A Sunyi gyilkosok

A Sunyi gyilkosok

Négy meglepő tény, amit eddig biztosan nem tudtál Hitlerről

Hitlert mindenki ismerni véli, hiszen mindannyian tanultunk az általa elkövetett gaztettekről. Tehát a történelmi szörnyeteget ismerjük, de a többség keveset tud arról, milyen volt Hitler magánemberként. Hogy viselkedett a barátaival, szerelmeivel, a környezetével? Vajon mi okozta, hogy olyan lelkiismeretlenül vezette bele a világot egy milliókat elpusztító háborúba?

Szörnyeteg születik

Hitler a Monarchia Ausztriájában született 1889-ben. Apja, Alois törvénytelen gyerek volt, akit a természetes apja nevelt, ám neki nagybácsinak kellett őt szólítania. Alois kétszer nősült, ám mindkét felesége megbetegedett és meghalt.  A második feleségének gondozásába segített be Alois unokahúga, Klara, aki 16 évesen került a nagybátyja házához, és 24 éves volt, amikor várandós lett tőle.Ekkor veszi őt feleségül az ekkor már 47 éves Alois. Hitler szülei tehát vérrokonok voltak.  A kicsi Adolf állítólag két fejlődési rendellenességgel született: húgycsöve a pénisze alsó felén talált utat magának, és az egyik heréje nem szállt le a hasüregből a herezacskóba. A boncolási jegyzőkönyv szerint a bal heréje hiányzott. Talán ezzel magyarázható, hogy Hitler rendkívül szemérmes volt, soha nem engedte meg még az orvosainak sem, hogy teljes fizikai vizsgálatot végezzenek rajta.

Hitler apja a kor szokása szerint rendszeresen verte a fiait, aminek az lett az eredménye, hogy idősebb gyermeke, Alois 14 évesen megszökött otthonról, és a család többé nem hallott róla. Ettől kezdve Adolf helyzete még nehezebb lett. Apja rendszeresen megszégyenítette, például soha nem szólította a nevén, csak fütyült neki mint a kutyának. Ennek ellenére Hitler mindig tisztelettel beszélt az apjáról, és nagyon megviselte őt, amikor az öreg váratlanul meghalt. Mindenesetre már gyerekként megtanulta, hogy mindig az erő győzedelmeskedik, és valószínűleg itt rejlik a nárcisztikus személyiségzavarának a gyökere is.

A kis Adolf rendkívül rossz tanuló volt, többször megbukott és soha nem érettségizett le. No, nem azért, mintha nem lett volna elég értelmes ehhez, hanem mert szörnyen lusta volt. Később autodidakta módon képezte magát, de nem volt rendszeres, átfogó általános műveltsége. 1907-ben elhatározta ugyan, hogy beiratkozik a bécsi festészeti akadémiára, ám sajnos az intézmény többször is elutasította a festőpalántát. Pedig a képei nem voltak sem reménytelenül rosszak, sem kimagaslóan értékesek.

Hitler szorosan kötődött az anyjához, és nagyon megviselte a halála. Az asszony rákban halt meg súlyos szenvedések után, betegségében Adolf fia odaadóan gondozta.

Hitler gyerekkori barátja

A kis Hitlernek gyerek és ifjúkorában volt egy hűséges barátja, August Kubizek,akinek két nagy tehetsége volt: a zene és a végtelen türelem, amivel Adolfot el bírta viselni. A két fiút a Wagner iránti szeretet kötötte össze. Adolf hosszú sétákra cipelte barátját, miközben hosszan és összefüggéstelenül szónokolt neki mindenről, ami eszébe jutott. Hitlert már ekkor sem érdekelte, hogy a barátjának mi a véleménye az általa felvetett témákról, neki annyi elég volt, hogy valaki türelmesen végighallgassa. És Kubizek jó hallgatóság volt. Neki mesélte el Hitler azt is, hogy megjelent előtte Szűz Mária, és kinyilatkoztatta, hogy ő lesz Németország megváltója.

A két fiú együtt került Bécsbe is egy nyomortanyára. Hitler ekkor határozta el, hogy újjáépíti majd Bécset, és szokása volt, hogy éjszakánként felverte legszebb álmából a szerencsétlen Kubizeket, hogy hosszú előadásokat tartson neki a terveiről. A két fiú kapcsolata 1908-ban ért véget, amikor Kubizeket behívták katonának, és mire visszatért Bécsbe, Hitlernek hűlt helyét találta. 1938-ban találkoztak ismét, és bár Kubizek a 30-as években többször hallotta Hitler nevét, fel sem merült benne, hogy a gyerekkori barátjáról hallgatja a híreket.

Asperger-szindróma és nárcizmus

Vannak kutatók, akik azt állítják, hogy Hitler az autizmus spektrum egyik enyhe formájában,  Asperger-szindrómában szenvedett. Az Aspergeresekre jellemző az átlagon felüli intelligencia, ámde nagyon nehezen illeszkednek be közösségbe, társadalomba. Nagyon kevés empátiával rendelkeznek, nem ismerik fel mások érzelmeit, gesztusait. Hitler nagyon kevés emberrel tudott csak érzelmi kapcsolatot kialakítani, az empátia hiányát pedig bőségesen tanúsítja a holokauszt. Az aspergeresek jellemző tünete a mozgászavar. Hitler semmilyen sportot nem űzött, nem volt jó barátságban a testével, és voltak bizonyos sztereotip mozgásai, a gesztusai soha nem voltak természetesek, inkább kényszeresnek tűntek. Az autisztikus gondolkodás merev, szertartásokba, rutinokba fullad. Hitler is gyakran elveszett a részletekben, mindig görcsösen ragaszkodott a saját elképzeléseihez.Erről a tábornokai sokat meséltek, és több százezer ember halt meg ezért a háborúban. Az aspergeresek gyakran menekülnek egy fantáziavilágba, ahol minden lehetséges. Gondoljunk csak Hitler küldetéstudatára vagy az ideológiai fantáziáira,amely az élettér-elméletben csúcsosodott ki! Kubizek szerint Hitlernek hihetetlen képessége volt arra, hogy figyelmen kívül hagyja a valóságot.

Vannak kutatók, akik a nárcisztikus személyiségzavar vonásait is felfedezni vélik Hitler személyiségében. Az ilyen személyiség jellemezője, hogy magát a világ közepének tartja, mindent saját magára vonatkoztat, magáról nagyzásos, megalomán képe van. Ugyanakkor ez a kép végtelenül törékeny, képtelen elviselni a kritikát. Ha ellenvéleménnyel találkozik, rendkívül heves dührohamot kap - Hitler környezete erről később sokat mesélt. Teljességgel hiányzik belőle az empátia, nem érdekli a másik ember élete, érzései, kíméletlenül trappol át mindenkin. Ha a magánéletében éri csalódás, az gyakran vált ki belőle súlyos depressziót. Hitlerre jellemző volt a merev gondolkodás: ha egyszer kialakított magában egy véleményt, ahhoz görcsösen ragaszkodott.

Hitler és a nők

Hitler első nagy szerelme egy Stefanie Rabatsch nevű linzi jómódú polgárlány volt, akit messziről csodált. Valószínűleg soha nem mutatkozott be neki - arról viszont Hitler meg volt győződve, hogy a lány is viszonozza az érzéseit. Később persze kiderült, hogy a hölgynek még csak sejtelme sem volt Hitler érzelmeiről.

A kutatók közül többen felvetették, hogy a Führer esetleg látensen homoszexuális lehetett. Erre semmiféle bizonyíték nincs, de valóban elég keveset tudunk az intim kapcsolatairól. Szeretett szép hölgyek társaságában mutatkozni, és politikai pályája alatt összesen nyolc hölgyről tudunk, akivel esetleg szexuális kapcsolata lehetett.Állítólag szexuális perverzióban szenvedett, ezt támasztja alá egyetlen igaz szerelme, Angela Raubal is, aki Hitler féltestvérének a lánya volt. (Úgy tűnik ebben is a családi mintát követette: akárcsak az apja, ő is viszonyt kezdett az unokahúgával.) Hitler 1925-ben kérte meg Angélát, hogy költözzön hozzá, és vezesse a háztartását. Hitler jó nárcisztikus módjára teljes kontroll alá helyezte a lányt, akivel hamarosan szexuális viszonyt kezdett. A lány minden lépését figyeltette, Angéla sehová nem mehetett egyedül, és perverz szexuális játékokra kényszerítette. A szerencsétlen nő 1931-ben úgy menekült meg a bácsikája karmaiból, hogy öngyilkos lett. Hitler teljesen kiborult, depressziós lett, állítólag Rudolf Hess mentette meg az öngyilkosságtól - a világ pechjére. Később természetesen voltak még nők Hitler életében, Eva Braunt is beleértve összesen hét, akik valamennyien öngyilkosok lettek.

Jellemző, hogy Eva Braunt Bormann a német birodalom legszerencsétlenebb nőjének nevezte. Bár Hitler rendkívül udvarias volt mindenkivel, Evát rendszeresen, gyakran nyilvánosan is megalázta. Bár hivatalosan ő volt Hitler barátnője, a látszat szerint nem volt közöttük mély lelki kapcsolat, sőt Hitler egyik életrajzírója szerint még csak szexuális kapcsolat sem. Bár a Führer orvosa, Dr. Morell feljegyezte, hogy Hitler Eva berlini látogatásai előtt rendszeresen tesztoszteron injekciókat kért és kapott.

Összességében véve tehát Hitlernek - kevés kivételtől eltekintve  - nem voltak barátai, szoros emberi kapcsolatai. Neki nem is a közelségre, hanem a csodálatra volt szüksége. Ezt pedig kiharcolta magának.

ta: Mokaszin13

5 érdekesség Sztálinról, amit a szocializmusban gondosan elhallgattak előled

Sztálinról ma már mindenki tudja, hogy kegyetlen tömeggyilkos volt, és ha lenne ilyen, méltán foglalhatna helyet a történelem legnagyobb gonosztevőinek panteonjában. A gonoszságának mértékére azonban néhány apró tény még jobban rávilágít. Nos, ezeket gondosan elhallgatták előlünk még a kádári "puha diktatúrában" is.

1. Sztálin családja tele volt pszichopatákkal és bűnözőkkel

Sztálin grúz felmenői - a dédnagyapjáig visszamenőleg - erőszakos, kegyetlen emberek voltak, nemegyszer kerültek szembe a törvénnyel. Sztálin apja kemény  alkoholista volt, és időnként olyan brutálisan megverte a vézna, beteges fiát, hogy gyakran a szomszédok is csak alig tudták kimenteni az apja kezei közül. Persze az anyja se volt sokkal kedvesebb hozzá. Amikor az apja már az alkoholizmusa miatt legyengült, az anya verte a férjét és a fiát. Sztálin, amikor felnőtt, nemigen tartotta a kapcsolatot az anyjával. Soha nem látogatta, legfeljebb néhány rövid sort írt neki.

2. Sztálin a paranoiás pszichopata

Sztálin tehát már igen korán azt tanulta meg, hogy a világ rendkívül veszélyes hely, ahol még a szüleiben sem bízhat. Ráadásul a korai kötődés hiánya miatt igazánmeleg, emberi kapcsolatokat sem tudott senkivel kialakítani. Az embereket - elég okos lévén - a végletekig kihasználta, manipulálta. Nem kereste, nem is igényelte a másokhoz tartozást, a tartós lelki viszonyt. Egy érzéketlen, hideg szörnyeteggé vált, akiből teljességgel hiányzott az empátia. Már kisfiúként engedetlen, csökönyös, szemtelen gyerek volt, szemrebbenés nélkül tudott hazudni. Később az elkövetett bűnök miatt soha egy percig sem érzett lelkifurdalást, megbánást. Ráadásul a papi szemináriumi évei alatt megtanulta a képmutatást, a kétszínűséget.

1927-ben egy híres ideggyógyász megvizsgálta, és megállapította a diagnózist: súlyos paranoia. Pechjére még azt is hozzátette: az ilyen ember államfőnek különösen veszélyes. Persze igaza volt, bár elővigyázatlan kijelentése miatt másnap "váratlanul" meghalt. A paranoid személyiségzavartól szenvedő ember rendkívül gyanakvó, állandó fenyegetést, veszélyt lát a környezetében. Haragtartó és bosszúálló: nem felejti el a valódi és a vélt sérelmeket sem. Sztálin két lelki betegsége, a paranoia és a pszichopátia olyan mérgező keveréket alkotott, amilyet szerencsére csak ritkán látunk a történelemben. A több milliós népirtásában a paranoia volt az indíték, és a pszichopátia volt a segítségére a végrehajtásban.

3. Sztálin és a nők

Annak ellenére, hogy Sztálin képtelen volt meleg emberi érzéseket táplálni bárki felé, számtalan nővel volt szexuális kapcsolata. Kábé 160 cm magas volt, dús fekete hajjal, magabiztos modorral, amit a hölgyek elég vonzónak találtak - legalábbis amíg fiatal volt. 1906-ban nősült meg először, a felesége egy forradalmár lánya volt, és a hölgy már várandós volt, amikor oltár elé állt az ekkor már hivatásos forradalmár Sztálinnal. Igen, templomi esküvőjük volt! (Később Trockij a szemére is vetette ezt az ideológiailag halálos bűnt.) Nagy szegénységben éltek, mert Sztálin ekkor bűnöző életmódot folytatott, és folyton menekült a cári hatóságok elől. A házasságból egy fiuk született, Jakov. Az asszony 1907-ben tbc-ben meg is halt, és ortodox temetést kapott. A kisfiát Sztálin az anya családjánál hagyta, és 1922-ig nem is látta. A második fia egy szibériai száműzetésben fogant, és őt sem látta sokat. Egy következő szibériai száműzetése alatt a 34 éves Sztálin "viszonyt" kezdett egy 13 éves kislánnyal, aki hamarosan teherbe is esett. Ha nevén nevezzük a dolgokat, ez pedofília és nemi erőszak. A hatóságok eljárást is akartak indítani ellene, de Sztálin ígéretet tett arra, hogy feleségül veszi a kislányt. Persze nem tartotta be a szavát. A kislány Sztálintól fogant első gyermeke a születése után meghalt, a második azonban egészen 1990-ig élt, de szintén nem sok köze volt az apjához. Sztálin később is nagy szoknyavadász volt: állítólag minden háziasszonyával és női alkalmazottjával viszonyt folytatott.

Sztálin második házasságát 1919-ben kötötte Nágya Allilujevával, aki a viszonyuk kezdetén már 16 éves volt, kicsit talán öreg is a pedofil Sztálin ízlésének. Sztálin a második esküvője idején 42 éves volt. Nágyának két gyermeke született: Vaszilij és Szvetlana, ráadásul 1922 óta Sztálin első fia, Jakov is velük élt. Jakov egy családi perpatvar után öngyilkosságot kísérelt meg, és mellbe lőtte magát. Szerencsére életben maradt, és apja első kedves szava ez volt hozzá: "Még lőni sem tudsz."

Nágya okos, értelmes nőként egyetemre járt, hithű forradalmár volt. Az egyetemen hallott először egy csoporttársától az ukrajnai éhínségről, és először nem is hitte el. Elutazott hát Ukrajnába két hétre, és mélyen megrendülve tért haza, majd első dolga volt, hogy a férjén számon kérje a látottakat. A távolléte alatt a csoporttársnőjét letartóztatták, aki váratlanul meghalt a börtönben. Nágyának ekkor esett le a szeméről a hályog. Nem sokkal később a Kremlben Sztálin táncmulatságot tartott, ahol alaposan felöntött a garatra. Táncolni akart a feleségével, akinek ehhez semmi kedve nem volt, így a nőt a hajánál fogva hurcolta a táncterem közepére. Nágya kirohant, visszament a szobájába, és a szemtanúk szerint a felbőszült Sztálin utánarohant. Néhány perc múlva Nágya halott volt. A hivatalos verzió szerint mellbe lőtte magát. A másik magyarázat szerint Sztálin lelőtte. Ezt támasztja alá az is, hogy a hivatalos temetés után néhány héttel kihantolták Nágya testét, és elégették.

Sztálin magára maradt a gyerekeivel, és többet nem házasodott meg. Lányát rokonok vették magukhoz, de mivel a rokonok nagy részét Sztálin eltette láb alól, szegény gyerek 25 különböző iskolába járt...

4. Sztálin mint közönséges bűnöző

Sztálin a papi szemináriumot elhagyva hivatásos forradalmárrá vált. Számára ez a szabadrablást és a bosszúvágya kiélését jelentette. A feladata az volt, hogy pénzt szerezzen a mozgalomnak. Zsarolóbandákat szervezett, vagyis megfenyegette a gazdagokat, és védelmi pénzt kért azért, hogy megoltalmazza őket saját magától. Később próbálkozott a pénzhamisítással, lopással is. Bűnözői pályafutásának csúcsa az 1907-es tbiliszi bankrablás volt. Fegyveres bandája a város főterén körbevett egy pénzszállító kocsit, az őröket pedig legyilkolták. Összesen negyvenen haltak meg ebben a "forradalmi" akcióban, cserébe három és fél millió dollár értékű rubelt zsákmányoltak. A cári hatóságok többször is elfogták Sztálint, és Szibériában deportálták. Érdekes, hogy legtöbbször nagyon gyorsan szabadult vagy megszökött, ami felvetette annak gyanúját, hogy esetleg a cári titkosrendőrség ügynöke is lehetett. Amikor hatalomra jutott, már nem büszkélkedett forradalmár múltjának ezen szakaszával, sőt, aki ezt nyilvánosan megemlítette, hamarosan beutalót kapott a Gulágra.

5. Sztálin magánélete

Sztálint hatalma csúcsán a személyi orvosa minden nap megvizsgálta. Ezután a vezér megfürdött, és az egész testét kölnivel bedörzsölték, hogy jó illatú legyen.(Azt legalább nem mondhatjuk rá, hogy büdös diktátor volt.) Állítólag 30-35 dácsája volt vidéken, ezek bármikor készen álltak a fogadására. Az étvágyáról legendák keringtek: elképesztő mennyiséget bírt enni. Az alapanyagokat Grúziából hozták neki, ahol egy csak a számára fenntartott halastóból és fácánfarmról szállították a húst. Volt egy NKVD-s tisztje, aki minden falatot előkóstolt számára, mert a paranoia az paranoia. A diktátor alkoholista volt, húsz pohár vodka meg se kottyant neki, és vacsora mellé több palacknyi bort is ivott. A dácsájába rendszeresen meghívta a Központi Bizottság tagjait, akik rég az asztal alá itták magukat, és csak Sztálin maradt talpon.

Rettegett a haláltól, és attól, hogy merénylet áldozata lesz. Hogy ezt kivédje, amikor autón ment valahová, öt azonos, lefüggönyözött kocsi indult el, és még a saját testőrei sem tudták, melyikben ül az igazi Sztálin. Voltak alteregói, négy ember, akik őt élete különböző időszakaiban bizonyos helyzetekben helyettesítették. Sokszor a május 1-jei felvonulásokon nem Sztálin, hanem valamelyik hasonmása integetett. A paranoiája a merénylettől megóvta, de attól nem, hogy amikor agyvérzést kapott, a Központi Bizottság tagjai egy napig nem hívtak hozzá orvost, csak hagyták meghalni.

Írta: Mokaszin13

A Fehér Ház állandó, láthatatlan lakói

A Fehér Ház arról híres, hogy az elnökök és családjaik négy-nyolc évre ide költöznek, majd mandátumuk letelte után átadják a helyüket a következő elnöki családnak. A Háznak azonban mégis vannak állandó lakói: komornyikok, szobalányok, virágkötők, konyhai dolgozók, takarítók, technikai munkatársak. Elnökök jönnek-mennek, ám ők maradnak. Ők a Fehér Ház "állandó, láthatatlan lakói".

 

Bejutni a Fehér Házba

A Fehér Háznak 132 szobája, 147 ablaka, 28 kandallója, 8 lépcsőháza és 3 felvonója van hat szinten - egy olyan épületben, amely látszólag csak háromemeletes. A ház mindig csak egyetlen családnak ad otthont, de közel száz teljes munkaidős és 250 részmunkaidős alkalmazottat foglalkoztat: házvezetőket, szakácsokat, virágkötőket, szobalányokat, komornyikokat, portásokat, liftkezelőket, festőket, asztalosokat, villanyszerelőket, műszakiakat, kalligráfusokat. És ehhez jönnek még a kertről gondoskodó munkások, plusz a biztonságiak. Az ő feladatuk az, hogy kormányváltásoktól függetlenül a helyükön maradva gondoskodjanak arról, hogy az elnöki családok otthon érezzék magukat az ország legnyilvánosabb magánházában.

Ami közös a személyzetben, hogy a diszkréciót és az elnöki család magánéletének védelmét mindenek fölött állónak tartják. Ide nem lehet újságban olvasott álláshirdetésről bejutni, ugyanis a Fehér Házban megüresedő állásokat soha nem hirdetik meg. Szinte mindenki úgy jut be ide, hogy volt egy családtagja, barátja, aki ajánlotta őt erre az állásra. Az embernek jót kell állnia minden egyes személyért, akit behoz. A legtöbb alkalmazott évtizedekig marad, sőt, vannak családok, akik több generáció óta itt dolgoznak.

A fehér házi alkalmazottak tevékenységét a személyzeti vezető koordinálja. Ő felel például a a ház működésének költségeiért, ami ma már meghaladja a 13 millió dollárt. A személyzeti főnök munkája egy nagyobb szálloda igazgatójáéhoz hasonlít: azzal a különbséggel, hogy ő csak egyetlen vendéget szolgál. Ő az, aki az egész állományt irányítja a First Ladyvel együttműködésben.A személyzeti főnök munkája ma már annyira összetett, hogy az a fokú szigor és fegyelmezettség, amelyet igényel, általában csak a hadsereg személyzeti állományában található meg. Vagyis a személyzeti főnök az utóbbi időben magas rangú katonatiszt.

Forrás: http://mrmhadams.typepad.com

Kalligráfusok, virágkötők, komornyikok

Érdekes, hogy a Házban működnek például kalligráfusok, akik a fehér házbeli eseményekre szóló, irdatlan mennyiségű meghívó megalkotásáért felelnek. A virágkötő műhely munkatársai a Ház díszítéséért felelősek: naponta cserélik az összes helyiségben a virágokat - ott is, ahol hetekig senki más nem fordul meg rajtuk kívül. A rezidencián hat állandó komornyik szolgál, és több tucat felszolgáló. Az elnök személye körül két inas váltja egymást, őket is a katonaság személyi állományából választják ki. Ők gondoskodnak az elnök ruháiról, megbízásokat bonyolítanak, cipőt fényeznek, kávét hoznak. Amikor az elnök reggel az Ovális irodába megy, egy inas áll ott készenlétben, ha esetleg bármire szüksége lenne. Amikor az elnök utazik, az inas csomagol neki, és gyakran követi az elnököt a konvoj egyik kocsijában egy tartalék inggel vagy nyakkendővel. A legtöbb elnök meglepődik, amikor a beiktatása után az inasa bemutatkozik neki, és nagy hangon kijelentik, hogy nekik erre nincs szükségük. Idővel aztán valamennyien megszokják, és hálásak ezért a luxusért. Elvégre a rezidencia dolgozói azért vannak, hogy levegyék a mindennapi élet terhét az elnöki család válláról, akiknek általában nincs idejük takarítani, főzni, vásárolni.

Forrás: http://mrmhadams.typepad.com

Amikor az ideiglenes lakók beköltöznek

A Fehér Ház életében a legnyüzsgőbb időszak általában az új elnök beiktatásának napja. A Fehér Ház délig a távozó családé, déltől az új elnöké. A beiktatás reggelén az elnök szűk körben együtt kávézik az új elnöki családdal. Mielőtt a régi elnök távozna, a személyzet tagjai bezsúfolódnak a Díszterembe, hogy elbúcsúzzanak a családtól. A személyzet és az elnöki család között általában szoros, személyes kötelék alakul ki, így nemigen marad szem szárazon a teremben aznap reggel. 11 óra körül a két elnöki család a Kapitóliumba megy, a személyzetnek ettől kezdve öt-hat órája van, hogy a régi család holmijait elszállítsa, az új család számára pedig berendezze a házat. A nap folyamán, miközben az eredeti feladataikat is ellátják, a rezidencia dolgozói profi költöztetőként működnek - biztonsági okokból külső segítséget nem vehetnek igénybe. Ezen a napon mindenit beívnak: konyhai mosogatók bútort cipelnek, asztalosok rendezgetik az új család fényképeit. Általában az új család lakberendezője mondja meg, hogy melyik bútort hova tegyék, és az új lakóik igényeihez igazítják a szőnyegeket, matracokat, képeket. A személyzet kicsomagolja a család dobozait, szépen összehajtogatják a ruháikat, és elhelyezik a szekrények polcain. Még fogkefét és fogkrémet is tesznek a fürdőszoba polcára.

Az új First Lady még decemberben, a választás után és a beiktatás előtt kap egy könyvet, amelyben szerepel a rezidencia összes dolgozójának neve és fényképe.Ez a könyv segít az elnöki családoknak, hogy megtanulják az alkalmazottak neveit, és részben biztonsági intézkedés is, hogy ha bárki ismeretlent látnak, riaszthassák a biztonságiakat.

Az új elnöki család beköltözése egy kis időre felforgatja a Fehér Ház életét. A személyzetnek alkalmazkodnia kell az új család igényeihez. Ez néha például azzal jár, hogy a konyhafőnök, aki négy-nyolc éven át vitt egyfajta konyhát, most kénytelen esetleg teljesen másként főzni. Ugyanakkor az elnöki családnak sem könnyű hozzászokni ahhoz, hogy az otthonukban több mint száz alkalmazott jön-megy, virágokat rakosgatnak, porszívóznak, szerelnek. Erre most biztosan azt mondod, kedves olvasó, hogy hozzá tudnál szokni ehhez a luxushoz. Azt azért elárulom, hogy egy pici hátulütője azért van a történetnek: az elnöki család maga fedezi a személyes kiadásait. Ők fizetnek a ruhatisztításért, az élelmiszer- és italköltségeiket is maguk állják. És a legtöbb First Lady általában dob egy hátast, amikor megkapja az első havi számlákat. Többnyire ekkor hangzik el az a kérés, hogy olcsóbb húsfajták szerepeljenek az étlapon. A jó hír azonban, hogy a családnak nem kell fizetnie a ház rezsijét, a virágokért és a személyzet szolgálataiért.

A first lady, aki eljátszotta az alázatos feleség szerepét

Barbara Bush, idősebb George Bush felesége olyan ügyesen megkomponálta a magáról kialakított képet, hogy mindenki elhitte, hogy az államügyeket a férjére hagyja, mert a férfiak mindig jobban tudják, hogy mi helyes. Az „előadása” hallatlan sikert aratott. Pedig a felszín alatt ő is ügyesen formálta a történelmet.

Egyszerű és ártalmatlan

Barbara ösztönösen érezte, hogyan kell viselkedni a politikában. Igyekezett Nancy Reagen ellentéte lenni: egyszerű, hiteles és ártalmatlan. Nancyvel ellentétben nem akart beleszólni a történelem folyásába azzal, hogy titokban javaslatokat sugdos a férje fülébe, és semmit sem tett a férje karrierjének előmozdítása érdekében. A politikát meghagyta a férfiaknak: ő azt tartotta feladatának, hogy a rábízott férfit megtartsa az egyenes úton. Azért azt tegyük hozzá, hogy Barbara legalább annyira akarta, hogy a férjéből elnök legyen mint George Bush. És amikor rezgett a léc, és a férje feladta volna álmait, Barbara volt az, aki kitartóan biztatta a legrosszabb pillanatokban is. Mindazonáltal Bush nem a feleségének köszönheti az elnökséget, ám igen nagy szüksége volt az asszonyra.

Amit Barbara tudott

Barbarának a külvilág és a média felé mutatott kép ellenére azért általában nagyon is határozott véleménye volt a dolgokról, és nem igen tűrt ellentmondást. Bushnak hihetetlenül nagy szüksége volt felesége vasakaratára, kitartására és emberismeretére is. Bush munkatársai mindig nagy tisztelettel bántak az asszonnyal, mert Barbarát sosem lehetett kihagyni a számításból. Mindig tudta, hogy mi folyik a férje körül, tovább tőle származott Bush legnagyobb erőssége is: az ország pátriárkának látta az elnököt, egy népes és rokonszenves család fejének.

Barbara a férjével szemben mindig brutálisan őszinte volt. George csak Miss Karakánnak nevezte, és igazán élvezte felesége határozottságát, hiszen tudta, hogy a politikai felemelkedése kettejük közös vállalkozása, és Barbara az egész életét tett fel rá.

A házasságuk

Barbara lényének kimondatlan üzenete ugyanis ez volt: az vagyok, aki vagyok, kihoztam a legtöbbet az életemből, és elégedett vagyok magammal. Egyszer a sajtónak nyilatkozva ironikusan ki is bukott belőle: „Elárulom, hogyan kell first ladyvé válni. Nagyon egyszerű: jól kell férjhez menni. Ennyi az egész.” A Bush család egy régimódi, hagyományos szerepmodellt valósított meg: az apa kereste a pénzt, az asszony pedig nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást.

Barbara gyors egymásutánban szült öt gyereket, akiket szinte egyedül nevelt fel, mert a férje a politikai karrierjét építette, és a család zokszó nélkül költözött, amikor az apának másik államban vagy külföldön akadt dolga. Barbarának az volt a fő feladata, hogy a feszültségeket otthon a minimumra szorítsa le, kikapcsolódást és biztonságot nyújtson a férjének.

1953-ban azonban összedőlt a szépen felépített életük. Egyetlen lánygyermeküknél, a négyéves Robinnál leukémiát diagnosztizáltak. A húszas éveiben járó Barbara azokban a hónapokban kezdett el őszülni, amikor a halálosan beteg gyermekét ápolta. De a fájdalmak, félelmek, kudarcok a család titkai maradtak: mindig is éles határvonalat húztak a nyilvános és magánéletük közé.

Az elnök titkárnője

Amikor Bush indult az elnökválasztáson, Barbara szerepe és személye is felértékelődött. George imidzsének lényege az volt, hogy ő a sziklaszilárd értékrendű családapa, aki egy népes család élén áll. Ennek a családnak a motorja azonban a feleség volt.

Az elnöki kampány még egy plusz örömöt hozott Barbara számára: Bush titkársági vezetőjének, Jennifer Fitgeraldnak végre mennie kellett. Jennifer hűséges ajtónállóként védte Bush idejét éveken keresztül, még a jövendő elnök gyerekei sem juthattak be az apjukhoz, csak a titkárnő engedélyével. Fitgerald kisasszonyhoz biztosan erős érzelmi szálak fűzték Georgot, hiszen hosszú évekig vele töltötte a munkaideje nagy részét. De hogy munkakapcsolatnál több is volt-e köztük, azt rejtély övezi. 1992-ben a sajtó megszellőztette ugyan a pletykát, miszerint Bushnak viszonya van a titkárnőjével, aminek aztán az lett az eredménye, hogy végképp eltávolították őt az elnök közeléből, és attól kezdve soha nem látták őt Bush oldalán.

Az elnöki pár együtt tervezte meg Bush beiktatási ünnepségét és a Fehér Ház berendezését is. Azt akarták, hogy az elnöki rezidencia afféle családi ház legyen, ahol nyugodtan szaladgálhatnak maszatos gyerekek és sáros kutyák is.

A first lady

Barbara soha nem nyilatkozott politikai kérdésekben. Na, nem azért, mintha ne lett volna saját véleménye. Inkább azért, mert úgy tartotta, hogy az amerikaiak nem szeretik, ha az elnök felesége túlságosan előtérbe tolja magát. Véleménynyilvánítás terén élesen kettéválasztotta a Fehér Ház földszintjét és emeletét. Odafent szabadon beszélt, míg lent még a munkatársak előtt sem mondott semmit. A munkatársak azonban nagyon is tisztelték és félték a first ladyt, mert aki nem volt képes megütni az asszony mércéjét, gyakran azt vette észre, hogy kettétört a karrierje, és félre lett állítva. Barbara mindig mindenről tudott, ami a Fehér Házban történt, és ha valami nem tetszett neki, pillanatok alatt helyre tette az embereket. Soha nem emelte fel a hangját, de pillanatok alatt végezni tudott azzal, aki felbosszantotta.

Barbara azonban nagyon is értette a dolgát: tudta, hogy a nyilvánosság előtt háttérbe kell vonulnia, és vigyáznia kell arra, nehogy elnyomja a férjét. Így aztán bármennyire is erős, karakán asszony volt, a közvélemény a férjét mindenben alázatosan támogató nőt látta benne.

Forrás: Marton Kati: Titkos hatalom

ta: Mokaszin13

A first lady, aki megolvasztotta a hidegháború jegét

Kevesen tudják, hogy a hidegháború lezárásában mekkora szerepe volt egy asszonynak: Nancy Regannek. A színfalak mögött apró, de annál kitartóbb lépésekkel terelgette az eseményeket a két szuperhatalom kibékülése felé. Na, nem azért, mintha az életcéljai között a világbéke megteremtése szerepelt volna. Egészen más motiválta.

„Reagan politikai karrierjének sebességváltóját Nancy kezelte, és az üzemanyagot is ő töltötte a férjébe. Egyre inkább azt gondolom, hogy Reagant csak akkor érthetjük meg, ha megértjük kettejük kapcsolatát” – írta róluk egy ismerősük.

Tény, hogy Nancy volt az egyik legnagyobb hatalmú elnökfeleség. Reagan számára nélkülözhetetlen volt az asszony. Az ő akaratereje nélkül soha nem nyert volna választást, és az asszony intrikái, ravaszsága nélkül nem számolta volna fel a hidegháborús feszültséget. Nancynek Ronald volt az élete.

Amikor 1952-ben összeházasodtak, Ronald már túl volt egy elrontott házasságon, és volt két gyereke. Igazi, mély szerelem kötötte össze őket. Néhány évtizednyi házasság után is szerelmes leveleket írtak egymásnak, és Ronald mindig így fejezte be a leveleit: J.SZ.M. B. E.V . Vagyis: Jobban szeretlek mint bármit ezen a világon.

Nancy pontosan tudta, hogy a férje ellenállhatatlan személyes varázserő birtokosa. Az emberek felengedtek Ronald közelében, mert sugárzott a férfiből az optimizmus. Elképesztően tehetséges szónok volt. A felsége minden egyes megjelenésük alkalmával kezét összekulcsolva, rezzenéstelen arccal, mély csodálattal figyelte férjét. Egyetlen célja volt az életének: minden erejével támogatni férje politikai karrierjét. Tisztában volt azonban azzal, hogy Ron elképesztően naiv és gyanútlan, így ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy férjét hozzá hűséges, megbízható emberekkel vegye körül. Ahhoz, hogy valaki bekerülhessen Reagan stábjába, olyan ellenőrzésen ment keresztül, ami felért egy nemzetbiztonsági átvilágítással. Nancy valóban jó emberismerő volt, és biztos érzékkel választotta ki Reagan munkatársait. Ronaldnak volt egy csomó elve, amelyekben hitt, ezeket kiválóan tudta képviselni, szónokolni róla, az embereitől pedig elvárta, hogy konkrét cselekedetekké alakítsák az álmait. Így aztán valóban szüksége volt arra, hogy a lehető legjobb munkatársakkal vegye körül magát.

Amikor beköltöztek a Fehér Házba, Nancy elképzelhetetlen hatalmat szerzett az elnök személyzete és időbeosztása fölött. Mindenkinek ő parancsolt, és még a vacsoravendégeknek is a szájába adta, hogy mit mondjanak az elnöknek és mit ne. Mivel Nancy hitt az asztrológiában, egy asztrológussal választatta ki, hogy a fontos eseményekre melyik időpont a legalkalmasabb. Különösen az elnök elleni merénylet után vált ez fontossá számára. Ekkortól kezdve három hónapra előre egyeztette a fontosabb események időpontjait az asztrológusával.

Nancy gondoskodása egy idő után egyre nélkülözhetetlenebbé vált Ronald számára, ugyanis 1983 után kezdett kihagyni az elnök emlékezete, és a hallása is romlásnak indult. Ezek már valószínűleg a kezdődő Altzheimer-kór első jelei voltak. Ekkortól kezdve Nancy még éberebben figyelt mindenre.

Nancy és a média

Bár Ronaldot imádta a sajtó, Nancy-t egyáltalán nem kedvelték. Drága, egyedi tervezésű ruháit, művészien lakkozott frizuráit csúnyán kigúnyolták. Nevetségessé tették a férjét figyelő olvadozó pillantását is. Túl merevnek, túl művinek, túl hidegnek tartották. Reagan PR zsenije azonban ekkor úgy döntött, újrafogalmazza a first ladyt. És megalkották a lompos elnök feleséget. Egy sajtóklub vacsoráján aztán egy újonnan dizájnolt first lady jelent meg. Egészen pontosan úgy nézett ki, mintha a kukából turkálta volna a ruháit. Kék pillangós flitteres szoknya, alatta szintén pillangókkal díszített fehér nadrág, piros szalmakalap, melyet madártollak és mezei virágok díszítettek. És mindehhez sárga gumicsizma dukált. Nancyt tapsvihar fogadta, és ezzel belopta magát az újságírók szívébe.

Nancy és a hidegháború

Nancy úgy érezte, hogy az lenne a férjéhez illő legméltóbb tett, ha sikerülne kivezetnie a világot a hidegháború zsákutcájából. Éppen ezért mindent megtett azért, hogy egyengesse a szovjetekkel való békülés útját. Első lépésként eltakarított az útból egy nemzetbiztonsági tanácsadót, és olyan embert ültetett a helyére, aki támogatta ebben a tervében. Aztán amikor hírét vette, hogy 1984. szeptemberében Andrej Gromiko a Fehér Házba látogat, elérte, hogy háziasszonyként ő is részt vehessen az ebéden. A first lady megjelenése a tárgyaláson olyan jelzés volt, amely nem kerülte el a veterán szovjet diplomata figyelmét. Gromiko az ebéden meg is kérdezte Nancytől, hogy mit gondol: Reagan valóban hisz-e a békében. Nancy igenlő válasza hallatán hozzátette: „Akkor súgja a fülébe minden éjjel, hogy béke!” Nancy megígérte, majd kacéran a szovjet diplomata fülébe is belesúgta az ominózus szócskát. Ilyen apró lépések révén aztán olvadozni kezdett a jég a két a szuperhatalom között.

Nancy folytatta a tervei megvalósítását. Kiadta a parancsot a titkárságvezetőnek, hogy módolják ki, Reagan leülhessen tárgyalni Gorbacsovval, és személyes sármjával elbűvölhesse a szovjet főtitkárt. Így esett, hogy 1985. novemberében egy hideg téli reggelen a mosolygós amerikai elnök megrázta Gorbacsov kezét Genfben. Nancy kimódolta, hogy a tárgyalások színhelye egy takaros tóparti ház legyen, és a kandallóban ropogó tűz kellemes, baráti helyszínként szolgáljon a tárgyaláshoz. Reagan azonnal összebarátkozott a főtitkárral, és azt az érzést keltette benne, mintha ők ketten már régi jó barátok lennének. A húszpercesre tervezett találkozó majdnem másfél órásra sikeredett, és megegyeztek abban is, hogy hamarosan újra találkoznak.

Nancynek komoly szerepe volt abban is, hogy Reagan olyan hatalmas sikert aratott a moszkvai látogatása során. A first lady megirigyelte Gorbacsovot, aki 1987-es washingtoni látogatásán végigsétált a Cennecticut Avenue-n, és hatalmas közönségsikert aratott. Nancy valami hasonló sétát tervezett Ronald számár is Moszkvában. Azt akarta, hogy az orosz emberek kezet foghassanak a férjével, akiről pontosan tudta, hogy milyen elképesztő a személyes varázsa. A titkosszolgálat azonban hajthatatlan volt, és ellenezték a sétát. Nancyt azonban kemény fából faragták: amikor az elnöki limuzin befordult az Arbatra, Reaganék vártatlanul kiszálltak az autóból, és a meglepett moszkvai járókelők odasereglettek az óriás termetű vigyorgó amerikaihoz. A KGB pillanatokon belül ott termett, és megpróbálták elzavarni a bámészkodókat. Aznap este a világsajtó azt a képet sugározta, amit a first lady rendezett az urának: az amerikai elnök a KGB minden igyekezete ellenére kezet fog a szovjet néppel.

Nancy életműve Ronald volt. Nem voltak saját céljai, tervei vagy álmai. Csak az számított neki, hogyan gondol majd a férjére az utókor. Minden becsvágy a férjére irányult, és akaratát minden képzeletet felülmúlóan sikerre is vitte: megalkotta azt a Ronald Reagant, akit a világ amerikai elnökként ismert.

 Kati Marton: Titkos hatalom című könyve alapján

ta: Mokaszin13

A 19. század álszent erkölcsei

A 19. század embere roppant erkölcsösnek tűnik innen a 21. századból nézve. Ám a bonyolult illemszabályok és erkölcsi törvények látszata mögött hallgatólagosan mindenki tudomásul vette a házasságtörést. A lényeg csak az volt, hogy a látszat ne sérüljön, és maradjon minden titokban. Ellenkező esetben a társaság kitaszította a kevésbé ügyes házasságtörő nőket, és mindenki csendben fohászkodott, hogy mindez ővele meg ne essen.

Forrás: popsugar.com

A házasság erkölcsei

A lányregények témaválasztása ellenére sem volt szokás a 19. században a szerelmi házasság. A családok férjhez adták a lányaikat ahhoz, aki megkérte őket, és elegendő vagyonnal, jövedelemmel rendelkezett ahhoz, hogy el is tartsa az asszonyt. A lányokat nem igen kérdezték, hogy akarnak-e menni vagy sem. Aztán ha az új pár megszerette vagy legalább megtanulta tisztelni egymást, akkor az már szerencsés fordulatnak számított.

Az úri társadalom élesen elítélte azokat a nőket, akik házasságtörővé váltak. Pedig az erkölcsös és "erkölcstelen" félvilági hölgyeket csak egy hajszál választotta el egymástól. Az erkölcsös, házasságban élő nőket épp úgy egy férfi tartotta el, mint kicsapongó társaikat. Csak a házasságban élő nő sokszor utálta azt a férfit, akitől a pénzt kapta. Ezzel szemben a félvilági, kitartott hölgyek megdolgoztak a pénzükért. Egy bizonyos társadalmi pozíció elérése után a férfiak számára szinte kötelező volt, hogy a feleségük mellett legyen egy "kitartottjuk" is. Ez valahogy a férfias imázs része volt.

A kicsapongó életű férfiakat minden további nélkül fogadták a legjobb társaságokban is, és nemhogy elítélték volna, hanem szinte a férfiasság dicsfénye övezte őket. Ezzel szemben ha egy feleség a legártatlanabb helyzetben kompromittálódott, ezzel szégyent hozott az urára. Persze voltak azért olyan asszonyok, akik viszonyt folytattak egy társaságbeli úriemberrel, amit az úri körök hallgatólagosan tudomásul vettek. Sőt, gyakran a házastársak is igen megértően szemet hunytak egymás közismert kapcsolatai felett. De ha valamilyen malőr folyamán a dolog kitudódott, és botrány kerekedett belőle, akkor a bűnös asszony számára nem volt pardon. Az "erkölcstelen" nőket a jó társaság kiközösítette, a többi asszony keresztülnézett rajta, már ha egyáltalán meghívták őt bármiféle összejövetelre. Még a társasági urak sem köszöntek ezeknek a szerencsétlen "bukott" asszonyoknak.

Hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek az elvált asszonyok. A válást az 1890-es évektől több országban is engedélyezte a törvény, de jobb társaságban ezt nem tartották erkölcsösnek. Még az uralkodói házban sem volt pardon ez ügyben. 1934-ben Albrecht főherceg egy elvált nőt vett feleségül, de mivel a pápa nem engedélyezte a válást, a főherceg és a menyasszonya csak polgári házasságot köthetett. Az új főhercegnét azonban sehol nem fogadták. Ha a főherceg valahová meghívót kapott, a nyomtatványon át volt húzva a "neje" felirat.

A fiatal lányok erkölcsei

A fiatal lányok erkölcseire még az asszonyokénál is sokkal jobban vigyáztak. Az utcára sem léphettek ki egyedül, csak gardedám, azaz egy érettebb férjezett hölgy vagy egy idősebb férfi rokon társaságában. A korabeli újságcikkek szemrehányóan írtak azokról a "felelőtlen" anyákról, akik a lányaikat cseléd kíséretében kiengedték az utcára...

Az ifjú hölgyek olvasmányait is cenzúrázták. Semmit sem olvashattak arról, hogy mi történik két szerelmes között a csók után, és arról sem, hogyan születik a gyerek. A színházi előadásokon a lányok mögött a páholyban ott ült a nevelőnő is, aki a sikamlós részeknél befogta a tanítványa szemét és fülét.

Erkölcsi megítélés tárgya volt a ruha is, illetve hogy az mennyit takar. A mély kivágású ruha engedélyezett volt a férjezett asszonyok számára, ám a láb mutogatása szigorúbb megítélés alá esett. Az 1860-as években még a lábfejet is el kellett takarni, és csak a félvilági nők mutogathatták a bokáikat, ne adj 'isten a lábszárukat. Később a cipő már engedélyezetté vált, de a bokavillantás még mindig heves reakciót váltott ki. Például Herczeg Ferenc írta a kilencvenes évek egyik asszonyáról: "Ha véletlenül megláttuk a bokáját, az izgalmas látvány emlékét jó ideig magunkban hordtuk." Persze az évek múlásával lazultak az erkölcsök: az 1900-as években már az alsószoknya fodrai is kilátszódhattak a lábszárral együtt, sőt 1913-ban a Színházi Élet című lap már egy fehér cipőbe bújtatott formás láb képét is közölte. Az olvasóknak azt kellett kitalálni, kinek a lábát ábrázolja. De hát ez már az erkölcstelen 20. század volt!

Írta: Mokaszin13

4 dolog, amit eddig biztosan nem tudtál Sisiről

Erzsébet királyné rendhagyó egyéniség volt: nagyon más mint amit a korabeli uralkodóktól elvártak. A szabadságra vágyó császárné folyamatosan beleütközött a Habsburg udvarban uralkodó szigorú előírásokba és anyósa akaratába. Sok mindent tudunk már róla, rengeteg könyv, film, regény foglalkozik az életével. Mégis mindig akad egy-két érdekesség, ami még közelebb hozhatja őt hozzánk.

1. A családi háttér

Bár az Erzsébet életéről szóló híres filmklasszikus úgy mutatja be a későbbi császárné gyerekkorát mint a boldogság fényes szigetét, azért ez korántsem a valóság. A szülei igen rossz házasságban éltek, és egyáltalán nem illettek egymáshoz. A családi légkört az állandó veszekedések jellemezték, és apja ha csak tehette, elmenekült otthonról. Ha mégis a híres possenhofeni családi kastélyban tartózkodott, akkor szigorúan ragaszkodott hozzá, hogy délidőben ne szóljanak hozzá, és ez a feleségére és a gyerekeire is vonatkozott. Ha a mücheni palotájukban tartózkodott, akkor pedig a két házasságon kívül született lányával étkezett. A felesége, Ludovika igyekezett hat évtizeden át elviselni ezt a szerencsétlen házasságot. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy a lányuknak, Erzsébetnek nem volt túl jó véleménye a házasságról. Erre a vélekedésre pedig az anyja jócskán rásegített azzal, hogy folyton ezt mondogatta: "Akkor magányos az ember igazán, ha férjnél van."

De Erzsébet otthonról hozta a természet iránti szeretetét is: anyjával és testvéreivel gyakran kirándultak a környékbeli hegyekbe. Liberális szellemiségét is a családi neveltetésből eredeztethetjük: a korabeli szokásoktól eltérően Ludovika egyáltalán nem ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekeit szigorú vallásosságra nevelje. Az apja nem avatkozott bele felesége gyereknevelésébe, ám másodszülött lányával, Erzsébettel meglehetősen sokat foglalkozott, és a lovak iránti szenvedélyét lányába is beleoltotta. Olyannyira,  hogy a kislány már tízévesen kiváló lovasnak számított, és később, császárnéként is kiváltotta a férfiak tiszteletét a bátorságával és a kitűnő lovaglási képességével. Nem csoda hát, hogy ezzel a háttérrel Erzsébet egyáltalán nem tudott beilleszkedni a bécsi udvar merev szokásai közé.

2. A szegény rokon, akit megszóltak Bécsben

Bár Ludovika, Erzsébet anyja és Zsófia, Ferenc József anyja testvérek voltak, a két lány életkörülményei és életfelfogása olyan távol állt egymástól mint Makó Jeruzsálemtől. Amikor kiderült, hogy az ifjú császár beleszeretett unokatestvérébe, akkor a család nagyon gyorsan cselekedett, és egy héten belül megtartották az eljegyzést, majd hamarosan megkötötték a házassági szerződést is. Ebből kiderült, hogy a szegény rokonlánynak a család alig tudott hozományt adni, ezt a vőlegény (a császár) családja pótolta ki bőségesen. Ennek híre elterjedt a bécsi arisztokrata körökben is, és a bécsi hölgyek a nyelvüket köszörülték a szegény bajor hercegnőn. A fiatal, 16 éves hercegnő sorsát tovább nehezítette, hogy az udvari körökhöz tartozó hölgyekhez képest meglehetősen tanulatlannak számított, ígyZsófia, a jövendő anyósa nevezte ki mellé az udvartartást, és ő maga is szemmel tartotta jövendő menyét. És folyton kritizálta. Először is meg kellett tanulnia franciául, majd olaszul, és a nyájas társalgás művészetét is el kellett sajátítania. A császárnétól akkoriban elvárták, hogy az udvari fogadásokon, ahol az alattvalókat bemutatták a császári párnak, megfelelő kérdéseket tegyen fel az elé járuló embereknek. Erzsébet ifjú császárnéként annyira szorongott ezeken az alkalmakon, hogy senkihez sem szólt, miközben sorra bemutatták neki az udvar hölgyeit.Viktória angol királyné lánya, Viktória porosz trónörökösné így írt anyjának az ifjú császárnéról: "Nagyon riadt és félszeg, keveset beszél. Roppant nehéz társalgást kezdeni vele, mert úgy látszik, igen keveset tud, és csekély az érdeklődése. Énekelni nem énekel, zongorázni nem zongorázik, rajzolni nem rajzol, és alig beszél a gyermekeiről." Ha a sorok között tudunk olvasni, akkor a lényeg: szép, de buta. (Valójában egyáltalán nem volt ostoba és műveletlen!) Persze a pletykák hozzá is eljutottak, és egyáltalán nem segítették őt abban, hogy felülemelkedjen a szorongásain.

Forrs: life.hu

3. A császári pár nászéjszakája

Az esküvőhöz tartozó fényes ünnepségek igencsak kimerítették az ifjú párt. A templomi ceremónia után következett az udvari fogadás, ahol a birodalmi arisztokrácia főembereit mutatták be az ifjú császárnénak, majd ezután jött a vacsora este 10 és 11 között a szokásos szertartásossággal. Nem csoda, hogy ezek után az ifjú párnak az első éjszakán nem sikerült elhálnia a házasságot a két anya nagy csalódására, akik már másnap reggel ott tüsténkedtek a szobájukban, és alaposan kikérdezték őket a történtekről. A dolog persze nem maradt titokban, és hamarosan már az egész udvar a sikertelen nászéjszakáról beszélt. Erzsébet, akit úgy neveltek, hogy férfi és nő között az ágyban iszonyú dolgok történnek, majd elsüllyedt szégyenében. Végül a harmadik éjszaka történt meg a dolog, és az ifjú feleség annyira szégyellte magát a házasság elhálása miatt, hogy másnap nem akart az anyósához menni reggelizni. Később így mesélte el a történteket Festetics Máriának: "A császár annyira megszokta az engedelmességet, hogy ebbe is beletörődött. Nekem azonban ez szörnyű volt. Az ő kedvéért mégis odamentem."Ferenc Józsefnek nem volt ideje nászútra vinni a feleségét, mert a nemzetközi helyzet munkát adott az ifjú császárnak. Amíg Ferenc József dolgozott, feleségét az anyja, Zsófia kezdte az udvari szabályokra tanítgatni, és a menye minden megnyilvánulásában talált valami kivetnivalót.

4. Ferenc József hűtlenkedései

Erzsébet egészen hamar várandós lett, és gyors egymásutánban szült három gyereket. Mivel a terhesség alatt valószínűleg vonakodott teljesíteni házastársi kötelességeit, ezért Ferenc József feltehetően másutt kárpótolta magát. A készséges udvaroncok megrendelésre szállították a hölgyeket. Azonban Erzsébet a korban szokásostól eltérően nem tudott szemet hunyni császári férje hűtlenkedései felett, és ekkor kezdődtek meg hosszú és gyakori utazásai. Ekkoriban utazott el Madeirára is, ahová titokzatos betegsége kikúrálására utazott. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi volt a baja, a hivatalos verzió szerint tüdőbajtól szenvedett. Madeira azonban nem az a hely volt, ahová a tüdőbajosokat küldték gyógyulni. A rossz nyelvek arról suttogtak, hogy Ferenc József nemi betegséggel fertőzte meg, és ez mindent megmagyarázna azzal kapcsolatban, hogy miért volt ennyire alázatos és megengedő renitens feleségével szemben. Erzsébetet állítólag higannyal is kezelték, amivel a szifilisz kezdeti stádiumában szokták kúrálni a betegeket. Ennek a pletykának azonban ellentmond, hogy nemi betegségre utaló tünetei később egyiküknek sem voltak.

Érdekes viszont, hogy menyire másként kezelte Erzsébet férje idősebb kori hűtlenkedéseit. Ferenc József élete második felében nyilvános kapcsolatot tartott fenn Schratt Katalin színésznővel, és ezt a viszonyt a császárné kifejezetten támogatta, sőt igazából ő hozta tető alá. A császár kamaszfiú módjára távolról rajongott a színésznőért, és mivel nem mert kezdeményezni, Erzsébet rendelt meg egy festményt a nőről. Schratt maga is megdöbbent, amikor behívták az udvarba, hogy modellt álljon a képhez, de mivel Erzsébet is jelen volt, felfogta, hogy a császárnénak nincs kifogása a viszony ellen. Ettől kezdve a színésznő rendszeresen bejárt a Burgba, gyakran együtt reggelizett a császári családdal és gyerekeikkel. Egyáltalán nem biztos, hogy Erzsébet mindezt kellemesnek találta, de megtette a férje kedvéért, így talán könnyebben felmentette magát a gyakori és hosszú utazások miatt. Már nem volt szerelmes, nem volt féltékeny, inkább segíteni akart a férjén. Mária Valériának meghagyta, hogy ha előbb halna meg mint Ferenc József, beszélje rá az apját, hogy vegye feleségül Schrattot. Az agg császár azonban Erzsébet halála után nem akarta hivatalossá tenni a viszonyát a színésznővel. Ennek ellenére viszonyuk a császár haláláig tartott.

Forrás: Rubicon 2017/1

Írta: Mokaszin13

Kísértetek és szellemek a Habsburg családban

Minden valamirevaló várban és kastélyban laknak kísértetek, szellemek. Állítólag a bécsi Hofburg és a schönbrunni kastély sem kivétel. És ha már a természetfeletti jelenségeknél tartunk, akadt néhány olyan Habsburg, akinek szintén része volt néhány paranormális jelenségben.

A Hofburg Fehér Asszonya

Állítólag a mindenkori Habsburg császárnak II. Józseftől Ferenc Józsefig megjelent a Hofburgban egy Fehér Asszony, hogy egy fenyegető katasztrófát előre jelezzen.Többször látták őt az Amália épületszárnyban, ami nem véletlen, mert az épület eredetileg Cilli gróf tulajdona volt, és a hölgy is Cilli grófnő volt. Ha a kísértethölgy fehér kesztyűt viselt, megjelenése gyermek születését jelezte. Ha feketét, akkor egy Habsburg-leszármazott halálát. Zita királyné a XX. század elején próbált utánajárni a dolognak, ő jegyezte fel a következőket: "Azzal a makacs állítással találkoztam, hogy azon az éjszakán, amikor Mayerlingben meggyilkolták a trónörököst, a Fehér Asszonyt csaknem mindenütt látták a Hofburgban. Állítólag még az őrség előtt is elsétált." Viszont mindenki azt állította, hogy a jelenség Erzsébet császárné halálakor első alkalommal távol maradt, és Ferenc József halálakor sem jelentkezett.

Érdekes, de a kísérteties jelenségek a Habsburgok távoztával sem szűntek meg a palotában. Még az 1980-as években is akadtak olyan hofburgbeli dolgozók, akik különös jelenségekről számoltak be. Elsősorban a legöregebb szárnyban, a svájci traktusban panaszkodtak az emberek különös zajokra. Lépéseket lehetett hallani, kopogások zaját, sóhajtást, nyögéseket, magas sarkú cipők zaját.

Hasonló hangjelenségeket észleltek a schönbrunni kastélyban is már a Habsburg család és a személyzet tagjai is. A kastély egy bizonyos termében esténként visszatérő és megmagyarázhatatlan zajokat lehet hallani - állítólag mind a mai napig.

Erzsébet királyné és Heine szelleme

A XIX. század végén kibontakozó spiritiszta szeánszok divatja a császárnét is arra ösztönözte, hogy megpróbáljon kapcsolatot teremteni a túlvilággal. Mivel nem volt kedve ahhoz, hogy egy csoporthoz csatlakozzon, maga próbálkozott. Ősi pogány rituálékkal éppúgy kísérletezett mint vuduval és mágiával. Ráadásul rettenetesen babonás is volt, félt a szemmel veréstől, a túlvilág ellenséges erőitől, ezért mindig talizmánt hordott. Minden fontosabb vállalkozása előtt a császárné kártyát vetett, segítségül hívta a Holdat, patkót és vasszögeket gyűjtött.

Erzsébet biztos volt abban, hogy bármikor kapcsolatba tud kerülni a túlvilággal A képek állítólag ébrenléti állapotban jelentek meg előtte. A császárné állítása szerint sikerült kapcsolatba kerülnie imádott költőjével, Heinével is. Az első találkozást újabbak követték, és a császárné naplója szerint viszonyuk elmélyült, és erotikus kapcsolattá vált. A vonzalom olyan erős volt, hogy Erzsébet meg akart halni, hogy egészen odaadhassa magát neki. Hitt abban is , hogy a nagy költő segítségével írja a verseit. Állítólag Heine árnyékszerű alakja alkotáskor a jobb vállára telepedett, és lelke az övével összeolvadt. A császárné verseit olvasva a nagy költő nem biztos, hogy vállalta volna a műveket...

Furcsa jelenségek Ferenc József halála után

Nagy furcsa jelenségeket tapasztalt a császári udvar szinte minden tagja az uralkodó halála után pár órával. Ferenc József állítólag elbúcsúzott mindenkitől, aki közel állt hozzá. A beteg császár halálos ágya mellett ott állt a komornyikja, akihez évek óta minden este ugyanazt a kérést intézte az uralkodó: " Kérem, ébresszen fel öt órakor!"Majd hozzátette: "Most szeretnék imádkozni." Nem sokkal később elaludt, és egészen lágyan, látható küzdelem nélkül kilehelte lelkét. Másnap hajnalban Károly császár hirtelen felriadt álmából. Végtelen gyász érzése fogta el, és mintha egy aggastyán szerető keze simogatta volna meg a szívét. Zita királyné is pontosan ugyanezt érezte. Mindketten úgy érzékelték, mintha Ferenc József lágyan átvonult volna szobán. Sokan, akik ezt az éjszakát a Schönbrunnban töltötték, hajnalban, ugyanabban az időpontban felébredtek. Pontosan hajnali öt óra volt, az az időpont, amikor a császár nap mint nap felébredt.

Írta: Mokaszin13

Így éltek a pesti zsidók

A kiegyezéstől az 1940-es évekig nyüzsgő élet folyt Pest zsidók által lakott negyedeiben. Adtak-vettek, piacoztak, bankokat, gyárakat alapítottak, kis szatócsboltot vezettek, műhelyekben dolgoztak. Jártak zsinagógába, mikvébe, kóser ételeket készítettek, de a többségük mindent elkövettek azért, hogy asszimilálódjon, és úgy éljen mint a hazai középosztály.

A magyar zsidók szerepe a modernizációban

A zsidók számára a középkortól kezdve tiltották az ingatlan és földvásárlás, ami akkoriban a pénzkeresés legfőbb eszközének számított. Így a hazánkba bevándorló zsidók is kereskedelemmel, iparral, bankügyletekkel kezdtek el foglalkozni. Azonban a 19. században a zsidók többsége házaló, kiskereskedő vagy mesterember volt. Paradox módon a sikeres zsidók ingatlanvásárlását tiltó rendelkezések előnyt is jelentettek számukra, ugyanis a felhalmozódó tőkéjük nem nehezen mozdítható ingatlanban hevert, hanem vállalkozásokba fektették. Így a zsidók alkalmasabbá váltak arra, hogy a piac új lehetőségeire reagáljanak. Ráadásul mivel a nagy hatalmú céhek ellenezték az iparosítást, ezért az új technológiákat és termelési módszereket bevezető gyárak megalapítása olyan társadalmi csoportokra maradt, amelyek korábban nem lehettek a céhek tagjai: vagyis a zsidókra.

Így történt tehát, hogy a társadalom alig 5%-t kitevő zsidók számarányuk felett vettek részt az ország iparosításában, modernizálásában. A zsidók ilyen mértékű részvétele a gazdasági életben társadalmi nyitottságot is igényelt, azt, hogy folyamatosan kapcsolatban legyenek a nem zsidókkal. Ebből következik, hogy jelentős részük mindent megtett azért, hogy beolvadjon a többségi társadalomba. Ez például azzal is járt, hogy a jiddisről átváltottak a magyarra, az öltözködésükben, életmódjukban igazodtak a többségi társadalom szokásaihoz.

Weiss Manfréd gyára

Így nézett ki egy pesti zsidó

Az asszimilációs szándékuk leglátványosabb jele az volt, hogy igyekeztek úgy öltözködni, ahogy a keresztény szomszédaik. Hazafias érzelmeik kifejezésére még a magyaros viseletet is örömmel felhúzták, és az asszimilált férfi ruházata, haj- és szakállviselete mindenben követte a hazai divatot. Tulajdonképpen egy asszimilált zsidót lehetetlen volt a külseje alapján megkülönböztetni a nem zsidóktól.

Az ortodox zsidókkal kapcsolatban azonban nem merülhetett fel kétség, hogy melyik valláshoz tartoznak. Az ortodox férfi kipát hordott, szakállat, hosszú pajeszt viselt, és sokan hordták a kapotét is, ami egy hosszú fekete köpeny volt. A pesti utcán őket nem sűrűn lehetett látni, ugyanis a pesti zsidóság nagy része inkább a neológ irányzathoz tartozott.

A 19. század végére az asszimilált zsidók jelentős része már kevésbé szigorúan tartotta be a vallási szabályokat, sokan teljesen elvilágiasodtak, elhagyták a vallásukat.

Ortodox zsidó - forrás: fortepan

Zsidó negyed Budapesten

A pesti zsidóság egyik legnagyobb központja az Orczy-ház volt, ami a mai Madách-házak helyén állt. Orczy József báró két egymás mellett épült házat vont össze, és szívesen adta ki a lakásokat, üzleteket zsidóknak. Az épületkomplexumban 48 lakás, két zsinagóga, egy mikve, zsidó iskola, kóser kávéház és vendéglő működött. Na meg persze egy csomó üzlet. Az épület udvarai nyüzsgő, zajos, élettel teli terek voltak, ahol jöttek-mentek a házban élő, dolgozó zsidók.

Az Orczy háztól balra nyílott a Király utca, amelynek a városközpont felé eső része Budapest legnagyobb zsidó negyedének kereskedelmi főutcája volt. A házak homlokzatát cégtáblák sokasága fedte el, és magyarul, németül, jiddis nyelven hirdették a portékákat. A kávémérések, szatócsboltok mellett az utcában öt orfeum is működött, a leghíresebb a Kék macska volt, ahol rövid bohózatokkal, kuplékkal szórakoztatták a nagyérdeműt.

Az Orczy-ház Forrás: Fortepan

A 19. század közepére a Király utcától délkeletre fekvő városrész sűrűn lakott zsidónegyeddé fejlődött, ahol a zsidó vallás mindhárom irányzatának követői számára épült egy-egy zsinagóga. Elsőként 1859-ben a neológ közösséget szolgáló Dohány utcai, amely a mai napig az európai zsinagógák egyik legnagyobbika. Ezt követte a konzervatív zsidóknak tervezett Rumbach utcai templom, majd végül a Kazinczy utcai nagy ortodox zsinagóga.

Dohány utcai zsinagóga - forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.071

Ez utóbbitól néhány lépésre volt az István tér (ma Klauzál tér), amely a negyed piactere volt. De nagyon sok zsidó árus és vevő is megfordult néhány másik környékbeli piacon is, például a józsefvárosi Új Vásártéren (ma II.János Pál pápa tér), ahol főleg ruhát, használt cikket árultak. Ugyancsak a Józsefvárosban működött a szegényebb vásárlók Teleki téri ócskapiaca, ami a zsidó árusok egyik kedvenc helye volt.

Szabadság tér, háttérben a fa mögött a zsinagóga épülete. - forrás. fortepan

Lipótváros

A város dúsgazdag zsidói inkább a Duna mentén, a Lipótvárosban vásároltak házakat. Az itt élő zsidók jelentős része asszimilálódott, így ennek a városnegyednek nem volt olyasfajta zsidó vallási jellege mint a terézvárosi vagy erzsébetvárosi résznek. Itt elsősorban pénzmágnások, gyár- és vállalattulajdonosok, illetve a zsidó középosztály tagjai éltek. Lipótváros fő üzleti utcája a Lipót körút (ma Szent István körút) volt, ahol a háború előtt egymást érték itt az elegáns üzletek, melyeknek nagy része zsidó tulajdonban volt. Itt épült fel a Vígszínház, amely az asszimilálódott zsidó polgárság kulturális központja volt. A színház igazgatója, a színházi szerzők, színészek és a közönség nagy része is zsidó volt. Olyan szerzők és színészek dolgoztak itt mint Molnár Ferenc, Heltai Jenő vagy Varsányi Irén.

Utazik az udvar

Köztudott, hogy Erzsébet királyné szinte menekült a bécsi udvar szigorú etikettje elől, és beutazta egész Európát. De vajon hogyan utazott? Ki keresett neki szállást? Kit vitt magával? Mit csinált az utazásain? Kinek és mit vitt ajándékba?

A Gödöllői Királyi Kastély Utazik az udvar! című új időszaki kiállítása megadja a választ ezekre a kérdésekre. A tárlat bemutatja a királyné által kedvelt és többször felkeresett helyeket, szállodákat, villákat, korabeli járműveket, fényképeket, az utazáson használt tárgyakat.

Reprezentatív utazások

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Kaján Marianna muzeológus, a kiállítás rendezője kísért végig a kiállításon, és avatott be a királyi udvar utazásának titkaiba.

Négy teremben rendeztük be a kiállítást - magyarázza a szakértő. - Mindegyik teremnek megvan a maga tematikája. Az első szoba a reprezentációs célú utazásokat mutatja be. A Habsburg család életét nagyon meghatározta a szigorú spanyol etikett, ami az utazásokra is vonatkozott, így az utazásoknak is meghatározott protokoll szerint kellett történnie. Például szigorú előírások vonatkoztak arra az esetre, amikor az uralkodócsalád bármely tagja megérkezett valahová. Van itt egy grafika, ami Ferenc József 1892-es Budapestre érkezését ábrázolja. A császár a kiegyezés 25. évfordulójára érkezett vonattal a magyar fővárosba. A kép a Nyugati pályaudvart mutatja, és jól látható, hogy egy gyönyörű, díszes sátort állítottak fel a pályaudvaron, ahol az uralkodót fogadták. A kiállításon látható egy rekonstruált sátorbelső is, a mögötte lévő képen pedig egy eredeti királyi sátor belsejéről készített fotó. A Magyar Királyi Államvasutak 1896-ban készíttetett egy magyaros stílusú király-sátrat, amelyet mindig felállítottak a pályaudvaron, amikor az uralkodócsalád valamelyik tagja megérkezett hozzánk. A sátor gyönyörű, díszes drapériából készült, és a sátor belsejét is gazdagon díszítették. Például mindig el kellett itt helyezni az uralkodópárról készített szobrokat is.

A Keleti és a Nyugati pályaudvarnak is volt a királyi pár számára fenntartott fogadóterme, amit akkor nyitottak meg, ha valamelyikük Budapestre érkezett. A Keletiben ezek a szalonok már nincsenek meg, de a Nyugatiban egy-egy különleges esemény alkalmával megnyitják ezeket a szalonokat. A díszes fogadócsarnokokat stukkókkal díszítették, és a királyné szalonjának megmaradt berendezésből két aranyozott goblein szék is látható a kiállításunkon.

Az uralkodópár együtt először 1857-ben látogatott Magyarországra, és azt tervezték, hogy bejárják az országot. Ezt a tervet egy családi tragédia hiúsította meg: két kicsi lányuk vérhasban megbetegedett, és elsőszülöttük, Zsófia főhercegnő a budai várban meg is halt. Ekkor visszautaztak Bécsbe, és csak kevesen tudják, hogy Ferenc József később visszatért, és egyedül befejezte a körutazást.

Érdekes még - meséli Kaján Marianna muzeológus -, hogy amikor az uralkodópár reprezentatív céllal utazgatott, akkor a szolgálattévő embereket, az őket fogadó házigazdákat megajándékozták. Például itt van a vitrinben egy Ferenc József monogramjával és a magyar koronával díszített dohányos szelence, amit a császár az egyik útján ajándékozhatott valakinek. Érdekes, hogy amikor Magyarországon jártak, akkor magyar koronával díszített tárgyakat ajándékoztak, míg ha a birodalom többi tartományába érkeztek, akkor a császári címer díszelgett az ajándékokon.

Útitervek, szállások

Köztudott, hogy Erzsébet királyné arra törekedett, hogy a lehető legkevesebb protokoll látogatást kelljen elszenvednie, így többnyire inkongnitóban, álnéven utazgatott. Persze az utazásainak híre rendszerint kiszivárgott, és a sajtó meg is írta, hogy hol, milyen álnéven szállt meg a Monarchia császárnéja. Ez a kiszivárogtatás okozta a halálát is, amikor a Genfi-tó partján egy anarchista megölte. A gyilkos is az újságból tudta meg a császárné aznapi pontos útvonalát.

Erzsébet utazásait természetesen nem maga szervezte - magyarázza tovább a muzeológus. - Mindig külön udvartartás kísérte: vitte magával a főudvarmesterét, legalább egy szolgálattevő udvarhölgyet, a fésülködőnőjét, a felolvasóját, aki fésülködés közben felolvasott neki. Ezenkívül komornák sokasága is ment velük, hiszen az udvarhölgyeknek is volt komornájuk, a főudvarmesternek komornyikja, szolgái. Az utazás szervezése az útimarsall feladata volt, aki előtte ellátogatott arra a helyre, ahol lefoglalták a szállást, megnézte, milyen látnivalók vannak a környéken. Általában a legmodernebb, legszebb szállodákat választották a császárnénak. Az is előfordult például, hogy amikor Erzsébet Herkulesfürdőre érkezett, a fürdő tulajdonosának a villáját bérelték ki számára, és a villa berendezését a császárné ízlésének megfelelően újonnan vásárolt bútorokkal rendezték be. A kiállítás egyik vitrinjében megtekinthető a bútorokhoz tartozó számla is. Megesett az is, hogy az egész szállodát lefoglalták Erzsébetnek és a kíséretének, sőt a királyné számára például a bártfafürdői Deák Szállodában külön bejáratot is építettek, amit csak ők használhattak. Bad Gasteinben pedig Ferenc József megvásárolta a város központi szállodáját, ennek ellenére a császárné általában egy külvárosi kis szállodában szállt meg.

Forrás: tgyoblog.wordpress.com

Az utazásokról Erzsébet és az udvartartás tagjai rendszeresen hírt adtak Ferenc Józsefnek, aki elvárta, hogy a felesége mindig értesítse arról, hogy hol tartózkodik éppen. Az útimarsallnak így azt is egyeztetnie kellett, hogy hová érkezzenek a levelek. Sokszor előfordult, hogy Erzsébet megérkezett valahová, és már a férje levele várta. Néha persze az időjárás bezavart a jól felépített útitervbe. Megesett, hogy egy vihar miatt nem tudtak kihajózni, ilyenkor az útimarsallnak gyorsan egy másik szállodát kellett találnia.

A királyi vonatok

A kiállításon megtekinthetjük  a MÁV számára készült utasítást is, ami arra vonatkozik, hogy a menetrendbe hogyan kell beilleszteni a királyi vonatok közlekedését. Például Budapest és Gödöllő között is gyakran járt a királyi vonat, de értelemszerűen csak akkor, ha a királyi család valamelyik tagja utazott. Ez nem azt jelentette, hogy minden nap indult udvari vonat, de a menetrendben benne volt, hogy ha az uralkodóház valamelyik tagja Magyarországon tartózkodott, akkor volt egy hely az udvari vonatnak a menetrendben. Ha már a vonatoknál tartunk, érdemes beszélni arról is, hogy milyen vonatokon utaztak a királyi fenségek. A kiállításon látható több fotó is az 1896-os milleneumi udvari vonatról. Az egyik kép például Erzsébet királyné szalonkocsiját ábrázolja, amit elképesztő pompával rendeztek be. Volt külön hálószobája, öltözőszobája, szalonja külön a császárnak, és külön a császárnénak is, és persze külön vagonok voltak berendezve az udvartartás számára is. Természetesen volt étkezőkocsi, konyha és dohányzószalon is. A vagonokat villanyárammal világították, és gázzal fűtötték, és az étkezőkocsi mennyezetét Lotz-festmény díszítette... Sajnos ez a vonat ma már nem látható sehol, ugyanis Magyarország román megszállása alatt valahogy eltűnt az egész szerelvény...

Útitárgyak, ajándékok

A kiállítás egyik termében az utazások során használt tárgyakat állították ki. Van itt útipénztárca, útióra, néhány útkönyv (igen, ekkor már a nevezetesebb turistacélpontokról adtak ki ilyet!). Találhatunk itt miniatűr üvegcsékből álló útipatikát, tyúkszemtapasz dobozát, morfiumos dobozt (közkedvelt fájdalomcsillapító volt akkoriban). De az igazi kuriózum egy igazi színezüstből készült útikészlet egy nagyobbacska bőrödben, ahol mindennek megvolt a maga helye. Van benne vizeskancsó, kézmosótál, pohár, tálkák, üvegflakonok, hajkefe, fésűtartó doboz, hajtűtartó, szappantartó, fogkefe(!), körömkefe, tűpárna, gyertyakoppintó és púdertartó dobozok - minden ezüstből. A kiállított darab nem Erzsébet királynéé volt, de egy ehhez egészen hasonlót őriznek a Hofburgban, amit valóban ő használt, és nagy valószínűséggel a két darab ugyanabban a műhelyben készült.

Érdekes még az útiajándékokat tartalmazó vitrin. Erzsébet királynénak szokása volt az utazásairól ajándékokat vinni, esetleg küldetni a családja, barátai számára, sőt még az éppen szolgálaton kívül tartózkodó udvarhölgyeinek is rendszeresen küldött ajándékot. Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy mit vásároljon, ugyanis a legtöbb helyen már lehetett kapni az adott hely képével díszítette apró szuvenírt. Erzsébet imádott vásárolgatni: szívesen vett süteményeket, édességeket. Különösen szerette a pesti Kugler, majd később Gerbaud Cukrászdát, innen díszes dobozokban szállították neki a finom süteményeket. A vitrinben válogatás látható a korszakban az utazások során megvásárolható ajándéktárgyakból, például párizsi parfüm, kölni vizes szappan, a Gerbeaud cukrászda süteményes dobozai és egy gyönyörű női aranyóra – ezekhez hasonló ajándékokat vásárolhatott a királyné is utazásai során. (Ezek egyike sem köthető Erzsébethez, de korabeli, szép, értékes, nívós tárgyak.)

Forrás: Kaján Marianna muzeológus

Erzsébet relikviák

A kiállítás legérdekesebb darabjai azonban azok a tárgyak, amelyek valóban Erzsébet királyné személyes tárgyai voltak: például kiállították a császárné fésülködőköpenyét, papucsát, illetve egy gyönyörű fekete taftselyem ruhaderekat (ma ruhafelsőnek hívnánk). A ruhát nézve képet kaphatunk arról, hogy mennyire vékony volt Erzsébet: 52-es volt a derékbősége! A kiállítás további érdekessége, hogy számtalan paparazzi fotót is láthatunk, amelyet a királynéról készítettek a lesifotósok. Természetesen az idők folyamán alaposan felnagyították, kiélesítették  ezeket a képeket, és némelyiken egészen jól kivehetőek a császárné arcvonásai.

Forrás: Kaján Marianna muzeológus

A kiállítás készítői a termek melletti folyosón felnagyítva elhelyezték azoknak a helyeknek a képeslapjait is, ahol Erzsébet megfordult: Herkulesfürdő, Bártfafürdő, Bad Gastein, Madeire, Meran, Nizza, Monte Carlo, Karlsbad, Menton, Genf. És elkezdtek készíteni egy térképet is, amelyen gombostűvel jelölték azokat a helyeket, ahol a királyné megfordult. Elképesztő érzés megállni a térkép előtt, és végignézni a helyek sokaságán, ahol ez a szomorú sorsú császárné a boldogságát kereste.

Ha szeretnéd a saját szemeddel is látni ezt a rendkívül hangulatos, relikviákban gazdag kiállítást a Gödöllői Királyi Kastélyban, még október 1-ig megteheted. A kiállítás végén lehetőség nyílik egy kis játékra: a kastély egyetlen megmaradt kerti padjára ülve korabeli utazóköpenybe és kalapba bújva lefotóztathatjuk magunkat. 

Írta: Mokaszin13

Egy lázadó, depressziós Habsburg: Rudolf trónörökös

Rudolf trónörökös volt talán a legrenitensebb Habsburg. Titokban, álnéven udvarellenes újságcikkeket jelentetett meg, liberális, egyházellenes elveket vallott egy katolikus, konzervatív császári udvarban. A legnagyobb skandalum azonban, hogy megölte utolsó szeretőjét, majd magával is végzett. Az, hogy így alakult az élete, nem véletlen, hanem egyenes folytatása annak a rideg, elhanyagoló bánásmódnak, amelyben gyerekként és fiatal felnőttként része volt.

Pisztolyokat sütögettek el a szobájában

Bár a trónörökös születését hatalmas lelkesedés fogadta, hiszen végre fiú érkezett a családba, aki apját követően elfoglalhatja majd a Monarchia trónját, mégis igen mostoha sors jutott a kisfiúnak. Zsófia, Ferenc József anyja elragadta a gyermek feletti gondoskodás lehetőségét a fiatal császárnétól. Sissi csak annyit tudott elérni, hogy az anyósa bosszantására magyar dajkákat választott, így aztán Rudolf igen hamar megtanult magyarul is. Ezzel aztán ki is merült Erzsébet anyai tevékenysége. Folytatta az utazásait, fiát csak elvétve látta. Rudolf késő serdülőkoráig jobban támaszkodhatott a hideg, távolságtartó apjára, akivel nyíltabb, őszintébb kapcsolatot ápolt ekkoriban. Persze a túlterhelt Ferenc József sem volt tökéletes apa, nagyon nehezére esett az érzéseit kimutatni, mégis élénken érdeklődött fia tanulmányai iránt. Rudolf számára az érzelmi biztonságot a nevelőnője és nővére, Gizella jelentette. Ennek a nagyon csekély érzelmi biztonságnak is hamarosan vége szakadt, amikor Rudolf hatéves korában apja egy katonatisztet nevezett ki a nevelőjének, és Rudolfnak el kellett szakadnia szeretett dadájától.

A katonatiszt kemény módszerekkel próbálta a gyászoló kisfiút a férfiatlan sírdogálástól eltéríteni. A birodalmi vadasparkba zárta a félelemtől magán kívül lévő gyereket, míg ő maga a falakon kívülről azzal riogatta, hogy vaddisznók közelednek. Állítólag éjszaka pisztolyokat sütögetett el Rudolf hálószobájában,hogy hozzászoktassa a vadászat és a csata zajaihoz. Nem csoda hát, ha a szorongó, halálra rémült, gyakran betegeskedő kisfiú ismét bepisilt éjszakánként, és rémálmok gyötörték.

A liberális lázadó

Erzsébet látva fia szenvedését ekkor beavatkozott, és kiharcolta, hogy ő felügyelhesse gyerekei neveltetését. Rudolfnál ezzel már elkésett, a lelki sérülések jóvátehetetlenül kialakultak a trónörökös lelkében. Annyit azonban elért, hogy a kisfiú boldogan azonosította magát anyja liberálisabb nézeteivel, és fejlődő elméjét liberális tanárok, tudósok kezdték pallérozni. Anyja sajnos továbbra sem jelentett támaszt számára, Rudolf egész életében szenvedett az anyai szeretet hiányától.

A kis trónörököst szülei kívánságára tanárai alaposan megterhelték tanulnivalóval.A szokásos tantárgyakon kívül a serdülő fiúnak meg kellett tanulnia a birodalom nyelveit (magyarul, csehül, lengyelül, szerb-horvátul, továbbá angolul, franciául és olaszul). Tanulnia kellett történelmet, katonai ismereteket, gazdaságtant, jogot, valamint lovagló-, vívó-, lövő- és táncleckéket vett. Gyerekként naponta 13 óra elfoglaltsága volt.Tanárai a kor legkitűnőbb szakemberei voltak, többségük liberális szemléletű. Nem csoda hát, ha a kamasz fiú hamarosan igazi lázadóvá érett.

Kapcsolata a szüleivel

Rudolf serdülőként is csak minimális figyelmet kapott a szüleitől, és ez az évek alatt tovább csökkent. A fiatalember érzelmileg egyre inkább elmagányosodott, lelkileg elkülönült a családtól, ugyanakkor egész életében küzdött azért, hogy elismerést, elfogadást kapjon a szüleitől. Rudolf mindent megtett azért, hogy a császár elvárásainak megfeleljen: igyekezett jó vadász, jó lovas és jó katona lenni, ugyanakkor egyre inkább azt tapasztalta, hogy felnövekedvén az apja egyáltalán nem veszi komolyan a nézeteit, elgondolásait, nem engedi információkhoz jutni.Rudolf gyakran panaszkodott, hogy a politikai híreket ő is csak az újságokból szerzi, pedig vezető katonai beosztásban dolgozott. Ez persze Ferenc József tudatos döntése volt: mivel fiát politikailag, személyiségében megbízhatatlannak tartotta, attól félt, hogy fia sajtónak adott kiszivárogtatásai ártanának a Monarchia külpolitikájának.

Az anyját nagyra tartotta, idealizálta, sóvárgott a szeretete után. A császárnét azonban túlságosan lefoglalta utolsó gyermeke, Valéria nevelése. Rudolf heves féltékenységét érzett húga iránt, és anyja iránti csodálata lassanként csalódottságba csapott át. Erzsébet gyakran könyörgött fiának: ígérje meg, soha nem fog ártani Valériának. A Rudolf és Erzsébet közötti kapcsolat tovább romlott a trónörökös házassága után, ugyanis a császárné képtelen volt felülemelkedni a menye iránti ellenszenvén.

Házasságának megromlása

Rudolfnak 21 évesen kellett döntenie a felesége személyéről. A választása Stefánia belga hercegnőre esett, aki ekkor még testileg éretlen, félszeg, elhanyagolt külsejű lakli kamaszlány volt, aki Bécsbe kerülve ugyanazokkal a gondokkal találta szembe magát, mint anyósa annak idején. Erzsébet nem csupán Stefánia előnytelen külseje miatt ellenezte a házasságot, a lány makacs természete sem tetszett neki. Ennek ellenére a fiatalok között lassanként kibontakozik a szerelem, és az első pár év szinte idillien telik. Egy idő után azonban Stefánia annyira biztos volt férje szerelmében, hogy fokozatosan elhanyagolta, és semmibe vette Rudolf személyes igényeit, nem osztozott érdeklődésében, politikai törekvéseiben sem. Rudolf lassanként eltávolodott a feleségétől, és a korban szokásos főúri módon más hölgyeknél kereste a szerelmet. A házon kívüli kalandjai során szerezte be a gonorrhoeát, amivel megfertőzte és meddővé tette a feleségét. Talán mondanom sem kell, hogy a csalódott, megalázott, megbetegített Stefánia hallani sem akart a férjéről. A gonorrhoea Rudolfot súlyosan megbetegítette, orvosai a fájdalmas húgycsőgyulladásra morfiumot rendeltek, amit ettől kezdve Rudolf egyre nagyobb adagokban használni kezdett.

A depressziós trónörökös

Ettől kezdve Rudolf testi-lelki egészsége rohamosan hanyatlani kezdett. Folyamatosan emésztési gondokra panaszkodott, állapotán tovább rontott rendezetlen életmódja, az, hogy rendszeresen későig fent maradt, sokat ivott és rendszertelenül étkezett. Gyakran volt hörghurutja, asztmatikus köhögési rohamok kínozták, reuma gyötörte, és egyre inkább rákapott a morfiumra. Mindemellett egész életében depresszió és szorongások gyötörték. Ennek egyrészt lehetnek genetikus okai: Rudolf őseinek fele valamilyen elmebántalomban szenvedett, hála a rengeteg rokonházasságnak. Ugyanakkor Rudolf depressziójának igazi forrása a szülői szeretet és szoros emberi kapcsolatok hiánya volt. A trónörökös a depresszió szinte összes jelét produkálta a halálát megelőző hónapokban: álmatlanságban szenvedett, állandóan fáradt volt, tele volt kisebbrendűségi érzésekkel. Figyelme, koncentrációs készsége csökkent, gyakran vált ingerlékennyé, hajlott a visszahúzódásra. Gyakran rágódott múltbéli dolgokon, és az utolsó hónapokban szinte egyfolytában az öngyilkosság gondolatával foglalkozott.

Szerelmi tragédia?

Környezetében szinte mindenkinek beszélt arról, hogy hamarosan meg fog halni,sőt állandó szeretőjének, Mitzi Casparnak meg is mondta, hogy másnap Mayerlingben lelövi magát. A nő azonban nem vette komolyan, vagy már lemondott róla. Rudolf Mary Vetserával elkövetett öngyilkosságát gyakran értelmezik úgy, mint egy végzetes szerelmi történetet. A legenda szerint Ferenc József nem engedélyezte fiának, hogy elváljon Stefániától, és Rudolf kétségbeesésében végzett szerelmével és magával is. Valójában nem volt ez egy nagy szerelem. Maryvel Rudolf pár hónappal korábban ismerkedett meg, és a lányka (17 éves volt) örömmel vállalta, hogy osztozik a trónörökössel a halálban. (Rudolf ekkor már többeket kért erre, például Mitzit is, de ők nem vállalták az eszelős kérés teljesítését.)  Rudolf öngyilkossági szándéka már régóta ismert volt, még mielőtt Mary Vetserával megismerkedett volna.

Azon a végzetes estén Rudolf lelőtte előbb a lányt, majd búcsúleveleket írt anyjának, a feleségének, Valériának. Ezután konyakkal leitta magát, hogy kellő bátorságot merítsen a végzetes lépéshez, és ő is halántékon lőtte magát. Szüleit mélyen megrendítette fiuk halála, Stefánia azonban hamar túltette magát a történteken. A Monarchia lakossága azonban - mivel semmit nem tudtak Rudolf állapotának romlásáról - igazán meg voltak döbbenve, és pillanatokon belül legendák kaptak szárnyra a tragikus eseményekről.

Írta: Mokaszin13

Királyi őrültek

Annál rosszabb nem is történhet egy országgal, mint hogy egy őrült irányítsa. Márpedig a történelem során nem ritka, hogy elmebajos őrültek kerültek egy-egy ország élére. Különösen gyakori volt ez az egymással keresztbe-kasul házasodó rokonságban lévő európai dinasztiákkal.

A belterjes unokatestvér házasságoknak hosszú távú következményei lettek, hiszen a degeneráció nemzedékről nemzedékre öröklődött, és soha nem lehetett tudni, hogy melyik újszülött királyi porontyban bukkan fel ismét. Például a Habsburgok és a Wittelsbachok belterjes házasságainak nem csak a tündöklő Erzsébet királynő (Sissi) lett az eredménye, hanem egy sereg szellemi nyomorék is, mint például a bajor Alexandra hercegnő, aki egész életét elzártságban töltötte, mert meg volt róla győződve, hogy lenyelt egy üvegből készült versenyzongorát. Sőt volt olyan királyi herceg is, aki azt képzelte, hogy vajból van, és el fog olvadni…

A király, aki párnahuzatot hozott a világra

A britek leghíresebb elmezavaros uralkodója III. György (1738-1820) volt. Sokan próbálták feltárni a betegségének okait, és a legtöbben arra jutottak, hogy porphyriája volt. Ez egy betegségcsoport, aminek sokféle tünete lehet, attól függően, hogy melyik szervben jelenik meg a funkciózavar. A betegség egyes fajtái idegkárosodást váltanak ki. Szegény király élete utolsó éveiben rengeteget szenvedett, az őrület határán állt.

Látomások gyötörték, amelyek rendkívül megnehezítették a minisztereivel való tanácskozásokat. Például azt képzelte, hogy Londont világméretű áradás öntötte el, neki pedig vitorláson kell mentenie a túlélőket. Egy párnahuzatról időnként azt képzelte, hogy ő hozta a világra, és elnevezte Octavianus hercegnek. Máskor elültetett egy darab marhaszeletet, mert úgy vélte, hogy az ilyesmi fán terem.

Időnként roham tört rá, és vad szitkokat szórt a családjára és a környezetére. Ilyenkor az orvosai nem túl barátságos módon kényszerzubbonyba tuszkolták. Persze a király sem volt elveszett ember. Egyszer, amikor az orvosa éppen kényszerzubbonyt próbált rá húzni, őfennsége kiszabadította az egyik karját, és fejbe vágta a jóságos doktort, mire az a földre zuhant. Pillanatnyi szabadságát arra használta az uralkodó, hogy a királyi ágytál teljes tartalmát az orvosra öntötte, és állítólag ezzel a mondattal kommentálta tettét: „Kelj fel, Sir George, Cloacina ősi és hatalmas rendjének, az Árnyékszékek Istennőjének lovagja!”

Gombócot akarok!

Nekünk, magyaroknak ismerősebb V. Ferdinánd Habsburg császár (1835-1848), aki helyett Metternich kormányozta a birodalmat. Arról, hogy mennyire volt őrült, megoszlanak a vélemények. Mai tudásunk szerint leginkább epilepsziás lehetett, és a kor orvostudománya úgy tartotta, hogy az ilyen gyermekeket veréssel lehet a legjobban nevelni. Bár már egészen fiatal korában nyilvánvalóvá vált, hogy képtelen az uralkodásra – bár hat nyelven beszélt – de a Habsburg család annyira ragaszkodott ahhoz, hogy az elsőszülött örökölje a trónt, hogy 1835-ben végül őt koronázták meg, annak ellenére, hogy több és alkalmasabb testvére is volt.

Az udvar – hogy elkerülje a felségsértés vádját – nem gyengeelméjűnek, hanem jó szándékúnak hívta a királyt. Egyébként tényleg az volt. Például 1848 márciusában lelkesen integetett a palota ablakából az ellene tüntető bécsieknek, és azt kiabálta, hogy „Hurrá, vesztettünk!”. Sőt, meg is kérdezte az egyik tisztjét, hogy mi ez a hangzavar az utcákon. Elmagyarázták neki, hogy a tömeg éppen forradalmat csinál, mire a király érdeklődve megkérdezte: „És szabad ezt nekik?”

A szükségszerűség azt diktálta, hogy Ferdinándnak házasodnia kellett, sőt még az is elvárás volt, hogy egy örököst biztosítson a dinasztiának. Így az orvosai végül engedélyezték, hogy feleségül vegye Mária Anna szárd királynőt, bár semmi esélyt nem láttak arra, hogy az uralkodó képes legyen elhálni a házasságot. Szegény királyra akkora nyomás nehezedett a nászéjszakán, hogy állítólag ötször kapott epilepsziás rohamot.

Ha az ágybéli élvezetek nem is vonzották, enni azért nagyon szeretett. Imádta a knédlit, nudlit, gombócokat. Állítólag ha nem teljesítették valamilyen étkezésbeli kívánságát, vadul csapkodni kezdte az asztalt, és azt kiabálta, hogy addig nem ír alá semmiféle kérvényt, amíg nem teljesítik a vágyát.

Gyakorta még azt is megtette, hogy megszökött a Burgból, és egy Bécs melletti faluban egy vendéglőben a gombóc különféle fajtáival kényeztette magát. Rendkívül közvetlen ember volt, gyakorta sétálgatott Bécs utcáin is tűző napsütésben egy hatalmas piros esernyővel, és kedélyesen elbeszélgetett a bécsi polgárokkal. Amikor pedig Metternich el akart tiltani a sétáktól, akkor jött a szokásos zsarolás: „nem írok alá semmit”.

 

Egy valamit mégis aláírt

Pedig egy nekünk, magyarok számára nagyon fontos dokumentumot, az április törvényeket ő írta alá. Úgy látszik, aznap finom gombócot ebédelt… Sajnos ez lett a jó szándékú uralkodó veszte: mivel nevét adta a magyar polgári átalakuláshoz, ezért 1848 decemberében, amikor már a restauráció erői kerekedtek felül szerte Európában, le kellett mondani, és átadnia a helyét az ifjú Ferenc Józsefnek, akinek a kezét nem kötötték az áprilisi törvények.

Szegény Ferdinánd még 27 évig éldegélt Prágában. Kivonta magát a közéletből, és boldogan élt a hobbijának: botanikai kertet, vasúti modelleket készített, és szívesen tologatta a mozdonyait. Állítólag még a feleségével való viszonya is megjavult. Persze annyira azért nem, hogy örökös is született volna ebből a jó viszonyból.