2018. július 26., csütörtök

A romlás virágai











A romlás virágai


Ezek melyik páholyból lettek a népre szabaditva
A majmok kevésbé értelmesebbek mint ők !!!!

        


A romlás virágai arcukra fagyott a mosoly , ez legyen az utolsó tettük , és többet ne lélegezzenek .
Porosenko és Jacenyuk - Magukra vonták a pszichiáterek figyelmét
Porosenko és Jacenyuk – ‘Nem adekvát magatartás’ - A kijevi kormányzat magára vonta a pszichiáterek figyelmét

…”Az orosz szakértői közösség, a kijevi hatóságok magatartását jellemezve, egyre gyakrabban használja a „nem adekvát magatartás affektusa” kifejezést. A pszichiáterek ezzel a jelzővel illetik „a nem adekvát reagálást a kitűzött cél elérésében elszenvedett balsikerre”. Legfontosabb megnyilvánulásai a fokozott sértődöttség, makacsság, negatívizmus és elzárkózottság…”

Moszkva meghökkenéssel vette tudomásul azt az ukrán nyilatkozatot, hogy Ukrajna megkezdi az ukrán-orosz határ „egyoldalú demarkációját”. Erről az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács titkára, Andrij Parubij nyilatkozott a Tanács ülése után, amelyen Petro Porosenko ukrán államfő elnökölt.
Június 17-én a kijevi kormány megbízást kapott a gyakorlati aspektusok kidolgozására vonatkozólag. Ezek után Porosenko elnöki rendeletet ír alá, és beindulhat a határoszlopok ledöntése. Orosz szakértők állítják, hogy az efféle megközelítés az országhatárok kijelöléséhez abszolút hallatlan dolog a nemzetközi gyakorlatban.
(Megjegyzés: Mi is az a ‘demarkáció’? – “Az államhatárok megvonása a kötött szerződés alapján”. – Kislexikon - a szek.)
Nem létezik a határ „egyoldalú demarkációja” – jelentette ki az orosz parlamentben Alekszej Puskov, az alsóházi külügyi bizottság elnöke.
– Ha Kijevnek erről nem lenne tudomása, akkor közlöm vele, hogy a demarkáció céljából vegyes bizottságot alakítanak és ez két fél ügye. Erre vonatkozólag az országok külön egyezményt kötnek. Olyan határvonalnak, amelyet az egyik fél jelöl ki, nincs jogi ereje, ennélfogva a határ egyoldalú demarkációja folytonos határkonfliktust jelentene az Oroszországgal fenntartott viszonyban.
Ezt elismerik ukrán szakértők is. Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács első titkárhelyettese, Sztepan Havris az ukrán televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy „az ukrán-orosz határ egyoldalú demarkációja esetén Oroszország azzal vádolhatja országunkat, hogy elfoglaltuk Oroszország területének egy részét”. Nem kevésbé abszurditásnak nevezhetők azok a tervek is, miszerint az ukrán-orosz határ mentén ötméteres acélfalat vonnának fel, magasfeszültségű árammal, ami szintén szerepel Kijev tervei közt. Havris rámutatott, hogy némely területen az ukrán-orosz határ településeken át vezet, vasutakat, hidakat, üzemeket szel ketté, vagyis ennek a törekvésnek nincs semmilyen gyakorlati értelme, ez „tisztán politikai nyilatkozat”.
Moszkva és Kijev a kilencvenes évek dereka óta foglalkozik a határvonalak demarkációjával. A vonatkozó egyezményt Kijevben írta alá 2010 májusában Konsztantin Hriscsenko ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Akkor létrehozták a kétoldalú bizottságot a demarkációval kapcsolatos problémák rendezése érdekében. Semmilyen egyéb mechanizmust és semmilyen „egyoldalúságot” a nemzetközi normák nem irányoznak elő.
Az orosz szakértői közösség, a kijevi hatóságok magatartását jellemezve, egyre gyakrabban használja a „nem adekvát magatartás affektusa” kifejezést. A pszichiáterek ezzel a jelzővel illetik „a nem adekvát reagálást a kitűzött cél elérésében elszenvedett balsikerre”. Legfontosabb megnyilvánulásai a fokozott sértődöttség, makacsság, negatívizmus és elzárkózottság.
Mindezek a szimptómák megvannak. Arszenyij Jacenyuk kormányfő olyan mértékben megsértődött Oroszországra, hogy június 16-án, a kudarcba fulladt gáztárgyalások után kijelentette: Kijev „többé nem kívánja dotálni a Gazpromot”?! Közben az ukrán Naftogaz 4,5 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Oroszország előtt.
Avakov belügyminiszter „elzárkózottsága” pedig oly erős lett, hogy Ukrajnával és legtöbb beosztottjával kizárólag a Facebook által kommunikál.
Azonban az abnormalitás a volt megbízott külügyminiszter, Andrij Descsica magatartásában csúcsosodott ki. Descsica június 15-én éjjel a kijevi orosz követség épületénél helyeselte a pogromot rendezők fellépését. „Lelki affektációja” nyomdafestéket nem tűrő, Vlagyimir Putyin orosz elnököt illető szavakban nyert formát.
Kiev Times – Oroszország Hangja – Szabad Riport


És mi újság van minálunk ?


De nem maradnak örökké büntetlenek ezek az erőszakkal elkövetett népellenes cselekedetek. Akárki követte is el őket, -az aki a határozatot, a végzést, vagy a parancsot kiadta, vagy akár “csak” teljesítette, – bankár, bíró, ügyintéző, végrehajtó, vagy rendőr, – egyszer a nép bírósága előtt fognak felelni azért, – hogy embereket fosztottak meg egyetlen otthonuktól.
És még örülhetnek is majd, ha “csak” a bíróság vonja őket felelősségre, s nem a kilakoltatott áldozataik, vagy azok hozzátartozói. Ha egyszer a nép dühe fellángol… akkor itt kő kövön nem marad.
Nagy a pusztítás – Vége a bank legyőzhetetlenségi mítoszának

Vége lett a bank legyőzhetetlenségi mítoszának, hiába tesznek úgy, mintha nem történt volna semmi. - A robbantónak hiába tűztek ki a fejére 10 milliós vérdíjat, – a rendőrségnek ez a feladat meghaladta erejét.

12360_589010407815030_134958282_n


Ámde az idősek és rokkantak kilakoltatásában példás eredményeket tud a rendőrség felmutatni.
Ennyit érnek, ilyen kemények, – a gyengékkel és védtelenekkel szemben. – De, amikor a valódi bűnnel és agresszivitással találják szembe magukat, – az egész testület egy nagy nulla!
Tovább folytatódik tehát a magyar emberek kifosztása, a családok megsemmisítése. – Az úgynevezett ‘Kilakoltatási moratórium’ egy nagy humbug. És nem is tartják be. – Amúgy sem vonatkozik eredetileg a számlaadósokra, a forint hitelesekre, és a devizahitelesekből lett albérlőkre, akik saját otthonukban lettek albérlői az ‘új tulajdonosnak’, – aki a banktól szerezte meg potom pénzen az ő otthonukat. – Mert bizony a végrehajtási eljárások egyetlen percre sem álltak le.
A fosztogatók, a hiénák és a burzsoázia nem nyugszanak, míg ki nem provokálják a társadalmi összeomlást. – Otthontalanok és éhezők ezrei, tízezrei, sőt milliói bolyonghatnak majd zombiként az utcákon, vagy szerveződnek szabadcsapatokba, – s kezdhetik majd el gazdagék kifosztását, így fizetvén kamatostul az évtizedes nyomorukért, s a kezeletlen betegségben, éhségben, s a kilakoltatás után elpusztult családtagjaikért. – Na uraimék, és hölgyek, nemzetiségiek, – akkor aztán lehet jajgatni, ajvékolni, – ha lángolnak a paloták.
De nem a néptől kell félnie elsősorban a fosztogató burzsoáziának, – hanem saját magától. Hiszen a társadalmi válságot ők maguk idézik elő, ők az eredői mindennek. – A mindenképpen bekövetkező pénzügyi összeomlásban tekintélyes vagyonok olvadnak majd semmivé, szinte órák alatt. – Nem lesz már pénz semmire, – s dominó máris dőlni kezd.

Lehetetlennek tűnik. Nem az.


Ha a kormánykörök – és velük együtt, az eddig mindig napos oldalon járó, s minden hasznot kizárólagosan élvező bankár, végrehajtó és befektetőnek nevezett hiénák, – Magyarország ukrajnaizálását akarják, – hát a legjobb úton vannak afelé.
Szabad Riport/Fort András – Bal-Rad/Bohun – Népköztársaság Mozgalom


Ezek a humanoidok már beszélő szerszámok , a biorobotok

 alcsaládjába valók , már csak a halál cship beültetése

 hiányzik belőlük , és akkor aki sokat tud azt likvidálni lehet,

 vagy ha nem tetszik a pofájuk , hát át lehet segíteni a 

másvilágra őket .

Az Ukrajnai terrorista zsoldosok azért mennek Ukrajnába 

gyilkolni , hogy eltarthassák a családjukat , ezek a rendőrök

 is azért vállalják a biorobot szerepet , hogy a családjukat el 

tudják látni élelemmel . Szar ez a zsidó erkölcs , és szar ez

 az egész rendszer ahol így kifordulnak az emberek 

önmagukból , és ne prédikáljanak nekem e terrorista férgek , 

mert Hitler egy úri ember volt hozzájuk képest . Ellenben a 

fasiszta zsidók ott is kimutatták a foguk fehérjét Gulág volt 
az 

egész szocialista tábor , és az emberek mint a csukok 

kapirgáltak a dudva közt de jött a róka , az ÁVH – s zsidó

 banda és már vitték is őket a darálóba . A dudva kakas a

 párttitkár és a besúgó banda már leste a következő 

áldozatot.

Hogy ne mondjak nektek semmi újat az Afganisztáni 

terrorizmus azért tart ma is , mert terroristákat rejtegettek , mi

 meg terroristákat képezünk ki , egy nemzet nyakára nőtt 

cionista fasiszta zsidó horda fenntartására , a magyar 

törvények tiltják a terrorszervezetekkel a kapcsolatokat , és a

 kiképzésüket egyenesen bünteti is .


Ezek a háborús bűnös kormányzati erők a NATO - val 

közösen emberiségellenes cselekedeteket végeznek már 9/ 

11 – es MOSZAD – os robbantás óta , mióta a terrorista 

tövvényeket életbe léptették .

Ne legyen kettős mérce , hogy nekünk lehet az Afgánoknak 

meg nem , a Szálasi is csak a kor szellemében cselekedet , 

mint a mi olajmaffián nevelkedett politikai elit maffiánk , 

semmivel sem különbek nála , kínáljuk meg mi is egy kötéllel

 a fülkeforradalmárokat , mert a magyar ember jaj szavát

 sehogy sem akarják meghallani .

Miért kell nekünk ez a zsidó maffia , hogy a nyakunkon üljön 

miért nem magyar emberek döntenek a magyarok sorsa 

felett , hogy a nemzeti vagyonunkat ellophassák , az 

természetes volt számukra , a számonkérés az már nem járt 

ilyen sikerrel , hát égessük fel az ellopott vagyonokat 

zsidóstól , maffiózóstól , hogy a számonkérés jelképesen 

megtörténjen.



Amerika biológiai fegyverekkel káoszt szabadít

a világra?



Posted on 2011/10/25Szerző: Admin
(Csak nem? A paranoia ragályos?) Érdekes összeesküvés-elméletre bukkant szerkesztőségünk, mely szerint az USA és nyugati szövetségesei a következő évben katasztrofális események útnak indítására készülnek, mert szerintük túl sokan vagyunk ezen a világon.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Putyin miniszterelnöknek az egyik magas rangú kínai katonai vezetővel történt megbeszéléséről készült sokkoló jelentése arra figyelmeztet, hogy az USA és nyugati szövetségesei a következő évben katasztrofális események útnak indítására „készülnek aktívan”, hogy a világot káoszba taszítsák, aminek hatására reményük szerint a világgazdaság és társadalmi rend helyreállíthatóvá válik.


Az FSZB jelentés szerint a kínai Állambiztonsági Minisztérium a nagyszabású összeesküvés vázlatát egy korábbi Blackwater zsoldostól, bizonyos Bryan Underwoodtól szerezte meg, aki a kínai amerikai konzulátuson dolgozott biztonsági őrként. A férfi hitt abban, hogy ha Kína és Oroszország hozzájut az információkhoz, elhárítható az „apokalipszis”. Underwoodot azóta letartóztatták és az FBI a következő jelentést tette: A vádirat szerint Underwood 2011. március 1. és augusztus 5. között tudatosan és törvénytelenül próbált meg fényképeket és egyéb nemzetbiztonsági dokumentumokat átadni a Kínai Népköztársaság képviselőjének, azzal a feltételezhető szándékkal és okkal, hogy ezek az anyagok árthatnak az Egyesült Államoknak és egy idegen ország előnyére válnak.”
A jelentés szerint a kínai hírszerzés igazolta Underwood félelmeit és megjegyezték, a megszerzett több mint 1000 top-secret dokumentum és fénykép egy olyan amerikai kormányt mutatott be, ami többféle fenyegetés által is “ostromolva van”, és amelyek aggodalmaik szerint egy olyan “soha nem látott káoszt” szabadíthatnak el, amiből a “normális rendet” nem lehet újra felállítani.
Tömeges népirtás része volt a sertésinfluenza is
Ezek az amerikai félelmek megalapozottnak tűnnek, hiszen a gazdasági válság hatására világszerte terjedő tüntetések elérték magát az Egyesült Államokat is, tömeges letartóztatási hullámhoz vezetve. Ami még rosszabb, hogy az amerikai kormány “retteg” a friss jelentések miatt, melyek azt mutatják az Északi Sark fölött “példanélküli módon” tűnik el a Földet védő ózonréteg, a mérséklődésnek semmi jele, ami még több természeti katasztrófához vezethet, a jövőben pedig a bolygó még az idei – a történelem során legköltségesebbnek minősülő – csapásokból is csak nehezen tudott egyensúlyba kerülni.
A “Nemzetközi Pénzügyi Apokalipszis” hatására, ami milliók megtakarítását tünteti majd el, Amerikában nyílt forradalom zajlik, és miközben az ökoszisztéma is komoly változáson megy keresztül, a jelentés szerint az ármányos amerikai kormány összeesküvést sző, hogy “irányítsa és ellenőrizze” ezeket a katasztrófákat, amikkel szövetségeseivel együtt szembenéz, és “átfogó és tömeges népirtás” segítségével próbál meg túlélni.
Az egyik leghátborzongatóbb dokumentum, amit Underwood átadott a Kínaiaknak, az a részletes beszámoló, miképpen indított példátlan biológiai-támadást a CIA menedzselte Haqqani-hálózat Pakisztánban a dengue-láz vírusát használva, amit Amerika “módosítani” tervez, mielőtt rászabadítja saját lakosságára.
1981 tavaszán és nyarán Kuba súlyos vérzéses dengue-láz járvánnyal nézett szembe. 1981 májusa és októbere között a szigeten 158 halálos áldozatot szedett a láz, 75000 jelentett megbetegedés mellett. A járvány csúcsán naponta 10000 ember kapta el a vírust, és 116150 személy került kórházba. Ugyanebben az időben titkos biológia támadások indultak a kubai lakosság és a növényzet ellen a CIA irányítása alatt. A legszörnyűbb, a Castro által szintén a CIA-nek tulajdonított sertésinfluenza járvány volt. William H. Schaap kutató, a Covert Action magazin szerkesztője szintén azt állítja, a kubai dengue-láz járvány a CIA műve volt.
1982-ben a szovjet média szerint a CIA Pakisztánból küldött ügynököket Afganisztánba, hogy dengue-láz járványt indítsanak. A szovjetek azt állították, az ügynökök malária-kutatóknak adták ki magukat, de valójában dengue-tól fertőzött szúnyogokat engedtek szabadon. A CIA tagadta a vádakat. 1985-ben és ’86-ban Nicaragua vádolta a Céget az országban ezreket megfertőző járvány kitöréséért.
Eljövendő borzalmakkal riogatnak
Az összeesküvés-elmélet szerzői szerint, aki kételkedik az Egyesült Államok kegyetlenségében, annak elég csak végignézni az elmúlt hét eseményein, amikor a történelem során először rendelte el 2 amerikai állampolgár orvul történő meggyilkolását a saját elnökük, méghozzá bizonyíték vagy tárgyalás nélkül, pusztán az USA kormánya által birtokolt, de nyilvánosságra nem hozott “titkos bizonyítékok” alapján igazolva az államilag-szponzorált gyilkosságot.
Már nem ér sokat a valaha nagyszerű Egyesült Államok, mikor a New York Bar Association szerint gulág rendszert hozott létre, több embert tart börtönben, mint bármely más ország a világon, és ezek közül mintegy nyolcvanezret kínoz – folyamatosan megsértve minden nemzetközi és humanitárius jogot. Nagyon fontos megismerni az Egyesült Államok és az azt irányító elit igazi és gonosz állapotát, mivel e nélkül a tudás nélkül senki sem értheti meg teljesen az eljövendő borzalmakat.” – olvasható az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak tulajdonított jelentésben.Link







Ukrajna: ‘Pax Porosenko’ – Bakteriológiai fegyverek

– Orvlövészek



Posted on 2014/06/26Szerző: Admin
Pax Porosenko - Пакс Порошенко
Pax Porosenko – Пакс Порошенко

Most baktériumokat tartalmazó gránátokkal, – orvlövészekkel – és tüzérséggel irtják az ukránok, – Donbassz orosz ajkú lakosait.

Tegnap délután Birjukovo falu közelében, tüzérségi párbajba keveredett a donbasszi milícia, a kijevi kormány erőkkel.

A lövöldözés elcsitultával a milicisták mentek a dolgukra. Ám egy furcsa, fel nem robbant, csak “szétesett” gránátfélélét találtak. Az egyik milicista – eléggé óvatlanul, – megfogta. Tapasztaltabb társai rögtön rászóltak, hogy, “Azonnal dobja el”! – De már késő volt.
Estére a fiatal milicistának már komoly láza és kiütései voltak. A gránát-leletet pedig a milicisták óvatosan becsomagolták, és magukkal vitték. Az elsődleges vizsgálatok eredménye a következő: bakteriológiai gránáttal lőtte őket az ukrán tüzérség!
мина
A bakteriológiai gránát
Ez az első, kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy a kijevi hiénahatalom latorhada bakteriológiai fegyvert vet be Donbasszban.
Időközben ez az információ több más forrásból is megerősítésre került, sőt kiderült, hogy nem elszigetelt esetről van szó!
Az Luganszki Népköztársaság (LNK) vezetősége kijelentette, hogy Kijev a köztársaság folyamait próbálta megmérgezni!
A népköztársaság vezetőségének helyi információi szerint; Birjukovo település térségében a kijevi egységek megkísérelték a helyi folyamok és tavak vízének megmérgezését.
9RIAN_00565395.HR.ru
Megmérgezik az élő vizeket a latrok!
Az LNK honlapja rámutat, hogy a helységre többször aknavetőkből nyitottak tüzet. Az egyik akna, a parti övezetben csapódott le, de nem robbant fel. A megfelelő biztonsági előírások betartásával felbontott akna belsejében, – több réteg géz között gyanús gilisztákat, lárvákat és szőrt találtak.
Az LNK hatóságai a bakteriológiai vizsgálat hivatalos eredményét várva kijelentik, hogy „már most sincs semmilyen kétség afelől, hogy a junta csapatai nem átallnak felhasználni minden eszközt annak érdekében, hogy destabilizálják a helyzetet a köztársaságban”.
Levadászták a lengyel vadásznőt
A Szaur-sir egy domb a donyecki-régió bányavidékén. A dombtól nem messze van egy bányaüzem.
Tegnap a bányaüzem dolgozói arra lettek figyelmesek, hogy egyikük közelében, – nagyon a közelében, – valami nagyot koppant a falon, és szétspriccelt a vakolat. Nem volt nehéz kitalálniuk, hogy az egy puskalövedék, – ám lövéshang nem hallatszott.
Rögtön le is vonták a következtetést: hangtompitós puskával mesterlövész dolgozik a környéken. Pillanatok alatt kikalkulálták, hogy a lövés a Szaur-sir felől jött. Egyedüli magaslatként csak az jöhetett szóba.
Telefonáltak gyorsan a népi miliciának, és vázolták a helyzetet. Fedezékükből pedig szemmel tartották a dombot. A milicia igen gyorsan érkezett, megfelelő szerszámmal felszerelkezve.
Egy NSZB “Utyjosz” nehézgéppuskával. Kiválóan alkalmas nagy távolságban lévő mesterlövész levadászására.

gc3a9ppi
Az NSZB “Utyjosz” nehézgéppuska
Néhány sorozat után megállapították, hogy a célterületről valószínűleg már nem fenyeget veszély. Természetes kiváncsiságuknak engedve fölmentek a dombra. Kissé meglepődtek.
Némi latolgatás után arra a következtetésre jutottak, hogy a mesterlövész, feltehetőleg nő volt az életében. Később a maradványok közül előkerültek az iratai is. Ebből kiderült, hogy lengyel női zsoldos volt az illető.
A 12,5 kaliberű, amerikai gyártmányú, – szupermodern romboló puska darabjait is megtalálták mellette.
Szabad Riport






Népirtás! – Fehér foszforral bombázta a civil lakosságot

az ukrán tüzérség



- Tényleg ki akarják irtani az orosz ajkú lakosságot Kelet-Ukrajnából -


(A fenti videót már törölte a YouTube – a szerk.)
Fehér foszforral bombázta Szlavjanszk elővárosát az Ukrán Nemzeti Gárda tüzérsége, – a Karacsun-hegyről.
Eljutott a kelet-ukrajnai háború ide is. – A tarackok és aknák, majd a vegyi fegyverek, katyusák és a kazettás bombák rendszeres használata után, – fehér foszfort tartalmazó gránátokat vetett be Porosenko elnök hadereje az orosz ajkú felkelők és a civil lakosság ellen.


  1. Sistergő tűzeső
Szemjonovka tulajdonképpen Szlavjanszk kapuja. A falu, az orosz ellenállók egyik központjának számító várostól keletre fekszik. Jó stratégiai elhelyezkedése miatt, a Szlavjanszk bevételéért folytatott küzdelem egyik legforróbb pontjává vált. Az ukrán hadsereg és a népfelkelők folyamatosan harcolnak érte. Így lett az eredetileg jelentéktelen kis Szemjonovka, az ukrán haderő egyik legfontosabb célpontja.
Június 11-én, csütörtökön késő este, 11 óra körül, megszólalt az ukrán nehéztüzérség a Karacsun-hegyről. Tarackokkal, s önjáró nehéz aknavetővel kezdték lőni a falut. – Majd felsüvítettek a “Grad rakétavetők” ismertebb nevükön; a katyusák is.
Éjfél tájban elhallgatott a nehéztüzérség, viszont mintha felgyulladt volna a sötét égbolt, olyan világosság lett. Félelmetes tüzijáték kezdődött, melyet ismét a már hírhedt Karacsun-hegyről indítottak. Az eseményeket a közelből figyelő újságírók először naivan azt feltételezték, hogy világító gránátokat lőnek föl az ukránok, – a tüzérség megfigyelők munkáját megkönnyítendő, hogy le tudják ellenőrizni a találataikat. – De míg a világító lövedékek, a nagy fényözön után, még a levegőben elalszanak, s kihunyva hullanak a földre, – ezek a hegyről kilőtt gránátok bár tüzijátékként robbantak fel ám sistergő tűzeső formájában hullottak a földre. Iszonyú, tomboló tüzeket okozva. Majdnem az egész falu hevesen lángolni kezdett.
Fotó Alexander Kots

Mindnyájan hallhattunk már arról, hogy milyen károkat és borzalmas sebesüléseket okoznak ezek a gyújtó gránátok az élő testekben, vagy akár az épületekben. Például az amerikaiak alkalmazták már 2006-ban az iraki Falludzsában, az iszlamista felkelők ellen, vagy az izraeli haderő (IDF) 2009-ben Gázában, – úgyszintén, mint most is Ukrajnában; civilek által lakott területek ellen.



      2. Lángra lobbantja a testet

Borzalmas sebeket okoz a foszfor az élő szövetekben, s ha valakire az égő foszfor rácseppen, azt nem tudják eloltani, a csontig égeti a húst.
Halálra égett kisgyermek, az izraeli foszforbombaeső után. Gáza City. 2009. január 8. – Fotó Fady Awan
Halálra égett kisgyermek, az izraeli foszforbombaeső után. Gáza City. 2009. január 8. – Fotó Fady Awan

800-1000 fokon ég hosszú percekig, s mivel a folyadékkal érintkezve fellobban, s foszforsavvá alakul át, – ezért az emberi testben lévő vizet is lángra lobbantja! Hihetetlen kínok között pusztul el az, aki egy ilyen találatot kapott, elszenesedik a teste, mivel a tüzet elfojtani nem lehet. – Az épületeket pedig porig égeti.
Eddig még nem vetettek be ilyen szörnyű fegyvert az ukrajnai konfliktusban a kijevi hatóságok. Viszont nem ez az első eset, hogy nemzetközileg tiltott fegyvereket vetnek be az ukránok, az orosz ajkú civil lakosság ellen:
Május 2-án Odesszában, majd pár nappal később Mariupolban, vegyi harcanyagot; mérgező gázt használtak a tüntetők ellen, melyben többen az életüket vesztették, vagy súlyos mérgezést szenvedtek.
Az elmúlt hetekben pedig kazettás bombákkal támadták Szlavjanszkot, amelyet a nemzetközi egyezmények szerint, szintén nem lehet bevetni a civil lakosság ellen. De használtak a lakónegyedek bombázására nehéz, önjáró aknavetőket, tarackokat, sorozatvető katyusákat (Grad), – és most a fehér foszfor gránátokat.
A Nemzetközi Jog szerint; a foszfort tartalmazó gránátokat csakis a katonai létesítmények ellen lehet bevetni, – de semmiképpen nem használhatják a felek, a lakóterületek közelében. – Itt pedig, (akárcsak 2009-ben Gázában), lakott területeket bombáztak fehér foszforral. Így a magát “Anti-terrorista” egységnek nevező Ukrán Nemzeti Gárda maga a terrorista, a civilek hihetetlenül brutális és kegyetlen bombázása miatt.


      3 . Nincs kegyelem a háborús bűnösöknek, de a támogatóiknak sem!
Szemjonovka infrastruktúrája teljesen megsemmisült ebben a pokoli támadásban. Nincs víz, se villany, sem pedig telefon. A A gázvezetékek lángolnak. Akárcsak a romok, amelyek alatt felmérhetetlen számú civil áldozat fekszik. Az áldozatok borzalmas sebei, még a sokat látott, afganisztáni veteránokat is elborzasztják.
A város életben maradt lakosai a romok között bolyonganak, keresve hozzátartozóikat. Az utcákon kaotikus állapotok uralkodnak, aki csak teheti, menekül. A város vezetése minden civilt evakuálni akar.
Ám ezek a súlyos bűnök nem maradnak válasz nélkül!
A hírek szerint a donbasszi népi milíciák egyesített erői kemény válaszcsapásra készülnek, a Karacsun-hegyen állomásozó háborús bűnös ukrán tüzérség ellen…
Az orosz kormányzat is a bűnösök megbüntetésére készül. Alekszandr Basztrikin, az Orosz Nyomozati Bizottság elnöke, már tegnap bejelentette, hogy a Kelet-Ukrajnában súlyos háborús bűncselekményeket elkövetett személyeket felelősségre fogják vonni, s ezért ha kell, – akár a tengerfenékről is előkerítik majd őket.
Mind a népellenes parancsok közvetlen végrehajtóit, – de azokat is, akik ezeket a parancsokat kiadták, – keményen meg fogják büntetni!


      4. A civilek…

A Kobacsenko család Szemjonovkában ragadt. – A papa a védelmi vonalon.
A fotókat Alexander Kots és Dmitry Steshin készítették, még június 11-én délben, a foszfor-bomba támadás előtt. Arról, hogy túlélték-e az éjszakai bombázást, – nincs információnk…
A Kobacsenko család 2A Kobacsenko család

Szabad Riport / Fort András





Gyilkolják orosz ajkú hazafiakat Szlavjanszknál!

– Frissítve



Posted on 2014/04/24Szerző: Admin
Bl_WYCBCIAEWD2J

- Putyin jogosan dühös – Küszöbön az orosz válasz -

Putyin: “Amennyiben jelenlegi kijevi rezsim, a hadsereget veti be Ukrajnán belül a lakosság ellen, – akkor ez egy nagyon komoly bűncselekmény saját népe ellen.” – Hozzátette, – “Még Viktor Janukovics, – Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke sem határozta el magát arra, hogy bevonja a hadsereget a kijevi tüntetések szétkergetésébe, bár erre neki volt felhatalmazása.”


Páncélosokkal és helikopterekkel megerősített egységeket küldött a kijevi terrorista kormány, – az általa “terroristának” nevezett orosz ajkú hazafiak ellen, a kelet-ukrajnai Szlavjanszkba és Kramatorszkba.
Az ‘Ukrán Spetsnaz’-nak nevezett, ám valójában jórészt amerikai zsoldosokból álló felfegyverzett hordák, – azonnal harcérintkezésbe is léptek a helyi népi milícia útzárakat őrző csoportjaival,- akik közül többen is fegyvertelenek voltak.
Bl_gGrxCEAA_ksq


A majdanista banditákkal is kiegészített zsoldos csapat, – melyeket Kijev “biztonsági erőknek” titulál meg is ölt 5 orosz ajkú hazafit a 3 úttorlasz felszámolása közben.
Bl_eBWlCUAASGi5
Egyik áldozatuk egy 18 éves fegyvertelen fiú; Alekszej Lubnyin volt. Ő a helyszínen vesztette életét.



Nem adják meg magukat a fasisztáknak

A szlavjanszki városházán berendezkedett népi milícia egységei, – a majdanisták és az amerikai martalócok rohamára készülnek, – mely nem tudni, hogy végződik. – Egy azonban biztos; Ők nem adják meg magukat a “fasisztáknak”, – ahogyan a puccsista Kijev által odaküldött csapatokat nevezik.

Az önkormányzat polgári alkalmazottait utasították, hogy hagyják el az épületet, a népi milícia fegyveresi viszont a helyükön maradnak.
A városban elég nagy a zűrzavar. A mobiltelefon szolgáltatás és az internet akadozik. Tömegével viszik haza a szülők gyerekeiket az iskolákból és az óvodákból. A levegőben a kijevi támadók helikopterei kőröznek.
Vjacseszlav Ponomarjov, a szlavjanszki népi milícia parancsnoka és egyben a város népe által megválasztott polgármestere kijelentette; hogy a végsőkig kitartanak a támadók ellen. – Ugyanakkor megtorolják azt is, ha valaki a helyiek közül gyávaság miatt árulásra vetemedne, s az idegeneket segítené.








Álszent Ashton síránkozik


catherine Ashton az EU külügyi biztosaMindezalatt az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton hirtelen nagyon aggódni kezdett az ukrajnai fejlemények miatt. Emberrablásokról, kínzásokról és gyilkosságokról beszélt. A külügyi főképviselő külön kiemelte a megkínzott és megölt Volodimir Ribak és Pavel Kovelko esetét, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hasonló esetekben független és átlátható vizsgálatnak kell maradéktalanul fényt derítenie a történtekre, az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani.

Mindenesetre az EU külügyi biztosa, közleményében a fegyveres csoportok által jogtalanul fogva tartott emberek azonnali elengedését követelte.


Küldjétek a helyszínre ezt a kurvát , hogy vizsgálja ki az esetet hátha ezt a szopós kurvát is megerőszakolják a Jobb Szektor tagjai , bár ahogy elnézem ahhoz külön gusztus kellene , hogy rá fanyalodjon az ember.


Putyin pedig jogosan dühös


Vlagyimir Putyin egy szentpétervári sajtófórumon csütörtökön komoly népellenes bűncselekménynek nevezte a kijevi puccsista kormány brutális fellépését a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakossággal szemben.
Úgy fogalmazott: “Amennyiben jelenlegi kijevi rezsim, a hadsereget veti be Ukrajnán belül a lakosság ellen, – akkor ez egy nagyon komoly bűncselekmény saját népe ellen.” – Hozzátette, – “Még Viktor Janukovics, – Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke sem határozta el magát arra, hogy bevonja a hadsereget a kijevi tüntetések szétkergetésébe, bár erre neki volt felhatalmazása.”





A legrosszabb fasizmus, – a cionfasizmus


Posted on 2014/05/04Szerző: Admin
Odessza 2014 május 03 Fotó Nigina Berojeva Komszomolszkaja Pravda
Odessza 2014. május 03. – Fotó Nigina Berojeva, – Komszomolszkaja Pravda

Egyre szadistább módszereket alkalmaz a fasiszta ukrán junta, egyre nő a fegyvertelen civil halálos áldozatok száma.

…”Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább! – Különösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) – Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára,  -10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért…”

Az ukrán junta minél jobban szorítja a markát, annál többen csúsznak ki belőle.
Mivel a cionfasiszta junta a népakaratot fegyverrel, brutalitással népirtással igyekszik elfojtani, ezért nem is hagy más választást a civil közösségek számára, mint a függetlenségbe való menekülést.
A Krím, Kelet- és Dél-Ukrajna után Odessza és Kárpát-Ukrajna is kicsúszott a kezükből. Ráadásul, vannak, akik egyenesen az anyaország, Oroszország oltalma alá helyezték magukat, autonóm Népköztársaságként, de egyidejűleg az Orosz Föderáció jövendőbeli tagjaként.
Aggasztó tények
Túl sok aggasztó tényre derült fény az elmúlt időkben. (Mottónk szerint: „Minden kiderül, csak idő kérdése” – és ez a cionista vakolás ellenére is így működik).
Ilyen aggasztó tény például, a zsidók és cionisták tevőleges részvétele az események eltervezésében, finanszírozásában és kivitelezésében.
Valamint a cionista oligarchák, bankárok, no meg zsoldosaik és a fasiszta hordák összebútorozása.
Sok cikkben rántottuk le a leplet már korábban is (
IDF veteránok a fasiszta kijevi harci egységek élénA terrorizmus a pénzhatalom eszközeA Jobb Szektor igazi arca – Ami a gyilkosságok mögött van.)
Aggasztó, hogy miután az Ukrán hadsereg, valamint a Berkut és az Alfa megtagadta a népellenes parancsok végrehajtását, – ezután a nyugati és izraeli  befolyás alatt álló, s már maga is cionista, de még mindig illegitim ukrán „kormány” létrehozta az úgynevezett „Nemzeti Gárdáját”, melyben főként a ‘Jobb Szektor’ ukrán fasiszta martalócai, – valamint  külföldi; zömmel amerikai és izraeli zsoldosok szolgálnak. Ráadásul mivel még a tömegesen nyitott toborzó irodáik sem tudják biztosítani a szükséges létszámot, és még mindig nagyon kevesen vannak, – ezt a szánalmasan alacsony létszámot a tartalékosok behívásával, és a kötelező sorkatonaság létszámának gyors bővítésével próbálják növelni.
További aggodalomra ad okot; az ukrajnai és a nyugati a cionmédia félrevezető, féligazságokkal zsúfolt maszatolása.
Aggasztó az is, hogy a CIA és az FBI is segíti az illegális ukrán kormányt, mely Ukrajna feldarabolásában is bűnös.
A legaggasztóbb, hogy a cionista bankoligarchia és csatlósai (köztük hazánk is) politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújt a puccsista kijevi junta valódi terroristáinak, – mellyel lényegében a terrorista módszereiket legalizálja.
Ez nem polgárháború. Hanem az ukrán nép egyoldalú lemészárlása.
Az IDF vezérlésű majdani pogromokat és a kormány puccsot követően egyre durvábban gázolja le saját lakosságát a cionfasiszta Jacenyuk-féle bábkormány, mely nem riad vissza a nehéz fegyverek, a 
külföldi zsoldosok , és a szadizmusa miatt hírhedetté vált fasiszta ‘Jobb Szektor’ horda bevetésétől se.
A junta intézkedései nyomán, például sorra rúgták ki azokat a rendőröket, akik nem tudták 3 generációra visszamenőleg bizonyítani, hogy orosz ajkú felmenők nem voltak a családjukban, – Odessza így maradt szinte teljesen rendőri védelem nélkül. Akik megmaradtak, azok pedig a Jobb szektort támogatták.
A folyamatos atrocitások után, szemforgató módon elvárnák a lakosságtól, ne védekezzen a mészárlás, a népirtás ellen. Ezzel szemben a kijevi juntát szolgáló banditáknak viszont eszük ágában sincs letenni a fegyvereket.
A nemzetközi támogatású katonai diktatúra brutalitása a május 2-i odesszai és tömeggyilkosságban csúcsosodott ki.


Shocking Odessa video: Trapped people jump out of burning buildin




A két videó elmarad bejelentkezési probléma miatt. 


És most tekintsük a tényeket

A cionfasiszta kijevi kormány futball-huligánokat és szélsőjobboldali aktivistákat fizetett le, hogy felvonulást tartsanak a városközpontban. A felvonulás célja azonban kizárólag a provokáció volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a „késeljétek meg az oroszokat” skandálása és lincshangulat a Kijev-párti tüntetésen.
A helyszínen tartózkodó tudósítónk arról számolt be, hogy a zsidó Jacenyuk banda busszal szállított kb. 1500 felfegyverzett “jobb szektoros” mészárost Odesszába, ahol a kiprovokált összecsapásba bekapcsolódtak, és ezekre a zömmel fegyvertelen ellentüntetőkre rátámadtak. Amikor pedig az ellentüntetők bemenekültek a Szakszervezetek Házába, akkor – Molotov-koktélokkal lelkifurdalás nélkül (sic!) rájuk gyújtották a székházat!
Nemcsak a tűzoltók bejutását akadályozták, hanem a tűz áldozatainak kimenekülését is. A jobb szektorosok pisztolyokkal lőttek azokra, akik odabent az ablak közelébe merészkedtek, akik mégis kiugrottak azokat pedig botokkal, vasrudakkal verték agyon az odesszai Jobb Szektor párti rendőrök asszisztenciája mellett. De történt olyan eset is, amikor egy tűzhalál elől ablakon át kimenekülő embert szabályosan széttéptek!!! Mindezen rémtetteket pedig ujjongással és tapssal honorálta a többi hordatag, valamint „Égessük el az oroszokat!” üvöltözéssel. Ez pedig vegytiszta rasszizmus! Ráadásul egy olyan földön, melyen az orosz ajkú többségi lakosság évszázadok óta él.
Íme a tipikus 
füstmérgezéses esetek:

Ez a videó is ugrott.


Oroszellenes 
pogrom Odesszában! Több tucat halott!
Azonban még ennél is súlyosabb, hogy az odesszai zsidó kórház egyszerűen megtagadta az orosz ajkú sérültek ellátását. Úgy tűnik, ez az odesszai zsidó orvosok Hippokratészi esküjébe belefér!
Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább.
kolomojskij-topit-biznes-tsarevaKülönösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára, 10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért. (!) (Nem pedig orosz ügynökökért, meg a fegyvereikért, ahogyan azt a vakoló média próbálja elhitetni.)
Kolomoszkijról tudható, hogy nem csupán gazdag zsidó vállalkozó és bankár, de 2013-ban a második leggazdagabb ukrán oligarcha, no meg a Privátbank tulajdonosa is, hanem, hogy az Európai Zsidó Szövetség (EJU) elnöke is.

És ha még valakinek kétsége lenne

Magyarország kormánya az illegális ukrán kormánnyal szorosra fűzi a gazdasági és baráti szálakat – ahogy ezt a gyáva a bankárkaszt által vezérelt kormányok vezetői is teszik. A Martonyi féléknek köszönhetően az agonizáló EU és USA elvárásai szerint oroszellenes politikát folytat, és gázt szállít egy fasiszta népirtó rezsimnek.
Az erkölcsös és valóban humánus embereknek meg kell mutatniuk, hogy nem támogatják a terrorizmust, és a fasizmust, melyet a cionfasiszta ukrán vezetés folytat. És amelyet az antidemokratikus, álszent magyar kormány is teljes mellszélességgel támogat.
Az a “magyar” kormány, mely kipában, ruháját szaggatva, pénzt nem kímélve az egész magyarságot az izraeli forgatókönyv szerint bűnös népnek akarja beállítani. Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha szokásos cionista forgatókönyv szerint a bűnösből, a terroristából és cionfasisztából áldozatot, – az áldozatból pedig bűnöst kreál.

Szabad Riport – Szász Gerda
Források: Szabad Riport/Bal-Rad/Hídfő/Euro News/MTI/Népszava/Inforádió/Russia Tuday






Széthordott ország



Széthordott ország

Az írás bristoli magyarok  facebookos oldaláról való.

Jönnek és elmennek

Fiatalok, akik már nem itt élnek, nem itt dolgoznak.

Hazalátogatnak, esznek túrórudit, napérlelte barackot, édes dinnyét. Megnézik a Balatont, sétálnak egyet Budapesten, élvezik a melengető napsütést, majd felszállnak a repülőre és néhány órán belül csak a szülők szívében lüktető fájdalom marad.
Fiatalok, akik már nem értik az országot, nem értenek minket.
Csodálkozva figyelik az egyszemélyi vezető korlátlan hatalmát, az ellenzék helyén tátongó feneketlen űrt.
Nem értik Érpatak őrült messiását, az őt megválasztó és újra megválasztó embereket, az akasztófán lógó bábot, a hóhérnak öltözött másik őrült csuklyás pózolását, a tapsoló embereket.
Nem értik az egyre kopottabb ruhában járó honfitársaik fásult közönyét, türelmetlen egymásra förmedéseit, minden-ellenességét.
Látják a lassan pusztuló országot kívülről. Úgy látják, ahogyan a benne élők soha nem láthatják.
Mert mi megszokjuk. Napról napra, egyre tompább aggyal és egyre érzéketlenebbül vesszük tudomásul, hogy most ez van.
Nem követelünk valós adatokat a statisztikusoktól, ezért elhisszük, hogy rendben van minden.
Rendben van, csak mi látjuk magunk körül a folyamatosan növekvő nyomort, a reményvesztett, jövő nélküli családok keserűségét.
Máshol, a szomszéd utcában, a másik faluban, a következő városban, a távolabbi megyében minden jó.
Csak ott nem, ahol mi élünk.
Ott nagyon nem.
Nem kapjuk fel a fejünket, ha éhezésről, kilakoltatásokról, öngyilkosságról, nincstelenségről hallunk, ha ezt magunk is látjuk.
Bénultan hallgatjuk a rothadó nyugat haláltusájáról szóló propagandát.
Tudomásul vesszük, hogy Oroszország, Kína, India a jövő útja számunkra.
Az évtizedekig sulykolt, halálosan elcsépelt kommunista jelmondatok, penészes lózungok ismét harsognak és mi lehajtjuk a fejünket.
Ismét.
Nézzük, ahogy szélsőséges csoportok randalíroznak az utcáinkon, őrült hatalommániások emelkednek fölénk, tűrjük a társadalom kirablását, jogainkról és vagyonunkról önként, szó nélkül mondunk le.
Számunkra mindez fájdalmasan természetes és megszokott.
Ha mégis tiltakoznánk, ha elmondanánk, hogy mi másként gondoljuk, ha szót emelnénk a gyalázat ellen, tulajdon honfitársaink ugranak a torkunknak.
Pénzért, morzsányi hatalomért, pozícióért, vagy egyszerű ostobaságból.
Kifordult az életünk, kifordultak a szavaink.
A demokrácia érdektelen, a szabadság káros, a gondolkodás veszélyes, a jog felesleges, a vélemény nem nyilvános.
Brazil szappanoperák, valóságsók és hazug híradók világában élünk, lehozzuk a padlásról a rég-feledett zászlókat, transzparenseket és beállunk a menetbe.
Mint egykor, régen.
Kikockázott arcú rendőrök, néhányfős tüntetések, politikai elemzők, gerinctelen sajtómunkások.
Eláruljuk egymást, eláruljuk önmagunkat és eláruljuk a hazánkat.
Eláruljuk fiainkat, lányainkat, unokáinkat.
Tűrjük, hogy hazaárulónak nevezze őket a politika és az a szomszédunk, ismerősünk, aki nemrégiben még Kádárt éltette.
Hazaárulónak azért, mert élhető életet akarnak, családot, jövőt, biztonságot akarnak.
Hazaárulónak, de a haza vált árulóvá.
Visszajönnének, ha lenne hová, ha lenne miért.
Nem gazdagság, csak biztonság. Szabadság.
Vagy ébredés. Felemelt fejek, kihúzott gerincek. Ha lenne hová állni, ha nem maradnának egyedül.
Ha nem maradnánk egyedül. Mindannyian.
Hitler, Gömbös, Mussolini, Ratkó, Rákosi, ordas eszméi, gyilkos gondolati gond és ellenállás nélkül szivárognak a médiából, a politikából, a kopott utcák kövei közül.
Államosítások, jogfosztások, a magántulajdon szentségének eltörlése, a szólás-, vallás-, lelkiismereti- és gondolati szabadság eltiprása nem visz minket az utcára.
Tudjuk, hogy egyedül maradnánk, nem állna mellénk a szomszéd.
Mert neki még van munkája. Mert a párjának van munkája. A gyerekének.
Mert még van mit féltenie.
Még.
A gyerekeink felszállnak a repülőre és nem értik.
Mi pedig nem tudjuk, félmillió, vagy már egymillió a veszteség.
Lassan megértjük, hogy a haza nem ott van, ahol túrórudit árulnak és lehet kapni lángost.
A haza ott van, ahol szabadon elmondhatjuk a gondolatainkat, ahol dönthetünk, miben hiszünk, vagy nem hiszünk.
Haza ott van, ahol lehetőséget találunk az emberi életre, ahol csak rajtunk múlik, hogy dolgozunk-e, ahol élni szabad és élni lehet.
A haza nem kívül van, hanem bennünk.
Ha megyünk, mert itt már semmink sem maradt, nem hagyjuk el a hazánkat.
Visszük magunkkal, magunkban.
Ha képtelenek vagyunk megvédeni, elrejtjük.
Széthordjuk lassan, lelkenként.
A cipőnk talpán visszük a földet, mely az otthonunk lehetne.
Ha meg tudnánk védeni.
Ha meg akarnánk védeni.
Mert egyszer el kell majd számolnunk.
Gyerekeinknek, unokáinknak, szüleinknek.
Önmagunknak.



A (“Fekete Százak”) elnevezésre hallgató neonáci valcmanista zászlóalj is hidegre lett téve már virradóan.


Az elhiresült pribékhorda rettegett társaság volt Ukrajna szerte. A toborzott nemzeti gárda és a civil lakosság belborzongott a nevük hallatába. A ritkaságszámba menő kegyelenkedéseiről elhiresült újfasiszta pribékhorda méltán keltette fel a miliciák figyelmét, akik kitörő örömmel vették tudomásul, hogy a neonáci fenevadakból verbuvált orgyilkosbanda kézzel fogható közelségükbe került.




Miután pedig végeztek Ilovajszk latormentesitésével, a közelben tanyázó “feketéket” vették kezelésbe!

fekete


A hirek szerint az utolsó szálig elpusztitották a fenevadakat.

A dolog érdekessége: az UKRÁN CSAPATOK TÖMEGESEN ÁLLNAK ÁT a miliciák oldalára, ám a jobbszektoros és banderista újnáci különitmények “valahogy mindig” kirántják a gyufát a népfelkelőknél. Mert arról még nem hallottunk, hogy “kimélték volna” ezeket a valóban elfajzott bérgyilkoshordákat a miliciák, akik az utóbbi időkben valahogy mindig nagyon pontosan (!) kiszimatolták a férgek tartózkodási helyeit!

Valcman légierejét ismét veszteség érte. Mára virradóan egy MiG-29-est kapott le Luhanszk környékének egéről a milicia légelháritása. A valcmanistákat szomoritó hirt Leonyid Matyjukin a kijevi katonai műveleti parancsnokság szóvivője közölte az udvari sajtóval, amelynek – hirek szerint – megdöbbent és elszörnyedt képviselői kis hiján meglincselték a hirhozót, a “hadsereg tehetetlenkedése” miatt.


Matyjuhin vigasztalásképpen elmondta nekik, hogy a pilótát viszont sikerült megmenteneni. (Az, hogy hol van? – titok!)

Közben hosszadalmas hercehurca után a “Fehér Konvoj” első 16 teherautója ma délelőtt kilenc órakor elindult végre a határra .


Miután Valcmanék már semmibe nem tudtak belekötni, és a donbasszi helyzet egyre gyásosabban alakul az udvar számára, sőt Jaros már jobbszektoros lázadással is befenyitette Nyalókakirályt, hát úgy gondolta, hogy induljon az a konvoj. Ne nyomja több bűn a lelkét!


http://balrad.wordpress.com/2014/08/17/donbassz-ma-delelott-3/


Donbasszban gyakorlatilag minden fronton támadást inditottak a népfelkelők csapatai Nyalókakirály hordái ellen.


Luhanszknál, Jaszinovata és Nyizsnyej Krinki térségében megtizedelték az ellenséges élőerőt. Szinte lehetetlenség felsorolni a listát a technikai veszteségeikről.




Szergej Titarenko őrmester. 1992-ben született Csernyigovban. “Önkéntesként” vonultatták be, és a V 1688 – számú alakulattal ment Donbasszba. Önjáró lövegének tüzére volt.

http://cs620717.vk.me/v620717876/1ee4/oQJndlMF8BI.jpg

Falvakat lőtt, civileket ölt! Mindössze ez a fénykép maradt utána.

Valcman latorjai közül jószerével már csak a vontatott tüzérség áll még, ám úgy tűnik, hogy a számukra rossz hirek már nem egy helyen megelőzik a milicisták érkezését. Lutugino és Mihajlovka térségében szinte tűzkész üteget hagytak hátra. A személyzet fölszivódott. Némelyik jobbszektoros buzi még a piros-fekete tangáját is elfelejtette magával vinni nagy sietségében. (Poénkodnak is rajta a milicisták!)



Luhanszktól északra – északnyugatra még tartja magát a latortüzérség, de a “kollégák” Ilovajszkból való kitakaritása után a hátuk védtelenné vált. Jobb, ha a csomagolás gondolatával mielőbb megbarátkoznak.

Luhanszkot továbbra is bőszen ágyúzzák, de komoly megszeppenést okozott köreikben a “Tocska” és a MiG – lelövése. Ráadásul a városba bemenekült bérgyilkosok már csak percekben mérik a még hátralévő idejüket.
Jelen állás szerint – mire a “Fehér Konvoj” első teherautói elindulnak Izvarinoból, könnyen megeshet, hogy a város köré vont ostromgyőrű elemeire hullik szét!

Mologyogvardiszka és Nyikolajevka viszont ma reggelre megszenvedte a pribékhad tüzérségét. A két településen legalább ötven civil halt meg a tüzérségi tűzben.

Hjasevatojénál és Nyizsnyij Nagolcsnál gyakorlatilag teljesen megsemmisült két latorzászlóal. (Ezt úgy kell érteni, hogy “mindösszesen csak” 50 zsoldos adta ki a páráját, a többi pedig megadta magát. Őket – teljes lefegyverzésük után teherautókra pakolta a milicia, és rájuk parancsoltak: takarodjatok! Nem kellett kétszer mondani nekik! Ugyanakkor huszönnégyen közülük nem szálltak fel a Kamazokra. Ők a milicia sorait gyarapitják.)

Novoannovkánál (Krasznodonszki – járás, Luhanszktól délkeletre) a milicia szintén “letakaritotta” a terepről a szemetet, úgyhogy csak a dombok közés, az erdős – bozótos területekre bemenekült bitangokat kell összefogdosni.

Összességében elmondható, hofy a Donyeck “hátában” leselkedő veszély kezd megszűnni. Amely latorbandák még arrafelé tanyáznak, már inkább a kijevi rádiót figyelik, hogy Nyalókakirálynak mi lesz a sorsa. Ők már nem Donbassz fővárosának a bekeritésével vannak elfoglalva.

A Bal-Rad-nál okosabb és értőbb helyzetelemzők szerint küszöbön áll a valcmanista latorhad donbasszi katonai összeomlása.

Hallo! Aggódom!http://balrad.wordpress.com/2014/08/17/donbassz-2014-08-17/

Bejegyezte: Andre Lowoa




Ellentámadásban a népi milícia



A déli területek felszabadításával bevethetővé váltak a milícia tartalékai, így sokkal nagyobb ütemben számolhatóak fel a hadsereg offenzívái. Ezt valószínűleg felmérhette mostanra a hadsereg is, mivel az újabb bennrekedt egységeit folyamatos manőverezésre utasítja. A nyugati (USA) vezetés alá helyezett csapatok azonban képtelenek kihasználni a nyugati "manőverező" típusú harcmodort, mivel hiányzik a hozzá szükséges totális légi fölény. A hadsereg három repülőgépet vesztett az elmúlt 2 nap alatt, egy Szu-25 csatarepülőt, és egy MiG-29 vadászgépet. A harmadik, Luganszk felett lelőtt Szu-25 gép lelövését még nem erősítették meg, annak ellenére, hogy lelövéséről videó is készült. Ez már a második Mi-29, amelyet az elmúlt hétben vesztettek el.
Délen a hadsereg offenzívája újra csak egy katlanba zárássá alakult. Mind a nyugati hadvezetők, mind maga az ukrán hadvezetés tisztában van vele, hogy ha nem tudja megroppantani Új-Oroszország belső területein az ellenállást és elvágni Oroszország felől az utánpótlási útvonalakat, a milícia nemsokára offenzívába fog kezdeni.
Hídfő.net | Milícia ellentámadás előtt
Ennek már láthatóak a jelei, sőt, maga a milícia is nyilatkozott erről többször. Igor Sztrelkov - aki jelenleg még Új-Oroszország hadügyminisztere - jelezte, hogy egy 200 harcjárműből álló egység készül arra, hogy offenzívába kezdjen, ha a szükség úgy hozza. Ez a 200 darab jármű nem kerül bevetésre a mostani harcokban, és személyzettel való feltöltése, kiképzése folyamatban van.
A déli harcokban a felszabaduló és átcsoportosítható erőknek köszönhetően jelentős ukrán erőket sikerült elpusztítania a milíciának. Az offenzíva, amely arra irányult, hogy Krasznaja Lucs felől elzárja a fő utánpótlási útvonalakat, újabb hatalmas ember- és gép veszteséget hoz a kijevi junta számára.
"Már majdnem sikerült", mondhatták volna a fejük fölé helyezett amerikai irányító tisztek, de a majdnem az csak majdnem. Valóban majdnem sikerült Donyeck városát körbezárni, és valóban majdnem sikerült az utánpótlási útvonalakat elvágni. A majdnemből viszont mészárszék alakult ki, amelyben napi szinten tízesével, van nap, hogy százával adják meg magukat vagy állnak át az ukrán katonák, illetve dezertálnak Oroszország irányába. Krasznaja Lucs városharcaiban két nap alatt alulmaradt az ukrán hadsereg, és visszavonulásra kényszerült, aminek következtében több, kisebb bezárt egységre esett szét. A legnagyobb megmaradt egység Dimitrovka központtal folyamatos nyomás alatt utóvéd harcot folytat. Az egységet elzárták, és ahogy csökken a területe, úgy tud egyre kevesebb utánpótláshoz jutni, amelyet már csak légi úton kaphat meg. Krasznaja Lucs mellett a Dnyeper önkéntes zászlóalj teljesen megsemmisült, de ugyanígy járt a 12 fős Belorusz önkéntes alakulat, akik a Jobb Szektor hívására érkezett neonáci fiatalokból állt. Eközben a Saur-mogil dobot visszafoglalta a milícia, majd a magaslattól nyugati irányba kezdett ellenlökésbe, ezzel kiszélesítik a katlanba zárt ukrán csapatokat lezáró területet. A milícia egy nagyobb csoportot átdobott az ellenséges vonalak mögé déli irányba, aminek a feladata a délről jövő utánpótlások zaklatása. Azonban olyan gyenge ellenállásba ütköztek, hogy Uspenka központtal egy kisebb hídfőt hoztak létre. A déli régióban a hadsereg elvesztette a kezdeményezést, és védekező helyzetbe került.
Északon Luganszk körül folynak harcok. A repülőtéren légi úton ellátott és feltöltött egységek kettős feladattal kíséreltek meg kitörést a repülőtérről. Nyugati irányba indulva azért, hogy elérjék a saját csapatokat, így összeköttetést  teremtsenek szárazföldi úton, keleti irányba pedig azért, hogy elfoglalják a Luganszkot Izvaríno határátkelővel összekötő főutat, megakadályozandó, hogy a humanitárius segítség eljuthasson a városba, valamint kellő utánpótlás esetén bekerítse a várost.
Ezt a harcoló csoportot a milícia sikeresen verte ki azokról a településekről, amelyeket az ukránok menetből elfoglaltak a rendelkezésre álló harckocsi erőkkel. Azonban ezekben a harcokban az ukránok elvesztették járműveik jelentős részét. Érthetetlen okból mégsem vonultak vissza a még kezükön lévő reptér irányába, hanem északnak fordulva Luganszk felé vették az irányt. Ezek szerint utolsó embereiknek meg kellene tartania a főútvonalat, hogy a humanitárius segítség 2 nappal később jusson a városba? Most maradék erőik bevették magukat Luganszk egyik elővárosába. A milícia nyilatkozata szerint ezzel jelentősen megkönnyítik a milícia dolgát, mivel itt nem tudják kihasználni a páncélos erők előnyeit, és helységharcra kényszerülnek, amiben a milícia sokkal jobb. Helyismerete van, utánpótlása van, harci morálja is sokkal magasabb. A reptérről nyugati irányba kitörő alakulat elakadt az autópálya magasságában, és képtelen onnan tovább vergődni. Ráadásul a milícia Lugaszk nyugati előfalvaiból kiverte már az ukrán alakulatokat, és további ellenlökéseket hajt végre. Így már esély sincs arra, hogy elérjék a saját csapatokat. Luganszkot elérő ukrán hadsereg itt is elvesztette a kezdeményezést, és védekező helyzetbe került.
Az egyetlen hely, ahol a hadsereg még kezdeményező helyzetben van, az a debalcevói terület.
Itt a milícia a fő hangsúlyt arra helyezte, hogy a Krasznaja Lucs és Debalcevót összekötő autópályát megtisztítsa és lezárja az ukránok elől. Mivel MLRS BM 30-as rakétákkal lőtték a Debalcevó melletti falvakat, a milícia kivonta erőit, és a hadsereg bevonult, így ezen az autópálya vonalon 2 falvat a hadsereg vont ellenőrzése alá. A milícia különleges egysége a hátországban már megsemmisített 3 MLRS rakétás egységet, egyet pedig 50 rakétával együtt ellopott, már csökkent a hadsereg technikai fölénye. A milícia egyik jól képzett alakulata harcol a debalcevói területen, és a hadsereget a M03-as autópályán egész Debalcevó határáig nyomták vissza, a harcok már a település határában folynak.
Egyéb kiegészítések
Tovább folyik az MLRS támadás a Donyeck körüli falvakra, Lugaszk városát pedig közepes hatótávolságú rakétákkal lövik. A milícia jelentése szerint nagy szerencse, hogy ezek az eszközök nagyon régi technológiák, amelyek 30-35 éve porosodnak a raktárakban minden karbantartás és fejlesztés nélkül, így semmi befolyása nem volt eddig a harcok kimenetelére. Négy rakétát lőttek ki Luganszkra, abból kettő messze a várostól célt tévesztve csapódott a szántóföldbe, egy a levegőben robbant fel a város felett. Egy volt, amely becsapódott a város családi házas területén, és három házat romba döntött. A déli harcokban elesett Alekszej Zincsenkó, a 73. különleges alakulat parancsnoka. Ő előzőleg többször nyilatkozott az ukrán hadsereg nevében.
Krímből is jelentés érkezett róla, hogy ukrán oldalról rakétát lőttek ki Krím irányábahttp://www.hidfo.net/2014/08/18/ellentamadasban-nepi-milicia





Valakinek nem jutott az olajból - megtört a nyugat egysége



Az amerikai légierő támogatásával foglalta vissza a kurdisztáni fegyveres erők, a Pesmerga a moszuli gát jelentős részét Irakban. Korábban az ISIS (Iszlám Állam) nevű terrorszervezet ellenőrizte a térséget.
A gát stratégiai fontosságú, ezen keresztül látják el ivóvízzel (és árammal) Észak-Irakot. A Pentagon közleménye szerint összesen 14 dróntámadást hajtottak végre a térségben, főként az általuk hátrahagyott páncélozott szállítójárműveket és Humvee terepjárókat semmisítették meg (a terroristák nagyszámú amerikai fegyverzettel rendelkeznek, részben ennek köszönhető gyors előretörésük).
Annak ellenére, hogy ilyen nagymennyiségű és modern amerikai fegyverzetet nyilvánvalóan nem csak a hátrahagyott raktárakból zsákmányolással szereztek a terroristák, az amerikai külügyi tevékenység támogatja a független Kurdisztán kikiáltását. A kurdok mostanra jelentős olajüzleteket építettek ki több nagy nyugati céggel, amerikai vállalatokkal és a British Petroleummal egyaránt. Ebben valószínűleg nagy része volt annak a ténynek, hogy a terroristák amerikai fegyverekkel népirtást folytatnak a térségben, és az amerikai külügy csak akkor támogatja a terroristák megfékezését, ha abban saját érdekeinek mentén jár el. Vagyis, ha a kurdok hajlandók megállapodni az Egyesült Államokkal az olaj (és gáz) kitermeléséről, az amerikai külpolitika hajlandó megfékezni saját terroristáit. Ugyanakkor a nyugati országok Kurdisztánnal szembeni hozzáállása mentén törésvonal mutatkozik. Németország nem rendelkezik saját terroristákkal, akiket az olajért cserébe megfékezhetne.


A német külügyminiszter szerint egy önálló kurd állam létrehozása tovább gyengítené a közel-keleti térség stabilitását, ezért a terroristák megfékezésén felül elsősorban Irak területi egységét kell megőrizni. Vagyis a német külügy az amerikaiakkal és britekkel szemben nem támogatja a független Kurdisztán kikiáltását. Frank-Walter Steinmeier a Bild am Sonntag hetilapban adott interjút, melyben kifejtette, hogy a német külügynek van is egy ajánlata, ki legyen az iraki kormányban, aki mellett el tudják képzelni Irak területi egységének megőrzését. A helyzet egyedülálló: az amerikai a brit cégeknek a kurdokkal van megállapodásuk a kitermelésről, a németeknek pedig egy saját iraki emberük van, és az iraki kormánnyal állapodtak meg ugyanazon olajmezők kitermeléséről. A német külügy Haider al-Abadi síita politikust támogatná a helyzet stabilizálásában. Az interjúban ugyanakkor az is kifejtette, hogy egy független kurd állam megbontaná a régió stabilitását, új konfliktusokhoz vezetne Irak és a szomszédos államok között, amit Németország nem támogat.
Miközben az amerikaiak bombázzák a Kurdisztánban tevékenykedő terrorszervezetet és saját embereikkel szemben védik meg az újonnan nyélbe ütött olajüzletet, a britek is sikeresen megtartották kitermelési jogukat és fegyvert szállítanak a független Kurdisztánért harcoló Pesmergának.
Maszúd Barzani, a kurdisztáni autonóm tartomány elnöke szintén nyilatkozott a Bild am Sonntagnak, ahol kifejtette, hogy a kurdok a szabad világ képviseletében harcolnak a terrorizmus ellen. Barzani ugyanakkor Németországgal is szívesen kötne fegyverüzletet, érveiben első helyen említette, hogy ellenkező esetben a szunnita ellenségeik Európában is megjelenhetnek. Ugyanakkor a berlini kormány egyelőre azt tervezi, hogy lőszerrel és fegyverekkel támogatja az iraki hadsereget az ország területi egységének megőrzése érdekében.
Bejegyezte: Andre Lowoa 



Kő-kövön nem maradhat! – szól a parancs


Valcman Nyalókakirály eszét vesztette. Semmi másra nem lehet gondolni azok után, hogy kiadta az ukázt: AZONNAL ELPUSZTITANI A “TOCSMAS” ÉS A “TOPAZ” nevű donyecki cégeket.

Ez a két cég képes csak arra Ukrajna szerte, hogy nagy pontosságú fegyvereket gyártson.

Az utóbbi napok milicia-sikere Nyalókakirály szerint azért következtek be, mert a Donbassz fővárosát irányitó népfelkelők úgymond “megkaparintották az üzemeket és a technikát”! (Ezzel persze ki is ütötte azon saját vádját, miszerint Oroszország látja el ilyen technikával a népfelkelők fegyveres erőit!)

Végső kétségbeesésében Valcman a totális pusztitásra, a “kő – kövön nem maradhat” parancsot adta ki! Nyilvánvaló, hogy ezzel nem fogja tudni megmenteni hatalmát, viszont elkövetett bűneinek számát és súlyát ugyancsak megdobja!

dony

A még hozzá hű latorerők pedig lelkesen neki is fogtak a parancs végrehajtásához.

https://balrad.wordpress.com/2014/08/18/ko-kovon-nem-maradhat-szol-a-parancs/





Kínai hekkerek portyája a "titkosszekrényben" és a zsidó buzgóság



Napjainkban közismert tény, hogy a kínai hadsereg, erőforrásokat nem kímélve, támogatja az "informatikai hadviselést." Ez többek közt az ipari kémkedést és a külföldi haditechnológiák lemásolását is jelenti. Az Egyesült Államokban nemrég indítottak eljárást - kémkedés vádjával - öt kínai állampolgár ellen, s az ellenük folytatott nyomozás során kiderült: több száz oldalnyi adatot és információt szereztek meg az izraeli Vaskupoláról.
Kínai  hekkerek már évekkel ezelőtt „rendkívül érzékeny" adatokra tettek szert az izraeli katonai és haditechnikai fejlettségről, többek közt a Vaskupoláról. Három katonai vállalat szigorúan titkos besorolású, haditechnikai adatokat tartalmazó dokumentumait lopták el 2011 és 2012 között. A lopást a Komment Legénység nevű csoport követte el, amit a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg hozott létre.
Lényegében ennek a csoportnak az egyik utódszervezete az 613978-as egység, amelyet 2013-ban hoztak létre Kínában. Ők rendszeresen indítanak kibertámadásokat amerikai vállalatok és kormányzati oldalak, illetve szerverek ellen. Mivel a Vaskupola lényegében egy közös amerikai-izraeli haditechnikai kooperáció terméke, ezért az Egyesült Államok területén is tároltak a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos információkat.
Az "amerikai szálakat" követve, a kínai hekkerek sikerült azonosítaniuk a három izraeli haditechnológiai vállalatot: Israel Aerospace Industries-t (IAI), Rafael Advanced Defence Systems-t, és Elisra Group -t. A drónoktól kezdve, a rakétafelismerő szoftvereken át, egészen a ballisztikus rakétákig bezárólag, szinte minden „kényes adathoz" hozzájutottak a tolvajok. Azonban a hekkerek számára a „Szent Grált" a Vaskupoláról szóló információk jelentették, főleg a 900 oldalnyi (!) dokumentum az Arrow (Nyíl) III rakéta működéséről és technikai részleteiről. Ezenfelül trójai vírusokat telepítettek a számítógépre, valamint feltörték az alkalmazottak e-mail fiókjait is.
Az izraeli kormány egyelőre nem reagált ez ügyben.

Detektor

Izrael korábban élen járt a különböző okostelefonok és a számítógépes programok, valamint applikációk fejlesztésének területén. Azonban a Gázai övezetben zajló események alighanem változtattak a korábbi prioritásokon: az izraeli mérnökök és tudósok fordultak a helyi szabadalmi hivatalokhoz alagutakat feltáró találmány szabadalmát kérve.
Az izraeli média szerint az elmúlt napokban több száz izraeli fordult a helyi szabadalmi hivatalhoz alagutakat feltáró találmánya szabadalmaztatását kérve. A felfedezők között vannak fizikusok, geológusok, mérnökök és szakképesítéssel nem rendelkező egyszerű emberek is.
Úgy tűnik, az emberek felhagytak a mobiltelefonos alkalmazások gyártásával, és megszállottan keresni kezdték a terroralagutak felszámolásának megoldásait."
- jelentette ki egy lapnak a szabadalmak bejegyzésére szakosodott iroda vezetője. Ez a hivatal az izraeli védelmi minisztérium és a hadsereg érdeklődésére igényt tartó javaslatokat védi le. Többek közt arról számolt be az egyik helyi hivatal vezetője, hogy a legtöbb szabadalmi irodánál valóságos "boom" zajlik, egymás után adják be a legelképesztőbb ötleteket. Eti Lucato, a Lucato szabadalmi iroda tulajdonosa pedig azt mondta, hogy az ötletek nagy része inkább az alagútfúrás "hangját" akarják felderíteni, vagyis az ásások során keletkezett zajokat szeretnék felismerni.  Azonban még rendkívül sok más megoldás létezik, de ezt nem részletezték.
Az izraeli hadsereg az Erős Szikla hadművelet szárazföldi offenzíváját a Hamász Izraelbe tartó föld alatti folyosóinak felrobbantására indította. A palesztinok a titkos alagutakat csempészetre, fegyvereseknek a Gázai övezet határain kívülre juttatására használtak.


Gölöncsér Miklós összeállítása





Közel-keleti terrorizmus: Közép-keleteurópai szálak?



Románia, Bulgária és Horvátország is tiltakozott tegnap amiatt, mert egy orosz hírügynökség (RIA Novosztyi) szerint az Iszlám Állam ettől a három országtól kapott fegyvereket, amikor ők még Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoltak.”
Na, akkor vajon kik is ezek az átvedlett ISIS-banditák?


Közben az Európai Bizottság jelentést adott ki arról, hogy hány európai állampolgár harcolhat Irakban és Szíriában zsoldosként.
Egy neve elhallgatását kérő orosz katonai vezető azt állította a RIA Novosztyi nevű hírügynökségnek, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezetet, amikor még Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) néven harcolt Szíriában a kormányerők ellen, nyugati titkosszolgálatoktól kapták a fegyvereket. Többnyire zsidómonopólium alatt álló Kataron, Kuvaiton és Szaúd-Arábián (Az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet térhódítása igencsak átrendezte a régió államainak, sőt az egész nemzetközi közösségnek a prioritásait. Az ENSZ szerint itt az idő a fokozottabb együttműködésre a terrorizmus elleni harcban, mivel több százezer menekült miatt már humanitárius katasztrófa alakult ki Irakban. A fontos támogatók között van Szaúd-Arábia is, amely óriási összeggel járult hozzá a terrorizmus elleni harchoz. – Hát nem érdekes?) át érkezett a fegyver, lőszer és pénz. Azonban a forrás szerint elsősorban nem az olyan nyugati titkosszolgálatok, mint a CIA vagy a MI6, látták el a szükséges hadieszközökkel a terrorista csoportot, hanem kelet-közép európai államok álcáját használva.


Az orosz katonai forrás szerint tehát közvetve a kalifátus harcosai Bulgáriától páncélozott járműveket és gránátvetőket, Horvátországtól tüzérségi eszközöket, Romániától tankokat és lőfegyvereket kaptak. Sőt megemlítették Ukrajnát is: Kijevtől csapatszállító járműveket kaptak az iszlamisták. A román fegyverexportot felügyelő bukaresti külügyminisztérium az Agerpres hírügynökségnek leszögezte: „2012–2014 között Románia senkinek nem adott el harckocsikat, és határozottan elutasítja azokat a névtelenségbe burkolózó gyanúsításokat, amelyek szerint köze lenne a szunnita szélsőségesek felfegyverzéséhez.”
Hasonlóképpen tiltakozott Bulgária és Horvátország is.
De hát nem is azt állították az oroszok, hogy ők (mármint Románia, Bulgária, Horvátország - megjegyeznám, hogy valószínűleg valami külső záradékban ez is feltétel volt a nagy EU-hoz való csatlakozási-kérelmük elbírálásakor) vagy tőlük konkrétan, hanem azt hogy rajtuk keresztül a zsidóbefolyású titkosszolgálatok! Eközben az Európai Bizottság jelentése szerint több mint kétezer európai uniós polgár vehet részt zsoldosként az iraki és szíriai harcokban az iszlamisták oldalán. Arra vonatkozóan nem közölt adatokat Cecilia Malmström, az uniós belügyekért felelős biztos irodája, hogy melyik országban pontosan hány európai iszlamista harcos tartózkodhat, mivel egyes fegyveres csoportok, elsősorban az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet, Szíriában és Irakban is aktívak.
Szintén szerdán Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter egy rádióinterjúban arról számolt be, hogy a párizsi kormány információi szerint nagyjából 900 „francia” állampolgár harcol a két közel-keleti országban, vagy van útban Szíria és Irak felé.


Várhegyi Kálmán




Orbán Viktor nagy barátja Magyarországra jön




Sajtóinformációk szerint Orbán Viktor menedékjogot adna Magyarországon egy háborús bűnösnek, a grúz-orosz háború kirobbantásáért és dél-oszétiai civilek ezreinek haláláért felelős Mihail Szaakasvili volt grúz államfőnek.
Szaakasvili ellen Grúziában letartóztató-parancs van érvényben és a helyi média szerint 11 évi szabadságvesztésre ítélik hatalommal való visszaélés miatt, valamint folyamatban van a nyomozás azzal kapcsolatban, hogy a nemzetbiztonsági hivatal akkori vezetőjével közreműködve játszotta magánkézre a állami vagyont.
Ugyanakkor minden valóságalapot nélkülöz az a feltételezés, hogy ha a volt államfő valóban az Egyesült Államokban tartózkodik, egy hazánkhoz hasonló kis országban akarna meghúzódni, ami az ő helyzetében sokkal kevésbé biztonságos mint az Egyesült Államok. A nyugati sajtó információival ellentétben tudni lehet, hogy Mihail Szaakasvili nem az Egyesült Államokban, hanem Ukrajnában tartózkodik. Az orosz média szerint Szaakasvili jelenleg is Arszenij Jacenjuk, fegyveres puccsal hatalomra juttatott ukrán kormányfő tanácsadójaként működik Kijevben. Ukrajnából pedig nemsokára menekülnie kell majd, mert ahogy közeleg a tél, a kijevi kormány bukásának is egyre nő a valószínűsége. Emiatt elképzelhető, hogy a háborús bűnös alternatív menedéket keresne Magyarországon.


Szaakasvili, amint épp Kijevben szónokol Ukrajna EU-csatlakozásának fontosságáról
A Miniszterelnökség közölte a HVG.hu megkeresésére, hogy Szaakasvili valóban látogatást tett július 30-án "régi barátja, Orbán Viktor meghívására", - egy a lap által idézett fideszes forrás pedig "megalapozott feltevésnek" nevezte a menedékjog megadását.
Korábban Orbán Viktor - 2012 szeptemberében - Grúziában egy kampánygyűlésen felszólalt Szaakasvili mellett. Azt megelőzően pedig - 2008-ban - Oroszország elleni beavatkozásra szólította fel a NATO-t, miután az orosz hadsereg meghiúsította a Grúzia által Dél-Oszétia megszállására indított hadműveletet.
Dél-Oszétia gazdaságilag kevésbé, geopolitikailag viszont annál jelentősebb terület. A térségen az orosz hadsereg egy ellátási útvonala húzódott keresztül, amin többek közt Szíriának és a térségben állomásozó orosz csapatoknak érkezett az utánpótlás. A NATO-nak Szíria megszállásához égetően fontos lett volna, hogy Dél-Oszétia az akkor még NATO-tagságra várományos Grúzia része legyen. Ebben az esetben nyugati csapatok elvághatták volna a térségbe érkező orosz ellátmány egy fő útvonalát, és a nyugati hatalmak nyílt katonai beavatkozást kezdtek volna Szíriában.
Szíria észak-keleti részén található az egyik jelentős gázmező, ami a Nabucco-projektforrásvidéke lett volna. Orbán Viktor minden lépése a nyugati érdeket szolgálta akkor is, most pedig menedéket adna egy bukott atlantistának, akit saját népe zavart el, saját hazájában és valamennyi szomszédos országban pedig háborús bűnösként ismerik.




Szaakasvili és Orbán - mi a közös nevező?


A hazánkban vezető pozíciókat betöltő politikusokhoz kísértetiesen hasonló pályafutása volt a mostanra már bukott, jelenleg körözés alatt álló Mihail Szaakasvili volt grúz államfőnek.
Szaakasvili az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Edmund S. Muskie ösztöndíj-programja segítségével folytatta posztgraduális tanulmányait. Annak idején a magyar atlantista politikusokhoz hasonló pályafutást járt be, 1994-ben jogi mesterfokozatot szerzett a Columbia Egyetemhez tartozó Columbia Law School-ban, majd egy évet töltött a George Washington Egyetem jogi intézetében. Tanulmányait követően a Patterson Belknap Webb & Tyler jogi irodánál helyezték el, ahol beletanult a törvény által biztosított kiskapuk kihasználásának gyakorlatába.
Szaakasviili, miután elvégezte nyugati tanulmányait, egy grúziai "ismerősének" felkérésére vett részt a grúz belpolitikában. A bukott atlantista politikus a posztszovjet térség rendszerváltás utáni, általános sablonja szerint került a hatalomba: tanulmányait nyugati ország támogatásával, nyugati egyetemen folytatta, majd a képzések végeztével visszatért hazájába és ott pályafutása során végig a nyugati országok érdekében álló tevékenységet folytatott.


A bukott Szaakasvili minden szempontból egy általános sablon szerint előállított politikus volt: nyugati mentorok, nyugati anyagi támogatók, nyugati végzettség - majd hazatért szülőhazájába, és cserébe azért, hogy saját országa nevében a nyugati országok számára előnyös megállapodásokat kötött, az ő anyagi helyzete is felívelőben volt. Mire Szaakasvili politikája odáig jutott, hogy nyílt katonai konfliktust kezdett Oroszország határában, Grúziát majdnem behúzta a NATO-ba, az Európai Unióba, magánvagyona a nyugatról hazaküldött politikusok sablonjának megfelelően gyarapodott.
Grúziában jelenleg is folyik a nyomozás azzal kapcsolatban, hogy Szaakasvili más, szintén nyugaton végzett kormánypolitikusokkal összejátszva magánkézre, nyugati befektetők kezére játszotta az állami vagyon egy részét. Miközben az ámokfutó atlantista politikus kudarcot vallott, idehaza azt láthatjuk, hogy a magyar politikai élet szintén ugyanazon bukott sablon szerint alakul, ami Grúziában már elbukott, a Visegrádi Négyek többi országában pedig a bukás szélén áll. Orbán Viktor a rendszerváltás idején szintén nyugati mentorokkal, nyugati pénzen folytatta tanulmányait. (Ez általános jelleggel igaz a magyarországi vezető politikusokra) A Soros Alapítvány pénzén az oxfordi Pembroke College-ben volt ösztöndíjas, majd az országgyűlési választásokra hazatért, és azóta is a nyugati érdeket képviseli a magyarországi politikában. Ugyanakkor felmerül a kérdés; miért jött haza Orbán Viktor, tanulmányait félbeszakítva, hogy a Fidesz nevű liberális párt élén részt vegyen a nyugati átmenet levezénylésében? Hazajött, vagy; hazaküldték?
A magyar politikában Szaakasvilihez hasonló szerepet betöltő Orbán újonnan már szívesen letagadná nyugati tanulmányait, hogy hitelesebben hivatkozhasson nyugatról pénzelt ellenzéki tevékenységre. Mint korábban hírül adtuk, Orbán Viktort törölték a híres oxfordi diákok listájáról, egyértelműen egy rosszul fabrikált ürügyre hivatkozva.http://www.hidfo.net/2014/08/19/szaakasvili-es-orban-mi-kozos-nevezo




Magyarország is becsatlakozna a kurdisztáni olajüzletbe



2015 és 2017 között évi fél millió dollár (összesen mintegy 360 millió forint) támogatást biztosít az Orbán-kormány az afgán hadsereg és rendőrség részére, - az iraki kurdoknak pedig a keresztények védelmére hivatkozva küldött segélyt.
Magyarország 2006 és 2013 között másodvonalas országként részt vett a NATO afganisztáni olajszerző háborújában, ahol a magyar katonák a tartományi újjáépítési csoport munkájában működtek közre. Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szerint az afgán misszió a NATO saját területén kívüli legnagyobb katonai missziója. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét. A szóvivő minden bizonnyal annak figyelembe vételével nyilatkozott, hogy a hazai média - és általában véve a nyugati sajtó - a NATO felforgató műveleteiről mélyen hallgat. Líbia lerombolása, a Szíria stabilitásának aláásását célzó felforgató művelet, a demokratikus úton megválasztott ukrán kormány fegyveres puccsal eltávolítása szintén a NATO saját területén kívül folytatott művelete, amiben máig nem tisztázott, hogy a magyar kormány milyen "szerepet vállalt". A hazai sajtó mélyen hallgat Magyarország egyéb NATO-műveletekben betöltött szerepéről, miközben a Terrorelhárítási Központ mind az ukrajnai, mind pedig a szíriai háborús zónába küldött embereket ilyen-olyan ürüggyel, a legitim kormány beleegyezése nélkül. (A szír kormány megtagadta a beutazást, mert a magyar külügy nem a kormány oldalán foglalt állást, Ukrajnában pedig a legitim kormányt, ami hozzájárulhatott volna a TEK kiküldetéséhez, éppen a nyugati szövetségesek távolították el.)
Mindazonáltal a fent említett régió egészen más szerepet tölt be a magyar külügyi tevékenységben, mint az elhallgatott NATO-missziók. A térségben a MOL állandó jelleggel jelen van. Pakisztánban jelentős mennyiségű olajat talált és részt vesz a kitermelésben, így kézenfekvő, hogy a magyar kormánynak - vagy valakinek - megéri Afganisztán stabilitásába is befektetni.

Pakisztánban masírozik a MOL - ha már ott vannak, az afgán stabilitásba is befektetnek
Az afgán fegyveres erőknek nyújtott támogatás így sokkal inkább a MOL érdekeltségeinek védelméért adott juttatás, mint valamiféle nemzetközi segélyezés. A hazánk által biztosított összeg 80%-át az afgán hadsereg, 20%-át a rendőrség kapja, de hogy mi célból, annak valódi tartalmáról legfeljebb feltételezések lehetnek.
Eközben Magyarország olajérdekeltségeivel tovább terjeszkedik a térségben. Az Orbán-kormány Irakba is humanitárius segélyszállítmányt küld, amit mostanra amerikai segítséggel célba juttattak Erbíl területén. Navracsics Tibor szerint a szállítmányt a magyar nagykövet személyesen adta át a kurdoknak.
Ahogy minden nyugati kormány, az Orbán-kormány is megtalálta saját ürügyét a kurdok támogatására. Az Egyesült Államok saját terroristáit számolja fel, a britek saját, évekkel korábban megkötött olajüzletüket védik, a magyar külügy pedig az észak-iraki keresztény közösség védelmére hivatkozva támogatja a terrorizmus elleni harcot. Bár a Szíriában, a nyugat által pénzelt szélsőségesek keresztény falvakban elkövetett mészárlásait a magyar kormány említésre sem méltatta, az iraki keresztény közösség kiemelt jelentőségű számukra, mert Kurdisztán területén jelentős mennyiségű kitermelhető olaj található, amiben a MOL is érintett. Az Orbán-kormány ezen felül az Észak-atlanti Tanács jövő heti ülésének napirendjére akarja tűzni ezt a témát. Nagy Anna külügyi szóvivő azt is bejelentette, hogy Magyarország konzulátust nyit Erbil városában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hazánk elsőként fogja elismerni a függetlennek kikiáltott Kurdisztánt.







ISIL – Mossad – CIA





A cionista Izrael és USA nyakig merül a terrorizmusban, kábítószer kerekesdelemben és mindenféle köztörvényes-, gazdasági-, háborús bűncselekményekben. Az al-Kaida után, most egy másik “gyermekük” az ISIL remeklésének vagyunk szemtanúi. De mivel túl könnyedén kezelik az ügyet, a zsidók hallgatnak az amerikaiak meg tessék-lássék bombázgatnak, hogy eltereljék maguktól a figyelmet, már emiatt is eléggé gyanússá váltak. Annál is inkább, mert pl. míg az amerikaiak csak mímelik az ISIL elleni harcot, addig a szírek megmutatták, hogyan kell ezt komolyan csinálni. Már, ha komolyan is gondolja valaki a terror ellenességet.
Az alábbi videó láttán mi is is hajlunk arra a feltevésre, hogy túl profi munkát látunk.
A videóban miután Obama bejelenti az iraki légitámadásokat, az áldozat arról beszél, mennyire sajnálja, hogy meg fog halni, és azokat okolja saját halálért, akik megtámadták az ISIL-t, mert ők írták alá a halálos ítéletét. Befejezésül bemutatják a “lefejezett” áldozatot, azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem hagyják abba a bombázást mások is így járnak.

A videóban bemutatott állítólagos áldozatról a LiveLeak.com-on az alábbi infót tudjuk meg róla: szabadúszó (sic!) fotós, beszél “arabul” (nem folyékonyan). Egy bandának segített fordítóként a török-szír határon átjutni még 2012 novemberében. Hogy mit keresett Irakban arról síri csend van. Amúgy a nem jellemző nindzsa öltözetű ítélet-végrehajtó, meg az üres mindentől távol esőnek látszó táj se igen életszerű, mindenesetre a videóból gyakorlatilag alig derül ki valami konkrétum, mint helyszín, időpont sőt maga a kivégzés sem látható (nem mintha vérben akarnánk tocsogni, de az eddigi ISIL felvételeken ez volt a trend, mely az elrettentést, a félelemkeltést szolgálja. Egyszóval élünk a gyanúperrel, hogy ismét egy “boston-maraton-féle” statisztákkal, művérrel megrendezett jelentet próbálnak eladni nekünk A kérdés az, hogy miért?.
Mint tudjuk az iraki háború során is és az ISIL szinte a semmiből való erőszakos gyors hatalomra törése során is bevett szokás maradt a fejlevágás. Sőt épp elég brutális videót láttunk már ahhoz, hogy megállapítsuk, ez a szerintünk mű-videó nagyon nem illik bele ezek sorába. Íme egy eredeti “lefejezős” videó, de csak erős idegzetűeknek!! az ISIL repertoárból:

ISIL_fejlevágás

És ha bárki azt hinné, hogy csak a lefejezéseket hajtják végre ilyen kegyetlen és elrettentő módon, akkor ez a videó mindenkit meggyőz arról, hogy ez nem így van. A golyó általi kivégzések se kevésbé brutálisak és horrorisztikusak
Ezt a videót is csak 
nagyon erős idegzetűek tekintsék meg.
USA-CIA szálak
2013 május 27.-én az ISIL vezére Abu Bakr Al-Bagdadi is találkozott John McCain amerikai szenátorral, a Szíria elleni háború egyik amerikai főkolomposával Szíriában, a Szíriai Szabad Hadseregnek kezén lévő területen.ISIL_USA_CIA_John_McCainMint ismeretes bizonyíték hegyek vannak arra, hogy maga az Egyesült Államok kormánya támogatja az ISIL terrorszervezetet Szíriában különböző nevek és álcák mögött.
ISIL_USA_CIAAz alábbi videóban a legfontosabb amerikai kulcsfigurák Szíriában, mindennapos kommunikáció fenntartása mellett együttműködtek a legkülönbözőbb terrorszervezetekkel, dzsihádista szélsőségesekkel, mint pl. a “Szabad Szíriai Hadsereg”-gel (FSA) az ISIL -el, és az al-Kaidával, különösen annak egyik szíriai ágával a Jabhat al-Nusra-val Szíriában. A videóban a riporter beszélget a szíriai hadsereg kiugrott ezredesével a lázadó Abdel Jabbar al-Okaidi-val, aki jelenleg is a nyugat nagy kedvence és támogatottja, s aki a fenti szervezetek “harcosaira” úgy utal, mint testvérekre. Az egyik felvételen, a Menagh katonai légi bázis elfoglalása után, ő is köztük állva beszélt illetve hallgatta egyik egyiptomi dzsihádistát és az ISIL, Abu Jandalt, miközben az köszöntet mondott az ő és csoportja a támogatásért. Az Egyesült Államokról köztudott, hogy egyebek mellett a CIA-n, vagy a NATO-n keresztül folyamatos katonai támogatást nyújt al-Kaidának és más terrorszervezeteknek pl. az ISIL-nek, az FSA-nak de az Európában működtett terrorszervezeteknek is az elmúlt év tizedekben.
Zsidó Mossad szálak
Valamint az is nyílt titok, hogy az ISIL vezetője, Abu Bakr al-Baghdadi egy Mossad ügynök
Edward Snowden hozta nyilvánosságra, hogy a valódi neve: Elliot Simon és eredetileg színész, ám valójában egy igen jól képzett Mossad ügynök, aki zsidó apától és anyától született.

Iráni hírszerzés is felfedte az igazi és teljes identitását Emir Daash, vagy más ismert néven Abu Bakr Al Baghdadi; az igazi neve Elliot Shimon. Szerepe Mossad titkos ügynök, cionista kémkedés. A hamis név: Ibrahim ibn Awad ibn Ibrahim Al Al Badri Arradoui Hoseini.
A terv: bejutni azon országok katonai és polgári legbelsőbb szerveibe, melyek veszélyt jelenthetnek Izraelre, hogy e szervezetekben olyan pusztítást végezzen, mely megkönnyíti a cionista határ-projekt végrehajtását, a tervezett elkövetkező cionistahatalomátvételt a Közel-Kelet teljes területén acélból, hogy Nagy-Izraelt vagy “Eretz Israel”-t megalapíthassák.
Nos, ha másnak is, nemcsak David Icke-nak tűnt fel, hogy Izrael tőle szokatlan módon egyelőre tartja a száját az ügyben annak ez az oka. Javasoljuk a VT (Veterans Today) franciáktól átvett riportját és a cikk videóját, illetve Lévy más megnyilvánulásait is megnézni. A videóban az úgynevezett arab tavaszról beszél Bernard-Henri Lévy.
Líbia, Szíria, és Ukrajna is nagyon jól ismeri már Bernard-Henri Lévy-t, akit az “Arab tavasz” keresztapja néven is szokták emlegetni, akinek keze többek közt benne volt Kaddhafi meggyilkolásában is…
Audie – Szabad Riport
források: Valós Hírek Szíriából 







"Alkotmányellenes lett a nyugdíj."



 

Lehet így is...., de ez a jellemző!
Semmi sem garantálja, hogy a mindenkori nyugdíjkorhatár elérésekor megkapják a rendszeres nyugdíjukat azok, akik jelenleg aktív keresőként mozognak a munkaerőpiacon. - Véli Ferge Zsuzsa szociológus professzor, az MTA rendes tagja. Szóba került a munkanélküliség, a gyermekéhezés, az egyenlőtlenség, a létminimum és számos, a szociálpolitikát érintő kérdés tényekre, adatokra, statisztikákra hivatkozva. Ferge Zsuzsa részletesen foglalkozott a társadalmi egyenlőtlenség és a szegénység összefüggéseivel, a szegénység sokféle meghatározási lehetőségével és a jelenlegi magyar tendenciákkal. Más a mélyszegénység, más az unió szegénység meghatározása, és más, ezeknél magasabb a Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimum. Az utóbbit helyesebb lenne szociális minimumnak nevezni, mert, definíciója szerint, biztosítja
a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan alapvetőnek minősülő – szükségletek kielégítését”.
Fontos kormányzati cél lenne egy ilyen minimum biztosítása. Noha a kormányzat több fontos dokumentumban vállalta a szegénység csökkentését, intézkedéseinek jelentős része ellentmond ennek a törekvésnek. A szegénység helyett a szegények ellen küzd például az egységes adókulccsal, amit példátlan módon a szegényekre is kiterjesztett, a segélyek csökkentésével és szigorításával, a hajléktalanok közterületekről elűzésével. A szegénység újratermelődését a közoktatás átalakítása is inkább elősegíti, mint gátolja. A közönség kérdéseire válaszolva beszélt az időskori megélhetés problémáiról.

Az új Alaptörvény 2011-es verziója előtt a rendszerváltás demokratikus alkotmánya alapvető jogként ismerte el a szociális biztonságot. A szövegben 1989-ben rögzítették:
A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”
A Fidesz-kormány új Alaptörvényt alkotott, s a fentebb említett passzust törölte a rendelkezésekből. A jog helyébe az „állami törekvés” került: „Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának biztonságot nyújtson.
” A felsorolt állampolgári csoportok közül az idősek hiányoznak, rájuk más paragrafusok vonatkoznak. Az „időskori megélhetés biztosítását.. egységes állami nyugdíjrendszer “
segíti elő”. Ferge Zsuzsa szerint az „állami törekvés” és az „elősegítés” olyannyira bizonytalan és behatárolhatatlan fogalmak, hogy semmi nem szavatolja a nyugdíjat. Ugyanakkor a nyugdíjat ma még meghatározó törvény társadalombiztosítási nyugdíjrendszerről szól. Ez tulajdonképpen akár alkotmányellenesnek is tekinthető, legalábbis nem fér össze az Alaptörvény téziseivel. Ugyancsak kérdésre felelve beszélt a professzor a feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatos nemzetközi vitákról és törekvésekről. Tanulmányokra, tényadatokra hivatkozva ismertette a változó globális feltételek miatt szerinte elkerülhetetlen intézményt. Kiemelte azt a tanulmányt, amely Magyarországon először kiszámítja, mibe kerülhet és hogyan fedezhető az alapjövedelem. A (Bánfalvi István és munkatársai által jegyzett) tervezet szerint rövid idő alatt bevezethető lenne egy olyan alapjövedelem, amely „létpénz”-ként a nagykorú állampolgárnak 50, a gyermekeknek 25 , a várandós anyáknak 75 ezer forintos havi juttatást adna. Ezek az összegek helyettesítenék a jelenlegi ellátások jelentős részét.

A feltétel nélküli alapjövedelem alanyi jogon járna. Ferge Zsuzsa szerint ha történelmileg elkerülhetetlen és gazdaságilag megoldható lenne is, itt és ma politikai és ideológiai akadályai vannak. A politika sikeresen elfogadtatta azt a tételt, hogy „nincs jog kötelezettség nélkül”, holott még a magyar alaptörvény szerint is feltétel nélküli az élethez, a méltósághoz, sőt, a szabadsághoz való jog is. Ám a közvélemény miatt még a baloldali pártok sem vállalják fel célként az alapjövedelmet. Azt hosszú demokratikus viták során lehet csak elfogadtatni. Ennél közelebbi lehet egy rosszabb, mert segély-típusú, de a mainál mégis jobb megoldás, egy olyan szociális minimum, amit azoknak a „rászorulóknak” kéne biztosítani, akik ma ez alatt élnek (legyenek dolgozó vagy nem dolgozó szegények).

Bíró Dalma összeállítása

Nyugodjatok meg ti már se össze szedni sem tudjátok az éveket , sem megélni nem fogjátok , mert úgy felemelik a korhatárt , hogy a munkapadból csak a temetőbe juthattok . Kis magyar kísérlet ez a kamatrabszolga sors alapjainak a lerakása érdekében felmérik a terepet , és a rabszolgák állapotát , hogy milyen intézkedési sorozatot kell kidolgozni kirablásunk érdekében
Humánusan most mérik fel , hogy a halálchipet kötelezően be kell e ültetni a rabszolgákba , vagy az idő megteszi a magáét , és így a chippel nem kel bajlódniuk.
Kiszolgáltad az időd , halj meg időben , ne okoz másoknak gondot a családodnak ne keljen likvidálzazni téged , annyi pénzt nem akarnak fizetni a rabszolgáknak , hogy még egy öreget is eltudjanak tartani , csak használni akarnak benneteket , igen benneteket , mert én már nem leszek , ez a mese rólatok szól , és az új erkölcsütükről . Nem is tudom érdemes e élni e korban ? Én likvidálnám azt aki ilyenné teszi az életemet , de mint gojok ti fogtok dönteni , hogy szolgáljátok e a zsidó világbiridalmat , vagy megöltök minden cionista férget , hogy a gyermetek szabad és független országban élhessen .

Győzzön a józan ész pusztuljanak a gyarmatosítók !!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése