2018. július 21., szombat

Út a végtelenbe 9/11 – be találkozik








Út a végtelenbe 9/11 – be találkozik


Az atomrakéták árnyékában


Beütötte – e – már valaki a Google képek keresőjébe, hogy ,, az elsődleges terroristák az uzsorakamat urai ,,
Hát e hónapban ezek közül a szemelgettem , és tettem közzé egy pár írást , hogy lássátok, hogy a fősodratú zsidó médián kívül milyen bő itt a kínálat az igazi terroristákra. És láthatod az elsődleges terrorista az uzsorakamatra működő gazdaság . A pénz urai kifosztanak, legyilkolnak , háborúba kergetnek , és szinte ellehetetlenítenek mindenkit a goj világban a kamatrabszolga sors már – már megvan írva mindenkinek – akik életben maradnak majd – de a 7 milliárd emberiségből , csak 500 milliót akarnak megtartani , a többségünket likvidálják majd , hogy ne keljen etetniük a ronda gojokat , mondhattam volna állatokat is , mert goj egyenlő állat a cionista zsidó számára . Ez lesz ám a holokamu ha hagyjuk , hogy végrehajtsák ezt a népirtást , és nem végzünk egy megelőző csapást rájuk , mert a 300 leggazdagabb család kb 6000 főt alkot akik likvidálni akarják az emberiséget , a Kínaiak 100 ezer bérgyilkost tudnak kiállítani ellenük a keresztény gojok is össze tudnak dobni talán 50 ezret akiknek az lesz a dolguk , hogy likvidálják azokat akik kamatrabszolgává akartak tenni bennünket .
Mit képzeltek Oroszország a győzelem napján azért vonultatta fel a legmodernebb fegyverzetét , hogy a nem létező német fasizmust rettentse el , nem a létező zsidó fasizmus elleni hadrendjét igyekszik feltölteni , hogy ne érje váratlanul e cionista fasiszta támadás , mert amint látod most éppen Ukrajnába fasizálták a polgári demokráciát . Hátterét már mindenki ismeri , a magyar kormánynak is szakítani kellene a fasiszta NATO szervezettel az alkotmányunk is kimondja a fasiszta tömörülésben nem vehetünk részt , de mit várunk a díszmagyaros MOSZAD ügynök kormányunktól , és akkor azt hangsúlyozzák, hogy ők a nemzeti oldal kormánya , és védik a magyar érdekeket , úgy , hogy a Pintér gyilkosság Bt - je több halottat hagyott a magyar rónaságban mint a most perbe fogott Biszkuék a Kádári vészkorszakban anno . És tették mindezt bűntetlenül , sőt Francia becsületrend kitüntetésekért , a szabadkőműves gazdáik megjutalmazták őket a népirtásért . De mi mikor irtjuk ki e vakolók 33 fokozatú vezetőit , mert ott sem a vakoló tanonc a gyilkos , őt talán le is gyilkolják , ha többet tudna a kelleténél , mert a rangban fölötte álló vakoló képes megmérgezni , hogy ne hogy eljárjon a szája .


Izraeli atomrakéta a német tengeralattjárókon?




Atomrobbanófejjel ellátott rakétákkal szereli fel Izrael a Németországtól vásárolt három, Delfin-osztályú tengeralattjárót – írja exkluzív címlapsztorijában a Spiegel. Berlin eddig tagadta, hogy a német gyártmányú tengeralattjárókat az izraeli nukleáris arzenál részévé teszik, de a zsidó állam védelmi minisztere szerint a németek büszkék lehetnek.
Cikkében a Spiegel emlékeztet, hogy a németek már a hatvanas években, tehát még a NSZK idején is tisztában voltak az izraeli nukleáris célú fejlesztésekkel. Mióta 1999-től átadták az első Delfin-osztályú vízijárművet, Lothar Rühl, a védelmi minisztérium korábbi államtitkára személyesen tárgyalt Tel-Avivban. A Spiegel értesülése szerint a minisztérium korábbi tisztviselői is elismerték, hogy a német kormány mindig is feltételezte, hogy Izrael nukleáris töltettel szereli fel a tengeralattjárókat.  
A Háárec éppen egy hónapja számolt be arról, hogy Izrael már a negyedik Delfin-osztályú tengeralattjáróját kapta meg Németországtól. Az ünnepélyes átadásra Kielben került sor, a Taninra keresztelt járművet pedig 2013-ban állítják hadrendbe. A lap egy izraeli haditengerészeti tisztviselő szájába adta, hogy ez a új tengeralattjáró a korábbiaknál jóval több időt tud a víz alatt tölteni, és az elképzelések szerint a Földközi-tengeren szolgál majd.
A Spiegel a korábban átadott három tengeralattjáróról állítja, hogy atomrobbanófejjel szerelték fel őket, de hozzáteszi, hogy három további eladásáról is született már megállapodás: ezeket 2017-ben szállítják a németek. Mint korábban, Berlin ezúttal is magára vállalta a költségek egy részét. A közelmúltban, a hatodik ilyen tengeralattjáróról született megegyezéskor a német kormány ráadásul vállalta az ár egyharmadának, mintegy 135 millió euró kifizetését. Cserébe Angela Merkel kancellár a megszállt palesztin területeken a zsidó telepépítések leállítását kérte, amire mindeddig nem kapott választ.
A Spiegel információja alapján az ellenzéki szociáldemokraták magyarázatot kértek a Merkel-kormánytól. A kancellár szóvivője, Steffen Seibert azzal reagált, hogy valamennyi tengeralattjárót fegyverzet nélkül szállították le. A szövetségi kormány nem találgat arról, hogy utóbb felfegyverezték volna azokat – tette hozzá.
– A németek büszkék lehetnek, hogy biztosítják Izrael állam létét az elkövetkező években – idézte a német lap Ehud Barak izraeli védelmi minisztert. A cikk állítását firtató újságírói kérdésre Jigal Palmor, az izraeli külügyminisztérium szóvivője azt válaszolta, annyit erősíthet meg, hogy rendelkeznek német gyártmányú tengeralattjárókkal, ez nem titok. „Ami a többit illeti, nem vagyok abban a helyzetben, hogy beszéljek képességükről” – idézte az AFP a szóvivőt. Izrael nem ismeri el, hogy rendelkezik atomfegyverrel, de a közkeletű gyanú szerint több száz nukleáris robbanófej van a birtokában.
A német hírmagazin hétfői írásában arra is kitért, hogy a német tengeralattjárók iránt nemcsak Izrael, hanem például Pakisztán is érdeklődik. Évek óta folynak a tárgyalások a két ország között. A Spiegel megszólaltatott egy pakisztáni tengerésztisztet, aki szerint országa leginkább a Thyssen-Krupp konszernhez tartozó kieli hajógyárban készülő 214-es osztályú hajók iránt érdeklődik, amelyek „a világ legkönnyebb hagyományos tengeralattjárói”. A pakisztáni üzlet ellen szól azonban, hogy az atomfegyverrel rendelkező ázsiai ország nem ismeri el Izraelt. A német tengeralattjárók eladása ellen más okok is szóba jöhetnek. Egyrészt Pakisztán instabil belpolitikai helyzete, az ottani tálibok és egyéb terrorista csoportok jelenléte. Ázsia másik nukleáris hatalma, a szomszéd India is kifogást emelne. A különféle megfontolások miatt a német hetilap értesülése szerint gyakorlatilag 2004 óta húzódik az ügylet, pedig Pakisztán vevő lenne három tengeralattjáróra is, amelyek összértéke eléri az 1,2 milliárd eurót. Elképzelhető, hogy Iszlámábád végül megunja a várakozást, és Kínától szerzi be a tengeralattjárókat.
Delfin Haifa kikötőjében. Darabonként 300 millióba kerülnek























Valahogy nem látom , hogy az USA , és többi NATO országbeliek lerohanni készülnének az atomtöltetekkel felfegyverkezett terrorista zsidó államot, mely a térségben szítja a feszültséget , és egy népet tart koncentrációs táborban , és még ők beszélnek terrorizmusról , kik most éppen Ukrajnát rabolják le , kik észre sem vették , hogy első ténykedésük volt , hogy megszabadították az aranykészletüktől, és a végleges rabszolga sors miatt a hatalmat az ott élő zsidó maffiának játszották át . Mire feleszmélnek , már kamatrabszolgákká válnak , és nem marad más hátra mint kiirtani a zsidó helytartókat , hogy az ország újra szabad lehessen .



Tőke Péter: Atomrakétát kapna 


Budapest is.



Meir Dagan volt Moszad-főnök szerint az Irán elleni támadás a leghülyébb ötlet. Majdnem-lázadás az izraeli tábornokok és Natanjahu között. A globális pénzügyi elit a csökkenő befolyása ellen világháborúval győzedelmeskedne
(Részletek)

Talán Orbán Viktor és társai, de ellenzéke, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, a szakdolgozat-gumicsont főhőse, és Mesterházi Attila, no meg az LMP-sek sem gondolnak arra, hogy a háttérben világszerte készül valami. A Leleplező már korábbi számaiban is foglalkozott ezzel, főleg a nagyhatalmak fegyverkezéseivel, de ez csak egy helyi, regionális háború eljövetelét vizionálta. Az izraeliek még nyugtathattak is azzal, hogy csupán Libanontól a legmagasabb afganisztáni hegyekig tart. Egyes lapok tudni vélték, hogy késő tavasszal méri majd Izrael az első csapásokat Iránra, s ezek pontos időpontját Netanjahu súgja majd Obama fülébe. Na, ezt aztán súghatta, süket fülekre talált. Az amerikai elnök lebeszélte róla. (Nyilván felhívta a figyelmét arra, hogy most az elnökválasztások éve lesz, negyven államfő küzd hatalma megtartásáért, köztük Obama is és Ahmadinezsád is. Illyenkor nem illő zargatni a kampányukra koncentráló politikai hatalmasságokat.
Netanjahu azonban nem egy megértő embertípus, csökönyös, önfejű, csak a saját vélt igaza a fontos neki, és ennek hangot is adott. Meghallgattam az AIPAC (a legtekintélyesebb amerikai zsidó szervezet) országos gyűlésén tartott beszédét, amelyet itthon az ATV közvetített. Hát kérem, nem vagyok zsidó, de még engem is úgy fellelkesített, hogy ha ha Netanjahu géppisztolyt nyom a kezembe, megyek és lövök...

Netanjahu kardcsörtetése

Rendkívül manipulatív, gesztikulációkkal és arcmimikai remekkel alátámasztott előadást tartott: „Izrael miniszterelnökeként, soha nem fogom megengedni, hogy népem a megsemmisülés árnyékában éljen. (...) Eltökélt szándékunk, hogy megakadályozzuk Iránt nukleáris fegyverek kifejlesztésében. Mi is nyitva tartunk minden lehetőséget” – mondotta, hozzátéve: „A fékentartás és elszigetelés azonban kevés. A zsidó állam nem fogja megengedni azoknak, akik elpusztításunkra törekednek, hogy rendelkezzenek azokkal az eszközökkel, amelyekkel ezt a célt meg tudják valósítani. Egy nukleáris fegyverrel rendelkező Iránt meg kell állítani!”
Netanjahu sokkal kardcsörtetőbb volt, mint Obama. Az utóbbinak a helyzete sem volt könnyű, hiszen a zsidók ügyében nem a saját maga ura. Megdöbbentő volt, hogy ezen az AIPAC kongresszuson ott volt a szenátus és a képviselőház nagy része. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy az USA-ban mintegy hatmillió zsidó él, s ezek szinte teljes egészében uralják a filmipart, a tévéket, az újságokat, a bankokat, a tőzsdét és a Wall Streetet, plusz vagy hatvanmillió keresztény pedig cionistaként támogatja őket, akkor hatalmas táborról van szó. Még az irányítás különféle fontos vezetői posztjai is az általuk szponzorált személyekkel van betöltve, vagy választási pénzekkel megtámogatott politikusokkal van tele. Képesek teljesen és átfogóan irányítani a népet a kultúra, a média és a pénz feletti uralom segítségével. Nekem úgy tűnt a Netanjahu-beszéd amerikai reagálásai után, hogy az Irán elleni háborút elsősorban az amerikai zsidók és cionisták szorgalmazzák. Valahogy ez lett beléjük kódolva. Obama háborút fékező, elodázó politikájára még olyan szélsőséges vélemény is megjelent, hogy az amerikai elnököt meg kell gyilkolni, ha nem áll maximálisan a zsidók oldalára a kirobbantandó háborúban. (Erről bővebben olvashatnak majd a következő részletesebben elemző, és okokat feltáró cikkben, amelyet Drábik János kollégám írt.)

 israel-iran.ahma_-_netanzahu_0013.jpg

Ha csak egy Izrael–Irán közötti konfliktusról lenne szó, nem szentelnénk egy tematikus Leleplező-számot az ügynek. Csakhogy számos körülmény és információ azt jelzi, többről van szó, az egész akár még globális háborúhoz is vezethet. Előző lapszámunkban több anyagot is közöltünk arról, hogy a nagyhatalmak készülődnek, nemcsak egy regionális összecsapás várható, hanem nagyobb, sokkal nagyobb. Mi, mint ahogy a világ igen nagy része is, békepártiak vagyunk, azt szeretnénk, ha a végveszély elkerülhető lenne, és a diplomácia, a nagyhatalmak alkuja, kompromisszuma minden fél számára elfogadható megoldást találna. Tudjuk azonban azt is, hogy itt nemcsak Izrael iráni atombombától való félelméről, e tömegpusztító fegyver kifejlesztésének megakadályozásáról van szó. Még csak arról sem, hogy – amint azt előző számunkban nemzetközi források alapján írtuk –, hogy a Rothschildok szemet vetettek Ali Hamenei főajatollah országának bankjaira, főleg az Iráni Nemzeti Bankra, mások meg az ottani olajra és a Hormuzi-szorosra. Szakmai körökben ismert, hogy Irán az urándúsítás és nuklerális kutatásai jelenlegi állása szerint legkorábban 2-3 év múlva lenne képes atombombát gyártani, de még az sem biztos, hogy azt el tudná juttatni valahová. Az ijesztgetés a médián keresztül tudatosan folyik, hogy a nyugatot felkészítsék az esetleges háborúra. Ám nemcsak erről a regionális problémáról van szó. Valakiknek valamiért globális háborúra van szüksége.

Kiknek és miért lehet szüksége a III. világháborúra?

Azt máris leszögezem, hogy nincs és nem is lehet olyan ország, amelyik ezt akarná, még ha fegyverkezik is, és szemet vetett erre-arra, akkor sem. Sokkal nyomósabb okoknak kell lennie a háttérben a III. világháború kirobbantásához. Csak olyan valakik generálhatják, akik arctalanok, rejtőzködők, és mégis a hatalom nagy részét birtokolják. Saját hadseregük nincs, de befolyásuk igencsak van arra, hogy maguk helyett más országokat konfliktusba kergessenek. Arra a pénzügyi háttérhatalomra gondolok, amelyik jó ideje a Föld feletti teljes uralom megszerzését tűzte ki célul. Itt már találhatunk nyomós okokat.
Először is az ortodox gazdasági uralom gellert kapott. Az ingatlan-, a hitel- és pénzügyi válság rávilágított arra, hogy tönkretették a normális szabadversenyes kapitalizmust, a piacgazdaságot, s helyette létrehoztak egy rabló-spekuláns szisztémát. Az a mohóság, ahogy a szélhámos-lufikat kitalálták, és a hiteleik után járó kamatokat könyörtelenül behajtják, lélegzetvételnyi lehetőséget sem hagyva az adósaiknak, számos országot a csőd szélére sodort. Az IMF, az EU és társaik adnak ,,mentő”-hitelt, de csak annyit, hogy az aktuális kamatokat a bajba jutottak kifizethessék, közben még jobban eladósodjanak. Ez az uzsoracivilizáció lehetetlenné teszi, hogy valaki akár több évtizeden belül is visszafizethessen mindent. Arról pedig szó sem lehet, hogy elengedjék a tartozás egy részét, vagy átütemezzék. A törvényeik szerint az elsők mindig ők, a hitelezők, aztán, hogy az adott ország lakossága éhendöglik-e, az már nem érdekes. A kapott mentőpénz pedig olyan, hogy az csak kamatokra fizethető, vagyis aki felveszi, nem is látja. Ez az ortodox rendszer tette tönkre Európa nagy részét. Pedig nem kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy kiszámolják: a pénzügyileg bajba jutott ország a felvett hitelnek hányszorosát fizette már vissza, és több nemigen járna az uzsorásoknak, ha a törvényeket nem ők diktálnák. Arról persze szó sem lehet, hogy a további törlesztést csak – ahogy azt Izland tette – a reálgazdaság fejlesztésével megtermelt többletekből fizessék. Odáig ugyanis nem engedik eljutni egyik uzsora alatt álló államot sem. Ha ezt nézzük, akkor semmi okot sem találunk arra, hogy a hitelezők háttérhatalmi urai a világháború eszközéhez nyúljanak, hiszen mindent kézben tartanak, még a Görögország-féléket is.
Azt persze ők is felfogják, hogy ami a perspektívát illeti, valami nem stimmel. Terjeszkedésük megállt, a birodalom elérte maximális határait. Ahogy a történelemben a római, vagy a szovjet birodalom is elérte a maximumát, aztán stagnálni kezdett, majd jött az összeomlás, úgy a pénzügyi háttérhatalom neoliberális ortodox rabló-spekuláns kapitalizmusára is ez vár. Előbb a belső lázadás, ellenállás vezethet az összeomláshoz, hiszen a birodalom országai rá kell, hogy jöjjenek: rossz a szisztéma, mézesmadzaggal édesgették őket magukhoz, és csak a kifosztás, elszegényedés, az általános elégedetlenség az eredménye. Száz emberből legfeljebb egynek jó. Baj van a piaccal is, hiszen az nem szabad, mivel néhány milliárdos csoport kedvére manipulálhatja, valutákat és országokat tehet tönkre. Ma már majdnem minden piac befolyásolt, egyben a konkurencia letörésének az eszköze, lobbi és speluláns érdekeket szolgál. Ez is ügyesen kézben van tartva, legfeljebb az egy ,,klubba tartozó” azonos területen érintett multik és ipari óriások látszatversenyét engedi meg. Így tehát itt sincs valamiféle kényszer egy világméretű háborúhoz.

Utolsó lehetőség a hegemónia kiterjesztésére

Az igazi okot abban kell keresni, hogy leállt a pénzügyi háttérhatalom terjeszkedésének, az új földrészek és országok bekebelezésének lehetősége. Pedig nekik az egész Föld kellene. A kézben tartott zsidó-keresztény világuralom ugyanis még a bolygó negyedére sem terjed ki, ha csak a lélekszámot nézzük. Ennél azonban már ez az arány nagyobb, ha a gazdasági és piaci befolyást vesszük alapul, akkor pedig – legalábbis most – még nagyobb, ha a hadi potenciált hasonlítjuk össze. Egyik oldalon ugyanis a NATO az USA-val, mint a szervezett világcsendőrök, a másik oldalon pedig laza társulások, és még azokhoz sem csatlakozott államok. Legalábbis ez volt az utóbbi évekig. Ám a helyzet megváltozott. Egyetértek Drábik Jánossal abban, amit elemzésében írt: „Az elektronika, a kibernetika, az űrfegyverek és a nukleáris robbanószerkezetek korszakában akár csak egy helyi háború is nagyon könnyen általános világégéssé alakulhat át.” Én úgy gondolom, hogy a nyugat erőfölényének napjai már meg vannak számlálva.

Vége az USA és NATO világhatalmának

Kínával és Oroszországgal az élen a BRICS hatalmak (Többségük az ázsiai Sanghaji Egyezmény tagja is) és a hozzájuk csatlakozó új államok mihamarabb fenyegető ellenpólussá válhatnak. A BRICS, vagyis Brazília, Russia (Oroszország), India, China (Kína) és South Africa (Dél-Afrika) szövetsége ma még csak pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi együttműködés, ám Pakisztán, Irán stb. csatlakozásával, s persze a Sanghaji Együttműködési Szervezet, az SCO katonai szerepének átvételével már hadügyi ellenpólust is jelenthetnek.

Mielőtt ezt az érvelést folytatnám, röviden kitérnék arra, hogy mennyire egyformán gondolkodunk Drábik kollégámmal, aki elsősorban a nyugat és Izrael oldaláról vizsgálja a háborús készülődést, de Ázsiára is kitér. Idéznék nemsokára kezdődő elemző írásából: „A kínaiak tehát úgy látják, hogy a hanyatló Egyesült Államok (illetve az a nyugati pénzimpérium, amely mögötte áll) még mindig globális hegemóniára törekszik. Mivel a nyugat még mindig elég erős ahhoz, hogy megakadályozza olyan versenytársak kiemelkedését, mint Kína vagy a BRICS országok egyre szorosabban együttműködő közössége, ezért a nyugatot meg kell akadályozni abban, hogy folytassa pénzügyi, gazdasági és katonai hatalmának kiterjesztését. Peking tehát mindent megtesz azért, hogy a katonai szövetség a Sanghaji Együttműködési Szervezeten, a SCO-on keresztül minél erősebb legyen, és a BRICS országok pénzügyi-gazdasági-kereskedel-mi együttműködése pedig elmélyüljön.
Tetszenek érteni, miért olyan sietős a pénzügyi háttérhatalomnak egy világháború kirobbantása? Az orra előtt születik, erősödik és válik egyre fenyegetőbbé az őt megfékezni, megfegyelmezni és kordában tartani képes BRICS és az SCO. Ahogy Iránnak 2-3 éven belül atombombája lehet, úgy hamarosan a BRICS is kiegyensúlyozhatja az erőviszonyokat. Csak az ostoba háborúpárti szűk, de nagyhatalmú kör nem fogja fel, hogy minden irányból harapófogóba kerülhetnek. Ha csak az USA-t nézzük, délről Brazília, délkeletről Dél-Afrika és India, nyugatról Kína, északról az Északi-sarkon át, s persze a Bering-szoros felől pedig Oroszország fenyegethetné. Ha a BRICS átveszi a katonai szerepet, akkor pedig a ma még ,,nem számító” országok, Brazília és Dél-Afrika is kaphat atomsilókat, no meg orosz, kínai és indiai csapatokat. Hogy mennyire kell komolyan venni ezt a lehetőséget, nem árt odafigyelni arra a másfajta Putyinra, aki újra átvette az elnökséget. Első intézkedései közül csupán három ,,apróságot” említenék. Nem ment el a G-8 csúcsra. Első látogatása Kínába vezetett. Megemlítette a megelőző csapás lehetőségét is. (Az utóbbival kapcsolatban ezt népiesen úgy interpretálnám, hogy ha valaki nem fér a bőrébe, akkor kaphat egy atombombát! Azt pedig ugye, le se kell írnom, kire gondolt?)
A BRICS két vezető államának az is előnyt jelent, hogy náluk egy vezetőt évtizedekig készítenek fel, és óriási tapasztalatokkal veszi át a kormányrudat, míg a demokratikus nyugati világ választgat és általában négyévente kerül új kezdő az elnöki posztra. Obama kezdettől fogva rá volt szorulva több tanácsadó testületre, és összevissza befolyásolhatják, így az Izrael-barátok is. Ha választást nyer egy újabb elnök, akkor kezdődik minden elölről. Putyin több mint három évtizede benne van a hatalomban, tárgyalópartnerei számára nyomasztó mindenre kiterjedő ismerete, és félelmetes, átható a szeme. Nem csoda, hogy a tárgyalás után a vendég-hatalmasságok nagy levegőt vesznek, és megkönnyebbülten sóhajtanak. A fontos az első számú vezetői jogfolytonosság. Medvegyevet már most elkezdik felkészíteni az egy évtized múlva esedékes, Putyin utáni változatlan időkre.
A kínai vezetőket is több mint egy évtizeden át ,,trenírozzák” a nagy posztra, vezetik be a hatalom csúcsára. A lényeg, hogy ez óriási előny a demokratikus, választott tanuló-elnökökkel szemben. Láthattuk, milyen káros volt a vezetőváltás Franciaországban és Görögországban, különösen most, nyakig a válságban és egy háborús helyzet küszöbén,

A béke megőrzése mindenkinek létkérdés

A béke megőrzése tehát nemcsak a BRICS országok, de a másik USA, a kardcsörtető pénzügyi háttérhatalom és egynegyednyi hívei nélküli józanabb Amerika, no meg a madzagon rángatható Európa számára is fontos. A világháborúra áhitozó pénzimpériumnak nem a hegemónia növelésére, uzsorás hatalmának továbbterjesztésére, egy Újabb Világrendre kellene koncentrálnia, hanem a megszerzett birodalom megőrzésére, mert az bizony széteshet. Ha nem tesznek engedményeket, nem engedik el az adósság egy részét, nem teremtenek gyarmataikon belül élhető világot, akkor itt is jöhet egy Arab Tavaszhoz hasonló belső földindulás, amit e legújabb internetes, okosodó korszakban nem lehet a hagyományos módokon elsöpörni. Lehet, hogy az USA-ban létrehoztak hatalmas mennyiségű internáló tábort az esetleg renitenssé váló lakosság begyűjtésére, de ezt nem tudják megtenni Európában.
Én nem hiszem, hogy Izrael, a hatmillió amerikai hittestvér és tízszer annyi cionista egy jelentős részéhez hasonlóan egyöntetűen akarná az Irán elleni háborút, hiszen a vak is látja, hogy eszkalálódhat, világméretűvé válhat. Mindig csak egy szűk elit kör akarja belerángatni a konfliktusba a nagy többséget is. Azt sem hiszem, hogy az izraeli tábornokok és titkosszolgálati vezetők nem látnák azt, hogy milyen veszélyes helyzetbe kerülhetnek. Hogy mennyire igazam van, arra szinte bizonyíték, hogy a zsidó hadvezetés nyugdíjas tábornokai és visszavonult titkosszolgálati vezetői ellenállást szerveztek Netanjahu miniszterelnök ellen, tudtára adva, hogy Izrael a katasztrófa küszöbén áll.

Tábornoki ellenállás Izraelben

Ezt erősíti meg Uri Avnery izraeli újságíró és békeaktivista. 2012. május 5-i írásából kiderül, hogy a ,,lázadók” szokatlan módon egy kisvárosi kávézóban találkoztak, és egyeztették nézeteiket. Az ezen részt vevő nyugdíjas izraeli tábornokok és több – aktív szolgálatban már nem lévő – magas beosztású titkosszolgálati vezető Uri Avnery szerint is egyfajta lázadás bontakozik ki a nyugalmazott katonai és titkosszolgálati vezetők részéről a hivatalban lévő választott politikusokkal szemben. Ennek első fecskéje a Moszad korábbi főnöke, Meir Dagan volt, aki – egy 2012. április 18-i internetes híradás szerint – az Irán elleni támadást a leghülyébb ötletnek tartotta. „Nem állítanám, hogy a katasztrófa szélén állunk, mert ez kissé túlzó lenne, de a prognózis azt mutatja, hogy nagyon rossz jövő előtt állunk” – helyesbített később Dagan egy interjúban a Jeruzsalem Postnak. Bírálta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és rendszerét, azt állítva, hogy az izraeli rendszer mostanra elérte azt a pontot, ahol a rezsim „működésképtelen” Izraelben. Dagan megalakított egy szervezetet, amely támogatja az izraeli rendszer megváltoztatását.
Meir Huberman (később Dagan) 1945. január 30-án a Szovjetunióban született egy novoszibirszki vonaton. 1950-ben Meir és családja kivándorolt Izraelbe, egy Tel-Aviv melletti városban telepedtek le. Dagan egy amatőr festő volt és vegetáriánus, a tel avivi egyetemen tanult festészetet és szobrászatot. 1963-ban Dagan belépett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kötelékébe, és ezzel kezdetét vette egy hosszú és rendkívül sikeres katonai karrier. Libanoni ténykedése alatt pedig szoros barátságot kötött a későbbi miniszterelnök Ariel Saronnal is. Az izraeli média szerint Saron a következőképpen ajánlotta fel Dagannak a posztot: „Izraelnek most egy olyan kémhálózatra van szüksége, amely késsel a fogai között kész szembenézni az ellenséggel.”
Ariel Saron miniszterelnök 2002-ben Meir Dagant nevezte ki, aki Ephrám Halevyt váltotta a Moszad igazgatói székében. Azóta – az izraeli politikai életben szokatlan módon – már kétszer is meghosszabbították megbízatását, Ehud Olmert ismét meghosszabbította megbízását 2007 februárjában és 2008 júniusában. Majd ezt követően 2009-ben Benjamin Netanjahu is megerősítette posztján 2010 végéig.
No, persze Dagan is össze-vissza beszélt azt utóbbi időkben – írja cikkében Mahdi Ibn Husam (Free Report World Service). – Nemrégiben azt javasolta, hogy az iráni ellenzék döntse meg az Izraelre veszélyes perzsa vezetést, ha pedig ehhez katonai támogatásra lenne szükségük, akkor Amerika nyújtsa ezt, és ne Izrael. Dagan hangot adott azon véleményének a Leslie Stahlnak adott interjújában (CBS News 60 Minutes-ban), miszerint Mahmud Ahmadinezsádot és az iráni rendszert „nagyon racionalistának” nevezte, akik nem fejlesztenek ki felelőtlenül atomfegyvert. Szerinte a legnagyobb ostobaság lenne megtámadni a perzsákat. Ehelyett az javasolja, a zsidók inkább „segítsenek” az irániaknak, hogy saját maguk változtassák meg a politikai rendszerüket.
Kifejtette továbbá, hogy a „legbölcsebb taktika a jelenlegi teheráni politikai vezetés leváltása lenne, s Izraelnek kötelessége segíteni mindazoknak, akik ezt a rendszert le akarják váltani”, majd hozzátette: „A katonai támadást csak akkor szabad végrehajtani, ha minden más eszköz kudarcot vall. Persze jobban szeretném, ha nem Izrael, hanem Amerika támadná meg Iránt” – vélekedett Meir Dagan.
Mahdi Ibn Husam szerint Amerikának ehhez nem fűlik a foga, legalábbis nem kapkodja el a támadást. Ennek nem csak az az oka, hogy a Közel-Keleten és újabban a Távol-Keleten (Fülöp-szigetek) is feszült a helyzet, hanem hogy Kínával és Oroszországgal most nem lenne okos ujjat húznia.
Úgy látszik, hogy az izraeli kormánynak előbb-utóbb a saját belső válságával is szembe kell néznie, és nem biztos, hogy beválik az a cionista taktika, hogy erről a figyelmet a külpolitikai síkra terelje, valamint az sem tűnik nyerő ötletnek, hogy az USA-t vagy az EU-t tolja maga elé (majd a felelősséget is a nyakukba varrja). Mindegyik-nek megvan a maga külső, no meg belső és egyre eszkalálódó problémája. A cionista Izraelnek nehéz lesz pénzzel úgy megoldani az ügyeit, hogy közben keressenek is a dolgon, és még sajnáltatni is tudják magukat, azaz ebből is ún. erkölcsi tőkét kovácsoljanak maguknak.
Drábik János is megemlíti Dagant, ám még rajta is túltett Yuval Diskin, a Shin Bet, vagyis a General Security Services, azaz a biztonsági szolgálat most nyugalomba vonult vezetője, aki hat éven állt a Shin Bet élén: „Izraelt ma két inkompetens (szakmailag nem hozzáértő) politikus vezeti messiási elhivatottsággal és a valóság szegényes megértésével. Irán megtámadására vonatkozó tervük világszintű katasztrófához vezet. Nemcsak hogy nem érik el céljukat, hogy megakadályozzák Iránt az atombomba előállításában, hanem ellenkezőleg: felgyorsítják ez irányú erőfeszítését, méghozzá ezúttal a világközösség támogatásával”.

Atombombák Európára?

Mi közünk nekünk mindehhez? – tehetnénk fel a kérdést. –Az esetleges izraeli–iráni háború elég messze van tőlünk, bennünket mint a szervezet tagjait különben is véd a NATO és Amerika, no meg az rakétaelhárító rendszer, amelyet egyes kelet-európai NATO-tagállamokba telepítenek. Ez egyfajta hamis biztonságérzet. Tegyük ehhez még azt a hiedelmet is, hogy mi mindenkivel igyekszünk jóban lenni, így semmilyen veszély sem fenyeget bennünket. Különben is Kína messze van, Oroszorszország pedig egyes szomszédos államokban olyan befolyást szerzett, hogy az kezd az egykori szovjet szövetségi rendszer együttműködéséhez hasonlítani. Ha Magyarország nincs is benne ebben, a szomszédok keleti védőernyője ide is átér valamennyire. Mondhatnánk azt is, hogy mi pedig Kína hídfőállása leszünk, és ez biztonságot jelenthet számunkra. A harmadik hiedelem lehetne az, hogy a közelkeleti regionális háború idejére a menekülő izraeliek egyik fő fogadóállomása leszünk, ez pedig a zsidó állam és Amerika részéről jelentene kiemelt védettséget. Óriási tévedés!

Nincs fölöttünk atom-védernyő

Ismert a magyar mondás: egy fenékkel nem lehet megülni két lovat, hát még ennél is többet. Először is valahová tartozni kell, s ha ez nyilvánvaló, s mondjuk a NATO-hoz könyvelnek el bennünket, akkor több irányból is célpont lehetünk. Ámunkban sem gondolnánk, hogy honnan érhetne bennünket támadás. No, nem az Új-Szovjetunió-s álmokat dédelgető Oroszország, Kína, vagy a többi távoli BRICS ország részéről, hanem belülről. Az ilyesmi a legveszélyesebb, a legváratlanabb, a legsunyibb, és csak közös európai összefogással megelőzhető, ha egyáltalán kivédhető. Amit ezután fogok leírni, számomra is hihetetlen, első blikkre nem más, mint valamiféle fantazmagória. Csakhogy némi kutakodással már konkrét nyomokra, ,,felvetésekre”, félig-meddig végveszély esetén történő, szövetségen belüli váratlan csapásokra is gondoló ,,tervezetekre” is rábukkanhatunk.
Először is mi ezek oka? Drábik János utal Martin Van Creveldnek, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzorának a meglehetősen pesszimista véleménye. „Ha mindez tovább folytatódik, az izraeli kormány elveszti az ellenőrzést a lakosság felett. Ilyen kampányokban a terrorellenes erők veszítenek, mert nem képesek győzni, a lázadók viszont azáltal győznek, hogy nem veszítenek. Úgy gondolom, hogy Izrael totális veresége elkerülhetetlen. Ez az izraeli állam és a társadalom összeomlását jelenti. Mi pusztítjuk el önmagunkat.”
Már Ariel Sharon is úgy vélte, ki kell terjeszteni a konfliktust, mert semmi más nem lehet eredményes. Izrael állítólag több száz nukleáris robbanófejjel és rakétával rendelkezik, amelyeket minden irányban ki tud lőni, talán még Rómára is. És ez korábban volt. Mára már talán Berlin, Párizs és Madrid is elérhető számukra, hiszen „a legtöbb európai főváros légierőnk célpontja” – állítja Martin Van Creveld és idézi Moshe Dayan tábornokot: „Izraelnek veszett ebként kell viselkednie, amelyhez túl veszélyes hozzányúlni. (...) Fegyveres erőink azonban nem a világ tizenharmadik legerősebb erejének számítanak, sokkal inkább a második vagy a harmadik legerősebb hadseregnek. Módunkban áll magunkkal rántani a világot a pusztulásba. Biztosíthatom, hogy ez meg fog történni, mielőtt Izrael elpusztulna.” Hogy ennek az ideológiáját is megértsük, idéznem kell Drábik János cikkéből Jehezkel Dror véleményét, aki szerint „a fizikai létezés mindent megelőz. Nem számít, hogy milyen erkölcsi magatartást követ egy nemzeti közösség. A fizikai létezésnek kell mindig elsőbbséget adni.” És ez a belső, a szövetségesek elleni csapás lényege.
Izrael az egyedüli állam a világon, amely megengedheti magának, hogy amennyiben „veszélyben” érzi magát, „nukleáris Armageddonnal” fenyegesse meg a világot – jelentette ki Mark Glenn, a neves amerikai politikai elemző az iráni Press TV-nek.
Mark Glenn – aki az Izrael és Amerika agresszív háborúi ellen fellépő Félhold és Kereszt Szolidaritási Mozgalom egyik vezetője is – az interjúban rámutatott: „Egyetlen más állam sem létezik, amely azt mondaná a világnak, hogy ha nekünk el kell pusztulnunk, velünk együtt fogtok elpusztulni ti is.”
A Press TV figyelemre méltó adásáról tudósító Perge Ottó szerint Mark Glenn felhívta a figyelmet arra, hogy Martin Van Creveld tekintélyes izraeli katonai szakértő nem is oly rég megerősítette: Izrael több száz atombombával, illetve atomrakétával rendelkezik, melyek különböző célpontokra – leginkább európai államok fővárosaira – irányulnak. Az amerikai politikai elemző sajnálatosnak nevezte, hogy miközben Tel-Aviv nukleáris megsemmisüléssel fenyegeti a világot, a befolyása alatt álló médián keresztül más államokat vádol atomfegyverek előállítására irányuló törekvésekkel.
Abszurd világunkban nyilvánvalóan „gyűlöletkeltésnek” és „antiszemitizmusnak” számít kimondani: a Közel-Keleten Izrael birtokol egyedül atomfegyvereket. PergeKurucz. Infóban megjelent tudósítása szerint a zsidó állam 1958-ban kezdte el építeni első plutónium- és urándúsító üzemét a Negev-sivatagban található Dimonában. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök is elismerte, hogy az ő idejében Izrael 2-300 nukleáris atomtöltettel rendelkezett. Számos jelentés, kiszivárgott dokumentum és légi felvétel is megerősíti az egyáltalán nem békés célokat szolgáló izraeli nukleáris program létét. Tel-Aviv nem tagadja, de nem is ismeri el, hogy atombombákat birtokol: a téma egyszerűen tabu a cionista befolyás alatt álló nyugati tömegtájékoztatásban. A törvények fölött álló zsidó államnak természetesen azt is csak az „antiszemiták” és a „gyűlölködők” merik felróni, hogy nem csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozását célzó nemzetközi egyezményekhez, és nem hajlandó atomlétesítményeibe beengedni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit sem.”

Ha Izrel győz, akkor mi talán megússzuk

A mi létünk, nemlétünk tehát attól függne, hogy Izrael győz-e, vagy veszít ebben a valamikor kirobbanó háborúban? Képtelenség.
(folytatás a Leleplező új számában)


Hülye goj helytartók mit gondoltok majd előre szólnak , hogy holnapra érkezik az atomrakéta ezért kérlek benneteket tünjetek el az országból , ha nem akartok meghalni . Nem volna jobb a szegény ember atomfegyverével kipusztítani a terrorista zsidó cionista férget . A közemberhez szólva 2014 . - et írunk , és még mindig a cionista ÁVH unokák uralják a magyar közéletet , mondhatnánk minden döntési szinten a MOSZAD emberei ülnek . És hiába a FIDESZ újabb győzelme a FIDESZ zsidajai lepaktáltak az ÁVH zsidók gyermekeivel a hatalom megtartása érdekében , abba is belementek , hogy állandóan irtják a magyart , főleg ha a kórházakba bekerülnek , de amúgy meg a Pintér -féle gyilkosság BT is teszi dolgát és likvidálja a magyart , mert ők nem a békére esküdtek fel , hanem a halálozás statisztikájának növelésére béke időben mint ahogy említette Kozenkai úr. Igen Ő még egy úr volt , de ezek csak egy sehonai maffia banda , kik a politikusokkal együtt rabolták az olajmaffiaként elhíresült országot , és a Pintér meg teleszórta halottakkal az országot , voltak köztük rendőrök is nem válogattak . A zsidók levezényelték az évszázad rablásait , és közben a nemzeti vagyonunkat is ellopták , veszed a lapot hülye goj , már mindenedet ellopták , már a lakásodból is kitúrtak földönfutóvá tettek a politikai helytartókkal együtt , nem gondoljátok , hogy fel kéne gyújtani ezeket a rablott vagyonokat , és ha lehet úgy gyújtsátok fel , hogy a rabló is benne égjen .






Tőke Péter - Peter Sheldon: 


A NIBEK és a CIA-KGB kettős 


ügynök engem igazol


Titkos összefogás Orbán Viktor


győzelméért és a sunyi 


lehallgatások


Több állam is annyira bizalmatlan saját polgáraival szemben, hogy mindenkit potenciális terroristának néz, mint az USA-ban, de némelyik EU-s országban is. „Csak az fél, akinek rej-tegetnivalója van." Ez a leg-klasszikusabb és leghazugabb érv a mindent látó állam mellett - írta az egyik hetilap annak kapcsán, hogy meg fog alakulni Magyarországon a NIBEK, azaz a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ. A kormány még csak titkot sem csinál abból, hogy az a célja, a szuper-titkosszolgálat létrehozásával mindent megtudjon az állampolgárokról.

A Jobbikosoktól hallottuk, hogy a NIBEK-nek joga lesz előzetes engedély és bármilyen korlátozás nélkül betekinteni mindenki minden elektronikusan és papíron tárolt adatába, többek között a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba, az adóügyekbe, az orvosi adatokba, a banki adatokba, sőt még a repülőjegy-foglalásokba is.
Az Európát is figyelő NSA által működtetett Echelon műholdas rendszer minden telefont, faxot, e-mailt stb-t képes figyelni, másodpercenként ötmilliárd adatot képes kontrollálni, ezáltal kiszűrni minden terrorizmusra, uráncsempészésre, és egyebekre vonatkozó információmorzsát. Az NSA, az USA nemzetbiztonsági szolgálatának kíváncsiskodása ellen már évekkel ezelött sokan tiltakoztak az Európai Parlamentben, mégsem történt semmi. Az NSA legalább megosztaná az értesüléseit, de a fontos információinak csak egy részét adja át. Manapság az al-kaidás világban érthető, hogy egy olyan államnak, mint az USA, mindenről tudnia kell. E célt szolgálja a Facebook és a közösségi portálok, de a mindenki számára hozzáférhető internetezést elősegítő e-mail-óriások, mint a Gmail. Az USA ezért is követelte meg a hozzájuk beutazóktól a biometrikus útlevelet és az ujjlenyomatot.
Titokban Európa is megteremtette a maga szupertitkos szolgálatát, amelyről Drábik kollégám írt az előző számunkban a Breivik-ügy hátterét kutató cikkében. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy az Orbán-kormány létrehozza a NIBEK-et. Ha másutt már képesek egyszerre akár 800 millió felhasználó közösségi portált és e-mailezőt ,,figyelni", akkor itt-hon nem nehéz összeállítani egy olyan számítógépes rendszert, amelyik képes a szerény tízmillió polgárunk számos tevékenységét követni, a fotóit eltárolni, azokból biometriai adatokat kinyerni stb. A Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért című könyvem megírását is a lehallgatás-technika fejlődése inspirálta. Akik esetleg úgy vélekedtek, hogy az egész a fanrázia mûve, a NIBEK kapcsán megtapasztalhatják majd, hogy minden kis titkunk bekerülhet egy óriási digitális archívumba, s ha valaki a törvény ellen vét, akkor bizony előszedik. A könyvemben a kül-földi egyetemeken kint tanuló diákok lehallgatása is téma, köztük a nyolcvanas évek végén ösztöndíjjal kint tanuló magyarokról, fideszesekről is szó van. Én úgy gondoltam, nem sértem senkinek a személyiségi jogait, még csak utalni sem fogok senkinek a kis titkaira, esetleges fiatalkori ballépéseire sem.
Más a helyzet, amikor egy fontos magyar CIA-KGB-s kettős ügynök nyilatkozik róla a leghitelesebb dr. Ilkei Csabának. A szóban forgó kém, aki az akkori elnök előfutáraként felderítette Amerika első emberének utazási célállomásait, néha olyan megbízást is kapott, hogy nézze meg, mit csinálnak az ösztöndíjas honfitársai, nem rendetlenkednek-e az USA rovására. Három-négy napot töltött a reményteljes politikus-palánták közelében. „Apuci"-nak szólították, sörözés közben beszélgettek. Általában a késő délutáni ebéd után jöttek le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem verekedtek, mint jó néhányan - olvashatjuk dr. Ilkei Csaba interjújában.
Neveket is megtudhatunk:
Elsőként Szájer József érkezett 1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor nagy liberálisnak vallotta magát. (...) Amikor hazamentem Amerikába és jelentenem kellett, milyenek a fiúk odaát, tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt fütyik!"
Az ügynöknek volt még egy figyelemre méltó megjegyzése: Vigyáztak rájuk.
Az SZDSZ-esek, például Haraszti Miklós, Kiss János New Yorkban kaptak felső szintû ,,továbbképzést". Köny-vem hősei is hasonló ösztöndíjasokból lettek megformálva. Akkoriban még csak az ilyenekről akartak mindent tudni, és amint a könyvemből is kiderül, ma már az a lehallgatási és kukkolási technika is ,,őslény".






Drábik János: 9/11: A pénzhatalmi világelit az igazi tettes?

Netanjahu azért sietteti az Irán elleni háborút, mert Obama

kitálalhatja a New York-i WTC tornyok elleni terrortámadás valós történetét


A pénzhatalmi világelit nemcsak a zsidó nép nemzeti otthona számára hozta létre Izraelt, hanem a saját világstratégiai érdekeinek érvényesítésére is. Ez a globális hálózattal rendelkező szervezett-magánhatalom kezdettől fogva a sajátjának tekintette, és különleges támogatásban részesítette Izraelt, amelyet előretolt helyőrségnek használt a világ egyik legfontosabb térségében, érdekei védelmében. A zsidó nép békés menedékhelynek szánt nemzeti otthona így frontországgá vált, titkosszolgálatainak és hírszerzé szervezeteinek, köztük a Moszadnak pedig egyre több operatív feladatot kellett ellátniuk a cionista pénzhatalmi világelit számára.
 drabik_1._cikkhez_wtc_omlik.jpg

Ma már tudjuk, hogy Izraelnek és titkosszolgálatának, a Moszadnak több köze volt 2001. szeptember 11-i tragikus eseményekhez, mint ahogy arról eddig a világ közvéleményét tájékoztatták. Olyan független oknyomozó-újságírók, tényfeltáró-kutatók és elfogulatlan elemzők, mint Kevin Ryan, Alan Sabrosky, Kevin Barrett, Justin Raimondo, Texe Mars, Susan Lindauer, Gwenthy Todd, Marianne Williamson, Paul Craig Roberts, James Petras, Franklin Lamb, Barry Chamis, és sokan mások – eltérő szemléletük, értékrendjük és kutatási módszereik dacára – sem zárják ki azt a lehetőséget, hogy Netanjahu és támogatói azért törekednek egy Irán elleni háború kirobbantására (természetesen az Egyesült Államok bevonásával), mert csak a zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó nyugat és az iszlám világ között kitörő nagyobb háború akadályozhatja meg, hogy hivatalosan is kiderüljön Izraelről: titkosszolgálata, a Moszad állt profi irányítóközpontként a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek mögött.

Alan Sabrosky, aki többek között a Pentagonhoz tartozó Stratégiai Tanulmányok Intézete tudományos munkatársa volt korábban, 2012-ben újból megerősítette, hogy nemcsak feltételezi, de teljes bizonyossággal állítja, hogy a 9/11 merényletsorozat a Moszad – vagyis Izrael és a felette álló cionista pénzhatalmi világelit – akciója volt. Sabrosky szerint ha az amerikaiak többsége ezt valaha is megtudja, akkor az rendkívül hátrányos lehet Izrael mint állam, és az izraeliek mint közösség számára. Sabrosky szerint a jelenlegi izraeli miniszterelnöknek, Netanjahunak is volt szerepe az Amerika elleni terrortámadások megszervezésében és végrehajtásában. Kevin Barrett arra hívta fel a figyelmet, hogy több egykori magasbeosztású kormánytisztviselő tárt fel és mondott el olyan részleteket a 9/11 hátteréről, amelyek igen hátrányosak a cionizmus számára. Közéjük tartozik Susan Lindauer, a CIA egykori munkatársa, aki szerint az amerikai titkosszolgálat informálva volt a tervezett és bekövetkezett terrortámadásról. Lindauer ezt így fejezte ki: „A CIA-nak volt tudomása az ‘átkozott izraelieknek’ az ikertornyok felrobbantásában játszott szerepéről.”

Figyelemreméltó az is, amit Gwenthy Todd, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi munkatársa mondott. Todd nem kevesebbet állított, mint hogy akkori főnöke, Richard Clark, az izraeliek összekötőjeként kulcsszerepet játszott a 9/11 események megszervezésében.

Barry Chamis, aki a szókimondó radikális cionista személyiségek közé tartozik, részletesen írt Chrisopher Bollyn „Solving 9/11” című könyvéről. Keményen bírálta Bollyn állításait, ugyanakkor kénytelen volt elismerni, hogy amit könyvében állít, az alapvetően igaz, és valóban a pénzhatalmi cionista érdekcsoportok szervezték meg 9/11-et a Moszad és annak szupertitkos amerikai hálózata segítségével. Chamis hozzáteszi: ezek azonban nem a jobboldali cionisták voltak, akikhez ő is tartozik, hanem a baloldali munkáspárti cionisták. A radikális cionista azt veti Bollyn szemére, hogy nem tesz különbséget jobboldali és munkáspárti cionisták között. Ha ezt megtenné, akkor a jelenlegi miniszterelnököt mentesítenie kellene a felelősség alól. Chamis szélsőségesen jobboldali, a palesztin területekre illegálisan betelepülőket lelkesen támogató, Nagy-Izrael megteremtéséért küzdő, a fanatikus-nacionalista Jabotinsky hagyományait folytató, a terrorizmust meggyőződéssel támogató fundamentalista cionista. Ugyanakkor rendkívül következetes, bátor ember, aki gátlástalan vakmerőséggel akkor is kimondja az igazat, amikor mások azt már jobbnak látják takargatni.

Kevin Barrett szerint Barry Chamis téved, mert Netanjahunak bizonyíthatóan kulcsszerepe volt 9/11 előkészítésében. Bollyn, említett könyvében, idéz Netanjahunak az 1979-ben Jeruzsálemben tartott, a nemzetközi terrorizmussal foglalkozó konferencián (Jerusalem Conference of International Terrorism, JCIT) mondott beszédéből. Ebben felvázolja azt a stratégiai tervet, amely később a „war on terror” elnevezést kapta. Ennek lényege, hogy háborút kell viselni Izrael ellenségei ellen. Ezért megtévesztő, amikor Chamis arra hivatkozik, hogy Netanjahu 1980-ban csak azzal foglalkozott, hogy bútort árult a RIM cég (RIM Industries, Jerusalem) egyik felsőszintű vezetőjeként és nem foglalkozott olyan stratégiai tervekkel, amelyek elvezethettek a 9/11-hez.

Aki elolvassa Netanjahunak a JCIT konferencia után publikált könyvét, annak látnia kell, hogy Netanjahunak dokumentálhatóan meghatározó szerepe volt a ‘war on terror’ stratégiájának kidolgozásában. Ebben a témakörben fontos nézeteket fejtett ki a „Fighting Terrorism: How Democracies Can Defeat Domestic and International Terrorism?” (Harc a terrorizmus ellen: Hogyan győzhetik le a demokráciák a belföldi és nemzetközi terrorizmust?) című könyvében 1995-ben. Számos beszédet is mondott erről a kérdésről. Figyelemre méltó az, amit 2001. június 21-én tartott a Jewish Agency (Zsidó Ügynökség) közgyűlésén. Ennek főbb megállapításai így foglalhatóak össze: A palesztinok felelősek a közel-keleti konfliktusért. A fennálló államok legitim módon viselnek háborúkat, mert a társadalmak tökéletlenek. A palesztinok háborúja nem legitim, mert nincs államuk és reguláris hadseregük. Ezért terroristának minősülnek. Ezek a palesztin terroristák tudatosan támadnak polgári személyeket, az izraeliek válasza önvédelem. Ezek az izraeli válasz-akciók a küzdő felek ellen irányulnak. Arafat és a palesztinai hatóság Izrael elpusztítására törekszik, és a terrorizmus illegitim eszközeit használja. A palesztinok magatartása jogellenes, az izraelieké viszont jogos. A terrorista rendszerek a legkülönfélébb terrorista módszerekhez nyúlnak.

A terror csak akkor hasznos a számukra, ha annak költségei kisebbek, mint azok az előnyök, amelyekhez a terrorizmus révén juthatnak. A terrorizmus leküzdése csak úgy lehetséges, ha az azt folytató rezsim igen magas árat fizet érte. A közel-keleti konfliktus gyökere az, hogy számos arab állam, köztük a palesztinai vezetőség, nem fogadja el Izrael létét. Az első feladat megértetni az arabokkal, hogy Izrael olyan erős, hogy létezése végleges, nem lehet elfoglalni, és ebbe bele kell törődniük. A másik feladat, amellyel biztosítani lehet Izrael létezését, az, hogy ki kell kényszeríteni az arab rezsimek demokratizálódását. A tömegtájékoztatási eszközök, a propagandatechnikák és az amerikai televíziók műsorai képesek megváltoztatni az olyan teokratikus rendszereket, mint amilyen a Komeini által irányított ajatollahok uralma Iránban.

A 21. században nem lehet politikai győzelem nélkül elérni katonai győzelmet. A politika győzelemnek pedig előfeltétele a közvélemény meggyőzése. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha sikerül meggyőzni az embereket arról, hogy igazságos ügyről van szó. Nincs különbség aszerint, hogy képletesen szólva ki áll az angyalok és ki az ördögök oldalán. A nemzetközi közvélemény támogatását az elérendő cél igazságosságával lehet megnyerni. Akár igaza van valakinek akár nincs, az általa képviselt ügy igazságosságára kell hivatkoznia. E néhány mondattal Netanjahu beszédét foglaltuk össze röviden, amelyet két hónappal 9/11 előtt mondott.

Ez a beszéd továbbfejleszti Oded Yinon nézeteit, amelyeket a Cionista Világszervezet információs részlegének a folyóiratában, a Kivunimban (Iránymutatás) jelent meg. Yinon korábban az izraeli külügyminisztérium alkalmazásában állt. Írása részletesen és minden kétértelműség nélkül foglalja össze a Közel-Keletre vonatkozó cionista stratégiát. Az egész térségre vonatkozó stratégiai víziót vázol fel az egymást követő izraeli kormányok szemszögéből.

Yinon hosszú távú stratégiája két lényeges feltételből indul ki. Izrael fennmaradásának az egyik feltétele, hogy a közel-keleti térség hegemón hatalma legyen. Másik feltétele az, hogy a térség nagyobb arab országainak a felbomlasztásával, felosztásával kisebb államok vegyék körül, amelyek etnikai vagy vallási alapon szerveződnek. A cionista elképzelés szerint ezek a kisebb államok Izrael csatlósai lennének. Ezt az elgondolást nem először fogalmazták meg a cionista stratégák. Az arab államok kisebb utódállamokra való felosztása újból és újból visszatérő elképzelés.

Az 1978-as első Libanon elleni izraeli háború nyomán részleteiben is kidolgozták az erre vonatkozó terveket. A második Libanon elleni invázióra 1982 júniusában került sor, amikor az izraeli tervezők már nemcsak Libanont, de Szíriát és Jordániát is fel akarták darabolni. Ez teljesen hiteltelenné teszi azt az izraeli állítást, hogy egy erős és független libanoni központi kormány létrejöttét támogatnák. Ez valójában azt jelenti, hogy olyan libanoni kormányt akarnak, amely támogatja a közel-keleti térségre vonatkozó birodalomépítési, hegemón törekvéseket, akár békeszerződés megkötésével is. Arra is törekedtek, hogy Szíria, Irak, Jordánia, és a palesztinai nép is támogassa ezeket az elképzeléseket. Olyan fragmentált arab környezetet kíván létrehozni, amely nem tud ellenállni Izrael hegemón törekvéseinek. Yinon ebben a tanulmányában azt írja, hogy 1967 óta az 1980-as években nyílott először lehetőség arra, hogy Izrael megvalósíthassa hosszútávú céljait.

A palesztinai őslakosság eltávolítása Palesztinából még ma is a cionista stratégia fontos része. Ezt az irányvonalat követték 1947-1948-ban és az 1967-es háborúban. A cionista stratégiai tervezésben nem egyedül a palesztinok játszottak szerepet. A palesztinok jelentik az elsődleges célpontot, de a többi arab állam gyengítése is fontos része ennek a stratégiának. Oded Yinon legfontosabb javaslata az, hogy az egész közel-keleti térséget fel kell darabolni kis államokra. Ez az elgondolás időről időre visszatér a cionista stratégiai tervezésben. Már 1982. július 2-án megírta a Ha’aretz című izraeli lap, hogy Irakot fel kell darabolni egy síita, egy szunnita államra és egy tőlük független kurd részre. A cél olyan Izraeli Birodalom létrehozása, amely a világpolitikában is meghatározó szerepet játszhat.

Oded Yinon tanulmányának és Netanjahu 2001. júniusi előadásának lényeges pontjai megegyeznek George W. Bush amerikai elnöknek a ‘war on terror‘-ról – a tragikus események után – elhangzott beszéde főbb állításaival. Netanjahu elsősorban a Nagy-Izrael létrehozására törekvő cionistákhoz és közel-keleti szakértőkhöz szólt. Az is nyilvánvaló volt, hogy ezt a stratégiát Izrael nem tudja az Egyesült Államok katonai és pénzügyi támogatása nélkül megvalósítani. 2001. szeptember 11-én megtörtént az a „csoda”, amely ezt a távoli óhajnak tűnő stratégiai célt megvalósítható közelségbe hozta. George W. Bush, az Egyesült Államok Szenátusának és Képviselőházának együttes ülésén 2001. szeptember 20-án már így fogalmazott:

Válaszunk sokkal több lesz, mint azonnali megtorlás és elszigetelt csapásmérés. Ne egyetlen csatára számítsanak az amerikaiak, hanem hosszú hadviselésre, amely más lesz mint minden előző, amit eddig láttunk. Sor kerülhet drámai ütközetekre, amelyek a tévé képernyőin is láthatóak, és olyan álcázott hadműveletekre, amelyek siker esetén is titokban maradnak. Megfosztjuk a terroristákat a támogatástól, egymás ellen fordítjuk és egyik helyről a másikra üldözzük őket egészen addig, amíg nem találnak sem menedéket, sem nyugalmat. Fellépünk azokkal az államokkal szemben, amelyek támogatják, vagy befogadják a terroristákat. Valamennyi országnak a világ minden részén választania kell: vagy velünk van, vagy a terroristákkal. Mától kezdve azokat az országokat, amelyek továbbra is befogadják, vagy támogatják a terrorizmust, az Egyesült Államokkal szemben ellenséges rendszerű államnak fogjuk tekinteni. A civilizált világ Amerika oldalán van. Világos számára, hogyha ez a terror büntetés nélkül marad, akkor saját városaik, saját polgáraik lehetnek a következő célpontok. A terror, amelyet nem torolnak meg nemcsak épületeket dönthet romba, de fenyegetheti a legitim kormányok stabilitását is.”

George Bush idézett mondataiból megállapíthatjuk, hogy álláspontja szerint az Egyesült Államoknak nemcsak joga, de egyenesen kötelezettsége bármely államnak és országnak a megtámadása, ha Amerika döntéshozói úgy gondolják, hogy a célponttá vált ország potenciálisan veszélyt jelenthet az Egyesült államok érdekeire. Bush elnök ebben a beszédében közvetlen ellenségként az al-Kaida terrorszervezetet és az afganisztáni tálib kormányt nevezte meg. Amikor a legitim kormányok stabilitásáról beszélt, két részre osztotta a világ államait. Egyrészt olyanokra, amelyeknek legitim kormányzatai vannak, másrészt terroristákra, továbbá olyan államokra amelyek szembeszállnak a legitim kormányokkal, illetve támogatást és menedéket nyújtanak a terroristáknak. Bush úgy gondolta, hogy az első csoport támogatja az Egyesült Államokat, a második viszont a terroristákkal tart. A világnak ez a felosztása a sztálinista kommunizmus propagandájára emlékeztet. Ekkor a Szovjetunió és szövetségesei alkották a béketábort, amely ‘legyőzhetetlen’, és mindenki más, aki a békeellenes erőket támogatta az imperialista ‘háborús uszítók’ táborához tartozott. A világtörténelemben időről időre feltűntek hatalmas birodalmak, amelyek az uralmuk alá hajtottak más népeket. Olyan világbirodalom azonban eddig nem létezett, amely hegemóniáját Földünk egészére ki tudta volna terjeszteni. Korábban mindig voltak olyan rivális államok, amelyek a leghatalmasabb birodalmak számára is ellensúlyt képeztek.

1989-et követően a szocialista világrendszer, majd pedig a Szovjetunió felbomlásával az Egyesült Államok egyedül tartotta meg szuperhatalmi státuszát. Amerika a hivatalos politika rangjára emelte, hogy minden kormány illegitim, amely nem fogadja el globális hegemóniáját. Az ellenálló államoknak számolniuk kell az egyetlen szuperhatalom katonai megtorlással. A ‘war on terror’ meghirdetése és gyakorlati alkalmazása Afganisztánban jól szemléltette mi minden történhet az egypólusú hatalmi rendben. Ebben a világrendszerben – a látható szuperhatalom – az Egyesült Államok és szövetségesei a világhatalom közvetlen érvényesítői. Az Egyesült Államok felett azonban a pénzhatalmi világelit gyakorolja a döntéshozó főhatalmat informális struktúrái és minden döntési központot elérő hálózata segítségével. Ez a láthatatlan pénzimpérium az igazi szuperhatalom és a látható szuperhatalom csak ennek a pénzimpériumnak az izomzata, amely minden lényeges kérdésben alá van vetve a pénzhatalmi világelit arctalan pénzviszonyokba elrejtett diktatúrájának.
A ‘war on terror’ doktrínájának a bevezetésével bármely kisebb államot, amely nem veti alá magát a pénzuralmi világelit és az irányítása alatt álló Egyesült Államok hegemóniájának, terroristának lehet minősíteni. A pénzhatalmi világelit által irányított Egyesült Államok példáját követve Oroszország szabad kezet kapott a csecsen nép elleni fellépésre, Kína az ujgurok és a tibetiek elnyomására. Izrael pedig arra, hogy kiterjessze ellenőrzését a Jordán nyugati partján és a Gáza-övezetben élő palesztinokra.

Bush elnök ‘war on terror‘ doktrínája igen közel állt Netanjahu elképzeléseihez. Az Egyesült Államok katonai és gazdasági erejének kihasználására a nacionalista és vallásos izraeli jobboldali erőknek csak a Bush-doktrína átértelmezésére volt szükségük. Eszerint Bush elnök, valamint a demokráciák, a nyugat, vagyis az egész civilizált világ, Izraelt támogatja, amely a közel-keleti térség egyetlen demokratikus állama. A terroristák és az őket támogató államok pedig az arab önkényuralmi rendszerek, és a világ más diktatúrái, amelyek mind Izrael és a demokrácia ellenségei.

Netanjahu felismerte, hogy a Bush-doktrína alkalmazása elősegítheti Nagy-Izrael (Eretz-Yisrael) létrehozását. ‘Eretz Yisrael’ szó szerint azt jelenti, hogy Izrael-Földje, vagyis az a terület, amit a zsidó vallás szerint Isten ajándékozott választott népének. Szűkebb értelemben Eretz Israel felöleli a mai Ciszjordániát, a jelenlegi Libanont, Szíria egy részét és az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetet. A vallási fundamentalizmusra támaszkodó zsidó és keresztény cionista értelmezésben Eretz Israel területe jóval nagyobb, mint a jelenleg is vitatott területrészek Szíriával, Jordániával és a Palesztin Hatósággal.

A szaúd-arábiai vezetés is előterjesztett egy tervet a közel-keleti béke megteremtésére 2002 márciusában. Ez a béketervezet is az 1967. előtti izraeli határokat vette figyelembe. Elfogadása esetén végleg el kellett volna temetni a Nagy-Izraelre vonatkozó álmokat. Izraeli részről a szaúdi tervet egyrészt azonnal elutasították, másrészt katonai offenzívát indítottak palesztin területek ellen. Fokozták az akkori palesztin vezető, Jasszer Arafat lejáratását. Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár erőfeszítései az ellenségeskedések beszüntetésére nem jártak sikerrel.
2002. április 10-én Netanjahu újabb fontos beszédet tartott a ‘war on terror’-ról, ezúttal az Egyesült Államok törvényhozásának Felső Házában, a washingtoni Szenátusban. Izrael korábbi miniszterelnöke, az eszmeileg hozzá közel álló neokonzervatív és keresztény-cionista érdekcsoportok támogatásával kifejthette az amerikai Szenátus tagjai előtt elgondolásait. Üdvözölte azt, hogy az amerikai elnök nem tesz különbséget a terroristák és az őket támogató rezsimek közt. Méltatta, hogy az amerikaiak kemény csapást mértek az al-Kaida bázisának számító Afganisztánra. Netanjahu már ekkor is gyakran használt kettős-mércét. Ezúttal kifejtette, hogy erkölcsi szempontból nem lehet egyenlőségjelet tenni az amerikai támadás több ezer afgán áldozata és a 2001. szeptemberi merényletek áldozatai közé. Netanjahu arra hivatkozott, hogy az afgán áldozatok egy igazságos háborúban vesztették életüket akaratlanul, kívülálló harmadikként, míg 9-11 áldozatai egy szándékos terrorakció következtében haltak meg.

Netanjahu szégyenletesnek nevezte, hogy a nemzetközi közvélemény azonos módon ítéli meg az izraeli polgárok elleni szándékos merényleteket a terrorizmus elleni harc vétlen polgári áldozataival. Szólt arról, hogy az afganisztáni háborút csak az első lépésnek lehet tekinteni, és a terrorizmust támogató összes rezsimet meg kell dönteni. Izrael akár egyedül is kész megvédeni országát, a szabad világ érdeket, és helyreállítani az elrettentő erőt a Közel-Kelet e fontos részében. Netanjahu keményen támadta Arafatot, és Izrael egyik fontos feladatának nevezte Arafat terrorista rendszerének megsemmisítését, és az oslói folyamatot akadályozó palesztin vezető eltávolítását.

Netanjahu hangsúlyozta, hogy az izraeli kormánynak nemcsak saját országa lakosságát kell megvédenie, de segítenie kell a szabad világ egészét, hogy megnyerje ebben a fontos világtérségben a terrorizmus elleni harcot. Netanjahu sürgette Szaddám Huszein eltávolítását is Irak éléről. Amerikának és Nagy-Britanniának még azelőtt kell megdönteni ezt a diktatúrát, mielőtt nukleáris fegyverekhez jut. Parancsoló szükségesség, hogy a terrorista rendszerek eltávolítását követően a szabad világ – Amerika vezetésével – haladéktalanul hozzáfogjon a demokrácia bevezetéséhez a Közel-Keleten. A nyugat nem engedheti meg, hogy ez a világtérség fanatikus harciasságba legyen bezárva. Lehetővé kell tenni, hogy a szabadság és a függetlenség behatoljon abba a világtérségbe, amely bennragadt a reformokat elutasító zsarnokságban.
Netanjahu tehát elég részletesen kifejtette az amerikai kormányzat számára, hogy milyen célokhoz igazítsa közel-keleti politikáját és a terrorizmus ellen indított háborúját. Az amerikai elnök megfogadta Netanjahu ajánlásait, és 2002. június 24-én mondott beszédében zöld utat adott Izrael számára politikai törekvései megvalósítására.
Azért idéztünk részletesen Netanjahu beszédeiből, mert ő az a politikus, akit a ‘war on terror’ doktrína igazi kialakítójának tekinthetünk. Netanjahu meg volt róla győződve, hogyha az általa ajánlott stratégiát végrehajtják a Közel-Keleten, akkor ez a világtérség szükségszerűen az erős, nukleáris fegyverzettel egyedül rendelkező Izrael hegemóniája alá kerül. Netanjahu számított arra, hogy a ‘Likud Olami’-nak nevezett középjobboldali cionista mozgalom világszervezete (World Union of Liberal National Zionist) támogatni fogja. Ennek a szervezetnek az amerikai részlege pedig meghatározó befolyást tud gyakorolni az amerikai kormányra és a világ közvéleményére. Így érvényesülhetnek a ‘Likud Olami‘ Netanjahu által kidolgozott célkitűzései a közel-keleti konfliktus és a terrorizmus elleni harc vonatkozásában.

Netanjahu azt is tudta, hogy az Egyesült Államokban számíthat a keresztény-cionisták támogatására, akiknek jelentős befolyása volt a Bush-kormányzatra. Olyan szervezetek, mint amilyen például az Izraelt támogató Országos Keresztény-Vezetés Konferencia (National Christian Leadership for Israel) egyetértenek a Nagy-Izraelre vonatkozó elképzelésekkel, és készek kedvezőtlen képet festeni az arab államokról és az iszlámról. Az Afganisztán elleni amerikai háborút az amerikai- és a világközvélemény úgy fogta fel, hogy az 9/11 feltételezett elkövetői megbüntetését célozza. Bush elnöknek az ‘Axis of Evil‘ (a Gonosz Tengelye) elnevezésű beszéde, az Arafat-ellenes kampány Amerikában, az Irak elleni háború előkészítése, valamint az idő előtt nyilvánosságra hozott Rand-jelentés, amely Szaúd-Arábiát az Egyesült Államok ellenségének és a terrorizmus támogatójának tünteti fel, már mind azokra az elképzelésekre és javasolt lépésekre támaszkodtak, amelyeket Netanjahu korábban már elmondott a beszédeiben és kifejtett addig publikált írásaiban.
Netanjahu birodalmi álmokat kergető nacionalista politikájával nem áll egyedül a világtörténelemben. A birodalomépítők gyakran értek el sikereket, amelyek nyomán évszázadokig léteztek a megálmodott birodalmak. Ezek bármennyire is különböztek, mindig bukással értek véget. Ez lett a sorsa Babilonnak, Bizáncnak, Salamon Királyságának, a Római Birodalomnak, a mongolok és a tatárok uralmának. Így ért véget az Oszmán és a Brit Birodalom, vagy ha birodalomépítő diktátorokat akarunk megnevezni ez lett a sorsa Napóleonnak, Hitlernek és Sztálinnak is.
A nagyobb lakosságú és területű, jobban felfegyverzett államok le tudták győzni a náluk kisebbeket és gyengébbeket. A meghódított országok egyre nagyobb létszámú lakói felett kellett elnyomó módszerekkel a hatalmat gyakorolni. A meghódított népek azonban gyűlölték a hódítókat, és meg akartak tőlük szabadulni. Egyre többször kellett hadjáratokat folytatni a meghódított népek ellen. Ezek a háborúk végül is elviselhetetlen terheket róttak a hódítókra. Ily módon bomlott fel az újkor egyik legsikeresebb világbirodalma, a Brit Commonwealth. De Napóleon, Hitler, valamint Sztálin örökösei sem tudták egyben tartani birodalmukat. Amikor a Szovjetunió pedig megkísérelte belső feszültségeit külső terjeszkedéssel leküzdeni, és elindította afganisztáni gyarmati háborúját, súlyos vereséget szenvedett ebben az ázsiai országban.

A birodalmak bukását nemcsak a kifelé történő túlterjeszkedés idézi elő, hanem a belső hatalmi viszonyok hanyatlása, valamint a korrupció elhatalmasodása is. A hódítók gyakran erkölcsi elvekre hivatkoznak, például arra, hogy civilizálni kell a barbárokat, illetve fel kell szabadítani az elnyomottakat. Bármire is hivatkoznak, közös bennük az, hogy igazságtalanul bánnak a legyőzöttekkel, a függőhelyzetűvé vált vesztesekkel.

A birodalmak bukását felgyorsítja, hogy általánossá válik az erkölcs eróziója, a társadalom gátlástalan manipulálása egészen a nyílt hazudozásig, és mindez párosul olyan korrupcióval, amely már a birodalmi központok lakóit is sújtja. Ebben a végfázisban a hatalmi elit az általa közvetlenül ellenőrzött központokban is a lakosság egyre erőteljesebb ellenállásába ütközik. Nem véletlen, hogy Netanjahu kormányzásának legélesebb ellenzői magában Izraelben vannak. Nemcsak azoknak az izraelieknek a száma nő folyamatosan, akik ellenzik a palesztinokkal szembeni elnyomó intézkedéseket, de azok is egyre többen vannak, akik elutasítják, hogy Izrael háborút viseljen Irán ellen. (…)
(A teljes elemző írás a Leleplező 2012/4, téli számában olvasható)









Kémvadászat



Kémvadászat
Az elmúlt hetekben újra akció indult Belovai István rehabilitációjáért. A magyar hírszerző tiszt a nyolcvanas években adatokat szolgáltatott a CIA-nak, ezért Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A húsz éve letartóztatott alezredes amerikai otthonában válaszolt a Heti Válasz kérdéseire.

- Nyolc évvel ezelőtt a Fedőneve: Scorpion című könyvében elismeri, hogy nem vallhatja meg a teljes igazságot. Most, húsz évvel az események után is titkolóznia kell?

- Szabadon beszélhetek, de a CIA-val történő együttműködésem egyes részleteiről hallgatnom kell.
- A társait félti, akiknek szerepére nem derült fény?

- Társaimat nem kell féltenem, mert nem voltak.
- Amikor lebukott, a CIA üzenetét vette fel egy rejtekhelyről Budapesten. A csomagot valakinek oda kellett tennie.

- Nem tudom, ki tette a rejtekhelyre a nekem szánt konténert. Magyarországon egy amerikaival sem volt kapcsolatom. Nem tudom, rajtam kívül más adott-e információkat a CIA-nak; a szakmai szabályok szerint erről nem is tudhattam volna.
- Azt állítja, ön nem amerikai, hanem szovjet kém volt. "Hazám ellen folytattam kémkedést a szovjetek részére" - írja könyvében. Ha nem kémkedett az amerikaiaknak, mit csinált? És miért állítja, hogy az oroszoknak kémkedett?

- Amerikai kémnek a diktatúra bírósága nevezett, valójában letartóztattak, mielőtt tevékenységemet megkezdhettem volna. Viszont a magyar katonai hírszerző szolgálat a szovjet katonai hírszerző szolgálat (GRU) kiszolgálója volt. A személyi állomány, köztük én is, a szovjeteknek kémkedett.
- Szovjet tiszteknek jelentett?

- Rendszeresen kellett jelentenem a katonai hírszerzésnél irodával rendelkező Mihail Krasznyikov ezredesnek a Németországban szolgáló amerikai őrmestertől, Clyde Lee Conradtól származó dokumentumokról, és több alkalommal kaptam parancsokat további anyagok beszerzésére. Londoni külszolgálatom alatt például brit katonai objektumokról készítettem dokumentációt, többször hajtottunk végre olyan feladatokat, amelyeket a GRU ottani vezetője akart. A megszállókat ki kellett szolgálni. A magyar katonatisztek egy része alázatos internacionalista elkötelezettségből tette ezt, én meg kényszerből.
- Olyan ember határozta meg a sorsát, akivel egyszer sem találkozott. Clyde Lee Conrad őrmester miatt vette fel a kapcsolatot a CIA-val, ezért kért az ügyész halálbüntetést önre, emiatt veszítette el a feleségét és hagyta el a hazáját.

- Az anyagok zsákszámra érkeztek hozzám Conradtól, ebből tudtam, hogy csakis pénzért adhatta át a titkokat. Conrad hazáját nem szerető, cinikus ember volt, aki veszélyeztette a világ biztonságát.
- Nem tudta megmondani az amerikaiaknak, kitől származnak az anyagok. Conradnak nem volt arca és neve ön előtt.

- Csak 1988-ban bukott le, a börtönben értesültem erről. Tárgyalásán Ferdinand Schuth, a koblenzi főtörvényszék bírája megállapította: "A Conrad-kémgyűrű olyan mennyiségű és minőségű titkokat szolgáltatott ki a szovjet hírszerzésnek, hogy ha a Szovjetunió támadást indít Európában, akkor a NATO-nak csak két lehetősége maradt volna, vagy megadja magát, vagy védekezésképpen beveti az atomfegyvert." Ez engem igazolt. Felhívtam a CIA figyelmét Conrad tevékenységére; azt tettem, amit a hazáját féltő lelkiismeretem diktált, és nem azt, amit a Szovjetunió iránti hűség kívánt volna. Ezért 1986-ban kémkedés miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt a Magyar Népköztársaság. Magyarország már nem áll szovjet megszállás alatt, sőt a NATO tagja, mégsem mentesítettek a kémkedés vádja alól.
- Mindkettőjüket életfogytiglanra ítélték. Mégis más lett a sorsuk.

- Én szabadon élek, Conrad a börtönben halt meg. Mint embert sajnálom, de ez volt az ára, hogy a kommunistákat kiszolgálta.
Nem volt önben indulat? Amikor egykori főtisztként a börtön udvarán négyen sétáltatták pórázon vezetve, mint egy sorozatgyilkost, egyszer sem jutott eszébe Conrad?

- A halál árnyékában nem foglalkoztatott Conrad személye. A leglényegesebb gondolat az volt, hogyan éljem túl, s majd hogyan szabadítom ki magam. A pórázon legfeljebb azon gondolkodtam, ki volt az az ökör, aki miatt letartóztattak.
A Conrad által küldött anyagok közül ön a legjelentősebbnek az atomaknazárra vonatkozókat ítélte. Az amerikai őrmester a Németországba telepített zár koordinátáit és dokumentációját megküldte a magyaroknak.

- Az atomaknazár a két Németországot elválasztó határ mentén volt. Akkor robbantották volna fel a NATO-parancsnokság utasítására, ha észlelték volna a szovjet csapatok tömeges támadását Németország területe felé.
- Németország egy orosz invázió esetén 500 kilométer hosszan atomcsapást mért volna önmagára?

- Ezt ismertem fel a Conrad által küldött anyagok fordítása közben. Már 1978-ban célul tűztem ki, hogy értesítenem kell az Egyesült Államok kormányát. Conrad a robbantási értékeket is kiadta: az oroszok tudták, hogy az atomaknák felrobbantása esetén hol marad olyan terepszakasz, ahol a harcjárművek akadálytalanul haladhatnak át a záron. A szovjetek a támadás után már egy héttel az Atlanti-óceán partján lehettek volna. A NATO-erők kénytelenek lettek volna bevetni az atomrakétákat. Totális atomháború kezdődött volna.
- Miből következtetett arra, hogy Moszkvában kidolgozták egy támadás terveit az európai NATO-csapatok ellen?

- Ismertem a Varsói Szerződés támadó hadműveleti terveit. Matvej Burlakov vezérezredes - aki 1988 és 1990 között a szovjet Déli Hadseregcsoport Magyarországon állomásozó alakulatait, később a Nyugati Hadseregcsoportot vezette - a Vlaszty című orosz gazdasági hetilapban maga is úgy nyilatkozott: "Elsőként támadtunk volna, és atomfegyvert is elsőként vetettünk volna be."
- Már 1979 őszén tudta, hogy a szovjetek ismerik az atomaknák közötti "atomösvényt". Mégis csak 1984 februárjában vette fel a kapcsolatot az amerikaiakkal. Miért?

- A nyugati kirendeltségeket a magyar elhárítás ellenőrzés alatt tartotta, az amerikai követségre belépőket kamerával rögzítették, még a diplomaták postáját is felbontották. Lebukás veszélye nélkül nem tudtam volna értesíteni az amerikaiakat. Egyetlen lehetőségem a külszolgálat maradt.
- Éjjelente fordított, hogy italt vihessen annak az alkoholista tisztnek, akinek befolyása volt a külszolgálatra küldésben.

- Ezt a célomat így értem el. Végül 1982-ben kerültem Londonba helyettes katonai attasénak.
A brit fővárosban már szabadabban mozoghatott. Mégis 18 hónap telt el, mire felvette a kapcsolatot az amerikaiakkal.

- A szovjetek intenzíven szerveztek be amerikaiakat hírszerzőnek. Idő kellett, hogy megtaláljam a megfelelő személyt.
- Eleinte provokátornak nézték a CIA-nál. Hogyan történt első találkozásuk?

- Tom Haas alezredes, amerikai katonaiattasé-helyettes lakásán találkoztam Richard C. úrral, aki Washingtonból jött Londonba. Először valószínűtlennek tartották, hogy információim hitelesek. Washingtonban ellenőrizték az általam elmondottakat, majd kérték a részletesebb tájékoztatást. Később egy John nevű férfival tartottam a kapcsolatot.
- Ha a hazájáért cselekedett, miért fogadott el Johntól kétezer fontot? Érvelése, hogy a kisebb kiadásokat fedezni tudja, gyenge lábakon áll. Ez a pénz mai értéken egymillió forint.

- Még a pártállami bíróság is bizonyítottnak látta, hogy a 2000 fontból 1500-at visszaadtam, mert nem volt rá szükségem. Csúnya csúsztatás mai értéken átszámolni - ötszáz font akkor 13 500 forintot ért. Ezt el kellett fogadnom, mert adódhattak volna kiadásaim, például ha egy találkozóra taxival kell mennem, vagy egy levelet biztonsági okokból Debrecenből kell feladnom.
- Évekkel később tudta meg, hogy nem volt egyedül. A szovjet összekötő tiszt mellett dolgozó Vaszilejev őrnagy szintén felvette a kapcsolatot a CIA-val az atomaknák miatt. Hogyan lehetséges, hogy a szovjet tiszt sem ismerte, ki küldi a szupertitkos anyagokat a NATO-ból?

- A szakma sajátosságából eredően nem tudhattuk, ki vagy kik az ügynökök.
- Az amerikai Aldrich Ames, aki a CIA alkalmazottjaként szovjet kém volt, mindkettőjüket elárulta. Ames viszont Vaszilejev nevét is ismerte, és önt is lebuktatta, mert tudta, hol van az a rejtekhely, ahova a CIA leteszi az utasításait.

- Aldrich Ames a szovjet és kelet-európai hírszerzőkkel foglalkozott. Sikerült betekintés nyernie olyan aktákba, amelyek a CIA-nak, illetve az FBI-nak dolgozó kelet-európai és szovjet ügynökök nevét tartalmazták.
- Miután 1984-ben visszajött Magyarországra, az első küldemény "átvételénél" lebukott. A rejtekhelynél a kollégái csaptak le önre. Képzelem, amikor a titokzatos CIA-kémben felismerték.

- Pánik tört ki, mert kiderült, hogy a nagy fogás Belovai István alezredes, a katonai hírszerzés tisztje. A BM vizsgálati osztályán az egyik terembe gyűltek össze a főelvtársak, hogy híreket kapjanak a kihallgatásom eredményeiről. Ennek során gyakran emlegette az egyik rendőr őrnagy, hogy mindegy mit mondok, úgyis felakasztanak.
- Conrad információkat adott a magyaroknak, Belovai igyekezett leleplezni, őt viszont egy másik amerikai árulta el. Mi mozgatja ezt a világot? A pénz? Az elvek?

- Több mint nyolcszáz kémeset átvizsgálásával arra jutottam, hogy az amerikai titoktudók pénzért vállalkoztak kémkedésre, a szovjetek és a szovjet megszállás alatt levő személyek viszont 99 százalékban hazafias meggondolásból.
- A halálraítéltek zárkájába csukták, és a bitófa árnyékában napokig úgy hallgatták ki, hogy még védője sem volt. Kiképzése segített átvészelni ez az időt?

- Úgy viselkedtem, ahogy az önbecsülésem diktálta. Mit szólt volna a fiam, ha valami plötty ember az apja?
- Rövid időre a családját is letartóztatták. Könyvében nyers őszinteséggel ír arról, hogy kirendelt védője hogyan zsarolta meg a feleségét és késztette szexuális kapcsolatra. Maga nagyon kemény ember, képtelen megbocsátani.

- A BM kedvenc kirendelt ügyvédje - Mály József - védelmemben semmit sem tett, a feleségemet becsapta, aljasan viselkedett. Nem bocsátok meg, a feleségemnek tudnia kellett volna, hogy bennem megbízhat.
- Bár letartóztatását titokban tartották, ön megtalálta a módját, hogy az amerikaiakkal tudassa, mi történt.

- Szentendrén egy forgalmas helyen kellett volna krétajelzést elhelyeznem, igazolva, hogy a csomagot rendben felvettem. Mivel ez elmaradt, tudták, baj van. Vizsgálati fogságomalatt írásos információt is sikerült kijuttatnom az amerikai nagykövetségre arról, hogy letartóztattak.
- Azután jött a rendszerváltás, Dornbach Alajos, a parlament alelnöke kijárta Göncz Árpádnál, hogy 1990-ben elnöki kegyelemmel kiengedjék a börtönből. Mégis csalódott volt.

- Dornbach Alajos az SZDSZ politikusa, Kőszeg Ferenc képviselő és Fónay Jenő, a Pofosz elnöke jelentős munkát végeztek, hogy kiszabaduljak. Kegyelmi kérvényt kellett írnom, és ezt megalázónak tartottam. Végül csak a börtönből engedtek ki, büntetésemet Göncz Árpád tizenöt évre módosította, végrehajtását öt év próbaidővel felfüggesztette.
- Kétszeresen kegyelmes úrnak nevezi magát, mivel 2002-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől is kegyelmet kapott. Mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

- A két államfői kegyelem jelzi, hogy a legmagasabb fórumon is van fogadókészség ügyem rendezése iránt. Sajnos tovább nem tudunk lépni. Akkor lennék elégedett, ha cselekedetemet politikailag értékelve kimondanák, tettem nem kémkedés, hanem a haza mentésére irányuló nemes cselekedet volt. Borúlátó vagyok, mert Magyarországot lusta, ázsiai mentalitású, slampos demokrácia jellemzi. Hasonló slamposság itatta át a Kádár-rendszert is.
- Ön az utolsó magyar disszidens. Miért hagyta el az országot?

- Ítéletem ma is hatályos. Alezredesi rangomtól megfosztottak, vagyonelkobzásra ítéltek. Kiszabadulásom után ott álltam csupaszon, csak a Pofosz támogatott. Mivel a politikusoktól nem kaptam segítséget, elhatároztam, hogy elhagyom a hazámat. 1990 karácsonyán emigráltam.
- Úgy jutott át a határon, hogy az útlevelébe nem került pecsét. Az amerikaiak vitték ki az országból?

- Ne felejtse el, hogy katona vagyok. Magam mentem át a zöldhatáron. Nyugat-Európa egyik városában, előzetes telefonbeszélgetés alapján, már vártak rám.
- A NATO-csatlakozási okmány aláírásakor a NATO-kémkedésért szintén elítélt lengyel Kuklinski ezredes Lengyelország díszvendége volt. A világsajtó pedig attól zengett, hogy Belovai István, "a NATO első magyar katonája" még mindig büntetett előéletű. Hogy élte meg mindezt?

- A NATO-okmányok aláírása után Martonyi János külügyminiszter ezt mondta: "Népünk legjobbjainak álma valósul most meg, azoké, akik szembeszálltak a külső megszállással és a ránk erőszakolt baljóslatú ideológiákkal." Néztem a televízióban, és úgy éreztem, szavai rólam is szólnak. Emiatt kétszeresen is megalázó volt, hogy nem lehettem jelen.
- Ítéletét máig nem kaphatta kézhez, a demokratikus Magyarországon ügyvédje nemhogy másolatot nem kap, de még jegyzeteket sem készíthet az egykori periratokról.

- Megdöbbentő, amit az ügyvédemmel tesznek. Maga a Legfelsőbb Bíróság lépi át saját törvényeit. Sem a jogászok, sem a politikusok nem értékelik, hogy védtem a hazát és akadályoztam egy európai háború kirobbanását.
- Húsz éve tartóztatták le, és tizenöt éve él Amerikában. Miért nem jön haza?

- Tud valamit? Talán rehabilitáltak, és így lesz hol laknom? Van jövedelmem? Visszaadták a kocsimat, az elkobzott telkemet? Kapom azt a nyugdíjat, ami megillet engem? Ha így van, máris költözöm haza, és nem élek a fiam nyakán.
- "Az a tevékenység, amelyet én végeztem, olyan speciális terület, ahol a harc leghamarabb kezdődik és legkésőbb fejeződik be" - írja a könyvében. Mikor fejezi be a harcát?

- Bár belefáradtam, de a választ a kérdésére még ma sem tudom.
Élő Anita (Heti Válasz)

EGY KIS STATISZTIKA

A Belovai István által feltárt atomaknazár máig a hidegháború féltett katonai titka. Gorka Sebestyén, a Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet igazgatója szerint több olyan tény is ismert a nemzetközi szakirodalomban, ami megerősíti az atomakna létezését. Az amerikaiak a hatvanas években fejlesztették ki az úgynevezett 54-es mintájú atomfegyvert, amely - szemben a Hirosimában bevetett több tonna súlyú atombombával - egy bőröndben is elfért. Ebből a fegyverből négyszázat gyártottak, a továbbfejlesztett Small Atomic Demolition Munitionból (SADM54, kis atomromboló eszköz) háromszázat. Később egy közepes változatot is előállítottak (M[edium] ADM54) néven. Utóbbi fajtákat telepíthették Hannover és Regensburg közé. Ezt erősíti meg, hogy a Belovai által látott szupertitkos felvételen, amelyeket az amerikaiak az atomakna ellenőrzésekor készítettek, az ADM 36 feliratú tábla szerepelt az aknabefogadó betoncső mellett, vagyis az elnevezésből csak a kicsi, illetve a közepes méretre utaló S, illetve M betű hiányzik (a 36 az atomakna számát jelölte).

Az atomaknák központi irányítású fegyverek voltak, a földben - innen az akna elnevezés - német területen robbanthatták volna fel őket egy szovjet invázió megindulása esetén. Az amerikaiak a nyolcvanas évek közepén vonták ki a forgalomból az atomaknákat. Időben ez egybeesik azzal, hogy magyar forrásuk tudatosította: a szovjetek ismerik az atomaknazár koordinátáit. Könnyen elképzelhető ennek politikai kockázata, hiszen a német lakosság nem tudott arról, hogy a történelem legdrámaibb védekező fegyverét telepítették le 500 kilométer hosszan. A 128 atomakna összességében több tucat hirosimai atombomba pusztító erejével robbanhatott volna fel az akkori két Németország és Csehszlovákia határvonalán egy NDK-ból meginduló tömeges támadás esetén.




Hat pillanat, amikor majdnem eljött a világvége





Kennedy elnök beszéde a lakossághoz 1962. október 22-én
Kennedy elnök beszéde a lakossághoz 1962. október 22-én


A közhiedelem és a történelemkönyvek szerint a világ a kubai rakétaválság idején sodródott legközelebb a harmadik világháború kitöréséhez. 1962 októberében pattanásig feszült a helyzet az USA és a Szovjetunió között, a két szuperhatalom bevetésre kész atombombákkal leste a másik minden lépését, miközben Hruscsov és Kennedy megpróbálta higgadtan kezelni a konfliktust. Ez végül sikerült, a szovjetek leszerelték a Kubába telepített nukleáris tölteteiket, az amerikaiak pedig ugyanezt tették Olaszországban és Törökországban. Nem ez volt azonban az egyetlen eset, amikor az atomháborútól csak egy ideges katonai vezető pár gombnyomása választotta el a világot.
 
 
Kuba árnyékában
A kubai rakétaválságról annyit szokás tudni, hogy Amerika nagyon ideges lett, amikor a szovjetek a szomszédjukba, Kubába telepítettek pár atomrakétát, végül Hruscsov és Kennedy megoldotta az ügyet. A színfalak mögött azonban több hajmeresztő dolog is történt 1962 októberének utolsó napjaiban, amelyek kis híján úgy általában a naptár utolsó napjai lettek. Október 25-én, a krízis kellős közepén a minnesotai Duluth városának közelében levő légibázison az egyik őr éjfél körül gyanús mozgásra lett figyelmes a kerítés körül. Azonnal riadóztatott, mivel azt gondolta, hogy egy szovjet szabotőrt fogott, aki egy közelgő légicsapást készít elő az amerikai védelmi rendszer megzavarásával. A riadó menetrend szerint megszólalt a közeli katonai bázisokon is, csakhogy az egyiken, a wisconsini Volk Field légibázison tévedésből rossz riasztás kapcsolt be: az, amelyiknek beérkező atomcsapáskor kellene megszólalnia, és azonnali ellencsapási parancsot kiadni. A félreértést súlyosbította, hogy ezen a bázison állomásozott az USA atombombákkal felszerelt B47-es bombázóinak jelentős része. Az amerikai haderő ekkor DEFCON 2 módban volt, ami azt jelenti, hogy a légierőnek 15 percen, a többi hadnemnek 6 órán belül támadásra kész állapotban kellett lennie. A legenda szerint az éles atombombákkal felszállásra készülő gépeket a kifutópályáról rendelték vissza, amikor kiderült, hogy hamis a riasztás. A szovjet szabotőrről később kiderült: egy medve volt.
Egyetlen nappal később a kaliforniai Vandenberg légibázisról két Titan 2 rakétát lőttek fel a Csendes-óceán felé a Szovjetunió irányába. Az interkontinentális ballisztikus rakétákon nem volt nukleáris töltet, a kilövés egyszerű teszt volt – de ezt a szovjetek nem tudhatták. Hogy miért nem nézték a két rakétát az ország elleni támadásnak a krízis kellős közepén, máig nem tudni.

Felhők támadása
1983 szeptemberében azonban pontosan tudjuk, ki volt az, aki a szovjet oldalon megakadályozta a világvégét: egy Sztaniszlav Petrov nevű katonatiszt. Petrov a Szerpukov-15 katonai bázis vezetője volt ekkor, ide futottak be az újonnan hadrendbe állított szovjet műholdas rakétavédelmi rendszer, az Oko riasztásai. Szeptember 26-án a rendszer riadót rendelt el, öt közeledő amerikai nukleáris rakétára figyelmeztetve. A hidegháború legsúlyosabb évei ugyan ekkor már elmúltak, a szovjet–amerikai diplomáciai viszony azonban nagyon feszült volt. Petrov felülbírálta a műholdak riasztását, egyszerűen arra alapozva, hogy a megérzése azt súgta, Amerika nem öt kósza rakétát lőne ki a Szovjetunióra, ha háborút akarna kirobbantani, hanem több százat, hogy minél kevesebb legyen az esély a válaszcsapásra. A megérzés helyes volt: mint utólag kiderült, a védelmi rendszer egy szokatlanul magasan elhelyezkedő felhőképződményt nézett atomrakétának.

A féldolláros chip 
1980. június harmadikán az amerikai légvédelem, a NORAD központjában szólalt meg a vészcsengő, a rendszer először kettő, majd 220 beérkező szovjet rakétát jelzett. Azonnal elkezdődött az ellencsapás előkészítése, a B52-es és B111-es bombázók legénysége és fegyverzete percek alatt volt kész a felszállásra. Csakhogy az Amerika felé tartó atomrakéták nem jelentek meg a radaron. A számítógép percekig állította makacsul, hogy jönnek, majd egyszerűen visszaállt alapállapotba. Három nappal később 2000 bejövő rakétával keltett pánikot ugyanez a gép, és miután megint nem lett vége a világnak, a technikusok milliméterről milliméterre vizsgálták át az egész rendszert. A problémát egyetlen hibás chip okozta, ami néha véletlenszerűen nullák helyett ketteseket küldött tovább. A chipet 46 centes költséggel kicserélték.

A besült biztosíték
Hasonló filléres hiba miatt szálltak fel a bombázók 1961 novemberében, amikor a légvédelem és a légierő központja között megszakadt az összeköttetés. Ez a katasztrófa-forgatókönyvek szerint azt jelentette, hogy egy szovjet támadás elpusztította a radarállomásokat vagy valamelyik nagy kommunikációs központot, ami egy Amerika elleni támadás logikus első lépése lehet. Mint kiderült, az összes szuperbiztonságos légvédelmi kommunikációs vonalat és annak tartalékait is egyetlen coloradói katonai telefonközponton vezették át, ahol túlmelegedett egy biztosítékszekrény, leoldott a biztosíték. Az amerikai légierő 12 teljes percig abban a hitben élt, hogy elkezdődött a harmadik világháború, a Moszkva felé elindult B52-eseket a levegőből parancsolták vissza, szerencsére még azelőtt, hogy a szovjet radarokon feltűntek volna, és elindul az ellen-ellencsapás.

Túl komolyan vett szimuláció
1979. november 9-én az amerikai légvédelem riasztása kereken ezer beérkező szovjet rakétát mutatott, amelyek sebészi pontossággal a nagyvárosok, radarközpontok és katonai bázisok felé tartottak. A reakció szinte tankönyvi volt, a négy katonai központ 6 perc alatt, óramű pontossággal indította el a válaszcsapást. Felszállt az elnök ilyen esetekre tartalékolt különgépe is, bár itt apró homokszem került a gépezetbe, Jimmy Cartert ugyanis nem tudta a titkosszolgálat az előírt 5 perc alatt előkeríteni, így a bepánikolt személyzet végül az elnök nélkül indította el a gépet. Már tíz bombázó a levegőben volt, és az egész amerikai hadsereget riadóztatták, amikor a légvédelem egyik illetékesének feltűnt, hogy az egész támadás túl szabályos, túl tökéletes. Futott tehát még egy kört, és elkezdte telefonon felhívogatni a radarállomásokat, hogy ugye ők is látják a beérkező rakéták százait. Természete­sen nem látták, azok ugyanis csak a NORAD egyik szimulációs programjában léteztek, amit aznap a központi hálózaton futtattak.

Az északi fény esete
1995-ben már jó ideje nem létezett a Szovjetunió, és hivatalosan a hidegháborúnak is vége volt, mégis sikerült egy ártatlan tudományos kísérlettel a világot az atomháború szélére sodorni.
Norvég és amerikai kutatók januárban egy kutatórakétát lőttek fel Norvégia legészakibb csücskéből a sarkvidék felé, hogy az az északi fény jelenségéről gyűjtsön adatokat. A tudósok nem sejtették, hogy pozíciójuk, a rakétájuk mérete és a fellövés utáni első percekben a pályája is kísértetiesen egybevág a legsúlyosabb orosz vészforgatókönyvekkel. Alig indult el a rakéta, a teljes orosz haderőt riadókészültségbe vágták, és értesítették az elnököt. Borisz Jelcin másnap nem hivatalosan elmondta, hogy életében első és egyetlen alkalommal aktiválta az atomcsapást elrendelő elnöki aktatáskát. Az orosz elnöknek ilyenkor tíz perce van megadni a titkos kódokat, és a hadsereg mindent kilő Amerikára, amije csak van. Jelcin nyolc percet várt, amikor közölték vele, hogy a rakéta ártalmatlanul belezuhant a Norvég-tengerbe.
Mint utóbb kiderült, a kutatócsoport a szabályokat betartva, hetekre előre értesítette az oroszokat a kísérletről, csak az információ a riadót elindító radarközpontig nem jutott el.(Index.hu)




A zsidó és a politikai maffia munkában


Vizoviczki - avagy, bukhatna akár a teljes magyar állam is



Vizoviczki László a budapesti éjszaka királya (volt)

Újabb spanyolviaszt fedezett fel magának, a magyar közbeszéd Vizoviczki László személyében, annak ellenére, hogy Vizovicki (közismertebb nevén Vizó) budapesti viszonylatban jobbára(talán) csak a kisiskolások és az erősen nyugdíjasok számára cseng ismeretlenül. A többnyire vendéglátásban és az éjszakai szórakoztatóiparban tevékenykedő vállalkozóhosszú évtizedek óta építgette vállalatbirodalmát, mondhatni tökéletes és zavartalan nyugalomban, melyet ebben a szép és demokratikus országban kevesen mondhatnak el magukról, ha egyáltalán elmondhatja valaki rajta kívül! (Simicskát és egyéb, fideszhez nem köthető vállalkozókat leszámítva)

A birodalom része: a belvárosi Moulin Rouge

Üzleti portfóliója mára lefedte a teljes budapesti szórakoztatóipart, és annak is a legjobban menő szegmenseit, a"hagyományos" éttermi és szórakozóhelyi vendéglátáson kívülkomoly érdekeltségei voltak kapcsolódó húzó ágazatokban is, mint például a prostitúció vagy a kábítószer kereskedelem, de egyes forrásaink szerint kipróbálta magát egyéb, jól jövedelmező területeken is; de ezekről később.

a Városközpont Étterem a Váci utcában

Mint ahogy az eddig is ismeretes volt, még az utca egyszerű embere számára is, Budapest számos legjobban menő klubja mára az üzletember érdekeltségébe tartozik, és azon történetek is közszájon forogtak, hogy ezek közül jó néhányat egész egyszerűen"lerántott" korábbi tulajdonosától, de legalábbisnem hagyományos üzleti tárgyalás útján, és semmiképpen nem az eladó/kiadó tábla kihelyezése után sikerült "felvásárolnia".

a néhai Galaxia Bárból, Belvárosi Étterem lett

Az sem volt titok, hogy hozzá köthetőek Budapest azon vendéglátóhelyeinek nagy része, ahol a gyanútlan külföldi turistákat "híresen szép magyar lányok" invitálására egy "igazi magyaros gulyásleves", vagy pár palack "jó magyar" bor után százezrekkel vágták meg, és amennyiben azok nem rendezték szó nélkül a (természetesen sehol fel nem tüntetett árak alapján kiállított)számlát, tagbaszakadt verőemberek jelentek meg, akik azonnal a legközelebbi ATM-ig kísérték a "magyaros vendégszeretetre" áhítozó kuncsaftokat! Ez ám a valódi "hungarikum" meg "országimázs"!

A sziget egyik legmenőbb klubja: a STUDIO

A közel 40 egységből álló birodalom zászlóshajója természetesen aHajógyári szigetentalálható szórakoztató komplexum, mely a mai napig is változatlan intenzitással üzemel, és amelynek neve a budapesti éjszakában egyet jelentett és jelent a kábítószer fogyasztással. Az éjszakánként, sokszor hétköznap is a szigetre látogató fiatalok ezreinek túlnyomó része kimondottan azért oda érkezik, mert tisztában van vele, hogy tökéletes nyugalomban és színvonalas kiszolgálás közepette tudja elfogyasztani napi vagy heti kábítószeradagját, melyet sok esetben a helyszínen kialakított díler infrastruktúra biztosít a számára (ha valaki esetleg nem hozott magával, vagy elegendőt)
szöveg nélkül
Egy ideje meglepődve figyelem a
YouTube-on megjelenőCORONITA (az egyik, reggel ötkor(!) nyitó és sokszor napokig folyamatosan üzemelő klub) party-zenéket népszerűsítő videóit, melyek a zenék mellett teljes nyíltsággal és cenzúra nélkül, kimondottan a kábítószer fogyasztást népszerűsítik, plakátokkal, képekkel és szövegekkel. A mellékhelyiségekben illatosítók helyett átható "Kati"(sokáig legális designer drog) szag érezhető, és minden boxban, mosdókagylón és folyosón sokszor 18 év alatti fiatalok szipogják aktuális kedvencüket, melyek fogyasztásának valójában csak pénztárcájuk szab határt.

A híres/hírhedt Coronita Music Club

Apropó, pénztárca. Bár újságírói kérdésre Vizovicki egyik promotere már többször elmondta, hogy akábítószer értékesítés nem tartozik klubjaik közvetlen tevékenységi körébe, ugyanis rendkívül jól keresnek a több ezer(minimum kettő-, de sokszor inkább ötezer)forintos belépőkön illetve az olcsónak abszolút nem mondható italpultok árain, ennek azonban némileg ellentmondani látszanak a leg(már akinek)újabb információk, miszerint számos(jelenleg előzetesben lévő és vádalkut kötni kész) díler állítja, hogy szabadon árusíthatták portékáikat, amennyiben a forgalom bizonyos százalékát leadták az vállalkozó megfelelő munkatársának.

Party a Studio-ban

Talán nem véletlen, de teljesen beleillik az eddig ismertetett "üzletpolitikába", hogy a jobbára 18-30 éves(valójában sok esetben akár fiatalabb) korosztályt is célzó klubok mellékhelyiségeibengyakran meleg víz folyt a csapokból, a kábítószertől az átlagostól jobban kiszáradt fiatalok ezért kénytelenek voltak jobb híján a jégbe hűtött, ámde méregdrágán adott ásványvizeket vásárolni.

Akcióban a mentősök

Többször előfordult az is, hogy a rosszul lett fiatalokat a szakképzett személyzet a szigeten kívülre vagy egy másik részébe telepítette, elkerülendő az esetleges későbbi problémákat, mentős macerákat, netán halálesetekből eredő számonkéréseket. A rendőrségtől - ahogy az ábra mutatja - nem kellett tartani. Az már csak a hab a tortán, de persze nem véletlen, hogy pl. két, viszonylag hagyományosan (tehát szélesebb zenei réteg számára, átlagos nyitva tartású, és mérsékeltebb belépti díjjal)dolgozó klub (STUDIO, PINK) mellett egy reggel ötkor nyitó, és méregdrága belépővel és árakkal prosperáló after is (CORONITA) üzemel, a totálkáros, gondolkodni, de főleg a hazamenni már egyáltalán nem akaró fiatalok utolsó filléreit megcélozva, mely azonban - lévén a több ezer érdeklődőre - ötezer forintos jegyárak mellett még így is több tízmillió forintos bevételt jelentett. Naponta!!!

Keresés a Dunában

Még vadabb vizekre evezve: több személy eltűnése is a szigethez kapcsolódik, melyeket azóta megoldatlan, és sok esetben szó szerint eltussolt ügyekként tartanak számon (hivatalosan persze nem, de logikailag és persze tanúk bejelentésire alapozva), felvetik a szervkereskedelem lehetőségét is, amely ilyen ellenőrizetlen és - tekintve a többnyire egészséges, fiatal, és általában magáról és környezetéről abszolút nem tudó fiatalok tömegét - potenciális környezetben rendkívül nagy hatékonysággal űzhető! Igény pedig van rá (mármint a szervekre), az egészen bizonyos! E kérdéskörrel kapcsolatos korábbi cikk a következő linkre kattintva elérhető : A West Balkán gyilkosság és a többiek...

Vizó, ha jól beszél... sokat árthat a rendszernek

Vizoviczkiről tehát - tekintve az eddig felsoroltakat - mint szigorú és mint mindent kézben tartó vezetőről (akinek mindenen rajta volt a szeme) nehezen elképzelhető, hogy nem lesz megvádolható a számtalan és súlyos bűncselekmény elkövetésével, korrupcióval, bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és irányításával, de valójában ezzel semmi újat nem valósított meg a piacon. A világ összes lokális keresztapája, éjszaka császára ezt teszi, hiszen ebből származik a jövedelme, ez a hivatása. Ezeknél a cselekményeknél nagyságrendekkel izgalmasabb és fontosabb azt a területet boncolgatni, ahol bekapcsolódik - vagy ahol nem kapcsolódott be - a rendőrség, a titkosszolgálat, vagy akár a sor legvégén, mint mindig, a mindenkori magyar állam. (Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy Vizó nyugalmát jó néhány kormány szavatolta)

Mindenki tudja, mindenki hallgat... meddig?

Vizoviczki "csak" fizetett, az előbb felsorolt apparátusok pedig a keze alá dolgoztak, szemet hunyva (azokkal teljesen tisztában) minden gaztett fölött, ahogy szinte a semmiből az ország legnagyobb (éjszakai típusú) bűnbirodalmát létre hozza. Az "üzletember"közel húsz éves regnálása alatt ugyanis jóformán semmilyen akadályba nem ütközött, kezdve az önkormányzati engedélyek megszerzésétől a hatóságok - egy átlagos vállalkozót azonban rendre halmozottan sújtó, teljesen megszokott és agyament - packázásaiig bezárólag.

Mindenkinek meg volt az ára

Sőt, ahogy az ábra mutatja, éppen a közigazgatást és a karhatalmat használta Vizó arra, hogy az általa kiszemelt helyeket a folyamatos zaklatásokkal, razziákkal és egyéb módszerekkel tönkretegye, bezárásra, majd pedig nyomott áron való átadásra bírja.Ezekhez nem csak rendőrökre, hanem önkormányzati tisztségviselőkre, jegyzőkre és egyéb hivatalnokokra is szüksége volt. Sőt, ezek egész hadára! Vajon hogyan tudtak sok esetben a mai napig is üzemelni azok a budapesti turista kopasztó központok, melyek Budapest, és ezzel Magyarország amúgy sem túl rózsás hírét viszik a világban? Vajon nem érkezett elég be- és feljelentés az érintett önkormányzatokhoz is ezekkel kapcsolatban? Természetesen érkeztek, azonban ugyanúgy, ahogyan a szigeten és az egyéb helyeken történő eltűnésekkel vagy más bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentések, a védett Vizó érdekeltségek esetében, önkormányzati szinten is rendre eltussolásra kerültek.

Az igazi mintarendőr

Ha csak a legfrissebb sajtóértesüléseket tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a rendőrség felső vezető köreiben már letartóztatások történtek, pedig Vizoviczki még ki sem nyitotta a száját. Külön örömömre szolgált, amikor a sajtó is úgy fogalmazott, hogypéldaképnek tekintett rendőröket sikerült már rögtön az első körben begyűjteni, ez ugyanis tökéletesen példázza azt a rendszert, amit nálunk igazságszolgáltatásnak, meg közrendnek, meg mindenféle egyéb baromságnak neveznek. Az első mindjárt egy "igazi mintarendőr"Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, mely a sajtóforrás szerint "a közrendvédelmi főosztály a rendőrség szervezetén belül a legfontosabb, ami létezik Budapesten". Ő koordinálta (persze csak az elmúlt néhány évben) a konkurenciák elleni razziákat, és többek között ő intézte, hogy a Vizó érdekeltségek SOHA ne kapjanak hívatlan látogatókat, ergó a Vizó dílerek így nyugodtan dolgozhattak, a szórakozó fiatalok pedig kulturált, nyugodt körülmények között fogyaszthatták a kábítószereket!

Hopka Lajos, a 2008-as év rendőre

A Nemzeti Nyomozó Iroda Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának (a laikus azt gondolná tehát, hogy minden, ami Vizoviczki osztály) két vezetője,Gulyás Imre és Hopka Lajos szintén begyűjtésre került az első körben, ami ugye ilyen esetben megint csak azt lepi meg, aki nem tudja, hogy magyarországon a rendőrségnél nagyobb és kiterjedtebb fegyveres bűnszervezet nem is létezik. Naná, hogy többszörösen és soron kívül kitüntetett rendőrökről van szó, sőt, Hopka 2008-ban állítólag még az év rendőre címet is megérdemelte.
a "szerecsen" mosdató BRFK-s

Nagyon valószínű, hogy hasonló lojalitást és tisztelet vártak el a beosztottjaiktól is, mint amit ők tanúsítottak a rendőrség irányában áldozatos munkájukkal. Jellemző a rendőr tempóra, hogy a mundér azonnal keresett egy BRFK-s mosogatót, aki az eddig büszkén alkalmazott év rendőreit azonnal le-"igazolványos emberezte", jelezve az állomány felé, hogy aki bukik, és már nem tudják előléptetni, az onnantól már csak igazolványos ember lehet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a rendőrségnél valójában MINDENKI igazolványos ember!

Ha elfogy a kávé...

Laikusban is azonnal felmerül a kérdés, hogymiként tudta elkerülni közel egy évtizeden keresztül, Budapest  legjobban reklámozott drogtanyája, a város ÖSSZES drognyomozójának figyelmét, akik amúgy jointra vagy kokainra vadászva, fényes nappal hámoznak meg találomra kiválasztott utcai járókelőket a belvárosban, szerencsés esetben "csak" lerabolva róluk az esetlegesen talált kábítószert, más esetekben pedig akár üres kábítószeresnek látszó zacskó esetén is azonnal 72 órába vágják őket, majd büntető eljárást kezdeményeznek ellenük?

Letartóztatás a Hajógyárin

Végül, de remélhetőleg nem utolsóként a sorban, akit egyenruhásként sodort magával az első árhullám, a kiemelt ügyek osztályának egy nyomozója, Koblencz Attila, akiről túl sok információt a média sem közölt, de tekintve, hogy a nagyhalakkal együtt fogták el, sejteni lehet, hogy más megítélés alá esik az ügye, mint az akár a mai napig is a szórakozóhelyek portáin másodállásban(természetesen jogellenesen) biztonsági emberként foglalkoztatott közel félszáz rendőr.

Vajon mikor fagy az arcára ez a vigyor?

A cikk írója reméli, hogy Vizoviczki Úr, az előzetes letartóztatása alatt belátja, hogy azt a bűnbandát, amelyről ő akár személy szerint is borzasztó sokat tudna mesélni, és amelyik az ő bűnszervezetéről természetesen az elejétől fogva mindent pontosan tudott, azt egy pillanatig sem érdemes védeni, ezért aztánhamarosan kiterjedt és részletes feltáró vallomásba kezd, melyben megemlítheti például Pintér Sándor belügyminisztert, aki nélkül egy ilyen akció ugye soha nem jöhetett volna létre, és aki borzasztóan szereti putyini módon megszerezni a már kikapart gesztenyéket, de bizonyára sok érdekes dolgot tudna mesélni Orbán Viktorról, az egész országra kiterjedő kábítószerügyletekről, szervkereskedelmi ügyekről, olajügyekről, maffia bűncselekményekről..., sőt, a végén még egész jó kis koronatanú lehetne belőle, hovatovább nemzeti hős, akinek még a megfelelő védelem is kijár, mert megszabadíthatná az országot néhány igen komoly rákos megbetegedésétől!

Az Isten Áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!
Bejegyezte: Domján Tibor 




Az Echelonisták bukására..



és lesz majd nagy kék tűzijáték..

Annak a ténynek, hogy e cikk pont a "nagy nemzeti ünnepünkön" augusztus 20.-án születik, igazából semmi jelentősége nincsen. Tekintettel a lényegre, tulajdonképpen semmilyen nemzeti és semmilyen ünnepnek sincsen jelentősége! Ahogy Kis Pista adóalany említi youtube-os bevallásában a jövedelmével kapcsolatban, úgy érvényes ünnepeinkre is, hogy az egész egy falhoz vert lófasz! (elnézést ha valakinek túl vulgáris, szerintem  találó hasonlat) Egyrészt azért mert jó ideje nincs mit ünnepelni, másrészt pedig mert még magával az ünneplésekkel is rendszeresen több lábbal rúgják szájba a lakosságot. 

akik mind egy szálig interaktív illuminátusok..

Valami nem érthető? A beszédeket javarésztállami bűnözők tartják, és még a celebráló papok.. "egyházi méltóságok" is álszent beavatott ügynökök. Az első sorokban mindig a lokális hatalmi bűnözők virítanak,mögöttük pedig a népük.. ami viszont úgyis csak arra a nyamvadt tűzijátékra kíváncsi, ami településenként minimum egy, maximum több százmillió Forintba kerül az állampolgároknak. Ja de, hogy mennyire szép? Nos ha valóban annyira szép lenne, mint amennyire a lakosság hülye.. akkor most nem is ezzel példálóznék. (egyébként annyira szép nem tud lenni!)

akik nap mint nap eladják a lakosságot..

Ilyenkor gyakran elhangzik, hogy fogjunk össze, emlegetik a "nagy" elődök csodás tetteit stb. vagy károgják.., hogyIsten, áldd meg a magyart... de valójában az ájtatos és fennkölt szövegek fedezékében egész másért imádkoznak..  pl. hogy Sátán verd meg a magyart, még több hülyeséggel,  had legyen még több pénzem és had legyen még egy nappal több időm élvezni az életemet  mindenki más keserűségére, és rovására.   


Ezzel szerintem a legtöbb ember távolról egyet is értene.. hiszen saját bőrén tapasztalja, de valójában nem érti az összefüggéseket!  


Mi elmondjuk!

 Azért vagyunk! 




Hivatalosan (tehát jóval később mint valójában) az ötvenes évek elejétől az  USA-ban márembereket tudatát programozták (MK ULTRA) különböző feladatokra, mint pl.szexrabszolga, élő adatbázis (filer), bérgyilkos stb. Tehát még azelőtt, hogy magyarországon megjelent volna aTelevízió, amerikában már embereketkapcsolgattak ki-be, illetve robotként hajtattak végre velük.. olyan feladatokat, amilyeneket csak akartak!!!


Felismerték? nem baj..


Az is hivatalos, hogy németország legtöbb náci orvosát, pszichiáterét, kutatóját addigi munkáikkal együtt, a háború végeztévelátcsempészték az egyesült államokba, akik a már világháború alatt is, 
"a lelki társak"

főként olyan feladatokkal voltak ellátva mint a genetika tanulmányozása, az emberi szervezet tűrőképességének határai vagy a tudat "boncolgatása" amihez ugye elengedhetetlen volt  a temérdek önkéntes öngyilkos! Be is zsuppoltak gyorsan több millió embert különféle lágerekbe, akik "segítségével" sajnos roppant eredményesnek is bizonyultak kutatásaik, a fent említett területeken. Legfőbb vezetőjük, Hitler pontosan ugyanolyan beavatott háttérhatalmi illuminátus volt mint most Barack Obama, vagy elődje George Bush, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel, Orbán Viktor, Vladimir Putyin vagy Ven Csia Pao. (és sokan mások)

őszi kiránduló viselet (jobbik 2012)


Megmondva a frankót ekkor már (tehát  a második világháború ideje alatt) javában működött az a rendszer, ami már precízen irányította az egész világot, de egyenlőre elég azt tudni, hogyHitler és népe már tökéletesechelon transzbankövette el tetteit. Csakhogy a führer (is) tudott róla (és engedelmeskedett neki) a népe viszont ugyanúgy ahogy most a jobbik, cigány és zsidógyűlölettől megrészegülvevágtatott végig európán. 


a beszédes nevű Mátyás egy "lebilincselő" beszéde..

Aztán hirtelen megszűnt...valakik tekertek egyet a potméteren, és onnantól kezdve a németek békés jóvátétel fizetőkké és a legbefogadóbb nemzetté, a magyarok pedig hithű kommunistákká lettek! A új vezető és "értelmiségi" rétegek az egész világon dogmától függetlenül tökéletesen tisztában voltak azzal,  hogy kitől van a hatalom és, hogy az miként kommunikál velük beszűkült  agyukon keresztül, ezért gondosan titkolták azt a lakosság elől, és ez a mai napig így van!  

odát kiadott könyv - nálunk államtitok

Vegyük  át mégegyszer.. az USA-ban egyre több személy kerül elő.. (már a hetvenes években) aki azt állítja, hogy programozták és irányították az agyát.. (már az ötvenes években) illetve kíséreteket végeztek rajtuk, vagy éppenmentálisan zaklatták őket.(nálunk közben egy faluban egy TV) Olyan dolgokat meséltek, hogy valaki egyik pillanatban hétköznapi családanya otthon, egy másik pillanatban viszont már John F. Kennedy, Richard Nixon vagy éppen Gerald Ford amerikai elnök valamelyik sátánista orgiájakeretében szórakoztatja a társaságot. Említett urakhoz többek között Brice Taylornak volt "szerencséje", akinek az elit aberrációit oly módon sikerült tanulmányoznia, hogy később ezeket el is tudta mesélni! 

Henry és a csajok.. csak a burkokat cseréli..

Meg azt is, hogy Henry Kissinger olyan módonhasíttatta darabokra(part-okra) a tudatát,hogy egyikbe közgazdasági és pénzügyi lexikonok tartalmát csomagolhatta, másikakba különböző aberrált szexuális személyiségeket, némelyikbe pedig azokat az államtitoknak minősített hadititkokat és információkat  amelyekkel éppen kereskedett. 
szó szerint


Ezeket a tudatokat igény szerint különböző kódok segítségével lehetett előhívni. Mikor éppen melyikre volt szükség?! Kissingertehát rendkívül praktikusan használta ki személyi asszisztense minden zegét-zugát.. később valószínűleg ezért kapott Nobel béke díjat! Millió és millió olyan emberről tudnak azUSA-ban, akinek az agyába (és így az életébe) különböző, (ma már)kőkorszakinak számító műszerekkel nyúltak bele és hajtattak végre velük különböző tevékenységeket.Megszámlálhatatlangyilkosságot és egyéb bűncselekményeket, vagy csak egyszerűen kínozták őket  vagy kísérleteket végeztek velük.. valahonnan... 


Claudia Mullen, Walerie B. Wolf, Chris DeNicola

1995-ben több száz (még élő) ilyen echelon-tanú meghallgatása után,  Valerie B. Wolf (zsidó nők nemzeti tanácsának elnöke) 51Echelon tanút vonultatott fel, egy Bill Clinton által összehívott elnöki bizottság keretében.. ahol a megjelentek beszámolhattak az ellenük, akkor már több 10 éve folyókizárólag állami visszaélésekről. Nálunk(16 évvel ez után) a sötét magyarországon, eközben minden nap el kell mondani, hogy létezik az Echelon és használják is.. és mindenki tud róla csak a lakosság nem!Ráadásul holnapra "elfelejted"!! 

Cathy és Mark  leleplezése a Trance formation of America c. könyvükben..

De voltak mások is akik borítottak, például a CIAés aPentagonegyikagyprogramozója (értjük?? ez volt a foglalkozása) Mark Phillips és az általa visszaprogramozott Cathy O'Brien aki pedig többek között az idősebb majd fiatalabbGeorge Bushnak volt a szexrabszolgája 

na vajon itt ki "állítgat" Clintonon?

több száz (vagy több ezer) benne létrehozott különböző személyiséggel vagy funkcióval, de kiszolgálta még Hillary Clintont is, és mivel az illuminatik leginkább a sátánra gerjednek, ezért még a vagináját is bafometformájúra műttették át. De mondok még valamit, aztán hanyagolom a múltat.. sokak kedvence Marilyn Monroe  is egy ilyen tudatmódosított (slave) szexrabszolga személy volt! De amikor ilyen információk kint vannak a neten (is) akkor nálunk itt a felsötétedett középkorban még azt sem hiszik el ami 50 éve történt, nemhogy amivel ma vezénylik a forgatókönyvet.. és a lakosság nemhogy kételkedik, még csaknem is érdeklődik!!! 

a lakosság nemsokára megkapja a flasht.. és akkor...

Pontosan azért, mert mármindenki irányítva,butítva, tompítva van a valósággal kapcsolatban,  a háttérhalom által!Ezért nem tud a lakosság semmi életmentő információhoz hozzájutni, vagy felfogni azokat! Ők azok akikvalóban nem tudják, vagy rosszul tudják azt ami van! Oké.. egyenlőre hagyjuk.. Ők csak egy kattintás lesznek.. de mi legyen azokkal akik viszont úgy élnek közöttünk, (és bizony szép számmal, és igen jól élnek.. ebből!!) hogy tökélesen tisztában vannak ezekkel a dolgokkal?? 

Pálinkás, Vizi E. Szilveszter nincs mit mondanotok?

Nap mint nap látjuk őket a médiában, közismertek.. mindenféle "fontos" hivatást vagy karriert betöltve.. és egy sem beszél róla, hogy mi a nép igazi nyomora! A legsötétebbek ezt még tudják fokozni azzal, hogy nemcsak hallgatnak, hanem egyenesen tagadják, sőt igyekeznek ellehetetleníteni, üldözni, vagy akár megölni azokat akik beszélnek ezekről! 
...hogy elvigyen a Mestered!

Nos ezeket a személyeket(egytől egyig) - merthogy vége a jó világnak -  egyéb jelentkező és erre képes emberek és szervezetek híján, a Hírháttér Multimédia és társprojektjei szanaszéjjel fogják bombázni..minden egzisztenciájuktól és ha volt is, hamis köztiszteletüktől megfosztatnak.. miközben a teljes emberiség előtt örök időkre leszerepelnek.. és ha benne is lesznek a későbbi történelemkönyvekbenakkor csak úgy, mint a világ utolsó szemetei, és az emberiség elárulói.. tulajdonképpen ez már egy ideje folyamatban is van!  
Végetek van magyarország illuminátusai, 

végetek van Echelonisták!  

Molnár F. Árpád aki ÉLI

Igazából már akkor végetek volt, amikor elkezdtetek együttműködni Azzal... a hatalommal (tudjátok miről beszélek)! Tudjátok azt is.. mert ezerszer elmondtuk, hogy aki kinyitja a szájátés beszélni kezd azkeresse a Hírháttért és megkapja a védelmet.. sőt a világ valódi nagyjai közé léphet... és azt is tudjátok, hogy aki az elmondottak ellenére támad, az A Falba ütközik, amibe bele is halhat..Mégis nem volt eddig egy sem.. (tényleg hányan vagytok?? nem tízezren.. nem is százezren.. sokkal többen..) amelyik meg merte volna tenni... (támadni persze volt merszük.. sokan meg is haltak azóta)

a pénzeteket féltitek? a karriereteket? netalán az életeteket? 

az (ál)szent család

Nem a lelketeket az biztos, mert azt már bedobtátok a zaciba..Nem gondoljátok, hogy ez lehet az egyetlen menekülésszámotokra?? Ha beszéltek.. Persze vannak  már köztetekmenthetetlen figurák.. ne akarjatok a nyomdokaikba lépni! 

és ti sem menekültök ám.. hiába az a nagy kereszt..


 Egyenként fogunk levadászni titeket..akár egy mikrofonnal, meg egy kamerával.. és egyszerűen megkérdezzük például, hogy hallottál-e már az Echelonról és a  Haarp-ról? Tudod-e, hogy hányféleképpen befolyásolja az állam a lakosságot? Tudsz-e róla, hogy hogyan készülnek a katasztrófák, balesetek, gyilkosságok stb.? 



ne félj csak ne hazudj.. és beszélj..

Egyszerű nem?Ártalmatlan kérdések.. semmi erőszak.. mégis bele  fogtok dögleni ha rosszul válaszoltok!És ez még csak a kezdet.. ha felébresztik a lakosságot.. (egy döntés mindössze) akkor lehet lámpaoszlopokon fogtok lógni sorban, vagy ki tudja, hogy végzitek, mert anép sosem kegyelmez, főleg annak tükrében amit tettek vele! Mert ti tettétek.. és teszitek nap nap után, mert semmit sem tesztek, közben pedig Tudjátok! 
Nem attól kell igazából félni.. akitől.. vagy amitől ti féltek.. (ezt  mondjuk lehet, hogy nem tudjátok)


Várjuk tehát az élet minden területéről azokat, akik most már el merik mondaniamit tudnak.. pl. a médiából... a tudományos akadémiából, közhivatalokból, állami intézményekből, a gazdasági életből.. Gyertek.. gyertek..  legyetek elsők.. vagy.. maradjatok és lapuljatok... amíg ...

Mi folytatjuk..

Az Isten áldásával! 
Bejegyezte: Domján Tibor 


TEK avagy a Tematizált Elmebetegek Különítménye!





A képen E2 és E1 látható, "laza" szerkóban..

Sokan sokfélét írtak már a magyar"szuperkommandóról",annak ellenére, hogy még alig több mint egy éve sikerült csak TEK néven elhíresülniük. Természetesen az ilyen különítményekről objektíven sok jót nem is lehet elmondani, főleg havannak hiteles információink a világ valódi működésével kapcsolatban, esetleg tudjuk, hogy kik és hogyan "gyártják" a terrorizmust, netalán van némi fogalmunk annak lélektanáról. Ezután már valóban a helyén tudjuk üdvözölni az olyan állami intézkedéseket, amelyek bizonyosterrorfenyegetések elhárítására jönnek létre. Szóval vizsgáljuk meg a gyökereket...
A terrorizmus keresztszülei...

Kezdjünk talán ott, és ez olvasóinknak is bizonyára már a könyökén jön ki, hogyterrorizmusról akkor beszélhetünk, ha egy ország titkosszolgálata, vagy egy erősebb ország titkosszolgálata (felsőbb utasításra) úgy dönt, hogyterrorcselekményt szándékozik elkövetni adott helyszínen, meghatározott céllal és áldozattal. Ez leggyakrabban teljesen "saját" kivitelezés, de lehet olyan is (bár ez ritka, vagy inkább nézőpont kérdése minek nevezzük) amit "csak" hagynak megtörténni, max. besegítenek... vagy, hogy is mondják? ja megvan... a kezük alá dolgoznak!

a büszke szülők és a lelkes újszülött TEKi


A terrorelhárító központokat pontosan abból a célból hozzák létre, hogy ezeketaz igényeket, a legmagasabb mértékig ki tudják szolgálni, ami nyilvánvalóan megköveteli, hogy mindenfajta ellenőrző hatóság felett állhassanak a beavatkozási szinteket, vagy jelentési kötelezettségeket tekintve! 


Galambos NBH ig. és Földesi Sz. bizniszmen

Ezek a "cégek" viszik a világon mindenhol, adiplomáciai kábítószer, fegyver és egyéb bizniszeket, és széleskörű hozzáférésüknek köszönhetően  pedig, nagy hatékonysággal törik le az esetlegesen hasonló üzletekben utazó "civil"maffia érdekeltségeket, de természetesen csak abban az esetben, ha valamiért kereszteznék egymás útjait. A maffiák, ugyanis éppen úgy mint a mezei terroristák, 100 %-ban a titkosszolgálatok tudtával és beleegyezésével, sok esetben azokkal együttműködve tevékenykednek.


Soha sem tévednek, mindig hazudnak...

Nem tudom hányadszorra, mondjuk el, de ezzel nem csak a rendőrség vagy a politika, hanem a média is tisztában van... ehhez képest, érdemes megfigyelni ebből a kontextusból a különböző bűnügyi és egyéb híreket.Szánalmas, hogy milyen emberek nevezik magukat sajtósnak, riporternek műsorvezetőnek, a főszerkesztőkről és hírigazgatókról már nem is beszélve... de most nem is ez a téma..

az átvert illuminátusok "vak" jókedve..

Hazatérve a mi kis TEKünkhöz, azt tapasztaljuk, hogy eználunk sincs másként mint a nagyvilágban, ide is beette magát a terrorveszély, ami nyilvánvaló hiszen az az orbán viktor a miniszterelnök, akinek mostanában legfőbb szórakozása arab és egyéb diktátorok technológiáit tanulmányozni, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy azok tanulmányozzák a minihitlerünket.

Terrorista képző szeminárium 2011.

Egy biztos, rezsimet építeni már nagyon tud a mini sztárelnök, TEKnevén E1, (korábban V1) hiszen Terrorcsoportja élére, azt a személyt nevezte ki, aki nyolc éven keresztül volt kénytelen non stop hallgatni, üzleti és magánbeszélgetéseit,ami tekintve E1 nem publikus ténykedéseit, abszolút nem lehetett egyszerű feladat! 
barátságosnak látszik, de etetni vagy simogatni tilos...

Hajdú Jánost, sikeres, jó szakembernek tartották és már 2002-ben is a terrorelhárítóktól pattant be A volkswagen transit anyósülésére, ahol egészen TEKi kinevezéséig szolgálta a hazát, vagy mit. Egy biztos,Hajdú János majdnem mindent tud orbán viktorról, tehát félszavakból megértik egymást a terrorcselekmények tekintetében is.  


pedig ez valódi szittya embléma...

Több rendőri vezetőben visszafelé indult el az a bizonyos, amikor napvilágot látott, hogy az általuk koordinált gazságszolgáltatás legújabb pénznyelője már nem is az AVH hanem a TEK lesz, amelynek 2010 szeptember elsejei keresztelőjére 10 milliárdot utalt a költségvetés, de talán az azévi szeptember 11.-i ünnepségekre már meg is kellett toldani az összeget, a mai napig még legalább 3-4 milliárddal!Hiába, ez is jelzi, hogy mennyi terrorista tevékenykedik magyarországon, hogynem olcsó az üldözésük! 
A leghatékonyabb "bűnüldöző" szekér...

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy valamirevaló terrorelhárítónak nem lehet kisebb kocsija mint  egy maffiózónak, vagy egy jó családból származó szaúdi terroristának, hiszen ez rontaná a presztizsüket az illegális és a már említett diplomáciai piacon... 

ez persze bárki lehet...

A mindenkiről mindent tudó és megfigyelő kütyük sem olcsók, azonban valójában minden eltörpül  annak a költsége mellett, ami az igazság napvilágra kerülését hivatott megakadályozni.Valójában tudniillik, ez a rendszer kerül sokba, amiből mindenki lophat egy kicsit vagy sokat, aki részt vesz ebben a játékban. Amivel egy darabig, amíg az a kezükben van,  talán egy despota elmebeteget is megkoronáztathatnak egyszer  Európa kellős közepén (vagy valahol máshol)!

a földön fekve a józan észt láthajuk, rajta aTEK specialistája...

Szó se róla a TEKiksikeresek, hiszen  amíg a magyarországhivatalos terroristájaBudaházy, börtönben sínylődött addig, el lehetett velük kapatni a nem jattoló vagy statisztika javító, esetleg egyszerűen üzleti érdeket sértő kábítószer termesztőket, 

inkább csak Jasonra... de csak sötétben..

terjesztőket, továbbá részt lehetett venni velük a nemzetközi terrorizmus színpadán zajló eseményekben, mint pl. aBangkok-i túszdráma, Papp István hazahozatala vagy akár a Líbiai mentőakció,aminek levezénylése közbenHajdú Jánost többen, holBruce Willis-el hol pedig Jason Statham-al tévesztették össze az amúgy istöbb síkon beszédesFeláldozhatók c. Hollywood-i produkcióból...


Te Angela, ezek hülyébbek mint a zombijaink...

És ha már így szóba jöttHollywood akkor ne felejtsük el (nem is volt szándékomban)megemlíteni, hogy mennyirenyilvánvaló az a tény, hogy még látszatra sem ér semmit az a milliárdos terminátorcsapat, amelyik kizárólag csak elembetegek politikai utasításait hajthatja végre. 

sőt a zombik rögtön sajtótájékoztatót tartottak...


Ugyanis felejtsük el azokat a gyenge frázisokat amelyeket, Brad Pitt által fémjeleztt World War Z c. film fegyvereinek lefoglalásával kapcsolatban igyekezett sugallni mindegy, hogy melyik oldali sajtó, nem is beszélve a TEKi sajtótájékoztatójáról. A titkosszolgálatok ugyanis mindig tudják, hogy mi van a dobozban, főleg ha fegyverről van szó, természetesen azt is, hogy kitől érkezik meg azt  is, hogy hova tart!  


Gratulálok uraim, én adtam a parancsot...

Mivel Brad Pitt és a vele kapcsolatban álló szervezők is elismerték, köztük Adam Goodman producer is,hogy a fegyverek hozzájuk tartoznak, (tehát a címzett és a feladó eleve nem kamu!!)egészen biztosak lehetünk benne, hogy a TEKszándékosan, de természetesen politikai utasításra avatkozott bele az eseményekbe!

Brad Pitt gondolkodóban, és a stukkerek büntiben...

Hülyeség az is, hogy vizsgálni kellett őket,mint ahogy az is, hogy ezért le kellett kommandózni Gajdos Bélát, ugyanis normális esetben olyan sincsen, hogy több tízmillió dolláros költségvetésű, precízen előkészített forgatókönyvű filmprodukciók, minden papírozás, engedélyezés és szakember nélkül több tucat gépfegyvert hurcolásznak országokon keresztül, hátha nem lesz gond 100 kalasnyikovval alapon!  
egy igen népszerű korábbi próféta plakát...

orbán utasította tehát aTEKi katonáit (mert ekkora faszságot önmaguktól nem képesek elkövetni, más főnök meg nincs), hogy keverjék egy kicsit a szart,mert úgy látszik, szeretné ha esetleg külföldi filmstúdiók is beszállnának saját lejárató kampányába,elmebetegeknél ezt soha sem lehet pontosan tudni vagy, hogy esetleg  házi filmese Andy G. is benne van-e a dologban...??  nemsokára megtudjuk...  !

az élethű fogyóeszköz zombik.. nem ismerősek valahonnan?

Egy biztos, az ország legfőbb felesküdött védője és oltalmazója aTematizált Elmebetegek Különítményeíme bemutatta, hogyképes bármikor bármilyen utasítást végrehajtani, legyen az akármilyen átlátszó vagy Zombi...

Kíváncsian várom ezután a következő, "előre nem kalkulált terrorcselekményt"! - de csak mert abba remélem már biztosan belebuknak...
Az Isten áldásával!
Bejegyezte: Domján Tibor  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése