PRÁNATÁPLÁLKOZÁS II.

PRÁNATÁPLÁLKOZÁS II.

Ezt csak mint ismeretterjesztést fogadd , ha belegondolsz észreveszed , hogy nagyon sok ismeretnek kell felhalmozva lenni, és tudatosan alkalmazva valósítható meg az egész egység. Kérlek ne próbáld megvalósítani ennyi ismeret mellett, mert ez kevés a megvalósításhoz. Köszönöm az érdeklődésedet, és a nyitottságodat minden újra, az elme szabad csak a test van békjóba zárva. Tápláljuk elménket, de vigyázzunk a testünkre, mert nélküle nem szárnyalhat az elménk.

 Gorzó Andrea

Tápláléka: a fény!

Immár 6 esztendeje, 1993. júniusa óta pránaista: a fény és a kozmikus energia közvetlen felvételével táplálkozik. De nemcsak ő, hanem világszerte több ezer követője van mostanára, néhány Magyarországon is. Módszeréről szóló könyve megjelent már angolul, németül, spanyolul, olaszul, előkészületben van a holland és a magyar kiadás is.
Több ember hozta össze az eljárást: Jasmuheen végigjárta Indiát, hogy olyan jógikkal beszélhessen, akik csak pránán élnek, egy médium channelling útján kapta meg a 21 napos folyamat pontos menetét, egy harmadik hölgy pedig lejegyezte azt.
Ilyen előzmények után kezdtek bele Ausztráliában az első úttörők a szilárd táplálékról való leszokásba, hatalmas hittel és lendülettel. És az előírásokat betartva, sikerrel is jártak! Tulajdonképpen évezredek óta tudomásunk van olyan emberekről, főleg egyes szentekről és jógikról, akik a tudomány által megmagyarázhatatlan módon évekig, évtizedekig éltek táplálék nélkül.
Viszont amire az egyik ember képes, arra másik is képes lehet! Talán most jött el az ideje annak, hogy sok más, eddig ezoterikusnak, misztikusnak tartott emberi képességhez hasonlóan ezt a képességünket is felfedezzük és a róla nyert tudást az emberiség javára fordítsuk. Jasmuheen legalábbis ezt akarja, mozgalmat indított azért, hogy az emberekben tudatosuljanak eddig kiaknázatlan, vagy csak titkos társaságok szűk körében ismert képességeink.
Gorzó Andrea 1998. jún. 7.

VGyB. - 1_Mókus

Enni vagy nem enni?

 

 

Tessék kapaszkodni! Indulunk!

- Képzeld Szomszéd, már majdnem sikerült leszoktatni a kecskémet az evésről! De nem megdöglött az a szerencsétlen pára...

Bocsánat a morbid asszociációért, de valahogy ez jött, amikor tudomásomra jutott a nem-evés lehetősége. Aztán eszembe jutott az a bizonyos mókus kísérlet. Elnézést kérek, hogy állatkísérletre hivatkozom, de mentségemre legyen mondva, ez talán nem a legszadistább, ugyanakkor értelmetlen állatkínzások közül való. A kísérlet eredménye oly megdöbbentő volt a kutatók számára, hogy jó néhányszor megismételték különböző egyetemeken. Tehát egy pici mókust betesznek egy tökéletesen zárt terráriumba, ahol ő - amikor kedve van - egy kis mókuskereket pörget. Adnak neki enni, inni, megfelelő hőmérsékletű, páratartalmú, összetételű friss levegőt, tehát minden szükséges életfeltételt biztosítanak. A kísérlet néhány hétig tart.

A lényege a következő: A lezárt terráriumot, benne az állattal, egy önálló energia rendszernek tekintik. Valamennyi ismert energiát pontosan mérnek, pl. táplálék, oxigén, folyadék, hőenergia, fényenergia, stb. - bemenő -, ill. A kerék forgatása, ürülék, vizelet, stb. - kijövő - energiákat összehasonlítják, és összevetik a mókuska test paramétereinek esetleges változásaival. Az eredmény roppant érdekes: Az összes mérhető kijövő energia lényegesen több, mint az összes mérhető bemenő energia! De gondoljunk csak a vándormadarakra, akik felszállnak Európában, útközben esetleg megpihennek, mondjuk egy hajó árbocán, és megérkeznek Afrikába. Lehet, hogy némelyik bekap egy-két rovart, lehet, hogy nem. Igaz, hogy kihasználják a légáramlatokat és le is fogynak néhány dekát, de egyetlen tudós sem válaszolt még rá, hogy vajon miből merítik a repüléshez szükséges energia legnagyobb részét. Ahhoz ugyanis, hogy egy kismadár a szárnyacskáival elkalimpáljon a levegő óceánon át egy kontinensnyi távolságot, nagyságrendekkel több energiára van szüksége, mint amennyit láthatóan felhasznál. Esetleg gondoljuk végig saját életünket! Az a pár falat étel valóban fedezi az összes tevékenységünkhöz szükséges energia felhasználásunkat? Nem beszélve arról, hogy majdnem teljes egészében átmegy rajtunk. Létezik olyan betegség, amikor minimális kalória-felvétel és aktív életvitel mellett az illető csak hízik és hízik. Erre az orvostudomány csak annyit mond, hogy a szervezet kompenzál. Voltak történelmi személyek, akik a feljegyzések szerint minimális táplálékon éltek.

Akkor pedig honnan az energia?

Az ősi keleti kultúrák is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Bizonyos nézetek szerint az életenergia, prána, csí, kí, kinek hogy tetszik, az ami valójában az életet működteti. Akkor viszont a fizikai táplálék - mint energia közvetítő - szükségtelen lenne? Van aki szerint igen, és arra, hogy ez nem csak valamiféle őrült okoskodás, az a bizonyíték, hogy egyre több ember él a világban hosszabb-rövidebb ideje mindenfajta fizikai táplálék nélkül.

Hogyan lehetséges csak közvetlen energiából és légzésből élni, amikor még az oxigén energiájának a hasznosításához is szenet kell leadnunk, hiszen szén-dioxidot fújunk ki? Ferencsik Istvánhoz is eljutott annak híre, hogy néhányan még nála is radikálisabb táplálkozási gyakorlatot követnek, azaz csak folyadékot, vagy még azt sem, tisztán pránát fogyasztanak. Ferencsik István szerint, a légzés a legfontosabb energia-felvétel. A levegőben nagy mennyiségű szerves mikroorganizmus, egysejtűek, gombák, baktériumok, vírusok lebegnek. A több száz négyzetméteres tüdőnyálkahártya képes illetve képessé tehető arra, hogy rajta keresztül felszívódjanak, a szervezet számára hasznosuljanak, adott esetben kielégítő mennyiségű tápanyagot biztosítsanak ezen parányok.

Mi indítja az embert a szilárd táplálékok mellőzésére? - Kérdeztem Duba Ibolyát ismertebb nevén Iby Dubát, aki Karácsony óta (fél éve) "folyékony fénnyel" táplálkozik.

- Nálam ez egy folyamat. Én egy küldetéssel érkeztem a Földre, és nem felejtettem el! Most jutottam el odáig, hogy elinduljon a testem fénytestté válása. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy az ember nem eszik, annál sokkal többről. Egyébként óvva intek bárkit attól, hogy csak úgy magától abbahagyja az evést! Abba ugyanis bele lehet halni! Nekem ezt meg kellett tennem, mert ez volt kódomban, az életprogramomban. Most ötvennyolc éves vagyok és tizenegy éves korom óta erre készülök.

Úgy tudom régen is voltak akik nem ettek. Mi az oka, és milyen várható következményei lehetnek, hogy az utóbbi években több ezerre nőt az étlen élők száma?

- Először is tisztázzuk, ez nem valamiféle új divat! Ami egy emberrel megtörténhet, az bárki mással is megtörténhet. Idáig csak néhány szentéletű emberrel fordulhatott elő ilyesmi. A küszöbön vagyunk, az emberiség történelmében most jutottunk el odáig, hogy az átváltozás tömeges méreteket öltsön. Elkezdődött a tudati dimenzióváltás. Az emberi lény multidimenzionális. A bábból pillangóvá válunk.

Vass György Boldizsár
1998. július

 VGyB. - 2 India

Indiai élményeim kesudió héjban

Az itthoni télből idén is átrepültünk az indiai tavaszba. Harmadik alkalommal élvezhettük Sant Rajinder Singh, a vallások világközösségének elnöke, a Shurat Shabd Jóga, vagy ősi nevén Sant Mat Mesterének vendégszeretetét Delhii ashramjában.

Részt vettünk az Emberiség Egysége konferencián és az azt követő nagyszabású ünnepségeken. A méretekről csak annyit, hogy a nyilvános programokon hozzávetőlegesen százezren voltunk. Ilyen alkalmakkor a szevatárok (önkéntes segítők) természetesen mindenkinek többfogásos vegetáriánus ételt szolgálnak fel. A vegetáriánus falatok évezredes tradíciók alapján készülnek, fantasztikusan finomak és változatosak.

Elképzelhetetlen, hogy bárki is hozzá nyúljon, amíg a Mester meg nem áldja, vagy fel nem ajánlja az ételt. Ebben a pillanatban az prasaddá lesz, azaz megszentelődik, és így már nem csupán fizikai táplálék.

Az indiai életfelfogásban, függetlenül a vallási hovatartozástól, a mai napig alapvető jelentősége van a megszentelődésnek. A mindennapokat is átjárja a lelki tudatosság jelen-léte. Az emberek többnyire szívből jövően kedvesek, bizalmasak, segítőkészek. Legalábbis nekünk, a nyugati értékrendhez szokott utazóknak tűnnek fel, különösen a magasabb erkölcsi értékrend mindennapi megnyilvánulásai.

Egy vidéki látogatás alkalmával, amikor elkísértük Sant Rajinder Singhet, egy általa alapított új iskola megnyitására, egy pici faluba érkeztünk. A szikh nemzetiségű helyi lakosok szó szerint régen látott rokonként üdvözöltek, meghívtak bivalytejet inni, bevittek a templomukba, bemutattak a gurujuknak, aki azonnal hozzáfogott a felvilágosításomhoz. Mert hát milyen ember az olyan, aki még az Adj' Isten! Fogadj Isten!-t se tudja szikhül. (Meg kellet tanulnom, akit érdekel, annak szívesen elmondom.) A spiritualitásukat, vallásukat, értékrendjüket, kultúrájukat megőrzött indiaiak csodálatosak!

Indiai utunk célja a lelki ösvényen való előrehaladás volt, a Mester személyes útmutatásával. Ennek érdekében időnk nagy részét meditációval töltöttük, és sokat foglalkoztunk a spirituális, lelki kérdésekkel és válaszokkal. Az ashramnak olyan különlegesen harmonikus atmoszférája van, amitől az ember tényleg könnyebben tudja átélni a benső békesség szent állapotát.

Az ashramot elhagyva viszont, a szegény vándor azonnal az élet viharos hullámai között találja magát. Az egy hónap nem csak visszavonulásból állt. A Mestert elkísértük Bombay-ba, ahol előadásokat és beavatást tartott. Döbbenetes élmény volt India hihetetlen szélsőségeit átérezni.

A vonaton összegyűjtött szemetet nemes egyszerűséggel kihajítják az ablakon. Az ezerkétszáz kilométer hosszú szemétkupac tanúsítja, hogy már régóta ez a szokás járja arrafelé. Fantasztikus felhőkarcolók, pompa, fény és ragyogás belül. A kerítés tövében putri rengeteg, ameddig a szem ellát szemét és nyomor. A szemétkupac tetején szent tehén békésen keresgél. Mellette a sufni tetején jókora parabola antenna, odabenn jól láthatóan - mert falak nincsenek - egy kupac szutykos pucér purdé nézi a színes tévén a műholdas műsort. Füst és bűz, távoli hangszórókból recseg a tradíció. Régen nem volt gond, a pálmalevéltányért, ha már nem kellett, megette a tehén, de a műanyag flakont, zacskót nem eszi meg. Ott marad az utcán. Majd jön a monszun és elmossa, de hova mossa el? Reggelente a város utcácskáit elönti a lé. Minden reggel, amikor az imából, meditációból visszatérnek, szembesülnek a világ anyagi természetével.

És mégis, az emberek, bár semmijük sincs, mégis mindenük van. Ott csillog a szemükben, a szívükben. Bölcsességük, lelki békéjük mindenek ellenére és mindenekkel együtt, elnyűhetetlennek tűnik.

De sajnos csak tűnik, hiszen az utca mocska patyolat a politikai hatalom-mániához képest! Egy ország, ahol a legtöbb szentéletű ember él, ugyanakkor folyamatos testvérháború dúl. Éppen választások voltak. Volt, hogy turbános géppisztolyosok vigyáztak ránk, miközben mi a belső békéről próbáltunk meditálni.

Egy alkalommal egy előkelő szállodában szálltunk meg, tévé közelbe kerültünk, és belenéztünk egy politikai vitaműsorba. Rossz előérzeteim támadtak, szinte érződött az atom szag... Négy hónapja történt...
Atomrobbantással álmodtam, két nappal később a rádió bemondja: India két földalatti nukleáris robbantást hajtott végre...

India tükör: az emberiség tükre. Egyetlen ország, majd' kontinens méretű. 800 millió ember, abból 600 millió vegetáriánus, 54 hivatalos nyelv és több száz nyelvjárás, több tucat vallás és azon belül több ezer irányzat. A gyönyörű templomokban, kolostorokban, rendházakban és ashramokban a legmagasabb emberi életminőségre törekvő, ősi szent tanításokat követő tanítványok. Az utcákon por, bűz, mocsok és szemét, piros köpetek és kolduló gyerekek, emberforgatag, zaj, ütemes zene, fűszer és füstölő illat, szent tehenek és szerzetesek, sok riksa és néhány Mercedes, paloták, tömény bazár és ódon műemlékek, csengettyűk és levágott kecskefejek. A vér és a szennyvíz kavarog a mezítlábak között. Összefolyik. Bölcsesség és téboly, békés együttélés és véres háború. A tenger gyönyörű de piszkos.

India őszinte. A bazár az bazár, a templom az templom. Nem beszél mellé, nem a föld alatt, láthatatlan módon lopódzik a szenny a folyóba, hanem nyíltan a felszínen. A legtöbben vegetáriánusok, de aki nem, az az utcán szembesül a véres valósággal, nem a vákuumcsomagolt elő-ölt felismerhetetlen husit dobja be a mikróba.
Nem a Föld túloldalán, a Nagy-korallzátonynál robbantják az atomot, hanem otthon, a sűrűn lakott Punjab-ban.

Amikor valaki meghal, elégetik a testét, vagy kiteszik a madaraknak. Nem sírnak, csak énekelnek. Hiszen az anyag csak illúzió, a lényeg örök, a lélek halhatatlan.
Vass György Boldizsár
1998. július

VGyB. - 3 A Kezdet

Fénytáplálkozás kezdeti tapasztalataim

Áprilisban, a Barakka fesztiválon össze találkoztunk Gorzó Andreával. Évek óta nem láttuk egymást, volt miről beszélgetni. Miközben érdekes témák merültek fel, folyamatosan úgy éreztem, hogy valami rendkívülit tartogat, és bizonytalan, hogy elmondja-e, vagy sem. Végül rákérdeztem, hogy nem tud-e valami egészen új dologról? Mire mesélni kezdett egy Ausztrál hölgyről, aki állítólag 93. júniusa óta pránán, levegőn, és minimális folyadékon él. Sőt, ami igazán érdekes, hogy nem csupán egy egyéni különlegességről van szó, hanem immár több ezren tértek át különböző mértékben a pránázásra.

Viccelődni kezdtünk a dolgon. Bár már hallottam erről a jelenségről, nem igazán láttam rá a folyamat lényegére. Mindenesetre egyre inkább foglalkoztatott a téma. Elkezdtem utánajárni. Felkerestem Duba Ibolyát, aki több, mint fél éve nem vesz magához szilárd táplálékot. Belenéztem Jasmuheen angol és német nyelvű könyveibe. Időközben Gorzó Andrea is felfüggesztette az evést. Egyre többet hallottam a módszerről, egyre több lett a megválaszolandó kérdés és kétely. Eszem ágában sem volt lemondani az evésről, de annyira meredeknek tűnő állításokat kaptam válaszként, hogy mindenképpen ki szerettem volna megtudni az igazságot. Lehetséges? De hogyan? S, legfőképp mi a célja? Hová vezet? Egyáltalán dolgom-e? Mit ad és mit vesz el? őrültség, vagy Isteni Kegy? Nem mindegy!

Egyszer csak, egy reggel, arra ébredtem, hogy minden kételyem eloszlott, végtelenül nyugodt vagyok és úgy érzem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Tudtam, hogy eljött a nap, elkezdődik a folyamat. Nem én akarom, hanem van. Semmi elhatározás, semmi lemondás, semmi kényszer, vagy erőszak, egyszerűen csak úgy történik minden, ahogy a lehető legjobb. Nekem csak hagynom kell, hogy szeressen az Isten, és rajtam keresztül is árad a szeretet. Ha ennél többet írnék a kezdetről, az már spekuláció lenne, nem tapasztalat. Hatodik hete nem vettem ételt a számba, nem végzek semmiféle extra gyakorlatot. Az első két hétben nagyon kevés folyadékot ittam. Négy kilót fogytam. Egészségesnek, erősnek, kiegyensúlyozottnak, és boldognak éreztem magam. Semmiféle kellemetlen testi tünetet nem tapasztaltam. A harmadik héten egyáltalán semmit nem vettem magamhoz, egy hétig egy csöppet sem. Lelkileg boldognak és kiegyensúlyozottnak, testileg gyöngének, könnyűnek de egészségesnek éreztem magam. Az egyetlen kellemetlen érzés az volt, hogy sokkal inkább függött az egész szervezetem működése a pillanatnyi hangulatomtól. Folyamatosan ügyelnem kellett rá, hogy semmi ne zökkentsen ki a derűs nyugalomból. Amikor ez egyszer-kétszer mégis előfordult, azonnal le kellett ülnöm meditálni, rendbetenni a gondolataimat, hogy ismét szabadon áramoljon az erő.

Az első két hétben 4 kilót fogytam. Lement a víz. A harmadik hét első hat napján napi egy kilót engedtem el. A teljes koplalás harmadik-negyedik napjának éjjelén átjutottam a kapun. Fényes, szeretetteljes lények segítettek. A hatodik nap éjjelén elárasztott az energia. Lementem mezítláb a kertbe. Álltam a harmatos fűben, néztem a csillagokat, majd odasétáltam a birsalmafához. Savanykás, kellemes birsalma ízt éreztem a torkomban, ahogy fogtam a fa kérgét. Másnap sokkal frissebb voltam, és a mérleg szerint megállt a napi egy kilós fogyás, sőt még egy fél kilóval többet is mutatott, mint előző nap. Bizonyosságot kaptam, róla, hogy én vagyok én, aki itt és most ezt a testet használja. A negyedik héten fokozatosan visszatértem a kis mennyiségű ivásra. Napi egy dl-től 1/2 l-ig. Az egész folyamat közben volt vizeletem, ezzel együtt 5 nap alatt összesen öt liter folyadékkal visszahíztam 5 kg-ot. A testi erőm 3 nap alatt visszaállt. A harmadik napon nagyot eveztem és úsztam a Dunában. Csodálatos élményeim vannak. Elmentem sárkányrepülni. Az idegrendszerem és az izmaim kitűnő összhangban működtek, gyönyörű volt a zöldellő táj fölött siklani a langyos levegő óceánban. A testsúlyom stabilizálódott.

Az ötödik héten teljes mértékben visszaálltam a mindennapi életbe. Éjszakázás, munka, stb. Sokat és sokfélét ittam. Napi 2-3 litert. Kipróbáltam a Jassmuheen által javasolt narancslevet is. Nem okozott kellemetlen tüneteket, mégis úgy érzem, hogy nekem nem vált be. A hatodik héten visszatértem a tisztább energiafelvételre kevés folyadékkal. Most itt tartok. Néha kicsit kellemetlenül érint, amikor félelmet, aggodalmat, váltok ki másokból, de meg tudom érteni őket. Egyébként többnyire remekül érzem magam, folyamatosan dolgozok, aktívan meditálok, sokkal kevesebbet alszom.

A legfontosabbnak a teljes, Istenre való ráhagyatkozást érzem.

Mindezzel együtt senkinek nem javaslom, hogy bármilyen okból kockáztassa az egészségét.

1998. augusztus 04.

Vass György Boldizsár

 VGyB. - 4 Útközben

4_Útközben

Boldizsár '98 december
Ahogy az idő kereke lassan átgördül egy-egy korszakon, az emberiség egyre távolabb kerül homályba vesző eredetén. Az egó civilizációja igyekszik mindent a saját képére formálni, racionalizálni. S mindezt a fejlődés szükségszerű eredményének visszfényében csillogtatva fennen hirdeti: Haladunk! A szerény kérdés: Hová? Ezen a ponton a tudomány és vallás elágazik. A tudomány szerint előre, soha nem látott lelkesítő, vagy éppen kevésbé lelkesítő állapotok felé. A vallás szerint vissza. Vissza Istenhez, vagy vissza az eredendő és végső állapotba, miközben a mindig meglévő jelenben, forgunk körbe, vagy körbe-körbe, kinek hite szerint. Nincs új a Nap alatt? Vagy pont az állandóság hiányzik? Fontos-e, hogy gondolkodjunk a végső kérdéseken, vagy csak várjunk csendben, míg megkapjuk a választ?

A tudat határán átlibbenő gondolataink megnyitják figyelmünk dimenzió határait. Az áthatolhatatlan labirintus fölé emelkedve térképként látjuk, s már nem kell többé bolyongani. Az útvesztőnek nincs kijárata! Innen föntről azonban könnyen kisegíthetünk belőle bárkit, aki kéri. De mi vajon felnézünk-e, hátha valaki épp fölöttünk lebegve várja kérő pillantásunk? Vagy csak lépdelünk faltól-falig a tükrök között. Esszük a készet, a kapszulásat, várjuk a múltat és romboljuk a jövőt. Ha már látjuk, hogy áldozati oltáron élünk, választhatunk, kinek áldozzuk életünket. Áldozzuk, vagy csak égetjük. Mindenképpen elég, hisz a biológiai élet lassú égésének vége por és hamu. A felszabaduló energia azonban elpusztíthatatlan. A tudat irányítja az energiát. A tudat pedig az élő lét, az élet szolgálatában áll. S mi ezek után energiánkat, tudatunkat, élő létünket feláldozzuk egy marék hamuért? Kösz szépen, én inkább felnézek.

 

A Vagány Vegán

lejegyezte: Vass György Boldizsár '98 december
Többen érdeklődtek a korábbi számokban megjelent Vagány Vegán oldalak iránt.

De ki is ez a jelenség?

Ki vagy? - Kérdeztem Sik Tomát 59. Születésnapján.

- Egyetemes ember próbálkozok lenni. Ez azt jelenti, hogy a világ és a természet minden egyes résztvevőjével egyensúlyban és barátságban szeretnék élni. Nem egyszerű a dolog, ehhez életművésznek kell lenni.

Mi ihleti az életművészt?

Meg kell küzdeni az élet problémáival, ellentéteivel. Valójában a mesterséges, "kultúrált" életmód nehézségeivel. A természetes valóság el van takarva az eltorzított valóság által, de a természet ott lappang a takaró alatt, és fel akar éledni. Az életművész feladata, úgy lerántani a takarót, hogy a hirtelen napfény ne égesse el az elsanyvadt természetet. Az aránylagosban és az abszolútban kell élni egyidejűleg, úgy, hogy ne essünk skizofréniába.

Boldog születésnapot Toma! Engedd meg, hogy egy kicsit az életpályádról faggassalak. Ha jól tudom fiatal korod óta vagy vegán, azaz nem fogyasztasz és nem használsz semmiféle állati eredetű terméket. Mi indított, merre jártál, mit végeztél?

- Hadd kezdjem a végéről: Még nem végeztem! Majd ha eljön a vég megpróbálok tudósítani. A vegán dolog úgy kezdődött, hogy nem akartam mások számláján élni, és nem akartam, hogy mások éljenek az én számlámon. 16 éves koromban elhatároztam, hogy vegetárius, pacifista világpolgár vagyok. Ez Óbudán kezdődött két héttel a második világháború kitörése előtt. Egy Magyar Zsidó családba születtem. Aztán volt 1944., meg a gettó. A felszabadulás nekem az iskolázás kezdete is volt. Öt osztályt jártam Óbudán. Egy évet az ideiglenesen felújított zsidó iskolában. Akkor mondtam az anyámnak, hogy nem megyünk többet a templomba és nem is mentünk.

1950-ben a tanév vége után az anyám kivitt Izrael/Palesztínába, akaratom ellenére. Ott nevelkedtem tovább, ellenzékinek, később bentlakó iskola titkára voltam. 45 évet töltöttem Izrael/Palesztínában. Ebből, mondhatom, 40 évet emberi jogokért és a békéért, az erőszakmentességért. Soha nem voltam katona, és harminc éven át katonai szolgálat megtagadókat tanácsoltam - egy militarista társadalomban és államban. A vallási elnyomás ellen is küzdöttem.

Család?

Húsz évet éltem első élettársammal. Két lányunkat vegán, pacifista, profán, világpolgári életmódban neveltük. Minden elvünk szemben állt a társadalommal, melyben éltünk. Három vegetárius unokám van.

1973 óta keresek közösséget, vagy embereket közösségre, ahol meg tudom élni azokat az elveket, amelyeket összegyűjtöttem és részben gyakorolok, kifejlesztettem egy nagyon jól működő, szerető, emberi csoportnak. Intenzíven harmadik éve foglalkozom az utóbbival. Voltam az USA-ban 16 hónapot, Angliában 6 hónapot és más nyugat európai országokban is keresgéltem. '97 karácsonya óta itt vagyok Magyarországon. Tudom hol lehet tanyát venni, mit lehet kapni és mit lehet tenni. A társakat várom. Azokat keresem, akik engem keresnek. Egyenlőségben együtt élni, termelni, nem kihasználni, és nem kihasználva lenni. Példát mutatni, hogy ezt boldogan meg lehet élni, kisközösségben, szabadon.

Milyen elveket gyűjtöttél és fejlesztettél?

- Egy bizonyos szempontból, tolvajnak minősítem magam: Innét és onnét vettem fel elveket és nem is tudom pontosan kitől - mitől, de nem ez a fontos. Nem az idézet fontos, hanem a gyakorlati megvalósítás. Megélni csak azt lehet, amit elsajátítottunk, magunkévá tettünk. Szekuláris (profán), humanista, racionalista beállítottságú vagyok. Nem hiszek semmiben, mindent, amihez hozzá vagyok szokva megkérdőjelezek. Ezt javasolom mindenkinek, hogy közelebb kerülhessünk az igazsághoz. Egy szentséget, emberi értéket tartok: a "Szeretetbeni életet". Erről írtam egy három oldalas javaslatot egy nemzetközi nyilatkozatra, mert más értékekért emberek ölik egymást. A békéért is! Az életért elvben nem következetes dolog életet elvenni vagy feladni. Ezért fontos az erőszakmentesség minden téren, minden szempontból. A Kossuth téren is! Erőszak mindenhol van, a modern életben a természetben is. Ott azonban kisebb a hatása. Ha már kifejlődött az emberi eszünk olyanra, hogy el tudja pusztítani a talajt a lábaink alól, - velünk együtt - (lásd: kezdet - Hirosima, 1945. augusztus 6.) talán jobb, ha eszünk használatát arra fordítanánk, hogy egy kiegyensúlyozott, igazságos életet tudjunk élni a természet összes résztvevőjével. Ez csak alulról kezdődhet, szabad elhatározásból, meggyőződésből, nem lemondásból. Csak azt kell eldobni, ami fölösleges, káros, veszélyes. Mindenki csak saját magának határozhat, csak saját maga valósíthat. Aztán találkozunk, hogy folytassuk az utat együtt.

Miben hiszel?

- Nem hiszek semmiben. Mint mondtam mindent megkérdőjelezek. De ha sarokba szorítanak, és muszáj választanom, akkor a panteizmus megfelel nekem. E szerint az univerzum teljes egészében az istenség, aminek mi emberek is a parányi részei vagyunk. Úgy kell viselkednünk, hogy az univerzum minden részével egyensúlyban legyünk, a természet törvényei szerint. Azonban mi már nem tudjuk, mik a természet törvényei, annyira kiforgattuk magunkat a magasra tartott civilizációinkkal.

 

Szivacsos agysorvadás
VgyB. '98 december
Újabb BSE megbetegedés

Újabb szivacsos agysorvadásos megbetegedést (BSE) észleltek Svájcban, Bern kantonban. A szövetségi állategészségügyi hivatal tájékoztatása szerint a BSE-kórban szenvedő állat azután született, hogy már megtiltották állatliszt etetését a szarvasmarhákkal - jelentette a DPA.

Bizonyos nézetek szerint a ma még gyógyíthatatlan halálos betegségnek számító szivacsos agykárosodás a tehén-evés karmikus visszahatásának manifesztációja. Az immár több ezer áldozatot szedő rettegett kór pusztítása azonban eltörpül a húsevés okozta egyéb, lassabb, de alattomosabb betegségekhez képest.

A legtöbb áldozatot a szív- és érrendszeri betegségek követelik. Szorosan utána a daganatos megbetegedések, s a többi lehetséges halál ok csak jóval ezután következik a gyakorisági listán.

Elgondolkodtató, hogy a tradicionálisan vegetáriánus étrenden élő népcsoportoknál (pl. a Hunzáknál) gyakorlatilag ismeretlenek ezek a betegségek.

 

Mérgező Só

VGyB. '98 december
A konyhasó, tengeri só, asztali só és egyéb elnevezésekkel forgalomban lévő sók kálium tartalma sokkal nagyobb a kívánatosnál. A túlzott káliumbevitel rövidtávon, középtávon és hosszútávon egyaránt súlyos következményekkel jár. Felborítja a szervezet ionegyensúlyát, rövidtávon csökkenti a veseműködést, ezáltal folyadékvisszatartást és méregtelenítési problémákat, később vese elégtelenséget okozhat. Megzavarja az idegrendszer és a szív működését, ritmuszavart kelt. (1,5 l Coca Comában /Lehet, hogy elírtam?/ pontosan annyi kálium van, amennyivel megállítják a szivet a műtéteknél.) Középtávon többek között általános meszesedést, csontritkulást okoz. Hosszú távon csökkenti az élő spermiumok számát. A harmadik, negyedik generációban teljes szaporodásképtelenséget okoz. Az utóbbi 40 évben (a magas káliumtartalmú só elterjesztése óta) a civilizált országokban végzett mérések szerint a spermaszám a felére csökkent.

 

Fülfájásra is klorofill-lé?

Boldizsár '98 december
Gyermekkoromban a nagy strandolások után gyakran begyulladt a fülem. Ilyenkor menetrend szerint vittek az orr-, fül-, gégészetre. Hiába üvöltöttem, kapálóztam, lágyékon rúgtam a doktort, minden tiltakozásom ellenére lefogtak és felszúrták a fájó fülem. Két-három hétig csordogált a genny, sajgott, zúgott a fél fejem. Néha megismételték a rettenetes dobhártya döfést. Nyaranta kétszer-háromszor is átéltem a tortúrát. Kezdett romlani a hallásom. Amikor valaki felém nyúlt, önkétlenül elrántottam a fejem. A dédanyám vetett váget a szenvedéseimnek. A kövirózsa húsos leveléből frissen préselt, langyos, sűrű, zöld levet a fülembe csepegtette. Azóta megszabadultam a küzépfülgyulladás kellemetlenségeitől.

 VGyB. - 5 Univerzális

5_Kedves Olvasó!
Vass György Boldizsár '99 április

Csodálatos tavaszi megújhodást kívánok!

Együtt ébredést a természettel, madárdallal, napfénnyel és vidám muzsikával.

Remélem, hogy Te is érzed a belülről fakadó, mindent átható nyugodt, dinamikusan lüktető jóérzést!

Úgy érzem, ez a jóérzés működteti a világot.

Az én világomat biztosan. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármilyen körülmény eltávolítson önmagamtól. Hitünktől függetlenül örök lelkek vagyunk Teremtőnk végtelen szeretetének kegyéből, tehát minden rendben.

Megtehetjük, hogy szenvedünk. Általában ezt tesszük, mert nem hisszük el, hogy elengedhetjük a szenvedést. Már el is engedted, ahogy felismerted a helyzeted.

Mivel ezt olvasod, ez biztos jele, hogy hozzád szólok!

Engedjünk teret a jóérzésnek, had áradjon, töltse be egész lényünket, általunk is hassa át a végtelent.

Ismerd fel saját felelősséged, küldetésed, életed!

Ne kívánkozz másra, csak arra, hogy minden pillanatban ismerd fel, és tehesd a dolgod.

Ha elbizonytalanodnál, meríts erőt a végtelen jóérzés-forrásból, mindig veled van!

Bocsáss meg, engedj el mindent, csak figyelj csendben és hagyd, hogy a szeretetteljes nyugalom áthasson.

Kérlek, soha ne hagyd, hogy a jóérzés eloszoljon!

A benső béke a külső békét is megteremti.

 

UNIVERZÁLIS ÉVES RECEPT

'99 április
Végy 12 hónapot, tisztítsd meg őket mindenféle rosszindulattól, kapzsiságtól és gyűlölettől.

Minden hónapot szelj fel 30 vagy 31 részre (kiv. február), így a készlet kitart majd az egész év folyamán.

Utána minden napunk úgy készül, hogy veszünk egy adag bizalmat, egy adag becsületes munkát, két adag jókedvet, hozzáadunk még három púpozott evőkanálnyi optimizmust, egy teáskanálnyi béketűrést, csöpp türelmet és egy csipet tapintatot. Mindezt bőségesen leöntjük szeretettel.

Így elkészítve, kedves mosoly és barátságos szavak közepette tálaljuk.

Ezt az ételt mindig örömmel fogyasszuk és ne engedjük, hogy napunk az élet szakácsművészetének e tökéletes és eleven koronája nélkül teljen el!

 

Lélek-Jelen-Lét

Boldizsár '99 február

NAP KARMA

Emlékeimben szaladgált a hangos, lelkes gyerek csapat, ahogy a vegetáriánus Mikulás ünnepségen csodáltam őket. Sok kis pirospozsgás tiszta arc. Komoly, emelkedett lelkek apró testekben önfeledten viháncolva élvezik a gyermekkor őszinte örömét. A barátomnak még nincs gyereke, de nagy hatással voltak rá közös barátaink angyalkái, akikkel együtt játszott előző este. Róluk, meg a mi csemetéinkről beszélgettünk. - Igen, Ők már mások, küldetéstudatosak. - Aztán elbúcsúztunk és a barátom másnap visszarepült a tengeren túlra.

A Kisfiam késő este magához hívott azzal, hogy rossz gondolatok jönnek. Nem tudta megnevezni az érzéseit. Később elaludt. Reggel a rádió bemondta, hogy az éjjel leégett egy családi ház és meghalt két kisgyerek. Lehunytam a szemem, megpróbáltam szeretetteljes nyugalmat érezni. Először nagyon ismerős érzéseim támadtak, amitől megborzongtam, aztán Fehér fényt, sugárzó erőt és harmóniát éreztem velük kapcsolatban. Másnap felhívott a barátom Amerikából... Igen, velük történt. Közös barátainkkal, a két gyerekkel akikkel pár napja együtt játszott. Mit tehetünk? Gyújtsunk gyertyát értük. Úgy éreztem, hogy el kell mondanom a szülőknek, amit a gyerekekkel kapcsolatban éreztem. Sikerült felhívni Őket. Az édesanya azzal kezdte, hogy már üzentek, jó helyen vannak.

A temetésen szállingózott a hó. A pap örök életről és feltámadásról beszélt, a családtagok sírtak. A család egy régi barátja a szeretetről szólt. A csillanó fények felragyogtak és összekapcsolódtak.

A gyerekek mosolyognak, és fényt küldenek mindannyiunknak.

A lélek valóság felismerésének borzongató és gyönyörű élményét újra és újra átélhetjük, ahogy a matéria illúzió máza lepattogzik az ébredő, táguló tudat gömbről.

Köszönjük, hogy létezel.

 

Lélek-Jelen-Lét

'99 április
Az előadó azt fejtegette, hogy a modern világban a fegyverkezésre költött összegnek csak egy kis töredéke is megoldhatná az egész emberiség anyagi gondjait.

Az előadás után a tanítványok persze feltették a logikus kérdést:

- De miért ilyen ostobák az emberek?

- Azért - mondta a Mester ünnepélyesen -, mert az emberek megtanultak nyomtatott könyveket olvasni, de elfelejtették, hogyan kell olvasni a nem nyomtatottakat.

- Mondj egy példát az utóbbira!

De a Mester nem szólt semmit. Később a tanítványok kitartó kérdésére így felelt:

- A madarak dalai, a méhek zümmögése mind az Igazságot harsogják.

A füvek és a virágok mind az Utat mutatják.

Hallgassatok és nézzetek, mert így kell a nem nyomtatott könyveket olvasni!

Anthony de Mello: A Természet

 

ÉdességBoldizsár '99 április

Édességgel az életünk szeretet hiányát próbáljuk kompenzálni. A csokoládé serkentőanyag és cukor tartalma miatt azonban több okból meglehetősen egészségtelen.

Honnan származik a csokoládé?

Először a közép-amerikai maják, illetve az aztékok fogyasztották szent ital formájában. Az italt kakóbabból (nevezik még kakócserjének is) és vízből készítették. Az így nyert ital egy keserű egyveleget adott. A szó jelentése is ennek megfelelő: keserű víz. Később az aztékok talán éppen emiatt vaníliával is fűszerezték, kellemesebbé téve az italozást. A csokoládé mítosza: az indián őslakosok szerint Quetzalqoatl isten hozta el a magvakat az embereknek (innen az isteni eredet). Elsősorban a nemi vágy fokozására használták. Vallási rítusoknál is felhasználták. Ha több esőért fohászkodtak, és emberáldozatot mutattak fel az isteneknek, akkor a leendő áldozattal csokoládét itattak. Az italnak a nemi vágy felfokozásának a képessége mellett még bölcsességet, erőt, energiát adó tulajdonságot is tulajdonítottak.

Európában kezdetben túlontúl keserűnek találták, s nem kapott nagy figyelmet. Majd V. Károly spanyol király volt az első, akinek az az ötlete támadt, hogya távoli gyarmatokról hozott cukornádból nyert cukorral keverje össze az italt. Az ötlet felettébb bevált. az út nyitva állt a csokoládé térhódításához. Az első tábla csokoládét 1847-ben készítették az angol király parancsára. A feljegyzések szerint azonban ez a csoki még igen távol állott a mai minőségtől, hiszen igen csomós és vastag volt.

Mátyás király lakodalmán, 1476-ban a hetedik fogás pörkölt cukorból készült kert volt, cukormadarakkal és gyümölcsökkel. Hogy vált a királyok ünnepi eledele a polgár hétköznapi csemegéjévé?

Az emberiség első édessége a méz volt, majd Nagy Sándor idejében (Kr. e. 327) fogyasztották a nádcukor kisajtolt levét. Talán a borsos ára miatt a nádcukrot kiszorította a répacukor. Kezdetben patikákban árulták a cukorkát és a csokoládét, mely Mexikóból származik (1519-ben hozták be a spanyolok Európába, s hozzánk Mária Terézia idején jutott el).

A magyar cukrászipar fényes éve volt 1884. Ekkor nyitotta meg fényes cukrászdáját Bauer Samu, s itt lehetett először csokoládékrémet kapni. Ez évben találták fel a dobos tortát, s vette át Gerbeaud emil a Vörösmarty téri Kugler cukrászdát, majd az ő csokigyártósorát csodálta a Millenáris közönsége.

Sorolhatnánk még az édes múlt eseményeit, de inkább nézzük a jelent.

Az édességfogyasztás napjaink egyik szenvedélye. Világszerte jól ismert a cukrászdákba betérő nők (férfiak) túlsúlyos tábora.

Nagy fogyasztók a gyerekek is. Néhány szülő vesztegetési eszköznek használja az édességet. Az ünnepekre természetesen a legtöbb családban édességet hoz a Mikulás vagy a Nyuszi. Persze sok szülő tisztában van ma már a túlzott szénhidrát-fogyasztás káros hatásaival, s kerüli a gyakori édességadást. Ha a gyermek nem kap csokit, tortát, cukrot, azért eszik fagylaltot, szomját szörppel, kólával oltja, rágózik, stb. Az édes íz elengedhetetlen az "édes" élethez, viszont rontja a fogakat. A modern ember ezért rögtön fogat mos, ha édességet evett, és ahol lehet helyettesíteni próbálja a cukrot.

Régen főleg a gazdagoknak jutott osztályrészül, hogy mézzel, fügével, és egyéb édes gyümölcsökkel helyettesítsék a cukrot - adtak is elegendő munkát a borbélyoknak, vándor foghúzóknak. Ám nemcsak a fogak bánták az édességimádat elterjedését, hanem a testalkat is. Néhány évszázadig a kövérség az egészség és gazdagság jelképe volt, s ez érthető, hisz az emberek többsége a mindennapi betevőért küzdött. Ma viszont illik soványnak lenni. Erre szakosodott is néhány iparág (táplálkozás, mozgás). Kultúrkritikusok mondják, hogy a fogyasztóipar becsapja a közönséget. A "kalóriaszegény" szörpben ugyanúgy több a cukortartalom, mint a "light" cigarettákban a kátrány és a nikotin, és az előírt tornák kevesebb zsírt visznek le, mint igérik. Minden fogyasztási kínlódás legfőbb ellensége az édesség. Az élet értékei régóta az édes szinonímái: édes gyermekem, édes szerelmem, ... Ha meggondoljuk az édes valamilyen anyag, amit kis mértékben kell bekebeleznünk, és nagy gyönyörűséget okoz. "Megédesíti" a dolgokat. Az édesnek nehéz ellenállni, mert további fogyasztásra, nassolásra sarkall. A csokoládét sokan vádolják hozzászokásra alkalmas anyagnak. Rengetegen válnak függővét tőle. A szeszesital folyékony édesség - mondják. Édes életre vágyunk, ezért aztán az édességekről nehezen - vagy egyáltalán nem - tudunk lemondani, akármilyen reformkonyha, karcsúság-divat, egészségi életfilozófia válik is uralkodóvá. Az édesség mindig nagy kísértés, hogy ellensúlyozzuk vele, amit nem kapunk meg emberi kapcsolatainkban, életpályánkon. Minderre számtalan iparág szakosodott csalogatva az "édes" felé. Nehéz ennek ellenállni!

A fehér csokoládé eredetileg szezám vagy napraforgómag őrleményből és cukorból készül. Kevésbé egészségtelen mint a teobromint és koffeint tartalmazó barna vagy fekete változata.

A barnacukor nem esik át a fehérítéshez szükséges kémiai kezelésen, ezért kevésbé egészségtelen, mint a fehércukor.

A gyári édességek helyett nassoljunk inkább édes gyümölcsöket, aszalványokat, pl. mazsolát, fügét, datolyát, vagy mézes karobot, szezámszeletet...

VGyB. - 6 Nagy böjt

Nagy böjt

Húsvét-böjt-életmód

Itt a tavasz, a természet megújulása.
Ideje nekünk is tükörbe nézni.
Minden rendben?
Ha esetleg valami mégse, hát álljon itt a legősibb, de ma is épp olyan aktuális gyógymód: aböjt. A böjt a legősibb gyógymód. Megtisztítja a testet, és új erővel tölti fel a lelket. Csaknem mindenre jó, és nem kell hozzá szinte semmi.

Mit jelent a böjt?

A böjt hosszabb-rövidebb ideig, a testi-lelki egészség, vagy vallási okból végzett tudatos táplálkozáskorlátozás. Bizonyos táplálékfajták kerülésétől a teljes szárazböjtig, azaz mindenfajta szilárd és folyékony táplálék mellőzéséig sokféle változata ismert.

Böjt-történet

Az evés megtartóztatása nem emberi találmány. Az állatok ösztönösen tartózkodnak a táplálékfelvételtől, ha betegnek érzik magukat. Szervezetük gyorsabban tisztul, gyógyul, regenerálódik, ha átmenetileg koplalnak.

Gyakran láthatunk legelő kutyát. Ennek az a magyarázata, hogy az állat megérzi, ha szüksége van egy gyógyító hatóanyagra. Szaglászva keresgél a fűszálak között. A számára megfelelő növényt megtalálja, szétrágja a rostokat, kiszívja a gyógyító nedvet.

A böjt tudatos használatának első írásos emlékeit a kora Egyiptomi hieroglifákban találjuk. A későbbi kultúrák gyógyítói mind ismerték és használták a böjtöt a szellem és a test megtisztítására.

A természeti népek bizonyos táplálékoknak démoni tulajdonságokat tulajdonítottak. A démoni befolyás ellen böjtöltek. A püthagoreusok például azt tartották, hogy a megölt állat húsával annak démoni lelkét is fölvesszük magunkba, ennél fogva tiltották a húsfogyasztást. Más irányzatok csak bizonyos állatok esetében föltételezték a démonok működését. Így például a mágusok úgy hitték, hogy a kecskehúsban egy betegségdémon tanyázik, amely epilepsziát okoz. Tiltották a disznóhúst is, mivel bőrbetegségeket okoz. A számtalan böjti előírás egyik oka tehát a démoni fertőzéstől való óvakodás. Minthogy nem akartak az ártó hatások alá kerülni, megtartóztatták magukat azoktól az ételektől, amelyikben valamelyik betegségdémon tanyázik.

Az antik világ böjtjének másik oka a böjt erősítő hatása. Ezt a nézetet elsősorban a népi orvostudományban találjuk meg, de különböző vallási irányzatok varázs rituáléiban is. A böjttől mindenekelőtt a gyulladásos betegségekből, a reumából és a megfázásból való gyógyulást várták el, de úgy tartották, hogy a lidérces álmok ellen is használ. Mind a népi orvostudomány, mind a varázsrituálé nagyobb hatást ígért a gyógyszereknek és a varázsszereknek, ha az ember bevételük előtt egy ideig böjtöl. A böjt a varázsló erejét is fokozta. A híres varázslók csodatetteit számos mondában önmegtartóztató életükkel hozták összefüggésbe.

A görög filozófiai iskolák azonban nemcsak a démoni befolyás elleni védelmet várták el a böjttől, hanem a szellem megtisztulását, a belső elégedettséget, szabadságot és boldogságot is. A böjtöt életcéljukkal összefüggésben szemlélték. A cinikusok célja például az önuralom (egkrateia) volt, vagyis annak képessége, hogy lemondjanak minden olyan igényről, amely nem létszükséglet. Számukra böjt volt az út, amely ehhez a célhoz vezetett.

A Sztoa számára az eudaimonia volt a legfőbb cél, az a boldogság, amely a belső szabadságban valósul meg, egy értelmi irányítottságú életben, amelyet nem árnyékolnak be érzelmek és irracionális indítékok. A táplálkozásbeli aszkézis a Sztoában is tág teret kapott. A böjt volt az a tréning, amellyel eljutottak a belső szabadságra, az értelmi irányítottságú életre, "az értelemtől vezérelt magatartás akadályainak legyőzésére." Az antik filozófiák szerint a teljes ember végső céljának elérésében az egyik fontos és kipróbált eszköze a böjt, hiszen meggyógyítja az ember testét és lelkét, elvezet a belső szabadsághoz, s út az önmegvalósításhoz és a belső boldogsághoz is.

A vallások történetében sok példa található, amelyek kiemelik a böjt jelentőségét a szellemi és a testi fejlődésben. A régi Egyiptomban, Mexikóban, Görögországban és Perzsiában szokás volt böjttel készülni a vallási ünnepekre. Meglehetősen biztos, hogy a nagy vallásalapítóknak, Mózesnek, Jézusnak, Mohamednek, Buddhának, Chankaracharya-nak (Shánkárácsáriá) intenzív böjtélményeik voltak, mivel ezekben a visszahúzódási periódusokban fontos ismeretekre tettek szert.

Az iszlám zarándokoknak Mekka felé és vissza, még ma is kell böjtölniük néhány napot. A szufiknál még mindig hagyomány a 40 napos böjt.

Mohamedtől származnak e szavak: "Az imádság félútig vezet Istenhez, a böjt elvisz az ég kapujába." Más helyen ezt mondja: "Ajánlatos böjtölnötök, hogy megtanuljátok védeni magatokat a gonosz ellen."

Az ősi keleti hagyományok még nagyobb hangsúlyt fektetnek az optimális táplálkozás és a böjt gyakorlatára.

A hindu életviteli előírások a hold ciklusához és a vallási ünnepekhez igazított szigorú böjtrendet tartalmaznak. Az újholdat és a teliholdat követő 11. napon van például az ekádászi, azaz tizenegyednapi böjt, amikor is tartózkodnak a gabonáktól, tejtermékektől és a hüvelyesektől. Rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a böjt testet-lelket tisztító szerepén kívül a mindennapi táplálékok erkölcsi és egészségi megítélésének. Húst, halat, tojást egyáltalán nem fogyasztanak, a szerzetesek kerülik továbbá a tompító és élénkítő szereket pl. alkohol, drogok, erős fűszerek, hagyma, gomba fogyasztását. Érdekes hogy az európai szokásokkal ellentétben lakoma helyett többnyire böjttel ünnepelnek.

Buddha értelem szerint ezt mondta a böjtölésről: "Ha eltűnik minden húsom, a lélek világosabb lesz, a szellem ébersége pedig egyre erősebb." Buddha idejében a böjt a szerzetesi élethez tartozott ugyanúgy, mint a napi egyszeri étkezés.

Galenus: "A lélek megfullad a sok vértől és zsírtól, és nem lesz képes belátni és megítélni az isteni, égi dolgokat."

Hippocrates: "Az éhség nagy erővel hat az emberre, és olyan eszköznek tekinthetjük, amely gyógyuláshoz vezet.

Az Ószövetségben sok helyen találhatunk a böjttel kapcsolatos Isteni parancsokat. A böjt a Zsidóknál fontos szerepet játszott a vezeklés, a tisztulás, a gyász és az ünnep napjain. Isten már az Ószövetségben sem értékeli nagyra a külsődleges megalázkodást és jajgatást, belső változást akar látni. A böjtnek nem mogorvasághoz és önkínzáshoz kell vezetnie, hanem szabadsághoz, az igát kell feloldani, mind a sajátunkat, mind az embertársainkét. "Ezt mondja a Seregek Ura: A negyedik hónapnak böjtje, az ötödiknek böjtje, a hetediknek böjtje és a tizediknek böjtje vigalommá, örvendezéssé és kedves ünnepekké lesznek Júda házában. Csak az igazságot és a békét szeressétek!" (Zakariás 8, 19)

Krisztus a böjtöt új megközelítésből mutatja be. A régi böjtöt, mint vezeklést és kiengesztelést kifejezetten elutasítja arra az időre amíg ő a földön van:

"A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka annak, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Jézus pedig mondá nekik: Avagy böjtölhet-é a vőlegény násznépe, amíg velök van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velök van, nem böjtölhetnek.

De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon," (Márk 2. 18-20)

Krisztus valóban a régi, merev, szabállyá és szokássá vált böjt ellen fordult, hogy újat adjon, egy élő rituálét, szorosan összekötve az imával. ő már túl volt egy hosszú böjtön, amikor elkezdte feladatát - olyan böjti és ima időszak volt ez, amely abban segítette, hogy ellenálljon e világ minden kísértésének.

"Akkor Jézus viteték a Szellemtől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől.

És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezé. És hozzámenvén a kísértő monda neki: Ha Isten fia vagy, mond, hogy e kövek változzanak kenyerekké.

Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember. Hanem minden igével, a mely Istennek szájából származik." (Máté 4. 1-4)

És ugyanígy, miután a hegyi beszédben átadta tanítványainak az ima új értelmezését és a "Miatyánk"-at, a böjtről beszél:

"Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat.

Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet és a te orczádat mosd meg;

Hogy ne az emberek lássák a te böjtölésed, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád aki titkon néz, megfizet néked nyilván."(Máté 6-16-18) Nem csak a hegyi beszédben követi közvetlenül a böjtöt az ima, ettől kezdve mindig szoros kapcsolatban vannak. A böjt Isten szolgálatává, az ima ennek megerősítésévé és elmélyítésévé válik.

Az, hogy Jézus mekkora jelentőséget tulajdonít az ima és a böjt kapcsolatának, megmutatkozik az epilepsziás fiú gyógyításában is (Márk 9. 14-29). Amikor a tanítványok megkérdezték Krisztust a teljes gyógyulásról és arról, miért nem sikerült nekik kiűzni a gonosz szellemet, így válaszol (Márk 9. 29): "Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel."

A kereszténység átvette és továbbfejlesztette a zsidó gyakorlatot és a görög-római világnak a böjtöléssel kapcsolatos nézeteit. A zsidóság egyetlen általánosan kötelező böjtnapot ismert: Az engesztelés napját. A jámborság jelének számított azonban hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön böjtölni. Különleges esetekben vagy végveszélyben nyilvános böjtnapokat hirdettek meg, hogy kikönyörögjék Istentől a segítséget. A böjtölés segítségével akartak Istenhez visszatérni. Ez nem is elképzelhetetlen, ha figyelembe vesszük a Krisztusi kijelentést:

"Isten országa bennetek van."

A korai Egyház átveszi a hetenként kétszeri böjtölés gyakorlatát. Tudatosan elválasztja azonban a zsidóság gyakorlatától azáltal, hogy - Jézus elfogatásának és megfeszíttetésének emlékezetére - a szerdát és a pénteket nyilvánítja böjti napoknak! Keleten és Spanyolországban ezen kívül még hétfőn is böjtölnek, nyugaton pedig gyakorta szombaton, a vasárnapra való előkészületképpen. A kevésbé szigorú heti böjtnapok mellett már igen korán megjelent a húsvéti előkészületül szolgáló böjt is. Először valószínűleg csak 1-3 napig böjtöltek, később az egész nagyhét során, végül pedig, a III. század végétől, 40 napig. Míg a húsvétot megelőző két napon az ételtől való teljes megtartóztatást követelték meg, szerdán és pénteken, illetve nagyböjtben vagy a 9. (15 óra) böjtöltek vagy - amint azt Benedek a Regulában előírja - estig. A szerzetesek a maguk számára megszigorították a nagyegyház böjtölési gyakorlatát. Sokan közülük csak minden második napon ettek, mások - főként nagyböjtben - öt napon át böjtöltek, s csak szombaton és vasárnap ettek. Ezen kívül korlátozták az ételek választékát is. Lemondtak a húsról, a tojásról, a tejről és a sajtról, és megtartóztatták magukat a bortól. Előnyben részesítették a nyers füveket és zöldségféléket a megfőzötekkel szemben.

A nagy egyház nagyböjtben tiltotta a hús, és a bor élvezetét. Voltak azonban bizonyos irányzatok az egyházon belül, melyek a hústól és a bortól való általános megtartóztatást követelték, például a manicheusok, apotaktiták, montanisták. Az egyház azonban nem tette magáévá a magasabb erkölcsi szabályok gyakorlati megvalósítását. Sőt az idő múlásával tovább távolodott azoktól.

A Didakhé, a Szentíráson kívüli első keresztény szöveg megköveteli a böjtölést a keresztsztségi előkészületkor:

"Aki a keresztséget végzi, a keresztelendő és más személyek, akik számára ez lehetséges, böjtöljenek a keresztelő előtt. Legalább a keresztelendőnek parancsold meg, hogy egy vagy két napot böjtöljön."

A böjt az ősegyház számára nem volt magánügy, hanem összefüggött a liturgiával, és rendszerint közösen gyakoroltak. A közös böjtnapokat stációknak nevezték. A statio őrhelyet jelent. A keresztények életében a böjtnapok olyan napok voltak, amelyeken a szokásosnál éberebben irányították figyelmüket Isten felé, amelyeken a böjtölés végén összegyűltek egy közös imádságra, vagy az eukarisztia megünneplésére. A böjt közösséggé kapcsolta össze őket. Nem magánaszkézis volt, hanem a közös imádság és virrasztás egy formája.

Athanasziosz így ír:

"Nézd csak, hogyan hat a böjt: Meggyógyítja a betegségeket, kiszárítja a testből a fölösleges nedveket, kiűzi a gonosz szellemeket, elhessegeti a helytelen gondolatokat, nagyobb világosságot ajándékoz a szellemnek, megtisztítja a szívet, megszenteli a testet, végül pedig elvezeti az embert Isten trónja elé. Nagy erő a böjt és nagy sikerekre vezet."

A kiegyensúlyozott vegetáriánus étkezés önmagában is kedvező feltételeket biztosít a szervezet számára. A rendszeres böjttel és tisztítókúrákkal pedig tovább növelhetjük életminőségünket.

Vass György Boldizsár
1999. április

 VGyB. - 7 K. utazás

Különleges Utazás

Egy évvel ezelőtt, külső-belső indíttatásból, velem is elkezdődött az a folyamat, amely idő közben pránaizmusként Magyarországon is közismertté vált.

A pránaizmus lényege dióhéjban az, hogy egy átállítási módszer segítségével olyan állapotba kerülünk, amikor szervezetünk az egészséges működéséhez szükséges energiát közvetlenül a térből képes meríteni. Ennek következtében a szilárd ételbevitel, az evés, szinte vagy teljes mértékben szükségtelenné válik.

A prána táplálkozás elsődleges előnyét abban látom, hogy a közvetlen energia felvételre való ráhangolódás olyan belső élményeket, jóérzést, nyugalmat, tisztulást eredményez, ami nagyot lendíthet a lelki fejlődés, megértés, egészség átélésében.

A 21 napos átállás egy meghatározott, szigorú folyamat. Az első hét napon teljes szárazböjtöt kell tartani. Sem étel, sem ital, még egy csepp víz sem fogyasztható! A második harmadik héten már víz, gyümölcslé megengedett. Fontos tudni, hogy az ember szokványos körülmények között három, négy napig bírja folyadék nélkül, utána kiszárad, meghal. A prána átállás harmadik, negyedik napja között is bekövetkezik az a pillanat, amikor a lélek elhagyja a testet. Mivel azonban itt egy irányított, tudatos folyamatról van szó, ez a testelhagyás (legtöbbször) nem végleges. Ez az a pillanat, amikor a valódi átállás elkezdődik. Olyan, mint egy lelki beavatás, személyes tapasztalat az alagúton túli fénylő dimenzióból.

Ezekről az élményekről nagyon felemelő, ugyanakkor mégis nehéz beszélni, írni. Most mégis erre vállalkozom, mert úgy gondolom, hogy egyrészt egy év távlatából már valamennyire letisztultak az élményeim, másrészt magam számára bebizonyosodott, hogy a folyamat hosszabb távon is működik, harmadrészt és nem utolsó sorban pedig azért, mert a személyes élményeim talán másokat is érintenek.

A testemet kívülről láttam, ami hatalmas belső biztonságérzést adott, közelebb kerültem az önvalómhoz. - Ez vagyok én, az ott pedig a testem! Sokkal inkább most vagyok én, mint amikor a testemből nézek kifelé! -

A valóság érzékelésének lassító, tompító, szürkítő szűrője eltűnt, mihelyst a test korlátolt érzékszervei és az agy gondolat közvetítő működése kimaradt a tudat és a külvilág közül. A durva fizikai beavatkozás lehetősége is megszűnt. Lényem könnyedén lebegett át az anyagi formákon. Ezt az állapotot olyan természetesnek éltem meg, hogy még így visszaemlékezve is eltölt a határtalan jóérzés.

A test sejtjeinek átállítása komoly beavatkozás. Fénylő, jóságos lények jelenlétét érzékeltem, akik szerveimen dolgoztak. Parányi energiákkal, finom apró érzésekkel segítettek, hogy a szervezetem alkalmas legyen az éhezést, szomjazást elviselni, a végtelen erőtérből meríteni.

Külön kegyelemnek tartom, hogy ezt a folyamatot gyönyörű belső élményekkel, érdekes, kellemes testi érzetekkel élhettem meg. Ezt azért hangsúlyozom, mert az átállás sokaknál borzasztóan kellemetlen külső-belső élményekkel szokott járni. Gyakran fájdalmak és félelmek jelentkeznek.

Tapasztalatom szerint az átállítás egyrészt jelentős tisztulást eredményez, ami szükségszerűen szembesít a felgyülemlett mocsokkal, másrészt a kemény próbatételek sorozatát is elhozza.

Intenzív, valóságosnak tűnő álomban a személyes félelmeimből fakadó helyzetekben találtam magam.

Borzalmas rémségek vetültek elém pörgő egymásutánban. Pokoli szörnyek, csápok kígyóztak, démonok lebegtek felém. Először passzív szemlélőként próbáltam megélni az élményt. Folyamatosan figyelve rá, hogy én vagyok én, az árnyakat pedig úgy tekintem, mint valamiféle tőlem független horrorfilmet. A hozzáállásom eredményesnek mutatkozott, a képek nem tudtak magukkal ragadni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy így nem juthatok túl rajtuk. Bele kell mennem a vízióba, hiszen az bennem zajlik. Ekkor felismertem, hogy a rémek a saját rejtett félelmeim, elfojtott vágyaim megnyilvánulásai. A szörnyek lelassultak és külön-külön jelentek meg előttem, mint amikor a darab végén a színészek egyenként meghajolnak. Név szerint köszöntöttem őket, - Kedves erőszakosság, rettegés, gonoszság, stb... köszönöm, hogy eljöttél, vége a szerepednek, eltűnhetsz. Be kell vallanom, hogy maradt néhány szörny, akiket nem sikerült megneveznem, csak elengedni. Ahogy az utolsó szemétke is elbújt, sokkal nehezebb helyzetben találtam magam. Látszólag általános, mindennapi szituációkban, ahol viszont teljesen elvesztettem önmagam, ugyanis valóságként éltem meg az álmot, hétköznapi tudattal hoztam meg a rutindöntéseimet. Először apró kísértések voltak ügyesen csomagolva, pl.: Tisztázatlan tulajdonú értékek szanaszéjjel, amiket látszólag büntetlenül el lehet vinni. Az ékszerek nem hatottak meg, de amikor helyes kis gyerekholmik voltak egy áruház lépcsőjére, a lábak alá hajigálva, akkor én felvettem néhányat, azzal, hogy hazaviszem a gyerekeknek. Ahogy elindultam, rájöttem, hogy nem lett volna szabad kérdés nélkül elhoznom. Vissza akartam vinni, de már késő volt... Aztán megváltozott testi adottságaim lettek. Képtelen voltam uralkodni a testrészeimen, mint egy mozgássérült, ezért haragudni kezdtem magamra... Később nagyon erős lettem, és egy kiélezett helyzetben nyers erővel akartam nyomatékot szerezni a vélt igazságomnak... A víziókban gyors gondolat kommunikációval próbáltam reagálni, de minden döntésem rossznak bizonyult. Az azonnali ítélet folytán, rögtön a rossz döntés következtében kialakult kellemetlenebb, új megoldandó helyzetben találtam magam.

A feszültség addig fokozódott, ameddig rá nem ébredtem, hogy nincs megoldás, és föl kell adnom a küzdelmet. Ekkor mint egy sugallat, megjelent a jó megoldás. Ezután már "csak" arra kellett figyelni, hogy a tiszta ráhagyatkozás állapotában maradjak, illetve, hogy a megjelenő megoldásképeket hajlandó legyek elfogadni és tenni a dolgom. A jelképek megértésének kulcsát megkaptam. Azonnal egyértelmű volt, ha vétettem. Ekkor arra kellett összpontosítani, hogy ne merüljek bele a rossz irányba, értsem meg az új helyzetet és engedjem el a feszülést.

Az élményeket csodálatos tanításként fogtam fel, amelyek sok hibámra ráébresztettek, és segítettek megtalálni a különböző helyzetben jó megoldást adó érzést. A ráhagyatkozás állapotában a "nevelést" inkább felváltotta a tanítás. Persze messze nem képzelem azt, hogy bármilyen szempontból is jobbá váltam volna, de kaptam egy létrát a labirintusban.

A találkozásom a segítő lényekkel, új erőt adott. Gondolatvetítéssel beszélgettünk, miközben úgy éltem meg, hogy ők tanítanak és gyógyítanak. A víziók alkalmával az volt az érzésem, mintha egy magasabb szellemiségű lénnyel beszélgetnék, aki hatalmas szeretettel és bölcsességgel próbál vezetgetni.

Egy alkalommal szemtől szembe láttam, azután profilból, mielőtt eltávolodott volna. Akit láttam, leginkább egy Ókori görög istenábrázolásra emlékeztető, fehérben ragyogó, markáns, áthatóan tiszta tekintetű férfi arc, a hajában apró színes virágszirmokra emlékeztető fénykoszorú. Többször nem láttam konkrét formát, inkább éreztem a jelenlétet.

Érdekes, hogy hetekkel később az Interneten rábukkantam egy leírásra, miszerint a prána átállítás szellemi segítő csoportjának irányítója az a lélek, aki annak idején Szokratész néven élt a Földön.

Mindez álom vagy vízió lett volna csupán?

Mindenesetre egészségkárosodás nélkül túléltem a hét napot, sőt a testem átállítása valóban megtörtént. A hatodik naptól nemcsak erőnlétem, hanem testsúlyom is növekedni kezdett, pedig levegőn kívül semmit sem vettem magamhoz.

A megértések alapvetően megváltoztatták az életfelfogásomat és az életvitelemet is. Több, a múltat és a jelent tisztázó, továbbá a várható jövőre vonatkozó élményt kaptam.

Érzékenyebbé váltam az érző lények iránt, ami bizony nem mindig kellemes. A háború, a tömeges félelem sötét rettegés és gyűlölet felhőjét látni nem öröm. A düh és a betegségek emberekből kifakadó árnyai sem éppen hangulatemelő hatásúak. A nap mint nap, az előre látott rémisztő jövőképek beigazolódásáról való értesülés pedig, reménytelenségtől fájó felelősségérzetet ébresztett bennem.

Csodálatos öröm ugyanakkor, a világon együtt meditáló, segítő szellemi erők közegében, megélni a szeretetteljes nyugalmat. Mélységes jóérzéssel tud eltölteni a kiáradó harmónia átérzése, s annak tudata, hogy ezzel a fejlődés szolgálatában, személyes küldetésemként, a dolgomat teszem.

Meglátásom szerint a benső vezetőnek az a trükkje, hogy elém teszi a kész dolgokat, nekem csak meg kell tanulnom észrevenni és elfogadni, miközben kezdetben, akár még azt is hihetem, hogy én találtam ki. Amennyiben hajlandó vagyok belemenni a játékba, olyan szerencsés segítő erők és körülmények állnak mellém, pontosabban az adott ügy mellé, amitől minden akadály csupán egy érdekes szemponttá alakul. Ha azonban tényleg magamtól okoskodok ki valamit, az nem valószínű, hogy sikerül, ha esetleg mégis, akkor pedig utólag derül ki, hogy talán nem kellett volna...

A gyakori testelhagyások és az intenzív lelki élmények időszakában, miután kielégítő válaszokat kaptam a legnagyobb kérdéseimre, feltettem azt a kérdést is, hogy:

Mi a dolgom itt a földön? Mi az a munka, fizikai szintű tevékenység, amivel a leginkább meg tudnám valósítani a szellemi, testi küldetésemet?

Válaszként egy színes álomszerű állapotban találtam magam, ahol egy éttermet mutattak be. Változó, térbeli víziók magyarázták, hogy nem csupán egy étteremről van szó, hanem egy egész szemléletről, pontosabban szemléletfejlődésről. Nagyon kellemes hangulatú, természetes hatású belső képek, vidám, nyugodt emberek, békés, értelmes munkát végeztek. Először az étterem részletei bontakoztak ki. Kiderült, hogy sok ehhez hasonló működik. A pulton friss gyümölcsök, nyers és párolt zöldségek, csírák, gabonafüfek, és présgép várta a vendégeket. Frissen sült bio sütemények illatát éreztem, halk zene szólt. Meglepődtem és értetlenül szemléltem a helyet. - Eszem ágában sincs éttermet nyitni! Én nem értek a vendéglátáshoz! Nem hiszem, hogy ez nekem való feladat lenne! - Próbáltam szabadkozni magamban. Az is eszembe jutott, hogy biztos azért vagyok most egy étteremben, mert abbahagytam az evést, és a tudatalattim így reagál. Egészen elbizonytalanodtam és megpróbáltam újrafogalmazni a kérdést: Nekem mit kell tennem konkrétan? A következő éjjel részletesebb és pontosabb képet kaptam. Kisebb nagyobb tanyák, farmok működnek, ahol egyrészt növényeket termesztenek, étkezési és gyógyászati céllal, másrészt az ott élő és dolgozó emberek önképző, gyógyító közösségeket alkotnak. Néhányan rövidebb időt töltenek a farmon, kifejezetten töltekezés, gyógyulás céljából, mások ott élnek, tanulnak, tanítanak, a szellemi és a fizikai munkát egymással kiegészítve végzik. A növényeket nem csupán termesztik, hanem tudatos élet-energia-közösséget igyekeznek fenntartani a természettel és egymással. A farmokról látják el a városokban, forgalmasabb helyeken lévő éttermeket, boltokat. A feldolgozásban, szállításban is a tágabb értelemben a közösséghez tartozók tevékenykednek. Ismét egy étteremben találtam magam. Ez kicsit tágasabb volt az előzőnél. Igen, ezt kell megvalósítani, jött a sugallat! Természetesen nem csak nekem! Ebben az időszakban sok-sok ember kapja meg ezt a feladatot. Mindenki a neki szóló részfeladat előkészítését. Különböző mértékben vagyunk rá tudatosak. Az, hogy valaki még esetleg kevesebbet lát át a folyamat egészéből nem jelent semmiféle hátrányt. Nekem az a feladatom, hogy a terv lényegét segítsek tudatosítani, ezzel elindítva a folyamat teljes megvalósulását.

Racionálisan végiggondolva a belső víziókat, kételyeim tovább növekedtek:

Egy ilyen vállalkozáshoz rengeteg pénz kell! Szaktudásra, tapasztalatokra van szükség! A társadalom nem valószínű, hogy nyitottan reagálna egy ilyen újításra!...

A következő mélymeditációim alkalmával további megerősítések jöttek. Megértettem, hogy ez az egész is csak egy rész, de fontos rész egy nagyobb erőszakmentesebb, egészségesebb szemlélet tágulást jelentő változásban. Rengeteg különböző jelentőségű részletkérdésre kaptam választ, például: hogy hívják ezt az éttermet? Ahogy felvetődött a kérdés rögtön ott álltam a portál előtt és csak el kellett olvasnom a szépívű betűket:

manna

- Honnan lesz mindehhez szakértelem?

Válasz: Türelem, nem minden a te dolgod.

- Honnan lesz rá pénz? A válasz ugyanaz.

Vissza a ébrenlétbe: Másnap felhívott Gyula, a sok éve nem látott barátom, aki közben vegán lett és az USA-ban dolgozik, azzal, hogy egy magyar származású ismerőse hatalmas összeget örökölt és egy komoly részét Magyarországon szeretné befektetni. Az egyetlen bökkenő, hogy az illető vegetáriánus és kizárólag valami erkölcsileg nagyon tiszta dologba kíván beszállni. ő életmód kúrás gyógyüdültetésre gondolt, lenne-e kedvem segíteni?...

Pár nappal később felkeresett Nagy László, aki sorozatos véletlenek folytán jutott el hozzánk. Részletes anyagot hozott Búzafűlé az Isten Mannája címmel. ő is Amerikában dogozik és tanul. Megdöbbenve hallgattam, hogy a vízióimban megélt téma, szinte egy az egyben évek óta működő valóság az USA-ban. Rengeteg publikált kutatással, tapasztalattal, csodálatos eredményekkel.

Elgondolkodtam, hogy a Magyarországi megvalósításra is talán érik az idő.

Ezek után még megismerkedtem néhány emberrel, akik fontos feladatokat kaptak különböző módon, anélkül, hogy az egészről ilyen módon tudnának. Egyre többen vallják magukénak az ügyet.

Az eltelt egy évben nem mindig éreztem úgy, hogy éppen a dolgomat teszem. Sokszor még meg is nehezítette a napi teendőimet az a tudat, hogy már megint olyan ügyekbe merültem el, amikről érzem, hogy csak kitérők. Gyakran még nem a lényegre összpontosítok. De megértettem, hogy az egészségesebb és erőszakmentesebb élet, mennyire fontos a fejlődésünk szempontjából.

A továbbiakban közreadom azt a nem végleges vázlatot, amit a "Manna"-elképzelésről összeállítottam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha úgy gondolod, hogy neked is szorosabb közöd van, lehet hozzá, akkor könnyebben megtaláljuk egymást.

'99 június

Vass György Boldizsár

 VGyB. - 8 Manna

manna

Étterem és ellátó rendszer

MANNA "fantázia" -név alatt egy tág közösséget értek, amely jogi formában valószínűleg részvénytársaságként fog működni.

A MANNA célja:

Az emberiség erőszakmentesebbé, egészségesebbé alakulásában való aktív szerepvállalás, a globális felelősség tudatában, az alapgondolatban foglaltak szerint.

A MANNA alapgondolata:

Mi, a jelen kor társadalmában,
múlandó emberi testben élő, tudatos örök lények,
itt és most feladatunknak tekintjük:

Az Emberiség és az egyének kulturális, vallási, erkölcsi értékeit és szabadságát tiszteletben tartva, Földünk élővilágának megőrzése, az érző lények jóléte és egészsége érdekében, az emberiség lélek-tudati fejlődését elősegíteni.

Ezen célokért erőszakmentesebb és egészségesebb életmóddal, aktív példamutatással, az erkölcsösebb és tisztább élet igényének felkeltésével és magas szintű kiszolgálásával kívánunk tevékenykedni.

A Mannában résztvevő személyek, tiszta szívükből és teljes elméjükből egyetértenek a MANNA alapgondolatával.

A Mannában dolgozók, a személyes szabadság és tulajdon tiszteletben tartása mellett, harmóniára törekvő, lelki és anyagi közösséget alkotnak.

A lelki közösség a sorsközösség tudatos felismeréséből fakad és közös ideológiai alapokra épül.

Az anyagi közösséget a Mannában való együttműködés jelenti, ami munka, vagyon és érdekközösséget eredményez.

A munkatársak szívesen végzik az érdeklődésüknek és képességüknek megfelelő feladatokat, aminek eredményeiből tisztességesen részesednek.

A közösség tagjai önként, magasabb belátásuktól indíttatva, egyéni képességeiket kibontakoztatva fognak össze, annak érdekében, hogy a közösség erejével megtöbbszörözve tehessék dolgukat. Kölcsönösen segítik egymás anyagi, tudati, lelki fejlődését, alapvetően tiszteletben tartva minden személy egyéni teljes szabadságát.

A Mannában nem vehetnek részt az alapgondolattól ellentétes ideológiához, vagy azzal ütköző életmódhoz ragaszkodó személyek.

A MANNA tevékenysége:

• Oktató, kutató és egészég-helyreállító központok működtetése.
• Vegán-öko farmok, a termelő és ellátó hálózat működtetése a közös elv alapján.
• Étteremhálózat működtetése egységes elvek alapján.
• Üzlethálózat működtetése egységes elvek alapján.
• A fenti tevékenységek kialakításához, kiszolgálásához szükséges egyéb tevékenységek (pl. szervezés, tervezés, kivitelezés, stb.)

Az oktatás és az egészség-helyreállítás, a lélek-tudatosság felébresztésén alapuló, tisztán természetes módszerekkel segített, életmód harmonizációt foglal magában.

A MANNA az adott földrajzi területen honos növényeket, ökológiai szempontok

•  
• a kulináris élvezetre (íz, illat, látvány harmónia),
• valamint a takarékosságra és a gazdaságosságra összpontosít.

A MANNA éttermek megnyugtató, kellemes hangulatát, baráti légkörét az ott dolgozók emelkedett, nyugodt, kiegyensúlyozott, közvetlen, segítőkész temperamentuma mellett, a belsőépítészet művészi kialakítása, a berendezés természetes jellege, a natúr textíliák, az élő virágos és zöld növények, a dallamos világzenék, és mindenekelőtt a friss, egészséges, tiszta, növényi ételek és italok színes, ízletes és illatos választéka fogja adni. Gyors kiszolgálás, nyugodt étkezés, szolid árak, megbízhatóan tiszta, kiemelkedően jó minőségű, ízletes, harmonizáló ételek. A MANNA éttermek egységes koncepció alapján, - de mindenhol figyelembe véve a helyi adottságokat, - létesülnek az ország, majd a Föld legkiemeltebb pontjain.

A MANNA dolgozói és vendégei elsősorban az érett fiatalság és a valódi értelmiség köréből tevődnek ki, de viszonylag rövid idő alatt a társadalom szinte minden rétegében egyre népszerűbbé válik.

A MANNA nem: vallási szekta, fanatikus mozgalom, MLM, ill. egyéb ügynökhálózat vagy politikai szervezet.

figyelembevételével termeszt. Az elveinek megfelelő alapanyagokból, ökológiailag elfogadható módszerekkel élelmiszereket, továbbá a tisztább életmódhoz szükséges termékeket készít és forgalmaz.

Kizárva: Ember vagy állat elpusztítása, vagy kínzása által előállított, ill. mérgező hatású anyagok használata.

Kerülendő: Szintetikus ill. vegyi úton előállított vagy kivont anyagok, a nem a földrajzi környezetnek megfelelő (egzotikus) alapanyagok, az izgató és a tompító hatású anyagok, továbbá az egyéb egészségi, ökológiai, vagy minőségi okból kifogásolható anyagok használata.

A MANNA az élelmiszerek előállításánál és összeállításánál az alapvető erkölcsi szempontok teljes betartásán túl

• az egészségre gyakorolt optimális hatásra ("Táplálékod legyen gyógyítód"),

1999. június

 VGyB. - 9 Gyerekek

10_Lélek-Jelen-Lét

Vass György Boldizsár '99 június-július

Egy részeg dülöngélt éjjel a városka utcáin, mígnem beleesett egy pöcegödörbe. Ahogy egyre mélyebbre süllyedt a lében, kiabálni kezdett:

- Tűz! Tűz! Tűz!

Néhány járókelő meghallotta, és a segítségére siettek. Miután kihúzták, megkérdezték, hogy miért kiálltott "tüzet", amikor nem is volt tűz.

Ezt a klasszikus választ adta nekik:

Segítségemre sietett volna egy is közületek, ha azt kiáltoztam volna, hogy "Szar!"?

Anthony De Mello

 

Kedves Olvasó!
Vass György Boldizsár '99 június-július

A minap egy egészség-napon, a kezembe nyomtak egy paksamétát: Bibliai idézetek, régi és új próféciák, hátborzongató tények és fantáziálások, jövőkép sötét alapon. "Itt a világvége" - hirdetik szanaszéjjel. A minden kétséget kizáró, beigazolódott jelek, a gonosz ármánykodásának megingathatatlan bizonyítékai... Központilag vezérelhető mikrocsip a bőr alá; génmanipuláció; Antikrisztus az abszolút hatalommal bíró világkormány élén; szuperfegyverek; háborúk és természeti katasztrófák; erkölcsileg lezüllesztett, nyomorgó, rettegő tömegek; új pusztító járványok...

A Biblia-kód könyv fejtegetései, és megszámlálhatatlan különféle médiumi üzenet fekete zászlója lobog a jövőből süvöltő viharban...

A rádióban komoly beszélgetés az Armageddon lehetőségéről. Faggatják a megfontolt, tudós csillagász urat. Elmondja, hogy a veszély bizony reális. Nagyjából tízezer évente szokott becsapódni egy nagyobb katasztrófát okozó égitest. Néhány éve tényleg úgy tűnt, hogy egy szétrobbant üstökös darabjai a Föld felé száguldanak, de szerencsére a Jupiter eltérítette őket...

Itt most megállok, mielőtt még a félelem lánca rátekeredne a Tisztelt Olvasóra.

A Mennyei Prófécia felismerései az előzőektől lényegében különb minőségű múlt, jelen és jövőképet tárnank elénk. A mű a tudatfejlődés szempontjából értékeli a világtörténelmet és egy gyönyörű, optimista kibontakozást mutat.

A nagy tanító Sant Kirpal Singh, spirituális ébredést jósolt az egész Földön.

A jövőkutatók párhuzamosan lelkesednek a tudomány vívmányainak tulajdonított várható életkor meghosszabodása, szélesedő jólét, információs és kommunikációs forradalom, utazások, stb. megsokasodó lehetőségei iránt, ugyanakkor figyelmeztetnek a környezetpusztítás, a demográfiai robbanás és az egyéb aggasztó körülmények veszélyeire is.

Véleményem szerint a jövő sem lehet lényegében más mint a jelen. Nézzünk körül! Most is jelen van minden, amit katasztrófának, és minden, amit aranykornak értékelhetünk. A személyes sorsunk és felfogásunk határozza meg, hogy az éntudatunkat hova helyezzük. Bármilyen bizarr, de a pokol és a paradicsom is bennünk van. Ha valaki "tüzet" kiált, ki kell segíteni a "szarból"!

 

Kedves Baráti Kör!
Vass György Boldizsár '99 június-július

Egy kis segítségre lenne szükségem, egy szívességet szeretnék kérni.

Én évek óta vegetáriánus vagyok, de van két kicsi fiam, akiket szeretnék viszonylagosan vagy teljesen húsmentesen étkeztetni. A nagyobbik fiú öt éves, a kisebbik hét hónapos. Eddig a kicsi még nem kapott húst, és szeretném ezt a későbbiekben is kikerülni. A gondom az, hogy nem tudom, mivel pótoljam a szervezetében az esszenciális aminósavakat, az állítólag csak a húsban megtalálható anyagokat. Eddig megfelelő szakirodalmat sem találtam, és eléggé tanácstalan vagyok. Hamarosan itt az ideje a gyerekorvosunkkal való kötelező találkozásnak, és még nem tudom, mit fogok neki mondani érvként. Szeretném, ha segítenétek, és küldenétek nekem valamit arról, hogy ezt az időt felnövéséig hogyan csináljam végig.

A nagyobbik fiammal nincs ennyi gondom, de azért az ő korosztályának étkeztetése is érdekelne.

Kérem, ne azt írjátok, hogy itt és itt nézzek utána, hanem egy pár szót is elég lenne kapnom. Szakirodalmi ajánlatot is természetesen szívesen fogadok...

 

 

Kedves Anyuka!

Ahogy kérted, csak pár szó:

Nekünk 3 aranyos, egészséges gyerekünk van: Bálint 6 és fél, Emese 5, Gergely 2 éves.

Ők soha nem ettek húst vagy tojást. A Két fiú kifejezetten erős, ügyes gyerek. A kislány vékony alkatú, de a kortársaihoz képest nagyon ügyes, mozgékony kis hölgy.

Bennünket is megpróbáltak rémisztgetni annak idején. Mi még azzal is rátettünk egy lapáttal, hogy a két kisebb otthon született, nem mentünk kórházba és az oltásokat sem engedtük beadni. A gyermekorvos és a védőnő, megpróbáltak meggyőzni, hogy a gyerekeinknek testi és szellemi fejlődési rend-ellenességeik lesznek, mivel nem esznek húst.

Visszakérdeztem, hogy szerintük konkrétan melyik anyag hiányzik a növényekből?

Erre nem tudtak válaszolni. Én még nem láttam zöld disznót, amelyik fotoszintetizált volna. Tudtommal minden, a szervezetünk számára szükséges szerves anyag a zöld (autotrof) növényekben épül fel. A lebontó (heterotrof) élőlények ezeket a vegyületeket használják. Az emberi emésztőrendszer minden tápanyagot igyekszik a tiszta növényi alapszintig lebontani, s csak ezután kezdi a saját magának szükséges bonyolultabb struktúrákat felépíteni. Az "állati fehérjék" nem jelentenek mást, mint szennyeződésekkel, salakanyagokkal és állati hormonokkal dúsított, az állat szükségleteinek megfelelően megváltoztatott arányú növényi fehérjéket. Valamennyi esszenciális aminosav és szükséges vitamin növényi! Amelyik vegyület nem növényi eredetű, azt pedig a saját szervezetünk állítja elő növényi és szervetlen alkotóelemekből. Mindössze egy kivétel van: A csecsemők még nem tudják a testük hatalmas arányú növesztéséhez előállítani az összes anyagot, ezért 2-4 éves korig a mamájuk tejére szorulnak. Ettől eltekintve azonban az állati (emberi) eredetű táplálkozás szükség-telen és minden szempontból káros.

A károgásokkal ellentétben gyerekeink jól fejlődnek. A kisfiunk két és fél évesen már felismerte az összes betűt... Mivel baba koruktól úsznak, ilyen korában már képes volt 300 métert önállóan leúszni. Kötelet másznak, bicikliznek, stb. Az oviba hordjuk az ételüket. Először idegenkedtek az óvónők, egy ideje inkább kérdeznek. A többi ovis gyerek sajnos gyakran és sokat betegeskedik. Két év alatt a kislányunk 1-2 napot, a kisfiunk egy napot sem hiányzott betegség miatt.

Néha a fejünkhöz vágják, hogy nincs jogunk a gyerekeinktől megvonni a húsevés tapasztalatának lehetőségét. Ezt én is így gondolom. Ha majd felnőnek természetesen úgy élnek ahogy jónak látják. Amíg azonban mi gondoskodunk róluk, természetesen a tudásunk, tapasztalataink és a lehetőségeink szerinti legjobbat igyekszünk nekik adni. Tehát nem adunk nekik húst, éppen úgy ahogy kábítószert, alkoholt, vagy lőfegyvert sem kapnak, pedig ezek is társadalmi szinten használt dolgok. Sőt érdekes tapasztalatokat is lehet általuk szerezni.

A hús megkóstolása leginkább a keménydrogokéhoz hasonló, azzal a különbséggel persze, hogy a drogokért nem feltétlenül kell ölni. Az állati tetemek fogyasztása azonnali hullamérgezést okoz az emberi szervezetben. Annak érdekében, hogy ez ne vezessen gyors halálhoz, az immunrendszer védekezik és ellenanyagokat termel. Az állati maradványok azonban nagyon lassan tisztulnak ki a testből. Ezért az ellenanyag termelése fokozódhat. Ennek köszönhetően nagyon sokan bomló húsfüggőségben szenvednek. Az ebben az állapotban lévők, a rendszeresen fogyasztott, bomló hús bűzét, ízét - mint a szipusok a higítót -, kívánják. A keménydrogosokhoz hasonlóan, a bomló hús megszerzése érdekében, a morális érzékük torzul. Köreikben az érző állatok könyörtelen lemészárolása elfogadható gyakorlat, ezáltal lezüllesztve a belső erkölcsi érzéküket. Az általános függőség még ideológiát is teremtett, amivel a fennálló állapotot próbálják indokolni. Ennek fő motívumai, hogy az emberi szervezetnek szüksége van a húsra, állatokat ölni pedig nem bűn... Mivel a húsevés már nagyon régóta általánosan elterjedt, ezért szinte semmiféle társadalmi kontroll nem szabályozza. Az emberi szervezet is viszonylag ellenállóvá vált, ezért a legsúlyosabb egészségi tünetek elhatalmasodását képes, akár évtizedekre eltolni.

A moralitás és a józan belső érzékek torzulása, illetve az egészségtelen életmód és a környezeti hatások az életminőséget gyakran kellemetlenné, néha elviselhetetlenné teszik, a várható élettartamot pedig a felére, kétharmadára csökkentik a genetikailag kódolthoz képest. Ez mínusz 40 vagy 60 évet jelent! A Magyar lakosság 80-90%-a súlyos bomló húsfüggőség állapotában szenved, anélkül, hogy tudna róla! Indiában 60-80 millió ember évezredek óta, tradicionálisan vegetáriánus életmódot él. A civilizált országokban a legtöbb halált okozó betegség náluk csak elvétve, vagy egyáltalán nem fordul elő, "pedig" az egészségügyi ellátás nem összemérhető a miénkkel. Találkoztam olyan idős meglepően egészséges emberekkel, akik soha életükben nem ettek húst és tojást, sőt az őseik sem. Semmiféle hiánytünetük nem volt. Jó néhány olyan idős és fiatal személyről is tudok, akik viszont meglehetősen sokat szenvednek a hiánybetegségektől, pedig "mindent" megesznek, sőt még táplálékkiegészítő szereket is fogyasztanak. Véleményem szerint a testi adottságokat alapvetően a gének határozzák meg. (Más kérdés, hogy a géneket mi határozza meg?) A nem megfelelő életmód és a stressz a meglévő állapoton csak ronthat.

A vegetáriánus életmód sem garancia a tökéletes egészségre, de minden szempontból sokkal jobb feltételeket biztosít, mind a fejlődő, mind a felnőtt, mind pedig az idős emberek számára mint a húsos étrend.

Remélem, sikerült néhány bátorító szóval segíteni a nemes elhatározást, mindenesetre itt van két jó könyv: Ferencsik István: Természetes életmód sorozat, "Gyermekeink táplálása Utódaink egészségéért" BIOGRÁF Budapest, 1994., ill.: Fehér Sára: "Őrizd Meg Tisztán" szerző magánkiadása Érd, 1991.

Tisztelettel: Vass György Boldizsár

Ui.: Elnézést kérek azoktól a Tisztelt Olvasóktól, akik esetleg sérelmesnek vagy túl keménynek találták a véleményemet. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem embereket vagy embercsoportokat kívántam minősíteni, csupán egy szokás okaira és következményeire szerettem volna rámutatni.

 VGYB. - 10 Interjú

 
Letölthető rádióműsorok
(Vass György Boldizsár közreműködésével)
 
1996-11-30
A vegetárizmus
Bányay Géza, Vass György Boldizsár, Németh Viktor
http://www.archive.org/details/baraka-1996-11-30
 
  
2001-05-05
Futás a szeretet jegyében
Bányay Géza, Vass György Boldizsár, Schirilla György, Vass Viola
http://www.archive.org/details/baraka-2001-05-05
 
  
2009-01-01
Új évi fogadalmak
Bányay Géza, Vass György Boldizsár
http://www.archive.org/details/edes-india-2009-01-01
 
 
Forrás
http://bhakti-joga.hu/radiomusorok/baraka/

 

 

 

 

A buddhizmus és a vegetárizmus kapcsolata

Interjú Vass György Boldizsárral ( † 2002. május)

Altmann Andrea

2001. május

 

A.A.: Milyen kapcsolatba kerültél a buddhizmussal? Van-e közvetlen
kapcsolatod ezzel a tanítással?

V.GY.B.: Először gyerekkoromban hallottam a buddhizmusról, amikor
nagyon érdekeltek a különböző felfogások. Kicsit mélyebben 15 éves
koromban kezdtem el foglalkozni a buddhizmussal, akkor olvastam el aBuddha élete könyvet, és akkor indult el Magyarországon ez a mozgalom.
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola is ekkortájt alakult. Több emberrel is
kapcsolatban voltam a Főiskoláról. Laár Andrissal rendszeresen
összejártunk, aki akkor ott tanított. Ő mondta el a buddhista filozófia
alapjait. Volt egy időszak az életemben, amikor azt éreztem, hogy a
buddhizmus közel áll az életfelfogásomhoz. Ole Nydallal is kapcsolatba
kerültem, elmentünk póvára. Egyszer volt egy érdekes helyzet, amikor
nagyon közel állt hozzám ez az egész felfogás. Mikor nagyon
belemélyedtem a buddhizmus tanaiba, akkor avatták a Taron lévő sztúpát.

Eljött a Dalai Láma Magyarországra. Elindultunk autóval az avatásra.

Én vezettem. Az autó egyszer csak elkezdett füstölni, felforrt a
hűtővize. Megálltunk, és annak ellenére, hogy tudtam, hogy nem szabad
leszedni a víz kupakját, valamiért mégis leszedtem. Ekkor kicsapott a
forró gőz és arcon nyomott. Ettől teljesen leégett az arcom. A közeli
étterem mosdójában próbáltam hideg vízzel hűtögetni. A lényeg az, hogy
szó szerint leégett a arcomról a bőr. Iszonyatosan fájt. Beültem az
autóba hátra, és csak mély meditációban tudtam elviselni a fájdalmat.
A többiek azon gondolkodtak, hogy kórházba vigyenek, vagy menjünk
tovább. Sikerült egy egész érdekes új meditációs állapotba kerülnöm,
nem éreztem egyáltalán a testemet. Azon gondolkodtam, hogyha most
meggyógyulok, amíg elérünk a sztúpához, az akkora csoda lesz, hogy
beállok buddhista boncnak. Folyamatosan meditáltam az autóban, és
egyszer csak fény öntött el. Fél percig nem láttam semmit. Ekkor
felértünk egy dombtetőre, ahonnan már lehetett látni a sztúpát.
Ott volt egy fantasztikus megtapasztalásom. Miután megérkeztünk,
teljesen jól éreztem magam, de azért a furcsa érzés nem múlt el az
arcomról. Találkoztunk Laár Andrissal. Kérdeztem tőle beszélgetés

közben, hogy nem látsz rajtam semmi furcsát? De, mintha megkapott

volna a nap, kicsit pirosas az arcod. Akkor azt gondoltam, hogy most
eljött a buddhizmus ideje. Végignéztük az avatást. A Láma odajött
hozzánk és megáldott minket. Az lett ennek a leégés sztorinak

a vége, hogy másnapra az arcomnak pontosan a fele iszonyatosan

feldagadt, fekete foltok, majd ping-pong labda nagyságú sárga foltok
keletkeztek rajta. A másik fele az arcomnak viszont teljesen ép maradt.
Ebből azt szűrtem le magamnak, hogy félig kell buddhistának lennem.
Ezt azóta is tartom. Ez azt jelenti, hogy a filozófia lényege, és a
Buddha iránti tisztelet megvan bennem, viszont nem követem a buddhista
vallás gyakorlatait.

 

A.A.: Végül is mi térített el a buddhizmustól? Lehetett ebben része

a táplálkozási szokásoknak? 

V.GY.B.: Nem eltérítődtem, hanem nem térítődtem rá. Sohasem lettem

teljesen buddhista. Ennek az az oka, hogy akkoriban a belső igazságot
és valóságot kerestem. Nagyon szimpatikus volt, hogy tulajdonképpen
Buddha is ezt tette. Ő megtalálta a saját igazságát a megvilágosodásban.
Viszont az, ami ebből kialakult 2500 év alatt mint vallásrendszer és

dogmatika, irányzatok stb., már csak nagyon kis mértékben tartalmazza a
törekvést, az én megítélésem szerint. A buddhista vallásgyakorlás már
csak töredékében fejezi ki az eredeti szándékot. Hasonlóképpen
viselkedtem a többi vallás megismerése után.

Mindegyiknek a lényege tetszik nekem. Egyrészt el tudom fogadni a

buddhizmusnak az alapfelfogását, hogy minden a tudatban zajlik és az
istenség is csak a tudatnak a része.

Másfelől viszont van bennem egy olyan belső érzés, hogy ez még nem a

megismerésnek a legmagasabb és legmagasztosabb szintje. Ezt úgy értem,
hogy az ember legmagasztosabb része a személyisége. Ezért számunkra egy
istenség-felfogás sokkal eredményesebbnek bizonyulhat, hogyha a
személyiséghez kapcsolódik, mintha egy személytelen állapothoz.

 

 

A.A.: Mi a kapcsolat a személyiség és a lélek fogalom között? 

V.GY.B.: Úgy tapasztaltam, hogy mi magunk vagyunk a lélek, az nem

egy különálló valami.

Valódi lényünk, aki most éppen ebben a testben él. A lélek különböző

utakat jár be, különböző testekkel látja el magát. Különbözőképpen
korlátozza le magát, hogy más-más megtapasztalásokhoz jusson.

Végül kikötöttem a Sant Matnál, de nem érzem azt, hogy tökéletesen

Sant Matos lennék, csak ebben van annyi tolerancia, hogy nem kellett
változtatnom az eddigi világnézetemen. Ez egy nagyon befogadó, hindu
jellegű hozzáállás. Nagyon szimpatikus volt számomra Sant Matnál a
vallások világközössége, összehasonlító vallástudományok felfogása.
Ez ad egyfajta erkölcsi alapértékrendet. A buddhizmusnak is sok
irányzata van, és biztos találhattam volna olyan irányzatot, ami
megfelel, de amelyek Európában elterjedtek, azok a populárisabb fajták.
A népszerű irányzatok pedig éppen azért populárisak, mert erkölcsileg
nem állapítanak meg követelményeket. A tengernyi buddhista irányzat
közül a legkönnyebben követhetőek pl. a Kagyü vonal, a Tan Kapuja
irányzat, Arya Maitreya, amelyekben nincs sok követelmény.

Bárki gyakorolhatja. Ami még jellemző ezekre az irányzatokra, hogy

nagyon szabadossáváltak. Úgy tudnám példázni, hogy aki rab és

tömlöcben van, annak nem túl sok szabadsága van. Aki szabad ember,
sok mindent megtehet. Viszont hogyha valami olyat tesz, ami

törvénybe ütközik, akkor azonnal tömlöcbe kerül, és már nem lesz

szabad. Itt ez úgy működik, hogy vannak emberek, akik csak zárkában
vannak, nem tömlöcben, így azt hiszik, hogy ők szabadok, ezért bármit
megtehetnek. Arra gondolok, hogy egy buddhista tanár elkezd narkózni,
és nem csak hogy ő narkózik, hanem a tanítványai körében is úgy mutatja

ezt be, mint egy magasztos viselkedést. Mellette a tényleg magasztos

tanokat tanítja, és a kettő a naiv keresőknek a fejében összekapcsolódik,
és azt hiszik, hogy ők a laza buddhisták. Ezért a buddhista tanulmányok
mellett narkóznak és csajoznak össze-vissza. Van e mögött persze egy
felszínes jó érzés, vannak nagy felismerések, csak éppen elveszik

maguktól a valódi fejlődés lehetőségét. De ez olyan nagyon nem is

zavarja őket. Mivel ezek az irányzatok az általánosak, ezért nem
érzem azt, hogy nekem ezt kellene követnem.

 

A.A.: Szerinted melyek azok az életmódbeli kötöttségek, amelyek

mindenképpen szükségesek a fejlődéshez? 

V.GY.B.: Nem akarom azt az illúziót kelteni, hogy értek a

buddhizmushoz. Szerintem talán a legfontosabb dolog, amíg az abszolút
megvilágosodás állapota be nem következik, az, hogy az utat járd.
Van egy történet, ami a mosogatásról szól. Valaki jelentkezik
mosogatásra, és a mester megkérdezi, hogy tud-e mosogatni. Ő azt

mondja, hogy tökéletesen tisztára el tudja mosni az edényt. A mester
viszont azt mondja, hogy a mosogatásban nem a végcél a lényeg, hanem a
mosogatás. Akinek a végcélon jár az esze, az nem tudja a folyamatot
végezni. A végcél persze az, hogy az ember eljusson oda, hogy
megvilágosodjon, és tisztában legyen az isteni törvénnyel. Tökéletes
tudatállapotba jusson, és akkor már látszólag mindenfajta erkölcsi
szabály alól felszabadul. De ha ezt egy hajszállal hamarabb hiszi
magáról, vagy hagyja, hogy mások higgyék róla, mint ahogy az tényleg

bekövetkezne, akkor viszont nagyon nagy hibát követ el. Amíg ez az

állapot nem következik el, addig maximálisan be kell tartani azokat
az erkölcsi szabályokat, amelyek a fejlődést elősegítik. Ahogyan a
gyilkost is lecsukják, tehát nem tud többet gyilkolni, a szabad

ember megteheti, hogy gyilkol, de csak egyszer. Aki elnyerte már a

magasabb szabadságát, az nem gyilkol. Aki össze-vissza gyilkol, az
nem azt jelenti, hogy ő már olyan szabad, hogy ezt megteheti.
Szerintem az a fontos, hogy legyen bennünk egy tudatos elhatározottság
annak érdekében, hogy igyekezzünk egyre jobb emberekké válni. Hogy ez
mit jelent, azt folyamatosan a cselekedeteinken keresztül tapasztaljuk

és a tetteinken keresztül közvetítjük. Lehetőség szerint segítsünk
másoknak, igyekezzünk a környezetünkben és magunknak a legkevesebb kárt
okozni, és ne kövessünk olyan álságos hagyományokat, amelyekről már
felismertük, hogy nem előremutatóak. A táplálkozás is egy fontos
szempont a fejlődés elősegítésében.

Arról vitatkoznak buddhista körökben, hogy Buddha vegetáriánus volte

vagy sem. Arról is vitatkoznak vegetáriánus körökben, hogy Jézus
vegetáriánus volt-e vagy sem. Ezt szerencsére nem tudom és nem is
akarom eldönteni, mindenesetre úgy gondolom, hogyha a legmagasztosabb
elveket próbáljuk követni a mindennapi életünkben, akkor teljesen

egyértelmű, hogy nem követünk el olyan tevékenységet, amellyel saját

magunknak és másoknak árthatunk. Nyilvánvaló, hogy ezt nem tudjuk mindig
minden pillanatban tökéletesen megvalósítani, de fontos, hogy
törekedjünk rá, és tudatosan ne szegjük meg ezeket a szabályokat.

 

A.A.: Az étkezési szokások és az étel fajtája hogyan hat a tudati működésre?

V.GY.B.: Úgy gondolom, hogy minden vallás ősi alapjaiban benne van a

vegetáriánus táplálkozás vagy egy meghatározott étrend. Pl. a Bibliában,
az Ószövetségben található, hogy melyek azok az ételek, amelyeket az
embernek adtak fogyasztásra.

A buddhista szent iratokban is van arra utalás, hogy mely cselekedetek
üdvösek és melyek kerülendők. A buddhisták nyilván meg is magyarázzák,
hogy miért nem tesznek ennek eleget. Általában a vallásokra jellemző,
hogy a popularitás érdekében ezeket az erkölcsi szabályokat
elhanyagolják. Azután eléggé átlátszó magyarázatokat találnak arra, hogy

miért nem kell ezt követni. Pl. a már említett Biblia kőkeményen

tiltja azokat az ételeket, melyek vért tartalmaznak. A mindennapi
gyakorlatban ezt úgy próbálták meg értelmezni, hogy kicsurgatták az
állatnak a vérét. Azt gondolták, hogy így meg lehet enni. Csak a
lényeget felejtették el. Ezután viszont elterjedt az a szemlélet, hogy
most már mindegy, hogy mit eszünk. A buddhizmusban az a gyakorlat
terjedt el, hogy nem akarnak ölni, ezért mással végeztetik el a munkát.
Holott az is le van írva, hogy nemcsak a mészáros kapja meg a tettének
a következményét, hanem mindenki, aki részt vesz a folyamatban. Az egész
folyamatban a leöléstől az elkészítésen át a megevésig mindenki

megkapja az állat leölésének következményét. Ugyanilyen szokás az

is, hogy mindig mástól vesznek a buddhisták húst, hogy ne az ő kedvükért
vágják le az állatot. Ezek mind kibúvó próbálkozások, mintha bekötött
szemmel lőnénk valakit agyon, és azt gondolnánk, hogy nem is történt baj.

De a természet nem így működik. A természet, meg az isteni törvények

nem misztikus, soha nem látható következményekkel rendelkeznek, hanem
nagyon is hétköznapi és közönséges csapások jönnek. A hús, mint olyan,
nem az ember számára megfelelő táplálék és rengeteg olyan anyagot
tartalmaz, ami az emberi szervezetet megváltoztatja, tönkreteszi.
Mivel módosítja a szervezetet, ezzel visszahat a tudatra is.
A legalapvetőbb dolog, hogy a hús tele van hormonokkal, méghozzá olyan
stressz-hormonokkal, amelyek az állat halálakor kerülnek az állat
szervezetébe. Ezek az állati halálhormonok bekerülnek az
emberiszervezetbe, és magukkal hozzák a halál információját.
Ennek rengeteg testi következménye lesz. Pl. betegségek alakulnak ki.
A vegetáriánusok körében hatszor ritkább a rákos megbetegedések aránya,
pedig ez csak az egyik rizikófaktor. A szív és érrendszeri

megbetegedések 10-szer ritkábban jönnek létre vegetáriánusoknál.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vegetáriánusok azt képzelik, hogy

megmenekülhetnek a betegségektől, a szenvedéstől és a haláltól, hanem
azt hogyha az ember természetes, egészséges, spirituálisan is számára
megfelelő életmódot él, akkor nem teszi ki magát olyan plusz negatív
behatásoknak, mint ki állatokat eszik. Vagy egyéb önpusztító
tevékenységet folytat, mint alkohol vagy drog fogyasztás, dohányzás.

 

A.A.: Milyen tudatállapot- változást hoznak létre a különböző húsfajták?

V.GY.B.: A különböző fajta állatok húsa más és más fajta tudatváltozást
hoz létre. Spirituális szinten az állati ételek magukkal hozzák az
állat sajátosságait, amely mindenképpen egy lehúzó erő.

Pl. a szárnyasok fogyasztása általában tompítja a tudatot. A modern

orvostudomány is kezdi felismerni, hogy olyan fehérjék vannak a
szárnyasok húsában, amelyek nem tudnak teljesen szétbomlani az
emberi szervezetben, és félkész fehérjeláncok kerülnek be az

emberi szövetekbe. Ezek hasonlóak az emberi fehérjékhez, de mégsem

azonosak, és ezért nem úgy működnek. Főleg a csirke és egyéb szárnyasok
rendszeres fogyasztása során az ember önmagához képest butább és tompább
lesz, lassulnak a gondolkodási folyamatai. A tojás speciális dolog.
Magas koleszterin tartalma miatt általában érelmeszesedést,
agyérszűkületet okoz. A tojás tele van olyan szerves kénnel, ami

gyakorlatilag kénmérgezést okoz és májelégtelenséghez vezet.

A disznóhús az erkölcsi érzéket, a nagyvonalú kegyesség erényét rombolja. Aki sok disznóhúst fogyaszt, az erkölcstelenné, kegyetlenné
válhat. Testi szinten elzsírosodást, hájasodást okoz, a szervek
működését gátolja. A marhahús köszvényt okoz. A mozgást akadályozza.
Érdekes, hogy a hagyományban mennyire tiszteljük Mátyás királyt, akit
az igazságosztónak tekintünk. Ő is hódolt a kor divatjának és marhahúst
evett. Ezért egész korán, fiatalon köszvényes lett. Egy fiatal, virgonc
életvidám uralkodóból egy takarók között üldögélő, sajgóderekú,
megfáradt ember lett. Gondoljuk végig, hogy ez a fizikai változás
milyen lelki változást okoz annak az embernek, aki fiatal, életvidám,
értelmes emberből fokozatosan egy székhez kötött, fájdalmakkal küszködő,
enervált emberré alakul. Gyakorlatilag nincs olyan hús, amely pozitív
hatással lenne a spirituális fejlődésre. Mostanában divatos dolog,
hogy a halról azt állítják, hogy egészséges, mert olyan zsírokat
tartalmaz, amelyek többszörösen telítetlen zsírok, és jó hatással
vannak a szervezetre. De azt elhallgatják, hogy a halhús nagyon gyorsan

bomlik és rohad, és fertőzést okoz a szervezetben. Ezek a propagandák,
amelyek a halak és egyéb húsok fogyasztására buzdítják az embereket a
húsipar által szponzorált, kevésbé tudományos marketing-fogások,
melyeknek egyetlen céljuk, hogy eladják a saját terméküket.

Megpróbálják a rengeteg káros hatás közül megkeresni azt az egyetkettőt, ami nem kifejezetten káros, és azt propagálják.

 

 

A.: Még magasabb szinten hogyan hat a húsevés az ember lelki
fejlődésére?V.GY.B.: A személyiségünk, a lényünk különböző részeknek tekinthető.
Ezen részek egysége maga az emberi lény.

 

A.A.: Mondhatjuk, hogy ezek különféle tudatállapotok?

V.GY.B.: A tudatállapot inkább egy időben elkülönülő helyzete a
tudatnak. Amelyekről most én beszélek, egyszerre vannak jelen a
személyiségünkben. Időben csak az különbözteti meg őket, hogy mikor
melyik válik hangsúlyossá. Ezek a személyiségrészek úgy is felfoghatók,
mintha különböző szellemek lennének bennünk. Van egy olyan szellem,
mi az állati, agresszív és durva jegyeket tartalmazza. Ennek a lénynek
van szüksége a hús és a tojás fogyasztására. Mert ezekből az állati anyagokból szerzi a számára éltető információkat, energiákat, amik ezt
az agresszivitást és félelmet táplálják. Tehát hogyha valaki húst
vagy tojást eszik, akkor fenntartja magában ezt a lényrészt. Ennek
az a következménye, hogyha ez a lény erős, akkor nem tud
megnyilvánulni egy sokkal magasztosabb belső állapot, egy angyali minőség. Tehát hogyha valaki törekszik arra, hogy jobb ember legyen,
meditál, odafigyel arra, hogy hogyan beszél másokkal, milyen cselekedetei vannak, de közben fenntartja mondjuk a tojásevés
szokását, nem beszélve a húsevésről, akkor fenntart magában egy
olyan minőséget, ami megakadályozza abban, hogy igazából magasztossá
és spirituálissá váljon.

 

A.A.: A tibeti tradícióban él az a nézet, hogyha a tudat magas szintre jutott, már mindegy, hogy az ember mit eszik.

V.GY.B.: Elméletileg így van, de hogyha ő már tényleg olyan magasszintre került, hogy ez az én-része elhal vagy minőségileg átalakul -így helyesebb- , akkor nem fogja kívánni, sőt továbbmegyek eszébe sem jut, hogy húst vagy tojást egyen. Mint ahogy az átlag magyar már eljutott arra a szintre, hogy nem vágyik arra, hogy emberhúst egyen. Ezen a szinten már túljutott a társadalom. Semmilyen körülmények között nem vágyunk arra, hogy megegyünkegy másik embert. Ugyanakkor egy olyan törzsnél, ahol még esznek emberhúst, igenis vágynak arra, hogy beleharapjanak, mert náluk még ez az én-rész vagybelső rezgés jelen van. Nálunk már ez a rezgés nincs jelen, úgyhogy nem vágyunk rá. Tehát ha valaki azt mondja, hogy ő nem kannibál, csak időnként eszik embert, az elég nevetségesen hangzik, és nem gondoljuk azt, hogy ő már olyan magasztos kannibál, hogy már nem is kannibál, csakidőnként eszik embert. Van egy olyan vicc, hogy nálunk már nincs kannibál, mert megettük az utolsót. Ha ezt csak a példa szintjén megértjük, akkor teljesennyilvánvalóvá válik, hogy hazugságról, képmutatásról és mellébeszélésről van szó akkor, ha valaki azt állítja, hogy ő már olyan magasztos, hogy nyugodtan eszegeti a húst, neki az már nem okoz semmit. Ez ugyanolyan képmutatás, mint azt mondani, hogy én már olyan magas szinten vagyok, hogy nekem már semmi lelki problémát nem jelent egy ember meggyilkolása, ezért szenvtelen arccal hasba-szúrlak, mert ez nekem nem probléma.

 

A.A.: Mi a véleményed arról a teóriáról, hogy az ember olyan lelki állapotban tudja megenni a húst, hogy közben megtisztítja az állatot és mintegy magára veszi az állat szenvedését. S így az állatnak egy tisztább karmikus lehetőséget nyújt.

V.GY.B.: Szerintem, hogyha magasztos tudatállapotban lenne, akkor eszébe sem jutna, hogy egy állatot megegyen. Mégpedig azért, mert ha az ember a hétköznapinál egy magasztosabb állapotba kerül, akkor rájön, hogy egyáltalán nincs szüksége táplálékra. Ehhez képest a húsevés minden formájában egy lehúzó dolog. Nem zárom ki, hogy elméletileg lehetséges, hogy az ember feláldozza magát, de hogy ezt nap mint nap megtegye kéjes érzéssel és a napi táplálkozás szintjén, ezt én teljesen valószínűtlennek tartom. Úgy gondolom, hogy akárkiről is legyen szó, beleértve a Dalai Lámát, hogyha ő azt állítja, hogy ezzel ő spirituális szinten jót tesz annak a szerencsétlen állatnak, ez önámítás. Ha ezt egy vezető tanító teszi, összekapcsolva ezt a magatartását a magasztos elméleti tanításaival, akkor pedig kifejezetten bűnös cselekedetnek tartom, mert más, kevésbé érzékeny embereket elvisz egy olyan irányba, ahol önmaguknak, és esetleg másoknak is ártanak. Egyébként nagyon tisztelem az összes kultúrát és hagyományt, és tudom, hogy például a mi kultúránk része a disznóvágás, máshol fókákra és bálnákra vadásznak és a kínaiak még az élő majom koponyájából is kieszik az agyvelőt. De ha valaki a saját kultúrájából szeretne kiemelkedni, és egy magasabb spirituális megértési szintre jutni, akkor felül kell bírálnia, hogy milyen szokásokat követ. Ki kell alakítania egy életmódot, ami önmagának is és a környezetének is egészségesebb.Nem tudom elfogadni azokat az érveket, hogy azért esznek meg egy állatot, hogy jót tegyenek vele, mert ha én azért ölök meg egy embert, hogy jobb legyen neki, akkor mindenkiből előjöhetnek azok az érzelmek, amelyek megmagyarázzák az ölés tettét. Gandhi azt mondta, hogy amíg vágóhidak vannak, addig csataterek is lesznek. A kettő között az az összefüggés, hogy az erőszak, ami az állatok ellen megnyilvánul, nagyonhasonló eredetű, és nagyon hasonló következményei vannak az emberekkel szembeni erőszak megnyilvánulásához. Tehát ezek a csataterek nem feltétlenül a külvilágban jelennek meg, hiszen belső polgárháború is zajlik a magatehetetlen magzatok ellen. Azt a fajta hozzáállást, amivel az abortuszt végzik nap mint nap tömegesen, és a magyar lakosság egyharmadát így még a megszületése előtt megölik, s ráadásul a saját szüleik döntenek úgy, hogy megölik a saját gyermeküket, ezt a szemléletet rettenetesnek tartom. De amíg ez társadalmi gyakorlat és elfogadott norma, a többség számára elfogadható cselekedet, addig nem lehet megrökönyödni azon, hogy az állatokat is pusztítják. Az előbb arról beszéltem, hogy nem vagyunk kannibálok, és milyen felháborító dolog lenne embert enni, de ugyanakkor mindenféle indok nélkül anyák megölik vagy megöletik saját gyerekeiket csak azért, mert másképp képzelték el az életüket, ami persze mindig másképp alakul. Ezek azok agyakorlati dolgok, amik nem szélsőségek a társadalomban, hanem napirutinként működnek, és nagyon lehúzó erejűek. Az abortuszok tömeges mértéke, a húsevésés az állatok gyilkolása, az érző lényeknek élettelen tárgyakként való kezelése és a háborúk, amelyek a Föld közel negyven országában még most is zajlanak. Ha ezeken tudunk változtatni, akkor már sokat tettünk önmagunkért és a világért. A legnagyobb változás, ha a saját életünket átalakítjuk. Tehát nem eszünk húst és nem fogadunk el semmifajta ölést, gyilkolást. Ezen túl igyekszünk olyan békés, mások javát szolgáló tevékenységet folytatni, amellyel saját kreativitásunkat és lelkesedésünket is kiélhetjük. Saját családunkat nem hozzuk olyan helyzetbe, amitőlszenvedniük kellene. Amennyiben a buddhista gyakorlat valamit segít ebben a folyamatban, akkor biztos vagyok benne, hogy a valódi megismerést szolgálja. Amennyiben azonban ezeket az értékeket már alapszinten megszegi, mint ahogyan Ole Nydal azt állította az egyik kérdésre adott válaszában, hogy az abortusz és a húsevés nem számít bűnnek, sőt vezeklés az állatnak, hamegeszik, akkor nem érzem úgy, hogy a buddhizmus a fejlődést segítő folyamat lenne. Lehet, hogy közvetett módon segíti a fejlődést, de közvetett módon a haláltáborok is segítették a fejlődést. Sajnos az egész társadalomban megvannak ezek a negatív folyamatok, nemcsak a buddhizmusban. Hiába végzünk percenkén leborulásokat és hiába ismételgetjük a mantrákat, ha közben ilyen életmódot élünk.

 

A.A.: Tudjuk rólad, hogy másfél évig egyáltalán semmit nem ettél. Mi a véleményed, önmagában segít-e a moralitáson, ha valaki csak az univerzumenergiájával táplálkozik?

V.GY.B.: Önmagában nem segít.

 

A.A.: Akkor mi a célja?V.GY.B.: Segítséget jelenthet. Mindenkinél más a célja, mikor elkezdi. Én nem tudok kiállni a prána táplálkozás mellett, sem ellene. Nem állítom azt, hogy ez olyan folyamat, amitől a külső-belső átalakulás garantált. Aki úgy érzi, hogy erre szüksége van, azzal így is, úgy is megtörténik. Hogy kinél milyen belső változásokat indukál, teljesen egyéni. Ha valaki szeretné megismerni a valódi életcélját, ahhoz nagy segítséget jelent. Ha valaki pozitívan tudja ezt a folyamatot átélni, magához képest egy hatalmasat tudfejlődni. De önmagában attól, hogy valaki végigcsinálja a 21 napos átállást, még nemfejlődik. Ez csak egy állomás. Egy naplementétől csodálatosan meg lehet világosodni. A naplementéket naponta millióan nézik szerte a világon, mégis hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a több milliárd emberből valaki elérje azt a legmagasztosabb szintet.

Turi Ágnes

Turi Ágnes

Gondolataim a prána körül

1. Találkoztam másokkal, akik nem ettek; egészségesek, magabiztosak és boldogok voltak. Hittem, hogy én is ilyen lehetek.

2. A múltban nem füllőtt a fogam az "egészséges koszthoz". Most már megszabadultam az egészségtelen étkezés miatti lelkiismeret furdalástól. Az eszem mindig a diétázáson, testgyakorláson, egészségen, testem kinézetén járt. Ez igen sokszor zavarólag hatott rám, és tökéletes eszköze volt annak, hogy sanyargassam magam. Utáltam magam, amiért nem tudtam kontrollálni magam és nem voltam fitt, jó alakú és csodálatos. Most már képes vagyok sokkal jobban szeretni magam, ezen negatívumok nélkül.

3. Kevesebb fáradtsággal több időt és pénzt takarítok meg. (Nem kell ételt vásárolni, főzni.)

4. Nem kell többé az ételekben lévő mérgek miatt aggódnom.

5. Emésztőrendszerem egészséges és nem blokkol le.

6. Testem könnyű és energiával teli.

7. Gyerekkorom óta az ételt arra használtam, hogy érzéseimet, fájdalmamat, indulataimat, intuíciómat, alkotóvágyaimat elnyomjam. Felhagyva az étkezéssel, képessé váltam érzéseimet azonnal felismerni és a jelenben élni.

8. Az étel feladásával, a megrögzött szokások megváltoztatásával - miszerint az életben maradáshoz enni-inni kell - még hány féle régi szokástól szabadultam meg?! Valóban sokkal szabadabb, elengedettebb és egykedvűbb vagyok.

9. Istenhez sokkal közelebb kerültem, mert feladtam a testtel való azonosulást. Megértettem, hogy lélek vagyok. A Felsőbb Énemmel erősödött a kapcsolatom.

10. Az egó akarja, hogy együnk, mert el akar választani lelkünktől és be akarja bizonyítani, hogy szükségünk van az egóra a túléléshez. Ezen túllépve lelki békére tettem szert.

11. Istent olyan nagyon szeretem, hogy bármit megtennék érte. Az étel feladása egyik bizonyítéka szeretetemnek és elkötelezettségemnek.

12. Az étkezés - különösen a nehéz ételek - csökkentik a test energia rezgését. Rengeteg energiára van szükség az emésztéshez. Felsőbb Énem könnyebben teremthet velem kapcsolatot és tisztább a kommunikáció, ha testem rezgésszintje magasabb. Minden a rezgésen alapul és ez a leggyorsabb lehetőség a rezgésszintem emelésére.

13. Az étkezés megszüntetése alapfokú változást hoz az életembe, amelynek hatására másokhoz való viszonyom is alapjaiban változhat.

14. Az étel helyett Istent választani segít felismernem, hogy Isten szeretetteljes, segítőkész és minden lehetséges. Segíti hitemet erősödni, hogy Isten minden szükségletemet kielégíti. Ez növeli önbizalmamat és képességeimet, hogy magam körül jólétet teremtsek.

15. Amikor az étel jut eszembe, Istenre gondolok. Számomra így állandó emlékeztetőül hat, mert az étel mindenütt megtalálható és megerősíti az utat, amelyen járok.

16. A tény, hogy nem eszem, beszélgetések alkalmával kiderülhet, s ezáltal a lélekről, a létről, Istenről beszélhetek.

17. Azáltal, hogy nem eszem, erősnek érzem magam, amely határtalan lehetőségeket tár elém. Az is erősítőleg hathat rám, hogy nem kell többé a tömegtudat limitált gondolatformáit követnem.

18. Arrogáns dolog azt gondolnom, hogy én jobban el tudom látni a testemet táplálékkal, mint Isten. Testem minden pillanatban trilliónyi funkciót lát el, s ez mind automatikusan - tudatos irányításom nélkül - működik. A táplálék felvétel mindössze egy másik funkció. Egyébként is könnyebben tudja szervezetem a fényt befogadni, mint a szilárd táplálékból az energiát kivonni. (Az étel tulajdonképpen megfagyott fény.)

19. A testem finomabban van beállítva és állandóan, tudatosan ezen a szinten tarthatom, igazi célomra és szívem útjára hangolva.

20. Tény, hogy a szilárd táplálékot elhagyva DNS molekuláim átalakulnak és a fizikai halhatatlanság lehetősége is megnyílik számomra, amelynek fokozatai a hosszabb élet, megújhodás, kórtalanság.

21. Régebben, ha energiára volt szükségem, ettem vagy ittam valamit. Most már nem keresek magam kívüli mesterséges serkentőt. Felsőbb Énemhez fordulva bármikor bőséges energia mennyiséghez juthatok.

 

További személyes, tudatalatti, egó által motivált "titkos okok", amelyekkel - ha nehezen fogadtam is el -, de szembe kellett néznem:

1. Félelem az öregségtől.

2. Félelem a betegségektől.

3. Félelem az elesettségtől, kiszolgáltatottságtól.

4. Félelem a csúnyaságtól (kövérségtől).

5. Félelem az érzelmek megélésétől, amelyet eddig az étellel elnyomtam.

6. Hiúság.

7. Önbecsülés emelése.

8. Így elfogadhatóbb leszek önmagam és mások számára.

9. Így különleges leszek, kitűnhetek mások közül - az átlagból.

10. Nem akarok átlagember lenni.

11. Nem akarok középszerű lenni.

Amiért nem tudom még teljesen feladni az étkezést:

1. Hiányérzetet kompenzálok.

2. Túlságosan is szeretem az ízeket.

3. A finomságok megevésével még több szeretetet, gondoskodást adhatok magamnak.

4. Mindent megvontam már magamtól, már ne is egyek?!

5. Megszokás.

6. Külső nyomás, ellenérzések, ellenvélemények, szemrehányások energia-elvonó hatása.

7. Az ízek, illatok, formák, színek csábítása.

8. Hosszú távon nem tudok ellenállni a csábításoknak.

9. Kétségek, hogy valóban kell-e ez nekem?

10. Az érzelmek megélésétől való menekülés, amelyet eddig az evéssel nyomtam el.

11. Bizonytalanságérzet (anyagi, érzelmi, egzisztenciális) kompenzálása.

12. Önmagam el nem fogadása.

13. Kielégülés keresése.

MEGERőSÍTÉSEK

- Szeretem és elfogadom magam pontosan olyannak, amilyen vagyok.

- Elfogadom az érzelmeimet.

- Biztonságban vagyok, megteremtem magamnak a biztonságot.

- Ne a gyengéid ellen küzdj, hanem az erényeidet erősítsd!

- Vedd észre a végtelen Univerzum szépségét!

Én nem ez a test, nem az elme, nem az egóm vagyok; Én a tökéletes ATMAN vagyok

A MEGVALÓSÍTÁS KULCSA:

Istenre való teljes ráhagyatkozás. A dolgok irányítására való törekvés teljes feladása, elengedése. Feltétlen hit, hogy minden úgy történik, ahogyan történnie kell.

1998. augusztus

 Hollósy Katalin

 1. A szeretet táplál engempránatáplélkozás, fényevés , pránaevés, fényevés, prána, vitalitás, életerő, egészség, energia, pránaista, inedián. prána, egészséges táplálkozás
Egy napon "véletlenül" a kezembe akadt a Vegetáriánus Hírlevél egyik száma. Jasmuheenről volt benne egy kép az elején, amely megragadta a figyelmemet. Ausztrál hölgy, aki 1993-óta nem eszik szilárd táplálékot. Elképzelhetetlen. Lehetetlen, gondoltam, és megvettem a lapot. Éppen egy gyógykezelésről jöttem, és tele volt a fejem gondolatokkal. Vajon most sikerül-e meggyógyulnom végre? Szívinfarktus, angina pectoris, epekő, epehólyag-eltávolítás, nyirokdaganat (jóindulatú), műtétek sora. Magánéleti és egszisztenciális válság. Örültem, hogy élek. Hosszú évek óta kísérleteztem a különböző alternatív gyógymódokkal. Pedig a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy problémáim legvégső oka az önbizalom hiánya. Nincs hitem, valójában nincs. Mindent az eszemmel akarok uralni. A nyirokrendszerem működési problémáit a különböző hosszúságú böjtökkel sikerült szinten tartani. Megedződtem. És most jön egy cikk. A hölgy 5 éve nem eszik. Milyen elszánt lehet. Ez egy őrület, és félretettem az újságot. Nem is gondoltam rá. El voltam foglalva a gyógyulásommal. Nagyon-nagyon szerettem volna meggyógyulni. Mintegy két hét múlva, szeptember 11-én hajnali 4 órakor azzal a biztos tudattal ébredtem fel, hogy ez az én utam a gyógyuláshoz. Ezt kell tennem. Nem akarat kérdése, tennem kell, valami hív, valami húz, nem tudok ellenállni. Az eszem tiltakozott, néhány ember, akinek elmondtam, az is őrültnek tartott. Egyetlen barátom mondta csak azt, hogy ha tényleg úgy érzed, csináld. Féltett, de nem gátolta meg. A doktornő, aki kezelt nagyon megszidott. Nem ért vele egyet. Én nem haragszom rájuk, hiszen csak féltettek. Aztán leültem magammal őszintén beszélgetni, nincs-e emögött valami feltűnési vágy, vagy más hatalmi játék. De nem találtam ilyet, csak a gyógyulás őszinte vágyát. Olyan bizonyosság volt bennem, amit elképzelni sem tudtam. Képtelen voltam ellenkezni. Megkérdeztem a Tarot-t: "Ez az utad, menned kell"-válaszolta. Az eszem mégis tiltakozott, kifogásokat keresett, az Ego nem adta meg könnyen magát. Szeretek enni, szeretek főzni. Mi lesz ezután? Kétségek, kétségek, kétségek.

Aztán megnyugodtam. Isten szeret engem, ebben egészen biztos vagyok. Rosszat nem akarhat nekem. Az összes bajom az önfejűségemből származott, a makacsságomból, az erőszakosságomból. Most fejet hajtok Atyám. Legyen a Te akaratod szerint. Bármi legyen is az. Ha úgy akarod, meghalok, ha úgy akarod, élek. Rád bízom magam. Teljesen és visszavonhatatlanul. Azt teszem, ami a Te akaratod.

És elkezdődött. Nem elkezdtem, elkezdődött. 1998. Szeptember 15-én. Az első három nap nem volt nehéz. Meg is lepődtem. Sok víz eltávozott. Kezdett a vizeletem besűrűsödni. Semmi fizikai problémám nem volt. Az ötödik napon rám tört a félelem, fájdalmaim voltak, úgy éreztem, az egész testem fáj. Fejfájás, izomfájdalmak, a májam, a gyomrom. Könyörögtem Istenhez, hogy nem bírom a fájdalmakat. Segíts, Atyám. Feküdtem, és vártam. Felkészültem mindenre, a halálra is. Azt hittem, meghalok. Legyen meg a Te akaratod Atyám. Lassan tompulni kezdett a fájdalom. Éreztem, valami történik a testemben, és én nem értem, nem tudom irányítani. Különböző képeket láttam, mintha egy műtőben lettem volna. Valakik csináltak velem valamit. Arra gondoltam, a barátom mégis bevitt a kórházba. Beszéltek hozzám és én nem értettem. Csak azt vártam, hogy vége legyen. Egyszer végre vége legyen. Aztán befejeződött és én elaludtam. Másnap iszonyatosan gyengének éreztem magam, de minden szépnek és nyugodtnak látszott. Nem láttam vagy éreztem, egyszerűen tudtam Istent. Nem hittem, tudtam. Megkérdeztem a belső vezetőmet, ihatok-e? Igen, de csak nagyon keveset. Kortyonként megittam 1 dl Pí-vizet. Nyugalom, béke és szeretet. Mindent könnyűnek, szépnek és egyszerűnek láttam. Biztos voltam benne, hogy Isten megbocsátott nekem, mostmár csak nekem kell megbocsátanom önmagamnak.

Másnap elkezdtem a folyadék fogyasztást, 1,5 l 25%-os narancslé, mekkora boldogság, gondoltam. Aztán komoly önfegyelemre volt szükség, hogy meg tudjam inni. De belül minden megváltozott. Az ember értékrendje átalakul. A problémák is. Csak én hittem, hogy a világ minden terhét nekem kell a vállamra venni. Mert tehernek éreztem, teher is volt. Most nincs teher, csak öröm van. Valami egészen mélyről jövő tiszta öröm, nem viháncolás. Derű és nyugalom. Minden úgy jó, ahogy van. Már nincsenek problémák, csak kihívások.

Rájöttem, nem tudok gyűlölni, haragudni. Eltűntek ezek az érzések. Az élet olyan szép, és olyan rövid. Mégis mennyit elpazarolunk belőle. Élünk szeretetlenül, mérhetetlen fájdalomban, kívülállóként.

Bocsáss meg magadnak, Kata.

A következő hét a testi erő visszarendeződésével telt el. Nagyon jól éreztem magam. Egyre erősebb és magabiztosabb lettem. Megmutathattam az Atyámnak, én is szeretem őt, feltétel nélkül, őszintén, teljes szívemből.

A harmadik héten kezdtek furcsa vágyak, érzések motoszkálni bennem. Jó ez nekem? Biztos, hogy ez az én utam? Most már soha többé nem ehetek? Nem bírom a kényszert. Kételkedni kezdtem. Meginogtam. Sajnálom a fűszereimet. Az élvezeteimet, a finom ennivalókat. Alkudozni kezdtem önmagammal. Féltem, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan. Önhitt és büszke lettem önmagamra. Lám, milyen ügyes is vagyok. Én. Én. Én.

És akkor újra a Vezetőmhöz fordultam: most mit tegyek? Titokban abban reménykedtem, hogy feloldoz, azt fogja mondani, hogy nem kell tovább csinálni, hogy visszatérhetek a "normális" életemhez. De nem ezt mondta. Azt a választ kaptam, hogy én döntök, rajtam múlik, szabad a választás. Ám, ha nemet mondok, vissza kell vennem a rongyaimat. Ha elkötelezem magam, akkor nagy lépést teszek előre a fejlődésemben. És én szeretném beteljesíteni a rendeltetésemet, amiért megszülettem, bármit is kell áldozni érte. Az nem lehet, hogy az evés fontosabb ennél. Újra elmerültem a bizonytalanságban, aztán jött egy szalmaszál: Segítséget kell keresned, nem szabad túlbecsülnöd magad. És természetesen meg is találtam őket. Néhány kedves szó, egy-két fontos gondolat. Egész életemben egyedül éreztem magam, most is egyedül vagyok, de nem érzem a kívülállóságot. Minden a helyére került. Megértettem, hogy ez volt a próbatétel. Már nem félek. Most csendes nyugalom van bennem. Tudom, hogy nem vagyok megkötözve. Nincs kényszer és függőség. Csak a mérhetetlen szabadság és szeretet létezik. Él bennem! Ha bármikor úgy érzem, újra ehetek, már nem fontos, az evés nem. Isten szeretete táplál. És ezt nem veszíthetem el, soha többé. Lehetnek még rosszabb periódusok, de már erős vagyok, igazán erős. Nem erőlködöm.

Az élet vándorai vagyunk mindannyian. Mindenki kövesse saját vezérlő csillagát. Minden út jó út, amely elvezet Istenhez, a szeretethez.

Budapest, 1998. október 5.

Hollósy Katalin

 Haas György_1

Forrás és a teljes anyag +dokumentumfilm: dokumentumtar.com/cikk/tizennyolc-nap 

Dátum: 2000. július

Haas György

 

Tizennyolc nap

Az átállás naplója (szerkesztetett szöveg)

 

Elvégeztem egy 21 napos programot, az átállás programját, amelynek lényege a lemondás és a ráhagyatkozás. Azok, akik erre az útra lépnek, a minden ragaszkodás elengedésének részeként elengedik az ételt is, azaz felfüggesztik a táplálkozást. Nem csak egy kis időre, hanem hónapokig, évekig vagy akár életük végéig: azaz olyan hosszú ideig, ami minden kétséget kizáróan tanúságtételévé válik annak, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember”. Az az energia, amely átáramlik a világmindenségen, alkotja és fenntartja azt, képes arra is, hogy életben tartson bennünket, ha mi képesek vagyunk arra, hogy ráereszkedjünk hitünkkel és bizalmunkkal.

 

Egyedül voltam, hallgattam, böjtöltem, imádkoztam és meditáltam három héten át. Az első héten folyadékot sem fogyasztottam. Ennek az útnak a korántsem teljes, de hiteles dokumentuma ez a napló, amelyet egy korábbi naplóm folytatásaként írtam (kézzel). Ebben a formájában elsősorban a magam számára készítettem (akkor is, ha egyes megszólítások – a későbbi feldolgozás reményében és a korábbi megszokások miatt – másra utalnak).

A naplóírás célja egyfelől az volt, hogy a puszta írása segítse a gondolkodásomat, másfelől, hogy ne felejtsek el dolgokat, továbbá, hogy nyersanyagává válhasson különböző később megszületendő anyagoknak (külön az orvosi adatok, külön az éppen csak ébredező spiritualitás és így tovább). A folyamatba való betekintést, illetőleg annak dokumentálását egy kb. 25 perces videofelvétel teszi teljessé, ami az első 10 napon készült s napi 2-3 perces felvételekből áll.

 

Csütörtök (az előkészület idején) 2000.07.06

Azt hiszem, az a 21 napos átállási program, ami előtt állok, megfelelően felfogva, vezetve egy beavatási rítus is és fontos, hogy ebben a 3 hétben ne legyenek, ne álljanak rendelkezésre a megszokott kapaszkodók. Azok, amelyek strukturálják az időt, lekötik az elmét, feladatokat adnak, mintha folyamatos ingerléssel kellene védekeznem az egyszerűen csak úgy levéstől. Vajon mit hárítok? Mitől tartok, hová jutnék, lennék, ha csak úgy morfondíroznék, bóklásznék, szemlélődnék, gondolkoznék, méláznék?

Egész nap ráérek. Azt csinálhatnék, amit akarok, de az elmét megkötő, fogva tartó megszokott eszközöktől el leszek tiltva. Ez nem nyaralás… Mit fogok ekkor csinálni?

Csupa olyat, ami nem strukturált dolog, hanem szabad folyást ad a sugallatoknak, érzéseknek, a gondolatok szabad áramlásának, az elfojtott tartalmak felbukkanásának…

Imádkozni.

Aludni.

Meditálni.

Zenét hallgatni.

Sétálni.

És…

…Írni?

- Most azt gondolom, hogy ha úgy írok, hogy nincs kötelező tartalma és formája, akkor jól működhet az írás, mint meditációs eszköz. Hagynom kell mellékletként olyan lapokat, amiken azt csinálok, amit és úgy, ahogy az adott pillanat sugallja.

 

 

Péntek (az előkészület idején) 2000.07.07

– Hétfő óta léböjt-kúrán vagyok. Bár egy hónapja naponta biciklizem 20-30, most már 30-45 percet naponta s ez is egy összetevő lehet, no meg ez a teljes ráhangolódás az átállásra*, amiért a naplóírást is újrakezdtem, amitől egészségem és életutam sorsfordulóját is várom, nyilván ezek alapján hagyhatók el a gyógyszerek (48db/nap)…

 

Szombat (az előkészület idején) 2000.07.08

Legtöbb gyógyszeremet elhagytam már, s hétfő reggeltől a maradékot is elhagyom.

Miközben belülről sem öregnek vagy öregesnek, sem betegnek vagy betegesnek nem tudtam igazán érezni, hinni, tekinteni, elfogadni magam, aközben nemcsak egyre lomhább, fáradtabb, nehézkesebb, gátoltabb mozgású, körülményesebb és rosszabb kondíciójú lettem és egyre súlyosabb.

 

Vasárnap (az előkészület idején) 2000.07.09

Izgulok. Elment a kis család. Elutazott az én kis családom: Magdi, az örök kereső, Sára, a fénylő szellem, Bendzsó, az életöröm – elutaztak a Balatonhoz, elbúcsúztak tőlem, remélve, hogy 21 nap múlva viszontlátjuk egymást, ha úgy élem át, hogy túlélem ezt a rendkívüli beavatást. Nagyon szeretünk – mondta a kocsiból a gyerekekkel Magdi, amikor nem sokkal az indulás után felhívtam. – Drukkolsz nekem? – kérdeztem tőle a búcsúzásnál.

– Drukkolni fogok, de nemcsak azt, hanem imádkozni is – mondta rögtön. – Az jó, azt kell…– válaszoltam zavartan, mert tulajdonképpen azt szerettem volna kérni, hogy imádkozzon értem.

 

Istenhez tartásomat, a Vele való szent kötésemet fejezi ki a szertartás, arra hívja fel a figyelmet, hogy most, amikor elhagyom a szilárd táplálékot, de egyben arra kérem Őt, hogy tartson életben, azaz tápláljon a Mindenség energiájával, Hozzá fűződöm a táplálkozás misztériuma által, mert az Élet/Étel, ami életben tart, nem Gaiától, nem a Földanyától fog származni a továbbiakban, hanem Tőle, a Fénytől, az Örökkévalótól, a Teremtő Istentől, akinek áldását, kegyelmét kérem akkor, amikor gyermeki bizalommal teljesen az Ő kezébe teszem magamat, életemet, halálomat.

 

Tegnap elköltöttük az utolsó közös vacsorát a gyerekekkel és Magdival. Nemcsak utolsó közös, hanem egyébként is utolsó vacsora ez nekem, hiszen szilárd táplálékot ma egy hete vettem magamhoz utoljára (július 2-án) s hétfő óta a kétféle teán és ásványvízen kívül csak egy többféle biozöldségből készített zöldséglé volt a – folyékony – táplálékom. Nos, ennek az utolsó cseppjeit ittam meg tegnap este, hogy ezzel a szilárd tápláléknak folyékony formában is vége, az a feltett szándékom, hogy nem veszek többé magamhoz ételt.

Folyadékot ma éjfélig még fogyasztok (veseteát, zsályateát, ásványvizet), de ma éjféltől hét napon át nemcsak nem eszek, hanem folyadékot sem veszek magamhoz semmiféle formában egyetlen cseppet sem. A hetedeik napon, tehát a jövő vasárnap – feltehetőleg este vagy délután – elkezdem a folyadékfelvételt az átállás 21 napos programjának második hetére érvényes szabályok szerint. De az a tervem, hogy később, ahogy az ételt, úgy a folyadékot is elhagyom. Ez azonban nem elhatározás, még kevésbé elvárás vagy fogadalom – az átállás érzékenyebbé tesz majd azoknak a belső hangoknak a meghallására, amelyek segítenek eligazodnom, hogy hol érdemes meghúznom a határt.

Nos tehát: elutaztak s én itt vagyok, várakozással, izgalommal, megadással. Még kilenc órám van éjfélig… Akkor kezdődik a 21 napos folyamat. Ez most itt a visszaszámlálás.

 

Hétfő (első nap) 2000.07.10

Kezdek szomjas is lenni, legalább is „szárad” a szám, korog a gyomrom, kalimpál a szívem – ketyeg az óra…

Súlyom: 109,3 kg

Vérnyomásom: 138/85

Pulzusszámom: 99

Vércukorszintem: 3,5

 

Más: lemondás. Lemondás. Ez a szó tűnik alkalmasnak arra, hogy az evéshez fűződő viszonyomat érthető, pontos szóval jellemezzem, ha majd erről kell beszélnem, írnom, ezzel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnom. lemondás. Nem arról van szó, hogy nem szabad, hogy tilos, hogy megtiltotta valaki – akár én, azaz: megtiltottam magamnak –, nem kényszer, hanem önkéntes, szabad elhatározásból hozott döntés:

A lemondás: gesztus. Mindig benne van a nagyvonalúság mozzanata. A kényszer helyett a nagyvonalúságé. Én lemondtam az evésről és most is lemondok. Én döntöttem így. Senki sem kényszerített. Az én választásom volt ez.

Ha valaki lemond valamiről, arra jó oka van. Önkéntelenül úgy gondoljuk, hogy a döntést alapos megfontolás előzte meg: ez a szó ezt sugallja. A kényszer lehet a pillanat szülötte, de a lemondás szó azt sugallja, hogy aki lemondott, az mérlegre tett mindent és a mérlegelés után hozott egy döntést. Mindenképpen nyomós oka lehetett rá s mielőtt feltennénk a miért kérdését vagy választ kaphatnánk rá, úgy véljük: lemondást csak komoly előnyökért cserében követ el az ember és/vagy jelentősebb hátrányok elkerülése végett. Milyen előnyök ígérete vagy megvalósulása és milyen hátrányok elkerülése bírt rá erre a lépésre?

 

Más. Értékeim értékeléséhez nem árt áttekinteni az előzményeket. Nyugodtan mondhatjuk, hogy 120 kg-ról indultam, hiszen június 26-án, amikor először próbáltam meg a beavatást előkészítő léböjt-kúrát kezdeni (ez csak egy héttel később sikerült, de a szilárd étel fogyasztásom mégis nagymértékben csökkent és a súlycsökkenésem is megkezdődött) 119 kg 80 dkg voltam…

Mielőtt a súlycsökkenés adatait rögzíteném: ez a mókuskerék az egyik, amiből mindenképp ki akartam szállni végre. Ha valakinél, hát nálam igaznak bizonyult a „minden fogyókúra után még nagyobb súlytöbblet” sokat emlegetett tapasztalata. Pedig nem vagyok éppen híján az elszántságnak: le tudtam mondani a húsról, a dohányzásról, volt, hogy 30, egy ízben 32 napig böjtöltem, 2 éve nyáron három hónapon át becsületesen diétáztam (napi 1000 kcal) és 1-2 évig naponta futottam… De képtelen voltam mindezt megtartani. Emlékszem egy számra, nem tudom, már mikor volt, de akkor a majdnem 90 kg elérésétől, 89 kg-tól startoltam – lefelé. Tehát 89 kg volt a csúcs. Aztán pár évvel később a 100 elérése volt a rettegésem tárgya és 99 kg-ról kezdtem… (Talán egyik Lacival közös program lehetett ez…) Később egy 101-es számra emlékszünk Magdival, mint csúcsra (a 101 kiskutya miatt sem tudjuk feledni),azt hiszem, 1989-ben innen indultam talán a 30 napnak, ami 14 kg-os fogyást eredményezett, tehát 87 kg voltam a végén. Az ezt követő csúcs (a galyatetői kiindulópont 2 évvel ezelőtt) 111 kg. És most… Most a 120… Mindig tízzel többre híztam vissza… Ördögi kör! Nem állítom, hogy másképp nem lehet megtörni, mint ezzel a hihetetlen, extrém módszerrel – de nekem nem sikerült! És az általam ismert emberek többségének sem… Nem ez az egyetlen módszer, ez biztos, de nem is ez az egyetlen ok, amiért az evésről való végleges lemondást választom, választottam. De erősen ott van, az biztos. Ahhoz nem fér kétség. A gyógyszerek és a hullámvasút… Elképtelenedéseim, ellehetetlenüléseim történetének e két összetevője itt van a motívumaim között. És később írok a többiről is. És most következzenek a végső súlycsökkenés eddigi adatai.

június 26. 119,8

június 27. nincs adat

június 28. 118,3

június 29. 118,5

június 30. 117,8

július 1. 117,9

július 2. 116,8

július 3. 117,3 (A szigorú léböjtkúra első napja.)

július 4. 115,2

július 5. 114,4

július 6. 112,6

július 7. 112,6

július 8. 111,4

július 9. 110,3

július 10. 109,3 (A folyadékmegvonás első napja.)

Én ideálisnak – több mint 10, inkább 15-20 év óta – a 73,5 kg-ot tartom, tartanám magamnak. Ezt azért szögezem le, mert Jasmuheen, illetőleg a folyamatot pontosan leíró, általa idézett Charmaine Harley szerint a súlycsökkenéssel (vagy stagnálással) kapcsolatos elvárásokat a folyamat elején jó tisztázni, programozni, mert ennek elmulasztása elkerülhető nehézségeket okozhat. Van, akinek nem lenne szükséges veszítenie a súlyából, de veszít, mert azt hiszi, törvényszerűen ennek kellene következnie a nem evésből és ez a belső képe programozott elvárásként viselkedik, van, aki a fogyásra fókuszál s mivel ez mindennél fontosabbá válik a számára, különös módon elmarad.

(Ezt mesélte Vass György Boldizsár a három hónapig pránaevőként élő Gorzó Andreáról, de ezt a mechanizmust egyelőre nem értem, csak óvatosságra int.) Én tehát azt szeretném, hogy csökkenjen a súlyom mindaddig, amíg az optimális szintet el nem éri. Az optimális szintről most azt gondolom, hogy 73,5 kg, de belső vezetőm majd segít annak eldöntésében, hogy mennyi, esetleg számbűvölés nélkül is magát a folyamatot segíti, ha ezt kérem.

Ezt kérem.

 

Később. Most arra gondolok, hogy talán a várakozás a legfontosabb vagy inkább: a legpontosabb feladatmeghatározás ezekben a napokban. Vagyis hogy ha az ember nem iszik és nem eszik hét napon át, akkor automatikusan bekövetkezik az átállás, a többi hókusz-pókusz. Igen, de akkor nem halnának éhen és szomjan, akik éhen és szomjan halnak – ötlik fel bennem rögtön az ellenvetés. – Mert ők azt hiszik, tehát abban hisznek, tehát az az elvárásuk, tehát azt programozzák be maguknak, hogy ebbe bele kell halni – jön a válasz szintén magamtól. – De hiszen Vass György Boldizsár főszkeptikusnak vallotta magát – jut eszembe. Azt mondta a rádióinterjúban, hogy igazán soha nem sikerült meggyőzni őt, csak amikor személyesen megtapasztalta a hatodik-hetedik napon, hogy megállt a súlycsökkenése, hogy több folyadékot ürít, mint amit magához vett (a folyadékstop után), hogy relatíve a súlya is nő, akkor vált minden kétséget kizáróan bizonyossá a számára a dolog létezése, tényleges valósága… – Úgy látszik, hogy a kétely ellenére is meglévő képről van szó és a ráhagyatkozásról, az önátadásról. Igen.

A ráhagyatkozásról van szó. Az önátadásról.

Magamat az Isten kezébe helyezem: a Tiéd vagyok, rendelkezz velem!

 

Kedd (második nap) 2000.07.11

Félháromkor ébredtem és nem is tudtam visszaaludni. A szám sűrű, a torkom enyhén fáj. Mennyit is aludtam? – kilenckor aludtam el… Öt és fél órát. Az nem túl sok. Talán napközben még sikerül. Hiszen most az idő múlatása a cél… Huszonhét órája nem ittam egy csöppet sem. Akkor túl vagyok az elsőn a hétből… Yeeeeee!

A ma reggeli értékeim:

Súlyom: 107,7

Vérnyomásom: 129/78

Pulzusszámom: 101

Vércukorszintem: 4,2

 

Most a lábamról fogok írni. Eddig a súlyprobléma-mókuskerék szindrómát és az iszonyatos gyógyszerfogyasztást említettem, mint az átállás/beavatás két motívumát. Egyik sem az ok, itt egy egész motívumrendszer áll a háttérbe, amit elemenként igyekszem leírni most és a következő napokban.

Polyneurophatia. Így hívják azt az enyhe zsibbadással kezdődő, fokozott, folyamatos, egyre kiterjedtebb zsibbadásban és érzéketlenné válásban folytatódó idegi eredetű valamicsodát, ami a két lábam nagylábujjánál kezdődött, aztán a lábfejen folytatódott s egyre kellemetlenebbül adta tudtomra, hogy valami nincs rendben… A zsibbadás mellett, ami tovább fokozódott, püffedni is kezdett, a cipők rüsztben szorítottak, a bokám eltűnt, a bőröm fényleni kezdett s a színe sötétedni: helyenként egészen lila volt, nemcsak a lábfej, hanem még a lábszár is. Ha eleinte talán nem is fogtuk fel a dolog komolyságát, az utóbbi hónapokban annyira, hogy én a lábam elvesztésétől kezdtem félni. Az orvosok – gyakorlatilag – tehetetlenek voltak. Voltam érsebésznél, belgyógyásznál, nemzetközi hírű akupunktőrnél, kórházi kivizsgálásra jártam(ambulánsan) egy hétig, szedtem fél évig egy (Lilly nevű) amerikai gyógyszergyár kísérleti termékét, mint kísérleti alany. Most biztos elfelejtek gyógyszereket, gyógyítókat, de egy a lényeg, hogy a lábam állapota – tartósan – egyiktől sem javult, hanem lassan, de biztosan és folyamatosan – romlott.

Mielőtt elutaztak, megkértem Magdit, nézze meg a lábamat. Csak nézett… Lábfejem, bokám a régi. Nem duzzadt, nem fényes a bőr rajta, nem színeződött el a lila minden árnyalatában… Kényelmesen húzom rá a cipőt. A zsibbadás nem szűnt meg, csak valamelyest enyhült. De az utóbbi hónapok fenyegető tünetei egyetlen hét alatt felszámolódtak. Pedig – akkor – még el se kezdtem a 21 napos beavatást, csak az azt előkészítő léböjtkúrát…

 

Vass György Boldizsár mondta a személyes beszélgetés során, hogysoha egy pillanatra sem volt kétséges a számára, hogy sikerülni fog – amikor már benne volt a folyamatban.

 

 

Szerda (harmadik nap) 2000.07.12

Öt órakor ébredtem. Tegnap este tízkor aludtam el. Ez eddig hét óra alvás, meglátjuk, napközben mennyi jön hozzá.

Ma reggeli értékeim:

Súlyom: 105,3

Vérnyomásom: 123/84

Pulzus: 110

Vércukor: 4,9

 

Vass György Boldizsár. Felhívtam. Ő a „tisztázó segítőm” (ld. Jasmuheen: Táplálékom a fény c. könyvét). Nagyon felszabadító volt a beszélgetés. Elmondott egy rendőrös történetet, most nem írom le, de később feltétlenül. Azt mondta még: a vér besűrűsödése természetes folyamat, ami addig tart, amíg egy pont után a lép és a máj el nem kezd egy speciális szűrő munkát, ami után a belek közvetítésével megkezdődik egy körforgás. Nem pontosan idéztem, de ez most nem is fontos. Azt mondta még: a testtel kapcsolatosan a legfontosabb a ráhagyatkozás: annak a biztos tudása, hogy minden fizikai, fiziológiai folyamatra van megoldás. A fizikai lét folyamatos függőséget jelent: mindig is a magasabb rendű szellemek kezében vagyunk. Ha ezt felismerjük és rájuk hagyatkozunk, megszabadulunk a beavatkozás vágyának terhétől és élhetünk bele a világba. Nem tőlünk függ: tőlük. Bízd rájuk magad. Ők tudják a megoldást és véghez is viszik. Csak ne akadályozd őket.

– Elmondtam, hogy az örök időstruktúraépítő még mindig működik bennem, mire ő elmondta, hogy a legfontosabb dolgom – a legjobb előkészítés – most a relaxációval kezdődő meditáció, mantrázás, kontempláció, befelé figyelés, imádság. A végső cél, a legoptimálisabb állapot a gondolattalan, képeket sem áramoltató puszta létezés és annak mind teljesebb átélése. Az oda vezető út a mantrázás: egy-egy szó (szeretet – türelem – igazságosság – létezés stb.) ismételgetése a légzés ütemére, hogy lassan megvilágosodjék, mi a számomra az igazi lényege annak a fogalomnak. Még jobb, ha kezdetben elkezdem mondogatni magamban ezeket a szavakat azzal, hogy kiváljék közülük az, ami számomra a legmagasztosabb, és azután annak a mélyebb, rejtettebb értelmét vizsgálom a mantrázással. Annak a „gondolatiságát” – ő így mondta.

Ezekhez a folyamatokhoz a kényelmes testhelyzet, a szem lehunyása, az ellazulás, relaxáció vezet, ami szintén célja ezeknek az óráknak, napoknak. Tehát figyelni, hallgatózni befelé, keresni magamat, belső önmagamat, a kapcsolatot a saját belső, legbelső lényegi világommal, lényemmel, a lényem magvával.

– Megemlítettem, hogy ma van a harmadik nap, Jasmuheen szerint ma éjjel távozik a Szellem s ez nem tudom, mit is jelent. – A legtöbb esetben valóban a harmadik napra esik a távozás – mondta Boldizsár –, de a tapasztalatok szerint a harmadik és a hatodik nap között történik a dolog, amiről azért nehéz elmondani, hogy mi, mert mindenkinek más és más és egyébként is nehéz szavakba önteni…

Ennyi volt a beszélgetés. Nagyon sokat jelent beszélni valakivel, aki végigcsinálta és sokakat ismer, akik végigcsinálták, de túl ezen, azt is pontosabban látom, hogy mi a dolgom, hogy mit kell most csinálnom.

 

Csütörtök (negyedik nap) 2000.07.13

Mai értékeim:

Súlyom: 103,3

Vérnyomásom: 119/83

Pulzus: 110

Vércukor: 6,3

 

Most délután van, 4 óra 40. Pocsékul érzem magam. Egyre gyengébben, sokat pihenek – jóformán csak pihenek –, mégsem pihenem ki magam. Vagy éppen azért? Minden erőfeszítést jelent, a toll felemelése, még a lélegzetvétel is. Jelenleg az vigasztal, hogy ha mondjuk vasárnap 18 órakor ihatok, akkor ma reggel 9-től túl vagyok a félidőn (kétszer 81 órából a második megkezdődött és 10% már el is telt, 81-8 = 73 van még hátra…).

 

Péntek (ötödik nap) 2000.07.14

Nehéz éjszakám volt. Többször fölébredtem negyedötig, amikor aztán végleg felkeltem. Felébredéseimkor fenn töltöttem fél- háromnegyed- egy órát, hogy vissza tudjak aludni, azután mindig fohászkodtam a Teremtő Istenhez, a Szűzanyához, a segítő szellemekhez és felsőbb énemhez, hogy segítsenek nagy vállalkozásomban, legyenek mellettem, óvjanak, védjenek, segítsenek, hogy a szellem elhagyja a testemet ezen az éjszakán, kijelentettem, hogy akarom a folyamat folytatását – mindazonáltal úgy tűnik, még várnom kell. Türelem… tudom. Rendben. De olyan nehéz… Nem baj, viselem. Valami párbeszédet érzékeltem egyébként magam körül arról, hogy készen állok-e, de ezt nem tudtam megkülönböztetni a saját képzelgéstől.

Ma reggel egyébként ébredés után szinte rögtön hánynom kellett. Ez most nem volt olyan tökéletesen víztiszta, mint a tegnapi, de hasonlóan kesernyés – és megkönnyebbítő. Persze azt remélem, hogy ez a megkönnyebbülés tartósabb lesz, mint tegnap, de majd meglátjuk. És most lássuk a ma reggeli értékeimet.

Súly: 101, 9

Vérnyomás: 128/91

Pulzus: 124 (!)

Vércukor: 9,7 (!)

Testhő. 37,1

A folyamatosan emelkedő pulzus most már 124/perc lassan duplája annak, ami kívánatos lenne, szinte folyamatos hegymászásban vagy futásban vagyok éjjel-nappal immár napok óta.

 

A fiú, aki a kövek alá temetve 18 napig élelem és folyadék nélkül életben maradt a Guinness Rekordok Könyve 1999 szerint, nekem pedig csak hét nap és a hetedik estéjén már ihatok, már csak 58 és fél óra, és nem is vagyok kövek közé zárva és védelem alatt állok, nem vagyok egyedül, vigyáznak rám, egyengetik az utamat, egy beavatás, egy szent beavatás próbatételén megyek keresztül.

Szóval summa summárum: pocsékul vagyok, de küzdök és bízva bízok.

 

 

Szombat (hatodik nap) 2000.07.15

Írásaimból valahogyan kimaradnak a spirituális mozzanatok, pedig amúgy is sokkal kevesebb és halványabb ilyen élményem van, mint amit az általam olvasott szerzők/utazók (Jasmuheen, Vass György Boldizsár, Turi Ágnes, Harsányi Katalin) leírnak, de azt a keveset is – zömmel – „visszatartom”, nem igazán értem, miért, élményszinten úgy érzem, fáraszt a leírásuk, az adatok követése a maximum, ami telik tőlem, majd utólag – de tudjuk, milyen egyoldalú az ilyen érvelés, a valódi motívum valami más lehet. Mindenesetre a ma reggeli értékeim:

Súly: 100,7

Vérnyomás: 113/88

Pulzus: 126*

Vércukor: 10,7

 

A nap kétségtelenül legfontosabb eseménye az volt, hogy sikerült elérnem Vass György Boldizsárt, aki megnyugtatott – az élmények mindenkinél másként csapódnak le, de aki elérte a hatodik napot, az már nem „esik ki” az átváltásból és élményeimtől függetlenül nyugodtan várhatom a hetediket, mert a hét nap úgy lett kimérve, hogy ez idő alatt – így vagy úgy – mindenkivel megtörténik a váltás. Azért van mit tennem: mivel a relaxáció, meditáció, mantrázás nem igazán megy, a gondolatürességet, a belső csendet nem tudom létrehozni, imádkoznom érdemes minél többet a változás megtörténtéért és a belső csöndért.

– Azt is elmondta, hogy ki kell ábrándítson: ne várjam attól a vasárnap esti néhány korty italtól, amit várok: közérzetem jobbra fordulását. A közérzetemnek a váltás megtörténésétől kell jobbra fordulnia, annak pedig előbb kell megtörténnie. Imádkozzak, hogy képes legyek elengedni, amihez még ragaszkodom (mert úgy érzi, erről lehet szó) s képes legyek megteremteni a vágyott belső csöndet.

[Nem ide illő, ezért csak zárójelben: kimaradt az adatoknál. Ma három ízben hánytam – feltehetőleg mégis epét – így nyolcnál tartok.]

 

Vasárnap (hetedik nap) 2000.07.16

Most tehát a legfontosabb dolgom, hogy tanuljam a szótlanságot, a hallgatást, a néma figyelést, a belső csöndet és békét s nem pedig az, hogy írjak, hogy számot adjak.

 

Jasmuheen és társai után Vass György Boldizsár is csoda, meg Gorzó Andrea is csoda, meg Turi Ágnes is csoda, Hollósy Katalin is csoda, most már Haas György is csoda, meg a többiek, akiket nem ismerek név szerint, de Boldizsár szerint 20-30-an lehetnek magyarok (eddig), illetve a világban Jasmuheen információi szerint már 5-6 ezren…

 

Súly: 99,5 kg

Vérnyomás: 124/101

Pulzus: 107

Vércukor: 11,1

Testhő: 36,9 °C

 Haas György_2

Hétfő (nyolcadik nap) 2000.07.17

Ma reggeli értékeim:

1. Súly: 98,6 kg

2. Vérnyomás: 123/93 hgmm

3. Pulzus: 128 min/perc

4. Vércukor: 13,0

5. Testhő: 36,9 °C

6. Vizelet: 350 ml

 

 

Kedd (kilencedik nap) 2000.07.18

– Ma reggel

1. Súlyom: 100,1 kg

2. Vérnyomás: 106/87

3. Pulzus: 107

4. Vércukor: 16,3

5. Testhő: 36,8

7. Folyadékfelvétel: 3,1 l (ébredéstől ébredésig 24 óra alatt)

 

Ez sok. Ráadásul ma folytatódott az apránként, de sűrűn „benyelt mámor” s egyfajta „kettős gyomorrontás”-félét kaptam: szellemit és fizikait. A szellemi túlterhelést az okozta, hogy több képet „nyeltem” el a szememmel „Az év fotói ’99” című sajtófotó-könyvből, mint amennyit meg tudtam emészteni/fel tudtam dolgozni. A fizikait az, hogy az 5 óra előtti ébredést követő 5 órában több mint másfél liter folyadékot fogyasztottam (az éjszakai kb. fél liter után), sőt, ezután is folytattam, úgyhogy pontosan déli 12 órakor ért utol a következmény.

A következmény az volt, hogy miközben ezt a naplót írtam – az előző oldalon (*)-gal jelölt résznél – egyszercsak hirtelen le kellett tennem a tollat és – se folyadékot, se egyebet magamhoz nem véve – fel kellett masíroznom a hálószobába, azonnal lefeküdni és (mintegy három órán át) kialudni, teljesen kialudni a két túlkapást. Elalvás közben – ami sokkal gyorsabban ment, mint mostanában – még tanulságos párbeszédet hallgathattam meg magam és – magam? felsőbb énem? – közt, amiben korholás nem, de olyan hangnemben adott szeretetteljes útravalók voltak, mint amikor azzal a gyerekével beszél az ember, akivel egyébként teljesen jóban van.

 

 

Szerda (tizedik nap) 2000.07.19

Tegnap este írás közben – 8 és 9 óra között – ugyanolyan ellenállhatatlan határozottsággal éreztem, hogy fel kell mennem a hálószobába, mint déltájban. Ezúttal azonban nem az azonnali elalvás volt a… cél? feladat? – hanem nyugodtan feküdni és elmélyülten olvasni.

 

Ezért helyes az a döntésem, hogy a verbális világból felhagyok a rádió, a tévé, az újságok önmérgezésével, de használhatom a szavakat – és használnom is kell – másfajta olvasmányokból való táplálkozásra, beszélgetés útján is megvalósuló találkozásokra, gondolkodásra, írásra – csak nem mindegy, hogy mit és hogyan.

 

És most következzenek a ma reggeli adatok:

1. Súly: 101,5

2. Vérnyomás: 113/81

3. Pulzus: 89

4. Vércukor: 13,6

5. Folyadékfelvétel: 3,3 l (előző nap, tehát kedden)

 

Később… – Ma sétáltam az elsőt, amióta utoljára kinn voltam, az pedig nyolc nappal ezelőtt történt. Óvatosan, lassan: 10 perc alatt értem a Kölcsey u. és Hidegkúti út kereszteződéséig s onnan még öt percig tartott a repülőtérig vezető rövid kis út. De megérte… Csodálatos érzés volt. Onnan még tovább „csavarogtam”(némi álldogálás után) és 55 perces séta után, félegykor totyogtam – diadalmasan – haza.

 

Csütörtök (tizenegyedik nap) 2000.07.20

1. Súly: 102,0

2. Vérnyomás: 117/81

3. Pulzus: 97

4. Vércukor: 11,3

5. Folyadékfelvétel: 3,0

6. Testhő: 36,85 ºC

 

Más megjegyzés ehhez nem kívánkozik, mint hogy a súlyom további növekedése (0,5 kg) kezd kétségbevonhatatlan bizonyítékává válni az új energiaforrás rendelkezésre állásának – ehhez tartozik, hogy bár 18 napja nem vettem magamhoz semmiféle szilárd táplálékot(előtte is egyre fogyó mértékben), mégsem érzek semmiféle éhséget, még nyomokban, kívánások formájában sem.

 

Összefoglalóan nincs jobb kifejezés arra, hogy hogy vagyok, mint a Domján Lacitól tanult „egyre jobban”. Igen, pontosan így: lélekben, derűben, testben napról napra jobban érzem magam. Ennek a jóérzésnek vannak néha olyan csúcsélményei, mint amilyen a tegnap esti imádság közben árasztott el.

Tudni kell, hogy én most már akármilyen, hagyományosnak nem nevezhető testhelyzetben habozás nélkül belekezdek az imádságba, ha úgy érzem, hogy éppen ezt kell tennem s ez napjában többször is megesik, néha váratlanul is. Legkedvesebb számomra – ha van ilyen – az Ég felé kitárt kar, amely egyszerre szimbolizálja az ölelést és a Keresztet. Nos, tegnap este az ágyamon fekve olvasni akartam, de le kellett tennem a könyvet és hanyatt fekve, kitárt karral boldog, ihletett hálaadó imába kezdtem, amikor – az ima közben – arra lettem figyelmes, hogy nem árad: dől az energia a két tenyerem felé, a tenyeremen át a karomba, egész testemen át a lábamig

Még bizonytalanabb, távolibb, tompább, derengőbb az az érzés, amit időnként a vesék irányából érzek. Úgy vélem, az újraindult méregtelenedés csöndes „érzés-zajáról” lehet szó. dek (pl. ülök).

Csökkenő mértékben, de időnként érzem a szívemet. Érzem, hogy van s olyankor, mintha vékony drótszál kötné össze a szívemet a torkommal, valami elektromos vezeték. Ez sem fájdalom, de nem tompa, hanem éles érzés, mégsem szúrásszerű. Nem kellemes. Úgy érzem, egy megterhelő időszakot követő belső helyrerázódás kísérőtünete.

 

...közben majd elrepülök a boldogságtól és a könnyűségérzettől. Csak lépegetek puha, ráérős, szelíd léptekkel a földön, éppen csak finoman érintve, visszaérkezve látom, hogy kint csatakol a jóvágású szomszéd, hát nem tehetem meg – gondolom –, hogy oda ne köszönjek neki, hát megteszem, jónapot, mondom az utolsó másodpercben, mikor már fordulok be a kapun, hogy véletlenül se elegyedjünk beszélgetésbe, jónapot – köszön vissza meglepődve – nem ismertem meg – ja, mondom mosolyogva, igen, kisebb lett a hajam, egészen eltűnt… – s már csukom is az ajtót s csak bent jut eszembe, hogy nyilván nemcsak a frizurám, hanem – mindennel együtt – a figurám változott. Olyan jó így, Istenem, annyira jó és annyira hihetetlen! Hiszen még csak 18 napja nem eszem s tettem ezt már 32 napig is, még biztosabb lesz, ha már 33 – 40 – 60 – 90 napja nem ettem.

De nemcsak a kétkedés, az óvatosság jelenik meg a gondolataim között ismerős vendégként, hanem egyre nagyobb hit és önbizalom is.

 

Péntek (tizenkettedik nap) 2000.07.21

Ez fontos, mint Ősz Feri gimnáziumi osztálytársamnál, akinek mindannyiunk által irigyelt és csodált izmai három hét alatt nőttek a tatai edzőtáborban (visszafelé jövet lepattogtak a gombok az ingéről), de nem a táborban kezdte az alapozó edzéseket…

Vagy Salamon Gábor háromhetes intenzív angol kurzusát is említhetem, annak eredményessége, hatékonysága is az előkészítéstől függ, no de bizonyosan nem véletlen, hogy éppen három hétig tart. De jó példa ez a saját beavatás is: a ráhangolódás már jóval korábban megkezdődött:

Az életmódváltás első elemeként a biciklizés, azután a Jasmuheentől – Vass György Boldizsártól elérhető információk begyűjtése rövid idő alatt könyvben, videokazettán, rádióműsorból, audiokazettán, hírlevelekből és személyesen; majd a tudatos készülés előbb tervezésben, azután az evés és a gyógyszerek fokozatos visszaszorításával, két héttel a kitűzött kezdési időpont előttől már keveset, egy héttel későbbtől pedig abszolút semmit nem ettem, méregtelenítő léböjtkúrát tartottam, a dolgaimat úgy igazítottam, hogy semmi se zavarhasson, akadályozhasson a három hét alatt.

Ilyen előkészítés után teljes odafordulással valóban elegendő a három hét… – az elindulásra. Mert egy olyan átállásról van szó, ami nem végállomás, hanem tisztán érezhetően a hazafelé vezető út kezdete. De a szükséges pályára állítás vagy hogy mondjam, bármilyen területen – most azt hiszem – megtehető megfelelően előkészített három héttel.

Persze ez az előkészítés nem most – két három hete – kezdődött. Ahogy visszatekintek, egyre több elemét fedezem fel azoknak a – nem tudatos – elemeknek, amelyek erre is mutathattak s összességükben azután egyre inkább ez az irány vált az eredőjükké.

 

1. Súly: 101,6

2. Vérnyomás: 122/77

3. Pulzus: 95

4. Vércukor: 11,3

5. Folyadékfelvétel: 2,4 l

6. Hő: 36,7 ºC

7. Alvás: 6 óra

 

– Reggel viszont frissen, derűsen ébredtem, az idő kellemesen hűvös, de csodálatosan ígéretes volt, rájöttem, hogy most lesz az első bicikliutam a szárazböjt óta. Így indultam biciklizni fél-hétkor. – Bár az, ahol voltam, mindössze negyedórányi gurulásra esik a házunktól, mégis nyolc előtt néhány perccel érkeztem vissza.

 

 

Szombat (tizenharmadik nap) 2000.07.22

Még nyolc nap… Holnaphoz egy hétre érkezik a kis család. Bendzsolino, a tüzesség és őszinteség, Sára, a gyönyörű szellem és Magdi, a legkedvesebb kedves, a nyugtalan és izgalmas.

1. Súly: 101,3

2. Vérnyomás: 110/75

3. Pulzus: 95

4. Vércukor: 10,0

5. Folyadék: 3,4 l

6. Hő: 36,6

7. Alvás: 7 ó (2,5 és 4,5)

 

Később…

Ma három órás kiránduláson voltam, reggel 7-től 10-ig. Biciklivel indultam és érkeztem s közben is sokat – lassan, de sokat – tekertem a dombokon, de sokat álltam és sétáltam is. Úgy gondoltam feltérképezem a mostani lakóhelyünk (Széphalom) és korábbi(Testvérhegy) közötti dombvidéket, titkos átjáróikat. Visszafelé félmeztelenül poroszkáltam, ráérősen, boldog merengéssel átadva magam a kissé szórt, bágyadt, éppen ezért ősziesen kellemes napsütésnek.

 

Ma értettem meg amit Magdi napok óta mond, ha valóban rá is hozzá is nála is összesűrűsödnek, gyűrűznek az ahá-élmények, a megérzések, a szinkronicitás gyönyörű példái, valahogy ki-és továbbsugárzik ez a dolog… Minden éjjel sűrűn álmodom, s reggel egy külön füzetbe gyűjtöm a töredékeket, amelyekkel itt nem is foglalkoztam.

 

Később… Nem tudtam megállni, hogy az állatok vacsorája és kényeztetése közben orromba csapott nehéz alkonyi illatokban ne merüljek el jobban: felrántottam edzőcipőmet és legalább egy órát mentem, úsztam a nyáresti tengerben itt Széphalom és Remetekertváros csöndes, békés utcáin át. Nem tudtam betelni a levegő édességével és a nyugalom és béke időtlen fenségével. Közben hagytam gondolataimat szabadon kószálni...

 

 

 

Vasárnap (tizennegyedik nap) 2000.07.23.

Gyönyörű, boldog reggel és nap a mai.

1. Súly: 100,9 kg

2. Vérnyomás: 110/80 hgmm

3. Pulzus: 93 /min.

4. Vércukor: 9,6 mol

5. Folyadék: 2,2 l

6. Hő: 36,5

7. Alvás: 5,5 óra

– Ma sem volt elég kevesebb 3 órás kirándulásnál…

Hihetetlenül jó, boldog, kellemes volt –

 

Hétfő (tizenötödik nap) 0.07.24

1. Súly: 100,4

2. Vérnyomás: 123/83

3. Pulzus : 92

4. Vércukor 9,4

5. Folyadék: 2,4

6. Hő: 36,6

7. Alvás: 8 (2+6)

 

Kedves naplóm, nincs módom beszámolni azokról a különös egybecsengésekről, szinkronicitásról, amelyek egyre csak sűrűsödnek...

 

Hallgatás, imádság, meditáció, válogatott olvasmányok, naplóírás – ez volt az aktivitásom.

Következmény: sokkal nyugodtabbnak, könnyebbnek, erősebbnek, kiegyensúlyozottabbnak, érzem magam – testileg és lelkileg egyaránt. Folytatom a böjtöt, a rádió és tévé elhagyását, elfordultam az üzlettől, befelé hallgatózom.

 

Kedd (tizenhatodik nap) 0.07.25

1. Súly: 100,3

2. Vérnyomás: 116/81

3. Pulzus: 93

4. Vércukor: 9,6

5. Folyadék: 2,2

6. Hő: 36,6

7. Alvás: 8,5 (2+6,5)

 

Később.

Mert amit a „külvilág” tájékoztatásával kapcsolatosan felismertem, hogy nem a nem evésen van a hangsúly, hanem egy belső átalakuláson, amely a spiritualizálódás felé tart.

 

A napló funkciója idáig egy olyan krónika volt – legalábbis a 2000. július 4-től kezdődő szakasznak – amely nekem, de másoknak is mintegy emléket állít, foghatóvá, átélhetővé, visszaidézhetővé teszi egy izgalmas, szinte hihetetlen átállásomat nem kísérték olyan sűrű spirituális élmények – legalábbis a tudat síkján – mint azok többségének a 21 napját, akiről hallottam, olvastam. Ennek megfelelően a napló főként külső eseményekre, történésekre, adatokra koncentrál (nem kizárólag, de főképp) s mint ilyen, viszonylag kerek, koherens.

 

Szerda (tizenhetedik nap) 0.07.26

1. Súly: 99,7

2. Vérnyomás: 125/83

3. Pulzus: 103

4. Vércukor: 9,5

5. Folyadék: 2,3

6. Alvás: 6,25

 

Ma négy órát kirándultam, biciklivel és gyalog – gyönyörű volt. El is határoztam, hogy Magdit – aki végül is a holnap éjszakát itthon tölti s úgy megy tovább – holnap, amikor késődélután-koraeste megérkezik, elcsábítom egy felfedező útra, illetve az általam most felfedezett tájak megmutatására, remélem lesz kedve hozzá.

 

Eszembe jutott, hogy van egy része az anyagcserének, amiről szemérmesen hallgatok, pedig igen érdekes és hozzátartozik a folyamat képéhez. A székletről van szó. Már nem tudom, hogy a szárazböjt hányadik napján, apadt el” – talán az ötödik táján – néha még inger jelentkezett, de nem jött semmi. – Aztán a tizedik napon, tehát a folyadékfelvétel megkezdését követő harmadik napon beszámoltam egy légypiszoknyi produktumról – s az óta néma csönd… – Mármint a naplóban. Mert a vastagbél azóta működik… Előbb szilvamag – nagyságú, majd mostanra dióbél nagyságú bizonyítékait adja a működésének nap mint nap. Hogy honnan? Miből? Azt nem tudom pontosan, lehet, hogy a múlt heti 25%-os gyümölcsléről ezen a héten 30%-osra átállított (a 40%-ot hétfőn kipróbáltam de „fölöslegesen sűrűnek” éreztem) gyümölcslé gyümölcstartalmát sűríti össze az emésztőrendszerem?

 

Csütörtök (tizennyolcadik nap) 0.07.27

Különös ez a várakozás. Előző alkalommal is úgy készültem Magdi érkezésére, mint az esküvőre. Most sincs másképp. Találhatok rá sokféle magyarázatot, de akármiért is van így – olyan gyönyörű…

1. Súly: 99,3

2. Vérnyomás: 124/84

3. Pulzus: 94

4. Vércukor: 9,4

5. Folyadék: 2,8

6. Alvás: 6

 

Hát eljött a krónikaírás utolsó napja. Nem a változás, nem a naplóírás, csak a krónikaírás utolsó napja ez. Úgy érzem, hogy ezt a módját a regisztrációnak annak ellenére ideje lezárnom, hogy a 21 naphoz képest még vissza van 3 nap, másfelől viszont már elkezdtem vezetni azt a naplómat amit nem fejezek be vasárnap, sem az év utolsó napján, hanem hosszú ideig, talán évekig is rendszeresen vezetni fogok.

 

Íme, máris egy eleme a változásnak, amelyről a feljegyzések végén illik valamiféle összefoglalót adnom. Talán a legpontosabban úgy összegezhetném azt, ami történt, hogy a folyamat vége felé fölemelt, mint egy kéz a villanyvasutat és másik pályára helyezett. Ugyanott vagyok, de másfelé haladok. – Alig tudom kifejezni szavakban, ami történt!

 

A betegségem, az evés körüli problémákkal vívott szűnni nem akaró harcom, életkilátásaim folyamatos romlása volt a legfőbb oka, hogy figyelmem a hagyományos étkezés elhagyása és a közvetlen energiafelvétel felé fordult. Bár vállaltam az életveszélyt de tudtam, hogy életem ott, ahonnan jövök, mindenképpen veszélyben van – lassan ellehetetlenül. A spirituális ébredés lehetősége, amiről olvastam, megérintett ugyan, de nem tartozott a legfőbb indítékok közé.

 

Ez a helyzet megváltozott. Nem tudok erről megrendültség és hálaérzés nélkül írni. Hazaindultam. Imádkozni és meditálni kezdtem. Ó, mennyit kell még tanulnom ezt a kettőt, aminél lényegesebbet semmit nem látok… – Közelebb kerültem a Teremtőhöz, a Vele való kapcsolathoz, szakadatlanul hálás vagyok neki mindenért, ami történik, bármi legyen is az. Elindult a gyógyulásom, amiben Isten vezeti a kezemet, aki magához ölelt és gyermekévé fogadott. Nem most tette ezt, hanem nagyon nagyon régen, de én nem éreztem ezt! Nem más történt, mint hogy elkezdtem érezni a Valóságot, a közvetlenül felfogható történések mögötti Igazi Valóságot és már most, hogy még csak kezdem érezni, érzem, hogy szívszorítóan gyönyörű! Tudom, hogy nagyon sok tanulni és fejlődni valóm van, de a szívemben semmi, se semmi aggodalom nincsen, mert kegyelmére méltatott a Mindenható, kegyelmi állapotban vagyok vagy megáldott engem vagy nem tudom, hogy mondjam, csak sírok, sírok az örömtől…

 

És mit is írhatnék erről mást, többet? Legjobb, ha ezekkel az örömkönnyekkel zárom ezt a naplót: sokkal, de sokkal több és nagyobb dolog történt, mint amit várni, remélni mertem volna… Elindultam haza… Megéreztem az igazi otthon hívását és elképzelhetetlen gyönyörűségét… Akik ott vannak, azok velem vannak… Megérkeztem az Útra… És mindennél nagyobb örömmel és boldogsággal teszek meg rajta minden lépést.

Köszönöm Uram.

 

 

 

Epilógus (Magdi kiegészítése)

Bármilyen változás esetén fel szoktuk tenni a kérdést: jó, de meddig tart? Ismerjük az ilyent, láttuk már ezt… Alig egy hónap telt el (bár a nem evés kezdete óta kettő) – tulajdonképpen nem nagy idő. Mégis érezzük, látjuk, hogy valami visszafordíthatatlan dolog történt. Hogy mi ez a valami, azt nagyon nehéz szavakba foglalni. Pedig én igazán szoros kapcsolatban állok Gyurival.

Annyira, hogy az ő három hetes távolléte idején néhány nap alatt nyilvánvalóvá vált: bár ő vonult el, velem is történik a dolog. Sorozatos szinkronicitások, közös felismerések, saját belső folyamataimnak a felgyorsulása. Végül váratlanul én is elmentem egy hétre. Ez alatt én is böjtöltem, majd a hetedik napon leugrottam egy 53 méter magas daru csúcsáról. Ez a bungee jumping. Mintha én is felzárkózni igyekeznék Gyuri mellé.

 

Megjöttünk a nyaralásból, Gyuri az elvonulásából. Teltek a napok. Semmi rendkívüli esemény nem történt – mégis minden más lett. Először azt éreztem, hogy az otthonunknak – magának a háznak – az atmoszférája valahogy megváltozott. Az én forgószél-örvénylésű létezésem túlságosan eltérőnek, felgyorsult ritmusúnak tűnt.

Egyszer csak azt vettem észre, visszafogom, hogy lehalkítom magam, mozdulataimat túlságosan szelesnek találom, a poharat csendesebben teszem le, mintha attól kellene tartanom, hogy felébresztek valakit – holott fényes nappal van s mindenki ébren. A gyerekek meg ragyognak és ki is fejezik érzéseiket: Ez egy boldog család! –szögezik le a beavatottak mosolyával napjában százszor, holott… – eddig is boldog családnak tudtuk magunkat… De eddig nem mondták.

 

Gyuri viselkedése nemcsak békés lett, hanem kifejezetten szelíd. Korábban a szeretet mellett, mögött, mindnyájan tartottunk tőle egy kicsit. Mások nem kicsit. Amióta ismerem, az indulatait mindig jól kezelte, azok ereje mégis szinte tapintható volt s nem sok kétséget hagyott aziránt, hogy ha egyszer valahogy ne adj’ Isten, mégis gátszakadás történne, mi várna az idilli tájra…

 

És most? – Sehol a lappangó félelem. Ha én mérgelődöm valaki miatt, egy-két perc után abbahagyom a zsörtölődést. Gyuri olyan, mint egy élő figyelmeztetés, de csupán mint egy útjelző tábla, semmi több, csak egy jel, aha, erre nem érdemes menni, ez egy zsákutca. Semmi direkt nevelés, semmi figyelmeztetés, még gyengéd sem, még gondolati szinten sem. Csak a jelenléte egy jel.

 

Akárkinek beszéltem Gyuriról, csak így tudtam jellemezni: kívül, belül szép. – Vajon meddig tudja megőrizni önmagát? Amikor a család beviharzik a megszerzett harmóniájába, gyerekek civakodnak, én nyüzsgök, telefonálok, üzlet, barátok. Öt hete már, hogy próbálunk hatni Gyurira, mindeddig eredménytelenül. Lehet, hogy valóban valami végleges elmozdulás történt?

 

Vannak meghökkentő apróságok is. Apróságok? Éjszakánként előfordul, hogy megérintem őt s hosszasan kémlelem: most tulajdonképpen alszik vagy ébren van? Bár mindig az derül ki, hogy alszik, de alig tudom elhinni, hogy ezt ennyire csendesen képes tenni… A régi szuszogás, horkolás, zihálás, nem csupán enyhült, hanem szinte tökéletes csenddé változott. Egészen közel kell hajolnom ahhoz, hogy halljam: él, lélegzik.

 

Mintha nem is ő lenne az… A fizimiskája, arca… Itt nem lehet egyszerűen csak fogyásról beszélni. A tekintete, amit annyian észrevettek, nem soványabb, hanem élőbb, mélyebb, szeretetteljesebb, nyugodtabb, messzebbről jövő, messzebbre repítő, nyitottabb…

 

Hogyan lehet ezt a sokak által észrevett változást megfogalmazni? Igen: tisztább. Már Galyatető után is mondtam, hogy úgy látszik, két eltérő személyiség lakik benne, s amikor kisebb a súlya, akkor egy sokkal törékenyebb, engem mindig Gandhira emlékeztető emberré válik. Most ez az eltérő arc, testfelépítés, habitus még sokkal feltűnőbb. Nem kétséges, hogy az eddig leadott 33 kilónak nagy szerepe van ebben a változásban, de akik találkoznak vele, azok megerősítik, hogy másról, többről is van szó.

 

Írhatnék még sokmindenről… Figyelmének a szentek felé fordulásáról, arról, hogy milyen megrendítő élmény volt a számomra, egyben ellentmondásos érzések kavargását is kiváltotta bennem, amikor felolvasott Avilai Szent Teréz könyvéből, arról, hogy milyen mesebeli érzés nálunk, amikor – egyre rendszeresebben – a fiúk lábuk közé veszik a drótszamarat, mi lányok pedig lovagolni megyünk, arról, hogy a befejezettség érzése helyett milyen határtalan perspektívák nyíltak előttünk – de ez Gyuri naplója, amelyhez csak azért tartottam jónak, hogy néhány sort fűzzek, mert tapasztalatból tudom, hogy milyen érzés egy ilyen napló végére érni.

 

Az ember rögtön azt kérdezi: na és azután? Mi történt azután? – Hát ez történt. Ez történik. Így vagyunk. Nagyon nagyon boldogan és hálásan és készen arra, hogy ezt bárkivel megosszuk, aki nyitott rá. – Mert hát ezek után mi is lehetne ennél fontosabb dolgunk a világban!*

 

Singer Magdi