A múlt rejtélyei

A múlt rejtélyei

1999 X.1

Már volt alkalmatok olyan múltbeli dolgokkal megismerkedni, melyek nagyon titokzatosak.
Gondolok itt olyan dolgokra mint a Palenque-i kripta, Kheopsz piramisa, Húsvét szigeti szobrok, Stonehenge, kristály koponyák vagy Piri Reis térképe, stb. Ma szeretném bővíteni ez irányú ismereteiteket, bemutatva néhány egyéb rejtélyes dolgot.Talán minden kőépület megmagyarázható a régiek ügyességével, ám amikor szénbányák mélyéről, a szénrögökbe beágyazódott fémtárgyakat találnak, akkor egy kicsit erőltetett lesz minden magyarázkodás.
1851, Kingoodie, Anglia, a meglepett munkások egy földre esett és kettétört szénrögbe, egy 3,5 centiméter hosszú vas szeget találtak.
1865-ben Abbey szénbányában (Treasure, Nevada, USA), a munkások egy 5 centiméter hosszú csavart találtak a frissen kifejtett szénrögbe ágyazódva.
1969-ben, az Ural hegység egyik szénbányájában egy hosszú hegyes tűt találtak. A példákat lehetne folytatni, és nem is kell feltétlenül a világ másik felébe menni értük.
Aiud, Románia. 1973-ban egy 10 méteres homokrétegbe találtak egy pár tárgyat melyeket a rájuk kövesedett homok takart. Kiderült, hogy ezek két masztodont csont és egy furcsa fémtárgy mely 89 %-ban alumínium !!!!

Valamilyen leszálló készüléknek a talprészéhez hasonlít, de kinek voltak ilyen eszközei amikor még masztodontok sétálgattak Erdélyben, olyan régen, hogy az alumínium tárgyon 1 milliméter vastag az oxid réteg? Az alumínium tárgyat most a Kolozsvári történelmi múzeumban őrzik.

Dél-Amerika, a toltek civilizáció fővárosában folytatott ásatások folyamán, az egyik piramis belsejében ásott gödörbe, hatalmas kőtömböket találtak. Ezeket összerakva, a régészek felállították a nyolc darab, 4,8 méter magas, a tulai lovagok néven ismert oszlopokat. Már Däniken is felfigyelt a mellkasukon levő dobozra és a kezükben tartott furcsa eszközre. Kiket ábrázoltak ezek a szobrok a Hold piramisa tetején?

A fent látható dombormű, Egyiptomban az abüdoszi I Szethosz templomának egyik mennyezeti gerendáján található. Világosan felismerhető egy helikopter képe, jobbra mellette egy tankszerű valami, alatta egy űrhajó, vagy tengeralattjáró, még lennebb egy repülő.
Ezek lennének az istenek katonai technológiáját ábrázoló rajzok?

Dél-Amerika, Cuzco. Az inka fővárostól észak-nyugatra emelkedik, 3.500 méter magasságon, egy megalitikus erőd : Sacsahuaman. Senki nem tudja ki építette, és még jóakarattal sem tulajdonítható az inka civilizációnak. Hatalmas, akár 500 tonnás kövekből épült, melyeket pontos tökéletességgel pászítottak egymáshoz. A kövek mindegyik oldalát addig csiszolták, míg egy sima és egy kicsit kifele görbülő felületet nem kaptak. Legalábbis így feltételezik, mert semmiféle véső vagy csiszolási nyom nem látszik rajtuk. Hogyan emelték fel őket és rakták egymásra, úgy hogy tökéletesen illeszkedjenek a mellette levőkhöz, rejtély mind a mai napig. Az erőd általános képe, három párhuzamosan futó, cikcakkos falat mutat. Mindegyik gigászi fal magasabban van az alatta levőnél, így az ősszmagasság eléri a 18 métert. A kövek nagy része 4,5 méter magas és 3 vagy 4,2 méter szélesek és vastagok. Ezeket a „kavicsokat” 10 vagy akár 35 kilométer távolról hozták, egy folyón túlról.

A párhuzamosan futó falak folytonosságát hatalmas kapuk szakítják meg. Pl. a Viracocha kapu homlokkövei, egy a falban levő 1,2 méter magas téglalap alakú nyíláshoz vezetnek. Innen lépcsőfokok egy teraszra vezetnek mely az első és a második fal között található innen, egy bonyolult, a második falban levő szűk folyosó vezet tovább egy második teraszra. Itt két bejárat volt elhelyezve melyek egy szöget alkottak és a harmadik fal felé és falon túl vezetnek. Ez a központi kapu lezárható, a megfelelő nyílásokban mozgó hatalmas kőtömbökkel. Minden felé labirintikus folyósok nyílnak, egyesek semerre sem vezetve. Egyik, egy 12 méter mélyén levő barlangban vezet, a másik egy fal előtt bukkan ki, a falban pedig lépcsök vannak faragva, ám nem vezetnek sehová. Kik építették, és vajon kik ellen védekeztek ilyen gigászi falakkal ?
Innen keletre egy másik nagy rejtéllyel találjuk szembe magunkat : Ollantaytambu. A megalitikus építmények egy, szépen csiszolt kövekből felépített  védő fallal kezdődnek. Áthaladva egy kapun, mely egyetlen hatalmas sziklatömbből volt kivésve, eljutunk egy teraszig melyet egy másik fal tart, és amelyik az előzőnél is nagyobb kövekből készült. Ez a fal, az egyik oldalon egy nyúlványt mutat, melyen 12 trapéz alakú nyílás található, kettő ebből küszöb, a többi tíz pedig hamis ablak.

A nagy rejtély itt, azon a csúcson van melyet ezek a hatalmas falak és kapuk védenek : hat, sorban állított monolitikus kőóriás. A tömbök magassága 3,3 és 4,2 méter között változik, átlagosan 1,8 méter szélesek és 0,9 és 1,8 méter közötti vastagok. Semmiféle habarcs nem tartja össze őket, kivéve egy pár vékony hosszúkás kőlapot. És most jön a poén : ezeket a ciklopikus tömböket a völgy szembeni oldalából faragták ki ! A vörös gránit tömböket kivágták, csiszolták, majd leeresztették a völgybe, túlvitték két folyón, aztán felcipelték a szembe levő hegy csúcsára, végül felállították és összeillesztették őket. Mindezt kik és miért ?

Ha már úgyis itt vagyunk, ne menjünk tovább anélkül, hogy beszéltünk volna egy kicsit ennek a vidéknek a legelső civilizációjáról : az olmékok. Ez a civilizáció, a mostani Kelet-Mexikó, egy őserdei-mocsaras vidékének közepén levő szigeten fejlődőtt ki, fővárosa La Venta. Kedvenc foglalkozásuk az volt, hogy 1.200 évvel Krisztus előtt, 25 tonnás kőtömböket cipeltek akár 120 kilométeres távolból, a mocsáron keresztül (!), hogy azután hatalmas kőfejeket faragjanak belőle. A sisakos fejek arcvonásai afrikai jellegzetességet mutatnak, a vastag orrukkal és ajkakkal, egyáltalán nem hasonlítanak az őshonos amerikai tipológiára. Eddig 16 ilyen óriás fejet találtak a dzsungelbe.
Az ősváros feltárása közben, a régészek valami, a földből alig 30 centiméterig kiálló kőcölöpökre bukkantak. Mikor viszont ásni kezdtek, kiderült, hogy 600 darab, 3 méter magas egymás mellé helyezett, 2 tonnás gránitcölöpökből készült kerítést találtak (40 x 50 méter).De mi volt amit annyira fontosnak tartottak, hogy egy ilyen kerítéssel óvják ? A bekerített rész belsejében egy 4,2 méter magas, 2,1 méter széles és 20 tonnát nyomó monolit tömb áll, melyet a 60 mérföldre levő bányából hoztak ide, az ördög tudja hogyan. Ezen a sztélén egy dombormű van mely két, díszes köpenyes férfi találkozását ábrázolja. Az egyiknek szakálla van ! Az olmékok még hagytak maguk után föld piramisokat, különböző színű agyaggal díszítet teraszokat és csodálatos jaguár mozaikokat, melyeket elkészítésük után, érthetetlen módon elástak.

Az egyik olmék dombormű egy kígyót ábrázol melynek belsejében egy begörbített hátú és kinyújtott lábú ember ül. A kígyó rendkívül gépszerű, amit hangsúlyoz az is, hogy a benne ülő férfi lábai úgy tűnik pedálokat nyomnak, a bal keze fogantyút tart, míg a jobb kezében egy tartályt visz. Az utas fejét egy sisak védi, a száj magasságban is látható valami mely egy mikrofon benyomását kelti. Elég furcsa elképzeléseik voltak az istenekről nem ?És most a kedvencem : Nun Madol ! A Csendes óceáni Ponape sziget mellett található egyik kis szigetnek a neve, melyen, nem tudni ki, nem tudni mikor, 14 méter magas, és még most is 860 méteren keresztül húzódó falakat emelt. A legfurcsább viszont az, hogy mindezt több mint 400.000, 3-9 méter hosszú, 10 tonnát nyomó nyolcszögű gránit gerendákból tette, úgy rakva őket egymásra mintha valami gyufaszálak lennének.

  

Természetesen, a gránit gerendákat a jelentős távolságra levő, Ponape szigetről hozták, amin nem is kell csodálkozzunk hiszen az egész Nun Madol sziget mesterséges !

A szfinx
1999 XI.26

A Szfinx, a világ legnagyobb és legismertebb szobra, mely olyan hosszú, mint egy városi lakótömb (72 m.), olyan magas mint egy 6 emeletes épület (20 m.), és tökéletesen keleti irányba néz, vagyis pontosan szemben a Nappal az év két napéj-egyenlőség idején.
Az emberfejű, oroszlán testű szobrot egy darabban faragták ki, egyetlen mészkő csúcsból egy olyan helyen, amelyet nyílván aprólékos pontossággal jó előre kiválasztottak. Amellett, hogy a Nílus völgyére néz, a helyszín kivételessége a kőkemény sziklából álló domb lehetett mely legalább 9 méterrel emelkedett a mészkőgerinc általános szintje fölé. Ebből faragták a Szfinx nyakát és fejét, ugyanakkor a az alatta levő hatalmas mészkő téglatestet, melyből a szobor testét formálták meg, elkülönül a környező kőzettől. Az építők ezt úgy oldották meg, hogy egy 5,4 méter széles és 7,5 méter mély árkot ástak körülötte, és ezzel egy önálló monolitot hoztak létre. Az ebből az árokból kiemelt tömbökből épült a Szfinx mellett található rejtélyes Völgytemplom. A háttérben levő nagy kőpiramisokhoz és mellette levő hatalmas kőtömbökből épült templomokhoz, valamint a gigászi Ozireionhozhasonlóan, a szfinxen sem találunk, semmiféle domborműt vagy felíratott.
A Szfinx kinyújtott mancsai között egy gránittáblácska található. A IV. Thutmószisz álomsztéléje nagyjából hét láb magas és körülbelül három láb széles, eredetileg egy gránit ajtóáthidaló gerenda volt a szomszédos Völgytemplomba. Azt a célt szolgálta, hogy megőrizze az ifjú herceg életének egy különleges eseményét. A herceg, kedvenc helyén, az általunk Gizának ismert területen vadászott. Miközben társaival együtt töltötte el az időt, elhatározta, hogy pihen egyet elvonulva egy kicsit a perzselő nap elől, a szfinx alatt, amelyet ekkoriban nyakig beborított a homok. Amint elaludt a fiatal herceg, a szfinx Horemahet alakjába megjelent neki álmában. Kinyilatkozta, hogy ha Thutmószisz eltakarítja a homokot a testéről, fáraóvá teszi a herceget. Állta a szavát.

IV. Thutmószisz egy XVIII. Dinasztiabeli fáraó volt, az általa felállított táblácska egyúttal azt is rögzíti, hogy Thutmószisz uralkodása előtt a szobrot egészen a nyakáig homok borította. Az elmúlt 5.000 év során nem volt jelentős változás a gízai  fennsík éghajlatában. Ebből arra következtethetünk, hogy ebben az egész periódusban a Szfinx és környezete hajlamos volt arra, hogy homok borítsa be, éppúgy, mint amikor Thutmószisz megtisztította, vagy úgy , ahogy napjainkban is. A közelmúlt történelme bizonyítja, hogy ha nem figyelnek rá, gyorsan homok borítja be a szobrot. 1818-ban Caviglia százados megtisztította a homoktól ásatásai érdekében, de 1886-ban, amikor Gaston Maspero idejött, hogy ismét ásson a helyszínen, kénytelen volt megint megtisztítani a homoktól. 39 évvel később, 1925-ben a homok ismét nyakig beborította a Szfinxet, amikor az Egyiptomi Régészeti Társaság ismét elvégezte a megtisztítás és helyreállítás feladatát. Vajon ez nem arra utal, hogy az éghajlat egészen másmilyen lehetett, amikor a szobrot kifaragták? Mi értelme lett volna egy ilyen hatalmas szobrot létrehozni, ha arra a sorsa lett volna ítélve , hogy betemesse a Szahara futóhomokja? 1994-ben, John West dr. Robert Schoch (a Boston University geológia professzora) segítségével tanulmányozta a Szfinx, és a körülötte található kerítésfal geológiai erózióját. Arra a következtetésre jutottak, hogy nem a homok és a szél okozta az eróziót, mint ahogy a régészek állították, hanem az esővíz! A szél és homok vízszintes erózió nyomokat hagy (a puhább rétegek jobban kikopnak mint a kemények), míg a szfinx esetében jól láthatóak a függőleges eróziós nyomok ami a fentről eső víz által produkált erózióra jellemző.

A Szahara viszonylag fiatal sivatag, úgy 11-15 ezer évvel ezelőtt egy különösen csapadékos és termékeny terület volt. Nem valószínű tehát az, hogy a Szfinxet azokban a távoli zöld évezredekben faragták ki, amikor a termőtalaj nem veszélyeztette a szobrot a betemetéssel?
Persze botrány lett a dologból, kimondottan azért, mert a régészet nem ismer semmiféle olyan távoli időbeli civilizációt amely képes lett volna megalkotni a gízai komplexust.
Jelen pillanatba, hivatalosan a Szfinxet úgy tartják, hogy Hafré fáraó (Kheopsz testvére) építette, és Dr. Zahi Hawass, a gízai szakkari Egyiptomi Régészeti Szövetség igazgatója szerint, már sok hasonló javaslattal előálltak csakhogy „elfújta őket a szél”, mert „nekünk, egyiptológusoknak szilárd bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy a Szfinx Hafré idejéből származik”. Igazán?
Az ember azt gondolná, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékok vannak, melyek azonosítják az alkotás létrehozóit, ám valójában mindössze három „ kontextuális” érv szól amellett, hogy a névtelen, felirat nélküli Szfinxet Hafrénak tulajdonítnák, és ekkor még nem is szóltam az egyiptomi dinasztiák kronológia problémáiról. Nézzük csak meg milyen „megcáfolhatatlan bizonyítékokról” van szó: 
1.)   A IV Thutmószisz által felállított kőtábla 13. sorában ott szerepel Hafré kartusa.
A magyarázat gondolom nyilvánvaló: Thutmószisz helyreállította a Szfinxet, és ilyen módon adózott a szobor korábbi helyreállítójának, a IV. dinasztiabeli Hafrénak.
2.)   A szomszédos Völgytemplomot is Hafré építette a Szfinx körül kitermelt kövekből.
A bizonyíték mely alapján a Völgytemplomot Hafrénak tulajdonítják egy, a templom középső termében fejjel lefelé elásott szoborra alapozzák, amit később is otthagyhattak! Ez a bizonyíték, enyhén szólva ingatag lábakon áll.
3.) A Szfinx arca emlékeztet annak a Hafré szobornak az arcára melyet a Völgytemplom egy gödrében találtak.
Ez természetesen nézőpont kérdése. Én semmiféle hasonlóságot nem vettem észre, és ahogy olvastam, a New York-i rendőrség törvényszéki szakértői sem. Ráadásul, ami nagyon jól látható, a Szfinx feje rendkívül kicsi a testéhez viszonyítva, nem arányos. Valószínűleg átfaragták az idők folyamán, ami nem is meglepő ha figyelembe vesszük, hogy az idő legnagyobb részét a szobor nyakig betemetve töltötte. Talán ez magyarázatot ad arra is, hogy miért viseli az esetleg jóval az egyiptomi civilizáció ellőtt készült szobor, az egyiptomi fáraókra jellemző fejdíszeket.

Nem szívesen irom, de itt jön be a képbe Edgar Cayce, az alvó próféta. Cayce 1877 március 18-an született egy farmon, Hopkinsville kis város közelében, Kentucky államban, az USA-ban. Vidéki keresztény szellemben nevelték, tizenhat évesen már tizenkétszer átolvasta a bibliát. Cayce kifejlesztette egy különös képességét: könyveket tudott memorizálni, úgy hogy arra kényszeríttette magát, hogy aludjon rajtuk. 1892-ben egy baleset során (egy baseball-labda fejbe verte), komába esett, és akkor mintha csak valamiféle transzban lenne, szüleinek „találomra történő”, különböző ügyeket, közöttük a pénzügyi és politikai eseményeket érintő, különböző információt diktált le. Könyvesboltokban dolgozik, aztán 23 évesen fejfájások kezdik gyötörni, majd elveszíti a hangját. Specialisták vizsgálták meg, de nem tudták meggyógyítani. 1901 márciusában kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy meggyógyítsa magát: kipróbálta az önhipnózist, mint ahogy annak idején a könyvek memorizálásánál is tette. A módszer bevált. A következő évben, transz-indukált állapotban, előírta, miként lehet meggyógyítani a helyi iskola igazgató hatéves kislányát. A csodálatos gyógyulás híre elterjedt, és elkezdett ömleni a kérésék áradata olyan emberektől akik gyógyíthatatlan betegségükre kerestek gyógyírt. A helyzet ellenőrizhetetlenné vált, és Cayce felhagy „éleslátásaival”. Pénzügyi gondok miatt is, elköltözik Virginian Beach kisvárosba, Norfolk megyébe. Edgar Cayce igazlátásai mögött rejlő alapötlet az, hogy az információnak létezik egy hatalmas, univerzális forrása, egyfajta kozmikus könyvtár (Akasha, „az élet könyve”), illetve szuper spirituális komputer, amely tartalmazza a világ történelmének valamennyi információját és gondolatát, és amelyre Cayce transz állapotba rá tudott csatlakozni. Az 1945 januárjában bekövetkező haláláig, Cayce több mint 14.000 igazlátást adott, amelyekből az orvosi témával foglalkozok (receptek) kb. a hatvan százalékát teszik ki. A következő legnagyobb kategória, ami az összes igazlátás  húsz százalékát teszi ki  élet-magyarázatok melyek inkább pszichológiai témákat ölelnek fel. Mi köze van mindennek a Szfinxhez? Hát  az, hogy körülbelül 300 igazlátás foglalkozik külön Egyiptommal, és azzal, hogy az atlantisziek egy csoportja eljött ebbe az országba Kr.e. 10.500-ban. „Feljegyzéseiket” is magukkal hozták. Cayce szerint  ebben az időben alakul ki a gízai nekropolisz. A Cayce –féle magyarázatok közül több azt is állítja, hogy a Nagy Piramis beavatásokra használták, és Jézus, valamint Keresztelő Szent János voltak az utolsók azok sorában, akik a beavatás legmagasabb fokozatait ebben az épületben szerezték meg. Továbbá Cayce megjósolja, hogy a XX-ik századnak második felében, az emberiség minden idők legnagyobb régészeti felfedezésének lesz szemtanúja. A Nagy Piramisban és a Szfinxben az egyiptológusok legvadabb álmait túlszárnyaló kincsekre fognak bukkanni. Tulajdonképpen a „Feljegyzések Csarnokáról” van szó arról a helyről ahol a menekült atlantisziak elrejtették feljegyzéseiket. Az igazlátások kimondottan azt állítják, hogy:… sok azon templomok száma… amelyek még felfedezésre várnak a szfinx közelében… a jobb oldali elülső mancstól kiindulva egy kamra, illetve átjáró vezet a feljegyzések sírboltozatához…Ha nem hiszünk az Akasha „élet könyvében”, akkor honnan szedte Cayce ötleteit? Mint tudjuk Cayce hosszú éveken keresztül könyvesboltokban dolgozott és ritka képi emlékezőtehetséggel volt megáldva. Meglehet, hogy a kezében került könyvek befolyásolták, tudatosan vagy nem tudatosan elképzeléseit. Az atlantiszi témával kapcsolatos dolgokat meglelhetjük ily módon Iganatius Donelly „Atlantis the Antediluvian World” című, 1882-ben, New Yorkban, a Harper et Brother kiadásában. Az elveszett mágikus könyvek és nagy könyvtárak ötlete meglelhető, az 1877-ben kiadott, Helena Blavatsky „Isis Unveiled” című könyvében. Mindezek ellenére tény, hogy az utolsó időben véghezvitt jelentősebb régészeti kutatás, mintha az célozta volna meg, hogy beteljesítse Cayce jóslatait. És ez nem csak annak köszönhető, hogy a Cayce alapítvány pénzel szállt be különböző régészeti kutatásban. A mi a Nagy Piramist érintette ezzel kapcsolatba, már bemutattam a „Kheopsz piramis rejtélyei” című előadásomban. Tekintsük meg most miképp zajlottak a dolgok a Szfinxel kapcsolatban.1978-ban egy mondva csinált, magát Recovery System Internationalnak nevező társaság (mely hátterében a Cayce Alapítvány állt), megszerzi az egyiptomi hatóságoktól az engedélyt, hogy kutatásokat végezzen a gízai nekropolisz környékén. A RSI munkatársak méréseket és fúrásokat végeztek. Ami a fúrásokat illeti, az elképzelés az volt, hogy csak azokon a helyeken végeznek fúrásokat, ahol a nagy fajlagos ellenállásra alapozó tesztek valamilyen „anomáliára” bukkantak, aztán egy, fúrásoknál használt videokamera segítségével megvizsgálják mi található a lyukban. A fúrásokat a szobor déli oldalánál, a szfinx jobb mancsánál végezték. A fúrót úgy állították be, hogy a fúrás szöge a horizontális vonalhoz viszonyítva negyven fokos legyen, azért, hogy ne csak a mancs alá, hanem a mancs másik oldalára jussnak. Az ekkor készült filmeken láthatjuk az Egyiptomi Régészeti felügyelőség számos tagja mellett Zahi Hawasst is, aki ezek után egyiptológiai ösztöndíjat szerzet az University Of Pennsylvanián, hogy megkapja a Ph.D. fokozatát. Nem lehet tudni mi történt, de az első fúrás után „a hadsereg fegyverekkel jött, és kényszeríttettek, hogy hagyjuk abba a munkát”. Többet nem kaptak engedélyt. Nem igazán világos, hogy miért, de Zahi Hawass belefogott egy ásatásban a szfinx-templom előtt, nyilvánvalóan az Egyiptomi Öntözési Minisztérium Talajvizekkel kapcsolatos Intézményével összeköttetésben. Miután a fúró  úgy ötvenlábnyi törmeléken haladt át, a terület természetes mészkőtalaja helyett vörös gránitba ütközött. A vörös gránit és semmiféle más gránit sem bukkan fel természetes körülmények között ezen a területen. A legközelebbi gránitlelőhely, úgy 375 mérföldre délre található. A gránitot teljesen nyilvánvalóan az embereknek kellett ideszállítaniuk, vagyis van valami a fennsík ötvenlábnyi mélységében amit ember készített. Az 1994, West-Schoch expedíciónak, az erózió kutatása mellett volt egy másik aspektusa. A szeizmográfus Thomas Dobecki, akusztikus vizsgálatokat végzet a szfinx körül. A szfinx jobb mancsa alatt egy hatalmas, téglalap alakú anomáliára bukkant – pontosan úgy ahogy Edgar Cayce megjósolta. Az üreg kiterjedése kb. kilenc méter szer tizenkét méter és kevesebb mint öt méter mély.1996-ban dr. Joseph Schor engedélyt kap ásatásokra a gíza térségben. Neki is, meg az expedíció ügyvezető igazgatójának is, Josph Jahodának régi kapcsolatai vannak az ARE-val. Ez a szervezet, az Associoation Research and Enlightenment (A Kutatás és Megvilágosodás Társasága), egy okult társaság mely azt tűzte ki célul, hogy az „alvó próféta” tanításait terjesszék. A Schor-féle csapat különleges engedélyt kaptak arra, hogy hozzáférhessenek a műemlékekhez, és hogy a talajt átvilágító radarkutatásokat végezhessenek. Az ekkor készült videó felvételeken látható, amint a csapat egy ókori kút aknát vizsgál meg, amely száznyolcvan yardnyira van a nagy szfinx mögött. Leereszkedtek egy vertikális aknán, hegymászó felszereléssel. Egy hatalmas részben elárasztott, barlangba, illetve kamrába jutottak. Az emberek kiástak egy, a kőalapba ágyazott masszív szarkofág fedelét. Radart és szeizmográf-felszerelést eresztettek le. Az alapos kutatás a szarkofág alól induló és keleti irányba, a szfinx fara felé tartó alagútra bukkant. A kutatás e stádiumában az egyiptomi hatóságok közbeavatkoztak, és leállították a kutatómunkát. Többet nem kaptak engedélyt a kutatásra. Kivéve dr. Hawasst. 1998-ban folyt a kút akna régészeti kutatása, dr. Hawass vezetésével. Ennek a földalatti komplexumnak a bejárata a nagy szfinx közelében elhelyezkedő Völgytemplom, és a második piramis között húzódó kikövezett út mészkő-alapzata alatt található. Miután kiszivattyúzták a vizet kiderült, hogy az egész komplexum három, különböző szinten elhelyezett kamrából áll. Úgy tűnik, az első, mindössze húszlábnyira a töltésút alatt fekvő kamrának nincs semmi különösebb jelentősége. Harminc lábbal még mélyebben van a második szint padlója. Kb. 25 lábszor tizenhat láb nagyságú terem, melynek mennyezete tízlábnyi magasra nyúl. Nem a természet alkotása. A nyugati és a keleti falakon hatalmas fülkéket vágtak a természetes sziklába. A nyugati fülkében egy nagy fekete gránit szarkofág fekszik. Egy másik szarkofág, mely vörös márványból készült, a keleti falfülkébe helyezkedett el. Nem voltak rajtuk felíratok, fedelüket elmozdították és üresek voltak.

Ezen a második szinten, a keleti oldalon egy másik, közvetlenül lefelé vezető alagút van melyen egy másik terembe jutunk, melyet szintén kézzel vágtak ki a természetes kőalapból. Kb. harminc láb szor harminc láb nagyságú, a plafonja szintén tíz láb magasan húzódik. A szoba nagy részét víz borítja. Középen egy fajta, kb. tizenhat láb szor tizenhat láb nagyságú „sziget” van, amelyen nagy kőtömbök vannak szétszórva, és amelyek egyértelműen az egykor a termet díszítő oszlopok maradványai. A „sziget” közepén egy hatalmas gránit szarkofág sötét fedőlapja látható. Félretolták így látható a majdnem teljesen víz alá merülő szarkofág belseje. A szoba észak-nyugati sarkába, egy alagút bejárata látható melyet szabályosan húsz hüvely szer húszhüvelyknyi téglalap alakura vágták ki. Hawass szerint nem vezetett sehová. Beküldött az alagútba egy fiatal fiút. „ Csak az derült ki, hogy elzárták, és nem vezet el több kamrába”. De hát akkor mi volt a rendeltetése?

Furcsa módon dr. Hawass bejelentette, hogy felfedezte „Ozirisz sírját”. Azért furcsa mert, 1935-ben, Selim Hassan egyiptológus, a Régészeti Tanszék vezetője, fedezte fel először a  komplexumot. Hassan feljegyezte, hogy a járat mélyen lenyúlik a természetes kőalapba, és egyfajta hatalmas, emberi kéz által kivágott kamrába nyílt, amelyben üres, a csarnok falaiba vágott fülkékbe elhelyezett, gránit szarkofágot találtak. Hassan látta, hogy a kút akna még mélyebbre nyúlik lefelé, egy másik kamrába, de ezt már víz borította. Azonban olyan tiszta víz volt, hogy Hassan látta, hogy lent egy „oszlopsorral körülvett csarnok” terül el, amelyben még több szarkofág fekszik. 1965 óta a környékbeliek víznyerő kútként használták.
De mi az a „Ozirisz sírja”? Ozirisz volt a halottak „országának”, az ókori egyiptomiak által Duatként ismert helynek az uralkodója. Az egyiptomi szövegekből kiderül az Ozirisz mítosz, mely röviden a következő: Ozirisz az ég-istennő, Nut a földisten, Geb legidősebb fia volt. Születését fivére, Széth születése követte, és két húgáé: Nephtüszé és Íziszé. Ozirisz és Ízisz összeházasodtak, és az első Egyiptomban uralkodó fáraó pár lettek. Ozirisz ismertette meg a civilizációt Egyiptom lakosaival, és bevezette a kozmikus rend és törvény rendszerét. Ozirisz testvére, Széth, irigységében megölte Oziriszt, testét tizennégy darabra vágta, és szétszórta egész Egyiptom területén. Ízisz felkutatta a darabokat (kivéve a falloszt, amelyet nem talált meg) és a Thot istentől tanult mágikus rítusok segítségével felélesztette Oziriszt. Aztán egy mesterséges falloszt illesztett a testre, és így esett teherbe Ozirisz ondójától. Ozirisz ezután az égbe távozott, hogy az égi Nílus, vagyis a Tejút partján, az Orion csillagai között megalapítsa az Első Idők (a Duat) kozmikus királyságát. Ízisz megszüli Hóruszt aki, mikor felnő párviadalra hívja ki Széth. Egy nagy csatát követően Hórusz legyőzi Széth, de elveszti egyik szemét.
Oziriszre való legkorábbi utalással az Kr. E. 2300 körüli időből származó piramisszövegekbe találkozhatunk, ettől kezdve szép lassan átveszi az addigi Szokarisz sólyom fejű isten (innen a szakkara név), által uralt túlvilági (Duat) vezető szerepét. A sírokban talál papiruszokon, a falakon és plafonokon látható ábrázolásokon Szokarisz háza Duat ötödik óra-részlegében látható. Az Ötödik „Ház” képi ábrázolásán egy vízzel telt alagutat láthatunk, amely kelet-nyugati irányban, és dombnak felfelé, egy nagy szfinxhez vezet el, amelynek hátsó részét homok fedi. Úgy tűnik az „Akerként” ismert szfinx egy furcsa, ellipszis alakú kamra bejáratát őrzi. Ugyan egy ilyen aker-szfinx látható a kamra másik végében is. A kamrában ott áll Szokarisz. Sólyomfejű férfiként ábrázolják és egy óriási kétfejű kígyóhoz tartozó szárnyat tart a kezében. E jelenet mögött, fölé tornyosulva, egy hatalmas „piramist”, illetve dombot láthatunk, amelynek tetején egy istennő, nyilvánvalóan Ízisz feje található.
A ránk maradt felíratokból kiderül, hogy távozása után, „Ozirisz testét” egy titokzatos, „Szokarisz Házának” nevezett helyen temették el.Mint a fenti képábrázolás is igazolja, sok szívfájdító bizonyítékkal találkozhatunk az ókori egyiptomi szövegekben arra vonatkozóan, hogy a gízai piramisok közelében elhelyezkedő területen van a Szokarisz háza. Minden adva van, az Aker-szfinx, a Teremtés dombja (piramis), csak a földalatti folyósok hiányoznak és várnak a feltárásra.Fogalmazzunk csak meg néhány problémát.·       Ha a Szfinx-t és a két templomot valóban Hafré építette, akkor baj van. Ugyanis felmerül a kérdés, hogy elődje Hufu a kiváló kőbányát vajon miért nem használta ki saját céljaira? Miért cipelte át a Níluson a hatalmas köveket, amikor az mindössze 600 méterre ott állt a rendelkezésére. Elméletileg akkor még a Nagy Szfinx nem állott a helyén, tehát a Nagy Piramis közel 65 %-át kitevő kőanyag könnyen fejthetően ott volt a Piramis mellett. Vajon miért nem vették ezt észre? ·       Ha mégis Hafré építette az építményeket, akkor vajon miért nem jelezte azt? A kőmancsokban lévő un. ”Szfinxkő”-ben ugyan megtalálható Hafré kartusa, de az nem vonatkoztatható az építésre.·       A figyelmen kívül hagyott leltárkő viszont ismeri a létesítményeket, és úgy írja le azt hogy, id. “Roszteau-ban lévő Ozirisz háza."! Roszteau az Gíza neve volt az ó-birodalomban és előbb is. Igen ám de ez a írás azt is mondja, hogy a Szfinx és létesítményei azért épültek ide, mert… id: “ Itt volt mindennek a kezdete “ ! Valamint másutt azt is, hogy az építményeket az id: “Első időben építették, amikor még az Istenek uralkodtak. “ !! No ez az, amit az egyiptológusok gyomra általában nem vesz be. ·       A Piramis építkezésnél még csak megérthető, hogy súlyos köveket alkalmaztak, hiszen ott kellett az összetartó erő. De vajon mi indokolta, hogy a Völgytemplomnál felhasznált, a szfinx gödréből kivágott, sokszor 200 tonna feletti köveket alkalmazzanak az építésnél? Ha fejlett volt a kőbányászat, akkor nem lehetett volna kisebb, de jól mozgatható kváderekkel dolgozni? Ennek is csak egy magyarázata létezik. Volt olyan technika, amelyik ezt lehetővé tette? De kinek és milyen technikája volt ez?

A Palenque-i kripta rejtélye
1991 VI.13
A Palenque-i kripta rejtélye *
1997 IX.12

A közép amerikai őserdő mélyén, az Otulum folyó partján, található az egyik legszebb maja város : Palenque.Ezt a nevet a legközelebbi misszionárus településtől kapta, a bennszülöttek Gho-Chan-nak hívják, ami szabad fordításban „Kígyók városá”-t jelent.
Palenque a Tumba hegység lejtőjének támaszkodik és vízszükségletét az említett hegyi folyócska látta el. A város központjában emelkedik, egy mesterségesen létrehozott teraszon, az Igaz Férfi Palotája. Hatalmas téglalap alakú épület (104 x 80 méter) melyhez az északi részről egy széles lépcsősor vezet. Az épület külső falait domborművek díszítették, de az ami egyedivé teszi az összes eddig felfedezett maja építmények közül, az a három emeletes tornya! Ez az egyedüli tornyos maja építmény !

	Igaz Férfi Palotája

Felíratok piramisa

A Palota körül több piramis emelkedik. Mint ismeretes a maja piramisok nem temetkezési helyeknem, mint az egyiptomiak, hanem csak a tetejükön levő templomoknak szolgálnak talapzatul.Palenque központjában levő négy fő piramis tetején is megtalálhatok ezek a templomok. A Palota közvetlen szomszédságában található a kilenc szintes, 24 méter magas “Felíratok piramisa”.
A neve onnan származik, hogy ennek a piramisnak a tetején levő templomban található meg az egyik leghosszabb maja felíratos dombormű, több mint 600 maja írásjel van rajta !
De mire szolgált ez a felíratokban gazdag templom?
1949-ben, a templomot meglátogatta Alberto Ruz Lhuillier professzor a  mexikói egyetemtől, aki a felíratokat nézve ismét feltette magának a templom céljával való kérdést.

 
Felíratok Piramisának domborműve    Padlózat  kőlap lyukai

Abban az időben a maja hieroglifák megfejtése kezdeti fázisában volt. Leghamarább a naptárral kapcsolatos felíratokat sikerült megfejteni. A maja naptár tulajdonképpen két naptárból tevődik össze: volt a HAAB mely 18 hónapból állt, mindegyik hónapban 20 nappal melyhez az év végén hozzátevődőtt 5 rossz nap, ez volt a laikus naptár (18 x 20 = 360 + 5), és volt még a TZOLKIN, a 20 ciklusú mindegyik ciklusba 13 napból álló vallásos naptár (20 X. 13 = 260). Minden 20 napos “hétnek” és minden 18 napos ”hónapnak” külön neve volt. Ebből következőleg a maják egy dátumot a következő képpen írták le: 13 MUAN 6 ACHAU. Ez az jelenti, hogy Muan 13-ik napja, Achau isten 6-ik napja. A jelentése ennek kb. az lenne, hogy Március 13-ika, Húsvét 2-ik napja.
Az idő mérését, tehát, a maják azzal kezdték, hogy az 1 és 13 közti számokat összekombinálták 20 megnevezett nappal. Ezt a két egy­másba illesztett keréken figyelhetjük meg; a napok a felső kereken vannak feltüntetve hieroglif jelekkel, valamint maja nevekkkel.

A bemutatott dátum:
1 Imix (föld, világ, krokodil)
Négy nap múlva lesz (forgassuk el a kereket gondolatban):
5 Chicchan (kígyó)
Tizenhárom nap múlva az alsó kerék már egy teljes kört tett meg, és a dátum.
1 Ix (jaguár)
lesz. Húsz nap múlva a felső kerék már egy teljes kört tett meg, és a dátum az alábbi lesz:
8 Imix

A maják úgy terjesztették ki a 260 napos számolást, hogy a megnevezett napokat összeillesztették egy harmadik kerékkel is, amely hozzávetőlegesen 365 napból álló évet reprezentálta. Az év 18 megnevezett hónapból állt (szemben a mi 12 hónapunkkal), s mindegyik 20 napot foglalt magába, valamint létezett egy 5 napból álló, Uayeb nevű hónap is. Igy kerekedett ki a (18 x 20) + (1x5) = 365 nap, azaz a „határozatlan év": „határozatlan", mert a napévekben jelentkezõ ráadás negyed napot, melyet mi a szökoévekkel oldunk meg, a maják nem vették figyelembe.

A hónapokat ábrázoló hieroglifák

A lenntebb látható egymásba illeszkedõ három kerék azt mutatja be, hogyan változik a dátum (a hónapkerék Cumkut mutat). A bemutatott dátum Ahau 4 Cumku 8-a. Négy nap múlva lesz Kan 8 Cumku 12-e.

A maja naptár

A gond ott van, hogy minden 52 évben megismétlődik egy ilyen napnak a neve, ezért szükséges volt egy hosszú távú nyilván tartás, valami ami a mi éveinknek felel meg. A maják ennek érdekében kidolgoztak egy ciklust ami a 20-as számrendszeren alapult. A maja nulla a „hosszú idõ kiszámításában" korrelál Ahau 4 Cumku 8-ával és összefügg a Kr. e. 3114. augusztus 13-ával - a mi Gergely-naptárunk szerint. A maják számára ez 0. 0. 0. 0. 0. - a legutóbbi Nagy Idõciklus kezdete. Ennek Kr.u. 2012. december 23-án kell lejárnia. Minden Nagy Idõciklust kisebb ciklusokra osztották fel a maják, ahogy nálunk is vannak évezredek,évszázadok és évtizedek. A maja dátum ezért egy számsorból áll, mely a „zéro" pont óta eltelt legnagyobb idõciklusok számával kezdõdik, így halad tovább a mind kisebb ciklusok számain.
KIN  NAP  = 1UINAL  HONAP  = 20 KIN  = 20
TUN  ÉV  =18 UINAL  = 360
KATUN 20 ÉV  =20 TUN  = 7.200
BAKTUN  400 ÉV  =20 KATUN  = 144.000
PICTUN  8.000 ÉV  =20 BAKTUN = 2.880.000
CALABTUN  160.000 ÉV  =20 PICTUN  = 57.600.000
KINCHILTUN 3.200.000 ÉV  =20 CALABTUN = 1.152.000.000
ALAUTUN  64.000.000 ÉV =20 KINCHILTUN = 23.040.000.000A fentieket figyelembe véve, egy maja dátum a következő képpen néz ki : 13 Ahau 18 Kankin 9.10.10.0.0.A dátum első részét már elmagyaráztam, most a második felét elemezzük. A maják a hosszú távú ciklus számait függőlegesen írták le, a modern írásnak eleget téve a tudósok vízszintesen tüntetik fel ezeket, pontokkal elválasztva. A mi esetünkbe ez a következőt jelenti :9 BAKTUN = 9 x 144.00 = 1.296.000 NAP10 KATUN = 10 x 7.200 = ...72.000 NAP
10 TUN ..= 10 x ..360 = .....3.600 NAP
0 UINAL .= .0  x  . 20 = .........0 NAP
0 KIN ...= .0  x ...1 = .........0 NAP

  ...........Összesen : 1.371.600 NAP

Vagyis kezdő dátumtól (i.e. 3114 augusztus 13) eltelt 1.371.600 nap.
A maja felíratok megfejtése azért nehéz mert a spanyol hódítok elpusztítottak minden írásos dokumentumot, eretneknek nyilvánítva. Alig egy pár kódexet sikerült megmenteni, melyeket a tárolási helyük szerint neveztek el: madridi kódex, dresdai kódex, stb.Diego de Landa püspök, az egyik legkegyetlenebb inkvizítor, talán a lelkiismeret furdalástól hajtva, ránkhagyott egy leírást a maja abc-ről.
Amikor segítségével megpróbálták megfejteni egy maja feliratot kiderült, hogy hasznavehetetlen. Valószínűleg de Landa, oda tett egy bennszülöttet, hogy írja le az “a” betűt. Mivel a maja írás nem abc-én alapul, hanem képírás és szótagírás keveréke, a bennszülőtt valószínűleg leírt egy szót ami “a”-val kezdődik.
Knorozov Juri nevű, szovjet tudós volt, aki az '50-es években egy számítógépes analízis segítségével megpróbálta a megfejtést.
Tudni kell még, hogy rendelkezünk spanyol-maja szótárakkal is.
Az egyik kódexben egy pulyka képe mellett a következő glifákat látjuk :

Tudjuk, a szótárakból, hogy a pulykának úgy mondják, hogy KUC vagy ULUM.Ugyanakkor Diego de Landa abc-jében a „K” betűnél, az első  glifa szerepel, amiből következik, hogy a másik glifa valószínűleg a „C”-nek felel meg.
Egy másik helyen, egy kutya képe mellett a következő glifák láthatók :

Tudjuk, a szótárakból, hogy a kutyát a maják a CUL, BINKOL, PEK, AH-BIL, stb. módon hívták.
A csoport első glifájáról, már tudjuk a fentiekből, hogy „C” a jelentése, de Landa pedig a második glifát mint ”L” mutatja be, így következtethetünk, hogy valószínűleg a CUL szó van leírva.
Egy másik helyen a 11-es szám helyet a következő írásjel csoporttal találkozunk : 

A szótárak a tizenegynek a BULUC szót adják megfelelőnek. Az előbbiekből azonosítottunk már két glifát, így a következő ábra áll előttünk : ? – L – KU. Logikusnak tűnik, hogy az ismeretlen, harmadik glifa ebből a csoportból a „BU” értelmezést kapja.
Az egyik kódexben egy glifa és szám csoportot láthatunk. A 4-es maja szám alatt, már eddig azonosított két glifa látható. A két glifa CUK szót adja, ami  CSOPORT –ot jelent. Ez egybevág a négyes szám jelenlétével, és igazolja az eddigi azonosítási eljárás hiteleségét.

 

Ugyanigy az is, ahol egy felhőből zuhogó esőt ábrázoló kép mellett két ismert glifát láthatunk, az „L”-t és a „BU”-t, ami pont talál a szótárakból ismert LUB = eső szóval.
Ezt a módszert folyatva próbálta Knorozov megfejteni a maja írást. Kiderült viszont, hogy a módszer, bár elég jó a kódexek esetében, a domborműveknél használhatatlan, mivel más típusú glifákat használtak. A dolgot bonyolítja az is, hogy egy jel értelme néha egy betű, máskor pedig egy egész szó. Mai napig is folyik a kutatás a maja írás megfejtésére.
Szóval mikor Ruz Lhuiller professzor ott állt, a Felíratok Piramisának domborműve előtt, ő sem tudta elolvasni a glifákat, így a piramis építésének célja számára is egy rejtély volt.
Ruz viszont felfigyelt egy érdekes dologra. A Palenque-ben levő más templomokhoz viszonyítva, melyek padlózatára nem fordítottak sok figyelmet az építők, a Felíratok templomának padlózata szabályos kőlapokkal volt kirakva. Ruz hason csúszva átkutatta a padlózat miden zugát. Pont a terem közepén, az egyik kőlap szélén tizenkét lyukat fedezett fel, amik viszont tökéletesen be voltak dugva ugyanannyi kődugóval (lásd az ábrát!).
A professzor csapata kipiszkálta ezeket a dugókat, és felemelték ezt a kőlapot. Alatta egy lépcsőfok látszott, mely a mélységbe vezetett. Az utat viszont több tonna  kő és agyag zárta el. Nyilvánvalóvá vált, hogy az építők ilyen módon zárták el a behatolást a piramis belsejébe.
Négy évig dolgoztak a régészek amíg sikerült kitakarítani a mélybe vezető folyosót. Az első két évben 21 lépcsőfokot tisztítottak meg. 1951-ben, 45 lépcsőfok után, 16 méter mélyen, a kutatok elérték a fényt és a szelőzést biztosító nyílásokat.

  A Felíratok piramisának mélyében vezető lépcsők
...................................  A piramis alatt levő kripta

A folyosó itt egy 180° fokos fordulatot tesz, majd további 22 lépcsőfok után, 14 méter mélyen a föld félszínétól (!), egy fallal elzárt folyosóra bukkantak. A falban, egy agyag dobozban, pirosra festet csigákat, egy 13 milliméter gyöngyszemet, és egy halom nefrit ékszert találtak.
Itt meg kell jegyezzük, hogy a maja civilizációban, nem az arany volt a legértékesebb, hanem a nefritnek nevezett vulkanikus eredetű kőzet.
Miután áttörték ezt a falat, a kutatok egy másik fal előtt találták magukat. Lelkesen áttörték ezt a négy méter vastag falat is, és a végében Ruz egy másik meglepő felfedezést tett. Egy gödörben hat embernek a csontvázára bukkantak (5 férfi és egy nő). Az érdekes az, hogy a gödör kis méretű volt, ezért ahhoz, hogy a halottak bele férjenek, végtagjaikat kitörték. A halottak csontváza, kiket ilyen kevés tisztelettel hánytak ide be, viszont arról árulkodott, hogy mind a haton a maja társadalom legfelső rétegéhez tartoztak. Ezt onnan lehetett megállapítani, hogy mindannyiuknak eltorzított koponyájuk és az előkelők rétegére jellemző fogbevésése volt.Lhuiller professzor csapata ott áll végül a legutolsó akadály előtt: egy hatalmas trapéz alakú kőlap. Miután ezt is eltávolították, 25 méter mélyen a föld felszíne alatt, egy hatalmas kripta nyílt meg előttük.1952 június 15-én, a régészek behatolnak a 9 méter hosszú, 4 méter széles és 7 méter magas kriptába. A több mint 1.200 év alatt ráhulló trópusi esők, a kripta plafonjára hófehér cseppkő alakzatokat varázsolt. A padlót majdnem teljesen elfoglalta egy gazdagon díszített hatalmas kőlap, melyen halmokban áldozati tárgyak voltak elhelyezve, az egyik falat pedig egy hatalmas dombormű borított mely a maja pokol kilenc istenségét ábrázolta.
A padlózatott borító kőlap, túlhaladja már csak nagyságával is minden hozza hasonlot.
A kőlap adatai : 3,80 méter hosszú, 2,20 méter széles és 25 centiméter vastag. Súlya meghaladja az 5 tonnát !
Ez a kőlap bizonyítja, hogy először ezt a kriptát építették meg, és utána emelték föléje a piramist.

 

A Palenque-i szarkofág fedele

A kőlapon levő dombormű magyarázata nagyon vitatott. Hogy mindenki saját maga tudja eldönteni melyik magyarázat tűnik valószínűnek, párhuzamosan mutatom be őket

Paleoasztronautika : A képen egy űrhajót látunk ! A bal oldalon, a gép hegyes orra fokozatosan kiszélesedik, majd henger alakot ölt és a jobb oldalon látható tűzcsóvába végződik. A gép belsejébe egy maja tipológiájú embert látunk, melynek lába pedálon nyugszik, kezei fogantyúkat szorítanak, míg szemeivel figyelmesen kíséri az előtte levő műszereket. A fején levő bonyolult sisakhoz csövek és kábelek kapcsolódnak. Az utazótért egy fal választja el a háta mögött látható motortól, melyből lángcsóva csap ki. A jobb felső és alsó sarokban még a rakétákra jellemző stabilizáló szárnyacskák, vagy leszálló lábak is láthatóak. A rakéta orrában egy quetzal madár van helyezve mely a repülést jelképezi.

Régészet : A rajzot nem vízszintesen hanem fűggőlegesen kell nézni. Az ábra közepén egy fiatalember képe látható, belőle nő ki egy bonyolult kereszt, mely a maja mitológiában az életet adó kukorica jelképe. Az életkereszt tetejében egy quetzal madár van, ez egy szent állat melynek tollaival csak a papok és a nemeseknek volt szabad díszíteniük magukat. A kőlap szélén a napisten egyszerűsített jelképei láthatóak. A fiatalemberből nő ki az élet de a fiatalember maga a halál képén támaszkodik. A Halál itt egy szörnynek a fejeként van ábrázolva, melynek a szájából hegyes agyarak nyúlnak ki, miközben iszonyú szemei mintha újabb áldozatott keresnének.

Miután a falon levő domborműveket lemásolták, velük együtt a padlón levőt is, majd összeszedték és katalogizálták az összes áldozati tárgyat, Ruz és emberei a hatalmas kőlapot szándékozták megemelni. A szűk hely lehetetlenné tette bármilyen daru használatát, így az expedíció teherautóinak emelőit használták.Kiderült, hogy a kőlap egy hatalmas szarkofág fedele, alatta egy Omega alakú mélyedésben, egy férfi csontváza nyugodott.
A csontváz magassága (1,73 méter), 20 centiméterrel meghaladta a Közép-amerikai bennszülöttek átlag magasságát. A férfi, kb. 45 éves korában halt meg.
A kripta nagy nedvessége megrongálta a csontvázat, ezért nem lehetett megállapítani, hogy koponyája el van-e torzítva, vagy a fogain vannak-e a magas szociális státuszra utaló bevésések. A ruházata is áldozatul esett a nedvességnek, de megmaradtak az ékszerei !
A nyakában levő nyaklánc több mint ezer nefrit lapocskából állt, kilenc sorba rendezve. Mindkét kezén karperecek, ujjain nefrit gyűrűk. A halott lábánál egy napistent ábrázoló szobrocska volt.
A legcsodálatosabb ékszerek viszont a férfi fejét díszítették.
Egy bonyolult fejdísz mely a denevér-istent ábrázolta, két fülbevaló-lemezecskék maja írással borítva, szájában egy gyönyörű kagyló. Az arcát egy több mint kétszáz nefrit lapocskából készített halotti maszk fedte, csak a szemekhez használtak obszidiánt (vulkanikus üveg).
Ezek a tények. A kérdések melyek innen következnek, még napjainkig sem tisztázódtak teljesen.
Ki volt ide eltemetve, az egész Dél-Amerikában egyedül álló, kimondottan temetkezési célra épült piramisban?
Mit ábrázol a szarkofág tetején levő ábra, és mit ír a falakon levő szöveg?A régészet jelenlegi állasa szerint a kriptában Pacalnak ("pajzs") nevezett uralkodó van eltemetve, aki Ahau 8 Pop 13-án (Kr.u. 683 augusztus 31-én)halt meg, mintegy hatvannyolc év uralkodás után.Mandics György, egy temesvári matematikus, író, kutató, egy új elmélettel állt elő, mely nem mond ellent egyik eddigi elképzelésnek sem, hanem kibövitti azokat. Véleménye szerint hibát követünk amikor kiragadjuk a környezetéből a Felíratok piramisát és a benne levő kriptát, ugyanis a Palenque főterén levő építmények a maja mitológiából ismert világot tükrözik, és a Nap pályáját az égbolton.
Tudnunk kell, hogy a maják, úgy képzelték el, hogy az égboltot a világ négy sarkában egy-egy fa tartja. Ezek a világfák ! A Világmindenséget tartó fákhoz,egy szigorú szimbolizmus társul.

 

  Lombos Kereszt Temploma  .....Lombos Kereszt Templom domborműve

Ezeket kereszt formába ábrázolták, a négy égtájt ábrázolva, a vörös volt Keleten, a fehér Északon, a fekete Nyugaton és a sárga Délen.

 

  A Kereszt Temploma ...............A Kereszt templom domborműve 
 

Ugyanakkor azt is meg kell figyelnünk, hogy Palenque főterén levő templomokba talált naptári adatok, egy viszonylag szűk építési időszakot fednek: K.u 692, a Lombos Kereszt Temploma esetén (LKT) - 782, a Palota – 642, a Nap Temploma (NT) és a Kereszt Temploma (KT) – 603-693, a Felíratok Temploma (FT) és kriptája. Tehát kb. egy 180 éves időszakban épültek.
A Lombos Kereszt Temploma egy dombocska tetején van elhelyezve. Láthatjuk, hogy a benne levő dombormű nagyon hasonló a kriptában találhatóval.
Mandics szerint, itt az egyik világfa van ábrázolva, pontosabban az a fa melyik a Nap pályájának annak az időszakának felel meg amikor a természet fejlődésének csúcspontján van. Ezt nagyon jól sugallja a kukorica levelekkel bőven díszített kereszt, kukorica csövek helyén pedig emberi arcokat láthatunk termésként. Minimális csillagászati ismeretek azonosítják a Nap pályáján ezt a pontot : Nyári napforduló !. Ekkor, június 21-én, a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka.
Ennek ellenkezője a Téli napforduló (december 21-ike), amikor a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Ezt a Palenque-i építmények között a Kereszt Temploma képviseli, mely egy öt lépcsős talapzatra épült.
Ez a dombormű is, szemmel láthatóan ugyan ahhoz a ciklushoz tartozik mint a többi. Itt a nyugati világfa van ábrázolva, kiszáradva, szárazságot melyet a fán lógó kígyó kiszáradt csontváza is hangsúlyoz.

 

    ...........................A Nap Temploma  ......... A Nap templom domborműve 

A Nap égbolti pályájának e két eseményé között vannak a nap-éj egyenlőségek, amikor a nappalok hossza azonos az éjszakákkal (március 21 és szeptember 21).Ezeket is meglelhetjük a Palenque-i komplexumban a Nap Templom formájában.
A Nap Temploma is egy ötlépcsős teraszra épült, a benne levő domborművén egy lándzsákra feszített napot láthatunk, a Nap zeniten levő áthaladását szuggerálva.
Ha igaz, hogy a templomok a Nap pályáját hivatottak leírni, akkor valószínűleg kell létezzen valami szorosabb kapcsolat a Nap Templom és a Lombos Kereszt Temploma között. Ez a Nap úgymond felfelé ívelő pályája, míg a NT és a KT között, a Nap lejtő pályája van. Érdekes módon létezik egy ilyen kiemelő kapcsolat : a NT –bán a suttogva is mondott szavak tökéletesen hallhatóak a LKT domborműve előtt !
Mandics szerint az templomok teraszokon való elhelyezése nem a véletlen műve.
Azért, hogy megértsük gondolat menetét, ismernünk kell a maja égbolt szerkezetét.

A maja égbolt

A LKT egy természetes dombon van elhelyezve, a KT és a NT viszont egy öt lépcsős mesterséges teraszon. Ez 0 + 5 + 5 = 10. De hol van a többi 3 szint mely a maja mitológia égboltját alkotják?

 
Az Igaz férfi palotájának tornya

Mandincs szerint ezt a patakon túl kell keresnünk, a Palota három emeletes tornyában !Pont mint a 11-13 szint megkívánja, a torony három emelete el van szigetelve (nincs feljárat), pont mint legfelsőbb istenségek székhelye az égbolton.
Mint említettem, a kripta egyik falán a maja pokol 9 istenségének domborműve látható, a maja mitológia ugyanis kilenc szintet tulajdonít azoknak a megpróbáltatásoknak melyen a halott lelke át kell kelljen ahhoz, hogy a végső megnyugvást megtalálja.1.     Egy gyors sodrású folyó átkelése, egy sárga kutya farkába kapaszkodva .2.     Átmenni két hatalmas szikla között, melyek aleatorikusan csapodnak össze.3.     Egy kavics hegy megmászása, miközben a kavicsok állandóan gördülnek ki lábad alól.4.     Viharos szelek melyek kőbaltákkal csapkodnak . 5.     Fojtogató sálak

A maja pokol:

6. Gonosz szellemek
7. Szörnyek melyek a szívedet akarják felfalni
8. Szűk hágok melyek egy labirintusra hasonlítanak
9. A lélek végre megnyugvásra jut.

A Felíratok Piramisa pont kilenc lépcsős, jogos tehát a feltételezés, hogy a maja pokol ábrázolása. Miközben beereszkedünk a piramisba, tulajdonképpen a túlvilági megpróbáltatások szintjein haladunk, szimbolikusan, végig.Mandics elmélete kiterjed még a domborműveken látható emberi figurákra is, feltételezve, hogy egy rituális hatalom átadásról van szó. A KT-ban a bal oldali kis figura a kezeit leeresztve tartja, előtte a hatalom jogara, merevsége a halált sugallja. A jobb oldali személy sokkal nagyobbra van ábrázolva, tehát fontosabb, a hatalom jogara előtte van miközben ajándékot nyújt az ég madarának (quetzal).Ez tehát a téli napfordulónak felel meg, mikor a Nap az alvilágba készül alá szállni, a halott uralkodó pedig átadja a hatalmat a következő „igaz férfinak”. A FP-ban a halott uralkodó van ábrázolva, mely átment a pokol kilenc lépcsőjén és most az újraszületést várja. Ismét a felszínre jutva a LKT-ban, már nem lep meg tehát, hogy a két uralkodó helye meg van változva : most az ifjú, nagyobb, uralkodó van baloldalt és áldozatot mutat be az ég madarának. A halott uralkodó, egy halál kagylóját ábrázoló glifa csoporton áll melyből az élet kukoricája nő ki, és ő is áldozatot mutat be, leeresztett kezekkel, tehát frissen újraszületve. Logikus folytatásként a dinasztikus hatalom átadásaként, a NT-ban mindkét uralkodó, felemelt kezekkel áldozatott mutatnak a napisten mitikus maszkjának. Mindkettő, meghajolt emberi hátakon állnak, mely a nép további alárendeltség szükségszerűségét bizonyítja.
Mint ahogy a Nap és a természet meghal télen és újra éled tavasszal, pont úgy az uralkodó dinasztia, akár csak a halott lelke, meghal majd feltámad.
A Palenque-i épület csoport, tehát egy meglepően egységes vallási és csillagászati világnézet ábrázolása.Linda Schelenek született az ötlete, hogy megfigyelje, hogyan zajlik le a napnyugta, a téli napfordulokor (december 23), a Palota tornyának utolsó emeletéről nézve. 15:00-kor a Nap lebukik a hegyek mögé, pont ott ahol a FP van, és pont abban a szögben ahogy a piramis belsejébe a lépcsők a mélybe vezetnek , melyről most már tudjuk az alvilágot ábrázolja.Az egész völgy sötétbe borul, kivéve három építményt: a NT, KT és LKT! A környező hegység egy kis völgyén a Nap mint egy reflektor fény megvilágítja a völgy sötétje fölé emelt három templomot. Ez az egyedüli nap amikor a Nap bevilágít egészen a templomok belsejében levő domborművekig, az ebben az irányba mutató bejáratokon keresztül !
A jelenség egészen 17:30-ig tökéletesen megfigyelhető, és kiválóan igazolja Mandics György, a fentiekben röviden bemutatott elméletét.
A napjainkban is zajló régészeti ásatások, más érdekességeket is napvilágra hoztak. Igy például a Feliratok piramisának jobb oldali közvetlen szomszédságában levő épületben, egy másik sirkamrát is találtak, ami a Vörös királynő-ként került be a köztudatban.

 

A tényeket ismeritek, így most már csak az marad, hogy mindenki a saját eszével véleményt alkosson a Palenque kripta rejtélyéről.

Kozmológiai világképünk
1992 XI.6(Unirea Líceum)Kozmológiai világképünk *
1998 I.30

Valaki megkérdezett egyszer egy magas rangú papot, hogy mit csinált Isten mielőtt megteremtette volna a Világot. Az egyházi atyának válasza lényegre törő volt : a Poklot készítette azok számára akik ilyen kérdéseket tesznek.
Hát igen, valamikor nagyon is egyszerű volt a dolog, mindenki tudta, hogy az Úr a Világot K.e 4004 október 23-án, délután fél háromkor teremtette. Legalábbis így számolta ki egyik egyházi ember a Bibliai adatok alapján.
Kétségtelen az emberek már nagyon rég bámulják a csillagos eget, mint ahogy azt bizonyítják a jégkorszaki (több mint 20.000 éves) csontvésetek melyek a Hold fázisokat rögzítették. Vagy csak a „naptár módszer”-hez kellett ?
Az első komoly csillagászati megfigyelések a sumeroktól maradtak ránk, Babilonban felfedeztek egy kőtáblát amelyiken 5.000 évre előmenőleg ki voltak számítva a Nap és Hold fogyatkozások. Az eredmények mostanáig helyesnek bizonyultak. Mindez persze nem zárta ki, hogy sok évezreddel később a keletiek úgy gondolják, hogy a Föld egy lapos korong, mely 4 elefánt hátán fekszik, ezek pedig 4 hatalmas teknősbéka hátán állnak.
Anaximandrosz is laposnak gondolta a Földet mely körül különböző gömbök forogtak. Ezeken a gömbökön túl a tűz uralkodott, az amit mi Napnak, Holdnak vagy csillagoknak látunk az nem más mint nyílások a gömbökön, melyen keresztül láthatóvá válik a mögöttük levő tűz tenger.

Anaxiamandrosz világ modele

A modern csillagászat új története a görögökkel kezdődik. Az alexandriai Eratostene kiszámította a Föld átmérőjét, míg az abderai Democrit úgy feltételezte, hogy a Tejút sok egymásmellett levő csillag.
A knodoszi Eudoxus ahhoz, hogy megmagyarázza a Hold és akkor ismert öt bolygó mozgását a Föld körül felállít egy világmodellt, amelyben az égitestek bonyolult körökön mozogtak. Később ezt a modellt Aristotel, az ókor egyik legnagyobb gondolkodója, akinek világmodellje 55 körből állt. Aristotel nagyon sok bizonyítékot hozott annak érdekében, hogy igazolja a Föld gömbölyű mivoltát. Így például azt, hogy a Holdon megjelenő Föld sötét árnyéka kör alakú, vagy azt, hogy a tengeren felénk közeledő hajót nem egyből látjuk, hanem először az árbocát és csak azután szép lassan bontakozik ki a hajó. Megvolt viszont győződve arról, hogy a Föld mozdulatlan és a világmindenség közepén áll.
A niceai Hipparc volt az aki azt állította, hogy az a bolygó amelyik a leglassabban mozog van a legtávolabb. Így a bolygók sorrendje a következő lett : Föld, Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz és a csillagok.
Claudiu Ptolemeu tovább fejleszti Hipparc geocentrikus világmodelljét, és annyira pontossá teszi, hogy az fent maradt egészen Kopernikuszig, vagyis több mint 14 századot !

A modell magyarázatott kellet adjon a bolygók pályáján megfigyelt furcsaságokra mint például arra, hogy néha a bolygók visszafele haladtak pályájukon.

Ahhoz, hogy a megfigyelések egyezzenek az általuk elképzelt körpályákkal (az istenek csak tökéletest alkotnak, ezért a bolygók feltétlenül kör alakú pályán kellett mozogjanak), úgy okoskodtak, hogy azok a bolygók melyeket mi most „belső bolygóknak” hívunk (Merkúr, Vénusz), egy kör alakú pályán haladnak a Nap körül, a Nap viszont, szintén egy kör alakú pályán a Föld körül forog. Amikor úgy látjuk, hogy a bolygó visszafele halad pályáján, tulajdonképpen az L – R szakaszon mozog.
A „külső bolygók”, tehát azok amik a Föld után következnek, nem mozognak egyszerűen a Föld körül, hanem a kör alakú pályájukon levő csomópont körül. (epiciklus).
Ezeknek a bolygóknak az ilyen pálya szerkezete tulajdonképpen ekvivalens azzal a megoldással, hogy a Nap körül forog egy kör alakú pályán miközben a Nap maga is forog a Föld körül.
A lenti ábra besatírozott részét képzeljük el egy szilárd korongnak, mely középpontjába a Nap van. A korong középpontja viszont körmozgást végez a Föld körül. Így ugyanazt a pályát írja le a bolygó mint az előző, epiciklusos módszerrel.

Kopernikusz volt az, aki végül is rájött, és volt bátorsága kijelenteni, hogy a sok bonyolult körpálya felesleges, ha a Napot helyezzük a középpontba.

Miután a Földet sikerült kimozdítani a Világmindenség központjából, utána a dolgok viszonylag hamar mentek.
Johannes Kepler (1571-1630), felhasználva Tycho Brahe pontos megfigyeléseit, bebizonyítja, hogy a bolygók nem kör, vagy körök kombinációja, hanem ellipszis alakú pályán mozognak, és pályájuk azonos időben egyenlő teret fed, vagyis a mozgási sebességük gyorsabb, ha a Naphoz közelebb vannak és lassúbb, ha távolabb.
Kepler tesz viszont egy másik meghökkentő megfigyelést is ami mindmáig megmagyarázatlan maradt.
Kepler felvetette azt a kérdést, hogy az akkor ismeret hat bolygó száma és az öt szabályos euklideszi test száma között van-e valami kapcsolat. Amikor utána gondolt a dolgoknak, úgy tűnt, mintha valóban volna ilyen kapcsolat.
Csak a következő öt szabályos oldalú poliéder létezik : tetraéder (négy egyenlő háromszög oldallal), kocka, oktaéder (nyolc egyenlő háromszög oldallal), dodekaéder (tizenkét ötszögű oldallal), és ikozaéder (húsz egyenlő háromszög oldallal). Ezekre az jellemző, hogy beírhatók egy gömb belsejébe, melyet a szabályos poliéder csúcsai érintenek, de ugyanakkor beléjük is írható egy gömb, amely a test lapjait érinti.

  

HEXAÉDER

TETRAÉDER

DODEKAÉDER

OKTAÉDER

IKOSZAÉDER

Kepler azzal kezdte, hogy vett egy gömböt, melynek sugara megegyezett az akkori legtávolibbnak tartott Szaturnusz bolygó pályájának sugarával. Ebbe beírt egy kockát és meglepetten tapasztalta, hogy az ide beírható gömb sugara egyenlő a Jupiter bolygó Nap körüli pályájának sugarával. Hasonlóan járva el, következő sorrendet tapasztalta, amely a Naprendszerünk többi bolygójának pályáit eredményezte : tetraéder, dodekaéder, oktaéder, ikozaéder .
1781-ben viszont felfedezték az Uránuszt, majd 1846-ban a Neptunt és végül 1930-ban a Plútót. Mi lesz tehát Kepler geometrikus világmodelljével ? Érdekes de a rendszer megmarad !
A Szaturnusz és Uránusz közé beírható az ikozaéder, Uránusz és Neptun közé az oktaéder, majd Neptun és Plútó közé a dodekaéder.

Tovább lépve, kiderült, hogy még a bolygók holdjai is “hallgatnak” erre a szabályra.
A tudomány úgy tartja, hogy a bolygópályák sugara és az öt szabályos oldalú poliéder közti Kepler féle összefüggésnek nincsen reális alapja.
1772-ben fogalmazódott meg a Titus-Bode törvény, mely azt mondja, hogy ha a 0, 3, 6, 12, 24 stb. geometrikus progresszióban növekedő számsorhoz hozzáadunk 4-et és elosszuk 10-el, a bolygók Naptól való távolságát kapjuk eredményül, ahol a Nap-Föld távolság a mértékegység. Elvégezve a számításokat a következő döbbenetes táblázatott kapjuk:

Bolygó	Titus-Bode törvény	Reális távolság
Merkúr	0 + 4 = 4 / 10 = 0,4	0,39
Vénusz	3 + 4 = 7 / 10 = 0,7	0,72
Föld	6 + 4 = 10 / 10 = 1	1
Mars	12 + 4 = 16 / 10 = 1,6	1,52
Aszteroidák	24 + 4 = 28 /10 = 2,8	2,8
Jupiter	48 + 4 = 52 / 10 = 5,2	5,2
Szaturnusz	96 + 4 = 100 / 10 = 10	9,5
Uránusz	192 + 4 = 196 / 10 = 19,6	19,2
Neptunusz	384 + 4 = 388 / 10 =38,8	30,07
Plútó	768 + 4 = 772 / 10 = 77,2	39,52

Mint látható, mindegyik bolygó pályájának sugara, kb. kétszer akkora mint az előtte levő (Nap felé) bolygó pályájának sugara.
Galileo Galilei fordítja először az ég felé egyik távcsövét. Felfedezi így a Jupiter négy holdját, a Szaturnusz különleges kinézetét, a Vénusz fázisait, stb.
Isaac Newton lesz az aki felfedezi, hogy mi a világmindség mozgató rugója : a gravitáció !
A mai nézeteink szerint a Naprendszerünk így néz ki, egy milliárdszoros csökkentésbe :
A rendszer közepén van a 1,4 méteres gömb ami a Nap. Ettől 58 méterre kering egy 5 milliméteres gömböcske mely a Merkúrt képviseli. A Vénusz egy 13 milliméteres gömb mely 108 méterre van a Naptól, a Földünk pedig szinten egy 13 mm.-es gömb amelyik viszont 149 méterre van a Naptól. 228 méterre a Naptól van a Mars 7 milliméteres gömbje, 778 méterre, a naprendszerünk 144 milliméteres óriás bolygója, a Jupiter. A Szaturnusz 121 mm.-es és 1400 méterre kering a középső gömbünktől, utána 2900 méteres távolságra a 53 mm-es Uránusz, majd 4500 méterre a 50 milliméteres Neptun. A Plútó adatai még kétségesek.
Elemezve a bolygók pályáját megfigyelhetünk egy pár furcsaságot. Ilyen például az, hogy a Merkúr amíg fordul egyszer a tengelye körül, addig kétszer megkerüli a Napot, a Vénusz tengelykörüli forgás iránya ellentétes a többi bolygóéhoz képest, az Uránusz pedig szinte vízszintesen forog !
Immanuel Kant 1755-ben azon a nézeten volt, hogy egy nagy kiterjedésű gáz és pórfelhő lassú forgásban lévén, szép lassan sürüsödni kezdett, a közepében mint jobban összetömörülő tömeg gravitáció hatására. A sűrűsödés következtében a felhő középpontja felízott a nagy nyomás miatt és egyúttal a forgási sebessége is nagyon megnővekedett. (Mint egy korcsolyázó amelyik forgás közben a kinyújtott karjait hirtelen maga mellé húzza). Az így keletkezett centrifugális erők miatt a felhőből anyag dobódott ki amiből később a bolygók alakultak ki és azoknak a holdjai.
1796-ban Pierre Simeon Leplace kifejlesztette és pontosította a Kant elméletét.
A baj ott volt, hogy bár a naprendszerünk tömegének 99,9 %-at teszi ki a Nap, mégis ami a mozgási impulzust jelenti, abból csak 2 %-át, a többi pedig mind a bolygókra jut. Ahhoz, hogy a kant-Leplace elmélet helyes legyen a Nap 200-szor gyorsabban kellene forogjon mint most !
1917-be James Jeans, angol csillagász, azt állította, hogy egy pár milliárd évvel régebben egy idegen csillag megközelítette a Napunkat, és a vonzási erők hatására a Napunkból forró anyagot tépett ki, mely később lehűlve, a mostani bolygórendszert képezte.
Egy másik elmélet szerint a Napnak volt régebb egy csillagtársa (az univerzumban a bináris rendszerek nagyon gyakoriak!). Ez az öregebb csillagtárs felrobbant, anyagának egy részét befogta a Nap gravitacionális ereje, majd a centrifugális erők hatására szétszóródott, lehűlt és összeürüsödött a mostani bolygó rendszert alkotva.
A modern csillagászat a Kant-Leplace elméletet tarja helyesnek, mert sikerült megmagyarázni a Nap forgásának lelassulását.
Tekintsük meg közelebbről ezt a problémát. A lassú forgásban levő gázfelhő lassan sürüsödni kezd, aminek következtében nő a forgási sebessége. A növekedő centrifugális erő viszont az egyenlítő tájékán nagyon megnő, aminek következtében az itt levő anyag egy karika alakú gyűrűvé kezd hasonlítani. A sűrűsödés és a forgási sebesség következtében lesz egy határ amikor a centrifugális erők legyőzik a gravitáció vonzóerejét és a gyűrű eltávolodik a kialakulásban levő Naptól. Ily módon a forgásban levő “Nap” és a gyűrű között egy rés keletkezett. Mi történik tovább ?
Ahhoz, hogy megértsük emlékezzünk vissza egy fizika órán látott kísérletre. Egy alumínium korong fölött egy mágnes forog. Annak ellenére, hogy az alumínium nem mágneses anyag a forgó mágneses tér mégis forgásba hozza a korongot !
A jelenség a mi esetünkbe is érvénybe van. Az alakuló félben levő forgó Nap mágneses tere forgásba tartja a külső gyűrűt. A mágneses erővonalak viszont nem szilárdak, hanem inkább ruganyosak. Ennek következtében a külső gyűrű mind gyorsabban forog, miközben a Nap forgási sebessége lelassul.
Egy csillag kialakulásának magyarázata választ kell még adjon sok megfigyelésre ami idővel összegyűlt. Először megfigyelték, hogy a csillagok fényessége nem egyforma, aztán azt, hogy különböző színűk van.
1802-ben William Wollaston, angol fizikus, felfedezi a spektroszkópiát. Wollaston észrevette, hogy ha egy prizmára keskeny résen át engedi a napfényt akkor az jól elkülöníthető összetevőkre bontható, a színképben pedig sötét vonalak is jelenek meg. Ezek arra vallanak, hogy a Nap külső rétegeiben levő elemek atomjai, a rájuk jellemző rezgésszámú fényt elnyelik. John Herschel megfigyelte, hogy ha a kémiai elemeket hevíti, és fényüket egy spektroszkóppal megvizsgálja, az egyes elemek a rájuk jellemző színképet adják. Robert Bunse, német vegyész és Gustav Kirchhoff, német fizikus, 1859-ben összehasonlította a Nap színképét a laboratóriumban felvett anyagok színképével, és hidrogénre, vasra, nátriumra, magnéziumra, nikkelre és kalciumra jellemző vonalakat talált benne.
Sir William Huggins volt az első csillagász aki színképelemző műszerét más csillagok felé fordította.
Arra a kérdésre, amelyet valamikor a megismerhetetlenség mintaképének tartottak – vagyis hogy miből vannak a csillagok – a spektroszkóp segítségével válaszok kaphatok.
A csillagokat 11 színkép osztályba sorolták :         

/ R - N
W - O - B -  A - F - G   - K  - M
\  S

Mindegyik színkép osztályt 10 alosztályra bontották 0-tól 9-ig ( A Nap G2).
Felfigyeltek, hogy a színképosztály és a csillag felszíni hőmérséklete között összefüggés van:  

Spektrum osztály	Szín	Hőmérséklet
O	kék	30.000 °C és még több
B	kékes-fehér	25.000 °C
A	fehér	11.000 °C
F	kékes- sárga	7.500 °C
G	sárga	6.000 °C
K	narancssárga	4.500 °C
M	pirosak	3.600 °C
R	pirosak	3.000 °C
N	sötét-pirosak	2.500 °C
S	piros	2.000 °C

 Érdekességként elmondom, hogy létezik egy versike melynek kezdőbetűi megegyeznekk a csillagok színképosztályaival: „ Oh, Be A Fine Girl, Kiss Me !” (Oh, gyönyörű leány, csokolj meg engem!).
Később rájöttek, hogy van kapcsolat a hőmérséklet és a csillagok tömege között is.
Végső soron minden adatott egy diagramra helyeztek. Ez a híres Hertzsprung-Russel diagram (HR diagram).

Ennek a grafikonnak az az előnye, hogy ha egy csillagot rárakunk, akkor annak a fényességét, hőmérsékletét és nagyságát egy pillantással le tudjuk olvasni.
A csillagászok feltüntettek egy csomó csillag adatait a HR diagramra és megfigyelték, hogy nagy többségük egy vonal mentén csoportosul. A „Fő csoport” nevet kapta.
Láttuk az elején hogyan alakult ki a Nap, most nézzük meg mi vár rá a jövőbe.
A Nap fejlődése a lenti grafikon szerint fog történni :

A jelen pillanatban nap még csak az M betűvel jelölt görbületbe van. Ezzen túlhalva csökken a hőmérséklete és nő a fényessége. Ez azért van mert meglepő módon fog nőni a kiterjedése. Így például mikor az O pontba fog érni 200-300 –szor lesz nagyobb mint jelenleg (vagyis bekebelezi a Merkúrt, Vénuszt, és lehet, hogy a Földet is). Túlhaladva az O ponton, a Napnak az átmérője mind jobban csökkeni fog, aminek következtében felületi hőmérséklete nőni fog, de csökken a fényessége. Mikor a P pontba ér, a napunk egy kék csillag lesz, amelyik kb. olyan nagy lesz mint most, de sokkal fényesebb.
A görbe mentén levő haladás nem történik egyenletesen. A fejlődés nagyon lassan zajlik az M pontig, de azután felgyorsulnak az események, ily módon az O ponttól a P-ig 100-szor kevesebb idő kell mint az L-től az M-ig.
Miért is történnek így a dolgok ?
Az emberek már rég rájöttek, hogy a Napba valami más kell hőt gerjesszen mint pl. a szén égése, vagy valami más klasszikus energia forrás.
Aztán felfedezték a radioaktivitást, és nyilvánvalóvá vált, hogy a csillagok energiája a magfúzió következménye.
Lássuk csak mi is zajlik a Napban az L ponttól az M-ig.
A gázfelhő sűrűsödése addig tart míg a nyomás keltette hő miatt be nem indul a magfúzió. A csillagok kezdetben 98 %-ban hidrogént tartalmaznak (ez a legegyszerűbb atom, csak egy protont és egy neutront tartalmaz). Igazság szerint ez nem is hidrogén hanem annak egyik izotópja : a deutérium. Az izotópok olyan atomok melynek magjába több vagy kevesebb neutron van, mint ahogy az illető elem proton száma (tehát a kémiai tulajdonsága) megkövetelné. Az izotópok nagyon instabilak, és hamar átalakulnak.
A világmindenségben viszont a legelterjedtebb a hidrogén egyik stabil izotópja, a deutérium.
A gázfelhőben tehát, a hőmérséklet már annyira megnő, hogy a deutérium atommagok akkora mozgási energiával bírnak, hogy le tudják győzni az elektrosztatikus taszítást (a magok pozitív töltésűek), és összeütköznek. A fúzió következtében a hélium egyik izotópja és egy neutron keletkezik, majd véletlenszerűen két hélium izotóp is összeütközik, ezek fúziójából két proton és egy stabil hélium mag keletkezik A tömeg különbség, Einstein híres képlete szerint energiává alakul.
Energetikai szempontból tudni kell, hogy 1 Kg hélium szintézise során 18,5 millió Kg szén égési energiája jön létre.
Az előbb leírt folyamat, a „hidrogén fúziójának ciklusa” nevet viseli.

A hélium atommagok mivel nehezebbek mint a hidrogén, a csillag központjába kezdenek összetömörülni. Felhalmozódva, mind nagyobb és nagyobb helyet szorít ki magának, míg teljesen kitölti a csillag belsejét. A hidrogén fúzió így csak egy keskeny sávba zajlódhat a hélium mag körül.
A hélium mag viszont, mivel teljesen körbe van véve egy hatalmas energiát gerjesztő réteggel, szép lassan mind jobban felmelegedik. A tömege is egyre nő, ami következtében a gravitaciónális erő mind jobban összepréseli. Mikor a nyomás és a külső melegítés következtében a hőmérséklet eléri a kb. 100 millió fokot, a hőenergia elég nagy ahhoz, hogy biztosítsa két hélium mag összeütközését. A hélium is fúzióba lép. Az így keletkezett energia többlett, nem csak, hogy ellenáll a gravitációs erő vonzási hatásával mely próbálja összeroppantani a csillagot, hanem legyőzi azt. A csillag tágulni fog. Átmérője tízszerese, százszorosa lesz annak ami volt azelőtt. Ez a jelenség zajlik le az M-től az O pontig.
Az ilyen csillagokat vörös óriásoknak hívják.
Hogyan is zajlik le két hélium mag fúziója ?
A két hélium mag összeütközik és egy berillium izotópot hoz létre. Ez nem stabil állapot, így a berillium izotóp rövidesen szétbomlik két hélium magra. Ha viszont abba a csekély időbe amíg létezik a berillium izotóp, nekiütközik egy hélium mag, akkor a stabil szén és energia keletkezik.
⁴He + ⁴He « ⁸Be (instabil, rövidesen szétbomlik)⁸Be + ⁴He ® ¹²C + energia.

A hélium idővel fogyni kezd, és a fúziós reakciók legyengülnek. A csillag központjában a nehezebb szén atomok vannak felhalmozva. A fúziós reakciók csökkenésével nincs elég energia ahhoz, hogy szembeszálljon a gravitációs erő vonzásával, és a csillag kezd összehúzódni. A csillag központjába tömörülő szén, a gravitációs erő által keltett nyomás miatt, amihez hozza tevődik a körülötte zajló fúziós reakciókból származó hőenergia, rendkivül felmelegszik, és amikor a hőmérséklete eléri a kb. 120 millió ⁰C fokot, akkor a szén atommagok is fúzióba lépnek. Ez az O-tól a Ppontig való fázis.
Mi is történik a következő időszakba ?

Egy hélium mag fúziónál egy szén maggal és oxigén keletkezik. A mikor egy kicsit tovább nő a hőmérséklet akkor a hélium meg nekiütközik egy oxigén magnak és neont alkotnak.
A csillag ebben az állapotba kezd egy réteges hagymához hasonlítani és a mellékelt ábra szerint néz ki:
 1). Oxigén és neon mag
2). Hélium fúziós réteg
3). Hidrogén fúziós réteg
Az oxigén és a neon nehezebb lévén, a csillag magjába halmozódik fel. Növekedve a mag hőmérséklete (állandóan hőt kap és nincs hova leadja ), és csökkenve egyúttal a külső rétegekbe való energia termelés, a csillag a gravitációs erők hatására ismét kezd zsugorodni. A mag hőmérséklete a nyomás miatt még jobban megnő. Úgy 600 millió ⁰C fokon a magba levő neon-20 átalakul magnézium. Ez megint energia kibocsátással jár.
A csillag belseje most a következő képen néz ki :
1).Fúzióba levő hidrogénéteg
2). Fúzióban levő hélium réteg
3). Átalakulóban levő neon
4). Oxigén és magnézium mag

Mikor a neon elfogy, az energia termelés megint meg csökkenni fog és a csillag összehúzódik, így beindul a már leírt okok miatt a következő atommáglya. A jelen esetbe az oxigén fúziója.
A dolgok aztán mind így folytatódnak sorban, a csillag belsejében mind nehezebb és nehezebb atomok gyűlnek fel, míg a csillag magja mind forrobb és forrobb lesz, mivel akárhányszor valamelyik energia termelő réteg kimerül, a csillag magja összeroppan a gravitáció által és begerjed a következő atommáglya. Meddig mehet viszont ez a ciklus ?
A legstabilabb atom magok azok amelyek a Mendeleev táblázatban az 50-60 atomsúlyúak. Ez a bizonyos “vascsoport” (Fe56). Ezek a magok termonukleárisan teljesen lehetetlenek.
Mikor a csillag magjában vas kezd felhalmozódni akkor már nincs megfelelő nagyságú energia termelés ahhoz, hogy ellenálljon a gravitaciónális erőknek, mert a vas fúziója energia elnyeléssel jár és nem kibocsátással !
A csillag összeomlik. Az atomfizikából ismert Pauli törvény szerint nem létezhet két egyforma kvantum számú részecske. A plazmába ami a csillagok belsejébe van, az elektronok hallgatnak erre a törvényre. Az összeroppanás kényszeríteni akarja az elektronokat, hogy mind közelebb kerüljenek egymáshoz, de Pauli törvény értelmében az elektronok ellenállnak, taszítják egymást. Ez az ellennyomás degeneráló nyomás nevet viseli.
A degeneráló nyomás képes szembe szállni a gravitációs erők által kényszeríttet összehúzódásnak. Az ilyen csillagokat fehér törpéknek nevezik. Ez a fázis a P ponttól a Q-ig zajlik le. A Napnak ilyen állapotba átmérője csupán 5.000 kilométer lesz !!
Nem minden csillag hal meg ilyen szépen, békésen.
A degeneráló nyomás nem végtelen. A számítások azt mutatják, hogy ha a csillag tömege túlhaladja 1,44-szer a Nap tömegét (Chandrasekhar határ), akkor a Pauli törvény által keltett ellennyomás nem képes szembe szállni a gravitációs erők által keltett nyomásnak.
Az ilyen csillagok egyszerűen összeroppannak a saját súlyuk alatt. Egy ilyen csillag melynek tömege többszöröse a Nap tömegének, mégis átmérője nem haladja meg a 10-30 kilométert !
Ezek a neutron csillagok, amiket mi pulzár formájában ismerünk.
A fent leírt események csak addig érvényesek amég a csillag tömege kisebb mint kétszer a Nap tömege. Ennél nagyobb tömegnél ugyanis, miután a csillag kitágult a hélium mag begerjedése következtében, és miután kialakult a szén mag, a külső energia termelés csökkenni kezd, a csillag összehúzódása a nagy tömeg miatt (tehát a nagy gravitációs erők miatt) roppant gyorsan zajlik le. Ennek következtébe gravitacionális erő szabadul fel és ez felhevíti a külső rétegeket, aminek következtében az itt lezajló termonukleáris reakciók egyből felgyorsulnak. Másodperceken belül óriási mennyiségű energia termelődik, ami a csillagot szabályszerűen felrobbantja ! Ezek a II fokú szupernóvák.
Tudni kell viszont, hogy miközben a csillag köpenyében levő atomok a mag fele zuhannak, a hatalmas gyorsulás következtében akkora energiára tesznek szert, hogy a vas magokkal ütközve kombinálódjanak vele, ily módon jöttek létre a Mendeleev táblázatában szereplő elemek amik a vas után következnek. A csillag szétrobbanása pedig szétszórja ezeket az űrbe.
A körülöttünk és a bennünk levő atomok, a hidrogén kivételével, mind a már leírt módon keletkeztek valamelyik csillag belsejébe. A csillagokból jöttünk és oda megyünk vissza.!
A robbanás megoldja a csillag problémáját, ugyanis így lehetősége nyílik arra, hogy annyi anyagot veszítsen, hogy a Chandrasekhar tömeg határ alá kerüljön. Ha ez megtörténik akkor a már leírt módon fehér törpe lesz belőle. Ha viszont nagyon nagy tömegű volt és a robbanás után sem tudott elég anyagot kibocsátani ahhoz, hogy a kritikus határ alá kerüljön, akkor a csillagunk egyszerűen berobban. Annyira összetömörülnek, hogy a gravitációs erő olyan értéket ér el, amit még a 300.000 Km/s sebességgel száguldó fotonok sem tudnák elhagyni. Ezek a fekete lyukak.
A csillagok a világmindenségben galaxisokká tömörülnek. Edwin Hubble, hosszas megfigyelések után, csoportosította ezeket, annak függvényébe, hogy a feltételezett centrifugális erő hatása mennyire szórta szét az illető galaxist. Ily módon a gömb alakú galaxisokat E0-tól egészen E7-ig számozta, annak függvényében mennyire oválisak. A karos galaxisokat Sa-tól egészen Sc-ig számozta, annak függvényében mennyire szóródtak szett a galaxis karjai, az egyenes tengelyből kiinduló karú galaxisokat pedig HSa-tól egészen HSc-ig osztotta. A teljesen szabálytalan alakzatú galaxisok az II jelzést kapták.
Hubble volt az aki felfedezte, hogy a világmindenség tágul.
Hubble oly módon becsülte meg a galaxisok sebességét, hogy fényüket spektrométerrel szétszórta, és megmérte, hogy színképükben látható vonalak mennyire voltak elcsúszva megszokott helyzetükhöz képest. Ha egy galaxis közeledik hozzánk, akkor színképében a vonalak kissé eltolódnak a magasabb rezgésszámú kék szín felé. Ha viszont távolodik tőlünk, akkor a fényhullámok megnyúlnak, és így a vonalak a színkép kisebb rezgésszámú, vörös vége felé tolódnak el. Hubble által megfigyelt galaxisok színképében, a legközelebbik kivételével, a vonalak mind a vörös határ fele tolódtak el !
Ez a tény válasz adott egy nagyon régi kérdésre is : miért sötét az égbolt éjszaka ?
Ha valóban végtelen sok csillag van, akkor az égbolt minden zugában csillagokat kellene látnunk összezsúfolódva. Régebb úgy vélték, azért nem látjuk a csillagok többségét, mert túlságosan messze vannak ahhoz, hogy észrevehessük őket. A csillag látszólagos fényessége távolságának négyzetével fordítottan arányos, tehát ha egy csillag 100 fényévre van tőlünk, egy vele azonos csillag pedig 200 fényévre, akkor a második csak negyedolyan fényesnek fog tűnni, mint az első. Egy Olbers nevű csillagász viszont kritikusabban vizsgálta felül ezt az ügyet, és úgy találta, hogy a végtelen sok csillag együttes fényességének összhatása le kell gyűrnie a hatalmas távolság gyengítő hatását. Felismert, hogy ha valóban statikus, homogén és végtelen Világmindenségben élünk, mint ahogy azt Newton állította, akkor az égboltnak vakító fényesnek kellene lennie, mint amilyen fényes a Nap felszíne. És mégis sötét. Ezt nevezik Olbers-paradoxonnak.
Olbers két kiutat is megvizsgált, de mindkettőt el is vetette, végül úgy döntött, hogy valószínűleg a csillagközi anyag nyeli el a távoli csillagok fényét.
Ez elég ügyes magyarázat volt, de nem bizonyult kielégítőnek. Végtelen hosszú idő alatt ugyanis a csillagok fénye fölmelegíti a csillagközi gázt és port, míg éppoly fényesen nem fog ragyogni, és ezzel az egész világ úgy fényleni, mint a Nap.
Ma úgy véljük, hogy az égbolt azért sötét, mert a Világegyetem tágul. A távoli galaxisok fényük oly nagy részét szórják szét a táguló térben és időben, hogy az égbolt sötétnek tűnik.
George Gamow, orosz származású, amerikai fizikus, volt az aki felvetette először a ősrobbanás elméletét, a Big Bang-et. Ebből kiindulva,1964-ben, szovjet tudósok megjósolták, hogy ha Gamownak igaza van, és az Univerzum ősrobbanásban született, akkor az egész égboltot a feketést-görbét követő háttérsugárzásnak kell kitöltenie.
Arno Penzias és Robert Wilson a Bell Telefon Társaságnak dolgozott, ugyanis annak nagy érdekeltsége volt az akkor még embrionális állapotban levő műholdas hírközlésben.
Penzias és Wison egy mikrohullámokat befogó tömör antennát építettek. Az egész olyan volt, mint egy marhavagon méretű alpesi kürt. Ennek gyűjtőpontjába egy folyékony héliummal hűtőt MASER-t szereltek. Ez egy olyan szerkezet, amely elraktározza a beletáplált energiát, és csak akkor  ereszti ki, amikor egy megfelelő frekvenciájú gyenge jelecske “megcsiklandozza”.

Az antenna nem működöt kielégítően. A gondot az okozta, hogy egy állandó, változatlan erejű, titokzatos, mély zaj hallatszott a vevőben, függetlenül attól, hogy az antennát az égbolt mely pontjára irányították. Penzias és Wilson megpróbálta megtalálni a baj okát. Leszerelték az antennáról a mézert, és gyanakvásuk beigazolódott. A kürt belsejében két fészkelő galambot találtak. A galamb testéből áradó hősugárzás kis része mikrohullámú tartományban jelentkezhet. Kiköltöztették őket, és hason csúszva lesúrolták minden egyes nittszeget.
A sustorgás csak nem szűnt meg.
1964 decemberében, visszatérőben egy csillagászati konferenciáról, Penzias éppen a washingtoni Carnegie alapítványnál dolgozó Bernard Burke mellett ült a repülőgépen, és említette neki a sustorgás okozta gondjait. Burke pedig felvetette Princentonba dolgozó Peebles véleményét, aki szerint az Univerzum születéséből visszamaradó háttérsugárzást észlelni lehet egy mikrohullámú rádiótávcsővel.
Az esetleges konfliktus elkerülésére elhatároztak, hogy eredményeiket közösen publikálják.
A hatvanas évekbe felfedezték a kvazárokat. Ezek nagyon erős rádió források, de ugyanakkor a látható fény tartományban is sugároznak. A fényül színképében megfigyelt vöröseltolódás arra utalt, hogy ezek az égitestek rendkívül távol lehetnek, rendkívül fényesek, elég fényesek ahhoz, hogy a meglevő távcsövekkel, több milliárd fényév távolságból is felismerhessük őket. Megfigyelték aztán az idő elteltével, hogy a kvazárok vöröseltolódása nem halad túl egy bizonyos értéket, és ez az érték megfelelt annak az időnek, amennyi alatt az ősrobbanás-elmélet szerint a galaxisok először kialakultak. Úgy tűnik, hogy azért nem figyelhető meg még távolabbi kvazár, mert ilyen nincs. Az a pont, ahol e távolságnak vége szakad, megközelíti az “Univerzum szélét”. Ez nem térbeli, hanem időbeli széle a Világegyetemnek.
A kvazárok teljesítménye természetellenesen nagy, sokan azon gondolkodnak, hogy a kvazérok nem sértik-e meg a fizika ismert törvényeit. Ahhoz, hogy 10-15 milliárd évig ilyen fénnyel tudjanak ragyogni, a kvazároknak legalább annyi anyagot kellene energiává alakítaniuk, amennyi egy hatalmas spirál galaxisban található.
A kvazárok megértésében komolyabb problémát okozott, hogy sokuknak változott a fényessége. Némelyikük néhány óra időtartamú pislogásokat mutatott. Más kvazároknál, mint például a 3C446-nál megfigyelték, hogy egyszer csak megkettőzte fényességét, majd egyetlen nap alatt visszatért eredeti állapotába. A 3C345 viszont olykor három hónapig nyugodtan viselkedik, majd hirtelen felvillan. Ahhoz, hogy egy égitest megváltoztassa fényességét, időre van szükség, a fényváltozás mechanizmusát szabályozó hatásnak ugyanis el kell jutnia az objektum különböző részeibe. Az egyik részben levő atomoknak meg kell tudniuk, hogy mire készül a többi atom. A leggyorsabban ezt az információt a fénysebességgel lehet közvetíteni. Ezért az olyan kvazár, amely – mondjuk – naponta lüktet, nem lehet nagyobb sugarú, mint egy fénynap, azaz kb. 25 milliárd kilométer. Ha a kvazár fényforrása nagyobb volna, képtelen volna periodikus fényváltozását összehangolni. A változó fényességű kvazárok felfedezése azt jelentette, hogy ezek az égitestek nemcsak egész galaxisoknál fényesebbek, hanem azt is, hogy ezt a mutatványt a galaktikus méreteihez viszonyítva parányi energia felszabadító mag mutatja be.
Még nem tisztázott miből származik a kvazárok hatalmas energia forrása.
Az 1989 novemberében felbocsátott COBE  (Cosmic BackgroundExplorer) műhold, több műszerrel és több hullámhossztartományban mérte az égbolt háttérsugárzását.
A COBE-program célja az volt, hogy az 1-10 milliméteres hullámhossztartományban, minden addiginál nagyobb pontossággal mérjék a háttérsugárzás erősségét és eloszlását. Akkora pontossággal, amelyen már ki lehet mutatni a mért mikrohullámú háttérsugárzásnak az egyenetlenségeit is. Az ötödik tízedesjegyben tapasztalt eltérések feltérképezésével megjelentek előttünk az Univerzum eddigi legősibb és legnagyobb méretű alakzatai.

A háttérsugárzás nagy hidegebb kék csomókat mutat, ami azt jelenti, hogy az ott levő anyag már akkor összetömörült mielőtt a Világmindenség annyira lehűlt volna, hogy lehetővé tegye az atomok létrejöttét. Az atomfizikában jelenleg egyetlen részecskét ismerünk ami szoba jöhetne : a neutrinó. Ez az elemi részecske nagyon kevésbe lép kölcsönhatásba a “normális” anyaggal, nem lévén neki semmiféle elektromágneses vagy egyéb töltése. Az egyedüli dolog ami hat rá az a gravitáció. A képek azt igazolják, hogy a Világmindenség legnagyobb részét valami sötét anyag tölti ki, ennek a sötét anyag gravitációs erővonalai menten helyezkedik el az általunk ismert kozmikus testek, galaxisok, kvazárok, csillagok, ködök, stb. Ez a sötét anyag kiteszi a világmindenség tömegének 95 %-at, míg a “normális” anyag amit mi ismerünk csupán a többi 5%-ot képviseli !!!
Habár tisztázatlan ennek a sötét anyagnak a természete, úgy tűnt legalább választ kapunk arra ami az ősrobbanás jövőjét illeti. Felvetődőtt ugyanis a gondolat, hogyha volt a kezdeti robbanás akkor annak hatása lassan csökkennie kellene a világmindenségben létező anyag között fellépő gravitaciónális vonzás miatt. A kérdés csak az volt, hogy vajon van-e elég tömeg az univerzumunkba ahhoz, hogy lefékezze a tágulást, vagy nincs, és akkor a világmindenség végtelenségig tágul. Az új évezred kutatásai viszont azt igazolták, nem hogy lassul, hanem pont ellenkezőleg, gyorsuló félbe van a világmindség tágulása.
Léteznie kell egy még ismeretlen taszító erőnek, amelyik szembe száll a gravitáció vonzásával, de hogy mi lehet az, senki sem tudja még.