2012. június 21., csütörtök

Kutyakaján


Kutyakaján

Kormány imázs: Kilakoltatás könnygázzal

Írta Admin - Beküldve 16 június 2012

Brutálisan lépett fel az otthonvédők ellen a Készenléti Rendőrség. A környék lakosságának felháborodása tapintható volt. A kilakoltatás helyszínét és környékét műveleti területté nyilvánította a hatóság.

 
Ismét 3 órát álltak ellen az otthonvédők a kilakoltatásnak, de a rendőrség módszerei már eldurvultak. Észrevételezések szerint ugyanaz a végrehajtó, ugyanazon készenléti egység segítségével végezte a kilakoltatást, mely a 72 éves Pomázi Mihálynét, Teri nénit dobta ki a lakásából május 25-én a II.kerületi Frankel Leó úton.
2012. 06. 15. Budapest, III. kerület, Búza utca 12.
Kilakoltatás a Császti és Szunics végrehajtói iroda állítólagos helyettes végrehajtójának jóvoltából, a civil lakosság ellen páncélba öltözött készenléti rendőrség segítségével.
A végrehajtó nem rendelkezett bírósági végzéssel, nem igazolta, hogy Császti végrehajtó tartós helyettese lenne. A rendőrök minden védekező szimpatizánst letartóztattak és elszállítottak. A lakásban védekezőket lefújták könnygázzal. A károsult jogi képviselőjét pedig megakadályozták a munkája végzésében. Mindezek tetejében több embert is megbilincseltek teljesen indokolatlanul! Holott egyikük sem tanúsított semmiféle ellenállást, vagy agressziót az elvezetésükkor, sőt, még azt megelőzően sem!

 
Megjegyzéseink a fenti videóhoz:
Vajda Attilát, a kilakoltatandó adós képviselőjét a rendőrök nem engedték fel a végrehajtási cselekmény helyszínére. Sőt, a rendőrség helyszínparancsnoka a jogvédő szerinte sértő hangvétele miatt igazoltatást és feljelentést kezdeményezett a jogvédővel szemben. (Az állítólagos sértő hangvétel semmiféle sértést nem tartalmazott, - lásd a videót, - s nem volt egyéb, mint a jogvédő jogos felháborodása amiatt, hogy akadályozták jogi munkájában a rendőrök, s így az adós a végrehajtási eljárásban jogi képviselő nélkül maradt. - a szerk.)
Amikor a készenlétisek könnygázt fújtak be az elbarikádozott lakásba, s az otthonvédők hogy levegőhöz jussanak, a hetedik emeleti ablakokat kitörték, majd segítségért, mentőért kiáltoztak, a környékbeli lakók hangosan átkozni kezdték a rendőröket. "Gyilkosok, gyilkosok!" - kiáltozták nekik. Felháborodásuk tapintható volt.
Mint megtudtuk, szinte mindegyiknek van hitele, elmaradt számlája, sokuknak része van már a végrehajtási eljárásban, és jónéhányukat a közeljövőben akarják kilakoltatni a végrehajtók. Most láthatják, mi vár rájuk. De a rendőrség brutális fellépése nem elrettentette, hanem inkább felháborította őket. S elszántságot ültetett el bennük.
Egy hetykén beszélő rendőrségi kamerás szerint a befújt könnygáz nem káros az egészségre. Azonban, mint a videón is látható, az egyik otthonvédő asszony súlyos asztmában szenved, s erőteljes rosszullétet okozott nála a gáznak a zárt lakástérbe való befújása. Valamint a másik otthonvédő, a szintén 72 éves Pécsi Attila Zsigmondné, Annamária néni, majdnem teljesen vak, súlyos szembetegségben; Myesthenia gravis-ban szenved - őrá is ráengedték a készenlétisek a könnygázt. Mentők vitték el később.
Az ezen a napon történt események megmutatták Magyarország népe számára, hogy mire számíthat Orbán Viktor kormányától, az idegen hódítók érdekeit kiszolgáló hatalomtól. Mire számíthat az a sok millió hitel és számlaadós, mit hoz számára közeljövő.
Nemzet Apokalipszise hamarosan eljön. A magyar népen múlik, hogyan jön ki belőle. Hagyja, hogy birkaként az otthonaiból az utcára, majd menekülttáborokba, végül a halálba tereljék, vagy felébred végre, és harcol saját érdekeiért, a hazájáért.
De mai nap megmutatta azt is, hogy a nép bizony már ébredezik. És ha egyszer elindul, az Isten irgalmazzon a kilakoltatóknak, mert más nem fog.
Szabad Riport Tudósító Iroda
Forrás: jovonk.info


Kutyaeledelt esznek a kisnyugdíjasok!? – hír kommentárral

Írta Admin - Beküldve 07 december 2011
Orbán Viktor
Egy emberjogi szervezet képviselőjének elmondása szerint vannak kisnyugdíjasok az országban, akik kutyaeledelt fogyasztanak emberi táplálék helyett.
Az Amnesty International emberjogi szervezet helyi képviselője Nagyatádon szembesült az emberileg nehezen felfogható jelenséggel.
Az egyik áruházban az állateledeles soron találkoztam össze egy nénivel – mondta Seres István asonline.hu Somogy megyei hírportálnak. – Megkérdeztem, mióta van kutyája. Erre válaszolta szinte sírva, hogy nem az ebnek, hanem magának viszi a konzervet…
Az idős asszony azt is mondta, hogy szégyelli, de nem tehet mást: nincs pénze, nincs kitől kérnie. „Felépítettük ezt az országot, most pedig ezt kell ennünk, mert nem telik másra.”
A cikkből az is kiderül, hogy ezeket az állateledel konzerveket elég szigorú egészségügyi szabályok szerint készítik, emberi fogyasztásra fel nem használt vágóhídi melléktermékekből. Létezik színhúsból is kutyakonzerv, csak az nagyon drága.
A szakember szerint az emberek inkább fagyasztott kutyaételt, például lábat, csirkenyakat vásárolnak. Ezek általában darabolás hibásak, esetleg toll maradt rajtuk, tehát nem felelnek meg a szabványoknak.
nyugdíjas
NIF kommentár:
Olvastam, hogy csudaszámba megy, hogy a kisnyugdíjasok kutyatápot esznek. Nincs ezen mit csudálkozni. Megdöbbent, hogy még csak most került napirendre ez a kérdés. Én évek óta tapasztalom, hiszen kutyám és madaram is van, és egy helyen vásárolom számukra az ennivalót, hogy a kutyaeledelt árusító boltokba kisnyugdíjasok járnak a jobb árukat – csirke far-hát, comb, mellehúsa,… – vásárolni, mondván: „a kutyámnak, macskámnak viszem”. Holott ismerem őket – hiszen több, mint negyven éve ugyanott lakom -,s tudom, hogy se kutyájuk, se macskájuk! Ez csak most tűnt fel az illetékeseknek? Maguk a boltosok is mondják, hogy tudják, saját fogyasztásra viszik az árut! De ők semmit nem tehetnek! Itt tartunk évek óta! Ezért az állapotért az elmúlt huszonegy év valamennyi kormánya és vezető politikusa, országgyűlési és önkormányzati képviselője felelős! (szerző kérésére kiegészítve – szerk.)
Na, ennyit tud Orbán Viktor miniszterelnök Úr (és az egész rohadt országgyűlés!) az ország állapotáról!
A kommentárt beküldte: Czakó István
 Nemzeti InternetFigyelő nyomán - NCK 

Tisztelt Orbán úr!
Ha Ön miniszterelnök kérem a Simicska úr gazdasági tevékenységét megvizsgálni, és mivel 3 , 4 szeres szerződéses árakkal dolgoznak a holdudvarban , ez azt jelenti hogy 4, 5 fele osztanak vissza a pénzekből és végül aki elvégzi a feladatot már nem is lát pénzt. A sok rabló közt eltűnik számtalan milliárd, kérem a kisnyugdíjasoknak jutatsanak abból a rablott összegből amit e népből kisajtolnak. Remélem az Ön anyukája még nem kutyaeledelen él, és jogosnak ítéli a kérésemet , ha az ön édesanyja is kutyaeledelen él akkor bizony komoly baj van , és kérem adja át a kormányrudat másnak, hogy szebb jövőnk lehessen ebben a kibaszott rablók által szét lopott gyönyörű országban.
A 40 – 45 éves szolgálat után ne kutyaeledelt etessenek a rablók, már akik a holdudvarból rabolják ezt az országot. Nem ilyen nemzeti mázba öltözött jelmezbálban ténykedő kettős állampolgárokból
össze tákolt zsidó kormányt akartunk, ahol , ha a zsidó elfingja magát Áder ÚR ő fö méltósága megy és kinyalja a segget, és peticiót nyújt be, hogy zsidó segget csak nyelvvel szabad érinteni piszkos gojok, és a parlamentben megszavaztatja, hogy minden zsidóhoz egy goj segnyaló lesz beosztva, és természetesen az állást a kincstár fizeti. A külhoni magyar verésről meg csak kussol a zsideszes vezérkar és külügyminisztérium. Hol is vagyunk Judapesten a zsidó gyarmaton ahol a magyarnak kutyaeledel jár zsideszes vezetőink elintézték. A politikai elitnek nevezet képződmény Alibaba rablóit megszégyenesítve rabolták végig ezt az országot. Kezdték az olajjal az új uralkodó osztály gátlástalanul ölt rabolt, karöltve a rendőrökkel , igazságszolgálat embereivel birótól az ügyészig midenki rabolt vagy elősegítette a rablást,kérdezzék a Drazskovityot a zsidaja osztotta a lapokat, és gyilkoltatta az útbanlévőket, a titkosszolgálat is harapot a koncra na és a honvédség hiénái is csatasorba álltak, a szervezett bűnözést sem hagyhatjuk ki ők is megtollasodtak.
És mondanom sem kell a prímet a zsidó kettős állampolgáraink vitték , úgy gondolták egy újabb ÁVH – s korszak jön és ledarálják még a maradék gondolkodni merő magyarságot, a hóhérjaik működébe léptek, mert nekik külön hóhér különítmény dolgozik, moszados kapcsolattal, hogy mindent kivédjenek. Látsd a cigány gyilkosságokat a gyurcsány különítmény majdnem megcsinálta a polgárháborút , a föld és a víz készletünk reményében képesek lettek volna gyilkoltatni a magyart.
A cigány szóvivőjét nem véletlen öngyilkolták meg ő volt a polgárháborús összekötő ilyen ember nem maradhat tanúnak. Na de ne menjünk bele a rablásokba, mi csak a kutyaeledel miatt akarunk szót emelni, és ha nekünk csak ez jár akkor a büdös zsidóknak is csak ez járjon , ne legyen kettős mérce hazánkban , ha mégis akkor a magyar legyen a kedvezményes, és ne a zsidó és ne a cigány.
Ne rabolhasson a zsidó bűntelen, és ne uszítson ő itt senkit, és főleg ne nőjön a fejünkre, őt is le lehessen ütni mint a magyart, és ha olyat csinált meg is lehessen ölni ahogy ők ölik a magyart.



Fogy a Magyar! Naponta több mint hat ember menekül a halálba!

Írta Admin - Beüldve 30 július 2011

Fogy a Magyar! Naponta több mint hat ember menekül a halálba!

 
A gazdasági válság óta újra növekszik az öngyilkosok száma, évente 2500 magyar vet véget életének.
Magyarországon naponta hatan, évente hozzávetőlegesen 2500-an lesznek öngyilkosok. A nyolcvanas évek elején ez a szám még 4000 fölött volt, majd lecsökkent 2300 köré, az elmúlt három évben pedig újra növekedni kezdett. A százezer főre jutó öngyilkosokat tekintve jelenleg Európában Litvánia után a másodikak vagyunk, a világ összes országát tekintve pedig az 5-6. helyen állunk.
Forrás: origo.hu
- A fizetésképtelenné válás, a tehetetlenség érzése és a jövőkép-nélküliség nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy sokan úgy döntenek, inkább a halálba menekülnek, mintsem hogy a bank „vigye a házukat” és ők az utcára kerüljenek.
Mi is ismerünk olyan családot, ahol a férj és a feleség több évtizedes boldog házasság után közösen döntött úgy, hogy végső kétségbeesésükben eldobják maguktól az életüket. A férjnek sikerült! A házaspár hölgy tagja több napi kóma után, özvegyként tért magához a korházban.
Később elmondta, hogy a szörnyű tettre már hosszú ideje készültek. Hónapokon keresztül gyűjtögették a gyógyszereket. Húzták, ameddig lehetett, de a bank szorongatta őket, és mivel már a megemelkedett hiteleket nem tudták fizetni, így az árverezésre készültek. Időnként felcsillant a remény, hogy talán jobbra fordul az életük, de az adósságspirálból már nem volt kiút! Nem bírták tovább. Feladták.
A végzetes estén csendben megölelték, megcsókolták egymást, elbúcsúztak egymástól, majd beszedték az asztalra készített gyógyszereket. Még utoljára megfogták egymás kezét és csendben elaludtak.
(NCK)
- DOMBÓVÁR
Az erkélyen lógva találtak rá a szomszédok Jenőre. A sokezredik áldozat!
Feltehetőleg kilátástalan anyagi helyzete miatt vetett véget életének egy férfi pénteken reggel Dombóváron. A Tanácsköztársaság téri önkormányzati tulajdonú lakásokban élők többsége hasonló helyzetben van.
Tanácstalanul nézegette pénteken reggel néhány asszony a Tanácsköztársaság utcai háztömböt, amelynek első emeleti lakásában Jenő lakott. A hatvan év körüli férfi reggel hat óra körül, végső elkeseredettségében úgy döntött, véget vet életének. Felakasztotta magát az utcafrontra nyíló erkély korlátjára. Szomszédai vették észre reggel munkába menet.
A kilátástalanság, az elkeseredettség miatt döntött úgy, hogy öngyilkos lesz. Ki akarták lakoltatni – mondta az asszony, aki neve közlésétől elzárkózott, ám annyit elmondott, rokoni szálak fűzik az elhunythoz. Sajnálják nagyon a férfit, mert jószándékú ember volt. Soha nem kért segítséget egyikünktől sem. Nem mondta el, milyen súlyos problémái vannak. Persze tudtuk, hogy szegény, mi is azok vagyunk – tette hozzá.Egy szomszéd nő szerint, aki ugyanabban a 16 lakásos lépcsőházban lakik, a Tanácsköztársaság utcai szociális bérlakásokban élők mindannyian komoly anyagi problémákkal küzdenek, napról-napra élnek.
A lakók felének van valamilyen elmaradása. Vagy a rezsivel tartozik, vagy a lakbérrel, vagy mindennel együtt. Előfordul, hogy hatalmas összegek halmozódnak fel kifizetetlenül – tette hozzá.
Egy másik asszony is beleszólt a beszélgetésbe, neve elhallgatását kérve. Neki 40 ezer forintos jövedelme van, abból kell kifizetnie körülbelül 25 ezer forintnyi számlát. Ezt szinte lehetetlennek tartja, főleg úgy, hogy a boltokban az árak folyamatosan csak emelkednek. Tapasztalata szerint egyre nagyobb az elkeseredettség, egyre kilátástalanabb az emberek helyzete.
Forrás: red-help.net

Orbán: Senki nem kerül utcára...Orbán: biztosan ülünk a lovon...Orbán: Nem lesz kilakoltatás...

Írta Admin - Beküldve 28 március 2011

 „Magyarország egy olyan ország, ahol senki sem találhatja magát a szabad ég alatt, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét

Orbán: A moratórium lejártával sem lesz kilakoltatás
Megerősítette a miniszterelnök, hogy április közepe után, a moratórium lejártával sem lesz kilakoltatás. Még akkor sem, ha az adós nem tudja fizetni törlesztőrészletét. Orbán Viktor a köztévé Az Este című műsorában azt mondta: a kormány senkit sem hagy az út szélén csak azért, mert a forint árfolyamának romlása vagy a rossz szerződési feltételek miatt ellehetetlenült.
hírTV, FH 
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=354634
Magyarország egy olyan ország, ahol senki sem találhatja magát a szabad ég alatt, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét, kap lehetőséget, hogy megoldja a gondját” - fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Televízió Este című műsorában. „A lényeg az, hogy miközben a bankok működését nem szabad veszélyeztetni, miközben a hiteleket vissza kell fizetni, hogy új hiteleket tudjanak adni másoknak, mert szintén lakásra van szükségük, nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy emberek családostól a híd alatt kell, hogy aludjanak csak azért, mert a forintárfolyam miatt vagy egy rossz hitelfelvételről szóló döntés miatt
ellehetetlenültek” - tette hozzá. Orbán hangsúlyozta, az áprilisi moratórium után sem lesznek kilakoltatások.
 
http://mandiner.hu/cikk/20101222_orban_nem_lesz_kilakoltatas



Tombol az antiszemitizmus Magyarországon
2012. 06. 18. hétfő. - 13:37 VG - 
Kitartás
A magyarországi antiszemitizmus a kommunizmus 1990-es bukása óta nem tapasztalt szintekre hágott a The Times budapesti tudósítójának elemzése szerint.

Adam LeBor a vezető konzervatív brit napilap online kiadásán megjelent írásában felidézi Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi utcai inzultálását, a budapesti Wallenberg-emlékmű meggyalázását, valamint az egri városházán Székhelyi József színművésszel kapcsolatban elhangzottakat.

Kovács András, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora azt mondta a The Timesnak, hogy a Jobbik felemelkedése is hozzájárult a gyűlöletbeszéd legitimálásához. A szakértő szerint az eddig rejtetten antiszemita beállítottságúak is immár nyíltabban vallják e nézeteiket, látván, hogy a politikai elit képviselői is nyíltan hangot adnak olyan nézeteknek, amelyeket ők maguk sem mertek korábban kifejezésre juttatni.

A CEU professzora szerint az antiszemitizmus erősödése az oktatási rendszer kudarca is. A kommunizmus idején az előítéletesség nyílt kifejezésre juttatása tilos volt, ám a régi rendszer összeomlásával sok tabu is megdőlt, és a tanárok nem tudták, hogyan kezeljék Magyarország szövetségét a náci Németországgal, és szerepét a holokausztban.

Paradox módon ugyanakkor az antiszemitizmus feléledésével párhuzamosan a zsidó kultúra is reneszánszát éli Magyarországon - írja LeBor, megemlítve a budapesti zsidó nyári fesztivált, amely látogatók ezreit vonzza. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

J

Kettős mérce az igazságszolgáltatásban?
2012.06.18 
Jobbik.hu
Szilágyi György az igazságszolgáltatásban tapasztalható kettős mércéről kérdezi a kormányt. Mint emlékezetes, a bíróság nemrégiben egy holokauszt emlékhely látogatásra, valamint az ott tapasztalt "élményeiről" való beszámolóra kötelezett egy állítólagos holokauszt-tagadó férfit. 

A képviselő szerint elképesztő példa a kettős mércére, hogy miközben Biszku Béla a mai napig szabadon sétálhat (pedig ordító bizonyítékok szólnak ellene), Dániel Péter pedig magánhadseregének tekinti a rendőrséget, addig a "holokauszt-tagadókra" azonnal lecsap a bíróság.

Erre bizony nehéz mit válaszolni, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nem is tud mit kezdeni a roppantul kínos helyzettel. Egymondatos "válaszában" elmondja, hogy nem kommentálja a bírósági döntéseket. Szilágyi szerint a hallgatás a kettős mérce elismerése, úgy véli, ez is rávilágít arra, hogy a Jobbik olyan távol van a Fidesztől, mint Makó Jeruzsálemtől.

.



Ja kérem ennyi rabló zsidó nem garázdálkodott az országba mint most büntetlenül, ne csodálkozzunk azon , hogy a kutyakaján élők megunják ezt a rablást – ugyan is a magyar nemzeti jövedelmünket lopták ki a szánkból kiénekelték, és még a föld és a víz közvagyon van hátra, mit gondoltok miért nem alkottak törvényt rá akkor nem lehetne lenyúlni a zsidesznek és a likudnak, de te csak edd a kutyaeledelt , majd mások megmondják mihez van jussod ebben a kirabolt hazában . A vakolók helyre tesznek , mikor láthatnám azt hogy a vakolókat is helyre teszi valaki , mondjuk megmérné a bele hosszát, és akkor tán nem osztanák itt az észt ezek a sehonai bitangok
Még csak ne is beszélj róla piszkos antiszemita, hisz a zsidó abban a hitben él – neki joga van megölni a gojt az állatot a pondrót a csuszómászó elitett is.


"Korai temetni az eurót" 

2012. június 15., péntek 15:39 
InfoRádió
Nem újabb csatlakozási céldátum megjelölésére van szükség az eurózónához, hanem egyértelmű kormányzati elkötelezettségre a csatlakozási feltételek teljesítésére - hangzott el Az euró magyarországi bevezetésének újragondolása című kerekasztal-beszélgetésen.

Rossz iránynak tartja Oblath Gábor Matolcsy György azon kijelentését, hogy belátható időn belül nem kell belépnie Magyarországnak az eurózónába. A Monetáris Tanács korábbi tagja ezt a Magyar Közgazdasági Társaság és a Budapesti Gazdasági Főiskola Az euró magyarországi bevezetésének újragondolása című pénteki kerekasztal-beszélgetésén mondta.

Szerinte korai lenne temetni az eurót, ugyanis az euróövezet egyes tagországainak válsága nem járt együtt a közös valuta váláságával.

Oblath Gábor szerint a válsághoz nemcsak gazdaságpolitikai hibák, hanem a szabályozás hiányosságai is hozzájárultak. Hozzátette: a válságba került országok közül csak Görögország esetében beszélhetünk fiskális eredetű válságról, máshol például Spanyolországban, a magánszektor válsága alakult át fiskális válsággá.

Neményi Judit a Monetáris Tanács volt tagja szerint nem ellenkezik Magyarország érdekeivel az euróövezeti csatlakozás feltételeinek teljesítése, mert ez segíthetné a stabilitást és a felzárkózást. Hangsúlyozta: abba kellene hagyni az olyan nyilatkozatokat, amelyek szerint "Magyarországnak nem kell az euró". Ez egyrészt ellentétben áll az uniós csatlakozás idején tett vállalással, másrészt rontja a gazdaságpolitika hitelességét, ráadásul sokba is kerül - tette hozzá.

Neményi Judit szerint nem újabb csatlakozási céldátum megjelölésére van szükség, hanem egyértelmű kormányzati elkötelezettségre a csatlakozási feltételek teljesítésére. 
Kaputa Júlia 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Görögország: a választások végleges eredménye 

18.06.2012, 16:51 
ruvr.ru
A jobbközép Új Demokrácia nyerte meg az előrehozott választásokat Görögországban. Erről tanúskodnak a szavazatszámlálás végleges eredményei. 

Az Új Demokrácia a szavazatok 29,66 százalékával 129 helyet szerzett a 300 fős parlamentben, figyelemmel az ötven fős "díjra", ami a győztes pártnak kijár. A baloldali radikális SZIRIZA 26,89 százalékos eredményével 71 helyet mondhat a magáénak. A szocialista PASZOK 12,28 százalékot ért el, ami 33 képviselői helyet jelent. A Független Görögök a szavazatok 7,51 százalékát szerezték meg és 20 helyük lesz a parlamentben. A neofasiszta Arany Hajnal 18 helyhez jut a szavazatok 6,92 százalékával. A Demokratikus Baloldal 6,26 százalékos eredményt ért el, ez 17 mandátumit jelent, míg a kommunisták 4,5 százalékos támogatottságukkal 12 helyet mondhatnak a magukénak.

Várhatóan Antonisz Szamarasz, a jobbközép vezetője hétfőn kap felhatalmazást a kormányalakításra. Már ígéretet tett arra, hogy "tiszteletben tartja az ország "aláírását és kötelezettségeit" a hitelezők előtt. 


De azért a jövő májusában kifektetik az eurót, a politikai elitnek nevezett rabló képződménynek illő volna más segget nyalni, hogy helyzetbe legyenek az új rendszerben is . Kiéneklik a szájukból a hatalmat úszni fog a földünk és a vízkészletünk is , kutyaeledelre magyar rohadt antiszemiták , nem tudjátok szónélkűl tűrni a kifosztásotokat, ezért ketté szakítjuk az országot és polgárháborút kezdeményezünk , a moszad és a cia majd segít és pénzeli az akciót, és ha sokat ugráltok kinyírjuk a fejeseiteket és csinálunk egy bábállamot ahol a zsidóké lesz a hatalom, és csak annyi magyart hagynak meg akik kicserélik alattuk az ágytálat. Tudjátok kezdjük elölről , akik összelopták magukat és megtollasodtak, szépen , a másvilágon találják magukat mint az ÁVO – s időkben . Akik pofáznak , visszapofáznak mind a sűlyesztőbe, akarom mondani a húsdarálóba kerül. Ja és természetesen családostól hisz a vagyonuk is kell nekünk mint régen, ugyan úgy csináljuk és a hülyék még mindig nem jöttek rá , ja kérem az örmény holokauszttól a csendes holokausztig mi már sok mindent kipróbáltunk és igen jól tudjuk álcázni a dolgainkat , a zsidó világuralomért sokat kell még ölnünk és ez a piszkos csökönyös antiszemita buta magyar mit számít annyi gyilkosság után egy újabb nemzet fog a sátán oltárán kipusztulni, amúgy is mi a fenének voltak ezek olyan barátságosak minden nemzet fiaihoz, most megkapják a magukét, hírmondójuk sem marad, mint a palesztinokból sem, ha jól sáfárkodunk a sátán üdvéért.
Na pá te buta magyar a csicskásnak kiválasztott politikai rabló elit kinyalja a segünket, és évente hollókosztot ad nekünk , mert valamiből élnünk kell, és mi nem akarunk dolgozni majd ti eltartatok, még akkor is ha kutyakaját esztek is a mi jussunk jár nekünk, Fizessetek , fizessetek, fizetni is fogtok , ha beledöglötök is de kipréseljük belőletek átkozottak, egy zsidó eszén nem jártok túl, ha igen akkor meghaltok , hogy ne legyen kivétel.
Budapestet is már sokan Judapestnek mondják, lesz még ez a fővárosunk , és a Dunát sokan fogják még közülünk Szueznek hinni ezért nézzétek el ha a turisták bevándorlók Szuezt keresik a térképeinken mi a Dunát Szueznek neveztük , hogy könnyebb legyen megszokniuk az újat. Egy hangot sem te antiszemita.... Én meg neveket akarok hallani, hogy kit kell megölni, hogy Magyarország a hazám maradjon legyen az cionista zsidó, vagy mindenre elszánt kivetkőzött cigány, vagy akár a zsidó bankár , mind kinyírni , ha el akarja orozni tőlünk az anyaföldet , ezt komolyan kéne hogy vegyük, ha mi nem öljük meg ellenségeinket, kik megkeserítik az életünket más nem öli meg helyettünk, esetleg minket ölnek még nagyobb iramban .






A magyargyalázás hazugsága
Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.06.15.


Immár több mint 6 éve dolgozunk lapunkon. Alapvető célunk nem változott. Felnyitni a magyarok szemét és megszüntetni a megosztottságot. Lehet, hogy harcunk szélmalom harc, de vállaljuk. A nemzet megosztottságát jelzi, hogy sokan szemünkre vetik, hol voltunk Gyurcsány alatt? Hát itt voltunk. Nem értettünk egyet Gyurcsánnyal, de még jobban nem értettünk egyet az utcai gyújtogatókkal és az őket a háttérből bíztatókkal.
Már akkor láttuk Orbán nevetséges hataloméhségét, ami vetekedett Gyurcsányéval. Mindent megígért zabszemmel a fenekében csak, hogy odakerüljön. Most itt van. Kellett ez nekünk?
A magyarok többsége mindezt úgy fordítja le, hogy a jobb és baloldal harca. Nos, nem! Szó sincs róla. Sajnos, aki ezt elhiszi, annak annyi.
A nemzet a velejéig megosztott. Be kell valljam, az utóbbi időben még az is felmerült bennem, hogy az országot, nem teljesen ép elméjű emberek vezetik.
Néha az az ember érzése, hogy elképzelhető, hogy az ország vezetői tényleg a tündérmesék birodalmában élnek. Ezt súlyosabb esetben az elme megbomlásának hívják.
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány kijelentése olyan ijesztően nem evilági, hogy az emberben felvetődik, hogy nem szakadtak-e el teljesen a valóságtól. De most komolyan. Ha őszintén belegondolnak a „jobboldali” szavazók, nincs titokban néha ilyen érzésük? Azért teszem a „jobboldali” szavazókat idézőjelbe, mert itt vagyok például én, aki a rendszerváltás óta eddig 6 országgyűlési választáson vett részt. Megmondom őszintén, hogy a hatból egyszer sem sikerült olyan pártra adni a szavazatomat, amely utána kormányra került. De ez legyen az én gondom. A furcsa az, hogy az írásaim alapján sokan „balosnak” gondolnak. Miért? Azért, mert nem értek egyet Orbán Viktor hosszantartó és nemzetmegosztó politikájával?
Mára elértünk oda, hogy az a baloldaliság definíciója, hogy mindenki komcsi, aki Orbán ellen van. Ijesztő állapotok!
El kell ismernem, hogy azt a politikát, amit Orbán folytat, egy nemzeti mázzal leöntött, jobboldali köntösbe bújtatott izzig-vérig bolsevista eszközöket alkalmazó baloldali egypártrendszerre törekvő állampárti szocializmusnak tartom. Attól, mert valaki dörgölődzik a papokhoz még nem lesz jobboldali. 
Feladatunknak tekintjük, többek között, hogy a magyar történelmi példákat hozzunk a mai kor eseményeire. Nézzünk szembe történelmünkkel és tanuljunk hibáinkból, vonjuk le a tanulságokat.   
És itt álljunk meg egy szóra. Itt van a legújabb magyar elmeszülemény a napjainkban „magyargyalázás”. Egyes honfitársaink azt hiszik, ha egy magyar emberre rosszat mondunk, akkor gyalázzuk a magyart. Ekkora oktondiságot a világ nem látott még a hátán. Ez ugyanis azt feltételezi, hogy a magyarok semmi rosszat nem tettek történelmük egésze alatt, csakis kizárólag jó, és bölcs döntéseket hoztak és minden magyar valóságos kis angyalka. 
Fent: Dózsa György festményen, lent korabeli metszet Dózsa kivégzéséről.
Vannak olyan honfitársaink, akik azt hiszik, hogy attól magyarok, ha lehazudják a csillagot az égről és meghamísítják a történelmet.
Nézzünk egy példát. Nemrég írtam egy cikket Szapolyai Jánosról, akit megmondom őszintén a történelmünk egy negatív figurájának tartok. Szemére vetettem Szapolyainak, hogy enyhén szólva nem támogatta II. Lajos királyt. A rossz nyelvek szerint ezért késett le a mohácsi csatáról és állomásozott 20 ezer harcosával Szeged alatt, miközben a király meghalt. Céloztam rá, hogy simán el tudom képzelni, hogy a király nem a török elől menekülve fulladt bele a Csele-patakban, hanem a pártütők gyilkolhatták meg. Utána leírtam, hogy a mohácsi vész utáni harcban a trónért Ferdinánd és Szapolyai között többen estek el magyarok, mint a mohácsi csatában és Szapolyai, hogy király lehessen a törökhöz fordult segítségért felajánlva nekik Bécset és az ország nyugati részét. Én ezt árulásnak tartom és nem tetszik. Ettől még Szapolyai János magyarnak tartom, de nem emelem a szentek közé.
Mondhat bárki, bármit. Szapolyai szövetségben a törökkel (behívta a törököket), odaígérte annak az ország nyugati részét, mindezt csak a hatalomért.
Na, a cikk után jöttek a levelek, hogy én „gyalázom” a magyar és édes jó János királyunk így meg úgy. Jött levél Védegylettől meg mindenhonnan.
Kíváncsi vagyok, hogy ezek a nagymagyar honfitársaim, miként ítélik Szapolyai azon cselekedetét, hogy például Dózsa Györgyöt és az általa vezetett felkelést leverte, Dózsát izzó trónra ültette. Ez is szép magyar honfiúi cselekedet, és Dózsa egy idegenszívű senkiházi? Ugyan már Dózsa is magyar és Szapolyai is. Csak hát harcoltak egymás ellen. De azért hadd ne kelljen elégedetten azon elmélkednem, hogy milyen nagyszerű tett volt Szapolyaitól Dózsa megégetése. 
Sokan védik Szapolyait, hogy szegénykém azért késte le a mohácsi csatát, mert hamis információt kapott a Fuggerek ármánykodása miatt. Tudják mit, elhiszem és elfogadom. Azt már kevésbé, hogy erős 20 ezres csapatai élén végignézte, hogy a mohácsi csata után a török akadálytalanul Budára vonuljon, és ott felkoncolja a lakosságot, és a zsákmányával hazatérjen, mindezt úgy, hogy egyetlen Szapolyai katona által még csak zaklatva sem volt. Nincs ezen mit szépíteni, Szapolyai önös politikai érdekből dörzsölte kezét a török győzelme láttán és nekilátott a királlyá választásának előkészítéséhez. Akkor sem volt más a politika, mint manapság.
Kérdés, ha én mindezt leírom, akkor miért vagyok magyargyalázó? Leírok én egyebet is. 
Azért lehet, hogy Koppánynak más lenne a véleménye, a trónbitorló Istvánról. Csakhogy a történlemkönyveket a győztesek írják. Ettől még István és Koppány is magyar volt.

István király egy brutális és kegyetlen gyilkos volt, aki idegen germán grófok és a pápaság érdekeit szem előtt tartva úgy szilárdította meg hatalmát, hogy a magyarság addigi szellemi irányvonalát teljesen megsemmisítette. Ez magyargyalázás? Kíváncsi lennék, mit szólna a felnégyelt Koppány és az akkor kiirtott több tízezer magyar. Mi lenne a véleményük a magyar sámánoknak, akiknek halniuk kellett. Most persze lehet jönni azzal a dajkamesével, hogy tulajdonképpen mi már, akkor is keresztények voltunk, meg hasonló sületlenségek. Nem, nem voltunk azok. Tűzzel és vassal lettünk azzá. Ez nem azt jelenti, hogy akkor most mindenki adja fel a keresztény hitét, amennyiben van neki és kezdjen sámándobolni. A francot! De attól még ez történt és ez nem magyargyalázás, hanem a tény.   
Most kezdjem sorolni, hogy Görgeynek volt sok mindenben igaza Kossuth ellenében? Csák Máté nem volt magyar? Hegedűs hadnagy nem volt magyar Egerben? Tisztelnem kellene Teller Edét? Engedtessék meg, hogy ne igazán legyek büszke egy olyan emberre, aki legpusztítóbb fegyvert adta a világnak. De ő is magyar attól még. Tényleg büszkének kellene lennem Szálasira és Kun Bélára? Ugye, hogy nem. Ettől még mindketten magyarok.
Szóval álljunk le ezzel a magyargyalázásos sehová nem vezető magyarabb vagyok a magyarnál dologgal, mert pont a nemzet további megosztását érjük el vele.
Végül egy mai példa. Széles Gábor nem mondható éppen a rendszerváltás vesztesének. Milliárdos. IKARUS? VIDEOTON tulaj. Bár számomra rejtély, hogy lehet ebből a két márkából milliomosnak lenni, mert sok minden gyártódott a rendszerváltás után csak IKARUS busz és VIDEOTON TV nem. Na mindegy, majd valaki megírja. Széles Gábor barátunk egy ideje vérjobbos. Megvette a Magyar Hírlapot, megalapította az Echo TV-t. Joggal mondhatjuk, hogy Orbánt többek között ő segítette hatalomba. Az úgynevezett békemenet egyik szervezője. 
Hol volt Széles Gábor, amikor Orbán ámokot futott? Békemenetet szervezett mellette. Most, amikor neki is pengetni kellene 1 milliárdot, akkor már hülye a Viktor! Ejnye Széles Úr! Tetszett volna, akkor szólni!
Aztán mit ír most saját lapjában adott interjúban? Nos, mit? Hát csak annyit, hogy amit az Orbán-Matolcsy tandem csinál az tönkreteszi az országot. Vissza kell hozni a kétkulcsos adót és a sárga csekk adót vissza vonni. Kedves Gábor, hol a francba voltál eddig? Miért nem mondtad eddig, hogy Orbán ámokot fut. Hol voltál akkor, amikor azt mondták, hogy senki sem jár rosszul? Miért nem ostromoltál TV székházat? Ja, hogy most a tranzakciós adó téged is érint, és 1 milliárdot kell kipengetned! Elárulok valamit kedves Gábor, a magyarok többsége már évek óta szegény és a hónap utolsó hetében már a te középosztályod is csak a fémpénzek összekotrásával tud ennivalót venni. Ezt nem láttad, amikor a békemenetet szervezted, csak most ébredsz, amikor téged is megsarcol a Viktor! Nem tudlak sajnálni. Szervezz egy békemenetet, hogy nem leszünk gyarmat, majd jobban érzed tőle magadat, oszt jó napot.
Attól még zsidó gyarmatként funkcionálunk, hát csodálkozunk az antiszemita megnyilatkozásokon, én nem , sőt hangot adok neki itt Magyar honban és azt utálhassak akit én akarok a csendes holokauszt áldozataként. Te meg ha rájössz , hogy te is a csendes holokauszt áldozata vagy csatlakoz a néphez. A nagy család a nemzet még megtud védeni minket csak tenni is kéne érte. Ha kell ölni, ha kell szép szóval de ne hátrálj meg pusztítsd az ellenséged, mert ő fog megölni téged a saját fészkedben, csak úgy kedvtelésből, ne várd meg míg ez bekövetkezik, mert közel az idő, s ha nem cselekszel te leszel az áldozat , addig is edd a kutyakaját, holnap már erre sem fog telni , a kutyát is többre tartják nálad azért nem kell vonítani elég ha vakkantasz , ha érted miről is van itt szó, a Draskovity kutyái megneszelik a csontot, és bérgyilkosokat küldenek rád, mint a francia kislányra.

ZSIDÓTERROR MAGYARORSZÁGON



A hazai bérgyilkosságok listája eggyel növekedett, hiszen zsidó multicégek áldozata lett az ártatlan francia lány. Amiről a rendőrség tudott, de nem mondott semmit (a lány apjának céghelyzete), azt most a zsidólapok, fél év után kikotyogják. Bezony, minden gyilkosság mögött nagyon egyszerű ügy van. Az, hogy a bűnös Dohány utcából tünt el a lány és a sok, hazug ködösítő hírt leadták, abból egyértelműen tudni lehetett, az első perctől kezdve, hogy zsidók ölték meg a lányt. Valószínű, hogy a lány elrablásával apját akarták zsarolni. Ezért volt olyan föltünő, hogy amikor az apja hozzánk jött, akkor nem volt annyira felindulva lánya halála miatt, hiszen ő már tudhatta akkor is, hogy miért ölték meg a lányát. Kép: az ártatlan áldozat


Hetek óta figyelték a Budapesten meghalt francia diáklányt, Ophélie Bretnacher-t, tudták, hol lakik, mi a programja, ismerték a ruházatát, és lehallgatták a telefonját - írja egy magyar hírszerzőre hivatkozva a keddi Bors. A napilap még hétfőn írt arról, hogy a Pepe fedőnevű férfi azt állítja, hogy a tavaly december 4-én hajnalban eltűnt lányt már a Dohány utcában elrabolták, miután kilépett a szórakozóhelyről. Helyette egy hozzá hasonló alkatú dublőrt küldtek végig Budapest utcáin. A hírszerző szerint a nemzetközi energiaügyi érdekcsoportok háborúja áll az ügy hátterében, ugyanis Ophélie édesapjának munkahelye Európa negyedik legnagyobb energetikai vállalata. A Bors keddi számában már arról is beszámolt: a lány elrablói még arra is figyeltek, hogy hasonló kockás télikabátot viseljen, mint amilyet a francia lány. A dublőrt a Lánchíd közelében vette fel egy autó, majd a hídon kidobták Ophélie táskáját. Arra egyébként a rendőrségnek sincsen magyarázata, hogy a Lánchídnál hová tűnt a térfigyelő kamerák felvételén látható személy. A cikk szerint a magyar rendőrség már le akarta zárni az ügyet, de a franciák ezt nem engedik.

Mondjátok itt melyik főrendőr volt a fizetési listán, aki intézkedett az ügy eltussolásában. Netán ő adta a bérgyilkost is? Sok – sok megválaszolatlan kérdés , de ha megkaparjuk értelmes válaszok kerülnek a felszínre, vajon a főrendőrökig sáros a rendőrség, vagy Pintérig bezárólag nézhetjük a tényeket. Azt tudjuk, hogy a rendőrség és az alvilág maffia kapcsolatai, most a főrendőrökig fel feslett, hogy Pintér és a politikai elit is benne van az már biztos, Sanyi bátyó nem véletlenül jár kis bőrönddel , hozza viszi a diplomáciai csomagot, és bizony senkinek sincs joga belenézni a kofferbe.
Az alvilágnak nincs romantikája,
az alvilágban nincsen szerelem
Ideje lenne már meg öngyílkolnia magát valamelyik érintett főzsarunak, mint az olaj maffiánál.
Viktor a mocsokban élünk kutyakaján tengetjük éltünket, a zsidó meg terveket sző kit hogyan öljön meg a főrendőr adja a bérgyilkost, és erre mindig van elkülönített pénz, csak a magyarnak nem jut a tőkeerős hitelforintból, ja hogy a zsidó nyomja, és lenyúl belőle ebből fedezi a gyilkosságokat. És mi van a magyar önvédelemmel, Károlyi Mihálynál is leszerelték a magyarokat, most sincs katonánk, aki van az rabló a Hende nem győzi leleplezni őket, a végén ő is evésközben meg öngyilkolja magát, ha magára hagyjátok, a zsidónak kellet a hadianyag amit ott lophatott az megint egy kisregény. Kifosztot már minket török , tatár, orosz, de úgy mint a zsidó egyetlen náció sem tette, neki az életünk a hazánk kell, és tűzzel vassal, koruppcióval, bérgyilkossal, zsarolással , de kiénekli a földet a lábunk alól.
Ti kik az Antali örökségtől vezérelve a magyar uralkodó, és felső osztályát akartátok létrehozni, tisztában vagytok vele, hogy az elrabolt nemzeti vagyon miatt célkeresztben vagytok. A zsidók és a vakolók akarták e tételt lenullázni és ti beleköptetek a levesükbe, ezért a régi ÁVH – s módszerrel lesztek kifosztva. Megtetszett a vagyonotok ezért terrorholokauszt áldozata leszel családostól vagyonostól,és téged nem véd meg senki és semmi mert, olyan rabló voltál mint a zsidó, tán még aljasabb is, pusztulj rabló családostul. Pintér Draskovics közben jár, Simicska meg eltulajdonítja a vagyonotokat, és egy ügyes húzással átjátsza a zsidóknak. A disz gojoknak ez a beugró, hogy ágytál igazgató lehessen a zsidó gyarmaton. Hol a határ a helikopteres rablott pénzszállítás, az ÁVH – s zsidó húsdaráló , a zsidó bérgyilkos által elkövetett rablásban. Az hogy a helikopter lezuhan a pénz elég, az ÁVH – s húsdarálót bebetonozzák, a zsidó bérgyílkos meg elhagyja az országot, a jelenség még él és rajta vagytok a listán . Drága gyermekeim az hogy a helikopter lezuhant és a pénz eléget, a tartozás még nincs kiegyenlítve a zsidó méltóságom csorbulna ha ezt a tényt elfogadnám, a többire engedjétek meg ,hogy ne válaszoljak a hitt község majd dönt az ügyben.
Azt beszélik kóser vágásra készülnek, egy politikus gyerekét célozták meg , hogy megmutassák ki az úr e provincián , a vakolók a környezettanulmányokat már elkezdték, a fedő történeten is dolgoznak, és a balekon is ügyködnek, mint biorobot feláldozható egy kisebb csetepatét kell rögtönözniük, hogy a háttérből tudjanak operálni . Három négy fedő sztori van előkészületben, hogy a megfélemlítés minél nagyobb legyen. Na rohadt antiszemiták most beködösítünk mire közelebb juttok a megoldáshoz, a hatalomból is kifogtok esni. Salom , Salom hollótestvér hány bőrt húzzunk le a gojról....
HENDE CSABA SZEMLÉT TARTOTT CSAPATAI FÖLÖTT
A képen a magyar hadsereg látható pillanatnyi állapotában. Linder Béla álma mgevalósult, amit még 1918-ban, az I. patkányköztársaságban akartak. Gyakorlatilag nincs magyar honvédség, nincsenek fegyvereink. Csak jólfizetett tábornokok vannak. Hende Csaba riadót fújt és megjelentek a csapatai a pesti gettóból kiszabadulva. Alább az új degeneráció.



Ali baba és a negyven rabló honismereti szakköre megbeszélik , hogy a világon hol veszítsék el a háborút, mert aki mellé odaállunk az biztos vesztes lesz. Most az USA . A kiszemelt áldozat elég hatékonyak még így is megfogyva bár de törve nem él e nemzet a hazán.
Bűnözői körök a végrehajtók körében?
2012, június 17 - 15:45 MTI - 
barikad.hu
Amíg érdekeltté lehet tenni a végrehajtót a hitelek bedőlésében, addig nem lesz változás a kilakoltatásoknál - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Kállay Judit, a Magyar Végrehajtók Országos Egyesületének alelnöke a lapnak elmondta: a végrehajtók között 
vannak olyanok, akik milliókat is kereshetnek egy-egy ügyön.
   
Az országban élő kétszáz önálló bírósági végrehajtó tíz százaléka nem a jogszabályok szerint jár el, és annak ellenére, hogy okirat-hamisítás, hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt eljárások folynak ellenük, ma is dolgoznak.
   
Az egyesület a végrehajtásban tapasztalt visszaélések ellen lép fel, de az is világosan látszik, hogy ellehetetlenítik azokat, akik a visszaélésekre hívják fel a figyelmet.
A zsidó hiénák működnek a gyarmaton a pénz fogságába került családok lakásait fogják a betelepűlő hittestvéreinek megszerezni és tetemes haszonnal értékesíteni zsidó testvérének, ja az üzlet az üzlet és ezt a zsidó tudja is és fizet. De az egész igazságszolgáltatásunk maffia szálakkal átitatott zsidó tákolmány ép olyan mint az alkotmányunk.
ARS POETICA 

Végrehajtó jelölti kinevezés után bekerülünk abba a feljelentgetős, barátságtalan, hideg világba, amely a joggal foglalkozó terület legkeményebbike, és amelyet valójában csak az tart össze, hogy itt és ebből kell megélni. Amikor az egyetemen valaki megtudta, hogy milyen szakmát választottam, ilyeneket kérdezgettek: "És ebből akarsz megélni?", meg hogy "Egész rendes pofa. Miért foglalkozik olyan mocskos izével, mint a végrehajtás?". Ilyenkor én csak mosolyogva bólintottam és próbáltam elmagyarázni, hogy ez a dolog sokkal teljesebb és az egyén és a társadalom szempontjából megkerülhetetlenül fontos munka. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkit meg tudtam győzni. Brutálisan kemény tanulás után egyedüliként kitűnővel teljesítettem a végrehajtói szakvizsgát. Testvérbátyám, aki korábban a végrehajtás szervezetét elnökségi titkárként irányította nem engedhette meg magának, hogy öccse leszerepeljen, ezért szó szerint megtanultam jogszabályokat, néha, amikor leülök egy étterembe, mentes és lefoglalható vagyontárgyakat látok, majd jogszabályhelyeket, és utána meg rangsorokat állítok fel, hogyan lehetne az éttermet a nélkül végrehajtani, hogy tönkremenjen, és emberek veszítsék el a munkahelyüket. Néha amikor megyek az utcán, vagy elmegyek motorozni egyszer csak beugrik a Vht. és az oldalak leperegnek a fejemben.

Valószínűleg értékelhették őszinteségemet és szakmám iránti elhatározottságomat, mert bekerültem az Önálló Bírósági Végrehajtók közé. A végrehajtói évek fölöttem sem múltak el nyomtalanul.

Megfigyelhetjük, hogy a kor előrehaladtával minden ember egyre jobban hozzászokik hiányosságaihoz és szokásaihoz. Nekem ilyen hibám, hogy képtelen vagyok megnyugodni és szép csendben ülni a babérokon. Aki már dolgozott velem együtt tudja, hogy akár hetente átrendezem az irodát addig, amíg a legpraktikusabb nem lesz. Ez a nyugtalanság talán korosztályom népbetegsége, talán a modern életvitel velejárója, de az biztos, hogy azok közül, akik vitték valamire, mindenki szenved tőle.

Miként kerekedhetünk felül a megosztottságon? Hogyan kezdhetnénk hozzá az életünk átalakításához? Nem állítom, hogy pontosan tudnám, mit kell tenni, valami sokkal szerényebbet ajánlok: saját gondolatokat, melyek a gyökerekből eredő értékekből fakadnak. Gondolom, hogy lesznek, akik itt vagy ott hiányosnak tartják értékkészletemet. Elfogadom a kritikát. De hiszek a szólás szabadságában, nagyra értékelem azokat a végrehajtókat, akik a közösség és a fejlődés mellett teszik le voksukat. Hangsúlyozom az előző mondatban a két szó közötti "és"-t! Tagadom a "vannak végrehajtók és vannak végrehajtóbbak" elvét, és hiszek az igazság végső győzelmében elkerülve a megfelelni vágyás csapdáját
Első Magyar Végrehajtási Szaklap Online 


Bejelentik az Európai Egyesült Államok megalakulását 
2012. június 04. - 11:44 
Jövőnk.info

A Welt am Sonntag német lap szerint júniusban bejelentik az Európai Unió átfogó reformprogramját. Ez a reformprogram előírja a közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát. A tagállamok adóbevételei közvetlenül az uniós pénzközponthoz jutnak, az Európai Bizottság közvetlenül dönt a tagállamok költségvetése felől, megszűnik a tagállamok önálló külpolitikájának látszata és a nemzetközi politikában az egyes tagállamok nem, hanem kizárólag az Európai Unió jelenik meg. A tagállamok hadserege a NATO reformprogramjában elfogadott alárendelés útján fokozatosan leépítésre kerül, helyét átveszi az Európai Unió központi irányítás alatt lévő hadereje. A reformprogram alapján a közeljövőben bevezetésre kerül az egységes bankfelügyeleti rendszer, központi szabályozás alá kerül a munkaerőpiac és aszociális ellátórendszer.

Ebből a bejelentésből két fontos következtetést vonhatunk le. Minden abba az irányba halad, 
ami előre látható volt. A nyugati vezetés már képtelen a hosszú távú tervek leplezésére, az alkalmazkodás szükségessége miatt elhagyják az álarcot. Az illuzionista politika európai szinten megbukott. Az erővonalak elválnak és lassan kikristályosodnak a nyílt ellentétek. Olyan ellentétek bontakoznak ki az európai rendszeren belül, melyek nemsokára már egy nyílt diktatúrával szemben sorakoztatják fel a nemzetek függetlenségéért harcoló fegyveres ellenállást.

Ez az ellenállás európai szinten egyre erősödik, most erősebb mint valaha, és térnyerése a jövőben csak fokozódik. Ha nem így lenne, az uniós vezetésnek nem lenne szüksége nyílt diktatúra kiépítésére. A reformprogram nemcsak hogy felkavarja az állóvizet, de egyben tiszta vizet is önt a pohárba. Az Európai Unió Európa-szerte ellenségképpé válik. Ahogy ez határozottabb formát ölt, minden, eddig egymás ellen ható, s így egymás hatásait kioltó társadalmi feszültség az Európai Unió vezetésére összpontosul majd. Ahogy telik az idő, többé nem a tagállamok politikája lesz megtéve a társadalmi problémák legfőbb okának, mert minden nyíltan központi irányítás alá kerül. Ezzel a brüsszeli vezetés célkeresztbe teszi magát, ami a nemzetérdekű erők kibontakozásának kedvez. Ha júniusban ez a reformprogram elfogadásra kerül, az Európai Unió területi egységének felbomlása csak idő kérdése. Akkor Magyarország hungarista alapokon, az erkölcs és a rend szellemében fog újjáépülni.
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info 


Lemond magyar állami kitüntetéséről a Nobel-díjas író 
2012.06.18. 17:54 MTI - Hír24
Nyirő József, a nyilas parlament munkájában a végsőkig részt vevő író újratemetése és a Horthyról elnevezett terek, felállított szobrok győzték meg Elie Wieselt.

nol.hu információi szerint egy Kövér Lászlónak címzett levélben mond le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke hétfőn az MTI-nek megerősítette, hogy az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. A levélre a házelnök szerdán válaszol - közölte Veress László.

nol.hu írása szerint a levélben az áll, megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a szerinte nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében.

Írásában - a portál közlése alapján - a magyar származású amerikai zsidó író kitér azokra a "nyugtalanító hírekre", amelyek szerint Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők.

Az MTI washingtoni tudósítójának megkeresésére Elie Wiesel titkársága is megerősítette, hogy az író levelében lemondott a kitüntetésről.

Elie Wiesel magyar származású amerikai zsidó író, politikai aktivista, egyetemi tanár és holokauszt-túlélő. 57 könyvet írt. Leghíresebb műve Az éjszaka, amely a holokauszt során szerzett tapasztalatairól szól. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott. A norvég Nobel-díj-bizottság az "emberiség hírvivőjének/hírnökének" nevezte, megjegyezve, hogy a "Hitler haláltáboraiban történt teljes megalázottság megtapasztalásának és az emberiesség semmibe vevésének" feldolgozására irányuló küzdelmei, valamint a "béke érdekében végzett gyakorlati munkája" mind "a béke, a jóvátétel/megbékélés és az emberi méltóság" erőteljes üzenetét közvetíti az emberiség felé. Ő használta először a "holokauszt" kifejezést a mai értelmében.

Elie Wiesel 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Egy ingyen élővel kevesebbet kell etetnünk, bár csak minden megsértődnének és eltünnének a hazánkból aliázzanak csak minél többen , huzzanak a busba a holló kosztosok.


Megerőszakolták, szemét kinyomták, lábát levágták a cigányok + videó
A Magyar Nemzet (lásd a minapi, nagyon jó cikküket) mellett a HírTV is egyre inkább felismeri, hogy vagy átveszik a cigánybűnözést leleplező, a rideg, támadhatatlan számokkal, statisztikákkal, megfontolt érveléssel, tényekkel operáló stílusunkat, vagy egyre inkább ellehetetlenülnek és lejáratódnak. Ennek legújabb terméke a tegnapi Célpont adásának második fele. Most már csak a zsidóbűnözés, a Peresz által is bevallott izraeli gyarmatosítás van hátra, ezt persze egyelőre aligha tárják fel.
 
 
(A WMV formátumú eredeti ITT található, akinek meg jó a beépített médialejátszós verzió is, az azt ITT találja.)
Csak egy kis összefoglaló (tessék megnézni az egész videót – NAGYON jó!): 35% magyar, 65% cigány lakos; rendőr nincs a faluban, állandó betörések. “Ha nem védekezek, az a baj, ha védekezek, az a baj… legalább életben maradok, az egészben annyi jó”. A cigányok lopnak mindent, gyilkolnak és ezért a polgármester meg a fehérek a hibásak. Vacak ötezer Ft-ért gyilkolnak.

Életerős fiatalok a kocsmában, azzal pöffeszkednek a kamerába (!), hogy melyik, hol, mikor gyilkolt (nem csak itt, hanem Tarnazsadányban is). “Hát – az élet az ilyen. Megtörténik bárkivel bármi. Véleményt nem tudok nyilvánítani, mert az én öcsém is benne volt.” - mondja flegmán a természetesen szabadlábon levő egyik elkövető. Ha munka kerül szóba - röhögnek. Sittesek és nem "félnek" egy nyugdíjas nyakát elvágni.

Egy cigány, aki jól láthatóan betanulta az egyenvédekezést: “ezt [a gyilkosságokat, lopásokat, betöréseket] nem lehet a falu [cigány] népére hárítani. Egy hülye ember, egy pszichopata mindenhol lehet” – aha, persze. Mert a cigányok aztán arról híresek, hogy kivetik, kiközösítik maguk közül a bűnözőket. Hát persze. Pont ellenkezőleg: még az általuk legnagyobb becsben tartott fővajdájuk, Száva Vince is maffiózó volt, embereket fizikailag megnyomorító, talán meg is gyilkoltató maffiózó, amit 
maga is elismert. De mára belépett a hitgyülibe, akárcsak annyi más cigány (tegnapi kis hír & példa erről ITT), ezért, mivel az SZDSZ-t támogatja, a szocionistáknak semmi baja nincs a múltjával. (Plusz info & hivatkozott bizonyíték ITT.)

Meginterjúvoltak egy helyi munkaadót, aki 8000 Ft-ot ajánlott a cigóknak 10 óra munkáért. Körberöhögték: “az pénz?” Amikor a munkaadó visszakérdezett, mi a pénz nekik, azt válaszolták: “a segély, mert azért még kilenckor alszok”. Közben az egyik cigány nő megint a szokásos “munkát nekünk, és akkor nem bűnözünk” süket dumával jön. (Munkát-kenyeret – ugye, emlékszünk 
a Rimaszombaton történtekre? Meg arra, hogy 800 Ft-os órabérért sem hajlandók dolgozni a cigányok, ahogy az itt is kiderült?!)

A polgármester: “amennyi pénzt ma kapnak a rászorultak, 99%-ban romák, annyit soha nem kaptak. A két legcsóróbb család, aki éhezik, mert az uzsorásnak odaadja a pénzét, 130 alatt nem kap az államtól, GYES, családi segély, lakásfenntartási, hétszentség. Más mennyit dolgozik 130 ezer Ft-ért? És gyakorlatilag ezt a feszültségforrást érzem, ami előbb-utóbb robbanni fog.” 
Hoppá! A segílyek 99%-át cigányok kapják egy olyan faluban, ahol a romák aránya amúgy “csak” 65%? Országos szinten, tessék mondani, szintén így van? Ugye extrapolálhatunk országos szintre is? Kimondhatjuk, hogy a  szociális segílyek, lakástámogatások, a szocpol stb. 90%-a csak és kizárólag cigányokra megy el országos szinten? (a 65/99-ből következően ez még kifejezetten barátságos arány – számolhattam volna mondjuk 98%-kal is…)

Igen, ez az Új Magyarország 2008-ban.

Hungária Televízió heti műsorajánló: www.hungariatv.hu
MAGYARORSZÁG BUKÁSA,
AVAGY A KORRUPCIÓ MINDENT ELSÖPÖR
Tatár József műsora

ÁLLAMI JOGOSÍTVÁNYOKKAL RENDELKEZŐ
SZERVEZETT BŰNÖZÉS IRÁNYÍTJA AZ ORSZÁGOT?


FŐBÍRÓ AD PARANCSOT AZ ÜGYÉSZSÉG ÉS A RENDŐRSÉG FELÉ BÜNTETŐELJÁRÁS MEGHAMISÍTÁSÁRA
ÉS VALÓTLAN TÉNYEK LÁTSZATVALÓSÁGGÁ TÖRTÉNŐ ÁTVÁLTOZTATÁSÁRA
DR. MONOSTORI ATTILA: A KORRUPCIÓ MINDENT ELÉRT 1. RÉSZ
DR. MONOSTORI ATTILA: A KORRUPCIÓ MINDENT ELÉRT 2. RÉSZ

A Hungária Televízió stúdiójának vendége 
Dr. Monostori Attila ügyvéd 
a nagy botrányt kavart zámolyi lincselés következtében a cigányok által agyonvert csákvári fiatalember családjának jogi képviselőjeként szerzett magának országos és nemzetközi hírnevet.

1989-ben az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon is jelen volt, mint a Függetlenségi Párt jogi szakértője, majd az első szabad magyar Gazdasági Kamara létrehozásában is részt vett, s a 2002-es hídblokád után Budaházy György jogi képviselője lett.

2004-ben a szintén országos üggyé dagadt Baumag-botrány károsultjainak védőjeként került ismét a figyelem központjába. 

DR. MONOSTORI ATTILA: A KORRUPCIÓ MINDENT ELÉRT 2/1. RÉSZ - 2012 06 12

DR. MONOSTORI ATTILA: A KORRUPCIÓ MINDENT ELÉRT 2/2. RÉSZ - 2012 06 12


Csak rabbiknak, vagy másoknak is jár a jogvédelem Magyarországon?


DR. DÁVID TAMÁS - PATRUBÁNY MIKLÓS MVSZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012 06 15


A rákgyógyításról 1


A rákgyógyításról 2


2/1.- Az "egyenruhásbűnözés" felszámolása bizottság felállításának vitája (2011-05-10)


2/2.- Az "egyenruhásbűnözés" felszámolása bizottság felállításának vitája (2011-05-10)


Kitennék Ángyánt a Fidesz-frakcióból? 
2012, június 14 - 09:08 MTI - 
barikad.hu
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár nagy hibának tartja, hogy Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára a Fidesz parlamenti frakciójában foglal helyet.

"Ángyán Józsefet én egy naiv, hiszékeny embernek tartom, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel. Még nagyobb hibának érzem, hogy egy ilyen ember a parlament Fidesz-frakciójában foglal helyet" - idézi Tállai Andrást az Észak-Magyarország című napilap csütörtöki száma.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lap két egész oldalas összeállításban számol be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet "parlamentig elérő" termőföld-haszonbérleti pályázata körül kirobbant vitáról. A lap emlékeztet arra, hogy az Ángyán József által a pályázatokról elkészített elemzés politikai hátszéllel rendelkező nyertes pályázókról, strómanokról beszél.

A újságban nyertes mellett megszólal, Sárvári Attila, a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület titkára, aki attól tart, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által kiírt pályázat csak "főpróba" volt, mert 2014-ben 14 ezer hektár állami föld bérleti szerződése jár le, és ha azokat a területeket is "hasonló módon" osztják el, az "több falu és a vidék végét" is jelentheti.

A szakember ugyanakkor azt is elmondta: a pályázat nyertesei között sok tisztességes gazda is volt, de néhány nyertes esetében kérdések merültek fel, amelyekre egyelőre nem születtek megnyugtató válaszok, míg másokkal kapcsolatban azt feltételezik, hogy pusztán strómanként pályáztak, illetve csak a hektáronkénti 50-60 ezer forint területalapú támogatást szeretnék megszerezni.

Kapcsolódó cikkek:
   
Ángyán: a pályázati rendszer a spekulánsoknak kedvez 
Ángyán felkavarta az állóvizet , a pocsolyában ott dagonyázik a Simicska had kik a termőföldet akarják megszerezni. Mit gondoltok miért nem alkottak földtörvényt a tisztelt házban? Akkor nem tudnák lenyúlni a josziv tótok simicskai hadművelettel, mert itt osztják az észt és a megbízásokat kellő visszaosztás esetén a nép meg kutyakaján él. Mocskos zsidók és zsidóbérencek vagytok, disz gojok, ti bezzeg nem ismeritek a kutyakaja ízét, anyátokat gyerekeiteket etessék ezzel ahogy kiestek a hatalomból, járjon rátok az éhes cigányhad és ne tudjatok védekezni a kifosztásotokban.

Két példa a csúszó mászó dísz gojok viselkedéséből.
Ti már kiérdemeltétek az ágytál kihordó dísz goj jogot, és életben hagynak a zsidók ágytálcserélőnek, de azért a végén nektek is kutyakaját kell ennetek, így határozott a hitközség, ti bohócok játszátok a szerepeteket vagy a vakolók befalaznak. Mit gondoltok ti ugathattok, mikor csak vakkantás volt engedélyezve. Kutyának is rosszak vagytok, ti ebek Velszi ebek , hát ne éljen a főrabbi.

Pályázatot hirdet Morvai a méltóságukban megsértett magyaroknak 
2012, június 7 - 16:13 
Barikád
A Jobbik EP-képviselője támogatandónak nevezte a köztársasági elnök és az egyházi vezetők kezdeményezését, hogy végiglátogassák a jogfosztott, megalázott magyar embereket. Morvai Krisztina fontosnak tartja, hogy a kezdeményezés véletlenül se korlátozódjon Schweitzer főrabbi méltóságának védelmére, ezért nyílt levelet írt Áder János köztársasági elnöknek. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívását változtatás nélkül közöljük.

Morvai KrisztinaA mai napon országos mozgalmat és pályázatot hirdetek a következő címmel: Méltóságunk védelmében vendégségbe hívjuk köztársasági elnökünket, állami és egyházi vezetőinket! Áder János köztársasági elnök tegnap látogatást tett Schweitzer József főrabbi úrnál, akit a hírek szerint az utcán szóbeli inzultus ért. Ugyanezen jogsértés miatt sorra adnak ki tiltakozó közleményeket a kormány és a történelmi egyházak vezetői is. Úgy tűnik, korszakváltás következett be: mostantól Magyarország vezetői nem nézik tétlenül a magyar állampolgárokkal szembeni jogsértő, illetve az emberi méltóságot sértő magatartásokat. 

Európai parlamenti képviselőként és jogvédőként nagyon fontosnak tartom, hogy e kezdeményezés ne torpanjon meg, s véletlenül se korlátozódjon Schweitzer főrabbi méltóságának védelmére. Az alábbi nyílt levélben kértem fel Köztársasági Elnök urat arra, hogy a magyar állampolgárok jogfosztottságának, méltóságuk megsértésének felmérésére, megismerésére irányuló látogatásait a legszélesebb körben folytassa például multi cégeknél 80 ezer forintért dolgozó munkásemberek, továbbá három műszakos ápolónők, jogfosztott kisgazdák, a bűnözésnek kiszolgáltatott vidéki emberek, devizaadósok, illetve az elszakított területeken élő jogsértett magyarok személyes meglátogatásával.

Ezúton hívok fel minden olyan magyar állampolgárt, aki eddig úgy érezte, hogy az állami és egyházi vezetők nem érdeklődtek jogfosztottsága iránt, nem védték megfelelően az emberi méltóságát,hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz, s részletes levélben bemutatva életüket hívják meg a köztársasági elnök urat, s kíséretében a kormány valamint a történelmi egyházak vezető képviselőit személyes látogatásra, beszélgetésre, ismerkedésre, jogvédelmük megszervezésére. Kérem, hogy a meghívólevelek másolatát a pályázaton részt venni kívánó magánszemélyek, családok, illetve közösségek küldjék el email címemre: 
krisztina.morvai@europarl.europa.eu

A magyar emberek jogfosztottságáról, annak megnyilvánulási formáiról a leginkább alapos, a politikusok és egyházi vezetők számára leginkább felvilágosító erejű tájékoztatások, meghívólevelek beküldői között háromnapos brüsszeli utazásokat, illetve 10 db, egy éves Bar!kád hetilap előfizetést sorsolunk ki. Az arra vállalkozókkal dokumentumfilm forgatását is tervezem, amelynek ideiglenes címe: Jogfosztottan az Európai Unióban. A filmet minden magyar politikusnak, állami és egyházi vezetőnek el fogom juttatni, addig is, amíg személyes látogatásaikkal a magyar emberek valós élethelyzetével nem lesz módjuk a legteljesebb körben megismerkedni. Kérem, hogy ezt a pályázati felhívást és Köztársasági Elnök úrnak írt nyílt levelemet minél több érintett magyar állampolgárnak juttassák el! 
* * *


Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Mindenekelőtt megkésve, de szeretettel gratulálok államfővé választásához - úgy is, mint volt brüsszeli képviselőtársa -, s minden jót kívánok munkájához.

A Schweitzer főrabbi úr utcai, szóbeli megsértésével kapcsolatban kiadott közleményével, illetve a megsértett főrabbi személyes államfői meglátogatásával összefüggésben szeretném néhány gondolatomat megosztani Önnel. Tájékoztatni szeretném arról is, hogy a megsértett magyar állampolgárok meglátogatásával, megvigasztalásával és helyzetük orvoslásával kapcsolatos kiváló és igen időszerű államfői kezdeményezését jómagam egy országos mozgalom meghirdetésével támogatom.

Szégyenkezve vallom be: először meghökkentem, sőt felháborodtam azon, hogy a kormány, a történelmi egyházak vezetői, s Ön, mint Magyarország köztársasági elnöke szinte egymással versengve adnak ki közleményeket amiatt, hogy egy idős közszereplőt valaki az utcán szóban inzultált. Mi több, Ön személyes látogatást is tett a főrabbinál meghallgatva és megnyugtatva őt.

Első, s meggondolatlan reakcióként mindezt durva aránytévesztésnek éreztem egy olyan országban, ahol emberek százezrei élnek folyamatos és durva megaláztatások közepette, részben a szegénység, részben a közbiztonság teljes hiánya, részben más olyan okok miatt, amelyekkel szemben mind az állami, mind az egyházi vezetők ez idáig szinte teljes közömbösséget mutattak.

Nagy öröm volt számomra, amikor rájöttem: pont ez az a közömbösség, amelynek ezennel vége szakadt! Köztársasági elnök úr, valamint a Kormány és a katolikus, református, valamint az evangélikus egyház vezetői nem tűrik tovább szó nélkül mindazt a megalázottságot és jogfosztottságot, amelyet a magyar állampolgárok saját hazájukban nap mint nap elszenvednek. Vége a politikusok és az egyházi vezetők eddigi közömbösségének, eljött hát végre a jogvédelem, a határozott szavak, s reméljük a tettek ideje! Külön örülök annak, hogy a szemléletváltás részeként Köztársasági Elnök úr megkezdte a megalázott emberek személyes meglátogatását, nehézségeik meghallgatását, s úgy döntött, hogy a bensőséges hangú találkozókat követően bíztatást, gyógyírt ad az érintett állampolgároknak, s az egész társadalmat mozgósítja annak érdekében, hogy minden honfitársunk emberi méltósága védelmet kapjon. Javaslom, hogy a hasonló célokat maguk elé tűző kormányzati vezetőket és a tegnap szintén Önnel együtt tiltakozó egyházi vezetőket is vigye magával Köztársasági Elnök úr ezekre a látogatásokra, hadd tapasztalják meg ők is, mit jelent a megsértett emberi méltóság, s hadd egyesítsék erőiket a megsértett emberi méltóság helyreállítására Magyarországon.

Én magam két módon szeretném segíteni az Ön kiváló kezdeményezését. Az egyik: országos mozgalmat indítok azzal a címmel, hogy "Méltóságunk védelmében vendégségbe hívjuk köztársasági elnökünket, állami és egyházi vezetőinket!". Ennek során megtaposott méltóságú emberek, családok, közösségek hívhatnák meg Önt és jogvédő társait személyes látogatásra, tapasztalataik és életük bemutatására, a tegnapi főrabbi látogatás mintájára. Felhívásban bíztatom a magyar embereket az Önök meghívására, s a legjobb, legmeggyőzőbb meghívólevelek íróit háromnapos brüsszeli látogatásra hívom, ahol az emberi méltóság magyarországi helyzetével kapcsolatosan nyilvános kerekasztal beszélgetést szervezek részvételükkel.

A másik mód, ahogy Köztársasági Elnök úr új kezdeményezését, jogvédő programját támogatni szeretném, az az, hogy ötleteket adok Önnek, saját országjárásaim tapasztalatai alapján arra, kiket látogasson meg most kezdődött jogvédő programja részeként a bekapcsolódó egyházi és kormányzati vezetőkkel együtt. Íme, néhány ötlet:

    1. A (többnyire) külföldi tulajdonú összeszerelő üzemekben bérrabszolga sorban dolgozó magyar kétkezi munkásokat, akik szinte minden munkajogi védelem nélkül, havi 70-80 ezer forintért dolgoznak, folyamatos megalázottságban.
    2. Azokat a magyar kisgazdákat, illetve kerttulajdonosokat, akik részben a beáramló külföldi élelmiszer hatására, illetve a felvásárlók pimaszsága miatt, részben a folyamatos termény és jószáglopások miatt kénytelenek felhagyni a gazdálkodással.
    3. Azokat a kisvállalkozókat, akik úgy érzik, hogy saját államuktól semmiféle támogatást nem kapnak (szemben a külföldi cégekkel), viszont egyre több teher van rajtuk, s az elszegényedés miatt egyre nehezebb számukra termékeik, szolgáltatásaik értékesítése.
    4. Azon munkavállalókat, közalkalmazottakat, akik 80-120 ezer forintos bérért (azaz az Európai Unióban 400-450 eurós havi bérért) tanítják gyerekeinket, illetve orvosként, ápolóként gyógyítják a betegeket. (Mit is jelent az, hogy az EU egyenrangú, egyenjogú tagállama vagyunk?)
    5. Az otthonukból kilakoltatottakat, illetve nap, mint nap ettől reszketőket, akik a állami asszisztencia mellett lezajlott devizahitelezéssel összefüggő becsapás, illetve az állásuk elvesztése, vagy más okból történt elszegényedésük miatt nem tudták törleszteni tartozásukat.
    6. A folyamatosan a bűnözéstől rettegőket, illetve a tömegesen előforduló vagyon elleni, garázda jellegű, illetve erőszakos bűncselekmények elszenvedőit, akik úgy érzik, teljesen magukra hagyja őket az állam.
    7. Az éhező gyerekeket, akik egy európai országban alig várják a hétfőt, hogy az iskolában végre élelemhez jussanak.
    8. Olyan nőket, akiket számos ok miatt sokszor különösen is érint az elszegényedés, munkanélkülivé válás ténye vagy réme.
    9. Betegeket, fogyatékkal élőket, akik szintén egyre inkább kiszolgáltatottnak és megalázottnak érzik magukat.
    10. Az elszakított területeken élő magyar testvéreinket, akik a jogfosztottság számos különböző formáját szenvedik el, s akik ugyanúgy megérdemelnék az anyaország védhatalmi, jogvédő fellépését, mint például a dél-tiroliak. (Az ő rendszeres meglátogatásuk és a velük való rendszeres tájékozódó beszélgetés talán a történelmi egyházak vezetőit is meggyőzné arról, hogy a trianoni gyásznapon történő harangozás legalább annyira elvárható tőlük, mint a főrabbi méltóságának védelmezése).


Kedves Köztársasági Elnök úr, folytathatnám a sort. Most azonban minden jel arra mutat: új korszak kezdődött el a magyar állami vezetők és az állampolgárok közötti kapcsolat történetében. A tegnapi Schweitzer üggyel történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk, s véget ért az állam (valamint a történelmi egyházak vezetőinek) sokat szidott közömbössége, áruló hozzáállása. Most, ebben az új korszakban - főként az érintett emberek személyes meglátogatása és meghallgatása eredményeként - Ön is megtapasztalja majd, milyen sokan szenvednek még Schweitzer főrabbin kívül -tán' még nála is jóval súlyosabb mértékben - itt Európa közepén származásuk miatt folyamatos megalázottságtól, sérelmektől, fájdalmaktól. Mert magyarok.

Emeljük fel a fejünket és vegyük vissza a Hazánkat!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Tisztelettel:

Dr. Morvai Krisztina jogvédő
EP-képviselő
 




S Í R  A  S Z E N T  K O R O N A 

2012.06.09, 11:08 Nemzeti Hírháló

NYÍLT LEVÉL

Bölcskei Gusztáv, Gáncsi Péter és Erdő Péter részére
a trianoni évfordulóra kért harangozás megtagadásáról

Lelkészek?

Így, kérdőjeles megszólításban.

A magyar nemzet legfájdalmasabb megemlékezésén nem voltak hajlandók teljesíteni munkaadójukkal, a magyar nemzettel szembeni munkaköri kötelességüket. A gyalázatos trianoni békediktátum évfordulóján nem harangoztak, ami egyébként évtizedek óta a munkaadójuk lelki igénye.

Sír a Szent Korona, amikor Jézus édesanyjának, Máriának, Boldogasszonyunknak felajánlott országában ez a gyalázat megeshet. S az a magyar király, aki egyébként tűzzel-vassal, a nyugati kereszténység gőgös és cinikus oltárán áldozatul vetve szülő nemzetét, megpróbálta a magyarokból kiölni az ősi hitet, ami már a honvisszafoglalás előtt is bizonyítottan keresztény gyökerű volt, az a magyar király máglyára hordatta a rovásbotokat, a javasembereket, sámánokat, táltosokat. Nem okozott neki mindez sem politikai, sem erkölcsi értelemben fejtörést. És ezt a jobbot tiszteltetik velünk?!
Felégetett minket a tatárok fékevesztett dühe, és egyetlen tallér segítséget nem küldött a büszkének mondott Európa, de elvárták, hogy megállítsuk őket, akár a nemzet elvérzése árán is, miközben orrfacsaró bűz terjengett az alsóneműjük hátsó része környékén. Nándorfejérvár falaihoz is csupán távoli imát küldtek felmentő hadak helyett, meg harangzúgást, miközben remegő térdekkel féltették templomaik sötétjében az egyház addigra összeharácsolt javait. Mert kétség nem fér hozzá, hogy nem a győzelemről szóltak a harangok jajszavai, hanem a félelemben nyüszített tengernyi zsolozsmát rendelte a pápa ezzel nyomatékosítani. Mi meg véreztünk Európáért a kegyetlen, hódító muszlim félhold árnyékában.

De hagyjuk a múltat, mert hosszú a számlájuk a magyarok igaz lelkében. Temérdek így is a bűne a keresztet fölénk tartó kezeknek! Túl messzire vinne mindet az asztalra tenni, noha most igazán megérdemelnék, bár leroskadna tőle bármelyik díszes és erőteljes kőoltár is. Ebből tisztán látszik nemzetünk ezer évig tűrő keresztényi alázata, és végtelen megbocsájtása. Beszéljünk csak a jelenről!

Kik maguk, akik megmondhatják Isten előtt, hogy mi legyen a magyarok lelki igénye? Honnan veszik azt az eszement bátorságot ellene cselekedni kenyéradó gazdáiknak? Talán bizony nem Mária Országát bízta a kezükre az a nemzet, amely a legtöbbet szenvedett ezen a földrészen? És akkor van bőr az arcukon megtagadni a fájdalomban való rész vállalását! 

Szégyentelenek! Nem sül ki a kezükből Krisztus teste, s fejükre nem hull az ő vére?
Olyanokká váltak, mint a meszelt sír. Kívül vakítóan fehér, belül telve minden undoksággal. Rossz pásztorainak bizonyultak ennek a nyájnak. Tévelygő gőgtől vezetve elvárják a magyar keresztény hívektől, hogy ezt el is tűrje? Nem.

Vegyék tudomásul, ezután egy fillért nem fordítok egyházi támogatásra és erre fogok minden magyart bíztatni. Mert ebből elég volt, ezt nem lehet eltűrni tovább! A trianoni emlékezés évfordulójára kért harangozásról tett nyilatkozatuk sokakkal együtt olyan mélységesen felháborított, hogy arra döntésre jutottam, nyilvánossá teszem tevékenységükről véleményem: nem érdemlik meg egy morzsáját sem, amit eddig ettől a nemzettől kaptak a Vereckei hágó átlépése óta.

Kérem a magyarok Istenét, nagy és súlyos kívánságom, mit kiérdemeltek tettükkel, teljesedjék fejükön, míg térden meg nem követik a magyarok nagylelkű nemzetét! Ez az átok így szól:

Bocsánatkérésükig maradjon üres minden perselyük, száradjon ki a kehely a kezükben, essen le kezükből a kenyér, mit méltatlan szájukkal Krisztus testének mondanak!
Krisztus erről nem tehet, hanem éppen együtt szomorkodik velünk, magyarokkal, és vígasztalja a Szent Koronával kezében könnyező Máriát.

Tudják meg, hogy a kínkeservesen kiizzadott magyar adóforintokból juttatott pénzekért kegyetlenül megdolgozott ez a nemzet. Tanulják meg azt a megbecsülést átélni és illő alázattal fogadni, amit ez a nemzet adott Krisztus tanait pénzért hirdetőknek.

Számomra ezután nem létezik keresztény egyház MAGYARORSZÁGon, mert ezzel a nyilatkozatukkal az elmúlt ezer év szemforgatásáról tettek bizonyságot, s köptek le mindent, legkevesebb, mióta megengedtük, hogy köztünk legyenek.
Legyen tanúm az éltető anyaföld minden tiszta forrása az Ég alatt, addig nem lépem át Isten házának szomorú küszöbét, ameddig annak kapujában térden nem fogadják Krisztus híveit, meg nem mossák egyenként mindenki lábát.

Kérem Krisztust, és illő alázattal kérem nemzettestvéreimet, hogy kérjék ugyanezt ők is Tőle, ítélő pálcája mennyei hatalmával hajlítsa lelküket a gőg és a vérlázító dőzsölésüktől híveik alázatos szolgálatára, amely ne csak a templomok hideg falai között visszhangozó szavaikban jelenjen meg, hanem valódi keresztény cselekedetekben, amit mindeddig alig tapasztaltunk.

Ha egy főpásztor, egyházi hatalmával a gonosznak engedve ilyen módon hívei rovására visszaél, az nem érdemli tovább a szolgálatot. A helyükben inkább vágatnám le ostyafogó ujjaimat, tépetném eddig hamisan szóló nyelvem, mint bizonyosan idegen érdekek és iránymutatásoknak engedve megtagadjam nemzetem lelki fájdalmát, a vígasz legcsekélyebb morzsáját sem kínálva.

A legkevesebb követelmény az említett három papnak mondott eltévelyedettel szemben, hogy élő televíziós adásban térden kérjenek bocsánatot az őket igen nagy pénzekből el és kitartó kegyes magyar nemzettől!!!
Nincs helye magyarázatnak! Tegyék meg, viseljék ezért a vezeklést! Akkor talán hirdethetik az Igét, különben nincs helyük a magyarok lelkében.

Ferencváros, 2012. június 9. 
Lengyel Károly 
Ha nem tudtad volna a zsidóktól származunk, és nem a majomtól a professzort megrugta a magyarok lova és azóta rokonságban érzi magát velünk. A vén buzit melyik kurta seggbe, vagy a börtönből szabadult szegény a börtönkönyvtár hiányos volt, hogy ilyeneket állít , talán beszéljen a rabbival, goj társaságban nem illik ilyet mondani.

Áttörés a magyar őstörténet-kutatásban: "A magyarok a zsidóktól származnak", és "Árpád fejedelem is zsidó"
012-06-09. 11:41 
Kuruc.info
Mivel a történettudomány kulcspozícióit is zsidók, illetve az ő szolgálatukban álló filoszemiták népesítik be, ne csodálkozzunk, ha meghamisítják a múltunkat. És nem csupán a 19. század második felének és a 20. századnak a történetét mutatják be hamis fényben, hanem egyre gyakrabban pedzegetik a "tudósok", hogy a zsidók már a honfoglalás előtt is éltek a Kárpát-medencében, sőt egyesek szerint az sincsen kizárva, hogy a honfoglalók között is jelentős számban voltak zsidók. Mi több, Komoróczy Géza zsidó történész professzor a minap egyértelműen ki is mondta: Árpád fejedelem igenis zsidó volt. 
 
Komoróczy, aki szerint még Árpád fejedelem is zsidó volt

Komoróczy Géza történész professzor a Hitgyüli Hetek című lapjának abból az alkalomból 
adott interjút, hogy nemrégiben megjelent A zsidók története Magyarországon című kétkötetes műve. Komoróczy szerint a 18. század vége előtt nemigen kutatták a zsidók történetét, és ha beszéltek róluk, általában "jelentéktelen idegen elemként" utaltak rájuk. A "modernizációt" követően pedig "leginkább mint gyárosokról, a kapitalizmus hordozóiról esik róluk szó" - véli a professzor. A könyvben a holokausztról is jelentős terjedelemben olvashatók a szokásos hazugságok, ám fenyegető jel, hogy immár a magyar középkort, sőt az őstörténetünket is a zsidók akarják megírni. Komoróczy a könyvében szót ejt egy "szerzetesről", aki a 10. század végén állítólag azt írta, hogy a "magyarok szeretnek azzal büszkélkedni, hogy a zsidóktól származnak". Igaz, a professzor maga is megemlíti az interjúban, hogy a szerzetes utalása önmagában semmit sem jelent, azonban a bogarat mindenesetre elültette a gyanútlan olvasó fülébe. Arról persze nem beszélt a ravasz "tudós", hogy a középkori utazók, krónikaírók és szerzetesek - legyenek azok arabok, bizánciak, franciák, németek oroszok vagy magyarok - kivétel nélkül török eredetű, a legtöbb esetben a hunokkal azonos vagy velük közeli rokonságban álló népnek mutatják be a magyarokat. Ami persze a legkevésbé sem gátolta meg a "modern kor" számos történészét abban, hogy könyveikben leírják, és a katedráról hirdessék : a középkori krónikák mind tévednek, és mítoszoknak adnak hitelt a magyar nép eredetére vonatkozóan. Vajon akad-e olyan "hivatalos" történész, akinek lesz bátorsága kételkedni annak a 10. században élt szerzetesnek a szavában, aki szerint a "magyarok szeretnek zsidó származásukkal büszkélkedni"?

Komoróczy a 16. századi "protestáns históriásének-irodalomban", sőt Ady költészetében is megtalálta a nyomait a feltételezett "magyar-zsidó rokonságnak". A históriás énekek szerzői azonban elsősorban azért emlegetik a zsidókat, mert hasonlóságokat véltek felfedezni a választott népnek az Ószövetségben leírt sanyarú sorsa és a magyarság korabeli súlyos helyzete között. A történész professzor más légből kapott feltételezéseket is megenged magának: a "honfoglalás előtt magyar törzsek találkozhattak zsidó kereskedőkkel is" - jelenti ki. De még további ötletekkel is előáll. Miután elmondja, hogy a magyar törzsek a hivatalosan a zsidó hitre tért Kazár Birodalom "mellett vagy éppen annak keretei között éltek a 8-9. században", és egy időben a "kazárok szövetségesei voltak", az alábbi, semmiféle bizonyítékkal alá nem támaszható kijelentést teszi: "Könnyen elképzelhető, hogy nemcsak a kazárok, hanem szövetségeseik vezetői is felvették a zsidó vallást". Ilyesfajta elképzelésekre és légből kapott feltételezésekre épül majd az új, filoszemita jellegű magyar őstörténet?

Különös viszont, hogy miközben a professzor maga is csak lehetségesnek tartja, hogy a honfoglalás előtt a magyarok "találkozhattak zsidó kereskedőkkel", illetve hogy a magyar törzsek vezetői "felvették a zsidó vallást", teljesen biztos Árpád fejedelem származását illetően: "ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan" - nyilatkoztatja ki. Az ember esze megáll. Ha ilyesfajta teljesen megalapozatlan érvekre építették föl a holokauszt-történetet és az Izrael állam történelmi legitimitását, ne csodálkozzanak, ha mítoszaikat könnyűszerrel halomra döntik a revizionisták.

A továbbiakban Komoróczy említést tesz arról, hogy IV. Béla privilégiumokat adott zsidóknak, majd nem hallgatja el azt sem, hogy Nagy Lajos viszont 1360-ban (bár a saját kutatásai szerint 1348-ban) kiűzte őket. Ha tisztességes tudós lenne, illett volna beismernie: nem csak Nagy Lajos idején születtek olyan rendeletek, melyek a zsidók káros tevékenységét korlátozni igyekeztek, hanem számos más uralkodó is megpróbálta visszaszorítani a zsidóság veszedelmesnek ítélt befolyását. Komoróczy még az Aranybulla "antiszemita" rendszabályairól sem tesz említést, viszont a jól ismert zsidó propagandafogással él, amikor azzal próbálja indokolni Nagy Lajos királyunk zsidóellenes intézkedéseit, hogy az 1348-as pestisjárvány idején "elterjedt a vád: a járványt a zsidók terjesztik". Mintha a minden korban és mindenütt megjelenő zsidóellenesség oka valamiféle babonás hiedelem lenne, melyet a tanulatlan, buta antiszemiták terjesztenek! Mintha a fennmaradt iratokból és könyvekből nem derülne ki teljesen világosan, hogy a zsidókra nem ostoba mendemondák miatt haragudtak, és nem is csupán az "irigység" illetve a "bűnbakképzés" az oka az ellenük fel-fellángoló gyűlöletnek. Komoróczy könyvével és nyilatkozatával sajnos ismét bebizonyította, ami egyébként a legtöbb cionista történészről elmondható: nem igazságot kereső tudós, hanem propagandista.

Arra a kérdésre, hogy milyen okokkal magyarázható a zsidóság "fennmaradása" és a polgárosodásban játszott jelentős szerepe, Komoróczy felsorolja az ismert filoszemita válaszokat: a zsidók hűségesek voltak a hagyományaikhoz, de ugyanakkor tudtak változni és "modernizálódni", amikor arra szükség volt, szolidárisak voltak egymással, betartották a királyi-állami törvényeket, de mégis ragaszkodtak "egyfajta autonómiához" (vagyis mégsem tartották be a törvényeket). Komoróczy a progresszív adózás, valamint papírpénz és a bankrendszer feltalálását is a zsidóknak tulajdonítja (de az uzsorakamat és a pénzzel kapcsolatos más visszaélések "feltalálásáról" nem tesz említést), és azzal is érvel, hogy a zsidóság szétszórtságából következően "sokközpontú társadalom", amely "alkalmazkodóképesebb" és "hatékonyabban tud reagálni a körülmények változására, mint " egy centralizált állam. Tehát a decentralizációt is a zsidók találták föl - milyen kár, hogy az irányításuk alatt álló nyugati világot mostanában egyre szorosabb kézzel, felülről vezérlik. Komoróczy természetesen nem mulasztja el az utalást a zsidók írástudására, műveltségére és nyelvismeretére sem, mint amelyek nélkül elképzelhetetlen lett volna a fennmaradás.

Mindezen kiváló tulajdonságok és nagyszerű vívmányok ellenére azonban a professzor szerint a "zsidó közösségek tevékenysége nem arra irányult, hogy mások fölött hatalmat gyakoroljanak". De ha így van, és ráadásul, mint a professzor mondja, "a zsidók meghatározó mértékben járultak hozzá Magyarország modernizálásához", sőt - más nemzetiségekkel ellentétben - "a nemzeten belül képzelték el jövőjüket", akkor vajon miért lángolt fel mégis az antiszemitizmus? A kérdést maga Komoróczy is megfogalmazza, a válasz azonban a szokásos mellébeszélés: a professzor ugyanis úgy véli, a Németországból eredő "politikai antiszemitizmus" terjedt el Magyarországon. De hogy miért terjedt el, és vajon Németországban miért alakult ki, felváltva a "keresztény antiszemitizmust"? Nos, ezekre a kulcsfontosságú kérdésekre az állítólag nagy tudású professzor nem tud - vagy nem mer - válaszolni. Inkább a szokásos, unalomig ismert holokauszt-alapdogmát fújja: a holokauszt óta nem szabad csúnyákat mondani a zsidókra, "mert egyértelművé vált, hogy ezek az eszmék hová vezetnek". Íme, mire is jó a holokauszt-mítosz: arra hivatkozva csírájában lehet elfojtani mindenfajta, a cionizmust, Izraelt és a zsidóságot érő kritikát - vagyis a szabad véleménynyilvánítást.

Komoróczy azzal is igyekszik a zsidóság hatalmi pozíciójának elfogadására sarkallni a magyarokat, hogy kifejti: "elenyésző azok aránya, akiknek ősei Árpáddal jöttek az országba". Mivel tehát itt majdnem mindenki bevándorlók leszármazottja, nem érdemes fennakadnunk azon, hogy a legtöbb zsidó Galíciából érkezett hazánkba - szól a cionista üzenet. Olcsó propagandafogás, melynek célja, hogy a kevéssé tájékozott emberek előtt úgy tűnjön fel, mintha az "antiszemiták" azért haragudnának a zsidókra, mert "idegenek". Természetesen nem az a baj, hogy "idegenek", hanem az, hogy nem fogadják el a befogadó nemzet szokásait és törvényeit, és uralkodni akarnak a magyarság fölött.

Az interjú befejező részében pedig Komoróczy a magyarság rettenetes "bűneit" ecseteli, amiért a hatóságok, az államigazgatás, sőt az egész magyar lakosság "asszisztenciája mellett" zajlott a zsidók deportálása 1944-ben. De nem kíméli az egyházi vezetőket sem, akik szerinte az első és második zsidótörvény tárgyalásakor is dicstelen szerepet játszottak, 1944-ben pedig még a kikeresztelkedés lehetőségét is korlátozni próbálták, és csak a kikeresztelkedett zsidók védelmében léptek fel.

De megkapja a magáét id. Antall József is, akiről eddig az volt elterjedve, hogy a háború idején zsidókat mentett. Azonban Komoróczy most azt állítja, hogy olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek alapján megállapítható: valójában id. Antall József is bűnös, ugyanis azon a véleményen volt, hogy a lengyel menekültek között lévő zsidóknak nem jár támogatás.

Komoróczy tehát a zsidóság militáns, szélsőséges, a Dániel Péterhez hasonló elmebetegeket is magába foglaló szárnyához tartozik, amely sokkal súlyosabbnak látja a magyarságnak a zsidóság ellen elkövetett bűneit, mint ahogyan azt a hivatalos történetírás eddig bemutatta. Mi következik a magyarság soha el nem múló bűnösségéből? Az, hogy "ne engedjünk teret a zsidógyűlöletnek" - fogalmazza meg a zsidó professzor. Vagyis nem szabad tiltakoznunk hazánk felvásárlása, gyarmatosítása, iparunk, földjeink elvétele, a nemzeti szimbólumaink, ünnepeink és hagyományaink meggyalázása ellen.

Komoróczy Gézának akkor sem lenne igaza, ha nemzetünk valóban súlyos bűnt követtünk volna el a zsidóság ellen. Radnóti Miklós még tudta, és ki is merte mondani: nem vagyunk bűnösebbek, mint a többi nép. (A zsidóság deportálásának igazi okairól: bővebben 
ITT és ITT.)

Úgy látszik azonban, a "magyar bűnösség" felemlegetése és a holokauszt sem elegendő ahhoz, hogy a zsidóság elfogadtassa uralmát a magyarság felett. Bizonyos cionista értelmiségi körök szükségesnek érzik a zsidó-magyar sorsközösség, az évezredes zsidó-magyar együttélés, sőt rokonság ideájának elültetését a fejekben. Talán nem elég nekik, ha csak bűntudatot érzünk velük szemben? Azt is akarják, hogy szeressük őket?
Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó:
- Nem veszi át a Magyar Örökség-díjat a főrabbi - nem is jár neki
- Egy marhavagonnyi zsidó Gyurcsány mellett - itt a lista
- Ha a komcsikat kell védeni, akkor fontos a kutatási szabadság a holokausztozóknak 

Az diktálja a békefeltételeket, aki kirobbantotta a háborút? 

Cser Ferenc

Minden jel szerint igen. Ez ugyan távolról ellentmondásnak tűnik, valójában viszont nem az. Az I. világháború kirobbantásának egyik - ha nem éppen a legfontosabb - oka a háborút átmenetileg lezáró béke feltételeinek diktálhatósága volt. Magyarország ellenezte a háborút. Magyarország képviselőit a vesztett háborút követő patkánylázadás leverése után - vagy éppen emiatt - nem is engedték a tárgyalóasztalhoz, hanem csupán a végén odaidézték, hogy a diktátumot vegye át, írja alá. Azt viszont szigorúan meghagyták: akár a léte árán is, de hajtsa végre!

Hazánkban a békediktátumok átvételének és aláírásának napja kilenc évtized múltán a Nemzeti Összetartozás Napjává lett nyilvánítva. Ma nemzeti tragédiánk napjára, a trianoni gyalázatra emlékezünk.

Igen, emlékezünk, mert ami ott és akkor történt, ami a magyar emberek sorsát megpecsételte, el nem feledhető. Nem feledhető, de elsősorban nem azért, mert büntetés volt, hanem mindenekelőtt az igazságtalansága miatt. Büntették akkor a magyart - így általános értelemben véve - és büntetik azóta is. Akkor talán az ország korábbi nemzetiségeinek országrabló politikáját végrehajtva az idegensége miatt, az előítéletes gyűlölet miatt, amiatt, amit nem követett el. És büntetik ma is, csakhogy annak föltehetően már több oka is van - amit természetesen elhallgatnak. Ők, akik a büntetést elhatározták és kíméletlenül végre is hajtatják.

Az eltelt közel egy évszázad alatt nyilvánvalóvá vált, hogy az I. világháború eredeti célja Európa népeinek rabigába hajtása volt. De nem feledhetjük azt sem, hogy a pénzoligarchiát irritálta az Osztrák-Magyar Monarchia léte, de főként annak történelmi múltja. Még inkább irritálta, hogy Európa közepén él egy nép, akinek a nyelvét nem értik, akinek az évszázadok során bemutatott, a Nyugatot védő véráldozatait nem értették. Egy nyelvileg és kultúrájában idegen nép irritálta őket, akit akkorra már körülölelt a szláv tenger, akit már évszázadok óta meg akartak hódoltatni és aki a hódító iga alól mindig kibújt.

Lázadó, rebellis lett a magyar. Nem fogadta el az Európa-szerte uralkodó hűbéri rendszert, nem fogadta el a született felsőbbrendűséget. Nagy számú dala, zenéje, változatos tüzes tánca, a regéi idegenek voltak a hódítók számára. Irritálta őket a puszta létük. Irritálta őket a Kárpát-medence őslakóinak életereje, szorgalma, gazdagsága - és békés életmódja. Igen, mindez irritálta a magát felsőbbrendűnek vélőket. Irritálta a békediktátum előkészítőit, hogy vereségét követően eltaposta a véreskezű bolsevik kalandorokat, akik pedig az országot tálcán kínálták volna a nemzetköziség részére. 'Nem akarok katonát látni!' - harsogta a bolsevik hadügyminiszter. Magyarországot meg kellett alázniuk és a létfeltételeit a lehető legsekélyebbre kellett szorítani. Ezt pecsételték meg a trianoni kastélyban 1920. június 4.-én.

Trianonra emlékezünk. Trianonra, ahol aláíratták a magyarokkal a megalázó békediktátumot. Mintha a magyarok robbantották volna ki az I. világháborút, mintha Európa összes nyomoráért ők lettek volna a felelősök. Békeszerződésnek csúfolták, ami csupán diktátum volt. Diktátum, hogy vagy aláírják a magyarok, vagy elpusztítják őket. Az európai béke jegyében. Trianon.

Aláírtuk. Aztán összeszorított fogakkal, de kifizettük a ránk hárított jóvátételt, miközben a 'szerződést' diktálók és annak előnyeit élvezők, ha tehették, az országot minden vagyonától, feltápászkodási lehetőségétől igyekeztek megfosztani. Kezdve, hogy a hazai bolsevik patkányok aktív közreműködésével még a szerződést megelőzően haderővel kívánták az országot megsemmisíteni. Ámde ezt a már szétszélesztett, mégis újra egybegyűjtött haderő maradványai meggátolták. A patkánylázadást Horthy Miklós vezetésével elfojtották.

A diktátum átvételekor gyászharangok szólaltak meg az egész országban. A nemzet gyászolt. De a nemzethalál még sem következett be, az országot a megfelelő politikai vezetéssel mégis sikerült ismét talpra állítani és a diktátum kibocsátását követően két évtizeddel ismét életképes állapotba emelni. Megbocsáthatatlan bűn ez a nemzetköziek szemében! Hungarizmus! Nacionalizmus! Trianon!

A magyarokat és a németeket megalázó trianoni ill. versailles-i békeszerződések célja nem Európa tartós békéjének a megteremtése volt. Hiszen máris magukban hordozták a következő 'világháború' magját, ami aztán negyed évszázadon belül menetrendszerűen be is következett. Hazánk a két tűz között lévén kritikus helyzetben volt. Ám hiába volt minden diplomáciai törekvése, a Nyugat arcáról lehullott e lepel: ők a bolsevizmus térnyerését és nem az országok függetlenségét, szabadságát, önálló létét támogatták, akarták. Különösen nem Magyarországét, akit odadobtak Sztálin lábai elé. Trianon.

A II. világháborút követő párizsi békeszerződések semmivel sem voltak kevésbé diktátumok, mint a közel három évtizeddel korábbiak. Magyarországot bűnös nemzetnek kiáltották ki és ismét büntették. Talán azért büntették, mert a német megszállásig otthont adott és védelmet nyújtott a németek megszállta területekről menekülő és hazai zsidóságnak, mert gátolta az orosz haderő nyugatra törését, mert egyáltalán létezett? A szövetségesek barbár módon szétbombázták, szétlőtték Budapestet. Aztán tartották a markukat háborús jóvátételért. De, hogy biztos ne tudjuk kifizetni előbb a teljes magyar gyáripar-, közlekedés eszközkészletét elszállították és a termelő egységekben orosz résztulajdont iktattak be. Trianon.

Mindez önmagában elegendő lett volna a magyar társadalom teljes letargiájához, mégis, bár az orosz jóvátételként elszállított élelmiszerek miatt éhhalál szélén táncolva az országot ujjá építettük, hogy aztán a bolsevik kormányzás és proletár diktatúra megtehesse a magáét: brutálisan uralkodjon, bebörtönözzön, halálra kínozzon, kivégezzen embertömegeket, új hitet erőszakoljon ránk, kifosszon minket a vagyonunkból, ellehetetlenítse az ország értelmiségét. Rákosi szavai szerint, 'az értelmiséget létbizonytalanságán keresztül kell féken tartani' - és feloszlattatta az értelmiségi szervezeteket. Következésképp, az ország szellemi erejének tekintélyes része - ha tehette - külföldre menekült a kommunizmus barbársága elől.

Aztán jött 1956, amikor a már bolsevik szellemben nevelt ifjúság mondta ki, hogy elég! Föllázadt és a Budapesten vereséget szenvedett orosz haderőnek az országra törő újabb egységeivel oly barbár módon csapott vissza és fojtotta el a lázadást, hogy Európa kommunista mozgalmainak hívői fölébredtek. A kommunizmus életerősnek tűnő bástyája megrepedt, hogy három évtizedes agonizálás után végleg kimúljon. Újabb bűn, újabb ok a magyarok büntetésére. Trianon.

A nyugati bankároligarchiának a szovjetekbe vetett bizalma már a II. világháború után megroppant, hiszen képtelenek voltak elérni Európa teljes bolsevizálását. Ennek kettős oka volt: az egyik - és ez volt a fő! - hogy a német haderő a Vörös Hadseregnek Európát elözönleni szándékozó támadását közvetlenül megelőzően támadott és áttörve az orosz vonalakat masírozott annak gazdasági gócai felé. Három évvel vetette ezzel vissza az oroszokat. Csak három év múlva kerülhettek abba a helyzetbe, hogy eredeti határaikon túl, nyugatra menjenek. A másik kisebb, de még sem jelentéktelen akadályt Budapest jelentette, ahol 3 hónapra akadtak fenn. Közben a nyugati társadalmak fölébredtek és az oroszok elébe mentek, megmentve saját területeik nagy részét a bolsevizálástól.

A keletről induló bolsevizálás helyett más megoldást kellett kidolgozni. Nem sokkal a világháborút követően indult meg a nyugati államok szövetségének kiépítése - kezdetben közös piac, majd államok szövetsége révén. Nekünk magyaroknak Trianon káros hatásainak elsimítását kecsegtető lehetőségnek tűnt, hogy az államszövetséghez csatlakozva elszakított nemzetrészeink ismét összekerülnek és az Európai unió szellemiségével a Trianonban elcsatolt részek magyarságára nehezedő etnikai nyomás csökken, akár meg is szűnik. Tévedtünk. Trianon keményebben hat, mint korábban.

Itt állunk most, 2012 közepén, 8 évvel az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után, amikor Felvidék és Erdély már úgyszintén az Unió tagja, hogy a Trianon hatásainak elhomályosítását, megszüntetését váró reményeink mind hoppon maradtak.

Szlovákiában pl. a magyar nyelv használatát még keményebben üldözik, mint korábban, magyar hangokért félholtra vernek embereket és a bíróság ráadásul az áldozatok ellen folytat eljárást. Erdélyben ugyancsak igyekeznek felszámolni a magyar közösségeket, gyakori, hogy anyanyelvük használatáért bántalmaznak embereket - de nem csak a vad nacionalisták, hanem a hivatalos szervek is üldözik, aki magyarnak véli magát. 'Romániában románul beszélünk! A látogatóktól sem viselték el, hogy egymás között magyarul beszéljenek. Azon a földön, ami a magyar nyelvű műveltség egyik forrása, a magyar népdalok, népi táncok, díszítőművészet és regevilág egyik leggazdagabb tárháza. Ott, ahol a magyarság őslakos. Trianon.

Hogy az unión kívüli Vajdaságban, vagy Kárpát-alján mi a helyzet, arról jobb nem szót ejteni. Az anyaországbeli események, a magyarellenes, a magyargyűlölő megnyilvánulások árnyékában azok távolinak tűnnek. Az anyaországban is a magukat liberálisnak, nemzetközinek megfogalmazó gyűlölettahók (Kertész Imre, Kertész Ákos, Konrád György, Heller Ágnes, Esterházy Péter, Dániel Péter, Regős Péter és a lista szinte vég nélkül folytatható) megnyilvánulásai, szavai, tettei magyar gyűlölettől izzanak.

Felzúdultak az országházban elhangzó székely himnusz, vagy Horthy Miklósnak állított szobor miatt, az ország tönkretételét szorgalmazó vörös gróf szobrának Budapestről való elszállítása miatt, szapulják a magyarságot, mert nem esett még térdre előttük és szolgálja őket minden erejével. Rohannak panaszra a nyugati elvtársaikhoz, és mocskolják saját hazájukat, a népüket, azokat, akik akárhogy is, munkájukkal biztosítják az ő arany életüket. Trianon.

Legutóbb Bencsik János írta a Barikádban velük kapcsolatosan:

"Azoknak, akikben zsigeri idegenkedés, félelem, netán gyűlölet van Trianon és az elszakított magyarság sorsának felemlegetése kapcsán, nehéz elmagyarázni, miért is jelent sok magyar ember számára érzelmi feltöltődést a Székely himnusz eléneklése, én mégis teszek egy próbát. Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért nem lehet Trianont meghaladni. Azért, kedves balliberális barátaim, mert a mai napon, 2012. május 16-án minden negyedik magyar csecsemő Magyarország területén kívül született meg. Ezért."

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a magát nemzetinek valló és az előző kormányzat tragikusan magyarellenes, romboló politikája eredményeként abszolút többség birtokában kormányzók tettei is ebbe az irányba hatnak. Egymás után hozzák a törvényeket, amiben az országot felvásárolni, behódoltatni akarók igénye érvényesül és a saját magyar kultúránk szorul vissza. Törvényileg tiltják pl., hogy a II. világháborús állítólagos népirtásról az igazságot vizsgáljuk, egyáltalán, hogy a vallásos dogma szerűen hajtogatott - mégis nap-mint-nap változó - hitfelfogástól eltérő módon nyilatkozzunk, beszéljünk. Egyáltalán, hogy mindezekre térdre rogyás nélkül gondoljunk. Törvényileg tiltják, hogy a nyakunkba akasztani szándékozott igát megnevezzük, hogy ellene védekezzünk.

A legutóbb tervezett büntető törvénykönyvben még mindezeken is túl kívánnak lépni. A védett kisebbségek mellett az Európai Unió is a védett állatok közé sorolódik, nem lehet majd róla rosszat mondani, írni, nem lehet majd a ránk erőltetett és erőltetendő politikáját kritizálni, nem hívhatunk fel azok elleni tüntetésre sem, mert a fejünk felett lóg az esetenkénti 3 éves börtön, ahogy a javasolt 336. paragrafus ezt megfogalmazza:

"Aki nagy nyilvánosság előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon az Alaptörvény jogszabály, Magyarország nemzetközi kötelezettsége, vagy Magyarország által kötelezően alkalmazandó Európai Uniós jogi aktus ellen, vagy az ezek alapján működő bírósági vagy hatósági rendelkezés ellen, általános engedetlenségre uszít, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Trianon.

Magyarországon, magyarnak születtem. Magyar az anyanyelvem. A magyar műveltségben nevelkedtem. Életem során több sorscsapást elviselve lelkem végleg magyarrá alakult. Magyarrá, mely a sajátom és ami senki ellen nem irányul. Mégis, ha magyarul akarok megnyilvánulni, a trianoni diktátum erőinek szószólói azonnal lecsapnak rám és mindenféle megbélyegzéssel igyekeznek elhitelteleníteni, kizárni az emberi közösség sorából. Mert számukra ha valaki magát magyarnak véli és ezt komolyan gondolja, akkor fasiszta, antiszemita, nacionalista, gyűlölködő és még sorolhatnám a megbélyegző és ítéletet jelentő jelzőket. A nemzeti érzések csakis a nem-magyaroktól fogadhatók el, náluk viszont ez dicsérő jelző a nacionalizmus - ahogy pl. az ABC rádióban is emlegetik Smetana, vagy Dvořák nacionalizmusát. Trianon.

Mindezeket Trianon szó véd-jelzi. Trianon, ahol Magyarországot, a magyarságot kollektíve bűnösnek nyilvánították. És azóta is folyamatosan ezt hangoztatják. Ezt tükrözik a megváltoztathatatlan Benes dekrétumok. Ezt gajdolja a hazai zsidóság, ezt adják a 'megvilágosult', 'haladó' nyugati balliberális véleményformálók szájába és ezt harsogja a fél világ. De nem a jobbik fele. Merthogy van egy másik 'világ' is a földkerekségen és nekünk, magyaroknak azoktól nem elzárkóznunk kell, hanem azok figyelmét, esetleges testvéri támogatását kérni és elfogadni.

Hogy egyszer valóban lezárhassuk a trianoni diktátumok romboló hatását, hogy ismét talpra állhassunk, ahogy tettük Horthy Miklós kormányzó országában. Hogy a gyászunk ismét életerővé váljon. Az országházban elfogadott emléknap elnevezésének szellemében ezért össze kell fognunk és egy-emberként kiállnunk igazunk mellett. Tanítanunk kell népünket, hogy tudatosuljon benne: mi nem vagyunk bűnös nemzet, ezt a bélyeget el kell elutasítanunk, és azokat is, akik az ebbéli hitet dogmaként akarják belénk oltani. Tanítani, tanulni, hogy a lehengerlő hódításnak ellen tudjunk állni. Mert ez az alapja a jövőbeli talpra állásunknak, a trianoni trauma megszüntetésének.

Himnuszunk utolsó versszakával fejezzük ki ebbéli óhajunkat és reményünket:
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!


Elhangzott: a canberrai magyarok 2012. június 2.-i és a Sydney-i magyarok 2012. június 3.-i megemlékezésén.
Angolul: 
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=mvsz&cdate=12.06.08.12.23#english
Nemzeti Hírháló 

Na likudosok ezt sem a gólya hozta ránk, hanem a zsidó vakoló szabadkőműves társaság és azóta is a vakolók diktálnak , de miért ki engedte meg a működésüket, mikor a gárdát vétlenül törvényen kívülivé tették, akkor egy vakoló romboló társaságot engedélyeznek működhet és ők irányítanak a pénzhatalmon keresztül politikailag is zsebre raktak. Rohadt egy elitünk van nekünk. Vajon ezt érdemeltük, kell e nekünk a párt rendszer a hazaárulókat kineveltük de likvidálni nincs bátorságunk?
Hát nem ő értük szólnak a harangok. Bitangok , bitangok már több a zsinagóga mint a katedrális, de jó lenne ha a minorettek leköröznék a zsinagógákat. Németország csak így tudja ellensúlyozni a zsinagógák túlsúlyát. Az agymosásukat meg úgy rekeszti ki az életéből , hogy csak sportműsorokat néznek. Veszitek a lapot Likudisták a haza nem eladó, menjetek békével míg megtehetitek, ne járjatok úgy mint a Dákói románok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése