|
|
|
"Mi
máshogy háborúskodunk, mint Európában szokás. Mi nem
ellenséges hadseregek, hanem ellenséges népek ellen
harcolunk: fiataloknak és öregeknek, gazdagoknak és
szegényeknek ugyanúgy meg kell érezniük a háború
vasöklét, mint a katonáknak. Ebben az értelemben az én
georgiai hadjáratom elsöprően sikeres volt", írja
Sherman tábornok Grant tábornoknak 1865 január végén. A
levél tartalma és dátuma megdöbbentő lehet minden európai
számára. Egy amerikai tábornok ugyanis éppen akkoriban írt
ilyen szörnyűségeket, amikor a legnemesebb európai
szellemek arra törekedtek, hogy humánusabbá és
erkölcsösebbé tegyék a háborút.
Amerikában
azonban William Tecumseh Sherman tábornok, egy angol
származású puritán ügyvéd 45 éves fia kitalált egy új
háborús módszert az ellenséges nép, a polgári lakosság
ellen, vagyis valójában újra felfedezte Cromwell írországi
hadjáratának "felperzselt föld" stratégiáját.
Doktrínájának lényege: "Ahol áthaladtam, ott már
nincs háború, mert nincs többé élet sem!" Ez nem
jelent mást, mint az erkölcs kiküszöbölését a háborúból.
Miután a polgári lakosság elleni terrorakcióit tábornokként
végrehajtatta, Shermant az Egyesült Államok hadseregének
főparancsnokává nevezték ki. Módszere Amerika ideáljává
vált, és előbb az angolszász világot fertőzte meg.
A
XIX. század végén Moltke marsall megjósolta, hogy a jövő
háborúiban többé már nem hadseregek, hanem népek fognak
egymás ellen harcolni. Az első világháborúban az
amerikaiaknak nem volt idejük bemutatni az európaiaknak
Sherman doktrínájának az alkalmazását. Második
világháborús intervenciójával, nyílt városok, sűrűn
lakott városközpontok és kulturális műemlékek kíméletlen
bombázásával azonban Amerika megmutatta az igazi arcát,
ahogyan azóta a Vietnam, Irak, Jugoszlávia és Afganisztán
elleni agresszióival is.
Sherman stratégiája a
sikertelen és dicstelen hadvezérek sajátja. Shermannek nem
voltak jelentős hadi sikerei. Egyszerűen az volt a sorsa,
hogy mindig olyanokkal került szembe, akik jobbak voltak nála.
Amikor egyenlő katonai erőt képviselő ellenséggel harcolt,
sohasem aratott győzelmet. Nem a saját képességei, hanem az
ellenfél hibája segítette legnagyobb győzelméhez, Georgia
fővárosa, Atlanta elfoglalásához. Ez az ambiciózus ember
belefáradt a szerény sikereibe, és egy olyan ötlete alapján
folytatta a háborút, amelyet már régóta forgatott a
fejében.
Az amerikai polgárháborúról, más néven a
szecessziós háborúról beszélünk. A rómaiak az
emancipációs erőfeszítésekre alkalmazták a secessio
(elszakadás) kifejezést. De mindazt, amit Európa ebben a
fajta háborúban láthatott, messze felülmúlta az USA északi
államai által a déli államok ellen indított háború,
amelynek hivatalos indoka a rabszolgaság eltörlése volt.
Noha az északi államok fel akarták szabadítani a néger
rabszolgákat, a háború végén mégis mintegy százezer
fekete önkéntes harcolt felszabadítóik hadserege ellen. A
vérmérséklet és a vallási fanatizmus a világtörténelem
egyik legvéresebb mészárlásává változtatta ezt a
háborút, amely mind a tengeren, mind a szárazföldön
teljesen új formákat öltött magára (aknamezőket
telepítettek és megjelentek az első páncélos csatahajók).
A békekötés után csak nagyon kevesen tudták meg, hogy
valójában mi is történt Georgiában. A nemzetközi
közvéleményt alig érdekelte, mert Európában éppen
akkoriban robbant ki a német-francia háború. Ráadásul az
amerikai propaganda gondoskodott róla, hogy a világot csak
"Tamás bátya kunyhójának" szirupos történetei
foglalkoztassák.
Georgiai periódusa alatt Sherman csak
egyetlen újítást vezetett be a katonai taktika történetébe,
de már ennek is elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy
végleg kizárja őt az úriemberek társaságából.
Hadifoglyokat ültetett azokra a kocsikra, amelyek a csapatai
előtt haladtak. Ha felrobbantak, megtudta, hogy aknamezőn
járnak. Az önmagukat megvédeni képtelenekkel szemben
elkövetett kegyetlenkedések miatti minden tiltakozást azzal
a metsző hidegséggel utasította el, amely sugárzik a tőle
származó összes dokumentumból.
Virginiában
csak nevettek, amikor hírét vették annak a haditervnek,
amelynek az északi államok az anaconda nevét adták, mert az
volt a szándékuk, hogy akárcsak egy óriáskígyó,
körbefonják és megfojtják a déli államok teljes
területét. Velük nevetett az egész világ a blokád
ötletén, annyira gyerekesnek tűnt a déli államok
kiéheztetése, hogy senki nem vette komolyan. Senki sem
számolt ugyanis Sherman karakterével. Grant, Lincoln és a
többi északi vezető hallani sem akart az Anaconda-tervről,
Sherman viszont egy szociopata perverz ösztönével kezdettől
fogva megérezte a benne rejlő korlátlan lehetőségeket.
Ugyanakkor nagyon is tisztában volt azzal, hogy egy abnormális
elképzelést nem lehet normális módszerekkel végrehajtani.
Egyébként a blokádot, amelytől a háború humanizálását
remélték, elismerte a jog. Ezért gondolta azt a világ
később, hogy az északi és déli államok közötti háború
elég ártatlan dolog volt. Valójában a blokád függönye
mögött rettenetes bűnöket követtek el.
Lincoln
meggyilkolása után Grant lett az USA elnöke, aki Shermant
nevezte ki a hadsereg főparancsnokává. Grant elnökségével
új éra kezdődött Amerikában: a hivatalos korrupció és
hipokrízis korszaka, amikor egyik kézzel a Bibliát
lengették, a másikkal pedig meglopták a szomszédot. A
legyőzött déli államok vezető tisztségeibe ültetett
északi funkcionáriusok gátlástalan tolvajlásai és
féktelen önkényeskedései végül olyan nyilvánvalóvá
váltak, hogy 1876-ban a republikánusok nem merték újra
jelölni Grantet az elnöki posztra.
Azóta
egymást követték az elnökök, de Amerika még mindig az ő
útján jár. Időközben a "grantizmus", vagyis a
bűnt palástoló képmutatás rendszere az amerikai állam
hivatalos magatartásává vált. Az amerikaiak napjainkban is
elpusztítják azokat az országokat, amelyeket lerohannak,
ahogyan Shermantől tanulták, miközben az erkölcsről
prédikálnak és az ellenség "barbárságára"
panaszkodnak. A győzelem, amelyről álmodoznak, a temetők
nyugalma. Az anacondának meg kell fojtania az egész világot,
hogy teljessé váljon az amerikai "one world"
birodalom egyeduralma.
|
|
|
2012-10-16
19:55:49, kedd
A
terrorista olyasvalaki, akinek van bombája, de nincs légiereje.
Miközben a jelenlegi nemzetközi jog szerint "városok és
falvak indokolatlan lerombolása" elévülhetetlen háborús
bűncselekménynek számít, addig az emberi települések
gyakorlatilag büntetlenül bombázhatók repülőgépről, holott
a légibombázás nem más, mint állami terrorizmus. Ez a
hatalmasok terrorizmusa, amely több ártatlan áldozatot követelt
az utóbbi hat évtizedben, mint a valaha élt összes
államellenes terrorista együttvéve.
Douglas
Lummis, az egyik neves amerikai nonkonformista politikai
gondolkodó szerint "az Egyesült Államokban nem tartanánk
alkalmasnak az elnökségre azt az embert, aki valaha bombát
dobott egy zsúfolt étterembe, de örömmel elnökké választunk
olyan embert, aki valaha repülőgépről dobott le bombákat,
amelyek nemcsak éttermeket romboltak le, hanem a nekik helyet adó
épületeket és a környékbelieket is". Valóban, mintha
egy sajátságos amerikai perverzió lenne, hogy magasból
bombáznak és távolból rakétákkal lőnek olyan városokat és
népeket, amelyek valamiért az amerikai szoldateszka és
politikai vezetés célkeresztjébe kerültek. Ez részben azzal a
tudatos óhajjal függ össze, hogy ne kockáztassanak amerikai
életeket földfelszíni hadszíntereken, részben pedig azzal az
inkább tudatalatti vággyal, hogy az áldozatok véres
maradványai véletlenül se zavarják meg az amerikai bakák és
az otthoni tévénézők hipokrita érzéseit önmagukról,
kormányukról és fennen hangoztatott "családi
értékeikről". Korszakunk példátlan tudományos-technikai
forradalma ellenére igazi haladást az jelentene az emberiség
számára, ha véget lehetne vetni az amerikai bombázásoknak és
háborúknak, egy kis szerénységre késztetve az USA/EU/NATO
"szentháromságot", amely nem ismer el semmiféle
felsőbb hatalmat, és azt hiszi, hogy szó szerint joga van a
világon mindenhol azt csinálni, amit csak akar, mindenki ellen,
ameddig neki tetszik, és ráadásul mindezt "humanitáriusnak"
álcázva.
Szinte már közhelynek számít azzal vádolni
az USA-t, hogy rendre színes bőrű, harmadik világbeli, főleg
muzulmán népeket választ célpontnak, de ne feledjük, hogy a
modern idők egyik leghosszabb - folyamatosan 78 napig tartó -
amerikai bombatámadása a volt Jugoszlávia fehér, európai és
keresztény lakosságát sújtotta. Jól látható tehát, hogy
amikor bombázásról van szó, az Egyesült Államok a teljes
esélyegyenlőség híve. Számára a célponttá válás egyedüli
feltételei: a) akadályt jelenteni az amerikai birodalmi akarat
útjában; b) gyakorlatilag védtelennek lenni a bombázásokkal
szemben. (Szíria például megfelel az előbbi kritériumnak, az
utóbbinak azonban távolról sem, tehát minden esélye megvan
rá, hogy megússza az amerikai bombázást.)
A washingtoni
vezetés gondosan megkülönbözteti az amerikai légierő által
ledobott robbanószereket a "tömegpusztító fegyverektől",
amelyek bevetéséhez szerinte csak a hivatalosan annak
nyilvánított ellenségek elég romlottak. Az amerikaiak az
atom-, a vegyi és a biológiai típusú fegyvereket tartják
tömegpusztítóknak, amelyek hatása nem korlátozható kizárólag
katonai célpontokra, szemben az általuk használt "precíziós"
cirkáló rakétákkal. Mindez persze igencsak ingatag szemantikai
lábakon áll, tekintettel az utóbbi hat évtized amerikai
bombázásainak milliós nagyságrendű civil áldozatára.
Ráadásul Washington nem alkalmazza a tömegpusztító minősítést
az általa gyakran használt, noha válogatás nélkül gyilkoló
szegényített urániumtartalmú és fürtös bombákra.
Ugyanakkor rendkívül nehéz lenne "emberbarátnak"
minősíteni a Tomahawk cirkáló rakétákat, amikor több ezer
fontnyi TNT-t tartalmazó hasznos teherrel becsapódnak sűrűn
lakott városok központjába, gyakran szegényített urániummal
a robbanófejükben.
A náci rezsim ellen (persze
csak utólag) szót emelő egyik német papot plagizálva: amikor
Koreát, Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát, El Salvadort és
Nicaraguát bombázták, nem szóltam, mert nem voltam kommunista;
amikor Kínát, Guatemalát, Indonéziát, Kubát és Kongót
bombázták, nem szóltam, mert nem vettem róla tudomást; amikor
Libanont és Grenadát bombázták, nem szóltam, mert nem
értettem semmit; amikor Panamát bombázták, nem szóltam, mert
nem voltam drogkereskedő; amikor Irakot, Afganisztánt,
Pakisztánt, Szomáliát és Jement bombázták, nem szóltam,
mert nem voltam terrorista; amikor Jugoszláviát és Líbiát
bombázták "humanitárius" okokból, nem szóltam, mert
indokoltnak látszott; amikor engem jöttek bombázni, nem maradt
senki, aki megvédjen, de nem számít, mert már halott
voltam.
Mementóként álljon itt tehát az USA által a
második világháború óta bombázott országok listája William
Blum Rogue State: A Guide to the World's Only Superpower c. könyve
alapján: Korea és Kína 1950-53, Guatemala 1954, Indonézia
1958, Kuba 1959-61, Guatemala 1960, Kongó 1964, Laosz 1964-73,
Vietnam 1961-73, Kambodzsa 1969-70, Guatemala 1967-69, Grenada
1983, Libanon 1983, 1984, Líbia 1986, El Salvador 1980-as évek,
Nicaragua 1980-as évek, Irán 1987, Panama 1989, Irak 1991,
Kuvait 1991, Szomália 1993, Bosznia 1994, 1995, Szudán 1998,
Afganisztán 1998, Jugoszlávia 1999, Jemen 2002, Irak 1991-2003,
2003-11, Afganisztán 2001-napjainkig, Pakisztán 2002-2003,
2007-napjainkig, Szomália 2007-2008, Jemen 2009, Líbia
2011.
"Bónuszként" pedig Philadelphia,
Pennsylvania állam / USA 1985. május 13. Egy rendőrségi
helikopter plasztik-dinamit bombát dob a MOVE nevű
keresztény-karizmatikus néger szekta által elfoglalt épületre,
az így keletkezett tűzvészben megsemmisül egy egész háztömb
60 lakása, és szörnyethal 11 ember, köztük öt gyermek;
Franciaország 1986. április 15. Miután a francia kormány
megtiltotta légterének átrepülését a Líbia ellen felvonuló
amerikai légierő számára, retorzióként a tripoli francia
nagykövetség épületét "véletlenül" találat éri
a líbiai fővárost sújtó bombázásban; Kína 1999. május 7.
A Jugoszlávia elleni amerikai agresszió során ugyancsak
"véletlenül" súlyos bombatámadás éri a Kínai
Népköztársaság belgrádi nagykövetségét; 2003 áprilisában
Irak lerohanásakor az Iráni Iszlám Köztársaság területére
is amerikai rakéták csapódnak be "tévedésből",
legalább egy ember halálát okozva. MD
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése