2012. június 29., péntek

Táplálkozás az öt elem jegyében









Táplálkozás az öt elem jegyében



A hagyományos kínai orvoslás tana szerint öt elem befolyásolja életünket, testünk egész működését megszületésünktől halálunkig.
A fa, a tűz, a föld, a fém, a víz elem dinamikus körforgásban energiát, valamilyen irányú mozgást sugároz felénk.
A legfontosabb öt elem
Az öt elem az életerő öt különböző tulajdonságát jelképezi, amely meghatározott, ciklikus formában követi a természet körforgását. Ciklikus mozgásban következnek egymás után az évszakok (tavasz, nyár, ősz, tél + a nyárutó beékelődésével) vagy a napszakok (hajnal [reggel], délelőtt [dél], délután, este, késő este).
A fa jelképezi az újjászületést, a tavaszt, a mozgásba lendülést, a szelet, a belső dinamizmusra utaló tulajdonságot. Szerve az epe és a máj. A fa energiája élteti a tüzet.
A tűz szétterjed, növekszik, izzik. A forró nyarat jelenti. Szerve a szív és a vékonybél. A tűzből hamu lesz, pernye, amely a földbe olvad.
A föld semleges elem. A beteljesedést, a beérést, a termékenységet képviseli. Évszaka a nyárutó, szervrendszere a lép, a gyomor és a kötőszövetek. A földben képződik a fém.
A fém az ősz hűvösségét, tisztaságát és szárazságát sugározza. Szerve a tüdő és a vastagbél.
A víz elem a tél, a hidegséget, a megnyugvást és egyben a halált is jelképezi. Belső szerveink közül a vese és a húgyhólyag tartozik ide.
A víz energiát ad a fának a kirügyezéshez, és kezdődik elölről egy – lehetőség szerint – kiegyensúlyozott körforgás.
Ha az egyensúly megbomlik
A nyugati táplálkozási szokásoktól eltérően a hangsúly nem az étel kalória-, ásványisó- és vitamintartalmán van, hanem a bennük lévő energiatartalmon.
Az elemek akkor működnek ideálisan, ha szabályozzák egymás tevékenységét: a fa elem egyensúlyban tartja a földet, a föld elem a vizet, a víz elem a tűz elemet, a tűz elem a fa elemet, úgy, hogy a fent leírt ciklikus sorrend megmaradjon. Ha az egyik elemből – például helytelen táplálkozás során – több vagy kevesebb jut be a szervezetünkbe, a harmónia megbomlik, és különböző betegségek fejlődnek ki. Ennek gyógyítására, megelőzésére a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó szakemberek különböző kérdések, horoszkóp elemzése alapján úgynevezett kórelőzményt, anamnézist állítanak fel, amelynek fontos részét alkotják a táplálkozásunkra, étkezési, ételkészítési szokásainkra vonatkozó kérdések is.
Hová soroljuk az ételeket az öt elem szerint?
• Fa elem: tönkölybúza, paradicsom, petrezselyem, sóska, áfonya, ananász, citrusgyümölcsök, ecet, málna, eper, meggy, tejtermékek, élesztő, csirke, búzasör, hibiszkusz, mályva.
 
Tűz elem: hajdina, rozs, cékla, jégsaláta, endívia, fejes saláta, pasztinák, birsalma, birskörte, piros retek, grépfrút, juhsajt, kecskesajt, bárány- és minden grillezett hús, kávé, fekete tea, zöld tea, cickafark, palástfű, apróbojtorján, zsálya, borókabogyó, kakukkfű, kurkuma, oregánó, pirospaprika, rozmaring.

• Föld elem: árpa, köles, kukorica, fehér rizs, avokádó, alma, bab, banán, brokkoli, burgonya, csicsóka, görögdinnye, mangold, karfiol, káposzta, körte, őszibarack, sárgabarack, paprika, padlizsán, sárgarépa, spenót, szilva, szőlő, tök, uborka, zöldborsó, zeller, tej, tejszín, édesebb sajtok, ánizstea, méz, juharszirup, tojás, tofu, olajos magvak, gesztenye, barna cukor, kókusz, sáfrány, szezámmag.

• Fém elem: barna rizs, zab, hagymafélék, karalábé, torma, pulyka, borsmentatea, szegfűszeg, szerecsendió, kapor, kömény, mustár.

• Víz elem: csicseriborsó, lencse, halak, lazac, kaviár, kagyló, ásványvíz, algák, szójaszósz, miszó.
Az ételek ízhatása
– Savanykás íz: faenergia. Elősegíti a testnedvek megtartását. Ha a szervezetünkben valahol gyulladásos állapot lép fel, fa elemekkel ellensúlyozni tudjuk. Idetartozik többek között: áfonya, alma, kefir, szőlő, paradicsom, savanyú káposzta.
– Kesernyés íz: tűz elem. Idetartozik többek között: hajdina, rozs, retek, endívia.
– Édeskés íz: föld elem. Idetartozik többek között: rizs, kukorica, banán, datolya.
– Pikáns/csípős íz: fém elem. A csípős íz legfőbb erénye baktériumölő hatása (megfázáskor ezért érdemes hagymát, tormát, retket enni) és az energiák felpezsdítése. Idetartozik többek között: hagyma, retek, vodka stb.
– Sós íz: víz elem. Kis mennyiségben segíti a testnedvek felépítését, nagy mennyiségben viszont kiszárítja. Idetartozik többek között: kaviár, kagyló, szardínia.
 
 
Táplálkozás az öt elemmel
Ahhoz, hogy az étel harmóniába kerüljön, a következő feltételeknek kell teljesülni:
– Alapvető követelmény, hogy a hozzávalókat az elemek sorrendjében tedd a lábosba, így alkotsz egy teljes energiakört. Vagyis a sorrend:
tűz – föld – fém – víz – fa.
– Mindig annak az elemnek lesz a legerősebb hatása, amely utoljára kerül bele a lábosba. Ha ez például a tűz elem, akkor annak a melegítő hatása fog érvényesülni.
– Lehetőleg minden elem benne legyen egy ételben! Különben felbomlik a harmónia egyensúlya.
Egy étel elkészítése során több energiakört is megtehetsz. Így növekszik az étel energiatartalma is.
Példák:
Ánizstea
Tűz – föld – fém – víz – fa
Forró víz, ánizs, méz, szegfűszeg, hideg víz, citromlé

Forrald fel a vizet, és tedd bele az ánizsmagot. Kis ideig hagyd állni, majd add hozzá a mézet, a szegfűszeget. Adj hozzá 1-2 evőkanál hideg vizet, majd a citromlevet.
Mákos guba
Tűz – föld – fém – víz – fa
Forró víz, tej, méz, mák, mazsola, őrölt szegfűszeg, só, kifli, citromhéj

Forralj fel kb. 1-1 deci tejet és vizet. Tegyél bele 3 evőkanál mézet, szegfűszeget és sót.
A szikkadt kiflit vágd fel karikákra, és tedd egy jénai tálba. Locsold meg a meleg tejes sziruppal. Szórj rá darált mákot és mazsolát és egy kevés reszelt citromhéjat.
 
Égesd a zsírt tűz elemmel
A hagyományos kínai orvoslás szerint nem szabad túl gyorsan megszabadulni a felesleges kilóktól, mivel a bőr nem tud gyorsan regenerálódni, ezért havonta 1,5-2 kilogramm fogyás ajánlott. Hosszabb távú fogyókúra és többkilónyi súlyfelesleg esetén ajánlott egy szakértőt felkeresni, aki személyre szabott étrendet állít össze, és segít az úgynevezett pontfogások elsajátításával, amelyek segítségével a bőr jobban tud regenerálódni.
Túlsúlyosság akkor lép fel, ha szervezetünkben anyagcserezavar jelentkezik. Ennek oka a tűz elem hiánya, amely nem tudja teljesíteni működését, nem égeti el a zsírt, és az a
vízzel együtt felhalmozódik testünkben. Ezért egészen addig, amíg az anyagcsere egyensúlya helyre nem áll, túlnyomórészt tűz elemet kell fogyasztani, a semleges föld elemhez tartozó ételekkel kiegészítve.
 
 
 
• Egynapos mintaétrend a tűz jegyében • 
Reggeli előtt ajánlott egy csésze meleg tea elfogyasztása. Ez felkészíti a gyomrunkat a reggeli megemésztésére és elindítja a bélműködést.

Reggeli (ajánlott időpontja 7–9 óra között):
Teljes kiőrlésű pirítós (teljes kiőrlésű kenyér fogyasztásakor a gyomornak többet kell dolgoznia, mint amikor fehér kenyeret eszünk, és már ezzel is beindul a fogyás). A tetejére kerülhet ghí (tisztított, vagyis megolvasztott, felforralt, majd átszűrt vaj), kecske- vagy juhsajt. Kiegészítésképpen fogyasztható hozzá fehér vagy fekete retek, vörös káposzta levele. Forró zöld tea. (Alacsony vérnyomásúaknál a kávé is megengedett.)
Tízórai (9–11 között):
Együnk valami édeset (ez megemeli a vércukorszintet), mint pár szem mazsola vagy 1 evőkanál méz és/vagy édes alma, vagy nem primőr zöldség (sárgarépa, paszternák).
Ebéd (13–15 óra között):
Zöldségleves, főzelék (nem rántva, hanem habarással készítve) vagy barna rizs, grillezett hús.
Uzsonna (15–17):
Valamilyen tűz elemű gyümölcs, például birsalma, birskörte, grépfrút.
Vacsora (17–19 óráig): pirítós kenyér tökmagolajjal vagy ghível megkenve, mellé 1-2 gerezd fokhagyma vagy bármilyen más hagyma. Elfogyasztható mellé kevéske vermut, keserű likőr vagy vörösbor (ebből nőknek maximum 1,5 dl, férfiaknak maximum 3 dl ajánlott).
 

Az öt elem és a lelked

Vajon miként hat az öt elem – a tűz, a víz, a levegő, a föld és a fa – érzelmeinkre? Mire utal az, ha gyakran vagy bosszús, esetleg lehangolt? A kínai öt elem filozófiája választ ad a kérdésekre!
Ahogy korábban írtuk, az emberi testben 72 energiaáram található, melyeket meridiánoknak nevezünk. A meridiánok azok a csatornák, amelyek a chit (energiát) eljuttatják a test minden részébe, és ezáltal hozzájárulnak jó közérzetünk, szépségünk, harmóniánk megteremtéséhez.
Ha valahol valamilyen okból energiablokád alakul ki, akkor testünk adja a jelzéseket. Először lehet, hogy csak hangulatingadozásunk lesz. Ez már jelzi, hogy valahol valamilyen egyensúlyzavar van. Valahol túl sok vagy túl kevés energia van esetleg.
Az öt elem hatása lelkünkre
A kínaiak az öt elem filozófiájára építik orvoslásukat és egész életüket. Ez az öt elem a föld, fa, tűz, víz, fém. Ezekhez az elemekhez, fázisokhoz különböző érzelmi állapotok kapcsolódnak.
Együttérzés - aggodalom

föld elemhez az együttérzés, aggodalom fűződik. Ez olyan formában is megnyilvánulhat, hogy túlságosan fogékonyak vagyunk a külső ingerekre, a külvilágból kapott információkra, vagy a nyomasztó emberek nagyon zavarnak minket. Szerveink közül pedig a lép és gyomor kapcsolódik hozzá. Akinek ezen a területen van problémája, az mindig azon igyekszik, hogy kivívja mások szimpátiáját. Folyamatosan a saját egészségügyi problémáival traktál másokat. Sokat aggódik és panaszkodik.
Düh – harag

Ha valakiben sok bosszúság gyűlik össze, visszafojtott düh van benne, az a 
fa elem diszharmóniáját jelenti. Ezért fontos, hogy a bennünk felgyülemlett fölösleges energiákat, feszültséget, dühöt, haragot valahogyan levezessük. Akár mozgással, egy nagy sétával vagy egy hatalmas kiabálással is kiadhatjuk magunkból. A lényeg, hogy mindenképpen kijöjjön belőlünk, és ezen keresztül hagyjuk áramolni tovább az energiákat.
Vidámság – nevetés

Életünkben - legalábbis az én életemben - nagyon sokat számít, hogy sokat nevessünk. Elég pozitív beállítottságú embernek mondhatom magam. Ezért szinte mindig mosolygok. A nevetés, vidámság a 
tűz elemhez jellemzője. Sokat számít, hogy valaki tud-e szívből nevetni. Ha igen, akkor minden rendben van. Ha azonban valaki nem tud szívből nevetni és nem tudja kifejezni szeretetét, nem tud gyengéd lenni vagy pont az ellenkezője jelentkezik, vagyis hogy valaki túlzottan elmerül ezekben az érzésekben, akkor a tűz elem nincs nála egyensúlyban.

Félelem – szorongás

A félelem érzése életünk természetes velejárója. Amikor még picik voltunk, semmi félelem és veszélyérzetünk nem volt. Ahogy cseperedtünk és megtanultuk, hogy például a tűz éget, lassan megtapasztaltuk milyen félni. Ha nem érzékeljük a vészhelyzeteket, akkor a 
víz elem egyensúlya bomlott meg.
Bánat – szomorúság

Ugyancsak emberi érzéseink közé tartozik a szomorúság is. Olyankor jelentkezik ez életünkben, ha valamit elveszítünk. Akiben a 
fémelem nincs harmóniában, annak a bánata tovább tart, mint az természetes volna.
Ahhoz, hogy az elemekhez kapcsolódó energiapályáink megfelelően tudjanak működni, vagyis a meridiánok mentén ne alakuljanak ki blokádok, olyan életmódot kell kialakítanunk magunknak, ami ezt elősegíti.
Folyamatosan oda kell figyelnünk magunkra atáplálkozásunkon keresztül. Ha étrendünkre odafigyelünk, akkor ez az egyensúly megmarad, és nem leszünk betegek. Oda kell figyelnünk arra is, hogy rendszeresen végezzünk valamilyen testmozgást - persze ezt is megfelelő mértékkel, hiszen ha edzés közben túlhajtjuk magunkat, akkor az a vese energiatartalékait kimerítheti és ismét nincs meg az egyensúly.

A parlagfű, mint gyógynövény?



Sokak legfőbb ellensége, amit a legjobb teljes egészében kiírtani. Vagy mégsem?
A parlagfű elleni hadjárat már régóta tart: emberek milliói szenvednek tőle kínzó allergiában, ezért a cél a növény teljes megsemmisítése. A vidám programok keretein belüli szedegetésektől kezdve a büntetéseken át sok mindent bevetnek, csakhogy kiírtsuk a parlagfű állományt. Persze ez sokak érdeke, mégse feltétlenül ez a legjobb megoldás.
Egyes elméletek szerint azért vagyunk allergiásak a parlagfűre, mert az autók kipufogógáza és a különböző városi szennyeződések lemarják a növény pollenjének védőburkát, és így már tényleg erősen allergizáló. Pedig magában semmilyen negatív hatással nincs az emberre, sőt, több kutatás is bebizonyította már, hogy igenis jelentős gyógyhatása van ennek a gyűlölt elixírnek. Persze ellenzők és pártfogók mindig is voltak és lesznek, mindenkinek saját döntése, hogy melyik csoporthoz húz jobban a szíve.
Önzetlen parlagfű
Mint az összes élőlénynek a Földön, a parlagfűnek is megvan a maga szerepe a természetben, ugyanis a parlagon hagyott, kiszáradt talajt benedvesíti és fontos tápanyagokkal látja el. Ez idő alatt száma egyre gyarapodik, mindaddig, amíg el nem látta a küldetését, utána pedig átadja a területet a többi növénynek, miközben a parlagfű egyre inkább háttérbe szorul, majd eltűnik. Tehát faladata, hogy más élőlényeken segítsen. Fontos tudni, hogy parlagfű ott nő ki, ahol a talaj nem a legjobb minőségű, így örülni kellene, hogy megjelenik.
Ehető gyógynövény
Kevesen vannak, de akik rendszeresen fogyasztják, azok azonban egybehangzóan állítják, számos jótékony hatással bír a zsenge parlagfű. Latin neve ambrosia artemisifolia, ami magyarul annyit jelent: istenek eledele. A régebbi gyógynövénykönyvek ódákat zengtek róla, mivel igen magas a vitamintartalma, valamint számos betegségre gyógyírként szolgál. Persze ezek még akkor íródtak, amikor kevesebb volt a légszennyezettség, így az allergiások száma is. Sajnos ahogy egyre több autó lett az utakon, élénkült a légi forgalom és újabbnál újabb gyárak létesültek, egyre több lett a szénanáthában és asztmában szenvedők létszáma is, pedig számos egészségügyi problémánkra gyógyír lehet. Mivel csak a pollenje allergizál (bár ha a várostól messze nő, akkor még az sem), az allergiások is nyugodtan begyűjthetik őket még közvetlen virágzás előtt, vagy zsenge állapotban. Összeapríthatjuk és használhatjuk nyersen köretként, salátában, de akár immunerősítő teaként is elkortyolgathatjuk.

Tomanóczy Andrea

A parlagfű gyógyító hatásai

•   
fokozza a szervezet őssejt termelését
•   
bélbántalmak elleni gyógyír
•   
immunerősítő
•   
allergia ellenes (!) – zsenge levelei
•   
rákmegelőző
•   
gyulladáscsökkentő
Parlagfű tea recept
Zöld leveleiből egy teáskanálnyit forrázzunk le, majd édesítsük egy kevés mézzel, mivel kissé kesernyés íze van. Nemcsak immunerősítésre, de lázcsillapításra, gyulladásokra, székrekedésre és gyomorgörcsre is kiváló.



A legegészségesebb, házi szószok nyárra



Mártogass szuperegészséges szószokba!
Szeretnéd a zöldségrudakat, a teljes kiőrlésű kétszersültet, vagy éppen a pitát feldobni egy ízletes, mégis diétás szósszal? A Wellness Cafe összegyűjtött neked 3 egészséges és ízletes variációt, amiket garantáltan nem ismertél eddig. 
Avokádós zöldségmártás (elkészítési idő: 10 perc)
Hozzávalók 4 adaghoz:
100g friss, fejtett lóbab
100g friss, fejtett zöldborsó
1 érett avokádó 
1 citrom leve
1 paradicsom, kimagozva, apróra vágva 
2 evőkanál extra szűz olívaolaj 
só és bors
Elkészítése: Forrald a lóbabot és a borsót 2-3 percig. Vágd félbe az avokádót, távolítsd el a magját és kanalazd ki a húsát. Durván vágd össze és helyezd el egy közepes méretű tálban. Öntsd bele a citrom levét és keverd jól össze. Ezután add hozzá a lóbabot, a borsót, a paradicsomot és az olívaolajat, sózd és borsozd, majd keverd össze és tálalhatod is.
Céklás-tormás mártás (elkészítési idő: 10 perc)
Hozzávalók 6 adaghoz:
1 db 400g-os konzerv csicseriborsó, átöblítve, megszárítva
250g főtt cékla
½ tk só
½ citrom leve
1 gerezd fokhagyma, zúzott
2 evőkanál tahini
2 tk őrölt kömény
100ml extra szűz olívaolaj
2 evőkanál tejszínes torma
Apróra vágott petrezselyem a díszítéshez
Elkészítése: Tedd az összes hozzávalót a turmixgépbe a torma és a petrezselyem kivételével, és keverd, amíg sima nem lesz. Az elkészült keveréket öntsd egy tálba, és egy kés segítségével keverd bele a tormát, hogy márványos hatást keltsen. Díszítsd apróra vágott petrezselyemmel, és már fogyasztgatod is. A céklás-tormás mártás kiváló teljes kiőrlésű kétszersülttel!
Pirított fokhagymás humusz (elkészítési idő: 15 perc)
Hozzávalók 4 adaghoz:
6 gerezd fokhagyma, szeletelve
4 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 db 400g-os csicseriborsó konzerv, átöblítve, megszárítva
1 citrom héja és leve
1 evőkanál tahini
Só és bors
Elkészítése: Tedd a fokhagymát és az olívaolajat egy közepes méretű serpenyőbe, és enyhén melegítsd, amíg a fokhagyma aranybarnává kezd válni, majd vedd le a tűről és tedd félre. Rakd az összes humusz-hozzávalót egy robotgépbe és keverd, amíg viszonylag sima nem lesz, majd sózd, borsozd ízlés szerint. Tálald retekkel és átmelegített pitával.

Vitaminok: nem mindegy, mikor mit!



Lesd el cikkünkből az alapvető szabályokat, hogy valóban hasznosulni tudjanak a hatóanyagok!
A helytelen életmód, a stresszes időszakok, sőt a túl szigorú fogyókúra is, ásványi anyag- és vitaminhiányhoz vezet. Ilyenkor sajnos az anyagcsere folyamatok is károsodnak. Pótolni kell a hiányt, hogy helyreálljon a szervezet egészséges egyensúlya, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik vitamint mikor és mivel szedjük be. 
Magnézium
A magnéziumról sokan azt gondolják, hogy étkezés után jó bevenni, pedig ilyenkor megköti a gyomorsavat. Ennek hatására nem sikerül megemészteni az elfogyasztott táplálékot, olyan kellemetlen tünetek léphetnek fel, mint a puffadás, a gyomorégés és a kellemetlen bugyogó érzés a gyomorban. Bevételét éhgyomorra vagy két étkezés között ajánljuk. Az edzés során fellépő izomgörcsök elkerülhetőek, ha testmozgás előtt magnéziumot veszünk magunkhoz. Nyugtató hatása miatt esti, lefekvés előtti szedése is indokolt. Felszívódását segítik a fehérjében dús ételek és a nem túlságosan nagy mennyiségű kalcium. 
Kalcium
A kalciumot a legcélszerűbb sportolás után bevenni, mivel ilyenkor épül be legjobban az izmokba. Aminosav táplálékkiegészítővel együtt fogyasztva a leghatásosabb ilyenkor. A kalciumot gyakran párosítják D-vitaminnal, amely hasznosulását támogatja. Felszívódását sok élelmiszer, illetve meleg ital gátolja, ne fogyasszunk vele közvetlenül egy időben brokkolit, spenótot, kávét és teát. A nagy mennyiségben bevitt C-vitamin egyenesen kimossa a kalciumot a szervezetből. 
Vas
A vasat éhgyomorra a legjobb beszedni. Ha olyan készítményünk van, amelyből több adja a napi adagot, akkor étkezések előtt fél órával szedjük be a vastablettát. A C-vitamin segíti a felszívódását, így érdemes ezzel együtt a szervezetbe juttatni. A magnézium viszont gátolja, ezért a kettő bevétele között teljen el pár óra. 
Cink
A cinket étkezés előtt vagy után két órával ajánlott beszedni. A szervezet nem képes tárolni, így folyamatos pótlására van szükség. A sportolók és a rendszeresen edzők általában még több cinket veszítenek az izzadás hatására. Túladagolni sem szabad, 30 mg felett már mérgezési tünetek léphetnek fel, így ha fémes ízt érzünk a szánkban, azonnal csökkenteni kell a bevitt mennyiséget! Érdemes még tudni, hogy a cink szedése az A-vitamin szükségletet növeli. 
A-vitamin
Az A-vitamin zsírban oldódik, így érdemes főétkezés után fogyasztani, felszívódását az E-vitamin fokozza. Vigyázni kell arra, hogy a májban raktározódik, így túl lehet adagolni. Ez leggyakrabban fejfájásban, hajhullásban, menstruációs zavarokban, ízületi fájdalmakban és gyomorpanaszokban mutatkozik meg. Az egészséges, hiányállapot nélküli szervezet 1-2 évre elegendő A-vitamint is képes tárolni.
Króm
A króm, amely előnyösen befolyásolja a testösszetételt, ideális napi bevitelét általában nem határozzák meg. Napi 100-200 mcg bevitele ajánlott, különösen fogyókúrázóknak. Szénhidráttartalmú étkezésekhez fogyasszuk, így jobban felszívódik. C-vitaminnal együtt szedve még hatékonyabb. Étkezés előtt 15-30 perccel ajánlott beszedni, mivel csökkenti az étvágyat, és így kevesebb kalóriát veszünk majd magunkhoz. 
C-vitamin
Az ajánlott C-vitamin-bevitel napi 200 mg, de ez megfázásos időszakban, illetve betegség idején megemelkedik 1000 mg-ra. Folyamatos szedése azért indokolt, mert a szervezet egyáltalán nem képes tárolni, már pár órán belül kiürül. A rendszeres testmozgás tovább fokozza távozását, ezért érdemes nyújtott hatású készítményt vásárolni, vagy több részletben beszedni a napi adagot. A cukor gátolja felszívódását, a nagy mennyiségű szénhidrát bevitel 6 órán át 50%-kal is képes csökkenteni azt. Az egészségtelen, stresszes életmód, a dohányzás és az alkoholfogyasztás megköti a C-vitamint.

A 7 legjobb természetes koleszterincsökkentő



Fogyaszd ezeket szupertáplálékokat, hogy egészséges maradjon a szíved!
Nassolj dióféléket, önts olívaolajat a salátádra, ebédelj lazacot és majszolj el pár kocka étcsokit! Ezekkel ugyanis jelentősen csökkentheted a rossz LDL-koleszterint, illetve minimálisra mérsékelheted a szívroham és az agyvérzés kockázatát. 
Ha már régóta rendszeresen fogyasztod az alábbi koleszterinszint-javító ételeket, akkor ne hagyd el ezt a jó szokásod. Amennyiben jelenleg nem kerülnek a tányérodra ezek a toplistás ételek, akkor itt az ideje, hogy beiktasd őket a diétádba. Váljanak a kiegyensúlyozott étkezésed mindennapi részévé!
Teljes kiőrlésű szénhidrátok
Lehetséges, hogy csupán a reggeliden kell változtatnod, ha csökkenteni szeretnéd a koleszterinszinted. Ha a reggeli pékárud vagy müzlid teljes kiőrlésűre cseréled, akkor az LDL koleszterinszintjét akár 5,3%-kal csökkentheted csupán 6 hét alatt. A bennük található béta glükán felszívja a rossz koleszterint. Kezdd a napot teljes kiőrlésű kenyérből készült szendviccsel vagy tegyél zabpelyhet a joghurtodba! 
 

Lazac és egyéb omega-3-ban gazdag halak
Az omega-3 zsírsavak a természetes egészségmegőrzés egyik legnagyobb csodái. Kimutatottan megelőzik a szívrohamot, és az idegrendszerre is jótékony hatással vannak. A halak, de különösen a lazac, a koleszterinszintet is jelentősen csökkentik. Ha a telített zsírsavakat lecseréled olyan omega-3 zsírsavakban gazdag élelmiszerekre, mint a lazac, a szardínia és a hering, akkor körülbelül 4%-kal növeled a jó koleszterinszintedet. Ebédre egy lazacos-zöldséges tészta kitűnő választás a szíved védelméért. 
Magvak
Itt az ideje ropogtatni, ha szeretnéd, hogy csökkenjen a koleszterinszinted! Kutatások alapján, aki hetente 6-szor 40 gramm natúr, egész diót ropogtat el naponta, annak a rossz koleszterinje 9,3 %-kal csökken. A mandula is hasonlóan jó választás, mint a dió. Igaz, hogy ezek a magvak jótékony hatással vannak a koleszterinszintedre, de kalóriában sajnos igen gazdagok. Ezért mindenképp figyelj az elfogyasztott mennyiségre! Ehhez akár egy röviditalos poharat is használhatsz, másfél ilyen kis pohárnyi mag legyen a napi maximum adagod. 
Fokhagyma
Fokhagymát szinte minden ételbe rakunk, és nem is gondoljuk, hogy ezzel mennyit teszünk a koleszterinszintünkért. A fokhagyma igazi egészségvédő: nemcsak az immunrendszert erősíti, hanem jelentősen csökkenti a koleszterinszintet, megakadályozza a vérrögök képződését és csökkenti a vérnyomást. Egyél meg napi 2-4 gerezd fokhagymát!
Olívaolaj
Jó hír, hogy a főzés alapvető hozzávalója, az olívaolaj igazán egészséges. Tele van szívvédő telítetlen zsírsavakkal, amelyek csökkentik az LDL-koleszterint. A másik tulajdonsága, amiért igazán szeretni fogod, hogy leszámol a hasi zsírral. Készítsd el vele házilag a salátaönteted, párold ebben a csirkét, a halat és a zöldségeket.
Tea
A fehér tea rákvédő hatása miatt vált népszerűvé, de jó tudni, hogy a koleszterinszinted is kordában tarthatod vele. A fekete tea fogyasztását általában nem ajánlják, pedig kutatások bizonyították, hogy a vér triglicerid szintjét már 3 hét alatt 10%-kal csökkenti. Érdemes tehát a kávédat fekete teára cserélni legalább egy héten kétszer.
Étcsokoládé
A szívvédő diéta élvezeti része a csokoládé, mivel ez a csodás antioxidáns a jó HDL koleszterint építi. A feketecsokoládé jótékony hatásaira csak mostanában figyeltek fel, de már egy 2007-es kísérlet rámutatott, hogy azoknak, akik étcsokit fogyasztottak, 12 hét alatt 24%-kal nőtt a HDL szintjük, míg a másik, csokit nem fogyasztó csoportté csak 5 %-kal. Ez a fantasztikus hatás csak az étcsokira vonatkozik, amelyben háromszor több az antioxidáns, mint a tejcsokoládéban. Az antioxidánsok megakadályozzák, hogy a vérlemezkék összetapadjanak, sőt az artériákat sem engedik elzáródni. Mindennap majszolj el tehát pár kocka, minél magasabb kakaótartalmú csokit!

A kínai gyógyítás művészete

Táplálkozz az Öt Elem Tana szerint! Tudd meg, mit jelent, ha az édes ízt kívánod állandóan, a kínai gyógyítómesterek osztályozása alapján pedig válassz az évszaknak megfeleően fűtő vagy hűtő hatású táplálékot!
Sokunknak egyszerűen az akupunktúra ugrana be a kínai gyógyítás hallatán, pedig a réges-régi ázsiai orvoslásnak csupán 15-20 százaléka kapcsolódik a vékonyka tűkkel történő gyógyításhoz. Másik nagyobb részét az akupresszúra - egyes pontok masszírozása, nyomása -, és az elmaradhatatlan táplálkozástan teszi ki. Nem is gondolnánk, hogy az, hogy reggel édes vagy épp sós ízt kívánunk-e, elárulja, mely szervrendszereink működése gyenge!
Alapfilozófia
A taoizmus szóval már találkoztunk, ha máshol nem, hát Micimackó eszmefuttatásaiban. A taoizmus szerint a világ egy egységes egész, amelyet két részre, a nőies, sötét Yin-re és a férfias, világos Yang-ra oszthatunk. A kettő egymás nélkül nem létezhet, úgy ahogy nincs fény sötétség nélkül, vagy nincs meleg hideg nélkül. Tehát a taoizmus világában minden párosan fordul elő, minden mindent kiegészít, csak a Teremtő áll egyedül.
A kínai orvoslás a szervezetben - energiavonalak mentén - futó megfelelő erejű, vagy épp elégtelen rezgéseket vizsgálja. Ezek az energiavonalak láthatatlanok, a nyugati orvoslás ezek biomechanikáját eddig még nem írta le. 12 ilyen energiapálya fut az emberi testben, szerveket és - egy ún. tömör és egy üreges szervet -, szervrendszereket kapcsol össze. Ha az egyik szervrendszer valamilyen okból kifolyólag meghibásodik, az a többire is kihat. Ilyen energiavonalak - meridiánok - futnak a szív és a vékonybél között, vagy a gyomor - lép - hasnyálmirigy között. A máj és epehólyag, valamint vese és a hólyag működése is össze van kötve, de a tüdő és a vastagbél is láthatatlan kötelékben működik. Az ún. Hármas Melegítő a vese, a gyomor-lép-hasnyálmirigy és a tüdő energiapályákkal összekötött egységét jelenti. Külön energiapályája csak a szívburoknak van.
Az 5 Elem Tana
Elérkeztünk a kínai orvoslás sarkalatos pontjához. Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz. Az 5 elem között állandó körforgás áll fenn. Minden elemhez tartozik egy, vagy több energiapálya, valamint egy íz: Keserű, Sós, Savanyú, Csípős vagy Édes. Mindennapos táplálkozásunkban tudatosan törekedni kell arra, hogy az 5 íz egyenlő hangsúlyt kapjon, ne hagyjuk ki egyiket sem, és egyikből se fogyasszunk túl sokat, így fenntarthatjuk szervrendszereink kiegyensúlyozott működését azáltal, hogy minden energiapályát hatékonyan működtetünk. Ha az egyik ízt fokozottan kívánjuk, akkor az az ízhez, illetve az elemhez tartozó szerv, szervrendszer alulműködését jelzi. Például a Földhöz tartozó íz az Édes. Ha reggel édeset kívánunk, az a Föld elemhez tartozó energiapálya, a lép-hasnyálmirigy-gyomor pálya energiahiányosságát jelzi!
Fa elem:
Hozzá tartozó energiapálya: máj, epehólyag
Az elemhez tartozó íz: savanyú
Ha nagyon kívánjuk ezt az ízt: gyenge a májfunkció
Az elemhez tartozó hangulat: harag, düh, mérgelődés, irigység
Tűz elem:
Hozzá tartozó energiapálya: szív, vékonybél, szívburok, hármas melegítő
Az elemhez tartozó íz: keserű
Ha nagyon kívánjuk ezt az ízt: energiahiányos szív
Az elemhez tartozó hangulat: öröm, boldogság
Föld elem:
Hozzá tartozó energiapálya: lép, hasnyálmirigy, gyomor
Az elemhez tartozó íz: édes
Ha nagyon kívánjuk ezt az ízt: lép és hasnyálmirigy, gyomor energiahiányos
Az elemhez tartozó hangulat: aggodalom
Víz elem:
Hozzá tartozó energiapálya: vese-hólyag
Az elemhez tartozó íz: sós
Ha nagyon kívánjuk ezt az ízt: gyengén működik a vese-hólyag rendszer
Az elemhez tartozó hangulat: félelem
Fém elem:
Hozzá tartozó energiapálya: tüdő, vastagbél
Az elemhez tartozó íz: csípős
Ha nagyon kívánjuk ezt az ízt: kevés a tüdő és a vastagbél energiája
Az elemhez tartozó hangulat: szomorúság, búskomorság
A gyakorta fellépő hangulatváltozások - csak úgy, mint az ízek megkívánása - is az egyes energiapályák meggyengült működését jelzik.
Ízek harmóniája

Sajnos hazánkban még nem született irodalom, amelyben részletesen csoportosítva lennének a különféle táplálékok aszerint, hogy melyik ízcsoportba tartoznak. Nem is gondolnánk, hogy például a cékla édes, a sajt pedig savanyú... Pedig így van. A fitnetnek mégis sikerült egy rövidke listát szereznie, hogy eldönthesd, kiegyensúlyozottan táplálkozol-e a kínai orvoslás szerint:
  • Keserű ételek: fejessaláta, spárga, kávé, zeller, karalábé
  • Sós ételek: só, disznóhús, szardínia, köles
  • Savanyú ételek: sajt, földieper, olajbogyó, mandarin, őszibarack, szilva, sáfrány, szőlő, paradicsom
  • Csípős ételek: gyömbér, póréhagyma, fokhagyma, majoranna, fekete bors, fehér bors, fodormenta, bazsalikom, retek
  • Édes ételek: alma, kacsahús, füge, libahús, ananász, cékla, méz, káposzta, birkahús, marhamáj, marhahús, tofu, dió, búza
Téli és nyári táplálkozás
Az okos kínai gyógyítómesterek úgy is különválasztották az egyes táplálékokat, hogy azoknak fűtő vagy épp hűtő hatásuk van-e. Ennek megfelelően télen - vagy hidegben - ún. forró és melegítő élelmet kellene magunkhoz venni, nyáron pedig hideg vagy hűvös étkeket. A forrósító ételeket fokozottan ajánlják például olyanoknak, akik túlságosan fáradtak, vagy műtéten estek át és gyors erőre van szükségük. Úgy tartják, hogy a disznóhúsleves, benne miszlikre főzött disznóhús darabkákkal és gyömbérrel, hihetetlen mennyiségű energiát képes adni egy elgyengült embernek!
  • Forró étkek: szárított gyömbér, fekete bors, szójaolaj, pisztráng, bazsalikom
  • Melegítő étkek: eper, cseresznye, fokhagyma, póréhagyma, friss gyömbér, babérlevél, rozmaring, dió, hagyma, galagonya
  • Hideg étkek: barnacukor, só, paradicsom, banán, görögdinnye, sárgadinnye
  • Hűvös étkek: padlizsán, körte, uborka, mandarin, fodormenta, retek, alma, zeller, fejessaláta
Az alma eddig megismert hatásai összegezve tehát: hűvös - nyári fogyasztásra ajánlott -, édes hatású, savanykás, emeli a vércukorszintet, csillapítja a szomjúságot és nedvesíti a tüdőt.


Bár van egy-két olyan gyümölcs, ami a melegítő hatása mellett nálunk bizony nyáron terem, vigasztalásnak ott van a sárga- és a görögdinnye, melyeknek erőteljes hűtő hatásukat már mi is sok éve élvezzük a nyári kánikulában! Arra az elvre azonban érdemes odafigyelni, hogy a meleg ételek elhagyásával a taoizmus szerint a Teremtő ellen vétkezünk, a tartósan hideg ételek fogyasztása pedig a szervezet tartós energiahiányos állapotát fogja előidézni!
Visszaérkeztünk tehát az örök igazsághoz: kiegyensúlyozott táplálkozás nélkül nem lehetünk egészségesek!
Cikkünk szerzője a Fitnet alapító főszerkesztője.

Kis változtatások, nagy eredmények a fogyókúrádban



Iktass be hetente egy egyszerű trükköt az alábbiakból, és add le könnyedén a felesleges kilókat!
Ha azt tűzted ki célként, hogy lefogysz, és többet mozogsz, akkor felejtsd el a sanyargató diétákat és a maratoni edzéseket. A szakértők kutatásai bebizonyították, hogy ha kis lépésekben változtatsz az életmódodon, akkor éred el a leghatásosabb eredményt. A felmérés azon résztvevői, akik hetente egy apró, de tartós étkezési vagy fizikai aktivitásbeli változást iktattak be, kétszer annyit fogytak a hasi zsírpárnájukból, 6 cm-rel kevesebb lett a derékbőségük és 4-szer annyi kilót adtak le a 4 hónapos program alatt, mint akik a hagyományos kalóriamegvonásos diétát és intenzív mozgásprogramot követték. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy ha rengeteg dolgot tűzöl ki célként magad elé, akkor nehezebben tartod be őket, mintha csak egyetlen dologra koncentrálsz.
6 egyszerű lépést mutatunk be, amelynek segítségével kevesebbet eszel, többet mozogsz majd, és persze végeredményként sokkal karcsúbb és kiegyensúlyozottabb leszel. Hetente csak egy, vagy maximum két dolgot változtass meg az életmódodban az alábbiakból. Ezek a változtatások hamarosan életed részévé válnak, így nem kell tartanod a jojó-effektustól sem. 
Minden étkezés után jegyezd fel, mit ettél!
Bizonyos észrevétlen étkezési szokások felboríthatják az egész fogyókúrád, például ha csak úgy elrágcsálsz egy zacskó chipszet, vagy menet közben bekapsz pár falatot. Minden egyes étkezés után írd le, mennyit ettél - ez segít minőségi és mennyiségi kontrollt tartani. Az étkezési napló vezetése két módon is kontrollálja az extra kalóriákat: rámutat az étkezéseid gyakoriságára („Jé, csak 30 perccel ezelőtt ettem!”) és rögzíti, hogy mit is ettél valójában.
Egy friss kutatás szerint azok, akik naplót vezettek az étkezési szokásaikról, kétszer annyi kilót adtak le, mint akik nem tudatosították magukban, hogy mit is ettek. Különböző fontos étkezési szokásaid derülnek ki a naplóból, például hogy kihagysz-e étkezéseket, ugyanazt eszed-e hétvégén, mint hétköznapokon, vagy érzelmi evő vagy-e. Ha jól ismered a szokásaidat, akkor a megfelelő változtatásokat tudod beiktatni az étkezésedbe. 
Hetente iktass ki egy zsírdús ételt!
Találd meg kedvenc ételeid közül azokat, amelyek igazán zsír- és kalóriadúsak. A leggyakoribb ilyen ételek a kekszek, a fagylaltok, a sütemények, a sült krumpli és a rántott dolgok. Minden héten iktass ki egy-egy ilyen élelmiszert, addig, amíg elfogynak, vagy már csak nagyon kevés ártalmas kedvenced marad. Ezzel párhuzamosan helyettesítőként iktass be egy-egy egészséges élelmiszert, mint a bébirépa, a brokkoli, a grapefruit, a narancs és más friss zöldég-gyümölcs. 
Ne ízesítsd túl a kávéd!
Egy átlagos kávézás során, egy löttyintésnyi tejjel és egy pici cukorral, jó pár száz kalóriával kevesebbet veszel magadhoz, mintha az ízesített változatát fogyasztod. A különböző hozzákevert pluszok valójában desszertek a csészében. Ha csak 1 deci sovány tejjel és pici cukorral, vagy jobb esetben sztíviával vagy esetleg mézzel, kéred vagy készíted a kávéd, az csak 63 kalória körül lesz, míg a közkedvelt ízesített cappuccinók és latték minimum négyszer annyi kalóriát tartalmaznak. Napi szinten fogyasztva ez a rossz szokás 8 kiló pluszt eredményez. 
Sétálj 5 perccel többet mindennap!
Ha csak annyival növeled a fizikai aktivitásod, hogy mindennap pár perccel többet sétálsz, már azzal fogyni fogsz. Tűzd ki célul, hogy legalább 30 percet mozogsz egy nap! Ennyi séta már 120 extra kalóriát éget, amely nem kevesebb mint 6 kilót jelent egy évben. Ugye, hogy érdemes kicsit gyalogolni ezért? Egyszerűen elérheted, hogy többet légy mozgásban: sétálj telefonálás közben, ebéd vagy vacsora után kerüld meg az irodát vagy a lakásodat, és parkolj messzebb a célpontodtól. 
Alvással győzd le az elhízást!
Kerülj ágyba korábban és egy héten belül fogyni fogsz! Kutatók rámutattak, hogy akár pár óra alváshiány is rövid időn belül elhízáshoz vezet. Megkérték a résztvevőket, hogy két napig 10 órát aludjanak, 5 napig korlátozták az alvási idejük számát, amit a következő 4 nap kellett bepótolniuk. 11 nap után azok, akik nem alhattak eleget, másfél kilót szedtek magukra, a jól alvó csapattal szemben. 
Iratkozz fel egészséges hírlevelekre!
Azok az emberek, akik hetente kapnak diétás és fitness e-maileket, lényegesen többet sportolnak és egészségesebben étkeznek. Gyakrabban járnak edzeni, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, míg a tranzit- és telített zsírokban gazdag ételek fogyasztását visszaszorítják. 
Wellness Cafe tipp: Iratkozz fel heti hírlevelünkre, amelyből mindent megtudhatsz a sikeres diétákról, az eredményes mozgásprogramokról és a legfrissebb wellness újdonságokról

6 diétás alternatíva, amiről nem hallottál még



Élvezd az ízeket anélkül, hogy a derékbőséged látná kárát.
Quinoa - rizs vagy tészta helyett
Mind tudjuk, hogy a rizs és a tészta „rossz” szénhidrát, amelyben nagyítóval kell keresni a tápanyagokat. Na de a quinoa! Az „inkák aranyaként” aposztrofált gabonaféle nemcsak tökéletes helyettesítője a tésztának és a rizsnek, de tele van fehérjével, így az életfontosságú aminosavakkal is feltölti a szervezetet.
Megpucolt cukkini - tészta helyett
Egy másik mágikus helyettesítő a cukkini, amit szelj vékony csíkokra. Ugyanúgy meg lehet bolondítani különböző szószokkal, mint a tésztát, és így a napi ajánlott zöldségbevitelt is fedezheted. Nem muszáj megfőznöd, nyersen is frissítő finomság lehet a nyári hőségben.
Kelkáposzta „chips” - a hagyományos helyett
Szükségtelen felhívnunk rá a figyelmed, hogy mennyire egészségtelen a chips. De biztos kíváncsi vagy, hogy mivel lehetne helyettesíteni ezt a sós nasst, ami hasonlóan ropogós, mégsem rakodik rád úszógumiként. A megoldást saját kezűleg készítheted el: a kelkáposztát szeleteld fel vastagabb csíkokra, egy pici olajjal locsold meg, hints rá sót, majd a 175 fokra előmelegített sütőben süsd 10-15 percig. Ha egy egész fej kelkáposztát megeszel, letudtad az adott napra szükséges zöldségbevitelt és összvissz 200 kalóriát pusztítasz el.
Kókuszvíz - sportital helyett
Hacsak nem atletizálsz magas fokon, nincs szükséged olyan kálium- és elektrolit-bevitelre, mint amilyen a sportitalok kortyolgatásával valósul meg. Egy jó nagy pohár víz felhajtásával sokkal többre mész. De a kókuszvíz még a víznél is táplálóbb – és a sportitalokban található adalékanyagokkal sem terheli a szervezetet.
Spenót és paradicsomszósz - spagetti és szósz helyett
A szósz mindig is egyfajta megkoronázása volt a tésztaételeknek, de ezeket az ínycsiklandozó szószokat más, egészségesebb alapokhoz is társíthatjuk. A főtt spenót tökéletes kiegészítője a paradicsomszósznak – arról nem is beszélve, hogy milyen értékes vitaminokat, ásványi anyagokat, és fitonutrienseket tartalmaz, amelyek gyulladásgátló hatásúak, és a rákos megbetegedések ellen is óvnak.
Karfiol - krumpli helyett
Az ízét leszámítva, nem sok jóra „számíthatsz” a krumplipürétől és a sült krumplitól. De ha már csak a krumpli felét pürésített karfiollal helyettesíted, jelentős mértékben visszafoghatod a kalóriákat, ráadásul extra proteinnel turbózhatod fel a fogást. Egyébként a krumpliban majdnem négyszer annyi kalória van, mint a karfiolban, szóval tényleg érdemes inkább karfiolt fogyasztani köretként.

27 tuti kalóriaűző módszer

Egy megfelelő feltéttel készített pizzaszelet vagy egy hab nélküli cappuccino csodákra képes. Figyeld csak!
Reggelinél
-    Latte helyett igyál espresso-t, méghozzá barna cukorral. Hamar meg lehet szokni.
-    Egy pohár frissen facsart narancslé - kevés kalória, rengeteg energia.  
-    Kérd tejhab nélkül a cappuccinódat, vagy szedegesd le róla kanállal a felesleget.
-    2 tojás helyett készíts rántottát 4 tojásfehérjéből.
Ebédnél
-    Kerüld a zsíros sajtokat, válassz inkább juhsajtot a szendvicsedhez
-    Majonéz helyett mustár: kanalanként 80 kcal-lal kevesebb
-    Ne kérj a salidra pirítóskockákat, csak öntetet.
-    Rendelj vegetáriánus pizzaszeletet a húsimádó helyett.
-    Ne ízesítsd a jeges teád, és ha teheted, inkább fehér teát igyál, ne gyümölcsöset.
-    Krumplipüré helyett egyél néhány szem tepsis- vagy rózsaburgonyát. 
Amikor lazítasz
-    Ha beültök egy bárba, 2 sör helyett igyál meg 1 pohár vörösbort.
-    Koktéloznál? Pina colada helyett a Daiquiri-t (fehér rum, limelé, kevés cukorszirup) ajánljuk.
-   Igyál sok vizet kotélozgatás közben - meglátod, jóval kevesebbel is beéred majd, mint egyébként (és még másnapos sem leszel).
-   Ha egész üveg italt rendeltek, ne az extra méretet válasszátok, inkább kérjetek kisebb üveggel.
Egy kis nasi
-   Tedd magadtól több méter távolságra a nasis zacskót - egy idő után már nem lesz kedved elbattyogni egy újabb falatért.
-    Chips helyett perec, mazsola helyett friss szőlő, moziban pattogatott kukorica helyett pörkölt magvak. 
-   Biztos, hogy a hatalmas, csokibevonatú jégkrémet kell megvenned? Szerintünk a bevonó nélküli, gyümölcsös verzió is ugyanolyan fincsi.
Amikor csak bekapsz valamit
-    A gyorséttermi menü helyett szaladj be egy grillbárba, és kérd a húst salival.
-    Jégkrém helyett gyümölcssörbet - még az éhséget is jobban enyhíti.
-    Szedegesd le a csokibevonatot a sütiről.
-    Ha már a sütiknél tartunk: inkább 5 szelet répatorta, mint 2 darab csokibomba.
-    2 kanál csokiöntet? Mi inkább 4 kanál friss gyümölcsöt ajánlunk a fagyid mellé.
Rakj rendet a konyhádban
-    Puding helyett isteni, zsírmentes görög joghurt... nem is olyan nehéz, igaz?
-    Serpenyő helyett tepsi: amit tudsz, süss sütőben, olaj helyett egy kevés vajjal kikenve a tepsit. 
-   A fehér húsok egészségesebbek és könnyebben emészhetők, mint a vörösek, szóval spájzolj be pulykából és csirkéből.
-     Lasagnéhoz és tésztákhoz alacsony zsírtartalmú sajtot használj, például ricottát.  
-   Cseréld a fehér kenyeret teljes kiőrlésűre. Könnyebben emészthető, és sokkal jobban laktat.

A legjobb tippek, hogy a nyaralás ne hízókúra legyen!

Élvezd a szabadnapokat és étkezz bátran, de kalóriaszegényen!
Készíts egészséges szendvicseket!
Reggelire és a nap közbeni programokhoz készíts rost- és vitamindús szendvicseket. A reggeli az egyik legfontosabb étkezés a nap folyamán, mert ez indítja be az anyagcserét és adja meg az energiát az egész naphoz. A nap közbeni kirándulások, strandolások során gyakran megéhezünk, és elcsábulunk a gyorsbüfék kínálatára. Ezért érdemes reggelinél plusz szendvicseket készíteni, hogy napközben is legyen egészséges harapnivalód. Mindig válaszd a teljes kiőrlésű, magvas pékárukat, amelyeket bőségesen megpakolhatsz zöldséggel. Tegyél bele sovány sajtot és sonkát, vagy sokáig elálló zöldségkrémet. 
Kezdd levessel az étkezést!
Az ebédet és a vacsorát érdemes levessel kezdeni a nyaralás alatt is, nemcsak a hétvégi családi ebédeken. Eltelítjük vele a gyomrunkat, és a többi ételből így már csak jóval kevesebbet tudunk majd enni. A levesek általában kalóriaszegények, a leveseket fogyasztók pedig kevesebb zsírt és kalóriát vesznek magukhoz, mint azok, akik kihagyják az étkezéseknek ezt az első részét. Ráadásul magas folyadéktartalmúak, így nagymértékben hozzájárulnak a nyáron megnövekedett folyadékszükséglethez. A bennük levő zöldségek és gyümölcsök révén pedig sok vitaminoz, ásványi anyaghoz és rosthoz jut a szervezet. 

Köret helyett válaszd a salátát!
A meleg, főtt étel fogyasztása nyáron is fontos, de a grillezett húsok és halak mellé felejtsd el a zsírban tocsogó sült krumplit. Egy átlagos adag sült krumpli 400 kalóriát és 20 gramm telített zsírt tartalmaz. Ez pedig szervezetünkben is zsírrá raktározódik. Válassz inkább idénysalátát, természetesen majonézes öntet nélkül. Salikkal bőségesen megpakolhatod a tányérod késői vacsik alkalmával is, hiszen kalóriaszegények, ugyanakkor telítenek, rostban és vitaminban gazdagok. 
Kerüld a hizlaló hűsítő desszerteket!
Nyáron kevésbé kívánjuk a tömény tortaszeleteket, viszont jóízűen fogyasztjuk a cukorban és zsírban gazdag jégkrémeket, tejszínes fagyikat, shake-eket és jegeskávékat. Tudtad, hogy kedvenc cukorszirupos, fagyis jegeskávéd 550 kalóriát is tartalmazhat? Desszertnek jó választás a zsírszegény gyümölcssorbet, a cukormentes gyümölcskrém, a hűsítő görögdinnye vagy az eper, természetesen tejszínhab nélkül. 
Hűtsd a szomjad ásványvízzel!
Nyaralás során sokan csak az étkezésre figyelnek azért, hogy ne hízzanak, pedig a nyári megnövekedett folyadékfogyasztás még nagyobb veszélyeket rejt. Ilyenkor jól esnek a jéghideg szénsavas üdítők, cukros limonádék és gyümölcslevek, amelyekkel rengeteg felesleges kalóriát és cukrot viszünk be a szervezetünkbe. Az ásványvíz a legalkalmasabb nyáron is a folyadék pótlására: jó szomjoltó, kalóriamentes, gazdag ásványi anyagokban és nyomelemekben.

All-inclusive diéta



Bizton állíthatjuk, hogy a kényeztető nyaralás a fogyókúrázók rémálma.
Mert hát hogyan őrizhetnénk meg a külalakunkat, ha reggeltől estig kajával tömnek minket? A Wellness magazin újságírója tesztelte az all-inclusive nyaralást a diétázás szempontjából.
Nyaralni jó. Alig van ennél jobb a világon. Igaz, mióta nagylány lettem, kicsit elkényelmesedtem. Gyerekkorom pakoljunk-be-az-autóba-verjünk-sátrat-és-együnk-otthoni-lecsót-két-hétig romantikája nem vonz már, és amióta gyerekem is van, kategorikusan visszautasítom azokat a felmerülő ajánlatokat, amelyek csak a reggelit tartalmazzák. 
Mindent bele!
Mert mi öröm marad a pihiből, ha a napi öt étkezésből négyet nekem kell biztosítanom? Lehet rám mutogatni, hogy elkényeztetett úriasszony vagyok, de az igazság az, hogy ha nem mehetek all-inclusive nyaralásra, akkor inkább sehová sem megyek, legfeljebb egy hosszú hétvégére. Az all-inclusive nyaralásokkal csak egy gond van, itt tényleg reggeltől estig tömik az embert kajával. Így lesz a krónikus fogyókúrázók rémálma. A fegyelmezetlen krónikus fogyókúrázók számára pedig felér egy túlélőtúrával.
Csak hogy jobban szemléltessen, kábé olyan a helyzet, mint amikor egy börtönből frissen szabadult férfiembert lekötöznek egy ágyra, majd naponta ötször beküldenek a szobába egy sztriptíztáncosnőt. Mi választása lehet? Vagy becsukja a szemét, vagy végignézi a műsort és üvölt a tehetetlenségtől, netán megpróbál kiszabadulni. Az all-inclusive-ban ez nem lehetséges, hiszen milyen is a magyar: ha kifizeti egy autó kezdőrészletének árát két hét habzsi-dőzsiért, akkor olyan nincs, hogy feléje sem megy az étteremnek. 
Pokol vagy mennyország?
Első all-inclusive törökországi nyaralásomon a második verzió jött be. Elmondom, hogy miket ettünk. Reggeli héttől-tízig: kilométer hosszú svédasztalon húszféle sajt, ötféle frissen sült kenyér, lepény, tizenvalahányféle jam, lekvár, méz, vaj, müzli, felvágottak, olívabogyó és birkanagyságú gyümölcsöskosarak. Tizenegykor a tengerparton már sütötték a grillcsirkét, a fasírtot (köfte, bocs) és a sültkrumplit, szintén kosárnyi gyümölccsel és salátával, hogy aki nem bírja ki a reggeli és az ebéd közötti röpke két órát, nehogy éhen vesszen. (Nekem aztán mondhatták, hogy azért van grill a parton, hogy a lustábbjának ne kelljen felmászni a száz méterre levő étterembe. Láttam, hogy mindenki kétszer evett!) Déltől háromig ebéd: A-B-C-D-E-F menüsor, gyümölcs, baklava. Öt órakor tea: gyerekfej nagyságú kuglófszeletkékkel. Héttől tízig svédasztalos vacsora. Egyszer összeszámoltam: tizennégy féle melegvacsora, és a reggelihez hasonló kínálat hidegételekből. Plusz süti, plusz gyümölcs. Nehéz volt eldöntenem, hogy vajon a pokolba vagy a mennyországba kerültem-e. Az első két napon betegre ettük magunkat. Néhány szerencsés rokonom olyan hasmenést kapott, hogy a nyaralás hátralevő részét makarónin töltötték. Az én vasgyomromnak bezzeg nem lett semmi baja. Mindent akart. Az étkezések előtt fogadalmakat tettem minden eszembe jutó szenthez, hogy akkor mostantól okosan, átgondoltan fogok étkezni. És tényleg, mindig csak egy „kicsit“ szegtem meg a fogadalmakat. Egy extra szelet baklava, eggyel több szeletke dinnye, egy fürt szőlő, egy jégkrémtorta stb. csúszott le bónuszban. Világosabb pillanatomban összeadtam, hogy az otthoni maximum kétezer kalóriás diétámat teszik ki ezek a bónuszok. 
Nyári sportok a nullszaldóért
Ki kellett találnom a szabadulás módját. Annyira egyszerű volt, hogy szinte magam sem hittem. Az emberi természet – az, amelyik mindent meg akar kapni a pénzéért – sietett a segítségemre. Egyrészt ugye minden gyomornak van egy bizonyos kapacitása. Mivel az első pár nap után nem volt ízlelőbimbó a nyelvemen, amelyik ne lihegett volna kéjesen egy-egy elfogyasztott finomság láttán, már nem is akartam olyan nagyon mindent enni. Másrészt viszont az is kiderült, hogy az all-inclusive alatt nem csak a non-stop étkeztetés értendő, hanem a programozás is. Rábukkanva a kaja alá temetett józan eszemre, körülnéztem, hogy a tengerparti tespedésen kívül mit lehet még csinálni. Nos, reggeli után az animátorokkal lehetett aquaaerobikozni és vízilabdázni. Délután mehettünk evezni, sztep-aerobikozni, ping-pongozni, kocogni a közeli botanikus dzsungelbe, este pedig tánc, tánc, tánc kifulladásig, hajnalhasadtáig. Lelkesen feliratkoztam mindenre.
Német nyugdíjasokkal emelgettem a sonkáimat az aquaaerobikon, de ez csak úgy ment, ha nem reggeliztem sokat. Hamar összeállt két vízilabdacsapat is, és vérre menő csatákat vívtunk. Mindenki olyan komolyan vette, mintha kupa járna érte. Délután az evezést választottam, ami kis eszközzel az Égei-tenger nagy hullámain igazi kihívás. Csak és kizárólag könnyű ebéd után lehett teljesíteni. Este pedig? Nem vagyok szent: a napi sport után degeszre ettem magam, üldögéltem egy kicsit a műsoros esten, majd letáncoltam a felesleget. Kicsit félve álltam mérlegre otthon: ugyanazt mutatta, mint a nyaralás előtt. Nomármost: krónikus fogyókúrázók kétségbe estek volna, hogy elvesztegettek két hétnyi fogyáslehetőséget. Nekik szívből ajánlom a lecsós sátorozást. Én viszont elégedetten ültem le a két hamletből és egy körtéből álló uzsonnámhoz: mindent megkaptam a nyaralástól, amit csak akartam. Apropó, nem látta valaki a lányomat? Hazahoztuk egyáltalán?

A mandala jelképrendszere és használata

- The symbology and use of mandala -
2008.
a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak,
személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek” 

(Weöres Sándor)
Kalachakra mandala
A szanszkrit mandala /sz: maņḍala/ kör, a tibeti tyilkhor /t: dkyil-'khor/ közép és kör, vagy körben forog jelentéssel bír, de értelemszerűen szent centrumként felfogható. A középponttal bíró kör maga a kozmosz, benne a mozdulatlan kerékaggyal, a nirvánával /sz: nirvāņa, t: mya-ngan las’das-pa vagy myang-’das/, és körülötte a létkörforgással /sz: samsāra, t: khor-ba/ /sz: samsāra, t: khor-ba/, a világgal. A legrégebbi ind szent irat a Rigvéda tíz mandalára (énekkörre) osztható. Egy hindu legenda szerint Brahmá isten az ősi embert négyzetes mandala-formába kényszerítette, majd a Vásztu Purusa nevet adta neki. A hindu építészetben a templomok alaprajza mindig jantra /sz: yantra = mágikus diagramm/, amely egy adott istenség mandaláját jelképezi. A hindu vallásgyakorlatban a mandala célja előidézni a megtévesztő alakzatokon keresztüljutott tudat egybefogott, ékágra /sz: ēkāgra = egyhegyű/ állapotát. A buddhizmusban a mandala jelképoltár szerepet nyer, s ily módon materiális szinten a mindenség (makrokozmosz), emberi szinten a személyiség (mikrokozmosz) szimbolikus ábrája, pszichokozmogram, ahogyan C. G. Jung nevezte. Spirituális szinten pedig a buddhista gyakorlat útikalauza.


A mandala felfogható a világmindenség buddhista térképeként is. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy a mandala megmutatja a külső és belső világ egységét, azonos lényegi struktúráját. Tucci értelmezésében a mandala az Egyből a sokba való deintegráció, és a sokból az Egybe való reintegráció sémája. A mandalában a külső és a belső mindig egybeolvadva van jelen. A mandala azonban nemcsak a szellemi tájékozódást szolgálja, hanem az elmélyülés, beavatás eszköze, s mint ilyen az éberség /t: rig-pa, sz: vidya/ szent köre. A buddhista mandala elsősorban a buddha-lényegiség képszerű megjelenítéseként értelmezhető, mely a gyakorlót mindig a saját belső központja felé vezeti. A mahájána /sz: mahāyāna, t: theg-chen/ hagyományban ez a központ maga az üresség /sz: śūnyatā, t: stong-pa-nyid/. A tibeti tantrikus hagyományban a mandala talán a legfontosabb alapszimbólum, mely mindig egy adott istenség és kísérete megjelenítésére szolgáló meditációs objektum. Ezt a szerepkörét az isteneket és ideákat kifejező sajátos jelképrendszer segítségével tölti be. A mandala minden kis részlete nagyon mély szimbolikával bír.
A buddhista mandalákban mindig a buddhaság ereje nyilvánul meg. A mandalák fontos feladata a szent erők meghívása és befogadása, ezt nevezik Tibetben erőátvitelnek /t: dbang-skur/. Ennek az a célja, hogy a törekvőkben felébredjenek, és az élet részévé váljanak a különböző buddha-erők. A tantrikus buddhizmusban a mandala azt jelképezi, hogy készítője szimbolikusan felajánlja a világot a rajta élő lényekkel együtt az adott invokálandó istenségnek. A mandala-készítés a lámák feladata.
A tibeti mandala téri alapon két típusba sorolható: lehet kétdimenziós és háromdimenziós. Az elsőbe sorolható a rajzolt, a tekercsképre /t: thang-ka/ festett, a színes homokból és a magokból készült mandala. A második csoportba tartozik a fából vagy kövekből készült térbeli mandala /t: blos-bslang/, és maga az emberi test. Ezeken kívül meg kell említeni egy harmadik típust, a vizualizált mandalát, melyet a szerzetesek a meditációs praxisuk során idéznek maguk elé.
Avalokiteshvara mandala
A mandala alapelemei éppen úgy, mint a sztúpáé /sz: sūtpa, t: mchod-rten/ az öt elem, kívülről befelé haladva a föld /t: sa/, víz /t: chu/, levegő /t: rlung/, tűz /t: me/ és űr (éter) /t: nam-mkha’/. A mandalában az öt elem ideális egyensúlyban van, melyet a gyakorló tudatában is meg kell teremteni. A térelem a közép, a lényegiség szimbóluma, amelyben a másik négy elem is megjelenik. A mandala téri struktúrája egy középpont köré szerkesztett geometrikus rendszer. A mandalát kívülről befelé három vagy négy védőkör, varázskör veszi körül, melyek megfelelnek a tibeti buddhizmus misztériumainak.
Az első a „Tűzhegy lángköre” /t: me-ri/, mely a szivárvány öt színében ragyogó lánggyűrű. Ez a Tűzhegyet és a szellem misztériumát jelképezi. Az első körön való áthaladás elégeti a meditáló nemtudását /t: ma-rig-pa, sz: avidyā/. A tűz a tantrikus hagyományban a legmagasabb bölcsesség jelképe, mely elpusztít minden hamisat, megtisztít és átszellemít, azaz világosságra ébreszt.
A második a „Gyémántjogar kör” /t: rdo-rje ra-ba/, a világhegyet határolja, az áttörhetetlenség falát és a szó misztériumát jelenti. A vadzsra /sz: vajra, t: rdo-rje/ az átmantól /t: bdag, sz: ātman/ mentes tudatot fejezi ki, mely elpusztíthatatlan teremtő principium, s a buddhizmus egyetlen centrális pontja.
A harmadik a „Lótuszszirom kör” /t: pad-’khor/ az ősóceánon úszik. Ez a kör a spirituális újjászületést jelképezi, hiszen a lótusz /sz: padma, t: padma/ a megtisztulás és a kibontakozó szellemvilág jelképe. Ez a védőkör a test misztériuma, de ez a test az egész univerzumot jelenti, melynek a fizikai testünk is képmása. A magasabb tantrikus osztályba tartozó mandaláknál a második és a harmadik kör között található a „ Nyolc Temető köre” /t: dur-khrod-brgyad/. Ez a nyolc legyőzendő tudatformát szimbolizálja.
A védőkörökön túl található a palota előtere, majd a mandala-palota /t: gzhal-yas-khang vagy ngor-char lha’i, gzhal-yas-khang/. Az előtérben gyakorta találhatók meditáló mesterek, akik a gyakorlót segítik az útján. Az égi palota egy négyszínű visvavadzsrán /sz: viśvavajra, t: sna-thogs rdo-rje/ nyugszik. A vadzsra csúcsain gyakorta ott találjuk a védelem szimbólumait, a szent ernyőket /sz: ātapatra, t: gdugs/. A palotának a négy égtájnak megfelelően négy kapuja /t: sgo-bzhi/ van, szemből nézve a keleti mindig alul, a déli balra, a nyugati fent, az északi pedig jobbra található. A kapuk fölött egy-egy diadalív /sz: toraņa, t: rta-babs/ van, a tetejükön a két gazella /t: ri-dvag pho-mo/ és a tankerék /sz: dharmacakra, t: chos-kyi ’khor-lo/ látható. Ezek a Buddha első szarnáthi /sz: Sarnāth/ prédikációjára emlékeztetnek. A gazella-pár ezen túl az ellentétek egységét is jelképezi, míg a tankerék a buddhista tanítást szimbolizálja. A palota tetején győzelmi zászlók /sz: dhvaja, t: rgyal-mtshan/ és kincses vázák /sz: kalaśa, t: bum-pa/ találhatók. A gyálcenek a buddhizmus győzelmét jelképezik. A palota belsejében egy lótuszvirág található, amelynek szirmain a kísérőistenségek, a közepében /t: dbus/ pedig a mandala főistene /t: gtso-ba/, mint világuralkodó /sz: cakravartin/ trónol.
A mandala közepe – mely megfeleltethető a mitikus Szumeru /sz: Sumeru, t: Ri-rgyal lhun-po/ hegynek – és négy égtája az öt tathágata /sz: tathāgata, t: de-bzhin gshegs-pa = akként érkezett/ Buddha-családnak felel meg, míg a négy köztes égtáj az őket kiegészítő „anyáknak”, a női energiaprincípiumoknak. A mandala istenségei mindig egy-egy buddha-tulajdonság magas energiaminőségét szimbolizálják. A három legfontosabb buddha-minőség a szeretet /sz: maitrī, t: byams-pa/, a bölcsesség /sz: prajñā, t: shes-rab/ és az erő /sz: bala/, melyeket Csenreszi /sz: Avalokiteśvara, t: sPyan-ras gzigs/, Cshámpel /sz: Mañjuśrī, t: ’Jam-dpal/ és Cshákhná Dodzse /sz: Vajrapāni, t: Phyag-na rDo-rje/ bódhiszattva /sz: bodhisattva, t: byang-chub sems-dpa’/ testesítenek meg.
Pancha Lokesho mandala
Minden tantrikus főistennek van mandalája, azonban egy-egy istenségnek többféle mandalája is lehet. Az istenség megjelenítése lehet figurális, attribútumai vagy a mantraszótagja általi. A mandala-palotában a négy égtájnak és a középpontnak megvan a saját istensége. Ez a feltehetően a VIII. század táján kialakult elrendezés iskolánként kisebb eltéréseket mutathat. Az öt pozícióban az, az öt tathágata-buddha (akiket dhjáni-buddháknak is neveznek) és az ő jelképeik foglalnak helyet, a legáltalánosabbat a következő táblázat foglalja össze.
Tathágaták
Égtája
Eleme
Színe
Mantrá-ja
Dhjánibódhiszattva-párjuk
Buddha-párja
Váhanája (hátasa)
Vairocsana
Közép
Látás
Fehér
Om
Szamantabhadra
Krakuccshanda
Oroszlán
Aksóbhja
Kelet
Hang
Kék
Húm
Vadzsrapáni
Kanakamuni
Elefánt
Ratnaszambhava
Dél
Szaglás
Sárga
Tráh
Ratnapáni
Kásjapa

Amitábha
Nyugat
Ízlelés
Vörös
Hríh
Avalokitésvara
Sákjamuni
Páva
Amóghasziddhi
Észak
Érintés
Zöld
Áh
Vísvapáni
Maitréja
Garuda
Az istenség-mandaláknak mindig két aspektusuk van, egy külső, amely a testtel kapcsolatos (külső megjelenési forma), és egy belső, mely tudati (lényegiség). A kettő elválaszthatatlan, szoros kapcsolatban áll egymással.
Hevajra mandala
Ha a gyakorló testét, mint mandalát szemléljük, akkor abban megy végbe a lényeg megvalósulása, a megvilágosodás folyamata. A gyakorló ha felépíti saját mandaláját, megtudja, hogy mi nincs benne egyensúlyba. A meditációs mandalagyakorlat célja felvenni a kapcsolatot a buddha-minőségek energiaállapotaival. Ezek mindig tudati energiák. A mandala-meditáció a tantrikus hagyományoknak megfelelően az adott istenség vizualizációjával történik. Ennek három fázisa van a teremtés, a létezés és a lebontás, melyekhez egy-egy gyökérszótag és egy-egy buddhatest tartozik. A teremtés hangja az „Om”, teste a nirmánakája /sz: nirmāņakāya, t: spruk-sku/, a létezésé az „Ah” hang, valamint a szambhógakája /sz: sambhogakāya, t: longs-sku/, a lebontásé a „Hung” és a dharmakája /sz: dharmakāya, t: chos-sku/. A meditálónak először a védőkörökön kell átjutnia, aminek során egyben megtisztul szellemben, beszédben és testben.
A mandala-palota előterében meditáló mesterek segítik a törekvőt spirituális útján. A meditáló mindig a keleti kapun, azaz a mandala alsó oldalán lép be a palotába, s ekkor nyílik meg a lótuszvirág. Ezt követően a buddhista hagyománynak megfelelően a középpontot mindig jobb kéz felől kell megkerülni a meditáció során. Végső célként a meditálónak a főistenséggel kell azonosulni, annak erejéhez kell jutnia. A mandala gyakorlatok körkörössé teszik a gondolkodást, ami által a folyamatos változásban lévő, születő és pusztuló világegyetemben kialakul az éber, tudatos részvétel. Csak így valósulhat meg a buddhizmus végső célja a körforgásból való végleges kilépés, a nirvána állapota.
Virocsana mandala
A magasabb tantrikus iskolákban jelentős szerepet kap a homokmandala /sz: rajomaņḍala, t: rdul-tshon-gyi dkyil-’khor/ készítésének szent művészete. A dalai lámák rendjében /t: dge-lugs-pa = erényelvet követő/ a leghíresebb homokmandala készítők a felsőbb-tantrák kolostorában, a Gyütö Thácángban /t: rGyud-stod Grwa-tshang/ sajátították és sajátítják el ma is tudományukat. Ezt a mandala-típust természetes festékekkel színezett őrölt kőporból, aranyporból és drágakőőrleményből négy szerzetes készíti. A homokmandalákon a megidézendő istenségnek mindig csak a jelképét ábrázolják. A tényleges elkészítés előtt számtalan tisztító szertartást és felajánlást végeznek a szerzetesek. Lényeges a mandala helyének kijelölése, azaz a helyszín spirituális szempontból való megvizsgálása /t: sa cho-ga/. Miután engedélyt kértek Prithivítől /sz: Pŗthivī/, a Földistennőtől /t: sa brtag-pa/, meg kell tisztítani a helyszínt /t: sa sbyang-ba/. Az ártó démoni erőket a háromélű varázstőrök /sz: kīla, t: phur-bu/ segítségével kötik le. Ezután következnek az előkészítő szertartások. A mandala felrajzolását mindig a vadzsra-mester kezdi a karma-vonal kijelölésével, majd egy zsinórral a bölcsesség-vonalat húzza meg. Ezután a szerzetesek szigorúan követve a sok évszázados hagyományokat a középpontból kiindulva felrajzolják a mandala vonal-struktúráját /t: dkyil-’khor bri-ba’i cho-ga/.
Ha elkészült a rajz, kezdődhet a színes homok kiszórása, melyet egy vékony, recés oldalú, szűkülő fémcsövön /t: lcags-phug/ keresztül juttatnak a vonalak közötti területekre. A szerzetesek kb. egy héten keresztül végzik a színes felületek kitöltését, minden napot egy speciális szertartással /t: thugs-rje chen-po cho-ga/ kezdve. A színes homok vonalakhoz igazításához a singét /t: shing-ge ~ fa lapátka/ használják. A homok kiszórása rendkívül fegyelmezett, precíz munkát igényel. A mandala-készítés művészetének a manuális készségeken túl nagyon fontos aspektusa a spirituális felkészültség. Ez biztosítja a napokon át végzett monoton munka sikerét.
A mű befejeztével beavatási szertartások következnek, amelyen különböző fogadalmakat téve a hívők is részt vesznek, aminek jeléül vörös fonalat kapnak. Először felkérik a mandala istenségét, hagyja el a helyét, majd ismét a vadzsra-mester egy gyémántjogarral vagy háromélű varázstőrrel az égtájaknak megfelelő vonalakat húz. Ezután a szerzetesek a négy irányból elkezdik a színes por összesöprését a középpont felé. Végül a homokot egy vázába szórják, amit a megidézett istenség buddha-csoportját jelképező tathágata-koronával díszítenek. A szerzetesek ezután a megkoronázott vázával, mantrák /sz: mantra, t: sngags/ kíséretében jobbkéz felől többször körbejárják a mandala helyét. A egész rítust lucsokhá /t: klu cho-ga/ szertartás zárja, melynek során a vázában összegyűjtött homokot egy közeli vízbe szórják, azaz az ott lakó kígyóisteneknek /t: klu, sz: nāga/ ajánlják föl. Azután merítenek a tó vagy folyó vizéből, és visszatérnek a mandala-dobogóhoz /t: stegs-bu/, majd leöntik azt a vízzel.
Valaha az ilyen homokmandala-készítések nem voltak nyilvánosak, Tendzin Gyáco /t: rTen-’dzin rGya-mtsho/ (1935- ), a XIV. Dalai Láma azonban engedélyezte a szerzeteseinek, hogy a világot járva megmutassák a világnak ezt a létében veszélyeztetett alkotásfolyamatot. A phönben /t: bon/ is alkalmaznak mandalát, melyet színes homokból, kövekből vagy magokból készítenek. A mandala alakja mindig a kívánságtól függ. Aki szilárd jellemet szeretne, annak a „nyíló lótusz mandaláját”, aki változatlan kedélyt, annak a „növekvő félhold mandaláját” kell készítenie, aki jelentős vagyonhoz kíván jutni, annak a szvásztika-mandalát, aki jó beszédkészségre vágyik, annak 360 magvas árpakört kell csinálnia. A mandala készítése közben a phönben is használnak mágikus mantrákat, azonban ezek formailag eltérnek a buddhistákétól. 
Kalachakra Mandala
Avaloketishvara Mandala


Hevajra Mandala
Vairochana Manda


Ghuyasamaja Mandala
Ayu Ghuyasamaja Mandala




Akshobya Mandala
Pancha Lokesho Man


Mahakala Mandala


Bagua térkép


A Feng Shui térrendezés egyik alapvető segítsége, eszköze a Bagua térkép. De mi is ez?

A Bagua térkép egy egyenlő szárú, szimmetrikus nyolcszög, aminek minden egyes szelete egy-egy égtájat jelöl. Így összesen 8 tájolási irányt kapunk: észak, északkelet, kelet, délkelet, dél, délnyugat, nyugat, északnyugat.

Mindegyik tájolási irányt az öt elem közül egy-egy elem energiája uralja, valamint a Ji Csing, A változások könyve egy-egy trigramja tartozik hozzá. Ezek a trigramok az élet különböző „kincseit” képviselik, mint például jólét, egészség vagy szerelem.
 
A feng shui térrendezés kapcsán a Bagua térkép segítségével feltérképezhetők otthonod energiái. A Bagua térképet iránytűvel történő tájolás alapján helyezzük rá az épület alaprajzára, és így láthatóvá válik, életed mely „kincse” hová esik otthonod falain belül.
Ha jól használod a Bagua térképet, egyszerűen minden a helyére kerül. Céljaidnak megfelelően erősítheted otthonod energiáit, ami segítségedre lesz, hogy életed szerencsésebb mederbe tereld.
A Bagua térkép felrajzolása, majd a megfelelő területeken a szükséges változtatások alkalmazása többnyire nagyon gyors változásokat indít be az ott élők életében, szinte villámgyors javulások érhetők el. Ehhez azonban nem csak arra van szükség, hogy megfelelően erősítsd, fellendítsd egy-egy életterület energiáját, hanem arra is, hogy igazán akard is a változásokat életedben. Ez utóbbival többnyire nem szokott probléma lenni, hiszen aki feng shui szakértő tanácsát kéri, az már lelkileg felkészült a változásokat befogadni életébe. Ha valóban változtatni akarsz az életeden, akkor a feng shui Bagua térkép használatával 3 hónapon belül valamilyen változást életedben tapasztalnod kell.


Akik már ezt-azt hallottak a feng shui Bagua térképről, időnként elbizonytalanodnak a rengeteg információ között. Sokakban, talán Benned is, felmerül a kérdés, hogyan alkalmazzuk a Bagua térképet? Meg kell határozni az északi irányt, vagy igazodjunk a bejárati ajtóhoz? Hiszen többen többféle képen magyarázzák.

Amennyiben nincs mód a pontos tájolásra, felrajzolhatod otthonod alaprajzára a bejárati ajtóhoz igazítva is a Bagua térképet. Életünkben megteremthetjük így a harmóniát. Amikor nyilvános tanácsadáson jönnek oda hozzám érdeklődők, én is látatlanban kizárólag a bejárati ajtóhoz viszonyítva tudok nekik segítséget nyújtani.

Amikor azonban a bejárati ajtót áthelyezzük az otthonunkban, megváltozik otthonunk térképe. Ez családi házaknál bármikor elő is fordulhat - új élethelyzethez átépítjük a házat, máshová kerül a bejárati ajtó. Ennek a kiküszöbölésére, a pontos irány meghatározására alkalmazzuk a tájolást, mert így bárhová tehetjük a bejárati ajtót, otthonunkban az égtájak helye változatlan marad. Ha pontos Bagua térképet szeretnél otthonodra, kérd feng shui tanácsadó segítségét!

Mielőtt azonban lelkesen nekifognál otthonod átrendezésének, egy-egy életterület energiáinak fellendítéséhez, feltétlenül olvasd el a Mindenhol felhalmozott kacatok című bejegyzésemet!

Még egy megjegyzés: születési dátumod és otthonod bejáratának tájolása alapján megtudhatod, mit üzen számodra a hely, ahol élsz. Kínában elterjedt szokás, hogy időnként szándékosan átépítik a házat, az új kedvező üzenet irányába tájolva az új bejárati ajtót. Mivel ők, akik a feng shuit évezredek óta alkalmazzák életükben, ezt ilyen komolyan veszik, érdemes róluk példát venni, és nekünk is a leghatékonyabb módszert, az iránytű szerinti tájolást használni.


Csakraterápia







 
 
A 7 fő csakra:
 





Csakraterápia


1. Gyökércsakra - félelem
A létezés joga, jogom van itt lenni
2. Szakráliscsakra - Bűntudat
Az érzés joga. Jogom van érezni
3. Köldökcsakra - Szégyenérzet
A tett joga. Jogom van csinálni
4. Szívcsakra - Szomorúság
A szeretet joga. Jogom van szeretni és szeretve lenni
5. Torokcsakra - Hazugság
Az igazság joga. Jogom van kimondani és hallani az igazságot
6. Homlokcsakra - Illúzió
A látás joga. Jogom van látni
7. Koronacsakra - Odaadás
A tudás joga. Jogom van tudni
 
A csakra harmonizáslása egyénre szabott. A terápiánál a következő módszereket alkalmazom vagy magában, vagy kombinálva: hangtálak, hangvillák, kristályok, sámán gógyítási technikák, különböző esszenciák és csakra-akupunktúra Acutouchpointerrel és hangvillával.
Energiakiegyenlítés: 7000.-Ft/óra 
Bejelentkezés a kezelésre és további info:
Molnár Ágnes - természetgyógyász
E-mail: aranybuddha(kukac)gmail(pont)com
Tel.: 06/70/3658177
 A csakrákról

Mi a csakra?
A csakra szanszkrit eredetű szó, kereket jelent.
Mindannyiunkban 7 kerékhez hasonló energiaközpont, un. csakra forog.
Auránk hét fő örvénylő körből álló energiarendszerrel van összefüggésben, melyek biztosítják szervezetünk energiaáramlását. Csakráink a gerincoszlop mentén, egymás fölött helyezkednek el, a szivárvány színeit követve. Különböző testtájakhoz és belső elválasztású mirigyekhez kapcsolódnak, ezért harmonikus működésük hozzájárul, hogy egészséges és teljes életet élhessünk.
 
A csakrák forgási iránya
Az energiatest közepén függőlegesen végigfutó fő energiacsatornát szusumnának nevezik. Ehhez kapcsolódik közvetlenül az összes fő csakra. A szusumná alsó végén nyílik a gyökércsakra, a felsőn pedig a koronacsakra. A szusumnál két oldalán fut a két oldalsó vezeték, az idá és a pingalá. Az idá a női, illetve passzív, Hold-energiát szállítja, amelyet a kínai energetikai rendszerben Jin-nek neveznek, a Pingalá pedig a férfi-, aktív Napenergiát szállítja, amelyet a kínai energetika Jangnak nevez. Ezek a csatornák minden csakrapontban keresztezik egymást, elletve a Szusumná köré tekeredve helyet cserélnek, ez-egy kígyót (kundalini) alkotva.
A férfiaknál az Ida a gyökércsakrából, illetve a bal heréből kiindulva a gerincoszlop bal oldalán fut, a Pingalá pedig a jobb oldalán. A keresztcsonti csakrához érve az idá hátulról megkerüli a Szusumnát és a jobb oldalára, kerül, a Pingalá pedig elölről keresztezve azt a bal oldalára. Ez történik minden csakra esetében, egészen a homlokcsakráig, melynek magasságágban az Idá ismét a Szusumná mögött halad el, és a bal orrnyílásban végződik. A Pingalá evvel ellentétes pályát fut be. A nőknél mindez fordítva működik.
A férfiak esetében a gyökércsakra az óramutató járásával megegyező irányba, vagyis jobbra forog. Ez azt jelenti, hogy a csakra működésében a férfias, Nap-elem dominál. A szakrális csakra viszont bal felé forog, és így tovább, felváltva. A nőknél mindez pontosan fordítva történik.
 
 


Szanszkrit 
magyar neve
Elem
Szimbólum
Istenség
Mantra
7.
Sahasrāra(Ezerszeres)
(Univerzum) 
Ezerszirmú lótusz
Paramashiva
OM
6.
Ājñā(Észlelő, irányító)
Szellem (Manas)
96 szirmú lótusz
(2 x 48)
Sambhu
KSHAM
5.
Viśuddha(Megtisztulás)
Éter (Akasha)
16 szirmú lótusz
Sadashiva
HAM
4.
Anāhata(Töretlenül ép)
Levegő (Vayu)
12 szirmú lótusz
Isha
YAM
3.
Manipūra(ékszerekkel teli)
Tűz (Agni)
10 szirmú lótusz
Rudra
RAM
2.
Svādhisthāna(saját nyughely)
Szakrális csakra
Víz (Apas)
6 szirmú lótusz
Vishnu
VAM
1.
Mūlādhāra(Biztos pont)
Föld (Prithivi)
4 szirmú lótusz
Brahma
LAM

Csakra teszt


Minél több válasz vonatkozik rád a különböző csakráknál felsorolt kérdésekből, annál fontosabb a megfelelő csakrádat tisztítani, aktiválni, energetizálni.

1. Gyökércsakra
1. Félek a jövőtől
2. Nem bízom a Sorsban
3. Gyakran kimerült vagyok, hiányzik belőlem az erő és energia
4. Keveset mozgok, általában hideg a kezem és lábam
5. Gyakran kicsúszik a talaj a lábam alól
6. Általában aggódom az anyagi jövőm miatt
7. Rendszeresen problémám van a bélrendszeremmel, vagy hasmenésem,
    vagy székrekedésem van
Ennek a csakrának az alulműködése során nem találjuk a helyünket az életünkben, izgatottak, dekoncentráltak vagyunk. Ilyenkor nem vagyunk képesek úgy teljesíteni, mint ahogy azt a környezetünk igényli, vagy a képességeink szerint elvárható lenne.
A gyökér csakra túlaktivitása esetén túlságosan ragaszkodunk dolgokhoz, emberekhez, helyzetekhez. Ellenálunk a sokszor szükséges változásoknak is. Fogunkhoz verjük a garast és túl materialistán állunk a dolgokhoz.
 
2. Szakrális csakra
1. Szexuális problémáim vannak, gyakran van bennem egy kielégületlenség
    érzés
2. Hiányzik belőlem az életöröm és a vitalitás
3. Nehezemre esik kreatívnak lenni, hiányzik belőlem a teremtő erő, gyakran
    blokkolva érzem magam
4. Szeretnék több élvezetet és szenvedélyt megélni
5. Nagyon féltékenyen reagálok, ha a partnerem mással flörtöl
6. Gyakran fáj a keresztcsontom tájékán, feszültség van az alsó
    deréktájamon
7. Hajlamos vagyok a különböző medencetáji megbetegedésekre, mint pl.
    húgyhólyag vagy vesegyulladás, prosztata problémák vagy menstruációs
    zavarok
A csakra alulműködése során nem éljük meg szexualitásunkat, elemi ösztöneinket. Érzelmeinket képtelenek vagyunk elfogadni és helyesen kimutatni, mely számtalan nézeteltérés alapjául szolgál. Túlságosan merevekké, ridegekké válunk.
Ennek a csakrának a túlműködésekor bizonyos érzéseknek, személyeknek vagy az érzékiségnek lehetünk rabjai. Túlzásba vihetjük a szentimentalizmust, érzelmességet. A realitástól elszakadnak vágyaink, az élvezeteknek élünk az étvágy és gyönyörök terén. Egyúttal háttérbe szorítjuk önmagunkat és nem érezzük magunkat egyenrangúnak másokkal. élünk az étvágy és gyönyörök terén. Egyúttal háttérbe szorítjuk önmagunkat és nem érezzük magunkat egyenrangúnak másokkal.
 
3. Köldök csakra
1. Gyakran elveszítem az érzelmeim feletti kontrollt
2. Nehezemre esik átvinni az akaratomat, nehezen viselem a kritikát
3. Hajlamos vagyok a félelemre, rémálmokkal és alvászavarokkal küzdök
4. A hasam gyakran kemény és görcsös
5. A megterhelések és stressz mind a gyomromra megy
6. Rendszeresen emésztési problémákkal és gyomorfájással küzdök
7. Egyensúly zavaraim és étkezési problémáim vannak
Alulműködéskor fizikai és szellemi aktivitásunk alábbhagy. Határozatlanságunkban nem tudunk dönteni helyzetekben. Érdektelenségünk ahhoz vezet, hogy nem tudjuk elérni a számunkra fontos dolgokat.
A csakra túlműködésekor agresszívekké válhatunk, elnyomunk másokat és túlságosan domináló szerepet veszünk fel munkákban, vagy kapcsolatainkban. 
 
1. Magányosnak érzem magam. Nehezemre esik másokkal kapcsolatot
    teremteni
2. Talán 1 vagy 2 ember van, akit tiszta szívből szeretek
3. Párkapcsolati problémáim vannak. Éppen egy szakítás után vagyok
4. Alkalmazkodom, mert félek a visszautasítástól és a magánytól
5. Szeretnék magamnak és másoknak is több szeretetet átadni
6. A barátaimmal való találkozások után kimerültnek érzem magam
7. Szívproblémáim vannak. Vérkeringési zavarokkal küzdök
8. Légzési panaszaim, asztma rohamaim vannak. Gyakran kapok légúti
    megfázástEnnek a csakrának az alulműködése esetén képtelenek vagyunk viszonozni a szeretetet, félünk feltárni legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket.
A csakra túlműködése során szeretetünkkel rátelepszünk másokra, valójában azonban zsarnokokká válunk, és birtokolni akarjuk szeretteinket. Szükségszerűen csalódunk az emberekben, mert túl sokat adunk magunkból, az energiánkból, szeretetünkből azoknak, akik nem ezen a túláradó szinten képesek érzéseinket viszonozni. Az is előfordulhat, hogy mi nem vagyunk fogadóképesek e másfajta szeretetre.

5. Torok csakra
1. Szégyenlős vagyok, sokszor bizonytalannak érzem magam
2. Nehezemre esik a gondolataimat szavakba önteni, az érzéseimet kifejezni,
    őszintén megmondani a véleményemet
3. Annak ellenére, hogy művészi hajlamaim vannak, gyakran élek át alkotói
    kríziseket
4. Sokszor a nem megfelelő szavakat választom, és csak később döbbenek
    rá, hogy evvel megbántottam a másikat
5. Hajlamos vagyok a másikat manipulálni, vagy lukat beszélni a hasába
6. Állandó torok, nyaki, vagy vállfájásokkal küzdök. Problémám van a
    pajzsmirigyemmel
Alulműködéskor félünk mások előtt megnyilvánulni, szégyenlősek és befelé fordulók vagyunk. Önkifejezésünk gátolt, nem tudjuk lényünket a szavak szintjén megmutatni. Magunkban hurcolunk régi sérelmeket, fájó szavakat, mondatokat, melyeket már rég ki kellett volna mondanunk. Nem vagyunk tisztában egyediségünkkel, nem állunk ki önmagunkért, mert kevesebbnek érezzük magunkat, így akaratunk érvényesítésekor alulmaradhatunk másokkal szemben.
A csakra túlaktivitásakor túlbeszélünk másokat, folyamatosan a társaság központjaként tetszelgünk. Képtelenek vagyunk figyelni mások mondandójára és nem halljuk meg szavait, elsiklunk a nekünk szánt fontos üzenetek mellett.
 
6. Homlok csakra - harmadik szem
1. Nehézségem van a megérzéseimmel kapcsolatba kerülni
2. Nehezemre esik meghatározni a céljaimat, hiányzik az életemből az irány
3. Sokszor értelmetlennek találok mindent, félelem és depresszió lesz úrrá
    rajtam
4. Gondom van a koncentrációmmal, képtelen vagyok a gondolataimat a
    munkámra összpontosítani
5. Szeretném, ha megtalálnám az utat a fantáziámhoz
6. Többször kínoz fejfájás. Problémám van a látásommal, vagy/és a
    hallásommal
Alulműködés során nem használjuk született bölcsességünket, megérzéseinket, túlságosan egy oldalról szemléljük a történéseket, a látható világba ragadunk.
A csakra túl aktív állapotában elrugaszkodunk a valóságtól, nem látjuk reálisan önmagunkat, életünket, kapcsolatainkat. Fantáziavilágot szövünk magunk köré. Azon kapjuk magunkat, hogy nem a pillanatban vagyunk. Valahol teljesen messze járunk és nehézséget okoz figyelni és koncentrálni a jelenre, melytől zavarodottakká, határozatlanokká válunk.

7. Korona csakra
1. Hiányzik belőlem az életöröm és életenergia, sokszor érzem magam
    szellemileg kimerültnek
2. Depresszív hangulatom van, nehezen tudok döntéseket hozni
3. Szeretnék jobban kapcsolatba kerülni az Univerzummal, és megnyílni a
    spiritualitásnak
4. Gyakran fáj a fejem, krónikus betegségben, rákban, parkinson-kórban,
    alzheimer-kórban depresszióban szenvedek, epilepsziás rohamaim vannak,
    gyenge az ellenálló képességem
5. Úgy gondolom, hogy a halállal mindennek vége van
6. Nehezemre esik lecsendesedni és meditálni
A korona csakra az egység és a bölcsesség központja. Megfelelő működésekor tisztában vagyunk önmagunkkal, tudjuk kik vagyunk, és miért jöttünk. A felsőbb akaratba való hit beépül mindennapjainkba.Egyben megtanuljuk alázattal szemlélni sikereinket, tudván, hogy azok elérésében számtalan segítőnk volt. Harmóniában vagyunk környezetünkkel. 
Alulaktívitáskor mindezek hiányoznak.
Túl aktivitás során elvesztjük gyakorlatiasságunkat, túlságosan sokat gondolkodunk. A lelki fejlődésünket a testi szükségleteink mögé helyezzük.

Csakra műhely - csakra meditáció


Minden embernek egy saját energia rendszere van. A csakrák (csokrok) olyan finomanyag energia központok, amelyen keresztül a testünkben a chi / prana / delej folyik. Ha ez az energia nem tud akadály nélkül a testünkben áramlani, a csakrák blokkolt állapotba kerülnek, és negativ irányba befolyásolják mind a lelki, mind a testi hogylétünket. Csakráink akkor működnek legjobban, akkor válnak tudatossá, ha foglalkozunk velük. Testi, légző és imaginációs gyakorlatokkal kerülhetünk velük közelebbi, intenzívebb kapcsolatba. Aki rendszeresen gondot fordít csakrái jó működésére, egészségesebb, sikeresebb is lesz általuk. Az egyes csakráknál jelentkező problémák a hozzá tartozó szervek vagy életterületek nem jó működését is jelzik - hiszen kölcsönös hatást gyakorolnak egymásra. Testünkben ezeket az energiaközpontokat és fő csakrákat a szivárvány hét színe szimbolizálja. Minden csakrának megvan a maga színe, hangja, mantrája, rezgése - működésüket így a megfelelő szín, hang, mantra, kristály segítségével fokozhatjuk vagy vissza is foghatjuk.
 
Bevezetőként kb. 20 perces gongos és hangtálas meditációt tartok, ahol már olyan mélymeditációs szintre kerülsz, amely állapotában fogékonyabb vagy a régi minták elengedésére, és az új megtapasztalására. A továbbiakban egy vezetett meditáció során lehetőséged nyílik, tibeti hangtálakkal, sámán dobbal, csengőkkel, légzéssel, mantrázással, mudrákkal, kristályokkal, színekkel csakráid tisztítására, energetizálására, harmonizálására.  A meditáció után élmény-megbeszélés, (nem kötelező) amiben kicseréljük a meditáció alatt megtapasztaltakat.
 
  1. alkalom: teljes csakra harmonizálás 
  2. alkalom: gyökércsakra 
  3. alkalom: szakráliscsakra
  4. alkalom: köldökcsakra 
  5. alkalom: szívcsakra
  6. alkalom: torokcsakra
  7. alkalom: homlokcsakra
  8. alkalom: koronacsakra
  9. alkalom: teljes csakra harmonizálás
 
Újra indul 10 fő jelentkezése esetén!!!
 
Az újra induló csakrameditációk minden 2. és 4. csütörtök 19:00 kezdettel lesznek megtartva!!!
 
Felhasznált irodalom:
Klausbernd Vollmar: A csakrák
Kalashatra Govinda: Chakra Praxisbuch
Shalila Sharamon, Bodo J.Baginski: Rejtett energiák
Lilo Traun: Chakra-Balance
Ambika Wauters: The Book of Chakras
Anodea Judith: A csakrák bölcsessége
 
 
Időpont: Minden 2.és 4.csütörtök 19:00
Vezeti: Molnár Ágnes
Résztvételi díj: 1500.-Ft/alkalmanként 
Ismétlőknek 1200.- Ft
Tel.: 06/70/2009902

A 7 fő csakra:

Gyökércsakra - Muladhara

Gyökércsakra - Muladhara
Dolga: önvédelem, túlélés, biztonság
Helye: gerinc alja
Szervek: minden tömör szerv, csontváz, fogak, körmök. végbélnyílás, végbél, prosztata.vér.
Mirigy: here, petefészek
Testi zavarok: alsó hát, ülőidegzsába (isiász), vénák, végbéltumor, depresszió, immunzavar.
Mentális funkciók: vitalitás, túlélés, stabilitás, biztonság, család, társadalmi helyzet, önbecsülés,
Túlműködés: egyhangúság, materializmus
Alulműködés: félelem, talajvesztettség, nyugtalanság, fegyelmezetlenség
Hertz: 4
Szín: piros
Elem: föld
Érzékszerv: szaglás
Kristályterápia: Hematit, Fekete turmalin, Agate, Vér jáspis, Gránát, Rubin, Vörös korál
Aromaterápia: Cédrus, Szegfű, Rózsa, Kakukkfű


Szakráliscsakra - Svadhisthana

Szakráliscsakra - Svadhithana
Dolga: önkielégítés
Helye: a köldök alatti tenyérnyi terület
Szervek: nemzőszervek, petefészek, sperma, medence tájéka, vesék, mellékvesék, húgyhólyag, folyadékok, nyirokrendszer, belsőelválasztás
Mirigy: mellékvese
Testi zavarok: alsó hát, ülőidegzsába (isiász), medence fájások, szexuális zavarok, vizelési problémák
Mentális funkciók: lelkesedés, kreativitás, vádaskodás, bűntudat, pénz, szex, hatalom, kontroll, moralitás, változások elfogadása
Túlműködés: túlzott érzelmek, addikció, túlzott függőség valamitől
Alulműködés: szigorúság, emócionális üresség, szórakozástól való félelem
Hertz: 6
Szín: narancs
Elem: víz
Érzékszerv: ízlelés
Kristályterápia: Holdkő, Opál, Narancs Kalcit, Karneol
Aromaterápia: Ylang-ylang, Szantálfa, Kardamon

Köldökcsakra - Solar Plexus - Manipura


Dolga: öndefiniálás (ego)
Helye: a köldök feletti tenyérnyi terület
Szervek: felső has, emésztőrendszer, gyomor, máj, lép, epehólyag,
Mirigy: hasnyálmirigy
Testi zavarok: hasi fájdalmak, béltumor, cukorbetegség, hasnyálmirigy-gyulladás, emésztési zavarok, anorexia, hepatitisz, májzsugorodás, izületi gyulladások, vastagbél betegségei
Mentális funkciók: önelfogadás, visszautasítástól való félelem, túlérzékenység a kritkákra
Túlműködés: szétszórtság, agresszivitás, dominancia
Alulműködés: félénkség, gyenge önbecsülés, gyenge akarat, passzivitás
Hertz: 10
Szín: sárga
Elem: tűz
Érzékszerv: látás
Kristályterápia: Citrin, Tigrisszem, Topáz, Borostyán
Aromaterápia: Levendula, Bergamot, Boróka, Citrom



Szívcsakra - Anahata


Dolga: önelfogadás
Helye: mellkas közepe
Szervek: szív, tüdő alsó része, nyelőcső, bőr, felső hát, vállak, mellkas, véráramkör, vérnyomás, csecsemőmirigy
Mirigy: csecsemőmirigy
Testi zavarok: szív és érrendszer betegségei, tüdő- és mellrák, asztma, tüdőgyulladás, felső háti és vállproblémák, bőrbetegségek,
Mentális funkciók: szeretet, harmónia, bizalom, remény, önfeláldozás,
Túlműködés: birtokló, féltékeny, másoktól függ
Alulműködés: magányos, keserű, szégyenlős, kritikus
Hertz: 12
Szín: zöld, rózsaszín, arany
Elem: levegő
Érzékszerv: érintés
Kristályterápia: Turmalin (nem fekete), Zöld jáde, Smaragd, Rózsakvarc
Aromaterápia: Jázmin, Majoranna, Mandarin, Ylang-ylang, Rózsa


Torokcsakra - Vishuddha


Dolga: önkifejezés
Helye: torok
Szervek: pajzsmirigy, nyak, torok, nyelőcső, állkapocs, hörgők, tüdő felsö része, fülek, hang
Mirigy: pajzsmirigy
Testi zavarok: torokfájás, felsőlégúti betegségek, szájsebek, mandula, gége és pajzsmirigy panaszok, hangszálgyulladás, némaság, süketség
Mentális funkciók: kreatív önkifejezés, tanítás, ígéret, döntéshozás, kritika,
Túlműködés: fecsegő, beszédes,
Alulműködés: gyenge beszédkészség, szégyenlősség, csöndesség,
Hertz: 16
Szín: kék
Elem: hang
Érzékszerv: hallás
Kristályterápia: Türkisz, Akvamarin, Kék zafír
Aromaterápia: Bazsalikom, Eukaliptusz, Borsmenta, Fenyő, Zsálya


Homlokcsakra - 3.szem - Ajna


Dolga: önmegismerés
Helye: két szemöldök között
Szervek: agy, szemek, agyalapi mirigy (hipofizis), központi idegrendszer
Mirigy: agyalapi mirigy (hipofizis)
Testi zavarok: idegösszeomlás, agybetegségek, rossz látás, tanulási zavarok, mánia, depresszió,
Mentális funkciók: önfegyelem, ítélethozatal, intuíció, telepatikus önkifejezés, vizualizáció
Túlműködés: hallucinációk, koncentrációs zavarok
Alulműködés: rossz látás, elutasítás, rossz memória
Hertz: 96
Szín: indigó
Elem: fény
Érzékszerv: látás
Kristályterápia: Lapis lazuli, Kvarc, Azurit, Kalcit
Aromaterápia: Mentha, Jázmin, Fenyő


Koronacsakra - Sahasrara


Dolga: tudás
Helye: fej teteje
Szervek: agyvelő
Mirigy: tobozmirigy (epifízis)
Testi zavarok: depresszió, túlérzékenység hangokra vagy fényekre,
Mentális funkciók: inspiráció, etika, szellemi és erkölcsi értékrend, a teljesség megismerése
Túlműködés: túlzott intellektualitás, spirituális függőség, elhidegülés a társadalomtól
Alulműködés: materializmus, depresszió, limitált hitvilág, tanulási problémák
Hertz: 920
Szín: viola, fehér
Elem: tudat
Érzékszerv: tudás
Kristályterápia: Ametiszt, Hegyikristály
Aromaterápia: Rózsa, Fenyő, Lótusz


NLP - neuro lingvisztikus programozás

Önmagában semmi sem jó vagy rossz, a gondolkodás teszi azzá." W. Shakespeare
 
NLP - neurolingvisztikus programozás

Jövőorientált és megoldás központú módszer
Neuro - hogyan kapcsolódik össze a test és a psziché az idegrendszeren keresztül
Lingvisztikus - hogyan tükrözik a nyelvi struktúrák a gondolati rendszereinket, ezzel utalva a testi, lelki, szellemi állapotunkra
Programozás - hogyan hozzuk létre azokat a változásokat, amelyekre a hitünk szerint szükségünk van a testi, lelki, szellemi egészségünk, harmóniánk megteremtéséhez
 
A fenti, kicsit idegenül hangzó nevet azért találták ki, hogy ezt a módszert mindenki könnyen meg tudja különböztetni az addigi pszichológiai iskoláktól, mindazonáltal sokan hajlamosak az NLP-t is pszichológiai módszernek tekinteni.
 
Senki sem különálló sziget, mindenki egy család, munkaközösség, lakóközösség stb. része gondolataink is rendszerekké állnak össze. Áttekintjük, hogy kapcsolatainkban tanúsított viselkedésünk, gondolkodásunk hogyan járulnak hozzá szenvedéseinkhez, valamint megkeressük azokat a tényezőket,amelyek megváltoztatásával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy újra jól érezzük magunkat, azokat az eredményeket érjük el, amelyeket célul kitűztünk magunk elé, illetve lelkünk békéje érdekében mely személyiségrészeinket érdemes kibékítenünk egymással.
Én ebben a módszerben a rendszerelvű gondolkodás (a gyógyászatban holisztikusnaknevezzük ugyanezt) modelljét gondolom jelentősnek, ami radikálisan szakít az ok-okozati összefüggésekre épülő szemlélettel, ezzel tágabb teret ad a jelenségek értelmezésére, nem utolsó sorban azok megoldására. Ahelyett, hogy a gondjaink „okát" keresnénk, hasznosabb észrevennünk, hogy okok rendszerével állunk szemben és inkább a céljainkat szem előtt tartva kezdjük el a beavatkozást, változtatást.
 
Mélységesen tiszteli az embert, mindenkinek megelőlegezve, hogy a legjobbat választja a pillanatnyilag rendelkezésére álló illetve tudatosuló alternatívák közül, és amennyiben mégis szenved és szívesen változtatna az életén, úgy nagyon egyszerű, hatékony módszert kínál ezen változások létrehozására, választási lehetőségeink bővítésére.
 
Sokrétű az alkalmazási lehetősége, előszeretettel használják pszichoterápiában, kommunikációs- és hatékonysági tréningeken. Nem vájkálunk öncélúan senki múltjában, csupán annyira tekintünk vissza a múlt eseményeire amennyire szükséges és elégséges a változás létrehozásához. Meglepően kevés visszatekintés elég szokott lenni nagy traumák feldolgozásához is. Az általam ismert legdiszkrétebb módszer, ugyanis módot ad változás létrehozására sokszor úgy is, hogy pl. egy konfliktus „forgatókönyvét" nem ismerem.
 
Egyénre szabottan törekszik megoldást kínálni, nem sorol senkit semmilyen skatulyába, mindenkit egy külön világként fedezünk fel és testre szabott megoldásokat kínálunk. Együtt keressük a probléma forrását, a varázslatot a kliens végzi - az én szerepem legfőképp abban áll, hogy a változás útján kísérjem és időnként figyelmeztessem, ha le akar térni róla.
 
A nyelvi struktúrák elemzése nagyon hangsúlyos, segít felfedezni, hogy hol tévedtünk el a „valóságunk" rengetegében. Ezzel a nagyfokú odafigyeléssel egyre tudatosabban kezdünk fogalmazni, egyre jobban kezdjük érteni a szavak mögötti jelentéseket, a magunk- illetve mások megfogalmazásai mögött rejlő üzeneteket.
 
Minden módszer, amely érdemi megoldást kíván nyújtani gondjaink megoldására, meg kell határozza a spiritualitáshoz fűződő viszonyát, hiszen mi emberek szellemi lények vagyunk. Számomra nagyon fontos, hogy ez a módszer foglalkozik a dolgok szellemi aspektusával, és talán a legmélyebb változásokat is ezen tényező integrálásával éri el.
Több mint egy évtizede foglalkozom már az NLP-vel, engem lenyűgöz a módszer hatékonysága, eleganciája. Nap mint nap megerősítenek a visszajelzések abban, hogy ezt az utat járjam.
 
 
1 óra - 7 000 Ft.
• 1,5 óra - 9 000 Ft
 
Bejelentkezés szükséges!
 
Bejelentkezés a központban: 06-70-2009902 (H/SZ/Cs/P) 14:00-19:00 között
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése