Istent játszva éhezünk

Minden jel arra mutat, hogy az emberiség jelenleg még nem érte el azt a tudati szintet, hogy megértse az idő, az anyag, a gravitáció, az evolúció, az agyműködés, és saját lénye lényegét.

„Ha nem csukjuk be a szemünket, akkor a mindennapi tapasztalat a világ minden országában arra kényszerít bennünket, hogy lássuk az éhezők tekintetét.

A Földön naponta 40 ezer ember hal meg az alultápláltság és az ezzel összefüggő betegségek miatt. A világon ma minden negyedik gyermek alultáplált és évente 11 millió egy év alatti csecsemő hal meg, kétmilliárdan szenvednek a krónikus alultápláltságtól, pedig a világon annyi élelmiszert termelnek, amely bőségesen elegendő lehetne mindenki számára. Ha megzavarodik az értékek rendje és a jó a rosszal keveredik, akkor az egyes emberek és csoportok már csak a maguk érdekét nézik, másokét nem.

A világ biztonságos élelmiszer-ellátását a gazdagok kapzsisága és a nem megfelelő termelési módszerek elterjedése veszélyezteti – a földek termőerejének túlhajszolása, a növényvédő és kártevőirtó szerek nagyméretű használata. Ezen kell változtatnunk, talán még nem késő.”- MKP

2010-ben az USA-ban minden 15.lakos a szegénységi küszöb alatt élt

„A Brookings Intézet jelentése szerint 2010-ben az Egyesült Államokban 20,5 millió ember, azaz minden 15. lakos a szegénységi küszöb alatt élt.

Ez a legnagyobb ilyen mutató a történelemben. A 2000-es évek első évtizedének végére az USA-ban két gazdasági sokk történt: a válság, majd egy fájdalmas recesszió.

A növekvő társadalmi egyenlőtlenség, a munkanélküliség és a pénzügyi rendszer igazságtalansága miatt szeptember 17-én New Yorkban tömegtüntetések kezdődtek "Szálld meg a Wall Street-t" jelszóval. Hasonló akciókra került sor az ország több tucat városában, majd pedig szerte a világon.” /hungarian.ruvr.ru/

Az Új(?) világrend Tízparancsolata.

By Morgó Sapiens - Posted on 06 december 2010

Új világ új erkölcsök. Nem tudom mennyire új, mennyire nevezhető még Világnak és mennyire Rendnek, de az alábbi sajátosan értelmezett Tízparancsolat különösebb kényszer nélkül úgy érzem, hogy sajnos egyre több követőre talál. Döntse mindenki önamga el!

1. pÉNz vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!

2. Isten nevét hitelbe vedd!

3. Minden napod szentségtelenítsd meg! (Legyen egész heted egyetlen hatalmasVÁSÁRnap)

4. Atyádat és anyádat, és önmagad se tiszteld! (Szüleid életét is vedd el, mert a nyugdíj nem jár nekik, hisz a te keserves munkád adójából vonják le)

5. Ölj! (pusztítsd környezeted, magad és mást is, de ha lelkeddel kezded, annak kiváltképp örvendünk)

6. Paráználkodj! (hasonneműekkel és állatokkal is, a lényeg hogy közben védekezz - bármilyen kozmikus, magasrendű erkölcs ellen)

7. Lopj! (ha elég ügyes leszel, talán bekerülhetsz az Elitbe)

8. Hazudj, mások becsületében kárt tégy! (tanulj elöljáróidtól, vezetőidtől, politikusaidtól)

9. Felebarátod házastársát is kívánd! (és a gyermekeit is, mert nemsokára már ez sem lesz büntetendő)

10. Mások tulajdonát kívánd! (Mindent a szemnek! Magántulajdonod már úgysincs, csak a leltárunkban vagy egy szánalmas tétel)

***

ÉBRESZTŐ!

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.

Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

Máté 6,24.

Nukleáris fegyverkezés

Az amerikai és a szovjet/orosz nukleáris robbanófejek számának alakulása

A nukleáris fegyverkezés egy hidegháborús fegyverkezési verseny volt az Egyesült Államok, a Szovjetunió illetve szövetségeseik között. Az amerikaiakon és a szovjeteken kívül más országok is fejlesztettek nukleáris fegyvereket, bár ezek közül senki sem gyártott robbanófejeket akkora mennyiségben, mint a két szuperhatalom.

Tartalomjegyzék

[megjelenítés]

Második világháború [szerkesztés]

A Nagaszakira ledobott Fat Man gombafelhője; 1945. augusztus 9.

Klaus Fuchs atomkém fényképe a Manhattan-programhoz kiadott belépőjéről; 1945

A Trident C–4 tengeralattjáróról indítható interkontinentális ballisztikus rakéta bevetéseinek különböző fázisai; 1981. október 2.

Az első atomfegyvert az amerikaik a második világháborús Manhattan terv keretén belül készítették, majd a csendes-óceáni hadszíntéren vetették be a tengelyhatalmak ellen.[1] Az akkor amerikai szövetséges Szovjetunió vezető tudósai tisztában voltak az atomfegyverek elvi lehetőségével, és lépéseket is tettek a gyakorlati megvalósítás irányába.[2]

A Szovjetuniót az amerikai atomprogramról hivatalosan csak a potsdami konferencián tájékoztatták, amikor 1945. július 24-én Harry S. Truman elnök beszámolt Sztálinnak.[3][4] Az amerikaiak annyira még bíztak a szovjetekben, hogy ez az információ a németekhez nem juthat el, de a szövetségesi kapcsolat ellenére egyre nőtt a szovjetekkel és azok jövőbeli terveivel szembeni bizalmatlanság. Már a háború alatt is számos amerikai kormánytag és katona tekintett a Szovjetunióra jövőbeli potenciális ellenségként.

A szovjetek az amerikai atomprogramba beépült kémhálózatuknak köszönhetően részletes ismereteket szereztek. Klaus Fuchs és Theodore Hallközreműködésével[5] Sztálin az amerikai program minden áttöréséről tudott.[6]Amikor Potsdamban a Manhattam-programról Truman tájékoztatta Sztálint, akkor az amerikai elnök azon lepődött meg, hogy a generalisszimusz mennyire nyugodtan fogadta a híreket, és úgy vélte, hogy Sztálin talán nem is értette meg a bejelentés fontosságát.[7] Sztálin azonban akkor már régóta tudott a programról – még régebb óta, mint maga Truman, akit csak elnöki beiktatása után tájékoztattak a szupertitkos Manhattan-programról.[7]

1945. augusztusában Truman parancsára japán városok ellen vetettek be először atomfegyvereket. A Little Boyt Hirosimára, a Fat Mant Nagaszakira dobta le két B–29 Superfortress, az Enola Gay és a Bock's Car.

A hidegháború kezdeti éveiben [szerkesztés]

A második világháborút követő évek során az Egyesült Államok abban a tudatban folytatta atomfegyverkezési programját, hogy az atomfegyverek terénmonopóliummal rendelkezik a tudományos háttér és a nyersanyagok terén. Azokban az években úgy vélték, hogy az urán meglehetősen ritkán fordul elő, ám ez a feltételezés a későbbiekben hibásnak bizonyult. Az amerikai vezetés ezért úgy gondolta, hogy az atomfegyverkezési monopóliumának köszönhetően engedményeket csikarhat ki a Szovjetunióból.

A Szovjetunió eközben gőzerővel dolgozott a saját atomprogramján, az első nukleáris fegyver kifejlesztésén. A háború alatt a szovjet erőfeszítéseknek gátat szabott az urán hiánya, de a háború után több kelet-európai országból tudtak uránt szerezni a belföldi kitermelés megkezdése előtt. Az amerikai előrejelzések szerint a Szovjetunió az 1950-es éve közepére fejleszti majd ki a saját atombombáját, ezért a nyugati világot sokkolta az 1949. augusztus 29-én elvégzett első sikeres szovjet atomkísérlet. A 22 kilotonnás RDSZ–1 nagyjából a Nagaszakira ledobott amerikai bomba másolata volt.

Mindkét szuperhatalom gigászi méretű erőforrásokat szentelt az atomfegyver-arzenáljának minőségi és mennyiségi javítására. Mindkét ország gyorsan belekezdett a hidrogénbomba kifejlesztésébe, amely első példányát 1952. november 1-jén az amerikaiak robbantották fel. A szovjetek ismét sokkolták a Nyugatot azzal, hogy a következő év augusztusában felrobbantották a saját, repülőgépről is bevethető termonukleáris fegyverüket – bár ez utóbbi nem számított "igazi" többlépcsős hidrogénbombának, mivel az csak 1955-re készült el. A szovjet hidrogénbomba szinte teljesen saját fejlesztés eredménye volt, mivel a kémhálózatuk tagjai Amerikán belül csak a hidrogénbomba korai (és később zsákutcának bizonyult) változatain dolgoztak.

Az atomfegyver önmagában azonban nem sokat ér, ha azt nem lehet célba juttatni. Ezen a téren jelentős áttörést az interkontinentális ballisztikus rakéták 1950-es évek közepén bekövetkezett megjelenése jelentett. 1957. október 4-én a Szputnyikfellövésével a Szovjetunió megmutatta a világnak, hogy rakétáival a világ bármelyik pontjára képes csapást mérni. Az USA első ilyen rakétáját 1959. október 31-én lőtte fel. Az űrverseny a tudományos kutatás égisze alatt az atomfegyvereket célba juttató rakétatechnika fejlesztéséről is szólt.

Szintén ebben a korszakban fogalmazódott meg először az atomfegyverek elleni védekezés kérdése. Mindkét nagyhatalom radarhálózatot telepített határaira, amelyekkel a támadó bombázókat és rakétákat kívánták észlelni. A bombázók elfogására megkezdődött a hangsebesség feletti elfogóvadászok kifejlesztése, az interkontinentális rakéták ellen pedig az ellenrakétáké. Mindkét nagyhatalom vezetősége saját védelmére óriási földalatti bunkereket épített, a népességet óvóhelyek építésére szólították fel, valamint a polgári védelem segítségével felkészítették egy atomtámadásra.

A kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve [szerkesztés]

Bővebben: MAD-doktrína

A védelmi tervezetek azonban korántsem biztosítottak száz százalékos védelmet, és az 1950-es évek végére a USA és a Szovjetunió is annyi atomfegyverrel rendelkezett, amennyivel a másikat teljesen el lehetett volna pusztítani. Mindkét fél kifejlesztette a "második csapás"[8] képességét, azaz egy őt ért, megsemmísítő első csapás után is képes maradt egy másik felet is megsemmisítő, főleg tengeralattjárókról indított atomtámadásra. Ez a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elveként vált híressé: mindkét fél tudta, hogy a másik megtámadása öngyilkossággal érne fel, ezért (elméletileg) ez visszatartotta a támadástól.

A szovjetek és az amerikaiak is azt remélték az atomfegyverektől, hogy segítségükkel a másik féltől (vagy például Kínától ésIndiától) engedményeket csikarhatnak ki. Az atomfegyverek bevetése azonban akkora kockázattal járt, hogy felmerült a bevethetőség racionalitása. Egyes katonai vezetők ennek ellenére szorgalmazták az atomfegyverek bevetését, például Douglas MacArthur a koreai háború során – Truman és Eisenhower azonban ellenállt.

Az egyik fél sem tudta, hogy a saját arzenálja mekkora volt a másikéhoz képest. Az amerikaiak az 1950-es években hátrányban érezték magukat, feltételezték egy bomber gap létezését, miszerint a szovjeteknek lehengerlően több interkontinentális bombázójuk volt. Az 1960-as évek amerikai elnökválasztási kampányában ez a téma ismét előkerült, ezúttal a missile gaprakétatechnológiai-hátrány képében. A szovjet hatalmi struktúra ezzel ellentétben viszont a saját vezetése előtt megpróbálta eltúlozni a szovjet fegyverek képességeit és számát.

Az 1960-as évek elején az Egyesült Államokban felmerült annak a kérdése, hogy az atomfegyverek egyáltalán működőképesek-e. Az atomfegyverek részegységeit, a robbanófejeket, a navigációs rendszereket, valamint a rakétákat, már számos alkalommal tesztelték, de az atomfegyver-rendszer "egészét" még soha sem. A kérdést felvetők arra hivatkoztak, hogy nem lehet tudni, egy nukleáris robbanófej képes lenne-e a felső légkörben és a világűrben tapasztalható gravitációs és légköri viszonyok átviselésére, valamint hogy Kennedy elnök nem merészel végrehajtani egy éles robbanófejjel ellátott rakétakísérletet. Az 1962-es Frigate Bird-hadművelet során a USS Ethan Allen tengeralattjáróról indított Polaris rakéta-kísérletet számos kritika érte, többek között Curtis LeMay-től, aki a rakéták pontosságát vitatta abból a célból, hogy inkább az általa vezetett stratégiai légierő kapjon több bombázót. Kritikái szerint a rakétakísérlet csak egy elszigetelt eset volt, ezért statisztikai anomália, alacsonyabb pályán repült, mint egy ICBM, és a kísérlethez használt robbanófejen a kísérlethez számos változatást eszközöltek.

Az USA és a SZU hadászati atomrakétái, robbanófejei és ezek hatóereje, 1964. és 1982. között

Év	Indítóállások		Robbanófejek		Hatóerő (MT)
	USA	SZU	USA	SZU	USA	SZU
1964	2416	375	6800	500	7500	1000
1966	2396	435	5000	550	5600	1200
1968	2360	1045	4500	850	5100	2300
1970	2230	1680	3900	1800	4300	3100
1972	2230	2090	5800	2100	4100	4000
1974	2180	2380	8400	2400	3800	4200
1976	2100	2390	9400	3200	3700	4500
1978	2058	2350	9800	5200	3800	5400
1980	2042	2490	10 000	6000	4000	5700
1982	2032	2490	11 000	8000	4100	7100
Forrás: Gerards Segal, The Simon & Schuster Guide to the World Today, (Simon & Schuster, 1987), 82. o. innen: Edwin Bacon, Mark Sandle, "Brezhnev Reconsidered", Studies in Russian and East European History and Society (Palgrave Macmillan, 2003)

Az atomfegyverek kezdeti terjedése [szerkesztés]

Operation Hurricane: első brit kísérleti atomrobbantás Ausztráliában; 1952. október 3.

Gerald Ford, amerikai elnök, és Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, aláírja a SALT-1 fegyverzetkorlátozási szerződést; 1974. november 23.

Egy Peacekeeper rakéta önállóan célra irányítható robbanófejeinek (MIRV) tesztelése.

Reagan csillagháborús tervét illusztráló, földi- és űrtelepítésű rakétaelhárító lézerrendszert bemutató fantáziarajz; 1984. október 18.

Agni–II indiai középhatótávolságú ballisztikus rakéta; 2004. január 26.

A Szovjetunión és az Egyesült Államokon kívül még három ország fejlesztett ki atomfegyvereket: az Egyesült Királyság,[9] Franciaország [10] és Kína,[11] bár lényegesen kisebb nagyságrendben.

1952-ben Nagy-Britannia vált a harmadik atomhatalommá, miután október 3-ánAusztráliában sikeres atomkíserletet hajtott végre.[12] A hidegháború alatt a brit nukleáris elrettentést a tengeralattjárókról és repülőgépekről indítható atomfegyverek jelentették: a Resolution-osztályú tengeralattjárókról indítható UGM–27 Polarisrakétával, valamint az Avro Vulcan, SEPECAT Jaguar, Panavia Tornado és hasonló bombázók áltlal hordozott WE.177 bombával.

1960. február 13-án Franciaország Algériában a Gerboise Bleue névre hallgató atombomba felrobbantásával negyedikként lépett be a nukleáris fegyverekkel rendelkező országok szűk klubjába. A hidegháború alatt a francia nukleáris doktrína a force de frappe hármas csapásmérő kombináción alapult, amelynek részeit aMirage IV bombázók szállította AN–22 atombombák ésASMP atomtöltetű rakéták; a Pluton és Hades földi indítású ballisztikus rakéták; valamint a Redoutable-osztályú tengeralattjárókról indított ballisztikus rakéták adták ki.

1964. október 16-án Kína lett az ötödik nukleáris hatalom, miután a 596-os kódszámú kísérletben felrobbantott egy U-235 bombát.[13] A kínai-szovjet eltávolodás miatt a kínaiak az atomfegyvereiket egyaránt bevethették volna a Szovjetunió vagy az Egyesült Államok ellen. A hidegháború alatt a kínai nukleáris elrettentő erőt a H–6 bombázókon szállított atombombák, a DF–2, DF–3 és DF–4rakétarendszerek [14] valamint a 092 típusú tengeralattjárók adták.

Enyhülés [szerkesztés]

A fegyverkezési verseny mindként nagyhatalomnál gazdasági nehézségeket okozott. Kína megerősödése és a fegyverzetcsökkentési lépések ellenőrizhetősége az 1970-es évek elején számos fegyverzetkorlátozási szerződés megszületéséhez vezetett. Ebben az enyhülés korszakában mindkét nagyhatalom csökkenteni tudta a fegyverkezési kiadásait. A SALT–1 és SALT–2 korlátozta az arzenálok méretét. Arészleges atomcsend egyezményen keresztül betiltották a légköri atomkísérleteket, továbbá a ballisztikus rakéta-elhárító rendszereket és az űrbe telepített fegyverrendszereket. Ezek a lépések mind a fegyverkezési versenyt kívánták lelassítani.

A fegyverzetkorlátozási szerződések azonban csak részleges sikerrel jártak. Mindkét nagyhatalom folytatta a nukleáris fegyverek tömeges gyártását, és technológiai újítások, például a több robbanófejes MIRV rakéták csökkentették a már létező korlátok hatékonyságát. Mindkét nagyhatalom továbbra is annyi nukleáris fegyverrel rendelkezett, amennyi a másik fél többszörös elpusztításához is elegendő lett volna.

Reagan és a csillagháborús terv [szerkesztés]

Jimmy Carter elnöksége vége felé, de különösen Ronald Reagan elnöksége alatt az Egyesült Államok visszautasította a fegyverzetcsökkentést, és új fegyverek és védelmi rendszerek kifejlesztésével próbálta újraindítani a fegyverkezési versenyt. Ebben központi szerephez jutott az SDI, azaz a stratégiai védelmi kezdeményezés, népszerűbb nevén a csillagháborús terv. Az SDI egy nagyrészt űrbe telepített, interkontinentális ballisztikus rakéták elleni védelmet nyújtó rendszer lett volna. Az 1980-as évek második felére a szovjet gazdaság az összeomlás szélére került, és nem volt többé képes lépést tartani az amerikai katonai kiadásokkal. Mihail Gorbacsov számos esetben próbálta a stratégiai nukleáris arzenál méretének csökkentésére rávenni Reagant, aki azonban a legnagyobb csökkentésekkel járó tervezeteket mind elvetette, mivel azok az SDI programot is korlátozták volna.

A hidegháború utáni évek [szerkesztés]

A hidegháború végével az USA, de Oroszország még inkább, csökkentette a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kiadásokat. Egyre kevesebb új rendszert fejlesztettek ki, és mindkét ország fegyverkészlete összezsugorodott – bár még mindig több ezer rakétával rendelkeznek.

A hidegháború végével az addig fegyverkezésre költött összegeket a környezeti károk felszámolására kezdték fordítani.

India és Pakisztán [szerkesztés]

India és Pakisztán is nukleáris fegyverkezési versenyt indított. 1974-ben India felrobbantotta a "békés nukleáris eszköz"-nek titulált, "Mosolygó Buddha" elnevezésű atombombáját,[15] a világ többi országának legnagyobb meglepetésére. Addig ugyanis India polgári célú atomprogramja külföldi támogatással indult el. A szomszédos Pakisztánt különösen aggasztották a fejlemények, mivel attól tartott, hogy saját katonai atomprogram híján a rivális India kénye-kedve szerint fenyegetheti Pakisztánt. A 20. század utolsó évtizedeiben India és Pakisztán is nekilátott atomfegyverek hordozására is használható rakéták fejlesztésének. Pakisztán titkos kínai segítséggel szintén rendelkezett katonai atomprogrammal. 1998-ban az Atal Bihari Vajpayee vezette indiai kormány öt további atomkísérletet hajtott végre. Bár az atomkísérletekre a nemzetközi közvélemény nem reagált túlzottan, Pakisztánban a belpolitikai nyomás hatására Navaz Sarif kormánya is saját atomkísérlet mellett döntött.

Izrael [szerkesztés]

Bár Izrael kísérleti atomrobbantást nem hajtott végre, gyanúsítható, hogy jelentős méretű nukleáris arzenállal és közép-hatótávolságú ballisztikus rakétákkal rendelkezik. Az izraeli kormány hivatalosan nem erősíti és nem is cáfolja az atomfegyver-programjával kapcsolatos találgatásokat, ám szándékosan kétértelmű nyilatkozatokat tesz arra vonatkozóan, hogy "nem Izrael lesz az első atomhatalom a Közel-Keleten." Izrael nem írta alá az atomsorompó egyezményt, ahogyan India, Pakisztán és Észak-Korea sem. Egy 2006. decemberi interjúban Ehud Olmert izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy Irán célja "olyan atomprogram, mint amilyenje Amerikának, Franciaországnak, Izraelnek és Oroszországnak van." Olmert irodája később úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök szavait kiforgatták. A The Nuclear Threat Initiative szervezet szerint Izraelnek 1980-ban már 200 atombombája volt, és az atombombák célba juttatásához használható Jericho rakétarendszere. Jelenleg 400 db – ra taksálják az atombombák számát, és még ők acsarkodnak az Iráni atomprogramra. Remélem eltörlik a föld színéről őket, ha háborút kezd Irán ellen.

Jelentősebb atomrobbantások [szerkesztés]

Nagaszaki és Hirosima bombázásán túl mindegyik ország első atomkísérlete is szerepel a táblázatban, ahogyan a jelentősebb egyéb robbantások is. Az összes hatóerő TNT egyenértékű kilotonnában van megadva.

Dátum	Név	Hatóerő (kT)	Ország	Jelentőség
1945-07-16	Trinity	19	USA	Első maghasadásos bomba, első plutóniumos implóziós robbantás
1945-08-06	Little Boy	15	USA	Hiroshima elleni atombomba támadás, első dúsított ágyú-típusú atombomba robbantás
1945-08-09	Fat Man	21	USA	Nagaszaki elleni atombomba támadás
1949-08-29	RDSZ–1	22	Szovjetunió	Első szovjet maghasadásos robbantás
1952-10-03	Operation Hurricane	25	Egyesült Királyság	Első brit maghasadásos robbantás
1952-11-01	Ivy Mike	10 400	USA	Első magfúziós "lépcsős" hidrogénbomba, mélyhűtéssel cseppfolyósított magfúziós anyagokból; kísérleti robbantás, nem fegyvernek kialakított eszközzel
1953-08-12	Joe 4	400	Szovjetunió	Első szovjet magfúziós kísérleti hidrogénbomba, nem "lépcsős"
1954-03-01	Castle Bravo	15 000	USA	Első "száraz" magfúziós "lépcsős" hidrogénbomba; nukleáris csapadék baleset
1955-11-22	RDSZ–37	1600	Szovjetunió	Első "lépcsős" szovjet hidrogénbomba, fegyverként bevethető
1957-11-08	Operation Grapple	1800	Egyesült Királyság	Első sikeres "lépcsős" brit hidrogénbomba
1960-02-13	Gerboise Bleue	70	Franciaország	Első maghasadásos francia atomkísérlet
1961-10-31	Cár-bomba	57 000	Szovjetunió	Legnagyobb felrobbantott hidrogénbomba, az eredetleg tervezett 100 MT 50%-ra lett csökkentve
1964-10-16	596. számú kísérlet	22	Kína	Első maghasadásos kínai atomkísérlet
1967-06-17	6. számú kísérlet	3300	Kína	Első "lépcsős" kínai hidrogénbomba
1968-08-24	Canopus	2600	Franciaország	Első "lépcsős" francia hidrogénbomba
1974-05-18	Mosolygó Buddha	12	India	Első indiai maghasadásos atomkísérlet
1998-05-11	Pokran–II	20[16]	India	Első potenciálisan magfúziós indiai robbantás; első bevethető indiai maghasadásos fegyver
1998-05-28	Csagai–I	40	Pakisztán	Első pakisztáni maghasadásos atomkísérlet
2006-10-09	2006-os észak-koreai nukleáris kísérlet	~1	Észak-Korea	Az első észak-koreai maghasadásos, plutónium-alapú atomkísérlet; nagyon alacsony hatásfokú reakció ("fizzle")
2009-05-25	2009-es észak-koreai nukleáris kísérlet	5-15	Észak-Korea	Első sikeres észak-koreai maghasadásos robbantás

A "lépcsőzés" arra utal, hogy a bomba egy "igazi" Teller–Ulam-féle hidrogénbomba volt, vagy pedig csak egy teljesítménynövelt maghasadásos bomba. Egyes hatóerők mértékét, például a Cár-bombaét és az 1998-as indiai és pakisztáni kísérletekét, szakértők vitatják.

Nukleáris fegyver

Tömegpusztító fegyverek

Típusai
A: Nukleáris fegyverek B: Biológiai fegyverek C: Vegyi fegyverek R: Radiológiai fegyverek
m • v • sz

Nagaszaki bombázása 1945. augusztus 9-én

Teller Ede

A nukleáris fegyver olyan fegyver, amelynek az energiája atommag-átalakulásbólszármazik. Két típusa kétféle magátalakulást használ fel: az atombomba eseténmaghasadás következtében, a hidrogénbomba esetén magfúzió következtében azatommag kötési energiája szabadul fel. Rendkívül nagy pusztító ereje van: egyetlen ilyen fegyver képes elpusztítani egy várost. Mivel a hasadáson és a fúzión alapuló bombák közös jellemzője, hogy az atommag (latinul és angolul nucleus = mag) átalakítása révén szabadítanak fel energiát, a legpontosabb közös elnevezés e robbanóanyagok különféle formáira a „nukleáris fegyver”.

A kísérleti robbantásoktól eltekintve kétszer használtak nukleáris fegyvert: a II. világháborúbanaz Egyesült Államok dobta le két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira.

A következő államokról tudható, hogy van atombombájuk: Amerikai Egyesült Államok,Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, India és Pakisztán. Bizonyosra vehető, hogy Izraelnek is van nukleáris fegyvere, de erről nem hajlandó nyilatkozni. Brazíliaatomprogramja hasonló. A közelmúltban pedig Észak-Korea hajtott végre föld alatti atomrobbantást, amelynek ereje azonban jóval kisebb volt a vártnál, feltehetőleg a bomba „befulladt”. Az, hogy van-e működőképes atomfegyvere Észak-Koreának, kérdéses. Iránüzembe helyezett egy urándúsító-üzemet, és az Egyesült Államok szerint ezt katonai célokra akarja alkalmazni. Az ottani kormány szerint az atomprogram békés célú. A Dél-afrikai Köztársaság az 1980-as évek elején titokban kifejlesztett nukleáris fegyvereket, viszont 1991-ben szétszerelte őket. Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán aSzovjetunió felbomlása után rendelkezett nukleáris fegyverrel, de visszaszolgáltatta őketOroszországnak.

Tartalomjegyzék

[megjelenítés]

Előzmények [szerkesztés]

Egy kép a Fermi-Szilárd-féle „neutron reaktor” szabadalmából

Szilárd Leó 1934-ben és 1936-ban két szabadalmat jelentett be a British Admiralitynek. Egy nyilvánosat, melyben homályosan utal az energiatárolásra és egy titkosat, amely a bomba elvét írta le, de nem tudta, melyik elemmel tud a láncreakcióban részt venni. A berlini Kaiser Wilhelm Institut laboratóriumában 1938-ban Otto Hahnnak és asszisztensének, Fritz Strassmann-nak sikerült az uránatom hasítása. Niels Bohr dán fizikusnak aki azatomszerkezet és a kvantummechanika tudományterületén dolgozott, és 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat, szintén sikerült az uránatom hasítása. Enrico Fermi 1938-ban elnyerte afizikai Nobel-díjat, majd a díj átvétele után családjával New Yorkba emigrált. Teller Ede 1935-ben George Gamow hívására az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Az 1941. december 7-i Pearl Harbor-i csata után felgyorsultak az események és Chicagóban Teller Fermi mellett dolgozott az első atomreaktor megépítésén. A chicagói reaktor 1942 sikeres decemberi beindítása után Tellert meghívták a Manhattan tervbe. Szilárd Leó 1939 augusztusában megírta és Albert Einstein aláírta a híres levelet, hogy figyelmeztessék Franklin D. Rooseveltelnököt arra a lehetőségre, hogy a nácik atombombát építenek. A levél kézbesítője Teller Ede volt. Sikerült Roosevelt aggodalmát annyira felkelteniük, hogy létrehozta azUránbizottságot, és a Columbia Egyetemnek megítélte az első atomenergia-alapot.

Lásd még: Szilárd Leó, Niels Bohr, Otto Hahn, Enrico Fermi és Teller Ede

Lásd még: Einstein–Szilárd-levél és Manhattan terv

Története [szerkesztés]

„Little Boy”, a hirosimai bomba

„Fat Man”, a Nagaszakira ledobott bomba

A Castle Bravo kísérleti robbantásgombafelhője (1954. március 1., Bikini atoll, 15 megatonna)

A Castle Bravo kísérleti robbantás áldozatainak fényképei. A robbanás ereje mintegy háromszorosa volt a tervezettnek, a közeli atollokon lakó emberek egy része égési sérüléseket és sugárbetegséget kapott

A Szovjetunió által 1961. október 30-án felrobbantott, „Cár”-bomba makettje múzeumban

Az atombombát az Egyesült Államokban a Manhattan terv keretein belül fejlesztette ki egy kutatócsoport az új-mexikói Los Alamosban.

A Manhattan terv [1] Szilárd Leó kezdeményezésére indult 1939-ben, elsődlegesen a német atomprogramtól való félelem miatt. A projekt vezetője Robert Oppenheimer lett. A munkában amerikai, olasz és angol tudósok mellett Teller Ede és Neumann János is részt vett.

Trinity teszt

Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották föl a szintén új-mexikói Alamogordo melletti kísérleti telepen. Az eszköz egy implóziós plutóniumbomba volt.[2] A robbanás hatóereje kb. 20 kilotonna volt.

Ugyanezen év augusztus 6-án Hirosimára [3], majd augusztus 9.-én Nagaszakira [4] dobtak atombombát. Az első Japánra dobott bombát az Enola Gay nevű B-29-es bombázó szállította, a bomba neve Little Boy volt. A Nagaszakira dobott bombát Fat Manneknevezték. Előbbi uránt, utóbbi plutóniumot tartalmazott. A Little Boy 64,1 kg 82,7 %-ra dúsított uránt (Oralloy-t)[5] tartalmazott; ennek 1,38 %-a hasznosult, rombolóereje 15 000 tonna TNT-ének felelt meg. A Fat Man 6,2 kg plutóniumot tartalmazott, amelyből csupán 0,9 kg hasznosult (kb. 13 %), mert a robbanás a bombát szétvetette, és a láncreakció leállt. Rombolóereje kb. 20 000 tonna TNT-vel egyenértékű. A kritikus tömeg értékét rontotta, hogy anyagának 0,9%-a ¹⁴⁰Pu volt. A fegyver-minőségű plutóniumot legalább 93%-osra dúsítják.

Németország tevékenysége

A Manhattan tervhez csatlakozva több szakértői csoport is megkísérelte felkutatni azokat a német objektumokat, ahol esetleg atomfegyver előállításával kísérleteznek[6] Ezek a csoportok sikerrel begyűjtöttek 1100 tonna német uránt; elszállították, és kikérdezték a témában szakértőként ismert német fizikusokat, főként Werner Heisenberget és Carl Friedrich von Weizsäckert. Fréderic Joliot-Curie igazolta, hogy a megszállt Párizsban, a laboratóriuma ciklotronját német kutatók is használták, ám az amerikai tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy Németországban senki sem hitte komolyan, hogy atomfegyvert képes előállítani. Maga Heisenberg több tonnára becsülte az ²³⁵U kritikus tömegét.[7]. Groves tábornok úgy ítélte meg, hogy Heisenberg nacionalista ugyan, de nem náci. Erre utal Heisenberg és Niels Bohr tárgyalása 1941-ben. Erről bizonyosat ma sem lehet tudni, ám sokan feltételezik, hogy Heisenberg ezzel rejtett üzenetet akart küldeni amerikai kollégáinak, hogy egyikük se kezdjen bele az atomfegyver kifejlesztésébe.[8]

A fentieknek ellentmond egy olasz újságíró, Luigi Romersa[9] beszámolója, aki Mussolini környezetéhez tartozott. Állítása szerint szemtanúja volt 1944. október 12-én Rügen szigetén és 1945. március 3-án Thüringiában az SS által végrehajtott atomfegyver-kísérletnek. Más szemtanúk óriási fényvillanásról számoltak be a környéken, és a hírek szerint több ezer, vagy több tízezer szovjet hadifogoly halt meg ebben a kísérletben. Erről Rainer Karlsch könyvet is írt [10], az atombomba vázlatával[11]. A ZDF televíziós társaság kamerái előtt a PTB (Német Szövetségi Műszaki-Fizikai Kutatóintézet) megvizsgálta a helyszínt.[12] Megállapításuk szerint a csernobili katasztrófa által okozott talajszennyeződést meghaladó egyéb szennyeződést (atomrobbanásra utaló izotópokat, például ¹³⁷Cs) nem találtak. Az atomfegyvert ábrázoló vázlatot általában piszkos bombánaktekintik.

Az amerikai fogságban tartott német tudósok a rádióból tudták meg a Hiroshima elleni támadásról szóló jelentést. Weizsäcker ekkor a következőt mondta: »Szerintem mi azért nem csináltuk meg a bombát, mert a német fizikusok elvből nem akarták megcsinálni. Ha valamennyiünknek szívügye lett volna, hogy Németország nyerje meg a háborút, bizonyára létre tudtuk volna hozni.« Otto Hahn, későbbi Nobel-díjas így válaszolt: »Kötve hiszem, de hálás vagyok a sorsnak, hogy nem sikerült.« Otto Hahn, akinek korábbi kutatásai lehetővé tették az atomfegyver előállítását, a több százezer ember halála miatt érzett erkölcsi nyomás alatt ekkor eljutott az öngyilkosság gondolatáig.

RDSZ–1

A világháború után leghamarabb a Szovjetunió tett szert nukleáris fegyverre. Első kísérleti robbantásukat 1949. augusztus 29-én hajtották végre egy kazahsztáni kísérleti telepen. AzRDSZ–1 (amerikai kódneve: Joe–1) bomba a Fat Man másolata volt, a terveket szovjet, illetve velük együttműködő amerikai kémek juttatták el a Szovjetuniónak. Ezzel megindult ahidegháborús fegyverkezési verseny [13] .

A szovjet atomprogramra válaszként az Egyesült Államok beindította a hidrogénbomba-programot, Teller Ede és Stanislaw Ulam tervei alapján.

Ivy Mike

Az első hidrogénbomba-robbantás 1952. november 1-jén a Marshall atollon történt. Az Ivy Mike nevű eszköz egy 82 tonnás szerkezet volt, hatalmas súlya miatt nem volt bevethető. Hagyományos fissziós bomba felrobbanása cseppfolyós deutérium fúzióját indította be. A robbanás 10,4 megatonnás volt. Megjegyzendő, hogy ennek 77%-a a röntgensugár-reflektorként használt, a deutériumtartályt körülvevő, mintegy 4,5 tonna urán hasadásából származott.[14](angolul)

A Szovjetunió ekkor már évek óta folytatta a saját hidrogénbombájának a kifejlesztését.

Joe 4

Ez volt az amerikai kódneve a hivatalosan RDSz–6 (Reaktivnyi Dvigatel Sztalina) nevű első szovjet hidrogénbombának, amelyet 1953. augusztus 12-én robbantottak fel. Felépítése: a fissziós és a fúziós komponensek egymásra rétegezve helyezkedtek el. Hatóereje 400 kt volt[15]

Castle Bravo

Az első bevethető méretű amerikai hidrogénbomba tesztje 1954. február 28-án történt a Bikini Atollon (Marshall-szigetek). A fúziós fokozat lítium-deuteridből készült (l. Teller-Ulam terv). A 15 megatonnás hatóerő két és félszerese volt a számított értéknek. Ennek súlyos következményei voltak. A hasadványtermékek (az elsődleges fokozatból illetve a bomba uránköpenyéből) a vártnál jóval nagyobb területen szóródtak szét. A teszt résztvevői jelentős sugárdózist kaptak. A Szerencsés Sárkány nevű japán halászhajó legénysége a rájuk hulló sugárzó finom hamutól súlyos sugárbetegséget kaptak, egyikük nem sokkal később meg is halt[16].

Cár-bomba (RDSz-220)

A Szovjetunió 1961. október 30-án robbantotta fel a valaha is készült legnagyobb hatóerejű nukleáris fegyvert Novaja Zemlján. A bomba 27 tonnát nyomott, 8 m hosszú és 2 m átmérőjű volt. Az eredetileg 100 megatonnás eszköz hatóerejét – a radioaktív kihullás korlátozása érdekében – 50 megatonnában limitálták. Az eszköz elsősorban propaganda, erődemonstráció céljából készült. Ekkora hatóerőnek katonailag nem volt értelme, a bomba nem volt hatékony abban az értelemben, hogy a robbanás energiájának nagyobbik része kisugárzódott a világűrbe. Mérete korlátozta a bevetésére átalakított speciális bombázógép sebességét és hatótávolságát. Interkontinentális ballisztikus rakétára szerelése szóba sem jöhetett. A Cár-bomba volt a nukleáris fegyverek hatóerejének növeléséért folyó verseny csúcspontja. Létrehozása és felrobbantása után időszakban a hangsúly a bombák méretének csökkentésére és célba juttatásuk pontosságának növelésére helyeződött át[17].

A 1960-as évek során még három állam tett szert nukleáris fegyverre: Franciaország, Nagy-Britannia és Kína [18]. Már ekkor erősödni kezdtek a nukleáris fegyvereket ellenző mozgalmak. Ennek eredményeképpen 1963-ban Anglia, az USA és a Szovjetunió aláírta a részleges atomcsend-egyezményt (Partial Test Ban Treaty), ami tiltja a légköri, víz alatti és világűri robbantásokat. Mivel két ország (Kína és Franciaország) nem írta alá az egyezményt, ezért ez csak részleges sikerrel járt.

1968-ban Nagy-Britannia, az USA, Kína, Franciaország és a Szovjetunió aláírták az atomsorompó egyezményt (Non Proliferation Treaty). Eszerint az aláírók segítik egymást az atomenergia békés hasznosításában, és nem segítik a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államokat azoknak megszerzésében. Ezenkívül az aláírók engedélyezik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, hogy a nukleáris berendezéseiket ellenőrizze. 1970-ig 187 ország írta alá az egyezményt, viszont Kuba, India, Izrael és Pakisztánelutasította. India és Pakisztán időközben nukleáris fegyverre tettek szert. Az atomsorompó egyezmény egyik hibája, hogy nem tette kötelezővé a leszerelést[19]

A teljes körű atomcsend-egyezményt 1996 óta 166 állam, közöttük az 5 atomnagyhatalom írta alá, amely megtilt mindennemű kísérleti robbantást.

Az atomfegyverek felhalmozása ugyanakkor paradox módon – a teljes pusztulástól való félelemben – visszatartotta a vezető hatalmakat az egymással vívott nyílt háborúktól, s a globális erőviszonyok alakulását egyértelműen a gazdasági teljesítőképesség függvényévé tette.

Fizikai alapok [szerkesztés]

Egy gerjesztett maghasadás. Egy lassított neutron egy urán-235 atommag hasadását okozza, melynek során két könnyebb mag és három szabad neutron keletkezik

Az atom magból és elektronhéjból áll. Az a reakció kémiai reakció, melyben több atom vesz részt, és csak az elektronburkok rendeződnek át. Ha a reakció következtében új atommag (és atom fajta) jön létre, akkor nukleáris reakcióról van szó. E cikk szempontjából a nukleáris reakció két típusát említjük: a magfúziót és a maghasadást. A magfúzió következtében két kisebb atommagból egy nehezebb jön létre, a maghasadáskor egy nehezebb atommagból két könnyebb. A nukleononkénti kötési energia a periódusos rendszerben nő a hidrogéntől a vasig haladva, és attól kezdve csökken. Ezért egy magfúzió esetén, ha a végtermék könnyebb a vasnál, akkor energia szabadul fel (a legtöbb energia a hélium szintézisénél szabadul fel, és csökken a vasig). Ha a magfúzió végterméke nehezebb a vasnál, akkor a reakció endoterm. Ez a természetben szupernóva robbanásakor megy végbe. Fordított a helyzet maghasadáskor, mikor energia szabadul fel nehéz elemek (²³⁵U) maghasadásakor.

A radioaktív elemek maghasadása lehet természetes, vagy gerjesztett. A természetes maghasadás ritmusát a felezési idő határozza meg, és ez elég lassú. Az ²³⁵U esetében maghasadás következtében keletkeznek neutronok is, melyek ha másik ²³⁵U magba ütköznek, ezt hasadásra gerjesztik, a gerjesztett hasadásból keletkezik három neutron és így beindulhat egy láncreakció. Mivel az atommag nagyon kicsi az atomhoz viszonyítva, a neutron az elektronhéjon áthaladhat anélkül, hogy magot találna. Ha elég nagy mennyiségű²³⁵U van egyben, akkor valószínű, hogy a neutron egy magba ütközik és beindul a láncreakció. Az a mennyiségű anyag, melyben beindul a láncreakció, az a kritikus tömeg és az ²³⁵U esetében 56 kilogramm.[20] Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a megfelelő mennyiségű töltetet (ami több, mint a kritikus tömeg) két vagy több részre osztják (egy résznek a tömege kisebb, mint a kritikus tömeg) és az adott pillanatban, klasszikus robbantással egy darabba préselik. Hogy pusztító erejét kifejtse, a burok elég kemény kell legyen, hogy a láncreakció előrehaladjon és nagy mennyiségű energia szabaduljon fel. Ha túl hamar hasad a burok, a töltet szétszóródik, megszűnik a kritikus tömeg és a láncreakció leáll. Az atomerőművekben nagyjából ugyanez megy végbe, a keletkezett három neutronból csak egynek engedjük, hogy láncreakcióban részt vegyen, a többit elnyeletjük (induláskor valamivel több mint egy, leálláskor kevesebb mint egy).

Magfúzió esetén két könnyű atommagot kell ütköztetni, hogy ezek egyesüljenek. Az atommagok azonos, pozitív töltése erős taszítóerőt fejt ki, ennek legyőzésére a magokat nagy sebességgel kell ütköztetni. Ezért nagy hőmérsékletre van szükség, hogy a magoknak elég energiája legyen a taszító erő legyőzéséhez, ugyanakkor óriási nyomásra, mivel nem minden ütközés vezet magfúzióhoz.

Hasadóanyagok táblázata [szerkesztés]

Nuklid	kritikus tömeg, kg	átmérő, cm	Ref
urán-233	15	11	[21]
urán-235	52	17	[21]
neptúnium-236	7	8,7	[22]
neptúnium-237	60	18	[23][24]
plutónium-238	9,04–10,07	9,5-9,9	[25]
plutónium-239	10	9,9	[21][25]
plutónium-240	40	15	[21]
plutónium-241	12	10,5	[26]
plutónium-242	75–100	19-21	[26]
amerícium-241	55–77	20-23	[27]
amerícium-242	9–14	11-13	[27]
amerícium-243	180–280	30-35	[27]
kűrium-243	7.34–10	10-11	[28]
kűrium-244	(13,5)–30	(12,4)–16	[28]
kűrium-245	9,41–12,3	11-12	[28]
kűrium-246	39–70,1	18-21	[28]
kűrium-247	6,94–7,06	9,9	[28]
kalifornium-249	6	9	[22]
kalifornium-251	5	8,5	[22]
kalifornium-252	2,73	6,9	[29]

Típusai [szerkesztés]

Atombombák [szerkesztés]

A hirosimai bomba szerkezete (részletek a képre kattintva)

Az atombombák, vagy fissziós bombák energiájukat a nehézatommagok hasadásábólnyerik: nehéz atommagok (urán vagy plutónium) hasadnak könnyebb elemekké neutronokkalvaló besugárzásuk révén (ezek az elemek hasadásukkor újabb neutronokat hoznak létre, melyek újabb atommagokat bombáznak, láncreakciót eredményezve). Ezeket történelmi okokból atombombának nevezzük. Az elnevezés nem pontos, mivel a kémiai reakciókszabadítanak fel energiát atomok kapcsolódásából, nem a hasadás, valamint a fúzió (a könnyű atommagok egyesülése) sem kevésbé atomi jellegű, mint a maghasadás (fisszió). E lehetséges félreértés ellenére az atombomba kifejezést széles körben használják kimondottan a nukleáris fegyverekre, s leginkább a fissziós bombákra.[30] Az atombombák méretét nem lehet tetszőlegesen növelni, mivel egy kritikus tömeg felett külső hatás nélkül is beindul bennük a láncreakció.

Hidrogénbombák [szerkesztés]

Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A hidrogénbombák, vagy fúziós bombák az atommagok egyesülésén, fúzióján alapulnak, amikor könnyebb atommagok, mint például hidrogén vagy hélium állnak össze nehezebb elemekké nagy energia felszabadulása mellett. Az elnevezés pontatlan, mert egyrészt minden "hidrogén"-bombában a hatás egy jelentős részét egy fissziós bomba adja, másrészt az egylépcsős "atom"-bombák belső üregét is hatásfokjavító hidrogén alapú töltettel töltik ki. Így a "hidrogénbomba" helyett szerencsésebb a kétfázisú atombomba kifejezés. A hidrogénbomba elnevezést az alapanyaga miatt kapta, hívják még termonukleáris fegyvernek is, mivel a fúziós reakcióknál a láncreakció beindulásához rendkívül magas hőmérséklet kell. A hidrogénbombák tömegének nincsen felső korlátja, mivel a beindításához rendkívül nagy hőmérséklet és nyomás szükséges. Spontán módon, földi körülmények között semmiképpen sem indul meg a fúziós reakció.

A hidrogénbomba szerkezete

A hidrogénbombáról sok vázlatos ismertetés jelent meg, így számos lexikon és kézikönyv is - állítása szerint - összefoglalja a H-bomba működési elvét. Ezekből az ismertetésekből általában igen lényeges elemek hiányoznak.

Az a vázlat, amely szerint a hidrogénfúziót elindító - mintegy gyutacsként szolgáló - hasadási bombát hidrogéntöltet veszi körül, teljesen téves.

Ennek az elrendezésnek a működésképtelensége egyszerű számítás alapján is belátható. Az atommagfúziós reakció f sebességét (az idő- és térfogategységenként végbemenő fúziós reakciók számát) a következő összefüggés adja meg: $f = C_D C_T \langle \sigma v \rangle$ , ahol C_D, illetve C_T jelöli a reakcióban részt vevő atommagok – esetünkben deutérium és trícium – atommagok darabszám-sűrűségét, atom/m³ egységben mérve (magyarosan: db/m³), a σv mennyiség pedig a reakció valószínűsége (σ az ún. hatáskeresztmetszet) és a részecskék sebességéből képezett szorzat átlagértéke. Az atommagok darabszám-sűrűségét az irodalom n_D, illetve N_D betűkkel is jelöli, ahol indexbe a reakcióban résztvevő atommag (nuklid) vegyjelét írják (például D deuterium). A < > jelek jelölik, hogy a sebesség Maxwell-eloszlásból származik. A σv mennyiség erősen függ a hőmérséklettől, ezért, bár a magfúzió már 10-20 millió °C hőmérsékleten is végbemegy, a jelentős energiatermeléshez ennél nagyobb, 50 millió °C körüli hőmérséklet szükséges.

Az összefüggés alapján kiszámítható, hogy normál sűrűségen nem indul meg fúzió, hanem csak akkor, ha előzőleg a fúziós anyagot erősen összepréseljük. Ebből nyilvánvaló, hogy a hasadási bombát burkoló fúziós köpeny a robbanás hatására egyszerűen szétrepülne, mielőtt a fúzió megindulhatna. A következő táblázat a hőmérsékletet kiloelektronvoltban tartalmazza

üzemanyag	T keV	<σv>/T² m³/(s keV)²
deuterium 2 – tricium 3}	13.6	1.24×10⁻²⁴
deuterium 2 - deuterium 2	15	1.28×10⁻²⁶
deuterium 2 - hélium 3	58	2.24×10⁻²⁶
p⁺ - litium 6	66	1.46×10⁻²⁷
p⁺ - bór 11	123	3.01×10⁻²⁷

A hidrogénbomba megvalósításának kulcsa az a megoldás, amit a szakirodalom Teller–Ulam-tükör, vagy Teller–Ulamelrendezés néven ismer.

Ha a gyutacsként szolgáló hasadási bombát egy nehézfém (volfrám, urán stb.) anyagú, forgási ellipszoid alakú tükör egyik fókuszpontjába helyezzük, akkor a robbanás pillanatában keletkező hőmérsékleti sugárzást a tükör a másik fókuszba gyűjti össze, ebben a fókuszpontban foglal helyet a fúziós mag. Mivel 10 000 °C hőmérséklet megfelel kb. 1 eV energiának, a robbanás néhányszor tízmillió fokos hőmérsékletén néhányszor tíz keV energiájú sugárzás, azaz röntgensugárzás keletkezik. Ezt a röntgensugárzást a tükör addig koncentrálja, amíg anyaga a sugárnyomás hatására szét nem repül. (A sugárzás nyomása több millió atmoszféra is lehet.) Valamivel a sugárzás után érik el a tükröt a robbanás neutronjai, majd a lökéshullám, ezek befejezik a rombolást. A tükör atomjai azonban - tehetetlenségüknél fogva - képesek ellenállni a sugárnyomásnak annyi ideig, amennyi elég a fúziós reakció megindulásához, illetve lefolyásához.

A H-bomba tervezésénél nyilvánvaló cél, hogy minél nagyobb hányad elhasználódjon a fúziós töltetből, azaz a H-bomba kiégési szintje nagy legyen. Ehhez szükséges, hogy a tükör "összetartási ideje" elég nagy legyen, valamint a fúziós töltetre is érvényes egy összetartási idő. Ez - mint a hasadási bombáról szóló cikkben már szerepelt,

ahol vs a közegre érvényes hangsebesség, r pedig egy jellemző méret, például gömbnél a gömb sugara, hengernél pedig a henger sugara.

A H-bomba működésének a feltételét lényegében az (1 ) és (2) összefüggés alapján lehet meghatározni. Ezektől függ, hogy a fúzió létrejön-e, illetve az anyag jelentős hányadára ki fog-e terjedni.

Az a tény közismert, hogy a "hidrogén" mindig nehézhidrogént (deutériumot vagy tríciumot) jelent a bomba esetében, azonban deutérium-trícium keverékből nem lehetne gyakorlatilag használható (harctéren bevethető) bombát készíteni. A D- és T-gáz csak akkor érheti el a megkívánt sűrűséget, ha cseppfolyós halmazállapotban van. A folyékony nitrogénnel és folyékony héliummal működő cseppfolyósító berendezések eleve lehetetlenné tennék a szállítható bomba megalkotását.

A trícium radioaktivitása is rendkívüli módon megnehezítené a bomba kezelését. Kb. 0,1 mg trícium aktivitása 1 Ci (3,7·1010 Bq): így egy bombában több millió curie trícium lenne.

A megoldás: a "száraz hidrogénbomba" megalkotása, ugyanúgy, mint a robbanás fókuszálásának a megoldása, Teller Ede, továbbá - tőle függetlenül - Dmitrij Szaharov nevéhez fűződik. Ha a fúziós töltetet litium-deuteridből (LiD) készítik, akkor a hasadási gyutacs neutronsugárzása hatására a lítium tríciummá alakul. A keletkező trícium a deutériummal reakcióba lépve neutront termel, így a lítium-trícium átalakulás igen gyorsan és jó hatásfokkal végbemehet a következő egyenlet szerint:

A keletkező trícium reakcióba lép a deutériummal:

Fúzióval felerősített fissziós bombák [szerkesztés]

Ennél a típusnál a hasadóanyag közepébe deutérium és trícium (a hidrogén izotópjai) cseppfolyós keverékét helyezik. A fissziós bomba robbanásakor kialakuló magas nyomás és hőmérséklet beindítja a fúziót a D-T elegyben. A fúzió során sok szabad neutron keletkezik, amik hozzájárulnak a láncreakcióhoz. Ezzel az eljárással a fissziós bomba hatásfoka akár a duplájára növelhető. Lényeges tény, hogy a fúzióból származó energia a bomba energiájához képest elenyésző – 1% körül mozog. A befecskendezett D-T keverék mennyiségével a robbanás ereje szabályozható. A modern – mind fúziós, mind tisztán fissziós – bombák jelentős része ilyen módon szabályozható hatóerejű.

Háromfázisú bombák [szerkesztés]

A fúzió során nagy mennyiségben keletkeznek neutronok, amelyek lehetővé teszik az urán 238-as izotópjának a hasadását. A három fázisú bombákban a fúziós magot urán-238 köpennyel veszik körül. A robbanás erejéhez mind a fúziós, mind a fissziós reakció jelentős részben hozzájárul.

Egyéb típusú bombák [szerkesztés]

Neutronbomba, hivatalos megfogalmazásban megnövelt sugárzású nukleáris fegyver. Lényegében fissziós-fúziós bomba, amelynél a fúzió során keletkezett neutronokat nem nyeli el a bomba külső rétege, hanem szándékosan hagyják hogy szabadon távozzanak a környezetbe. A hagyományos nukleáris fegyvereknél a neutronokat nehézfém neutron visszaverő réteggel igyekeznek minél nagyobb arányban a bombában tartani, a hatásfok növelése érdekében. A neutron bomba rombolóereje körülbelül tizede a hagyományos fissziós fegyverekének.

Kifejlesztésének célja a hidegháború idején elsősorban az volt, hogy a szovjet harcjárművek támadása ellen legyen megfelelő fegyver. A páncélzat ugyanis a hagyományos atomfegyverek hőhatását és lökéshullámát a robbanás központjától már viszonylag kis távolságban kivédi. A neutronsugárzással a katonák akár páncélozott járművekben is megölhetőek. Egyszerűen megfogalmazva: Nem okoz nagy fizikai kárt, viszont biológiait annál inkább, minden élőlényt elpusztít a hatáskörén belül.

Kobaltbomba. (angolul gyakran „Doomsday engine”, azaz „Végítélet-gép”) Valószínűleg sohasem készült ilyen fegyver. Szilárd Leó vetette fel a lehetőséget, hogy amennyiben egy atomfegyver külső burkolata kobaltból készül, az a robbanás során neutronbefogással kobalt 60-as izotóppá alakul át, amely erős gamma sugárzó. 5,27 éves felezési idejével a robbanás helyszínét tartósan lakhatatlanná tenné. Szilárd szerint néhány ilyen bomba akár az egész élővilágot elpusztíthatná a Földön.

Piszkos bomba, vagy Dirty bomb klasszikus értelemben nem nukleáris fegyver, hiszen semmilyen magreakció nem zajlik le benne. A tömegpusztító fegyver besorolása miatt viszont ide sorolják. Az alapja egy hagyományos (kémiai bomba), aminek a pusztító hatását valamilyen, a kívánt hatástól függő, sugárzó izotóp hozzáadásával növelik meg, ami a robbanást követően szétszóródik az érintett területen.

Felosztásuk [szerkesztés]

UGM–133 Trident II D5 rakéta indítása tengeralattjáróról

A harcászati, vagy taktikai nukleáris fegyverek kisebb hatóerejűek (a legkisebb 0,3 kilotonnástól egészen pár száz kilotonnáig), és a harcmezőn kerülnek bevetésre. Fajtái:

tüzérségi lövedékek,
tengeralattjárók elleni mélységi bombák,
gravitációs légibombák,
harcászati rakéták,
atomaknák.

A hadászati, vagy stratégiai nukleáris fegyverek nagy erejűek (pár tíz kilotonnától egészen az elméleti 100 megatonnáig a hidrogénbomba esetében). Célpontjaik ellenséges városok (amelyeket teljesen meg tudnak semmisíteni), rakétakilövő állomások, védett vezetési pontok. Gyakran interkontinentális ballisztikus rakétákra vagy robotrepülőgépekre szerelik őket, így biztosítva a több ezer kilométeres hatótávolságot. Egy ilyen interkontinentális rakétával felszerelt tengeralattjáró a Földön bármely célpontot meg tud semmisíteni.

Hatásai [szerkesztés]

Egy templom Nagaszakiban 6 héttel a bombázás után

A Castle Romeo (11 Mt) kísérleti robbantás gombafelhője

A Starfish Prime magaslégköri kísérleti atomrobbantás (400 kilométerre a Johnston-sziget felett, 1962. július 9.) által kiváltott sarki fényhez hasonló jelenség Honoluluból nézve

A Crossroads Baker (Bikini-atoll,1946. július 25., 21 kt) víz alatti robbantás. A kísérletben többek között az atomfegyverek hadihajókra való hatását is vizsgálták, a robbantás környékén számos, a szolgálatból kivont hajót horgonyoztak le

A Crossroads Baker robbantás a földről nézve

Föld alatti, polgári célú kísérleti atomrobbantás (Plowshare Sedan,Nevada, 1962. július 6.) által kivájt kráter

A maghasadásból származó energia több formában nyilvánul meg:

Lökéshullám (40–60%)
Elektromágneses impulzus (40–60%) A hősugárzástól kezdve a látható fényen keresztül egészen a röntgensugarakig minden frekvencia megtalálható a spektrumában.
Radioaktív sugárzás (10–20%) Főként neutron- és gamma-sugárzás. Ide tartozik a radioaktív kihullás is.

A három összetevő hatásának mértéke erősen függ a bomba hatóerejétől. Nagyjából 2,5 kt körül a három tényező nagyjából egyenrangú. Az EM-sugárzás hatótávolsága elméletileg a hatóerő négyzetgyökével arányosan nő (valójában a növekedés ettől valamivel kisebb), a lökéshullám által érintett terület a hatóerő köbgyökével, míg a primer radioaktivitás növekedése ettől is kisebb. Így egy megatonna hatóerő körüli robbanófej okozta kár szinte teljes egészét az általa létrehozott hőhatás okozza.

Az energiamegoszlásból látszik, hogy a nukleáris fegyver nem sokban különbözik a klasszikus bombáktól: jelentős romboló hatása a lökéshullámának és a hősugárzásának van. A primer radioaktív sugárzás ebből a szempontból sok esetben elhanyagolható. Lényeges különbség a felszabaduló energia mennyiségében van: egy atombomba sokkal több energiát szabadít föl sokkal rövidebb idő alatt, mint egy hagyományos kémiai alapú.

A nukleáris fegyverek erejét a vele ekvivalens energiájú TNT tömegével jelzik, praktikussági okokból ezer tonnában (kilotonna, kt), vagy millió tonnában (megatonna, Mt) megadva. A leggyakoribb mérettartomány a 10 és 1000 kilotonna TNT hatóerő, de léteznek ennél kisebb és nagyobb hatóerejűek is. A hirosimai bomba 15 kilotonnás volt, míg a legnagyobb bomba az 50 Mt-s szovjet Cár-bomba volt.

A bomba robbanásakor a hőmérséklet a több tíz millió kelvint is elérheti. Ilyen állapotban azatomok főleg röntgensugárzás formájában adják le az energiájukat. A levegő pár méter után teljesen elnyeli a keletkezett röntgensugárzást, ezáltal hirtelen felmelegszik. Légköri detonáció esetében egy tűzgömb alakul ki, ami tágulni és egyben emelkedni kezd. Ez a tűzgömb egy 1 megatonnás bomba esetében az első ezredmásodperc után 150 m átmérőjű, míg a legnagyobb átmérője (10 másodperc után) 2200 m. A tűzgömb hirtelen tágulása összenyomja a szélén lévő hideg levegőt, akusztikus hangrobbanás-hullámot kialakítva. Egy perc után a tűzgömb kihűl és az emelkedés megáll. Így keletkezik a jellegzetes gomba forma, ami lehet kicsapódott vízgőz vagy földfelszíni robbanás esetében por.

A robbanás magasságának függvényében megkülönböztetünk légköri, földfelszíni, földalattiés magaslégköri robbanásokat.

A magaslégköri robbanás 30 km fölötti. A levegő ritkasága miatt a röntgensugaraknak sokkal nagyobb a hatótávolságuk (több száz km), így a keletkezett tűzgömb is nagyobb. A légkör nagymértékű ionizálása telekommunikációs rendszerek (műholdak, repülőgépek) összeomlását idézi elő. Az elektromágneses impulzus tönkreteheti a kifinomult elektronikai eszközöket. Bevetésük valószínűtlen a nagy hatótávolságuk miatt: egy ilyen bomba egy egész kontinens kommunikációs rendszerét is megbéníthatja.

A légköri robbanás magassága kevesebb, mint 30 km, viszont elég magas ahhoz, hogy a tűzgömb ne érje el a Föld felszínét. A magasság változtatásával maximalizálhatjuk a légnyomási, hősugárzási vagy a radioaktív hatást. Gyalogság ellen ez a legmegfelelőbb bevetési mód, mivel nagy területen (több négyzetkilométer) égési sérüléseket okoz, és még nagyobb területen okoz szemsérülést. A radioaktív kihullás ez esetben nem a robbanás közelében ér földet.

A földfelszíni robbanás esetében a keletkezett tűzgömb hozzáér a földhöz, így a felszabadult energia egy részét a föld nyeli el. Hatása kisebb, mint a légköri robbanás esetében. A radioaktív kihullás jelentős.

Lökéshullám [szerkesztés]

A bomba robbanásakor hirtelen felszabaduló energia egy része a bomba közvetlen közelében levő atomok hőenergiájává alakul. A nagy sebességű atomok sugarasan távolodni kezdenek a robbanás központjától, maguk előtt „tolva” a még hideg levegőt. Így egy nagyon erős lökéshullám alakul ki, ami valójában egy klasszikus akusztikus hullám. Ez a lökéshullám eleinte késik a tűzgömbhöz képest (bár így is gyorsabb, mint a hang). Abban a pillanatban, amikor a lökéshullám utoléri a tűzgömböt, a nagy nyomástól a levegő izzásig melegszik, így még egy villanás látható. A lökéshullám sebessége is csökken, és egy idő után eléri a hang sebességét.

A lökéshullám jelentős károkat tud okozni: az épületek már 0,35 atmoszféra túlnyomásnál is megrongálódnak. A lökéshullámot követő szél a több száz kilométer per órás sebességet is eléri.

A lökéshullám nagysága (és hatótávolsága) nagymértékben függ a bomba nagyságától (az adatok egy tipikus légköri robbanásra vonatkoznak):

0,7 km 1 kilotonnás bomba
3,2 km 100 kilotonnás bomba
15 km 10 megatonnás bomba

Elektromágneses impulzus [szerkesztés]

A robbanás során jelentkező széles spektrumú elektromágneses sugárzás hősugárzásformájában fejti ki romboló hatását. A hősugárzás okozhat tüzet, égési sérüléseket, a keletkező ultraibolya sugárzás pedig ideiglenes vagy végleges vakságot. Hatótávolsága nagyobb bombáknál sokkal nagyobb, mint a légnyomásé, és jelentősen növekszik a bomba erejével. Így az egy megatonnán fölüli bombák nagyrészt gyújtóbombák.

Radioaktív sugárzás [szerkesztés]

A nukleáris fegyver robbanását kísérő radioaktív sugárzás nem csak a robbanáskor érzékelhető, hanem évtizedekkel utána is. Az azonnali (prompt) sugárzás az első egy percben jelentkezik, és a bombában lejátszódó magreakciók eredménye. A későbbi (visszamaradt) sugárzás viszont a robbanás során keletkezett radioaktív izotópok bomlásának eredménye.

A bomba energiájának 5%-a jelentkezik neutron- és gamma-sugárzás formájában, azonban ennek hatótávolsága rosszul skálázódik a bomba erejével. 50 kilotonnás fegyverektől kezdve a prompt sugárzás hatása elhanyagolható a hősugárzáshoz és a lökéshullámhoz képest.

A radioaktív kihullás a visszamaradt sugárzás egyik formája. A fissziós bombák robbanása során közepesen nehéz (100-asatomtömeg) bomlási termékek keletkeznek (akár 300 különböző atommag), amik nagyrészt radioaktívak. Ezek között vannak olyan elemek, amelyek felezési ideje több hónap vagy év, tehát hosszú időre veszélyt jelentenek. Másrészt a fissziós bomba nem használja el az összes hasadóképes anyagot, ami így szétszóródik a többi bomlási termékkel együtt. Ezek az elemek nagyfelezési idővel rendelkeznek (U-235 és Pu-239) és alfa emitterek, így nem jelentenek nagy veszélyt.

Az erős neutronsugárzás felaktiválhatja az elemeket a bomba közvetlen közelében, amik ennek következtében radioaktívak lesznek. Egy földfelszíni robbanás esetében ezek a földben található nátrium, magnézium, alumínium és szilícium, amik béta- ésgamma-sugárzással bomlanak tovább. Ez nem jelent nagy veszélyt, mert általában könnyen elhatárolható kisebb területekről van szó. A földfelszín egy része azonban el fog párologni, és idővel kis részecskékké kondenzálódik. Ezek a részecskék általában egy napon belül visszajutnak a földre, viszont a szelek által nagyobb területen szétszóródnak. Eső vagy hó fölgyorsíthatja a lecsapódási folyamatot, csökkentve az érintett terület nagyságát.

Egy légköri robbanáskor azonban a radioaktív elemek nagyon kis részecskékké alakulnak (0,1-20 mikrométer). Ezek asztratoszférába kerülve hónapok, sőt évek után is veszélyt jelenthetnek.

Kilencven éve, 1921. május 21-én született Moszkvában Andrej Dmitrijevics Szaharov orosz atomfizikus, a szovjet hidrogénbomba atyja, polgárjogi harcos

Csodagyerekként indult, alig huszonegy évesen diplomázott a moszkvai Lomonoszov Egyetemen. Ezután a nukleáris fúziót kutatta a Nobel-díjas Igor Tamm mellett, majd 1948-ban bekerült a szovjet hidrogénbombát előállító csapatba. Az új tömegpusztító fegyvert 1953 augusztusában sikeresen próbálták ki, ezután a 32 éves Szaharov a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett. A fiatal tudósban mind több erkölcsi kérdés vetődött fel. Kezdetben hitt abban, hogy munkája létfontosságú a világ erőegyensúlyának megteremtése érdekében, ám idővel rádöbbent, hogy milyen veszély fenyegeti az emberiséget a nukleáris fegyverek korában, s egyik kezdeményezője lett a földfelszínen, a levegőben és a vizeken végrehajtott nukleáris kísérletek beszüntetésének.

1966-67-ben hangzottak el első felhívásai a megtorlások áldozatainak védelmében, s 1968-ban megírta - később Nyugaton közzétett - cikkét "Gondolatok a haladásról, a békés egymás mellett élésről és az intellektuális szabadságról" címmel. Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárhoz intézett feljegyzésében az állam fő feladatának nevezte az állampolgárok jogainak szavatolását és védelmét, gyakorlatilag hitet tett a jogállamiság, a nyilvánosság, az állampolgári kezdeményezések szükségessége mellett. 1970-ben Moszkvában egyik alapítója volt a szovjet emberi jogi bizottságnak.

A hetvenes évek elejétől egyre nagyobb nyomás nehezedett rá, megfosztották a "nómenklatúrát" megillető kiváltságoktól is. Először 1974-ben tartott éhségsztrájkot, a politikai foglyok és a meggyőződésük miatt pszichiátriai intézetekbe zárt emberek szabadon engedését, a kivándorláshoz való jog elismerését követelve. Csak olaj volt a tűzre, hogy 1975-ben neki ítélték a Nobel-békedíjat - a hatóságok nem engedték, hogy személyesen vegye át a kitüntetést. 1980-ban megfosztották állami kitüntetéseitől, majd minden bírósági eljárás nélkül Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték. Elszigeteltségben, 24 órás rendőri felügyelet alatt élt le hét évet: éhségsztrájkolt, szívrohamokon esett át, levélben tiltakozott az afganisztáni beavatkozás ellen.

1986. december 15-én Mihail Gorbacsov, a peresztrojka pártfőtitkára engedélyezte visszatérését Moszkvába feleségével, Jelena Bonnerrel együtt. Szaharov bekapcsolódott a tudományos közéletbe, de kritikus hozzáállásából nem engedett. Több száz értelmiségi társaságában 1988 októberében létrehozta az ún. Moszkvai Fórumot a gazdasági reformok és a demokratizálás támogatására, részt vett a Memorial nevű szervezet tevékenységében, amely a sztálinizmus áldozatainak emlékét őrizte. 1989 tavaszán tagja lett az új szovjet képviseleti testületnek, a Népi Küldöttek Kongresszusának, ahol a reformok megvalósításáért, közvetlenül halála előtt a kommunista párt monopolhelyzetének megszüntetéséért küzdött. 1989. december 14-én egy újabb szívroham vetett véget Szaharov életének. Emléke úgy vésődött be a köztudatba, mint akinek megalkuvást nem ismerő életútja a változások élesztője volt hazájában. Tiszteletére az Európai Parlament 1988-tól évente Szaharov-díjat adományoz az emberi jogokért és a demokráciáért vívott küzdelem kiemelkedő személyiségeinek, szervezeteinek.

A két szuperhatalom versenyfutása

Az atombomba

Az atombomba regénye

1896-ban Becquerel francia fizikus az uránszurokércet tanulmányozta, amelyből rejtélyes sugárzás áradt, olyasmi, mint a Röntgen-sugár, amelyet Konrad Röntgen egy évvel korábban fedezett föl. Becquerelnek az volt a véleménye, hogy az uránszurokérc sugárzása, amely megfeketíti a fényérzékeny fotólemezt, a napsugarak gerjesztő hatására jön létre. Tudta, hogy ez nem azonos a Röntgen-sugárzással. Nagyon pedáns ember lévén sok kísérletet végzett, amelynek lényeg, hogy az uránszurokérc darabkát egy papírba csomagolt fotólemezre tette, és az egészet az ablakba helyezte, hogy kitegye a napsugárzásnak. Amikor aztán a fotólemezt előhívta a vörös szobában, akkor az mindig meg is volt feketedve, kirajzolódott rajta az uránszurokérc darabka sziluettje. Van tehát egy új sugárzás, amely nem azonos az egy évvel korábban fölfedezett Röntgen-sugárzással, amely áthatol a nem átlátszó papíron, sőt, már, vastagabb tárgyakon is, és amelyet a napsugarak gerjesztenek.
Becquerel újabb kísérletet akart végezni, de bosszúságára nem sütött a Nap, egy pár napig. Így aztán apapírba csomagolt fotólemezre rárakta az uránszurokérc darabkát, és az egészet betette a fiókjába. Amikor eloszlottak a felhők, elővette a kísérleti anyagot, azonban először, igen pedáns ember lévén, nem azt csinálta, amit 100 ember közül 99 csinált volna, hogy tudniillik kiteszi az egészet a napra úgy, ahogy van, hanem a legfelső lemezt, mintegy ellenőrzésként – talán az megnézve, hogy nem hibás-e a csomag fotólemez – előhívta. Megdöbbenésére a lemezen kirajzolódott az uránszurokérc darabka sziluettje.
Becquerel ezután teljesen sötétben elvégezte a kísérletet, az uránszurokérc darabkát rátette egy papírba csomagolt fotólemezre, majd a lemezt előhívta, is ott volt a sziluett. Megértette, hogy nem a napsugarak gerjesztik az uránszurokércet, hanem a sugárzás magából az anyagból jön.
Természetesen még nem tudta, hogy ez az atommag sugárzása, vagyis az általunk már jól ismert radioaktív sugárzás, hiszen az atommagot majd csak 1911-ben fedezi föl Rutherford, amikor vékony aranyfóliát bombáz alfarészecskékkel, vagyis hélium atommagokkal, és a szórásképből kiderül: az atom tömegének több mint 99 %-a egy parányi térrészben zsúfolódik össze, ezt nevezzük most atommagnak.
Később, 1905-ben Einstein felírja híres, emblematikus egyenletét: E = m × c , vagyis a tömeg – energia ekvivalencia egyenletet. (Ez nem „anyag – energia ekvivalencia” egyenlet, ezért alapvetően hibás az a közkeletű értelmezés, miszerint „anyag” alakulhat át energiává, és viszont. Tömeg alakulhat át energiává és viszont, ami nem ugyanaz!)
Természetesen Einsteinnek fogalma sem volt akkor még atomenergiáról, eszébe sem juthatott az atombomba, atomerőmű, stb., hiszen, mint említettem, csak 6 év múlva fedezi föl Rutherford az atommagot.
A neutront 1934-ben fedezi föl Chadwick, és csak utána kezdenek azon gondolkodni, hogy mi is az az erő, amely egyben tartja az atommagot, holott a protonokat az elektromos taszítás el kellene, hogy válassza egymástól.
Rutherford már 1919-ben elvégzi az első mesterséges atommag átalakítást, ami még nem atommaghasítás, és még kevésbé láncreakció.
1939-ben a náci Németországban Ottó Hahn és Strassman elvégzi az első uránmag hasítást, neutronbesugárzással, amelynek eredményeként az urán-235 rendszámú izotópjából két könnyebb elem keletkezik, valamint három neutron is fölszabadul.
Az Amerikában élő Szilárd Leó azonnal rájön a kísérlet jelentőségére, és fölismeri veszélyeit is: lehetséges a láncreakció, vagyis hogy ha a folyamat beindul megfelelő körülmények között, akkor a széthasadó uránmagokból kirepülő 3-3 neutron újabb és újabb uránmagot kényszerít bomlásra. Hatalmas energia szabadul föl, amit akkor már ismertek és „magerőnek” neveztek.

Szilárd szabadalmaztatta a láncreakciót, úgyhogy az amerikai kormánynak majd később meg kellett vennie tőle a szabadalmat, amit azonban jelképes összegért, egy dollárért adott át az emberiség sorsáért aggódó, humanista tudós. Szilárd Leó Teller Edével beszélte meg, hogy mi a teendő. Együtt keresték föl Albert Einsteint. (Teller vezette az autót, mert Szilárdnak nem volt jogosítványa, holott Teller 1929-ben, még Budapesten, egy villamosbalesetben elveszítette a fél lábát.) Einstein, bár sohasem foglalkozott atomfizikával, megértette a Hahn-Strassman kísérlet jelentőségét, és megírta híres levelét Franklin Delano Roosevelt elnöknek.
Még 1939-ben megkezdődött a szupertitkos Manhattan-terv. Az Új-Mexikói sivatagban, Los Alamosban fölépült a kísérleti bázis.
Az egész programon 400 000 ember dolgozott, és 4 milliárd dollárt költöttek rá. Ugyanakkor a háború alatt a náci Németországban mindössze 100 ember foglalkozott atomkutatással, és jó ha 100 millió márkát költöttek erre a célra. Teller szerint a kutatást irányító Ottó Hahn szabotálta a kutatást, mert olyan elemi számítási hibákat vétett, ami kizárt dolog egy ekkora koponyától. Hitlert tehát nem a „Telemark hősei”, vagyis a norvégiai Rjukanban levő nehézvízgyár fölrobbantói akadályozták meg az atombomba elkészítésében. A náci diktátor, a természettudományok terén mutatott elképesztő dilettantizmusa miatt képtelen volt megérteni, vagy akár megsejteni az atombomba titkát. A háború végén hangoztatott „csodafegyver” közönséges blöff volt, de a legkevésbé lehetett az atombomba. Valójában e fegyver kifejlesztésére nem folyt kutatás a náci Németországban.
1942. december 2-án a Chicagoi Egyetem baseball csarnokában Enrico Fermi olasz tudós beindította az első atommáglyát, vagyis az ellenőrzött láncreakciót.
A Manhattan-programot elindító Szilárd Leó nem lehetett ott Los Alamosban, baloldali nézetei és a Szovjetunió iránti szimpátiája miatt.
Los Alamosban a program katonai-adminisztratív irányítója Robert Graves tábornok volt, míg a tudományos irányító Robert Oppenheimer professzor.
1945. július 16-án, azon a napon, amikor összeült a Berlin melletti Potsdamban a „három nagy”, vagyis Truman, Churchill és Sztálin, az Új-Mexikói Alomagordó sivatagban egy állványon vakító fény jelezte, hogy az emberiség belépett az atomkorszakba.

Truman 21-én értesült a sikerről, közölte Churchillel. Megbeszélték, hogy este, a fogadáson, Truman csak annyit közöl Sztálinnal, hogy új, nagy hatóerejű bombát próbáltak ki, sikerrel. Churchill pedig megfigyeli kicsit távolabbról Sztálin reakcióját. Churchill a megfigyelésből, az orosz diktátor közömbös reakciójából azt a következtetést vonta le, hogy Sztálin nem értette meg a hír jelentőségét, és nem sejti az atombomba létét.
Ma már tudjuk, hogy Sztálin elég tájékozott volt már az amerikai atomkutatás állásáról, a szovjet kémszolgálat sok adathoz hozzá jutott. A fogadás után rejtjeles táviratot küldött Kurcsatov akadémikusnak, és a halottak alapján rákérdezett az atombombáról beszélt-e neki Truman.
Kurcsatov válasza hamarosan megjött: nagy valószínűséggel igen.
1945. augusztusának elején, éppen akkor, amikor az amerikai elnök az Auguszta csatahajó fedélzetén hazafelé tartott a potsdami konferenciáról, a Saratoga csatahajó Tinian szigetére szállította az atombombát, majd Guam érintésével hazafelé indult. Augusztus 5-én érkezett a távirat a rettenetes hírről: a Saratogát egy japán tengeralattjáró megtorpedózta és 800 tengerész veszett oda. Ez is szerepet játszott abban, hogy a feldúlt elnök azonnal elrendelte az atombomba bevetését.
1945. augusztus 6-án hajnalban felszállt az Enola Gay B-29-es légierőd Tinian szigetéről és Japán felé vette az irányt. Parancsnoka a saját édesanyjáról keresztelte el a repülőgépet. A fedélzetén ott volt a Little Boy, vagyis a „Kisfiú”, egy urániumbomba. A rombolóereje 20 ezer tonna, vagyis 20 kilotonna trinitrotoluol, vagyis trotil (TNT) robbanóerejének felelt meg.
9 óra után nem sokkal Hirosima romokban hevert.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy 1945. március 12-én az amerikai légierő iszonyatos csapást mért napalmbombákkal Tokióra, a fővárosra, ahol 150 000 ember pusztult el. Annyi, mint Hirosimában.
Három nap múlva Nagaszakira került sor, amelyet egy plutóniumbomba pusztított el.
Egy nap múlva, augusztus 10-én a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. Mandzsúriában a szovjet csapatok három hét alatt felmorzsolták Japán szárazföldi haderőinek zömét, a Kvantung-hadsereget.
Az 1926 óta uralkodó Hirohito császár 1945. augusztus 15-én fegyverszünetet kért, majd szeptember 2-án, éppen hat évvel és egy nappal a II. világháború kitörése után, a japán diplomaták a Tokiói-öbölben, a Missouri-cstahajó fedélzetén McArthur tábornok előtt aláírták a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmányt.

A szovjet atombomba

Sztálin, értesülve Hirosima tragédiájáról, magához rendelte Kurcsatovot és megkérdezte: mennyi idő alatt készül el a szovjet atombomba, és mennyibe fog kerülni? Kurcsatov válasza: húsz év alatt, és annyiba fog kerülni, mint a most végetért háború. Sztálin viszontválasza: 5 éven belül föl kell robbantanunk ezt a bombát. Hamarosan egy páncélos divízió érkezett a szibériai tajgába, megtisztította a terepet és felépítették a szovjet atomkutató központot.
1947-ben Molotov külügyminiszter bejelentette: az atombomba titka nem titok többé. Mindenki azt hitte, hogy blöfföl.
Ám 1949. augusztus 29-én valóban felrobbant az első szovjet atombomba, Kazasztánban, Szemipalatyinszkben. Egy törökországi támaszpontról felszálló U-2-es kémrepülőgép visszatérve a Szovjet területek fölötti felderítő repüléséről, levegőmintát is hozott, rutinellenőrzésre. A Geiger-Müller számláló csipogni kezdett, a műszer mutatója élesen kilengett. Véget ért az amerikai atommonopólium korszaka.
1952 őszén elkészült Teller Ede édesgyermeke, az atombombánál is sokkal hatékonyabb fúziós bomba, vagyis a hidrogénbomba. Az ember lelopta a Nap egy darabját az égről, mint egykor Prométheusz. A Bikini-szigeteken próbálták ki. Kevesen tudják, hogy a bikini, vagyis a kétrészes női fürdőruha, amelyet ekkor hoztak divatba, ennek következtében nyerte el nevét. Ez is része volt a propaganda háborúnak, vagyis a hidegháborúnak.
Ugyancsak 1952-ben a britek felrobbantották saját atombombájukat.
Ám alig telt el pár hónap az amerikai hidrogénbomba kísérlet után, és 1953 tavaszán már működött az első szovjet hidrogénbomba is.
1957-ben a britek is hidrogénbombát robbantottak.
1960-ban Franciaország, az akkor még francia gyarmat Algériában, a Szahara-sivatagban kipróbálták saját atombombájukat. Az 1962-es eviani egyezményben De Gaulle államfő elismerte Algéria függetlenségét, és ekkor a Franciák a csendes-óceán déli részén levő Mururoa korallzátonyra telepítették saját kísérleti bázisukat.
1963-ban Moszkvában megkötötték a légköri és a tenger alatti atomrobbantások tilalmáról szóló „Atomcsend-egyezményt”. Addigra már olyan súlyos mértékben megnőtt az egész Földön a légkör radioaktivitása, hogy komolyan fenyegette az emberek egészségét. Ugrásszerűen emelkedett a rákos megbetegedések, és főleg a fehérvérűség (leukémia) esetek száma.
1964-ben Kína, a Lop Nor tónál levő bázisán végrehajtotta saját atombomba robbantását.
1974-ben Delhiben Indira Gandhi miniszterelnök asszony rejtélyes, ám számára nagyon is jól érthető üzenetet kapott: „Buddha mosolyog”. Felrobbant az indiai atombomba. A nagyhatalmak nyomására azonban India mégis az atomkísérletek felfüggesztése mellett döntött.

1998-ban Pakisztán bejelentette, hogy atombombát robbantott. Ekkor India is felújította a kísérleteket.
Valószínűleg Izrael is rendelkezik atombombával, amelyet Dél-Afrikával közösen, a Namíb-sivatagban próbálhatott ki. (Ez egy amerikai műholdas felvétel alapján tekinthető bizonyítottnak.) Mordehaj Vanunu, aki részt vett az izraeli atomprogramban, majd külföldre menekülve beszámolt a programról, nemrég szabadult húsz éves börtönbüntetéséből. Az izraeli titkosszolgálat rabolta el és vitte haza, hogy hazaárulásért bíróság elé tudják állítani.
1972-ben Moszkvában Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Richard Milhouse Nixon amerikai elnök aláírták a SALT-1 megállapodást a nukleáris fegyverekről. Ennek lényeg a „dobjuk el kölcsönösen a pajzsot” elv volt. Mindkét fél lemondott a rakétaelhárító rendszer kiépítéséről, illetve ezt korlátozták a fővárosra, tehát Washingtonra és Moszkvára, illetve egy-egy IBCM rakétakilövő bázisra. Később e védelmi rendszerekről is lemondtak.
1979-ben Jimmiy Carter amerikai elnök és Brezsnyev aláírták a SALT-2 egyezményt, amelyben lemondtak a megengedett védelmi rendszerek kiépítéséről, valamint alacsonyabb plafont szabtak a támadó rakéták számát illetően.
1988-ban Ronald Reragan és Mihail Gorbacsov aláírták a START-1 szerződést, az első valódi fegyverzetcsökkentési megállapodást. Ez főként a középhatósugarú szovjet SS-20-as rakéták kivonására vonatkozott Közép-Európából (közte Magyarországról!), valamint megsemmisítésüket.
A Szovjetunió felbomlása (1991) után Ukrajna és Kazahsztán lemondott saját atomütőerejéről, és nukleáris arzenálját átadta Oroszországnak.
Ma az alábbi államok között a következőképpen oszlik meg az atomütőerő, TNT-ben (trotilban) számolva (megatonna: egymillió tonna, vagyis 1000 kilotonna):

Ország - rombolóerő, megatonna TNT-ben

USA - 16 000
Oroszország - 13 000
Kína - 60
Franciaország - 55
Nagy-Britannia - 5
India - egy megatonna alatt
Pakisztán - egy megatonna alatt
Izrael - (valószínűleg) egy megatonna alatt

Látható a táblázatból, hogy az USA és Oroszország együttesen az összes nukleáris arzenál 99,6 %-ával rendelkezik jelenleg. Ma már azonban nem is annyira az államok közötti nukleáris háborútól tartanak a stratégák, mint inkább attól, hogy ez a fegyver terroristák kezébe kerülhet.

Gazdag László

Atomrivalizálás

“Indiának nem áll szándékában atomfegyvert készíteni, és változatlanul ellenzi a katonai célú nukleáris robbantásokat” – szögezte le hivatalos nyilatkozatában az újdelhi kormány 1974. május 18-án, aznap, amikor az ország a radzsasztáni sivatagban végrehajtotta első nukleáris robbantását. A 10-15 kilotonnás (10-15 ezer tonna TNT-nek megfelelő) erejű töltetben plutónium volt, amelyet használt elsőként föld alatti detonációhoz.

A hivatalos magyarázatot már akkor kevesen vették készpénznek, s Indiát az öt deklarált atomhatalom – az USA, Szovjetunió, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína – mögé besorolták hatodiknak. Az újdelhi kormány nukleáris törekvéseit két tényező serkentette. két atomhatalommal is határos, és bár a Szovjetunió barátnak minősült, Kínával 1962-ben – a kubai rakétaválság árnyékában – súlyos határkonfliktusa volt. A legnagyobb ösztönzőerőnek azonban a Pakisztánnal való rivalizálás számított, amely azóta tartott, hogy a két ország 1947-ben függetlenné vált a brit uralom alól. Nem véletlen, hogy a radzsasztáni robbantás a legnagyobb hullámokat Pakisztánban keltette, amelynek elnöke, Zulfikar Ali Bhutto másnapi lahorei sajtóértekezletén “nukleáris zsarolás” áldozataként állította be országát.

Ez persze nem jelentette azt, hogy a szintén nukleáris álmokat szövögető Pakisztán tétlenkedett volna. 1984 februárjában egy interjúban Pakisztán vezető atomtudósa, Abdul Kadir Khan közölte, hogy “megtörték a nyugati országok urániumdúsítási monopóliumát”. Hozzátette, hogy Pakisztán atomprogramja békés célokat szolgál, ám azt is megjegyezte: “ha az ország érdekében az elnök fontos feladatot adna számunkra, akkor nem okoznánk csalódást a nemzetnek”. Négy nappal később Ziaul Hakk államfő hangsúlyozta a nukleáris technológia megszerzésének békés jellegét, míg Khan kijelentette, az interjúkészítők félreértelmezték, amit mondott. A Carnegie Nemzetközi Békealapítvány 1987-es jelentése már megállapította, hogy Pakisztán képes az atombomba gyakorlatilag minden alkotóelemének az előállítására. eközben 1985. augusztus 8-án bejelentette, hogy képes saját forrásaiból és technológiájával a Bombaytól északra épített Dhruva atomerőműben plutóniumot előállítani. Ennek azért volt jelentősége, mert a “hazai megoldás” miatt nem volt köteles az erőművet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) ellenőrzése alá helyezni.

1993 júliusában Aszal Beg pakisztáni extábornok – a hadsereg 1988–1991 közti irányítója s a pakisztáni atomprogram volt igazgatója – közölte, hogy országa rendelkezik nukleáris bombával, s azt kész is használni, ha egy Indiával szemben hagyományos fegyverekkel vívott háborúban vesztésre áll. A legnagyobb vihart azonban az kavarta, amikor 1994 áprilisában Navaz Sharif volt kormányfő is megerősítette Pakisztán atomhatalmi státusát.

A két rivális nem jeleskedett a nukleáris fegyverkezést korlátozó nemzetközi szerződések aláírásában sem. a nukleáris technológia elterjedésének gátat szabni kívánó atomsorompó-A Szerződést mindig is “nukleáris apartheidnek” minősítette, amely azt a célt szolgálja, hogy a többieket kizárva az öt deklarált atomhatalom megőrizhesse monopóliumát a tömegpusztító fegyverek e fajtája fölött. Hasonló megfontolásból nem volt hajlandó aláírni a nukleáris kísérletek teljes betiltásáról született 1996-os nemzetközi szerződést sem, amelyhez ezért Pakisztán sem csatlakozott.

Pakisztáni rakétateszt

Pakisztánban hétfőn bejelentették, hogy az ország területén sikeres rakétakísérletet hajtottak végre a birtokukban lévő eddigi legnagyobb hatótávolságú, Ghaurinak keresztelt föld-föld rakétával. Bár az indiai szubkontinens 12. századi afgán meghódítójáról elnevezett és 700 kilogramm hasznos terhű rakéta hatótávolsága 1500 kilométer, a hétfői teszt során a szerkezetet “csak” 1100 kilométerre röpítették. Az iszlámábádi külügyminisztérium szóvivője a műveletet mérföldkőnek nevezte a pakisztáni rakétafejlesztésben, s közölte: a kísérletek tovább folytatódnak. Hangoztatta, hogy Pakisztán el akarja kerülni a fegyverkezési versenyt Indiával, de annak rakétaprogramja veszélyezteti Pakisztán biztonságát. kedden élesen reagált, s közölte, hogy határozott lépéseket tesz a nemzeti biztonságát veszélyeztető fenyegetések ellen, egyúttal Kínát vádolta a rakétatechnológia Pakisztánnak való átadásával, amit Peking cáfolt. A térségbeli fegyverkezési versenytől tartó Egyesült Államok mindkét országot önmérsékletre szólította fel, s jelezte, kivizsgálja, van-e valóban szerepe Kínának a pakisztáni rakétaprogramban, hiszen a múltban rakétákat és alkatrészeket is szállított Pakisztánnak. a Prithvi nevű közepes hatótávolságú rakétájával Pakisztán bármely részét elérheti, Iszlámábád a hasonló kategóriájú Ghaurival pedig már akár keleti részét is fenyegetheti. és Pakisztán is azt állítja, hogy nincs nukleáris fegyvere, nyugati szakértők szerint a gyártási képességük mindenképpen megvan.

India újabb kísérleti robbantást hajtott végre

Indiában szerdán újabb két nukleáris kísérleti robbantást hajtottak végre. A hivatalos közlemény szerint a helyi idő szerint 12 óra 21-kor végrehajtott újabb robbantások célja az volt, hogy a további számítógépes szimulációs kísérletekhez adatokat nyerjenek. A robbanás hatóereje nem érte el az egy kilotonnát, és a kísérlet következtében nem került sugárzó anyag a légtérbe. A közlemény szerint a szerdai robbantásokkal véget ért a kísérletsorozat.

A szerdai robbantást ugyanott végezték, ahol az előzőt: a Thar-sivatagban, Pokaran térségében.

Atal Behari Vadzspaji indiai kormányfő szerdán azt bizonygatta, hogy országa kész elviselni, ha atomfegyver-kísérletei miatt nemzetközi gazdasági szankciókat rónak rá. A miniszterelnök szükségesnek és már régóta esedékesnek minősítette a kísérleteket a rezidenciája előtt összegyűlt párthívekhez szólva.

"Amit tettünk, nemzetbiztonságunk érdekében tettük, és nem azért, hogy bárkit is veszélyeztessünk vagy félelmet keltsünk" - idézte a Reuters a kormányfőt. Indiai vezetők szerint az ország hajlandó az áldozatokra, és el fogja viselni a nemzetközi szankciókat.

Bill Clinton amerikai elnök szerda délelőtt Berlinben hivatalosan aláírta azokat a dokumentumokat, amelyek az India elleni szankciók bevezetéséhez szükségesek - közölte egy amerikai illetékes.

Franciaország helyteleníti az indiai föld alatti atomrobbantásokat, de ellenzi a washingtoni szankciókat, és nem foganatosít hasonló intézkedéseket Újdelhi ellen.

A pakisztáni külügyminisztérium szerdán kiadott közleménye szerint a legújabb indiai atomrobbantások az előző napinál súlyosabb kihatásúak és provokatív jellegűek(Népszava)

Újabb két atomrobbantás Indiában

India a hétfői nukleáris kísérleteit követő nemzetközi tiltakozás ellenére szerdán újabb két föld alatti atomrobbantást hajtott végre. Az indiai közvélemény túlnyomó része ugyan helyesli a kormány törekvését az önálló atomütőerő kiépítésére, a világ azonban elítéli a robbantásokat: Clinton amerikai elnök szerdán aláírta az India elleni szankciókat, s több más ország is hasonlóan döntött.

India szerdán, helyi idő szerint 12 óra 21 perckor két újabb föld alatti nukleáris robbantást hajtott végre a hétfői kísérletek színhelyén, a Rádzsasztán állambeli Thar-sivatagban, s a Reuters szerint a sorozatot ezzel befejezettnek nyilvánította. Az újabb detonációkra Újdelhi szerint éppen azért volt szükség, hogy a későbbi komputer szimulációs kísérletekhez további adatokhoz jussanak, s India megismételte azt a felvetését, hogy kész csatlakozni az atomrobbantások tilalmáról szóló egyezményekhez.

A nemzetközi közösséget megdöbbentette az újabb robbantások híre. Nemcsak hogy Clinton amerikai elnök aláírta azok hallatán szinte azonnal az India ellen hétfő óta tervezett szankciókat, hanem Kína, és mindenekelőtt Pakisztán is igen élénken reagált. Navaz Sarif pakisztáni kormányfő vezetésével szerdán máris ülésezett a kormány nemzetbiztonsági tanácsa, hogy megvitassák, Iszlámábád hogyan reagáljon az indiai atomkísérletekre. A robbantások nyomán gazdaságiszankciókat, pontosabban a már beígért segélyek törlését jelentette be Tokió, India 1986 óta legnagyobb segélyezője, s Hasimoto Rjutaro kormányfő elállt attól a tervtől is, hogy Japán lássa vendégül a júniusban esedékes indiai segélykonferenciát. Hasonlóan felfüggesztette Svédország is az Indiával kötött 118 millió dollár értékű, hároméves segély megállapodás teljesítését. Kanada bejelentette, hogy a robbantások miatt hazahívja újdelhi nagykövetét, s valószínűleg az indiai lépés lesz az egyik fő téma a világ legfejlettebb nyolc állama hétvégi birminghami csúcstalálkozóján is, ahol Clinton előreláthatólag közös szankciók bevezetésére próbálja majd rábírni a nyolcakat.

Birminghamben egyébként a Reuters elemzése szerint alighanem Jelcin orosz államfő lesz a legkínosabb helyzetben. Hivatalos moszkvai külügyi bejelentés szerint Oroszországot ugyan sokkolta az újabb atomrobbantások híre, de Primakov külügyminiszter ismét egyértelműsítette, hogy Moszkva nem készül szankciókat bevezetni India ellen.

A Nyugat nyomásával szemben a brit hírügynökség szerint az az érdek áll, hogy az esetleges szankciókkal nem szabad veszélyeztetni a speciális orosz-indiai viszonyt, amelyet a Kreml ázsiai politikai jelenléte sarokkövének tekint. Ám ha a szankciók elmaradnak, még inkább felvetődik a kérdés: Oroszország mennyiben járult hozzá az indiai atompotenciál kiépítéséhez. Clinton a héten már telefonon megvitatta az indiai fejleményeket az orosz elnökkel, de a G-8-csúcson is minden bizonnyal felveti azt - a moszkvai Szevodnya című lap máris "Jelcin termonukleáris banánhéjáról" ír. Az amerikai szankciók egyébként a Reuters szerint az orosz érdekeket is sérthetik, hiszen India kevésbé lesz fizetőképes az orosz atom-erőmű- és egyéb technológia vásárlásához, de egyben az Egyesült Államok katonai "kivonulása" a kezére is játszhat Moszkvának. Franciaország szerdán szintén elutasította a szankciók bevezetését.

Mindazonáltal India szerdán közölte, hogy megvannak a tartalékai a szankciók terheinek elviselésére. Igaz, másként látja ezt a Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet, amely szerint Újdelhi nem is szánhatta volna el magát rosszabbkor a nukleáris erőfitogtatásra, mint most, amikor az 1991-ben elindított gazdasági reformok megfenekleni látszanak, s a külföldi tőke érdeklődése elfordul az országtól.(Magyar Nemzet)

Amerikai szankciók India ellen

Clinton elnök egyelőre nem mondta le tervezett indiai látogatását, de az érvényes amerikai törvényeknek megfelelően az atomrobbantások miatt gazdasági szankciókat rendelt el az ázsiai ország ellen – jelentette washingtoni tudósítónk. Clinton utasítására Újdelhiből visszahívták az amerikai nagykövetet és leállítottak minden pénzügyi és kereskedelmi ügyletet. Washington egyben felhívta Kínát és Pakisztánt, hogy tartózkodjanak az olyan válaszlépésektől, amelyek nukleáris fegyverkezési hajszához vezethetnek.

Clinton telefonon beszélt Jelcin orosz elnökkel, aki elpanaszolta, hogy “az indiaiak cserbenhagyták és félrevezették őt”. Újdelhi ugyanis állítólag szóban biztosította Moszkvát (amelynek segítségével létrehozta nukleáris kapacitását), hogy nem fog kísérleti robbantást végrehajtani. Oroszország ennek ellenére sem tervez szankciókat India ellen. Hasonló Párizs álláspontja is, amely helyteleníti ugyan, hogy India szerdán újabb két kísérleti robbantást hajtott végre, ám nem ért egyet az amerikai szankciókkal.

Clintont a CIA hagyta cserben: a hírszerző szolgálat a szó szoros értelmében elaludt, így a Fehér Ház a sajtóból értesült a fejleményekről. Megfigyelők szerint a washingtoni szenátusban veszélybe került az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról szóló 1996-os világegyezmény ratifikálása. A konzervatív többség az indiai robbantások miatt okot lát egy újabb amerikai rakétaelhárító rendszer kifejlesztésére.

Mint bonni tudósítónk jelentette, a hivatalos németországi látogatáson tartózkodó Clinton potsdami sajtótájékoztatóján közölte: mélységesen elkeserítették az indiai robbantások, amelyekre azonban félreérthetetlen választ kellett adnia. Kategorikusan el kell utasítani az új nukleáris verseny provokálására alkalmas lépést – szögezte le. Kohl kancellár kifejtette, hogy Németország nagy aggodalommal értesült a robbantásokról, de csak az amerikai szankciódöntés részletes tanulmányozása után tudja megmondani, Bonn hoz-e hasonló lépéseket.

Újabb indiai robbantások

Indiában szerdán újabb két nukleáris robbantást hajtottak végre, s ezzel véget ért a tervezett kísérletsorozat. A szerdai robbantást ugyanott végezték, ahol a három hétfőit: Rádzsasztán szövetségi államban, a Thar sivatagban, Pokaran térségében. Clinton elnök szankciókat rendelt el, s a nemzetközi tiltakozások részeként Tokióban bejelentették, hogy Japán felfüggeszti az Indiának nyújtandó segélyeit az atomkísérletek felújítása miatt.

A hivatalos újdelhi közlemény szerint a szerdán, helyi idő szerint 12 óra 21-kor végrehajtott újabb két robbantás célja az volt, hogy a további számítógépes szimulációs kísérletekhez adatokat nyerjenek. A robbanások hatóereje nem érte el az egy kilotonnát, és a kísérlet következtében nem került sugárzó anyag a légtérbe. A közleményben az indiai kormány megismételte május 11-i javaslatát az atomrobbantások tilalmáról szóló egyezmény néhány előírásához történő csatlakozásáról – idézte az AFP.

India városi lakosságának 91 százaléka helyesli, hogy a héten hazájában három föld alatti nukleáris kísérletet hajtottak végre, a megkérdezettek 82 százaléka pedig úgy véli: India most már építse is meg atomfegyverét – jelentette a Reuters egy reprezentatív közvélemény-kutatás adatait ismertetve.

Pakisztánban Navaz Sarif kormányfő összehívta a kormány nemzetbiztonsági tanácsát, hogy megvitassák, Iszlámábád milyen választ adjon az indiai atomkísérletekre.

Japán, amely 1986 óta India legnagyobb segélyezője és egyben egyik legfontosabb üzleti partnere, bejelentette, hogy felfüggesztik a beígért segélyek folyósítását. Kivételt csak a humanitárius célú segélyek képeznek. A szigetország az idén 990 millió dollárnak megfelelő jenhitelt és mintegy 26 millió dolláros segélyt helyezett kilátásba Indiának.

Moszkva “mély sajnálatának” adott hangot szerdán az újabb indiai nukleáris robbantások nyomán. A külügyminisztérium illetékese azt hangsúlyozta, hogy Oroszországban “nyugtalansággal és aggodalommal” fogadták a kísérletek hírét, amelyeket India a nemzetközi közvélemény felhívásai ellenére hajtott végre. Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter szerdán ismét azt hangsúlyozta: nem híve, hogy Oroszország a büntető intézkedések eszközéhez nyúljon bármilyen kérdésben. Nagyon óvatosan kezeljük ezeket a lépéseket, amelyek gyakran ellenkező hatásúak – jelentette ki. (Népszabadság)

A magyar kormány sajnálattal értesült az India által végrehajtott nukleáris kísérletekről – ismertette Horváth Gábor külügyi szóvivő a Külügyminisztérium közleményét. A magyar kormány aggodalmát fejezi ki a nukleáris fegyverek és rakéták elterjedésének veszélye miatt. Magyarország a közeljövőben készül ratifikálni a teljes atomcsend-szerződést. Úgy véli, hogy az indiai atomkísérletek nem segítik elő a szerződés mielőbbi életbelépését, az abban foglalt célok és kötelezettségek megvalósulását. A magyar kormány az Európai Unió társult tagjaként konzultációt folytat annak elnökségével és tagállamaival a kialakult helyzetről és az esetleges további lépésekről.(MTI)

A zsidó bérenc kormányunknak egy szava sincs a zsidó atomfegyverek ellenőrzés nélküli akár bevetéséről , mert ugye ha már van azt be is vetik , sőt zsarolnak vele. Bezzeg Indiának fingani sem szabad mert rögtön tiltakozunk, akkor sem tiltakoztunk mikor az oroszok itt állomásoztatták az atom robbanófejeket. / Tótvázsony , Téglás. /

A The Nuclear Threat Initiative szervezet szerint Izraelnek 1980-ban már 200 atombombája volt, és az atombombák célba juttatásához használható Jericho rakétarendszere. Jelenleg 400 db – ra taksálják az atombombák számát, és még ők acsarkodnak az Iráni atomprogramra. Remélem eltörlik a föld színéről őket, ha háborút kezd Irán ellen.

És most kérem a kormányunk tiltakozását amiért az Iráni népet háborúval fenyegeti a zsidó fasiszta kormány kik a Palesztin népet egy nagy koncentrációs táborba kényszeríti , pedig ez az ő hazájuk.

A mi sorsunk is ez lesz majd koncentrációs tábor Tisza és a Duna partján , hogy a ledarált embereket könnyen a folyóba mosathassák. Rohadt terroristák, még hogy kevés a magyar, nektek ez is sok, csak a zsidó kevés az országban több kell , hogy jobban kizsákmányoljuk a népet mert ezeket is el kell tartanunk. A kiválasztott nép csak nem fog dolgozni, annyi nemzeti vagyont lopunk el tőlük , hogy abból mi eltarthatóak legyünk, mi csak működtetjük a tőkét a gojok meg dolgoznak ránk, mint most is .

Hát ezért éhezünk mi a paradicsomi hazánkban.

visz a víz sodor

2012. november 19., hétfő

Istent játszva éhezünk

2010-ben az USA-ban minden 15.lakos a szegénységi küszöb alatt élt

Az Új(?) világrend Tízparancsolata.

Nukleáris fegyverkezés

Tartalomjegyzék

Második világháború [szerkesztés]

A hidegháború kezdeti éveiben [szerkesztés]

A kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve [szerkesztés]

Az atomfegyverek kezdeti terjedése [szerkesztés]

Enyhülés [szerkesztés]

Reagan és a csillagháborús terv [szerkesztés]

A hidegháború utáni évek [szerkesztés]

India és Pakisztán [szerkesztés]

Izrael [szerkesztés]

Jelentősebb atomrobbantások [szerkesztés]

Nukleáris fegyver

Tartalomjegyzék

Előzmények [szerkesztés]

Története [szerkesztés]

Fizikai alapok [szerkesztés]

Hasadóanyagok táblázata [szerkesztés]

Típusai [szerkesztés]

Atombombák [szerkesztés]

Hidrogénbombák [szerkesztés]

Fúzióval felerősített fissziós bombák [szerkesztés]

Háromfázisú bombák [szerkesztés]

Egyéb típusú bombák [szerkesztés]

Felosztásuk [szerkesztés]

Hatásai [szerkesztés]

Lökéshullám [szerkesztés]

Elektromágneses impulzus [szerkesztés]

Radioaktív sugárzás [szerkesztés]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése