Bizonyíték a négydimenziós térre? Lehet.
Tartalom:
/könyvrészlet/
A négy térdimenziós modell
Negyedik
dimenzió
Tér (fizika)
|
A négy
térdimenziós modell
Az eddigiekből
megnyugtató módon feleletet adni a gömbvillámok keletkezésére:
nem lehet. Az esettanulmányok csak a tényt rögzítették,
az UFO-jelenségek pedig nem adhatnak választ arra,hogyan, milyen
fizikai erők hatására keletkezik a gömbvillám. Márpedig ez
az alapkérdés; vizsgálódásainkat elsősorban ez a cél
vezérelte.
A válaszadás
elől nem akarunk kitérni, mégis kénytelenek vagyunk azzal
kezdeni, hogy minden, ami itt következik: feltételezés. Egy
jelenség egy lehetséges értelmezése.
Hipotézis, amit a tudomány mai állapotában pontos,
vitathatatlan érvekkel, illetve tényekkel még nem tudunk
alátámasztani.
De a hipotézis arra (is) való, hogy segítségével
elindulhassunk olyan úton, amely a megszokott eszközökkel,
szemlélettel és módszerekkel nem járható.
Az igazán jó
feltételezés azonban sohasem életidegen, üres, logikai
csinálmány. Köze van a valósághoz. A
negyedik térdimenzió gondolata - akármennyire megfoghatatlan,
érzékelhetetlen is a ma embere számára - a tudomány előtt
korántsem ismeretlen. Most még csak azt tudjuk mondani a
negyedik dimenzióra, hogy “olyan, mint..." vagy “úgy
kell elgondolni, mint ahogy..." Most még
csak viszonyítunk, mert nem
tudjuk elképzelni - érzékszervileg
tapasztalhatatlan. De amit ma még nem értünk, nem tudunk, nem
tapasztalunk, az nem biztos, hogy nem lesz holnapra
evidenciaértékű tény. Sokat idézett példa,
hadd hivatkozzunk rá mi is: Galilei elmélete a Föld mozgásáról
ugyancsak hipotézis volt a maga korában, s a korábbi
feltételezések mára alaptörvénynek számítanak a fizikában.
Természetesen nem lehet (s
nem is akarjuk) a gömbvillámokkal kapcsolatos kutatásokat
Galilei korszakos felfedezésével összevetni, a
módszerre azonban szeretnénk az olvasó figyelmét
felhívni. Tudjuk, hogy van gömbvillám - ezt
egybeeső esetleírások sora igazolja -, tudjuk, mikor
keletkezik, ismeretesek megjelenési formái, természete, de nem
tudjuk (még) tudományos bizonyossággal meghatározni működési
elvét s azt: hogyan keletkezik.
Ezek, ha nem tartoznak is a titkok birodalmába, de egyelőre
felderítetlen, megoldásra váró rejtélyei a természetnek.
Honnan
van az energia?
A gömbvillám
bizarr tulajdonságai miatt többször is felvetődött a kérdés,
hogy vajon egyetlen jelenség húzódik-e meg a megfigyelések
mögött, vagy pedig több különböző fizikai elven alapuló
jelenséget látunk. Arra azonban nincs igazán okunk,
hogy különböző elveket tételezzünk föl,
hiszen az egyes megfigyelésekben előforduló
tulajdonságok azonosakegymással. Nincs elvi
különbség a spontán, hirtelen keletkezett gömbvillám
viselkedése és a villámbecsapódás után keletkezett
gömbvillám viselkedése között. A különböző módon eltűnő
gömbvillámok is azonos módon viselkednek előzőleg.
A jelenség megítélésekor
alapvetően kétfajta energiaforrást kell feltételeznünk:
vagy külső forrásból kapja folyamatosan az
energiát a gömbvillám, vagy pedig keletkezésekor valamilyen
folyamat során az összes energia a gömbvillámon
belül raktározódik. Mindegy, hogy a jelenség mögött
milyen konkrét fizikai jelenség van, végül is a két lehetőség
közül az egyiket kell választani - annak minden elvi és
gyakorlati következményével együtt.
Belső energiaforrás esetén a gömbvillám összes
elektromos töltésének és energiájának a gömbön belül kell
lennie. Ezt azonban a megfigyelések eddig nem támasztották alá.
Gondol
juk meg: egyetlen elektromos biztosíték kiolvasztásához
lényegesen több töltés és energia szükséges, mint amennyit
egy néhány centiméter átmérőjű gömbben egyáltalán
tárolni lehet. Azokat az eseteket pedig, amelyek bizonyíthatóan
előzmény nélkül keletkeztek, semmiképpen sem lehet belső
energiaforrásos modellekkel értelmezni. (Az ilyen elméleteket
ismertető cikkek nem is említik ezeket a megfigyeléseket.)
A külső energiaforrásos modellek viszont nem tennék
lehetővé az olyan eseteket, amikor a gömbvillám zárt
helyiségekben vagy víz alatt jelenik meg, ezenkívül a
megfigyelőknek mindig hőt kellene érezniük a jelenség
közelében.
A gömbvillám által okozott károk és nyomok, valamint az
energiaátadás módjának vizsgálata további fontos és érdekes
információkkal szolgál. Nézzünk például egy olyan esetet,
amikor egy légcsavaros repülőgép találkozott egy körülbelül
tíz centiméter átmérőjű gömbvillámmal! Amikor a gyorsan
forgó légcsavar hozzáért, a gömb eldurrant. Leszállás után
megállapították, hogy a fém légcsavarból egy darabka
kiolvadt. A gép sebességéből, a légcsavar méretéből és
fordulatszámából ki lehetett számítani, hogy a gömb és a
légcsavar “találkozási ideje" körülbelül néhány
tízezred másodpercre tehető. Mivel belső energiatárolás
esetén az energiaátadás csak hőátadással, hővezetéssel és
hősugárzással történhet, kiszámítható az is, hogy a
gömbben rendkívül nagy hőmérsékletnek kellett lennie ahhoz,
hogy ilyen rövid idő alatt meg tudja olvasztani az
alumíniumötvözetet. Ez a hőmérséklet már lényegesen
meghaladja azt az értéket, ahol az atommagok még stabilak.
Nincs okunk feltételezni, hogy a gömbvillám belsejében sokkal
magasabb hőmérséklet lenne, mint ami például a
neutrínócsillagok belsejében van, s már csak ezért sem
valószínű, hogy belső energiaforráson alapul a gömbvillám.
De újabb érvek is szólnak a belső energiaforráson alapuló
modellek ellen. Az ilyen elven működő gömbvillámokat a szél
magával sodorná, és nem hozhatnák létre az olyan típusú
roncsolásokat, mint például az ablaküvegbe égetett lyukak,
melyeket viszont több alkalommal is megfigyelhetünk. Más elvi
problémák is felvetődnek. Elképzelhetetlen olyan mennyiségű
energia raktározása a gömb belsejében, mint amennyi
kiszámítható azokban az esetekben, amikor a gömb nagy
mennyiségű vizet párologtat el. A fizikai törvények szabnak
felső határt a különböző energiatípusok esetén
raktározható energiasűrűségnek. A gömbvillám által leadott
energia gyakran sokkal több ennél.
A külső
energiaforráson alapuló elméletek persze ezekkel a problémákkal
nem küszködnek. Elvileg látszólag minden külső ok nélkül,
váratlanul is létrejöhet a jelenség. (Külső forrásból,
elektromágneses sugárzás segítségével a levegő is
fölhevíthető!) Jó néhány ilyen modell létezik, de ezek több
ponton is vitathatók. Nem magyarázható velük a gömbvillám
által okozott elektromos hatások nagysága, mivel a gömbből
feltűnően nagy töltés áramlik ki. (Például a Siklóson
megfigyelt esetben a néhány centiméter átmérőjű gömbben
raktározott össztöltés nem haladhatná meg a 4x10-6 coulomb
értéket. Ennél nagyobb töltésmennyiség már jóval nagyobb
sugarú gömb körül okozna szikrázást, fényjelenséget.
(Lásd a 46-47. oldalon a 139/a. számú
esetet.)
További
probléma, hogy a gömbvillám elpárologtathat vagy
összeroncsolhat elektromosan szigetelő tárgyakat is, például
ablaküveget, tégla- vagy vályogfalat, kiszáradt fát stb. Ezt
elektromágneses sugarak segítségével nem lehet elérni, az
erre irányuló kísérletek mind sikertelenek maradtak.
Fölvetődik a kérdés: ha sem belső, sem külső
energiaforrással nem lehet megoldani ezt a problémát, akkor
vajon hogyan magyarázható egységes modellel ez a
jelenség? A gömbvillám furcsa tulajdonságaiból már
sejthető, hogy a magyarázat sem lehet szokványos, mert egy
nagyon furcsa jelenséget valószínűleg csak különös
magyarázattal közelíthetünk meg.
Ezek az
ellentmondások feloldhatók, és a megfigyelések egységes
modellel értelmezhetők, ha feltételezzük, hogy nem három,
hanem négy térdimenzióban játszódik le a jelenség.
A fizika törvényei elvileg nem tiltják a több mint
három térdimenzió létét, és hosszú idő óta próbálkoznak
már olyan modellek kialakításával, melyek több mint három
térdimenzióban írják le a fizika törvényeit. Elképzelhető
viszont a gömbvillám jelensége olyan négydimenzios terhen,
ahol a negyedik, most altatunk bevezetett térdimenzió ugyanúgy
viselkedik, mint az általánosan ismert három, de
ezekre merőleges.
Természetesen
azonnal felvetődik, hogy ha van ilyen, negyedik térdimenzió,
miért nem látjuk ugyanúgy, mint azt á hármat, amiben benne
vagyunk, és amihez hozzászoktunk? Ezzel a kérdéssel már
régebben is foglalkozott a fizika, kutatva, hogy miért éppen
három térdimenziós az általunk ismert világ. Ehrenfest
holland kutató vizsgálatai szerint az anyagi világunk
stabilitási okok miatt három térdimenziós. A tér-idő fogalom
kialakulásáról, problémáiról ír G. I.Gorelik: Miért
háromdimenziós a tér? című könyvében. A
befejezésben írja a szerző: “Hogyan állunk a »Miért
háromdimenziós a tér?« kérdéssel? Erre a fizika még nem tud
végleges választ adni. (... ) A tér három dimenziójára
lényegében még egyetlen »végleges« megoldás sincs. Nincs
olyan fizikai elmélet, amely a 3+1 dimenziót mélyebb fizikai
tényekkel magyarázná. Ezzel együtt a szerző reméli, hogy ez
a könyv képet ad a dimenzió óriási szerepéről a fizikai
világképben. A címben szereplő kérdés éppen
megválaszolatlansága, valamint a dimenzió fizikai szerepe miatt
oly fontos és rejtélyes." ( Ford. Lendvai Endre. Bp.1987,
Gondolat.)
Ehrenfest vizsgálatai szerint ha léteznek magasabb térdimenziók
(negyedik, ötödik stb.), akkor azokban az anyag hosszú időn
keresztül stabilan nem maradna meg. Ha bármilyen ok miatt mégis
kijutna oda anyag-tehát például négy térdimenziós
kristályokat tudnánk valamilyen módon előállítani -, akkor
instabil lenne, idővel visszaalakulna eredeti, háromdimenziós
formájába. Ha tehát nincsen anyag “kint", a negyedik
térdimenzióban, akkor természetesen onnan fény sem juthat
hozzánk, hiszen nincs ott olyan tárgy, amiről visszaverődne
vagy amiből kisugározódna. Ha lenne “kint" olyan tárgy,
amiről fény visszaverődne, akkor látnánk egy tárgyat
valahol, próbálnánk elérni, de mindig csak a "semmibe"
nyúlnánk. Ezt a jelenséget nem tudnánk másként értelmezni,
csak úgy, hogy azért nem érjük el ezt a fényforrást, mert
egy negyedik térdimenzióban van valahol.
A négy térdimenzióban való gondolkodás szokatlan és nehezen
érthető, de egy hasonlat segítségével a gondolatkör talán
közelebb hozható megszokott fogalmainkhoz.
Tegyük fel, hogy "lapos",
két térdimenziós világban élünk, és nincs tudomásunk egy
harmadik térdimenzió létezéséről, ami merőleges a
világunkra. A lapos világban egy négyzet vagy akármilyen zárt
görbe lezárt “teret" hoz létre, úgy, mint a
háromdimenziós térben például egy szoba vagy gömb belseje. A
kétdimenziós lezárt helyiségben élő megfigyelő “csodának"
tartja, ha valaki behelyez vagy elvesz egy tárgyat az ő
lezártnak hitt teréből, holott ez természetes a háromdimenziós
világban levő megfigyelő számára (1. ábra).
Mi
történik a különböző dimenziójú tárgyak találkozásakor?
A “lapos"
világban élő megfigyelő szabályos kört lát, ha egy hengert
merőlegesen átnyomunk az ő világán; ez azonban rögtön
ellipszissé alakul át, mihelyt a henger nem merőleges az ő
világára (2. ábra).
Ugyanígy a háromdimenziós világban élő megfigyelő gömböt
lát, ha egy négydimenziós hengert átnyomunk a háromdimenziós
térre merőlegesen, és ellipszoidot, ha nem merőlegesen. (Ha
négydimenziós csövet nyomunk át, akkor gömbhéjat,
“buborékot" látunk a háromdimenziós térben.)
Az
egyszerűsített, “lapos" világnál maradva, ott egy
gömbvillám olyan háromdimenziós gyűrű, ami két helyen átüti
a megfigyelő kétdimenziós terét, és nagy sebességű, nagy
energiájú, elektromosan töltött részecskék áramlanak
benne (3. ábra).
Ez a töltött részecskékből álló alakzat azért marad stabil
egy darabig, mert a nagy keringési sebesség miatt erős mágneses
tér keletkezik körülötte, méghozzá olyan, amely az azonos
irányba száguldó részecskék között vonzást kelt. Ez
erősebb, mint a részecskék közötti - az azonos elektromos
töltésből adódó - taszítóerő.
(A természetben látott villám is részben azért csak négy-öt
centiméter átmérőjű, mert amikor az elektronok párhuzamosan
száguldanak a villámcsatornában, akkor a köztük ható vonzás
vékony nyalábbá húzza össze magát a villámot.)
Ez az önösszehúzó hatás csak akkor alakul ki, ha az áram
erőssége meghalad egy bizonyos, elég magas küszöbértéket. A
már meglévő stabil áramgyűrű pedig azon a helyen robban szét
először, ahol ez az áram és a mágneses tér a kritikus érték
alá csökken. Ez a stabilitási feltétel a gyakorlatban csak
ritkán, a nagy teljesítményű villámoknál teljesül, s ezért
is ritka jelenség a gömbvillám.
A gyűrű alak
azért alakulhat ki, mert a Föld gyenge geomágyteses
terében nagyjából körpályán keringenek a
gömbvillámot alkotó töltött részecskék. Ennek a
töltött gyűrűnek az átmérője attól függ, hogy milyen
töltésű és energiájú részecskék alkotják. Előzetes
becslések szerint ha elektronokból állna a gyűrű, akkor az
energiájuktól függően tíz-harminc kilométer lenne az
átmérője, míg ha a gyűrű pozitív ionokból állna, akkor
átmérője elérhetné a több száz kilométert is.
A fentiek
alapján a gömbvillám viselkedésének főbb jellegzetességei
könnyen megérthetők.Akkor lesz gömb alakú a
háromdimenziós térben látott gömbvillám, ha ez a valójában
négydimenziós gyűrű az átütési pontokban merőleges a mi
háromdimenziós terünkre. Ha 90°-nál kisebb szög alatt
érkezik a két átütési helyhez, akkor ott
ellipszoidot látunk. A 3. ábrából már világosan
látszik, hogy nem egy, hanem mindig két gömbvillám
keletkezik egyszerre. Az egyik azon a helyen, ahol
a villám becsap, a másik pedig ettől a
helytől jó messzire, akár olyan helyen is, ahol egyáltalán
nincs zivatar. Ez a második hely lehet lezárt helyiség, szoba
vagy akár fémdoboz is, ennek ellenére megjelenhet ott a
gömbvillám.
Ezzel a
modellel érthetővé válik a gömbvillám szokatlanul nagy
energiatartalma is. A valóságban nem a piciny gömbben, hanem a
jóval nagyobb gyűrűben tárolódik a jelenség energiája,
töltése és impulzusa. Az, amit látunk belőle, egy kis rész
csupán. A gömbvillám
energiáját természetesen meghatározza az
azt létrehozó villám energiája; annál mindenképpen
csak kisebb lehet.
Egy ilyen gyors mozgású, nagy energiájú áramgyűrű körül
kialakul a fenntartásához szükséges, erős mágneses tér.
Elektromos tér is létrejön körülötte, mert a jelenség
gyorsan mozgó töltésekből áll.
A gömbvillám jellegzetes mozgása elég könnyen megérthető az
előbb ismertetett modell segítségével. Mivel elektromosán
töltött a gyűrű, a fémtárgyak - ha a gyűrű a közelükbe
jut - a töltésmegosztás miatt vonzzák. Ha a fémtárgy
földeletlen, akkor először magához vonzza az áramgyűrűt,
majd az föltölti a fémtárgyat, ezután az eltaszítja magától
a gyűrűt. Ezért ugrál a gömbvillám például szögről
szögre, ha egy szobába betéved. Mivel csak az elektromágneses
terek befolyásolják a jelenség mozgását, a szél mozgása és
iránya nem hat rá. Ezért mozog például széllel szemben is.
Amikor ez az
áramgyűrű áthatol a mi háromdimenziós terünkön, akkor a
levegővel ütköző töltött részecskék szóródnak, energiájuk
egy részét leadják, izonizálják a környező levegőt, és a
gyűrűből az ütközések során töltött részecskék
távoznak. Ha a szóródás elég jelentős, akkor az
külsőségekben is megnyilvánul: a kiszóródó töltés a
látható plazmagömb körül aurát, burkot
hoz létre. Ha a kiszóródó részecskék árama egy bizonyos
értékhatás fölé növekszik, akkor olyan erős is lehet, hogy
a gömb felületén vékony, világító pászmák alakulnak ki.
Ekkor lángnyelvekhez hasonló jelenséget láthatunk a gömb
felszínén. Ha még ennél is nagyobb a szóródás, akkor a gömb
egész felszínén szikrázást tapasztalhatunk.
A kiszóródó
elektromos töltésből keletkező áram gyakran olyan erős, hogy
kiégeti az elektromos lámpákat, megütheti a mellette lévő
embereket, állatokat, s működtetheti az elektromos
berendezéseket. A kiszóródó töltés elektrosztatikus hatásokat
okoz. Így például a gömbvillám kinyitja
maga előtt az ajtókat, ablakokat (ha nincsenek kulcsra zárva),
falhoz nyomhatja vagy lenyomja az embereket, és tárgyakat lökhet
odébb. A járműveket olykor azért követi, mert a fém
alkatrészek a töltésmegosztás miatt egy
darabig vonzzák, de ha túl közel kerülnek egymáshoz, akkor a
követett tárgyak a sok kiszóródó töltés miatt már inkább
taszítani fogják a gömbvillámot. Elképzelhető, hogy így
egy darabig stabil egyensúly alakul ki, s ezért követi a
jelenség a mozgó járművet.
A földelt fémtárgyak mindig vonzzák a gömbvillámot, mert a
kiszóródó töltést a földelés levezeti, így a taszítás
nem jöhet létre. Szigetelő tárgyak viszont mindig taszítják
a jelenséget. Csak akkor megy neki a gömbvillám például
falnak vagy ablaküvegnek, ha erre a külső elektromos tér
“kényszeríti".
A jelenség gyakran lebeg be nyitott ajtón, ablakon át a
szobába. Ez annak a következménye, hogy a szobák belsejében a
helyi elektromos potenciál alacsony. Az elektromosan töltött
gyűrű látható része így belebeg a szobába, majd ott a
töltéseket kiszórva magából, megemeli a szoba elektromos
potenciálját, úgyhogy szinte kilökődik a helyiségből. Ha
ilyen esetben, amikor a gömb éppen bent van egy helyiségben,
kinyitják az ajtót, akkor a szomszéd helyiségben levő
alacsony potenciál miatt azonnal áthúzódik oda. (Ilyenkor
hiszik azt, hogy a huzat viszi át, pedig ennek semmi köze
hozzá.) Mivel mozgását az elektromospotenciál-különbség
vezérli, előfordulhat, hogy a jelenség átbújik akár a
kulcslyukon is, és ezután visszaalakul eredeti nagyságára,
eredeti alakjára. A torzulás azért következik be, mert a helyi
elektromos tér a látható gömböt az áthatolási helyen
eltorzítja, de miután áthalad az akadályon, fölveszi újra az
eredeti formáját, hiszen az áramgyűrű akkor megint csak
levegőrétegen hatol át. (Hasonló jelenség megy végbe, ha egy
vizet szállító gumicsövet enyhén megnyomunk: az áramlási
keresztmetszet eltorzul.)
A gömb hosszú ideig megmaradhat a víz alatt is, olyankor
gőzbuborékot hoz létre maga körül. A nagy tömegű szilárd
testekben viszont nem képes megmaradni, olyan nagy az energia- és
töltésvesztesége. Amikor rendkívül nagy a szóródási
veszteség, és a gömbvillám hamar elveszti az energiáját
(gyakorlatilag fölrobban), töltése azon a helyen szétszóródik.
Nagy mozgási sebesség esetén azonban előfordulhat, hogy a
jelenség áthalad vékony falon, ablaküvegen.
A látható gömb
forgása is a kiszóródó elektromos töltésekkel
magyarázható. A gyűrű körül erős mágneses tér
jön létre. A látható gömbből kiszóródó töltés ebben az
erős mágneses térben mozog. Emiatt mozgása nem csak
sugárirányú lesz: impulzusnyomatékot is kap. Ez viszont a gömb
forgását idézi elő.
Ha egy ilyen gömb elhalad valaki mellett, akkor az legfeljebb
bizsergést érez, vagy halk sistergést hall, amit a kiáramló
töltések okoznak. De meleget nem érez, mert nem egy szilárd
testből sugárzik hő, mint ahogy ezt a látványból
gyaníthatnánk, hanem töltött részecskék hevítenek nagyon
kis sűrűségű gázgömböt. Ilyenkor a hősugárzás minimális.
Nem véletlen, hogy némely vidékeken "hideg villámnak"
nevezik ezt a jelenséget.
A jelenség eltűnésekor a megfigyelők vagy azt látják, hogy a
gömbvillám egyik pillanatról a másikra megszűnik egy kis
pukkanás kíséretében, vagy hatalmas dörrenést követően
nyoma vész. (Ez egyébként nagy energia- és töltéskibocsátással
jár.) Ha azon az áthatolási helyen látja a megfigyelő a
jelenséget, ahol az áramgyűrű stabilitása először bomlik
föl, akkor ott szóródik ki a teljes töltésmennyiség, és a
jelenség teljes energiája nagy dörrenéssel azon a helyen
oszlik, illetve áramlik szét. Ez azonban olyan érdekes módon
mehet végbe, hogy ha lezárt helyiségen belül robbanna föl a
gömb, még akkor is jutna a falon kívülre töltés és energia.
Ez a fenti modell segítségével könnyen értelmezhető.
Természetesen ha valaki ilyenkor a másik áthatolási helyen is
látja a gömböt, ott egyszer csak azt veszi észre, hogy az
egyik pillanatról a másikra eltűnik a jelenség, s nem hagy
maga után semmi nyomot, legfeljebb egy kis csípős szagot, a
töltött részecskék által ionizált levegő szagát.
Az áramgyűrű több párhuzamos gyűrűre is bomolhat, s ezek
együtt haladnak, azonos pályán mozognak, egyszerre és azonos
módon tűnnek el, ahogy ezt a csoportos megfigyelések példatára
igazolja is.
Ha egy ilyen négydimenziós
áramgyűrű eltalál egy tárgyat, akkor azt tejes térfogatában
melegíti fél. (A kétdimenziós analógiában ez annak
felel meg, mint amikor egy részecskesugár felülről talál el
egy tárgyat, s annak teljes "térfogatát" éri.)
A
merőlegességi feltétel
A jelenség keletkezése már nem érthető meg ebben az itt
leírt, rendkívül egyszerűsített modellben. A modell szerint
több alapvető feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a
jelenséget generáló három térdimenziós villámból a
töltések kiemelkedjenek a negyedik térdimenzió irányába.
Az egyik
feltétel az, hogy a jelenséget létrehozó villám irányt
változtasson, mégpedig hirtelen, törésszerűen, az eredeti
irányra merőlegesen. Ez a merőlegességi feltétel. Ez
például akkor válik valóra, ha a villám belecsap a földbe,
vízfelületbe, fának, villanyoszlopnak az oldalába vagy
vízszintesen kifeszített rádióantennába, drótkötélbe.
Akkor is teljesülhet ez a feltétel, ha a villám a levegőben
elágazik (ami gyakran előfordul), s az ágak körülbelül
90°-os szöget zárnak be egymással (ez már ritkább).
Ha a földbe vág a villám, az áram általában tovább halad
függőlegesen lefelé (erről az olvadásnyomok tanúskodnak),
ezért csak ritkán válik valóra a merőlegességi feltétel. Ha
mély vízbe vág a villám, akkor az áram nagyjából
egyenletesen terjed; sekély víztócsában viszont inkább a
felszínen - ilyenkor nagyobb a keletkezés valószínűsége. A
merőlegességi feltétel nem valósulhat meg akkor, ha például
függőleges villám csap bele függőleges villámhárítóba -
de ha oldalról csap be, akkor már igen. A merőlegességi
feltételt egyértelműen alátámasztják a megfigyelések is: a
villámból csak ilyen módon jött létre gömbvillám. (Erre
mind a magyar, mind a külföldi szakirodalomból számos példát
ismerünk.)
Vajon mi lehet
ennek a feltételnek a fizikai háttere? Elképzelhető, hogy az
úgynevezett Lorentz-erő általánosított
esetével találkozunk. (Ha mágneses térben, a térre merőleges
irányban egy elektromosan töltött részecske mozog, akkor a
részecskére ható erő merőleges a mágneses térre és a
mozgás sebességének irányára is.) A Lorentz-erő akkor tudna
kiemelni a mi háromdimenziós terünkből töltött és mozgó
részecskét, ha lenne egy különleges irányú mágneses terünk.
Ezt azonban a szokásos laboratóriumi körülmények között nem
tudjuk előállítani, de nagyon nagy távolságok és görbült
három térdimenzió esetén már igen. Gyakorlatilag
görbületmentes térben (azaz rövid távolságok esetén, a
szokásos laboratóriumi méretek esetén) ez nem valósítható
meg. A görbült háromdimenziós tér már valójában
négydimenziósnak tekinthető, de a hatása csak nagy távolságok
esetén vehető észre. Nem véletlen, hogy földünket is
laposnak tekintették régen, mert a szokásos rövid távolságokra
ez a közelítés használható. Ha azonban hosszabb a távolság,
már látszik - nagy vízfelületeken különösen -, hogy a
felszín nem sík, hanem görbült, gömbszerű, azaz nem két,
hanem három térdimenziós.
Ma már ismeretes, hogy a gravitáció miatt valóban görbült a
terünk. Finom mérésekkel kimutatható, hogy például egy ház
pincéjében nagyobb a tér görbülete, mint a padláson, bár az
eltérés - és egyáltalán a görbület - mértéke, terünk
görbületének mértéke rendkívül kicsi.
Háromdimenziós terünk kevéssé érzékelhető görbültségével
magyarázható, hogy miért éppen a gömbvillámnál jelentkezik
a többdimenziós hatás, és miért nem találkozunk vele ennyire
nyilvánvalóan a fizika más folyamataiban. Mivel kicsi a
térgörbület, ezért csak akkor jelenik meg ilyen látható
módon, ha olyan folyamatot nézünk, ahol rendkívül nagy
méretekkel, távolságokkal kell számolnunk. A szokásos
laboratóriumi méretek mellett ezek a hatások természetesen
rendkívül gyengék, elhanyagolhatók, és csak akkor tűnnek
elő, ha a folyamatok több kilométeres távolságokon játszódnak
le. A többdimenziós folyamatokat elsősorban elektromosan
töltött, nagy energiájú részecskéknél érdemes keresni,
mert ezek energiája elegendő lehet ahhoz, hogy kilépjenek
terünkből, meg együtt is maradjanak, s így szabad szemmel is
könnyen észlelhető jelenséget okozzanak. Kézenfekvő tehát,
hogy a térgörbültséget mutató jelenség a nagyméretű, nagy
energiájú villámok esetében jelenik meg. A görbült
négydimenziós térben lejátszódó elektromos és mágneses
hatások szemléletes, egyszerű leírása, a kilépés
mechanizmusának értelmezése már nem megy egyszerű
fogalmakkal. Itt olyan fizikai és matematikai fogalmakat kell
bevezetni, amelyeket a hétköznapok elektrodinamikájában nem
használunk, és hasonlatot is nehéz találni rá. Még a jóval
egyszerűbb négydimenziós euklidészi térben is problémák
merülnek fel a hétköznapi fogalmaink használatában. Tudjuk
például, hogy egy madzagra a mi háromdimenziós terünkben
nyugodtan csomót lehet kötni, s nem bomlik szét. Ugyanez a
csomó kétdimenziós térben nem létezhet, a négydimenziós
térben pedig már szétbomlik, nem értelmezhető. A
négydimenziós térben viszont a kétdimenziós, végtelen
kiterjedésű (görbült) síkra lehet csomót kötni. A
négydimenziós térben a tárgyakat három térdimenziós
felületek borítják, és tengely körül nem lehet ezeket a
testeket forgatni, csak síkok körül. A térnek, különösen ha
újabb és újabb dimenziókat veszünk Figyelembe, még jóval
több ilyen furcsa vonása is van.
Nyilván
fölvetődik az a kérdés, hogy miért ritka a gömbvillám
jelensége. A leírt modellbál nagyjából már látszik, hogy
miért. Lényeges, hogy annak a villámnak, amelyik
létrehozza ezt a jelenséget, nagyon hosszúnak kell lennie, hogy
a tér görbültsége megmutatkozhasson. Rendkívül nagy
energiatartalommal kell rendelkeznie, hogy a
kiléptetéshez elegendő energiája legyen, és hogy a töltött
részecskék energiája és mennyisége elegendő legyen ahhoz,
hogy egy stabil, önösszehúzó töltésgyűrűt hozhassanak
létre. További követelmény, hogy ez a gyűrű önmagába
záródjon. E a sok feltétel csak ritkán teljesül. Nem
véletlen, hogy a gömbvillámot is ritkán látjuk.
Bár ez a modell elég jól
leírja a jelenség tulajdonságait, még nagyon messze
áll attól, hogy általánosan elfogadható, részletesen
kidolgozott elmélet legyen, hiszen rengeteg olyan
fizikai és matematikai problémával kell megküzdeni, melyekkel
mindeddig nem volt dolgunk. (Szokatlan dolog több mint
háromdimenziós térben gondolkodni.) Még akkor is, ha papíron
már működik az elmélet, hátravan a kísérleti igazolás. Ezt
a természetben lejátszódó folyamatot nem tudjuk mesterségesen,
kísérleti körülmények között megismételni, mert
valószínűleg sohasem leszünk képesek arra, hogy több
kilométer hosszú mesterséges villámot állítsunk elő.
(Közvetett kísérletek elvégzésére azonban már mais lenne
mód.)
Hol
keletkezik a töltésgyűrű?
Néhány példán keresztül
érdemes lenne megnézni, hogyan működik az előbbiekben
vázlatosan ismertetett modell. Kezdjük a sort egy régi
megfigyeléssel, amely Nagymaros környékén történt, s
az Időjárás című folyóiratban jelent meg
1920-ban:
1920. június 22-én délután két óra után Visegrádon, a
Lepence patak torkolata mellett, a Dunában horgásztam.
Szenvedélyes horgász vagyok, így dacára annak, hogy zivatar
közeledtét láttam, nem tudtam abbahagyni a horgászatot. Az eső
nagy cseppekben megeredt. Az első villám után csakhamar villám
villámot ért. Most már sietve kapkodtam össze a holmimat. Már
csak a vízben lévő, zsinórra húzott halaim összeszedésével
bíbelődtem, midőn vakító fény és fülsiketítő durranás
közben tőlem talán háromszáz méter távolságra a villám a
Dunába csapott. Ijedelmem dermesztő volt, annál is inkább,
mert mezítláb állottam a vízben, és a villamosság úgy
összerázott, mintha egy Rumkorf-gép
(elektrosztatikusfeszültségmegosztó gép. A szerk.) pólusait
fogtam volna meg. Önkéntelenül a lecsapás irányába néztem,
ahol gőzölgő és sistergő vízpárák között egy kékes
fényű (higanylámpa fényéhez hasonló) gömböt láttam a
Dunában állani, illetve, hogy úgy mondjam, rezegni. Bár még
sohasem láttam gömbvillámot, rögtön tudtam, hogy ez a
tünemény zizeg a víz felett. Csillagászkodásaímból már
megszoktam, hogy másodperceket számláljak, és így a
megpillantástól az elpattanásig tizennégy másodpercet
számláltam. Ez idő alatt a golyó lassan mintegy felém
táncolt. Később ugrándozva zegzugos utat vett, végre tőlem
talán százötven méter távolságban tompa pukkanással
elpukkadt, minden különösebb fénytünemény nélkül, csupán
újra éreztem azt a bizonyos Rumkorf-áram féle rázkódtatást.
(I: Károly, Nagymaros)
Figyelemre méltó, hogy az illető leírja a jelenség
kialakulását is. Szembetűnően nem az a fontos, hogy a villám
éghető anyagba csapjon (mint ahogy ezt néhány elmélet
feltételezi). Másik lényeges mozzanata a leírásnak, hogy a
megfigyelő nagyjából azonos mértékű áramütést érzett a
villám és a gömbvillám kisülésekor, ami azt jelzi, hogy
akkor is nagyon sók töltés szóródik ki azon a helyen, amikor
a gömbvillám - azaz a töltésekből álló gyűrű - szétesik.
Ha valaki történetesen a gyűrű második áthatolási helyét
(a másik gömböt) is látta volna, az azt vette volna észre,
hogy a gömb hirtelen keletkezik, majd tizennégy másodperc múlva
nyom nélkül eltűnik.
A következő megfigyelésnél
az előbbi esetnek részben a fordítottja történik:1987.
június 16 án egy barátomnál voltam Újlengyelben (Pest megye).
Kellemes volt az idő, sokáig ültünk kint az udvaron egy
fémvázas hintaágyon. Hajnali egy vagy fél kettő lehetett,
amikor azt vettük észre, hogy hirtelen fehéres fényárban
úszik a hintaágy - de csak az, a környéke nem. Olyan volt,
mintha felülről világítottak volna, de körülöttünk sötét
volt minden. Felnéztünk az égre, és egynagy gömböt láttunk.
Vakítóan fénylett, sárgásfehér színű volt, és akkorának
tűnt, mint egy futball-labda. Úgy húsz másodpercig tartott az
egész jelenség, a fény utána fokozatosan csökkent,
visszakúszott a gömbbe, ami észrevehetően fogyott. Ezután a
gömb villant egyet, és eltűnt. Semmit nem éreztünk a
jelenség alatt: se hőt, se fájdalmat vagy bizsergést, semmit.
Az ég egyébként derült volt, tele csillagokkal, de a jelenség
után néhány órával zivatar tört ki. A közelünkben nem volt
magas tárgy, tíz méterre állt tőlünk a legközelebbifa, és
öt méterre voltunk a háztól.
(B. Kriszta, Besnyő)
Itt a töltésgyűrű valószínűleg a még harminc-negyven
kilométerre járó zivatarfrontnál keletkezett. A megfigyelők
csak a második áthatolási helyet látták, s az hirtelen,
minden látható előzmény nélkül jelent meg. A gyűrűből
(aminek csak egy kis része látszik - a gömb) a
levegőmolekulákkal való ütközések miatt töltés szóródik
ki, ami egyenletesen oszlana meg - ha nem lettek volna ott a vas
hintaágy éles csúcsai.
Emiatt eléggé
erős helyi elektromos térerősség keletkezik, s ez összegyűjti
a kiszóródott részecskéket. Nagy feszültségű, kis
áramerősségű kisülés indul rneg a gömb és a hintaágy
között, s ez légköri nyomáson is ionizálja a levegő
molekuláit -fénykúp alakul ki. Mivel a
hintaágy nem földet teljesen, nagyobb mennyiségű töltés
halmozódik fel rajta, s így egy idő múlva csökken a
feszültségkülönbség a hintaágy és a gömb között, s az
ionizált zóna lassan eltűnik, visszahúzódik. Közben mindkét
áthatolási helyen állandóan töltések szóródnak ki a
gyűrűből, a gyűrűben keringő áram egyre kisebb lesz, egyre
kevésbé bírja összetartani a még megmaradt töltéseket a
mágneses tér. Ekkor - történetesen ugyanott, mint az előző
megfigyelésnél - a gyűrű stabilitása megbomlik, és szétesik,
nem messze attól a helytől, ahol keletkezett, s kiszóródnak
belőle a töltések. A mi megfigyelőink persze ezt nem látják,
csak azt, hogy a jelenség hirtelen, nyom nélkül tűnik el.
Mivel a gömbök (az
áthatolási helyek) nagyon távol vannak egymástól, ezért egy
helyről egyszerre nem láthatók. Ahhoz már igazán nagy
szerencse kellene, hogy két ember úgy lássa a két gömböt,
hogy éppen akkor telefonon beszélgetnek egymással, amikor
észreveszik a jelenséget. (Ez azért is valószínűtlen, mert
nem szükségszerű, hogy mindkét áthatolási hely nagyjából a
földfelszín felett legyen, lehet az nagy magasságokban is.) Ha
viszont az egész gyűrű nagy sebességgel mozog egy erős
horizontális elektromos erőtér miatt, akkor elképzelhető,
hogy mindkét áthatolási hely látható, amint ezt a következő
leírás mutatja is:
1987. szeptember 20-án este egy húszperces, erős zivatar
vonult el a város felett. Néztem a zivatart, s ekkor magasan
négy-öt, öklömnyi nagyságú tűzgolyó száguldott el a fejem
felett, nagyon gyorsan, “kötelékrepülésben ; vízszintesen,
egyenes vonalú mozgással.
Kisvártatva megismétlődött az egész jelenség, ugyanannyi
tűzgolyó, ugyanolyan gyorsan, azonos irányba repült, mint az
előzőek.
(Mihály, Eger)
Felvetődik a
kérdés: miért marad együtt a csoport, miért nem taszítják a
töltésgyűrűk egymást? Ez a viszonylagos stabilitás annak
köszönhető, hogy a mágneses térerő, ami a gyűrűk közti
vonzást okozza, a távolsággal fordítottan arányos, ( r ) míg
a taszítóerőt okozó elektrosztatikus hatás a távolság
reciprokának négyzetével (1/r2 -tel) arányos. Így kialakul
egy kritikus távolság. . Eddig a taszítás az erősebb, ezen
túl viszont már a vonzás, s így állandó egyensúlyhoz
jutunk. (Ha viszont az egyik gyűrűben megszűnik a stabilitás,
azaz a taszítóerő nagyobb lesz mint a vonzóerő, az a többi
gyűrűt is felrobbantja. Ezért látjuk, hogy azonos
módon tűnnek el a csoport tagjai a csoportos megjelenésnél.)
Nézzünk most egy olyan esetet röviden, ahol jól látszik a
négydimenziós gyűrűből kiszóródó töltések hatása!
1987. augusztus 2-án, vasárnap délben a Borsod megyei
Bekecsen Cs. László nyugdíjas a házuk udvarán lévő lócán
pihent, felesége pedig bent a házban. Szép, csendes, derült
idő volt. A felesége hirtelen egy fénylő golyót látott
ellebegni az ablak előtt. Olyan volt, mint a
lenyugvó nap - mondta később. Kisvártatva durranást
hallott, majd a férje kiáltott rémülten. A kövér (száznégy
kilogrammos) férfit valami felemelte a lócáról, és háromnégy
méterrel odébb a földhöz vágta. Ekkor kezdett el jajgatni.
Cs. Lászlóné kiszaladt az udvarra, felsegítette a férjét,
akinek az ijedtségen kívül más baja nem lett. Ekkor vették
észre, hogy a szomszéd házat szinte beborítja a porfelhő, és
a tetőn a sok cserép összevissza hullámzik, mintha ráznák.
Ugyanekkor százötven méterre ettől a helytől két
kisgyerek játszott az udvaron, amikor egyiküket, a kisfiút
valami megmagyarázhatatlan erő nekivágta a garázsajtónak, a
kislány fenekét pedig megsütötte (de égésnyom nem
keletkezett).
A szomszéd házból gomolygó por lassan leülepedett. Csak
ekkor látták, hogy a tetőzetet súlyos kár érte, a pala nagy
része lehullott. A kőkerítésből kirepült egy kő, és
kidőltek a fal melletti szőlőkarók is. Először arra
gondoltak, hogy kigyulladt a szomszéd háza; és tűzoltókért,
orvosért akartak rohanni. De szerencsére senki nem volt otthon,
és semmi nem gyulladt meg.
Az ég nemsokára beborult, és heves zápor söpört végig a
községen. A zivatar rövidesen elállt. Ekkor érkezett meg a
tulajdonos és családja. A biztosító kárszakértője a
következő károkat állapította meg:
A tető egyik tartógerendája egy méter hosszúságban
szilánkokra hasadt szét. A pala nyolcvan százaléka összetört.
Az ablakok betörtek, a függönyök elolvadtak, a telefondrótok
szinte kirobbantak a falból. Az előszoba falán lévő barométer
kivágódott fatokjából. A gömbvillám letépte a konyha
faburkolatát s a csap környékén a csempéket. A kilincsre zárt
fürdőszobaajtó beszakadt, de úgy, hogy a jelenség ereje az
ajtófélfából kitépte a zárat is.
Az alumíniumvezetékek
mindenütt elolvadtak a falban az elosztódobozok fedelét pedig a
gömbvillám szabályosan kilőtte. Több lámpa felrobbant,
foglalatuk elszenesedett. A színes televízió
összes kapcsológombja, a hifitorony integrált
áramkörei és a lakás villanyórái tönkrementek. A lakásban
a növények levelét leperzselte a jelenség, sőt még a
szomszédos kertben is elszáradtak a dinnye indái. Az utcában
több helyen kiégtek a biztosítékok és az izzók.
('V. László, Bekecs) .
Ebben az
esetben a gömbvillám - azaz a töltésgyűrű - a még távoli
zivatarban keletkezett, itt csak a második áthatolási
helyen lévő gömböt látták. Az ebből a gömbből
kiszóródó nagy mennyiségű töltés “dobta el" a
súlyos, száznégy kilogrammos embert.
(Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a megfigyelő száraz
padon, száraz cipőben ült, így nem érte áramütés.)
Ugyancsak a töltések taszítóereje szakította le a lámpákat,
tépte fel a palát, a gerendát, törte be az ablakot. Amint a
töltések elektromos vezetőt találnak, azon keresztüláramlanak,
s így felhevítik, esetleg elpárologtatják azt. Az egész
környéken megfigyelt elektromos zavarok, biztosítékolvadások
amiatt következtek be, hogy a gyűrű az itt megfigyelt helyen
robbant föl, itt szóródott ki belőle a teljes
töltésmenynyiség.
Ebből a
példából is jól látszik, hogy a jelenség nagy károkat is
okozhat, s ezeket nem lehet visszavezetni egy gömbben
tárolható töltésmennyiségre (ami legfeljebb milliomod vagy
százezred coulomb
nagyságrendű lehet). Mai ismereteink szerint nincs mód arra,
hogy ilyen mennyiségű energiát és töltést lehessen tárolni
ilyen kis térfogatban, ráadásul úgy, hogy az a “semmiből"
jelenjen meg, napfényes időben, s még lebegjen is a levegőben.
Hasonló esetet mutat a
következő példa is, és nem lehetetlen, hogy ugyanaz a
zivatarfront okozta mindkét rombolást:
M. Jenőné sarródi lakos 1987. augusztus 3-án reggel
háromnegyed öt órakor kikísérte munkába induló férjét.
Esett. Már indult vissza a házba, amikor tőle harminc-harmincöt
méterre egy nagyon fényes, fehér gömböt látott imbolyogni a
fák között. A jelenséget közepes labda nagyságúra becsülte.
Megnézte, aztán visszament a házba. Egy perc múlva a gömböt
még mindig látta, de már távolodott arrafelé, ahol mi lakunk.
Mi öt óra körül ébredtünk. Láttuk az imbolygó fényt,
de nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. Nem sokkal később
egyre erősödő búgó hangra figyeltünk föl, ez négy-öt
másodpercig tartott, majd egy reccsenést hallottunk, az egymáson
elmozduló téglák félelmetesen súrlódó hangját,
csörömpölést, a ház falai pedig mozogni kezdtek. Az addig
csak szemerkélő esőből hirtelen szakadó zápor kerekedett.
Félelmünkben kifutottunk az udvarra. A konyha felől porfelhő
gomolygott. A szomszédok nem hallottak semmit, villámlás nem
volt a környéken, csak eső.
Az épületben - különösen a fürdőszobában - súlyos
károk keletkeztek. (A lakás gyakorlatilag lakhatatlanná vált.)
A fürdőszoba és a konyha közti vékony téglafal - mint
egy dugattyú - egészen a konyha faláig “ment előre'; maga
előtt tolva a konyhaszekrényt (ami darabokra tört a benne lévő
edényekkel együtt) és a konyhabútorokat is A téglák épek
maradtak, de a vakolat a fal teljes felületéről lehullott. A
falban levő acélcsövek eltörtek, ömlött belőlük a víz,
egy elektromos vezeték pedig szabadon lógott a levegőben. .
A fürdőszobában propán-bután gázfűtést használtunk,
de a palack főcsapját még este lezártuk, így szerencsére sem
a konyhában, sem a fürdőszobában lévő gázpalack nem robbant
fel; mindkettőt épségben, jó állapotban találtuk meg a
törmelék alatt. Semmi sem gyulladt meg a lakásban, és korom-
vagy égésnyomot sem leltünk. A Gázművek szakértője szerint
sem képzelhető el, hogy gázrobbanás okozta volna a
rombolást. A fürdőszobában a melegítőkonvektor darabokra
ment szét, s a mosógép oldallemezei is szétnyíltak. Érdekes,
de a fürdőszoba kis ablaka nem tört ki.
A ház körülbelül negyven centiméter vastag főfala tíz
méter hosszan kimozdult a helyéről. (Az alapnál megmaradt a
helyén, de a három méter magas fal tetején csaknem tizenkét
centimétert hajolt kifelé, így a vízszintes gerendák már
majdnem leestek.) Ez az elhajlás a fürdőszobánál volt a
legnagyobb, itt eltört a mennyezeti fagerenda is, és egy akkora
lyuk keletkezett, hogy ki lehetett látni az égre.
A nádpallós, vakolatborítású mennyezet három méter
hosszú szakaszon felszakadt, a cserepeket hat-hét négyzetméter
területről leszórta és összetörte a gömbvillám.
A romok között talált fémedények furcsa elváltozásokon
mentek keresztül. Egy vas mérlegserpenyő megcsavarodott, noha
ütés nyomát nem láttuk rajta. (A főfalon lévő
fürdőszobapolcon tartott fogkefét az udvaron találtuk meg.)
Elektromos zavart, biztosíték vagy lámpa kiolvadását,
illetve kiégését viszont nem észleltük a lakásban, csak egy
rádió ment tönkre, mert ráomlott a fal.
(H. László, Fertőd)
Ebben az
esetben is valószínűleg a második áthatolási helyen bomlott
meg a gyűrű egyensúlya, s ott távozott belőle a gyűrűben
tárolt töltés. Az esetnek két jellemző vonása van. Egyrészt
a nagymértékű rombolás, ami természetesen
a töltések taszító hatásának rovására írható. A kis gömb
egy vékony kéményen jutott a fürdőszobába, s ott elkezdte
szórni a töltéseket. A fürdőszoba tele van jól földelt
vascsövekkel (mosdócsap, fürdőkád csapja, vécétartály
csapja), ezek vonzották a gömböt, azaz a gyűrűt. Ha a gömb
történetesen egy másik szobába "ment volna be",
olyan helyre, ahol nincsenek földelt csövek, akkor valamilyen
nyíláson keresztül hamarosan kirepült volna onnan. A
fürdőszobában azonban a `földelt csövek vonzották. Amikor
aztán a gyűrű teljes töltésmennyisége az egyensúly
felbomlása után kiszóródott, a falak megmozdultak a taszítóerő
hatására. Valószínűleg nem robbanásszerű lökéshullám
okozta a falak “elszakadását" - mert például a
fürdőszoba ablaka nem tört ki -, hanem az egyenletesen
eloszlott töltés. (Emiatt nyílt szét például a
mosógép köpenye is.)
A másik jellegzetessége az
esetnek, hogy nem ment tönkre az elektromos hálózat. Ez annak
köszönhető, hogy a vízvezetékek a töltések nagy részét
elvezették.
1987. július 25., szombat
Csöndes, felhős idő volt szombat reggel. A város határában
lévő telkeken sokan dolgoztak. Egy ismerősöm másnap elmondta,
hogy a haját egy kis, sárga tűzgömb lepörkölte, majd olyan
gyorsan továbblebegett, hogy jószerivel még megijedni sem volt
ideje.
Nem sokkal később a szomszéd utcában egy ház nyitott
ablakán surrogó, sercegő mozgással belibbent egy öklömnyi
átmérőjű, sárga színű, világító gömb, és kiszállt a
szemben lévő másik ablakon. Az ablak mellett-ahogy ezt az ott
lakó gimnazista fiatalember elmesélte - a falnál állt egy
magas, testes százhúsz kilogrammos építőmunkás, akit a
jelenség a földre nyomott. Ő is erős sárga színű
fényjelenségről beszélt.
A jelenség ezután az innen ötven méterre lévő családi
házamba ment, ahol nagy detonációval felrobbant, s felgyújtott
két szobát. Szerencsére senki sem volt otthon, így személyi
sérülés nem történt, de mire hazaértem, már
lángokban állt a lakás:
A tetőnek és a tetőszerkezetnek nem lett semmi baja, csak a
két helyiség égett ki, a bútorok megpörkölődtek, és az
első két szobában a parketta több helyen, különálló
foltokban elszenesedett. A két szoba között raktuk le a
parkettára az éppen befőzött gyümölcsöt, amit dunsztoltunk.
Néhány üvegnek a szája elolvadt, de a tenné lévő cukros
vízben lévő befőttnek nem lett baja.
A második szobában lévő, egyébként sértetlen és lezárt
szekrényben tartott vászonnemű egyszerűen elporlott, de csak a
hajtogatás mentén.
Az egész lakásban megolvadtak a falakban az alumínium
elektromos vezetékek. A kapcsolókkal, dugaszolóaljzatokkal
együtt minden vezetéket ki kellett cserélni. A színes
televízió is tönkrement, több alkatrésze kiégett. Az
elektromos vízmelegítő, a bojler alja is leszakadt, fűtőteste
kiégett. Az elosztódobozok mindenütt kiszakították a tapétát,
és kiröpültek a helyükből. Ezenkívül több ablaküveg
kitört, a villanykörték szétdurrantak, a csillárok
kiszakadtak a helyükről, és a villanyórák is
használhatatlanokká váltak.
(Á Vince, Sátoraljaújhely)
A gyűrű felbomlásának helyén a töltéskiszóródás
távolságát az határozza meg, hogy mennyi nagyméretű, esetleg
földelt fémtárgy van a környékén. A most következő esetben
nem volt fémtárgy a gyűrű szétesésének helyén, s a
rombolás viszonylag kis körzetben történt:
Körülbelül huszonöt
évvel ezelőtt a Bükk fennsíkon, a jávorkúti üdülőben
három KFKI-s (Központi Fizikai Kutató Intézet) kollégával
együtt az üdülő teraszáról figyeltük a csendes, esős időt.
Hirtelen a horizonton, tőlünk körülbelül ezerötszáz
méterre, a Lillafüred felé vezető országúton egy nagy,
legalább öt méter átmérőjű, rózsaszínű vagy pirosas gömb
jelent meg. A kontúrja élesen vált el a sötét háttértől,
erős fényt áraszott, miközben egy gyors autó sebességével
rohant felénk. Már csak száz-kétszáz méterre lehetett
az üdülőtől, amikor az eddigi útvonalra merőleges
útkereszteződésnél 90°-os szögben irányt változtatott, és
eltűnt az erdőbe vezető kocsiúton. Néhány másodperc múlva
irtózatos dörrenés rázkódtatta meg a környéket, aztán
csönd lett. Később a helyszínre siettünk, ahonnan a dörrenést
hallottuk. Hamar megtaláltuk a detonáció helyét. Az erdőben
nagy pusztítást végzett a gömbvillám: körülbelül hatvan
méter sugarú körben a földtől egy méter magaságban a
harminc-negyven centiméter átmérőjű fenyőfákat szinte
tejesen leborotválta.
(U. Péter személyes közlése, Budapest)
Ebben az esetben a rombolás részben elektrosztatikus taszítás
következtében, részben a gyűrű felbomlásakor keletkező nagy
mennyiségű, nagy energiájú, gyorsan mozgó töltések által
hirtelen felhevített levegő lökéshulláma miatt jött létre.
A következő eset arra példa, hogy a töltésgyűrű
felbomlásakor annak hatása egészen nagy távolságoknál is
érzékelhető, ha földelt vagy nagyméretű fémtárgyak vannak
a környéken.
1987. július 26-án történt. Ebben az időpontban
Kékestetőn a meteorológiai obszervatóriumban dolgoztam. A
délelőtti órákban egy látszólag szokásos zivatarfelhő
“épült fel" a Kékes felett. (A szokásos
légnyomáscsökkenés, szélerősödés, hőmérséklet-süllyedés
- párosulva páratartalom-növekedéssel.) Fél tizenegy után az
észlelőhely felhőbe került, és gyenge, majd közepes zápor
vonult át felette. A hangok után ítélve a környéken
valószínűleg több villámcsapás is volt. Néhány perccel
tizenegy előtt éppen az ablakot csuktuk be, amikor egy
zöldessárga gömböt vettem észre az út felett, körülbelül
tizenöt-húsz méter magasan. Csaknem a szabadesés gyorsuláséval
zuhant a föld felé - de nem függőlegesen! Mikor azzal az
emelettel, ahol voltunk; egy magasságba jutott, akkor vettem
észre, hogy olyan, mintha átlátszó lenne. Mögötte, ha nem is
tisztán, de . átderengett az erdő,. s még a fák ágait,
leveleit is láttam.
A kerítés kapujánál egy másfél méter magas rúdra
függesztették fel az elektromos ajtózár és a kaputelefon
vezetékeit. Mikor a rúd közelébe ért a gömb - de nem ért
hozzá! -, felrobbant. Ebből sajnos nem láttunk semmit, mert a
robbanás elvakított bennünket. Utána már csak azt láttuk;
hogy a kerítés több helyén óriási szikrák ugrálnak, és
hatalmas dörrenés hallatszott.
Később megnéztük a szikrák helyeit, de semmi égésvagy
pörkölésnyomot nem találtunk. A meteorológiai
regisztrálóműszereken sem találtunk semmi égésnyomot.
Viszont a meteorológiai állomás elektromos hálózatában elég
furcsa dolgokat tapasztaltunk. Az aggregátor, noha használaton
kívül volt, bekapcsolt. Legalább tíz helyen kiégtek a
biztosítékok. Néhány "lomha" automata kinyílt, míg
a gyorskioldók nem. A kaputelefon működésképte
lenné vált. Az elektromos ajtózár szintén. Nem működött
a városi telefon sem. Egyébként egész Mátraházáig az összes
telefon elnémult estig. A szomszédos, mintegy kétszáz méterre
lévő rádió-átjátszóállomás valamennyi rövid- és
ultrarövid-hullámú rádiója elromlott. A körülbelül ötszáz
méterre lévő tévé-adótoronyban a gépterem fémmennyezetéből
is szikrák ugrottak ki. Az obszervatóriumunkban egy iker
tápegység ment tönkre, de a biztosítékjai épek maradtak.
Megkérdeztem a szanatórium több betegét és orvosát is.
Egybehangzóan mondták, hogy egy fényes gömböt láttak
lefelé"esni" a fák közé a meteorológiai állomás
irányába. (U. Zoltán, Békéscsaba)
Figyelemre méltó, hogy például a tévéadó lezárt
helyiségében a fémmennyezetből is szikrák ugrottak ki. Ez
aligha magyarázható úgy, hogy a falon, ablakon keresztül
jutottak oda a töltések. Furcsább, de egyszerűbb az a
magyarázat; hogy a töltések “felülről", a negyedik
térdimenzió irányából jutottak be a helyiségekbe és a
különböző áramkörökbe.
A következő eset is olyan megfigyelésről tudósít, ahol a
második áthatolási helyen lévő gömböt figyeltek meg:
1987 júliusában Siófokon nyaraltunk. Az' egyik éjszaka
kint sétáltunk a Balaton partján ismerőseimmel. A víz
tükörsima volt, szél nem fújt, és a csillagok is fényesen
ragyogtak. Nagyon meleg, volt. Hirtelen azt vettük észre, hogy
tőlünk talán kétszáz méterre a víz alól elindult egy
sárgás színű fénygömb, aminek határozott kontúrja volt.
Körülbelül akkora lehetett, mint egy futball-labda. Előbb
rézsútosan, azután egy kicsit függőlegesen emelkedett
felfelé, majd újra rézsútosan. Legalább öt percig láttuk a
jelenséget, aztán eltűnt. Néhány óra múlva erős
zivatarfront érte el a Balatont.
(A Zsoltné, Budapest)
Ennek az esetnek az az érdekessége, hogy a víz alatt ütötte
át a háromdimenziós terünket a töltött részecskék négy
térdimenziós gyűrűje, majd az áthatolás helye kiemelkedett a
vízből.
Azért kellett főleg a második áthatolási helyen megfigyelt
eseteken keresztül bemutatni a gyűrűmodellt, mert itt látszik
a legjobban, hogy miért volt szükséges bevezetni a negyedik
térdimenziót, s mennyire a gyakorlat, a szükségszerűség
kívánja ezt a lépést. Ezen a ponton érdemes foglalkozni az
anomáliák csoportjába sorolt megfigyelésekkel is. Ha
elfogadjuk, hogy a gömbvillám legalább négy térdimenzióban
lejátszódó természeti jelenség, akkor semmilyen különö
sebb problémát nem jelent azt megérteni, hogy a háromdimenziós
térben a gömbvillám segítségével tárgyak jelennek meg vagy
tűnnek el. Azokat a fizikai folyamatokat, amelyek segítségével
makroszkopikus méretű tárgyakat is magával vihet a jelenség,
még részleteiben tisztázni kell, de az elvi akadályok már
elhárulnak a megfigyelések értelmezése elől.
A töltésgyűrű
körül keletkező erős elektromágneses térben a szerkezeti
anyagokat különös változások érik. Nem zárható ki annak a
lehetősége, hogy ideiglenesen négy térdimenziós
"átkristályosodáson" mennek keresztül. Az
atomok egy részében, amikor az elektronok nem három, hanem négy
térdimenziós pályákon mozognak, vagy újfajta, kevésbé
stabil elektronpályák keletkeznek, vagy maga az anyag, az
atommagok is négy térdimenziós szerkezetet vesznek fel. Az így
előállt elektronkötések már gyengébbek lennének, mint az
eredeti, három térdimenziós pályák esetén, így például az
anyagok néha látványos mértékben is elveszthetik
szilárdságukat, megváltozhat elektromosvezető-képességük,
új mágneses hatások léphetnek fel stb. Mindenesetre közös
tulajdonsága az összes ilyen furcsa és szokatlan hatásoknak,
hogy instabilak, és eléggé gyorsan - a
gyakorlat szerint órák alatt - visszaállnak az eredeti
tulajdonságok, így nehéz a hatásokat az események után
vizsgálni. (A szilárdsági változásokat például úgy lehetne
a helyszínen azonnal ellenőrizni, hogy azokat a tárgyakat,
amelyek a jelenség közelében voltak, tű vagy szög hegyével
megszurkáljuk, akkor kiderül, hogy puhábbak-e. A mágneses
tulajdonságok változása, a tárgyak mágneseződése például
úgy ellenőrizhető, hogy egy iránytűt végigviszünk az
érintett tárgyakon, vagy egy lágyvassal megvizsgáljuk,
vonzza-e valami. Sajnos akár csak félnapos késedelem is azt
jelentheti, hogy visszavonhatatlanul elmulasztottuk az ilyen
hatások vizsgálatát.)
A rendhagyó jelenségek gyakorlati vizsgálata rendkívül
hasznos és fontos lenne, de csak kivételesen ritka esetekben
nyílik rá mód. Mivel gömbvillámot nem tudunk mesterségesen
előállítani, többek között a nagy energiaigény miatt, e
jelenségek laboratóriumi vizsgálata talán csak a távoli
jövőben valósulhat meg.
Bízunk benne,
hogy az eddig felsoroltakból már kiviláglik, hogy mi a
gömbvillámleírások gyűjtésének célja, értelme. Lehet,
hogy pont ez a ritka és bizarr jelenség vezet el bennünket a
tér és az idő “szerkezetének" megismeréséhez. Ez a
jelenség persze csak annyit segíthet, hogy megértjük: van még
egy térdimenzió, ami merőleges a mi világunkra, s az a
térdimenzió is olyan, mint az a három, amit ismerünk. Arra a
kérdésre viszont már nem kapunk választ, hogy vannak-e további
térdimenziók, s azok milyenek. Kétségtelen, hogy ma még
elvontnak s a gyakorlat számára haszontalannak tűnhet ezeknek a
problémáknak a feszegetése, de már eddig is sokszor
bebizonyosodott, hogy nincs gyakorlatibb dolog, mint egy
jó elmélet.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen furcsa élettani hatásokat
produkál ez a jelenség! És vajon kizárhatjuk-e annak
lehetőségét, hogy a biológiai folyamatok esetében nem mennek
végbe ilyen, ma még számunkra ismeretlen hatások? Hiszen olyan
sok fizikai elvről és hatásról derült ki, hogy az élővilág
ismeri, használja, néha még a törzsfejlődés alacsony fokán
álló élőlények is! Amit szupermodern, új dolgoknak
gondolunk, azt az élet néha már sok millió év óta használja.
(Gondoljunk az elektromosságra -általában -vagy a rakétahajtómű
elve alapján “közlekedő" polipokra, s a példákat
szinte vég nélkül sorolhatnánk.) Ehhez a bizonyossághoz csak
akkor juthatunk majd el, ha a tudománynak valamilyen módon
sikerül a kutatók laboratóriumába “bekényszeríteni"
ezt a jelenséget. Addig is marad az eddig bevált módszer: a
megfigyelések gyűjtése és aprólékos elemzése.
|
|
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad
enciklopédiából
Az
általunk megtapasztalt világot évezredek óta jobbára
háromdimenziósnak tartjuk: a tárgyaknak szélessége, hosszúsága
és magassága van. A negyedik
dimenzió a tárgyak olyan
kiterjedése (dimenziója), mely merőleges a
másik három térdimenzióra. A három dimenzióban a három
lehetséges irány: szélesség,
hosszúság (vagy mélység)
és magasság, melyekre
a hétköznapi nyelvben a fel/le,
balra/jobbra és előre/hátra fogalmakkal
hivatkozunk. Ha a negyedik dimenzióról kívánunk beszélni, egy
további fogalompárra van szükség. Az elfogadott nevek közé
tartozik az ana/kata, a vinn/vout (Rudy
Rucker elnevezése) és azüpszilon/delta. A
négy térdimenziójú teret elképzelni nagyon nehéz, de
matematikailag és grafikusan (két dimenzióra, például
monitorra vetített három dimenziós képpel) jól szemléltethető.
A
negyedik dimenziót olykor az idővel azonosítják.
A következő térdimenzióra ilyenkor „ötödik dimenzió”-ként
hivatkoznak. Ebből következik, hogy a köznapi értelemben vett
világ három- és négydimenziós is lehet, attól függően, hogy
az idő dimenzióját
beleszámítjuk-e.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]
|
Fogalmak [szerkesztés]
Vektortér [szerkesztés]
Az
egyes dimenziók bemutatása
Egy
forgó hiperkocka 3D-s vetülete
A vektortér olyan vektorok halmaza,
melyeket egy origónak
nevezett térbeli pontból kiinduló nyilakként szoktunk
elképzelni (geometrikus vektorok), s amelyek egy másik térbeli
pont felé mutatnak. Az alábbi intuitív fogalmak segítségével
kialakíthatjuk a negyedik dimenzió meghatározását.
A pont nulladimenziós.
Nincs térbeli kiterjedése, és nincsenek tulajdonságai. Ha
geometrikus vektorként gondoljuk el, mint egy nyilat, akkor ennek
a nyílnak nincsen hosszúsága. Ezt a vektort
hívják nullvektornak,
és ez önmagában a legegyszerűbb vektortér.
Az
első dimenzió a vonal. Ha
veszünk egy valamilyen irányú vektort, amely nem nullvektor, az
valamilyen hosszúságú. Van valahol a térben egy csúcsa és egy
kiindulópontja. Ha gondolatban kétszeresére, háromszorosára
stb. nyújtjuk ezt a vektort, valamint hátrafelé is
meghosszabbítjuk, hogy minden lehetséges hosszúságot felvegyen
(még azéró hosszat
is, a nullvektor révén), akkor egy összefüggő, egyenes vonalat
kapunk, melynek egy hosszdimenziója van. Minden olyan vektor, ami
ennek a vonalnak a pontjait írja le,párhuzamos egymással.
Noha papíron bármilyen vékony vonalat rajzolunk, az valamennyire
széles is lesz (hogy látszódjon), ennek az idealizált vonalnak
azonban nincs szélessége.
A sík kétdimenziós.
Van hossza és szélessége, de nincs vastagsága – nagyjából
úgy, mint egy papírnak (bár annak is van valamelyes vastagsága).
A fentinél kicsivel nehezebb vektorokkal elképzelni a síkot. Ha
veszünk gondolatban egy vektort, és elmozgatjuk úgy, hogy a
kiindulópontja az előbbi vektor csúcsához kerüljön, és egy
olyan új vektort alkotunk, melynek kiindulópontja az előző
kiindulópontja, a csúcsa pedig az elmozgatott második vektor
csúcsa, azzal megoldottuk a két vektor összeadását. Ha mindezt
két nem párhuzamos vektorral tesszük, akkor a kettő közül
valamelyiknek vagy mindkettőnek a nyújtásával minden pontot meg
tudunk határozni, és ezek a pontok együttesen alkotják a síkot.
Az
általunk érzékelt tér háromdimenziós.
Elképzelhetünk olyan vonalat, amely keresztülhalad a síkon. Az
egyes síkok szendvics módjára vannak „összetapadva”. Ahhoz,
hogy a tér valamely pontjába eljussunk, a vonal mentén
elmehetünk a szükséges magasságba, a síkhoz érve pedig
elérhetjük a kívánt pontot. Ekkor már három vektorról
beszélhetünk: az egyik révén a vonal mentén haladhatunk, a
másik kettővel pedig eljuthatunk a megfelelő síkban a kívánt
ponthoz.
A
négydimenziós tér meghatározásához tehát négy vektorra van
szükség. Ugyanúgy lehet létrehozni a háromdimenziós terek
együtteséből, mint ahogy ezeket a kétdimenziós síkokból
megalkottuk. Ezt az eljárást bárhányszor megismételhetjük,
így még több dimenziós tereket hozhatunk létre.
A dimenziós analógia [szerkesztés]
Egy
hiperkocka hálója
A
hiperkocka hálójának egy másfajta ábrázolása
A három
dimenzióból a negyedikbe többek közt a dimenziós
analógia révén juthatunk el. Ilyenkor megnézzük,
hogyan viszonyul az (n−1) dimenzió az n dimenzióhoz,
és ebből kikövetkeztetjük, hogy viszonyulna az n dimenzió
az (n+1) dimenzióhoz.
Edwin
Abbott Abbott Síkföld [1] című
könyvében egy olyan négyzetről ír, amely kétdimenziós
világban él, mint egy papír felszíne. Egy háromdimenziós
lénynek e négyzet szempontjából látszólag isteni hatalma van:
képes például egy páncélszekrényből tárgyakat kivenni
anélkül, hogy kinyitná (azáltal, hogy a harmadik dimenzión
keresztül mozgatja őket), lát mindent, ami a kétdimenziós
szemszögből falak mögé van elzárva, s eközben teljesen
láthatatlan marad, mert a síktól néhány centire áll a
harmadik dimenzióban. Négyzet találkozik is egy ilyen
többdimenziós lénnyel, aki Gömbnek nevezi magát, és
megpróbálja feltárni előtte hazája, Térföld titkait,
valamint különleges képességeit; azonban Négyzetnek senki, még
a többi szemtanú sem hisz, és végül börtönbe zárják, mint
eretneket, a kettőnél több dimenzió létezésének hirdetése
miatt.
A
dimenziós analógia arra enged következtetni, hogy egy
négydimenziós lény hasonló bravúrokra lenne képes a mi
háromdimenziós perspektívánkból. Ezt Rudy
RuckerSpaceland („Térország”)
című regényében mutatja be, melynek főhőse négydimenziós
lényekkel találkozik, akik ilyen képességről tesznek
bizonyságot.
A
negyedik dimenzió elképzeléséhez hasznos lehet a dimenziós
analógiát a vetítésrealkalmazni:
ilyenkor egy n dimenziós
tárgyat n−1
dimenzióban ábrázolunk. A képernyő, amelyet lát, például
kétdimenziós, és a háromdimenziós emberek, helyek és tárgyak
képei egyaránt két dimenzióban jelennek meg rajta. Ezekről
hiányzik a harmadik dimenzióra, a mélységre vonatkozó
információ, de lehet rá következtetni.
A szem retinájátreceptorok kétdimenziós
csoportja alkotja, de közvetett információkból (például
árnyékok,rövidülés stb.)
a tárgyak háromdimenziós természetét is érzékelni tudja. A
művészek aperspektíva révén
tudnak kétdimenziós festményeiknek háromdimenziós mélységet
adni.
Ugyanígy,
a negyedik dimenzióban lévő tárgyakat le lehet képezni
matematikailag az általunk ismert 3 dimenzióba, ahol
kényelmesebben vizsgálhatjuk őket. Ez esetben egy négydimenziós
szem „retinája” a receptorok háromdimenziós csoportja lenne.
Egy ilyen szemmel rendelkező képzeletbeli lény a négydimenziós
tárgyak természetét a retinájára érkező háromdimenziós
képből tudná kikövetkeztetni. A négy dimenzió perspektivikus
vetítése hasonlóan történik, mint a három dimenzió esetében,
tehát például rövidülést fogunk tapasztalni. Ez fog a látott
háromdimenziós képeknek négydimenziós mélységet adni.
A
dimenziós analógia az ilyen vetítések megértésében is segít.
A kétdimenziós tárgyakat például egydimenziós határok veszik
körül: a négyzetet négy oldal határolja. A háromdimenziós
tárgyakat kétdimenziós felületek határolják: egy kocka
felülete 6 négyzetből áll. A dimenziós analógia révén
belátható, hogy a négydimenziós kockát, az
ún. hiperkockát háromdimenziós
testek határolják. És matematikailag valóban erről van szó: a
hiperkockát 8 kocka határolja. Ezzel mindenképpen tisztában
kell lennünk, hogy megértsük egy hiperkocka háromdimenziós
vetületét. A hiperkocka felszínét térfogatokra vetítjük
le, nem pusztán kétdimenziós felületekre. Így érthetjük meg
a hasonló vetítések sajátosságait, ami máskülönben nehezen
sikerülhet.
A negyedik dimenzió a sci-fiben és a népszerű kultúrában [szerkesztés]
Egy
forgó 24 cellás hipertest 3D s vetülete
- A negyedik dimenzió már legalább az 1920-as évek óta rabul ejtette a nagyközönséget. L. például Ray Cummings Into the Fourth Dimension című művét („A negyedik dimenzióba”, 1926), a Eugene the Jeep („Jenő, a dzsip”) c. képregényt vagy Robert A. Heinlein “—And He Built a Crooked House—” („…és ferde házat épített…”) című novelláját
- Donnie Darko a negyedik dimenzió révén hajt végre időutazást. Itt a víz az időutazás négydimenziós eszköze.
- Alan Moore From Hell („A pokolból”) c. grafikus regényében a negyedik dimenzióval utal a Jack the Ripper nevű szereplő őrültségére.
- A Star Ocean: Till the End of Time („A csillagóceán: az idők végezetéig”) c. videojátékban a negyedik dimenzió a „valóság”.
- A Cube 2: Hypercube c. filmben („A kocka 2: A hiperkocka”; 2002), a Kocka c. kultuszfilmsorozat második részében, a szereplők a szobák hiperkocka-elrendezésű együttesében vándorolnak.
- Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd c. művében olyan űrlakók szerepelnek, akik számára a negyedik dimenzió az idő.
- H. G. Wellsnek Az időgép című művében az Időutazó az idővel határozza meg a negyedik dimenziót, akárcsak Doctor Who az első epizódban.
- A Jimmy Neutronban a címszereplőnek van egy kis kockája, amelyen át lehet jutni a negyedik dimenzióba. Ezt ő csak tárolásra használja.
- A Blinx: The Time Sweeper c. játék „a világ első négydimenziós akciójátékaként” hirdeti önmagát, melyben a játékosok befolyásolni tudják a játékbeli idő múlását. Számos más játékot, amelyben hasonló lehetőség van (például a Prince of Persia: The Sands of Time és a Viewtiful Joe), gyakran 4D-s játékként emlegetnek.
- Madeleine L'Engle A Wrinkle in Time (magyarul Időcsavar címmel jelent meg) c. regényében a negyedik dimenzió az időt, az ötödik az idő négyzetét jelöli, az első három pedig a hosszúságot, a szélességet és a mélységet. Az 5. dimenzió segítségével a térben, a 4.-kel az időben utaznak.
Tér (fizika)
Virgo
Szuperklaszter – a galaxisklaszterek által kifeszített tér
A tér az anyag létezési
formája, az anyagi tárgyak kölcsönös helyzeteinek
halmaza. f [1]Szűkebb
értelemben az emberi tapasztalat szerint a három irány –
előre-hátra, balra-jobbra, fel-le – által kifeszített helyek
összessége. Tágabb értelemben kiterjeszthetjük az anyagi
létezők időbeli létezését
is leíró helyzetekre (téridő).
Még tovább kiterjeszthetjük általábankompakt,
azaz a makromegfigyelő, az ember által láthatatlanul kicsi újabb
térbeli irányok hozzáadásával n-dimenziós terekre.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]
|
Mi a tér? [szerkesztés]
Görbült
tér
A
tér, a tárgyak, anyagi testek befogadására azok létezésétől
függetlenül létező és alkalmas „üres hely” fogalmát az
antikvitásban valószínűleg nem
ismerték. Arisztotelész írásaiban
(Fizika)
pl. nyoma sincs ennek a fogalomnak, ott csak test létezik, a test
helyét úgy határozza meg, mint a szóban forgó testet körülvevő
más testek felületét. A hely egy testnek egy másik testhez való
viszonya, és így egyben az egész világhoz is viszonyított
helyzete; ahol nincs test, ott hely sincs; a tér mint az összes
hely gyűjtő fogalma, számára logikailag értelmetlen. Ezt a
helyzetet elsősorban avákuum fogalmának
bevezetése változtatta meg a késő középkorban, az 1640-es és
50-es évekbenE.
Toricelli és O.
von Guericke kísérletei
nyomán, illetve az a felismerés, hogy a világ jóval tágabb
(sőt végtelen), mint az arisztotelészi-ptolemaioszi világképet
elfogadva feltételezhető. Ha a világ végtelen, azaz nincs
középpontja, akkor az abszolút hely és az abszolút mozgás
fogalmai erősen kérdésessé válnak. Minkét problémára Isaac
Newton adott
megoldást az abszolút tér fogalmának bevezetésével, és noha
maga nem tartotta ezt a megoldást tökéletesnek, ill.
véglegesnek, az ő felfogására épülő új világképet már a
kortársak is „newtoninak” nevezték. Elsősorban Immanuel
Kant munkásságának
köszönhető (aki a teret a priori, velünkszületett szemléleti
kategóriának tartotta), hogy ez a newtoni fizikára épülő
világkép a szűk tudományos, fizikusi közösségen kívül is
meggyökeresedett. A századfordulón először
a pozitivisták (Ernst
Mach)
voltak az elsők, akik következetesen elvetették az abszolút tér
fogalmát (lévén az nem szigorúan empirikus, hanem elméleti
kategória), bár a problémákra adott pozitivista válaszok sem a
fizikán belül nem váltak uralkodóvá, sem a mai tudományelmélet
nem tartja a pozitivista programot kivitelezhetőnek. A.
Einstein Mach
kritikájának hatására ugyan, de közel sem pozitivista módon
adott megoldást a kérdésre, általános
relativitáselmélete szerint
a tér szerkezetét (görbületét)
a benne lévő anyag (mennyisége) határozza meg, amely tehát a
newtoni abszolút tér elvetése, azonban a tér nála nemcsak hogy
metafizikai konstrukció, hanem, lévén tulajdonságai
kifejezetten és mérhetően az anyag tulajdonságaitól függenek,
egészen valóságos dolog. „A teret egészen fizikai tárggyá
tette, amely hatások kiváltására és elszenvedésére egyaránt
képes.” [2]
Hogy a
tér pontokból áll-e vagy egyszerűen a pontok csak benne vannak
a térben, filozófiai kérdés.
A
fizikai tér definiálása azt jelenti, hogy a benne elhelyezni
kívánt pontok és kiterjedt testek méreteit és egymáshoz
viszonyított távolságait definiáljuk. Így a pontok és a
testek – szomszédosságuk, elkülönülésük, rendezettségük,
folyamatosságuk, stb. révénf [3] –
mintegy kifeszítik a fizikai teret. Ahol nincsenek ilyen –
anyagi – pontok és testek, ott fizikai térről sincs értelme
beszélni. A távolságméréshez szükségünk van viszonyítási
pontokra. Egy tárgy méretét úgy tudjuk meghatározni, ha egy
másik tárgyat egyszer vagy többször mellé fektetünk, mindig
megjegyezve a mért tárgyon, meddig tartott a mérő tárgy
egy-egy lépésben. Tulajdonképpen kitalálhatunk egy saját
módszert a csukott szemű mérésre is, megfelelő tánclépéseket
alkalmazva, ekkor igazából előállítunk egy afféle görbült
teret.
A klasszikus háromdimenziós tér [szerkesztés]
A
3 térdimenzió
Nézzünk
egy pillanatra a szoba sarkába, oda ahonnan három vonal indul ki.
Tetszés szerint: vízszintes (x), függőleges (y), van még egy
harmadik ami az előző kettőre merőleges (z). Mindegyik,
mindegyikre merőleges. Összesen 3 dimenzió. A tér annyi
dimenziós, ahány ilyen vonalat tudok benne húzni, hogy mindegyik
merőleges legyen az összes többire. Nem tudunk még egy vonalat
húzni, egy negyediket ami az összes többire merőleges. Ezen az
alapon azt mondjuk, hogy a tér dimenzióinak a száma, vagy ha
tetszik, a benne lévő független irányoknak a száma három.
Téridő [szerkesztés]
Lorentz-transzformáció
a görbületlen téridőben (Minkowski-tér)
Gravitáció
– a görbült téridő
|
Bővebben: Téridő |
A téridő a fizikában egy matematikai
modell,
ami egy sokaságbanegyesíti
a teret és
az időt.
A téridő általában egy négydimenzióskoordináta-rendszer,
három tér- és egy idődimenzióval; a rendszer pontjai
egy-egy eseménynek felelnek
meg. A relativitáselmélet előtti
fizika a téridő geometriáját euklideszinek,
a tér- és idődimenziókat egymástól és a bennük elhelyezkedő
testektől függetlennek tekintette; a speciális
relativitáselmélet szerint
azonban a téridőMinkowski-geometriával írható
le, és a benne egymáshoz képest mozgó megfigyelők mást-mást
érzékelnek térnek és időnek; a pontos összefüggést
a Lorentz-transzformáció adja
meg. Az általános
relativitáselmélet szerint
pedig az anyag meggörbíti
maga körül a téridőt, ami
egy Riemann-geometriával jellemezhető.
Kompakt térdimenziók [szerkesztés]
Földrajzi
hosszúság és szélesség – kompakt makroszkopikus kétdimenziós
tér
Kaluza–Klein modellek [szerkesztés]
Ezt a szakaszt át
kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét,
tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.
|
Kaluza–Klein
kompaktifikálás
Einstein
azzal a problémával küszködött, hogy egyesítse a
mezőegyenleteket a gravitáció és a fény között. Theodor
Kaluza levelet küldött Einsteinnek, amiben a relativitáselmélet
megalkotójának elállt a szava. Kaluza ötlete az volt, hogy
felírta a Riemann metrikus formulát öt dimenzióra. Az ötödik
oszlopot úgy azonosította, mint Maxwell elektromágneses mezőjét,
míg a maradék 4x4-es blokk Einstein régi négydimenziós
formulája volt. 5x5-ös kvadratikus mátrixban könnyen
szemléltethető, és mivel a magasabb dimenziószámban leírt
kisebb dimenziókról van szó, így könnyen érthető is.
Szuperszimmetria [szerkesztés]
|
Bővebben: Szuperszimmetria |
Húrelmélet [szerkesztés]
|
Bővebben: Húrelmélet |
A húrelmélet és
az M-elmélet két
egymásra épülő részecskefizikai modell,
mely a részecskéket nem pontszerű, hanem kiterjedt
objektumokként kezeli (húrok, membránok). A húrelméletnek
a szuperszimmetriát is
tartalmazó változatát gyakranszuperhúrelméletnek
nevezik. Ezeket az elméleteket azért hozták létre, hogy
az általános
relativitáselméletet és
akvantummechanikát összhangba
hozzák, és elkerüljék a részecskefizikának azokat a
buktatóit, melyek a pontszerű részecskék feltételezésével
előbukkannak. Az M-elméletben nem csak húrokat, hanem
membránokat és magasabb dimenziós objektumokat is feltételeznek.
Jelenleg nincs semmilyen kísérleti tény, amely a húrelméletet
igazolná.
A húrelmélet elnevezést
mind a 26 dimenziós bozonikus
húrelméletekre, mind
a szuperszimmetria felfedezése
után annak hozzáadásával nyert szuperhúrelméletre szokták
használni. Újabban gyakran a szuperhúrelméletet mondjuk
húrelméletnek. Az1990-es
években Edward
Witten és
mások meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy a különböző
szuperhúr elméletek (öt különböző változata van)
egy M-elméletnek nevezett 11
dimenziós elmélet határesetei.
Ezzel indult el a második szuperhúr-forradalom. (Az M-elméletnek
még a feketelyukak termodinamikájában is
sikerült olyan eredményeket elérnie, amelyek a korábbi
számításokkal összhangban vannak.)
A
húrelmélet főként annak köszönheti népszerűségét, hogy
reményeink szerint képes az összes erőhatás leírását
egyetlen elméletbe összesűríteni. A húrelméletnek köszönhető,
hogy mélyebben sikerült megértenünk a
szuperszimmetrikus térelméleteket,
amelyek a részecskéket pontszerűnek tekintő standard
modellnek lehetséges
kiterjesztései.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése