő építését”.
Szabad Riport – Képek: Fortepan/Múlt-kor
Posztolta Andre Lowo






péntek, szeptember 30, 2016




Mindenki gyarmata





Magyarországnaknevezett terület státuszával a legtöbben, még az érintettek közül is, vagyis Magyarország lakosságának nevezettek sincsenek tisztában. Magyarország, ahogy az államrendszerének nevezett gyarmati helytartó kormányzósága, minden, a kazár-maffia uralma és oltalma alá tartózó maffiaállam közös gyarmata!Nem egy, és nem két országé, hanem minden, a büdös pofáját ide toló bűnöző, kazár-maffia irányítású országé, helyesebben a kazár-maffia tagjaiként az adott ország élére furakodott maffia-klánoké. Miután több megkeresés okán nem lehet elkerülni az önállósági kérdés vizsgálatát, a (kétségbeesett) kiút keresési elképzelések realitásalapjait érdemes magyar, európai és világszinten is feltárni a teljesség igénye nélkül. Az aktualitást az indokolja, hogy több "magyar népi" kezdeményezés "Alkotmányozna", amihez minden joguk megvan, bár a "művelet" felesleges. Akadnak olyan szerveződések, amelyek pártszinten próbálják megoldani Magyarország lakosságának sokasodó és egyre szélesebb körű gondjait, mert azt sem tudják, hogy a pártrendszer megosztó kialakítása csak azért van, hogy ne lehessen egységet teremteni és hogy elültessék a gondolatot: "saját fegyverükkel győzik le leigázóikat". A "második vonal" a végső harcban látja a "Gordiuszi csomó" kibogozását és valójában saját népével vagy hasonló helyzetű nemzetek hasonló igában sínylődő átvert, kiszolgáltatott rendszer-áldozataival hadakozna mundérba bújva és idegesítően buta, hazug ideológiákkal felvértezve. Ez a "csomó" a nemzetiségek közötti és a jog előtti egyenlőség kérdése.

szakrális vonalak követői vallási, ezoterikus és spirituális eszközökben keresik a kiutat, és maradnak a társadalmi szintű egyenlőtlenségek mérséklését célzó elképzelések, így a nemzeti önrendelkezés és a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazó tervezetek. Az életben maradási jog, valamint a hozzájuk kapcsolt szociális rendszer kialakítási javaslatai, mert az automatizálás már közel sem igényel olyan mennyiségű munkaerőt, mint amennyi rendelkezésre áll. Viszont a politikai hadsintér hiénái egyre éhesebbek. Fogynak a területek és a zsákmányolási lehetőségek is csökkenek.





Alapvetően és legelőször Magyarország státuszátszükséges meghatározni: Magyarország egy csökkentett kormányzási szinten működtetett, névlegesen ország státusszal rendelkező gyarmat (gyakorlatilag egy kisebb, de fontos Kft. a UCC rendszerében). Függőség vonatkozásában rendkívül színes az "illegitim kormányt mozgató bábjátékosok" összetétele. Teljes pénzügyi, gazdasági és ránk kényszerített termelés-strukturális függést hoztak létre a Lisszaboni EU-tól, az USA-tól, OroszországtólIzraeltől és szinte minden zsidó érdekeltségtől. A jelenlegi illegitim rendszer védelmét biztosító NATOamerikaiEU, orosz és izraeli"katonai és rendészeti biztosítás" teszi lehetővé, hogy az előbb felsorolt hatalmak megakadályozhassanak, halálra ítélhessenek bármely olyan kezdeményezést, amely megváltoztathatná a jelenlegi és a jövőben is általuk szükségesnek tartott aktuális berendezkedés kialakítását. Ez utóbbi több összetevőt is tartalmaz. A Magyarországon tartózkodó idegen fegyveres alakulatok nem csak katonai szinten képviseltetik magukat, bár ez utóbbi sem elhanyagolható (a volt szovjet rakétabázisok fegyverzetét izraeli atomfegyverek váltották fel). Semmit sem bíztak a véletlenre, de inkább úgy lehet fogalmazni, hogy a világ legjobban őrzött állama lenne Magyarország, ha állam lenne... Így csak egy szigorúan, mindenki által őrzött terület. Kicsit fura ez a nagy figyelem, de ha azt vesszük, hogy a kazár-zsidó szervezetek már 1910-ben párizsi pénzalapot hoztak létre az akkor még létező Magyarország megszerzésére, és hogy közel 500 éve azon munkálkodik a zsidóság, hogy elhazudja történelmünk, ellopja nyelvünket, bőrünkbe bújva magyarnak adja ki magát, és végül nevünkben magának követelje vissza történelmi örökségünk. Itt van a kutya elásva...

A belső lázadást 
olasz-szlovén-magyar egyezményesen létrehozott alakulatok, valamint a TEK, az In-Kall Security és az IOSA is nagy létszámmal (100 ezres nagyságrend) verné le. Minimum 13 NATO logisztikai központ, és "véletlenül itt felejtett" európai alakulatokon kívül, Szlovákia, Románia, Ukrajna (és harmadik történelmi pofonként az oroszok alakulatai) is bevetésre kerülnének a rendőrség és a "magyar hadsereg" identitás nélküli hányadával, a szintén Izraelben kiképzett tartalékos izraeli bevándoroltatottak katonai állományával egyetemben (kötelező izraeli kiképzés). Ehhez még hozzáadható az Európai Csendőrségidevezényelhető alakulatainak létszáma, és az egyéb átvezényelhető reguláris -és magánhadseregek állománya az izraeli hadsereggel együtt. Mindezeket azért soroltam fel, hogy érzékelhető legyen, milyen esélyekkel vehető fel a harc a megszállók és kiszolgálóik, bűntársaik, kollaboráns csatlósaik ellen. A technikai fölényük egyértelmű, tekintve, hogy az első FIDESZ kormány idején Magyarországot ugyanúgy lefegyverezték, mint az I. Világháború után, Trianonelőtt, és Gyurcsótányék kalákában mindent fegyvert eladtak. A háborút viszont nem csak hagyományos fegyverekkel lehet megvívni, és itt nem csak a német, cseh és finn "kormány10 napos élelmiszer és ivóvíz lakossági tartalékképzési utasítása szerepel a figyelmeztetések között, azon kívül, hogy a magyar élelmiszer-tartalékokat is eladták. Mint korábban többször is jeleztem, az USA"Űridőjárás Hivatala" egy EMP támadás eltussolására jött létre. Ez utóbbi azért lényeges, mert teljes leállást hoz létre minden elektronikusan vezérelt rendszerben, kezdve a zsebrádióktól, folytatva a kommunikáció eszközein keresztül az erőművek vezérléséig. Ám a "nagy balhék" nem csak az amerikai, angliai, franciaországi, németországi vagy izraeli állampolgárságú zsidóknak, de a kínai illetőségű vagy oroszországi zsidóknak sem kedveznének, bár a "veszteség" felülről lefelé úgy működik, hogy semmi és senki sem számít, még az alacsonyabb "harcértékű" zsidók sem...Röviden az Alkotmányozásról






Magyarországnak az utolsó érvényes, Nemzetgyűlés által elfogadott és Népszavazással megerősített Alkotmánya1944. március 17-én, pénteken került a Parlament elé, 1944. március 18-án elfogadta a Nemzetgyűlés és Népszavazásis megerősítette, majd 1944. március 19-én a németek hivatalosan is elfoglalták Magyarországot1945. április 4-től az ország szovjet (bolsevik) megszállás alá került. Viszont az 1920. I. Törvény is jogfolytonosságot biztosít, számunkra, ha felszabadulna az ország. Az 1949 -es XX-as törvényként elhíresült, erőszakkal, "szovjet tankok árnyékában" elfogadtatott Buharini-alkotmány, a FIDESZ-KDNP 2011-es alkottákolmánya kidolgozói szerint sem érvényes, bár ez nem akadályozta meg a lakosság megkérdezése nélkül, 2/9-es "többséggel" általuk elfogadottnak tekintett 2011-es "alkottákolmány" hatályba helyezését az érvénytelennek kikiáltott 1949-es XX-as törvény zárórendelkezései alapján. Az 1949-es alkotmány az ENSZ alapokmánya és a Nemzetközi Jog rendelkezései szerint amúgy sem volt érvényes, ahogy a folyományaként létrejött 1989-es, az MSZMP által kreált "Ideiglenes Alkotmány" sem. Ez utóbbi biztosította a látszólagos "jogfolytonosságukat", ami az országra való tragikus hatásaitól eltekintve elég röhejes, mivel senki nem jogosította fel Orbánékat erre.

FIDESZ-KDNP 2011-ben a 2010-es elcsalt, meghosszabbított szavazási idejű, külföldi átszavazókat egyik szavazóhelyiségtől a másikig buszokkal átszállítgató, megvesztegetésekkel és vásárolt szavazatokkal, 2/9-nyi "többséggel" saját magától saját magának elfogadott alkottákolmánya csakúgy nem érvényes, mint Magyarország 72 éves megszállása alatt készült előző kettő. Még jogfolytonossági hivatkozással sem bajlódtak, bár a Rózsadombi-paktumban még anno megegyeztek, hogy milyen felosztásban és ütemezésben rabolják ki az országot "vetésforgó szisztéma szerint".
2010-ben az 
1989-es "ideiglenes alkotmány" választási törvénye alapján választatott és az 1949-es XX-as törvény szerint helyezte magát hatalomba a FIDESZ-KDNP (bár a KDNP-t felesleges pártként emlegetni, mivel százalékban ténylegesen kimutathatatlan a szavazólétszáma, és mindkét alkotmány érvénytelen a nemzetközi jog szerint is), ami alkotmány-módosításhoz 4/5-öt, vagyis a szavazók 80%-ának elfogadó szavazatát követelte meg.
FIDESZ-KDNP gyarmati, szükség -és rendkívüli állapotra kihegyezett alkottákolmánya utólagosan beépített és banki üzleti szabályzatok mintájára módosítgatható "sarkalatos gumitörvényekkel" és a "terrorizmus elleni harc eshetőségére" hivatkozva Magyarország lakosságának a teljes elnyomásához szükséges "terrortörvényi" elnyomói részét is tartalmazza. A választási törvény módosításának "parlamenti" elfogadtatása után még az EBESZ megfigyelők jelentése szerint sem lehet Magyarországon jogilag elfogadható választást tartani, mert a választási törvény erre alkalmatlan. De ez nem csak az EBESZ véleménye. Nonszensz, hogy egy illegitim, csalások sokaságával és megtévesztéssel létrehozott 2/9-edes elnyomó kormányzat alkotmányozni akar. A sorozatos választási csalások pedig végig kísérik a gengszterváltás máig tartó rablóhadjáratát.


2018-as választásra készülő pártoknak (hi) azonban nem csak a lezsírozott és előkészített választási csalásokkal kell szembenézniük, ami önmagában is érvénytelenséget jelent, mert nincs népi felhatalmazással bíró jogalapjuk. A FIDESZkisajátította a média jelentős részét. A magukat liberálisnak nevező másik zsidó oldal birtokolja a fősodratúnak tartott média fennmaradó és az álellenzéknek meghagyott területét. A jelenleg még kb. öt millióra tehető magyar és a kb. 1,5 milliós cigány kisebbségnek gyakorlatilag csak az alternatív médiában, az interneten van publikációs, tájékoztatási vagy kampányfelülete. A választás párt -és képviselő-finanszírozási lehetőségei magyar nemzeti szinten lekorlátozottak (a cigányságé is), mert egyrészt a Jobbik kollaboránsai már az eddigi karcsú finanszírozást is megszüntetnék, másrészt az egygazdájú áljobb és álbaloldal 1989-óta olyan hatalmas részt lopott el az ország vagyonából, hogy egy választási kampány milliárdos nagyságrendű, amerikai mintájú költségeit csak ők tudják megfizetni. Természetesen a lakosságtól ellopott, elrabolt javakból, de akár ellenőrizhetetlen külföldi forrásokból is, melyek ténylegesen a magyar közvagyon elrablásából és a lakosság kizsákmányolásából áll rendelkezésükre. A pártszintű fellépés csak magyar (és cigány) szervezet -és pártszövetségek létrejöttével tehető némileg versenyképessé, amelynek kialakíthatóságát több tényező is akadályozza, kezdve azzal, hogy a judeo-demokratikus pártrendszerbe tagozódás egyet jelent az elfogadásával is. Akik megteszik, lemondanak a jogi alap megkérdőjelezhetőségéről, elfogadják az ellenük kidolgozott csalási szisztémákat... de sajnos más problémák is felvetődnek:1. A szerveződések vezetése, vezetői képtelenek alárendelni egyéni ambícióikat egy közös cél érdekében. Hiányzik a célok iránti elkötelezettség, az alázat a közös célok iránt, mely egységet teremthetne, alárendelve az egót a közös érdekeknek.2. A választók annyira nem bíznak a korábban már sokszor magukat ellehetetlenítő, megalkuvó, az ellenféllel lepaktáló, vagy egyéni érdekeik érvényesítésére választóikat felhasználókban, hogy közönyössé váltak az önjelölt, csalókból álló "képviseletekkel" szemben.3. Mivel közismert, hogy az összes eddigi választást elcsalták, nem bíznak a választás tisztességes lefolytatásában, ez utóbbira nem volt példa az utóbbi 72 évben. Ez okozza a választási hajlandóság számottevő csökkenését.4. Az elnyomó hatalom közel 1,7 millió, megélhetési forrásért kollaboráló, a gépezet apparátusából nyerészkedő "haszonélvezővel" rendelkezik. Több mint 3,5 milliós, "papíron magyar állampolgár" mozgósítható az aktív és passzív magyar szavazók ellen (min. 13,5 millió TB igazolvány van kiadva).5. Az oktatásban és vallási nevelésből kiiktatták a magyar identitást. A mai magyarok túlnyomó része nem tudja, hogy a világ legerősebb és legegészségesebb génszerkezetének, a világ legfejlettebb és legősibb nyelvének, a világ legrégebbi történelmének tulajdonosa és örököse, a világ leggazdagabb országában. Mindezeket nem ismertetik, oktatják, hanem elhallgatják, félremagyarázzák, devalválják, elhazudják. A kommunikációban szegény vagy, kicsi és törékeny... 6. A kiszolgáltatott, megélhetése, családjának megélhetése miatt megfélemlített "kisemberek" tömege nem meri kimondani véleményét, nem mer kiállni kirabolt országa és honfitársai mellett, mert fél a megtorlástól és azzal sincs tisztában, hogy mire van- lenne joga és lehetősége, mit raboltak el tőle...





A sort még lehetne folytatni, de az emberek nem tudják, hogy minden magyarországi lakostól - beleértve a ma született csecsemőt is, akinek az örökségét - de mindenkinek legalább 50 millióját lopták el a jövőjével és sok milliárdos egyéb vagyonával együtt (a tényleges érték ettől sokkal nagyobb, mivel a rablás több száz éve folytonos és nem ér véget záros határidőn belül). A nép csak kiállva érdekei mellett, szerezheti vissza ami az övé. Ennyiért viszont már megmozdulnának az emberek, de azt sem tudják, hogy mijük van, és főleg, hogy "mijük volt". Milyen örökségétől fosztották meg. A jude-demokrácia pártrendszere megosztja a lakosságot (a lopás, rablás nem jelent jog szerinti tulajdonlást). A különféle nemzeti pártok és szervezetek megosztják az embereket, pedig rengeteg azonos érdek vonalán közösen is felsorakozhatnának. A különféle népcsoportok, entitások, ugyan egyedi érdekek alapján némileg eltérhetnek érdekeikben, céljaikban, de 10 általános kérdéscsoportból 7-8-ban általában egyeznek az elvárások. A lakosság, heterogén népesség esetében nem csak etnikailag megosztott, de pártrendszer szinten is szembe állítható egymással, és senki sem keresi a nevető harmadikat, aki szembenállásból, megosztásból, megosztottságból hasznot húz. Az etnikai és pártmegoszlás tisztességes JOG és JOG ELŐTTI EGYENLŐSÉG hiányában az egyik legjobban felhasználható fegyver, pedig az ősi, soknemzetiségű Magyarországot ez a "jog előtti egyenlőség" tartotta össze.

judeo-demokrtatikus pártrendszer elfogadása egyet jelent az érvénytelen alkotmány, a jogalap és felhatalmazás nélküli rendszer és önhatalmúlag saját maga felé hajló felépítménye elfogadásával. A betagozódás egyet jelent a megalkuvással, és bár esélyegyenlőségről papolnak, a rendszert úgy alakították ki, hogy a "demokrácia" álarca alatt a legsötétebb diktatúrát biztosítsa a(z) "(egykori) választópolgárok" kirablásával, rabszolgasorba taszításával és rabszolgakénti kiárusításával egyetemben. A jelenlegi helyzetben egységes Isten-hit sem segíti elő az összefogást, mert a Kádár-rendszer materialista szemlélete alapján nevelt embere kevés hitet és még kevesebb Isten-hívőt tud felmutatni. Rengeteg az ezoterikus, spirituális és álvallásos megtévesztő, de főleg a terelgető web-oldal és média. A sokféle hitkombinációt és értelmezést hirdetők elhomályosítják a dogmák, fétisek nélküli hit-igazságait, pedig az egységes hit ereje talán a legnagyobb erejű fegyver lehetne! Ezért rombolják kitartóan.

A végére maradt a társadalmi feszültségek enyhítését és feloldását kiszolgálni hivatott szociális biztonság megteremtésének lehetősége. A 
feltétel nélküli alapjövedelem feloldaná a létbizonytalanságból adódó görcsös félelmet, de nem szüntetné meg az elosztás igazságtalanságait. A társadalmi rétegződés is megmaradna, ahogy a direkt létrehozott új osztálykülönbségek is. Európai szinten még zavarosabbnak tűnik a bizonytalan státuszú Magyarország helyzete. Bár Európa már az ukrajnai krízis beindítása óta kiszolgáltatott függőségi viszonyba került energetikailag, azóta megakadályoztak minden délről jövő energiaellátási kezdeményezést is. Valójában Európa a II. Világháború óta teljesen zsidó - "kazár maffia" - uralom alá került. Mivel az ország 1945-től szintén hasonló sorsra jutott, Magyarország vonatkozásában ez annyit jelent, hogy 1989-óta tovább fokozódott az orosz-izraeli-USA elkötelezettség, amit 2016-tól az orosz-izraeli katonai együttműködéssel tovább romlott. Magyarország izraeli gyarmatde szinte minden nagyhatalom fosztogatja. Magyarra fordítva, az EU bevándoroltatással eltervezett és kierőszakolt szakadása visszahozza ugyanazon "érdekkörök" teljes fennhatóságát, akik 1945-től 1989-ig, de valójában az utóbbi 72 évben folyamatosan biztosították saját és vazallusaik uralmát Magyarország lakossága felett, csak osztozkodniuk kell a koncon más hasonszőrűekkel az ellenséges, konkurens oldalon.

A világ változásai minden országot érintenek, így a 
Magyarországnak nevezett területet is. Az USA egy biztos belső és egy lehetséges külső háborúval is szembenéz. Európa lakossága az ellene felfegyverzett és kiképzett Soros és rajta keresztül a Rothschildok (Merkel, Juncker stb. csatlósok közreműködésével és) által létrehozott és mozgatott bevándorláspolitikának nevezett, de valójában a világ, elsősorban Európa további leépítésének az áldozata. A gyors változások megvalósítása helyett kihasználják a napról-napra tengődő emberek indulatait vagy éppen az általánossá vált közönyösséget. Ellenük. Látjuk a virtuális világot is, de akik tudják, hogy nem valódi, fájdalommal szemlélik azokat, akik nem látnak, vagy nem akarnak látni. Sajnos akadnak olyan "meggyőződésesek", akik azt hiszik, jól látnak (pedig vakok) és erről meg akarnak győzni másokat is. Az elején említett életben maradás jogát és feltételeit mindenki ismeri. A világ forrong, illetve forralják. Az üst körül a cionista, kapzsi, hataloméhes horda táncol és szítja a tüzet. Hogy ki áll a jó és a rossz oldalon, gyakran csak nézőpont kérdése, ahogy a pszichopata és szociopata is meg van győződve arról, hogy soha nem követ el bűnt, ezért nem érez bűntudatot sem. Mindenki gyarmata Magyarország, szó szerint értendő! Egyszerre rabolja ki az USA (FED, IMF, Világbank, Goldman-Sachs), az EU, Oroszország (Putyin, Abramovich-klán), Izrael és EU összes zsidó irányítású államnak nevezett "érdekcsoportja", de nem marad ki a sorból egyetlen zsidó-csahos sem. Végeredményben ez lenne a sorsa minden országnak nevezett, mára már kazár-maffia irányítása vagy felügyelete alatt álló "országnak".

Némileg megmosolyogtató (bár sírni is érdemes), hogy egyes hírorgánumok "
politikusnak" neveznek olyan be -és felépített "embernek látszó tárgyakat", mint Obama, Putyin, Merkel vagy éppen Orbán. A politikainak tartott lépéseiket úgy magyarázzák, ahogy a szájukba rágják - miközben nem látják, láttatják a zsidó klánok szövetségét, konkurencia -és hatalmi harcát - mert egy virtuális világot vetítenek az emberek elé, amelyben a "választópolgár" azt hiszi még, választhat. Csökkenő számban még akadnak naiv és hiszékeny emberek, de egyre több embernek rendül meg a bizalma a választások tisztaságát és saját döntésjogát illetően, mivel csak a vak nem látja, hogy tombol körülöttünk a zsidó nihil. Mára már oda jutott Európa, hogy politikusok által elismerten is kijelentett/kijelenthető, egy választás vagy népszavazás "eredménye" akkor érvényes csak, ha megfelel a háttérirányítás terveinek, elvárásainak. A színfalak mögötti irányítás ismeretének köszönhetően Friedman, a Sratfor (elismert stratégiai elemző cég) egykori alapítója könnyen beszél matematikai összefüggésekről, sakkról, mivel csak a terveket kell megnéznie. Évek óta nem olvastam tőlük olyan elemzést, amelyben ne hazudtak volna elejétől a végéig, kihagyva a lényeget, az igazságot, a valódi okokat és elkövetőket. Kétféle történelem létezik, de csak egy valós. Az egyik a zsidó médiában szerepelő és átértelmezett hazugságtömeg, a másik az, ami szerint pl. az elsősorban Európát sújtó recesszió nem más, mint az amerikai zsidó lobbi Európabankrendszerének és az EU tagországainak kifosztási hadművelete, hogy a "migrációs válságot" ugyanez a "garnitúra" szervezte, szervezi és jelenleg is szítja, akik a 9/11-et, és az összes "false flag" (hamis zászlós), milliók életét megnyomorító és követelő műveleteket is. Azt is elfelejti megemlíteni, hogy a görög és most már az olasz és PIIGS válság, majd szinte az utóbbiakkal egy időben a német bekövetkező "válság" is ugyanennek a "körnek" az utasításai miatt fog bekövetkezni.Van egy nyilvános, a tömegek átverésére szánt, és van egy nem nyilvános, de valós történelem. Gyakorlatilag ugyanez a kettősség jellemző a kazár-maffia és Ábrahám-népe zsidóinak valamennyi "képviselete" kommunikációjára, amelyeket a változatosság kedvéért nevezhetünk "kormányoknak" is. Legalacsonyabb szintű csoportosulásukat pedig ENSZ-nek. Ezért jött létre a bolygót átfogó háttérirányítás, a vállalati rendszer. Az a világ, ami a színfalak mögött zajlik, de a nagyközönség számára háborúkat, éhínséget, munkanélküliséget, ki -és bevándorlást hoz, általuk mesterségesen kialakított "törvényszerűségek" szerinti. Egy dologban viszont igazat mond Friedman: "sok lépés lehetséges, de optimális lépés csak egy van". Számukra! Nekünk szerencsére több is, mint leírtam korábban.Egy jókora maroknyi féreg tartja sakkban az ellenfélnek tekintetteket az ellenfél katonáit, rendőreit felhasználva fegyverként, mert ahhoz az élősködők kevesen vannak, hogy önerőből képesek legyenek erre.Túlszaporodniuk meg nem lehet, mert így is egymást falják fel.
Semmiféle változás nincs a sötét középkor feudális "
nagyuraihoz, arisztokráciájához" hasonlítva a jelenlegi helyzetet. A génhibás arisztokrácia fennmaradt része és a szaporodó újabb génhibás "globalisták" ugyanúgy összezárnak, mint a "feudális hűbéri rendszerekben". A kifosztás módja sem változott, csak a "csomagolás"...










Az "ellentéteket" a tudatlanságban tartás generálja a leghatékonyabban. Mert mit is mond az egyszerű cigány? "A cigány vezetők meg a magyarok ellopják a segélyeinket..." Ha rákérdezünk, kik azok a "magyarok", felsorolnak néhány kazár-zsidó köztisztviselőt, beleértve a "kormány tagjait" is, de a csóri cigány azt hiszi, azok is "magyarok", mert "fehérek". Még mielőtt felhördülne valaki, hogy "a magyarok között is van gazember", végezzen alapos vizsgálatot minden "magyarnak nevezett" származását illetően. A "nagyon magyarról nagy átlagban" gyorsan ki fog derülni, hogy nemhogy nagyon nem magyar, de még kicsit sem, vagy csak "nyomokban". Az 1900-as évek elején még készültek olyan statisztikák, hogy melyik népcsoport milyen arányban képviselteti magát különféle típusú bűncselekmények elkövetésében, de az "érintettek" a hatalom birtokában ezt is betiltották. Ugyanez a probléma Európa többi részében is. A lakosság túlnyomó része nincs tisztában azzal, hogy a korrupt politikusaik, köztisztviselőik, bíróik, ügyészeik nem osztrákok, nem németek vagy franciák, hanem a kazár-maffia cégéres, erre a feladatra kinevelt tagjai. Ez Ábrahám-népe "fehér-zsidó trükkje". (A második "trükk" már az lesz a bevándoroltatás eredményeként, hogy még nehezebb lesz kiszűrni az arabok keveredésével a zsidókat. A "13. törzs", a cigány és kazár-zsidó keveredés ugyanilyen eredményű.) A meglévő magyar demokratikusnak csúfolt pártstruktúra is azt mutatja, hogy nincs semmilyen magyar "érdekképviselet". A Jobbik, mint egykori nemzeti párt, 2009. szeptember végi Morvai-féle és a 2009. október eleji Vona (Zazrivecz) - Orbán megegyezéskor eladta a 2010-es választást, vele a tagokat, szimpatizánsokat, a nemzeti oldalt is. A 2010-es választási csalásokat, visszaéléseket nem vizsgálták, nem engedték vizsgálni. A teljesen, még saját korábbi, érvénytelen törvényeik szerint is érvénytelen 2010-es választás után a Gárdát fokozatosan leépítették, felszámolták. A FIDESZ "jogfolytonosságra"hivatkozva vállalta a korábbi 1989-től megkötött egyezséges betartását, de felhatalmazás és jogalap nélkül alkotmányozott! A jobbik képviselőinek sorait feltöltötték tapasztalatlan, bevásárolt és főleg nem magyar "helyettesítőkkel". A leépítési technika szinte azonos, mint a Kisgazda Párt (FKGP) esetében volt anno. Az MSZ (Magyarok Szövetsége) tagságát és szimpatizánsait szétszórták, megkeserítették, kiábrándultakká tették az eltelt évek alatt, köszönhetően a "vezetés" szándékainak és megbízatásának, amit a "hatalomnak" nevezett illegitim kormányzat hozott létre, üzemeltetett, majd számolt fel.

Céljuk akkor az volt, hogy a köztisztviselői és a kis -és középvállalkozói réteget, az 
MSZ tagságának zömét, távol tudják tartani a Jobbik táborától, főleg, hogy anyagi bázist ne tudjanak nyújtani a nemzeti oldal számára. Az MSZ lelkes tagjai emlékműveket sikáltak, koszorúztak, megemlékezéseket, ebédeket, vacsorákat szerveztek és 2010-től fokozatosan felszámolódtak, mivel ez volt a célja az Orbán-rezsimnek. A jelenleg még létező magyarnak nevezhető szervezetek, csoportosulások kis létszámúak, és vezetőik pozíciójukat féltve képtelenek az együttműködésre a közös célok érdekében, pedig a magyarságot csak az összetartás mentheti meg. Ezért visszatérve az alkotmányozni szándékozókra és azokra akik 1989-es MSZMP által egy év alatt összetákolt "ideiglenes alkotmányt" hiszik megoldásnak:

Magyarországnak nevezett területnek és lakosságának van érvényes Alkotmánya, a mai napig hatályban van! A legutolsó és magyar, Alkotmány 1944. március 17-én kelt. A király nélküli Magyar Királyság Magyar Kormánya azért alkotmányozott és erősítette meg másnap a Nemzetgyűlés és Népszavazás, mert tudták, a németek megszállják Magyarországot, de azt is tudták, hogy a németek rövid időn belül elvérzenek, és utána szovjet megszállás következik. Akik most alkotmányozni akarnak, vagy elfogadnák a soha meg nem szavazott 1989-es "ideiglenes alkotmányt", azok nincsenek tisztában azzal, hogy alkotmányozás esetén 13,5 millió (az 1989-óta hatalmat bitorlók által betelepített 50%-ban sem magyar) szerintük szavazásra jogosult fog "magyar állampolgárként" (plusz fél Izrael) szavazni, és fogja leszavazni a "magyar kisebbséget". Az 1989-es (1949-es XX-as törvény) alkotmánynak nevezett MSZMP átirat szerint pedig visszaállítható lenne a "kollektív bizalmatlanság intézménye" (ami bebetonozza az elmozdíthatatlan képviselők és kazár-zsidó kormányok jogait). Az 1989-es "ideiglenes alkotmányt" visszaállítani szándékozók valószínűleg nem olvasták el azt a förmedvényt, ahogy a FIDESZ-KDNP 2011-es illegitim alkottákolmányát sem. A jelenlegi megszállt Magyarország magyar lakossága nem szüntetheti meg az 1944-es Alkotmány jogfolytonosságát, mert erre jelenleg nincs felhatalmazása, lehetősége és módja, nem helyezheti hatályba az 1989-es "ideglenes alkotmányt", mert azon kívül, hogy erre sincs módja, a magyar és a nemzetközi jog szerint az utóbbi nem érvényes. A magyarságnak jogában áll visszatérni bármelyik történelmi MAGYAR ALKOTMÁNY-hoz, mert egyik sem lett népszavazással hatálytalanítva, de nem térhet vissza egyetlen, az utóbbi 72 évben ránk erőszakolt és népszavazással meg nem erősített alkotmánynak nevezett, felhatalmazás nélküli megszálló kormányok által összetákolthoz sem! Bár ez is jogunkban állna elvileg, mert:

"
Az 1960. évi Nyilatkozat a gyarmati országoknak és népeknek biztosítandó függetlenségről megállapítja, hogy "valamennyi népnek jogában áll teljes szabadságát megvalósítani, szuverenitását gyakorolni és nemzeti területét megvédeni”, illetve hogy "minden fegyveres akciót, vagy a függő népek ellen irányuló bármilyen megtorló intézkedést meg kell szüntetni".

"
Az ENSZ Közgyűlésének, ugyancsak 1960.-ban elfogadott, 1541. számú határozata előírja azt a három módszert, ahogyan az önrendelkezési jogot alkalmazni lehet. Ennek megfelelően, a gyámsági vagy az önkormányzattal nem rendelkező területeknek jogukban áll új, független államot létrehozni, szabadon egyesülni független, már létező állammal, vagy szabadon integrálódni már létező államba A két fenti határozat révén az önrendelkezési jogot a gyarmati területeken élő népek tagadhatatlan jogaként ismerték el."Link







Mint látható, az 1944. március 19-től folyamatosan megszállt és gyarmati sorban tartott Magyarország magyar lakosságának ugyanúgy jogában állna önállósodnia, mint Ukrajnában Luhanszk és Donyeck megyéknek, vagy Erdélynek csatlakozni az anyaországhoz ahogy a Krímesetében történt, de ugyanaz a nyugat, amely létrehozta ezt a jogot, köpi szemközt e jog alkalmazóit, ha nem a kazár-maffia érdekeinek megfelelően élnek vele. Kisebb, de már jegyzett és nem elhallgatható kezdeményezéseknél a Jörg Haider-rel szembeni, a nagyon problémás eseteknél a Lech Kaczyński-kormány likvidáláskivitelezése az alkalmazott módszer. További kérdés, kik és hogyan döntik el, ki magyar? Ki számít magyarnak, és milyen alapon? Ebbe már Dr. Halász Józsefnek is beletört a bicskája, és mindenkinek, aki rászervezett a 2010-2011-es alkotmányozási cirkuszra, melynek végén Orbánék átvertek mindenkit. Van érvényes Magyar Alkotmányunk, de nem a 2011-es! Az "ellenállási jog" minden népnek alapjoga, így nekünk is. Élni vele csak úgy lehet, ha egységet teremtünk 72 éves Magyar Alkotmányunk szerint...

Bár látszólag nem kapcsolódik szorosan az előzőekben felvetett alkotmányozási kérdéshez, napirenden van 
Orbán népszavazása, ami hátsó szándékok sorát takarja:
"
Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Az illegitim kormányzat illegitim országgyűlése, kollaboráns pártjai felhatalmazást kérnek arra, hogy egyedüli döntésjogot szerezve, egyúttal legitimálva magukat, dönthessenek Magyarországra bármely népcsoport betelepítési kérdésében, így nem csak az arab és néger betolakodók, de az izraeli lakosság betelepítésének kérdésében is, ami amúgy is folyamatos az utóbbi években.
 Nem az a kérdés, hogy akarunk-e bevándorlókat fogadni uniós nyomásra, hanem az, hogy legitimáljuk-e az Orbán-rezsim országgyűlését az Unióval szemben. Ilyen megvilágításban a népszavazás felhasználható hivatkozási alapként az uniós kilépésre, az izraeli betelepítésre, és Orbán stadionjainak megtöltésére is Pinochet mintára. Az álellenzék (a zsákmányolásból egyre jobban kiszorítottak) nem véletlenül tekinti ezt a népszavazást Orbán megmérettetésének. A "nem" szavazat legitimálja a "rablókormányt és országgyűlését", feleslegessé téve az alkotmányozáskor nem véletlenül elmaradt, de kötelező népi megerősítést. Az "igen", polgárháborús helyzetet idézhet elő, bár a magyarság és az igen nagy létszámú cigányság együttesen gyorsan "kiutálná" a bevándorlókat. Nem mellékes, hogy az utóbbi összefogás könnyen zsidóellenességbe is átcsaphat, ami esetleg bevándorlótámogatást is kaphat, mivel az utóbbiak nagyon jól tudják, ki az ellenség, kik parancsára dúlták fel, rabolták ki és rombolták le otthonaikat, hazájukat és kik miatt kellett elmenekülniük onnan.





A népszavazás feltett kérdése vétójogot kér az uniós döntés ellen (és később akár más uniós döntések ellene is, a népszavazásra hivatkozva), magába foglalva az uniós kilépésre feljogosítást, miközben szembe megy saját alkottákolmányával, és "magyar állampolgárokra" korlátozná a betelepíthetőséget (fél Izrael magyar állampolgár). És még nem beszéltünk a "magukat bevásárló állampolgárokról", akik jó üzletet jelentenek a "gyarmati kormánynak". A népszavazás áthárítaná a felelősséget a lakosságra iszlám bevándorlók fogadását is elutasítva, de az "országgyűlés", vagyis a kormány "népi felhatalmazásaal"mindenkit idetelepíthetne, akiknek állampolgárságot ad, ráadásként a NATO támaszpontokat is. Igaz, eddig is ezt tették, de ezek az "állampolgárságok" érvényteleníthetők, mivel erre sincs felhatalmazása, joga az illegitim gyarmati kormánynak. A népszavazás után, ez már nehezebb lenne, mivel "nem" esetén Orbán már népi beleegyezéssel vihetné tovább az izraeli betelepítést és az Eurázsiai Unió tervét. Az uniós kilépést és az Eurázsiai Unió megalakításának azon tervét, mely szerint budapesti logisztikai központtal az izraeli kazár-zsidók magyar állampolgárságú (3,5 milliós) része Magyarországra, a másik felük a megalakítandó Kazáriában, a mai Luhanszk és Donyeck megyék, valamint a Krím területére telepedhetnének orosz megegyezéssel. Netanjahu erről a "tervezetről" beszélt 2015. elején, és ezért beszélt erről Dr. Drábik János is az Echo TV-ben, idézve Netanjahut. Igaz, a "részleteket" nem ebben a kontextusban említve, de ugyanezt kotyogta el Matolcsy is már 2001-ben.

Összességében: gondolkodjon el azon mindenki a fentiek figyelembevételével, hogy az 
Orbán-rezsim miért képviseli saját törvényeit figyelmen kívül hagyva ("nem tartható népszavazás uniós döntésekkel kapcsolatban") Magyarországlakosságának bevándorlóellenességét? Miért köti ezt a kollaboráns országgyűlés felhatalmazásához, és ez az "országgyűlés", miért vándoroltathatna be, tőlük magyar állampolgárságot kapott idegeneket? Egyúttal azon is el kell gondolkodni, hogy miért cseréljük le a máig érvényben lévő Magyar Alkotmányunkat, mely a magyarság jogait a megszállás alatt is elévülhetetlenné tette, egy olyanra, amely minden jogunk elvesztését okozná? Mert ez utóbbi kérdés esetében senkinek ne legyenek illúziói: milyen alkotmány születne egy olyan országban, amelynek lakosságából a magukat magyarnak valló ténylegesen magyarok csak egyharmadát teszik ki a népességnek, miközben a magukat szintén magyarnak nevező évek alatt bevándoroltatott és állampolgárságot kapott nem magyarok majdnem kétharmaddal olyan törvényeket hozhatnak, amiket később még valódi magyar összefogással sem lehetne érvényteleníteni? Aki ezekkel a kérdésekkel "üzletel", vagy hülye, vagy provokátor, vagy haza -és nemzetáruló. A látszólag uniós bevándorláspolitika elleni népszavazás Orbánék által feltett kérdése átverés! "Adj szállást a tótnak és kitúr a hajlékodból". A megválaszolatlan kérdésekre a válasz: megszállás előtt, alatt és után is, Magyarország a magyar identitású igaz magyaroké, és jog előtti egyenlőség biztosítása mellett minden Magyarországot hazájának tekintő nemzetiségé! A "népszavazásnak" végeredményben semmi köze ahhoz, hogy az unió mit tehet meg, vagy mit nem. Az "illegitim országgyűlés" akkor is felülírhat mindent ("nem" esetén már legális népi felhatalmazással is)...

/
Tulok/
Posztolta Andre Lowoa 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése