TILTOTT ARCHEOLÓGIA

 TILTOTT ARCHEOLÓGIA

 Csalni, hazudni, manipulálni nem szabad(na)   -   a tudományos világban sem.

 MÁR A MÚLT SEM A RÉGI...

Archeológiai - paleontológiai és paleoantropológiai zűrök, botrányok.

 

              Vannak olyan archeológusok, akik évek (évtizedek) óta nem publikálhatnak, a szakma gyakorlatilag száműzte őket, mert olyan kutatási eredményeik, leleteik  vannak, amelyek nem illeszkednek a hivatalosan is elfogadott, tanított  őstörténeti elméletbe. Miről is van szó?

Olyan leletek kerültek elő, melyek bizonyíthatóan sok tízmillió vagy százmillió évvel korábbi emberi tevékenységet bizonyítanak, mint a legkorábbi hivatalos ősemberi, előemberi tevé-kenységek idősávja. Ilyenek pl. a dinoszauruszok idejéből fennmaradt emberi ( - nem ősemberi!) lábnyomok (a mocsárban haladó dínót követő, a lábnyomában lépkedő ember nyomai),  ősi, megkővült rétegekből előkerült kalapács, acélgolyó vésett sávokkal, stb.         

Ezek a dolgok nem illeszkednek a mostani evolúcionista világképbe ezért tűzzel vassal írtják  az ellentétes elméleteket,  az ilyesmivel foglalkozó kutatókat ellehetetlenítik, kutatásaikat betiltják, leleteiket elzárják, letagadják. Ismerős az eljárás, ugyan az mint a tiltott energetikai találmányokkal kapcsolatban...  (Mert ilyen a demokrácia  - demokratúra -   a mások nézetei csak addig tisztelendők amíg azonos a hivatalos nézetekkel.)

 

 Kb. 2,8 milliárd éves vésett

 acélgolyó. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                     

 Dínó és emberi lábnyom    -   minimum 65 millió éves.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kb. 500 millió éves kalapács. 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dinoszaurusz és emberi lábnyom. Az ember a dínót annak lábnyomában lépkedve követte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                       500 - 590 millió éves megkővült lábnyom          (  - bizony, valóban cipős !! )

 

  

 

                                    

 Nemere István

Tiltott régészet?

Valóságos bomba lehet mindazok számára Michael A. Cremo könyve, akik a darwini evolúciót tanították az egyetlen kötelező elméletként. A közelmúltban magyarul is megjelent a 'Tiltott régészet. Az emberi faj rejtélyes eredete' című vaskos kötet cáfolja, hogy az ember az állatvilág részeként és annak folytatásaként, abból fejlődött ki, és nem is olyan régen, mindössze néhány százezer éve léteznek a bolygó felszínén a mai emberhez hasonlatos lények.
Cremo ugyanis számos olyan leletet és bizonyítékot ismertet, amely nemhogy nem illik bele a darwini folyamatba, hanem azt egyenesen romba dönti! Könyvében azt állítja, hogy a régészek nemcsak napjaink modern technikájával, hanem már legalább százötven éve is találtak olyan nyomokat, amelyek ellentmondanak Darwinnak. Néhány bánya mélyén pedig amatőrök is felfelfedeznek olyasmit, ami forradalmian új következtetésekre ad lehetőséget. Míg a darwinisták a modern ember megjelenését legfeljebb maximum százezer évvel ezelőttre teszik, a 19. századi, és a századunk nem is olyan régi régészeti, paleontológiai és egyéb leletei ezt az időt megsokszorozzák, és alaposan visszatolják az időskálán.
A hivatalos tudomány állítása szerint százmillió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön az első madarak, az első főemlősök és egyéb állatok, majd az első emberszabású majmokra még kilencvenmillió évig kellett várni. Cremo ezúttal olyan tudományos, ámde eddig eltitkolt vagy szándékosan félremagyarázott leletekről számol be, amelyek azt bizonyítják, hogy már a százmillió éves kőzetben is található az ember létezésére és emberi tevékenységre utaló, kétségbevonhatatlan bizonyítékok. Százmillió évvel ezelőttről származó emberi lábnyomot éppúgy találtak, mint aranyláncot, vasedényt. Sőt... 'cipőnyom' is került elő ilyen korú kőzetből!
Egymilliárd évvel ezelőttről is van jó néhány tárgyi bizonyíték: fémes gömbök formájában, bár nem biztos, hogy ezek emberi tevékenység következtében jöttek létre. Ám ahogy közeledünk az időben a jelenhez - jócskán megelőzve a legmerészebb darwinisták időtáblázatát is! -, Cremo bizonyítékai egyre nyugtalanítóbbak, számuk sokasodik, jelentőségük nő. Abból az időből, amikor a hivatalos tudomány szerint az ember még voltaképpen emberszabású majom volt, és semmiféle értelmes tevékenységet nem végzett, mert hiányzott hozzá az "értelme" - Cremo bizonyítékai közt fémcső, mozsár, mozsártörő, sokféle kőeszköz stb. szerepel. Amikor a tudomány szerint még a legegyszerűbb 'homo erectus', vagyis felegyenesedett ember nem létezett - már volt a mai emberrel tökéletesen megegyező tartású lény, a régészek ugyanis találtak ilyen csontvázat, teljeset és tökéleteset, csakhogy... 'nem hozhatták nyilvánosságra!'
Pedig arra mutató jelek is vannak, hogy a dinoszauruszokkal egy időben már élt ember a Földön, vagyis csaknem hatvanötmillió évvel ezelőtt! És Cremo szerint minden korban, az utolsó több tízmillió évben a majomemberek, majomősök, ősemberek is békésen megfértek az emberformájú emberrel! Így az utolsó korban is együtt élt a Neandervölgyi és a cro-magnoni típus, ami halomba döntené az eddig érvényes és a tudományos világ által közmegegyezéssel elfogadott tanokat.
Csaknem ötszáz, eddig eltitkolt, agyonhallgatott régészeti és egyéb bizonyítékról számol be a szerző. Valamint arról, hogyan próbálták megakadályozni őt is abban, hogy ezt nyilvánosságra hozza, lefilmezze, televízióban bemutassa. Pedig érdemes volna foglalkozni vele, hiszen Cremo műve mérföldkő lehet az újfajta emberi gondolkodás útján.

Nemere István
Forrás:(Tvr-hét 1998/01)

 

 

 

 

 Nagyszerű ez az írás:

Michael A. Cremo:Az emberi faj rejtélyes eredete

v, 2008/07/20 - 11:01 - johannes

     

    Michael A. Cremo

 

Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes. Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából. Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra. Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió- és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük.

"Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek.

A darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szembenálló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak.

Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog - ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne.

Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól - a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem.

Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz- vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá.

Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón. Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények.

A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik: "Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek."

Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit éntudásszűrésnek nevezek. Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket.

Ma este csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig atudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek.

Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat. Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain. Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, akorai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves. A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog. Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki.

Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről? Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem. Más szavakkal, hogyha a leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni. Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésé-ben is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart. Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte. A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatóak, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet - a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi "X akták" eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik.

A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt. Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról.

Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? - kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat? A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált. A fizikai antropológusok, akikmegvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a maiember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem négymillió éves. A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat. Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában. A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény.

Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak. A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. háromszázezer éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni. Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben határozták meg a lelőhely korát. A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában, melyet végül fel kellett adnia. Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára.

Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort; több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk.

A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben. Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában. A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg.

Előadásom hátralévő két-három percében egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtakkilencven lábbal (27 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, háromszázmillió éves. Egy másik jelentés olyanaranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel. Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonlóemberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón. Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki. Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények.

Köszönöm szépen a figyelmet. "

 Forrás:  http://www.euroastra.info/node/15401

 

    

 

500-600millió éves   - pre-kambriumi rétegből előkerült   -  fém váza.  

 

 

 

 

 

 

 

 

És egy riport:

Horváth Erzsébet:Beszélgetés Michael A. Cremoval

Darwin alkonya?

Az emberi faj rejtélyes eredete 
c. könyv szerzőjével

 

Horváth Erzsébet riportja

 

- Miért kezdett el az emberi faj eredetére vonatkozó kutatásokkal foglalkozni?
Michael A. Cremo: Kutatásaimat az ősi indiai szanszkrit szövegek tanulmányozása után kezdtem el. Ezen írások között volt egy csoport, a Puránák (történetek), melyek azt állították, hogy bolygónkon, hozzánk hasonló emberek és majomszerű lények nagyon hosszú időn keresztül éltek egymás mellett a múltban - évek tízmillióin, sőt, százmillióin keresztül. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Nagyon különbözött ez attól, amit valaha is hallottam vagy olvastam az antropológiai vagy biológiai tárgyú könyvekben. Továbbá teljesen eltért a darwinista felfogástól, ami azt mondja, hogy a hozzánk hasonló emberek csak 100 000 éve jelentek meg, s előttük csak majomszerű ősök éltek.

1975-ben, amikor a Bhaktivedanta Intézet kutatója lettem, amely a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének tudományos kutatással foglalkozó ága, hozzákezdtem egy speciális tudományos kutatómunkához. Nyolc éven keresztül az archeológia történetének tanulmányozásában mélyedtem el, és ami kibontakozott előttem, az egészen elképesztő volt: az elmúlt 150 évben archeológusok és antropológusok sok-sok emberi csontvázat, emberi lábnyomot és szerszámot találtak a Föld sok tíz-, sőt sok százmillió éves rétegeiben. Ezek, a főként tudományos publikációkban fennmaradt tények, ellentmondanak az emberiség eredetéről és őstörténetéről alkotott elképzeléseknek, amelyekről manapság hallhatunk és olvashatunk. Ezek után joggal merül fel az emberben a kérdés: hogyan lehetséges, hogy a tényeknek, bizonyítékoknak ez a hatalmas tömege eltűnt a manapság használatos könyvekből. Persze ennek a kívülrekedésnek nyilván jó okai is lehettek, például az, hogy a leletek egy része rossz minőségű volt. A jelentéseket tanulmányozva azonban nyilvánvalóvá vált előttem, hogy elképesztő leletanyaggal állunk szemben. Az eredeti leírások nagyon sok tisztázatlan kérdést megválaszolnak. Úgy tűnik, hogy annak, hogy ezek a leírások hiányoznak a jelenlegi könyvekből, az az oka, talán az egyetlen oka, hogy ellentmondanak az uralkodó elképzeléseknek, az ember eredetéről és az ember kifejlődéséről szóló darwinista elméletnek. Ezt a folyamatot, melynek során a bizonyítékok bizonyos fajtáit elutasítják pusztán azért, mert nem egyeztethetők össze az uralkodó nézetekkel, "tudásszűrésnek" nevezem.

 

- Hogyan jött létre a könyv?

A Tiltott régészetben nyolcéves kutatómunkám eredményeit gyűjtöttem össze. Eredetileg angol nyelven jelent meg 1993-ban, kb. 900 oldalas, és sok száz tényt, tudományos feljegyzést tartalmaz az emberiség különös történetéről. Nos, a könyv sokk-hullámot váltott ki a tudományos világban, nagy figyelmet keltett. Jelentős tudományos, archeológiai, antropológiai és tudománytörténeti folyóiratokban méltatták. Természetesen ez egy igen vitatott könyv, nagyon sok ember nem ért egyet azzal, amit mondok, de még azok is, akik a legkevésbé értenek egyet a következtetéseimmel, úgy gondolják, hogy nagyon jó dolgot tettem, mert az összes tényt egy könyvbe gyűjtöttem össze.

A könyv egyik méltatója azt mondta, hogy rajtam kívül senki nem tekintett bele ilyen behatóan az archeológia történetébe. Mivel nagyon gyakran tartok előadásokat az egyetemek régészeti tanszékein, számos régésszel folytattam beszélgetést, továbbá számos archeológiai konferencián tartottam előadást. Minden alkalommal azt hangsúlyozom nekik, hogy legalább tisztában kell lenniük az összes olyan ténnyel is, amely ellenkezik a véleményükkel. Tehát bármit is gondoljanak ezekről a bizonyítékokról - egyeseket hasznosnak, másokat talán érdektelennek tartván - tisztában kell lenniük mindazzal, ami van.

Nos, azóta számos különböző nyelvre fordították le a könyvet, többek között legutóbb magyar nyelvre is, de megjelent már például németül és olaszul is. Most készülnek a japán és az orosz nyelvű kiadások, és az óriási érdeklődés miatt, sok más nyelvre készülnek lefordítani.

 

- Milyen volt a könyv fogadtatása a tudományos körökben?

Egy tudós azt mondta egyszer, hogy az akadémiai élet valami olyasmi, hogy ezren ülnek egy teremben és mindegyik azt mondja, hogy figyeljetek rám. És ők figyelnek rám, ami nagy eredmény! Természetesen, ha hallgatnának rám és egyet is értenének velem, az még nagyobb eredmény volna, de már azt is sikernek tekintem, ha csak meghallgatnak. Néhány tudományos folyóiratban megjelent könyvismertető szerint, könyvem jelentős mértékben hozzájárult az emberiség eredetével foglalkozó paleoantropológia tudományához. David Oldroyd tudománytörténész azt a kérdést tette fel ismertetőjében, hogy vajon hozzájárult-e valamivel a könyv a tudománytörténet diszciplínájához, és azt a választ adta, hogy igen, két okból is: először, mert senki nem mélyült el ennyire a tudomány történetében azelőtt, másodszor pedig a könyv fontos kérdéseket vet fel a tudományos őszinteség iránti igény természetéről.

Mit is akarok ezzel mondani? Néha bizonyos elképzeléseket úgy mutatnak be, mint abszolút bizonyosságot - például nagyon ritka, hogy egy darwinistától ne azt halljuk, hogy az evolúció nem elmélet, hanem tény. A könyv egyik méltatója azt mondta, hogy kicsit jobban el kell gondolkodnunk a dolgokon; lehet, hogy úgy fogalmazhatnánk, hogy inkább egy kiváló hipotézisről, semmint egy bizonyosságról van szó.

Ezt én haladásnak tartom. Ha legalább kétségeket tudok ébreszteni a témával foglalkozó szakemberekben, úgy hiszem, már az is siker.

 

- Elutasítja a teljes, azaz az élővilág egészére vonatkozó evolúciót, vagy csupán az ember evolúcióját nem fogadja el?

A könyvemben természetesen csak az emberi evolúcióról beszélek, de annak következtében, hogy az ember ősiségére vonatkozó bizonyítékok oly hosszú időre nyúlnak vissza, nyilván felmerül az összes faj evolúciójának kérdése. Van egy nagyon híres evolúciókutató a Harvard Egyetemen, dr. William W. Howells, aki elolvasta a könyvet és azt mondta, hogy ha a könyvemben bemutatott bizonyítékokat elfogadnák, az azt eredményezné, hogy a tudósoknak nemcsak az emberi eredetről alkotott eddigi képüket kellene újraértékelni, hanem az életnek a bolygón végbement fejlődéséről alkotott kép egészét is. Tehát ami engem illet, úgy vélem, hogy számos jól megalapozott okunk van arra, hogy megkérdőjelezzük a teljes evolúciós elméletet - nemcsak az emberiségre, hanem a többi fajra vonatkozóan is.

 

- Ha jól tudom, a leletek, és főként az idős leletek korának meghatározására elsősorban az élővilág evolúciójára alapozott biosztratigráfiát használták, ami ezek szerint megdőlni látszik. Milyen kormeghatározási módszereket alkalmaztak még?

A különböző leletek kormeghatározására használt módszereket illetően, nézzünk meg néhány esetet. 1979-ben Kelet-Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey felfedezett néhány lábnyomot, amelyet a fizikai antropológusok megkülönböztethetetlennek tartottak a mai ember lábnyomától. Így aztán az volt a kérdés, vajon milyen idős a lábnyom. A lábnyom eredetileg vulkáni hamuban alakult ki, ami csak később vált kemény kőzetté. A tudósok radiometrikus kormeghatározási technikával, kálium-argon módszerrel meghatározták a vulkáni üledék korát. Ennek alapján a lábnyom 3,6 millió éves. Ezzel a lábnyommal kapcsolatban az a szokatlan, hogy ugyanolyan, mint a miénk. Nagyon nehéz volt az antropológusoknak magyarázatot találniuk arra, hogy ez hogyan lehetséges. Úgy vélték, hogy lehetett egy majomember akkoriban, 3,6 millió éve Afrikában, amelynek a miénkkel megegyező lába volt. Ez egy érdekes felvetés, de nincs rá bizonyíték. A tudósok találtak csontvázakat ebből az időből, de ezeknek a lábfeje sokkal hosszabb volt, mint a mai átlagos méret, így aztán nem is hozhatták létre azokat a lábnyomokat, amelyeket Mary Leakey talált Laetolinál. Tehát a tudósok által ismert egyedüli lény, amely ezeket a lábnyomokat hagyhatta, csak egy olyan ember lehetett, mint mi magunk.

Ebben az adott esetben tehát kálium-argon módszerrel, egy radiometrikus kormeghatározási módszerrel határozták meg a lábnyomok korát.

 

- A könyvben olyan bizonyítékokról is olvashatunk, amelyeket múlt századi leírásokból vett át, ugyanakkor azóta nagyon sokat fejlődtek a kormeghatározási módszerek, és gyakran új eredményeket mutattak. Ellenőrizte-e szakértő is ezeknek a régi kormeghatározásoknak a helytállóságát?

A múlt századi felfedezésekkel kapcsolatban az volt a munkamódszerem, hogy körültekintően tanulmányoztam az ott leírtakat és meghatároztam, hogy melyik geológiai rétegben találták a csontokat és egyéb leleteket. Ezután felkutattam az adott területről készült legmodernebb geológiai jelentéseket, alaposan átnéztem a leírásokat, és minden esetben a mai geológusok elfogadott eredményeit tekintettem azon réteg korának, amelyben a 19. századi kutató megtalálta azt a bizonyos szokatlan tárgyat. Tehát a 19. századi kutató más korbecslést adhatott, de én azokat a legújabb eredményeket használtam a réteg korának meghatározására, amit a geológusok hitelesnek fogadtak el.

 

- Vajon minden esetben biztosak lehetünk abban, hogy a leletek zavartalan településű rétegben voltak és nem utólag kerültek arra a helyre, ahol megtaláltákőket?

Az emberek gyakran kérdezik, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a tárgyak valóban ahhoz a réteghez tartoztak eredetileg is, amelyben a leírások szerint megtalálták őket. Az egyik lehetséges magyarázat a nagyon idős rétegek jelenlétére, hogy valaha végbemehetett egy földcsuszamlás, vagy a csontok és a tárgyak egy részét egy jóval későbbi időben temették oda. Ezek teljesen jogos kérdések, s felmerültek azokban a szakemberekben is, akik e felfedezéseket tették. A leleteket szakemberek, geológusok és régészek találták meg, akik teljesen tudatában voltak az ellenérveknek is. Például azoknak az emberi csontvázmaradványoknak az esetében is, amelyeket egy olasz geológus, Giuseppe Ragazzoni fedezett fel Castanedoloban, Észak-Olaszországban. A csontvázakat tartalmazó idős, pliocén réteg kora 2-5 millió év. Pontosabban, mivel középső pliocén rétegről van szó, 3-4 millió év lehet a kora - így a leletek is ilyen idősek, ha valóban ehhez a réteghez tartoznak. Ragazzoni, igazi geológushoz méltóan, számolt azzal a lehetőséggel, hogy a leletek esetleg később kerültek bele a pliocén rétegbe, így az ásatás során nagyon gondosan rögzítette a geológiai helyzetet. Mindenekelőtt leírta, hogy a csontvázak fölött sok, különböző színű, vízszintes településű üledékréteg volt. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha végbement volna valamilyen nagy földcsuszamlás, vagy a csontvázakat utólag temették volna ebbe a rétegbe - a fent említett rétegek alá -, akkor a fedő üledékek zavart szenvedtek volna, illetve törés állt volna be a folytonosságukban. Feljegyezte továbbá, hogy a csontvázakat tartalmazó pliocén agyag is rétegzett volt, és ezek az üledékképződés során létrejött rétegek szintén zavartalan településűek voltak. Ragazzoni ezért azt a következtetést vonta le, hogy ebben az esetben nem lehet szó földcsuszamlás okozta áthalmozódásról, sem pedig utólagos betemetésről.

 

- Hogyan magyarázza azt, hogy a meglehetősen idős földtörténeti korokból származó különféle leletek, csontok, eszközök mellett nem találták nyomát településeknek, infrastruktúrának, pl. utaknak?

Az egyik oka ennek az, hogy a kutatóknak számítaniuk kellett volna arra, hogy ilyen dolgokat találhatnak, és keresniük kellett volna az ilyenfajta bizonyítékokat. A kutatók azonban eredetileg a modern embertípus primitív ősei után kutattak és legtöbbjük úgy gondolta, hogy a civilizáció csak az elmúlt 5-10 ezer évben alakult ki. Így azután nem is kerestek ilyen jeleket. A másik oka az, hogy a geológusok szerint a Földön valaha lerakódott üledékrétegnek már több, mint 90%-a az erózió és más geológiai erők hatására lepusztult, és a régészek a megmaradt résznek is csak egy kis részét látják. Így tehát nem lehet teljes a jegyzéke azoknak a dolgoknak, amik ténylegesen megvoltak, vagy ma is megtalálhatók lennének.

Volt egy érdekes vita az régészek között, kb. 2 éve az Interneten, ahol ők maguk vetették fel a kérdést, hogy volt-e vajon az elmúlt 100 millió évben egy korábbi, a maihoz hasonló civilizáció, és ha igen, milyen nyomait láthatjuk ennek. Arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg nagyon keveset lehetne ebből látni, a legtöbb fém, az arany és néhány ritka ötvözet kivételével, már mind elmállhatott. A szerves anyagok, a fa, a papír, a műanyag szintén eltűnhettek, és bármi, amit esetleg kőből készítettek, mára már törmelékké aprózódott, szétmállott. Megegyeztek abban, hogy az egyedüli nyom, amit esetleg látni lehet, néhány tarka kavicsos réteg, amit észre sem vesznek, ha csak nem kimondottan ilyesmit keres az ember. Az előbb említett tényezők miatt, a kőzetrétegek vizsgálata során csak nagyon töredékes maradványok felbukkanására számíthatunk, jobbára inkább kőeszközökre, mivel ezek nem enyésznek el olyan könnyen, vagy talán néhány fémtárgyra, pl. aranytárgyra. Ilyet találtak is - leírása a könyvemben is megtalálható.

 

- Mit gondol, ha céltudatosan és következetesen keresnének, vajon több lelet kerülne elő a régmúlt korokból is?

Azt hiszem, hogy ennek van némi valószínűsége. Természetesen ma senki sem keres ilyesmit, de Tróját sem találták meg addig, amíg nem keresték. Ha a régészeknek lenne egy új nemzedéke, amelyik felkészülne arra, hogy ilyeneket találjon, és aktívan keresné is ezeket a leleteket, akkor már most meg tudnám mondani, hogy mit találnának. Nyilvánvalóan olyan bizonyítékok kerülnének elő, melyek a múlt különböző időszakaiban létező jóval fejlettebb kultúrákból származnak.

Van még egy érdekes eset, amelyről említést teszek a könyvemben. Sajnos ez az egyik legrégebbi leírás - egy korai tudományos folyóiratból való. Volt néhány franciaországi bányamunkás, akik a mészkőben ástak lefelé, és egészen mélyen, egy régebbi bányászkodás nyomát keresztezték. Építészeti célokra használt faragott mészkövekre bukkantak.

Látható tehát, hogy van néhány egyedi eset.

 

- A leletek között felismerhető-e valamilyen fejlődési irány, vagy lehetséges, hogy különböző fejlettségű leletek is származhatnak azonos korból?

Azok az esetek, amelyeket én vizsgáltam, meglehetősen vegyes képet mutattak. Nem látok semmiféle fejlődési tendenciát, de ha az egész területen tovább vizsgálódnánk, talán kiderülne ilyesmi.

Én nem sugallom azt, hogy könyvemmel megválaszoltam minden kérdést, hiszen nem ez a tudományos elméletek természete. A tudományos elmélet nem válaszol meg minden kérdést, hanem keretet biztosít további kérdések felvetéséhez és bizonyos kutatási irányok kijelöléséhez. Nem állítom azt, hogy munkámban megválaszoltam volna minden egyes kérdést, inkább egy keretet nyújtottam a létező bizonyítékok tanulmányozásához, és az emberiség eredetének és őstörténetének további teljes körű kutatásához.

 

- Ön szerint az emberszabású majmok és az ember közötti genetikai hasonlóság nem igazolja-e a közös őstől való származásunkat?

Gyakran azt állítják, hogy az ember és a majom közötti genetikai hasonlóságok a darwini elmélet szerinti közös őstől való származást támasztják alá. Például azt mondják, hogy a csimpánz DNS-ének genetikai állománya 95%-ban megegyezik az emberével. Ez igaz, de ez nem bizonyítja a közös őst. A hasonlóság adódhat valamilyen magasabb intelligencia takarékos tervezéséből is. Például, ha számítógépes programozók új számítógépprogramot írnak, nem írják le a programnak minden egyes sorát fejből, hanem már létező részprogramokat, algoritmusokat építenek be. Tehát az, hogy két program esetleg ugyanazokat a részprogramokat tartalmazza, nem azt jelenti feltétlenül, hogy közös az eredetük, hanem csak azt, hogy a tervező elhatározta, hogy az új programjához felhasználja a már létező dolgokat.

A hasonlóság tehát nem igazán ad arra választ, hogyan is jött létre maga a hasonlóság - lehet, hogy a darwini evolúció révén, de az is lehet, hogy valamely intelligens tervező munkája nyomán.

 

- Néhányan esetleg azt gondolhatják, hogy az Önök kutatásai ugyanolyan előfeltevésen alapulnak, mint a darwinisták kutatásai. Biztosak lehetünk-e abban, hogy Önök nem szűrik ki azokat a leleteket, amelyek nem az Önök elképzeléseit támasztanák alá?

Nos, csak meg kell nézniük, hogy milyen mértékben tettem ezt. Nyilvánvalóan mindenkinek megvan a maga véleménye és fennáll annak a lehetősége, hogy bárki elvégzi ezt a szűrést - akár én, akár egy darwinista. Úgy vélem, hogy valójában mindenkinek magának kell a tényekkel számot vetnie és döntenie. Én megpróbáltam ebben a könyvben az összes tényt egybegyűjteni. Azt gondolom, hogy ez eléggé figyelemreméltó, mert éppen ezeket nem említik a darwinista kézikönyvek. Ugyanakkor ezek a kézikönyvek általában hiánytalanul tárgyalják azokat a felfedezéseket, amelyek a darwinista elmélet kialakulásához vezettek. Ezért úgy gondolom, hogy a tudományos tisztesség érdekében, legalább meg kellene említeniük a többi leletet is és azt is, hogy miért utasítottak el ezeket - ahelyett, hogy azt sugallnák, hogy az összes valaha felfedezett lelet, mind egybevág az elméletükkel, és egyszerűen meg sem említik azt a hatalmas mennyiségű tényanyagot, amit a könyvembe foglaltam. A könyvemben egyébként nemcsak azokat a tényeket sorolom fel, amelyek nem szerepelnek az általánosan elfogadott szakkönyvekben, hanem bemutatom azokat a leleteket is, amelyeket a darwinista elmélet igazolására használtak. Tehát arra kellene biztatni az embereket, hogy maguk döntsék el, ki a pártatlanabb a tények kezelésében: azok, akik csak a saját elképzelésüket alátámasztó dolgokat sorolják fel és nem beszélnek a többitől, még csak meg sem említik az elutasított leleteket, vagy az olyanok, akik úgy járnak el, mint én, aki szerteágazó kutatást végezve, az összes tényt ismertettem a könyvemben. Hogy ezeket a tényeket hogyan ítéli meg az ember, az már az ő dolga. Sok tudós azt mondta nekem, hogy nagyra értékeli azt, hogy amikor valamit megemlítek, még ha nagyon vitatott leletről van is szó, bemutatom az összes kétkedő, ellene szóló érvet is, amelyekkel megpróbálták azt elvetni, és az olvasóra bízom, hogy döntse el saját maga, hogy elfogadja-e vagy sem. Úgy vélem - bár lehet, hogy ez önreklámnak hangzik -, hogy kevésbé vagyok vádolható a tudásszűrés folyamatával, mint azok, akik darwinista szemléletmód alapján írják könyveiket.

 

- Mi az aránya a darwinizmust és az Ön elméletét támogató bizonyítékoknak?

Richard Leakey egyszer azt mondta, hogy ha egybegyűjtenénk az emberi evolúcióra vonatkozó darwinista bizonyítékokat, akkor azok csupán néhány biliárdasztalt foglalnának el. Európában például, amely valószínűleg hosszú idő alatt népesedett be, az emberelődökre vonatkozó leletek nagyon szegényesek, csak néhány töredékes Homo erectus maradvány van; egy állkapocs a század elejéről Heidelbergből, koponyatöredék Vértesszőllősről és még néhány töredékes lelet Európa más részeiről. Tehát nem túl sok, sőt inkább nagyon is kevés bizonyíték van, amely alátámasztaná az irányadó darwini elméletet. Ugyanakkor én a könyvemben több száz leletet sorolok fel, amely ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a hozzánk hasonló emberek csak mintegy 100 000 éve jelentek meg.
Gyakran megkérdeznek, hogy melyik a legjobb bizonyítékom, amire én azt szoktam válaszolni, hogy nem csupán egy bizonyítékom van, ami nagyon jó és ellentmond az evolúciós elméletnek, hanem egy egész tömeg olyan bizonyíték van, amelyekről tudományos közleményekben számoltak be, amelyeket tudósok fedeztek fel, s tudományos konferenciákon vitattak meg. Számomra tehát nemcsak egy bizonyíték van, hanem elsöprő mennyiségű tény, amely ellentmond az érvényben lévő darwini elméletnek, és ez a fontos.

 

- Hogyan tudja megmagyarázni azt, hogy az emberiség fejlődése a történelmi időkben ilyen rohamosan felgyorsult, ugyanakkor a korábbi évmilliók során nem ment végbe ilyen fejlődés?

Azt hiszem, hogy ez az a kérdés, amit ugyanúgy fel lehetne tenni a darwinistáknak is, mivel szerintük az emberiségnek változatlan volt az agykapacitása az elmúlt 100 000 évben. Így azután számukra jelent megoldandó problémát, hogy a civilizáció miért csak mintegy 10000 éve jött létre, és az a technikai fejlődés, ami napjainkban is tart, miért csupán az elmúlt 2-300 évben indult el. Azt hiszem tehát, hogy ez a klasszikus nézeteket vallók problémája.

De ami engem illet, én nem igazán fogadom el, hogy a civilizáció lendületes fejlődése csak néhány ezer éve kezdődött. Azt gondolom, hogy vannak bizonyítékok az ősi indiai, szanszkrit írásokban, hogy a múltban, meghatározott korokban, szintén voltak fejlett civilizációk. Az ősi indiai írások beszámolnak például repülő gépezetekről, űrhajókról és napjaink atomfegyvereihez hasonló fegyverekről, s olyan dolgokat említenek, amelyek nagyon hasonlítanak a klónozáshoz és a genetikai tervezéshez. Nem vagyok tehát biztos abban, hogy a múltban, bizonyos korokban ne lett volna néhány nagyon fejlett civilizáció, amelyek birtokában lehettek annak a tudásnak, amelyet mi ismerünk. Lehet, hogy az ő technológiájuk más alapokon nyugodott, mint a miénk. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy erre milyen mértékben lehet utalásokat találni a geológiai feljegyzésekben, és ahogy azt már korábban említettem, általában nagyon nehéz ilyeneket találni. Sok bizonyíték valószínűleg egyszerűen eltűnt, vagy nem találták meg, illetve elképzelhető, hogy korábban olyan technológiákat alkalmaztak, amelyeknek nem maradt nyoma a geológiai rétegsorokban.

 

- Következő könyvében az emberi devolúcióról szóló elméletét mutatja be. Megosztaná velünk néhány szóban ennek a lényegét?

Mostani könyvemben csak bemutatom a rendkívül ősi emberi múlt tárgyi Bizonyítékait, de nem fűzök hozzájuk magyarázatot, elméletet. Szándékosan nem tárgyalom az elméletemet, az elfogadottal ellentétes véleményemet jelenlegi könyvemben, mert csak azt szerettem volna elérni, hogy az embereknek lehetősége nyíljon arra, hogy az összes tényt lássák és maguk formálhassanak róluk véleményt. Lehet, hogy a dolgokról mindenkinek kialakul a saját, alternatív magyarázata. A következő könyvemben, Az emberi devolúcióban mutatom be a magam alternatív véleményét.

Ahhoz, hogy valóban megértsük, honnan jött az emberiség, először is meg kell értenünk, hogy valójában mi is az emberi lény. Az elfogadott nézetek szerint az emberi lény csak különböző anyagok együttese, és az alapvető feltételezés szerint, amit az összes modern tudomány hangsúlyoz, mindaz, amit beépítünk, az az anyagnak a különféle állapota vagy az energia átalakulása.

Jó okunk van azonban azt feltételezni, hogy vannak más szubsztanciák, más erők is, amelyek az univerzumban működnek. Nagyon jó tudományos bizonyítékok, megfigyelések vannak arra vonatkozóan, hogy az anyag mellett létezik valami, amit tudatnak neveznek. Úgy vélem, hogy további nagyon megalapozott tudományos bizonyítékok támogatják azt az elképzelést, hogy a Világegyetemben az előbbi két szubsztancia, az anyag és a tudat mellett van egy harmadik is, amit tiszta szellemnek, vagy léleknek neveznek. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor úgy tűnik, hogy az emberi lény, mindezeknek - az anyagnak, a tudatnak és a léleknek - a kombinációja. Hogyha elfogadjuk ezt a feltevést, akkor másfajta magyarázatokkal is szolgálhatunk. Egyszerűbben megfogalmazva: következő könyvemben, Az emberi devolúcióban, azt fejtem ki, hogy mi nem evolúciós folyamat során jöttünk létre ennek a bolygónak az anyagából, hanem egy tiszta szellemből származunk, ebből alakultunk ki egy folyamat, egy általam devolúciónak nevezett folyamat révén.     

 

 

 

Kb 65millió éves mészkőbe ágyazódott fémcsővezeték. 

 

 

 

 

 

 

Üledékes kőzetben talált furcsa alkatrész.

Valamilyen gyújtószerkezetnek ("sparky")

vélik.

 

 

 

A titokzatos megkővült máltai keréknyomok

 

Michael A. Cremo: A puránikus idő és a régészeti leletek

v, 2008/07/27 - 05:29 - johannes

A modern tudomány időszemlélete lineáris, míg az ősi indiai védikus írások ciklikus időről számolnak be. Melyik szemléletet támasztják inkább alá a föld mélyén fellelt kövületek? A modern régészet, és általában a modern antropológia időkoncepciója Európa zsidó-keresztény kultúrájának általános kozmológiai és történelmi időkoncepciójához hasonló.

 

 A korai görögök, valamint az indiaiak és más ázsiai népek ciklikus kozmológiai-történelmi időkoncepciójától eltérően a zsidó-keresztény kozmológiai-történelmi időkoncepció lineáris és progresszív. A modern régészet is osztja a zsidó-keresztény teológiának azt a gondolatát, hogy az emberi lények a többi fő faj után jelentek meg.

A szerző a vaisnava hindu világnézet követőjének tekinti magát, s ebből a perspektívából ajánlja fel az emberi eredettel és őstörténettel kapcsolatos modern általánosítások radikális kritikáját. A hindu történelmi írások, különösen a Puránák és az Itihásák, az emberi létezést több százmillió évig tartó, ismétlődő időciklusok kontextusába helyezik, amelyeket yugáknak és kalpáknak neveznek. Ezen idő alatt a puránikus beszámolók szerint az emberi lények olyan élőlényekkel éltek együtt, amelyek leginkább a modern evolúciós beszámolók korai eszközkészítő emberszabású élőlényeire emlékeztettek.

Tegyük fel, hogy valaki objektív igazságként fogadja el a puránikus feljegyzéseket, továbbá a régészeti és antropológiai leletek köztudottan tökéletlen voltát és összetettségét is figyelembe veszi. Ebben az esetben a következő feltételezést tehetné: a Föld rétegeinek, amelyek sok százmillió évre nyúlnak vissza, az emberszabásúak csontjainak zavarba ejtő változatosságát kellene tartalmaznia, amelyek közül egyesek anatómiailag modern emberi testeknek felelnének meg, mások pedig nem. Hasonlóan zavarba ejtő változatait találnánk a különböző eszközöknek, amelyeknek egy része művészileg magas színvonalú, másik része pedig nem. Ha a régészek és antropológusok nemzedékeinek lineáris fejlődést feltételező prekoncepcióit vesszük alapul, akkor feltételezhető, hogy a csontoknak, műtárgyaknak és eszközöknek e keverékét úgy fogják tálalni, hogy az megfeleljen mélyen gyökerező lineáris-progresszív időkoncepciójuknak. A régészeti leleteknek és magának a régészet történetének a tanulmányozása nagy mértékben alátámasztja ezt a két jóslatot. A lineáris-progresszivista időkoncepció így nagy akadályt jelent a régészeti leletek valóban objektív értékelésében, s az emberi eredetről és őstörténetről alkotott racionális elméletek felépítésében.

A modern történettudomány-kutatók, így az archeológusok által is gyakorlatilag alkalmazott időkoncepció döbbenetesen hasonlít a hagyományos zsidó-keresztény időkoncepcióhoz, s nagy mértékben különbözik az ókori görögök és indiaiak felfogásától.

Ez a megfigyelés természetesen egy szélsőséges általánosítás. Egy-egy kultúrában az átlagemberek különböző időfelfogásokat használhatnak, amelyek lineárisak és ciklikusak is lehetnek, s bármilyen adott periódus nagy gondolkodói között is lehet sok ellentmondó nézet, amelyek közül egyesek a ciklikus, mások a lineáris időt támogatják. Ez mindenesetre így volt az ókori görögöknél. Mégis biztonsággal állíthatjuk, hogy a legkiemelkedőbb görög gondolkodók közül nagyon soknak a kozmológiai felfogásához olyan ciklikus vagy epizodikus időkép társult, amely hasonló ahhoz, amilyeneket India puránikus írásaiban találunk. Például Hésziodosz Munkák és napok című művében (i.sz. 129-234) a koroknak olyan sorozatával találkozunk (arany, ezüst, bronz, hőskor és vaskor), ami hasonlít az indiai yugákhoz. Az emberi élet minősége mindkét rendszerben folyamatosan romlik az egymást követő korszakok során. A természetről című művében (17. rész) Empedoklész kozmikus időciklusokról beszél. Platón dialógusaiban leírásokat találunk a körben forgó időről (Timaiosz 38 a) és újra ismétlődő katasztrófákról, amelyek megsemmisítik vagy majdnem megsemmisítik az emberi civilizációt (Az államférfi 268 d ff). Arisztotelész több helyen említi, hogy a művészeteket és a tudományokat sokszor felfedezték már a múltban (Metafizika 1074 b 10, Politika 1329 b 25). Püthagorasz, Platón és Empedoklész lélekvándorlással kapcsolatos tanításaiban ez a ciklikus felfogás kiterjed a személyes pszichofizikai létezésre is.

A zsidó-keresztény civilizáció európai megjelenésével egy másfajta időfelfogás vált elterjedtté. Ezt az időt lineárisként és vektoriálisként lehetne jellemezni. Általánosságban szólva, ez az időkoncepció a kozmikus teremtés egyszeri eseményét foglalja magába, azután az emberi faj egyszeri megjelenését és a felszabadulás egyszeri történetét, ami egy egyszeri végkifejletben kulminálódik, az utolsó ítélet formájában. A dráma csak egyszer játszódik le. Az egyéni emberi élet tükrözi ezt a folyamatot - az ortodox keresztény teológusok, néhány kivételtől eltekintve, nem fogadták el a lélekvándorlást.

A modern történelemtudományok osztoznak az időről alkotott alapvető zsidó-keresztény felfogásokban. Az univerzum, amelyben élünk, egy kivételes megnyilvánulás. Az emberek egyszer jelentek meg ezen a Földön. Őseinknek a történetét egy egyszeri, bár előreláthatatlan evolúciós folyamatként értelmezik. Fajaink jövőbeni fejlődési útvonala szintén kivételes. Bár ez az útvonal gyakorlatilag megjósolhatatlan, a tudomány mítoszai a halál legyőzését vetítik előre a biológiai orvostudomány segítségével, s az egész univerzumra kiterjedő uralkodást, amit a fejlődő, űrben utazó emberi lények fognak véghezvinni. Az egyik csoport (a Santa Fe Intézet), amely számos konferenciát rendez a "mesterséges élet" témájával kapcsolatban, azt jósolja, hogy az emberi értelem gépekbe és számítógépekbe lesz átplántálva, amelyek az élő szervezetek komplex szimptómáit fogják produkálni (Langton, 1991, 15. o.). A "mesterséges élet" így fajunk végső megdicsőülése lesz majd.

Nagy a kísértés azt feltételezni, hogy az emberi evolúció modern elmélete egy zsidó-keresztény eretnek tan, amely burkoltan megtartotta a zsidó-keresztény kozmológia, üdvözüléstörténet és eszkatológia alapvető struktúráit, miközben nyíltan tiltakozik az Írásokban található, az isteni beavatkozásról szóló leírások ellen a fajok, s így saját fajunk eredetét illetően is. Ez hasonló a buddhizmus esetéhez, amely hindu eretnekségként is felfogható. Szakítva a hindu írásokkal és istenfelfogással, a buddhizmus mégiscsak megtartotta az alapvető hindu kozmológiai felfogásokat, mint amilyen a ciklikus idő, a lélekvándorlás és a karma.

Egy másik dolog, amiben a modern evolúciós elméletek megegyeznek a korai keresztény leírásokkal, hogy az emberek a többi életforma után jelennek meg. A Genezisben az emberi lények előtt Isten megteremti a növényeket, az állatokat és a madarakat. A szigorú magyarázók számára az időintervallum rövid. Az emberi lények a jelenlegi napunkhoz hasonló hat nap utolsóján lettek megteremtve. Mások a Genezisben található napokat korokként fogták fel. Például Darwin idejében az erős keresztény kötődésekkel rendelkező európai tudósok azt feltételezték, hogy Isten fokozatosan hozta létre a különböző fajokat a geológiai idő különböző korszakain keresztül, míg végül a tökéletessé vált Föld kész volt arra, hogy emberi lényeknek adjon otthont (Grayson, 1983). A modern evolucionista elméletekben az anatómiailag modern emberi lények megtartják helyzetüket, mint a legkésőbb megjelenő fő faj ezen a bolygón, amely az őt megelőző emberszabásúakból fejlődött ki körülbelül az utóbbi százezer év alatt. Annak ellenére, hogy az evolucionizmus híres teoretikusai és szószólói megpróbálták megakadályozni azt a - még az evolucionista tudósok körében is meglévő - tendenciát, hogy e jelenségnek teológiai színezetet adjanak (Gould, 1977, 14. o.), az az elgondolás, hogy az emberi lény az evolúciós folyamatot megkoronázó dicsőség, még mindig erősen tartja magát a közvélemény és a tudományos gondolkodók körében. Bár az anatómiailag modern emberi lények korát kb. százezer évre becsülik, a modern régészek és antropológusok a zsidó-keresztény beszámolókkal összhangban az emberi civilizáció korát néhány ezer évben állapítják meg, s ugyancsak a zsidó-keresztény leírásokhoz hasonlóan, a legkorábbi megjelenését Közel-Keletre helyezik.

Nincs szándékomban mindenáron közvetlen okozati kapcsolatot kimutatni a korai zsidó-keresztény elgondolások és a modern történelmi tudományok elméletei között. Ennek bemutatása, amint azt Edward B. Davis (1994) hangsúlyozza az ebben a témakörben megjelent legújabb munkákról szóló áttekintésében, sokkal körültekintőbb dokumentációt igényel, ami még összeállításra vár. A két tudásrendszer időkoncepciói közötti számos közös vonás azonban azt sugallja, hogy az okozati kapcsolatok valóban léteznek, s hogy gyümölcsöző lenne ezeket a kapcsolatokat megfelelő részletességgel kinyomozni.

Feltételezem azonban, hogy a modern társadalomtudományok hallgatólagosan elfogadott, s ennek következtében kritikusan nem vizsgált időkoncepciói, akár okozati kapcsolatban állnak a zsidó-keresztény felfogásokkal, akár nem, jelentős, fel nem ismert befolyást gyakorolnak a régészeti és antropológiai leletek interpretációira. Ahhoz, hogy bemutassam, miként lehet ez igaz, azokról a tapasztalataimról szeretnék beszélni, amelyekre e leleteknek az indiai Puránák ban és Itihásák ban található, az emberi eredetről szóló beszámolók és ciklikus időkoncepciók másfajta nézőpontjából való kiértékelése során tettem szert.

Tanulmányaim egyéni ösvénye India vaisnavat tradíciójához vezetett el, amit elsődleges irányelvként fogadtam el az életemben, valamint a látható univerzum és az azon túl lehetséges dolgok tanulmányozásában. Az elmúlt évszázadban ésszerűtlennek tartották azt, hogy vallásos szövegekből származó koncepciókat közvetlenül a természettudományos tanulmányozás hatáskörébe vonjanak. Számos bevezető antropológiai és régészeti szakkönyv valóban világos különbséget tesz a megismerés tudományos és vallásos módszerei között, a másodikat az alá nem támasztott hit státuszába száműzve, amelynek nagyon csekély haszna van, vagy nincs is haszna a természet objektív tanulmányozása során (pl. Stein és Rowe, 1993, 2. fej.). Néhány szakkönyv odáig megy el, hogy azt hirdesse, hogy ezt a nézőpontot az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága is alátámasztotta (Stein és Rowe, 1993, 37. o.), mintha az állam lenne a legjobb és legvégső bíró intellektuális kérdések eldöntésében. Ezzel szemben én úgy vélem, hogy a természetről szóló vallásos nézetekkel szembeni teljes idegenkedés a tudomány, különösen a modern történelmi tudományok részéről indokolatlan. Annak ellenére, hogy vallásmentes objektivitást színlelnek, a gyakorlók öntudatlanul számos zsidó-keresztény, főként az idővel kapcsolatos kozmológiai koncepciót megtartanak, vagy pedig beépítenek munkáikba, s magától értetődően alkalmazzák őket a megfigyelés és elméletgyártás mindennapos munkája során. Ebben a tekintetben a modern evolucionisták és fundamentalista keresztény ellenlábasaik szellemi háttere közös.

Léteznek más módszerek is azonban a természet történelmi folyamatainak vizsgálatára. Azt, hogy ez hogyan lehetséges, egy szellemi kísérlettel tehetjük szemléletesebbé, amikor is a világot egy radikálisan különböző időperspektívából, India puránikus időfelfogásának szempontjából nézzük. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt javasolta. Gene Sager, a California Palomar College filozófia és vallástudományok professzora, a Tiltott régészet (Cremo és Thompson, 1993) című könyvemhez a következő gondolatokat fűzte: "Az összehasonlító vallástudomány kutatójaként néha kihívás elé állítottam a tudósokat, amikor az emberi történelem tanulmányozására ciklikus vagy spirális modellt ajánlottam, amely a kalpa védikus koncepcióján alapul. Nagyon kevés tudós nyitott arra, hogy az adatokat egy ilyen modell szempontjából próbálja vizsgálni. Nem azt állítom, hogy a védikus modell igaz, mégis fennáll a kérdés, hogy a relatíve rövid lineáris modell valóban megfelelőnek bizonyul-e. Úgy vélem, hogy a Tiltott régészet e gy megalapozott kutatómunkára épülő kihívást jelent. Ha szembe kell néznünk ezzel a kihívással, akkor a nyílt gondolkodást kell gyakorolnunk, s kultúr- és tudományközi módszerrel kell továbbhaladnunk" (személyes eszmecsere, 1993). Az Archeológiai Világkongresszus megfelelő fórumot biztosít az ilyen kultúrközi, tudományok közötti dialógus számára.

A Puránák ciklusos ideje csak az anyagi kozmoszon belül működik. Az anyagi kozmoszon túl a lelki ég vagy brahmajyot iterül el. Ebben a lelki égben számtalan lelki bolygó úszik, ahol az anyagi idő - a négy yuga-ciklus formájában - nem működik.

Minden yuga-ciklus négy yugából áll. Az első a Satya-yuga, ami a félistenek 4800 évéig, a második a Tretá-yuga, ami a félistenek 3600 évéig tart. A harmadik a Dvápara-yuga, ami 2400 félisteni évig, a negyedik pedig a Kali-yuga, ami 1200 félisteni évig tart (Bhágavata Purána 3.11.19). Mivel a félistenek egy éve 360 földi évnek felel meg (Bhaktivedanta Swami, 1973, 102. o.), a yugák hosszai földi évben mérve (a standard vaisnava kommentároknak megfelelően) a következőképpen alakulnak: a Kali-yuga 432 000 évig, a Dvápara-yuga 864 000 évig, a Tretá-yuga 1 296 000 évig, a Satya-yuga pedig 1 728 000 évig tart. Ez 4 320 000 évet tesz ki együttesen az egész yuga-ciklus időtartamát alkotva. Ezer ilyen ciklus, ami 4 320 000 000 évig tart, alkotja Brahmának, az univerzumunkat irányító félistennek az egy nappalát. Brahmá nappalát is kalpának nevezik. Brahmá éjszakái hasonló hosszúságú ideig tartanak. Az élet a Földön csupán Brahmá nappala idején létezik. Brahmá éjszakájának eljövetelével az egész univerzumot víz árasztja el, s minden sötétségbe merül. Amikor Brahmá következő napja elkezdődik, az élet újra megnyilvánul.

Brahmá minden egyes nappala 14 manvantara-periódusra oszlik, s mindegyikben 71 yuga-ciklus váltja egymást. Az első manvantara-periódust megelőzően és mindegyik manvantarát követően egy találkozás (sandhyá) van, ami egy Satya-yuga (1 728 000 év) hosszúságú. Általában minden egyes manvantara-periódus egy részleges özönvízzel végződik. A puránikus leírások szerint mi a hetedik manvantara-periódus 28. yuga-ciklusában vagyunk Brahmá jelenlegi napjában. Ennek alapján a lakott Föld korát körülbelül kétmilliárd évben határozhatnánk meg. Meglehetősen érdekes, hogy a legrégebbi élő szervezetek, amiket a paleontológusok vitathatatlanul elfogadnak (olyan algakövületek, mint amilyeneket a Kanadában lévő Gunflint Formációban is találtak) körülbelül éppen ilyen idősek (Stewart 1983., 30. o). Összesen 453 yuga-ciklus zajlott le Brahmá jelenlegi napjának kezdete óta. Minden egyes yuga-ciklus egy fejlődést foglal magába a béke és lelki fejlődés aranykorától kezdve az erőszak és lelki degradáció végső koráig. Minden egyes Kali-yuga végén a Föld gyakorlatilag elveszíti népességét.

A yuga-ciklusok alatt az emberi fajok más, az emberihez hasonló fajokkal léteznek együtt. Például a Bhágavata Puránában (9.10.20) azt találjuk, hogy az isteni avatára, Rámacandra meghódította Rávana királyságát, Lankát, s ezt intelligens, erdőben lakó majmok segítségével tette, akik Rávana jól felszerelt katonáit fák és kövek segítségével győzték le. Ez a Tretá-yugában történt körülbelül egymillió évvel ezelőtt.

A yugák köreit, a minden egyes manvantara végén lezajló részleges özönvizeket, a civilizált emberi lények más lényekkel való együttélését, valamint - bizonyos módon - a modern evolúciós beszámolókban található emberi ősöket is figyelembe véve, a puránikus beszámolók alapján vajon milyen jóslatokba bocsátkozhatunk a régészeti leletekkel kapcsolatban? Mielőtt erre a kérdésre válaszolunk, az őskori leletek általános tökéletlenségét is figyelembe kell vennünk (Raup és Stanley, 1971). Az emberszabásúak fosszíliái különlegesen ritkák. Ezenkívül az üledékes rétegeknek csak egy parányi része élte túl a földtörténet folyamán az eróziót és más destruktív geológiai folyamatokat (Van Andel, 1981).

A fentiekre alapozom azt az állításomat, hogy az idő és a történelem puránikus nézete emberszabásúak maradványainak elszórt, ám zavarba ejtő leletanyagára enged következtetni, amelyek közül némelyek anatómiailag modernek, némelyek pedig nem, s amelyek több tíz- vagy akár több százmillió évre nyúlhatnak vissza, s a világ különböző helyein jelenhetnek meg. Továbbá még nagyobb számú, ám hasonlóan zavarba ejtő keverékére következtethetünk a kőeszközöknek és más eszközöknek, amelyek közül némelyek a technikai fejlettség magas szintjét mutatják, mások pedig nem. Az utóbbi 150 év alatt az archeológia és az antropológia berkeiben dolgozók többségének elfogult hozzáállását nézve azt is megjósolhatjuk, hogy a maradványoknak és eszközöknek ezt a bámulatba ejtő elegyét úgy fogják módosítani, hogy az megfeleljen az emberi eredet lineáris-progresszív felfogásának. A nyilvánosságra hozott jelentések figyelmes vizsgálata, amelyet Richard Thompson és én végeztünk el (1993), megerősíti e két jóslatot. A következőkben csak néhány példát idéznék a bizonyítékok teljes tömegéből, amit terjedelmes könyvünkben rendszereztünk. Az itt közölt idézetek azokból a jelentésekből származnak, amelyek az egyes leleteket a legjobban azonosítják. A másutt idézett részletes elemzések és a kiegészítő jelentések (Cremo és Thompson, 1993) erősen alátámasztják azt, hogy ezek a leletek valóban hitelesek és ősiek.

Rovátkolt és faragott pliocén- (Desnoyers, 1863; Laussedat, 1968; Capellini, 1877) és miocén-kori (Garrigou és Filhol, 1968; von Dücker, 1973) emlőscsontokról tettek jelentést. Ezenkívül pliocén- és miocén korabeli rovátkolt csontokról találhatunk további beszámolókat a szélsőségesen szkeptikus de Mortillet részletes áttekintésében is (1883). A tudósok átlyukasztott, pliocén kori cápafogakról (Charlesworth, 1873), mesterien faragott miocén kori kőről (Calvert, 1874) és művészien faragott pliocén korabeli kagylóról is (Stopes, 1881) beszámolnak. Rovátkolt emlőscsontokról tesz említést Moir (1917), ami akár eocén korabeli is lehetett.

Nagyon durva kőeszközök kerültek elő a közép pliocénből (Prestwich, 1892), s még az eocén korból is (Moir, 1927; Breuil, 1910, különösen a 402. o.). Észrevehetjük, hogy ezeknek a felfedezéseknek a legtöbbje a XIX. századból származik, de ilyen eszközöket még mindig találnak. A pliocén korból származó durva kőeszközöket találtak nemrég Pakisztánban (Bunney, 1987), Szibériában (Daniloff és Kopf, 1986) és Indiában (Sankhyan, 1981). Figyelembe véve azt a jelenlegi elméletet, miszerint az eszközkészítő emberszabásúak nem hagyták el eredetüknek afrikai központját egészen körülbelül egymillió évvel ezelőttig, ezek az eszközök némileg rendhagyónak tűnnek, nem is beszélve egy olyan, kavicsból készült eszközről, ami a miocén korból származik Indiából (Prasad, 1982).

Fejlettebb kőeszközök jelentek meg az oligocén kori Európában (Rutot, 1907), Európa miocénjában (Riberio, 1873; Bourgeois, 1873; Verworn, 1905), Ázsia miocénjában (Noetling, 1894) és Dél-Amerika pliocénjában (F. Ameghino, 1908; C. Ameghino, 1915). Észak-Amerikában fejlett kőeszközöket találtak a kaliforniai rétegekben, amelyek kora a pliocéntől a miocénig terjed (Whitney, 1880). Egy érdekes parittyakő, ami legalább pliocén, de lehet, hogy akár eocén korú, Angliában került elő (Moir, 1929, 63. o.).

Fejlettebb műtárgyakról is tettek említést a tudományos és a nem tudományos publikációkban. Ezek között van egy vasköröm, amit devoni homokkőben találtak (Brewster, 1844), egyaranylánc, ami karbonkorszakbeli kőből került elő (Times of London, 1844. jún. 22.), egyvasváza, amit prekambriumi kőben találtak (Scientific American, 1852. jún. 5.), s egy eocén korabeli krétagömb (Melleville, 1862). Egy pliocén korabeli agyagszobor (Wright, 1912, 266-69. o.), krétakori mészkőbe ágyazott fémcsövek (Corliss, 1978, 652-53. o.) és egy rovátkolt fémgömb, ami a prekambriumból származik (Jimison, 1982). Karbon korabeli szénben pedig a következő tárgyakat találták: egy aranylánc (The Morrisonville Times of Illinois, USA, 1891. jún. 11.), művészien faragott kő (Daily News of Omaha, USA, 1897. ápr. 2.), egy vaspohár(Rusch, 1971) és kőtömbökből készült falak (Steiger, 1979, 27. o.).

Anatómiailag modern emberi csontvázak maradványai Európa közép pleisztocénjéből bukkantak fel (Newton, 1895; Bertrand, 1868; de Mortillet, 1883). Ezeket az eseteket Keith kedvezően bírálta el (1928). Más anatómiailag modern emberi maradványok jelentek meg Afrika korai és közép pleisztocénjében (Reck, 1914; L. Leakey, 1960d; Zuckerman, 1954, 310. o.; Patterson és Howells, 1967; Senut, 1981; R. Leakey, 1973), Jáva korai-közép pleisztocénjében (Day és Molleson, 1973), Dél-Amerika korai pleisztocénjében (Hrdlicka, 1912, 319-44. o.), Dél-Amerika pliocénjében (Hrdlicka, 1912, 346. o.; Boman, 1921, 341-42. o.), Anglia pliocénjében (Osborn, 1921, 567-69. o.), Olaszország pliocénjében (Ragazzoni, 1880; Issel, 1868), Franciaország miocénjében és Svájc eocénjében (de Mortillet, 1883, 72. o.), s még Észak-Amerika karbon korában is (The Geologist, 1862). A kaliforniai aranybányákban talált számos felfedezés a pliocén és az eocén közöttre datálható (Whitney, 1880). Ezeknek a csontoknak egy részét kémiai és radiometrikus teszteknek is alávetették, amik a leletek sztratigráfiai helyzete által sugallt koroknál fiatalabb korokat mutattak. De amikor ezeknek a módszereknek a megbízhatatlanságát és gyengeségeit összehasonlítjuk a felfedezők nagyon meggyőző sztratigráfiai megfigyeléseivel, akkor egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy az eredeti kormeghatározásokat el kellene vetni (Cremo és Thompson, 1993, 753-794. o.).

Emberihez hasonló lábnyomokat találtak Észak-Amerika karbonkorszakából (Burroughs, 1938), Közép-Ázsia jurakorszakából (Moscow News, 1983, 4.szám, 10. o.) és Afrika pliocénjéből (M.Leakey, 1979). Kambrium (Meister, 1968) és triász korabeli (Ballou, 1922) cipőnyomokat találtak.

Miközben arról a divatos közfelfogásról beszélünk, hogy az anatómiailag modern emberek a kevésbé fejlett emberszabásúakból alakultak ki a késői pleisztocén során, a tudósok fokozatosan elfogadhatatlannak nyilvánították a meggyőző, de rendhagyó bizonyítékok nagy tömegét, amiket fentebb összegeztünk. Így ez tudóskörökben megvitatásra méltatlanná vált. Richard Thompson és én arra a következtetésre jutottunk (1993), hogy ezeknek a bizonyítékoknak az eltüntetését egy kettős mérce alkalmazásával vitték véghez, amely során az előnyben részesített bizonyítékokat nem vetették alá annak a szélsőségesen szkeptikus vizsgálatnak, amelyen a számukra kedvezőtlen bizonyítékoknak át kellett esnie.

A számos példa közül, amit a régészeti leletek elbírálása során működő, a lineáris-progresszív evolúcióelméletet favorizáló előítéletek működésére idézhetnénk, vegyük most a kaliforniai aranylelőhelyek egyikén talált leletek esetét. A kaliforniai aranyláz idején, amely az 1850-es években kezdődött, a bányászok számos, anatómiailag a modern emberéhez hasonló csontot, valamint fejlett kőeszközt találtak a bányaaknákban, mélyen beágyazódva az aranytartalmú rétegekbe, amelyeket viszont vastag lávafolyamok borítottak (Whitney, 1880). A láva alatti aranylelőhelyek kora 9-55 millió év a modern geológiai jelentések szerint (Slemmons, 1966). Ezekről a leletekről a tudományos világ számára J. D. Whitney, Kalifornia állam geológusa számolt be egy monográfiában, amit a Peabody Természettudományi Múzeum publikált a Harvard Egyetemen. Az általa összegyűjtött bizonyítékok alapján Whitney az emberiség eredetének nem progresszivista elméletét fogadta el - az ősi leletek azt bizonyították, hogy a távoli múltban ugyanolyan emberi lények léteztek, mint a mai ember.

Erre W. H. Holmes (1899, 424. o.) a Smithsoni Intézetből azt válaszolta: "Ha Whitney professzor teljes mértékben értékelné az emberi evolúció manapság elfogadott történetét, valószínűleg habozott volna, hogy nyilvánosságra hozza az általa megalkotott következtetéseket, annak ellenére, hogy meggyőző mennyiségű bizonyítékkal került szembe." Ez a hozzáállás manapság is nagyon jellemző. Egyetemi tankönyvükben Stein és Rowe elismerik, hogy "a tudományos állításokat sohasem fogadhatjuk el abszolútként" (1993, 41. o.). Ugyanakkor nagyon kategorikusan ezt is kijelentik: "Egyesek szerint az emberi lények mindig ugyanolyan módon léteztek, mint ahogy most. Az antropológusok azonban meg vannak róla győződve, hogy az emberek változtak az idő során a változó körülményeknek megfelelően. Egy antropológus feladata többe között az, hogy bizonyítékokat találjon az evolúcióra, s azokat elméletbe foglalja." Meghatározásából adódóan egy antropológusnak látszólag nem is lehet semmilyen más nézete vagy célja. Tartsuk azonban észben, hogy ez a látszólag teljesen vallásmentes, az emberi eredet lineáris-progresszív modellje melletti abszolút elkötelezettség, mélyen a zsidó-keresztény kozmológiában gyökerezhet.

Holmes nagyon nehezen fogadta el például azt a hasonlóságot, ami nagyon ősinek mondott eszközök és a mai indiánok által használt szerszámok között mutatkozott. "Hogyan vehetné bárki is komolyan - vélekedett -, hogy egy tercium korabeli törzsnek az eszközei egy tercium korabeli folyamágyban maradtak fenn, majd - egy mérhetetlenül hosszú időszak elteltével - olyan jó állapotban kerültek a felszínre, mintha újak lettek volna, lelőhelyük pedig egy újkori törzs lakta területen volt, ahol ugyanolyan tárgyakat használtak?" (1899, 451-52. o.) Ezt a hasonlóságot sokféle módon meg lehetne magyarázni, az egyik lehetséges magyarázat azonban az, hogy a ciklikus idő során az emberi lények ugyanabban a földrajzi környezetben ismételten megjelentek ugyanolyan kulturális attribútomokkal. Az a feltételezés, hogy ilyesmi megtörténhetett, mindenképpen megdöbbenti azokat, akik úgy tekintenek az emberi lényre, mint az emberszabásúak hosszú és egyszeri evolúciós fejlődésének jelenlegi eredményére. Annyira abszurdnak fogják találni, hogy ez megakadályozza majd őket abban, hogy bármilyen bizonyítékra úgy tekintsenek, mint ami potenciálisan alátámasztja az emberi történelem ciklikus interpretációját.

Figyelemre méltó azonban, hogy egy meglehetősen nyílt gondolkodású mai archeológus, amikor szembekerült a könyvemben található bizonyítékokkal, az esetek magyarázataként maga vetette fel - bár egy kissé kétkedve - az emberi történelem ciklikus interpretációjának lehetőségét. George F. Carter, aki az észak-amerikai előemberrel kapcsolatos rendhagyó nézeteiről híres, 1994. január 26-án ezt írta nekem: "Ha az ön táblázata a 391. oldalon valóban helyes, akkor a Table Mountainben található eszközöknek minimum 9 millió évesnek kell lenniük. Ezek szerint ön egy másik, egy már letűnt teremtésre s egy azt követő újabb kezdetre gondol? Lehetséges volna, hogy Kalifornia archeológiai története 9 millió évvel később megismétlődött? Vagy az ellenkezője az igaz? A kaliforniaiak 9 millió évvel később lemásolták volna a Table Mountain alatt található eszközöket?"

Pontosan ez az amit én javasolnék: a ciklikus idő során a modern észak-amerikai indiánokéhoz hasonló kultúrával rendelkező emberi lények tényleg megjelentek sok millió évvel ezelőtt Kaliforniában, talán többször is. "Komoly nehézségeim vannak, amikor ezen az érvelési vonalon próbálok haladni" - ismerte el Carter. De ez a nehézség, ami a legtöbb archeológus és antropológus elméjében megjelenik, az idő lineáris-progresszív felfogása iránti ritkán felismert, és még ritkábban megkérdőjelezett tudományos elkötelezettségnek, kulturális beidegződésnek is tulajdonítható. Érdemes lenne ezért a régészeti leleteket más időlencséken, például a puránikus időlencséken keresztül megvizsgálni. Sokan úgy vélekednek majd, hogy javaslatom tökéletes példája annak, hogy milyen következményekkel járhat az, amikor valaki saját szubjektív vallásos elgondolásait a természet objektív tanulmányozásába akarja beépíteni. Jellemző módon reagált erre Jonathan Marks (1994) a Tiltott régészetről írott ismertetőjében: "Azok a próbálkozások, hogy a természeti világot vallásos nézetekkel egyeztessük össze, általában azzal végződnek, hogy kompromisszumot kötünk a természeti világgal."

Amíg azonban a modern antropológia nem bírálja tudatosan felül az időről és a fejlődésről alkotott, burkolt és végső soron vallásos eredetű feltételezéseinek a következményeit, addig félre kéne tennie a mindenre kiterjedő objektivitás iránti igényeit, és nem kellene olyan elhamarkodottan azzal vádolnia másokat, hogy elferdítik a tényeket annak érdekében, hogy vallásos dogmákat támasszanak alá.

Om tat sat.

Forrás:  www.euroastra.info/node/15630

 

  

 33-55millió éves  kőedények, kőeszközök.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

320-360 millió éves rovátkolt arany tárgy.

 

 

 

 

 

 

 

Dinó és ember ábrázolása a híres Ica-i  (Peru) köveken... Az ember együtt élt a dínókkal...?

 

 

 Egyéb ajánlott irodalom:

 

Harun Yahya: Az evolúciós csalás.
A DARWINIZMUS ÉS IDEOLÓGIAI
HÁTTERÉNEK TUDOMÁNYOS BUKÁSA
(Budapest, 2006, Kornétás)

 

 

 

 

 

 

Függelékek:

 

Saturday, June 21, 2008.   

Forbidden Archealogy - By Richard Thompson & Michael A. Cremo

 

Over the past two centuries, researchers have found bones and artifacts showing that people like ourselves existed on earth millions of years ago. But the scientific establishment has suppressed, ignored, or forgotten these remarkable facts. Why? Because they contradict dominant views of human origins and antiquity. Evolutionary prejudices, deeply held by powerful groups of scientists, have acted as a 'knowledge filter'. And the filtering, intentional or not, has left us with a radically incomplete set of facts for building our ideas about human origins. The chart below summarizes some of the artifacts discussed in the book Forbidden Archeology - by Michael A. Cremo and Richard L. Thompson. The book analyzes a vast number of arrow heads, tools and bones that are millions of years old and show the existence of these items contradict the established time line of evolution as rigidly held by our dogmatic scientific community.

Age	Site	Description	Reference
2.8 billion years ago	Ottosdalin, South Africa	Grooved Metal Spheres. These were found by South African miners. They are housed in museum in Klerksdorp.	Weekly World News, July 27, 1982. 'Scientists baffled by space spheres' - S. Jimison
Age uncertain	Aixen Provence, France	Below 11 layers of limestone at a depth of 50 feet were found coins, handles of hammers and other wood tool fragments. This was in a quary where workers were cutting stones for a building a massive palace.	American Journal of Science 1820 (vol. 2, p 145-146)
Age Uncertain	12 miles North West of Philadelphia, PA, USA.	In 1830, letterlike shapes were discovered within a solid block of marble from a quarry. The block was found at a depth of 60-70 Ft under layers of gneiss, mica slate, hornblende, talcose slate, and primitive clay slate.	American Journal of Science 1831 (vol. 19, p 361)
600 million years ago	Dorchester, Massachusetts	A metel vase was blasted out of solid pudding stone, 15 ft below the surface. The vase was broken in two parts, zinc in color, on the side were six figures or a flower, or bouque, inlaid with pure silver, on the lower part was a vine or wreath also inlaid with silver. According to a recent U.S. Geological Survey map of Boston-Dorchester area, the pudding stone, now called the Roxbury conglomerate, is of Precambrian age, over 600 million years old.	Scientific American June 5, 1852
505 - 590 million years ago	Utah	In 1968, Wiliam J. Meister, a draftsman and amateur trilobite collector, reported finding a shoe print in the Wheeler Shale near Antelope Spring, Utah. This Shoelike indentation and it's cast were revealed when Meister split open a block of shale. " The heel print was indented in the rock about an eighth of an inch more than the sole. The footprint was clearly that of the right foot because the sandal was well worn on the rht side of the heel in characteristic fashion."	Creation Research Quarterly, 5(3): 97-102 'Discovery of trilobite fossils in shod footprint of human in Trilobite Bed' - W.J. Meister 1968
360-408 million years ago	North Britain	10 inch nail was discovered embedded in a block of sandstone in Kingoodie (Mylnfield) quarry in 1844.	Dr. A.W. Medd, British Geological Survey
260-320 milion years ago	Webster City, Iowa	Article titled "Carved Stone Buried in a Mine" fromDaily News of Omaha decribed an object that was found at the bottom of a coal mine 130 feet down where the miners were sure the earth had never been disturbed before. He object was a dark grey stone about 2 feet long, one foot wide and 4 inches thick. "Over the surface of the stone are lines drawn forming perfect diamonds. The center of each diamond is a fairly good face of an old man having a peculiar indentation in the forehead that appears in each of the pictures, all of them being remarkably alike. Of the faces, all but two are looking to the right."	The April 2, 1897 edition of the Daily Newsof Omaha
312 million years ago	Wilburton Mine, Oklahoma	On January 10, 1949, Robert Nordling sent a photograph of an iron cup to Frank L. Marsh of Andrews University, in Berrien Springs, Michigan. Nordling wrote: "I visited a friend's museum in southern Missouri. Among his curios, he had the iron cup pictured on the enclosed snapshot". At the private museum, the iron cup had been displayed along with the following affidavit, made by Frank J. Kenwood in Sulphur Springs, Arkansas, on Nov 27, 1948: " While I was working in the Municipal Electric Plant in Thomas, Okla. in 1912, I came upon a solid chunk of coal which was too large to use. I broke it with a sledge hammer. This iron pot fell from the center, leaving the impression or mold of the pot in the piece of coal, and saw the pot fall out. I traced the source of the coal, and found that it came rom the Wilburton, Oklahoma, Mines". According to Robert O. Fay of the Oklahoma Geological Survey, the Wilburton mine coal is about 312 millon years old.	Creation Research Society Quarterly, 7: 201-202 'Human footprints in rocks' - W.H. Rusch, Sr. 1971
286 Million years ago	Heavener, Oklahoma	ANCIENT POLISHED STONE WALL FOUND IN COAL MINE W.W. McCormick of Abilene, Texas. Reported his grandfather's account of a stone block wall that was found deep within a coal mine: "In the year 1928, I, Atlas Almon Mathis, was working in coal mine No. 5, located 2 miles north of Heavener, Oklahoma. This was a shaft, and they told us it was 2 miles deep. The mine was so deep they let us down in an elevator....They pumped air down to us, it was so deep". One evening, Mathis was blasting coal lose by explosives in "room 24" of this mine. "The next moring, there were several concrete blocks laying in the room. These blocks were 12-inch cubes and were so smooth and polished on the outside that all six sides could serve as mirrors. Yet were full of gravel, because I chipped one of them open with my pick, and it was plain concrete inside. As I started to timber the room up, it caved in; and I barely escaped. When I came back after the cave-in, a solid wall of these polished blockes was left exposed. About 100 to 150 yards farther down our air core, another miner struck this same wall, or one very similar." The coal mine was probably Carboniferous, which would mean the wall was at least 286 million years old. According to Mathis, the mining company officers immediately pulled the men out of the mine and forbade them to speak about what they had seen. This mine was closed in the fall of 1928.	Worlds before our own - B. Steiger 1979, p.27
286 Million years ago	Hammondville, Ohio	James Parsons, and his two sons, exhumed a slate wall in a coal mine at Hammondville, Ohio, in 1868. It was a large, smooth wall, disclosed when a great mass of coal fell away from it, and on its surface, carved in bold relief, were several lines of hieroglyphics.	The Case for the UFO - M.K. Jessup 1973, p. 65
213 - 248 million years old	Nevada	On Oct 8, 1922, the American Weekly section of theNew York Sunday American ran a prominent feature titled "Mystery of the Petrified 'Shoe Sole' 5,000,000 Years Old," by Dr. W.H. Ballou. Examined by Scientists and Shoe manufacturers, around the outline of the shoe print ran a well-defined sewn thread which had, it appeared , attached the welt to the sole. Further on was another line of sewing, and in the center was an indentation made by the bone of the heel rubbing upon and wearing down the sole material. Microphoto analysis showed details of thread twist and warp. Even to the naked eye threads can be seen distinctly as well as perforated stitches. The rock that the print was embedded in was found to be from the triassic period, 213-248 million years old.	The New York Sunday American, Oct 8, 1922.
65 million years ago	Saint-Jean de Livet, France	Y. Druet and H. Salfati announced in 1968 the discovery of semi-ovoid metallic tubes of identical shape but varying size in Cretaceous chalk. The chalk bed, exposed in a quary at Saint-Jean de Livet, France, is estimated to be at least 65 million years old.	Ancient Man: A Handbook of Puzzling Artifacts - W.R. Corliss 1978, pp. 652-653
2 million years ago	Nampa, Idaho	A small ( 2 in) clay human figurine coated with iron oxide was found from a well boring in 1889. The record of the well shows that in reaching the stratum from which the figurine was brought up they had penetrated first about fifty feet of soil, then 15 feet of basalt, then alternate beds of clay and quicksand down to a depth of 300 feet, when the sand pump began bringing up clay balls densely coated with iron oxide (some were over 2 inches in diameter). In the lower portion of this stratum there were evidences of a buried land surface where vegetable mold was found. From this point the figurine was found. A few feet further down sandrock was reached.	Origin and Antiquity of Man - G.F. Wright (1912, pp. 266-267)
200,000 to 400,000 years old.	Lawn Ridge, Illinois	In 1870 J.W. Moffit found a Coin-like object with unrecognizable inscriptions, from a well boring found at a depth of 114 Ft. According to info supplied by the Illinoise State Geological Survey, the deposits containing the coin are between 200,000 and 400,000 years old. The strange "coin-medallion" was composed of an unidentified copper alloy, about the size and thickness of a U.S. quarter of that period. It was remarkably uniform in thickness, round, and the edges appeared to have been cut. Researcher William E. Dubois, who presented his investigation of the medallion to the American Philosophical Society, was convinced that the object had in fact passed through a rolling mill, the edges showed "further evidence of the machine shop." Both sides of the medallion were marked with artwork and hieroglyphs, but these had not been metal-engraved or stamped. Rather, the figures had somehow been etched in acid, to a remarkable degree of intricacy. One side showed the figure of a woman wearing a crown or headdress; her left arm is raised as if in benediction, and her right arm holds a small child, also crowned. The woman appears to be speaking. On the opposite side is another central figure, that looks like a crouching animal: it has long, pointed ears, large eyes and mouth, claw-like arms, and a long tail frayed at the very end. Below and to the left of it is another animal, which bears a strong resemblance to a horse. Around the outer edges of both sides of the coin are undecipherable glyphs - they are of very definite character, and show all the signs of a form of alphabetic writing. Note By Common World Blog: (1) Just how many variations of "AUM" can one see? Bottom Left to Right, Letter 2, 4, 8 and Top Left 11 and 12. Not to mention the wear and tear. Think this is just an weird co-incidence or one sees what one wants to see? (2) At 1 or 2'o Clock, there is a picture of Snake - which confirms that in the Ancient Times, the world worshiped Snakes - as also found all over in Middle East, mentioned by William Durant and also reported by Discovery in 2007,	Proceedings of the American Philosphical Society, 12(86): 224-228, 'On a quasi coin reported found in a boring in Illinoise' - William E. Dubois of the Smithsonian Institution, 1871.

 Posted by Common World Citizen.

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

100000 ford/perc fordulatszámú, proton hajtású motor a baktériumokon!!

Két sebességfokozat, + forgásirány-váltás!! 

Hogyan jött létre?     Csak úgy "kialakult" ??

Amire evolúcionista magyarázat ( - csak úgy "kialakult") nincs a mai napig. Komplett nanomotor /proton hajtással/ a baktériumokon!!  Teljes mérnöki precizitással. Mi volt akkor amikor még csak "alakulgatott " a motor de még nem működött /pl. néhány millió évig/, mert addig csak hátrány volt a működésképtelen szerkezetet cipelni.  

 (dvd részlet 2' 19"  .flv) :     A "MOTOR" :

             Egy idevágó link:        

 

 

És egy rövid (4lap .pdf) de érdekes tanulmány: Nincs véletlen élet (klikk). 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 A FÖLDTÖRTÉNETI KORBEOSZTÁS:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra...

 Egykori karikatúra Darwinról.